B1 blogcsalád



Bizonyíték, hogy Orbán hazudik, Soros meg nem

2020. november 20. - nickgrabowszki

Tényleg abszurd drámában vagyunk.or_2.jpg

Soros György néhány napja azt írta egy cikkében, hogy

Magyarország egyes kisebb településein nincs titkos szavazás.

Az Ember, Aki Még Soha Nem Hazudott - és pillanatnyilag Magyarország miniszterelnöke - a közpénzből kitartott propagandarádióban úgy nyilatkozott, hogy

Soros gátlástalanul hazudik, ez már túl van mindenen, abszurd drámában vagyunk már.

Szerinte Soros írását Amerikában biztos sokan elhiszik, ugyanis az Egyesült Államokban körülbelül annyit tudnak hazánkról, mint Bangladesről.

Ugyanakkor vannak arra utaló jelek, hogy Orbán nem tud semmit arról az országról, amit uralma alá hajtott, vagy pedig az a helyzet, hogy ő az, aki

gátlástalanul hazudik.

Nehéz ugyanis másként magyarázni némely adatot, mint hogy Magyarország némely kisebb településén valóban nincs titkos szavazás.

Itt van például a múlt havi borsodi időközi országgyűlési képviselő-választás, amelynek egy-egy szavazókörében egészen meghökkentő eredmények születtek. Például Kiscsécsen, az ország egyik legkisebb falujában

a fideszes jelölt 97%-os arányban nyert,

az ellenzéki induló mindössze 3 (három!) szavazatot kapott.

Ezt az eredményt Kádár János, Aljakszandr Lukasenka vagy az aktuális észak-koreai diktátor is megirigyelné. (Banglades meg ennél sokkal demokratikusabb és pluralistább.)

Orbán és a Fidesz azonban még ezzel az eredménnyel sem elégedett: azóta is nyomozzák, ki lehetett az a 3 ember, aki a zsák krumpli/pár ezer forint/állásvesztéssel való fenyegetés dacára is az ellenzék jelöltjére szavazott.

Alighanem azért terjesztették be a választási törvény olyan módosítását, miszerint ezután le lehet fényképezni a kitöltött szavazólapot: 2022-ben csak utólag akarnak fizetni.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5216292386

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Tényelek 2020.11.22. 19:41:48

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Ja, a koreaikat elnézve, mire lesz vakcéna még vagy három, négy hullám fog jönni, egy idő után nem is tartjuk majd számon,.... , az amcsi meg a német gyógyszergyártók kétmilliárd vakcénát igérnek 21 végére 7,5 milliárd embernek.

Tényelek 2020.11.22. 19:47:27

@nincs1agy :
Álmodik a nyomor,.., személyemben nem talált buzitársat magának!

mgdé 2020.11.22. 20:02:05

@Tényelek:

"Évet évhez lehet viszonyítani"

Bizony! Pl. a kutya évét a ló évéhez, s akkor rögtön ki is derül, melyik állat a nagyobb. ;)

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.22. 20:17:16

@Tényelek: "személyemben nem talált buzitársat magának"

Rózsaszín segged lyukát fide$$fasszopó barátaidnak tartod fenn? Fene a gusztusotokba. :))

Nyugi buzikám, senki nem akar megerőszakolni. :))

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.22. 20:18:02

@Tényelek: "et évhez lehet viszonyítani"

Azt tették, és kibukott a hazugságod. Ne nálam sírjál fide$$fasszopó. :))

CSOKKI MÁLNA 2020.11.22. 20:28:32

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Lehet,hogy akkor mégse Zorbány miatt van, ha más közel hasonló nagyságú lakossággal rendelkező országban is ennyi a halott? A logika sem az erős oldalad, ahogy látom.:)

CSOKKI MÁLNA 2020.11.22. 20:38:09

@6.Lenin: Azért több minden következik Trump elnökségéből azon túl, hogy egy szuverenista, globalizációkritikus politikai mozgalom van születőben.
Megakadályozta Hillary Clinton elnökségét, aminek beláthatatlan következményei lettek volna. Nekünk különösen rossz lett volna, mert erősen kelet-Európára helyezte volna a külpolitika súlypontját. Biden azért nem fog ide eljutni, bár biztosan megint elkezdődnek a kisebb-nagyobb baszogatások, de majd veszünk tőlük F-35-öt és akkor bekussolnak egy időre.:)
Ezenkívül Barrett kinevezésével konzervatív irányba tolta el az LB-t, amely döntésein sok minden múlik az USA-ban.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.22. 21:16:20

@CSOKKI MÁLNA: "Zorbány miatt van, ha más közel hasonló nagyságú lakossággal rendelkező országban is ennyi a halott?"

Most már nem is Kedves Vezető neked? Már elég, ha nem tehetségtelenebb, mit a legtehetségtelenebbek? :))

Gyodavagyok_magáért 2020.11.22. 21:59:39

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

Miközben Kocsis Sorostól retteg, Orbán egy Soros-közeli bankon keresztül adósítja el az országot

alfahir.hu/2020/11/22/soros_gyorgy_kocsis_mate_goldman_sachs_orban_viktor_hitel

A magyar pókember ismét kitett magáért, hiszen az Orbán-kormány kötvénykibocsátásában a BNP Paribas, a Citi, a Erste Group mellett a Goldman Sachs International is főszervezőként közreműködött. :)

mgdé 2020.11.22. 22:01:41

@CSOKKI MÁLNA:

Belgium népsűrűsége nem kicsit más mint a mienk. Úgyhogy ez sem fekete-fehér. S tavasszal egyértelműen volt korreláció a népsűrűség és a vírus terjedése között, akár még egy országon belül is. Az osztrákok és a csehek tisztább viszonyítási alap, s nyilván kereshető még más is ... Portugália mondjuk. Stb.

mgdé 2020.11.22. 22:04:53

@CSOKKI MÁLNA:

"mert erősen kelet-Európára helyezte volna a külpolitika súlypontját"

Súlypont ...

