B1 blogcsalád



Kövér azon siránkozik, hogy a demokratikus intézményrendszer tönkretételének határán vagyunk

2020. május 03. - nickgrabowszki

A normális viszonyokat hiányolja.kl_2.jpg

Az Országgyűlés elnöke az évi kb 100 százmilliárd forintból működtetett kormánymédia rádiójában a Vasárnapi újság nevű, Csurka és Lovas rendszeres jegyzetei miatt évtizedek óta hírhedtségnek örvendő műsorában nyilatkozta, hogy szerinte

Napról napra porlik, amortizálódik a demokrácia intézményrendszerébe vetett közbizalom a világban.

Megemlítette: ennek az a nem célzott következménye, hogy ha „a két oldal egyenlő erővel kiabálja a másikra, hogy gazemberek és tolvajok, anyagyilkosok vagytok, akkor előbb-utóbb a köz maga is így tekint a saját választott képviselőire, és nem is nagyon vár el tőlük sokkal többet” ennél.

Ez viszont teljesen tönkreteszi a demokratikus intézményrendszert; ennek a határán vagyunk – tette hozzá Kövér László, aki ezért

óvatosságot javasol mindenkinek,

megjegyezve, hogy ez nem csupán a választott képviselők, hanem az általuk működtetett intézmények renoméjára is kihat.

Szerinte ez valóban elég könnyen elvezet az anarchiához, hiszen hogyha nincs tisztelet, akkor nincs tekintély, ha nincs tekintély, akkor nincs engedelmesség, az alkotmányban rögzített intézményeknek pedig kellene, hogy legyen objektív tekintélyük, függetlenül attól, ki irányítja azokat.

Úgy fogalmazott: egyre kevesebb az esély arra, hogy normális viszonyok uralkodjanak a magyar parlamentben vagy „általában véve az úgynevezett demokratikus politikában”. 

Érdemes itt megemlíteni, hogy a napokban éppen Kövér László volt az, 

  • aki tűrte, hogy a Fidesz-frakció belefojtsa a szót egy ellenzéki politikusba;
  • aki az ellenzéket "ápoltaknak" nevezte;
  • különös tekintettel azokra, akiknek "a személyi száma kettessel kezdődik";
  • aki szerint az ellenzék amúgy sem része a nemzetnek.

És ez csak az elmúlt napok termése, nem az elmúlt évtizedé vagy évtizedeké, amiben nemcsak a hatalommal való visszaélés és a demokratikus jogok semmibevétele fordult elő sűrűn, de még a politikai pluralizmus olyan értelmezése is, amelyben öngyilkosságra lehetett biztatni az ellenkező álláspont képviselőit. Puszta véletlen lehet, hogy Kövérhez kötődik az is.

Ha valaki, akkor ő tehát első kézből tudja, mit jelent a politikai beszéd eldurvulása, a tisztelet hiánya és a demokratikus intézmények leromlása.

Némileg olyan ez, mint amikor az ámokfutó megpihen, körbenéz, és megállapítja, milyen sok itt a halott, milyen borzasztóak az emberek.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr8315657022

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nincs1itt 2020.05.03. 13:06:29

és még a komprádor burzsoázia is! hiába, régi megkövesedett reflexek.
egyem a zúzáját ennek a szép bajszos magyari legénynek, be szép is ez a mondat részlet: "...ha nincs tekintély, akkor nincs engedelmesség..."
joszif viszárjonovics is megnyalná kövér tíz ujját.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.03. 13:07:02

Valamit már csinálni kellene ezzel a bajúszpödrő, rátarti, pöffeszkedi, döbrögi, patópálúrral!!!! Nincs egy bátor volt titkárnő a gáton, aki végre előállna jó #metoo váddal????

Nekoashi2005 2020.05.03. 13:10:50

Tipikus...
Más szemében észreveszi a szálkát, a sajátjában az Amazóniai őserdőt sem....

cicmen 2020.05.03. 13:12:54

Érdemes itt megemlíteni, hogy a napokban éppen Kövér László volt az,

aki tűrte, hogy a Fidesz-frakció belefojtsa a szót egy ellenzéki politikusba;
aki az ellenzéket "ápoltaknak" nevezte;
különös tekintettel azokra, akiknek "a személyi száma kettessel kezdődik";
aki szerint az ellenzék amúgy sem része a nemzetnek...........................

És nincs igaza? :D
Miket művelt már ott az ellenzék? Remélem nem kell részleteznem azt a páviáncsordához hasonló viselkedést amit rendeznek!
Nem elég korrekt veletek? Szerintem még vissza is fogja magát!
Hajrá Laca, nyírd a lippsiket!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.03. 13:13:12

@R.V.J.: az ablakzsiráfot és kapzsicsunt kihagytad

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.03. 13:19:50

@cicmen:
A majom te vagy. Bonobó. Ezért is van állandóan ínhüvelygyulladásod.

Nekoashi2005 2020.05.03. 13:25:00

@R.V.J.:
" majom te vagy. Bonobó."

Ezt ki kérem az emberszabásúak nevében! Hogy mersz egy fidessest egy majomhoz hasonlítani! Kérj azonnal elnézést a majmoktól!

sZulamith 2020.05.03. 13:27:53

Ami igaz az igaz, pont Kövér Lászlótól nem vártuk ezt a kijelentést. Ő Úgy képzeli a demokráciát, hogy legyen ellenzék, de mindig azt mondja amit a kormány.:)

Emmett Brown 2020.05.03. 13:33:45

vádold az ellenfelet azzal, amit te csinálsz

cicmen 2020.05.03. 13:37:32

@R.V.J.: @Nekoashi2005: Szerintem kussoljatok, mert én nem vagyok olyan udvarias mint Kövér és elkezdem ecsetelni a jellemeteket, abban meg nem lesz köszönet.

Nekoashi2005 2020.05.03. 13:42:05

@cicmen:
"ecsetelni a jellemeteket, abban meg nem lesz köszönet."

Hogy is van a vicc?

"Rendőr: Fújja meg a szondát, fújja meg, mert ha én megfújom, örökre elveszik a jogosítványát!"

Most azzal fenyegetsz, hogy leírod a saját tulajdonságaidat?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.03. 13:47:14

@Nekoashi2005:
Hallottam sztorikat a fideSS-es továbbképzők szabadidősprogramjairól, uh. jobb jasonlatot nem tudok.
@cicmen:
Ne ijesztgess mert rossz a szívem. Te melyik csapatba tartozol? Amelyik megörül ha Deutsch Tomi felbukkan a házibuliban, vagy amelyik magzatpozícióban zokog a wc sarkában?

Nekoashi2005 2020.05.03. 13:49:42

@cicmen:
"Kussoljál"

Kedves édesanyáddal beszélj így anyák napja alkalmából, ha már ilyen "szépen" megnevelt...

rallus 2020.05.03. 13:51:10

Kövér téved, mert még az angol parlamentben, akár Erzsébet királynő előtt is szalonképes lenne Hadházi a lófaszával, de a miniszterelnök arcába sípoló, távolról nőnek látszó némberek is!
Tordai és Jakab felszólalásaiból még maga Kossuth Lajos is rengeteg szónoki fogást elleshetne!

miért 2020.05.03. 13:59:52

@cicmen: a kövér család tagjai már több nemzedéken keresztül a diktatúra igazi szószolói!

cicmen 2020.05.03. 14:20:10

@miért: Milyen diktatúra félcédulás libsim? Egyáltalán mi számít nektek annak, amikor nem ti vagyok hatalmon?
Mindegy egyébként, az aktuális téma Kövér stílusa, ami nem független az ellenzék viselkedésétől, az pedig minősíthetetlen, úgyhogy valahol meg is értem amikor próbálsz Kövér ősei felé navigálni a kényelmetlen témáról!

Nekoashi2005 2020.05.03. 14:23:07

@cicmen:
"ellenzék viselkedésétől, az pedig minősíthetetlen,"

Hozzál példákat!

Nekoashi2005 2020.05.03. 14:36:27

"Kövért azért engedték ki a ketrecéből, hogy az értelmiség addig is inkább vele foglalkozzon, mint a járvány okozta káosszal"

Van benne valami...

rallus 2020.05.03. 14:37:16

@Nekoashi2005:
Feltehetően akit szerető édesanyja tanított meg lófaszozni, az ebben nem lát semmi kivetni valót! Vagytok ilyenek néhányan, de a szavazók nagy része konzervatív és megütközik ezen. Erősítenetek kell obszcén vonalon, az emberanyagotok és tudásotok megvan hozzá és erre valóban alkalmasak a képviselőitek!

cicmen 2020.05.03. 14:37:40

@Nekoashi2005: Nem hozok buzizacsi! Ha neked nem tűnt fel semmi, az csak a proli értékrended miatt van.

6.Lenin 2020.05.03. 14:38:44

@Nekoashi2005:

Fogd be a pofád , mert megbaszom anyádat a hátadon, egy gyalulatlan deszkán.

Nekoashi2005 2020.05.03. 14:44:06

@cicmen: @6.Lenin:
Kultúrált fidelitasstagok...

"Nem hozok buzizacsi! Ha neked nem tűnt fel semmi, az csak a proli értékrended miatt van."

Mert nem is tudsz példát hozni!

"Fogd be a pofád , mert megbaszom anyádat a hátadon, egy gyalulatlan deszkán."

Ez még egy ilyen tinédzser fidelitass tagtól is sok, mint amilyen te vagy, pláne anyák napján!

"A gyűlölet a baloldalon van!"

cicmen 2020.05.03. 14:47:43

@Nekoashi2005: Ezernyi példa van és annyira egyértelműek, hogy nem is tudom miért alázod magad ezeknek a vitatásával!

cicmen 2020.05.03. 14:47:44

@Nekoashi2005: Ezernyi példa van és annyira egyértelműek, hogy nem is tudom miért alázod magad ezeknek a vitatásával!

6.Lenin 2020.05.03. 14:50:53

@Nekoashi2005:

Példát kértél, írtam egyet.

Olvasd el sir kommentjeit, nagyon nem fideszes, de szinte bármelyik ballipsi kommentje hasonló.

MÁR FEL SEM TŰNIK. Beugrottál. Tőlem ilyet még soha nem olvashattál.

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 14:52:01

A kovert most kellene szájba baszni hogy egy parlamenti szekert ő is eladta a rendszerváltást. De erre egyik oldalon sem képesek! Ott voltak a kerekasztal beszélgetés során? Ott. Alairtak? Igen. Akkor rohadjon meg. Az hogy a másik nagyobb geci az nem mentség. Az az 1 kibaszott mazlijuk hogy a túloldalon a nagyobb geci van. A Jobbiknak volt egyedül esélye talán de ha belegondolok hogy Jakab Petya akkor már nekem sincsen rendszervalto hangulatom. Ebben a kurva országban mindenki eladta a lelkét.

cicmen 2020.05.03. 14:53:50

@6.Lenin: Félreértetted a zacsit, mert az ellenzéki képviselők kretén viselkedéséről volt szó!

cicmen 2020.05.03. 14:53:51

@6.Lenin: Félreértetted a zacsit, mert az ellenzéki képviselők kretén viselkedéséről volt szó!

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 14:54:09

@a nagy hohohorgász: ebben igaza van qurcsanyi elvtarsnak. Ez egy kurva ország. Kurva benne minden nő és férfi... Ja és a többi gender

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 15:00:00

@a nagy hohohorgász: érdekes azért az összes rendszervalto párt jól lakott csak a kibaszott dolgozni akaró értéket teremteni akaró nép nem. Azt valahogy minden rendszer utalja. Prolik kimeljetek, ti még náluk is okadekabbak vagytok. Ingyenélő szarok.

Nekoashi2005 2020.05.03. 15:00:58

@cicmen:
Nem kel ezer! Elég lesz 1-2!

megamedve 2020.05.03. 15:03:05

Kövér egy balfasz tulok.
A bajsza meg egyenesen undorító.

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 15:03:16

@a nagy hohohorgász: a tsz elnök hírtelen foldtulajdonos lett. Az állami cégek vezetői meg kft tulajok. Waberer, Csányi, Gyurcsány, Orbán..... Érdekes a kibaszott Csanyit valahogy nem vette elő senki 2002 és 2010 között senki! Vica versa.

Nekoashi2005 2020.05.03. 15:05:00

@6.Lenin:
"Példát kértél, írtam egyet.

Olvasd el sir kommentjeit, nagyon nem fideszes, de szinte bármelyik ballipsi kommentje hasonló.

MÁR FEL SEM TŰNIK. Beugrottál. Tőlem ilyet még soha nem olvashattál."

Fiatal létedre elég nagy zavar van a fejedben! Állj le az anyagozással!

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 15:05:17

Fogjátok egymás kezét. Az értelmes ember meg felkeszul a család megvedesere. Rohadt gecik.

6.Lenin 2020.05.03. 15:06:12

@cicmen:

Nekik fel sem tűnik, hogyan is beszélnek a parlamenti képviselők, az ELLENZÉKI oldalon, az ATV-ben.
Nekik ez a megszokott.

Kövér helyében csak 1x tennék egy próbát.

Gyurcsány Ferenc következik..

-Na lökjed köcsög, a hazugságaidat.

Vagy Timéának

-Mi van ribi, szar napod volt a kocsisoron?

Mekkora visítás lenne?

Már megszokott, amikor mucsaiznak, patkányoznak, szörnyű képződményeket emlegetnek, vagy emberként is hitványnak neveznek egy másik képviselőt.

Kövér helyében én csak a WC-ből engedném őket felszólalni, ott vannak ők a helyükön igazán.

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 15:09:51

@6.Lenin: de bekerdezek neked is. Hogy lehet hogy kövér László 30 év alatt nem tett semmit az elbaszott rendszerváltás ellen?????

6.Lenin 2020.05.03. 15:11:25

@Nekoashi2005:

Látod, most magad is példát mutatsz a stílusotokról. Nálatok ez már annyira beégett, hogy fel sem tűnik neked, mekkora prosztó is vagy valójában.

Tudod az már nagyon régi mondás, hogy tisztelet annak jár, aki a másiknak is megadja. Milyen alapon vársz te másoktól tiszteletet, ha te sem tisztelsz másokat?

ezt már lassan képtelenek is vagytok felfogni, Ez a poszt ennek a tökéletes példája. Te is.

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 15:12:23

@a nagy hohohorgász: veditek a rohadt mundert balról jobbra.

2020.05.03. 15:12:30

@cicmen: Hogy is mondta a Hofi?Nicsak egy majom és beszél!Rád értette te állat!A szemét zsótinak felajánlak kilővésre!

Sir Bates dö Hól 2020.05.03. 15:13:21

az ezen poszt alatti hozzászólások során rendesen elválik a szar a májtól...

miként karácsony is bebizonyította "alkalmasságát", mikor kinevezte gajdát... mind nekem, mind a baribaszó lemmingeknek... pedig meg volt az esélye államférfi és vállni, helyette politikus lett... vagy maradt, kinek hogy tetszik...

2020.05.03. 15:15:29

@6.Lenin: A névválasztásodat pedig ergo a sötétséged okán túlzónak tsalálóm,maradjunk a mengelénél!

Emmett Brown 2020.05.03. 15:17:54

@6.Lenin: tényleg egy névtelen fotelhuszár trógerkedését hozod fel, mint alapos indokot arra, hogy az Országgyűlés elnöke miért beszél úgy, mint egy fullproli kocsmatöltelék?

Nekoashi2005 2020.05.03. 15:18:49

@6.Lenin:
"Látod, most magad is példát mutatsz a stílusotokról. "

Milyen példa? Ja, hogy a kultúráltságra vagyok példa. Köszönöm!

6.Lenin 2020.05.03. 15:22:26

@a nagy hohohorgász:

1) elvárás volt , hogy senkinek nem eshet bántódása (ezt nyugatról is elvárták, főleg onnan)

2) Képzeld el, hol is tartana az ország, ha mind a 10 millió embert-aki 90 előtt élt- egyenként átvizsgálnák a múltja miatt.
Ki önként, ki kényszerből, ki csak azért, mert élni szeretett volna csak, ha már ide született.
Szinte minden eset más.
Hány hamis, hamisított dosszié lehet. Hányat tüntettek már el.

Valószínűleg minden értelmes már az első néhány év után elmenekült volna az országból. Nem a múltja miatt, hanem az a sok mocskot, hazugságot ki tudta volna normálisan túlélni? Minden erről szólt volna évekig.

Ismét rengeteg embert mocskolt volna be ez a végtelenül aljas ballipsi banda.

NEM VOLT ELÉG 90-ig, és azóta is? Neked hiányzik? Nekem nagyon nem, láttam éppen elég mocskot, amikor elvettek tőlünk mindent 1948-ban, mert valakik a munkásosztály ellenségének tartottak, mert a szüleim dolgoztak.

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 15:28:03

@6.Lenin: az én anyám nem adta be a derekát, nem is lett semmi belőle de a mai napig felelősséget vállal a tettéért. Ezt soha nem fogjátok megerteni. Ez a szabadság nem a liberalizmus. Nem kivegzest akarok. Csak aki egyszer eladta a lelkét az el fogja máskor is. És el is adtak.

Nekoashi2005 2020.05.03. 15:32:13

@6.Lenin:
"amikor elvettek tőlünk mindent 1948-ban, mert valakik a munkásosztály ellenségének tartottak, mert a szüleim dolgoztak."

Jaj, most jön a legenda - mint a Tanú-ban - hogy anyád egy malomtulajdonos kulák babája volt, és ezért kiraktak az óvodából...

Hagyjátok már ezt a hülyeséget, jobbat is ki tudtok találni a fidelitassban!

antika890 2020.05.03. 15:32:23

Szerencsére ennek a balfasz bandának aki úgy hivja magát fidesznek hogy se nem demokrata se nem fiatal, lassan befellegzik. Jönnek a fiatalok és kibasszák őket a parlamentből. Az egyetlen gond hogy a vidéki tanulatlan paraszt suttyókat még mindig sakkban tartják a közmunkával. Meg a nyuggereket a szavazás előtti 10ezres bözsiutalvánnyal. Ha erre a kettőre lenne válasza az ellenzéknek akkor már most is juthatnának valamire.

alöksz róz 2020.05.03. 15:35:26

@Emmett Brown: "tényleg egy névtelen fotelhuszár trógerkedését hozod fel" - hujuj, vigyázz, meg ne hallja, rólad is azt fogja hinni, hogy én vagyok, üldözni fog mindenütt :DD

6.Lenin 2020.05.03. 15:37:45

@Emmett Brown:

Hoztam példát ellenzéki képviselőktől is. De meghallgathatod Jakab P, tordai, Szabó T , Bangóné stílusos felszólalásait is.

Kiknek szól? Itt miért írnak így a névtelen harcosok?

Mert akiket szeretnek, pontosan így beszélnek? Mert már az anyatejjel szívták magukba? Fel sem tűnik?

Nagy Blanka hol tanulta? Mekkora "sikere" volt a kulturált stílusával? Ki nevelte úgy?

Kövér meg bántaj őket? Én a grabancuknál fogva kibasznám őket, vagy hasonlóan kezelném, amikor megszólalnak, hátha egyszer észreveszik magukat.

A jelek szerint ezt dőreség elvárni. Lásd nekoashi2005-öt, már fel képes fogni, hogy miről is szól ez az egész. Jogot formál arra, hogy neki ez a természetes. NEKI EHHEZ született joga van.
Te is úgy érzed, ez egy JOG a részetekre?

alöksz róz 2020.05.03. 15:38:06

@antika890: szépen összeraktad a véleményedet abból a három panelből, amit ismersz

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 15:39:05

@antika890: melyik fiatalok? Akik a virtuális világban élnek? Pl az első magyar vírusos fiatal aki az apját a halálba küldte? Mert csak azért is kiment olaszba fotózni és a vasárnapi ingyen ebédnél aput elkuldte a masvilagra?

cleanwater 2020.05.03. 15:41:27

@Nekoashi2005: Hogy tudnának?A saját képességeikkel?Majd a tartó tisztjük meg mondja nekik a Lendvayből, hogy mit irjanak.

6.Lenin 2020.05.03. 15:48:19

@cleanwater:

Valószínűleg téged se dicsértek meg az eddigi életed során, hogy képes vagy gondolkodni is. Vagy , ha volt ilyen véletlenül, az csak egy ordas nagyot hazudott.

Nem érted, hogy mit is írtál, az tuti.

/\ngel 2020.05.03. 15:53:36

@megamedve: Nekem ugyanez mindig Bokrosról jutott eszembe.:)

nincs1itt 2020.05.03. 15:59:05

@cicmen: mirr-murr, megint bele kell verni a piszkodba az orrodat? na akkor parancsolj:
kövér nagyapja, 1919-es (általatok) "patkány lázadásnak" nevezett eseményben VÖRÖS KATONAKÉNT(önkéntesen) vett részt, majd a család(kövér) ebből a múltból élt a kádár rendszer alatt, ezért kerülhetett kövér lackó, rögtön az egyetem után a párt történetét kutató intézetbe. ahonnan, természetesen egyenes út vezetett a fidesz-hez...

Emmett Brown 2020.05.03. 15:59:49

@6.Lenin: te mondhatod azt, hogy a grabancuknál fogva rúgnád őket picsán, de te nem is vagy az országgyűlés elnöke.
Ő elvileg azért van ott, mert egy köztiszteletben álló személy, aki elegánsan el tudja engedni az iylenket, és példát mutat.

Sir Bates dö Hól 2020.05.03. 16:01:33

@alöksz róz: kisfiam, más a mocskos szájú és más a funkcionális trágárság...

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 16:02:03

@antika890: ja és csak szólok hogy 90 Ben is azt gondolták hogy majd jönnek a fiatal demokraták aztán a bab is hús lesz ... Hahaha hát jöttek. De majd az SZDSZ ivadekok megmutatjak hogy lehet más a politika

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 16:03:26

@Sir Bates dö Hól: szarogep te huzzal azokra a blogokra ahol a link vége RO

/\ngel 2020.05.03. 16:03:30

@antika890: Miért, a DK meg úgy hívja magát demokratikus koalíciónak, hogy se nem demokratikus, se nem koalíció. A Párbeszéd úgy adja magának ezt a nevet, hogy sok mindenre hajlamos, de párbeszédre nem igazán. Sokkal inkább parlamenti kiabálásban és provokációkban élik ki magukat.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.03. 16:03:34

@a nagy hohohorgász:
" Ja és a többi gender"
Max a szakálla volt gender. Nem tudom mi másra gondolhatsz.

nincs1itt 2020.05.03. 16:04:49

@alöksz róz: a "hülye vagy"-nál éppen 2-vel több...

/\ngel 2020.05.03. 16:06:14

@nincs1itt: Egy hasonló karrier Pető Iván vagy kis Bauer esetén miért nem zavar?

6.Lenin 2020.05.03. 16:09:21

@Emmett Brown:

Te se hallottad, gondolom otthon sem, ha magadnak szeretnél tiszteletet, akkor a másiknak is meg kell adnod.

Ti ezt már fel sem fogjátok. Valamilyen genetikai ferdülés lehet ez a ballipsiknél, elhiszik, hogy ők valamiféle felsőbbrendű lények, akiknek minden születési alapon megengedett, és vannak a szolga népség, akiknek ki kell (ene) őket szolgálni. Más nem kéne, csak eltűrni minden megaláztatást, hiszen ők csak alacsonyabb rendűek lehetnek.

Ez már nagyon be van égve nálatok.

Mellesleg én csak "példamutatásként " ajánlottam, hátha lesik, nem, nem esett le.

/\ngel 2020.05.03. 16:10:01

@6.Lenin: Nagy Blanka..: az ordenáré szűz.:)))

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.05.03. 16:11:53

ELKÉPESZTŐ MAGYARÁZKODÁS !!!!!!!!!

COVID GERI AZÉRT NEM MEGY A PESTI ÚTI IDŐSOTTHONBA, MERT LÁTOGATÁSI TILALOM VAN !!!!!!!!

MITŐL FÉL A FŐPOLGÁRMESTER ??????????????

