B1 blogcsalád



A munkanélküliség úgy csökken, hogy közben ezrek tűnnek el a rendszerből

2020. augusztus 10. - kkerenyi

Tényleg hirtelen mindenki talált állást?85.jpeg

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatásért felelős államtitkára, Bodó Sándor nemrég büszkén jelentette be, hogy a hazai munkaerőpiac szárnyal, hetek óta folyamatosan csökken a regisztrált munkakeresők száma. Ez pedig kizárólag a kormány Gazdaságvédelmi Akciótervének köszönhető. A nagy kezdőbetű nem irónia: valóban így jelenik meg a kormány minden írásban is közölt nyilatkozatában, ha erről a csomagról van szó. A márciusban bejelentett intézkedési terv olyan lépéseket tartalmaz, mint egyes bajba jutott ágazatok kiemelt támogatása, a vészhelyzetre való tekintettel bizonyos adókedvezmények időszakos bevezetése, és az ügyintézés online térbe való áthelyezése. Ezek valóban hasznos lépések, de a munkanélküliek számának változásához vajmi kevés közük van. Most már jól látszik, hogy a csomag nem akadályozta meg sem a csoportos leépítéseket, sem a közalkalmazottak helyzetének ellehetetlenülését, és a kisvállalkozók életét sem sokkal könnyítette meg. A statisztikák mégis javulást mutatnak.

De ha a munkanélküliség valójában nő, hogyan csökkenhet mégis a regisztrált munkanélküliek száma?

Ha valaki elveszíti az állását, regisztrálhat a lakóhelye szerint illetékes munkaügyi kirendeltségen. Így lesz regisztrált álláskereső, aki számadatként is megjelenik az ITM államtitkára által hivatkozott nyilvántartásban. Egyben jogosulttá válik az álláskeresési támogatásra, ami akkor jár, ha az illető együttműködik a hivatallal, azaz résztvesz a tájékoztató programokon, fogadja a kiközvetített ajánlatokat, esetleg elmegy néhány állásinterjúra is, egyszóval bizonyítja, hogy valóban kész munkába állni. Ez az összeg azonban legfeljebb csak kilencven napig jár. Ha ez az idő letelik, a munkakeresőnek két választása van: szociális segélyt igényel, vagy felmutat valami olyan megoldást, ami alapján törlik a rendszerből. Ez a legtöbb esetben egy bejelentett részmunkaidős állás, aminek a sokszorosát dolgozza le az illető zsebbe csúsztatott, adómentes kiegészítésért cserébe. Esetleg az addigi álláskereső egyéni vállalkozóvá válik, és boldogul, ahogy tud: nagyrészt szintén feketén keresve meg a pénzt, amiből valójában megél. Esetleg havonta fizet valakinek azért, hogy bejelentse, közben technikailag ugyanúgy munkanélküli, mint eddig, csak legalább békén hagyják.

tn_orig.jpg

Bodó diadalmas bejelentése valójában álságos és cinikus. A regisztrált munkanélküliek száma március-áprilisban ugrott meg nagyon, amikor a járvány felfutása már előrevetítette az elkerülhetetlen gazdasági válságot. A kilencven napos támogatott álláskeresés szakasza azok számára, akik az említett időszakban jelentek meg a rendszerben, most járt le, három hónap után. Így a július végi-augusztus eleji hirtelen javulás semmi mást nem mutat, csak azt, hogy

  • aki bekerül a rendszerbe, az kiszolgáltatottjává válik a körülményes ügyintézésnek, amiből sokan nem kérnek, miután szembesülnek vele
  • három hónap alatt nem lehet állást találni a munkaügyi kirendeltség közvetítésével. Ha lehetne, akkor a munkakeresők száma nem ugrásszerűen nőne és csökkenne a gazdasági események hatására
  • a Gazdasági Akcióterv azok számára nyújt kézzelfogható segítséget, akik egyébként is boldogulnának, a többieknek maradnak a régi, láthatóan nem működő utak
  • nem látszanak valódi eredmények, ezért szükség van egy államtitkárra, aki rendszeres időközönként a saját igényeinek megfelelően összeállított kimutatásokra hivatkozik.

A fogalakoztatottsági statisztikák egyetlen tanulsága: az ország jelenlegi vezetése azt igyekszik elhitetni velünk, hogy amit nem látunk, az nincs. És ez működik is: ha valaki sokáig marad láthatatlan és ezért nem számíthat semmilyen segítségre, hamarosan tényleg nem lesz. A csendben éhenhalók szerencsére nem látszanak egyetlen statisztikában sem, a Gazdasági Akcióterv nagybetűi mindent eltakarnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7716119832

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.10. 12:36:14

A németek az állásukat veszteteknek kifizetik a munkabér 80%-át.

Lipsimentes szénsavas üdítőital 2020.08.10. 12:47:41

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Libsikém, téged Gyuri bácsi nem küldött el nyelvtanfolyamra?! "állásukat vesztetteknek"...

Egyébként sem éri meg az államnak 80%-ot fizetni, mert a járulékokból nem jön be ennyi bevétel, másrészt meg ellenérdekelt lesz az álláskeresésben a munkavállaló, ha munka nélkül csak minimálisan kell meghúznia a nadrágszíjat. Az alacsonyabb összegű, korlátozott ideig tartó járadékfolyósítás jobban ösztönöz a munkakeresésre.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.10. 13:21:57

@Lipsimentes szénsavas üdítőital: "Libsikém, téged Gyuri bácsi nem küldött el nyelvtanfolyamra?"

Nem, konferenciára küldött. Miért érdekel?

Már akkor is jobboldali voltam, amikor Ondó Viktor gazdád még ultraliberális volt, és a liberális internacionálé elnöke. :))

Egyébként nem küldött, csak fizette az útiköltséget, fideSSfasszopókám. Irigykedsz? :))

Francois77 2020.08.10. 13:35:49

ezerszer elhangzott már, hogy NEM a munkanélküliek száma a lényeges, hanem a dolgozóké. ma a dolgozók és a hivatalosan munkanélküliek összesen fényévekre többen vannak a korábbi éra számaitól, pedig szerintetek nem lehet több embert munkára bírni, aztán tessék.

a rendszerből azok is eltűnnek, akik tavasszal hirtelen hazajöttek, mert kint megszűnt a munkájuk, de most visszamennek, meg azok is eltűnnek, akik minden évben feketén melóznak a mezőgazdaságban, itthon vagy külföldön, egyszóval idénymunkások, stb.

akárhogy sírtok, nem rossz a foglalkoztatottság, a válság sem döntötte be. és ha még ingyen gáz is lesz a választás előtt, akkor jaj lesz nektek numero 4.

Lipsimentes szénsavas üdítőital 2020.08.10. 13:37:51

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Köszi, hogy bevallod, hogy Soros-ügynök vagy, "jobboldali" polgártárs.

Ennek megfelelően kezeljük a helyén a véleményedet.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.10. 13:45:05

@Lipsimentes szénsavas üdítőital: "Soros-ügynök"

Ha pénzt kapok a tanulmányaimra vagy kutatásomra, akkor "Soros-ügynök" vagyok? Akármit is jelentsen ez. Akkor Ondó Viktor gazdád még tízszer annyira "Soros-ügynök". :))

"Ennek megfelelően kezeljük a helyén a véleményedet."

Szóval nem hiszed el a "Soros-ügynök" geci gazdádnak, hogy 2030-ban lehagyjuk Ausztriát? Helyes! Ez az első értelmes gondolatod idén. :))

"sem éri meg az államnak 80%-ot fizetni"

De, megéri, mert itt maradnak az emberek, és nem mennek külföldre, hogy elfogyjon a magyarság. De a magyarság megtartása nem érdeke a geci gazdádnak. Neki cigányok kellenek, hogy rászavazzanak.

Eltiltott Vélemény 2020.08.10. 13:49:24

hogy mennyi a munkanélküli az kevésbé érdekes, hogy mennyi a foglalkoztatott az sokkal érdekesebb:
(forrás: www.ksh.hu/docs/hun/xstadat/xstadat_evkozi/e_qlf033.html )
- 2019. november–2020. január 4 497,7 (ez még a pestis előtti adat)
- 2020. március–2020.május 4 403,1 (ez pedig a pestis alatti legkisebb érték)

Ez kb 90 ezerrel lett kevesebb a foglalkoztatott...

Valahogy ebbe még akkor sem tudom belevizionálni a maszopiták és kurcsányiták által kijelentett milliós tömegeket, még akkor sem, ha azt elhiszem, hogy a KSH kozmetikázza az adatokat és sokat csal a Orbáncéknak, valahogy nem hiszem el, hogy a nemzetközi árgus szemek előtt nyíltan mernek 400%-ot csalni, hogy a félmilliós hirtelen jött munkaveszett tömegeket letagadják.

sZulamith 2020.08.10. 13:52:19

Azt nem értem, hogy anyáink hogyan élték tul, és maradtak meg a második világháború után. Elmondom. Otthon termeltek, állatokat tartottak, és nem beszéltek ugy, mint az egyik zenész, hogy "kapálni nem fog". Pedig fog:)
Édesanyám vonat tetején vitte a megtisztitott csirkét az éhező pestieknek. Dolgozni, értéket termelni kell, és nem az iróasztalt gyarapitani.

Mennyire kell még lemenni, hogy a sok elemző, blabla ember létszáma a nullát megközelitse.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.10. 13:52:42

@Lipsimentes szénsavas üdítőital: "ellenérdekelt lesz az álláskeresésben a munkavállaló"

Ja, persze, elfelejtettem, hogy a németek ezért nem dolgoznak. :))

Akkora fasz vagy, fideSSfasszopó, hogy ha nem kéne a gazdádat, saját magadat szophatnád le.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.10. 13:58:43

@Eltiltott Vélemény: "mennyi a foglalkoztatott"

Azért arra ne vegyél mérget. Beleveszik a statisztikába az idénymunkásokat, diákmunkásokat, ha már egy napot dolgoztak abban az évben. Ja, és a külföldön dolgozókat.

Lipsimentes szénsavas üdítőital 2020.08.10. 14:24:46

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "elfelejtettem, hogy a németek ezért nem dolgoznak. :))"

A német munkakultúra azért elég más, mint a magyar. Nálunk a libernyák paraziták szívesen ülnének otthon, meg a romkocsmában, miközben felnyalják a korábbi bérük 80%-át. Arrafelé még az emberek egy részében van kötelességtudat. Persze a migrációs hátterűeknél jóval kevésbé.

@sZulamith: Teljesen igazad van.

A sivalkodó "zenészek" jobban tennék, ha inkább elmennének kapálni. A tisztes kétkezi munka senkinek sem árt meg.

Lipsimentes szénsavas üdítőital 2020.08.10. 14:27:37

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "De, megéri, mert itt maradnak az emberek, és nem mennek külföldre, hogy elfogyjon a magyarság"

Nektek libernyákoknak az a szopás, hogy sok olyan magyar munkavállaló, aki korábban külföldre ment, a járvány alatt ippeg, hogy hazajött. Mert ebben a helyzetben, ha az étterem nem működik, kicsi a forgalma, nincs szükség Ungarische pincérre meg mosogatóra.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.10. 14:36:40

@Lipsimentes szénsavas üdítőital: "a libernyák paraziták szívesen ülnének otthon, meg a romkocsmában"

Hát nemtom, a falusi romkocsmákban ülő deprivált fideSS szavazók libernyáltak? Fura nyelvezetetek van nektek, fideSSfasszopó.

Ondó Viktor gazdád a fő libernyált parazita, életében egy napot nem dolgozott. :))

Lipsimentes szénsavas üdítőital 2020.08.10. 14:57:24

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "Hát nemtom, a falusi romkocsmákban ülő deprivált fideSS szavazók libernyáltak?"

Falun romkocsma?! Hol láttál te ilyet? (Megsúgom, sehol sem láthattál, mert falun rendes kocsma, borozó, söröző van; ahol a magadfajtáknak húsz perc után kést állítak a hátába.)

Ami pedig a "ki nem dolgozott" kérdést illeti: érdekes módon mindig a liberráltak sírnak a munkanélküli segély miatt, nem a fideszesek... Pedig akár munkát is kereshetnének, ők meg a kis protezsáltjaik is.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.10. 15:15:32

@Lipsimentes szénsavas üdítőital: "kést állítak a hátába"

Titeket, román dezinformátorokat nem küld Kubatov valami nyelvi kurzusra? Így nagyon kilóg a lóláb. :))

"mindig a liberráltak sírnak a munkanélküli segély miatt, nem a fideszesek"

:))

Ez nagyon érdekes. Hol tudnék utánaolvasni ennek a szociológiai felmérésnek?

Lipsimentes szénsavas üdítőital 2020.08.10. 16:25:47

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "Hol tudnék utánaolvasni ennek a szociológiai felmérésnek?"

Gondolom az Interneten... Pl. amikor a korábbi segélyezési rendszert átalakították, ezt a népesség nagy része támogatta, de a fideszesek nagyobb aranyban:
"A Nézőpont Intézet felmérése szerint a magyarok háromnegyede csak annak adna munkanélküli segélyt, akinek senki nem tud munkát biztosítani, a többség pedig úgy gondolja, hogy a rokkantnyugdíjasok számottevő része nem jogosan veszi igénybe az ellátást.

A kutatás szerint a Fidesz-szavazók 83 százaléka ért egyet a kormány érveivel, melyet az MSZP-s tábor 74 százaléka, míg a Jobbik szavazóinak 63 százaléka is támogat."
www.origo.hu/itthon/20110302-nezopont-a-magyarok-tobbsege-atalakitana-a-rokkantnyugdijazas-rendszeret.html

Nekoashi2005 2020.08.10. 17:08:18

@Lipsimentes szénsavas üdítőital:

Volt már olyan, hogy a nézőpont nem a fidessnek kedvező számokat hozott ki?

