B1 blogcsalád



Szájernak mondom, hogy Orbán is értsen belőle

Egy kínos lebukás anatómiája

2020. december 01. - b1 blog

Mint az először egy belga lap híréből kiderült, a hét végén a  Fidesz egyik alapítója és régóta Európa Parlamentben dolgozó képviselője Szájer József azért kényszerült lemondani, mert a belga rendőrség rajtaütött egy homoszexuális gangbang partin, a kijárási tilalom idején, ahol ő is részt vett. Állítólag az ereszcatornába kapaszkodva próbált menekülni. Péhovard országa.

szajer_koszonet_fidesz_plakat.jpg

A gránitszilárdságú magyar alaptörvény egyik szerzője.Annak a pártnak oszlopos tagja, amelyik folyamatosan uszít a kisebbségek, így a melegek ellen is.

Mondhatnánk, Borkai, Kaleta, Szájer.

De a jelek arra utalnak, hogy más is állhat akár a háttérben, mint egy képviselő teljes morális csődje. (Nem, a csőd nem az, hogy meleg partin vesz részt. Ez az ő magánügye, semmi  közünk hozzá. A csőd az, hogy miközben ezek szerint ilyen helyekre jár, asszisztál(t) egy melegellenes, kisebbségellenes, keresztényellenes politikához, éppen a kereszténységre hivatkozva.

De lehet itt valami más, politikailag jóval súlyosabb dolog is. Az én erős feltételezésem, elolvasva a cikkeket, hogy könnyen lehet, hogy ez egy Orbánnak szóló jól irányzott figyelmeztetés, valamely titkosszolgálat által előadva. Végülis, lehetnek országok, amelyeknek elege lett a  a Mátrai Középhegység Géniuszából. Az üzenet  olvasata annyi: "Kedves Viktor, ha még kicsit ugrálsz, akkor könnyen lehet, hogy te következel valami finom lebukással. Minden jót és kellemes karácsonyt. Ne dud gi".

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5116310776

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nekoashi2005 2020.12.01. 15:09:22

Szájer irányultsága nyilt titok volt....

R.V.Juli · https://migrationaid.org/ 2020.12.01. 15:09:49

A homoszexualitás nem bün!!!! Ne ezért mondjon le!!!!!

a Miniszterelnök Úr nagy tisztelője 2020.12.01. 15:23:47

@R.V.Juli: az a baj veletek prűd feminácik hogy nem láttok tovább a cipőorrotoknál

R.V.Juli · https://migrationaid.org/ 2020.12.01. 15:25:47

@a Miniszterelnök Úr nagy tisztelője:

Mennyire tévedsz zsugabubus!! Józsi átül Katka mellé EP-ben ha van egy kis esze!
A szexuális irányultság nem bün!!!

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2020.12.01. 15:26:27

Mátrai Középhegység Géniusza.

ez jó.

Magam részéről én a keresztényüldöző kárpátok páváját használom rá.

Bryan élete 2020.12.01. 15:29:39

Ez mekkora! Ereszcsatornán lóg meg a közismert 58 éves eu parlamenti képviselő..az új magyar alkotmány megteremtője, a fidesz alapítója........Lehetett volna eltussolni vagy nem rajtuk ütni, ..........Világos üzenet.

Bryan élete 2020.12.01. 15:34:52

@R.V.Juli: nem is az volt a baj vele,mindenki tudta, de sohasem éltek vissza vele szemben emiatt. Hanem az, hogy rajtuk ütöttek a kijárási tilalom alatt és a keresztény, álszent, konzervatív főhősünk a buzibárból meztelen seggel kúszott le az ereszcsatornán az egész utca röhögése közepette. Ezt már nem lehetett eltitkolni.

ZX 2020.12.01. 15:36:40

Borkai, Kaleta, Szájer... alakul a buli. XD

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 15:42:24

@ZX: Mi van Laknerékkel Kispesten? Csak nem még mindig ők irányítják a kerületet?

MAXVAL birсaman közíró (cenzúrázott) · http://bircahang.org 2020.12.01. 15:45:21

Most nem lennék a ballibek helyében.

Hiszen ha igaz ez Szájerről, akkor aki kritizálja őt, az mind zorbánfasiszta... hiszen igaz demokrata nem támadja a másságot.

R.V.Juli · https://migrationaid.org/ 2020.12.01. 15:47:31

@Bryan élete:
Marhaság, kijárási tilalom? Benn voltak egy helységben! Homofóbia!!!!

A Józsival nem az a baj hogy meleg,. hanem hogy rossz helyen ül!!! Nem szabad lemondania!!! Használja a hatalmát a magafajták segítésére az EU.ban!!!!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 15:47:40

@MAXVAL birсaman közíró (cenzúrázott): Ha politikai hasznot szimatolnak, pont leszarják az állítólagos elveiket..Buziznak, cigányoznak, zsidóznak ők gond nélkül.

lobaszopiatej 2020.12.01. 15:50:28

Seggen keresztül nem terjed a vírus. Hol a probléma?

ZX 2020.12.01. 15:51:35

@MAXVAL birсaman közíró (cenzúrázott): Nem a másságot támadjuk, hanem az álszentséget.

Honóriusz 2020.12.01. 16:01:38

Nem a kábítószer, nem szexbuli, hanem járványügyi intézkedések megsértése a tett. Magyarul a tiltás ellenére többen összegyültek.

lobaszopiatej 2020.12.01. 16:06:18

@Honóriusz:

Akkor Brüsszel az álszent, mert nem tiszteli a melegjogokat :)

puszt 2020.12.01. 16:08:19

"Mondhatnánk, Borkai, Kaleta, Szájer." van az tovább is, igaz papság?

Bryan élete 2020.12.01. 16:09:27

@R.V.Juli: te még mindig nem érted! ez az egész sztory nem Szájerről szól, aki nyilván hetenként vett részt ilyen kanbulikon és minden belga sarki rendőr tudta még a jelenlévők lábméretét is. A pávatáncos kapott most egy figyelmeztető sallert. Hogy áldozatok nélkül nem megy a kakaskodás, az most kiderült. Széllel szemben, nem lehet pisálni.

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 16:18:51

@ZX: mi sem a zsidó sorost utáljuk hanem azt aki szopatja mot!!!

Fülig José 2020.12.01. 16:20:15

Buknak a tetves fideSSnyikek, egyik a másik után... ha így megy tovább, 22re darab se marad..höhö

ZX 2020.12.01. 16:22:14

@a nagy hohohorgász: A Zorbánt utáljátok ti is? :D

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 16:30:18

@ZX: igen utáljuk de a többit meg gyuloljuk...

öreg_répatorta 2020.12.01. 16:31:29

És védik, és védik. Képtelenek azt mondani, hogy ez már azért nekem is sok egy kicsit. Pedig őszintébb, emberibb lenne. Droidok, buták és közben szopnak ők is. Ez kell ennek a gecinek, az ilyen IQ hiányos sereg :-D

Fülig José 2020.12.01. 16:34:43

@öreg_répatorta: milyem égés már, szombaton a román csicskának gurult el a gyógyszer, hétfőn a dzsoni bukik...

morph on deer 2020.12.01. 16:36:40

@R.V.Juli:
“ A szexuális irányultság nem bün!!!”

Neki nem is az a bűne.

Először is: fideszes, - ez már alapból megbocsáthatatlan!
De:
Most ez egy 25 fős, kábítószerrel alátámasztott, csak férfiak(?) részvételével rendezett csoportos szexbuli volt, ami a járványügyi helyzet miatt a rendőrség által feloszlatásra került. Állítólag Szájer menekülőre fogta, de mivel nem tudta igazolni magát, így őrizetbe vették.

Na most ez a viselkedés azért képviselőként sem elfogadott, egy nemzetthy fundamentalista heteroszexuális keresztény párt - apa férfi, anya nő, - egyik alapító fő-ideológusától meg különösen visszatetsző, nem gondolod?

És nem is elsősorban azért, hogy - maszk nélkül(?) - mi kerül a szájába, hanem hogy mi kerül ki onnan!

Fülig José 2020.12.01. 16:36:43

@öreg_répatorta: vajon havasi g.ci erre mit fog tudni hazudni....? Ma éjjel nem alszik a válságSStáb, az tutker.. :-))))

cicmen 2020.12.01. 16:38:41

Állítólag az ereszcatornába kapaszkodva próbált menekülni. ...............+
Moszkvic sluckulcs vazze!
Teccet ahogy szabadkoztok, hogy nem az a baj, hogy meleg!

lobaszopiatej 2020.12.01. 16:39:13

hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A1jer_J%C3%B3zsef

"A Nemzeti Konzultációs Testület vezetője (2011). 2011 márciusában úgy fogalmazott, hogy az új alkotmány az ő iPadjén íródik.[4]"

cicmen 2020.12.01. 16:40:54

@öreg_répatorta: És védik, és védik. Képtelenek azt mondani, hogy ez már azért nekem is sok egy kicsit............................................

Hát soknak sok, de ettől még nem leszek libsi, mert az még rosszabb!

morph on deer 2020.12.01. 16:40:56

@a nagy hohohorgász:
“ ... azt aki szopatja mot!!!”

Azaz: szopni szabad, csak szopatni nem?
Nahááát!
És azt akkor hogy?

Hasdrubai Barcas 2020.12.01. 16:42:34

Szegény Szájert jól csőbe húzták a ballibsik!

Ugyanúgy, mint Strachét meg Borkait.... ezek a ballibsik egyebet sem tudnak, csak titkos akciókkal lebuktatni, a nekik nemtetsző emberkéket!

Ez az egész ballibsi bagázs mán tiszta James Bond!

Szájerrel nem az a baj, hogy buzi, meg buzi-orgián vesz részt, hanem az, hogy fideszes!

HA BALLIBSI VOLNA, AKKOR AZOK LENNÉNEK A FASISZTÁK, AKIK ILYENEKET NYILVÁNOSSÁGRA HOZNAK!

Hasdrubai Barcas 2020.12.01. 16:43:56

@öreg_répatorta: TÉVEDSZ!

A BUZIKAT ÉS A BUZI-ORGIÁKAT A BALLIBSIK VÉDIK!

Hasdrubai Barcas 2020.12.01. 16:45:54

ILYENKOR HOL VAN AZ LMBTQWXYZ.....?????

ILYENKOR HOL VANNAK A SZEMÉLYISÉGI JOGOK??????
(mint ALAP-JOGÁLLAMI KRITÉRIUM?????)

Hasdrubai Barcas 2020.12.01. 16:46:30

MIÓTA BŰN BUZINAK LENNI?

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 16:47:11

@morph on deer: ezt hogy sikerült kinyerni a mondandombol?

morph on deer 2020.12.01. 16:48:34

Még mindig lehet főkonzul Limában. Eddig bevált...

ZX 2020.12.01. 16:48:49

@Hasdrubai Barcas: "ILYENKOR HOL VANNAK A SZEMÉLYISÉGI JOGOK??????"

Mit kiabálsz? Így járnak a közszereplők.

Bezzeg ha a Gyurcsányt kapták volna el tiltott ultizás közben egy pohár borral a kezében, akkor már a fejét követelnék a az illibernyákok.

ZX 2020.12.01. 16:51:00

@Hasdrubai Barcas: Amióta a fideSS bűnné tette. Az anya nő, az apa férfi, mindenki ennek születik, apelláta nincs.

miért 2020.12.01. 16:52:13

A Ryanair zseniálisan reagált a brüsszeli orgia hírére
telex.hu/kulfold/2020/12/01/a-ryanair-zseniaisan-reagalt-a-brusszeli-orgia-hirere
Ez nem semmi!

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 16:55:15

Olyan jó nézni hogy elkezdodott a leggusztustalanabb küzdelem Európában is. És nem az igazság fog nyerni hanem az hogy ki tud jobban hazudni.... mennyi csontváz van a magyar politikában.... engem csak az zavar hogy a Szájer még értelmesnek tűnt és ő sem méri fel tettei következményét. És igen egy EU s orszagkuldott ne orgiazzon!!! Bármennyire normálisabb mint a hazaarulo ellenzék de erre nincs mentség.

Hasdrubai Barcas 2020.12.01. 16:57:24

@ZX:

Nosza!

Akkor máris mehetsz tüncikézni a Szájer mellett!!!!! a fasiszta Fidesz ellen, aki szerint "az anya nő, az apa férfi" .... EZ NETTÓ FASIZMUS!

a Miniszterelnök Úr nagy tisztelője 2020.12.01. 16:58:07

@ZX: Az anya nő, az apa férfi, mindenki ennek születik, apelláta nincs.

