B1 blogcsalád



700 milliót kapott Brüsszeltől a Putyin-ügyi miniszter fiának ajándékozott cége

2020. április 23. - nickgrabowszki

2 alkalmazott, 0 bevétel, nem csoda, hogy jól jön az a kevéske brüsszeli apanázs. 
sj.jpg

Van egy minisztere Orbánnak, aki a Felcsút és Moszkva között kapcsolatokért felelős. Süli János (lásd a képen) hivatalosan "a paksi atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter".

Az új atomerőműről szóló szerződést 2014 januárjában, viharsebességgel, nemzetközi tender nélkül írta alá Putyin és Orbán. Az atomerőmű tehát már több mint 6 éve épül. Illetve nem épül, mert még egy kapavágás sem történt az eltelt bő félévtized alatt. Az is kétséges, hogy Orbán egyáltalán meg akarja-e építeni.

Épül viszont Süli miniszter cégének tófalui telephelye. Illetve az se épül, de legalább a pénzt felvették rá.

Hadházy Ákos országgyűlési képviselő kiderítette, hogy Süli miniszter a fiának ajándékozott cége, a Biogas Productor Kft. három tételben összesen

730 millió forintnyi uniós támogatáshoz jutott.

Egy olyan cég, amelynek Hadházy kutatásai szerint (cégkivonat)

  •  az elmúlt 5 évben semmilyen bevétele nem volt;
  • összesen 2 alkalmazottja van;
  • semmi jele nincs, hogy valóban gazdálkodna.

2 alkalmazott, 0 bevétel, nem csoda, hogy jól jön az a kevéske brüsszeli apanázs. A sokszázmilliónyi uniós pénzt a Süli-család vállalkozása elvileg az istállók felújítására kapta, de

1.  az istállókat nem újították fel,

2.  tehenek sincsenek a telephelyen.

A képviselő azt állítja, informátorai szerint

a szomszédos legelőre (amit szintén Süliék vettek meg)  pár napig

odaszállítottak egyszer marhákat, aztán rövid idő múlva elszállították azokat. 

Így megy az üzlet koronavírus idején. Amíg Brüsszel meg nem unja.

Hadházy amúgy bejelentést készül tenni az OLAF-nál, az Európai Csalásügyi Hatóságnál. Akkor lehet majd megint politikai támadásokról és magyarellenességről beszélni. És a végén úgyis a magyar adófizetők járnak rosszul.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1515635112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

cicmen 2020.04.23. 15:18:52

Hadházy Ákos országgyűlési képviselő kiderítette,.......................

Mennyire lehet hülye az, aki már egy ekkora állat cirkuszolására kényszerül hivatkozni! :D
Ezek után tényleg értem, hogy az orbánrendszert nem tudjátok demokratikus úton leváltani, majd felfegyverez benneteket Soros, aztán amekkora kretének vagytok, azt sem tudjátok merre van az előre és lerohanjátok Romániát! Mi mindenképpen nyerünk, mert vagy megint lesz tengerpartunk, vagy megszabadulunk tőletek! :D

morpho 2020.04.23. 15:33:10

@cicmen: "Ezek után tényleg értem, hogy az orbánrendszert nem tudjátok demokratikus úton leváltani"

A fideszesek többsége szerint sem váltható le demokratikus úton a kormány.
index.hu/belfold/2020/04/22/zavecz_a_fideszesek_tobbsege_szerint_sem_valthato_le_demokratikus_uton_a_kormany/

6.Lenin 2020.04.23. 15:37:50

@morpho:

Mi ebben neked az érthetetlen?

Az nyer egy demokratikus választáson aki elnyeri a választásra jogosultak által leadott legtöbb érvényes szavazatot.
Nektek ez reménytelen eset lenne, országosan.

B+, ezt már az óvodában is tudják.

rallus 2020.04.23. 15:37:50

Az jó érzés, hogy Hadházy Ákos nem csak a kancák érdeklődését képes felkelteni....

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.23. 15:40:41

@cicmen:

Nézd csak mit találtam nked!

hvg.hu/velemeny.nyuzsog/20160310_Elfogyott_a_spatula

Basszus! Már 2016-ban. Nahát! De sebaj, majd a putyi-ügyi miniszter fiának a teheneit szophatod, feltéve, ha megtalálod.

Sir Bates dö Hól 2020.04.23. 16:04:24

Baribaszó lemmingek, ez 2M€... ne hadházyt ekézzétek, hanem arra mutassatok rá, hogy ott igenis épül az, amire a támogatást megítélték, a cég eddig is profitált és nem csupán két alkalmazotta van... linkelni kell a fentieket bizonyító dokumentumokat és azok önmaguk helyreteszik a fentebb megfogalmazott vádakat és hadházyt... miként azt az alkalmatlan karácsony tette a nyilvánosságra hozott levelezéssel;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.23. 16:06:37

@Sir Bates dö Hól: és most akkor kezdhetitek is a karácsony sagátokat, csak nehogy beszélni kelljen süliről;-)...

Cycmen 2020.04.23. 16:15:56

Ejj hová lett az ipszilonom?

alöksz róz 2020.04.23. 16:19:43

@Sir Bates dö Hól: "miként azt az alkalmatlan karácsony tette a nyilvánosságra hozott levelezéssel" - azzal kapcsolatban már merültek fel jogos kétségek :D

illaim 2020.04.23. 16:28:11

A fidess , amint a főtolvaj meghatározta, folytatják! folytatják a lopást, a hazudozás, a magyar nemzet kifosztását!
A fidess SA csürhéje meg kórusban tapsol hozzá! Ami nem más mint bűnpártolás!

fáskerti elvtárs 2020.04.23. 16:33:26

@6.Lenin: "B+, ezt már az óvodában is tudják."

Ha ez így van, akkor a fidesz-szavazók 39%-a annyit sem tud, mint egy óvodás. Én nem lennék ilyen szigorú.

6.Lenin 2020.04.23. 16:50:57

@fáskerti elvtárs:

Mit nem tudnak a Fidesz szavazók? Hogy ezt a kormányt nem tudja az ellenzék demokratikus úton leváltani?

Természetesen, hogy nem, hiszen nincs, és a közelj9vőben sem lesz akkora támogatottságuk, hogy a választók rájuk adják a legtöbb érvényes szavazatot.

Mit nem értesz ezen?

alöksz róz 2020.04.23. 16:56:04

"Az üzlet a koronavírus idején sem állhat le." - minap még azért sírtál, hogy leállt

alöksz róz 2020.04.23. 16:57:19

örülni kell neki, hogy valami még megy.

alöksz róz 2020.04.23. 16:59:05

a hazai vállalkozók most is termelik a pénzt, a multik bezzeg mind bezártak

fáskerti elvtárs 2020.04.23. 17:07:44

@6.Lenin:

Már nekem kellemetlen, hogy a szádba kell rágni mindent.

Készült egy felmérés. Eszerint a fidesz-szavazók 48%-a (relatív többsége) szerint az Orbán-kormány már nem váltható le demokratikus választásokon.
Erre sikerült azt a bölcsességet megosztanod velünk, hogy "persze, hogy nem válthatók le, ezt már az óvodában is tudják".
Sajnálatos módon viszont elkerülte a figyelmedet az a körülmény, hogy a fidesz-szavazók 39%-a - veled ellentétben - éppenséggel úgy véli, hogy az Orbán-kormány leváltható demokratikus választásokon. Szóval szegények azt sem tudják, amit az ovisok.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.23. 17:14:05

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Tényleg!Lippsiknek lefőtt a kávé nicked hova tűnt?
Jójó van még vagy tíz amúgy nem lényeg!

6.Lenin 2020.04.23. 17:22:50

@fáskerti elvtárs:

Ez így egy baromság. Ez a kérdés csak azért lett feltéve, hogy csavarjanak egyet rajta.
A gyakorlatban semmi jelentősége, elnézve a támogatottsági arányokat.
Az igaz, hogy sem a cikket, sem az eredeti kérdést nem olvastam, mert ez az egész dolog így hülyeség.

Mert tegyük fel a kérdés: Leváltható a jelenlegi kormány demokratikus útón?

Igen, ha az ellenzék megkapja a többség támogatását, de ez ma elképzelhetetlen.
Nem, mert nincs meg az ellenzék mögött a megfelelő támogatottság.

Tehát tök mind1 a válasz, mert hülye a kérdés. Gyorsan feltett kérdésre, gyorsan válaszolva, mindkét válasz helyes. Megmagyarázva is.

Nyilván csúsztatási szándékkal készült így ez a felmérés. A kekeckedésedből következtetve ez 1értelmű.

alöksz róz 2020.04.23. 17:30:28

@fáskerti elvtárs: mi van, bezárt a nyugati fény? igaza van a leninnek.

Sir Bates dö Hól 2020.04.23. 17:32:17

Baribaszó lemmingek!

Sz'al senki sem védi sülit? Helyette csak pingvineztek? Niquez vos umuk pédés!

fáskerti elvtárs 2020.04.23. 17:33:10

@alöksz róz:

Mármint abban, hogy a fidesz-szavazók 39%-a annyit sem tud, mint egy óvodás?
Ha te is így gondolod, engem nem zavar, pacsizz le Leninnel!

alöksz róz 2020.04.23. 17:38:54

@6.Lenin: "Nyilván csúsztatási szándékkal készült így ez a felmérés" - már megszokhattuk a lippsiktől, nem ez az első eset

6.Lenin 2020.04.23. 17:40:00

@fáskerti elvtárs:

Csúsztatsz. Kicsit durvábban mondva, hazudsz.

"Az nyer egy demokratikus választáson aki elnyeri a választásra jogosultak által leadott legtöbb érvényes szavazatot.
Nektek ez reménytelen eset lenne, országosan.

B+, ezt már az óvodában is tudják. "

Az első mondatot tudják már az óvodában. Te is csavartál a dolgon 1et.

videki gyerek 2020.04.23. 17:43:09

"Hadházy Ákos országgyűlési képviselő"

:))))

Ugyan mar, kivenne komolyan ezt az elmebeteg falmaszo foldonfetrengot.

fáskerti elvtárs 2020.04.23. 17:49:04

@6.Lenin: "Az első mondatot tudják már az óvodában. "

:))))))) Zseniális. leírsz egy több mondatból álló szöveget, a végére írod, hogy "ezt már az óvodában is tudják", majd azt próbálod megmagyarázni, hogy az óvodában csak az első mondatot tudják.

Eddig kijöhettél volna a dologból azzal, hogy nem olvastad el a felmérést, nem gondoltad végig, ehelyett inkább vérrel és verejtékkel bebizonyítod, hogy nem tudsz írni-olvasni.

6.Lenin 2020.04.23. 17:58:12

@fáskerti elvtárs:

Értetted, hogy mit írtam morphonak? Annak a lényege volt az idézett mondat. Aztán neked is elmagyaráztam, látszat szerint feleslegesen.

Még 1x. 2 mondatot írtam, az első a lényeg.

Ezek szerint te nem jártál óvodába, kimaradtál, biztosan mumszod volt.

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2020.04.23. 18:00:52

@Sir Bates dö Hól: Ugye nem gondolod komolyan, hogy egy másodpercet is foglalkozik bárki is az elmebeteg sorosbérencek primitiv hazugságaival. Ez az ELLENSÉG, nem számít hogy mít mondanak.

Sir Bates dö Hól 2020.04.23. 18:18:50

@Épüljön STADION a CEU helyére..: de, mert ez így akár olybá tűnhet, hogy mivel mindaz igaz amit hadházy állít, így nem is tagadják a valót... konkrét vádakat fogalmazott meg, s az olaf-nál nem elég az, hogy hadházy Lukács zokniban aludt az mtva székházában, ezért nem igaz, hogy süli fiának cége csalt...

illaim 2020.04.23. 18:29:25

@fáskerti elvtárs: Nagyon sajnálom, hogy a leninnel folytatott polémia során nem vetted észre, hogy Te a fidess csodagyerekével polemizálsz. Ezért bátorkodom felhívni a figyelmed, hogy a leninnek már hároméves korában annyi esze volt mint most!
A veterán munkásőr, és középcsoportos több tiszteletet érdemel! LOL

cicmen 2020.04.23. 18:35:25

@morpho: A fideszesek többsége szerint sem váltható le demokratikus úton a kormány...............

Mondjuk ahogy a libsiket ismerem, csak azt mondták, hogy ti a büdös életben nem fogtok választást nyerni, mert tehetségtelen buzik vagytok!
Tehát ne forradalomra készülj, a Kun Bélátok már megdöglött, kinyírták az elvtársai!

nincs1itt 2020.04.23. 18:41:23

hahó!!! fidesz-tálibok és mudzsahedek! süli tárca nélküli miniszterről, pontosan a fiáról van szó! kapott egy 2 alkalmazottas cég 2 millió eur.-t. igaz? vagy nem?

alöksz róz 2020.04.23. 18:41:25

@illaim: "a leninnek már hároméves korában annyi esze volt mint most" - ez jó szöveg

6.Lenin 2020.04.23. 18:43:04

@illaim:

Elmagyarázhatod te is ennek a felmérésnek a lényegét, hátha...

Kannásbori 2020.04.23. 18:51:42

Tálaltam egy nevet, csak lehajolok már érte.

morpho 2020.04.23. 18:52:08

@alöksz róz: @6.Lenin: @cicmen: Nem arról készült a kutatás faszfejek, hogy a jelenlegi ellenzék le tudja-e váltani demokratikus úton az Orbán kormányt, hanem arról, hogy bárki valaha le tudja-e demokratikus úton váltani az Orbán kormányt. Erre a fideszes szavazók 48%-a azt mondta, hogy nem. Ez azt jelenti, hogy a fideszes szavazók 48%-a elismeri, hogy nincs demokrácia Magyarországon. Bár mivel ennek ellenére fideszesek maradtak, ez szemlátomást nem zavarja őket. Meg titeket sem. Ennyit erről.

Kannásbori 2020.04.23. 18:54:48

@morpho: bazdmeg azért vagyunk fidesz szavazók, mer nem akarjuk, hogy leváltsák a kormányt. Kretén

alöksz róz 2020.04.23. 18:59:39

@morpho: "hanem arról, hogy bárki valaha le tudja-e demokratikus úton váltani az Orbán kormányt" - csak épp nem ez volt a feltett kérdés.
faszfej.

6.Lenin 2020.04.23. 19:00:12

@morpho:

"Erre a fideszes szavazók 48%-a azt mondta, hogy nem. Ez azt jelenti, hogy a fideszes szavazók 48%-a elismeri, hogy nincs demokrácia Magyarországon. "

Nem azt jelenti, ez csak a te fejedben van, mert ezt akarta sugallni a felmérés, és te bevetted, mert EZT AKARTAD TE IS BELŐLE LEVONNI.

Ha lefogadod, akkor mi történ tavaly októberben Budapesten?

Nem lehet demokratikus úton leváltani, mert nincs meg hozzá az ellenzék kellő támogatottsága.
Ez miért nem elfogadható magyarázat? Mert nem ezért készült a felmérés?

Amelyik csak azt szerette volna sugallni a figyelmetlen, gondolkodni is képteleneknek, hogy demokratikus úton nem.... akiket nem is érdekel, hogy miért is nem? Azok beveszik, ahogy te is bevetted.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.23. 19:06:50

demókratikusan nem lehet
tüncikézni senki sem akar
mockba telavif bruxelles sem segít
migráncsokat nem tudtátok idezúdítani
gyuribá fogatlan köcsög
balyban vatytok arabfasz szopó internácik

2020.04.23. 19:14:52

"az elmúlt 5 évben semmilyen bevétele nem volt;"
Mondjuk én a cikk írója helyében elolvastam volna az általa is belinkelt cégkivonatot, amiből kiderül, hogy hülyeség az egész cikk, mert volt bevétel csak azt egyből elköltötték az adott évben, ezért a nettó árbevétel nagyon alacsony , .., bár akkor is volt, ellentétben a cikkben írtakkal.Több százmilliós beruházás volt a cégnél, ez is a cégkivonatból látszik, miközben a forgóeszköz állomány is pár százmillióra nőtt.
Mondjuk azt azért értékelem, hogy a a cikkbe beépítve megtalálható a cikk cáfolata, .., ez komoly szakmai és erkölcsi szintre utal!

2020.04.23. 19:17:12

@morpho: Tegye be legyen szíves ennek a kutatásnak a pontos kérdéseit és a módszertani leírását!
Köszönöm!

Sir Bates dö Hól 2020.04.23. 19:19:16

Baribaszó lemmingek!

Látom csak a pofátok jár, lebegteti a ner bélszele, sz'al fuck yours mothers, az alábbi linken megtalálható egy bővebb magyarázat, pont olyan debileknek, mint ti vagytok, és az eredetit is letölthetitek, bár funkcionális analfabétáknak felesleges, ti meg azok vagytok pédés... ott látható, hogy mi is volt a kérdés, anyátok nyelvén csak beszéltek, fils de pute...

hvg.hu/itthon/20200422_Mar_a_fideszesek_tobbsege_is_ugy_gondolja_Orban_nem_levalthato

alöksz róz 2020.04.23. 19:26:45

@Sir Bates dö Hól: és lenin megmutatta, miért félrevezető. ez durva hogy még a lenin is lenyom :D

Sir Bates dö Hól 2020.04.23. 19:30:06

@Tényelek: bulangiu, du-te dracului, ha nem tudsz mérleget olvasni, akkor ne olvass, madtrka...

Sir Bates dö Hól 2020.04.23. 19:35:29

@alöksz róz: olvasd el... baribaszó lemming, ha már magadra vetted;-)...

morpho 2020.04.23. 19:38:21

@Kannásbori: A demokrácia szempontjából tökmindegy, hogy ki milyen szavazó. Vagy nem érted, vagy hülyének nézel.
@alöksz róz: " csak épp nem ez volt a feltett kérdés" Szó szerint ez volt. Ott a link. Haknizol.
@6.Lenin: "Nem azt jelenti" De azt jelenti, mellébeszélsz!
@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Mellébeszélsz.
@Tényelek: Kérdezd a kutató céget.

Az van kedves narancskullancsok, hogy lassan el kéne ismerni, hogy Orbán és brigádja bizony lebontotta a magyar demokráciát és nem azért visítoznak oly sokan emiatt világszerte, mert soros zsebében vannak, hanem azért, mert tényleg ez a helyzet. Ez persze nem vet túl jó fényt a magyar kormányra, de hát ők csinálták, ti meg ezt támogatjátok. A választók is észrevették már, a fideszes választók is. Lassan ideje lenne beismerni, hogy ami Magyarországon van az már nem demokrácia és a kormány választásokon nem lesz leváltható. Nekem nem gond, ha ez a magyarok többségének jó így, de a bábszínházat zárjátok be lassan, mert teljesen felesleges úgy csinálni, mintha nem így lenne. Az összes magyar miniszter próbálja magyarázni az európai újságokban, tévékben a nyilvánvaló ellenkezőjét. Kár erőlködni. Abba kéne hagyni. A magyaroknak úgy is tökmindegy, hogy demokrácia van-e vagy sem.

alöksz róz 2020.04.23. 19:40:49

@Sir Bates dö Hól: az első dolgom volt h megkeressem a feltett kérdést. és igaza van a leninnek.
nekem nem jelent gondot, tudhatnád már...

