B1 blogcsalád



Simicska csak játszik Orbánnal, de a bombát nem meri ledobni

2017. október 04. - nickgrabowszki

Van abban valami vicces, mulatságos és szórakoztató, amikor a a korábbi duumvirátus egyik tagja azzal múlatja az időt, hogy saját plakáthelyein azonosítja a másik duumvirt bizonyos nemi váladékkal.og_2.jpg

Majd arcukat nem vállaló Fidelias-tagok Fidesz-aktivisták hétköznapi fiatalemberek önkéntesen festik le az obszcén feliratokat, és ezzel kért tesznek más tulajdonában.

  • Majd ezért fel is jelentik őket. (Nem Simicskát. Simicska a fidelitasosokat.)
  • Majd másnap éjjel Simicska fia is kimegy, és felfesti ugyanazt, amit az apja.

Így mulatnak a magyar urak.

Mintha a világháborúban az oroszok és a németek és az amerikaiak azzal szórakoztatták volták magukat, hogy összegrafitizik a falakat, hogy "Hitler is cum", Uncle Sam ist Wichse". De nem. ők ehelyett lőttek egymásra, nem vicceltek.

  • Lehet, hogy csak egy átmulatott éjszaka dühöngését látjuk. ("Hát nemoggmá' nem azt írjak a saját tulajdonomra, amit akarok".)
  • Lehet, hogy tudatos elgondolás: így akar biztatni mindenkit a politikai véleményközlésre. A népművészet mecénása mintegy.

De akármelyik is: eredménye nem lesz. Ettől Orbán nem válik nevetségessé, csak igazságtalanul megbántott és ok nélkül gyalázott mártírrá.

Simicska ugyanis nem árulja el, hogy Orbán miért geci.

Néhány millióan vannak, akik enélkül is egyetértenek vele, de van több mint kétmillió ember, akik szerint Orbán nem geci.

Ha némi tényt mellékelnek talán, ami alátámasztja a konklúzióját, akkor esetleg közülük is meggyőzhetők volnának néhányan. vagy néhány százezren.

Simicska vagy negyedszázadon át kísérte Orbán pályafutását. A kulisszák mögötti ügyek intézésével egyengette az utat. Ha ő borítana, ha előállna egy vallomással, ha nekilátna megírni a verzióját népünk vezérének politikai életrajzáról, akkor azzal jelentősen hozzájárulhatna az utóbbi 25 év történelmének feldolgozásához.

Valamint esetleg Orbán leváltásához.

Amikor Orbán kidobta a kormányából (emberein keresztül), akkor egy évig hallgatott. Aztán amikor el akarták venni tőle a sajtóját, akkor teleszórta a nyilvánosságot azzal, hogy Orbán geci. Megpendítette, hogy esetleg ügynök volt. 

De ez Orbánnak meg sem kottyant.

Simicska idén plakátkampányt indíttatott azzal, hogy Ők lopnak. Aztán azzal, hogy Gengszterek. Amíg be nem tiltotta a pártállam a politikai plakátokat.

Nem mondhatni, hogy eddigi hadjárata nagyon eredményes lett volna. Vereségre áll, visszavonulóban van, csak vissza-visszalő,

ahelyett, hogy ledobná az atombombát.

Nem tudja, nem meri, nem akarja. Ki tudja.

Az sokkal kevésbé érdekes, hogy Orbán mi volt 35 éve, egy elmúlt rendszerben. Az az érdekes, hogy mit csinál most. Simicska sokat tud erről. Az emberek meg szeretik a tényeket, és a tények győzik meg őket.

Véleménye lehet Orbánról, de véleménye mindenkinek lehet. Simicskának viszont tényei is vannak.

Ha a volt duumvir nem áll elő velük, életszagú, elsőkézből való, megalapozott, bizonyítható történetekkel az elmúlt 25, vagy legalább 6-7 évből, akkor nem is akarja legyőzni Orbánt. Akkor Simicskáék nem gondolják komolyan.

Lehet, hogy fél a következményektől. Tart tőle, hogy azt ő sem (vagy ő nem) élné túl.

Lehet, hogy ezt Orbán megüzente neki, és emiatt különös joggal tudja az gondolni (és festeni), hogy Orbán egy geci. De amíg erről nem beszél nyíltan, addig nem várhatja el, hogy a Fidesz mögött álló milliók is osszák a véleményét, és ameddig ők kitartanak, addig Orbán nyugodtan maradhat egy geci.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7012927399

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Pan Modry 2017.10.05. 15:53:52

@Dorottya Veres RLDD:
Momentan lofaszt nem erdekel a masik oldal, ugyanis a fidesz van kormanyon es o banik szarul az eroforrasokkal, habar kifejezetten ruhellem az mszp, dk partokat, de jelenleg rajtuk szamonkerni a szar kormanypolitikat az a kozrohej kategoria.

2017.10.05. 15:56:48

@Pop40: Mekkora majom vagy! :) rasszista neonácizol, aztán egy elegáns átkötéssel cigányozol egy szaftosat. Éccsapa... menj, köpd le a tükröt, megérdemli.
(az előző hozzászólásodban leokádott retardált szavazók nem annyira régen még a ti kis mozgalmár csapatotokra szavaztak... akkor bezzeg egy mukkotok nem volt, a szavazatnak nincs szaga. haszonelvű magyargyűlölőkvagytok, csak akkor ne várjátok, hogy azolxyannyira lenézett parasztokfognak majd a saját nyakukba venni (újfent...) titeket.
A bolsizást meg felesleges erőltetned, soha nem voltam sem a szocik, sem a szadesz szekértolója... ha érted, mire gondolok.

VaradiJanos 2017.10.05. 15:57:32

@Frady Endre: tutti hogy öszeszövetkezet a kgb meg a tek meg orr bán meg trump veje és egy mühódas vezérelt akcioban ligvidálták azt a nagyon fontos plakátragasztot, mer már köszvetlen veszéjt jelentet a digtatúrájikra

Pan Modry 2017.10.05. 16:00:48

@Dorottya Veres RLDD:
Nem, csak kozrohje targya vagy folyamatosan, a nem fideszesek csak fideszzombinat tartanak, a fidesz vezereknek meg te testesited meg azt a szavazot akik miatt erdemes full primitiv kreténben tolni a dolgokat. Igazabol vagy leneznek vagy szanalmasnak tartja a fajtadat az aki a felso kvartilisba keres. :)

2017.10.05. 16:02:41

@Pan Modry:
No, aztán mire alapozod a kijelentésedet? gyorsan fuss végig az elmúlt 16 éven, jó összehasonlítási lehetőség. javaslom, mutatónak válasszuk az államadósság és a gdp változásának rátáját.Aztán, hogy ne nagyon tévedj el a sötétben annyit segítek:a Szoci/Szdsz brigád a GDP 1százalékpontnyi növekedésére .62százalékpontnyi adósságNÖVEKEDÉST áldozott. A Fidesz 1szp-nyi GDP növekedés mellett .54 szp.-nyivel CSÖKKENTETTE az államadósságot. :)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.10.05. 16:04:09

