B1 blogcsalád



Léteznek konzervatív kormányok, de nekünk valami egész más jutott

2020. december 17. - kkerenyi

Ami itt folyik, azt száz méterről, sűrű ködben sem lehet értékmegőrzésnek nézni.img_4599.JPG

Kedves ajándékként az ünnepekre megérkezett az Alaptörvény újabb módosítása. A hazai és a külföldi sajtó értékelése szerint a dokumentum erősen konzervatív nézőpontból közelít  bizonyos kérdésekhez. Maguk a kormánytagok is előszeretettel nevezik magukat hagyományos, konzervatív nézeteket vallóknak. A helyzet azonban az, hogy sem a most elfogadott Alaptörvény, sem országunk jelenlegi vezetése nem nevezhető a klasszikus értelemben konzervatívnak.

Konzervatív közszereplő például Ferenc pápa, aki egy nagy múltú egyház hagyományait ápolja úgy, hogy közben nem megy el csukott szemmel a jelenkor eseményei mellett sem. Az a Ferenc pápa, akinek a tavaly húsvéti üzenetére a mi Semjén Zsoltunk így reagált: “az egyház nem egy emberbaráti egyesület.” Konzervatív volt Esterházy Péter is, aki éppen azért, mert fontos volt számára a magyar nemzet egésze és a nyelv értékeinek megőrzése, sokszor kíméletlenül rámutatott, hogy a kormány által képviselt díszkonzervativizmus mennyire álságos.

Lehetne egy valóban konzervatív kormányunk. De sajnos valami egészen másunk van.

  • Gyerekeket homofóbiából egy elhanyagoló ellátási rendszerben tartani ahelyett, hogy szerető családba kerülhessenek, nem konzervatív, hanem kegyetlen.
  • Törvénybe iktatni, hogy valaki nem dönthet szabadon a saját identitásáról, nem konzervatív, hanem zsarnokság.
  • Gúnynevekkel illetnii a kollégádat egy európai szintű döntéshozó szervezetben csak azért, mert szerinte nincs igazad, nem konzervatív, hanem éretlen.
  • Megvonni olyan szervezetek támogatását, amelyek állami feladatokat látnak el  - hajléktalanok ellátása, lemorzsolódók oktatása, idősgondozás -, aztán ezekkel a területekkel nem kezdeni semmit nem konzervatív, hanem elhanyagoló.
  • Háborús bűnösöknek emlékműveket állítani és újraértékelni a szerepüket, hogy az döntésekre magyarázat legyen, nem konzervatív, hanem történelemhamisítás.

img_4600.JPG

  • Megkerülni a gazdasági versenyhelyzeteket, és erővel megszerezni az ebből származó jövedelmet nem konzervatív, hanem gyáva és sportszerűtlen.
  • Szakmai döntéseket kivenni hozzáértő szervezetek kezéből, az állam hatáskörébe helyezni, aztán végül egy pillanat alatt átgondolatlanul dönteni nem konzervatív, hanem dilettáns.
  • Jogosultságoktól megfosztani munkavállalókat, aztán ezeknek a jogoknak egy részét visszaadni, hálát és hűséget várva cserébe nem konzervatív, hanem feudális.
  • Kézből etetni embereket, magas pozíciót és elismerést ígérve nekik, aztán egyik pillanatról a másikra a semmibe lökni őket, ha már nincs rájuk szükség, nem konzervatív, hanem árulás.
  • Minden döntést úgy tálalni, hogy az különféle fenyegető veszélyek elleni védelmet nyújt az - ezzel a logikával nézve teljesen életképtelen és önállótlan - egész magyar népnek nem konzervatív, hanem paranoid.

És azok, akiknek kilencedik nekifutásra sem sikerül úgy megfogalmazni egy állam működésének alapdokumentumát, hogy az minden állampolgár jólétét és biztonságát szolgálja, nem konzervatívok. Csak nem értenek ahhoz, amit csinálnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1116347288

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Libernyák mentes jó napot! 2020.12.18. 13:54:44

@Szájjal József: Ha mondjuk egy darab escortfiút rendel házhoz, azzal aligha bukott volna le.

György Csaba Nagy 2020.12.18. 13:54:51

@Libernyák mentes jó napot!: Sztem nem lett volna ügy, ha nem menekül. A buzulás Belgiumban is megengedett, a többieket be sem vitték az őrsre, de egy csatornán lemászó meztelen embert nem ereszthettek a brüsszeli éjbe. Tudom, itt jön az összeesküvés-elmélet, de ezt hagyjuk a fantázia birodalmára: Józsi a brüsszeli rendőröknek apró hal. Hogy mit kezdett volna magával egy hátizsákkal az éjszakában, az ugye józannak talány; nyilván elvesztette idegeit, s nem gondolkodott sem a farkával, se mással.
A házassága aligha megy rá, ki tudhatja a csavart Tündénél régebben és jobban?

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 13:57:36

Amúgy megkerdezem a kedves liberaltakat ti hová siettek karácsonykor amiről a rohadt Orbán tilt titeket? Apahoz és anyahoz? Vagy karcsihoz meg gezukahoz? Azt a gusztustalan fajtatokat.... pfeeee. Hanyhatnekom van tőletek.