6.Lenin 2020.04.23. 19:43:29

@morpho:

Persze, hogy neked azt jelenti, mert AZT AKAROD BELŐLE KIHALLANI. Mást nem is tudnál/tudsz elfogadni. Ez világos, de mi köze a kérdéshez?

"A magyaroknak úgy is tökmindegy, hogy demokrácia van-e vagy sem. "

Te vagy a magyarok? Csak a magad nevében mondj véleményt.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.23. 19:44:58

@morpho: ezek fel sem fogják de örülni örülnek neki!

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.23. 19:45:58

@morpho: Ha valóban lebontotta volna, te most bevert orral csücsülnél egy hűs cellában. Feltéve, hogy nem külföldrő kártékonykodó libsi vagy.

6.Lenin 2020.04.23. 19:52:23

@illaim:

Elég, ha néhány száz mondatban leírod, nem kell hosszabban. De azért kivárom a te magyarázatodat is.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.23. 19:56:03

@morpho: Amikor viperával vonultak utcára az azonosítószám nélküli rendőrök, az demokrácia volt?

illaim 2020.04.23. 20:02:24

@6.Lenin: Írtam már egy párszor, így nem ismeretlen előtted sem, hogy a kutyaszarral soha sem vitatkozni szoktam hanem átlépni! LOL

6.Lenin 2020.04.23. 20:05:06

@illaim:

Vagyis nem tudod magyarázni. Gondoltam, sőt biztos voltam benne. Gyenge vagy.

a nagy hohohorgász 2020.04.23. 20:16:11

@Sir Bates dö Hól: szarogep, azt tudod hogy miért gondoljuk úgy hogy nem lehet levaltani a mini ducet? Mert tudjuk hogy az ellenzék erre képtelen... A vírus alatt sem tudtatok megfurni, pedig a fél világ veletek volt. Orbán >Hitler

Sir Bates dö Hól 2020.04.23. 20:16:28

@alöksz róz: te pontosan tudod, hogy a válaszadó azt miként értelmezte? ott voltál? sz'al mindenki úgy értelmezte, hogy a fidesz annyira erős, hogy minden választást megnyer? s nem úgy, hogy moon már nincs szabad és demokratikus választás, így azon nem is lehet a fideszt megverni?
és a kérdés pontosan az volt, hogy bárki le tudja-e váltani az Orbán-kormányt demokratikus választásokon (igaz, ő útont írt)... az, hogy ő miként interpretálta, azt már lehet vitatni... bár akkor meg az van, hogy a fidesz szavazók 52%-a szerint egyáltalán nem teljesít olyan meggyőzően a kormány, hogy biztosan nyerni fog a következő választásokon...

s most már csak arra mutassál rá, hogy én hol is vitatkoztam bárkivel erről, vagy jeleztem, hogy miként értelmezem? vagy húzzál a francba, mert minden alap nélkül csupán inszinuálni akarsz a kommenteddel... s ebben az esetben még csak meg sem sértődhetsz;-)...

morpho 2020.04.23. 20:17:37

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: A kádár rendszerben sem ülnék börtönben bevert orral. Gyurcsányt a választók zavarták el. A viperával együtt.

Mellébeszélsz, vagy nem tudod, mi az a demokrácia.

a nagy hohohorgász 2020.04.23. 20:19:19

@morpho: bmeg te sem tudsz mondani egy kevésbé szart mint az Orbán akkor ki buktassa meg te eszleny?

morpho 2020.04.23. 20:19:57

@a nagy hohohorgász: Te is terelsz! Nem a mai ellenzékről szólt a kutatás, hanem a demokrácia gyakorlásáról.

2020.04.23. 20:21:58

@morpho: A kutatócég oldalát csak azok tudják megnézni, akiknek nincs vírusvédelem a gépén, mert ha van, az bizony letiltja , .., ezért kértem a leírást, hátha valamelyik bennfentes tudja.
Úgy egyébként a kérdések elég becsapósak, .., szerintem az emberek harmada sem tette oda kérdés súlypontját, ahová a kiértékelést végzők.
Szerintem ezek még konzultációs kérdésnek is kemények lettek volna így ...

morpho 2020.04.23. 20:22:31

@a nagy hohohorgász: Nem kell senkit mondani. A kutatásban szereplők a váltás gyakorlati lehetőségét vetik el, személyektől és pártoktól függetlenül. Ez nem pártpreferencia kutatás volt. Ez a demokrácia állapotát kutatta.

2020.04.23. 20:24:52

@illaim: Ezt már olvastam öntől többször, ..., szerintem elég bizarr, hogy valaki rendszeresen beszél a kutyaszarhoz, miközben átlépi, .., én csak simán át szoktam lépni.

a nagy hohohorgász 2020.04.23. 20:24:58

@morpho: te tudod mi az a demokrácia? Az emberek abból választanak ami van. Az emberek többsége pedig Fidesz szavazó jelenleg. A gumi csont ragas(2/3) is azért lehet mert kevés egyenit nyert az ellenzék. A 10 év alatt legrosszabb esetben is Fidesz kormány lett volna. Akkor miről beszélsz demokrata?

morph on deer 2020.04.23. 20:26:48

@Sir Bates dö Hól:
“Mar_a_fideszesek_tobbsege_is_ugy_gondolja_Orban_nem_levalthato”

Ezért kell bazooka minden magyar kézbe! Mert azzal előbb vagy utóbb sikerülhet leváltani, ha a szándék megvan.
A jelek szerint ezt viktor maga is így látja, ezért is próbálja befolyásolni majd ezt a fajta szavazást a megfelelő hatású kampány-üzenettel.

Mint például:
www.janes.com/article/95532/hungary-orders-aselsan-rcws-and-gunshot-detection-systems

Nekem mindenesetre elég meggyőzőnek tűnik...

morpho 2020.04.23. 20:29:29

@Tényelek: Most jön az, hogy elkezded a kutatás módszertanát és a kiértékelését kétségbe vonni, mert már nem tudsz másba kapaszkodni. Pedig egyszerűbb lenne kimondani, hogy nincs demokrácia Magyarországon. Orbán már kimondta, amikor illiberális demokráciáról beszélt. Egyébként Európában mindenki látja. Nincs kit védeni.

@a nagy hohohorgász: "te tudod mi az a demokrácia?" Tudom és azt is tudom, hogy semmi köze a fideszhez, vagy más pártokhoz.

morph on deer 2020.04.23. 20:29:33

@morpho:
“ Ez nem pártpreferencia kutatás volt. Ez a demokrácia állapotát kutatta.”

Ahhoz nem szokott kelleni például demokrácia is?
Vagy akkor már anélkül is megy?

a nagy hohohorgász 2020.04.23. 20:31:02

@morpho: tudod mi volt a nem demokratikus? Az hogy a beismerten hazugsaggal megnyert 2006 os választást sem írták ki újra. Számomra itt szűnt meg az Orbán tisztelet a sólyom gecinek meg a kurva annyat az EU val együtt. Ha akkor demokrácia lett volna akkor ma a cigány nem hazudhatna orba szájba. Elbasztatok. Szopjatok.

morph on deer 2020.04.23. 20:34:20

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:
“ Amikor viperával vonultak utcára az azonosítószám nélküli rendőrök, az demokrácia volt?”

Igen, az!
Ugyanis akkor éppen a demokráciát kellett megvédeni a néhány százfős aljadék csürhétől, akik többek közt tankkal próbáltak rátámadni a rendfenntartókra!

Egyéb több kérdés?

6.Lenin 2020.04.23. 20:34:24

@morpho:

"Ez a demokrácia állapotát kutatta."

-Elnézést jó állapotban van a demokráciája, amit kínál?
-Nézze uram, tegnap mostuk ki, garantálom.
-De működik, azt honnan tudom?
-Nézze, itt van ez a pöcök, ide köt egy spárgát, és ha húzza, akkor nem nyikorog.
-Már elnézést de szerintem a demokráciának kicsit nyikorogni is kéne.
-Szokott, vasárnaponként, de most szerda van. Kell vagy nem?
-Már ha meg nem haragszik, de én inkább egy nyikorgósat vennék.
-Talán a jövő héten lesz olyan, csak az kicsit drágább.
-Nem baj, majd visszanézek.
-Elég lesz egy?
-Nekem? Még sok is lesz.

morph on deer 2020.04.23. 20:35:26

@6.Lenin:
Baxky, ez jó!
Mi történt?
;)

morpho 2020.04.23. 20:35:42

@morph on deer: Ahhoz nem szokott kelleni például demokrácia is?

Na igen. Sőt már a fideszeseknek is feltűnt ennek hiánya. Őszintén szólva nem is értem, hogy az itt előforduló narancsdroidok mi a faszt bizonygatnak még és kinek?

morpho 2020.04.23. 20:38:45

@a nagy hohohorgász: Nem én szopok. Magyarország veszítette el a demokráciát. De szemmel láthatóan nem is kell neki. Az, hogy Gyurcsány mit csinált, a demokrácia szempontjából irreleváns. Leváltották. Választáson. Ezt hagyd már abba! Semmi köze a kérdéshez.

Sir Bates dö Hól 2020.04.23. 20:42:03

@a nagy hohohorgász: szopjon anyád... de megtanulhatják már helyesen írni románul, mert így csak égeted magad... de majd személyesen...

sZulamith 2020.04.23. 20:43:25

Szándékos vagy nem, a poszt cime elsőre kevésbé érthető.szerencsére a tartalom rövid, és velős:)
Megy itt a vita, hogy a demokratikus választás az ellenzék gyengesége miatt a jelenlegi kormánynak kedvez. Ha visszanézzük a régi és az újkori történelmet, a szükséges változást nálunk magyaroknál, nem a leadott szavazatok döntötték el. Ellenzék ide, vagy oda robbanékony a magyar, illik számolni vele.

alöksz róz 2020.04.23. 20:46:02

@Sir Bates dö Hól: lenin már önmagában egy reprezentatív minta ;-)

Sir Bates dö Hól 2020.04.23. 20:46:54

@morph on deer: nem tudom, hogy ezt hová szánják... komolyan... de ezt már a múltkor is írtam... de a lényeg, hogy valaki jól keressen rajta a sleppből...

morph on deer 2020.04.23. 20:48:10

@morpho:
“... mi a faszt bizonygatnak még és kinek?”

Mit nem lehet ezen érteni?
Önmaguknak!
Tudod milyen nehéz szembenézni azzal, hogy te 10-20-30 évig hazugságokat szoptál be, téged becsapnak és megcsalnak szinte az első naptól kezdve, folyamatosan?
Aztán a szerencsétlenek megpróbálják mindezt megmagyarázni, sőt, meggyőzni saját magukat is, mert különben el kéne ismerniük saját maguk előtt, hogy ők bizony balekok, akiket megmalmozott egy (két?) felcsúti suttyó..!
Nem lehet könnyű helyzet, valljuk be!

Erről jut eszembe ez a Karinthy! Nem a legolvashatóbb, de ebbe botlottam.

sronika-kepeslap.qwqw.hu/?modul=oldal&tartalom=586770

sronika-kepeslap.qwqw.hu/?modul=oldal&tartalom=586770

Sir Bates dö Hól 2020.04.23. 20:50:53

@alöksz róz: hát b+, az biztos... vannak egy páran a fejében, ő sosincs egyedül, az tény...

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.23. 20:55:06

@morph on deer: Egy demokráciában ezt nem a vonatkozó törvények súlyos megsértésével teszik, beazonosíthatatlanná téve az intézkedő rendőröket, biztosítva őket arról, hogy cselekedeteik fölött nincs demokratikus kontroll.

6.Lenin 2020.04.23. 20:55:50

@morpho:

"Sőt már a fideszeseknek is feltűnt ennek hiánya."

-Segíthetek valamiben?
-Miért kérdi?
-Hát olyan keservesen tetszik sírdogálni.
-Már miért ne sírdogálnék, bejártam az egész várost, és sehol nincs demokrácia.
-Teccet tegnap látni a Timikét? Teljesen kiborult szegény, neki szeretnék venni 1et.
-A kínaiaknál is nézte? De ön nem fideszes?
- DE, de nagyon sajnálom Timikét. A kínaiaknál? Nekem olyan nem kell, biztos kicsi, és a kamerája is gyenge lehet.
-A demokráciának?
-Igen, a Bencénél láttam amikor élőzött vele. Na olyasmi kéne nekem is. Pedig őt utálom.
-Talán Bécsben, de most oda nem lehet menni. Jaj, majdnem Isztambult ajánlottam, de ott nagyon gagyi van csak. Talán Bukarestben, bár ott talán kicsit szőrös az alja.
-Mind1 csak lenne már, úgy sajnálom Timikét.
-Hát őt én is, de remélem egyszer csak kigyógyul szegény.

morph on deer 2020.04.23. 20:56:20

@Sir Bates dö Hól:
“nem tudom, hogy ezt hová szánják...“

Oda, ahol nem a személyzetre lesz bízva a döntés kritikus helyzetben.
Ne felejtsd el, hogy a dolog távirányítható! Tehát nem fordulhat elő, hogy a személyzet átáll, vagy megtagadja a tűzparancsot, vagy ilyesmi.
Ügyes, - mondta Kohn bácsi...

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.23. 20:59:07

@6.Lenin: Fake-ek és ellensúlyok rendszere.:)

a nagy hohohorgász 2020.04.23. 21:01:08

@morpho: Milyen választáson váltották le? Nem fogod a lényeget.Orbán ott látta hogy a néppel bármit meg lehet tenni mert ha ki is mennek tuncikezni úgy is hazamennek. És ha értelmezni is tudnád amit irtam akkor te is belatnad hogy a nyamnyila Antal József nek (bassza meg) igaza volt. Tetszettek volna forradalmat csinálni...De nyugodjon meg mindenki amíg a nagy többség hülye addig változás nem lesz. Amiben egy jó van hogy lehetne rosszabb is ha ellenzék lenne hatalmon.

morpho 2020.04.23. 21:06:02

@morph on deer: Hát igen tort ül a kognitív disszonancia. Még szerencse, hogy Karinthy ebből is tudott viccet csinálni...

a nagy hohohorgász 2020.04.23. 21:06:31

@Sir Bates dö Hól: Mielött égetem magam? Egy prosztata problémával küzdő avhs előtt? Vagy egy bozgor Securitate előtt? Tudod mi az égés amikor kunhalmit lefejelte az ajtó...

morpho 2020.04.23. 21:09:38

@a nagy hohohorgász: A demokráciát Orbán Viktor irtotta ki Magyarországon. Teljesen tudatosan. A többi kormány nyakába annyit lehet varrni, hogy nem magyarázták el az embereknek, hogy miért jó nekik, ha demokrácia van. Te meg mellébeszélsz és próbálod jobban szétteríteni a szart! Pedig Orbán személyes felelőssége itt megkerülhetetlen.

morph on deer 2020.04.23. 21:12:12

@6.Lenin:
“... de remélem egyszer csak kigyógyul szegény.”

Mondta a nagy herpetológus! :))

alöksz róz 2020.04.23. 21:16:51

@Sir Bates dö Hól: nem pont erre gondoltam, mondj olyan fidesz-szavazókra vonatkozó sztereotípiát ami nem igaz az öregre. bár most nem baszogatom inkább, mert jó napja van

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.23. 21:28:18

@morpho: Az országban-ahol már nincs demokrácia-megjelenő sajtótermékek: Index, 444, 24.hu, HVG, ÉS, Magyar Narancs, Népszava. Tényleg rohadtul el vagytok nyomva.

2020.04.23. 21:38:29

@morpho: Liberális demokrácia ne is legyen, ahol az van ott van a legnagyobb társadalmi egyenlőtlenség a világon, .., lehet, hogy önnek az megfelel, de szerintem a többségnek biztosan nem.
A libsi demokráciák vannak beszarva, hogy esetleg vissza kell majd adni a lerabolt pénzekből valamennyit a nem liberális demokráciák terjedése miatt.
A németeknél amióta áttértek a keresztény demokráciáról a liberális demokráciaára, a társadalmi vagyon több, mint negyven százaléka vándorolt át a felső 25%-ba, .., azon belül legtöbb a felső öt százalékba.
A liberális demokrácia, ha egyeduralomra jut a világban, az olyan kemény lesz, hogy annál igazságtalanabb társadalom még nem volt az ismert történelemben, .., ahhoz képest a rabszolgatartó társadalmak a demokrácia csúcsai voltak.

