B1 blogcsalád



Migráció: a kormány képtelen igazat mondani, minden állítása hazug

2017. július 31. - ashwood

ro_szke_01_1024-e1441890378874-1024x604.jpgTovábbra is a félelemkeltésre alapozza Orbán Viktor hatalmának megőrzését célzó választási kampányt. Ennek érdekében folyamatosan hazudik a migrációval kapcsolatban. Muszáj, mert ha igazat mondana, azonnal kiderülne: nincs mitől rettegni.

Csokorba szedtük a kormány állításait a menekült-válsággal kapcsolatban, és megnéztük, mennyi a valóságtartalmuk. Orbán Viktor viszonya a valósággal legalábbis távolságtartó.

1, A magyar kormány a kerítéssel állította meg a menekülthullámot.

A kijelentés minimum túlzó, de inkább a hazugsághoz áll közelebb. A rendőrség statisztikáiból jól látszik, hogy a déli határszakaszon felhúzott kerítés valóban megakasztotta a menekült-áradatot. A napi 2-3 ezer emberről a kerítés felhúzása után 700-800 főnél stabilizálódott a szám - vitathatatlan, drasztikus csökkenés. Azt azonban tudjuk, hogy a menekültek ekkor Horvátország felé vették az útjukat - vagyis csak Magyarország mentesült a nyomás alól némileg. Az igazi áttörést valamivel később az EU-török megállapodás hozta. Az uniós milliárdok megindítása után Ankara ténylegesen lezárta a balkáni útvonalat, aminek hála 2016 augusztusától napi 10-20 fő próbálkozott már csupán. Az adatok azt mutatják: érdemi hatása az utóbbinak volt.

2, A magyar ellenzék le akarja bontani a kerítést.

Nettó hazugság. A baloldal, ha meg nem is barátkozott a fal gondolatával, de belátta szükségességét. A sokat emlegetett Botka nyilatkozat is úgy szólt valójában: amennyiben rendeződik a migrációs helyzet, csak azt követően bontható le a kerítés. Ilyen és ehhez hasonló nyilatkozatokkal találkozhatunk a többi ellenzéki párt részéről is. Annyi bizonyos, a szabad szemmel nem látható és politikai tényezőnek semmiképp nem nevezhető Fodor Gábor féle liberálisokon kívül senki nem bontana kerítést.

3, A kormány rendszeresen meghosszabbítja a "tömeges migráció miatti válsághelyzetet".

Legközelebb szeptember 7-én jár le a fél éves válsághelyzet, de már most biztosak vagyunk abban, hogy legalább fél évvel újra meghosszabbítják majd. Teljesen jogtalanul. Ugyanis a kormány maga hozta szabályok szerint ilyen válsághelyzetet akkor lehet elrendelni, ha "a menedékkérők száma egy hónap átlagában a napi ötszáz főt, vagy két egymást követő hét átlagában a napi hétszázötven főt, vagy egy hét átlagában a napi nyolcszáz főt meghaladja." Erről pedig szó sincs. A magyar határra havonta 2-300 menekült érkezik mindössze immár lassan egy éve. Hogy semmi nem indokolja a válsághelyzet fenntartását, mi sem mutatja jobban, minthogy a belügy és a bevándorlási hivatal 10 évre titkosította a válsághelyzet elrendelésének okait.

4, Soros György 4 pontos terve migránsokkal árasztaná el Európát.

Ennél nagyobb baromságot - és egyben uszítóbb szöveget rég hallottunk. Soros 4 pontos mesterterve ugyanis kizárólag Orbán és bandája fejében létezik. Az alapja egy Soros által két éve írt publicisztika, amelyben az üzletember valóban évi egymillió menekült befogadását javasolta az EU-nak, munkaerőgondjai orvoslására. Tavaly már csak százezer migráns befogadásáról írt Soros, idén pedig semmiről. Úgy csinálni, mintha egy havilapban megjelent publicisztika valójában egy titkos összeesküvés alapja lenne, vagy kezelendő elmebaj, vagy a magyar lakosság végtelen lenézése.

5, Az Európai Unió Soros tervét akarja végrehajtani.

A szokásos démonizálás, ellenség kijelölés - a valóság teljes figyelmen kívül hagyásával. Nem tűnik betelepítési szándéknak, hogy az EU évente több mint 3 milliárd eurót fizet Törökországnak a menekültek visszatartásáért. Úgyszintén nem támasztja alá Orbán narratíváját az uniós határrendészet megerősítése. Egyáltalán: semmi nem támasztja alá Orbán állításait. Még szerencse, hogy a magyar miniszterelnök véletlenül sem megy olyan helyre, ahol valódi kérdést kapna.

6, A közös uniós bevándorlási hivatal felállítás a Soros terv része.

Hát sőt! Orbán egyszerre követeli a menekült-válság uniós szintű megoldását és azt, hogy minden jogkör maradjon a tagállamoknál. És amikor az EU e két, egymásnak szögesen ellentmondó követelménynek nem felel meg, máris lehet hazudozni. Az egységes szervezet felállítása ugyanis épp azt szolgálja, hogy a tagállamoknak ne egyedül kelljen szembe néznie a válsággal, hanem a kontinens teljes pénzügyi és igazgatási ereje lépjen fel a menekült-áradat megállítása érdekében. Aki ezt támadja, az nem a megoldásban, hanem a permanens válságban érdekelt.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5412703501

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.31. 11:04:57

"csak Magyarország mentesült a nyomás alól"

A magyar kormány csak Mo-ot illetően jogosult lépni, azaz ez pont elég.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.31. 11:05:44

" ha meg nem is barátkozott a fal gondolatával, de belátta szükségességét"

Miután kiderült: Orbán igaza nem vitatható többé.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.31. 11:07:10

"az üzletember valóban évi egymillió menekült befogadását javasolta"

Igen, pont ez ellen küzdünk. Azaz LÉTEZIK Soros-terv.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.31. 11:07:44

"semmi nem támasztja alá Orbán állításait"

Mármint a tényeket leszámítva semmi.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.07.31. 11:09:32

"Orbán egyszerre követeli a menekült-válság uniós szintű megoldását és azt, hogy minden jogkör maradjon a tagállamoknál."

Amíg az Únió a liberális modellt erőlteti, fenn kell tartani a nemzetállamok önvédelmét. Ha ez változna, nincs szükség a továbbiakban erre. De míg Mertkell típusú ultraliberálisok diktálnak az EU-ban, érdemes óvatosnak lenni.

Akhmed há CIA terrorista bocs_mérsékelt lázadó 2017.07.31. 11:42:42

A CIA- csicska bééé eggy blogg képtelen igazat mondani, minden állítása hazug:

imgur.com/a/xMZ1G

imgur.com/a/Rwj2j

morpho 2017.07.31. 13:42:21

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Te burka, az hogy van, hogy te mindent ennyire tudsz? Ráadásul ilyen magabiztosan! Ráadásul a te tudásod szóról szóra megegyezik a fideszkommunikációval. Ráadásul a mondatoknak csak egy részét olvasod el. Elképesztő formában vagy burka! Anyád büszke lehet rád! Én is az vagyok! Jó érzés tudni, hogy van egy ilyen felkészült, nagytudású, szigorúan tényszerű, de mindenről jól informált, magyarul is jól beszélő migráncs.

FCUK9 2017.07.31. 13:54:46

@morpho: nagyon egyszerű, a való világban él. veled ellentétben. vagy írjam azt, hogy veled mint szerzővel ellentétben? :)

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.07.31. 14:56:58

@morpho:

Mindig elolvasok minden mondatot. A cikk lényeg: valahogy kimagyarázni, hogy bár a ballibek e témában össze.vissza beszélnek 2 éve, míg Orbán ugyanazt mondja, mégis mindig aballibekneki van igazuk.

morpho 2017.07.31. 15:41:31

@maxval a mélyelemző birca: Akkor ez lehet a probléma. Félreértetted. Ez a poszt arról szól, hogy Orbán tudatosan és folyamatosan félrevezeti a társadalmat egy hazug kampánnyal. Semmi más üzenete nincs a hozzád hasonló választói felé. Kurvára átlátszó amúgy és pontosan tudja, hogy rengetegen észreveszik, de amíg a tábor beszopja, addig se kell kormányozni és lehet tovább lopni a közpénzt. Na így értelmezd burka! Szerintem anyád is segít, ha megkéred!

morpho 2017.07.31. 22:19:49

@Hozzászólok: Infowars? Hagyjál már! Innen lop legtöbbet a 888 baszod!

Hozzászólok 2017.07.31. 22:31:19

@morpho: miert kell igy beszelni? Ettol tan igazad lesz?
Nekem uj volt ez a link. A sved migracios tapasztalatokrol kerestem. Es kulonosen a hozzaszolasokat tartom tanulsagosnak.
Ez is erdekes:
www.aljazeera.com/programmes/talktojazeera/inthefield/2016/04/sweden-backlash-tide-turning-refugees-160408180758209.html

morpho 2017.07.31. 22:44:28

@Hozzászólok: Már hogy beszélni? A baszod a végén? Egyem a kis mimóza lelkedet. Az a nagy baj, hogy te viszont igazat nem mondasz! Nem hiszem el, hogy ez neked új volt. Ez egy konteólap. Ilyet véletlenül nem szoktak találni. Az al jazeera meg arab baszod! Olyat nektek narancskullancsoknak szabad nézni? Mik vannak... Még valami hasonló? Szeretnék együtt aggódni veled svéd testvéreinkért!

Hozzászólok 2017.07.31. 23:37:37

@morpho: kb ket napja olvasom a hozzaszolasaidat. Egesz normalisnak tuntek eddig.
Ez viszont szemelyeskedo lekezeles most amibol, koszi nem kerek.
Barki, aki tud angolul, rakereshet sweden es migration szavakra es hopp kozte lesz mind a ketto.
Egy ket korabbi hozzaszolo emlegette daniat, meg a naiv tarsadalmakat, minimalis hirolvasas birtokaban is lehet tudni, hogy aranyaiban az egyik legtobbet befogado orszag Svedorszag volt.
Konteo tema ide vagy oda, vannak tenyszeru hirek. Pl megszuntetnek egy fesztivalt a molesztalas miatt. Stb.

Szanalmas ez az egesz b1 blog. Sok munka lehet napi 2 ilyen idiota osszeollozmany cikket irni, aztan egesz nap kulonbozo userneveken vissza es beszologatni az ide tevedo olvasóknak.
(A tovabbiakban nem leszek koztuk)

Guillaume de Saint Preux 2017.07.31. 23:50:00

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes:
Na nem Ausztria és Németország is mentesül ugye most nem megy a gnucsorda...

Guillaume de Saint Preux 2017.08.01. 00:02:03

1. Tényleg megállította mert nem megy annyi migri így Ausztriát és Németországot is védi. csak úgy kipróbálnám egy napra megnyitnám egy mintegy 10000 migrit ráengednék Ausztriára. Na lenne visítás...
2. Én nem szeretem a ha szót sem az mszp-ben sem a dk-ban nem bízom így csak Orbánnak hiszem el míg ő a miniszterelnök marad a kerítés...
3. " A magyar határra havonta 2-300 menekült érkezik mindössze immár lassan egy éve." Ez nettó hazugság naponta fognak el 100-120 embert és küldenek vissza a zónába.
4. na na soros bácsi még az összeget is megadta hogy a beérkező migránsokra nettó mennyit kéne fordítani és azt a kohéziós alapokból lehetne fizetni. Amúgy jegyzem meg ezt a faszit miért fogadják az EU-ban megkülönböztetett tisztelettel. Sem nem képviselő sem nem főnök.
5. Lsd fent.
6. Már mitől ellentmondás hogy marad a kerítés de küldünk a Frontexnek katonákat vagy Líbiába a közös haderőbe.

Jobb lenne ha Önök fejeznék be a hazudozást !!!

Horváth James 2017.08.01. 01:07:06

A magyarok 90+ szazalekanak fogalma sincs miert van a menekult jelenseg es mit akarnak, ahogy az EU helyzeterol sincs. A magyarok 90+ szazaleka nem tud nem hazai hirforrasokbol tajekozodni. A media+ 90 szazaleka a Fidesz kezeben, ahol gatlastalanul ugy es azt sulykoljak, hogy ok hatalmon maradjanak.
A policy hogy nem ok szolgaljak a magyarokat, hanem a magyarok oket.

ebella 2017.08.01. 04:43:22

@Horváth James: Ha nem is 90+%, de annyi gyengén képzett mindenképpen, amennyi ahhoz kell, hogy újra válasszák őket.

Egy nyugdíjba készülő iskolai takarítónő mondta, hogy ezek (mármint az iskola), nem adnak még egy kis jutalmat sem. A múlt évben is az Orbán adott ötvenezer, vásárlási utalványt. Most álljak le vele vitatkozni, hogy ilyen alapon a fizetését (a minimálbért, amitől negyven év kemény meló után lesz hatvannyolcezer nyugdíja havonta) is az Orbán adja? Aki ilyen szellemi szinten van az menthetetlen. El se tudja képzelni, hogy ha nem itt élne, három-négyszer több nyugdíja lenne, De még a tótoknál háromszázharminc euró (a legalább negyven évet dolgozottak minimál nyugdíja), ami ugye alsó hangon is egy százas.

A hasonló szellemi színvonalú választóik sötétségben tartásához (és így a PÁRT további hatalmának és szabadrablásának biztosításához), kellenek az idegen ügynökök is mint a birka, meg a hazai hasznos hülyék is, mint a másik egypár, magát okosnak képzelő, képzeltek idióta.

