B1 blogcsalád



Megint kivégzett egy újságot a NER

2020. október 15. - nickgrabowszki

Jön majd az ún. szakmaiság, függetlenség, továbbá a tények figyelembevétele. kep_2020-10-15_135550.png

Jogi eszközökkel vagy a közpénzek magánosításának útját folytatódik az Orbán-rezsim eszeveszett térfoglalása. Csak az utóbbi hetekben a Színművészetit, az Indexet, a Libri nevű könyvkiadó és -kereskedő cégcsoportot vagy a komplett egészségügyet vonták az érdekkörükbe.

A legújabb fejlemény szerint a Médiapiac nevű lap esett áldozatául a terjeszkedésnek. A vásárló, egy Boros Bánk Levente nevű NER-stróman és -propagandista egy másik kormányagitkának nyilatkozva nem árulta el (meg se kérdezték tőke), hogy honnan volt pénze az akvizícióra. Azt viszont igen, hogy hogy miért szüksége a NER-nek a Médiapiacra:

Ez a lap lehetőség arra, hogy

független, szakmai értelmezését adjuk

Magyarország és a világ médiapiaca működésének, ez az ars poeticánk. Eddig ugyanis elsősorban a balliberális narratíva érvényesült ebben a kérdésben, akár a hazai kontextust, akár a magyar médiapiac nemzetközi megítélését nézzük. Így például ha Brüsszelben az utóbbi években terítékre került a magyar média témaköre, akkor csak a szakma balliberális szegmense volt jelen, a saját álláspontjával.

Ami egészen magyarul azt jelenti, vettek egy lapot, amit a civilizált világban az asztalra lehet tenni, mint a józan ész ellensúlyát:

azért foglalták el a Médiapiacot, hogy abban le tudják tagadni a médiapiac elfoglalását.

A Boros nevű ember erősen kárhoztatta

  • a fals értelmezéseket,
  • a tények figyelmen kívül hagyását,
  • a szakmaiság megerőszakolását.

Aminek okán azonmód ki is rúgta a Médiapiactól a lap addigi összes munkatársát.

Hogy a régi néven működő vadonatúj lap mennyire lesz "független", azt jól előrejelzi, hogy a Boros a közpénzekből finanszírozott ún. Médianéző Központ igazgatója.

A várható "szakmaiságot" meg nem nem kizárólag az mutatja meg tökéletesen, hogy a politológusi diplomával rendelkező kormányszolga egy éve még a választás napján is holtbiztos volt abban, hogy Karácsony nemcsak ALKALMATLAN, de teljesen esélytelen is, és Tarlós simán nyerni fog.

De az is, hogy az általa vezetett propagandaintézet megpróbálta a média NER általi legyalulását azzal letagadni, hogy nemcsak a Nők Lapját, de még a Kurucinfót is az ún. balliberális oldalhoz sorolta.

Ami nyilván szakmaiság, a helyes értelmezés, a függetlenség és a tények figyelembevételének netovábbja.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8316240176

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nu pagagyí 2020.10.15. 14:25:50

Nyilván lesz egy másik lap, ezt meg majd nem olvassa senki.
A NER média általános jellemzője az olvasói érdeklődés hiánya, viszont szaporításával ugyanazt a közpénz mennyiséget osztogatják egymás közt, egyre kisebb adagokra.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.10.15. 14:34:41

fügetlen salytot!
a zsindexet be zuzták eztet nem engegyük!

cicmen 2020.10.15. 14:39:42

Vettek maguknak médiát! Nem erre biztattátok őket, amikor még a tiétek volt az összes?

cicmen 2020.10.15. 14:46:25

A várható "szakmaiságot" meg nem nem kizárólag az mutatja meg tökéletesen, hogy a politológusi diplomával rendelkező kormányszolga egy éve még a választás napján is holtbiztos volt abban, hogy Karácsony nemcsak ALKALMATLAN, de teljesen esélytelen is, és Tarlós simán nyerni fog.........................

Azért Karácsony alkalmatlansága mára beigazolódott a győzelmének az aránya alapján pedig Levente tévedése elnézhető, de ha nem nézitek el, az sem érdekli a lőtéri kutyát sem!
Amúgy ti olyan politológusok birtokában, mint Lengyel, meg Kéri, ne szóljatok egy szót se!

MAXVAL bircaman közfingó 2020.10.15. 14:57:51

Végre online is kapható összecsukható széklet

Aki azt hitte, hogy a ruházat és a lakberendezés területén 2020-ra már nem lehet semmi újat mutatni, az most kapaszkodjon! A spanyol Zara Home ugyanis túlzás nélkül forradalmat hajtott végre ezen a területen, ráadásul speciálisan csak a magyar vásárlói kedvéért. A forradalom igazi mértékét ugyanis csak az tapasztalhatja meg, akinek a böngészője magyar nyelvre van beállítva, és így megy rá az ismert webshopra.

Hogy miért neveztem forradalomnak, ami ekkor történik?

A dicsértesen bátor Zara Home ezen a fantasztikus weboldalon olyan, magyarul értő vásárlói csoportokat céloz meg, akikre eddig nem sokat akartak vagy mertek gondolni a fősodorbeli lakberendezési cégek közül.

Egy példa:

Mit csináltak eddig azok a potenciális vásárlók, akiknek vagy nagyon kis vécéje vagy szokatlanul vastag végbele volt?

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.10.15. 14:59:30

Nem tetszik a szabad piac?! Lehet menni Észak-Koreába. Amúgy nem csoda, hogy az előző tulaj eladta a lapot, gondolom a kutya sem olvasta.

nu pagagyí 2020.10.15. 15:04:04

@cicmen: Hiteltelen ember hiába vesz lapot, nem lesz rá érdeklődés.

nu pagagyí 2020.10.15. 15:08:05

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Az Index helyett Telex van és rövidesen meghatározó lesz a piacon, az Index meg megy a süllyesztőbe. Elkezdhettek spórolni, csak ha kérhetném, ne lopott közpénzből tegyétek.

nu pagagyí 2020.10.15. 15:14:12

@Zsorzsi bácsi pincsije: Azt hiszem, felesleges fáradni. Észak-Korea már itt van, ti hoztátok ide.

Livernyák 2020.10.15. 15:15:45

Azért elég vicces, ahogy a trollok ezt valamiféle szabadpiaci, urambocsá liberális kánaán részének, normál piaci ügymenetnek próbálják beállítani. Hát olyan ez, mint amikor begördül a fekete Packard, kiszáll 4 Thomson géppisztolyos, chicagoi gengszter, hogy megvennék a szatócsboltod, ha jó fiú leszel, kapsz 100 dollárt. Aztán amikor értetlenkedsz, elkezd visszaszámolni, hogy 90 dollár, 80 dollár...

Ez gengsztertempó, közönséges bűnözés.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.10.15. 15:17:59

csak aza salyto fügetlen ami gyuribá harácsolt pénzéből él

nu pagagyí 2020.10.15. 15:26:25

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Nem sok fogalmad lehet a független sajtó mibenlétéről. A haverjaid viszont pontosan tudják, mit kell felszámolni, legyalulni, ők tudják mitől kell rettegni. A néptől, mitől mástól, nehogy megtudja mit csináltok. Persze, ha okosabbak lennének, azt is tudnák, hogy feleslegesen fáradnak, csak tiszavirág életű győzelmek ezek. Előbb-utóbb felelni kell majd a tettekért és nem mindegy mikor borul ki a bili.

cicmen 2020.10.15. 15:29:30

@Livernyák: Hát olyan ez, mint amikor begördül a fekete Packard, kiszáll 4 Thomson géppisztolyos, chicagoi gengszter, hogy megvennék a szatócsboltod, ha jó fiú leszel, kapsz 100 dollárt. .................................

Ez történt? Nem!
Vagy ebben a pár sorban már egy szárnyait bontogató irodalmár "remekművének" örülhetünk és hamarosan előállsz te is egy buzimesekönyvvel? :DDDDDDDDD

cleanwater 2020.10.15. 15:30:17

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Bizony!Mint a volt Népszabadság aminek az eladott példány száma többszöröse volt a felcsúti patkány sztárolt lapjainak!

Livernyák 2020.10.15. 15:33:35

@cicmen: ugyebár nem azt írtam, ez történt, hanem azt, hogy ez OLYAN mintha...

Nyilván veszett kutya módra őrjöngő trollként nehéz felfogni az egyenlőség és a hasonlóság közti különbséget. Ha úgy tetszik, a metafora és az allegória köztit.

Elképzelni sem tudom, hogy jön a poszt témájához vagy az én mondandómhoz a homoszexualitás, de látom, neked ez valamiért különösen fontos. Mesélj: mi a baj?

Livernyák 2020.10.15. 15:35:20

Hozzáteszem, a konkrét lapról sose hallottam, pedig szoktam olvasni ezt-azt. Ezek szerint senki nem elég kicsi ahhoz, hogy biztonságban legyen.

cicmen 2020.10.15. 15:37:50

@Livernyák: ugyebár nem azt írtam, ez történt, hanem azt, hogy ez OLYAN mintha...

Nem is olyan, hanem inkább olyan, mint az összes többi libsiproli agyszüleménye, ami tulajdonképpen egy paranoiás téveszme! :D

Livernyák 2020.10.15. 15:42:36

@cicmen: ja persze, sőt az újságírók maguk könyörögtek, hogy rúgja már ki őket végre valaki...

Mondd, kibírod röhögés nélkül ezt a sok hülyeséget, amit a trollok kiskátéjából ideröffentesz?

cicmen 2020.10.15. 15:46:29

@Livernyák: Nyilván veszett kutya módra őrjöngő trollként nehéz felfogni az egyenlőség és a hasonlóság közti különbséget. Ha úgy tetszik, a metafora és az allegória köztit...............

Tehát jól láttam, hogy irodalmi babérokra törsz és nagyjából már ilyen fogalmakat is ismersz és próbálsz az eszköztáradba illeszteni!
Vére egy félművelt lippsiproli! Tahó van elég, bár az a baj, hogy ezzel a kis tudással rögtön elkezdesz fölényeskedni, de majd nem vesszük komolyan!

FCUK 2020.10.15. 15:48:38

most komolyan, egy büdös szót sem írtok a hétvégi égésről, de egy ilyen baromsággal foglalkoztok? eladó volt? eladó.

cicmen 2020.10.15. 15:51:55

@Livernyák: Elképzelni sem tudom, hogy jön a poszt témájához vagy az én mondandómhoz a homoszexualitás, ...........................................

Buzimesekönyv kisfiam! Az elmúlt napok nagy témája volt, ha nem vetted volna észre és csupán az emelkedett irodalmi stílusod alapján vélelmeztem, hogy valami ilyesmi lesz a következő műved! De ha nem, hát nem! Tekintsd akkor egyfajta metaforának tőlem, vagy allergiának! :DDDDDD

cicmen 2020.10.15. 15:56:29

@Livernyák: A tulajdonos a munka törvénykönyvének a betartása mellett azt bocsájt el, akit a kedve tartja!
Nem gondolod komolyan, hogy egy jobboldali tulaj megtartja és fizeti a libernyák újságírókat, azok meg azt írnak, amit akarnak! :DDDDDDDD

2020.10.15. 16:07:30

Ez a médiapiac az, amelyik a kinai piac mellett van csak itt médiát árulnak.
Az nem teljesen világos, hogy tudnak egy mediát elfoglalni, ha azt nem akarják eladni, lófejet küldenek a tulajnak?
Mondjuk én arra tippeltem, hogy Donáthka hazaárulása vagy Hadházi által prezentált Bíró féle korrupció lesz az új poszt témája.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.15. 16:14:41

@cicmen: "A tulajdonos a munka törvénykönyvének a betartása mellett azt bocsájt el, akit a kedve tartja!"

Csakhogy mi vagyunk a tulajdonos, a tőlünk lopott közpénzből tartják fenn a hazug állampárti propagandát.

6.Lenin 2020.10.15. 16:16:36

Van szarásig libernyák média.
Egy hülye jobbos vesz egy senki által nem olvasott médiát, erre a hülye libernyákok nyüszítenek.

Észnél vagytok? Igaz ez egy hülye kérdés volt, hiszen eszetek soha nem volt, de mi a faszért kell ezt reklámozni?

6.Lenin 2020.10.15. 16:18:25

Mellesleg beleolvastam a Telex-be, eddig egy rakás szar. Szerintem ezért kár volt ekkora hepajt csinálni miatta.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.15. 16:19:01

@nu pagagyí: "Az Index helyett Telex van és rövidesen meghatározó lesz a piacon, az Index meg megy a süllyesztőbe."

Az Origó is fenmaradt, az Indexnek is lesz sok agyhalott olvasója.

Mészaros Viktornak csak egy másfél millió zombi szavazótábort kell fenntartania, garantálva van az uralma Kádár János haláláig. Az iskolák tönkretételével biztosította az utánpótlást is.

6.Lenin 2020.10.15. 16:24:47

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

Köcsög, ÉS?

Mi a faszért aggódsz senki által nem olvasott jobbos lapokért, amikor még mindig a duplája a libernyák media?

Már teljesen elhülyültél?

2020.10.15. 16:32:38

@nu pagagyí:
A teletexesek nem azzal kezdtek, hogy kirugták azt a főszerkesztőt maguk közül, akinek a más általi kirúgása miatt mondtak fel. :-)?

6.Lenin 2020.10.15. 16:32:41

Na, valamit szétszórtak a levegőben liberrnyákék.

Pálinkás alapított egy igazi konzervatív pártot, összeszedte a mindenhonnan kidobott szemetet, és indulna, mint az ellenzék közös me jelöltje.

Szerintetek ki szabad még menni a szabad levegőre? Vagy ez a covid hülyít is?

6.Lenin 2020.10.15. 16:44:39

Most valahogy nem irigyellek benneteket libernyákok (igaz, soha nem is akartam ilyen hülyeséget elkövetni)

www.atv.hu/belfold/20201015-hadhazy-ledobta-az-atombombat-bizonyitekokat-mutatott-be-az-altala-csalassal-vadolt-jobbikos-politikus-ugyeben

Vajon ki fogja KariGerit elásni? Vagy a lófaszost?
Ügyes ez a Ferenc testvér, mindenkit eltakarít a kedves Tehénke útjából. Benyaltok nekik rövidesen, tövig.
Ekkora marhákat.

BiG74 Bodri 2020.10.15. 16:54:06

@6.Lenin:
Nincs itt semmi baj. Igen, a szar alakok ott vannak mindenhol. Itt legalább időben kés került a torkára.
Remélhetőleg az összefogást alakítók is tanultak belőle. Bekerült a férges, kihullott a férges.
Tudom a fideszkdnp -nél ez szokatlan.

6.Lenin 2020.10.15. 16:55:13

Elnézést kérek mindenkitől, mert véletlenül elolvastam a posztot is.

"nemcsak a Nők Lapját, de még a Kurucinfót is az ún. balliberális oldalhoz sorolta."

Tökéletesen igaz ez, nincs már balliberális media. Már minden ellenzé1ki oldalon lévő a Ferenc testvér fenekéből énekli az Internacionálét, de még néhányan nem tudnak erről.
Nem olyan nagy baj, legfeljebb hülyén fognak elpatkolni. Eddig se értettek sokat a körülöttük zajlóból.

6.Lenin 2020.10.15. 16:58:03

@BiG74 Bodri:

Látom, már ráéreztél a libernyák szar bódító illatára. Nem hitted. Így jártál, de vigasztaljon, hogy más is hülyén született, és hitt nekik.

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.10.15. 16:58:05

@Livernyák: "a konkrét lapról sose hallottam, pedig szoktam olvasni ezt-azt"

Látod, pont ez mutatja azt, hogy itt tényleg a piac működött.

Ha a kutya se hallott róla (pl. ezek szerint még olyan sokat olvasó liberálisok se, mint te), akkor a korábbi csapat nem végzett valami jó munkát, nem sikerült kitűnniük a tucatsajtótermékek közül. Nyilván ennek megfelelően a lap nem is lehetett elég rentábilis, nyereséges.

Ez indíthatta arra a tulajdonost, hogy eladja a lapot, így legalább ebből visszatérült a befektetése egy része. A jelentéktelen lap jelentéktelen újságíróira viszont az új tulaj (aki minden bizonnyal a brand és az infrastruktúra miatt fizetett a lapért) nyilván nem tartott igényt. Ennyi.

BiG74 Bodri 2020.10.15. 16:59:45

@6.Lenin:
Jah, látom te vagy errefele a helikopter!

Fikalnyik Eugén 2020.10.15. 17:02:17

@6.Lenin:
nahát, egy ellenzéki médium lehozza, hogy egy ellenzéki képviselő szart talált egy ellenzéki képviselőjelöltnél. Pedig kussolhatna is, mint a magát jobboldalinak hazudó, valójában bolsevik párt meg a közpénzen élősködő médiája.

havrilla 2020.10.15. 17:02:35

Nem tudtam, hogy kabarészerzők vannak ezen a honlapon.

6.Lenin 2020.10.15. 17:10:28

@Fikalnyik Eugén:

Ez a lófaszt imádó köcsög- a saját szavai szerint- visszatartott, elhallgatott fontos információkat.

Ez választási csalás! Nyilvánosságra hozta volna akkor is, ha ez a jobbikos kretén nyer?
Az egész banda lapított, pláne, ha tényleg tudtak róla.

B+, ez köztörvényes bűncselekmény, és társtettes benne az egész banda. Itt nincs mit magyarázni.
Lehet, hogy ez a lófaszimádót rövidesen elültetik valamelyik parkban?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.10.15. 17:56:31

mikor lesz irka itt a fidess mohácsi és szerencsi vereségéről

Galerida 2020.10.15. 18:01:29

@Fikalnyik Eugén: Az őszödi beszédet is leközölte a ballib média...amikor már nem tehettek mást!

2020.10.15. 18:41:23

@Fikalnyik Eugén:
Szerintem ezt azért furcsálja, mert azt hiszi, hogy ez az igazság kiderítéséről szól, pedig csak a liberálbolsevikok közötti bandaháború igazi nyitányát latjuk, az elkövetkező évben kiderül kié a kupleráj üzemeltetési joga,..., ahogy most kinéz a jobbik örülhet ha egy- két kurváját megtűrik a hátsószobákban, még helyettesítőcsapos állásig sem juthatnak.

Livernyák 2020.10.15. 20:15:26

@Tényelek: szerintem önnek meg valami nagyon nagy baj van a fejében, hogy egyszer magázódik meg kurvázik :) Hát most döntsük már el, hogy teljesen inadekvát módon, mesterkélten udvariaskodunk, vagy káromkodunk, mint a faluszéli csehóban.

2. Éppily szürreális a liberálbolsevik kifejezés, ennyi erővel nyissa ki két tetszőleges helyen a szótárt, majd írja egybe. Ha esetleg az értelmező szótárt használná, nem írna le ilyen ordas marhaságot.

Livernyák 2020.10.15. 20:23:34

@Zsorzsi bácsi pincsije: figyelj, ha más baj nem lenne ebben az országban, mint ez az újság, én lennék a legboldogabb. Másrészről meg nyilván ez egy szűk rétegnek irt folyóirat eleve. Mondjuk a lótenyésztők magazinját se nagyon olvassák mások, mint a lótenyésztők, ez önmagában aligha a szerzők baja...

Csak tudod, az origo, népszabi, index nem volt ilyen vidám történet. Sőt anno a magyar hírlap is egy normális újság volt.

És akkor innen nézve a libri története sokkal rémisztőbb, mert ahol képes az országot megszálló populista szélsőjobb egy mesekönyvön (!) hetekig őrjöngeni, ott nem túl szerencsés, ha majd a hatalom dönti el, mi jelenik meg.

Lesz majd újra Aczél elvtárs is gondolom, csak ezúttal valami arctalan nímand intézi majd a cenzúrát két csík kokó közt...

Fikalnyik Eugén 2020.10.15. 20:48:43

@6.Lenin:
Ne hülyéskedj, igazat mondott az ex LMP-s?
Ezek szerint Tiborc is nyúlta a közvagyont, mert korábban még azt mondta!?
Mert nem szemezgetünk a leleplezések között ám, akkor pusztuljon az összes.
És akkor most már meg lesz hívva a köztévébe vagy még mindig lukas a zoknija?

6.Lenin 2020.10.15. 21:03:10

@Fikalnyik Eugén:

Látom elvakít a gyűlölet.

A lófaszimádó egy választás előtt visszatartott olyan infókat, ami befolyással lehetett volna a választás eredményére.
Neki feljelentési kötelezettsége is van, mivel képviselő.
Belekeverte az egész ballib bagázst, hiszen nekik is van feljelentési kötelezettségük, hiszen egyben képviselő is némelyik.

Mindenképpen hülyeséget csinált, lebuktatta saját magát, és belekevert másokat is.

Ő politikus, nem mezei Porbafingó, valami csókosnak a rokona.

Ráadásul állítólag bemutatta a bizonyítékokat is, amit eddig soha nem tudott, csak simán rágalmazott.

Most sok minden tisztázódhat.
Lejáratta saját magát, és az egész bagázst. Nem véletlenül ordibál mindenki.
Ez amit csinált, mindenképpen bűncselekmény.

Kiderül, hogy kinek is a kezében van az ügyészség. Ha futni hagyják, az nagy gáz lenne.
Ha elkapják a frakkját, kiknek még, hiszen rákente a szart másokra is.

Talán itt jön a képbe Ferenc testvér. Csőbehúzta az egész balfasz társaságot.
Nuku más me jelölt, hiszen szarosak lettek, mivel mindenkit odaküldött Szerencsre támogatni a brigantit. Ő nem ment.

Engem az egészből a következményei érdekelnek, mert balfasz módon lett levezényelve (Ferenc testvért kivéve. Ő átbaszott mindenkit a bandában)

2020.10.15. 21:29:57

@Livernyák:
Simán elfér egymás mellet, a kupleráj hasonlat, ahol a legnagyobb kurva a Jobbik, akik állítólag azért jöttek létre, hogy legyözzék Gyurcsányt, ehhez radikális jobboldaliként határozták meg magukat,,. , a Fidesz leváltotta Gyurcsányt ezért a Jobbik átmant a liberálbolsevik oldalra, egyetlen célként , hogy leváltsa a Fideszt,..., nem egyszerübb lenne azt mondani, hogy bárkivel, bármit, bármikor csak hatalomra kerüljenek?!
A liberálbolsevik jelzőnél szerintem nincs találobb a moslékkoalicióra és a kinti szövetségeseik ideológiájára,..., kitalálják a baromságaikat,.., pl. a hetrroszexualitás rossz a buzulás jó, a saját gyerek szülése rossz, helyette a migri jó,,...., és ezdket és az ehhez hasonló baromságaikat rá akarják erőszakolni a társadalom minden tagjára,...., agymenések libsi elemek, a terjesztési módszer meg bolsevik.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.10.15. 22:22:16

@nu pagagyí:

Miért, eddig szerinted hányan olvasták? :D

Livernyák 2020.10.15. 23:13:33

@Tényelek: a mackónadrág is megfér az operában, csak hülyének fognak nézni.