Sir Bates dö Hól 2020.04.23. 21:45:28

@alöksz róz: fertályóra alatt egy sem jutott az eszembe, de lehet, hogy én nem ismerem az összes sztereotípiát... bár ő nem fideszes, inkább csak szereti az elnyomást, neki az a természetes, akkor érzi elemében magát, ez még rákosinak is tapsolna, ha az azt mondaná, hogy ő nem is kommamcs, hanem isten, haza, család... de mit vársz tőle, engedéllyel dolgozott külföldön/nyugaton a hetvenes-nyolcvanas években és így volt ellenálló és magánzó... b+ ő már joint nélkül is flashsel egész nap... nekem ahhoz nagyon be kell még gombáznom... sz'tem valami kezdődő alzheimere is van...

a nagy hohohorgász 2020.04.23. 21:51:46

@morpho: te fasz, senki nem vitatja Orbán felelősségét. De te megint mosdatod a mosdathatatlant. Ja a 2002tol 2010ig demokrácia volt, persze. Az a szomorú hírem van hogy többen gondoljuk úgy hogy nem volt az mint azok akik azt gondolják hogy az volt. Vagy ha jobban tetszik úgy is lehet fogalmazni hogy ha az a demokrácia akkor többen akarnak diktatúrát. Bmeg rajtad röhög mindenki....

a nagy hohohorgász 2020.04.23. 21:54:18

@morpho: de tudod mit.... Próbáld meg megmagyarazni érvekkel hogy az mitől volt demokrácia? Mitől volt az más? Te hülye vagy.

a nagy hohohorgász 2020.04.23. 21:55:50

@morpho: a hazudtunk reggel délben meg este az mióta demokrácia bmeg ¿??????????????????????????????!

a nagy hohohorgász 2020.04.23. 21:57:42

@Sir Bates dö Hól: neked már attól is flashed van tudsz szarni így nem ér!

morpho 2020.04.23. 22:00:27

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: A Szabadeurópa rádió is szólt 56-ban. Ez nem jelent semmit. A demokrácia nem néhány újság. Ez hülyeség. Te sem tudod, hogy mit akarsz bizonygatni.
@Tényelek: A liberális demokrácia a legsikeresebb politikai rendszer a világon. Orbán hatalmát is az teremtette meg.
@a nagy hohohorgász: "Az a szomorú hírem van hogy többen gondoljuk úgy hogy nem volt az" Nekem meg az a szomorú hírem, hogy a mostani közvéleménykutatás az ellenkezőjét mutatja annak, mint amit te mondasz. A rendszerváltás óta egyetlen kormányt sem gondoltak a magyarok leválthatatlannak. A mostanit pedig a fideszesek többsége is annak gondolja. Szállj magadba!

a nagy hohohorgász 2020.04.23. 22:03:24

@Tényelek: nem baj ez nekik mert Ferkó ad nekik 10ezer forint családi pótlékot az több mint amit a Fidesz ad.... Hahaha ha Ferkó adja az suvegelendo ha a patas 30szor többet ad az akkor is ördögtől való. De azért felmarkolja a gerinctelen szarlada.

a nagy hohohorgász 2020.04.23. 22:04:53

@morpho: én ennek örülök te paraszt, neked szopás. Még is én akarok változtatni rajta....

morpho 2020.04.23. 22:06:09

@a nagy hohohorgász: Demokráciában a pártok szabadon versengenek a hatalomért. Ha a kormány hazudik leváltják. Ha ezt nem lehet, akkor nincs demokrácia. Te még mindig Gyurcsánynál tartasz, akit simán, demokratikusan leváltottak. Semmibe sem tudsz kapaszkodni, csak Gyurcsány bűneit sorolod fel, aminek semmi köze nem volt a leválthatóságához. De ez már történelem. Orbán sosem fogja demokratikus választáson kiadni a kezéből a hatalmat, Ezt nem én mondom, hanem a magyarok többsége, a fideszesek többsége. Tudom, de akkor is Gyurcsány kilövette,. meg hazudott. Szerencsétlen buta ember vagy. Kifingtál csórikám, de nem dob fel. A magyar demokrácia kimúlása szempontjából a mi kettőnk szerepe a nulla felé konvergál. Ez van.

a nagy hohohorgász 2020.04.23. 22:06:32

@morpho: ha az Orbán hatalmat is ez teremtette meg akkor az kurva sikeres lehet... Agymanok nálad is ehenhalnanak.

a nagy hohohorgász 2020.04.23. 22:08:38

@morpho: mond már meg hogy Gyurcsány melyik demokratikus választáson bukott meg????

a nagy hohohorgász 2020.04.23. 22:09:24

@a nagy hohohorgász: ha meg megbukott akkor mi a faszt kerestek itt??

morpho 2020.04.23. 22:09:39

@a nagy hohohorgász: Nem csak te örülsz annak, hogy nincs demokrácia, hanem a szavazók többségét sem érdekli, hogy nincs. Lapozzunk, kimerítettük a témát.

morpho 2020.04.23. 22:11:02

@a nagy hohohorgász: Elkezdtél ostobaságokat kérdezni. Meguntalak. Bocs.

a nagy hohohorgász 2020.04.23. 22:22:07

@morpho: amire nem tudsz válaszolni az ostobaság... Bmeg mintha az asszonyt hallanám. Jó ez a struccpolitika, csak a segged védtelen

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.23. 22:30:22

@a nagy hohohorgász: "ostobaság... Bmeg mintha az asszonyt hallanám"

Buta csajt vettél el, te döntésed, ne nekünk rinyájj. Remélem azért szopni tud, ha már másra úgyse jó. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.23. 22:34:15

@a nagy hohohorgász: "Gyurcsány melyik demokratikus választáson bukott meg?"

A 2010-es választáson. Technikailag már előbb lemondott, mikor látta, hogy végül bukni fog. Valójában 2006-ban bukott meg. Tragédia, hogy még 3 évig rombolni engedték.

orbántrollirtó 2020.04.23. 22:37:13

@a nagy hohohorgász:

Te agyatlan orbánseggnyaló! Megcsináltad a hatszázadik nickedet is? Mindenki csak röhög rajtad te bérhazudozó hatökör!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.23. 22:38:24

@Tényelek: "Liberális demokrácia ne is legyen, ahol az van ott van a legnagyobb társadalmi egyenlőtlenség a világon"

Svédországban és Finnországban van a legnagyobb társadalmi egyenlőtlenség a világon? SEMMIT nem tudsz a Föld nevű bolygóról, fideSSfasszopó, minden kommented fasság.

a nagy hohohorgász 2020.04.23. 22:43:37

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: akkor miről beszélsz? Orbán már 2 demokratikus választást bukott legalább. Szerintem a fideszere szavazok nagy többsége előbb szavazna egy új hiteles pártra mint ti. Még egyszer mondom hogy szerintem. Kurva nagy űr van ellenzéki oldalon de ebből csak tudás alapú társadalomban van kiút. Tudást pedig csak az tud elerni aki szorgalmas. Ebből pedig mon is kevés van mint a világban. Így hát marad a kisebb szar, a patas.

a nagy hohohorgász 2020.04.23. 22:45:42

@orbántrollirtó: szevasz gyökér, van e már almás telo anyad házának hitelere? Nagy király vagy.... Hahaha

a nagy hohohorgász 2020.04.23. 22:48:43

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: te mit tudsz mitugrasz? Hogy a mosogatás bevétel szempontjából több mint mon de a költségeid baszod hozzatenni mint a hataratkelo.blog.hun. Nem nekem hazudsz te szerencsétlen hanem magadnak. De te nem fogod fel.

a nagy hohohorgász 2020.04.23. 22:50:53

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: nem ti mondtátok hogy Gyurcsány nem bukott Orbánnal szemben??? Vagy most mi van? Már 3szor bukott??? Döntsétek már el hogy mit hazudtok!

a nagy hohohorgász 2020.04.23. 23:00:15

@a nagy hohohorgász: A magyarországi proliknak ajánlom észak Koreát.Ott még van jovotok. Szánalmas szaralakok vagytok balról jobbra.

morph on deer 2020.04.24. 01:04:52

@a nagy hohohorgász:
“...ha az a demokrácia akkor többen akarnak diktatúrát. Bmeg rajtad röhög mindenki....”

Az intézetben, ahonnan posztolsz?
Van is ok a jó hangulatra, hiszen a viktor már megint megtámogatta a kedves rokonokat, meg a drága jó cimborákat, ahogy ez egy igazi kipcsakhoz illik, aki még a türkmén tanácsban is helyet foglalhat, a többi hasonszőrű demokrata társaságában!
Hát ennél magasabb szintre demokrácia még a világon nem jutott! Hát ne hülyéskedj! Ez még a nagy kondukátornak is dicsőségére válhatna!

Ha nem megy el a falig!
Ő is..!

KAMUGERI KAMULEVÉLEL IGAZOL 2020.04.24. 07:28:33

Kiváncsi vagyok azt mikor fogja a b1 blog kideríteni, hogy a DK-ás Gál. J. Zoltán hamisította azt a levelet amivel Karácsony Gergely probálta a nem létezo idősotthoni orvost igazolni.

cicmen 2020.04.24. 07:39:39

@morpho: "Nem arról készült a kutatás faszfejek, hogy a jelenlegi ellenzék le tudja-e váltani demokratikus úton az Orbán kormányt, hanem arról, hogy bárki valaha le tudja-e demokratikus úton váltani az Orbán kormányt. Erre a fideszes szavazók 48%-a azt mondta, hogy nem. Ez azt jelenti, hogy a fideszes szavazók 48%-a elismeri, hogy nincs demokrácia Magyarországon. "

Öcsém, neked tényleg nincs agyad? Mi ez a zagyvaság? Mi az, hogy nem a jelenlegi ellenzék, hanem bárki? Ki az a bárki? Ez eleve egy ködös hülyeség, mert egy ismeretlennek hogy becsülöd meg az esélyeit? Nem tudod ki az, nem tudod mit akar, nem tudsz semmit, de azt latolgatod, hogy hányan szavaznának rá? Azon kívül, hogy ilyen hiábavalóságon csak egy hülye gondolkodik, mi a nagy felismerés abban, hogy a megkérdezettek 48%-a nemmel felel, inkább az érdekelne, hogy az 52 hülye volt és igennel válaszolt, vagy elküldte a kérdezőt a picsába?
De hogy ez miért jelenti szerintetek, hogy nincs demokrácia, végképp nem világos .
Mikor van demokrácia nektek? Amikor ti vagytok hatalmon? Amikor vízágyúzzák a tömeget, meg szemeket lőnek ki, de a TV székházat engedik szétverni, hogy legyen mindenre indok? Amikor az összes médiát a ti hazug álszent bolsevik firkászaitok uralják? Amikor a színházakban buzi darabokat rendeznek buzi rendezők? Amikor mindenkit nácizhattok háborítatlanul, aki nem ért egyet veletek? Amikor enderképzés folyik a Soros által pénzelt CEU-n, majd a végzősök a szar diplomájukkal elmennek valamelyik álcivil szervezethez? Amikor nincs kerítés és ezrével ténferegnek az országban szurtos képű legénykék, meg fejkendős maskarák? Amikor újra mindent el lehet adni külföldi befektetőknek és a saját vízkészletünkért is fizetünk? Amikor újra ki lehet találni valami frankhitel szerűséget és nyomorba dönteni a társadalom óvatlanabb részét? Amikor minden január elseje az áremelkedések felsorolásával indul? Amikor a kormányfő a ciklus kellős közepén csúfosan lemond és "szakértői" kormány alakul, mert ezek szerint az előző nem értett ahhoz amire vállalkozott? Amikor elkúrják? Amikor hetente jelent be egy handabandázó politikus valami fenntartható lendületes fejlődés nevezetű gazdasági marhaságot, amiből semmi nem lesz? Amikor bőven építik az olyan konstrukciójú autópályákat, amiket utána húsz év alatt tízszeres áron kifizetünk? Amikor minden egyebet is hitelre fizetünk és a hitelnyújtó átveszi a felügyeletet a szociális kiadások felett is? Amikor privatizálni akarják az egészségügyet, kórházakat zárnak be és az ötleteik széfekig és vizitdíj automatákig terjednek csak?
Amikor a belügyminiszter azt meri mondani, hogy éljünk együtt a bűnözéssel? Amikor cigányokat lőnek le titkosszolgálati segítséggel, majd nekünk kell hallgatni, hogy rasszisták vagyunk? Amikor a börtöntöltelékeknek lesz joga jó körülményekre, de ha dolgozol becsületesen, akkor élhetsz egy fészerben is? Sorolhatnám, mire vagytok képesek, mi várható tőletek, amit leírtam, az mind megtörtént már egyszer és ti csináltátok nagy demokrácia kedvelők!
Elmehettek a sunyiba büdös prolik az orbánoztásotokkal, meg a demokráciázásotkkal együtt!

Toller Béla 2020.04.24. 07:44:44

Jellemző ! Egy hír, egy konkrétum, Süliék lopnak, mint a szarka. Erre a beindul a fidesztrollok hada, elkezdik és be sem fejezik, némelyik már Kun Bélánál tart, a másik meg már ötödször írja le, hogy a libsik milyen hülyék. Süli orábn embere, a rendszer embere, ő és a kedves családja lopnak, csalnak. A rendszer meg elnézi nekik, sőt. Ha ez nem tény, akkor mi ?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.04.24. 08:10:49

@Toller Béla:
"Egy hír, egy konkrétum, Süliék lopnak, mint a szarka."

Itt már hírérték sincs, a lopás magától értetödik :((((
Sajnos a legrosszabbat senki nem veszi észre kishazánkban. Mégpedig azt, hogy ez a putyinnal való nukleáris együttmüködés esetleg azt a látszatot keltheti az EU-ban és az ENSZ-ben, hogy a fideSS tömegpusztító fegyvert fejleszt Pakson!!!
Ebböl még nagy baj lehet, mert a Zorbán nem fogja a nemzetközi megfigyelöket beengedni nehogy lebukjon a lopással és akkor még a bombázók is jöhetnek, nem beszélve a "boots on the ground" lehetöségre!!!! :(((

rallus 2020.04.24. 08:13:38

@Toller Béla: Ha a ballibek minden leleplezése igaz lenne, akkor már az összes jobboldali börtönben lenne és Gyurcsány, Tátrai, Simon Gábor és a többiek lennének a börtönőrök...

A HADSEREG TAKARÍTJA EL kamugeri SZARÁT. 2020.04.24. 08:14:42

@Toller Béla: Az peldaul TENY, hogy Karacsony Gergely HAGYTA MEGHALNI AZ idosotthonokban az embereket. Es egy szemelyben felelos a magyarorszagi megbetegedesek nagyreszeert, mert Budapesten szandekosan hagyta hogy minnel jobban terjedjen a virus.

1. Az idosotthonokban megszuntette az orvosi ellatast.
2. Nem vezette be az ingyenes parkolast.
3. Ritkitotta a tomegkozlekedest.

Ezek nem veletlenek, ez nem csak ALKALMATLANSAG, hanem parancsba kapta, hogy segitse elo a virus terjedeset hogy belebukjon a kormany.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.04.24. 08:31:01

@rallus:
"Gyurcsány, Tátrai, Simon Gábor és a többiek lennének a börtönőrök"
Nos az ö esetükben már bebizonyosodott, hogy ártatlanok, vagy 100%-ban jóhíszemüen jártak el. Ez mikor derül ki a fideSS bandatagjairól?

cicmen 2020.04.24. 08:37:50

@Toller Béla: Jellemző ! Egy hír, egy konkrétum, Süliék lopnak, mint a szarka. Erre a beindul a fidesztrollok hada, elkezdik és be sem fejezik, némelyik már Kun Bélánál tart,...............

Csoda azok után, hogy ugyanolyan zsidó offenzíva folyik mint annak idején és ugyanolyan eszközökkel próbálják alacsony támogatottságú csoportok megragadni a hatalmat?
Amikor részletesebb irományokat olvasok azokról az időkről, akkor elképedek, hogy mennyire hasonló módszerekkel dolgozott a korabeli sajtó, mennyire hasonló külföldi presszió érte az akkori kormányzatokat!
A szar lopás dumád sem ér semmit, ez EU támogatás, ellenőrizni fogják, tehát nem lehet zsebre tenni és legfeljebb visszafizettetik, mint a ténylegesen ellopott Demszky féle metrót! Apropó, azt is nagyon köszönjük nektek becsület bajnokainak!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.04.24. 08:39:09

@A HADSEREG TAKARÍTJA EL kamugeri SZARÁT.:
HAZUDSZ!!!

"1. Az idosotthonokban megszuntette az orvosi ellatast."
- nem is volt elötte a fideSS miatt, Gergö vezeti majd be a Corona után!!

"2. Nem vezette be az ingyenes parkolast."
- hogy aztán fü-fa (vidékiek) parkolgathasson szabadon????

"3. Ritkitotta a tomegkozlekedest."
- még jó hogy ritkította, amikor betegek a buszvezetök meg az utasok is!!!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.04.24. 08:59:13

@cicmen:
"Csoda azok után, hogy ugyanolyan zsidó offenzíva folyik mint annak idején és ugyanolyan eszközökkel próbálják alacsony támogatottságú csoportok megragadni a hatalmat?"

Ne felejtsd el élérevasalni a nyilasegyenruhádat a gyülöletbeszéd miatti bírósági tárgyalásra!

cicmen 2020.04.24. 09:05:37

@R.V.J.: Ne felejtsd el élérevasalni a nyilasegyenruhádat a gyülöletbeszéd miatti bírósági tárgyalásra!...........................

Majd idézek egy kis Szabó Tímeát, meg Niedermüllert, hogy be tudják kalibrálni mi a gyűlöletbeszéd és mi az, ami pusztán tény!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.04.24. 09:07:43

@cicmen:
"Majd idézek egy kis Szabó Tímeát, meg Niedermüllert"

Majd ha esetleg szóhoz jutsz. Hallottunk már téged eleget. Anti-szemitáknak nem osztanak lapot a bíróságon.

kőkobaki 2020.04.24. 09:31:35

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Sajtó kellene legyen, sokszínű, nem ellenzéki és kormánypárti karámokkal elkülönítetten. Viszont: Nem mindenfajta irkálás sajtó!

rallus 2020.04.24. 09:50:04

@R.V.J.: Abban a pillanatban, ahogy korlátozás nélkül befogadjuk a migriket, IMF kölcsönt veszünk fel Gyuri bácsi cégén keresztül és eladjuk neki ezer forintért az OTP-t, azonnal kiderül, hogy kitört nálunk a demokrácia és itt sosem volt korrupció!
Attól kezdve Orbán a nyílt utcán veretheti agyon lovasrendőrökkel a haladó sajtó dolgozóit, de talán még @Toller Béla: ,@morph on deer: ,@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: néven futó hasznos idiótákat is...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.04.24. 09:55:42

@rallus:
"Abban a pillanatban, ahogy korlátozás nélkül befogadjuk a migriket, IMF kölcsönt veszünk fel Gyuri bácsi cégén keresztül és eladjuk neki ezer forintért az OTP-t"

Lopnántok a programunkat mi??? Szerencsére ti még ehhez is hülyék vagytok, ráadásul kapcsolati tökétek sincs a végrehajtásához!!! #progress #newworldorder #momentum

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.24. 10:15:25

„Őszintén remélem, hogy valamit rosszul látok, és nincs igazam a fentiekkel, de mivel nem követtük azoknak az országoknak a receptjét, akik valamennyire sikeresek voltak (Kína, Tajvan, Korea), ezért a 2020-as évben a járvány fog uralni mindent Európában és USA-ban is. Ebből nem lesz így V alakú fellendülés, hanem egész éves szenvedés, sok gazdasági kárral és halottal.”

index.hu/gazdasag/2020/04/23/zsiday_viktor_koronavirus-jarvany_joslat/

morph on deer 2020.04.24. 10:18:29

@rallus:
“ Ha a ballibek minden leleplezése igaz lenne, akkor már az összes jobboldali börtönben lenne”

Igazad lehet... De hála az égnek Polt Péter lelkiismeretesen végzi amivel megbízták, így ez a veszély nem fenyeget. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.24. 10:20:52

Járványkormányzás: nem vírusra tesztelnek, hanem választópolgárokra
Rényi Pál Dániel POLITIKA április 24.

Orbánék folyamatosan szondázzák a közvéleményt a fontosabb döntések előtt, de a népszerűségi mutatók egyelőre nem terv szerint alakulnak. Úgyhogy a kommunikáció magasabb sebességre kapcsol.

444.hu/2020/04/24/jarvanykormanyzas-nem-virusra-tesztelnek-hanem-valasztopolgarokra

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.24. 10:21:58

Donald Trumpról beszélünk, így szinte lefordíthatatlan az agymenése: "Tehát ha testet hatalmas - és hogy ez UV, vagy csak nagyon erős fény -, és úgy hiszem azt mondta, hogy ezt még nem ellenőrizték a tesztek miatt, de én meg azt mondom, hogy ha a fényt esetleg bevinnénk a testbe, akár a bőrön át, vagy valahogy máshogy, és ha jól hiszem, azt mondta, hogy azt is tesztelni fogják" - közölte Bryan felé fordulva. "Látom, hogy a fertőtlenítő egy percen belül kiüti. Egy percen belül. Lehet arra mód, hogy valami ilyet csináljunk mondjuk injekcióval, kvázi kitakarítva? Mert ez a tüdőbe jutva komoly pusztítást végez, szóval érdekes volna csekkolni" - mondta, miközben valószínűleg gondolt is valamire.

