B1 blogcsalád



Miért akar önvédelmi fegyvert Palkovics? Megijedt a tüntetőktől?

2017. április 03. - ashwood

20150430palkovics-laszlo13.jpgA felsőoktatásért felelős államtitkár állítólag sport célra tartott fegyverét akarja átminősíteni önvédelmire. Mindenki elé tolakodva intézte az ügyet reggel – érthető, sietnie kell a parlamentbe, hogy kilőhesse a CEU-t.

Az időzítés – és még néhány dolog – legalábbis furcsa Palkovics László akciójában. Vasárnap este tízezrek vonultak az utcára, hogy kifejezzék szolidaritásukat a CEU-val. Hétfőn délután a kormány sürgősséggel viszi parlament elé azt a törvénymódosítást, amely lényegében kinyírja az egyetemet. Eközben a felsőoktatásért felelős államtitkár a rendőrségre jár ügyintézni.

Nem is akárhogy. Míg az egyszeri állampolgárnak nyolcig várnia kell, hogy egyáltalán sorszámot kapjon, addig az államtitkároknak ilyen kényelmetlenség nem jut osztályrészül. Mire olvasónk – látszólag elsőként – bejutott az ügyintézőkhöz, az államtitkár már bent várakozott.

Mint kiderült: Palkovics sportcélból tartott fegyverét akarja épp most önvédelmi célúra átírni. Az eddig is tudható volt róla, hogy szenvedélyes vadász, idei vagyonbevallásába négy puskát is beleírt. Más fegyvert azonban egyet sem. Arra pedig egyetlen életrajzában sem találtunk utalást, hogy bármely lövészklub tagja lenne, vagy egyáltalán érdekelné szabadidejében a sportlövészet.

Ettől még persze lehet a puffogtatás a titkos hobbija az államtitkárnak – ám az is igaz, hogy a legegyszerűbb éles maroklőfegyvert, magyarán pisztolyt szerezni, ha egy ismerős sportklub kamu tagjává válik valaki. Így indoklás nélkül - csupán orvosi alkalmassági birtokában - tartható odahaza a legnagyobb mordály is. Innen pedig már csak egy lépés, hogy a lőtéren kívül önvédelemre is használhassa a pisztolyát.

Megijedt vajon a vasárnap esti tömegtől?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6912397261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KizsBalazs 2017.04.03. 12:06:17

Mindentől eltekintve nettó baromság, hogy elég az otthoni fegyvertartáshoz egy kamu tagság és egy sportorvosi. Fegyver vizsga is kell hozzá az adott típusú fegyverhez, két pszhiologiai vizsgálat hat hónap különbséggel, országos sportlövészeti egyesületi tagság is kell, illetve három versenyen meg kell lőni a minősítési szintet, és persze a sportorvosi és az egyesületi tagság is. És ez még mindíg csak a tartás, nem a viselés. Nagyjából a környék legszigorúbb fegyvertörvénye a magyar. Szóval mielőtt baromságokat írogatunk, nyugodtan lehet böngészhetni a jogszabályokat. Mindentől függetlenül és sem adnék a kezébe fegyvert...

legeslegujabbkor 2017.04.03. 20:14:00

@KizsBalazs:
Sport célú fegyverét önvédelmire.

Szóval tud már lőni, esetleg rókát is. De most úgy határozott, hogy embereket akar.

ügyfélszolgálatos 2017.04.05. 01:43:39

Elfog még jönni az idő amikor a fideszesekre vadásznak... Rákosiék sem hitték, hogy megbukhatnak és mégis végük lett pár óra alatt. És a fideszeseket nem fogják az oroszok kimenteni... Remélem ennél simábban is ki tudjuk majd paterolni őket.

Netuddki. 2017.04.05. 08:20:45

@KizsBalazs: "Nagyjából a környék legszigorúbb fegyvertörvénye a magyar."

Ami mindenkire érvényes is.
Ja, kivéve a gyevi bírót...

Netuddki. 2017.04.05. 08:22:31

@KizsBalazs: De, seperc alatt megszavazza a fideszes droidsereg a rendkívüli törvénymódosítást, ami a palkovicsnak megengedi a fegyvertartást. Csak neki...

Netuddki. 2017.04.05. 08:25:52

@ügyfélszolgálatos: "Elfog még jönni az idő amikor a fideszesekre vadásznak..."