"Egy hónapja tombol a koronavírus-járvány a Pesti úti Idősek Otthonában, de az intézmény fenntartója, a Fővárosi Önkormányzat vezetője, Karácsony Gergely baloldali főpolgármester azóta se tette be oda a lábát. Valamitől fél? Nem mer az idős emberek szemébe nézni? Ezeket a jogos kérdéseket teszi fel a Ripost. A lap azon kérdésére, hogy miért is nem kíváncsi a szörnyű helyzetben lévő lakókra, Karácsony Gergely a következő cinikus, hivatalos választ adta írásban: azért nem megy, mert az intézményben látogatási tilalom van! A válasz hallatán az egyik halálos áldozat fia, Cs. Krisztián felháborodott, szerinte a főváros vezetése hazudik

Az intézmény fenntartójaként, Budapest első számú felelős vezetőjeként természetesen bármikor meglátogathatná az intézményt, sőt kötelessége is lenne, de ő mégsem teszi. Karácsony gyáván megbújik, és még védőfelszerelésben sem merészkedik azok közé, akik közül több mint 300-an betegedtek meg, és 38-an sajnos meg is haltak."
mindenszo.hu/elkepeszto-magyarazkodas-covid-geri-azert-nem-megy-a-pesti-uti-idosotthonba-mert-latogatasi-tilalom-van/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Sir Bates dö Hól 2020.05.03. 16:11:58

@Emmett Brown: nem kell köztiszteletben álló személynek lennie -nem is elvárás-, de közjogi méltóság, s emiatt disszonáns a megnyilatkozása... Stumpf sem volt köztiszteletben álló személy, mégis felnőtt az alkotmánybíró tisztjének méltóságához...

nincs1itt 2020.05.03. 16:12:46

@/\ngel: rossz hírem van, baxottul zavart. a másik rossz hírem, hogy most kövér van és a többi fideszes vérellenálló. ugyanolyan vagy nagyon hasonló múlttal. hál' Istennek sem pető, sem bauer már nem tényező(legfeljebb hivatkoznak rájuk), viszont a fidesz 10 éve kormányoz. lusztrációs törvény volt? nem volt. miért? mert az összes "rendszerváltó" mehetett volna piacra megélni... ezzel a háttérrel veri a nyálát a fidesz és a többi is...

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.05.03. 16:13:08

EZ EGYRE HÜLYÉBB !!!!!!

A LOPOTT VILLÁBAN LAKÓ MILLIÁRDOS SZEMKILÖVETŐ GYURCSÁNY SZERINT A KORMÁNY BOLSEVIK – BAGOLY MONDJA !!!!!

"Nem vett részt a szemkilövető a demokrácia 30. évfordulójának ünnepségén a parlamentben, aki Gyurcsány Ferenc névre hallgat. A bukott milliárdos, aki 2006-ban saját népére lövetett, tucatnyi ember szemét kilövette, aki a mai napig zsidóktól rabolt villában lakik, aki a Kommunista Ifjúsági Szövetség (KISZ) egyik vezére volt, lebolsevikozza Orbán Viktor rendszerváltó politikus kormányát. Erre csak azt tudjuk mondani: bagoly mondja verébnek, hogy nagyfejű!"
mindenszo.hu/ez-egyre-hulyebb-a-lopott-villaban-lako-milliardos-szemkiloveto-gyurcsany-szerint-a-kormany-bolsevik-bagoly-mondja/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

/\ngel 2020.05.03. 16:13:23

@nincs1itt: Fegyőr nagyapja meg nógrádi első titkár volt Kádár Magyarországán. Egy durva sikkasztás miatt váltották le.

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 16:13:37

@R.V.J.: te büszke vagy amúgy a fajtadra? Nem hízik a majad hogy a hülye magyarok azon vitatkoznak melyik nyalja jobban a seggetek?

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.05.03. 16:15:09

GRATULÁLUNK !!!!!!!!

MEGÉRTE RÁ SZAVAZNI ??????

HUSZONÖT SZÁZALÉKKAL CSÖKKENTI AZ ÓVÓNŐK FIZETÉSÉT AZ ÓZDI JOBBIKOS POLGÁRMESTER !!!!!!!!

"Május elsejétől 25 százalékkal csökkenti a jobbikos városvezető, Janiczak Dávid az óvónők és a kulturális ágazatban dolgozók fizetését Ózdon. Azok a dolgozók, akik nem fogadják el a szerződésmódosítást, fizetés nélküli szabadságra számíthatnak –tudta meg a Hír Tv.

Ahogyan az ország minden pontján, úgy Ózdon is március 18. óta távoktatás van, a bölcsődék, óvodák, iskolák zárva vannak, a pedagógusok otthonról dolgoznak. Az ózdi polgármester szerint ez azonban nem indok arra, hogy megkapják a teljes fizetésüket. Janiczak Dávid ezt azzal magyarázta, hogy a járvány kirobbanása óta az önkormányzat nagyon sok bevételtől esik el, amit valahonnan pótolni kell.

Ezért úgy döntött, hogy az óvónőktől és a kulturális ágazatban dolgozóktól veszi el a kiesett pénzt.

Ennek értelmében május elsejétől az ő fizetésüket 25 százalékkal csökkentik, ami mintegy 240 embert érint. A polgármester úgy véli, sok olyan döntést kell most meghozni, ami népszerűtlen, de biztosítja a hivatal további működését. Ezért döntöttek úgy, hogy az óvodai dolgozók munkaidejét nyolcról hat órára csökkentik. Akik pedig nem írják alá a szerződésmódosítást, fizetés nélküli szabadságra számíthatnak."
mindenszo.hu/gratulalunk-megerte-ra-szavazni-huszonot-szazalekkal-csokkenti-az-ovonok-fizeteset-az-ozdi-jobbikos-polgarmester/

ELLENZÉK = MEGSZORÍTÁS !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

CSAK EHHEZ ÉRTENEK !!!!!!!!!!!!!!!!!

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

nincs1itt 2020.05.03. 16:15:19

@6.Lenin: te most a fideszes attitűdről beszélsz? mert a tisztelet és a tekintély az senkinek sem jár! neked sem és nekem sem. azt el kell érni, meg kell dolgozni érte. láttál te erre törekevést, akármelyik parlamenti párt esetében '90-től számítva?

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.05.03. 16:16:18

GYURCSÁNY BOLGÁR TOHONYA FELESÉGE TOVÁBB TOMBOL A NETEN !!!!!!!!!

VALAKI HŰTSE LE !!!!!!!!!!!!!!

"Családi pótlékért kiabál, és vádaskodik a szemkilövető felesége, aki szintén milliárdos, mint a tolvaj férje, és szintén egy zsidóktól lopott villában lakik. Szerintünk pedig hűtse le magát a bolgár trampli, ő mindösszesen a járvány elleni védekezésben annyira volt képes, hogy adjon 20 db szaros maszkot a Szent László kórháznak. Szidják Mészáros Lőrincet, és Tiborcz Istvánt, pedig Mészáros adott a védekezésre 1 milliárd forintot, Tiborcz pedig lélegeztetőgépeket vett.

Egy tolvaj házaspár, amelyik még szabadlábon van, itt őrjöng a magyar közéletben, és még nincsenek börtönben: ez probléma.

Ha nem lép az igazságszolgáltatás, előbb-utóbb a nép fog lépni."
mindenszo.hu/gyurcsany-bolgar-tohonya-felesege-tovabb-tombol-a-neten/

EZ A NŐ EGY SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

nincs1itt 2020.05.03. 16:19:19

@/\ngel: most azt akarod bebizonyítani, hogy ti gazembereitek nem is akkora gazemberek, mint a másik gazembere? szerintem gané mindkettő és nincs helye a politikai életben. de én idealista vagyok és úgy gondolom, hogy az emberek szereznek valamiféle erkölcsi tartást a szüleiktől, tanulmányaik és olvasmányaik segítségével. majd eszerint élik az életüket. az erkölcs és a tisztesség nem párt preferencia függő.

nincs1itt 2020.05.03. 16:20:33

@Hova fogják elásni KariGerit?!: menj már a bánatba. akit érdekel az megtalálja, akit meg nem, azt ne terheld.

nincs1itt 2020.05.03. 16:23:47

@a nagy hohohorgász: vigyázz, mert a fidesz is szdsz fiókpártként kezdte! nevezték is zsidesznek... mondhatni, hogy az szdsz fiókái?

6.Lenin 2020.05.03. 16:26:40

@nincs1itt:

Szepi, pont neked ebben a témában meg sem szabadna szólalnod, amit itt összeirkáltál már a magyarokról. Szerintem neked ebben mélyen hallgatnod kéne.

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 16:30:32

@nincs1itt: pont erről beszéltem. Most az a verseny ki nyalja jobban a bibsi segget!

/\ngel 2020.05.03. 16:31:44

@nincs1itt: Donáth Anna nagyapja Rákosi titkárságát vezette.

/\ngel 2020.05.03. 16:33:23

@nincs1itt: Akkor mégis kit látnál szívesen az ország élén?

Popescu Ion 2020.05.03. 16:37:54

a fidesz, a kdnp és csatolmányaik a vérfertőzés nemkívánt következményeként világra szart hulladékok gyüjtőhelye (ld. kövér, rogán, harrrrrrrrrrrrrrrach, semjén, domokos, kósa, orbán stb.). de sajnos van elég sok választójoggal rendelkező szellemi toprongy, hogy hatalomban maradhassanak és saját képükre torzítsák az országot. előre a középkorba vezető úton!

miért 2020.05.03. 16:39:55

@Emmett Brown: kövér-elvtárs és az elegancia? Érdekes hallani egy kőbunkó, bolsevikról ezt a jelzőt!

rasztaszív 2020.05.03. 16:41:16

@6.Lenin: te még a kövéri abszurdot is képes vagy überelni...:)de legalább stílszerű vagy

miért 2020.05.03. 16:50:01

@cicmen: Megint tükör előtt hisztizik macskajancsi?! Ezek szerint maga is a kövérhez hasonló ócska trógerek közé tartozik, akik ezt a bolsi stílust hozták otthonról! Gondolom magát is megrugdalta az apja, ha lemaradt egy párttag gyűlésről!

Nekoashi2005 2020.05.03. 16:50:48

@/\ngel:
"Donáth Anna nagyapja Rákosi titkárságát vezette."

Így van!

De előtte lecsukta Horty...

Aztán lecsukta Rákosi...

Végül '56-ért lecsukta Kádár..

Érdekes életút...

Nekoashi2005 2020.05.03. 16:56:05

Honnan lehet tudni hogy az ellenzéki politikus elért valamit?

Támadja a lakájmédia!

Honnan lehet tudni, hogy egész jól csinálja?

Mocskolja a lakájmédia!

Honnan lehet tudni, hogy nagyon jól csinálja, annyira, hogy már a csuti o1g is retteg tőle?

A lakájmédiának veszet kutyaként habzik a szája!

Karácsony és Dobrev Klára igen igen jól csinálja!

6.Lenin 2020.05.03. 16:57:05

@rasztaszív:

Már megint magányos vagy? Szeretnél velem beszélgetni?
Mondjuk a klérushoz mit szólnál? Érdekes téma lehetne.

nincs1itt 2020.05.03. 16:58:01

@6.Lenin: vologya, a felsorolt gazfickókat a magyarok emelték hatalomba. ahogy te is teszed, véded őket körömszakadtáig, de legalább is addig, amíg előnyöket remélsz tőle, akár a másik magyar kárára is. lásd a te esetedben a hol euróban, hol dollárban kapott nyugdíjadnál. azért szurkolsz, hogy legyen minél gyengébb a forint, mert akkor többet kapsz forintban. de hogy ez a másik magyarnak pont szar, az mit érdekel téged, miért nem volt "okosabb", "ügyesebb".
szóval, szerintem ez esetben nagyon kellene hallgatnod!

nincs1itt 2020.05.03. 17:01:16

@/\ngel: már nincs ötletem sem. lusztrációs törvény, vagyon vizsgálat és utána aki talpon marad, na abból talán lehetne válogatni. jobb ötletem nincs. illetve van. akinek nem tetszik egyik sem a kínálatból. értem ez alatt, hogy "elmegy, nincs jobb" az nem döntés. az rajzoljon egy fasztot a szavazólapra és passz. amikor megérkezik 5 millió fasz a választási bizottság elé. na akkor talán leesik ott is a húszfilléres.

rasztaszív 2020.05.03. 17:02:07

@6.Lenin: épp elég érdekes,hogy még kövér alatt is van egy szint...:)

nincs1itt 2020.05.03. 17:03:05

@a nagy hohohorgász: nem jó a verseny kiírás! ki nyalja jobban a magyar választó polgár seggét! de, nem ez megy. teljesen mindegy melyik "csapat" szónokol napirend előtt.

cicmen 2020.05.03. 17:07:42

@nincs1itt: vigyázz, mert a fidesz is szdsz fiókpártként kezdte! nevezték is zsidesznek... mondhatni, hogy az szdsz fiókái?.....................

Ebből is látszik, hogy előszedsz kínodban minden faszságot, aminek a fele (sem) igaz!
Annyi a jó hír, hogy tényleg így hívták őket, de érdemileg semmi közük nem volt az SZDSZ-hez és amikor azok elkezdtek gyámkodni felettük, akkor elküldték őket a picsába és Fodor Gabriellát és Ungár Klárát is, akik a libsi vonalat erőltették!
Az meg sokat elmond, hogy a Fidesz negyedszerre alakít kormányt, a szadesz egyszer sem nyert választást és már meg is szűnt!
Tehát szokásodhoz híven nyomod a nettó hülyeséget!

cicmen 2020.05.03. 17:07:42

@nincs1itt: vigyázz, mert a fidesz is szdsz fiókpártként kezdte! nevezték is zsidesznek... mondhatni, hogy az szdsz fiókái?.....................

Ebből is látszik, hogy előszedsz kínodban minden faszságot, aminek a fele (sem) igaz!
Annyi a jó hír, hogy tényleg így hívták őket, de érdemileg semmi közük nem volt az SZDSZ-hez és amikor azok elkezdtek gyámkodni felettük, akkor elküldték őket a picsába és Fodor Gabriellát és Ungár Klárát is, akik a libsi vonalat erőltették!
Az meg sokat elmond, hogy a Fidesz negyedszerre alakít kormányt, a szadesz egyszer sem nyert választást és már meg is szűnt!
Tehát szokásodhoz híven nyomod a nettó hülyeséget!

morph on deer 2020.05.03. 17:10:09

@Hova fogják elásni KariGerit?!:

Anyák napját nagyon nem itt kéne ünnepelned, nem gondolod?
Inkább húzzál haza a mamához, és fogj hozzá egy kistestvér összeeszkábálásához, mindenki jobban jár.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.03. 17:13:42

@a nagy hohohorgász:
Ez már csak természetes. Ez ugyanis Kertészi értelemben a genetikátokban van. plusz még a sárbandagonyázás is.

morph on deer 2020.05.03. 17:19:51

“...hogyha nincs tisztelet, akkor nincs tekintély, ha nincs tekintély, akkor nincs engedelmesség...”

Hát nincs, Laca, és egyre kevésbé lesz!
Lehet kezdeni hisztizni meg toporzékolni, mert egyre többen vesznek semmibe benneteket, és még az lesz a jobbik eset!

És ezen még az sem fog segíteni, ha katonák meg tankok mögé bújtok, ebből tisztelet már soha nem lesz! De vigasztaljon a tudat, hogy megdolgoztatok érte.
Egyébként meg: Boldog Karácsonyt..!

6.Lenin 2020.05.03. 17:23:01

@nincs1itt:

Nem értem, hogy neked tulajdonképpen mi is a bajod. Valóban dolgoztam külföldön 74-80-ig. Akkor visszajöttem Mo-ra. Soha nem függött az én munkám a rendszertől.
A 2000-es évek elején mentem nyugdíjba. A külföldön végzett munkám után elsőként dollárban fizettek, aztán euróban, azóta csak euróban, azt a részét. Járj utána. Járj utána.
Nyugdíj Intézet, Erste bank.

Nem szurkolok , hogy legyen gyengébb a forint, de nyilván nagyobb az összeg, ha gyengébb az euróhoz képest, de ez nem igazán nagy összeg.

Jelenleg a Fideszt támogatom, és amíg nem lesz jobb, őket is fogom (94-óta). Én nem látok jobbakat, de ha te tudsz ilyene3ket, ne kímélj.

Annyit még elárulok neked, hogy az én érdekem mindig is az volt, hogy másoknak lehetőleg sok pénzük legyen, mert akkor én is jól jártam. Meg tudták fizetni a munkámat. Ezért nem is lehettem soha irigy másokra.

Ha valami még nem tiszta, kérdezz nyugodtan.

Ja, még KISZ titkár is voltam a gimi 3. osztályában, fél évig, de leváltottak, én meg kiléptem.
Szepi, szerintem te ezeket soha nem fogod megérteni. Gyerek fejjel én hittem a rendszerben (sokan mások is) , de becsaptak bennünket. Nem a rendszer bukott, hanem akik a rendszer nevében hazudnak.
Egy vallás papja félrelép, bukik a vallás is?
90-ben az SZDSZ-re szavaztam, mert hittem a liberalizmusban is, ma is, de bennük már nem, ők is hazudtak. Ennyi. Én ezeket vállalom is, nem én hibáztam.

cicmen 2020.05.03. 17:23:31

@Nekoashi2005: "Donáth Anna nagyapja Rákosi titkárságát vezette."

Így van!

De előtte lecsukta Horty...

Aztán lecsukta Rákosi...

Végül '56-ért lecsukta Kádár..

Érdekes életút...

Persze és komcsi maradt, hiába csukogatták le az elvtársai, közel akart lenni a tűzhöz!
Csakúgy, mint a fiacskája, a "lelkész" MSZP képviselő, majd ez a momentumos lippsiliba!
Baloldali vérvonal, annyi szent és van bennük küldetéstudat, hiszen generációkon átívelően olyan pártok tagjaiként, akikből normális magyar sosem kért, erőszakosan "jót" akarnak tenni az országgal!

nincs1itt 2020.05.03. 17:24:19

@cicmen: látod, megint csak a szelektív memória, "csuhások térdre imához", '56-os parlamenti megemlékezésről kivonul a teljes fidesz frakció. hirtelen ez a két kereszténynemzeti megnyilvánulás ugrott be. de van aki majd keres neked hasonlókat. negyedszer megválasztja a választásra jogosultak cirka 1/3-a. tényleg fasza...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.03. 17:24:45

reméljük a legjobbakat
karácsony Karácsonykor már tölti a letöltendőt bűnsegédeivel együtt

Popescu Ion 2020.05.03. 17:28:15

@morph on deer: de még mielőtt azerbajdzsánba szökne a patkány csorda, nem ártana visszaszerezni amit a félanalfabéta stróman mészároslölő zsebébe csatornáztak.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.03. 17:29:52

Popescu Ion

0 bejegyzést írt és 96 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2012.11.24. óta tag.

höhö morpi

nincs1itt 2020.05.03. 17:31:24

@6.Lenin: az utolsó bekezdés nagyon passzol a fideszre is... te hiszel bennük, nem értem miért, de ez a te dolgod. hidd el sok mindent értek. még azt is, hogy valaki dolgozott külföldön 74-80 között. én még nem dolgoztam akkor, de ismerek olyat, aki igen. nyugaton és keleten is dolgozott éveket. egy deka dollár vagy euró nyugdíjat nem kapott. de azért neked elhiszem, hogy te, akkor, abban az országban voltál bejelentve és a 6 év munkaviszony elegendő, hogy az ottani nyugdíj erre a 6 évre eső összegét megkapd. kérdés marad, hogy mo.-on is be voltál jelentve, vagy az a 6 év kiesett a mo.-i nyugdíjszámításból.

cicmen 2020.05.03. 17:31:28

@morph on deer: Hát nincs, Laca, és egyre kevésbé lesz!
Lehet kezdeni hisztizni meg toporzékolni, mert egyre többen vesznek semmibe benneteket, és még az lesz a jobbik eset!......................

És mi lesz a rosszabbik eset? Ötödik Orbán kormány? 52%-on állnak! :D Mi lenne, ha nem vennék semmibe őket? Úgy látom, hogy a járvány alatt kinyílt a csipátok és a feltekert hangerőtöknek saját magatok is felültetek és szokás szerint győzelmet vizionáltok!

nincs1itt 2020.05.03. 17:34:10

@cicmen: te mirr-murr, ez a "normális magyar sosem kért", akkor a következő fideszesek, egyike sem "normális magyar":
"Stumpf István : MSZMP tag, Hazafias Népfront alelnök,
Járai Zsigmond : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
Matolcsy György : MSZMP tag, III/II együttműködő,
Martonyi János : MSZMP tag, kormánytag, III/2 együttműködő,
Chikán Attila : MSZMP tag,
Pintér Sándor : MSZMP titkár,
Boross Péter : MSZMP tag, DÉLBUDA III/III
Ligetvári Ferenc : MSZMP tag,
Boros Imre : MSZMP-titkár, III/II együttműködő D-008
Pozsgay Imre : MSZMP PB tag,
Szűrös Mátyás MSZMP KB tag,
Csintalan Sándor MSZMP és MSZP tag, jelenleg a Fidesz és a HÍR TV ideológiai támasza,
Schmitt Pál : NOB tag, a Los Angelesben rendezett olimpiai részvétel megfúrója és főkommunikátora
Kerényi Imre : MSZMP alapszervezeti titkár,
Balogh Gyula : MSZMP tag,
Szita Károly : III/III együttműködő,
Mikola István - Hazafias Népfront alelnök
Fónagy János : MSZMP tag,
Vonza András : MSZMP tag,
Szabadi Béla : MSZMP tag, munkásőr,
Polt Péter : KISZ titkár (agitprop)
Varga Mihály : KISZ titkár,
Deutsch Tamás : KISZ titkár,
Orbán Viktor : KISZ titkár, a papa párttitkár
Kövér László : KISZ-titkár, Magyar Szocialista Munkáspárt KözpontiBizottsága alá tartozó Párttörténeti Intézet tudományos munkatársa (az egyetem elvégzése után azonnal, mivel a nagypapa 1919-es VÖRÖSKATONA VOLT , az egész Kövér család ebből élt a Kádár rendszerben)."

cicmen 2020.05.03. 17:36:41

@nincs1itt: És látod, milyen szarok vagytok még lejáratásban is? Mióta mantrázzátok ezt a "csuhások térdre" idézetet és mégis megválasztják őket! :DDDDDDDDDDDDDD
Ron Werber csodazsidótok nem mondta, hogy hazugsággal lehet választást nyerni tehetség nélkül is, de csak egyszer!

6.Lenin 2020.05.03. 17:43:45

@nincs1itt:

Mo-on azt nem számolták. Még annyit, hogy akkor még volt olyan lehetőség, aki elérte a 60 éves kort, és volt 38 év ledolgozva, mehetett nyugdíjba. Én kihasználtam a lehetőséget.
Vagyis volt 32+6 évem, sajnos itthon is buktam néhány hónapot, kint is, amit nem számoltak.
Szepi, semmi érdek nem fűz ahhoz, hogy bármit is hazudozzak itt. Nem akarok, nem is akartam soha másnak látszani, mint aki vagyok. Más, mit gondol rólam, azt én nagy ívben leszarom, le is szartam mindig is. Jobban mondva itt nem érdekel. Túl sok itt a betegagyú. Hozzájuk meg miért is kéne bármiben is igazodnom? Tudnál rá értelmes magyarázatot? Mert én eddig erre nem találtam. Ne kímélj, ha te tudnál erre magyarázatot.

nincs1itt 2020.05.03. 17:46:17

@cicmen: remélem a fentiek ismeretében, te is keresztény, igazi magyarnak gondolod a fideszt. ezzel a csodazidózással, megint csak óvatosan, birnbaum és finkelstein tanácsadókkal a hátatok mögött. de téged ilyen egyszerűnek szeretünk.

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.03. 17:47:27

@cicmen: "páviáncsordához hasonló"

Hát drága, ha minden megszólalásod előtt belenézel a tükörbe, és leírod amit látsz, akkor nem kell semmit magyaráznod.

nincs1itt 2020.05.03. 17:51:41

@6.Lenin: vologya, ahogy mondtam elhiszem. maradjunk ennyiben, nem kell többször fáradnod a magyarázattal. senkihez nem kell igazodnod, elég ha a valósághoz és az igazsághoz igazodik az ember. szerintem, semmi nem igazolja, hogy a fidesz jobb, mint az elődei. ahogy sokszor leírtam, o.v. nem ok, hanem következmény. az elbaszott rendszerváltás és az azt követő politika eredménye. szerintem sok szempontból még aljasabb és hazugabb, mint az elődei, pedig magas a mérce. nincs jobb. ez tény. de keresi bárki is a jobbat, vagy a lövészárok háború pont megfelel?!

6.Lenin 2020.05.03. 17:54:03

@nincs1itt:

Szepi, ezzel a névsorral tulajdonképpen mi a szándékod? A saját butaságod reklámozod?
Szepikém, ezeket a kérdéseket mindenkinél egyénileg kéne vizsgálni.

Voltak, akik önként vállalták, nem hittek benne, de előnyükre volt.
Voltak, akiknek kellett, mert a beosztásuk miatt be kellett lépniük. Simán csak élni szerettek volna.

Lépjél be az AfD-be, és kineveznének a cégednél valamilyen magas beosztásba? Szepi, úgy basznának ki, hogy meg se állnál Tanganyikáig.

Tudta valaki mondjuk a 60-as években, hogy még az ő életében bukik a rendszer? Azt lehetett tudni, hogy bukni fog, de kevesen hitték, hogy megélik?

Szepi, most is itt vannak. A rosszabbik része meg vissza is szeretne jönni megint.

Melyik része maradjon, vagy jőjön vissza. Akik rákényszerültek, vagy az alja, az igazi gazemberek?
Ez nagyon nem mind1 Szepikém.

