B1 blogcsalád



A kormánytörténésznek tűrnie kell, ha szélsőjobboldali provokátornak nevezik

2015. június 26. - Egyenlítő blog

Lehet holokuaszttagadónak nevezni a holokauszttagadót – döntött a bíróság. Krausz Tamás történész jogerősen pert nyert Szakály Sándorral, a kormány által létrehozott Veritas Intézet vezetőjével szemben.

A dolog előzménye, hogy Szakály történész szerint a kamenyeck-podolszkiji deportálás nem volt több mint „idegenrendészeti eljárás”.

Mint az azóta elég széles körben közismert, 1941-ben több tízezer Magyarországon élő embert hurcoltak a német megszállás alá kerülő Szovjetunióba a magyar hatóságok, ahol közülük legalább 17 ezer zsidót a németek meggyilkoltak.

Krausz történész Szakály Sándor nyilatkozata után úgy fogalmazott, hogy az, aki a magyarországi deportálások első eseményeként nyilvántartott véres akciót így minősíti, az

szélsőjobboldali provokációt hajt végre, és a holokausztot relativizálja.

A jogerős ítélet szerint Krausz nyilatkozata nem sérti Szakály jó hírnévhez és becsülethez fűződő személyiségi jogait, utóbbinak

számítania kellett a heves reakciókra.

Szakály egyébként 800 ezer forintot is követelt „sérelmeiért” kollégájától.

A dolog azért is különösen érdekes, mert a Szakály vezette Veritas Történetkutató Intézetet a kormány hozta létre a Miniszterelnökség irányítása alatt áll. Már ez maga is mintha jobbikos ötlet lenne: kormányfüggő kutatóintézet.

Földes György, a Politikatörténeti Intézet vezetője egy interjúban joggal fogalmazott úgy:

„Egyetlen nemzeti hagyománnyá akarják tenni a jobboldali hagyományt, s kiszorítani abból a baloldali és liberális örökséget. Mégpedig úgy, hogy 150 évvel kiterjesztik a múltban a mai jobboldali politika illetékességét.”

Szakály  rendszeres résztvevője volt jobbikos rendezvényeknek, ezeken tartott előadást a magyar csendőrségről, vagy éppen a doni hősökről. A Veritas élére ezt az embert helyezni – egy gesztus a Jobbiknak. Szakály nem sokkal azután hogy elfoglalta posztját be is bizonyította, hogy képes megfelelni a legszélsőjobbosabb elvárásoknak, is: „idegenrendészeti eljárásnak” nevezte a Kamenyec-Podolszkijban elkövetett tömeggyilkoságot, amely élénk helyeslést váltott ki a szélsőjobbos sajtóban.

szakaly.jpg

Egyébként Szakály személyisége nem volt zsákbamacska.

  1. Ő a Horthy-kultuszt ápoló vitézi rend egyik prominens képviselője.
  2. 2002-ben ő avatta fel Gömbös Gyula síremlékét.
  3. Egy jobbikos képviselő által szervezett rendezvényen azt fejtegette, hogy Gömbös Gyula kilencvenöt pontos programjának legnagyobb része ma is vállalható.

Kétségtelen, az abban szereplő „munkaalapú” társadalomról szóló elmélkedést mostanában Orbánéktól is hallhattuk. És az sem titok, Gömbös Nemzeti Egység Pártjában a pártszervezeteknek és a tagoknak mindenben el kellett fogadniuk a vezér utasítását. A katonai hierarchiára emlékeztető rendszer csúcsán álló Gömbös mindig arra hivatkozott, ha „parancsot ad”, az a nemzet érdeke. Aki másképp gondolkodik, az nem tagja a nemzetnek. Gömbös rendszere emellett protekcionalista volt, a párt tagjainak a kérvényeit – a vezér ukázára – a hivatalnokoknak soron kívül kellett elintézniük. Ismerős?

Szakály több munkájában próbálta a Jobbik számára oly kedves csendőrség történetét elfogadhatóbbá tenni. Érdekes az a vele készült interjú, amely még 2009-ben jelent meg a Jobbik házi lapjában, a Barikádban. Idézzünk belőle egy kérdést:

„Figyelembe véve a magyar közbiztonság, a cigánybűnözés elharapózódását és a rendőrség tragikus helyzetét, sokak szerint szükséges volna a Csendőrség újbóli felállítása. A Jobbik konkrétan kiáll a felállítás mellett. Jogosak ezek a vélekedések?”

