B1 blogcsalád



Orbán föltette tétnek Magyarország uniós tagságát

2020. július 23. - nickgrabowszki

Ha nem tetszik nekik valami, kizárhatnak minket; kisebb büntetést nem fogad el. orban-viktor_3.jpg

Van ez a vita, hogy ki nyerte a múlt hét végi, e hét eleji uniós csúcsot. Törölte-e az Európai Tanács rendkívüli ülése a jogállamisági feltételeket az uniós pénzek folyósításához, vagy nem törölte; Orbán nyert vagy az Unió (és vele mi, többiek is).

Az Európai Parlament csütörtökön elfogadott állásfoglalása, amit szerdán nyújtottak be az 5 legnagyobb frakció (a Néppárt, a szocdemek, a liberálisok, a zöldek és a baloldal) vezető közösen, talán segít tisztázni képet.

A benyújtók és a megszavazók közismerten nem illiberálisok, a szó azon értelmében, hogy az Orbán- és a jelenlegi lengyel rezsim barátai volnának, és ők úgy értik az ET-dokumentumot, hogy

1.  a EU-források folyósítását nem kötötték jogállamisági-demokratikus feltételekhez;

2.  az állam- és kormányfők megállapodtak abban, hogy új, szigorúbb jogállamisági feltételrendszert dolgoznak ki.

Az EP ennek megfelelően erős sajnálkozását fejezte ki, hogy a Tanács "jelentősen legyengítette" a bizottsági javaslatot (eszerint a Bizottság leállíthatta volna a pénzek folyósítását, hacsak a Tanács minősítette többséggel, kb. kétharmaddal nem dönt másként. Azaz úgy látják, hogy

a tanácsi kompromisszum nem állítja meg a populista autokratákat.

Az állásfoglalás ezért új mechanizmus kidolgozását szorgalmazza "az EU költségvetésének, pénzügyi érdekeinek és alapértékeinek védelmében".

  • Amit az eredeti javaslatnak megfelelően fordított minősített többséggel kell elfogadni (azaz kétharmados vétójog van).
  • Valamint nem lehet pénzügyi büntetés: "ez a mechanizmus nem érinti a kormányzati szervek vagy a tagállamok azon kötelezettségét, hogy kifizetéseket folytassanak a végső kedvezményezetteknek".

Azaz Morawiecki és Orbán elérte, hogy nem vonhassák meg tőlük a pénzeket, cserébe belementek, hogy az új jogállamisági mechanizmusnál ne legyen egyedi vétójog,

Akkor viszont mi lesz a szankció, ha nem pénzügyi? Szavazatmegvonás, mint most a 7-es cikkelynél?

A Parlament állásfoglalása ebben nem nyújt fogódzót. Viszont azt leszögezi, hogy az új mechanizmust is az eddig rend szerint kell bevezetni. Tehát a Bizottság indítványoz, a Tanács határoz, a Parlament egyetért - azaz egyetlen tagállami miniszterelnök megvétózhatja a javaslatot, és elnyújthatja a végtelenségig az egész folyamatot.

Nyilván úgy illik, hogy ebben az esetben közölje, milyen feltétellel vonná vissza a vétót, minek kell belekerülnie az indítványba, hogy megszavazza azt.

És itt eszünkben is juthat Orbán Viktor múlt hétvégi nyilatkozata, amiben azt mondta

Ha valaki nem hajlandó elfogadni a jogállamiságot, rögtön el kell hagynia az Európai Uniót.

Nem anyagilag kell megbüntetni, hanem mennie kell, mert ez a közösség a jogállamiságra épül.

Elég világosan közölte előre, hogy csak egyetlen büntetést fogad el. Minden mást megvétóz.

Ha valakinek nem tetszik a totaliterbe hajló autokráciája, amit az utóbbi évtizedben - az Unió asszisztenciája mellett - kiépített, ki lehet őt zárni az EU-ból.

Meg vele együtt Magyarországot is.

Vele együtt tovább büntetni az áldozatait is.

  • Nyilván legalább hónapokig elvitatkozgatnak majd a Bizottságban, s Tanácsban és a Parlamentben azon, hogy belemenjenek-e az orbáni feltételbe.
  • Aztán évekig gyűjtik a bátorságot hozzá, hogy napirendre vegyék Magyarország kizárását.

Orbán nem ellenezné ezt olyan nagyon. Már eleve a belépést is félszívvel támogatta, újbóli hatalomra kerülése után minden uniós szabály hatalma korlátozásaként élt meg.

Neki csak a pénz kell Nyugat-Európából, se szabályok, se korlátok nem.

A pénzügyi szankciók azért érintették volna rosszul, mert abban az esetben minden jót (ti. a pénzt) elveszít, minden (neki) rossz (a kötöttségek és a hatalmi korlátok) megmaradnak.

Akkor már inkább zárják ki az egész országot, és legalább lesz számára valami ellenérték is a pénz elvesztéséért cserébe.

  • Kiléptetni Magyarországot az Unióból nem tudta volna egyszerűen, mert akkor neki kellett volna viselni a felelősséget a döntésért.
  • Egy népszavazással se tudta volna elérni ezt a célt, mert minden propagandája dacára bőven 50% fölött van az EU-tagság támogatottsága a magyar választók között.

De ha nem ő viszi ki az országot közvetlenül az Unióból, hanem a többi tagállam dönt a kizárásról, akkor 

felteheti a kezét.

Alighanem több ez mint chicken game, gyávanyúl-játék és mindent vagy semmit.

Orbánnak - és vele a lengyel PiS -nek - mindkét megoldás megfelel. Az is, ha adnak pénzt Nyugatról, meg az is, ha kizárják őket. Sőt, alkalmasint az a cél.

Igazi win-win helyzet. Még évekig eltart, amíg ez az opció realizálódik. Addig ő és kliensei leszívják az összes pénzt Brüsszeltől, amit tudnak, és a végén örvendezve kommentálják majd, hogy Magyarország visszatért Ázsiába, Moszkva, Peking, Ankara és a Türk Tanács kebelére, ahová szerintük mindig is tartozott.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr3116045260

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2020.07.24. 20:49:59

@Nekoashi2005:

És miért nem csinálnak egy hasonlót, csak más színben?

