B1 blogcsalád



Prózai okok, amiért nem is kellett kimenekíteni Bolíviából Tóásót

2015. május 06. - Egyenlítő blog

Miért épül a Tóásó-mítosz?

Amit tudunk:

  1. Tóásóékat nem kellett kimenekíteni, mert letöltötték börtönbüntetésüket.
  2. A Magyar Konzulátus bárhol a világon adhat ideiglenes útlevelet egy magyar állampolgárnak, ha az nincs neki.
  3. A terroristaváddal 6 év 10 hónapra ítélt Tóásót (és társát) nem valószínű, hogy vissza akarta tartani a bolíviai kormány, hiszen annak érdeke éppen az ellenkező.
  4. Az ügy magyarországi kommunikációja rendkívül zavaros, ahogyan a Baptista Szeretetszolgálat szerepe is.
  5. A bolíviai belügyminiszter kommunikációja vegytiszta és logikus.
  6. Az ügy köré felépített James Bond-filmbe illő titkosszolgálati szál nevetséges.

Mindeközben az eredetileg 2009-ben tervezett merénylethez szellemi tőkét (informatikai segítséget) adó, és életben hagyott Tóásó Előd lassan itthon nemzeti hős lesz.

De miért?

blikkabi.jpg

Eduardo Rózsa-Flores és társai 2009-es, santa cruzi kivégzése helyszínén életben hagyott két személyt, Tóásó Elődöt és Mario Tadicot a bolíviai elnök meggyilkolásával és polgárháború szításával vádolták, elvileg akár életfogytig tartó szabadságvesztésre is ítélhették volna őket.

Ehhez képest 6 év 10 hónap után vádalkuval szabadultak, ami azt jelenti, hogy a vádalku megkötése folyamán el kellett, hogy mondjanak mindent a szabadulásért cserébe. Ezen az alapon semmiféle logika nincs benne, hogy vissza akarták őket tartani a hatóságok.

Az útlevelek hiányára egy prózai magyarázat lehet:

lejárt.

A konzulátusnak ilyenkor kötelezettsége ideiglenes magánútlevelet kibocsátania, ahogyan akkor is, ha elveszett vagy ellopták. A külügy „technikai segítsége” ilyenkor rutinszerű, ezért ebben sincs semmi különös.

Hugo Moldiz belügyminiszter tagadja a menekítést, a magyar nemzeti hírügynökséggel egy napon szólalt meg, bejelentette a távozás tényét: Tóásó legálisan, ám meglepetésszerűen hagyta el Bolíviát. Ezzel szemben az MTI titkos akcióról ír, amelyben Lukács Csaba a Szeretetszolgálat és a Magyar Nemzet újságírója nyilatkozik.

Érdekes, hogy a Szeretetszolgálat honlapjára a közlemény azonnal kikerül, majd el is tűnik, miközben az MTI adatbázisából nem tűnik el.

Nem éppen olyan ez, mintha a titkosszolgálatok bármelyikének köze lenne ehhez a bohóckodáshoz, vagy amennyiben mégis, akkor elég nagy baj van.

A rendelkezésre álló tények, így pl. útlevél pótlása, szabad távozás jogának lehetősége stb., mind arra utalnak, hogy nem volt szükség a honi hárombetűs szolgálatok segítségére. És ha lett volna, akkor pedig pestiesen mondva elbaszták, szakmailag szólva dekonspirálódtak, ami vagy nagyon ijesztő, vagy csak nevetséges.

Inkább utóbbi valószínű, mivel a bolíviai kommunikáció tiszta és logikus, miközben a magyar zavaros és minden vektora arra irányul, hogy

Tóásó Elődből hőst faragjon.

Miért? Kinek az érdeke? Milyen jövőbeni céllal teszik ezt – és kik?

naraszima

(Kép: Blikk/ABI)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr867434414

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Rudi Kató 2015.05.07. 05:33:29

Egy közönséges terroristából mint a ságvári is volt csak a bolsevik söpredék akar hőst faragni!

BelAmi 2015.05.07. 06:18:13

@Rudi Kató: Nyilván a Fideszre gondoltál, ugyanis 5 éve ők vannak hatalmon!

bölcsbagoly 2015.05.07. 06:18:36

S kinek az érdeke, hogy teroristát csináljon belőle és lehazugozza a kimenekitőket? Na ná, az ismert hazai hazaárulóknak!

zsomike 2015.05.07. 06:58:28

Csak egyetlen apróság!
Ha cikket írnék akkor az adatokat háromszor is leellenőrizném.
Ha a cikkben nevezett események 2009. áprilisában történtek (márpedig akkor történek) akkor akárhogyan számolom nekem nem jön ki a 6 év 10 hónapos börtönbüntetés.
Vagy összecsapott a cikk, vagy pedig nincs aki ellenőrizze, hogy az adatok helyesek?

Furusina 2015.05.07. 07:03:12

Álláspontom szerint Rózsa Flores egy rendkívül zavaros személy volt, akitől a fegyverhasználat, és a különböző 'forradalmi' akciók nem álltak
távol, sőt, nagyon is közel álltak. Ha egy ilyen banda Bolíviába megy, akkor ott nyilván, valamii zavaros, zűrös dolgot akarnak csinálni. Egyetértek a cikk írójával, hogy a egész menekítési akció, olyan tipikusan Fideszesen bombasztikus, heroikus, színpadias, olyan Orbánosan politikai látványpékséges. Olyan nagyon, nagyon, túl van tolva.

Rudi Kató 2015.05.07. 07:03:55

@BelAmi:
Mikor melyik neveteket használjátok!

2015.05.07. 07:09:31

@bölcsbagoly: Ostoba vagy, ha azt akarod elhitetni bárkivel, hogy üdülni mentek oda. A főnöke utolsó interjújából is sejthető, hogy nem.
Egyébként pedig mindannyian egy rakásra ostobák voltak, ugyanis a boliviaiak nem hülyék. Ők el tudták intézni Che Guevara-t is, ahogy kell. Ha valaki figyelembe veszi az akkori nyilatkozatokat, akkor tisztában lehet vele, hogy az ilyen próbálkozásokat még csírájában elintézik, nincs kegyelem. Azért hagytak életben két csókát a terrorista sejtből, hogy legyen aki köpjön. Ha hülye vagy, ne szólj bele a nagyok dolgába, takony gyerek.