Nézőpont a választás előtt:
Tarlós 53,
Karácsony 40
Puzsér 7
Berki 0 százalék

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.10. 17:09:50

@Lipsimentes szénsavas üdítőital: "A Nézőpont Intézet felmérése szerint"

A Féknyúz Gyár felmérése szerint... :))

"Nézőpont Intézet: Tarlós István győzelme nem kétséges"

www.origo.hu/itthon/20191007-tarlos-gyozelmet-varja-budapest-a-vasarnapi-valasztason.html

"a Fidesz-szavazók 83 százaléka ért egyet a kormány érveivel"

Ez evidens. Birkanyáj. Ha Ondó Viktor gazdád nyílt színen megnyúzna egy csecsemőt, a Fidesz-szavazók 83 százaléka tapsolna, és a csecsemőt hibáztatná, hogy miért ment oda. :))

Tényleg csak ennyi eszed van? :))

Lipsimentes szénsavas üdítőital 2020.08.10. 17:29:47

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: És ahhoz mit szólsz, hogy a korábbi, fenntarthatatlan segélyezési rendszer átalakítása széleskörű társadalmi támogatottságot élvezett? Vajon ez higyan magyarázható a csecsemőgyilkosságos narratíváddal?

nincs1itt 2020.08.10. 17:59:03

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: a kurzarbeit átlagos bérkifizetése 80%, tehát az állam kiegészíti a munkavállalók bérét 60-94% közötti összegre, de közben nem vagy csak nagyon keveset dolgoznak. pl. müncheni reptéren nincs munkavégzés, a dolgozók otthon vannak és legkevesebb 60%-át megkapják a fizetésüknek. de inkább többet. a bmw-nél már megy a termelés de 6 hétig 94%-ot kaptak a munkavállalók, munka végzés nélkül.

morph on deer 2020.08.10. 18:12:56

@Lipsimentes szénsavas üdítőital: i
“ A kutatás szerint a Fidesz-szavazók 83 százaléka ért egyet a kormány érveivel, melyet az MSZP-s tábor 74 százaléka, míg a Jobbik szavazóinak 63 százaléka is támogat."

Te tényleg nem gondolod, hogy egy 2011 március másodikai felmérésre hivatkozni már egy kicsit necces 2020 augusztusában?

Lipsimentes szénsavas üdítőital 2020.08.10. 18:33:52

@morph on deer: Nem gondolom, hogy ciki lenne.

Ez a felmérés azt mutatja, hogy a korábbi fenntarthatatlan, pazarló, a munkavállalókat a gyors elhelyezkedésben ellenérdekeltté tevő segélyezési rendszer helyett a jelenlegit széleskörű társadalmi támogatottság mellett vezették be.

Az, hogy a magyar emberek mit gondolnak a munka, a segély, az ellátórendszer szerepéről egy értékrendi-kulturális kérdés; ráadásul az ilyen rendszerekhez nem szabad évente hozzányúlni.

nincs1itt 2020.08.10. 18:59:26

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: a ksh-ról és a többi kormány propagandáról csak annyit: mo.-i munkavállalónak számolják azt 1-1,2 millió külföldön (ideiglenesen vagy állandóan) munkavállalót is. tehát ez a létszám lejön a kb. 4,5 millióból, akkor még rosszabb az adat...

nincs1itt 2020.08.10. 19:02:30

@Lipsimentes szénsavas üdítőital: szimplán ostoba vagy... a jelenlegi 90 napos épp azért van, mert a statisztika így jobb és lehet hazudozni. kb 4,5 millió munkavállalói létszámot nem csökkentik a külföldön dolgozók számával.

alöksz róz 2020.08.10. 19:45:32

@nincs1itt: nem azért van. a statisztika nem lesz ettől jobb. a 90 nap az álláskeresési járadék. ha ez lejárt és még nem állt munkába (vagy nem kérte a törlését, mert amúgy azt is lehet), regisztrált álláskereső marad.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.10. 19:50:16

@Lipsimentes szénsavas üdítőital: "fenntarthatatlan segélyezési rendszer"

Fenntartható lenne, ha Ondó Viktor gazdád tudna és akarna kormányozni. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.10. 19:51:56

@alöksz róz: "a statisztika nem lesz ettől jobb"

De attól igen, hogy teljes munkának számolják, ha valaki egy napot dolgozott egy évben, faszfej.

alöksz róz 2020.08.10. 19:52:12

"Ha ez az idő letelik, a munkakeresőnek két választása van: szociális segélyt igényel, vagy felmutat valami olyan megoldást, ami alapján törlik a rendszerből.
...
Esetleg havonta fizet valakinek azért, hogy bejelentse, közben technikailag ugyanúgy munkanélküli, mint eddig, csak legalább békén hagyják."

ez egy jó nagy faszság már megint.
nem muszáj semmilyen megoldás és pláne nem kell fizetnie senkinek, hogy békén hagyják.
ha kéri, törlik.

nincs1agy 2020.08.10. 19:55:27

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Gyurcsányod is így tett a 2008-as válság idején? Ja, nem, és hiteltörlesztési moratórium sem volt..

nincs1itt 2020.08.10. 20:03:48

@alöksz róz: aha... de pénzt és egyéb támogatást nem kap. sanyi, figyu ne nézz mindenkit hülyének. nem marad álláskereső egyszerűen "láthatatlan" lesz. olyan ez ott háccsószotyisztánban, mint az átlagbér, csak a legrosszabbul kereső 1,7 milliót hagyják ki a statisztikából. ami a teljes 3,5-3,7 millió munkavállaló fele, mert 1-1,2(csak a brexit miatt ilyen kevés) nem mo.-on dolgozik, de azért mo.-on foglalkoztatottként tartják nyilván... hullámvonat, tudod...

alöksz róz 2020.08.10. 20:16:55

@nincs1itt: more, miért kell folyton bizonygatnod, hogy fogyatékos vagy? álláskereső marad akkor is, ha nem kap álláskeresési járadékot.

jaja, hullámvonat, a himalájába is biztos olyan jár. fölkaptat a hegytetőre, leszalad a völgybe. a sok hülye népek meg alagutakat, völgyhidakat építenek, pedig csak a vasas cigánynak kellett volna szólni...

nincs1agy 2020.08.10. 20:21:10

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Látom..Ma az egyik legjelentősebb ellenzéki párt vezére, felesége jó eséllyel miniszterelnök-jelölt lesz. Tényleg nagyon eltűnt szegény..

nincs1itt 2020.08.10. 20:32:44

@alöksz róz: talibánom, kiesik a "regisztrált" körből, tehát a statisztika számára láthatatlan. ne foglalkozz a vonatokkal se! az se megy! miért jó neked, ha naponta beleverem az orrod a piszkodba?

alöksz róz 2020.08.10. 20:41:19

@nincs1itt: nem esik ki a regisztrált körből.
ehhez is hülye vagy. a vonathoz is hülye vagy.
még egy egyszerű kivonáshoz is hülye vagy, more...

eddig mindenhez hülye voltál, amihez csak hozzászóltál. mit élvezel benne, hogy folyton hülyét csinálsz magadból, nem értem. csak az előítéleteket erősíted vele, buta cigány okoskodik és a magyarokat gyalázza.

white999 2020.08.10. 21:29:45

@alöksz róz: ez egy jó nagy faszság már megint.
nem muszáj semmilyen megoldás és pláne nem kell fizetnie senkinek, hogy békén hagyják.
ha kéri, törlik.
És akkor ki fizeti az eü hozzájárulását? Mert ebben a vészterhes időben azért nem olyan üdvös kórházi és eü ellátás lehetősége nélkül maradni. Mármint ha nincs állás abból ugye nehéz még be is fizetni, olyan apróságokról mint étkezés már ne is beszéljünk.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.10. 21:36:48

@nincs1agy: "miniszterelnök-jelölt lesz"

ketten vagytok az országban, te, fideSsfasszopó, meg a gyurcsányid, akik nem vették még észre, hogy az elkúró 2006 óta politikai hulla. Egy zombi. :))

2020.08.10. 21:40:04

@nincs1itt: 1,2 millió magyar dolgozna csak külföldön.
Az index évekig azt tolta, hogy csak briteknél egy millió magyar van kit,..., azt meg tudjuk, a németeknél kétszer annyian vannak, mig az osztrákoknál másfélszer annyian, ez meg ugye kapásból kiadja a 4,5 milliót.
Nagyon jól látja itthon már egy ember sem dolgozik.

alöksz róz 2020.08.10. 21:44:27

@white999: "olyan apróságokról mint étkezés már ne is beszéljünk" - vagy pl. olvasás.
arról se kéne megfeledkezni.

2020.08.10. 22:01:22

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Érdekes, akkor egy zombi irányitja Budapestet, meg az "Ellezék" nevű összes pártot, kézivezérl~ssel,...., szerintem már mindegyiket megharapta, azért nem mondanak és tesznek semmi értelmeset.
Közben Kunhalmi azon aggódik, hogy 2022-ben sem tudják megakadályozni a Fidesz kétharmadát.

Álságosan Álcázott Álláshirdetés Állatpolgároknak 2020.08.10. 22:48:09

Sablonos hétköznapoktól kipihent közmunkások,
ha már untatnak a fölösen röpködő milliárdok,
továbbá régen meglehetős sokat fodballoztatok,
ha esetleg úgy éreznétek színarany a lábatok;

akkor uzsgyi, sprinteljetek, ne tétovázzatok,
gyertek, gyertek, hogy a vokálban ugrándozzatok,
a puskás mjúzikel háttér balerínákat toboroz,
hathatós segítség kell, hogy összejöjjön a 6:3!

nincs1agy 2020.08.10. 22:58:10

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Igen, ezt akarjátok elhitetni. Per pillanat épp a Momentumot meg a Jobbikot készül lenyelni ez a "hulla"..:)

2020.08.10. 23:04:51

@nincs1agy: Fegyőrrel könnyű dolga lesz, mert egy volt miniszterlnök fekáliája triplán vonzó lehet a számára,..., Gyurcsány meg a szent cél érdekében simán bevállalja.

white999 2020.08.10. 23:07:18

@alöksz róz: Bizony, bizony egy illiberális fellegvárban fele annyi a munkanélküli segély időtartama mint a szélsőséges liberális USA-ban.
Arról nem is beszélve, hogy a volt ksh elnöknek is feltűnt némi anomália a rendszerben. Ez meg már nem is olvasás, egyenes gondolkodás kérdése.

24.hu/fn/gazdasag/2020/08/10/mellar-orbannak-nem-de-egymasnak-ellentmondanak-a-ksh-adatai/

Lipsimentes szénsavas üdítőital 2020.08.10. 23:56:06

@white999: "Bizony, bizony egy illiberális fellegvárban fele annyi a munkanélküli segély időtartama mint a szélsőséges liberális USA-ban"

Ahogy ezt a magyarok akarták...

"A magyarok 76 százaléka egyetért azzal, hogy munkanélküli segély csak annak adható, akinek senki sem tudott munkát biztosítani, 62 százaléka pedig úgy véli, hogy a rokkantnyugdíjasok számottevő része nem jogosan veszi igénybe az ellátást.

További érdekesség, hogy tízből nyolc (18 éven felüli) tanuló, valamint a nyugdíjasok és a munkahellyel rendelkezők 77-77 százaléka igazolta felmérésünkben a munkanélküli segélyezés reformjának szükségességét, de az állástalanok körében is meglepően magas támogatás tapasztalható (69 százalék). Miközben a Fidesz-szimpatizánsok 83 százaléka ért egyet a kormány érvelésével, és azt a szocialista tábor 74 százaléka is támogatja, a Jobbik szimpatizánsainak „mindössze” 63 százaléka ért egyet azzal, hogy munkanélküli segély csak annak adható, akinek senki sem tudott munkát biztosítani."
nezopontintezet.hu/2011/03/02/tobbseg-az-atalakitasok-mellett/

Aki nem dolgozik, ne is egyék...

"Arról nem is beszélve, hogy a volt ksh elnöknek is feltűnt némi anomália a rendszerben"

Aha, volt KSH elnök...

Netán csak nem arról a PARLAMENTI KÉPVISELŐRŐL beszélsz, aki a választókat hülyítve függetlenként szerzett mandátumot, de az első adandó alkalommal LESZERZŐDÖTT AZ ELLENZÉKI PÁRBESZÉD FRAKCIÓ TAGJÁNAK?

Az ő véleményét kellene komolyan venni?

2020.08.11. 00:00:22

@white999: A KSH az Eurostat szabályait köteles követni, náluk kell reklamálni, ha nem jó a rendszer!
Mellár elvtárs tett egy kört az MDF-ben, majd Fidesz tévedésből befogadta.
Legutobb az MSZP PM, DK szineiben indult,..., és a PM frakcióban kötött, a megnyilvánulásai alapján már nagyon régóta nem staisztikai szakember, hanem vér liberálbolsi politikus,.....,

taga19+1 2020.08.11. 02:01:59

uty csöken a munka nélküll ahoty asz arab csödörejim herélyibe a csperma miko kicopom
haly rá feri

havrilla 2020.08.11. 04:33:46

@nincs1itt:
Te érted a saját hülyeségedet?

havrilla 2020.08.11. 04:42:25

@white999:
A Tb-t egyszerűen fizetheti saját jogon. Ez most, ha jól emlékszem 8000 -Ft havonta.
Azért itt sokan szajkózzák, hogy pl. a németek fizették a munkabér 80-90 %-át.
Akkor most miért sír a sok hazatért? Mert kiderült, hogy rájuk ez nem vonatkozik. Kiderült, hogy vagy nincs biztosításuk, vagy olyan van, hogy sem keresetkiegészítés nem jár, de ingyenes orvosi ellátás sem.
Nagyon sokan sírnak itthon az ellátásért, holott itt nem fizettek semennyi járulékit/biztosítást. Csak a pofájuk volt nagy, hogy milyen jó nekik kint. Most meg a lenézett magyar adófizetők pénzét kellene rájuk költeni? Na , ne!

megamedve 2020.08.11. 06:31:56

Mindenhol, ahol hozzá lehet szólni egy olyan íráshoz, amiben Viktóriumot kritika éri megjelenik egy kommandó a hozzászólók között.
Ez a kommandó 24/24 -ben résen van, folyamatos rotációban figyeli a potenciális felületeket, és általában az első hozzászólók között elkezdik szétbarmolni az egészet.
Van aki ferdít, van aki félrebeszél, van aki terel, és van aki agresszív, van aki provokál.
A lényeg, hogy az eredeti téma el legyen nyomva. Így aki odatéved rajtuk kívül hamarosan úgy érzi magát, ez egy állatkert, nincs értelme itt tovább időzni.
És pontosan ez a cél, és ez nem lehet véletlen: ez a "fekete sereg" Viktórium fizetett trollcsapata.

Nekoashi2005 2020.08.11. 07:30:59

@Tényelek:

Ezt miért írtad?