Mi van Kelet-Európában ami ennyire fontos?

nincs1agy 2020.11.22. 22:33:28

@mgdé: bocs ezt elkúrtam, nem is akartam írni neked

Tényelek 2020.11.22. 22:35:27

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Ha ön állítja, akkor biztosan úgy van, hogy éves adatokat viszoonyítottak egymáshoz, ..., bár nekem ez havinak tűnik,..., de örúlök neki, ha csak 2-3000 magyar hal meg évente!

morph on deer 2020.11.23. 00:44:20

@mgdé:
“ Mi van Kelet-Európában ami ennyire fontos?”

Hát a súlypont.
Csak nézz rá a fenti képre, és látni fogod!
Igaz ami igaz, én is áthelyezném.
Mondjuk én egy biztonságos, hűvös helyre, ahol még a mértékletes táplálkozása is megoldott lenne. Ami ajánlott is, úgy jobban elférne ugyanis azon a pár négyzetméteren...

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.23. 08:44:20

Hazudott a geci. Miért nem csodálkozom? :))

"A miniszterelnök a felvett hitelt, amit 87 éves koráig törleszthet az ország, sikerként értékelte"

444.hu/2020/11/20/mi-lett-a-szabadsagharccal-orban-hirtelen-sikerkent-ertekeli-hogy-az-orszag-25-milliard-euronyi-hitelt-vesz-fel

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.23. 08:46:18

Becslések szerint a mostani környezetben 0,1-0,2 százalékon tudna kötvényt kibocsátani az EU, vagyis az 1,66%-os 30 éves magyar hozamszintnél olcsóbban adósodhatnánk el, hiszen ebből a keretből lenne jogosult Magyarország 10 milliárd eurónyi hitelre, amit bármikor lehívhat. Számszerűsítve mindez azt jelenti, hogy az 1,25 milliárd eurónyi 30 éves magyar devizakötvényre évente 20,7 millió euró kamatot fizet majd az ország, ha pedig az uniós hitel kamatát 0,15%-ra saccoljuk, akkor ugyanekkora összegre csak 1,9 millió euró lenne az éves kamat.

A különbség tehát évente 18,8 millió euró, mai árfolyamon számolva mintegy 6,8 milliárd forint.

www.portfolio.hu/gazdasag/20201122/mennyit-veszit-magyarorszag-azon-hogy-az-eu-alap-helyett-a-piacrol-vesz-fel-devizahitelt-458354

Eltiltott Vélemény 2020.11.23. 09:11:31

@mgdé: " ... Mi van Kelet-Európában ami ennyire fontos? ... "
PIAC!!! Közel van, óccsó a munkaerő, és minden szart megvesznek, ami nyugati.

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: " ... Máshol sokat tesztelnek, ... "
A tesztelés nem véd a fertőzéstől... :-)

6.Lenin 2020.11.23. 09:25:24

@Eltiltott Vélemény:

Van még egy nagyon fontos, félelem az oroszoktól, és inkább hagyják (hagynák) magukat kifosztani egy csillogó-villogó gazemberektől. A vezetést nyilván nem érdekelné a kisemberek nyomora, hiszen eddig se érdekelte. De buzulhatnának ezerrel.

A "demokratikus" rendszereket az egymástól való félelem tartja össze. Ha nem állsz be a sorba, kinyírnak, és ez nem kitaláció. Ezért készülnek a lehallgatások, videók, hátha egyszer jó lesz valamire. Ebben a komcsik, nácik, libernyákok profik.

Eltiltott Vélemény 2020.11.23. 09:29:39

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

Szűklátókörű vagy! Ha az Unijótól veszi fel a hitelt, akkor, először is megvegzálják a mindenféle jogállami faszságokkal, ezt pedig a Csuti Patás Diktátor nagyon nem szereti. Utána azért vegzálják meg, hogy mire költi a Zunijó pézét, és aztat meg még kevésbé szeretné a Csuti Dakota Napóleon.

Míg a Pijacró' felvett hitellel azt csinál amit akar, mert abba egyrészt nincs beleszólása a Zunijós Liberálfasiszta Csinovnyikoknak, továbbá aki a hitelt adja, az csak a profitot akarja bezsebelni, miközben rohadtú' nem érdekli, hogy a Csuti Rablóvezér kicsoda, és mire költi a kölcsönkapott péztet.

6.Lenin 2020.11.23. 09:35:21

@Eltiltott Vélemény:

A gyűlölet elvakít. Választásként meg marad számodra a szar, vagy a még szarabb, baszni rá, de nem az van, akit gyűlölök. Fasza egy gondolkodásmód.
Igaz, hogy ezek is lopni fognak, de erről már nem szabad beszélnem sem, mert csúnyán rábaszhatok.
Gratulálok.

Eltiltott Vélemény 2020.11.23. 09:39:51

@6.Lenin: " ... Van még egy nagyon fontos, félelem az oroszoktól, és inkább hagyják (hagynák) magukat kifosztani ... "

Ja, minnyá ott a Fegyőr-Faszfej : " ... Először Orbán Viktor adassa be magának az orosz vakcinát ... "

Mert rohadtul biztonságosabb az Ámerikai, hisz ők a világbéke letéteményesei, és nem a profit reményében fejlesztették ki az "agent orange"-ot, hanem a világbéke érdekében, és rohadtul minden ámerikai gyóccer mellékhatás nélküli, és sosem fordult még elő, hogy ámerikai gyóccer mellékhatása halálos lenne. És még lehetne ragozni, de az elvakult oroszellenesség velejárója a szervilis JUESZÉ hívőknek.