DR. Smit Pal 2017.08.01. 04:57:16

A blogolo elmegy a picsaba a hazugsagaival.
Kepessek lenenek pusztan az orban fobiajuk miatt arabokkal elarasztani az orszagot.

tpl 2017.08.01. 05:13:14

Ez a cikk netto hazugsag. Az "uszito" szó p3dig erre és az index Orbannal kapcsolatos cikkeire igaz. Persze, ha NYT-t olvasol, abbol nem fogod megtudni, hogy Soros és az általa pénzelt szervezetek hogyan uszitanak a nemzeti, keresztény értékeken nyugvó kormányokkal szemben. Csak így tovább Index, kizárólag a Fidesz malmára hajtod a vizet.

2017.08.01. 05:57:44

@Horváth James: ez hazugság. A fiatalok nagy része már inkább angolul olvas híreket, már ami a diplomás ismerőseimet illeti.
Csak hát angolul is a lakájmédia szennye ömlik mindenhonnan. CNN, BBC, euronews, a teljes német média, ami már olyan szinten öncenzúrázott, hogy a Stasi is csettintene, ha ezt látná.
Aztán ott az orosz propaganda, a Russia Today.
Meg az alternatív hírforrások, főleg függtelen amerikai internetes médiák. Igenis sok 40 évnél fiatalabb, diplomás magyar ismerősöm tájékozódik idegennyelvű hírekből.

within 2017.08.01. 06:08:46

sajnos az viszont teny, hogy a bevándorló arab es afrikai emberek kulturális, vallási, eletmodbeli feszültséget general a migránsok es a helyi lakosság közt ami később gyuloletbe is atcsaphat attól függetlenül h ki fajgyulolo ki nem

2017.08.01. 06:14:39

"2, A magyar ellenzék le akarja bontani a kerítést."

Gyurcsány átment szerb oldalra kamerák előtt rázni a kerítést, elég egyértelmű, hogy az ellenzék le akarja bontani.
És hogy bármilyen iszlámista betelepítési kvótát elfogadnának, amit a német finánctőkések és bábjuk, Angela Merkel követelnek.

Pont ilyen nemzetellenes bűneik miatt sose fognak többé hatalomra kerülni és akármekkorára hízik Mészáros Lőrinc, akármennyit lop a Fidesz, az emberek inkább rájuk szavaznak, mint a balliberális nemzetvesztőkre, így Orbán marad kormányon.

Lakatos-Kohn Ármándó 2017.08.01. 06:17:12

minden héten azt olvasom hogy : muzulmán/muzulmánok robbantottak, teherautóval tömegbehajtottak, késeltek, szórakozóhelyen lövöldöztek,raboltak,erőszakoltak van hogy egy héten több ilyen hírt is olvasok és nemcsak magyar híreket. egyetlenegy ilyen migráns sem hiányzik ide.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.08.01. 06:22:45

@ebella:

A ballibek egyszerűen olyan rosszul kormányoznak, olyan vad, emberellenes elveik vannak, hogy mindehhez képes Orbán legnagyobb hülyesége is pozitívumnak tűnik. Ez a Fidesz titka.

Mit is akarnak a ballibek?
- Mo. kussoljon, mert "kis ország", s teljesítse kérdés nélkül mindazt, amit Brüsszel mond,
- a nagytőke jó, ezért mindent meg kell tenni, hogy jó legyen a nagytőkéseknek, az emberek meg le vannak szarva,
- be kell vezetni minden nyugati hülyeséget, mert így "európai", lásd homokos perverzek uralmát, hasonlkat.

Na most ki akarna minderre szavazni? Csak az tesz így, aki tényleg fanatikus antiorbánista, de ezekből kevés van.

sunabajnok 2017.08.01. 06:39:18

Kb két és fél hónapig kerestünk lakást Németországban. Neten rákerestünk a címre,megnéztük milyen környék,és felvettük a kapcsolatot ingatlanossal. Minden ellenőrzésen átmentünk,mégis nemet mondtak. A férjemet nem hagyta nyugodni a nemleges válasz, mindenhol megkérdezte a
szomszédokat,hogy mi lehet a baj. Törökök vagyunk, vagy román cigányok. De volt,akinek a magyar se tetszett,mer az is lopni jön, meg nem fizet.
Nos. Meg kell nézni a statisztikát eu szinten, hogy melyik rassz mit művel számokban. Az arabok nem mások,mint egy új forrás. Eddig évi 100 nyugdíjast öltek meg most 120-at fognak.

leader of noobs · http://sjwriporter.blog.hu 2017.08.01. 06:49:16

"Az egységes szervezet felállítása ugyanis épp azt szolgálja, hogy a tagállamoknak ne egyedül kelljen szembe néznie a válsággal, hanem a kontinens teljes pénzügyi és igazgatási ereje lépjen fel a menekült-áradat megállítása érdekében."

Az EU nem egységesen a megállítás mellett akar fellépni! Ez a probléma.

A helyzet kezelését még mindig úgy képzelik el, hogy nem változtatják meg (csak "hatékonyabbá" teszik) a kiskapukkal teli, alapvetően hibás menekültügyi és a mágnesként ható jóléti ellátórendszert, aminek hatására Nigériától Bangladesig útra kel a "fél világ" tökmindegy, hogy háborús üldözéstől menekülve vagy csak egy jobb élet reményében, hogy itt kezdjen új életet. Két évig nagyrészt csak a mismásolás ment, hogy "Jaj, nem lehet őket megállítani!", "A kerítés embertelen", "EU kívüli tábort nem lehet, mert a Nácik..", "Milyen jót tesznek majd a gazdaságnak", "Majd fizetik a nyugdíjunkat", "A diverzitás milyen csodálatos!" és további baromságok.

Ehelyett onnan kellett volna kiindulni már a legelején, hogy "végleges letelepítésről szó sem lehet!" Minimális kivételtől (hiányszakmák) eltekintve senki nem maradhat itt végleg.

Behajtó70 2017.08.01. 06:51:24

Minden pont 1000%-os igazság, it egyedül csak a balliberális gazemberek hazudnak a migrációról!

ebella 2017.08.01. 06:55:13

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: És ki akarja a baloldalt?

A kormány ma is a Jobbikot ekézi ezerrel, hazugságokkal, szellemi óvodásoknak való szövegekkel. Tőle fél. És van is mitől.

De te tudod ezt. Te is része vagy a megtévesztéssel foglalkozó csapatnak (minden nap ezer uszító marhaságot írsz magyarokról), akik úgy tesznek, mintha csak a bolsikon vagy a Jobbikon felháborodott átlagpolgárok lennének, éppen azért mert a PÁRT szavazóinak háromnegyede, a nyolcvanas IQ körüli kategória, akik mindent könnyen elhisznek, ha elégszer mondják nekik és azok akik mondják, sok személynek látszanak. Közben meg vagy fizettet, vagy ostoba önkéntes tagjai vagytok egy nemzetrontó csapatnak. Szégyelljétek magatokat!

Igaz a külföldi ügynököknek, épp az az érdekük, hogy vesszen a magyar nemzet. Ők nem kell szégyelljék magukat, mert a saját nemzetük érdekében melóznak. Megúsztad eszt is.:)))

midnightcoder2 2017.08.01. 06:56:18

"A napi 2-3 ezer emberről a kerítés felhúzása után 700-800 főnél stabilizálódott a szám - vitathatatlan, drasztikus csökkenés. Azt azonban tudjuk, hogy a menekültek ekkor Horvátország felé vették az útjukat - vagyis csak Magyarország mentesült a nyomás alól némileg."

Aztán ők is bezárták a kaput, végül a törököknél oldódott meg a helyzet átmenetileg - most már csak az olaszokon át özönlenek be a migrik.

"A baloldal, ha meg nem is barátkozott a fal gondolatával, de belátta szükségességét."
Nettó hazugság. Akkoriban amikor a fal épült, a baloldal még ott tartott, hogy nincs is migránsválság.

"Legközelebb szeptember 7-én jár le a fél éves válsághelyzet, de már most biztosak vagyunk abban, hogy legalább fél évvel újra meghosszabbítják majd. Teljesen jogtalanul. "
Viszont nagyon is racionálisan. A törökökkel történt megállapodás ugyanis meglehetősen instabil, és senki nem tudja hogy a törökök meddig hajlandók lelőni a migriket a határon Merkel néni kedvéért.

"Soros 4 pontos mesterterve ugyanis kizárólag Orbán és bandája fejében létezik. Az alapja egy Soros által két éve írt publicisztika, amelyben az üzletember valóban évi egymillió menekült befogadását javasolta az EU-nak, munkaerőgondjai orvoslására. Tavaly már csak százezer migráns befogadásáról írt Soros, idén pedig semmiről."

Hitler is csak egyszer írta meg a Main Kampfot, 45 óta pedig szinte semmit sem írt. Ezek szerint ő is jó ember... Na ne fárasszuk egymást.

Semper Fidelis 2017.08.01. 06:57:52

Egészen elképesztően cinikusnak tartom ezt a blogbejegyzést a helyzet ismeretében.

ebella 2017.08.01. 07:01:28

@sunabajnok: Egy nap alatt szerzek neked lakást a németeknél, ha magyar vagy, és nem szociális alapon keresel. A családom egy része ott él. Magyarok és németek is.

Nem mellesleg neten hogy kérdezte meg a szomszédokat? Megadták a lakáskeresésnél a szomszédok netes elérhetőségét? Hogyan?

Okosabban hazudj kicserkész!

Ian Turel 2017.08.01. 07:13:55

Kár, hogy ennyi buta, önmagától gondolkodni képtelen ember van. :(

killin tours 2017.08.01. 07:23:05

nem unjátok még ezt a kibaszott témát?
Lajtától nyugatra senki nem beszél már erről, csak a magyarok vannak ebben a pszichozisban megtartva

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.08.01. 07:27:59

@ebella:

A Jobbik megbukott.

Nem vagyok tagja semmilyen csapatnak.

élveteg 2017.08.01. 07:39:57

"A magyar ellenzék le akarja bontani a kerítést.

Nettó hazugság. A baloldal, ha meg nem is barátkozott a fal gondolatával, de belátta szükségességét."

Aha.... szóval belátta szükségességét vagyis ezzel elismei hogy a megépítésével az Orbánéknak igazuk volt

De nyugodtan leírhatná ám a bloggar azt is amit nem máshol itt az indexen írtak :

"Tavaly 180 ezer menekült érkezett Olaszországba, az idén 250 ezerre számítanak, a legtöbben nigériaiak, de sok az eritreai, elefántcsontparti, gambiai, szenegáli is. Körülbelül negyven százalékuknak jár a menekültstátusz, mert olyan országból, olyan körülmények elől menekülnek. A hatvan százalékuk valóban gazdasági migráns, de a gyakorlatban sokszor hiábavaló a rájuk kiadott kitoloncolási határozat, nehéz őket kitenni az országból. A menekülttáborok pedig tömve vannak.

Mindezek fényében lassan tragikomikusnak tűnik az EU 2015-ben kitalált nagy megoldási terve, mely szerint 160 ezer migránst osztanak el összesen az EU-ban."

index.hu/kulfold/2017/07/12/menekult_migrans_olaszorszag_aradat_problema/

Az meg a másik hogy tevezett 160 ezerből idén júliusig 20 ezret sikerült áthelyezni :

" Bár nem érv a bíróság előtt, a magyar és a szlovák pozíciót mégis erősíti, hogy az elosztott menedékkérők száma messze elmarad a tervezettől: június közepéig alig haladta meg a 20 ezret."

nepszava.hu/cikk/1135825-kvotaper---megbukott-a-magyar-es-a-szlovak-erveles

Vagyis a többi ország miközben ájtatos pofával menekülteznek és az Orbánékat szidják hogy nem teljesítik határozatot szép csendben ott szabotálják az áthelyezéesket ahol tudják mert ők is tisztában vannak vele hogy a saját országuk lakosságának a döntő többsége a retkes picsába kivánja migránsokat

Thrasher 2017.08.01. 07:56:20

@tpl: "aki báncsa a Viktortot amiér uszít, az uszítás!!! ne báncsátok uszítók!!!"

enpera · http://c64blog.wordpress.com 2017.08.01. 07:57:35

És az igazság:

Migráció - a liberálisok képtelenek beismerni hogy a politikájuk csődöt mondott, és rombadöntötték már egész nyugatot a terrorizmus engedélyezésével

Thrasher 2017.08.01. 07:59:35

@Lakatos-Kohn Ármándó: az jó, a 888-on, vagy a Magyar Időknél pl. egy csomó olyanról is olvashatsz, ami meg sem történt

vénkujon 2017.08.01. 08:13:26

sorosnak elsősorban a fideszt köszönhetjük. kösz soros

vénkujon 2017.08.01. 08:21:47

@karandash: uhh. azért látom, hogy érzed te is, hogy mekkorát lop a fidesz. respekt.

ferenc meg mikor rázta a kerítést? haha. hol van az már? valahol ott, ahol viktor feltartott ujjal magyarázza, hogy nem lehet titkosítani a paksi szerződéseket:D

paveway 2017.08.01. 08:35:35

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Jó-jó, csak a nagy szabadságharcban nehogy úgy rúgjon picsán bennünket az EU, hogy a fal adja a másikat. Értem én, hogy kell némi önállóság meg nemzeti önrendelkezés, de azért amit vitya csinál, az már túlzás. És a kerítés is mikor került szóba? Amikor a Jobbik megerősödött, el kellett szipkázni a mérsékeltebb szavazóit. Szóval ezt az egész felhajtást nem érted vagy értem csinálja, csakis a hatalom megtartásáért. A lopásokról nem is beszélek, csak hab a tortán. Amúgy egy plakátkampánnyal hogy lehet megvédeni az országot? Nagyon komoly tömegpusztítót fegyvernek számít?

Ad Dio 2017.08.01. 08:43:19

"Az igazi áttörést valamivel később az EU-török megállapodás hozta."

Amikor is Törökország épített falat a határra. És ha a kerítés nem volna elég, a jó török atyafiak barátságos golyókkal agyonlődözték azokat, akik a határaikon még VALÓBAN menekültek voltak.

