B1 blogcsalád



A Fidesz beijedt és fegyverkezik: aknavető és könnygázgránát, gépkarabély az Országgyűlési Őrségnél

2017. április 19. - Mr Flynn Rider

Egyértelmű, hogy megijedt a Fidesz a tüntetőktől és az is, hogy nem tömegoszlatásra használják ezeket a fegyvereket. Hanem ölésre. granatveto.jpg

A Fidesz retorikában nem reagált a tömegtüntetésekre, viszont a Belügyminisztérium tegnap nyilvánosságra hozott egy rendelettervezetet, amivel bővítenék az országgyűlési őrök által használható kényszerítő eszközök listáját.

Már, ha a gránátvetőt „kényszerítő eszköznek” lehet hívni.

A hivatalos magyarázat szerint

„az országgyűlési őrség által használható kényszerítő eszközök arzenálját időről időre felül kell vizsgálni abból a célból, hogy a technikai-tudományos fejlődés hatására létrejött legkorszerűbb és NATO-kompatibilis eszközök használata biztosított legyen”.

Bizonyosak vagyunk benne, hogy nem Szél Bernadett kirohanós felszólalásai ellen, vagy a technikai-tudományos fejlődés miatt van szükség "a kényszerítő eszközök arzenáljára", hanem azért, mert Kövér Laci bácsi meg a Fidesz beijedt, hogy a tüntetők elfoglalják a Parlamentet.

Aligha Gőgös Zoltán pocakja, vagy Vona Gábor gárdistamellénye fenyegeti a Parlament békéjét annyira, hogy gépfegyverekkel szereljék fel az őrséget:

 

  • .45-ös kaliberű tölténnyel működő pisztolyok,
  • 5,56 mm-es (.223-as kaliberű) tölténnyel működő gépkarabélyok,
  • 7,62x51 mm-es NATO tölténnyel működő puskák, mesterlövő puskák,
  • .308-as kaliberű tölténnyel működő puskák, mesterlövő puskák,
  • kézi gránátvető 40 mm-es gránátokhoz.
  • elfogó hálók,
  • különféle, az újfajta lőfegyverekhez passzoló lőszerek,
  • mesterséges vagy természetes hatóanyaggal szerelt univerzális (lőhető, dobható) könnygázgránát,
  • kézi működtetésű, dobható, mesterséges vagy természetes hatóanyaggal szerelt könnygázgránát, (eddig is volt a listán könnygáz, de csak palackos, vagy gázspray formában).

 

A könnygázgránátot még megértjük: a tömegbe, vagy a tömeg fölé lőve remekül lehet vele oszlatni a demokráciát féltő fiatalságot.

A kedvencünk azonban a kézi gránátvető és a mesterlövész puska: egyértelmű, hogy itt nem a tömegoszlatás, hanem kifejezetten az emberi élet kioltása miatt használhatják a parlamenti őrök ezeket a fegyvereket.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7312437749

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sniffí 2017.04.20. 13:34:27

válaszd az FNA-t hogy legyen időd tanulni ...

szerinted tényleg elég értelmes Földlakó ... Létező vagy? ... vagy csak elhitteddd..d ?
.. ha még mindig elhiszed .. ennyi év után is .. a halál utáni életet ..s hogy a halált, nem tudatlanság okozta valóság élmény okozza-generálja . Mit a vallás.. s már az oktatás is terjeszt.
válaszd az FNA -t hogy legyen időd tanulni

Legeslegalja · http://berrettegok.blog.hu 2017.04.20. 14:41:32

Szinte fáj, hogy mekkora orbitális baromságokat beszél a poszt író.

Az országgyűlési őrség, és a tömegoszlatást, rendfenntartást végző rendőrség között semmilyen összefüggés nincs.

Amit mi sem bizonyít jobban, minthogy az országgyűlési őrség eddig is használhatott már élet kioltására alkalmas lőfegyvereket. Csak mivel a fegyverek modernizálódnak lecserélődnek, így a törvényeket is aktualizálják rendszerint.
Megjegyzem az MSZP alatt is beemeltek pár új fegyvert.