Galerida 2020.11.23. 09:41:35

@Eltiltott Vélemény: Beszélned kellene Dobrev Klárával, Cseh Katalinnal és Újhelyivel, hogy indítsanak küzdelmet a banktitok ellen! Minden kiderülne!
Az is, hogy a korrupció ellen küzdők üvöltenének leghangosabban, hogy azt már nem!

Eltiltott Vélemény 2020.11.23. 09:46:36

@6.Lenin: " ... Igaz, hogy ezek is lopni fognak ... "

Ó, dehogy nem fognak, már lopnak! Idézzük fel mi volt a Bp. XX-kerületi ellenzéki sikerválasztáson befutott polgi és stábjának első rendelkezése:
mandiner.hu/cikk/20191028_a_pesterzsebeti_dk_es_mszp_elso_dolga_az_volt_hogy_megemeltek_a_sajat_fizetesuket

És egy gyöngyszem az elmúlt hétről:
mfor.hu/cikkek/vallalatok/leisztinger-tamas-offshore-hatteru-cegetol-berel-buszokat-a-bkv.html

Gondolom, nem kell ragozni, hogy ki is az a Leisztinger... azaz Tüttő Kettyinka exe...

mgdé 2020.11.23. 09:47:56

@Eltiltott Vélemény:

"Piac" máshol is van. Akár még jelentősen nagyobb is.
No meg, elsősorban az EU piaca vagyunk, nem az USA-é.

Szóval miért pont a mi kis Közép-Európánk lett volna a Hillary féle amerikai külpolitika súlyponti témája, ha anno megválasztják? Lévén Csokki - aki kicsit azért Bidentől is retteg e témában (is), bár tőle azért kevésbé - EZT állította. :)

Ukrajna, no meg az orosz viszony már nem Közép-Európa, hanem Kelet-Európa ...

(Vagy ezek nem nyilvánvalóak, egyértelműek, annyira megfogható, konkrét jelentés nélküli használatúvá lettek már az illib világocskában a szavak, kifejezések, elnevezések, fogalmak, akár még a földrajzi nevek is? Akkor nem csoda, hogy a mostani végzős kárpitos tanulók már felületet sem tudnak számolni, hisz mi a fene az a felület ...)

6.Lenin 2020.11.23. 09:50:30

@Eltiltott Vélemény:

Ez igaz, simán leírhatod, beszélhetsz róla, hogy minden, ami orosz, az szar, még a kaviár is.

Próbáld kritizálni az amerikai csodagyógyszereket, amik miatt torz gyerekek születtek, vagy sokan meghaltak.
De bármit, ami nyugatról jön, állj ki, és hangosan mond el a véleményed róla. Másnaptól már nem kéne melózni menned. Szabad lennél, mint a madár.

Hány embert csináltak ki, akár csak feltételezett pedofília, szexuális zaklatás, korrupció miatt? Nézz meg néhány videót az új elnökjelöltről az USA-ban. És olvasd el a rengeteg kritikus cikket a demokratikus médiában. Nem kéne erőltetned túlságosa a szemed ezek miatt.

mgdé 2020.11.23. 09:50:50

@mgdé:
@Eltiltott Vélemény:

"Nekünk különösen rossz lett volna",
így kezdte Csokki ...

Eltiltott Vélemény 2020.11.23. 09:52:16

@Galerida: Ha én lennék az unijó megmondó embere, akkor üvöltenének ezek csak igazán!! Első rendelkezésem lenne, hogy minden uniós állampolgárnak legyen egy (azaz 1) uniós bankszámlája, és az unión belül sehol nem használhatnak KP-t, és csak arról a számláról indíthat és fogadhat tranzakciót az unijós állampolgár.

Kibasz gyorsan elmúlna a korrupció megszokott formájának a 90%-a, a maradék ellen meg relatív egyszerű lenne fellépni, mert teljesen nyilvánvaló....

Gondolom, felindulna a liberálfasiszta kórus, hogy oda a szabadság, ez már rabszolgaság stb, mert ugye nem lehetne hivatalból lopni...

mgdé 2020.11.23. 09:58:08

@Eltiltott Vélemény:

Nem hinném, hogy ez fekete-fehér, sőt, azt vélelmezem, hogy te sem így hiszed.

Kína
Oroszország
USA

s egyelőre ez a választék.

"mondd, te kit választanál?"

S bár "a kicsi szép", az önállóskodáshoz EU kellene.

Eltiltott Vélemény 2020.11.23. 10:00:35

@6.Lenin: " ... Próbáld kritizálni az amerikai ... "

Jajjj, mennymá'! Ez nem más mint törvényes lobby-tevékenység eredménye, igaz, ahol erre nincs külön törvény, ott ezt simán korrupciónak mondják, de az USA, ami polgári jogok letéteményese és világszintű őrzője, nem korrupt, náluk ez törvényileg van szabályozva, és még az emberi jogokat is a végletekig védelmezik, persze kivéve bizonyos eseteket, ahol nem lehet emberi jogokról beszélni, mert akire rámutatnak, hogy terrorista gyanús, ott helyben elveszti emberi mivoltát, és ugye aki nem ember annak nem lehetnek emberi jogai, így a guantanamoi kegyetlenkedések teljesen normális dolgok, mert ugye oda embereket már nem zárnak be, csak olyanokat, akikről korábban kiderült, hogy nem is emberek (tudod, rámutatással, hogy terrorista)

mgdé 2020.11.23. 10:08:56

@Eltiltott Vélemény:

Az oroszoknál csak egy számlája lehet egy embernek? Ja, nem. A legkorruptabbaknak saját bankjaik vannak, nem hogy számláik ... A távol-keleti világkép - lásd mondjuk "a kiálló szöget be kell verni" - meg nem fehér embernek való, sem a görög-római világ, sem a germán katonai demokrácia alapelvei, sem a zsidó-keresztény hit, sem a felvilágosulás eszméi - szerencsére - nem szögként értelmezik az embert.

