B1 blogcsalád



Ferenc pápa szerint Orbán csak fantáziál a keresztény civilizáció védelméről, eközben azonban csak névleg keresztény

2020. november 25. - nickgrabowszki

Most már az se kizárt, hogy Semjén Zsolt mégse jut a mennybe. fp.jpeg

A pápa hétfőn megjelent könyvéről az Euronews közölt beszámolót. Ennek alapján úgy tűnik, a magát kereszténynek nevező magyarországi kormányzat politikájával egyáltalán nem szimpatizál a legnagyobb keresztény irányzat elsőszámú vezetője.

Ferenc pápa az Álmodjunk című könyvében élesen elítélte azokat a vezetőket, akik

képzelt ellenség ellen uszítanak, hogy eltereljék a figyelmet a valódi problémákról.

Bár a beszámoló nem jelzi, hogy a főpap a könyvben név szerint említené Orbánt, Semjént, a Fidesz-KDNP-t vagy a NER-t, az utalás félreérthetetlen, miután a nevezettek Európa- és világszerte ismertek xenofób-szélsőjobboldali politikájukról.

Az Orbán-rezsim ráadásul kereszténynek címkézi magát, miután el akarta kerülni a rasszista-vádat, és szavai szerint a keresztény európai civilizációért harcolt.

A pápa szerint azonban ez teljes tévedés.

Attól félni, hogy a migráció felhígítja a "keresztény" kultúrát, groteszk félreértése a Kereszténységnek és a kultúrának is

- írta Ferenc pápa, aki szerint

a migráció nem jelent veszélyt a kereszténységre,

csak azoknak a fejében, akiknek hasznuk származik abból, hogy ezt állítják.

A pápa azt is kétségbe vonta, a NER keresztény volna:

hirdetni az evangéliumot, de nem befogadni az idegeneket szükség idején –

ez csak névleg keresztény.

A pápa ehelyett nacionál-populistának tartja Orbánékat, akik a "keresztény civilizáció" védelméről fantáziálnak a vélt ellenségektől, legyen az iszlám, zsidók, az Európai Unió vagy az ENSZ.

Szerinte a nacionál-populisták azokat szólítják meg, akik már nem vallásosak, de nemzetük örökségét egyfajta identitásnak tekintik.

A félelem és az identitásvesztés növekszik, eközben azonban a templomok látogatottsága csökken 

- írta le helyzetet a névleg keresztény hatalmak országaiban a pápa, akit ezután alighanem gyakrabban láthatunk majd az utcán (ti. óriásplakáton), és akit Szijjártó, Semjén és a kormánypropaganda majd vált vállnak vetve fog kioktatni arról, hogy semmit nem tud ő kereszténységről.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9116300226

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

CSOKKI MÁLNA 2020.11.25. 09:47:49

Vajon mit gondol erről a templomban lenyakazott nizzai néni?
(Belegondolni is rossz, hogy mivel vehették rá Sorosék a lemondásra XVI. Benedeket...)

6.Lenin 2020.11.25. 10:09:47

@CSOKKI MÁLNA:

Egy igazi keresztény lenge öltözetű csajokat lájkol, és gyilkosokat támogat. Természetesen véletlenül.

MAXVAL birсaman közíró (cenzúrázott) · http://bircahang.org 2020.11.25. 10:13:15

A római pápának igaza van, hogy a migráció önmagéban nem veszélyes a kereszténységre.

Nincs törtlnelni pékda olyan esetre, hogy a keresztény csökkent volna a kerszténység miatt.

A keresztényslég eddigi csökkenésének 2 fő oka az idegen hódítás és a belső hitehagyás.

CSOKKI MÁLNA 2020.11.25. 10:29:52

@MAXVAL birсaman közíró (cenzúrázott): Azt minek neveznéd, hogy iszlám fanatikusok brutális gyilkosságokkal félemlítik meg a keresztény templomok közönségét?

6.Lenin 2020.11.25. 10:37:49

-Halló, Te vagy Uram?
-Igen, mit óhajtasz hű szolgám?
-Hidd el az a lájk véletlen volt, elbóbiskoltam.
-B+, te kételkedsz abban, hogy én mindent tudok, mindent látok? Ne bassz!
-Bocsásd meg Uram, de ma egy kicsit szétszórt vagyok, biztos a kettős front az oka.
-Pihenj egy kicsit. Ma már ne hívj, Sátán barátommal van némi tisztázni valónk ebéd után.
-Bocsásd meg Uram a gyarlóságom.
-Ne vidd túlzásba, menj isten (bocs, ez én vagyok) hírével.
-OK!OK!

Helga Beauty Salon2 2020.11.25. 10:52:44

Ferenc pápa az Álmodjunk című könyvében élesen elítélte azokat a vezetőket, akik
képzelt ellenség ellen uszítanak, hogy eltereljék a figyelmet a valódi problémákról.................

Érdekes módon az ilyen képzelt ellenségnek mondott mesebelinek kikiáltott lények konkrétan megnevezve minden esetben "nagyfaszok" szoktak lenni hatalmas disznóságokkal a hátuk mögött!
Kicsit konkrétabban, a liberális jogvédelmi káosz, a gazdasági intervenció a migráció és a rengeteg olyan civil szervezet, a migráció és az azzal összefüggő terrorizmus a valós probléma és ezek mögött a szintén nagyon valós Soros, meg az ő mögötte álló még sötétebb erők állnak!

Galerida 2020.11.25. 10:54:35

Itt pampog ez a puccsista, az igazi pápát meg a Mater Ecclesiae kolostorban őrzik...gondosan.... Gyurcsány II....

Helga Beauty Salon2 2020.11.25. 11:17:23

@MAXVAL birсaman közíró (cenzúrázott): A római pápának igaza van, hogy a migráció önmagéban nem veszélyes a kereszténységre............................................

Senki szerint nem veszélyes a migráció, minden fronton ezt harsogják, hogy úgy kell, mint egy falat kenyér, de érdekes háttérfolyamatokra találhat mindeközben az ember!

www.youtube.com/watch?v=oNpIzpSTs2Q

Tessenek megnézni, hogy a civil életmentő hajók által behurcolt, meg egyéb kvázi teljes joggal itt tartózkodó migránsok miatt hogy baszogatják a kamionsofőrt!
Na ez az esszenciája és a legfőbb kivetülése ennek az egész libsizmusnak és ez egyéb esetekben is megfigyelhető, hogy mindenféle rendű és rangú deviáns szarhat a törvényre, őt még bátorítást is kap, a legkisebb felelősségrvonás jelére több csatornán is a védelmére kelnek,de aki normálisan akar élni, azok a legkisebb hiba esetén, vagy mint ahogy a videoban is látható, teljesen ártatlanul, a libsizmus következményeinek áldozatul esve szenvedi el a megtorlást és a kellemetlenségeket!
Ennek a sofőrnek még szerencséje is volt, mert ha az angolok találják meg a migránsokat, akkor neki kell mittomén mennyi fontot fizetnie büntetést!
Mindezt mert beengedik az EU-ba a migriket, köztudott, hogy hogy törik fel a kamionokat és bújnak el bennük, de persze sem a beengedők, sem a kocsifeltörő migránsok emiatt semmi hátrányt nem szenvednek, viszont a kamionos, a kisember, a körülmények egyértelmű áldozata szigorúan és mindenféle mérlegelés nélkül a törvény teljes szigorával meg van szopatva!

Helga Beauty Salon2 2020.11.25. 11:25:55

@Galerida: Itt pampog ez a puccsista, az igazi pápát meg a Mater Ecclesiae kolostorban őrzik...gondosan...

Furcsa módon ez gondosan elhallgatásra kerül minden esetben, hogy ez a pápa a legfőbb hagyományt megkerülve elődje életében került "megválasztásra"!
Szintén fasza kis érdekesség és alkalmat ad a puccselmélet bizonyítására, az a tény, hogy az egyházat egyébként tűzzel vassal támadó libsiknek mekkora kedvence és többet idézik "elmés meglátásait" mint a hívők! Ez egy libsikollaboráns bábpápa!

midnightcoder2 2020.11.25. 12:26:10

Ez egy önellentmondás. Ha az egyház olyan lett volna mint Jézus, akkor mára már rég nincs kereszténység. Ez a pápa is sokat tesz a dolog felszámolásáért. Ami alapvetõen nem lenne baj, engem inkább az európai civilizáció felszámolása az ami zavar a dologban. Bár, ahogy ez mostanság alakul, annyira azért sem kár.

Helga Beauty Salon2 2020.11.25. 12:37:04

@midnightcoder2: . Ha az egyház olyan lett volna mint Jézus, akkor mára már rég nincs kereszténység. Ez a pápa is sokat tesz a dolog felszámolásáért. Ami alapvetõen nem lenne baj, engem inkább az európai civilizáció felszámolása az ami zavar a dologban............

Szerintem meg meg kellene védeni ezt az egyházat és ezt kvázi ateistaként javaslom!
Ugyanis, a keresztény értékrend az alapja az európai kultúrának, ezer szállal átszövi, kipróbált út és működőképes, bármennyire is mást állítanak a libsik, sőt mára ami szar és baj van, az kizárólag a libsi antikulturális rombolás következménye!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.11.25. 13:17:22

"Dzsihadista merénylőként azonosították a svájci hatóságok azt a nőt, aki késsel megtámadott egy másikat, egy harmadikat pedig torkon ragadott a svájci Ticino kantonbeli Lugano egyik áruházában. A rendvédelmi szervek terrortámadás gyanújával kezdtek nyomozni az olasz nyelvű déli kantonban elkövetett késelés ügyében. A dzsihadista támadó több, 2017-ben lefolytatott nyomozásból már ismert volt a szövetségi rendőrség számára. A támadás során a nő azt kiabálta, hogy az Iszlám Állam dzsihadista szervezethez tartozik"

maji atysebész mű velet

a nagy hohoohooo 2020.11.25. 13:46:41

@CSOKKI MÁLNA: Azatatakrvaistenit télleg.....a sorosördög megszállta a pápát..szövetkeztek édesviktor ellen...höhöö....kikell belőle űzetni....tüzes fogóval,nyújtón majd máglyára vele..höhöö..

sZulamith 2020.11.25. 15:04:58

Hát igen a kereszténység amit nemcsak szavakban, hanem tettekben is ki kell fejezni. Nagyon ellenem van, és sokszor irtam róla, hogy a vasárnap reggeli politizálás mennyire nem illő. A vasárnap ünnep, a lélek megpihenése. Ezt szokott elhangzani a Kossuth rádió közvetített istentisztelet kezdetekor is. Aztán ott is marad.:)@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Galerida 2020.11.25. 16:29:38

@csulla: Érthetetlen okból szinte mindenki.... Szerencsére ma már törvény tiltja, hogy ne szeresse őket valaki...és van eredménye!

lobaszopiatej 2020.11.25. 16:29:52

Egy náci egyébként se lehet keresztény.

lobaszopiatej 2020.11.25. 16:32:10

@CSOKKI MÁLNA: "Vajon mit gondol erről a templomban lenyakazott nizzai néni?"

Odatartja a másik nyakát is.

megamedve 2020.11.25. 16:32:29

Szólni kellene a Pápának, hogy szóljon a magyar papoknak is erről.

Helga Beauty Salon2 2020.11.25. 16:38:38

@megamedve: Szólni kellene a Pápának, hogy szóljon a magyar papoknak is erről............

Melyiknek, mert kettő van! :D

morph on deer 2020.11.25. 17:28:15

@MAXVAL birсaman közíró (cenzúrázott):
“ a belső hitehagyás.”

Csak szólok, hogy az a bizonyos belő hitelhagyás éppen a kereszténység miatt van, gondolj csak bele.

morph on deer 2020.11.25. 17:50:52

@Helga Beauty Salon2:
“ Soros, meg az ő mögötte álló még sötétebb erők állnak!”

Jééézusmáriám!
Ne ijesztgess már te is!
Na meg már a Halloween is elmúlt.... Vagy te a Halálcsillagra gondoltál?

2020.11.25. 17:53:00

Ne csodálkozzon ez hülye, hogy csökken a templomok látogatottsága, amikor a veszélytelen migrik már a templomban is lefejezik az ott imádkozókat,.., az, hogy a nyilt utcán is, már megszokott!

2020.11.25. 17:56:52

@morph on deer:
Az iszlámiatt nem lehet, mert a Korán egyik legfontosabb előirása, hogy csak az a jó muszlim, aki mególi a hitehagyottat,.., ez meg azért elég komoly kockázat,.., a keresztények szabad akarata némileg emberségesebb.

Helga Beauty Salon2 2020.11.25. 18:04:58

@morph on deer: Soros az egyetlen magánember, akinek saját külpolitikája van, a tevékenysége minden esetben az amerikai érdekszféra aktuális pontjaira irányul! Szerinted nem lőtték volna már ki, ha a saját szakállára csinálja?

morph on deer 2020.11.25. 19:58:29

@Helga Beauty Salon2:
“ Szerinted nem lőtték volna már ki, ha a saját szakállára csinálja?”

Legyek őszinte, gőzöm nincs, hogy kinek a szakálla lóg bele a képbe. (Ráadásul nekem is van, már bő 50 éve, de az enyém sem! :))

Akkor már csak az a kérdés, hogy orbán miért nem nevezi meg azokat a mélysötétben bujkálókat, akik Sorost is ugráltatják?
És ha ők nevetnek a (boldogabbik) végén?
:)

rasztaszív 2020.11.25. 20:34:43

addig tart európában a viszonylagos vallási béke,amíg él ez a pápa.
a jelek szerint kompromisszumos jelölt volt, a jezsuiták,és az opus dei-esek szerintem úgy egyeztek meg,hogy megválasztják,de nem nevezhet ki új bíborosokat.
mivel az előző pápa nem volt szégyenlős,és kinevezett egy rakás fiatal opus dei-est,az idő most nekik dolgozik.

Tényelek 2020.11.25. 21:14:43

Én ha nicktolvajt látok, mindig átugrom. Csak a múltkor megbotlottam benne, és megütöttem a golyómat.

alöksz róz 2020.11.25. 22:30:57

@rasztaszív: és ha meghal, akkor tuti hogy jönnek a keresztény terroristák és elvágják az utcán békésen nőket zaklató muszlim járókelők torkát, teherautóval a békésen autókat gyújtogató muszlim fiatalok közé hajtanak.
na de hátha nem hal meg, nem igaz?

alöksz róz 2020.11.25. 22:33:13

@alöksz róz: de a keresztényeknek még ez se lesz elég, felgyújtják a mecseteket is, és megkínozzák aztán megölik az imámokat.

alöksz róz 2020.11.25. 22:34:59

@alöksz róz: a buszokon is hőbörögni fognak a keresztények, a sofőröket agyonverik

alöksz róz 2020.11.25. 22:36:31

@alöksz róz: a nők meg jobban teszik majd, ha ki se teszik a lábukat az utcára keresztények lakta környéken

rasztaszív 2020.11.25. 23:48:28

@alöksz róz: van rá mód,hogy minden vallási szélsőségtől egyformán védje magát a közösség,szekularizációnak hívják.nem véletlen nem szeretik a szélsőségesek.

2020.11.26. 00:35:15

@rasztaszív:
A muszlimokat nem lehet szekularizált társadalomba terelni csak erővel kényszeríteni, mert a Korán előirása szerint törvényt csak Isten alkothat, ember nem, ezért nem talál demokratikus muszlim országot.
Ahol nem közvetlen vallási irányítás van, ott diktátor van hatalmon,..., ahol interregnum van az egyházi és világi vezetők között,.., ez utóbbi mindig katonát jelent,.., ott a hadurak harcolnak a csak egy maradthat végeredményéért.
Egy muszlim csak és kizárólag akkor tudna élni a mi társadalmi kereteink között, ha elhagyná a hitét,.., azért meg a többieknek kötelességük megölni.
Hiába jönnek be békés muszlimok, amikor összeáll egy kritikus tömeg, akkor egymást kényszerítik a Korán által kijelölt útra, ezért lesz vége a nyugati társadalmaknak legkésőbb egy fehér emberöltő alatt.

a Miniszterelnök Úr nagy tisztelője 2020.11.26. 00:35:55

ez a marad óne is széjjelkokózta az agyát sima libernyák ikon
ez a pópa képes is lessz szentté avatatni

rasztaszív 2020.11.26. 02:18:45

@Tényelek: a szélsőségesekkel van baj mindenütt,nem egyik vagy másik vallással.

alöksz róz 2020.11.26. 04:22:14

@rasztaszív: ez egy buta panel. igaza van a miniszterelnök úrnak.
pontosabban egy buta kommunista panel.

hát dehogynem az egyik vallással van baj. ne akard már összemosni. ha az a vallásnak az előírása, akkor igenis az a vallás a szar.

krisnás fanatikus amúgy mit csinál, nem törli ki a seggét és a metróállomáson rád sóz egy gorangás matricát? vagy a jehovatanúja, jézus nevében bekopogtat?

rasztaszív 2020.11.26. 04:50:36

@alöksz róz: akkor a kérdés neked is szól : mert?

semmilyen vallás követőinek nem engedhető meg,hogy másokon számon kérje a saját hitelveit.és akiben nincs ilyen szándék,azt ez nem is zavarhatja...

szárny 2020.11.26. 07:47:12

Bár egy szóval sem nevezte meg őket, de ti ezt főcímben harsogjátok. Meg is lesz a jutalmatok ezért és a többiért a gehennában.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.26. 09:35:24

Mészaros Viktor 30 évre eladósította az országot, rögtön ki is vett belőle 15%-ot, minek olyan sok pénz a magyaroknak. :))

2020.11.26. 10:21:46

@rasztaszív:
A Korán előiráa szerint a nem muszlimokat meg kell ölni, azon belül a zsidók és keresztények ezt meguszhatják rabszolgasággal, esetleg adóval szolgasorssal kombinálva.
Ez az előírás minden muszlimra vonatkozik és vagy egy tucat országban látható is a gyakorlatban ma is,,......, ez ön szerint nem számít szélsőségnek, amikor Sztálin rendszerei is toleránsabban viszonyultak a nem komcsikhoz?

2020.11.26. 10:33:40

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Na ja,..., miközben Bodvalenke éhezik a kormányzati intézkedések miatt,..., vagy esetleg azért vannak bajok, mert a polgármester elbugázta a pénzt,...,, de az is Zorbán miatt van.

Jehovah’s Witnesses 2020.11.26. 11:33:32

@Tényelek: "A Korán előiráa szerint a nem muszlimokat meg kell ölni, azon belül a zsidók és keresztények ezt meguszhatják rabszolgasággal, esetleg adóval szolgasorssal kombinálva."

Ezt láttad eredetiben? Szerintem nem így kellene nézni, hagyni kellene őket élni a saját országukban, nem kellene kirobbantani ott háborúkat, forradalmakat, nem kellene ellopni az olajukat, nem kellene teletömni őket nyugati fegyverekkel, pláne nem kellene ide telepíteni őket! Itt nem az iszlám a fő veszély, nézd meg, hogy milyen jól elvannak, ha békén hagyják őket! Persze meg kell szabadulnunk tőlük, de mégelőbb el kell takarítani azokat, akik idetelepítették őket és megteremtették ezt a helyzetet!

