B1 blogcsalád



Orbán az Unió nyakára tette a kést

2020. szeptember 22. - nickgrabowszki

Az sem kizárt, hogy felbomlik az EU. Majd újjáalakul, de már Magyarország nélkül. ovi_7.jpg

A dolog ott kezdődött, hogy nyáron az uniós állam- és kormányfők, az Európai tanács elfogadta az EU következő hétéves költségvetését, plusz egy Covid-mentőcsomagot. Összesen majdnem 2000 milliárd eurónyi összegről döntöttek, de a Magyarországot képviselő Orbán Viktor csak úgy volt hajlandó hozzájárulni a döntéshez, ha az elosztandó pénzeket nem kötik ún. jogállami kritériumokhoz. Tehát nem lehet felfüggeszteni azok folyósítását, ha a Bizottság úgy látja,. 

  • ellopják őket;
  • valamelyik tagállam megpróbálja felszámolni a politikai pluralizmust (köznyelven: a demokráciát).

A nyári döntés után megoszlottak a vélemények atekintetben, sikerült-e megakadályozni a támogatások jogállamisági feltételekhez kötését.

  • Az Európai Bizottság és több tagállam vezetői az állították, ez bekerült a határozatba.
  • Mások, mint Orbán és Morawieczki lengyel miniszterelnök úgy látta, nem került bele.

Utóbbi véleményhez csatlakoztak az Európai Parlament többségi frakcióvezetői is, akik szerint tényleg nem került bele az antiliberális autokráciákat zsebüknél fogva féken tartani szándékozó passzus, viszont ők szorgalmazták, hogy kerüljön bele, mert az mégse lehet, hogy

  • a nyugat-európai választók pénzét egyszerűen ellopják;
  • az EU kiépülőben lévő diktatúrákat finanszírozzon.

Azt is közölték, hogy EP csak úgy hajlandó megszavazni a költségvetést és a Covid-paktumot, ha a jogállamisági kritérium belekerül. A szöveget ezzel a kiegészítéssel terjesztették a képviselők elé.

Mivel se a költségvetés, se a mentőcsomag nem tud életbe lépni EP hozzájárulása nélkül, a Parlamentnek döntő szava van a kérdésben. Ugyanakkor a nemzeti parlamentek hozzájárulása is szükséges, a magyar Fidesz és a lengyel PiS azzal zsarol, hogy nem ratifikálj a csomagot, ha kiegészítik a jogállamisági eljárás feltételével.

A megegyezések és kompromisszumok útján kell maradnunk, és végre kell hajtanunk a nyáron tető alá hozott grandiózus pénzügyi-költségvetési terveinket,

mondjon akármit is az Európai Parlament

- írta Orbán hétfőn a kormánylapban megjelent ideológiai iránymutatásban, amelyben megpróbálta végleg elhatárolni a "konzervatív" Keletet és a "liberális" Nyugattól:

A Nyugat elvesztette vonzerejét Közép-Európa szemében, a mi életberendezkedésünk pedig nem tűnik kívánatosnak a nyugatiak számára. Úgy kell az előttünk álló években egyben tartani Európát, hogy e történelmi tendencia megváltozására nem látszik esély.

Ők nem tudják ránk erőltetni az akaratukat,

mi pedig nem tudjuk átállítani az ő szellemi, intellektuális és politikai váltóikat. Meg kell találni az együttműködés módját ebben a patthelyzetben is, amíg Olaszországban el nem dől Európa jövője. Jobbra vagy balra. 

Olaszországban semmi nem dőlt el, vagy ha igen, akkor inkább balra (Salvini baloldali és jobbközép riválisai nyertek a tartományi választáson), de a Fidesz elnöke itt valójában azt szögezte le, hogy nem hajlandó engedni a pénzügyekben, még az Unió felbomlását is megkockáztatja.

Orbán és Morawieczki az ET-ben is megvétózhatja a javaslatot, amit viszont a holland parlament a kiegészítés nélkül nem hajlandó elfogadni.

Egyelőre úgy látszik, senki nem hajlandó engedni. Ilyenformán a patthelyzet tökéletes.

Kiválóan működik a fékek és ellensúlyok intézménye. Talán túl jól is. A helyzet erősen emlékeztet a lengyel rendi állam liberum vétójára, ahol nem jöhetett létre erős, az országot megvédeni képes központi hatalom, mert egyetlen nemes is megvétózhatta a szejm bármilyen döntését.

És meg is vétózta, aminek az eredménye az lett, hogy Lengyelország védtelen maradt, és többször is felosztották egymás között a környező nagyhatalmak.

Hogy mennyire hasonló a helyzet, és hogy mennyire nincs elképzelése sem senkinek, mit lehetne kezdeni az EU-val a "liberum veto" okozta jogi patthelyzet feloldására, azt az jelzi, hogy már nyilvánosan is arról beszélnek,

fel kellene oszlatni az Európai Uniót, és Lengyel-, valamint Magyarország nélkül újjáalakítani.

Először Mark Rutte holland kormányfő beszélt erről, mint drasztikus és radikális, elkerülni kívánt utolsó lehetőségről, de a terv már az asztalon (és a nyilvánosság előtt) van.

Orbán ezt már a idézett okfejtésében úgy értékelte, hogy 

Hollandia ugyan látványosan távolodik az Európai Uniótól, helyzete egyre inkább emlékeztet a kilépés előtti Angliáéra, de egyelőre sikerül őket bent tartani.

Pedig a Rutte-terv nem csupán Hollandiáról szól: ők biztosan nem lépnek ki az Unióból egyedül, csak ha velük tart Belgium, Luxemburg, Dánia, Svéd- és Finnország, továbbá esetleg a baltiak és a mediterránok is.

Mindenki egy oldalon áll ugyanis - kivéve az antiliberálisokat. 

Mert jelenlegi uniós jog szerint az autokráciákat nem lehet kizárni az államszövetségből, jogilag az az egyetlen tiszta megoldás, ami feloldhatja a patthelyzetet, hogy mindenki más kilépne, és a korrupt autokraták uralta államokat nem vennék fel az új szervezetbe.

Gyakorlatilag Nyugat-Európa kilépne az egykor általa létrehozott államszövetségből.

Most itt tartunk. A németek és a franciák kezében a döntés: melléállnak-e a kilépési-újjáalakítási tervnek, vagy megkockáztatják, hogy a többiek nélkülük lépnek ki.

  • Az utóbbi eset eredménye egy államokra bomlott, szétforgácsolódott Európa.
  • Az előbbi esetnek viszont megvan az az előnye. hogy - ha mindenki nem is csatakozik - egy 20+ országból álló konföderáció lehetne az új EU.

Ami erősebb lehetne, mint valaha, mert bár elveszítene 50 millió embert, nem bénítaná meg 1-2 diktátorhajlamú vezető.

Alighanem ebben az esetben létrejönne egy kelet-európai illiberális államszövetség, a Balti-tengertől a Balkánig. Magyar- és Lengyelország, valamint Szerbia részvétele biztos, a többieké, Csehországé, Szlovákiáé, Horvátországé, Bulgáriáé és Romániáé viszont legalábbis kérdéses: ők lehet, hogy inkább Nyugat-Európát és a pénzügyi támogatásokat választanák.

Az új EU-ból kimaradók, mint Magyarország számára ugyan a pénzügyi csőd borítékolható lenne (nincs vámszövetség, se az áruk és szolgáltatások, se a tőke és munka szabad áramlása, se brüsszeli támogatások), de legalább nem kellene finomkodni tovább, és lehetne úgy viselkedni, ahogy pl. Lukasenka teszi, a látszatra se adva.

A helyzet annyira komoly, hogy még Orbán is akként kezeli, és még a budapesti ESZK-döntőt is kihagyja, hogy részt vehessen a rendkívüli uniós csúcson.

Az akadémikusnak és folyamatosnak tűnő vitáknak ez most a tétje: a napokban eldőlhet, egyben marad-e az Európai Unió, és ha nem, akkor hányfelé szakad.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9316210476

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2020.09.22. 17:05:25

Érdekes demokráciafelfogás az, ahol kizárják a liberálisok azokat az országokat, akik nem az ő egyházukhoz tartozik.
Ha jön egy fordulat és a jobbosok kerülnek többségbe, akkor a liberálbolsi vezetésű országokat, majd ha a zőldek állnak jobban, akkor jobbos-libsi repül?
A buzi holland megint csak izmozik, mert közelednek a választások, egy kilépés több évig tart, az államalkítás megint.
Öt-tíz év mire megcsinálják, akkorra meg már legalább három kalifátus lesz Európában, közülük egy Hollandia területén, akkor már el lesznek foglalva a saját polgárháborújukkal, jobb is, ha kimaradunk belőle,..., de nem fogunk.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.09.22. 17:25:22

@Tényelek: a libernyákok perverzióját ép értékrendű emberek fel nem foghatják, ne próbálj logikát keresni a hülyeségeik között

index.hu/kulfold/2020/09/01/charlie_hebdo_karikatura_mohamed_per/

2020.09.22. 17:42:33

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Abban azért nem reménykedem :-)
A Csárlisok viszont, szerintem sem tudják elképzelni, hogy listán vannak és a családjukkal együtt lefejezik őket legkésőbb 20 éven belül, csak most nem a "felvilágosúlt" jakobinusok, hanem a muszlimok lesznek a végrehajtók,..., és ennek nem lesz vége a gyaurók szempontjából csak, ha mindenki elfogy közülük, a szülőképes nőket kivéve, ők szexrabszolgák lesznek.

nincs1itt 2020.09.22. 17:49:50

@Tényelek: jáááánoska, ez nem monopoly képzelt "ellenfelekkel"! ne szólj bele olyasmibe (bár ez szokásod), amiről lövésed sincs. ideje lenne kizárni mo.-ot és lengyelo.-ot, meglátjuk mire jutnak eu pénzek nélkül... ja, és akkor igen gyorsan költöznének a rohadtmocskos multik, oda, ami még eu. életveszélyes hintapolitikát játszik o.v. és ezt érzi is, mert inkább az eu megbeszélés mint egy fodbalmeccs?!
a kétsebességes eu-ról, mint lehetséges megoldásról ne is essen szó. mert az tényleg megalázó, de megküzdött érte a csútirámszesz, a hozzád hasonló ostoba, magyar jobbágyok meg megszokták... kicsit fogtok soroslibsibolsizni, de megszokjátok a még nagyobb nyomort o.v. dicsőségére.

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.09.22. 18:01:36

"Az sem kizárt, hogy felbomlik az EU."

Hát az valóban nem kizárt, hogy egyszer felbomlik, a Római birodalom sem tartott örökké.

"Majd újjáalakul, de már Magyarország nélkül."

Ti mivel lövitek magatokat? Az írás alapján elég ütős cucc lehet...

Egyébként KEDD

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.09.22. 18:03:08

@nincs1itt: "ideje lenne kizárni mo.-ot és lengyelo.-ot"

Wishful thinking libsikém... Próbálkozni lehet, de gyors sikerben azért ne reménykedj.

2020.09.22. 18:09:52

@nincs1itt:
A ficimeccs vagy Eu találkozó dilemmája értelmes ember fejében fel sem merül,..., érdekes, hogy csak a liberálbolsevik média foglalkozik vele.
Most is kétsebességes az EU, nyugatra megy vissza a "támogatás" kétharmada.
Az EU egyébként is felszámolja önmagát a muszlimok betelepítésével, tizenöt év és az értemesebb országok, mint mi is fejvesztve menekül belőle,..., csak mi képletesen a nyugatiak meg tapasztalati úton.

Libsik jobban szeretik az arabfaszt a hazájuknál 2020.09.22. 18:11:47

Mar megint kizarnak az juniobol ?
A ballipsik 10 ev errol almodnak.

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.09.22. 18:13:19

@Libsik jobban szeretik az arabfaszt a hazájuknál: És még a következő 10 évben is erről fognak, szegénykéim. Meg a húsos fazékról...

2020.09.22. 18:14:31

@Zsorzsi bácsi pincsije:
Szerintem a hegymászó vonatos liberálbolsevik fel sem fogja, hogy a felbomlás és az újjáalakulás közötti interregnumban a cégek, bankok sokezer milliárd eurót buknának, ezért a holland fickó ötlete csak egy kommunikációs fogás, a holland pénzügy lobbi simán levadásztatná, ha komolyra fordulna a dolog.

chrisred 2020.09.22. 18:14:44

@Tényelek: Ez a demokráciafelfogás döntötte meg a szovjet gyarmati rendszert Magyarországon. Talán neked hiányzik, sokaknak nem.

"Ha jön egy fordulat és a jobbosok kerülnek többségbe,..."

Elárulom a titkot, az a frakciócsoport van többségben, ahová pillanatnyilag a Fidesz is tartozik. Akkor egyetérthetünk, hogy ők is bolsik, bár liberálisnak még véletlenül sem lehet őket tartani.

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.09.22. 18:15:49

@chrisred: Ha az EPD-re gondolsz, sajnos az ottani pártok majdnem fele valójában liberális...

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.09.22. 18:22:37

@nincs1itt: "o.v. és ezt érzi is, mert inkább az eu megbeszélés mint egy fodbalmeccs?!"

Rossz hírem van, lypsykém...

"Karanténba került Charles Michel, az Európai Tanács elnöke, ezért elmarad a szervezet csütörtökre és péntekre tervezett rendkívüli csúcsértekezlete – írta meg a Politico."

"Jó hír ez Orbán Viktor miniszterelnök számára, a kormányfő ugyanis így részt vehet a Puskás Arénában a csütörtök esti Szuperkupa-döntőjén"
index.hu/kulfold/2020/09/22/karanten_charles_michel_elmarad_az_eu-csucs/

Szóval még ennyi sikerélmény sem jut nektek...

2020.09.22. 18:24:37

@chrisred:
Tévedés, akkor a kereszténydemokraták voltak többségben, amit most Orbánék képviselnek a lengyelekkel együtt,..., akkor még bőven nem volt divat a kötelező buzi felvonulás és a határait is védte minden ország.
Abban egyetértünk, hogy a Néppártban is a deviáns liberálbolsevikok vannak vezető pozícióban, ezért kellene kilépnie onnan a, Fidesznek.

chrisred 2020.09.22. 18:27:42

@Tényelek: Valójában semmi mást nem kell csinálniuk, csak eladni újra ugyanazt a tehenet, csak más foltokat kell festeni a hátára. Még talán az angol vidéki tahókat is rá lehet venni arra, hogy megszavazzák az újracsatlakozást, azzal a jelszóval hogy hazazavarják keletre azokat, akik elveszik a munkájukat.

Libsik jobban szeretik az arabfaszt a hazájuknál 2020.09.22. 18:28:25

"Az sem kizárt, hogy felbomlik az EU. Majd újjáalakul, de már Magyarország nélkül. "

Mert az csak ugy megy. Az angoloknak 3 ev alatt sem sikerult teljesen kilepniuk, es lehet hogy most ujra kezdik. Egy ilyen mindenki kilep, mindent szetszedunk, szetosztunk, es ujra osszerakunk kb 100 ev lenne. Ez lehetetlen, es amugy is mi jarnank jobban. A zunionak van szuksege rank, nem pedig forditva. Ne felejtsuk el, hogy mi teszunk nekik sziveseget hogy, rendbe hozzuk a csodben levo uniot, es az arabok altal elfoglalt orszagaikat.

chrisred 2020.09.22. 18:30:00

@Tényelek: A kereszténydemokraták nem arról ismerszenek meg, hogy Putyin gyarmati helytartóját játsszák.

chrisred 2020.09.22. 18:31:26

@Tényelek: "...és a határait is védte minden ország."

És most is arra készülnek, védeni a keleti határaikat.

2020.09.22. 18:34:52

@chrisred:
Szerintem egy olyan államalakulathoz értemes ember nem csatlakozik, amelyik feltételül szabja, hogy a választásokon csak a liberálbolsevik pártok győzhetnek,.., mert, ha nem akkor az már nem demokrácia,..., miközben maga az elképzelés totális diktatúrát eredményezne az EU-ban, semmivel sem különbözne a Szovjetunió, csak népidemokratikus szemléletétől.

chrisred 2020.09.22. 18:35:43

@Libsik jobban szeretik az arabfaszt a hazájuknál: Pont ez,az, az angoloknak azért megy lassan, mert igazából nagyon nehezükre esik véglegesen otthagyni a projektet. De itt nem végleges szétszakadásról lenne szó, hanem csak arról, hogy kigolyózzák a klubból azt a két tagot, akiknek egyre büdösebb a lába, és még büszke is arra, hogy sosem vált zoknit.

2020.09.22. 18:38:23

@chrisred:
Na ja,.., akkor ezért könyörögtek a lengyeleknek, cseheknek, szlovákoknak, magyaroknak, hogy a határzárak idején engedjék át dolgozni az állampolgáraikat, mert hiába van 30 millió muszlimjuk, azok kilenctizede baszik dolgozni, megelégszik a busás segéllyel :-)

2020.09.22. 18:43:49

@chrisred:
Szerintem a nyugati liberálbolsevikok érzik, hogy kibaszott lábszag van és ránk fogják,..., ha egymásközt maradnak, akkor kiderül, hogy az ő lábuk a ludas, csak mire erre rájönnek, akkor az is kiderül, hogy be is szartak, ami fokozza a szálló bűzt.

chrisred 2020.09.22. 18:44:34

@Tényelek: Pedig a csatlakozáskor nyilvánvaló volt, hogy olyan blokkba kerülünk, ahol a polgári demokratikus berendezkedésnek nincs alternatívája, főleg nem az autoriter hatalmi rezsimek nem azok.

6.Lenin 2020.09.22. 18:45:28

Hülye libernyákok, és mit csinálna a maradék nyugat, piac, és olcsó munkaerő nélkül, az USA-van, és Kínával szemben?
A sok lusta, és erőszakos muszlimokkal megspékelve? Ki fogja eltartani őket?

Már késő kapálódzni. A mostani eu-s vezetéssel csak a csőd felé menetelhetnek, mindenképpen. Akár egyben marad, akár szétesik. Ezt a vezetést az EP-vel egyetemben kell(ene) minél hamarább elzavarni a sunyiba.
Jelenleg mindenki a novemberi USA-beli eredményre vár, de szerintem az EU-nak mindenképpen csengettek. Orbán ebben csak egy kis pont, de az is igaz, hogy elég kellemetlen kis pont. Ő ugyanis látja a jövőt, ha így mennek tovább a dolgok.

Természetesen minden nagyobb dög sokáig agonizál, mire szétrohad. Ennél nagyobb birodalmak is kimúltak. Idő kérdése, az irány már egyértelmű.
Szerintem.

chrisred 2020.09.22. 18:45:45

@Tényelek: Azok a brit gazdaság irányítói voltak, és nem azok, akik a legnagyobb bánatukra kiszavazták őket az Unióból.

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.09.22. 18:49:15

@chrisred: "csak arról, hogy kigolyózzák a klubból azt a két tagot"

Te nem érzel abban valami sajátos bájat, hogy Lengyelországob és Magyarországon az úgymond "jogállamiságot" (avagy angolul "rule of law" / "joguralom") szeretnék számon kérni, miközben olyan machinációkon spekulálnak, amelyek e két országot egy "unortodox" trükkel fosztanák meg attól, hogy érvényesítsék a szerződésekből eredő jogaikkal (és a 7. cikk szerinti eljárásban, az előre meghatározott szabályrendszer szerint bírálják el az ügyüket)?

Egyébként csak egy példa arra, hogy milyen komplikációkkal járna ez a "furmányos" ötlet: ma már nem csak a tagállamok, hanem az Európai Unió maga is jogalany; ennek minden velejárójával. Ha viszont "felbomlik és újjáalakul", akkor az összes olyan szerződés, egyezmény, aminek részese (stb.) nem vonatkozna automatikusan az "új" entitásra. Ha valamelyik partnere ki akar bújni valami számára kellemetlen kötelezettség alól, simán hivatkozhat arra, hogy az "új EU" nem jogutódja a réginek...

chrisred 2020.09.22. 18:57:50

@Zsorzsi bácsi pincsije: Nem, én abban érzek folyamatosan sajátos bájat, hogy egyes állami vezetők ragaszkodnak ahhoz, hogy megkülönböztessék a nemzetállami működést az uniós együttműködéstől, ugyanakkor olyan jogokat vindikálnak maguknak, hogy őket egy nemzetközi egyezmény részeseként olyan jogok illessék meg, ami egy polgárt megillet egy demokratikus államban. Az Euirópai Unió nem állam, hanem egy szerződés, és a magyar állam nem polgár, hanem egy szerződő fél, akivel a többi szerződő felek nem akarnak tovább együttműködni.