"Ha egyszer ezt bizonygatta a gyökér Winkler, akkor mi jött volna le?
Eddig nem igazán futottam vele össze, most elolvastam három "szakmai" cikkét és rájöttem, hogy lehet faj liberálbolsi módon írni még egy autó teszteléssel kapcsolatban is, ráadásul a vallásához tartozó magyargyűlöletet is bele tudja vinni."

Talpig Jimmy 2020.08.11. 07:36:48

@megamedve: jól fizethetik őket (vagy hülyék), mert rettentően aktívak :D

havrilla 2020.08.11. 07:52:11

@megamedve:
Te sem leszel már hülyébb.

Nekoashi2005 2020.08.11. 08:04:03

@havrilla:
Inkább próbáld cáfolni amit írt!

nincs1agy 2020.08.11. 09:32:15

@megamedve: Én speciel konkrétan arra reagáltam fentebb, hogy olyan intézkedéseket reklamáltok, amelyet saját ballibsi kormányotok sem tett meg a 2008-as válság idején. Sőt törlesztési moratórium és kisvállalkozói adók időszakos elengedése sem volt, ami most viszont van.

2020.08.11. 09:33:39

@Nekoashi2005: Olvassa el a Lodgy cikket és rájön, ráadásul van ott még sok hasonló is, mégha nem is annyira koncentráltan poltikai jellegű!
Szerintem döbbenet, hogy milyen félállatok is élhetnek közötünk, az meg már elkeserítő, hogy még rajongói is vannak.

2020.08.11. 09:42:55

@nincs1itt:
A statisztika számára mindenki látható rendszerszinten
Ha kiesik a munkanélküliek közül monjuk 50.000 és közben a foglalkoztatottak száma 30.000 fővel nő, akkor pontosan tudják, hogy ki merre mozdult, bár a maradék mehetett külföldre is, arról azonban csak fáziskéséssel tudnak meg adatot.

Nekoashi2005 2020.08.11. 10:01:25

@Tényelek:

Te világ barma! Téged a legkönnyebb megszivatni!

"ráadásul a vallásához tartozó magyargyűlöletet is bele tudja vinni."

Előszőr is a Winkler egy szép katolikus német név! Itt van néhány példa!

Winkler
Pál (Palánka, Bács-Bodrog vm., 1859. jan. 25.–Kalocsa, 1938. aug. 27.): pap, levéltáros. – 1884. VI. 26: szent. pappá. Káplán Szentfülöpön, 1888: Palánkán, 1890: Bácsordason, 1892: H [..]
Forrás: lexikon.katolikus.hu

Winkler
József (Nagyszentmihály, Vas vm., 1905. okt. 29.–Szombathely, 1981. jan. 30.): fölszentelt püspök. – A teol-t a CGH növ-eként Rómában végezte, ahol 1930. X. 26: szent. pappá. 1931: teol [..]
Forrás: lexikon.katolikus.hu

Winkler
Mihály (Felsőgalla, Komárom vm., 1888. szept. 7.–Győr, 1959. szept. 3.): kanonok. – A gimn. és a teol-t Győrött végezte, 1907: éretts., 1911. I. 27: pappá szent., Nagylózson és Nezside [..]
Forrás: lexikon.katolikus.hu

20    0 Winkler
Brunó, OFMConv (Nagybánya, Szatmár vm., 1816.–Nagybánya, 1876. márc. 31.): gimnáziumi tanár. – 1840: pappá szent. Tanító, hitszónok, slelkész, 1843–45: gimn. tanár Nagybányán, Kan [..]
Forrás: lexikon.katolikus.hu

De ha annyira "utána" néztél volna "Winkler Róbertnek", akkor láthattad volna, hogy ez nem az igazi neve, hanem az "írói álneve"!

A igazi neve Kulcsár Szabolcs Attila!

Azért írta az első cikkeit Szombathelyen álnéven, mert valamikor ott volt főszerkesztő az apja!

2020.08.11. 10:51:58

@Nekoashi2005: Pontosabban fogalmazzon legközelebb"istenbarma"!
Ki a francot érdekel, egy ilyen csőgörény életrajza, mint Winkler, amikor leírja, elmondja, hogy mi a véleménye a világról, rólunk, gyerekeinkről?!
Ami megkeverhette az az, hogy nem tudja, hogy liberálbolseviknek lenni főként vallás és csak mellékesen politikai irányultság.
Ők azok, akik a tolerancia jegyében fel akarnak számolni minen közösséget, családot, vallásit, nemzetit, stb.
..., és, ahogy azt már az egyik nagy példaképük Rákosi idejében az elődeik megszokták,..., az ellenfelet gyűlölik is,..., ezzel a viszonyulással találkozunk náluk a nap minden másodpercében,...,pl. itt is.

Nekoashi2005 2020.08.11. 11:12:05

@Tényelek:
Te nagyonhülye, nem tudsz veszteni? Pedig ennyi bukta után már igazán megtanulhatnál!

Találtál már 700 ezres fizetésű kezdő diplomás ápolót?

2020.08.11. 11:13:12

@sZulamith: Drága!Ebben a szarban,amit a rendszarváltás okozott,vissza jött a jobbágy rendszer!Akkor vagy jó munkaerő,ha kilóg a beled,akkor vagy jó "állampolgár",ha tűrőd,hogy a fejedre szarjanak,és azért működik,mert sokan a szájukat is tátják,ha lefelé hullik a szar!

2020.08.11. 11:16:42

@Nekoashi2005:
Arra azért születni kell, hogy engem oktat ki egy olyan figurával kapcsoltban, aki imádja a nagyteljesíményű autókat és használja is azokat, miközben szerinte nem kellene megszületni a gyerekeknek, mert azok környezetszennyezőek.
Ja és a Vas Népe a komcsik megyei lapja,...,a fater meg ott volt főnök, volt kitől örökölni a szemléletet.
Szegény igazi Winklereknek meg leég a bőr a képükről szégyenükben miatta.

6.Lenin 2020.08.11. 11:17:54

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

"A fasz gyurcsányodat elkergettük. "

Ezek szerint vagy SZDSZ-es voltál 2010 előtt, amikor elkergették a Fletót. Vagy 2010-ben a Fideszre szavaztál, és azóta is, hiszen ők nullázták le Feletót 2010 óta.

Jobboldali semmiképpen nem lehetsz, hiszen sem az SZDSZ, sem a Fidesz nem volt soha kimondottan jobboldali párt. Amúgy már régen a geci szerint is ma már teljesen hülyeség oldalazni. Szerinte működő megoldások kellenek, amibe több öldal is belefér, de aki szeret oldalazni, az nyugodtan használhatja az illiberális meghatározást.

Mi a faszért is foglalkozol te politikai kérdésekkel? Tök hülye vagy hozzá, igaz itt nem vagy egyedül ebben (sem).

Nekoashi2005 2020.08.11. 11:23:30

@Tényelek:

"Ja és a Vas Népe a komcsik megyei lapja,...,a fater meg ott volt főnök, volt kitől örökölni a szemléletet."

Mi is volt az orbán apuka? Párttitkár? Az apósról nem is beszélve....

kolozsvaros.com/2017/03/18/ha-van-szegyene-es-melypontja-az-elmult-27-evnek-akkor-ez-az/

2020.08.11. 11:25:10

@Nekoashi2005:
Nem tud leállni a hazudozással,...., a vita tárgya az volt, hogy ön szerint 180.000 - et keres egy egyetemet végzett ápoló,.., erre irtam a 400.000-et,..., és igen van több is, sőt Karácsony mellett tanácsadói állásban van egy olyan, aki 900.000 keres, Karácsony még doktori címet is iadott neki,..., szóval a föpolgármester ilyet is kiutalhat, míg az egyszerű embereknek ehhez sikeresen elvégzett doktori iskola kell.

havrilla 2020.08.11. 11:28:49

@Nekoashi2005:
Hülyeségét legfeljebb orvosilag lehetne cáfolni.

2020.08.11. 11:31:00

@Nekoashi2005:
Orbán papa bányászkodott, a fia politizál.
Winkler papa újságcikkeken keresztül hazudozott, ferdített, manipulált a párt hatalmának támogatása érdekében,..., a csőgörényke fia pontosan ezt csinálja és ugyanazon az oldalon maradt,..., és ez jog, elvi, elkötelezettségi folytonosság.

2020.08.11. 12:22:42

@csulla:
Ezt hívják liberális gazdasági modellnek csak olyan dolgok léteznek benne, ami pénzben kfejezhető, és csak azt tűrik meg, ami profitot hoz, minél többet, annál értékesebb,..., Józska bele simán kilóghat, ha nem bukik fel benni Feri ezzel csökkentve a profitot,....., és nyugaton ez ugyanígy van, Jürgensen repül, ha Tamás vagy Amhed olcsóbban el tudja végezni ugyanazt a munkát
Az ember és a környezet le van szarva, minden csak akkor érdekes, ha profitot termel,.., nem holnapután, hanem most, mert a menedzseri szemlélet maximum öt évig lát előre,..., mert ugye a menedzsment is repül 3-5 évente, mert annyi idő alatt mindent kipréselnek belőlük is.

alöksz róz 2020.08.11. 13:05:24

@megamedve: @Nekoashi2005: @Talpig Jimmy: @csulla: na, kis késéssel, de csak befutott a hivatásos dk-s csapat is

alöksz róz 2020.08.11. 13:15:49

@white999: ettől még a faszság az faszság marad.

amúgy hogy is mondtátok annak idején? nincs ingyen ebéd.

"Ugyanakkor az is KSH-adat, hogy az iparban 20-30 százalékkal csökkent a termelés, az autóiparban még többel.
Mellár Tamás szerint ilyen nincs.
Ha ugyanis majdnem ugyanannyi ember a korábbi termelés 70-80 százalékát hozza, az termelékenység katasztrofális mértékű visszaesését jelenti. Erre semmi sem utal." - ilyen állat márpedig nincs! hát ezt jól megszakértette a statisztikus :DD
a gondolkodást reklámoztad, akkor hajrá, gondolkozzál el rajta

2020.08.11. 13:22:58

@Tényelek: Szerencsétlen!Az meg van,hogy az ilyen nemzethy szarok vitték mindig vesztes hábórúba a népet?A Rákosi meg azért lett,mert nem volt más aki rendet tudott volna csinálni!Nézd meg a pintért!Megígérte 2hét alatt rendet csinál!Azóta is tobzódik a "rend"!Állami akarom mondani közpénzen!Működik a tahós maffia!

Sancho12 2020.08.11. 13:29:03

@Tényelek: Ezt a sok hülyeséget amit itt leírtál még el is hiszed akkor menj orvoshoz.

2020.08.11. 13:29:40

@alöksz róz: Nem vagyok semmilyen megélhetési párt tagja,viszont a nemzethy-fideSSes maffiát az ilyen kretének,mint te és az u.n. jobbik oldalnak adom,használjátok fel a fosztogatásra!Különben nem szeretem a sötétre hívatkozó embereket azok igen nagy számban hulla gyalázók voltak és lesznek is mindig!

Sancho12 2020.08.11. 13:42:42

@alöksz róz: Nézd meg a KSH-adatait hiszel még a mesébe,na ez odatartozik.

nincs1agy 2020.08.11. 13:53:46

@csulla: Rákosi meg a rendcsinálás. A Vörös Hadsereg véletlenül nem volt itt elvtárs?Kék cédulás választások? Kovács Béla letartóztatása? Pócspetri ügy? Tanulj egy kis töri kisfiú!

2020.08.11. 13:58:21

@csulla:
Kedves Szerencsétlen!
Az megvan, hogy a megmaradáshoz az emberek közösségekbe tömörültek, ez biztisította az életbenmaradásukat.
Ezek közül a legfontosabbak a család, nemzet, vallás.
Ezek közül, ha bármelyik kiesett volna az elmúlt pár ezer évben, akkor most egyikőnk sem létezne, nem a pusztulást, a megmaradást biztosítja.
Azzal nem nő az életbenmaradási esélyünk, ha 10 milliónyian külön-külön kijelentjük egy támadás esetén, hogy mi márpedig nem tartzunk össze,..., azt fogják mondani, hogy szuper, akkor leapríthartnak minket.
Rákosi azért kerülhetett hatalomra, mert ő vállalta, hogy a társadalom megtizedelésével, minden Moszkvából jövő parancsot végrehajt,..., mint az utódaik most csak ők Brüsszelre alapoznak.

Sancho12 2020.08.11. 14:24:06

@Tényelek: Ugye emlékezel még a vallásról nyilatkozó vajdáról???Csuhások térdre,szóval a pofád alapállásba.

nincs1agy 2020.08.11. 14:31:46

@Sancho12: Saulusból Paulus? Kisz-kb titkárból kádkő gyáros? Megvannak ezek?

2020.08.11. 14:32:12

@Sancho12: Va.n az úgy sokszor, hogy az emberek kiköpik a spenótot hadakoznak, de később megjön az eszük és rájönnek, hogy a gyerekük is jobban jár adnak nekik is főzeléket.
Ezek életkofüggő jelenségek, nincs komlyabb jelentősége.

Sancho12 2020.08.11. 14:36:00

@Tényelek: Akkor a család meg van,Lázár,Orbán,Borkai,stb,de lehet folytatni.És akkor ez csak spenót????

2020.08.11. 14:39:20

@Sancho12:
Elnézését kérem, túlbecsűltem az értelmi képességeit!

Sancho12 2020.08.11. 14:39:35

@nincs1agy: Igen párttitkár gyerekből Kisztitkár,megvan,és vajon a szép emlékű MSZMP tagjait vajon hova sorolod.

Sancho12 2020.08.11. 14:41:40

@Tényelek: Érdekes válasz,ezt vártam tőled.Nincs válasz akkor a személyeskedés de csak a fideszes modí.

2020.08.11. 14:51:48

@Sancho12: Aki a nemzet közösség létjogosultságát kifogásolja,..., ez, mint kiindulási pont,..., és két mondattal később kilyukad Borkai, Lázárnál, mint osszetartozó család,...., kizárt, hogy értse azt a sok összefüggéstelen dolgot, amit ide lök,,...., hacsak nem vallási alapon,.., mert, akkor csak mások nem értik.

Sancho12 2020.08.11. 15:04:31

@Tényelek: Ezek közül a legfontosabbak a család, nemzet, vallás.

Akkor vajon ki is írta ez a magasztos megállapítást?Ezt te írtad,erre válaszoltam de ha úgy érzed,hogy tévedtem nem valószínű.Tudod ha valaki szarral dolgozik előbb utóbb szaros lesz.