émmég nemigen láttam senkit anyának vagy apának születni
de ha a libernyák korcsok azt állítják hogy létezik ilyesmi
akkor sem hiszem el

Hasdrubai Barcas 2020.12.01. 16:59:03

@ZX:

EGYEBEKBEN TE KINEK A PÁRTJÁN ÁLLSZ?

A BUZIKÉN, AVAGY AZ "ANYA NŐ, AZ APA FÉRFI" PÁRTJÁN?

R.V.Juli · https://migrationaid.org/ 2020.12.01. 17:00:42

@Bryan élete:
"Hogy áldozatok nélkül nem megy a kakaskodás"

Ezaz b.meg! Miért áldozat aki meleg!!! Józsi ne mondj le!!!!!
Maradj EP-ben, értünk, áldozatokért!!!!!!
#pride

Hasdrubai Barcas 2020.12.01. 17:01:05

@ZX:

FIGYUSZ!

HA AZ IMÁDOTT BUZIJAID FIDESZESEK, AKKOR PUSZTULJANAK?????

Hasdrubai Barcas 2020.12.01. 17:03:35

Kérdem még egyszer.

Személyiségi jogok??????????????

A belga jogállamban ilyen nincs??????

R.V.Juli · https://migrationaid.org/ 2020.12.01. 17:04:07

@morph on deer:
"És nem is elsősorban azért, hogy - maszk nélkül(?) - mi kerül a szájába, hanem hogy mi kerül ki onnan!"

Biztos forrásból tudható hogy a Józsin szex közben mindig maszk van, ráadásul az egész fejet lefedő fajta.

mgdé 2020.12.01. 17:10:32

@a Miniszterelnök Úr nagy tisztelője:

"hová vezet ez"

A légvárból a valóság talajára.

Hasdrubai Barcas 2020.12.01. 17:10:43

@a Miniszterelnök Úr nagy tisztelője:

Mindig tudtam, hogy Brüsszel egy erkölcsi fertő!

Most mán csak az a kérdés, hogy buziként ment-e ki Brüsszelbe, vagy ott vált buzivá, a helyi szokások szerint?

Hasdrubai Barcas 2020.12.01. 17:14:29

@mgdé: Hát az tényleg nagyobb bűn, Brüsszelben buzi-orgiákra járni, mint itthon kamu-videókat készíteni a magyar egészségügy lejáratására!

mgdé 2020.12.01. 17:17:01

@Hasdrubai Barcas:

Kovi kamu videók révén lett valaki. Csak nem irigyled a sikereit? :D

cicmen 2020.12.01. 17:17:43

Amúgy megkérdezném most a magukat ebben a buziügyben aktivizáló lumpenproli komment társaimat, hogy ismét hol van a következetességük? Ugyanis pár hónapja igencsak kemény viták dúltak és akkor mi voltunk a homofóbok, mert nem engedjük a gyerekeinknek a gendermesék felolvasását, ellenezzük az egyneműek házasságát és pláne az örökbefogadást!
Most Szájer nem bírt a vérével és abban a kényes pozícióban lejáratta magát és még sok mindenkit, ami nekünk kellemetlen, de most arra kapóra jön, hogy titeket nagy genderimádó libsiket megkérdezzelek ezek után, hogy akkor rá lehet bízni a buzikra komoly dolgokat, vezető pozíciókat, vagy pláne gyerekeket????
Mert a mostani reakcióitok alapján ti sem szimpatizáltok az ötlettel, csak akkor mi a kurva anyátokról pofáztatok ezelőtt?

a Miniszterelnök Úr nagy tisztelője 2020.12.01. 17:18:12

@Hasdrubai Barcas: valahogy kimaradt az itteni ájvékból,
ez 1 diplomata buli volt
feltehetően a romlott külföldiek terjesztik a fertőt a tiszta bruxellesben

1ébként mint köztudott, bruxelles jelképe egy kisfiu fasza
a világ legkegyetlenebb gyarmata belga kongó volt

nna tudják ezek mitől döglődik a légy

Bryan élete 2020.12.01. 17:18:14

@R.V.Juli: szarok rá, hogy Szájer meleg-e vagy nem. Vagy hogy a felesége meleg-e vagy nem. Az sem érdekel, hogy érdekházasságot kötöttek és gyereket fogadtak örökbe. Sok ilyen pár él így éppen azért, mert melegek és üldözésnek vannak kitéve. Soha nem tudnék azért elitélni senkit.
De az, ahogy ez a bulika kikerült az újságokba, az nem véletlen, ez egy hadüzenet. És nem Szájerről van szó, hanem Orbánról, hogy most már elég, többet ne szarjon bele a közös levesestálba a közös asztalnál, mert mindenki abból eszik. És vigyázzon, mert róla is lehet "valamilyen anyag". Erről van szó. Szájer itt egy eszköz. Nyilván volt már számtalan hasonló bulin, amiről védett személyként tudnia kellett a szerveknek, mikor hova megy. Most buktatták le, mert ez a politika. Semmi köze a vonzódásaihoz.

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 17:22:03

@cicmen: amellett hogy eliteljuk fontos megjegyezni hogy nem a gyerekünk előtt vagy vele buzulodott. Jó lenne gondolkozni mielőtt írsz. Ha nem látnád jobban eliteljuk mint ti.

_atpijkamo_ 2020.12.01. 17:22:10

@R.V.Juli: "Használja a hatalmát a magafajták segítésére"

Hát eddig azt csinálta. A buzi fideszeseket segítette minden erejével. :))

Bryan élete 2020.12.01. 17:22:55

@Hasdrubai Barcas: Handó Tünde is meleg, a karrierjük érdekében, nameg valszeg fidesz nyomásra kötöttek egy látszatházasságot a kereszténydemokrata, konzervatív látszat jegyében.

_atpijkamo_ 2020.12.01. 17:23:15

@R.V.Juli: "A homoszexualitás nem bün!!!! Ne ezért mondjon le!!!!!"

1etértek.

cicmen 2020.12.01. 17:25:00

@ZX: Bezzeg ha a Gyurcsányt kapták volna el tiltott ultizás közben egy pohár borral a kezében, akkor már a fejét követelnék a az illibernyákok........................................

Mondjuk Gyurcsány már tetten lett érve néhány bűncselekmény elkövetésének a kellős közepén, aztán most mégis ő a favoritotok ismét, mert erkölcsileg pont hozzátok illik, úgyhogy keress kérlek valami más példát! :D

boborján20 2020.12.01. 17:25:36

na köcsög fityeszdroidok, remélem mától a pofátok lapos!:)))))

beszarás, szájerkoncsita a csatornán menekült, szaros fasszal, kábítószerrel a puttonyában, mint egy kibaszott retardált mikulás!:)))

PLAKÁTKAMPÁNYT! VÉDJÜK MEG A KERESZTÉNY KULTÚRÁNKAT A NYOMORULT FIDESZES BŰNÖZŐKTŐL!

Fülig José 2020.12.01. 17:25:38

Most tényleg, fitymahuszárok: nem féltek hogy bunkódóra ledarálja dzsonit...? Az lesz ám a performansz!!

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 17:26:02

@Bryan élete: Végre valaki gondolkodik. Elkezdodott a komolyabb politikai harc. Reméljük nem fog eljutni arra a szintre ahogy az iranit elinteztek

_atpijkamo_ 2020.12.01. 17:26:12

@Bryan élete: "Handó Tünde is meleg"

Persze. Emlékszel, 24 bírósági vezető MELEG szavakkal búcsúztatja Handó Tündét.

magyarnarancs.hu/feketelyuk/hando-bucsuztatas-124947

mgdé 2020.12.01. 17:27:05

@cicmen:

Végül is, feltételezhetjük azt is, hogy nem Viktornak akartak üzenni. S akkor akár igazad is van. S végre-végre, hogy vártuk már!, valami kis jóindulat is kicsordult belőled! :)

(Mondjuk az ereszcsatornán menekülés, ha igaz, az gáz.
Ha meg kokó is volt, akkor Borkai sem magányos harcos. Jó, tudom, Tompika - bár kétségtelenül minden gyanú felett álló állampolgár -, eddig is gyanús volt. :D
Ha viszont ez elfogadott a Párt vezető köreiben, akkor nem kéne marihuánás kölykökből akár priuszost is csinálni - tudom, ehhez te értesz jobban -, s még inkább elbaszni az életüket. Vagy - vagy. Mondom ezt úgy, hogy a sajátjaimat először én vágnám képen.)

Bryan élete 2020.12.01. 17:27:36

@Hasdrubai Barcas: személyiségi jogok? melegorgiáról ereszcsatornán menekülve a? Tatyóban az extazival? Eddig rendben lenne a dolog, DE mindezt kijárási tilalom alatt? Itt már megszünnek.

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 17:27:39

@boborján20: 2006 után nektek fomalyamatos kussban kéne lenni

Hasdrubai Barcas 2020.12.01. 17:28:02

@Bryan élete:

Valószínűleg igazad van!

Szerintem is jól tőrbecsalták, majd jól megzsarolták ezzel őt is, és Orbánt is.......hát ez a zsarolás most nem jött be.....

Kíváncsi vagyok a ballibsik mit kértek cserébe Orbántól, hogy ne hozzák nyilvánosságra ezt a Szájer ügyet.......

Orbán valószínűleg beintett a zsaroló ballibsiknek!

öreg_répatorta 2020.12.01. 17:29:08

Úgy látom kiosztották a pártközpontban, hogy kinek mit kell írni. Szánalmas barmok. De legalább megdolgoztok a pénzetekért, mondjuk jobb biztosan, mintha szájer dugna seggbe :-D

boborján20 2020.12.01. 17:29:41

@a nagy hohohorgász: mi van fityeszköcsög, te is ott voltál?:)))

cicmen 2020.12.01. 17:31:03

@a nagy hohohorgász: Mit nem értesz? Hogy akartok ilyenekre gyerekeket bízni? Nem gyerekek előtt csinálta? És? Megbízható? Nem! Ilyet politikus nem engedhet meg magának, mert ahogy a bölcsen a nevét elhallgató poszter is írta, ezzel könnyen behúzhatja egy titkosszolgálat! És mintha drogot is találtak volna nála, márpedig azt állítja, hogy nem fogyaszt, valaki odarakhatta neki és ismereteim szerint ez a másik titkosszolgálati módszer!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 17:31:45

@Bryan élete: Nagyon hamar rá fogsz jönni, hogy baromság, amit írsz.( Hidd el, hogyha Orbánról "lenne valami" már réges-régen elindult volna ellene a hadjárat.) A legviccesebb az egészben, hogy így gondolkodsz az EU-ról, és ennek ellenére egy demokratikus szövetségnek tartod. Vagy mégse?

_atpijkamo_ 2020.12.01. 17:33:55

„Döntésem egy hosszabb ideje tartó gondolkodás végére tesz pontot."

Jó hosszú ereszcsatorna lehetett. Vagy csak neki tűnt hosszú időnek, míg leért. :))

Hasdrubai Barcas 2020.12.01. 17:35:15

@boborján20: " a csatornán menekült, szaros fasszal, kábítószerrel a puttonyában"

Húúúúúú.... de tudod!

Gondolom mindennapi élményed a szaros fasz!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 17:36:22

@Hasdrubai Barcas: Cigánynak, zsidónak is csak akkor bűn lenni, ha kormánypárti az ember. Ez esetben a lehető legnagyobb természetességgel támadják az illetőt származása miatt a libsikék.

_atpijkamo_ 2020.12.01. 17:36:39

@Hasdrubai Barcas: "védened kell a buzikat"

Tudod mikor védelek meg titeket, fide$$fasszopó. :))

"azt hittem, ott szabad a drogfogyasztás"

Nem az a baj a szájereddel, hogy buzi drogos, az a faszt se érdekli. Az a baj vele, hogy hazug álszent képmutató fide$$tálib.