Fue · http://www.english-hungarian.com 2015.05.07. 07:11:46

Lehet, hogy nagyon naiv kérdés, és egy kicsit OT, de egy fontos dolgot nem tudok:

Sikerült bíróság előtt meggyőzően bizonyítani a bűnösségét, vagy fennáll a lehetősége egy koncepciós eljárásnak?

Ha bizonyíthatóan bűnös, akkor miért kezeli a magyar sajtó hősként? Valamiféle érdekellentét van a két ország között?

2015.05.07. 07:13:21

@Furusina: "Orbánosan politikai látványpékséges"

Nem véletlen, mert az ő emberük volt. Olvastam valahol, hogy köze lehetett ama forradalmi tetthez, amely által maszopos körök eladták Gyurcsányt a fityesznek. Erről mélyen kussol a maszop azóta is, a maffia pedig nem adja ki a saját emberét.

nu pagagyí 2015.05.07. 07:39:21

Már az is furcsa volt, ahogy Bolíviába került. Igaz a titkok tudója nem ő, hanem az elhalálozott Rózsa-Flores.

csak egy néző 2015.05.07. 08:02:28

Ez az egész Tóásó "turista" kimenekítésének ügye, olyan igazi fidesz módra van bonyolítva és ködösítve, mint eddig minden zavaros ügyük, Baltás gyilkos, Welsz leöngyilkossága a rendör autóban. A Szíriából a TEK által kimentett "magánemberek" (Mondjál kevesebbet, akkor nem tudnak beléd kötni - Súgta oda Hajdú János, a TEK vezetője a Szíriában kiszabadított magyar túsznak)

Nbl 2015.05.07. 08:04:57

A szeretetszolgálatos ürgét hallottam a rádióban, ott azt mondta, h azért kellett kimenekíteni, mert:
-az útlevele lejárt és kapott ugyan új útlevelet, de a bolíviai határokon akkor engednek ki, ha az útleveledben van beutazást igazoló pecsét, az övékben meg értelemszerűen nem volt
-Tóásóék ügye folyamatban van az ottani nemzetközi bíróságon (olyasmi mint nekünk Strasbourg) ahol Bolívia vesztésre áll és állítólag rá is akarták már venni Tóásót hogy egyezzenek meg peren kívül, de szinte semmit sem ajánlottak cserébe, így félő volt, hogy máshogy próbálják elhallgattatni
-abszurd módon (ez jól jellemzi az ottani állapotokat) túltartózkodás miatt (nem számít, h nem önszántából maradt tovább, mint a vízuma v vmiféle engedélye szólt) több ezer usd-t követeltek tőle, amit szintén nem szeretett volna kifizetni

Ennyire emlékszem, mondtak még mást is, aminek ha a fele igaz, vmi egészen elképesztő állapotok uralkodnak ott. Hogy mi az igaz, nem tudom.

Shopping 2015.05.07. 08:10:30

Ez a baptista szolgálat lepaktált a Titkosszolgálattal.
A baptistákat mindenhová beengedik ugye, mert "segíteni mennek".
Azt pedig elfelejtik bejelenteni, hogy néhány ember aki velük megy titkosszolgálati alkalmazott.
Nekik mindegy, és nyilván pénzt kapnak cserébe.
Ez a román Tóásó meg tényleg zavaros.
Nyilván bűnös, mert rosszarcú emberekkel fogták el, és hát valahogy csak oda keveredett.
Engem pl. Nem tudtak volna letartóztatni "ártatlanul" egy bolíviai hotelszobában...

mt-03 2015.05.07. 08:30:44

de ha ez a joember roman-magyar kettos allampolgar akkor a miert nem a romanok kovetseghez es miert nem romaniaba ment haza? nekunk nem nagyon hianyzott...
valami baptista interjut en is hallottam, ott azt mondtak hogy hiaba volt utlevele de azt lefoglaltak bizonyitekkent. mivel az ugy jelenleg is folyik tobb szalon amibol az egyik az ove volt, ezert attol fuggetlenul hogy o letoltotte a bunteteset mint folyamatban levo ugy bizonyiteka igy nem adjak ki.
ha annyira artatlan volt akkor hogy kothetett vadalkut? vagy megis tudott valamit ami enyhitette a bunteteset ergo benne volt megis. hat zavaros az biztos, de hogy nem hos az is...

♔batyu♔ 2015.05.07. 08:40:23

Nyilván Orbán a bűnös, aki jövő kedden fog lemondani.

A sok ostoba ballibsi pontosan tudja mi van.

déjá vu39 2015.05.07. 08:40:33

@Rudi Kató: Itt most nem Ságváriról van szó. A húscsinálást meg szeretett kormányunk vezényli.

déjá vu39 2015.05.07. 08:42:35

@bRudi Kató: Javítva: A hőscsinálást szeretett kormányunk vezényli.

déjá vu39 2015.05.07. 08:44:59

@bölcsbagoly: Nem kell le-terroristázni őket - nem nyaralni mentek oda.

déjá vu39 2015.05.07. 08:48:17

@zsomike: ami az adatok ellenőrzését illeti: Ha 2010 áprilisában ítélték el, és ha 6 év 10 hónapot kapott, akkor marad a vádalku: köpött és ezért előbb kiengedték. Ahogy valóban történt.

déjá vu39 2015.05.07. 08:52:29

@Nbl: Lehet az is, hogy az ottaniak szerint meg nálunk uralkodnak elképesztő állapotok. A titkosszolgák meg hivatalból nem mondanak igazat a nyilvánosságnak (sem).

Kispangit 2015.05.07. 08:55:23

Az útleveles dolog másik lehetséges magyarázata: Nem adjuk vissza, eredj haza, ahogy tudsz, b....meg

déjá vu39 2015.05.07. 08:56:37

@Shopping: Eddig azt hittem, hogy a baptisták normálisan működnek. Volt azonban az elmúlt években néhány olyan akciójuk, aminek enyhén politikai szaga volt - a Tóásó ügy meg már erősen bűzlik. Kár, én már kihúztam őket a listámról.