6.Lenin 2020.09.22. 18:59:44

@Zsorzsi bácsi pincsije:

Már most is "kijátszanak" sok mindent, de nem mindenkinek szabad. A jogot pont az magországok hagyják figyelmen kívül, vagy jobban mondva mindig úgy fordítják, hogy az nekik kedvezzen.
Az utóbbi években az EU egy összetákolt, széteső félben lévő rozoga építmény. Talán már inkább csak a félelem tartja egyben. A félelem, hogy itt többé nem lesz egyik részén sem talpra állás, egyik oldalnak sem. Talán a keleti részének nagyobb az esélye, ha jó irányba nyitnak.

2020.09.22. 19:19:16

@chrisred:
Magyarországon polgári demokrácia van, sekinek nem lövik ki szemét mert a nemzeti ünnepen vesz részt, de akkor sem, ha tüntet.
2002-2010 között ugyanúgy bántak az emberekkel, mint most Lukasenkó a sajátjaival,..., az adatok eltitkolásával elcsalták a választást,..., akkor demokrácia volt a mostani meg autoriter?

chrisred 2020.09.22. 19:27:31

@Tényelek: Akkor sem volt demokrácia. Gyurcsány, Janukovics, Lukasenko - a tüntetések leverésének erőfokozatai, remélhetően a bajszos is ott végzi, ahol az első kettő. De a hatalmi erőszak hiánya még nem teszi demokratikussá az üönkényuralmat, legfeljebb az elszenvedőit jellemzi. Az emberek 56-ban még kiálltak magukért, az azt követő harminc évben a pártállam azt tett velük, amit akart.

2020.09.22. 19:28:22

@chrisred:
A britek a kibaszott nagy lábszag miatt léptek ki,.., amióta nincsenek, azóta a szag sűrűsége megnőtt, szóval igazuk volt,..., mellesleg a britek mindig Orbánt támogatták, szóval, nagyvalószínűséggel igaza lehet, amikor kifogásokat emel,..., az EU vezetői olyanokat akarnak ráerőltetni a társadalmakra, ami felszámolná őket,.., ráadásul nyugaton menekülési útvonaluk sincs, mert tök minegy, hogy jobb vagy baloldalinak hívják a pártokat, szinte mindegyik liberálbolsevik,...., jobb-ball nagykoalíciók tömkelege,..., a tűzre vizet öntünk és nem alszik el :-),....., nyugaton már régen nincs demokrácia, tök midegy kire szavaznak, úgy is liberálbolsevik vezetőt kapnak.

nincs1itt 2020.09.22. 19:28:24

@Tényelek: jááánoska, viszont helyette ellopják 25-26 tagállam adófizetőinek a pénzét... közben gazsulálnak a egy kis apróért, ha megkapják, máris nagy mellénnyel hülyézik és harapdálják azt a kezet, ami enni ad...

nincs1itt 2020.09.22. 19:31:28

@6.Lenin: vologya, csak nyugi! a 9,5 milliós, az eu legszegényebb és legkisebb vásárlóerővel rendelkező országát ne nevezd "piacnak", különösen olyan piacnak ne, ami kisegíti az eu 25-26 tagállamát az usa-val és kínával szemben. nyugodj meg, eddig csak pénzbe került mo.-nak eu-nak, meg kibaszott sok bosszúságot okozott... a döglött lőtéri kutyának nem fog hiányozni, egy hepciáskodó, középkori tolvaj o.v.

nincs1itt 2020.09.22. 19:33:49

@Tényelek: jááánoska, a "britek" alatt boris fogyatékost érted? mert ha wales, skócia és írország kilép a brit korona alól, akkor marad london alsó, mint "nagy" britannia. de ehhez is hülye vagy, monpolyzz a képzelt barátaiddal, ha szóba állnak veled egyáltalán!

2020.09.22. 19:36:16

@chrisred:
Berendezkedését tekintve szinte ugyanolyan a magyar felépítés, mint a német.
Mivel régóta van hatalmon Merkel, ezért az ő embereiken kívűl senki nincs az ellensúlynak mondott szervek vezetésében, de még tagként sem.
Ott mitől nem autoriter a rendszer és ugyanaz itt, miért az,..., a svédekről már ne is beszéljünk, ahol még a köztévé is a kormányzó párt közvetlen irányítása alatt van,.., és ez jogszabályban rögzített, nem kell sumizni, mint nálunk?!

6.Lenin 2020.09.22. 19:45:52

@nincs1itt:

Szepi, én nem csak Mo-ról írtam. Te még benyalod azokat, ami megetetnek veled.
Próbáld már egyszer ne a felszínt nézni, amit az agymosottaknak szántak. A mögötte dolgokra próbálj figyelni már egyszer. A dolgok mindig ott dőlnek el, a háttérben.

Nézz a térképre, aztán talán rájössz, hogy mi a faszért is van útban Lukasenkó, és kinek is.
Aztán azon is elgondolkodhatná, hogy miért is baj Mo-n, Lengyelországban lévő jelenlegi kormányok, és miért is kéne, hogy ott is seggnyalók legyenek. Kiknek is ez az érdeke? Te tényleg elhiszed, hogy a nyugatot kurvára érdekli az ukrán parasztok, vagy a Baranyában élő cigányok életszínvonala?

Vagy akik most látványosan kiállnak a SZFE mellett, azok tényleg tudják hol van Budapest, vagy Bukarest, vagy mi a lófasz nevezetű valami?

Aztán ott ahol semmi sincs, de millió gyerek hal éhen, valahogy érdektelen nekik.

Ezt a tolvaj ov-t csak te eszed teli szájjal, szarnak erre nyugaton, ahogy szartak 2010 előtt is, de akkor egy fasza tolvaj volt kormányon, nekik fasza.

Szepi, te csak nyomkodd a piros, meg a zöld gombot, este sör, net, és kiélheted, hogy napközben mindenki hülyére vesz.

chrisred 2020.09.22. 19:46:06

@Tényelek: "...ráadásul nyugaton menekülési útvonaluk sincs, mert tök minegy, hogy jobb vagy baloldalinak hívják a pártokat, szinte mindegyik liberálbolsevik,...."

Ez olyan bagoly mondja verébnek, miután harminc év is eltelt, és még nem volt olyan miniszterelnökünk, aki minimum KISZ titkár ne lett volna az előző rezsimben.

midnight coder 2020.09.22. 19:46:32

@Zsorzsi bácsi pincsije: "Ha az EPD-re gondolsz, sajnos az ottani pártok majdnem fele valójában liberális... "

Egy nagy lófaszt liberális. Tudod hol van legközelebb liberális párt ? Az USA-ban. Úgy hívják őket, hogy republikánusok. Na, azok tényleg azok. Az amit Európában látsz az úgynevezett baloldaltól az úgynevezett konzervatívokig, mind-mind balliberálisok. Csakhogy a baloldal és a liberalizmus egymást kizáró fogalmak, mivel a baloldal és a szabadság tűz és víz. Ezek a polgárok pedig valójában kékre festett kommunisták, a liberálistól jóval messzebb állnak mint az "illiberális" Orbán.

Botu Kán 2020.09.22. 19:48:23

"ideje lenne kizárni mo.-ot és lengyelo.-ot"

.. és ha a ballibsik 2022-ben nyernek, akkor ugye visszaveszik mo-t?

chrisred 2020.09.22. 19:48:31

@Tényelek: Merkel olyan egyeduralmat épített ki, hogy folyamatosan nagykoalícióban kormányoz a legnagyobb ellenzéki párttal.

chrisred 2020.09.22. 19:51:09

@midnight coder: A republikánusok legfeljebb a gazdaságpolitikájukban liberálisak, amúgy vérkonzervatívak.

Botu Kán 2020.09.22. 19:52:14

@chrisred: "még nem volt olyan miniszterelnökünk, aki minimum KISZ titkár ne lett volna az előző rezsimben."

Húúúúúúúúú!!!!!!!

Tudod mekkora ász volt, aki 17 évesen KISZ-titkár volt a gimi 3. osztályában!
(Orbán is ott alapozta meg karrierjét.....)

midnight coder 2020.09.22. 19:54:36

@nincs1itt: Azért a lengyelekkel együtt eléggé fájnánk az EU sok országának, különös tekintettel a németekre. Másrészt, egy ilyen szétrúgása az EU-nak alsó hangon is legalább 2-3 év. Ez alatt a görögök, spanyolok, olaszok, portugálok szerinted milyen állapotba kerülnének ? Illetve az egész EU ? Ráadásul a jelenleg formálódó USA vs Kína hidegháború az EU-nak e nélkül is eléggé mattot ad majd. Az egész eurózónát így is csak a kosz tartja össze, a görögök önmagukban kis híján hanyattvágták a német bankrendszert, annak a bukása pedig agyoncsapta volna az egész rendszert. Ezért is lettek megmentve, és a mostani Covid-os segélycsomag is leginkább erről szól.
Ha az EU egyszer szétesik - ami amúgy úgy 10-20 éven belül amúgy is meglesz - utána azt már még egyszer soha senki nem rakja össze.

6.Lenin 2020.09.22. 19:54:49

@Botu Kán:

Ez egy jó kérdés. Természetes, de egyszerűbb kivárni, hátha sikerül végre megbuktatni a patást 22-ben.
Csak szerintem már a hajukat tépik a kopaszok is nyugaton, hogy ilyen hülye ellenzék van Mo-on. Vagy nem értik, hogy ezek mögött talán soha többé nem lesznek tömegek.

midnight coder 2020.09.22. 19:56:48

@chrisred: A liberális és a konzervatív nem egymást kizáró fogalmak - ezzel szemben a liberális és a baloldali igen.

Botu Kán 2020.09.22. 19:57:58

@6.Lenin:

Eccerűbb lenne azt mondani: amíg Magyarországon nem a ballibsik alakítanak kormányt, addig nem ad pénzt az EU!!!!!!!

Botu Kán 2020.09.22. 19:59:17

@chrisred:

Egyebekben mit szólsz a vérkomcsi DK és a fasiszta JOBBIK nászához?

Gondolom neked bejön!

2020.09.22. 20:00:42

@chrisred:
Ezt írtam, hogy nyugaton a jobbnak és balnak nevezett pártok liberálbolsik csak a nevük más.
Ép elmével elképzelve, nem is lehetne olyan, hogy nagykoalíció, mert az csak és kizárólag a hatalom megszerzéséért összedobott önfeladás lehet,..., nem véletlen, hogy nincsenek olyan értékeik, amelyek hasonlítanának az eredeti alapértékeikhez.

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.09.22. 20:04:59

@chrisred: "olyan jogokat vindikálnak maguknak, hogy őket egy nemzetközi egyezmény részeseként olyan jogok illessék meg, ami egy polgárt megillet egy demokratikus államban"

Nem, az államokat a nemzetközi egyezmények részeseként nem pont ugyanolyan jogok illetik meg, mint a személyeket (nem "alapjogok" vagy ahogy libernyákék szeretik hívni, "emberijogok"); de egy egyezmény, szerződés (stb.) alapján államokat (mint jogi személyeket, jogalanyokat) is megillethetnek jogok (és lehetnek kötelezettségeik); ahogy most már az Európai Uniót is,* amely már rendelkezik önálló jogi személyiséggel.

Ez a kis "feloszlunk-újjáalakulunk" trükk voltaképpen pont azt célozza, hogy a kizárni kívánt tagállamokat megfossza ezektől a jogoktól – de mintegy "mellékhatásként", az "új EU"-t is megfosztaná azoktól a jogoktól, amelyek korábban megilleték; és biztos lehetsz benne, hogy mindig akad olyan, kissé rosszhiszemű szereplő, aki kapna ezen az alkalmon, hogy kihasználja ezt a helyzetet...
_______________
* "Az Európai Unióról szóló szerződés (EUSZ) 47. cikke kifejezetten elismeri az Európai Unió jogi személyiségét, ily módon az EU-t saját jogán független jogi személlyé teszi.

A jogi személyiség EU-ra történő ruházása a következő képességekkel ruházza fel az Uniót:

külső kötelezettségvállalásaival összhangban nemzetközi megállapodásokat köthet és tárgyalhat;
nemzetközi szervezetek tagjává válhat; valamint
az emberi jogok és alapvető szabadságok védelméről szóló egyezményhez hasonló nemzetközi egyezményekhez csatlakozhat - amint azt az EUSZ 6. cikkének (2) bekezdése előírja."
eur-lex.europa.eu/summary/glossary/union_legal_personality.html?locale=hu

6.Lenin 2020.09.22. 20:05:32

@Botu Kán:

Szerintem ezzel már elkéstek, ebbe nem nagyon bukna bele Mo. Erre már 2012-ben se volt sok esély, pedig elő volt készítve minden, még a libás is hazajött a bulira, de nem jött össze.
Pedig akkor még a V4 se volt ilyen erős, és nem beszélve a Balkánról. Nagyobb már a gáz, mint ami látszik belőle.
Míg velünk baszakodnak megeszi őket az USA, Kína. Az EU már rég elvesztette a régi erejét.

Botu Kán 2020.09.22. 20:05:40

"40 százalékos nyugdíjemelés lesz – Romániában

A román parlament felülbírálta a kormány szeptemberi döntését, ami 14 százalékos emelést jelentene, 40 százalékos emelést szavaztak meg.

A szomszéd ország parlamentjének baloldali többsége – felülbírálva a Ludovic Orban kormányfő által szeptembertől bevezetett 14 százalékos nyugdíjemelést – a juttatás 40 százalékos növeléséről döntött– írja a Blikk. Annak ellenére szavazták meg az emelést, hogy a kormányfő több ízben hangsúlyozta, hogy az állami költségvetés nem bír el semmilyen többletkiadást."

De jó!

Ha nálunk is jönnek a ballibsik, ők is 40%-os nyugdíjemelést fognak megsavazni!!!!!

2020.09.22. 20:06:05

@chrisred:
Mert az új generáció mennyivel jobb, ahol a pártvezetés buzi vagy leszbikus, akinek soha az életben nem lesz gyereke, ezért nem is kell, de nem is tud generációkon keresztül tervezni,..., akkor már inkább egy olyan, aki a lázadó időszakában kiszes volt vagy elszívott egy füves cigit, de azóta rájött, hogy az nem helyes.?!

2020.09.22. 20:08:44

@Botu Kán:
A mi lberálbolsiaink feltétel nélküli alapjövedelmet akarnak, havi 100.000 forint,.., szóval a mieink hülyébbek, két év alatt megdupláznák az államadósságot.

6.Lenin 2020.09.22. 20:12:18

@Tényelek:

Miért izgatná őket az államadósság? Nem fizették még ők vissza soha. Eddig se izgatta őket. Akik adták a kölcsönöket azokat meg pláne miért is izgatná?

Botu Kán 2020.09.22. 20:14:41

Jelenleg az EU-ban:

- aki vallásos ------ az fasiszta
- aki nem támogatja a buzikat ----- az fasiszta
- aki nemzetben, hagyományokban gondolkodik ---- az fasiszta
- aki nem migráncs-simogató ----- az fasiszta
- aki nem füvezik ---- az fasiszta
- aki nem támogatja a buzik házasságát, gyerek örökbe-fogadását ---- az fasiszta
- aki normális családban gondolkodik ---- az fasiszta

Sorolhatnám napestig!

A LÉNYEG!

AKI NEM ABERRÁLT -------- AZ FASISZTA!!!!!!

2020.09.22. 20:15:09

@nincs1itt:
Ezt írtam én is, hogy a nyugati országok ellopják az ideküldött pénz kétharmadát, a legnagyobb ilyen bizniszeket a németek csinálják.

Botu Kán 2020.09.22. 20:18:28

"Az az állam jogállam, ahol engedélyezik a buzik házasságát!"

6.Lenin 2020.09.22. 20:19:16

@Tényelek:

A világon a legjobb dolog, ha valakik tartoznak, mert akkor van pénzem. minél többen tartoznak, annál jobb. Ha nem fizet elveszem az értékesebb dolgait.

A legszarabb, ha nincs munka, nincs mit eladni, és nem tartozik senki. Na, ez a legidegesítőbb dolog a világon.

6.Lenin 2020.09.22. 20:26:44

Bocs, de a sorrendet kicsit összekevertem.

Nos, a legszarabb, ha nem tartozik senki, nincs mit eladni, és kénytelen az ember esetleg azzal múlatni a drága idejét, hogy talán munkát kéne keresni, vagy valami ilyen megalázó dolog után nézni.

2020.09.22. 20:34:57

@Botu Kán:
A fehér bőrszín már alapból bűn, ha valaki ezt tetézi azzal, hogy még hetero is, na az már több a soknál,..., de azt azért el kell ismerni, hogy van annyi barom, aki az ilyenből kerület polgármester csináljon,..., És még itt nincs demokrácia, egy nomális országban vagy börtönben vagy elmegyógyintézetben vannak az ilyenek?!!

2020.09.22. 20:36:40

@6.Lenin:
Értettem az első változatot is.., nem zoktam ilyenen felakadni.

Botu Kán 2020.09.22. 20:40:55

@Tényelek: "A fehér bőrszín már alapból bűn, ha valaki ezt tetézi azzal, hogy még hetero is, na az már több a soknál,..., de azt azért el kell ismerni, hogy van annyi barom, aki az ilyenből kerület polgármester csináljon,..."

Hát ez az!!!!!!!!

Ezt a barom Nídermüllert, a még nála is hülyébb VII. kerületi barmok polgármesternek választották!

Ez vár Nyugat-Európára is, ahol a barmok többen lesznek a normálisan gondolkodó embereknél!
(Lásd London, ahol mán egy muszlim a polgármester......)

mikimackó 2020.09.22. 20:42:04

mire a nagy örömködés? kivonul a tőke, itt maradunk csupasz seggel..........., oszt lehet csontig putinelvtársnak !

6.Lenin 2020.09.22. 20:43:08

@Tényelek:

Csak bosszantott egy picit, hogy rosszul írtam a nyugati "segítség" sorrendjét.

Szeretnek kölcsönt adni, mert akkor nekik mindig lesz pénzük, ha nem fizetünk rendesen, cserébe elveszik az értékesebb dolgainkat. Ráadásul szeretnek mindent másokkal csináltatni, mert az olyan megalázó, másoknak meg nem is kell annyit fizetni. Dupla haszon.

chrisred 2020.09.22. 20:44:54

@midnight coder: A polgári irányzatok között a liberalizmus, a konzervativizmus és a szociáldemokrácia különálló eszmei vonulatok, attól függetlenül, hogy léteznek olyan politikai erők a világban, akik a nézeteik között vegyesen szerepelnek a három közül kettőnek, vagy mindháromnak az elemei.

6.Lenin 2020.09.22. 20:45:09

@mikimackó:

A tőke nem hülye. Kevered a politikusokkal.

Botu Kán 2020.09.22. 20:46:17

A klasszikus svéd modell!

Ma is nagyon aktuális!

Jó filmezést!

Csak öt perc, de megéri!

www.youtube.com/watch?v=_5wnsHCBoEI

2020.09.22. 20:47:55

@mikimackó:
Annyira nem lehet az vészes, Merkel átlagban évente hatszor csinálja, Shröder naponta,.., stb.,.., mire Orbán odamegy a gázszáláért pitizni, már olyan tiszta, hogy az intenzívosztályokkal egy szinten van.

chrisred 2020.09.22. 20:49:20

@Tényelek: Nem, ezt úgy nevezik, hogy kompromisszum, a politikusoknak az a szakmája, hogy akkor is érvényesítsék a szavazóik érdekeit, ha azok csak az egyik részét alkotják a társadalomnak. Aki az övével nem egyező nézetek elpusztítására törekszik, az nem politikus, hanem diktátor.

