B1 blogcsalád



Ezt érte el önerőből 2015-ben Orbán veje

2015. december 03. - Egyenlítő blog

Jól megmondta nekünk Orbán Ráhel tavaly decemberben: ő és férje, Tiborcz István a saját lábukon állnak, és saját erőből boldogulnak.

6ltb0abgc5zckedls.jpeg

Hát persze. Mi sem “bizonyítja” ezt jobban, mint hogy Orbán kormánya a napokban elfogadtatta a “Lex Tiborcz”-nak csúfolt  jogszabályt. Ennek értelmében ezentúl a miniszterelnök hozzátartózójának (tehát Tiborcz Istvánnak) cége is részt vehet közbeszerzéseken. Illetve a bármelyik döntéshozóé. Nem probléma, ha közeli a hozzátartozó, ha

nem élnek közös lakásban.

Mindenki jól tudja, hogy a házaspár “önállósodásához” eddig is közpénzből finanszírozott meg­bízások kellettek.

Korábban az Átlátszó remekül összefoglalta, milyen hozománnyal érkezett az Orbán családba Tiborcz István. Illetve Ráhel álszent Facebook-posztja után összeszedték azt is, milyen “keményen megdolgozott” Tiborcz vállalkozásának sikereiért.

Most vegyük sorba azt is, hogy Ráhel hangzatos odamondása óta eltelt egy év alatt mit is csinált Tiborcz István “önerőből”.

Balatoni kikötő

Januárban Tiborcz és üzlettársai érdekeltségébe került a keszthelyi kikötő és több kikötői ingatlan is. Természetesen a vasárnapi zárvatartás alól a keszthelyi kikötő is mentesült. Tiborcz májusban szállt ki a kikötőbizniszből. Legalábbis ekkor már cége nem volt a tulajdonosok között.

(Nem ez volt az egyetlen üzlet, amit Keszthelyen kötött Tiborcz. Korábban egy másik cége, az Elios Zrt. Keszthelyen is megnyerte a közvilágítás korszerűsítésére vonatkozó tendert 404 millió forint értékben.)

Rendőrségi nyomozás

Márciusban rendőrségi nyomozás indult Tiborcz sikeres közbeszerzései miatt. Az Elios Zrt. ugyanis 2014-ben 2,9 milliárd forint értékben négy közbeszerzést is elnyert Hévízen, Szekszárdon, Mezőhegyesen és Kalocsán. A nyomozás azonban nem tartotta vissza Tiborcz cégét a pályázástól.

12 nyertes pályázat áprilisig

Áprilisig 15-ből 12 közbeszerzésen indult és nyert Tiborcz közvilágítással és mindenféle LED-lámpákkal foglalkozó cége. A pályázatok összértéke cirka négymilliárd forint volt (és még fél évnél se jártunk).

Érdekesség, hogy például a zalaegerszegi és pécsi közvilágítás korszerűsítését is hitelből fizették ki Tiborczéknak az önkormányzatok. Gyálon pedig annak ellenére nyert az Elios, hogy volt olyan cég, ami kedvezőbb árral pályázott.

Márciusban kipattant egy olyan hír is, miszerint már nem csak hazai közvilágítási tendereken vesz részt Tiborcz. Szlovákiában bejegyzett cégek mögé bújva fél milliárdos közbeszerzést nyert. Illetve nem ő, hanem az üzlettársa, de ez ugye nem igen változtat a lényegen.

Még több elnyert pályázat

Orbán veje világította ki a Tatabányai, Újpesti stadiont, és további közbeszerzést nyert Siklóson és Cegléden is.

Áprilisi törés

Tiborczék több olyan pályázaton is indultak, ahol eleve csak az ő cégének volt esélye a nyerésre, hiszen egyértelműen rá szabva írták ki a pályázatot. Áprilisban azonban Lázárék közbeszóltak, és több olyan dolgot is kifogásoltak, ami eddig segítette Tiborczékat.

Sao Paolo-i babérok

Mindenközben a külügyminisztérium mindent megtett azért, hogy magyar cég ledesíthesse Sao Paolo közvilágítását. (Vajon melyik cég???) Sőt, Magyar Levente államtitkár személyesen is elment Brazíliába, hogy pussolja a magyar közreműködést.

Pálinkabiznisz

Áprilisban Tiborcz igazgatósági tag lett egy 7,59 millió forintos alaptőkéjű desztillált szeszes ital gyártásával foglalkozó cégben is.

Megszabadult a cégeitől

Májusban Tiborcz eladta az összes olyan cégét, ami állami megrendelésben részesült. Tette mindezt “az őt és a családját ért folyamatos támadások miatt”. (Az új tulajdonos a Várkert Bazárt felújító lett.) Nem is vacakolt sokat egyébként Tiborcz. A cégért kapott pénzért rögtön vett egy másikat. Az információ-technológiai szaktanácsadásra szakosodott HCS Experts Kft.-t tavaly 553 millió forintos forgalom mellett 50 millió forint nyereséget hozott össze.

Hobbi

Az önerőből boldogulás mellett persze hobbijainak is hódol Tiborcz. Augusztusban a Sziget VIP-vendégeként bulikázott. Októberben pedig pár festményre is beruházott a házaspár. Hincz Gyula Kompozíció című festménye 6,5 millióért lett az övék. Mellé pedig hazavitték Háry Gyula Velence című alkotását is potom 400 ezer forintért.

Brüsszel is rászállt

A nyár elején (a rendőrség mellett) több EU-s szervezet is nyomozni kezdett az Elios cég után a Tiborcz alatti gyanús körülmények között lebonyolított közbeszerzései kapcsán. Tiborzc ügyei körül az EU csalásellenes szervezetének (OLAF) nyomozói és az EU egy másik szervezete is vizsgálódni kezdett.

Mit tehet ilyenkor egy aggódó após? Talán törvénybe iktatja a korrupciót?

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr118133404

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása