B1 blogcsalád



Felelősségre vonta az ellenzéki alpolgármester a fideszes képviselőt az önkormányzatok kifosztása miatt

2020. május 08. - nickgrabowszki

"Nem engedhetjük meg, hogy a mindenkori kormány önkényesen, politikai okokból vonjon vissza már megítélt pályázati támogatásokat."
oa.jpg

Orosz Anna, a budapesti XI. kerület városfejlesztési alpolgármestere levélben szólította fel a kerület fideszes országgyűlési képviselőjét, lépjen fel az önkormányzatok kifosztásával szemben.

Az újbudai momentumos alpolgármester szerint

a kormány forrásmegvonásai a helyieket büntetik.

(...) Nem engedhetjük meg, hogy a mindenkori kormány önkényesen, politikai okokból vonjon vissza már megítélt pályázati támogatásokat bölcsőde-, óvoda-, orvosi rendelő építésre. Nem engedhetjük meg, hogy politikai alapon dőljön el, ki, milyen arányban járul hozzá a járvány és a válság okozta terhek viseléséhez. 

A levél apropója, hogy a tavaly elveszített önkormányzati választások után a Fidesz-kormány sorozatban bünteti ellenzéki önkormányzatokat: a gépjárműadót generálisan elvonta, a parkolási bevételeket egyetlen tollvonással (rendelettel) megszüntette, Gödtől a Samsung iparűzési adóját vette el, tegnap az ugyancsak ellenzéki vezetésű józsefvárosi  önkormányzattól vett el több mint egymilliárd forintnyi, már odaítélt támogatást.

Orosz Anna felszólította Simicskót, 

  • biztosítsa a választókat,hogy további önkormányzatokat nem fosztanak ki;
  • emelje fel hangját az általa is képviselt polgárok érdekében.

A levél itt olvasható.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2115671754

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.08. 17:24:01

Hajrá Annusska!!! ODA ÜSS AHOL A LEGJOBBAN FÁJ A DIKTATURÁNAK!!!
#MOMENTUM
SIMICSKA BE*JA NEM KELL A PÉNZE, MINKET NEM PALIZIK BE MINT A HÜLYE JOBBIKOT!!!
FOSZTOGATNA A SIMICSKA A KERÜLETBEN, DE MI NEM ENGEDJÜK!!!

Szabó Miklós János 2020.05.08. 17:26:33

Ugrál a bolha...

A nevenincs kerületi képviselő hírnevet szeretne szerezni magának, de nagy akarásnak nyögés a vége...

A helyzet az, szívecském, hogy észre kellene venni, hogy itt járványhelyzet, kijárási korlátozás, és ennek nyomában gazdasági válság van (amelyet nem lehet elkerülni, ha a cél az, hogy ne betegedjenek meg a kelleténél többen).

Ebben a helyzetben sokaknak (vállalkozások, munkavállalók) hirtelen megszűnnek a jövedelemszerzési lehetőségei, és a tőlük kieső állami bevételek, a gazdaságmentésre szolgáló kiadások miatt az államháztartási gazdálkodásban változásokra volt szükség.

Ennek része volt az is, hogy az államnak magán is takarékoskodnia kell; ebben részt vettek a pártok és a minisztériumok is, nem csak az önkormányzatoktól várták el, hogy vállaljanak részt a közös erőfeszítésekből. Ezzel együtt sem ők járnak a legrosszabbul, arányaiban kisebb áldozatot vártak tőlük, mint az idegenforgalomban, vendéglátásban utazó cégektől, akiknek az éves tervezett bevétele jelentősen meg fog csappanni.

Ebben a helyzetben nem sivalkodni kell, hanem észszerűen, takarékosan gazdálkodni, alkalmazkodni a megváltozott helyzethez, lehetőségekhez. Annácska is inkább ezen a területen lehetne aktív az ötleteivel, ahelyett, hogy olyan dolgokba ugat bele, ami nem tartozik egy önkormányzati képviselő feladat- és hatásköréhez.

morpho 2020.05.08. 17:42:53

@Szabó Miklós János: Aztán az állam a nagy takarékoskodásban adott két milliárdott Orbán vejének kikötőfejlesztésre, téged meg megfizetnek, hogy a blogtérben hazudozzál hülyeségeket a "vészhelyzetről", meg az állami takarékoskodásról. Mindjárt elsírom magam pubi!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.08. 17:46:14

azt hittem az oroszokat Viktor mind haza picsázta
erre itt van ez
Viktor!

DR. Smit Pal 2020.05.08. 17:52:15

A lipsiknek semmi kozuk a kormany intezkedeseihez, oket tartsa el Soros Gyorgy. Kamugerinek is kuldot 1 millio eurot melegbar nyitasra.

cicmen 2020.05.08. 17:59:12

@morpho: A libsi kormány alatt is ilyen pontosan tudtad, hogy ki mit kapott?
Mondj pár példát! Pl. Apró Piroska veje mit kapott? Gyárat? Ja! :D :P Köcsög!

cicmen 2020.05.08. 18:20:07

Felelősségre vonta az ellenzéki alpolgármester a fideszes képviselőt az önkormányzatok kifosztása miatt.......................

Micsoda nagy szavak! Felelősségre vonni tudomásom szerint magasabb pozícióban levő tudja a beosztottját, úgyhogy Simicskónak nem lett tele a gatyája. :D Miért nem mondja el mindezt egy Momentumos országgyűlési képviselőnek? Ja, hogy a Momentum nem jutott be a parlamentbe? :D Szopás!

a nagy hohohorgász 2020.05.08. 18:31:41

@R.V.J.: neked írtam a korábbi b1ben, had ne kelljen újra beirom... Köszi

a nagy hohohorgász 2020.05.08. 18:40:03

Amúgy azt be kell vállalni hogy a Fidesz jobban csinálja az állami vagyon lopást mint az ellenzék a kormány megbuktatasat. A Fidesz még privatizalni is jobban tud... Rohadjon meg mindenki. Arra a szaros Balatonra is fizetnie kell a parasztnak vagy jobbra vagy balra ha le akar menni. Éljen a demokrácia. Tényleg azt kell mondanom hogy ennél a szocializmus is jobb volt. Több száz ezer forintot kell fizetni egy szaros Balatoni nyaralasert ahol 100 forintos virslit 5000ert megveheted nagy kegyesen. Ébresztő prolik ez nektek fáj jobban!!!!

morpho 2020.05.08. 18:57:51

@cicmen: Még jó, hogy nem Csák Mátét hozod példának. Aki most lop, azt nem menti fel, hogy más is lopott. Téged sem ment fel, hogy ezt bevéded. Még szerencse, hogy nem létezel.

a nagy hohohorgász 2020.05.08. 19:22:04

@morpho: akkor miért szavazol arra aki már egyszer lopott???? Hm? Ha nem akarsz a kérdésre válaszolni ne is írj. Bmeg nincs olyan a palettán aki még nem lopott csak a Jobbik meg a momentum. Melyikre mered akár a kisujjad körmét is ratenni? A Jakab petyara aki 2010ben cigányokat akasztott volna vagy az ifjabb SZDSZ-es globalizáció hivokre(akiknek a piros fehér zöld szín összetétel maga a sátán) ????

rallus 2020.05.08. 19:36:09

Isteni szerencse, hogy minden pénzt azért nem tudott Orbán elvenni ezektől az ártatlanoktól:
"Újbuda ellenzéki többségű képviselő-testülete csütörtökön elfogadta László Imre DK-s polgármester előterjesztéseit, amellyel megduplázták az alpolgármesterek fizetését – írta meg az Origo. A korábbi kettő helyett négy új kerületi balliberális alpolgármester a törvényileg kiosztható maximális fizetést kapják úgy, hogy még semmit nem tettek a kerületért, csak saját fizetésemelésüket intézték el."

rallus 2020.05.08. 19:38:13

A bölcsöde, óvoda és orvosi rendelő a következő lépés lett volna....majd egyszer....

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.08. 19:38:39

@a nagy hohohorgász:
Elnéznéd szellemi orgazdaként a FideSS és az ő ál-ellensége Luděk Šimička lopását a kerületben? Hátaztmárnem!!!!
Orosz Anuska ödapörköl majd nekik, mint a Bangómargit a kakasszusinak!!!

morpho 2020.05.08. 19:39:50

@a nagy hohohorgász: Te miből gondolod, hogy én szavazok egyáltalán bárkire is? Egyébként meg nem pártok, hanem emberek lopnak. Továbbá, kurvára nem érdekel, hogy te mit gondolsz a pártokról. Van nekem is véleményem, amit nem fogok a tied alapján módosítani. Nézd ezt el nekem kérlek.

a nagy hohohorgász 2020.05.08. 19:44:49

@morpho: senki sem mondta hogy módosítsd a véleményed te IQ fighter. Csak olyan bőszen bofogsz hogy azt hittem nálad a bölcsek kove.... Hahaha de te csak egy minden szar proli vagy. Bocs hogy többet néztem ki belőled. Tényleg én kérek elnézést.... Hahaha bmeg.

a nagy hohohorgász 2020.05.08. 19:47:32

@R.V.J.: te figyelj már. Mit szólsz hozzá hogy a mazsihisz is belső válságban van...? A toraimadok is osszevesztek a jó erős forinton

cicmen 2020.05.08. 19:48:19

@morpho: Te is úgy írtad, hogy Tiborcz kapott és azon problémáztál, hogy miért most. Ergo szó sincs lopásról, Gyurcsánynál pedig igen!
Most a kisasszony is amiatt ajvékol, hogy a járvány miatti gazdasági terhek miatt megnyirbálták az önkormányzatok büdzséjét és kevesebbet tudnak lenyúlni!
És komám, ha tetszik, ha nem, fel fogom hozni a múltat (és az önkormányzati jelent is) amikor pofátlanul nekiálltok moralizálni!

morpho 2020.05.08. 19:49:11

@rallus: Ezt elfelejtetted hozzátenni: "A kormány honlapján még március végén közzétették az állami vezetők fizetési adatait, aminek összesítése alapján az államtitkárok fizetését idén 35 százalékkal emelték.
Aki csak államtitkári posztot tölt be az állami vezetésben,
BRUTTÓ 1 296 300 FORINTRÓL 1 750 000 FORINTRA UGROTT A FIZETÉSE"

A bölcsőde, óvoda és orvosi rendelő a következő lépés lett volna... Majd egyszer.

morpho 2020.05.08. 19:51:02

@a nagy hohohorgász: Ez szép volt, gratulálok! :))
@cicmen: Hozd fel!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.08. 19:54:39

@a nagy hohohorgász:
"Melyik a jó zsidó?"
Ez is az is. Habár a szatmáriak egy kicsit a bögyömben vannak, a pénzen előbb utóbb úgy is megegyeznek. A lényeg az hogy honnan jön. A zsebetekböl! Hohohoho!

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.08. 20:21:09

@Szabó Miklós János:

Ebben a helyztben spórolni is kell ".De. " Nem engedhetjük meg, hogy a mindenkori kormány önkényesen, politikai okokból vonjon vissza már megítélt pályázati támogatásokat bölcsőde-, óvoda-, orvosi rendelő építésre.+

Teccel érteni? BÖLCSŐDE, ÓVODA, ORVOSI RENDELŐ ÉPÍTÉSÉRŐL BESZÉLT. Ha ezek nem épülnk, akkor hol gyógyítáják a beteg munkást, annak családját, hová teszik a gyereket amikor dolgoznak?

Szoktatok néha gondolkodni? Nem ártana .

alöksz róz 2020.05.08. 20:23:22

bates eltűnt, morpho megjelent
ki érti ezt

AngeI 2020.05.08. 20:28:41

Lampert Mónika mondataira emlékszünk még a 2006-os önkormányzati választások után az ellenzéki vezetésű önkormányzatokkal kapcsolatban?

a nagy hohohorgász 2020.05.08. 20:31:14

@/\ngel: o nem, ki emlékszik arra. Tudod azt a múltat csak a fideszesek emlegetik... Még egyszer mondom Nem lesz gazaremeles!!!!! Erre sem emlékszik senki.... Hahaha

a nagy hohohorgász 2020.05.08. 20:34:16

@R.V.J.: én tudom hogy ez a pálya. Csak fura volt hogy ez napvilágot látott :) hiába na. Független a média

a nagy hohohorgász 2020.05.08. 20:40:04

@R.V.J.: bibsike az a baj hogy azért ti sem vagytok tökéletesek... Hahaha azért én a helyedben tartanék kajakostolot is... Nehogy mérgezett legyen a kóser hami.... Hahaha

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.08. 20:48:23

@a nagy hohohorgász:
Kazária óta megbízhatóan bennünket szolgáltok, szóval az a minimum, hogy megtarthatjátok az azt, ami a buditakarítás közben csurran-cseppen!!!

AngeI 2020.05.08. 20:51:37

@morpho: Csak tudod, Csák Máté nem készül visszatérni a hatalomba, míg a baloldali ellenzék igen.
A régi figurák közül Gyurcsány ma is befolyásos politikai vezetője ennek az oldanak, Karigerynek pedig egy egész történelmi panoptikumot sikerült reaktiválnia új főpolgármesterként. Még „muszteres” Bánónak is jutott pozi. :)

Szabó Miklós János 2020.05.08. 20:53:08

@morpho: "az állam a nagy takarékoskodásban adott két milliárdott ... kikötőfejlesztésre"

Takarékoskodni kell, de nem ész nélkül!

Most, hogy a munkanélküliség sajnálatos módon megugrott (természetesen nem csak nálunk, hanem szerte a világon!), még fontosabbak lesznek azok a beruházások, amelyek új munkahelyek létrehozását segítik a járvány lecsengése utáni kilábalás időszakában.

Ebben a helyzetben inkább azon kellene gondolkodni, hogy egy egyszerű fővárosi kerületi önkormányzatnál tényleg okvetlenül szükség van-e egyszerre NÉGY alpolgármesterre (köztük a dekoratív, de városvezetőként nem túl tapasztalt fenti hölgyeményre), méghozzá a törvény szerinti maximális fizetéssel...

Szerintem a kerület szempontjából nem feltétlenül (persze a koalíció résztvevőit "ki kellett valahogy fizetni", ezt a részt értem én); ha úgy érzik, hogy döcögve megy a kerület szekere, esetleg e díjazás egy részét vissza is utalhatnák a kerület számára. Például.

AngeI 2020.05.08. 20:55:13

@a nagy hohohorgász: Igen, a múltat nem lehet végképp eltörölni, az internacionalisták nagy bánatára.:)

Szabó Miklós János 2020.05.08. 20:56:48

@látjátok feleim szümtükkel: "önkényesen, politikai okokból vonjon vissza már megítélt pályázati támogatásokat"

Nem politikai okból, hanem a világjárvány szülte válsághelyzet okán. Amikor ezeket a pályázatokat kiírták, vagy amikor eredetileg a költségvetés megszületett, erre még senki sem számíthatott.

A szükséges infrastruktúra-fejlesztéseket ettől még bizonyára meg lehet majd valósítani, de amikor ég a ház, akkor az oltásra kell fókuszálni az energiákat...