6.Lenin 2020.09.22. 20:53:56

@Botu Kán:

Tökéletes tükör!! Gratulálok a film készítőinek. A libernyák valóság, ütős!

chrisred 2020.09.22. 20:56:44

@Zsorzsi bácsi pincsije: Szóval az elhatárolás: az alapjogok azok, amiktől az állam nem foszthatja meg önkényesen az embereket, tehát azt jelenti, hogy a polgárok nem ruházták fel ilyen joggal az államot. Ha nem léteznek alapjogok, akkor az állam teljhatalommal rendelkezik a polgáraival szemben. Egy szerződésben meghatározott jogok és kötelezettségek a szerződő feleket kölcsönösen egymással szemben illeti meg, nem valamilyen tőlük független szervezettel szemben.

chrisred 2020.09.22. 20:58:49

@Tényelek: Engem egy cseppet sem érdekel, hogy egy politikusnak van-e gyereke vagy nincs, magánügy. Az viszont nem magánügy, hogy az én adómból csinál nekik karriert.

Botu Kán 2020.09.22. 21:01:52

@chrisred:

Gyermekem a te adód egy migráncs kétnapi ellátására nem elég!
(gondolom adócsaló voltál egész életedben, de most nagy a pofád....)

Botu Kán 2020.09.22. 21:02:49

@chrisred:

Gyermekem!

Gondolom ilyen elánnal kérted számon az Isteni gyurcsányidon is a befizetett adódat?

Botu Kán 2020.09.22. 21:05:52

@chrisred:

Egyebekben évente mennyi adót fizetsz?
(gondolom Londonországból provokálsz, és egy kibaszott buznyák adót nem fizetsz..)

chrisred 2020.09.22. 21:07:18

Hasdrubál kort és világnézetet váltott?

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.09.22. 21:09:45

@chrisred: "Egy szerződésben meghatározott jogok és kötelezettségek a szerződő feleket kölcsönösen egymással szemben illeti meg, nem valamilyen tőlük független szervezettel szemben."

Ez így van. Tehát ha egy jogalany, valamilyen számára valamiért már terhes kötelezettség alanya lenne (pl. valamely EU-val kötött szerződés, egyezmény stb. értelmében), akkor joggal mondhatja azt, hogy az EU "feloszlásával" és újjáalakulásával e kötelezettségek már nem érvényesek; és különösen nem tartozik semmiféle teljesítéssel az "új EU", mint az eredeti szerződésben nem részes harmadik fél felé.

2020.09.22. 21:12:16

@chrisred:
Ezt úgy mondják érthetően, hogy a hatalomért reszketve, kiműttetik a gerincüket, a kompromisszum teljese más kategória, olyat csa hasonlóak tudnak kött,.., az egyik oldalt jobbnak, a másikat balnak hívják, azt nem lehet sohasem közös nevezőre hozni, olyan távol állnak egymástól,.., ezért találták ki, hogy egy harmadik irányt, a devins liberálbolsevikot követik.

chrisred 2020.09.22. 21:14:21

@Zsorzsi bácsi pincsije: Amióta Trump belépett a politikába, az ilyen egyezményekből hasraütve szokás kilépni.

Botu Kán 2020.09.22. 21:14:26

Segítsen valaki!

@chrisred leleplezett!

2020.09.22. 21:17:58

@chrisred:
Mondjuk a Momentum nem ront a liberálbolsevikok családokkal kapcsolatos viszonyulásán, mert a liberálbolsevikok 12 év kormányzásuk alatt kétszer nullázták le a családtámogatási rendszert, mindkétszer Orbánék hozták vissza a társadalomba,..., szóal önt azért nem érdekli, hogy valakinek van - e gyereke, mert liberálbolsevik, abba a vallásba, meg nem fér bele a gyerekeken keresztüli jövőbe fektetés, nekik Aliék százszor értékesebbek, mint a saját gyerek.

enrikokaruszo 2020.09.22. 21:55:34

a lengyel példa eléggé sántikál
most és itt azok teszik gajra Európát akik oly nagyon egyetértenek a megszüntetését célzó intézkedésekben...mi próbálunk ellenállni a széthullás erőinek

FCUK 2020.09.23. 00:48:28

Kezdjük a végén: nem lesz a héten uniós csúcs. Aztán: egy baromság az egész írás, a britek kilépési tárgyalásai évekig húzódtak, most sem lenne másként. A liberók verik kicsit a nyálukat, aztán kiderül, hogy megint Orbán nyert, és megyünk tovább.

puszt 2020.09.23. 07:17:50

@Tényelek: Fordítva ülsz a lovon... Mi csatlakoztunk, mi vállaltunk kötelezettséget, mi fogadtunk el feltételeket, mi tettünk úgy, mintha demokrácia lennénk. Az meg teljesen demokratikus, ha valamely államnak nem tetszik az OgV által kavart szar, akkor kilép. Miért ne? S ha többeknek nem tetszik, akkor többen lépnek ki... Miért ne?

a nagy hohoohooo 2020.09.23. 07:20:56

@Tényelek: A tábornok elhúzta ujjait a homloka előtt, hogy népiesen jelezzen egy szomorú elmegyógyászati diagnózist.“ - Rejtő Jenő.

"ez EU-n túl is van élet." höhööö.....Senkinek nem tűnne fel Magyarország hiánya.
Magyország az Unió gazdasága 0.8 % -- höhöö.....Az Európai Unió problémáját az jelenti, ha Németország egyszer csak úgy dönt, hogy nincs már türelme foglalkozni ezzel a káosszal.

Magyarország bukná a legnagyobbat, ha kilépne az EU-ból.
hvg.hu/gazdasag/20180905_Magyarorszag_bukna_a_legnagyobbat_ha_kilepne_az_EUbol
A gazdasági teljesítményünk közel hatoda eltűnne, ha nem lennénk EU-tagok.
Mire lennének képesek az európai országok EU nélkül? Ezt számolta ki a Banque de France egy tanulmányban - szúrta ki a portfolio.hu. Az elemzés minden egyes tagállamról kiszámolta, milyen veszteségekkel járna, ha nem volna uniós tag, és arra jutott: a 28 ország közül Magyarország járna a legrosszabbul.

beágyazottsága miatt a magyar gazdaság minden tagállam gazdaságánál jelentősebb jóléti veszteséggel nézne szembe, ha bármilyen ok miatt az EU-integráció visszafelé indulna el, vagy ha (ahogy az itthon időnként felvetődik a politikai közbeszédben) az ország kilépne a közösségből.

Ó kérem, maradandó emlék a HVG-ben közölt interjúban az Antall-kormány Balogh(?) nevű államtitkárának a válasza a kérdésre, hogy hogy dolgozta fel, hogy nem vették fel a Színművészeti Főiskola valamelyik nem színész szakára:
"de jó is, hogy nem vettek fel, mert hülye lettem volta a kommunistáknak tanulni."
Egyszerűen ZSENIÁLIS.Mint kívülállónak, mi a véleményed az intelligenciáról?AZT nemértem,hogy tudsz így elkeveredni a PÓRNÉPPEL, hihetetlen, gondolom azért zseníroz TÉGED,de rendkívüli erőfeszítéssel túlteszed magad rajta, így köszönjük NEKED ,hogy köztünk VAGY,picit aggaszt ,hogy:.túlterheled az agyad.......,de úgy látom nem bánt holmi gondolkodás. Szerintem dobtam vagy két hátast a tisztelt jobboldali "ÍKÚ"vitézen.Azt röhögöm bennetek mélymagyar lényekben, hogy ti is tudjátok, hogy szellemi képességek terén a társadalom legalacsonyabb rétegéhez tartoztok.Valamikor a '40-es évek elején Csortos Gyula épp hazafelé sétálgatott, egyszer csak egy nyilas egyenruhás suhanc jött vele szemben:
-Kitartás,művész úr !
-Faszt. Tehetség ! - igazította helyre Csortos. És iszonyatosan utáltok ezért mindenkit aki nálatok csak egy fél fokkal műveltebb, tanultabb.
Már azt ne képzeljétek magatokról, hogy ti vagytok a magyarok protípusai. Ti a debil irredenta nacionalisták protípusai vagytok, pont olyan büdös lábú tahók mint a szomszéd népek nacionalista széljobber szavazói.hehee

a nagy hohoohooo 2020.09.23. 07:21:24

@Tényelek: Kinek a hímvesszejét tisztelhetjük kendben Humor Harold testvér?
"a nyugatiak KÍMÉLETLENÜL lerabolták a fél világot," hehee..
Ja ...elméletileg az sem zárható ki, hogy a pap akinek krumpli volt a seggében valóban a pulpitust, vagy mit takarította mezíttelenül, mikor megcsúszott és a pulpituson felejtett, gondolom ebédre odakészített krumpli, belecsúszott a seggébe.
Piszok nagy pech..
Mi közöd más profitjához szellemi kiscsoportos orbánseggszolgálatos?
Befektettek itt (is).

Volt itthon 0 ,a multik,a cégek,a befektetők behoztak 130-at ,az leadózták az érvényes magyar adószabályok szerint,hozzáadtak a GDP-hez nemis keveset,hoztak modern innovációt,munkakultúrát ,a munkáltatói-munkavállaló szabályokat viszont az Orbán kormány hozta meg a rabszolgatartó Munka Törvényében.

Majd Orbán személyesen,egyenként kötött ún stratégiai szerződést minden multival,céggel garantálva megvédi a munkavállalóktól ,csak tejeljenek a kasszába.

A profit egy részét kiviszik.../0-ról 130 -ra hoztak ,fejlesztettek /legyen 70,marad 60!

Csak annyit amennyit az ország adótörvényei megengednek,mert gondolod a
FideSS NAV nem figyeli árgus szemmel őket?..nem úgy mint
Vajnát,Mészarost és azt a tengernyi , ÁFA,adócsaló FideSS haver
újgazdagot akik a gdp helyett a saját zsebet tömik.
Igen valóban több külföldi tulajdonú üzlethálózat működik itthon aki munkát
ad az embereknek..de kérdezem én hol vannak a magyar üzletek? miért nem
épit a magyar üzlethálózatot, megfelelő minőséggel, és árakkal aztán
majd a vásárló eldönti hogy hová megy vásárolni...na meg megfelelő
bérekkel..azt hiszem ha ezek a cégek kivonulnának, s nem csak a
kereskedelemre gondolok, megnézhetnénk magunkat.
MIT ADTAK NEKÜNK AZ EURÓPAIAK?
Tegyük fel, hogy az összes támogatást, ami a KEU országokba áramlik, arra költünk, hogy abból német gépeket, járműveket, stb. vásároljunk. Gondoljuk végig, mi történik: a németek beszednek 100 eurót adó formájában a lakosságuktól. Ezt a 100 eurót nekünk (vagy éppen a lengyeleknek) adják. Mi ebből a 100 euróból német gépeket veszünk, tehát visszaadjuk nekik a 100 eurót. Mi a történet eredménye? A németek ideadtak 100 eurót, amit aztán visszakaptak, tehát „nullában” vannak. Nálunk viszont ingyen itt maradt a sok gép, járműdoménmi. Tehát a történetnek ugyanaz a vége: kaptunk ingyen egy csomó mindent. Ennek a felfogásához sok ész nem kell. Ráadásul eleve lehetetlen elkölteni az összes pénzt úgy, hogy abban hazai (magyar/lengyel, egyéb) munkaerő ne vegyen részt, pl. ha infrastruktúrát építünk. Nem is beszélve a közvetlen támogatásokról, amelyek egy az egyben itt maradnak.

Szóval valójában a helyzet így néz ki:

A németek (európaiak) beszednek adóban 100 eurót, amit nekünk adnak. Ebből ellopunk 20-at, az megy offshore-ba. 20-at kiosztanak közvetlen támogatásként, abból vesz a lakosság magyar államkötvényt, ingatlant, befektetési alapot. 30-ért foglalkoztatunk magyar vállalkozókat, akiknek a nyeresége mondjuk 10, a munkabérek kitesznek 10-et, az adók 10-et, ami a magyar államhoz folyik be. És 30-ért veszünk német (európai) gépeket, amiből 10 adóként visszafolyik a német költségvetésbe, 10 megy a vállalkozó profitjába, 10 meg munkabérként kifizetésre kerül Németországban. Tehát a német költségvetés elkölt 100-at, visszakap 10-et, és 20-ból támogatják a saját iparukat, nettóban legjobb esetben is 70 mínuszban vannak. Magyarországon lesz egy csomó új gép, amivel később termelni fogunk, nőnek az állami adók, nőnek a bérek, a vállalkozói profitok, és még az alkotmányos költségekre is jut egy csomó.

Szóval a sztorinak a vége az, hogy pont ott tartunk, mint eddig: a Marshall-segély óta ilyen pénzosztás nem volt Európában, Magyarország történelmében meg ekkora külső, viszonzatlan tőkebeáramlásra még soha nem került sor, és az EU-s pénzek tartják életben lassan 10 éve a gazdaságot, azok nélkül mind a gazdasági növekedés, mind a megtakarítások, mind az államadósság teljesen más pályán lenne.

a nagy hohoohooo 2020.09.23. 07:59:55

@Tényelek: Szerintem egy nyolcvankilós tumor nőtt ki a seggedből és humanoid alakot öltött,már nem egyszer írtam,Kósának a FideSS rendkívüli és meghatalmazott közhülyéjének volt egy ostoba ötlete,a választásokon való részvételt kössék bizonyos értelmi képesség szinthez.
Már akkor felmerült mi lenne ha az újságokba regisztrálóknál is ez lenne,akkor lehülyéztük Kósát,de látva téged az a Kósa nemis annyira hülye..

Tényelek2020.08.26. 12:16:54
@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Ha járt volna egyetemre, akkor ott személyiségfejlődés címszó alatt tanulhatott volna róla, hogy a tinik hirtelen "liberálissá"válnak a megugró hormonok miatt, majd amikor ennek szintje stabilizálódik, újra normális emberek lesznek,..., ezt láttuk a fideszeseknél is,..,

Tanultál volna nem csináltál volna ekkora hülyét magadból hehee..
Íme, az identitás kohója

Ahogy a prefrontális kéreg munkálatai elérnek a célegyenesbe, és fokozatosan átvesz bizonyos feladatokat a limbikus rendszertől, a kamasz például egyre többször képes önuralmat gyakorolni. Ezzel párhuzamosan válik egyre egyértelműbbé a külvilág számára is, hogy egy új személyiség születik. Ez eleinte talán csak abban mérhető, hogy az indulatos kamaszok egyre nyugodtabbak, és 18 éves korukra egészen elviselhetővé válnak. Vagy abban, hogy a gyerekkori önmagukhoz képest mennyivel empatikusabbak, képesek hosszabb távon emlékezni és kevésbé egocentrikusan gondolkodni: nézőpontot váltani, különböző szempontokból érvelni, egyre körültekintőbben tervezni.

A prefrontális kéregben szunnyadó öntudat fejlődésének legszebb, már-már filozófiai magasságokat ostromló jele viszont mégis az, hogy kialakul a metakogníció, azaz a gondolkodás a gondolkodásról, amikor az ember önmagáról és a világban betöltött helyéről töpreng. Ki vagyok én? Mit gondolok magamról? És másokról? Mi értékes számomra, és mi nem? Miért? Melyik nemhez vonzódom? Mit akarok az élettől?

Ez a reflektív formálódás aztán nem áll meg a kamaszkor végén, hanem a szerepeink, életszituációink sokfélesége miatt végigkísér bennünket az életünk folyamán – ha nem is ilyen drasztikus tempóban és váltásokkal.
hvg.hu/elet/20180504_Felejtse_el_a_hormonokat_az_agyuk_orjiti_meg_a_kamaszokat
Miért vagyok liberális?
incitizen.blog.hu/2017/06/08/miert_vagyok_liberalis_736

Paff ...dobtam egy seggest nemkicsit röhejed a FideSStől ilyet hallani ..attól amelyiknek a nemzetmegvezetője Orbán Viktor KISZ titkárból katonai spicli,majd szélsőliberális ..míg a 94 -es választási vereségből azt vonta le: azon az oldalon nem terem neki hatalmi babér és populista,konzervatív,álkeresztény,illiberás lett,s mára azt a nemzetthynáci talajt trágyázza,Orbán Soros a gonosz zsidó bankár :zsidózik ,cigányozik ,uszít a romák ellen magáévá téve a szélsőjobb kopasz terrorlegényeit,a focinácikat,a Horthy és Szálasibf.szagyerekké ölelésével a zöld,fekete,barna vészkorszak eszméje már megfertőzte a híveit,csak a zsebreb.szott keze gátol a karlendítésben.
Ha pl. kezdetnek elmagyaráznád a tanulatlan ostoba Fidesz híveknek, hogy mi is az a liberalizmus, azzal valóban sokat nyerhetnék. Kevesebb lenne a tudatlan hülye, akik gondolkodás nélkül ismételgetik amit a vezér a szájukba adott - anélkül, hogy legalább főbb fogalmak jelentését ismernék.
.
Ha meg esetleg még azt is elmesélnéd nekik - afféle történelemóra gyanánt - hogy a Fidesz ultraliberális pártként látta meg a napvilágot és hogy maga Orbán Viktor volt a legnagyobb liberális Magyarországon .Sőt a Liberális Internacionálé alelnöke is- egészen 1994-ig, amikor a választási vereségből rájött, hogy populizmussal több szavazatot lehet nyerni, hisz megvezethető hülyéből mindig több lesz.
Itt az alkalom. Meséld már el nekünk, hogy mi a liberalizmus.
Igen, amennyiben a liberalizmus definíciója nálad az, "mindenki azt mond és azt csinál, amit akar, és minden más le van szarva".Ez ugyanis pont úgy hangzott, mintha a liberalizmus kizárná a társadalmi érdekek érvényesülését,ami viszont nem igaz.
A liberalizmus lényege az, hogy egy társadalom tagjai olyan lehetőségeket is megismerhessenek, mérlegelni tudjanak, ami esetleg maguktól eszükbe sem jut, és ne csak azt "nemzetileg konzultálják", amit az elit arra érdemesnek gondol.
A Fidesz-NER-Nemzetthy Elhülyítés Renccere is "liberális" - amolyan "nemzeti liberális". A klerikális irányzat pedig amolyan "keresztény liberális". Ma nincs olyan politikai irányzat Magyarországon, amely valamilyen formában ne lenne "liberális". Csakhogy ennek semmi köze a klasszikus liberalizmushoz, azaz a liberális szabadságeszméhez. Amihez köze van, az a "szabadosság", vagyis hogy NEKEM SZABAD, meg az engem támogató "hivek" körének szabad, a politikai ellenfélnek NEM SZABAD.

Ez a szabadosság nem liberalizmus, hanem NEOLIBERALIZMUS, mert nem szabadságeszmét tükrözz, hanem tisztán gazdasági érdeket - mégpedig egy nagyon pontosan körülirható érdekszféranak a gazdasági érdekeit.
Hol vagytok ti az osztrákokhoz, a németekhez, a franciákhoz, a hollandokhoz, a svájciakhoz, ti sötét mélymagyarok.

MAXVAL birсaman közíró (cenzúrázott) 2020.09.23. 08:07:21

Az egyik lehetőség, hogy a nyugati magállamok kilépnek, s az EU keresztény, populista alapon szerveződik újra, Prága központtal.

chrisred 2020.09.23. 08:10:36

@Tényelek: A ballibek családtámogatása úgy nézett ki, hogy sokaknak adtak keveset, a ner meg keveseknek ad sokat, az átlagos bérből, fizetésből élő család mindkettővel rosszul járt.

chrisred 2020.09.23. 08:14:36

@maxval bircaman (cenzúrázott): Prága szerintem köszöni szépen ezt a megtiszteltetést, de ő inkább ahhoz a korszakhoz szeretne visszatérni, amikor a nyugati magállam fővárosa volt.

a nagy hohoohooo 2020.09.23. 08:51:02

@Tényelek: Orbán és bandája rendszeresen helyesen idéz meg, hogy ti. a jog uralma és a populáris vélemény adott esetben két különböző dolog és ez jól van így. A populáris vélemény nem írhatja felül a jogot, mert az nem csak a jogra, hanem a demokráciára is roppant káros.