@Dorottya Veres RLDD: Ha érdekel, akkor baloldali konzervatív vagyok és nem tartozom egyik párt szavazóköréhez sem. Mivel 7,5 éve a Fidesz az, aki a törvénytelenségeket a 2/3-a által törvényesítve lopja szét az országot és építi le a jogállamot, nyilvánvaló, hogy az ő hibáikra fogok elsősorban rámutatni. Jelenleg nekik lenne hatalmuk az országot megjobbítani, de nem teszik, sőt.
Egyéb pártokról is irkálok néha, de azok jelenleg a helyzetüknél fogva nem okoznak húsbavágó kárt. Gyurcsányról is kifejtettem időnként, hogy nagyrészt neki köszönhetjük Viktorunk teljhatalmú ámokfutását. Az egykori SZDSZ szélsőségesen szabadelvű őrjöngéseiről is elmondtam annak idején a véleményemet. Demszkytől is többször majdnem a falnak mentem anno.
Amúgy épp tegnap írtam valahol kommentben, hogy lassanként a szocik nem mások, csak egy üres szócikk.
De nyugodtan kend rám a zelmúttnyóccév előtti zelmúttnyóccévet, ha ez neked örömet okoz! :)

maxval bircaman bácsi szeredőci mélyelemző · http://bircahang.org 2017.10.05. 16:04:39

@eßemfaßom meg áll:

Ha valaki azt mondta volna nekem 2010-ben, hogy:
- Gyurcsány lesz az MSZP fő ellenfele,
- Simicska lesz a ballibek fő reménysége,
- az oroszok gyalázása kötelező lesz a ballibeknél,
- a ballib megmondóemberek éljenezni fogják a Jobbikot,
- kötelező lesz a ballibeknél az iszlám tapsolása,
azt még én se hittem volna el, pedig hajlamos vagyok néha furcsa jövőképekben hinni...

Pan Modry 2017.10.05. 16:06:16

@Dorottya Veres RLDD:
Nekem se a szocik nem eleg jo, se a fidesz. Szocik 2010-ben buktak, remelem jovore vegleg kuka, most a fideszt kell eltakaritani.
Ha ket rossz kozul kell valasztani, akkor a valaszom hogy mindketto pusztuljon! Ha harom kozul, akkor mindharom!

2017.10.05. 16:06:34

@Pan Modry: "Igazabol vagy leneznek vagy szanalmasnak tartja a fajtadat az aki a felso kvartilisba keres. :)"
Nagyon rossz irányban tapogatózol te ezzel a felső "kvartilissel" :) Nagy összegben merek fogadni arra, hogy vígan, dalolva cserélnél velem helyet..
A fajtázással meg rendesen betájoltad magad:)

Pop40 2017.10.05. 16:10:13

@Dorottya Veres RLDD:

Bolsikám, ha eddig nem voltál tisztában a vajdád származásával, javaslom a gugli használatát. Beütni az "orbán cigány képei"- szavakat, és szemrevételezni a találatokat talán még neked is menni fog.

"az előző hozzászólásodban leokádott retardált szavazók nem annyira régen még a ti kis mozgalmár csapatotokra szavaztak... "

Hát persze, öreg. A birkamenetes attól birkamenetes, hogy nemrég még a szocikra meg a tökömtuggya kire szavazott. Háppersze. :D

A magyargyűlöletről meg az oktatást, eüt tönkrebaszó, az országot szétlopó, a komplett fiatalságot és 20-as IQ fölötti réteget külföldre hajtó fideszes söpredék inkább talán kussoljon. Mélyen és nagyokat.

"A bolsizást meg felesleges erőltetned, soha nem voltam sem a szocik, sem a szadesz szekértolója.."

A vajdádnál nagyobb komcsi kb Rákosi óta nem tombolt a magyar közéletben. Még ha ez neked magas is, mint kacsának a villanypózna, mert egy két agysejttel rendelkező szektás hülyének attól lesz valaki nemzeti, hogy napi 323-szor elmondja, hogy az.

Te bizony bolsi vagy, bolsikám. Maximum a vajdád nem mondja a szemedbe, mert szüksége van az ilyen hasznos hülyékre, akiknek el lehet adni politikai termékként a nemzetieskedést.

Pan Modry 2017.10.05. 16:10:41

@Dorottya Veres RLDD:
Veled? Hulye vagy? Never, teljesen elegedett vagyok az eletemmel :)

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.10.05. 16:13:19

@VaradiJanos: Te tényleg ennyire nem értesz a helyesíráshoz, vagy ez csak egy felvett imázs? Füllentsem, hogy jól áll? :)

Bolshevik 2017.10.05. 16:15:24

@Pan Modry: "Momentan lofaszt nem erdekel a masik oldal,"

az kár, mert pont azok mellett kéne felhozni bármiféle érvet. szerintem az lassan látszik így a választások előtt fél évvel, hogy az orbántakaroggy nem lesz elég...

2017.10.05. 16:17:46

@Frady Endre: Tőlem lehetsz kóborló hugenotta is, kenheted a hajadra a bal-konzervatív nézeteid. Mert ugyebár ezt képviselő politikai (hitelesen képviselő, természetesen) formációból elég szar a felhozatal. Utálhatod szívből a fideszt, tarthatsz gyűlölet félórákat hétköznapokon, (utálom ám én is őket elég rendesen, ha hiszed , ha nem) de amíg nincs hatékony és stabilalternatívájuk, addig az hordozza a legkisebb kockázatot, annak van a legkisebb költsége, hogy maradnak hatalmon. Az ország az itthoni/külhoni bal és főleg liberális média szerint ugyan a végső pusztulás irányába tart, mint mindig, ha nem ők vannak hatalmon. Ezzel szemben a gazdaság stabil, növekvő, a gazdaság szereplői sem pánikolnak... nőnek a reálbéek, sajnos a reálnyugdíj is :) fejlődik a családtámogatási rendszer. A makrogazdasági mutatók sem igazán támasztják alá a huhogást, miszerint a fidesz MINDENT ellop... (mindjár kétszer is..)
Nem állítom, hogy nem kellene picit megnyirbálni a szárnyaikat, de amiben egészen biztos vagyok, a szoci/posztszdsz/mdf-fióka pártocskákat távol kell tartani minden fontos döntéstől. Egyelőre... a jövőbe nem látok.

2017.10.05. 16:20:15

@Pan Modry: :) Amit nem látsz, az nem fáj, nem hiányzik :) Te, lelki szegény...

Pan Modry 2017.10.05. 17:05:34

@Dorottya Veres RLDD:
Amit latok de nincs az sem hianyzik, kulonben egyszeruen megvasarolnam. :)

Egyedul a rokonaim hianyoznak akik mar nem lehetnek velem, mas nem nagyon

Pan Modry 2017.10.05. 17:08:11

@Bolshevik:

Nem kell ennyire tulgondolni, aki hatalmon van es az eroforrasok felett diszponal csak ö tud hasznalni vagy artani a social wellfare-nek, nalam mindig ok vannak celkeresztben. Ha valaki hatalmi pozicioban elkezd jol viselkedni annak orulok, ha nem akkor kritizalok.

2017.10.05. 17:16:43

@Pan Modry: ROTFL... előbb vidd vissza a ma kiürült üvegeket. beválthatod egy 0.2-es Matróz alkoholos italra, így lesz teljes az életed.