AngeI 2020.05.08. 20:58:34

@a nagy hohohorgász: Igen, a múltat nem lehet végképp eltörölni, az internacionalisták nagy bánatára.:)

eszti..... 2020.05.08. 21:12:47

@/\ngel:

talán lehetne még egyszer, a bevésés miatt...

eszti..... 2020.05.08. 21:15:54

@Szabó Miklós János:

ezt írtad az előző kommentedben: Takarékoskodni kell, de nem ész nélkül!
az önkormányzati források elvonására ez nem vonatkozik?

eszti..... 2020.05.08. 21:17:29

@alöksz róz:

írjál neki privit, ha annyira hiányzik. hátha szakít rád időt.. )))

a nagy hohohorgász 2020.05.08. 21:20:50

@eszti.....: esztike egye fene ne firtassuk a múltat... Mi van veled a jelenben? Mitől jobb neked totorszagban mint nekünk orbanisztanban? Figyelj kérdés volt, és jelen időben! De Úgy sem válaszolsz te kis butus liba... Hahaha

AngeI 2020.05.08. 21:27:45

@eszti.....: Igen, a múltat nem lehet végképp eltörölni, az internacionalisták nagy bánatára.:)

eszti..... 2020.05.08. 21:29:21

@a nagy hohohorgász:

most kit védtél be a 3 nick közül?
@/\ngel:
@Szabó Miklós János:
@alöksz róz:

mivel megválaszoltad a kérdést, felesleges fáradnom.

eszti..... 2020.05.08. 21:30:46

@/\ngel:
és kik azok az internacionalisták?

a nagy hohohorgász 2020.05.08. 21:35:11

@eszti.....: te annyira hülye vagy hogy azt hiszed hogy vicces vagy. Orbánt ekezitek hogy nem válaszol... Hahaha bmeg

AngeI 2020.05.08. 21:37:28

@a nagy hohohorgász: Es(z)tike, Parászka Boróka. Az egyik a Felvidéken, a másik Erdélyben őshonos.:)

morph on deer 2020.05.08. 21:40:42

@Szabó Miklós János:
“ de amikor ég a ház, akkor az oltásra kell fókuszálni az energiákat...”

Nem mondod!
Hát nekem ez magamtól eszembe nem jutott volna..!

Gondolom azért nem, mert nem vagyok egy fideszes tetű, aki így pofátlanul belehazudik mindenki arcába!

Ehhez mit szólsz, te kis tűzoltó?

“ Újabb 6 milliárd, hogy óriásplakáton hirdessék a 13. havi nyugdíjat”

Nyilván az a 150 milliárdos keret nem elég, ugye?

hirklikk.hu/kozelet/ujabb-6-milliard-hogy-oriasplakaton-hirdessek-a-13-havi-nyugdijat/363446

AngeI 2020.05.08. 21:43:13

@eszti.....: Az Internacionáléra nem emlékszel már?

alöksz róz 2020.05.08. 21:44:20

@a nagy hohohorgász: hagyjad papám, nagy trauma érte szegényt
elzúgtak forradalmai
elhulltanak legjobbjai

morph on deer 2020.05.08. 21:51:06

Az gondolom még nem jutott el a fideszes cselédnép tükörsima agyáig, hogy azokban a kerületekben fideszes szavazók is élnek, azoknak a beruházásoknak az elvétele nekik is fáj, ugye nem?

Mást nem is kell tenni az érintett önkormányzatoknál, mint tájékoztatni a helyieket arról, hogy kinek is kell megköszönni, hogy nem lesz óvoda, meg rendelő, de lesznek önfényező óriásplakátok!

Vagy tényleg minden fideszes szavazó annyira hülye, hogy elfelejtik 2023-re, hogy imádott vezérük hogy kicseszett velük?
Már megint!

nincs1itt 2020.05.08. 21:54:59

@Szabó Miklós János: 2 ezer alatt van a fertőzöttek száma, csökken. igaz? viszont a halottak száma 390 környéke, igaz? ez cirka 18%-os mortalitást jelent, igaz? akkor miabánatoslófaszt hadoválsz vészhelyzetről? kevesebb mint 2 ezer megbetegedés majdnem 100 ezer elvégzett teszt esetén? ja, ez az a teszt, amit az ostoba fuccálsérópetya vett a kínai jóbarátoktól, éppen 20%-os a megbízhatósága(igaz ezt, csak kínában és háccsószotyisztánban merik megbízhatóságnak nevezni, máshol ez az ócska szemét kategória)... de nektek fidesz-táliboknak mindent el lehet adni.
na mesélj, miért kell(!) megint hazudozni? mennyi a megbetegedettek valós száma? mennyi a fertőzötteké. legalább egy közelítő adatot kellene végre mondani. de azért a balatoni hajózást sikerül privatizálni! baz+! érted? pri-va-ti-zál-ni!!! csak nem a récsöl gyereknek kell az is??? elmentek ti a picsába!

morph on deer 2020.05.08. 22:00:19

@alöksz róz:
“ az nem pénz érte”

Hát, ha ráadásul ugyanolyan szarok lesznek, mint korábban, akkor arra 6 millió is sok!

Valami ritka ócska grafikai meló van ezeken a plakátokon, függetlenül a primitív üzenetektől is.
Vagy már abban is a párthűség számít, és nem az, hogy valaki értsen is hozzá? Pedig ennyiből már telne minőségi grafikusra is, nem? Vagy csak ilyenek vállalják?
Mondom: szakmailag kritikán aluli amikkel telenyomják az országot, és nem értem az okát...

morph on deer 2020.05.08. 22:03:15

@nincs1itt:
“ de azért a balatoni hajózást sikerül privatizálni!”

Az még hagyján, de a vele járó ingatlanokat is..!

nincs1itt 2020.05.08. 22:06:36

@morph on deer: gondolj csak bele! azoknál vízpartibb nincs! mekkora üzlet ez récsölnek és a vejnek? gondolom koszos pár millióért megveszik...

eszti..... 2020.05.08. 22:08:30

@alöksz róz:

látom, nagyon hiányzik sír. hát igen, nem annyira szórakoztató saját kamunickkekkel egész nap fenntartani a kommunikáció látszatát....
így jártál, alex. és holnap is ez vár rád... :D :D :D

morph on deer 2020.05.08. 22:10:19

@R.V.J.:
Hmm... igazán nem szívesen rontom el az örömöd, de ez itt SIMICSKÓ, nem Simicska.

Az a Simicskó, akinek az arcképével ellátott maszkokat osztogattak kb egy hónapja.
Nagy siker volt.
Vírus-körökben...

Szabó Miklós János 2020.05.08. 22:19:41

@nincs1itt: "2 ezer alatt van a fertőzöttek száma, csökken. igaz? viszont a halottak száma 390 környéke, igaz? ez cirka 18%-os mortalitást jelent, igaz?"

Lipppsikém, ne jáccad itt az epidemológust, ha kevered a gizikét a gőzekével.

A (diagnosztizált, azaz pozitív teszteredménnyel megerősített) aktív fertőzöttek száma van 2000 alatt.

Még a ti csodamutatótokat, a diagnosztizált esetszámra vetített halálozási rátát (case fatality rate, CFR) sem ehhez mérik, hanem a teljes (kumulatív) diagnosztizált esetszámhoz, amely természetesen a nem aktív, "lezárt" (értsd: gyógyult és elhalálozott) eseteket is tartalmazza. Annál is inkább, mert pont az aktív fertőzöttek azok, akiknek a sorsa még nem dőlt el, lehet belőlük majd gyógyult is (nagy valószínűséggel), de halott is (kis valószínűséggel).

Ha a te általad behaluzott képletet (halálozás/aktív [reg.] esetszám) használva néznénk mondjuk Kína mortalitási mutatóját, akkor 100%*(4663/260) = 1793,46% százalékot kapnánk, ami jól mutatja, mekkora ökörségeket sikerül összezagyválnod.

"kevesebb mint 2 ezer megbetegedés majdnem 100 ezer elvégzett teszt esetén?"

Ja, sajnos a járvány "elterjesztésében", bármit hazudik össze a B1, Magyarország nem volt túl hatékony (nálunk nem is volt ez cél soha), így messze nem annyira elterjedt a fertőzés, mint Nyugat- vagy Dél-Európában. De megint sikerült rossz összehasonlítási alapot választanod, ti. a (majdnem) százezer mintavétellel nem kétezer fertőzöttet sikerült diagnosztizálni, hanem 3178-et. (Megintcsak: attól még, hogy valaki meggyógyult vagy meghalt, valaha még diagnosztizálni kellett.)

"mennyi a megbetegedettek valós száma? mennyi a fertőzötteké. legalább egy közelítő adatot kellene végre mondani."

Igen, jó lenne, ha lenne erre közelítő adatunk, erre valóban kíváncsi mindenki (politikus, szakember, polgár) -- és ezért lesz is ilyen. Ezt szolgálja az orvosi egyetemek (KSH által segített) reprezentatívnak szánt országos (PCR-tesztes) felmérése május 1-14. között. De mivel ma még csak május 8. van, ezért sajnos erre még egy kicsit várnunk kell.

alöksz róz 2020.05.08. 22:21:43

@morph on deer: mert hogy kéne kinéznie
egyszerű és informatív

morpho 2020.05.08. 22:37:29

@/\ngel: "Csák Máté nem készül visszatérni a hatalomba" Ez azért lehet, mert közben meghalt. De ennek semmi köze ahhoz, hogy Orbánék lopnak, te meg ezt tereléssel próbálod mentegetni. Gyurcsány se lopjon, de Orbán mindenkinél többet lop. Nem a múltban, hanem most! Egészen pofátlanul. De ez neked nyilván tetszik, csak Gyurcsány ne jusson vissza a hatalomba. Egyébként szerintem se, de ennek semmi köze Orbán enyves kezéhez és hibrid rezsimjéhez. Relativizálni a legegyszerűbb, a kognitív disszonancia egyik kedvence.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.08. 22:41:46

@morph on deer:
Rágugliztam, és tényleg! Köszi! Csak a rend kedvéért kérdezném, ez a kopasz ruszin rabolhat???? Nem!!! Orosz Anuska vele is elbánik majd!!

AngeI 2020.05.08. 22:44:57

@morpho: Nem mindegy, hogy a több mint hétszáz éve élt Csák Mátéról beszélsz, vagy jelenleg is aktív politikusokról, akik egyszer már a szakadék szélére manőverezték az országot,és ismét az ország feletti irányítást szerernék megszerezni.

AngeI 2020.05.08. 22:48:23

@morph on deer: Ja, nem mindegy. Az egyik kung-fuzik, a másik a krémesekkel birkózik, miközben a sok Simicska-árva éhezik.:(

morpho 2020.05.08. 22:50:36

@/\ngel: Te most miről beszélsz? Én arról, hogy Orbánék gátlástalanul lopnak és lebontották a magyar demokráciát. Te miről?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.08. 23:03:47

"Minden felelősség Németországot terheli a II. világháborúért és a holokausztért. Aki ezt kétségbe vonja és más népeket is bűnösnek tart, az az áldozatok emlékét sérti meg - írta a Spiegelben a német külügyminiszter a II. világháború végének 75. évfordulója alkalmából."

höhö liberráltak
kiverték a zaduászt a kezetekből

alöksz róz 2020.05.08. 23:06:01

index.hu/techtud/2020/05/08/a_2017-es_matekerettsegi_megjosolta_a_jarvanyt/?token=4abbe5340bfa7bd725c4e6a8d1a85e26

"még ha csak 2 ezrelék is a város lakosságának átfertőzöttsége, akkor is 15% a valószínűsége annak, hogy egy tele buszon találunk egy fertőzöttet."

"A teszt a vírussal fertőzött embereknél 99%-os valószínűséggel mutatja ki a fertőzöttséget. A vírussal nem fertőzött emberek esetében olykor szintén fertőzöttséget jelez a teszt, ám ennek a téves jelzésnek a valószínűsége mindössze 4%.” Tudjuk, hogy a város lakosságának 0,2%-a fertőzött a járványt okozó vírussal. Mutassa meg, hogy ha egy véletlenszerűen választott városlakó gyorstesztje fertőzöttséget mutat, akkor 0,05-nél kisebb annak a valószínűsége, hogy a tesztalany valóban vírusfertőzött"

érdekes ez a matek :-)

morpho 2020.05.08. 23:10:09

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Te ilyenkor hülye vagy, vagy csak úgy csinálsz? Mindenki tudja, hogy a világháborút Németország robbantotta ki és a holokausztot ő szervezte meg. Az, hogy voltak kollaboráns országok, még nem jelenti azt, hogy nem a németek tehetnek az egészről. Ha nincs háború, meg holokauszt, akkor nem lett volna kivel kollaborálni. Azt viszont bírnám, ha a magyarok is szembenéznének egyszer a saját történelmükkel, a másokra mutogatás helyett. Az azért jó lenne.

nincs1itt 2020.05.08. 23:10:36

@morph on deer: és éppen veszteséges is... hát magánkézbe kell adni.

nincs1itt 2020.05.08. 23:11:44

@Szabó Miklós János: na látod te ostoba, 2 hete még 2 ezer felett volt. ne is erőlködj, hazudtok.

alöksz róz 2020.05.08. 23:19:57

@nincs1itt: sok lesz neked ez hirtelen
előbb a 60-30
aztán majd szépen apránként a többi

Szabó Miklós János 2020.05.08. 23:22:16

@nincs1itt: "na látod te ostoba, 2 hete még 2 ezer felett volt"

Ja, és eljött a "tetőzés" május 3-án, ami azt jelenti, hogy a regisztrált aktív fertőzöttek száma elkezdett csökkenni (mert több embert nyilvánítottak gyógyultnak, mint amennyit újonnan diagnosztizáltak fertőzöttként). Ez ált. iskola harmadikos matek...

Szabó Miklós János 2020.05.08. 23:23:11

@alöksz róz: Na, azért ne becsüljük le ennyire, neki a 93-63-at sikerült 40-re kihoznia...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.08. 23:47:38

@morpho: "Minden felelősség Németországot terheli a II. világháborúért és a holokausztért. Aki ezt kétségbe vonja és más népeket is bűnösnek tart, az az áldozatok emlékét sérti meg - írta a Spiegelben a német külügyminiszter a II. világháború végének 75. évfordulója alkalmából."

olvasd el
ha nem érted kérdezz

morph on deer 2020.05.09. 00:22:35

@alöksz róz:
Ha érdekel, végig tudom elemezni, de a lényeg, hogy aki tervezte, annak kb annyi köze van a tervezőgrafikusi szakmához, mint a magyar focinak a labdarúgáshoz.
Igen, annyira rosszak a plakátok!

Eddig messze a legjobbak a Jobbik fekete plakátjai voltak, az “ők lopnak“ sorozat, az összes politikai óriásplakát közül, - csak az összehasonlítás miatt.
Végül is mindegy, én csak a 6 milliárdhoz képest ámulok, hogy ilyen pénzekért mekkora rakás szart képesek kirakni mindenhová. De a lóvé legalább a “családban” (la famiglia) marad.

morph on deer 2020.05.09. 00:25:37

@/\ngel:
Nincs hát: ugyanaz a régi vaj olvadozik a cimborák füle mögött, mint harminc éve, mert mindig van utánpótlás.

morpho 2020.05.09. 00:30:29

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Beszélj másról nyugodtan, csak én akkor kimaradnék, ha nem gond.

alöksz róz 2020.05.09. 00:49:55

@morph on deer: hát jó, elhiszem neked, valószínűleg úgyis hiába magyaráznád :-) nekem tök egyformák, se nő nem vagyok, se grafikus, azt nézem mi a szövege
de a jobbikos tényleg kimagaslóan jó volt
a legnagyobb csalódás meg az volt h az szdsz-es csaj nem vetkőzött le :-(

mgdé 2020.05.09. 01:16:43

@R.V.J.:

Rakj már ki egy Heydrich képet, hogy végre észrevegyék kivel van dolguk. :D

mgdé 2020.05.09. 01:33:20

@/\ngel:

Nagypofájú Mourinhoval Bl-t nyertek, de miért gondolod, hogy Esztit érdekli a foci?