2020.11.26. 11:58:49

@Jehovah’s Witnesses:
Az islam. com és iszlam. hu oldalon megtalálhatóak a Koran hiteles fordításai és a hozzátartozó hitelesen elfogadott magyarázatok,..., de ezekből ne tegyen fel érzékeny idézeteket a közösségi médiába, mert iszlamofóbia miatt letiltják, tapasztalatból tudom.!
A tisztán muszlim országokra igaz, amit ír, ahol azonban a muszlimok térfoglalása ma is zajlik, ott népirtások vannak, ahogy ezt a Korán előirja, nagyjából egy tucat ilyen ország van ma, a zömét a világsajtó elhalgatja, de Nigériából és a környező országokból rendszeresen jönnek hírek tömeggyilkosságokról és pl. a Fülöp-Szigekről is szoktak kijutni ilyen irányú információk, a nizzaihoz hasonló utcai, egyedi lefejezések mindennaposak, nem éri el az ingerküszöböt.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.26. 12:39:25

Ide hallatszik, ahogy Semmilyen Zsóti agyvérzést kapott, és Ondó Viktorka dühöng a kolostor kápolnájában. :))

Magyarországon rendben lezajlott az első azonos nemű esküvő: két menyasszony állt az anyakönyvvezető elé. A csodatétel a szentéletű Semjén Zsoltnak köszönhető: a pár transznemű, és Angyal Elvira évekkel ezelőtt át tudta írni a papírjait, így ő hivatalosan is nő, míg Csillag Tamara már Tömjén Zsolt törvénymódosításának köszönhetően nem, így pusztán a papírokat tekintve mint férfi és nő kötöttek házasságot.

szabadnem.444.hu/2020/11/11/ket-menyasszony-hivatalos-hazassaga-polgardiban?utm_source=projectagora&utm_medium=contentdiscovery

2020.11.26. 13:52:26

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Szerintem komoly probléma ebben az esetben is a Lipót bezárása.
Adott két biologiai szempontból férfinek született egyén, akik levágatják a golyóikat, farkukat, hogy külsőleg nőnek nézzenek ki, majd öszzeházasodnak, hogy ne buzinak, hanem látszólag leszbikusnak tünjenek.
Ha jól vettem ki a hírekből, akkor a hat gyerekük közül ötöt elvesztettek, a legkisebből, akire még koránál fogva hatott a példa, buzit csináltak,...., ezen szerintem minden értelmes embernek leginkább sírni lenne kedve.
Az, hogy benne kell hagyni a személyiben az eredeti nemet természetes, mert ha összefut egy normális ember egy ilyen figurával családalapítási céllal, tudnia kell, hogy egy mentálisan beteg, testileg selejt, erre alkalmatlan szélhámossal van dolga!
Az viszont, hogy egy egészségügyi problémánál ne vezessék félre az orvosokat a biológiai sajátosságokkal, pont azokat a nyomoroncokat védi, aki át akarja verni a természetet,..., is.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.26. 14:18:48

@Tényelek: "Szerintem komoly probléma ebben az esetben is a Lipót bezárása."

Az is a ti bűnötök, gyurcsányfa$$opó. :))

2020.11.26. 14:49:47

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Hogy ezzel is tudjon dicsekedni,...., média szakos hallgatóknak javasoltam, hogy látogassanak el erre az oldalra és, ha van kedvük szálljanak be a kommentelésbe, ez utóbbit senki sem választotta.
Tegnap megjöttek az eredmények, ami szerint egyetértés született arról, hogy itt érdemi posztot elvétve találni, a kommentelők között valós vita nem folyik,...., több kommentelő dermesztően primití és buta, a legalapvetőbb emberi normák betartására is alkalmatlan,...., ön nyert, önt mindenki kiemelte a legdurungabb kategóriába,.., némi lemaradással jön a taga nevü, bár többek szerint a kettő mögött ugyanaz állhat.

rasztaszív 2020.11.26. 15:22:53

@Tényelek: de az szélsőségnek számít,ahogy az is,ha valaki csak mások vallásában találja meg az ilyesmit.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.26. 15:28:39

@Tényelek: "média szakos hallgatóknak javasoltam"

Hogy találkoznál te média szakos hallgatókkal az összeszerelő üzemben, fide$$fasszopó? :))

Jehovah’s Witnesses 2020.11.26. 15:34:04

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Hogy találkoznál te média szakos hallgatókkal az összeszerelő üzemben, fide$$fasszopó? :))..........................

Azok a munka látványától is szörnyethalnának, úgyhogy ez jogos!

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.26. 15:37:14

@Jehovah’s Witnesses: :))

Most villantottál egyet régi fénykorodból. Így még szomorúbbnak érzem elvesztésedet.

alöksz róz 2020.11.26. 15:40:51

@rasztaszív: ha megtanulsz disztingválni akko rögtön nem fogsz ennyire hülyének látszani :-)

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.26. 15:42:57

Ha a fide$$ propagandamédia nem múlta volna alul minden egyes napon az elmúlt évtizedben, azt is mondhatnánk, hogy ez a legalja. Sajnos még csak nem is vicces:

"Szerkesztőségünk lefordította Varga Judit igazságügyminiszter mai posztját, melyben randevúra hívott egy ismert embert. Tette ezt azért, mert George Clooney közepesen ismert világsztár azt merészelte mondani nem túl tört angolsággal, hogy Orbán Viktor egy szar ember.
Soronkénti elemzés következik.

Varga Judit: “Ha George Clooney legközelebb mifelénk jár”,
Magyarul: Gyere már Klúni a Vészhelyzet óta rád várok!

Varga Judit: szívesen vendégül látom egy valódi kávéra
Magyarul: Azonnal mehetünk kecóra.

Varga Judit: és akár még a magyar jogállamiság valós helyzetéről is tájékoztatom, ha a tények is érdeklik.
Magyarul: Sokak szerint nagyon jó vagyok valós helyzetekben.

Varga Judit: Ígérem, hogy az amerikai filmipar anomáliái kapcsán nem fogom nyilvánosan kritizálni,
Magyarul: Nem érdekel a méret!

Varga Judit: hiszen arról körülbelül annyi információval rendelkezem, mint ő a közép-európai politikai helyzetről.
Magyarul: Két menet sokat enyhíthet a különbségeken.

Varga Judit: Valóság. What else Mr. Clooney?
Magyarul: Akkor jössz?"

muon.hu/varga-judit-mar-nagyon-szerelmeskedne-george-clooneyval-18/

Nagy színész Klúni / Gyere má kúrni.

2020.11.26. 15:54:33

@rasztaszív:
Nem az nem szélsőségnek számít, az az előirás szerinti iszlám viszonyulás, minden olyan országban ez történik, ahol beindult a terjesztkedési fázis,...., ahol ez már lezajlott, pl. Irán, Irak, Szíria, Pakisztán, Törökország, ott logikusan már nincs ilyen, ott már csak a végtelen baromság van, de az az ő bajuk,...,.
A terjeszkedés bevett módja, hogy odaköltöznek a lehető legtöbben, amig kevesen vannak kussolnak csak szaporodnak, mint a nyulak,..., közti lépés, hogy zárt nagyklözösséget hoznak létre, itt már vannak saját nőgyógyászaik, sebészeik, akik elvégzik a kislányok csonkitását,.., sari bevezetése önmaguk között, amit a saria rendőrség felügyel,..., eddig a szakszig jutottak el a nyugat közösségek,
A következő lépés a nem muszlimok terrorizálása, részben mihez tartás végett, de főként azért, hogy egybefüggö területet tudjanak létrehozni, ahol kizárőlag csak muszlimok élnek,.., ez nagyrészt már ki is alakult pl. Koppenhágában, Malmőben, Brüsszelben, Párizsban, Bécsben, stb.
Következő lépcsőfok az ezekhez tartozó közterek elfoglalása, hadsereg megszervezése, ez indult be a franciáknál,..., ha űgy érzik, hogy elég erősek, akkor indul a katonai uton kiterjesztett villajetek kialakítása,.., ha nem sikerül, akkor nem ők voltak csak az őket is elnyomó terroristák,.., majd később megerősödve újrakezdik.
Ez most is így történik sok afrikai és ázsiai országban, semmi sem indokolná, hogy Europában ne ezt tegyék, főként mert bevált, sikeres módszerről van szó.

Minden vallásnak van egy rakás hibája, de az iszlám az egyetlen, ami isteni kinyilatkoztatásként előirja a nem muszlimok és a hitet elhagyok kiirtását,.....,
Ön szerint hogyan reagálna az államgépezet és az igaszságszolgáltatás, ha alapítanánk egy olyan egyházat, aminek az alapítóokiratában leírnák, hogy mindenkit meg kell ölni, aki nem az egyházunk tagja?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2020.11.26. 16:44:00

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

Azt bírom bennetek, hogyha a kormánypárti ellenség történetesen nő, akkor azonnal kibújik belőletek a hímsoviniszta szexista hozzáállás. Egyébként persze szemforgató módon támogatjátok a gendert, meg a metoo-t, de ilyenkor fontosnak érzitek női mivoltában megalázni az ellenfelet, és persze ha nincs jelen a nyilvánosság akkor mást is.

Egy kis írás erről a libernyák táboron belülről:

magyarnarancs.hu/riport/toth-krisztina-kolto-iro-interju-uj-kotet-121603

"És még valami. Megy a morális rögtönítélés, de sokszor látom, hogy olyan kollégáim moralizálnak a leghangosabban, akik magánviszonylataikban teljes nyugalomban gázolnak át a másikon. Ám amikor társadalmi kérdésekről van szó, biztosak abban, mi a helyes irány. Ha a morális iránytűjük ilyen hihetetlen gyorsan kileng, miért nem tudnak tisztességesen viselkedni hétköznapi helyzetekben? Akik, amikor a nők kérdéséről van szó, a leghangosabban tiltakoznak a kormányoldal szólamaival szemben, azok sokszor a személyes viszonylatokban ugyanazzal a pöcs macsómentalitással közelítenek, hihetetlen hangnemet megütve."

6.Lenin 2020.11.26. 16:58:05

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Nekem ezen a blogon ez tetszik a legjobban. Amikkor ennek a söpredék szarzsáknak próbálnak valamilyen emberi értékkel esetleg lelkifurdalást előidézni.

Össze is tojnám magam, ha itt nyilvánosan beismerné, hogy....
Na, mind1. Nagy szám lenne, ha valaha összejönne.

rasztaszív 2020.11.26. 17:27:11

@alöksz róz: ha képes leszel hozzászólni,akkor rögtön nem fogsz ennyire hülyének látszani...:)

rasztaszív 2020.11.26. 17:29:11

@Tényelek: az a szélsőség,hogy ezeket a dolgokat csak más vallásában vagy képes felismerni.

2020.11.26. 18:07:32

@rasztaszív:
Nem gondolja komolyan, hogy az én hibám, hogy nem találok ilyen elemeket más vallásokban, főként, hogy az egyetlen vallás az iszlám, amelyiket kifejezetten hódításra, tömeges emderölésre találtak ki,., ezért olyan a családmodelljük is, ami képes észrevétlenül túlélni a férfi társadalom kétharmadának elvesztését is,..., őket eleve katonának szánták, csak az anyjuknak veszteség, sohasem lehetne családjuk.
De, ha ön ismer olyan vallást, ahol az "alapitóokiratban" leírt cél minden más vallású és ateista mgölése, szolga sorba kényszerítése, akkor megköszönöm, ha megosztja velem ezt a tudást.

rasztaszív 2020.11.26. 18:16:28

@Tényelek: esetleg pápai bullák is jók lesznek?
1452. június 18. Dum diversas
1455. január 8. Romanus pontifex
1456. március 13. Inter cætera

ezekben kimondták,hogy a meghódított területeken aki nem veszi fel a kereszténységet,az nem számít embernek.megölhető,vagy eladható rabszolgának.
dél-amerikában tízmilliókat irtottak ki erre hivatkozva.

morph on deer 2020.11.26. 18:41:02

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
“ Magyarul: Nem érdekel a méret!”

Ó, dehogy!
Magyarul: Érdekel, de nem verem nagydobra! Vagyis nem nagydobra verem, hanem csak úgy jogállamiasan...

6.Lenin 2020.11.26. 18:48:09

@morph on deer:

Mit keresel a pöcegödörben? Én szóltam, hogy Ferenc testvért követni az a pöcegödörbe vezet.

morph on deer 2020.11.26. 19:01:11

@6.Lenin:
“Ferenc testvért követni”

Te most a pápára gondolsz?
Vagy nem?

Vagy csak a művésznő védelmében emelsz szót?
Csak mert ahhoz rajta, saját magán kívül senki más befolyására nem volt szükségem.

Meghallgattam ugyanis a BBC-s interjúját eredetiben, és azzal azonnal kvalifikált a fenti kiegészítésre.
Ez a Clooney-t célzó beszólás meg mindent visz. :)

Igaz, hogy őt nem szólította meg senki, de azonnal szaladt, hogy a mi kis hős utcai harcosunk a k(r)ézigránátjával mihamarébb a szoknyája mögé bújhasson!
Még ilyet!

Inkább hegedüljön, meg dekázzon, az mind jobban meg neki, komolyan mondom!

6.Lenin 2020.11.26. 19:08:04

@morph on deer:

Én is láttam a videót, sőt ennek a pacáknak sok videóját. volt köztük jó is, soxor mások is elmagyarázták neki, hogy túl magas lovon ül.

Morphi egyszer már tisztáztuk, hogy tiszteletet csak az érdemel, aki másoknak is megadja.
Most le kéne kurváznom Merkelt?

Vagy már tényleg bent vagy a gödörben, és már nem is látsz ki belőle?
Ennyi, a többi lényegtelen.

2020.11.26. 19:13:28

@rasztaszív:
Nem, azok nem érdekelnek csak akkor, ha az a Biblia szószernti előirásaiban is benne vannak!
Az egyik értelmezés, félreértelmezés a másik megkerülhetetlen kötelezettség, nincs varia és soha nem változhat, amig az iszlám létezik.

rasztaszív 2020.11.26. 19:18:36

@Tényelek: ugyanolyan archaikus mindkettő.aktuálisként csak szélsőségesek hivatkoznak rá.

2020.11.26. 19:22:57

@morph on deer:
Látom az még nem esett le, hogy a jog, jogrendszer az igazságüyi miniszterhez tartozik minden országban :-)
Mondjuk szívesen megnézném a trágya kávét reklámozó, egyébként szerintem jó színészt, hogy milyen jogi érvekkel nyomná le Vargát egy jogrendszerrel kapcsolatos szakmai vitában,.., valószínűleg már a második percben kihasználná az összes segítségi lehetőségét, még a telefonosat is.

2020.11.26. 19:30:42

@rasztaszív:
A Korán előírja, hogy csak és kizárólag akkor lehet jó muszlim és juthat a menyországba, ha mindenkit megöl, kis részüket szolgává teheteti,..., ez így volt az iszlám kezdete óta a gyakorlatban, nem is lehet másként,.., logikusan most is így van és Európában is így lesz nagyon rövid időn belül.
Az ön felfogása olyan ezzel kapcsolatban, mintha azt állítaná, hogy hasfelmetsző Jack szélsőséges volt, Brevik meg nem,.., pedig a valóságban minden gyilkos szélsőséges,..., a békés muszlim egy nem muszlim környezetben csak átmeneti állapot, vagy öl, vagy feladja vallását és meghal.

MAXVAL bircaman közfingó 2020.11.26. 19:33:08

Lassan itt a mikulás.

Mi kulás?
Hát a seggem!

rasztaszív 2020.11.26. 19:36:45

@Tényelek: ma pedig már csak a szélsőségesek veszik ezt így komolyan.

2020.11.26. 19:58:13

@rasztaszív:
Egy tucat országban mészárolják a nem muszlimokat, minden olyan országban, ahová betették a lábukat és elég erősek lettek hozzá, hogy tömeges mészárlásokat követhessenek el,.., nem régen, igaz régen is, hanem 2020-ban!
Ha akarna sem tehetne mást, mert vallási előírás a számukra,..., nézze meg a frontországokat, pl. Nigériát, Fülöp-Szigeteket,.., hogy ne csak az Afrikában délre hönpölygö barbár muszlim hordákkal foglalkozzunk!
Nincs olyan, hogy nem szélsőséges muszlim, az nem teljesíti a vallási előirásokat.
Ezt a balfasz hozzáállást, amit ön is szajkóz már vagy húsz ország elkövette az elmúlt ötven évben, mindenki rábaszott, azok az európai országok, akik befogadják őket, ugyanúgy fognak járni.
Teljesen elhülyült a libsi világ, pár évtizede a bangladesiek olyan szintre szaporodtak, hogy már nem fértek el az országban,.., a rohingyáknak nevezett törzs gondolta átugrik Miammarba, ott van hely,..., kiirtottak sokszáz falut, hogy tisztán muszlim területet hozzanak létre,.., a helyi hadsereg kitakarította őket az országukból és még az ENSZ is elítélte őket, hogy miért bántják szegény békés tömeggyilkosokat.

Tényelek 2020.11.26. 20:24:50

Aszt a budilenkére mér nem lehet kommentelni?

mgdé 2020.11.26. 20:44:11

@Tényelek:

Mindennek ellenére amit leírtál, kedves kiscsávó, itt Európában(!) folyamatosan a - muszlim - albánok és a bosnyákok pártját fogtátok a szerbek ellenében alig pár éve, miközben az, aki figyelt, s nem csak a ti propagandátokból tájékozódott, pontosan tudhatta, hogy mind a bosnyák, mind a koszovói harctereken bizony-bizony líbiai, török, iraki, afgán, stb. önkéntesek és zsoldosok is harcolnak. A "muszlim hit védelmében". S ha akartátok volna, tudhattátok volna ti is. Csak akkor még éppenséggel más duma szajkózása volt kiadva nektek ...

Jehovah’s Witnesses 2020.11.26. 21:15:18

@mgdé: itt Európában(!) folyamatosan a - muszlim - albánok és a bosnyákok pártját fogtátok a szerbek ellenében alig pár éve, miközben az, aki figyelt, s nem csak a ti propagandátokból tájékozódott, pontosan tudhatta, hogy mind a bosnyák, mind a koszovói harctereken bizony-bizony líbiai, török, iraki, afgán, stb. önkéntesek és zsoldosok is harcolnak. A "muszlim hit védelmében". ..................................................

Lyó a rizsa báttya, tsak az hibádzzik a mondandódból, amit nagy bölcsen kifelejtettél, ugyanis a zUSA is a muzlimányok pártyát fokta ugyanúgy! Vagy az nem baj?

MÁV tulaj 2020.11.26. 21:36:00

Nos, erre a "párbeszéd"-szintre, ami itt zajlik, nem vagyok képes lesüllyedni.

2020.11.26. 21:39:06

@mgdé:
Szerintem a balkáni háboruk idején mi nem tárgyaltunk egymással, nem igazán értem mire alapozza a velem kapcsolatos állítását?
Magánvéleményem, hogy Szerbeknek két választásuk volt, vagy feladják Koszovót vagy pár évtized és túlszaporodják őkat és Szerbia muszlimmá válik. Koszovó évente bő százezer migrit bocsát ki magából, mégis egyre nő a népesség. Szerbek a harmadik megoldást, a népirtást választották,.., azt nem lehetett tűrni, azért senki sem szólt volna nekik ha más módon oldották volna meg, hogy ne szaporodjanak olyan eszeveszett módon.
Bosznia meg egy hódítási kisérlet volt a szerbek részéről, ugyanúgy, mint a horvátok elleni háboru,..., bár ott legalább a tömeges népirtás a holland békefentartók felügyelete mellett történt.
Az idő úgy tűnik megoldja a területi problémákat, még pár évtized és a Balkán kiürül, simán visszavehetjük a régi területeinket, a maradék meg bekönyörgi magát.

rasztaszív 2020.11.26. 22:11:38

@Tényelek: nézzük inkább európát,és a jelenkort.a szekularizáció tökéletes megoldás,ezt lenne nagy balfaszság feladni.aztán tőlem szidhatsz minden más vallásút,csak a hatalom közelébe ne kerülhess.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.11.26. 22:20:30

@rasztaszív: A muszlimokat mikor éri utol a szekularizáció? Hollandiában kötelezni akarják az egyházi iskolákat, hogy LMBTQ személyeket is vegyenek fel. A muszlim vallási iskolákra is vonatkozik vajon az elképzelés?

rasztaszív 2020.11.26. 22:28:43

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: nem tudom,hogy vonatkozik-e,de vonatkoznia kellene.nem látok indokoltnak semmilyen megkülönböztetést.

2020.11.26. 22:33:45

@rasztaszív:
Szekularizáció a muszlimokkal kapcsolatban :-)
A Korán legfontosabb kötelme : "Törvényt csak Isten alkothat, ember nem", ezért van az, hogy az europában élő muszlimok minden felmérésben, minimum 87 százalékban a sariát támogatják a helyi törvényekkel szemben,..., egy ilyen közösséget hogyan szekularizál,..., a keresztényekkel kapcsolatban ez nem okozott gondot,..,, mert ott eleve a Biblia szétválasztotta a világi és egyházi hatalmat, csak a főpapokat kellett visszavezetni a biblia által kijelőlt utra.
A szekularizált muszlim országokban kemény diktatúrával tudták ezt megoldani,.., Libia, Irak, Szíria, stb.,.., vagy marad az iráni, szaudi modell,..., majd pont a prájdokon edződött hülye nyugati libsik fog sikerülni.
Egyébként én nem szidok senkit csak a tényeket írom le, azt is nagyon tompítva,.....

2020.11.26. 22:41:05

@rasztaszív:
Hollandiában is eltűrik gyereklányokkal való házasodást a muszlimoknál,.., azért esett vissza náluk a pedofil bűnőzők száma, mert a beteg agyúak felvették az iszlámot és állampolgárságot kértek valamelyik muszlim országtól, amit örömmel meg is adtak nekik, majd kint házasságot kötöttek egy megvásárolt kislánnyal,..., így már büntetlenül, boldogan élnek otthon a liberális demokráciában,.., bár szerintem a gyereklányokra ez nem valószínű, hogy igaz lenne, de jogállamban ez nem számít.