444.hu/2020/04/24/donald-trump-szerint-fertotlenitovel-kene-beinjekciozni-a-koronavirusos-betegeket-hogy-kitisztitsak-a-tudejuket

rallus 2020.04.24. 10:39:00

@morph on deer: Az a baj, hogy a ballib oldal túlságosan szemérmes és visszafogott!
Igaz ugyan, hogy a Zölddossziés Ember, maga Vona Gábor, de még a makulátlan hírnevű Gyurcsány Ferenc is felmutatott egy-egy iratköteget, amiben a Fidesz és Orbán összes bűneinek cáfolhatatlan bizonyítékai szerepeltek, de a velük született arisztokratikus eleganciájuk miatt ennek feltárásától eltekintettek!
Ez Orbán szerencséje, mert ismerve nevezett urak korrekt, alapos munkáját, már Polt Péter sem tudná megmenteni Recsktől...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.04.24. 10:48:36

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Attyaég! Donald Tusk az eddigi legidiotább elnöke a zegyesült államoknak, ráadásul a felmenöi között nácik voltak, láttam a képeket valahol.

rallus 2020.04.24. 10:50:41

@R.V.J.: A vírusra való hivatkozással Kásler a lánynak tűnő fiúknak és a férfinak tűnő lányoknak a választások időtartamára engedélyezni fogja a fű korlátlan fogyasztását!
Kedvenc pártod észbeli képességei alapján a tagság fele azonnal legelni kezd a tehenek metánfingásának akadályozása érdekében, a többi meg boldog vigyorral az arcán szundikál...
Max 2%-ot jósolok nektek...

morph on deer 2020.04.24. 10:52:23

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
”... miközben valószínűleg gondolt is valamire.”

A nap vicce! Még hogy Trump gondolt valamire!!!
Ha netàn mégis, akkor az csak egy cowfefe lehetett, semmi kétség!
:)))

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.04.24. 11:00:35

@rallus:
"Max 2%-ot jósolok nektek..."

Ennyivel verjük majd a fideSS-t zsugabubusom.
Amúgy mi eddig sem vártunk a herr Käschler engedélyére, ha öngyógyításról van szó.
Az meg hogy te csak a fiú-lány tengelyen tudsz gondolkodni téged minösít. Melegnek lenni tudod normális, de a magadfajta homofób látensbuzik nyugodtan felkereshetik a helyi pszichiátert.

morph on deer 2020.04.24. 11:13:00

@rallus:
:))
De szerencsére van egy pont megfelelő, családi dolomitbánya kéznél, szóval nem is kell Recsket újranyitni a kedvéért.

morpho 2020.04.24. 11:33:08

Azért arra kíváncsi lennék, hogy a narancskullancsok ilyentájt megkapják-e a teljes fizetésüket? Gyanítom igen, mert különben leállnának. Elég gusztustalannak tartom, hogy a magyar adófizetők pénzét járványhelyzetben is propagandára fordítják és bérhazudozó seggfejeket fizetnek belőle, miközben tisztességes vállalkozók mennek tönkre, naponta ezrek veszítik el az állásukat és közben a hazudozó kormány inkább a propagandistáit fizeti ki, mintsem hogy a szavak szintjén túl bárkinek is segítsen. Agyfasz!

rallus 2020.04.24. 11:40:44

@morpho: Azt ki finanszírozza, hogy ti egymásra hozzátok a frászt, riogattok reggel,délben és este?
Ráadásul már igazán röhögni sem lehet rajtatok az ezredik ismétlés után...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.04.24. 11:43:46

@morpho:
"közben a hazudozó kormány inkább a propagandistáit fizeti ki"
Szerintem a fideSS is kihasználta az adandó alkalmat és kib@szta hónaljszagú hippolit a médialakájait és internet trollolóit és felszállt a mesterséges intelligencia expresszre.
Ezt onnan is sejtem, hogy nem nagyon válaszolnak a fogós kérdésekre csak a paneleket nyomják!!!!

www.forbes.com/sites/cognitiveworld/2019/08/23/ai-making-waves-in-news-and-journalism/#61fcaa457748
towardsdatascience.com/trolls-and-bots-are-disrupting-social-media-heres-how-ai-can-stop-them-d9b969336a06

6.Lenin 2020.04.24. 11:55:13

@morpho:

Megpróbálok neked a szavak szintjén segíteni...

Kicsim, te olyan hülye vagy, hogy.....de ne csüggedj, talán kinövöd, ha nem, akkor se, nézd meg Gyurcsányt, ő se tudta kinőni, és mégis mekkora....ekkora te is lehetsz, idővel.

Remélem segített valamit, ha ezt se érted, akkor tényleg te már így fox elpatkolni.

FCUK29 2020.04.24. 11:55:29

a következő dolgok nem derülnek ki a cikkből:
kié a cég? egyrészt írja a szerző, hogy a miniszteré, aztán meg azt is, hogy a fiának adta. a kettő egyidőben nem lehet igaz, tehát a poszter hazudik.

mikor kapták a pénzt? mert ugye ha még csak megítélték, de messze a határidő, miért baj, hogy még nem történt semmi?

miért baj a 2 alkalmazott? ha jól rémlik, amikor Fletó a feleségének ajándékozott cége uniós pályázatot nyert, annak sem volt a teljesítéshez elég alkalmazottja.

most így hirtelen ennyi.

cicmen 2020.04.24. 12:13:14

@morph on deer: A nap vicce! Még hogy Trump gondolt valamire!!!
Ha netàn mégis, akkor az csak egy cowfefe lehetett, semmi kétség!
:))).........................

Ti vagytok a nap..hét...év...évezred....föld....univerzum vicce szerintem vazze, ahogy szánalmas idióták módjára egyből elkezdtek gúnyolódni olyanokon, akik tehetségben magasan fölöttetek állnak!
Trump gondolt valamire? Ugyan már, hiszen Trump egy hülye! Ugye?
Kisfiam, Trump az elnöksége előtt harminc évvel is egy nagy név volt és egy sikeres, tehetséges, minden szarból kimászó komoly üzletember, nem egy parikajancsi mint a kis Bush, vagy a Clinton.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.04.24. 12:19:00

@FCUK29:
"egyrészt írja a szerző, hogy a miniszteré, aztán meg azt is, hogy a fiának adta."

Te most jöttél le a falvédöröl ami aszzongya hogy: "Istenbe bizz erösen, így nem felejt el ¨ösem"??
A fentemlített tény azt támasztya alá, hogy a zegész elvanpapirozva!!!!!

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.24. 12:22:15

@morpho: Attól nem lesz egy intézkedés demokratikus, hogy 4 évvel később le lehet váltani a politika felelőseit. Vipera nélkül, azonosítószámmal nem lehet megvédeni a demokráciát? Hát ki a faszom hozta meg ezt a döntést?? Miért nem adtatok a kezükbe rögtön szamurájkardot?
A Kádár rendszerben pedig ellenzéki volt a legnagyobb Hír portál, a legnézettebb Tv csatorna? Ugye hogy nem?
Attól pedig, hogy téged nem bántottak a rendőrök , mást még igen:

i0.wp.com/polgarportal.hu/wp-content/uploads/2015/03/orban_flag.jpg

Szóval ennyit arról, hogy ki mennyit tud a demokráciáról...

FCUK29 2020.04.24. 12:25:29

@R.V.J.: a lényeg az, hogy a két állítás nem lehet igaz egyidőben, tehát a szerző hazudik. örülök, hogy segíthettem

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.04.24. 12:31:55

@FCUK29:
Magadon segíts LódenLaci! Lepapírozta a pali, hogy a fia a cég "tulaja" R-GO valójában még mindig övé a cég te, te, te LápiLény!!!

Ti még akkor sem ismernétek fel egy strómant ha a zOrbán egy szalmabábot ültetne a Mol élére!!!

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.24. 12:33:14

@alöksz róz: Dehát miért? Hisz az index eleve "független és objektív", mint tudjuk.:)

morpho 2020.04.24. 12:47:38

@R.V.J.: "Szerintem a fideSS is kihasználta az adandó alkalmat és kib@szta hónaljszagú hippolit a médialakájait és internet trollolóit"

Sajnos úgy tűnik, hogy tévedsz. Itt vannak. Az persze lehet, hogy csak magánszorgalomból, de az nem valószínű.

morpho 2020.04.24. 12:49:14

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Nem az intézkedésnek kell demokratikusnak lennie, (jelentsen ez bármit is), hanem a rendszernek.

cicmen 2020.04.24. 12:54:16

Apropó korrupció, szegény Gyurcsányt most baszogatja az ÁSZ a tragikus véletlenséggel felgyulladt pártiroda miatt mert elégtek a prímszámokat tartalmazó fontosch bizonylatok és salynosch nem tudja bevallani a gazdálkodását! :D Szegény flepnis.

alöksz róz 2020.04.24. 13:04:17

@morpho: igen, az meg csak akkor lehet demokratikus, ha ti vagytok hatalmon, tudjuk

6.Lenin 2020.04.24. 13:05:21

@morpho:

Látom képtelen vagy felfogni, hogy a demokrácia nem azt jelenti, csak neked lehet igazad.

Ma Mo-on a legdemokratikusabb a rendszer, az EU-ban.
Németországban az AfD-nek van tv-je, sajtója? Vagy más európai "demokráciákban" a valóban jobboldali pártoknak? Vagy mindenki náci ott?

Mo-on mi korlátozza az ellenzéket? Van sajtója, netes felületük, tv-ik, ssőt TÖBBSÉGÜK is van, hiszen a közel 8 millió választásra jogosult közül csak 3 millióan támogatják a kormányon lévőket.

Egy biztosan hiányzik, de nagyon a részükről, a hitelesség. Szerintem semmi más.

Nincs mivel meggyőzniük azt az 5 millió választásra jogosult polgárt. Bármi mást állíthatsz, kitalálhatsz, de azok csak hazugságok lesznek.

Nincs hiteles jövőképük, hiteles embereik, semmijük sincs, amivel a többség azonosulni tudna. Ezt te képtelen vagy felfogni, mert a gyűlölet, rosszindulat, elvakít téged.

mgdé 2020.04.24. 13:26:27

@Tényelek:

"mert volt bevétel csak azt egyből elköltötték az adott évben, ezért a nettó árbevétel nagyon alacsony" ???

"EZÉRT" ?

Ezt kérhetném még egyszer nekifutva?

alöksz róz 2020.04.24. 13:29:46

@mgdé: így jobb lett volna, lippsi: Ezt kérhetném még egyszer nekifutva az ajtónak?
:D

miért 2020.04.24. 13:46:34

@6.Lenin: pontosan annyira demokratikus, mint a kádár-korszaké!
Ezt maguk sokkal jobban tudják, hiszen önök találták ki a "nyerő" szisztémát.

miért 2020.04.24. 13:47:43

@rallus: a kancák iránti érdeklődés meg árad a magához hasonlóknak!

miért 2020.04.24. 13:50:12

@FCUK29: ezért kell maguknak fletó, hogy legyen kire mutogatni. Holló, hollónak....

miért 2020.04.24. 13:52:24

@6.Lenin: hazudozás az nagyon megy! Magukhoz képest macskajancsi, fletó már az igazság bajnokának tűnik, ami azért nem semmi!

miért 2020.04.24. 13:53:50

@morpho: a fidesz trollok fizetésére már 150 milliárdot! mrgszavaztak idén a fidesz majmai!

6.Lenin 2020.04.24. 13:56:41

@miért:

Ezek szerint a tavaly őszi önkormányzati választás nem volt legitim?

Miért is nem demokratikus a jelenlegi rendszer? A süketelést mellőzve megköszönnék egy normális választ.

Szerinted az egy kitalált "nyerő" rendszer, hogy a kormányzó párt kisebbségben van a választásra jogosultak számában?
És ezt nem tudja kihasználni az ellenzék?

Akkor kérem írja alá a beismerő vallomását, hogy az ellenzék jelenleg Mo-on egy balfasz társaság.

sk.........itt írja alá.

Köszönöm.

alöksz róz 2020.04.24. 13:58:05

@miért: nagyon helyes! áldozatos munkát végeznek a sok köpködő, mindent pocskondiázó proli között!

mgdé 2020.04.24. 14:19:08

@alöksz róz:

:D Még csak a Taigetoszt olvastam utoljára az olvasmányaimban, még a guillotine-nél sem tartok (az Assisi meg semmiféle nekifutásról nem írt, elakadt az égitestek osztályozásánál), hosszú ám az emberiség története,
nem hogy az ajtónál ... :)
Minden esetre mindenképpen fusson neki ... :)

Sir Bates dö Hól 2020.04.24. 14:21:39

Na, látom a baribaszó lemmingek házibuziznak... sz'al akkor a 2M€ nem is téma... látom, az új irányt már kijelölték, annál is hülyébbnek kell mutatnotok magatok, mint amilyenek valójában vagytok... hát sikerült, ami nem volt könnyű feladat, de elismerem, megoldottátok...

alöksz róz 2020.04.24. 14:29:24

@Sir Bates dö Hól: teljesen igazad van!
sokkal jobb kezekben lenne az a pénz a krinyónál, drazsénál, czeglédynél!

alöksz róz 2020.04.24. 14:31:55

@Sir Bates dö Hól: "házibuziznak" - látom jöttél is egyből, nehogy kimaradj

mgdé 2020.04.24. 14:35:22

@Sir Bates dö Hól:

Miért, a Mol-Richter bokából, külsővel lazán átpasszolós tranzakció átbeszélésére volt troll-igény? 30 MFt egy vidéki családi ház, annál nagyobb összegről csak lottószelvény vásárláskor ...

Vagy, csak nem azt vélelmezed, hogy azt az egypercest is szándékosan tartották/tartják minimálhabzáson? :D

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.24. 14:47:39

Belgium 576
Spain 482

Italy 423
France 335
UK 276
Netherlands 250
Sweden 213

mgdé 2020.04.24. 15:09:46

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

és Grúzia?
és Örményország?

Még kerülhetünk velük egyazon foci EB selejtező csoportba, figyelj oda rájuk is, légy szíves ...

Sir Bates dö Hól 2020.04.24. 15:38:05

@alöksz róz: hát hogyne! mert csak ez a két variáció van, mi? na menj anyádba, akárki is vagy!...

morph on deer 2020.04.24. 15:41:04

@cicmen:
“ Kisfiam, Trump az elnöksége előtt harminc évvel is egy nagy név volt...”

Anyuka, Trump az elnöksége előtt harminc évvel egy nagy név volt, most meg egy közröhejre méltó idióta!
Az igaz, hogy a nevét nem felejted egykönnyen, - hiszen pl egy kacsa is keményen dolgozott érte, - de ezt a hírnevet az ellenségeimnek nem kívánom!

Csak úgy merengj el rajta, hogy milyen benyomást keltene benned mondjuk orbán, egy sárgarépaszőke pepiben, amint oldalról fújja a szél, és csak lengeti, lengeti..:))

Sir Bates dö Hól 2020.04.24. 15:48:52

@mgdé: nem, ezek nem is értik a folyamatokat, intellktuális szintjük tényleg a "szabadítsük fel isaurát!"... s ez oldalfüggetlen, a gond, hogy az "elit/establishment" csupán vagyonba különbözik tőlük, nem intellektusban vagy kulturális szintben... S így igényük sincs ezen változtatni, de nem is értik, hogy miért kellene vagy hogy ez hová fog vezetni... most loptak el cca. 720MrdHUF (2Mrd€), nem is értik, nem hogy az összeget, hanem ennek hosszútávú következményeit, hatásait mo társadalmára...
(levetted az avatarod, vagy te a duplikátor vagy? végül is mindegy, a kérdés, a felvetés helyénvaló volt;-))

Sir Bates dö Hól 2020.04.24. 15:58:27

@morph on deer: trump nagyapja, apja felhalmozott vagyonát erodálja... konkrétan egy középiskolai érettségit képtelen lenne teljesíteni, ifjabb bush hozzá képest egy IQ-bajnok, pedig ott is voltak gondok a kognitív képességek terén... ami nem lenne gond, ha nem az USA elnökei lettek volna...

De majd az itteni IQ-elit mindjárt jön és megmondja a tutit;-)...

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.24. 16:00:23

@morpho: Na és honnan tudod, hogy most nem demokratikus? Azért mert olyan balfaszok vagytok, hogy nem vagytok képesek értelmes alternatívát állítani, miért a rendszert okolod? Mellesleg szó nincs arról, hogy a 2006-os antidemokratikus rendőri intézkedések fő politikai felelőse eltűnt volna a süllyesztőbe. Nagyon is él és virul, és nélküle nem nagyon képzelhető el az, hogy a jelenlegi ellenzék kerüljön kormányra.

alöksz róz 2020.04.24. 16:07:34

@Sir Bates dö Hól: úgy belelovalltad magad, hogy megezerszerezted a számot
holnapra már 720 ezer milliárd lesz

morpho 2020.04.24. 16:08:04

@alöksz róz: @6.Lenin: @AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

A fidesz szavazók mondják, hogy a rendszer nem demokratikus, nem én!!!! Azt hittem ezt tegnap már felfogtátok seggfejek. De nem. Orbánt idézem: Nem vagyok orvos!

alöksz róz 2020.04.24. 16:09:20

@morph on deer: hosszú vécépapírcsíkot húzva :-)

alöksz róz 2020.04.24. 16:09:58

@morpho: a fidesz-szavazók nem mondják, csak ti

alöksz róz 2020.04.24. 16:12:38

@Sir Bates dö Hól: hát sajnos ez van. mindent megtett érte a ballib, hogy így legyen.

kezd már unalmas lenni az anyázásod, inkább idézz valamit egy régi tévedésből

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.24. 16:22:42

a csórós ügynökök átmentek trumplizásba
putin befenyítette ezeket a hazaáruló bolsevikokat vagy wtf
hely de nemzett közi ez wtf lol

Sir Bates dö Hól 2020.04.24. 16:25:30

@alöksz róz: anyád nem ér rá, hogy itt égeted magad? 660Mrd részvény és további 60Mrd ingatlanban... beszélj normálisan, akkor nem kell anyázást olvasnod, ilyen egyszerű...

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.24. 16:25:53

@morpho: Orbánt rendőrök verték, Gyurcsány rendőrökkel veretett. Ennyi..Ebben mint cseppben a tenger látszik a hálózat továbbélése a módszerváltás után.

6.Lenin 2020.04.24. 16:32:12

@morpho:

Nézd, ha téged megnyugtat, legyen. Ezért vagytok balfaszok, megetetitek saját magatokat egy hülyeséggel, és el is hiszitek, hogy így minden rendben.
De ez azon a tényen nem változtat, hogy balfaszok vagytok. Nem én mondom, hanem ti, én csak elfogadom, hiszen naponta bizonyítjátok. Most is ezt bizonyítod.

Csináltak egy aljas szándékkal átgondolt felmérést, amit be is vettetek.

