B1 blogcsalád




Itt a bizonyíték, hogy diktatúra van Magyarországon

2016. április 01. - Spectra

Bizonyítékot találtunk arra, hogy nálunk is alkalmazzák az úgynevezett Ellenség-Büntető-Jogot, ami egyértelműen a diktatúra meglétének bizonyítéka.

Tovább

Kenyéradó gazdának nevezte a Szegedi Ítélőtábla elnöke Handót

Kenyéradó gazdájának nevezte Handó Tündét a Szegedi Ítélőtábla elnöke, ráadásul úri klubnak titulálta Strasbourgot. Itt az ideje, hogy valaki kicsit a helyre tegye a felháborítóan pimasz és szervilis Harangozó Attilát.

Tovább

Bevallották a bírák, hogy nincs független bíróság Magyarországon

A hvg.hu kérdésére több bíró is bevallotta, hogy már rég nem lehetnek függetlenek munkájukban. Beszámolóik szerint mindent áthat a karrierféltés és a megfelelési kényszer. Ez pedig elég sok mindent  megmagyaráz az utóbbi évek megkérdőjelezgető ítéleteivel kapcsolatban.

Tovább

A nokiás dobozt és a maffiavádat sem bizonyították Hagyóra

Vegyes érzésekkel fogadtuk, hogy két év felfüggesztett börtönre ítélték Hagyó Miklós volt főpolgármester-helyettest első fokon. Ha úgy vesszük ez elég szép eredmény (első fokon) egy koncepciós perben. A lenti tényeket figyelembe véve viszont szomorú, hogy egyáltalán…

Tovább

Itt a lista: több Orbán-hű rendőr, ügyész és bíró is milliókat keres

Pár napja a Hagyó-ügy egykori nyomozójáról, Nagy Zsoltról is kiderült, hogy jelenleg milliókat keres havonta a BKV-nál. Nem ő az egyetlen azonban, aki a BKV-ügyben nyújtott az Orbán-rezsimhez hű szolgálataiért cserébe most kiemelt bérezéssel járó pozícióban ülhet. Holott…

Tovább

Hagyó Miklós biztos nem kap glóriát

A legfőbb ügyészhelyettes szájából hangzott el az a mondat, hogy “Hagyó Miklós biztos nem kap glóriát”. Mindezt azok után, hogy a BKV-perben már számolni sem tudjuk az inkompetens, orbánista ügyészség által elkövetett hibákat és következetlenségeket. Kedd volt az utolsó…

Tovább

Na, ezek a tisztességtelen kifizetések!

A vádbeszédben Homonna János ügyész azt hangoztatta, hogy tisztességtelenek voltak a végkielégítések és prémiumok a BKV-ügyben. Ezt hangsúlyozandó hozzá tette, hogy azóta már törvényt is hoztak arra, hogy többet ilyen bűncselekmény ne fordulhasson elő. Ettől függetlenül…

Tovább

3 tény, ami a BKV-per alapjait is megkérdőjelezi

Számtalanszor írtunk már a BKV-kirakatper körüli ellentmondásokról. Kezdve azzal, hogy Balogh Zsolt már több éve visszavonta a nokiás dobozban átadott kenőpénzről szóló kitalációját. Nem véletlen, hogy nemrég még az ügyészség is elismerte, nem bizonyítható a…

Tovább

Csökönyös szamárként ragaszkodik az ügyészség a nem létező vádakhoz

A BKV-per, komolyan mondom, egyre szürreálisabb. A maffiafilmbe illő vádak és a jogi horrortörténet után az ügy lefolyása most egyre inkább egy állatmesére kezd hasonlítani. Az ügyészi perbeszéd során, Homonnai János ügyész teljesen úgy viselkedik, mint a tanmeséből jól…