2020.11.26. 22:45:10

@rasztaszív:
Amiket én itt irok, azt Magyarországon a Ceun kívűl minden egyetemen tanítják kulturális és vallási antropológia órákon,.., menjen be valahová és tágítsa az ismereteit,.., rá fér!
Ja és ez nem a Zorbán miatt van, Bécsben is ezt tanítják,.., mondjuk nem is tudnának mást tanítai....

rasztaszív 2020.11.26. 22:48:19

@Tényelek: jó,és?ha igaz,majd meg lesz oldva.
amúgy nem kétlem,hogy szép gyűjtésed van.de ezzel csak a saját szélsőségességedet bizonyítod,nem az összes muszlimét.

2020.11.26. 22:52:55

@rasztaszív:
Ha beszédülne Magyarországon (CEU-t kivéve!) vagy Ausztriában egy vallási vagy kulturális antropológia órára ugyanezeket hallaná,.., ezért gondoljuk sokan, hogy a nyugati vezetők nem lehetnek ennyire hülyék, inkább sötét szándékaik vannak a tömeges betelepítéssel.

rasztaszív 2020.11.26. 22:53:46

@Tényelek: kulturális antropológia órákon aligha egyes vallásokat szidnak.ahol vallási antropológiát oktatnak,ott persze előfordulhat.

2020.11.26. 22:55:06

@rasztaszív:
Érdekes megközelítés, ha Breviket tömeggyilkosnak nevezem, akkor is szélsőséges vagyok?

2020.11.26. 22:57:21

@rasztaszív:
Az iszlám vallás és életfilozófia, az élet minden területére kiterjedő szigorú előirásokkal, azért kerül be mindkét tantárgyba.

rasztaszív 2020.11.26. 22:59:36

@Tényelek: ha összevissza beszélsz,az nem segít rajtad.

rasztaszív 2020.11.26. 23:01:52

@Tényelek: kulturális antropológiaként biztos nem azt tanítják,amit te elővezetsz.legfeljebb elrettentő példaként.de a vallási antropológiába beleférhet,ezt te tudod.

2020.11.26. 23:04:55

@rasztaszív:
Vallást szidnak?
Miért tennék, csak elmondják milyen,.
Probálja ki, rakjon be idézeteket a Koránból pl. Faszabukkra,.., ha jól összeválogatja őket, akkor egy hónapon belül végleg kitiltják, úgy, hogy közben alig lesz olyan óra, amikor nem lesz letiltja,...,, kiprobáltam,..., az indok mindig iszlamofób megnyilvánulás,.., pedig egy az egyben csak bemásoltam a szövegeket.
Attól, hogy a sok hülye libsi mindent tagad, attól még a probléma létezik,..., nekem egyébként semmi bajom nem lenne velük, ha nem akarnák ránk kényszeríteni.

rasztaszív 2020.11.26. 23:10:27

@Tényelek: hát persze.csak az számít szidalmazásnak,ha rólatok mondják el,milyenek vagytok.

2020.11.26. 23:11:06

@rasztaszív:
A muszlimok számára nincs szabad akarat, megmondják, hogy mikor kell imádkozni,.., kecskével, birkával lehet, kutyával nem,..., nem szedhetnek kamatot,..., apa nem fürdetheti a lányát,.., nő csak férfi családtag kiséretében hagyhatja el a házat,..., mikor mit ehet, mit nem,..., hogyan készítse el az ételt,.., stb.
A kultúrát és a vallást nem lehet szétválasztani, hasonlóan az ortodox zsidókhoz.

2020.11.26. 23:11:59

@rasztaszív:
Nem vagyok vallásos,.., mire gondol?

rasztaszív 2020.11.26. 23:14:49

@Tényelek: egyedül te tudod szétválasztani?vagy ez már minden keresztény sajátossága?

2020.11.26. 23:14:51

@rasztaszív:
Olvasta Koránt,.., megadtam fentebb hol érheti el magyarul, angolul, arabul, ami tetszik?

2020.11.26. 23:16:27

@rasztaszív:
Senki sem tudja szétválasztani, nem is lehet, a muszlimoknak meg tilos.

rasztaszív 2020.11.26. 23:28:19

@Tényelek: maradjunk csak a szekularizációnál,az legalább minden szélsőségtől véd.
aztán a szélsőségesek tőlem a törvényes kereteket megtartva egymás közt lebirkózhatják.

2020.11.26. 23:51:56

@rasztaszív:
Török vagy szíriai szekularizációs modellet szeretné?

mazsihiszti 2020.11.27. 01:35:23

ratyiszív kedvenc zsidrák pofa, védd arab tezsvíreidet, ők termelik neked a mákonyt

ebella 2020.11.27. 03:19:36

Hogy is ne lenne műkeresztény, aki kommunistából lett liberális és onnan fejlődött a később elvetett polgári értékrenden át a látszat kereszténységig? Hogy egy klasszikust idézzek: Kommunista kutyáből nem lesz demokratikus szalonna.

morph on deer 2020.11.27. 07:47:10

@Tényelek:
“ hogy milyen jogi érvekkel nyomná le Vargát egy jogrendszerrel kapcsolatos szakmai vitában”

A helyzet az, hogy Varga Judit mellébeszél, csúsztat, és kerek perec hazudik, bármilyen vitában. Pontosan ezt tette a BBC interjú alatt, végig.

Gondolom ez a második jó tulajdonsága, azért tartják...

a nagy hohoohooo 2020.11.27. 07:54:12

@Tényelek: Te vagy ez az orbánseggszolgálatos takonynáci s.ggfej höhöö..Paranoid Android höhöö..

Az iszlámot és a liberalizmust is a szélsőségesei alapján kell megítélni
Paranoid Android

kiettemeg.pestisracok.hu/2020/10/az-iszlamot-es-a-liberalizmust-is-a-szelsosegesei-alapjan-kell-megitelni/

Ugye tudod ez a fejedbe idomított orbáni NER sötétség igazolása ?
Ahogy a magasztos Allah megemlítette: (47/8-6) "Akik Allah útján öletnek meg, azoknak Ő nem hagyja, hogy tetteik célt ne érjenek. Az igaz útra fogja vezérelni őket és állapotukat megjobbítja, és bebocsátja őket a Paradicsomba, amelyet az ő tudomásukra hozott." Azt mondta a Próféta (Allah dicsérte, és üdvözítette): "Esküszöm arra, akinek a lelkem a kezében van, hogy a túlvilágon valamelyikőtök jobban tudja, hogy merre van a lakása, mint az evilágon volt"

Azt mondta Allah a Koránban: (3/133) "Versengve buzgólkodjatok Uratok bocsánatáért és egy kertért, amely olyan széles, mint az egek és a föld, s amely készen áll az óvakodók számára, akik adakoznak, akkor is, ha jól, akkor is, ha rosszul megy a soruk; akik erőt vesznek haragvásukon és elnézőek az emberek iránt. Allah szereti a jóravalókat."

eihit.com/?url=401
terebess.hu/keletkultinfo/hammudah1.html

De van benne igazad is ,szép dolog az önkritika höhöö..

Tényelek2020.11.26. 14:49:47
@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Hogy ezzel is tudjon dicsekedni,...., média szakos hallgatóknak javasoltam, hogy látogassanak el erre az oldalra és, ha van kedvük szálljanak be a kommentelésbe, ez utóbbit senki sem választotta.
Tegnap megjöttek az eredmények, ami szerint egyetértés született arról, hogy itt érdemi posztot elvétve találni, a kommentelők között valós vita nem folyik,...., több kommentelő dermesztően primití és buta, a legalapvetőbb emberi normák betartására is alkalmatlan,...., ön nyert, önt mindenki kiemelte a legdurungabb kategóriába,..

a nagy hohoohooo 2020.11.27. 08:11:08

@Tényelek: Mindig széles mosoly szalad körbe az arcomon amikor a NER nemzetthy elhülyítés rendszere idomított segédmunkása paranaoid android (vagy valamék sz.rcsimbókja -feldobja a fejében idomított nemzetthy lakájsz.art oszt a vezérimádattól bambán tátott szájjal aládzsavel hehee...

Ilyen, amikor Varga Judit valódi újságírói kérdéseket kap..
A sajtószabadságról, az Indexről és a CEU-ról is kérdezték az igazságügyi minisztert a BBC HARDtalk című műsorában. Varga Judit szerint kérdések helyett unalomig ismert vádaskodást, elfogultságot és liberális lózungokat kapott. Az interjú közben azonban néhány esetben nem konkrétan a feltett kérdésre válaszolt, inkább a jól ismert kormányzati kommunikációs fogásokat alkalmazta, ahogy erre a riporter is emlékeztette. Megnéztük a teljes interjút, hogy önnek már ne kelljen.
hvg.hu/itthon/20201118_Varga_Judit_BBC_interju

Jó, hát akkor itt fogunk élni (semmiségposzt)
2020.11.13. 15:40

Szilvaytól, Seres Lászlóig, az ATV-től a magyar állami televízióig nyomatják a debil trumpista propagandát, miközben Biden nem kapja meg azokat a biztonsági információkat (remélhetőleg megkapja, mert vezető republikánusok átadják neki), amelyeket Trump napokkal a megválasztása után már megkapott. Két nyilaskeresztes mosónő készíti elő a fasiszta törvényeket a melegek ellen, amihez persze meg kell változtatni az ún. Alaptörvényt. A magyar állami televízióban brutális állampárti kéziirányítás folyik, és erről a Szabad Európából értesül az, akit ez még érdekel. A koronavírus elleni védekezést látványosan elkúrták, az aligorvos Müller Cili néni magyaráz a tévében, miközben a szakemberek halkan morognak. A nép pedig oly boldog rajta, Sire, kijutottak az Európa-bajnokságra, mint Észak-Macedónia, és az észak-macedón népek is nagyon boldogok.

Jó, hát akkor itt fogunk élni-mondta az anya a Megáll az időben. Én ebben egyre kevésbé vagyok biztos.

orulunkvincent.blog.hu/2020/11/13/jo_hat_akkor_itt_fogunk_elni_semmisegposzt

Hollandiának már papíron sem független az ügyészsége
2020. november 25. 17:06

VARGA JUDIT
Facebook
Ez az EU-t egyáltalán nem zavarja.

Segítek mert látom a nagy orbánfelszopó orális szerelmi izgalomban kifostad a fejed

Jucus "nyilaskeresztes mosónő" megint feldobtad az orbánimádat szarát hehee...oszt a vezérimádattól bambán tátott szájjal aládekáztál höhöö..

Hollandia is csatlakozik az Európai Ügyészséghez - Már 21 tagállam állt be az uniós költségvetést védő közös szervezetbe
2018.08. 6.Jogi Fórum / Európai Bizottság
Az Európai Bizottság megerősítette Hollandia csatlakozását az Európai Ügyészséghez, amely így már huszonegy tagállamot számlál. Az Európai Ügyészség kulcsfontosságú szerepet fog játszani az uniós költségvetést károsító bűncselekmények, így a csalás, a korrupció, a pénzmosás és a súlyos – 10 millió eurós összeget meghaladó –, határokon átnyúló csalás elleni küzdelemben. Tevékenységét 2020 végéig kezdi meg az összes részt vevő tagállamban.

És a miénk Polt FideSSkotona ügyészsége ? höhöö..

Az Európai Ügyészséghez nem csatlakozunk, mert alaptörvény-ellenes, és nem is kötelező – közölte Varga, aki amellett is kitart, hogy jár neki lakhatási támogatás, függetlenül attól, hogy férje lakását kiadják az Airbnb-n. Azt mondta, az egy 46 négyzetméteres lakás, annak kiadásából és a lakhatási támogatásból fedezik azt a lakást, amiben élnek höhö..

Ja alaptörvényellenes hehe...az a takolmány vóna az a gránit amit már eddig is fogpiszkálóvá faragta Orbán a pillanatnyi politikai érdekei szerint ugye ? höhöö...

"Haza csak ott van, hol jog is van." A hetes cikkely első bekezdésének életbe léptetését javasolja bizonyos feltételekekel az a jelentéstervezet, amelyet az Európai Parlament állampolgári jogi bizottsága készít Magyarországról..
Az EP jelentés szerint a nemzeti konzultáció vicc volt

Egypárti az alkotmány és hiányzott a társadalmi párbeszéd az elfogadásakor höhehe...de jure morál érvénytelen höhöö...és mi vagyunk :rule of law....höhöö..jogállam hihii...

Ez már nagyon izzadtságszagú, két ország Belgium és Hollandia jogi "vitája" amelynek alapját egy konkrét C - 510/19 . Sz . Ügy ( 2017. szeptember 26-án a rechtbank van eerste aanleg te Leuven (elsőfokú bíróság, Leuven, Belgium) nyomozó bíró az EAW belga állampolgárral szemben büntetőeljárás lefolytatása céljából büntetőeljárást folytatott. hamisítás és csalás, amelyet Belgiumban követtek el 2017-ben.) és amely ügyben kiadott Európai elfogató parancs képezi. Amit a miniszterasszony kétségesnek tart "végrehajtói hatalom beleszól az ügyészség munkájába" címszó alatt az a holland jogban a bíróságok szervezetéről szóló törvényben található meg, amely a " A 127. cikkel összhangban az igazságügyi és biztonsági miniszter általános és konkrét utasításokat adhat ki az ügyészség feladatainak és hatásköreinek gyakorlásával kapcsolatban.".
Hülye vagy a papírban az van hogy a hollandok poltpetije utasíthatja az ügyészeket vádemelésre, ami magyar kolegájának 119 esetben nem sikerült...

6.Lenin 2020.11.27. 09:44:52

@morph on deer:

Morphi, te mit néztél? Vagy minek a hatása alatt voltál?

Képes vagy te különbséget tenni a tények, a feltételezések, kitalációk közt? Kétlem.

Mit szólnál, ha a frissen vásárolt kocsidat bezártad a garázsba, de rá fél órára gyorshajtásért elveszik a jogsidat? Ugyanis, miután kocsit vásároltál, megvan a lehetőséged, hogy lakott területen gyorshajtsál. Vagy bármilyen más közlekedési bűncselekmény elkövetésére.

Pont, hogy a fószer hadovált minden konkrétum nélkül.

mgdé 2020.11.27. 10:28:13

@Jehovah’s Witnesses:

S mi közöm nekem az Usa-hoz? És neked? Akkor?
(Ha a te mindenkori véleményedre ez a magyarázat - az épp aktuális Usa-hoz igazodás -, akkor szánlak, ádáz trumpistából hirtelen átállni valami másra, valami árnyaltabbra, értelmesebbre, nagy megrázkódtatást fog okozni a kis lelkednek.)

Valamint, képzeld, nekem már akkor - és most sem, nem véletlenül közeledik Macedónia Görögországhoz, s a Nato-hoz, meg az EU-hoz, védelmet keres - sem tetszett az albánok ténykedése. (A bosnyák helyzet már bonyolultabb/érzékenyebb, de hitvédő muszlim zsoldosokat Európában semmiképpen nem lett volna szabad eltűrnünk.)

No, akkor most jöhetsz Izraellel (az sem talált), vagy a "Soros ügynökökkel" (s az sem), vagy, ha jobb nem jut eszedbe, tőlem akár a kannibálokkal is ...

mgdé 2020.11.27. 10:29:58

@Jehovah’s Witnesses:

Azt elfelejtettem hozzátenni, hogy "Cicus" ... :D

mgdé 2020.11.27. 10:43:38

@Tényelek:

"a maradék meg bekönyörgi magát"

A Balkán a miénk lesz? :D S mit fog ehhez szólni Mussolini? :D

Ha Boszniát már akkor három részre osztják, nincs ez.
Jelenleg - hiába egy ország - három gyakorlatilag különálló, külön működő rész. Alig más belső határokkal, mint ami miatt az affér kirobbant. (Egyedül a horvátok jártak jól. Akik a háború második felében, amikor már látszott, hogy nem győznek ellenük a szerbek, már szintén harcoltak a bosnyákok ellen is.)

De ezt magadtól is tudnod kéne ám, kedves, jó "Havas tanár úr" ...

mgdé 2020.11.27. 10:47:50

@Tényelek:

"nő csak férfi családtag kiséretében hagyhatja el a házat,..."

S akkor hogy megy el vízért? Vagy te sosem jártál pl. Szudánban? :D

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.11.27. 10:55:09

@rasztaszív: Mondjuk az aztékok nem akartak senki megtéríteni, csak ipari szintre emelték az emberáldozatok számát.

mgdé 2020.11.27. 11:33:04

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

Az ugye nem baj, hogy @rasztaszív: Dél-Amerikát írt, az aztékok pedig Közép-Amerikában éltek? :D

Ráadásul Közép-Amerikának is csak egy részét uralták.
Valamint, ez a nagy-nagy bölcsességed mennyiben magyarázat a karib-szigeteki indián népek gyakorlatilag teljes kiirtására? Nos?

2020.11.27. 11:34:55

@morph on deer:
Szóval Varga propaganda modulokat lök:-)?
Az összes nyugati műriporter egy kottából játszik,..., a kedvencem a kiüldözött CEU, ami minden liberálbolsevik cikkben, riportban megjelenik, a bbbcés barom is ezzel jött elő,... ..., szerintem a legjobb befektetés a nyugati libsi diktatúra ellen egy plakátkampány lenne, amin csak a CEU internet címe szerepelne és az, hogy nézzék meg milyen képzésekre lehet jelentkezni, hányan tanulnak ott, én már evek óta csak ennyit teszek,..., az embereknek egy másodperc alatt leesik, hogy totál hülyének nézik őket ott a tökéletes liberális demokráciában és már nem is kell nekik magyarázni, hogy a többi vád is ugyanúgy hazugság.

2020.11.27. 11:47:00

@mgdé:
Férfi családtag nélkül biztosan nem mehetnek!
Valószínűsitem, hogy ön az általánosnak tekinthető liberálbolsevik tudatlanság útján ugyanúgy nem ismeri fel a muszlim férfiakat, ahogyan a nyugati országok migriszakemberei, akik a 18 év alattiakat gyerekek közé helyezik el,..., végig is dugják a kicsi meg a pici lányokat,.... miközben azok már 12 évesen elhagyják a gyerekkort férfivá avatják őket,..., az Európába bejött 12-18 év közötti határsértők nem kisérő nélküli menekült,.., ezért tűntek el tőlük azok, akiket begyűjtöttek pár éve a sáskajárás idején, mert felnőttek voltak.

2020.11.27. 11:55:49

@mgdé:
A bennszülötteket nem kiirtották, nem voltak hülyék, hogy az ottaniakat kiirtják és utána nagy pénzekért visznek helyettük Afrikából másikat,..., a tömeges halálozásokat a behurcólt betegségek okozták,..., attól még barom állat módon viselkedtek a spanyolok, angolok, franciák, prtugálok és a hollandok is,.., pont azok, akik most osszák az észt a keleti országoknak humanitásból, demokratikus fellépésből.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.27. 12:42:04

@Tényelek: "A bennszülötteket nem kiirtották, nem voltak hülyék, hogy az ottaniakat kiirtják és utána nagy pénzekért visznek helyettük Afrikából másikat"

Fenomenális, hogy te mi mindenhez NEM értesz. ))

A bennszülöttek nem bírták a robotot, ezért kellettek a négerek.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.27. 12:44:37

@mgdé: "hogy megy el vízért?"

Hát a férfi megy. Köztudomású, hogy ő az erősebb nem. Ő kell végezze a nehéz fizikai munkát. :))

Vagy valami más hülyeséget fog mondani a farok Ténytelen. :))

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.27. 12:46:54

@Tényelek: "Nem vagyok vallásos"

Mondja egy fide$$es szektatag. :))

mgdé 2020.11.27. 12:47:15

@Tényelek:

"Férfi családtag nélkül biztosan nem mehetnek!" :DDD

Ja-ja, sehol sem lehetnek helyi eltérések, specialitások. :D
Hány szudáni muszlim feketével beszéltél már?

S akkor nézz utána, miért engedélyezte az albániai albánoknak a tömeges áttérésükkor a szultán (egyben kalifa), hogy ők mégis ihassanak szeszt, akár még pálinkát is. :P

Ideje lenne tanítás helyett tanulnod végre ...

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.27. 12:48:56

@Tényelek: "Ha beszédülne Magyarországon (CEU-t kivéve!) vagy Ausztriában egy vallási vagy kulturális antropológia órára"

Hát ez veled, nem történhetne meg, mire lejár a munkaidőd az összeszerelő üzemben, rég vége az óráknak. :))

mgdé 2020.11.27. 12:54:21

@Tényelek:

Meg a rabszolga munka, bányákban majd ültetvényeken dolgoztatás, teljesítménykényszer és büntetések (nem a belga király zsoldosai kezdték a csonkításos büntetéseket Kongóban), a - páncélozott nyakú mellkasú - kutyákkal üldöztetés, széttépetés, stb. ...