Feltesszük, aki ad magára, szakmai méltóságára valamit – ha egyáltalán szóba áll effajta szélsőjobbos orgánummal –, akkor úgy kezdi a válaszát, hogy „cigánybűnözés”, mint olyan nem létezik. De a napvilágot látott interjú szerint Szakály nem zavartatta magát, és ekképpen válaszolt:

„Úgy vélem, nem az a kérdés, hogy a rendvédelem szervezetét milyen névvel illetjük, hanem az, hogy miként képes megfelelni a feladatának. Egykoron csendőrnek lenni hivatást jelentett. Ma rendőrnek lenni már foglalkozás – de szeretném hozzátenni, ez nem az egyén döntése miatt vált azzá! A kettő között óriási a különbség, ahogy nagy a különbség a két szervezet mindenkori irányító szervezetének létszáma és szerepe között is.”

És így tovább, a tisztek arányáról a csendőrségen belül vagy a csendőrség fantasztikus eredményességéről. Mindezzel legitimálva a jobbikos felvetést – idézem fel, Melyik a Jobbik című, most megjelent kötetemben.

Lehetne a Jobbik számára megfelelőbb embert találni egy efféle állami történetkutató intézet élére? Előélete, a Jobbikkal ápolt bensőséges viszonya, történeti értékítéletének a Jobbikkal harmonizáló része, mind-mind alkalmassá tették erre a feladatra.

Nem véletlen, amikor egy zsidó szervezet felrótta a kormánynak Szakály már idézett kijelentését a kamenyec-podolszkiji gyilkosságokról, kérve eltávolítását, egy jobbikos országgyűlési képviselő így horkant fel:

„A zsidók megint zsarolják a Kormányt!”

A per egyébként sok szempontból idézi azt a nevezetes tárgyalássorozatot, amelyet David Irving, a hírhedt holokauszttagadó folytatott Deborah Lipstadt ellen, s amely végül a holokauszttagadó teljes vereségével ért véget.

D. J.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr377575600

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

TarZerind · http://magyarsag.inda.hu 2015.06.26. 18:31:15

OK.

Ő a Vitézi Rend tagja.
Én meg av, nb. Horthy Miklós Társaságé. Kevés a különbség.

Online Távmunkás · http://onlinetavmunka.blog.hu 2015.06.26. 20:05:00

Olyan szép, amikor egy baloldali azzal vádol valakit, hogy jobboldali...
A kedves Politikatörténeti Intézet vajon miért nem foglalkozik a kommunisták bűneivel? Talán csak nem azért, mert nem a diktatúrák ellen lépnek fel, hanem csak a jobboldal ellen? Ez persze ugyanígy vonatkozik a jobbos történészekre is.

Kár, hogy nem tudok olyan magyar történészt megnevezni, aki nem viszi túlzásba a balos vagy jobbos ideológia propagálását a tények helyett...

Józsi01 2015.06.27. 10:23:32

Hogy kiakadt ez a liberált lényecske. A 95 pontból a legtöbbet ma is lehet vállalni. Ismeri ez a lényecske egyáltalán a 95 pontot, vagy csak a magyarok iránti zsigeri gyűlöletből ájvékol???

N48 2015.06.27. 10:24:58

@Online Távmunkás:
Vannak szép számmal, csak a tv-ben nem lehet találkozni velük (valamiért nem annyira érdekesek, mint a fentebbi urak) :)

2015.06.27. 10:31:48

mi az a liberális és baloldali örökség? van ilyen Magyarországon egyáltalán?

sanyix 2015.06.27. 10:48:29

@randomgenerator: van. A "baloldali" (MSZMP, KISZ) örökség a fütyisz, és a maszop, és az elkúrásuk...

Laci A Lakli 2015.06.27. 10:57:06

@randomgenerator:
Pont a libearlis orokseg annak kene lenni, hogy szolasszabadsag van es mindent megprobalunk vitan belul intezni.
Na pont ennek az oroksegnek megy nek a szerzo.
Ezzel a mondataval is:
"Feltesszük, aki ad magára, szakmai méltóságára valamit – ha egyáltalán szóba áll effajta szélsőjobbos orgánummal..."
Pont, hogy parbeszedbe kell bocsatkoznia veluk, vitatkozni kell veluk, az lenne a dolguk. "Hazai palyan"konnyu felszolalni, de masfajta szemleletu ujsagirok elott, olvasoknak, na az kihivas.
Azaz rajottem igazad van nincs semmilyen liberalis orokseg Magyarorszagon. Illetve van epitsunk ki egy diktaturat amiben csak olyan hangot legyenek amiket az o altaluk preferalt ertelmiseg kor megenged. Ha valaki ellenkezik, vagy megprobal racionalisan felszollalni ellene az iteljuk el... Gyakorlatilag a liberalisok egy diktatorikus gondolkodast modot hagytak maguk utan itthon.