_atpijkamo_ 2020.12.01. 17:37:28

@Hasdrubai Barcas: "bejött neked ez az ereszcsatorna"

Az be. :))

Sírok, hogy nincs róla kép. :))

_atpijkamo_ 2020.12.01. 17:38:32

- Miért sírsz Pistike?
- A nagymama pofára esett.
- Na, nem olyan nagy baj az.
- De nem láttam.

mgdé 2020.12.01. 17:38:33

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Tehát fflórinak természetesen semmi köze néhányszázmillócska füstté válásának, csak hát a lipbpsik nem szeretik a bőre színét. Így gondolod? :D

Bryan élete 2020.12.01. 17:38:44

@cicmen: becsípődtél megint? Rádjött a Gyurcsány-roham? Térdenállva könyörgök, ha tudsz ilyet, írjál már valamit, egy kis kéjes pornós disznóságot, vagy ordenáré részeg ordítozós fetrengést meztelenül a kőrúton, vagy hogy fehér csíkot szív fel a Kék papagáj bárban, bármit!!!!! Nekem közömbös a Fleto, de hogy az empiriokriticizmusról is ő jut folyton az eszedbe, az már kóros. Menj orvoshoz.

boborján20 2020.12.01. 17:41:45

@Hasdrubai Barcas: baszod, ezek ti vagytok nyomorult fityeszretardált!

itt veritek a picsátokat, hogy ne égjetek szénné, te frissnick:)))

coub.com/view/2mafxf

cicmen 2020.12.01. 17:42:19

@mgdé: nem kéne marihuánás kölykökből akár priuszost is csinálni - tudom, ehhez te értesz jobban -, s még inkább elbaszni az életüket. ................

Látod, ez a libsi legenda, mert a sima felhasználóknak soha nem jár komolyabb büntetés.
A Szájer ügyről meg annyit, hogy hosszú távon megérte, mert tisztult a párt! Hiába bukik le Borkai, hiába gyanús Tompika, hogy tol valamit, vagy mint Szájer, hogy valakit,(:D) ettől még marad a keresztény illiberális nemzeti irány!

_atpijkamo_ 2020.12.01. 17:43:16

@Veszéjben a lyogállamiság !: "az EU-ról, és ennek ellenére egy demokratikus szövetségnek tartod"

Hogy lehetne demokratikus, ha pénzeli Ondó Viktor gazdádat??? :))

_atpijkamo_ 2020.12.01. 17:45:21

@cicmen: "A Szájer ügyről meg annyit, hogy hosszú távon megérte, mert tisztult a párt!"

Ha ezer buziból kiveszel egyet, a többi mind buzi marad. :))

Akkor tisztult a fide$$, mikor Ángyánt és Hadházyt kivetette magából, nem maradt egy becsületes ember se. :))

boborján20 2020.12.01. 17:45:23

@cicmen: látom mir-mur mérges vagy, hogy józsika kihagyott a buliból, mi?

legközelebb pucsicsál jobban, és téged is elvisznek a kékosztrigába köcsögölni:))

cicmen 2020.12.01. 17:46:06

@boborján20: beszarás, szájerkoncsita a csatornán menekült, szaros fasszal, kábítószerrel a puttonyában, mint egy kibaszott retardált mikulás!:)))......................

Örülj neki, hogy nem terád törtek a rendőrök, hogy menekültél volna el a leszopástól remegő lábú tevéden? :P

_atpijkamo_ 2020.12.01. 17:47:38

@cicmen: "marad a keresztény illiberális nemzeti irány"

Akárhány drogos, kurvázó, buzi fide$$es lebukik, marad elég álszent hazaáruló a fide$$ben. :))

cicmen 2020.12.01. 17:48:41

@boborján20: legközelebb pucsicsál jobban, és téged is elvisznek a kékosztrigába köcsögölni:))...................

Ne aggódj kisfiam, én nem vagyok olyan, bár amennyi gyerektartást fizetek, anyagilag lehet, hogy jobban járok! Kabbe dzsipszi! :D

_atpijkamo_ 2020.12.01. 17:50:11

@cicmen: "leszopástól remegő lábú tevéden"

Azt mondod, remeg a teve lába, ha leszopod? Oké, te vagy ebben a járatos. :))

A birkák, kecskék hogy reagálnak, ha bő nyállal leszopod őket? Csak úgy általánosan mondjad, nem érdekelnek a zaftos részletek. :))

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 17:50:56

@mgdé: Nem, inkább arra gondolok, amikor csúti vajdáztok, meg kancigányoztok. Kossuth-téri tüntiteken egy roma származású rendőrt is utóbbival provokáltátok.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 17:52:06

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Pénzeli és zsarolja egyszerre. Tipikus libsi kettős tudatállapot.

morph on deer 2020.12.01. 17:53:13

@Hasdrubai Barcas:
“Kíváncsi vagyok a ballibsik mit kértek cserébe Orbántól, hogy ne hozzák nyilvánosságra ezt a Szájer ügyet.......”

Valamit rosszul tudsz: ezt a belga rendőrség hozta nyilvánosságra!

Ugye nem azt akarod mondani, hogy azok is Gyurcsánynak dolgoznak?
Vagy igen?

Fülig José 2020.12.01. 17:53:39

@Veszéjben a lyogállamiság !: te vagy ma szoliban, f.szopó....? hehehehehehe... nem lennék a helyedben! jó munkát, kisköcsög!

mgdé 2020.12.01. 17:53:48

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Mivel provokáltam én és kit??? :D

S ugyan mi okból kancigányoznék, vagy mi a manó, egy ilyen kedves arcú hölgyet, mint te?!

boborján20 2020.12.01. 17:53:49

@cicmen: bocs haver, de ezt most ki kell élveznem, hogy mekkora pofára esés ez a fityeszmaffiának:)))

lehet hogy szájerkoncsita nem is a vonaton írta a zalaptörvényt, hanem a búza haverjaival két menet közt:)))

_atpijkamo_ 2020.12.01. 17:55:24

"józsi, te szerencsétlen! ez a botlás csak és kizárólag azért ekkora hír, mert pont a te hazád és pont a te politikai közösséged követte el... ezért is próbáltál te a háztetőn keresztül menekülni, te pókemberek gyöngye! a többi résztvevőnek nem volt erre szüksége... ők csak 250 eurós kihágást követtek el. te "hazaárulást". most egész európa viktoron nevet miattad..."

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 17:56:53

@mgdé: Ok, tehát elhatárolódsz a Kossuth téri összellenzéki tüncitől. Tudod, amikor Fegyőr gránátot dobált, meg fel akartátok gyújtani az ország karácsonyfáját.

boborján20 2020.12.01. 17:56:56

@Veszéjben a lyogállamiság !:

te szerencsétlen fityeszork, te/ti baszmeg jobban neki futottatok az ajtónak, mint ágnes!:)))

coub.com/view/2magp7

morph on deer 2020.12.01. 17:57:06

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
“ Sírok, hogy nincs róla kép. :))”

De van video, csak levetették, személyiségi jogokra hivatkozva.
De ne aggódj, fogjuk még látni, mert az ilyesmi nem tud eltűnni, mint tudjuk. :)

_atpijkamo_ 2020.12.01. 17:57:08

@Veszéjben a lyogállamiság !: "csúti vajdáztok, meg kancigányoztok"

Az csak azért vicces, mert a fide$$fasszopók vergődnek rajta nagyon. :))

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 17:58:28

@Fülig José:

Nincs most időm érdemben reagálni.. Anyád tátott szájjal ,térdelve vár a nyilvános wc-ben. Indulok is..még pénzt kell váltanom, hogy legyen ezresem.:))

_atpijkamo_ 2020.12.01. 17:58:48

Meg kell értenetek Szájert. Ránézett Handóra, és inkább bebuzult. :))

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 17:59:37

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

Ez rólad szól elsősorban. Hej ha Soros apád tudná, megvágná az éhbéredet.:)

_atpijkamo_ 2020.12.01. 18:00:13

@boborján20: "jobban neki futottatok az ajtónak, mint ágnes"

:))

Fülig José 2020.12.01. 18:00:52

@Veszéjben a lyogállamiság !: pucolsz mi, fityeszcsicska..? megértem. azé' vigyázz merre szöksz, mostanság nem ti vagyok a legnépszerűbb entitás...még a végén elásnak. muhahahahahahahahahaha

R.V.Juli · https://migrationaid.org/ 2020.12.01. 18:01:44

@Bryan élete:
nagyon szomorú történet!! szégyelje magát az aki e mögött áll Bruxellesben, bárki legyen is az. Remélem Józsi felülemelkedik a történeten! A #momentum tárt karokkal várja az EP padsoraiban!!!!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 18:02:46

@boborján20: Mint ti április 8-án? Tényleg elhittétek délután, hogy nyerhettek, aztán este tíz körül rátok vigyorgott a valóság.:))

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 18:04:02

@Fülig José: Inkább megköszönnéd, hogy futja majd holnap krumplipaprikásra. ;)

Fülig José 2020.12.01. 18:07:19

@Veszéjben a lyogállamiság !: ez minden kolléga? nem lesz bónusz ammá ziher, de ha így folytatod, fizu se.... na húzz bele kiskancsó!

boborján20 2020.12.01. 18:08:12

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

ebben tök igazad van haver, de akkor mi akurvaköcsöganyjáért nem lépett ki már rég a fityeszből?

az a bűnbanda, saját állítása szerint valami keresztény bagázs:)))

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 18:11:17

@Fülig José: "na húzz bele"

Majd ha odaérek anyádhoz.:)

_atpijkamo_ 2020.12.01. 18:11:48

Vergődnek a fide$$fasszopók, még nem jött ki a központi anyag, mivel kell védeni Szájer seggét. :))

_atpijkamo_ 2020.12.01. 18:14:29

@Veszéjben a lyogállamiság !: "Ez hogy tetszik?"

Nem vagyok fide$$fasszopó, ti sírtok azon, ha nem láttok elég faszt. :))

Már akkoriban megmondtam, a grécivel az a baj, hogy dékás, a többi azon már nem tud rontani. :))

_atpijkamo_ 2020.12.01. 18:16:41

Szájjal József, fide$$ alapító tag. :))

boborján20 2020.12.01. 18:16:42

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

lenin, tényelek és a többi köcsög most van agytágításon, akarom mondani seggtágításon:)))

boborján20 2020.12.01. 18:17:59

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: :)))

minden fityeszes egy képmutató, ájtatoskodó faszkalap!

_atpijkamo_ 2020.12.01. 18:18:27

Nem értem igazán a riadalom okát. A buzi fideszesek morálisan nullán állnak. Nem tudnak a szájer miatt tovább süllyedni. :))

Irbisz 2020.12.01. 18:19:16

hááát, az a legkisebb baj, hogy a "keresztény" fideszes prominens, droggal melegpartin, a pandémiás gyülekezési előírásokat megszegve lebukott. Ettől még lehetne rendes ember.
De hát a fideszes és a rendes, becsületes ember egymást kizáró fogalmak.
Na jó, akadnak becsületes fideszesek is. de azok vagy nagyon öregek beszűkült gondolati világgal az M1 rabságában, vagy IQ80as egyszerű, falusi emberek az M1 rabságában.

ZX 2020.12.01. 18:20:06

@cicmen: "
Mondjuk Gyurcsány már tetten lett érve néhány bűncselekmény elkövetésének a kellős közepén, aztán most mégis ő a favoritotok ismét,"

1. nekem aztán nem favoritom, utálom mint a szart.
2. 10 év nem volt elég bizonyítékok gyűjtésére és az elítélésére? Szánalmasak vagytok!

_atpijkamo_ 2020.12.01. 18:20:23

Új fide$$es sport a bungee jumping után: szájereszezés.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 18:23:41

@ZX: De azért rá fogsz szavazni 2022-ben, nyugtass meg, miután végleg bedarálta a NOmentumot, meg a többieket.

_atpijkamo_ 2020.12.01. 18:24:13

Szájer az állítsuk meg Brüsszelt, úgy értette, hogy állítsuk fel Brüsszelben. :))

ZX 2020.12.01. 18:34:08

@Veszéjben a lyogállamiság !: Miután 2 választás lesz, Fidesz és mindenki más, így sajnos igen. Ez tovább növeli a kibaszott fideSS gecik bűnlajstromát. De hidd el, én fogom legelőször pofán verni egy szívlapáttal amint lehetőségem lesz rá.

Bryan élete 2020.12.01. 18:43:15

@Veszéjben a lyogállamiság !: ez a húsz centis farok kicsi
a Vadhajtásos fijjugnak? Mekkorához vannak szokva????

