B1 blogcsalád



A Fidesz elérte, amit akart, megszűnt az Index

2020. július 25. - nickgrabowszki

Veled is megtörténhet. in.jpgA történet nem most kezdődött, hanem még 20 éve, amikor a dotcomboomra rácsatlakozó magyar internet a minél gyorsabb növekedésben hitt. Amihez tőke kellett.

  • Az Origo veszteségeit lenyelte a Matáv.
  • A Stop összeomlott, bár még vagy másfél évtizedig vegetált.
  • Az Index csaknem csődbe ment, és a megmenekülésének az volt az ára, hogy a szerkesztőség elveszítette a tulajdonjogait.

Amelyek aztán szép lassan, a Wallison, Nobilisen, Spéderen keresztül a Fidesz és NER közelébe, előbb Simicskához, aztán Nyergeshez, végül Orbán jelenlegi vagyonkezelőjéhez, Mészároshoz vándoroltak.

Innentől kezdve csak idő kérdése volt, mikor nyírják ki, állítják át, szüntetik meg vagy fideszesítik.

A szerkesztőség szinte komplett felállása csak felgyorsította, illetve bevégezte a folyamatot, de a vége így is, úgyis ugyanaz lett volna.

És az a csoda, hogy nem történt meg korábban. Folyamatos főszerkesztőcserék (Uj, Mészáros, Dudás, Tóth-Szenesi, Dull)  jelezték a folyamatos politikai nyomást: a Fidesz érvényesíteni akarta a tulajdonjogán magának vindikált politikai, tartalmi-szerkesztői jogait, és hogy eddig nem jutottak el a direkt és drasztikus beavatkozásig, mint most, annak belpolitikai (lásd: O1G-háború), és külpolitikai (jogállamisági ügyek) okai voltak.

2020 viszont egyszerre hozott amerikai elnökválasztási évet és koronavírus-járványt, amikor a Rogán vezérelte Orbán-rezsim úgy ítélte meg, lépnie kell, és valamit kezdenie kell a megkerülhetetlennek tartott Indexszel.

A legnagyobb tévedés azt gondolni, hogy ez azért történt, mert az Index ellenzéki lap volt.

Ellenkezőleg: azért történt, mert nem volt az.

Ha ellenzéki lap lett volna, nem hozhatott volna össze napi sokszázezres, milliós vagy közel milliós elérést. De nem volt ellenzéki. Sokkal inkább középen álló (vagy attól kicsit balra), mérsékelten kormánykritikus (sokkal mérsékeltebben és kevésbé direkten, mint - mondjuk - a 444 vagy a hvg.hu), viszont nem hazudtak.

Tévedni tévedtek, persze, ki nem, de tudatosan nem módosítottak a tényeken. Ennek köszönhetően volt

sokszázezer, talán félmillió olyan olvasójuk, akik a Fideszre szavaztak.

És ez pecsételte meg az Index sorsát.

A lap (még Internettóként) tech- és kultcentrikus undergroundként indult, a 2000-es évek elejére, már Indexként gonzó-liberálisra váltott, az évtized közepétől, az ADSL-boomtól pedig a növekedési-bővülési kényszertől hajtva professzionális hír- és kontentgyárrá lett.

Az Index a magyar sajtó gyorsétterrmévé vált - és ebben semmi pejoratív nincs. Egyszerűen azt csinálták, azt írták, amit az olvasók elvártak tőlük. Bár a szerkesztőség a 2000-es évekhez képest teljesen kicserélődött, és már alig volt közük az eredteti szellemiséghez, voltak ott olyan újságírók, akik tudtak volna szeriőz- vagy prémiumlapot is csinálni.

Ha lett volna rá igény. De nem volt. És nemcsak a hatalom részéről nem volt, hanem főleg az olvasók részéről nem.

Olvasói terror alatt élünk - mondta másfél évtizede Uj főszerkesztő, és ezt semmi nem igazolta jobban, mint a koronavírus-járvány kezelése. A Fidesz, a kormány és propagandája azért cseszegette a lapot, mert teret adnak a járványhíreknek, hogy pánikot keltsenek.

Kárpáti főszerkesztő-helyettes meg az írta, dehogy azért. Hanem azért, hogy kiszolgálják az olvasói igényeket. És ha az olvasók ezeket a híreket/cikkeket kattintják, hát akkor erről írnak nekik. (Az igazat és a valót, persze, lehetőség szerint.)

Az Index nem volt politikai aktivista, ezzel vádolni őket a legnagyobb félreértés.

Tömeglapot csináltak, profi újságírók voltak, akik kiszolgálták a közönség igényeit. Ezt nevezte a magas értelmiség elbulvárosodásnak, az Index maga pedig közszolgálatiságnak.

Ezt már csak az is igazolja, hogy az olvasóik kb. felerészben a Fidesz támogatói voltak. Szaknyelven: héjszavazói.

  • Ők 2005-ben, az ADSL-boomkor lettek online, akkor szoktak rá a fiatalos, urbánus, gonzó, menő, ujpéteri lapra, amelyiket át is alakítottak. Ők kattintották a Gyurcsány-kormányt ekéző (szaknyelven: fikázó) cikkeket a rendőrterroról, a morális válságról, meg Vásárhelyi Mária, Bauer és Debreczeni oktalan rettegéséről.
  • Ők azok, akik nem kértek a Habony-Rogán-Liszkay-Gajdics-féle vonalas propagandából, viszont teljesebb képet akartak a világról. Persze ellenzékinek gondolták az Indexet (tévesen), de azért olvasták mindennap.

A Fidesz úgy látta, ezt a sokszázezres, urbánus, ámde kormánypárti réteget tudta orientálni az Index. Nem a véleményüket megváltoztatni és a szimpátiáikat átalakítani, hanem a hírek narrálásával és keretezésével mozgósítani vagy otthontartani őket.

Pl.. a Borkai-ügyben. A mindenben hátsó szándékot és politikai akaratérvényesítést látó NER úgy gondolta, az Index azért hangosította fel a győri expolgármester adriai kurvázását, mert ellenzék. Pedig dehogy. Azért írtak róla, mert olvasták. Ha nem kattintották volna, nem vagy sokkal kevesebbet foglalkoznak a témával.

A mondottakból az következik, hogy az Index kinyírása nem az ellenzéki hangok elhallgattatását célozta.

  • Nem a véleményszabadság halála. Még nem. Egyelőre.
  • Hanem a sajtószabadságé. A tájékoztatási és tájékozódási szabadságé.

Annak a félmillió Fidesz-szavazónak az akolba való visszaterelése zajlik,

akiknek eddig az Index volt a napi betevője. Ők a célcsoport, és az egész kinyírási ügylet második legnagyobb vesztesei.

Az első természetesen maga a szerkesztőség, az a 90-100 újságíró, aki pénteken felmondott. Tegnap még én is úgy gondoltam, hogy hibáztak, mert önként adták meg a Fidesznek, amit akar.

De a vége úgyis ugyanaz lett volna, csak az agónia nyúlik el. A GG-féle kiszervezési terv ugyan elvben már nincs napirenden, de a megszorítások minden nyilatkozat szerint továbbra is.

Ami teljesen nonszensz egy piacvezető lapnál. Amelyik az elmúlt hónapokban tovább növelte a piaci súlyát. Sőt, a járvány dacára kb. egyedüliként az árbevételét is.

Úgyhogy a dolog nyilvánvalóan nem gazdasági-pénzügyi okokkal motivált, hanem

  • a NER elszánta magát az Index átvételére.
  • Vagy megszüntetésére. Nekik mindegy volt.

A Fidesz lehetőleg csendben akarta intézni, fű alatt, szép lassan. De a szerkesztőség ebbe nem ment bele, a közönség és a hatalom érdekeit egyszerre nem lehet kiszolgálni.

Az lehet, hogy szereznek majd tőkét, és csinálnak egy másik lapot. És legyen így, kívánom nekik. Még az is lehet, hogy a Fidesz és a NER ezt engedni fogja. Mert az már 

egy ellenzékivé pozicionálódott lap lesz, fideszes olvasót alig majd ér el.

Lehet, hogy egyszer eljutunk majd a valóságról szóló hírek és a kormányzatéval ellenkező vélemények teljes betiltásáig á la Kína. Az irány erre mutat.

De még nem tartunk ott, ez még csak a putyini modell, ahol működhetnek ellenzéki lapok és kormánykritikus civil szervezetek, csak fölcímkézve. Hogy ti. ők hazaáruló, nemzettagadó, sorosista, belvárosi, ellenzéki-globalista zsidók, akiket a külföld finanszíroz, ezért magyarellenesek.

Csak olyanok NEM működhetnek, akik visszafogottak, mérsékeltek, középen állók, el nem kötelezettek vagy annak tűnők, és bele tudnak marni a Fidesz táborába.

Egyáltalán nem véletlen, hogy a propaganda- és pártsajtó már ki is jelölte a következő célpontot. A 24.hu tulajdonosát, Vargát lövik, mert az ő lapja - ugyanúgy, ahogy az Index - bulváros, közszolgálati, mérsékelten kritikus és nagyelérésű.

A NER sorban végigmegy majd ezeken, és utána, ha sorra kivégezték/átállították/irányításuk alá vonták őket, akkor eldöntik, hogy

megállnak-e Moszkvában vagy mennek tovább Peking felé.

Most az Indexszel történt meg, aztán a 24.hu-val fog, korábban az MTA-val, a CEU-val, a kórházakkal, az iskolákkal, az egyetemekkel, a CEU-val, az Origóval, a megyei sajtóval, bankokkal, Bigével, etc. A sor csaknem végtelen, és folytatódik. Veled is megtörténhet.

Már 10 éve megmondták, hogy ez itt a Nemzeti Együttműködés Rendszere, itt mindenkivel megtörténhet. És - mint az Index sorsa mutatja - nemcsak azzal, aki nyíltan szemben áll, hanem azzal is, aki nem eléggé működik együtt. 

(Kép: Index/Napirajz)

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9716076980

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nincs1agy 2020.07.25. 15:57:49

Ballibsi belháború. Miért kell a Fideszre kenni??

nincs1agy 2020.07.25. 15:59:54

A DK átvette a céget a Momentumtól, ennyi..Ismét megjelenik majd Tóta W. és a többi elmebeteg. Matyika blogjával is találkozhatunk majd sűrűn..

Ego55 2020.07.25. 16:30:36

Sajnálok minden munkáját veszített dolgozót, DE mi köze ennek a Fideszhez? Ahogyan Szanyi mondotta: A kapitalista piacgazdaság áldozatai lettek. Azon kollégák, akik ott sajnálkoznak, a hátuk mögött dörzsölik a kezüket, hiszen egy komoly konkurenciával kevesebb.

Hоva fogják elásni KariGerit?! 2020.07.25. 16:34:05

MEGDÖBBENTŐ RÉSZLETEK AZ INDEX-PUCCSRÓL !!!!!!!!!!!!!!!!!

A VOLT FŐSZERKESZTŐ KI AKARTA TÚRNI A TULAJDONOST A SAJÁT LAPJÁBÓL !!!!!!!!!!!!!!

"Bodolai László szerint a kirúgott főszerkesztő baloldali politikusokkal egyeztetve szándékosan robbantotta szét az Indexet

Nagyon súlyos dolgokat közölt az Index kirúgott főszerkesztőjéről, Dull Szabolcsról egy zárt internetes fórumon Bodolai László, a lapot tulajdonló alapítvány kuratóriumának elnöke. Bodolai szerint Dull üzleti titkokat szivárogtatott ki a konkurenciának, amiért Németországban szíjon vezették volna el a rendőrök, majd vezető baloldali politikusokkal egyeztetve szándékosan szétrobbantotta az Indexet. Bodolai szerint "a konkurencia röhög a markában" - ez utóbbit megerősíti, hogy a 24 főszerkesztője, Pető Péter egy pénteki vezércikkben már bejelentkezett az Index "hagyományainak" folytatására."
www.origo.hu/itthon/20200725-bodolai-facebook-dull-szabolcs.html

ÉS EZÉRT IS ORBÁN A HIBÁS ?!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

megamedve 2020.07.25. 16:36:32

Kedves eddigi hozzászólók!

Jó hülyék vagytok mind.

Hоva fogják elásni KariGerit?! 2020.07.25. 16:39:13

@megamedve: LIPPSIKÉM, TÉGED AZ EL QRÓ VAGY KÖZVETLENÜL GYURI BÁCSI FIZET?!

A MAGADFAJTA LIBERNYÁKOKKAL A SEGGEMET SZOKTAM KITÖRÖLNI!

morph on deer 2020.07.25. 16:47:40

@KamuGery az ALKALMATLAN:
“ majd vezető baloldali politikusokkal egyeztetve szándékosan szétrobbantotta az Indexet.”

“ A MAGADFAJTA LIBERNYÁKOKKAL A SEGGEMET SZOKTAM KITÖRÖLNI!”

Te annyira hülye vagy , hogy fogadni mernék, egyedül az sem megy!

Magentax 2020.07.25. 16:55:38

@KamuGery az ALKALMATLAN: te mekkora egy hülye,tahó paraszt vagy - igazi fideszrabszolga.
Habonyművek erre az ökörségre tanított benneteket, amit itt felböfögtél?
Forrásod az origo, a hetente hazudozásért megbüntetett lakájoldal.
Muhahahahahaha

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.25. 17:03:34

347,54 forint a Euró. Ondó Viktor szerint a kormány A L K A L M A T L A N.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.25. 17:05:54

Magyarország 7 régiója közül 4 a EU 20 legszegényebb régiója között van. De mi köze ennek a fideSShez? :))

Hоva fogják elásni KariGerit?! 2020.07.25. 17:31:42

@morph on deer: MI VAN LANGYIKÁM, BEDURCIZTÁL, MERT BÁNTJÁK AZ ÚJ PASIDAT?!

@Magentax: HIÁBA AJVÉKOLTOK, METÉLT FARKÚ BARÁTOCSKÁM, A BALLIBERÁLIS BELHÁBORÚBAN EGYMÁST CSINÁLTA KI A BALLIBA SZERKESZTŐSÉG ÉS A BALLIBA FŐNÖKSÉG, ERRŐL MÁS NEM TEHET

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: H A Z U D S Z , SOROS-TAKONY ! ! !

"Magyarország 7 régiója közül 4 a EU 20 legszegényebb régiója között van. De mi köze ennek a fideSShez? :))"

Nem sok, Feri bátyádat hibáztasd érte, alatta sikerült lecsúszniuk oda.

morph on deer 2020.07.25. 17:54:26

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
“ Magyarország 7 régiója közül 4 a EU 20 legszegényebb régiója között van.”

Stadiont nekik, de azonnal!
:((
Szóval Magyarország (régióinak) több mint fele(!!!) a legszarabb helyek 20%-át teszi ki...
Mert Magyarország ebben (is?) jobban teljesít!
Hajrá!

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2020.07.25. 17:58:42

Volt idő, amikor egyszerre négy B1 blogposzt is volt a címlapon, az Index blogketrecében.
Aztán eljöttek a nagyon közeli alig múlt idők, amikor már csak néha bukkant fel 1-1 db, a blogketrec bal oldalán (mondom: bal oldalán) futó közéleti blogsávban.
Aztán beköszöntöttek a jelen idők, amikor a B1 teljes száműzetésbe került, a közéleti blogválogatás hátsó oldalára, de ott is csak ritkán fordul elő. ( a narancstálib/orbánkritikus kommentelőgárdát mindez nem érinti, ők fixek, csak a nicknevük változik)

De hosszú idő után ez az egyik legjobb blogposzt itt, szinte minden meglátásával egyetértek, de a vezérgondolattal mindenképpen. Az egyetlen, ami kimaradt, hogy minden egyéb hírportál az indexhez mérte és igazította magát, és sokszor az ő tevékenységükre vagy reakcióikra reagált (ez a legszembetűnőbben a 444-en jelent meg,..és persze értelemszerűen a narancstálib médiában, amit viszont élő ember nem olvas) Az Index eltűnése -ebben a formában, ahogy eddig létezett- kőkeményen felforgatja az olvasótáborokat és a maradék, még talpon vegetáló médiaszereplő (értsd: független, tárgyilagos, viszonylag tárgyilagos, ellenzéki, orbánkritikus..nevezd, aminek akarod) életét....arra a rövid időre, amit még engedélyeznek nekik a fiúk.

ja, és ne felejtsem, bloggertárs, amit két éve írtam, (és most bejött):

zordidok.blog.hu/2018/09/21/szereny_javaslat_a_blog_hu_minden_bloggerenek

Jó blogposzt volt, egér.

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.25. 18:15:38

@morph on deer: "Stadiont nekik, de azonnal!"

Egyetértek! Most, hogy az építőipari megrendelések visszaestek, egy stadionépítési program eredményesen tudná stimulálni a gazdaságot a szegényebb régiókban is!

Látod, lipsi, tudsz te is okosakat mondani, ha akarsz!

@zord íjász: "arra a rövid időre, amit még engedélyeznek nekik a fiúk"

Bizony! Jobb, ha még ma kiélvezitek a Soros-blogokat, mert már HOLNAP bezárjuk őket.

HOLNAPUTÁN pedig érted is eljön a fekete autó!

élveteg 2020.07.25. 18:18:50

Messze vagyunk még az idális állapottól attól amikor egy, de egyetlenegy ujság tv rádió internetes lap se létezne ( nem hiszem hogy ez bekövetkezik de bízni azért lehet a nyomtaatott sajtónak például pillanatai vannak házta ) Akkor az emberek talán elkezdenének a saját fejük után menni, olyan dolgokkal foglalkozni ami érinti a saját életüket nem mondjuk azzal hogy mi van a rohingya kisebbséggel mianmarba , mit hőzöngenek a négerek tőlünk több ezer km-re stb stb ........

miért 2020.07.25. 18:41:58

@nincs1agy: megy a Szerencsen mosdatás! Ezek szerint a dediksltan fideszes tulajdonosok ellenére történt minden! Mekkora fakenews!

miért 2020.07.25. 18:45:21

Nagyon is életszerű forgatókönyv! Ez a grazi edzőtáborozó csak ellenségek én tud gondolkodni. Vagy beállnak a sorba, vagy levetni őket, mint vak a poharat. Igazi sudribunkó mentalitás!

nincs1agy 2020.07.25. 18:50:18

Szervezd át, racionalizáld ballibsi médiádat, és fogd rá a nyuszira(Fidesz).
Libsikéim, most akkor Boldvai vagy Dull a Fidesz embere? Esetleg Sztankóczi? Vagy E-Superman?

midnightcoder2 2020.07.25. 18:54:53

@zord íjász: És szerinted vajon miért volt egyre kevesebb B1 poszt az index címlapján ? Mert hogy a jobbratolódás miatt biztosan nem. Ma már alig találni nem szélsőlibbant blogot a blogketrecben. Még a hátsó udvarban is csak ritkán fordul elő ilyen, kivéve egy-egy közhülyét, Pl. Birca elég sűrűn előfordul ott, ki tudja miért.

midnightcoder2 2020.07.25. 18:57:04

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "Magyarország 7 régiója közül 4 a EU 20 legszegényebb régiója között van. De mi köze ennek a fideSShez?"

Mert Fletóék alatt ezek a régiók nyilván a leggazdagabbak között voltak...

nincs1agy 2020.07.25. 19:03:51

@midnightcoder2: Sőt, Fletó egy foci EB-vel tervezte a megmentésüket, miután 2006-ban azt mondta, hogy „nincs tovább, azért nincsen, mert elkúrtuk..”

midnightcoder2 2020.07.25. 19:10:45

Amúgy a posztnak félig-meddig igaza van. De szerintem ennél jóval többről van szó. Az Index kis hazánk legolvasottabb bulvárlapja, és az olvasói között nem csak Fideszesek vannak, de főleg sok-sok párton kívüli. Ez utóbbiak azok akik igazán számítanak, ezek balra tolódását akarják Orbánék meggátolni. De ezt csak úgy tudják elérni, ha lényegében nem nagyon változtatnak a dolog többé-kevésbé bulvár jellegén: ha megpróbálnak pártlapot faragni belőle mint az Origóból, akkor a közönség elpártol, az indexesek pedig szépen megcsinálhatják a saját kis újságjukat, ahogy anno az Internettó idején.

alöksz róz 2020.07.25. 19:20:08

@midnightcoder2: azt érdekes módon senki nem firtatja, hogy kinek használ ez most?

6.Lenin 2020.07.25. 19:23:24

Ha ballib oldalnak ennyire fáj, miért nem vette meg valaki közülük?

Túlélhető, ha eltűnne. Minden csoda 3 napig tart.

nincs1agy 2020.07.25. 19:26:22

@6.Lenin: Hát ez az. Így majd millió fölé lehet tornázni a 444 napi látogatottságát. Nem Orbán röhög a markába, hanem Uj Petya..

6.Lenin 2020.07.25. 19:36:08

@nincs1agy:

Az internet világában tulajdonképpen lényegtelenek ezek a portálok, hiszen minden infó elérhető közvetlenül is.

Szerintem itt a híreknek, nem sok jelentőségük van, hanem annak, hogy azt a hírt ki, hogyan tálalja, kiknek az étvágyát elégíti ki.

Akik a szarra ugranak, meg fogják találni a maguk szarát, akik a gyűlöletre, azok is.
Itt is egy bizonyos igényt szolgáltak ki. Most nekik kicsit kényelmetlen lesz megkeresni hol találják meg az igényüknek megfelelő tálalását .

Ez a függetlenség egy kamu. Mitől voltak függetlenek? A valóságtól?

Pénzért bárkit kiszolgálnak majd ezután is, ahogy eddig is.

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2020.07.25. 19:38:37

@Zsorzsi bácsi pincsije:" Bizony! Jobb, ha még ma kiélvezitek a Soros-blogokat, mert már HOLNAP bezárjuk őket.

HOLNAPUTÁN pedig érted is eljön a fekete autó!"

Az "eljön érted a fekete autó" a Rákosi-rezsim emblematikus illusztrációja. Te se húzod már sokáig a narancstálib trollképzőben. Lekommunistáztad a Viktort. Holnaptól csak minden idők legjobb bolgár-magyar FSZB ügynökének, Ivánnak a blogján kommentelhetsz, de ott is csak cicás gifek linkjét rakhatod be kommentként, mert arra még talán képes vagy.

sZulamith 2020.07.25. 19:43:07

Ha tudni akartam a világról, Magyarországról, az Indexet olvastam. Mostanában gondolok többet az indexre én is. Például, az Index olyan mint a kötéltáncos, ügyesen laviroz a két tábor között. Általa volt lehetőségem a gondolkodásra.

Kossuth rádiót például egyre kevésbé hallgatom, mert annyira egyoldalúan politizál, hogy meguntam:)

megamedve 2020.07.25. 19:47:38

@megamedve: Ez a kamugeri élő ember lehet, vagy valami agyrém csak?
Ekkora balfasz nem lélegezhet....

zord íjász · https://zordidok.blog.hu 2020.07.25. 19:49:30

@midnightcoder2: "És szerinted vajon miért volt egyre kevesebb B1 poszt az index címlapján ? Mert hogy a jobbratolódás miatt biztosan nem."

Ez nem vita kérdése. Ez egy tény. Amikor a KDNP-s nagyfiú beette magát a rendszerbe, villámgyorsan szűkítették a közéleti blogok számát a blogketrecben. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy egyébként a közéleti blogok hátsó oldalán, ahová berakták őket, illetve a többségüket, mennyi a józan rendszerkritikus és mennyi a szélsőbalos, illetve minden egyéb ideológia, ami elfér a kettő között. Jobboldali, konzervatív is van: A Danube Institute az pl. minden, csak nem balos, pláne nem szélsőbalos, és egyébként nagyon jó, normális, visszafogott, rendszeresen olvasom.

danubeinstitute.blog.hu/?utm_source=kozelet&utm_medium=link&utm_term=2020_07_25&utm_campaign=inda_kozelet

"Még a hátsó udvarban is csak ritkán fordul elő ilyen, kivéve egy-egy közhülyét, Pl. Birca elég sűrűn előfordul ott, ki tudja miért."

Sok évnyi megfeszített munkájának gyümölcsét aratja le: ez a hála. És ez is csak azóta van, hogy a Blog.hu...khm...új navigátort kapott. Mondjuk, nincs az az erő, hogy én rákattintsak, nekem bőven elég, amikor olykor-olykor belefutok a hozzászólásaiba.

6.Lenin 2020.07.25. 19:52:41

@sZulamith:

" Általa volt lehetőségem a gondolkodásra."