Stadionból viszont csak egy közös használatúra fussa nekik, a Milánkával, ennél még a sakkozó unokatestvérek szponzorálta Kisvárda is menőbb.

Cseh Kattka 2020.05.09. 01:35:05

JÓL MEGMONTAD A SZEMETEKNEK , ANNUSKA !!!!!

A MOMENTUMOS ÖNKORIS KÉPVISELŐK HÁROMHAVI FÉLÉVI BÓNUSZA NEM JÁTÉK , AZ NEKIK JÁR , JÁRVÁNY IDE VAGY ODA !!!!!

ebella 2020.05.09. 03:25:23

@Cseh Kattka: Lehet bagatellizálni, odamondogatni az ellenzéknek is (semmivel nem jobbak), de tőled is elveszik a pénzt ostoba proli! Legalább az fájna, ha lenne egy kis eszed és nem azt támadnád aki szóváteszi!

nincs1itt 2020.05.09. 07:03:48

@alöksz róz: sanyi és valahány név a szerveren... szerintem először a tömött buszon 15% esélyt kéne értelmezned. első lépés: mi az a busz.

nincs1itt 2020.05.09. 07:08:00

@Szabó Miklós János: te félkegyelmű, a dakszlinapóleon azt mondta, hogy május 3. tetőzött, akkor az úgy is van és ezért elkezdik a tömeges tesztelést. eddig ahol elkezdték, ott vadul emelkedett a fertőzöttek száma, csak mo.-on csökkent. ez amolyan unortodox, illeberális matek. értem. na ettől a ponttól feldughatod magadnak a 60-30-at, mert azt látom, hogy ennyi az "érvkészlet". szóval, kötschögh magyar jobbágyok, hogy van ez?

rallus 2020.05.09. 07:15:46

Orosz Anna eddigi legnagyobb teljesítménye, hogy Fegyőrékkel együtt a budapesti oloimpiai tervét megfúrni, amiért a vetélytárs franciák nem győznek nekik eléggé hálásak lenni !
Ezzel a múlttal a háta mögött bárkit felelősségre vonhat.....

rallus 2020.05.09. 07:22:32

@nincs1itt: Méltányolva azt a teljesítményt, amit Budapest új és tehetséges vezetése a karizmatikus Karácsonnyal az élén megtett a vírusfertőzés tömegessé tétele érdekében, mégis azt kell mondanom, hogy megint buktatok!
A gonosz Orbán és a kormány visszafogta a járvány terjedését. Nektek annyi maradt, hogy tréfásnak tűnő matematikai trükkökkel levezessétek, hogy a NER lovagok kivételével mindenki meghalt!
Menni fog, ebben jók vagytok...

nincs1itt 2020.05.09. 07:29:44

@rallus: ahogy azt minden alkalommal bizonyítod, van élet az agyhalál után is! ez a fidesz-tálibok egyetlen "mentsége" is.

Sir Bates dö Hól 2020.05.09. 08:26:57

Sz'al a Tini Troll Teknőcök nagyot mentek a poszt alatt;-)... Azt csináljátok, amire képesek vagytok: agresszíven támadni a gazdátok érdekében és hazudozni, hogy nem szimplán csakis az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat sújtja a félművelt sunyi paraszt kicsinyes bosszúja...

Csak fidelitaszos kicsi trollok vagytok mindhárman a húszonvalahány nicketek alatt: még mindig nem bírjátok feldolgozni, hogy lebuktattátok magatokat cicafiúk? Akkor prüszköljetek, másra úgysem vagytok sem jók, sem képesek...

cicmen 2020.05.09. 08:31:11

@eszti.....:" ezt írtad az előző kommentedben: Takarékoskodni kell, de nem ész nélkül!
az önkormányzati források elvonására ez nem vonatkozik?

Persze és emiatt maradnak el a különböző hasznos beruházások és felújítások, amiről az ellenzék régóta híres! :D
Óvodák, iskolák, rendelők maradnak romosan, mert pont az arra szánt pénzt vonta el tőlük a kormány! :D Különös módon amíg nem volt elvonás és megvolt a lóvé, szóba sem kerültek az ilyen csacskaságok!
Újbudán is megduplázták a polgihelyettesek számát, hogy kifizethessék az összefogás résztvevőinek a segítséget? Ugyebár remek példa ez a momentumos helyettes picsa, a parlamentbe sem jutott e a pártja, de neki is jutott azért funkció!

cicmen 2020.05.09. 08:43:56

@Sir Bates dö Hól: . "Azt csináljátok, amire képesek vagytok: agresszíven támadni a gazdátok érdekében "

Nem mi írtuk ezt a posztot bástya a különféle rágalmakkal!
Nagyon tudtok panaszkodni amikor visszaütünk! :D
Az ami az ellenzéki önkormányzatokkal történik, szintén hasonló, hiszen az általuk megnyert önkormányzatok házatájáról egyből hallatszott a fogadkozás, hogy most majd jól megszopatják a kormányt és mindenhol keresztbe tesznek nekik!
Amikor meg bebizonyosodik, hogy nem a szar húzza le a vécét, megy a nagy sivalkodás! :D

Sir Bates dö Hól 2020.05.09. 09:21:15

@cicmen: kicsi fidelitaszos cicafiú, a többes szám csak rád vonatkozik, mert te nem akarod hosszú idő óta a saját egyéni véleményed megfogalmazni, csupán egy "szekértábor" álláspontját szajkózod, ellenben én és itt többen is vagy a saját véleményüket írják meg, vagy a ner és a kormány kritikáját adják...

A poszter a tényeket írta le és az abból általa megfogalmazott véleményét, ti viszont vagy saját tényeket kreáltok vagy csupán személyeskedtek, ennyire vagytok képesek két okból kifolyólag: ad1/ tudatosan hazudtok megbízásból; ad2/ kognitív disszonanciátok így kezelitek...

Amíg képtelenek vagytok bármely vita/eszmecsere/párbeszéd lefolytatására, addig maradtok baribaszó ner-cselédek és Tini Troll Teknőcök, kicsi fidelitaszos cicafiúka...

cleanwater 2020.05.09. 09:25:53

@cicmen: Akkor Te hogy húzod le kis haver?Mással hazatod le?

AngeI 2020.05.09. 09:35:23

@mgdé: Á dehogy. Én erre gondoltam:

www.youtube.com/watch?v=3u_Ujht6U4I

(0:47, ha nem akarsz túl sokat nosztalgiázni)

Ha Ferenc túl sok rövidet fogyaszt lehet, hogy legközelebb a Juventust fogja elénekeltetni a DK-s nyuggerekkel? :)

AngeI 2020.05.09. 09:37:40

@morpho: Náciveszély is van?

morph on deer 2020.05.09. 09:49:13

@rallus:
“ A gonosz Orbán és a kormány visszafogta a járvány terjedését.”

Visszafogta a járvánnyal kapcsolatos INFORMÁCIÓ terjedését!
Nagyon nem ugyanaz!

Ne felejtsd el, hogy az egészségügyi intézményeknek explicit meg van tiltva, hogy nyilatkozzanak a járvánnyal kapcsolatban!
Ha pedig az általuk közölt statisztikai adatokat összehasonlítod a nemzetközi adatokkal, akkor azt látod, hogy vagy az van, hogy nálunk minden bizonnyal egy sajátosan magyarosch, nemzetthy (szent)koronavírus található, amelyik teljesen másképpen működik, mint az összes többi helyen, vagy egy nagy ótvaros hazugság az, amit pártunk és kormányunk próbál beetetni a néppel!

Nyugodtan kiválaszthatod a kedvencedet, több változat ugyanis nem létezik!

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.09. 09:50:41

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "höhö liberráltak
kiverték a zaduászt a kezetekből"

Hóhó haver!

Áder János már régebben megmondta, hogy a Magyar állam hibázott, amikor nem védte meg állampolgárait a holokauszt ellen, hanem maga is hajtotta őket a vagonba. Tudod a magyar katonák, meg nilasok. Ehhez képest a német azt mond, amit akar. A tényeket ő sem tudja letagadni. Ha már annyira tényelni akarsz.

morph on deer 2020.05.09. 09:52:24

@alöksz róz:
:D
Kárpótlásul viszont láthatod naponta Müller Cecíliát, azért az is valami, nem?

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.09. 09:52:58

@Szabó Miklós János:

Érdekes, hogy stadijonyok fejlesztési pénzét nem vonták még vissza, meg a balatoni szállodák támogatását sem kurtították meg egyszer sem.

morph on deer 2020.05.09. 09:56:42

@/\ngel:
“ Náciveszély is van?”

Van. Vigyél esernyőt.

cicmen 2020.05.09. 10:13:36

@Sir Bates dö Hól: :" kicsi fidelitaszos cicafiú, a többes szám csak rád vonatkozik, mert te nem akarod hosszú idő óta a saját egyéni véleményed megfogalmazni, csupán egy "szekértábor" álláspontját szajkózod, ellenben én és itt többen is vagy a saját véleményüket írják meg, vagy a ner és a kormány kritikáját adják..."

Természetesen! Amit én írok, az egy szekértábor álláspontja, viszont a ti mindenhonnan, ugyanazt és ugyanúgy hallható szaraitok természetesen szuverén egyéni vélemények még annak ellenére is, hogy gyakorlatilag betűre ugyanazt sikerült teljesen egyedül kitalálnia minden egyes lippsiprolinak! :D

AngeI 2020.05.09. 10:20:40

@morph on deer: Egy kék, sárga csillagokkal megteszi? :)

2020.05.09. 10:20:50

@Szabó Miklós János: bezzeg a járvány őrve alatt nyomják a pénzt ezerrel a nekik szopó farizeusaiknak!Védd a tőkét ne az országot és népét!Remélem,hogy az utódod leszarja még életedben a síródat is!

cicmen 2020.05.09. 10:22:48

@látjátok feleim szümtükkel: a Magyar állam hibázott, amikor nem védte meg állampolgárait a holokauszt ellen, hanem maga is hajtotta őket a vagonba. ..............

És? Az 44-45-ben volt, közülünk senki sem élt akkor, semmi közünk hozzá és őszintén szólva nem is érdekel! Kollektív generációkon átívelő bűnösség pedig nem létezik, le lehet kopni ezzel a dumával!

István Tamasi 2020.05.09. 10:23:16

@Szabó Miklós János: " az államnak magának is takarékoskodni kell" Ennek a jegyében ajándékozott az elmebeteg és hazaáruló suttyó milliárdokat a közpénzből a strómanjának és a vejének, ugye?

István Tamasi 2020.05.09. 10:27:00

@rallus: Isteni szerencse, hogy egy agyatlan fitymaszbirka vagy és ezért nem tudod, hogy a polgármesterek és alpolgármesterek fizetését törvény szabályozza. Arról miért nem sivalkodsz, hogy az államtitkárok fizetését 35 %-al emelte meg a jogszabály?

István Tamasi 2020.05.09. 10:33:31

@Szabó Miklós János: Netán "a világjárvány szülte válsághelyzet okán" kell újabb tízmilliárdokat adni a falábú labdakergetőknek?

István Tamasi 2020.05.09. 10:43:02

@cicmen: A kollektív bűnösség elvét, különösen ha azt egy egész népre, nemzetiségre, vallásra mondják, elítélem.
Viszont több, mint félmillió magyar összegyűjtése, bevagonírozása és a náciknak /zárt vagonokban, vonatszerelvényben/ megsemmisítésre átadásában nem a magyar nép a bűnös, hanem csak a rohadék nemzetáruló horthy és bandája valamint a takony horthyra felesküdő csendőrség.

cicmen 2020.05.09. 10:46:30

@István Tamasi: Akkor nem mi vagyunk a hibásak, ezek után tényleg nem értem, mi a kurva anyátokat pofáztok nekünk vagonírozásról!

mgdé 2020.05.09. 10:53:17

@R.V.J.:

Nyugi, no problem. Rá büszkék, hogy magas IQ-jú magas ember volt. Ez állítólag már a fényképéről is látszik. Ezzel az avatarral meg nem vesznek komolyan. Pedig fensőbbségtudatú megbámulás helyett csak értelmezniük kellene a leírtakat. :D

(S még van az a csavar is, ha netán egyenruha nélküli képét teszed ki, úgy valószínűleg fel sem ismerik. :D)

mgdé 2020.05.09. 10:57:12

@/\ngel:

Vagy a Bella ciao-t ... ;)

István Tamasi 2020.05.09. 11:07:23

@cicmen: A kurva anyjukat azoknak akik a rohadék horthyt mentegetik, a takony horthy rezsimjét idealizálják, annak mentalitását akarják visszaállítani. Valamint azokét is akik kollektív bűnösség emlegetésével terelik a témát.

mgdé 2020.05.09. 11:09:53

@István Tamasi:

Most az a bajod, hogy kikötőkre adtak kétmilliárdot, buszokra meg elvontak hárommilliárdot? Onassis is hajókon gazdagodott meg, nem holmi sz@ros buszokon. A Sorosdzsordzsi tesója meg a szép nagy kikötőkön. Miért baj az, ha pifti végre-végre pozitív példákat választ? Neked az miért baj, ha megsokszorozza a tőlünk lenyúlt pénzmagocskát? Az ő fényes sikere miért nem dobogtatja meg úgy a szíved, mint annak idején Balczóé???

mgdé 2020.05.09. 11:14:38

@cicmen:

Téves! Lenyinbácsi már bevallotta, hogy élt már akkor. Mint ahogy a malomtulajdonos kulák szeretőt is. Az, hogy még csak 1 éves volt, az ne zavarjon. A szerencsétlen 1 éves zsidó kicsiket 1 éves csendőrkék kísérték a vagonokhoz, mert az úgy sportszerű, a sportszerűségre pedig az úri Magyarország mindig is sokat adott.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.09. 11:30:04

@mgdé:
Mostmárbiztos, hogy összekeversz valakivel.

guma 2020.05.09. 11:31:53

@cicmen:

"közülünk senki sem élt akkor"

szerinted most élsz?
akkor biztos teszel valamit, hogy legalább gyerek ne éhezzen hazánkban...

cicmen 2020.05.09. 11:38:44

@guma: szerinted most élsz?
akkor biztos teszel valamit, hogy legalább gyerek ne éhezzen hazánkban...

Eltaláltad bazmeg, gondoskodom a gyerekeimről, hogy ne éhezzenek! Az éhező gyerekek szülei mi a kurva anyjukat csinálnak, hogy nem kap tőlük enni a gyerekük, akit megcsináltak?
Téged ki zabáltatott, idegenek? Átjártál a szomszédba?

cicmen 2020.05.09. 11:43:15

@István Tamasi: Nincs téma köcsög, ne akarj azoknak az embereknek a balsorsából hasznot húzni!
Rohadt dögkeselyűk vagytok, undorító amit ennek kapcsán műveltek! A Horthy korszak pedig összetettebb, nem érdekel ilyen beszűkült tudatú szarzsákok véleménye!

mgdé 2020.05.09. 11:43:29

@R.V.J.:

Állítólag a Juventusszal keverlek. Legalábbis az angyalok szerint. :D

mgdé 2020.05.09. 11:47:36

@cicmen:

"idegenek"

Ja, ezért volt Békáson fiatalkorúakból álló kocsi feltörő banda. Kopaszok(!), nem cigók. Biztos éheztek szegények, az orgazdák meg etették őket ...

cicmen 2020.05.09. 11:48:39

@morph on deer: Az a Simicskó, akinek az arcképével ellátott maszkokat osztogattak kb egy hónapja...........................................