Amit összehordasz, az meg elmekórtani kategória, és bár azt látom, hogy azzal szórakoztok, hogy több néven írtok, de így is épp elég ijesztő, hogy még csak nem is egyedül gondolsz ilyen retteneteket. Ez ilyen látens szexuális frusztrációtok lehet, hogy feltételezitek, hogy van egy rettenetes, nagy hatalmú csoport, ami a heteroszexualitást elítélné. De hogy honnan a jóistenből lehet ilyeneket kitalálni?! Mutass már nekem egy liberális pártot bárhol a világon, ami mondjuk károsnak tartja a heteroszexuális kapcsolatokat. De pontos forrásmegjelöléssel!

Ami meg ezt a moslék koalíciózást illeti, a központi propaganda mellett jó lenne egy saját gondolat. És igen, valóban igen heterogén és vitatható erkölcsű társaság. Csak azt ne felejtsük már el, hogy a fidesz minden szempontból jóval erősebb. Mármost the lone wolf dies, the pack survives. Az emberek veszély esetén hajlamosak összefogni, tudod, sok lúd disznót győz. Annyira megy ez a kurucus agymosás, hogy elfelejted, hogy csak a barom köt bele mindenkibe, a helyett, hogy barátokat keresne.

2020.10.15. 23:54:54

@Livernyák:
Dk, Niedermüller, a hetero, fehér keresztényeket egyenes riasztó képződménynek tartja,,., mindenki egyetért vele, senki sem határolodik el.
A nemzeti ünnepen mi az államalapítást a liberálbolsevik önkormányzatok a buzikat ünnepelték,.., háát ....
A LIBE élőben közvetitett ülésén a sxéd picsa szájából hangzott el, hogy azért kell a kifizetéseket összekötni a jogállamisággal, hogy kikényszerítsék a buzi jogok kiterjesztését.

2020.10.16. 00:05:03

@Livernyák:
A moslékkoalició szerintem áll, egy olyan összefogás, amit egy olyan ember vezet, amelyik államcsődőt hozott össze,.., most komolyan, ..., ahhoz képest Orbánék a csúcs, .., pedig nekik is van bőven hibájuk, sőt....
Ha a moslékkoalició igéreteinek a harmadát meglépik, két év alatt államcsőd lesz még akkor is, ha egyetlen stadiont vagy tornatermet sem építenek, ez alternativa, most legalább ilyen veszély nem fenyeget bennönket?!

Livernyák 2020.10.16. 08:12:45

@Tényelek: igazándiból sok értelme nincs válaszolnom, de a héven van idő...

Ami a homoszexualitást illeti, egyrészt az önmagában lealacsonyító, hogy folyamatosan lebuzizod őket, ez pont olyan, mint amikor a románok bozgoroznak, az jól esik?

Mindenki része szinte valamilyen kisebbségnek, ez csak nézőpont kérdése. Az emberek nagyobb része pl nő, barna hajú, barna szemű és vallásos. Ezek nyilván általánosságok, de tények. Az, hogy valaki pl magyar, már önmagában egy maroknyi embercsoportba sorolja be.

Nehéz pontos számot mondani a dolog jellege miatt, és azért is, mert dr. Kinsley óta közismert, hogy ez nem fekete-fehér kérdés, de biológiai tény, hogy az emberek egy meghatározott része, mondjuk a példa kedvéért 5 %-a meleg. Ez kortól, kultúrától független, a pontos genetikai háttere nem ismert.

A kulturális környezet azt befolyásolja csupán, hogy ez a kisebbség mennyire látható.

Most mit lehet csinálni? Ez mindig is lesz. Ad absurdum, ha mindet kiirtaná egy uj holocaust, a születő új generációnak is része lesz.

Mármost ha egy állam a területén elő emberek közössége, ezen közösség végső szervezője, akkor minek mondana le a népesség 5 %-áról. Ezen emberek egy része tehetséges (a művészek közt mindig felülreprezentáltak), egy része teljesen átlagos.

Egyszerűen felfogni nem tudom, hogy mit ártanak neked, miért félsz tőlük? Hacsak nem valami elfojtott hajlam.

In concreto, a DK egy baloldali populista képződmény, liberalizmust csak szlogenek szintjén tartalmaz. Niedermüller egy hülye, már bocsánat. Ezzel együtt aki akarta, értette, hogy mit és miért mondott.

A melegek jogainak biztosítása semmiben sem sérti a többség jogait. Hát most komolyan, mitől lenne rosszabb egy erdélyi románnak, ha Románia több jogot biztosítana a székelyeknek? Na ugye.

Az önkormányzatok a pride melletti kiállásként raktak ki zászlót, ennek annyi köze augusztus 20-hoz, hogy mindkettő nyáron van... (Egyébként nem tetszik a pride, hát nem megyek oda, ennyi.)

A LIBÉ-s agymenésed semmi konkrétumot nem tartalmaz, így aztán fogalmam sincs miről beszélsz. Ki, mikor, hol, konkrétan mit mondott? Forrást is feltüntetni! A jogállami kritériumokkal amúgy egyetértek, de ennek semmi köze a melegekhez, az uniót egyedül a korrupció érdekli. Hogy ti. nem azért fizetnek annyit, hogy ellopják.

Livernyák 2020.10.16. 08:17:51

@Tényelek: ad moslék koalíció

Mit már mondtam, az abszurditásig tarka társaság, komolyan venni őket így en bloc valóban nehéz.

Ettől még a létezésük, ami maga is válságtünet, a jelen helyzetben szükségszerű.

Az államcsődös megjegyzésed pont olyan, mint a LIBÉ-s. Melyik ígéret? Mennyibe kerülne, miért okozna államcsődöt?

Egyátalán mit ígérnek ezek szerinted?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.16. 08:28:14

@Tényelek: "ahhoz képest Orbánék a csúcs"

Negatív csúcs. :))

Még az elkúró se tudta elérni az, amit a geci, hogy a legszegényebb EU államok közé került Magyarország.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.16. 08:31:14

@Tényelek: "Niedermüller, a hetero, fehér keresztényeket egyenes riasztó képződménynek tartja"

Nem, titeket tart annak. Csak nem tud fogalmazni. Ez a legkisebb baj vele. :))

Fel nem foghatom, honnan szedték ezt az idiótát, még egy fideszesnél is kártékonyabb.

atomic power 1986DucaDuca 2020.10.16. 10:12:39

@A segg:

Még az el.......ró se tudta elérni az, amit a g....i, hogy a legszegényebb EU államok közé került Magyarország.

Eltekintve attól, hogy az állam gazdasági erejét rendszeresen kevered a háztartások tényleges fogyastásáva, a következők állapítható meg a fogyasztással kapcsolatban:

A háztartások tényleges fogyasztása az EU15 átlagához viszonyítva 2004 – ben (EU15=100%):

Magyarország: 58%

Szlovákia: 48%

Lengyelország: 47%

2010-ben:

Magyarország: 56%

Szlovákia: 65%

Lengyelország: 61%

Lengyelország és Szlovákia is a 2006-2008 közötti időszakban húzott el Magyarország mellett a háztartások fogyasztása terén is!

Amíg Szlovákiában a mutató az időszakban 17 százalékpontot, Lengyelország 14 százalékpontot javított, addig Magyarországon a mutató még csökkent is!

Mindezt az állam totális eladósítása, államcsőd közeli helyzet mellett!

Ennyire van hitele annak, amit állítottál!

konrada 2020.10.16. 10:18:19

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "az Indexnek is lesz sok agyhalott olvasója."
Látom te már jelentkeztél is erre!;)) (Másként nem is tudtál volna ide írni, csak ha olvasod.;))

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.10.16. 10:51:29

@atomic power 1986DucaDuca: Az a trükkje egyébként, hogy Romániába a hiteleket is a fogyasztásnál tartják nyilván,nálunk meg nem.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.16. 10:55:53

@konrada: "Másként nem is tudtál volna ide írni, csak ha olvasod."

Ezt miből gondolod? Egyébként nem olvasom.

Ha te csak az indexről tudsz idejönni, akkor tényleg agyhalott vagy. :))

Eltiltott Vélemény 2020.10.16. 11:05:43

" ... Megint kivégzett egy újságot a NER ... "
" ... Médiapiac nevű lap esett áldozatául a terjeszkedésnek. A vásárló, egy Boros Bánk Levente nevű NER-stróman és -propagandista ... "

Felénk azt mondják kettőn áll a vásár. Valaki ugye volt az eladó oldalon is, valszleg egy NER inkompatibilis kurcsányita vagy maszopita ... Aztán jön a "meglepődés" hogy a vevő saját elképzelése szerint megváltoztatja a struktúrát, és a politikai irányvonalat...

Miért nem vagyok meglepve, hogy ismét megy a siránkozás!

Miért szalad megint bele (sokadszor) a magyar ellenzék legvállalhatatlanabb része (kurcsányita és maszopita blokk), tátott szájjal ordítva a faszerdőbe? ztán meg csodálkozik, ha ismét valami becsusszan a száján, és a torkára megy... jó mélyen, hogy utána alig bír megszólalni?

Rá kellene döbbenni végre, ha eladják a Csuti Törpe Napóleon holdudvarának a médiájukat, akkor nekik coki lesz. Aztán meg mehet a rinyálás, hogy nem független a sajtó!

Persze, mert ha nem tőlük függ, akkor nem is független :-)

2020.10.16. 11:17:03

@Livernyák:
Ha csak az iskolákból kimaradókat és az egyetemistákat nézzük, akik eddig egyetlen fillért sem kaptak, de majd kapnak havi 100 ezret, csak ez havi 50, évi 600 milliárd plusz.A nyugdíjak emelése évi ezer, a közalkalmazottak béremelése évi 2000-2500 milliárd pluszt jelentene és ez csak pár tétel az igéretekből. Felelős gazdálkodás, mint 2010 előtt :-)
A libe bizottság videoanyaga fent van az ep honlapján, benne azzal, amit én élőben láttam
De a Szargentini jelentés követeléseinek is közel a fele a buzikra és a migrik szabad beengedésére vonatkozik,...., a románokat most kötelezte az eu bíroság, hogy bizonyitott terroristákat is el kell tartaniuk, mert otthon veszély fenyegeti őket,..., megölnék őket, mert ketten lemészároltak igazoltan negyven embert,..., liberálbolsevik agyrém.
A deviánsak közül a buzik és a buzi+biszexek jelentenek közegészségügi, járványügyi veszélyt,..., melegnek nem nevezhetem őket, mert akkot azt kell magyaráznom, hogy mi van a melegházban, mi a meleg családi szeretet, mitől meleg a leves vagy a radiátor!
A Momentumnak és a dékának kész tervei vannak arra, hogy miként támadják le a gyerekeinket óvodás kortól a buzi propagandával győzelmük esetén és ezt a közoktatás keretein belül, kikerülhetetetlenül tennék.

atomic power 1986DucaDuca 2020.10.16. 11:39:22

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

"Az a trükkje egyébként, hogy Romániába a hiteleket is a fogyasztásnál tartják nyilván,nálunk meg nem."

A románoknál sokkal alacsonyabb a megtakarítási ráta, mint a magyaroknál. Ezért fogyasztanak többet. A magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona mintegy 142 százalékkal magasabb a románokénál.

Nálunk a beruházási ráta is sokkal magasabb. (29% versus 21%). A magyar kutatási-fejlesztési kiadások is jóval meghaladják a románt.

A Moody’s a magyar adósbesorolást nemrég stabilról pozitívra javította, a románt meg stabilról negatívra.

konrada 2020.10.16. 11:57:38

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Ebben igazad lehet.
Én az olyan lapokon még kommentálni sem próbálkozom, amit nem olvasok.

...persze ha erre delegálnának engem is, mint kiadott feladat, hát jó pénzért...;))

2020.10.16. 12:30:33

@Livernyák:
Az államcsődhöz még egy adalék, a liberálbolsevik pártok általános, ingyenes és rendszeres tesztelést követelnek március óta, ami csökkentett áron is körönként 200 milliárd forint.
Ha megcsinálták volna csak hetente egyszer, akkor 5500 milliárdba kerúlt volna,.., a felelős védekezés jegyében :-).

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.16. 12:42:47

@Tényelek: "A deviánsak közül a buzik"

A buzik nem deviánsak. A fideSSfasszopók deviánsak. De nem azért, mert buzik. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.16. 12:45:08

@Tényelek: "szeres tesztelést követelnek március óta, ami csökkentett áron is körönként 200 milliárd forint."

A WHO ajánl tesztelést, Ondó Viktor gazdád tiltja.

200 milliárdból minden magyart le lehetne tesztelni.

A geci gazdád nem azért tiltja a tesztelést, hogy spóroljon, mert a járvány elharapódzása sokkal nagyobb károkat okoz az országnak. Ő egyszerűen gyűlöli a magyarokat.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.16. 12:48:33

@atomic power 1986DucaDuca: "A románoknál sokkal alacsonyabb a megtakarítási ráta, mint a magyaroknál. Ezért fogyasztanak többet."

Nem. Relatíve többet keresnek, és többet is fogyasztanak.

Nem sokkal alacsonyabb náluk a megtakarítási ráta. Nálunk Mészaros Viktor és a NER lovagok vesznek kölcsönből államkötvényeket, nem a nép. Kevesebbet kell kamatra fizetni, mint amennyit az államkötvény kamatozik. Nem lennének hazaárulók, ha nem csinálnák.

konrada 2020.10.16. 12:59:38

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Valóban le: 1x.

...csak még annyit kell tenni hozzá, hogy akit leteszteltek 1x, azt addig el kell zárni míg a 10 milliomodik teszt nincs meg, mert anélkül... ;)))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.16. 13:04:09

@konrada: "el kell zárni míg a 10 milliomodik teszt nincs meg"

Figyusz, faszfej, ha ennyire nem értesz hozzá, ne ugass bele. :))

2020.10.16. 13:21:13

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Aki a szarra gerjed , az persze, hogy nem deviáns,..., tök természetes, hogy , ha bemegy a budiba, ahol elfelejtették lehúzni a szart, ráélvez mielőtt lehúzza,..., csak vicceltem, mikor ezt természetellenesnek tituláltam.

2020.10.16. 13:26:08

@konrada:
A tesztelés minimum két tesztből áll, kell kontrol,.., és azt követelték, hogy mindenkit redszeresen,..., 600 millió fölött járnánk a tesztek számában, ha Orbán olyan hülye, hogy teljesíti a követelésüket.

konrada 2020.10.16. 14:00:41

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Nana! Nálad például nehéz hülyébbet találni (mert valóban leegyszerűsítettem a kedvedért;) a témában, és mégis beleugatsz!;))

...hiszen azt nem vagy képes felfogni, egy kör 200 mrd, ami viszont biztosan nem lenne elég az általad elvárt teljes népességszűrésre, legfeljebb akkor, ha azt 1 napon belül kiviteleznék - de legalábbis annyi idő alatt, amelyben ehhez egy nagyon komoly zárás elviselhető lehetne.;))

atomic power 1986DucaDuca 2020.10.16. 14:12:46

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

"Relatíve többet keresnek, és többet is fogyasztanak."

Akárhogy meresztem a szememet, a 2019-es EUROSTAT adataiból nem tudom kiolvasni a többlet keresetet. Mind a négy kategóriában jobbak a magyar adatok.

ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/images/d/d3/Annual_net_earnings%2C_2019_%28EUR%29.png

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.16. 14:18:20

@konrada: "200 mrd, ami viszont biztosan nem lenne elég"

De, pont elég lenne, ha lenne egy olyan nagy barom, mint te, aki erre költené. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.16. 14:19:25

@atomic power 1986DucaDuca: A gazdád láncos kutyája, a habonyárpi az egyetlen, aki kölcsönből gazdagodott meg. :))

6.Lenin 2020.10.16. 14:24:53

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

Bunkó Lajos macskatenyésztő boldog. Letesztelték, és negatív lett. Örömében bement a 4Csöcsű nevezetű becsületsüliyesztőbe hörpinteni egyet. Ott lelete kedvenc barátját, Tróget Béla hivatásos hajléktalant. Ebbéli örömükben hirtelenjében megittak néhány liter ismeretlen eredetű tudatmódosító folyadékot, amely rendkívül rövid időn belül negatív irányba módosította a még maradék tudatukat.
Közben a nagy örömükben észre sem vették, hogy Tróger Béláról néhány száz covid 19 vírus átköltözött Bunkó Lajosra, mert már számukra is kibírhatatlan volt Tróger úr illata.
Tróger Lajos a negatív teszt örömét megosztotta a széles környezetével, sőt néhány vírust is szétosztott köztük.

Egy hónap múlva Bunkó Lajos temetésén sajnos Tróger Béla úr nem tudta befejezni a megható gyászbeszédét, mert rosszul lett, és miután megállapították, hogy a testén és belsejében már nem fért el több covid 19, kénytelen volták elszállítani. A rendőrség nehezen tudta szétválasztani a temetkezési vállalat munkatársait a mentő személyzetétől, miután összeverekedtek a még apró életjeleket produkáló Tróger úr legyengült földi maradványán.

atomic power 1986DucaDuca 2020.10.16. 14:48:53

@A segg:

"Nem sokkal alacsonyabb náluk a megtakarítási ráta."

Annyira nem, hogy még adatot sem közölnek! A háztartási megtakarítások szempontjából rajta sincsenek a "térképen!"

ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/teina500/default/table?lang=en

A trading economics sem közöl adatokat a megtakarításaikról.

Sokatmondó viszont az OECD statisztikája a rendelkezésre álló jövedelem megtakarítási rátájáról:

data.oecd.org/hha/household-savings-forecast.htm#indicator-chart

Magyarország: 6,2%

Románia: -7,91%

Vagyis folyik az eladósodás!

atomic power 1986DucaDuca 2020.10.16. 15:07:16

@A segg:

"Nálunk Mészaros Viktor és a NER lovagok vesznek kölcsönből államkötvényeket, nem a nép."

A száz leggazdagabb magyar összvagyonát kb. 4.500 milliárd forintra becsülik. De ez nem mind kormánypárti (általad NER lovag). Az államkötvények összértéke több, mint 8.500 milliárd Ft jelenleg.

Ha a 100 leggazdagabb ember az összes vagyonát államkötvénybe fektette, akkor ki vette meg a fennmaradó legalább 4.000 milliárd Ft államkötvényt?

nincs1itt 2020.10.16. 16:52:15

@atomic power 1986DucaDuca: kacsa, kacsa már megint tátott szájjal a f@szerdőben, vagy csak a szokásos hazudozás alá fidesz-tálib??? letelepedési államkötvény => rogán, megvan??? na az mekkora pénzecske? államkötvényről van szó!!! amit nemzetgazdasági érdekből adnak ki! 17 009 darab kötvénycsomagot értékesítettek 1 milliárd 293 millió euró össznévértékben. na akkor forintosítsd! ostoba, hazug, magyar jobbágy!

6.Lenin 2020.10.16. 17:15:49

Nehéz napok ezek.

Covid, áramlopás, cigányozás, csokis bukta (Szerencs).

pestisracok.hu/lemondasra-szolitotta-fel-a-koncz-zsofiat-leciganyozo-jobbik-vezetot-a-romak-szoszoloja/

Most valahogy inkább letagadnám ha véletlenül ellenzéki lennék.

nincs1ész 2020.10.16. 17:17:24

jobágyok mék a függőleges kanyarvonatot se értitek
mi itten dájcsba jöpünk rátok magyar jobágyak

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.10.16. 18:53:59

megin megbukot a fidess
1 brittet támogattak az unijó jelölthe helyett de +buktak

Ngozi Okonjo-Iweala kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3495/34959/349597/34959753_12b3deff4ca61ed93c5acb0fc0cfec6d_x.jpg akit a unijó felszop, há mé nem szimpi a nercsürhének

2020.10.16. 19:17:48

@nincs1itt:
Mekkora hülyék a magyarok, bezzeg a n~metek a gyertek migrik öt éve alatt 120 milliárd eurót költöttek szállásolásra, etetésre, itatásra, integrációra,.., ez utobbit tiltja a vallásuk, szóval triplán fölösleges volt,..., na az okosok úgy csinálják :-)
Németországban ma már csak hülyék élnek, elszedik a pénzüket és ilyen baromságokra költik,..., Soros műciviljei tízmilliárd eurókat keresnek évente,..., innen hordják ki a kóbor kutyákat, nálunk már hiánycikk,.., mert ott tíz kutyából vagányan meg lehet élni,.., bár szerintem most a járvány betett az ilyen üzleteknek.

nincs1itt 2020.10.16. 19:24:38

@Tényelek: jááánoska, facepalm... szerintem vedd elő a monoply-t és foglald el magad a képzeld barátaiddal, talán ma nem közösítenek ki...

alöksz róz 2020.10.16. 19:40:32

jakab petyáék osztogatták a koncz zsófiás krumplit
www.youtube.com/watch?v=T7sU1neMzNk

boborján20 2020.10.16. 19:47:15

@Tényelek: jani a kurvaanyádat, ez még neked is gáz, amit toltok, nercigányok!:)))

nincs1itt 2020.10.16. 20:01:06

@alöksz róz: sanyi, megvan már az ezred/mikron?

nincs1itt 2020.10.16. 20:02:34

@alöksz róz: sanyika, ez egy ngo!!!! óvatosan! vagy ezt is hárpi tolja??? ezred/mikron megvan?

boborján20 2020.10.16. 20:08:27

@nincs1itt: sanyi egy fasz! neki a csútigeci a mikron vagy makron!:)))

bajorcigány, holnap héderelsz, me beköszönök!:)))

boborján20 2020.10.16. 20:10:02

@alöksz róz: bakker rőzse!

ez most komoly te katolikus pedofil?:)))

nincs1itt 2020.10.16. 20:15:22

@boborján20: figyejjé zsidóniggerkukluxklános, reggel 7-től ébren vagyok, ha személyesen jössz van sör is!

alöksz róz 2020.10.16. 20:25:42

@boborján20: nem vagyok hívő.

de mondjuk azt se bánom éppen, hogy meg vagyok keresztelve, az a biztos, mert sohase lehessen tudni :-)

boborján20 2020.10.16. 20:26:02

@nincs1itt: nigger, szép mék lehecc!:)))

zenét szoktál? nesze! ez most a kedvenc:

www.youtube.com/watch?v=gvLRd3Id0Ns&list=RDgvLRd3Id0Ns&start_radio=1

boborján20 2020.10.16. 20:29:31

@alöksz róz: hallod nigger, én is mekvagyok. és?

ki a kurvaanyját érdekli, ha gerinctelen, pedo féreg vagy!?

alöksz róz 2020.10.16. 20:33:48

@boborján20: most elárultad magad, hogy látens pedofil vagy

szülői értekezletre ezentúl inkább ne menjél, mert egyenként fogják kinyomkodni a szemedet

boborján20 2020.10.16. 20:39:15

@6.Lenin: a te életed alapján igazad van!

mi a kérdés?:))

alöksz róz 2020.10.16. 20:40:22

@6.Lenin: ne mutass ilyet ennek a látens pedofilnak

boborján20 2020.10.16. 20:45:56

@alöksz róz: rőzse, mi a bánat az avatárod?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.16. 20:58:57

A csúti geci hazudik, mert mozog a szája. :))

"Nem lenne meglepő, ha Németországban tényleg több koronavírusos fertőzött halna meg, hiszen a lakosságszáma nyolcszorosa Magyarországénak. A második hullámot nézve sajnos mégsem igaz, amit a miniszterelnök állít. Szeptember óta Németországban 412, Magyarországon pedig 437 elhunytat regisztráltak."