A nyugati világ a legborzasztóbb képmutatást hajtotta végre, amikor "megállapodott" a törökökkel.

Mr Flynn Rider 2017.08.01. 08:48:35

@sunabajnok: csodálkozom, hogyhogy senki sem akart egy rasszista magyarral egy utcában lakni...?

Kivlov 2017.08.01. 08:55:16

A Nyugat képtelen igazat mondani:
1. A határok nincsenek lezárva, a kiépített határtátkelőkön mindenki úgy mozoghat mint eddig, a rá vonatkozó szabályok betartásával
2. Nincs kettő. Az első összefoglalja a dolog lényegét. Kivételezés helytelen és felesleges.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.01. 09:04:32

Ha soros csak egy "egyszerű milliárdos", akkor mi a magyarázata annak, hogy Juncker államfőnek kijáró tisztelettel fogadta?
A kerítés megépítésének pedig gyakorlati hasznán túl szimbolikus jelentősége volt. Már jóval az EU- török szerződés előtt megakasztotta balkáni illegális migráns útvonalat, és megmutatta, hogy üres szájalás az az állítás, hogy kerítéssel nem lehet semmit elérni, valamint az is látható volt, hogy milyen erőszakra képesek az iszlám bevándorlók, ha akadályba ütköznek. Kimutatták a foguk fehérjét.

sunabajnok 2017.08.01. 09:12:09

@ebella: Nem húztuk együtt a lyukas homokozó vödröt asszem,szóval kedves édesanyáddal ebben a stílusban. Kösz.
Nyilván Németország nyugati részéről beszélsz,mi viszont a keleti részre megyünk. Amúgy igen. Neten kinéztük a lakást,a párom találkozott az ingatlanossal, átmentünk a schufa-n,majd a tulajdonos visszamondta.
Nyilvánvalóan te hazudsz, ugyanis nézik a fizetést is a schufa-n kívül,a szoc támogatást nem a közvetítőnél kéred. Az,hogy a haverjaid kint élnek,még nem jelenti,hogy tudnád hogyan működik ez a valóságban. Kisvárosban,kertvárosi részen.....

Medgar 2017.08.01. 09:12:45

1. ponthoz:
"A napi 2-3 ezer emberről a kerítés felhúzása után 700-800 főnél stabilizálódott a szám - vitathatatlan, drasztikus csökkenés."

www.police.hu/hu/hirek-es-informaciok/hatarinfo/elfogott-migransok-szama-lekerdezes?created%5Bmin%5D=2017-08-01&created%5Bmax%5D=2017-09-01&created%5Bmin_year%5D=2015&created%5Bmin_month%5D=10

Medgar 2017.08.01. 09:19:40

B1 Miért kell össze-vissza hazudni ismét?

metal · http://electric.blog.hu 2017.08.01. 09:44:00

Basszus! Még mindig. Van pár téma amiben az ország nagy részt egyetért Orbánnal, meg sok, amiben nem! És az ilyen nagyon "okos" ellenzéki "újságíró" min lovagol? Azon amiben szinte teljes az egyetértés az emberek között. És tényleg ti készültök kormányváltásra?

Mauzli 2017.08.01. 10:03:21

Nos, en ugy vagyok ezzel a migrans üggyel, hogy kar volt ide keritest felhuzni, x milliardbol, a korhazak meg össze akarnak dölni, a betegeknek meg csak a halalara jatszik a kormanyunk, mert nem jartak sportolni, nagy vezerünk utasitasara, mindenfele csilivili sportpalyara, amit ö a haverjainak epitöcegeivel felhuzott. Viszont az anyagot kisporoltak belöle, szoval par ev mulva összeszakad az összes letesitmeny. Igy aki lebetegszik, haljon meg. De kerites, aaaz kell...Nem ezt kellett volna elejetöl fogva csinalni, hanem olasz partoknal ellenörzö pontok, papirok vizsgalata, akinek nincs semmije, irany vissza a nyilt vizre aztan lehet bombatölteleknek hazamenni. Csak jol beazonosithato arab-muszlim egyedek lephetik at a hatart, akik kesöbb is, ha valamit elkövetnek, azonnal elfoghatok legyenek. Egy pici kihagas elmegy, a masodikra mehetnek ök is haza, hiaba van diplomaja, meg egyeteme. Ök itt vendegek, mert ha te elmesz a kulturajukba, es kihagast követsz el, vagy megölnek, vagy 15 ev a damaszkuszi fegyhazban. Na, ezt kapnak vissza ök is, de nem holmi kerites epites, ami kell ide...A Boeing vasarlasrol, meg a csomo csilivili uj rendöautorol nem is beszelve, mind a mostani kormany vedelmet-kenyelmet szolgalja, erre van penz....A 260-as Ikarus buszokat nem nem kepesek leselejezni, mert nincs az ujakra love...

paveway 2017.08.01. 10:06:51

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: mármint melyik része kevés? Nem lövik halomra a határon az embereket? Vagy mit kéne még tenni?

Rotoxis 2017.08.01. 10:11:39

Ausztriában elünk, egy nagy iparvarosban. A gyerek most kerül ovodaba. megneztünk harom környekbeli ovit is, az egyikbe fel is vettek. Megneztük a coportot, ahol a gyerekek neve ki volt irva az öltözöhelyükön. Tizennyolc nevböl kettö volt europai (nem nemet, europai) nev. A vezetö ovonö szerint 17 nyelvet regisztraltak az oviban, a magyar lenne a tizennyolcadik.
Lassan egyetlen ismerösünk, munkatarsunk sem lakik a varosban. Mi a jövö honapban költözünk videkre, ahol a csoportban a mi funk lesz az egyetlen migracios hatterü (bar mar Ausztriaban született, ketnyelvü) gyermek.

Egyebkent a született osztrakoknak mar igen tele van a tudatuk a migracios problemaval, a szocialis ellatashoz valo hozzajutast kemenyen megszigoritottak es a tarsadalmi ellenallas miatt tovabbi szigoritasok varhatok (teljes fehaborodas kiserte pl. egy munkanelküli migrans hazaspar reszveteli szandekat egy lombikbaby programban).

A kelet-europai migransok megitelese teljesen mas, a magyar lakasberlö a varosban kifejezetten jo berlönek szamit, az integraciokepes, nyelvet biro embereknek nincs gondjuk. (Mi mar annyira integralodtunk, hogy magyar klaviaturank sincs - ezert elnezest kerek.:-))

A politikarok csak annyit, az Orban-kormany megitelese altalaban negativ, de speciel a migracios kerdesben igazatadnak neki. Ausztria alapjaban veve igen kepmutato orszag, szeretik sajat nyitottsagukat, liberalis toleranciajukat hangoztatni, ugyanakkor rendkivül konzervativativak (Ld. Koncita Wurst felemelkedese es eltünese-eltüntetese).
Tamogatni kell szegeny migransokat, de azert kaput epitettek "szarnyakkal" (pl. Hegyehalom-Nickelsdorf hataratkelö.
Es utolsonak meg egy adalek. A migracios valsag kezdete ota 1 millioval több fegyver van magankezben Ausztriaban, mint elötte. Nem tevedes, itt szabad a fegyvertartas, kb. 4 millio regisztralt löfegyver van magankezben (a söretes puskak regisztraciojat csak nehany evvel ezelött vezettek be, osztrak papirok birtokaban barmely fegyverboltban megvasarolhato, a regiszracios a bolt vegzi a rendörsegen).

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.08.01. 10:14:43

@paveway:

S miért kéne erőszakot alkalmazni? A kerítés és a fegyveres őr pont elegendő erő a bűnözők ellen, nem gondolod?

Attilajukkaja 2017.08.01. 10:37:02

@Rotoxis:
"Mi mar annyira integralodtunk, hogy magyar klaviaturank sincs - ezert elnezest kerek."
Nekem sincs magyar klaviatúrám, viszont letöltöttem a karakterkészletet. Felesleges elnézést kérned, ha egyszer annyira integrálódtál, hogy már nem is AKARSZ magyarul írni.

"Nem tevedes, itt szabad a fegyvertartas"
Magyarországon is az, nem tévedés! Csak engedélyt kell rá szerezni.

Andy73 2017.08.01. 10:41:12

Egészen hihetetlen, hogy ezek a bloggerek nem látják be, mennyire kontraproduktívak. Minden ilyen migrációpárti és Orbán-ellenes cikk csak növeli Orbán esélyeit, nem csak az újraválasztásra, hanem az újabb kétharmadra.
A gond csak az, hogy ez elkényelmesítheti a kormányt, akár hátra is dőlhetnek. A baloldal által ellenzett kerítés és a határvédelem önmagában akkora pozitívum, hogy ha szinte bármi mást rosszul csinálna a kormány, akkor is újraválasztanák. Mert az első mindenkinek a biztonság.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.01. 10:42:06

@Mauzli: Te alapvető nagyságrendi kérdésekkel nem vagy tisztában.. Egyébként az az állam, amely nem képes megvédeni határait az illegális behatolóktól nem is igazi állam..

VT Man 2017.08.01. 10:42:58

@Horváth James:
"A magyarok 90+ szazalekanak fogalma sincs miert van a menekult jelenseg es mit akarnak"

Pedig az, hogy mit akarnak, roppant egyszeru: eljutni Nemetorszagba, esetleg Angliaba.

Ennyi.

morpho 2017.08.01. 10:43:03

@Attilajukkaja: A fegyverpiacon a Lázár-Semjén vonal a két legnagyobb durranás...

paveway 2017.08.01. 10:43:48

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: kerítés és fegyveres őr már van. De azt írtad, kevés, amikor a nemzetvezető tesz. Akkor még mit kéne?

Rotoxis 2017.08.01. 10:44:45

@Attilajukkaja: Ausztiraban a söretes vadaszfegyver tartasahoz nem kell engedely, a maroklöfegyverek es a golyos puskak tartasahoz sem, csak pszichologiai vizsgalat. A söretest hazaviheted a boltbol, a többit csak ha van pöcsetes apirod arrol, hogy normalis vagy. Egyebkent ez mindegy, csak arra volt pelda, hogyan reagalt az osztrak tarsadalom a migransvalsagra (fegyverkezessel).

ebella 2017.08.01. 10:44:46

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Hogyne. Hihető mindkettő. Nem is a fidióták mondogatják, hogy a jobbiknak annyi (ehelyett, hogy örülnének, lenne egy nemzeti szövetségesük a bolsik ellen, dehát valójában ők csak a pénzt akarják, a nemzetet le se szarják), így teljesen hihető, hogy nem vagy Fidesz-támogató külföldi ügynök.

Tudod aki kacsának néz ki és hápog is....

morpho 2017.08.01. 10:45:00

@Andy73: Te tényleg azt hiszed, hogy ennek bármi köze van a "biztonsághoz"? Hát ki fenyegeti a te biztonságodat? A migránsok? Magyarországon? Te tényleg félsz? Ez komoly?

Attilajukkaja 2017.08.01. 10:46:12

@morpho:
"A fegyverpiacon a Lázár-Semjén vonal a két legnagyobb durranás..."
Nem tévedés! :o))

ebella 2017.08.01. 10:46:28

@Rotoxis: Mert a migráns kérdésben igaza is van Orbánnak. De szinte csak abban.

paveway 2017.08.01. 10:48:04

@Rotoxis: gondolkodtak volna a labancok akkor, amikor nekünk ugrottak a kerítés meg a szigorú fellépés miatt. Szerintem az átlag ny-európai még most sem fogja fel, hogy nem toleranciára és liberalizmusra van szükség az áradat kezelésében, mert az nem vezet jóra.

Andy73 2017.08.01. 10:50:00

"A sokat emlegetett Botka nyilatkozat is úgy szólt valójában: amennyiben rendeződik a migrációs helyzet, csak azt követően bontható le a kerítés."

Ja, és ha netán megválasztanák (nem fogják), akkor hirtelen azt mondaná, rendeződött a migrációs helyzet, kezdődhet a bontás.
Ahogy a blogger is azt állítja, hogy nem a kerítés tartja távol a migránsokat. Közben egyébként Szerbiában megint egyre többen vannak, és már Romániában is.

morpho 2017.08.01. 10:57:53

@ebella: Abban miért van igaza? Vannak migránsok Magyarországon? Hol? Merre?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.08.01. 10:58:58

@paveway:

Az írtam: kevés az ellenállás Brüsszel szemben, jobban kellene ellenállni.

morpho 2017.08.01. 11:00:19

@Andy73: Én pont leszarom a kerítésedet, de a balkáni útvonal behalt. Két éve nem jön arra több ember, mint 10 évvel ezelőtt egy átlagos csütörtökön. Tök felesleges a kerítés. Magyarországra nem akar jönni senki, a kerítés megkerülhető. Értelmetlen. De tőlem körbefalazhatják az egész országot, ha úgy jobban alszol.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.08.01. 11:06:21

@ebella:

A Jobbiknak nincs mondanivalója, ez a nagy helyzet.

A pozitívumaikat átvette Orbán, a negatívumaik meg senkinek se kellenek.

morpho 2017.08.01. 11:06:51

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Az EU-török megállapodás miatt nincsenek.

morpho 2017.08.01. 11:07:46

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Orbánnak sincs mondanivalója. Az, hogy Soros és migránsok, nem mondanivaló.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.08.01. 11:10:33

@morpho:

2 éve még akartak jönni, ezért kellett a kerítés.

Logikád alapján, ha mér nem tudja ellopni a tolvaj a kocsit a riasztó miatt, az felesleges és le kell szerelni, sőt eleve felesleges volt felszereleni.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.08.01. 11:13:02

@morpho:

Mely megállapodás instabil, azaz nem szabad mindent rábízni.