6.Lenin 2020.07.24. 20:51:30

@RÉMÍSZTŐ KÉPZŐDMÉNY:

Majd elmennek a 24.hu-ba, vagy a 444-hez. Vagy azok nem függetlenek?

Nekoashi2005 2020.07.24. 20:55:26

@Tényelek:

"Apropó, talákoztál már az állami egészségügyben 400 ezer feletti fizetésű pályakezdő diplomás ápolóval? "
Már írtam, hogy igen, ...,"

Bakker, ekkorát hazudni! Nem gondolkodtál még a politikusi pályán? A fidess kormányba sem diploma, se gerinc nem kell, pont neked találták ki!

Felhívást intézek a tisztelt posztolókhoz!

Látott már valaki vagy beszélt már olyan, a magyar állami egészségügyben dolgozó, pályakezdő diplomás ápolóval, akinek a kezdő fizetése bruttó 400 ezer forint felett van?

Persze az index nem volt független, mert függött az olvasottságtól, ellentétben a kesma médiával, mert ők akkor is megkapják a fizetésüket, ha az összes lapjuk olvasottsága a tizedét sem éri el az indexének....

Nekoashi2005 2020.07.24. 20:56:59

@6.Lenin:

"És miért nem csinálnak egy hasonlót, csak más színben?"

Mármint kicsodák? Az újságírók? Vagy az ellenzéki pártok?

6.Lenin 2020.07.24. 21:02:04

@Nekoashi2005:

", ha az összes lapjuk olvasottsága a tizedét sem éri el az indexének.... "

Akkor valszeg kurva nyereséges volt, de biztos van annyi lovetta a ballib oldalon, hogy ....
Még mindig csak írsz, és nem gondolkodol? Próbáltad már fordítva? Kevesebb hülyeség lenne a végeredménye, szerintem. Csak 1 5let, ingyen.

RÉMÍSZTŐ KÉPZŐDMÉNY 2020.07.24. 21:05:36

Nezem az atv-n a tuntetest, hat jobb mint barmilyen kabare. Ha nem lennek lusta kimentem volna hogy eloben rohogjek rajtuk.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.24. 21:05:54

@RÉMÍSZTŐ KÉPZŐDMÉNY: "Csak azt sajnalom, hogy nem lathattam az indexes ujsagirok arcat, mikor megtudtak, hogy Orban kirugatta oket, es bezarta az indexet."

Segítek rajtad, rémisztő fideSSfasszopó, mert látom a guglit se tudod használni. :))

kepek.444.hu/2020/07/24/az-index-utolso-napja-belulrol

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.24. 21:10:14

@Tényelek: "Ezt a részt kellett volna betenni"

Két keresőnek nyaralás 850e Ft-ért? Azt még egy panelproli fideSSfasszopó is össze tudja spórolni egy év alatt. Ha dolgoznál, és zsíroskenyéren élnél, talán neked is menne. :))

Ezt kellett volna betenni: "Egy dubrovniki luxus villában töltöttek két hetet, ahol egy éjszaka több mint 2 millió forint."

www.travelo.hu/tavol/20180827-dubrovnik-luxus-szallas-tengerpart-legdragabb-szallashely-tortenelmi-varosresz-latnivalok.html

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.24. 21:11:51

@RÉMÍSZTŐ KÉPZŐDMÉNY: Meg még egy embert is magaddal vihettél volna. Esetleg egy busznyi vidéki cigányt. FideSSfasszopóéknál így megy.

CSOKKI MÁLNA 2020.07.24. 21:12:09

BLM : BrainLess Monkeys..:)))

morph on deer 2020.07.24. 21:19:40

@Nekoashi2005:
“ mindent felzabálnak!”

- Ugye mondom!

RÉMÍSZTŐ KÉPZŐDMÉNY 2020.07.24. 21:21:19

@CSOKKI MÁLNA: BrainLess Monkey

Ez nagyon jo. :))))))))))

morph on deer 2020.07.24. 21:25:11

@6.Lenin:
“ Ki mondta, hogy ne mondj valamire észszerű magyarázatot? ”

Hajdan még tudtál olvasni!
Régi szép idők...

Azt mondtam: nem TALÁLOK ésszerű magyarázatot!
Bár a válaszod további része sem túl releváns, szóval nem kéne csodálkoznom..!
De azért ne mérgelődj, majd legközelebb! :)

morph on deer 2020.07.24. 21:28:37

@morpho:
“ A 444 nem kesma fos”

Nézd meg a linket, az Index melletti tüntetésről szól!

Nekoashi2005 2020.07.24. 21:35:20

@6.Lenin:
"Akkor valszeg kurva nyereséges volt, de biztos van annyi lovetta a ballib oldalon, hogy ...."

Ebben a mondatban annyi értelem van, mintha jött volna egy olyan hír, hogy Ököritófülpös nb1-es focicsapatot akar - itt kérek elnézést a község lakóitól, de azért hoztam fel őket, mert 1800 lakos van - és azt mondják nekik, hogy dobják össze a pénzt.... Csak az a baj, hogy onnan nem származott el olyan politikus, aki ki sem látszik az állami kasszából...

HabonyArpi 2020.07.24. 21:47:06

Az index kipipalva.
HVG felkeszul.

Nekoashi2005 2020.07.24. 21:55:18

A fidess-bolsevikok ilyen híreket szeretnének látni minden információs csatornán, természetesen Észak Korea helyet alcsúttal és a magyar válogatottal....

24.hu/sport/foci/2014/07/13/elferditett-vb-hirekkel-hulyitik-a-nepet-eszak-koreaban/amp/

mazsihiszti 2020.07.24. 22:02:31

hahaha lyobbikos dákóisták mentsétek meg a salytószabadságot! zsindexes korcsok húznak haza a sivatagba következik a bloghu atv
keresztény országban nincs helye a kilincsorrú tevebaszóknak

6.Lenin 2020.07.24. 22:06:00

@morph on deer:

Morphi, nem szerettelek volna égetni.

