B1 blogcsalád



Orbán: nem kell állandóan megszakadni a komolyságtól

2014. november 23. - Ficsúrfi

Ezen a kissé borongós, késő őszi vasárnap délutánon, mi sem igen komolykodunk.  Lehet, egy másik, egy szebb napon, egy ellenzéki párt politikusát tréfáljuk meg, élve miniszterelnök úr tanácsával. Önfeledt kacagásra fel, gyógyír az!

Az alábbi felvétel a Magyar Televízió "Kinn, padon" című 1989-es, igen jeles dátumhoz köthető műsorából egy részlet, a riporterek Forró Tamás és Havas Henrik urak. Az interjúalany Orbán Viktor.

"Hogyha az Orbán Viktorról van meg a véleményük, akkor valójában nem Orbán Viktorról és a Fideszről, hanem a Nyugat-európai polgári demokráciáról van meg a véleményük." (0:41-0:47)

putin_1.jpg

"...fel is hívjuk a tagjainkat, hogy ne használjanak olyan képes beszédet, olyan kifejezéseket, amelyek arra adnak alkalmat hogy egyrészt félelmet keltsenek - ha alaptalanul is -, másrészt pedig, hogy a politikai ellenfeleink eredeti értelmével ellenkező értelművé tudják kiforgatni." (Egy kommunistákkal kapcsolatos, félreérthető kijelentésnek a kapcsán - a szerk.) (2:44-2:56)

lazar.png

"Nem kell állandóan megszakadni a komolyságtól. Szóval elhitették velünk negyven éven keresztül, hogy a politikusoknak úgy kell kinézniük hogy mercédeszen utaznak, állandóan fittek, nyakkendőjük van, gyönyörű öltönyben vannak, és csak komolyan tudnak beszélni. Nem, kérem! Akik magyarországon a Fideszben politikát csinálnak, azok ugyanolyan hús-vér emberek, akik a zöldségesnél sorba állnak és a sört isszák a kocsmában, humoruk van, a politikában is mernek humorizálni..."(3:27-3:50)

ovkocsi.jpg

"...aki egy kelet-európai kommunista diktatúrában politikába ártja magát az jó ha tudja, hogy bármikor felakaszthatják. Na most szerintem a helyzet magyarországon már nem ez..." (4:28-4:36)

admin.jpg

" - Utolsó kérdésem: komolyan kell-e venni benneteket? - Halálosan." (6:06-6:10)

sosav.jpg

Az összes képünk internetes forrásból származik

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr286925679

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Hé, öreg, dobj a főnöködnek egy miatyánkot a csóringerekért! 2014.11.24. 09:38:18

Szanyi kapitány ráírt Twitteren a római pápára. Letegezte a Szentatyát, és rendelt egy imát az éhező magyar gyermekekért - úgy, ahogy lecsúszott alkeszek szoktak egy kört kérni szutykos külvárosi késdobálókban. Ő maga nemrég a Gój motorosokat lakatta ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

dont be such a jew 2014.11.23. 22:56:49

Hát, nem gondoltátok még akkor hogy a betonba aláz titeket ez a pubi, kiüzi az IMF-et, addig üti a bankokat míg fizetnek, addig üti az RTL-t amíg fizet, addig üti az EU-t amíg fizet, és nem szégyell tanulni és fejlődni!

Na boldog karácsonyt a szerkesztőnek!

Netuddki. 2014.11.24. 08:19:24

@dont be such a jew: Hát, az iróniát még egy kicsit gyakorolnod kell...

Andy73 2014.11.24. 10:17:06

Te pont ugyanúgy gondolkodsz és öltözöl, mint 25 évvel ezelőtt? Ha igen, az elég nagy baj, mert a világ sokat változott azóta. Magyarország pedig különösen sokat. És ebben Orbánnak kiemelkedő szerepe van.

2014.11.24. 10:48:56

@Andy73: Valóban kiemelkedő, csak épp nem pozitív. Régebb az volt.

dr Smittpálelnökúr 2014.11.24. 11:05:15

@Andy73: szerinted mindenki pont az ellenkezőjét csinálja, mint 25 éve???

dr Smittpálelnökúr 2014.11.24. 11:06:46

@dont be such a jew: üti az EU-t, amíg fizet?
Te érted is amit írsz? Húgyagyú vagy.

ex-dr. vuk 2014.11.24. 11:08:56

@Andy73: igazad van .. sajnos rossz iranyba valtozott... de az igaz, hogy Orbannak ebben nagy szerepe van.