Mit nem mondasz, eddig ezt kiválóan titkoltad előlünk.

(szerintem az indexen azt olvastad, amit szerettél volna olvasni, kiszolgálták az igényeidet, mellesleg minden más lap, oldal is ezt teszi. gondolkodni akkor lehetne, ha minden oldalról elolvasod, és akkor elkezded értelmezni, hogy miként is lehet ugyanazt a hírt 100 magyarázattal tálalni, hogy mindenki megtalálja benne a maga elképzelésének/igényének megfelelőt)

mgdé 2020.07.25. 19:52:57

"érdekes módon" hogy ideértek a riadóztatott bérlistás gjeori alpolgik ... :D

10 év fegyházat minden indexes újságírónak !!! 2020.07.25. 19:54:55

"A Fidesz elérte, amit akart, megszűnt az Index"

10 millio magyar unnepli az index megszuneset. De nem szabadna hagyni, hogy csak ugy elpalyazanak. Ezek a mocskos bunozok annyi kart okoztak az orszagnak, hogy mindegyiknek bortonben a helye.

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2020.07.25. 20:03:54

Arra vagyok nagyon kiváncsi, most hogy az Orbán feltörölte a padlót a Brüsszeli LIBERNYÁKOKKAL, hazajövet, egy tólvonással eltörölte az indexet, mégis hogy fog ezek után megbukni jövőhét keddre ?

6.Lenin 2020.07.25. 20:08:51

@Épüljön STADION a CEU helyére..:

Az nem kérdés, hogy meg fog bukni, minden 2. nap megbukik. De ezt honnan fogják megtudni a ballibant köcsögök, ha nem lesz aki megírja, ez itt az igazi probléma.

midnightcoder2 2020.07.25. 20:22:08

@zord íjász: Ezzel csak az a baj, hogy egy rakás szélsőlibbant viszont annál nagyobb teret kapott: forgókínpad, bloggerbob, a médianapló is azóta kapott bérelt helyet amióta erősen ballib irányba tolódott - mostanra már olyan szintre emelkedett ez, hogy a komment szekcióját is megszüntette mint minden derék liberális blog akinek fontos a szólásszabadság korlátozása. A normálisak, mint Pl. a B1 is, teljesen visszaszorultak.

HabonyArpi 2020.07.25. 20:25:17

@Zsorzsi bácsi pincsije: "HOLNAPUTÁN pedig érted is eljön a fekete autó! "

Az ilyen kis Sorosbérenc köcsög libernyákokért szivárványos autokat küldünk.

sZulamith 2020.07.25. 20:27:14

@6.Lenin: Tudom, hogy nem nálam van a bölcsesség köve, csak véleményt mondok. Csak a hülyéknek lehet bemagyarázni, hogy azért rossz a megélhetése, mert a migránsok, meg soros, meg a libsik:)

6.Lenin 2020.07.25. 20:29:36

-Miért sír Béluska?
-Megszűnt az index.
-Aztán az mi a toszért ekkora tragédia?
-Honnan fogom tudni, hogy ha holnap tényleg bukik a geci.
-Majd megkérdezi a tudakozónál.
-És, ha átvernek, és meg gyanútlanul elkezdem dicsérni, vagy szidni?
-Hát legfeljebb kiröhögik.
-Az nem baj, azt megszoktam már, de én úgy szerettem olvasni, hogy megbukott.
-De nem bukott, már 10 éve ül a nyakunkon. ez sose fog bukni.
-Baszni rá, de olyan megnyugtató nekem azt olvasni, hogy megbukott megint.
-De az nem igaz.
-De az ki a faszt érdekel, hogy igaz, vagy nem. A lényeg hogy az index megírja, hogy bukott. Az már engem megnyugtat.
-Köcsög vagy Béluska.
-Köcsög az anyád, rohadt náci.

HabonyArpi 2020.07.25. 20:29:47

Megérdemelnék a libernyákok, hogy Bayer Zsoltit tegyék az index élére.

/\ngel 2020.07.25. 20:30:19

A helyzet egyszerű. A Fidesz bevásárolta magát az Indexbe. Valszeg annyit akartak, hogy legyen a valóban középen álló, objektív oldal. (Szóval nem egy Origo2-t akartak, mert mi a francnak..)
"Az index csapata" viszont meg kurvára nem akarta ezt, és csak keresték a megfelelő alkalmat és időpontot, hogy kollektíve felmondjanak. ( Persze csak miután mindenkinek meglett, hogy hol is folytatja a hálózatban a továbbiakban..) Ezt a megfelelő alkalmat(ürügyet) Dull menesztésében találták meg. (Akit azért menesztett Boldvai, mert bizony belső információkat adott ki..)

6.Lenin 2020.07.25. 20:30:57

@sZulamith:

Gondolod, hogy rajtad kívül ezt más is beveszi?

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.25. 20:34:24

@KamuGery az ALKALMATLAN: @midnightcoder2: "alatta sikerült lecsúszniuk oda"

Azt mondod fideSSfasszopó, hogy Ondó Viktor gazdád nem ért el semmit 10 év alatt? Még mindig az elkúró határozza meg Magyarország státuszát? Nem kapsz fizetést Kubatovtól, ha nem hazudsz gyorsan valami ordasat. :))

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.25. 20:36:31

@/\ngel: "annyit akartak, hogy ne legyen a valóban középen álló, objektív oldal."

Persze. :))

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.25. 20:38:10

@HabonyArpi: "Bayer Zsoltit tegyék az index élére."

Dehogy! Szerintem nem akarja Ondó Viktor gazdád kinyírni az Indexet. Csak át akarja állítani propaganda szócsőnek, mint az Origót.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.25. 20:40:41

@Épüljön STADION a CEU helyére..: "jövőhét keddre"

Jövőhét keddre megállítja Brüsszelt, mert az még mindig közeledik. :))

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.25. 20:45:16

347,54 forint az Euró, bezárta a geci a Zindexet. Mikor 410 forint lesz az Euró, bezárja az ATV-t. Mikor 736254 forint lesz 1 Euró, lehagyjuk Ausztriát. Az 2030-bean lesz, maga Ondó Viktor mondta a szájával, BIZTOS nem hazudott. ... Ő még sose hazudott. ... Ezt a hazugságot is a szájával mondta. :))

6.Lenin 2020.07.25. 20:49:05

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

Ezt külön, csak neked.

-Miért sír Béluska?
-Megszűnt az index.
-Aztán az mi a toszért ekkora tragédia?
-Honnan fogom tudni, hogy ha holnap tényleg bukik a geci.
-Majd megkérdezi a tudakozónál.
-És, ha átvernek, és meg gyanútlanul elkezdem dicsérni, vagy szidni?
-Hát legfeljebb kiröhögik.
-Az nem baj, azt megszoktam már, de én úgy szerettem olvasni, hogy megbukott.
-De nem bukott, már 10 éve ül a nyakunkon. ez sose fog bukni.
-Baszni rá, de olyan megnyugtató nekem azt olvasni, hogy megbukott megint.
-De az nem igaz.
-De az ki a faszt érdekel, hogy igaz, vagy nem. A lényeg hogy az index megírja, hogy bukott. Az már engem megnyugtat.
-Köcsög vagy Béluska.
-Köcsög az anyád, rohadt náci.

6.Lenin 2020.07.25. 20:57:16

-Miért vagy ideges 6. ?
-Megszűnik az index.
-És?
-Honnan a faszból fogom tudni, hogy ezek még mindig köcsögök?
-Ez meg miért olyan fontos?
-Minden nap azzal kezdtem, hogy elolvastam az indexet, és láttam, hogy ezek még mindig köcsögök, Orbán még sokáig maradni fog.
-Hát ez tényleg jó módszernek mutatkozik.
-Eddig be is vált, de mi lesz ezután?

morph on deer 2020.07.25. 21:17:24

@Épüljön STADION a CEU helyére..:
“ Orbán feltörölte a padlót a Brüsszeli LIBERNYÁKOKKAL”

Akkor miért hordja őket a hátán, nem tudod véletlenül?
Csak onnan tudom, hogy ő maga mondta...

Lehet ez valami pályamódosítás a viktor részéről?
Mittudomén, lehet, hogy pl mostantól mint hordár szedi össze a mellékest a házipálinkára...

Vagy ez egy orbáni fashion statement?
Igazából lebernyeg lett volna a szó, csak felcsútiasan ejtette?

De ha meg felmosórongy, miért viszi a hátán?
Csupa talány...

Hоva fogják elásni KariGerit?! 2020.07.25. 22:04:06

@legeslegujabbkor: Nem értitek az idők szavát!

Customer is king!

Az Index vesztett a népszerűségéből a hirdetők körében, romlott a pénzügyi eredményessége, nem csoda, hogy a felelős vállalatvezetés ezek után változtatásokat szeretett volna a struktúrában és a működésben. A főszerkesztő és az újságírók viszont ostobán maguk alatt vágták a fát, a hirdetők körében is zavart keltő "veszélyben" barométerrel, az üzleti titkok kiszivárogtatásával, az ultimátumokkal. Ők okozták az Index bukását, ennek Orbánhoz semmi köze nem volt.

/\ngel 2020.07.25. 22:47:51

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Rossz bácsira haragszol.. nem ő vette el a játékodat kissiú ! :)))

/\ngel 2020.07.25. 22:52:21

@KamuGery az ALKALMATLAN: Azért a Fidesz ott van a tulajdonosi körben..De sztem az hülyeség, hogy egy újabb kormányközeli médiát szerettek volna csinálni az Indexből. Mi a fenének?
Viszont az eddigi gárdának a valódi objektivitás nem ment volna. Ezért csak keresték az ürügyet a látványos, együttes távozásra.

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2020.07.25. 23:03:30

@sZulamith: linkelj kérlek 3 olyan posztot az indexről, ami elismeri a kormány eredményeit

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2020.07.25. 23:05:37

@zord íjász: egy olyan blog ami ízt hirdeti, h ovi fegyvereket adott el az isis-nek ne is legyen címlapon. + itt fordult velem egyedül elő olyan, h megváltoztatták a hsz-eimet.

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2020.07.25. 23:29:23

@morph on deer: "Akkor miért hordja őket a hátán, nem tudod véletlenül?"

Orbán rendes munkát végez. Elöször feltörölte velük a padlót, aztán maga után is összetakarított, vagyis összeszedte és elhordta a felmosorongyokat is.

Lipsimentes szénsavas üdítőital 2020.07.25. 23:36:54

"A Fidesz elérte, amit akart, megszűnt az Index"

Viktor mindig eléri, amit akar.

A Szabad Nép túl sokáig szennyezte a magyar közéletet? Viktor elérte, hogy megszűnjön.

A Közép Európai Egyetem Magyarországon akarta terjeszteni a migráns- és genderpropagandát?! Viktor elérte, hogy eltakarodjanak Bécsbe.

A libernyákok el akarták venni a Magyarok pénzét Brüsszelben?! Viktor elérte, hogy több pénzt kapjunk, és a "jogállamisági mechanizmust" kihúzza a szövegből.

Szóval lehet ajvékolni, Brüsszelben feljelentgetni meg a Karmelitánál tüncikézni, de itt Magyarországon továbbra is az lesz, amit Viktor akar, amit a Fidesz akar, ti pedig, lipsikéim, még jó sokáig csak távolról sóvároghattok a húsos fazék iránt.

Jön még KUTYÁRA dér. 2020.07.25. 23:50:24

@/\ngel: "Már most új szelek fújdogálnak az Indexnél?"

Szerintem most még nem , de ez csak idő kérdésre.

Azok a buta , nagy képű újságírók , akik most cserben hagyták a tulajdonost , hamarosan térden állva fognak pitizni azért , hogy vissza fogadják őket a megújult Indexhez.

De HIÁBA : az árulókban nem lehet megbízni , mehetnek az utcára , lássuk kér-e belőlük a szabad piac !!!

Addig is az Indexben megüresedő pozíciókat szépen újra fel fogják tölteni : media1.hu/2020/07/25/megkezdtek-az-index-uj-stabjanak-toborzasat/

Szerintem a lap olvasottsága érdemben meg se röccen majd a stáb cserétől -- eddig sem a konkrét firkászok miatt olvasták az Indexet , hanem a be járatott márka név miatt , ami továbbra is az eredeti tulajdonosnál marad !!!

Ha pedig a távozó szar kupac árulók bármilyen módon is a volt munka adójuk márka nevével vissza élve hirdetik magukat , akkor a SZART is ki fogják perelni belőlük !!!

mgdé 2020.07.26. 00:52:09

@Jön még KUTYÁRA dér.:

:D Ennyi helyesírási hibával inkább - egy nagy művésznek mindent szabad - szabadvers kategóriában kellene indulnod.

imi60 2020.07.26. 01:43:00

@megamedve: azok.nem vetted még észre ?fidesz trollok idejárnak mert megfizetik őket.

ebella2 2020.07.26. 04:20:11

Már meg is jelentek a PÁRT propagandistái. "Balos belháború", a "gyurcsányi a hibás", meg egyéb a szájukba adott ökörség.

Szerintem feleslegesen. Ilyan szánalmas feladttal idejárni azért a párt forint segélyért, megéri? Mert meggyőzni nemhogy balosokat, de még a konzervatív (nézeteiket nem évente változtató) polgárokat sem lesztek képesek soha!

Ugyhogy: Kár erőlködni pártszolgák!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.07.26. 06:38:53

bőgnek a libernyákok -> idén is lesz ősz

Secnir 2020.07.26. 08:07:34

@KamuGery az ALKALMATLAN:
"Az Index vesztett a népszerűségéből a hirdetők körében, romlott a pénzügyi eredményessége"

az nem baj, ha ostoba vagy és tudatlan, csak akkor ne hirdesd, mert kiröhögnek.

Nekoashi2005 2020.07.26. 08:35:42

Tisztességes, komoly, magára adó újságíró most nem megy az indexbe dolgozni! Akik meg nem ebbe a kategóriába tartoznak, azokkal tele van az origo, a prosti srácok, a köztévé, a 888, a tv2 meg a társai....

Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel 2020.07.26. 09:13:28

@Nekoashi2005: elmúlt már az az időszak amikor ti döntöttétel el, h ki a tisztességes

/\ngel 2020.07.26. 09:27:05

@Jön még KUTYÁRA dér.: Sztem meg már megvan, hogy a távozók hol foglalják el új helyüket a hálózatban. Ez volt az egyik szükséges előfeltétele a kollektív távozásnak, a másik pedig egy casus belli. Utóbbit Dull provokálta ki..

6.Lenin 2020.07.26. 10:09:27

Lesznek itt még sokkal érdekesebb dolgok is 22-ig, mint ez a kis picsa indexes dolog.

22-ig el kell dőlnie, hogy a DK, vagy a momentum szeretne diktálni az ellenzéki oldalnak.
A többiek már egy rakás szart sem érnek. Ellenben nekik is dönteniük kell(ene), hogy a DK-ban, vagy a momentumban találják meg a megélhetésüket.
Gyogyós Feri nagyobb penge mint a horpadtmellű Andriska. Előbb, utóbb ezt majd nyugaton eldöntik. A 19-es választás megmutatta, hogy nem férnek meg egy csárdában, csak a káosz jön utánuk, ha nyernének is. Tuti a bukta max 2 ciklus után.
Igaz ez alatt az idő alatt le lehet rongyolni egy országot, az viszont a nyugatnak jó.
Ezért ezt majd ott döntik el. Ezek a semmi ügyek is ezt mutatják, hogy nálunk még nem is érte el a nyilvánosságot, de nyugatról már lőnek ránk.

Nekoashi2005 2020.07.26. 10:28:28

@Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel:

Nem kell azt senkinek eldöntenie, hogy ki a tisztességes újságíró és ki nem. Az csak úgy jön.

Hogy példát is hozzak.

Az origo annak idején tisztességes oknyomozást végezve kiderítette, hogy lézer jani a babájával hogyan mulatozott közpénzből luxusszállodákban. Jó cikkek voltak, és oda volt írva a szerzők neve. Nem is dolgoznak már az origónál....

De vegyünk egy másik ügyet. Donáth Annáról megjelent az origon egy lejárató cikk, "természetesen" névtelenül... Pert indított - amit megnyert - ahol meghallgatták tanúként az origo főszerkesztőjét, aki elmondta, hogy nem tudja, ki írta a cikket, és az hogyan került az átala vezetett sajtótermékbe...

24.hu/belfold/2020/03/11/donath-anna-zaklatas-origo-birosag/amp/

"Ennél egyértelműbb bizonyíték nem is kell: az Origo nemcsak hogy nem valódi sajtótermék, de nem is tartja magát annak. Egy olyan lappá züllött, ahol a főszerkesztő állítása szerint semmit nem tud az általa vezetett portál ügyeiről, és fél év is kevés volt ahhoz, hogy utánajárjon olyan alapvető információknak, minthogy ki a lejáratócikk szerzője"

Egy tisztességes újságíró addig nem jön ki a sztorival, amíg az írása minden állítását alá nem tudja támasztani, akár egy perben is.

Példáúl a Kaleta ügyről sok újságírónak volt információja, de az indexnek sikerült annyit összeszednie, amiből már sikerült kihozni egy cikket. Mondjuk a fidess addig hallgatott az ügyről - pedig rendelkeztek minden adattal - és csak az index cikk után (mű)háborodtak fel.

Hоva fogják elásni KariGerit?! 2020.07.26. 10:33:26

@Secnir: "ostoba vagy és tudatlan"

Az te vagy barátom.

Éppen az üzleti titkokat kiszivárogtató, áruló főszerkesztőtől tudjuk, hogy romlott a gazdasági helyzet, ezért a tulajdonos racionalizálni akarta a cég működését a manapság divatos outsourcing-modell mentén, a politikai és sportrovatot hatékonyabban működő, külső szolgáltatóhoz kiszervezve.

De a főszerkesztő és az újságírók azt hitték, hogy nekik a hasznosságuktól és az eredményességüktől függetlenül örökös joguk van a saját pozícióikra, ezért konspirálni kezdtek a tulajdonos ellen, üzleti titkokat szivárogtattak ki, az átállított barométerrel a befektetők körében bizonytalanságot keltettek, és a végén még (ultimátumokkal) a tulajdonost is ki akarták túrni a saját lapjából.

Szerencsére utóbbi a sarkára állt, és ezt nem hagyta – így most, hogy a "ballaszttól" megszabadult a cég, már nem akadályozza semmi, hogy a hatékonyság és a pénzügyi eredményesség szem előtt tartásával újraszervezzék a működési modelljüket, egy kisebb létszámú, a tulajdonos szempontjait is szem előtt tartani képes szerkesztőséggel az Index brand nagyobb esélyt kaphat a fennmaradásra a koronavírus-recesszió miatt megromlott üzleti környezetben is.

Nekoashi2005 2020.07.26. 10:36:06

@6.Lenin:
"Lesznek itt még sokkal érdekesebb dolgok is 22-ig, mint ez a kis picsa indexes dolog."

A csuti román tanító mestere Ceausescu elvtárs sem gondolta, hogy egy református kispap vegzálásából ügy lesz - csinált ő ennél sokkak "nagyobb" dolgokat is - aztán mégis porzott mögötte a fal...

Bár erre a dologra nem nagyon emlékezhetsz, mert még meg sem születtél....

Csaba Szikora 2020.07.26. 10:39:09

valaki magyarázza már értelmesen,hogy tette tönkre?

6.Lenin 2020.07.26. 10:45:21

@Nekoashi2005:

Te egy pöcs vagy, drága barátom. Olvastam a hsz-t, amit ide hánytál a felelős újságíróról.
Tudatva az olvasóval, hogy neked melyik oldalra húz a futóműved.
Csak a román bukott meg azért mert túlnőtték a képességeit a történelmi események?
Eddig mindenki megbukott, aki hasonló tévedéseket nem volt képes a helyükön kezelni. A világ minden részén, és minden időszakban. Minden égtájon.
Te egy elfogult pöcs vagy.

(te tényleg egy szellemileg leépült környezetben élsz? Miért nem próbálsz kitörni belőle? Miként KÖTELES gondolkodni egy 76 éves ember, szerinted?)

nincs1agy 2020.07.26. 10:46:05

@Nekoashi2005: Ne légy már ennyire naiv.. Az egy irányított „forradalom volt”. A securitate úgy látta jónak, ha egy álforradalommal buktatja meg Ceausescut, hogy aztán az új politikai viszonyok között jó pozícióból indulhasson.

Nekoashi2005 2020.07.26. 10:49:13

@KamuGery az ALKALMATLAN:

"Index brand" értékét az ott dolgozók teljesítménye adta, és nem egy logo... Az origonak mint "brandnak" volt értéke, de aztán befeküdt a fidessnek... A prosti srácoknak vagy a 888-nak meg sose volt... Piaci viszonyok melett már régen megszüntek volna, már csak elvesztett sajtóperek kártérítései miatt is... De ki vannak tömve közpénzzel, a tisztességes újságírás meg le van....

6.Lenin 2020.07.26. 10:49:35

@Csaba Szikora:

Közelebb jutsz az igazsághoz, hogy kinek/kiknek volt az ÉRDEKE, hogy ez megtörténjen.
Mindig a háttérben megbúvó érdeket érdemes keresni, és nem a felszínen zajló szarkeverés apró, jelentéktelen elemeit. Azokkal csak igyekeznek átbaszni a figyelmetlen érdeklődőt.

Nekoashi2005 2020.07.26. 10:52:53

@6.Lenin:
Ugyan már, ifjú fidelitass tag, hagyd már a legendádat, hogy 70 fölött vagy.... Találjatok már ki valami újat a Lendvai utcában... Mondjuk, hogy te küldted haza a szovjet csapatokat... Ja, azt a legendát már lefoglalták...

6.Lenin 2020.07.26. 10:58:16

@Nekoashi2005:

Na, még egyszer, utoljára kérdem:

Miként is KÖTELES gondolkodni egy 76. évében járó 1én?

Menekülj már abból a környezetből, ahol élsz, lehúznak/lehúztak a bányászbéka seggéhez. Igaz, ha ez neked megfelel, nekem semmi közöm hozzá.

Tulajdonképpen te mit nem értesz a világból?

Nekoashi2005 2020.07.26. 11:02:42

@6.Lenin:

"Tulajdonképpen te mit nem értesz a világból?"

Hogy egy tinédzser korból éphogy kinőtt fidelitass tag miért adja ki magát idős embernek?

Azt még megértem, hogy úgy szeretné magát beállítani, hogy gondolkodó ember, mert azzal be lehett vágódni a bölcsész csajoknák, még ha nem is igaz...

6.Lenin 2020.07.26. 11:17:54

@Nekoashi2005:

Kezdem érteni. Sikertelen voltál a bölcsész csajoknál, mert valami másnak próbáltad magad mutatni, mint aki/ami valójában vagy. Ettől nem tudsz szabadulni, mert nem értetted az okát, és most se vagy képes átlátni. Így jártál.
Sok minden megoldható egy drasztikus környezet váltással, úgy, hogy minden régi szart kidobsz az eddigi életedből, ami a múltra emlékeztetne. Sokaknak segített ez a módszer, hátha neked is bejönne.

Itt nézz körül, hátha segítene valami...
www.youtube.com/c/SANDORLENGYELOFFICIAL/about
www.youtube.com/c/SANDORLENGYELOFFICIAL/videos

Hоva fogják elásni KariGerit?! 2020.07.26. 11:18:54

@Nekoashi2005: ""Index brand" értékét az ott dolgozók teljesítménye adta, és nem egy logo"

Nem egy logó önmagában adja a brand értékét, bár a logó és az URL (index.hu) állandósága a márkahűség és az olvasók, kattintók megtartásanak fontos eleme. Viszont ami a firkászokat illeti, az ő teljesítményüket, jelentőségüket te erősen túlbecsülöd. Az ujpéteri korszak óta az újságírói gárda mára teljesen kicserélődött (a főszerkesztő & helyettesei pedig többször is cserélődtek), de ezt az Index láthatólag nem sínylette meg. Az egyszeri firkász csak egy csavar a gépezetben, amit bármikor ki lehet cserélni egy azonos méretű másik csavarra.

Az origo továbbra is a második-harmadik legnépszerűbb hírportál Magyarországon (az Index mögött, a 24.hu-val vetélkedve – adatok: dkt.hu/hu/menu/ola.html/ ), és ami a pénzügyi eredményesség szempontjából legalább ilyen fontos, a hirdetők is bíznak bennük (a hirdetői költésük stabil), ami a cég nyereséges, fenntartható működéséhez is hozzájárul.