6.Lenin 2020.11.23. 10:11:19

@Eltiltott Vélemény:

Igaz, nagyon oda kell figyelni ma, hogy mit, hogyan is értelmezel.
Teljesen mást jelenthet libernyákul, vagy illibernyákul. Életet menthet a jó értelmezés.
És nagyon rá lehet baszni, ha rosszul gondolsz valamit, pláne, ha ki is pofázod.

mgdé 2020.11.23. 10:30:28

@Eltiltott Vélemény:

S mondjuk az átnevelő táborokhoz az ujgurok számára mit szólsz. Még csak rá sem kell fogni, hogy "terrorista" - amivé válás, ha valóban az" azért valamennyire saját választás kérdése, még ha vannak is helyek, ahol nehéz nem azzá lenni -, elég, hogy ujgur. Stb.

Megmondták már a Kádár korabeli Népszabadság, de akár Füles karikatúrái is, hogy Sam bácsi nem jó fej. Mi hát ez a hirtelen nagy rácsodálkozás? De Iván sem az, és Wang/Lee/Chan, stb. sem az. Mint ahogy Heinrich sem volt az.

Galerida 2020.11.23. 10:42:08

@Eltiltott Vélemény: Olyan ez, mint ahogy Gyuri bátyánk tökön-babon keresztül küzd a nyitott társadalomért, miközben:
„A tőzsdespekuláns Long Island szigetén, a The Hamptons nevű luxusnegyedben épült villáját helyenként három méter magas fal veszi körül.

Mi több: 10 méterenként térfigyelő kamerákat is felszereltek a betonfalra, a rezidenciát pedig fegyveres biztonsági őrök védik.”
Mint annak idején a főkommunisták, akik egekig dicsérték a panelt, de rablott luxusvillákban sínylődtek....és nekik is voltak őszinte támogatóik...

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.23. 10:43:39

@Eltiltott Vélemény: "A tesztelés nem véd a fertőzéstől."

Éles meglátás. :))

1. A tesztelés csak lehetővé teszi a kontaktkutatást.

2. A kontaktkutatás lehetővé teszi a járvány elleni hatékonyabb fellépést.

3. A járvány fékezése, megszüntetése véd csak a fertőzéstől.

Ha tesztelnek, de az eredményt eldobják, annak valóban nincs semmi értelme.

Eltiltott Vélemény 2020.11.23. 10:52:50

@mgdé: " ... S mondjuk az átnevelő táborokhoz ... "

Sehol nem hangoztatja a Kínai rendszer, hogy náluk bármilyen szinten napirenden lennének az emberi jogok. Ott kimondottan proletár diktatúra van, ami Mao öröksége. Nem is verik arra a nyálukat a "kici óccó szárgák" hogy ők a demokrácia őrei a világban...

Ellenben az USA (ami az emberi jogok és a demokrácia egyetlen letéteményese és hivatalos őre) kimondottan harcosan fellép más államok belpolitikája ellen, ha úgy érzi, hogy ott úgymond sérülnek a demokrácia alapértékei és az emberi jogok, miközben a saját portájuk előtt rohadtul nem sepregetnek, mert ugye a demokrácia és az emberi jogok védelme érdekében elkövetett szemétládaság a demokrácia export velejárója, és ez így van jól.... (az USA szerint)

Az arab tavasz is az emberek szabadságvágyából született, és persze az USA titkosszolgálatai nem tettek érte semmit.... Az arab világ felfordulása és a sokmillió halálos áldozat valamint a még több menekült a történet velejárója, úgymond "collateral damage", ami a néhány ezer elnyomott ellenzéki felszabadulása miatt semmiség, hiszen az USA demokrácia exportja így sikeres ....

Hát tudod, szerintem erre nem lehet mentség az, hogy a kínaiak meg az orosz így vagy úgy. És sehol nem állítottam azt, hogy a ruszkik, meg a kínaiak lennének az ideál, csak azt, hogy az USA jelenleg a legrohadékabb rendszer a jelenkorban, hozzájuk képest a többi csak labdaszedő a pálya szélén...

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.23. 10:56:26

@Galerida: "küzd a nyitott társadalomért, miközben:
„A tőzsdespekuláns Long Island szigetén, a The Hamptons nevű luxusnegyedben épült villáját helyenként három méter magas fal veszi körül."

Nem látok ebben ellentmondást. Jót akar a társadalomnak, és ugyanakkor élvezi munkája gyümölcsét. Földbe kapart lyukban kéne élnie?

Én támogatom, hogy a gazdagokat jobban megadóztassák a társadalmi igazságosság jegyében, de önként nem fogom befizetni a költségvetésbe. Ha változtatják a szabály, vidáman befizetem én is.

6.Lenin 2020.11.23. 11:00:15

@Galerida:

"...és nekik is voltak őszinte támogatóik... "

Megtaláltad, hogy hová is hantolták el az ebet. És amíg ez így lesz, csak az inga billeg, hol az egyik oldalra, hol a másikra. De az is lehet, hogy ez így van jól. Az univerzum addig létezik, míg egyensúlyra törexik minden.
Addig jó, míg van kit baszogatni, hogy minden, amit csinál, rossz. Ezért van még istennek is ellenpólusa, és miért is nem nyírta még ki, ha mindenható? Nyilván azért, mert akkor a kurva hívei lázadnának a jó ellen is, hiszen honnan a toszból tudnák, mi a jó, ha nem ismerik, mi a rossz? Szerinte is a Sátán a rossz, ő ellene kell harcolni, Sátán szerint meg fordítva.