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.03. 17:59:27

@Hova fogják elásni KariGerit?!: "Egy tolvaj házaspár, amelyik még szabadlábon van, itt őrjöng a magyar közéletben, és még nincsenek börtönben: ez probléma."

HáB+!Menj panaszra Orbánhoz, hogy ezt a tolvaj házaspárt a Polt hivatala miért nem záratta még be. Ez is SZÉGYEN????? Orbán örülni fog neked. Ö

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.03. 18:02:48

@nincs1itt:

Azért lehet, ha kutatna a szekrényben, még véletlenül találna egy-két sábeszdeklit, ezért nem szereti a szekrényt.

6.Lenin 2020.05.03. 18:04:27

@nincs1itt:

Szepi, én elhiszem, el is fogadom, hogy vannak, akiknek ez a rendszer a szar. ilyenek mindig voltak/vannak/lesznek is, bárki is lesz hatalmon
De Szepikém, ezért vannak a választások, hogy az emberek döntsék már el, hogy kit támogatnak, kiben bíznak jobban.

A baj ott kezdődik, hogy valakik meg szeretnék mondani másoknak, csak mi vagyunk a jók. OK! Bizonyítsd be, mondja az értelmes ember. Ja, hogy pont ez nem megy valakiknek? Akkor viszont ne is pofázzon. Ti nagyon összekeveritek a dolgokat.

Győzz meg 3,5-4 millió embert, és lophatsz 1000-el, imádni fognak a népek.
Szepi, ezen megy a vita már sok ezer éve, és fog is, sajnos.
Erről szól a poszt is.

A sok hülye fasz képtelen elfogadni, hogy én vagyok egyedül a fasza gyerek a csehóban.
Erre te azt mondod, miért is te, majd jól fejbe baszlak, és megtanulod, hogy a fasza gyerek csak te lehetsz egyedül. Erről szól a nóta Szepikém. A többi az rizsa.

nincs1itt 2020.05.03. 18:05:26

@6.Lenin: vologya, ez nagyon gyenge magyarázkodás volt. a legtöbbjük nem akkor lett tagja az állampártnak, amikor ez még élet-halál kérdése volt. kimondhatjuk, hogy pl III/akármivel együttműködők, nem azért tették, mert különben recsken végzik. bizony csak a személyes előnyökért. afd meg azért nem jó példa, mert igaz ugyan, hogy olyan kocanácik alkotják, mint a jobbikot. de azért vannak ott is komoly bajok. apropó jobbik, emlékszel a polgári körök nevű "mozgalomra"? na, kinek polgári körébe kapott meghívást(!) vona?

jól mondod, ott vannak! a legrosszabbik része meg kormányon.

egyiket sem kérem.

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.03. 18:06:52

@6.Lenin:" Nem a rendszer bukott, hanem akik a rendszer nevében hazudnak."

No, akkor vagy elmennek leimádkozni a hazugságaikat, és Balogh páter majd feloldozza őket, vagy buknak?

nincs1itt 2020.05.03. 18:12:26

@6.Lenin: hát, vologya ez igazi csodagyógyszer volt, amit itt összedobtál. a baj ott van, hogy sikerült a politikai elitnek(magukat nevezik így, szerintem nem elit, csak képzelik magukról)elérni, hogy 8 millió szavazóból nagyjából a felét érdekli ez a komédia. ettől a felének a felétől lesz 2/3... de mindegy. igazad van, vologya. az a lényeg, hogy LOPÁS. kormányzás, ország életének jobbítása az eszedbe sem jut. egy szó, ami beugrik: LOPÁS.
ez azért csak mutat valamit.

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.03. 18:14:15

@Hova fogják elásni KariGerit?!:

A fenntartóra is vonatkozik a látogatási tilalom, kérdezd csak meg Cilike sszonytól! Ő viszont köteles személyesen tájékozódni, mert ő a járványfelügyelő a törzzsel együtt. SZÉGYEN, hogy ennyire buta vagy!

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.03. 18:15:38

Egyébként Kásler miért nem megy el a gyengén látók szegedi otthonába, hiszen azt meg az EMMI tartja fenn, az pedig maga Kásler?

Nekoashi2005 2020.05.03. 18:23:44

@cicmen:
"olyan pártok tagjaiként, akikből normális magyar sosem kért, erőszakosan "jót" akarnak tenni az országgal!"

Azért így megsérteni minielnök úr édesapját, a belügyminisztert, emberminisztert, a nemzeti bank elnökét , a "másoló" volt köztársasági urat, a házelnök urat és tisztelt családját, és még sorolhatnám...

Mindjárt zörget a Tek, mert nem szeretik az árulókat... Persze, jobban jársz, mint a kiugrott kgb-s tisztek, mert ők polóniumos teát kapnak...

Nekoashi2005 2020.05.03. 18:29:17

@nincs1itt:
"Csintalan Sándor MSZMP és MSZP tag, jelenleg a Fidesz és a HÍR TV ideológiai támasza,"

Őt inkább ved ki a névsorból, mert már évek óta ekézi a csutit... Javaslom, nézd meg a magyarhang.org oldalon a kötöttfogás adásait...

Violet Taylor 2020.05.03. 18:30:43

@6.Lenin: Halgasd mar meg, amit Orbanek mondtak, mikor ellenzekben voltak, long, long time ago. Minden szavukkal egyetertettem. De most? Ahogy forognak, te is ugy forogsz?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.03. 18:46:44

@látjátok feleim szümtükkel:
"Egyébként Kásler miért nem megy el a gyengén látók szegedi otthonába, hiszen azt meg az EMMI tartja fenn, az pedig maga Kásler?"

Mert valószínűleg EMMI kérnének, de arra meg már nincs több keret.

morph on deer 2020.05.03. 18:49:31

@cicmen:
“ És mi lesz a rosszabbik eset? ”

Klasszikusok. (!!) után szabadon: a “ballik” esetben nem VESZIK semmibe, hanem TESZIK semmivé őket.

“ Mi lenne, ha nem vennék semmibe őket? “

Akkor akár kutyába is vehetik! Tőlem..!

“Úgy látom, hogy a járvány alatt kinyílt a csipátok“

Igazából nem ettől kéne tartanod, mert ezen a járvány már nem tudott sokat rontani.

Akinek viszont egyre tágabbra nyílik a szeme, az a hétköznapi magyarországi választó, aki napról napra látja az újabb bizonyítékokat arra, hogy orbán vele törődik a legkevesebbet, hogy orbánnak minden- és mindenki más fontosabb, mint a zemberek!

Na ettől már akár már idegeskedhetsz is!

6.Lenin 2020.05.03. 18:56:54

@Violet Taylor:

Nem, de a Föld is forog, és nincs két egyforma nap. Minden nap más a kihívás.
Én külön tudom választani a saját egyéni érdekeimet, mert az az első. A második, hogy mi jönne utána.
Iván Gyenyiszovics egy napja. Meg kell próbálni túlélni, a helyzetnek megfelelően, a lehető legjobban, számomra. De meg is maradni annak, aki vagy. Nem könnyű feladat, de megoldható, anélkül is, hogy megalázd magad, magad előtt.

6.Lenin 2020.05.03. 18:59:51

@nincs1itt:

Mindenhol "lopnak" , csak esetleg másként nevezik, nem kötik az orrodra, vagy szemet hunysz, mert a tiéid lopnak. Más variáció nincs.
Te beveszed a rizsát.

_atpijkamo_ 2020.05.03. 19:00:31

@Nekoashi2005: "nézd meg a magyarhang.org oldalon a kötöttfogás adásait... "

Én megnézem, mindig átugrom amit csintalan mond, kb. fele idő alatt végzek, és nem hallgatok értelmetlenségeket. :))

6.Lenin 2020.05.03. 19:04:20

@nincs1itt:

Te minden áron el szeretnéd fogadtatni másokkal a te torz véleményedet, tényként. Nem fog menni, mert nagyon sokan vannak, akik ezeket a dolgokat másként látják, másként élik meg.
Te így látod, mások másként, akik győznek egy választáson, azok fogják úgy érezni, hogy igazuk van. Aztán majd egyszer ez megfordul, ahogy a sok ezer év alatt soxor. És?

nincs1itt 2020.05.03. 19:04:24

@6.Lenin: akkor mo. ebben is jobban teljesít. szerintem pedig nem mindenhol a lopás privilégiumáért indulnak a választásokon a pártok, mint mo.-on. de ha számodra a kis magyar abszurd lefedi a világot, akkor rendben van.

6.Lenin 2020.05.03. 19:06:05

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

Te csak írsz értelmetlenségeket. Egyik se nagy öröm, másoknak. Hallgatni, nézni, vagy olvasni.

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 19:06:20

@R.V.J.: alighogy leraktam a fejem egy kis délutáni szunyokara az alattvaloid osszevesztek ki a nagyobb komcsi.

Emmett Brown 2020.05.03. 19:06:28

@6.Lenin: tiszteletről beszélsz. és képes vagy megszólítani engem, úgy, hogy "ballipsi"?

Miként lehet kivívni akkor a tiszteletet? Vagy van-e egyáltalán értelme megpróbálni? Ugyanis nem látom, hogy bármivel is okot adtam volna erre a megszólításra.

6.Lenin 2020.05.03. 19:08:20

@nincs1itt:

Mi a fenét szeretnél te rám erőltetni? Nem érted miről írok?
Igyál sok sört, addig se kell gondolkodnod, mert látom ez neked problémás.

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 19:10:09

@a nagy hohohorgász: én inkább azt vizsgalnam meg ki szerezte a vagyonát munkabérbol? Valószínűleg senki. Na a többiek mind komcsik

nincs1itt 2020.05.03. 19:10:24

@6.Lenin: vologya, miért "torz" az én véleményem és a tiéd miért megkérdőjelezhetetlen?
mert neked a politikai pártokról a lopás jut eszedbe, majd hozzáteszed, hogy számodra a legfontosabb, hogy önmagad. majd fújod a sületlenségeidet, hányan hányféleképpen látják ugyanazt.
esetleg ebben az állampárti múltban sem vagy teljes érintetlen? ezért állsz ennyire "megértően", az önös érdekből belépő és funkciókat, mi több besúgást vállaló fideszesekhez?
szerintem te rendkívül torz világlátással vagy megverve. két gondolatod van: lopás és a személyes érdekek mindenek felett. azt gondolod, hogy mindenhol mindenki lop, csak mások olyan hülyék, hogy ezt nem látják. bezzeg te, azonnal átlátod és te is ezt teszed.
rendkívül beteg ez gondolkodásmód, ha lehet annak nevezni.

Emmett Brown 2020.05.03. 19:10:33

@a nagy hohohorgász: ebben a műfajban a fidesz elég jól muzsikál

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 19:11:52

@a nagy hohohorgász: mert munkabérbol a demokrácia alatt lett még senki vagyonos

nincs1itt 2020.05.03. 19:12:50

@6.Lenin: vologya, ne aggódj, nem akarok rád erőltetni semmit! de értem mit írsz. na ezért is az a véleményem a hozzád hasonlókról, ami.

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 19:13:42

@Emmett Brown: ez így is van, de szerinted a túloldalon más van? Nem hiszem...

Sir Bates dö Hól 2020.05.03. 19:16:03

@6.Lenin: múltkor még 70-74-ig dolgoztál külföldön, majd 74-től lettél magánvállalkozó... írd már fel, hogy miket hazudsz!;-)...

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 19:16:39

@a nagy hohohorgász: qurcsanyi sem a malcperselyt törte fel a motimert meg a villajaert....

Sir Bates dö Hól 2020.05.03. 19:16:56

Mondtam, e poszt alatt szépen elvált a szar a májtól...

boborján20 2020.05.03. 19:17:48

@6.Lenin: munkásőr, tőled csak olyat olvastunk, hogy te lelőtted volna a tévészékházba bemenő és ott számonkérő ellenzéki képviselőket.

6.Lenin 2020.05.03. 19:19:15

@Emmett Brown:

A hozzászólásod stílusából soroltalak a ballipsik táborába.
Sajnos létezik ma is ilyen tábor. Lépj ki, vagy válts stílust.
Így marad a "visszaütött" a rohadék, ráadásul még torzítva is.

Ha valaki figyelmeztet valakit a nem megfelelő viselkedésért, az miért is elítélendő?

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 19:20:52

@Sir Bates dö Hól: csak a te szarod van a vegbeledhez nőve.

Emmett Brown 2020.05.03. 19:21:57

@a nagy hohohorgász: nem hinném hogy más lenne. mindenesetre érdekes, hogy Viktor gyakorlatilag semmilyen jelzőt nem szégyell bevállalni, kivéve az antiszemita címkét, és azt borzasztó kínosan igyekszik elkerülni.

6.Lenin 2020.05.03. 19:23:43

@boborján20:

Az ott provokálókat figyelmeztettem volna, akár a fegyverrel is. Azért van az őröknél fegyver. És azt írtam, hogy nem köteles megismerni a saját anyját se, ha egy intézmény őrzése van rábízva, fegyverrel ráadásul.
De igazad van oda is adhatta volna Varjúnak is, hátha ő otthon felejtette az övét.

rallus 2020.05.03. 19:24:27

Lehet itt okoskodni kedves ballibek, de a lelketek mélyén ti is érzitek, hogy még Horn Gyula is örömmel beleeresztett volna egy sorozatot a dobtárosából ebbe a fütyülő, ordibáló trágár bandába....

morph on deer 2020.05.03. 19:29:18

@6.Lenin:
“ Ha valaki figyelmeztet valakit a nem megfelelő viselkedésért, az miért is elítélendő?”

Hát talán mert a “figyelmeztetés” legalább annyira a “nem megfelelő viselkedés” keretein belül mozgott, mint ami kiváltotta azt.
Magyarul: a “figyelmeztetés” módja az elítélendő, nem is okvetlenül a ténye.

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 19:29:22

@Emmett Brown: vajon miért? Onnan tudod hogy ki a főnök, hogy nem lehet szidni

Emmett Brown 2020.05.03. 19:32:01

@6.Lenin: kevered a stílust a tartalommal.

morph on deer 2020.05.03. 19:32:32

@a nagy hohohorgász:
Mi bajod neked azzal, hogy Ráhel? Vagy Sára?
Ejnye mááár...

boborján20 2020.05.03. 19:34:22

@6.Lenin: aszt vágom, hogy te a saját anyádat is lelőtted volna szó nélkül munkásőr.

szóval, kicsit vegyél vissza kibaszod nagy fityeszesretek arcodból!

Emmett Brown 2020.05.03. 19:36:39

@a nagy hohohorgász: ebből viszont következik, hogy Soros és Brüsszel nem igazi ellenfelek/főnökök, hiszen őket lehet szidni büntetlenül :)

mgdé 2020.05.03. 19:37:19

@a nagy hohohorgász:

(Ilyet ne írj, ez rémhírterjesztésnek minősülhet.)

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 19:39:13

@morph on deer: Na ezt az időt is megeltuk hogy morfondír a patas ordogeit védi naciveszelyt érezve.... Na ebből látszik hogy egy alomnbol valók vagytok.

6.Lenin 2020.05.03. 19:39:25

@nincs1itt:

Sehol nem írtam, hogy az én véleményem az egyetlen igaz, de a tiéd azért torz, mert te olyasmikat írsz tényként, amit nem tudnál egyértelműen bizonyítani, vagy ami a ti esetetekben elfogadhatónak ítélnél. Magyarul, kettős mércével mérsz.

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 19:43:02

@Emmett Brown: Ki mondta hogy Nekik azok.ők a dolgozó nép ellenségei.

6.Lenin 2020.05.03. 19:43:44

@morph on deer:

Hát igen van aki nincs hozzászokva, hogy a parlamentben lófaszozik, másoknál ez lehet otthoni sima becézés is.
Mindig ez a randa kettős mérce. Nem unjátok?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.03. 19:45:19

@a nagy hohohorgász:
"alighogy leraktam a fejem egy kis délutáni szunyokara az alattvaloid osszevesztek ki a nagyobb komcsi."

Ne is mondd. Amikor a Lütyő nyalja a Gabaj seggét, akkor a Beléndek meg a Pacuha csak irigykedve forgatja a szemét. Mondanom sem kell, hogy az Agykár meg a Fityesz közben röhögve pétanqueoznak egymás golyóival.

morph on deer 2020.05.03. 19:49:39

@a nagy hohohorgász:
“ Na ebből látszik hogy egy alomnbol valók vagytok.”

Hát, ha csak ebből nem...
:)))

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 19:50:02

@mgdé: Ez nácizmus nem fakenews. És ebben egyetértés van a. Két mostoha gyerek között

nincs1itt 2020.05.03. 19:50:42

@6.Lenin: vologya, szerintem itt hagyjuk abba. mert egy árva szót sem értettél meg abból, amit írtam.

nincs1itt 2020.05.03. 19:58:54

a 24. perctől magyar vonatkozású, jelzem, hogy ez egy szatirikus műsor, amolyan hír-kabaré, de magyar kormány reagált is:

www.zdf.de/comedy/heute-show/heute-show-vom-1-mai-2020-100.html

morph on deer 2020.05.03. 19:58:56

@6.Lenin:
“ Mindig ez a randa kettős mérce. Nem unjátok?”

Hajaj.
Neked ebből a mondatból melyik szó jelentése nem (elég) világos? Szívesen segítek, tényleg!

“ Magyarul: a “figyelmeztetés” módja az elítélendő, nem is okvetlenül a ténye.”

mgdé 2020.05.03. 19:59:04

@a nagy hohohorgász:

Mi? Az, hogy minden kétséget kizáróan a vasárnapi ebédnél??? :DDD
Vasárnap, te mondtad, nem a szombat, de még csak a péntek se ...

mgdé 2020.05.03. 20:01:50

@nincs1itt:

De miért feltételezted, hogy a mai egy különleges nap lesz, hogy Lenyinke éppen ma veszti el a szüzességét? :O

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 20:03:22

@mgdé: Ki beszélt vasárnapi ebédről te szenilis zseni?

morph on deer 2020.05.03. 20:03:31

@nincs1itt:
“ de magyar kormány reagált is”

Elmondták, hogy féknyúz, mert orbánon nem is olyan maszk volt, mert az övé megfelelt az FFP3 szabványnak, szóval a ZDF hazudik ..! :D)

nincs1itt 2020.05.03. 20:05:50

@mgdé: mert sok munkám volt benne. de hiába. van ilyen is, nem keseredem el. iszom egy sört vacsora után és máris gömbölyű a világ!

nincs1itt 2020.05.03. 20:06:52

@morph on deer: uschi-n meg nem is volt maszk! ebből is jól láccik, hogy mennyivel jobban harcol mo.!

mgdé 2020.05.03. 20:10:40

@a nagy hohohorgász:

Te. :D Mint a halálos vírusátadás oly szent családi ünnepét hoztad fel.

Azt hittem, ki is futtatod az újszerű, Izsák feláldozza Ábrahámot civilizációs szálra.

De te mindig megállsz már az alapfogalmaknál. :(

6.Lenin 2020.05.03. 20:15:15

@nincs1itt:

Vagyis? Nem tudtad cáfolni, amit írtam. Nem lenne egyenesebb megoldás, ezt elismerni? Ja, hogy pont ez a problémád?
Szepi, ez olyan dedós menekülés, hogy kezdem szégyellni, hogy komolyan elhittem, képes vagy akár csak elgondolkodni is rajta. Igaz, akkor be kéne ismerned, hogy....

Szepi, Szepi neked csak itt jár a pofád minden alap nélkül.

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 20:16:43

@mgdé: Te zsenikém ha velem akarsz beszélni akkor ne bolcseszkedj mert egyszerű olvasatlan paraszt gyerek vagyok. Én az életből tanulok nem a könyvekből!

Belzebubo 2020.05.03. 20:22:07

@nincs1itt: hát pont ez a baj, hogy a V. egyfolytában csak küzd, meg harcol (mint malac a jégen - idézet Őfenségességétől) ahelyett, hogy a járványt kezelné. Azt mondta, Ausztria a példa, mégse látom sehol, hogy alkalmazná az ott látottakat. (Lehet, Parndorfnál nem is lát tovább...)

mgdé 2020.05.03. 20:23:24

@a nagy hohohorgász:

Az olaszban járt fotós pasiról hadováltál, aki a vasárnapi ebédnél kinyírta a szerencsétlen, jóhiszemű öregjét. Pedig már a zsebpénze is ki volt készítve a wifidoboz alá. Az a rohattgyurtsáni tehet errű is.

mgdé 2020.05.03. 20:27:37

@a nagy hohohorgász:

"egyszerű olvasatlan paraszt gyerek vagyok"

Se Max Webert, se a Matolcsy-összest nem olvastatták el veled a közgazdászképző tanfolyamon? Gyanús ez nekem, öcsi, te mikor is PISA-ztál?

6.Lenin 2020.05.03. 20:27:41

@morph on deer:

Szerintem itt már konkretizálni kéne, hogy mit, mire. És utána beszélgetni róla.

Így nagyon unalmas már ez a vinnyogás.

Itt állandóan megy a zsákfaluzás, mucsaizás, meg hasonlóak. Amikor megkérdi az ember, hogy mire is ez a felvágás? Magas ló?
Akkor bizonyítás helyett megy a visítás. Nem kéne már valahogy azt a magas lovat bizonyítani, nem csak kitaláció az egész?

Én személy szerint kurvára unom mások alázását, már 10. éve, minden különösebb bizonyítás nélkül.

B+, az nem bizonyíték semmire, hogy szerintem....
Miközben kiderül, hogy egy pöcegödörben szeretnél dagonyázni. Mert előbb, utóbb kiderülnek ezek.
Tudod az nem egy szép jövőkép, hogy utálom ezt a szar csizmás, falusi köcsögöt, de amikor megkérdi az ember, és te kit választanál galambom?
Inkább dögöljön meg mindenki, csak ezt ne tovább.

Egy idő után ez már nagyon is szánalmas tud lenni. Énnél azért már többet kéne mutatni, 10 év után.

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 20:30:12

@mgdé: ezt mondjad... Így már vágom. Rántott húsert cserébe adott egy kis covid 19 et az Orbán rendszer miatt krónikus beteg faternak. Viccet félre téve sajnálom az öreget de ő tehet róla hogy a fia ilyen. Kíváncsi vagyok a fiú hogy dolgozza fel?

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 20:31:38

@mgdé: én még magyar Bálint alatt végeztem. Akkor még volt oktatás

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.03. 20:35:27

@6.Lenin:

No, akkor leimádkozzák azt a hazugságot, vagy majd az egy házuk felmeti őket? Nem válszoltál.

2020.05.03. 20:36:29

"aki szerint az ellenzék amúgy sem része a nemzetnek."
Számomra az nem világos, hogy ha az MSZP szerint Romániában 23 millió román él, .., aki ezt állította a legerőteljesebben, most a DK elnöke, .., a Momentum a magyarok ellen kampányol Erdélyben, Felvidéken, .., akkor miért az a probléma, hogy valaki kimondja, hogy ezek a lények nem részei a nemzetnek, .., hát önmaguk szerint sem részei, .., más nem mondhatja róluk?

mgdé 2020.05.03. 20:37:49

@a nagy hohohorgász:

Török Bálint alatt még sokkal jobb volt az oktatás!
Nézd csak meg, hogy pl. a Bornemissza Gergő mire vitte!

6.Lenin 2020.05.03. 20:41:36

@látjátok feleim szümtükkel:

Saját magamnak nem válaszoltam? Mi a baj?

Értsétek már meg végre, az nagyon kevés, hogy szerintem....

Az lehet, hogy te úgy látod, vagy elhiszed, neked ezt mondták. Csak nincs rá semmi bizonyíték.

Sok millió másik ember meg másként látja, és másoknak hiszi el amit mondanak, mert ők azt meg is szokták csinálni.

Vagy mire nem válaszoltam?

mgdé 2020.05.03. 20:42:42

@Tényelek:

'Románia jelenlegi népessége: 18 841 634'

2020.05.03. 20:50:03

@mgdé: Tudom, .., de Gyurcsány és az MSZP szerint 2004-ben még a teljes lakosságszám volt 23 millió Romániában, .. és mind román.

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 20:50:03

@mgdé: szerintem meg ballasi Bálint alatt volt jó az oktatás. Vagy tudod mit. Inkább csak február 14-én jó az oktatás.

nincs1itt 2020.05.03. 20:54:40

@6.Lenin: mit kellett volna cáfolni? azt, hogy a te beteg elmédben, hozzád hasonlóan, mindenkinek csak a lopáson jár az esze? esetleg azt, hogy forog a föld? ugyan, vologya. te olyan ember vagy, akinek tetszik, ha valaki "ügyes, élelmes" = meglopja a másikat. ezért szerinted minden és mindenki így működik. nálad fidesz kompatibilisebbet álmodni sem lehet.