444.hu/2020/10/16/orban-szerint-nemetorszagban-tobben-halnak-meg-mint-magyarorszagon-de-sajnos-ez-nem-igaz

boborján20 2020.10.16. 21:04:20

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

én is erre gondoltam, de lipsi vagyok, és nem mertem mekkérdezni:)))

alöksz róz 2020.10.16. 21:11:11

@boborján20: kéne a másolt nickhez, mi? :D

2020.10.16. 21:16:09

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Ez az a cikk amiben leirják, hogy Orbánnak igaza van, de reménykednek benne, hogy rövidesen fordul a kocka és hullani fognak a magyarok, mint a legyek,...., úgy néz ki a liberálbolsevikok nemcsak nem emberek, de esélyülk sincs ra, hogy egyszer azok lesznek.

boborján20 2020.10.16. 21:18:11

@alöksz róz: nem! tényleg gáz vagy nercigány!:))

boborján20 2020.10.16. 21:22:29

@Tényelek: jani baszod, te tényleg ekkora fasz vagy?

eszti..... 2020.10.16. 21:24:43

@boborján20:

ugye, ez csak költői kérdés volt?

boborján20 2020.10.16. 21:30:58

@eszti.....: hiányoztál, és nem csak nekem:)))

zenét szoktál, tot csaj? nesze!:))

www.youtube.com/watch?v=gvLRd3Id0Ns

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.10.16. 21:49:42

Bazz! Az a gyökér a képen Viktor kettő!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.10.16. 21:51:14

Látom munkásőr geci még életben van!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.10.16. 21:57:15

Annak meg külön örülök hogy jó helyre megy a pénzünk!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.10.16. 21:58:10

Amúgy legyen már az ôsszes felszopónak saját cége!

boborján20 2020.10.16. 22:07:19

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: bazdmek, utállak, de mékse!:))

zenét szoktál cigány? nesze nigger!:))

www.youtube.com/watch?v=OJKe2j9Wjh4

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.10.16. 23:30:11

@boborján20: ránéztem most lesz szülinapos a csaj!
Talán ez volt az első értelmes zene amit a múltkor már belinkeltél!
Végre êek óta az első valamirevaló zene tőled!

boborján20 2020.10.16. 23:34:33

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

hülye gyökér, mi az anyádat jácod meg magad?!:))

zenét szoktál szarházi? tessék!:)))

www.youtube.com/watch?v=FOmUyAMBI4o

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.10.16. 23:41:53

@boborján20: szerencséd hogy most nem tudok linkelni!
Találnék neked ilyen gagyi zenéket!

MAXVAL bircaman közfingó 2020.10.17. 00:30:36

Ujjé, megint új poszt, ma is sokat fingtam.

cicmen 2020.10.17. 10:27:38

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

@boborján20: kár volt dícsérnem téged!;).................

Leszopod tagát és hálát vársz? :D Kis naiv!

MAXVAL bircaman közbaszó 2020.10.17. 10:34:11

Összejött a fodrász nő egy ilyen csücsöri kis baszóval. Pedig én is megtoltam volna merthogy jó a segge.

Galerida 2020.10.17. 10:49:52

Ilyen piti ügyekkel szórakoztatjátok egymást, miközben szerencsétlen Niedermüllert hátulról, orvul tökön harapta saját pártja és egyben Gyurcsány egyik legjobb embere!
Na itt kezdődik az igazi tragédia!

Botu Kán 2020.10.17. 11:01:31

"Megint kivégzett egy újságot a NER"

Hát ez tényleg nagy hír!
(mondjuk én eddig azt sem tudtam, hogy van ilyen nevű újság....)

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.10.17. 11:09:15

Hogyha egy fehér ember nyakazta volna le a párizsi tanárt, már névvel képpel kint lenne a "független-objektív" világsajtóban.
Legalább az iszlamista terrort hamar elismerték. Én már ennek is tudok örülni.

cicmen 2020.10.17. 11:43:40

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Hogyha egy fehér ember nyakazta volna le a párizsi tanárt, már névvel képpel kint lenne a "független-objektív" világsajtóban...................

Lásd, a Németországban gyalásóval fejbebaszott zsidógyerek esetét!
Hát igen, ugyanaz az esemény más szereplőkkel teljesen másképp van tálalva!
Persze van ennek egy másik aspektusa is, hiszen a tanár úr ismereteim szerint a "csárlihebdo" fantasztikus teljesítményét dicsérgette vallásgyalázás ügyben, márpedig szvsz. a vallásokat önmagukban tiszteletben kellene tartani, mert a vallás nem azonos soha annak gyakorlóival! Tehát a faszi is megérte a pénzét, valamint nem fogta fel, hogy az országa a bevándorlóknak köszönhetően már nem az a liberális kánaán, ahol mindenki azt ugat amit akar és az új jövevények hagyományaiknak megfelelően nem mennek el szótlanul a sértések mellett és pláne a vallásukat gyalázók mellett! Hogy ez jó e vagy sem, az külön téma, de nekem valamilyen szinten tetszik, amikor egy libsi provokátor megjárja!

boborján20 2020.10.17. 12:56:39

@cicmen: egy moslék szar ember vagy, ahogy a moslék csurkapista is az vot!

cicmen 2020.10.17. 13:20:25

@boborján20: Intelligens vagy így ebéd után! :D
Mi volt az kaja az ingyenkonyhán?

6.Lenin 2020.10.17. 13:26:35

@cicmen:

Romlott gyurcsány kolbász+ kannás bor.

cicmen 2020.10.17. 13:31:29

@6.Lenin: Romlott gyurcsány kolbász+ kannás bor......................................

Meg Kannás Bory! :D Egyszer elkezdett udvarolni neki ez a pöcs!
Apropó, a tótkurvával mi van, dugják végre, hogy nem itt eszi a fene, vagy elvitte a covid?
Ez a tanga se tudja elkapni, hogy rátegyék lélegeztetőgépre, akkor nem itt kujtorogna!

boborján20 2020.10.17. 13:32:13

@cicmen: rakottkrumpli.

ja és te is kibaszott intelligens votá, mint mindig.

remélem nálatok mindenki megette a ürgepörit!:)))

boborján20 2020.10.17. 13:34:26

@6.Lenin: na befutottá te is, te szerencsétlen munkásőr!

remélem a csajkádat elmostad a farhát zabálás után!:)

ja és, nincs valami jó zenét, te terhelt?:)))

6.Lenin 2020.10.17. 13:36:36

@cicmen:

Lehet, hogy elírtam. Együtt ették a romlott kolbászt a Kannás Boryval. Boborján ettől vadult meg. Nagy szellemek, ha találkoznak (mindig történik valami megmagyarázhatatlan)

cicmen 2020.10.17. 13:42:36

@boborján20: remélem nálatok mindenki megette a ürgepörit!:))).......................

Már varjúidény van, te nagyon hülye!
Milyen cigány vagy, hogy ezt sem tudod?

boborján20 2020.10.17. 13:51:41

@cicmen: tezsvérem, tik hogy csinájjátok a várnyút? nekünk mindig rágós marad:)))

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.10.17. 14:18:49

@boborján20: fogatlanul minden rágós
de az arabusok így szeretnek, nem karcolsz

Kannásbori 2020.10.17. 14:21:58

@6.Lenin: mi a kurva anyád bajod van, tata?!

6.Lenin 2020.10.17. 14:29:07

@Kannásbori:

Csodálkozom, hogy mennyi barom szaladgál szabadon, főleg itt.
Érdekelne, hogy mi a fasz örömöd lehet ebben.

Egy nagyon elnyomott kis patkány lehetsz az életben. Gondolom mindenki leszar a környezetedben, és itt próbálod ezt kompenzálni.
Tévedsz, én is leszarlak.
Csak azért írom, hogy ne legyen kétséged ebben. A többi nickeden is leszarlak.

Kannásbori 2020.10.17. 14:34:12

@6.Lenin: nem nyert tata, benézted...

boborján20 2020.10.17. 14:37:53

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

mivan fityesz pöcs, neked mindig a fasz ugrik be?

csak nem köcsög vagy?:)))

6.Lenin 2020.10.17. 14:48:39

@Kannásbori:

Te egy beteg fasz vagy. Miért ne próbálkoznál ezt több nicken kiélni?
Így van benne logika, hatalmas elmének képzeled magad, miközben egy nyomorult beteglelkű pöcs vagy csupán.

Ez minden hozzád hasonló beteg pöcsre jellemző, nem egy bonyolult kérdés, csak te gondolod annak. Pedig pont ez a meghatározó.

boborján20 2020.10.17. 14:49:57

@6.Lenin: munkásőr, azé annak van egy diszkrétbája, hogy neked lenin a nickneved, és kiosztod ezek után kannásborit!

a.disquscdn.com/get?url=https%3A%2F%2Fmedia.giphy.com%2Fmedia%2FVg0JstydL8HCg%2Fgiphy.gif&key=oox2P4wqu-eHEoCaxViCdw&w=800&h=200

Kannásbori 2020.10.17. 14:50:36

@boborján20: szerintem is köcsög. Kurva nagy köcsög, mérföldekről látszik

Kannásbori 2020.10.17. 14:52:19

@6.Lenin: ne aggódj tataköcsög, semmi bajom, sőt köszi jól vagyok.

eszti..... 2020.10.17. 15:05:40

@cicmen:

mii van, szivi? fél év elteltével írok egy kommentet és kiborulsz tőle? :D :D :D
na, pá! fél év múlva....

6.Lenin 2020.10.17. 15:06:31

@boborján20:

Olyan átlátszóak vagytok B+, hogy szinte már majdnem szánlak benneteket. Te vagy, aki eljátssza a bunkót.
Nem érdekel komolyabban, hogy hány néven próbálkozol. Mindenképpen beteg vagy, mint az a Brendel Matyi. Félresikerült ő is, te is. Ez az evolúció vicces része.

Hoppá, kis l-el írtad a lenint. Valamikor itt, ezen a blogon írták át az eredeti nickem, de amikor visszaírták, akkor lett csal nagy L.
Az eredeti 6. lenin volt. Van itt néhány (talán belső, informatikus- szarok rájuk- akiknek nem gond a nick váltás, átírás), de különösebben érdektelen, hogy miért is szórakoznak ilyesmivel, mindenképpen beteg dolognak tartom, és szórakoztatónak, az erőlködésüket.

6.Lenin 2020.10.17. 15:09:10

@Kannásbori:

Olyan beteg köcsöggel még nem találkoztam, aki ne tartotta volna magát lángésznek.
Pont ezen a ponton sérült a személyiség.

boborján20 2020.10.17. 15:15:20

@6.Lenin: "Nem érdekel komolyabban, hogy hány néven próbálkozol."

a moslék kurvaanyádat szarházi fityeszes munkásőr!

te keversz a nyomorult fityeszmaffiáddal, akik ideküldtek téged és a többi moslék szardarabot!

az olyan rohadék gerinctelen patkányok, amilyen te is vagy, azok az evolúció zsákutcái!

ja és zene, te hülye fasz!:)))

www.youtube.com/watch?v=FOmUyAMBI4o

cicmen 2020.10.17. 15:26:34

@boborján20: tezsvérem, tik hogy csinájjátok a várnyút? nekünk mindig rágós marad:)))....................

Le kell szedni a tollát, úgy jobb!

6.Lenin 2020.10.17. 15:26:48

@boborján20:

Ez olyan jellemző, hogy ilyenen szórakozol. Pontosan ez a legárulkodóbb, hogy beteg vagy.
Én szeretem a humoros dolgokat, de az ilyen videók kibaszott szánalmasak, és csak a készítőinek beteg személyiségét támasztják alá.
De ne fogd vissza magad, nehogy még véletlenül valami szörnyűség történjen veled, normálissá lennél, és anyád szívrohamot kapna a meglepetésében.
Te már így vagy elkönyvelve, ne okozz csalódást, te hülyén vagy szép.

boborján20 2020.10.17. 15:30:24

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

"de az arabusok így szeretnek, nem karcolsz"

ez mi te szerencsétlen fityeszköcsög?

anyádat nézd hülyének te istenbarma!

boborján20 2020.10.17. 15:32:21

@6.Lenin: te betegezel le engem, te nyomorult fityeszjobbágy?!:)))

na tiplizzé a picsába, me unalmas a fityeszköcsög dumád!

6.Lenin 2020.10.17. 15:40:58

@boborján20:

Na, azért írok valami "+"-at is rólad.

Ha nem lennél, akkor a normális emberek honnan a faszból tudnák meg, ők vannak a jó oldalon? Szükség van rád is, így kerek a világ, néhány hülye, a többség meg normális.
Mindeni hepi. Te is, mert azt hiszed, hogy....de ez másoknak nem olyan fontos, azon kívül, hogy megnyugodhatnak, velük kegyes volt az evolúció.

boborján20 2020.10.17. 15:43:33

@6.Lenin:

ha normális lennél, akkor nem írnál ilyet munkásőr.

Kannásbori 2020.10.17. 15:45:54

@6.Lenin: khm, mintha te is elég nagy lángésznek tartanád magadat, tataköcsög. Csak tudnám mire.

6.Lenin 2020.10.17. 15:55:24

@boborján20:

Bocs, ha éjjel bepisilnél, bólints, majd eleresztek egy megbánó sóhajt.

www.youtube.com/watch?v=jM8dCGIm6yc

boborján20 2020.10.17. 16:04:14

@6.Lenin: bakker, ezek a műmájer motorosok!

szét röhögöm rajtuk magam!

munkásőr, te ültél már motoron? me én igen.

volt egy 1200 banditom, utána egy thunderace-em.

6.Lenin 2020.10.17. 16:20:06

@boborján20:

1x, egy simpson schwalbe volt, kénytelen voltam addig menni , míg kifogyott az üzemanyag. Amikor elindultunk elfelejtették megmondani, miként is kell leállítani.
Vagy 15 km-t toltam utána, hazáig. Nekem ez a szórakozás nem jött be.

Te buktál vele, és azóta? Láttam Érdnél egy kibaszott nagy beton oszlopot összetörve, gondolom a motorból se hoztál ki sokat, amikor a roncsokat megpróbáltad eladni. Fáj is a fejed, vagy csak simán köcsög lettél azóta?

boborján20 2020.10.17. 16:24:47

@6.Lenin:

hallod nigger! ennél jobban én se tudnék lejáratni tégedet, mint amit magadról írtál fentebb.

kösz! érdemes veled dumálni, me egy tünemény vagy!:)))

boborján20 2020.10.17. 16:29:05

@6.Lenin: akkor az "A" korlátlan jogsiról nem is kérdezlek!:)

vidéki suttyó, 10 témából 8-ban megeszlek reggelire!:))

boborján20 2020.10.17. 16:32:36

@6.Lenin: nigger kösz! de aszt láttad, hogy ő is nigger?:)))

aszt el kell mondanom, hogy a zenéhez van affinitásod.

www.youtube.com/watch?v=gvLRd3Id0Ns

6.Lenin 2020.10.17. 16:38:29

@boborján20:

A többi 90-ből meg én téged.

De én szerettem volna akkor eladni, de senkivel nem találkozta útközben, mint potenciális vevővel. Éjszaka volt, és eléggé elhagyott út. Kutyákkal találkoztam, de akkor eléggé felgyorsult a tolás, megvenni nem akarta egyik se. Otthagyni meg nem akartam, mert nem lett volna mibe kapaszkodni.

boborján20 2020.10.17. 16:41:58

@6.Lenin: szerintem ne fokozd, me ez eddig egy kalap szar volt, amit előadtál!

ennél csak a moslék csútigecigazdád szánalmasabb nálad.

inkább arról dumálj, hogy milyen virágot vigyek!:)))

6.Lenin 2020.10.17. 16:49:34

@boborján20:

Nana!
Ismertem egy hozzád hasonló köcsögöt, aki egy komolyabb agyi sérülés után, egy októberi napon hirtelen a komolyabb zene után kezdett ácsingózni. Pár napra rá el is patkolt szegény. Nem vette észre a vonatot. Légy óvatos te is. Bár nagy tett lenne ez tőled, az emberiség is hálával emlékezhetne erre a tettedre.

Ja, a tót picsa nevében is te irkálsz ide?

boborján20 2020.10.17. 16:53:54

@6.Lenin:
"Ja, a tót picsa nevében is te irkálsz ide?"

moslék, te esztire céloztál? ekkora szarházi féreg vagy fityesztrágya, hogy hátulról jösz?!

ő egy nagyszerű csaj, én meg egy faszi vagyok.

te szerencsétlen fityeszlakáj, mi a kérdésed?

6.Lenin 2020.10.17. 17:05:28

@boborján20:

Volt már a csajszinak (?) egy valag neve, amin itt tépte magát.

"én meg egy faszi vagyok." az"i" felesleges, de ezt már régen tudtam.
Kérdés? Tőled? Ne bassz.

Ha a következő hozzám intézettre nem válaszolnék, akkor meguntalak.
Nem kell túlspiláznod.

www.youtube.com/watch?v=JF9nc4MW5Zg

boborján20 2020.10.17. 17:27:13

@6.Lenin: ez a zene, mi a geci vot nercigány?!

ezt hallgasd, te hulladék munkásőr!:)))

www.youtube.com/watch?v=B3a5aLsBxfg&list=RDB3a5aLsBxfg&start_radio=1

cicmen 2020.10.17. 17:35:32

@boborján20: volt egy 1200 banditom, utána egy thunderace-em.....................

Pfffffffff! Az szép! Nekem Romet Ponym volt! :D

boborján20 2020.10.17. 17:40:30

@cicmen: és mennyit ment fityeszcigány?

mi ketten 45-öt mentünk:)))

u.i.: egyébként nem hiszed, hogy volt nekem? vagy mi a bajod?:)))

cicmen 2020.10.17. 17:47:33

@boborján20: u.i.: egyébként nem hiszed, hogy volt nekem? vagy mi a bajod?:)))..........

Miért ne hinném, én is szerettem a motorokat, volt azért más is a rometen kívül, de nem ilyen nagyok! Motorozni jó!

boborján20 2020.10.17. 18:01:54

@cicmen: és mikor a gyökér fityesz haverom köcsön adta a honda xx-jét, és elvittem a nejemet. má menet közben lebomlott a bugyija, annyira parázott:)))

azé mikor 80-ról felugrasz 180-ra néhány másodperc alatt, azé az erekció:)))

www.youtube.com/watch?v=GGsKuUuLQvI

alöksz róz 2020.10.17. 18:11:06

@boborján20: "10 témából 8-ban megeszlek reggelire" - :DD

van egy bugatti veyronom, csak nincs kedvem megmutatni

boborján20 2020.10.17. 18:13:49

@alöksz róz: na csak nekem cicarőzse:)))

szerinted kamuzok fityeszgyökér?

alöksz róz 2020.10.17. 18:35:59

@boborján20: bemásoltam. ennyire nehezen megy az olvasás? :-)

boborján20 2020.10.17. 18:49:07

@alöksz róz: rőzse, egy kurva önálló mondatot nem tucc összehozni?

te vagy a csutigeciner emblematikus példánya!:)))

boborján20 2020.10.17. 19:49:38

@nincs1itt: gyökér, a második vb-ről hallottál má?:))

MOSLÉKKOALÍCIÓT KIHÁNYTÁK AZ EMBEREK 2020.10.17. 19:56:28

"NER-stróman és -propagandista egy másik "

Libbantaknal mindenki stroman aki nem Sorosnak dolgozik.

MOSLÉKKOALÍCIÓT KIHÁNYTÁK AZ EMBEREK 2020.10.17. 19:58:51

"Aminek okán azonmód ki is rúgta a Médiapiactól a lap addigi összes munkatársát."

Csak a sorosberenceket rugtak ki.