És mindig is voltak, vannak, lesznek olyanok is, akiknek az a jó, ha a másiknak rossz.
Nehogy már nekik is dolgozniuk kellene, mikor sokkal egyszerűbb elvenni attól, akinek van valamije, mint megdolgozni érte.

Eltiltott Vélemény 2020.11.23. 11:03:08

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

Ezzel a teszteléses dologgal az a baj, hogy az első 3 napban is fertőz a "fertőzött" de a teszt még negatív... ráadásul a negatív teszttel egy időben is elkaphatja bárki a fertőzést. A teszt csak egy dologra jó, hogy regisztrálja azt akinek tünete van.

Én aláírom, hogy a kontaktkutatás hatékonyan ki tudja mutatni, hogy vannak még rajta kívül is fertőzöttek, csak épp ha egy keveset foglalkozol hálózatkutatással akkor beláthatod, hogy a jelenlegi állapotok mellett, ennek sok értelme nincs.
Nagyon sok olyan kontakt van akit ha letesztelnek akkor kimutatható, hogy fertőzött, de mivel nincsenek tünetei, ezért ő maga nem beteg, hanem csak vírusgazda. Mire eljutnak hozzá, addig ki tudja hány ezer emberrel pacsizott, illetve hány idegennel találkozott a mindennapi élete során, és persze személyégi jogok miatt nem lehet a mobiltelefonok cellainformációival visszaélve karanténba vágni mindazt akikkel találkozhatott. Ráadásul a jelenlegi átfertőződött állapotban gyakorlatilag a tesztelésnek az lenne az egyetlen értelmes módja, ha az egész világot karanténba vágnák, és csakis azokat engednék ki belőle, akik antitestet termelnek, azaz már meggyógyultak, vagy több módon is igazoltan negatív a kovid tesztjük.

Galerida 2020.11.23. 11:05:52

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Ha az én véleményem szerint nagyon szép dolog a lakásodban néhány fekete mambát, vagy büdösborzot tartani, akkor miért idegenkednél ettől? Nekem kutyám van....

6.Lenin 2020.11.23. 11:10:50

@Eltiltott Vélemény:

Nagyon nem mind1 1,5-2 milliárd embert kordában tartani, etetni. Még lehet, hogy csak prájdoznának egész évben, és basznának a melóra. De zabálni meg szeretnének.

A másik oldalon meg eladni a sok szart, ha nincs elegendő vevő. Talán még Gyuri bá-nak is el kéne mennie közmunkásnak, ha nincs kit átbaszni, elvenni tőle azt, amiért megdolgozott. Nem könnyebb átbaszni? Mondjuk egyedül tényleg macerás, de pénzért mindig talál társakat is. Van gazember is bőven, szerencséjére.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.23. 11:12:08

@Galerida:

"Vigyázat, a kutya harap! - És az asszony is elég barátságtalan."

Tényelek 2020.11.23. 13:09:57

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Gyuribá a világ minden táján tett tönkre százmilliókat, rengetegeg ember halálát okozta, csak azért, hogy személyenként pár cent extraprofitot lehuzzon róluk,..., most meg megvilágosodott:-).
A hozzá hasonló gátlástalan patkányokat az életképes közösségek már régen agyonverték volna,.., hogy ez ne történjen meg, a globalizáció segít neki,.., de egyedül az utcára sem mer kimenni.
Leginkább a Kingsmen őrűlt milliomosára hasonlít, szándékosan szállítja a tömeggyilkosokat Európába,..., remélem úgy is végzi.

mgdé 2020.11.23. 14:40:17

@Eltiltott Vélemény:

A megelőző résszel nagyrészt egyetértve (azért a kínaiak is beszólnak ám ott a másik ország belügyeibe, ahol van kínai (s ugyebár, nem őshonos) kisebbség, lásd pl. Malaysia, s pl. a vietnamiak kárára is terjeszkednek a köztes szigeteken, meg Afrikában is vannak érdekes dolgaik (termőterület felvásárlás)) a konklúziót:
"csak azt, hogy az USA jelenleg a legrohadékabb rendszer a jelenkorban, hozzájuk képest a többi csak labdaszedő a pálya szélén..."

én még nem tartom teljesen egyértelműnek.

Amúgy meg, az EU jóval békésebb "demokrácia" mint az USA.
Lévén Európa azt a következtetést vonta le a két vh.-ból, hogy NE legyen háború. Legyenek inkább valamilyen együttműködési keretek. Emiatt lett EU. (Csak épp az idő múlásával mára már elfogytak azok, a de Gaulle-ok, Adenauerek, majd Helmut Schmidtek, Kohlok, Mitterandok pl., akikbe ez még csontig beleivódott.)
Az oroszok meg azt a következtetést vonták le, hogy mindig annyira erősek legyenek, hogy senki ne merje megtámadni őket. (Amúgy is passzol a lelkükhöz, lásd a korábbi mongol-tatár, majd lengyel-litván előzmények.)
Az USA meg azt, hogy lehetőleg ne is nőhessen ki soha, sehol egy igazi, vagy magát annak képzelő (Pearl Harbor ...) rivális.
Kína meg azt, hogy nem bízik meg senkiben.