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 20:58:29

@Tényelek: és azt se felejtsük el hogy megyo alatt Budapesten ünnepelték nagy Romániát. És az ellenzék valóban nem érti miért tartja minden normális magyar érzelmű ember vállalhatatlannak őket. 2004 december 5-én volt a 2. Trianon. De azt is hozzá kell tenni hogy a narancssárga párt is politikai célból használja leginkább az erő a hűség és a remény szalagjat.

/\ngel 2020.05.03. 21:03:45

@nincs1itt: Legalább a halottakat kihúzhatnád, valamint felírhatnád rá Dobrev Klárát, az Eötvös gimi Kisz titkárát:)

nincs1itt 2020.05.03. 21:07:49

@a nagy hohohorgász: sőt! volt magyar dínó is! nagy bajsza volt, lovon járt, lecsót főzött, sorban állt és panaszkodott! hungaroszaurusz-rex meg a matiász-rex! (kösz tibike)
lábon hordta ki trianont a magyar! az meg fel sem tűnik, hogy ott a partiumban és székely földön(nem ugyanaz, vérmagyariaknak jelzem) még tévedésből sem nevezik magukat magyarnak a székelyek... meg a csángók sem... a siebenbürgerek meg végképp nem.
ritka nagy faszság és otrombaság volt gy.f. részéről. de azóta, minden szárnyal... ja, nem.

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.03. 21:08:01

@6.Lenin:

Megint mellébeszélsz, pedig csak egy szóval kéne válaszonod.

6.Lenin 2020.05.03. 21:08:36

@nincs1itt:

Látom tényleg nem érted te a politikát.
Szepi, téged ott nyugaton nagyon átvernek, csak neked az tetszik, és elfogadod, mert beléd dumálták, hogy szabad vagy. Te meg bevetted, hogy mindenki náci, aki nem úgy gondolkodik, mint te. Hogy neked pont akkor jó nyaralni menni, amikor a gyár leáll.
Neked az a jó, ha kártyával fizetsz mindenhol, mert úgy tudják pontosan, hol, mikor, mit, hányszor. Milyen fasza a mobilod, igen, mindig tudják hol vagy, kivel, és mit beszélsz, hányszor.
Sőt elhitették, milyen fárasztó volt az ügynököknek utánad szaglászniuk. Sokkal egyszerűbb, ha te magad , magadról mindent megírsz a faszbukon. És lehetne sorolni.

Igen az ott minden igazságfos, mindenki keményen megdolgozik a pénzéért, a milliárdos, te és a migrik is. Az csak véletlen, hogy néha Afrikában gyerekek dolgoznak 12 órát semmiért, vagy mondjuk a magyar melós harmadannyiért csinál szép autókat.
Ezek miért is lennének lopások? Ők értem lopnak. Igaz, tőlem is, de azt elnézem nekik, hiszen olyan édik, és szabad vagyok, mindent megcsinálok, amit mondanak, mert és hiszek nekik.
Hát persze, Szepikém, de mi a faszért tüntetnek, sztrájkolnak néha? Meg ölik is egymást? A fasz se érti. Te biztosan nem.

nincs1itt 2020.05.03. 21:09:03

@/\ngel: miért ő fideszes? a halottakat kihúzhatod, ahogy említettem a lista nem tegnapi. de a lényegen nem változtat.

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 21:11:59

@/\ngel: hát te sem tudod hogy csak a fideszesek komcsik. Csak azt nem értem hogy akkor miért nem szavazta meg a mostani ellenzék sem a múlt feltarasat. Erre mondta bölcs Lenin elvtárs hogy annyira azért ő sem utalja az ellenzéket hogy kideruljon az igazság

nincs1itt 2020.05.03. 21:14:01

@6.Lenin: te vologya, miért írsz "önarcképet"? persze, csak te "érted" a politikát. és azt is tudod rólam, hogy van, vagy nincs fb. profilom, meg milyen telefonom van. csak jelzem a gyár leáll karácsonykor vízkeresztig, meg nyáron 2-4 hétre. te mikor szoktál nyaralni? októbertől novemberig? esetleg márciustól májusig? ne gyere nekem a rothadó kapitalizmus szöveggel, meg a mindenkit átbasznak csak téged nem, mert te átlátsz még a komprádor burzsoák hazugságain is... ne égesd tovább magad vologya. elég volt mára. szerintem

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 21:16:21

@nincs1itt: érdekes én nem ezt tapasztaltam.

6.Lenin 2020.05.03. 21:18:02

@nincs1itt:

Te szerencsétlen, nem konkrétan rólad írtam, hanem akik szabadnak hiszik magukat.
Tényleg elég volt, de nem csak mára. Te nagyon sötét vagy, Szepikém.

/\ngel 2020.05.03. 21:32:23

@nincs1itt: Miért csak fideszesek kerülhetnek a listádra?

alöksz róz 2020.05.03. 21:33:56

@a nagy hohohorgász: "és azt se felejtsük el hogy megyo alatt Budapesten ünnepelték nagy Romániát" - és alföldi robi se látott abban semmi rosszat, hogy odaszervezze a nemzetibe

/\ngel 2020.05.03. 21:35:05

@nincs1itt:

Kimaradt még Angela Merkel FDJ (NDK Kisz) agitprop titkár.

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 21:47:47

@a nagy hohohorgász: libsik olyanok vagytok mint a pattanás az ember seggen. Sosem örül nektek az ember

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.03. 21:58:57

@6.Lenin:

Arra, hogy jó lett volna, ha anyád és apád helyetted kisszéket csinál?

2020.05.03. 22:05:20

@a nagy hohohorgász: 'De azt is hozzá kell tenni hogy a narancssárga párt is politikai célból használja leginkább az erő a hűség és a remény szalagjat. '
Minden párt politikai célból csinál mindent, erről szól a politika, ... a liberálbolsevik pártoknak az Internacionálé nem engedi, hogy támogassák a nemzetek fennmaradását és a hozzájuk tartozó történelmi múltat, .., mindkettőt el kell törölni, ahogy a kedvenc nótájukban éneklik. Itt is rendszeresen megjelennek azok az elvtársak, akik szerint a nemzet múltjának nincs jelentősége csak ma számít, .., mert hát jövőjük az ilyenek nincs.

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 22:09:30

@Tényelek: nem kérlek. Erről a mai politika szól. Az igazi politika arról szól akiket kepviselsz. Mindegy hogy buzi, náci, zsidó vagy magyar. Azok érdekeit kell képviselni. Csak azt már kurvara elfejtette mindenki. Sajnos

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 22:12:35

@mgdé: neked zsenike meg küldöm a park jelenetet a good will huntingbol. Talán megerted... Én könyvek nélkül is 2 iqval megertettem. Talán neked is sikerül.

a nagy hohohorgász 2020.05.03. 22:15:23

@Tényelek: nem vmi ellen kellene szavazni hanem vmiert. Csak ilyen nincsen. És elhitetik hogy soha nem is lehet. Pedig lehetetlen nincs csak tehetetlen

eszti..... 2020.05.03. 22:18:32

@a nagy hohohorgász:

el ne pityeredj itt a végére! látom, a citatum.hu-n otthonosan mozogsz. olvass vmi pozitívat Oravecz Nórától.. hátha jobb kedved lesz!

Belzebubo 2020.05.03. 22:21:53

@a nagy hohohorgász: És a Fidesz kinek az érdekeit képviseli? A saját magáét. Orbán barátai és üzletfelei érdekeit. Néhány tucat emberét, na jó, meg még a csókosokét is...

Sir Bates dö Hól 2020.05.03. 22:23:17

@Tényelek: kicsi fidelitaszos troll, senki sem kampányolt a momentum részéről a magyarok ellen, ez egyszerűen hazugság, de ez nem meglepő tőled...

Nekoashi2005 2020.05.03. 23:47:26

Lehet, hogy nincs még kőkemény diktatúra - de ahogy itt a fidessnyik-bolsevik hozzászólásokat olvasom, igény lenne rá - de hogy személyi kultusz már van, az biztos!

444.hu/2020/05/03/a-legnagyobb-orban-rajongo-a-parlamentben

mgdé 2020.05.04. 00:03:46

@a nagy hohohorgász:

Azt hittem, örülni fogsz, hogy Románia megy össze, s egyre kevesebben férnek el rajta.

morph on deer 2020.05.04. 00:07:40

@6.Lenin:
“ Én személy szerint kurvára unom mások alázását...”

Én meg azt unom qrvára, hogy te képtelen vagy arra reagálni, amiről szó van, és képtelen vagy felfogni, hogy én a saját nevemben mondom a saját véleményemet, és magasról teszek rá, hogy nálad ilyesmi nem létezik, hogy te csak falkában vagy képes gondolkodni!

A francért jössz nekem a “mucsai” dumával, mikor talán az életemben nem használtam azt a szót? Miből gondolod, hogy te rajtam kérheted számon az orbánmentes oldal összes kijelentését?

Én a saját dumámért tartom a hátam, mert azt én mondtam, egy szál magam. De te még az életedben nem olvashattál tőlem olyasmit, hogy MI így vagy úgy gondolunk valamit, Ti meg nem, - ha neked írtam, vagy válaszoltam!
Meg más sem, ha már itt tartunk!

Te egyfolytában azon igyekszel, hogy a nyakamba testálj olyan dolgokat, amikhez semmi közöm, - abban a reményben, hogy én majd erre többek nevében fogok reagálni?

Eszemben sincs! És elsősorban azért nincs, mert senkikhez semmi közöm, sem így, sem úgy!

Tudom, ezt nehéz felfogni egy fidesz-szimpatizánsnak, de én egymagam vagyok, és semmiféle politikai kapcsolatom nincs senkivel, semmilyen szinten!
Inkább elviszem sétálni a macskámat a kertünk melletti erdőbe, meg bíbelődök a hydropóniqus zöldségeimmel (ez a hátulütője, hogy nem volt földműves a családban:))

És akkor csodálkozz nyugodtan tovább, mert ha tényleg úgy van, ahogy mondod, és párhuzamokat, esetleg hasonlóságot fedezel fel bizonyos politikai szereplők gondolkodásmódjával, akkor az csupán azért lehet, mert ugyancsak logikusan, elemző módon gondolkodnak. (Ezt nevezik analitikus gondolkodásmódnak. Vagy valahogy így.)
És akkor bizony azonos kiindulópontból közel azonos következtetésre lehet eljutni, majd próbáld ki egyszer.
Ennyi.

Azt meg hiába várod, hogy én majd jelölteket fogok megnevezni, akik ezt a tróger bagázst - szerintem - el fogják hajtani a bánatba, mert eszem ágában sincs leállni vitatkozni senkinek a hetedíziglen felmenő családfájáról, vagy szexuális szokásairól, ugyanis az úri közönségtől itt többre úgy sem telik.
Na további jó’tszakát!

Ha meg inkább felébrednél, kis korombéli (nem kéményseprős!) zene:
youtu.be/NxcOxvEsE_Y

illaim 2020.05.04. 00:14:01

A 23 millió románozás a fideSS aljas hazugsága! Az Orbán.Nastase paktum bírálatáról terelik a figyelmet, melyben a teljes magyar munkaerő piacot kiszolgáltatta Romániának!

cicmen 2020.05.04. 06:24:07

@morph on deer: Akinek viszont egyre tágabbra nyílik a szeme, az a hétköznapi magyarországi választó, aki napról napra látja az újabb bizonyítékokat arra, hogy orbán vele törődik a legkevesebbet, hogy orbánnak minden- és mindenki más fontosabb, mint a zemberek!

Na ettől már akár már idegeskedhetsz is!....................................

Ezt már sokszor írtam, hogy nem tudom eldönteni, hogy el is hiszitek azokat a hülyeségeket, amiket képesek vagytok ostoba módon akár szorosan a tények mellett állva állítani, valami egyértelműt megpróbálva az ellenkezőjének magyarázni!
Valószínűleg ez a tudatos aljasság és a hülyeség gátlástalan keveréke lesz, ti vagyok a lókupec cigányok, akikaek a lova nem vak, csak vakmerő!
Bazmeg a Fidesz támogatottsága a járvány alatt nőtt! :D

Kamugeri nem fogja megúszni a börtönt. 2020.05.04. 06:46:20

BUDAPEST LEZARASA BIZTOS NEM FUGG OSSZE KAMUGERI FASZSAGAIVAL !!!!!!!

Kamugeri nem fogja megúszni a börtönt. 2020.05.04. 06:47:52

BUDAPEST LEZARASA BIZTOS NEM FUGG OSSZE KAMUGERI FASZSAGAIVAL !!!

Kamugeri nem fogja megúszni a börtönt. 2020.05.04. 06:48:36

BUDAPEST LEZARASA BIZTOS NEM FUGG OSSZE KAMUGERI FASZSAGAIVAL !

Kamugeri nem fogja megúszni a börtönt. 2020.05.04. 06:49:08

BUDAPEST LEZARASA BIZTOS NEM FUGG OSSZE KAMUGERI FASZSAGAIVAL !!

Kamugeri nem fogja megúszni a börtönt. 2020.05.04. 06:50:07

BUDAPEST LEZARASA BIZTOS NEM FUGG OSSZE KAMUGERI FASZSAGAIVAL !!!

BUDAPEST LEZARASA BIZTOS NEM FUGG OSSZE KAMUGERI FASZSAGAIVAL !!!

BUDAPEST LEZARASA BIZTOS NEM FUGG OSSZE KAMUGERI FASZSAGAIVAL !!

BUDAPEST LEZARASA BIZTOS NEM FUGG OSSZE KAMUGERI FASZSAGAIVAL !!

BUDAPEST LEZARASA BIZTOS NEM FUGG OSSZE KAMUGERI FASZSAGAIVAL !!

BUDAPEST LEZARASA BIZTOS NEM FUGG OSSZE KAMUGERI FASZSAGAIVAL !!

BUDAPEST LEZARASA BIZTOS NEM FUGG OSSZE KAMUGERI FASZSAGAIVAL !!

BUDAPEST LEZARASA BIZTOS NEM FUGG OSSZE KAMUGERI FASZSAGAIVAL !!

BUDAPEST LEZARASA BIZTOS NEM FUGG OSSZE KAMUGERI FASZSAGAIVAL !!

Kamugeri nem fogja megúszni a börtönt. 2020.05.04. 06:51:34

BUDAPEST
LEZARASA
BIZTOS
NEM
FUGG
OSSZE
KAMUGERI
FASZSAGAIVAL !!

videki gyerek 2020.05.04. 07:08:28

index.hu/kulfold/2020/05/03/amnesty_a_jarvannyal_egyutt_a_cenzura_is_terjed/

Franc belé már megint megszünt a sajtószabadság. Egy hét nem telhet el megszünés nélkül, egy rohadt hét sem.

Nekoashi2005 2020.05.04. 07:15:36

@Kamugeri nem fogja megúszni a börtönt.:
Az elmebajt jelzi a valóságtól elrugaszkodó gondolatok folyamatos ismételgetése....

Nekoashi2005 2020.05.04. 07:22:02

@videki gyerek:
A jelentés az egész világot tekinti át, így Kínát, Törökországot, oroszokat stb...

De az is cenzúrának tekinthető, hogy a független sajtó a Borsodnádasdi idősotthonról kérdez, az opera törzs meg csak a Pesti útiról beszél, vagy hogy a kórházak semmilyen adatot nem adhatnak ki, példáúl hány műtét maradt el, hány beteget zavartak haza, abból eddig hányan haltak meg stb...

2020.05.04. 07:48:10

@illaim: Olyan világban élünk, amikor már Gyurcsány is a Fidesznek dolgozik a "kitalált" 23 millió románnal :-) .
"Gyurcsány nem először játszik erre a vonalra, a határon túli magyarok állampolgárságáról szóló népszavazáskor 23 millió román munkavállalóval riogattak, Gyurcsány pedig egy róla szóló könyvben elismerte, ezt ő találta ki."
hvg.hu/itthon/20180117_Gyurcsany_most_raallt_a_23_millio_ukran_nyugdijas_vonalra

2020.05.04. 07:58:03

@Sir Bates dö Hól: Látom zokon vette, hogy a szülőhazájával kapcsolatban kifogásoltam, hogy egy "magyar" párt miért nem a magyarokat támogatta, ... de attól ez még nem hazugság :-) !
erdelyinaplo.ro/velemeny/magyarorszagi-politikusok-magyarellenes-erok-mellett

2020.05.04. 08:04:14

@a nagy hohohorgász: A politika mindig is a manipuláció, érdekszövetségek kialakítása, a hűségrendszerek létrehozásának művészete volt, .., ebben szerintem semmi meglepő nincs, mert a hatalmat csak így lehet megszerezni, birtokolni. Annyiban változott az elmúlt nem egészen száz évben, hogy bevezették a liberális "demokrácia" modellt, ahol a választók a társadalom teljes felnőtt /Sok helyen már a gyerekek egy része is!/ lakosságra kiterjesztették, .., ezért a manipuláció ma már nem csak pár ezer ember szembeni trükköket jelent, hanem tömegeset, .., ettől kapunk hányingert, .., de ez nem a pártok hibája, hanem a rendszeré.

KAMUGERI KAMULEVÉLEL IGAZOL 2020.05.04. 08:23:05

"3035-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, 63 százalékuk budapesti vagy Pest megyei."

HATVANHÁROM SZÁZALÉK.

Vagyis a magyarországi fertőzések döntő többsége kamugerinek köszönhető.
köszönjük kamugeri köszönjük.

Nekoashi2005 2020.05.04. 08:34:51

@Tényelek:
Ez az erdélyi dolog van olyan valóságos, mint az 400 ezres ápolói fizetés? Csak úgy kérdezem...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.04. 08:35:58

@KAMUGERI KAMULEVÉLEL IGAZOL:
"Vagyis a magyarországi fertőzések döntő többsége kamugerinek köszönhető."

A Gergö már most csodákat müvelt Budapesten, megalapozva ezzel 20-25 éves föpolgármesteri karrierjét.
Gyengébbek kedvéért: Budapest termeli a hazai GDP 98%-át, ezért a fáradt lakosok jobban ki vannak téve a fertözésnek, mint a tanyán tespedö, semmittevö, közmunkás vidékiek!!!

cicmen 2020.05.04. 08:50:10

@Nekoashi2005: De az is cenzúrának tekinthető, hogy a független sajtó a Borsodnádasdi idősotthonról kérdez, az opera törzs meg csak a Pesti útiról beszél, vagy hogy a kórházak semmilyen adatot nem adhatnak ki, példáúl hány műtét maradt el, hány beteget zavartak haza, abból eddig hányan haltak meg stb................

Persze, az a cenzúra, amit ti annak mondtok! Mert ugyebár van a vitathatatlanul szélsőballiberális, titkolatlanul nem csak kormányellenes, hanem teljes egészében jobboldalellenes véres szájú nácizó, fasisztázó, mocskolódó, de általatok röhejesen függetlennek kikiáltott felforgatósajtó, meg a cselédsajtónak meg mindennek elmondott jobboldali tájékoztatási vonal!
Kurva érdekes módon az Amnesty soha nem áll ki amikor Bayert fenyegeti meg valami bolsilibsi alakulat, pedig a sajtó része, ha tetszik, ha nem és mint ilyen meg kellene hogy legyen a saját szólásszabadsága!
Persze tudjuk már hogy van ez, a régi száz százalékban balos médiafölény idejéből, amikor pluszban szerencsétekre balos volt a kormány is, hogy mennyire viszonylagos volt a tényfeltárás, ugyanúgy éjjelnappal Orbánnal foglalkoztatok mint most, pedig kormányon sem volt!
Felszólalt az Amnesty Kálmán Olga miatt, aki a függetlenség bajnokaként tetszelgett, megtévesztve a manipulatív műsoraival a nézőket, majd levetve az álarcát beállt egy politikai pártba alelnöknek? Mert így egyértelmű csalás volt az egész életműve, hazugság és manipuláció, hiszen Bayer nem titkolja hogy hova kötődik, ergo őszinte és erről kellene szólnia a sajtónak!
Egyébként ezt a sajtószabadságot is két felé kellene osztani, mert itt amit az Amnesty sérelmez, annak köze sincs hírközlők elhallgattatásához, véleményformálókat, hírgyártókat, valami mellett, vagy valami ellen munkálkodókat próbálnak a védernyőjük alá venni, a sajtószabadságot a hazudozás szabadságának szolgálatába állítani!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.04. 08:57:19

@cicmen:
"Amnesty soha nem áll ki amikor Bayert fenyegeti meg valami bolsilibsi alakulat, pedig a sajtó része, ha tetszik, ha nem "

Nem tetszik. Amúgy is a náci sajtónak nincs szólásszabadsága sehol a világon. Az Amnesty csak az elnyommottakért sz´olal fel, az elnyomókért soha.

Nekoashi2005 2020.05.04. 09:06:31

@R.V.J.:

"Budapest termeli a hazai GDP 98%-át, ezért a fáradt lakosok jobban ki vannak téve a fertözésnek, mint a tanyán tespedö, semmittevö, közmunkás vidékiek!!!"

Ezt vidékiként kikérem magamnak!

Lehet, hogy egy fővárosi szoftverfejlesztő cég egymaga tízszer annyit tesz hozzá a gdp-hez, mint száz "tanyán" működő mezögazdasági kisvállalkozó, de próbálj jól lakni szoftverrel... Sajnos az ilyen termelő munka nincs megbecsülve...

Közmunkásnak meg nem jókedvében megy az ember, hanem azért, mert 50-100 kilométeres körzetben nincs más!

De ettől még a közmunkások is végeznek komoly munkát, mert példáúl a vízügyi igazgatóságok területein rengeteg munka van amit csak kézi erővel lehet elvégezni!

illaim 2020.05.04. 09:18:38

A 23 millió románozás a fideSS aljas hazugsága! Az Orbán.Nastase paktum bírálatáról terelik a figyelmet, melyben a teljes magyar munkaerő piacot kiszolgáltatta Romániának!
Miután a Velencei Bizottság elkaszálta a Státusz törvényt!

cicmen 2020.05.04. 09:28:43

@R.V.J.: "Gyengébbek kedvéért: Budapest termeli a hazai GDP 98%-át,"

Tudjuk! Amikor egy mátészalkai Győrben OTP kártyával fizet a MOL kúton, akkor Budapesten emelkedik a GDP!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.04. 09:33:55

@Nekoashi2005:
" Sajnos az ilyen termelő munka nincs megbecsülve..."

Jaj, hogy szól a keserü hegedüszó!! A vidékiek munkáját a robotok is el tudják végezni, csak emberségböl tartjuk el még el öket. Egy darabig.

A k¨¨ozmunka meg a büntetésvégrehajtás egyik formája, ami aránytalanul és jogtalanul sújtja a roma kisebbséget és azonnak fel kell számolni. Ezzel az ellenzék minden pártja egyetért.

nu pagagyí 2020.05.04. 09:34:30

Ha egy kisebbség teljhatalommal tud garázdálkodni és teljhatalmát arra használja, hogy pofára szabott törvényekkel minden nekik nem tetsző dolgot és személyt tönkre tegyen, akkor valóban nevetséges demokráciának nevezni a rendszert. Ami viszont egyáltalán nem nevetséges, az a házmester mélységes cinizmusa, amint az általa tönkrebaszott demokrácia holtteste felett siránkozik. Mégis, milyen tiszteletet érdemelne a csalással, megfélemlítéssel hatalomra került bűnöző. Érje be annyival, ami egy vidéki párttitkárnak jár, akiről mindenki tudja, hogy ostoba, de félnek tőle, mert ilyen posztot csak kellően gátlástalan és sunyi alakok tölthetnek be egy önkényuralmi rendszerben.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.04. 09:37:08

@cicmen:
"Amikor egy mátészalkai Győrben OTP kártyával fizet a MOL kúton, akkor Budapesten emelkedik a GDP"

Hát remélem hogy így van, mert így jogos. Ugyanis minden, a tranzakcióval kapcsolatos érdemi munka Budapesten folyik.

rallus 2020.05.04. 09:40:27

@illaim: Legalább Gyurcsány könyvét olvasnád el, de még ő sem kérte, hogy mindannyiotoknak hazudni kell reggel, délben meg este! Pihenj!

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.04. 09:42:46

@cicmen:

Téged kéne két felé osztani, de az már bűncselekmény, így egyben csak a a tudatod hasadt. Ketté.

"Kurva érdekes módon az Amnesty soha nem áll ki amikor Bayert fenyegeti meg valami bolsilibsi alakulat, pedig a sajtó része, ha tetszik, ha nem és mint ilyen meg kellene hogy legyen a saját szólásszabadsága!"

Kurva érdekes , hogy szerinted Bayernek szólásszabadáság kellene. Ha nincs neki, akkor ne az Amnesty-nél reklamálj, hanem a kormánynál. Mert a sajtó szabadságát ott szabályozzák. Mondjuk úgy, hogy ki szólalhat meg a közmédiában, kinek kell felajánlani a saját tulajdonú médiáját az állami alapítványnak, vagy mi a francnak, ki kap támogatást a köz pénzéből, és ki nem. Ezt nem az Amnesty csinálta, csinálja.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.04. 09:43:45

@nu pagagyí:
Talán a parlamenti társelnöki intézmény segítene ezen a problémán. Gondolkodunk a bevezetésén a kormányváltás után.