Libernyák mentes jó napot! 2020.12.18. 14:06:49

@György Csaba Nagy: A "buzulás" ugyan megengedett, de járványügyi okokból kifolyólag gyülekezési tilalom volt, 10 embernél több egy magánlakáson se jöhetett volna össze, de a rendőrségi híradások szerint ezen a "bulin" majdnem 30-an voltak.

A brüsszeli rendőröket Józsi személye valóban nemigen érdekelte volna, de a táskában talált drog már igen, a titkosszolgálati szál itt jön a képbe – meg ott, hogy valamiért az ő személyazonossága hamar kiderült, míg a lengyen meg az észt diplomata névtelen maradhatott. De azért Józsi csak magát hibáztathatja, ha hagyta, hogy csapdába csalják – keres annyit egy EP-képviselő, hogy megengedhessen magának egy diszkrét rentboyt.

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 14:10:46

@Libernyák mentes jó napot!: az a fura, hogy annyira nincs értékrendje kedves Csabának hogy nem fogja fel hogy nekünk mi baszta ki a biztosítékot... Gréczynél sem maga a tett volt faszság :)))), hanem az hogy megpróbálták eladni hogy ez így okés, annak ellenére hogy lebukott....

György Csaba Nagy 2020.12.18. 14:13:13

@a nagy hohohorgász: Cicmen egy prolizó proli, nem beszámítható, legyen könnyű rajta a föld, ennyi.
Hagyjuk a mellébeszélést: nem az a probléma, hogy Szájer buzi, erről nem tehet, mint a genetikusok mondják. A probléma az ügy kezelése saját maga, és méginkább a Fidesz (ami ugye Ovi és magyar hangjai) részéről. Szájer normális polgári házasságot kamuzva írt kőkonzervatív alaptörvényt a köznépnek. A Fidesz pedig először elismerő nekrológgal köszönte meg a megfáradt nagy ember munkásságát, majd a külföldi hírek jöttén kirúgta, mint a korpába piszkító macskát. Ez az álszent alakoskodás a téma, nem Szájer maga, mert ez leplezi le a NER álságos voltát.

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 14:22:57

@György Csaba Nagy: hát tudod ebbe nem is akarok meg nem is tudok belekotni. És tudod mennyire rosszul érzem magam hogy a fidesz kiszolgaltatott annak hogy ezt leirjam neked. De az még rosszabb hogy ezekutan is rájuk kell szavaznom ha nem akarok lesullyedni a te szintedre

cicmen 2020.12.18. 14:29:45

@György Csaba Nagy: Szájer normális polgári házasságot kamuzva írt kőkonzervatív alaptörvényt a köznépnek. ............................

Az alkotmány egy államjogi alaptörvény, te tudatlan jobbágy, ami szakmai szempontok szerint fogalmazódik meg, függetlenül a megalkotó nemi irányultságától, illetve hogy vegetáriánus e vagy egyéb speciális életmódbeli jellegzetességétől! Amúgy sorold már fel, hogy az új alkotmány miben korlátozta a kiüresedett, szaros kis életedet, miről maradtál le, amiben a régi szerint még részesültél?

Libernyák mentes jó napot! 2020.12.18. 14:30:05

@György Csaba Nagy: Magyarország Alaptörvényében sincs semmi olyasmi, ami szerint a buzulás nem megengedett; szerepel ellenben az a passzus, hogy mindenkinek joga van ahhoz, hogy a magánéletét tiszteletben tartsák.

Nem az a probléma, hogy Szájer buzi, hanem, hogy nem bírt az állatias ösztöneivel. Ha hetero swinger buliban bukott volna le a járványügyi korlátozások alatt, az semmivel nem lett volna jobb.

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 14:32:42

@a nagy hohohorgász: márpedig nem akarok lesullyedni. Tudom hogy nehéz de kérlek próbáld meg őszintén megvalaszolni. Neked tetszik az az ertekrend ( ami igazából a káosz) amit az ellenzék képvisel? Vagy te csak egy protest szavazo vagy?

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 14:38:14

a feministák is nagy agytrösztök... Orbán be akarja skatulyázni őket, meg nincs annyi fizu mint a férfiaknak stb... tudod hol van egyedül annyi fizu biztosítva a nőnek mint a férfinak ugyanannyiért? a rohadt állami szektorban... és hol tér el ??? a privátszektorban... amihez szerintetek orbánnak semmi köze... Na szóval gondolkozol Te vagy csak okádsz????? A hülye feminista fel sem fogja hogy a liberálisok mögött pont azok a multik állnak aki nem ad neki annyi fizut...

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 14:39:20

@a nagy hohohorgász: a szereposztó díványról már ne is beszéljünk... A nagy liberális fellegvár MŰVÉSZET, ott aztán mindenki egyenlő, aha...

cicmen 2020.12.18. 14:49:14

@a nagy hohohorgász: Tudom hogy nehéz de kérlek próbáld meg őszintén megvalaszolni. Neked tetszik az az ertekrend ( ami igazából a káosz) amit az ellenzék képvisel?.......................