Erről nem is hallottam! :D Sok észre vall, ez aztán a politizálás!
És még te is dicsekszel vele, hogy milyen hülyék vagytok!

cicmen 2020.05.09. 11:55:45

@mgdé: :DDDDDDDDDD Így lehet eljutni egy 45-ös zsidótémától a békásmegyeri autófeltörésekig! Mindenki írja ami eszébejut! A spanyol epret meg átcsomagolják a nagybanin s eladják magyarként ugye?

alöksz róz 2020.05.09. 12:06:11

@cicmen: simicskó osztogatta s. k.

cicmen 2020.05.09. 12:09:16

@alöksz róz: Tényleg? Hát akkor az is egy nagy barom, nem tudom minek kell az ellenzék szintjére lemenni! Azt hisz, ettől valaki rá szavaz majd? Hihetetlen bazmeg!

guma 2020.05.09. 12:14:39

@cicmen:

lemész gyökérbe?
már ezzel sem tudod palástolni, hogy az állatok közül is kilógsz...

István Tamasi 2020.05.09. 12:16:50

@cicmen: Kicsi buzi cicus! Az áldozatok balsorsából azok akarnak (politikai) hasznot húzni - mint te is - akik félre terelik, csúsztatják a történteket.

cicmen 2020.05.09. 12:20:31

@guma: Ennyi? Persze sosem voltál ellenfél, elég egy két kanyar és elfogy a kraft! :D

cicmen 2020.05.09. 12:25:34

@István Tamasi: Mit terelek seggarc? Max. rámutatok az aljasságodra! Elvitték a zsidókat? Leszarom, nagyapámat meg az oroszok vitték el, vissza se jött, nagyanyám ott maradt négy gyerekkel, amiből a legnagyobb 9 éves volt! A malenkij robot szintén úgy működött, hogy a magyar hatóságok gyűjtötték össze az embereket felszólításra! Persze az nem gond, azt az ilyen hülye buzik nem szajkózzák!

mgdé 2020.05.09. 12:29:24

@cicmen:

Miért, te mi másra használod a netet? Irkálod, ami eszedbe jut. :D

S akkor most őszintén:
Inkább Annuska, vagy inkább Cecília asszony? :P

cicmen 2020.05.09. 12:35:20

@mgdé: Miért, te mi másra használod a netet? Irkálod, ami eszedbe jut. :D

Azt csinálsz amit akarsz, csak ha van aktuális téma, akkor ne oda írd ami csak úgy az eszedbe jutott, de nem tartozik oda és ne nekem címezd!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.09. 12:38:09

@mgdé:
<3 Szeretek veled beszélgetni! Teljesen egyhullámhosszon vagyunk!

guma 2020.05.09. 12:39:30

@cicmen:

kraft?
nálad nem volt elég töltet sosem - annyira, hogy meg is dicsértél, bár nálam ezzel semmire sem mentél.

én meg nagyon unom, tehát ott hagyom, ha undorító, unalmas vagy érdektelen valaki, valami...

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.09. 12:42:49

@cicmen:

Nagyapámat meg a magyar királyi kormány vitte el, tizennégyben meg is halt, és nagyanyám ott maradt öt gyerekkel. a legidősebb is csak 10 éves volt.

FCUK29 2020.05.09. 12:46:47

hiszti. tessék szépen ellátni az önkormányzati feladatokat önkormányzati pénzből.

cicmen 2020.05.09. 12:48:32

@látjátok feleim szümtükkel: Századszor is leszarom, értsétek meg! Semmi közöm se az akkori kormányhoz, sem az akkori emberekhez, nekem ne gyertek ezzel fogyatékos libsik!
Látod nekem is van "elvitt" rokonom, de nem molesztálok ezzel senkit, mert nem vagyok debil!

mgdé 2020.05.09. 12:49:38

@R.V.J.:

S mit ad Isten, ezt is a középrétegek szívják meg! :D

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.09. 12:53:46

@cicmen: "Kollektív generációkon átívelő bűnösség pedig nem létezik, le lehet kopni ezzel a dumával!"

Gynege az agyad cicus! Hiszen te szoktad forszírozni a libsibolsikomcsik szüleinek a multját, meg azt, hoyg nem széygelik magukat a szüleik múltját folytatják. Közben elfelejted, hoyg kik is kormányoznak.

De azért vigasztaljon:

www.atv.hu/kulfold/20200509-tortenelmi-bejelentes-kurz-elismerte-ausztria-felelosseget-a-nacik-buneiben/hirkereso

Tudod nem csak a bálnád repül, de rád igaz, hogy vétkesek közt cinkos aki néma, de az még jobban, aki eszét vesztve védi a védhetelent.

cicmen 2020.05.09. 12:55:27

@guma: én meg nagyon unom, tehát ott hagyom, ha undorító, unalmas vagy érdektelen valaki, valami...

Tudni kell abbahagyni! :D
Szegény libsi, nem jött be az éhező gyerek dumádra az elvárt reakció? Azt nem unod, hogy mindig ezt dobod be?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.09. 12:55:28

@mgdé:
Mit szívnak a középrétegeid? Nekem is van olyan?

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.09. 12:55:59

@FCUK29:

Hiszen most vette el a kormány az önkormányzati pénzt, nem tudsz róla? Vajon miből akar még elvenni?

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.09. 12:57:50

@cicmen:

Ne nagyképűsködj, mert lehetsz még te is éhező, hajléktalan, munkanélküli, és akkor nem lesz egy Guma, aki melléd álljon!

cicmen 2020.05.09. 13:02:04

@látjátok feleim szümtükkel: Gynege az agyad cicus! Hiszen te szoktad forszírozni a libsibolsikomcsik szüleinek a multját, meg azt, hoyg nem széygelik magukat a szüleik múltját folytatják. Közben elfelejted, hoyg kik is kormányoznak.......................

Azok politikusok és ugyanazt folytatják mint a szüleik! Én konkrét embereket emlegetek és nevezek meg, ti meg magyarországoztok. Így fel tudod fogni, hogy mennyire nem ugyanaz?

cicmen 2020.05.09. 13:02:04

@látjátok feleim szümtükkel: Gynege az agyad cicus! Hiszen te szoktad forszírozni a libsibolsikomcsik szüleinek a multját, meg azt, hoyg nem széygelik magukat a szüleik múltját folytatják. Közben elfelejted, hoyg kik is kormányoznak.......................

Azok politikusok és ugyanazt folytatják mint a szüleik! Én konkrét embereket emlegetek és nevezek meg, ti meg magyarországoztok. Így fel tudod fogni, hogy mennyire nem ugyanaz?

mgdé 2020.05.09. 13:04:44

@cicmen:

Morr-Murr, ne már, az önkormányzati források szűkítése témakörnek mióta része a holokausztbiznisz - vagy hogy is hívod - rosszallása? Tarthatod jogosnak a pifti kikötőre átcsoportosítást, de akkor arról beszélj. Persze csak ha vannak érveid is.

ui.: Megértettem, neked inkább Cecília tetszik. Végül is, nem világra szóló szégyen az, ha beérintőlegesen Rógántónival sógorkodnál, csak itt a neten ciki kicsit. Halle Berry - ha már, bár én sem értem :D - de kicsit népszerűbb választás lenne. :P

FCUK29 2020.05.09. 13:09:20

@látjátok feleim szümtükkel: ez nem önkormányzati pénz volt, hanem állami ajándék. Lett volna. De nem elvették, csak nem adják oda.

cicmen 2020.05.09. 13:11:28

@látjátok feleim szümtükkel: Tudod nem csak a bálnád repül, de rád igaz, hogy vétkesek közt cinkos aki néma, de az még jobban, aki eszét vesztve védi a védhetelent...............

Miről beszélsz nyomorék? Eleve minek képzeled magad, ügyésznek?
Nem védtem én semmit egyébként, mindössze elmagyaráztam, hogy miért beszélsz hülyeséget. Innentől a te problémád! :D

mgdé 2020.05.09. 13:11:50

@R.V.J.:

Mindenféle 27 %-os káros anyag tartalmú anyagokat.
A tieid remélhetőleg csak 5 %-osat, bennem nincs irigység, csak utálom a tejet, mer' én elkötelezetten védem az ózont! ;)

AngeI 2020.05.09. 13:50:23

@mgdé: Ferenc számára szimpatikusabb a bella-donna. Hisz az kábít.:)

Talpig Jimmy 2020.05.09. 13:51:46

@FCUK29: "állami ajándék?"
No comment :D

István Tamasi 2020.05.09. 13:54:58

@cicmen:
Mi volt a nagyapád, Hunyadi páncélgránátos vagy jutasi tiszthelyettesként partizánvadász Ukrajnában? Nagymamád és gyerekei megmaradtak, nem úgy mint a magyar csendőrök által összegyűjtött gyerekes családok.
Hazudsz. Malenkij robotra akkor vittek embereket amikor még nem volt Magyarországon önálló, független kormány illetve hatóság.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.09. 13:55:57

na ugye fellehetéleszteni bármi semmitmondótopikot
csak be kell vetni a bűvös szót
höhö
holókoszt

Scott Tenorman Must Die 2020.05.09. 14:08:13

@István Tamasi: mindkettő sokkal becsületesebb, mint te

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.09. 14:15:18

@FCUK29:

JÉ!
Mintha ez valamikor önkormányzatnak fizetendő adó lett volna, aztán a falánk fidesz rátette a mancsát, és elvette az önkormányzatoktól. Nem emlékszel? Pedig te már nem is tünsz olyan teljfölös szájúnak, mint mir-mur. Nem ártana a memória tokodat megvizsgáltati.

István Tamasi 2020.05.09. 14:38:45

@Scott Tenorman Must Die:
Nácik, nyilasok és egyéb szélsőjobbosok "becsületességéből" nem kérek.

morpho 2020.05.09. 14:39:15

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Ritka nagy seggfej vagy te kis zsebnáci.

@FCUK29:
A parkolási pénz vagy az iparűzési adó az állami ajándék? Vagy csak hazudozol szokás szerint?

morpho 2020.05.09. 14:46:59

@cicmen: Neil Armstrong meghalt. Mi köze az emberiségnek a Holdra szálláshoz? Meg különben is konteó az egész! Nem az a fő baj veled, hogy terelsz és hazudozol, de ezt kioktatóan és agresszíven teszed. Pont mint az orbán brigád. Pedig csak egy piti seggfej vagy és az is maradsz mindig.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.09. 14:51:55

@mgdé:
Hiába véded, elhunyt már szegény Ózon Gyula bácsi. Hogyismondta? "Ebből is egy kicsit, abból is egy kicsit." :DDDDD

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 15:29:10

@István Tamasi: azért csak szavazol a Jobbikkal való osszefosasara? Szembekopod magad te is?

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 15:30:35

@István Tamasi: vagy a ti nacitok nem náci? Hogy is van ez?

cicmen 2020.05.09. 15:51:24

@morpho:" Neil Armstrong meghalt. Mi köze az emberiségnek a Holdra szálláshoz? Meg különben is konteó az egész!"

Bazmeg, amikor szembesít az ember, hogy mekkora marhaságot magyarázol, akkor még jobban hülyét csinálsz magadból?
Akkor kösd fel magad köcsög, amiért akkor és ott az történt, ha hibásnak érzed magad, nekem viszont semmi közöm hozzá és a tököm is tele van az állandó emlegetésével!

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 15:55:23

@R.V.J.: rég meg akartam kérdezni tőled hátha te tudod a zsinagógai hírekből. Apád népe miért lőtte hátba a Schiffert?

Sir Bates dö Hól 2020.05.09. 15:59:03

@cicmen: "Elvitték a zsidókat? Leszarom, nagyapámat meg az oroszok vitték el, vissza se jött, nagyanyám ott maradt négy gyerekkel, amiből a legnagyobb 9 éves volt! A malenkij robot szintén úgy működött, hogy a magyar hatóságok gyűjtötték össze az embereket felszólításra! Persze az nem gond, azt az ilyen hülye buzik nem szajkózzák!"

kicsi fidelitaszos cicafiú, a malenkij robotra egy hadviselő ellenséges állam állampolgárait vitték el, ugyanazon nem_akceptálható és nem_igazolható elv alapján, mint amire a csökött agyú vitára képtelen retardáltak hivatkoznak, mikor azt harsogták: ⅔b+, ⅔!

Hol fogy el a kraft ? És kinél? Ennyit az intellektusodról cicafiúka;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.05.09. 16:05:57

@FCUK29: Tini Troll Teknőc, ezen a nicken is csak hülyeségeket írsz... a kastélyprogram vagy minden "vissza nem térítendő támogatás" ajándék, de az önkormányzatoknak megítélt forráskiegészítés az nem, ha előtte elvonták azok forrásait... miről lehetne veled vitázni, ha az "önkormányzat" jelentésével sem vagy tisztában cicafiú?;-/...

cicmen 2020.05.09. 16:06:51

@István Tamasi: Mi volt a nagyapád, Hunyadi páncélgránátos vagy jutasi tiszthelyettesként partizánvadász Ukrajnában?....................

:D Neked mikor mondták meg, hogy nem sheriff csillag ami nagyapád kabátján van? :P

havrilla 2020.05.09. 16:06:55

@R.V.J.:
Tényleg nagy barom seggfej vagy. Simicskó és Simicska! Nem látod a különbséget. Igaz nem is tudod, hogy ez két ember, mert totál hülye vagy.

alöksz róz 2020.05.09. 16:13:53

@Sir Bates dö Hól: "Ennyit az intellektusodról" - irigykedsz mirrmurra, mi? te már kiválóan bemutattad az intellektusodat...
:DD

havrilla 2020.05.09. 16:15:17

@morpho:
Te is szembenézhetnél a saját ostobaságoddal!

alöksz róz 2020.05.09. 16:15:33

@István Tamasi: a koncentrációs táborokba meg akkor, amikor már nem volt független. na?

cicmen 2020.05.09. 16:16:16

@Sir Bates dö Hól: Látod, az ilyen dumák miatt még meg is értem hogy szabadulni akartak tőlük! Kurva érdekes nép, amelyiket mindig, mindenhol elkezdenek üldözni előbb vagy utóbb, ahova beteszik a lábukat!
Az intellektust pedig ne feszegesd, mert nem egyenlő a műveltséggel! Te remek példája vagy a viszonylag művelt, de elképesztően unintelligens embernek! Egyébként a lelked mélyén ezt te is érzed, ezért hozod szóba mindig a kérdést! :P

havrilla 2020.05.09. 16:23:07

@R.V.J.:
Nem Gózon volt, hanem Kabos Gyula. Látod milyen hülye vagy?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.09. 16:23:50

@a nagy hohohorgász:
"rég meg akartam kérdezni tőled"

Oly rég, hogy már meg is kérdezted. Válaszoltam is.

havrilla 2020.05.09. 16:26:27

@R.V.J.:
Hülye vagy édes fiam. Nem Gózon Gyula mondta, hanem Kabos Gyula. Igaz, Gyula-Gyula.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.09. 16:31:53

@havrilla:
"Simicskó és Simicska!"

Egy kolléga már szólt, uh. mostmár én is látom a különbséget a dagadt-bagós csehszlovák meg a kopasz-szájmaszkos ruszin hazafi között!!!

El vagy tévedve, a Kabos csak az ötvenes években kezdett filmezni-kabarézni akkora márG ózon Gyula amerikában volt ermitázsba, ott is halt meg szegény.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.05.09. 16:32:51

@István Tamasi: Horthy a német megszállásig nem deportáltatott, míg a szlovákok német megszállás nélkül is deportálták a zsidókat.

guma 2020.05.09. 16:41:23

@cicmen:

"Azt nem unod, hogy mindig ezt dobod be? "

veled kifinomult dumához még nem volt szerencsém.
csak, hogy kit miért szopsz...