MOSLÉKKOALÍCIÓT KIHÁNYTÁK AZ EMBEREK 2020.10.17. 20:02:57

"nem árulta el (meg se kérdezték tőke), hogy honnan volt pénze az akvizícióra."
Hat tuti nem Sorostol kapja a penzt mint a libbantak.

boborján20 2020.10.17. 20:12:24

@MOSLÉKKOALÍCIÓT KIHÁNYTÁK AZ EMBEREK:

moslék, neked nem gáz az, hogy minden nap más takony a neved?

jó, tudom, hogy nercigányok vagytok!

nincs1itt 2020.10.17. 20:12:52

@boborján20: téged meg hívjon fel a gobbi hilda!

alöksz róz 2020.10.17. 20:49:10

@boborján20: te csak maradj a szintednél, a fogyatékos haverodnál :-)

a fényévről azt hiszi h nagyon hosszú időt jelent, műszaki rajzot meg még életében nem látott... a főmérnök úr :D

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.10.17. 22:22:41

@alöksz róz: már fő a mérnök? gyorsan halad a ranglétrán, nemrég nem tudott 93-ból 63-at kivonni

boborján20 2020.10.17. 22:22:48

@alöksz róz: rőzse, te mihez értesz, me eddig kurvára nem derült ki?!

baszod, te szerintem egy fagyöngy vagy!:)))

boborján20 2020.10.17. 22:25:23

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

nercigány mennyi a 300 csilliárdé vett horgolásgátló?!

erről pofázzál szarházi!:)))

nincs1itt 2020.10.17. 22:27:59

@alöksz róz: sanyika, sanyika majd ha megérted az ezred vs mikron problémát(csak számodra az), akkor majd beszélgethetünk a műszaki rajzról... a fényév mint tőled tudja a tudós klub rendes tagjainak hada, csak távolság mérésére alkalmas, mivel egy fényév az épp egy évig tart... de csak a fénynek! neked nem... tehát, igen sok időre van szükséged, hogy a fény egy év alatt megtett útját, te is megtehesd! de csak "főmérnöközzél" tovább!
ostoba magyar vagy! de ez nem a legrosszabb a te esetedben: fideszes is.

nincs1itt 2020.10.17. 22:31:58

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: na megszólalt a troll-farm gyengeelméjűje is.

boborján20 2020.10.17. 22:35:56

@nincs1itt: afeketejuk ezekhez képest a napos oldal!

zenével, hogy állsz vizigot? nesze!:)))

www.youtube.com/watch?v=8tugqHunwDA&list=RD8tugqHunwDA&start_radio=1

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.10.17. 22:41:45

Végzett egy pokolfajzattal, aki becsmérelte Mohamed prófétát – írta a Twitterre a francia tanár gyilkosa
Az elkövető márciusban menekültstátuszt és tízéves tartózkodási engedélyt kapott.

ez egy becsületes atysebész magával vitte a páciens fejét

nincs1itt 2020.10.17. 22:43:10

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: na látod! pont olyan okos, mint te vagy! még a twitterre is kitette, ahogy te is itt hirdeted, mennyire ostoba vagy!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.10.17. 23:13:45

@nincs1itt: inkább a kivonás továbbképzésre koncentrálj mert soha nem enged ali a cassához ha nem tanulod meg

alöksz róz 2020.10.17. 23:16:28

@nincs1itt: ez kész... :DDD
te miről gajdolsz, ember?
fingod sincs, mi? :D

olyan szintű ködös ostobaságokat hordasz itt össze már napok óta, hogy lementem a képernyőképeket, szomorúbb napjaimon legyen min röhögni

alöksz róz 2020.10.17. 23:21:29

@boborján20: látod látod, milyen aljas vagy, csak somolyogsz csendben... ha az én haverom alázná így porig magát, csinálna magából ekkora bohócot, én biztos h szólnék neki

Scatmann 2020.10.17. 23:45:52

Párárárárá
Tík vagytok parasztok
Dik mán szevaztok!

alöksz róz 2020.10.18. 00:12:14

@alöksz róz: fú, mekkora kincsek vannak itt :D kár h ez korábban nem jutott eszembe. de még most se késő, úgyis gyűlik még majd hozzá. fasza lesz karanténos bakiparádénak :-)

morph on deer 2020.10.18. 01:00:59

@MOSLÉKKOALÍCIÓT KIHÁNYTÁK AZ EMBEREK:

“ Libbantaknal mindenki stroman aki nem Sorosnak dolgozik.”

Sőt! Ha ez mind nem lenne elég, még az is az, aki stróman!
Most képzeld el!
Hát micsoda dolog ez, de most tényleg!

morph on deer 2020.10.18. 01:22:10

@boborján20:
“ afeketejuk ezekhez képest...”

Na most mijjjjendologaz, hogy a feketelyukhoz nem Fekete Pákó jár?
De most tényleg!

(Az mondjuk igaz, hogy nekem sem a Pákó jutott eszembe, mikor fekete lyukkal találkoztam, hanem roast beef, de ezt csak az érti, aki szintén [fekete] lyukra futott...)

NEM, nem a Borkai miatt hiányolom, csak a színérzékem játszik közre!
:)

MOSLÉKKOALÍCIÓT KIHÁNYTÁK AZ EMBEREK 2020.10.18. 02:16:29

"Aminek okán azonmód ki is rúgta a Médiapiactól a lap addigi összes munkatársát."

Nem mintha egy ilyen hisztikelto alhirportalnal ez szamitana, mert ha tudjak az igazat, akkor is HAZUDNAK, de mar sokszor elmondta a vasarlo, hogy SENKI nem dolgozott a cegnel amikor megvette. Tehat senkit nem tudott kirugni.

6.Lenin 2020.10.18. 11:17:55

Amit érdemes elolvasni, és picit elgondolkodni rajta...

pestisracok.hu/martirgyartas-regen-es-most-bunozokbol-hosok-avagy-a-blm-mozgalom-a-sacco-es-vanzetti-propaganda-fenyeben/

Már minden ki van találva (de minden újszülöttnek minden vicc új, és simán be is veszik)

nincs1itt 2020.10.18. 11:52:57

@alöksz róz: sanyi, sanyi, ezred/mikron? majd ha ez tiszta, utána kacarássz!

nincs1itt 2020.10.18. 11:55:48

@alöksz róz: sanyika, attól még nem ködös, hogy te (ezt sem) nem érted...

2020.10.18. 12:05:41

@nincs1itt: @csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Milyen érdekesen működik a liberálbolsevikok agya, ki lehet büszkén írni az üzenőfalra, hogy lefejezett egy embert, mert vétett a vallási előirások ellen, de ha valaki azt irja ki, hogy az iszlám veszélyes, azt két másodpercen belül letiltják,..., a lefejezéssel dicsekvést meg egy nappal később a francia belügyminiszter felszólítására vették le.

2020.10.18. 12:20:11

@MOSLÉKKOALÍCIÓT KIHÁNYTÁK AZ EMBEREK:
Az igazi poén, hogy a cikk azt állítja, hogy újságírokat rugtak ki, miközben a cég nem hírekkel hanem csak és kizárólag reklámok elhelyezésével foglalkozott a cégbejegyzés szerint,..., EGY alkalazottja volt, aki maga a tulajdonos és vezető is volt egyben,..,

MAXVAL bircaman közirtó 2020.10.18. 13:16:48

Anyám sült krumplijának lábszaga van.

alöksz róz 2020.10.18. 13:42:40

@nincs1itt: te vagy a szakértő, főmérnök úr, hát fejtsd ki, ha mered
hadd röhögjünk

a fényévet is nagyon jól megszakértetted, de kicsit bővebben is elmagyarázhatnád, hogy mi lesz itt fényévek múlva

boborján20 2020.10.18. 14:19:49

@alöksz róz: mcmondom én, mi lesz: lófasz.

nincs1itt 2020.10.18. 16:30:54

@alöksz róz: na ezért kellett volna iskolába járnod, sok, sok érdekes dolgon kacarászhattál volna.

nincs1itt 2020.10.18. 16:31:48

@alöksz róz: sanyika, ezred/mikron??? megy már?

alöksz róz 2020.10.18. 17:27:43

@nincs1itt: á, nem értettem, inkább fejtsd ki újra, papám
hadd gyűljön az anyag a bakiparádéba

MOSLÉKKOALÍCIÓT KIHÁNYTÁK AZ EMBEREK 2020.10.18. 20:00:25

"Megint kivégzett egy újságot a NER"

A szegeny menekult muszlim altal kivegzett francia tanarrol is lesz post ?

2020.10.18. 21:36:44

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
A Korán előirása szerint minden nem muszlimot meg kell ölni, a az igazoltan keresztények lehetnek szolgák vagy kiválthatják a szolgaságiukat extra adóval,..., a franciák fele nem vallásos, meg egyébként is része a kulturájuknak a tómeges, nyilvános lefejezés, szerintem rövidesen minden muszlimnak ki fognak utalni egy-egy giptint, hogy ne kelljen magukat megerőltetni,..., , mivel a nem muszlim nőlket össze fogják fogdosni feleségnek vagy szexrabszolgának, szaporodni nem tudnak, , egy generáció alatt eltűnik az összes francia, a trianoni palotába meg bekóltözik a francia sejk valamelyik fia a népes családjával.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.10.18. 21:49:52

@MOSLÉKKOALÍCIÓT KIHÁNYTÁK AZ EMBEREK: Ugyan hova gondolsz, ő a fejlődés és a progresszió szükségszerű áldozata..

bumburnyák20 2020.10.18. 23:54:35

@boborján20 : mi 20asok ilyen liberdeviánsok vagyunk ne cépítsük szerettyük a faszot

boborján20 2020.10.19. 02:55:22

@bumburnyák20: Úgy van. Mindig ilyen nagyfaszu arab legényekről álmodozom, csak a szemét náci Orbán nem hagyja hogy szabadon jöjjenek, pedig leszopnám az összeset.
xhamster.com/photos/gallery/horny-arab-men-9173686

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.19. 10:21:48

364,85 forint az Euró. Ondó Viktor szerint a kormány A L K A L M A T L A N .

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.19. 14:29:35

www.facebook.com/futballsznob/videos/349059573185244

“Ez nem a tender, Mészáros ez nem a tender!”

Állítólag a Csúti Geci elsírta magát. :))

2020.10.19. 16:08:39

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Ahhoz nagyon bunkónak kell lenni, hogy egy olyan csapatot gúnyoljanak, emelyik a covid fertőzöttek miatt már a negyedik mérkőzését vivja a megye akárhányadik osztályából visszarendelt ifistákkal,...., , ráadásul még így is csak három góllal jobbak,..., egy meccsel többet játszottak, de három helllyel lejjebb vannak, mint a Puskás.
Úgy tűnik az Mtk drukkerek kellően durungok.

cicmen 2020.10.19. 16:47:55

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: azé aza tanár mindent elkövetett, hogy így járlyon..........

Ja Muszlimoknak magyarázta, hogy milyen fasza az, hogy a "csárliihebro" Mohamedet gyalázhatja, azok meg nem látták át a szólásszabadság nagyszerűségét, hanem úgy döntöttek, hogy inkább megsértődnek! :DDDDDDDDDDDDD
A kör bezárult, mert a migrációtámogató libsik fognak az ilyen egyéb hülyeségeik okán legelőször szembekerülni ezekkel!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.19. 17:11:05

@Tényelek: "Ahhoz nagyon bunkónak kell lenni, hogy egy olyan csapatot gúnyoljanak"

Senki nem gúnyolt semmilyen csapatot. Szövegértésed nulla, fideSSfasszopó. :))

Eltiltott Vélemény 2020.10.19. 18:26:10

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: " ... azé aza tanár mindent elkövetett, hogy így járlyon ... "
Ja, volt véleménye, és nem félt kimondani. Szerencsére a pedofil katolikusok nem ennyire agresszívak, ezért még engem nem lincseltek meg.

@MOSLÉKKOALÍCIÓT KIHÁNYTÁK AZ EMBEREK: " ... A szegeny menekult muszlim altal kivegzett francia tanarrol is lesz post ? ... "

Majd akkor, ha ugyanitt az orrbabaszott magyar rajztanárról is lesz. Azt, hogy előtte vagy utánna, a tököm se tuggya de bíííííztosan lesz ....
( index.hu/belfold/2020/10/19/kompolt_tanar_veres/ )

6.Lenin 2020.10.19. 18:43:54

@Eltiltott Vélemény:

Ezt gondold át még egyszer

"Ja, volt véleménye, és nem félt kimondani."

Hitlernek is volt véleménye a zsidókról, és nem félt ..............

A vélemény szabadsága nem egyenlő egy totális diktatúrával, még ha az a vélemény liberálisoknak magukat képzelők véleménye.

A vélemény szabadsága nem lehet ok mások meggyalázására.

Eltiltott Vélemény 2020.10.19. 19:00:08

@6.Lenin: " ... A vélemény szabadsága nem lehet ok mások meggyalázására. ... "

A "Mások Meggyalázása" nem lehet ok a gyilkosságra. Tessék beperelni, lehet megbüntetni mindenféle okkal, de az önbíráskodás, és a gyilkosság elfogadhatatlan.

A véleményről pedig ennyit: " ... A vélemény olyan mint a segglyuk, mindenkinek van és (általában) senki nem kíváncsi a másikéra (kivéve a perverzeket) ... "

6.Lenin 2020.10.19. 19:12:04

@Eltiltott Vélemény:

Látom nem érted, kár.

Én kíváncsi voltam a véleményedre, nem a segged lyukára. arra tényleg nem voltam, mégis mutogatod.

Eltiltott Vélemény 2020.10.19. 19:46:38

@6.Lenin: " ... mégis mutogatod ... "

Itt mindenki azt teszi, és ezért ez a perverzek gyülekezete :-)

6.Lenin 2020.10.19. 19:55:42

@Eltiltott Vélemény:

De miért kell annak lenni, vagy látszani?
Máskülönben nem hiszem, hogy mindenki az, de érdekes, hogy néhányan mégis annak szeretnének látszani ( egy névtelen felületen, ahol nyíltan is leírhatná a valódi véleményét).
Néhány dologban én sem értek veled 1-et, de van, amiben igen. Ez miért lenne baj?

Én inkább ezt nem értem, hogy miért is van itt (is) így.

alöksz róz 2020.10.19. 20:05:12

@Eltiltott Vélemény: "A vélemény olyan mint a segglyuk, mindenkinek van és (általában) senki nem kíváncsi a másikéra (kivéve a perverzeket)" - én a palvinbarbi segglyukára kifejezetten kíváncsi vagyok
és szerintem nem vagyok perverz

6.Lenin 2020.10.19. 20:15:21

@alöksz róz:

Talán, ha a nyelved benne lenne, még énekelnétek is valami szépet, közösen.
Igen, ezzel sokan így vannak, hogy kíváncsiak, de a legtöbb esetben ez nem kölcsönös, és már bukik is a dolog.
Bár érdekes lehet ilyenen álmodozni.

cicmen 2020.10.19. 20:41:05

@Eltiltott Vélemény: A "Mások Meggyalázása" nem lehet ok a gyilkosságra. Tessék beperelni,.....................

Azt mondod, bízzuk a jogászokra? Azok majd elégtételt szolgáltatnak, megvédenek?
Akik kiengedik idő előtt a gyilkosokat, azok meg újra gyilkolnak? Akik a sitteseknek milliós kártérítéseket ítélnek meg? Akik szerint jogos, hogy a bankok uzsora szintűre emeljék a hiteled törlesztését, aztán elegyék a lakásodat? Akik a rágalmazó újságírókat felmentik? Ezekre a valóságól elszakadt jogi barmokra?
Vagy a konkrét esetben a muzulmánok vallásának a gyalázásánál maradva, akik szerint egy fos ócska karikatúralap blaszfémiája szólás és sajtószabadság?
Kurvára utálom a muzulmánokat, ahogy idejöttek, de ha neki valami szent, akkor azt tiszteletben kellene tartania mindenkinek, de a jog leszarja, ahogy a keresztényeket is és egyedül a zsidókat védi! Na próbálj meg azok vallásával kapcsolatos karikatúrákat megjelenten, akkor nem ez lesz a nóta!
Ezért nem sajnálom azt a faszit, viszont érdeklődve nézem, a libsi sajtót, hogy mekkora szarban van ezzel kapcsolatban, mert nem mondhatja ki a tényt, hogy a migránsok ilyenek, az egy más kultúra és összeegyeztethetetlen a miénkkel! Ezért írtam fentebb, hogy a libsiknek bezárult a kör, összetalálkozott a szar laza megengedő bohóc jogrend, az anarchisztikus minden értékrendet lerombolásuk és a migráns simogatásuk, ezekkel az emberekkel, akik ha engedményeket kapnak, akkor azt a gyengeség jelének tekintik és visszaélnek vele és ennek itt az egyik eredménye! És ezt még hozzánk is el akarják hozni!

cicmen 2020.10.19. 20:48:01

@6.Lenin: Én kíváncsi voltam a véleményedre, nem a segged lyukára. arra tényleg nem voltam, mégis mutogatod............................................................................

Bebizonyította neked, hogy a véleménye s a segglyuka között nincs semmi különbség, egyik sem méltó a figyelemre!

6.Lenin 2020.10.19. 21:01:01

@cicmen:

Néha volt olyan véleménye is, amivel én is egyetértettem, ez most félrecsúszott, vagy nem gondolta át rendesen.

Ahogy írtad, ez most nekik is-libernyákoknak-egy érdekes kérdés, hogyan is kéne ezeknek a muszlimoknak elmagyarázni, mi is a szólásszabadság. A probléma ott kezdődik, hogy a muszlimok többen vannak, és, ha így megy, nem lesz a végén annyi "magyarázó". Szerintem ezek a faszok mindent összekevernek...
Akkor van demokrácia, ha ők vannak hatalmon...
Az a szólásszabadság, hogy ők bárkiről, bármit mondhatnak, következmények nélkül...
.....
Aztán csodálkoznak, hogy valahogy sehogy nem akar ez összejönni, mindig vannak olyanok is, akik ezeket másként gondolják.
Elismerem, hogy ezt ilyen seggfejeknek kurva nehéz lehet feldolgozni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.19. 21:25:44

„Amikor önök megkérdőjelezik annak a járványügyi döntésnek a helyességét, hogy hogyan és miképpen teszteljünk, akkor önök nem a kormányt támadják, mert erről nem a kormány dönt. Hanem azokat a járványügyi szakembereket és orvosokat támadják, akik egyébként folyamatosan elemzik az adatokat, kidolgozzák az eljárásrendeket, és utána javaslatot tesznek nekünk a döntésekre. Tehát a tesztek támadása, a tesztekre vonatkozó megjegyzések valójában a járványügyi szakemberekkel szembeni támadásnak minősülnek”

444.hu/2020/10/19/orban-szerint-aki-a-vedekezest-kritizalja-a-szakembereket-tamadja

Pedig de, a csúti geci magára rántotta a "főparancsnoki" szerepet. Most persze már vergődik. :))

2020.10.19. 22:51:12

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Nem kell hozzá semmilyen szövegértés, ugynis a UEFA és FIFA szabályai szerint lehet csak és kizárólag mérkőzést rendezni, ami kimondja, a szurkolók csak és kizárólag a mérközéssel kapcsolatban üvöltözhetnek, minden más büntetést von maga után,..., lehet előre felháborodni, az MLSZ-nek kötelessége büntetni az MTK-t, különben büntetést kap az UEFA-tól.
Úgy egyébként a harmadik gól után kezdték a rigmust, ebből következően az nem Mészáros személyének, hanem a csapatnak szólt,..,

morph on deer 2020.10.19. 22:52:13

@cicmen:
“...mert nem mondhatja ki a tényt, hogy a migránsok ilyenek, az egy más kultúra és összeegyeztethetetlen a miénkkel!

Az remélem azért ugyancsak megvan, hogy Abdoullakh Anzorov Moszkvában született, orosz állampolgár?
Igen, egy csecsen nemzetiségű, muszlim család tagja, aki viszont azóta már drága testvérünkké avanzsált...
Látod, még a legjobb illiberális rendszerben, Putyin alatt felcseperedett (2002-ben született) fiatalból is mit tud kihozni a haldokló nyugat dekadenciája, mi?

De hálisten’ mi kelet felé, tehát (Mekka) Moszkva irányába fordultunk, mert az jó..!
Oh, wait!

morph on deer 2020.10.19. 22:55:30

@Tényelek:
“.... ebből következően az nem Mészáros személyének, hanem a csapatnak szólt,..,”

2020.10.19. 23:04:02

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Milyen kár, hogy nem balliberális kormányunk van, akkor most olyan jól állhatnánk, mint az olaszok vagy a spanyolok és önnek sem kellene szomorkodni, hogy Orbánék csak 1200 halottat tudtak produkálni hét hónap alatt,..., mert ez szégyen .....

morph on deer 2020.10.19. 23:08:32

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
“Orbán szerint aki a védekezést kritizálja, a szakembereket támadja”

Azért annak a “szakembernek” a nevére kiváncsi lennék, aki a húszezer lélegeztetőgépnek nevezett dolog beszerzéséről döntött!
Most, ha már így szóba került, csak úgy kíváncsiságból.

Ez a geci tényleg az orvosokra próbálja áttolni az egész elcseszett járványügyi helyzetet, aminek a kezelése itt most már rendesen kicsúszott a kezekből!

Talpig egy gerinces vezető, de tényleg! Onnantól felfelé meg egy homeless csiga, ha nagylelkű vagyok...

2020.10.19. 23:10:00

@morph on deer:
Ha nem igy van akkor még nagyobb büntetést kell kíróni rájuk a szabályok szerint, ...., jobban járnak a sportszerűtlenséggel,.., szerintem a jegyzökönyvbe ezt irták,..., de lehet, hogy valóban át kell irni, mert a liberálbolsevik média erőlteti a neki jobban tetsző változatot.
Lehet nem volt egyértelmű, nekem tök mindegy, mindkét verziót büntetni kell a szabályok szerint, csak ennyit irtam.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.10.20. 01:00:19

Orbán Viktor: Az ellenzék két dolgot nem tud, nyerni és veszíteni

morph on deer 2020.10.20. 01:52:24

@Tényelek:
“ nekem tök mindegy,”

Én meg tök nem értek hozzá, sem így, sem úgy. Az azért egyértelmű, hogy igaz ugyan, hogy a játék váltotta ki, de a szöveg már személyes üzenet lett a végére.

És azért valahogy még most sem bánom, hogy nem vagyok fociőrült. Sem!

MOSLÉKKOALÍCIÓT KIHÁNYTÁK AZ EMBEREK 2020.10.20. 02:47:04

@Tényelek: "Milyen kár, hogy nem balliberális kormányunk van, akkor most olyan jól állhatnánk, mint az olaszok vagy a spanyolok "

Ha balliberalis kormany lenne, akkor nagysagrendileg rosszabb lenne, mint a spanyoloknal, meg az olaszoknal, es csak almodoznank aroll, hogy csak annyira aljunk szarul mint a spanyolok, meg olaszok,.

6.Lenin 2020.10.20. 09:33:59

@morph on deer:

"Látod, még a legjobb illiberális rendszerben, Putyin alatt felcseperedett (2002-ben született) fiatalból is mit tud kihozni a haldokló nyugat dekadenciája, mi?"

VÉGRE!

Látom, tudat alatt még dereng benned némi értelem is, igaz te ezt már nem tudatosan érezheted az elhülyülésedből kifolyólag. Most ugyanis igazat írtál.

Ez a csecsen muszlim még ma is vidáman élhetne, ha egy szerencsétlen agymosott nyugati kultúrán nevelkedett nem keveri össze a szólás szabadságát más népek, nemzetek, vallások meggyalázásával.