Bocs hogy beleugatok, de tudom rá a választ és tőle meg nem az igazságot fogod hallani, hanem a terelést!
Igazából fingja sincs az ellenzéki értékrendről, át sem gondolta, ki sem alakította a véleményét, tudomást sem akar venni erről, mert valahol a lelke mélyén neki is bűzlik, de mivel egy alapvetően proli mentalitású ösztönlény, ezért örökké elégedetlen, fogékony a hergelésre, így sem azt nem érzékeli, hogy most nem olyan rossz, sem abba a kurva nagy veszélybe nem gondol bele, ami őt is fenyegeti, ha teljesül a kis vágya és leválcsák végre óbánt! Neki mindig feldobják a labdát, egyik nap még azt hirdeti, hogy nincsenek is migránsok, a másik nap, hogy az apa nő, az anya férfi, de emellett fúj, buzi Szájer, majd harmadnap, hogy Soros egy kitaláció, mert csak egy öreg bácsi, meg sorolhatnám, hogy éppen mit adnak a szájába!
Ez egy barom!

György Csaba Nagy 2020.12.18. 14:55:53

@a nagy hohohorgász: Ez mintha következetlenség lenne részedről: az értékelést elfogadod, de annak alkotóját lekutyapicsázod. Sebaj, ha figyelsz és gondolkodsz, van esély arra, hogy előbb-utóbb másban is egyetértsünk.
Szerintem ugyanis Orbán zsákutcába viszi az országot, és viszi még mélyebbre. A társadalmat -emberi viszonyokat- klerikál-feudalizmusba, az elmaradt és oly szükséges polgárosodás segítése helyett. A gazdaságot azzal, hogy a külföldi befektetők elkerülhetetlen túlsúlyát még növeli, az együttműködési szerződésekben sem tartós ittmaradást, sem adókényszert nem köt ki, a munkaerőt rabszolgatörvénnyel kiszolgáltatja, s ami a legnagyobb baj: a magyar tulajdonú részből száműzi a versenyképességi követelményt, udvari kliensgazdaságot működtet, amely profit helyett közpénz-fosztogatásból él, így pedig az életben nem fog nőni a magyar szelet. Zsákutca, társadalmilag és gazdaságilag. Nálam csak bronzérmes az a bűne, hogy lop, osztogat és hobbizik kedve szerint. Ezt tekinteni kormányzásnak szerintem tudatzavar. Az egész rendszer rossz, mert egy közepes intellektusú, hatalommániás, csak végrehajtó alattvalókat tűrő, csapatmunkára képtelen diktátor működteti, aki önkontrollal nem bír. A hibajavítás lehetősége ezáltal kizárva, az egész rendszert ki kell dobni. Nem hiszem, hogy ne lenne szellemi kapacitás jobban kormányozni, a lekaraktergyilkolt és forrásfosztott ellenzékből is jobbra telik.

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 15:03:51

@György Csaba Nagy: igaza van cicmennek, nem a kérdésre válaszolsz. És legfőképp nem vagy őszinte. Sajnállak, szar életed lehet. ( de csak az én értékrendem szerint ) Mert neked a szar az a minden. Jó szarzabálást. Középosztály nem vagyoni alapon keletkezik hanem értékrend alapján. Az nem középosztálybeli aki eladja a lelkét a multinak 500 e huffért, a középosztály az aki a saját értékrendjét megtartva is tud 500 e huffot hazavinni. a nagy eltén ezt nem oktatják????

boborján20 2020.12.18. 15:27:23

@a nagy hohohorgász:

pecás, nálad és cicmennél képmutatóbb gyökeret ritkán látok, max. a moslék fityeszmaffiában.

döbbenet amit előadtok nap-nap után!

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 15:28:20

@boborján20: akkor ritkán nézel tükörbe...

György Csaba Nagy 2020.12.18. 15:45:40

@a nagy hohohorgász: Ez elég zagyvára sikeredett, kezdesz lesüllyedni macskaember szintjére. Sztem az értékrend nem jövedelemfüggő. A középosztályhoz tartozás még kevésbé. Vedd az autókupec indoeurópait, sok pénzével vajh automatice középosztálybeli: Vedd a gerinchiányos minisztériumit vagy polgármestert, pénzzel bőven, értékrend nélkül vagy torzan. Épp az az egyik súlyos baj, hogy megélt rendszerünkben az értékrend helyére a hivatalban a hűséget kell berajzolni, hogy középosztályi létet teremthess.

Falshang 2020.12.18. 15:47:02

@a nagy hohohorgász: "nektek könnyű szabályok nélkül... örüljetek h mi legalább a látszatra adunk, mert ha nem adnánk már a hátsó kertben lennétek.... így is szopsz hatmeg úgy. Én csak azt remélem h Szájer volt hátul és timmermans volt elől:))))"

tehát, attól, hogy segghülyék vagytok mi tehetünk, értem.

"Borkai és Szájer csak megmutatta mi lesz ha sokat ugattok. Meg lesztek baszva.... "

ja, hogy te nem csak okos vagy, hanem erős is, így már mindjárt más.

boborján20 2020.12.18. 16:00:11

@a nagy hohohorgász: elég ha téged olvaslak képmutató fityeszdroid.

a nyomorult lelkivilágotokat okádjátok ránk fityeszesbűnözők, ránk normális emberekre, akiknek van empátiája, és bele tud gondolni abba, hogy az lmbtq honfitársainknak mennyivel nehezebb az élete, mint egy átlag heteronak.