Megjegyzem, az a tulajdonos szempontjából nem feltétlenül lenne hátrány, ha az Index egy enyhe profilváltás során (a szélső-balliberális tartalmak kirostálásával) "elengedne" néhány korábbi olvasót, de a hirdetők számára "vállalhatóbb" tartalom révén növelni tudná a részesedését a hirdetői/reklám piacon, ezzel stabilizálva a cég instabillá vált pénzügyi helyzetét.

Scsiffer Bandi 2020.07.26. 11:35:20

amikor túlettem magam mindég az index.hu segített, klikk és már okádtam is
köszönöm az elmúlt éveket, több transzneműt láttam nállatok, mint a bárban

6.Lenin 2020.07.26. 11:37:19

@KamuGery az ALKALMATLAN:

Miért nem abból indultok ki, hogy a következő évek igen csak sorsdöntőek lesznek a világon. Minden szavazó számítani fog. Különösen az új szavazók, akik egy teljesen más világban élnek jelenleg.
Mobilon elérhető bármilyen infó, internet, közösségi oldalak.

A jövőt az hozzájuk eljuttatott információ fogja eldönteni. A közvetítő eszközökért mindenhol beindult a harc. Politikai fegyverré váltak. Nem mind1, hogy kinek a kezében lesznek a jövőben.

Szerintem ezek mentén érdemes az ilyen ügyeket vizsgálni. A "független" újságírás, újságíró kamu. A lényeg a választók meggyőzése.
Ezek mögött óriási pénzek mozognak. ez a lényeg, nem néhány pöcs újság, újságíró.
Ezek bármikor helyettesíthetőek. Pénz kérdése csupán.

Ez az úgy is kifut néhány héten belül, és meglátjuk kinek a kezében (zsebében) landolnak. Csak ki kell várni.

himmihummi 2020.07.26. 12:41:20

Kérdezem az erkölcsileg és intellektuálisan alultáplált cselédeket: ha az Index egy hazug ellenzéki propagandagyár volt, amely mindig csak bántotta a libernyákok esküdt ellenségét, a magyarság legfényesebb csillagát, a nemzetikeresztény megmaradás utolsó zálogát, akkor Gyurcsánynak milyen haszna van abból, hogy a szerkesztőség távozásával széthullott, eddig ismert formájában a pénteki nappal megszűnt Indexet megszerezze?

Tényelek 2020.07.26. 12:47:08

Nem akartam pazarolni az időmet azzal, hogy cáfoljam a poszt vágycímét, biztos voltam benne, hogy az index megszüntése senkinek sem jutott eszébe, a vágyéletet élőket kivéve.
Tegnaptól elkezdték vadászni a kilépett újságírók helyére az új szakembereket,....., ahogy látom az index is elsődlegesen egy gazdasági társaság , mint az Audi, ezért az élet nem áll meg, ha a segéd meg a szakmunkások felmondanak , lesz helyettük más.
Ráadásul Magyarországon túlkínálat van médiamunkásokból, hülyék voltak, hogy önként felmondtak, sok-sok tízmilliót buktak együtt, illetve ennyit spóroltak a cégnek.

grécci mikropenist mindenkibe 2020.07.26. 12:47:34

@himmihummi: A lényeg: szopd tovább a feri faszát, ne gondolkodj.

Tényelek 2020.07.26. 12:58:45

@himmihummi: Az index újságírói deviánsok, erkölcsi toprongyok voltak, de az pont megfelelt az akkori célnak.
Most a liberálbolsevikok hatalomátvételének újra a Kun Bélás változata van soron, ehhez a prájdon edződött eddigi szakmunkásgárdája kevés, tökös , gátlástalan csapatra van szükség.
Gyurcsányék az USA-ba járnak rendszeres , felkészítésre, /Hadházy, Szél páros is!/ eligazításra, kövesse az ottani eseményeket, irányzatokat és érteni fog sokmindent.

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.26. 12:59:25

@himmihummi: Ha tényleg érdekel az Index-balhé valódi politikai háttere, akkor ajánlom elolvasni a Pesti Srácok hírportál friss oknyomozó cikkét, nagyon érdekes részletekre irányítják rá a figyelmet!

"Az Indexet tulajdonló alapítvány kuratóriumi elnökének, Bodolai Lászlónak az egyik zárt internetes fórumon publikált bejegyzése azt sejteti, hogy Dull Szabolcs szándékosan verte szét a szerkesztőséget. A vezető szerint az Index volt főszerkesztője üzleti titkokat szivárogtatott ki a sajtó számára és magas rangú baloldali politikusokkal egyeztetett. A PestiSrácok.hu indexes forrásból úgy tudja, az ominózus igazgatósági ülés után Dull Szabolcs rögtön Dobrev Klárával beszélgetett, Gyurcsány Ferenc neje közel fél óráig tárgyalt a portál volt főszerkesztőjével.

Befutott több olyan info, hogy Szabolcs rendszeresen egyeztet magas rangú baloldali pártpolitikusokkal. Nekem egyre inkább az volt következtetésem, hogy a valódi cél nem a megegyezés, hanem az Index szétrobbantása – többek között ezt írta Bodolai az egyik zárt fórumon közölt bejegyzésében.

De nem csak Gyurcsányné személye tűnik fel a háttérben. Indexes körökből úgy tudjuk, a portál menesztett főszerkesztője az elmúlt időszakban naponta többször is egyeztetett a szociknál jelenleg háttéremberként tevékenykedő Nyakó Istvánnal is, tehát napi szinten folytathatott megbeszéléseket a balliberális oldal befolyásos arcaival.

Miközben kitört a legújabb nemzetközi visszhangot is keltő hiszti a magyar sajtószabadság sokadjára vizionált halála miatt, egyetlen olyan hír nem látott napvilágot, amely az Indexen belüli politikai nyomást bizonyítaná. A nyilvánosságra kerülő információk egyike sem tartalmaz még finom utalást sem olyan konkrét esetre, amely a sajtószabadság sérülését igazolná. Nem olvashattunk politikai utasításokról, cenzúrázott cikkekről, tabutémákról, egyetlen olyan konkrét eset sem került az utóbbi napokban, hetekben nyilvánosság elé, amely igazolná, hogy a szerkesztőség politikai nyomás alatt működött. Még a balliberális sajtó vezető alakjai sem tudnak olyan történésről, amely során sérült volna a szerzői, szerkesztői szabadság az Index-nél."
pestisracok.hu/dobrev-klaraval-egyeztetett-a-foszerkeszto-az-index-szetverese-elott/

Ez legalábbis elgondolkodtató...

nincs1agy 2020.07.26. 13:04:43

@Nekoashi2005: Szerinted..Kérj anyutól egy földgömböt..:) Ki is lett az elnök Romániában? Iliescu elvtárs, aki Nicolae és Elena Ceausescu Romániájában sem volt akárki:

lh3.googleusercontent.com/proxy/ZV8J1FTwm5pG9pneypdTo-9DeViqB0xtwbnfLrZ4zu4AqU_h3poaWVkfMg9YNDxi7ON20LJNNW4No9-GmI5epNF37qpxy_S70e_k_p-H4BwhjwaVXIXHcMNaoA

---

nincs1agy 2020.07.26. 13:16:19

@himmihummi: Gyurcsány valszeg belátta, hogy nem képes megakadályozni azt, hogy az Index egy mértéktartó, valóban objektív, valóban középen álló hírforrás legyen. ( Amely egy unikális dolog lett volna, hisz ma már a valamikor etalonnak tartott BBC sem objektív és középen álló, és akkor nagyon finoman fogalmaztam.)
Ígyhát látványosan robbantani kellett. Dull-egyeztetve Gyurcsánynéval- kiprovokálta kirúgását, így vele szolidarítva kiszállhatott mindenki, aki kizárólag a progresszív világmegváltásban volt képes gondolkodni. Aztán persze a politikai hasznot is le lehetett húzni az ügyről:a gonosz Fidesz rombolja a sajtószabadságot. " Igyál még egyet és fogd rá a nyuszira! " :)

h.kovacs 2020.07.26. 15:58:48

na szóval a lölő bizalmasa megvette az indexet, aztán megszüntette
ezek a tények !

szánalmas a fidesztrollok próbálkozása, hogy gyurcsányra kenjék

Galerida 2020.07.26. 16:15:00

@h.kovacs: Szegény Gyurcsányt mindig rágalmazzák, pedig egykor sportminiszterként az élete árán is küzdött szeretett pártfogója és kormányfője pozícióban tartásáért!
Azt sem tudja az ártatlanja, hogy mi az a puccs! Azt hiszi, valami pia....
Sárral dobálják az ártatlanságot!

Hоva fogják elásni KariGerit?! 2020.07.26. 16:34:02

@h.kovacs: "lölő bizalmasa megvette az indexet, aztán megszüntette
ezek a tények !"

H A Z U D S Z , SOROS-TAKONY !!!

Nem szüntették meg az Indexet, egyedül az üzleti titkokat kifecsegő főszerkesztőt csapták el. A portal a mai napig működik, a többiek maguk távoztak, hogy kiforgassak a tulajt a vagyonából.

Ugyanakkor a lap maga olyanyira nem szűnt meg, hogy már toborozzák az új csapatot, hogy továbbra is zavartalanul működhessenek, kiszolgálhassák az olvasóikat.
m.hvg.hu/gazdasag/20200725_Media1_Megkezdtek_az_Index_uj_stabjanak_toborzasat

Tényelek 2020.07.26. 16:47:11

@h.kovacs: Az index ugyanúgy megszűnt, mint a CEU.
Egyik napról a másikra tűnt el Magyarországról.

h.kovacs 2020.07.26. 16:59:47

@KamuGery az ALKALMATLAN:
az index jelenlegi pártatlan formájában megszünt
hogy szerveznek egy új index gárdát és az indexből egy ugyanolyan takonyportált csinálnak, mint az origo, az más kérdés, ez volt orbán eredeti szándéka, de ehhez mi köze gyurcsánynak ?

Tényelek 2020.07.26. 17:16:13

@h.kovacs: Az index a liberálbolsevikok zászlóshajójaként működött eddig, ezzel az állománnyal.
Elképzelhető, hogy most majd független lesz, egyedüliként az egész világon, de ne hülyitsünk már sekit azzal, hogy eddig független volt!

h.kovacs 2020.07.26. 17:35:48

@Tényelek: hát ja, biztos független lesz Lölő tulajdonaként
:-)))
ne hülyítsd már magad !!

6.Lenin 2020.07.26. 17:44:14

@h.kovacs:

OK!
Lölő megvette, csinál egy rakás szart , mint az Origóból (szerinted).
Miért nem lehetne másnap csinálnia a ballib oldalnak egy másik "független" akármit, akármilyen néven. Feldobnak a faszbukon egy hirdetés? holnap reggeltől a volt index újraindul Vidám Buzik Klubja néven, a független akárkik megvannak, a híveik is tudni fogják, hiszen a faszbukon lógnak egész nap, a hirdetők is. Max egy hét, hónap átmenet, aztán hajrá, minden megy a régiben.

Vagy megvárják, míg a tulaj tönkremegy és egy kalap szarért megveszik az eredeti indexet, ráadásul annyiért, amennyit valójában ér. Mindenki hepi.

h.kovacs 2020.07.26. 17:48:29

@6.Lenin: lölő tönkremegy ????
amikor ő valójában orbán strómanja, te hol élsz ?

Hоva fogják elásni KariGerit?! 2020.07.26. 17:51:57

@h.kovacs: "index jelenlegi pártatlan formájában megszünt"

Persze, pártatlan volt, mint a Pravda. Nem véletlenül próbált Dull Szabolcs, az elcsapott, áruló főszerkesztő a DK-s Klara Dobrevvel és az MSZP-s Nyakó Istvánnal, biztosítani akarta, hogy az Index továbbra is a (tényektől) független-objektív sajtőorgánumként működjön tovább. Szerencsére a tulajdonos ezt már nem hagyta, és elhajtotta őt a vérbe. A portált viszont senki nem akarta megszüntetni, a többi újságíró maga akart felállni.

"szerveznek egy új index gárdát"

Bizony, a portál továbbélése folyamatosan biztosított, az olvasóközönséget ki fogják szolgálni.

"mi köze gyurcsánynak"

Hát ez egy jogos kérdés. Dullnak elviekben Bodolai volt a főnöke, ő mégis Gyurcsánynéval egyeztetett a kudarcba fulladt pancserpuccsról.

6.Lenin 2020.07.26. 17:57:31

@h.kovacs:

Nem a Lölő, hanem a jelenlegi tulaj. Kénytelen lenne felkínálni egy kalap szarért, és a ballib oldal rögtön rácsaphatna az eredeti áron. Aztán minden mehetne tovább.

De szereintem ez a picsa ügy néhány napon belül lecseng, és meglátjuk kinek a zsebében landolnak.
A B1-en mindig előre ugranak a takonyra, atán minden másképpen szokott befejeződni.
Nem ez lenne az első, sem az utolsó eset.

h.kovacs 2020.07.26. 17:59:06

@KamuGery az ALKALMATLAN:
- nem akarták megszüntetni, csak origosítani, persze, hogy a független újságírók elköszöntek
- a portál olvasóközönsége megváltozik, az agyhalott fideszesek fogják olvasni, mint az origot, szerintem valamelyiket megszüntetik, mint az echo tévét is, mikor megszerezték a hírtvt
- a fideszes hazugságoktól kímélj meg !

h.kovacs 2020.07.26. 18:01:24

@6.Lenin: a jelenlegi tulaj lölő embere, áttételesen orbáné, el tudod képzelni, hogy egy közpénzekkel kitömött vállalkozás veszteséges legyen ?

6.Lenin 2020.07.26. 18:10:13

@h.kovacs:

Akkor kell csinálni egy másik portált. Nem nyivákolni, a Lölőt meg szarjátok le, ha jobbat nem tudtok csinálni.

Tényelek 2020.07.26. 18:24:13

@h.kovacs: Realista vagyok, pontosan tudom, hogy független újságírás sehol a világon nem létezik.
Amikor a Népszabadságot becsődöltették a szocik, akkor azok a független újságírok a Népszava kirugott független újságíroinak a helyét kapták meg.
Kiváncsi leszek a 90 idiótát melyik pincébe dugják el, mert épelméjű ember biztositék nélkül biztosan nem mondott volna fel?

nincs1agy 2020.07.26. 18:31:39

@Tényelek: Az öt helyettessel rendelkező Karigerynél biztos nyitnak majd egy-két kommunikációs tanácsadói pozit, meg kerületi szinten is lesznek jó kis állások vastag fizuval. Aztán a gyarapodásra készülődő 444 is alkalmaz majd jó néhányat..Sztem ezeket már előre letárgyalták szép csendben..

Nekoashi2005 2020.07.26. 19:16:10

@Tényelek:
"Realista vagyok, pontosan tudom, hogy független újságírás sehol a világon nem létezik."

Te nem realista vagy hanem egy fidess-bolsevik barom!

A független újságírás nem azt jelenti, hogy világnézetileg független, hanem kivülről nem befolyásolható! Hogy egy példát mondjak, a Magyar Hang példáúl abszolút konzervatív és jobboldali demokrata, de függetlenek, mert a saját kezükben van a lap tulajdona, és Szlovákiában nyomtatják, mert a nagy sajtószabadság országában egy nyomda sem merte vállalni....

Ebből a szempontból tényleg nem volt független az index, mert a pénzügyek már régóta a fidess kezében voltak...

Egyébként hogy van az, hogy példáúl a Heti Választ a baloldal nem akarta megszüntetni - pedig egyszer sem írtak róluk szépet, és akkor még finoman fogalmaztam - pedig biztos lett volna rá lehetőség és igény...

Nekoashi2005 2020.07.26. 19:42:07

Itt már felvetették "okos" fidess-bolsevikok, hogy nem történt semmi, van az index brand, majd felvesznek más újságírókat, és működnek tovább... Hmm...

Mondjuk Putyin elvtárs úgy dönt, hogy megveszi a Mercedest. Pénze van hozzá... Megveszi a nevet, a gyártósorokat, a terveket stb.... Összepakolja az egészet, és elviszi Togliattiba, a szovjet, akarom mondani az orosz autógyártás fővárosába... Ott vannak "jó" orosz munkások, majd ők gyártják a csillagos autókat.... El is kezdik a gyártást, megy is az üzlet, de egy idő után elkezdenek csökkenni a külföldi eladások... Mi az oka? Némi minőségbeli problémák.... Végül már csak belföldre gyártanak...
Vagyis nem a branddal, a névvel volt a baj, hanem a tartalommal, a termékkel....

Persze így is lesz néhány tízezer barom, aki dafke is most lesz index törzsolvasó, pláne ha a főni is ki fogja jelenteni, hogy a népsport mellett az index a kedvenc olvasmánya....

mgdé 2020.07.26. 20:10:55

@6.Lenin:

Csak nem? Szegény trollok szeretnének egy újabb szétverni való célpontot, mert különben nincs fizu? :D

Hоva fogják elásni KariGerit?! 2020.07.26. 20:54:09

@mgdé: Ki verte szét az indexet?

A főszerkesztő, aki üzleti titkokat fecsegett ki a konkurenciának, és a saját lapja hitelességét rontotta az indokolatlan "veszélyben" barométerrel?

Az újságírók, akik ezek után indokolatlan ultimátummal, felmondási szándékukkal akarták zsarolni a tulajdonosukat, majd amikor ez nem jött be, leléptek, remélve, hogy nem talál helyettük mást, akivel üzemeltetheti a lapot? (De.)

Vagy a "trollok", akiknek semmi közük nincsen egyik vitázó félhez (Bodolai, Dull, Munkék) se?

mgdé 2020.07.26. 20:59:46

@KamuGery az ALKALMATLAN:

Szegény tulajdonosok, s szegény te.
Tulajdonképpen tartanotok kellene egy Index-sirató Békamenetet.

Hоva fogják elásni KariGerit?! 2020.07.26. 21:03:11

@Nekoashi2005: "nem történt semmi, van az index brand, majd felvesznek más újságírókat, és működnek tovább"

Vagy bezárják a boltot – ahogy a tulajdonosok érzik. Elvégre ez egy üzleti vállalkozás, ha tudják nyereséggel üzemeltetni, akkor folytatják; ha nem, lehúzzák a rolót. Mint bármely másik cég tulaja is tenné.

"El is kezdik a gyártást, megy is az üzlet, de egy idő után elkezdenek csökkenni a külföldi eladások"

Megszakad a szívem azokért a külföldi olvasókért, akik eztán talán már nem olvashatják az Indexen a google translate-tel rossz angolsággal lefordított kormánygyalázást? Mellesleg megsúgom, arra a pár száz potenciális külföldi olvasóra (nagy részük valszeg zsurnaliszta) amúgy a hirdetési felületek eladásánál se nagyon alapozhattak, mert ők a magyar nyelvű hirdetéseket nem nézték, ahhoz meg messze nem voltak elegen, hogy az angolul hirdetőknek alternatívát jelentsen az Index mondjuk a Facebook/Youtube reklámokkal szemben.

"nem a branddal, a névvel volt a baj, hanem a tartalommal, a termékkel"

Hát a tartalom eddig valóban nem volt szuper, ez már igaz, de reméljük az új gárda jobban csinálja majd.

"Persze így is lesz néhány tízezer barom, aki dafke is most lesz index törzsolvasó, pláne ha a főni is ki fogja jelenteni, hogy a népsport mellett az index a kedvenc olvasmánya"

Speciel én valóban akkor kezdeném el olvasni, ha eltávolodnának az eddigi szélsőliberális tartalomtól középre, az objektivitás felé. De sajnos egy ilyen átpozicionáláshoz kell némi bátorság, nem tudom, Bodolai ehhez elég tökös-e? (Szerintem az új műsorhoz új férfi kell.)

Hоva fogják elásni KariGerit?! 2020.07.26. 21:03:58

@mgdé: Na azt már nem. Speciel nekem az se fájna, ha megszűnne... Good riddance!

Tényelek 2020.07.26. 21:07:16

@Nekoashi2005: Szerintem Putyin nagy ívben leszarja a Mercedest, ..., de egyébként úgy működik a dolog, hogy, akinek van pénze az megvesz egy márkát és továbbviszi.
Így lehetséges az, hogy jelenleg a világ legbiztonságosabb autója kínai, Volvonak hívják, .., de sokezer hasonlót lehetne még mondani, nem véletlen aggódik most a nyugat, hogy felvásárolják a stratégiai cégeiket, kihasználva a járvány okozta nehézségeket, .., ja, mellesleg a világ legjobb ipari robotjait is egy kínai cég gyártja, .., előtte német volt.

6.Lenin 2020.07.26. 21:07:35

@KamuGery az ALKALMATLAN:

Ez az egész kis picsa ügy az EU-nak készült. Nem találtak fogást a jogállamiság nevezetű faszságon, most a "szabad sajtó" faszsággal operálnak egy darabig. Valszeg itt jön a képbe a DK-s tehén. Néhány napig elszórakoznak ezen.

22-ig várhatóan sok hasonló marhaság lesz még a DK-momentum meccs közben. A Gyogyós Feri már bedobta, hogy csak egy vezér van a vártán, vagy bukik mindenki.

Neki semmi se drága. Egy év múlva már késő lenne felállni, akkor már kő kemény kampány, vagy még keményebb dogok fognak itt zajlani. Még 4 év ellenzékben már nem fog menni egyik bandának se. 16 évig nem lehet handabandázni még nálunk se.
A DK-s nyuggereket meg az Úr is közben szólítgatja magához, fogyni is fog a tábor.

Kemény 2 év következik, nekik. Orbán meg közben kávézgat a Balcsin. Ez így van rendben.

Secnir 2020.07.26. 21:09:30

@KamuGery az ALKALMATLAN:
bár látom, csak a fideszes propagandát böfögöd vissza, azért válaszolok:
-az index anyagilag nem volt bajban. a probléma az az, hogy az indexen megjelenő hirdetéseket nem az index kapta meg, hanem mögötte a cemp (vaszily, korábban oltyán, korábban simicska), és csak pont annyit csurgattak vissza, hogy működőképes legyen. ha valami nem tetszett, kevesebb ment vissza. ezt úgy hívják, hogy póráz. emellett az index tartozott a cemp felé, amit ugyanebből törlesztett. a gond az, hogy az index nem részarányosan kapta vissza a reklámok után járó díjat, hanem bemondásra. sosem láttak egyetlen papírt sem, hogy melyik negyedévben mennyi volt, csak ilyen-olyan éves beszámolókból, eredményekből tudták összerakni.
-dull nem szivárogtatott ki üzleti titkot. jött gerényi, felvázolt egy tervet, elutasították, gerényi ment, dull két hét múlva megírta ill. elmesélte másnak.
-az index outsourcingja úgy nézett volna ki (ha olvastad volna), hogy van egy főszerkesztő, meg két szerkesztő, a cikkeket pedig sok kis cég gyártja. van a sportindex kft, van a külföldindex kft, van a belföldindex kft, és ezek szépen távoznak az index állományából. fizikailag is. az index maradt volna egy max ötfős cég. a probléma ott kezdődött (azonfelül, hogy szétdarabolják az indexet), hogy az igazgatóság nemcsak abba szólhatott volna bele, hogy napi hány és milyen hírt vehet/vegyen át a kisindex kft-ktől, hanem azt is, hogy honnan KELL MÉG átvennie hírt, és megjelenítenie a főoldalon. na ez verte ki dullnál a biztosítékot, mint főszerkesztő/igazgatósági tag.
-a pestisrácok, mint forrás, aki olvasta azt, hogy bodolai hallotta valakitől, hogy látták dullt telefonálni valahol valakivel. na ez NEM az újságírás.
@Zsorzsi bácsi pincsije: lásd fentebb eggyel.
@Tényelek: "Amikor a Népszabadságot becsődöltették a szocik"
WTF? nekem úgy rémlik, hogy orbán megrendelésére egy köztörvényes osztrák bűnöző záratta be - magyar segítséggel.

Nekoashi2005 2020.07.26. 21:35:18

Nem én írtam, de találkozom ilyenekkel....