B+, a ma liberálisnak nevezett agymenés a legkártékonyabb eszme a világon, rengeteg ártatlan ember halála bizonyítva ezt.

MINDEN ÉLET SZÁMÍT, nem csak az agyament idióta agymosottaké, akik magukat valamilyen érthetetlen ok miatt tévedhetetlennek kiállják ki, miközben mindenhol csak pusztítanak mindent, ami még esetleg emberi értéknek számítana.

cicmen 2020.10.20. 09:55:31

@morph on deer: “...mert nem mondhatja ki a tényt, hogy a migránsok ilyenek, az egy más kultúra és összeegyeztethetetlen a miénkkel!

Az remélem azért ugyancsak megvan, hogy Abdoullakh Anzorov Moszkvában született, orosz állampolgár?.............................................

Az van meg, hogy ismét lófaszt sem értettél meg szokásod szerint és behozod a baromságodat, ami nem a tárgykört érinti!
A libsi sajtó hazugságspirálba került, hazudtak a migráció kapcsán, éltették azt és hazudtak a libsi értékek kapcsán is, miszerint kis túlzással, mindenkinek mindenhez joga kell, hogy legyen, mert csak így teljesedik ki az egyéni szabadság akár a többség kárára!
Most meg ott tartunk, hogy a szerintük befogadandó teljesen eltérő kultúrák pont az általuk fetisizált jogok ellen lépnek fel a maguk megszokott brutalitásával!
Ezt pedig az újságjukban nem lehet leírni még csak tényszerűen, csupán az eseményeket bemutatva sem, mert akkor a nyakukba dől az összes régi hazugságuk!
Ez bazmeg a liberális média piramisjátéka, ami eddig ugyan szépen hozott, pakolták is egymásra a hazugságot és a hülyeséget, mint építőelemet, de most bedőlt, mert az ilyesminek ez a törvényszerűsége! :DDDDDDDD

6.Lenin 2020.10.20. 10:16:34

@cicmen:

Igen, az elv szerint a csecsen is a saját jogai alapján védte meg azt az értéket, amit ő annak tart.
Ha a tanárnak jogában áll a saját véleményére, akkor a csecsennek is. Igaz, ekkor bedől ez az agyament libsi "érték" a szabadságjogokról, hiszen akkor létezne az egyenlők, és még egyenlőbbek bukott komcsi ideológiája.

Jelenlegi állása a mérkőzésnek ebben az esetben 1:1. Néhány év múlva meg majd eldől, ha valamelyik oldal többségbe kerül.

(mellesleg a mai napig ez mindig is így volt, és szerintem lesz is. Mindig az erősebb ebnek lesznek később sikerélményei, egy darabig)
Szerintem.
Eddigi történelmi események is azt mutatják, hogy még nem dőlt el végleg, hogy melyik "kultúra" az egyedüli tévedhetetlen, igazi "érték". Még néhány kisebb,nagyobb csata hátravan, az idők végezetéig.

cicmen 2020.10.20. 10:18:17

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Orbán Viktor: Az ellenzék két dolgot nem tud, nyerni és veszíteni................................................................

Tömörebben, épelméjűen viselkedni! Bazzmeg, Fegyőr, Kunhalmi, Jakab, Tordai, Vadai, Hadházy, Széll, miniszteri poszton milyen lenne? Varázsütésre megszűnnének mongolidióták lenni? A hideg is kiráz, ha csak belegondolok! A Fletót már tudjuk, hogy mit csinál, akkor is kretén, nem nő fel a feladathoz, nem is értem ezeket a lippsiproli kommentelőket, hogy milyen potenciált látnak bennük!

cicmen 2020.10.20. 10:28:46

@6.Lenin: Igen, az elv szerint a csecsen is a saját jogai alapján védte meg azt az értéket, amit ő annak tart.
Ha a tanárnak jogában áll a saját véleményére, akkor a csecsennek is.................................

Ez kicsit több, mert ugyebár a vélemény szabadsága nem korlátlan, hiszen az nem sérthet másokat és ha sértően vélekedsz valakiről, az is védhető ugyan, hiszen lehet rá indokod, de azt egyfolytában hangoztatni, pláne annak a tudatában, hogy azzal megsérted, már nem vélemény, hanem provokáció!
A másik meg az, hogy a libsik olyan népséget tartanak kívánatosnak, akiktől a legmesszebb áll a libsi játékszabályok betartása és így, ha egy libsi velük kezd el libsiskedni, akkor azt nem feljelentik, hanem levágják, mint a disznót! :DDDDDDDDDDD

cicmen 2020.10.20. 10:43:54

@6.Lenin: Jelenlegi állása a mérkőzésnek ebben az esetben 1:1. Néhány év múlva meg majd eldől, ha valamelyik oldal többségbe kerül...........................................

Ez nem meccs, mert ott két kapu van, itt meg három! Van a hagyományos értékrendet követő oldal, van a mindent felforgató és leromboló libsi és az egyre szaporodó migránsok a harmadik féle kultúrájukkal!
Ebből a migránsok adják magukat, ott folytatják, ahol otthon abbahagyták, a libsik jelenleg még szárnyalnak, erősek, hiába rúgják az öngólokat, vesztésre meg egyedül mi állunk, mert pár jelet leszámítva, a hülye és bamba többség még mindig nem ébredt fel! Amúgy a migránsok a legéletképesebbek, betartják a saját szabályaikat, nem adják fel a vallásukat és a hagyományaikat, ami meghatározza és összetartja őket, valamint szépen szaporodnak! Hurrá! Követni kéne a példájukat, mert nem is rossz az!

cicmen 2020.10.20. 11:12:42

@6.Lenin: Ja és még csak annyit, hogy a libsi "vélemény" eleve egy irritáló valami, ugyanis megfigyeléseim alapján, a libsinek soha nincs neutrális véleménye, viszont dehonesztáló annál inkább, de mindig csak másokról, amit ő csinál az tök fasza! A véleményét valamiről, amihez általában semmi köze, addig mantrázza, amíg ki nem tör az általa annyira áhított balhé, mert az a lételeme! Tehát kijelenthetjük, hogy a libsi alapvetően hülye, ugyanis az ilyen viselkedés visszaüt....vagy a fejedet is levágja! :DDDDDDDDDDDDD

6.Lenin 2020.10.20. 11:15:39

@cicmen:

"a vélemény szabadsága nem korlátlan, hiszen az nem sérthet másokat"--Ezt kellene jelentenie, szerintem is, de a libsik felfogása szerint csak nekik van joguk bármire is . Másokat megsérteni is.

Ezért írtam, ha tár cselekedete jogos, akkor az ő elveik szerint a csecsené is jogos, hiszen -szerintük-az egyén jogainak nem lehetnek korlátai.
Pedig, ha közösségben szeretnénk élni, akkor vannak, ahogy te is írod, nem sérthetik mások, vagy a közösség jogait. Az egyén nem állhat a közösség felett. Itt is sántít a logikájuk.

A mi hagyományos értékrendünk, és a migrik hagyományokon alapuló értékrendje, az egy és ugyan az a kapu, a másik az azt lerombolni szándékozóké. Tehát mindig két kapu van.
_A különböző nemzetek hagyományain nyugvó értékrendje az ugyan az a kapu, ha mások is magukat mások fölé helyezik, akkor jön a kutya és az eb problémája.

cicmen 2020.10.20. 11:36:37

@6.Lenin: A mi hagyományos értékrendünk, és a migrik hagyományokon alapuló értékrendje, az egy és ugyan az a kapu, a másik az azt lerombolni szándékozóké. Tehát mindig két kapu van........................................................

A mi meccsünk komplexebb, mert odáig valóban hasonlók a céljaink, de ennyi és ezt a meccset csak velük párhuzamosan játszhatjuk a libsik ellen, de semmiképpen nem velük szövetkezve, mert utána mindenképpen összeütközünk velük! Mindketten az identitásért harcolunk, de azok az identitások teljesen ellenkezőek, ezt ne feledd! Pont Magyarország történelme a példa, hogy összefogtak az általuk kisebb rosszal ,ráadásul gyakran párhuzamosan az ország egyik fele a törökkel, a másik a császárral és a végén az is visszaütött, tehát vagy kikaparod magadnak a gesztenyét egyedül, vagy a végén elveszik tőled, azaz akkor a migri fog kitúrni!

6.Lenin 2020.10.20. 11:57:00

@cicmen:

Te valahogy kizárod azt a lehetőséget, hogy élhetnénk egymás mellett békében, ha nem szeretnénk mindig a másik fölé emelkedni. Igaz ez egy idealista elképzelés, és inkább csak elméleti, de én nem zárnám ki. Lehetne ez egy cél, de gyakorlatban talán ma még elképzelhetetlen. Talán nem is létezhet, hiszen az a vég lenne a történelemben, de a liberalizmus se lett a vég. Tehát az élet a küzdelemről szól, az életben maradásról.
Ebben az esetben viszont a libernyokoknak is lehetne igazuk, hiszen az életben maradásuk érdekében kénytelenek másokat elpusztítani. Nekünk ez szintén lehetne jogos igény, és itt találkoznánk a mádi zsidóval, vagy az esztivel: secko jedno, egyik kutya, másik eb.
Ez van, ezt kell szeretni, de legalább nem unalmas, van mivel elbaszni az időt, ha már megszülettünk. Kurvára untatna, ha mindenki hepi lenne. Még a jó pinát is meg lehet unni, talán.

Eltiltott Vélemény 2020.10.20. 12:12:24

Ez roppant érdekes:

" ... mi történt tavaly október 13-a óta abban a fránya nyilvánosságban. Vajon az ellenzéki pártok miért nem építették ki a Szabad Városok Szövetségét? Az immár egy éve ellenzéki többségű települések miért nem hozták létre az országos hatókörű közös újságot vagy/és portált? Miért nem szervezték meg a kormányhoz húzó Magyar Távirati Iroda ellensúlyozására a közös ellenzéki hírügynökséget? ... "

forrás:
medianaplo.blog.hu/2020/10/19/medianaplo_lendvai_ildiko_miert_kongatta_meg_a_veszharangot

cicmen 2020.10.20. 12:16:47

@6.Lenin: Te valahogy kizárod azt a lehetőséget, hogy élhetnénk egymás mellett békében, ha nem szeretnénk mindig a másik fölé emelkedni....................................

Nem én zárom ki, hanem ezek az élet szabályai, úgy is mondhatnám, hogy az evolúció szabályai! Az erősebb és az életrevalóbb legyőzi a másikat, kiirtja, kitúrja, kivéve, ha zsákmányként van rá szüksége a létfenntartáshoz!
Persze asszimilációval elkerülhető lenne, de félek, hogy akkor nekünk kellene asszimilálódnunk hozzájuk, amit nem szeretnék, mert sem ennyire emberbarát, sem ennyire hülye nem vagyok!
Azt meg kifelejtetted, hogy gyakorlatilag erőszakosan tolakodtak be Európába, tehát miért kellene nekem ezek után békés egymásmellett élésben ringatnom magam?????
Ez a lefejezés nem intő jel számodra? Ennek itt nincs hagyománya, főleg nem vallási alapon és bármennyire nem sajnálom a libsit, de utána meg majd ő szól rám, ha szalonnát eszek, vagy lebontatja a templomot???????

Eltiltott Vélemény 2020.10.20. 12:17:02

@cicmen: " ... nem is értem ezeket a lippsiproli kommentelőket, hogy milyen potenciált látnak bennük! ... "

Pedig teljesen egyértelmű, bármi, csak ne a Patásorbán.
Érthetőbben: Inkább eszik a lószart az ügetőről, csak ne kelljen a karfiolt megenni, mert azt utálják, de nagyon :-)

Eltiltott Vélemény 2020.10.20. 12:20:38

@cicmen: " ... Ez a lefejezés nem intő jel számodra? ... "

Egyedi elszigetelt esetről van szó, egy elmebeteg ember miatt bélyegzel meg egy egész vallási közösséget, az írásod már-már az uszítás határát súrolja, ami ugye köztörvényes bűncselekmény ...

(remélem hitelesen adtam vissza a liberálfasiszta érvelési metódusokat)

cicmen 2020.10.20. 12:22:00

@Eltiltott Vélemény: Mi van bazmeg, kifingott a Heller, de még maradt bölcs zsidó asszony és így Lendvait idézel? Nem furcsa ez a nagy pártsokszínűség, az új politikusok garmadája és közben ilyenkor meg kiderül, hogy egy lófaszt mentek el a régiek? :DDDDDDDD

cicmen 2020.10.20. 12:26:04

@Eltiltott Vélemény: az írásod már-már az uszítás határát súrolja,......................................

Akkor valamit elbasztam, mert uszítani akarok és nem a határt súrolni!

cicmen 2020.10.20. 12:57:10

24.hu/kulfold/2020/10/20/new-yorker-zoom/

Íme egy újabb perverz hülye zsidó! Veri a faszát, mint egy serdülő!

6.Lenin 2020.10.20. 13:01:15

@cicmen:

Lehet, hogy tényleg az én hibám, hogy az idealizmust még nem sikerült kiirtanom, magamból. Mert hol azt gondolom, amit te is írsz (pedig hát ez a gyakorlat), aztán valahogy előjön bennem az idealizmus, vergődöm néhány mp-et, aztán általában az evolúciós elmélet kerekedik felül, de mindig kell, hogy más is megerősítsen ebben.

Eltiltott Vélemény 2020.10.20. 13:03:19

@cicmen: Mit idéztem, azt nem a Lendvai mondta, hanem a blogger költői kérdése volt, és pont ide a témába vág, miszerint a fidesz kivégezett egy újabb újságot.

cicmen 2020.10.20. 13:08:52

@Eltiltott Vélemény: Mit idéztem, azt nem a Lendvai mondta, hanem a blogger költői kérdése volt, és pont ide a témába vág, miszerint a fidesz kivégezett egy újabb újságot....................

Akkor sorry, mert csak a linket olvastam el és nem nyitottam ki, viszont ez hiába a blogger fikciója, Lendvai és a többi levitézlett panoptikumszökevény rendszeresen előbújik és ez viszont igazolja ama megfigyelésemet, miszerint hátulról irányítják a folyamatokat a mai napig! :D

cicmen 2020.10.20. 13:14:30

@Eltiltott Vélemény: Megnéztem, de el sem olvastam! Zöldinek régebben nagy rajongója voltam, szénné szopattam a következetlenségei miatt és így tiltott a vén hülye!:DDDDDDDDD
Na ő a tehetségtelen, de legalább nagyképű libsikomcsi médiamunkás archetípusa!
Ha kommentelsz, írd már meg neki, hogy csókoltatja a Helga Beauty Salon!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.20. 13:22:09

365,37 forint az Euró, a geci le akar mondani.

Eltiltott Vélemény 2020.10.20. 13:30:21

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Nehogy azt hidd!
Ez az árfolyam neki kifejezetten jó, előre kifizetett egy rahedli támogatást 320-330 -as árfolyamon, és most bevasalja az unijón 360 fölött ... tisztán 10% körüli árfolyamnyereséget realizál... Szerinted le fog mondani, egy ilyen jól menő üzlet miatt?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.20. 13:35:00

@Eltiltott Vélemény: "Ez az árfolyam neki kifejezetten jó"

Nem, már a 270 forintot is túl magasnak tartja a geci.

Eltiltott Vélemény 2020.10.20. 13:53:08

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Az akkor volt, amikor ellenzékeset jáccott. Most pedig führert jáccik, akinek bevétel a magas árfolyamnyereség.

Meg kell értened, most ott van a mézesbödön mellett, minden péz amihez hozzáfér őt illeti. Ezt nagyon jól is csinálja, gyakorlatilag kifosztja az ellenzéki pártkasszákat, ellenzéki önkúrmányzatokat, kitömi a hűséges vállalkozók zsebeit, médiát vásároltat velük, bírókat nevez ki, szopatja a büfészakos egyetemistákat stb ...

Mégis mire számítasz? Amikor szalad a szekere akkor dől majd a kardjába?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.20. 14:16:58

@Eltiltott Vélemény: Remélem nem azt akarod mondani, hogy meggondolta magát a geci, és a véleményét a pillanatnyi érdeke szerint változtatja. Nem enged a 270-ből, inkább meghosszabbítja Bicskéig. :))

Eltiltott Vélemény 2020.10.20. 14:30:15

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Hát, izé, a vélemény, meg az érdekek, meg a köpönyeg, meg a pávatánc meg a mindenféle ...

Végül is egy politikusról beszélünk, aki életében termelő tevékenységet még nem végzett. Amúgy ezzel nincs egyedül, a magyar politikai elit gyakorlatilag ilyen ingyenélőkből épül fel.
Aztán meg a szilárd vélemény egyfelől némi szilárd jellemet is megkíván ugye, és a politikusoknál inkább a jellemtelenség a jellemző... lett légyen az jobb avagy baloldali politikus :-) egykutya, a pucércsiga szilárdságú gerinc a közös jellemzőjük.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.10.20. 14:35:07

@Eltiltott Vélemény: mit politikusozol, rászista vagy, vagy mi?
az ügyvéd, úllyságíró, marketinges, "vállalkozó", ugyanilyen

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.20. 15:02:21

@Eltiltott Vélemény: "Végül is egy politikusról beszélünk"

Én egy tolvajról beszélek. Mészaros Viktot akkor lenne politikus, ha az ország érdekében ügyködne.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.20. 16:49:42

@alöksz róz: "kamuvideóval"

Javadra írom, hogy legalább zavar egy kicsit a gazdád választási csalása. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.20. 17:13:42

"Magyarországon a közvéleménykutatásban résztvevők 72 százaléka egyetért"

telex.hu/kulfold/2020/10/20/europai-unio-jogallamisag-kozvelemenykutatas

Mondjuk, hogy a hazafiak 100%-a egyetért a jogállamisággal. Ezek szerint még a hazaáruló fideszesek 44%-a is. Ezt nem tudom hova tenni. :))

cicmen 2020.10.20. 17:25:48

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Az EU-s jogállamiság kritériumokat kettős mércével utólag alkalmazzák nyíltan libsi szólamokat hangoztatva!
Maga a kifizetések eme feltételhez kötése szintén törvénytelen, hiszen ilyen szabályzás nem található az EU különböző okirataiban, viszont az, hogy ez a pénz jár, az igen és az is, hogy milyen feltételek alapján és mire, aminek meg is felel az ország!!
Ez egy nyílt és ócska zsarolás.

cicmen 2020.10.20. 17:33:16

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "Magyarországon a közvéleménykutatásban résztvevők 72 százaléka egyetért"

Fogadunk, hogy tudnék olyan közvéleménykutatást tartani, ahol senki sem értene egyet vele? Ne gyere már a közvélemény kutatással, nézd meg a legutóbbi választási eredményeket, ahol ismét le lett mosva az ellenzék a Fidesz által, tehát ott nem az EU-s jogállamiság buzulást támogatták, hanem a kormányt haver! Tehát már mehetsz is a faszba, mert meg vagy cáfolva! Nem általam, hanem a választók által!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.20. 17:33:56

"a topmenedzsereket addig nem igazán foglalkoztatják a jogállami normák, amíg van lehetőségük profitra."

hvg.hu/gazdasag/20201020_gdp_korrupcio_tarki_korrupt

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.20. 17:35:31

@cicmen: "Maga a kifizetések eme feltételhez kötése szintén törvénytelen"

Döntsd már el, hogy az a bajod, hogy Ondó Viktor nem tolvaj, vagy az, hogy a tolvaj geci nem kaphat tovább EU-s támogatást. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.20. 17:46:03

4,1% az infláció. Így előzzük meg Ausztriát Ondó Viktor szerint. :))

alöksz róz 2020.10.20. 17:49:10

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: muhaha.

nem szoptátok még be elégszer a kamuvideókkal, piroska? :-)
meg a kamu választási krumplival?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.20. 17:59:12

@alöksz róz: Zavar a választási csalások garmadája, fideSSfasszopó? :))

Mondtam, hogy a javadra írom.

Csak fészbúk hirdetésekre több lopott pénzt költött az állampárt, mint amit a teljes kampányra költhetett volna. :))

Vigasztaljon az a tudat, hogy a számvevőszék példásan meg fogja büntetni a tolvaj gazdádat. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.20. 18:02:13

A forint gyengülése Orbán eszmefuttatása szerint azt jelenti, hogy tulajdonképpen "ellopják a pénzt az emberek zsebéből", mivel a bérből, fizetésből és egyéb járulékokból élők gyengébb forint esetén kevesebb árut tudnak megvásárolni a boltokban, a nyugdíjasok juttatása is kevesebbet ér. A pártvezető szerint a kormánynak a forint gyengítését célzó utalásai és kísérletei a középkori királyok módszeréhez hasonlíthatóak, amikor is az uralkodók a pénzek nemesfémtartalmát próbálták meg minimálisan csökkenti, elcsalva azok értékéből.

www.portfolio.hu/gazdasag/20041108/orban-gyenge-forintot-csak-gyenge-emberek-akarhatnak-47441

alöksz róz 2020.10.20. 18:31:07

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "Csak fészbúk hirdetésekre több lopott pénzt költött az állampárt, mint amit a teljes kampányra költhetett volna" - helyes, legyen miért óbégatnotok a szopóágon :-)))

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.10.20. 18:41:14

drukkolunk nektek balfaszok, még van a KEDDből hátra pár óra

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.20. 20:15:30

A bizottság szerint az ilyesfajta programok az Európai Unió egészére vannak hatással, mert a dokumentumok megvásárlója automatikusan uniós állampolgár lesz, és élvezi az ezzel járó összes társadalmi és politikai jogot. A testület szerint az uniós állampolgárság befektetés útján történő megszerzése – az érintett tagállammal való tényleges kapcsolat nélkül – aláássa az uniós állampolgárság lényegét.

hvg.hu/gazdasag/20201020_Az_EU_mar_eljarast_is_indit_mert_egyes_tagallamok_penzert_arulnak_allampolgarsagot

6.Lenin 2020.10.20. 20:24:11

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

A migriknek meg adják ingyen, akiről azt sem tudják kicsoda-micsoda, honnan is jött.
Csak szavazzon a libernyákokra.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.20. 20:56:18

Nyáron is járt Magyarországon, de úgy látja, azóta is történtek vészjósló dolgok, amit tudatosítani kell Brüsszelben. A Klubrádió és Iványi Gábor ügye mellett kitért a Színház- és Filművészeti Egyetemére is, amit a CEU-éhoz hasonlított, illetve bírálta a rendszerszintű korrupciót is, azt, hogy Orbán Viktor családja és gyerekkori barátai elképesztően meggazdagodtak a Fidesz-kormány alatt.