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.10.05. 17:17:21

@Dorottya Veres RLDD: Azt, hogy nincs alternatívájuk, csak a kormánypárti média harsogja. Már miért ne lenne?
Attól, hogy a médiatúlsúlyuk birtokában minden normális ellenlábasukat lekaraktergyilkolnak, még nem jelenti azt, hogy rajtuk kívül minden egyéb politikus és politikai formáció életképtelen.
Ami miatt egyébként egy új formációnak nagyon erősnek és egységesnek kellene lennie, az pont az, hogy esetleges győzelmük esetén a romhalmaz eltakarítása közben kezelni kellene tudniuk a mesterségesen utcára hergelt talpasok gyújtogató és törő-zúzó handabandáit (lásd az Orbán által szított 2006-os zavargásokat!).
Amúgy pedig tönkre van téve az egészségügy, az oktatás; rengeteg a hajléktalan; 2030-ig összeomlik a nyugdíjrendszer; a képzett fiatalok menekülnek nyugatra; a mélyszegéynség és az államadósság egyre csak nő... Ez az a stabil gazdaság?

2017.10.05. 17:19:07

@Pan Modry: social welfare lesz az...

Pan Modry 2017.10.05. 17:20:27

@Dorottya Veres RLDD:
Szeretem az ilyen kommenteket, ez azt jelenti hogy nyertem es kapitulaltal :) kar hogy az ilyen egyszeru gyozelmeket nem tartom sokra

Igazabol jobban szeretem az olyan vitapartnereket ahol egy kicsit jobban meg kell eroltetni az agysejtjeimet :)

Bolshevik 2017.10.05. 17:22:40

@Frady Endre: "Amúgy pedig tönkre van téve az egészségügy, az oktatás; rengeteg a hajléktalan; 2030-ig összeomlik a nyugdíjrendszer; a képzett fiatalok menekülnek nyugatra; a mélyszegéynség és az államadósság egyre csak nő.."

Kész csoda hogy eddig nem dőlt össze, pedig minden évre be van jelentve, hogy na idén már tényleg összedől.

Pan Modry 2017.10.05. 17:29:44

@Bolshevik:
Hol van bejelentve minden nap? (Csakhogy tisztazzuk hogy direkt hazudsz vagy confirmation bias alatt elsz)

Bolshevik 2017.10.05. 17:30:10

@Pan Modry: Baszki milyen vitára számítasz ott, ahol belátod, hogy te kb. úgy képzeled el a politizálást, hogy azt fikázod, aki hatalmon van?

Valós vita akkor lehet, ha két (vagy több) reális lehetőséget vetünk össze. Reális lehetőségek pl. az, hogy a DK, Jobbik, Mszp, Fidesz irányítja az országot.

Az nem vita, hogy azt mantrázzuk, hogy x mennyit hibázik vagy milyen szarul csinál dolgokat, de közben jobb alternatívát nem mutatunk. Az egy érvelési hiba, a nirvána-érv.

Ez az, amit folyamatosan az összes magadfajta elkövet: a fikától nem lesz semmi, fikázni mindenki tud, mindenki el tudja mondani, hogy hosszú katinka azért úszik szarul, mert 1 perc alatt ússza a százat, de akkor lenne a legjobb, ha nulla másodperc alatt úszná. Ennek nincs értelme, és várja az ember, várja, hogy rájöjjenek az ilyen magadfajta fikagépek, hogy faszság, amit csinálnak, de nem jönnek rá.

Ha nincs alternatíva, mármint valós alternatíva, nem pedig ilyen képzeletbeliek, hogy "egy demokratikus párt" meg "európai értékek", hanem olyan igazi, ami rajta is van a szavazólapon, akkor kurvamindegy, hányszor mondjátok el, hogy korrupció meg orbánlop.

Bolshevik 2017.10.05. 17:30:59

@Pan Modry:
Én ezt írtam:
"Kész csoda hogy eddig nem dőlt össze, pedig minden évre be van jelentve,"
Te meg ezt:
"Hol van bejelentve minden nap?"

Csakhogy tisztazzuk hogy direkt hazudsz vagy confirmation bias alatt elsz

Frady Endre · http://fradyendre.blogspot.com/ 2017.10.05. 17:32:07

@Bolshevik: A nyugdíjrendszer összeomlását már évek óta 2030 körülre prognosztizálják.
Annyira nem bonyolult kiszámítani a korfa alapján, hogy mikorra lesz több az eltartott, mint az eltartó. Ebbe persze belekavarhat, ha felgyorsul a kivándorlás, illetve ha a tudatosan lerohasztott egészségügy miatt egyre kevesebben érik meg a nyugdíjkorhatárt ill. a nyugdíjasok hamarabb meghalnak.

sutyerák 2017.10.05. 17:32:20

egyszercsak Gáspár is kiírja valahová:apám tényleg az.

Pan Modry 2017.10.05. 17:32:48

@Bolshevik:
IgaZad van, figyelmetlenul olvastam, hol van akkor bejelentve 2017-re, illetve hol volt bejelentve 2016-ra? Esetleg 2013-ra?

2017.10.05. 17:36:20

@Frady Endre: A 2006-os buliról egyelőre csak óvatosan, mert ott mindkét oldalnak van sara... nem is kicsi. Másrészt meg azóta egy pofon nem csattant el, pedig az ellenzék sokszor igyekezett kiprovokálni..de csak nem jött össze. Felesleges ez a sunyi hangulatkeltő sejtetés, hogy ha nem a Fidesz győz, akkor polgárháború lesz.. 2006.-ban sem ez volt az oka a felfokozott hangulatnak ..Vizionáltátok ti azt is, hogy ha a fidesz győz, akkor összeomlik agazdaság, beszakad a forint árfolyama, fasiszták fogják kergetni a zsidókat a Lipótvárosba, majd hetente kétszer a Dunába lövik őket a buzikkal együtt... szóvalne feszegessük,ki uszít, ki huhog.
A nyugdíjrendszer összeomlását amúgy te hogyan kezelnéd? megint kitömnétek pár külföldi magánynugdíj pénztar kasszáját, az államipénztáron ütött likat meg betömnétek hitelekből? A mélyszegénység (ez is milyen gumifogalom már...) megfékezéséért mit is tett az előző kormányzat ? És mit is teszenk a'mélyszegénységben"élők? A sültgalamb várásán és amegélhetési szaporodáson túl...
A képzett fiatalok nem menekülnek (ez is a szokásos ballib mantra) a képzett fiatalok kihasználják az EU polarizáltságából és a mesterségesen fentartott bérkülönbségekből fakadó lehetőségeket. Erről sokat nem tehet a kormány, max igyekszika reálbéreket óvatosan emelgetni. Mert ugyebár az emelkedik.. az államadósság növekedése fura, hogy csak a fidesz esetében szörnyűséges inkompetenciárólárulkodó jel. Amíg a szocik a szadesszel 8 év alatt megduplázták, addig a fidesz néhán százalékkal növelte és közben viszont a GDP is megugrott meg a GDP/P is ... Neked folyton félig üres apohár, nekem meg félig tele.
Az oktatást meg az eü-t is boncolgathatnánk, de akkor álljunk bele, tegyük a statisztikákat egymás mellé. Mit tett ezügyben az egyik csapat és mit a másik.. úgy van értelme. Az eü személyes tapasztalatom alapján éppenséggel működni látszik, de ettől még másnak természetesen lehet más véleménye.
Ja... a média túlsúly. megszámlálhatatlan internetes forrásból ömlik a hazugság és a propaganda a bal/lib oldal irányából. Kit érdekel a XXI. században a print média, vagy a középhullámú rádiók? Ajvé...a Fidesz a kisbírókat is likvidálta... dikk'tatúra

2017.10.05. 17:39:40

@Pan Modry: Kapituláltam...ja... te meg a Fekete Lovag vagy..