Ha tudnál mondani.....akkor az azt jelenthetné, hogy van észszerű, tudod is, hogy az mit is jelent, csak momentán valamiért nem akarod másoknak is elmondani.

Nem Találok, az azt jelentheti, hogy nincs is, vagy fingod sincs, hogy mi is az, azért nem találod (pl, mint Istent, mert az istennek se tudod eldönteni, hogy mit is keresel tulajdonképpen), vagy pont a DK-ban keresed, feleslegesen, mert ott észszerű magyarázatot találni felérne egy isteni csodával.

Hozzáadtam az eddig benned való csalódásokhoz még 1et.

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.24. 22:07:04

@HabonyArpi: Lassúak vagytok Árpi!

Azt vártam, hogy egy nap alatt meglesz a 24.hu, a HVG és a 444 is az Index mellett.

Talán nincs elég fekete autó?!

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.24. 22:10:34

@mazsihiszti: "hahaha lyobbikos dákóisták mentsétek meg a salytószabadságot!"

Saját maguktól?!

"Úgy tűnik, a régi baloldal megnyerte az Indexért folytatott belháborút. A több mint 80 Index-alkalmazott felmondása után egyértelmű: Gyurcsányék visszavették a baloldali propagandalapot az "új baloldaltól". Elsősorban a Momentumtól. Nem véletlen, hogy a lap vezérigazgatója Horn Gyula egykori bizalmi embere lett, az igazgatóságba pedig bekerült Gyurcsány Ferenc egyik ismert támogatója, aki az őszödi beszéd és az azt követő tiltakozások közben játszott sajátos szerepet. Nem véletlen, hogy a Momentum szervezett tüntetést a történtek miatt - ők vesztették most el az irányítást az Indexben, és az egyértelműen átkerült Gyurcsányhoz."
www.origo.hu/itthon/20200724-index-belhaboru-mszp-dk-momentum.html

Vajon az a sok momentumos hülyegyerek miért nem Gyurcsány ellen tüntet?!

Nekoashi2005 2020.07.24. 22:33:08

@Zsorzsi bácsi pincsije:

www.origo.hu/itthon/20200724-index-belhaboru-mszp-dk-momentum.html

"Érdekes" cikk - egy merő baromság! - de ki írta! Milyen "újságíró" az, aki ilyen "komoly" cikkhez nem írja oda a nevét?

Nekoashi2005 2020.07.24. 22:37:06

@6.Lenin:
"Ha tudnál mondani.....akkor az azt jelenthetné, hogy van észszerű,"

Nem vagyok egy nyelvtannáci, de ez az "észszerű" kiütötte a biztosítékot!

Ifjú fidelitass tag! Három-négy éve érettségiztél, és ilyen rossz a helyesírásod!

CSOKKI MÁLNA 2020.07.24. 22:40:23

MAJOMORSZÁG

Hej de messze majomország,

ott terem majomkenyér,

majomablak majomrácsán

majomnótát ráz a szél.

Majomtéren, majomréten

majomhősök küzdenek,

majomszanatóriumban

sírnak majombetegek.

Majomtanártól majomlány

majomábécét tanul,

gaz majom a majombörtönt

rúgja irgalmatlanul.

Megépül a majommalom,

lesz sok majommajonéz,

győzve győz a győzhetetlen

győzedelmes majomész.

Majompóznán majomkirály

majomnyelven szónokol

egyiké majommennyország

másiké majompokol.

Makákó, gorilla, csimpánz,

pávián, orángután,

mind majomújságot olvas

majomvacsora után.

Majomvacsoraemléktől

zúg a majomreterát,

majombakák menetelnek,

jobbra át és balra át.

Rémületes majomarcot

vágnak majomkatonák,

MAJOMKÉZBEN MAJOMFEGYVER

A MAJMOKÉ A VILÁG

Tényelek 2020.07.24. 22:43:25

@Nekoashi2005:
Szerintem ez már betegség az ön részéről, ..., adja már össze szerencsétlen, ha megkapja az egyetemi diplomájára a kötelező fizetést és hozzá csapnak egy intézményvezetői vagy helyettesi pótlékot, az elsőnél már az 500.000 bruttó is megvan, ...,
Még mindig ott tart, hogy ágytálat cserélnek, .., akkor miért tanulnának ?

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.24. 22:50:23

@Nekoashi2005: Valóban nem vagy nagy helyesírás-guru, ha ez nálad kiüti a biztosítékot.

Tudniillik az észszerű a hivatalos írásmód...

"Az egyszerűsítő írásmód

91.A magyar helyesírás néhány esetben észszerű egyszerűsítést alkalmaz; így a többjegyű betűk kettőzésekor és három azonos mássalhangzót jelölő betű találkozásakor.

92.A többjegyű betűk (pl. cs, sz, ty, dzs) kettőzött alakját a tőszókban és a toldalékos alakokban csonkítottan írjuk, vagyis a betűnek csak az első jegyét ismételjük meg [vö. 7. b)]: loccsan, hosszú, meggy, fütty stb.; illetőleg: jeggyel, mésszel, rosszal, briddzsel, eddzék, eljátsszuk stb. Ez a szabály érvényes a tulajdonnevekre is, például: Berettyó, Meggyes; Arannyal, Kodállyal [vö. 93.].

Nem egyszerűsítjük azonban az összetett szavak tagjainak határán találkozó azonos kétjegyű betűket, például: kulcscsomó, jegygyűrű, nagygyűlés, fénynyaláb, díszszázad, észszerű, mészszerű."
helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/akh12#91

A legutóbbi szabályzat-változtatáskor vezették be:
helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/suggest?q=%C3%A9szszer%C5%B1

"egy merő baromság"

Persze, ami Zsorzsi bácsi hivatalos narratívájának nem felel meg, az nektek csak "baromság" lehety de bárki utána tud nézni Szombathy múltjának...