Nekoashi2005 2020.08.11. 15:05:14

"Kedves" fidess-bolsevikok! Mi a Kreml-Lendvai utcai álláspont belorusz ügyben? Mert a lengyel testvéreink nagyon szeretnének lukasenka pofájába lépni, de ezt orbanov elvtárs eddig megakadályozta....

Sancho12 2020.08.11. 15:08:19

@Nekoashi2005: Most az elvtársak teli pofával szaladtak neki a f@sznak.

Nekoashi2005 2020.08.11. 15:15:14

@Tényelek:
"Winkler papa újságcikkeken keresztül hazudozott, ferdített, manipulált a párt hatalmának támogatása érdekében,..., "

Bizonyiték?

És orbán papa csak művezető - hogy ezt elérje pártitkárrá kellet lennie -volt, nem bányatulajdonos.

Hogyan lett bányája, és milyen pénzből? Erről Simicska tudna mesélni.... Lehet, hogy le is írta, és külföldön van letétben, ha vele történne valami... Mondjuk elgázolná egy kivilágítatlan osztrák nyugdíjas, mint szegény felcsúti juhászt, aki elindult polgármesternek, és pont plakátragasztás közben gázolták el....

Szóval ne gyere tisztességes, jó humorú újságíró felmenőivel, mert annyi trágya van a kormányoldalon, amit fel lehett hozni.....

morph on deer 2020.08.11. 15:33:49

@csulla:
“Megígérte 2hét alatt rendet csinál!”

Ha akarja, meg is teszi.
Majd.
Csak még nem kezdte el, na és.
Bizony, az ilyesmit nem lehet elkapkodni, te meg itt türelmetlenkedsz..!

Hisz még csak alig több, mint tíz év telt el!
Nézze me gazember!

6.Lenin 2020.08.11. 15:36:00

@Nekoashi2005:

Te szerencsés lehetsz, hiszen ha összeül a rokonság tudnak mesélni minden oldal trágyáiról, komcsi, nyilas, stb.
gondolom nálad ez, mint gyerekkori emlék mélyen rögződött, ezért is törnek fel benned ezek dolgok.
Nem lenne jobb pont neked befogni a pofádat?

2020.08.11. 15:37:10

@Nekoashi2005:
Érdekes ízlése van ha egy olyan figurát favorizál, aki szerint nem kell gyeereket szülni, mert környezetszennyező, de 6000 köbcentis diesellel lehet mászkálni, azzal semmi gond.
Ez az ön izlése, izléssel meg nem lehet vitatkozni.
Kolyan bizonyítsam be, hogy a Vas Népe a megyei Mszmp lapja volt és oda csak válogott patkányok kerülhettek vezetőbeosztásba,.., mint pl. Winkler papa?
Bányát bárki vehetett a rendszerváltás körül, mert megállt az élet, kongtak az ürességtől, a kutyának sem kellett kő, homok, kavics.
Sok olyan volt, amiért egy fillért sem kellett fizetni, azt kellett vállalni, hogy rehabitálják a hozzátartzó, már kitermel területet.
A Bakony tele van elhagyott, nem rehabilitált kőbányákkal, azok, akik nem fogadják meg Winkler tanácsát és gyereket vállalnak, oda szoktát hordani őket ősmaradványra vadászni,..., nem is kell ásni hozzá, soktizmillió éves növényi és állati eredetű kövületeket lehet találni.

Sancho12 2020.08.11. 15:38:40

@6.Lenin: Azért van az a család aki tudna róla beszélni!!!!!

Sancho12 2020.08.11. 15:40:33

@Tényelek: Azért nemmindenki vett kaszinóból bányát.

Nekoashi2005 2020.08.11. 15:44:23

@Tényelek:

"Kolyan bizonyítsam be, hogy a Vas Népe a megyei Mszmp lapja volt és oda csak válogott patkányok kerülhettek vezetőbeosztásba,..,"

Ideges vagy? "Báncsák a főnit"?

Egyébként akkor minden megyei lap a párthoz tartozott, de mégis jobb cikkek voltak benne, mint most, pedig most is egy párthoz tartoznak....

6.Lenin 2020.08.11. 15:45:16

@Sancho12:

Gondolom a tiéd is. Mindig az kiabál a leghangosabban, akinek a háza ég.

2020.08.11. 15:45:51

@Nekoashi2005:
Azt maj az illetékesek megmondják,...., egyébként meg a litvánok meg a legyelek szerint az ősi lengyel-litván főld, majdnem olyan, mint nekünk Erdély.
Ha van rá lehetőségük, akkor kavarnak.
Az oroszok meg mindig csórgatják a nyálukat utána,...., bár szerinten most kicsi az esély aara, hogy oda megy egy magyar és seggbe rúgja az orosz medvét, megszerezve a lengyeleknek a területet.

nincs1agy 2020.08.11. 15:46:41

@Sancho12: 15 évesen a gimiben osztálytitkárnak lenni nem egészen ugyanazt jelenti, mint közel harminc évesen a KISZ-KB titkárának lenni. Nagyon nem. Kb. mintha egy egykori Hitlerjugend tagot említenél egy lapon egy SS-Standartenführerrel..

2020.08.11. 15:49:04

@Nekoashi2005:
Elhiszem önnek, hogy a 90 előtti komcsi lapok cikkei nagyon tetszettek önnek, azért van most is azon az oldalon.,..., nekem nem tetszett,

6.Lenin 2020.08.11. 15:51:32

Érdekes ősz elébe nézünk.
Valamilyen fatális véletlen folytán az USA-ban bukna Trump, és a kapitalista komcsik kerülnek a hatalomba, ez a hazai sok seggfej miként kezdi majd dícsérni Lenint, Sztálint, és a tömeggyilkos Che-t, miként ássák ki az erkélyen elásott tagsági könyveket.
Érdekes lesz olvasni a sok memoárt, ahol a kapitalizmus elleni hősies küzdelmükről írnak majd, a nyagypapa /nagymama hősi harcáról a kapitalisták ellen.

Érdemes lenne most megalapozni egy köpönyeg kifordító kft-t, tuti lenne óriási kereslet.

Sancho12 2020.08.11. 15:53:31

@6.Lenin: Nyugdíjas cáfold meg és utána folytatjuk a beszélgetést.

Sancho12 2020.08.11. 15:55:21

@nincs1agy: Akkor vezesd le föni pálya futását,ha nem megy segítek.

Sancho12 2020.08.11. 16:00:13

@nincs1agy: Az érettségi kb.18 évesen van és utána nem sokra rá a Soros,akkor miről beszélsz.

Sancho12 2020.08.11. 16:02:31

@6.Lenin: Akkor gyorsan keress a fídesszen belül vannak bőven.

nincs1agy 2020.08.11. 16:07:48

@Sancho12: És egy kurva ösztöndíj miatt örökké Soros engedelmes szolgájává kellett volna válnia, mint oly sok ballibsinek?

6.Lenin 2020.08.11. 16:09:14

@Sancho12: Mit cáfoljak? Hogy hány nyila, komcsi volt a családodban? Mondj egy települést ahol éltek az őseid, rögtön kész is lenne a névsor, beosztás, rémtettek, stb.
Te egy seggfej vagy, ha jól nézem a profilképedet.

nincs1agy 2020.08.11. 16:09:49

@Sancho12: Vezessem le? Már a gimnáziumban kiábrándult a kommunizmusból, olyannyira, hogy az egyetemen egy Kisszel rivalizáló ifjúsági szervezet létrehozásában vett részt, amelynek elszigetelésére és felszámolásárea tett javaslatot az ifjú KISZ-KB titkár Fletó..

alöksz róz 2020.08.11. 16:12:53

@nincs1agy: mindig mindenben csak magukból bírnak kiindulni :-)

Sancho12 2020.08.11. 16:14:12

@6.Lenin: Buzikám elég a neved.

Sancho12 2020.08.11. 16:18:41

@nincs1agy: Akkor nagyon érdekes vajon a Libeláris Int. alelnöke vajon,hogy lett?Ja,hogy a szivárványnak is több színe van,bocsi.

Nekoashi2005 2020.08.11. 16:22:07

@6.Lenin:

"Érdemes lenne most megalapozni egy köpönyeg kifordító kft-t, tuti lenne óriási kereslet."

Ó, ez már régen megvalósult. Úgy hívják hogy fidess-kdnp pártszövetség!

6.Lenin 2020.08.11. 16:24:48

@Sancho12:

Látod, ez igaz, pont egy hasonló hülye miatt választottam, akinek a VI=6. nem is tűnt fel soha. Mellesleg eredetileg kis l-el indult, de pont itt írták (B1) a profilom, és azóta maradt nagy L.

Válassz a lehetséges verziók közül...

te 90 után születtél, és fingod sincs az előtte lévő időszakról.

90 előtt születtél, de kőbölcsőben ringattak (azóta is látszanak a fejeden az kék foltok)

Vagy így próbálod elterelni a figyelmet, hogy a nagypapa nyilas volt, komcsi, partizán, ellenforradalmár, forradalmár, haladó kapitalista, most kicsit már folyik a nyála és felvátva élteti Sztálint, és Hitlert, a spájzban egyenlőre, hogy a szomszédok nehogy meghallják.

Vagy már eleve hülyének születtél.

(én az utolsóra tippelek az eddigiek alapján)

6.Lenin 2020.08.11. 16:28:12

@Nekoashi2005:

A kommunista párnak hány neve volt az elmúlt 100 évben? De elég, ha 45 utánira emléxel.
Ezért is kellett a nagypapádnak egy kurva nagy láda, amikor elásta a tagkönyveit. kicsibe nem fértek volna el.

Sancho12 2020.08.11. 16:34:56

@6.Lenin: Na te szerencsétlen,próbálkozól de eddig nem jött össze,kezd újra.Szerinted aki nem fideszes az vagy komcsi,náci,zsidó vagy nem ember,látod buzikám ezek vagytok.

Sancho12 2020.08.11. 16:39:04

@6.Lenin: A kommunista párnak hány neve volt az elmúlt 100 évben? De elég, ha 45 utánira emléxel.

Azért erre nemlenék büszke,a kormányod 80% MSZMP tagja volt,úgy nyugodtan kussolhatsz.

6.Lenin 2020.08.11. 16:40:41

@Sancho12:

Te itélkezel így pontosan, látod, hogy mekkora egy seggfej vagy. Én ennek az alpján itlkezem feletted, amit itt mutatsz magadról.
Tök elfogult véleményel vagy másokról, aztán, ha szembesítenek vele, még te ordibálsz.
Te se sűrűn szoktad gondolkodás nevezetű faszsággal fárasztani azt a néhány agysejtedet, amit a kőbölcsőben ringatásod megkímélt.

6.Lenin 2020.08.11. 16:49:49

@Sancho12:

Több, mint 800 000 tagja volt az MSZMP-nek, sokaknak a beosztásuknál fogva kötelező volt. Semmit nem tudsz arról a rendszerről.
Ha hozzá számítjuk a családtagokat is, akkor az ország nagyon nagy %-a valamilyen szinten érintett, kollaboránsa volt annak a rendszernek.

Én támogatom a fideszt 94 óta, de soha nem voltam a pártnak tagja, nem is leszek. 63-ban a gimi 3. osztályában KISZ titkár is voltam, de kidobtak félévkor.

Vannak olyan dolgok ma is, amiben inkább liberális, másokban baloldali, konzervatív, és néha öreg fejjel még idealista is ráadásul, ha a régi oldalazás szerint nézem a dolgokat.
(nem libsi, nem komcsi, nekik soha semmi közük nem volt, nincs az eredeti ideákhoz)

Hülyeségeket beszélsz, köcsög. Próbálj néha gondolkodni is, ha van valami értelem a fejedben.

Sancho12 2020.08.11. 16:50:12

@6.Lenin: Akkor nézz már magadba,csak egy mantrát nyomsz,csak neked van igazad másokat nem hallgatsz meg rögtön leugatod,de ezt ahogy mást ezt sem fogod elfogadni.

Nekoashi2005 2020.08.11. 16:53:35

@Sancho12:
6.lenin nem nyugdíjas, nincs még 25 éves sem, és fidelitass tag! Hol 6. lenin, hol tényelek néven írogatt! Egyszer írtam az egyik alteregónak, de eltévesztette és a másik nevén válaszolt! Akkor egy darabig nem is írt az egyik nevén sem! Gondolom fejmosást kapott a troll központban....

Nekoashi2005 2020.08.11. 16:56:23

@6.Lenin:

"63-ban a gimi 3. osztályában KISZ titkár is voltam, de kidobtak félévkor."

Kicsit dolgozott a központ a "legendádon" ifjú fidelitass tag?

Eddig csak a bölcsiből rúgtak ki az osztályidegen múltad miatt

Sancho12 2020.08.11. 16:59:17

@6.Lenin: Soha nem voltam egy pártnak sem a tagja.A határőrségnél próbálkoztak de nem jött össze,pedig volt rá 27 hónapjuk.De vissza térve,ha neked ez tetszik,hogy úgy szórják a pénzt,mint a bolond pék a lisztet lelked rajta.Az,hogy az unokád,hogy fizeti vissza majd talán elgondoztat.

6.Lenin 2020.08.11. 17:01:12

@Sancho12:

Írjál értelmes dolgokról, akkor beszélgethetnénk is. Ez amit te itt művelsz (igaz nem csak te) annak a valósághoz semmi köze.
Szerintem még csak próbálkozás szinten sem értél el odáig, hogy valamilyen elfogadható irányt mutatnál azoknak, akinek nem szimpatikus a Fidesz.

Eddig csak odáig jutottál, hogy szidod azokat, akiket milliók fogadnak el, mert olyasmit kínáltak nekik, ami a számukra elfogadhatóbb, mint amit az ellenzék, és te is mutattok.

Eddig meg se próbáltál cáfolni valamit is, amit írtam.

2020.08.11. 17:09:16

@Sancho12:
A liberalizmus olyan fertőzőbetegség, mint a himlő vagy a kanyaró, a 16-24 éves korosztály, a hormoningadozzás miatt legyengűlt logikai képesség hiányát használja ki és mivel egyelőre nincs ellene védőoltás, mindenkit ledönt a lábáról ebben a korban.
A szerencsésebbek megússzák segbebaszás meg nemátalakitó műtét nélkül és a többség gyógyulás után normális emberi életet élhet hosszú évtizedeken keresztül.