@Scott Tenorman Must Die:

"akkor te nem élsz "

ott abban sárga vagy lila házban ahol te - ott biztos nem...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.09. 16:44:54

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:
Holokausttagadó legendákat nem terjesztenék a helyedben.
Ki hozott zsidótörvényeket már a 20-as években? Szlovákia? Naugyehogynem!! Nem is nekik kell fizetni -az amúgy kicsinyke- kárpótlást!!

havrilla 2020.05.09. 16:50:23

@R.V.J.:
Te mesterségesen vagy hülye ? Vagy inkább születési hiba?
Gózon Gyula soha nem élt Amerikában. Rákosligeten ( Budapest, XVII.kerület ) élt és halt meg .
Kabos LÁSZló-rol nem beszéltem, nem tudom miért kevered bele szegényt az ügybe. Te vagy eltévedve, de nagyon.
Kabos GYULA halt meg Amerikában, de évekkel előtte még leforgatta itthon a Hyppolit a lakáj című filmjét, melyben ő mondja ezt a mondatot, amikor Csortos kérdezi a fürdővízről.

havrilla 2020.05.09. 16:52:11

@R.V.J.:
Csak hogy tudd, Gózon is játszott a filben Kabos GYULA mellett.

havrilla 2020.05.09. 16:54:44

@R.V.J.:
És Románia, ahol igen csak a háború elején már kiírtottak tízezernyi zsidót egy progrom keretében?
Te egy nagyon szemét ember lehetsz. Ha ennyire nem stimmel semmi, akkor miért nem mész el ebből az országból?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.09. 16:57:57

@havrilla:
Nos, én elismerem ha benézek valamit. Nem vitatkozom veled, valószínüleg A Hipóliteot akkor láttad amikor azt bemutatták a moziban.
A László a Gyula öccse vagy fia volt?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.09. 17:02:15

@havrilla:
Miért mennék el? Az öseim azért indultak el galíciából, mert nekik igérték ezt a területet. Amúgy mi már azóta ide tartunk utánatok, amióta ti fizetés nélkül leléptetek Kazáriából.

havrilla 2020.05.09. 17:03:07

@R.V.J.:
Nem akkor láttam a filmet, amikor bemutatták. Azért igen nyögve ismered be a tévedésedet, pedig simán utána nézhetsz. Nem nekem teszel szívességet vel A"valószínüleg" jelzőt használva egy kicsit beképzeltnek tünsz.
Kabos László semmilyen rokonságban nem volt Kabos Gyulával.

havrilla 2020.05.09. 17:05:10

@R.V.J.:

Tévedsz . Jeruzsálem környékét ígérték meg nektek. Ott van a helyed.
A humorod csak hülyébbnek mutat, mint ami vagy.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.05.09. 17:08:37

@a nagy hohohorgász: azért fideszpatkányként elveket számon kérni.....
Még jó neked,hogy fel sem fogod!

Világít a torony 2020.05.09. 17:14:36

@Szabó Miklós János: Úgy tetszik érteni takarékoskodást, hogy teljesen indokolatlan módon 35%-al emelték a járvány alatt az államtitkári fizetéseket? Hogy 8 milliárd ment el eddig a sportra, a járvány kellős közepén? Hogy súlyos milliárdok mennek a Mészáros és társai féle maffia körök balatoni építkezéseihez? Hogy milliárdokkal támogat adófizetők pénzéből külföldieket? Maszkokat szállítani a dúsgazdag Vatikánnak? Soha meg nem térülő vasútra sok száz milliárdos hitelt felvenni a járvány kellős közepén? Ön anyukámozza a alpolgimester nőt, akinek teljesen igaza van abban, hogy az elvonásokkal a csődbe kergetik az önkormányzatokat? Annyira elvakult agyatlan, hogy arra sem emlékszik, hogy az országgyűlési képviselőt a választók a kerület hatékony védelmére küldték a parlamentbe? Milyen ember maga úgy mégis?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.09. 17:30:31

@havrilla:
"Tévedsz . Jeruzsálem környékét ígérték meg nektek."

Azt IS. Cuncikám. Nem is kell a Kazáriai csődbüntettig visszamenni. Ív. Béla király személyesen ígérte oda egyik ősömnek Budát 1243-ban, csak hadd vegyen fel egy kis devizahitelt várépítésre.

havrilla 2020.05.09. 17:33:13

@R.V.J.:
Látom a belterjes tenyészet elérte a célját, már teljesen egy bekézelt hülye senki vagy.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.09. 17:46:19

@havrilla:
Hogy is mondta a nagytekintélyű herr Landesmann rebbe?
"Ha kivonjuk a bőgatyát meg a fütyülős barackot a magyar kultúrából, akkor csak egy smicisapka meg egy rakás kifizetetlen számla marad."
Talán ezért is voltak a magyarok jók a úszásban, meg vizilabdában, mert azt akkor is lehet űzni, amikor már a gatyájukat elvitte a végrahajtó! :DDDDDD

havrilla 2020.05.09. 18:19:22

@R.V.J.:
Te csak blankolt faszt szoktál szopni vagy jó a ló is?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.09. 18:33:37

@havrilla:
Vegán vagyok semmijen húst nem veszek a számba.

Sir Bates dö Hól 2020.05.09. 18:47:10

@alöksz róz: kisgyerek, még mindig prüszkölsz, fújsz és nyalogatod a sebeidet? kispályás petite joueur ne menjen a nagypályára...

Sir Bates dö Hól 2020.05.09. 18:49:19

@cicmen: cicafiú, kicsi troll, majd ha tudod, hogy mi a különbség a faszom és a fazon között, gyere vissza...

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.09. 18:58:28

@havrilla: "...egy progrom keretében..."

Az úgy kell helyesen írni, hogy egy pogrom keretében. Progrom szó nincs, te kis okoska.;D

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.05.09. 19:09:12

@R.V.J.: A németek olyan országokból is deportálták a zsidókat, mint Hollandia, ahol ugye nem voltak zsidótörvények.

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 19:29:55

@látjátok feleim szümtükkel: mit szólsz hozzá te fasz hogy a legközelebbi választást az nyerje aki jobban tud hejesen

havrilla 2020.05.09. 19:37:25

@látjátok feleim szümtükkel:
Tudod direkt csináltam egy elütést, hogy legyen valami sikeréléményetek és ne egymást szopjátok le a szokásotok szerint.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.09. 19:47:07

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:
Lehet mutogatni de nincs értelme. A történelem ezen -minden más kataszrófánál sokkal borzalmasabb- fejezete ki van kutatva, mindenki tudja, hogy mit csináltatok. Ezért fog a MÁV kártérítést fizetni még a piszkos vagonokért is!!!

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 20:14:47

@R.V.J.: csak nehogy osszekapjatok rajta. Érdekes hogy jobban szaporodtok mint a cigányok, kínaiak és az indiaiak együtt. Pedig állítólag mind meghaltak ott. De valahogy az 500ezer tulelonek egy generáció alatt született 100 millió gyereke... Hahaha már megint az a kurva matek.... Hahaha

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 20:16:08

@a nagy hohohorgász: de ne izgulj mi fizetjük a cehhet. Csak mondom hogy a matek nem stimmel

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.09. 20:23:35

@a nagy hohohorgász:
A matek az valóban nem megy neked, de holokausttagadást a törvény még mindig bünteti.

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 20:25:15

@R.V.J.: nem tagadom csak a matek nem ér össze a hülye fejemben! Segíts kérlek!

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 20:29:49

@a nagy hohohorgász: bár tudom a ti fajtatok sosem hazudik de amíg a matek nem ér össze addig egy picit gyanús.. Kérlek segíts hogy továbbra is vakon higgyek bennetek. Köszi

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.09. 20:38:30

@a nagy hohohorgász:
Gondolom ha a fizetésedet kell számolni akkor megy a matek.

Eszti.... 2020.05.09. 20:40:34

3910 tesztet végeztek pénteken Szlovákiában és egyetlen pozitív sem akad köztük. Tegnap ráadásul egy ember sem halt meg a betegségben, miközben 14-en meggyógyultak. Az országban összesen négy beteg van intenzív osztályon és egyetlen embert kell lélegeztetőgépen tartani.

eszti..... 2020.05.09. 20:49:51

@Eszti....:

kösz hugi, ez szép volt! ha így folytatod, helyettesíthetsz az elkövetkező hetekben...:D :D

a nagy hohohorgász 2020.05.09. 20:52:32

@R.V.J.: tudod te is, hogy igen. Ezért fizettek engem. Csak látom a konyvelest és vmi nem stimmel. Ezért kérdezlek hogy biztos rosszul látom hogy ezek fiktív számlák mert ti sohasem loptok... Csak megerősítést kérek főnök

eszti..... 2020.05.09. 20:53:11

@havrilla:

micsoda repertoár!!! gondolom, saját tapasztalat....

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.09. 22:27:50

@havrilla:

Ha az anyátok/apátok lennék nhorgász haveroddal egyetemben letagadnálak benneteket.Egy anya/apa sem akar magának ekkora nagy bunkókat, akik szájából csak az ocsmányság ömlik reggeltől estig.

Progrom nincs, de az pogrom volt, amikor a zsidókat írtották az elvtársaitok.

mgdé 2020.05.09. 22:29:06

@R.V.J.:

De aztán a budai német városbíró súlyos ezüstmárkahegyekig menően megzsarolta Ív Bélát.

Én mindig mondtam, hogy a CSU csak színleg ...

De legalább mára már szavatartó euró van a márka helyett, mer' a fránya franczúzok már szeretnek minket is. Nagy-nagy szerencse ez!!!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.09. 22:41:51

@mgdé:
összetett dolog ez a makrogizdaság

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.05.09. 22:49:39

MIRE FEL EZ A HISZTI ?!!!!!!!!!!!!

A KORMÁNY ÁTVÁLLALT 1368 MILLIÁRD ADÓSSÁGOT AZ ÖNKORMÁNYZATOKTÓL, MOST AZ ELLENZÉK KIAKAD 34 MILLIÁRD ELVONÁSTÓL ?!!!!!!!!!!!

"Ezzel az ellenzékkel tényleg nem lehet mit kezdeni. Miközben az ellenzék értelmiségének nagy része beállt egy nagyszerű nemzeti ügy mellé, addig külön úton az ellenzéki pártok ahol tudják, akadályozzák a kormányt a vírus elleni védekezésben. Először az volt a baj, hogy nincs szigor Budapesten, most az a baj, hogy van. Ha nem tesztelünk, az a baj, ha tesztelünk, az is. Ha hozatunk felszereléseket az a baj. Országos összefogást akar az ellenzék, aminek ugye anyagiakban is meg kellene nyilvánulnia. A kormány meg is tette a szükséges intézkedéseket. Pl. gépjárműadóból beszednek az önkormányzatoktól összesen 34 milliárd forintot. Ez egy olyan összeg, ami nem terheli meg komoly szinten az önkormányzatokat, hiszen egy város bevételének ez az összeg kb. 3%. Mégis az ellenzék olyan hisztit csapott, hogy “a kormány kivérezteti az ellenzéki önkormányzatokat”.

A hiszti két ponton is sántít:

Nemcsak az ellenzéki városvezetéstől vonnak el gépjárműadót.
A magyar kormány 2010 után átvállalt az önkormányzatoktól 1368 milliárd forintot, mert a Gyurcsány-kormány valóban csődbe taszította a városokat"
mindenszo.hu/mire-fel-ez-a-hiszti-a-kormany-atvallalt-1368-milliard-adossagot-az-onkormanyzatoktol-most-az-ellenzek-kiakad-34-milliard-elvonastol/

TEHÁT KEDVES ELLENZÉK: HÁTRÁBB AZ AGARAKKAL, ÉS NE SIVALKODJATOK ANNYIT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.05.09. 22:51:12

KEGYELEMDÖFÉST VITT BE KARÁCSONY GERGELYNEK FARKAS ÖRS!

"Én értem, hogy Karácsony Gergely a Pesti úti idősotthon kapcsán már hetek óta próbálja másokra tolni a felelősséget, de nem egyedi esetről van szó.
Míg a nem fővárosi fenntartású otthonok gondozottjainak 1%-a sem fertőzött, addig a fővárosi intézmények minden tizedik lakója igazoltan az.
Szomorú az is, hogy az országban mára elhunytak közül minden hatodik a főváros fenntartásában lévő otthonban élt.
Tisztelt Főpolgármester Úr!
Leleplezhet leveleket, háríthatja a felelősséget, kesereghet a médiában, az Önt ért támadások miatt, de a tények magukért beszélnek."
mindenszo.hu/kegyelemdofest-vitt-be-karacsony-gergelynek-farkas-ors/

KARÁCSONY GERGELY ALKALMATLAN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.05.09. 22:52:29

3 DOLOGGAL MÁR BIZTOSAN TARTOZIK MINDEN BUDAPESTINEK KARÁCSONY GERGELY !!!!!!!!!!!!!!

"14 éven aluliak ingyen utazhatnak a BKK járatain

A 14 éven aluliak azóta sem utazhatnak ingyen. Ezen ígéretét nagyjából az első héten megszegte. Tehát a 14 évesek továbbra sem utazhatnak ingyen a BKK járatain.

20 ezer forint fűtéstámogatás

Az ígéret szerint minden budapesti nyugdíjas részesül a fűtésszezon idején 20 ezer forintos fűtéstámogatásban. Ígérni könnyű volt, és elpostázni a nyugdíjasoknak szánt levelet a kampány ideje alatt, de betartani már nem sikerül. Tehát a budapesti nyugdíjasok egyetlen fillér fűtéstámogatást nem kapnak, nemhogy 20 ezer forintot.

Idősotthonba ellátogatni

A Pesti úti idősotthonba ellátogatás nem tartozott Karácsony ígéretei közé, hiszen a botrány most robbant ki nemrég, már a főpolgármester megválasztása után. Nem politikai, hanem emberi kérdés, hogy végre odatolja Karácsony a képét abba az idősotthonba, ahol már 40 idős halt meg a felelőtlen viselkedés, az ellátatlanság, és a szabálytalanságok miatt. A felelős, az idősotthon fenntartója a főváros. Annyi emberi érzés sincs a főpolgármesterben, hogy legalább a kegyeletét lerója az idősotthonban egy szál virággal."
mindenszo.hu/3-dologgal-mar-biztosan-tartozik-minden-budapestinek-karacsony-gergely/

MI, BUDAPESTI VÁLASZTÓK CSAK EGYET ÍGÉRÜNK: NEM FELEJTÜNK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.05.09. 22:53:43

COVID GERI MUNKÁSSÁGA: ÓRIÁSI DUGÓT OKOZ A NAGYKÖRÚTON KIJELÖLT KERÉKPÁRÚT !!!!!!!!!!!!!!!!!

"Karácsony Gergely főpolgármester rendelete értelmében a budapesti Nagykörút egy szakaszán biciklisávot jelöltek ki, elvéve egy sávot az autóforgalom elől. A döntés miatt az elmúlt napokban óriási dugók alakultak ki az érintett utakon.

A főpolgármester lépése Kovács Kázmér, a Magyar Autóklub jogi bizottságának elnöke szerint teljesen érthetetlen. Úgy véli, több szempontból is teljesen kontraproduktív Karácsony Gergely intézkedése.

Kovács Kázmér a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában elmondta, a kerékpáros közlekedést támogatni kell, de tudomásul kell venni, hogy nem lehet, és nem szabad minden áron, főleg az autóforgalom hátrányára. Hozzátette, az igazi megoldás az lenne, ha minél szélesebb körben bővítenék ki a kerékpárutakat arra is figyelve, hogy az mind a bicikliseknek, mind pedig az autósoknak megfelelő legyen.