Ennek a forrása minden esetben közpénz, gyakran uniós forrás volt. A jelenlegi eszközökkel ezt a korrupciót nem lehet megállítani, olyan új eszközök kellenek, mint a jogállamisági mechanizmus és a csatlakozás az Európai Ügyészséghez – mondta a képviselő.

Magyarországon rendszerszinten lopják az uniós pénzt, nem csak néhány projektről van szó. Nem csak az építkezésekről van szó, lopnak az Erasmus alapokból, a turisztikai pénzekből is. Minden egyes projektnél biztosították azt, hogy az ő politikai szövetségeseik és barátaik nyerjenek, majd a haszon egy részét visszautalják a hatalmi központ felé. Vagyis az uniós pénz Orbán belső köreihez kerül és segít megtartani a hatalmukat

24.hu/kulfold/2020/10/20/daniel-freund-orban-hatalmat-segiti-az-ellopott-unios-penz/

alöksz róz 2020.10.20. 21:52:51

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: új kampányszöveget találtam neked:
"hány stadiont lehetett volna építeni a sok lélegeztetőgép árából"
:-)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.20. 22:45:27

Tíz éve még hat országot előztünk meg ezen a listán, ám míg ezek az államok az elmúlt évtizedben fokozatosan zárkóztak fel, addig mi leszakadtunk.

g7.hu/adat/20201020/a-roman-munkaero-termelekenyebb-lett-mint-a-magyar/

boborján20 2020.10.20. 22:54:00

Szerencsére kikap a fradi.

2020.10.20. 23:19:23

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Szóval elismételte a német liberálbolsevik tetű azt a szöveget amit az itteni elvtársai hazudtak neki az országról,..., de, ha már itt volt, biztosan beugrott a több éve elüldözött CEU-ba is,..., szerintem ezeket a hazudozásokat önök sem bírják ki röhögés nélkül,.., csak nem hallatszik be, de így halmozva, lassan az is megtörténhet.

2020.10.20. 23:25:07

@6.Lenin:
A 28 eu országból mindegyikben lehet pénzért venni állampolgárságot, kivéve Magyarországot és Bulgáriát.
A dánok ennek köszönhették, hogy 200 milliárd dollárnyi feketepénzt tudtak tisztára mosni az ukrán meg az orosz maffiának.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.21. 11:08:52

365,37 forint 1 Euró. Ondó Viktor szerint a kormány A L K A L M A T L A N .

6.Lenin 2020.10.21. 15:07:16

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

pestisracok.hu/az-egykori-elharito-szerint-az-szfe-tuntetes-proba-volt-felmertek-mekkora-a-tamogatoi-bazisuk-video/

Ezek közé tartozol te is , de nem , mint hazafi, hanem egy rakás szarként. Nem azért, mert esetleg más a véleményed, hanem mert hazudsz, és szerintem ezt te is tudod.
Szándékosan szeretnél kárt okozni annak az országnak, ahol élsz. Ez nem a te hazád, szarrakás.

atomic power 1986DucaDuca 2020.10.21. 15:34:04

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

"Tíz éve még hat országot előztünk meg ezen a listán, ám míg ezek az államok az elmúlt évtizedben fokozatosan zárkóztak fel, addig mi leszakadtunk."

Egyiknek sem volt olyan elképesztő rossz öröksége a foglalkoztatás terén is, mint nekünk!

A KKE országok közül egyetlen egy országban sem volt olyan alacsony a foglalkoztatottság 2010-ben, mint Magyarországon. (59,9%) Romániában is 64,8% volt.
Egyetelen egy KKE országban nem nőtt olyan nagy mértékben a foglalkoztatottság 2010-2019 között, mint Magyarországon: 15,4 százalékponttal.

appsso.eurostat.ec.europa.eu/nui/show.do?query=BOOKMARK_DS-053312_QID_612A528D_UID_-3F171EB0&layout=TIME,C,X,0;GEO,L,Y,0;AGE,L,Z,0;UNIT,L,Z,1;SEX,L,Z,2;INDIC_EM,L,Z,3;INDICATORS,C,Z,4;&zSelection=DS-053312INDIC_EM,EMP_LFS;DS-053312UNIT,PC_POP;DS-053312SEX,T;DS-053312INDICATORS,OBS_FLAG;DS-053312AGE,Y20-64;&rankName1=UNIT_1_2_-1_2&rankName2=AGE_1_2_-1_2&rankName3=INDICATORS_1_2_-1_2&rankName4=SEX_1_2_-1_2&rankName5=INDIC-EM_1_2_-1_2&rankName6=TIME_1_0_0_0&rankName7=GEO_1_2_0_1&sortC=ASC_-1_FIRST&rStp=&cStp=&rDCh=&cDCh=&rDM=true&cDM=true&footnes=false&empty=false&wai=false&time_mode=NONE&time_most_recent=false&lang=EN&cfo=%23%23%23%2C%23%23%23.%23%23%23

A termelékenység csökkenésének oka 2018-ig az volt, hogy a 2010 előtt tartós munkanélküliségbe került magyarokat fokozatosan bevonták elsőször a közmunkaprogramokba, majd innen a versenygazdaságba.

2018-ban elkezdődött egy dinamikus termelékenység növekedés, ami jól látszik az IMF ábráján (5. oldal):

file:///C:/Users/danij/Downloads/1HUNEA2019001%20(1).pdf

Tetszettetek volna jobb foglalkoztatási mutatókat elérni 2010 előtt!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.21. 19:22:31

@atomic power 1986DucaDuca: Ez a gyurcsány a hibás duma már sok éve elavult, jobbat találj ki az impotens gazdád védelmére, miért csúsztunk le a LEGszegényebb államok közé a LEGnagyobb pénzeső ellenére. Közben Mészaros Viktor gazdád gazdagodott a világon a LEGnagyobbat.

atomic power 1986DucaDuca 2020.10.21. 20:50:46

@A segg:

"Ez a gyurcsány a hibás duma már sok éve elavult, jobbat találj ki az impotens gazdád védelmére........."

Hiába akarjátok lerázni magatokról azt a gazdasági ámokfutást, ami bekövetkezett 2002-2010 között, a tények azok tények maradnak.

Nem csak én mondom, hanem nálam nagyobb emberek is. Ráadásul ellenzéki oldalról.

Idézet Bokrostól:

"......a 2001-es évtől kezdődően - nagyrészt szocialista kormányok által - olyan gazdaságolitika folyt az országban, mely felélte a jövőt. Az 50%-os GDP arányos államadósság 80%-osra emelkedett nyolc év alatt, mely óriási teher."

www.infopapa.hu/hirek/olvas/bokros-lajos-8-ev-alatt-feleltuk-a-jovot-2013-04-06-090756

Kétszer adósították el Magyarországot: először az 1990 előtti évtizedekben, utána
2002-2010 között. Mindkét esetben fogyasztási céllal adósították el az országot. Ez már egymásra épülő adóssághegy, ami jelentős versenyhátrány a régiós országokhoz képest.

1990. Magyarország államadóssága 20 milliárd US dollár
Románia államadóssága: nulla

2002-ig minden politikai erő megértette, hogy ezt az államadósságot fogyasztási céllal nem lehet növelni. 2002 után ez a hallgatólagos egyezség megszünt, és az MSZP kormányok nyakló nélkül vették fel a hiteleket.
Ezt a két hullámban történt eladósodást görgetjük magunk előtt.
A mai napig nagyobb a kamatfizetési kötelezettségünk, mint a régiós versenytársaknak.
Ezt ledolgozni nem lehet, csak hosszabb időtávon.

"....miért csúsztunk le a LEGszegényebb államok közé a LEGnagyobb pénzeső ellenére."

2010-2020 között az ország nettó uniós támogatása kb. 12.400 milliárd Ft.
Ebből vond le az IMF-EU hitel, a devizahitelek forintosításának, és a külső devizaadósság csökkentésének összegét, ami a 2010 előtti eredendő bűnökből ered.

Marad: kb. 2.700 milliárd Ft.

Ennyit a pénzesőről.

"Közben Mészaros Viktor gazdád gazdagodott a világon a LEGnagyobbat."

Németország leggazdagabb embere, Dieter Schwarz vagyona: 41,8 milliárd euró.
Ez a 2019-es német GDP (3449,05 milliár euró) 1,2%-a.

M. L. vagyona 1,13 milliárd euró, ez a magyar, 2019-es GDP (143,8264 milliárd euró) 0,78%-a.

Tehát van még hova fejlődni!

2020.10.21. 20:52:35

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Azt kifelejtette, hogy közben nálunk van a legtöbb covidos halott a világon és itt van a legkevesebb lélegeztetőgép, ráadásul még ahhoz sincs kezelőszemélyzet,..., végünk vagyon, vagy így vagy úgy.
Mondjuk az éhenhalásnál a covid kiméletesebb,..., a nyomorban élő magyarok tízmillióinak kész áldás a járvány.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.10.21. 22:04:28

@Tényelek: nem fekejtette ki, csak a 444 ma nem írt róla
magyarul ma nem ezt programozták bele

2020.10.21. 23:33:06

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Azt azért nem lehet kizárni, hogy egyszer a botmixer is öntudatra ébred,...,

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.22. 09:19:22

@Tényelek: "nálunk van a legtöbb covidos halott a világon és itt van a legkevesebb lélegeztetőgép, ráadásul még ahhoz sincs kezelőszemélyzet"

Tévedsz, fideSSfasszopó. Nagyon sok felesleges lélegeztető gép van, amit a gazdád 50-szeres áron vett 300 milliárdért. Közben 200 milliárdból akár minden egyes magyart le lehetne tesztelni. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.22. 09:31:22

364,12 forint az Euró. A geci szerint a kormánynak le kéne mondania.

atomic power 1986DucaDuca 2020.10.22. 10:15:01

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

"Nagyon sok felesleges lélegeztető gép van, amit a gazdád 50-szeres áron vett 300 milliárdért."

Ha 16.000 lélegeztető gépet szereztek be 300 milliárdért, akkor az átlagár 18 750 000 Ft.
A 2019 -es évben 5,7 és 9,4 millió Ft között váltakozott a gépek beszerzési ára a nyilvános szerződések szerint. Hogy jön ki neked az 50-szeres ár? Ilyen rossz vagy matematikából? Vagy csak szokás szerint ferdítesz.

alöksz róz 2020.10.22. 10:46:36

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: jaja, megvették a sok lélegeztetőgépet, bezzeg hány stadiont lehetett volna építeni belőle...

cicmen 2020.10.22. 12:49:28

@alöksz róz: , megvették a sok lélegeztetőgépet, bezzeg hány stadiont lehetett volna építeni belőle...

:DDDDDDDDDDDDD Ne bacogazsd már, mert a végén agyvérzést kap és itt maradunk hülye nélkül!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.22. 13:47:08

Bár nem verték nagy dobra, a tatai kórházat is legyűrte a koronavírus még májusban. Kapkodás, eszközhiány és rossz döntések alatt roppant meg az ellátás.

444.hu/2020/10/22/akiket-a-halal-kozelebe-sodort-az-elfuseralt-jarvanykezeles

2020.10.22. 14:05:25

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Szerintem hiába írogatja ide a liberálbolsevik igazságokat, ezek még azt sem hiszik ell, hogy Magyarországon már minden tíz emberből kilenc meghalt a Zorbánék rossz járványkezelése miatt.
Hetente kétszer kellett volna tesztelni a teljes lakosságot március óta, hogy biztonságban legyünk, de sajnálják rá azt a 12.000 milliárd forintot, helyette stadiont építenek.
Még az sem kizárt, hogy a Gyurcsány által követelt napi ötvenezres juttatást sem fogják odaadni nyugdíjasoknak, mer irígyek, pedig milyen jó ötlet az is.

atomic power 1986DucaDuca 2020.10.22. 14:26:53

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

Te kilogrammonkénti egységárakat hasonlítasz össze olyan berendezések kategóriájában, ahol széles spektrumban változik az egyes típusok funkciója, tudásszintje. Ilyen alapon a Trabantot és a BMW-t is kilogramm egységár alapján hasonlíthatod össze - mivel mindkettő autó - és fals következtetést vonhatsz le.

Lélegeztető gép kategóriában 5-szörös árkülönbség is lehet "békeidőben" a legkevesebbet tudó és a minden funkcióval felszerelt csúcskategóriás gép között. Pandémia idején pedig számít a vásárolt eszközök darabszáma is.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.22. 14:29:14

@Tényelek: "Hetente kétszer kellett volna tesztelni a teljes lakosságot március óta, hogy biztonságban legyünk"

Hát ezt a gazdádnak mondd, fideSSfasszopó, aki tiltja a tesztelést. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.22. 14:30:38

@atomic power 1986DucaDuca: "széles spektrumban változik az egyes típusok funkciója"

Igen, az egyik alkalmas lélegeztetésre, a másik nem. Nyilván a gazdád olyan gépeket vett, amik 50-szer többet tudnak, mint amit a németek vettek. :))

Istentelenül nagy barom vagy, fideSSfasszopó. :))

atomic power 1986DucaDuca 2020.10.22. 18:35:03

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

" Nyilván a gazdád olyan gépeket vett, amik 50-szer többet tudnak, mint amit a németek vettek."

Nem tudom, honnan jön ki ez az 50-szeres árkülönbség. Az egyik uniós közbeszerzési eljáráson, melyet lélegeztető gépekre írtak ki, a keretösszeg alapján egy gép ára
4,45 millió forintra jött ki.

Egy olasz állami rendelés esetében az olasz gyártótól vásárolt gépek ára kb. 6 millió forintra jöttek ki.

A holland egészségügyi minisztérium 100 millió eurót különített el a költségvetésben 6000 lélegeztetőgép megvásárlására. Ez darabonként kb. 5,8-5,9 millió Ft-nak felel meg.

Szlovákiában a kormány szlovákiai gyártótól 8,75 millió Ft körüli értékben rendelt lélegeztetőgépet.

Ha a németek a lélegeztetőgépeket 50-szer olcsóbban vásárolták meg, mint Magyarország (18,75 MFT), akkor az átlagár kb. 375 ezer Ft kellett hogy legyen.
A fentiek ismeretében ez, hogy lehetséges? Ez irreálisan alacsony ár!

nincs1itt 2020.10.22. 19:04:11

@atomic power 1986DucaDuca: kacsa, kacsa megint tátott szájjal a f@szardőben: schwarz 1939-ben született és többek között a lidl megalapításával szerezte a vagyonát, ezt 1973-tól tette... ezzel szemben nemstróman lölö 10 éven belül lett euró milliárdos...
a mo. (lóf@szt mama, fuccál pöpike és tsai.) által beszerzett horkolásgátlók, bizony durva messze vannak a lélegeztető géptől. derítsd ki, mi a különbség!
sanyi, neked meg azt üzenem, csak akkor reagálj(még "címzés" nélkül is), ha már megértetted az si rendszert! várom az információs és tény cunamit!

nincs1itt 2020.10.22. 19:12:57

@atomic power 1986DucaDuca: kacsa, kacsa figyelj! o.v. csak kínából rendelt 16000, azaz tizenhatezer gépet. ez kétszer több, mint amennyit bepálinkázva vizionált. jól írod 18,75 millió/gép volt az ár. kérdés, hogy sikerül-e túladni a feleslegen, vagy megint kénytelen lesz egy "közvetítőt" beiktatni, hogy még nagyobb legyen a veszteség! egy jó lélegeztető gép, átlagosan 6-7 millió forint körüli összegbe kerül.
segítek: "ha a kormány szándéka elsőre nem világos, akkor lopni akar!" tehát a majd 19 milliós ár, csekély háromszorosa egy gép árának, a kereslet növekedése miatt, kb 40%-al emelkedtek az árak.

2020.10.22. 19:57:10

@nincs1itt:
Csak halkan jegyzem meg a járványügyi szakértőúrnak, hogy most éppen Csehországban 12000 ember szorul részleges vagy teljes légzéssegítésre,..., ezek közül több száznak már olyanra, amelyik teljesen átveszi a légzésfunkciókat,..., pedig a napi 4-5.000 fertőzött lofütty, ilyen ütemmel 40 hónap kellene, hogy végigmenjen a társadalmon a járvány.
Szerintem önnek nem kellene olyanokba belebonyolódnia, amihez nem ért,..., jut eszembe, még nem vezette le, hogy miért nem tud továbbmenni a vonatszerelvény, ha a tücsök két lábra állva ciripel a sinen,.., mert az ügye már túl van a meredekségi határon!?

nincs1itt 2020.10.22. 20:01:44

@Tényelek: jááánoska, fuss neki még egyszer! mert onnan faszság, hogy 12000 ember lélegeztetőgépen van csehországban!

2020.10.22. 20:08:15

@nincs1itt:
Ebben a cikkben is ferdítenek rendesen, de azért van benne több tény is, pl. konkrét árak, amelyek köszönőviszonyban sincsenek azokkal az arányokkal, amikről ön az elvtársaival itt előjött, sőt az sincs kizárva, hogy nem is vették drágábban csak a drágábbakat vették, mert a lenti halmazban jelentős mennyiségű alapgép van, mégis 11 millió az átlagár,..., és ez még véletlenül sem kesma infó!
g7.hu/kozelet/20200714/az-allami-korhazellato-feleannyiert-vett-kozel-2500-lelegeztetogepet-mint-a-

6.Lenin 2020.10.22. 20:14:00

@nincs1itt:

Szepi, most, hogy elég ratyi lett ez a blog, kérdeznék tőled valamit. Úgy emléxem, hogy általában a poszthoz nemigen szoktál értelmes dolgot hozzáfűzni/cáfolni/beismerni, minden igyekezeted a másokkal való kötözködés, más semmi.

Mi a baj Szepi? Lenéznek a migrik, vagy az ottani svábok? Mit szeretnél kompenzálni?
Tényleg érdekel.
Az is, ha az egyik lábad rövidebb, vagy a fél agytekéd esetleg hiányos, vagy teljesen tropa lett a bolgár sörtől. Nem fogok visszaélni az infókkal.

2020.10.22. 20:19:14

@nincs1itt:
Nem kell nekifutnom, mert aki kórházba kerül, az kivétel nélkül mindegyik légzéssegitésre szorul,..., egy normális lélegeztetőgép légzéssegítésre és altatásban végzett lélegeztetésre is alkalmas,.., azokat csereberélik mostanság csúcsminőségűre, amelyik csak az alapfunkciót tudja,..., egyébként, ha figyelné a híreket, akkor tudná, hogy nem vettek 16.000 gépet, csak annyira szerződtek, ha jól vettem ki, akkor legutóbb 11.000 gépet mondtak, ami a covid ellen bevethető,.., és a régi, nem covidosok által használtakat is csúcs minőségűre cserélték.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.22. 20:19:20

@Tényelek: "ez még véletlenül sem kesma infó!"

Mi van faszfej, már te se hiszel a hazug gazdádnak? :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.22. 20:22:07

@Tényelek: "csúcs minőségűre cserélték."

Ja, persze, olyanokra, amik még a kínaiak szerint sem alkalmasak egészségügyi felhasználásra. :))

magyarhang.org/belfold/2020/04/29/nem-egeszsegugyi-felhasznalasra-a-kulugy-elarulta-mi-van-a-kinabol-erkezo-dobozokban/

2020.10.22. 20:33:26

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Látom olyan szemetet mint a magyar hang még ön sem olvas,..., én megtettem kivételesen és bizony a szokásos liberálbolsevik módszerrel megírt cikkről van szó,..., a cím homlokegyenest ellentmond a tartalomnak,..., ez esetben ez azt jelenti, hogy CE minősítésü eü felhasználásra alkalmas eszközről van szó.
Nincs a közelében olyan, aki kielégítené a mazoista vágyait, ezért önmagát kénytelen pofánvágni?

2020.10.22. 20:38:36

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Minden média politikai vagy gazdasági, pénzügyi propaganda funkciót lát el,..., de a műfüggetlen liberálbolsevik oldal ezt már annyira túltolja, hogy már a szavazóik zöme is a kesmásokra fanyalodik, ha nem akar öngyilkos lenni.

nincs1itt 2020.10.22. 20:48:34

@Tényelek: jáánoska, németo.-ban 900+ ember van lélegeztetőgépen covid miatt. na hazudj tovább, ostoba, magyar jobbágy.

nincs1itt 2020.10.22. 20:49:49

@6.Lenin: vologya, vologya ne erőlködj.

6.Lenin 2020.10.22. 20:54:23

@nincs1itt:

Szepi, nem én erőlködöm, te próbálsz valamit kompenzálni. De már nem érek ma rá, megyek nézni a Háttérképet.
Majd máskor, de tényleg érdekelne a te háttérképed is, valami nagyon nincs rendben nálad. Én csak segíteni szeretnék.

6.Lenin 2020.10.22. 20:59:14

@nincs1itt:

Ja még annyit, hogy legyen időd rajta gondolkodnod, kinek szeretnél megfelelni? Magadnak, vagy másnak? Mióta van ez a kényszer? Mert van, az tuti.
Ha másnak, akkor az könnyen kiküszöbölhető. Amennyiben magaddal vagy valamiért elégedetlen, az kicsit bonyolultabb eset, de ne add fel. Segítek.

boborján20 2020.10.22. 21:15:16

@Tényelek: jani baszod, remélem téged is rákötnek abból a 16000 horkolásgátlóra, ha beüt nálad a kovid!

ja semmi személyes, csak megnéznélek fityeszork, ahogy vergőcc és az istenedhez imádkozol, acsutihoz!:)))

boborján20 2020.10.22. 21:19:38

@6.Lenin: "Úgy emléxem, hogy általában a poszthoz nemigen szoktál értelmes dolgot hozzáfűzni/cáfolni/beismerni, minden igyekezeted a másokkal való kötözködés, más semmi."

ez valami kámingáut vot részedről munkásőr?:))))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.22. 22:30:51

@Tényelek: "liberálbolsevik"

Se nem liberális, se nem bolsevik fiseSSes. A Magyar Hang jobboldali szellemiségű független médium.

"CE minősítésü eü felhasználásra alkalmas eszközről van szó."