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.04. 09:50:27

@KAMUGERI KAMULEVÉLEL IGAZOL:

B+, neked megpattant valami a fejedben, gyorsan menj orvoshoz!
Egész Magyarország Orbánnak van alárendelve, akkor abban Budapest is benne van.
Mondjuk az egyik minisztere már a vírus kezdeti időszakának elején olyannal parolázott, akiről kiderült, hogy fertőzött. No, azt sem én hívtam az országba. Köszönjük a vírust Orbánnak? Ha gondolod, én megkösznöm.

cicmen 2020.05.04. 09:52:58

@látjátok feleim szümtükkel:
Kurva érdekes , hogy szerinted Bayernek szólásszabadáság kellene. Ha nincs neki, akkor ne az Amnesty-nél reklamálj, hanem a kormánynál. Mert a sajtó szabadságát ott szabályozzák.

Ha szabályoznák, akkor a Tóta W-k már sitten lennének, vagy a buzizsidrák karikaturista, amelyik Krisztust Müller Cecíliát gyalázta egyszerre! :D Kispofám! Mi az, amit nem tudtok, nem mertek leírni, meséld már el, mert én nem nagyon látok olyat!

cicmen 2020.05.04. 09:52:59

@látjátok feleim szümtükkel:
Kurva érdekes , hogy szerinted Bayernek szólásszabadáság kellene. Ha nincs neki, akkor ne az Amnesty-nél reklamálj, hanem a kormánynál. Mert a sajtó szabadságát ott szabályozzák.

Ha szabályoznák, akkor a Tóta W-k már sitten lennének, vagy a buzizsidrák karikaturista, amelyik Krisztust Müller Cecíliát gyalázta egyszerre! :D Kispofám! Mi az, amit nem tudtok, nem mertek leírni, meséld már el, mert én nem nagyon látok olyat!

6.Lenin 2020.05.04. 09:55:26

@R.V.J.:

Kormányváltás esetén kötelező lenne mindenkinek úgy elhülyülnie, mint amilyenek ti vagytok most?
Erre már van valamilyen kidolgozott mérő rendszeretek?
Vagy ez menne magától is? Netán kötelező lenne a füvezés is, hogy ez az elhülyülés a lehető leggyorsabb legyen?

Csak úgy, kíváncsiságból.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.04. 09:55:35

@cicmen:
"amelyik Krisztust Müller Cecíliát gyalázta egyszerre"

Nektek tényleg semmi humorérzéketek? Szánalmas.

Nekoashi2005 2020.05.04. 09:56:29

@R.V.J.:
Figyelj, én ellenzéki vagyok, de most keményen elgaloppíroztad magad a vidékkel kapcsolatban! Ne becsüld le a kétkezi munkát! Rengeteg faluban csak a közmunka van, nincsen más! Elmenni máshova nem tud, mert a lakhatás elvinné a jövedelme 80%-át, és akkor még nem is evet! Vagy úgy gondolod, hogy menjen tömegszállásra, mint az '50-es, '60-as években?

Egyébként Karácsony is Fehérgyarmaton született....

/\ngel 2020.05.04. 10:00:53

@illaim: "A munkavállalási engedélyek a Magyarországon tartózkodó idegen állampolgárok munkavégzéséi engedélyeztetésérõl hozott általános rendelkezések szerint kerülnek kibocsátásra. A munkavállalási engedélyek egy naptári évben legfeljebb három hónapra szólnak."

cicmen 2020.05.04. 10:01:20

@látjátok feleim szümtükkel: Mondjuk úgy, hogy ki szólalhat meg a közmédiában, kinek kell felajánlani a saját tulajdonú médiáját az állami alapítványnak, vagy mi a francnak, ki kap támogatást a köz pénzéből, és ki nem. Ezt nem az Amnesty csinálta, csinálja.............

Bocsikácska, de amikor balos volt a kormány és a közmédia is, akkor emlékeim szerint a Jobbik karanténban volt (nem ez a Jobbiki, hanem még a zsidótlan), valamint kedvenc lapom, a Magyar Fórum sem élvezett állami támogatást és a Lánchíd Rádió sem!
Akkor ezerrel ment a kormánypropaganda Bánóval, Havassal, Juszttal, Gyárfással és miből, ...közpénzből! Ne moralizálj, mindenki ismeri a történetet, ezeknek az eltávolítása éppen hogy a gennyes fekély kivágása lenne és egy lépés a szar manipulatív ballibsi sajtó eltakarításával a sajtószabadság felé!

2020.05.04. 10:01:30

@Nekoashi2005: Nekem nem szokásom hazudozni, mint önnek, .., aki még akkor is hazudik,amikor kérdez, .. és ez nem túlzás, .., mint most, is amikor az ápolói fizetésről állítja, hogy 400.000, miközben a diplomás ápolók fizetéséről vitáztunk, ami ön szerint 180.00 :-) , ....
Nem teljesen világos, hogy miért kérdezi, hogy a Momentum kampányolt-e a magyarok ellen Erdélyben, miközben még a főköcspatkány is elismerte, hogy hiba volt, .., ön meg megkérdőjelezi :-) .

nu pagagyí 2020.05.04. 10:04:44

@Kamugeri nem fogja megúszni a börtönt.: Látom, nem tudod elviselni, hogy a budapestiek nem Tarhálóst választották meg újra. Ez van, Karácson képviseli Budapest 1,7 millió lakóját. Tiszteld ugyanúgy, ahogy Orbánt, aki állandóan arra hivatkozik, hogy választáson nyerte a teljhatalmát. Amúgy hiányolom Karácsonytól, hogy nem szólította még fel a budapesti parlamenti képviselőket, hogy pártállástól függetlenül, legyenek szívesek a budapestiek (választóik) érdekeit képviselni Mondjuk akkor, amikor az önkormányzati vereséget máig ki nem heverő nemzetvezető bosszújaként arra kellett gombot nyomni, hogy milyen adóbevételt, milyen intézményt vegyen el még az állam a várostól. Sokat elmond a torz magyar politikai rendszerről, hogy az egy főre eső GDP alapján velünk összemérhető Horvátországban, a harmad annyi lakosú Zágráb pont annyi pénzből gazdálkodik, mint Budapest.

2020.05.04. 10:08:10

@látjátok feleim szümtükkel: A kormány nem szólhat bele a helyi tömegközlekedésbe, amit Budapesten szándékosan zsúfolt szintre állítottak be a védekezésben résztvevők munkába járásának időszakára. Ennek köszönhető, hogy az elhunytak között már nem a kétharmad van meg , hanem lassan a négyötöd is, .., most éppen 79%.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.04. 10:08:45

@6.Lenin:
"Kormányváltás esetén kötelező lenne mindenkinek úgy elhülyülnie, mint amilyenek ti vagytok most?"

Sértéseid leperegnek, pont mint az életed filmje amikor kipisilod a veseköveidet.

/\ngel 2020.05.04. 10:10:59

@illaim:A bizottság által megfogalmazott ajánlások értelmében a kisebbségvédelemért az elsődleges felelősség mindig azt az államot terheli, amelynek az érintett kisebbségek az állampolgárai. Emellett azonban azoknak az országoknak is joguk van ilyen törvényeket hozni, amelyek kapcsolatot tartanak fenn a más országokban élő kisebbségeikkel.

2020.05.04. 10:11:39

@nu pagagyí: Látom rájött, hogy a dinnye nagyobb, mint a meggy, .. Zágrábban a város tartja fenn az iskolákat, kórházakat, stb. , ezért nagyobb költségvetéssel dolgoznak, .., biztosan szívesen cserélnének Budapesttel, ha ugyan annyi pénzt kapnának arra, amit az itteniek, a többit meg az állam fizetné.

/\ngel 2020.05.04. 10:13:00

@nu pagagyí: Azért a nem magyar állampolgárságú lakosok szavazatai is jól jöttek Gerykének. Ezekre a szavazatokra nem számíthattok egy országgyűlési választáson.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.04. 10:18:19

@Nekoashi2005:
"Ne becsüld le a kétkezi munkát!"

Örülök, hogy ellenzéki vagy, de a vidék csak púp az ország hátán. A legnagyobb probléma, hogy a vidékiek szavazata pont annyit számít mint a budapestieké. Ök tartják a FideSS-t a hatalomban gyakorlatilag. Ezzel az amáliával kezdeni kell valamit.

6.Lenin 2020.05.04. 10:22:39

@R.V.J.:

Ezek szerint már megszoktad, vagyis te már így születtél. Jó tudni, nehogy rossz helyre adjam a voksom.
Nagyon leszűkült a kör, akire érdemes.

Nekoashi2005 2020.05.04. 10:27:20

@Tényelek:
"Nekem nem szokásom hazudozni, mint önnek, .., aki még akkor is hazudik,amikor kérdez, .. és ez nem túlzás, .., mint most, is amikor az ápolói fizetésről állítja, hogy 400.000, miközben a diplomás ápolók fizetéséről vitáztunk, ami ön szerint 180.00:-)

1. Attól, hogy magázódol, nem fogod a műveltség látszatát kelteni...
2. Nem hazudhatok, nem vagyok fidesses!
3. Te írtad, hogy kezdő diplomás ápoló 400 ezret keres, ami nettó baromság!
4. Szakvizsga előtt álló orvos keres 210 ezer körül!

www.civilhetes.net/egy-orvos-fizetese-a-koronavirus-jarvany-alatt-sem-erte-el-a-netto-200-ezer-forintot

És találtál már 400 ezres fizetésű kezdő ápolót? Külföldön élők nem számítanak!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.04. 10:30:01

@6.Lenin:
A te szavazatodra nincs is szükségünk. Rajzold nyugodtan kis ákombákomjaidat a szavazólapra, majd az ápolónéni kidobja a kukába helyetted.

illaim 2020.05.04. 10:30:25

A fideSS SA csürhéje fröcsög, terel, de a lényeget nem tudja cáfolni!
A 23 millió románozás a fideSS aljas hazugsága! Az Orbán.Nastase paktum bírálatáról terelik a figyelmet, melyben a teljes magyar munkaerő piacot kiszolgáltatta Romániának!
Miután a Velencei Bizottság elkaszálta a Státusz törvényt!

morph on deer 2020.05.04. 10:30:44

@cicmen:
“ Bazmeg a Fidesz támogatottsága a járvány alatt nőtt! :D”

Ja, és tegnap tetőzött is!
Vagy az nem az volt?
Akkor talán orbán vérnyomása lehetett...

Egyébként bizisten űberfasza, hogy 52%-ot tudnak felmutatni, hiszen ez a fideszes számtan szerint már közel 7/8-ad!
Azzal pedig mindent elsöprő zászlóshajó lesz, semmi kétség!

Na most te komolyan azt hiszed, hogy ez az állapot így marad még két évig, semmi nem fogja befolyásolni?
Gondolkozz Cica, a járvány tegnap csak orbán fejében tetőzött, a világ erről még mit sem tud, a járvány még kevésbé!

Ez azt jelenti, hogy a gazdasági hatások lavinája még alig nagyobb, mint egy hógolyó, és épp csak elindult! Picit nézz tovább az orrodnál, és merengj el a várható következményein!

És akár biztos os lehetsz benne, hogy azt nem lesz könnyű eladni még a fideszes fejlődési szinten megrekedt tömegeknek is, hogy minderről Budapest polgármestere tehet, aki egyébként Gyurcsány, aki mögött meg Soros áll, vagyis a migránsok miatt van az egész...

Vagy valóban ennyire hülyék lennének eszmetársaid?
Mert akkor csak gratulálni tudok ...

nu pagagyí 2020.05.04. 10:32:44

@cicmen: Bánó vállaltan fideszes volt, de lényegtelen, mert a minőség és hitelesség volt fontos nem a pártállás. Tudod az ő neje volt az fasiszta kurva. De elég sok, akkor ellenzékinek tudott ember is szót kapott, mint mondjuk Fábry a rádiókabaréban. A Duna tévét inkább ellenzéki beállítottságú emberek vezették. Tudod, abban az időben volt egy nagyjából törvényileg kiegyensúlyozott médiakuratórium, amiben a kormánypártoknak nem lehetett 50% fölötti képviselete. Hol van ez már?

Az akkori közmédiában megszólalhatott saját hangján az ellenzék (most mi is van?). Szargyártó állandó szereplő volt a primitív ostobaságaival, aminek jellemzője akkor is, most is ugyanaz volt, tárgytól függetlenül egyetlen kamu szlogent ismételgetett a finkelsteini stratégia jegyében.

A primitív náci uszítás természetesen nem kapott szerepet, mert bűncselekménnyel határos tevékenység volt akkor is. Az uszítás eredménye a cigány gyilkosságok elkövetése volt, ami miatt nem csak a végrehajtókat, hanem a felbújtókat is el kellett volna ítélni, mert az uszítás tetté vált. A jobbik mérsékeltebb alakjai egyébként megszólalhattak a politikai műsorokban.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.04. 10:37:31

@illaim:
"Az Orbán.Nastase paktum bírálatáról terelik a figyelmet, melyben a teljes magyar munkaerő piacot kiszolgáltatta Romániának!"

Milyen igaz!! Mocskos FideSS. Ahelyett, hogy robotizálta volna a mezögazdaságot (vagy akár felszámoltatta volna) idecsöditette a sok román napszámost, elvéve ezzel az értéktelen diplomával rendelkezö vidéki egyetemisták elöl a munkát!!!!

cicmen 2020.05.04. 10:45:15

@morph on deer: Gondolkozz Cica, a járvány tegnap csak orbán fejében tetőzött, a világ erről még mit sem tud, a járvány még kevésbé!...................

Micsoda akadémiai szintű érvek, különösen annak fényében, hogy minden logikát nélkülözve, ti libsiprolik követeltetek számadatokat halálozásról, fertőzöttek számáról, napi és előrejelzési szinten, (természetesen abból a célból, hogy aljas módon kiforgassátok, visszaéljetek vele) tehát most akkor mi a faszt nyígsz rajta, hogy ezt az időpontot kalibrálták be tetőzésnek?
A Fidesz népszerűsége is tőletek függ, bármilyen meglepő és hogy válaszoljak a kérdésedre, igen, a járvány után is marad a szintje, mert ti ellenzéki barmok, notóriusan álltok elő újabb és újabb hülyeségekkel, fenntartva a kétharmadot! Azt hiszed, nem lesz még lófaszozásotok a parlamentben, részeg Gyucsány beszéd, Kunhalmis ajtójelenet, Karigeris problémamegoldó sebességkorlátozás? :DDDDDDD Dehogynem!

morph on deer 2020.05.04. 10:50:29

@cicmen:
“ ...vagy a buzizsidrák karikaturista, amelyik Krisztust Müller Cecíliát gyalázta egyszerre!”

Ő is kaphatna “felfüggesztettet”, arra gondolsz? Mint a rajzon, tudod..! :))

cicmen 2020.05.04. 10:56:43

@nu pagagyí: : Bánó vállaltan fideszes volt, de lényegtelen, mert a minőség és hitelesség volt fontos nem a pártállás. Tudod az ő neje volt az fasiszta kurva...........

Morvaira célzol gondolom, szerencsétlen szarszájú buta prolim. :D Annak Baló volt a férje kispofám!
Egyébként ebből is látszik a jellembeli szarságotok, mert Baló még pont azt a felkészült, objektív újságírást képviselte, ami itt igen kevés volt, őt lehetett függetlennek nevezni, de mert nem nyalt be a balosoknak, a ti paraszt fajtátok egyből lefidszesezi!
Bánó a híradót hamisította őhozzá köthető a "hordót a zsidónak" botrány, amiről kiderült, hogy kamu!

2020.05.04. 10:56:56

@Nekoashi2005: Természetesen találtam, nem is egyet, azt akkor is írtam, .., miért kérdezi meg mégegyszer, .., azt gondolja, hogy azóta elvesztek?
A havi 200 ezret kereső dokival kapcsolatban azt kellene körbejárnia, hogy ha valaki úgy dönt, hogy napi 2-3 órát vállal csak egy kórháznál, mert neki az úgy jó, akkor miért kellene neki napi nyolc órát fizetni, csak azért hogy ne siránkozhasson a liberálbolsi médiának??
A magázódással semmilyen látszatot nem kívánok kelteni, az a minimum az illemtan szerint is.

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.04. 10:58:37

@cicmen:

Ne mellé beszélj! Bayer közmédiába megszólalása volt a téma, nem minden más. Rádásul te kezdted sajnálni szegény Bayert.

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.04. 11:01:53

@cicmen:

B+, ezért nem szólalhat meg Bayer? Nahát miket ki nem találsz lázálmodban!

De arról még mindig nem regéltél, miért kellett a saját tulajdonú média cégeket "felajánlani" az államnak?

Nekoashi2005 2020.05.04. 11:04:38

@Tényelek:
"A havi 200 ezret kereső dokival kapcsolatban azt kellene körbejárnia, hogy ha valaki úgy dönt, hogy napi 2-3 órát vállal csak egy kórháznál, mert neki az úgy jó, akkor miért kellene neki napi nyolc órát fizetni, csak azért hogy ne siránkozhasson a liberálbolsi médiának??"

Milyen napi 2-3 órát vállal, te nagyonhülye! Szakvizsga előtt áll, vagyis rezidens, vagyis állami alkalmazott! A napi munkaidején túl vállalt plusz munkát!

Még van pofád azt hazudni, hogy van az állami egészségügyben 400 ezer felet kereső kezdő diplomás ápoló! Hogy nem szakad rád az ég! Biztos fidess tag vagy!

morph on deer 2020.05.04. 11:24:23

@cicmen:
“ hogy minden logikát nélkülözve, ti libsiprolik követeltetek számadatokat halálozásról, fertőzöttek számáról, napi és előrejelzési szinten”

Ez olyan gyönyörű, hogy még egyszer bemásolom:

“ hogy minden logikát nélkülözve, ti libsiprolik követeltetek számadatokat halálozásról, fertőzöttek számáról, napi és előrejelzési szinten ”

A kis fideszes “arisztokrata“ fejedet az a röpke információ kerülte el, hogy mindez a 39 200 kórházi ágy lóhalálában történő felszabadítása kapcsán merült fel, hogy mégis minek alapján rúgattak ki sokszáz embert a kórházakból!

Próbálkozhatsz a tereléssel Cica, csak nincs sok értelme!
A helyzet ugyanis az, hogy Michelin öltözetű vezérünknek halvány fingja sincs az egészről, és/vagy hazudik, ahogy a száján kifér.
Te meg vele, mint egy igazhitű fideszeshez illik...

Ehelyett valószínűleg az van, hogy már elég nehéz megmagyarázni, hogy mire fel megy továbbra is a pénzszórás, mikor áll az ország, hát most kell megint egy kis figyelemelterelés.
Így aztán. - gazdaságra hivatkozva - megindult a lazítás, holott a járvány semmi el sem lassabb, mint egy vagy két hete, de legalább lesz mivel lekötni az érdeklődést.
Na meg lesznek szabad kórtermek szerte az országban, miközben “hullik a férgese”, azaz halnak a magyarok.
Ja, mert a Karácsonysorosgyurcsàny, azééér!

Nekoashi2005 2020.05.04. 11:33:27

@morph on deer:
"minek alapján rúgattak ki sokszáz embert a kórházakból"

Alábecsülöd te ezt a számot! Ezer alatt simán bevallották volna! Sok ezer betegről beszélhetünk!

Sir Bates dö Hól 2020.05.04. 11:48:26

@Tényelek: kicsi troll, nem ezt írtad, hanem azt

"a Momentum a magyarok ellen kampányol Erdélyben, Felvidéken, .., akkor miért az a probléma, hogy valaki kimondja, hogy ezek a lények nem részei a nemzetnek, .., hát önmaguk szerint sem részei, .., más nem mondhatja róluk?"

Nem azt, hogy "nem mellettük", hanem azt, hogy "ellenük"...

Miért hazudsz, Tini Troll Teknőc?

Sir Bates dö Hól 2020.05.04. 11:52:13

@Nekoashi2005: csak egy kis fidelitaszos troll ez is, ne dőlj be neki...

/\ngel 2020.05.04. 12:45:16

@nu pagagyí: Basszus két milliós látogatottság feletti ellenzéki hírportál van, két hatszázezres. RTL klub, ATV, hetilapok garmadája, és a közösségi oldalak cenzorai is igencsak felétek húznak.
Míg a Fidesz 2002 után ott állt egy szál Hír TV-vel, meg egy Magyar nemzettel.

/\ngel 2020.05.04. 12:49:07

@Nekoashi2005: A Fidesz kormány háromszorosára emelte a kórházi orvosok bérét.Mit tettek a ballib kormányok e téren?

2020.05.04. 12:50:15

@Nekoashi2005: Nem akarom teljesen összezavarni, de van olyan ápoló is, aki simán megkeres havonta közel egymilliót is, .., pl. Havasi Gábor, akinek Karácsony doktorit hazudott.

György Csaba Nagy 2020.05.04. 12:54:34

Ha kérnem szabad, kocogjunk vissza a kályhához: Kövér siránkozik a demokrácia állapotáról, és riaszt a fenyegető veszély miatt. Na nem itt, itthon virul a bokor, hanem nemzetközileg. Ő, aki a törvényhozás mint tevékenység, és a Parlament mint intézmény tönkretételének, bábszínházzá silányításának levezénylője. Igazat mondott: "bolsevik kutyából nem lesz demokratikus szalonna", ez az ő rövid életrajza. Akik védik, és a magyar demokráciáról fecserésznek, ítélő- és gondolkodásképességükről vallanak.

2020.05.04. 13:00:09

@Sir Bates dö Hól: A Momentum főköcsöge azt mondta a kinti elvtársa kampányrendezvényén, hogy a magyarok ne szavazzanak a magyar jelöltre, mert nincs semmi esélye, inkább a liberálbolsi elvtársának, .., mert neki sincs.
Aki azt kéri, hogy ne szavazzon a magyar párt jelöltjére, .. és ez a magyarok választóknak szólt, .., az bizony a magyarok ellen kampányol nem csak simán a saját elvtársa ellen.
..., és ugyanezt megcsinálták Szlovákiában, ahol azt javasolták az ott élő magyaroknak, hogy legyenek büszke szlovákok.
Szerintem legalább ott ne avatkozzon már, ahol egyértelmű, kizárt, hogy meg tudja védeni az elvtársait, mert még a saját oldaluk médiája szerint is hülyeséget csináltak, ..., szóval a momentumos deviáns gyülekezet egy magyargyűlölő liberálbolsi gyülekezet, .. és csodálkoznak, hogy nem tartják őket a magyar nemzet részének, .., mert semmi közük hozzá, azért, azon kivúl, hogy az ellenségük!

/\ngel 2020.05.04. 13:07:51

@György Csaba Nagy: Kövér épphogy nem engedi, hogy bábszínházzá, óvodások játszóterévé silányuljon a Parlament.
Ettől függetlenül a hazai ellenzék tényleg bábokból áll. Kövér a bábjátékos mozgásterét korlátozza.Bosszantó lehet.:)

György Csaba Nagy 2020.05.04. 14:10:03

@/\ngel: A kétharmad barkácsolt. A képviselőket Orbán személyes megbeszéléssel választja. A törvényjavaslatok diktáltak, egy éjjel összeférceltek, később agyonmódosításra szorulnak. A frakciófegyelem a "honatyákat" gombnyomó automatává silányítja. Aki félálomban téved, bocsánatot kér, aki szándékosan ellenszavaz, nem lesz pártjelölt a következő választáson. Te tapsolsz ennek a rendszernek. Teheted, az épület nem omlik rád, azt jól megépítették. Az előadás pedig tetszett a Marat halála, ahogy a charentoni elmegyógyintézet lakói de Sade márki betanításában előadták szereplőinek is. Jobbulást tőlük sem várt senki.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.04. 14:15:04

@/\ngel:
"Ettől függetlenül a hazai ellenzék tényleg bábokból áll."

Mivan? Az EU-ban csak a hazai ellenzéket jegyzik, mint modern politikai entitást. A #momentum politikusainak például csurig van naptárja a legmenöbb nyugati politikusokkel való megbeszélésekkel! Margrethe Vestager pl.??? Mond neked ez a név valamit? Szupermenö az a nö és a Katkával bandázik állandóan!!!!!! Ezzel szemben a FideSSes politikusok pátriák az EU parlamentjében.
Szóval milyen bábokról beszélünk????

cicmen 2020.05.04. 14:53:51

@György Csaba Nagy: A frakciófegyelem a "honatyákat" gombnyomó automatává silányítja. ................