A tömegoszlatásra használatos fegyverekhez ezeknek semmi köze.
Illetve annyi van, hogy a bírósági ítélet kimondta, hogy 2006-ban a Gyurcsány parancsára ellenzékieket verető beazonosíthatatlan rendőrök, tömegoszlatásra alaklamatlan fegyvereket használtak.

Azaz olyan fegyvereket használtak az elkúrók, amik nem voltak törvényileg engedélyezve errre a célra.
Annak ellenére hogy minden bizonnyal az országgyűlési őrség használhatta volna ezeket, jogszabályi környezetben leírt esetekben.

Kreml propaganda osztály bérszámfejtés 2017.04.20. 15:08:11

@Legeslegalja: Tisztelt kolléga! Bérszámfejtésének ügyében a magyar összekötő ellenjegyzésére lenne szükségünk, ennek hiányában bérét nem tudjuk rendezni. Kérjük keresse meg a tartótisztjét ez ügyben!

nu pagagyí 2017.04.20. 15:21:51

Berezeltek saját félelemgerjesztő szövegeiktől. Biztos, ami biztos Kövér helyében körbekeríteném pengés dróttal is a Parlamentet, az a tuti.

paragrafus 2017.04.20. 15:26:00

@Legeslegalja:
Kezdjük talán onnan inkább, hogy erősen aggályos alkotmányjogilag az, hogy a parlamentnek van őrsége. Pláne fegyveres.
A fegyveres rendvédelmi szervek intézményének egész más a rendeltetése és a funkciója, nem pedig az, hogy a törvényhozás része legyen. A Parlamentben semmi keresnivalója egy ilyen fegyveres őrségnek.
És ha lenne egy szakmai alapon működő normális Alkotmánybíróságunk, már régen megállapította és kimondta volna mindezt.
MIndebből az is következik, hogy a parlamenti őrség fegyverarzenáljának szükségessége és jogszerűsége megkérdőjelezhető.

Az Ellenálló 2017.04.20. 15:27:48

Én azért nem látnék bele ennyit. Ha bevetnék tuti rájuk gyújtanák az Országházat, ezt talán még ők is tudják. Valószínű modernizálják a régi, még szovjet időkből ránk maradt fegyvereket.

Állítsuk meg a ......... 2017.04.20. 15:28:17

biztosan készülnek az oroszok bejövetelére
.
de miért is kell
ha ők hívják be őket?

Állítsuk meg a ......... 2017.04.20. 15:32:50

@nu pagagyí:
"Biztos, ami biztos Kövér helyében körbekeríteném pengés dróttal is a Parlamentet, az a tuti."

és azon mászatnám át őket naponta

Sean MacTíre 2017.04.20. 15:33:07

Azert szivesen latnek valami normalis ervelest erre. Egyelore csak Kosa dobta be a granatvetovel-dronra-varosban ervet. Most kepzeljuk el azt. Gondolom a mesterlovesz puska meg a visszahullo granatok kilovesere kell. :)

Sean MacTíre 2017.04.20. 15:34:16

@Legeslegalja : ne terelj. Szerinted miert kell a parlamenti orsegnek mesterlovesz puska es 40mm-es granatveto? A .45 pisztoly melle, ami mellesleg a celpont mogotti embert is atviszi?

Szűtté mamá? Szűjjé! 2017.04.20. 15:37:04

@Legeslegalja: Ok, minek a parlamenti őrségnek gránátvető?

paragrafus 2017.04.20. 15:38:11

@Legeslegalja:
...."Gyurcsány parancsára ellenzékieket verető beazonosíthatatlan rendőrök, tömegoszlatásra alaklamatlan fegyvereket használtak"....