Na, szóval, van még mit fejlődnöd a béka segge fényévekre van a sokszámú "ÍKÚ"-hoz hehee..
Összefoglalva: 1. A polgári demokrácia akkor is liberális, ha konzervatív többség van benne. (Minden más tendencia nem demokratikus, hanem leginkább keleties autokrata, mint tudjuk.) 2. A liberális demokrácia védelme nem egyenlő a liberális ideoólgiai álláspont védelmével. Ha az előbbit az utóbbira redukáljuk, akkor az eredmény civilizált politikai kultúrákban Trump, kevésbé civilizált politikai kultúrákban, mint Magyarország (egyéb tényezők bejátszása mellett): Orbán. 3. A jog és a többségi álláspont szintén nem keverendők össze. Ellenkező esetben az eredmény :seggbuta orbánseggszolgálatos zsidózó antiszemita takonynáci :Tényelek hehee...

PS.jó röhögni rajtad amikor a mandin -is -feldobálva a Hanloni szarod :„Sose tulajdonítsd rosszindulatnak azt, amire az ostobaság is elégséges magyarázat.” a vezérimádattól bambán tátott szájjal aládzsavelsz hehee...mint orbángazdád a jogállam + EU pénzek kombó faszerdőbe heheeee...

A katasztrófát egyelőre eltakarja az országba ömlő EU pénz. Orbánnak valami emberfeletti mázlija volt, hogy kifogta a világtörténelem legnagyobb pénzbőségét (quantitative easing, nulla kamatok stb.). Emellett volt még pár jelentős forrás (a Gyurcsány által idehozott Mercedes-gyár beindulása, az elrabolt magánnyugdíj pénzek, az orosz hitel, a burkolt megszorítások stb.), de a termelő beruházások és a munkaerő egyre gyorsuló ütemben menekül. A látványberuházások meg szakértelem híján soha nem fognak termelni, csak az EU-s pénz elsikkasztásához kellettek.
Hitler 12 évig volt egyfolytában hatalmon. Ebből az utolsó 5 volt a legszebb. Valahogy én ezzel állítom párhuzamba Orbán harmadik (egymást követő) ciklusát
A legtöbb magát elhülyíteni hagyó ember annyit ért az egészből: nemgyurcsány, nincsmigri, soros támad.
Tehát, minden rendben. Nem értik a szabadság, jogállam fogalmát. Szabad sajtó? ugyan, úri huncutságok csak. Legyen meg a havi netto, aztán jólvan.
Csodát is tettek. Az elmúlt években naponta (!) 2 milliárd forint érkezett az EU-tól. A választás óta a Mészáros fedőnevű családnak naponta (!) 1,2 milliárd forint EU-s közbeszerzés jutott. Előtte sem lehetett sokkal kevesebb.
Ez a kurva nagy siker, amire gondolni tetszik, Soha, semmikor sem volt egyetlen magyar miniszterelnök ekkora maffiafőnök.
Ráadásul hasonlóképp biztosra betonozhatta volna be magát az ország totális lezüllesztése nélkül... Nekik csak a hatalom és a pénz kellett. Ezért képesek lennének bármire, ha az kell, az egész országot tönkrebasszák és akár az EU-t is megpróbálják szétverni vagy lezülleszteni a saját szintjükre, csak azért, hogy még pár évig hatalmon maradhassanak.
Nem mintha nem lehetett volna látni előre, hogy mekkora egy fostenger lenne a fidesz.... a meglepetés csak az volt, hogy mennyire mélyre süllyednek.
1- a magát nemzetthyleg elhülyíteni hagyó, és a tunya,lusta,ezsejó-azsejó mimagyar szolganépet.
Akiktől butább,magát nemzetthy lózungokkal megvezethetőbb népség nincs amelyik a saját kirablóit,a maga és utódai élhet jövőjét tönketevőt gazdagon tartja,sőt csorgó nyállal éljenzi nemzetthy moslékkal etetve,mert besz.pja megvédi éppen általa kreált,pillanatnyi hatalmi érdekei szerinti ellenségtől.
2-Orbán nemzetmegvezető nem hülye,de sunyi,aljas,soha nem nyert még tisztességesen,mindig a magyar társadalom egymással szembeállítása, a választási törvény,a takolmány tisztességtelen magára szabása és a örökös háborúzás lózungja hehee..megint bánccsák nemzetthet,megvehető,haszonleső,megzsarolható népséget használta ki.
A magyar népség gondolkodását kellene az urambátyám,Móricz-i rokonok,jobbágymentalitásból a 21.századba felhozni,de éppen azon "munkálkodik" hatalom,hogy beleidomítsa a buta népbe:jó ez így nektek,hisz értetek gazdagodunk,rajtatok hehee...
Mink a viktorkát szeressük,mé gyurcsán ávette. Kb ilyen a magyar nép.

a nagy hohoohooo 2020.09.23. 09:07:23

@chrisred: Nem ,"A ballibek családtámogatása úgy nézett ki,"...,hogy rászorultsági alapon ,a szegényebbek ,a rászorulók kaptak többet ,a gazdagok kevesebbet ,vagy semmit és ezt mind alanyi jogon ,ellenben a FideSSel ahol kérelmezni kell és így nemis kap ,de nem is jut el minden rászorulóhoz.
Azért ájjon hehee...meg a fáklyásmenet a legjobb példa a rizsacsöki blöff ,mijafasznak a több milliót keresőknek kedvezmény a medence fűtésére ,amikor a szegénynek a tüzifára se fussa ,dettó a kedvezmények ,az adókedvezményt csak a tehetősebbek tudják igénybevenni ,az államnak nincs pénze ,pénze nekünk adófizetőknek ,ahogy nincs ingyen óvodai étkezés,nincs ingyentankönyv,nincs ingyen ,vissza nem térítendő hitel ,de nincs kedvezményes hitel sem CSOK-ra ,családi 7 személyes autókra stb..mindent mi adófizetők fizetünk az 59 féle új adóból ,ami 68 volt ,de nem kevesebb lett ,mert csak összevontak adókat ,a számuk csökkent ,de az adóterhelés nem ,a világbajnok 27%-os ÁFÁ-ból ,a kormány által sarcként kivetett szektoriális különadókból ,amiket a vírusveszély leple alatt újra bevetett a kormány ,volt már ilyen 2011 -után 3 x is a 3 Matolcsy csomag amiket a teféle csekélyértelmességűeknek úgy adtak elő ez a :"nemmegszorítások " amiket a multik ,bankok stb :"nemhárítanakát" ,naná ,hogy mi fizettük meg az árát.
Az mára TÉNY, hogy végletesen kettészakadt az ország társadalmi rendszere: nem véletlen, hogy egyetemek szociológiai kurzusain és leendő szociális munkásainak az tanítják, hogy 2010 óta TORZ újraelosztás valósul meg hazánkban: a megtermelt jövedelmeket (lásd GDP) torz módon a FELSŐ-középosztály felé csatornázza át az állam, valamiféle torz társadalomfelfogás szerint. (gondoljunk csak a családvédelmi programra-nem titkoltan itt is a FELSŐ-középosztályi családoknak kedvez ARÁNYAIBAN(remélem mindenki tudja ennek a szónak a jelentését, arányaiban)
Lásd Orbán 2011-es Kossuth-rádió nyilatkozatát, amikor arra a kérdésre kellett válaszolnia, hogy az 1 kulcsos adórendszerrel NOMINÁLISAN a kis keresetűek járnak rosszul (lásd anno Rogán bérkommandóját): ezt nyilatkozta szó szerint Orbán: "sose titkoltam, hogy a FELSŐ-középosztályban látom hazánk felemelkedésének kulcsát..és ez határozza meg az Orbán kormány TÁRSADALOMFILOZÓFIÁJÁT(=nem összetévesztendő a gazdaságfilozófiával)
A szegényebb, ALSÓ-középosztályi rétegeknek alig-alig juttat, a FELSŐ-középosztály részére meg az újraelosztásnál kedvez.
Ha SZOCIOLÓGIAILAG megkapirgáljuk Matolcsy dicshimnuszát, láthatjuk a leszakadó térségeket (lásd Dunántúl-keleti országrészek eltérése), a közalkalmazottak leszakadó bérszínvonala, a tanárok NOMINÁLIS szintű bérlemaradása,hisz nem követi a minimálbért), az idős-gondozás anomáliái(lásd hosszú évekig kell várni egy idősnek az egyre idősödő társadalomban idős-otthoni ellátásra), az oktatás versenyképtelensége, a szakképzés totális csődje(amit Orbánék is elismernek), az egészségügy anomáliái, a mezőgazdaság versenyképtelensége, a szegénység(mint olyan) nem figyelembevétele
Érdekes ez: hogy az uralkodó politikai ELIT(elit???) hogyan is látja hazánkat....ebben is két valóság létezik.
Az oktatás szegregál, színvonala egyre rosszabb. A szegénység nő, a társadalom kasztosodik. Ma minden korábbinál jobban csak az számít, ki hova születik. A beruházások felpörgésében meghatározó volt az elmúlt időszakban az építőipar, többek között a stadionberuházásokkal, 4-es metró választások előtti átadásával. Mindebben jórészt EU-s finanszírozás állt.
GDP növekedéssel csak a válság előtti szintre kerül vissza a gazdaság, felzárkózó pályáról szó sincs. Ráadásul eladósodás mellett.
Az, hogy a simicskák, mészárosok cégei jól teljesítettek, hogy félig átadták a Várbazárt - félig meg nem -, hogy befejezték a 4-es metrót végre, hogy minden létező közteret elkősivatagosítottak, az még nem jelenti azt, hogy ebben az országban érezhető jobblét lenne ..mint anno a Horthy-korszakban!

a nagy hohoohooo 2020.09.23. 09:12:26

@antal100: Dehogy megy vissza nyugatra .

a multik nem a saját befektetett tőkéjükből megtermelt profitot viszik ki? Vagy rosszak a közgazdasági ismereteim? És nem azért nem fektetik be ismét Magyarországon, mert nincs jogbiztonság, és nincs remény a fejlődés tekintetében? Az Eu pénz pedig egy sima 'segély' forrás, amit azért kapunk, hogy próbáljunk felzárkózni Európa színvonalára, és nem azért, hogy a Simicska majd Mészaros vagy az Orbán Klánnak több pénze legyen .a multi nem azért viszi ki, mert kétszer akar vacsorázni, hanem mert nem éri meg újra befektetnie nálunk.
Nem beszélve arról, ha a multik nem tanítanák a magyar ifjúságot az új technológiákra, megnézhetnénk magunkat ami a fejlődést illeti.
Orbán után szabadon: Amit a multik kivisznek, az EU visszaadja.

hvg.hu/gazdasag/20140912_Amit_a_multik_kivisznek_az_EU_visszaadja
Nem csak arról kell beszélni, hogy mit visznek és mit hoznak, hanem arról is, hogy a munkajövedelmek GDP-hez viszonyított aránya az elmúlt 25 évben a felére csökkent (márpedig ez marad a lakosságnál), miközben a tőkejövedelmek megnégyszereződtek , amiből akkor és annyit visznek ki (és nem csak a külföldi tőkések), amennyit jónak látnak. Mivel az EU-tól kapott pénz a kormányon át szintén a vállalkozókhoz folyik, semmit nem változtat a munkajövedelem - tőkejövedelem aránytalanságon. Így maradunk Európa koldusai.
Remek, javasold a pénz kitalicskázásának pofon egyszerű ellenszerét. Ne engedjenek be az országban multit, az itt levőket lehetetlenítsék el magas adókkal és a pénz itthon marad.
És akkor jön a magyar Kánaán, kedves laposföld hívő, de ha az Unióból is kilépünk Magyarország nem Kánaán lesz hanem Mennyország!
Ne etess már bennünket a hülyeségeiddel!

konrada 2020.09.23. 09:23:20

Atya gatya! Matyi már megint itt!

6.Lenin 2020.09.23. 09:33:11

@a nagy hohoohooo:

És te miért akarsz másokat etetni a saját hülyeségeddel? Kis köcsög.

csulla 2020.09.23. 09:49:21

@a nagy hohoohooo: Teljesen felesleges a sötéteknek világót gyújtani,mert nekik még mindig a pince mélye a mennyország!Azért szeretnék az országot is oda zülleszteni!

Józsi, a migráns köcsög 2020.09.23. 09:57:04

@a nagy hohoohooo: kitüntetést érdemelnél amiért ennyi leütést pazarolsz rájuk, reszpekt.

2020.09.23. 10:07:58

@a nagy hohoohooo:
Ha nagyon kíméletes akarok lenni, akkor az írom, hogy elképzelhetetlenül tájékozatla,..., és ezt döbbenetes szorgalommal igyekszik bizonyítani.
Igen a nyugati országok lerabolták a fél világot,.., valójában nem felét, annál többet.
A tudatlansága miatt nem ismeri azt a tényt, hogy a múlt század hatvanas éveiben szűnt meg a brit, francia, portugál, belga, holland gyarmatbirdalom,.., de a dánok is csemegéznek Grönland kincseiből rendesen,.., a spanyolok gyarmatbirodalma is jól fizetett sok évszázadon át,..., a németek is jól profitáltak a gyarmataikból Hitler bukásáig.
Kár, hogy ezekről ön nem tud,..., de, hogy okat egy ovis tudásával, az már vicces :-).

Szóval a neoliberális nem liberális,.., hanem mi, konzervatív :-)?

Szerintem ne pazarolja az időnket ilyen hosszú irományokkal, két sorban ugyanúgy kiderül, hogy sík hülye ahhoz, amihez hozzászól.

Csak az alapokra reagáltam,..., semmi értelme az összes ugyanilyen szintű baromságát végigvenni.

cicmen 2020.09.23. 10:09:28

@a nagy hohoohooo: Magyország az Unió gazdasága 0.8 % -- höhöö.....Az Európai Unió problémáját az jelenti, ha Németország egyszer csak úgy dönt, hogy nincs már türelme foglalkozni ezzel a káosszal.............................................

Amit óők okoztak főképpen a hülye muttijuk vezérletével! Németország mára a gazdaságát leszámítva egy liberálisok által uralt szemétdomb!

a nagy hohoohooo 2020.09.23. 10:11:14

@6.Lenin: Látom kifostad az orbánseggszolgálatos fejed a seggedből hehee....Már szinte élvezem ahogy egy seggbuta orbánseggszolgálatos újra és újra feldobja saját szarát ,oszt a vezérimádattól bambán tátott szájjal alááll..heheee...eklatáns -belterjes heheee-precedense vagy ennek a nemzetthy FideSSlibának hehee..egy vérből valók vagytok heheee...na ezért nem kell az iskola ,a kiművelt emberfő orbángazdádnak :
Íme a NER alapja :a kőbuta fütyi szavazó hehee..
Fészbuk post a SZFE -ről
xy:
A művészet eleve liberális. .te szerencsétlen seggbuta orbáncseléd ,a szellem ,az alkotás szabadsága nélkül nincs művészet .
A műveltek és a műveletlen suttyók közt megy a harc.

Júlia Süni
megtudhattuk, hogy a műveltek és a műveletlen suttyók közt megy a harc. És íme a műveltek hivatalos közleménye : "Az elmúlt hónapok során a Színház- és Filmművészeti Egyetem modellváltását végigkísérő hiánya, valamint kiüresítése az együttműködésnek és párbeszédnek, továbbá alkotmányos és törvényben biztosított jogaink önkényes elvétele nekünk, hallgatóknak oktatási alapjogainkat sértik, a kellő garanciák hiánya csorbítja és hosszútávon veszélyezteti nemcsak a mi, hanem az utánunk következő generációk egyetemi autonómiáját is." Valaki tudná értelmezni ezt a mondatot? A nyomokban fellelhető központozást inkább hagyhatták volna a fenébe! Az sem baj, ha a műveletlenek közül valaki!

chrisred 2020.09.23. 10:11:28

@Tényelek: "Szóval a neoliberális nem liberális,.., hanem mi, konzervatív :-)?"

Bár furcsán hangzik, de nem áll messze tőle.

"https://hu.wikipedia.org/wiki/Neoliberalizmus"

"A neoliberalizmus a manapság terjedő közhiedelemmel ellentetben nem politikai, hanem közgazdasági fogalom, a gazdasági liberalizmus egyes doktrínáinak a címkéje. Követői nem is feltétlenül liberálisak például az egyéni jogok tekintetében – például Augusto Pinochet, de Margaret Thatchert, Ronald Reagant is ide sorolják. Az Amerikai Egyesült Államokban a neoliberalizmust gyakran neokonzervativizmusnak nevezik. Több konzervatív állítja, hogy ők közelebb vannak a klasszikus liberalizmushoz, mint a libertariánusok."

2020.09.23. 10:16:34

@a nagy hohoohooo:
A liberálbolsevikok felszámolták a családtámogatási rendszert, előbb Hornék, amit Orbán visszaadott, majd Bajnai, amit szintén Orbán adott vissza.
Ha valami csoda vagy katasztrofa következtében újra győznének, az lenne az első, hogy megszüntetnék a GYED, GYES intézményét, felszámolnák a családi adókedvezményeket és úgy általában mindent, ami a gyerekes családokat segíti,....,
És ez nem fikció, eddig mindig ezt tették, mitől változtak volna meg?

chrisred 2020.09.23. 10:18:49

@Tényelek: A GYES és a családi pótlék összege még mindig ugyanannyi, mint 2008-ban.

2020.09.23. 10:20:05

@chrisred:
A liberalizmus jelenleg a mindenki számára kötelező buzulást, devianciát, nemzeti önfeladást, muszlim betelepítéssel megoldott, kötelező öngyilkosságot jelent,..., hol talál ön ebben konzervatív elemet?

2020.09.23. 10:23:39

@chrisred:
Nagyon helyes a léhűtő gyerekgyárosok megszívták, e mellett azonban, aki dolgozik a többszörösét kapja adó és járulékkedvezményben, a GYED összegében,..., és ez vonatkozik azokra is, aki közben tanul.

chrisred 2020.09.23. 10:24:21

@Tényelek: Ezek ugyanannyira jellemzőek a liberalizmusra, mint a konzervativizmusra - semennyire.

chrisred 2020.09.23. 10:29:15

@Tényelek: Előbb még azon sopánkodott, hogy a ballibsik megszüntetnék gyest, most meg azt mondja, a ner jól teszi, hogy gyakorlatilag megszünteti? 2010-ben a gyed maximális összege a minimálbér kétszerese volt, most a minimálbér kétszeresének 70%-a.

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.09.23. 10:32:56

@csulla: Libsikém, szerintem te összekeversz az elvtársaiddal, nálunk a nemzeti oldalon ez nem szokás...

2020.09.23. 10:33:25

@a nagy hohoohooo:
Szóval a művészet csak liberális lehet,..., meg ugye a demokrácia is :-)?!
Ezért nevezik ezt liberálbolsevizmusnak vagy liberálfasizmusnak.
Hogy néz ez ki a gyakorlatban, csak a liberális csinálhat szobrot, festhet képet, játszhatja el a Hamletet :-)?
Az önök társadalomfelfogásához képest már Rákosi is demokratának számít, mert ennél azért ő is toleránsabban állt a dolgokhoz.

a nagy hohoohooo 2020.09.23. 10:34:37

@cicmen: @Tényelek: Örvendek ,hogy újra és újra feldobáljátok a fejetekbe idomított nemzetthy szart hehee..oszt a vezérimádattól bambán tátott szájjal aládzsaveltok hehee...

„Ezt a liberális múltat nem kell megtagadnunk” – Prőhle Gergely a 10 éve meghalt Otto Graf Lambsdorff példájáról
Európa keleti részének sorsa különösen foglalkoztatta.
www.valaszonline.hu/2019/12/05/ezt-a-libprohle-gergely-otto-graf-lambsdorff/
Liberalizmusa tehát korántsem a minden hagyománytól és kötöttségtől szabadulni akaró hozzáállás, sokkal inkább az a fajta attitűd, amely a szabad gazdasági, piaci verseny érvényesülésének teret ad, ugyanakkor nagy jelentőséget tulajdonít a hagyományos társadalmi szövet megmaradásának, újraképződésének.