Muad\\\'Dib 2015.05.07. 08:58:34

Igen röhejes Bolíviát beállítani úgy, mintha ők lennének a minta, amit hitelesnek kell elfogadni. Persze valóban túl van pörögve ez az ügy -tény -, de most komolyan? Bolíviai álláspont és tiszta, logikus kitétel egy mondatban? Itt senki sem olvasta miket mondott Marcelo Soza a tiszta bolíviai viszonyokról?

déjá vu39 2015.05.07. 08:58:40

@♔batyu♔: Batyu, a minősítés mellett valami érdemit is tudsz hozzátenni a témához?

roland2366 2015.05.07. 09:05:46

Ságvárinak is feltételezett bűnevolt a FIDESZ szemében mondván ha nem halmeg a csendőr golyó által akár belügyminiszteris lehetett volna Rákosi érában!:DDDDDDDD
Ha ehhez hasonlitjuk akkor őrá is ráhuzható ez.

benkoo 2015.05.07. 09:12:55

Végre valaki rajtam kívül is kimondja.... NEM HŐS!

nemszólokmégegyszer 2015.05.07. 09:15:10

Azt sem tudjuk, hogy mit nem tudunk. Mint ahogy arról sem, mi a lőf@szt keresett két volt belügyis a háborús Szíriában, és hogyan szabadította ki sikeresen. Egyet tudunk: itthon vannak. A titkos ezer évre, oszt slussz. "Az a gyanús, aki egyáltalán nem gyanús. Az a leggyanúsabb." Bacsó P.: A tanú

Arcade Macho 2015.05.07. 09:19:29

Kicsit sárgább, kicsit savanyú, de a mienk.

♔batyu♔ 2015.05.07. 09:23:10

@déjá vu39: Persze. Fingja nincs itt senkinek mi történt, mik a mozgatórugók, legkevésbé a bloggernek. Nem hős Tóásó. Miért, ki állította azt, hogy hős, néhány túlbuzgó újságírón kívül?

A bolivok azért nem adták vissza Tóásó útlevelét mert nem akarták vissza adni. Lehet, hogy valami hivatalnok elfelejtette? A nagy lófaszt, nem állt szándékukban, most mindegy miért, de Tóásó segítői beleértve a magyar államot nagyon okosan tették, hogy kihozták.

♔batyu♔ 2015.05.07. 09:25:12

@roland2366: Ezt a Ságvárit nem kell fényezni, amúgy a ballib média sem fényezné, ha nem lenne zsidó és nem lett volna kommunista.

roland2366 2015.05.07. 09:29:38

Nem vagyok libsi de ,nagyon zavarnak a politikailag kétértelmü feltételezések!
Tudod mint a bibliábaleirtak szerint:másszemében a szálkát,magadéba a gerendátsem.

Igy aztán nehézen eledható a Toásó gyerek.Bár a baltásbólis sikerült hőst faragni:D

melaena 2015.05.07. 09:30:43

@déjá vu39:
Mar hogy tudna?

Nezz be barmelyik cimlapos blogba,meg a hamburgeres posztokhoz is jon tole valami fideszes propaganda.
Fizetett provokator fereg.

csak egy néző 2015.05.07. 09:36:55

@♔batyu♔:
Bameg te baromarcú, tényleg hihetetlen, hogy mekkora egy barom vagy. Képes vagy a szart is szép csicsás befőttes üvegbe a polcra tenni és meggyőzni arról, hogy az biza nutella. Jó étvágyat hozzá, de csak óvatosan te mélymagyar köcsög, mert lehet, hogy a zsidók is és a libsibolsikomcsik is szeretik a nutellát a szart viszont lehúzzák a klotyón. Látod te f@sz, ha tudnál futszalozni, már régen a kis köcsög Szíjgyártó mellett lophatnád a napot, ekkora tudással.

♔batyu♔ 2015.05.07. 09:42:35

@melaena: Te vagy a féreg b+, neked nyilván minden fidesz propaganda, ami neked nem tetszik. Nem b+, majd épp az olyanok kedve szerint írok mint te.

♔batyu♔ 2015.05.07. 09:43:42

@csak egy néző: Elhúzhatsz, a klotyón jelenleg épp a magadfajta van lehúzva. Nem véletlenül nem divat Ságvári.

csak egy néző 2015.05.07. 09:46:09

@♔batyu♔:
Ne nagyon mozogj te barom, mert a zszádba folyik a szar, amiben már állig vagytok.

♔batyu♔ 2015.05.07. 09:50:04

@csak egy néző: Na ez érdekes, attól, aki eleve el van benne merülve:))))

Azazuma 2015.05.07. 09:51:36

Ti mind nézitek a délamerikai sorozatokat, vagy ti irjátok, hogy kiderül, hogy mindenért a boliviai ügyben orbán/gyurcsány/maszop a felelős. Aki mást mond köcsög.
Ha egy amerikait szabadítanak ki amerikaiak, azok ünnepelnek, felvonultatják, mindegy, hogy mért volt fogva...
Ha oroszok oroszt arrol ugysem tudunk. :) Szerintem jó sztori ez a tóásós.

Azazuma 2015.05.07. 09:53:27

@mt-03: Persze, észlény vagy bogaram, segít románia szerinted valakin, aki magyar állampolgár?
Ha még a magyar billentyühuszár is elitéli?

♔batyu♔ 2015.05.07. 09:55:07

@Azazuma: A ballibsik nem örülnek, dehát ballibsi szerencsére egyre kevesebb.

Reszelő Aladár 2015.05.07. 09:58:03

Nyilván onnan indulunk, hogy az itthoni vezetés tökhülye, mert utáljuk őket, és előbb hiszünk bárki másnak.
Ha jól emlékeszem Tóásóék előzetesben voltak, ráadásul sokkal tovább mint lehettek volna. Ha jól emlékeszem folyt egy kocepciós eljárás, ahol nem tudták őket jogerősen elítélni, vagyis akár ÁRTATLANNAK is tekinthetjük őket. Ebben az esetben ültek 6 évet a semmiért. Hol? Dél-Amerikában, ahol mint tudjuk messze a legmagasabb az egy elítére jutó golfpályák száma.
Vádalku volt, vagyis mondhattak valami terhelőt a halottakra, cserébe le tudták zárni az ügyet.
Azért kívánics lennék, hogy mi történne egy egy USA állampolgárral történne ilyen. Már embargó lenne, és Evo Morales örülhetne, mert ha USA érdekei úgy kívánják, akkor a helyi CIA nem kimenti a tagot, hanem megdönti a rendszert...