"tegnap este pókerezni voltam, ahol megtudtam, hogy:

-hollandia diktatúra mert 25 éve ugyanaz a "pufajkás" párt nyeri a választásokat (nem jártak ott, bemondta a hírtv)

-norvégia szar hely mert minden drága (hallották ismerősöktől)

-francia és németo. belátható időn belül eltűnik mert migránsok (szintén hallották a tv-ben)

-az index egy magán cég, a kormánynak semmi köze a megszűnéséhez (szijjártó jól megmondta a kekec firkászoknak, olvasták az origón)

-amúgy is balos média túlsúly van mert hvg, index, 444 (nem tudták mi az a kesma)

-nem baj, hogy csődbe vitte a szemerey&matolcsi páros a volt munkahelyemet mert a zsidók évszázadok óta vesznek és tesznek tönkre cégeket, bankokat

-ha annyira rossz, miért szavaz a magyarok több mint 75% a fideszre (???)

-azért támadják külföldről hazánkat mert irigyek a sikereinkre (jó, hogy!)

-azért ilyen rosszak az utak a fővárosban mert a mostani tél tönkretette, és karácsony alkalmatlan, tarlós alatt nem volt ilyen (nem ám)

-nem baj, hogy a fidesz oligarchák közpénzen híznak, mert régen is a király a saját embereinek adományozott javakat és ezáltal felemelkedett az ország (helló sötét középkor)

-jó, hogy az egész balatont bekebelezték mert ha egy kézben van az egész jobban fejleszthető (itt már teljesen feladtam)

-volt még egy csomó faszság de kikapcsoltam és inkább a lapokra figyeltem

ezek viszonylag jól kereső, minimálbéren bejelentett, ötvenes fickók akiknek a gyerekei a tavalyi érettségi óta nem találnak munkát...

ezek alapján úgy látom, nincs itt semmi esély és ez nagyon szomorú"

6.Lenin 2020.07.26. 21:42:11

Most vettem csak észre, nézve az index melletti tüntetésről készült képeket.

Jobbikos ( még léteznek?), momentumos zászlók. DK-s egy se, vagy csak én nem láttam?

Nekoashi2005 2020.07.26. 21:49:26

@Tényelek:
"Így lehetséges az, hogy jelenleg a világ legbiztonságosabb autója kínai, Volvonak hívják, ..,"

Biztos, hogy nem te vagy a legélesebb kés a fiókban, mert a kínaiak vették meg a volvót, de a cég svéd.... A kínaiak nem hülyék, tudták, hogyha kínai autóként próbálják eladni, bezuhannak a részvények.... Ők nyomják a lóvét a cégbe, pénzelik a fejlesztést, kivesznek némi tisztességes hasznot, na meg némi fejlett technológiát....

Azért a kínai gyártású autók néha küzdenek kihívásokkal....

videa.hu/videok/origo/jarmuvek/lifan-320-toresteszt-PYKQ2x8kxyVmEG5P?start=8.810362

És én az oroszokkal példáloztam...
Talán nézd meg az Orosz meló című dokumentum filmet, nagyon jól bemutatja az orosz munkamorált...

Secnir 2020.07.26. 21:59:29

@6.Lenin: dk, mszp, lmp nem volt kint.

Ha Orbán velünk, ki ellenünk ? 2020.07.26. 22:02:33

Nevetseges. Balliberalis belharc kovetkezmenyekent felszamoljak az amugy is gyengelkedo indexet, es erre Orban Viktort es a nemzeti kormanyt vadoljak.
Orban Viktor megis MI A FASZT tehetett volna ez ellen ????
Netan Orban Viktornak a magan vagyonabol kellett volna fenntartani eltartani, az ot es egesz csaladjat evek ota kurvaanyazo nemzetkozileg tamado balliberalis indexet ?
Ez nevetseges elvaras.

klimahisztiverseny győztes 2020.07.26. 22:04:58

Már csak azért nyitom meg az indexet, hogy azt lássam hogy már nincs.

nincs1agy 2020.07.26. 22:09:56

@mgdé: Azt már megtartotta a Momentum..:)

Nekoashi2005 2020.07.26. 22:10:13

@KamuGery az ALKALMATLAN:

"El is kezdik a gyártást, megy is az üzlet, de egy idő után elkezdenek csökkenni a külföldi eladások"

Megszakad a szívem azokért a külföldi olvasókért, akik eztán talán már nem olvashatják az Indexen a google translate-tel rossz angolsággal lefordított kormánygyalázást? "

Pajtás, te sötétebb vagy, mint az egyiptomi éjszaka! Azt hittem, egyszerű példát mutattam be, de még ez is meghaladta a képességeidet!

Kormánygyalázás az indexen?
Nézzül mit írtak 2006-ban

index.hu/belfold/hidgerg1213/
Pedig Gyurcsány nem vette meg a fél Balatont, nem épített stadiont a kerti budija mellé közpénzből, és még sorolhatnám...

A hiteles sajtónak azt kell cseszegetnie, aki hatalmon van...

Bár ez egy fidess-bolsevik IQ negatívnak felfoghatatlan...

Nekoashi2005 2020.07.26. 22:12:27

@Ha Orbán velünk, ki ellenünk ?:
"Netan Orban Viktornak a magan vagyonabol kellett volna fenntartani eltartani, az ot es egesz csaladjat evek ota kurvaanyazo nemzetkozileg tamado balliberalis indexet ?
Ez nevetseges elvaras."

Már megint nem tudtak magyar billentyűzetet adni Moszkvában? Na mindegy...

Végül is ha a kesmát nullához közeli olvasottsággal el tudja tartani...

nincs1agy 2020.07.26. 22:14:04

@6.Lenin: Nehéz látni a frontvonalakat az ügyben. Keményen zorbánozik az összes ballibsi, de hogy pontosan ki kivel van, nem egyszerű kideríteni. Pl. hogy mi Gyurcsányék valódi játszmája az Index kapcsán. Egy konszolidáltabb oldal működtetése a Fidesszel közösen, vagy inkább kifngatni az egészet, és a romokon létrehozni egy durván szélsőlib oldalt.

Nekoashi2005 2020.07.26. 22:20:01

"Kedves Tisztelt Doktor Bodolai Gyula Bácsi Úr! Ez utton jelentkezek az indexbe. Apukám FIDESZES (!!!) a Mátészalkai Alap Szervbe büfés. én (szándékossan irom ki É-vel) most végesztem el a G, Fodor Gábor Úr Bácsi On-Line Media Curzusát. Szivessen irnák köszéleti témákról, Pl. Vaja Timi életmód és vezetési tanácsairol. Üdvözlettel: Hanyák-Dobosi Éneh Emőke U.I.: Szabad idömbe nagyon szeretem a Süsüt nézni, imádom Bodolai Gyula bácsi szín-króm hangját.”

Tényelek 2020.07.26. 23:00:13

@Nekoashi2005: Szóval azért mert a kínaiak megvették tokkal, vonóval a Volvót, attól az még svéd :-) ?+
Mondjuk feldobta az estémet, mert ilyen alapon akkor a Suzuki, Audi, Mercedes magyar.., mert hiába nem a miénk, nem az számít, .., az ön egyetlen állításával lett az ország kurva gazdag, .., már ezért megérte erre az oldalra látogatni :-) .

Tényelek 2020.07.26. 23:02:43

@Nekoashi2005:
Ez a "hiteles" leírás gondolom ugyanazon a portálon jelent meg, ahol élő interjút készítettek a miniszterelnökkel :-) !
Ez a liberálbolsevik újságírás :-)

nincs1agy 2020.07.26. 23:06:35

Ki is mondta, hogy a békákat nem szokták megkérdezni a mocsár lecsapolásának ügyében?

Nekoashi2005 2020.07.26. 23:19:09

@Tényelek:

Mit "önözöl" selejtes fidesses? Azt hiszed, ettől műveltebbnek látszól, te pacal huszár? Állj be németh sziszi pacalbrigadéros regimentjébe, odavaló vagy! A volvo meg svéd!

www.volvocars.com/hu/about/our-company/gyarlatogatas

"Ez a "hiteles" leírás gondolom ugyanazon a portálon jelent meg, ahol élő interjút készítettek a miniszterelnökkel :-) !
Ez a liberálbolsevik újságírás :-)"

Milyen portál? Te IQ negatív, egy karikatúrára mint hiteles leírásra gondolsz?

És emelted már a tétet? Találtál már 600 ezer kezdő fizetésű diplomás ápolót? A múltkor már volt 500 ezres...

Tényelek 2020.07.26. 23:25:04

@Nekoashi2005:
A Volvo persze, hogy svéd, már letisztáztuk, az Audi, Mercedes, Suzuki meg magyar, ugyanazon a logikai síkon , .., mit vitázik velem erről :-) .
Karikatúra egy hírportálon, ..., a Hírcsárdán még csak-csak :-) ?!

Nekoashi2005 2020.07.26. 23:33:40

@Tényelek:
Milyen hírportál, te nagyon hülye? Az orulunkvincent.tumblr.com mióta hírportál, te magázódó viziló, és itt kérek elnézést a vizilovak nemes fajtájától...

Te kérődző, kérdezz meg 10 autószerelőt, hogy a volvo milyen nemzetiségű autó, egy se fogja azt mondani, hogy "kínai"!

Nekoashi2005 2020.07.26. 23:38:00

A fidess-bolsevikek szellemi színvonaláról mindent elmond, hogy a csuti a csapatára több tíz milliárd forint közpénzt lopott őssze, de ők lelkesen tapsikolnak!

foci.444.hu/2020/06/27/68-milliardba-kerult-de-vegul-csucsra-ert-orban-futballhobortja

"A támogatók listája olyan, mintha kinyomtatták volna a közbeszerzési értesítőt. Szinte több cég van rajta, mint ahány néző a Pancho Arénában."

Tényelek 2020.07.26. 23:50:03

@Nekoashi2005:
Tehát azt állítja, hogy hiába vesz meg valaki valami, attól az még nem az övé :-)?!
Ezt szerintem a komcsi felmenőitől hallhatta és megtetszett,......, de ez nyugaton sohasem volt így és nálunk is kiment a divatból 30 éve.
De nekem emelné a nemzeti büszkeségem, ha az összes itt lévö cég a miénk lenne, ...., buzi koreaiak sem tudják, hogy a Samsung is magyar :-).

DR. Smit Pal 2020.07.27. 01:30:31

"A Fidesz elérte, amit akart, megszűnt az Index"

Ez tagadhatatlanúl N A GY győzelem. És nem lehet elégé hangsulyózni mennyire megérdemelték a bukást ezek a mocskos bűnözök.

Nekoashi2005 2020.07.27. 07:30:39

@DR. Smit Pal:
"Ez tagadhatatlanúl N A GY győzelem. És nem lehet elégé hangsulyózni mennyire megérdemelték a bukást ezek a mocskos bűnözök."

Új börtön épült, hogy beférjen a fidess frakció?

sinus67 2020.07.27. 08:08:13

@Tényelek:
Jaja!
A Chelsea FC meg orosz csapat, mert Roman Abramovics a tulaj.
Az AC Milan meg amerikai, mert megvette Elliott Management Corporation. Igaz előtte kínai volt, mert Yonghong Li volt a tulaj!

sinus67 2020.07.27. 08:14:07

@Tényelek:
És azt tudtad, hogy a Jeep olasz?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.07.27. 09:03:59

zsindex:
A jövő cigánysága már jelen van
Műveltek, elszántak és egyre többen vannak a roma értelmiségiek.

még próbálkoznak, ideje lekapcsolni

sinus67 2020.07.27. 09:07:40

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Így igaz! És ilyen Farkas Flóriánokon keresztül a fidesz holdudvarát erősítik.

Nem szép dolog a fidesz szavazókat ilyen burkoltan degradálni.
;)

6.Lenin 2020.07.27. 09:43:40

@Secnir:

Akkor ez lehet akár sokatmondó is, hogy ők nem követelték a "szabad sajtot", amit egy agyonművelt momentomos táblája mutatott, mint követelést.

A nagyon európai magyaroknak (DK-s nyuggerek) érdektelen a szabad sajt?
Mi ez a hanyagság, elvtársak?

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.27. 09:47:32

@sinus67: @sinus67: A labdarúgás annyiban más, hogy ott egy csapatot azzal azonosítanak, hogy milyen bajnokságban indul (az AS Monaco pl. a francia bajnokságban, ezért igen gyakran francia csapatként azonosítják, holott Monacóban rendezi a hazai meccseit).

Egy autóipari cégnél a nemzetiségi hovatartozás sokkal inkább az imázsépítés kategóriája a marketingen belül, a Volvo pl. azt mondja magáról, hogy "globális vállalat, skandináv szívvel", ami nyilvánvalóan nem egy jogi meghatározás.

6.Lenin 2020.07.27. 09:53:55

Miről is szól ez az egész cirkusz.

"Nem véletlen, hogy Orbán lábbal tiporja a független sajtót.

Szerinte a kormányfő egy demokratikus vitában azért nem merne hazudni, mert a független sajtó rögtön megírja, ha nem mond igazat. Ezért folyik most szerinte az Index kivégzése is."

Mondja ezt az, akik hazudtak reggel, délben, este, mindig. És nem szakad rá a plafon a szabad média studiójában.

www.atv.hu/belfold/20200727-dobrev-orbantol-el-fogjak-venni-az-eu-penzek-szetosztasanak-jogat

Ilyen nyomorultul hazudni is csak a ballibsik tudnak, ebben van óriási gyakorlatuk.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.07.27. 09:55:23

@sinus67: Így igaz!
nikklopszki: megszűnt az Index

így igaz!4

MrzNur 2020.07.27. 09:58:34

@Horváth András zöld dossziéja a Nagyi receptjeivel: "linkelj kérlek 3 olyan posztot az indexről, ami elismeri a kormány eredményeit"

Linkelj kérlek 3 eredményt, amit el lehet ismerni. Nem! A lopás nem eredmény...

6.Lenin 2020.07.27. 10:08:51

@MrzNur:

Elég 1et, ami viszont felér 1000-el.

Orbán több mint 10 éve szopatja a kurva müvelt, okos, és kibaszott európai magyar ellenzéket.
Ennél nagyobb sikere Mo-nak még nem volt az elmúlt 70 évben.

morph on deer 2020.07.27. 10:11:31

@KamuGery az ALKALMATLAN:
“ az Indexen a google translate-tel rossz angolsággal lefordított kormánygyalázást”

Nyilván nekik is orbán fordít..!
Ha hallottad volna a brüsszeli , angolnak szánt nyilatkozatarait, neked se lenne kétséged!

Egyébként megsúgom, hogy ahonnan olvasod az Indexet, - vagy bármit, ha már ott tartunk, - akkor az arra a területre szóló hirdetések bukkannak fel, mégpedig helyi nyelven!

Na mit szólsz, pubi!
Ugyanis a hirdetési helyeket adják el, - tehát nem az Indexnél rakják be a hirdetéseket a szövegbe, - ezért aztán pl Tokióban ugyan magyarul olvashatod az Indexet, de japán hirdetésekkel van tele.

Kérdezz meg bárkit, aki már járt más országban, de ha majd egyszer te is eljutsz külföldre, magad is megtapasztalhatod...

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.27. 10:19:35

@MrzNur: 3 eredmény:
1. Fegyelmezett állami gazdálkodás, az államháztartási deficit nem haladja meg a Stabilitási és Növekedési Egyezmény által meghatározott korlátot (a GDP 3%-a): ec.europa.eu/eurostat/tgm/table.do?tab=table&init=1&language=en&pcode=tec00127&plugin=1
Medgyessy és Gyurcsányi alatt sosem volt fegyelmezett a gazdálkodás, mindvégig túlzottdeficit-eljárás alatt voltunk.

2. A fegyelmezett gazdálkodásnak és az ehhez járuló GDP-növekedésnek köszönhetően az Orbán-kormányok regnálása alatt jelentékeny mértékben csökkent a GDP-arányos államadósságunk.
ec.europa.eu/eurostat/tgm/table.do?tab=table&init=1&language=en&pcode=sdg_17_40&plugin=1
Medgyessy és Gyurcsányi alatt mindvégig növekedett az államadósság, már jóval a globális pénzügyi és gazdasági válságot megelőzően is.

3. infostart.hu/belfold/2020/07/22/xxi-szazad-intezet-meg-a-baloldal-sem-tudja-letagadni-orban-viktor-sikeret-az-eu-csucson

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.27. 10:33:40

@Zsorzsi bácsi pincsije: "Fegyelmezett állami gazdálkodás"

Kurva nagy eredmény. Az ország nagyobbik része , 7 régióból 4 az EU legszegényebb 20 régiója között van. Ne hazudozz itt bármi "eredményről", fideSSfasszopó. Az eredmény: Ondó Viktor gazdád a leggazdagabb magyar lett.

6.Lenin 2020.07.27. 10:43:50

@Zsorzsi bácsi pincsije:

Még a baloldal se tudja letagadni Orbán Viktor sikereit....

De, mást se csinál már több, mint 10 éve, és fogja is, hiszen ők alapjáraton ilyenek.
Ezekkel az érvekkel a büdös életben nem fox meggyőzni senkit a ballib oldalon, soha.

6.Lenin 2020.07.27. 10:45:18

@Zsorzsi bácsi pincsije:

Na, mit írtam? Rögtön ugrott is a blog legnagyobb bunkója és már tagad is mindent.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.27. 10:45:19

Ceausescu 1989 áprilisában jelentette be, hogy a teljes államadósság visszafizetése nyomán Románia visszanyerte gazdasági és politikai függetlenségét.

A diktátor ebben már nem sokáig lubickolhatott: zavaros körülmények között 1989. december 25-én kivégezték.

24.hu/fn/gazdasag/2011/04/01/konok_sikeres_adossagcsokkento/

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.27. 10:50:34

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "Kurva nagy eredmény"

Bizonyára nehéz lehetett, mert a te kedvenceid, Medgyessy-Gyurcsányi még a "patrióta" Soros György gazdád támogatásával sem voltak erre képesek SOHA.

"Az ország nagyobbik része , 7 régióból 4 az EU legszegényebb 20 régiója között van."

Reklamálj a Medgyessy-Gyurcsányi "nyerő párosnál", meg Kádár atyuskádnál, hogy miért tették tönkre, adósították el az országot. Míg a régió többi országában a gazdaságpolitika fókuszálhatott csak a növekedésre, addig nálunk az adósság-leépítés értelemszerűen növekedési áldozattal járt (és fog járni még a következő évtizedekben is). De a magyar emberek mindezt a helyén tudják kezelni, ők is tudják, hogy 40+4+8 év balliberális elkúrás nem javítható ki egyik évről a másikra, csak hosszú kitartó munkával tudunk megszabadulni ettől a keserű örökségtől.

"Az eredmény: Ondó Viktor gazdád a leggazdagabb magyar lett."

Természetesen ez aljas hazugság, még a parlamenti képviselők között sem tekinthető kiemelkedően gazdagnak; remélem, ezért a rágalmazásért börtönben végzitek.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.27. 10:54:34

@Zsorzsi bácsi pincsije: "Reklamálj a Medgyessy-Gyurcsányi "nyerő párosnál", meg Kádár"

Jah, mert az elmúlt évtizedben az elkúró kormányzott, nem a geci. :))

Minden jel arra mutat, hogy Ondó Viktor gazdád a Kádár reinkarnációja. Ugyanaz az urambátyám rendszer. Csak azzal a különbséggel, hogy Kádár nem lopta szét az országot.

Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás. Gyurcsányi a hibás.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.27. 10:59:09

@Zsorzsi bácsi pincsije: "aljas hazugság"

Jah. A Forbes írja, hogy 2019-ben is Ondó Viktor gazdád vagyonkezelője, Mészáros Lőrinc lett a leggazdagabb magyar. Hazudik a Forbes. Mindenki hazudik, csak te nem. :))

index.hu/gazdasag/2019/12/26/forbes_leggazdagabb_magyar_meszaros_lorinc_csanyi_jellinek/

Utána is csupa fideszes következik. Hirtelen, az elmúlt évtizedben megokosodtak a fideszesek, okosabbak lettek, mint cukorhegy. :))

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.27. 11:05:50

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Az elmúlt évtizedben Orbán Viktor kormányzott, és ez alatt az idő alatt nagyjából tartottuk a lépést a KKE-régió átlagával, az EU átlagánál pediggyorsabb növekedést produkáltunk...
ec.europa.eu/eurostat/tgm/table.do?tab=table&init=1&language=en&pcode=tec00115&plugin=1

...miközben a mi adósságunk a régióban szinte egyedüliként volt a SGP által megállapított 60%-os korlát felett, ezért nekünk eközben még az adósságunkat is folyamatosan le kell építeni.

Azaz: mi kénytelenek voltunk a zsákban futás szabályai szerint versenyezni, harminc méter hátrányból, miközben mindenki más szabadon futhatott, a legmodernebb sportcipőkben – ezek után az is nagy eredmény, hogy ha nem is elsőként, de nagyjából a mezőnnyel együtt értünk be a célba.

Nekoashi2005 2020.07.27. 11:07:13

@Zsorzsi bácsi pincsije:
""Az eredmény: Ondó Viktor gazdád a leggazdagabb magyar lett."

Természetesen ez aljas hazugság, még a parlamenti képviselők között sem tekinthető kiemelkedően gazdagnak; remélem, ezért a rágalmazásért börtönben végzitek."

A nyilvánvaló tény kimondása nem rágalmazás....

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.07.27. 11:08:49

ályvékollyatok libernyákok nektek ennyi lyut

6.Lenin 2020.07.27. 11:09:23

@Zsorzsi bácsi pincsije:

Te tényleg hiszel abban, hogy ezt a szaros macskát meggyőzöd arról, hogy a jelenlegi kormány jól dolgozik?

Nagy szám lenne.

Nekoashi2005 2020.07.27. 11:13:56

@6.Lenin:
"hogy a jelenlegi kormány jól dolgozik?"

Már ha az orbán család és baráti körének gazdagodását nézzük, akkor egész jól, bár elmaradnak néhány Közép-Ázsiai országtól...

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.27. 11:17:40

@Zsorzsi bácsi pincsije: "tartottuk a lépést a KKE-régió átlagával"

Egy faszt. Az elkúró alatt az élről a középmezőnybe csúsztunk, a geci alatt a középmezőnyből a sereghajtók közé.

De ne búsulj, fideSSfasszopó, Ondó Viktor gazdád megígérte, hogy 2030-ban lehagyjuk Ausztriát. :))

Tudod, a nagy ugráshoz először hátrálni kell. :))

Én azt értem, hogy hatalmas csalódás neked, hogy Gyurcsányi Fletó és Ondó Viktorka isteneidben csalódnod kellett, de a valóságot nem tudod meghajlítani, mindig pofán csap. :))

6.Lenin 2020.07.27. 11:29:03

@Nekoashi2005:

Nézd, én már régóta tök feleslegesnek trtom, hogy idiótákkal tényekről vitázzak. Tök értelmetlen. És te is ezek közé tartozol.
Van egy nagyon 1xű tény is, ami ezt alátámasztja. A ballib oldal az elmúlt 100 évben csak károkat okozott az országnak, de ne is menjünk ilyen messzire, nézzök az utóbbi 30 évet.
Egyértelmű, hogy a ballib oldal csak kárára van az országnak.
A másik, mindent, mindenkit csak úgy lehet mérni, ha önmagához méred.

Honnan indult, hová jutott. És máris tök értelmetlen az ilyen idiótákkal folytatott "vita".

Azt én már akkor is értettem, amikor te még apád zacskójában hintáztál, hogy a tehetségtelen emberekkel értelmetlen vitázni, mert mindig fognak találni olyasmiket, amivel a saját tehetségtelenségüket próbálják mentegetni.

Itt is olvashatod ennek a megállapításnak az helyességét. Az egyik oldal próbál büszke lennei arra, hogy hová is jutott ez az ország az elmúlt 10 évben. a másik meg próbálja ezt szarral bekenni, mert akkor kiderülne, hogy ők valójában szart se érnek.

Ez ilyen 1xű. A többi értelmetlen szardobálás.

Bár kétlem, hogy ezt képes lennél megérteni. Valódi vita akkor lenne, ha ballib oldal a saját jövőképét vázolná más végre, mit is tennének azon kívül, hogy pillanatok alatt bárkinek eladnák az országot, mint eddig mindig a történelmük során.

Ha sok 1xrre, olvasd át többx.

morph on deer 2020.07.27. 11:33:37

@6.Lenin:
“ Ennél nagyobb sikere Mo-nak még nem volt az elmúlt 70 évben.”

Rosszul tudod, Aljosa drága, ez nem Magyarország sikere, távolról sem az! (De legalább letudtad a mai napra rendelt verbális fellációt, azért az is valami...)