Igazából jó röhögni az erőlködéseteken Orbángyogyóintézeti takonynácik ,oszt hun tart a turulszaros Orbániátok és a liberális gazdaságok hehehehé?...
Gondolom onnan távozik a sok -sok fiatal munkát keresni turulisztánba..heheee...,oda a liberális országokba jár a vezír a liberális országok adófizetői pénzért kódulni,sőt a liberális USA általatok gyűlölt görbeorrú bankárai mentették meg az országot a csődtől, a Templeton vásárolta fel a magyar államadósságot..hehee...

"Egyikünk sem akar a németek pénzéből élni"

– mondta Orbán Viktor január elején Budapesten, a maga és a vendégül látott lengyel miniszterelnök nevében is. Akkor azért gyorsan hozzátette azt is: a német befektetések azért jöhetnek.

Az ugyanis egy dolog, hogy Németország az EU legnagyobb gazdasága, így pedig a közös kassza legnagyobb befizetője is, de – és ezt Sigmar Gabriel német külügyminiszter a napokban elismerte – az ország az EU-tagság legnagyobb nyertese is. Iparának ugyanis jelentős felvevője a belső piac, és a német tőke jelentős része is itt landol. Egyebek között Magyarországon, ahol a közvetlen működőtőke-beruházások legnagyobb hányada jó ideje a németekhez köthető.

Magyarország uniós csatlakozásának évétől, vagyis 2004-től 2016 végéig 10,5 milliárd euró (mostani árfolyamon 3258 milliárd forint) hozzájárulást fizetett az EU kasszájába. Ez az ország számára kifizetett, több mint 47 milliárd eurós támogatásnak kevesebb mint a negyede.

A tagság első 13 évében nettó 36,636 milliárd euróval érkezett több, mint amennyit befizettünk. A pozitív mérleg forintban, mostani árfolyamon meghaladja a 11,3 ezer milliárd forintot – ez a 2018-as magyar költségvetés bevételi célszámának több mint 60 százaléka.
"Magyarország nincs rászorulva senkinek a pénzére, a saját lábán áll"

A brüsszeli adatok egész más mutatnak. A bizottság összesítése szerint a 2007–2013 közötti uniós költségvetési keretből Magyarországra érkező források a kormányzati beruházások 57,1 százalékát finanszírozták. Ez a legmagasabb arány az unióban, az átlagos szint 6,5 százalék.

6. 2030-ban jórészt Németország és a visegrádi országok finanszírozzák majd az Európai Uniót.

Ez a kijelentés is Berlinben hangzott el a miniszterelnök szájából, és leginkább kormányzása egyik leghíresebb – Széchenyi Istvántól kölcsönzött – szlogenjére emlékeztet: Merjünk nagyok lenni.

Magyarország egy főre jutó – vásárlóerővel korrigált, vagyis az életszínvonalat mutató – bruttó nemzeti összterméke (GDP) az EU átlagának 67 százaléka az Eurostat adatai szerint. Ez önmagában sem túl rózsás, de az igazi baj nem ez. Attól keseredhetünk el igazán, hogy a csatlakozás idején, 2004-ben 62 százalékon álltunk – vagyis az elmúlt majdnem 14 évben csigalassúságú volt a felzárkózás (és láthatóan az ide áramló uniós támogatások sem segítettek a helyzeten).
"2030-ra lehagyjuk Ausztriát"

Ha már annyit emlegettük a relatív fejlettséget: az osztrákok 28 százalékkal fejlettebbek az EU átlagánál, vagyis ők még messzebb vannak tőlünk, mint régiós versenytársaink.

Innen kiindulva számoltuk ki nemrég azt, milyen tempóban kellene növekednie Magyarországnak ahhoz, hogy a következő évtized végére valóban utolérjük Ausztriát, ahogy azt Orbán Viktor a tavaly szeptemberi velencei frakcióülésen meghirdette – természetesen arra az esetre, ha folytatódik az unortodox gazdaságpolitika. Nos, ha abból indulunk ki, hogy az osztrák gazdaság megáll a növésben – az Európai Bizottság a következő évekre 2,5 százalék körüli bővülést jósol –, akkor a magyar gazdaságnak évente átlagosan 4,6 százalékkal kell nőnie ahhoz, hogy vásárlóerővel korrigálva utolérje. Ha ezt a korrekciót nem tesszük meg, akkor 8,9 százalékkal.
hvg.hu/gazdasag/20180112_orban_viktor_kina_europai_unio_tamogatas_mfb_nemetorszag

Így meg a béka segge alól Orbánnal sose hehee..

Eurostat: Magyarország nem tud kitörni a legszegényebb országok közül

Csak két ország életszínvonala alacsonyabb a miénknél. Magyarországot már nemcsak az osztrákok, de a románok is alaposan lehagyják.
hvg.hu/gazdasag/20200618_Eurostat_Magyarorszag_nem_tud_kitorni_a_legszegenyebb_orszagok_kozul

Megosztva nyertetek hehee...egy wellnessorálhétvégét a :"Miniszterelnök úr " napos slicce elé térgyelni hehee...

2020.09.23. 10:39:09

@chrisred:
Jelenleg minden olyan gyereket nevelő család sokkal többet kap, aki hasznos tagja a társadalomnak, a paraziták támogatása meg elinflálódik.
A liberálbolsevik időkben csak a Gyes, Gyed volt, amikor az megszűnt, megszűnt minden,.., a családi pótlékot is csak azért nem szüntették meg, mert túl sok embert érintett, de Bokrosék és Bajnai is felvetette, hogy jobb lenne, ha azt sem adnák.

a nagy hohoohooo 2020.09.23. 10:39:41

@Tényelek: Jajj basszus itt a szeptember ,de már rengeteg a jelentkező az év idiótái címre, egy igencsak telített mezőnyben ......hehee...
Szerintem egy nyolcvankilós tumor nőtt ki a seggedből és humanoid alakot öltött.
Na ez pont a teféle segghülye iskolázatlan ,tahó orbánhívőknek szól heheee...zabáld höhöö..
Orbán :"A kereszténydemokraták pedig azt is elvárják, hogy az iskolák
erősítsék meg a gyermekek születéskor megkapott és a Teremtő által
eldöntött nemi identitását,.."
Ez flúgos.
Ha valaki annyira műveletlen, hogy nem tudja. a szexualitás kérdésében az evolúció megfellebbezhetetlen döntése, nem a külsődleges nemi jellegek, azzal nincs értelme vitatkozni. Ahogy az Orbán nevűvel sem.
Az iskolák védjék meg a család eszményét és értékeit, és tartsák távol a kiskorúaktól a genderideológiát és a szivárványos propagandát.
Tanultál volna nem röhögtetnéd ki magad,lövésed sincs, hogy mi a gender .Erről szó a gender. A kifejezés társadalmi nemet jelent. Ez azt jelenti, hogy ami miatt a társadalom különbözőképpen
tekint a nőkre és a férfiakra, a nőiességre és a férfiasságra, az nem a (biológiai) nemi különbségeknek
köszönhető, hanem a társadalmon belül létező felfogásoknak, amelyeknek semmi közük a testünkhöz. A
különböző kultúrák különféleképpen fogják fel a férfiasságot és a nőiességet: amit az egyik kultúra egy bizonyos korszakban nőiesnek tekint, azt egy másik korban vagy kultúrában férfiasnak tartják, s egy másik társadalomban ennek egyáltalán semmi köze a férfiassághoz vagy nőiességhez.A nemek társadalmi szerepéről.Nem a nemi szerepekről szól a gender konkrétan, hanem a társadalmi szerepváltozásokat kutatják, a képzés azt vizsgálja tudományos módszerek alapján, hogyan változik a férfi női szerepmodell a társadalomban, ennek milyen hatása van a családokra, munkavállalásra, gyerekvállalásra, kivándorlásra, népesedésre,szó sincs arról, hogy a genderelmélet szerint az egyik vagy másik nemhez tartozás választás kérdése lenne! Legfeljebb arról van szó, hogy fogadjuk el: ahogyan az emberek közt különböző egyéniségek vannak, akik nem szoríthatók bele két csoportba, a nőiességnek illetve a férfiasságnak is többféle formája létezik, és ezek egyenértékűek. A társadalom ne kényszerítsen rá egy életutat, egy sémát az egyénre, csak azért, mert az nő vagy férfi! A gyerekekre ne húzzák rá már óvodás korukban a társadalom által helyesnek vélt mintákat csak azért, mert kislányok vagy kisfiúk! A nemekkel kapcsolatos elvárások illetve a hagyományos nemi szerepek leszűkítik az egyén választási lehetőségeit; a genderelmélet ezzel kíván vitatkozni, nem azzal, hogy férfiak és nők léteznek! A genderelmélet tehát nem a biológiai nemet kívánja háttérbe szorítani, hanem az ehhez társított elvárásokat. Annyi igaz, hogy a hagyományos nemi szerepeket az egyén kibontakozása szempontjából valóban nem tartjuk célravezetőnek – bár én annyit fenntartok, ez egy opció lehet azoknak az egyéneknek, akiknek ez valóban megfelel, ugyanakkor nem szabad a többi életforma, kapcsolati forma fölé helyezni

Ennek érdekében jövőre új programokat is indítunk, a keresztény család értékeit megerősítő Borkai Programot, valamint a gyermekeinket genderpropagandától megvédő Kaleta programot. A programok megnyitójára októberben egy jachton kerül sor, Fohsz államtitkár úr mond beszédet.

chrisred 2020.09.23. 10:42:47

@Tényelek: Nem csak a nermilliomosok a hasznos tagjai a társadalomnak, pedig a mostani családtámogatási rendszer beléjük nyomja a pénzt új családi házra, autóra. Az a pénz meg a bérből, fizetésből élő családok adójából folyik a költségvetésbe.

konrada 2020.09.23. 10:44:04

@6.Lenin: @Tényelek:
Most komolyan?
Neki álltok Matyival vitázni??
...ti tudjátok. Biztosan hiányzott már nektek a kedvenc jelzőző tök...;))

2020.09.23. 10:44:10

@a nagy hohoohooo:
A kieső vám és illetékbevételünk, illetve az adók kiesése két és félszerese, az ide utalt pénznek.
Ha önnek igaza van és felével esne vissza a termelés, akkor nagyjából ötödével több pénzzel gazdálkodhatnánk, mint most,.., jó nagy bukta lenne :-)

a nagy hohoohooo 2020.09.23. 10:47:09

@Tényelek: Az a fránya orbánszerelmi izgalom megint kifostad a fejed a seggedből hee..
Tíz éve nem változik a családi pótlék összege
Magyarországon 2008-ban emelték utoljára a családi pótlék összegét. Azóta a támogatás több mint húsz százalékkal kevesebbet ér az infláció miatt.

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.09.23. 10:51:03

@chrisred: Hát az tény, hogy manapság a nemzetközi egyezmények respektje sajna egyre kisebb...

„The government has admitted that its plan to reinterpret the special Brexit arrangements for Northern Ireland will break international law.

The Northern Ireland secretary, Brandon Lewis, astonished backbenchers when he told the House of Commons: »Yes, this does break international law in a very specific and limited way«”
www.theguardian.com/politics/2020/sep/08/government-admits-new-brexit-bill-will-break-international-law

Csakhogy: pl. az EU-nak még ebben az esetben is megvan arra lehetősége, hogy a kilépési megállapodásban foglalt rendelkezéseknek (170. cikk–; IX. Melléklet) megfelelően érvényesítse jogait a megállapodást felrúgó féllel szemben.
eur-lex.europa.eu/legal-content/HU/TXT/HTML/?uri=CELEX:12020W/TXT&from=HU#d1e32-182-1

Hasonló biztosítékok szinte minden hasonló megállapodásban, egyezményben stb. vannak. Ugyanakkor egy "újjáalakult", nem jogutód "új EU-t" ezek a rendelkezések már nem jogosítanának fel semmire.

2020.09.23. 10:51:29

@chrisred:
Minden dolgozó gyerekes család megkapja a támogatást, aki nem kap annyi pénzt, hogy az adója fedezze, annak a tb járulékát is visszadják.
Az otthonteremtési támogatás fix összeg, a szegény és a gazdag is ugyanannyit kap, ami a szegénynek e miatt nagyobb segítség, ugyanez érvényes az autóra is.

a nagy hohoohooo 2020.09.23. 10:55:08

@Tényelek: Mert takonynáci hülyegyerek Orbűnisztán az egyik legnagyobb adóterhelő ország hehee...

nepszava.hu/3053871_kirivo-adoterheles-sujtja-a-magyarok-beret

chrisred 2020.09.23. 10:56:26

@Tényelek: "Minden dolgozó gyerekes család megkapja a támogatást, aki nem kap annyi pénzt, hogy az adója fedezze, annak a tb járulékát is visszadják."

Milyen támogatást?

Az otthomteremtési támogatás nem ér semmit annak, aki nincs olyan anyagi helyzetben, hogy új lakást vásároljon vagy építsen. A használt lakás vásárlására vagy bővítésére fordítható csok összege nevetségesen kevés a valós költségekhez képest.

a nagy hohoohooo 2020.09.23. 11:04:31

@Tényelek: Háhogyne segghülye orbánseggszolga sorba álltak a szegények a 7 személyes Dáciáért ugye ? hehee....apád hülye gyerekét hehee....azok vitték aki mellette még a közmű,a közköltségek,a lakáshitel ,stb is nyugisan tudják fizetni,sőt azt a 7 személyes autót is ,de mijfasznak vegye piaci áron amikor a támogást az ország összes adófizetője adja neki ,akaratuktól függetlenül hehee..
Nem kell megköszönnöd ,hogy visszadugdosom a kifosott fejed a seggedbe ,szívesen máskor is,az úttörő ahol tud segít hehee...

2020.09.23. 11:05:54

@a nagy hohoohooo:
Nem azzal van gnd, hogy önök liberálbolsevikok deviánsak, hanem azzal, hogy azt kötelezőérvényűen ráakarják erőltetni a társadalom minden tagjára.
A DK-nak és a Momentumnak kész tervük van arra, hogy az óvodáktól kezdve buzi és deviánsgyárakká alakítsák a teljes oktatási rendszert.
A dékást Dobrev hozta össze, 2009-ben megszületett a törvény, szerencsére a gyakorlatban nem lett belőle semmi, mert Orbán eltörölte,.., buzi Momentumosok ilyen irányú terve nemrég került fel a honlapjukra.

2020.09.23. 11:09:00

@a nagy hohoohooo:
Kérem ne szélesítse a témakőrt, így is nehezemre esik, hogy ne hülyézzem le a többinél, pedig az még hizelgő is lenne önre nézve!

chrisred 2020.09.23. 11:11:17

@Tényelek: És milyen gyárakká alakítja át az óvodákat az, aki engedélyezi, hogy óvodapedagógusi végzettség nélkül is foglalkozhassanak a gyerekkel?

6.Lenin 2020.09.23. 11:11:21

@konrada:
Vitázik a fene ezzel a köcsöggel, de legyen meg az öröme, hogy teleszarja a blogot a hülyeségeivel.

Valaki el is olvassa? Én nem szoktam.

a nagy hohoohooo 2020.09.23. 11:18:16

@Tényelek: Nesze takonynáci orbánseggszolga egy széntabletta hehee...a fejed kifosására és egyben egy tégely vazelin cicmennel és konradaval análszexre orbángazdátok análwellness hétvégéjére ...,hogy ne sivalkodjatok :mertmégfájfájfájfáj heehee...az orbánszerelem hehee..

index.hu/gazdasag/2019/10/19/civil_jelentes_gyerekeselyekrol_szegenyseg_melyszegenyseg_gyerekszegenyseg/
Folyamatosan azt halljuk az állami szereplőktől, hogy kiváló állapotban van a magyar gazdaság, szinte teljes foglalkoztatás van az országban, emelkedik az átlagbér, csökken a szegénység és a családbarát kormány újabb és újabb eszközökkel támogatja a gyerekeseket. És a statisztikák is ezt bizonyítják, 2014 és 2017 között tíz százalékkal csökkent a gyerekszegénységi arányszám, és a teljes lakosságban is egyre kevesebben élnek jövedelmi szegénységben.

Azonban arra már kevesebb központi figyelem hárul, hogy a javuló gazdasági helyzet előnyeiből nem részesül mindegyik társadalmi csoport ugyanúgy. Sőt, vannak, akik egyáltalán nem, ráadásul ők pont azok, akik korábban is a legrosszabbul éltek, ők azok, akiket mélyszegénynek nevezünk.

Ők azok, akik lemorzsolódnak az iskolából, és emiatt, vagy a lakóhelyük miatt nem tudják kihasználni a munkaerőhiányt sem, az utóbbi években sem tudnak betörni a munkaerőpiacra. Így pedig marad jobb híján a közmunka, ami viszont nem közelíti meg a mediánjövedelmet, sőt, az utóbbi időben, a kormány – hogy a piaci munkák felé terelje az embereket – szándékosan igyekezett növelni a jövedelmi különbséget a közmunkások és a társadalom többi tagja között: 2011 óta a nettó minimálbér összesen 63 százalékkal emelkedett, míg a közmunkások alapfizetése 15 százalékkal. (Még rosszabb a helyzet, ha a jövedelmek vásárlóerejét vizsgáljuk, 2011-től 2018 végéig 17,7 százalékkal emelkedtek az árak, ami azt jelenti, hogy hiába emelkedett 15 százalékot a közmunkásbér, az valójában kevesebbet ér, mint 2011-ben.)

Waine Phaß 2020.09.23. 11:18:46

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Az a segge, nyulambulam! És ekkora nyelveshez már szenvedélyes szerelem kell!

2020.09.23. 11:18:53

@chrisred:
A babaváró összegével megvan a beugró, a törlesztés meg kevesebb, mintha albérletet fizetne, de pl. a falusi csok többoldali megoldást kínál, a mobilitásra kell csak költeni, ami sokkal kevesebb, mint a városi verzió magasabb árai okozta nagyobb törlesztőrészlet.
Az tény, hogy gdp arányosan nálunk költenek legtöbbet a családok támogatására és ennek hatását a környezetemben is látom,..., de, ha arról akarna meggyőzni, hogy lehetne ezt mégjobban is csinálni,.., akkor ne erőlködjön,.., persze, de arról nem tudna meggyőzni, hogy azoknak adjunk több pénzt, akik csak kivesznek a közösből, sohasem tanultak, dolgoztak.

2020.09.23. 11:20:53

@a nagy hohoohooo:
Látom hiába kértem,... ., szépen :-)!

konrada 2020.09.23. 11:24:42

@6.Lenin: Teszem hozzá, mindenki beleszalad az aktuális legújabb nickjébe, de szerencsére annyira grafomán, hogy pillanatokon belül legalább hármat belefos a topikba, és annyira matyizósak azok már, hogy abból le lehet venni, megint itt ez a f.sz..;))

chrisred 2020.09.23. 11:26:17

@Tényelek: "de pl. a falusi csok többoldali megoldást kínál, a mobilitásra kell csak költeni, ami sokkal kevesebb, mint a városi verzió magasabb árai okozta nagyobb törlesztőrészlet."

Vagyis a költségek nem csökkennek, csak átstruktúrálódnak.

"persze, de arról nem tudna meggyőzni, hogy azoknak adjunk több pénzt, akik csak kivesznek a közösből,"

Pont arról akarom meggyőzni, hogy azoknak kellene kevesebbet adni, akik kivesznek a közösből, konkrétan a jelenlegi elitre gondolok. És a támogatási rendszert egy átlagos, bérből, fizetésből élő magyar család életmódjához és anyagi lehetőségeihez kellene belőni. Mondjuk új lakás csok helyett lakásfelújítási, korszerűsítési támogatás. Új járművásárlási kedvezmény helyett munkába járást segítő kedvezmények stb.

2020.09.23. 11:26:39

@chrisred:
Egy szakképzetlen jelenléte nagyságrenddel kisebb veszély, mint egy jól kiképzett buzi és egyébb deviánsok kképzésére felállított profi rohamosztag, akiknek az a feladatuk, hogy Fegyőréknek szerezzenek társat az elferdűlt mindennapjaik élvezetéhez,..., és, ha ebben a korban nyomorítják meg őket, soha az életben nem tudnak emberhez méltó életet élni.

chrisred 2020.09.23. 11:27:34

@Tényelek: "Egy szakképzetlen jelenléte nagyságrenddel kisebb veszély, ..."