baldoc 2015.06.27. 11:31:46

Milyen jó látni ahogy a jobbos keselyűk azonnal megjelennek szombaton is !
70 év után sem értenek semmit!

rasztaszív 2015.06.27. 12:19:37

@Józsi01: nyilván csakis a fasiszta férgek a magyarok.hogy is lehetne máshogy...?

rasztaszív 2015.06.27. 12:20:53

@Laci A Lakli: előbb tanulj meg magyarul,utána próbáld meg visszaböfögni,mit is mondott a pap bácsi.

lac1 2015.06.27. 12:28:31

Nagyon helyes, szeretem, ha tényleg ki lehet azt mondani, amit gondolok személyekről vagy történelmi eseményekről.
Van véleményem a a rohadt komcsikról, és van véleményem a zsidókról is. Meg persze a hozájuk köthető minden szarságról.
Ha már erről szól a blogbejegyzés.
ha-ha-ha

2015.06.27. 13:37:21

Idegenrendészeti eljárás alapján, ha ezt az észlényt --Szakályt--fejbe lőnék, vagy fellógatnák, akkor az nem volna bűncselekmény ?

Mert aki egy kicsit is ad magára, és történészként, nem seggnyalóként vizsgálódik, akkor legyen az jobb vagy bal, de a tényeket meghamisitani gerinctelenség és pofátlanság.

Mert kedves Szakály elvtárs vagy úr vagy mit a fenének nevezi önmagét--a sz@r, ha stanecli papirba csomagolom és maslival átkötöm és sütinek nevezem, az akkor is sz@r marad !

És akkor a kérdés, hogy mit nem lehet ezen megérteni ?

lac1 2015.06.27. 13:57:54

www.liveleak.com/view?i=b7c_1435273395

Szerintem ez alapján tökéletesen igaza van Szakálynak. nem a kijelentését illetően, hanem általában, ahogy a témához közelít.

ózdi cigány 2015.06.27. 14:40:19

@Laci A Lakli: Tanulj meg magyarul, ha magyar blogokra írsz!

E.Katolnai 2015.06.27. 14:45:41

a magyarok szép lassan átirják, korrigálják az idegenek által rájuk erőszakolt történemüket és ezt a folyamatot semmilyen szélsőséges liberális erő megállitani nem tudja ...

Rudi Kató 2015.06.27. 14:47:39

Az lett volna csoda ha a zsidó bolsevik maffia (bíróság) nem a rasszista, fasiszta ungvárinak ad igazat! A tények abszolút nem érdekli és nem is zavarja őket! Ezen csak röhögni lehet!

nu pagagyí 2015.06.27. 15:56:13

@Online Távmunkás: Nem jobboldalisággal vádolták, hanem a BTK-ba ütköző dologgal. Akár büntetőper tárgya is lehetne a megélhetési holokauszttagadónak a tényekkel (17 ezer zsidó áldozat) szöges ellentétben álló "véleménye". Nem örülök, hogy ilyesmit BTK-ba tesznek, de szükség van rá ha ilyen önszorgalmú hülyék kaphatnak hivatali posztot és közpénzből biztosított szócsövet hozzá.

Blogger Géza 2015.06.27. 15:59:11

Speciel a Magyarországon jogalap nélkül tartózkodók kiutasítása valóban egy idegenrendészeti eljárás volt, emiatt valakit holokauszttagadónak nevezni a legnagyobb baromság. Más kérdés, hogy a jog általában nem szankcionálja hülyeségek állítását. Amúgy helyesen, szakmai vitákat nem bíróság előtt kell lefolytatni. Szakály meg nyugodtan nevezze egy vonalas elfogult kommunista történészcsontváznak Krauszt, és 1-1.

Blogger Géza 2015.06.27. 16:01:08

@nu pagagyí: Szakály nyilatkozta semmivel nem áll ellentétben, egy szóval nem mondta, hogy a kiutasítottak mind megélték volna a háború végét. Amúgy ha nem utasítják ki őket, akkor sem élték volna meg mind.

Tudományos libsizmus 2015.06.27. 16:57:35

Pedig idegenrendészeti eljárás volt.
süti beállítások módosítása