Én csak azt sajnálom, hogy így soha nem lesz Mo-on normális lehetőség a választásra.
Ugyanis így nem tudja senki eldönteni, hogy mi is lenne a jó, hiszen eddig csak a kevésbé rossznak tűnőt tudjuk támogatni. Ezért ti vagytok a hibásak.

alöksz róz 2020.04.24. 16:36:22

@Sir Bates dö Hól: 60 ezer milliárd!
tényleg igaza van a mirr-murrnak, ha nem tudod valami tök érdektelen hatezer évvel ezelőtti szerző nevét (de csak a nevét) bedobni, akkor csak anyázódsz :D

nu pagagyí 2020.04.24. 16:36:36

Hát...
Az ilyen zsírdisznók által eltulajdonított fejlesztési pénzek miatt nem fejlődik ez az ország. Igaz, a hatalmi bűnszövetkezet részéről nincs is rá igény. A patriotizmus valami gyanús, külföldi dolog kehet számukra, olyasmi mint a szakértelem. Nekik az a fejlődés, ha megtömik a saját zsebüket.

morpho 2020.04.24. 16:37:46

@alöksz róz: @AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Ti egyébként elmeroggyantak vagytok, hogy egy kutatással vitatkoztok és az én számba akarjátok adni a fideszes választók véleményét? Ezt én itt most feladom. Az a helyzet srácok, hogy akkor is úgy gondolják a zemberek, hogy a kormány demokratikusan nem váltható le, ha tételesen naponta hatezerszer felsoroljátok Gyurcsány bűneit. Vagy annyira hülyék vagytok, hogy nem fogjátok fel, hogy ez egy kutatás, vagy a kognitív disszonancia kirágta az agyatokat, vagy pénzért tereltek. Több opció nincs. Egyikben sem tudok segíteni. Sajnálom.

alöksz róz 2020.04.24. 16:42:08

@morpho: nem, babám, te akarod a fideszes szavazók véleményeként előadni a sajátodat

6.Lenin 2020.04.24. 16:48:49

@morpho:

Az igazi opciót kihagytad. Ez a felmérés abból a célból készült, hogy a hozzád hasonló gondolkodni képteleneket átverje. A te esetedben ez sikeresnek is látszik.
Te képtelen vagy átlátni bizonyos dolgokat. Nincsenek saját gondolataid, te hiszel egy dologban, amiben eleve is hinni akarsz, és ebben semmi, és senki nem tud megingatni, mert nem is engeded.
Te ne próbálj segíteni senkinek, te szorulnál segítségre. Csak első lépésként el kéne gondolkodnod más véleményeken is, Nem kell elfogadnod, csak át kéne gondolnod. Sokat segítene rajtad.

Te pedig ne kísérletezz fideszesek fejével gondolkodni, akkor, amikor neked nincsenek saját gondolataid.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.24. 16:55:43

@morpho: Ilyen egy demokratikus jogállam rendőri intézkedése a rendbontókkal szemben:

24.hu/belfold/2018/12/13/kossuth-ter-tuntetes-orszag-karacsonyfaja-gyujtogatas/

2018 decemberében a kedves ellenzéki tüntetők a Kossuth téren petárdákat hajigáltak ,rongáltak, fel akarták gyújtani az ország karácsonyfáját, és rasszista módon "kan cigány" beszólással provokálták egy roma származású rendőrt. Mégse nyomorított meg senkit a rendőri intézkedés, amely a szabályoknak megfelelően történt, ellentétben 2006-tal.

morph on deer 2020.04.24. 17:08:37

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:
“ Orbánt rendőrök verték”

Mikor?
Mert az ominózus fotón, - amit a véletlenül épp ugyanott tartózkodó fotóriporter hölgy megörökített, - szóval a fotón is csak az álla alá tolták a gumibotot, hogy eszébe se jusson megmozdulni, de nem verték meg! Ennél még egy átlag koncertlátogató is többet szokott kapni, ezt jobb, ha elhiszed!
Szóval nem verték meg orbánt, sem akkor, sem máskor!

Azt csak egyéb komcsi pártemberek szokták elkövetni dicső vezérünk sérelmére, esetenként nadrágszíjjal, ahogy tőle magától hallhattuk...

cicmen 2020.04.24. 17:10:41

@6.Lenin: Németországban az AfD-nek van tv-je, sajtója? Vagy más európai "demokráciákban" a valóban jobboldali pártoknak? Vagy mindenki náci ott?.............

A nácik el vannak nyomva ott, mint itt is amíg a hazájukat képviselik, mint pl. jobbik.
Ha meg lebukik a pártelnök hogy buzi és lemondatják, a párt meg elkezdi szopni a zsidófaszt, mint pl. jobbik, akkor rögtön nem nácik!

6.Lenin 2020.04.24. 17:11:14

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

Itt az a probléma igazán, hogy a ballib oldal bármire képes lenne a hatalomért. Azt képtelenek felfogni, hogy egyedól nem képesek átvenni a hatalmat. Ha ehhez nem tudnak külső segítséget is igénybe venni, akkor inkább omoljon össze minden körülöttük.

alöksz róz 2020.04.24. 17:13:39

@6.Lenin: ha átveszik, akkor is összeomlik minden körülöttük

cicmen 2020.04.24. 17:19:18

@morph on deer: Csak úgy merengj el rajta, hogy milyen benyomást keltene benned mondjuk orbán, egy sárgarépaszőke pepiben, amint oldalról fújja a szél, és csak lengeti, lengeti..:))

Tehát az érved Trump ellen, a haja! Értem!

6.Lenin 2020.04.24. 17:21:52

@alöksz róz:

Ez igaz, de azalatt, míg ez megtörténik, szétlopnak mindent, és egy darabig eléldegélnek belőle. Történelmi tapasztalat.

N. Barbie 2020.04.24. 17:22:07

Nincs uj a nap alatt fidesznyikeknel.
A ketszazhuszonotezredik konkret napvilagott latott mutyi, haverok kitomese ugy, a nagymagyar nagykereszteny fidesznyik valaszok a szokasosak: na es?, megtehetjuk, soros, brusszel, ballib, gyurcsany.

Kulon vicces, nem is, inkabb szanalmas, ahogy tobb ostoba fidesznyik is jon az unalomig ismetelt onfelmentessel, hogy jaj o csak muszajbol szavaz a tolvaj mumagyar mukeresztenyekre, mert varja, hogy egy uj hiteles part letrejojjon. Aha, egy feldiktaturaban, mikor sorra kesziti ki a tulhatalmu fidesz a meglevo partokat is minden eszkozzel, biztos sok esely van arra, hogy a semmibol egy uj part akkorara nojon, hogy valos veszely legyen a fideszre es hogy mast ne mondjak, a semmibol kezdo uj part felvegye a versenyt az evi tobb szaz milliardbol mukodo propagandagepezet ellen, vagy majd ezek a fidesznyikek pont az uj part ellen kitalalt fideszes lakajmediaban terjesztett lejaratasokat es hazudozasokat nem fogjak bevenni. Minden mas partra csont nelkul bevettek, de majd az uj partra kitalaltakat nem fogjak.
Szanalmas.

6.Lenin 2020.04.24. 17:34:45

@N. Barbie:

A mai magyar ellenzéket nem kell járatni, azt megteszik önerőből is. Ez még nem is lenne olyan nagy baj, hiszen hülyék mindenhol vannak.
A legnagyobb baj, hogy vannak, akik szavaznak is ezekre.

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2020.04.24. 17:35:42

@N. Barbie: Szerinted van meg olyan aki a 448 ezredik alhir, primitiv balliberalis hazugsag utan barmilyen ujjabb baromsagnak hitelt ad ? Leszarom elsem olvasom, mert ugyis tudom, hogy csak egy ujabb tamadas az orszag ellen. Az az 1000-bol 1, ami esetleg igaz lehet, az meg nem szamit elhanyagolhato jelentektelen. Nem fogok 999 ocsmany ragalmat hazugsagot ertelmezni, hogy megtalaljam azt az 1-et amiben van egy minimalis igazsag.

alöksz róz 2020.04.24. 17:40:33

@taga20: 444 :DD
senkit nem érdekel a soros-propaganda

alöksz róz 2020.04.24. 17:43:39

@N. Barbie: kitaláltakat? :D
99,9%-ban mind bejött amit mondtak

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2020.04.24. 17:48:09

@morpho: "A fidesz szavazók mondják, hogy a rendszer nem demokratikus, nem én!!!!"

NEM. A fidesz szavazok azt mondtak, hogy a liberalis ellenzeknek AZERT nincs eselye demokratikusan levaltani a kormanyt, mert nincs meg a kello tamogatottsaguk, Azt mondtak, hogy a demokratikus liberalis ellenzeknek, csak valamilyen eroszakos kulso beavatkozassal van eselye hatalomra kerulni, mint peldaul 1956-ban amikor behivtak az oroszokat.
Mostansag az arabokkal probalkoztak, de Soros hiaba igert nekik evi egy 1 millio arab szavazott az nem sikerult.

nincs1itt 2020.04.24. 17:50:47

@cicmen: te időnként másnevű, amikor "zsidó-offenzíváról" böfögsz, te agyatlan fidesz-tálib! 1919-es "patkánylázadás" megvan?? na akkor volt "vörös(értsd zsidó)katon" kövér nagyapja. és ebből élt a család a kádár alatt, és most már utána is...
maxi mirrmurr, ez a haveroknak/seggnyalóknak osztom a koncot nem zsidóvircsaft a hozzád hasonló sima eeg-jüek között? ááá, akkor o.v. is ezt folytatja, elvégre csupa ószövetségi névvel szerelte fel a gyerekeit(előrelátóan?).
te annyira ostoba vagy....

taga20 2020.04.24. 17:52:44

@alöksz róz: rozsika! a kurvaanyádat, csak úgy barátilag!:)

szerinted nem igaz a hír?

mgdé 2020.04.24. 17:54:32

@Sir Bates dö Hól:

Csak "lejött", nem akarattal, s még lusta voltam visszatenni.

N. Barbie 2020.04.24. 17:57:48

@6.Lenin: "Itt az a probléma igazán, hogy a ballib oldal bármire képes lenne a hatalomért."

Na a kovetkezo szokasos fideszes mantra. Nem am a fidesz, hanem mindenki mas kepes mindenre a hatalomert. Na persze.

Mondok egy peldat, ertelmezd, aztan valaszolj, de ertelmesen, ne a szokasos anyazassal vagy semmitmondo konkretum nelkuli propagandalozungokkal, az nem erdekel.

Van ket part.
Az egyik: a part vezetoje es a kemenymag soha nem dolgozott a civil eletben, mindig a politikabol eltek, meghozza igen jol, tobb megalazo vereseget szenvedtek valasztasokon, de a vezeto SOHA nem ajanlotta fel egyik utan sem a lemondasat, majd miutan sikerult vegre ujra nyernie, tanult a hibaibol es feldiktaturat epit ki, hogy demokratikusan mar ne is lehessen levaltani, es kozben mar lenyegeben nincs olyan kozottuk es az o haverjaik, szomszedjaik, rokonaik, akit ne tettek volna mar gazdagga.

A masik part: civil szakma utan par ev politizalas utan a part vezetoje azt mondja, hogy ha nem erik el a valasztasokon a megadott celt, akkor lemond, nem ertek el, lemondott.

Es akkor a beugratos kerdes: ha elfogultsag nelkul nezed, ki is valojaban a hatalom es penzehes, az aki soha nem mond le, tortenjen barmi, vagy az aki lemondott az elso nagyobb vereseg utan?
A fidesznyikek szerint a masodik...

taga20 2020.04.24. 17:58:57

@cicmen: "Kisfiam, Trump az elnöksége előtt harminc évvel is egy nagy név volt és egy sikeres, tehetséges, "

bakker, te egy benihil vagy köcsög!:)))

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2020.04.24. 18:01:51

@taga20: Ugye nem gondolod, hogy barmilyen cikket is elolvasok a Soros altal uzemeltetett fakenews oldalrrol. Amugy meg, az orszag jol all, miert ne tamogathatna a kormany barmit ami fontos a nemzetnek. Most nincs allamcsod, most nem hitelt fizetunk hitelbol mint a balliberalis idokben.

alöksz róz 2020.04.24. 18:05:49

@taga20: miért kéne nekem utánanéznem egy közismert propagandamagazin állításainak?

taga20 2020.04.24. 18:08:12

@alöksz róz: mégegyszer kérdezem faszkalap fityeszszardarab!

szerinted nem történt meg ez?

N. Barbie 2020.04.24. 18:08:48

@Épüljön STADION a CEU helyére..: Na igen, milyen egyszeru is ez a szektas elet, amit nem a mi szektank mond az csak hazugsag lehet.
Ezt az alhirezest meg fake news-ozast hanyagoljatok mar, mikor a ti lakajmediatok kapja futoszalagon a birosagi iteleteket hazugsagok utani helyreigazitasrol.
Persze, el lehet konyvelni fake news gyaraknak minden nem lakajmediat es arra hivatkozva nem allni szoba veluk, csak amikor a tenyek mast mutatnak, akkor ez nevetseges kibuvonak szamit am ertelmes emberek szemeben, nem valodi indoknak.

Ahogy ezt az izzadtsagszagu "tamadas az orszag/magyarok ellen"-ezest is be lehet fejezni. Ultragaz. Kib@szottul szanalmas, ahogy a kormany es fanjai a kormanyt ert akar hazai akar nemzetkozi kritikakat ugy adjak elo, hogy a magyarok es az orszag elleni tamadasok. Nevetseges, rohelyes, kimondhatatlanul gyenge mentegetozes, arrol nem beszelve, hogy a gyava, gerinctelen nimandok csinaljak ezt, hogy maguk ele toljak az orszagot meg a nepet. Csinaltal valamit, vallald erte a felelosseget, ne tereljel meg hazudozzal magyarok elleni tamadasrol.

6.Lenin 2020.04.24. 18:09:34

@N. Barbie:

Orbán szerint ma politikusnak lenni, szakma. Szerintem is. Ma már az oldalazás, hülyeség. Működő rendszererek kellenek.
Orbán valóban 2002-ben egy megnyert választás után nem tudott koalíciós partner hiánya miatt kormányozni tovább. Politikailag nem bukott meg.

Mo-on politikailag Megyó, és Gyurcsi bukott. Leváltották őket a ciklus felénél.

Vana egy érdekes eset. Mondjuk és soha nem tartottam nagy politikusnak, hiszen a Jobbikot valószínűleg "létrehozták" érdekből, a ballibák.
Kihasználva azokat az embereket, akik jobbikosan gondolkodnak. Más pártba nem fértek volna be.
Az ellenzék 2010 után bukott. A "régi" jobbikra már a ballib oldalnak nem volt szüksége, kellett egy másik "vezér". Vona alkalmatlan volt arra, valszeg vannak olyan dolgok , mikbe előbb utóbb belebukott volna. Pötty a múltjában.

Kellett egy hűséges lakáj. Jakab erre tökéletes.

Orbán pedig megcsinálta, amit ő elképzelt az országnak, Van mögötte egy egységes sok milliós tábor. 10 éve nincs ellenfele.

taga20 2020.04.24. 18:12:08

@Épüljön STADION a CEU helyére..:

"Amugy meg, az orszag jol all, miert ne tamogathatna a kormany barmit ami fontos a nemzetnek."

ez fontos a nemzetnek most? a botlábú ostoba focisták segítése?

bazdmeg, te hülyébb vagy, mint egy felcsúti szarházi focista!:)))

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.24. 18:15:59

@morph on deer: Próbáld ki egyszer, hogy 4 -5 rendőr elkap , aztán bevágnak egy cellába és nem tudod, hogy mikor szabadulsz. Öregem, ha a Kádár rendszerben olyanokat szövegeltetek volna, amiket most Orbánékra mondtok, hamar kopogtatott volna a rendőr bácsi. Lehetett kritizálni a rendszert ,de közel se olyan durván., ahogy azt ma megtehetitek büntetlenül, mert demokrácia van.

alöksz róz 2020.04.24. 18:16:20

@taga20: leszarom a görcsölésedet, nem érdekel a soros-propagandád, mondtam már.... ugyan miért kéne utánanéznem egy közismert propagandamagazin állításainak?

N. Barbie 2020.04.24. 18:16:29

@6.Lenin: Nagyon jo, fel oldal magyarazkodas, feltetelezes stb., epp csak a kerdesre nem valaszoltal...

Sir Bates dö Hól 2020.04.24. 18:26:15

@alöksz róz: mi a kurva anyádat nem értesz a corvinus és a matheus corvinusnak adott részvényeken, ingatlanokon és a további hat egyetemnek juttatott ingarlanokon, valamint a többi ingatlanon? Ki írt 60 ezer milliárdot? Anyád fejreejtett köcsög? Vagy nem ismered a számokat?

www.google.com/amp/s/index.hu/gazdasag/2019/02/11/corvinus_atalakitas_egyetem_fizetos_egyetem_alapitvany_reform_felsooktatas/amp
444.hu/2020/04/10/a-mol-es-a-richter-hatalmas-reszvenycsomagjaval-tomi-ki-a-kormany-a-mathias-corvinus-collegiumot

húzzál az anyádba köcsög! miért égeted magad? vagy nem ismered a helyiértékeket?

N. Barbie 2020.04.24. 18:27:20

@alöksz róz: "miért kéne nekem utánanéznem egy közismert propagandamagazin állításainak? "

Na igen, mikor kinos a tema, akkor kikialtani az oldalt "kozismert propagandaoldal"-nak, majd erre hivatkozva nem valaszolni. A vitakeptelenek egyik szokasos fegyvere.

Parancsolj, pecsetes papir retvari bencustol kasler miniszter neveben, amiben pontosan ugyanazt elismeri amit a "kozismert propagandamagazin" is irt.

www.parlament.hu/irom41/09948/09948-0001.pdf

Na lehet tovabb sunyulni a valasszal, hogy legalabb egy jarvanyugyi valsag kozepette miert is nem lehet elengedni a haszontalan sport kolteseket.

alöksz róz 2020.04.24. 18:28:21

@Épüljön STADION a CEU helyére..: épüljön tényleg stadion a ceu helyére, mekkora pukkasztás lenne, arra tuti hogy még én is adakoznék

6.Lenin 2020.04.24. 18:29:43

@N. Barbie:

Mert közben elmentem vacsorázni.

Orbán rengete4g érdeket sért az EU-ban. Nyilvánvaló, hogy támadják mindenért. A nyugatnak egy lakájokból álló csapat kell(ene), a ballib tábor. Ők a hatalomért bármikor kiszolgálnak, bármilyen külső érdeket (komcsi, libsi, náci) csak biztosítsa számukra a hatalmat.

Ez még lemaradt. Te azt a propagandát nyomod, amit bevetettek veled. És kevered a tényekkel a saját, torz véleményeddel. Te is kiszolgálnál bárkit, a hatalomért cserébe.

Amit én leírtam, azt megtalálod a napi, havi, éves hírekben, politológusi elemzésekben, politikai kommentárokban. Természetesen mindkét oldalról kimazsolázva az igazság morzsákat.

alöksz róz 2020.04.24. 18:30:19

@N. Barbie: "Na igen, mikor kinos a tema, akkor kikialtani az oldalt "kozismert propagandaoldal"-nak, majd erre hivatkozva nem valaszolni. A vitakeptelenek egyik szokasos fegyvere." - ne bassz... hát tőletek tanultam, lippsi :DDDD

taga20 2020.04.24. 18:31:34

@alöksz róz: te görcsölsz te kibaszott fityeszjobbágy!

mégegyszer kérdezem faszkalap fityeszszardarab!

szerinted nem történt meg ez?

döbbenet, hogy mekkora egy faszszopó droid lettél.
te korábban nem voltál ekkora szarkupac!

alöksz róz 2020.04.24. 18:34:53

@N. Barbie: "Na lehet tovabb sunyulni a valasszal, hogy legalabb egy jarvanyugyi valsag kozepette miert is nem lehet elengedni a haszontalan sport kolteseket." - én nem sunyulok, mindig leírom neked az igazat. szerintem a sport nagyon hasznos dolog. a pártfinanszírozást kellene inkább helyette megszüntetni.

alöksz róz 2020.04.24. 18:36:42

@taga20: má elkéstél, a náci haverod válaszolt

taga20 2020.04.24. 18:37:40

@alöksz róz: a sport, ahogy a dagattgeci gazdád csinálja, az kártékonyabb, mint a kínaivírus!

szarházi fityeszbarom, vágod?