Rendőrökre lődözni nem életbiztosítás.

"És a fideszeseket nem fogják az oroszok kimenteni..."

Az ukrán janukovicsot is "kimentették".

"Remélem ennél simábban is ki tudjuk majd paterolni őket. "

A remény hal meg utoljára...

Pilotax 2017.04.05. 08:29:16

Akinek van fegyvere az a polgár, akinek nincs az alattvaló.
Ez jelent némi magyarázatot arra, miért is teszi lehetetlenné a magyar jog az önvédelmi fegyvert, miért csak a kiváltságosok vadászhatnak, miért kötik szinte lehetetlen feltételekhez a fegyverviselés jogát.
Szerintem a büntetlen előéletű épelméjű állampolgárnak alapból jogának kell legyen a fegyverviselésre. A fegyvervizsga is egy baromság, szinte bármelyik kézifegyver szakszerű használata elsajátítható nagyjából 60 perc alatt. Persze a pontos lövéshez nem árt némi gyakorlás.
Tulajdonjogi nonszensz, hogy a földtulajdonos köteles tűrni, hogy idegenek a földjén vadásszanak a földtulajdonosnak kárt okozó vadakra, a tulajdonos meg nem kaphat erre lehetőséget, illetve úgy meg van nehezítve, hogy épeszű ember neki se indul a jogi útvesztőnek, tortúrának.

Netuddki. 2017.04.05. 08:43:05

@Pilotax: Ez mára már nem teljesen igaz. Attól, hogy a jobbágy lelőheti a hozzá betörő másik jobbágyat, ugyanúgy felkötik ha az uraságot lövi le. Fegyverrel semmire se mész egyedül az állami hatalmat bitorlók ellen. Oda pedig nem fegyver kellene, hanem összefogás.

szamaritánus 2017.04.05. 09:01:07

Igen biztos megijedt parezer genderbuzi hulyegyerektol :D

Pilotax 2017.04.05. 09:45:45

@Tibi !: "Attól, hogy a jobbágy lelőheti a hozzá betörő másik jobbágyat, ..."
Ez sem igaz, mert a jobbágynak nincs joga a fegyverhez, még az urai ellen találja fordítani.
Azért ha nem csak a politikailag megbízhatóknak lehetne fegyvere hanem minden "...büntetlen előéletű épelméjű állampolgárnak..." akkor már nem lennék egyedül. Aztán jöhetne az összefogás. Forradalmakat nem csókolózással szokták megnyerni. Na ezért szerepel az alkotmányban, a fennálló rendszer fegyveres megdöntésének tilalma. Gondoskodtak róla, hogy 'törvénytelen' legyen a forradalom, ja hogy volt 56 is, "az máááás!!!". Mindig a győztesnek van igaza.

2017.04.05. 09:45:49

A magyar fegyvertörvény az egyik legbetegebb, legparanoidabb, legszigorúbb Európában. Nemhiába, hisz kommumista örökség ez az állami fegyverparanoia. Persze közben az állami erőszakszervezeteket állig felfegyverzik.

Sport lőfegyvert se annyi szerezni, ennyi a posztba belekerült. Kamu tagság meg miegymás... hagyjuk már.

@legeslegujabbkor: szerinted az önvédelmi fegyvert tartó ember embereket akar lőni?
Ha valaki embereket akar lőni, akkor szerez illegálisan fegyvert, nem olyat használ, ami a nevén van, sorozatszámmal, visszakövethetően.
Az önvédelem szót ízlelgesd légyszíves. Szerinted mit jelent?

Az a baj, hogy Magyarországon csak csókosok és politikusok tudnak önvédelmi fegyver viselésére engedélyt szerezni. Ha demokratikusan ez a jog mindenkinek járna, akkor nem lenne hír az se, hogy most egy államtitkár át akarja minősíteni a sportfegyverét, mert ez nem egy politikusoknak és csókosoknak osztogatott kiváltság lenne, hanem teljesen hétköznapi ügymenet.

Trackers 2017.04.05. 10:24:51

Valószínűleg nagyon beszart.

Hisz már ketten hidat is akartak foglalni majdnem, a ballibek közül.. :))

888.hu/article-totalis-eges-eddig-a-hidfoglalos-tuntike
Ismeretes, tegnap Büki Zoltán jelentette be, hogy a mai nap folyamán átfogó hídfoglalások fognak bekövetkezni a fővárosban. Úgy tűnik azonban, hogy

érdeklődés hiányában pont leszarta mindenki a CEU-s hisztéria köré grundolt liberális megmozdulást.