Ez egy kis falusi gyökér sikere, aki műveletlen, középszar focistából felküzdötte magát a budai várba, a még nálánál is bunkóbb tömeg gátlástalan átverésével!
És mindez a siker annak köszönhető, hogy az átkos komcsi rendszer lehetővé tette, hogy a komcsi funkcionáriusok utódaiból is ‘valakik’ legyenek, függetlenül a képességeiktől!

Így most Magyarországot egy olyan személy vezeti, aki egyetlen napig nem végzett kereső munkát, világ életében más pénzéből élt! Harácsol is most veszettül, gyűjti a vagyont, amiről a falusi budin ábrándozott, - mikor éppen nem rugdalta szerető apukája nevelési célzattal...

Most meg ő a tévedhetetlen nemzetvezető, akire az ájtatos csorda csodálattal néz, és issza szavait!
“Nicht ugribugri” mondta nagy magyar végvári vitéz, és erre még egy egész belga város is kénytelen volt megállni, bizony..!

Szóval nála nagyobb sötét surmó még valóban nem vezette Magyarországot bő 70 éve, az igaz, ennél nagyobb szégyene is ritkán volt az országnak, amit ez a modortalan, neveletlen házisertés-imitátor hoz a fejünkre, valahányszor csak megnyilvánul..!

És amíg hozzád hasonlók milliói támogatják, addig Magyarországot továbbra is a zsebre dugott kezű, szotyiköpködő kőbunkók országának fogják csak tekinteni, semmi egyébnek, - és teljes joggal!

Ami igaz, igaz, ILYEN sikerünk valóban nem volt még, akár emberemlékezet óta sem...
Büszke lehetsz rá.

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.27. 11:35:30

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "A Forbes írja, hogy 2019-ben is Ondó Viktor gazdád vagyonkezelője, Mészáros Lőrinc lett a leggazdagabb magyar"

Hazudsz, libbant. A Forbes nem írt olyat, hogy Mészáros Lőrinc Viktor vagyonkezelője, minthogy nem is az.

Azt tudod, hogy ezekért a hazugságokért akár két évig rohadhatnál a sitten?!

Rágalmazás
Btk. 226. § (1) Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.
(2) A büntetés két évig terjedő szabadságvesztés, ha a rágalmazást
a) aljas indokból vagy célból,
b) nagy nyilvánosság előtt, vagy
c) jelentős érdeksérelmet okozva
követik el.

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.27. 11:39:50

@Nekoashi2005: "A nyilvánvaló tény kimondása nem rágalmazás...."

Milyen "nyilvánvaló" tényről beszélsz, mégis?

A nyilvánvaló tények megismerését segíti, hogy a miniszterelnök és az összes képviselő vagyonbevallása megtekinthető, a sajtó szokott is csámcsogni rajta – Orbán Viktor vagyonbevallásából kiderül, hogy a relatíve vagyontalan képviselők közé tartozik...

6.Lenin 2020.07.27. 11:42:34

@morph on deer:

Tévedsz, ez sok magyar ember sikere, akik büszkék az országukra. Orbán csak megmutatta az utat.És nekem is csak ez a fontos, nem az utat mutató esetleges emberi hibái. Az mindenkinek van, neked is, nekem is. Senki sem tökéletes.

Ti mit nyújtanátok helyette? Mondj egy időszakot az elmúlt 30 évből, amit nagyon szeretné az emberek többsége visszahozni.

A Gyogyós Ferit? Akkor miért nem ő kormányoz? Tényleg mindenki hülye , rajtatok kívül, aki nem ezt szeretné?
Én 1re büszkébb vagyok az országra, amikor látom az embereket, hogy ismét vidámabbak, szabadabbak, és 1re jobban élnek. És Orbánra is, hogy ezt nekik lehetővé tette. Akinek van szándéka, tehetsége az végre 1re jobban is él.

Tehetségtelen bunkók meg voltak, vannak, lesznek, szerencsére 1re kevesebben, de ez legyen a ti gondotok, hiszen ezek ti vagytok.

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.27. 11:43:35

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "Az elkúró alatt az élről a középmezőnybe csúsztunk, a geci alatt a középmezőnyből a sereghajtók közé."

Ez a te hazug meséd. Ehelyett Gyuri Feri gazdád alatt estünk a vert mezőnybe, azóta pedig nagyjábóo a régióval együtt mozogtunk.

Ha a ballibbant hazugságok a tényekre kíváncsi valaki, akkor tekintse meg nyugodtan az Eurostat adattábláit.
Pl. ec.europa.eu/eurostat/tgm/table.do?tab=table&init=1&language=en&pcode=tec00115&plugin=1 (de megvan a GDP/fő-szint adata is, vásárlóerő-paritáson is).

Tényelek 2020.07.27. 11:46:09

@sinus67:
A sportszponzoráció nem ebbe a körbe tartozik,........, a retek nem gyümölcs.
De pl. a Balatonszelet, Győri keksz, Negro nem magyar márkák, hála a liberálbolsevik kormányok áldásos tevékenységének.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.27. 11:46:12

@Zsorzsi bácsi pincsije: "rohadhatnál a sitten"

Ennyi? Kifogytak az érveid, fideSSfasszopó? Elvisz a fekete autó, mint Rákosi apád idejében? :))

Bezáratod a fél magyarságot? Mert csak az agyhalott deprivált vidéki nincstelenek nem tudnak róla.

letmegooglethat.com/?q=orban+vagyona+meszarosnal+van

MrzNur 2020.07.27. 11:46:57

@6.Lenin:
" Elég 1et, ami viszont felér 1000-el.

Orbán több mint 10 éve szopatja a kurva müvelt, okos, és kibaszott európai magyar ellenzéket.
Ennél nagyobb sikere Mo-nak még nem volt az elmúlt 70 évben."

Ismét egy hozzád méltó "intelligens" válasz. Arrogáns és általad viccesnek gondolt kommentjeidből igazán kitűnik, hogy mennyire tanulatlan suttyó is vagy valójában!

Tényelek 2020.07.27. 11:52:01

@6.Lenin: Nem kell mindig az országot csődbe vivő Gyurcsányra mutogatni, mert a Horn kormány volt Magyarország aranykora és szerintem ha mást nem, Bokrost visszasírja az ország,...., ezt már sok libsi mondta, akkor meg biztosan igaz.

morph on deer 2020.07.27. 11:58:56

@Zsorzsi bácsi pincsije:
“ Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ...”
:)
Tehát szerinted az (a tény*) az állítás, hogy “Mészáros Lőrinc orbán viktor vagyonkezelője“ alkalmas a becsület csorbítására?

Nahát! Mit nem mondasz..!
Az mondjuk feltehetően igaz lehet, hogy ha valakit közismert bűnözők társtetteseként nevezünk meg, az nem okvetlenül vet jó fényt az illetőre, de ez is csak akkor becsületsértés, ha az állítás nem tény, és az illető maga kezdeményez becsületsértési eljárást.

Ami általában tényekkel szemben eléggé ritkán szokott eredményes lenni, de attól még meg lehet próbálni.
Mármint Mészáros Lőrincnek, senki másnak. Azaz sem neked, sem orbánnak, de még Polt elvtársnak sem, most képzeld!

*
tény (főnév)

Megalapozott állítás, a valóságot tükröző, igaznak tekintett, és általánosan elfogadott megegyezés, ahogy a dolgok megtörténtek, vagy ahogy a dolgokat megfigyelték – ellentétben egy feltételezéssel vagy véleménnyel.

sinus67 2020.07.27. 12:02:07

@Zsorzsi bácsi pincsije:

Teljesen igazad van. Nem is másért írtam ezt, mint a követett logikai sík szerint:

"A Volvo persze, hogy svéd, már letisztáztuk, az Audi, Mercedes, Suzuki meg magyar, ugyanazon a logikai síkon , ..," by mekkelek

Tényelek 2020.07.27. 12:07:05

@morph on deer:
Ha ezt az állítást ön tényként teszi akkor büncselekményt kövel el,......, lásd pl. Bajnai féle per döntése, ha vélemény, akkor nem kell bizonyítani.
Az ön bejegyzése, így a tisztázó szöveggel együtt megalapoz egy ügyészségi eljárást és kizárt, hogy büntetés nélkül megussza,.....,
Na ez a tény, mert jogállamban így működnek a dolgok!

Tényelek 2020.07.27. 12:09:16

@sinus67: Nem olvasta az előzmény?
Ez gúmny és irónia volt a köbön, jelöltem is.

MrzNur 2020.07.27. 12:10:05

@Zsorzsi bácsi pincsije:
A 3 "eredményed":
A GDP növekedés önmagában nem jelent jobb életszínvonalat. A versenyképességünk és a fizetések vásárló értéke (vásárlói kosár) a régión belül a leggyengébb. Hiába keresel többet, ha a fizetésednél nagyobb arányban emelkedik minden másnak az ára. Forrás: www.portfolio.hu/unios-forrasok/20190414/hova-jutott-magyarorszag-15-ev-eu-tagsaggal-11-latvanyos-abra-kovetkezik-320901

2. Ez megint nettó hazugság! Az IMF hitelt (a faszkalap Gyurcsány miatt!!!) a manyup önkényes lenyúlásával fizették vissza, ergo megloptak több millió magyart. Azóta várom az ígért elszámolást...
Forrás: m.origo.hu/gazdasag/20110818-a-magannyugdijpenztarak-allamositasanak-kronologiaja.html

3.
Ez Pirruszi győzelem volt! A puhost úgy megszopatták, hogy öröm volt nézni. Természetesen jogállamisághoz lesznek kötve a kifizetések, melyről az EP egyértelmű állásfoglalást adott, csak le vagytok maradva (ilyen ez a kézi vezérelt Kesma szenny sajtó...). Ráadásul szigorúbb feltételekkel, a lengyel segítség is kevés lesz!
Forrás: www.europarl.europa.eu/doceo/document/B-9-2020-0229_HU.html

9. Pont a lényeges, de a többit is érdemes tanulmányozni.

Tehát a kérdésem továbbra is áll, sorolja fel kérlek 3 (most már valós!) eredményt, ne csak fröcsögj hülyeségeket!

morph on deer 2020.07.27. 12:11:49

@6.Lenin:
“ Ti mit nyújtanátok helyette? ”

Mármint én, meg a macskám?
“Munkát, egeret!”

Te el vagy tévedve, szivi.
Tőlem te soha az életben nem olvastál egyetlen olyan mondatot sem, ami arra vonatkozott, hogy “bezzeg ha XX lenne kormányon, stb,“ legfeljebb azt, hogy ennél a tolvaj bagázsnál a vak komondor is jobb lenne, és ezt ma is tartom, macska ide vagy oda..!

Örülök, hogy örülsz orbánnak, nyilván te tudod, miért.
Csak valahogy gyomorforgató, ahogy ezt a tahót ajnározod, ennyi az egész.
Tőlem viheted, a tied!
“Sose legyen neked jobb” - mondanám, ha geciskedni akarnék..:)

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.27. 12:13:19

@Zsorzsi bácsi pincsije: "nagyjábóo a régióval együtt mozogtunk"

Megint hazudsz, fideSSfasszopó.

"Szép-szép a magyar minimálbér elmúlt években mutatott emelkedése, de ezzel párhuzamosan a régiós országok érzékelhetően nagyobb fokozatra kapcsoltak. Ennek eredménye pedig az, hogy a hazai bér elkezd leszakadni."

mfor.hu/cikkek/makro/igy-marad-le-a-magyar-minimalber-a-regioban.html

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.27. 12:14:24

@morph on deer: "szerinted az (a tény*) az állítás, hogy “Mészáros Lőrinc orbán viktor vagyonkezelője“ alkalmas a becsület csorbítására?"

Igen, ez egy valótlan állítás*, ami becsület csorbítására is alkalmas.**

*Az említettek között nem áll fent olyan jogviszony, amely a Ptk. szerint vagyonkezelésnek (pl. bizalmi vagyonkezelés a Ptk. 6:310. § szerint).
**tekintettel az Orban Viktor által betöltött közjogi tisztségre, illetve Mészáros Lőrinc gazdasági szerepére.

"ha valakit közismert bűnözők társtetteseként nevezünk meg, az nem okvetlenül vet jó fényt az illetőre"

Ez igaz ugyan, de teljességgel irreleváns, hiszen az említettek egyike sem "közismert bűnöző", sőt, tudtommal mindketten büntetlen előéletűek.

"csak akkor becsületsértés, ha az állítás nem tény"

Mint ahogy jelen esetben sem tény; Mészáros Lőrinc nem Orbán Viktor vagyonkezelője. (Aki szerint ez mégis tény, az bizonyítsa be az állítást, ha tudja.)

"eléggé ritkán szokott eredményes lenni, de attól még meg lehet próbálni.
Mármint Mészáros Lőrincnek, senki másnak. Azaz sem neked, sem orbánnak, de még Polt elvtársnak sem, most képzeld!"

Az említett állítás Orbán Viktor becsületének a csorbítására alkalmas lehet, tehát nyugodtan tehetne feljelentést. Az egyetlen szerencsétek, hogy ilyen pitiáner alakokkal nincs ideje veszkölődni.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.27. 12:16:32

@Tényelek: "Nem olvasta az előzmény?"

Szerintem az előzmény nem is tud olvasni. Bár lehet, hogy te még annyira sem. :))

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.27. 12:22:40

@Zsorzsi bácsi pincsije: "nyugodtan tehetne feljelentést"

De nem mer. :))

Mert kiderülne, hogy a bíróság szerint is ez állítható a maffiózó gazdádról. :))

"A most hozott ítélet szóbeli indoklásában a bíró rámutatott, hogy az összevágott híradófelvétel annyira eltorzítja a valóságot, hogy egyáltalán nem túlzó az az újságírói értékítélet, hogy ez hírhamisítás."

index.hu/kultur/2014/11/27/kimondta_a_birosag_hivhatjuk_hirhamisitonak_a_hirhamisito_koztevest/

"mindketten büntetlen előéletűek"

Na de meddig? Poltpot Péter nem védheti őket a végtelenségig. Egyébként közel 10 millió magyarról elmondható ugyanez, mégsem engedjük, hogy tönkretegyék és szétlopják az országot.

Tényelek 2020.07.27. 12:29:53

@MrzNur: Hogy ne vergődjön tovább;
1, Az államadósság 18% - al csökkent , míg liberálbolsiéknál nyolc év alatt 30%-al nőtt a GDP-hez viszonyítva.
1. Az állami vagyon 8000 milliárddal nőtt, míg liberálbolsiéknál 7000 milliárddal csökkent 2002-2010 között.
3, Családtámogatási rendszer kiépítése, liberálbolsiéknál leépítése.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.27. 12:31:26

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "divatviktátor"

:))

Sör has és pizza hát. :))

sinus67 2020.07.27. 12:35:47

@Tényelek:
Na ja!
Te írtad a logikai síkot Meki.
Mellesleg az általam említett csapatokat az említettek nem szponzorálják, hanem tulajdonolják. A többi stimmel.

Mellesleg a liberálizék áldásos tevékenysége hogy jön ide azt nem vágom.

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.27. 12:38:29

@MrzNur: Fröcsögni te fröcsögsz, libbantkám.

Ami a gazdasági eredményeket illeti, ha már itt fent az IMF-et emlegetted, akkor talán nézzük meg az ő értékelésüket is.

"In an increasingly difficult global economic environment, Hungary’s growth has continued to exceed expectations, registering one of the highest rates in Europe in 2018. The speed of income convergence to advanced economy levels has been impressive. The economy is now running above capacity, wages are growing rapidly, and unemployment is declining to historically low levels"
www.imf.org/en/News/Articles/2019/10/14/mcs-101519-hungary-staff-concluding-statement-of-the-2019-article-iv-mission

De nekik is nyugodtan mutogassátok a manipulált HVG-grafikonokat, hátha sikerül meggyőzni őket, hogy valójában mégsem úgy van. Vagy esetleg majd ők is röhögnek egy jót.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.27. 12:42:18

@Tényelek: "liberálbolsevik kormányok"

Téged a tények nem zavarnak, fideSSfasszopó?

A gyárat 1946-ban bérbe adták a Pesti Kereskedelmi Bank Rt. és a Leipziger Vilmos Szesz és Cukorgyár Rt. alkotta szindikátusnak, egy évre rá azonban a pénzintézetekkel együtt államosították. Évtizedeken át Győri Keksz és Ostyagyár néven, a szocialista édesipar egyik vezető vállalataként működött, többször bővítették, gépeit modernizálták, 1985-ben új kekszüzemmel, 1988-ban ostyagyártó-, 1990-ben pedig cukorkagyártó részleggel bővült.

Az elsők között privatizálták 1991-ben, a brit United Biscuits vette meg, majd ugyanők a Stollwerck székesfehérvári gyárát is megvásárolták. 2000-ben a Danone csoport megvásárolta a Győri Keksz Kft.-t a United Biscuits-től, ők eleinte be akarták zárni a gyárat, de a hatalmas felháborodás miatt elálltak ettől, majd a kekszgyártást áthelyezték Székesfehérvárra. 2007-ben a Kraft Foods megvásárolta a Danone Keksz Divíziót, és vele együtt a Győri Keksz Kft.-t. Ma már a cég legtöbb termékét főként Szlovákiában és Lengyelországban gyártják, ami elég abszurd egy ilyen emblematikus márkanév esetén. Győrben már csak a Negro cukorka maradt, de azt egy új csarnokban állítják elő 50 fővel(!) az Ipari Parkban, a régi telephelyet eladta a cég.

vastagbor.blog.hu/2010/04/21/igy_mult_el_a_gyori_keksz_dicsosege

A Negró gyártását meg Ondó Viktor gazdád uralkodása alatt vitték Törökországba.

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.27. 12:46:48

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "kiderülne, hogy a bíróság szerint is ez állítható"

Na persze, lipsikém. Mondom, szerencsétek, hogy Viktornak ilyen piti alakokra, tyúkperekre nincs ideje.

Mellesleg ezt a "tény" dolgot pláne nem kéne nagyon erőltetnetek, mert ezzel aláássátok a védőügyvédetek stratégiáját, aki (a magyar bírósági gyakorlat miatt sajnos joggal) arra alapozná a védelmeteket, hogy ti csak "véleményt" mondtatok, és nem hamis tényállítást tettetek. De ha itt erősködtök az ellenkezőjével, akkor ez nem lesz túl sikeres stratégia...

"egyáltalán nem túlzó az az újságírói értékítélet"

Ne zavarjon, hogy ez egy tök más ügy volt, amihez se Orbán Viktornak, se sem Mészáros Lőrincnek nem volt semmi köze. (Mellesleg a bíró így is hülye volt, nyilván szerencsétekre sikerült egy, a komcsi korszakból itt ragadt vörösbírót kifognotok.)

"Poltpot Péter nem védheti őket a végtelenségig"

Semmilyen védelemre nincs szükségük, hiszen soha senki semmilyen bizonyítékot nem hozott fel a hülye hazugságotokra. Csak olcsó ballibbant bulvárcikkeket a Hírklikkhez hasonló "színvonalas" orgánumoktól.
ripost.hu/politik/komplett-interjut-hamisitott-a-gyurcsany-portal-2509816/

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.27. 12:53:06

@Zsorzsi bácsi pincsije: "tyúkperekre" vs. "két évig rohadhatnál a sitten"

Átestél a saját lábadon, fideSSfasszopó. :))

Csaba Szikora 2020.07.27. 12:57:06

mi az anyádrók beszélsz,köcsög állat.Kattintcs rá és olvasd a mai cikkeket.Szerinted azt kik írták?Hülyegyerek.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.27. 12:57:52

@Zsorzsi bácsi pincsije: "manipulált HVG-grafikonokat"

Én készséggel elismerem neked fideSSfasszopó, hogy manipuláltak az adatok, csakhogy a grafikonokat az Eustat adataiból kapják, amikhez az adatokat Ondó Viktor gazdád manipulálja. :))

Pl. teljes idejű munkavállalónak tünteti fel a részmunkaidőst, alkalmi munkást, közmunkást és diákmunkást is. :))

Hol van még olyan, hogy a munkanélküli járadék csak 3 hónapos???

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.27. 13:03:03

@Zsorzsi bácsi pincsije: "highest rates in Europe in 2018"

Igen, a nagy tolvajlás megemelte a GDP-t. Látod, és még tagadod, hogy Ondó Viktor gazdád szétlopja az országot, pedig te magad bizonyítod. :))

6.Lenin 2020.07.27. 13:05:45

@morph on deer:

Morphikám, látod ez a ti bajotok. Már Orbán a felelős azért is, hogy ti balfaszok vagytok.

Te nem vetted még észre-mert én igen-, hogy a Parlamentben orbán 1re lazább? Már nyiltan leszarja az ellenzéket? Sajnos, mert ennek lehetnek rossz következményei is, de, hogy nem veszi komolyan őket, az ziher. Igaz nem is lehet.

B+, azt én kurvára leszarom, hogy neked, meg néhány idiótának mi a baja Orbánban.
ÉN NEM VAGYOK BELÉ SZERELMES. Felőlem azt csinál amit jónak lát, ha az nekem, és másoknak is jó.

AKI NEM TUD NÁLA JOBBAT KÍNÁLNI, AZ MENJEN A PICSÁBA!

Morphikám, nekem ne magyarázzon egy alkoholista, hazudozó balfasz, aki majdnem csődbe vitte az országot, vagy a vérekezű családból származó kedves neje, akiről sugárzik, hogy szívesen gyilkolászna ő is.

Én attól fogadok el tanácsot, aki jobbat kínál, mástól nem. Ennyi.

morph on deer 2020.07.27. 13:06:46

@Zsorzsi bácsi pincsije:
“ Az említett állítás Orbán Viktor becsületének a csorbítására alkalmas lehet”

Ez ugye tévedés, ugyanis ez a legjobb esetben is csak Mészáros Lőrinc becsületét sértheti, ha valakiét is.

A “tény” pedig azért került egyáltalán a szövegbe, mert éppen te idézted a BTK vonatkozó paragrafusát, mely szerint:

“Rágalmazás
Btk. 226. § (1) Aki valakiről más előtt a becsület csorbítására alkalmas tényt állít, híresztel, vagy ilyen tényre közvetlenül utaló kifejezést használ, vétség miatt egy évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő.“

A törvény szövegében NEM állítás szerepel, - azt én szúrtam be, - hanem TÉNY, ami pedig szerintem hülyeség, ahogy ezt te is levezetted.

Következésképpen, bárki is feljelentést tesz a kérdéses kijelentés ellen, a törvény szerint egy TÉNYT kellene állítani, ami sértő, - ez pedig eléggé abszurd, nem?

Amúgy te tudsz arról, hogy orbán személyesen intézett volna bármit is, az utóbbi évtizedekben?
“Majd az ügyvédek elintézik, oszt jónapot!”
:)
“ Az egyetlen szerencsétek, hogy ilyen pitiáner alakokkal nincs ideje veszkölődni.”

Na hallod! Még a végén pénzébe kerülne, az meg nincs neki, szegénykémnek, mint tudjuk a vagyonbevallásából!
A végén még nem lenne miből fizetnie a haver magánrepülőjén az útiköltségért, ha legközelebb meccsre menne, hát hogy nézne az ki!
Még a végén kénytelen lenne valamilyen hivatalos utazással álcázni a meccsre járást, ő meg olyat a világért se tenne...
Mint tudjuk.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.27. 13:24:04

@morph on deer: "Még a végén pénzébe kerülne, az meg nincs neki, szegénykémnek"

Tudjuk, hogy nincs. A Gyurcsány ellen is a TASZ védte Ondó Viktort. Soros György patrióta saját testével védte meg a gecit. Nem csoda, hogy ezért bosszút áll a csúti suttyó. :))

Lévai Anikó 2 forintos m2 áron veszi a szőlőföldeket. Pár napig koplal a försztlédi, és egy hektárral nő a szőlőföldje. Szegény nincstelenek. :))

morph on deer 2020.07.27. 13:29:08

@Tényelek:
“ Na ez a tény, mert jogállamban így működnek a dolgok!”

Szóval azt mondod, hogy így most nincs miért aggódnom, nem?
A francba..!
Pedig úgy szerettem volna már izgulni kicsit valami más miatt is!
Így most újra kénytelen vagyok azon aggódni, hogy vajon orbán eltalálja-e, hogy a késél melyik oldala nézzen az étel felé, - ha már egyáltalán használni próbálja étkezéshez...
Így merő egy izgalom az élet, minden délben. :))

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.27. 13:34:51

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "Átestél a saját lábadon"

Semmilyen ellentmondás nincs a két dolog között, mivel te egy jelentéktelen ballibbant propagandamunkás vagy, Orbán Viktor számára nem éri meg utánad nyúlni. (Még abban az esetben is, ha téged elítélnének, ez az "elfogulatlan" ballibbant sajtóban [mondjuk a NY Timesban Binyamin Novak tollából] úgy jelenne meg, hogy szegény elítélt korrupcióellenes aktivista ellen a büntetőjog fegyverét használta fel a gonosz Hungarian dictator.