1. Sem Gyurcsány, sem senki más parancsára nem vertek (és nem is verettek)ellenzékieket. Ezt már nagyon sokan és nagyon sokszor cáfolták.
Ha Ön ezt vitatja, akkor kérem, legyen szíves állítása alátámasztására hitelt érdemlő bizonyítékot megjelölni. Gyurcsány semmiféle ilyen parancsot, utasítást nem adott sem a rendőrségnek, sem senki másnak. Minden ezzel ellentétes állítás alaptalan és megalapozatlan. Ezért is érdekelne az ezt cáfoló hiteles bizonyíték. (Ami nincs)
2. Tömegoszlatáskor a rendőrség csapaterő kötelékben lép fel, ilyenkor nem kell egyénileg beazonosíthatónak lenniük. Erről alkotmánybírósági határozat is született egykoron.
3. Akkoriban a rendőrség kizárólag csak olyan eszközöket, fegyvereket használt, amelyet a törvény biztosított a számukra.

Zacskóstej 2017.04.20. 15:42:54

@Legeslegalja: Az országgyűlés őrsége nem tömegoszlatásra vásárol kincseket, hanem a parlament és az országgyűlés védelmére. A mesterlövész fegyverek és a gránátvetők ebből a szempontból érdekesek. Az egésznek semmi köze a 2006-os "zavargásokhoz".
Pláne hogy az akkori "zavargók" most a fidesz oldalán: álldogálnak a ligetben, védik a fidesz székházat, hiúsítanak meg népszavazási kérelem benyújtást és biztosítják a fradi pályát....stb stb.

6.Lenin 2017.04.20. 16:48:57

@paragrafus:

"Sem Gyurcsány, sem senki más parancsára nem vertek (és nem is verettek)ellenzékieket. "

Ezek szerint fingod sincs, hogy miként is működik egy fegyveres erőszakszervezet.

paragrafus 2017.04.20. 18:13:27

@paragrafus:
"Sem Gyurcsány, sem senki más parancsára nem vertek (és nem is verettek)ellenzékieket. "
Ezek szerint fingod sincs, hogy miként is működik egy fegyveres erőszakszervezet"...

1. Tévedsz!
2. Ezzel semmit sem cáfoltál abból, amit kifejtettem. De nem is bizonyítottál....

6.Lenin 2017.04.20. 18:56:29

@paragrafus:

Mit kellene cáfolni egy olyannak, aki eleve úgy indít, hogy azt bizonyítja, nem ért a témához?
(vagy nagyon elfogultan kezeli, vagy másokat néz hülyének)

Egy döglött lónak miért kéne elmagyarázni az atomfizika bármely részletét is?

Eleve rosszul indítasz. Most is.

paragrafus 2017.04.20. 20:27:28

@6.Lenin:
...."Mit kellene cáfolni egy olyannak, aki eleve úgy indít, hogy azt bizonyítja, nem ért a témához?".....

1. Az érveimet.
2. Milyen témához nem értek?
3. Ezt - szerinted - hogyan bizonyítottam?
4. A sértő minősítéseidet visszautasítom.
5. Mindez a legjobb módja az érdemi válaszok alóli kimenekülésnek.

6.Lenin 2017.04.20. 20:59:15

@paragrafus:

Nem volt szándékomban megsérteni, ha annak vetted, bocs.

"1. Sem Gyurcsány, sem senki más parancsára nem vertek (és nem is verettek)ellenzékieket. "

Egymást verték a rendőrök? Egyetlen felvételt sem láttam erről.
Egy fegyveres erőszakszervezet felépítéséről, alá, fölérendeltségről hallottál már?
Mit tehet meg ennek a szervezetnek bármely tagja a szolgálati szabályzaton kívül, ha szolgálatban van? hallottál már ilyesmiről?
És még sorolhatnám a kérdések sokaságát az első pontban általad leírtak után.
Az ilyen kezdés után, mit is kéne cáfolnom?
Milyen érdemi válaszok elől menekülök?

Már az első pontod is téves, hiszen a rendőrök nem saját magukat püfölték, hanem a célközönséget. Parancs nélkül? Önhatalmúlag intézkedett egy fegyveres testület tagja felfegyverkezve? Tudod ez mit is jelentene?

paragrafus 2017.04.20. 22:00:20

@6.Lenin: Onnan indult a vita, hogy azt a megjegyzést vitattam, miszerint (idézem): ...."Gyurcsány parancsára ellenzékieket verető beazonosíthatatlan rendőrök"....