Összevissza hablatyolás és hazudozás helyett tényleg tanulnod kellene.
Meg nem összekeverni Mexikót sem Dél-Amerikával,
sem a karib-tengeri szigetekkel.
Vagy már nem tanítanak földrajzot sem, sem az általánosban, sem a középiskolákban?

Vagy csak anno, Romániában nem?

2020.11.27. 13:04:22

@mgdé:
Persze vannak eltérések, de ez a szabály olyan, ami megváltoztathatatlan, csak és kizárólag akkor szeghető meg, ha közvetlen életveszély van, pl. kigyullad a ház, földrengés van és nincs otthon férfi családtag, menekülni kell.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.11.27. 13:06:13

@mgdé: Az ugye nem baj, hogy a rasztaszív által felhozott pápai bullák nem csak Dél-Amerikára vonatkoznak.(Nem figyeltél.) Valamint sehol sem írtam, hogy az aztékok dél-amerikaiak lettek volna. (Élek a gyanúval, hogy egyébként ő kommentjében fejben összevonta a kettőt.) Mindenesetre ne gondoljuk már, hogy amikor Cortesék Mezoamerika földlére léptek a béke és az idill világába rondítottak volna bele. A fiatal és feljövőben lévő Azték Birodalom egyre inkább kiterjesztette befolyását. Kultúrájának alapja pedig a tömeges emberáldozat volt.

www.origo.hu/tudomany/20151127-aztek-birodalom-kozep-amerikai-civilizacio-spanyol-hoditas-emberaldozat-tollas-kigyo.html

"Utóbbiak jelezték, hogy mikor kell háborúba indulni, ha már nem volt elég feláldozható fogoly vagy rabszolga, és ők állapították meg az áldozati rítusok időpontját is, amit maguk végeztek el.

Lételemük volt a háború, amit szent dolognak tartottak."

„Józan életű, az időjárási viszontagságokat jól elviselő, fájdalomtűrő fiúkat neveljenek; olyan fiatalokat, akik érzéketlenek a halállal szemben.”

Tisztára ,mint a Hitlerjugend.:)

"Ráadásul Közép-Amerikának is csak egy részét uralták."

Hitler '41 nyara előtt Európa területének hány százalékát tartotta megszállás alatt?

Kb. mintha a 7-8 éve hatalmon lévő náci rezsimet az alapján mentegetnéd a sztálini rendszerrel szemben, hogy kisebb területet tartott uralma alatt.

2020.11.27. 13:07:50

@mgdé:
Mi van Mexikóval,..., már most lerészegedett?
Rabszolgát a szigetekre, délre és a mostani USA délkeleti részére vittek nagyszámban,.... .., a mostani Mexikóba pont nem.

mgdé 2020.11.27. 13:14:28

@Tényelek:

Afrikában a gyerekek (lány is, fiú is) és/vagy nők feladata egy csomó minden. Nem kísérgetik őket ehhez férfiak. Nem is voltak hozzá elegen, megvannak a saját feladataik. A kényszerből iszlamizált néger törzsek többnyire - ugyan muszlim mázzal - de olyan életet éltek/élnek, ami a HELYI körülményeknek megfelel. Ahol az arab kultúra állandó jelleggel jelen volt ott lehet más a helyzet, de ahol "magukban" voltak, ott nem igazán.

Ha jártál (volna) egyetemre, beszélgethettél volna velük az otthoni életükről, mindenhol volt belőlük pár. Csak hát a lustaságod, valamint az érdeklődés és a nyitottság teljes hiánya megakadályozta ezt ...

mgdé 2020.11.27. 13:16:17

@Tényelek:

Az európaiak által bevitt járványok.
Amikre te hivatkoztál. :D

Legközelebb szótagolva írok, hogy még te is megértsd. Illetve, talán megértsd. :P

mgdé 2020.11.27. 13:25:42

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

És? :D

"dél-amerikában tízmilliókat irtottak ki erre hivatkozva"

Ha r. Dél-Amerikát hozta fel, akkor arra válaszolj ...
Már ha tudsz ... :P

Valamint, már nem a feljövőben levés, lévén az aztékok éppen kezdtek szembesülni a túlnépesedés problémáival. Tömegek, akiket etetni kell. Mint kicsit korábban, kicsit arrébb a maják. A további terjeszkedés ott, akkor meg - más éghajlat, ló sincs, vasfejsze sincs - nem olyan könnyű mint a sztyeppei lovasnépeknek. Nézz nyugodtan utána. :D

2020.11.27. 13:27:18

@mgdé:.
A Korán előirása, hogy nem mászkálhatnak férfi kisérő nélkül, nem értelmezés kérdése és nem is mászkálnak.
Akikkel ön itt találkozhat, az kint az elit, akikre ugyanúgy, mint bárhol másutt a világon, nem vonatkoznak a szabályok, buborékban élnek.
De, ha venné a fáradtságot és kimenne, eltöltene köztük pár hetet, hónapot, akkor láthatná, hogyan élnek,..., megsajnálni nem érdemes az árkot ásó nőket, mert ahhoz minimum nézni kell őkat,..., ami ugye szintén tiltott,....., és elég hamar kiderül, hogy pár lusta dög néger fickó figyeli a csapatot valamelyik teázóból és ott teremnek a nagy késeikkel, hogy nehogy elcsábítsák őket, mert akkor nem lesz kit dugniuk, ha az asszonyok végeznek a munkával.

6.Lenin 2020.11.27. 13:28:41

Index:
"A DK röviden, de velősen válaszolt arra, hogy Pintér szerint eredményes a korrupció elleni küzdelem

Nem értenek egyet a belügyminiszterrel.

A DK reakciója Pintér Sándor nyilatkozatára, mely szerint a rendőrségnek köszönhetően nem marad felderítetlen olyan korrupció, ami sérti az emberek érdekeit:

"De, rengeteg."

Sokat tud a Ferenc testvér. Az érdekes, hogy miért nem verik már ki belőle ezt a tudást.

1re vidámabb a közélet ma Mo-on.

mgdé 2020.11.27. 13:31:33

@Tényelek:

"pont azok, akik most osszák az észt a keleti országoknak humanitásból, demokratikus fellépésből"

Na ja. Mert - lásd "keleti országoknak" - a lengyel-kozák háborúk pont a legszebb humanizmus jegyében zajlottak. :D Meg Vlad Tepes ténykedése is. :D Meg Rettegett Iváné is. :D

2020.11.27. 13:34:26

@mgdé:
Ja, mert csak olyan cikket talált a wikin, ahol a mexikói járványokkal foglakoztak :-)?
A szigeteken ez durvább volt, nem egy olyan sziget volt, ahol csak szétnéztek a gyarmatosítók és pár hét múlva, amikor visszamentek rabolni, már senki sem volt életben, meghaltak a járványban,..., a nagyobb szigetek lakosságának is legalább a felét elvitték a járványok,...egy húzásra,..., és volt több is.

2020.11.27. 13:40:32

@mgdé:
A háboruk mindenütt kegyetlenek, azt a nyugati felsőbbrendűek a rabszolgatartás mellett még durvábban űzték, mint mi,.., az indiaiak kiegyeztek volna tepesi halott mennyiséggel a brit helyett,.., az indiánokról nem is beszélve.
Hitler a koncentrációs táborban, tömeges halálra éheztetés ötletét a britektől vette át, amit a búr háboruban alkalmaztak a holland telepesek ellen.

mgdé 2020.11.27. 13:42:21

@Tényelek:

Mer' a sivatag, a szavanna, a dzsungel telis-tele van teázókkal. :DDD
Minden homokbucka, minden gnú, vagy minden fa mellett akár három is.

Ember, évszázadokig éltek a néger törzsek a modern vívmányok nélkül, nem ketten mentek vízért egy helyett, akár 10-20 km-nyire is, de az egyik közben csak nézelődött :D , mert nem volt hozzá elég munkaerő, így is szűkösen éltek.

Igen, az elit gyermekei jártak.
S gondolod, mindegyik ugyanolyan mint a szaúdi aranyifjak?
Hát nem. Láttam elhivatott orvost - igen, szintén elitszármazék -, s önkéntesként az egyetemet abbahagyva háborúba menőt is, mert megtámadták őket. S valahogy arról meg nem tudok, hogy a szaúdi királyi család személyesen vezetné a szuronyrohamot Jemenben a húszik ellen ...

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.11.27. 13:44:57

@mgdé:

Közép-Amerikában sem volt kevesebb áldozata a gyarmatosításnak. Viszont láthatóan egyikőtök sem tud róla, hogy a fő ok a különböző újfajta járványos megbetegedések elterjedése volt:

hu.wikipedia.org/wiki/Amerika_gyarmatos%C3%ADt%C3%A1sa

" Himlő járványok (1518, 1521, 1525, 1558, 1589), tífusz (1546), influenza (1558), torokgyík (1614) és kanyaró (1618) söpört végig az európai kapcsolatfelvétellel,[2][3] megölve 10 millió és 12 millió közötti embert,[4] körülbelül az indián népesség 95%-98%-át."

Gondolom nem feltételezed, hogy a spanyolok szándékosan hurcolták be ezeket a megbetegedéseket. Vagy igen?:)

"Valamint, már nem a feljövőben levés, lévén az aztékok éppen kezdtek szembesülni a túlnépesedés problémáival."

Náci élettér elmélet? ;)

mgdé 2020.11.27. 13:54:33

@Tényelek:

Kiscsillag Havas tanárúrka, neked csak a wiki megléte óta van bármilyen apró kis tudásod is, bármiről is? Gondoltam. :D

Képzeld, már a wiki előtt is léteztek olyanok, hogy újság, könyv, könyvtár, (ismeretterjesztő) film, tv, stb. Las Casas nevét sem pont tőletek kell megtudnom :D , jelent meg könyve magyarul, én még bőven Vitya illib kora előtt olvastam el. És te, kedves propagandista úr, olvastad már? :P

mgdé 2020.11.27. 13:56:07

@Tényelek:

Aha. Akkor miért is kellett máglyára küldeni lázadóvezéreket, ha már mind rég meghaltak járványban? :D

2020.11.27. 14:00:51

@mgdé:
Nem akarom teljesen elkeseríteni, de Jemen Ázsiában van, nem Afrikában,.., bocsi.
Ha elindul ötven nő vízért,.., mert együtt mennek, úgy biztonságosabb,..., akkor elég két-háron 12 éves férfi kiséretnek, mert azzal elérhető, hogy minden nővel legyen férfi családtag, a keresztbe házasodások miatt.
Azt látom, hogy a libsi agya képtelen felfogni, hogy ha valami kötött szabály, azt megszegni nem lehet,.., pedig nem lehet.
Azt már félve vetem fel, hogy az iszlám nélkül sem engedik el a nőket azon a részen egyedül, mert a szavannán nem olyan jó a közbiztonság, mint nálunk.

2020.11.27. 14:03:27

@mgdé:
Mert nem halt meg mind, mint itt most a liberálbolsevikok szerint a covidba,..., akik megmaradtak, azok valamiért nem akartak rabszolgák lenni.

mgdé 2020.11.27. 14:05:23

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

Kiscsillag, te tényleg gyagya vagy. Kőfegyverrel, gyalogosan, nehéz földrajzi körülmények között - terep, éghajlat - kicsit más feladat terjeszkedni, mint lóháton a szteppén, vagy - Hitlered - vasúton és tankokkal, meg gépkocsikkal, már kész utakon! Ha a birodalmak túl nagyok, már nem bejárhatók, pillanatok alatt szétesnek kisebb államokra. Olvasgasd nyugodtan akár az afrikai (Mali, a joruba állam, stb.), akár a korai indián birodalmak történetét ...
A nagy Chaka zulu sem a dzsungelövezet felé terjeszkedett tovább.
De az inkák sem az Amazonas medencéje felé.
Vajon miért? :P

mgdé 2020.11.27. 14:08:06

@Tényelek:

Aha. A maradék 5 ember lázadt fel. :D

Jééé, s most már azt mondod, vitték őket rabszolgának?
Mégis volt hát kínzás, halálra dolgoztatás, stb? Hűha, re aztán tanulékony vagy! :D

mgdé 2020.11.27. 14:12:01

@Tényelek:

Ki mondta, kiscsillag, hogy Jemen Afrikában van. :DDD
Azt mondtam, hogy a szaúdi királyi család személyesen nem harcol. (Míg az afrikai elitek egy része igen.) S mivel a szaúdiak éppen Jemenben harcolásznak, s nem Etiópiában - bár előfordult már olyan is -, így erre jemeni példát hoztam.

Kiscsillag, te még csúsztatni sem tudsz rendesen ... :DDD

2020.11.27. 14:12:41

@mgdé:
Az Amazonas medence tele van birodalmak nyomaival,..., vajon miért?

2020.11.27. 14:15:47

@mgdé:
Azért mentek oda, hogy kirabolják az ottani embereket, nem azért, hogy lemészárolják őket,..., a járványok csökkentették a legnagyobb mértékben a lakosságszámot, nem a tudatos mészárlás, akkor ki dolgozott volna ingyen!

mgdé 2020.11.27. 14:19:44

@Tényelek:

"Ha elindul ötven nő vízért"

Ja-ja, az afrikai falvak kivétel nélkül mind akkorák voltak, hogy egyszerre akár ötven asszony is bármikor elmehetett ...

A szülés/bábáskodás, a magok őrlése, a főzés, az ültetvények gondozása, mind-mind várhatnak, a lényeg hogy az afrikai nők kedvükre bandázhassanak. :D

Férfi kísérők ott kellettek, ahol a más törzsek általi megtámadásuk, elrablásuk veszélye fennállt. Csak a munkájukhoz nem. Kérdezd meg erről pl. a mongolokat, ezt ők is pontosan tudják. :D

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.11.27. 14:22:59

@mgdé: Te hoztad fel teljesen fals módon, hogy a túlnépesedés miatt folyamodtak az emberáldozatokhoz, ami már csak azért is ostobaság, mert szinte kizárólag férfiakat áldoztak fel. Valamint, hogyha igaz lenne szánalmas mentegetésed, ott helyben kiirtottak volna mindenkit, nem viszik a fővárosba, hogy egy kegyetlen véres rituálé keretében végezzenek a rettegő szerencsétlenekkel.

A járványos buktádról mélyen hallgatsz. Én megértem;)

mgdé 2020.11.27. 14:26:11

@Tényelek:

Hülye vagy. Dokumentálták, hogy csonkítottak meg, öltek meg indiánokat, ha azok nem teljesítették a napi penzumot az aranymosásban vagy bányákban. Az, hogy viszonylag hamar átálltak az ültetvényekre, az leginkább azért volt, mert a nemesfém készlet kicsi volt, hamar kimerült. (Volt némi aranyuk, nézz utána az aravakoknak.)

mgdé 2020.11.27. 14:39:48

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

Ne hantázz. :DDD

Nem mondtam olyat, hogy a túlnépesedés miatt folyamodtak emberáldozatokhoz.
Azt mondtam, túljutottak már a fénykorukon.
A túlnépesedés miatti összeomlásra ott a maja példa. De még észak-amerikai is akad, lásd Missisipi völgy (lásd Cahokia). Na ők vajh miért nem terjeszkedtek, hisz Észak-Amerika, azon belül pedig a préri milyen szép nagy?

"Valamint, hogyha igaz lenne szánalmas mentegetésed, ott helyben kiirtottak volna mindenkit"
Ezt a f@sságot honnan szedted? :DDD
Kiskölyök, kiskölyök, "költői" egy fantáziád van, ilyet ugyanis itt nem írt senki.

Milyen járványos buktámról? :D
Ti próbáljátok a mexikói térség nagy járványait - ami nem csoda, komoly városok, igen nagy népsűrűséggel - ráhúzni a karibi szigetekre. De még ezt is sz@rul, tehetségtelenül csináljátok. :D

Nem kellene a fdltasostrolliskolákba, ha akár drágán is, de felvenni néhány profi izraeli tanárt? Mer' így, önerőből, nagyon-nagyon semmik vagytok. :P

mgdé 2020.11.27. 14:42:25

@fáragyon a cassához:

Ja-ja, a te IQ-d bő duplája, az valóban csak mint a föld. :D

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.11.27. 15:00:42

"Kőfegyverrel, gyalogosan, nehéz földrajzi körülmények között - terep, éghajlat - kicsit más feladat terjeszkedni, mint lóháton a szteppén."

Zavaros ostobaság megint. A szteppén a távolságok is jóval nagyobbak. Másrészt pl. a római légiók vonulási sebességét a gyalogság sebessége határozta meg.

"Kőfegyverrel.."

Szted azoknak a törzseknek, akikkel az aztékok harcoltak, mijük volt, okoska?

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.11.27. 15:05:57

@mgdé:

"Azt mondtam, túljutottak már a fénykorukon."

www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1525_februar_28_cortes_kivegezteti_az_utolso_aztek_kiralyt/

"Miután Cortés 1519 tavaszán néhány száz emberével partra szállt Közép-Amerikában, a FÉNYKORÁT ÉLŐ Azték Birodalom egy szempillantás alatt összeomlott. "

www.youtube.com/watch?v=QT13kk8HDDo

:))))

2020.11.27. 15:19:35

@mgdé:
Mert a mongolok muszlimok lettek?

2020.11.27. 15:22:30

@mgdé:
Nem mondja, hogy kegyetlenkedtek a rabszolgáikkal,..., ki gondolta volna,..., és akkor a végén leölték mindegyiket és beálltak ők dolgozni.
Nem akarom elkeseríteni, de ezen a nicknéven sem lett okosabb!

mgdé 2020.11.27. 16:36:51

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

Kiscsillag, keress tovább. Máshol neg már mást írnak. :D

mgdé 2020.11.27. 16:39:20

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

"Szted azoknak a törzseknek, akikkel az aztékok harcoltak, mijük volt, okoska? "

Kiscsillag, s ennek mi köze az erdőirtáshoz, útépítéshez, katonai táborok építéséhez stb.?

Amúgy meg, azonos fegyverek esetén a létszámok döntik el meddig tart egy-egy hódítás lezavarása. Nos, a Cortez mellé állt két törzs 50-70.000 harcost állított ki.
Egyszerű átlépni rajtuk. :)

mgdé 2020.11.27. 16:41:47

@Tényelek:

Aranyhorda - ugyebár a vezéri családok mongolok ...
A perzsiai ilkánok mongoljai ...
Az afganisztáni hazarák ...
Timur Lenk mongol felmenői (nem csak török felmenők voltak) ...
stb.

Kedves Havas tanárúrka, te tényleg ennyire tudatlan vagy?

mgdé 2020.11.27. 16:44:55

@Tényelek:

Melyik nicknéven, butucska trollocskabácsi? :D

Aha. Tehát, ha rabszolgák, már lehet is kegyetlenkedni. S AZÉRT rabszolgák, mert nem keresztények. De a keresztényeknek ehhez semmi köze, nem is ők tették ... Te ugye valamelyik tálib iskolában tanultál logikát? :P

2020.11.27. 17:12:03

@mgdé:
Kizárt, hogy értse mit miért ír!

2020.11.27. 17:21:31

@mgdé:
Mert ön szerint vallási alapon tartották a rabszolgákat :-)!?
Rabszolgaságot csak kegyetlenkedéssel lehet fenntartani, mert nincs fizetés, prémium, jutalomút,.., csak visszafelé, nincs verés, fül levágás, stb...., ez így olcsóbb.
Ahogy a történelmi példák mutatják, az újkori rabszolgaság az eredeti tőkefelmmozás eszköze volt a liberális gazdaság kifejlőd~séhez, mert az északi államok attól lettek gazdagok, hogy a délieknek adták el a legyártott cuccaikat,..., amikor kellően megerősödtek és bővíteni kellett a piacot, azt a rabszolgák felszabadításában találták meg belföldön.

mgdé 2020.11.27. 17:35:10

@Tényelek:

Az, hogy te nem érted, a te problémád, nem az enyém. A kizárólagos wikiböngészés helyett néha gondolkozhatnál is. ;)

alöksz róz 2020.11.27. 17:43:48

@fáragyon a cassához: és a butaságát megpróbálja hablatyolással és mellébeszéléssel álcázni, ez is plusz pont.

mgdé 2020.11.27. 17:46:09

@Tényelek:

Aha. Anglia nem is létezett. Franciaország sem. Az 1861 előtti Usa északi államai voltak a mindenkori etalon, valamint a fejlődés motorjai már 1640-ben, meg 1789-ben, meg 1848-ban, stb., no meg Bismarck számára is. Már-már szinte zseni vagy, hogy ezt mind, ráadásul teljesen egyedül ... :D

Nem. Az csak az ürügy volt. Te sem a hited miatt. Te leginkább azért tartanál rabszolgákat, mert élveznéd, hogy bár ők az erősebbek, ügyesebbek, szorgalmasabbak, okosabbak, szebbek, mégis te uralkodhatsz fölöttük. :P

mgdé 2020.11.27. 17:51:56

@alöksz róz:

Rózsika kedves, hogy áll a diszkalkuliád? Sikerült már megszámolnod, hogy ma eddig hány nicken írogattál? :D

(Szép! :D Gyűlik a teljes trollcsapat, mint a kétségbeesetten rajzó mocsári szúnyogok, már a csopvezke is beszállt segíteni. :DDD Bircát mikor hívjátok végső segítségül?)