Továbbá a megállapodást lehetővé tevő egyik tényező épp a magyar védőkerítés.

paveway 2017.08.01. 11:14:21

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Értem én, hogy tüzelni kell a szavazókat, egyben tartani a tábort. Csak az a baj, hogy a szankciókat nem egyedül a fityisz szavazók fogják megszívni, hanem a többiek is. Konkrétan 1300 migránst telepítene le nálunk az EU, emiatt hupákolnak vityáék már 2 éve és költöttek el plakátokra csillió milliárdot. Szerinted melyik hülye akarna itt maradni ezek közül? Mind elindulna az első adandó alkalommal vissza nyugatra. Ha van esze a magyar vezetésnek, az összes befogadótábort eleve a nyugati határra tenné. Bármennyire is szeretné elhitetni a kedves vezető, hogy mekkora nagy veszély forog itt fenn, a probléma nem nálunk lesz. Rajtunk csak végigsétálnak.

morpho 2017.08.01. 11:17:47

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Álomvilágban élsz burka. Akkor kell riasztó, ha van tolvaj. Ha nincs, akkor nem kell. 10 éve sem volt kerítés, pont ugyanennyi menekült jött, a törököknek meg jól jön az évi 3 Mrd euró ajándékpénz, dehogy instabil. Te is minden eszközzel bizonyítani akarod Orbán hantáját, hogy Magyarország veszélyben van. Tőlem nyomasd!

morpho 2017.08.01. 11:21:57

@paveway: Senki nem akar Magyarországra jönni, a magyarok is elmennek. Orbánék legnaggyobb problémája, hogy nem tudják semmivel igazolni a kamupolitikát. Ezért hoznak fel folyamatosan külföldi példákat és ezért plakátolnak rendületlenül az emberek félelmére és gyűlöletére hajazva. Undorító egyébként, de kétségkívül működik. Az már más kérdés, hogy miért jó Magyarországnak, hogy egy hazug tolvaj banda a saját pénztárcája ként kezelje az államháztartást az rejtély. A magyar szavazóknak nagyrészt lövésük nincs erről.

konrada 2017.08.01. 11:24:21

@Mauzli:
A kritikáid az egészségügyi állapotokra jogosak, de az egész beírásodat röhögségessé teszi az, amikor azt írod, hogy a magyar kormánynak a kerítés építése helyett az olasz parti vizekre kellett volna küldeni a tengerészeti erejét, hogy azok onnan kergessék vissza a magyar schengeni határon illegálisan átlépni akarókat...;DDD

konrada 2017.08.01. 11:27:50

@paveway:
miért pont 1300? Ezt te tudod?

morpho 2017.08.01. 11:28:53

@konrada: Pedig igaza van. Ha Orbán komolyan venné a menekültkérdést és nem kampánycélokra használná, akkor Görög és Olaszországnak kéne segítenünk.

Attilajukkaja 2017.08.01. 11:32:32

@konrada:
"a magyar kormánynak a kerítés építése helyett az olasz parti vizekre kellett volna küldeni a tengerészeti erejét"
Már úgy hiányzik nekünk egy újabb magyar hős ellentengernagy! :o)))

Geza16V 2017.08.01. 11:40:19

@Rotoxis: Ennyi. Én is Ausztriában élek, csak egy nagy iparváros mellett vidéken. Itt nincs probléma (a városról ez nem mondható el), a környezet szép, az emberek kedvesek (igaz, jól beszélek németül, és a dialektust is értem), az meg nem érint, hogy képmutatóak-e vagy nem, mert a kötelezö interakción kívül nem érintkezem velük. Nem integrálódtam, 1-2 hetente hazajárok pár napra, de elfogadom a szabályaikat, szinte észrevétlenül élek közöttük. Nem titkolom elöttük sem, ha rákérdeznek, az egyszerübb és jóval magasabb színvonalú élet és a pénz miatt jöttem hozzájuk (szellemi foglalkozású szabadúszó vagyok, mert értelmiségiekböl elég nagy hiány van náluk, aminek az importját hajlandóak busásan meg is fizetni), de sose leszek osztrák, nincs is meg rá a motivációm, nagyon szeretek "turistaként" sürün Magyarországra járni a szintén értelmiségi immigráns barátnömmel. Ennek tükrében maximálisan el tudom képzelni, hogy mi játszódik le az orbáni értelemben vett migránsok fejében nagyobb léptékben integráció címszó alatt, a különbség az, hogy ök nem tudnak békében együttélni az itteni emberekkel. Se nekem, se az osztrákoknak nem hiányzik ez a banda, se ide, se Magyarországra.

Geza16V 2017.08.01. 11:43:21

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Ritkán értek veled egyet, de az autó-riasztó párhuzam 100%-osan fedi a valóságot.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.08.01. 11:44:52

@morpho:

10 éve nem kellett kerítés, mert nem voltak illegális határromboló hordák se.

Aztán lettek, s kellett kerítés.

Ha megint nem lesz migránsveszély, megint nem fog kelleni.

Geza16V 2017.08.01. 11:45:45

@paveway: Az az 1.300 (1.294) késöbb akármennyi lehet, ahogy tódul befelé az ár, jobb az ilyesmit csírájában elfojtani. Amúgy meg arra az 1.294-re sincs semmi szükség. Tartsa meg öket az, aki hívta öket.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.08.01. 11:52:01

@Geza16V:

Mertkell olyan, mint egy volt kollégám. Oda szólt egy kollégának:
- Kérsz kávét?
- Igen, kösz.
- Akkor menj csinálj magadnak, s nekem is hozz.

Geza16V 2017.08.01. 11:55:07

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Könnyen beszél Németországból. Az olaszok helyében már réges-régen lezártam volna a mentöhajók elöl az összes kikötöt.

almásderes 2017.08.01. 11:55:42

ha már a szárazföldi útvonal megszűnt, jöhetne a Líbiába tervezett befogadóközpont, ahol lehetne őket parkoltatni szelektálni, beengedni. (Ez egy kicsit nácinak hangzik, de legalább nem lövik őket halomra, mint a török határon) Esetleg megteremteni a körülményeket arra, hogy elutasítás esetén ne kelljen hazamenniük háborús zónákba, hanem ott helyben is boldoguljanak. Munkát lehetne adni nekik ott, valószínűleg olcsó munkaerő lennének. Akik nem bírnak magukkal, azok fölött ítélkezzen Líbia. Azt értem, hogy ehhez kellene egy legitim kormány Líbiában, akivel lehet tárgyalni, de egy hasonló összeggel, mint amit a a törökök kaptak, egységet kovácsolna köztük, esetleg elfogadnának egy az Úniónak elfogadható közös vezetőt.

konrada 2017.08.01. 12:04:24

@morpho:
Komolyan veszi, mert gyakorlatilag azzal megnyerheti minden hülyesége ellenére is a 2018-as választást.

...viszont: mikor a kerítésépítésbe kezdett, akkor még az osztrák, olasz, horvát, német kormányok tagjai, politikai vezetői a sajtón keresztül üzengettek elítélve a migránsok mozgásának megállítására tett kisérleteit, sőt az olasz parti őrség még alig pár hete a libiai partoktól vitte be - karöltve az embercsempész "segélyszervezetekkel" az olasz - azaz EU-s területre a bevándorolni akarókat.
Így meg az lett volna felelőtlenség, ha nem lép a saját hatáskörben, hanem kivárja nyított határokkal, mi lesz a végeredménye Junkers smárparádéjának...

Attilajukkaja 2017.08.01. 12:07:39

@almásderes:
"jöhetne a Líbiába tervezett befogadóközpont"
Én úgy tudom, hogy Soros elég sokkal jelenleg is támogat egy hasonló jordániai menekülttábort Azrakban, ahova már több, mint egy millió embert fogadtak be. És máshol is a környéken, ... csak már nem emlékszem, pontosan hol. :o/

morpho 2017.08.01. 12:08:58

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Hol van a migránsveszély Magyarországon? Mutasd már meg! Itt szoktál elakadni és kurvaanyázni!

konrada 2017.08.01. 12:12:34

@almásderes: ...azért ha ránézel a térképre: a szír menekülteknek - még ha saját országukon belül sikerülne is áttörni az ISIS, és az egyéb polgárháború frontvonalon, még mindig legalább 3, egymással sem túl barátságos országon, ezer km-nél hosszabb sivatagi úton - közben illegális hajóúton-utakon kéne átevickélniük, hogy elérjenek Libiába, ahol meg osztozkodni kellene a délebbi feketékkel a táboron. Szóval nekik ez nem opció....

illaim 2017.08.01. 12:13:00

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: "Az írtam: kevés az ellenállás Brüsszel szemben, jobban kellene ellenállni."
Mi az a Brüsz burka? Már nem csakfélrebesszélsz, már félre is írsz te piciny bogárka? LOL

morpho 2017.08.01. 12:14:14

@konrada: Megnyerheti. Hazugsággal akar nyerni. Nincsenek Magyarországon migránsok! Nincsenek, nem is jönnek, akit ideraknak elmegy és ez nem is fog megváltozni. A magyarok is elmennek. A migránskérdés egyáltalán nem érinti Magyarországot. Külföldi példákkal próbálják sokkolni a magyarokat, miközben semmilyen valós kormányzás nem folyik. Ha erre rákérdeznek, a válasz: Soros/migránsok. Ezt sürgősen abba kell hagyni! Kurva nagy károkat okoz vele a magyar társadalomnak. Semmilyen jövőképe nincs ennek az országnak. Aki ide gyereket szül, az felelőtlen. Nem véletlen, hogy a magyar gyerkőcök 15%-a nem Magyarországon születik.

morpho 2017.08.01. 12:16:45

@illaim: Két Brüsszért kap egy Sorost! Egy Soros pedig egymillió migráncsot ér! Ennyi! Most mit nem értesz ezen?

Attilajukkaja 2017.08.01. 12:17:34

@almásderes:
Eszembe jutott: a libanoni Bekaa-völgyben is van egy nagy menekülttábor.

ZX 2017.08.01. 12:18:47

@Geza16V: A szemem könnybe lábad az ilyen emberbaráti megnyilvánulvánulásoktól.

konrada 2017.08.01. 12:20:31

@morpho: Azért, mert nincs perpillanat, tán nem kéne teremteni.
Arra azért mindenki emlékszik - legalábbis például Debrecenben, amikor a befogadótáborokból rajzottak ki, vagy a Budapestiek Keletinél megforduló része, amikor ott táboroztak, milyen.
...s ahhoz nem kéne megismételni, hogy neked bizonyítva legyen, mert az emlékezőképességeddel már problémák vannak.

(S tudom, nem akarnak ők itt maradni, de ha másnak nem kellenek, még mindig jobb körülmények vannak ebben a közepesen fejlett európai országban, mint a túlszaporodott Szahel-övezeti születési helyén....)

konrada 2017.08.01. 12:28:50

@morpho:
...egyébként meg: ...mert nincsenek... ...a pesti belvárosban, külső lakótelepeken a 40 fokban talpig bebugyolált, sokgyerekes kendős nők csak a legújabb divatot követik, és az aluljáróben telefonnal csencselő férfiak meg csak eljátszák azt, hogy arabok, elvégre az olasz projekt (hiába a sok Romárió, Lorenzó...) nem jött be....

(Én nem sokallom őket, elférnek, de nem is szeretném, hogy elérjék mennyiségben a tolerancia-szintet..)

almásderes 2017.08.01. 12:33:16

A líbiai befogadó központ nyilván nem a szíriai menekülteknek épülne, őket lerendezték a törökök (tehát nem érnek el Európáig, így nem látható probléma) meg Moszul visszafoglalásával talán visszaszorul az ISIS és elkezdődhet valami stabilizálódás. Itt az Afrikából érkező tömegeket kellene megállítani.

morpho 2017.08.01. 12:33:49

@konrada: Most miért csinálsz te is úgy, mintha létezne Magyarországon ez a probléma??? Miért?? De tényleg miért??? Emlékszem mi volt '15-ben, de az két!!! éve volt. Ehhez képest Magyarországon jelenleg is hivatalosan "válsághelyzet van" Miért??? Az meg nem érv, hogy egyszer itt voltak, akkor maradjon a kerítés, mert mi van, ha újra jönnek? És mi van, ha nem? Majd 2748-ban talán lebontják, mert akkor már 720 éve nem jött senki? Hagyjál már! Neked sincsenek érveid, csak annyi, hogy mi volt két éve, meg hogy mi lesz, ha másnak nem kellenek. Majd akkor megbeszéljük ok? Orbán viszont most rettegteti a magyart! Miért???

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.08.01. 12:36:59

@morpho:

Sose akadok el.

Kurvaanyázni meg csak akkor szoktam, ha túl trágár lett a fajtád.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.08.01. 12:37:33

@morpho:

"Hol van a migránsveszély Magyarországon?"

Már nincs. A kerítésnek köszönhetően.

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.08.01. 12:40:13

@morpho:

Okos ember nem bontja le saját védelmét, amíg nem biztos a helyzet.

A kerítés nem zavar senkit, sőt segíti az élővilágot. Miért kelene hirtelen lebontani?

Geza16V 2017.08.01. 12:41:09

@morpho: Az Orbán-féle hangulatkeltés valóban gusztustalan, semmi szükség rá, színtiszta hatalompolitikai játszma. A kerítés és a határátkelési procedúra meg ettöl függetlenül teljesen rendben van. Aki legálisan jön, jöhet, aki nem, az forduljon szépen vissza.

morpho 2017.08.01. 12:50:49

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes:
Ha nincs migránsveszély, akkor miért hazudozik migránsveszélyről a kormány?