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.24. 22:52:07

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "egy busznyi vidéki cigányt"

Júújjj... Zsorzsi bácsi mit fog ehhez szólni, ha megtudja, hogy rászistá megjegyzéseket tesznek az emberei a pártnunka során?

Ráduszítja a pitbull kutyáját!

Nekoashi2005 2020.07.24. 22:56:05

@Tényelek:

"Szerintem ez már betegség az ön részéről, ..., adja már össze szerencsétlen, ha megkapja az egyetemi diplomájára a kötelező fizetést és hozzá csapnak egy intézményvezetői vagy helyettesi pótlékot, az elsőnél már az 500.000 bruttó is megvan, ...,"

Te nagyon hülye! Azt hittem hogy nálad már nincs lentebb, de rámcáfoltál!

Kijön a frissen diplomázott ápoló a főiskoláról, és rögtön megkínálják egy vezetői pozícióval az állami egészségügyben! Ezen hangosan röhögtem! Ez jobb, mint amikor azt írtad, hogy a pályakezdő a bértábla szerint a 'j' kategóriában mennyivel kezd! Csak azt felejtetted el megnézni, hogy a 'j' kategóriában példáúl a rendes akadémiai tagok tartoznak... És a te fejedben egy frissen diplomázott ápoló lehett az akadémia rendes tagja...

Persze, ha abból indulunk ki, hogy diploma nélkül, nulla élettapasztalattal lehet valaki helyettes államtitkár....

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.24. 22:56:43

@CSOKKI MÁLNA: "Nem szereted a cigányokat?"

Csoki málnával? Sose kóstoltam. Nem vagyok kannibál. :))

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.24. 22:59:59

@Zsorzsi bácsi pincsije: "Zsorzsi bácsi mit fog ehhez szólni, ha megtudja, hogy rászistá megjegyzéseket tesznek az emberei a pártnunka során?"

Kiafasz az a Zsorzsi bácsi? Így hívjátok a geci gazdátokat? Vagy Kubatovot? Mivel rasszisták, nem hiszem, hogy gondot okoz nekik, hogy a fideSSfasszopók rasszista megjegyzéseket tesznek. Megnyugtattalak?

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.24. 23:07:08

@Zsorzsi bácsi pincsije: "az észszerű a hivatalos írásmód"

1954 előtt, és 2015 után. Te vagy nagyon öreg idióta vagy, vagy egy hülyegyerek. :))

Nekem ésszerű ésszerűt írni, kurvára leszarom, hogy egy elefántcsonttoronyban milyen fasságokat ötlenek ki. A 2015-ben megjelent "A magyar helyesírás szabályai"
úgy szar, ahogy van. :))

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.24. 23:12:19

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "1954 előtt"

Te még a Rákosi-korszakban ragadtál barátom?!

Megértem, akkor még nagyra becsülték a magadfajta ökör pártmunkásokat, nulla ésszel, kellő erőszakossággal... Munkásököl vasököl, odacsap ahova köll!
.
"Kiafasz az a Zsorzsi bácsi? Így hívjátok a geci gazdátokat?"

A tiéteket... Tudod, Soros György "patrióta" gazdádat.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.24. 23:19:32

@Zsorzsi bácsi pincsije: "Te még a Rákosi-korszakban ragadtál barátom?!"

Egy fideSSfasszopónak nem leszek a barátja.

Azt hiszem, szövegértési problémáid vannak. :))

Az ésszerűt hivatalosan "észszerű"-nek írták 1954 előtt, és 2015 után. Tehát a saját logikád szerint te a Rákosi-korszakban ragadtál, mert "észszerű"-nek írod. Nagyra becsülték a magadfajta ökör pártmunkásokat, nulla ésszel, kellő erőszakossággal. :))

@Kubatov anyád picsája: Küldj már féleszű trollokat, mert ezeknek semmi sincs. :))

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.24. 23:26:35

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Engem aztán baromira nem érdekel, hogy írtak helyesen a Rákosi-korszakban, akár 1954-ben, akár azt megelőzően – én a hatályos szabályozást követem. Amit lehet szeretni vagy nem szeretni, de lehet méretes öngólt is rúgni vele, ahogy @Nekoashi2005: elvtársad tette.

nincs1itt 2020.07.24. 23:27:41

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: figyelj, itt vergődnek egy ókájés komenikációs gyorstalpalóval, mind a 3-an sok-sok nicknév alatt. tényelek alias soknevű jááános, aki szerint a föld lapos, mivel a vonatok emelkedőn/lejtőn nem mernek közlekedni. mert a geoid alakja lenne, akkor bizony állandó le vagy fel kellene menni a vonatnak az emelkedőn, tehát vonat van =. a föld lapos

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.24. 23:28:43

@Nekoashi2005: Ja, a híres Hírklikk, a hamisított Orbán-anyagaival?

"A DK-közeli portál, a Hírklikk kétségtelenül új szintre emelte a hírhamisítást. A címlapjukon egy képet mutatnak Orbán Viktor miniszterelnökről, és idéznek tőle egy olyan mondatot, amit sohasem mondott, majd ha elolvassuk a cikket, egy interjút közölnek a miniszterelnökkel. Álinterjút. Egy olyan interjút, amit természetesen nem készítettek el. A túlzás nélküli példátlan és gyalázatos hírhamisítás órák óta szerepel a baloldali hírportál oldalán.

Most tehát egy egészen aljas hazugsággal próbálkozott a Gyurcsány-közeli portál. Aljas, hiszen a megtévesztés, a tudatos hazudozás a cél, amellett persze, hogy a maguk gyáva módján a miniszterelnököt próbálják szidalmazni."
magyarnemzet.hu/belfold/szintet-lepett-aljassagban-a-baloldal-elkepeszto-hirhamisitas-8416854/

Magadat égeted vele, ha ezekre hivatkozol...