Mindazonáltal aki ebben sztoriban is a rosszat keresi, annak kívánom, hogy kerüljön véletlenük 10g kokain a bőröndjébe La Pazból hazafelé. Irány a kóter... Csakhogy akkor nem lesz ott Lukács Csaba és nem lesznek ott a Baptisták...

♔batyu♔ 2015.05.07. 10:01:25

@Reszelő Aladár: Be kellett volna tenni a közleményben egy olyat, hogy pld. Gyurcsány is segített, de az LMP is végig ott volt, az izraeli és az USA nagykövetség hathatós segítsége mellett.

Egyből tapsolnának, mekkora hős ez a Tóásó.

jacksy 2015.05.07. 10:36:30

Miért van az, hogy ha történik bárhol, bármikor valami, egy faszkalap blogíró veszi a bátorságot és kellő ismeretek hiányában is fikázni kezd ?
Olvastatok már pozitív, elismerő véleményt bármiről ?

Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn · http://darazskarcsi.blog.hu 2015.05.07. 10:39:50

Ha vádalkuval szabadult, akkor BŰNÖS volt.

Kimenekítették egy HATÁRÁTKELŐN keresztül.

Gringo 2015.05.07. 10:41:05

Ez a Tóásó lassan nemzeti hős lesz, mint az azeri baltás gyilkos, pedig ő sem vakációzni volt Bolíviában.

lezsír (törölt) 2015.05.07. 11:22:58

Tóásó nem hős, de ezt szerintem senki se mondta. Egy bajban lévő magyar volt. Maga hülyesége miatt került bajba. Terrorista? Nem hiszem. A bolíviai szélsőbalos diktatúra malmai próbálták bedarálni, törvénytelen eljárást folytattak ellene, az ottani marxista kormánynak jól jöttek, ment a hiszti, propaganda.
Persze egy balos blogon nyilván a bolíviai rendszer mellé áll a posztoló.
Én nem Rózsa Flores meg Tóásó ártatlanságát meg hősiességét hangoztatom, hiszen sose fog kiderülni mi volt az igazság körülöttük, és ez jórészt a bolíviai kormány, ügyészség és politikai elit hibája.
Annyit mondok, hogy egy magyar polgár került bajba, a magyar államnak kutya kötelessége fellépni az érdekében. Ahogy egy drogcsempész vagy pedofil magyart is lecsukhatnak külföldön, ennek ellenére a magyar államnak segítenie kell, hogy jogai ne sérüljenek, fair eljárást kapjon. Sose tudhatjuk melyik vád igaz vagy hamis egy dél-amerikai balos diktatúra bíróságán. Magyarország azért még kicsit jobb jelenleg ilyen tekitetben, mint Bolívia, de azért a magyar útlevéllel utazók kell, hogy számíthassanak a magyar diplomáciára.
A titkosszolgálati szál itt tényleg elég blama gyanús, nem hiszem, hogy komoly szerepe lehetett a műveletben a magyat Dzsémszbondoknak, de azt is elhiszem, hogy Bolíviában nem érezte biztonságban az életét Tóásó.

lezsír (törölt) 2015.05.07. 11:36:22

@Karl Friedrich Drais der Freiherr von Sauerbronn: ja, belengetik neked, hogy a teknősbéka életkorát fogod leülni ítélet nélkül előzetesben, ezt elhinni minden okod megvan, hisz a törvényesnél jóval tovább tartottak már így is előzetesben. Vagy a börtönben történik valami baleset...
Ennek elkerülésére (meg mivel a bolíviai vezetés sem akar szégyenben maradni ítélet nélkül, bizonyíték hiányában) felajánlják, hogy vàdalkut köthetsz, time served, kiengednek. Logikus, hogy aláírod és szabadulsz. Az más kérdés, hogy utána meg az országból nem tudsz távozni.

Az izraeliek simán kihozták volna, ha izraeli állampolgár, egy kommandós Moszad alakulattal, akkor menne az éljenzés. Jogosan.

Terézágyú 2015.05.07. 11:41:13

És hány tavat ásott már ki eddig egyébként?....

Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra! 2015.05.07. 11:43:35

@♔batyu♔:

Mi van, te napról napra remegsz attól, hogy mikor lesz Orbánc gazdid hivatalosan is eltakarítva?
2006-ban még Gyurcsányért remegtél ugyanígy nap mint nap, de hát ő se bírta kihúzni a ciklus végéig, Orbáncnak is rég vége van már. Már csak az utolsó szó jogán engedi a nép hogy vergődjön még egy ideig.

para_noir 2015.05.07. 11:55:28

Az én verzióm az, hogy a kimenekítési sztorival Tóásó üldözöttségét, ártatlanságát akarják sugallni, mert kínos lenne bevallani, hogy Tóásó és társai egyszerű zsoldosok voltak, ami elég ciki Magyarországnak. Érdekes, hogy sehol se feszegetik nagyon, hogy mit keresett egyáltalán kint ez a kis kompánia, mert hogy nem turisták voltak, az zicher, és lehet, hogy Bolíviában gázos állapotok vannak, de nem hinném, hogy random kipécézett magyar természetjárókra törik rá az ajtót, lövik le, börtönzik be őket merénylet vádjával. Ezek a csávók céllal voltak kint, ez nyilván valamilyen titkosszolgálati akció volt (gondolom nem magyar..) ami besült, és amit most látunk, az a kármentés.

csak egy néző 2015.05.07. 12:15:29

Érdekes, hogy csak Tóásó estében háborognak itt egyesek, hogy a megengedettnél jóval tovább volt előzetesben és a magyar államnak kötelessége segítséget nyújtani egy szerintük koncepciós vádakkal lefogott magyar-román állampolgárnak a hazajutásban. Nem akarom védeni sem Hagyót, sem Hunvaldot de, mintha ők is egy kicsikét többet töltöttek volna előzetesben, mint más és érdekes módon még csak el sem ítélte őket a bíróság, vagy az előzetest betudták a büntibe. Ja és valahogy elsiklott a fülem mellett, hogy Töröcskei urat mikor is helyezték előzetesbe és vajon Tarsoly Pajtás mennyi ideig lesz előzetesben?

kewcheg 2015.05.07. 12:38:48

Gyerekeim iskolájában (fenntartó: klik) a hatvanas években épített wc-k üzemelnek, olyan a szaga és a higiénia hogy a gyererkek jó része inkabb nem is használja. Plusz egy többszáz méterre lévő romos , hajdanvolt nyralóba (épült kb. 1930-as évek)járnak ebédelni. a település(rész)en nem jellemző a munkanélküliség, a segély, etc.... Erre nincs pénz. Mindenféle kétes söpredék hazamenekítésére Szíriából, Bolíviából van pénz. Hozzátenném még hogy egy hegymászót, - akinek az éves költségvetése nem áll meg egy jó ház értékénél - hamarabb hazahoznak Nepálból állami költséget nem kímélve, mint hogy a gyerekeink wc-jére és mosdójára adna kb. max. 1millió ft.-ot a klik....:(

egyenlítő 2015.05.07. 12:45:06

Ha már Ságvári képbe került.