Pan Modry 2017.10.05. 17:39:40

@Bolshevik:
Nekem nem feltetlen az az alternativa hogy jojjon mas, hanem az is egy alternativa hogy aki ott van, csinalja jobban.
De jobban akkor fogjak csinalni ha szeleskorben van egyfajta igenyesseg a jobb kormanyzasra, az igenytelenseg egyebkent nem csak a fidesz szavazoknal van meg, hanem sajnos sok egyebnel is.
Ha nincsenek szeleskoru minosegi elvarasok akkor van az az igenytelenseg hogy szavazz ram mert Orban szar. Ez nekem olyan hogy azert mert a regi Trabant szar, nem fogok regi Wartburgot venni, hanem veszek valamit ami jo. Viszont ha nincsenek mimosegi elvarasok akkor mindenki szart fog gyartani, a minosegi elvarasok miatt tud megelni a lexus es mas premiumgyartok.

Bolshevik 2017.10.05. 17:42:44

@Pan Modry: Igen, újabban éppen nem az államcsőd van vizionálva, hanem az EU-ból való kizárásunk :D

Ne viccelj már, az utóbbi 7 évben nem olvastál indexet? Ez már visszatérő vicc, hogy csütörtökönként szokott államcsőd lenni, keddenként bukik orbán. A legbődületesebb baromságokat képesek megjósolni a blogok, a kommentelők meg tercelnek rájuk. Kis gyűjtés a kedvenceimből:

2010 államcsőd!
www.boon.hu/j246vore-a-csod-szelere-ker252lhet-magyarorszag---new-york-times/haon-news-charlotteInform-20100803-1136092173

2011 államcsőd!
nol.hu/gazdasag/allamcsod_elott__ausztriaba_mentik_a_penzuket_a_magyarok-1292727

2012 polgárháború!
boldogokasajtkeszitok.blog.hu/2012/04/22/polgarhaboru_7

2013 polgárháború!
greczy.blog.hu/2013/02/17/rohanunk_a_polgarhaboruba

2014 éhséglázadás!
www.origo.hu/gazdasag/20141021-kozeledik-a-nyugdijasok-ehseglazadasa.html

2015 államcsőd!
nyugatifeny.blog.hu/2015/09/02/ot_bizonyitek_hogy_csodkozelben_a_magyar_koltsegvetes

Tény, hogy 2016, 2017 óta nem gyűjtöm már ezeket a linkeket, szóval többet most nem tudok adni, de mondom, ebből az időszakból van még bőven, van éhséglázadásos, polgárháborús, forradalmas, államcsődös, minden :D

Pan Modry 2017.10.05. 17:44:18

@Dorottya Veres RLDD:
Nezd, te irtal vmi Matrozrol, amirol momentan azt sem tudom mi, de a szovegkornyezetbol itelve valami gusztustalan alkoholos ital lehet amire meg low budget diakkoromban sem fanyalodtam ra.

Egy vitaban ilyennel ervelni az nem mas mint kapitulacio.

Bolshevik 2017.10.05. 17:44:36

@Frady Endre: "A nyugdíjrendszer összeomlását már évek óta 2030 körülre prognosztizálják."

A nyugdíjrendszer max. államcsőd esetén tud "összeomlani" (egyik napról a másikra nincs). Amúgy a legrosszabb az lehet, hogy eljelentéktelenedik. Az meg bocs, de elég törvényszerű, mert mikor a nyugdíjat bevezették, akkor 3-4 gyerek volt az átlagos, ma meg 1-2, persze nyilván Orbán miatt van ez is :D

2017.10.05. 17:45:04

@Frady Endre: Egyébként meg a nyugdíjrendszertnem tudod addig rendbe tenni, amíg elegendő számú nyugdíjas van ahhoz, hogy szavazatukkal választást lehessen nyerni.
Eltartott meg már most több van, mint eltartó. Az állami szféra dolgozói még magukat sem tartják el, nemhogy a nyugdíjasokat :)
Eddig egyik kormány sem mert odacsördíteni a szent teheneknek. Inkább mindig nyalizott egy kicsit. Araa talán van esély, hogy még 4-8 év kormányzás alatt a Fidesznek lesz vér a pucájában ésszerűsíteni a rendszert.

Pan Modry 2017.10.05. 17:46:12

@Bolshevik:
Bocs, de ez a bulvar kategoria, azt hittem van valami komolyan veheto forrasod

Bolshevik 2017.10.05. 17:48:38

@Pan Modry: Röviden összefoglalom az érvelésed: "legyenek jobbak a dolgok".

Pan Modry 2017.10.05. 17:51:13

@Bolshevik:
Igen, de ha a dolgok logikai felepiteset nezem, a dolgok akkor lehetnek jobbak ha vannak szeleskorben eziranyu elvarasok, szerintem ezek nincsenek, sajnos...

2017.10.05. 17:52:42

@Bolshevik: Na, ezt fújom én is...
@Pan Modry: Aha.. te mondád... NYT/NOL/Origo(anno) és a szépreményű Gréczy Zsóti.. bulvár :)

Bolshevik 2017.10.05. 17:52:54

@Pan Modry: Az "igazi skót" érvelési hiba.

a.te.ervelesi.hibad.hu/nem-igazi-skot

"- nem tudod bizonyítani, hogy megjósolták az államcsődöt.
- de igen, itt írták meg itt meg itt meg itt
- jó de ezek nem komolyan vehetőek"

Bolshevik 2017.10.05. 17:54:22

@Pan Modry: a dolgok mindig lehetnek jobbak, pl. ha hosszú katinka egy másodperc alatt úszná a százat akkor jobb lenne, márpedig én el tudom képzelni hogy egy másodperc alatt úszik száz métert, tehát akkor ezt reális alternatívának is gondolhatom

eredmény = hosszú katinka szarul úszik, igaz hogy nem tudok nála jobbat de akkor is szar mert miért nem úszik jobban

2017.10.05. 17:55:01

@Bolshevik: Ez ellenzéki oldalon már-már egyenértékű egy kormányprogrammal. De az sem lepne meg, ha holnap Börni törvényjavaslatként adná be az országgyűlésben...

Bolshevik 2017.10.05. 17:56:29

@Dorottya Veres RLDD: Még ha legalább ez lenne a program, de még ez sem, a program ennyi: "ami most van az szar, orbáááááán".

És megy a csodálkozás, hogy jé, ezzel miért nem lehet megszólítani az embereket. Ecsém.