Az EU megoldása nekem elfogadható, az a legemberibb.
Némi önvédelmi képességgel megspékelve. :)

Livernyák 2020.11.23. 15:20:24

@Tényelek: pár éve még, egy normálisabb világban - még akkor is, amikor a fidesz volt már hatalmon, de még a rezsivel harcolt - ezért a gondolatmenetért diliházba lehetett kerülni.

Persze nem tudom, hogy lehet visszajönni a tömegpszichózisból, a történelem ezt rendszerint háborúkkal, forradalmakkal szokta sajnos rendezni.

Livernyák 2020.11.23. 15:21:15

Hogy falun meg már éheznek, az láthatóan kit érdekel. Mondjuk a blogot se értem, hogy még kommentelni se lehet.

6.Lenin 2020.11.23. 15:51:02

@Livernyák:

" még kommentelni se lehet. "

Mert pénz kell(ene) nem barmok kommentjei. Még ezt is képtelen vagy felfogni.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.23. 17:13:25

@Tényelek: "rengetegeg ember halálát okozta"

:))

Kevered a hazaáruló Ondó Viktor gazdáddal.

CSOKKI MÁLNA 2020.11.23. 17:30:54

@Livernyák: Csak nehogy aztán kiderüljön, hogy az egész Athina-"ez a csodálatos asszony"-újabb átverős húzása.:)))

Helga Beauty Salon2 2020.11.23. 19:04:56

@mgdé: @mgdé:
" = ,

Ez meg mi a faszom, valami rejtvény? Nem mintha a többi kommented érthetőbb lenne! :P

Helga Beauty Salon2 2020.11.23. 19:09:04

@Livernyák: ogy falun meg már éheznek, az láthatóan kit érdekel. Mondjuk a blogot se értem, hogy még kommentelni se lehet..,

Egyszerűen ismernek minket és nem merik kinyitni a kommentsávot, nehogy elküldjük a cigányokat dolgozni, vagy egyéb rasszista ötletünk támadjon! :D
Nyizsd ki az ajánlott cikket, hogy 2003-ban is milyen dagadt cigányasszonyok játszották az éhezőt!

grécci mikropenist mindenkibe 2020.11.23. 19:29:39

@Helga Beauty Salon2: dagatt? cigan? asszon?
pfej de undorító
képet sem küldenék magamról egy ilyennek

6.Lenin 2020.11.23. 19:30:42

@Helga Beauty Salon2:

Még az átkosban volt a tv-ben egy riport sorozat, híres szovjet riporter New York-ban kérdezgette a fekákat, miként élnek.

-Nagy nyomorban, nagyon nagyban, mondták kivétel nélkül.
-És miként próbáltak kitörni?-kérdezte a riporter.
-Hát próbáltunk mindent, alkohol, drogok, bűnözés, mindent.
-Dolgozni próbáltak?
-Dolgozni? Az micsoda?

Akik ilyesmiket mondanak a cigányokról, azok nagy része nem volt még talán soha cigányok közt. Láttam én már putriban menő audió berendezéseket, TV-ket, amit kevés fehér dolgozó engedne meg magának. Az is igaz, hogy volt ott még egy ágy az egész rokonságnak, néha asztal is, esetleg elfért még egy szék is. Könyveket még nagyítóval se találnál. Viszont minden ablak, ajtó, valamilyen rejtélyes ok miatt ki van törve. Gondolom az alkohol, drog mellékhatása. Amikor a tv-t, asztalt, asszonyt kibasszák rajta keresztül, elfelejtve előtte kinyitni.

Érdekes, hogy mindenki kussol, mi lett Gyöngyöspatán a lóvéval. Hányan tanulnak azóta amcsi, menő egyetemeken.

Szerintem az ilyen posztok miatt nem lesz soha ez a kérdés megoldva.

mgdé 2020.11.23. 19:31:05

@Helga Beauty Salon2:

Tesztelem a mesterséges intelligenciákat. Téged nem szűrt ki. :D

MAXVAL bircaman közfingó 2020.11.23. 19:40:04

A seggem egy szkunk. Na szevasztok köcsögök!

CSOKKI MÁLNA 2020.11.23. 19:42:59

@6.Lenin:

Mit rasszistáskodol itten? Azt sakkban nyerte a Gazsi. Leütötte a parasztot, aztán ellépett a lóval, amit becserélt lapos tv-re. Ennyi..Nem kell mindig a legrosszabbra gondolni.:))

6.Lenin 2020.11.23. 19:50:37

@CSOKKI MÁLNA:

Ez jó.

Azért én voltam olyan cigánynál is ahol sok fehér , magát gazdagnak tartva is kezitcsókolomot köszönhetne. Igaz, nem közmunkából kuporgatta össze.

Vegyesházasságban élők közt pedig kimondottan normálisan élőket, egyeteken tanuló gyerekekkel.

Bonyolult dolog ez, pláne, ha a libernyákok nem pofáznának bele, az emberi jogokra hivatkozva tarják némelyiket valóban állati körülmények közt, nem engedve a kitörésüket.

mgdé 2020.11.23. 20:01:07

@6.Lenin:

"Bonyolult dolog ez, pláne, ha a libernyákok nem pofáznának bele, az emberi jogokra hivatkozva tarják némelyiket valóban állati körülmények közt, nem engedve a kitörésüket."

Nahát!

Bácsika, te érted is amit írsz? :DDD

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.23. 20:05:03

@CSOKKI MÁLNA: Jó nekik. Már lefelé megy a trend.

Sajnos nálunk nő, már 91 a halottak száma.