és őket üti a moslék csutigecigazdád és bandája. gratulálok!

nincs1agy 2020.12.18. 16:11:14

@a nagy hohohorgász: No igen, nem csak mi vagyunk terheltek egy Ferenccel, hanem a Vatikán is.:(

boborján20 2020.12.18. 16:20:58

@nincs1agy:

Írjál már egyszer egy két mondatnál hosszabb kommentet! :D

én szégyenlem magam miattad tolvajfityeszes!:)))

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 16:28:59

@boborján20: kurva nagy empatikus érzékkel rendelkeztek.. . Hahaha

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 16:30:00

@György Csaba Nagy: milyen ertekrended van neked? Halljam...

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 16:31:34

@Falshang: te sikhulye vagy. Ki hibaztat téged? Te úgy vagy tökéletes ahogy vagy és aki mást mond az náci:))))

boborján20 2020.12.18. 16:33:02

@a nagy hohohorgász: hát baszod, hozzád és a többi bűnöző fityeszes nyomorulthoz képest ég és föld.

de te eszt úgy se érted, ezé inkább gyűlölj minden gyengébb és kiszolgáltatott embert.

az faszán megy nektek fityeszorkok!

nincs1agy 2020.12.18. 16:34:44

@boborján20: Anyád szégyenli magát miattad, te szerencsétlen.:D

cicmen 2020.12.18. 16:38:45

@boborján20: és őket üti a moslék csutigecigazdád és bandája. gratulálok!....................

Majd jól orrbabaszlak és nem fogsz gratulálgatni te hülye buzi! :P

boborján20 2020.12.18. 16:45:57

@cicmen: mi van köcsög, buzizol? csak nem szájerjózsinak képzeled magad, te pókember!:)))

morph on deer 2020.12.18. 16:46:24

@a nagy hohohorgász:
“ Gréczynél sem maga a tett volt faszság :)))), hanem az hogy megpróbálták eladni hogy ez így okés, annak ellenére hogy lebukott....”

Van egy qrvanagy különbség: sem Gréczy, sem a pártja nem írja vele az alaptörvénybe, hogy másnak hogyan kéne élnie!

Na ez a probléma az álszent fidesz nevű csürhével!
Törvényeket hoznak, megmondják, hogy ki hogyan élhet, de saját magukra nézve mindezt nem tartják kötelezőnek, sőt!
Soha, egyetlen pillanatig sem szándékoznak betartani, mert ők ugyebár minden és mindenki fölött állnak!

És közben teljesen nyilvánvaló, hogy a legmocskosabb, leghazugabb alávaló banda a fidesz, minél magasabb rangban, annál erkölcstelenebb, annál gyalázatosabb!

Na lehet örülni tovább Gréczynek, gyökerek...

boborján20 2020.12.18. 16:49:04

@nincs1agy:

Írjál már egyszer egy két mondatnál hosszabb kommentet! :D

szerintem a te anyád már rég lemondott rólad, szargerincű fityesztolvaj!

együtt érzek vele, me tényleg gáz amit tolsz itt:)))

boborján20 2020.12.18. 16:52:01

@morph on deer: fölösleges az elütést utólag javítgatni, mert aki érti az érti, aki meg nem akarja, annak bármit írhatsz, nem fogja:)))

Falshang 2020.12.18. 16:56:02

@a nagy hohohorgász: "te sikhulye vagy. Ki hibaztat téged? Te úgy vagy tökéletes ahogy vagy és aki mást mond az náci:))))"

te olvasni is szoktál, vagy csak automatikusan beírod a mantrákat?

cicmen 2020.12.18. 17:03:46

@morph on deer:
Van egy qrvanagy különbség: sem Gréczy, sem a pártja nem írja vele az alaptörvénybe, hogy másnak hogyan kéne élnie!.................................................................................................................................................................... Tudjuk, mindig van egy kurva nagy különbség, amiért a ti sokkal nagyobb szarotok mégsem büdös szerintetek! Már ismerjük a fasz dumátokat!
Még jó, hogy nem Gréczy írta az alaptörvényt..,. a kis cerkájával....meg a tintájával! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

György Csaba Nagy 2020.12.18. 17:08:42

@a nagy hohohorgász: Sajnos, hangot nem tudok nagy távolságra szolgáltatni.
Értékrenden: nagy, kövér, rendszerezett.
Hogy vmi komolyat is mondjak: 2 sarokkő.
Egyik: az evolúció vagy 3 Md éves, fáradságos, buktatókkal teli úton kifejlesztett 1 fajt, mely eredendően ellenséges természeti környezetét nem csak elszenvedi, de azt alakítani is képes. Ez előny, de felelősség is. A fajnak küldetése, hogy kapott képességeivel élve saját igényei szerint élhetővé tegye a világot. Ezt komolyan gondolom. A fajnak és minden egyedének az a dolga, hogy ne a saját jóllétébe,
kényelmébe tespedjen, hanem valamivel jobbá tegye világát, képessége és helyzete korlátai közt. Az is valami, ha gondoskodik a reményeim szerint végtelen lánc fenntartásáról, utódokat alkot, akik folytatják a művet.
A másik sarkpont: az egyén akkor leginkább hatékony, ha szabad, kifejtheti képességeit. Ezt a társadalomba illeszkedve, annak szabályait elfogadva kell tennie. Fajunk alkotó hatékonyságát sztem 2 tényezőnek együtt köszönheti: fejlett eszének és társadalommá szerveződésének, ami specializálódást és együttműködést tesz lehetővé.
Még annyit: világomban semmiféle Istennek nincs helye. Régen volt, de ideje eldobni. Én az embert tisztelem, ha nem is minden egyest.

boborján20 2020.12.18. 17:09:34

@cicmen: "Még jó, hogy nem Gréczy írta az alaptörvényt..,. a kis cerkájával....meg a tintájával! :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD"

nem! a szájerpókemberjózsi írta, és te nap-nap után elmész/kivered vidékiköcsög.

