A 24.hu című internetes újság egy drámai hangú riportot közöl a migránsok garázdálkodásairól és arról, mennyire teszik lehetetlenné ezek az együttélésre képtelen emberek a mindennapokat. „Ők tartják rettegésben a Stadionok környékét” címmel.
A szerző, Bordás Gábor apokaliptikus képet fest a migránsokról, akik se istent, se embert nem tisztelnek. Folyamatosan kábítószereznek, megtámadják a békés népeket.
Pénzt követelnek tőlük, kifigyelik, ha valaki az ATM-ből pénzt vesz fel és nem szállnak le róla, amíg ki nem szednek belőle egy összeget.
Rettegésben tartják a környékbeli boltok személyzetét és az embereket, akik itt áthaladnának. A hatóságok tehetetlenek, a rendőrség sem tud békét teremteni, mert a menekültek kiröhögik őket. Ha el is visznek nagyritkán valakit, akkor az fél nap után már újra itt randalírozik – tudjuk meg a cikkből, amelyben olyan történet is szerepel, hogy a migráns kiröhögi a rendőrt, hogy úgysem tud vele mit kezdeni. És ha mégis megbünteti, akkor ott, előtte sodor cigarettát a büntetési papírból. (Mondjuk, hogy éppen szemben van a város legnagyobb rendőrlakanyája, a legkeményebb fickókkal, hagyjuk is.)
Rettenet és infernó – így jár az a környék, melyet megszállnak a nem idevalósiak. Mint a tényfeltáró cikkből kihüvelyezhető, minden valószínűség szerint gazdasági menekültekről van szó.
Az összeférhetetlen, a kultúrának nem tisztelő, a cikk szerint a mindennapi életet lehetetlenné tevő népek Ózdról vagy Salgótarjánból vándoroltak a főváros e pontjára. Nyilván, mert nem találtak megélhetést, lehetőségeket.
Felteszem, már készülnek ellenük a plakátok.
Azért pár halk megjegyzés ide kívánkozik.
Az egyiket, mint évtizedes itteni őslakos teszem meg.
A Stadionok környéke sosem volt egy Malibu, ez tény. Ócska bódék, talponállók, nagy forgalom, gyakran kosz, koldusok és hajléktalanok. Ételszag, kínos büfék, az olcsó zokniárust szeretem, de hát mégiscsak. Mondanám, hogy ez maga a Balkán. De mostanában volt szerencsém többször járni a Balkánon és azt kell mondanom, hogy, nem, ez nem a Balkán. A Balkán egy jó része már régen nem ilyen.
Tény.
Lerobbant, szerencsétlen népek vágtatnak itt a buszhoz a vigasztalhatatlan betonerőd szerű végállomáson. Ott a posta, ahol mindig tömeg és izzadságszag van, viszont üzembiztosan felbosszantják valamivel a betérőket. És így tovább.
És persze nyilván nekem ebben is szerencsém van (volt ás talán lesz), mert bár hetente többször áthaladok itt, felszállok átszállok, leszállok, 43-as fekete zoknit veszek, bosszankodom a postán, kérek kiló paradicsomat, a múltkor több rohadt is belekerült a zacskóba – de ezen túl még soha, semmi atrocitás nem ért. Se éjjel, se nappal. (Pedig azok az éjszakák, ha mesélni tudnának. De szerencsére hallgatnak.)
Álmomban persze szebb tájakon járok, jobban öltözött, magabiztosabb, optimistább, határozottabb ízlésű, dagadtabb pénztárcájú, boldogabb honfitársaim között – de mit tegyünk, ilyenek vagyunk.
Nem, nem inferno ez – csak Budapest, sokféle emberrel.
És próbáltam hármat számolni magamban, hátha akkor mégsem írom le, de most már mindegy. A menthetetlen öregedés jele, ha az ember kéretlen tanácsokat ad. Nézem a szerző @Bordás Gábor cikkeit. Rokonszenves. Tehetségesnek tűnő pályatárs. Ha már, akkor üljön le és beszélgessen egyszer ezekkel a szerencsétlen nagyvárosi menekültekkel. Hogy miért jöttek el, mit reméltek a nagyvárostól, miért züllöttek ide a társadalmi számkivetettségbe, Miben reménykednek? Miért nyomják ezeket a szereket? Szeretnének e visszakapaszkodni? Tiszta ruhába bújni, otthon, vetett ágyban aludni. Meginni pár pofa polgári sört, unicummal?
És így tovább. Majd kiadja a beszélgetés - jó lenne elolvasnunk. Az újságíró néha arra is van, hogy bemutasson ismeretlen, távoli kultúrákat.
Akkor talán többet megértünk a világból. A másikból Magunkból-
Abból, lehet e valamit tenni, vagy kell egy fal a Stadionok köré, hogy akárki azért ne jöhessen ide.
