B1 blogcsalád




Ki tartja hatalomban a pesti hetedik kerületben a Fideszt?

Moldován László egyszer már besegített a Fidesz győzelmébe

2019. október 04. - b1 blog

Míg Budapest több kerületében sikerült megegyezni az ellenzéknek a közös indulásban a pesti Erzsébetvárosban a közös ellenzéki jelölt Niedermüller Péter mellett ringbe száll a volt MSZP-s, bűncselekmények egész sorával vádolt Hunvald György és az egykori LMP-s budapesti elnök Moldován László is.

Tovább

Bulinegyed: a véleménynyilvánítási szabadság délibábja

Erzsébetváros önkormányzata népszavazást írt ki a „bulinegyed” ügyében, mert nem tudta eldönteni, kinek fütyüljön inkább a fülemüle, a negyed lakóinak-e vagy a központi kasszába zsíros összegeket fizető vendéglátóhelyeknek.

Tovább

Így vált a hetedik kerület pokollá a Fidesz és Vattamány Zsolt regnálása alatt

"Élhető város" – ez a jelszó mindenhol Európában. Budapesten az önkormányzatok, a lakók és a turisták egymást nyomorítják meg egy olyan rendszerben, ahol a problémákkal senki sem törődik. Pedig lehetne ezt másképp is csinálni.

Tovább

Végre rend lesz Erzsébetvárosban is - már a szatyros néniket igazoltatják

A félreértések elkerülése végett most a bulinegyedről lesz szó, vagyis a Király és Wesselényi utcák közötti, éjjelenként összehányt-összepisilt részről, amely sokszor még szombaton délben is pontosan úgy néz ki, mint milyenné hajnaltájt züllött. Tájkép csata után.

Tovább