és baszod még nem is vetlek meg ezé, me nem tehecc a génjeidről:)))

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 17:12:02

@boborján20: szóval te gyengébb vagy mint én?

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 17:13:18

@morph on deer: te szerencsétlen. Mutasd már meg h ki írta bele?

boborján20 2020.12.18. 17:18:59

@a nagy hohohorgász: néhány dologban biztos, de összességben megennélek reggelire.

egyébként, ügyes terelés volt fityeszork!
ha szerencséd lesz, tompika ad a porcukor adagjából:))

György Csaba Nagy 2020.12.18. 17:23:53

@a nagy hohohorgász: Mélyenszántó gondolat. Ennyi? Ősz atyád elitta a te eszed is?

Szájjal József 2020.12.18. 17:29:35

@Libernyák mentes jó napot!: De micsináljak 1 db-bal, minyimum 25 kell a bulikához!

a nagy hohohohorgász 2020.12.18. 17:30:32

@György Csaba Nagy: az én anyám legalább NŐ. Már vagy 150 kiló....

György Csaba Nagy 2020.12.18. 17:38:36

@a nagy hohohohorgász: Helyes, tartsd jól, bár börtönkosztot érdemelne egy nagy bűnéért. Kitalálod, mi az?

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 17:53:33

@György Csaba Nagy: vak vagy komám. Az elvbaratod velem akar kiszurni de téged szopat... hahaha

nincs1agy 2020.12.18. 18:05:06

@boborján20: Hát én írtam jó néhány két mondatnál hosszabb kommentet, ellenben te nemigen, ahogy az adatlapodat elnézem.( Bocs, lehet, hogy vannak hárommondatosak is.:DD)
Anyád nem örül, hogy rendszeresen erre a "Pride-ra, vagy mire" jársz nyaranta, mindenféle gyanús alakkal.:D
Valamint mostanában állandóan nyitva hagyod a kis ablakot, mert lehet, hogy jön a Józsi az ereszen. Kis korodban a Mikulást vártad, most meg a Józsit.:DDD

György Csaba Nagy 2020.12.18. 18:09:29

@a nagy hohohorgász: Úgy hasonlítotok, mint 2 szürke szamár. Sebaj, válaszom neked is jó.

boborján20 2020.12.18. 18:10:21

@nincs1agy: :)))

baszod fityeszcsicska, ez most 4 mondat volt.
a végén még felvesznek iskolaőrnek vagy gázszerelőnek!:)))

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 18:14:26

@boborján20: hahaha. Nincs egy fogad sem bmeg,miről beszélsz te vén kommunista ....

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 18:29:03

Érdekes módon a novemberi demokrata győzelem óta nincs blm tombolas..... ki érti ezt?????

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 18:32:39

@boborján20: még van 28 fogam és kinottek a bolcsessegfogaim is taga papa:))))

boborján20 2020.12.18. 18:39:11

@a nagy hohohorgász: azok a bölcsesség fogak,szerintem sárkányfogvetemények:)

nálad és a parazita fityeszbandádnál nagyobb komcsitrágyadombot talán csak a ruszkiknál lehet látni.

lásd o1g tartótisztjét, kágébésputint!

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 18:43:53

@boborján20: jól van taga, te már csak tudod. Az életed során kb csak 4x arultad el a hazadat... büszke lehetsz

boborján20 2020.12.18. 18:52:43

@a nagy hohohorgász: 4x? meséjj, hallgatlak!:))

u.i.: a gazdád a csutigeci minden héten elárulja eszt a kurvaországunkat! ennyi.

atomic power 1986DucaDuca 2020.12.18. 18:53:30

@morph on deer:

"Van egy qrvanagy különbség: sem Gréczy, sem a pártja nem írja vele az alaptörvénybe, hogy másnak hogyan kéne élnie!"

Hol van ez leírva az Alaptörvényben?

Állításod valóban nagy különbség: az egyik tudja, mi a normális, leírja, a másik meg nem, mert az abnormalitás az elfogadott számára. Azt meg mégsem lehet törvénybe foglalni!

"Na ez a probléma az álszent fidesz nevű csürhével!"

Általánosítasz? Akkor a balliberális oldal csupa magamutogató, áramtolvaj, hanis videót készítő, kokainista? Mert ebből ez következik!

Günther Grass műveiben a német nemzet nácizmus miatti rossz lelkiismeretével foglalkozik, majd 60 év titkolás után bevallja, hogy a Waffen-SS-nél szolgált.