Magának.

a nagy hohoohooo 2020.09.23. 11:27:58

@6.Lenin: Tomtom a teféle egy híján 20 -s ÍQ-ú orbánseggszolgáknak két -a te orbángyogyóintézeti ápoltságod miatt :2 -szó hehee...már meghaladja az értelmi képességét hehee...
Aztán gyertek máskor is derága orbánseggepartján napozó szarcsimbókok ....mindig élvezem ahogy szarrá alázzátok magatok orbángazditok slicce előtt térgyen csúszva hehee...a mandin már versenyt is hirdettem a NAP NEMZETTHY HÜJÉ-je címmel hehee...
Nyerhető jutalmak :orál und análszexpartik Kaleta rendezésében...hehee..

midnight coder 2020.09.23. 11:29:08

@chrisred: A konzervativizmust lehet keverni a liberalizmussal - már feltéve, hogy az állapot amit konzerválni akarsz alapvetően liberális, mint az amcsiknál. Ezzel szemben minden baloldali törekvés alapvetően a személyi szabadság korlátozására alapul - ergo olyan illiberális, hogy Orbán hozzá képest lánglelkű szabadságharcos.

2020.09.23. 11:30:35

@chrisred:
Bokros egy nagy görény volt, de számolni tudott, ő mondta, hogy többe kerül folyamatosan ellenőrizni, hogy ki a rászoruló, mint amennyit meg lehet takarítani vele,.., konkrétan a családi pótlékot akarta megvonni a gazdagoktól.

6.Lenin 2020.09.23. 11:32:37

@konrada:

Ez a faszi egy beteg köcsög. Valszeg otthon el van nyomva, még a macskát is nagyobb becsben tartják, mint őt.
Egy szerencsétlen sikertelen fasz. Itt próbálja kiélni magát, azzal, hogy mások fölé próbálja magát helyezni. Még egy kezdő pszihomókus is csak legyintene rá.

chrisred 2020.09.23. 11:33:55

@midnight coder: "Ezzel szemben minden baloldali törekvés alapvetően a személyi szabadság korlátozására alapul..."

Ezt nem állítanám. Például a rabszolgafelszabadítás vagy a munkaidő korlátok közé szorítása alapvetően baloldali indíttatású kezdeményezés volt, és nyilvánvalóan a személyi szabadság bővítésére irányult - igaz azzal, hogy mások gazdasági lehetőségeit korlátozta.

konrada 2020.09.23. 11:36:39

@Tényelek:
...hát a szoci kormányok egyik legnagyobb baromsága volt a minimálbér okosba korszakban a jövedelem alapú családtámogatás, ahol többet vehetett ki a közösből az, aki - még ha a vagyoni helyzete nem is indokolta - ügyesen el tudta költségelni-titkolni a jövedelmét.

a nagy hohoohooo 2020.09.23. 11:38:05

@Tényelek: Namégeccer ingyen visszadugom a segged a fejedbe ...a következő már 1000 euró db-ént hehee..
Hány éves vagy és mi az iskolai végzettséged ,hogy nem tudod megkülönböztetni a fejed a s.ggedtől?Picit aggaszt ,hogy:.túlterheled az agyad.......,de úgy látom nem bánt holmi gondolkodás......ez olyan:nézegetem magam a tükörben... hm... nem nézek ki teljesen hülyének... és mégis.... ( régen ezt úgy mondtuk, hogy tollas a hátam? Nem? Akkor ne nézzetek madárnak!) Dehát az evolúció.. ,nade ilyen gyorsan gyártja a selejtet? te magadtól vagy ilyen buta és korlátolt vagy segít valaki? .a teféle ,tanulatlan mélymagyar nem tudja a másság nem választás kérdése,nem olyan,hogy akarom e vagy nem,nemis betegség ami nem gyógyítható ,hanem az evolúció megfellebbezhetetlen döntése.Nem provokálnak,nem a szexualitásról szól, hanem az elfogadásról, az azonos jogokról.Megpróbálják felhívni a társadalom figyelmét ,hogy a meleg, leszbikus és biszexuális embereknek ugyanolyan jogokkal kéne rendelkezniük, mint mindenki másnak.Az evolúció barkácsol, és a lehetőségek
közül kell a legjobbat megtalálnia. Tehát nem valamilyen genetikai mutáció miatti hibás működés okozza
a homoszexuális orientációt, hanem – az
adott génszabályozási módszer mellett –
ez egy összességében előnyös megoldás
következménye.Ha egy úton elindul, akkor annak mentén haladva keresi a legjobb megoldásokat, újratervezésre nincs lehetőség, a nemekre jellemző agyi különbségek nem kizárólag
a születés vagy a serdülőkor után alakulnak ki, hanem már a korai magzati korban is megfigyelhetők, s fokozatosan lesznek
egyre határozottabbak. Kizárt tehát, hogy
csupán a születés utáni környezeti, nevelési hatások alakítják ki a jellegzetes férfi és női agyat!Az élővilág egyik alaptulajdonsága a sokféleség. Több millió, formában, élőhelyi
igényekben, életmódban, a működés metabolikus részleteiben is különböző faj van a Földön. Az élőlények egy fajon belül is sokfélék, ráadásul e sokféleség háttere is gyakran sokféle okokra vezethető vissza.
Ahogy vannak nagyon magas vagy nagyon
alacsony emberek, különleges zenei érzékkel rendelkezők és gyenge ritmusérzékűek, úgy vannak olyanok is, akiknek a szexuális orientációjuk különbözik a többségtől. A melegség - ahogyan a heteroszexualitás is - jóval több, mint pusztán szexualitás, és míg az intim részletek valóban magánügynek tekintendők, maga a melegség témája közügy, hiszen számtalan társadalmi-jogi vetülete van. Ma még ott tartunk, hogy a melegeknek meg kell küzdeniük mind azért, hogy a többségi társadalom elfogadja őket, mind azért, hogy a heteroszexuálisokkal azonos jogaik legyenek (pl. házasság, öröklés, örökbefogadás). Tehát ha egy meleg nem a rejtőzködés útját kívánja választani - mert nem akarja magát heterónak hazudni, vagy mert szóvá szeretné tenni az őt ért esetleges megkülönböztetést - akkor szükségszerűen beszélnie kell a témáról. Az agyonhallgatás nem lehet megoldás egy demokratikus társadalomban. Persze a melegek szíves-örömest fogadnák, ha a homoszexualitás olyannyira elfogadott lenne, hogy ezt már nem kellene külön taglalni, és pl. a "van barátnőd?" kérdésre teljes természetességgel válaszolhatnák, hogy "barátom van, és hamarosan össze is házasodunk".egyértelműen látszik, hogy a modern nyugati társadalmak vonzereje
és embersége éppen abban rejlik, hogy a többséghez tartozók igyekeznek megérteni és elfogadni az emberi sokféleséget, s
az ilyen társadalmak a csoport összetartozását nem a biológiai és szociológiai okok miatt kisebbségben lévők kirekesztésével,
megbélyegzésével, hanem ellenkezőleg, azok elfogadásával, támogatásával valósítják meg.A büszkeség arról szól, hogy már felvonulhatnak és ünneplik a jogaikat. Ne tereljük félre a dolgot. Viszont még van miért vonulgatniuk
És arról , hogy mindazon amin egy melegnek keresztül kell mennie ( megbélyegzés , szégyenkezés , közutálat , folyamatos bántás és megalázás ) élete során, ember tud maradni és a végén szabadon lehet önmaga.Ez a cél.a melegek zászlója a magyar emberek egy kisebb közösségét (értsd: kisebbséget) jelenti, akik nem mellesleg felkarolják az összes hátrányos helyzetű egyéb kisebbséget, mivel a zászlójukat a tolerancia, figyelem és türelem jelképének tekintik.mert olyan jogokat szeretnének, mint az átlag emberek? Házasodni, gyereket
örökbe fogadni, örökölni, stb, stb,szóval ami a heteróknak tök alap. És a felvonuláson , full hétköznapi átlag emberek vonulnak. És nem csak melegek, hanem olyanok is, akik egyetértenek azzal, hogy őket is megilletik azok a jogok, amik minket! És főleg egy nő ne legyen ennyire buta.. hiszen a nők régen ugyanebben a cipőben jártak, aztán kiharcolták, hogy ugyanolyan jogaik legyenek, mint a férfiaknak.
Itt nem az a lényeg hogy feltétlen elfogadást csikarjanak ki, hanem hogy a melegséget mint közügyi kérdést ne lehessen a szőnyeg alá söpörni.Te nem azért utalod a melegeket, mert "vonulgatnak", hanem mert egy begyöpösödött, tudatlan vagy, fogalmad sincs, hogy miről szól ez az egész megmozdulás.

2020.09.23. 11:39:42

@chrisred:
Elnézést, de a kicsik esetében nem mi számítunk!
Szerintem szakképzetlent csak ott alkalmaznak, ahol nincs más, tehát eleve nem érint mindenkit, mint a tervezett buzi agymosó átképzések esetében, ráadásul, nagyvalószínűséggel meg kell felelni egy alkalmasságin.
Egyébként pl. az alsósokkal foglalkozó tanítók közel fele szakképzettlenként kezdte az elmúlt étizedekben, közben vagy elvégezte a sulit vagy otthagyta a pályát,..., túléltük, mert nem az volt a céljuk, hogy egységesen deviánssá tegyék a gyerekeket.

konrada 2020.09.23. 11:41:39

@chrisred:
...azért ugye nem gondolod komolyan, hogy az az elit, amely 3 gyerek mellett a családi összjövedelme eléri a bruttó 500 ezer forintot, illetve bankkölcsönokkel, családi segítséggel, babaváróval össze tud szedni annyi beugrót, hogy 30-50 millás lakásra jó legyen 25 év részletnél?

...de azt se, hogy a valóban az elitnek tartott pár tízezernek ment támogatás határozza meg a kifizetések észlelhető mértékét?

Európai téridő 2020.09.23. 11:44:10

A hülye hollandus reszelgeti az internáci hülyelvtársi nyuszikás körmöcskéit és hülyeségeket beszél. Mert bizony erről is konszenzusosan kellene dönteni, tehát ha nemcsak egy problémafelvetés lesz, van esély a megfúrására.

2020.09.23. 11:45:25

@a nagy hohoohooo:
A nem átalakítóműtéten átesettek kilenctizede megbánja, hogy selejtté tetette magát,.., ilyenkor hol van az előre elrendelés?
Tőlem egy buzi simán szülhet gyereket és fel is nevelheti, nem vetetném el tőle, ugyanúgy, mint a heterók esetében sem.

a nagy hohoohooo 2020.09.23. 11:48:55

@Európai téridő: Paff ...ba+ ettől :"internáci " kék-ződ a seggem hehee...ettől dobok seggest...hehee...ez a négy elemis falmelléki hehee...oszt mi az a :internáci ? olyan mint a sasviziló.....hehee..menny ba+van még újr 15 éved kijárni hehee...nem elvégezni hehe..az általános oskolát hehee..

2020.09.23. 11:49:54

@a nagy hohoohooo:
Amit viszont nem értettem, hogy kik lehetnek a melegek,.., mert gyakorlatilag az összes melegvérű állat és az összes ember meleg,.., miért kell ezt kiemelni,.., ráadásul értelmezhetetlen szövegkörnyezetben használja!?

konrada 2020.09.23. 11:50:50

@Tényelek:
Ezzel azért eléggé bekorlátoztad a jogaikat, mert a nem nőneműek legfeljebb olyanokat tud szülni, mint Matyi...;))
(Igaz, azt több részletben is, hogy ilyen szép nagy kupac legyen!;)

2020.09.23. 11:52:28

@Európai téridő:
A hollandok 15 éve ígérgetik, hogy kilépnek, hamarabb kezdtét, mint a britek.

a nagy hohoohooo 2020.09.23. 11:53:05

@Tényelek: Jóvanna hehee...szépen eldicsekedtél a részeg nemzéseddel hehee....semmi baj a nemzőid se szégyellik....igaz azóta se józanodtak ki ,minek is hehee..veled elbäszták az egész életük ,bátran magukra húzhatják a szemfedőt ...ámen hehee..

2020.09.23. 11:55:40

@konrada:
Kitudja,..., nem szabad megkérdőjelezni a képességeiket, mert az kireksztés lenne.!
Ugyanazokat a jogokat kérik, mint a heterók,.., ez egy olyan.

a nagy hohoohooo 2020.09.23. 11:56:35

@Tényelek: Csak neked értelmetlen,igaz neked a betűk ,a szavak,amik összeolvasva értelmet adnak a mondanivalónak ősellenség ..hehee..

chrisred 2020.09.23. 11:57:39

@konrada: Már úgy érted, hogy vannak olyan párok, akik összesen bruttó 500 ezret keresnek, és már van három gyerekük, de azért felveszik a babavárót, ami még minimum plusz két gyereket jelent, hogy ne kelljen az egész összeget visszafizetni? Szerintem a családi segítséget hagyjuk ki a pakliból, az végképp nem a családtámogatási rendszeren múlik (inkább valamennyire az egész szociális rendszeren), hogy a kisgyerekes családok támogatást kapnak-e a szüleiktől, vagy fordítva, éppen nekik kell még őket is ellátniuk - ami a mai magyar körülmények között fifty-fifty esély.

A valóban elitnek tartott réteg nem pár tízezer, hanem pár százezer, ahol hét számjegyű összeggel gazdálkodhatnak havonta - vagy maga a gyermeket vállaló pár jövedelme ennyi, vagy a szülők támogatásával, akik el tudják tartani őket unokástól. Nekik valóban nem adnék egy fillért sem a közösből.

chrisred 2020.09.23. 12:03:19

@Tényelek: Nekem az rohadtul kevés, hogy valakinek nem az a célja, hogy deviánssá tegye a gyereket, értsen is a gyerekneveléshez. Elmehetek hozzád vízvezetéket szerelni, és közben drukkolok keményen, hogy sikerüljön, de akkor sem fogok érteni hozzá.

2020.09.23. 12:03:22

@a nagy hohoohooo:
Ha értelmes ember lenne, akkor csak annyit írt volna, hogy ön szerint kikre kell használni a meleg szót és miért.

cicmen 2020.09.23. 12:04:46

@a nagy hohoohooo: Na persze hülye libsi kötsög, jössz itt a hülyeségeddel ismét!
A liberalizmus baszki egy kurva fasza dolog, csakhogy sajnos a libsik egy betűjét sem tartják be annak, amiről szól, hanem kényük szerint kiragadnak belőle részleteket, elferdítik a saját céljaik bizonyítására és úgy kérik számon másokon!

2020.09.23. 12:09:42

@chrisred:
Nemrég szereltem egy teljes vízvezetékrendszert, rendszeresen konzultáltam szakemberrel és tökéletes lett, sőtt azt mondta a srác, hogy pár helyen túl van biztosítva,..., a szakképzetlen ovónők mellett is van szakképzett, aki elmagyarzza, hogy mit, hogyan.

konrada 2020.09.23. 12:12:49

@chrisred:
500 000
Megtudod számolni, ez hány számjegyből áll?

De jó, menjünk bele és legyen 7 számjegy 1 000 000 bruttó havonta.
Azt ki tudod számolni, ebből mennyi meg ilyen-olyan jogcímen adóban a közösbe?
Aztán azt, hogy ennek mekkora része megy vissza támogatásként a teljes futamidőre kivetítve?

Ha mindez megvan, akkor talán azt is, melyik a jobb opció, ha az európai átlagjövedelem alján keresőket támogatja az állam abban, hogy európai életet élhessenek, vagy ugyanezen pénzt olyanoknak adják, akiknek ez arra elég csak, hogy kihasználják a rendszert ("addig nem dolgozok, amíg a f.szomból megélek") - mivel hozzátenni nem tudnak, és inkább a Balkánt konzerválják..

chrisred 2020.09.23. 12:18:17

@konrada: Azt ugye tudod, hogy a bruttó 1 000 000 nem azt jelenti, hogy hétszámjegyű összeggel gazdálkodhat az, aki kapja?

chrisred 2020.09.23. 12:22:20

@konrada: "Ha mindez megvan, akkor talán azt is, melyik a jobb opció, ha az európai átlagjövedelem alján keresőket támogatja az állam abban, hogy európai életet élhessenek, vagy ugyanezen pénzt olyanoknak adják, akiknek ez arra elég csak, hogy kihasználják a rendszert ("addig nem dolgozok, amíg a f.szomból megélek")"

Mindkettőt ellenzem, amíg ott van rajtuk kívül az a mintegy négymillió bérből, fizetésből élő, akiknek finanszíroznia kellene ezeket a támogatásokat, miközben a döntő többségük mindennapi megélhetési gondokkal küzd.

chrisred 2020.09.23. 12:25:33

@Tényelek: A szakképzett óvónőknek nem az a dolga, hogy óvónőket képezzenek (nem is a feladatuk, hogy értsenek hozzá), hanem hogy a gyerekekkel foglalkozzanak.

2020.09.23. 12:42:07

@chrisred:
Reméljük, hogy ez lesz a legnagyobb bajunk és nem az, hogy úgy megy haza az aviból a gyerek, hogy ma láttunk egy filmet, ahol a fiúk egymás faszát szopták és azt mondták, hogy ez természetes,..., Pistke rá is akart cuppanni az enyémre,..., ahogy ez a svédeknél már a mindennapok szerves része.

chrisred 2020.09.23. 12:47:04

@Tényelek: Nem vetítenek filmeket a svéd óvodákban.

konrada 2020.09.23. 12:47:22

@chrisred:
Nézd: te még valószínűleg nem tudod, de a gyereknevelésnek költsége van, és azt se, hogy ha megéred az öregkort, a ma megszületett gyerekei (leszármazottjai) fognak téged ellátni. (Bár erre opcióként ott az, hogy majd burnuszos férfiak, hidzsábos nők..., de ezt azért ne várjad;)

Így ha ezt a jövőbe beruházást társadalmi szükségszerűségnek tekintjük, ne sajnáljuk, hogy közösen állunk abból valamennyit, hiszen ez értékteremtés.

...s azt továbbra is - bár nem hiszed el, de ettől még - tudnod kell, hogy ilyen jövedelmek esetén még ha a gyerekneveléshez ennyit visszaadunk is nekik, bőven az átlag fölött veszik ki részüket a közteherből...

2020.09.23. 12:52:32

@chrisred:
Az azt is jelenti, hogy ugyanannyit befizetett a közkasszába havonta és még 270.000 fog, ha elkölti, de ha új ingatlanra költi még illetéket is fizet belőle pluszban
Havi 1,3 milliót fizet a közösbe, amiből visszakap 10%-ot jobbik esetben,
Amiről ön beszél az a jövedelmi szegénység, aminek a megoldása a pár éve beindúlt bérfelzárkoztatás, amihez normális szakszervezetek kellenének, hogy gyorsabban menjen végbe,..., az elmúlt harminc évben a kezünkön meg tudjuk számolni, hányszor léptek fel komolyan a szakszervezetek ennek érdekében,..., ahol igen, pl. Máv, ott meg is látszik a béreken.

chrisred 2020.09.23. 12:55:38

@konrada: A jelek szerint nálad sokkal jobban tisztában vagyok a gyereknevelés költségeiről a mai magyar valóságban, mert te itt családi segítségről meg bankkölcsönökről, új családi házról meg hozzá új egyterűről álmodozol. Királylány, szállj le a magasból, ezek egy átlagos magyar családnál nem léteznek. Ha elvonod a bérből, fizetésből élők gyerekeinek a nevelésétől a pénzt, hogy az elit európai módon élvezhesse az életet, miközben a bébiszitter neveli a gyerekeiket, akkor fel fog nőni még pár százezer paraziita, de nem lesz, aki dolgozzon.

