B1 blogcsalád



6 jel, hogy az Orbán-kormány képtelen kezelni a menekültkrízist

2015. szeptember 10. - Csák Gergely

Az Orbán-kormány az év eleje óta először tűnik olyan kormánynak, amely képes valamit sikerrel menedzselni és erre tudatosan rá is játszik. Azonban, ha a színfalak mögé nézünk, egyszerűen katasztrófa, amit művelnek. 

A menekültügyben, ami eddig történt, az ugyanaz, mint ami az országban történik öt éve: tragikomédia. Nevetnénk, ha nem a mi bőrünkre menne. 

Nyilvánvaló, hogy a menekülteknek esze ágában sincs itt maradni Magyarországon, nem akarnak tőlünk semmit, csak átmenni Németországba.

A kormánynak, ha igazán kezelni szeretné a helyzetet, két választási lehetősége lenne:

  1. átengedni mindenkit, a lehető leggyorsabban,
  2. visszatartani mindenkit és betartani a nemzetközi egyezményeket.

Nézzük meg, mit csinál az Orbán-kormány ehelyett:  

1. Összevesztek az EU-s partnerekkel

Miközben a menekültekért több milliót eurót kapunk az EU-ból, Kósa Lajos pedig azt hazudja, hogy nem kapunk semmit. Az összeveszés oka persze semmi más, csak, hogy Orbán erőt mutasson az EU felé. Összevesztek menekültkérdésben

  1. az osztrákokkal,
  2. a franciákkal,
  3. a németekkel,
  4. a svájciakkal,
  5. a szerbekkel.

Vagyis minden, az EU-ban fontosnak számító országgal és a szomszédainkkal. 

Ez a konfliktus csak tovább ront az ország helyzetén. Sírnak a menekültek miatt a többieknek, közben pumpolják őket pénzért és össze is vesznek velük. Ez aztán a sikeres külpolitika.

2. Képtelenek a menekülteket minimális szinten tájékoztatni, regisztrálni

A menekültek nem kapnak tolmácsot, rendes tájékoztatást, nincsenek térképek, felkészült segítők. Odaállítanak egy pár szerencsétlen rendőrt díszletnek, akik persze a tömeget nem képesek kezelni és a tömeg kitör a táborokból, kóborol az autópályán és mindenféle náci riporterek rugdoshatják fel a kislányokat. Emberek fulladnak meg zárt teherautókban. Humanitárius katasztrófa, ami történik, a kormány pedig cinikusan megvonja a vállát: na ja, minek jöttek ide?  

migrans.jpg

Nincs megoldva rendesen, hogy regisztrálják őket, hogy a megfelelő helyre irányítsák őket - az egész rendszer képtelen kezelni az országba érkezőket.

3. Képtelenek a menekülteket minimális szinten ellátni

Nem sokra gondolunk: hogy legyen hol aludniuk, fürdeniük, hogy kapjanak minimális orvosi ellátást, vizet, meg némi élelmet, amíg tovább állnak. Emberi körülményeket. A Keleti pályaudvar előtt a földön alvók mindezt csak a civil önkéntesek segítségével kapják meg. Azaz: a kormány tényleg ellenségként tekint rájuk. 

A számukra kialakított táborokban embertelen körülmények uralkodnak, úgy bánnak velük, mint az állatokkal. Ha nem lennének civil önkéntesek, adományok, segítők, a helyzet sokkal jobban eldurvult volna. Nyilván az Orbán-kormány direkt erre játszik rá, hogy élezze a konfilktust, mert akkor lehetne tovább folytatni a gyűlöletkampányt.

4. Gyűlöletkampánnyal hergelik a magyarokat

Pótcselekvés. Elköltünk milliárdokat egy gyűlöletkampányra, aminek csak belpolitikai haszna lehet (a menekültek nem értik), az üzenet egyértelműen a magyarokat tüzeli fel a menekültek ellen. Nyilvánvaló, hogy a Fidesz szeretné a sikertelenségéről, a hatalmas korrupcióról, az ország állapotáról elterleni a közvélemény figyelmét. 

Ugyanebből az összegből fel lehetett volna készülni a menekültekre, felkészíteni a hondvédséget, rendőrséget, az egészségügyet, tolmácsokat szerezni, megszervezni az útvonalukat, felkészíteni az adminisztrációt és a hivatalokat a többlet terhelésre. Lehetett volna felkészíteni a közvéleményt arra, ami érkezik, ami történni fog, nem tették. Mindezek helyett nekünk a gyűlölet szítása volt a cél, tisztán rövid távú, belpolitikai haszonszerzésből. 

5. Bekeményítenek: felszámolják a szabadságot

A Fidesz ahelyett, hogy a problémát kezelni akarná, erőt akar mutatni. Így most a demokrácia és a szabadság maradékát is fel akarják számolni. Mozgósítják a hadsereget, és szabályosan hadi állapotokat vezetnek be a déli határnál. 

De nem csak mozgósítás történik: különleges jogosítványokat is adnak a rendőrségnek például. Tudja Ön, hogy innetől a rendőrség a menekülthelyzetre való tekintettel az ön lakását, autóját átkutathatja? Hogy Önt bűnözőként kezelik majd, ha segít a menekülteken? Nem? Hogy ön ellen az ön hazájában az ön kormánya bármikor bevetheti a katonaságot, a menekültekre hivatkozva? 