Ezek után a Bádogdob c. műve, ami a háború utáni német irodalom egyik legjelentősebb alkotása - ezzel vált világhírűvé- értéktelenné vált? Nyilván nem.

Az Alaptörvényben lefektetett elvek is hasonló módon túlélik az egyik szövegírójának botlását.

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 18:54:32

@a nagy hohohorgász: még mielőtt megkerdezned mikor, elmondom. 1, a szocializmus alatt, 2 89ben, 3 94ben de legfőképpen 2002ben amikor nagyjából fejlődni kezdett az ország te még is a ganekra szavaztal. Ha akkor nem vagy ilyen hülye most vigabban elhetnenk.

boborján20 2020.12.18. 18:54:44

@a nagy hohohorgász: egyébként, te ki voltál azelőtt, mielőtt loptad eszt a nicknevet?

ha van gerinced, elmondod.

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 18:56:02

@boborján20: A kurva országot a te gazdid mondta rémlik?

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 18:58:16

@boborján20: ugyanaz vagyok aki előtte:))) az külön szép dolog h te mondod meg kinek van gerince és kinek nincsen.... gratulálok. De ha te megmondhatod akkor ov is...

boborján20 2020.12.18. 19:01:56

@a nagy hohohorgász: gyurcsány mondta, és igaza volt.

az utóbbi 10 év és te igazolod őt! ez az ország egy kibaszott kurva ország, ahol egy moslék fityeszbűnöző megvezet 2 misi droidot, téged is.

ennyi, nincs itt semmi varázslat!

boborján20 2020.12.18. 19:02:50

@a nagy hohohorgász: :)))

a nagy hohohorgász
0 bejegyzést írt és 3300 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

2020.01.16. óta tag.

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 19:06:38

@boborján20: hány fogad van batmen? Az kicsit több mint 2 millió pont harmadszorra szoptatott titekek szarrá 2 millió nem szavazó hallgatólagos beleegyezésével.... de ők biztos veletek vannak... te mekkora barom vagy hahaha

boborján20 2020.12.18. 19:11:43

@a nagy hohohorgász:

két millió légy nem tévedhet, mi szarcsimbók?:)))

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 19:13:55

@boborján20: szerintem is tévednek az ellenzéki szavazok:)))

boborján20 2020.12.18. 19:20:11

@a nagy hohohorgász: na ki voltál azelőtt, mielőtt loptad eszt a nicknevedet?

erről pofázzál, ne süketelj!:)

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 19:31:16

@boborján20: mondtam már ugyanaz aki előtte.

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 19:37:04

@a nagy hohohorgász: Neked bejott a számítógép ugy látom, mert fogak nélkül nem tudnal beszélni .

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 19:37:55

@boborján20: mondjuk ennek qurcsany örül mert nem tudsz fogazni...hahaha

nincs1agy 2020.12.18. 20:03:05

@boborján20: Továbbra is két sor. Ennyi tudsz mindössze tényleg?

boborján20 2020.12.18. 20:12:46

@nincs1agy: lehet, hogy csak ennyit tudok, de legalább nem vagyok egy moslék tolvaj, mint te és a gazdád a csutigeci.

tényleg. ennyi.

a nagy hohohorgász 2020.12.18. 20:41:05

@boborján20: mi van taga beutott a prosztata gyógyszer? Vagy elaludtal a barátok közt alatt?

morph on deer 2020.12.18. 22:13:13

@atomic power 1986DucaDuca:
“ Az Alaptörvényben lefektetett elvek is hasonló módon túlélik az egyik szövegírójának botlását.”

Azaz te is látod, hogy a Grass párhuzam sánta, mert nem a szöveg leírása, vagy leírója a probléma, hanem az a retrográd, hazug katyvasz, amit te elvnek nevezel!

Egyébként igen, most már általánosítok, aki ugyanis még ma is az álszent fidesz nevű csürhével tart, az vagy a gondolkodás képességétől mentes, vagy a tisztességtől, vagy éppen mindkettőtől!

De legalább a humorérzéked a helyen van: “ az egyik tudja, mi a normális, leírja” :)))

Hogy el ne felejtse, mi?

Az apa férfi, az anya nő!

Jellemző módon addig nem jutott el agyilag ennek megfogalmazója, hogy egy leszbikus pár sem mondaná a gyereknek, hogy valamelyikük is az apja, mert ahhoz nem leszbikusnak kéne lenni, hanem hülye fideszesnek!

Ugyanez a másik egynemű pár esetén is fennáll, mivel ott sem arról van szó, hogy a Józsi az apa, a Zsolti meg az anya lenne, ez legfeljebb orbán agymenése!

Idióta csürhe..! Igen, általánosítva!

nincs1agy 2020.12.18. 22:13:34

@boborján20: Agyad kevés, ez a lényeg.:D

nincs1agy 2020.12.18. 22:26:18

@morph on deer: Itt sokkal inkább az adminisztratív nyilvántartásokról van szó, hogy ne jussunk el odáig, mint az idióta nyugatiak, hogy a szülőknél nőt is be lehet írni apának vagy egy férfit anyának.
Érted, hogyha '22-ben esetleg valami csoda folytán nyernétek, akkor ne csinálhassátok meg, hogy Gézukánál az anyja neve résznél Kovács Béla szerepeljen, mert ti lehetővé teszitek az örökbe fogadó homár párnak, hogy töröltessék a biológiai anya nevét( ha ismert) és beírják a helyére Bélát. Ehhez most már kétharmaddal kellene nyernetek.:D

MAXVAL bircaman közfingó 2020.12.18. 22:38:27

Elhelyezem este egy fingot a liftben. Kíváncsi vagyok, reggel ott lesz e még.