6.Lenin 2020.08.11. 17:12:41

@Nekoashi2005:

Nézd meg te szerencsétlen, hogy hány hozzászólásom volt 2007 óta. Miért írnék más neveken is? Teljesen értelmetlennek tartom, hiszen bármikor megírom , bárkinek a véleményem, ahogy eddig is, ahhoz pedig elég egy név.

Jó néhány blogról kizártak, de oda nem írok többet, más néven különösen nem. Ha visszaengedtek a saját nevemen, írtam utána is. Pl Tota W blogjára annó, vagy ide. Több blogra nem fogadnak vissza, arról én mondtam le, mert nem lenne értelme.

Ha ennyire nem hiszed, hogy hány éves is vagyok, meghívlak Zemplénbe, ha szereted a szép tájakat, várakat. Meggyőződhetsz személyesen.

Mondjuk én is kíváncsi kezdek lenni rád, mert ekkora marhával, mint te lehetsz, még nem találkoztam az életben. Majd jó tokaji borral lemosnánk a gyalázatot, amit egymásra zúdítottunk itt.

nincs1itt 2020.08.11. 17:16:44

@alöksz róz: kicsi huszár, soknevű sanyika, csak egyszer a büdös életben sikerülne valami tényszerűt leírnod. de gyanítom, hogy mindenhez is hülye vagy. ennyi jutott neked az életből. mások "hülyézése" és a puli meló(terelés).
regélj: ha kiesik a regisztrált körből(góglizd ki mit jelent a reisztrált), akkor milyen statisztika tudja figyelembe venni, ha egyszer nem szerepel a regiszterben???
de nem akarlak nagyon leégetni, ezért elég annyi: ostoba fidesz-tálib vagy

nincs1itt 2020.08.11. 17:19:28

@Tényelek: jááános, tudod volt egy brexit. csak londoban 300 ezer+ magyar élt és dolgozott. de a histórijás csenel, meg díszkáveri csenel biztosan mást mondott... na eredj szépen, mert anyád megint lebax a magas a villanyszámla miatt...

nincs1itt 2020.08.11. 17:21:10

@havrilla: téged is kivezényeltek? kényes a téma? hja kérem...

Nekoashi2005 2020.08.11. 17:22:42

@6.Lenin:
"Miért írnék más neveken is?"

Mert fidess-troll fidelitass tag vagy!

nincs1itt 2020.08.11. 17:24:53

@Tényelek: jááánoska, 400 ezret orvos sem keres kezdőként, sötét gyalog! szerinted miért van az, hogy amint megvan a szakvizsga pucolnak mo.-ról???

2020.08.11. 17:27:47

@nincs1itt:
Az volt az a 300.000 amelyik elöbb egymilla volt, majd félmillió, miközben a brit társadalombiztositó csak 96.000 - et talált meg közülük,...., mert a többi elbújt :-)!?

nincs1itt 2020.08.11. 17:28:26

@Tényelek: mi van irigy, buta magyar?! 1,2 es román legóval rohangáljon szervizbe a hozzád hasonló kilókrumplis fidesz-tálib...

nincs1itt 2020.08.11. 17:32:03

@Tényelek: hát kisfiam, ebből is látszik, hogy fingod sincs a világról jááánoska. NIS

6.Lenin 2020.08.11. 17:40:02

@Nekoashi2005:

Ezt tényleg nem értem.
A Fideszt támogatom, mert hülyéket soha nem szoktam. A mai magyar ellenzék meg hülyék gyülekezete.
1xű indoka, pedig az, hogy már 2006 óta nem találják a megoldást, pedig elviekben minden adott, hogy akár győzzenek is a választásokon, hiszen több választásra jogosult van, mint akik a Fideszre szavaznak.
Ezt magyarázza már el valaki nekem értelmesen. Szerintem nem értik, és ha a történelmet nézem, nem is fogják megérteni.
Ez érdekel engem itt, ezeken a felületeken, hogy ez miért is lehetséges.

A Fideszt támogatom (talán inkább Orbánt, nem hiszem, hogy nélküle is támogatnám), a Fidelitaszt meg egy elég lanyha, semmitmondó társaságnak tartom, igazából számomra lényegtelenek is. Igaz, hibának tartom, de ez legyen a Fidesz problémája.

2020.08.11. 17:52:41

@nincs1itt:
Na osztán mi bű,..., bár, ha mögmondta, hát mögmondta,..., csakhogy a szintjéhez igazodjak? !

2020.08.11. 17:55:06

@nincs1itt: Most látom, hogy a délszerbiai Nisből ír, ez sokmindenre magyarázat.

2020.08.11. 17:58:06

@nincs1itt: Szegény orvosok, már azok sem :-)?
Osztán hová lesz az a 150-250.000 ft bérkiegészítés, amit az alaphoz kapnak?

nincs1itt 2020.08.11. 18:01:28

@Tényelek: jááánoska, ismerkedj a világgal. nem a délszerb nis-re mertem utalni, de ismét szépen tátott szájjal a f@szerdőben.
@nincs1agy: jaja, tudod eu, nem kell kiváltani, meg eu-s tb kártya még a magyarnak is... de ez nektek fidesz-táliboknak bonyolult... majd ha egyszer látótávolságnál messzebb merészkedtek o.v. seggétől, lehet kevésbé lesz szarszagú és ronda a világ! egyszer érdemes megpróbálnotok!

alöksz róz 2020.08.11. 18:03:49

@nincs1itt: leírtam a tényt, cigány

az h ostoba vagy, nem az én problémám

2020.08.11. 18:12:18

@nincs1itt:
Osztán mit kell megismernem a világból,...., a faszerdőt, amiről ön, mint jó helyismerettel rendelkező rendszeresen ír, kihagynám, én nem vagyok buzi?!

nincs1itt 2020.08.11. 18:16:09

@alöksz róz: mi van sanyika? te? tényt?! na olyan még nem fordult elő veled... mit cigányozol? elfogyott a cérna? pedig olyan szépen belegabalyodsz minden alkalommal, ahogy azt szokták mondani: mint majom a házi cérnába... fidesz-tálib.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.11. 18:17:59

@Tényelek: "A liberalizmus olyan fertőzőbetegség, mint a himlő vagy a kanyaró, a 16-24 éves korosztály, a hormoningadozzás miatt legyengűlt logikai képesség hiányát használja ki és mivel egyelőre nincs ellene védőoltás, mindenkit ledönt a lábáról ebben a korban.
A szerencsésebbek megússzák segbebaszás meg nemátalakitó műtét nélkül és a többség gyógyulás után normális emberi életet élhet hosszú évtizedeken keresztül. "

Hát Ondó Viktor gazdádnak sajnos nem adatott meg a normális emberi élet. Ebből az következik szerinted, hogy lánynak született. Nem kapsz Kubatovtól fizetést, ha a gazdád macsóságát megérdőjelezed:))

Meg látom, neked s jutott rendes emberi élet, de azt innen nem tudom eldönteni, hogy a geci liberális gazdádat követve kaptad el a kórt, vagy csak magadtól vagy idióta. :))

nincs1itt 2020.08.11. 18:20:29

@Tényelek: a f@szedőt láthatóan nem ismered fel... a magyar nyelv... schwere sprache... központozás, mondat szerkesztés. de majd csak sikerülni fog egyszer. és nem leszel annyira nevetséges.
akkor ismét NIS, ja és anglia az nem = london. de biztosan viccből mondogatták: london a 3. legnagyobb magyar város.

nincs1itt 2020.08.11. 18:23:38

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: fonetikusan ír a jááánoska, "legyengŰlt", "hormoningadoZZás" nem egy szó. hát igen ez a fidesz által megszólított átlag szavazó: "hö?"

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.11. 18:44:14

@nincs1itt: "átlag szavazó"

Faszt. Ezek Kubatov által fizetett román dezinformátorok. Egyik se tud rendesen magyarul. :))

Magyar ember nem örülhet a geci országrombolásának, mint ezek.

boborján20 2020.08.11. 18:53:23

@Tényelek:

"A szerencsésebbek megússzák segbebaszás meg nemátalakitó műtét nélkül és a többség gyógyulás után normális emberi életet élhet hosszú évtizedeken keresztül."

jani, aki meg olyan szerencsés lény, mint te, aszt seggbe baszta a papbácsi, és olyan rendes fityeszork lett, mint te!

nincs1agy 2020.08.11. 19:05:13

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Országrombolás 2010 előtt volt. De aztán el lettetek szépen zavarva az egyharmados bús picsába..Azóta csak a partvonalról őrjönghettek. "Kutya ugat, karaván halad.." :)

2020.08.11. 19:06:55

@nincs1itt:
Szerintem nem gond, ha valaki melléür vagy, ha az érthető szöveget eredményez,..., bár engem szórakoztat ön is, amikor baromságokat ír, hogy mit miként kellene írni :-).
A központozás értelmezéséhez, látom, nincs meg a megfelelő értelmi szint,..., nem baj, de legalább ne bizonygassa :-)!
Se Londonról, sa Angliáról nem írtam egy szót sem, briteket írtam, ott találtak kevesebb, mint 100.000 magyart, akinek volt biztostási kártyája,..., és ugye abban a gyerekek is benne vannak.
Semmi bajom szerbekkel, önnel nem az a gond, hogy onnan írogat, hanem, hogy hülyeségeket ír.

nincs1agy 2020.08.11. 19:08:20

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Ballibsi kollégád égett be csúnyán a tarkón baszós nickjével, amikor óriás helyett "órjás"-t írt. Azóta se látni..:)

2020.08.11. 19:11:06

@boborján20:
Hát mindenki másra vetíti a vágyálmat,..., csak szólok, ha ezt tartja szerencsének, ilyen szerencsében csak akkor részesülhet, ha templomba jár, hátha alapon,.........., ha egyáltalán van ilyen

alöksz róz 2020.08.11. 19:23:05

@nincs1itt: én tényeket írok, te meg baromságokat, more.
1. tény: nem esik ki a regisztrált körből 90 nap után.
2. tény: segghülye vagy és ezt még reklámozod is.

ne a cigányságodat szégyelld, hanem az ostobaságodat

nincs1itt 2020.08.11. 19:28:15

@alöksz róz: sanyika, sanyika, 90 nap után kiesik regisztrált munka keresők közül és szociális támogatásra lesz jogosult. tehát, hogy te is értsd: 90 nap után már nem munka nélküli = szépelegve:munka kereső, hanem szociálisan rászorult, ez még neked is világos lehet, hogy nem azonos kategória.
ha cigány lennék sem szégyellném, de azt már igen, hogy mo.-on születtem, épp az olyanok miatt mint te, és a többi kollégád a troll-farmon.
ha ostoba fideszesnek elfogy (ami sosem volt) minden érve, akkor "buzizni, cigányozni, liberálisozni, sorosozni" kezd.

nincs1itt 2020.08.11. 19:31:21

@Tényelek: jááánoska, olyan bájos, amikor megpróbálsz gondolkodni, nagyon hasonlítasz ilyenkor a mentorodra, sanyikára. ne erőlködj, nem vagy te sem román dezinformátor, már azok is jobban keresnek nálatok! ezt a melót nem is vállalnák... anglia és london az nem nagy britannia? esetleg fordítva? csak óvatosan jáááánoska, bele ne zavarodj! kérj segítséget!

alöksz róz 2020.08.11. 19:41:46

@nincs1itt: "90 nap után kiesik regisztrált munka keresők közül" - most igazoltad a 2. pontot :D
nem esik ki. 90 napig jár az álláskeresési járadék. a kettő nem ugyanaz.

"ha cigány lennék sem szégyellném" - akkor minek tagadod?

2020.08.11. 19:49:29

@nincs1itt:
Ha tudna olvasni ott Szerbiában, akkor tudná, hogy azt állította, hogy aki Britanniában dolgozik, az mind Londonban van,...., vallja be, hogy hazudott, nincs ebben semmi különleges, naponta többször megteszi,..., no nem a bevallást!

2020.08.11. 19:54:14

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
MárkiZajtól tudjuk, hogy az Ellenzék nevű pártra a gazdagok szavaznak,..., ott az átlag szavazó az milliomos és három diploája van,..., kiváncsi leszek hogy oszlik majd meg egymásközt az a 200.000 szavazat, ami mximum lehet ilyen paraméterekkel?

nincs1itt 2020.08.11. 20:05:17

@alöksz róz: te sem tudsz magyarul? ááá fogyatékos banda...

nincs1itt 2020.08.11. 20:05:54

@Tényelek: jáááános, te szellemi fogyatékos... ne folytasd ez már siralmas!

white999 2020.08.11. 20:10:39

@havrilla: Félre értett kedves uram. Pusztán arra tényre kívántam felhívni a figyelmét, hogy a mai hírek szerint
1, a lakosság fele 2 hónap tartalékkal rendelkezik.
2, a kis számú jó helyzetben levők is max 5 hónap.
Ennek fényében a 3 hónap munkanélküli segély (bocs álláskeresési támogatás) igen kevésnek tűnik, különösen úgy, hogy mondjuk nincs munkalehetőség. Nem mindenkiből lehet katona és az is csak korlátozott mértékben. Továbbgondolva, munka és a kifogyó tartalékok (lásd 2 hónap) a nincsből 8000 forintot kifizetni is rengeteg. Matematikai példával igazolva 0-8.000= -8.000
Rágjam jobban szájba vagy elég lesz ennyire. Itt nem a németből hazatérőkről és nem Mészáros Lőrinc munkanélkülivé válás kell alapul venni hanem egy teljesen mezei mondjuk hotelben takarító személyt.
Kétségtelen a helyi penny aki állandóan embert keresett most kiírta, hogy ne jelentkezzenek de igen kevés az az üzletág ami jelenleg fel tudja szívni az elbocsájtottakat.
Felhívnám a figyelmet arra, hogy eddig háromszor rontottak az idei hiánycélon ami kb. -8%-on állhat meg. Gondolom ez a magyar perpetum mobile. Ami ilyen esetben is termeli munkahelyeket, növeli a bevételt, senkit nem hagy az út szélén nem csökken az adó bevétel sem (mai hír). Tényleg ez egy fantasztikus hely annak aki szereti fairy tales-eket.

nincs1ész 2020.08.11. 20:11:39

mi itten dájcsba kivonyuk a vízbű a rokszi gént
tecik érteni? jobágyok

alöksz róz 2020.08.11. 20:17:21

tipikus cigány viselkedés: ha nem hagyod h lehúzzon v ellentmondasz neki, akkor rögtön átkozódva csicskamagyarozni kezd

white999 2020.08.11. 20:17:28

@Lipsimentes szénsavas üdítőital: Nézőpont FELMÉRÉS mint hivatkozási alap.
Hát itt hangosan felröhögtem.
Mellár egyébként az volt aki, amikor a fidesz ellenzékben volt, akkor fidesz közelinek számított és a választások után kényelmesen elücsöröghetett volna 2010-ben a tutiban, csak nem akarta kozmetikázni az adatokat, ezért elváltak útjaik.
Hiába no a választói memória max, 3 hónap ezért segítek neked. Nem kell megköszönni.

nincs1itt 2020.08.11. 20:40:19

@alöksz róz: csak bátran! te jobbágy, irigy ostoba fidesz-tálib! címezd meg, ha már felböfögted. gyáva kis pondró vagy.

alöksz róz 2020.08.11. 20:50:56

most h lebukott, nagy rafkósan kerüli a magyarozást :D

Nekoashi2005 2020.08.11. 21:14:46

"Tyihanovszkaja stábja ezért arra kérte a választókat, lehetőleg vasárnap szavazzanak, mivel ezek manipulálása sokkal bonyolultabb. Hogy mennyire, az a felvételből kiderül, amelyen Vityebszk egyik kerületének vezetője arról győzködi az iskolai tanárokból álló választási bizottságot, hogy változtassák meg az eredményeket, hogy ne a szavazólapon harmadik jelölt (Tyihanovszkaja) nyerjen bő hetven százalékkal, hanem a negyedik jelölt (Lukasenko) győzzön ennyivel. Hátborzongatóan egyszerű, a szavak szintjén minden fenyegetést mellőző beszédének lényege: mindenki szeretné később is a munkáját végezni, nem azokat az időket éljük, amikor a lelkiismeretet kell követni."

index.hu/kulfold/2020/08/11/felvetel_bizonyitja_hogyan_csaltak_el_lukasenko_javara_a_valasztast/

Figyeltek fidess-bolsevikok? Ezzel a módszerrel nemhogy a kétharmad, de akár az ötnegyed is meglehet! Jaj, túltoltuk Béláim, négyötöd!