"Én készséggel elismerem neked fideSSfasszopó, hogy manipuláltak az adatok, csakhogy a grafikonokat az Eustat adataiból kapják"

Én nem az adatokra mondtam, hogy manipuláltak, hanem a grafikonokra. Pl. meg lehet választani úgy a bázisidőszakot (pl. 2008-201X; függetlenül attól, hogy az Orbán-kormány 2010 közepén került hatalomra), az összehasonlítás alapjául vett indikátort (ami lehet olyan is, amit amúgy a kutya nem nézne; persze beállítják valami iszonyat fontos szupermutatónak), országot vagy országokat, a grafikon típusát, hogy az a lehető legkedvezőtlenebb képet adja.

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.27. 13:46:47

@morph on deer: "ez a legjobb esetben is csak Mészáros Lőrinc becsületét sértheti, ha valakiét is"

Na nem éppen. Ha te egy miniszterelnökről azt állítod, hogy a regnálása alatt az ő "vagyonkezelője" nyer milliárdos közbeszerzéseket, az a miniszterelnök becsületét sérti.

"A törvény szövegében NEM állítás szerepel, - azt én szúrtam be, - hanem TÉNY, ami pedig szerintem hülyeség, ahogy ezt te is levezetted."

Nem egészen, a törvény szövegében az ún. "tényállítás" jogi fogalma szerepel ("tényt állít), ami a te köznapi értelmezéseddel nem igazán fér össze. Pl. a törvény elsősorban a becsületsértésre alkalmas valótlan tényállításokat üldözi:
"229. § (1) A 226-228. §-ban meghatározott bűncselekmény miatt nem büntethető az elkövető, ha a becsület csorbítására alkalmas tény valónak bizonyul"
________

"Következésképpen, bárki is feljelentést tesz a kérdéses kijelentés ellen, a törvény szerint egy TÉNYT kellene állítani, ami sértő, - ez pedig eléggé abszurd, nem?"

Mint mondtam, valójában a Btk. itt a tényállítást egy olyan tágabb, jogi értelemben használja, ami nem teszi abszurddá a dolgot:
vidakovics.hu/ragalmazas-btk-226/

MrzNur 2020.07.27. 13:47:17

@Tényelek: "Hogy ne vergődjön tovább;
1, Az államadósság 18% - al csökkent , míg liberálbolsiéknál nyolc év alatt 30%-al nőtt a GDP-hez viszonyítva.
1. Az állami vagyon 8000 milliárddal nőtt, míg liberálbolsiéknál 7000 milliárddal csökkent 2002-2010 között.
3, Családtámogatási rendszer kiépítése, liberálbolsiéknál leépítése."

Ha már vergődés:

1.-2. Volt egy 2007-2008-ban induló világgazdasági válság... Mindenkinél nőtt az államadósság. Az államadósság csökkentése az ellopott Manyup pénzek hozadéka. Nem a GDP-t kell nézni, hanem a vásárlói kosárértéket... Egyszerű példa: Nem tudom fizetni a banki hitelek, ezért betörök Önhöz és a pénzéből kifizetem a tartozásom. Akkor rendben vagyunk ugye? Nyílván Ön is annyira elégedett, mint én, vagy tolvajt kiált és rendőrt hív?

3. A családtámogatási rendszer egyetlen dolgot eredményezett, lakhatási válságot. A túlárazott építőipar még szélesebbre nyitotta az ollót a lakáshoz jutási lehetőségekben. A jelenlegi helyzet: Az állam által elérhető CSOK+Babaváró összege 35MFt, ebből 25MFt hitel. Jelenleg a legolcsóbb új ingatlan 3 gyerekkel 45-55MFt... és emelkedik! Egyszerű összehasonlítás: 2007-ben 17MFt-ból építettem egy akkor modern 153m2-es házat és kerestem havonta 220.000Ft-ot, most egy 130m2-es házat építek 32MFt!!!-ból és keresek 320.000Ft-ot! Egyszerű a matek szerintem. A havi 10.000Ft-os adókedvezményt (amit egyébként minden évben egy összegben felajánlok karitatív szervezeteknek...), pedig hagyjuk, mert parasztvakítás. Az Orbán kormány idején lett világrekorder 27%-os az ÁFA, nőttek brutálisan a jövedéki adók (üzemanyag pl.), tehát vastagon kifizettük azt a havi 10.000Ft alamizsnapénzt...

Továbbra is várok 3 (most már tényleg valós...) eredményt, ami közlésre érdemes. Pl. Megújúltak a kórházak, csökkentek a várólisták, nincs orvoshiány, javult az oktatás színvonala, a sport támogatásoknak köszönhetően nőtt a lakosság egészségi állapota, a svájci indexálás eltörlése óta nőtt a nyugdíjak vásárlóértéke... stb.
Na! Ezekről nehéz lesz pozitívat írni.

Na jó! Nem leszek köcsög egy tippet adok, a migráncsok megállítása, az pozitívum, De! az is csak választási érdek...

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.27. 14:05:48

@Zsorzsi bácsi pincsije: "Ha te egy miniszterelnökről azt állítod, hogy a regnálása alatt az ő "vagyonkezelője" nyer milliárdos közbeszerzéseket, az a miniszterelnök becsületét sérti."

És amikor egy miniszterelnök regnálása alatt az ő "vagyonkezelője" nyer milliárdos közbeszerzéseket, az kinek a becsületét sérti?

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.27. 14:06:00

@Secnir: "dull nem szivárogtatott ki üzleti titkot"
"a pestisrácok, mint forrás, aki olvasta azt, hogy bodolai hallotta valakitől, hogy látták dullt telefonálni valahol valakivel. na ez NEM az újságírás"

Ezeket nem a Pesti Srácok találta ki, hanem egy Facebook-bejegyzésből derült ki. Mellesleg nem csak a nemzeti sajtó írta meg:
"Bodolai múlt hét végén arról beszélt, meglepte, hogy ilyen hirtelen és ennyi ember mondott fel, azonban szerinte lehetetlent kért tőle a szerkesztőség azzal, hogy helyezze vissza Dull Szabolcs kirúgott főszerkesztőt. Szombaton kiszivárgott egy zárt csoportban közzétett Facebook-posztja, amelyben lényegében azzal vádolta Dullt, hogy ellenzéki politikusokkal összejátszva szétrobbantotta az Indexet. A posztban azzal érvelt, Dull üzleti titkokat szivárogtatott ki a konkurenciának, amiért Németországban szíjon viszik el a rendőrök, ő viszont csak kirakta az igazgatóságból júniusban."
m.hvg.hu/itthon/20200727_index_felmondas_targyalas_dull_Bodolai

Szóval, akkor a Pesti Srácok várhatja tőled a bocsánatkérést?

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.27. 14:08:50

A fideSSfasszopók tagadják a tényeket. A geci-napig Símacska nyert minden közbeszerzést. A következő naptól elbutult, nem nyert semmit, ellenben Mészaros hirtelen megokosodott, és onnantól ő nyert mindent. :))

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.27. 14:11:13

@Zsorzsi bácsi pincsije: "azzal vádolta Dullt, hogy ellenzéki politikusokkal összejátszva szétrobbantotta az Indexet"

A geci gazdád szétrobbantotta a Zindexet, és jól bevált taktikájával - a tolvaj kiált tolvajt - pont ezzel vádolja az ellenzéket. Ügyes. :))

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.27. 14:12:58

@Zsorzsi bácsi pincsije: "a Pesti Srácok várhatja tőled a bocsánatkérést?"

Szerintem azt várhatja. :))

morph on deer 2020.07.27. 14:21:41

@Zsorzsi bácsi pincsije:
“ a Btk. itt a tényállítást egy olyan tágabb, jogi értelemben használja, ami nem teszi abszurddá a dolgot”

Kösz a tisztázást, ugyanis én a népesség azon a kisebbségéhez tartozom, aki nem jogász.

“Ha te egy miniszterelnökről azt állítod, hogy a regnálása alatt az ő "vagyonkezelője" nyer milliárdos közbeszerzéseket, az a miniszterelnök becsületét sérti.”

Aha.
És ha azt állítom, hogy a miniszterelnök szomszédja, és egyben barátja nyer milliárdos közbeszerzéseket, akkor az micsoda?
Csak mert ezt az állítást a tudomány jelenlegi állása szerint még nem sikerült érdemben cáfolni, - igaz, nem is nagyon próbálták, - és ez valószínűleg egyhamar nem is fog megtörténni...

Szóval?

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.27. 14:33:32

@MrzNur: "a migráncsok megállítása, az pozitívum"

Valóban az, de olyan Index cikket se nagyon találnál, ahol az ezzel kapcsolatos eredményeket érdemben (negatív mellékzöngék nélkül) elismernék.

"Megújúltak a kórházak"

Így van, és akár jelen időben is mondhatod.

mindenszo.hu/nem-stadion-kasler-miklos-11-milliard-forintbol-epulnek-es-ujulnak-meg-korhazepuletek/
mindenszo.hu/nem-stadion-atadtak-a-szent-ferenc-korhaz-felujitott-szarnyat/
mindenszo.hu/nem-stadion-otvenharom-allami-korhaz-szuleszetet-fejlesztik/
mindenszo.hu/nem-stadion-megujult-a-szigetvari-korhaz-video/
mindenszo.hu/nem-stadion-nyolc-korhaz-noverszalloit-fejleszti-a-kormany-2022-ig/

Sajnos úgy emlékszem, öt linknél többet nem enged betenni a rendszer, pedig lenne még pár tucat.

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.27. 14:42:33

@MrzNur: "Volt egy 2007-2008-ban induló világgazdasági válság... Mindenkinél nőtt az államadósság"

Ez önmagában még nem is lett volna baj, hiszen recesszió idején az államháztartási hiány már az automatikus stabilizátorok miatt is megugrana, és a legtöbb esetben a kormányok emellett is igyekeznek fiskális eszközökkel stimulálni a gazdaságot.

Viszont a Megyó-Gyurcsi kormányok alatt nem 2007-ben ugrott meg a GDP-arányos államadósság, hanem regnálásuk alatt minden évben nőtt. És ebből is következett az, hogy a válság minket letolt gatyával ért – az azt megelőző évek felelőtlen gazdaságpolitikája, gazdálkodása miatt nemhogy arra nemhogy arra nem volt tér és lehetőség, hogy a költségvetési politikával besegítsenek a lefulladt gazdaságnak, hanem a devizatartalékok leapadása, az államadósság magas szintje miatt még az államcsőd szele is megcsapott minket. Ezt, ahogy te is írtad, az IMF-hitel révén tudták csak kikerülni, de ennek a feltétele az volt, hogy – a válság során beköszöntött recesszió ellenére – súlyos megszorításokat kellett alkalmazni, amelyek tovább súlyosbították a gazdasági visszaesést.

Tényelek 2020.07.27. 14:45:41

@MrzNur: Az éves adósságszolgálat 2002-ben 480 milliárd volt, 2010-11-12-ben évente 2720-2780 milliárd között.
A MANYUP teljes összege egy évet fedezett és nem futotta belőle tőketörlesztésre.
2006-ban nem volt világválság mégis 9,2%-os volt az államháztartási hiány a felőtlen gazdálkodás miatt.
2002-2010 között 14000 milliárddal nőtt az adósság+ 7000 milliárddal csökkent a vagyon , tehát 21000 milliárd szállt ki az ablakon.
2010- 2018 között 8000 milliárddal nőtt az államadósság, 15000 milliárdot költöttünk az előző ciklus adósságnövekménye miatt adósságszolgálatra, ennek ellenére 6000 milliárddal nőt az állami vagyon.
Ebből kiszámolható, hogy Gyurcsányék hiába nincsenek hatalmon, mégis miattuk kell évente közel 2000 milliárdot kiszórni az ablakon, ebből sváci szintű egészségügyet és oktatást lehetne finanszírozni.
A családtámogatás ingatlanszerzés segítése, adókedvezmény, ingyen tankönyv, rászoruló ingyen étkeztetése a szünetekben, bölcsöde, óvódabővitésekből , stb. áll.
Eddig az újépítésnél 5% volt az áfa.
Lakáskorszerűsítésekre egy rakás ingyenpénz.
Akórházakat egy rakás új eszközzel szerelték fel,....., A tahó Karácsonyt is meglepte, a minden kerületbe követelt ct már évekkel előtte teljesűlt.
A várakozólisták is jelentősen csökkentek.
De egy hétig lehetne sorolni az eredményeket, miközben a másik választási lehetőség a Gyurcsány vezette ellenzéki koalició, akik mindig csak elvettek az emberektől,.....,
Szóval lehetne sokkal jobb is, mint a Fidesz, de a jelenlegi kínálatból az összes többi sokkal rosszab, ...
Szapulja a mostani családtámogatást, de az ellezéki oldal kétszer nullázta le azt, 1996, 2009-ben, tehát, ha nem a Fidesz lenne, akkor nem lenne Gyed, Gyes, babaváró, nagycsaládos autó, stb. támogatás.
De, hogy mekkora barmok vannak, a családtámogatás mostani rendszere a Dk szavazói között a legnépszerűbb, pedig ha kedvenceik nyernének, másnap megszűntetnének mindent, hoznák a migriket helyettük, mert rövidtávon olcsóbb.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.27. 14:50:07

@Zsorzsi bácsi pincsije: @Tényelek: "A júniusi szárszói találkozón, Farkasházy Tivadar kertjében Orbán Viktort is megkérdezték a székházügyről. Orbán nagyjából azzal söpörte le a kérdést, hogy ez csak vélemény, minden párt ezt csinálta, és mondják meg neki, pontosan melyik eleme „nem kóser" az ügynek.

Az ezen való civódás helyett, mondta Orbán, inkább arról kellene vitatkozni, hogy miként lehetne megszüntetni a jelenleg dúló hideg polgárháborút. Szerinte

a politikai élet részvevői egymás likvidálására törekszenek, pedig a jövő szempontjából fontos lenne, hogy ez a viszály megszűnjön.

Szintén 1993 júniusában a nyár eleji, a szünet előtti utolsó Fidesz-frakciógyűlésen is sokan magyarázatot vártak a pénz útjára, hogy Varga és Simicska mire fordította a pénzt. Az ülésen ezekre a kérdésekre Orbán és Kövér adott magyarázatot, felsorolták a cégeket, amelyekbe átcsatornázták a pénzt, de mindenkit figyelmeztettek, hogy ne jegyzeteljen, és utólag sem áll össze teljesen a kép.

Mindenesetre az ÉS szerint a Fidesz által tulajdonolt Fico Kft. 440 millió forintot kapott, amit továbbfolyatott egy olyan céghálónak, amelyben rendre Fidesz-közeli szereplők – Kövér László testvére, Simicska, Simicska felesége, Varga Tamás stb. – tűnnek fel. Kapott pénzt az egymással összefonódó Arzenál Kft., a Quality Party Service Kft., a Draft Kft. és a Best Lízing (késôbbi Auto-Classic) Kft. A Millennium Rt. további 10, a Quality Invest Rt. 102 millió forintot kapott a lap szerint. Ez utóbbi cégben ott ült az egyeztetésekben az MDF-et képviselő gazdasági háttérember, Kollár K. Attila is.

Ez a cég segített aztán abban, hogy egy bonyolult tranzakciósorozattal a Dolomit Kft., vagyis a bánya Orbán apjához kerüljön. "

index.hu/belfold/2018/01/10/fidesz_szekhaz_botrany_mdf_tiszti_kaszino_1993_orban_viktor_simicska_lajos_varga_tamas/

morph on deer 2020.07.27. 14:57:37

@6.Lenin:
“ Te nem vetted még észre-mert én igen-, hogy a Parlamentben orbán 1re lazább? Már nyiltan leszarja az ellenzéket? ”

Ez azt is jelenti, hogy most már nem fog a függöny mögött bujkálni, olyan bátor lesz?
Hát végül is nem kellett hozzá több, mint tíz év, és máris felbátorodott. Gratulálok!

Akkor azért lehet az is, hogy egetverő bátorságából kifolyólag soha nem ad érdemi választ, helyette komcsizik és visszafelé mutogat, mintha annak lenne ma bármilyen értelme is.
Értem.
Kritika esetén pedig köztudottan bármit meghosszabbít akár Lovasberényig Is, ezzel semmi probléma, tudjuk!
Ha meg végképp elakad, akkor legfeljebb boldog karácsonyt kíván, hiszen az bármikor aktuális lehet, ha belegondolunk.

Igazad van, így kell ezt.
Így működik egy parlament, ezt mindenki tudja!
A Kaukázuson túl.

alöksz róz 2020.07.27. 15:07:49

@Zsorzsi bácsi pincsije: "Az említett állítás Orbán Viktor becsületének a csorbítására alkalmas lehet, tehát nyugodtan tehetne feljelentést." - el vagy tévedve...

Kúria: Kimondható, hogy Matolcsy ellopta a közpénzt
hvg.hu/itthon/20190116_Kuria_Kimondhato_hogy_Matolcsy_ellopta_a_kozpenzt

Közügyek megvitatásakor szélesebb a szólás- és sajtószabadság személyiségvédelmi határa – mondta ki egy közszereplő bírósági ügyével kapcsolatban közölt fotó ügyében az Alkotmánybíróság (Ab) kedden.
www.vg.hu/kozelet/jog/az-ab-szerint-a-kozszereploknek-tobbet-kell-turniuk-1184999/

"Ha te egy miniszterelnökről azt állítod, hogy a regnálása alatt az ő "vagyonkezelője" nyer milliárdos közbeszerzéseket, az a miniszterelnök becsületét sérti." - szerinted.
de ez senkit nem érdekel, nyugodtan állíthatja.

6.Lenin 2020.07.27. 15:11:22

@morph on deer:

Már ne haragudj, de az ellenzék mikor fogalmazott meg a parlamentben valós kritikát?

Jakab, Vadai, Szabó, Arató, vagy Bangóné és a komoly kritika?
Orbán egyre inkább a helyükön kezeli őket.
Én simán elküldeném őket a picsába, az az ő szintjük.

Látom keveset mozogtál a valós életben. A legutolsó falusi kocsmában is a legkisebb, legbunkóbb, gnóm a leghangosabb. Kiröhögik jobb esetben, de ha nagyon zavaró kezd lenni, simán kibasszák.
Én Szabó Timeát csak a női wc-ben engedném szóhoz jutni, pl.
Dedós játékot játszanak, a válasz se érdekli őket, mostanság már nem is veszik komolyan őket. Miért is kéne?

Te Orbánnal kelsz, fexel? Én 94 óta rá szavazok, de ennyire soha nem érdekelt, mint téged. Tudja mit akar, és azt meg is csinálja. Nekem ennyi az érdekes. Ti itt mi a faszt nyivákoltok, kit érdekel?
KÍNÁLJATOK JOBBAT, és rátok fogok szavazni. De balfaszokra miért kéne?

Galerida 2020.07.27. 15:19:29

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Az általad közölt tények főként azért felháborítóak, mert kiderül belőlük, hogy amíg a Fidesz a székház ügynek köszönhetően dúskált a milliárdokban, addig az MSZP-nek kilógott a segge a nadrágból, hiszen az utolsó fillérig elszámoltak a párt, szakszervezeti, KISZ és úttörő vagyonnal!
Így aztán valóban egyenlőtlen feltételekkel kezdték a politikai küzdelmeket!

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.27. 15:27:24

@Galerida: "valóban egyenlőtlen feltételekkel kezdték a politikai küzdelmeket"

Egyenlőtlen, de nem úgy, ahogy gondolod. A szocik igaz, hogy akkor már becsületesen játszottak a tolvaj fideSSel szemben, de az MSZP korábban átmentett nagyon sokat az MSZMP vagyonából, így sokkal előnyösebb helyzetben voltak. Szerencsére ők nem tolvajkodtak olyan sokat, mint a fideSS, mostanra felélték minden vagyonukat, már a székházukat is el kellett adniuk, és a vidéki hálózatuk is megsemmisült. Jót tennének az országnak, ha követnék az SZDSZ példáját, és felszámolnák magukat.

Galerida 2020.07.27. 15:53:45

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Ezzel a " A szocik igaz, hogy akkor már becsületesen játszottak " idézettel jelentkezz az új Indexnél! Fel vagy véve!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.07.27. 16:16:56

@Galerida: ott most a rettenthetetlen igazságbeszéddel lehet lyelentkezni

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.27. 16:20:06

@alöksz róz: Hát ez a Kúria-ítélet is olyan, ami alapján az ember sajnálja, hogy Handó Tünde nem rendezhetett igazi tisztogatást a bíróságokon. Mindenesetre a bíróság itt is azon az alapon hozta meg az ítéletét, hogy "véleménynek" nyilvánították a libsike által elmondottakat (sajnos ez a magyar ítélkezési gyakorlatban valóban elég gyakori, nem ártana rendet rakni).

alöksz róz 2020.07.27. 16:51:58

@Zsorzsi bácsi pincsije: nagyon jó ítélet.

"vannak olyan ténybeli alapok, amelyek ilyen konzekvencia levonását megengedik" :-)

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.27. 17:12:05

@alöksz róz: Ezért kellett volna tökösebben kiállni a közigazgatási bíróságok terve mellett. De sajnos az IM-ben valamiért az első brüsszli ejnye-bejnyére összefosták magukat.

alöksz róz 2020.07.27. 17:33:25

@Zsorzsi bácsi pincsije: hogy jön ide a közigazgatási bíróság? az be tudná tiltani a szólásszabadságot, vagy mi?

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.27. 18:19:58

@alöksz róz: A szólásszabadságot nem kell betiltani, de ennek biztosítása nem szabad, hogy olyan szélsőséges helyzetekhez vezessen, amiben a legfőbb közjogi méltóságainkat (pl. a miniszterelnököt vagy a köztársasági elnököt; de akár a jegybankelnököt is ideértve) a véleménynyilvánítás szabadsága mögé bújva alaptalanul is szabadon lehessen rágalmazni.

mgdé 2020.07.27. 18:38:04

@Zsorzsi bácsi pincsije:

Alap-talan lenne a Matolcsy-alapítvány? Mit nem mondasz?

Nekoashi2005 2020.07.27. 19:05:44

@Zsorzsi bácsi pincsije:
"legfőbb közjogi méltóságainkat (pl. a miniszterelnököt vagy a köztársasági elnököt; de akár a jegybankelnököt is ideértve) a véleménynyilvánítás szabadsága mögé bújva alaptalanul is szabadon lehessen rágalmazni.'

Ezt a mindenkori kormányra gondolod alkalmazni?

Tényelek 2020.07.27. 19:05:50

@Nekoashi2005:
Ezzel azt akarja mondani, hogy Németországban nagyobb a korrupció, mint nálunk?

illaim 2020.07.27. 19:11:22

A Facén olvastam! " Kádár alatt Magyarországnak munkás-paraszt kormánya volt. Orbán alatt bunkó-paraszt kormánya van. LOL

6.Lenin 2020.07.27. 19:19:45

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Csak azt nem vetted észre, hogy ő kulturáltan túrta, haladóan, liberálisan. Nem ette meg mindent, hagyott a migriknek is.
Ilyen eleganciával egy magyar sose lenne képes túrni.
Ez a két kultúra közti óriási szakadék. Behozhatatlan.

Nekoashi2005 2020.07.27. 19:20:18

@Tényelek:

Miért, Angela Merkel kövér?

És ne magáz, mert attól nem műveltebbnek látszól, hanem modorosnak! Olyan, mint amikor a paraszt legény bemegy a tehénszaros csizmában a kocsmába, és eltartott kisújjal issza a vegyes pálinkát....

Nekoashi2005 2020.07.27. 19:26:22

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Mennyivel szebb amikor fehér kristály van az orr alatt... Talán kérdezd meg h.á.-ot, d.t.-ást, b.zs-ot...

Nekoashi2005 2020.07.27. 19:28:40

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
"magáz kisújjal
nem gyenge"

És mi a problémád, már mint azon kívül, hogy debil vagy?