Sir Bates dö Hól 2020.04.24. 18:37:48

@mgdé: okés, csak megszoktam... látod, közben megvitatták a ≈2Mrd€-s "elvesztette közpénz jellegét";-)... a számokat nem ismerik, a helyiértékekkel is gondban vannak (okés, életükben nem láttak 5misinél többet, de hogy a hét digites szám a maximum amit felfognak, az durva... ilyennek tényleg nem kell tudás, csak tőmondatot dekódol...), majd sírnak és picsognak... döbbenet...

taga20 2020.04.24. 18:39:59

@alöksz róz: rozsika, te bakker régen értelmes fityeszreteknek néztél ki!

mi a kurvaanyád történt veled? döbbenet, amit tolsz itt hetek óta!

alöksz róz 2020.04.24. 18:40:01

@taga20: a sport egészséges és hasznos. neked is sportolnod kéne

nincs1itt 2020.04.24. 18:42:14

@Sir Bates dö Hól: kicsit(kibaxottul) túlértékelted a troll-farm 2,5 soros megmondó emberét. csak egy árnyalatnyival világosabb narancs színű a világa, mint a többi "baribaszónak". ha tényekkel szembesül, mellébeszél, sorosmigráncsgyurcsányemúttnyócév, meg nem olvas ilyesmit, mert "köztudottan"...
időnként el kell küldeni melegebbre, azt érti...

alöksz róz 2020.04.24. 18:42:48

@Sir Bates dö Hól: szerintem nálad még a lenin is okosabb

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.24. 18:44:13

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: "mint cseppben a tenger látszik a hálózat továbbélése a módszerváltás után."

Látszik, hogy nem értél a rendszerváltás előtt. Mint tengerben a tenger látszik a kádárrendszer továbbélése az ondóviktor rendszerében. Csak Kádárék nem loptak ennyit.

Sir Bates dö Hól 2020.04.24. 18:44:26

@N. Barbie: ma a dilinyós tagozat van itt, komplett elmebetegben nyomják ma... sz'tem ezt kapták utasításba... a szép az, mikor a századvég írásaira hivatkoznak vagy a V4NA, mint nemzetközi hírügynökség...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.24. 18:47:53

@alöksz róz: "Sir Bates dö Hól: szerintem nálad még a lenin is okosabb"

Nagy a mellényetek, fideSSfasszopó. Minél hülyébb valaki közületek, annál többet ír. Marhára leviszi az átlagotokat, a páfrányfélék alá. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.24. 18:49:11

@alöksz róz: "@taga20: má elkéstél, a náci haverod válaszolt "

Ezt benézted. Tagának náci fideSSfasszopó tuti nem a haverja. :))

Sir Bates dö Hól 2020.04.24. 18:50:51

@nincs1itt: én a duplikátor miatt nem vagyok biztos abban, hogy ő az eredeti-e... inkább csak elkezdett trollkodni, unja magát, már recskázni sem akar, most meg itt jasszoskodik, neten nem basszák szájba azonnal: kis köcsögök, mikor a kölkök becsöngetnek, majd elfutnak, ennyi...

nincs1itt 2020.04.24. 18:51:11

@alöksz róz: te pecás sanyi, a magyar fodbal mióta nevezhető sportnak??? most mondta a csányi, hogy "eddig nem vették észre, hogy az edzők mennyire szakképzetlenek és alkalmatlanok". nem csak az edzők, hanem a magyar fodbalisták is(o.v. is annak készült, de annak is középszar). nem vették észre!!! neked nem áll meg az eszed? és tolják ebbe a rakás foschba a milliárdokat számolatlanul... ez teljesen rendben van?

alöksz róz 2020.04.24. 18:51:25

@taga20: itt a lényeg, papa
<<alöksz róz2020.04.24. 18:30:19
@N. Barbie: "Na igen, mikor kinos a tema, akkor kikialtani az oldalt "kozismert propagandaoldal"-nak, majd erre hivatkozva nem valaszolni. A vitakeptelenek egyik szokasos fegyvere." - ne bassz... hát tőletek tanultam, lippsi :DDDD>>
annyira buták vagytok, hogy MINDIG beszopatjátok magatokat, nem veszitek észre, hogy saját magatokat köpköditek
megcsókolhatod Orbán Viktor Úr Miniszterelnök Úr lába nyomát

taga20 2020.04.24. 18:51:38

@alöksz róz: neked is aszt kéne fityeszjobbágy!

bazdmeg, neked nem szólt senki, hogy a csutigecifaszszopás nem sport?!!!

vagy a magyar foci, az egy semmi!

szedd má össze magad szarházi fityesztálib, me má nekem fáj, amit itt tolsz!

nincs1itt 2020.04.24. 18:53:25

@Sir Bates dö Hól: csak figyelj jobban, ha van pecás, akkor nincs sanyi... sanyi, nem duplikált, egy példányban nézted be. a pecás a valódi, sanyi pedig manír... de ha neked smakkol...

morph on deer 2020.04.24. 18:54:32

@cicmen:
“Tehát az érved Trump ellen, a haja! Értem!”

Érted???
Cica, te ezt komolyan mondod??

Ez NEM a Trump elleni érv volt, hanem egy egyszerű teszt: te hogyan reagálnál egy bohóc külsejű orbánra!

Trump akármilyen is volt harminc éve, most egy öntelt idióta, aki orbánhoz hasonlóan el van ragadtatva önnön nagyságától!

Nem véletlenül jelentette ki, amikor - az EU-s vezetők közül utolsóként, végre valahára találkozott rajongójával, - hogy neki olyan orbán, mintha ikertestvére lenne!

Az mondjuk önmagáért beszél, hogy Kim Jong Un ugyancsak olyan Trumpnak, mintha ikertestvére lenne..! Szóval hármas ikrek! Szép család, mit mondjak...

Legyünk őszinték, ez egyáltalán nem véletlen, - ez három hatalommániás geci, akik bármit hajlandóak megtenni a hatalomban maradásért!

Szóval ragozd csak nyugodtan Cica, egyik hülye, a másik eb..!

taga20 2020.04.24. 18:54:52

@alöksz róz: mi az anyád van mama?

"megcsókolhatod Orbán Viktor Úr Miniszterelnök Úr lába nyomát"

a kibaszott kurvaanyádat, ez mi???

bazdmeg, te tényleg fogyatékos vagy fityeszork!!!

alöksz róz 2020.04.24. 18:57:43

@nincs1itt: persze hogy rendben van. nagy pénzből lesz nagy foci, ezt a legnagyobbtól tudjuk

alöksz róz 2020.04.24. 19:00:20

@nincs1itt: nagyon remélem, hogy ez nem igaz

alöksz róz 2020.04.24. 19:01:30

@taga20: jogos
javítom
megcsókolhatod Orbán Viktor Úr Miniszterelnök Úr lába nyomát, ha előtte megmostad a szádat

Sir Bates dö Hól 2020.04.24. 19:08:54

@nincs1itt: mi smakkolna egy ilyenen? ha valaki értelmesen szól hozzá, akkor nem küldöm el, mindegy, hogy kire szavaz... bár akinek ez a szerepjáték okoz örömet, az inkább szánalmas...
(ezek b+ egyszerre több nicken is nyomják, saját magukkal beszélgetve, erre mit lehet mondani?;-))

Sir Bates dö Hól 2020.04.24. 19:13:10

@nincs1itt: sz'tem a bloggernek ki kellene basznia az ilyen trollokat... valamiért pár barom támadja a blogját...

alöksz róz 2020.04.24. 19:22:58

@Sir Bates dö Hól: nincs kizárva. de ettől még nem leszel okosabb a leninnél.
kettőnk közül meg te vagy, aki több nicken is ír, ezen a neveden előadod a nagy tudóst a semmire. ez kicsit zavart, de mivel sokat nyaliztál, elnéztem neked, nem akartalak megalázni. de ezzel a folyamatos anyázással meg a nevetséges megkerestetlek szöveggel túlmentél az elégen.

alöksz róz 2020.04.24. 19:24:45

@Sir Bates dö Hól: "valamiért pár barom támadja a blogját..." - igen, ezt már én is észrevettem, nonstop kurvaanyáznak meg ilyenek

alöksz róz 2020.04.24. 19:28:40

na jó éjt mindenkinek
szegény pecást azért ne bántsátok nagyon, ne rajta akarjátok megtorolni :D

taga20 2020.04.24. 19:31:18

@alöksz róz:

ez mekkora! félnyockor jóéjt kívánni!:)))

nincs1itt 2020.04.24. 19:32:46

@Sir Bates dö Hól: és figyeld. pecás sanyi azonnal elköszön, entellektüel magatartást mímel és félbalra el... trollból is csak az alja áll be a fideszhez

alöksz róz 2020.04.24. 19:34:38

@taga20: nem tudsz elengedni? megértem. holnap korán kelek, nem lehet mindig éjfélig nyomni. de nem lesztek egyedül nyugi, a lenin majd figyel helyettem a háttérből

2020.04.24. 19:36:43

@N. Barbie: Nagy szerencse, hogy a liberálbolsi oldalon jól működött az ügyészség, rendőrség, bíróság, .., ezért Kulcsáron és Tocsikon kívűl mindenki megúszta :-)
"A Zefirusz-ügy
"Az eredetileg „Nyírfa” fedőnéven, 1995-ben, az ukrán-román-magyar hármashatár vidékén a szervezett bűnözés ellen irányult adatgyűjtési akció során számos ellenzéki és kormánypárti politikust is megfigyeltek. Így került felszínre a Zefirusz névre keresztelt kft. is, amelynek Baja 1994 áprilisáig felügyelőbizottsági tagja volt. A Zefirusz nagyon rövid idő alatt, kedvező hitelekkel, állami tulajdonú cég támogatásával és megrendelései révén jelentős ingatlanvagyonhoz jutott. Bár vizsgálták, az ügyben nem indult nyomozás.
A zsurki "vodkagyár"
Baja Ferenc környezetvédelmi és területfejlesztési miniszterként 1995-ben a Zsurkon palackozó üzemet építeni szándékozó, és erre pályázatot az Állami Fejlesztési Intézetnél benyújtó Hunalco Rt. számára 80 millió forintot, illetőleg a fejlesztési költségek 16%-ára vonatkozó mértékű vissza nem térítendő támogatást ítélt meg. A cég a támogatásból 1996. május 13-án 55 432 000 forintot vett igénybe, ám 1997 áprilisában jelezte, hogy az ukrán és orosz törvények, valamint vámszabályok változása miatt a vállalt kötelezettségeket nem tudja teljesíteni, majd kérte a minisztériumot, hogy a támogatás igénybe vett összegét az általuk megjelölt ütemezésben fizethessék vissza, s a kamatok visszafizetése alól mentességet kapjon. A minisztérium a részletfizetést engedélyezte, azonban a kamatok elengedését elutasította. A Kisvárdai Városi Ügyészség a Záhonyi Polgármesteri Hivatal által folytatott építési engedélyezési eljárások munkatervi feladatként elvégzett vizsgálata során ismertté vált adatok alapján 1997. július 21-én ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el jogosulatlan gazdasági előny megszerzése bűntettének alapos gyanúja miatt. A cég ellen 1997-ben kezdett a rendőrség nyomozásba, mivel felmerült a gyanú, hogy kapcsolatban áll a szervezett bűnözéssel.[6] A nyomozás során különböző visszaéléseket tártak fel, így többek között a cég állami támogatásban részesítését is törvénytelennek ítélte meg a nyomozóhatóság, mely révén felmerült Baja esetleges büntetőjogi felelősségre vonása is. Az ügyben 1998. augusztus 27-én[7] vádemelési javaslatot tett a rendőrség a megyei ügyészségen, mely ősszel be is nyújtotta a vádiratot. A nyomozást még Baja leköszönése előtt, 1998. június 21-én megszüntették. Az őt ezzel kapcsolatban tisztességtelenséggel megvádoló összes újsággal szemben pert nyert jó hírneve megsértéséért és/vagy rágalmazásért.[8] A parlament Környezetvédelmi Bizottságának 1997-es vizsgálata szerint Baja eljárása jogszerű volt, törvénysértés nem történt, nem vállalt a jogszabályban lehetővé tett és szakmailag indokoltnál nagyobb kockázatot, állami vagyonvesztés a visszafizetések és a kikötött garanciák alapján nem történt, és a vizsgálat során a bizottság nem talált olyan jellegű információt, ami bármilyen módon a miniszternek, vagy közvetlen környezetének a HUNALCO Rt.-ben vagy valamely kapcsolódó társaságban való érdekeltségére utalt volna.
Kulcsár-ügy
A „bróker-botrány” néven elhíresült milliárdos sikkasztás legfőbb gyanúsítottja, Kulcsár Attila elfogása után tett egyik tanúvallomásában Baja Ferenc mellett Puch László MSZP pártpénztárnokot nevezte meg, mint azokat, akik segítették őt a sikkasztásban.[9] A szocialista politikusok ellen végül nem indult nyomozás.[10]
És ez csak egy sok ezer közül, .., és egy sem került börtönbe, szemben a mostani több, mint száz elítéltel a kormány saját oldaláról.
hu.wikipedia.org/wiki/Baja_Ferenc

taga20 2020.04.24. 19:39:05

@alöksz róz: na tipli fityeszork! álmodj bajszoskiszeltündékkel!:)))

maxvall baribaszó 2020.04.24. 19:39:34

Hét évvel ezelőtt komoly bozóttüzek pusztítottak az ausztrál Tasmania szigetén. Ennek a tűznek esett áldozatul Alice Gray családjának gazdálkodása is. A tűzben sok állat elszökött, és tulajdonosaik a tűz eloltása után azt gondolták, hogy az eltűnt állatok odaveszhettek.

De a menekülő állatok között volt egy fiatal bárány is, akiről szintén rég lemondtak, ám aki hét évvel később váratlanul beállított a farmra, megtermett birkaként, akit bizony egyszer sem nyírtak meg élete során. Hatalmas, szúrós gyapja nyomán Gray az angol prickly, azaz tüskés, szúrós kifejezés nyomán Prickles névre keresztelte.

A helyi riportok szerint a bárány még 2013-ban alighanem túl messzire vándorolt a gazdaságtól, később pedig hiába akart volna visszatérni, a tűz utáni helyreállítási munkákban új kerítést emeltek a 80 hektáros terület köré.

A család amúgy több ezer birkát tart, így a fiatal bárány eltűnése elsőre nem tűnt fel senkinek, ugyanakkor Gray apósa évekkel később többször is érdekes jelenséget szúrt ki a gazdaság szélén kihelyezett éjjellátó kamerák felvételein: egy nagy fehér, rendkívül bolyhos lényt. De komolyabb nyomozás akkor nem indult a különleges látvány eredete után, és Prickles megtalálásához végül a koronavírus kellett.

A járvány miatt elrendelt korlátozások miatt ugyanis a család tagjai is otthon ragadtak, ami nyilván egész mást jelent egy 80 hektáros gazdaság esetében, mindenesetre a hatéves Barclay születésnapjára barbecue-t rendeztek, és kitalálták, hogy lehetne a gazdaság egy olyan részén, ahol ritkán járnak. Ezért a terület egyik szélére mentek ki, és épp készültek nekilátni a sütésnek, amikor a kerítés túloldalán felbukkant a nagydarab fehér lény.

A születésnapból így a beszámolók szerint egy őrült hajsza lett a birka után, állítólag egyáltalán nem volt könnyű kézre keríteni a hatalmas, pufók állatot. A nyírások elmaradása miatt Prickles nagyjából ötször akkora volt, mint egy átlagos birka.

taga20 2020.04.24. 19:43:27

@Tényelek: jani! kezdjük az elején!

meséjj má a székház eladásról, meg a orbánbányákról!

asztán a nem vot taggyűlésről, utána az ezüsthajóról, te kis kajakibrahim vagy leszopsz tot!:))

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.24. 19:48:38

elfogyott az érdi szefo osztályon az arabfasz
2 néven is úlyre térít a köcsög
höhö

taga20 2020.04.24. 19:51:25

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

mi van fityeszköcsög, látom hiányoztam?:))

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.24. 19:58:02

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Miket delirálsz itt össze te szerencsétlen? A Kádár rendszerben talán ellenzéki volt az ország legnézettebb tv csatornája, legolvasottabb sajtóterméke? Kereshetett volna súlyos pénzeket olyan színész, aki rendszeresen a vezetés ellen agitál, állami finanszírozású filmekben? (Nagy Ervin)
Az, hogy ti itt 0-24-ben okádhattok, vicsoroghattok büntetlenül a kormány ellen, a legbiztosabb jele a demokráciának kis pajtás..;)

taga20 2020.04.24. 20:04:57

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

te baszod mekkora egy fityeszobbágy vagy! szégyen a létezésed is, te szánalmas szervilis szolga!

2020.04.24. 20:23:16

@taga20: Szerintem az, hogy elmúlt nyolc óra, senkit sem jogosít fel arra, hogy mesét követeljen magának, csak azért mert alvási problémái vannak, netán még koránál fogva rászorul!

nincs1itt 2020.04.24. 20:29:36

@Tényelek: jááános, ez/-ek az ügyek messze nem képviselnek akkora összértéket, mint nemstróman és sajátlábonálló tolvajlásai. 2 milliárd us dollár vagyon 10 év alatt... ezzel bekerült a világ! 2157 leggazdagabb embere közé és nem az utolsó! szóval szervilis, ostoba fidesz-tálib, gyökér magyar. eredj a telibebaszott kurvaanyádba hazudozni.

6.Lenin 2020.04.24. 20:33:02

@nincs1itt:

Te meg mennyit güriztél, és szart se érsz. Megértelek, hogy nehéz ezt feldolgoznod, Szepikém.

taga20 2020.04.24. 20:35:51

@Tényelek: jani baszod, verd ki az segíteni fok rajtad, te ostoba fityeszállat!:))

meséjj mit mesélt az istened a dagattgecicsuti ma!?

taga20 2020.04.24. 20:41:45

@6.Lenin: munkásőr, az nem meló, hogy egész életedben jelentettél másokról!

szerintem, kezd elölről!:))))

2020.04.24. 20:43:08

@nincs1itt: A liberálbolsi érában a nyolcvanas évektől kezdve reálértéken olyan 170-180.000 milliárd forintnak kelt lába, .., ehhez viszonyítok, .., és az tény, hogy minden politikai főszereplő lop a világ minden országában,de a mostani garnitúra makro szinten biztosan nagyságrenddel kevesebb kárt okoz, .., mert ez az, ami a makro adatokból biztosan kiolvasható, .., az, hogy Kovács meg Kis Pista személyenként mit lop el, nincs jelentősége, mert úgy sem ismerjük az összeset, de a főszámokat igen, amit az EU szervei, Világbank, IMF hitelesít, .., na ezek alapján sok klasszissal jobban állunk, mint a liberálbolsi vezérkarok idején.