Fredddy 2017.04.05. 11:34:44

@Pilotax: ,,Tulajdonjogi nonszensz, hogy a földtulajdonos köteles tűrni, hogy idegenek a földjén vadásszanak a földtulajdonosnak kárt okozó vadakra, a tulajdonos meg nem kaphat erre lehetőséget, illetve úgy meg van nehezítve, hogy épeszű ember neki se indul a jogi útvesztőnek, tortúrának. "

A vadászati jogot az adott vadászterület földtulajdonosainak közössége egy aukción adja el a legkedvezőbb feltételeket ígérő vadásztársaságnak. A vadásztársaság a földbérlet mellett a vadkárt (a kárérték 90+%-át, 95-öt talán) is fizeti, így a földtulajdonos messze nem ingyen ,,köteles tűrni". Ha akar, és megfelel feltételeknek, természetesen minden további nélkül beléphet a földjén vadászó vadásztárssaságba ő is.
Régebben volt arra lehetőség, hogy a földtulajdonosok vadásztársaság keretein kívűl, egy afféle ..vadásztársaság light"-ot alapítva vadászhassanak, de annyi volt a visszaélés (ellenőrizhetetlenül lőttek mindenre, ami mozgott), hogy most már nekik is rendes vadásztársaságot kell alapítaniuk, ha vadászni akarnak.

KizsBalazs 2017.04.05. 12:57:52

@Meastick_1: Fegyver viselésije van vagy fegyver tartási? Mert a kettő nagyjából ég és föld. A vadászokról nem nyilatkozom, a 90%-ának én sem adnék fegyvert. Viszont ma vadászként maroklőfegyvert nem kap senki.
Önvédelmi célú fegyverviselés pedig csak maroklőfegyverre értelmezhető, ne keverjük már a szezont a fazonnal.
Civilként maroklőfegyverre tartásit csak sportlövő kaphat, -nekem is van- viselésit pedig nagyjából csak az atyaúristen.
Látva, hogy mindenki kiforgatta amit írtam, politikus barátunknak csúzlit nem adnék a kezébe, nemhogy mást, de azért ne bagatellizáljuk már el a paranoid fegyvertörvényünk követelményeit, hogy "kamu tagság mert sportorvosi" mert ez nettó hazugság.

Pilotax 2017.04.05. 13:21:18

@Fredddy:
A vadászati jog eladása nem opcionális hanem kényszer, ha karod ha nem, akkor is el kell adnod. A vadkárok megtérítése mint jogi eljárás meg sem közelíti a tényleges vadkárok mértékét, - sokszor csak akkor kap kártérítést ha a vad vallomást tesz mellette, olyan lehetetlen bizonyítást várnak el a tulajdonostól.
A földtulajdonosok túlnyomó többsége meg nem vadászni akar, hanem gazdálkodni, lehetőleg zaklatás mentesen. Próbáljon csak valaki belépni egy vadásztársaságba amik igen zárt testületek. Nem beszélve arról, hogy mind jogilag, mind anyagilag úgy meg van nehezítve, hogy az emberek 99%-a neki sem vág ennek a tortúrának mert nem éri meg.
A belépés papíron jog, a valóságban egy átláthatatlan és szinte áthatolhatatlanná tett jogi akadálypálya. Kicsit hamis de ha volt egy közlekedési szabálysértése - és nem potentát az illető - már nem kap fegyverviselési engedélyt még vadászfegyverre sem.

Fredddy 2017.04.05. 14:00:56

@Pilotax:
Valóban el _kell_ adni a vadászati jogot, de eladhatod magadnak is- ha megfelelsz a vadászati jog gyakorlásának feltételeinek, de hát anélkül meg már csak ne vadászzon senki sem.

A vadásztársaságok kiadásainak óriási (sok helyen a legnagyobb) részét teszi ki a vadkár miatti kárpótlás, alapvetően emiatt válik egyre drágábbá a társasági tagság: régen, a tsz-es időkben elég volt adni egy őzet a tszelnöknek, és papíron máris nem a vad okozta a kárt, ma már viszont nagyon sok magángazdálkodó és magánerdő van, akik minden szem kitúrt kukoricáért keményen megharcolnak. A zaklatásmentes gazdálkodás meg lehetetlenség, ha a vadász nem zaklat, akkor majd zaklat a túlszaporodó vadállomány.