2020.11.27. 18:15:10

@mgdé:
Eddig én úgy tudtam, hogy francia napkirály, portugál, spanyol, brit gyarmatbirodalmak meg Holland kelet india társaság,..., erre fel kiderül, hogy Amerika északi részének északi része volt a világ közepe már 400 éve is,..., mik vannak,..., írjon egy új történelemkönyvet, mert az összeset nagyon elbaszták az egész világon,..., tutira meggazdagszik belőle!?

2020.11.27. 18:20:21

@mgdé:
A rabszolgákat azért keresztelték meg egyből, később meg már Afrikában, hogy a keresztény rabszolgatartóik a mégkeresztényebbségükre alapozva zsarnokoskodhassanak felettük :-)?
Fogalma sincs róla miket ír, ..., van ilyen,.., ha még nem használta ki, akkor kérjen segítséget a közönségtől vagy telefonon!

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.27. 18:20:33

- Magyar ember a hitelt nem szereti - mondta Ondó Viktor, és 30 évre eladósította Magyarországot.

Mondta bárki, hogy a hazaáruló bolsevik ruszkisimogató Ondó Viktor magyar?

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.27. 18:23:01

"Nem szeretem a Hitelt" - írta Széchenyi István.

alöksz róz 2020.11.27. 18:37:58

@Tényelek: "Fogalma sincs róla miket ír" - az még hagyján, de sokszor azt se tudja, melyik nickjén

MAXVAL bircaman közfingó 2020.11.27. 18:40:17

Birca vagyok kiszólított hogy szarnám össze magatokat?!

mgdé 2020.11.27. 18:45:40

@Tényelek:

""az újkori rabszolgaság az eredeti tőkefelmmozás eszköze volt a liberális gazdaság kifejlőd~séhez, mert az északi államok attól lettek gazdagok, hogy a délieknek adták el a legyártott cuccaikat,..., amikor kellően megerősödtek és bővíteni kellett a piacot, azt a rabszolgák felszabadításában találták meg belföldön.""

Ezt TE írtad, ó, te nagyon kiscsillag, s ez az Usa. :D
Szedsz te elég Memolife-ot? :P

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.27. 18:46:06

Ondó Viktor csütörtökön azt is elmondta, hogy Magyarországnak nincs szüksége a gazdaságélénkítő csomagból ide eső részre. "Magyarországnak semmilyen pénzügyi vesztesége nem származik abban az esetben sem, ha nem jön létre az európai válságkezelési alap" - jelentette ki, és azt is hozzátette, hogy "tévednek azok az újságírók, jogászok, politikusok, akik azt hiszik, ez pénzügyi kérdés, ugyanis ezt a vitát pénzzel nem lehet megoldani".

A hivatalos magyar kormányzati álláspont tehát az, hogy a pénz nem számít. Ehhez képest a magyar kormány bürokratái szorgalmasan dolgoznak a pénz elosztásán, és erről folyamatosan egyeztetnek az Európai Bizottság illetékeseivel.

444.hu/2020/11/27/mig-orban-vetoval-fenyeget-gozerovel-tervezi-a-kormany-a-penz-elkolteset

mgdé 2020.11.27. 18:47:28

@Tényelek:

Aham. :D

S ennek mi köze a karibi szigeteken rabszolgává tett indián őslakókhoz?

Ja, tudom, azzz, hogy neked a delfin is hal, meg a teknősbéka is. :P

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.27. 18:59:32

- Felkészültek a vakcina tárolására?
- Fel.
- Az a polc miért olyan ferde?
- A Pfizerét -70 fokon kell tárolni.

telex.hu/napirajz/2020/11/27/vakcina

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.27. 19:03:24

A hármas vonalon közlekedő orosz járművek „nem a kivitt metrókocsik felújított változatai” – derült ki a szerelvények beszerzését vizsgáló jelentésből,

telex.hu/belfold/2020/11/27/m3-as-metro-kocsik-felujitasa-uj-orosz-metrowagonmash-tarlos-istvan

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.27. 20:04:10

Munkásőrrel mi van....?
Csak nem.....?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.27. 20:42:44

@6.Lenin: mi van vége a trollnak?
Vagy keménymag volt?
A múltkor bearanyoztad a napomat!
Nem csoda hogy ilyen vagy ha ilyeneket nézel!

boborján20 2020.11.27. 20:47:55

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

nincs olyan szerencsénk!

eszt kéccer kell bebalzsamozni, hogy egyszer elvigye az ördög:)))

boborján20 2020.11.27. 20:49:12

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

ennél csak a barnahajú lányok fárasztóbbak:)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.27. 21:16:34

@boborján20: ottmár rég voltam de úgy is levagyok tiltva náluk!
Arra az újra szoktam ránézni de csak telón!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.27. 21:18:10

@boborján20: Ááááh,azt mondaná: vigyázzatok gyerekek eszt inkább itthagynám nektek!

boborján20 2020.11.27. 21:25:45

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

bakker, mit csináltál, hogy egy olyan oldalról kitiltottak?
beküldted a mesztelen képeidet, vagy mi?:))))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.27. 21:29:22

@boborján20: egy két embernek nem tetszett a kommentelési stílusom!
Milyen szegény lelkivilággal kell rendelkezni ahhoz hogy ezêrt valaki felnyomjon a bloggazdánál?
+ Azt a gépet ritkán is kapcsolom be!
Pedig a fogadásokhoz is jobb lenne!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.27. 21:37:23

@boborján20: szekára is mire oda jutok addigra Matyi szétbassza az egészet!
Mintha fideszékkel lenne!

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.11.27. 21:46:08

@mgdé:

"Kiscsillag, s ennek mi köze az erdőirtáshoz.."

mult-kor.hu/20120823_a_fakivagas_gyorsithatta_fel_a_majak_bukasat

"A maják saját maguk tették nehezebbé az életet azzal, hogy az elviselhetetlen száraz periódusok előtt tömegesen vágták ki a fákat Közép-Amerikában. "

www.youtube.com/watch?v=QT13kk8HDDo

Vagyis a térség indián kultúrái képesek voltak eszközeikkel fák kivágására. Vagyis ezt is csúnyán beszoptad.:)))

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.27. 21:55:00

Milyen bölcs a geci! Tudta, hogy gagyi lélegeztetőket vesznek szarér, hugyér, ezért tízszer annyit vetetett. Persze kifizettette a birkanéppel 50-szeres áron, elvégre neki is élnie kell valamiből. :))

Meghibásodást jelzett több lélegeztőgép is a zalaegerszegi kórházban, tudta meg a Népszava. A lap még november 17-én, tíz napja kereste meg

az operatív törzset,
a Zala Megyei Szent Rafael Kórházat,
az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézetet,
a kormányzati tájékoztatási központot,
és a Crius V6 Northern típusú készülék kínai gyártóját.

Válasz csak utóbbitól érkezett. A Northern Meditec Ltd. kereskedelmi igazgatója elismerte a hibajelzést, a vizsgálják mi okozhatta, a magyar partnerrel közösen dolgoznak a javításon.

444.hu/2020/11/27/tobb-lelegeztetogep-is-meghibasodott-a-zalaegerszegi-korhazban-a-kinai-gyarto-hamarabb-ismerte-el-az-esetet-mint-a-magyar-hatosagok

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.27. 21:56:59

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: "képesek voltak eszközeikkel fák kivágására"

Kőbaltával simán ki lehet vágni a fákat.

A hódoknak még kőbaltájuk sincs.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.27. 22:16:11

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: a válaszok:
-Hö?
-Hö?
-Hö?
-Hö?
-Na jó,akkor nézzük meg mi a probléma!

mgdé 2020.11.27. 22:30:02

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

Öcsi, te nagyon hülye vagy. :DDD

"A maják saját maguk tették nehezebbé az életet azzal, hogy az elviselhetetlen száraz periódusok előtt tömegesen vágták ki a fákat Közép-Amerikában."

Párszáz év alatt.

Egy kb. összesen 150-200 évig létező birodalom - aztékok - "virágkori"katonai terjeszkedéséhez kifejezetten optimális időtáv. :D

Te tényleg teljességgel képtelen vagy összefüggéseket felismerni, s azok mentén gondolkodni? Kezdelek nagyon megsajnálni, de komolyan ...

(Amúgy meg pont, azt történt, amit leírtam: Túlnépesedtek.
Elérték - jelentős részben a fakivágásokkal - a lehetőségeik határát, továbblépni nem tudtak, s a már felszaporodott lakosság eltartására sem volt képes a technológiai hátrányok egyre durvább hatásait elszenvedő termőterület.
Tanulj már meg végre olvasni!)

mgdé 2020.11.27. 22:32:19

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

Viszont tartanak nemhód vallású fa-rabszolgákat, akiket kínzásként jól formára harapdálnak. :D

MAXVAL bircaman közfingó 2020.11.27. 23:21:19

Szabályosan szaros volt a seggem, ki is csípte. Még szerencse, hogy péntek van és akkor pont lefürödtem. Bassza meg, hát belenyúltam.

morph on deer 2020.11.27. 23:24:14

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
“ ezt a vitát pénzzel nem lehet megoldani”

Hanem?

Az még nem tűnt fel senkinek, hogy a 25 másiknak semmi gondja nincs ezzel a feltétellel?

Hogy csak azok a gecik háborognak, akik vagy vallási fundamentalista barmok, vagy meg személyiségzavaros és hatalommániás tahók?

A többieknek meg valahogy természetes, hogy betartják azokat a jogállami feltételeket, amelyek az uniós tagság alapvető követelményei egyébként is!

Érdekes, mi?
Mert Európában tiszta és egyértelmű játékszabályok vannak mindenhol máshol, csak a gyökér valláskárosult lengyeleknél, meg az alapból éjsötét bunkó magyaroknál!

Miért?
Mert orbánnak “hazafias kötelessége” megvétózni mindent, hogy ELLENŐRZÉS NÉLKÜL tudja fosztogatni a közvagyont!

Egyáltalán létezik még ennyire sötét fideszes, - orbánon kívül, - aki ezt a blablát tényleg komolyan elhiszi?

Ne tessék hülyéskedni, én komolyan kérdem!

Tényleg van kétmillió hülye ebben az országban?

Nem kell felállni, elég a kézfeltartás...

Leülhet.

morph on deer 2020.11.27. 23:26:41

@mgdé:
Az aztékok meg a mayák két külön nép volt, csak szólok.
A többi stimmel. ;)

mgdé 2020.11.28. 00:03:52

@morph on deer:

Persze. :)

Arról volt szó, onnan indult, hogy az aztékok is túl voltak már a virágkoron, amikor a spanyolok odaértek, mert addigra már ők is túlnépesedtek, mint KORÁBBAN a mayák. S az ottani akkori viszonyok között a még további terjeszkedés területhódítás már nem volt olyan egyszerű, már így túl nagyra nőttek. Erre jött a Nagy Hozzáértő, hogy de hát Hitler is ... :D
Én meg jeleztem, hogy az ottani terepviszonyok és az akkori technológiák mellett ez nem olyan egyszerű, mint vasúttal, gépkocsikkal és tankokkal, a kiépített utakon.

Azóta meg már a hódoknál tartunk. :)

Az aztékokhoz meg úgy jutottunk, hogy az ottani nagy járványokat trolluraimék megpróbálták áttelepíteni a karib-tengeri szigetekre. Hogy erre hivatkozva letagadhassák a jó keresztény spanyolok által elkövetett ottani népirtást és az őslakók rabszolgasorba vetését.

Röviden ennyi. :)

rasztaszív 2020.11.28. 00:49:03

egy apró adalék a dél-amerika témához.

www.janus-facedfilabrasileiro.com/Tortenelmi_hatter.htm

úgy mellesleg,budán is akkor volt egyszer kutyavásár,amikor a friss aranyukból a spanyolok egész európában felvásároltak minden nagytestű dögöt,hogy a tengeren túlra átszállítva harci kutyaként a bennszülöttekre uszítsák.

a Miniszterelnök Úr nagy tisztelője 2020.11.28. 03:07:25

@MAXVAL bircaman közfingó: te péntekenként fürdesz le? úgy hírlett húsvétonként

6.Lenin 2020.11.28. 09:40:36

@morph on deer:

"Az még nem tűnt fel senkinek, hogy a 25 másiknak semmi gondja nincs ezzel a feltétellel?"

Mert neked már fel sem tűnik, hogy a 25-ból 23 bika nép, mint a svéd barátaid. Ők mindent végrehajtanak, amit a "nagyok" mondanak.

Az olyan népek, akik lovasrohammal mennek a tankok ellen (lengyelek), meg nem birkák. Neki többet ér a szabadság, mint egy nyomorult szolgalelkű élet.

Te ezeken ne is tört a beszűkült agyadat.

Te is már elhitted, hogy ez az amcsi ripacs tényleg retteg a magyar me-től, a zsarnoksága, gyűlölete miatt, pedig ez a szerencsétlen szolgalelkű, csak az mondja amit mondania KELL, mert másként a taccsvonalon túlra kerül.

Nektek már fogalmatok sincs a gondolkodás szabadságáról, nem még a szabad életről.

Az a 25 szolgaként követi a parancsokat, mert ahhoz van már szokva.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 09:51:29

@morph on deer: látod még a vén munkásőr szerint is te vagy a hülye!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 09:52:50

@6.Lenin: öreg erre még gyúrni kell!
Gyere vissza a sajtóklub meg a civil kör után!

6.Lenin 2020.11.28. 10:06:21

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Tőled nem is vártam el, hogy megértsd. Szerintem nem is fogod soha.

Mellesleg mis a bajod az említett műsorokkal? Írtam olyasmit valaha, hogy mindenben 1etértek az ott elhangzottakkal?
Látod te fasz, ilyenkor árulod el, hogy csak egy oldalról tájékozódsz (meg is látszik)

akkor elárulom a keresőmben a könyvjelző sorrendjét...

telex-index-ATV-PS-Origo-888-kontra-Hírtv. Ebben a sorrendben olvasom el a híreket, van, ahol a fő címeket csak (888, Origo, és ritkán az egész cikket)

A többit szinte soha, még akkor se, ha itt valaki belinkeli, mert annyira egy oldalra húznak, és hazudnak, nyíltan. Persze az is természetes, hogy a többi is a saját oldalára húz, te is, mindenki.

Bólints, ha értetted amit írtam.

morph on deer 2020.11.28. 10:18:41

@mgdé:
Kimaradt a “korábban”, - nyilván késő volt, - sorry!
:)
A hegymászó hódok azért érdekesek lehettek... Bár, ha mondjuk zergével, vagy kőszáli kecskével félrelépett egy-egy hód...):)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 10:28:13

@6.Lenin: nézd öreg! Tök Mind1 milyen dumát löx,már tudom hogy mi vagy ......
Ha voltál is külföldön ott se kellettél hát hazajöttél.

6.Lenin 2020.11.28. 10:36:39

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Azért jöttem haza-mert a feleségem is akarta-mert itthon mindig is szabadabb voltam, mint kint.
És valójában semmit sem tudsz rólam, csak próbálod a sebeidet nyalogatni. Felőlem azt csinálsz, ami neked jól esik. Én nem kívánom a halálod, mert az én életemre neked eddig se volt semmilyen befolyásod, és remélem nem is lesz, míg élek.
Felőlem te ott, és addig élsz, úgy, amíg a sorsod engedi.

mgdé 2020.11.28. 10:40:02

@morph on deer:

Én a Luftwaffe pótló, repülő, a felhőfákat rágcsáló hódsas kereszteződésre vagyok a legkíváncsibb. :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 10:46:35

@6.Lenin: zeneileg nem rossz szöveg talán lehetne tartalmasabb.
Belenéztem a kezet fel be is .ugyanúgy.
Mondjuk őket szerintem nem ismertem.
Az is durva hogy a dinamit tól a tinédzser dalt is öt éve hallottam először.
Akármi is vagy de ezek jobbak mint taga zenéi!

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.11.28. 10:49:38

@mgdé: Ne vagdalkozz, csak egyre rosszabb lesz.. Azzal jöttél, hogy a térség indián kultúrái nem voltak azon a szinten, hogy erdőket tudjanak irtani, hisz csak kőeszközeik voltak. Ezzel is csúnyán pofára estél, mint amikor arról fantáziáltál, hogy az aztékok "már túljutottak fénykorukon", erre belinkeltem egy szakfolyóirat cikkét, amelyben a szerző "fénykorát élő Azték Birodalom"-ról beszél.:)))

rovid 2020.11.28. 10:49:44

@morph on deer: ne üljenek le! Álljanak csak, hadd lássuk a 2 milliõ agyhalott !

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.11.28. 10:51:14

@mgdé: Igen, hol? Én egy szakfolyóirat cikkét linkeltem. Kár vergődnöd.:)

6.Lenin 2020.11.28. 10:54:14

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

És mernéd választani a szabadságot, a gyár helyett?

morph on deer 2020.11.28. 11:01:43

@6.Lenin:
“ Nektek már fogalmatok sincs a gondolkodás szabadságáról, nem még a szabad életről.”

Hát, ha azt a gondolkodás szabadságának nevezed, ha a mi hordóalakúvá fejlett miniszterelnökünk utcai harcosnak képzeli magát, k(r)ézigránátjával az EU ellen, akkor igazad van.

Nálam ez azt jelenti, hogy az illető súlyosan elmebeteg.

“... a svéd barátaid. Ők mindent végrehajtanak, amit a "nagyok" mondanak.”

Az nálad kimaradt, hogy pl a jogállami feltételrendszer bevezetését egyikként éppen ők szorgalmazták, mert elegük van a mocskos kis tolvaj manipulációiból.
Naná, hogy egyetértenek vele!

Érdekes módon az értelmesebb népeknek nem okoz gondot megérteni, hogy mi is a jogállamiság, az csak a mi kis utcai harcosunk agyáig nem jutott el, hogy ez volt, van és lesz az EU tagság alapfeltétele, ha tetszik őfelségének, ha nem.

A “szabadság” orbánnak a szabad tolvajlás lehetőségét jelenti, semmi egyebet, azt védelmezi körömszakadtáig, ne tévedj!
Az, aki katonai államot épít és parancsuralmi vezetést tart fenn, annak a te szabadságod szart se ér, ébredj már fel!

Neki csak az a “szabadság” fontos, hogy mindenkivel azt tehessen, amit akar, “szabadon”!
Hogy “szabadon” rákényszeríthesse a saját elmebeteg hülyeségeit egy országra, és abba ne szólhasson bele senki!
Hogy “szabadon” tömhesse a közvagyont a neki kedves rokon-barát-szerető zsebébe, és ebben ne akadályozhassa meg se törvény, se kötelezettség!

A te szabadságod, vagy másé, mindössze addig érdekli, míg “szabadon” szolgálod az ő személyes érdekeit! Ha nem teszed, akkor a mimagyarok azonnal kardélre hánynak, ne aggódj...

“ Az olyan népek, akik lovasrohammal mennek a tankok ellen (lengyelek), meg nem birkák. ”

Nem. Azok hülyék.
Akinek meg a “szabadság” egyenlő azzal, hogy a nőket bármi megszülésére rákényszerítse, akárhány feje is legyen a kis ártatlannak, az meg egy mocskos féreg, függetlenül attól, hogy milyen beteg ideológia mentén próbálja is ezt magyarázni!

Azt azért nem gondoltam volna, hogy te is vevő vagy végvári csaknorrisz orbán, Európa déenese, az utcai harcos átlátszó blabláira, - de a jelek szerint tévedtem.

Van ez így.

MAXVAL bircaman közfingó 2020.11.28. 11:02:41

@6.Lenin: lágyabbat fingok, mint a szilán. Omlós kokkolínó. Háttérben csilingelő gyerekkacaj.