Falshang 2020.12.18. 22:46:51

@boborján20: "u.i.: a gazdád a csutigeci minden héten elárulja eszt a kurvaországunkat! ennyi."

érdekli is ez őket, a lényeg, hogy nincsenek migránsok.

morph on deer 2020.12.18. 23:25:28

@nincs1agy:
“ mert ti lehetővé teszitek az örökbe fogadó homár párnak, hogy töröltessék a biológiai anya nevét( ha ismert) és beírják a helyére Bélát.”
:)))
Hogy mi van?
Ezt honnan a bánatból vetted?
És a lánykori neve Béluska, vagy Béluci lesz?
Azt ugye tudod, hogy ez marhaság? Amikor én utoljára néztem, már akkor is a “szülő / gondviselő neve” szerepelt mindenhol, másrészt meg manapság már egy hároméves is pontosan tudja, hogy nem apa szülte! (Na jó, fideszes hároméveseknél erre nincs garancia, ezt megértem :))

Amúgy ne aggódj több lehetőség is van a gránitszilárdságú megváltoztatására, ha eljön az ideje, de azt már most megígérhetem, hogy anyátok nem lesz Béla, Béláim!

Jön még KUTYÁRA dér. 2020.12.18. 23:50:31

@morph on deer: Otthon a négy fal között csinálhatjátok nyugodtan, amíg másokat nem akartok akaratuk ellenére bevonni. De a gyerekeinket nem adjuk.

Jön még KUTYÁRA dér. 2020.12.18. 23:51:25

@Falshang: Ha rajtatok múlna, már Budapest lenne a második Damaszkusz.

atomic power 1986DucaDuca 2020.12.19. 00:12:59

@morph on deer:

"Van egy qrvanagy különbség: sem Gréczy, sem a pártja nem írja vele az alaptörvénybe, hogy másnak hogyan kéne élnie!"

Konkrét pédát tudnál írni arra, hogy az Alaptörvény mely passzusai írják le, hogy "másnak hogyan kell élni"?

"Azaz te is látod, hogy a Grass párhuzam sánta, mert nem a szöveg leírása, vagy leírója a probléma, hanem az a retrográd, hazug katyvasz, amit te elvnek nevezel!"

Konkrét példát tudnál az Alaptörvényből idézni?

morph on deer 2020.12.19. 10:40:27

@Jön még KUTYÁRA dér.:
“ De a gyerekeinket nem adjuk.”
:)
Ezt talán beszéld meg Kaletával, ő az illetékes a kérdésben.

morph on deer 2020.12.19. 10:46:08

@atomic power 1986DucaDuca:
“ Konkrét példát tudnál az Alaptörvényből idézni?”

Igen, tudnék.
Ha szándékomban állna belebonyolódni egy parttalan szemantikai vitába, akkor meg is tenném. De nincs.

Olvasd el. Ha neked tetszik és minden szavával egyetértesz, akkor gratulálok, akkor te a helyeden vagy.

Libernyák mentes jó napot! 2020.12.19. 11:01:52

@morph on deer: Ha egy meleg vagy langyi elolvassa az Alaptörvényt, akkor megnyugodhat, hogy nemcsak nem mondják meg neki, hogy milyen lyukba dughatja a micsodáját és milyenbe nem, hanem kimondja, hogy ehhez alapvetően senkinek semmi köze.

"VI. cikk
(1) Mindenkinek joga van ahhoz, hogy magán- és családi életét, otthonát, kapcsolattartását és jó hírnevét tiszteletben tartsák."

Ez persze nem a magyar Alaptörvény nóvuma, ez minden kulturált európai/nyugati alkotmányban így van.

Falshang 2020.12.19. 11:55:20

@Jön még KUTYÁRA dér.: "Ha rajtatok múlna, már Budapest lenne a második Damaszkusz."

hogyne, és mindenki buzi és drogos is lenne.

atomic power 1986DucaDuca 2020.12.19. 12:22:55

@morph on deer:

"Igen, tudnék.
Ha szándékomban állna belebonyolódni egy parttalan szemantikai vitába, akkor meg is tenném. De nincs."

Márpedig csak konkrétumokról lehet vitázni! Konkrétumok nélkül pedig nem fair kritizálni!

morph on deer 2020.12.19. 12:35:41

@Libernyák mentes jó napot!:
“ nemcsak nem mondják meg neki, hogy milyen lyukba dughatja”

Ma még. Viszont nem ez az igazi probléma a gránitszilárdságú irománnyal, hanem az egész dohos retrográd szemlélete.
Na meg az olyan szépségek, mint amik legújabb módosításban találhatóak.

A meleg-langyos (termál?) kérdés csak az “apa férfi, anya nő” hülyeség kapcsán merült fel, de ez is jelzi, hogy tulajdonképpen mekkora a sötétség...

morph on deer 2020.12.19. 12:43:59

@atomic power 1986DucaDuca:
“ Márpedig csak konkrétumokról lehet vitázni! Konkrétumok nélkül pedig nem fair kritizálni!”