Pan Modry 2017.10.05. 17:56:32

@Bolshevik:
Nincs olyan hogy joslas, van komolyan veheto elemzes es van irkafirka

Mondjuk legalabb nem valami vicces kontoval jottel, mint a chemtrail, az illuminatusok vagy a soros terv :D

Pan Modry 2017.10.05. 17:59:00

@Bolshevik:
a peldatban Hosszu Katinka egy sikeres orszag aki kihozza a maximumot, Magyarorszag meg mondjuk a Vaczi Zoli, aki azert volt egy par evig nb1-es a pia ellenere, de azert tobb lehetett volna benne

taga20 2017.10.05. 18:00:07

@Dorottya Veres RLDD: doroti, ahogy látom, ma is odatetted magad.

te ezt a szarhintést főállásban, vagy mellélállásban csinálod? komolyan érdekel!

Pan Modry 2017.10.05. 18:01:19

@Bolshevik:
Igen, ez az igenytelenseg kovetkezmenye :(

Mondjuk anno a fidesznek se volt mas programja az emultnyoceven kivul, igenytelen is lett a kormanyzasuk

2017.10.05. 18:02:31

@Pan Modry: De b+.... nyilván nem akadémikusokat célzott meg egyikcikksem, szimpla aljas hangulatkeltés, uszítás az éppen regnáló kormány ellen.. hát nekem ez pontosan olyan médihasználatnak tűnik, mint amit most éppen számon kértek a fideszen. (Amúgy most pont ugyanez zajlik, max. kiesett az origó, meg a nol.. ejjjejej... hát ez van, de nőtt helyette gombamód ezercsillió blog/blogocska amiket az index egyelőre promótál is rendületlenül..
(Azért megnyugtattál, hogy számodra islégbőlkapottnak, a valóságtól elszakadtnak tűnnek azok a régi cikkecskék a fidesz gerjesztette államcsődről, polgárháborúról, antiszemitizmusról, rásszizmusról... :; )

Bolshevik 2017.10.05. 18:03:02

@Pan Modry: én el tudom képzeli, hogy hosszú katinka 0,1 mp alatt ússza le a százat. Vagy az ezret. De nem ennyi alatt ússza le, tehát hosszú katinka szar. Jobbat meg nem kell mondanom, elég, ha ezt ismételgetem, hogy hosszú katinka miért nem úszik gyorsabban, gyorsabban kéne úsznia.

Azért is jó hogy nem mondok ilyenkor másik úszót, aki gyorsabban úszik, mert akkor senki nem is tud megcáfolni, mert azt mindenkinek el kell ismernie, hogy a gyorsabb úszó jobb lenne, tehát akkor az általam felvetett hipotetikus villámgyors úszó a legjobb. ezt senki nem vonhatja kétségbe, tehát mindig nekem lesz igazam.

hosszú katinka szar, mert ha gyorsabb lenne, jobb lenne. én meg okos vagyok, hogy erre rámutattam. én itt el is végeztem a dolgomat, gratulálhattok nekem.

2017.10.05. 18:04:39

@taga20: Na, mi történt? lapátra kerültél? Hááát... éccsapa, őszintén szólva már a baloldalon is kevés az amit le tudsz tenni az asztalra.menj, végezz el még két osztályt az általánosban aztán megnézzük,mit tehet érted a Párt ;)

Pan Modry 2017.10.05. 18:05:37

@Dorottya Veres RLDD:
A selejt az selejt, fuggetlenul attol hogy fideszes selejt vagy mas selejt

Bolshevik 2017.10.05. 18:05:47

@Pan Modry: Mert baszod Frady Endre jóslatát gecikomolyan kell venni, de ha én hozok nyolcvan linket, hogy hányszor jósoltak már meg mindenféle faszságot, tehát mennyi a valószínűsége az újabb megjósolt összeomlásnak, akkor az nem elég komoly mert nem a Financial Times szakértőgárdája írta, oké ember :D

Bolshevik 2017.10.05. 18:07:07

@Pan Modry: Frady Endre nem selejt, ő a Global Economics Magyarország-szakértő csapatának a vezető kutatója nyilván :D

Pan Modry 2017.10.05. 18:08:13

@Bolshevik:
Ez hulyeseg, nezd meg mas orszagok pisa tesztjeit, egeszsegugyi mutatoit, ezek viszonylag objektiv dolgok, Magyarorszag itt nem a Hosszu Katinka, hanem az aki kb a kozepdontobe idonkent kvalifikalja magat, idonkent meg oda sem, es azok verik szarra uszasban akikkel gyerekkoraban ugyanott edzett.

Pan Modry 2017.10.05. 18:09:07

@Bolshevik:
Nem Frady Endre irta azokat a cikkeket amiket belinkeltel

Pan Modry 2017.10.05. 18:11:23

@Bolshevik:
Hagyjuk mar azt hogy joslas, vannak kockazatok, vannak valoszinusegek, a kockazatok kezelesevel tudod a valoszinusegeket befolyasolni...

...az a szo hogy joslas az a proliknak valo vagy aki prolikkal kommunikal sokat, esetleg vmi ezoterikus faszsag

Bolshevik 2017.10.05. 18:11:45

@Pan Modry: "nezd meg mas orszagok pisa tesztjeit, egeszsegugyi mutatoit, "

Ezek objektív dolgok,mint ahogy objektív dolog a GDP arányos államadósság vagy a költségvetési hiány vagy a csődkockázat vagy a turizmus vagy a kiskereskedelem forgalma vagy a munkanélküliség is, amik meg jók. Mégis mindig van valami faszparaszt aki nekiáll pl. a nettó államadósságon szívózni annak érdekében, hogy minél feketébbre fesse a képet. Vagy olyan dolgokat ró fel a fidesznek, amik generációs vagy régiós sajátosságok, pl. gyerekvállalási hajlandóság vagy kivándorlás. A nyígás, nyafizás megy, az alternatíva mutatása meg nem.

Pan Modry 2017.10.05. 18:15:31

@Bolshevik:
Ez tenyleg baj, reszben emiatt ilyen igenytelen a kormany, a belso igenytelenseg az adottsag, kulso kenyszer meg nem sok van ami igenyessegre motiválná

Bolshevik 2017.10.05. 18:16:32

@Pan Modry: "Nem Frady Endre irta azokat a cikkeket amiket belinkeltel "

Nem, csak éppen ő sírdogált a közelgő nemzethalálról. Ezt mutattam meg, hogy ezt már jó páran megjósolták, oszt nem lett igazuk. Erre írtad, hogy de nem is jósolták, erre hoztam a linkeket, hogy de igen, erre követted el az érvelési hibádat, hogy jó de te nem ilyen jóslásokra gondoltál.

Pan Modry 2017.10.05. 18:18:50

@Bolshevik:
Tenyleg hagyjuk mar azt hogy joslas komolyan...

Josolgatni Orban is szokott jo nagy faszsagokat, csak ez sajnos penzbe is szokott kerulni idonkent

GézaBá 2017.10.05. 18:25:39

Meglehetősen primitív program egy ország vezetésére az, hogy egy személyt akarnak eltávolítani. Nyilvánítsa ki az un. Ellenzék, hogy nyernek, akkor is Orbàn Viktor lesz a miniszterelnök. Ezzel bizonyítanák, hogy a személyes ellenszenvüket alárendelik az ország boldogulásának.

taga20 2017.10.05. 18:27:21

@Dorottya Veres RLDD: látom keményen tolod a lendvai uccából:)

azé ma elvált a szaramájától.
a fityeszmaffia nem szavazta meg az eus ügyészséget, és nem is fog együtt működni vele.