6.Lenin 2020.11.28. 11:16:36

@morph on deer:

Morphi, honnan indult Napóleon, Hitler ? És miért is? Hol vannak a lelkes milliók, akik őket támogatták?
A gyarmatosítás egy későbbi demokratikus szokás volt. Kik verték le a szabadságért vívott forradalmakat?

De felejtsük el ezeket, és nézzünk a jövőbe. Mi is az a vonzó kínálat?

Az önálló gondolat nélküli, mindenétől megfosztott rabszolga?

Mi is abban vonzó neked, hogy se hited, se családod, se hazád, csak követned kell egy tébolyult , önjelölt messiás zavaros gondolatait?
Ezt magyarázd el, hátha tényleg én látom rosszul.

“ Az olyan népek, akik lovasrohammal mennek a tankok ellen (lengyelek), meg nem birkák. ”

Nem. Azok hülyék. "

Te már egy agyatlan birka vagy. Te már csak vegetálsz.

mgdé 2020.11.28. 11:28:23

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

Kiscsillag, az hogy te mit értettél, meg az, meg az, hogy én mit írtam, az két teljesen különböző dolog. :D Hogy miért az, arról a kis szürkéidet kérdezd, ők tehetnek róla. :P

Nem azt írtam, hogy nem tudtak fákat kivágni, hanem azt, hogy azon a terepen és éghajlaton - lefelé már a dzsungelek - az ő eszközeikkel a terjeszkedés sokkal lassabban ment mint a technikailag már fejlett Európában, vagy előtte a sztyeppén. (Ha már rómaiakról is povedáltál: folyamatosan utakat, úthálózatot építettek a gyalogságuknak, külön utászegységeik és mérnökeik voltak, de maguk a sima légiósok is, erről gondolom már hallottál, ha másért nem, onnan, hogy még az újkor elején is ezeket az utakat használtuk. Valamint, Róma alapvetően a Földközi-tengert körbeölelő mediterrán birodalom volt, ahol jórészt HAJÓK szállították a távolsági árukat, de akár - Hispániából Mezopotámiába gyaloglás helyett - a légiókat is. Nézz utána. :D (Szerinted Varus légiói vajon milyen gyorsan haladtak az irtatlan germán erdőkben? Szerinted miért állt meg a római hódítás mind a sztyeppevonalnál, mind a germán erdőknél? Akkor is, amikor Róma épp nagyon erős volt.))

A Rubicon egy népszerűsítő folyóirat, annál nem több. Az hogy rátaláltál a guglival, az nem jelenti azt, hogy érted is. :D Arról mit tudsz mondani, hogy Montezuma ellen fellázadtak a hadvezérei? Hát milyen rend az ilyen? :P

Majd akkor szólj, ha nem csak megtalálsz valamit, hanem értelmezni is tudod, érted is. Na, pá! :)

6.Lenin 2020.11.28. 11:34:02

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Te is vázolhatod a jövőt, de szerintem ahhoz te hülye vagy, de visszavonom, ha meggyőző érveket tudnál sorolni. Ne a te nyomorult életedet vedd csak figyelembe, hanem azokét is, akik képesek tartalmasabb életre is. Akik képesek önmagukról is gondoskodni a saját igényeiknek megfelelően.

Tied a pálya. Ha nem tudsz jobbat kínálni, akkor maradsz annak, akinek eddig is tartottalak.
Most te dönthetsz, én bármelyiket elfogadom.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 12:12:06

@6.Lenin: inkább igyál ôreg!
Az legalább látszik rajtad!

2020.11.28. 12:39:53

@morph on deer:
Értelmes népek lassan nem lesznek Európában, halvány gőzük sincs a nyugati országoknak, hogy mit jelent a jogállamiság,..., mi meg a lengyelek pontosan tudjuk mit értenek alatta, mert nekünk leirták, a miénk a Tavaris meg a Szar Genti jelentésben benne van részletesen.
Ez utóbbi harmada a a mirik elleni védekezést tiltaná, akkor is, ha azok fizikailag támadnak a rendőrökre.
De ennél pontosabban lehet tudni mi fog történni, ha bevezetik a jogállamisági kitételt a hitelek és pénzek elosztásánál,..., a jogállamiságra hivatkozva nem rég eljárást inditott az EB, mert szerintük minden migrit át kell engednünk, aki megjelenik a magyar határon, ez az eljárás legkésőbb jövő év közepére véget ér.
A Menekültügyi Főbiztosság szerint középtávon,.., ami öt évet jelent,.., 600 millió ember jönne Európába a muszlim országokból, hosszútávon,.., ami 20 év, pedig 1,2 milliárd fő.
Ezek nem titkos információk, tehát Merkel és a többi nyugati barom is tudja, hogy ez fog következni,..., ön szerint ha ennek csak fele beszédül, mi lesz Európában, ..., és mindez a jogállamiság jegyében,..., a gyerekeink nem fogják megélni az időskort?!
Szerintem, aki szerint a jogállamiság az, hogy kötelesek vagyunk tűrni, hogy kiirtsák a teljes lakosságunkat, a muszlimjainkat kivéve, az nem normális,..., egy ilyen szintű népirtó diktatúrát ott kell hagyni, mert jobb szegényen élni, mint sehogy!

6.Lenin 2020.11.28. 13:10:48

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Én is, pedig megadtam a lehetőséget, de te mást bizonyítottál. Nem én bizonyítottam, hogy ki vagy, te magad. Amit pedig te rólam állítasz, az a te véleményed, de ezek után mekkora értéket képvisel? Nem érzékeled a különbséget?
De nehogy félreértsd, egy mp-ig se sajnállak. Ez a véleményed magadról, ahogy írtam, én elfogadom.

morph on deer 2020.11.28. 13:13:51

@6.Lenin:
“ Mi is abban vonzó neked, hogy se hited, se családod, se hazád, csak követned kell egy tébolyult , önjelölt messiás zavaros gondolatait?”

NEKEM???
(Eszeden vagy?)

Te, én nem egy orbánhitű fideszcseléd vagyok, ez neked még nem tűnt fel?

Azt már csak mellesleg jegyzem meg, hogy én még az életemben nem “követtem” senkit, én nem voltam sem szurkoló, sem rajongó, soha, semmilyen értelemben.
Az meg tényleg már csak ráadás, hogy az az ember még nem született meg, aki nekem parancsol!
Tudod te egyáltalán, hogy ez mit jelent?

Mert az már tisztán látszik, hogy a saját orbánhoz való kötődésedet próbálod valahogy elfogadhatóvá tenni ezzel a szabadságról való süketeléssel, de ebből mindössze annyi jött át, hogy nálad az számít, hogy ki az az “ tébolyult , önjelölt messiás” és nem az, hogy “ tébolyult , önjelölt messiás” az illető...

Ragaszkodj hozzá, a te problémád, csak ne próbáld már ezt úgy beállítani, mintha ennek bármi köze is lenne a szabadsághoz!
Remélhetőleg a tied még akkor is megmarad, mikor viktor már a rács mögött fog ábrándozni lovasrohamról, meg saját vezérlőtábornokságáról!

(Vagy vezénylőtábornok? Sose tudtam ezeket a baromságokat. :) Lehet, hogy aki másodállásban karmester, azt hívják így?)

6.Lenin 2020.11.28. 13:44:15

@morph on deer:

Mi köze Orbánnak, a hitemhez, a családomhoz, a hazámhoz? Soha nem találkoztam vele, nem is beszélgettünk ezekről soha, nem is igénylem ezt.
De amit tesz az országgal, azt tudom TÁMOGATNI, mert soha nem épült, szépült annyi minden, mint a utolsó 10 évben. Vannak hibái is? Kinek nincsenek.

De számomra a legfőbb kérdés, hogy kihez is kéne mérnem az ő munkáját?

Akik azt szeretnék, ha most német segget nyalnék? Ha egy vasaló lenne a nejem? Vagy havonta váltogatnák a gyerekeim a nemüket?
Netán amerikai ripacsok mondanák meg nekem, hogy miről, mi lehet a véleményem?
Ez lenne a szabadságom?
Miért is kéne nekem most azokhoz igazodnom, amiket Ferenc testvér nekem szán?

Nézd én elfogadom, hogy a svédek azt csinálják, amit nekik mondanak, te is azt csinálhatod.
DE ÉN MIÉRT IGAZODJAM HOZZÁJUK?

A tébolyult messiás maga állította magáról, hogy neki küldetése van, messiásnak tartja magát. Tudok linkelni, ahol a saját szavaival mondja el ezeket. Már néhányszor belinkeltem.

Ő akar rám kényszeríteni olyan dolgokat, amit én nem szeretnék. Engem nem érdekel, hogy az ő fia homár, de én jobban örülök egy lány/fiú unokának, mint egy rakás szarnak.
Nem szeretnék sok mindent, amit ő a lefizetett korrupt ügynökeivel rám kényszerítene.

Téged mire kényszerít az Orbán? Nem teszik szavazz a Gyogyós Fletóra, megteheted? Igen. Ha nyerne, legfeljebb elmegyek innen. Ennyi.

Azt írod, hogy aki neked parancsolna az még meg sem született. akkor várj rá, ha annyira hiányzik. Anélkül már élni sem tudnál? Vagy most hiányzik?

És még nekem írod, hogy nem értem. Én az előző rendszerben is éltem, le is szartam őket. Amikor a libsik voltak hatalmon őket is. Akkor is éltem a magam életét, most is, nem parancsra támogatom Orbánt, önként. Amennyiben változna, őt is simán leszarnám.
Vagy nem tudsz gyűlölet nélkül élni? Szükséged van olyanokra, akiket gyűlölhetsz?

Gondolom nehezen viseled, ha valaki sikeresebb nálad. Találkoztam ilyenekkel az életben, nem is irigyeltem a szar életüket. Nem is érdekelt.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 14:04:37

@6.Lenin: minek írnék bármit is ha már mindketten tudjuk a választ!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 14:06:33

@6.Lenin: olvasd és értelmezd morphi válaszait és ne akard a saját hülyeségeidet ráerőltetni!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 14:09:56

@morph on deer: ott a pont!
De nekem nincs kedvem neki feleslegesen magyarázni!
Már úgysem tanulja meg!
Csak azt tudják hogy azt fogják a másikra amit ők csinálnak!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 14:11:30

@6.Lenin: amúgy ez a keménymag hatása vagy mindig is ilyen voltál?

6.Lenin 2020.11.28. 14:18:20

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Mit kéne rajta értelmeznem te köcsög? Gyűlöli Orbánt, mert tehetségesebb attól, akit ő kedvel. Neked ez ilyen kurva bonyolult?
Én meg olyanok támogatok, akik nálam tehetségesebbek, a hülyék sose érdekeltek.
Mi a tököm ebben bonyolult?

Neked is, meg neki is azt írtam, hogy felőlem te is, ő is, azt támogat, akit akartok, de nekem miért kéne ugyanazokat?
Ha nem értenéd. Ti akkor, és annyi szart esztek, amennyi jólesik, de az a szar nekem akkor se kell, ha porcukorral megszórjátok.

Én leírtam, hogy mit/kit, miért. Te még semmit. Lehet, hogy én tévedek, de ezt csak akkor tudom elfogadni, ha jobb, mint amit én le tudok jelenleg fogadni.
Szarabbat miért kéne? Mert nyugati?

6.Lenin 2020.11.28. 14:25:11

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Na, pont a Keménymag az, amit nem nagyon kedvelek.
A Civil kör, ami érdekel, a Háttérkép, és a Sajtóklub ebben a sorrendben, de a résztvevők közül se mindenki.
Nincs rá jogom? Megtiltanád. De mondhatsz ezektől jobbakat, szívesen megnézem. A Csörtét ne, mert azt nem nézem, ahogy a Szabadfogást se néztem.

Az ATV-n menő, bukott emberekkel tartott műsorok se a kedvenceim. Valahogy olyanok tanácsai, akik semmit nem tudnak felmutatni, nem érdekel.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.11.28. 14:36:02

@mgdé: Szánalmas magyarázkodás, amit előadsz. Arra a reagálásomra, hogy az aztékok ellenfeleinek is csak kőből készült fegyverei voltak, elkezdtél azzal jönni, hogy de mi van az erdőirtással.
Erre belinkeltem, hogy az ugyanúgy mezoamerikai maják leirtották területükön az esőerdő jelentős részét..:)))

www.youtube.com/watch?v=QT13kk8HDDo

Arról nem is beszélve , hogy a kőeszközöket azért hoztad fel , mert ezzel amellett akartál érvelni, hogy mivel csak ilyenekkel rendelkeztek, az aztékok elérték terjeszkedési lehetőségeik határát. Holott az inkák egy jelentősen nagyobb területű birodalmat hoztak létre hasonló technikai lehetőségek mellet, mint amekkora az aztékok területe volt a 16. sz. elejére. Már itt elbukik az érvelésed:)

morph on deer 2020.11.28. 14:51:20

@Tényelek:
“ Szerintem, aki szerint a jogállamiság az, hogy kötelesek vagyunk tűrni, hogy kiirtsák a teljes lakosságunkat, a muszlimjainkat kivéve, az nem normális,..., ”

Pontosan így van!

Ezzel csak annyi a baj, hogy mindezt eddig csak orbán és sleppje hirdette így, rajtuk kívül soha senki!

Az pedig mindenki számára világos kell, hogy legyen, hogy az alapvető emberi jogok biztosítása és tiszteletben tartása nem kihagyható és/vagy megkerülhető része a jogállamiságnak!
Mondhatnám: ez az abszolút minimum.

Azt a mocskos képmutatást meg azért remélem nem akarod megmagyarázni, hogy micsoda dolog az, hogy egyik oldalon migránsellenes kirohanásokat teszünk, a másik oldalon meg számolatlanul importálunk fűt-fát, bűnözőket, és igen, muszlimokat is, - ha adnak kölcsön!
Mert azt szerintem tudod, hogy a bevándorlási kötvény lényegében egy kölcsön, ami öt év múlva KAMATOSTÓL visszajár, közben pedig a kölcsönző és pereputtya a szabad bejáráson túl is azt tehet, amit akar, - orbán jóvoltából - az EU-ban!

A lényeg: a jogállamiság csak orbán beteg fejében azonos a muszlimok betelepítésével, rajta kívül még legfeljebb Varga nertársnő ereszt el ehhez hasonló hülyeségeket, bár róla nem hiszem, hogy akár egyetlen pillanatig is elhinné, amit mond.

Aki így dekázik, az nem lehet ennyire degenerált, nem?

Hiába terjeszt bárki bármit, a jogállamiság kritériumai ismertek, egységesek: minden tagországra ugyanaz vonatkozik!
Tehát NEM az van, hogy senki másnak nem, de Magyarországnak muszlimokat kellene betelepítenie, - ezt egyébkén nem tudom elképzelni, hogy normális ember elhinné, (bár most fideszesekről van szó...)
Meg arról sincs, hogy ezt a galádságot egyedül orbán vette észre, mert csak ő olyan okos.:)
Meg szép is. Ja.

Ez egy büdös nagy kamu, és ezt te is tudod. Lehet, hogy a dekázás is megy?

2020.11.28. 14:57:36

Az Europai Bizottság liberálbolsevik patkányai új életcélt adtak a bennszülött európai lakosságnak, minden migri számára lakást kell építeniük,.., az etetés, itatás, oktatás, eü költségek eddig is terhelték a közösséget,.., és mi sem úszhatjuk meg, mert újra bevették a szabályozásba a kötelező betelepítést minden országba.
A saját lakás a benszülöttek számára nem alapjog, a migriknek az lesz,.., meg tudja mondani itt valamelyik libsi, hogy miért igazságos ez így és miből teremtjük elő a pénzt,.., és úgy általában miért jó az nekünk, ha innentől minden ember azért dolgozik Europában, hogy a migriknek lakásuk legyen?

2020.11.28. 15:10:21

@morph on deer:
Akkor magyarázza el, hogy miért tartozik a jogállam körébe, hogy a határainkon be kell mindenkit engedni, aki be akar jönni, ugyanis erre alapozva folyik ellenünk kötelezettségszegési eljárás másfél hónapja,..., erre alapozva, legkésőbb jövő majustól egy centet sem fogunk kapni, ha most Orbánék nem állnak a sarkukra?
De az előbb betett, kedden kiadott Bizottsági direktíva szerint, ugyanúgy nem kapunk pénzt, ha elutasítjuk a kötelező betelepítést.

A kötvényesek között akkor lehet bűnöző, ha sikrül kijátszania a rendszert, aminek része, hogy az összes Eu ország +USA, Kanada biztonsági szerveinek elküldik a betelepülni kivánt adatait és, ha senki sem emel kifogást, akkor kaphatja meg azt,...., arról nem beszélve, hogy ezek ellátják magukat, sőt az új direktíva szerint lakást sem vagyunk kötelesek építeni számukra.

2020.11.28. 15:16:44

@morph on deer:
Most látom, hogy ön szerint a jogállamiság definiciói ismertek és egységesek, ilyet még vezető politikustól, jogásztól meg pláne nem, még nem halottam, olvastam, beleértve ebbe Merkelt,...., Szar Gentinit is,...., felvilágosítana, hogy hol van ez konkrétan, tételesen, jog szempontjából értelmezesi keretekkel együtt leírva?!

boborján20 2020.11.28. 15:35:03

@Tényelek: "Szar Gentinit "

jani baszod, az ilyenek, annyira infantilis egyének mikéntje. mi vagy te, egy kibaszott trámp klón? ne égesd má magad! elég, ha alapjáraton égsz:)))

mgdé 2020.11.28. 15:37:19

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

Te tényleg hülye vagy. :D
Egy szót sem ejtettem az ellenfelek fegyvereiről, ezt te költötted hozzá.
:D

Amiről szó volt, az a TOVÁBB terjeszkedés akadályai, a távolságok, az éghajlat, a terep, a megfelelő technikai eszközök hiánya. Ez utóbbinál jött be a kőeszközök, mint dzsungel irtásra, meg útépítésre nem épp a legtökéletesebb valamik.

Ha valamit nem értesz, akkor KÉRDEZZ,
ne pedig hülyeségeket találj ki.

(Ugye nem gondolod, hogy egy max. médiaszakos propagandista "tudása" a legcsekélyebb mértékben is ellenfél lehet nekem. :) Ha már egyszerre vagy ilyen korlátolt és ennyire függő, használd inkább a jó kis guglit szép, színes képek nézegetésére, attól legalább a lelked épül-szépül. :D)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 15:39:51

@boborján20: emberként szart sem ér de ez a két zene majdnem ér annyit mint a te összes zenéd együttvéve!
Kivéve eredeti tainted love.Meg mellette megtaláltam az eredeti golden brownt is!
Nehogy linkeljetek valamit mert ezen a lassú gépen kissé nehézkes megnézni!

boborján20 2020.11.28. 15:40:00

@mgdé: neked asztán kötélből vannak az idegeid!

ha eszt sír látná, biztos teccene neki:)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 15:41:37

@6.Lenin: olyan jó hogy ti kitaláltok valamit és attól kezdve az az igaz!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 15:43:41

@boborján20: mondjuk írhattam volna hogy mindjárt jön taga a szar zenéivel de mondom most kérlek ne!

6.Lenin 2020.11.28. 15:43:58

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Én kérdeztem, te pöcs. Mondj, mutass jobbat.
Eddig semmit nem voltál képes mutatni, mondani.

boborján20 2020.11.28. 15:45:09

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

persze a blúzkámpáni és berkitamás annyit ér, mint a pl. depesmod, nirvana, budapestbár vagy a sziámi és még sorolhatnám.

na elmészte a pébe haver!:)

ne légy má leninebb a leninnél!:)))

boborján20 2020.11.28. 15:47:51

@6.Lenin: flaszter, saller, kötöttfogás, csak hogy nézzél valami értelmeset is.
meg lassan mekszeretlek, és segíteni is szeretnék neked:)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 15:48:39

@boborján20: sokat pofázol megint belinkelem nektek Lilly babát!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 15:50:25

@6.Lenin: ......ööö...."ti ezt akarjátok,ti ezt csinálnátok"....ezek nem kérdések!

boborján20 2020.11.28. 15:50:41

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

ne, csak aszt ne! inkább a nevemre veszem lenint, és belépek a fidelitászba, csak aszt ne!:))))

2020.11.28. 15:52:13

@boborján20:
Nem értem a problémáját, mi gond a vele, ön szerint nyeltanilag hibás a név leírása,.., eddig mindig így hallottam és leírva is ez a változat az elfogadott,.., de nem vagyok benszülött magyargyűlölő patkány ezért előfordulhat, hogy ők másként írják,.., de majd ön elmagyarázza, mint belsőkörös ember?!

mgdé 2020.11.28. 15:52:35

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

"Erre belinkeltem, hogy az ugyanúgy mezoamerikai maják leirtották területükön az esőerdő jelentős részét.."