De neked nem a belgákat kéne fényezned, hanem a hazaáruló Ondó Viktor gazdádat védened, hogy a gyurcsány a hibás, vagy valami, fide$$fasszopó. :))

6.Lenin 2020.11.23. 20:09:46

@CSOKKI MÁLNA:

Vannak ám ilyen cigányok is (Roby Lakatos)

www.youtube.com/watch?v=PK843XAbGbw

Vagy ilyen (Szakcsi Lakatos Béla)

www.youtube.com/watch?v=_b52VlkpPso

6.Lenin 2020.11.23. 20:20:29

@mgdé:

Most kivételesen válaszolok pedig nem érdemled meg...

voltam önkormányzati képviselő is, keményen benne ebben a témában, de hallottál a Gyöngyöspatai esetről?
Mit oldott meg a libsi pénzeső? Már tudnak írni, olvasni tőle?

Annál komolyabb ez a dolog, minthogy téged minősítselek ebben a kérdéskörben.

Tényelek 2020.11.23. 20:20:34

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Azta....., 122 elhunytról 91 főre ugrott a halottak száma?
Elkerülte a figyelmem, hogy ennyit romlott a helyzet,..., gondolom, most sír is e miatt?

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.23. 20:21:13

telex.hu/kulfold/2020/11/23/az-europai-birosag-ele-kerult-a-stop-soros

:))

A LEX CEU-t is esetében is a geci ellen döntöttek, mikor már minden mindegy volt. :))

Puhapöcs az EU.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.23. 20:21:57

A geci az geci, faszé kell felseggfejezni. :))

"Németül az Arsch mit Ohren kifejezés szó szerinti jelentése fenék fülekkel, azaz magyarul seggfej, seggarc. Egy tévéműsorban azonban nem illik és nem is olyan vicces bárkit direktben leseggfejezni, ám adta magát egy, az Arsch szóra kimondva egészen jól rímelő és még erős magyar kulturális vonatkozással is rendelkező szó, a Gulasch (gulyás). Így hangzott el a Heute Show-ban a Gulasch mit Ohren jellemzés, ami szó szerint ugyan valóban füles gulyást jelent, a műsor készítői azonban arra utaltak a szójátékkal, hogy véleményük szerint Orbán egy seggfej."

24.hu/fn/gazdasag/2020/11/23/orban-viktor-fules-gulyas/

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.23. 20:22:51

@Tényelek: Na, ehhez se értesz. Guglizd ki azt, hogy "trend". :))

Miért kell neked mindig tátott szájjal rohangálni a faszerdőben? :))

6.Lenin 2020.11.23. 20:25:07

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

10 éve szopat benneteket, és az EU-t ez a seggfej.

Akkor ti mik vagytok?

Tényelek 2020.11.23. 20:26:53

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
A belgák négyötöde nem beszél belgául azt csak a vallonok és a flamandok beszélik,..., ráadásul a rasszista finnek szerint a primitív bevándorlók terjesztik a járvámyt, mert nem hajlandóak betartani a szabályokat,..., és ez nincs másként Belgiumban, az olaszoknál, spanyoloknál, svédeknél, dánoknál, briteknél, stb sem.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.23. 20:30:59

Az aktív fertőzöttek számának harmadával egyezik meg a karanténban lévők száma. Legalább 80 ezer fertőzött karanténját még el sem rendelték.

24.hu/belfold/2020/11/23/ebbol-latszik-hogy-osszeomlott-a-kontaktkutatas/

Pedig már Lenin is megmondta: - Tesztelni, tesztelni, tesztelni. :))

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.23. 20:32:20

@Tényelek: Igen. A magyar halálozás trendje növekvő, a belgáké csökkenő.

Guglizz már rá a trendre, hogy mit jelent, fide$$fasszopó. :))

Tényelek 2020.11.23. 20:33:29

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Miért lesz az nekünk jó, ha bárki adhat ki diplomát a garázsában, lehet japán, amcsi vagy bármilyen,.., mert a barom EU szerint ezt nekünk meg kell engednünk a jogállamiság jegyében,.., igaz egyetlen nyugati ország sem engedi meg?

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.23. 20:38:48

Az újságíró úgy érzi, szuverenitását és szakmai tudását vették semmibe a lap tulajdonosai, amikor megvétózták egy személyi döntését.

hvg.hu/itthon/20201123_seres_laszlo_neokohn_foszerkeszto_emih

CSOKKI MÁLNA 2020.11.23. 20:40:41

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

Valamint náluk ugye a járvány során kb. 4-szer annyi covid halálozás volt összesen, mint nálunk.

CSOKKI MÁLNA 2020.11.23. 20:49:22

@6.Lenin: A fekák között is vannak Louis Armstrongok, meg Wynton Marsalisok, ettől még döntő többségük az államon élősködő bűnöző.
Valamelyik csatornán ment egy Csaliautó Los Angelesben c. műsor, amelyben egy könnyen elvihetőnek látszó autót helyeztek ki a rendőrök, majd amikor valaki lenyúlta követték, aztán egy adott ponton lezárta az automatika a bekamerázott járművet, ezután őrizetbe vették a balekot. 80 %-ban néger volt az elkövető.

6.Lenin 2020.11.23. 20:59:31

@CSOKKI MÁLNA:

Ez bonyolultabb annál, hogy a libernyákok által felhergelt BLM-esek bármit is megoldanának ebben, inkább visszalökik 100 évet őket.

Nekik kéne rájönniük, hogy nem szabadna, ha bárki is eszközként felhasználja a nyomorukat, amit tulajdonképpen ők okozták. A már kitörteknek kéne ezt irányítani, kívülről csak a támogatás segítene, nem a ki-/felhasználásuk.