A hivatalos politika szerint Magyarország 1944. március 19-én elvesztette önállóságát. Ettől kezdve Ságvári a megszálló németek ellen harcolt. Ez teljesen független attól, hogy német vagy magyar csendőrökkel vívott tűzharcban esett el. A magyar csendőrség-rendőrség is a Gestapo-SS ügyosztálya volt ekkor.

Petőfit sem átkozzuk el azért, hogy lehetett volna belőle belügyminiszter, és akkor mit tett volna Széchenyivel.

csak egy néző 2015.05.07. 12:51:16

@kewcheg:
Ismerős a mondás ugye?
Ha egy kutya megharap egy postást az nem hír, de, ha a postás harapja meg a kutyát, az hír.
Kit érdekel ebben az országban a "keményen dolgozó kisemberek" problémája.
Lássuk be, hogy ez sokkal fontosabb hír:
"Mészáros Lőrinc 1,8 milliárd forint osztalékot vett ki a céges forgalma után."
"SIMICSKA LAJOS ÉS NYERGES ZSOLT ELŐBÚJT A MAGYAR GAZDASÁG ÁRNYÉKVILÁGÁBÓL"
"Orbán és Simicska a NAV-ban csapna össze"
Tudod ilyenkor eszembe jut a mára egyre inkább érvényes Bacsó Tanu című örökbecsűje.
"Ezeken lovagol maga? Amit a vaksi szemével lát? A süket fülével hall? A tompa agyával gondol? Azt hiszi, fölér az a mi nagy céljaink igazságához?!"

lutria 2015.05.07. 13:19:39

Ha nem akarták volna visszatartani akkor a szabadulása után miért nem toloncolták ki 24 órán belül ahogy másokat/máshol az ilyen államellenes összeesküvőket szokás?
Ehelyett megengedték volna egy ilyen veszélyes felforgató alaknak hogy letelepedjen Bolíviában az új feleségével és éldegéljen a házacskájában,családot alapítson,dolgozzon stb.?
Hacsak jól tudják hogy szinte tényleg semmi köze nem volt a vádakban foglaltakhoz és ártalmatlan...

Kakimaki0123456789 2015.05.07. 14:44:41

@Halálbüntetést a korrupt kormány politikusokra!: Ő szimplán csak mindig a regnáló kormábnyért aggódik. Vagy retteg. Lehet hogy ajvékol is :) Egész nap tettre - legalábbis a virtuális térben - kész és rendületlenül terjeszti a hivatalos paneleket.

Kakimaki0123456789 2015.05.07. 14:46:31

Kellett egy jól eklötelezett "szakember" a kormánynak...

Shopping 2015.05.07. 15:15:50

@kewcheg: azt már el se mondom neked, hogy az állami iskolában, ahova a gyereked jár, nem is a wc, és egyéb körülmények a legrosszabbak!!!!
Az oktatás színvonala, még annál is rosszabb!!! És a rossz színvonalú oktatás, egy életre szóló "élményt" ad a gyereknek. Vedd ki, vidd magán iskolába.

STIRLITZ 2015.05.07. 15:47:44

Az a tipikus jómagyar túlkombinálás. Minden mögött valami rejtély van. Mindig más az igaz, mint amit nekünk mondanak. Örökké ez az összeesküvés-elmélet gyártás. Mert hát magyarok vagyunk. Istanadta barmok, akik folyton agyalnak. Mert ugyebár az túl snassz, hogy a velejéig korrupt, sunyi és zavaros bolíviai rendszer bármit megtehet az ott elkapottakkal, és bár kiengedték, semmiből nem tartott volna újra lecsukni a fickót. Ezért a baptisták segítségével kihozták a mieink. Ennyi. Semmi James Bond akció, semmi extra bevetés. ... De persze lehet konspirálni. Majd valaki még kihozza, hogy az egész mögött valakik állnak és a szálak rejtélyes helyekre vezetnek. De tuti a szemét CIA is benne volt. Ja, persze.

Rudi Kató 2015.05.07. 15:51:51

@déjá vu39:
Azért mert te szereted őket nekem ne kelljen szeretni!

dr. mesterséges színezék 2015.05.07. 16:37:06

@déjá vu39: "Eddig azt hittem, hogy a baptisták normálisan működnek. "

A baptisták igen, de a BSzSz ettől fedőszervként működik.

Tudományos libsizmus 2015.05.07. 16:38:24

Elvtársak. Csütörtök van és Orbán még nem bukott meg. Nem lesz ez így jó.

Tudományos libsizmus 2015.05.07. 16:46:41

@egyenlítő:
Ezt ne ragozd szerintem. Ha "Magyarország 1944. március 19-én elvesztette önállóságát", akkor lehet, hogy Ságvári hős volt, viszont nem áll meg Magyarországnak a holokam... holokausztban viselt felelőssége. Ami, mint tudjuk, a liberális vallás legfontosabb alapvetése.

Jellemző a liberálisok ismert következetlenségére, hogy egyszerre hirdetik Ságvári "hősiességét" és a holokam... holokauszt-felelősséget, holott a kettő elvileg kizárja egymást.

Jules Verne (törölt) 2015.05.07. 17:43:03

@Tudományos libsizmus: @Rudi Kató: @♔batyu♔: Nocsak, geciputtony, te sehonnan nem tudsz kimaradni, ahol libsi farkakat látsz, egyből nekiállsz rángatni őket.

csak egy néző 2015.05.07. 17:53:51

@Jules Verne:
Ne csodálkozz.
Ezek a baromarcú, köcsögök ettől tudnak elélvezni.