Nem mondoood! :D Pedig máshol a világon a kormánypártoknál azt mondják a képviselőiknek, hogy nyugodtan szavazz az ellenzékkel, ha olyan kedved van! Ez is egyedül csak a fidesznél történhet meg!

chrisred 2020.05.04. 15:33:10

@a nagy hohohorgász: Tudtommal a Jobbik meg az LMP volt az, amelyik indítványozta az ügynöklisták nyilvánossá tételét, és a Fidesz meg az MSZP akadályozta meg.

chrisred 2020.05.04. 15:37:41

@R.V.J.: A 40-50% csak a magyar politikusok számrendszerében kétharmad. :)

illaim 2020.05.04. 15:43:37

Az aranyhal memóriájával ellátott fideSS SA csürhéje már nem emlékszik arra, hogy a kollégiumot grundoló Stump István a Hazafias Népfront alelnöke, Horváth István belügyminiszter vejkója! A fideSS pedig nem más mint az MSZMP háttérben alapított ifjúsági szervezete! A fideSS alaptó okiratát az MSZMP levéltárában találta meg az azt leltározó Történeti emlékbizottság! 2006-ig pedig közösen fosztogatták a nemzet vagyonát az időközben MSZP-re váltott régi új elvtársakkal! Az őszödi beszédig nem zavarta senki és semmi a gyümölcsöző együttműködést! A bolsevik beidegződés még 2010 után is jelen van a fideSS-ben, hiszen az új szlogenjük is erről szólt! "Az új többség".A bolsevikokra volt a jellemző, hogy a nem létező többségükre hivatkozva sajátították ki a politika minden szegmensét, és hirdették meg a proletár diktatúrát, nálunk a NER! Tehát igaza volt az őskommunista családból származó Kövérnek, -bolsevik kutyából nem lesz, és lett demokrata szalonna,- LOL

Nekoashi2005 2020.05.04. 15:46:36

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Milyen bátor a fidess! Egy 89 éves embertől rettegnek.... Meg a nőktől...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.04. 15:47:47

@chrisred:
"A 40-50% csak a magyar politikusok számrendszerében kétharmad"

A szavazatok 40%-a a fideSS-es szervermanipulációk után konvertál´odott 2/3-dá, ezt bizonyították a megfigyelök az OSCE-tól, az Unesco-tól és az Unileveltöl!!!

György Csaba Nagy 2020.05.04. 15:48:13

@cicmen: Ha jól tudom, a képviselői eskü azt tartalmazza, hogy meggyőződése szerint szavazzon, no meg, hogy választói érdekeit képviselje, ami nem szabványos. Nos, csak próbálja meg!
A világ sokféle. Az angol és USA-parlamentben a baráti meggyőzés megengedett, a diktálás nem, Ögödej nagykán lenyilaztatta ellenfeleit. A két út közt sokféle árnyalat van, de amit Viktorunk kiagyalt, a gazdasági és egzisztenciális kényszer inkább a kipcsak módihoz húz. Vámpíroknak az utóbbi tetszhet, csak ne hívjuk demokráciának, az tudathasadás.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.04. 15:56:14

@György Csaba Nagy:
"Ögödej nagykán lenyilaztatta ellenfeleit."

Igy már érthetö a hír, hogy a Zorbán miért szervezi 2021-ben a tisztújító kongresszust a Kurultájra.

chrisred 2020.05.04. 16:00:42

@R.V.J.: Értem, és ugyanilyen szervermanipuláció hozta létre a magyar GDP 98%-át.

alöksz róz 2020.05.04. 16:01:38

@illaim: "Az aranyhal memóriájával ellátott fideSS SA csürhéje már nem emlékszik arra" - :D
téged mikor képeztek ki, 1946-ban? :D

chrisred 2020.05.04. 16:06:53

@a nagy hohohorgász: "Csak azt nem értem hogy akkor miért nem szavazta meg a mostani ellenzék sem a múlt feltarasat."

Ebből nekem nem az derül ki, hogy a gengszterváltókra utalsz azzal a kifejezéssel, hogy mostani ellenzék.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.04. 16:13:09

@chrisred:
Nem, a GDP 98%-át a budapesti értelmiség emberfeletti munkája állítja elő. Míg nekik minden verejtékcseppjük igazgyöngyként gurul az államkasszába, addig a vidékiek csak a kocsma forgalmát növelik!!!

a nagy hohohorgász 2020.05.04. 16:20:26

@chrisred: a"sem" arra utal hogy ők sem és a Fidesz sem.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.04. 16:29:51

@Nekoashi2005: ennyi fidess lenne canadában usban ukban germanban italiban...?
érdekes meglátásod

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.04. 16:33:47

@R.V.J.: az a sok bróker + ingatlanközvetítő
a sok gédépéző flor managgerről nem is beszélve

illaim 2020.05.04. 16:48:43

@alöksz róz: 1946.-ban még nem éltem. Azért ennyire nem vagytok ügyesek rózsika! LOL

chrisred 2020.05.04. 16:49:12

@a nagy hohohorgász: Csak rosszul, mert az ellenzéknek van olyan része, ami megszavazza. A kormányoldalnak nincs, mert annak részei sincsenek.

chrisred 2020.05.04. 16:51:27

@R.V.J.: Már amennyiben a budapesti értelmiség találta ki, hogy melyik nyugati multi adókedvezményekért és állami támogatásért cserébe melyik vidéki régióban húzza fel az üzemét, akkor biztosan így van.

morph on deer 2020.05.04. 16:54:27

@Nekoashi2005:
És képzeld mi lesz itt, ha előkerül egy fideszellenes, 89 éves nő!!
Nincs annyi óriásplakát, ami elég lenne arra, hogy meggyőzzék magukat a saját bátorságukról! :)

a nagy hohohorgász 2020.05.04. 17:01:18

@chrisred: az ellenzéknek volt olyan része, ma már nincs. Szerinted Jákob Petya mire szavazna? Lmp meg már nincs is... Hahaha

Sir Bates dö Hól 2020.05.04. 17:02:18

@Tényelek: a momentum konzekvensen elutasította az etnicista alapú politizálást, Tini Troll Teknőc, azt nem nekik kell felróni, hogy a saját anyanyelveden képtelen vagy egy egyszerű mondatot értelmezni cicafiúka, hanem a te szegénységi bizonyítványok: egyszerűen csak egy funkcionális analfabéta kicsi fidelitaszos troll vagy...

Az pedig végképp hidegen hagy, hogy te és a baribaszó lemmingek mit költötök az ő nyilatkozatuk mellé... vitaképtelen vagy, mint mindig, mert a tényeket is megmásítod... vitát arról lehetne folytatni, hogy vajon egy kisebbségi pártnak van-e létjogosultsága a mai európai unión belül vagy sem, hogy vajon mennyiben tudja a kisebbségi szavazók érdekeit megjeleníteni, hogy miként tudja képviselni a nagyvállalkozó és a vérből/fizetésből élő érdekeit ugyanakkor képviselni... ez lehetne vita tárgya, de ezt nyilván képtelen vagy lefolytatni a te intellektusoddal kicsi fidelitaszos cicafiú...

chrisred 2020.05.04. 17:08:25

@a nagy hohohorgász: Fogalmam sincs, de a kommentben nem a jelenről volt szó.

chrisred 2020.05.04. 17:12:24

@a nagy hohohorgász: De kicsit utánakeresve már tudom.

alfahir.hu/2019/11/19/parlament_keresztes_laszlo_lorant_lmp_fidesz_ugynokaktak_jobbik_szilagyi_gyorgy

"Az ellenzék egységes volt, és mindössze két kormánypárti politikus mondott igent az LMP-s javaslatra, Bencsik János és Witzmann Mihály (mindkettő Fidesz), míg Ritter Imre (Fidesszel szavazó nemzetiségi képviselő) tartózkodott."

eszti..... 2020.05.04. 17:16:38

@chrisred:

30 év elteltével is ennyire félnek...

eszti..... 2020.05.04. 17:36:38

@Sir Bates dö Hól:

vitát lehet folytatni, de a számok önmagukért beszélnek
a fidesz által támogatott etnikai párt- MKP- cca 120 ezer szavazatot kapott a februári választáson.
a legnagyobb szlovák kormánypárt magyar képviselője - Grendel Gábor- önmagában 130 ezer karikát ért el- utolsó előtti helyen indult a listán.
a szlovákiai magyar szavazók ennyire igénylik a Magyarországról erőltetett etnikai politizálást.....

eszti..... 2020.05.04. 17:41:39

.. koronavírus...
kíváncsi lennék mivel indokolják a szeptember-októberi második hullámot. van valakinek infója?
mert az alábbi vélemény megalapozottnak tűnik...

"Ha lecsap a koronavírus második hulláma, akkor arra most fog sor kerülni - az elkövetkező napokban, hetekben - állítja a szlovák válságstáb távozó tagja.
Vladimír Krčméry szerint a járvány következő hulláma összefügg a szomszédos országokban újranyíló nemzetközi repterek megújuló forgalmával. Prágát, Budapestet és Bécset nevezte meg a professzor mint azokat a helyeket, ahova sokan utaznak majd repülővel rizikósnak tartott országokból: Angliából, Spanyolországból vagy akár Oroszországból. Emiatt a járványügyi szakember úgy véli, fontos szerep hárul a szlovák idegenrendészetre, hogy a határon kiszűrjék az ilyen utasokat és berakják őket a kötelező állami karanténba."
parameter.sk/most-csaphat-le-virus-masodik-hullama-veli-szlovakiai-szakember

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.04. 17:45:38

Maffiaállamban élünk, erre kellett rájönnünk az elmúlt hetekben – ezt már Grendel Gábor, a szlovák parlament titkosszolgálatokat felügyelő bizottságának elnöke mondja lapunknak.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.04. 17:46:15

@chrisred:
"adókedvezményekért és állami támogatásért cserébe melyik vidéki régióban húzza fel az üzemét, "

Mordorban olcsón dolgoznak az orkok, de a hozzáadott érték nem ott keletkezik, hanem Budapesten ahol a cégek regionális központja van. Az ötlet azért is volt jó, mert így "jónép" Mordorban marad, s nem jönnek fel Pestre idegesítően rosszhelyre állni a mozgólépcsőn!!!

eszti..... 2020.05.04. 17:52:43

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

a cikk keltezése 2018. MÁRCIUS 18. VASÁRNAP 12:48

bakker! két kattintással megkereshető... valóban ennyire ostoba vagy? :D :D

eszti..... 2020.05.04. 17:57:30

csak szólok... a csókos nick működtetőjét egy időre át kellene helyezni más munkakörbe, mert ténykedése elég nagy blamázs az ügyesebb trollokra....
vagy belülről bomlaszt? :D :D

nincs1itt 2020.05.04. 18:02:01

@/\ngel: pulmonológus szakorvos 187 ezer nettó. akkor eddig 62 ezret keresett. igaz?
tényleg! merkel is fideszes? csak azért kérdezem, mert fújtad a pofád. kötschögh, olyan nyomorultul próbáltok mellébeszélni. ennyire nem fizetnek meg? szerintem, csak azért van ez ilyen alacsony szinten, mert ennyire vagytok képesek. sajnos ki lehet jelenteni, hogy a fidesz szavazók jelentős része szellemi fogyatékos.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.04. 18:13:26

A fő téma persze az országban működő szlovák és olasz oligarchák és a hatalom összefonódása volt. Grendel szerint elmondható, hogy a titkosszolgálatok az ügyben lelkiismeretes munkát végeztek, „minden fontos adatot összegyűjtöttek, amelyek arra utaltak, hogy szervezett bűnözői csoportok és állami szervek között kapcsolat lehet”, majd ezeket az adatokat át is adták a bűnüldöző szerveknek, de „az ő reakcióik csak részben voltak megfelelőek”.

D E G L O B A L I Z A T I O N 2020.05.04. 19:27:18

KamúúúGeriszon jól szét baszta Budapestet. Budapest állapota világosan mutatja, hogy milyen helyzet lenne az egész országban, ha liberális kormány lenne.

rallus 2020.05.04. 19:42:13

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Gondolom még emlékszel Katona Bélára, aki egy valóban normális MSZP-s volt. Kinevezték valami titkosszolgálati államtitkárnak, de egyszer azt mondta, hogy a politika és az alvilág összeért, így aztán gyorsan kirúgták és azóta sem hallani róla, pedig ő valóban egy komoly ember volt. Talán ezért tüntették el...

mgdé 2020.05.04. 20:26:44

@D E G L O B A L I Z A T I O N:

Hát, b@szod, az valóban förtelmes helyzet lenne, ha csak 30-cal araszolhatnának a felcsúti stadion felé vezető utakon az autóval meccsre igyekvők tíz- és százezrei.

eszti..... 2020.05.04. 21:03:38

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Hát... nem is tudom, hogyan köszönjem meg a részletes tájékoztatást. Bár, sokak szemében, talán bezzegelésnek tűnhet.
Látod, ilyen volt Szlovákia 2018-ban. Egy velejéig korrupt kormány 12 évig a legmocskosabb módszerekkel, folyamatosan uniós pénzekkel hizlalta a holdudvart.
És ezt a bagázst elküldtük a fenébe, 2020 februárjában. Sikeresen kormányt váltottunk.
Szóval, kösz! :))))

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.04. 21:58:56

@eszti.....:
"Sikeresen kormányt váltottunk."
Slava!! <3

eszti..... 2020.05.04. 22:02:40

@R.V.J.:

Bocs! Legközelebb majd restellni fogom...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.04. 22:11:28

@eszti.....:
miért? Te már egy jobb világban élsz. Mad'arsko pfejj!
Ha nekem lenne személyesen 2/3-dom, azzal kezdeném, hogy a smicit Bratislavába adományoznám, hazánkat meg átnevezném hivatalosan is Alvidéknek.

klimahisztiverseny győztes 2020.05.04. 22:12:33

Gyurcsany MEGINT reszegen szolalt fel a parlamentben, osszekeverte Liszabont Isztambulal.
Elkepeszo, hogy egy sorrel nem lehet autot vezetni (persze jogos) de RESZEGEN belehet ulni az orszaghazba az orszag ugyeit intezni.
Az orszaghazba belepeskor ellenorizni kellene a kepviselok alapotat alkoholos befolyasoltsagat, es egy bizonyos veralkoholszint felett nem mehetnenek be az ulesterembe.

eszti..... 2020.05.04. 22:16:55

@R.V.J.:

ne told túl!
itt mindenki perfekt szlovák? :D :D

eszti..... 2020.05.04. 22:18:45

@klimahisztiverseny győztes:

bakker! miért nem küldtétek börtönbe 2010 után?
igaz, akkor nem tudnál kivel foglalkozni.. :D :D

eszti..... 2020.05.04. 22:22:28

@alöksz róz:

mondjuk, Kocsis Máté és Rétvári Bence is nyugodtan kirakhatná az egyest. Rogánnal és Szijjártóval egyetemben. ugyanis semmiféle férfira utaló magatartást nem tanúsítanak... a külcsínyt ne is említsük!
ja! és külön Semjén Zsolt....

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.04. 22:22:29

@eszti.....:
Gyerekkorom óta jobban tetszik az Árpád címer fehér-kék-pirosban!!! <3<3<3

Sir Bates dö Hól 2020.05.04. 22:22:54

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: ezt írtad fidelitaszos cicafiú:
"Maffiaállamban élünk, erre kellett rájönnünk az elmúlt hetekben – ezt már Grendel Gábor, a szlovák parlament titkosszolgálatokat felügyelő bizottságának elnöke mondja lapunknak."

Csak elfelejtetted hozzátenni, hogy ezt a nyilatkozatot az általad hájpolt félművelt sunyi paraszt haverja, Fico kormányzására értette... hiszen az idézet 2018. MÁRCIUS 18-án jelent meg!!!
te hülyébb vagy, mint a sokéves átlag Tini Troll Teknőc;-DDDDDD...
de ti így dolgoztok;-)... tovább szopatjátok magatok?;-)...

magyarnemzet.hu/archivum/hetvegi-magazin/maffiaallamban-elunk-erre-kellett-rajonnunk-az-elmult-hetekben-3849351/

eszti..... 2020.05.04. 22:23:58

@R.V.J.:

hol tanultál meg ilyen szépen szlovákul, hogy a lágyjelet is tudod használni? csaknem te is filaterista voltál a 70-es években? :D

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.04. 22:29:23

@eszti.....:
húzok a magasabb kultúrához, ami ragad rám mint a kosz. Dns teszek kimutatták, hogy a medencében mindenki szlovák. Már Kásler szerint is szlovák volt III. Béla király. Itt az ideje visszaszlávosodni!!!

eszti..... 2020.05.04. 22:33:32

@R.V.J.:

nem muszáj rizsázni! legalább, mi ketteskék legyünk őszinték egymáshoz....

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.04. 22:34:53

meglyött a tátott száyú faszErdős olá is
már csak egy csecs hi ányzik

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.04. 22:37:05

@eszti.....:
Nemtudom és nem is akarom az egyes-kettes vonalon meghatározni magam. :(

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.04. 22:37:47

tótisztán maga a CSoda!
ejrópa mélyen legkisebb hal álozási számával
lesz ámoltak az olasz és a tót mafával is
mosmán tök életes

eszti..... 2020.05.04. 22:39:32

@R.V.J.:

mit nem tudsz? azért annyira nem nehéz....

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.04. 22:41:22

le számoltak annak a fickónak is a bandályával aki az orban haverkája volt
1ütt jártak a komárnoi szusi bár ba

eszti..... 2020.05.04. 22:42:16

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

nemcsak.... pár hete 18 korrupt bírót vittek el a rendőrök, többek között a volt főügyészt is.
na, erre varrj gombot! :D

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.04. 22:45:13

@eszti.....: tudok mindent
az fő főelnök még a kínai talpon állot is összetörte olyan rend szerető

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.04. 22:47:23

mi csoda ájvékolás lenne itt + a jewyork tájnszba, ha 1etlen bírót is be fenyítenének

eszti..... 2020.05.04. 22:48:39

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

háát, rosszul tudod. az egy elnökhelyettes volt.
ha már így szóba elegyedtünk, kérdeznék valamit. 10 év alatt hogyan nem sikerült jogerősen elítéltetni Gyurcsányt?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.04. 22:56:10

@eszti.....: bal szerencse
az a bohóc 1 iratmegsemmisítő
egykor a szak dolgozata tűnt el örökre, máskor a dákó párt összes irata semmisült+ egy tűzban
amakkor a zazonosító hullik le a rendőrökről attak közben
van ez ígí
nem nevezhető bizonyíték +semmisítésnek
bal szerencse

eszti..... 2020.05.04. 22:56:52

@R.V.J.:
csak nyugodtan kezdj bele! ide megértő emberek járnak....

eszti..... 2020.05.04. 23:02:28

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

csak óvatosan a jelekkel! még a végén 1xű lesz belőle..

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.04. 23:03:51

@eszti.....:
Most nem. Rossz passzban vagyok. Szakítás, csalódás, politika, munka mind összekeveredett most. Életem amúgy nyitott könyv, tavaly a Pride előtti héten, részletesen kiírtam itt magamból mindent, visszakereshető.

eszti..... 2020.05.04. 23:08:37

@R.V.J.:

nem mindent, a cipőméreted hiányzott. szakítottál a Momentummal? te jó ég!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.04. 23:08:39

@eszti.....: "...Gyurcsány túl könnyedre vette a figurát akkor is, amikor 2009-ben az MSZP EP-listáját vezető három politikusnőről, Göncz Kingáról, Herczog Editről és Gurmai Zitáról azt mondta: Brüsszelbe szakértőket kell küldeni, mert „ha Miss Hungaryt keresnénk, akkor lehet, hogy lennének más jelöltjeink”. Otrombaságát akkori koalíciós partnere, az SZDSZ tette helyre, mondván, „dermesztő, hogy a magyar kormány első embere ilyen ízléstelen megnyilvánulásokra képes, ha nőkről nyilatkozik”."

eszti..... 2020.05.04. 23:11:31

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

mi a baj ezzel a kijelentéssel? azé' mondjuk meg, Vajna Timike elég furán festene Brüsszelben.

alöksz róz 2020.05.04. 23:24:07

@eszti.....: aha jaja, de azt nagyjából első ránézésre megmondja bárki, hogy férfiak
gurmainál szegénynél meg csak másodikra :-)

eszti..... 2020.05.04. 23:40:40

@alöksz róz:

nem. max annyit állapíthat meg hosszas gondolkodás után, hogy hímneműek. :D

alöksz róz 2020.05.04. 23:58:15

@eszti.....: hát na, már az is több...
a miniszterelnök úr által említett három hölgyből az első kettőnél a hungary, harmadiknál meg a miss kérdéses
elemezd ki
nácifasiszta vicc

BUTApest te csodás 2020.05.05. 03:42:07

Na mar megint nem bukott a zorban. Hiaba panikoltak a libbantak, josoltak vilagveget, remenykedtek az osszeomlasban az erettsegi megrendezese miatt, hat ez sem jott be.

chrisred 2020.05.05. 05:52:06

@R.V.J.: Melyik cégnek van a regionális központja Budapesten?

cicmen 2020.05.05. 07:53:55

@eszti.....: mondjuk, Kocsis Máté és Rétvári Bence is nyugodtan kirakhatná az egyest. Rogánnal és Szijjártóval egyetemben. ugyanis semmiféle férfira utaló magatartást nem tanúsítanak... a külcsínyt ne is említsük!........................

Szerintem meg nem raknak ki semmit, mert nem mennek bele az ellenzék legújabb debil performanszába ezekkel a számokkal!
Itt vitatjátok Kövér szavainak a jogosságát, közben ez a kettes mizéria is egy újabb debil, parlamentbe nem való jelenség! Régebben láttam részleteket Való Világból, meg a másik szarból és azok az összedobott, szedettvedett figurák viselkedtek hasonló módon, most a Hadházy, Jakab Péter, meg Vadai féle maónikasós bunkócigány arénázásokról ne is beszéljünk!
Vitatod Rétvári, meg Kocsis férfiasságát? Ahogy érzed, csak az a baj, hogy itt nem ez a lényeg!
Nekem pl. a Kunhalmi nagyon bejönne, tök cuki, de tipikusan az a nő, akinek az a szerencséje, hogy a pina köré teremtette a Jóisten, mert különben szart sem érne!

cicmen 2020.05.05. 08:00:49

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Mit tett tönkre Orbán? Már tizedik éve kormányoz, ha csak az ezrede lenne igaz annak, amiket itt őrjöngve hazudoztok, régen csőd lenne!
Hogy is volt Megyóékkal? 100 nap dajdaj, majd elfogyott, ami az első Orbán kormánytól maradt és utána jöttek a megszorítások! Két ciklus alatt három miniszterelnök? Ez önmagában mindent elmond, a baloldal alkalmatlan!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 08:08:31

@chrisred:
Guglizd ki ha érdekel. Annyira nem vagyok jól fizetve, hogy minden random trollnak órákat áldozzak az életemböl.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 08:12:40

@BUTApest te csodás:
"Na mar megint nem bukott a zorban."

De megbukott! Idáig is pofozták, lenézték, diktátorozták, de most már ki is röhögik amióta elökerült az a kép, amin éppen lekötözve, szájmaszkban szállítják a Gráz-i idegklinikára!!!

cicmen 2020.05.05. 08:28:34

@R.V.J.: Ezt a Graz-i történetet honnan vettétek? Szerinted akinek olyan ellenzéke van, ami a Clark Ádám téren körözget dudálva, amit a libsi sajtó még világgá is kürtöl, ezzel toborozva kontraproduktív módon a Fidesznek szavazókat, annak van oka idegeskedni? :DDDDDDDD

chrisred 2020.05.05. 08:35:33

@R.V.J.: Oké, én meg úgy vagyok vele, hogy nem guglizok csak azért, hogy minden random troll bizonyítatlan állításait saját magam igazoljam. Ezért bizonyítás hiányában elfogadom téves állításnak.

eszti..... 2020.05.05. 08:39:40

@alöksz róz:
a miniszterelnök úr mióta foglalkozik nőügyekkel???

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 08:40:19

@chrisred:
"hogy minden random polgár bizonyítatlan állításait saját magam igazoljam, ezért bizonyítás hiányában elfogadom téves állításnak"

poltpéter ügyészsége dióhéjban, ha fideSS-es bűncselekményekről van szó!!!!

chrisred 2020.05.05. 08:42:54

@R.V.J.: Ráadásul én úgy töltök be köztisztséget, hogy a Parlament nem is választott meg rá. A rosszabbik fele, hogy pénzt sem kapok érte.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 08:43:54

@cicmen:
Tényekről beszélünk. Elkészült a kép? El. aZorbán van rajta? Ő. Viszik a klinikára? Viszik. Le van kötözve? Le.
Leadta a német hiradó? Le.
Röhögtek? Gurulva.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 08:45:00

@chrisred:
Na látod te loser, engem legalább fizetnek.

eszti..... 2020.05.05. 08:55:30

@cicmen:
Mikor vitattam Kövér szavait? Nem foglalkoztam vele, Kövér időtlen idők óta nem tud számomra meglepetést okozni.
Ez a többes szám eléggé vicces, csak kinyilatkoztatásra jó.

Nem a férfiasságukkal foglalkoztam /istemmencs!/, azt írtam " semmiféle férfira utaló magatartást nem tanúsítanak" - puhapöcsök szoktak a bandavezér háta mögül kiugatni.