Attilajukkaja 2017.08.01. 12:51:16

@morpho:
"Hol van a migránsveszély Magyarországon?"
Van. Úgy tudom Rogánék és Semjénék ezerszámra árulják a letelepedési engedélyeket meg állampolgárságokat, olyanoknak is, akik bűnözők vagy nem lennének rá jogosultak.

morpho 2017.08.01. 12:51:21

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Mit fajtázol itt? Nem vagy te náci! Ostoba az vagy, de náci az nem. Maradj is így!
Nem kell lebontani. Tőlem körbefalazhatják az egész országot. Meg jól fog az jönni, amikor lezárják a határokat a munkaerő elvándorlás miatt. Nem kell már mindenhol megépíteni. Sőt, aknazárat is lehet telepíteni, az se zavar senkit.
A menekültek a törk-Eu megállapodás miatt el se jutnak a magyar határig. Lassan két éve. Hiába hazudozol.

morpho 2017.08.01. 12:54:22

@Geza16V: Ha Orbán komolyan gondolná a menekültpolitikáját, akkor segítenénk az olaszoknak. Ott tényleg kéne. Ehhez képest Magyarországon van "menekültügyi válsághelyzet" Miért?

morpho 2017.08.01. 12:58:18

@Attilajukkaja: Az meg külön kabaré. Egyébként azok se Magyarországra jönnek, hanem az EU-ba. Ide senki nem akar jönni. Érdekes, hogy ez nem zavar senkit. Miért menekül mindenki el innen?? Nem csak a magyarok, de még a szíriaiak is. Pedig állítólag ez a világ legfaszább országa. Vagy mégsem? Tényleg ez hogy van?

Attilajukkaja 2017.08.01. 13:01:10

@morpho:
"állítólag ez a világ legfaszább országa"
Soros! Az tehet róla, hogy innen mindenki menekül. Gyurcsány kottájából játszik, aki megmondta, hogy el lehet innen menni. Addig ez senkinek nem jutott volna az eszébe. :o))))

ZX 2017.08.01. 13:17:05

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes:
"A kerítés nem zavar senkit, sőt segíti az élővilágot."

Bolgár birkáknak egy kis emlékeztető.

migransnews.blog.hu/2015/10/18/vadak_pusztulnak_el_a_penges_drotakadaly_miatt

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · http://www.bircahang.org 2017.08.01. 13:22:19

@morpho:

Nem vagyok náci. Nácizmus a hozzád hasonló hülyéket hülyének nevezni?

moszkvicssluszkulcs 2017.08.01. 13:27:17

Mindegy mit mond a kúrmányunk. Ezeknek az embereknek semmi keresnivalójuk sincs
Európában!

sinus67 2017.08.01. 13:30:45

@la tulipe noire:

1. A kerítés elkészülte és a balhék után az emberek Magyarország alatt mentek Ausztriába és Németországba. A kerítésünk ilyen értelemben őket nem védte. 2016 óta pedig tolják a pénzt a törököknek, hogy ne engedjék tovább a tömeget. Ez a cikkből is kiderül.

2. Ez nyilván szubjektivitás kérdése, hogy az ember kinek hisz és kinek nem hisz. Megjegyzem egy ország sorsa nem a hiten kellene múljon. De ez is egy szubjektív megítélés.

3. www.hirado.hu/2017/04/05/igy-valtozott-a-migransok-utvonala-a-jogi-hatarzar-ota/

4. Soros bácsi nem utasításba adta az EU-nak, hogy mennyit költsön a menekültekre, hanem a szubjektív véleményét írta le azzal kapcsolatban, hogyan lehet megoldani ezt a dolgot.
Mellesleg a faszit azért fogadják tisztelettel, mert azt kivívta magának. Lehet a viselkedésével, lehet a pénzével, de kivívta. A képviselőket és a "főnököket" csak muszályból fogadják tisztelettel, mert normál esetben, némelyekkel szóba sem állnának.

5. Látjuk.

6. Átolvastam mégegyszer a pontot. Hát az Istennek sem találtam benne megmaradó kerítés vs. Frontex kifejezést. Azt azonban igen, hogy mi a lényege Orbán tulajdonképpeni kettős beszédének.

Jobb lenne a cikket alaposabban átolvasni és értelmezni. Bár, ha félreért valamit az ember, akár szándékosan, akár "véletlen", akkor könnyű a másik állításait, véleményét hazugságnak nevezni.

Attilajukkaja 2017.08.01. 13:31:55

@moszkvicssluszkulcs:
"Ezeknek az embereknek semmi keresnivalójuk sincs Európában!"
Ez normális körülmények között így is lenne. Mindenki szívesebben boldogul a hazájában, ha teheti. Még a migráncs magyarok is!

seol 2017.08.01. 13:32:14

@midnightcoder2:

Ó, amikor funkcionális analfabéta szerencsétlenek próbálják magyarázni a propagandát, de csak 1-2 hívószót sikerül eltalálniuk. :-D

ZX 2017.08.01. 13:33:49

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Neked minden álhír ami nem a te faszságodat támasztja alá. A fénykép meg egyértelmű bizonyítésk.

seol 2017.08.01. 13:34:46

@EU zászlót mindenhova!:

Nem láttál még 1700 utáni Európa-térképet, ugye?

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.01. 13:38:03

@morpho: Senki nem mondta, hogy ide akarnak jönni. Nyilván hogy a vastag segélyek miatt Németországba és Svédországban akarnak eljutni. Azonban az sem állapot, hogy átjáróház legyen az ország. Nézd csak meg a szerb és görög nagyvárosokat. És a határ közelében élőkre is gondolni kell. A határzár előtt a migrik rendszeresen lezabálták a gyümölcsösöket, felszedték a zöldséget, és zavarták az ottani falvak lakóinak nyugalmát. Az állam nagyon helyesen megszüntette ezt az állapotot. Tette a dolgát..

seol 2017.08.01. 13:38:44

@metal:

"Ezekkel a hazugságokkal ne törődjünk, mert sokan beszopjuk őket."

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.01. 13:39:35

@seol: A balkáni útvonal erősen visszaszorult. Ezt pedig a magyar kerítés váltotta ki.

seol 2017.08.01. 13:42:11

@Medgar:

Őőő, ahogy elnézem, angolul se tudsz, szóval csak szólnék, hogy a Reuters-cikk alighanem pont az ellenkezője annak, amit ki szeretnél hozni. :-D

seol 2017.08.01. 13:42:42

@EU zászlót mindenhova!:

Egy "nem láttam" bőven elég lett volna.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.01. 13:43:39

@Attilajukkaja: A magyarok egy egységes gazdasági övezet részei. Pont olyan jogokat élvezve vállalnak munkát Németországban mint egy francia.
Értem, hogy a migrik ide akarnak jönni Európába, de miért kellene ezt hagyni? Ha egy hajléktalan télen-érthető okokból-nálad szeretne aludni, akkor hagyod?

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.08.01. 13:44:52

@ZX:

Leölték egy állatot vagy odavittek egy eleve halott állatot.

Különben meg nem igazolódott be a cikk: nem lett tömeges vadhalál.

Egy autópálya több bajt okoz a vadaknak.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.01. 13:45:23

@seol: Értem, hogy energiatakarékos üzemmódban vagy.. De próbáld megerőltetni az agyad, és fejtsd ki bővebben, hogy mi a faszt akarsz..!( Dolgozz meg a júdáspénzért..!:)

Brix 2017.08.01. 13:48:38

@morpho: Miért hazudsz, hogy " ide senki nem akar jönni" Ahol milliók népvàndorolnak , ott mindig lesz néhàny ezer, aki nem magorszàgokban fog letelepedni! Görögorszàg nem gazdag, munka sincs semmi, mégis évtizedek óta célpontja a bevàndorlàsnak. Nekünk meg kell előzni, hogy migrànstanya legyen az orszàg, ehhez kell a jogi- es fizikai hatàrzàr.

seol 2017.08.01. 13:50:25

@Geza16V:

Ó, az önjelölt "értelmiségi" migránsok. :-D

seol 2017.08.01. 13:51:35

@EU zászlót mindenhova!:

Hát ha annyira buta vagy, hogy képtelen vagy felfogni... Ma nincs kedvem átváltani "gyógyped"-üzemmódba, bocs.

Geza16V 2017.08.01. 13:51:51

@seol: Sajnálom, hogy neked nem jött össze. :(

sinus67 2017.08.01. 13:52:13

@DR. Smit Pal:

Senki, még az ellenzék sem mondta soha, hogy arabokkal kellene elárasztani az országot! A cikkben pedig különösen nincs szó arabok betelepítéséről.
A vita - migráns ügyben - az orbáni hazugságokról, csúsztatásokról szól.
Az afrikából a tengeren, jelenleg is érkező menekülteket, migránsokat a magyar határzár pedig nem érinti! Azzal az olaszoknak és spanyoloknak kell megküzdeni.

seol 2017.08.01. 13:56:46

@Geza16V:

Persze ott van az a -- neked alighanem nagyon tetsző -- trükk, hogy aki legálisan próbálkozik, azt különböző kamuürügyekkel szívatják, éheztetik napokig-hetekig, legyen gyerek, nő, felnőtt férfi, mindegy. Hiába, a magyarosch lelemény.

Attilajukkaja 2017.08.01. 13:57:21

@EU zászlót mindenhova!:
"Értem, hogy a migrik ide akarnak jönni Európába, de miért kellene ezt hagyni?"
Mert keresztények lennénk, vagy rosszul tudom?

"Ha egy hajléktalan télen-érthető okokból-nálad szeretne aludni, akkor hagyod?"
Nem akar nálam aludni, de ha mégis, mindent megtennék, hogy azonnal legyen hol aludnia. Erre léteznek nálunk segélyszervezetek.
A menekülteknek is segíteni kell, amennyire lehet, nem pedig még beléjük rúgni egy akkorát, amekkorát csak bírunk. Akár itthon, akár máshol.

seol 2017.08.01. 13:58:55

@Attilajukkaja:

És ne feledjük a Moszkvában (és ha jól tudom, Szaúd-Arábiában) különösebb ellenőrzés nélkül százával-ezrével osztogatott vízumokról sem.

Geza16V 2017.08.01. 13:59:02

@morpho: Gyanítom, hogy azért, mert a magyarok tartják öt hatalmon, nem az olaszok (minden gúny nélkül). Egyébként egyetértek, ahogy írtam is, ez az egész Orbán részéröl vegytiszta politikai maszlag.

seol 2017.08.01. 14:00:46

@Geza16V:

Á, ehhez a magyaros pszichopátiához és beképzelt rosszindulathoz "nature" és "nurture" is kell, én nem bánom, hogy mindkettő kimaradt. :)

sinus67 2017.08.01. 14:05:51

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes:

"- Mo. kussoljon, mert "kis ország", s teljesítse kérdés nélkül mindazt, amit Brüsszel mond,"

Az ellenzék nem mondott ilyet, mindazonáltal hangsúlyozza, hogy egy olyan unióhoz csatlakoztunk, amelynek a döntései szavazás útján születnek, mint minden normális demokráciában. Ezeket a döntéseket mindenki kénytelen betartani, aki ebbe a szövetségbe csatlakozott, méghozzá önszántából. Igen! Vannak olyan dolgok, amivel nem ért egyet mindenki! De a fidesz az itthoni hatalmának alkalmazása kapcsán pont erre hivatkozik, holott, amivel ő nem ért egyet azt személyes támadásnak veszi és ilyenkor előhúzza a nemzeti, meg a szuverenitás kártyát.

- a nagytőke jó, ezért mindent meg kell tenni, hogy jó legyen a nagytőkéseknek, az emberek meg le vannak szarva,

Az emberek a nagytőke nélkül is levannak szarva. Nézd meg milyen "eredményesen" működik az egészségügy, vagy pl. a nyugdíjrendszer. És ez csak két példa, ami mindenkit érint.

- be kell vezetni minden nyugati hülyeséget, mert így "európai", lásd homokos perverzek uralmát, hasonlkat.

Hát látom Te erősen homofób vagy. Sehol nincs homokos perverzek uralma. Amire Te gondolsz, az a melegek jogairól szól. Ebbe a homokos perverzek uralmát belemagyarázni, eléggé unintelligens.

morpho 2017.08.01. 14:15:56

@EU zászlót mindenhova!: Nem akarlak elkeseríteni, de a balkán útvonal leállását a török-Eu megállapodás váltotta ki. Semmi köze a kerítéshez. A kerítés megkerülhető, de másfele sem mennek. Nem is érkeznek szíria felől. Most inkább Afrikából jönnek, az olaszoknak kéne segíteni. A plakátok költségeit pont oda lehetett volna adni nekik. Mindenki jobban járt volna.

Brix 2017.08.01. 14:17:52

@Attilajukkaja: A valódi menekülteket a konfliktus zónàkhoz közel kellene ellàtni, és csak azokat befogadni, akikre van valamely fogadóàllamból igény. Az egész illegàlis népvàndorlàst jogi es katonai eszközökkel simàn meg lehetne oldani, egyedül az európai liberàlis politika a gàtja mindennek! Amíg làtjàk, hogy van esély, addig jönni fognak..Az meg a jelenlegi demogràfiai folyamatokat tekintve, nem fenntartható! Most relatív nyugalom van a magyar hatàron, de ez még vàltozhat közép tàvon! Orbànnak teljesen igaza van: a nulla migrans , a jó migràns! Közép-Európa legnagyobb értéke, hogy viszonylag homogén nemzetàllmok vannak! Ezt kell fenntartani a jövőben is!

morpho 2017.08.01. 14:19:02

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · www.bircahang.org 2017.08.01. 12:37:33
@morpho:
"Hol van a migránsveszély Magyarországon?"

Már nincs. A kerítésnek köszönhetően.

morpho 2017.08.01. 12:50:49
@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes:
Ha nincs migránsveszély, akkor miért hazudozik migránsveszélyről a kormány?

MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes · www.bircahang.org 2017.08.01. 13:20:03
@morpho:

Mert van. Ha nem lenne kerítés, lenne.