Megint csak a tudatlanságodat fitogtatod, fideSSfasszopó. :))

A CE a kínaiaknál azt jelenti, hogy Kínában készült: China Export. Nem a minőség, hanem a gagyiság jele. :))

siloscordoba.com/blog/corporate/china-export-is-not-ce-a-symbol-to-cause-confusion/

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.22. 22:31:41

@Tényelek: "Minden média politikai vagy gazdasági, pénzügyi propaganda funkciót lát el"

A fideSS propaganda szócső kesmában ez sajnos igaz.

boborján20 2020.10.22. 22:34:05

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

"A Magyar Hang jobboldali szellemiségű független médium."

gondolom má láttad?!:)

www.youtube.com/watch?v=-JKUb6uNMvY

boborján20 2020.10.22. 22:38:44

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

cigány, te önként vagy ilyen rendes csóka, vagy gyuribá fizet?:))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.22. 22:38:50

@boborján20: Nem bírom a csíntalant, a leggusztustalanabb komcsi.

2020.10.22. 22:43:00

@nincs1itt:
Ha valóban csak 900 embernek segítenek oxigénhez jutni a covidosok közül Németországban, akkor rosszabb dolguk van, mint a zsidóknak Dachauban anno.

boborján20 2020.10.22. 22:45:23

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

bajcsy-zsilinszky endréről hallottál má?

vagy heller ágnesről?

(a két arcot nem ugyan abból a példából említem)

2020.10.22. 22:46:37

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Érdekes értemezés, akkor csak véletlenül küldtek vissza sokszázmillió maszkot Európából, mert nem volt ce besorolása a nyár elején?

boborján20 2020.10.22. 22:47:13

@Tényelek: jani, szerintem hagyd abba, me ebbe bele foksz égni!
ezt most a moslék éned írta, amit írtál!

2020.10.22. 22:49:15

@boborján20:
Na ja, pont, ahogy a Magyar Nemzet liberálbolsi szellemiségű :-)

boborján20 2020.10.22. 22:50:52

@Tényelek: jani baszod, te szopni jársz ide, az fiksz!:))))

2020.10.22. 22:54:07

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Nem létezik sehol a világon olyan médiaszereplő, amelyikre ez ne lenne igaz,..., csak a hülyék veszik be a független szöveget.

boborján20 2020.10.22. 22:58:55

@Tényelek: jani én bírlak téged, mékha köcsög is vagy!:))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.22. 23:54:48

@boborján20: Mindkettő megokosodott. Szemben a gecivel, aki elbutult. Különböző életutak vannak. A Heller nem volt különösebben rokonszenves, de jókat mondott. Még a fideSSfasszopók is csak azt tudták felhozni ellene, hogy öreg. Könyörgöm milyen legyen 90 évesen? :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.22. 23:56:40

@Tényelek: "nem volt ce besorolása"

Ha, azok nem futsalos hülyegyerekek voltak, nem tudták őket átvágni a kínaiak. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.23. 00:03:54

@Tényelek: "Ábrándozik a buzi?"

Nem tudom, ábrándozol-e, nem tudom miről ábrándozol, de nem akarom tudni, az kurvaélet. :))

6.Lenin 2020.10.23. 09:06:32

@boborján20:

már nem buherálod a profilom? Látom irigykedsz, de tőled is megkérdezhetem, hogy kinek is szeretnél megfelelni? A hozzád hasonló bunkóknak?
Szerintem az is hülye akik téged meg a szarrakás macskát komolyan veszi. Ti csak ebből éltek. Én leszarlak benneteket.

cicmen 2020.10.23. 09:34:33

@Tényelek: Nem létezik sehol a világon olyan médiaszereplő, amelyikre ez ne lenne igaz,..., csak a hülyék veszik be a független szöveget.................................

Ne hazuggyál, mert rengeteg független újságíró létezik, csak sajnos egyre fogynak, mert belépnek a DK-ba! :DDDDDDDDDD

6.Lenin 2020.10.23. 09:41:05

@cicmen:

Szerintem akkor válnak igazán függetlenné amikor belépnek a DK-ba. A politikusok is akkor lesznek igazán európai magyarok, amikor DK-t erősítik.
Akkor lesz az egyetlen fegyverük a tisztesség (Feri testvér szerint)

Őket még az áram se rázza meg, főleg, ha lopják.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.23. 09:45:02

364,75 forint az Euró. Mészaros Viktor szerint a kormánynak le kell mondania.

2020.10.23. 10:07:31

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Pl., hogy 2006-ban semmilyen rendőri túlkapás, erőszakos cselekmény nem volt Magyarországon, azt csak a Fidesz találta ki, hogy lejárassa az országot.

2020.10.23. 10:15:04

@6.Lenin:
Hol vannak már a régi szép hofis idők?
Kihazánkban nem lop senki,......, áramot.

Persze mi meg irigyek vagyunk, pedig ha utánanézne valaki, akkor tudná, hogy milyen nehéz a bányászélet.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.23. 13:37:59

@Tényelek: Ilyen híreket én nem hallottam.

Olyat viszont igen, hogy a gazdád lett a leggazdagabb magyar, miközben az ország a legszegényebb lett.

nincs1agy 2020.10.23. 14:13:53

Donáth kacsát valszeg saját párttársai fúrják. Előbb az a kínos videó, most meg Ceglédi (nem a büntetett előéletű DK-s zugügyvéd) havi 865 ezres alkalmazásának kiszivárgása.

Ájjdekellemeten..:))

www.youtube.com/watch?v=xAUIbtxp0yo

/0:20/

2020.10.23. 14:28:10

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Pedig azzal turnézott nyugaton évekig, végigjárta az egyetemeket is, hogy elmagyarázza, azok csak beállított jelenetek, nem történtek meg.
Ha valóban nem hallott róla és nem Feri adta önnek utasításba, akkor elképzelhetetlenül tájékozatlan.

boborján20 2020.10.23. 14:44:51

@6.Lenin: vidékisuttyó, nem babrálom a profilodat, me nincs hozzá képességem, és ráadásul a szart nem szoktam piszkálni.

remélem világos voltam, te sötét fityeszmunkásőr!:)))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.23. 14:46:07

@Tényelek: "azzal turnézott nyugaton évekig, végigjárta az egyetemeket"

Ki? Ondó Viktor gazdád? A tolvajlás mellett erre már nem maradhatott ideje. Neked elmentek otthonról, fideSSfasszopó. :))

boborján20 2020.10.23. 14:47:38

@Tényelek: jani a perverz dolgaidat a négyfalközött csinájjad, ne itt!

remélem nem osztódtál, me az durva lenne, ha belőled lenne több is!:)))

2020.10.23. 14:50:42

@nincs1agy:
A Jobbik meg az LMP közös videóban emlékezett meg 56-ról a szemkilövető Gyurcsánnyal,.., az sem semmi.
A román Fegyőr meg a magyar szabadságról hadovált, miközben a magyar nemzet felszámolásán dolgozik,...,
Ezek legalább annyira kinosak.

boborján20 2020.10.23. 14:54:24

@Tényelek:

a csutigeci meg együtt ünnepel a kágébésputinnal!

ez még kínosabb fityeszork!:)))

bumburnyák20 2020.10.23. 15:00:26

senki nem cop úty arabfaszot mind mi 20asok
és esz nem kinos me élvezük ha belénk élvezznek

boborján20 2020.10.23. 15:13:01

@bumburnyák20:

ma ilyen kedves kedvem van, ezé megkérdezlek, hogy ez mire jó, amit te és néhány fityeszes félkegyelmű csináltok itt is?

tényleg érdekelne, hogy miért csinálod ezt?!

2020.10.23. 15:14:37

@boborján20:
Merkelre gondol, aki évente átlagban hét alkalommal tárgyal Putyinnal?

boborján20 2020.10.23. 15:16:57

@Tényelek: jani, a 2019-es hetet sorold lécci fel!

csak a dátumokat kérem, semmi mást.

várom válaszod:)))

2020.10.23. 15:19:08

@boborján20:
Mondjuk az önhöz hasonló félkegyelműek jelenléte is némi magyarázatra szorul, mert önók liberálbolsi oldalon vannak és pont azt járatják le,.., ebben még annyi logikát sem látok, mint a másik oldaléban.

6.Lenin 2020.10.23. 15:22:50

@boborján20:

Akkor azon a poszton miért a te hozzászólásod után nekem számol új hsz-t?

Te miért is játszod itt a tök bunkót? Tényleg az lennél? Mondjuk ezt elhiszem neked, mivel még értelmes hsz-t nem produkáltál, de szívesen játszod a bunkót.

boborján20 2020.10.23. 15:24:01

@Tényelek: "mert önók liberálbolsi oldalon vannak"

jani cimbi, ez mi a fasz vot? nem vagy magyar, vagy köhög a fordító progrom leningrádban a gyáratokban?:)))

2020.10.23. 15:25:55

@boborján20:
2019-ben szerintem több volt, mert csak az Északi áramlattal kapcsolatban tárgyaltak négyszer és a Krimről háromszor,..., szerintem a Mercedes gyár avatoja is az előző évben volt.
Bogarásszon, ...., amikor Lukasenkot jófiúnak minősitették, hat tárgyalásuk volt Minszkben abban az évben.
De szerintem ön is tudja, hogy idióta propagandát tol.

2020.10.23. 15:28:27

@boborján20:
Ez egy pontos helymeghatározás volt a részemről, mi vele a gond?

boborján20 2020.10.23. 15:29:48

@6.Lenin: munkásőr, ha azt mondom, hogy nem én voltam, akkor az neked nem elég?

a csutigeciistened életére esküszöm:)))

nincs1agy 2020.10.23. 15:30:49

@Tényelek:

Hol voltak pl. a rendőri azonosítószámok? Gyurcsány eltűnt szakdolijában? :)

6.Lenin 2020.10.23. 15:35:12

Hú! Milliók tüntetnek az MTVA székház előtt. Ezek mekkora pöcsök, édes istenem.
56 emlékünnepén ezek a hazaáruló pöcsök lihegnek bele az őszi levegőbe, még jobban szennyezve azt.

boborján20 2020.10.23. 15:48:28

@nincs1agy: és hova tűnt a 300csilliárdból vett 16000 horkolásgátló?;)

boborján20 2020.10.23. 15:49:52

@6.Lenin: munkásőr, neked az rendben van, hogy ez a moslék fityeszhazugsággyár 120csilliárdba kerül?!

hogy baszodnál meg te szardarab!

6.Lenin 2020.10.23. 15:55:22

@boborján20:

Minden esetben többet ér, mint a hozzád hasonló férgekre költött néhány Ft-is.
Csak kár, hogy nem lehet kiszűrni, hogy az ilyen hozzád hasonló szardarabok is élvezhessék, hogy most jól megy az országnak. Ha te is többet néznéd az MTVA műsorait, nem lennél ekkora bunkó.

boborján20 2020.10.23. 15:58:56

@6.Lenin: most jól megy az országnak?

nézzé má az eredményjelzőtáblára, te szerencsétlen krumplisnerjobbágy!

6.Lenin 2020.10.23. 16:06:53

@boborján20:

Milyen jelzőtáblára te barom. Én a saját, és a környezetem életére nézek, és ott igen is jól állnak a dolgok. A te nyomorult szar életed meg kit érdekel, te mindig is egy nyomorult szardarab leszel, B+.

6.Lenin 2020.10.23. 16:22:51

@boborján20:

Már 100x idekopiztad. Te ilyeneken szórakozol? Nem kell már bizonyítanod, hogy mekkora barom vagy, azt próbáld már 1x, hogy van benned némi értelem is. Az nem megy már? Ilyeneket tárolsz magadnak?
Baszki, beszarok rajtatok.

boborján20 2020.10.23. 16:31:50

@6.Lenin: munkásőr, 10 véletlenül kiválasztott témában 8-ban megeszlek.

az a szerencséd te fityeszestorzó, hogy van internet. ha nem lenne, akkor még trágyának se szórnának ki, me akkora szardarab vagy.

zenéd van cigány? nesze egy!:)))

www.youtube.com/watch?v=PtCTWn6HCSI

6.Lenin 2020.10.23. 16:40:48

Ez már tényleg beszarás..

„Hazudtunk éjjel, hazudtunk nappal, minden hullámhosszon” című beszédet olvasta fel, ami 1956. október 30-án hangzott el a Kossuth Rádióban."

www.atv.hu/belfold/20201023-csakanyi-eszter-az-mtva-nal-olvasott-fel-egy-56-os-beszedet

Gondolom Gyurcsány megtapsolta ezt a beszédet. Ezek tényleg ilyen hülyék?
Ezek a barom komcsik a büdös életben nem fognak megváltozni.

6.Lenin 2020.10.23. 16:44:22

@boborján20:

Eszed a saját szarodat, seggfej. Van internet, persze, de a linket csak tárolod, te fasz, ahol eléred ezeket a baromságokat.

Hoppá, most kapcsolok miért is lehetsz ilyen hülye, tele a zagyad ilyen baromságokkal, és értelmes dolgoknak már nem jut még egy pici hely sem.
Hogy te mekkora köcsög vagy.

boborján20 2020.10.23. 16:53:33

@6.Lenin: munkásőr kezdesz össze-visszabeszélni.

ember, a szar életedet ne rajtam verd le!

velem ellentétben, te nem köcsög vagy, me az valmiféle minőség lenne, hanem egy moslékszar vagy, akit még a felcsútidisznóhizlaldából is kiszarnak!:)))

és basszus belőled és még 2misi mocsingból áll a fityeszmaffia!

el fogtok porladni, hidd el!:)))

6.Lenin 2020.10.23. 17:03:15

@boborján20:

Miből gondolod, hogy engem ilyenek érdekelnek? Te tényleg egy köcsög vagy.
Már ezerszer leírtam, hogy én azért támogatom JELENLEG a Fideszt mert a többi párt pont olyan barmokból áll, mint te is vagy. Ha lenne jobb, azokat támogatnám.
A JELENLEGI körülmények közt nincs jobb a Fidesznél, ahol meg tudom oldani a SAJÁT életem, és a családomét.
Nagy ívben leszarom az olyan nyomorultakat, mint te is vagy.

Az ország szempontjából is a lehető legjobb jelenleg a Fidesz, mint a sok primitív hazaáruló gazember.
Fel tudod ezeket fogni a primitív agyaddal?

Engem azok érdekelnének, akik jobbat tudnának az országnak, és nekem is nyújtani, a hülyeségre csak neked van szükséged, mert azt hiszed, hogy érsz valamit. Tévedsz ebben, semmit sem érsz.

6.Lenin 2020.10.23. 17:09:25

@boborján20:

Te szeretnél bárkit is, bármiben megenni? Tényleg?
Ez pontosan fedi azt a tételt, hogy a legnagyobb önbizalmuk a hülyéknek van.

boborján20 2020.10.23. 17:21:21

@6.Lenin:

baszod munkásőr, te tényleg kibaszott sötét vagy!

most az egyszer egyetértek a csutigecigazdáddal, ahogy olvasgatlak.

remélem a svédmóccer az olyan selejteket, mint te, leszedálja!:)))

Philip F. Queeg 2020.10.23. 17:27:42

@boborján20:

:))))))))))))))

Mi a fasz? Mi ez a 8? Eddig mindenki 10/7 - re ettél meg. Elvégeztél valami OKJ-s tanfolyamot?

boborján20 2020.10.23. 17:30:31

@Philip F. Queeg: baszod, szerinted lenin normális?

mék vissza is foktam magam, me mondhattam volna 10/9-et:)))

Philip F. Queeg 2020.10.23. 17:34:36

@boborján20:

Te is a blogföld ámokfutói közé tartozol, úgyhogy részedről más normalitását számon kérni elég képmutató dolog.
:)))))

boborján20 2020.10.23. 17:34:58

@Philip F. Queeg: te egyébként szerelmes vagy belém?

me csak akkor látlak, mikor én kommentelek.

vagy paranomijás vagyok?:)))

www.youtube.com/watch?v=6epzmRZk6UU&list=RD6epzmRZk6UU&index=1

boborján20 2020.10.23. 17:37:40

@Philip F. Queeg: te hova tartozol barátom?

csak nem a nerbe?;)

ember, téged 10/9-re saccollak!:)))

Philip F. Queeg 2020.10.23. 17:38:59

@boborján20:

Itt a B1-en elég nehéz elkerülni téged és a marhaságaidat.

:)))))))

Philip F. Queeg 2020.10.23. 17:41:00

@boborján20:

:DDDDDDDDDDDDD

Ugyan taga! Egy egyszerű érdi proli vagy, mint földid, az Alekosz. Ő is megesz mindenki 10/9-re, plusz ő még 007-es ügynök is.....vagyis ne fáraszd magad. A gyíkon ilyenkor már körberöhögtek volna.
:))))

boborján20 2020.10.23. 17:43:37

@Philip F. Queeg:

na, nem vagy te ennyire fasz, hogy két értelmes mondatot nem tucc kiszarni magadból!:)

még egyszer kérdezem, te hova tartozol?!

u.i.: vigyázz, me ebből 10/10 lesz, pedig bírlak:)))

Árpádsávos SZFE 2020.10.23. 17:43:55

Tünti, tünti..a libsi hiszti..

6.Lenin 2020.10.23. 17:44:19

@boborján20:

Látod boborján mekkora barom vagy? Mások halálát kívánod, mert azt hiszed, hogy attól te egy picit is okosabb lehetsz.

Felőlem annyit élsz, és ott, ahol csak neked jólesik, mert szart se érsz, semmi befolyásod nem volt, nincs, és remélem nem is lesz az én életemre, Kit érdekel, hogy itt, és mennyi kenyeret zabálsz meg hetente.
A hülyék önbizalmával böfögsz a világba.

boborján20 2020.10.23. 17:46:41

@Árpádsávos SZFE:

Árpádsávos SZFE
0 bejegyzést írt és 0 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.

boborján20 2020.10.23. 17:48:19

@6.Lenin: munkásőr, mindig eszt gondoltam rólad.

"A hülyék önbizalmával böfögsz a világba."

mégegyszer mondom, hogy bármilyen témában megeszlek:)))

Philip F. Queeg 2020.10.23. 17:48:58

@boborján20:

Most felvételizem a NER-be. Nem könnyű ez a lovagképző, de menni fog. Később majd megveszem Érd-Alsót és építtetek neked egy stadiont, amiben lesz egy kis sportcsarnok, ahol megmérkőzhetsz a kihívókkal a 10/10-es könnyűsúlyú címedért.

Stadiongondnoknak meg felveszem az Alekoszt.
:)))))

Árpádsávos SZFE 2020.10.23. 17:50:55

@boborján20: Fúha, most aztán lebuktattál Sherlock..:))

boborján20 2020.10.23. 17:52:56

@Árpádsávos SZFE: én?

szép mék lehecc nercigány!:)))

6.Lenin 2020.10.23. 17:54:58

@boborján20:

Te mi a faszért igazolod ezt 1000x? Írtam már, hogy ezt a kezdetektől tudom rólad, hogy egy barom vagy.
Most is.

"mégegyszer mondom, hogy bármilyen témában megeszlek:))) "

Köcsög, kit érdekel, hogy te mit KÉPZELsZ magadról? Engem, és gondolom másokat is az érdekelhet, amit bemutatsz magadról.
Én a helyedben azzal 1x sem dicsekednék, amit itt már évek óta produkálsz.
Ha lenne kutyám még az is kiröhögne.

boborján20 2020.10.23. 17:56:58

@Philip F. Queeg: cica, szerinted vicces amit tol a fityeszvajdád?

te neked teccik ez a mai magyarország?

u.i.: leszarlak messiről, de belőled többet néztem ki.

és ez nem buzulás, tényleg többet néztem ki belőled;)

boborján20 2020.10.23. 17:59:10

@6.Lenin: fityeszkutya még beléd rúgni sincs kedvem!

munkásőr, csóváld a farkad, te impotens fityesztrágya!:)))

Philip F. Queeg 2020.10.23. 18:04:58

@boborján20:

:DDDDDD

Tudod mi az igazán vicces? A vicces az, hogy az ellenzék tele van hozzád hasonló 10/10-es szakértőkkel, szakemberekkel, tudósokkal és zsenikkel, és közben ezt a pocakos cigánygyereket nem tudjátok leváltani. Miért nem megy? Mi hiányzik?
Miért választott Érd fideszes országgyűlési képviselőt 2018-ban?
Miért nem sikerült a BAZ megyei 6.-os választókörzetben, ahol rasszista, antiszemita emberek élnek, nyerni az összefogásnak egy rasszista és antiszemita jelölt indításával?
:)))))))

boborján20 2020.10.23. 18:08:23

@6.Lenin: látod nigger, van értelmes éned is, mékha titkolod is!

zenét szoktál hallgatni, vagy csak a holdat ugatod?:)))

www.youtube.com/watch?v=Y_DWWE3cjgg&list=RDY_DWWE3cjgg&start_radio=1

boborján20 2020.10.23. 18:15:03

@Philip F. Queeg:

haver, én nem értek a focihoz, a járványhoz, az erőművekhez, stb.

te, és a csutigazdátok mindenhez értetek. én vágom, hogy sok mindenben végem van, ti aszt hiszitek, hogy ti vagytok a nonpluszultrák!

te kinek hazudozol retek? szerinted ez jó amerre a csúti és bandája viszi az országot?

u.i.: tényleg érdekel a véleményed.

Philip F. Queeg 2020.10.23. 18:25:03

@boborján20:

:))

Baszki....A végén még kiderül, hogy 10/1-es vagy és Alekosz unokatestvére....

Amúgy meg minden kurva jó Angelo! (Érted, ugye?)

És mi a pacipéniszért nem vagy az SZFE tüntetésen? Miért csak 5 ezren vagytok kint? Már megint csak "fotelforradalmárkodtok"? Hadházi miért csak pár száz emberrel bohóckodik a tévészékháznál? Miért nem vesztek már neki egy bazinagy tévét a Tescoban?
A faszért várjátok már 10 éve, hogy a minidiktátor átadja nektek a kormánykereket?
A diktatúra megdöntését is a Fidesz csinálja meg helyettetek?

:))

boborján20 2020.10.23. 18:30:28

@Philip F. Queeg:

filip, te miért nem vagy kint??? te szereted, ha jobbágy vagy?!

u.i.: ezt az alekosz tárgyat engedd el, me leszarom, hogy érdi acsóka.

szálasi is magyar volt, de őt is leszarom, meg a fityeszes csürhét is.

remélem zöd votam!:))

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.10.23. 18:37:40

@boborján20: bobolysza te nem vagy zöd, te 1 valódi 10-es 20-as szivárvány vagy aki a rózsaszín ánuszával hirdeti magát

Philip F. Queeg 2020.10.23. 18:39:15

@boborján20:

:))))

Látod, hogy mennyire 10/1-es vagy?
Egy fityeszes mit keressen ott?