2020.04.24. 20:47:20

@taga20: Látom a karantén miatt nem jut cumihoz, ezért bármi áron mesét szeretne, .., rám ne számítson, ..., esetleg egy kígyóuborkát vagy egy banánt ha a szájába vesz, .., hátha el tud tőle aludni!

taga20 2020.04.24. 20:53:07

@Tényelek: jani baszod, a kibaszott szétkúrt kígyóuborkádat és a banánodat ajánld fel a családodnak!
a kutyádnak vagy a macskádnak, te perverz állat!

szerintem, aludni foksz, mint egy szardarab fityeszdroid, hidd el!:))

nincs1itt 2020.04.24. 21:17:57

@6.Lenin: vologya, vologya nem rólad van szó. nyugodj meg, nem is szeretnék annyit "érni", mint nemstróman és sajátlábonálló... rosszul godnolod, holnap nem dolgozom, nem vagyok rászorulva. veled ellentétben...

nincs1itt 2020.04.24. 21:22:14

@Tényelek: jááánoska, szerintem nagyon hülye vagy. mert már '80-as éveket is idekevered, meg olyan számokat mondasz, hogy a kuszaszemű pénzsámán is csak pislogna... menj szépen pihenni, mára megvolt a kötelező baromság adag, meglesz a krumpli és utalvány

maxvall baribaszó 2020.04.24. 21:22:42

Hét évvel ezelőtt komoly bozóttüzek pusztítottak az ausztrál Tasmania szigetén. Ennek a tűznek esett áldozatul Alice Gray családjának gazdálkodása is. A tűzben sok állat elszökött, és tulajdonosaik a tűz eloltása után azt gondolták, hogy az eltűnt állatok odaveszhettek.

De a menekülő állatok között volt egy fiatal bárány is, akiről szintén rég lemondtak, ám aki hét évvel később váratlanul beállított a farmra, megtermett birkaként, akit bizony egyszer sem nyírtak meg élete során. Hatalmas, szúrós gyapja nyomán Gray az angol prickly, azaz tüskés, szúrós kifejezés nyomán Prickles névre keresztelte.

A helyi riportok szerint a bárány még 2013-ban alighanem túl messzire vándorolt a gazdaságtól, később pedig hiába akart volna visszatérni, a tűz utáni helyreállítási munkákban új kerítést emeltek a 80 hektáros terület köré.

A család amúgy több ezer birkát tart, így a fiatal bárány eltűnése elsőre nem tűnt fel senkinek, ugyanakkor Gray apósa évekkel később többször is érdekes jelenséget szúrt ki a gazdaság szélén kihelyezett éjjellátó kamerák felvételein: egy nagy fehér, rendkívül bolyhos lényt. De komolyabb nyomozás akkor nem indult a különleges látvány eredete után, és Prickles megtalálásához végül a koronavírus kellett.

A járvány miatt elrendelt korlátozások miatt ugyanis a család tagjai is otthon ragadtak, ami nyilván egész mást jelent egy 80 hektáros gazdaság esetében, mindenesetre a hatéves Barclay születésnapjára barbecue-t rendeztek, és kitalálták, hogy lehetne a gazdaság egy olyan részén, ahol ritkán járnak. Ezért a terület egyik szélére mentek ki, és épp készültek nekilátni a sütésnek, amikor a kerítés túloldalán felbukkant a nagydarab fehér lény.

A születésnapból így a beszámolók szerint egy őrült hajsza lett a birka után, állítólag egyáltalán nem volt könnyű kézre keríteni a hatalmas, pufók állatot. A nyírások elmaradása miatt Prickles nagyjából ötször akkora volt, mint egy átlagos birka.

Sir Bates dö Hól 2020.04.24. 21:36:24

@alöksz róz: köcsög, pontosan melyik nickek tartoznak hozzám?

Sir Bates dö Hól 2020.04.24. 21:44:39

@alöksz róz: kisköcsög, tervbe van-e, hogy a kormány cca.2mrd€ "elveszíti közpénz jellegét" ad a corvinusnak és a mathias corvinusnak vagy sem? persze erre nincs válasz, csak a libsizés...

Adminisztrátor felhasználó 2020.04.24. 21:58:53

@Sir Bates dö Hól: "melyik nickek tartoznak hozzám?"

Már lelepleződtél, tudjuk, hogy ki vagy, valamint azt is tudjuk, hogy kinek dolgozol.

Ezen a nicken kívül kommentelsz még a következő neveken is:
nincs1itt
taga20
A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel
morpho
illaim
orbántrollirtó

A stílusod és a mondanivalód hiánya buktatott le, ami mindegyik nickeden kiütközik. Sajnos kénytelen leszel a főnökeidtől új állomáshelyet kérelmezni, mert itt már lejárt a szavatosságod.

morph on deer 2020.04.24. 22:32:10

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:
“ Próbáld ki egyszer, hogy 4 -5 rendőr elkap , aztán bevágnak egy cellába és nem tudod, hogy mikor szabadulsz.”

Nyugodj meg, megtörtént!

Árnyalatnyi különbség, hogy viktort Stumpf István apósa, Horváth István belügyminiszter óvta még a széltől is, aminek következtében még két egymást követő napig sem volt bezárva, soha a büdös életben!

Ez volt a porhintés a magadfajta hiszékeny gyökerek számára akkor is, meg azóta is...

Mielőtt beleélnéd magad, azért szólok, hogy orbán soha nem lázadt a (kádári) rendszer ellen, hanem csak annak képviselői ellen, ahogy ő maga mondta!

Azaz: az egyetlen problémája a kádári rendszerrel az volt, hogy nem ő volt hatalmon!

Mert a rendszer amúgy OK...
Volt akkor is, meg azóta is, és most, hogy Felcsút gyöngye a mindenható, még helyénvaló is!

Szerinte, meg szerinted!

Csak a civilizált európai gondolkodású liberálisok szerint egy rakás szar az orbanizmus, de ne aggódj, ez téged a legkevésbé sem érint..!
Mondom, csak a civilizált európaiakról van szó, szóval megnyugodhatsz.!

morph on deer 2020.04.24. 22:39:31

@maxvall baribaszó:
“ komoly bozóttüzek pusztítottak az ausztrál Tasmania szigetén. ”

Tasmánia NEM sziget, - csak szólok, mielőtt beleélnéd magad!
Bár egy fideszbirkának ez se nem oszt, se nem jónapot..!
Oszt jónapot!
:)

Sir Bates dö Hól 2020.04.24. 22:43:23

@Adminisztrátor felhasználó: kisköcsög, te nagyon beteg vagy... remélem nem ez a legnagyobb örömöd az életben...
de miért nem írtál hozzá többet?
külön ezért beregeltél mégegyet?
(elkaplak kisköcsög;-)... )

morph on deer 2020.04.24. 22:50:58

@taga20:
“ asztán a nem vot taggyűlésről”

A Gripeneket kihagytad! Felejtesz?
Vagy az a 8 millió dollár akkor már nem számított annyit, hogy említést érdemeljen?
Csak kérdezem. Ha nem, hát nem...

morpho 2020.04.24. 22:55:46

@Sir Bates dö Hól: Tudhatná ez a fasz admin, hogy hozzád csak a "nincs1itt, a taga20 és A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel" tartozik a Sir Bates dö Hól-on kívül.
Az illaim , az orbántrollirtó és a morpho pedig nálam van.

taga20 2020.04.24. 23:01:31

@Sir Bates dö Hól:

hallod haver, az a legdurvább, hogy ez a szerencsétlen fityeszork, összekevert engem veled.

na ez a durva!:)))

taga20☺ 2020.04.24. 23:04:13

Gyertek vissza szép barna faszot szopni, ne törőgyetek a fityeszorkokal.

taga20 2020.04.24. 23:04:37

@morph on deer: szerintem az apróval ne bajlódjunk!;)

de egyébként, tök igazad van!

Sir Bates dö Hól 2020.04.24. 23:06:44

@morpho: @taga20: ja, csak a tigrincs és de Genere kimaradt... rájuk van jelentkező?;-)...

taga20 2020.04.24. 23:07:35

@taga20☺: éljenek a tolvajok!

na ki a legnagyobb tolvaj? tiborc? nem!

mészaros? nem!

akkor ki? a csutigeci, a gazdád!

taga20☺ 2020.04.24. 23:11:28

@taga20: Eztet mondjuk Mi! Eszek a fidesstálibbok soha nem értik mek milyen szép férfibarátság van köztünk. Holnap koccintunk Gréczy gecivel!

taga20 2020.04.24. 23:15:13

@taga20☺: szerintem te annyi csutigecit nyeltél már életedben, hogy gyilkosság lenne tőlem, ha még több gecit itatnék veled.

de ha szereted, akkor egészségedre!:)))

morph on deer 2020.04.24. 23:41:43

@taga20:
“szerintem az apróval ne bajlódjunk!;)“

Jogos! :) Most már.
Akkor ez még számított.
Szerintem amúgy ez az eredendő bűn!
Akkor jöttek rá, hogy megy ez így is, és tényleg!
Egyébkent csak nézd meg, hogy ki volt az a pár személy, akik a döntéshozatal előtt kivonultak egy kis magánbeszélgetésre, aztán nézd meg, hogy azok közül hányan is vannak ma is a a kormány közelében, vag éppen kormányon!

Na azéééert..!

mgdé 2020.04.24. 23:46:11

@alöksz róz:

Ja, ja, a magyar foci is egyértelműen '46 június-júliusában volt a csúcson ...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.24. 23:53:48

Azért milyen durva hogy a tíz nicken írogató mondja a másikról hogy több nicket használ!
Mondjuk fideszpatkánynál mindig van lejjebb!

morpho 2020.04.24. 23:59:08

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Nem tökmindegy, hogy mit ír a narancsbőr? Az egész blog.hu-n van összesen 5-10 narancsizom, akik keverik a szart. Ebből itt megfordul a fele. Velük kéne hadakozni? Minek?

taga20 2020.04.25. 00:00:53

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

mondjuk, fidezspatkány az alja mindennek.

gondolom, erre gondoltál tezsvírem:)))

zenét bírod nigger? tessék!:))I)

www.youtube.com/watch?v=zzYC7cXUk1g&list=RDzzYC7cXUk1g&start_radio=1

taga20 2020.04.25. 00:09:21

@boborján20 :

egy kis tolvajgeci, mint a csutigazdád.

akarsz rólad beszélni?:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 00:10:51

@taga20: na hallod kisöreg?a szar zenéid közül ez a legjobb!

taga20☺ 2020.04.25. 00:47:44

www.youtube.com/watch?v=jHGAmd9SbYQ

Depöcs mód minden ratyinak síkos szeretettel, főleg a tagáknak.

boborján20 2020.04.25. 00:49:28

@taga20☺: fityeszszarzsák. neked ez jó?

morph on deer 2020.04.25. 02:30:23

@taga20:
Jótett helyébe: ugyancsak csellóra átírva egy kis Tool!
(Bár, ha jót akarsz magadnak, legalább egyszer az eredetit is hallgasd meg!)

youtu.be/NYR4AjMAX7g

taga20 2020.04.25. 07:27:27

@morph on deer: kurva jó mind az eredeti, mind a feldolgozás.
kösz cimbi, rakom a zene mappámba;)

cserébe, nesze!:)))

www.youtube.com/watch?v=jS826PwLHdQ&list=RDjS826PwLHdQ&start_radio=1

cicmen 2020.04.25. 07:57:58

@morph on deer: Ez NEM a Trump elleni érv volt, hanem egy egyszerű teszt: te hogyan reagálnál egy bohóc külsejű orbánra!...................

:DDDDD Tudományos felmérésnek próbálod beállítani a hülyeségedet?

taga20 2020.04.25. 08:30:05

@morph on deer: "te hogyan reagálnál egy bohóc külsejű orbánra!"

ez a mostani dagattgeci nem egy vicc? me komolynak elég komolytalan:)))

maxvall baribaszó 2020.04.25. 08:47:00

Én megbasznák egy terhest.

alöksz róz 2020.04.25. 08:59:20

@Sir Bates dö Hól: ne fossál, csicska, nem baszom el az egyetlen örömödet

alöksz róz 2020.04.25. 09:03:54

@Sir Bates dö Hól: igaz, remélhetőleg meg is valósítják, legalább az már viszonylagos biztonságban lesz az enyves kezetektől.

alöksz róz 2020.04.25. 09:28:53

@taga20: beszélgess inkább a miniszterelnök úrral, versenyezzetek mint este, hogy ki tud jobban tagázni :-)

eszti..... 2020.04.25. 09:35:56

@alöksz róz:

csicska... ez jó!
mondd alex! mikor mertél megfogalmazni egy halvány kritikát a magyar kormány intézkedéseiről?
talán 10 poszttal ezelőtt, mikor méltatlankodtál az iráni diákok visszaengedése miatt.
azóta nálad csak a pitypang nyílik... :D :D
és még te csicskázol! :D :D

eszti..... 2020.04.25. 09:37:56

@morpho:

na, most jól összezavartad. :D :D

alöksz róz 2020.04.25. 09:54:20

@Sir Bates dö Hól: te szerencsétlen fasz, rám célozgatsz? :D
egy csicska vagy a való életben, gondolkozzál már el, itt akarsz valaki lenni, egy névtelen fórumon???
és még csak nem is sikerül, mert átlátunk rajtad és könnyen leleplezünk (ettől parázva nyaliztál folyamatosan nekem is meg a mirr-murrnak is). ráadásul még a fiktív énedet is könnyű lealázni, mert nincs mögötte tartalom. még a "kisköcsög" dumát is tőlem olvastad, mint a kognitív disszonanciát, amivel végighakniztad a fórumot, te wannabe polihisztor :D

papám, elhiszem, hogy szar érzés egzisztenciális válságba kerülni a koronavírus miatt, de a fórumos anyázás meg fenyegetőzés ezen nem fog segíteni.
hát keressél meg, ha komolyan azt akarod h elverjelek, olyan messze nem lehetsz, tudjuk h nem franciaországból kommentelsz.

taga20 2020.04.25. 09:54:27

@eszti.....: ez kábé olyan, mikor a fityeszmaffia felháborodik, mikor náciknak nevezik/nevezzük őket.

lásd a tusk sztorit!:)))

alöksz róz 2020.04.25. 10:01:24

@eszti.....: aszittem neked több eszed van. oltogatom vele a hülye lippsiket mint tagát az orbánviktorozással.

eszti..... 2020.04.25. 10:04:03

@taga20:

csodálkozol?
ha már a migráncs sztorit nem tudták rákötni a korona járványra- pedig nagyon erőltették-, legalább a sorosozást és a fujj brüsszelt megoldották valahogy.
mégsem maradhat parlagon a sokéves munka! )))

taga20 2020.04.25. 10:04:40

@alöksz róz: menyé inkább farhátot venni fityeszzombi!
9-12-ig tijed a pálya!:)))

alöksz róz 2020.04.25. 10:05:38

@Sir Bates dö Hól: na keress meg, ne csak ígérgess, ha 40 percen velül kiérsz a pizzával, extra borravalót adok, csicska

eszti..... 2020.04.25. 10:08:13

@alöksz róz:

ez nem oltogatás, te is tudod. ez a háth bizony jános szint

" Ő nem az az ember.

Őt nem lehet félrevezetni vagy megfélemlíteni.

Ő nyáron nyíltan hirdeti, hogy kérem, akárkinek a szemébe mondom, hívják ide nekem azt az embert, kérem, nagyon egészséges dolog ez a jó kis meleg. Kérem, ilyennek kellene lenni mindig, szerény véleményem szerint, kérem, lehet, hogy tévedek, a lónak négy lába van, kérem, mégis megbotlik.

Télen ugyanilyen melegen pártolja aztán a hideget, mint amilyen hűvösen elzárkózik kánikulában ama konzervatív elemekkel szemben, akik izzadnak és káromkodnak.

Ő nem az az ember. Ő nyíltan, egyenesen a szemébe mondja a méltóságos úrnak, hogy de bizony, méltóságos uram, az már derék dolog, amit csináltok, méltóságos uram, megmondom a szemedbe.

Az istennek is a szemébe mondja, hogy az már igenis, nagyon szép ám a világ, amit teremtettél, kegyelmes uram, bizony isten."

taga20 2020.04.25. 10:10:27

@alöksz róz: te cigány, te csináld má eccer azt, hogy egy nap a fityesztrógereket oltogatod!

megnéznélek, hogy csinálod:)))

eszti..... 2020.04.25. 10:16:00

@taga20:

hülye vagy? elbizonytalanítsa a talpas hadsereget? nincs annyi köresemes, amivel meg lehetne magyarázni, miért tett ilyet... :D :D

alöksz róz 2020.04.25. 10:24:20

@taga20: oda is szúrok, csak neked sajnos nincs annyi eszed, hogy felfogd.

eszti..... 2020.04.25. 10:25:40

@alöksz róz:

az egy dolog, hogy körbelőtted a céltáblát, de a sorvezetőd alapján ma minden troll követni fog.
vidám napunk lesz! :D

alöksz róz 2020.04.25. 10:25:42

@taga20: titeket amúgy is sokkal jobban utállak, kártevők

alöksz róz 2020.04.25. 10:29:25

@eszti.....: mindig az veszi észre legnehezebben, akit érint

taga20 2020.04.25. 10:32:19

@alöksz róz: lássuk rozsika, ne csak a pofádat jártasd!

lássuk!:))

taga20 2020.04.25. 10:34:29

@alöksz róz: én vagyok a kártevő? én aki a mai napig dolgozom, és nem itt baszom a rezet hétfőtől-péntekig, mint te! én????

na tiplizzél farhátért fityeszzombi!:)))

eszti..... 2020.04.25. 10:34:49

@alöksz róz:

vigyázz magadra! még a végén észreveszik, hogy dezinformátor vagy. kár lenne ezért a nickedért. ))

taga20 2020.04.25. 10:37:56

@eszti.....: szerintem má zumba nyomják ezek a hulladékok.

u.i.: tik, jól vagytok? családod jól van? néha gondolok rád is:)

alöksz róz 2020.04.25. 10:40:59

@taga20: bizony, proli. te meg a bandád.

6.Lenin 2020.04.25. 10:41:43

Húúú!
Izé...én csak 1 db 1xű Fideszt támogató vagyok, sötét és tájékozatlan a ballibsi szellemi magaslatokban. Ezért igen alázatosan kérdem a kurvára okosokat.

Ez most érdekes, hasznos, vagy mi a tököm, amiről itt zajlik valami?

eszti..... 2020.04.25. 10:43:36

@taga20:

kösz! minden ok, amíg sikít a net.

taga20 2020.04.25. 10:43:50

@alöksz róz: rozsika, én vagyok a proli? :)))

akkor te mi vagy?

egy szánni való szardarab vagy!