2020.09.23. 12:58:40

@chrisred:
Bizony, de,..., a dánoknál is.
Az egyik ismerősünk nemrég költözött át a németekhez, mert az ájulás kerülgette, amikor hazavitte a gyereket és mesélni kezdett.
Sőt az is bevett szokás, hogy szétműtött embereket bevisznek az iskolába és élőben megnézhetik, hogy fasza meg melle van az akárminek, akik ott állnak mesztelenül előttük.

chrisred 2020.09.23. 13:00:01

@Tényelek: Új ingatlanra az költsön, akinek saját erőből telik, ne az államtól várja a sült galambot a szájába. Ez teljesen független attól, hogy mit fizet be az államkasszába, adót mindenki fizet.

Erzsébet Szőkéné Fekete 2020.09.23. 13:02:55

Hogyan is van a keresztény Vatikánban a pápaválasztáskor? Amíg nem egyeznek meg , addig kvázi karanténban tartják az illetékeseket! Szerintem jó lenne ezt bevezetni az EU-ban is, kiegészítve azzal, hogy a megegyezésig egyetlen petákot sem utalnak egyik országnak sem!!!!!

2020.09.23. 13:08:11

@Erzsébet Szőkéné Fekete:
Most sem utalnak egy petákot sem, amíg nincs megegyezés, ezért idegesek, a ballibsi portugálok, spanyolok, olaszok, mert már lassan leállnak a közintézmények, annyira kevés pénzük van a sok befogadott migri miatt,.., másik opció számukra, hogy az általuk befogadottakat osszák szét.

2020.09.23. 13:13:04

@chrisred:
Ezt akkor elmondhatnánk az Audiról is,...
Egyébként ha ő építi meg, akkor az olcsóbb, mint egy használtlakás, ha megfelelő, segítőkész ismerősei vannak.

Livernyák 2020.09.23. 13:41:41

@Tényelek: milyen érdekes, hogy ön egymást szopkódó fiukról készült filmeket néz, és közben másokat buzizik... :)

cicmen 2020.09.23. 14:03:58

@Erzsébet Szőkéné Fekete: Hogyan is van a keresztény Vatikánban a pápaválasztáskor?...............

Katolikus te fasz! Keresztény sok egyéb is lehet! Ha már szükségét érzed, hogy a Vatikánhoz hozzáfűzz valamit.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.09.23. 14:25:06

@cicmen: már alig várom 100 év kihagyás után a következő katolikus met
helyre fogja tenni a libernyákokat

morph on deer 2020.09.23. 14:27:35

@Tényelek:
“ Bizony, de,..., a dánoknál is.
Az egyik ismerősünk nemrég költözött át a németekhez, mert az ájulás kerülgette, amikor hazavitte a gyereket és mesélni kezdett. ”

Ekkora baromságot!

Ne haragudj, neked nehéz gyermekkorod volt, molesztált a pap, vagy még nem jöttél ki a gardróbból, hogy állandóan ezen a témán rágódsz?

De most tényleg!
Nem lehet olyan téma, hogy ne híznád fel a homoszexualitást, ráadásul a fentekhez hasonló légbőlkapott hülyeségekkel fűszerezve!

Egy megjegyzés: az emberi test megismerése természetes, az élet része, nem lehet tabu, és hülyeség életkorhoz kötni, - szerintem. Ráadásul ennek semmi köze az erkölcsös- vagy erkölcstelen életvitelhez, csak szólok!

Szemben azzal, hogy pl filmekben a háborúk, csaták, ilyen-olyan öldöklések különösebb gond nélkül nézhetőek, míg a meztelenséget, meg a szeretkezés bemutatását mindenféle hisztéria övezi, a céljától függetlenül is, holott az utóbbi egy természetes emberi tevékenység, az előbbi pedig semmi szín alatt nem az!

2020.09.23. 14:36:26

@morph on deer:
Az időszerüsét az adja, hogy a Momentum most jött elő a választási győzelmük esetén az óvodáktól kezdve bevezetendő, kötelező buziképzéssel.
A heteroszexuális mesék kitiltása az óvodáktól kezdve, stb.
Nekem kell felvilágosítanom, hogy milyen világra vágyik ön és az ön elvtárssai,..... , a papos fantáziálást meg meghagyom önnek.

chrisred 2020.09.23. 14:36:32

@morph on deer: Óvodásoknak hivatalosan se egyiket, se másikat nem szabad.

2020.09.23. 14:41:01

@chrisred:
Ne röhögtessen már, akkor nem szabad szerelmesnek lenni meg házasodni a mesékben, ... , hát sajnálom a gyerekeit.

chrisred 2020.09.23. 14:41:44

@Tényelek: El nem tudom képzelni, milyen lehet a heteroszexuális mese, de az ön narratívájában a "gólya hozza a babát" is valamilyen animálszexuális eltévelyedés lehet.

morph on deer 2020.09.23. 14:42:06

@Tényelek:
“ többe kerül folyamatosan ellenőrizni, hogy ki a rászoruló, mint amennyit meg lehet takarítani vele”

Ez akkor talán így volt, de manapság már távolról sem igaz. Elsősorban azért nem, mert ma már baromi könnyű ellenőrizni bárki adózott(!) jövedelmét, azt is, hogy az adott háztartásban hányan élnek, stb., hiszen ezek nyilvántartott adatok.
Az igaz, hogy ehhez komolyabb adózási fegyelem és a fekete jövedelmek visszaszorítása szükséges, de nem lehetetlen feladat.
Aki ezek után csal, azon meg behajtani az elcsalt összeg többszörösét, és pár éven belül beállna a rendszer.

Csak akkor zokon vennék a milliomos jövedelemmel bírók, hogy mi az, hogy ők nem kapnak még többet, és esetleg nem szavaznának az elvárt módon, az igaz...

chrisred 2020.09.23. 14:45:12

@Tényelek: Gondolom, ezeket a fogalmakat rögtön szexuális felvilágosítással fűszerezné egy óvodás gyereknél. No comment...

2020.09.23. 14:46:45

@chrisred: Mégjobban szánom,..., a legkisebb fiú megmenti a királylányt , megcsókolja, összeházasodnak , stb.

morph on deer 2020.09.23. 14:48:53

@Tényelek:
“ Nekem kell felvilágosítanom, hogy milyen világra vágyik ön és az ön elvtárssai”
:)))
Hacsak úgy nem!

Ja, én a tipikus momentumos vagyok, hát persze.:)))
Momentumos se, csak tájékoztatásul. Nálam az egyetlen normális párt a duplafarkú ebeké, több ilyen nincs!
Az egy másik kérdés, hogy az orbánista illiberális agymenés eltüntetésének érdekében bárkit támogatok, fenntartások nélkül.

2020.09.23. 14:50:05

@chrisred:
A programjuk része az is, hogy csak semleges játékok lehetnek az oviban, mint a svédeknél, .., fiús, lányos játékokat kitiltanák nehogy kötődni tudjon a nemi identitásához.

2020.09.23. 14:52:38

@morph on deer:
A moslékkoalició része a Momentum is , tehát ezt támogatja.
Ha nyernek tutira megcsinálnák, mert a DK is támogatja.

chrisred 2020.09.23. 14:52:55

@Tényelek: A svédeknél nem semleges játékok vannak.

eduline.hu/kozoktatas/20110703_ovoda_nemi_sztereotipia

"Az Egaliában a fiúk együtt főznek a lányokkal a játékkonyhában, de a tűzhely mellé gondosan oda van készítve a Lego és más építőjáték, hogy a gyerekekben ne épüljön fal a kétféle tevékenység között."

2020.09.23. 14:56:24

@chrisred: Ez régen volt, azóta továbbléptek a deviancia irányába.

morph on deer 2020.09.23. 14:56:53

@chrisred:
“ Óvodásoknak hivatalosan se egyiket, se másikat nem szabad.”

Ehhez képest a naturista családok köszönik jól vannak, mindenféle bigott álszemérem mellőzésével...
Állítom, hogy az így felnőtt gyerekekből nem lesz gátlásos kukkoló, meg magamutogató felnőtt, hogy az egyéb, elfojtásokból táplálkozó aberrációt ne említsem.

konrada 2020.09.23. 14:59:08

@Tényelek: " a legkisebb fiú megmenti a királylányt , megcsókolja, összeházasodnak , stb. "
Fasiszta!
A királyfit, vagy esetleg a lovát! A lényeg, hogy PC legyen az a mese!

2020.09.23. 15:02:17

@morph on deer:
Ezek azok, akik csöcsre írják a tiltakozást a metróban, meg a faszára akassza a tiltakozó táblát a parkban,..., lehet velük találkozni, egyik hülyébb, mint a másik.

chrisred 2020.09.23. 15:05:32

@morph on deer: Én meg állítom, hogy igen. 1-1.

2020.09.23. 15:07:27

@konrada:
A cikk, amit a kolléga betett, abban is az van, hogy csak buzis mesék lehetnek, vannak is, csipke rózsika nem, mert az ártalmas a lelkükre.
Semleges nemű gyerekeket akarnak nevelni, ..., ezt nyilatkozza a svéd ribi,....,
Szerintem el sem olvasta, mit tett be, mert az ellenkezőjét állitja.

morph on deer 2020.09.23. 15:07:47

@Tényelek:
“ Ha nyernek tutira megcsinálnák, mert a DK is támogatja.”

Hálistennek már kinőttem abból a korból, hogy érintett legyek.:)
Véleményem szerint amúgy az első perctől kezdve igazat kell mondani egy gyereknek erről a témáról, az életkorának/ismeretinek megfelelő fogalmi szinten.

Lehet, és működik, kipróbálva!
Nálunk nem a gólya hozta.:)

És ez azzal is jár, hogy ha valami érdekli a kamaszodás során, akkor meg meri kérdezni, mert tudja, hogy igazat hall, és nem a haverok meg a barátnők által hallott mendemondákat hiszi valóságnak.
Bónusz: nem megy bele vakon mindenfélébe, mert tudja, hogy mit miért, hogy mi mivel jár, és mik a lehetséges következmények.

morph on deer 2020.09.23. 15:09:42

@chrisred:
“ Én meg állítom, hogy igen. 1-1.”

Bíróóó! Szemüveget a bírónak!

chrisred 2020.09.23. 15:12:10

@Tényelek: Elolvastam, de amire belinkeltem, a semleges játékokról szóló állítása volt. És persze a cikkben senki se beszél semleges nemű gyerekekről, csak a nemi egyenlőségről.

"Az óvoda viszont azzal érvel, hogy eszük ágában sincs tagadni a nők és férfiak közötti biológiai különbségeket. Az a lényeg - fejtette ki az igazgató -, hogy megértessék a gyerekekkel: a biológiai különbségek nem azt jelentik, hogy a fiúknak és a lányoknak különböző az érdeklődési körük és eltérőek a képességeik. "A demokráciáról van szó. Az emberek közötti egyenlőségről" - emelte ki."

morph on deer 2020.09.23. 15:16:15

@6.Lenin:
“ Természetesen minden nagyobb dög sokáig agonizál, mire szétrohad.”

Látod, ez jó hír!
Tekintve, hogy orbán kicsi, neki ez sokkal hamarabb fog sikerülni, most már biztos! :)
Már elkezdődött, lehet indítani a stoppert!

6.Lenin 2020.09.23. 15:22:41

Egyszer volt, hol nem volt, az óperenciás....
Partján élt egy naturista libenyák család, tőlük 1,5 m-re egy másik. Az 1. családban élő Béluska rájött, hogy a 2. családban Lajoska jelenti számára az élet értelmét.

Az 1. reggel útrakaltek, messziről úgy néztek ki, hogy szeretik egymást, de

-Szeretsz Lajoska?
-Szeretlek Béluci.
-Bizonyítsd!
-B+, nem tudom hogyan kéne, nem voltam érzékenyítve, most akkor mi lesz velünk?
-Hoppá! Láttam múltkor a G. Zsolti bá-t, amikor csukló gyakorlatokat végzett, és közben kéjesen vigyorgott, kérdezzük meg tőle.
-OK! Menjünk.
-Csókolom Zsolti bá, jó az amit teccik csinálni?
-Naaagyoooon, hú, most a legjöbb.
-Mi is csinálhatjuk?
-IIIgggen, de egymásnak még izgibb, nézhetem és is? De szóljatok morph on deer bácsinak is, hátha ő is örülne. De mindjárt hívom, ő is tagja mi kis családunknak, a DK-nak.
-Húúú, háááá, így együtt hííííí, húúúú, az annya, ez isteni volt.

morph on deer 2020.09.23. 15:24:03

@chrisred:
"A demokráciáról van szó. Az emberek közötti egyenlőségről" - emelte ki."

Az igaz, hogy azt nem mondtad, hogy virrad, de akár mondhattad is volna...
:(

2020.09.23. 15:30:31

@morph on deer:
Látom nem olvasta a két szerelmes fiú zsiráfról szóló mesét,..., akik szomorúak, mert a szarból meg a spermából nem lesz gyerek, hiába igyekeznek,...., nekik ki hozza a gyereket, ha nem a gólya :-)?

grécci mikropenist mindenkibe 2020.09.23. 15:32:54

mekkúrok minden szépfiut
mek a csúnyákat is

6.Lenin 2020.09.23. 15:33:27

@morph on deer:

Na, kis mophika beszélj nekünk a római birodalom bukásáról, hogyan is történ?

-Hát az úgy volt, hogy szombaton megebédeltünk, és mivel jó volt, elhatároztuk, átmegyünk a RB-ba moziba. Vagy 1,5 órát lődörögtünk, de nem találtuk.
Még szerencse, hogy ott dekkolt Gedeon a környék kedven hajléktalanja, hát tőle megkérdeztük.

A római birodalom? Tegnap még mi is ott piáltunk Dezsővel a kedves nejemmel, de az előbb, mikor magunkhoz tértünk, és szerettünk volna visszamenni szomjat oltani, már csak egy táblát találtunk, hogy megszűnt. Ez van, ilyen ez a gyorsuló világ.

morph on deer 2020.09.23. 16:42:16

@Tényelek:
“ nekik ki hozza a gyereket, ha nem a gólya :-)?”

Attól tartok, az a marabu lesz, ha nem vigyáznak! Rokona ugyan a gólyának, de nem költözik, viszont legalább baromi ronda.

Tényleg, ha valaki karácsonykor születik, mint a Kisjézus pl., azt ki hozza? A gólya pufajkában? :D

morph on deer 2020.09.23. 16:45:45

@6.Lenin:
“ -Húúú, háááá, így együtt hííííí, húúúú, az annya, ez isteni volt.”

Hát lehettek élményeid, Aljosa drága, szó ami szó..!
Viszont látom formában vagy!
:)

6.Lenin 2020.09.23. 16:59:28

@morph on deer:

Nem, csak láttam a Zsolti bácsi képeit, és mivel vizuális a zagyam, rögtön látok mindent 3 dimenzióban dolbi digitál hanggal.

nincs1agy 2020.09.23. 17:47:24

Egyszerű a képlet lippschikéim: ha az olasz kormányt meg akarjátok segíteni euromilliárdokkal, hogy megússzátok Salvini kormányra kerülését ,kénytelenek lesztek elállni a jogállami faszkodástól..

nincs1agy 2020.09.23. 18:02:53

@morph on deer:

Esetleg te is úgy nőttél fel, hogy napi szinten szembesültél apu bránerével?:)
Kíváncsi vagyok, hogy az EU mikor jut el oda, hogy kötelezővé tegye a naturista ovit, természetesen az óvónéniknek is..:)

morph on deer 2020.09.23. 18:04:50

@Tényelek:
“ ...régen ügyelni kellett arra, hogy a gyerekek akkor szülessenek meg...”

Csak nem a születésszabályozásra meg a családtervezésre gondolsz?
Ejha..!
Még a végén kiderül, hogy régen sem nagyon történtek másképpen a dolgok, csak éppen a technológia volt kevésbé fejlett hozzá!

Jut eszembe: egyszer belebotlottam egy XX. század eleji pornófilmbe, - néma, fekete-fehér, kissé darabosan mozogtak, stb, - és szemem-szám elállt, ugyanis kiderült, hogy nincs sok új a Nap alatt, a dolog érdemi részét illetően!
Na ennyit az ornitológiáról.:)

morph on deer 2020.09.23. 18:15:07

@nincs1agy:
“ Esetleg te is úgy nőttél fel”

Képzeld, nem! Akkor ugyanis még semmilyen formában nem volt naturizmus, se nudizmus Magyarországon.
Amúgy nem voltunk egy prűd család soha. Semmi önmagáért való meztelenkedés, viszont senki nem sikítozott, ha véletlenül előfordult.

Meg fogsz lepődni, óvodás korban ezt lényegesen természetesebben kezelik a gyerekek, mint tizenévesen, mondjuk, ha akkor találkoznak először az élménnyel.

nincs1agy 2020.09.23. 18:31:54

@morph on deer:

Várjál, ez veszélyeket is rejthet magában. Mármint, hogyha egyszerre menne az oviban a naturizmus és az LMBTQ érzékenyítés.Mert ugye utóbbi azt propagálja Julcsinak, hogy te is lehetsz kisfiú, ha nagyon akarsz. Aztán Julcsi meglátja Pistike himbilimbijét, és egy ollót az asztalon..:)))

chrisred 2020.09.23. 18:41:24

@morph on deer: Pont ezért nem kell őket mesterségesen a meztelenséghez szoktatni. Tanulják meg, hogy mik az intim dolgok, és mi az, amit társaságban is lehet.

atomic power 1986DucaDuca 2020.09.23. 19:44:26

@a nagy hohoohooo:

"Magyarország egy főre jutó – vásárlóerővel korrigált, vagyis az életszínvonalat mutató – bruttó nemzeti összterméke (GDP) az EU átlagának 67 százaléka az Eurostat adatai szerint."

Ne hazudj!

73 százalékot akartál írni, ugye?

ec.europa.eu/eurostat/databrowser/view/tec00114/default/table?lang=en

"A brüsszeli adatok egész más mutatnak. A bizottság összesítése szerint a 2007–2013 közötti uniós költségvetési keretből Magyarországra érkező források a kormányzati beruházások 57,1 százalékát finanszírozták. Ez a legmagasabb arány az unióban, az átlagos szint 6,5 százalék."

Először is ne mossuk össze a két kormányzási időszakot!

Másodszor a magas uniós forrás arány a kormányzati beruházásokban azzal magyarázható, hogy az állami erőforrásokat lekötötte az előző kormány által az IMF-EU hitel tetemes részének elköltéséből adódó törlesztési kötelezettség, szintén a korábbi kormány által elengedett devizahitel, és külső devizaadósság elengedhetetlen forintosítása, illetve csökkentése.

2010-2020 között az ország nettó uniós támogatása kb. 12.400 milliárd Ft. Ennek 78%-val egyenlő pénzösszeget kellett a fenti kiadásokra fordítani. Ez más országokban messze nem volt ilyen nagyságú erőforrásokat lekötő tényező!

Kevesebbet írj, akkor talán kevesebbet hazudsz!

morph on deer 2020.09.23. 20:15:48

@nincs1agy:
“... és egy ollót az asztalon..:)))”
:D)))!

morph on deer 2020.09.23. 20:26:49

@chrisred:
“ Tanulják meg, hogy mik az intim dolgok, és mi az, amit társaságban is lehet.”

Ezzel nincs semmi baj.
Csak nem valami eget rengető dologként, tabuként, vagy bűnként kell(ene) viszonyulni a természetes állapothoz, mert az többet árt, mint használ.
Jut eszembe: még a Bibliában is csak egy szerencsétlen fügefalevél szomorkodott Éva anyánk muffja előtt, amúgy meg oben ohne! (Legalább is abban, ami nekünk otthon volt!)
Az már csak ráadás, hogy a barokk templomban kis pöcsös angyalkák - puttók - tartották a glóriákat, meg fújták a harsonát!
:)

nincs1agy 2020.09.23. 21:27:27

@morph on deer: A legtöbb kisgyerek hajlamos szó szerint venni dolgokat, és vizuális alkat..:)

konrada 2020.09.24. 07:19:45

@morph on deer: " kis pöcsös angyalkák "
Hát nem véletlenül vallásellenesek a vadlibsik! Micsoda dolog már, hogy nem valamiféle genderállapotban ábrázolták őket!;))

nincs1agy 2020.09.24. 09:51:20

@konrada: Skandináviában már kísérleteznek ilyesmivel..

alöksz róz 2020.09.24. 12:39:32

@morph on deer: "Jut eszembe: egyszer belebotlottam egy XX. század eleji pornófilmbe" - tudtam hogy öreg vagy, de hogy ennyire... ez új rekord lehet, 100 éve recskázni :-)

alöksz róz 2020.09.24. 12:41:33

@morph on deer: "Tényleg, ha valaki karácsonykor születik, mint a Kisjézus pl., azt ki hozza?" - a mitulát báti

a nagy hohoohooo 2020.09.26. 06:46:41

@atomic power 1986DucaDuca: Csak visszadugom a fejed a seggedbe hehee..