Tényelek 2020.07.24. 23:31:02

@Nekoashi2005:
Az szerintem nem probléma, ha valaki tájékozatlan, mert az pótolható, de ön már hónapok óta nyomja a hülyeségét, ami viszont azt jelenti, hogy valóban hülye.
Az évente egyetemen végzett ápolók 3-5%-a 4,7-es diplomaátlag felet kap diplomát.
Ezeket az embereket nem küldik ágymellé, váltják a járókeretes vezetői állományt.
Ha nem ezt tennék, akkor kimennének és kapnának Bécsben 1,5 milliót vagy Svájcban kettőt, szintén vezetőként, .., legfeljebb a szerződésükben vállalniuk kell, hogy elvégeznek kint egy menedzserképzőt a diplomáik mellé.
Az a táblázat, amit ön hajtogat itt az alapbéreket tartalmazza, ehhez jönnek a különféle pótlékok, ami minimum öt számjegyű és egyik esetben sem határszám.
Nehezen tudna meggyőzni a saját hülyeségéről, mert mint azt már írtam régebben, a közvetlen környezetemben is van olyan kiscsaj, aki közel ötszázezreres fizetéssel kezdett tavaly és semmilyen hátszele nincs csak szín ötössel vitte végig az öt évet az egyetemen, ..azóta meg emelték is a fizetését.
De nem kell hozzá ismerős, elég utánanézni!

nincs1ész 2020.07.24. 23:34:06

mi itten dájcsba kilátunk a kebabozó bódé lukjain tugyuk meről fú a szél

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.24. 23:36:59

@nincs1ész: @nincs1itt: Há jó, hogy itt vagy, lali!

Kűditek mán dojcsból az ojrót?!

Kéne már a lóvé, mert lassan felmond az utolsó ballibbant propagandamunkás is a zsindexnél, hol marad így a FüggetlenObjektïv tájékoztatás?!

Ha Orbán velünk, ki ellenünk ? 2020.07.24. 23:39:02

Picsaba, meg mindig megy az index. Nem ugy volt hogy Orban Dunaba lovette oket ?

nincs1itt 2020.07.24. 23:41:51

@Tényelek: jááános, már megint ezzel az ostobasággal házalsz? diplomás ápoló, kezdő fizetése: 200 ezer bruttó kemény magyar forintok...

Nekoashi2005 2020.07.24. 23:43:22

@Tényelek:

"a közvetlen környezetemben is van olyan kiscsaj, aki közel ötszázezreres fizetéssel kezdett tavaly és"

Ezen hangosan kacagtam!

És milyen munkát végez? Könnyű altestit?

Egyre mélyebbre süllyedsz! Magyar állami egészségügyben ötszázezres fizetés! Nagy problémák vannak a fejedben!

nincs1itt 2020.07.24. 23:43:59

@Zsorzsi bácsi pincsije: abból éltek, amit az eu-tól kaptok, gyökér jobbágy! legalább ne harapd meg a kezet ami enni ad nektek!

nincs1itt 2020.07.24. 23:48:53

@Nekoashi2005: tényleg elhiszik. bécsben sem keres 4300 eur-t, és svájcban sem 5000 chf-ot. ezek orvos bérek, de nem beszélnek nyelvet a fidesz-tálibok és nyelik mint kacsa a nokedlit a terjedő hülyeséget.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.24. 23:49:15

@Ha Orbán velünk, ki ellenünk ?: "meg mindig megy az index"

A felmondási idejüket töltik. Tudom, te sose dolgoztál normális munkát, nem tudhatod, hogy megy ez. :))

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.24. 23:52:29

@nincs1itt: :))

Ez egy hülyegyerek, aki magázással gondol tekintélyt szerezni magának. Lövés nincs semmiről.

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.24. 23:53:36

@nincs1itt: "legalább ne harapd meg a kezet ami enni ad nektek!"

Vicces egy görény vagy te, hallod. :-))))

Nekem van rendes munkám & jövedelmem, nem szorulok rá Zsorzsi bácsi könyöradományaira...

@Ha Orbán velünk, ki ellenünk ?:
"Nem ugy volt hogy Orban Dunaba lovette oket ?"

Sajnos túl kevés fekete autónk és marhavagonunk volt kéznél, ezért még csak a felükkel végeztünk.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.07.24. 23:54:19

@Zsorzsi bácsi pincsije: "én a hatályos szabályozást követem."

Te Ondó Viktor gazdádat követed.

"de lehet méretes öngólt is rúgni"

Azt te rúgtad magadnak faszfej, a rákosis hasraeséseddel. :))

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.24. 23:59:15

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Gazdád az neked van, libbantkám – tudod, Zsorzsi bácsi, a nagy "patrióta", akinek minden nap fényesre kell nyalnod a seggét!

"rákosis hasraeséseddel"

Te jöttél azzal, hogy neked a Rákosi pártelnöksége alatt, 1954-ben bevezetett szabályzat a szimpatikus, és te ahhoz tartod magad.

Ami szíved joga, de a Neokakshi által is emlegetett érettségizők, a tanult, művelt emberek a hatályos szabályzatot követik.

alöksz róz 2020.07.25. 00:04:01

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: jól el vagy tévedve...

amúgy a faszszopót melyik helyesírási szabályzat szerint kell fasszopónak írni? :D

Nekoashi2005 2020.07.25. 00:05:48

Az index már origósodott.

Már ők is szerző nélküli cikket közölnek, amely betüről betüre megegyezik az origo cikkével...

index.hu/techtud/2020/07/24/durva_hogy_mennyire_melegedik_az_eszaki-sark/amp

m.origo.hu/tudomany/20200724-klimavaltozas.html

Tényelek 2020.07.25. 00:07:31

@nincs1itt: Na még egy hülye műegészségügyi szakember, ..., ráadásul univerzális, a Himaláját simán megmászó vonat feltalálója :-) .
Honnan vette, hogy 200.000 keres egy diplomás ápoló Magyarországon :-) , .., és hát azt honnan, hogy az egyetemet végzett, minősített diplomás ápolói diplomával nem annyit keresnek az intézményvezetők Bécsben vagy Svájcban?
Azért mert vannak orvosok, akik valóban csak ennyit keresnek, attól még a vezetői beosztásban lévő ápolók is kereshetnek annyit és keresnek is.
Ha egy orvos kitüntetéssel végez, bizony annak is magasabb a fizetése kint, nem is kevéssel, .., ha ügyes, akkor licittárgyalásra viszi magát..
Mondjuk a germánok szarul fizetik az eü dolgozóikat, azért járnak át Svájcba meg Ausztriába dolgozni az ottaniak, a keleti tájékozatlanok meg mennek Németországba.