Mondtam már, hogy eszemben sincs belekezdeni egy végtelen vitába, meg tulajdonképpen értelme sincs, hiszen semmin nem változtat, sem így, sem úgy.

Egy eleve nem fair törvényalkotási rendszer segítségével, saját érdek és sajátos ízlés alapján elkövetett alaptörvényt és annak kilencedik, sunyi módosítását kritizálni nem fair?
Úgy legyen.

A közpénzek legújabb meghatározását azért figyelmedbe ajánlom, hátha kis merengésre késztet. :)

boborján20 2020.12.19. 12:48:35

@atomic power 1986DucaDuca:

"Konkrétumok nélkül pedig nem fair kritizálni!"

egy fityeszesdroid ilyet képes leírni?!

beszarok rajtad nyomorult fityeszjobbágy!:)))))))))))

coub.com/view/1qobd3

atomic power 1986DucaDuca 2020.12.19. 13:27:16

@morph on deer:

"A közpénzek legújabb meghatározását azért figyelmedbe ajánlom, hátha kis merengésre késztet."

Ez egyelőre nyitott kérdés. További jogszabályok módosításán fog múlni, mit értünk közpénz alatt.

"Mondtam már, hogy eszemben sincs belekezdeni egy végtelen vitába, meg tulajdonképpen értelme sincs, hiszen semmin nem változtat, sem így, sem úgy."

Ezzel azt akarod mondani, hogy hosszú évek óta feleslegesen vitázol ezen a blogon?

"Egy eleve nem fair törvényalkotási rendszer segítségével, saját érdek és sajátos ízlés alapján elkövetett alaptörvényt és annak kilencedik, sunyi módosítását kritizálni nem fair?"

De, fair. Például így, hogy kiemelsz egy konkrét passzust, mondjuk a II. cikk-ből

" Az emberi méltóság sérthetetlen. Minden embernek joga van az élethez és az emberi méltósághoz, a magzat életét a fogantatástól kezdve védelem illeti meg.", és elmondod, mi a kifogásod vele szemben. Erre már lehet reagálni.

MAXVAL bircaman közirtó 2020.12.19. 13:54:44

Ha vóna kocsma, jól bebasznák!

Libernyák mentes jó napot! 2020.12.19. 17:17:59

@morph on deer: "Viszont nem ez az igazi probléma a gránitszilárdságú irománnyal, hanem az egész dohos retrográd szemlélete."

Szerintem a magánélettel kapcsolatban az Alaptörvénynek ezen felül nem nagyon van más mondanivalója, és nem is kell, hogy legyen. Hogy ez szerinted miért retrográd, azt viszont nem nagyon fejtetted ki, szerintem nehezen is tudnád.

Libernyák mentes jó napot! 2020.12.19. 17:20:53

@atomic power 1986DucaDuca: "kiemelsz egy konkrét passzust" (...) "és elmondod, mi a kifogásod vele szemben"

Szerintem ezek a "kritikusok" az életben nem jutottak el oda, hogy elolvassák az Alaptörvényt – köpködni jóval egyszerűbb, mint érveket keresni.

Esetleg odáig eljutottak, hogy megnézzék, hogy a "Nemzeti hitvallással" kezdődik, és akkor az már fujj, mert nemzeti, meg szerepel benne a hit is. Ezekkel az általános kritikákkal így nehéz mit kezdeni.

atomic power 1986DucaDuca 2020.12.19. 18:23:42

@Libernyák mentes jó napot!:

"Szerintem ezek a "kritikusok" az életben nem jutottak el oda, hogy elolvassák az Alaptörvényt – köpködni jóval egyszerűbb, mint érveket keresni."

Nagyon emlékeztet ez a helyzet arra, amikor a jogállamiság a téma. Mikor kiderül (Lásd Manfred Weber. Donáth Anna megnyilatkozásai alapján), hogy a jogállamisági vádak nem állnák meg a helyüket a bíróság előtt.

Az Alaptörvény bírálata esetében sem láttam olyan konkrétumot, amit fel lehetne hozni a benne foglalt hazugságok igazolására, illetve arra, hogy hogyan éljenek az emberek.

cicmen 2020.12.19. 18:36:49

@morph on deer: Ezt talán beszéld meg Kaletával, ő az illetékes a kérdésben.............

Kaleta nem fideszes, hanem hivatásos diplomata, másrészt pedig ha neked a szarnál nagyobb jelentőséged lenne, akkor fél óra múlva a te számítógépeden is ott lenne tízezer pedofil kép! Már ha érted te vén hülye, hogy mit akarok mondani!

nincs1agy 2020.12.19. 21:19:25

@morph on deer: Simán megcsinálnátok. Bármilyen förtelmes csúfságra képesek vagytok, ha azt látjátok, hogy a nyugati bácsik így csinálják. Nem lenne semmiféle gátlásotok a tekintetben, hogy egy örökbefogadó homoszexuális pár apaként és anyaként szerepeljen a gyerekre vonatkozó nyilvántartásokban, holott azonos neműek. Persze ehhez már kétharmaddal kellene nyernetek, hogy módosíthassátok az Alaptörvényt.
süti beállítások módosítása