B1 blogcsalád



Szerencsére már egyáltalán nincsen korrupció Magyarországon

2020. december 01. - kkerenyi

Ezt az állami szervek vezetői állapították meg egy tanácskozás keretében.

credit-india-today.jpg

November 27-én összeült több jeles állami fenntartású intézmény vezetője,  hogy megünnepeljék a korrupcióellenes állami fellépésről szóló első nyilatkozat aláírásának kilencedik évfordulóját. Az esemény résztvevői olyan fontos személyiségek voltak, mint Pintér Sándor belügyminiszter, valamint a Gazdasági Versenyhivatal, az Állami Számvevőszék, Az OBH, a Legfőbb Ügyészség, a Kúria, a Magyar Nemzeti Bank és a Közbeszerzési Hatóság vezetőségi tagjai. Ezek azok a hivatalok, amelyeknek egymástól való függetlensége az egyik alapja az államszervezet tiszta működésének - és itt most ne is pazaroljunk el több szót arra, hogy a fent említett intézmények vezetői közül ki milyen körülmények között jutott a hivatalához. Vannak, akik nemcsak egyenlőbbek, de függetlenebbek is, mint mások.

A meghívott vezetők mindannyian hozták az elvárt formát, és hatalmas sikerekről számoltak be. Összefoglalóikból világosan kiderült, hogy Magyarországon gyakorlatilag nincsen korrupció. Az, hogy a hírek ennek ellentmondanak, egy cseppet sem zavarta meg az érzékelésüket. Ami nem is csoda, hiszen ami az egyik oldalról összeesküvésnek látszik, az a másik oldalról gyümölcsöző összefogás. Ami az egyik oldalról lopásnak tűnik, az a másik oldalról célszerű forrás-átcsoportosítás. Ami az egyik oldalról a közpénzek lenyúlásának rendeleti szintű felmentésének tűnik a járványhelyzet miatti intézkedésekbe csomagolva, az a másik oldalról a nemzet vagyonának áttekintése és rendszerezése válság idején.

img_4364.jpg

Kovács László, a Közbeszerzési Hatóság elnöke külön kihangsúlyozta, hogy mekkora szerepet kapott a közelmúltban az átláthatóság és a tisztességes verseny. Legfontosabb alapelvnek nevezte meg, hogy hivatala mélyen elkötelezett a közpénzek hatékony felhasználása iránt. Ehhez csatlakozva mondta el a Gazdasági Versenyhivatal elnöke, Rigó Csaba Balázs, hogy a GVH személyes példamutatással jár elöl, hiszen minden egyes beszerzésük nyílt versenyben dől el. Az Állami Számvevőszék elnöke, Domokos László felhívta a figyelmet, hogy még a járványveszély sem tudta megingatni hivatalának törekvését, amivel a közszférát igyekszik egyre biztonságosabbá tenni, és a gazdaságot kifehéríteni.

Most, hogy kiderült: minden a legnagyobb rendben van, csak emlékeztetőül néhány apró tény az elmúlt egy hónap híreiből a végre teljesen korrupciómentes Magyarországról:

  • A gazdaságélénkítő csomag idegenforgalmi vállalkozásokat segítő kerete jelentős részben Mészáros Lőrinc szállodáihoz került
  • Piacra dobtuk a tavasszal vásárolt lélegeztetőgépek egy részét, bontatlan gyári csomagolásban
  • Két kilométer földutat kilencvenmillióból újítottunk fel, és ünnepélyes átadást is szerveztünk hozzá
  • a külügyminiszter mindenhová annyira siet, hogy csak helikopterrel érhet oda időben
  • Orbán Gáspár szakkollégiuma több, mint hatvanmillióért kaphatott épületet a belvárosban
  • Mindeközben kilencszáz milliárd forint hitelt vett fel az állam adósságainak enyhítésére

Szerencsére mindez teljesen nyomonkövethető, és látható, hogy a nemzet épülését szolgálja. A tisztességes verseny lényege végülis az, hogy a legrátermettebb nyerjen, és ha valaki annyira tehetséges, mint Mészáros Lőrinc, az igazán nem az ő hibája: égi adomány, amelyet bűn lenne nem kamatoztatni. A kevésbé tehetségeseknek pedig még mindig ott a a lehetőség, hogy a megfelelő családba házasodjanak. Minden érdek nélkül, tiszta szerelemből, korrupciómentesen.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3716307698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Galerida 2020.12.01. 09:22:57

Amíg nem minden busztendert Tüttő Kata gyermekeinek atyja nyer, addig van korrupció!
Vagyona jogosan csak annak lehet, aki mint Simon Gábor, az éhségmenet élén gyűjti össze az öregasszonyok mikroadományaiból!