Hány száz év alatt is, te szerencsétlen? :D
Az nem tűnt fel, hogy az azték államiság egész léte csak töredéke a maja erdőirtások - melyek végül a pusztulást is hozták az ezáltal túlságosan megnövekedett népesség számára - időtartamának?
Pedig megírtam ... :P

"Holott az inkák egy jelentősen nagyobb területű birodalmat hoztak létre hasonló technikai lehetőségek mellet, mint amekkora az aztékok területe volt a 16. sz. elejére"

Az inkák nem aztékok. :D
(Mint ahogy te sem vagy viking vagy portugál.)
1. Kb. 2x annyi idejük volt erre.
2. Ők már az elejétől építgettek utakat.
(Jé, kevesebbet harcoltak, többet építettek.
Egyszerre mindkettőhöz ugyanis nincs elég ember.
Merthogy ezeket etetni is kell ám valamiből, ők nem termelnek kaját.)
3. Az ő környékükön messze nem voltak olyan népes, erős vetélytársak, így könnyebb volt terjeszkedniük.
4. A tengerpart ebből a szempontból általában könnyebbség.
5. Ők is a hegyvidéken maradtak, a dzsungel meghódításra ők sem vállalkoztak. (Ezt is megírtam már. :D) No, vajon miért?

Hány nem_lényegtelen különbséget akarsz még? :D

Értened is kellene ám amiket kibányászol, nem csak bemásolgatni ... :DDD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 15:57:03

@boborján20: asztmeg hogyapicsába csinálod hogy majd mindenféle zenét szeretek de te biztosan megtalálod azt a párat amit nem!
Mulatósok mikor jönnek?

6.Lenin 2020.11.28. 15:58:43

@boborján20:

Egyiket sem ismerem, nem is hiszem, hogy érdekesek.

www.youtube.com/watch?v=wHC2zBmtNas

boborján20 2020.11.28. 16:05:34

@6.Lenin: persze, amit te nem ismersz, az nem is lehet érdekes!
bazdmeg, akkor nézz bele baszod, ilyen egyszerű a dolog!

baszod, mekkora egy belterjes gyökér vagy fityesznyugger!:)))

boborján20 2020.11.28. 16:07:24

@Tényelek: jani, tedd le a legódat, és olvasd el mégegyszer, , asztán ha világosság gyúlt a fejedbe, akko jelentkezzél!:)))

6.Lenin 2020.11.28. 16:10:15

@boborján20:

Ha érdekesek lennének, már megtaláltam volna őket. Az is lehet, hogy már láttam 1-2-t, de elmúltak.
Engem nem az érdekel, hogy ki tudja jobban szidni a gecit, hanem ki tud jobbat. Azok soha nem érdekeltek, akik mindenkit szidnak, aki náluk okosabb, de ők még az életben nem csináltak semmi értelmeset. Mi a faszért kéne ilyenekkel foglalkoznom?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 16:14:51

@boborján20: hülye vagy baszod?
Hogy megfertőzze a ballib kultúra?!
Mondd,te normális vagy?!
Hírtévébe benne van minden amit tudniuk kell!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 16:20:15

@boborján20: megbaszomaszàd!
Deszerencséd van te gyerek hogy ezen nem tudok linkelni!

6.Lenin 2020.11.28. 16:21:31

@boborján20:

Olvastad itt a vitát a régi kultúrákról?

Mit lehetne belőle tanulni?

Kiderült, hogy építettek piramisokat, csillagászatilag 4 tizedesjegy pontossággal, néhány ezer éve. Távcső nuku.

Aztán néhány fasz azon elmélkedik, hogy a király május 1-én felcipeltetett a tetejére egy szűzlányt, akit kőbaltával fejbebasztak, a többiek meg lent hörögtek. Talán még fénykép is volt róla, de elveszett. Te elhiszed ezeket? lehet, hogy néhány későbbi köcsög arra használta, de tuti nem azért épült.
Ilyenektől szeretnél tanulni valamit?

Mondjuk Gyogyós Feritől a gazdasági válságok megoldásának apró trükkjeit?
Gondolod, hogy megérné?

boborján20 2020.11.28. 16:22:51

@6.Lenin: munkásőr, ne csináld má a hülyét!

eszt írtad Magnának:

"Nincs rá jogom? Megtiltanád. De mondhatsz ezektől jobbakat, szívesen megnézem."

erre írtam neked hármat, erre itt himihumizol má egy órája minden marhaságot.

boborján20 2020.11.28. 16:26:39

@6.Lenin: mi van má megint? miköze annak a vitának gyurcsányhoz?

bakker, neked ez a módszered, hogy tücsköt-bogarat összehordasz egy kommentedben?

6.Lenin 2020.11.28. 16:29:13

@boborján20:

B+, engem nem az érdekel, hogy ki tud nagyobbat rúgni a geciben, miközben ő olyan hülye, mint a segg.
Aki jobb megoldást kínál.

B+ ne az oktasson, aki tíz éve szopja a bránert. Ne légy már köcsög.

boborján20 2020.11.28. 16:29:52

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

mivan geco, commondore64-gyel tolod itt a zokosságaidat?!:)))

2020.11.28. 16:31:09

@boborján20:
Elolvastam mégegyszer, szerintem jól irtam, ráadásul még magyarul is értelmezhető, teljes mértékben illik is rá a jelző,..,
Árulja már el, mi gondja vele?

6.Lenin 2020.11.28. 16:31:59

@boborján20:

Ja, én nem olyan vitára gondoltam, mint ti szoktatok Érden a 4Csöcsűben, hogy kinek nagyobb a pöcse. Vagy , hogy melyik cigó csajnak, hány fokkal melegebb az inputja.
Bocsika, ezt tényleg benéztem.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 16:32:13

@boborján20: megtiltanám? És ezt kijelentő módban írta!
Pedig csak azon röhögtem fél délután hogy ilyen szemetet néz!

2020.11.28. 16:35:23

@6.Lenin:
A Moslékkoalició megtalálta a megoldást a járvány és a gazdasági válság ellen,....
Eldöntve: A fekete életek számítanak nevű bolsevik terrorszervezetnek szobrot állitanak Budapesten.

boborján20 2020.11.28. 16:38:34

@6.Lenin: haver, te keversz valakivel, me kb. 20 éve nem voltam kocsmában, mert anno olyan pöcsök jártak oda, mit amilyen te is vagy.a
nekem meg nem volt igényem arra, hogy a zagyvaságaikat órákon keresztül hallgassam.

egyébként, te/ti ott bivalybasznádon a kocsmában a cigány gádzsik pinájáról dumáltok?

gondolom a fityeszirodán kapott krumplihámozás közben, hogy repüljön az idő:)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 16:39:05

@6.Lenin: mert ott aztán komolyabb vita van ahol négyen

6.Lenin 2020.11.28. 16:39:20

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Mit gondolsz, te köcsög, azt a pénzt, amit Gyuri bá akar adni az zuniónak, ki fogja visszafizetni élete végéig?
Te, ha eddig nem jöttél volna rá.
Te tényleg elhiszed, hogy a vén gazember százmilliókat osztogat (dollárban), és soha nem szeretné azokat némi haszonnal viszontlátni?

Akkor te hülyébb vagy, mint amit a legvadabb rémálmaimban el mertem rólad gondolni.
B+, majdnem megleptél ezzel.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 16:40:16

Szopkodják egymás f.szát és mindenkit ballibeznek aki báncsa Viktort!

boborján20 2020.11.28. 16:42:07

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

ha igazán röhögni akarsz, akkor nézd meg a vadhajtásokat, és az ottani kommenteket.

ott fürtökben lógnak a leninek, tényelekek, mir-murok, és kibaszott keményen tolják a fityeszkonzervatívdumákat:))))

6.Lenin 2020.11.28. 16:43:15

@boborján20:

20 éve nem bírnak helyrerántani? Kezdelek érteni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 16:48:27

@boborján20: a múltkor N Barbie belinkelte nekem!
Néha nagyon ritkán ránézek az ilyen szemetkre : origo vadhajtások mindenszo prostisrácok
De nem igazán szeretem kínozni magam ilyenekkel!
Én nem nézem a szemetet hanem leviszem!

boborján20 2020.11.28. 16:49:13

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

igazad van, de kb. 20 évesen vannak a zeniten, onnan meredek a zuhanás:)))

6.Lenin 2020.11.28. 16:51:02

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Ja, el szeretnéd hitetni, hogy az öreg olyan szenilis, hogy egy zsák lóvéval eltéved, és pont mindig az unió felé, és ott leadja a portán, hogy a wc mellett találta reggel hugyozás közben, és visszahozta. Aztán vidáman-nem kell megköszöni-vel búcsuzik?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 16:51:58

@6.Lenin: most akkor elénekelhetnéd a párttal a néppel egy az utunk kezdetű nótát vén munkásőr!
Csak arra figyelj,hogy ne a reál madridot akard elénekelni az internacionálé helyett!

boborján20 2020.11.28. 16:52:25

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

értem amit mondasz, de ezek annyira túltolják, hogy má saját maguk karikatúráját adják elő, és csak röhög a normális ember rajtuk.

6.Lenin 2020.11.28. 16:52:41

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Gondoltam, hogy szar érzés lehet neked szembenézni azzal, mindenki okosabb nálad.
Az evolúció kegyetlen néha.

boborján20 2020.11.28. 16:55:36

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

elkéstél vele haver, nov. 7 már elmúlt.
szerintem legközelebb márc. 21.-én vagy ápr. 4.-én szójá neki.

bár egy jó kis bellacsao azé nem rossz, valljuk be!:)))

www.youtube.com/watch?v=F9sWzZUnV68

6.Lenin 2020.11.28. 16:56:16

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @boborján20:

Normális ember, aki 10. éve szopja annak a farkát, akit utál?

Titeket az ált. suliban nagyon átverhettek. még szerencse, hogy ingyér.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 16:57:13

@boborján20: naaa azért ez már nem úgy megy!
Én is az agyonhasznált tíz gyerekes anyukákból indulok ki de bizony igencsak érnek meglepetések.
-aha neked négy gyereked??? vagy
Teee ötven éves vagy??? 35- nek ha kinézett!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 16:59:06

@6.Lenin: jaja Bill Gates is pont ezt csinálja nem?
Biztos ezek is piramist akarnak maguknak építtetni!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 17:02:07

@6.Lenin: te lenyinefftárs!
Az hogy kinek képzeled magad meg hogy ki vagy az két kurvára különböző dolog!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 17:03:53

@boborján20: persze ezek a nagyon is jól tette a miniszterelnök úr szinten vannak!

boborján20 2020.11.28. 17:06:47

@6.Lenin: munkásőr, eszt fordítsd má le magyarra, me nem vágom, hogy mit dumálsz!

6.Lenin 2020.11.28. 17:07:28

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Rossz példát hoztál. Billi gyerek a szoftvereivel átbaszta az egész világot. Mármint az értük járó lóvéval. Azt is megengedte esetleg, hogy te azt is loptad. De te kénytelen voltál időnként gépeket cserélni, amikbe a régebbi lopásaidat is rendezted.

6.Lenin 2020.11.28. 17:15:12

@boborján20:

Röhögsz szopás közben másokon, miközben magadat normálisnak tartod, 10 éve tartó szopás közben. Miközben ezerrel szidod a szopott bránert. Nem izlik?

Vagy a rosszabbik eset, hogy azoknak is szopsz, akik elhitetik veled, ha ők lesznek, nem fox tovább szopni. Te mindig fox, néha kettőt is egyszerre, ahogy most is.

Te azt is szopod, amit szidsz, mert vele fexel, vele kelsz.
És elhiszed másoknak, ha majd 1x talán ők jönnek, nem kell tovább szopnod. De, te akkor is fox, mindig fox, mert már észre sem veszed.

boborján20 2020.11.28. 17:23:19

@6.Lenin:

cimbi, ez annyira szép volt, hogy mekkönnyeztelek:)))

erre megkö hallgatni egy szép nótát!

coub.com/view/xdr1q

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 17:34:17

@boborján20: ahogy elnézem valaki már megint eldugta a gumiszoba kulcsát.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 17:34:53

@6.Lenin: te még mindig szereted ha a szádba szarnak!

6.Lenin 2020.11.28. 17:38:54

@boborján20: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Örömmel tudatom veletek, hogy most egy rövid időre (2-3 óra) kurvára meguntam a csevegést veletek.
Ha megint rám jön ez , hogy köcsöggel szórakozzam, visszajövök, ha nem tör rám, nem.
Majd legközelebb, talán.
Cuppantsatok addig is.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 17:59:23

Basszus,mi kezdődik mostanában a hírtévén?!

morph on deer 2020.11.28. 18:00:19

@6.Lenin:
“ De számomra a legfőbb kérdés, hogy kihez is kéne mérnem az ő munkáját?”

Talán egy normális emberhez.
De legalább olyanhoz, aki már gyógyultan távozhatott...
Ő nemcsak hogy nem tart ott, de egyre távolodik. :(

“ Téged mire kényszerít az Orbán? ”

Gondolom, te el sem tudsz képzelni olyasmit, hogy valaki nem személyes okokból utálja ezt a NER nevű trágyadombot, ahol orbán a kiskakas, mi?

Most éppen azt országot kényszeríti bele egy szégyenletes lépésbe, amelyikhez van közöm, ahol születtem.
Most azt a népet osztja végletesen meg, veri több évtizedes adósságba, dönti nyomorba, hülyíti el és löki bele egy kilátástalan gyűlöletspirálba, akikkel azonos az anyanyelvem, - bár sokukkal már nem beszélek egy nyelvet.

És ezeket én zokon veszem, képzeld.

Minderre az sem mentség, hogy súlyosan személyiségzavaros, mert ugye nehéz gyermekkora volt, és sok szempontból úgy maradt szegény... Ebben sajnos sikerült megtartania a formáját.

Sajnos kezd nevetségessé válni az állandó hivatkozásod a sikertelenség miatti irigységre, kezded azt a benyomást kelteni, hogy ez nálad egy központi probléma lehet/lehetett.
Vigasztalódhatsz, szakmai síkon jóval több elismerést, díjat, stb. kaptam, mint orbán, úgy focistaként mint ügyvédként, ráadásul minden erőfeszítés nélkül elnézek a feje fölött. Igaz, engem nem is vertek...
Egyszóval nincs is mit irigyelnem. :))

morph on deer 2020.11.28. 18:03:27

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
“ Basszus,mi kezdődik mostanában a hírtévén?!”

Hát az esti mese!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 18:06:59

@morph on deer: na ne izélj már !
Se egy yachtozás se kokó se kurvák?
Stadionod és kisvasutad sincs?!
Milyen sikerekről beszélsz te,he?!?!

2020.11.28. 18:29:58

@morph on deer:
Ha csak az a gondja, hogy megosztott a társadalom, azon ne aggódjon, ez kilencven előtt is így volt, sőt még a szereplők is ugyanazok vagy a gyerekeik, unokáik.
Aki a tömeggyilkos Aprót gyűlölte, az ugyanúgy viszonyul a szintén magyargyűlölő Dobrev Klárával, Donáth Annuskával, Gulyás Gergellyel kapcsolatban is.
Mivel nem forradalom vitte el a tömeggyilkos komcsi diktátorokat, a szellemi örököseik tovább tudták vinni a magyarellenességüket csak most nem az internacionalzmus, hanem a globalizmus zászlaja alatt,.., igaz nekik mindegy, a lényeg a nemzetek eltüntetése,..., ezek az erők koncentrálódnak most a moslékkoalícioban,..., a magyar oldalon meg ott a Fidesz meg a Mi Hazánk,.., a poén, hogy a Munkáspárt maradt az egyetlen magyar érdeket képviselő párt a baloldalon,..., ki gondolta volna ezt 30 éve?!

morph on deer 2020.11.28. 18:33:16

Na itt van még egy elmebeteg, az import zsoldosok egyike.
Ezeket tenyésztik valahol?

“ Demeter Szilárd szerint Soros György a liberális Führer, Európa pedig a gázkamrája”

index.hu/belfold/2020/11/28/demeter_szilard_soros/

morph on deer 2020.11.28. 18:42:57

@Tényelek:
“ Aki a tömeggyilkos Aprót gyűlölte, az ugyanúgy viszonyul a szintén magyargyűlölő Dobrev Klárával, Donáth Annuskával, Gulyás Gergellyel kapcsolatban is. ”

Te nem a Talmudból tájékozódsz véletlenül?
“Hetediziglen”?
Vagy ez simán csak valami ószövetségi beütés nálad, mint a ‘born again’ szektásoknál?

Nekem épp elég a nemzetellenes orbán ténykedése, meg az általa okozott felmérhetetlen károk, beleértve a közgondolkodás megmérgezését is, lásd a saját hozzászólásodat..:(

Amúgy mit vétett a kancelláriaminiszter?
Már róla is kiderült, hogy volt apja, anyja, sőt, még nagyszülei is?

2020.11.28. 18:43:13

@morph on deer:
Ez azért nagyon finom megfogalmazása a helyzetnek, mert a lefejezések, amiket a Soros által beszállítot gyilkosok hajtanak végre Europában, sokkal kegyetlenebbek és fájdalmasabbak, mint gázkamrában meghalni.
Ráadásul Soros nem hivatkozhat a tudatlanságára, mert társadalomtudományi egyeteme van, ebből következően tudatosan készül több százmillió ember kivégzésére, megnyomorítására.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 18:44:05

@Tényelek: milyen gyökerekből is indult a fidesz?
Nincs több kérdésem!

boborján20 2020.11.28. 18:50:26

@Tényelek: "tudatosan készül több százmillió ember kivégzésére, megnyomorítására."

jani baszod, nem mondták még neked, hogy ne told fullba a kretént?!

2020.11.28. 18:56:18

@morph on deer:
Jogos,.., a buzi Gulyás Mártonra gondoltam csak lökik a híreket éppen....,
Dobrev bizonyitotta, hogy a nagyapjához hasonlóan, ott árt Magyarországnak, ahol csak lehetősége van rá.
Rám egyébként nem igazán hat semmilyen propaganda,..., nem a Fidesz után megyek,..., ők részben követik az én meglátásaimat, bár jó nagy lemaradásban vannak.
A nyugati eseményeket jól be lehet tájolni,.., ha van még 15-20 éve, akkor még a szíriában megismert iszlámállamos tömegmészárlásokról szóló hireket ön is fogja látni,.., ha Orbán kemény lesz az elkövetkező időszakban, akkor mi megúszhatjuk.

2020.11.28. 19:01:12

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Ahogy én látom a Fidesz gyökerektől indult, a moslékkoalició meg a gyökértelenekből, akiknek se nemzete, se hazája,.., a Fidesz visszatért a hagyományos Istenképhez, a moslékosok meg liberálbolsevik hivők lettek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 19:03:21

@Tényelek: de ahogy megmagyarázod hogy ugyanolyan komcsik voltak azok is!

2020.11.28. 19:06:13

@boborján20:
Nem lehet tudattalan a ténykedése, mert körbe van véve vallási és kulturális antropologusokkal, társadalomtörténészekkel, szociológusokkal.
Azt elhiszem, hogy ön nem fogja fel mi történik most Európában és ebből mi következik, de akik ezt levezénylik pontosan tudják, tehát csak és kizárólag tudatos lehet.

2020.11.28. 19:09:18

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Mert ön lát a Fideszben Apró, Donáth, Dobrev féle rohadékokhoz hasonló kaliberű háttérrel rendelkezőt?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 19:12:55

@Tényelek: bakker lenyinefftárs,te jobb vagy,mint lenyinefftárs!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.11.28. 19:14:11

@Tényelek: sajnos azok háttér nélkül is eléggé rohadékok!

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.28. 19:25:42

@Tényelek: "rohadékokhoz hasonló kaliberű háttérrel rendelkezőt?"

Én előtérrel rendelkező rohadékokat látok a szektádban. :))

6.Lenin 2020.11.28. 19:29:27

@morph on deer:

"Talán egy normális emberhez. " ez így nulla, neveket kérek.
" nem személyes okokból "- ki az aki erre kényszerít, név/nevek?

Milyen adósságba kényszerített, azon kívül, amit az elődei hagytak ránk, sőt, ha jönnének, megszoroznák.

Személyiségzavaros, akár csak te is. Ki nem? Ki az etalon?

Származási alapon gyűlölöd? Valamilyen oknak csak kell lennie. Én a rasszra gondolok.

Morphikám, túlságosan a torz véleményedre alapozol, mintha annak lenne valamilyen relevanciája. Egyénileg biztosan van, hiszen gyötör a kérdés téged.