„A jelenlegi megoldás környezetvédelmi szempontból is káros, hiszen a lassan haladó járművek, vagy éppen a dugóban álldogáló autók növelik a levegőben a káros anyagokat” – mondta."
mindenszo.hu/covid-geri-munkassaga-oriasi-dugot-okoz-a-nagykoruton-kijelolt-kerekparut/

KARÁCSONY GERGELY ALKALMATLAN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Tényelek 2020.05.09. 23:01:45

@Hova fogják elásni KariGerit?!: vonyíts te FASZ!

Akarom mondani, vonyítson Ön FASZ!

Úgyis tombolni akarok, kérem, tombolni!

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.05.09. 23:17:26

@R.V.J.: A piszkos vagonokért fizessenek is! (Egyébként a Desirok nem piszkosak.)

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.05.09. 23:20:58

@R.V.J.: A szatmárnémetiek eredetileg status quo ante voltak.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.05.09. 23:25:36

@R.V.J.: A láthatatlan géz.

(Csak csont és bőr e kéz,
A többi néma géz...:)

morph on deer 2020.05.09. 23:26:23

@R.V.J.:
“ makrogizdaság”
:)
(Lov’ ya!)
A technikai kérdések pillanatnyilag amúgy is érdektelenek, most a tekervényeké a terep. Ott meg hands down vered a mezőnyt.:)

2020.05.09. 23:27:38

@látjátok feleim szümtükkel: Érdekes család lehetett, hogy a nagypapát vitték el 1914-ben, magyarul 106 évvel ezelőtt.
Pontosan hány éves ön, hogy ez az időintervallum még belefér?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.09. 23:30:28

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:
"A láthatatlan géz.

(Csak csont és bőr e kéz,
A többi néma géz...:)"

Wow ez ott van. Kitől van a cucc, én is kérek.

2020.05.09. 23:31:11

Az kiderült már, hogy a deviáns párt alpolgármestere milyen módon vonta felelősségre az országgyűlési képviselőt, akasztás, börtön vagy mi lett, .., mert a cikkből nem derült ki, .., de hátha valamelyik bennfentes tudja itt?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.09. 23:36:49

@morph on deer:
<3 Köszi. Stabil hátországból jó revolverezni a fideSS kóborlovagjait!!

morph on deer 2020.05.10. 00:20:05

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
“ A magyar kormány 2010 után átvállalt az önkormányzatoktól 1368 milliárd forintot, mert a Gyurcsány-kormány valóban csődbe taszította a városokat”

Nézd már meg a naptárt, cucuska!
Csak mert nálam már egy ideje 2020 van!
Pont tízzel több, mint 2010-ben volt!
Szerinted annak mekkora a relevanciája ma, hogy mi volt akkor? Ez már azon túl sem érdekes, hogy a kormánynak az volt a dolga már akkor is, mint most, hogy segítse az önkormányzatokat, azaz a magyar adófizetőket, akiknek a pénzéből gazdálkodik!
Épp ezért aljas dolog most elvonni pénzeket attól a néptől, amelyik ezt befizette, miközben a kormány még ma is két kézzel szórja orbán összes kedvtelésére ugyanazokat a pénzeket!

Mert - csak hogy tudd, - orbán most NEM (csak) az ellenzéki vezetésű önkormányzatokat bünteti, hanem a saját választóit is!

Azok meg lehet, hogy erre még 2022-ben is emlékezni fognak!
(Bár fideszeseknél ez minimum kétesélyes.;)
Gondolom ilyen távlatokat már nem sikerült átfogni az egysávos fideszes agyakkal, pedig ez minimum megfontolásra lenne érdemes...

De ha nem, hát nem. :)

morpho 2020.05.10. 00:36:52

@morph on deer: 2010-ben a fideszes önkormányzatok adósságát vállalta át a kormány. 2006-ban az önkormányzati választások előtt szándékosan hozták össze az őszödi beszéd kirobbanása körüli balhét, pedig már hónapokkal korábban tudtak a beszédről., csak megvárták a választásokat. Ott aztán Orbán azt hangoztatta, hogy az önkormányzati választás tulajdonképpen népszavazás. Budapest kivételével minden településen a fidesz nyert. Csakhogy a fidesz akkor kibaszottul le volt égve. Már a 2002-es választásokra is kaptak egy csomó kölcsönt, amit nem tudtak visszafizetni. Ezért kellett nekeik annyira ez a 2008-os önkormányzati választás. A puszta létüket jelentette. Aztán a fideszes önkormányzatok kurvanagy devizahiteleket vettek fel. (akkor senki nem mondta, hogy az az ördögtől való) Kurvára eladósították a városokat. Na ezt vállalata át az immár fideszes vezetésű magyar állam 2010-ben. A fideszes városvezetők lopásait szétdobták a magyar adófizetők között, miközben a Fletóékra mutogattak. Az meg külön bájos, hogy van pofájuk ezt most elővenni, mondván, hogy ők átvállalták az önkormányzatok adósságát. Eszemfaszom megáll!

morpho 2020.05.10. 00:37:59

2006 -os önkormányzati választás természetesen.

mgdé 2020.05.10. 02:14:56

@R.V.J.:

remélhetőleg összeegyeztethető mikrogömböcizolacionista politikánkkal

morph on deer 2020.05.10. 02:21:48

@morpho:
“ ...akkor senki nem mondta, hogy az az ördögtől való”

Merthogy nem is volt.
Az egész a forintárfolyam megzuhanásának köszönhető, az meg a Kósa-Szijjártó ikrek áldozatos munkájának...
Végül is csak a csóróbbak szívták meg, de azok legalább nagyon.
Még talán ma is lakoltatnak ki embereket amiatt.
Érdekes módon akkor nem ajánlották fel a futamidő meghosszabbítását mint lehetőséget, állandó törlesztőrészlettel, hasonlóan a mostani megoldáshoz.
Ahogy az sem történt meg, hogy a vagyonkezelő megvette volna az ingatlant, és hagyta volna bérlőként ott élni a korábbi tulajt, pedig erről is volt szó.
De legalább ez is elhangzott, mint lehetséges megoldá.,
Csak aztán mivel a csókosoknak megfelelt a hitel kiváltásának lehetősége, hagyták a francba a többi szerencsétlent.

A legszebb az volt, hogy közben a tisztességesen gazdálkodó önkormányzatokkal a kutya sem törődött, csak a pazarlóbb, és ezért deficitesek kaptak segítséget!
Végül is, ki más?

cicmen 2020.05.10. 07:00:15

@mgdé: Morr-Murr, ne már, az önkormányzati források szűkítése témakörnek mióta része a holokausztbiznisz - vagy hogy is hívod - rosszallása?......................

Jó megfigyelés, mert nem része, de ha kicsit élesebb szemű lennél, akkor látnád, hogy engem csak a válaszadás bűne terhel, mert nem én vetettem fel! Bár ezt sem teljesen jól értelmezted, ugyanis nem a biznisz része került terítékre, hanem a kezdeti logisztikai erőfeszítéseket boncolgattuk!
Ebbe kapcsolódott a jó Guma az éhező gyerekekkel, majd te, az autófeltörő fiatalkorúakkal! Amúgy ez már nem gond, mert megszoktam, hogy szertelen bakkecskék módjára ugráltok egyik témáról a másikra, nincs ezzel gond, nem rosszallottam.

cicmen 2020.05.10. 07:17:15

@Tényelek: Az kiderült már, hogy a deviáns párt alpolgármestere milyen módon vonta felelősségre az országgyűlési képviselőt, akasztás, börtön vagy mi lett, .., mert a cikkből nem derült ki, ..,

Persze hogy kiderült! Messziről megugatta! :D Ez a nagy felelősségre vonás náluk!
Nem ismered még a libsibolsi dialektika jellemzőit?

cicmen 2020.05.10. 07:41:10

@morph on deer: Érdekes módon akkor nem ajánlották fel a futamidő meghosszabbítását mint lehetőséget, állandó törlesztőrészlettel, hasonlóan a mostani megoldáshoz..............

Tök jó! A ballibek elbasszák, de nem kicsit, majd a lippsiproli rajongóik elkezdik fikázni a helyrehozására tett erőfeszítéseket!
Egyébként azt hiszem, mindkettő megtörtént, csak kicsit más változatban!
Engem egyébként továbbra is érdekelne az ügy háttere (bár alapjában világos, hogy csak egy nagy volumenű, de egyszerű csalásról van szó) hogy, hogy lehetett eladósítani egy országot nem is létező svájci frankkal, ami addig a világ legstabilabb valutája volt, majd mindenféle indok nélkül elkezdett emelkedni az ára? Mi történt, a svájci legelőkön elkezdtek tízszer annyi tejet adni a tehenek?

cicmen 2020.05.10. 08:36:06

@mgdé: S akkor most őszintén:
Inkább Annuska, vagy inkább Cecília asszony? :P.............................

Olcsó trükk! Cilike nem politikus, szakmailag pedig fajhsúlyosabb a magta területén, mint ez a extrém frizurájú liba!
Ha meg csajt kell választani elméletben, akkor én azt az államtitkár helyettes Zsófit indítanám a jelölted ellenében! :D Ha már jócsaj! Vagy az igazságügyis muff is bejövős!

cicmen 2020.05.10. 08:41:41

@Maxval Balfácán Bircaman: "Pangásos rütyütyü."

A prolikommentelők ledobva a korlátozás béklyóját Ságváriék mintájára a Budakeszi erdőbe mentek kirándulni az elvtársaikkal, hogy lehallgatásmentesen illegalitásban megbeszélhessék a további stratégiát!
Estére tele lesznek kullanccsal, meg rovarcsípéssel!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.10. 08:42:38

@mgdé:
Nemigazán, ezértis lesz egy EU konform cs.h. disznóvágás hazánkban 2022-ben.
A legfontosabb, hogy visszatérjen az ország a 2006 szeptember előtti gazdasági mikroklímába, onnan a #momentum gazdasági thinktank-je 100 nap alatt Szingapúr szintjére repíti a budapesti életszínvonalat!!!

morph on deer 2020.05.10. 08:54:09

@cicmen:
“ Mi történt, a svájci legelőkön elkezdtek tízszer annyi tejet adni a tehenek?”

Nem. Csak a magyar legelőkről tért be két jólfejlett fideszes faszságokat nyilatkozni.
Ennek eredményeképpen a magyar forint vígan elindult a béka segge felé, aminek hatására azonnal felszökkentek az árfolyamok.

De legalább “ügyes” hazánkfiai vagonszám kerestek a forint elértéktelenedésén. Ugyancsak ez hozott mintegy 260 milliárdnyi hasznot az MNB-nek, - amely haszon később “elvesztette közpénz jellegét”, mint tudjuk.
Nem utolsó sorban ugyancsak lendített a GDP-n is, nem véletlenül tartják a forintot azóta is a béka segge alatt.

Szóval átütő siker volt, ahogy látod. Mindössze pár százezer átlag magyarnak ment rá mindene, viszont a haverok szépen gyarapodtak, hála az égnek...

István Tamasi 2020.05.10. 09:01:17

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:
Tényszerűen nem igaz. A rohadék horthy már évekkel a német megszállás előtt átadott mintegy 20000 magyar állampolgárt a náciknak megsemmisítésre (lásd: Kamenyec-Podolszk).

István Tamasi 2020.05.10. 09:02:44

@alöksz róz: lásd mint fent "Az a baj..."-nak írt választ.

István Tamasi 2020.05.10. 09:05:07

@alöksz róz: lásd mint fent "Az a baj..."-nak írt választ.
@a nagy hohohorgász: Soha nem szavaztam se a jobbikra se a fideszmaffiára.

István Tamasi 2020.05.10. 09:09:54

@alöksz róz:
A náciknak 44-ben egyáltalán nem lett volna -se megszállással sem anélkül - elegendő emberük a rohadék horthy csendőrei nélkül félmillió magyar összegyűjtésére, bevagonírozására, vonatszerelvények összeállítására. Eichman százegynéhány emberével csak asszisztált és koordinált.

István Tamasi 2020.05.10. 09:14:00

@cicmen: Az elmebeteg és hazaáruló suttyó és maffiája 2010 őszén nem a svájci frankot értéktelenítette el, hanem a magyar forintot amivel elkezdődött a devizaalapú hitelesek kálváriája.

István Tamasi 2020.05.10. 09:17:28

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
Arról mikor fog sivalkodni, hogy a Pesti úti idősotthonnak az igazgatója egy bizonyos fideszes Skultéti?

István Tamasi 2020.05.10. 09:22:28

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
"Mire fel a hiszti"
Valóban, például Gödön sem történt semmi rendkívüli. Csak annyi, hogy a fideszmaffia az októberi választáson - köszönhetően a sorozatos hazudozásaiknak - megbukott és ezzel az évi 1 milliárd feletti diszponálás is kicsúszott a fideszmaffia karmaiból. Erre jött az elmebeteg és hazaáruló suttyó és átcsatornázta az évi 1 milliárdot a megbízhatóan mameluk megyei fideszmaffiának.

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.10. 09:36:57

@cicmen:

Régen azt mondták, hogy kinek milyen a puncija, olyan lesz a funkcija. Szerinted ? Ha már neked a Zsófi bejönne. Meg az igazságügyis muff. ;D

Az igazdásügyist meg hogy mered le muffozni? Orvbán seggbe rúg érte, nem lehet így alázni fideszes nőket! Főleg nem a vezetőket.

cicmen 2020.05.10. 09:51:55

@István Tamasi: "Valóban, például Gödön sem történt semmi rendkívüli. Csak annyi, hogy a fideszmaffia az októberi választáson - köszönhetően a sorozatos hazudozásaiknak - megbukott és ezzel az évi 1 milliárd feletti diszponálás is kicsúszott a fideszmaffia karmaiból. Erre jött az elmebeteg és hazaáruló suttyó és átcsatornázta az évi 1 milliárdot a megbízhatóan mameluk megyei fideszmaffiának."

Igen, pont úgy, ahogy a szocik is elvették a 2006-os önkormányzati választások után a győztes ellenzéktől a lóvét!
Erre mondta a nagy libsi gondolkodó és privatizációs bűvész Suchmann Tomikátok, hogy nem etikus, de törvényes! Ez is csak egy libsik által bevezetett megoldás, ami kurva fasza addig amíg ők csinálják, de amikor rajtuk csattan az ostor, akkor más lesz a nóta! :D

cicmen 2020.05.10. 09:57:04

@látjátok feleim szümtükkel: Jó nőkről volt szó! Egyébként ilyenkor pártok feletti szempontok alapján megemlíteném Kunhalmi Ágicát is, szerintem marha cuki és egyéb hibái nem is érdekelnek, leszarom, ha néha nekimegy egy-két ajtónak!

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.05.10. 10:30:18

@morpho: Ne zavarjon, hogy az Őszödön elhangzottak az állami rádióban lettek nyilvánosságra hozva, vagyis a böszme döntött arról, hogy ez 2006 őszén történjen.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.05.10. 10:53:25

@István Tamasi: Hazudsz, nem magyar állampolgárságúak voltak.Magyar állampolgárságú zsidót nem deportáltak az országból a német megszállásig, míg szlovákok német megszállás nélkül is deportálták a szlovák állampolgárságú zsidókat.

rallus 2020.05.10. 11:01:29

@cicmen: Ágikával ott lennél bajban, hogy nem tudnád , adott szituációban éppen min röhög... Elbizonytalanítana....

morph on deer 2020.05.10. 11:07:30

@cicmen:
“ Vagy az igazságügyis muff is bejövős!”