Nem tudok róla, hogy a vadásztársaságba belépés jogilag meg lenne nehezítve, bár ezt minden vadásztársaság maga szabályozza, de semmi nem kell hozzá, csak vadásznak lenni, meg befizetni a tagdíjat. A vadásszá válás már tényleg nehezebb, de az se sokkal bonyolultabb, mint jogsit szerezni, csak valamivel drágább (2-300 ezer ft kb). Csókosnak se kell hozzá lenni, ha megfelelsz a feltételeknek, a rendőrségnek nincs mérlegelési jogköre a fegyvertartási kiadásakor. Ennek egyébként feltétele a büntetlen előélet, és fegyverrel kapcsolatos szabálysértéseknél is bevonják, de a közlekedési szabálysértéseknek ehhez semmi köze.

Fegyverviselési és -tartási engedélyt meg tényleg ne keverjük, a tartásival lehet fegyvered, és használhatod vadászaton/lőtéren, a viselésit meg az önvédelmire kapod (ha kapod), és azzal lehet nálad bárhol. Viselésit vadász- és sportfegyverre nem adnak, az önvédelminek viszont éppen ez a lényege (az otthonvédelmi célú tartást, amikor otthon lehet puskád a betörők ellen, de nem mászkálhatsz vele közterületen, a magyar jog nem ismeri).

Pilotax 2017.04.05. 15:03:04

@Fredddy:
Már megbocsáss, de marhaság, hogy magadnak adod el a vadászati jogot. Egyszerűen azért mert olyan feltételek vannak ehhez előírva, hogy a földtulajdonosoknak csak a kis töredéke felel meg pl. földterület nagysága összefüggően. Atomkutató is lehetek de mekkora ennek az esélye?
Különben meg mit jelent a tulajdonjog? Ha tulajdonos vagy Magyarországon akkor a földben lévő ásványkincsek, olaj, szén,stb., esetleges régészeti leletek, a föld alatti víz, a földeden élő vad és bármi egyéb ami a földedben van az az államé! Akkor mi is a tiéd? A Föld felső 1 mm-e, mert ha úgy gondolják az se, mert akkor lehet államosítani és annyiért amennyiért a bíróság megítéli. Nem dönthetsz úgy, hogy nem adod el az államnak annyiért amennyit felajánl neked.
"Nem tudok róla, hogy a vadásztársaságba belépés jogilag meg lenne nehezítve, bár ezt minden vadásztársaság maga szabályozza, ..." Ez Önmagában elég ahhoz, hogy azt vegyenek fel akit akarnak. Egyébként ha jól tudom a vadásztársaságok korlátozott létszámúak, vagyis szinte kihalásos alapon fogadnak be új tagokat.
A fegyverviselés vagy tartás szinte csak Magyarországon jelent mást és mást. Ha nyelvileg értelmezem akkor tartani azt jelenti, hogy van de minek, használni nem szabad. Viselni meg azt jelenti, hogy nálam van. Én általános értelemben használtam a viselés vagy tartás kifejezést, ezek megkülönböztetése csak jogászkodás azért, hogy minél inkább lehessen korlátozni a fegyverviseléshez való jogot.
Ha külön kell tartani a fegyvert a lőszertől, páncélszekrényben , vagy biztonságosan elzárt helyen, akkor attól már jobb egy kőbalta, hiszen az kézügyben lehet. Engem inkább az önvédelmi fegyvertartás érdekel, a vadászokat csak azért említettem mert ők a legnagyobb kivételezett civil réteg akiknek engedélyeznek fegyver tartását, és azért az is alkalmas önvédelemre, csak nem a mi hülye szabályaink szerint, elzárva.

Fredddy 2017.04.05. 15:53:14

@Pilotax: a vadászati-halászati-bányászati jogok viszonyulása a földtulajdonhoz az egyik legősibb, évezredekre visszamenő jogi kérdés, ezeket az alapelveket viszonylag ritkán változtatják. A vaddal emellett az is a probléma, hogy egy szarvas pl máshová jár enni és szaporodni, előbbi helyen okoz kárt, utóbbi helyen lehet lelőni (szaporodási időszakban van fullos agancsa), akkor most kit illet? Ezért nem lehet a földtulajdont és a vadászatot teljesen együtt kezelni.