6.Lenin 2020.07.27. 19:40:00

Gyogyós Feri őszintén elmondja, hogy kinek mi köze az ő vagyonához.
Egyben megköszöni a támogatók szeretetét.

www.youtube.com/watch?v=5slwmYTD67I

Tényelek 2020.07.27. 19:47:43

@Nekoashi2005: Á dehogy :-) ! De nagy valószínűséggel a hamvasztáshoz majd nem kell külön éghető a anyag, a zsírja bőven megteszi.
www.fnp.de/politik/merkel-bundestag-berlin-regierungsbefragung-linke-corona-afd-curio-eu-zr-13818110.html

Nekoashi2005 2020.07.27. 19:49:02

@6.Lenin:
"Gyogyós Feri őszintén elmondja, hogy kinek mi köze az ő vagyonához."

Vagyon? Ugyan már! Koldus a minielnök úrhoz képest! Nemhogy stadionja és focicsapata, de még egy salakos kispályálya sincs! Nem is beszélve a szállodaláncról, az út, vasút és stadion építő cégekről, atom és más energetikai cégekről, informatikai cégekről, ásványvíz gyárról, hizlaldáról és vagy három megyényi termőföldről! Hol van ettől Gyurcsány vagyona? A fasorban sincs!

Tényelek 2020.07.27. 19:49:45

@Nekoashi2005: A tehénszaros és a kocsmás infót köszönöm, ilyenekről nekem nincsenek infóim csak az olyan bennfentesektől, mint ön!

6.Lenin 2020.07.27. 19:51:11

@Nekoashi2005:

Megnézted a videót, te szerencsétlen? Mit szólsz az őszinte hanghoz?

Nekoashi2005 2020.07.27. 19:52:30

@Tényelek:
"a hamvasztáshoz majd nem kell külön éghető a anyag, a zsírja bőven megteszi."

Csak ki bújt belőled a mocskos fasiszta!

Bár aki olyat állít, hogy a magyar állami egészségügyben egy kezdő diplomás ápoló 400 ezer feletti fizetéssel kezd, attól minden kitellik!

Nekoashi2005 2020.07.27. 19:58:14

@Zsorzsi bácsi pincsije:
"Hát ez a Kúria-ítélet is olyan, ami alapján az ember sajnálja, hogy Handó Tünde nem rendezhetett igazi tisztogatást a bíróságokon."

"A nácik 1933 és 1934-ben törvénybe iktatták a rendszerkritika tilalmát."

Úgy látom, igény itt is lenne rá...

Mondjuk az, hogy a "Kedves Vezetőkre" nem lehet rosszat mondani, olyan bájosan kommunista gondolkodás....

morph on deer 2020.07.27. 19:58:24

@6.Lenin:
“ Látom keveset mozogtál a valós életben. A legutolsó falusi kocsmában is a legkisebb, legbunkóbb, gnóm a leghangosabb. Kiröhögik jobb esetben, de ha nagyon zavaró kezd lenni, simán kibasszák.”

Neked nincs déjà vu érzésed?

Mert most pontosan azt a helyzetet írod le, amit orbán meg a fidesz előad nap mint nap Brüsszelben, ahol ugyancsak “a legkisebb, legbunkóbb, gnóm a leghangosabb“, miközben a hátán viszi a libernyákokat!

Egyébként jellemző, hogy te soha nem a kérdést nézed, hanem azt, hogy ki kérdez, és a kérdező személyét kezded kritizálni, teljesen figyelmen kívül hagyva azt, hogy a kérdés egyébként indokolt-e, vagy nem.

Az már csak ráadás, hogy a miniszterelnöknek kötelessége érdemi választ adni a hozzá intézett kérdésre. Meg amúgy mindenki másnak is, minden pozícióban és minden hivatalban.
Csakhogy ehhez (politikai) kultúra szükségeltetik, anélkül nem lesz ebből az országból, és annak népéből soha egy civilizált társadalom.
És mielőtt kérdeznéd: nem, ez nem az.

Nekoashi2005 2020.07.27. 19:59:52

@6.Lenin:
Orbán beszélt a mérhetetlenül hatalmas vagyonáról? Mutasd a linket!

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.27. 20:00:51

@Nekoashi2005: Az ugyan mitől fasizmus, ha valaki azt feltételezi, hogy XY-t halála után elhamvaszthatják? Ha ő és az utódai valóban szem előtt tartják az ökológiai lábnyomukat, akkor ebben nem lenne semmi rendkívüli.

"Vagyon? Ugyan már! Koldus a minielnök úrhoz képest!"

Na, azért meg se sajnáljuk már; ő időben megkapta a szükséges Apró segítséget az egzisztenciája kiépítéséhez.

Tényelek 2020.07.27. 20:00:52

@Nekoashi2005: Ne lökődjön már meg teljesen, a liberális gazdaság elvei alapján, kizárólag pénzügyi alapon írtam, hogy spórolni lehet majd a családnak, pontosabban a német kormánynak, mert családja nincs neki, a kutyája fogja siratni, ha az is van egyáltalán.
Érdemes elolvasni, milyen magas szintű demokrácia van a németeknél :-) ,....,
főként a diákokra vonatkozó részt!
femina.hu/vilagsztar/angela-merkel-ferje-eskuvo/

6.Lenin 2020.07.27. 20:04:43

@Nekoashi2005:

Nem érted a videó lényegét, vagy nem akarod megérteni? Nem kell játszanod a hülyét.
A videón Feri őszintén előadja a véleményét, nem értetted?
Lefordítsam?

Tényelek 2020.07.27. 20:05:11

@morph on deer: Azt azért szívesen megnézném, hogy pl. Merkel vagy Macron hogyan válaszol 80, illetve 60 millió embernek, mert biztosan mindenkinek lenne hozzá kérdése, .., de itthon is simán összejönne a kilencmillió kérdező, .., és, mint ön írja demokráciában mindenki kérdezhet és kötelező is válaszolni :-) .
Tök jól lehet itt szórakozni a liberálbolsevikok idiótaságán :-) .

6.Lenin 2020.07.27. 20:12:41

@morph on deer:

Én nem úgy vettem észre, hogy röhögtek volna, vagy kivágnák (igaz szeretnék, de arra ők is rácsesznének)
Orbánról zengett a nyugati sajtó.

Morphikám ne csinálj magadból nagyobb ........t. Felesleges.

Igazad van az őszinte válaszban. Én őszintén elküldeném őket a p-ba. A kérdéseik komolyságának alapján.

Ez nem ellenzék.

Nekoashi2005 2020.07.27. 20:17:43

@6.Lenin:
Kit érdekel Gyurcsány? Van a kezében hatalom? Épített magának közpénzből stadiont? Legjobb lenne ha eltünne, mert akkor az ilyen idióta fidelitass tagoknak mint amilyen te vagy, nem lenne min rugózni!

6.Lenin 2020.07.27. 20:20:23

@morph on deer:

Mondjuk abban talán igazad van, hogy Orbán tanulhatna Gy. Feritől az őszinte válaszadásban.

www.youtube.com/watch?v=5slwmYTD67I

Nekoashi2005 2020.07.27. 20:25:17

@6.Lenin:
Inkább arról értekezzél, hogy lehet az, hogy egy politikus összeszed Magyarországon nagyjából 1000 milliárdos vagyont közbeszerzésekből, és még szabadlábon van...

6.Lenin 2020.07.27. 20:26:07

@Nekoashi2005:

Nincs a kezében hatalom? Maga alá gyűrte az egész ellenzéket. A momentumot is ki fogja csinálni, ha keresztbe próbálnak neki tenni. Sokkal nagyobb hatalom van a kezében, hiszen valszeg a baloldalról mindenkiről tud mindent.

Még mindig nem menekültél el a mostani környezetedből? Rossz hatással vannak rád, hátha még lehetne rajtad segíteni.

6.Lenin 2020.07.27. 20:30:56

@Nekoashi2005:

Azt bármikor el lehetne venni, mert itt van. Csak ezeket bizonyítani is kéne.

A felújított várak, utak, műemlékek, stadionok, új épületek, hidak, sorolni lehetne órákig, itt vannak, az emberek használják őket.

Nézz körül az országban a hétvégeken. Az emberek többsége élvezi, használja ezeket az "ellopott vagyonokat".

alöksz róz 2020.07.27. 20:38:35

@Zsorzsi bácsi pincsije: A szólásszabadságot nem kell betiltani, de azért nem esne rosszul.
:D

szó nincs arról, amiről írsz

6.Lenin 2020.07.27. 20:46:00

@alöksz róz:

Semmit nem kellene tiltani, kivéve a kettős mércét. De ez egyidős az emberiséggel.

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.27. 21:00:20

@alöksz róz: A szólásszabadságnak is vannak határai, korlátai; amelyeket a – Magyarországon sajnos meglehetősen liberális – bírói gyakorlat jelöl ki. Én nem gondolom, hogy ez feltétlenül jól van így, de sajnos amíg a bírói kar összetétele olyan, mint most, ebben nemigen várható változás. A közigazgatási különbíróságok létrehozása egy kicsit felrázhatta volna az igazságszolgáltatás rendszerét, ez egy kihagyott lehetőség volt.

Nekoashi2005 2020.07.27. 21:06:11

@6.Lenin:

"Nézz körül az országban a hétvégeken. Az emberek többsége élvezi, használja ezeket az "ellopott vagyonokat".

Nézzük te nagyon hülye...

foci.444.hu/2020/03/05/megszamoltuk-hanyan-voltak-felcsuton-a-mezokovesd-elleni-kupacsatan

3800 fős stadion, 235 néző....

De nézzük Szombathelyt...

444.hu/2019/04/04/nagyon-szep-az-uj-stadion-csak-eppen-belerokkan-a-haladas

Nem csak az számít, hogy épül e valami, hanem hogy mennyiért! Mondjuk pont a napokban olvastam, hogy lengyel testvéreinknél pont harmadába kerül 1 km vasúti pálya felújítása, mint amennyiért pénztáros lölö kis hazánkban csinálja... Vagyis a pénz kétharmada ellopásra kerül szép magyarsággal... És még szarul is dolgozik...

www.valaszonline.hu/2020/07/22/pusztaszabolcs-meszaros-es-meszaros-beruhazas-riport/

És ilyen túlárazásokat napokig lehetne sorolni....

"Az emberek többsége élvezi, használja ezeket az "ellopott vagyonokat".

Mehetek ingyen nyaralni a szent család adriai villáiba, hajókázhatok a yacthjaikon, repdeshetek a business jetkeiken?

alöksz róz 2020.07.27. 21:14:05

@Zsorzsi bácsi pincsije: a törvény jelöli ki, papa
arról meg szó nem volt, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága mögé bújva szabadon lehessen alaptalanul rágalmazni

a közigazgatási bíróság sehogy nem jön ide

Nekoashi2005 2020.07.27. 21:19:06

@6.Lenin:

Gyurcsányt a fidess propaganda tartja felszinen, hogy az olyan buta, tapasztalatlan fidelitass ifjoncokat lehessen aktivizálni, mint amilyen te vagy... Ha 2010-ben elengedték volna a dolgot, már senki nem emlékezne Gyurcsányra... Akkor lenne a legnagyobb pánik a Lendvai utcában, ha röviddel a választási listák összeállítása előtt bejelentené hogy visszavonul, vagy ami a fidessnek a legrosszabb lenne, meghalna.... Nem lenne egy "megbízható" ellenség, akivel be lehetne rántani az ingadozókat, de lenne egy özvegy, aki mellé sokan odaállnának a bizonytalanok és az ingadozók közül! Ha eltünne, 8-10%-kal csökkenne a fidessre leadott szavazatok száma!

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.27. 21:28:59

@alöksz róz: " a törvény jelöli ki, papa"

Naïv vagy, papám, Magyarországon minden mértékadó forrás szerint az Alkotmánybíróság és a bíróságok gyakorlata döntő ebben a kérdésben.

"[A Kúria] [k]iemelte, hogy a szabad véleménynyilvánításhoz való jog olyan kiemelt fontosságú alapjog, amelynek csak kivételesen indokolt esetben lehetséges a korlátozása. Ez az alapjog a véleménynyilvánítás lehetőségét védi, vagyis nem a kifejtett vélemény tartalmára vonatkozik. Az egyén személyes véleményére, értékítéletére, a véleménynyilvánítás szabadsága minden esetben kiterjed, függetlenül attól, hogy a vélemény értékes vagy értéktelen, igaz vagy hamis, érzelmeken vagy észérveken alapul. A bírói gyakorlat a meghökkentő vagy megütközést keltő vélekedéseket is védelmezi, mert a vita lehetőségét tekinti elsődlegesnek."
Kúria Pfv. IV. 20.513/2017.

alöksz róz 2020.07.27. 21:30:31

@Nekoashi2005: Gyurcsányt a fideSS propaganda tartja felSSinen, hogy az olyan buta, tapaSStalatlan fidelitaSS ifjoncokat leheSSen aktivizálni.

így.
SSenvedélyt is tegyél bele.

alöksz róz 2020.07.27. 21:44:28

@Zsorzsi bácsi pincsije: te nem tudsz disztingválni, az látszik
de ezért van a bíróság, papám

gyakoroljad a disztingválást
hvg.hu/itthon/20190116_Kuria_Kimondhato_hogy_Matolcsy_ellopta_a_kozpenzt
444.hu/2017/12/20/nagy-bando-andras-olyat-mondott-orbanrol-elo-adasban-amitol-az-atv-es-ronai-egon-is-elhatarolodik

amúgy bazmeg, ha valaki az emberét kitömeti egy valag pénzzel, akkor hadd lehessen már bárkinek erről az a véleménye h kitömte az az emberét egy valag pénzzel, nem? :DD
debilitásra ugyan ne lehessen már kötelezni senkit

6.Lenin 2020.07.27. 22:12:26

@Nekoashi2005:

Miért nem a várakba mész, vagy a szinte már minden faluban megrendezett fesztiválokra is, és sorolhatnám. jársz te egyáltalán emberek közé?

Gyurcsányról, lehet, hogy néhány hónapon belül (de szerintem te már régóta) a seggéből fox kilógni, ahogy a többi ellenzéki párt is. A Fidesznek nincs mitől félnie, Feritől pláne nincs. Az ellenzéket veri szarrá (igaz, amúgy is szart értek)

Neked szar egy nyomorult életed lehet, hogy azzal kelsz, fexel, hogy másokat, a tőled tehetségesebbeket gyűlöld.

Hidd már el végre, hogy nekem is rossz, ha nincs egy normális ellenzék, mert akkor egészséges verseny sincs, és ez senkinek sem jó.
Én nem gyűlölöm az ellenzéket, még csak nem is sajnálom ezeket, Én azokat sajnálom, akik másként gondolkodnak, mint a jobboldaliak, de nincs egy normális erő, akik őket képviselnék, vagy más alternatívát kínálnának az országnak.
Nekünk-akik nem elkötelezettek vakon egyik, vagy másik oldal mellett, nem tudunk normálisan választani, hiszen nem ismerhetjük a valódi értékeit egyik oldalnak sem.

Az olyan nyomorultakat, mint te is vagy, meg nagy ívben leszarom, mert rendkívül kártékonyak vagytok.

6.Lenin 2020.07.27. 22:20:46

@Nekoashi2005:

Gondolom bosszant, hogy ez a fazon egy tehetséges politikus, te meg csak egy rakás szar vagy, aki mindenképpen szeretne már valamit mutatni magából, de mindenki tojik rá.
Szar ügy.

Nekoashi2005 2020.07.27. 22:35:53

@6.Lenin:
Mármint kicsoda tehetséges politikus?

Nekoashi2005 2020.07.27. 22:40:16

@6.Lenin:

"Nekünk-akik nem elkötelezettek vakon egyik, vagy másik oldal mellett, "

"A Fidesznek nincs mitől félnie, Feritől pláne nincs. Az ellenzéket veri szarrá (igaz, amúgy is szart értek)"

Egy hozzászóláson belül így hazudni...

Nem vagy elveszett ember... Akár még helyettes államtitkár is lehetsz ifjonti mivoltod ellenére!

Nekoashi2005 2020.07.27. 22:41:56

@6.Lenin:

"aki mindenképpen szeretne már valamit mutatni magából, de mindenki tojik rá."

Akkor meg miért reagálsz? Jön az ukáz a Lendvai utcából?

DR. Smit Pal 2020.07.28. 00:01:35

"A Fidesz elérte, amit akart, megszűnt az Index"

A kibaszott index ugy szunt meg mint a CEU, minden valtozas nelkul mukodik tovabb.(SAJNOS) Csak elszineszkedtek hogy bezartak oket, es mekkora itt a diktatura.
Mostantol gondolom az idok vegezeteig minden heten megszunik az index, mint a sajtoszabadsag a demokracia meg a jogalam.

DR. Smit Pal 2020.07.28. 00:07:22

Komolyan nem kene senkinek, soha tobbe megnyitni az index-et. Meg kivancsisagbol sem, hogy mukodik-e meg, mert minden katintassal ezeket a mocskos bunozoket segitjuk.

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.28. 00:15:53

@alöksz róz: Nagy Bandó egy idióta, de Bárándyt is a kóterbe kellett volna dugni. Sajnos a bírói karban elmaradt egy alapos tisztogatás 1990-ben és 2010-ben is.

@DR. Smit Pal: "Mostantol gondolom az idok vegezeteig minden heten megszunik az index"

Hát igen, de szerencsére ma már éppen KEDD van, így bukik a patás is (ahogy minden héten).

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.07.28. 00:35:29

"Orbán részletesen elmesélte, hogy 2011 őszének végén hogyan állt majdnem fejre az ország. „Az kicsit erős volt”, a helyzetet pedig így írta le: a gazdasági szereplők összezártak, segítséget kaptak az Európai Uniótól, és a hedge foundok elkezdték támadni a forintot. A magyar államadósság biztosítását jelző cds-felár elkezdett fölfelé menni, „talán 700 felett volt, most 150”, a forint gyengült, miközben az osztrák határnál elkezdtek bankpánikot kelteni a magyar bankok ellen. Ez a nagy nyomás együtt ki tudta volna váltani azt a hatást, hogy az elszaladó kamatok miatt finanszírozhatatlan válik az ország. Ettől Orbán szerint nem voltunk messze, 5-6 órán múlt.

„Ott olyan nyomás volt, úgy összeszövetkeztek, hogy valakit ki kellett mozdítanom az ellenséges pozícióból. A Matolcsyval ketten tartottunk gyorsan egy megbeszélést, és bejelentettük, hogy a pénzügyi helyzetet értékelve az IMF-hez fordulunk segítségért. Akkor hirtelen a pénzügyi támadások nagy része elmaradt. Aztán persze amikor a bakancs már nem volt a nyakamon, nem állapodtunk meg... Bejelentettük, hogy a lengyeleknek akkor már megadott Flexible Credit Line nevű rugalmas hitelkeretre gondoltunk. Azt mondták, hogy na azt nem adják. Milyen kár, mondtam” - idézte fel már derűsen Orbán"

mgdé 2020.07.28. 00:43:59

@6.Lenin:

Ó! Szibinyáni Orbán Viktor igazi hős államférfi, aki mind saját, jogos, jól mondod deákocska, valóban szerény vagyonkáját, mind pedig dicső hűbéresei, nemes és nemzetes Mészáros, - a nagy eszessége és ereje révén a jobbágyi sorból magasra emelkedett - Tiborcz, Garancsi, Matolcsy, de az aranyló tekintetű Rogán szekretárról sem elfeledkezve, stb. uraságok (bizony, már nem is oly kevéske ...) mindenét is az Európát szorongató ördögi Erdogan Öltán elleni döntő küzdelemre fordítja, a vallonok és flamandok amúgy is hiábavaló - tanulatlan vidéki szegénynépek azok, pont te ne tudnád? - egrecíroztatása helyett. Te meg majd megénekled nagy dicsőségét.

(A tőlünk olcsó zsákmányt hiába reménylő vallonok és flamandok szükséges kiokosítását majd később megoldják a nagytudású Kismarjai Kásler Miklós és Iktári Lázár Jankó főkegyelmességek. Majd, ha már amaz hitvány zsoldosfajzatoknak is lesz fegyverük, mert mi igazi urak vagyunk ugyebár.)

mgdé 2020.07.28. 01:57:22

@alöksz róz:

Szia, Jogvédő János! :D
Dobó itt nem játszik, ő brüsszelita zsoldban volt. Maradj inkább a jogvédésnél, János, az valahogy jobban megy neked..

Nekoashi2005 2020.07.28. 07:28:41

Ez tisztességes kormány, ez nem lop, itt aztán közpénz nem lesz magánvagyon!

24.hu/kozelet/2020/07/28/matrai-eromu-meszaros-lorinc-mvm-mszp/

6.Lenin 2020.07.28. 09:06:48

@Nekoashi2005:

Miért reagálod rád, és a hozzád hasonlókra? Mert szeretnék valamit megérteni. Miként lehetséges, hogy néhányan ennyire elvakultak lehetnek. Eddig nem sikerült, bevallom.
Kezdem valóban elfogadni, hogy valóban már a zsigerekben (génekben) benne van, hogy ki hová is tartozik, és ezen nem lehetséges változtatni. Nyilván szükségszerű is ez, hiszen , ha mindenki azonosan gondolkodna, cselekedne, az a vég lenne.

Honnan tudnám, hogy mi a jó, ha nem tudom, hogy mi a rossz. Mit jelentene akkor a fejlődés, honnan hová. De fel is merülhet a kérdés, melyik is lehet a cél? A jó, vagy a rossz? De akkor megállna minden. Engem ezek érdekelnek, nem Orbán, Gyurcsány, vagy sok névtelen, tehetségtelen kis fasz. Bárkit tudok kívülről nézni.
Orbánt is, és igen, én tehetségesnek tartom, mert vannak viziói, vannak jövőbe látó elképzelései, és meg is tudja azokat valósítani.

Engem nem vezérel az irigység, rosszindulat senki iránt. Ez a része nem érdekes (annyira).
Képesnek érzed magad ezeket megérteni, elfogadni, felfogni?
Szerintem nem.

Lipsimentes szénsavas üdítőital 2020.07.28. 10:01:06

@Nekoashi2005: "közpénz nem lesz magánvagyon"

Látom, LiPPPschykém, az olvaschásch így reggel még nehezen megy...

Amit az állam a Mátrai Erőműre költött, annak a nagy része magára a cégre ment el, 26 millárd forint tőkeemelés (ami nem magánvagyon, hiszen az állami tulajdonban lévő cég könyveiben jelenik meg), 26 millárd forintos hitelkeret (ami ugyancsak a cég könyveiben jelenik meg, ha lehívják).

"Magánvagyon" legfeljebb a vételárból lesz, de azért cserébe az erőmű pedig magánvagyonból közvagyon lett. Azaz minden sivalkodás dacára el tudnak számolni minden közpénz-fillérrel.

Lipsimentes szénsavas üdítőital 2020.07.28. 10:02:12

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Az undorító propagandátokkal máshol házalj... Követhetnéd taga barátodat az Arab Fiúk Meleg Pornó oldalára.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.28. 10:05:04

@Lipsimentes szénsavas üdítőital: "az Arab Fiúk Meleg Pornó oldalára."

Bocsi, de nem megyek a fideSSfasszopók kedvenc oldalára, nekem itt is pont elegem van belőletek. :))

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.07.28. 10:08:08

mekszűnt a zsindex - olvasom itt fennen

Bemutatjuk Rogán Antal sötét oldalát, a fantommá vált Kertész Balázst
Ezúttal a Rogán-hálózat nemzetközivé fejlődésének tíz fejezetét mutatjuk be.

olvasom a legfüggetlenebb salytó orkánum 1. egész tellyes képernyőlyén...

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.28. 10:14:59

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "mindig a szopáson"

Látod, fideSSfasszopó. Én leginkább csak a hazugságaidat cáfolom, de te ebből csak a nevedre figyelsz. :))

Lipsimentes szénsavas üdítőital 2020.07.28. 10:42:01

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Lyppschykhém, te 24/7-ben csak a szopásról beszélsz, nyilván Gyuri bácsiéknál gyakran le kell ápolnod a vén csatalót, aki néha-néha tréfából meg is kínál téged a "kumisszal". De attól még, hogy a te életed a szopás körül forog, minket azért békénhagyhatnál vele.

6.Lenin 2020.07.28. 10:50:35

Kezd kibújni a szög a zsákból. Erre kellett ez a mini cirkusz.

www.atv.hu/belfold/20200728-mit-totojaznak-a-gyurcsany-kegyetlenul-beleszallt-az-europai-bizottsagba-index-ugyben

A Gyogyós már türelmetlen, vagy a tehénke.