Bolshevik 2017.10.05. 18:28:09

@Pan Modry: "Josolgatni Orban is szokott jo nagy faszsagokat,"

Abszolúte, csak a rekordja még így is jobb, mint az ellene nyafogóknak.

"csak ez sajnos penzbe is szokott kerulni idonkent "

Ez is egy jó nagy faszság, mármint ez az érv. Biztos ismered azt a mondást, hogy "aki nem dolgozik, az nem is hibázik". Nyilván egy miniszterelnök, ha téved, akkor nagyobb súlyú a tévedése is, mint Kovács László nyugdíjas alkoholistának, aki bezzegmegmondta. Ebből sehogy nem következik, hogy Kovács László ne lenne nagyságrendekkel szarabb.

Bolshevik 2017.10.05. 18:31:05

@Pan Modry: tehát érted, én még soha nem vesztettem el egy úszóbajnokságot sem, tehát célozgathatok rá hogy alighanem jobb vagyok az összes úszónál.

Pan Modry 2017.10.05. 19:02:09

@Bolshevik:
Azert draga a miniszterelnok ur tevedese mert nem mukodnek rendesen a fekek es ellensulyok...

Peldaul az usa-ban a fekek es ellensulyok elegge felfogjak Az aktualis elnok buta otleteit

Peldaul szerinted a tao penzek miert nem nyilvanosan hozzaferhetoek? Miert kozerdek szerinted ezt titkositani? Miert kozerdek paks2 penzugyi tervenek a titkositasa?

Pan Modry 2017.10.05. 19:02:44

@Bolshevik:
Celozgathatsz ra, legfeljebb majd furcsan neznek rad :)

2017.10.05. 19:18:06

@Pan Modry: "Miert kozerdek paks2 penzugyi tervenek a titkositasa?"
Ammenyire tudom, fel fogják oldani, az EU meg nyilván ismeri,mert jóváhagyták :)
A tao pénzekhez miért is kellene hozzáférni? A tao pénzeket nem kellene becsatornázni (nem ilyen módon) a sportba , de ez amúgy a törvény felől nézve nem csak a Felcsút számára teremt lehetőséget. A TAO pézeknek kétharmada szétoszlik egy rakás egyéb egyesület és spotág között... messze nem ideális állapot, ezt én is tudom.

taga20 2017.10.05. 19:30:22

@Dorottya Veres RLDD: te amikor belenézel a borotválkozótükrödbe, nem köpöd magad szemen?

amit előadtok a lopás mismásolása érdekében nap-nap után, az vérlázító!

2017.10.05. 19:41:00

@taga20: Nem. Ennek pl. az az oka, hogy
1. nincs borotválkozó tükröm.
2. a tükör előtt állva maximum a tükörképem köphetném le.
3 . (ez a legfontosabb) nincs okom köpködni. :)

Pan Modry 2017.10.05. 19:44:55

@Dorottya Veres RLDD:
En elfogadom hogy idonkent a kormany olyat tesz ami szerintem hulyeseg, a profi sport allami penztranszferral valo tamogatasa az epp ilyen. Am legyen, vegul is ez inkabb preferencia semmint valami abszolut igazsag kerdese, viszont ha mar csinalumk valamit akkor csinaljuk egyreszt transzparensen, masreszt az eredmenyek legyenek szamonkerhetoek.
Nekem leginkabb a transzparencia es az objektiv szamonkerhetoseg hianya a problema, es ez tulmutat azon hogy most x penzt elloptak vagy eltekozoltak, egyszeruen maga az uzenet rossz hogy a kivalasztodas nem a merheto teljesitmeny es a kepessegek alapjan tortenik, hanem valami mas alapjan. ( es itt szubjektivan mindenki azt gondolhat amit akar)

taga20 2017.10.05. 19:51:28

@Dorottya Veres RLDD: ez nagyon szép, de a kibaszott lopással semmi bajod, ahogy látom!

szerintem vegyél egy borotválkozótükröd, me szükséged lesz rá előbb-utóbb, ha van benned egy csöppnyi jóérzés.

nagyon csúszik ez az ország, valami kurva nagy szar felé.

VaradiJanos 2017.10.05. 20:42:04

Ebből is látszik, hogy milyen suttyó egy buta jobbos paraszt ez a bolshevik, kétszáz sor kell neki kifejteni a felcsúti g.ci eredményeit, miközben jön frady vagy taga és pár szóban elmondják az ő érveiket, miszerint szar, köpni, orbán.

1ghost 2017.10.05. 21:08:25

@VaradiJanos:

Na mi van te szarházi bérhazudozó orbántroll? Már úgy meghülyültél, hogy önmagaddal diskurálsz a másik nickeden? Most komolyan, te tényleg ekkora ökör vagy?

BiG74 Bodri 2017.10.05. 22:48:44

@1ghost:
Már bocs, de minek eteted a faszkalap trollt? A legtöbben ignorálják, te meg valamiért kommunikálni akarsz vele? Miért?

VaradiJanos 2017.10.05. 22:55:17

@BiG74 Bodri: egy picikét szerelmes belém

1ghost 2017.10.05. 22:56:46

@BiG74 Bodri:

Bocs, de én nem etetem. Azok etetik, akik vitába szállnak ezzel a tetves bérhazudozóval, aki legalább 15 nicken szennyezte ma itt ezt a nagyszerű blogot.

postumus mumus 2017.10.05. 23:06:45

"Simicska ugyanis nem árulja el, hogy Orbán miért geci."
Aki napi szinten figyeli a politikát, az tudja, nem kell neki "elárulni" hogy miért geci. Az elmúlt évtizedes tevékenységéből egyértelműen lehet tudni. Tulajdonképpen mindig van egy réteg akiket szivat, és önkényesen ellene törvénykezik. Magyarul a parlament közreműködésével olyan törvényeket alkot, amivel azoknak a rétegeknek, gazdasági szereplőknek, társaságoknak, akik neki személyesen nem tetszenek egyszerűen alátesz. Tehát nem rendszerszinten, általánossaágban, minden gazdasági szereplőre egyformán hozza a törvényeket, hanem csak egy adott személyre vagy cégre rászállva. Lehet példákat is említeni, pl extra bankadó csak annak aki nyereséges, reklámadó csak annak, akinek sok reklámbevétele van, nyugdíjelvonás a fegyveresektől, csak annak, akik törvény szerint korábban nyugdíjba mehettek, telefonadó csak annak akinek sok bevétele van, útadó minden megyeszékhelyt elkerülő ingyenes autópályára, mert ott sokan közlekednek stb, stb. Magyarul kivételez azokkal, akik rá szavaznak és támogatják, akik meg nem értenek vele egyet, vagy gazdaságilag sikeresek, azokat szivatja. Pedig a társadalom minden állampolgárát és gazdasági szereplőjét egyformán kellene irányítania. Mivel ezt nem teszi, ezért nevezhető gecinek, de nemcsak gecinek, hanem patkányféregnek is. És előbb- utóbb ez lesz a veszte.

BiG74 Bodri 2017.10.05. 23:15:48

@1ghost:
Minden megszólítás legalizálja az ártányt, pedig unalmasan szar, egyetlen indok a jelenlétére a provokatív mivolta lehetne, de annyira szarul nyomja, hogy az már kínos. Régebben aljasul trágár, mocsok szövegei voltak. Soha nem lesz érdemes a figyelemre.