A saját földeden persze csak akkor vadászhatsz, ha az ottani társaság tagja vagy, de hát az autóvezetéshez se elegendő, ha tied a kocsi, kell jogsi is. Nem olyan nehéz belépni egy vadásztársaságba, pláne a területen földtulajdonnal rendelkezőként, hidd el. Amúgy próbáltad már, és elutasítottak? A saját szabályozás alatt olyanokra gondolok, hogy pl mennyi a próbaidő, vagy mikor tartják az éves közgyűlést, ahol az új tagokat felveszik, vagy, hogy mennyi a tagdíj. A kihalással megüresedő helyre csókosként bekerülés a kommunizmus alatt volt divat, akkor egyszerűen maximalizálva volt a vadászok száma, sőt, akkor még puskát se kaphattál egyszerű vadászként, csak, ha társasági tag is voltál, ma már ez sem feltétel.

A fegyverviselés és -tartás elkülönítése nem jogászkodás, szinte mindenhol külön fogalom, attól, hogy fegyvered van, még nem viheted mindenhová töltve magaddal, a közhiedelemmel ellentétben még az USA-ban is inkább kivétel az, ahol igen. (Bár egyre több tagállam engedi meg). A tartás része értelemszerűen a megfelelő körülmények között való használat, illetve az odajuttatás is, vadászfegyvert vadászaton, sportfegyvert lőtéren. Meg nem is minden fegyverfajtánál értelmezhető a viselés, a vadászfegyvereknél pl szinte egyáltalán nem, most járkálnál az utcán egy távcsöves Mauser ismétlővel a hátadon?

Abban igazad van, hogy a fegyveres önvédelem magyarországi szabályozása kifejezetten szigorú: igazából a vadászfegyverek tartása az, ami nagyjából normálisan van szabályozva, ezért is van, hogy a civil kézen lévő fegyverek vagy háromnegyede, vagy még több is vadászfegyver nálunk, míg más országokban a vadászfegyverek kisebbségben vannak. Meg nem is kell messzire mennünk enyhébb törvényekért, Szlovákiában sokkal liberálisabb a fegyvertörvény, Csehországban meg pláne, és azért nem folyik patakokban a vér az utcán.

Macropus Rufus 2017.04.05. 16:52:38

@karandash: "Ha valaki embereket akar lőni, akkor szerez illegálisan fegyvert, nem olyat használ, ami a nevén van, sorozatszámmal, visszakövethetően.
Az önvédelem szót ízlelgesd légyszíves. Szerinted mit jelent?"
az önvédelmi fegyver akkor véd meg ha nálad van és folyamatosan úgy mész az utcán, hogy bármikor lehet attack. Ez nem valószínű. A rossz fiú meg így mászkál. Esély a túlélésre nulla ha valaki komolyan gondolja azt, hogy meg akar ölni valakit.

Arról meg nem is beszélve, hogy az önvédelmi fegyver tartásának vannak szabályai. Fegyver és lőszer nem lehet egy helyen stb... Szóval míg a Palkovics összerakja a kis szettet addigra már halott. Ennyit ér az önvédelmi fegyver.

Pilotax 2017.04.05. 19:50:54

@Fredddy:
Kedves Barátom! Nekem se földem se fegyverem, vadász sem akarok lenni, valahogy nem vonz a vadak lövöldözése. A céllövészet érdekel, de erre a célra nekem kiválóan megfelel egy jó minőségű légpuska amihez nem kell a hatóságok engedélye. Ezt is csak azért vettem, hogy a leányomat megtanítsam lőni, célozni, a fegyverhasználat szabályaira, mert az egyetemi tanulmányainál hasznát vette. Kb. 2 éve elő se vettem, ott porosodik a szekrényben. Nem vagyok fegyvermániás.

Szóval nem hiányzik a fegyver, még nem vagyok olyan öreg, hogy ne tudnám magamat vagy a családomat megvédeni ha szükséges - remélem leszek olyan öreg, hogy már nem tudom, és akkor jól jönne a fegyver segítsége -. Igazából a magyar joggyakorlat és szabályok zavarnak, amelyek olyan mértékben korlátoznak alapvető, más tisztességes államokban teljesen elismert jogokat, amik igazzá teszik az első hozzászólásom első mondatát.
"Akinek van fegyvere az a polgár, akinek nincs az alattvalló."
süti beállítások módosítása