Nekoashi2005 2020.07.25. 00:08:45

@Zsorzsi bácsi pincsije:
"Neokakshi által is emlegetett érettségizők"

Hű micsoda poén! Igazi fidess-bolsevik!

Csak az a baj, hogy az ilyen altesti poénokon már óvodás koromban kinőttem.... Persze vannak, akik maradtak azon a színvonalon...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.07.25. 00:10:31

Tényleg egyre gyengébbek ezek a trollok!

Tényelek 2020.07.25. 00:12:28

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
"Lövés nincs semmiről. "
Ez most egy kijelentés, .., mondjuk értelme nincs, .., ha már helyesírás, .., bár nem szoktam vele foglalkozni csak látom benne van a csapat :-)?
A magázás nem a tisztelet szerzés eszköze, hanem a tiszteletadásé, .., csak azért írom, hogy bővítsem az általános műveltségét, ..., van mit, bár reménytelennek tűnik.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.07.25. 00:12:32

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre

Tényelek 2020.07.25. 00:14:31

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Ezt már sokan írtuk, .. , pl. ön is csak egy sor minősítést tudott összehozni, ez ciki még a többieknek is.

Nekoashi2005 2020.07.25. 00:27:27

@Tényelek:

A fórum etiketben a magázás nem a tiszteletadást jelenti, hanem a nagyarcúságot!

Persze mit várhatna az ember egy olyantól, aki szerint a magyar állami egészségügyben egy főiskoláról kikerült frissen diplomázott ápolót megdobnak egy vezetői pozícióval és bruttó ötszázezerrel...

Én ismertem egy hölgyet, aki nemcsak diplomás ápoló volt, hanem ápolási igazgató-helyettes is, de nemhogy 500 ezret, de még 400 ezret sem vitt haza! És amikor ápolási igazgató nyugdíjba ment és a feje fölé olyat neveztek ki, akinek mind a gyakorlata, mind a végzettsége alacsonyabb volt - de jó barátja volt a kórházigazgatónak - úgy gondolta, a nem fogja más munkáját elvégezni, inkább elment a helyi börtönbe dolgozni, mert mégis nyugisabb gyilkosokat és erőszaktevőket gondozni, mint a magyar állami egészségügyben tevékenykedni...

alöksz róz 2020.07.25. 00:29:26

@Nekoashi2005: valamit állíts a fordítóprogramodon!
nagyon zavaró.
"az ilyen altesti poénokon már óvodás koromban kinőttem" - ez megint mi? sokadik eset már...

alöksz róz 2020.07.25. 00:33:07

@Nekoashi2005: "Én ismertem egy hölgyet" - ez döntő érv, az már biztos
:D

és mennyit keresett a börtönben, gondolom bőven 400 felett

nincs1itt 2020.07.25. 00:33:54

@Tényelek: jááánoska, egyre gyengébben tolod a marhaságot... már te sem hiszel benne? hagyd már ezt a himalája dolgot a vonatokkal, a hiteddel ellentétben a föld gömbölyű(helyesen geoid alakú), tehát minden irányban lejt/emelkedik. a tények nem zavarnak, pl 3-as metró kőbányai végállomása... de mesélj még, kérlek a milliós ápolói fizetésekről mo.-on. az orvosi 10-20 milliósakat ki ne felejtsd!

nincs1itt 2020.07.25. 00:35:13

@alöksz róz: mi van sanyika? bántják a kollégát? azonnal felbukkansz... valahány név a szerveren... szánalmas vagy...

nincs1itt 2020.07.25. 00:38:47

@Zsorzsi bácsi pincsije: mid van neked? ja, ameddig az a sok libernyák nyugati finanszírozni hajlandó mo.-ot, na addig van "munkád".

Nekoashi2005 2020.07.25. 00:41:49

@alöksz róz:
Természetesen nem fogom leírni sem a nevét, sem a börtönt, de mondjuk nem is sok helyen őriznek gyilkosokat.... Nem tudom, pontosan mennyit kereset, de többet mint a kórházban... És nem egyetemi kórház volt...

alöksz róz 2020.07.25. 00:42:34

@nincs1itt: mi van cigány, itt lested, mikor írok? :D

:D

Nekoashi2005 2020.07.25. 00:43:30

@alöksz róz:

"az ilyen altesti poénokból már óvodás koromban kinőttem"

És én nem vagyok orosz troll!

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.25. 00:46:16

@nincs1itt: Persze libbantkám, itt mi mindannyian a te kebabosként összegürizett dojcslandi fizetésedből élünk, abból vetzem a Bentley-t is a múlt hónapban. Jaj nekünk, ha bedobjátok a durcit. :-)))

@alöksz róz: "mennyit keresett a börtönben, gondolom bőven 400 felett"

Szerintem ha a vécét is kipucolta, akkor bónuszokkal néha a 410 € is összejött neki a pulykapénzzel együtt. Persze csak dojcslandban.

alöksz róz 2020.07.25. 00:48:07

@Nekoashi2005: természetesen. így hát gondolom kénytelenek vagyunk a bemondásodra elhinni :-)

a kórházit meg pont tudod, érdekes...

alöksz róz 2020.07.25. 00:52:25

@Nekoashi2005: "És én nem vagyok orosz troll!" - hát milyen vagy?

Nekoashi2005 2020.07.25. 01:04:42

@alöksz róz:
Semmilyen troll nem vagyok! De ha jól megfizetnek a Lendvai utcában... Te mennyit keresel? És hány néven?

alöksz róz 2020.07.25. 01:13:28

@Nekoashi2005: mi az anyanyelved
gondolom azt elárulhatod

Nekoashi2005 2020.07.25. 01:20:28

@alöksz róz:
"mi az anyanyelved
gondolom azt elárulhatod"

Nem megy a szögértelmezés? Vagy ennyire rossz volt a magyar tanárod, tovaris?