_atpijkamo_ 2020.12.01. 18:45:24

@Veszéjben a lyogállamiság !: Aj, menj el ondó Viktor Gazdád fészbúk oldalára, kurva jók a kommentek. Szólj a tartótisztednek, hogy törölgessen. :))

_atpijkamo_ 2020.12.01. 18:52:19

Semjén Zsolt 2005. március 17.: "Aki azt szeretné, hogy a tizenéves fia első szexuális tapasztalatait egy szakállas bácsitól szerezze, szavazzon nyugodtan a Fidesz-re!"

boborján20 2020.12.01. 18:53:20

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

én mostanában a vadhajtásokra szoktam járni röhögni.
a helyi leninek és tényelekek kurvára össze vannak zavarodva.

még nem döntötték el, hogy a buzik jó emberek vagy a sátán emberei:)))

cicmen 2020.12.01. 18:55:42

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Vergődnek a fide$$fasszopók, még nem jött ki a központi anyag, mivel kell védeni Szájer seggét. :))

Ugyan már, a múlt héten még ti voltatok a legnagyobb genderprpagandisták, most meg tőletek kell védeni a buzikat? Hogy van ez? :DDDDDDDDDD
Holnap mi lesz, elkezdtek gázkamrázni, amit ma Demeter szemére vetettetek?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 18:56:59

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

"Szólj a tartótisztednek, hogy törölgessen."

Anyádnak szoktam szólni emiatt, miután ejakuláltam.:))

_atpijkamo_ 2020.12.01. 19:01:19

@cicmen: "tőletek kell védeni a buzikat"

Nem az a baj a szájereddel, hogy buzi, hanem hogy hazaáruló fide$$es. :))

cicmen 2020.12.01. 19:01:22

@ZX: 1. nekem aztán nem favoritom, utálom mint a szart...........................................

És miután össze van fogva a moslék koalíció és annak a vezetője Gyurcsány, így kínos lehet, hogy ráfogsz szavazni mégis! Persze nem ez az egyetlen bizonyíték rá, hogy nincs eszed! :DDDDDDDDDDD

boborján20 2020.12.01. 19:03:06

@Veszéjben a lyogállamiság !:

te nem szájerjozefinával jársz gangbang partyra az ereszen?:)))

_atpijkamo_ 2020.12.01. 19:11:30

@cicmen: Azon percig se akad fönn senki, ha egy momentumos meleg. Viszont a buzigyűlölő fide$$fasszopók között egy álszent buzi alapító tag furán hat. :))

ZX 2020.12.01. 19:13:56

@cicmen: És kinek köszönhető a kényszerű összefogás? A redvás gecinek. 1 azonban biztos, hogy a gyurcsinak még így is több gerince maradt mint a dagadt törpe képmutató patkánynak.

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 19:17:04

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: azért valljuk be hogy durvább lett volna ha nem tudja ország világ h buzi. Én is csalódtam az amatorizmusaban. Legalább ne menekült volna.... mindenesetre amíg orbanrol nem derül ki egy oszod vagy titkos paktum a sorossal addig ez kevés lesz 22ben

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 19:19:11

@a nagy hohohorgász: ez amúgy köszönhető nektek akik normálisnak tuntetitek fel az abberalt viselkedest... ez volt Győrben is csak szólok.

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 19:20:16

@ZX: Most ki ne találd... hát nem a hazaarulok akartak osszefogni????

ZX 2020.12.01. 19:22:08

@a nagy hohohorgász: A legnagyobb hazaáruló a képmutató csúti majom.

_atpijkamo_ 2020.12.01. 19:22:48

@a nagy hohohorgász: "orbanrol nem derül ki"

Már minden kiderült a geciről.

Nyílt színen megnyúzhatna egy csecsemőt, a fideszesek őrjöngve ünnepelnék.

cicmen 2020.12.01. 19:27:10

@ZX: És kinek köszönhető a kényszerű összefogás? A redvás gecinek. 1 azonban biztos, hogy a gyurcsinak még így is több gerince maradt mint a dagadt törpe képmutató patkánynak.........................................

Na elő is jött a lumpenproli mentalitás és Orbán bűne az is, hogy összefogtok! :D Te tényleg teljesen hülye vagy? (ne válaszolj, láttam, hogy bólintottál) ??????
A másik a képmutatás vád! Bazmeg, itt próbálok veletek interjút készíteni, hogy hogy lehet, hogy pár napja még buziházasságot követeltetek, meg hogy meleg párok gyereket fogadhassanak örökbe, most meg ha jól látom, átmentetek homofóbba! :DDDDDD

mgdé 2020.12.01. 19:27:43

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Hm. Fegyőr gránátot dobott rád? Most már értem miért szereted sokkal jobban Gumilövedékes Feridet. Tényleg más minőség! :D

Felgyújtottuk - felgyújtotTUK ?? -, a karácsonyfát? Ezt a prostisrácok írták?
Akkor csak a tőlük szokásos :D , nem nagyon gyújthattam fel, mert még meg sem vettem. :D

_atpijkamo_ 2020.12.01. 19:28:57

Nem vitás, a geci szájert egy alkotmánybírósággal fogja büntetni. :))

_atpijkamo_ 2020.12.01. 19:30:29

@cicmen: "átmentetek homofóbba"

Senkiből nem lett fide$$es. :))

Normális emberrel ilyen nem történhet meg. :))

ZX 2020.12.01. 19:32:58

@cicmen: Tényleg ennyire sötét vagy? Nem Szájer buzisága a lényeg, hanem a képmutatás amit naponta előadtok. Dúró Dóra csak azért nem darálja le a fideszt ahogy van, mert közülük való.

boborján20 2020.12.01. 19:38:59

@a Miniszterelnök Úr a világ 8. csodálya:

kemény vagy fityeszköcsög, mint szájerjozefina az ereszen!:)))

_atpijkamo_ 2020.12.01. 19:39:11

Kifingtak a fide$$fasszopók. Semmit nem találtak szájer védelméről a Kubatov kézikönyvben. :))

_atpijkamo_ 2020.12.01. 19:41:59

@a Miniszterelnök Úr a világ 8. csodálya: "összeverődtek itt a buzik keményen"

De vert seregként távoztak, nincs még ukáz, hogy kell a szájert megvédeni. :))

mgdé 2020.12.01. 19:46:00

@cicmen:

Nézd, én örülök a jó szívednek, de ha sikerben reménykedsz, akkor Szájernél egy lényegesen szebb, kedvesebb valaki promótálásával kellene próbálkoznod, hogy a blogról valakivel hazavitethesd, s meleg, szerető otthonhoz juttasd. Kiskutyából, kiscicából is a cukit viszik leginkább haza a menhelyről, a védenced meg valahogy nem az. S nem biztos, hogy ennek a nem_kedvességnek a fő oka az orientációja, más baj lehet vele ...

_atpijkamo_ 2020.12.01. 19:46:16

@cicmen: "buziházasságot követeltetek"

Nyitott kapukat döngettek? A buzi szájer simán házasodott. :))

morph on deer 2020.12.01. 19:46:49

@cicmen:
“... annak a vezetője Gyurcsány, így kínos lehet, hogy ráfogsz szavazni mégis!”

Ha meg nem fogsz rá semmit, akkor szavazz a Szájerre, az igaz hazafira, aki még Brüsszelben is orbánt védi, azért próbált lecsúszni a csatornán egy szál hátizsákban..!

(Tényleg, mi van ezekkel a szerencsétlenekkel, hogy hátizsákkal járnak, öltönyben és felnőttként is?)

cicmen 2020.12.01. 19:48:14

@ZX: Nem Szájer buzisága a lényeg, hanem a képmutatás amit naponta előadtok. Dúró Dóra csak azért nem darálja le a fideszt ahogy van, mert közülük való....................

Képmutatás? Ugyanaz a véleménbyünk a genderizmusról, mint tegnap, itt ti kezdtetek el egy buziügyön rágódni.....éps tudom.DDDDDD hogy az belőbb írtad, hogy nem az a baj, de akkor meg mi? Az a baj, hogy nem viselt maszkot? Vagy hogy megszegte a kijárási tilalmat? A drogügy kétséges, de azt nem annyira feszegetitek!
Jaj és Dórikát is hagyhatod, mert egyrészt nem tartozik hozzánk, másrészt szerintem kamupárt, mert túl későn lépett ki az elkurvult Jobbikból, ráaddásul úgy maradt, hogy a férjét kivágták, amúgy meg ugyebár mindenki csak addig náci, amíg bele nem száll az összefogásba, mert a szépemlékű Heller anyó is jó szívvel ajánlotta a Jobbikot nektek, hiszen aki árulóó, az rossz ember nem lehet!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 19:48:51

@mgdé: Az a politikai oldal, amelyre szavazni fogsz.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 19:50:50

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

Várjál, várjál.. A brüsszeli főnik rosszul időzítettek, így most ezzel a témával ütik a Demeter Szilárdos műbalhétokat. Legközelebb alaposabban egyeztetni elvtársak ! :))

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 19:53:26

@boborján20: Mondtam már a másik nickeden, hogy anyádhoz járok. Ezért kaphatsz minden nap egy nagy tányér forrón gőzölgő, tápláló krumplipaprikást.:))

ZX 2020.12.01. 19:55:48

@cicmen: Nyugoggyále! (sic!) Hazudsz mint minden fideszes. Buzik ellen hoztok folyton törvényt miközben a legtöbb buzit a fideszben kell keresni. Mi ez ha nem képmutatás?
A Dórika meg hozzátok nőtt, csak gondolom a gazdád elfelejtett szólni.

morph on deer 2020.12.01. 19:55:53

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
“ Nem vitás, a geci szájert egy alkotmánybírósággal fogja büntetni. :))”

Szerintem meg perui nagykövet lesz. Ez már egyszer bevált!
;)

boborján20 2020.12.01. 19:59:05

@Veszéjben a lyogállamiság !:

dehogy jársz te nőhöz, te kis szájergyerek!
neked a férfiánuszrózsa a kedvenc virágod, ráadásul még, te vagy a váza is!:)))

_atpijkamo_ 2020.12.01. 20:01:38

@Veszéjben a lyogállamiság !: "most ezzel a témával ütik a Demeter Szilárdos"

Nebazz. Ondó Viktor gazdád uszította rá szájerre a brüsszeli rendőröket? :))

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 20:02:08

@ZX: miért is hazaarulo a gombóc? Mert nem orditja az epben magyarként hogy mo egy rohadt náci ? Szerintem előbb a hazaarulo fogalmát tisztázzuk....

mgdé 2020.12.01. 20:06:02

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Nem jött be. Realistaként nincs olyan politikai oldal, akire szavazok. Hiszek a rómaiaknak, a hatalom megrontja az embert, ők csak tudják, volt bár fura császáruk. :D Csak olyan, aki ellen. Tudod, protest. :) S azért így, mert egyben optimista is vagyok, s legelőször az aktuálisan legnagyobb sz@rt lapátolom ki a hajóból. Ha az megvan, a kisebbeket már könnyebb. Ahogy Szun-Ce is tanította. :D

morph on deer 2020.12.01. 20:07:04

@cicmen:
“ A drogügy kétséges, de azt nem annyira feszegetitek!”

Ezt inkább tisztázd a brüsszeli ügyészséggel, merthogy szerintük Szájer hátizsákjában Extasy (3,4-Methyl​enedioxy​methamphetamine) is volt.

Az igaz, hogy ő fideszes módon frappánsan és zseniálisan megmagyarázta a dolgot: ő nem tudja, hogy hogyan került hozzá, nem ő tette bele, biztos valaki más volt.

Ez tényleg nagyon valószínű, hiszen ez mindig így szokott történni..!
;)

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 20:16:51

@mgdé: egy dologra basztal rá, hogy a legtöbb ember ( köztük én is)viszont úgy gondolja 2010ben kilapatoltuk a legnagyobb szart. És még mindig kisebb szar a Fidesz mint a teljes osszefosas....

mgdé 2020.12.01. 20:19:35

@a nagy hohohorgász:

Ami könnyen kidobható, az nem lehet a legnagyobb. :)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 20:20:20

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Nem hinném. Arról van szó csupán, hogy rosszul konspiráltatok libsikék. Elfelejtettétek értesíteni a főniket, hogy később tessék szivárogtatni egy kicsit.:)

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 20:20:51

amúgy Fidesz szavazokent szerintem ez nagyobb blama mint Demeter. Mert Demeter nagyjából igazat mondott és semmi rosszindulatú zsidozas nem volt benne. A Szájer pedig szimplán fasz volt némi droghasznalattal megfuszerezve, de nem sikkasztott mint az okadek Borkai...