6.Lenin 2020.05.05. 09:04:46

@eszti.....:

Most akkor hogy is van ez az egyenjogúság férfi-nó esetében?
Mi az , hogy nő?
Minden ember egyforma, egyenjogú.

Bizonyos kérdéseket el kéne már döntenetek , magatokban. minden jelzőt nyugodtan lehet használni, mindenkire. Nem lehet senkit diszkriminálni, mert más valami van a lába között.

Miért ne lehetnél te is 1 köcsög?

eszti..... 2020.05.05. 09:04:52

@cicmen:

a szlovák parlamentben is volt botrányos táblás performance. az elkövetője ma a miniszterelnökünk.. )))))

eszti..... 2020.05.05. 09:07:27

@6.Lenin:

mivan? mikor említettem a diszkriminációt????
ne akard már zavaros gondolataidat a nyakamba varrni! )))))

6.Lenin 2020.05.05. 09:11:03

Ja, az előbbihez, ha mondjuk valaki, önként vállalva tulajdonképpen maga se nő (ffujj, milyen ósdi megkülönböztetés) esetleg csak nagy vonalakban hasonlíthat olyasvalakire, akkor miért kéne nőként is kezelni? PL. RVJ-t? Minek kéne nézni?
Pedig talán neki még nagyobb is a fütyije, mit sok férfi köcsögnek. Vagy nagyobbat rendelt magának a ebay-ről, vagy csináltatott magának.

Lipsikéim, még kurva sok a felesleges infó a fejetekben. Ideje lenne már egy nagytakarításnak.

cicmen 2020.05.05. 09:14:20

@eszti.....: a szlovák parlamentben is volt botrányos táblás performance. az elkövetője ma a miniszterelnökünk.. )))))

Ja, ha egy nép idióta, akkor táblás idiótákat is képes megválasztani magának és örül, hogy a miniszterelnök egy ugyanolyan tehetségtelen féleszű kretén, mint a választói közül a legutolsó!

_atpijkamo_ 2020.05.05. 09:15:04

@cicmen: "tett tönkre Orbán?"

A gazdaságot, a középmezőnyből lecsúsztatta Magyarországot a legszegényebb államok közé.

A demokráciát. Nincs független ügyészség, független alkotmánybíróság, nmhh, stb, stb. Nincsenek szabad és egyenlő választások. Egyedül a független újságírás egy szelete, és a bírók nagy része tartja a függetlenségét.

Gyűlöletet szított a geci a magyarok között...

Tönkretette az oktatást, a 21. században 19. századi poroszos oktatást vezetett be, a PISA tesztek a béka segge alatt vannak, másokhoz képest, és saját magunkhoz képest is sokat romlottunk.

Tönkretette az egészségügyet,l ezt még a legvéresszájúbb fideszes hazudozók is belátják.

Gyakorlatilag mindent tönkretett, amihez nyúlt. Én azt felsorolni sem tudom.

6.Lenin 2020.05.05. 09:16:01

@eszti.....:

Te vagy pl az egyik "egyszer így, máskor meg úgy"-ot képviselő. Néha neked se ártana egy nagytakarítás, a fejedben.

6.Lenin 2020.05.05. 09:19:30

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

Mi a picsáért nem mégy már orvoshoz? Megint rohamod van. Nem lenne már végre ideje pontot tenni a születési hibáid végére?
Nincs egy normális valaki a környezetedben? Költözz már el onnan, B+.

eszti..... 2020.05.05. 09:22:20

@cicmen:
jogos volt, mirr-murr. mert azóta a legfőbb oligarcha bírósági tárgyalása nyomán 16 bírót, egy alkotmánybírót és a főügyészt is elvitte a rendőrség. minderre a thema telefonos alkalmazásban történt üzenetek szolgáltak bizonyítékul.
vigyázz! ez az "idióta kretén"-t nagyon fogod csípni az elkövetkező években, mint a V4 oszlopos tagját. úgyhogy óvatosan bánj a kijelentésekkel! :D

_atpijkamo_ 2020.05.05. 09:24:47

@cicmen: "a miniszterelnök egy ugyanolyan tehetségtelen féleszű kretén, mint a választói közül a legutolsó"

Pont, mint a geci. :))

eszti..... 2020.05.05. 09:26:26

@6.Lenin:

aha! szerinted.. :D
na, mit és mikor - egyszer így- egyszer úgy????
vagy csak a megszokott kifakadás ideje van ott, a befőttesüveg alatt?

cicmen 2020.05.05. 09:28:16

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Ebből érdemben semmit nem tudsz bebizonyítani! :D
Külön vicc az ország gazdasága, arról az eladósodott rengeteg munkanélkülivel terhelt szar szintnél hova lehetett volna süllyedni? Meg a környező országokhoz képest estünk?
Voltak flepnis fletóéknál szarabb kormányok, akik még fosabbul álltak, hogy esni tudjunk hozzájuk képest? Egészségügy? A kórházbezárások után, a vizitdíjgép és a széf feltalálása és az egész egészségügyből a jövedelmező részek majdnem kiprivatizálása után rontani már csak lángszóróval lehetett volna ott is!
Szóval ezzel ne gyere, hogy elrontottak valamit a régihez képest is, mert az fizikai képtelenség!

_atpijkamo_ 2020.05.05. 09:34:55

@cicmen: "bebizonyítani"

Ezek tények.

"Voltak flepnis fletóéknál szarabb kormányok"

Az elkúrónál csak a geci kormányzott szarabbul.

"akik még fosabbul álltak, hogy esni tudjunk hozzájuk képest? Egészségügy?"

Az elkúró idejében még nem volt ilyen szar az egészségügy. Az oktatás pedig enyhén javuló tendenciát mutatott. Egyik sem fényes siker, csak a gecihez mérten.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 10:18:26

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
"Az elkúró idejében még nem volt ilyen szar az egészségügy."

Bizony! Ráadásul volt egy kiváló terve az egészségügy modernizálására és magánosítására. Az akkori SZDSZ-es thinktank-ek mindent kidolgoztak a legutolsó részletekig, az amerikai biztosítók már le is foglalózták a piacot amikor a FideSS tönkretette az egészet.
Meg lehet nézni az eredményt!!! 300%-os kapacitással üzemelnek a krematóriumok, gyógyítás helyett!!!

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.05. 11:07:11

@cicmen: "100 nap dajdaj, majd elfogyott, ami az első Orbán kormánytól maradt és utána jöttek a megszorítások!"

Igy is van, ha te mondod, pedig akkor még a tojáséj a seggeden volt, tehát első kézből tudod.

Orbánék nem adtak fizetésemelést, pedig ígérték, de utánuk kaptak elég jelentős mértékben, és nem évente egyszer 13-ik haviként, hanem havonta rendszresen. .

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.05. 11:12:52

@R.V.J.: "300%-os kapacitással üzemelnek a krematóriumok, gyógyítás helyett!!!"

Baszod, a krematóriumokban sosem gyógyítottak, aztán az öreg embert is hiába gyógyítod, öregsége nincs gyógyszer. Egyszer mindenki meghal, ha tetszik, ha nem.
Viszont a néprádió már arról fecseg, hogy a kiürített kóházak sem lesznek újra feltöltve betegekkel. Ami szerintem rémhír, de attól még az emberek ezt beszélik, és félnek.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 11:19:37

@látjátok feleim szümtükkel:
"öregsége nincs gyógyszer."

Hülyeség! A magánegészségügyes USÁ-ban az idösek is megyógyulnak. Persze ott nem az eugenika, meg a nyugdíjreform van a napirenden, hanem a gyógyítás!!!

apnews.com/6f2f2343cc0b171acdab2b5f50c1f0bf

cicmen 2020.05.05. 11:23:55

@látjátok feleim szümtükkel: Igy is van, ha te mondod, pedig akkor még a tojáséj a seggeden volt, tehát első kézből tudod........................

Ezt honnan veszed? Soha nem írtam, hogy hány éves vagyok, tehát elég híg elmére vall ez a kijelentés!
Egyébként ez tény, függetlenül a koromtól!

FCUK29 2020.05.05. 11:26:40

aki tűrte, hogy a Fidesz-frakció belefojtsa a szót egy ellenzéki politikusba; hehe, az ellenzék kezdte, a kormánypártiak csak tanultak tőlük. mondjuk nem fojtották beléjük a szót, csak tapsoltak, akkora sikerük volt.

aki az ellenzéket "ápoltaknak" nevezte; miért, nem azok? rájuk férne.

különös tekintettel azokra, akiknek "a személyi száma kettessel kezdődik"; azért írták ki magukra számmal a kettest, mert nem tudták, hogy a kettő hány t

aki szerint az ellenzék amúgy sem része a nemzetnek. viselkedés alapján úgy tűnik, de ezen tudnának változtatni, ha akarnának.

szóval mi a baj Kövér mondataival?

cicmen 2020.05.05. 11:28:40

@látjátok feleim szümtükkel: Orbánék nem adtak fizetésemelést, pedig ígérték, de utánuk kaptak elég jelentős mértékben, és nem évente egyszer 13-ik haviként, hanem havonta rendszresen. ....................

Az odáig rendben is van, de a többiek már nem kaptak, hanem jött a megszorítgatás, meg az elkúrtuk, hazudtunk, nem csináltunk semmit, kurva ország, el lehet innen menni, stb. stb.

cicmen 2020.05.05. 11:33:34

@FCUK29: aki tűrte, hogy a Fidesz-frakció belefojtsa a szót egy ellenzéki politikusba; hehe, az ellenzék kezdte, a kormánypártiak csak tanultak tőlük. mondjuk nem fojtották beléjük a szót, csak tapsoltak, akkora sikerük volt........................

Szerintem a belefojtás is vitatható, ugyanis Timike a taps miatt elkezdett ugatni a tapsolóknak, meg Kövérrel cigánykodott, hogy számítsa bele az idejébe és minden szava kiválóan hallatszott, tehát akár be is fejezhette volna.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 11:38:02

@FCUK29:
"szóval mi a baj Kövér mondataival? "

A házelnök kövér mondataival az a baj, hogy a fideSS idáig is az -izmusokba fulladozot: nácizmus, fasizmus, irredentizmus, revizionizmus, priapizmus. Erre még rájön a házelnök kovér hímsovinizmusa is!!! Tiszta balkán.

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.05. 12:10:55

@cicmen:

Hát tudod, ha az embernek sok gyereke van, de csak két almád, akkor mindenkinek nem jut, még ha elaprózod akkor sem. A sok úniós pénz már Orbánéknak jött, ők könnyen osztogathattak. Ezért előbb csináltak egy csomó haveri céget, és azokat jól megtámogatták pályázati pénzekkel. Ja, meg stadijonyokkal. Nem a népet, hanem az annak elenyésző részét alkotó focialistákat, de elsőként a tulajdonsokat,majd egy-két focistát. Talán neked is jut majd egy kis fűtött gyep a felisalicsúti stadijonyban, persze csak akkor, ha beenegednek.

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.05. 12:14:05

@cicmen:

Én benne voltam, tehát nekem nem tudsz hazidni!

FCUK29 2020.05.05. 12:15:21

@R.V.J.: az izmusokkal csak az ellenzék foglalkozik, próbálnak bármit ráhúzni, és ha valami nem megy, akkor mást.

a hímsovinizmusra viszont szeretnék kitérni: elvileg azért ülnek ott emberek, és nem nők meg férfiak, mert remélhetőleg van némi agyuk. sajnos ez az ellenzéki nőkre nem igazán áll, ezért Kövér igazat szólt. mivel az aktuális kijelentés nem a férfiakra volt a legaktuálisabb, ezért valahogy jeleznie kellett, az, hogy kik vették magukra, már a csajok dolga, nem Kövéré. viszont viszont miután magukra vették, egyértelműen el is ismerték az igazát.

viszont a hímsovinizmus kijelentés jelentése: a nőkkel szemben előítéletekkel rendelkező, a nőket lenéző. ez Kövérre azért nem áll meg, mert nem általában nézi le a nőket, hanem csak az ellenzékiek közül párat, itt tehát a női jelleg nem fontos. arról meg nem Kövér tehet, hogy az ellenzék csajai olyan hülyék, hogy a fal adja a másikat.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 12:22:04

@FCUK29:
"ez Kövérre azért nem áll meg, mert nem általában nézi le a nőket, hanem csak az ellenzékiek közül párat, "

Ha a nehézbúvárfelszerelésedben egyszer mégiscsak felbukkansz a mrázágostonsámueli mélységekböl a realitás felszínére, akkor látnád, s hallanád a házelnök kövér szavait egy nö fülével!!
Fájnak, bántóak, felháborítóak, türhetetlenek!!! A verbális nemieröszak minösített esete.
FYI a feljelentést Bruxellesben az érintettek megtették.

FCUK29 2020.05.05. 12:38:16

@R.V.J.: ezt próbáltam elmagyarázni, hogy nem férfi és nem nő, és pláne nem női fül.

hülyékről nyilatkozott Kövér, körülírta őket, arról nem tehet, hogy az ellenzéki nők az ellenzéki férfiakhoz képest is klasszisokkal gázabbak, valahogy körül kellett írni...

lófaszt verbális nemi erőszak, sima becsületsértés lenne, de még csak nem is az, mert semmi konkrétum nem volt benne, ami konkrét személyre vonatkozik.

imádjuk a brüsszeli feljelentéseket, jobb papírra nyomják, mint a budipapír. elnézve a járványos Európát, az sem biztos, hogy karácsonykor lesz még Eu, nem hogy ebből bármi is.

a legtöbb, amit ki tudtok hozni belőle, hogy pörögtök még rajta kicsit, a fidesz újra körözteti a kunhalmifalnakszalad és mszpscsajokmegahelyesírás című videókat, az emberek jót röhögnek, elismerik, hogy Kövérnek igaza volt, lesz 1-2 %-os emelkedés a fidesznél, meg ugyanennyi csökkenés a másik oldalon. de ez a max.

/\ngel 2020.05.05. 12:46:21

@György Csaba Nagy: Miért barkácsolt? Egyébként tökmindegy már hogy kétharmad vagy sem. Az első Fideszes kétharmad pedig-amely az új alkotmányhoz és a választási törvény módisításához kellett még a régi választási szabályok szerint született.

"A frakciófegyelem a "honatyákat" gombnyomó automatává silányítja." Ahogy mindig is volt. Mindenesetre mindenféle hazugsággal szemben, amely a nyugati médiában megjelenik, jelenleg is működik a parlament, és az ellenzék hangot adhat véleményének.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 12:46:49

@FCUK29:
"fidesz újra körözteti a kunhalmifalnakszalad és mszpscsajokmegahelyesírás című videókat, az emberek jót röhögnek,"

Akkor meg az EU-s országok hiradói leadják a youtube mix-et ahogy Jean-Claude edz a pofozózsákjával valamint az USA idióta elnöke Donald Tusk átgázol a trottyosgatyáson az EU csúcson, mi meg megnézzük a legújabb Hitler-bukás videót a lendvai utcából!!!

chrisred 2020.05.05. 12:47:20

@R.V.J.: Nem kell nőnek lenni ahhoz, hogy az ember tisztában legyen vele: abban az időben, amikor Kövér szocializálódott, a kettes számjegyezés a nők kollektív lenézésének egyik verbális formája volt.

/\ngel 2020.05.05. 12:54:03

@nincs1itt: Miért csak fideszeseket teszel a listádra? Kínos, hogy Merkel néni agitpropos volt az NDK-ban? :)

Orvosbéremelés:

pestisracok.hu/jelentosen-nottek-az-orvosi-fizetesek-714-ezer-forintra-emelkedett-a-havi-brutto-atlagber/

cicmen 2020.05.05. 12:58:02

@látjátok feleim szümtükkel: Én benne voltam, tehát nekem nem tudsz hazidni!...................

És nagy sikert láttál mi? :D
Látom hazudsz te magadnak, nincs rá szükség, hogy hazudjanak neked!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.05. 13:04:23

"A DK-s Dobrev Klára pedig azt mondta, "a járvány miatt a világon mindenhol tombol a családon belüli erőszak. Ez alól Magyarország sem kivétel"

zárd el az alkoholt flepkó elől b+

cicmen 2020.05.05. 13:12:48

@chrisred: Nem kell nőnek lenni ahhoz, hogy az ember tisztában legyen vele: abban az időben, amikor Kövér szocializálódott, a kettes számjegyezés a nők kollektív lenézésének egyik verbális formája volt...................

Okos nőkre akkor sem mondták! Ez már csak polkorrekt faszság, tőlem kaphatták volna a nők az egyest, a férfiak a kettest, de nálad ez annyira kis mimóza buzi duma volt, hogy neked másfelest adtak volna! :P
Apropó polkorrekt, tudja valaki, hogy a nem amerikai, tehát afroamerikai négert hogy kell nevezni?

FCUK29 2020.05.05. 13:14:32

@R.V.J.: Orbánt 1993 óta gyepáljátok, sokat már nem tudtok ártani neki. szóval hajrá!

cicmen 2020.05.05. 13:16:49

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "A DK-s Dobrev Klára pedig azt mondta, "a járvány miatt a világon mindenhol tombol a családon belüli erőszak. Ez alól Magyarország sem kivétel"

Mondjuk ismerek pár nőt, amelyiknek akkora pofája van, hogy hosszú távon összezárva leesik neki egy-két füles! :D

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 13:20:46

@FCUK29:
"Orbánt 1993 óta gyepáljátok,"

Télleg? Akkor már értem mitöl dagad évröl-évre.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 13:30:20

@cicmen:
"a járvány miatt a világon mindenhol tombol a családon belüli erőszak."

Ha az m1-en esténként leadnának egy-egy pornót, akkor kevesebb lenne a férfiak szexuális frusztrációjából fakadó családonbelüli eröszak.

mgdé 2020.05.05. 13:31:31

@cicmen:

"ismerek pár nőt, amelyiknek akkora pofája van"

Mint pl. a szépséges Helgácska? :DDD

mgdé 2020.05.05. 13:36:44

@R.V.J.:

Ne haragudj Fegyó, de hülyeséget beszélsz. :P Estére a fél magyar férfinép már tökrészeg. Nem mindenki gyenge fizikumú, csak hajnalra berúgó bátortalan rombölcsész ám. Legkésőbb f6, amikor még van értelme. :D

FCUK29 2020.05.05. 13:43:14

@R.V.J.: most komolyan, arc és név nélkül nyomod a hülyeséget, beszélsz hímsovinizmusról, de simán lekövérezel valakit? na, látod, a saját példádon tudom megmutatni, miért vesztetek tíz éve és fogtok még sokáig :)

/\ngel 2020.05.05. 13:43:22

@chrisred: Akkor ezt hogy is fogjátok elnevezni? Kódolt szexizmus? :)

Egy érdekes adalék:

magyarnarancs.hu/riport/toth-krisztina-kolto-iro-interju-uj-kotet-121603

"És még valami. Megy a morális rögtönítélés, de sokszor látom, hogy olyan kollégáim moralizálnak a leghangosabban, akik magánviszonylataikban teljes nyugalomban gázolnak át a másikon. Ám amikor társadalmi kérdésekről van szó, biztosak abban, mi a helyes irány. Ha a morális iránytűjük ilyen hihetetlen gyorsan kileng, miért nem tudnak tisztességesen viselkedni hétköznapi helyzetekben? Akik, amikor a nők kérdéséről van szó, a leghangosabban tiltakoznak a kormányoldal szólamaival szemben, azok sokszor a személyes viszonylatokban ugyanazzal a pöcs macsómentalitással közelítenek, hihetetlen hangnemet megütve."

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 13:44:18

@mgdé:
"Estére a fél magyar férfinép már tökrészeg."

Erre az esetre a B-terv az a veszélyeztettet családoknak a szociális munkás által kiosztandó Benzodiazepin injekciópisztoly lenne.

mgdé 2020.05.05. 13:48:07

@FCUK29:

De hát Fegyó nem vesztett tíz éve, max. a szüzességét.

Amúgy korábban mintha a snájdig tábornok elvtársakat is lepocakosozta volna valami fitty-fütty egyszeri politikus. :D

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 13:48:20

@FCUK29:
Nekem vannak elveim és gerincem, ezért én felfelé rúgok, nem lefelé, úgy mint ti.

_atpijkamo_ 2020.05.05. 13:50:33

@MOTHERFCUK29: "most komolyan, arc és név nélkül nyomod a hülyeséget"

Te bezzeg büszkén felvállalod, hogy 29 éve anyabaszó vagy. :))

chrisred 2020.05.05. 13:52:27

@cicmen: Okos ember már akkor sem használta, nagyjából a szőkenős viccek színvonalának számított. Most meg, amikor már vagy huszonvalahány éve van hármas és négyes számjeggyel kezdődő személyi szám, olyan ósdi és poros, mint azok a munkásmozgalmi brossúrák, amivel Kövér akkorban foglalkozott.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 13:54:07

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
"csak mikor gerincre vág az Urad "

Elohim csak a lelkemet szereti, a testem nemérdekli.

mgdé 2020.05.05. 13:54:19

@R.V.J.:

Hátrébb ezzel a B-tervvel, "fél magyar férfinépet"-t írtam, nem félmagyar férfinépet!
Amíg van fekete címkés cseresznye és/vagy házi barack, szóba sem jöhetnek idegennevű soros termékek.

_atpijkamo_ 2020.05.05. 13:55:36

@cicmen: "a nem amerikai, tehát afroamerikai négert hogy kell nevezni?"

Magyarul néger.

Az angol négert "afrobritish"-nek, a francia négert "afrifrançais"-nek...

mgdé 2020.05.05. 13:56:19

@R.V.J.:

Ezzel a fejjel ez nem is nagy csoda. :D

György Csaba Nagy 2020.05.05. 14:01:56

@/\ngel: Miért barkácsolt? Azért, mert a több lépésben alakítgatott választójogi törvény azt eredményezte, hogy 48% szavazati aránnyal 2/3-ot lehetett nyerni, ami ugye alkotmányozó és törvényhozó hatalmat hozott. Vagy te elfelejtetted az ide vezető fondorlatokat?
Az élet dolgai végtelen bonyolultak, de ha türelmes és következetes gondolkodással fölfejtjük a szálakat és eljutunk a lényegig, csodálkozhatunk, hogy az milyen egyszerű. Nos, a demokrácia azt jelenti, hogy minden hatalom forrása a nép, amely ezt a hatalmat választott képviselőin keresztül gyakorolja. Ennek praktikus oka a közvetlen demokrácia nehézkessége, de ez nem semmisítheti meg a népakarat érvényesülését. A Parlament lakóit talán ezéárt hívják képviselőknek. Ők 3 akaratot/érdeket képviselhetnek: választóikét, pártjukét, vagy a Vezérét. Demokrácia az lenne, ha az elsőt képviselnék. Ez valahogy nem jön össze, a rendszer úgy működik, hogy a sebtében előterjesztett törvényjavaslatokról módjuk sincs megkérdezni választóikat, vagy felmérni azok hatását. A párt nem döntési fórum, a döntéshozatal a Vezér monopóliuma, a párt csak végrehajtó eszköz. Így a parlament a Vezér akaratának engedelmes végrehajtója, a képviselők egyéni érdekei pedig azzal érvényesülnek, hogy gondolkodásukat és gerincüket eladták pozíciós és ezzel járó anyagi előnyökért. A nép, az istenadta, elégedjen meg azzal, hogy 4 évente szavazhat, a kedvezményezettek diktálta gazdasági kényszerek közt, utalvánnyal és krumplival etetve, féktelen propagandával kábítva. Ne akarjon népszavazni, esetleg rosszul xelne, legyen elverve helyi ügyei intézésétől, ne civilkedjék, ez gyengítené az állam mindenhatóságának nimbuszát. A polgárosodás nyugati métely, az egészséges nemzetállamiság aláásása. Polgárosodjanak csak a naivan buta tótok, cselákok és oláhok, mi őrizzük romlatlan kipcsak gyökereinket. A függöny mögött gazdaságunkat a Nyugatra bízzuk, a foglalkoztatás érdekében kiszolgáltatjuk a munkaerőt és bőven öntjük a kedvezményeket (az állam a nagy komprádor, nem az ellenzék), a magyar kézben maradt szeletet pedig feudális kegyúri módon kezeljük, versenyképességi követelményt kizárva. Utolérés lebegtetve, utazás a szakadék felé, megvezetett tömegek tapsa közepette. Ez a rendszer összeomlásra van ítélve, szerencsére, saját belső logikája folytán, tetszik vagy sem, mert hogy nem életképes.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 14:02:04

@mgdé:
"Ezzel a fejjel ez nem is nagy csoda."

