Esterházy Péter csütörtöki halála nem volt váratlan, de ezzel együtt megrázta a magyar közéletet. Az irodalmi és kulturális élet elbúcsúzott tőle, részvétet nyilvánított a politika is: Gyurcsánytól az MSZP-én és Tarlóson át Áderig.
Csak Orbán Viktor nem.
A kormány nevében az Emmi adott ki részvétnyilvánítást.
Pedig Orbán Magyarországon se volt, amikor márciusban meghalt Kertész Imre: Washingtonban "értesült megrendülten" a halálhírről:
Kertész Imre regényeit olvasva az egész emberiség láthatja más fénytörésben a saját sorsát. Világhírű alkotásával rámutatott, hogy az ember élni akarását és szabadságvágyát semmiféle önkény nem győzheti le.
Esterházy legalább akkora író volt, mint Kertész, bár Nobel-díjat nem kapott. Nem jár neki tehát a miniszterelnöki részvét és a méltatás sem.
Szögezzük le: a miniszterelnöki részvétnyilvánítás nem kötelező. A halott nem támad fel, a családnak se lesz jobb. De
szimbolikus, hogy kinek kondoleál, és kinek nem.
Mert a Nobel-díj amúgy nem feltétele, hogy Orbán észrevegyen egy halott írót. A harmadvonalbeli kommunista íróból elsővonalbeli szélsőjobboldali publicistává lett Szentmihályi Szabó Péternek szűk két éve a miniszterelnök még a búcsúztatását is kitüntette a részvételével.
Igaz, Szentmihályi Szabó soha egy rossz szót nem szólt róla. Inkább mellette állt, olyannyira, hogy
a felesége minden májusban misét mondat Orbán születésnapjára.
A hírhedt antiszemitát majdnem ki is nevezte római nagykövetnek. (Már Szentmihályi Szabót, nem a feleségét.)
Kertész meg élete vége felé, 2 éve elfogadta Orbán kitüntetését, a Szent István-rendet. És ezzel a kormány holokausztbohócává vált: legitimálta a Fidesz politikáját. Hiszen, ha kitüntetnek egy holokauszttúlélőt, nyilván nem lehetnek antiszemiták, vagy nem vállalhatnak közösséget azokkal.
Pedig éppen a már említett Szentmihályi Szabó volt az, aki nem is tekintette magyarnak a világhíres agg írót: konzekvensen Imre Kertésznek nevezte. De ez nem zavarta Orbánt.
Esterházy viszont másként volt következetes. Ha politikáról írt, nem csukta be a szemét, és konzekvensen
a fideszes arroganciáról és hatalmi gőgről, urizálásról és új harácsról beszélt:
Úgy beszélnek szédülten az ország házában, mint egy nívótlanabb kocsmában, Brüsszelről úgy, mint Moszkváról, Putyinról, mint... már nem is tudjuk, hol tartunk (Szijjártó – tényleg ő a külügyminiszter?, olyan, mint az Andrássy Gyula bácsi? – mint fordított Oszkár: aki nem tudja, de mondja), az USA-ról meg mondjuk úgy, mintha az egy jelentősebb bélyeggyűjtő szervezet volna valahol Alcsút környékéről. Örüljenek, hogy nem lépünk keményebben oda, kenjék a demokráciájukat a hajukra stb.; eluntuk.
Se nem legitimál, se misét nem mondat. Sőt. Az ilyen hálátlannak meg hogy járna már részvét a miniszterelnöktől. Örüljön, hogy egyáltalán megtűrték, amíg élt.