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 20:22:47

@mgdé: hidd el nekem nekem nem tűnt könnyűnek. Főleg nem oszod után. Tudod ekkora boszmeseget még senki sem csinált. Te se vitasd el ezt fletotol kérlek.

sinus67 2020.12.01. 20:23:14

Kubatov Elvtárs!
Tessen már valami szamárvezetőt küldeni, mert a trollhadsereg nehezen tér magához! Valami Gyurcsány-, vagy Soros-kártyát felcsapni. Vagy bárkit céltáblának, mert dől a budiájtó rendesen és a végén kiömlik a fekália, nem csak a szardarabok.

mgdé 2020.12.01. 20:30:28

@a nagy hohohorgász:

Pont Öszöd után már könnyű volt. Azt nem tudtam, hogy meddig lesz, de hogy a 2010-es választások idejére már nem ő lesz, abban teljesen biztos voltam. S ehhez nem kellett augurnak lenni. A világválság nem "a Feri", hanem a szocik további esélyeit erodálta le. Lágy, langyos eső, EU csatlakozott Kánaán helyett egy hurrikán érkezett.

rovid 2020.12.01. 20:35:15

Mráz soma, G.fodor és a " keményen álló cövek"????

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 20:40:02

@mgdé: nem, nem volt könnyű 4 évig még és még utána kb 3 évig.

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 20:41:12

@mgdé: Kérdezd a devizahiteleseket milyen kurvara könnyű volt az a pár év

eszti..... 2020.12.01. 20:43:47

@morph on deer:

majd megmagyarázzák, hogy csak aszpirin volt vagy vérnyomáscsökkentő gyógyszer. de mivel indokolják, hogy jogászként elmenekült egy rendőrségi akcióról?

mgdé 2020.12.01. 20:56:05

@a nagy hohohorgász:

Ne terelj :) , Fletó kidobása volt a téma, nem a devizahitelesek élete.
Ma meg a turista- és vendéglátóipariak, a taxisok, a virágboltosok, a ... élete nem könnyű. Az egészségügyisek, meg a (lelkiismeretes) tanárok élete szintén nem, bár másként nem.

(Amúgy meg, magam részéről soha eszembe nem jutott volna hosszabb távra nagyobb összeget felvenni egy olyan devizanemben, amilyenben nincs stabil bevételem. S különösen nem változó kamatra.)

mgdé 2020.12.01. 20:57:57

@eszti.....:

Pánikba esett. Az - akkor még - Okos Lajos a belső továbbképzéseken is elmondta:
Hülyének lenni mindenkinek joga van.

eszti..... 2020.12.01. 21:03:11

@mgdé:

biztos, hogy fideszes ez a Szájer? nekem úgy tűnik, mintha Soros kottájából játszana...

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 21:03:59

@mgdé: csak az a különbség hogy most az egész világban szarban vannak azok akiket leírtál, akkor meg csak a pannon puma döglődött...

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 21:05:40

@eszti.....: Szájer a múlt. Ellenben a Lackner brigád a mai napig irányítja Kispestet.Drága egy kerület lehet. A liftaknában tárolt 3.5 millió "egy hónapig kitart" csupán-ahogy a korrupt neandervölgyi kokainista fogalmazott.:)

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 21:06:59

@mgdé: tegnapi hír a retek klubrol hogy a digok a csigazabálok a friccek és a sógorok azon baszakodnak ki nyissa ki a sipályákat :))))) az osztrákok megígérték hogy kellő távolság lesz a hüttében :))) semmi sem lesz köztük se ruha se levegő :) mint szájer brüsszeli partiján :)

eszti..... 2020.12.01. 21:08:09

@Veszéjben a lyogállamiság !:

hülye-e vagy? ő írta az alaptörvényt. remélhetőleg nem drogosan egy orgia közepén.
bár.....

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 21:22:44

@mgdé: ha csak a bukás a lényeg akkor ne izgulj minden vezető bukik egyszer csak... Orbán is... várd ki szépen demokratikusan ahogy én. Te mondtad hogy könnyű akkor neked is menni fog

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 21:25:35

@eszti.....:

www.origo.hu/itthon/20201201-publicus-intezet-brusszel-szajer-jozsef.html

"Valószínűleg nem ez volt az első ilyen parti Brüsszelben, és valószínűleg "több tucat, de lehet hogy több száz képviselő, diplomata, brüsszelita, fontos ember vett részt rajta" - írja Pulai András, aki felteszi a kérdést, "ha sok fontos ember van ott, miért csak a Fidesz legfontosabb EU politikusa lett (eddig) körülírva?"

Hmm vajon ki lehetett még ott? Lehet, hogy a buzi vonal csak hozzá lett költve, mint Borkai esetében a kokó, amely valójában Lackneréknél látható Kispesten:

24.p3k.hu/app/uploads/2020/04/lackner-e1587713147970.jpg

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 21:26:28

@a nagy hohohorgász: amúgy meg a Szájer azért menjen a kurva anyjaba mert 2 napig ezzel lesz tele minden. De az hogy vmi migrans megint elgazolt ×embert az le van szarva

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 21:28:00

@a nagy hohohorgász: az osztrákok is szopjanak lovat hogy strache nagyobb botrány mint a lövöldözés Bécsben

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 21:30:17

@a nagy hohohorgász: Szegény hülye nem tudott róla, hogy idén nincs karácsonyi vásár. Ezek Tv-t se néznek, csak a Korán.

eszti..... 2020.12.01. 21:39:49

@Veszéjben a lyogállamiság !:

miért csak a Fidesz legfontosabb EU politikusa lett (eddig) körülírva?"

talán azért, mert egyedül ő menekült el /jogász létére/ a rendőrség kivonulásakor, aztán mentelmi jogára hivatkozva akart kibújni az eljárás alól. a hátizsákban talált tabletták is nyomtak a latban egy kicsit.
ha marad, talán nem kapja fel ennyire a média. valld be! van annak hírértéke, ha egy közel 60 éves uniós képviselő az ereszcsatornán keresztül próbál meglógni egy melegbuliból, mikor kiszáll a rendőrség.

R. V. Juli 2020.12.01. 21:41:32

Váháháhá, hihihihi, hahahaha: buzi!

eszti..... 2020.12.01. 21:48:05

@a nagy hohohorgász:

nem migráns volt, hanem egy 51 éves tökrészeg német.

cicmen 2020.12.01. 21:50:23

@ZX: Nyugoggyále! (sic!) Hazudsz mint minden fideszes. Buzik ellen hoztok folyton törvényt..........................................

Hát ez nézőpont kérdése, mert alapból csak a hülyék szerint nincs úgy, hogy az anya nő, az apa férfi és szomorú, hogy ilyen állatok miatt ezt a természetes dolgot törvénybe kell foglalni, az örökbefogadás pedig még nagyobb aljasság, mert a gyerek jogai eszetekbe sem jutnak, csak a buzik örökbefogadási jogait ugatjátok, hogy az ellenük van! A gyerekkel mi van ti nagy jogvédők, az egy tárgy?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 21:58:01

@a nagy hohohorgász: Meg a német titkosszolgálat is, hogy Strache lejáratásával volt elfoglalva, ahelyett hogy a fanatikus iszlám gócpontjait számolná fel saját országában.

morph on deer 2020.12.01. 21:58:29

@a nagy hohohorgász:
“ És még mindig kisebb szar a Fidesz mint a teljes osszefosas....”

Tényleg?
Az szerinted kisebb szar, hogy az iskolák helyett a templomokra, a kórházak helyett stadionokra, az egészségügyi dolgozók helyett focistákra költjük a közpénzt?

Te mikor hallottál arról, hogy a Gyurcsány magánrepülőn utazott meccsekre, vagy hordta a szeretőit yachtozni, netán a rokonait juttatta tízmilliárdokhoz?

Holnaputánig lehetne folytatni, de neked, - ha eddig nem fogtad fel magadtól, - meglehetősen feleslegesnek tűnik... Ami kár, mert akár gondolkodhatnál is kicsit.

Ami biztos, orbán után koalíciós kormányzás lesz, tehát nagyban ki lehet zárni, hogy valaki is ellenőrizetlenül dézsmálhatná a közpénzt, hiszen állandóan heten figyelik egymás kezét!
Ez messze nagyobb biztosíték, mint a jelenlegi egyszemélyi hatalom arra, hogy nem rabolják tovább az országot.

Még egy adalék: viktorunk jelenlegi kölcsöne az EU-s kb 0%-hoz képest 1,5%-os kamatával évente mintegy 54 milliárd forintot dob el a magyar államháztartásból, 30 azaz harminc éven keresztül!

És mindezt csak azért, hogy “nehogymááá” ellenőrizze bárki is, hogy mire költi a pénzt..!

Neked ez tényleg jobb, mint - mi is?

Mert az orbán utáni várható kormányzást összehasonlítani a 2010 előttivel, az a teljes ütődöttségre vall... És most tapintatos voltam!

Még csak hasonlítani sem fog!
Nézz körül, és azt fogod látni, hogy az ellenzéki vezetésű helyeken bizony odafigyelnek az emberekre! Amennyire tudnak, az orbáni szivatások ellenére is!

Ma olvasom, hogy a XVIII. kerületben a megbetegedett közfeladatokat ellátó személyek 100% táppénzt kapnak, csak hogy ne menjenek betegen munkába a 40%-nyi kieső jövedelem miatt!
Ésszerű?
Igen, az!
Ez kinek is kedvez?
A lakosságnak.
Jobb ez így, mit gondolsz?

Na ennyit erről...

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 21:58:52

@eszti.....: Moszkvában mercédeszeket osztogatnak..vagy mégse?

Fülig José 2020.12.01. 22:00:15

@cicmen: ja, amikor fideSSes mucsaparaszt apuka a gyerekek előtt veri félholtra anyukát, az okés. irgalmatlan ostoba fasz vagy.

cicmen 2020.12.01. 22:00:36

@eszti.....:
majd megmagyarázzák, hogy csak aszpirin volt vagy vérnyomáscsökkentő gyógyszer. de mivel indokolják, hogy jogászként elmenekült egy rendőrségi akcióról?......................

Ezt a gondolatmenetedet elmagyaráznád? Jogászként nem menekülhet? :D
Amúgy rendőrségi akció közben nem vagy semmi, csak intézkedés alá vont személy és mint olyan, köteles vagy kussolni !

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 22:02:51

@Fülig José: Ez csak abban az esetben megbocsátható, ha Gazsi veri rommá az asszonyt a cigánysoron. Vagy Ahmed az ingyen kéróban Stuttgart külsőn.Ugye?

cicmen 2020.12.01. 22:03:22

@Fülig José: ja, amikor fideSSes mucsaparaszt apuka a gyerekek előtt veri félholtra anyukát, az okés. irgalmatlan ostoba fasz vagy..,

Mondjuk ebből csak az jön le, hogy te vagy egy bődületes paraszt! :D Mi a tökömről beszélsz?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 22:07:01

@morph on deer:

"Ami biztos, orbán után koalíciós kormányzás lesz, tehát nagyban ki lehet zárni, hogy valaki is ellenőrizetlenül dézsmálhatná a közpénzt"

www.magazinlapok.hu/index.php/kispest-article/93-kispest-nem-doboz/1473-gajda-peter-triplazott-ot-evig-o-a-polgarmester

"Az MSZP-DK-EGYÜTT-PM-nek tizenegy képviselője lesz a testületben.."

HIHIHIHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
HIHIHIHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ
HIHIHIHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁHÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁÁ

eszti..... 2020.12.01. 22:11:15

@a nagy hohohorgász:

ahogy látom, időd is van, neted is. olvasgassál!

grécci mikropenist mindenkibe 2020.12.01. 22:13:20

ennél már csak a vóna meg a taga buzibb ja meg a donáld anna
küldöm a képeket a mikropéniszemről remélem válaszol

Fülig José 2020.12.01. 22:13:51

@cicmen: eggyel feletted, amúgy a túlso asztalnál ügyeletes kettőnek lejött. nem figyelsz, fityma...?!

Fülig José 2020.12.01. 22:15:11

@Veszéjben a lyogállamiság !: senki nem mondta, csak te hallod. figyi, ez csak a te fejedben szól.... mbaj,nem latszol hülyébbnek tőle, fideSSes vagy mindent elmond. :-)))

mgdé 2020.12.01. 22:15:49

@a nagy hohohorgász:

Ja. Mindenki másnak qrva könnyű volt. Biztos ezért nem szavaztak a görögök a már oly jól bevált Új Demokráciára és Paszokra, helyettük inkább a nagyok által lenézett Szirizára. Meg, kicsit később, a spanyol Podemos is ezért jött fel. De mondhatjuk épp az Afd-et is. S ráadásul még az a fránya Szudán is kettészakadt.

morph on deer 2020.12.01. 22:16:39

@a nagy hohohorgász:
“ De az hogy vmi migrans megint elgazolt ×embert az le van szarva”

Magyarországon?
Vagy magyar képviselőként Brüsszelben?
Esetleg egy buzibárból hazafelé, magyar képviselőként Brüsszelben?