Tovább

Durván részrehajló az ügyészség a hűtlen kezelésekkel

Billenő mérlegen a Sukoró- és Quaestor-ügyek

Eddig is jól tudtuk, hogy az ügyészségen úgy táncolnak, ahogy a Fidesz fütyül. Illetve rengeteg példát írtunk már arra, hogy a magyar igazságszolgáltatásban nem az egyenlő bánásmód elve, hanem az “amit szabad Jupiternek (Fidesznek), nem szabad a kis ökörnek” elv…

Tovább

A bíróval, a vádlottakkal és saját magával is kicseszett a BKV-per ügyésze

Elfújtuk az ünnepi gyertyákat: pontosan 100. alkalommal ült össze múlt héten a Kecskeméti Törvényszék a BKV-per tárgyalása alkalmából. A három és fél éve tartó per kerek évfordulójára különleges meglepetést tartogatott Homonnai János, a Központi Nyomozó…

Tovább

Ezért tart három és fél éve a BKV-per

Összefoglaló a BKV-per 100. ülésnapja alkalmából

Elfújhatjuk a gyertyákat: pontosan 100. alkalommal ült össze múlt héten a Kecskeméti törvényszék a BKV-per tárgyalása alkalmából. Meghökkentő, ha egy per ilyen szép kort megér. Azonban álljunk meg egy pillanatra, és emlékezzünk meg arról, hogy miért is tart a BKV-per már a…

Tovább

Ennek a pernek már sosem lesz vége?

Ismét módosítják a BKV-per vádiratát

Az utolsó etapját kezdte meg a Hagyó-per. Tanúkihallgatással, illetve a gyanúsítottaktól lefoglalt adathordozókról készült másolatok kapcsán igazságügyi szakértői vélemények ismertetésével folytatódott kedden a BKV-per a Kecskeméti Törvényszéken. Az ügyre rálától…

Tovább

Amikor a bíró a szellemekben és egyéb nem létező dolgokban hisz

Szívós Máriának a Fővárosi Bíróság tanácselnökeként sokszor volt döntő szerepe előzetes letartóztatások jóváhagyásában és meghosszabbításában. Pont ezért nem túl szerencsés, ha egy ilyen nagy hatalommal rendelkező személy hisz a szellemekben, vagy legalábbis a nem…

Tovább

4 MSZP-s, aki szintén bocsánatot kérhetne a nokiás dobozok miatt

Miután Balogh Zsolt bocsánatot kért hamis vallomása miatt, és az ügyészség is elismerte, hogy nem létezhetett a BKV-ügyben elhíresült "korrupciós pénzzel tömött nokiás doboz". Azonban a volt főpolgármester-helyettes korábbi párttársai és mindazok, akik politikai érdekektől…

Tovább

Az ügyészség elfelejthette, hogy ők találták ki a nokiás dobozt

Ismét hihetetlen fordulat bontakozott ki a BKV-per tárgyalásán. Az egész ügy gerincét adó nokiás dobozról végre az ügyészség is elismerte, hogy nem létezett. Mindezt azok után, hogy gyakorlatilag ők találták ki az egészet. Akik követték a Hagyó-ügy eseményeit…

Tovább

8 nagykutya, akit Orbán ügyészsége nem tudott hamis vádakkal elkaszálni

Az ügyészség előszeretettel dicsekszik azzal, hogy a váderedményességi mutatója 95-96 százalék körül mozog. Vagyis a bíróság ilyen nagy arányban ítéli el a megvádolt személyeket. Ez ugye elvileg az ő munkájukat dícséri. Van azonban ezzel egy kis bökkenő. Pontosabban nem is…

Tovább

Szavazzon! Ön a kártérítést vagy az egészségét választaná?

Így teszi tönkre az egészséget az embertelen bánásmód - 4. rész

Van akinek az édesapja élete, van akinek a szíve, az egészsége ment rá a 2010 tavaszán történtekre. A BKV-ügy érintettjei máris sokat veszítettek, holott még elsőfokú ítélet sem született. Voltak ugyan, akik kártérítést kaptak a jogtalanul elszenvedett megpróbáltatások…

Tovább
süti beállítások módosítása