Nekoashi2005 2020.07.25. 01:21:40

@alöksz róz:
Na mostmár megyek aludni!
Helyesen
mi az anyanyelved
gondolom azt elárulhatod"

Nem megy a szövegértelmezés? Vagy ennyire rossz volt a magyar tanárod, tovaris?

alöksz róz 2020.07.25. 01:22:09

@Nekoashi2005: "De ha jól megfizetnek a Lendvai utcában..." - akkor dobod is el az "elveidet" :D

alöksz róz 2020.07.25. 01:24:24

@Nekoashi2005: "Vagy ennyire rossz volt a magyar tanárod" - a tiednél biztosan jobb volt :D

Zsorzsi bácsi pincsije 2020.07.25. 01:46:17

@Nekoashi2005: "Vagy ennyire rossz volt a magyar tanárod, tovaris?"

Ismét sikerült lebuktatnod magad...

"magyartanár"
1. lehetséges magyarázat
A „magyar” melléknevet és a „tanár” főnevet egybeírjuk az alábbi szabály alapján:
Ha a kifejezés jelentése: 'magyar nyelvet (tantárgyat) tanító tanár', akkor a kifejezés egybeírandó. [AkH11-129, AkH12-111, OH-119]
2. lehetséges magyarázat
A „magyar” melléknevet és a „tanár” főnevet egybeírjuk az alábbi szabály alapján:
Ha a jelentés ’magyart tanító tanár’, a szót egybeírjuk. [AkH11-107b, AkH12-95, AkH12-105, OH-108]

"magyar tanár"
1. lehetséges magyarázat
A „magyar” melléknevet és a „tanár” főnevet különírjuk az alábbi szabály alapján:
Ha a jelentés 'magyar nemzetiségű tanár', különírást alkalmazunk. [AkH11-107b, AkH12-105, OH-108]
2. lehetséges magyarázat
A „magyar” melléknevet és a „tanár” főnevet különírjuk az alábbi szabály alapján:
Ha a kifejezés jelentése: 'magyar anyanyelvű tanár', akkor a kifejezés különírandó. [AkH11-107a, AkH12-105]
helyesiras.mta.hu/helyesiras/default/kulegy?q=magyar+tan%C3%A1r

Persze neked ezekhez a finom különbségekhez nincs se füled, se eszed, Jevgenyij...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.07.25. 02:17:47

"A magyar és a lengyel erők megállították a brüsszeli liberális erőket"
"Távozik az Index szerkesztőségének vezetése és szinte minden munkatárs"

eddig ritka jó 7
és még van 2 nap

6.Lenin 2020.07.25. 08:50:21

Szabad sajtot áll egy táblán a tegnapi tüntetésen.

Mire nem képes ez a mocskos Fidesz, már a sajtot is lecsukják. Borzalom.
A lyukkal együtt?

Tényelek 2020.07.25. 09:36:44

@nincs1itt:
Ezt a tudományos magyarázatot használják a kőművesek, burkolók is,..., hogy lenne már vízszintes a járófelület a szobában, amikor maga a Föld gömbölyű.

CSOKKI MÁLNA 2020.07.25. 09:52:56

Néger majom kérjé' bocsánatot,
vagy széjjelrúgom majd a picsádat ott..

:))

Tényelek 2020.07.25. 09:54:28

@Nekoashi2005:
A forumozás ugyanolyan interakció, mint a telefonálás, emailezés, stb. , ezért ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá. Ha mentőt hivunk, ott sem azt mondjuk, hogy gyere ki kócsög a vasútállomáshoz,....., csak azért, mert ugyse fogjuk soha látni személyesen! Ezek a szabályok a magyar kulturkörben,,., remélhetöleg visszaálunk rá!

Csak az elmúlt egy évben bő 30% béremelés volt, ami azt jelenti, hogy aki egy éve 300 ezret keresett, most 400.000 forintot.
A börtönökben veszélyességi pótlék van, de nem éri el a vezetőhelyettesi pozíció összegét, tehát többet nem kereshetett, de jobb az időbeosztás ezért tudott vállalni plussz maszek melót, igy kereshetett többet, másként sehogy, mert mindkettőre ugyanazok a szabályok vonatkoznak.

Tényelek 2020.07.25. 09:58:35

@Nekoashi2005:
Szerintem el kellene engedni a dolgot, mert már papírjuk is van róla , hogy győztek, az EP buzi meg migrisimogató része írta le határozatban!

alöksz róz 2020.07.25. 11:02:54

@Tényelek: a kaksinak most kivételesen igaza van, a börtönökben tényleg sokkal többet keresnek az ápolók

Tényelek 2020.07.25. 12:00:02

@alöksz róz: Egy sima ápoló jobben keres, mert alapból nem kap semmi plusszt, ott meg jár a veszélyességi, de egy olyan, amit a kolléga állít, aki mgasvezető helyettese volt, nem, mert a veszélyességi pótlék kevesebb, mint a vezetői, az alap meg ugyanannyi.
De, ha valaki alapból kap veszélyességi pótlékot, mert fertőzőosztályon vagy zárt pszichiátrián dolgozik, az pont annyit keres, mint a börtöben dolgozó.

Tényelek 2020.07.25. 12:11:12

@alöksz róz: Ajogtárban pontosan le van írva, a táblázatokban lévő számokat kell összeadni és , jól írta az elhagyott pozíciót a kolléga, akkor nagyjából 30000-el keresett kevesebbet az ismerőse a börtönben, de mivel félévente jelentős fizetésemelések voltak mostanában, ez lehetett átmeneti állapot, bár az már csak önmagához viszonyítva, mert mindkét pozíció ugyanazzal az alappal dolgozik.

Hоva fogják elásni KariGerit?! 2020.07.25. 12:15:30

ÚJABB BALLIBERÁLIS BOTRÁNY: SZÉT AKARJÁK BARMOLNI A LÁNCHÍD MŰEMLÉKI JELLEGŰ RÉSZEIT !!!!!!!!!!!!!!!