Erre írtam, hogy kérek arra hiteles bizonyítékot, hogy minderre Gyurcsány adott parancsot. (Csak mert ez nem igaz) Gyurcsány - mint akkori miniszterelnök - semmilyen módon nem volt semmilyen szolgálati felsőbbsége a rendőrségnek, velük szemben, feléjük semmilyen utasításadási joggal nem rendelkezett.
Mint azóta kiderült (többszörösen is, több tanúvallomás alapján is) Gyurcsány az akkori országos rendőrfőkapitány-helyettesnek CSAK annyit mondott, hogy minden törvényes eszközzel védjék meg a TV székházat. Ennyit és nem többet.
Aki pedig ebbe belemagyarázza azt, vagy úgy értelmezi, hogy ezzel Gyurcsány bármilyen verésre, veretésre adott volna parancsot, az tudatosan akarja elferdíteni, eltorzítani a tényeket, az igazságot és a valóságot.

És az énismereteim szerint a rendőrök KIZÁRÓLAG csak tömegoszlatásra kaptak parancsot a törvényes módszerek és előírások alapján. Ezt meghaladóan semmilyen olyan más parancsot nem adott a rendőrségnek senki sem, hogy a rendőrök a tömegoszlatás törvényes módján és keretein felül bárkit is, bármilyen módon megverjenek. Nem vitatom, hogy voltak ilyen túlkapások, de azok önhatalmú cselekmények voltak egyes rendőrök részéről. Igen, egyesek túllépték a hatáskörüket, de ezt nem parancsra tették, hanem önkényesen. Ami természetesen jogellenes.

A tömegoszlatáshoz kivezényelt rendőrök felé a rendőri vezetők adtak és adhattak kizárólag parancsot. Más nem adott (nem is adhatott) feléjük semmilyen parancsot. Az akkori rendőri vezetők viszont csak azt a parancsot adták a rendőröknek, hogy tömegoszlatást kell végezniük, a tömegoszlatás törvényes előírásai és módszerei szerint. Más parancsot az akkori rendőri vezetők nem adtak ki. Annyira, hogy a rendőrség részéről az országos rendőrfőkapitány-helyettes (mert maga az országos rendőrfőkapitány az események idején hivatalos ügyben Brazíliában volt) még arra vonatkozóan rendelkezett, hogy a tömegoszlatáshoz kivezényelt rendőrök az éles lőfegyverüket nem vihették magukkal, benn kellett hagyniuk a rendőrségen a fegyverszobában.
(Megjegyzem, az akkori események után az országgyűlési bizottsági ülésen Nyitrai András, a fidesz képviseletében számon is kérte a rendőri vezetőkön, hogy a kialakult eseményekre tekintettel a rendőrség miért nem használt éles lőfegyvert. A magam részéről belegondolni sem merek abba, hogy mi történt volna, ha a rendőrség éles lőfegyvert használt volna. Hál'istennek, az országos rendőrfőkapitány-helyettesnek volt annyi előrelátása, hogy megtiltotta a rendőröknek, hogy éles lőfegyvert vigyenek magukkal)

Olyant viszont én nem állítottam, hogy a rendőrök egymást verték volna. Ilyent az én szavaimból még csak kiolvasni sem lehet. De ezt a felvetést nem akarom továbbgondolni, mert nem létező, ráadásul rossz irányba vinné el a kérdéskört.

6.Lenin 2017.04.20. 22:18:31

@paragrafus:

"1. Sem Gyurcsány, sem senki más parancsára nem vertek (és nem is
verettek)ellenzékieket. "

"És az énismereteim szerint a rendőrök KIZÁRÓLAG csak tömegoszlatásra kaptak parancsot ...."