Jules Verne (törölt) 2015.05.07. 17:54:48

@lezsír: "Tóásó nem hős, de ezt szerintem senki se mondta. Egy bajban lévő magyar volt. Maga hülyesége miatt került bajba. Terrorista? Nem hiszem."

Mindegy, hogy mit hiszel, mert teljesen rosszul látod a dolgokat és másokat is megpróbálasz hidegvízzel berúgatni. Szerencse, hogy csak te hiszed, más nem.
A csóka született román állampolgár, a magyar állampolgárságot nem tudom milyen módon érdemelte ki (valószínüleg három műszakban dolgozott valamelyik gyárban vagy igen értékes szellemi munkát végzett hazánk számára). A románok nagy ívben leszarták, ha már felvette a magyar állampolgárságot is, nyilván nem akartak egy terrorista-gyanús egyén miatt diplomáciai bonyadalmakat a boliviai kormánnyal. Vagyis okosan meghagyták ezt a fideszeseknek.
Egyébként simán haza lehetett volna pakolni Romániába az ürgét, minden feltünés nélkül, de kellett a reklám a boliviai sittesnek. Vajon kinek az érdeke?

egyenlítő 2015.05.07. 18:28:09

@Tudományos libsizmus: Miért zárná ki? Ez nem ad felmentést a Német Birodalom magyar helytartóinak és kiszolgálóinak, Horthy Miklóstól az utolsó nyilas házmesterig. Rudolf Höss is hiába hivatkozott arra, hogy mindent parancsra tett, pedig ő német volt. Hogy kaphatnának akkor felmentést azok a magyarok, akik szállították neki, a legnagyobb magyar temetőbe, az áldozatokat?

kvadrillio 2015.05.07. 19:38:14

TÓÁSÓ EGY ZSIDÓ ALAPOSAN KIKÉPZETT CIA ÜGYNÖK ! :) LESZAROM...
Sokkoló videón üzent az életét eldobó ozorai férfi

2015.05.07.
-
Bors/YouTube

Gárer János csak annyit kér, aki úgy érzi, május 6-án gyújtson egy gyertyát érte.

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van,
hívja mobilról is a
116-123
ingyenes, lelki elsősegély számot!
Felkavaró Gárer János története. A legmagasabb polgárőr kitüntetéssel elismert férfi eldobta az életét, miután három év börtönre ítélték. Azt mondja, csak segíteni akart egy barátján, akit egy uzsorás megzsarolt. Megfenyegette a férfit, ha nem fizet félmilliót, feljelenti. A beszélgetést lehallgatták, János pedig februárban három évet kapott (2007-ben csalásért már kapott másfél év felfüggesztettet.) - írja a Bors. Ezt a videófelvételt halála előtt nem sokkal készítette, s kérte feleségét, ossza meg a nyilvánossággal. Ő pedig megtette.

A videót ITT megnézheted >>>

EZ VISZONT ÉRDEKESSSS.....HOGYAN LEHET EGY UZSORÁST MEGZSAROLNI ????? GENNYES ITT VALAMI NAGYON ! SZIMPI A SRÁC, KÁR, HOGY MEGHALT.....BEZZEG ZALATNAI ORRBA-SZÁJBA VER ÁT MILLIÓKKAL EMBEREKET, RUTTNER ÜGYVÉDÚÚÚÚÚR NEM KÜLÖNBEN.......
VALAMI BELTERJES MOCSOK TERJENG EBBEN AZ ORSZÁGBAN EGYRE ORRFACSARÓBBAN.....BRRR.....
I-GAZSÁGSZOLGÁLTATÁS ?????KIK ???...KIKNEK ???...HOGYAN ?????...
TÓÁSÓ PEDIG LE VAN SZARVA.

Jules Verne (törölt) 2015.05.07. 19:44:52

@kvadrillio: "VALAMI BELTERJES MOCSOK TERJENG EBBEN AZ ORSZÁGBAN EGYRE ORRFACSARÓBBAN"

Ez Kádár óta egyre büdösebb, de a magyar ezt imádja.

@J.László: Mit nem értettél, geciputtony batyufasz?

Fanyéllel Rendelkező Duguláselhárító Gumiharang 2015.05.07. 20:24:58

Szerintem Médiahecc az egész. A külügy meg mögé áll, mert semmi pozitív nem történik mostanság a kormánnyal.

dr. mesterséges színezék 2015.05.07. 21:56:26

@Jules Verne: Ez biztos? A két irritáló(an ostoba) mélymagyar ugyanaz?

kvadrillio 2015.05.07. 22:03:50

Mi történhetett?

Szerintünk az egész 2009-es bolíviai eset megítélését három részre kell szedni ahhoz, hogy ítéletet - véleményt tudjuk alkotni:

Eduardo Rózsa Flores bolíviai-magyar-horvát állampolgár milyen okból tartózkodott Bolíviában?
Ha bizonyított annak gyanúja, hogy valóban merényletet és/vagy katonai lázadást tervezett az ország elnöke ellen, megteheti e az elnök, hogy egyszerűen lemészároltatja a gyanús külföldieket?
Tóásó Előd, az egyetlen magyar túlélő jogosan raboskodik e 2009 áprilisa óta egy bolíviai börtönben, vagyis bizonyítható e az, hogy bármi köze lett volna Floresék "állítólagos" későbbre tervezett akciójához?

Az első pont: Eduárdó Rózsa Flores 12 éves koráig Bolíviában élt, csak ezt követően költözött el családja (zsidó-magyar apuka, bolíviai-spanyol anyuka) külföldre, Magyarországra pedig 15 évesen érkezett! Mindez azért fontos, mert Floresnek nagyon erős érzelmi kötődése volt Bolíviához, így érthető, hogy amikor a Dél-amerikai országban zajló eseményekről hallott segíteni akart. Egyértelmű tény, hogy Bolívia 2008-ban a polgárháború szélén állt, és Flores szülővárosa az események középpontjába került. Az már nem bizonyítható, csak sejteni lehet, hogy Santa Cruz városból az elszakadást akaró vagyonos körök 2008-ban felvették vele a kapcsolatot, mivel ismerhették a Dél-szláv háborúban szerzett katonai múltját (mint tudjuk ezredesi rangot, vagyis elég magas rendfokozatot kapott a horvátoktól) és különleges katonai képességeit.