------------------------------------------------------------------------------------

MOST AKKOR VAN VAGY NINCS BASZOD? TE TUDOD KÖVETNI SAJÁT MAGAD?

ZX 2017.08.01. 14:19:13

@maxval a mélyelemző birca: Na ja. Egy dög nehéz halott állatot elcipelnek oda és addig hengergetik amíg bele nem gabalyodik a drótba. Normális vagy?

morpho 2017.08.01. 14:23:53

@Brix: Magyarországon nincsenek menekültek és nem is jön ide senki. A magyarok is elmennek. Ha én hazudozok, akkor mutasd meg, hogy hol vannak Magyarországon menekültek? Ha nem tudsz ilyet mutatni, akkor meg kussolás van! Hazudozásra kussolás. Érted ugye? Áh, kizárt!

morpho 2017.08.01. 14:24:54

@Geza16V: Stimmel. Komoly közös halmazban vagyunk.

Brix 2017.08.01. 14:25:10

@morpho: A balkàni útvonal lezàràsa ugyanolyan fontos, mint az EU -török megàllpodàs. Csak Görögorszàgban van kb. 70 ezer menekült. Vagyis: működnek a hatàrzàrak! Szíriàból màr kevesebben jönnek, de egyre többen jönnek Afganisztàn , Pakisztàn, es Bangladeshből. Az utóbbi 2 orszàg 200 milliós lakosságú...A migràcós veszély nem múlt el!

Brix 2017.08.01. 14:29:55

@morpho: Debrecenben élek. Itt vannak letelepedett menekültek: afgànok, irakiak és afrikai is. Van néger hajléktalan ,a Fórum előtt koldul...Nyilvàn 1\1000 sincs annyi mint nyugaton, de nem is szeretném hogy ez vàltozzon! A tendencia aggasztó! Egyre többen vannak!

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.08.01. 14:31:28

@sinus67:

"egy olyan unióhoz csatlakoztunk, amelynek a döntései szavazás útján születnek, mint minden normális demokráciában. Ezeket a döntéseket mindenki kénytelen betartani, aki ebbe a szövetségbe csatlakozott, méghozzá önszántából. "

Csak ők ezt úgy értik: Mo-nak nincs joga az elveket illetően változtatásokat javasolni.

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.08.01. 14:32:25

@sinus67:

"Az emberek a nagytőke nélkül is levannak szarva. Nézd meg milyen "eredményesen" működik az egészségügy, vagy pl. a nyugdíjrendszer. És ez csak két példa, ami mindenkit érint."

Mindkettő valójában kifejezetten jól működik. Lehetne jobb is, ez tény, de a liberális megoldások nem ebben az irányba mutatnak.

illaim 2017.08.01. 14:33:42

@MaxVal BircaMan alszerkesztőhelyettes: Már az olvasás sem megy te piciny bogárka? LOL

Brix 2017.08.01. 14:36:42

@morpho: Nyugodjàl le , migrànsok mindenhovà mennek, ahovà beengedik őket! Budapest , Pràga ,Varsó éppen elég gazdag vàrosok, hogy attraktív célpontok legyenek a jövőben!

konrada 2017.08.01. 14:37:25

@morpho:
Tudom ez neked bonyolult.
Próbálom elmagyarázni:
Adott egy hegyoldal, melyről az erózió miatt (eső, fagy, napsütés...) meg-megindul a föld az alatta lévő házakra, azaz ott omlásveszély van.
Erre építeni szoktak egy támfalat, amely azt nagy eséllyel megfogja.
Nos, szerinted az omlásveszélyt előidéző erózió a kerítéstől elmúlt?
...s ha a támfal miatt jelenleg nincs akkora omlásveszély, akkor a támfal szükségtelen, annak karbantártása elkerülhető, a domboldal monitorozása felesleges?

...tudom, hogy ez túl bonyolult, de azért próbáld végig gondolni...

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.08.01. 14:38:33

@sinus67:

"Te erősen homofób vagy. "

Így igaz. Ahogy a kelet-európaik töbsége. S nem szeretnénk homoklobbista értékrendet.

Sexual Harassment Panda 2017.08.01. 14:39:43

@Attilajukkaja: milyen menekültekről beszélsz??
Akik a szír/magyar határon jöttek közvetlenül?

Attilajukkaja 2017.08.01. 14:40:38

@seol:
"És ne feledjük a Moszkvában (és ha jól tudom, Szaúd-Arábiában) különösebb ellenőrzés nélkül százával-ezrével osztogatott vízumokról sem."
Igaz! :o)

@Brix:
"A valódi menekülteket a konfliktus zónàkhoz közel kellene ellàtni, és csak azokat befogadni, akikre van valamely fogadóàllamból igény."
A zónákkal egyetértek, de az igény egy nagyon tág fogalom. Úgy gondolom, hogy idővel és némi befektetéssel, oktatással meg lehet egy csomó embert tanítani arra, amire Magyarországnak sürgősen szüksége van. Itt inkább a menekültek hajlandóságára fektetném a hangsúlyt.

"Az egész illegàlis népvàndorlàst jogi es katonai eszközökkel simàn meg lehetne oldani, egyedül az európai liberàlis politika a gàtja mindennek!"
Nem csak Európában fogadnak be menekülteket. Az őket környező országokban sokkal több van belőlük. Nem csak mi NEM lőjük őket halomra a határon, hanem mások sem.

"Amíg làtjàk, hogy van esély, addig jönni fognak."
Ha túl forró a talaj az ember lába alatt, akkor is elindul, ha elvileg nincs esélye. Itt emberéletekről van szó.

"Most relatív nyugalom van a magyar hatàron, de ez még vàltozhat közép tàvon!"
Na ez ellen kell tenni, hogy ez ne változzon. De nem hülye plakátokkal.

"a nulla migrans , a jó migràns!"
Nekem pedig a nulla Orbán a jó kormány. Na és?

"viszonylag homogén nemzetàllmok vannak!"
Hát NAGYON viszonylag! :o)))) Mert nem azok.

Sexual Harassment Panda 2017.08.01. 14:40:40

@maxval a mélyelemző birca: légyszives fejtsd ki bővebben, miért bukott meg a jobbik.
Szerinted mennyi esélyük van jövőre?

Attilajukkaja 2017.08.01. 14:41:44

@Sexual Harassment Panda:
"milyen menekültekről beszélsz??
Akik a szír/magyar határon jöttek közvetlenül?"
Nem a szír/német határon!

Geza16V 2017.08.01. 14:45:46

@Brix: Pontosan ez a röhejes. Megbüntetik Magyarországot két bangladesi menekült (???) miatt tízezer eurókra? Nonszensz... Menjenek szépen haza abba a környezetbe, amit maguknak teremtettek, nincs háború, nincs elnyomás, semmi okuk, hogy menedékjogot kérjenek. Még büntetés...

konrada 2017.08.01. 14:48:09

@sinus67:
"egy olyan unióhoz csatlakoztunk, amelynek a döntései szavazás útján születnek, mint minden normális demokráciában. Ezeket a döntéseket mindenki kénytelen betartani, aki ebbe a szövetségbe csatlakozott, méghozzá önszántából"

...gyerekkoromban az oviban meséltek egy mesét - ebből idéznék emlékeim alapján, hogy lásd, nem volt könnyű gyerekkorom:
Pár állat - farkas, róka, őz, nyúl, kakas, tyúk - egy ijedelem során beleesett egy verembe, ahol aztán megéheztek:
Egyszer azt mondja a farkas:-. Hanem gondoltam én egyet. Számláljuk el mindnyájunk nevét, akié a legcsúnyább lesz, azt együk meg.
Ráálltak mindnyájan. Elkezdte a farkas:
- Farkas-barkas jaj be szép, róka-bóka az is szép, őzöm-bőzöm az is szép, nyúlom-búlom az is szép, kakas-bakas az is szép, tyúkom-búkom jaj be rút!

...szóval értem én a demokráciát, csak tán nem a farkasnak, meg a rókának kellene abban megszavaztatni a közösségi döntést, és nem biztos, hogy tyúkom-búkomnak önként be kéne tartani a szövetségi akarást.....

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.01. 14:48:10

@morpho: Már megállapodás előtt is sikerült a határzárral drasztikusan lassítani az áramlás sebességét, és csökkenteni a forgalmat, valamint elérni, hogy a horvátok és s szlovének is tegyenek a határvédelmükért.
Sőt a megállapodás létrejöttében is volt szerepe a magyar határzárnak. Amíg flottul zajlott a muzulmán beáramlás ezen a vonalon tulajdonképpen minden rendben volt Brüsszel és Berlin szemében, azonban a magyar dugó az amúgy is kiszámíthatatlan Balkán destabilizálódásával fenyegetett, ezért kényszerültek megállapodni a törökökkel.

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.08.01. 14:53:41

@morpho:

Közvetlenül nincs, de azonnal lenne, ha az ország határvédelme le lenne építve.

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.08.01. 14:56:38

@ZX:

Mindegy. A cikk régi és jóslata NEM igazolódott be. Nem lett tömeges vadhalál.

Ahogy a földikutyák is vígan élnek, pedig az volt a szöveg 2 éve, hogy a cigány Zorbán kiirtja őket.

Mindig megesik, hogy rosszul elhelyezett akadályokba belehal, megsérül egy állat. Ez sajnálatos, én is állatbarát vagyok. De ezt hivatkozási alapnak használni, hogy ezentúl ne épüljön semmi abszurdum.

Jobb megoldás: vadbiztossá tenni az ilyen akadályokat.

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.08.01. 14:58:46

@Sexual Harassment Panda:

Nincs mondanivalójuk.

Jövőre: 15 %.

Ha a ballibek külön indulnak, a Jobbik a második párt lesz.

Ha a ballibek egyesülnek, a harmadik.

konrada 2017.08.01. 14:59:06

@Attilajukkaja:
Te így gondolod. A valóság meg: az idestova 100 éve szekularizált Törökországból - mely közel 400 éves európai megszállt területei által messze a közel-kelet legagilisebb, legnyitottabb muzulmán többségű országa lett. Onnan a német ipar százezer számra szívta fel a még a törökök között is agilisabb, nyitottabb munkásokat ezelőtt 20-40 éve.

...a mostani statisztikák szerint a németországban élő törökök munkanélküliségi rátája (egy olyan országban, ahol 5%! alatti) közelít az 50%-hoz.
...szóval lehetnek az álmok szép rózsaszinek, a valóság ritkán egyezik meg azokkal....

commando 2017.08.01. 15:04:42

Csupán egy érdekesség: Úgy tűnik, hogy többnyire nyugdíjasok írogatnak ide. Napok, sőt hetek óta olvasgatom, a többnyire változatlan összetételű "komment-kommandó" pro- és kontra megnyílvánulásait. Reggeltől estig, folyamatosan. Azért gondolom, hogy nyugdíjasok, mert ugye, munkaidő alatt csak nem írogatnak az internetre. Ja, én nem vagyok nyugdíjas, csak szabadságomat töltöm. De amúgy sem szoktam írogatni.

Nagyorrú Barbi 2017.08.01. 15:07:49

Seggfej ellenzék! Olvassátok a "Szopockij Fasz Da"-t . Az való nektek.

Geza16V 2017.08.01. 15:09:01

@commando: Én se sürün kommentelek, olvasgatni azért szoktam. Kötetlen munkaidejüként belefér. :)

Attilajukkaja 2017.08.01. 15:23:31

@konrada:
"a mostani statisztikák szerint a németországban élő törökök munkanélküliségi rátája (egy olyan országban, ahol 5%! alatti) közelít az 50%-hoz."
Akkor Németország (én nagybetűvel írom) valamit rosszul csinált, amit nem kellene megismételnie.

"szóval lehetnek az álmok szép rózsaszinek, a valóság ritkán egyezik meg azokkal."
Akkor most már ne is merjek nagyot álmodni? Ez ki lett pipálva?

morpho 2017.08.01. 15:23:44

@Brix: A migrációs "veszély" nem múlt el, csak Magyarország nincs érintve. Sose volt. Volt 2015 ben egy komoly átjárás, de senki nem maradt itt. Azóta semmi. Debrecenben szombaton voltam, nem láttam menekülteket. Ha nagyítóval kell őket keresni, akkor nincs nagy baj. Nyugodj meg! A migránsok nem az atraktív célpontokat nézik, hanem az ország gazdagságát. Magyarországról a magyarok is elmenekülnek. Nem kell kamuzni. Nincs itt senki és nem is akar jönni.

@konrada: Ez a hegyoldal, meg az erózió tényleg túl bonyolult. Te érted?

@EU zászlót mindenhova!: Továbbra sem akarlak elkeseríteni, de a németek szorgalmazták a megállapodást mert nem bírták adminisztrációval asok menekültkérvény feldolgozását. Semmi köze nem volt ehhez semmilyen kerítéásnek. 300 ezer menekültet engedett át Orbán északnyugat felé, mindenféle határzár nélkül. Hagyjál már!

@maxval a mélyelemző birca: Hagyjuk burka. Úgy vagy hülye, ahogy vagy. Reménytelen. Anyádat lassan kezdem sajnálni. Tök komolyan.

@commando: Pedig jobb lenne, ha elmondanád a véleményed.