Vagy most mi a gondod?
Az, hogy egy magyar vonatkozású hír fontosabb?

Az, hogy Szájer miatt még és is szégyellem magam magyarként, pedig sem fideszes, sem homoszexuális nem vagyok! (Bár ebből csak a fideszes megvetendő...)
És ez engem jobban érint, mint egy (másik) elmebeteg, aki elgázolt x embert!

eszti..... 2020.12.01. 22:18:27

@cicmen:

Nyilván menekülhet, főleg, ha van miért, de akkor az újságok címlapjára kerül. Ennyit azért tudnia kellene 59 évesen.
Nem ismerem a rendőrségi akciók menetét. De annyit sejtek, ha a tetthelyről egy véres kezű ember menekül, az többeknek feltűnhet.
Nálam a hab a tortán az a tény, hogy mentelmi jogára hivatkozva akart kibújni az eljárás alól. :D
A szerencsétlen! Ha beérte volna egy/két partnerrel, vígan hancúrozhatna máig egy hotelszoba mélyén.
Aszpirint írtam és vérnyomáscsökkentőt. Olcsó poén lett volna a kék tablettával előhozakodni.

_atpijkamo_ 2020.12.01. 22:20:34

@cicmen: "Mi a tökömről beszélsz?"

Mondjuk egy vak komondorról. :))

Azért tisztelem benned, hogy nem sunnyogtál el, mint a többi fide$$fasszopó, hanem egy szál karddal véded fide$$es isteneidet, libernyákok, jobboldaliak, meg mindenféle mosléknak titulált ellenzékiekkel szemben.

morph on deer 2020.12.01. 22:23:17

@Veszéjben a lyogállamiság !:
"Az MSZP-DK-EGYÜTT-PM-nek tizenegy képviselője lesz a testületben.."
:)
Te nagyon nem érted, ugye?

Nem az számít, hogy minek hívják őt, vagy a pártját, hanem az, hogy mennyire normális!
(Vedd orbánt az origónak, - az a nulla, - aki semennyire, és onnan indulj felfelé..!)

Ebben az esetben ugye a normális emberek döntöttek, nem az orbánhitű zombik!

Na most lehet sikítani!

_atpijkamo_ 2020.12.01. 22:29:44

"Szájer József nem akármilyen fideszes képviselő. Az ő ipadján fogalmazták meg azt az Alaptörvényt, ami kizárta az azonos nemű párokat a házasság lehetőségéből, és amelynek XV.2. cikkelye kizárta a szexuális orientációt a diszkriminációtól védendő tényezők közül.

És vajon most hogyan kérhetne maga számára védelmet a hátrányos megkülönböztetéstől az, aki korábban maga semmisítette meg ennek a védelemnek az alkotmányos alapját? Hogyan várhat saját maga számára elfogadást valaki, aki élen járt a magához hasonló emberek kirekesztésének támogatásában?"

drogriporter.444.hu/2020/12/01/a-csaszar-megint-meztelen

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 22:32:13

@morph on deer: én csak arról hallottam hogy elqurtuk nem kicsit hanem nagyon.

Cycmen 2020.12.01. 22:33:04

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: mocskos szemét sorosista libernyákok:

Buzit csináltak a Jóskából.

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 22:34:57

@eszti.....: Szóval kamuztal ribanc... hogy megy most a tót eü te kurva? Magyarhonbol kell szakember tesztelni???? Hát mi van a híres tót eüvel?

eszti..... 2020.12.01. 22:36:56

@a nagy hohohorgász:

faszikám! tudod jól, hogy te kamuztál.. :D
próbálkozzál csak, ez gyenge volt. legközelebb akkor reagálok, ha érdemlegeset virítasz. addig, pá!

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 22:37:17

@morph on deer: ja valóban. Meghalt 4 ember ártatlanul de téged jobban érdekel a buzi!!!! Gratulálok. Na ezért kívánom szajert a jo kurva anyjaba, pontosan ezért

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 22:39:46

@morph on deer: Te dumáltál arról, hogy a koalíciós vezetés garancia a korrupciómentességre. Hát kurvára nem az, ahogy a kispesti példa is mutatja, vagy Tüttő Kata busz ügye. Hány helyettese is van Karigeynek? Öt? Mennyibe kerül ezeknek a politikai múmiáknak a kitartása az adófizetőknek??

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 22:41:41

@Fülig José: Csak akkor illedelmesen félrenéztek, mert ugye kizárólag arról pc beszélni, ha a tahó fehér parasztja üti a nőjét.

_atpijkamo_ 2020.12.01. 22:43:51

@a nagy hohohorgász: " Meghalt 4 ember ártatlanul"

150 ember hal meg. Honfitársunk. NAPONTA. Ondó Viktor gazdád keze által. Kurvára leszarom a 4 külföldit.

_atpijkamo_ 2020.12.01. 22:47:13

@Veszéjben a lyogállamiság !: "Tüttő Kata busz ügye"

Nemtom mi az. Ellopott 3 milliót? Nem örülök neki. Mészaros Viktor gazdád 3 ezer milliárdot. Na, annak kurvára nem örülök.

Tudod mit? Leszarnám, hogy a gazdád 3 ezer milliárdot lop, ha közben felemelné Magyarországot. De az csak tönkreteszi, az egyik legszegényebb EU állammá tette.

boborján20 2020.12.01. 22:51:12

@eszti.....:

60 éves szájer, széttúrt seggel bedrogozva lemászik az ereszen. azé ez nem semmi!

azé a teljesítményeket ismerjük má el, ha kérhetem!:)))

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 22:52:46

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: ti még mindig itt tartotok hogy a covid miatti halál=Orbán megölte???? akkor Merkel , Makron, Putyin, Trump, majd Biden lelkén hány ember halála szárad?????

a Miniszterelnök Úr a világ 8. csodálya 2020.12.01. 22:55:55

Viktor 150 embert öl+ naponta
az 10 percenként 1
ilyen 6ékony emberre van szükségünk nem a ratyiferire aki még a felesége szakállas pofályát se tudja befogni

a Miniszterelnök Úr a világ 8. csodálya 2020.12.01. 22:57:24

@boborján20: salynálod má hoty az arabokat választottad nem ezt a kant

eszti..... 2020.12.01. 23:01:16

@boborján20:

+1

én értékelem. kergeti a kék madarat. fogadjunk, hogy az igaz szerelmet kereste. mondjuk, 25 potencionális partnerrel több esélye van megtalálnia, mint eggyel.

Fülig José 2020.12.01. 23:14:04

@boborján20: hát nemtom te hogy vagy vele, de legközelebb mikor a csúti dugó előadja a szokásos "mimagyarok kereszténykultúra"-t nem fogom kibírni röhögés nélkül...me beugrik dzsozi, ahogy tolja a seggit kifele az ablakon...jobb hely lett a világ, yeeee!

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 23:15:27

szerencsélyük volt a brüsszeli tekeseknek hogy szájer buzi, mert orbán őket is megbaszta volna hiába hetero... Éljen a mi vezérünk ORBÁN VIKTOR

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.01. 23:17:39

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

Hát mondjuk egész véletlenül a gyermekei apja nyerte a busztendert. Hmmm..

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 23:18:39

basszátok meg, csak én látom azt hogy azon vitatkozunk melyik ordenáré gané a kisebb gané???? függetlenül attól hogy bal vagy jobb!!! és mindannyian tudjuk hogy sokkal nagyobb ganék mint mi azt hinnénk...

morph on deer 2020.12.01. 23:40:47

@a nagy hohohorgász:
“ Meghalt 4 ember ártatlanul”

Meg.
Meg ugyanakkor 150 Magyarországon, akik ugyancsak nem vétettek többet, mint bíztak az orbáni ígéretben: mindenkit meg fogunk gyógyítani...

Azt amúgy honnan veszed, hogy migráns volt az az elmebeteg?
Csak kérdem, mert én mindössze annyit tudok, hogy egy Land Rover vagy Range Rover volt az autó, és elkaptak egy ötvenvalahány évest.
Nem úgy hangzik, mintha Röszkénél ásott volna alagutat, dehát sose tudni.

a nagy hohohorgász 2020.12.01. 23:52:23

@morph on deer: onnan veszem hogy eddig az összes ilyen gázoló migráns volt. Valóban, pontos infóm nincs. De ne aggódj én megyek a nem szavazók táborába. Nekem szájerrel betelt a fidesz pohár is(nem azért mert buzi, hanem azért mert hazaáruló), a többit meg hagyjuk. Érdekes a Morvai Krisztináról nem derülnek ki ilyenek.... Ő mondjuk meg Balóval hált. Szóval vissza az egész....

Sir Galahad 2020.12.02. 00:21:18

Teljesen egyetértek a szerzővel. Szájert már régóta figyelték, most volt itt az alkalmas pillanat a lebuktatására. Óvatlan volt, így járt. A Fidesz a jogállamisági vita kellős közepén elvesztett egy tapasztalt uniós jogászt, és a nyakába kapott egy botrányt. És igen, az is lehet, hogy figyelmeztetés volt. Most valamit lépnie kell a kormányoldalnak.

mgdé 2020.12.02. 00:43:20

@a nagy hohohorgász:

"betelt a fidesz pohár"

Az a helyzet, hogy a fidesz mára gyakorlatilag viccpárttá vált. Csak amíg a Kétfarkúak egy komolyan vehető, rendes, valódi viccpárt, addig a fidesz csak egy komolyan_nem_vehető entyempentyem viccpárt. Ettől persze még ők vannak hatalmon, csak épp minek ...

De semmi baj, a Bayer - a Tömjénzsóti áldott segedelmével - majd keményen felszólítja a pápát, hogy ..., a pápa meg majd ugrik, hisz ha BZsóti szól, akkor bizony ugrani kell, s minden, minden egy csapásra nagyon-nagyon rendben lesz!

Vagy nem így gondolod? :D

Fülig José 2020.12.02. 07:10:27

@Sir Galahad: " Most valamit lépnie kell a kormányoldalnak."
fogják a lopott szajrét és elhúznak a véres f.szba? mielőtt hat láb föld lesz a jutalmuk? mindnek?? na??

Sir Galahad 2020.12.02. 07:30:40

@Fülig José: Meg lennék lepve, ha ezt lépnék. Ilyet a másik oldal sem csinált, amikor sorozatban jöttek a botrányok. Inkább arra számítok, hogy valamivel megpróbálja elterelni a figyelmet.

Fülig José 2020.12.02. 07:35:34

@Sir Galahad: a román csicska már megpróbálta (parancsra, persze) hát... nem sikerült :-)
amúgy én sem számítok ilyen jó eredményre.

a Miniszterelnök Úr a világ 8. csodálya 2020.12.02. 08:01:24

román csicska

Adrian Nastase román kormányfő és Medgyessy Péter magyar miniszterelnök Románia nemzeti ünnepe alkalmából fogadáson vett részt vasárnap este a budapesti Kempinski Hotelben;
1918. december 1-jén a gyulafehérvári gyűlésen kikiáltották Erdély, Havasalföld és Moldva egyesülését

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.02. 09:38:00

@Fülig José: A költő szavaival élve: "álmodik a nyomor.." :)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.02. 09:40:40

@Sir Galahad: Mindenesetre hülyén időzítették a libsikék. Így ütik a Demeter Szilárdos ajvékolást. Nem tökéletes a kommunikáció a vörös segély berkein belül.:)

Sir Galahad 2020.12.02. 10:05:14

@Veszéjben a lyogállamiság !: Szerintem ez véletlen. Demeter a botrányt maga csinálta, elszámította magát, túllőtt a célon. Szájer esete más. Ő alighanem rendszeresen járt ilyen partikra, valamelyik ellenérdekelt külföldi titkosszolgálat régóta figyelte. A pillanatot most, a jogállamisági vita idején találták alkalmasnak a lebuktatásra, hiszen így Orbán pozíciója gyengült és elvesztett egy tapasztalt uniós jogászt. Azt nem értem, Szájer hogy lehetett ennyire elővigyázatlan, meg hogy a magyar titkosszolgálat miért nem figyelmeztette?