MAXVAL birсaman közíró (cenzúrázott) · http://bircahang.org 2020.12.01. 09:51:59

Mindenhol a világon van korrupció. Mo-on is van, mértéke minimális.

MAXVAL birсaman közíró (cenzúrázott) · http://bircahang.org 2020.12.01. 09:53:47

@Galerida:

Biztos forrásból tudom, hogy Simon éppen fogyókúrázott akkor, így fideszes álhír, hogy nem éhezett az Éhségmenet alatt. Ellenkezőleg, nagyon is éhes volt!

nu pagagyí 2020.12.01. 11:14:41

Azt hiszem a korrupció mértékét nem a korrupció üzemeltetőinek kellene megítélnie.

cicmen 2020.12.01. 12:09:33

@nu pagagyí: Azt hiszem a korrupció mértékét nem a korrupció üzemeltetőinek kellene megítélnie...................................

Hanem a még korruptabb ellenzéknek! :DDDDDDDDD Ugyebár akinek nyitva volt a szeme 2010 előtt, az most besír rajtad!

Magentax 2020.12.01. 12:49:41

@MAXVAL birсaman közíró (cenzúrázott): Te már csak tudod - Bulgáriából beleugatva....

Galerida 2020.12.01. 14:25:04

Az a baj, hogy bár a Zölddossziés Ember, Gyurcsány és Hadházi is rendelkezik konkrét dokumentumokkal Orbánék teljes korrupciós tevékenységéről, mindhárman annyira finom, cizellált lelkű úriemberek, hogy képtelenek a leleplezéssel fájdalmat okozni a kormánypártnak!
Ezért igaz, hogy talpig becsületes, az objektív igazsághoz mereven ragaszkodó intellektuális fölényben levő ember nem ideális politikus!
Jakabban, Vadaiban, Szélben és Bangónéban viszont még bízhatunk....

nu pagagyí 2020.12.01. 14:30:55

Szinte sajnálom a konferencia résztvevőit, akiknek a "nem létező" korrupciót kellene üldözniük. Egyszerűen nem találnak kifogást a mintaszerű EU-s és állami tenderekben, amelyen mindig Mészáros nyer a piaci ár többszörösével. Nem gyanús a fideszes polgármesterek által uralt települések közbeszerzési tevékenysége. A Simonka-féle "területfejlesztés" is csak akkor került képbe, amikor egy másik fideszes polgármester elkezdett ágálni . Nem tűnik fel a politikusok családtagjainak közpénzből történő meggazdagodása, a nyilvánvaló összeférhetetlenségek nem vizsgálat tárgyai. Az sem korrupció, ha állami cég számolatlanul önti a lóvét az állampárt álcivil cöfjeibe, hogy a vezérigazgató úr jól feküdjön és az ugyanilyen indíttatásból elkövetett, monopol helyzetben levő állami vállalatok teljesen szükségtelen reklámtevékenysége sem az, a senki által nem olvasott/nézett/hallgatott médiákban. Olvassanak több Hadházyt! - már csak személyes érintettség okán is-, hátha felismerik, mit kéne üldözni.

ebella2 2020.12.01. 15:00:08

Alaposan meg kéne vizsgáltatni, aki ezt röhögés nélkül kimondja nyilvánosan.

öreg_répatorta 2020.12.01. 16:00:15

Most már a buzibáros, ereszszökevény a téma, szerintem lássuk, hogyan védik őt is a felszopók :-D

ebella2 2020.12.01. 16:39:58

@öreg_répatorta: Biztos lehetsz benne, hogy találnak mentséget a konzervatív keresztény párt politikusának.

Fülig José 2020.12.01. 16:44:26

@Galerida: ellenben az általad felsoroltakkal (vadai, nemtomki, szél, mittomki) a kincseskamra kulcsa a fitymásoknal van, ergo az a lényeg, hogy ők ne lopjanak. Hogy emezek mit is tudnának ellopni, a te ostoba elméd rejtélye...

Galerida 2020.12.01. 17:44:30

@Fülig José: Légy nyugodt, olyanok figyelik őket sasszemmel, akik tökéletes profik a lopásban!

leapyear 2020.12.01. 18:48:42

@MAXVAL birсaman közíró (cenzúrázott): Kérek abból a gerendából, amiből nálad a mennyezet épült, mert nem szakadt rád ekkora ordas nagy hazugság hatására...
süti beállítások módosítása