Ranó Matyi 2017.10.05. 23:41:02

Én szeretem Orbán Viktort és rája szavazok mindég

2017.10.06. 05:44:25

@Pan Modry: Mondom, ebben a kérdésben momentán hasonlóképpen gondolkodunk. A rendszer lehetne jó is, meg lehetne valósítani jól, hasznosan is. Amúgy sajnos minden kormánynak megvoltak és meg lesznek oldva a kifizető helyek. A TAO most az egyik iylen.

2017.10.06. 05:46:21

@postumus mumus: "extra bankadó csak annak aki nyereséges, "

:) fogd fel, mint progresszív nyereségadót. Gondolom a kétkulcsos jövedelemadó ellen is ilyen vehemensen ágálsz. Én sem fizetnék Tányát, ha nem lennék nyereséges...a bank is csak a nyereségéből fizet, de sávosan.

2017.10.06. 05:47:55

@taga20: Hová csúszik az ország? Megint felködlik valami IMF beavatkozás? Vagy kezd elszállni a CDS felár? Vagy munkanélküliek hordái fosztogatnak Újlipóciában? Mesélj már!

postumus mumus 2017.10.06. 06:11:59

@Ranó Matyi: Egy rájára ne szavazz. "Testük hát-hasi irányban erősen lapított, alakjuk jellegzetesen rombusz vagy kör alakú, kifejezetten aljzatlakó fajok. A nyaki tájék a törzzsel összenőtt. Szemükön sem pislogóhártya, sem szabad szemhéj nincs. Szemük a fej háti oldalán található. "hu.m.wikipedia.org/wiki/R%C3%A1jaalak%C3%BAak
Kártékony. Nem érdemli meg a szavazatot.

postumus mumus 2017.10.06. 06:21:44

@Dorottya Veres RLDD: Nohát ez az. A bankoknak ugye nincs szavazati joguk, azokat lehet szívatni, a sokat kereső fidesz fiúkat, parlamenti képviselőket meg nem, mert az hogyan is nézne ki, ha a sajátjaira fosna. Szánalom ez a fickó, a másik szemében a szálkát is, a saját szemében a gerendát sem veszi szándékosan észre. És akkor hogyan is vagyunk, mészaroska meg a haverok extra adóztatásával mi lesz? Vagy csak arra lehet fosni, akik nem a falkánk kölke? De mindegy visszakapja ő még ezt egyszer. Mert mindenki azt kapja vissza amit ad. És ugye nem az egész ország a seggnyalója. Fosik is rendesen.

postumus mumus 2017.10.06. 06:38:28

@Dorottya Veres RLDD: És az hogy is van, hogy a választópolgárokat egységesen adóztatják, a gazdasági szereplőket meg jövedelem alapján? Mi van csak nem repedés van a fideszlogikában? Mi ez az összevisszaság? Nem tudja a jobb kéz mit csinál a bal? Az elvek összekuszálódtak? Mondjuk elvteleneknél ez nem is csoda.

2017.10.06. 06:56:51

@postumus mumus: A bankokat lehet szívatni... meg konszolidálni, feltőkésíteni, kihúzni a bajból, amikor a saját rossz döntéseik következtében hatalmas veszteségeik vannak (bankmentő csomag megvan?) Azért hullass könnyeket nyugodtan a bankokért, amik ahol tudják szívatják a szerencsétlen naiv és képzetlen ügyfeleiket, apróbetűs hőseposzok mögé bújva. A bankoknak nincs szavazati joguk (még jó... hol van amúgy ilyen a világban???) Viszont lobby erejük, érdekérvényesítő képességük bezony nagyon is jelentős. A 2008.-as subprime válság szépen rávilágított erre. Szépen porlasztották a veszteségeket, leginkább azok fizették a költségeket, akiknek amúgy semmi hasznuk nem származott a kesze-kusza üzletekből.
A trágár fröcsögésedet meg ignorálom, nem a kocsmában vagy a feleségeddel.

2017.10.06. 07:05:26

@postumus mumus: Nem adóztatják egységesen, csak egységes szabályok mentén. Eleve rengetegen nem fizetnek adót, az ÁFÁ-t is abból a segélyből fizetik'vissza' amit a nettó befizetők adójából folyósítanak számukra. Az adózás egyébként meg önmagában értelmezhetetlen. Szembe kell vele állítsd azt, hogy ezért mit ad cserébe az állam. Nekem pl. soha semmilyen támogatást, segélyt, kedvezményt nem adott...
A cégeknél is látni effélét. A támogatásokon keresztül bizony sokszor pont a legnagyobb gazdasági szereplőket segítik fajlagosan a legnagyobb pénzekkel és pont a legnagyobbak azok, amelyek a legtöbb adókedvezményt zsarolják ki. Ilyen ez a popszakma. Ne add el ezt úgy, hogy ez Fidesz specifikus gazdaság irányítási módszer.
Medgyessy elvtárs pl. a francia vállalatokat tömte ki pénzzel, mindjárt ki is tüntették a Becsületrenddel :) Voltak, akik a nyugdíjbiztosítóknak garantáltak állandó , kényelmes bevételt, amiből azok állampapírokat vettek egészen tisztességes haszonért cserébe és ütöttek jókora léket az államháztartáson :)

1ghost 2017.10.06. 07:59:59

@Dorottya Veres RLDD:

Te idióta hülye Blogger Géza! Már megint a gazdasággal foglalkozol te bérhazudozó orbán tetű? Csakhogy a gazdasághoz egy borjú is többet ért mint te!

2017.10.06. 09:05:26

@1ghost: Jó reggelt! Valami kipotyogott a szádból... szólj a gazdidnak, szedje össze utánad, nehogy valaki belelépjen.

postumus mumus 2017.10.06. 09:12:34

@Dorottya Veres RLDD: Itt nem a bankokról van szó, az csak egy a sok közül, minden nekik nem tetszővel ugyanezt csinálják. Nekem sem kedvenceim a bankok, de ha már szivatók valakit azt egyformán kell, különben oda az igazság, és később ellentéteket szül. Évtizedekig vezető voltam, nálam soha nem volt senki kivételezett, mindenkinek ugyanazok voltak a feltételek. Ezek elvek, amiket soha nem adnék fel kicsinyes politikai választói dörgölőzésért cserébe. A másik, hogy it Magyarországon soha semmilyen kereskedelmi bank nem lett állami pénzből feltőkésítve, ilyet csak a fideszközeli senkiháziak, eladósodott fidesz önkormányzatok kaptak. Nem tudsz meggyőzni, ne is próbálkozz, nem vagyok fideszbirka, engem nem a politikai- anyagi hovatartozás vezérel, hanem az értelmes független emberi gondolkodás.

2017.10.06. 09:39:33

@postumus mumus: Nem???? Postabank? MKB? OTP? (jó, volt amelyik visszafizette...)

"Évtizedekig vezető voltam, nálam soha nem volt senki kivételezett, mindenkinek ugyanazok voltak a feltételek."