Fülig José 2020.12.02. 10:09:42

@Veszéjben a lyogállamiság !: persze, tudom én is... mindig lesz olyan mint te, aki mikor lepippantja a dzsozit és kakis lesz a szája elhiszi, hogy csokikrém... te mimagyarok keresztyénértékerend europamegvédő tróger te, rajtatok röhög a világ! Nem szégyelled magad, kicsibojler....?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.02. 10:10:19

@Sir Galahad:

Nem hinném, hogy ez az ügy túl sokat nyom a latba. Vétó mindenképpen lesz, ez politikai kényszer is. Sztem kicsinyes bosszúról van szó inkább. Szájer csak a nyilvánosságtól vonul vissza. Ettől még tanácsadóként közreműködhet.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.02. 10:11:12

@Fülig José: Én 2010 óta rajtatok röhögök balfaszok. Bukikkazzorrbány, ugye hülyegyerek? :))

chrisred 2020.12.02. 10:14:24

@Sir Galahad: Attól, hogy rendszeresen járt ilyen partikra, még lehet, hogy a veszélyhelyzeti korlátozás idején először volt, tehát korábban nem volt olyan körülmények között, hogy razziázzon a rendőrség. Aztán állítólag meg sem hívták erre a partira, tehát eléggé valószínűtlen, hogy előre megszervezett lebuktatás volt.

Fülig José 2020.12.02. 10:17:19

@Sir Galahad: "Demeter a botrányt maga csinálta,"- dehogy, a román tetü csak parancsra dolgozik, önálló gondolata nincs. Elterelés volt, nem jött be, most van 2 botránya a momagyaroknak 1 helyett... :-)
"ellenérdekelt külföldi titkosszolgálat " - gondolod hogy van még baráti?? Szerintem ez amolyan tudd-hogy -értsd lepes, a csútinak vissza kell fognia magát,kúlönbben lerörik a fejét. Meggyengült a pozíciója?! Komplett hülyét csináltak a narancstálibokból, csak a kivezényelt SSzerencsétlenek védik a mundért

Fülig José 2020.12.02. 10:19:33

@Veszéjben a lyogállamiság !: nincs direktíva, kicsirigó....? Hehehe. Na dolgozz meg a pénzedért köcsög.

mgdé 2020.12.02. 10:24:48

@Sir Galahad:

Khm. Pontosítsunk: Orbán hogy lehetett ilyen elővigyázatlan ...

Pontosan és réges-rég óta tudta, hogy Szájer ki/mi, milyen, s hogy ez kockázat.
Nagyon nem hinném, s szerintem senki más sem, hogy Szájernak ez lett volna a legeslegeslegeslegelső ilyen jellegű bulija.

cicmen 2020.12.02. 10:29:16

@morph on deer: Meg ugyanakkor 150 Magyarországon, akik ugyancsak nem vétettek többet, mint bíztak az orbáni ígéretben: mindenkit meg fogunk gyógyítani...

Téged nem tudnak, ugyanis az agybeültetés jelenleg még kivitelezhetetlen!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.02. 10:35:59

@Fülig José: Anyád dolgozott tátott szájjal ,térdelve meg tegnap azért, hogy te ma ebédelhess. Ügyes a néni egyébként.:)

_atpijkamo_ 2020.12.02. 10:49:18

@Veszéjben a lyogállamiság !: Ennyi van a Kubatov kézikönyvben válság esetére? Többet nem tudsz? Hát elég szánalmas. :))

Na, majd a holnapi kiadásban kitalálnak valamit a gazdáid, hogy Soros, vagy valami hasonló ötletes dologgal állnak elő. Addig magadra vagy hagyva a hülyeségeiddel. :))

cicmen 2020.12.02. 11:00:46

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Na, majd a holnapi kiadásban kitalálnak valamit a gazdáid, hogy Soros, vagy valami hasonló ötletes dologgal állnak elő............................

Nem lehet, pedig rátapintottál a lehetőségre, hiszen Soros fiának egy néger férfi a felesége, de mint tudjuk, ezt nem szabad észrevenni!

cicmen 2020.12.02. 11:13:51

@mgdé: Pontosan és réges-rég óta tudta, hogy Szájer ki/mi, milyen, s hogy ez kockázat..................

Mi a kockázat, hogy kretén? Diplomata semmilyen szexbulin ne vegyen részt, meg még van egy csomó olyan dolog, ami egy civilnél semmi port nem ver fel, de náluk végzetes! Maga a ratyiság mára sajnos még érték is lett!

_atpijkamo_ 2020.12.02. 11:14:54

Ondó Viktor megint csal a számokkal, miközben még így is naponta rekordot döntöget.

Az operatív törzs 604 áldozatot jelentett november elején. A KSH adataiban 951 a többlethalálozás az elmúlt évek átlagához képest.

_atpijkamo_ 2020.12.02. 11:21:01

A Fidesz EP-képviselője a helyszínről véres kézzel, hátizsákjában droggal, az ereszcsatornán keresztül próbált elmenekülni, de a rendőrök elfogták. A belga lap azt írja, Szájer meztelen volt, amikor elkapták.

444.hu/2020/12/02/megszolalt-a-ferfi-aki-a-szexbulit-szervezte-ahol-elkaptak-szajer-jozsefet

mgdé 2020.12.02. 11:22:08

@cicmen:

Igen. Pontosan az, hogy kretén. Azaz, nem bír uralkodni magán.

Nyugodtan lehetett volna kint egy jól fizetett szakértő, hátsó okosember. S ha az kint mehet, emellett simán osztrigázhat is. De az, hogy ő legyen a kinti - keresztény, konzervatív, nomegmittudoménmégmi - magyar szócső, az így elbaszás. S arra a helyre - a Józsiról amúgy réges-rég óta mindent tudó - Orbán tette, tehát Orbán baszta el. Ez van.

Tényelek 2020.12.02. 11:24:58

Ki nyel ma?
Játékos buzik a kiskeltben.

_atpijkamo_ 2020.12.02. 11:26:10

"A Fidesz-KDNP EP-képviselője szerint Szájer is csak egy esendő ember."

Bazmeg, a gyűlölködő fideszesek vergődnek, hogy ne vessük meg őket azért, amiért ők másokat megvetnek. De hát magukat vetik meg, maguk ellen hoznak kirekesztő törvényeket! A fideszesek tiltják, hogy a buzi fidesz alapító Szájer családban éljen, gyereket neveljen!!!

telex.hu/kulfold/2020/12/02/szajer-jozsef-hidveghi-balazs

_atpijkamo_ 2020.12.02. 11:27:06

@Tényelek : "Ki nyel ma?"

:))

Szájjal József, a Fidesz-KDNP EP-képviselője. :))

Fülig José 2020.12.02. 12:00:46

na most jól látszik, mit ér a magyar ha fideSSes... kushad mint szar a fűben. aztán ha a dagadt vajda legközelebb bepörög, hogy ki mindenkit "rúgtatok seggbe" (törökök, labancok, oroszok, vírus, brüsszel...) majd gondoljatok a mai napra.
az egyetlen egy ember közületek, akinek tartása van és ki mert állni a nyilvánosság elé egy általatok üldözött, lesajnált, megszégyenített, nem-is-ember meleg.
nincs rá szó, mennyire okádékok vagytok...

a Miniszterelnök Úr a világ 8. csodálya 2020.12.02. 12:07:04

nagy a frusztráció libernyákékban
de a követkeő 14 év orban uralkodást már 1/2 lábon is kihordják
ha a gut a közbe nem

Fülig José 2020.12.02. 12:08:26

@a Miniszterelnök Úr a világ 8. csodálya: köszönjük a releváns hozzászólást emese... ha ez minden, lehet menni mosogatni.

_atpijkamo_ 2020.12.02. 12:15:58

@a Miniszterelnök Úr a világ 8. csodálya: "nagy a frusztráció"

Az nagy. Szegény fide$$fasszopók nem tudják, hogy bő nyállal buzizzanak, vagy álljanak ki a melegjogok elhivatott harcosaiként. :))

Erre mondják, hogy a fagyi visszanyal. :))

a Miniszterelnök Úr a világ 8. csodálya 2020.12.02. 12:22:54

@Fülig José: hörögjé buzika egész nap
a segílykédet akkor is megkapod
az hogy ráizgultál a szájerre természetes, de beteg 1ben

Fülig José 2020.12.02. 12:31:20

@a Miniszterelnök Úr a világ 8. csodálya: hát geci, röhög a májam..de tényleg! haver, homlokon hugyozod magad, nem veszed észre??? nem tudod kidumálni, ha belilulsz az erőlködéstől akkor se... hát még a dagadt gazdád sem tudja mit hazudjon!
jaaa..! biztos leütésenként fizetnek... akkó' csak tessék, tessék..
:-))

György Csaba Nagy 2020.12.02. 12:49:27

Régi fideszes taktika: ha vmi botrány miatt támadnak, terelj és támadj vissza, akár homlokegyenest ellenkező témával. Új legfennebb annyi van, hogy a módszer leszivárgott, s olyan mezei géniuszok is próbálkoznak vele, mint veszéjben a Lyogállamiság.
Ilyen olcsón nem lehet megúszni a Szájer-ügyet. Erre a főhadiszállás rájött: először kibocsátottak egy szépséges nekrológot, hogyaszongya: 'teljes politikai közösségünk nevében köszönetet mondunk Szájer Józsefnek... stb., lásd fent a blogban. Ez ugyan mélyen igaz, mert Szájer utolsó tettével tényleg bizonyította, hol a helye a konzervatív keresztény értékrendnek a magyar közéletben, s talán, bár kevésbé, az európaiban is. Na de a részletek kiszivárgása után ez az álláspont tarthatatlanná vált. Kiderült, az évtizedes, heti 5 nap, napi 6-8 órát tartó brüsszeli ülésezés megfeszített robotja akkor válik elviselhetetlenné, ha mellette szabadidős tevékenység meggyötörte az ánuszt. Ilyen hátsóval már mégsem lehet egy kirakatban lévő élmunkás NER-kompatibilis. Egy ugrás az új értékelés: meghozta az egyetlen helyes döntést. Fenét ő hozta, ejtették, káros hülyévé vált.
A lényeg: újabb vezető ember története löki a képünkbe, milyen álságos, hazug, erkölcstelen ez a mi NER-ünk. Lehet, hogy kis hazánknak nem is keresztény konzervatív értékrend hozna boldogulást, hanem vmi olyan, ami egyszerűen őszinte, becsületes, szolgál és nem uralkodik. S mivel szentek csak az égben vannak, az ilyen viselkedést törvényi és intézményi biztosítékok támasztanák alá.

cicmen 2020.12.02. 13:03:17

@György Csaba Nagy: ha vmi botrány miatt támadnak, terelj és támadj vissza, akár homlokegyenest ellenkező témával............................

Én idevágó témával támadok, úgyhogy akár fel is világosíthat, hogy a mindenféle LMBTQ fetisizálása, a meseországos könyv körömszakadtáig védése, a melegházasság és örökbefogadás melletti igen erős kiállás után mire fel támadjátok Szájert?
Maga a jobboldali elutasítása a fentebb felsoroltaknak nem elégséges magyarázat, hiszen Szájer nem ezeken bukott meg, a nettó meleg hajlam pedig soha nem volt kifogásolva!
De mivel ezt kétlem, hogy felfogod és normális választ adsz rá, felteszem egyszerűbben, áruld már el, hogy éppen pont ti, mi a faszt buziztok!?

Sir Galahad 2020.12.02. 13:07:32

@mgdé: Én is pontosan ezt írtam: nyilván sokadszorra vett részt ilyen partin, biztosan figyelték is, de csak most lett érdemes lebuktatni.

ZX 2020.12.02. 13:11:57

@cicmen: Ha lenne agysejted és értelmezni tudnád a cikket akkor meglátnád mi a probléma. De fideszes kreténtől ilyet nem várok el.

telex.hu/velemeny/2020/12/01/nem-a-szex-a-lenyeg

Sir Galahad 2020.12.02. 13:12:16

@mgdé: Nyilván, de lehetett volna annyi esze, hogy legalább addig nyugton marad, amíg a vétós balhé le nem megy. Ez így túl magas labda volt.

György Csaba Nagy 2020.12.02. 13:21:24

@cicmen: Én én vagyok, nem mi. Mivel nem mondtam véleményt az LMBTQ ügyről, sem itt, sem máshol, nem is tudhatod, mit varrj a nyakamba. Így ez megint csak terelés.
A Szájer-ügy pedig épp elég vastag ahhoz, hogy magát a történetet és kezelését értékeljük, s ne kreáljunk hozzá libsi--bolsi összeesküvés-elméletet.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.02. 16:33:27

Még mindig nem válaszoltál. Akkor most Szerencs a libernyákok Mohácsa, vagy Mohács a libernyákok Szerencse?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.02. 16:35:39

@Sir Galahad: A vétós balhé így is úgyis lemegy. Szépen hátralépnek egyet-kettőt a lippschikék, ha nem akarnak vétót. Szájert nem sikerült eredményesen zsarolniuk , így nem marad más lehetőség.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.02. 16:38:00

@György Csaba Nagy: Kb. olyan vastag, mint amikor a metoozó DK-ról kiderült , hogy egyik vezető politikusuk faszos képekkel zaklat fiatal nőket. Lett valami hosszabb távú hatása rájuk nézve? Nem nagyon..