Van véleményed, jogosan, de kb min. 4-5 milliónak meg más, tehet tojni rá.

Nem győztél meg, ugyanis nem írtál érveket, tényeket.

2020.11.28. 19:52:41

Liberális jogállam mintapéldája, hogy a franciák minusz 1 fokban vízágyúval lövik a tüntetőket,..., gondolom majd a Görgényiük elmagyarázza, hogy azt hitték Pfizer vakcéna van náluk és hüteni kell a csapatot,..., netán edzettebbé akarják őket tenni a covid és az influenza ellen,..., de ezekszerint annyi eszük van, hogy fagyállót tegyenek az ágyuk víztartályába,.., mondjuk az erősen mérgező, de egy jogállamban az nem számit.

morph on deer 2020.11.28. 19:54:20

@Tényelek:
“ Ez azért nagyon finom megfogalmazása a helyzetnek”

De hátborzongatóan rossz írás, a kényszeredett hasonlataival együtt! És ő a fő-fő irodalmár a NER oldalon!
Ez attól függetlenül is nagyon gyatra, hogy miről ír egyáltalán!
A zagyvaság meg már csak ráadás!! Jééézus..! Meg mindenki, aki ráér!

Akkorát megy ez a kultúrharc az importált vitézekkel, hogy a fal adja a másikat! Remélem van még pár hasonló :)))
Mert ez úgy hat, mint a hülye öngyilkos merénylő bombája, aki előbb kipróbálja otthon, hogy jól működik-e a dolog!
Nagyobb pusztítást végez a saját soraiban, mint az ellenség..:))

2020.11.28. 20:10:38

@morph on deer:
Azt én is irtam, hogy szerintem ez a népirtási módszer nagyságeanddel szarabb lesz nekünk, mint a zsidóknak a gázkamra, szóval a hasonlat nem igazán jo, de szerintem annyiban viszont jó a választása, hogy a mai szenzációhajhász világban az igazságot senki sem venné eszre, erre viszont egyből felkapták a fejüket nyugaton is,.., sőt már több liberálbolsi média foglalkozik vele,..., amire meg szükség van az információ célbajuttatására, mert a nyugati országokban már évtizedek óta csak libsi média létezik,..., ezért nyalják be, pl. hogy megszűnt @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: a CEU, miközben épp átálltak online oktatásra, mint a többi egyetem.

morph on deer 2020.11.28. 20:16:55

@6.Lenin:
“ Nem győztél meg, ugyanis nem írtál érveket, tényeket.”

Eszemben sem volt!
Ez az én véleményem, és még csak véletlenül sem gondoltam arra, hogy ez téged bármiben is befolyásolna.

Amúgy nem rassz, én ebben az értelemben színvak vagyok, tényleg. Engem a jellemtelenség zavar leginkább. Soha sem álltam a gátlástalan, mindenen és mindenkin átgázolni akaró, könyöklő-taposó törtetőket, akik mindig arra forognak, ahonnan a nagyobb haszon kecsegtet, és drága viktorunk a fentiekkel maradéktalanul rendelkezik.
Az meg a halálom, mikor valakinek sem ízlése nincs, sem megfelelő ismeretekkel nem rendelkezik kulturális és művészeti vonatkozásban, de ő dönt, és elárasztja a várost vizuális szörnyszülöttekkel, meg Demeter Szilárdokkal, és mindezt erőből! (Persze, mert mi másból, hülye vagyok: csak az van!)

Az adósságról annyit, hogy már a mostani sem semmi, de majd várd meg, mit hagy hátra ‘22-ben! Dédunokáid is látni fogják!

morph on deer 2020.11.28. 20:21:00

@Tényelek:
Ügyes!
:)
A témáról: baromi rosszul megírt szövegről van szó!
Én szóba sem hoztam, hogy miről írt, hanem hogy hogyan, fő-fő irodalmi izé létére!
Na ez az, ami igazán ijesztő számomra az orbán rendszerben!

6.Lenin 2020.11.28. 20:26:12

@morph on deer:

Már megint csak egy eléggé elfogult, torz véleményt írtál.

Én nagyon utálom a Shánta Margitot, mert kövér, izzad, és bunkó, de a szomszédai, férje, és a gyerekei imádják. Mit gondolsz, lelőjem 1x?

mgdé 2020.11.28. 20:36:07

@Tényelek:

Pl. így: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: :DD

mgdé 2020.11.28. 20:37:10

@Tényelek:

Vagy @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: így :D

alöksz róz 2020.11.28. 22:23:04

@Tényelek: ezt komolyan kérded?
rányomtál véletlenül a kis ujjacskáddal a válasz erre fülre a proligyerek egyik hozzászólásánál, miközben legörgettél a telefonodon az éppen írt hozzászólásodról a dékásnyugger hozzászólásához ellenőrzni h mire válaszolsz.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.11.28. 22:58:53

@mgdé:

Okoska, a majáknak már jóval a 16.század előtt is kiváló munkaeszközeik voltak:

librarius.hu/2015/11/09/ceren-maja-falu/

"Szinte minden ceréni háztartásban találtak jáde fejszét – a jáde az acélnál is keményebb -, amit favágásra, építésre és famegmunkálásra használtak."

Ismét cumika kis pajtás:))

www.youtube.com/watch?v=QT13kk8HDDo

"Az nem tűnt fel, hogy az azték államiság egész léte csak töredéke a maja erdőirtások - melyek végül a pusztulást is hozták az ezáltal túlságosan megnövekedett népesség számára - időtartamának?"

Össze-vissza beszélsz. Te arról szövegeltél, hogy kőeszközökkel az aztékok nem érhettek volna már el nagyobb méretet, elérték lehetőségeik határát, miközben az inkák hasonló eszközök mellett egy jelentősebb területű birodalmat hoztak létre,mint az aztékok a 16.század elejére, amely eleve cáfolja a hülyeségedet.

Korábban arról meg elmélkedtél, hogy az Azték Birodalom már túljutott fénykorán, amikor Cortesék megérkeztek, miközben a Rubicon folyóirat cikkéből világosan kiderül, hogy ekkor élte fénykorát.

"Azt mondtam, túljutottak már a fénykorukon."

www.rubicon.hu/magyar/oldalak/1525_februar_28_cortes_kivegezteti_az_utolso_aztek_kiralyt/

"Miután Cortés 1519 tavaszán néhány száz emberével partra szállt Közép-Amerikában, a FÉNYKORÁT ÉLŐ Azték Birodalom egy szempillantás alatt összeomlott."

www.youtube.com/watch?v=QT13kk8HDDo

:)))

Segítek: Cortesék megérkezésekor a maja civilizáció jutott már túl aranykorán, valszeg ez ugorhatott be neked tévesen az aztékokkal kapcsolatban. Míg az Azték Birodalom egy fiatal birodalom volt, mely ekkor élte fénykorát. Fővárosukat is csak kb. kétszáz évvel korábban alapították, és ezután csak úgy száz évvel későbbre vált komoly várossá.

Vadász, vadász..:)

MAXVAL bircaman közirtó 2020.11.28. 23:46:08

Nem értem hogy hasonlíthattok ennyire a faszomra?!

morph on deer 2020.11.28. 23:48:55

@6.Lenin:
“ mert kövér, izzad, és bunkó”

És mindeközben ő a fitnesz-klub meg a az irodalmi kör vezetője, aki ráerőlteti a saját normarendszerét másokra?

Akkor vegyél neki dezodort, és nyugodtan lődd le, ebben a sorrendben.
Ha mindehhez magánszemély, akkor csak vegyél neki dezodort, és beszéld rá a fitneszre meg az olvasókör látogatására.

Tudod a helyzet az, hogy egy ország prominens művészeti vezetőjének lenni kötelezNE.
Arra mindenképpen, hogy szemetet ne adjon ki a kezéből.
Azt pedig, amit orbán a vizuális kultúra ellen elkövet a mindenféle rémséges szobrok állíttatásával, vagy az eddigi legnagyobb ilyenje, a nemzeti színháznak csúfolt bazári giccshalmaz felépíttetésével, szerintem míg élne se tudná levezekelni, a pápánál sem!

Nem csak az a baj, hogy neki ez tetszik, hanem az, hogy ezt a bazári stílust ráerőszakolja lassan mindenre és mindenkire!

És ebből a szempontból teljesen érdektelen, hogy sokaknak tetszik, attól az még nem lesz jó.
Sokaknak tetszik az erőszakos pornó is, mégsem hiszem, hogy az kéne hogy legyen a norma.

Az orbáni ízlésrombolással az a baj, mint a Klondike aranyláz idején a tojással. Mire a tojás eljutott az aranyásókig, már rég nem volt friss, dehát az volt, ahhoz szoktak hozzá.
Aztán mikor az első hűtött, ezért friss tojásszállítmányt komoly költséggel sikerült eljuttatni az aranyásókhoz, senkinek nem ízlett, mert nem olyan volt, mint amit megszoktak.

Na ugyanez a baj orbán lejárt szavatosságú ízlésével és szemléletével is.

mgdé 2020.11.29. 02:28:00

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

Aha. :)

Tehát az aztékok azok maják :D , akik jáde baltákkal vágták az erdőkben az acélt. :D
Most már csak az a kérdés, miért mégis az acél használata terjedt el a világban. :)

S akiket már minden környékbeli nép gyűlölt a túlzott erőszakosságuk miatt, amikor tehette, harcolt is ellenük, s akik már akkorára nőttek, hogy időnként egyes azték tartományurak, igen, maguk az aztékok, fellázadtak a központi hatalom ellen. (Míg az inkáknál ilyen nem fordult elő, csak az uralkodócsalád tagjai merészeltek trónöröklési viták esetén haddal egymásnak esni. "Bárki", aki épp elég erősnek és a központtól elég távolinak gondolta magát, nem nagyon.)

Pl. az asszírokról hallottál már? Tudod, hogy buktak meg? :D

Elgondolkodtál már azon, hogy dzsungelben kialakult, s ott élő magaskultúra, civilizáció alig-alig volt, s hogy vajh miért volt így? Stb.

Na, keresgélj tovább, olvass sokat, egyszer majd csak összeáll valami kép. :)

(De azt még elmesélhetnéd lezárásul, hogy akkor miben is cáfoltad meg az eredeti felvetést, miszerint a spanyolok irtották és rabszolgasorba taszították a karib szigetvilági indiánokat. Mert szerintem - sorry, de - sehogy. :D )

6.Lenin 2020.11.29. 09:09:54

@morph on deer:

Miért is lőjem le, ha nekem nem tetszik. Nem 1xűbb nem foglalkozni vele?

Nekem az se tetszik, ha egy "művésznő" mások faszát veri a színpadon. akinek teszik, nézze. Én nem megyek el megnézni még ingyen sem. én se szeretném, ha el kéne vennem egy kecskét, vagy a csillárt, bármekkora divat is libernyákéknák, és nem fogadnék be egy muzulmánt se, ha nekem nincs hozzá kedvem.

Nekem ez felfoghatatlan, hogy mi a faszért rinyálsz te azon, hogy esetleg a fideszesek mi a faszt imádnak?
most lesz majd lehetőséged Józsefvárosban egy néger seggét csókolgatni, a vasárnapi mise helyett. Van választék. Válaszd azt, ami neked tetszik. Én is ezt teszem.

mgdé 2020.11.29. 11:07:28

@6.Lenin:

"Én is ezt teszem."

De akkor miért rinyálsz? Számtalan blogon, folyamatosan. :D

6.Lenin 2020.11.29. 11:19:47

@mgdé:

Mert én szeretném tudni a helyes választ. Lehet én tévedek, és az a művészet, hogy egy rusnya tehén mások faszát veri, és én még fizetek is ezért, mint esetleg mások
Mivel eddig nem kaptam elfogadható-számomra-választ, hát tovább keresem. Igaz, én soha nem próbálkoztam azzal, hogy önmagamat becsapva, bedumáljam magamnak, a zseni én vagyok, és mindent tudok.

Arra sem jöttem még rá, hogy vannak akik ezt meg tudják tenni, elhitetnek magukkal soha nem bizonyított dolgokat.

mgdé 2020.11.29. 12:25:00

@6.Lenin:

Mesélj, Lenyinkebácsi, hol mondtam én azt, hogy EZ a művészet?
Hagy tudjam már én is! :DDD

De, khm, khm, és khm, a Viktor odatette Demeter Szilárdok favoritjai sem azok.

(Leírhatnám ugyan, hogy nekem leginkább kik/mik, de nem kívánok azonosítási pontokat adni a mindenhol ott lebzselő f.trollocskáknak. Dolgozzanak csak meg Gabika pénzéért! :D)

Arról, hogy mik a művészi szabadság határai, arról éppenséggel beszélgethetnénk, de mivel te egyrészt beszűkült, másrészt túlságosan gyűlölködő lélek vagy, nem igazán érdemes. Az meg, hogy én kit röhögök ki, és miért, az meg - már megbocsáss ;) - az én magánügyem. :)

6.Lenin 2020.11.29. 12:28:33

@mgdé:

Te kérdezted miért rinyálok. Leírtam, erre mellébeszélsz.
Veled semmiről sem szeretnék vitázni, véleményt cserélni, mert most is bemutattad, hogy egy öntelt pöcs vagy. Teljesen értelmetlen lenne.

mgdé 2020.11.29. 12:44:12

@6.Lenin:

A lóizét. :DDD Feltételezted, hogy aki veled szemben áll, annak az a "művészet". Erre elküldtelek a francba. (Jó Demeter Szilárdostul. Feléd ugyan kinyilatkoztathatják mi "művészet", mi nem - bár hogy ezt egy blues rajongó benyeli, hááát, kissé fura ... -, nekem viszont nem. :D) Nincs ebben semmi mellébeszélés, csak te vagy - mint jeleztem már - korlátolt, s nem érted. :D

6.Lenin 2020.11.29. 13:51:09

@mgdé:

"Nekem az se tetszik, ha egy "művésznő" mások faszát veri a színpadon. akinek teszik, nézze" Akinek tetszik, nézze.

"Van választék. Válaszd azt, ami neked tetszik. Én is ezt teszem. "

Már hazudsz is.

mgdé 2020.11.29. 15:17:33

@6.Lenin:

?? :DDD

Mit?

Nem feltételezted? Akkor minek hoztad elő? :D
Ne hazudj öreg, legalább tartás legyen benned! :D

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.11.30. 17:48:08

@mgdé: Te mit ittál? Esetleg nem tanultál meg rendesen olvasni?

Össze-vissza szövegelsz továbbra is..

Hol is kezdtük? Megemlítettem, hogy Cortesék finoman fogalmazva nem az idill és a béke állapotába érkeztek meg , amikor Mezoamerika földjére léptek, mert például az aztékok ipari szintre emelték az emberáldozatok számát ekkorra.
Erre te elkezdtél szövegelni arról, hogy kőfegyvereikkel már nem nagyon tudtak volna tovább terjeszkedni. Mire én, hogy de hát az ellenfeleiknek is kőfegyverei voltak. Erre azzal kezdtél jönni, hogy jó, de hát kőeszközökkel nem megy az erdőirtás.
Aztán megkaptad a linket, hogy a maják LEIRTOTTÁK térségük esőerdőinek jó részét hasonló eszközökkel.
Ekkor módosítottál, hogy nem ment ELÉG gyorsan az erdőirtás.

Erre megkaptad a linket, hogy közép- és dél-amerikai indián kultúrák igencsak hatékony famegmunkáló eszközökkel rendelkeztek, és hogy ugye az inkák egy jóval nagyobb birodalmat hoztak létre, ami önmagában cáfolja a hülyeségedet.

De a legjobb persze az volt, amikor arról dumáltál, hogy az Azték Birodalom már túl volt a fénykorán:

Erre a Rubicon történelmi folyóirat cikkéből kiderült, hogy Cortesék érkezésekor élte fénykorát.:)))

Folyamatosan vagdalkozol, belegabalyodsz a saját hülyeségeidbe. Létezik nálad szánalmasabb lény a világegyetemben? :)))

A Gyalog galopp Fekete Lovagja jut rólad eszembe:

www.youtube.com/watch?v=QT13kk8HDDo

/Különösen 1:54-nél :)))/

mgdé 2020.11.30. 22:30:19

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

"Aztán megkaptad a linket, hogy a maják LEIRTOTTÁK térségük esőerdőinek jó részét hasonló eszközökkel."

Aha. :D

Vesd már össze az időhorizontokat és a méreteket is, aztán majd jelentkezz újra. :)

(S még mindig úgy gondolod, hogy a százezerszám gyorsan legyártható jade szerszámokkal hatékonyabban lehet erdőt irtani, mint ósdi acélszerszámokkal? :D)

mgdé 2020.11.30. 22:40:15

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

Idézni én is tudok, s nem csak színes képeskönyvekből. :D

'Fejlődésképtelen alakzatok voltak ezek, mindössze egy évszázadot felölelő tündöklésük máris egy koravén, szklerotikus társadalmi struktúra mozdulatlanságába torkollott.'

Nesze neked azték fénykor. :D

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.12.02. 18:36:26

@mgdé: Ködösítesz jobbra-balra. El kellene végre ismerned, hogy a közép és dél-amerikai inidán kultúrák nagyon is képesek voltak az erdőirtásra. Nagyon is hatékony eszközeik voltak ehhez, szemben azzal, amit erről gondoltál. Két cikket is linkeltem ezzel kapcsolatban.
(Szerinted egyébként hogy zajlik egy ilyen erdőirtás? Mely részét vágják a fának?)

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.12.02. 18:37:30

@mgdé: A Rubicon történelmi magazinból idéztem. Persze számodra nyilván ismeretlen.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.12.02. 18:39:39

@mgdé:

Össze-vissza szövegelsz továbbra is..

Hol is kezdtük? Megemlítettem, hogy Cortesék finoman fogalmazva nem az idill és a béke állapotába érkeztek meg , amikor Mezoamerika földjére léptek, mert például az aztékok ipari szintre emelték az emberáldozatok számát ekkorra.
Erre te elkezdtél szövegelni arról, hogy kőfegyvereikkel már nem nagyon tudtak volna tovább terjeszkedni. Mire én, hogy de hát az ellenfeleiknek is kőfegyverei voltak. Erre azzal kezdtél jönni, hogy jó, de hát kőeszközökkel nem megy az erdőirtás.
Aztán megkaptad a linket, hogy a maják LEIRTOTTÁK térségük esőerdőinek jó részét hasonló eszközökkel.
Ekkor módosítottál, hogy nem ment ELÉG gyorsan az erdőirtás.

Erre megkaptad a linket, hogy közép- és dél-amerikai indián kultúrák igencsak hatékony famegmunkáló eszközökkel rendelkeztek, és hogy ugye az inkák egy jóval nagyobb birodalmat hoztak létre, ami önmagában cáfolja a hülyeségedet.

De a legjobb persze az volt, amikor arról dumáltál, hogy az Azték Birodalom már túl volt a fénykorán:

Erre a Rubicon történelmi folyóirat cikkéből kiderült, hogy Cortesék érkezésekor élte fénykorát.:)))

Folyamatosan vagdalkozol, belegabalyodsz a saját hülyeségeidbe. Létezik nálad szánalmasabb lény a világegyetemben? :)))

A Gyalog galopp Fekete Lovagja jut rólad eszembe:

www.youtube.com/watch?v=DiKFV9Ka-GU

/Különösen 1:54-nél :)))/

mgdé 2020.12.02. 21:52:11

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

Tudom, írtam már, hogy képeskönyvekből idézgetsz. Csak nem figyelsz! :D

mgdé 2020.12.02. 21:54:23

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

Persze hogy tudtak erdőt irtani. Az ősember is tudott. A hatékonyságokról hozz számokat, mert így csak vagdalkozol. :D

mgdé 2020.12.02. 22:03:15

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

Az inkák teljesen más jellegű terepen éltek mint a maják.
S képzeld, a komancsoknak is hatalmas területük volt. Az övék meg egy harmadik féle.
:P

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.12.06. 22:00:55

@mgdé: A Rubicon folyóirat mióta képeskönyv okoska?

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.12.06. 22:04:52

@mgdé: Te hozz számokat arról, hogy kevésbé voltak hatékonyak erdőirtásban. Mellesleg miért lettek volna kevésbé hatékonyak, ha megfelelő keménységű jade eszközeik voltak, emellett pedig obszidián eszközöket is használhattak.
Még mindig nem válaszoltál, hogy szted hogy zajlott egy ilyen erdőirtás? A fa melyik részét kezdték vágni?

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.12.06. 22:05:40

@mgdé: Persze nekik az Andok hegyvidéki terepével kellett megküzdeni, ami nehezített pálya.
süti beállítások módosítása