A helyzetet csak bonyolítja, hogy ők is éppen olyan megosztottak, mint bármelyik rassz.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.23. 20:59:35

@CSOKKI MÁLNA: Ha azt akarod ebből kihozni, hogy a belgák lesízálló ágban vannak, mi meg felszállóban, akkor igazat kell adnom neked. :))

alöksz róz 2020.11.23. 21:03:53

@CSOKKI MÁLNA: ilyen nálunk is volt, a tolvajkergetők.
jól dolgoztak, de valahogy mindig cigányokat fogtak.
biztos azért mert rasszisták.

Tényelek 2020.11.23. 21:05:00

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Ideje lenne már, hogy az ilyen barom újágirók családjában is legyen covid fertőzött, hogy képben legyenek a valósággal!
Az aktív fertözötteknek csak a töredéke fertőzőképes, a többi otthon fetreng, hogy kipihenje magát vagy kivergődjön a mellékhatásokból.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.11.23. 21:13:21

@Tényelek: "legyen covid fertőzött"

Egy gennyes patkány vagy, fide$$fsszopó.

Tényelek 2020.11.23. 21:19:10

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Egy olyan rohadt patkány műújságíró propagandista, aki azt állitja, hogy a kormány szándékosan ráereszt a társadalomra 80.000 fertőzöttet,.., hogy pánikot keltsen, az nem ember,..., csak azért vannak alapvető emberi jogai, mert jogállamban élünk, Kínában felakasztanák, Dél-Kreában bő 10 év börtönt kapna.

CSOKKI MÁLNA 2020.11.23. 21:40:56

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Csökkent az új fertőzöttek és a halálozások száma itthon. A 4-szer annyi belga covidos halottra mit mondasz?

mgdé 2020.11.23. 23:38:07

@6.Lenin:

Azt hittem, azt írod, azok a gaz lipbpsi ügyvédek ketreceket vettek számukra abból a pénzből ...

Értem, szóval voltál önkormányzati képviselő (n-szer leírtad már), mert nem bírsz az egóddal, de láthatólag nem oldottál meg semmit. Tudom, tudom, minden létező eszközzel megakadályoztak ebben azok a gaz, világot_sosem_látott, falusi libsik. Meg a Mikulás, meg a Bárányka, meg a Húsvéti Nyúl.

MAXVAL bircaman közfingó 2020.11.24. 07:39:07

Reggelente általában szarással indítok.

6.Lenin 2020.11.24. 09:07:50

@mgdé:

Te tényleg hülye vagy.
Megoldott valaha, valaki, valamit?

6.Lenin 2020.11.24. 09:38:44

Még mielőtt valamelyik idióta libernyák belekötne, a "tudomány" már akkor is pontosan úgy működöt, mielőtt még élet lett volna valahol is.
Az ember nem oldott meg semmit, jó esetben rájött valaki, hogy valószínűleg az a dolog hogyan is működhet, vagy legalább is egyik nagyon kis eleme.
Csak a biztonság kedvéért.

mgdé 2020.11.24. 10:11:38

@6.Lenin:

Pl. Megasz Alexandrosz a gordiuszi csomót.

Az meg, hogy te ennyire tudatlan vagy, az csakis a te bajod, ha lehet, ne terhelj vele másokat ...

6.Lenin 2020.11.24. 10:33:26

@mgdé:

özv. Lottyadt Margit néni bevert egy szöget a falba, és ráakasztotta a frissen vásárolt remekművet: Mária, József és a kis Jézus a szarvasokkal, Bivalybasznád határában május 1-én, a háttérben Rákosi pajtás vakargatja mosolyogva az egyik szarvas füle tövét.

És ezzel egy régóta húzódó, az emberiséget gyötrődésben tartó problémát oldott meg, egy időre, ugyanis a házat, aminek a falában volt a nevezett szög, elvitte az árvíz júniusban.

Nagy köcsög vagy te mgdé.

mgdé 2020.11.24. 11:40:24

@6.Lenin:

Írás, festészet, császármetszés, kártyajátékok, sportok, no meg a kedvedért külön a foci, színházak, STADIONOK, (hogy Csokki is bekapcsolódhasson), tantrikus szex :D , a Rubik kocka, hogy mi se maradjunk ki. Ima, blues és száz tagú cigányzenekar, hogy talán szikrát kapj.

Meg még ezernyi dolog, ami az emberi agy szüleménye, nem a természeté. Ettől még valóban parányak vagyunk a világegyetemhez, a természethez viszonyítva, de a te szinted ebben az összehasonlításban hálistennek nem kapott szerepet. Téged talán a tasmán ördöggel célszerű összeengedni.

Amúgy a kultúra szót olvastad/hallottad már valaha, vagy ráérő idődben mindig csak Morzsi köcsögölt téged, te meg vonyítottál?

6.Lenin 2020.11.24. 12:12:04

-Láttad, apa, a Föld felrobbant, minden elpusztult, ami ott volt, valószínűleg.
-Tedd le azt a kurva távcsövet, és azzal foglalkozzál, hogy miért is robbannak fel, azt old már meg.
-De apa, az nem az én feladatom, hogy megoldjam.
-Miért, neked mit kell megoldanod?
-Hogy egész nap vakarjam a tököm, és ez milyen hatással van a korai delta blues zenét hallgatók szexuális kilengéseire.
-Bocs, a bolygók felrobbanásának megoldása Pistike feladat holnapra. OK! Vakard, és hallgass delta bluest. Ne a távcsőbe bámulj közbe, igaz, közben nyugodtan vakarhatod, meg a zenét is hallgathatod. Bassza meg, megint a kettős front, kicsit szétszórt vagyok ma.
-Apa, akkor a legjobb lesz, ha ma nem oldasz meg semmit.
-Nem is akartam, ma szabin vagyok. Ne velem foglalkozz.
süti beállítások módosítása