Geza16V 2017.08.01. 15:32:25

@morpho: Abban is egyetértek veled, hogy menekültpolitikaként maximálisan támogatnám, ha minden tagország részt venne a kérelmek elbírálásában, EU területen kívül. Amíg a procedúra zajlik, a wannabe migráns szépen ül a fenekén Afrikában vagy Åzsiában, korrekt ellátásban részesülve. Ha megkapja a menekültstátuszt, jöhet, ha nem, mehet vissza, amerre sár nincs. Persze ez utópia marad, ilyen divergens EU-val ezt lehetetlen megvalósítani, pedig logikus és "közteherviselö" lépés lenne az EU részéröl, csak pl. Orbán nem tudna vele odahaza villantani, nem lenne gumicsont, amit bedobhatna az emberek közé...

metal · http://electric.blog.hu 2017.08.01. 15:32:58

@morpho: "A migrációs "veszély" nem múlt el, csak Magyarország nincs érintve. Sose volt. Volt 2015 ben egy komoly átjárás, de senki nem maradt itt. "

Azt ugye tudod, hogy hozzánk akarják visszaküldeni őket, akkor is, ha szinte bizton, hogy a görögöknél léptek az EU-ba be.

morpho 2017.08.01. 15:32:59

Orbán és brigádja 2015-ben egyáltalán nem tudta, hogy reagáljon a menekült ügyre. Aztán kitalálták, hogy erre fűzik fel a 18-as kampányt. Arra számítottak, hogy az egész így marad, a népek tovább jönnek. Erre találták ki a népszavazást. Aztán a népek nem jöttek már, de a kampány megmaradt. Ezt tolják most tovább, csak amikor látták, hogy ez így kevés lesz, kitalálták Soros mestertervét és beépítették a propagandába. Kétségbeesetten próbálják igazolni, hogy még mindig jönnek a menekültek, akik majd elárasztják az országot, csak egyre nehezebb az ügy, mert már a butábbaknak is kezd feltűnni, hogy a "menekültválság" menekültek nélkül legalább is vérszegény...
Itt van néhány droid, akik próbálják bizonygatni, hogy mily nagy a veszély, de ezt is vérszegénynek érzem. Ezer sebből vérzik az egész!

morpho 2017.08.01. 15:34:32

@metal: Azt ugye tudod, hogy ez nem igaz, csak a fideszkommunikáció terjeszti? Egyébként játsszuk le! Visszaküldik őket és aztán? Aztán visszamennek nyugatra. Egy nap alatt. Senki nem akar Magyarországon élni. Meg is tudom érteni!

ZX 2017.08.01. 15:37:30

@konrada: És mit csinálsz ha megindul az egész hegy? A fal nem állítja meg. Nem a heggyel kellene kezdeni valamit, hogy ne induljon meg?

morpho 2017.08.01. 15:39:19

@Geza16V: Szerintem nem lényeges kérdés, hogy hol dekkolnak addig, amig elbírálják a kérelmet. A lényeg az, hogy minden egyes kérelmet kurvára meg kell vizsgálni és csak azokat szabad beengedni az EU-ba, akik tényleg jogosultak. Ez számomra sosem volt kérdés. A menekült ügy egy komoly európai probléma. Csak Orbán ebből is politikai tőkét akar kovácsolni, ezért ránk toltak egy kamukampányt egy csomó pénzért. Kurva sok pénzért! Az EU is töketlenül kezeli, valóbban, de azt egyetlen országban sem látom, hogy szándékosan megfélemlítenék a társadalmat. Sőt, inkább azt hazudják a politikusok, hogy minden ok, ami szintén nem igaz persze.

metal · http://electric.blog.hu 2017.08.01. 15:40:09

@morpho: index.hu/kulfold/2017/07/27/eu-birosag_szlovenianak_nem_szabadott_volna_tovabbengedni_a_menekulteket/

Ez ugyan Horvátország, de az analógia ránk is ránk húzható. Ugye az indexet nem tartod fideszkommunikációs szócsőnek?

Attilajukkaja 2017.08.01. 15:44:30

@Geza16V:
"Amíg a procedúra zajlik, a wannabe migráns szépen ül a fenekén Afrikában vagy Åzsiában, korrekt ellátásban részesülve. Ha megkapja a menekültstátuszt, jöhet, ha nem, mehet vissza"
Ez szimpatikusnak tűnik. Már csak azokat az országokat kellene megjelölnöd, amelyek önként vállalnák, hogy a menekültek szépen ülnének a fenekükön. Mármint azokon kívül, amelyek ezt még nem tették meg, mint pl. Törökország, Jordánia vagy Libanon.

Sexual Harassment Panda 2017.08.01. 15:45:38

@maxval a mélyelemző birca: még valami.
Ballib oldalakon fenyegetőznek azzal, hogy a magországoknak elegük van a keleti barbár népekből, ès majd jól létrehoznak egy eu 2.0-t, és onnan kizárják a keleti tagállamokat.
Mi ennek a reális esélye?
Szerintem ha a magországok a keleti országokból élndk, egy ilyen lépés pont a magországoknak lenbe rossz.
Gyakorlatilag pénzt vesztenének.
Jól gondolom?

morpho 2017.08.01. 15:47:28

@metal: Megint a szokásos hanta. Egy külföldi példával akarod alátámasztani a magyar kamukampányt. Azt írtad HOZZÁNK!!! akarják visszaküldeni. Magyar példát légyszi! Köszi! Alig várom!

morpho 2017.08.01. 15:50:34

@Sexual Harassment Panda: "A magországok a keleti országokból élnek"
Ja a németek és a franciák már tönkrementek volna a keleti EU tagok nélkül. Ezt te elhiszed. Ok. Viszont légy erős, meg fogják csinálni az EU 2.0-t. Macron az ősszel Budapesten fogja ezt közölni a V4-ekkel. Azért jön.

Sexual Harassment Panda 2017.08.01. 15:53:10

@morpho: igen.
Hogy megpróbálja a v4-eket is belépésre bírni.

Geza16V 2017.08.01. 15:53:42

@morpho: Mert más országokban a társadalom nagyobbik része nem vevö az uszításra. A magyaroknál ez valószínüleg a folyamatosan elfojtott kisebbségi komplexusból adódik, a zsigereinkben van a gyülölködés, gondolom, elsösorban történelmi okok miatt, nagyon sokan képtelenek kontrollálni az indulataikat teljesen átlagos élethelyzetekben sem (hétvégén pl. véletlenül nekimentem otthon egy idös hölgynek, mosolyogva elnézést kértem, cserébe a válasz a szokásos arrogancia volt, "mai fiatalok", "még én vagyok a hibás, mikor én álltam egy helyben", stb.). Nem szokásunk észrevenni, hogy a nagymagyarkodással kb. kiröhögtetjük magunkat mindenhol a világon. Szép dolog (és fontos!) a hagyományokhoz való ragaszkodás, de a világ folyamatait egyszerüen sikeres nemzet nem hagyhatja figyelmen kívül (jelszavaink valának: haza és haladás) Jelenleg úgy viselkedünk, mint egy ostoba dacos gyerek, az önjelölt Jézussal az élen, aki szemlátomást azt bizonygatja a biztonságos partról a népnek, hogy tud a vízen járni. Csak nehogy egyszer szükség legyen rá...

Sexual Harassment Panda 2017.08.01. 15:55:31

@Geza16V: ès mi az a "haladás"??
Évente 100k arab cadember betelepítése, pl?

Geza16V 2017.08.01. 15:56:53

@Attilajukkaja: Természetesen nem ingyen, ahogy a törökök sem ingyen csinálják. Ugy gondolom, megfelelö ellenszolgáltatásért cserébe Líbia vagy Tunézia is tudna a sivatagból annyi helyet lecsípni.

Attilajukkaja 2017.08.01. 15:58:39

@Sexual Harassment Panda:
"Ballib oldalakon fenyegetőznek azzal, hogy a magországoknak elegük van a keleti barbár népekből, ès majd jól létrehoznak egy eu 2.0-t, és onnan kizárják a keleti tagállamokat."
Ilyet senki nem mondott, vizionált még nálunk, ... csak te. A ballibek biztosan nem.
Te tényleg ilyeneken töröd a fejed? Nem tartod ezt kicsit betegesnek? Miért kívánsz ilyesmit a saját hazádnak?

Geza16V 2017.08.01. 15:59:01

@Sexual Harassment Panda: Ilyesmiröl szó se volt. A haladás a világ folyamatainak követése, megértése és végül a saját hasznunkra fordítása, így, nagy általánosságban, nem a csípöböl ellenkezés, höbörgés és hözöngés minden ellen, ami új. Jelenleg a Fidesz-kormány ennél többre nem képes.

Sexual Harassment Panda 2017.08.01. 16:00:45

@Geza16V: "ÉS AKI MA MENEKÜLTELLENES, AZ A FEJLŐDÉST, AZ INNOVÁCIÓT SEM AKARJA MAGYARORSZÁGRA ENGEDNI."

tldr.444.hu/2015/09/08/az-a-baj-hogy-tovabbmennek

Attilajukkaja 2017.08.01. 16:01:42

@Geza16V:
"a törökök sem ingyen csinálják."
Évekig "ingyen" csinálták. Merkel csak 1 éve (vagy másfél!) állapodott meg Erdogannal arról, hogy Európa (főleg Németország) fizet nekik.

"megfelelö ellenszolgáltatásért cserébe Líbia vagy Tunézia is tudna a sivatagból annyi helyet lecsípni."
Akkor talán ezt kellene szorgalmazni, ebbe befizetni a kék plakátok helyett!

Netuddki. 2017.08.01. 16:02:30

Dedós agymosás amit a tolvaj fideszes banda csinál.

Geza16V 2017.08.01. 16:02:52

@Sexual Harassment Panda: A kettö között párhuzamot vonni nem érdemes, attól függetlenül, hogy ki teszi. Sehol nem állítottam, hogy az a haladás, ha befogadjuk a migránsokat. Azért, mert baromira nem tetszik az otthoni kormányzás, nem jelenti azt, hogy egyetértek a 444-gyel. Aki nincs velünk, az nem feltétlenül van ellenünk. A világ nem egybites fekete és fehér, ahogy azt a Fidesz sugallja.

morpho 2017.08.01. 16:04:24

@Sexual Harassment Panda: Nyilván, de ahhoz, hogy Magyarországot bevegyék, Orbánnak mennie kell, a brigádjával együtt és mivel ő nem fog menni, ezért Magyarország ebből kimarad.

Geza16V 2017.08.01. 16:04:25

@Attilajukkaja: "Akkor talán ezt kellene szorgalmazni, ebbe befizetni a kék plakátok helyett!" Megegyeztünk, támogatom!

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.01. 16:06:41

@morpho: Jóval több ment volna, ha nincs a határzár, és ne gondolt, hogy az Erdogannal kötött megállapodás örökre szól..

Sexual Harassment Panda 2017.08.01. 16:06:57

@Geza16V: a plakátoknak más oka van.
Belpolitikai haszonszerzés.

morpho 2017.08.01. 16:08:34

@Geza16V: A vizenjáró trükk ide kevés lesz (egyébként elég tudni, hova vannak leverve a cölöpök :)
Ide szabadulóművész kell majd. A vízen járva nem lehet kijönni a börtönből...

Attilajukkaja 2017.08.01. 16:10:17

@Geza16V:
"Megegyeztünk, támogatom!"
:o)

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.01. 16:10:57

@Sexual Harassment Panda: Ezt a "magországok" nagyvállalatai nem hagynák, ugyanis a kohéziós pénzek egy jelentős része végül náluk landol. Merkel egyébként sem a drasztikus megoldások híve. Lehet nyúzni a mamit nyugodtan..:))

morpho 2017.08.01. 16:11:54

@Sexual Harassment Panda: Persze, hogy nem kell, de megcsinálják. Többek közt Orbán miatt.
@EU zászlót mindenhova!: Erdogannak jól jön az évi 3 Mrd euró zsebpénz. Akármeddig szedni fogja. Egyébként miért akarod ennyire, hogy megszűnjön a megállapodás? Akkor könnyebb lesz Orbán hazudozásait megindokolni, ha lesznek menekültek Magyarországon? Te nem vagy teljesen százas!

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.01. 16:12:21

@seol: Persze te idióta.. Nem csak ostoba és tudatlan vagy, hanem még lusta is..

Sexual Harassment Panda 2017.08.01. 16:14:26

@EU zászlót mindenhova!: én is pont erre gondoltam.
Mi érdekük lenne a magországoknak lemondani a kelsti gyarmatokról?
Mi érdekük lennd a magországoknak lemondani a -a közel-keleti arabokkal ellentétben- valóban képzett keleteurópai munkaerőről?

Sexual Harassment Panda 2017.08.01. 16:15:32

@morpho: a magyar nem, de az össz keleteurópai gyarmatok sem?

morpho 2017.08.01. 16:18:30

@Sexual Harassment Panda: Nem gyarmatok és nem. Akkora kereskedelmi többlete van Németországnak, hogy nem tudnak vele mit kezdeni. Ezt a világból szedik össze az euro mesterséges árfolyama miatt. Amúgy elég komoly probléma ez. Olvasd el a cikket, amit belinkeltem! Érdemes!

Sexual Harassment Panda 2017.08.01. 16:19:50

@morpho: nem tudok olvasni.
Analfabéta vagyok.

morpho 2017.08.01. 16:20:37

@Sexual Harassment Panda: De írni legalább tudsz! Az is valami manapság, ilyen menekültáradatban+hőség is van!

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.08.01. 16:25:00

@Sexual Harassment Panda:

Egyetértek.

Nem mi függünk tőlük, hanem ők tőlünk. Orbán és a többi keleti vezető pontosan erre a hatalmas erőre döbbent rá.

Sexual Harassment Panda 2017.08.01. 16:27:32

@maxval a mélyelemző birca: de ez így is van, vagy csak én gondolom rosszul?
Ha ez így van, akkor teljesen életszerűtlen, hogy a magországok majd jól kitolbak a keleti gyarmatokkak.
Gyakorlatilag magukkal baxnának ki, nem velünk.

morpho 2017.08.01. 16:28:02

@maxval a mélyelemző birca: Aztán felébredt és a bilibe lógott a keze. A tieddel együtt burka! :))
Ha nem kapnánk az EU-tól zsetont a magyar növekedés nulla lenne (így se túl sok) Továbbá EU nélkül Orbánék nem tudnának lopni, csak a költségvetésből, ott meg nincs annyi! Ez zavar mi?