Ott már komoly tolakodásra számíthatsz, ahogy elnézem, lassan sorszámot kell tépni.:)
Bár lehet, hogy ha te is Michelin-babának öltözöl, maszkkal a fejeden, akkor ugrásszerűen megnőnek az esélyeid!
Mindenesetre ügyelj a másfél méter távolságra míg várakozol, ezekben a nehéz időkben! :))

István Tamasi 2020.05.10. 11:10:48

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Az az ótvaros hazugság, hogy a visszacsatolt területek lakossága nem vált automatikusan magyar állampolgárrá. Tehát igazat írtam és a rohadék horthy magyar állampolgárokat adott át a náciknak megsemmisítésre.

István Tamasi 2020.05.10. 11:12:08

@cicmen: Az anlógiát folytatva: Bukott is nagyot a maszop és a fideszmaffia is bukni fog, nem kicsit, nagyot.

István Tamasi 2020.05.10. 11:13:05

@István Tamasi: Egy betű véletlenül kimaradt. Korrekció: analógiát.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.10. 11:15:32

KEDEN bukik az orban + a fidess
már megint
de most nagyobat

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.10. 11:17:03

1 betű véletlenül kimaradt. Korrekció: nagyobatt.
mertt múltt idő

cicmen 2020.05.10. 11:20:33

@rallus: Ágikával ott lennél bajban, hogy nem tudnád , adott szituációban éppen min röhög... Elbizonytalanítana....

Ja! Ismerem ezt a típust, állandóan vihog, de ha elmesélsz neki egy viccet, azt viszont nem érti! :D

cicmen 2020.05.10. 11:23:44

@István Tamasi: Az anlógiát folytatva: Bukott is nagyot a maszop és a fideszmaffia is bukni fog, nem kicsit, nagyot.....................

Persze, színtiszta analógia így a harmadik kétharmad után! :D
Ti kurvára nem a valóságban éltek bazmeg! :P

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.05.10. 11:33:07

@István Tamasi: Nem rendelkeztek magyar állampolgársággal, hiába vergődsz.

cicmen 2020.05.10. 11:35:28

@István Tamasi: Akkor azt megtárgyaltuk, hogy ki vitte el őket, engem inkább az érdekelne, hogy ki hozta vissza!

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.05.10. 11:40:37

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Mi van, csak nem Bangónéval töltötted az éjszakát?:)

cicmen 2020.05.10. 12:01:01

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Mi van, csak nem Bangónéval töltötted az éjszakát?:).

Rasszista vagy? Sötétben minden cigányasszony fekete!

A központ 2020.05.10. 12:08:57

Tisztelt munkatársaink!

Hétfőtől már csak az 1-es, 2-es, 3-as és 4-es főcsoportokhoz tartozó műszakok kollégái dolgoznak home office-ban.
A többi főcsoport csoportvezetői, műszakvezetői, a home office-hoz biztosított laptopokat és tableteket május 15.-én 14 óráig adják le. Az esetleges készülékhiányok, sérülések, az ezekből adódó kár és a hibás eszközök javításának költsége az eszköz használóját terheli. Az eszközhiányokat és készletváltozásokat az SAP-ba legyenek szívesek felvinni!

A Központ épületében dolgozók kötelesek a járványügyi előírásokat maradéktalanul betartani! A szolgálati kerékpárok és rollerek fertőtlenítéséről a készletgazdálkodási osztály kollégái gondoskodnak.

A blogrombolási osztály kérésére kivonjuk a 9b., 9d. és 11a. műszakokat a B1 blogról. Az új feladatukról az osztály gondosodik és az erről szóló adatcsomagot az érintettek a hétfő reggeli napi utasítás mellé megkapják.
Itt jegyezzük meg, hogy hétfőtől Lilith.inanna.1 kolléganőnk távozik a 7e. műszak éléről és a továbbiakban a 7-es főcsoport csoportvezetőjeként dolgozik tovább. A 7-es főcsoportot eddig irányító Soósné Savanyú Mirella a Központ Bizottságban kap lehetőséget. Lilith.Inanna.1 kolléganőnk már megnevezte utódját, így a 7e. műszakot a továbbiakban Kispál Péter vezeti.

Az érintett munkatársaknak gratulálunk új pozíciójukhoz és sikeres munkát kívánunk!

eszti..... 2020.05.10. 12:43:36

@cicmen:
.....így a harmadik kétharmad után!

húúúúú! ez kb az a kategória, mikor a csicska azzal dicsekszik, hogy a boss tudja bevenni a legtöbb viagrát.
ha már a természet egyszer férfinak teremtett, nem kellene időnként ahhoz mérten megnyilvánulnod? mert ez a folyamatosan bepucsítok az államhatalomnak hozzáállás nem igazán jellemző arra a kategóriára...

cicmen 2020.05.10. 12:57:48

@eszti.....:Ez most mi, próbálsz sértő lenni? :P Mindent megér azt látni, hogy ilyen erővel tör fel a frusztrációtok a kétharmad hallatán! :D

cicmen 2020.05.10. 12:59:01

@cicmen: Harmadik kéharmad hallatán! Hogy pontos legyek.

cicmen 2020.05.10. 13:00:02

@cicmen: Így már negyedszer miniszterelnök Orbán! :D

cicmen 2020.05.10. 13:01:19

@cicmen: Négy miniszterelnökség, pedig szép teljesítmény ahhoz képest, hogy szerintetek hetente megbukik!

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.05.10. 13:04:14

@A központ: Mi van, téged betűre fizet Gyuri bácsi, hogy regényt írsz?(Esetleg előregyártott anyag?) :)

mgdé 2020.05.10. 13:09:23

@cicmen:

Sőt, Morr-Murr koma, dupla trükk, lévén én a némileg műnő, és nem némileg ripacs exrogán Cecília asszonyt kérdeztem (mint az később olvasható is), de te már az indító cselre is hasra estél, mer' neked újabban már a törzsi központi vírushírek adják az identitásod. :P

eszti..... 2020.05.10. 13:15:55

@cicmen:

szólj a bossnak, vegyen be még egy tablettát... hogy jobb legyen neked....:D :D :D

mgdé 2020.05.10. 13:22:57

@R.V.J.:

Tegnap éjjel láttam a tv-ben, hogy már az USA-ban is elkezdtek huszárszablyákat gyártani. Azaz, az elemzőik már pontosan tudják, hogy mi '22-től hasítani fogunk!!!

(S természetesen - mint Neumann, Szilárd és Teller idején is - szeretnének követni minket. Mint eszkimó bőrkajak a fénylő 2/3 száz emeletes óceánjárót, annak kipróbált, kegyes farvizén.)

cicmen 2020.05.10. 13:27:10

@eszti.....:@mgdé: Annyira erőlködtök, meg annyira szart írtok, hogy már poént sem tudok nyomni rá!

a nagy hohohorgász 2020.05.10. 13:37:11

@eszti.....: Eszti te ki vagy aki tetpeszti vagy aki gerjeszti?Netán az aki erjeszti? Vagy aki szegény magyarokat kirekeszti?

mgdé 2020.05.10. 13:38:17

@cicmen:

Olvass vissza erőlködés helyett. :D

De ha már szóba hoztad Ágica iránti pártfüggetlenül hatalmas vonzalmad:
Szerinted Katalin asszony vagy Judit asszony "tetszett meg" jobban a bossnak?
S Zsófikának vajon vannak esélyei?

Persze szigorúan csak a pártfüggetlen "szakmai" szempontok fényében ...

a nagy hohohorgász 2020.05.10. 13:41:16

@eszti.....: Amúgy jobb ha kussolsz mert a szlovák puma akkor hagyta le a pannon pumát amikor minden bogatyas atyafi tátrai rendszámú autót vett hitelre ezzel is növelve tatraorszag gdpjet... Szóval nekünk köszönhettek mindent

a nagy hohohorgász 2020.05.10. 13:42:41

@mgdé: Vadai agicanal még rezsi sziszi is vonzóbb...

a nagy hohohorgász 2020.05.10. 13:45:31

@a nagy hohohorgász: Bár való igaz a csepeli pörkölt király nem tudja úgy lefogni az akkordokat

mgdé 2020.05.10. 13:46:27

@a nagy hohohorgász:

Kitörlődött a magyar igekötőszótár a legújabb 2milliós csudatelcsidből?
Eszti inkább odarekesztő, lám még a Lenyinkebácsit is befogadta. :P

mgdé 2020.05.10. 13:48:30

@a nagy hohohorgász:

No de mondjuk Bayer névvel hogy lehetett valaki szlovák rendszámú echte bőgatyás? :D

mgdé 2020.05.10. 13:54:58

@a nagy hohohorgász:

Miért gondolsz ilyet szegény Morr-Murrról?
Ebben bölcs teknőctársad Kunhalmi Ágica trófeácskáját szeretné oly nagyon belülről eredetiség vizsgálni. :P

Mondjuk az, hogy a Szisziről neked a szex jut eszedbe, minden eddigi írásodat tökéletesen megmagyarázza. :D

a nagy hohohorgász 2020.05.10. 13:55:36

@mgdé: Arról lemaradtam hogy osszeborultak

mgdé 2020.05.10. 14:00:17

@a nagy hohohorgász:

A magyarságba fogadta be. Akik, mind tőled megtudhattuk: a libsik.
Te meg gondolom csak valami Batu óta itt ragadt nomád kipcsak lehetsz. :P

a nagy hohohorgász 2020.05.10. 14:04:26

@mgdé: az én veremben van minden naciobol és alkoholbol is

a nagy hohohorgász 2020.05.10. 14:10:58

@mgdé: a magyarság mindig 2 felé húzott egy a múlt felé egy meg a nyugat felé. Mivel a nyugat szálból csak seggnyalok lehetünk így abban max a kurvasag a csúcs. A dicső múlt utáni sírás meg egy rakás szar. Egyrészt szinte sose volt a másik meg ahhoz dolgozni kell. Dolgozni meg már senki sem akar. Szóval basztassuk egymást tovább

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.10. 14:21:04

@A központ:

Remélem nem nagyplakát ragasztásra osztják be őket.

a nagy hohohorgász 2020.05.10. 14:21:46

@a nagy hohohorgász: kár hogy a náci Németországtol a juden raust vettük át és nem az arbeit machts freit! Földrajzi kincsek és leigazott területek nélkül nekünk csak a munka járható kiút. De ezt az utat senki sem akarja.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.10. 15:02:04

@mgdé:
"Tegnap éjjel láttam a tv-ben, hogy már az USA-ban is elkezdtek huszárszablyákat gyártani."

Az USA nácimultú idióta elnöke Donald Tusk a saját afroamerikai polgártársai ellen fordul, ti meg a stopliscipős pofozózsákkal egyetemben ennek szurkoltok. Hátszégyelldmagad!
Andris pártelnökúr telefonon beszélt az idióta Tusk elnök rettegett nemezisével Nancy Pelosi házelnökasszonnyal, akit imígyen nyugtatott meg -Andris hanyagul elegáns Californiai akcentusába burkolt kiváló angolságával- a közelgő választásokkal kapcsolatban:
"Dear missis housespeaker, if give much money, we send e-mail when cleanout sale start after election. Don't forget to bring the mighty dollar, if you know what I mean, wink, wink"

Neokakshi2005 2020.05.10. 15:02:04

Mi, akikre jellegtelen agónia vár, sem a végpontjaink közötti távolságot nem magunk szabjuk meg, sem azt nem mi döntjük el, hogyan veszünk búcsút a világtól; a végső óra nem a mi végóránk: hiányzik belőlünk az egyszeri kezdeményezés kiváltsága – amely jóvá tehetné a sótlanul, tehetség nélkül leélt életet –, és szintúgy hiányzik belőlünk a fennkölt cinizmus, az elmúlás művészetének antik pompája.

illaim 2020.05.10. 15:07:02

Sivalkodik a fideSS SA csürhéje, ami jó jel, mert érzik a vesztüket! LOL

a nagy hohohorgász 2020.05.10. 15:09:27

@illaim: és te mit érzel a száj és láb szagodon kívül?

a nagy hohohorgász 2020.05.10. 15:12:36

@a nagy hohohorgász: én Orbán helyében még most megtennem törvénynek hogy csak akkor lehet lenacizni vkit ha azt a vádló bizonyítani tudja. Ellenkező esetben 1 év szigorított börtön.

morph on deer 2020.05.10. 15:58:56

@a nagy hohohorgász:
” az én veremben van minden naciobol és alkoholbol is

morph on deer 2020.05.10. 16:06:45

@a nagy hohohorgász:
“ csak akkor lehet lenacizni vkit ha azt a vádló bizonyítani tudja”

Milyen vádló is lenne az?

Mert az még hagyján, hogy nadrágtalanítani akarsz valakit, de még vádolni is?
Vagy csak vadlovat akartál írni, de véletlenül használtál ékezeteket?
Csupa talány..!

a nagy hohohorgász 2020.05.10. 16:39:56

@morph on deer: tudod tökéletes példánya vagy a liberalizmusnak. Semmi gátlás nincs benned. Undorító kelés vagy a hittarsaiddal együtt az emberiség fenekén. Büszke lehetsz magadra.

R. V. J. 2020.05.10. 17:29:53

@Neokakshi2005: ebből a cuccból is kérek!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.10. 17:32:43

hallottátok? gyuribá 160 tesztet adott a 9 kernek
há mingyár kikeresztelkedök
engem +győzött

alkuszkusz 2020.05.10. 18:14:38

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Fontoska, és már mióta erőlködik vele, borzalom!

mgdé 2020.05.10. 19:06:25

@R.V.J.:

Mighty gorgons? Igen, ők még segíthetnek. :D

Trumpusk a halódó acélipar - lásd a már a megválasztása előtt is a rozsdaövezet megmentéséért vállalt emberfelettien absztinens küldetéstudata - megmentésére szánja a szablyakészítést.

S az amik nagyon előrelátóak: Az indiánokkal tudatosan időben elkezdtek lovakat tenyésztettni, hogy legyen miről, az angol, spanyol, portugál hajósokkal meg szapora feketéket behozatni, hogy legyen mire használni a szablyákat, s az amerikai acélipar dicsősége - ahogy azt a bibliai jóslat ís megjövendölte volt, az izraeli háttértámogatású Drónok legyőzték a connecticuti Coltokat nagy-nagy nemzeti tragédiája után (bár a 2. kiegészítés még folytat némi elkeseredett (ám a nagy szövetséges Kanadát máris elvesztő) utódharcot, de minek, ők is csak bölények ...) - végre ismét újból a minőségi acélhoz egyedül méltó, legendás kék fényben, úgy is mint Kékfényben, ragyoghasson!

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.05.10. 20:34:20

@mgdé: Arra célzol, hogy említett urak a "Horthy-fasiszta" klebelsbergi iskolarendszer tanulói voltak? Egyébként, amikor Teller először hazajött már a rendszerváltás után, úgy köszöntötte a tiszteletére egybegyűlteket, hogy "Véreim, magyarok !" (Halála után a Népszabi egy hamisított levelet közölt, azt állítva, hogy ő írta.)

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.05.10. 20:42:10

@R.V.J.: "Kitől van a cucc, én is kérek. "

Jeles-Dés Micu univerzális holokausztművész Amerigo Gartner a ravatalon c. látomásos költeményéből..

mgdé 2020.05.10. 21:19:25

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

Célozhatnék éppen arra is, de inkább nem teszem, mert sajnos hibás célzás lenne.
Lévén K.K. 1922-től közoktatásügyi miniszter, s Szilárd, ha jól tudom, 1898-as, Neumann 1903-as, tehát nem az amúgy kétségtelenül érdemdús Kúnó miatt. (Teller esetében igaz.)