Vagyis mégis volt parancs. (nem is lehetett másként, ki adta, az egy nyitott kérdés még ma is)

Nézegesd a belinkelt videókat, tanulságos. Nagyon sok nyitott kérdés marad utána, de most nem ez volt a téma.
Nem vitázni szándékoztam az akkori eseményekről, csak a téves megállapításodra reagáltam, és ezt most magad is leírtad, hogy téves volt. Ennyi, tisztázva.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.04.21. 04:03:55

@paragrafus: "Gyurcsány - mint akkori miniszterelnök - semmilyen módon nem volt semmilyen szolgálati felsőbbsége a rendőrségnek, velük szemben, feléjük semmilyen utasításadási joggal nem rendelkezett."

Ez így igaz. Viszont:

"Minden rendelkezésre álló eszközzel, törvényes keretek között, a leghatározottabban és ebben külön is kifejezetten utasítást adtam (egy rendőr tábornoknak – a szerk.), hogy a televíziót meg kell védeni – szó szerint ezt nyilatkozta a TV2-nek Gyurcsány Ferenc 2006 szeptember 18–19-én, a köztévé székházának ostromakor."

mno.hu/migr_1834/gyurcsany-utasitott-de-mar-nem-emlekszik-466420

Persze a gyurcsányi mindig összevissza beszél, akármi lehetett. Ezt a férget a csúti geci mellé fogja fellógatni a forradalom.

paragrafus 2017.04.21. 15:47:30

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
1. Nem gyurcsányi, hanem Gyurcsány.
2. Gyurcsány nem beszél össze-vissza, akármennyire is ezt szeretnéd láttatni.
3. Szégyen, hogy milyen alpárian beszélsz.
4. ha nem tudsz kulturáltan beszélgetni, vitatkozni, akkor jobb lenne, ha meg sem szólalnál.
5. Szíveskedjél az erőszakmindenféle formájától tartózkodni. Még verbálisan is.
6. Az csak természetes, hogy egy miniszterelnök a törvény betartására szólít fel. De nem szólt bele a rendőrség szakmai irányításába, nem mondta meg, hogy a rendőrség mit és hogyan csináljon. Azon túlmenően, hogy a TV székház megvédésére szólította fel a rendőrkapitány-helyettest, ezt meghaladóan semmilyen más utasítást nem adott (nem is adhatott), mégcsak nem is célzott semmi olyasmire, hogy kivel mit kell(ene) csinálni, hogy milyen eszközöket, fegyevereket használjanak, hogy bántsanak--e egyáltalán bárkit.
Miért kell olyanért elítélni Gyurcsányt, amit nem tett meg, amit meg kellett tennie, mint miniszterelnök. Egyik vonatkozásban sem lépte át azokat a kereteket, amelyekhez joga volt. Azt pedig kötelessége volt utasításba adni, hogy a TV székházat a törvényes eszközökkel meg kell védeni. Ha ezt (ennyit)nem tesz(i) meg, akkor azt számon lehetett volna kérni rajta. De pontosan annyit tett - és azt meg is tette - amihez abban a szituációban joga és kötelessége volt. És ha valaki ezért fel akarja lógatni, az jobb, ha elmegy Észak-Koreába, ott van ez a politikai értéktelen rend.

paragrafus 2017.04.21. 15:49:55

Az mindenesetre érdekes (ahogy azt már mondtam), hogy a fidesz részéről Nyitrai András akkori fideszes országgyűlési képviselő számonkérte a rendőri vezetésen, hogy miért nem használtak a rendőrök akkor és ott éles lőfegyvert.
És ezen senki sem akad ki, ezen senki sem botránkozik meg, ezt senki sem ítéli el, ezzel szemben senkinek sincs egyetlen egy rossz szava sem.
Pedig ez az igazi tragédia.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP.ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2017.04.21. 15:59:10

@paragrafus: "És ha valaki ezért fel akarja lógatni"

Ezért nem kell fellógani, van neki elég más bűne. Például az utóbbi években a csúti geci hatalommegtartása érdekében trollkodik.

Netuddki. 2017.06.06. 12:50:16

Nem baj. Ha kitörne a(z igazi) forradalom, akkor lesz mivel utánalőni a menekülő megélhetési politikusoknak. Az őrség az elsők közt állna át az igaz cél oldalára.
süti beállítások módosítása