2020.08.11. 21:35:01

@white999:
Mellár 2003-ig volt a KSH vezére, 2010-ben nem volt olyan pozícióban, hogy bármilyen adatot manipuláljon.
A KSH 2004-től az Eurostat közvetlen ellenőrzése alatt működik, azóta semmilyen adatot nem lehet manipulálni.
Egyetlen lehetőség, amit Gyurcsányék csináltak, hogy brüsszeli támogatással, az Eurostat szemhunyása mellett, visszatartották a katasztrofális pénzügy, gazdasági adatokat, közel egy hónapig, amíg lefutott az országgyűlési választás.
Amikor Mellár összeveszett a Fidesszel, akkor a bíróság szerint egy rakás hazugságot szórt a Századvégre,..., a Kúria hajtotta el a francba.

2020.08.11. 21:45:54

@Nekoashi2005:
A magyar választási rendszer az egyik legmegbízhatóbb a világon, az összes választáson induló párt két embert delegálhat minden szavazókör választási bizottságában, ahol az urna hitelesítésében, szavazólapok kiosztásában, számlálásban, jegyzőkönyvek megalkotásában részt vesznek.
Addig nem hiteles a jegyzőkönyv, amíg azt minden tag alá nem írja, az aláírt jegyzőkönyvről minden pártdelegált kap egy hiteles másolatot.
Úgy ért a csalást, hogy bemegy Orbán embere és utasítja a DK, MSZP, JOBBIK, MOMENTUM, LMP, PM, FIDESZ delegáltjait, hogy írják át a jegyzőkönyveket a Fidesz javára és ezt szép csendben meg is teszik, mind a 13000 szavazókörben,...., szerinten önnek komoly mentális gondjai vannak :-).

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.11. 22:14:26

@Tényelek: "A magyar választási rendszer az egyik legmegbízhatóbb a világon"

Ja, csalásra, hogy csak a gazdád nyerhessen. Ez speciel igaz, fideSSfasszopó. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.11. 22:17:25

@Tényelek: "semmilyen adatot nem lehet manipulálni"

Ja, dehogynem. Pl. a gazdád parancsára megszüntették a szegények számolását, mert zavarta, hogy túl sokan vannak a nincstelenek.

Meg a munkanélküliségi adatokat manipulálja a geci. Meg akármit. Olyan segg vagy, mint a gazdád. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.11. 22:21:08

@white999: "senkit nem hagy az út szélén"

Azt a geci a vazallusaira értette. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.11. 22:28:01

Csalóka a magyarországi munkanélküliségi statisztika. Korántsem csak azért, mert a számbavétel módján lenne mit csiszolni, vagy azért, mintha az április végi 172 ezer fős adatot szándékosan meghamisították volna. Sokkal inkább abból az okból, mert a járvány okozta korlátozások és a bürokrácia útvesztői miatt sok állását elvesztett alkalmazott nem tudott bejelentkezni a mindössze három hónapos álláskeresési járadékot nyújtó rendszerbe.

168ora.hu/penz/csaloka-a-munkanelkulisegi-statisztika-sok-allasat-veszto-magyar-be-sem-tudott-regisztralni-a-burokracia-utvesztoi-miatt-186553

Nekoashi2005 2020.08.11. 22:32:14

@Tényelek:

6.lenin, vagy hazudok(tényelek) vagy hogy hívnak... Szóval te nagyon hülye!

index.hu/belfold/2019/05/23/szavazatszamlalo_delegaltak_ep-valasztas/amp

"A Political Capital lekért részletes adatokat a Nemzeti Választási Irodától, ez alapján azt írják a 24.hu-n, hogy legalább 2495 olyan szavazókör lesz, ahol egyetlen ellenzéki delegált sem fogja ellenőrizni a szavazást. "

És pont a falvakban nem voltak ellenzéki delegáltak, ahol legnagyobbat nyert a fidess! És nem azért mert ott nincsenek ellenzéki érzelmű hanem azért, mert féltik a saját vagy gyerekük állását! Pláne ha a munkahelyének köze van a maffia helyi katonájához, másnéven a fidesses polgihoz! Szép hazánkban már rúgtak ki kormánykritikus facebook posztért már ügyészt is! Hát akkor még egy falusi polgárt!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.11. 22:34:22

2020. április 29. A járvány első (tulajdonképpen még nem is teljes) hónapjában – derült ki a hivatalosan közzétett adatokból – 56 ezren vesztették el munkájukat. Közülük azonban csak kétezren kerültek a munkanélküli kategóriába, a többieket a statisztika inaktívként tartja nyilván.

www.azenpenzem.hu/cikkek/inaktivkent-tartjak-nyilvan-az-allasukat-vesztok-tobbseget/6753/

bumburnyák20 2020.08.11. 23:06:07

locoptam ety arabot
ety lyó naty darabot

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.11. 23:14:01

@Kis lépés Orbánnak, oriási szopás a lipsiknek.: "Olyan statisztikad nincs, hogy hany arabot szophatok le ebben az evben ?"

Kérdezd a fideSSfasszopó arabszopó haverjaidat. :))

nincs1agy 2020.08.11. 23:48:23

@Tényelek: Ez a Márki maki vajon járt valaha DK gyűlésen vagy szoci majálison? Nem hinném..

2020.08.12. 09:29:51

@Nekoashi2005:
A törvény szerint minden listát állító párt két embert delegálhat minden szavazókörbe,..., ha erről önként lemond az nem a kormány hibája.
Az egy más kérdés, hogy ha rám lenne bízva, akkor változtatnék ezen a szabályon, mi szerint csak akkor indíthat országos listát, ha kivétel nélkül az összes szavazókörbe tud delegálni legalább egy embert.

Galerida 2020.08.12. 09:35:08

Este az ATV-n Lengyel László (pulóveres táltos, akinek még egy jóslata sem teljesült, de jól megél belőle...) levezette az Orbán diktatúra károkozása miatti azonnali ellenzéki lázadás szükségességét!
Ehhez képest ez a néhány munkanélküli, + az Indexes újságírók....bakfitty!

6.Lenin 2020.08.12. 09:35:52

@Nekoashi2005:

Hogyan szeretne nyerni az ellenzék, ha szavazatszámlálót sem képes delegálni?
De megfordítom inkább a kérdést, mert az a logikusabb.

Hogyan tudnának hivatkozni arra, hogy csalás történt, ha voltak ott delegáltjai?
Nyilván sehogy.

Látod milyen 1xűen lebuktál. Elárultad, hogy vagy hülye vagy ezekhez, vagy tudod te is ezt, de gazember vagy, mert mást állítasz. Egyik se jó tulajdonság rád nézve.
Az eddig általad írtak alapján én inkább arra tippelek, hogy tök hülye vagy ezekhez.

nincs1agy 2020.08.12. 10:08:24

@Galerida: Ő volt egykor a fékezhetetlen agyvelejű szürke kardigán..:))

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.08.12. 10:28:31

már megint szerda
újabb 6 napig rághatom a körmöm, mert KEDDen bukkik az orban

alöksz róz 2020.08.12. 10:37:43

@6.Lenin: "Az eddig általad írtak alapján én inkább arra tippelek, hogy tök hülye vagy ezekhez." - szerintem meg tudja, hogy gyakorlatilag édesmindegy, voltak-e azokon a helyeken ellenzéki delegáltak.

6.Lenin 2020.08.12. 10:56:01

@alöksz róz:

Akkor meg egy hazug gazember. Nekem meg tök mind1, hogy hülye a pacák, vagy gazember.
Nyilvánvaló, hogy nem egyenes úton szeretnének nyrni, ez a lényege. Az egyenes úthoz nincs meg a tehetségük, a szándékuk se nagyon, hiszen ezt tényleg tudják, hogy nekik nem nyerő opció az egyenes út.

2020.08.12. 12:08:59

@nincs1agy:

A fáma szerint, amikor az amcsiknál volt házaló ügynök, akkor vitték be egy kiképzési központ Gyuribáék és hazaküldték kavarni.
Nem hülye ember, mint látható, de szerintem a mostani pozíció is túl van a képességein.
A másik fáma, hogy valóban Habsburg vér is van benne, az egyik ősanyja szedte össze a tevepofájúak valamelyikétől anno.
Ami már nem fáma, hogy a császár a Zay családnak adta a Gyulától Szegedig tartó terület adószedési jogát, amit őspapa olyan vehemenciával oldott meg, hgy nők, gyerekek is belehaltak, megnyomorodtak. A helyiek a Bercsényi családnak könyörögtek, hogy katonai erővel szabadítsa meg őket a Zay család kegyetlenkedéseitől.
Végül kipicsázták őket Vásárhely környékéről,..., azért van nagy Bercsényi tisztelet a városban,..., erre fel az idióták most visszahozták a leszármazottját, úgy néz ki, a Rákosi rendszer népirtása a városban, a mai napg hat..., MárkiZaj elvtárs valójában az ősi jussért jelentkezett be.

morph on deer 2020.08.12. 12:22:54

@Tényelek:
“ A magyar választási rendszer az egyik legmegbízhatóbb a világon, ”

Nem is a rendszer szokott csalni, hanem a rendszerrel csalnak!
Még akkor is, amikor amúgy áll a”rendszer”, sőt, főleg akkor...

Tudod, amikor a “váratlan” túlterheltség (!!!) miatt “bővíteni“ kellett a kapacitást.

Ez egyébként az a helyzet, amikor a hozzáértően összerakott rendszert menet közben lehet tetszés szerint növelni, stb., (hot swap) csak nálunk nem, amikor zajlik a szavazás. Akkor megáll a világ, mint tudjuk, és ez teljesen “normális”!

Aztán meg elindul visszafelé, mint ismeretes. Gondolom már készül a következő propagandaanyag ebben a stílusban:

“ Volék sirolm tudotlon.
Sirolmol sepedik,
buol oszuk, epedek,”

Ja, és nicht ugribugri libernyákok, oszt jónapot..!

nincs1agy 2020.08.12. 12:37:09

@morph on deer: Ezek a rendszerek eleve kizárják a csalás lehetőségét. De legalább azon gondolkozz már el, hogy akkor az önkormányzati választást miért nem csalta el a Fidesz? Miért hagyta, hogy a főpolgármesteri cím, 11 fővárosi kerület és hét vidéki nagyváros az ellenzék kezébe kerüljön?
Szóval őrült beszéd , de legalább nincs benne rendszer..:)

nincs1agy 2020.08.12. 12:38:33

@Tényelek: Kanadában volt telefonkészülék ügynök. Szóval kint kitörölhette a foxi-maxi diplomáival a hátsóját..:)

2020.08.12. 12:45:22

@morph on deer:
Semmi jelentősége, hogy beszarik-e az informatikai rendszer, ez nem Amerika, Észak vagy Nyugat-Európa, ahol a bevitel után keresztet vethet a számítási folyamatokra.
Nálunk megmaradnak a kötelezően előírt jegyzőkönyvek, amit az összes pártdelegáltan adnak, hiteles változatban.
Ez utóbbi miatt létezhet az, hogy a választások napján a pártok hamarabb tudják, hogy ki milyen eredményt ért el, mint mi, akik a tv előtt várja az eredményeket, mert a kapott jegyzőkönyvek alapján minden párt pontos adatokkal rendelkezik,..., ráadásul nekik nem kell újra ellenőrizni a hitelességet, mint a Választási Bizottságnak,..., így a pártok bő egy órával hamarabb tudják a pontos adatokat,..., a lényeget meg urnazárás után egy órával, nem véletlen, hogy akkor kezdődnek a sajtótájékoztatók.
Egyes esetekben biztosan lehet stiklizni, de a magyar választási rendszernél kizárt, hogy végeredményt befolyásoló módon lehessen csalni,..., a nyugat ezt átvehetné tőlünk,..., szerintem több országban nagyon meglepődnének a végeredményükön.

2020.08.12. 12:48:45

@nincs1agy:
Kanadában kezdett, de átment Obamáékhoz három évre, ott győzték meg, hogy ott nincs jövője, kiképezték és hazaküldték.

morph on deer 2020.08.12. 13:48:15

@nincs1agy:
“ Ezek a rendszerek eleve kizárják a csalás lehetőségét.”
:)
Hány éves is vagy, kis kedves?
Annak idején már tucatszor végigmentünk rajta, és nyugodt lehetsz, meg lehet csinálni.
Olvass utána!
Nem találsz olyan orbánmentes hozzáértőt, aki mást mondana.