Mindezek után egyértelműnek tűnhet, hogy a megkeresést Flores megfontolhatta. Valószínűleg mérlegelte, hogy 48 évesen részt vegyen e a bolíviai eseményekben, ám nyilván győzött benne a hazafiúi kötelesség és talán kicsit a kalandvágy is. Eldöntötte, elutazik szülővárosába, és elvállalja annak a nemzetközi katonai csoportnak a vezetését, melynek egyik célja vélhetően Santa Crúz védelme, másik pedig az országot egyben tartani akaró elnök Evo Morales megölése volt! Nem tudjuk, hogy a Bolíviába több országból érkező és a későbbi tervek szerint Flores ezredes által vezetendő katonai különítmény eredetileg hány emberből állt, és hogy a kiképzés - akció tervezés - hol és hogyan zajlott. Azt viszont tudni lehet, hogy a magyar Révész Tibor 2008 októberében a Székely Légió fórumain toborzott Bolíviába küldendő "szabadságharcosokat", majd később Bolíviában 2008 decembere és 2009 januárja között legalább 15-20 főnek tartott katonai jellegű kiképzést. Az is valószínűsíthető, hogy maga Flores is kiutazása előtt kifejtett valamiféle propaganda tevékenységet az ügyben, és ő maga is hívott Bolíviába magyarokat, horvátokat, korábbi harcostársakat,, ismerősöket, kalandorokat. Vélhetően valamilyen ajánlás, esetleg internetes kapcsolat révén ismerkedhetett meg Tóásó Előddel, akit szintén "meghívott" Bolíviába.

flores_szoba.jpg

Később az országban módosult a helyzet, és Morales részleges engedményeket tett az elszakadni akaró tartományoknak, és 2009 februárjában autonómiát biztosított nekik. Így a tervezett katonai akciót a kezdeményező helyi vagyonos csoport vélhetően "lefújta". Révészék és számtalan külföldi zsoldos ekkor elhagyta Bolíviát és hazautazott. (A tömeges szállodai kijelentkezéseknek egyértelmű nyoma van, a Santa Crúzi szállodák vendégkönyveiben.) Flores és szűkebb köre azonban maradt az országban, nem tudni miért. Elképzelhető, hogy mégis akartak egy akciót, de az is, hogy csupán még szórakozni akartak egyet a Santa Crúzi bárokban, hazautazásuk előtt!

Majdnem bizonyítottnak vehető tehát, hogy Eduárdó Rózsa Flores valamilyen beavatkozás céljából utazhatott Bolíviába. Minden bizonnyal katonai egységet akart szervezni, mellyel likvidálni akarta az elnököt, és részt venni az ország kettészakításában. Újabban a bolíviai ellenzék egy része előállt egy másik elmélettel is, amely más magyarázatot ad arra, hogy Rózsa Flores 2009-ben miért is tartózkodott Bolíviában! (2011 november közepén az egyik magyar TV csatorna közvetített is erről egy rövid riportfilmet). Ezen elmélet az eddig leírtakat egészíti ki a következővel: az ellenzék miatt az országba érkező és a santa cruzi tartomány elszakadását katonailag kierőszakolni akaró Rózsa Florest az akció lefújását követően titokban megkereste a bolíviai kormány. Tárgyalni kezdtek egymással, majd felkérték Rózsa Florest, hogy titokban képezzen ki embereket az ország különböző pontjain. Flores ekkor - mivel a Santa Cruz tartomány elszakításának tervét már lefújták - vállalta, hogy a kormánynak dolgozzon. (Egyszerűbben fogalmazva átállt.) Azt nem tudni, hogy a kormány mivel magyarázta a szokatlan kérést, de feltételezhető, hogy nem a valódi okot mondták el Floresnek. Ugyanis az elmélet szerint valójában az orránál fogva vezették a magyar-bolíviai zsoldost azért, hogy később egy látványos akció keretében megöljék ...

AVAGY, TITKOSÜGYNÖK ZSIDÓ GYEREKEK TÖRTÉNELMET CSINÁLNAK...:o)

kvadrillio 2015.05.07. 22:06:06

AVAGY..., AMIKOR VILÁGTERRORISTA HARCOSTÁRSAK EGYÜTTMŰKÖDNEK VALAMELY ÁLTALUK VÉLT MAGASZTOS CÉLÉRT.....A CIKK ELOLVASHATÓ BÁRKINEK...:)
Világesemények
2014.08.19. 00:38 Harmat Árpád Péter
Hihetetlen történet egy öt éve Bolíviában raboskodó magyarról. Tóásó Előd kálváriája [9.]
Címkék: Tóásó Előd kálváriája Eduardo Rózsa-Flores megölése

Hihetetlen történet, mely öt és fél évvel ezelőtt, 2009 április 16 –án Bolíviában kezdődött két magyar állampolgár meggyilkolásával illetve egy harmadik máig tartó bebörtönzésével, és mely azóta is tart az ENSZ, az Amerika-közi Bíróság és a Magyar Külügyminisztérium közreműködésével. Az egész ügy kevéssé mozgatta meg eddig a magyar közvéleményt annak dacára, hogy valóban filmbe illő történetről van szó. A történelemklub.com szinte a kezdetektől nyomon követi Tóásó Előd kálváriáját. Érdemes tehát - részben segítségükkel, részben az új aktualitások megismerésével - áttekinteni ezt a valóban elképesztő sztorit. Már csak azért is, mert idén augusztus 18-án az egész ügy óriási nemzetközi botránnyá „nőtte ki magát”, amikor a Tóásó Előd ellen folyó per korábbi főügyésze nyíltan bevallotta: Bolívia elnöke és biztonsági kabinetje bizonyítékok hamisítására adott utasítást. Ezek után vélhetően Bolívia ellen indul majd nemzetközi eljárás. Tehát, hogyan is kezdődött az egész?