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.02. 16:38:48

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Még mindig nem válaszoltál. Akkor most Szerencs a libernyákok Mohácsa, vagy Mohács a libernyákok Szerencse?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.02. 17:02:52

@György Csaba Nagy: Lett valami következménye a DK-ra a Gréczy ügynek. Nem nagyon. Épp most készülnek felfalni a NOmentumot és a kisebb balos erőket.

György Csaba Nagy 2020.12.02. 17:08:07

@Veszéjben a lyogállamiság !: És Amerikában verik a négereket. Az én apukám pedig erősebb.
Szááááááááááááááájer!

cicmen 2020.12.02. 17:12:55

@György Csaba Nagy: Én én vagyok, nem mi. ..................................

Ugyanolyan lippsiproli vagy, mint amiből tizenkettő egy tucat, ne próbáld magad valami önálló entitásnak beállítani, ha együtt vonyítasz ezzel a falkával, az meg, hogy konkrétan mi mellett álltál ki eddig, nem fogom tételesen leellenőrizni, az ilyen tetűt messziről felismerem!

cicmen 2020.12.02. 17:24:09

@ZX: Ha nem a szex a lényeg, hanem egyéb erkölcsi aggályaitok vannak, pl. féltitek az országot egy bűncselekménnyel vádolható embertől, hiszen Szájernél drogot találtak, ami elég nagy gáz, akkor jó! Ja, meg aggódtok a belga járványhelyzet miatt is, hiszen illegális összejövetelen volt! Naná!
Ezek után, miért ugatjátok, hogy Sorost mi azért támadjuk, mert zsidó és nem azért, mert egy nemzetközi spekuláns, akihez bűncselekmények sorozata rendelhető és rászállt Magyarországra a baromságaival?
Lófaszt nem a szex, átmentetek homofóbba, csak hát tagadjátok!

György Csaba Nagy 2020.12.02. 17:47:50

@cicmen: Attól, hogy egy lumpenparaszt prolizik, még nem válik arisztokratává.
Nem részesülhetsz akkora seggberúgásban, mint amit megérdemelnél, sem akkorában, ami helyrerázna.

cicmen 2020.12.02. 18:43:31

@György Csaba Nagy: Proli stílus láttán mire gondoljak? A seggberúgással meg vigyázz, mert az kétkapus játék, visszafelé is elsülhet esetleg! :D

cicmen 2020.12.02. 19:00:41

@György Csaba Nagy: Ezt bírtad szólni? :DDDDDDDDDDDDD

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.02. 19:01:59

@György Csaba Nagy: Próbáltam a racionális énedre hatni, sikertelenül. De a Borkai ügytől sem zuhant be a kormánypárt népszerűsége, pedig ott még videofelvétel is volt. Szóval kér reménykedni.;)

mgdé 2020.12.02. 19:07:33

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Új infó van!
Orbán buktattatta meg a szerinte túlságosan is EU-ban maradás párti Szájert!

:D

mgdé 2020.12.02. 19:15:07

(Kár volt erőlködnötök, felesleges volt védeni, ha egyszer ti lőttétek le. :D)

morph on deer 2020.12.02. 19:18:03

@cicmen:
“ Lófaszt nem a szex, átmentetek homofóbba, csak hát tagadjátok!”

Persze, hogy a szex is.
Csak nem azért, mert homoszexuális, hanem azért, mert erkölcstelen, képmutató, hazug módon játssza a keresztény erkölcsiség szószólóját!

Szájer akkor sem lenne semmivel sem erkölcsösebb, ha családapa és magasrangú politikus létére egy hetero kuplerájból mászott volna ki egy szál hátizsákban, ne tévedj.

morph on deer 2020.12.02. 19:22:40

@mgdé:
“ Új infó van!”

De a módszer nem az, mint tudjuk. :)
Kezd nagyon beborulni a mi kis ellentengernagyunk.

Igen: mindenki- és a józan ész ellen tengernagy...

Fülig José 2020.12.02. 19:27:39

@morph on deer: jaj, hagyd már ezt a félhülye cickót. neki nem szóltak a közontban, hogy egyenlőre kuss van... amolyan demeter-féle okoskatörp :-)

György Csaba Nagy 2020.12.02. 19:57:49

@Veszéjben a lyogállamiság !: Kér vagy nem kér, reménykedni rövid távon nem lehet, hosszabb távon viszont nem remény, hanem bizonyosság, a NER bukik, mert a világ ilyen, és mert rászolgált.

György Csaba Nagy 2020.12.02. 19:59:54

@cicmen: Ha visszanézel, te kezdtél téma helyett személyeskedni. Mindenkit a saját kőbaltájával...

cicmen 2020.12.02. 20:10:16

@György Csaba Nagy: Nem tudom ki kezdte, de egy fasz vagy, miért is tagadnám! :D

cicmen 2020.12.02. 20:27:15

@morph on deer: Persze, hogy a szex is.
Csak nem azért, mert homoszexuális, hanem azért, mert erkölcstelen, képmutató, hazug módon játssza a keresztény erkölcsiség szószólóját!...........................................

És? Most lemondott kilépett! Azért ne te aggódj a keresztény erkölcsért, egyébként is úgy hangzott a mondandód, hogy nem keresztény esetében ezt elfogadod! Mondjuk Wittinghof cigánykurvabaszó nem is mondott le, a gecifotókat küldözgető Gréczy sem, meg a kispesti drogozó nagyfiúk, akik nem hülyék és összeszedik a három millát! :D Ennyit az erkölcsről, most így röviden!

György Csaba Nagy 2020.12.02. 20:55:30

@cicmen: De olvasni csak tudsz, nemde? Végül: menj a pékhez, és maradj is ott.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.02. 21:19:03

@György Csaba Nagy: 4-5 éve, meg 8-9 éve nem ugyanezt tetszett mondani? A remény hal meg utoljára.:))

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.02. 21:21:29

@mgdé: Ádehogy. Szájert megzsarolták, de ő nem vállalta a Sorosista ügynök szerepét. így nem maradt más, mint kiszivárogtatni az esetet.

mgdé 2020.12.02. 21:37:42

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Meztelen delikvens nem zsarolható, nincs nála toll, hogy aláírjon.
Megfelelő nadrágot is csak a legügyesebb diplomaták tudnak szerezni amikor úgy alakul, hogy legalább egy nadrág feltétlenül szükségessé válik, lásd Szendrő Márkus.

Szóval, bármit mondasz is, éppenséggel erre Orbán sokkal esélyesebb mint Soros :P

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.02. 22:07:50

@mgdé: Egyelőre csak Szájer neve szivárgott ki az "est" részvevői közül. Ha úgy táncol, ahogy fütyülve van nem szivárgott volna ki.

_atpijkamo_ 2020.12.02. 22:18:15

@Veszéjben a lyogállamiság !: "Ha úgy táncol, ahogy fütyülve van nem szivárgott volna ki."

Szerintem is Ondó Viktor gazdád zsarolta.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.02. 22:36:18

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Á dehogy. a tippem a német titkosszolgálat, vagy inkább állambiztonsági szolgálatnak nevezném.

mgdé 2020.12.02. 22:48:03

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Á, a Mutti ilyet nem csinál. :P Csak nem a lengyelek? :D

_atpijkamo_ 2020.12.02. 23:10:44

@Veszéjben a lyogállamiság !: "német titkosszolgálat"

Bebuzultatták, kábítószerre szoktatták, és elcsalták egy házibuliba egy nagyfarkú négerrel. :))

Túl sok kémtörténetet olvasol. :))

István Tamasi 2020.12.03. 10:04:32

Ez a titkosszolgálati akció című konteó legfeljebb egy zs kategóriás forgatókönyvbe fér bele, de abba is csak akkor ha paródiáról, burleszkről van szó.

István Tamasi 2020.12.03. 10:07:32

@Veszéjben a lyogállamiság !: Mint kiderült, Szájer nem is volt meghívva a fiús unga-bunga buliba. Tehát a titkosszolgálatok - persze a magyar titkosszolgálatokat kivéve - képesek valamilyen rejtélyes agyhullámokkal befolyásolni Szájert, hogy meghívás nélkül is éppen abba a buliba menjen el, ugye?

ebella2 2020.12.03. 12:45:27

@István Tamasi: de a másik nyolc fideszes aki oda szokott járni a szervező szerint jó érzékkel ezt a bulit kihagyták.

ebella2 2020.12.03. 12:47:43

@mgdé: Nekik is érdekelt az ottani buzibárban néhány konzervatív politikusuk. A szervező belga orvostanhallgató szerint.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.03. 13:26:28

@István Tamasi: Folyamatosan figyelték, adatokat gyűjtöttet róla. Az is lehet, hogy valakit ráállítottak, aki odahívta a házigazda tudta nélkül. Ahogy az is, hogy a folyamatos megfigyelés során követték idáig és már ment is a telefon a brüsszeli rendőrségen ülő ágenshez.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.03. 13:28:00

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Ha egy titkosszolgákat zsarolni akar, feltárja a célszemély gyengeségeit. Szájer becsületére válik, hogy nem engedett a zsarolásnak, inkább vállalta a következményeket,

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.03. 13:29:06

@mgdé: A mutti a Stasinál tanulta kis a szakmát, maradjunk annyiban.:)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.03. 13:53:16

@mgdé: Mese habbal. Te a Mikulásban is hiszel kisgyerek? Szombat estére kitisztítani ám a cipőt! :)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.03. 13:54:08

@chrisred: Hogy is volt? Visszaszaladtak az NSZK-ból az NDK-ba? Jó nagy kommancsok lehettek.:)

chrisred 2020.12.03. 13:57:11

@Veszéjben a lyogállamiság !: Ja, mint általában a lelkészek. Angela meg pár hetesen biztosan élkommunista lehetett. :)

mgdé 2020.12.03. 15:59:14

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Persze hogy hiszek!
Brüsszelben látták is őt, a nagyon jószívűt, élőben, az épp megajándékozott lakásból hátizsákkal mászott le az ereszcsatornán, mert az esztelen Rudolf miatt másznia kellett, ugyanis az a pirosorrú nagyon felszarvazott lütyő képes volt betartani az istállóból való kijárási tilalmat, pedig nem ember, így őt sétáltatni természetesen szabad lett volna.
(A legutolsó félmondatot magától törvénytudó Gulyás Gergelytől hallottam.) :P

mgdé 2020.12.03. 16:12:55

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Nahát! Akkor a Mutti egy leningrádi, a KGB tartotta fiókszervezeti továbbképzésről ismeri oly régről és oly jól a mi nagy - Mars budavári templomának ajtaját folyamatosan nyitva tartó - Pontifex Maximusunkat? :D

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.03. 16:18:10

@mgdé: Fú öregem, emiatt a kódolt buzizás miatt, amit előadtál most, örök életre kitiltanak a Prideról.:)))

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.12.03. 16:18:59

@mgdé: Nem tudom követni a zavaros gondolatmenetedet. Esetleg a 209-esre gondolsz, vagy Dobrev apukára?:)

mgdé 2020.12.03. 16:23:22

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Azzal pont semmit nem vesztek, lévén nem is voltam, nem is megyek. Viszont annak őszintén nagyon örülök, hogy személyedben egy mindentudó, igazi Pride-os ősbennfentest ismertem meg! Ígérem, rögtön szólok is, ha Pride-ot érintő kérdésem lesz. :D :P

mgdé 2020.12.03. 16:26:03

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Inkább Okos Lajos elcsepegtetett infójára. :DDD

Mely nevezett Lajosról maga Viktor mondta egy interjúban - nyugodtan keresd meg a youtube-on -, hogy ő volt közöttük a legokosabb. :P

István Tamasi 2020.12.03. 17:58:45

@Veszéjben a lyogállamiság !:
Az viszont nem "lehet" kategória, hanem tuti, hogy az elmebeteg suttyó már harminc éve - a kollégiumi évek óta - tudja, hogy Szájer más. Az összes többi, amit írt nem más, mint egy zs kategóriás hollywoodi forgatókönyv.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.12.04. 20:53:39

Az az egy két fideszgeci most vért izzad a tartja a frontot!
süti beállítások módosítása