Hogy miért nem csinálták meg?
Szerinted még egy ugyanolyan esemény után meddig kellett volna szaladnia az érdekelteknek? Mert akkor talán még neked is lejött volna, hogy mi is történik..!
Az meg már csak ráadás, hogy előzetesen a “hozzáértők” Tarlóst hozták ki győztesnek, és nyilván nem lett volna értelme kockáztatni.

2020.08.12. 14:29:34

@morph on deer:
Karácsony miniszterelnökjelöltként 2018-ban, már napközben kamerák elé állt és felszólitotta a kormányt, hogy a katasztrofális vereségük miatt semmi érdemi intézkedést ne tegyenek, majd az ő vezetésével felálló új legitim kormány meghatározza az új irányokat, ......., és még csak el sem tűnt később....
Ez ön szerint miért volt?

morph on deer 2020.08.12. 14:53:10

@Tényelek:
“ Nálunk megmaradnak a kötelezően előírt jegyzőkönyvek, amit az összes pártdelegáltan adnak, hiteles változatban.”

Na hallod..!
Ahol a miniszterelnök több kiló papírral közlekedik, ott az adattovábbításhoz talicskát használnak még 2020-ban is, ki csodálkozik?

De remélem azt te sem gondolod komolyan, hogy papírra csak az igazat lehet leírni, ugye?
Ahhoz meg nem igazán kell túl élénk fantázia, hogy ahol kizárólag kormánypárti szavazó-biztosok ülnek, ott legfeljebb a kormány - azaz orbán -szavahihetőségét lehet alapul venni, az pedig legendásan “sajátságos”, hogy finoman fogalmazzak! ”Ne arra figyeljenek, amit mondok,“ stb.

Na most olyan szavazókörzetből közel háromezer volt az országban, ahol nem volt ellenzéki szavazatszámláló. (Most az ok mindegy.)

Az meg a másik, hogy
nincs olyan eset, hogy reggeltől estig minden másodpercet folyamatosan figyelemmel tud kísérni valaki. Tényleg nagyon szépen hangzik ez az egész, csak sajnos a gyarló valóság egész más.
Az importált, megvásárolt és utaztatott szavazókról nem is beszélve..!

Szóval felesleges fáradoznod ezekkel a mesékkel, ezeket rajtad kívül már a nagycsoportos óvodások sem hiszik, legfeljebb pár OVis.;)

alöksz róz 2020.08.12. 15:00:51

@morph on deer: "ahol kizárólag kormánypárti szavazó-biztosok ülnek" - na ez egy büdös nagy hazugság.

morph on deer 2020.08.12. 15:01:10

@Tényelek:
“ Ez ön szerint miért volt?”

Ezt pszichológiai nyomásgyakorlásnak hívják, választások idején rendszeresen használt kommunikációs húzás, ezért volt.

Elülteted az ellenfeled tudatában, hogy veszít(het), és ez befolyásolja a kommunikációját. Pl durvábban rohan ki és száll bele az ellenfelébe, ami ellenszenvet generál, stb. Ez erről szól.

morph on deer 2020.08.12. 15:02:07

@alöksz róz:
“ na ez egy büdös nagy hazugság.”

Nem mondod!
Mert?

6.Lenin 2020.08.12. 15:02:24

Nézzétek a független, objektív indexet...

Hogyan csalt Lukasenko...

Űmutatanak egy videot, amin valahol, valakik beszélgetnek valamiről.

És mindezt ma Mo-on a sok hamisított DK-s videók, hangfelvételek közben.

Van bőr a pofájukon az már tuti. Ekkora gazemberek is csak a ballibsik lehtnek, ja meg a Soros. Azt merte nyilatkozni, hogy rajta kívül mindenki meg van zavarodva. a zemberek sehol a világon nem látnak tisztán, csak ő, és ezt kristály tisztán csak ő látja egyedül, meg a Tóth Otto.

Az a legszomorúbb, hogy vannak emberek, akik ezeknek hisznek, a 21. sz-ban.

2020.08.12. 15:17:05

@morph on deer:
Van az országban hét nemzetellenes, migráns és buzi simogató párt, akik önmaguk is ugyanolyan elvűként határozzák meg magukat, tehát egy csapatban játszanak.
Minden szavazókörbe 2-2 embert delegálhatnak, tehát 14-et.
A választás 13 órán keresztül zajlik, ami azt jelenti, hogy egy embernek 55 percet kellene tudni figyelni, ráadásul ezt felezhetik is megfelelő időbeosztással,.., ön szerint annyira bénák, hogy képtelenek kevesebb, mint egy órát koncentrálni, miközben egy középiskolás erre simán képes?
Mellesleg mekkora támogatottsága lehet annak a féltucát pártnak, ahol egy szál embert nem találnak, aki felvállalja közülük bármelyiket?

morph on deer 2020.08.12. 15:21:14

@alöksz róz:
A kedvedért néhány szám:
A 10277 szavazókörből az ellenzék 2525 szavazókörbe egyetlen egy SZSZB tagot sem delegált. Igazad van, nem közel háromezer, de azért elég sok.
Ez az összes szavazókör 24,5 %-a!

Olvasgasd, ha érdekel:
merce.hu/2020/06/21/a-bizottsagi-tagok-megfelemlitesetol-az-illegalis-mozgositasig-igy-csalhattak-sok-helyutt-a-tavalyi-valasztasokon/

morph on deer 2020.08.12. 15:38:24

@Tényelek:
“ Minden szavazókörbe 2-2 embert delegálhatnak, tehát 14-et.
A választás 13 órán keresztül zajlik, ami azt jelenti, hogy egy embernek 55 percet kellene tudni figyelni, ráadásul ezt felezhetik is megfelelő időbeosztással”

Szépen hangzik, csak kár, hogy ez sem így van: nem csereberélhetnek ugyanis.

Amúgy nemzetellenes párt nem hét van, hanem 1,001 azaz egy egész egyezred, a tudjukkik.

(Na jó, megmondom, ők az orbánhitűek, a fidesz meg a kádéempé. Ők következnek a tizedesvessző után..)

Az a hét párt meg nem nemzet-, hanem orbán-ellenes, ami csupán homlokegyenest más.
Hát evvan.

nincs1agy 2020.08.12. 15:49:16

@morph on deer: Tudod egy informatikus szavára- aki egyébként leszarja az egész politikát és szavazni sem megy el soha-inkább adok mint a tiédre. Ezek többszörösen biztosított informatikai rendszerek.

"Szerinted még egy ugyanolyan esemény után meddig kellett volna szaladnia az érdekelteknek?"

Gyenge duma, ha csont nélkül meg lehetett csinálni 2018-ban, akkor az önkormányzatin is meg lehetett volna csinálni, márpedig utóbbin is sok múlott.
Semmilyen komolyan vehető politikai erő vagy ellenzéki értelmiségi személyiség nem égeti magát azzal, hogy megkérdőjelezi az eredményt, mindenféle bizonyíték nélküli vádaskodással. Persze egy szellemes nick mögé bújva ez is könnyebb..

nincs1agy 2020.08.12. 15:52:46

@morph on deer: "Az meg már csak ráadás, hogy előzetesen a “hozzáértők” Tarlóst hozták ki győztesnek, és nyilván nem lett volna értelme kockáztatni. "

Ismét önmagadat vered meg. Szoros versenyt jósoltak a kk.-k a főpolgármesteri szék elnyerésének tekintetében. Az viszont bizonyosra vehető volt-a 2018 áprilisi eredmények fényében-hogy sok fővárosi kerület és vidéki nagyváros könnyen az ellenzékhez kerülhet.

2020.08.12. 15:58:38

@morph on deer: A szavazókörök létszáának mindig legalább ötnek kell lenni.
Alapból van három, a Fideszes tuti végig ott lesz, a buzikoalicióból kell mindig egy, tehát végig cserégthetnek,..., meg kellene nézni mielőtt nyilatkozik!
A baloldali pártok internacionalisták, a liberálisok globalisták, ebből következően tagadják a nemzetek létjogosultságát,.., a tagadás bizony magyarellenességet jelent, kinos, ha eddig nem jött rá.

Galerida 2020.08.12. 15:58:45

@morph on deer: Az lehet a megoldás, hogy Gyuri bátyátok nem finanszírozza a háttérből ezt a ellenzékinek és függetlennek csúfolt gyülevész társaságot.
Fele ennyi pénzből indulhatna Soros pártként és legalább tisztulna a kép....

alöksz róz 2020.08.12. 16:54:19

@morph on deer: és akkor mi van, ha nem delegált? nem a számot vitattam :D
büdös nagy hazugság, amit írtál, és ezzel te is tisztában vagy.

legalább tízezer ember tisztességét kérdőjelezted meg, becsületét sértetted meg minden alap nélkül... inkább szembe kéne néznetek vele, hogy annyira szarok vagytok, hogy a hatalom közelében se akarnak látni titeket. baszki, már arra se kíváncsiak, hogy mit akartok mondani! :D
először ezt kéne feldolgozni

white999 2020.08.12. 18:13:52

@Tényelek: Mondjuk nem is írtam hogy a ksh adatait kellett kozmetikázni de akkor pontosíthatjuk, hogy a Századvég kutatási vezetőjeként kellett volna kozmetikázni az adatokat. Pl közvéleménykutatás stb. Nem kell nagy dolgokra gondolni elég példaként az összes Nemzeti Konzultáció kérdéssora.
Létezik e normális válasz arra, hogy akarja-e hogy migránsok hada erőszakolja meg feleségét?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.12. 20:20:44

@Tényelek: "A baloldali pártok internacionalisták, a liberálisok globalisták, ebből következően tagadják a nemzetek létjogosultságát"

A kereszténység internacionalista. Tehát az álkeresztény Ondó Viktor gazdád tagadja a nemzetek létjogosultságát. Mondjuk a magyar nemzetet tényleg gyűlöli a geci. De a ruszkikat szereti.

2020.08.12. 20:33:04

@white999:
A németeknél a tömeges nemi erőszak után, viággal kértek bocsánatot az elkövetőktől, szóval ne legyen ebben annyira biztos.
Úgy egyébként ilyen ütemű betelepités mellet, már 15 éven belül meg fognak alakulni az első sariára épülő területek Európa északi és nyugati országaiban,.., és onnantól bizony akkor kettyintik meg a nem muszlim csajokat, amikor akarják és ott, ahol akarják, mert erre a saria szerint joguk lesz.
Ez így megy a közép és nyugat-afrikai országokban és másutt is,..., értelmes ember nem gondolhatja komolyan, hogy egyedül a világban és a muszlim történelemben, mi leszünk az egyetlenek, akik majd megússzuk.
Mellesleg a csajok jobbn járnak, mint mi, mert ha nem vesszük fel az iszlám vallást, akkor szerencsés esetben rabszolgák leszünk, ha nem akkor halottak.

2020.08.12. 20:36:50

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Látom csak a Tórát tanulmányozza, nem ismeri a keresztény egyházak viszonyulását
Pl. A katolikusok már ezer éve is támogatták a nemzeteket és az azóta csak erősödött.

2020.08.12. 20:55:18

@white999:
Amit Mellár mondott, hogy miért agyta ott a Századvéget, arról bíróság mondta ki, hogy hazugság volt.
Maga Századvég egy háttérműhely, ott meg nem kell adatokat hamisítani.
Ahhoz nagyon hülyének kell lenni, hogy valaki elhiggye, hogy pl. Orbán kiadja nekik, hogy 1000 milliárd dollár bevételre csinálják meg a pénzügyi tervet, miközben csak a tizede lesz.

white999 2020.08.12. 23:02:54

@Tényelek: Ajjaj aasszem az alapoknál kell kezdenünk. A hozzászólásom nem arra vonatkozott hogy helyes e a migráció kezelése? Hanem arra, hogy nyilvánvaló dolgokra irányított kérdéseket feltenni tök felesleges és emiatt elcseszni pár milliárdot (abból lehetett volna csinálni még pár stadiont ami sokkal hasznosabb) nemzeti konzultáció címszó alatt nem üdvös.

white999 2020.08.12. 23:07:07

@Tényelek: Értem, akkor Mráz Ágoston Sámuel azért mondja fel mindig az aktuális kormánypropagandát és Viktort szó szerint, mert mindig pont azt kutatják. Akkor Mellár ezt nem akarta pont így kutatni. Így már megfelel as kényes ízlésednek?

2020.08.13. 10:11:14

@white999: Örülök, ha ön szerint ezek nyilvánvaló kérdések, de ha elolvassa a Soros 90 éves cikket, akkor rájön, hogy mások szerint meg nagyon nem és csak diktatúrákban szokás igy értelmezni a dolgokat,... És nem csak egy barom öregember gondolja így, a Szargentini jelentés is az követeli tőlünk, hogy kövessünk el kollektív öngyilkosságot.

2020.08.13. 11:31:47

@white999: Szerintem ön nem ért, hogy mi a feladata a Századvégnek.
Bizalmi háttéranyagokat készít, kurvára érdekes lenne, ha mást mondana, mint az, akinek ezt a munkát végzi, de ez semmi esetre sem adathamisítás, mert azzal a sikres kormányzást veszélyeztetnék.
Az elmúlt tíz év igazolja, hogy jól dolgoznak.
Egyébként minden sikeres kormány mögött van egy ilyen szervezet, no meg a sikertelenek mögött is, pl. Gyurcsány a GKI-t használta erre, tudjuk a végeredményt.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.13. 11:33:18

3,8%-os az infláció. Ondó Viktor szerint a kormány A L K A L M A T L A N .

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.13. 11:35:35

@Tényelek: "Az elmúlt tíz év igazolja, hogy jól dolgoznak."

Ja, mert te, mint feketeöves román dezinformátor mindennek örülsz, ami nekünk, magyaroknak rossz. Az EU legszegényebb államai közé rohasztotta le Magyarországot a geci gazdád.

2020.08.13. 11:43:09

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Úgy elszegényedtünk, hogy a fizetések csak két és félszeresére nőttek tíz év alatt, miközben alig volt infláció, ..., :-)

Lipsimentes szénsavas üdítőital 2020.08.13. 11:45:54

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Hát lipsyke, ma elég bárgyú propagandaszövegeket adott a szádba (billentyűidbe) a szülinapos Gyuri bácsi...

A jegybank középtávú inflációs célja 3%, amitől ez alig tér el, ráadásul világos, hogy a jelen helyzetben (a koronavírus-válság közepén) a gazdaságpolitika elsődleges prioritása nem az infláció elleni küzdelem, hanem a gazdaság működőképességének megőrzése...