Miért nem adsz tanácsokat Hadházinak - aki a BAZ megyei bukta másnapján felnyomja és bemószerolja az Összefogás vezetőit - arról, hogy ez nem demokrata, hanem NER tempó?
Miért nem adsz továbbképzést Fegyőrnek ezért:
coub.com/view/13suus

Legközelebb indítsátok valahol a földidet, az Alekoszt, ilyen eredményeket ő is elér a 10/10-esek között.

:)

boborján20 2020.10.23. 18:42:52

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

bakker, szójá má a tartótisztednek ott leningrádban, hogy a lekutolsó szoftvert dobják nektek, me így beégsz nigger!:)))

boborján20 2020.10.23. 18:44:51

@Philip F. Queeg: filip, téged hol kéne elindítani?

nem folytatom, me nem....

:)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.23. 18:44:53

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "a rózsaszín ánuszával hirdeti magát"

Még a vágyálmaid is visszataszítóak, fideSSfasszopó. :))

boborján20 2020.10.23. 19:02:18

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

ezek bakker seggbekúrják egymást, de előadják a papicölibátust!

szétröhögöm rajtuk magamat:)))

a kereszténymagyarnál nincs nagyobb képmutató rohadék!
talán, ha egy névben kellene összefoglalni a moslék lelkét, akkor csak annyit mondanék, hogy a moslékfelcsútidisznóorbán remélem pusztul.

boborján20 2020.10.23. 19:04:49

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

és ez az aberrált köcsög, még büszke is a nyomorult életére!

BROÁF!

alöksz róz 2020.10.23. 19:22:19

@boborján20: "munkásőr, 10 véletlenül kiválasztott témában 8-ban megeszlek." - :DDDDD

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.10.23. 19:32:46

@alöksz róz: Nincs összesen 8 téma, amihez értenél, FideSSfasszopó. :))

boborján20 2020.10.23. 19:33:18

@alöksz róz: mivan rőzse, te vagy a munkásőr apukája?

ja téged másnaposan is mekeszlek:))

boborján20 2020.10.23. 19:35:02

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

hallod, ha a nerszolgámat alázod, akkor engem bántasz!

és én nagyon érzékeny ember vagyok:)))

alöksz róz 2020.10.23. 19:45:53

@boborján20: hát persze. és van egy bugatti veyronod is, csak pont nincs kedved megmutatni.
:D

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.10.23. 19:58:25

@alöksz róz: ezt a szerencsétlen tagát a rossz végin metélte meg a rabbija, mert ennyire ostobén nem lehet születni
csak azt nem értem hogyan fér be az ólba a fellali a madza és az oldalkocsis melle a bugyati
nekitámasztja?

boborján20 2020.10.23. 20:01:49

@alöksz róz: nercigány nem érzed, hogy gáz amit toltok?
itt a vége, ennyi vot! tízév habzsidözsi, de mikor gáz van, akkor sprickoltok, mint a csótányok!

:)

boborján20 2020.10.23. 20:04:12

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

bazdmeg, aki értelmes itt, az csak röhög rajtad.

ha nemsokára vége lesz a csutivajdád fos rendszerének, akko úgy el fogsz tűnni, mint a pinty:))

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.10.23. 20:06:36

@boborján20: tanulj új szavakat, mert ez a 20 amit használsz uncsi

6.Lenin 2020.10.23. 20:12:54

A mai forradalom érdeklődés hiányában elmaradt. Köcsögök, majd legközelebb, talán.
Most pediglen mehettek a 3,14+ tea oroszul-ba.
Holnap is lesz nap. és ti maradtatok annak, amik eddig is voltatok.

Én se búsulok, ti se, ez van.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.10.23. 20:17:43

ez a faszozó ondós segg már megint a taga helyett válaszolt
meglepő

boborján20 2020.10.23. 20:19:56

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

neked az kettő is, amit nap-nap után hallasz!

a csútigeciazisten:)

na takarodjál a moslékkurvaanyádba fityeszork!

2020.10.23. 20:22:26

@boborján20:
Emnél már csak az durvább, ha heteroszexuális is,..., na mondjuk, ha még fehér is, az meg a pofátlanság csúcsa.

boborján20 2020.10.23. 20:22:44

@6.Lenin: na befutott a háromperhármas!

munkásőr, inkább annak örülj, hogy nem akasztottunk fel azé, amit 45-től 90-ig csináltatok!

én és mi, miért vagyunk ilyen rendes libsik? nem értem:)))

6.Lenin 2020.10.23. 20:25:02

Sajnálattal közöljük, hogy a lófasztimádó mai napra tervezett felemás korláton bemutatandó, lélegzetelállító mutatványa elmaradt.
Pedig a jelenlévők közül néhányan majdnem rosszul lettek a várakozás izgalmában, de kiderült, hogy nem is arra izgultak fel, hanem Lottyadt Matild téli bugyi nélkül sétált az MTVA épülete előtt, de ettől csak egy fiatal srácnak tört el a csuklója recskázás közben. A helyszínen sikerült ellátni, a baját. Kicsit sírt, de túléli.

Kedves ellenzéki , köcsög polgártársaink, ez nem a ti napotok volt. Baszni rá. Hátha jövő nyáron lesz meleg is, mehettek majd kutyát sétáltatni. Jó éjt nektek.

boborján20 2020.10.23. 20:25:03

@Tényelek: meséjj köcsög, mit szósz ferechez!?

egy normális köztetek, de be fogjátok darálni, az fiksz!

a kurvaanyádat moslék pedofil állat fityeszes köcsög!:)))

boborján20 2020.10.23. 20:29:09

@6.Lenin: bakker, neked a halál mekváltás lesz, az fiksz. amennyi gyűlölet van benned.

u.i.: milyen virágot szarjak a sírodra munkásőr, meséjj!:))))

6.Lenin 2020.10.23. 20:43:48

@boborján20:

Kösz, hogy szóltál, már majdnem halálra röhögtem magam a balfaszságaitokon. az utolsó pillanatban sikerült picit visszafogni magam. Most csak könnyezem a röhögéstől, de remélem reggeli elmúlik.

Soha ebben a kurva életben nem irigyeltelek, de most aztán tuti, hogy nem. Volt néhány érdekes kívánságom az életben, de nem emléxem, hogy szerettem volna valaha is akkora balfasz lenni, mint te. Kínomban 10 kexből 8-at megettem, a többit az asszony elvette, mert szerinte lefekvés előtt nem szabad ennyit zabálni, hiába követeltem, ma ünnep van, meg a boborján20 is megeszik 10-ből 8-at, igaz arra nem tudtam válaszolni, hogy miből, de baszni rá, ha szereti egye.

6.Lenin 2020.10.23. 20:52:18

Örömmel tudatom eme nagyívű poszt olvasóival, és hozzászólóival, hogy mára ezzel a boborján20 nevezetű fasszal a társalgást, meguntam. Talán, majd máskor.

További sikeres, és talán (bár ez meglepne) értelmes szórakozást kívánok.

Jó8!
Mindenkinek.

boborján20 2020.10.23. 20:53:01

@6.Lenin: vidéki cigány, gondolom ez neked is gáz volt, amit előadtál.

milyen érzés, hogy a halálod közelében, egy moslék szar vagy( persze úgy könnyű, hogy mindig egy moslék szar voltál), aki a csutigecigazdáját szolgálja.

nigger, egyet megígérek.

a moslék gazdád temetésén levizelem a sírt a nevedben, me addigra rájössz!:)))

2020.10.23. 20:58:02

@boborján20:
Nem derül ki, hogy kire gondol,..., lehetne magyarul,..., de lehet h€ber is, a lényeg, hogy legyen benne némi értelem!

nincs1itt 2020.10.23. 20:59:35

@6.Lenin: mint láthatjuk, nem te erőlködsz... vologya, vologya...

nincs1itt 2020.10.23. 21:02:33

@Tényelek: jááánoska, légy olyan kedves és hivatkozásként biggyeszd már ide a cseho.-ban 12000 lélegeztetésre szoruló beteget említő hírt. ha nem megy, akkor megint hazudtál.

boborján20 2020.10.23. 21:03:56

@Tényelek: ferenc pápa.

eszt érted fogyatékos fityeszszar?

veled ellentétben, én itt születtem, és itt adózok 30 éve.

valószínű eszt nem érted bozgor;)

nincs1agy 2020.10.23. 21:05:12

Havi 860 fixszel, ma az ember könnyen viccel..Ugye szőke szakáll..?:)

boborján20 2020.10.23. 21:05:13

@nincs1itt: jani permanensen hazudick, ahogy a gazdája, a csútigeci!:))

boborján20 2020.10.23. 21:06:45

@nincs1agy: mi van fityeszcigány, ma mit loptál?:)))

nincs1itt 2020.10.23. 21:08:38

@nincs1agy: mi van agyatlan? megcsapott a tablettás bor?

2020.10.23. 21:11:20

@nincs1itt:
Pontosan megegyezik a korházi kezelésekre szorulók száma a légzéssegítésre szorulók számával.

boborján20 2020.10.23. 21:16:09

@Tényelek: mi van moslék fityeszcigány?:)))

nincs1itt 2020.10.23. 21:21:18

@Tényelek: jááánoska, megint megtaláltad anyád sütőrumját? okosra ittad magad? de holnap szorulni fogsz! amikor anyád észreveszi... na szóval mesélj még! hol van a link arról, hogy cseho.-ban 12000 ember szorul lélegeztetőgépes kezelésre?

2020.10.23. 21:22:53

@boborján20:
Szerintem a pápa csak fehér és keresztény, nem heteró, amit így együtt tartanak a liberálbolsevikok felszámolandó jelenségnek.

boborján20 2020.10.23. 21:24:49

@nincs1agy: mekkora egy fos lehecc cigány, ha csak arra telik, hogy elopd valakinek a nicknevéd és avatarját.

te vagy a fityesz rendszer kvinteszenciája.

megvetlek, és beléd rúgni sincs kedvem.

remélem nem vagy magyar.

2020.10.23. 21:26:03

@nincs1itt:
Szerintem ahhoz nagyon hülyének kell lenni, hogy valaki azt higgye, hogy a légzéssegítést nem géppel, hanem a beteg által kiválasztott ápolók szájból szájba végzik.

boborján20 2020.10.23. 21:27:10

@Tényelek: jani kis köcsög, te normális vagy?

komolyan kérdezem, semmi hácsószándék!

boborján20 2020.10.23. 21:29:19

@Tényelek: jani, remélem mikor szükséged lesz rá, akkor rákapcsol szíjjas a horkolásgátlóra!:))

bakker! minden fityeszes állat full hülye?

nincs1itt 2020.10.23. 21:30:52

@Tényelek: jááánoska, linket a 12000 csehről akik lélegeztető gépen vannak! a többit most mellőzd! eddig sem jött be, most mitől lenne jobb a troll-kézikönyv? szóval?! link? hivatkozás?

2020.10.23. 21:33:02

@boborján20:
Ha jól számolok, akkor ezt a központilag kiadott elemet csak ennél a cikknél, negyedszerre rakja be,..., ha ezt Gyuribá kiszúrja, nem lesz apanázs.

nincs1agy 2020.10.23. 21:34:02

@boborján20: @nincs1itt:

Hamar bevédtétek szőke szakáll urat..Donáth elvtársnő utasított k-vonalon? :))

nincs1itt 2020.10.23. 21:40:22

@nincs1agy: ööö, mit szerettél volna mondani? szedd össze magad ez nem a fidelitaszos bulika!

nincs1itt 2020.10.23. 21:41:20

@Tényelek: jááánoska, linket a 12000 csehről akik lélegeztetőgépen vannak!

boborján20 2020.10.23. 21:43:30

@Tényelek: jani baszod, te/ti öt éve nyomjátok a soros lemezt.
és te kérsz engem számon?

anyádat nem baszod telibe inkább?:)))

www.youtube.com/watch?v=OKBa16ejosE

boborján20 2020.10.23. 21:45:23

@nincs1agy: ember, én soha nem értettem az olyan moslék embereket, mint amilyen te is vagy.

neked ebben mi a jó? tényleg érdekel.

2020.10.23. 21:46:54

@nincs1itt:
Látom villogtatja a szellemi fogytékosságát,..., most megy V4 hiradóban, ,...., a légzéssegítésre már nincs elég gép a cseheknés, többen közös koszton vannak.,..., a gépen van, mmár nincs magánál, ott teljes funkció átvételre van szükség, szerencsére ilyenből sokkal kevesebb van, bármennyire szeretnék az önhöz hasonló barmok, hogy mindenki ilyen gépen legyen.

boborján20 2020.10.23. 21:52:13

@Tényelek: "Látom villogtatja a szellemi fogytékosságát,..., most megy V4 hiradóban, ,...., a légzéssegítésre már nincs elég gép a cseheknés,"

bakker jani, aki magyar az nem beszél így!

nincs1itt 2020.10.23. 21:53:11

@Tényelek: jááánoska, linket baz+! ne mellé dumálj, 12000 ember lélegeztetőgépen, ezt a linket másold már végre ide!

nincs1itt 2020.10.23. 21:57:50

@nincs1agy: mit akarsz ezzel mondani? csak nem azt, hogy a nemzeth(+y+sch) vejének kevesebb jut?

2020.10.23. 22:01:11

@nincs1itt:
Miért lenne mind lélegeztetőgépen, ami folyamatos, teljes légzés átvételt jelentene magyarul, idióta, de attól még mindegyiknek kellene légzéssegítésre gép,.., de nincs, mert azóta 15.000 kellene, kapkodnak, mint a kemotoxos légy, hogy beszerezzenek maguknak megfelelő mennyiséget,..., pedig még náluk is csak a vicc szintjén van a járvány.

boborján20 2020.10.23. 22:02:13

@nincs1itt: te most egy moslék tolvajjal dumálsz?:)

zenét szoktál bajorcigány? nesze hátha, vagy se;) (innen orbanisztánbúl:)

www.youtube.com/watch?v=xOzgft37uGY&list=RDxOzgft37uGY&start_radio=1

nincs1itt 2020.10.23. 22:04:01

@Tényelek: jááánoska, a linket 12000 csehről, akik lélegeztetőgépen vannak! ne idiótázz, linket, képet, újsághírt valamit tegyél már ide... hazudozol, gyökér magyar.

nincs1itt 2020.10.23. 22:08:25

@Tényelek: jááánoska, megfejtettelek! 14000+ fertőzést jelentettek. ezt kevered a lélegeztetőgép igénnyel! illetve hazudozol...

boborján20 2020.10.23. 22:17:38

@nincs1itt: ezek vagyunk mi! mi?:)))

te nem röhögsz rajtunk?:)))

2020.10.23. 22:20:12

@nincs1itt:
Olyanról kér linket, amit ha beüt a keresöbe, négymillió találat jön elö :-) ?
De szerintem az a gondja, amit már többször, többen próbáltunk önnek elmagyarázni, de az értelmi szintje miatt ez nem volt sikeres.
Megpróbálkozom egy dedósoknak való leegyszerűsítéssel.
Ha valaki éhes, akkor az késsel, villával, kanállal, tehát étkezési eszközökkel teszi ezt meg, de ez nem azt jelenti, hogy egész nap a szájában van a kanál, addig használják ezeket az eszközöket, amíg az éhesség ezt indokolja,...., van olyan is, akit etetnek, de szintén nem marad a villa a szájukban egész nap,..., vannak olyanok , akiket már csak infúzióval tudnak táplálni, ők már a rendszertől függnek.
A lényeg, hogy minden esetben kell eszköz rövidebb vagy hosszabb idöre, aki nincs magánál, ez folyamatos.

boborján20 2020.10.23. 22:21:53

@nincs1itt: szerintem ez jobb, vagy más.

ha valaha szeretted eszt a nyomorult országunkat, ami valamikor a tijéd is volt!:)))

na zene, me aszt nem kapod mek bajorban!:))))

www.youtube.com/watch?v=QCp7-6NQeKo&list=RDQCp7-6NQeKo&start_radio=1

2020.10.23. 22:22:12

@nincs1itt:
Nem, azt nyilatkozta az illetékes, hogy két nap alatt húszszázalékkal többen szorulnak kórházi kezelésre.

nincs1itt 2020.10.23. 22:23:36

@Tényelek: jááánoska, a linket egyet a 4 millióból, amiben fehéren, feketén áll, hogy 12000 cseh van lélegeztető gépen. a többit ne erőltesd, megint belebuktál a hazudozásba.

nincs1itt 2020.10.23. 22:26:46

@Tényelek: jáánoska, egyszerű ez, hazudozol, utána meg megpróbálod a szerény képességeiddel kidumálni. ennyi. ne erőlködj. 1 linket a 4 millióból, ahol 12000 lélegeztető gépre szoruló cseh szerepel. ennyi. ha nem megy, akkor kímélj meg a további ostoba mellébeszélésedtől.

boborján20 2020.10.23. 22:26:51

@Tényelek: jani, kis köcsög fityesznyikhaj, vesztésre állunk.

szopni fogtok! ahogy a moslék szar geci alakok szoktak.
ennyike.

2020.10.23. 22:27:13

@nincs1itt:
Ha már a dedós modszert sem képes felfogni,..., kifogytam az ötletekböl, hülyén fog meghalni.

nincs1itt 2020.10.23. 22:28:18

@boborján20: a minőség értékelhetetlen, egy szót nem érteni a szövegből, sajnos. de a bosszúm nem marad el: www.youtube.com/watch?v=G1A-YZiO0QU

nincs1itt 2020.10.23. 22:30:02

@Tényelek: jááánoska, hazudtál, ne beszélj mellé egy linket a 4 millióból, ami 12000 lélegeztetőgépen lévő csehről szól, hivatalos forrásból. ötleteid soha nem voltak. szóval, hol a link, hazug, buta magyar jobbágy?!

alöksz róz 2020.10.23. 22:30:06

@boborján20: "nem érzed, hogy gáz amit toltok?" - :DDD

csak olvasd vissza magad és kérdezd meg újra
hadd csodáljuk meg újra, milyen vastag bőrt bírtál növeszteni a pofádra

boborján20 2020.10.23. 22:32:46

@nincs1itt: pedig a hülyeség röhejes.

akárki vagy, akárhol élsz!

nigger, hó van nálatok?:)))

coub.com/view/1m122n

2020.10.23. 22:32:53

@nincs1itt:
Az, hogy mivel nyugtatja magát, hogy miért nem érti, nem az én problémám,..., szegény szülei .... !

nincs1itt 2020.10.23. 22:36:52

@Tényelek: jááánoska, belebuktál megint a hazudozásba, ne a szüleimet sajnáld. 12000 cseh lelégeztetőgépen, ezt a linket várom tőled, ostoba, hazug, magyar jobbágy!

nincs1itt 2020.10.23. 22:39:15

@boborján20: most meleg van, de az "évszázad" telét ígérik... hideg, durva sok hóval. magyarország nem egyenlő a fidióták, zajos makákóival! nézd meg ezt a félnótás, notórius hazudozó jáááánoskát... ő nem magyar, csak egy buta jobbágy.

boborján20 2020.10.23. 22:39:55

@nincs1itt: tudod mi a te veszted, hogy soha nem tucc elszakadni a nyomorult hazádtól!

ennyike.

amivel nem lenne aj, ha egy normális országba születtél volna.

persze, mingyá jön valaki, hogy mi nem vagyunk magyarok.

erre, eszt nézem:)))

www.youtube.com/watch?v=5UxjWISWslg

vagy

www.youtube.com/watch?v=8Btn0MAqfW0

nincs1itt 2020.10.23. 22:40:33

@boborján20: és ezt hallgasd meg! zöld? ez a srác, számítógépes segítség nélkül tolja, azt amit filmben csak azzal tudtak megoldani!!!
www.youtube.com/watch?v=o5zMupUOgQo

nincs1itt 2020.10.23. 22:48:18

@boborján20: a tököm ezekbe az uncsi, szürke japókba...

boborján20 2020.10.23. 22:50:04

@nincs1itt: piros az a szürke!

ja és meséjj!:))

nincs1itt 2020.10.23. 22:56:10

@boborján20: má' megint ezek a szerviz szökevény digó izék...

boborján20 2020.10.23. 22:59:52

@nincs1itt: és a pöcsödet letiltod cigánybájern, mikor jön az emoció?:)))

www.youtube.com/watch?v=OC3jWP-V8Nc

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.10.23. 23:02:07

visszakötötték a zinternetet a zárt osztályra vagy mi
itt tombol 2 ápolt

boborján20 2020.10.23. 23:05:18

@nincs1itt: cigány, te holnap nem melózol?
akkor mit májerkocc itt?:))

nincs1itt 2020.10.23. 23:05:23

@boborján20: ez is piros, de ez tud is valamit, nem macskazabáló de szép vagyok! csak ne használj!
youtu.be/d7Gszyz62e0?t=94

nincs1itt 2020.10.23. 23:05:55

@boborján20: de nem ám! itt bohóckodok.

boborján20 2020.10.23. 23:06:38

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

ketten vagytok? én aszt hittem, hogy egyedül vagy, me anyukád elengedett!:))

nincs1agy 2020.10.23. 23:09:10

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Csak egy..Önmagával beszélget hasadt tudatú ápoltként. Csak nehogy a főorvos úr rájöjjön, hogy lenyúlta a gépét..:)

boborján20 2020.10.23. 23:10:47

@nincs1itt: most nehogy aszt mond, hogy nálatok vágják a friccek a 11_23-at! ne má!

nincs1itt 2020.10.23. 23:12:01

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: rajtad kívül melyik a másik? vagy ketten vagytok a fejedben?

alöksz róz 2020.10.23. 23:12:52

itt szopkodja egymás faszát a két idióta... na de legalább láthattuk, milyen is a virtuális szex :-)

nincs1itt 2020.10.23. 23:12:59

@nincs1agy: éééés yeeeeesssss!!! megjött a második! baz+ fiúk, ti olyan hülyék vagytok, hogy megérdemeltek egy tapsot!

boborján20 2020.10.23. 23:14:59

@alöksz róz: rőzse, hajolj közelebb!:)))

nincs1itt 2020.10.23. 23:15:03

@alöksz róz: ezred/mikron megvan már? egyem szíved, nagy szemű babbal és chiantit innék rá! jááánoska(alias ténylek) beszaladt a f@szerdőbe, mindjárt hárman lesztek ketten? ne kukkolj, kicsi nyeretlen! majd egyszer próbáld meg nővel is! élővel!

alöksz róz 2020.10.24. 00:00:56

@nincs1itt: nekem eddig is megvolt, neked még mindig nincs :D

alöksz róz 2020.10.24. 00:01:30

még aszongya magáról h gépészmérnök :DDD