BARBÁR ÁLLATOK !!!!!!!!!!!!!!!!

"Draskovics Tibor baloldali politikus, Gyurcsány egykori minisztere és bizalmasa a BKK igazgatótanácsának Karácsonyék által kinevezett elnöke még július 9-én arról beszélt a Klubrádiónak adott interjújában, hogy
a Lánchíd rengeteg régi műemlék elemét ki is lehet dobni, és helyette valami újat építeni, mert ez szerinte költséghatékonyabb lenne, mint a műemlékekkel való „bajlódás".

Medgyessy, Gyurcsány és Bajnai volt minisztere szó szerint a következőket mondta: „rengeteg olyan műemléki eleme van a Lánchídnak, aminek kapcsán el lehet azon gondolkozni, hogy dobjuk ki ami ott van"
www.origo.hu/itthon/20200724-a-muemleki-elemeitol-megfosztva-ujithatnak-fel-draskovicsek-a-lanchidat.html

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hоva fogják elásni KariGerit?! 2020.07.25. 12:17:45

MEGDÖBBENTŐ RÉSZLETEK AZ INDEX-PUCCSRÓL !!!!!!!!!!!!!!!!!

A VOLT FŐSZERKESZTŐ KI AKARTA TÚRNI A TULAJDONOST A SAJÁT LAPJÁBÓL !!!!!!!!!!!!!!

"Bodolai László szerint a kirúgott főszerkesztő baloldali politikusokkal egyeztetve szándékosan robbantotta szét az Indexet
ORIGO2020.07.25. 08:05
Nagyon súlyos dolgokat közölt az Index kirúgott főszerkesztőjéről, Dull Szabolcsról egy zárt internetes fórumon Bodolai László, a lapot tulajdonló alapítvány kuratóriumának elnöke. Bodolai szerint Dull üzleti titkokat szivárogtatott ki a konkurenciának, amiért Németországban szíjon vezették volna el a rendőrök, majd vezető baloldali politikusokkal egyeztetve szándékosan szétrobbantotta az Indexet. Bodolai szerint "a konkurencia röhög a markában" - ez utóbbit megerősíti, hogy a 24 főszerkesztője, Pető Péter egy pénteki vezércikkben már bejelentkezett az Index "hagyományainak" folytatására."
www.origo.hu/itthon/20200725-bodolai-facebook-dull-szabolcs.html

ÉS EZÉRT IS ORBÁN A HIBÁS ?!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

KERESZTÉNY SZABADSÁG 2020.07.25. 13:08:54

"A jelentkezők háromnegyedét felvették az egyetemekre"

Itt egy ujabb alhir az indexen. Van pofajuk ilyen hazugsagot leirni, mikor mar regen nincsennek is egyetemek mert Orban mindet bezaratta, peldaul a CEU-t is eluldozte.
Nyilvanvalo, hogy a fasiszta naci rasszista fidesz iranyitja az indexet, es ezert irhatjak a mocskos hazugsagaikat arrol, hogy barkit is felvettek volna a nem letezo egyetemekre, raadasul mar evekkel ezelott megszunt tanszabadsag is.

CSOKKI MÁLNA 2020.07.25. 13:44:31

Jár a banán Lewis! :)))

morph on deer 2020.07.25. 14:22:23

@KERESZTÉNY SZABADSÁG:
“ raadasul mar evekkel ezelott megszunt tanszabadsag is.”

Ez így igaz, hiszen nyilván ennek az eredménye látszik a hozzászólásodon is..!

morph on deer 2020.07.25. 14:28:00

@KamuGery az ALKALMATLAN:
“ SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”

- hogy ilyen hülye vagy!
Arról volt szó ugyanis, hogy a szűkös anyagi keretek között mit lehet csinálni, és az alternatívákat sorolta!

Próbálkozhatsz, pubi, de nem mindenki retardált fideszes, a többiek meg értik amit hallanak!
;P

Hоva fogják elásni KariGerit?! 2020.07.25. 14:58:51

@morph on deer: "Arról volt szó ugyanis, hogy a szűkös anyagi keretek között mit lehet csinálni, és az alternatívákat sorolta!"

A Lánchíd Budapest egyik legfontosabb nevezetessége, szimbóluma, a belváros egyik ékköve – a turisták számára a Lágymányosi híd vagy a vasúti összekötő semmiféle élményt nem ad, a műemlék jellegű Lánchíd azonban igen. Ha kidobod róla a kőoroszlánt, azzal pénzből nem spórolsz sokat, de az építészeti örökségünk ellen merényletet követsz el. Talán inkább a Drazsé-féle mihaszna, léhűtő tanácsadók bérén kellene spórolni, nem a Lánchídon.

morph on deer 2020.07.25. 15:30:48

@KamuGery az ALKALMATLAN:

Miért nem magyarázod el mindezt annak az orbán nevű házisertés-imitátornak is, aki ugyan naponta nézi a Lánchidat, rendszeresen használja is, de legalább minden lehető módon zsarolja a fővárost, miközben számolatlanul önti a milliárdokat a hülye focimániájába, meg a haverok vállalkozásaiba?

Mert láthatóan fogalma sincs róla, hogy mit is jelent Magyarországnak a Lánchíd!

Ugyanis, ha lett volna, akkor már legalább tíz éve megcsináltatta volna Tarlóssal! Merthogy már akkor is lehetett tudni, hogy szar állapotban van, akkor is rendelkezésre álltak már szakértői vélemények, és akkor még ki is jött volna az egész abból a pénzből, ami most erre van!

Az oroszlánok miatt ne aggódj, majd valamelyik orbán birtokon helyet találnak nekik...
Emlékezz csak vissza, hogy már a felcsúti házának kapuját is kőoroszlánok díszítették, igaz, méretben jobban illettek orbánhoz. Na meg a drótkerítéshez, ami akkor állt a telek körül.
Mert ízlése már akkor is volt Felcsút díszvirágának, akárcsak most...