"Az EU legszegényebb államai közé rohasztotta le Magyarországot a geci gazdád"

Pontosabban a te geci gazdád protezsáltja, Gyurcsányi Ferike...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.13. 11:49:16

@Lipsimentes szénsavas üdítőital: "jelen helyzetben (a koronavírus-válság közepén)"

Az év elején 4,4%-volt, faszfej. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.13. 11:51:23

@Tényelek: "Úgy elszegényedtünk, hogy a fizetések csak két és félszeresére nőttek tíz év alatt"

Bizony, bizony, a forint meg kétharmadára gyengült, szóval alig emelkedett, mindenki lehagyott minket, vásárlóerő paritáson a legkevesebbet tudod vásárolni az EU-ban, faszfej.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.13. 11:53:06

@Kubatov_anyád_picsája: Küldjél már rendesen hazudozó trollokat, mert ezek 5 másodperc alatt buknak éle. :))

Lipsimentes szénsavas üdítőital 2020.08.13. 11:55:23

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "Az év elején 4,4%-volt"

OK, akkor kicsit még közeledtünk is a célhoz, a jegybank jól végezte a dolgát.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.13. 12:00:14

@Lipsimentes szénsavas üdítőital: "közeledtünk is a célhoz"

Figyusz, fideSSfasszopó, ha ENNYIRE nem értesz hozzá, akkor minek pofázol bele??? :))

Istenem, közeledtünk hozzá, a faszfej szerint! Kubatov! Vidd innen ezt az elmeroggyantat!

Lipsimentes szénsavas üdítőital 2020.08.13. 12:05:46

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Lippsikém, a gyurcsányi gazdád alatt mikor voltt 3% alatt az éves infláció?

Segítek, soha, ellenben 2004-ben, 2007-8-ban volt 6% felett is.

Ehhez képest akkor MIRŐL POFÁZOL??!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.13. 12:25:10

@Lipsimentes szénsavas üdítőital: "gyurcsányi"

Na, elérkeztünk az alapokhoz, semmi hazugságod nem jött, be, akkor előveszed a gyurcsányi kártyát. Hát rossz hírem van, fideSSfasszopó, azért mert gyurcsányi gazdád egy fasz volt, nem vigasztal senkit, hogy Ondó Viktor gazdád egy fasz.

2020.08.13. 12:28:57

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
2009-ben 316 ft volt egy euró, most 345 ft.
Ahogy làtom meg is van a kétharmad,..., mint 2022- ben majd a liberàlbolsi kedvenceinek :-)

Lipsimentes szénsavas üdítőital 2020.08.13. 12:30:03

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Hazudozni te hazudozol.

Bárki ellenőrizheti (pl. a jegybank honlapján), hogy az MNB inflációs célértéke 2015 óta 3% ±1 százalékpont.

Bármelyik négy elemit végzett elvársad megmondhatja neked, hogy a 3,8%-os infláció már e célsávon belül van, azaz a jegybank jól végzi a dolgát, miközben nektek csak a hazudozás és a sivalkodás marad...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.13. 12:44:53

@Tényelek: "2009-ben"

És 2005-ben? Ki nem szarja le.

2010. április 25-én nyert a gazdád.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.13. 12:48:57

@Lipsimentes szénsavas üdítőital: "az MNB inflációs célértéke 2015 óta 3% ±1 százalékpont."

Ha 6% lenne, akkor te annak örülnél. :))

A németeknél negatív.

Lengyelországban a jelenleg hozzáférhető adatok alapján 2,6 százalékon állt az infláció, míg a maginfláció 2,2 százalék volt. Csehországban 2,9 százalékos értéket mutatott a fogyasztói árindex, miközben a maginfláció 2,3 százalék volt. Szlovákiában 2,8 és 2,4 százalékot, Szlovéniában pedig 1,7 és 2,4 tett ki az infláció és a maginfláció.

novekedes.hu/elemzesek/mennyivel-dragult-az-elet-a-visegradi-orszagokban

És a fideSSfasszopók a 4%-os inflációnak örülnek. Kubatov anyád picsája! :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.13. 12:50:58

344,97 forint az Euró. Ondó Viktor szerint a kormány A L K A L M A T L A N .

Lipsimentes szénsavas üdítőital 2020.08.13. 13:03:47

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "anyád picsája! :))"

Gyuri bácsi, az anyád picsája! Megint egy olyan trollt küldtél a gazdaságról vitatkozni, aki még az alapokhoz is hülye!

"A németeknél negatív."

Aha, csak éppen ellentétben az AIDS-teszteddel, ahol ezt szívesen láttad volna, ez egy gazdaságnak nem igazán örömhír.

Elég lenne, ha belenéznél egy alapszakos tankönyvbe, hogy megértsd, miért nem:

"Az infláció ellentéte a defláció, a pénzforgalom olyan összehúzódása, amely az árak egy részére vagy az általános árszínvonalra csökkentőleg hat. Visszafogja a gazdasági növekedést, sőt gazdasági visszaeséshez vezethet."

A térségbeli adatok (az eurózónabeli Szlovákiát kivéve) a magyarhoz hasonlóan a 3±1%-os sávban vannak, azaz szintén kedvezőnek tekinthetők. De a magyar 3,8% alapján sincs senkinek semmi oka a pánikra.

2020.08.13. 13:29:01

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Látom az alapok sem mennek,..., a kormányalakítás időpontjában veszik át a hatalmat a győztes pártok, Magyarországon azonban a liberálbolsi kormány lemondott a kormányzás jogáról, 2009-ben átadta azt az IMF-nek,..., 2013-ig csak és kizárólag azzal volt elfoglalva Orbán, hogy visszaszerezze a kormányzás jogát a magyar embereknek, másfél évig volt neki lehetősége szabadon dönteni, persze csak a mellett, hogy befizette az évi 2500 milliárdot az uzsorakamatra felvett liberálbolsevikok által felvett hitelek után, ami még most is 1200 milliárd évente,.., ennyit dobunk ki az ablakon a mostani Ellenzék nevű pártok miatt,....,
Ebből svájci magánegészségügyi és oktatási szintet lehetne finanszírozni, nem az állami, hanem a magánszinten lévőt.
A liberálbolsevikok kedvencében kifejezve, az elmúlt tíz évben 114 Puskás vagy 1200 Alcsúti stadiont építhettünk volna abból a pénzből, ami előre elkártyáztak az elvtársaik 2010-ig,..., de 8 Paks II is kijönne belőle.
De nem csak ekkora kárt okoztak az elvtársai, mire leketyegnek a hitelek, akkorra ezeket a számokat még több, mint duplájával fogják meghaladni, amiből 85 Belgrád-Budapest vasútvonal jönne ki.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.08.13. 19:08:47

@Tényelek: "a kormányalakítás időpontjában veszik át a hatalmat"

Magyarázd a piacnak, hátha elhiszik a fasságodat. :))

A befektetők előre látnak. Amelyik nem lát előre, annak hamarosan nem lesz mit befektetni. :))

nincs1agy 2020.08.13. 21:30:14

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Gyurcsányék alatt 10 % közelében voltak az állampapír kamatok. A befektetők beárazták őket..A ballibsi bagázs 8 éve alatt 30 százalékpontot nőtt a GDP arányos államadósság. Úgy, hogy volt kb. ezer milliárdnyi privatizációs bevételük és a Ratkó nyugdíjasok nem rájuk szakadtak, hanem Orbánékra..

2020.08.14. 00:48:20

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Ennek amt ìrt semmi értelme, bàr ez öntõl megszokott.
Igen, az uzsoràsok elõre gondolkodnak és mivel forintban kellett a hitel, kifizetni az àllami alkalmazottakat ezért a hitelezés pillanatàban beàllìtottak egy középàrfolyamot, a folyosìtàstól kezdve erösitették azt, hogy a lehetõ legkevesebbet érje itthon, majd a visszafizetés kezdetétõl gyengitették azt, hogy minél több pénz szivattyûzzanak ki.
Enek a mòdszernek köszönhetõ, hogy a papiron 5, 5%-os kamat valójàban közel 20%-osra jött ki.
Azt sohasen tudtuk volna kigazdàlkodni, ezért àldoztak be Orbànék mindent, hogy megszabaduljanak tõle, szerencsénkre a Tampleton bevàllalta a fedõ hiteleket pàr évre ìgy az IMF repült, pedig jól kitalàltàk Gyurcsiék, hogy ezzel a módszerrel 10 millió rabszolgàt adnak a tesóknak,...
Persze nem egy feladós fajtàról van szó, tegnap Soros megint az örökkötvények mellett kampànyolt.

white999 2020.08.14. 18:12:26

@Tényelek: Erre a kérdésre ez triviális válasz csak az a gond, hogy nem minden migráns ez a cél vezet. Őket simán lehetne menekülteknek nevezni. Erre viszont már nem tér ki a kérdéssor. Pont ilyen triviális számomra, hogy nem veszek többszörös áron fürkészek portyázók segítségével lélegeztető gépet, erről valahogy biztos nem lesz nemzeti konzultáció.
Századvég persze sikeres ha ezt vesszük de mégiscsak üdvösebb lenne, ha a kormány kormányzással foglalkozna és nem közvéleménykutatás alapján népszerűség hajhászásával. Az meg sajnos nincs.

2020.08.14. 21:39:29

@white999: Az összes olyan orszàg, ahonnan a migrik jönnek, túlnépesedési vàlsàgban van.
Kefélnek mint a nyulak és a 60 év alatt megötszörözött lakossàgot képtelen ellàtni a környezet ezért konfliktusok sora van. Afrikàban meg a muszlimok népirtàssal kombinàlt területfoglalàsa okoz gondot, a többiben azért nem, mert màr végeztek.
Ennek a megoldàsa, hogy ingyen kapnak antibébi tablattàkat 100 évig és kötelesek bevenni, illetve a területfoglalàsi zónàkban meg le kell permetezni egy 1000 kilométeres sãvot.
Ép elmével muszlimot senki nem enged be az orszàgàba, mert kótelezövé teszi szàmukra a Koràn, hogy megoljenek vagy szolgàvà tegyenek bennönket, ràadàsul erröl nekûnk közvetlen tapasztalatunk van, amit 400 éven keresztûl gyüjtöttünk.

2020.08.14. 21:46:03

@white999: A vilàgon minden kormàny mellett van egy Szàzadvéghez hasonló, egyébként mi nyavalya alapjàn kormànyoznànak, hasraütve.
Ugy nem lehet kormànyozni, hogy mindenkinek jo legyen, egyensúlyozni kell, mindig kell egy mérleg, hogy jol tudjanak dönteni.
Az tény, hogy jól csinàljàk, mert a harmadik ciklust húzzàk.

alöksz róz 2020.08.14. 22:46:08

@Tényelek: "a területfoglalàsi zónàkban meg le kell permetezni egy 1000 kilométeres sãvot." - :D
lepermetezni :D
milyen nagyvonalúan dobálod az 1000 kilométereket :D

2020.08.15. 10:41:48

@alöksz róz: Szerintem a permetezés sokkal humànusabb, mint a lefejezések, amit a muszlimok csinàlnak tömegesen Nigériàban meg egy rakàs orszàgban,..., és erdekes, hogy Soros meg a többi buzi újsàgìró nem mer ilyen helyekre odamenni,..., na mondjuk vissza màr nem jönnének. Természetesen mindkét módszer emberhez méltatlan csak felhàborìtó, hogy még beszélni sem lehet róla, hogy naponta ezreket ölnek meg, nehogy Európàban is ràjöjjenek mi vàr ràjuk, ràadàsul mostanàban szinte csak onnan jönnek hajóval Európàba,...., bàr annak is lehet elönye, hogy szakszerüen tudnak nyakazni.
1000 km nem tétel, tìz év alatt belakjàk olyan szintü a túlnépesedés.

alöksz róz 2020.08.15. 18:34:29

@Tényelek: jól beszélsz, az tényleg nem tétel, van arra bőven még több ezer kilométer. akkor permetezzük le a ráktérítőtől felfele az egészet, nem kell méregetni csak a csíktól felfele kipusztítani az egészet.
ne bassz már h arról győzködsz vkit a fórumon, miért a tömeggyilkosság a választandó megoldás? :D

2020.08.15. 20:43:05

@alöksz róz: A tömeggyilkossàgok több, mint 1300 éve tartanak a muszlim élettér kiterjesztéséért.
Kiirtottàk Észak-Afrika, Közel és Középkelet nagymultú népeit, most éppen Nyugat-Afrika orszàgai a sorosak.
Pl. Nigériàban egy északi tartomànyban éltek muszlimok 1960-ban, ma az orszàg felében. A terûletek takaritàsàt sajàt hadseregeik végzik. Ha elfoglalnak egy tartomànyt ott bevezetik a sariàt, oda a központi kormànyzat be sem teheti a làbàt, beleértve a hadsereget is. Annyira nem titok, az informàciò zömét a wikin is megtalàlja, de sok taulmàny van róla angolul, franciàul.
Ez utóbbi azért, mert a volt gyarmataik is érintettek.
De a napi hirekböl kimaradnak, mert a nagyvàrosokat csak bekerìtik, nem irtjàk ki , mint a falvakat, ...
Szóval a bépirtàs napi szinten zajlik,.... , ön szerint, ha küldünk oda pszichologúsokat abbahagyjàk, miközben csak vallàsi elöiràst követnek az ö szempontjukból?
Egyébként nem vagyok hìve az eröszaknak, de az elmúlt bö 1300 évben csak akkor nem irtottàk a nem muszlimokat, ha katonai erövel megakadàlyoztàk öket.

2020.08.15. 21:01:46

@alöksz róz:
Valószìnüleg úgy gyorsabban megérti miért veszélyesek a muszlimok, ha belegondol, hogy alapìt egy vallàst, aminek a legföbb tétele, hogy mindenkit meg kell ölni, aki nem az egyhàz tagja, kijelöl pàr vallãsi közösséget, akik lehetnek szolgàk, amit esetleg adóval kivàlthatnak, a nem muszlim nöket bàrmikor meg lehet eröszakolni, az nem bün, stb.
Na egy ilyen alapvetésü egyhàzat probàljon meg bejegyeztetni, pedig azt még nem is irtam, hogy csak a belsö szabàlyokat kötelesek betartani, a polgàri, àllami jogot tilos követni!
süti beállítások módosítása