Ez van. Mondjuk arról hallottam hogy a ti Uratok Jézus (és szolgái) sürün rámásznak az olyan szépfi´´ukra mint te.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 14:03:30

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
"te asszonyállat"

Nem vagyok terhes te szerencsétlen, tanulj szlovákul hátha az jobban megy mint a finnugor.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.05. 14:06:29

@György Csaba Nagy: 444.hu/valasztas2018

Egyéni választókerületekben szerzett mandátumok

Fidesz-KDNP 91
többi 15

cicmen 2020.05.05. 14:10:39

@chrisred: " Okos ember már akkor sem használta, nagyjából a szőkenős viccek színvonalának számított. Most meg, amikor már vagy huszonvalahány éve van hármas és négyes számjeggyel kezdődő személyi szám, olyan ósdi és poros, mint azok a munkásmozgalmi brossúrák, amivel Kövér akkorban foglalkozott."

Hagyjuk a képmutató rizsát az okos emberről, a speciális női hülyeség, ami csak rájuk jellemző, pedig egy létező jelenség és az ilyen hülyébbeket lekettesezték, meg leszőkézték! Normális nő meg nem sértődött meg rajta, mert tudta, hogy nem rá vonatkozik! Ennyi!
Hármas és négyes számjeggyel kezdődő személyi szám, meg nem huszonvalahány éve van, hanem kezdetektől fogva, ugyanis az 1900 előtt születetteknek volt anno ilyen számmal kezdődő!

/\ngel 2020.05.05. 14:18:37

@György Csaba Nagy: A választójogi törvény eleve változtatásra szorult, ugyanis a rendszerváltás óta igencsak átalakult az ország lakossági szerkezete. Pl Pest megye közel 1 milliósra duzzadt. Másrészt a vegyes illetve kizárólag egyéni képviselős választási rendszerek eleve magukba hordozzák annak a lehetőségét, hogy 50 % körüli győzelemmel kétharmados parlamenti többséget lehessen szerezni. A brit rendszerben ehhez akár egy 30-40 %-os eredmény is elég. Ha viszont a tisztán listás rendszer felé megyünk el, akkor a területi képviselet elve sérül.
Frakciófegyelem pedig mindig is volt. Enélkül nem tud megfelelően működni egy parlamenti többség, és a kormányzás nehézkessé válik.

chrisred 2020.05.05. 14:19:28

@cicmen: Ja, csak a gyakorlatban már alig lehetett találkozni vele, most meg a lakosság jelentős része ilyen.

FCUK29 2020.05.05. 14:24:50

@R.V.J.: elveid? gerinced? egyszerre csak egy poént mondj :) jut eszembe, azt próbáltad már, hogy nem rúgsz semerre? ja, persze, az nincs belétek kódolva.

eszti..... 2020.05.05. 14:25:39

@R.V.J.:

hagyd! eddigi hozzászólásaiból kiviláglik, hogy otthon ő is csak egy nagy papucs kis bojttal. itt kompenzál... /nem is olyan rossz, ez a lenin-féle elemzés/ :D

cicmen 2020.05.05. 14:25:50

@chrisred: Ja, csak a gyakorlatban már alig lehetett találkozni vele, most meg a lakosság jelentős része ilyen..................................

És ez mennyiben igazolja az állításodat, hogy huszonvalahány éve van? Eleve húsz van, tehát húsz az a huszonvalahány!
Nincs jelentősége, csak azért írom, mert mindenben ennyire vagytok következetesek és szakszerűek, összevissza hivatkoztok mindenre ész nélkül.

chrisred 2020.05.05. 14:25:57

@/\ngel: "A választójogi törvény eleve változtatásra szorult, ugyanis a rendszerváltás óta igencsak átalakult az ország lakossági szerkezete. Pl Pest megye közel 1 milliósra duzzadt."

A választókerületeket a választójogi törvénytől függetlenül mindig is módosítani lehetett, szóval ez nem túl érdemi indok.

alöksz róz 2020.05.05. 14:26:21

@chrisred: hát azért azok közül még elég keveset lehet nőnek nevezni

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 14:29:23

@FCUK29:
Mi (hátrányos helyzetüek) csak visszarúgunk.

eszti..... 2020.05.05. 14:30:28

@R.V.J.:

:D :D
a bojtot ne számítsd bele!

mgdé 2020.05.05. 14:32:01

@R.V.J.:

Á, nincs közöm az engedelmességre nevelőkhöz, az én, khm, lelkemért a nagy olimposzi istennők küzdenek egymással. Nagyon kivételesen, de ezúttal jobban jártam mint te. :D

chrisred 2020.05.05. 14:32:16

@cicmen: "Eleve húsz van, tehát húsz az a huszonvalahány!"

1996-tól használatosak a mostani azonosító kódok. Lásd 1996. évi XX. törvény, csak hogy szakszerű legyek, az, hogy te nem tudsz erről, nem mások szakszerűségét minősíti.

eszti..... 2020.05.05. 14:34:28

@alöksz róz:

valóban? majd a felkentek eldöntik, ki a nő és ki nem, mi az elvárt viselkedés... valamint azt is, hol a helye a nőknek...
ez tényleg a XXI. század?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 14:34:42

@mgdé:
"lelkemért a nagy olimposzi istennők küzdenek egymással."

Melyik görög istennö szerelmes beléd? Hermafrodité?

eszti..... 2020.05.05. 14:37:26

@cicmen:
mirr-murr! ezzel a hozzáállással hogyan sikerült bejutnod bárki bugyijába? vagy ennyire népszerű még ma is a kő kóla?

cicmen 2020.05.05. 14:38:29

@chrisred: Jól van nagytudású, ne blamáld már tovább magad, nézd meg az előző törvényt! Most figyelmeztettelek, de csak fűrészeled tovább a fingot, az 1900 előtt születettek használták már a 3-as és 4-es személyi számot, faszomat abba a bamba fejedbe már!

alöksz róz 2020.05.05. 14:39:33

@eszti.....: valóban. a 2000 után születettek jelentős többsége gyerek.

cicmen 2020.05.05. 14:42:00

@eszti.....: mirr-murr! ezzel a hozzáállással hogyan sikerült bejutnod bárki bugyijába?

Könnyen, mert a nők alapjában véve a bunkó macsókra buknak, a kis jófiúkat nem becsülik, hanem valami furcsa oknál fogva általában szívatják! :D

mgdé 2020.05.05. 14:42:43

@R.V.J.:

:D

Ő már nem istennő, a kövér bácsi barátja Kövér bácsi kitiltatta az Olimposzról.

Szerencsére maradtak ott védett pillangók elegen. :)

eszti..... 2020.05.05. 14:45:50

@cicmen:
már értem, a plázacicákra specializálódtál. azokkal valóban egyszerű. de nőkkel volt már dolgod?

mgdé 2020.05.05. 14:47:52

@cicmen:

Akkor ez a fő bajod a nigériai afgán migrincsekkel, füled, farkad behúzva, magadnál is macsóbb kandúroknak tartod őket. :P

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 14:57:35

@mgdé:
Érdekes vallás. Hol a templomotok, Beloianniszban? Vagy az otthoni oltárnál áldozod a gumikecskét?

chrisred 2020.05.05. 14:58:23

@cicmen: Nem hiszem, hogy abban a helyzetben lennél, hogy másoktól kérd számon a következetességet. Már arra sem emlékszel, hogy az előbb még azon problémáztál, hogy nem értetted, mit jelent a kommentemben az a kitétel, hogy huszonvalahány éve. Segítek, hogy még te is megértsd, a törvény lépett hatályba huszonvalahány évvel ezelőtt.

mgdé 2020.05.05. 15:09:06

@R.V.J.:

Hol? Erről kérdezd meg jó Lenyinbácsikát, hadd húzza fel magát :D

(Amúgy leírtam: az Olimposzon. S eddig úgy tudtam, büszkélkedtél is vele, téged azért időben elkezdtek olvasni tanítani. :D)

cicmen 2020.05.05. 15:12:49

@eszti.....: már értem, a plázacicákra specializálódtál. azokkal valóban egyszerű. de nőkkel volt már dolgod?...................

Hogyne, pl. tanárnő is volt, kettő is! Életem leghülyébb női voltak! :D

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 15:21:12

@mgdé:
Én tudok olvasni kisszívem, de nemigazán dolgoztad ki a poénkád részleteit igaz? Gondolkodj még egy picit rajta, aztán lehet újra próbálkozni.

/\ngel 2020.05.05. 15:27:22

@chrisred: Vagyis nem kellett hozzá kétharmad.

/\ngel 2020.05.05. 15:29:31

@chrisred: Pest megye hány képviselőt küldött a Parlamentbe a változtatás előtt és után?

mgdé 2020.05.05. 15:36:52

@R.V.J.:

Ez azér' lehet, mer' nem poén, hanem a való.
(Ami Lenyinkebácsit felettébb idegesítette is. :D)

cicmen 2020.05.05. 15:37:27

@chrisred: Már arra sem emlékszel, hogy az előbb még azon problémáztál, hogy nem értetted, mit jelent a kommentemben az a kitétel, hogy huszonvalahány éve. Segítek, hogy még te is megértsd, a törvény lépett hatályba huszonvalahány évvel ezelőtt..............

Na elmész tényleg a jó kurva anyádba te pofátlan hazug szarházi! Még az sem zavar bazmeg, hogy vissza lehet nézni mit írtál és azt a személyi számmal kapcsolatban írtad, nem a törvénnyel! A törvényt akkor szedted elő amikor beszopattalak, de azt is minek, hiszen attól a 1996-os törvénytől függetlenül már létezett a 2-3 -as személyi szám a te állításoddal ellentétben! Te szerintem szellemi fogyatékos vagy és azt hiszed, hogy mások is azok, azért engeded meg magadnak amit itt művelsz, de közlöm veled, hogy tévedsz!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 15:40:03

@mgdé:
Jólvannavalóság, akkor ha legközelebb az Olimposzon jársz, hozzál citromlét.

chrisred 2020.05.05. 15:42:03

@/\ngel: A korábbi rendszerben Pest megye 16 egyéni választókerületi és 14 területi listás mandátumot adott a 386 fős parlamentbe, a mostani rendszerben 12 egyéni választókerületi mandátumot a 199 fős parlamentbe.

György Csaba Nagy 2020.05.05. 15:51:42

@/\ngel: Félrevezető hivatkozni egy 350 éves demokráciára innen, ahol ilyen soha nem volt, és a jelenlegi törekvés is az, hogy elfojtsák a polgárosodás gyenge csíráit. Tény, hogy 48% szavazatból sikerült 2/3-ot barkácsolni. A többi csak szándékos feledékenység.
A parlament lakóit vmi tévedés folytán képviselőnek hívják. Ez annak a látszatnak keltése, hogy a nagy demokrata De Gaulle tömör megfogalmazása szerint egyedül a nép legitim, azaz a hatalom birtokosa, amit praktikus okokból választott képviselőin keresztül gyakorol. Országos ügyekben egyedül a svájciak küzdenek a közvetlen demokráciával, a többiek csak helyi ügyekben. A képviselőknek tehát a lehetséges változatok: a vezér, a párt vagy a választók akaratát lehet képviselniük, s az utóbbit kellene, különben a rendszer beteg, a képviselőkre egyszerűen nincs szükség nincs funkciójuk. Nálunk vaknak is feltűnik, hogy egyetlen akaratközpont van, a vezér, pártja csak végrehajtó apparátus , a parlament is akarattalan nyúlvány. A választók akaratát csak a 4 évente esedékes szavazás fejezheti ki, torz választási rendszerben, gazdasági eszközökkel és fékevesztett hazug propagandával befolyásolva. A népszavazás, civil szerveződés, helyi ügyek irányítása elfojtva. A gazdaság, ahol a legfontosabb ügyek, a társadalmi haladás is eldől, nagyrészt külföldi kézben, a munkaerő kiszolgáltatásával és bőkezű támogatásokkal oda lapátolva a foglalkoztatás biztosítása, a profit kivitelének szabadsága. Ez a komprádorkodás állami szinten, amivel Kövér az ellenzéket vádolja. Mivel pedig a gazdaság magyar kézben maradt szeletét nem a versenyképesség, hanem feudális kegyúri rendszer irányítja, a jövő sem ígér semmi jót. A rendszer gyógyíthatatlanul beteg, ki kell dobni az egészet, s ez a dolgok belső logikája folytán be is kell következzen, teccik vagy sem.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.05.05. 15:57:01

@György Csaba Nagy: 444.hu/valasztas2018

Egyéni választókerületekben szerzett mandátumok

Fidesz-KDNP 91
többi 15

mgdé 2020.05.05. 16:09:37

@R.V.J.:

Citromfa éppenséggel nincs a kinti kertemben, csak fügefa, olajfa és platán, meg még egy féle, de az nem tudom mi. Hozok inkább kabócát! :)

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.05. 16:14:07

@cicmen: "Na elmész tényleg a jó kurva anyádba te pofátlan hazug szarházi!"

No, tán csak nem elfáradt a macsek, és kitört belőle a fideszes itellihgencsia?:D

látjátok feleim szümtükkel 2020.05.05. 16:15:17

@mgdé:

Nyakon is csaplak, ha kabócát hozol, van abból anélkül is.

mgdé 2020.05.05. 16:24:19

@látjátok feleim szümtükkel:

Szászi Kabócása éppenséggel egész iható ... :D

/\ngel 2020.05.05. 16:52:41

@chrisred: Vagyis sikerült arányosabbá tenni, a megváltozott lakosságszámnak megfelelően. Amely kapcsán a ballib kormányok nem tettek semmit 2010 előtt, hisz Pest megye eléggé fideszes volt már akkor is így nem volt érdekük, hogy arányosabban érvényesüljön az itt élők pártszimpátiája.

/\ngel 2020.05.05. 17:03:04

@György Csaba Nagy: Tény, hogy a mostani ellenzék a tisztán listás rendszerrel járna jól. Ekkor viszont a területi képviselet elve sérülne. Nem véletlen, hogy több helyen van vegyes választási rendszer. Egyébként a mostani rendszer is kompenzál. A DK-ra a szavazók 4 %-as szavazott. Ez lett felhúzva kompenzációval a bejutási küszöbre. Szóval nem igaz, hogy nem demokratikus a mostani választási rendszer. Az sem egyedülálló, hogy csak egyetlen forduló van.

"Tény, hogy 48% szavazatból sikerült 2/3-ot barkácsolni."

Miért az előző választási rendszer szerint meg 52%-kal sikerült ugyanez.

"Félrevezető hivatkozni egy 350 éves demokráciára innen, ahol ilyen soha nem volt"

Én sokkal nagyobb problémának látom azt, hogy egy 30 %-os erő képes parlamenti többséget szerezni, mint azt, hogy egy 50%-hoz közeli eredménnyel kétharmadot lehet szerezni.Bizony a brit rendszeren változtatni kellene. Nem minden jó, ami régi. Mutatis mutandis!

eszti..... 2020.05.05. 17:14:01

@cicmen:
kétszer ugyanabba a folyóba? okos!

chrisred 2020.05.05. 17:29:00

@cicmen: Kijavítottál (ahogy most én is kijavítalak, nem a 2-3-as személyi számról, hanem a hármas és számmal kezdődő azonosítókról van szó), és igazad is volt, hogy létezett olyan személyi kör korábban is. De amúgy a huszonvalahány évbe kötöttél bele, és láthatóan képtelen vagy felfogni, hogy miért hivatkoztam arra a törvényre, ami elrendelte a 3-as és 4-es kezdetű azonosítók használatát.

alöksz róz 2020.05.05. 17:36:38

@chrisred: "láthatóan képtelen vagy felfogni, hogy miért hivatkoztam arra a törvényre" - akkor magyarázd el, mert messziről úgy látszik, mintha nem tudnád :D

alöksz róz 2020.05.05. 17:40:22

@eszti.....: "a plázacicákra specializálódtál. azokkal valóban egyszerű. de nőkkel volt már dolgod?" - remélem nem te akarod eldönteni, ki a nő és ki nem???

chrisred 2020.05.05. 17:40:30

@/\ngel: Néztem korábbi választási eredményeket, de sehogy nem jön le nekem, hogy miért lett volna Pest megye annyira fideszes 2010 előtt. 2006-ban például több egyéni választókerületet nyertek a ballibek. Ennél sokkal határozottabban fideszes megyék is léteztek.

György Csaba Nagy 2020.05.05. 17:40:49

@/\ngel: Területi képviseletről kár szót ejteni, mikor a frakcióvezető bemondása alapján történik a gombnyomás, az este beterjesztett törvényjavaslatról pedig másnap reggel szavaznak, így a képviselőnek módja sincs megtudakolni, hogy vélekednek választói az ügyről, de erre persze hajlama sincs, mert saját politikai karriere megszabja viselkedését. Ismét: a rendszer hibás, egyéni taktikázással nem lehet szabadulni, csak kiesni belőle. A területi képviselő nem képes területi érdek érvényesítésére. Egyáltalán, az egész ország egy ember foglya, az intézmények üres díszlet.
A polgári demokráciák érdekütköztetésekben, harcban születtek. Nálunk ez a s7zakasz kimaradt, a feudalizmus élt és virágzott folyamatosan, nemzetiszín, barna, majd vörös paraván előtt. A nép el volt zárva ügyei vitelétől, országos és helyi szinten is, s ezzel megalkudott. Polgárosodnunk kéne, különben lemaradásunk állandósul. E helyett építjük a feudális anarchiát, közállapotainkat semmittevő közönnyel szemléljük, szolgáljuk mindenható, de haszontalan államunkat és vezérét, egyéni trükkökkel próbálunk boldogulni. Éltetünk egy életképtelen rendszert, s ez nincs ingyen.
Az angol szigetember-gondolkodás nekem sincs ínyemre, nem alkalmas példa feltétlen hagyománytiszteletük, ami választási rendszerükben is lecsapódik. De ez és más dolguk fájjon nekik, bizonyára fog is. Nekünk van épp elég saját fájnivalónk.

nincs1itt 2020.05.05. 17:43:57

@/\ngel: mondom, hogy minden fideszes fogyatékos. merkel fideszes??? sötét gyalog!

eszti..... 2020.05.05. 17:46:56

@alöksz róz:
látom, az idézgetés jól megy. már csak a válaszadást kell gyakorolni... :)))

BUTApest te csodás 2020.05.05. 18:11:23

@R.V.J.: Az amerikai egeszsegugyi ellatast nem kene peldanak allitani. Ott ahol az emberek bortonbe vonulnak, mert csak ugy jutnak alapveto eletmento beavatkozasokhoz.

Vagy a halva szuletett csecsemo ellatasa utan a korhaz 1 millio forintos szamlat allit ki az anyanak. Azert mert anyanak ugyan volt biztositasa neki nem kellett fizetnie, de a halva szuletett gyerekenek nem volt, ezert utanna fizetni kellett.
Szoval Magyarorszagon 5 percen belul forradalom torne ki, ha bevezetnek az amerikai szinvonalu egeszsegugyi ellatast.

/\ngel 2020.05.05. 18:17:29

@nincs1itt: Ja értem, és emiatt már nem számít, hogy a német kancellár Fdj agitpropos volt az NDK-ban. Mert nem fideszes.Nem vagy te egy kissé fixált?

alöksz róz 2020.05.05. 18:17:58

@eszti.....: hát akkor hajrá, egyet kérdezhetsz, kegyeskedek válaszolni

/\ngel 2020.05.05. 18:19:40

@chrisred: A 2006-os önkormányzatira igencsak megváltozott a helyzet.

morph on deer 2020.05.05. 18:31:26

@alöksz róz:
“... remélem nem te akarod eldönteni, ki a nő és ki nem???”

Ugyan már, hát hogy mondhatsz ilyet! Majd Kövér el’társ eldönti!
Mondjuk arra azért jobb, ha felkészülsz, hogy ő csak a személyi szám alapján képes érdemi döntésre, merthogy úgy szokta...

Azért kiváncsi lennék, hogy Kövér felesége és anyja hányas számot kaphatott.:)
Ha már...

morph on deer 2020.05.05. 18:34:56

@MAXVALL bircaman közíró:
Orbán meg a Sorossal küzd, szintén a beszarásig!
Látod, van bennetek közös vonó. Akarom mondani: vonás!
Na az van!

/\ngel 2020.05.05. 18:42:47

@György Csaba Nagy: Nagyon sok minden múlik azon, hogy egy képviselő mit tud kilobbizni azon túl, hogy körzetében meghallgatásokat tartva az ott élők véleményét hivatott tolmácsolni. Nem véletlen, hogy a tisztán listás választási rendszerek kevéssé népszerűek.A parlamentek nemcsak a politikai viták és a törvényhozás színterei.
A Kiegyezés utáni közel fél évszázados időszakot pedig nem nevezném feudálisnak.

/\ngel 2020.05.05. 19:04:06

@morph on deer: Mi ez a "vonó", valamiféle kódolt rasszizmus? Felétek illik nagyon felháborodni az ilyesmin. (Kamerák előtt, antirasszista tüntin.:)

nincs1itt 2020.05.05. 19:04:09

@/\ngel: te szellemi fogyatékos! nem a cdu-ról szól a poszt, hanem egy ex-komenista fideszesről! ismét megerősítetted, hogy minden fideszes idióta!

/\ngel 2020.05.05. 19:06:30

@nincs1itt: Miért csak a fideszesek esetében zavar téged, ha "exkomentista" valaki? A német kancellár esetében miért nem zavar? Nem vagy te egy kissé fixált, kérdezem ismét.

György Csaba Nagy 2020.05.05. 19:09:27

@/\ngel: Nagyon igaznak tartom Csányi válaszát az oligarca-minősítésre: próbálja csak vki Orbánt befolyásolni. Ő kizárólag a politikai hasznosság szerint oszt kegyeket, azaz ki hány szavazatot képes szállítani. A parlamentnek pedig a törvényhozás kellene legyen a fő funkciója, és e téren nyújtott teljesítménye nem értékelhető.
A Kiegyezés utáni idő sztem is igen értékes volt, főleg az iparosítás terén. De az emberi viszonyok feudálisak maradtak. Ezt tagadni arra kényszerítene, hogy okot találjunk, mitől éledt újra a feudalizmus a Horthy-korszakban, ami nem vitatható.

nincs1itt 2020.05.05. 19:13:44

@/\ngel: 2 perccel korábban: "@/\ngel: te szellemi fogyatékos! nem a cdu-ról szól a poszt, hanem egy ex-komenista fideszesről! ismét megerősítetted, hogy minden fideszes idióta!"
ha egy ostobaságot sokszor leírsz, attól az még ostobaság marad! sajnálom, de tényleg retardált lehetsz. mert 2 zsák krumpliért és némi utalványért látványosan hülyének lenni...

alöksz róz 2020.05.05. 19:14:58

@morph on deer: "Ugyan már, hát hogy mondhatsz ilyet! Majd Kövér el’társ eldönti!" - lemaradtál :-)

nincs1itt 2020.05.05. 19:16:12

@eszti.....: nem ér rá! már /\ngel-t is futtatnia kell, meg valahány név a szerveren. csak figyeld, 2,5 soros max. de mindegyik...

Bambano 2020.05.05. 19:26:08

Kövérnek teljesen igaza van, a demokratikus intézményrendszer szétverésének vége felé járunk.
A kérdésem: mi a bánatos francért nem teszi le a csákányt?

/\ngel 2020.05.05. 19:29:38

@nincs1itt: Látom kínos számodra Merkel kommunista múltja, így nem marad más , átváltasz ordenáréba. Miért csak a fideszesek állítólagos kommunista múltja firtatható? Elárulnád ezt? Mert te ilyen szabályt hoztál? Válaszolj kérlek, és ne az ocsmány , előregyártott beszólogatós paneleidet puffogtasd. Próbálj meg felnőtt módra viselkedni.
Egyébként ha Kövér valóban akkora kommunista volt, vajon miért nem lépett be az Mszmp-be?

/\ngel 2020.05.05. 19:31:09

@nincs1itt: Mindenki magából indul ki. Nagy igazság..;)

nincs1itt 2020.05.05. 19:38:44

@/\ngel: ettől sem leszel okosabb, hogy hirtelen 2,5 sornál többet büfögsz! ostoba fidesz-tálib, merkel a téma? nem. akkor mi a faxért erőlteted? igen tudom az volt? de most hogy jön ez ide? arra sem jó, hogy eltereld a témát kövér(+ pl. kancsal gyurka III/akármi együttműködő! hm? ezt nem erőlteted) és családja vérkommunista tuggyukkikből élő múltjáról és jelenéről...
szóval, mit szeretnél mondani?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.05.05. 19:41:33

@BUTApest te csodás:
"halva szuletett csecsemo ellatasa utan a korhaz 1 millio forintos szamlat allit ki az anyanak"

Legalább hihető rémtörténettel állnál elő. Az USÁban a dollár a fizetőeszköz! Még magyaroknak sem állítanak ki forintszámlát!!!

Nagyon jól ismerem az ottani viszonyokat, és csak a nótórius munkanélkülieknek nincs biztosítása. A hátrányoshelyzetűeknek meg ott az Obamacare!!!
Ezen felül a valósághű, doku- és kórházdrámákban (vészhelyzet, dr. house, Grace klinika stb) sem vetődött fel a rémhíred!!!