elso_flores.jpg

Megrázó és hihetetlen esemény zajlott 2009 április 16 -án hajnalban a boliviai Santa Cruz város Las Americas szállodájában: egy helyi kommandós csoport végzett a boliviai - magyar - horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduárdóval, a román állampolgár Magyarosi Árpáddal és az ír Martin Dwyerrel. Az eset híre bejárta a világsajtót. Hamarosan nyilvánvalóvá vált, hogy az ügy kulcsfigurája: Rózsa-Flores Eduardo. A bolíviai-magyar származású férfi Santa Cruz városában született 1960. március 31-én. Élettörténete a legkalandosabbak egyike. Flores egyszerre volt katona, színész, író, költő és publicista, a Magyar Zsidó Kulturális Egyesület alapító tagja, a Jobbik.net szerkesztője, a Kapu és a Leleplező című folyóiratok munkatársa, az Ellenkultúra.info alapító-főmunkatársa és a Magyar Iszlám Közösség alelnöke. Magyarországon és külföldön Eduardo Rózsa Flores néven is ismert volt, míg fiatalkorában a Rózsa György Eduárdó nevet használta.

kvadrillio 2015.05.07. 22:14:16

Tóásó Előd kálváriája

Tóásó Előd informatika tanár végzettséget szerzett, majd a Zrinyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem had- és biztonságtechnikai mérnöki szakának levelező hallgatója lett. Ám az 2008-2009-es félévben felfüggesztette a tanulmányait, és 2008 november elején Írországba ment munkát keresni. Onnan pedig november 11-én Bolíviába távozott, feltehetően Rózsa Flores hívó szavára. Bolíviába utazásának szándékát - bár nővérével folyamatosan tartotta a kapcsolatot - nem jelentette be a családnak. Később a család úgy tudta Előd valamilyen számítástechnikai munka elvégzése céljából tartózkodik a Dél-amerikai országban. Magyarosi Árpád gyermekkori barátjával feltehetően kint találkozott (a két fiú már bölcsődébe is együtt járt) Nem tudni, hogy Előd teljesen tisztában volt e azzal, hogy Rózsa Floresék mire készülnek, és esetleg Bolíviába érkezésétől kezdve részese volt e a tervezett akció csoportnak. Nem tudni azt sem, hogy Floresék egyáltalán szántak e neki valamilyen szerepet a zsoldos akciókban, és ha igen közölték e vele az emlékezetes nap előtt, vagy csak az utolsó pillanatra tartogatták beavatását.

flores_feleseg.jpgMindenesetre Előd boliviai "tevékenysége" 2008 vége és 2009 tavasza között nem ismert pontosan, de fényképek tanúsága szerint többnyire a bulizás és szórakozás körül forgott. Végül 2009 április 16-án a bolíviai hatóságok azon a bizonyos véres napon, mikor Floreséket kivégezték őt is "egy kalap alá vették" a zsoldosokkal (mivel bizonyíthatóan sok időt töltött társaságukban) és letartóztatták. Börtönbe vetése után alaposan megverték, majdnem bizonyosan megkínozták és megfélemlítették. A Baptista Szeretetszolgálat többször is meglátogatta Tóásó Elődöt a bolíviai börtönben, és a férfi azt mondta nekik, a körülményekhez képest jól van. Tóásó Elődöt a politikai foglyok részére fenntartott részlegben, a Conchocoritoban őrzik és azzal vádolják, hogy merényletet tervezett Evo Morales elnök ellen. A gyilkosság egyetlen magyar túlélője, Tóásó Előd középiskolai tanár, 2009 óta fogoly a 3600 méteres magasságban fekvő jeges cellájában. Több mint öt éve nem táplálkozik rendesen. Öt éve romlik az egészsége. Öt éve nem látta a családját. Öt éve nem ismerheti meg az állítólagos nyomozás iratanyagát. Mindezeken túl a bolíviai hatóságok nem hajlandóak pártatlan bíróság elé állítani és sorozatos szabálytalanságok, bizonyíték elhallgatások és eltüntetések árán teljesen törvénytelen módon tartják fogva. Gyakorlatilag 2009 áprilisa óta nem tudja, hogy a nap, amelyre ébred, nem az utolsó-e?

A magyar közvéleményt megdöbbentő, és nemzetközi mércével mérve is példátlan emberi jogi jogsértést már elítélte az Amerikai Egyesült Államok éves emberi jogi jelentése, az ENSZ Emberi Jogi Főbiztosának éves jelentése. Magyarország nem. Öt éve nem indult nemzetközi vizsgálat az ügyben. Öt éve nem fogott össze a magyar kormány Romániával és Irországgal, hogy az EU politikai súlyát kihasználva, rászorítsák Bolíviát a nemzetközi vizsgálatra. Aki segíteni szeretne a jogtalanul fogva tartott Tóásó Elődön, kattintson az alábbi linkre, és látogasson el Előd honlapjára. Itt várja az összetartó és jószándékú magyar honfitársai segítségét, anyagi támogatását: www.toasoelod.com...FENTI CIKKBŐL OLLÓZVA.....

...ezek a zemberkék véletlenül sohhhsehhh közösülnek !...csakis direkt...:)

micsoda? 2015.05.07. 22:34:17

A széptevés kifele magyar betegség. Lám, lám a magyar kormány törődik az állampolgáraival, miközben a halálba készülő polgárőr videóját nézve, hallgatva,l volna mit tenni határon belül is.

kvadrillio 2015.05.07. 22:35:25

Izrael tovább folytatja a lakásépítéseket a megszállt területeken
Az izraeli hatóságok jóváhagyták újabb 900 lakás építését Jeruzsálem keleti felében, olyan palesztin területen, amelyet Izrael 1967-ben elfoglalt és magához csatolt - adta hírül csütörtökön a Békét most! (Salóm Ahsáv) pacifista izraeli civil szervezet.

MILYEN RAFINÁLTAN ÜGYESKE EZ A NETÁN..NYAÚÚÚÚ... , MIRE AZ UTOLSÓ HÁZAT IS FELÉPÍTI (SOKMILLIÁRDOS AMCSI SEGÉLYEKBŐL IS !)..., MAJD SZÉPEN EGYESÜL ASSZÁDDAL.., AKIVEL VÉGIG ÖSSZEDOLGOZTAK EDDIG IS ! :o)..

villamos alóli kacaj nem mindig őszinte 2015.05.07. 23:12:03

Nem értem.
Bolíviában nem kell tót ásni, csak Magyarországon?
S nem azért jött, hogy jobban éljen?
Akkor most mi menekítettünk ide egy fél idegen szívűt?
Bakker!