Nekoashi2005 2020.07.28. 11:43:11

@6.Lenin:
"Mert szeretnék valamit megérteni. "

Annak vannak bizonyos előfeltételei:

1. Rendelkezni kell kifejlett aggyal. Talán évtizedek múlva, amikor a fidess mint elrettentő példa lesz a történelem könyvekben, na akkor már fogsz rendelkezni aggyal...

2. Rendelkezni kell a koponya hordozására alkalmas gerinccel... Na az neked sosem lesz nyali-fali fidelitass ifjoncka...

Nekoashi2005 2020.07.28. 11:46:26

Ilyen a fidess szerint a sajtó- és szólásszabadság....

Képes volt előre nem egyeztetett kérdést feltenni a minielnök "úrnak" mti tudósító létére! Ki kell rúgni!

444.hu/2020/07/28/nyugaton-ugy-hivjak-cancel-culture-magyarorszagon-meg-ugy-atlagos-hetkoznap

6.Lenin 2020.07.28. 11:52:13

@Nekoashi2005:

1x probáltalak komolyan venni, de te bebizonyítottad ismét, hogy nálad nagyobb marha nenigen létézik itt a blogon. Esetleg a szaros macska, de szerintem nála is nagyobb köcsög vagy.
Te tényleg hülye vagy. OK, ha neked ez jó, és elfogadom. Már tök érdektelen vagy ezen túl számomra.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.28. 12:00:06

@KamuGery az ALKALMATLAN: "Megható pillanatok Segg Ondó családjában:"

Kubatov nem fog fizetni, ha cikized a gecit. A segg Ondó Viktor gazdád szarul néz ki, de még nem ennyire. :))

Bár, ha ilyen idős lesz, addigra már teljesen szét fog folyni a kövér disznaja, úgyhogy tekinthetjük ezt hízelgésnek is. :))

Nekoashi2005 2020.07.28. 12:51:16

@6.Lenin:
Ó te szegény, rátapintottam a lenyegre, hogy agyatlan és gerinctelen vagy? Ne izgulj, ezekkel a tulajdonságokkal, pontosabban ezen tulajdonságok hiányával komoly pályafutás elé nézel! Akár még helyettes államtitkár is lehet belőled! Fiatal is vagy, buta is, gerinctelen is, nagy seggnyaló is nincs akadály előtted!!

Nekoashi2005 2020.07.28. 13:11:54

A fidess-bolsevikek szellemi színvonaláról mindent elmond, hogy a csuti a csapatára több tíz milliárd forint közpénzt lopott össze, de ők lelkesen tapsikolnak!

foci.444.hu/2020/06/27/68-milliardba-kerult-de-vegul-csucsra-ert-orban-futballhobortja

"A támogatók listája olyan, mintha kinyomtatták volna a közbeszerzési értesítőt. Szinte több cég van rajta, mint ahány néző a Pancho Arénában."

Tényelek 2020.07.28. 13:17:19

@Nekoashi2005: Antall Józsefet miniszterelnókként tiltotta le az otthagyott liberálbolsevik a köztévében,......., és akkor a nyugati és az itteni liberálbolsevikok, illetve a seki által fel nem hatalmazott "civil szervezetek" szerint akkor a világ 18. legszabadabb médiája működött Magyarországon.
Érdekes világ van körülöttünk, ha libsi szemmel nézzük.

Tényelek 2020.07.28. 13:24:41

@6.Lenin: Ha Orbán mondja, hogy a liberálbolsevikok Brüsszel érdekeit képviselik itthon a magyar érdekek ellenében, akkor felháborodnak, most meg erre hivatkozva kér Gyurcsány közvetlen beavatkozást a kinti uraiktól
Kubatov meg Rogán soha nem tudott volna ilyen bizonyítékot összeszeddni, szerintem már túl vannak a kávé rendelésen.

Nekoashi2005 2020.07.28. 13:46:27

@Tényelek:
Aki szerint a magyar egészségügyben egy kezdő diplomás ápoló 400 sőt 500 ezer felett keres, annak a véleményére, az általa leírtakra nem kell figyelni, az idiótának minősűl! Inkább használd a 6. lenin nevet, azt még kevésbé koptattad el....

Nekoashi2005 2020.07.28. 13:49:23

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
"idézte fel már derűsen Orbán"

Majd visszaemlékezett a régi szép időkre, amikor egymaga küldte haza a vörös hadsereget......

Ja, és ő soha nem volt liberális és soros ösztöndíjas....

6.Lenin 2020.07.28. 14:21:47

@Tényelek:

Libbantak=hibbantak, kár velük foglalkozni, szellemileg sérültek.

Eleve, ha csak abból indulunk ki, hogy nálunk már több. mint 10. éve szopóágon vannak, egyre lejjebb sűlyednek. Egy ilyen Gyogyós Feri a legnagyobb penge az oldalukon, a Tehénkével, mit lehet várni tőlük? Szerintem semmit, hiszen még ezek után is meg vannak győződve, hogy náluk van a bölcsek köve.

Sajnálom az igazi baloldaliakat, liberálisabban gondolkodókat (nem a lipsikre gondoltam itt), hogy ők szellemi vezér nélkül bolyonganak sok éve már a világban.

A ballibbantak közt is vannak különösen sötétek, de büszkék rá. Az OPNI-ba valók.
Beléjük van égve a hülyeség, születésük óta. Reménytelen minden kisérlet, hogy bármiről is meggyőzhetőek. Nem, ezek így fognak elpatkolni, sötéten.

morph on deer 2020.07.28. 14:30:40

@Nekoashi2005:
“ a, és ő soha nem volt liberális és soros ösztöndíjas....”

De legalább volt katona, mint tőle magától tudjuk. És milyen “kurázsi”-val rendelkezett akkoriban..! Enyhén árnyalja ugyan a képet, hogy Simicskától is tudjuk, hogy orbán milyen katona is volt.
Is.
Régi, szép idők, bizony...

Nekoashi2005 2020.07.28. 14:31:46

@6.Lenin:
Lelkedbe tapostam a pontos jellemzésemmel, te szegény.... Menj el egy fdelitass összejövetelre, ott majd a többi fiatal megvígasztal....

6.Lenin 2020.07.28. 15:23:26

@Nekoashi2005:

Most már tényleg utoljára, mert nem hagy nyugodni a kérdés ...
Te névvel is vállalnád, hogy ilyen korlátolt vagy?

Őszinten szólva sok barommal találkoztam már az életben, de te unikum vagy köztük. Ennyire szellemileg korlátolt fasszal igen ritkán fut össze az ember, pedig sok helyet bejártam Európában.
Az is igaz, hogy az eddigiek alapján hülyeség ezen a kérdésen lamentálni, hiszen elég egyértelmű is lehetne a válasz, de ebben nem én szeretnék én dönteni (véletlenül tévesen). Megadom neked a lehetőséget.
(az én lelkemmel te ne foglalkozz, hiszen ahhoz tök hülye vagy, már az eddiek alapján 1000%-os biztonsággal megállapítható)

Nos, amit eddig itt írátál (nem csak nekem, ez már érdektelen) vállalnád beazonosíthatóan névvel is?

Nekoashi2005 2020.07.28. 15:35:03

@6.Lenin:
Magyaroszágon, a fidess diktatúrában beazonosítható névvel vállalni a ner és hívei kritikáját?

Te hülyébb vagy mint gondoltam...

mgdé 2020.07.28. 15:55:15

@alöksz róz:

Szia wombika, jó volt az éjszakai táncos buli? :D

taga19+1 2020.07.28. 15:58:57

a fidess diktátiumba allig talállni 1 izes arabfaszt
ki tiltota a szemitás legényeket ez oegyg

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.28. 16:04:08

@Nekoashi2005: "Aki szerint a magyar egészségügyben egy kezdő diplomás ápoló 400 sőt 500 ezer felett keres, annak a véleményére, az általa leírtakra nem kell figyelni"

:))

Ez egy hülyegyerek. :))

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.28. 16:09:05

A fideSS szavazói az öreg nincstelen falusiak. De hogy van nekik számítógépük vagy okostelefonjuk, hogy ide írogassanak?

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.28. 16:11:42

Ja, persze, mindig elfelejtem, hogy itt a Kubaov által fizetett román dezinformátorok trollkodnak.

CÖF CÖF CÖF CÖF CÖF ... Mikor lesz már békamenet??? Ellustulnak a falusi fideSSesek, ha nem buszoztatják őket. :))

alöksz róz 2020.07.28. 16:11:48

@mgdé: veled meg mi lett, tinódi, kiültél a napra egy kancsó borral?

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.28. 16:17:00

@alöksz róz: "kiültél a napra egy kancsó borral?"

Irigyled, panelproli? Nap nincs a panelben vagy bor? :))

Nekoashi2005 2020.07.28. 16:23:17

@6.Lenin:
Csillogtatod a műveltséged, miközben nyalod a góré seggét?

Gondolom, emlékezetből borotválkozól, mert tükörbe már nem bírsz nézni! Ja, dehogy borotválkozól mert még túl fiatal vagy hozzá!

Ha annyira okos vagy, mondjál bármelyik fidess/kdnp-én kívüli pártból olyan politikust, aki stadiont építtetett a kerti budija mellé közpénzből, akinek gyerekkori - gondolkodás terén kihívásokkal küzdő - barátja öt év alatt az ország leggazdabjai közé került, "természetesen" közbeszerzésekből, akinek a veje úgy került be a leggazdagabbak közé, hogy a rasival való megismerkedése előtt a cégei adózás előtti bevétele egy-két millió forint volt, de a házasság után több ezerszeresére ugrott a bevétele, "természetesen" közpénzből!

Csak egyet mondj, egyetlen egyet!

alöksz róz 2020.07.28. 16:43:46

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: mi volt a dékásgyűlésen, mesélj
bebaszcsiztatok kicsit ferivel?

Jön még KUTYÁRA dér. 2020.07.28. 16:44:58

@Nekoashi2005: "gyerekkori - gondolkodás terén kihívásokkal küzdő - barátja öt év alatt az ország leggazdabjai közé került"

Örülnél te , ha csak annyira küszködnél kihívásokkal a gondolkodás terén, mint Mészáros Lőrinc.

Irígykedsz , mert neked nincs meg az az érzéked az üzlet szerzés iránt, mint Mészáros Lőrincnek és Tiborcz Istvánnak.

Mert velük ellentétben te semmire nem vitted , és semmire nem fogod vinni az életben – nem voltak olyan ötleteid , elképzeléseid , amelyek egy milliós cég birodalom felépítéséhez segítettek volna.

Egy típikus kicsinyes , irígykedő proli vagy : www.youtube.com/watch?v=jfunWpHK9Xc

6.Lenin 2020.07.28. 17:04:30

@Nekoashi2005:

Úristen! Hogy lehet valaki ekkora bunkó?

Drága Bunkó Barátom!

Amit most írtál, ilyen szinten egyik oldalról se érdekel egyik politikus sem, soha nem is érdekelt, mert én mindig megéltem nélkülük is. Most 76. évemben miért is érdekelnének, hogy ki mennyit lop, vagy bármi.

A VILÁGON MINDENHOL,MINDEN POLITIKUS LOPIKÁL a te logikád szerint. Tényleg elhiszed a szaros macskának, hogy amit Soros BEFEKTET azt nem szeretné visszaszerezni? B+, ők nem hülyék, GAZEMBEREK. A pénzüket vissza szeretnék kapni, lehetőleg nyereséggel.

Ma Mo-on a Fidesznek nincsenek még gazdag mecénásai, létre kell hozni, HOGY MO MEG TUDJA ŐRIZNI A GAZDASÁGI, és EZZEL POLITIKAI FÜGGETLENSÉGÉT, legalább is egy bizonyos szintig.

EZEKHEZ A KÉRDÉSEKHEZ TE KIBASZOTT HÜLYE VAGY. Ezt mindenki így csinálná, akinek nem az a szándéka, hogy másoknak kijátsza az országot gazdaságilag, politkailag.

Orbán az ország érdekeit tartja szem előtt. Ezt az ellenzékiuek közül is sokan(akik nem hülyék) tudják. Sajnálják az emberekttől a pénzt, amiből nyilván a fidesz közeliek is jól járnak.

SEHOL A VILÁGON NEM AZ ELLENZÉK NYERI A ZSÍROS ÁLLAMI BERUHÁZÁSOKAT, ha nem lennél hülye, és gondolkodnál, nem kéne elmegyarázni.

A másik, amiért leszarom a politikusokat, az az, hogy az elmúlt 76 évben tudod hányan tüntek el a picsában? Meg se tudnám számolni a két kezemen.

DE miért ne mondhatnám egyikről azt, hogy tehetséges, a másikról, hogy hülye? Írókról , zenészekről, festőkről, színészekről miért ne lehetne hasonló véleményem, te barom.

Ha egy színészt kedvelek- a játékát- ,és nem a valássi, politikai hovatartozását, akkor annak nyalom a seggét? Te csak ilyen síkon vagy képes elmélázni?

100x bizonyítottad már, hogy egy korlátolt fasz vagy, ha ezt sem érted, amit most írtam, menekülj már abból a környezetből, ahol most vegetálsz. Ez egy jó tanács tőlem.

És, ha nem nagy kérés tőlem, hagyjál békén a hülyeségeiddel a továbbiakban.
(én szívesen vitázom értelmes emberekkel, de te valahogy nem tartozol közéjük)

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.28. 17:07:23

@Jön még KUTYÁRA dér.: "Örülnél te , ha csak annyira küszködnél kihívásokkal a gondolkodás terén, mint Mészáros Lőrinc."

Ne magadból indulj ki, fideSSfasszopó. :))

"Irígykedsz , mert neked nincs meg az az érzéked az üzlet szerzés iránt, mint Mészáros Lőrincnek és Tiborcz Istvánnak."

Az nem üzlet, ha kirabol egy országot. Az üzlet az, ha versenyzel másokkal, és jobb vagy. Ezek a férgek soha nem mérették meg magukat.

"semmire nem vitted"

Ismét csak ne magadból indulj ki, fideSSfasszopó. :))

Egy tipikus kicsinyes , irigykedő proli vagy, fizetett román dezinformátor, még magyarul se tudsz. :))

Nekoashi2005 2020.07.28. 17:07:38

@Jön még KUTYÁRA dér.:
6. lenin, egy új név? Na mindegy...

"Irígykedsz , mert neked nincs meg az az érzéked az üzlet szerzés iránt, mint Mészáros Lőrincnek és Tiborcz Istvánnak."

Ezen hangosan nevettem! Simicskára, még akik utálják azok is azt mondják, hogy nagyon okos ember, de a "G" nap után földbe álltak a cégei!

Ha a csuti eldobja a kulcsot, pénztáros lölő vagyona gyorsabban olvadna el, mint a márciusi hó!

Vagy ha a "Nemzet Veje" másik mézesbödönbe lógatná a kukackáját, mennyire lenne sikeres a közbeszerzéseken, vagy mennyi vissza nem téritendő állami támogatást kapna kastélyfelújításokra?

Tényelek 2020.07.28. 17:10:10

@Nekoashi2005: A keres és a kereshet között van különbség.
De engem kifejezetten szórakoztat, hogy tagadja a triviális dolgokat :-), ez annyira liberálbolsevik vonás.
Így lehetséges az, hogy évekkel ezelőtt medszűnt a ceu vagy most az index :-)
Önnel ellentétben nem vagyok liberálbolsi ezért egy néven írok.
Lehetünk itt úgy heten, nyolcan kommentelők,...., ha még én is ketten lennék, akkor annyi sem,...., szerintem ez már igy is kínos a bloggernek.

Nekoashi2005 2020.07.28. 17:12:50

@6.Lenin:
"SEHOL A VILÁGON NEM AZ ELLENZÉK NYERI A ZSÍROS ÁLLAMI BERUHÁZÁSOKAT, "

Nem is... Meg nem a kormánypárt.... Hanem az aki jobban és olcsóbban megcsinálja...

Mármint normálisan működő demokráciákban... Oroszország nem az, a gyengébbek kedvéért...

Miért van az hogy a németeknél a hegyekben olcsóbb egy autópálya építés vagy vasút felújítás, mint az Alföldön? Nehezebb a terep? Vagy túl sok a tolvaj?

Tényelek 2020.07.28. 17:13:58

@Nekoashi2005: Gyurcsány alatt alapozta meg a vagyonát és gazdag emberként találkozott Orbán lányával,....., csak, ne kinlódjon a hülye kérdésével.
Mészáros meg Horn alatt lett többszáz milliomos.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.28. 17:15:53

@Nekoashi2005: Meg olyat, akinek a veje mikor lebukott a milliárdos lopásokon, azt beismerés mellett eltussolták.

Nekoashi2005 2020.07.28. 17:19:55

@Tényelek:

"Önnel ellentétben nem vagyok liberálbolsi ezért egy néven írok."

Bazdmeg, lebuktattad magad!

Én a @Jön még KUTYÁRA dér-nek írtam, hogy:
6. lenin, egy új név? Na mindegy...

Ezt nagyon benézted, összekeverted a nick neveidet! Ebből még felelősségre vonás lesz!

Mekkora egy istenbarma!

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.28. 17:23:27

@Tényelek: "gazdag emberként találkozott Orbán lányával"

Na persze, Récselke nem fog leállni baszni egy nincstelennel. :))

De azért még pár milliárd lopott vagyon jól jött az ifjú szerelmespárnak. :))

Kellett ruhára. :))

444.hu/2016/09/08/tiborcz-istvan-mellett-mesterhazy-attila-ismerosei-is-jol-jartak-a-kozel-keleten

Tényelek 2020.07.28. 17:26:54

@Nekoashi2005: Biztos, hogy én buktam be a 6.Leninezést :-)?
Ilyen szar anyagot ne vegyen többé, ami miatt mindenütt Lenint lát,...., ennél már a hangyák is jobbak lehetnek :-)

6.Lenin 2020.07.28. 17:27:11

@Nekoashi2005:

Nézd meg a történelem folyamán a Németek hányszor rabolták végig Európát. A többiek a gyarmatokat.
MI FASZÉRT FOGLALKOZOL TE POLITIKAI KÉRDÉSEKKEL, ennyi ésszel?
A jók, meg a rosszak, mint a mesében, a legkisebb királyfi (no ez pont illik Orbánra, vagy a szegény ember legokosabb, legkisebb fia)
De, lassan sírva könyörgöm, hogy nekem már ne irogass ekkor a baromságokat. Biztos találsz itt magadnak partnert ezekhez.
Keress másokat.

Nekoashi2005 2020.07.28. 17:30:06

@Tényelek:

"Gyurcsány alatt alapozta meg a vagyonát és gazdag emberként találkozott Orbán lányával,....., "

Előszőr néz utána az adatoknak te nagyonhülye! A "Nemzet Veje" 2009-ben alapította az első cégét! Akkor ki is volt a miniszter elnök?

m.hvg.hu/gazdasag/20190515_Megfogta_az_isten_lanyat_hogyan_lett_Tiborcz_a_legfiatalabb_leggazdagabb

"Az ES Holding 2009-ben még szerénynek mondható, mindössze 8,4 millió forgalomról számolhatott be,"

Nekoashi2005 2020.07.28. 17:32:03

@6.Lenin: @Jön még KUTYÁRA dér.: @Tényelek:

Most már figyelj arra, hogy éppen nelyik néven írod a baromságaidat, mert már én is nehezen követem....

Tényelek 2020.07.28. 17:32:28

@Nekoashi2005:
Na megjött istenbarma a Leninfóbiás :-)!

Nekoashi2005 2020.07.28. 17:36:20

@6.Lenin:
"Nézd meg a történelem folyamán a Németek hányszor rabolták végig Európát. "

Értem, ott azért olcsóbb egy kilométer autópálya, mert a németek végigrabolták a kontinenst, a franciáknál, belgáknál meg hollandoknál meg azért mert ők meg gyarmatosítók voltak... De akkor miért olcsóbb a norvégoknál és a finneknél....

Nekoashi2005 2020.07.28. 17:41:15

@6.Lenin:
"A jók, meg a rosszak, mint a mesében, a legkisebb királyfi (no ez pont illik Orbánra, vagy a szegény ember legokosabb, legkisebb fia)"

Fekete öves seggnyalás! Te nem helyettes államtitkár leszel, hanem miniszter!

Nekoashi2005 2020.07.28. 18:00:13

@6.Lenin:
Ok. ha zene a füleidnek, tessék..
Bár fura a zenei izlésed...

A csuti seggnyalója vagy!

A csuti seggnyalója vagy!

A csuti seggnyalója vagy!

nincs1itt 2020.07.28. 18:00:39

@Nekoashi2005: és ímé:

index.hu/belfold/2016/11/11/rogan_antal_titkos_talalkozoi_videon_kertesz_balazs_rogan-halozat/

de erre az ifjú fidelitas harcias 2 fős, de cagy 8 néven kommentelő csapata nem emlékezhet, rogán izé régen volt...

mgdé 2020.07.28. 18:14:02

@alöksz róz:

Nem, kedves Helgácska, csak vettem egy lapot. Nincs kedved titkárnősködni? :D

mgdé 2020.07.28. 18:23:31

@Jön még KUTYÁRA dér.:

Kiscsillag, az általad oly dicsőített "üzlet szerzés" =/= üzletszerzés.

(S ezt a mi Piftink is és szerető családfője is nagyon pontosan tudja. :P)

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.28. 18:58:48

@Tényetlen: "Na megjött istenbarma a Leninfóbiás"

Nem hiszem, hogy a vén munkásőr a fóbiája miatt vette fel Lenin nevét. Én csak 6.Trollnak hívom. :))

Hоva fogják elásni KariGerit?! 2020.07.28. 23:45:49

MEGJÖTT A LEGJOBB MÉM AZ INDEXRŐL !!!!!!!!!!!!!!!!

TÉNYLEG EZ A LEGJOBB !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

mindenszo.hu/megjott-a-legjobb-mem-az-indexrol/

Hоva fogják elásni KariGerit?! 2020.07.28. 23:47:20

DÖBBENET !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

AZ INDEX KIRÚGOTT FŐSZERKESZTŐJÉNEK HÍVÁSLISTÁJA BIZONYÍTJA: AZ ALTUS EGYIK TELEFONSZÁMÁN FOLYAMATOSAN GYURCSÁNYNÉT HÍVTA !!!!!!!!!!!!

"Bodolai László, az Index kuratóriumának elnöke egy zárt Facebook-csoportban pénteken azt írta, hogy Dull folyamatosan egyeztetett baloldali pártpolitikusokkal az Index szétrobbantásáról. Dull híváslistája alapján az derült ki, hogy az egyik pártpolitikus Gyurcsányné volt.

Ez azt jelenti, hogy a magát függetlennek, objektívnak mondó Index exfőszerkesztője a belharc alatt folyamatosan tartotta a kapcsolatot Gyurcsány Ferenc feleségével a Gyurcsány család cégének, az Altusnak a számán. "

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hоva fogják elásni KariGerit?! 2020.07.28. 23:52:17

MÁR JÖNNEK A MÉMEK !!!!!!!!!!!!

INDEX – ZÁRJON BE A GYÁR !!!!!!!

"Sokan nagyon unják már ezt az indexes nyivákolást.

A Napi aszalt szilva nevű oldalnak is nagyon elege van, ezért elkészítette remek kis mémjét a libsi portál kálváriájáról!"
mindenszo.hu/mar-jonnek-a-memek-index-zarjon-be-a-gyar-video/

Videó a facebookon: www.facebook.com/watch/?v=415759272663453

Lipsimentes szénsavas üdítőital 2020.07.29. 10:52:03

"Megszületett Orbán Viktor első fiúunokája

Azzal, hogy Orbán Viktor 26 éves, Sára nevű lányának második gyermeke megszületett, a miniszterelnök négyszeres nagypapává vált. Az újszülöttel készült közös képéhez Orbán a hivatalos Facebook-oldalán azt írta:

„FÉRFIAK EGYMÁS KÖZÖTT”"
index.hu/belfold/2020/07/29/orban_viktor_a_legfiatalabb_unokajaval_fotozkodott/

Gratulálunk!

Le Orme 2 2020.07.30. 08:44:43

Szeretném, ha ez igaz lenne, és tényleg megszűnne az index. Az archívuma is, mint a népszabadságé
Mert most még úgy vagyunk ezzel, mint a CEU-val, ami állítólag két éve elment, és még mindig ugyanúgy itt van.