Sexual Harassment Panda 2017.08.01. 16:29:34

@morpho: hogyne.
Kivisznek 100Ft-ot, abból visszaosztanak 20-at.
Abból a 20ft-ból is 18 ft visszamegy, 2ft-ot meg ellopnak Orbánék.

morpho 2017.08.01. 16:29:43

@Sexual Harassment Panda: Most tényleg azzal húzzátok egymást, hogy milyen erősek vagyunk? Bocs, de ez kabaré :))

morpho 2017.08.01. 16:41:54

@Sexual Harassment Panda: Ez egy konteo. Ha minden pénzt amit adnak német termékek vásárlására fordítanánk, akkor sem lenne igaz, de a beruházások nagy része építőipari jellegű. Magyar embereknek ad munkát, magyar cégeknek. A létesítmények Magyarországon maradnak és a magyar GDP-t dobják meg! Mészáros cégei német vagy francia hátterűek? Mi van a szolgáltató szektorba érkező pénzzel? Az hogy megy vissza Németországba? Tudod, amit a nyíregyházi fodrász kap az üzlet felújítására. Kötelező német gépeket venni? Mi a helyzet a ruszki metrókocsikkal? Az is német? Valamennyit nyilván visszaszednek, hogy nekik is megérje az egész, de koránt sem annyit, amit te ideírtál. Valahol olvastam erről egy gazdasági elemzést, majd megkeresem. De a lényege az volt, hogy ha minden klappol, akkor sem áramlik vissza 20%-nál több. Ráadásul nem csak a német adófizetők pénze ez, hanem a briteké, olaszoké, hollandoké, stb. Ők akkor megszívják? Nem kapnak szart sem, mert a németek lenyúlják? Ne már panda!

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.08.01. 16:49:23

@Sexual Harassment Panda:

Így igaz.

Ezért vicces, amikor egyes magukról megfeledkezett nyugatiak (pl, Cohn-Bandita nlémet EP-képviselő) rázzák az öklöket. Nme tudják, hogy a nyugati nagytőke egészen mást gondol, mint ők.

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.08.01. 16:50:05

@morpho:

Nem éppen. Ha nem vinné el az EU a pénzünket, akkor lenne igazi növekedés.

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.08.01. 16:51:55

@Sexual Harassment Panda:

Ezt megírtam vicc alakban már 2-3 éve:

Volt két állami tehened 25 éve, melyek jól-rosszul, de éltek és tejet adtak. Aztán jött a nyugati befektető, megvette mindkettőt, feldolgozta húsnak. Majd ugyanaz a befektető elkezdte árusítani a saját, külföldi tehenei tejét, ötszörös áron. A lakosság hitelt vett fel a nyugati banktól, hogy továbbra is tudjon tejet venni. Most a lakosságnak nincs tehene, de van tartozása.

Jött a Fidesz. Ismét lett tehén, csak egy, s az is Orbán egyik haverjának tulajdona. De mégis jobb így, mert legalább van hazai tehén. A nyugat szerint diktatúra van az országban, mert egy igazi demokráciának nem lehet saját tehene, hanem kötelező nyugatról tejet vennie.

A ballibek meg tüntetnek: azonnal legyen odaadva ingyen a magyar tehén egy nyugati befektetőnek.

ZX 2017.08.01. 16:53:56

@maxval a mélyelemző birca: Te beteges hazudozó bolgár bértollnok. Úgy csinálsz, mintha nem lennél pontosan tisztában azzal, hogy az EU messze több pénzt áramoltat vissza mint amennyit kapnak tőlünk. Különben nem lenne pénz 11 db meg 40 centis alföldi kilátóra, meg kisvasútra meg stadionokra meg a faszom tudja milyen hülyeségre.

Proud Mary 2017.08.01. 17:05:03

@Attilajukkaja: jaj jaj, tegnap beégtél menekült ügyben, Menekült Szakértő úrhölgy, mostmeg már a kereszténységről oktatsz. nem semmi milyen vastag bőr van a képeden

@morpho: komolyan? te mutattál már egy bizonyítékot is a lopásról? mégse kussolsz. undorító nyugger vén tróger vagy, ahelyett, h kiélveznéd hátralévő napjaid, itt mérgezed a levegőt az interneten. am menj el Röszkére, tökfej, ott látsz eleget (legalábbis saját magukat menekültnek mondókat), le is szophatod őket (vagy szét teheted a lábad) (nem kell semmi szellemes(nek gondolt) választ kinyökögnöd, lépek gép elől

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.08.01. 17:13:01

@ZX:

Mítoszokat gágogsz. ELvisznek 100 Ft-ot, majd adnak 20-at.

maxval a mélyelemző birca · http://bircahang.org 2017.08.01. 17:14:42

@Proud Mary:

Ma már a kerítés előtt sincsenek www.flickr.com/photos/bircamax/34044267342/in/album-72157679651378724/ - tavaly még táborozott ott egy tucatnyi iszlamista harcos.

sinus67 2017.08.01. 17:19:23

@morpho:

A plakátok árát odaadni? Meg vagy Te veszve? Hát hogy a viharba állnak akkor a saját lábukon a haverok, meg a család?
:)))

commando 2017.08.01. 17:19:57

@morpho: Tisztelettel, ha már valóban kiváncsi vagy a céleményemre, tulajdonképpen csak néhány momentumra világítanék rá, ami számomra talán paradoxnak tűnik:
1. Az EU ~1300 menekült befogadását írná elő, amit egyértelműen megtagadunk - ezzel szemben több ezren jöhettek kötvényvásárlás módszerével. De ugye, ők nem migránsok.
2. A kerítés megépítését nem tartom rossz ötletnek, hatásosnak bizonyult - ezzel szemben abból a pénzből szigorú határőrizetet lehetett volna megszervezni, amely plusz munkahelyeket teremtett volna és nagyobb együttműködésre adott volna lehetőséget
3. Elképzelhető, hogy Soros Györgynek van ilyen terve, azaz elképzelése - ezzel szemben nekem úgy tűnik, hogy egyetlen uniós ország, még Németország sem támogatja ezt az elképzelést. Így Soros György azt tervez, amit akar. Képtelenség, hogy átvigye akaratát az Unió összes tagállamán.
4. Az ellenzék kerítésbontási szándékát konkrétan ebben a formában csak a liberálisok hangoztatták - ezzel szemben a magyar liberális párt finoman fogalmazva lassan ahhoz is kevés lesz, hogy a véleményét hangoztassa.
5. Összefoglalva én úgy érzem, hogy túllihegett ez a probléma. Nem fogadunk be migránsokat - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök. Egyértelmű. Ezen nincs mit rugózni sem Orbán Viktornak, sem Soros Györgynek, sem Gyurcsány Ferencnek, de még Botka Lászlónak sem. Vegyük úgy, hogy Orbán Viktor ezen kijelentéséhez, meg nem nevezett indián törzsek nyomán, hozzátette: Uff, Én Beszéltem!"

morpho 2017.08.01. 17:21:19

@maxval a mélyelemző birca: A mi pénzünket nem viszik sehová csak Orbánék. Viszik ki az országból talicskával. Téged ez nem zavar? Szerinted tényleg 3 Milliárd!!! forintba került az ugrótorony? Te ezt elhiszed? :) Nemá!

commando 2017.08.01. 17:21:39

u.i.: hát nyilván a "véleményemre" voltál kiváncsi. Bocs az elirásért!

morpho 2017.08.01. 17:22:06

@sinus67: Igen, pont erre utaltam az imént. Eredetileg burkának akartam utalni, de nem találom a számlaszámát!

morpho 2017.08.01. 17:23:58

@maxval a mélyelemző birca: "ELvisznek 100 Ft-ot, majd adnak 20-at."
Akkor ezt most vezesd már le számszakilag! Csak hogy értsük!

sinus67 2017.08.01. 17:27:41

@maxval a mélyelemző birca:

Hát persze! Akkor amiket a fideszes EU képviselők felszólalnak az üléseken, az mi, ha nem Magyarország javaslata.
Kik vannak többségben az EU parlamentben? Melyik képviselői csoporthoz tartozik és melyik képviselői csoport direktivái szerint szavaz a fidesz?

Az egészségüggyel kapcsolatban csak annyit, még neked sem kívánom, hogy bármilyen komoly bajjal bekerülj bármelyik kórházba.
Persze, ha tele vagy pénzzel, nem lesz baj!

morpho 2017.08.01. 17:27:53

@commando: Na látod! Máris egy értelmes emberrel több van a blogtérben. Mindjárt jönnek a narancskullancsok és mindenféle érv nélkül lesöpörnek az asztalról. Ezekkel kell kezdeni valamit. Ez a következő lépés. :)

Attilajukkaja 2017.08.01. 17:29:12

@morpho:
Te miért vitatkozol sérült emberekkel? Asszem, már kérdeztem ugyanezt,... szóval hagyjuk!

"Viszik ki az országból talicskával. "
Viccelsz? Buldózerekkel!
Talicskával a szocik vitték.

sinus67 2017.08.01. 17:32:22

@konrada:

Amikor foggal-körömmel kapaszkodtunk az EU-ba, akkor sem volt más a helyzet. Ráadásul a csatlakozási tárgyalások zömét az I. Orbán-kormány folytatta le.

Mellesleg a mesédhez rémlik a magyar parlament!

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.01. 17:35:52

@morpho: Nem erről van szó, hanem az EU által támogatott hazai beruházások fővállalkozója gyakran német vagy osztrák (pl. Swietelsky), de ha magyar, akkor is nyugati gépeket vásárol.
Olvasd el az Ottinger interjút. A német pénzügyi biztos szokatlan őszinteséggel nyilatkozott erről a svéd Handelsblattban..

Brix 2017.08.01. 17:36:14

@morpho: Kàr hazudozni, hogy " nincs itt senki" . A tények màst mutatnak! A sajtóban és Helsinki homlapjàn szoktak lenni sikertörténetek...A nagyobb vàrosokban lassan megindult a betelepedés...

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.01. 17:39:10

@Sexual Harassment Panda: Nem véletlenül vették be a posztszocialista országokat 2004-ben. Az EU Ázsiával és Amerikával szemben fennálló versenyképességi hátrányát keleti expanzióval igyekezett kompenzálni. Ki volt ez számolva dekára..

Attilajukkaja 2017.08.01. 17:51:16

@ZX:
"Birka birka megint hazudsz!"
Nem hazudik, csak egy mániákus skizofrén. Ő tényleg elhiszi, amit mond. Én nem szoktam vitatkozni vele, mert nem szeretek beteg embereket alázni. Szerintem nem szép dolog. ;o)

morpho 2017.08.01. 18:25:32

@EU zászlót mindenhova!: Gyakran német meg osztrák, gyakran meg nem. Az Ottinger interjút olvastam. Inkább a vágyait fogalmazta meg.

@Brix: Attól, hogy te hazudozol, még bem lesznek migránsok Magyarországon. Te örülnél, ha lennének? Miért?

Geza16V 2017.08.01. 18:45:28

@Medgar: Helyes. Kezdetnek nem rossz.

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.01. 19:18:22

@morpho: Hát elég gyakran. De mondom, ha magyar, akkor is nyugatról, elsősorban Németországból szeri be a szükséges gépeket, eszközöket.

"Inkább a vágyait fogalmazta meg. "

Hát akkor úgy tűnik, hogy nem sikerült rendesen elolvasni. A svéd lap vérlibsi riportere vetette fel, hogy talán a kohéziós pénzek csökkentésével-megvonásával kellene megrendszabályozni a magyarokat és a lengyeleket, illetve a v4-et. Erre adta azt meglepően őszinte választ az EU német pénzügyi biztosa.

morpho 2017.08.01. 19:53:05

@EU zászlót mindenhova!: De elég figyelmesen olvastam. Van egy német politikus, aki nem is mondhatna mást, mint amit mondott. Most mondja azt, hogy á, nekünk ez egy halom pénzbe kerül, amit a választóink fizetnek meg? Ugyan. Ráadásul Németországban ősszel választások lesznek. Ők is befelé beszélnek. Talán Orbánnál láthattál már ilyet...

Kurt úrfi teutonordlkus vezértroll 2017.08.01. 22:42:57

@morpho: Igen, valóban elsősorban német vállalati érdekeket képviselt az interjúban. Ezeknek a vállalatoknak pedig elég komoly érdekérvényesítő képessége van. Úgyhogy kár abban reménykednie egyeseknek itthon, hogy a kohéziós pénzek rendszerében változások lesznek. Különösen ha Merkel nyer. Márpedig nagyon úgy néz ki, hogy ő fog..

Guillaume de Saint Preux 2017.08.02. 11:30:35

@sinus67:
Arra gondolok inkább hogy csak próbálkoztak de útjukat állja a Duna horvát területről meg visszaküldik őket de be kéne még jutni Szlovéniába is az meg nehéz. Úgyhogy a tolják a pénzt Törökországba addig jó míg meg nem gondolják magukat.
Ja Soros bácsinak lehet szubjektív véleménye, hogy a problémát hogy kell kezelni szerencsére nekem is.
Ezt pedig MUSZÁJ volt megírnom.

tpl 2017.08.04. 07:56:06

@Attilajukkaja: hát nem éppen, az uniós pénzek és a magyar költségvetési forrrások s szocik idejében szőrén-szálán eltűntek. Mivel szinte semmi nem épült a szocik alatt a magántőkéből épült plázákon kívül, nem volt akkora visszhangja a lenyulásoknak, mint most. A szocik brutalisan lerabolták az országot és alig hagytak maguk mögött bármit is a gigantikus allami adósságon és a brutális háztartási hiányon kívül. Ezt SOHA ne felejtsd.
süti beállítások módosítása