Andy73 2014.11.24. 11:11:32

@fagyospityóka: Én másképp gondolom. És nyilván a választópolgárok is, hiszen tavasszal újraválasztották, ismét kétharmaddal. Azóta lehet, hogy csökkent valamivel a népszerűsége, de továbbra is fölényesen vezet a Fidesz az összes felmérés szerint.
Tüntetni ettől függetlenül szabad, és a követelések egy része jogos is (például tényleg ideje lenne már a béremelés a közszférában, nem csak egyes területeken). Egy tüntetés azonban sohasem reprezentatív. Aki ebből indul ki, súlyos tévedésben van.

Andy73 2014.11.24. 11:27:36

@dr Smittpálelnökúr: Nem, de muszáj fejlődni a korral.
Egyébként Orbán sem mindenben az ellenkezőjét csinálja, de most nem érek rá többet írni (már így is túl sok időt pazaroltam erre).

ex-dr. vuk 2014.11.24. 11:33:15

@Andy73: " ismét kétharmaddal"

Ehhez azert kellett az is, hogy atirjak a valasztasi torvenyt .. nyilvanvaloan eppen ezzel a cellal.

Andy73 2014.11.24. 11:39:03

@ex-dr. vuk: A többi pártra más szabályok vonatkoztak? Ők nem nyerhettek volna ugyanígy, ha ugyanannyi szavazatot kapnak?

2014.11.24. 11:58:39

@Andy73: Majd sírni fogsz, ha más nyer kétharmadot 44 százalék szavazattal. Egyébként valószínűleg én is.

2014.11.24. 12:04:54

@Andy73: Vedd figyelembe, hogy tudták azt, hogy az ellenzék szétaprozódása miatt mindenhol számíthatnak a relatív szavazattöbbségre (a relatív többség az, amikor valaki a legtöbb, de 50%-t el nem érő szavazatot kapja). Ezt kombinálva a választási törvény ismert módosításával,miszerint a relatív többség viszi a kerületet, és a többi szavazat ( a nyertes "fölösleges" szavazatai is) az országos listára mennek, már biztosította is magának a kényelmes többséget, magyarul erősen lejtőssé tette a pályát. Persze később előfordulhat, hogy a pálya más felé kezd lejteni, de a fiúknak most volt szüksége a győzelemre.

ex-dr. vuk 2014.11.24. 12:20:51

@Andy73: olyan kar, hogy nem erted. Majd rajossz.

Andy73 2014.11.24. 14:41:59

@fagyospityóka: Éppen ez az. Nem csak a listás 44 %-os győzelem miatt lett meg a kétharmad, hanem főleg azért, mert szinte az összes egyéni körzetet a Fidesz nyerte. Éppen ezért a választási rendszerre fogni a baloldal súlyos vereségét elég olcsó kifogás, hiszen az ellenzék szinte kizárólag pártlistán jutott a parlamentbe. baloldali. Az angolszász választási rendszerben nincsenek pártlisták, ott csak egyéni körzetek vannak. Amerikában és Angliában nem kétharmaddal, hanem 9 tizeddel nyert volna a Fidesz.

2014.11.25. 20:54:04

@Andy73: Angliában a kutya nem szavazaott volne erre a begázsra :). Komolyra fordítva a szót, az egyéni körzeteet is úgy hozta el a Fidesz, hogy jóformán sehol nem volt abszolút többsége a jelöltjének. Azt is meg merem kockáztatni, hogy - ellentétben Angliával - itt nem az arcra, személyre szavaztak az emberek, hanem a pártlogóra. Ezt alátámasztja, hogy meglehetősen egyelnetesen oszlotak el a százalékok, és az egyéni körzetek százalékai is nagyon közel voltak az országos listáéhoz. Ahogy korábbi főnököm, egy volt RMDSz szenátor mondta: " Ha Hargita megyében egy seprünyelet jelölünk, akkor a seprünyél fog bejutni a parlamentbe".

Andy73 2014.11.28. 23:00:18

"Angliában a kutya nem szavazaott volne erre a begázsra :)"

Igen, ott most az UKIP a menő. Bár legutóbb itt is a Jobbik nyert egy megismételt helyi választást, úgyhogy majd meglátjuk, merre mennek a dolgok - sajnos a szélsőségesek egész Európában erősödnek, ami nem túl jó jel az EU jövője szempontjából.
süti beállítások módosítása