Akkor olvassa el a TASZ figyelmeztetését

6. A kerítésbotrány

Először azt mondták nem lesz. Aztán mégis lesz. Azt hittük, ez valami rossz vicc. Aztán jöttek a verziók: milyen magas lesz, hogy fog kinézni, lesz-e penge, lesz-e szögesdrót. Aztán lett egy olyan-amilyen (igazából semmire sem jó), de most majd megint lesz nagyobb, hosszabb, szélesebb! Magyarország jobban épít kerítést!

A kerítés egy szimbólum. A töketlenség, a butaság, a gyűlölet szimbóluma. A Fidesz szimbóluma. Annak a szimbóluma, hogy képtelenek a helyzetet kezelni. (Hendének is emiatt kellett mennie, valószínűleg, hiszen ezt Orbán is tudja.)

Abszurd vicc az egész, mert pontosan olyan, mint az összes intézkedése a kormánynak idáig: a problémát nem oldja meg, csak elmélyíti, viszont jól mutat a tévében. Illetve nem is mutat jól. Talán emiatt van, hogy ettől sem nőtt a népszerűségük egy cseppet sem. 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr27774830

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

pervie but hot (törölt) 2015.09.11. 03:36:49

"Összevesztek az EU-s partnerekkel"

Az EU-s partnerek már régen gyűjtötték a muníciót a magyarok ellen, csak egy ürügy kellett. Közművek visszavétele, nyugati bankok pofájának visszanyesése, magyar érdekek, emberem szélsőbalosokat idéző védelme, rendszerkritika stb. Ez áll a konfliktus hátterében, nem a "menekültügy". Az illegális bevándorlás ügyében az EU-s országok lassan mind átvették a magyar kezdeményezéseket, sőt sokkal szigorúbban léptek fel, EU jogszabályokat lábbal tiporva. Magyarország sose zárta le a belső EU-s határait, csak a külső schengeni határokat védte jogosan. Ausztria, Dánia, Franciaország, Németország már lezárta a belső határokat nem egyszer.

Az EU ballib vezérklikkje csak ürügyet keresett a magyarok megleckéztetésére. Ezért van most balhé, de ennek gyökerei mélyen fakadó magyargyűlöletben keresendők. A magyarországi ballib szállítja a hamis vádakat nyugati elvtársainak. Jogvédők hergelnek amúgy békés illegálisokat a magyar hatóságok ellen. Amerikai és nyugat-európai titkosszolgálatok készítik fel a norvég júdáspénzből fizetett álcivileket a kormány ellen. Minden összeér.

Közben sok EU tagországban ütik-verik az illegálisokat a rendőrök, de az teljesen oké.

pervie but hot (törölt) 2015.09.11. 03:39:55

"Képtelenek a menekülteket minimális szinten ellátni"

Az illegálisok megtagadtak minden együttműködést a hatóságokkal. Így nehéz ellátni valakit. Eldobálják a palackos vizet, élelmet, amit kapnak.

pervie but hot (törölt) 2015.09.11. 03:54:29

"Bekeményítenek: felszámolják a szabadságot"

A magyar rendőr senkit se bántott, idegesítően birkán viselkedtek eddig. A görög, olasz, macedón, spanyol, francia, brit rendőr az odaver, vesére, fejre ha kell. De az oké.

Szabadság? Majd saria alatt megnézem milyen szabadság jut nekünk, dhimmiként, rabszolgaként, hitetlenek adóját fizetve.

"A kerítésbotrány"

A magyar kerítés nincs kész és ez baj. Persze ha kész is lesz, az a fasizmus jelképe lesz.
A spanyol, brit-francia, bolgár-török, görög-török, izraeli, amerikai kerítések azok meg az emberi jogok emlékművei, a népek testvériségének szimbólumai. LOL!

"Képtelenek a menekülteket minimális szinten tájékoztatni, regisztrálni"

Eldobált útlevelek, hamis, lopott, fényképcserés szír útlevelek mindenütt, savval lemaratott ujjbegyek, megtagadott regisztráció, kerítésáttörés, rendőrök elleni, szándékegységben elkövetett csoportos támadás, rendőrsorfal áttörése. Norvégpénzen működő álcivil ágensek lázították fel az illegálisokat a regisztráció megtagadására. Korábban regisztráltak, majd jött pár "civil", akik bebeszélték az illegálisoknak, hogy ez a regisztráció csak a fasiszta magyar kormány gaz csele (közben EU-s jog alapján történik).
Azóta megtagadnak minden együttműködést és csinálják a műsort a nemzetközi sajtónak.
A német lakájmédia pedig inkább a családját a sínekre lökő illegálisról közvetít egy kiforgatott sztorit, mintsem arról írjon, hogy a dánok már lökik vissza az illegálisokat a németekhez, ahol viszont a németek már száznál több esetben robbantottak, gyújtottak fel menekültszállásokat. De minden rossz csak a magyarok miatt van.

Gandosz 2018.04.17. 18:29:27

"Aztán lett egy olyan-amilyen (igazából semmire sem jó), de most majd megint lesz nagyobb, hosszabb, szélesebb! Magyarország jobban épít kerítést!
A kerítés egy szimbólum. A töketlenség, a butaság, a gyűlölet szimbóluma. A Fidesz szimbóluma. Annak a szimbóluma, hogy képtelenek a helyzetet kezelni. (Hendének is emiatt kellett mennie, valószínűleg, hiszen ezt Orbán is tudja.)
Abszurd vicc az egész, mert pontosan olyan, mint az összes intézkedése a kormánynak idáig: a problémát nem oldja meg, csak elmélyíti, viszont jól mutat a tévében."

Ezekért a sorokért is elvárnék egy elnézéskérést, ha lenne gerince annak, aki ezeket írta.
süti beállítások módosítása