Aztán mi voltál? Miniszterelnök? Nyugodj meg, két évtizede és is vezetői pozícióban dolgozom, elveim is vannak és nem adóztatom meg sem a bankokat, sem az AUDI-t, sem Varga Jenő kárpitos kisiparost eltérő mértékben ;) A bankok seggberúgása büntetés volt, a felelőtlenségükért és azért, hogy sokszor egészen tisztességtelen eszközökkel manipuláltak és kartelleztek. Tapsoljanak, hogy ennyivel megúszták. Az, hogy említettem a bankok és a mindenkori kormányok amúgy nagyon baráti kapcsolatát, azzal azt kívántam szemléltetni, hogy nem magyar specialitás a gazdasági szereplőkkel szembeni egyenlőtlen elbírálás.
BeeeeBeeeeBeeeee...

postumus mumus 2017.10.06. 09:57:53

@Dorottya Veres RLDD: Egyébként meg ha mindenki ugyanúgy csinálja ahogy a fidesz, akkor ők mivel különbek a bukottaknál? Elárulom: Semmivel. Egyszerű jövedelemátcsoportosítást hajtottak végre, most a nekik seggnyalókat fizetik le. Semmivel nem különbek az eddig kormányzóknál, csak most nincs évszázados világválság. A szomszédaink már el is húztak mellettünk a jelenlegi világgazdasági fellendülésben, és a milliárdos eu támogatások ellenére jogász- fideszkombájnék semmivel nem produkáltak többet mint a románok vagy szlovákok. Már most elvesztegetett évtizedekről beszélhetünk, amelyben fontosabb volt a politikai seggnyalás, mint a gazdasági fellendítésé. Még egyszer nem lesz ilyen világgazdasági növekedé, hamarosan jön a ciklikusság alapján az újabb válság. És akkor mezőgazdasági ország révén az is megemlítendő, hogy az elmúlt években az időjárás is kegyes volt, nem mindig lesz így. És a szabadságharcnak hamarosan politikai következményei is lesznek az eu részéről. Jobb lesz, ha felkészültök, mert a kánaánnak hamarosan vége. Remélem ezt kormányzó pártként fogjátok k átélni, úy hogy megnyeritek a következő választásokat is.

postumus mumus 2017.10.06. 10:02:23

@Dorottya Veres RLDD: Irányítgasd inkább a beosztottjaidat, náluk biztos nagyobb sikered van mint nálam. Vagy ennyire ráérsz munka mellett, hogy itt pofázol egész nap, ahelyett, hogy dolgoznál? Csak nem fizetnek is érte fideszék?

postumus mumus 2017.10.06. 10:05:31

@Dorottya Veres RLDD: Ha csak két évtizedet húztál le vezetőként, akkor még dolgozz egy pár évtizedet, hogy utolérj! Menj is, mert még a főnököd picsán rúg, hogy itt pofázol.

2017.10.06. 11:42:18

@postumus mumus: A stílusodból ítélve a szódáskocsi bakján ülve a lovakat vezetted...
Tudod, ha te vagy legfelül, akkor nem kell feltétlenül egész nap a szalag mellett gályáznod, a korbácsot meg vannak alklamazottak, akik csattogtassák , szóval élhetek a hobbimnak és bosszanthatom a hozzád hasonló arcoskodókat. Sőt... még az is lehet, hogy a fő bevételi forrásaim befektetések :) Micsoda világot élünk... hihetetlen.
Miért akarnálak utolérni? Ne viccelj mááár... :))))) (Azé' csapj a lovak közé!)
Vinnyoghatsz, ahogyan jólesik, a fidesz kb minden fontos gazdasági paraméter tekintetében köröket ver a csókos cimboráidra. Persze, vannak országok, amik elhagytak minket.. csak ott nem az egyet előre kettőt hátra gazdaságpolitika dívik. A fidesz kicibált az országot a gödörből, amibe a ballib brigád lökte, jókora lemaradást kell ledolgozniuk. A válsággal mellélőtteél, mert nálunk a válság előtt elindult a zuhanórepülés, aminek a vége megduplázott államadósság lett és lerohadt a teljes gazdaság. Azóta fordult egyet a világ, amit a külföld is visszaigazolt... (Nem, nem az amerikai Népszava...) Az emlegetett milliárdos támogatások hatalmas részét a németek azonnal ki is viszik az országból és félrészegen még ezzel el is dicsekszik az úniós biztosuk. Szóval szedd össze magad, mert sok szamárságot sikerült eddig összehordani.

postumus mumus 2017.10.06. 15:23:31

@Dorottya Veres RLDD: Hú kisöcsém, majd leszakad a pofád, akkora. Orr bánnal pacsit játszhatnál. No az ilyen vezetőktől kell megmenteni a beosztottakat, mint amilyenek ti vagytok. Hamarosan el is jön az ideje. A tojáshéj még a seggeden de már akkora a pofád, mintha valaki lennél. Vigyázz, mert nem tudhatod kivel társalogsz itt, nehogy a végén még megbánd hogy megszólaltál. Az életben pont az ilyen magasra törő faszfejek zuhannak kurva nagyot. Egyszer fenn kisöreg, utána kopp. Most éppen fenn vagytok, de annál nagyobb lesz a zuhanás minél feljebb törtök. Tudod, mint a korán elélvező hímtag. Nem magasra kell hirtelen törni, aztán lelohadni, mint a kókadt fasz, hanem kiegyensúlyozottan évtizedekig becsülettel végezni a munkát. Olyanok vagytok baszkikám, mint a kanos csődör, aki hamarjában elspriccel, majd később lelankad mint a lófasz.

postumus mumus 2017.10.06. 15:27:16

@Dorottya Veres RLDD: De lehet, hogy kishúgom a neved alapján, tök mindegy, a lényeg hogy akkora pofád van mint egy ólajtó. Hát nem irigylem a beosztottaidat, ha vezető vagy egyáltalán, nem csak abban is a pofád nagy. Mert ilyen orrbánseggnyalással max. valami kis állami fideszirodavezető lehetsz, aki állandóan a főnökei seggét nyalja.

2017.10.06. 19:01:21

@postumus mumus: Hogy képben legyél végre: nem vagyk állami alkalmazott, soha nem is voltam. A férjemmel ketten építettük a cégünket, és köszönöm szépen a jótanácsokat,de ha eddig valahogy kihúztuk az útmutatásod nélkül, talán már innen elleszünk valahogy. Előtte meg a '90-től a családi cégünkben dolgoztunk bemelegítésképpen. Szóval láttam már egy-két kormányt jönni-menni, valahogy mindig jobb volt a fideszes időkben, de máskor sem volt gond. A beosztottaim is egészen elégedettek, van, aki 14 éve képes elviselni :) Majd mindjárt megyek pancsolni, megnézem a tojáshéjat is a hátsómon... bár egy ideje nem említette senki, hogy ott lenne.
Vicces, ahogyan tehetetlen dühödben elkezdtél vicsorogni. Lótúrót voltál te vezető, arrogáns, trágár gyökér vagy, az ilyen fél év után bukik, az állami szektorban talán egy évet is kibír...
Ha letörölted a habot a szádról , mesélhetsz arról, mit tudott jobban az előző brigád, amiért annyira kiteszed a lelked értük. Csak nem a hosszabb munkanélküli segélyt sírod vissza?
süti beállítások módosítása