Így inkább arra célzok, amerre a magasságos Dzsingisz nagykán, a Nagy Kék Ég nevében, sípoló nyílvesszejét kilőtte.

mgdé 2020.05.10. 21:27:54

@R.V.Juli:

De akkor még nem tudtuk, hogy szépséges Dunaújvárosunk is a Donald segítő karja kinyújtásában lesz kénytelen reménykedni. :(((

(Hacsak Lacus kétharmadatyánk nem dönt úgy, hogy akár emblematikus bajuszszárnyai elvesztése árán is saját kezébe veszi a fényes múltú magyar szablyaipar sorsát.)

mgdé 2020.05.10. 21:29:27

@R.V.Juli:

( női arcnak, azért, hát, izé ... :D )

R.V.Juli · https://migrationaid.org/ 2020.05.10. 21:47:21

@mgdé: Donald nem fog adni semmit, mert le fogják váltani idén. Az ékesszólású Nancy Pelosi és kiváló szellemi frisseségű Joe Biden kiöntik a fürdövizet is vele együtt!!!
Akkor jön el a Zorbán keddje!!!

cicmen 2020.05.11. 07:50:56

Szíjjártó felelősségre vont öt északi országot!

"A magyar egy több mint ezer éves nemzet, mely nem kér a szánalmasan képmutató gyámkodásból. Ne gondolja magáról se a dán, se az izlandi, se a finn, se a norvég, se a svéd külügyminiszter, hogy jobban tudja a magyaroknál, hogy mi a jó a magyaroknak. Bízzák nyugodtan ezt ránk, a magyar emberek el tudják dönteni, hogy mit akarnak és mit nem. Ők pedig foglalkozzanak nyugodtan a saját dolgaikkal"

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.11. 09:14:51

@cicmen:

Érzed a nagy bűzt? NEM?

Pedig mind az öt északi ország ijedtében beszart.

cicmen 2020.05.11. 09:35:29

@látjátok feleim szümtükkel: Persze, ahogy Simicskó is beszart, amikor felelősségre vonta ez a kis momentumos nulla! :DDDDD

Jávorszarvas baszóék aggódnak a magyar helyzet miatt? Szíjjártó elküldte őket az anyjukba nagyon helyesen!

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.11. 09:41:10

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Nem csak a kormáynutasítástait kéne elolvasnod, bá tudom, hogy azért kapod a fizetésed. Sajnos így, kúriásan szólva nem tényeket írogatsz.

"Ingyenes koronavírus szűrést biztosítunk kerületi tünetmentes 65 év felettieknek, illetve azoknak a betegkontaktoknak, akik bár a vírushordozókkal együtt vannak karanténban, de őket magukat nem tesztelték a hatóságok.

Soros György ❗️5000 PCR tesztet és laborkapacitást vásárolt a Fővárosnak, ebből lakosságarányosan mi is kaptunk 160 db-ot, amit átadunk az itt lakóknak.." Ezt Baranyi írta a facebookon.

Máshol pedig ezt olvastam:

Soros György 5000 PCR-tesztet és laborkapacitást vásárolt Budapestnek. Meg egy nagy össegű pénzt is adott. No nem a nemzeti gázszerelőnek, hanem a fővárosnak.
Gondolom Baranyiék azért kaptak ennyit, mert ott kevesebb a fertőzött, mint más kerületekben.

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.11. 09:43:12

@cicmen:
No látod ezek vagytok ti.

Ha nektek nem tetszik valaki, vagy valami, azonnal az anyjába külditek, Én csak a fürdőszobába küldelek, hogy szappannal mosd ki néha a szád!

cicmen 2020.05.11. 10:10:58

@látjátok feleim szümtükkel: No látod ezek vagytok ti.
Ha nektek nem tetszik valaki, vagy valami, azonnal az anyjába külditek,..............

Ti meg ezek vagytok. Ha valami szarfaszú mocskolja az országot, egyből mellé áll a proli söpredék!
Hogy érted, hogy nem tetszik valaki? Ki mondta azoknak a buziknak, hogy beleugathatnak belpolitikai ügyekbe? Még jó, hogy elküldjük őket a picsába, véget ért a merjünk kicsik lenni külügyi korszak és a kócosasszonyozás szó nélkül hagyása is elmúlt! Ha belegondolok, hogy mennyi kárt okoztak az országnak a csicska libsik, persze hogy visszasírja őket ez a nagy nemzetközi demokrata bagázs!

cicmen 2020.05.11. 11:39:05

@látjátok feleim szümtükkel: Tessék faszfej, egy kis adalék, hogy mekkora hülye proli vagy, Itt van az értünk aggódó Svédország hatalmas sikere a járványkezelésével kapcsolatban, meg úgy általában az egész demokráciabuzulós álproblémákkal foglalkozó képmutató idióta másokat basztató ámokfutás előre borítékolható eredménye és az ilyenkor jellemző libsi felelősségvállalás!

INDEX

Svédországot meglepte a sok halott
2020.05.11. 10:09
„Számítottunk arra, hogy több lesz a beteg, de a magas halálozási szám meglepett minket” – ismerte el a svéd közegészségügyi hatóság járványügyi vezetője a Business Insidernek. Anders Tegnell szerint azonban nem lehet megmondani, mennyi haláleset köthető ahhoz, hogy Svédország, eltérően a világ legtöbb országától, érdemi kijárási korlátozások nélkül kezeli a vírust."

Természetesen nem hozzájuk tartozik, nem ők tehetnek róla, nem lehet tudni, amúgy Karigei módra , ugyanakkor kiemelten fontos Magyarország ügyei felett aggódni, ott kétségük sincs, saját maguk felől!

cicmen 2020.05.11. 12:03:30

A karantén ellen tüntettek, majd 70-nél is többen kapták el a vírust
Wisconsin állam fővárosában 1500-an tiltakoztak a kijárási tilalom ellen.

Darwin-díjas libsik újra akcióban!

cicmen 2020.05.11. 12:06:49

Hivatalos: Már 65-en haltak meg a Fővárosi Önkormányzat által fenntartott idősotthonokban

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.11. 12:25:47

@cicmen:

Azokban, amelyeket 2019. októberig Tarlós nertár felügyelt.
A Pesti úti otthonban nem az az igazgató, akit még szintén az ő kurzusa alatt nevezte ki? Ő miért is fog felelni?

Tudod cicmacs, hogy repül a bálna.

Svédekről meg magad idézed a lényeget:" Anders Tegnell szerint azonban nem lehet megmondani, mennyi haláleset köthető ahhoz, hogy Svédország, eltérően a világ legtöbb országától, érdemi kijárási korlátozások nélkül kezeli a vírust."
Szóval miről is hablatyolsz?

Nálunk az megmondható hány haláleset köthető a kórházakból haza küldött betegek kapcsán? Egy tudható, mennyi kórházi alkalmazott kapta el a vírust. Már ha igazak a közölt számok, amit ugyé nem tudunk ellenőrizni.

cicmen 2020.05.11. 13:46:59

@látjátok feleim szümtükkel: Mit is tenne egy libsiproli, mint hogy ismét bebizonyítja, mekkora notórius idióta! A felelős cinikusan hazudozik, meg terel! Meg lehet mondani, ugyanis a környező országokban ötöde volt a halálozások száma, tehát annyinak nem kellett volna meghalnia! A buzi svédek meg hagyják, hogy ilyen kretének intézzék az ügyeiket! Látod azért a magyar nem ekkora birka, eltakarította a ballib szart és harmadszorra van kétharmada a nemzeti erőknek!
Külön vicc, hogy milyen pofátlanul fikázzátok a Müllert, pedig itt alig halnak meg és nem ilyen fos "nem lehet tudni" dumát nyomnak, ugyanakkor abból is van itt is, mert Kamugeritől ezt hallani! Ez a nagy libsi szakértelem, kiállnak, hogy elkúrták, mert már nincs más választás, de még akkor is szar gerinctelen módon próbálják kisebbíteni a felelősségüket!

alöksz róz 2020.05.11. 14:53:22

"A pánikhangulat, ami a járványt kíséri, teljesen túlmegy a józan ész határain."
köszönjük, index...

illaim 2020.05.11. 15:04:30

Tipikusan jellemző a fideSS SA csürhéjére, hogy mindenről hazudozik össze vissza, de véletlenül se arról az aljas fideSS húzásról essen szó, hogy miért kell 34 milliárdot elvonni az önkormányzattól, amikor a járvány idején megnövekedett feladatokat kellene ellátniuk!
De alapítunk gyárat Mongóliában, felújítunk templomot Romániában, segélyezzük a botlábú focistákat, és lehetne sorolni az elvtelen baromságokat! A fideSSnek minden más fontosabb, mint a magyar emberek érdeke! Aljas népnyúzó maffia kormány, a főtolvajjal az élén!

alöksz róz 2020.05.11. 15:37:12

@illaim: "miért kell 34 milliárdot elvonni az önkormányzattól, amikor a járvány idején megnövekedett feladatokat kellene ellátniuk" - hogy kevesebbet tudjatok lopni.

cicmen 2020.05.11. 17:16:42

@illaim: arról az aljas fideSS húzásról essen szó, hogy miért kell 34 milliárdot elvonni az önkormányzattól, amikor a járvány idején megnövekedett feladatokat kellene ellátniuk!.....

Az az ország pénze kis barátom és a kormány majd szép okosan felhasználja, levéve a gondot az ellenzéki vállakról! A feladat meg több munkával is elvégezhető, lehet melózni és nem lóvéért picsogni!

mgdé 2020.05.11. 17:24:20

@alöksz róz:

Bizony, bizony, kedves Rózsika, teljesen jogos elővigyázatosság a kasszakulcsok elzárása a fideszes és kdnp-s polgármesterek elől. :D

mgdé 2020.05.11. 17:31:50

@cicmen:

"mocskolja az országot"

Segítenél, a nagykövetkék közül pontosan ki és mit is mondott, ami már mocskolás?

Vagy csak elérted a jemeni törzsi egyed szintjét, aki reflexből görbe kést ránt, mert egy tevehajcsár azt mondták neki, az a másik ott "csúnyán nézett" a sátorra, amiben 300 éve Fatime született ...

cicmen 2020.05.11. 18:03:46

@mgdé: Vagy csak elérted a jemeni törzsi egyed szintjét, aki reflexből görbe kést ránt, mert egy tevehajcsár azt mondták neki, az a másik ott "csúnyán nézett" a sátorra, amiben 300 éve Fatime született ...

Kicsit azért összetettebb, de alapjában....igen!

alöksz róz 2020.05.11. 18:08:56

@mgdé: ...bappabadoppop.
te tényleg nem érzed, scatman, hogy milyen nevetséges ahogy ajvékoltok itt h jáj elvette a haverjaitok zsebébe szánt pénzt a kormány?

mgdé 2020.05.11. 18:42:32

@cicmen:

Akkor Allah legyen veled, húszi barátom.

mgdé 2020.05.11. 18:46:19

@alöksz róz:

S melyik haverjaimnak, Rózsika etsnő? Te mindent elhiszel annak a szép Tompikának, csak dugjon meg végre? :DDD

alöksz róz 2020.05.11. 19:02:14

@mgdé: irigykedsz rá, hogy jól tud csajozni
ez is milyen szánalmas

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.11. 19:26:04

@cicmen:

B+!

Arról beszélj már, hogy az a Skultéti nevű igazgató van most is, aki már kargeri előtt ki lett nevezve, és jé, nem váltotta le még a mai napig sem karigeri. Egy igazgató miért is felel? Miért felelne a főpolgármester? Azért akit Tarlósék neveztek ki? Tudod ebből akármire lehet(ne) spekulálni, de én nem teszem, mert nem fideszes fizetett tollnok vagyok. A tény pedig tény. Az öreg ember meghal. Azt meg, hogy előtte vagy utána szűrték-e a vírusra, nem tudjuk, mert nem mondják meg. Egy biztos, amikor a kórházból visszaküldték az otthonba, nem volt szürésről papír adva. Ezt eddig egy kórház sem cáfolta.

Azét látni, hogy a szappanyos szájmosás némi képpen haszált. Gyakrabban csinálod, egészen szépen fogsz beszélni.

mgdé 2020.05.11. 19:41:01

@alöksz róz:

A fizetős csajoknál elért sikereitekre kellene, Rózsika?
A razziákból pokróc/kabát/pulóver alatti kimentésekre?
:D

cicmen 2020.05.12. 07:49:55

@látjátok feleim szümtükkel: Miért felelne a főpolgármester? Azért akit Tarlósék neveztek ki? ..........

Emlékeztetnélek, hogy jó ideje Karigeri a főpolgármester, így a felelősség is az övé, ha tetszik, ha nem! Pl. annak, hogy nem volt orvos az otthonban, meg dzsuva volt meg kupleráj! Azzal kellett volna foglalkoznia és nem fészbukon tanácsokat adni a kormánynak olyan témákban, amihez semmi köze!

mgdé 2020.05.12. 11:03:05

@cicmen:

Jó tanácsot bárki adhat bárkinek, még akár az fb-n is, semmi nem tiltja.

Kérsz egyet? :D

cicmen 2020.05.12. 11:26:48

@mgdé: Jó tanácsot bárki adhat bárkinek, még akár az fb-n is, semmi nem tiltja..............

Amit nem tilt semmi, azt még nem feltétlenül kell meg is csinálni!
A fészbukon arcoskodni egy tizenkét éves kislánynak jól áll, ellenben ha egy főpolgármester szemmel láthatóan abban látja meg a kormánnyal való egyeztetés és interakció lehetőségét, az felvet néhány kérdést! :DDDDDDDDD

mgdé 2020.05.12. 11:57:48

@cicmen:

A nyilvánosság megtisztító erejéről még nem hallottál. :D Te is csak onnan tudsz erről.
Ha nem írná ki, teljes joggal azt hihetnéd, titokban, néhány brüsszelbe küldendő ingyen maszkért cserébe - hja, a kötelező soros-adó -, éppenséggel a te bőrödről egyezkedik Kásler dokival, akinek te még pont hiányzol az őstörténeti koponyagyűjteményéből. Vagy netán Árpival kólaüzletel, útszéli állásukat vesztett keresztény szűzlányok megsegítéséért cserébe.

Ugye-ugye, hogy figyelni kell az ÖSSZES nyavalyás politikást?!
Minél kevésbé fércbukol, annál jobban!!! :P

cicmen 2020.05.12. 12:11:58

@mgdé: A nyilvánosság megtisztító erejéről még nem hallottál. :D

Dehogynem! Meg is van az eredménye, mert a közönsége legnagyobb gyönyörére szájkaratézik a fészbukon a kormánnyal, majd Orbán válaszul jól megszívatja a parkolási rendelettel! :D

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.12. 12:28:11

@cicmen:

Azért látni, hogy a szappanyos szájmosás némi képpen haszált. Gyakrabban csinálod, egészen szépen fogsz beszélni.

"Orbán válaszul jól megszívatja a parkolási rendelettel! :D"

Erre nem lennék a helyetekben büszke, mert a fidszes önkormányzatokat is pont úgy szívatja. Elég baj, ha ez a szívatás okoz neked kielégülést.

cicmen 2020.05.12. 12:33:37

@látjátok feleim szümtükkel: Mi van faxfej, meddig turnézol még ezzel a szappanos poénoddal? Olyan vagy, mint szegény egydalos Kós Jani, a kislánnyal a zongoránál!

mgdé 2020.05.12. 13:09:45

@cicmen:

"megszívatja"

Látod-látod, mindenki sokkal jobban járna, ha Orbán is kizárólag csak fércbukolna.
Cicus, te oly bátor vagy, igazán javasolhatnád neki. :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.05.12. 18:39:08

@cicmen: Azt értem,hogy te szereted ha a szádba szarnak de nem mindenki van ezzel így!
süti beállítások módosítása