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/magyarorszag_a_legszegenyebb_eu-orszagok_kozott_elhuztak_a_szomszedaink.708375.html

Az uniós átlag alig több mint kétharmada, 67 százaléka volt 2019-ben a magyarországi egy főre jutó tényleges fogyasztás (AIC). Ez az uniós országok között a harmadik legrosszabb érték, csupán Bulgária (59 százalék) és Horvátország (66 százalék) került a tavalyi adatok alapján Magyarország mögé - hívja fel a figyelmet a hvg.hu. Az AIC a háztartások jólétét, vagyis az életszínvonalat méri a helyi vásárlóerővel korrigálva. A leggazdagabbak e szerint a luxemburgiak, ahol az átlag 135 százalékát mérték, miközben a GDP az átlagos 261 százaléka. Magyarországot szomszédai is alaposan lehagyták: a szlovák életszínvonal 73 százaléka az EU-átlagnak, a románoké pedig már alaposan elhúzott: amíg öt éve még 58 százalékos volt, 2019-ben már 79. Hazánk 2015-ben az átlag 63 százalékánál tartott, innen sikerült elérni tavalyra a 67 százalékot - írja a lap.

hvg.hu/gazdasag/20200618_Eurostat_Magyarorszag_nem_tud_kitorni_a_legszegenyebb_orszagok_kozul

Aztán gyere máskoris hehee..jó röhögni a teféle seggbuta orbánsz.rcsimbókon hehee..

atomic power 1986DucaDuca 2020.09.26. 08:22:59

@a nagy hohoohooo:

"Csak visszadugom a fejed a seggedbe hehee.."

Öreg! Nagy a pofád, mint a bécsi kapu! A közgazdasági ismereteid meg a nullához korrigálnak. Ráadásul olyan lapokból idézel, amelyek összekeverik a lakossági fogyasztást az ország fejlettségével.

A dolog egy kissé komplikáltabb, mint azt te faék egyszerűséggel gondolod. A fogyasztás mellett figyelembe kell venni a beruházási és megtakarítási rátákat is. Lehet alacsonyabb fogyasztás magas beruházási és megtakarítási ráta mellett. Lehet nagyobb fogyasztás hitelből. Például Románia, ahol az egy főre jutó fogyasztás meghaladja az egy főre jutó GDP-t az unió átlagához képest, míg a magyar fogyasztás elmarad a GDP-hez képest.

Magyarországon a megtakarítási ráta, a beruházási ráta, a kutatási.fejlesztési kiadások jóval magasabbak voltak az utóbbi években, mint Romániában. Ezért van az, hogy Romániában a külkereskedelmi deficit növekedett, a folyó fizetési mérleg hiánya nőtt, míg nálunk ezek többletet mutattak.

A magyarországi nagyobb megtakarítási ráta eredménye: a háztartások nettó pénzügyi vagyona 142 százalékkal magasabb a románokénál.

Tehát! Az egy főre jutó, vásárlóerővel korrigált bruttó nemzeti össztermékről, és nem az egy főre jutó fogyasztásról volt szó. Az előbbire behazudtad az évekkel ezelőtti adatokat a legutóbbi helyett!

Két eset lehetséges: vagy nem értesz a közgazdaságtanhoz, vagy pofátlan hazudozó vagy. Az előbbi esetben javaslom, hogy gazdasági témákhoz ne szólj hozzá, az utóbbi esetben meg szégyeld magad!

A másik: tanulj meg érthetően, normális ember módjára írni! Azzal, hogy teletűzdeled az ide okádott szövegeidet mindenféle, a másik személyiségére vonatkozó negatív jelzőkkel csak a végtelen primitívségedet, kultúrálatlanságodat igazolod! Ez még akkor is így lenne, ha netán igazat írnál, de mivel hazudozol, és csusztatsz, így még visszatetszőbb.

"Aztán gyere máskoris hehee..jó röhögni a teféle seggbuta orbánsz.rcsimbókon hehee.."

Én nem röhögök rajtad, mert igazán nem szép dolog hülyéken röhögni!

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.09.26. 10:11:50

@atomic power 1986DucaDuca: "megtakarítási ráta"

Faszt tudsz Magyarországról. :))

Államkötvényeket banki kölcsönökből vesznek, mert magánszemély tízszer akkora kamatot kap, mint a bank. Gyönyörű statisztikád lesz, hogy mennyit megtakarítanak az emberek, közben nincs sehol náluk az a pénz, a fogyasztáson látszik, hogy a legszegényebbek vagyunk.

nincs1agy 2020.09.26. 10:49:31

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

Te vagy ennyire hülye vagy, vagy hazudsz. Nincs olyan hülye, aki banki kölcsönből venne állampapírt, te pénzügyi analfabéta..

a nagy hohoohooo 2020.09.26. 11:18:17

@atomic power 1986DucaDuca: .Mindig élvezem amikor a segghülye orbánseggszolgálatos takonynáci feldobja a lakájok ostoba szarát hehee..oszt a vezérimádattól bambán tátott szájjal aládzsavel hehee..

"A magyarországi nagyobb megtakarítási ráta eredménye: "...ezen beszartam hehee..a röhögéstől höhöö

A kisember – énekli a Republic és mondja Zelenka is – hülye és az is marad...

Döbbenetesen nő az eladósodás:

www.azenpenzem.hu/cikkek/dobbenetesen-no-az-eladosodas/6524/
www.researchgate.net/publication/340266526_A_haztartasok_eladosodasa_Magyarorszagon

BIZOTTSÁGI SZOLGÁLATI MUNKADOKUMENTUM
2020. évi országjelentés - Magyarország
amely a következő dokumentumot kíséri

A növekedés előnyei egyenlőtlenül oszlanak
meg. A szegénység kockázata jelentősen csökkent
az elmúlt években, de az anyagi és szociális
nélkülözés aránya továbbra is a legmagasabbak
között van az EU-ban. A szegénység és a
társadalmi kirekesztés erős területi koncentrációt
mutat. A szociális biztonsági háló kulcsfontosságú
elemei nem kellően megfelelőek. Az
egyenlőtlenség magyarországi mértéke nem magas
az EU többi részéhez képest, de az elmúlt
évtizedben növekedett (lásd a 3.3.2. szakaszt). Míg
2008 és 2018 között a mediánjövedelem
feleannyira nőtt, mint a regionális átlag, a felső 5
percentilis jövedelemnövekedése sokkal magasabb
volt (lásd az 1.5. ábrát). Mivel a magas jövedelmű
háztartások nagyobb részt takarítanak meg
jövedelmükből, a változó jövedelemeloszlás
hozzájárulhatott ahhoz, hogy a válságot követően
tartósan magas a háztartások megtakarítási rátája.
Ezt támasztja alá a vagyonkoncentráció
közelmúltbeli növekedése is: a háztartások
leggazdagabb 20 %-ának pénzügyi eszközei 2014
A növekedés előnyei egyenlőtlenül oszlanak
meg. A szegénység kockázata jelentősen csökkent
az elmúlt években, de az anyagi és szociális
nélkülözés aránya továbbra is a legmagasabbak
között van az EU-ban. A szegénység és a
társadalmi kirekesztés erős területi koncentrációt
mutat. A szociális biztonsági háló kulcsfontosságú
elemei nem kellően megfelelőek. Az
egyenlőtlenség magyarországi mértéke nem magas
az EU többi részéhez képest, de az elmúlt
évtizedben növekedett (lásd a 3.3.2. szakaszt). Míg
2008 és 2018 között a mediánjövedelem
feleannyira nőtt, mint a regionális átlag, a felső 5
percentilis jövedelemnövekedése sokkal magasabb
volt (lásd az 1.5. ábrát). Mivel a magas jövedelmű
háztartások nagyobb részt takarítanak meg
jövedelmükből, a változó jövedelemeloszlás
hozzájárulhatott ahhoz, hogy a válságot követően
tartósan magas a háztartások megtakarítási rátája.
Ezt támasztja alá a vagyonkoncentráció
közelmúltbeli növekedése is: a háztartások
leggazdagabb 20 %-ának pénzügyi eszközei 2014

Ergo a szegényektől csoportosítják át a gazdagok felé a jövedelmeket .

Úgy ígérte meg Orbán a szegénység megszüntetését, hogy csakis igaza lehessen.
hvg.hu/gazdasag/20190930_Ugy_igerte_meg_Orban_a_szegenyseg_megszunteteset_hogy_csakis_igaza_lehessen
Orbán: "sose titkoltam, hogy a FELSŐ-középosztályban látom hazánk felemelkedésének kulcsát..és ez határozza meg az Orbán kormány TÁRSADALOMFILOZÓFIÁJÁT(=nem összetévesztendő a gazdaságfilozófiával)
A szegényebb, ALSÓ-középosztályi rétegeknek alig-alig juttat, a FELSŐ-középosztály részére meg az újraelosztásnál kedvez.
Ha SZOCIOLÓGIAILAG megkapirgáljuk Matolcsy dicshimnuszát, láthatjuk a leszakadó térségeket (lásd Dunántúl-keleti országrészek eltérése).
Érdekes ez: hogy az uralkodó politikai ELIT(elit???) hogyan is látja hazánkat....ebben is két valóság létezik...mint anno a Horthy-korszakban!

Eurostat: Magyarország nem tud kitörni a legszegényebb országok közül

Csak két ország életszínvonala alacsonyabb a miénknél. Magyarországot már nemcsak az osztrákok, de a románok is alaposan lehagyják.
hvg.hu/gazdasag/20200618_Eurostat_Magyarorszag_nem_tud_kitorni_a_legszegenyebb_orszagok_kozul

Na ezért nem kell az iskola ,a kiművelt emberfő Orbánnak a szegényeknek abból a kevésből nem sokkal nagyobb megterhelés a 27%-os ÁFA?Matek +közgáz az egykulcsos adó ,az adójóváírás amit csak a jól keresőknek ad előny ,ők tudják kihasználni ,mégis mennyi adójóváírás illeti a közmunkásokat ,a minimálbéres 1.1 millióahogy nincs ingyen óvodai étkezés, ingyentankönyv, ,vissza nem térítendő hitel ,de nincs kedvezményes hitel sem CSOK-ra ,családi 7 személyes autókra stb..mindent mi adófizetők fizetünk az 59 féle új adóból ,ami 68 volt ,de nem kevesebb lett ,mert csak összevontak adókat ,a számuk csökkent ,de az adóterhelés nem ,a világbajnok 27%-os ÁFÁ-ból ,a kormány által sarcként kivetett szektoriális különadókból :"nemmegszorítások " amiket a multik ,bankok stb :"nemhárítanakát" ,naná ,hogy mi fizettük meg az árát ,
Gratula egy píárjegy orbángazdád slicce előtti maszknélküli orálwellnessre hehee...

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.09.26. 11:24:22

@nincs1agy: "Nincs olyan hülye, aki banki kölcsönből venne állampapírt, te pénzügyi analfabéta.."

Azért mert te pénzügyi analfabéta vagy, mások még gondolkodhatnak. :))

A bank nyer azon, hogy kockázat nélkül (ott van a fedezet nála) kölcsönadott olyan pénzt 2% kamat mellett, amit egyébként állampapírban csak 0-1%-ra tudna tartani, az ügyfél pedig ingyen kapott közel 3% kamatot a semmire. A banknak az is jó, ha az ügyfél nem fizet, mert akkor lesz a hiteléért cserébe rengeteg jól kamatozó állampapírja, amit ő egyébként nem vehetne meg, mert ezeket csak a lakossági ügyfelek vehetik.

kiszamolo.hu/hitelbol-allampapir/

atomic power 1986DucaDuca 2020.09.26. 12:17:52

@A segg:

"Gyönyörű statisztikád lesz, hogy mennyit megtakarítanak az emberek, közben nincs sehol náluk az a pénz, a fogyasztáson látszik, hogy a legszegényebbek vagyunk."

A magyar háztartások pénzügyi vagyona (kötelezettségek -hitelek, tartozások, stb. levonása után) 2019. II. negyedév végén:

47 779,9 milliárd Ft

A magyar háztartások nettó pénzügyi vagyona (kötelezettségek -hitelek, tartozások, stb. levonása után) 2020. II. negyedév végén:

52 341,1 milliárd Ft

A nettó pénzügyi vagyon egy év alatt 9,5%-al növekedett.

A bruttó háztartási pénzügyi vagyonon belül a kötelezettségek aránya egy év alatt 16,5%-ról 17,2%-ra, azaz 0,7 százalékponttal emelkedett.

Tehát van adósság növekedés, ami hitelfelvételből fakad, de ez a fogyasztás generálásán keresztül a növekedést segíti.

Az adósság növekedés azonban azt nem jelenti, hogy az állampapír vásárlásokat mindenki kölcsönből fedezi.

A pénzügyi vagyon növekedésének legalább a fele "új pénz".

www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qse008b.html?down=475

nincs1agy 2020.09.26. 13:56:40

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

Akkor menjél, vegyél fel bankkölcsönt, aztán vegyél belőle állampapírt, hülye..Indulj, 4-ig még nyitva vannak a bankfiókok..:)

a nagy hohoohooo 2020.09.26. 14:02:44

@atomic power 1986DucaDuca: "A pénzügyi vagyon növekedésének legalább a fele "új pénz"....

NER-milliárdosok: tíz év alatt 1000 milliárddal gazdagodtak

És ez még nem is a teljes garnitúra.
magyarnarancs.hu/belpol/ner-milliardosok-tiz-ev-alatt-1000-milliarddal-gazdagodtak-119662?fbclid=IwAR15gQpBnGgBhfuuJIzUtT8ySe6a2Fhclao6Clp0BM3jM7Mp_JdS8mD_kLU
Német lap: Míg Orbánék elitje egyre fényűzőbben él, Magyarországon súlyos probléma a gyermekszegénység.
24.hu/kulfold/2020/08/28/deutsche-welle-orban-jacht-szijjarto/

Ja te igazán nagyfasz vagy ,de miért a nyakadon hordod hehee...

atomic power 1986DucaDuca 2020.09.26. 14:21:55

@a nagy hohoohooo:

Ha már átmentél "közgazdászból" "szociológusba"!

A társadalmi transzferek utáni szegénységi kockázat aránya a leggyakoribb tevékenységi státus szerint, 2017 (a 18 éves vagy annál idősebb népesség aránya)

ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=File:At-risk-of-poverty_rate_after_social_transfers_by_most_frequent_activity_status,_2017_(%25_share_of_population_18_years_or_over).png

A mutatót tekintve csak három ország előz meg bennünket a KKE országok közül. Románia messze lemaradva! Javaslom ne a HVG-t meg hasonló újságokat olvass, mert azok manapság meghazudtolják régi jó hírnevüket, megbízhatóságukat!

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.09.26. 15:24:44

@atomic power 1986DucaDuca: "A mutatót tekintve csak három ország előz meg bennünket a KKE országok közül."

Bazmeg, fideSSfasszopó, te még hétvégén is képez vagy izzadságos munkával kikaparni egy olyan mutatót, amiben 2017-ben még nem voltunk, tökutólsók. Kubatov megjutalmaz, 30 ezüstpénzzel. :))

Hogy van pofátok a magyarellenes fideSSnmaffia szekerét tolni, meg nem érthetem. Ennyire gyűlölitek Magyarországot???

alöksz róz 2020.09.26. 16:25:42

@a nagy hohoohooo: "NER-milliárdosok: tíz év alatt 1000 milliárddal gazdagodtak" - 1.000.000 milliárddal gazdagodtak.

atomic power 1986DucaDuca 2020.09.26. 17:02:15

@A segg:

Bazmeg, ..........., te még hétvégén is képez vagy izzadságos munkával kikaparni egy olyan mutatót, amiben 2017-ben még nem voltunk, tökutólsók. Kubatov megjutalmaz, 30 ezüstpénzzel. :))

Bocs! Akkor itt a legfrissebb:

ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=File:At-risk-of-poverty_rate_after_social_transfers_by_most_frequent_activity_status,_persons_aged_18_years_or_over,_2018_(%25)_SILC20.png

Ebből látszik, hogy egy év alatt Magyarországon a társadalmi transzferek utáni szegénységi kockázat aránya a leggyakoribb tevékenységi státus szerint 12,7%-ról 11,7%-ra csökkent, míg Romániában maradt 21,5%-on. 2018-ban már csak két KKE országnak a mutatója volt jobb, mint a magyar.

"Hogy van pofátok a fideSSnmaffia szekerét tolni, meg nem érthetem. Ennyire gyűlölitek Magyarországot???"

Ennyire szeretjük!

www.portfolio.hu/gazdasag/20200925/javitott-magyarorszag-kilatasan-a-moodys-450328

Változatlan Baa3 besorolás mellett stabilról pozitívra javította a magyar adósbesorolás kilátását a Moody’s. Az értékelés szerint a kilátás javításának elsődleges oka a múltbeli és a lehetséges jövőbeli gazdasági teljesítmény, ami meghaladja a hasonló országok átlagát.

www.romania-insider.com/moodys-outlook-ro-negative-apr-2020

"International rating agency Moody's on April 24 changed the outlook on Romania's ratings to negative from stable...."

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.09.26. 17:58:38

@alöksz róz: "1.000.000 milliárddal gazdagodtak."

Eltévesztetted egy nagyságrenddel, ez 2-3 évi GDP. A fideSSmaffia a GDP néhány százalékát lopja el csak évente, nagyjából annyit, mint az EU-segíly. Ez az adatokból is látható, 13 évi pénzeső - az elkúró alig vett fel az EU-segílyból - után továbbra is a 20 legszegényebb EU régió között van Magyarország nagyobbik része. Mészaros Viktor tudatosan szegénységben tartja az országot, hogy még több EU-segílyt kaphassunk, amit megint ellop. Semmi se elég? Hány ezer milliárd kell még a gecinek? Hány honfitársunk életét akarja még kioltani?

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.09.26. 18:00:02

@alöksz róz: "30.000 millió ezüstpénzzel "

Gondolod, ez a fasz valami felsővezető a fideSSfasszopóknál? A különleges 80-as IQ-ját díjazzák ezzel, vagy mi? :))

atomic power 1986DucaDuca 2020.09.26. 18:37:58

@A segg:

".............. Viktor tudatosan szegénységben tartja az országot, hogy még több EU-segílyt kaphassunk.."

Tombol benned az ostobaság!

www.portfolio.hu/gazdasag/20191203/szep-csendben-eltunnek-a-szegenyek-magyarorszagon-408991

www.ksh.hu/docs/hun/xftp/idoszaki/hazteletszinv/2018/index.html#chapter-9

alöksz róz 2020.09.26. 21:04:57

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "Eltévesztetted egy nagyságrenddel" - bocsánat. 1.000.000.000 milliárddal gazdagodtak.
"Hány ezer milliárd kell még a gecinek" - hány százezer ezermilliárd.

alöksz róz 2020.09.26. 21:14:14

@alöksz róz: hány lélegeztetőgépet lehetett volna abból venni...

nincs1agy 2020.09.26. 21:29:39

@alöksz róz: Az egyiket legalább illett volna Lendvai néninek dedikálni..:)

atomic power 1986DucaDuca 2020.09.27. 08:10:17

@A segg:

Van még hova fejlődni M.L-nek!

Németország leggazdagabb embere, Dieter Schwarz vagyona: 41,8 milliárd euró.
Ez a 2019-es német GDP (3449,05 milliár euró) 1,2%-a.

M. L. vagyona 1,13 milliárd euró, ez a magyar, 2019-es GDP (143,8264 milliárd euró) 0,78%-a.

Tehát még fokozható a tőkekoncentráció!
süti beállítások módosítása