és tudod mi a legrosszabb, hogy belőled van legalább 2misi, aki hatalomban tartja a dagattgeci gazdádat és bandáját.

alöksz róz 2020.04.25. 10:45:22

@eszti.....: "kár lenne ezért a nickedért" - ezt a rendkívül aljas, minden alapot nélkülöző rosszindulatú célozgatást szerintem inkább hanyagold

taga20 2020.04.25. 10:45:54

@6.Lenin: fekügy vissza evtárs!:)))

6.Lenin 2020.04.25. 10:48:45

@taga20:

Na, pont a legokosabbnak tűnő. Szerencsére ezt a nyelvet nem értem, de biztos jelenthet valamit.
Mind1 (ezt szeretik)

alöksz róz 2020.04.25. 10:48:49

@taga20: az a legjobb!
lehetne még több, akkor már nem tudnátok ártani, mert régen ki lennétek takarítva.

taga20 2020.04.25. 10:51:57

@6.Lenin: mi van munkásőr, csillog már a dobtárasod?:)))

taga20 2020.04.25. 10:54:20

@alöksz róz: legyen ezer, mit ezer, százezer mészaros/tiborc/semjé/dagattgeciminielnök!

rozsika, te annyira ostoba gerinc nélküli szardarab vagy, hogy beléd rúgni sincs kedvem!:)))

eszti..... 2020.04.25. 10:56:45

@alöksz róz:

miért? rólam is kideríted, hogy nem is Szlovákiából kommentelek?
pizzát ne kérj, de délután lángost sütök..... :D

taga20 2020.04.25. 10:59:04

@eszti.....: de aszt minden fityesznick tugya, hogy tótkurva vagy:)))))

taga20 2020.04.25. 11:09:44

@6.Lenin: hallod cigány, majdnem vicces voltál!:)))))))

ti egyébként többen használtok egy nicknevet, me te az évek folyamán még nem neveztél tagucinak?

eszti..... 2020.04.25. 11:12:59

@taga20:

tudhatnád! az a gyanús, ami nem gyanús....

6.Lenin 2020.04.25. 11:13:48

@taga20:

Megkedveltelek. Valahogy az elesettek mindig is.......bocs, elfelejtettem. Majd megírom, ha eszembe jut. Légy türelmes, akkor te is lehetsz. Rontani már nincs mit.

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 11:38:16

@alöksz róz: kisköcsög, látod, felépítettek kemény munkával egy jó pár nicket, majd elgurult a gyógyszer, beszarsz és dobod az egészet;-)...
én elhiszem, hogy frusztráló, ha arra, hogy "milyen nyelven is beszélsz?" semmi választ nem tudsz adni, de ettől még nem kellett volna kámingáutolni;-)...

kognitív disszonancia, aha;-)... mondjad még, miket is loptak még tőled?;-)... kisköcsög, ha nem lenne szaros a gatyád, akkor nem acsarognál;-)... mondtam már, az átviteli mágia nem segít, komolyan azt hiszed, hogy nem tudja mindenki, hogy melyik nick tartozik egy személyhez?... csak a kámingáutra várt mindenki;-)... du-te dracului bulangiu;-)... meglett az Achilles-sarkad (gyenge pontod, hogy te is értsd), most regelhettek be legalább harminc új nicket;-DDDDDDDD...

kisköcsög, a pszichológia valóban tudomány, mert tagadjátok a létét, azért létezik;-DDDDDDDD...

de mondjad, hány nicken is vagyok még itt?;-)... ne prüszkölj, lebuktatok, hát lebuktatok, nincs ezzel semmi gond, ennyi pénzért ezt kapta kubatov, ha gondolod szólok neki, hogy ne haragudjon nagyon;-)...

alöksz róz 2020.04.25. 11:40:55

@eszti.....: á, sokkal rosszabbat találtam ki, tudom h neked mi fáj, ha nem foglalkoznak veled :-)

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 11:46:10

@alöksz róz: nyugodj már meg kisköcsög! ne dörzsöld fel az összes nicketeket!;-)... a gábor azért nem megbocsájtó, hiába szólok neki az érdekedben;-)... és nem "hát keressél meg, ha komolyan azt akarod h elverjelek, olyan messze nem lehetsz, tudjuk h nem franciaországból kommentelsz." hanem tudom;-)... na, akkor vajon honnan?;-)...

mgdé 2020.04.25. 11:56:05

@taga20:

Ha lenne tízmillió mészárosunk, még Dubaiban a sejk oldalági pereputtyai is a magyar csecsemőket irigyelnék, de még levélszavazó sem lenne, már mind itt héderezne. :D

Tízmillió Mészárost A Hazának!

(Hogy most csak egy van? A kommunizmus sajnos csak kis lépésekkel indul, de valahol el kell kezdeni! Lenyin et.bácsi és Piróz et. keble már így is dagadozhatik a méltó büszkeségtől, ők ott voltak az első lépésnél!, s sorvezetőjük prófétalelkű megálmodója, Birca et. is nagyon szép jelentéseket küldhet haza, végérvényesen pofán basztuk az eretnek adamitákat, ma már egyetlen dollármilliárdosunk sem meztelen.)

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 12:00:56

@taga20: beborultak, nem könnyű a munkájuk, folyamatosan fenntartani három-öt virtuális személyiségét, s nem belebukni;-)... ha nem akar szembesülni azzal, hogy lebukott, akkor ma mindegyik nickükkel megjelennek itt, de ha egyik sem, akkor meg azzal buktatták le magukat;-)... de genere is megmondta, hogy focizni egy tökkelütött is tud, de sakkozni nem;-)...

legyél velük megértő ma, egy jó másfél- két éves munkájukat bukták... s már kötődni is kezdtek az avatarukhoz, mint ha a gyereküket temetnék ma;-DDDDDD

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 12:04:22

@alöksz róz: ez viszont jó duma volt, elegánsan próbálsz kifarolni;-)... de már eső után köpönyeg, túltoltátok kicsim;-)... komolyan Mozartot akartad zeneszerzésre tanítani?;-DDDDD...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 12:06:56

@Sir Bates dö Hól: ezeket hol érdekelné hogy ha lebuknak?pofátlanul hazudnak tovább!

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 12:11:58

Azért Sikorski rendesen felbaszta az agyát a dajcstomin;-)... az a baj az ostoba és pökhendi retardáltakkal, hogy nem tudják, hogy hol a határ;-)... én megvetem lázárt, de ő is és navracsics is látta, hogy '14 után konszolidálni kellene... szájer is ezért lépett hátra inkább, gondol a jövőjére;-)...

morph on deer 2020.04.25. 12:13:54

@cicmen:
“ :DDDDD Tudományos felmérésnek próbálod beállítani a hülyeségedet?”

És ehhez téged kérdeznélek?
Nem semmi! :)
Kicsit sokat képzelsz magadról, attól tartok...

Nincs véletlenül egy köpcös kis rokonod, aki mostanában hadvezérnek képzeli magát, és gömbölyded malacnak öltözve, álruhában látogatja a “harcoló alakulatokat”?
:)

morpho 2020.04.25. 12:20:26

@eszti.....: Most akkor mit csináltak a szlovák érettségivel? Addig értem, hogy ha elfogadja a diák a felajánlott jegyet, akkor azt kapja, ha nem, akkor szeptemberben vizsgázik. Ami amúgy tök jó, de mi alapján kapja a jegyet?

alöksz róz 2020.04.25. 12:21:29

@Sir Bates dö Hól: hát ezen már hiába görcsölsz, nem esik tőle hasra senki... másolj be néhány nevet a wikiről a 'filozófusok' lapról, hátha akad még olyan buta proli, aki hasra esik tőle. bár ezek után erősen kétlem. aszongya fransziából kommentez, azt hiszi ettől okosabbnak látszik :D
itt akartál lenni valaki, egy névtelen fórumon, tényleg nem vágod h ez milyen szánalmas?? és még ez se jött be, ez a szomorú...
és még a felépítős szöveget is tőlem hallottad :-)

eszti..... 2020.04.25. 12:23:17

@alöksz róz:

mondtam, hogy vidám napunk lesz!
na, mivel szereted a lángost? mert ugye nincs harag..... csak korsóként kevesebbet kellene kútra járni...

miért 2020.04.25. 12:23:45

@Sir Bates dö Hól: lézerjani vagy szajjer hátrább léptek volna? Nem hiszem! Szerintem csak elvannak a körvadászatokkal. Az egyik a nemesi címért, a másik a szépfiúkért.

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 12:27:21

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: megőrültél?;-)... tudod mi meló van abban, hogy felépítés egy-egy virtuális személyiséget‽ naponta sok óra, majd mikor már azt hiszik, hogy sínen vannak, elcsúsznak egy banánhéjon;-)... pedig még jeleztem is nekik, hogy hol az a héj, de b+ csakazértis rálépnek, mert a hübrisz, az ilyenek nem tudnak ellenállni soha;-DD

alöksz róz 2020.04.25. 12:27:38

@Sir Bates dö Hól: ez milyen gagyi duma, a megmondalak apunak ovis szint...
várlak
jössz vagy nem jössz, eldöntheted mennyire vagy bátor, de ne pattogj itt, mert csak még nevetségesebbé teszed magad

alöksz róz 2020.04.25. 12:28:28

@eszti.....: ne terelj, tudom h eltaláltam

taga20 2020.04.25. 12:34:43

@Sir Bates dö Hól: hallod migráncs, ez szellemes volt tőled:)

egyébként olvasgatlak az utóbbi időben, és mintha te is mekváltoztál volna.
úgy káromkocc, mint én a fénykoromban.

mit tolsz, agyá má belőle:)))

u.i.: ha véletlenül férreértettél, akkor világbéke:)))

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 12:35:13

@alöksz róz: persze kicsim, tőled tanul itt mindenki;-)... látod, most is remeg a szád széle, "fransziából", az "sz" megint buktat;-)... ülj le, vegyél egy mély lélegzetet, s rendezd a fejedben, hogy melyik nickhez melyik jellegzetes szóösszetétel kapcsolódik;-)... sz'tem legközelebb írd fel, mert az újakkal is megbuksz;-)... csak jó tanács, mert nem haragszom, én értékelem a szorgalmat;-)...

mgdé 2020.04.25. 12:35:37

@Sir Bates dö Hól:

Rájöttem :D miért nincs egyetlen szava sem, egyetlen de egyetlen trollnak, de még egy féltrollnak se, de még félszava se, süli áltehenei millióira, miért ignorálják a poszt tartalmát. Mert annak a pénznek az áltehenek csak a fedőszerve - különösen a tőgyek -, annak a titkos valagminek, amiből kicsordogálnak a kis havi 60e-k. Az etető tőgyekbe mégsem haraphatnak, attól örökre borzolt lenne tarajos süli tőgygazda, de még az ő nagyura is, az a valami vajda, valami Stibor, azt hiszem.

(Azért brüsszellel fizettetni a le a brüsszellel kampányt, igazi richelieui ötlet :D , kár, hogy még csak mazarinok se a helyi ravaszdik, lófüttyöt lesz itt Fényes Birodalom. Pedig mily méltóságteljes lehetne az R. osztályú anyahajó mellett ringatózó I. Pifti hadijacht dupla szellemi fényfüzére a keszthelyi öbölben ... Könnybe lábad a szemem a gyönyörűségtől ... )

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 12:39:59

@miért: persze, ők valóban rendelkeznek nyugati kapcsolatokkal az ottani establishmentekben, azokat nem kockáztatják... ne feledd el, ők nem a fidelitaszból jöttek, más a kulturális hátterük;-)...

taga20 2020.04.25. 12:43:28

@mgdé: sok okosat modtá, respekt, de mi ez az új avatar?:)))

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 12:43:57

@mgdé: '98-ban megkérdeztem őket "ti tényleg egy mátét vagy egy nagy sanyit akartok szopatni‽ akik kremlinológián nőttek fel‽;-DDDDD"... persze nagyon megsértődtek ezen;-)... a buta embert az önérzetén lehet a legjobban megfogni;-)...

eszti..... 2020.04.25. 12:47:07

@morpho:

"A koronavírussal kapcsolatos helyzet miatt nem a megszokott formában fog zajlani az érettségi vizsga. Az érettségi bizonyítványba az összes év végi osztályzat, valamint az utolsó két tanév félévi osztályzatnak átlaga kerül - közölte Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter csütörtöki sajtótájékoztatóján."

ezt mondta a miniszter. eltörölték az érettségi szóbeli részét, tesztelték az írásbeli online formáját.
www.bumm.sk/percrol-percre/2020/04/23/a-korabbi-erdemjegyek-atlaga-kerul-majd-az-erettsegi-bizonyitvanyba

taga20 2020.04.25. 12:48:13

@Sir Bates dö Hól: sír baszod, te most jöttél a hathuszassal?;)

aki a fityesz maffia tagja, az mind szarházi!

a te lógigád szerint, akkor berija jobb lett volna, mint dzsugasvili?

alöksz róz 2020.04.25. 12:58:27

@taga20: "egyébként olvasgatlak az utóbbi időben, és mintha te is mekváltoztál volna.
úgy káromkocc, mint én a fénykoromban." - elvesztette a kis jövedelmét a válság miatt.
sajnálom szegényt, érthető h megviseli...
csak azt nem értem, ezen mit segít a fórumos emberkedés

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 13:00:04

@taga20: így lehet a legjobban kiakasztani őket: nem tudják kezelni azt, hogy valaki egyszerre küldi el őket a kurvaanyjukba és ír "tűpontos elemzést" és mutat rá a logikai ellenmondásaikra: panelekben gondolkodnak, s sztereotípiát követnek: vagy romkocsmás gyíkvállú büfészakos vagy, vagy ócska proli, a kettőt együtt nem tudják kezelni;-)... az új regekkel szarban vannak, most kétségbeesetten keresik a legalább három, négy éves alvó nickeket;-)... de az meg milyen már, hogy egy négy éves nick csak harminc hozzászólással rendelkezik, s azonnal orbánt védve aktivizálódik;-)... most válságtanácsot tartanak, mi legyen a követendő taktika;-)... nehéz a kurvák és a lemmingek élete, s ráadásul ott a zabszem a valagukban is "de biztosan nem adják ki a címem‽"... nem irigylem őket;-)...

(a tigris, az tényleg jó volt tegnap a gryllustól!)

eszti..... 2020.04.25. 13:02:36

@alöksz róz:

hát persze!
mondd! ilyen hatalmas világmegváltó felismerés birtokában miért is kommunikálsz velem reggel óta?
csaknem arra vártál, hogy igazoljam a feltevésed?

alöksz róz 2020.04.25. 13:04:07

@Sir Bates dö Hól: "fransziából", az "sz" megint buktat" - maga egy kibaszott zseni, gump :DD
(oda ugrasz ahova mutatom, látod milyen buta kis csicska vagy?)

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 13:05:03

@alöksz róz: miva' most már boxolni akarsz‽;-DDDDDDDD... hát, te tudod, hogy nem "fransziából" nyomom, "tudjuk, hogy hol vagy", akkor megkereshetsz... nem akarod látni, hogy összefogáson magam elötted?;-)... a horgászos nicket mikor veszed elő ma?;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 13:07:11

@alöksz róz: ááááh (hatalmasat ásít);-)...

(kisköcsög, nem megy neked ez a pszichológiai hadviselés;-)... )

alöksz róz 2020.04.25. 13:09:24

@eszti.....: csak rendes vagyok.
na de mi ez már ez, ne csináljunk még nagyobb csoportosulást, valaki szeretné itt a munkáját végezni!
én majd a háttérből vezényelek :-)

Szabó Miklós János 2020.04.25. 13:11:20

Eddig tartottak ki, de már védhetetlen volt.

Gyuri bácsi levette a kezét a BUKOTT, ALKALMATLAN Karácsony Gergelyről.

A selyemzsinórt a HVG-n keresztül küldték meg neki, persze selyempapírba csomagolva, ügyelve arra, hogy a másik oldalon is tudjanak ütni egyet:
"A szerződött orvosok egy ideje nem látták el a betegeket, még csak az intézménybe se mentek be, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy későn észlelték a fertőzéseket, és tömeges lett a fertőzés

– mondta Müller Cecília április 10-én, majd tíz nappal később már azt állította, volt olyan időszak, mikor egy hétig nem ment be orvos az intézménybe. Karácsony szerint ez nem igaz, és állítása alátámasztására nyilvánosságra hozták Skultéti József igazgató levelét, melyben tételesen felsorolja a történteket.

Csakhogy a levél ellentmondásos, az alapján Müller Cecíliának még igaza is lehet. (Azt, hogy pontosan milyen dokumentumok állnak a tiszti főorvos rendelkezésére, illetve pontosan milyen időintervallumra gondolt, nem tudjuk, ugyanis kérdésünk megválaszolásáig türelmet kért a héten.)

A levél szerint ugyanis

március 30-án rendelt az orvos személyesen az intézményben (egy szolgáltatóval szerződtek – korábban öt orvos dolgozott, csakhogy négyen közülük 65 év felettiek, így ők, mivel veszélyeztetettek a koronavírusra, kivonultak),
utána ügyeletes orvos intézkedett – nem tudjuk, hogy személyesen vagy telefonon – a tüneteket produkáló betegek kórházba szállításáról,
a saját orvos legközelebb 3-án ment be elvégezni a teszteket, (a főváros szerint itt dőlt meg Müller érve arról, hogy egy hétig nem ment be, hiszen tesztet levenni bement. Rákérdeztünk, vizsgálatokat is végzett-e az orvos, mire a sajtóosztály azt írta, az orvos a mintavételi eljárás protokollját követte)
utána hétvégén telefonos ügyeletet tartott.
A Skultéti József által írt levélben nem szerepel, de egy, Karácsony Gergely által korábban nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvből kiderült, az igazgató április 6-án egyszerre írt a fővárosnak, az operatív törzsnek és a kormányhivatalnak, hogy az intézményben nincs orvos (és védőruházat).

A cikkünk elején szereplő posztban Karácsony azt írta, attól, hogy nem volt bent az orvos, az intézmény lakóinak ellátása, ápolása biztosított volt.

A Karácsony Gergellyel múlt héten felvett interjúban is rákérdeztünk, valóban előfordult-e, hogy napokig nem jelent meg orvos az intézményben, ami hozzájárulhatott a járvány eszkalálódásához, mire azt mondta,

"az intézményben van szakszemélyzet, ápolók, ápolási igazgatóhelyettes, nem volt egyetlen másodperc sem, amikor ne lett volna szerződése az intézménynek orvosi ellátóval, vagy ne lett volna főállású orvosa."

Csakhogy Müller nem a szerződést, hanem a jelenlétet kérte számon.

Az otthonban történtek miatt Müller Cecília vizsgálatot rendelt el, amelyet a Kormányhivatal folytat, de rendőrségi ügy is lehet belőle, elképzelhető, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt eljárást indít, egyelőre vizsgálják ennek a lehetőségét."
hvg.hu/itthon/20200424_karacsony_muller_pesti_ut_idosek_otthona_koronavirus

Szorul a hurok Geryke nyaka körül, és vele együtt sokan fognak bukni. Látható, hogy megbukott a politika és a kommunikáció is. Gyuri bácsi is kénytelen volt kiírni az új álláspályázatokat, lehet, hogy az itteni lipsi bérkommentelőknek is hamarosan útilapu kerül a talpa alá...?

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 13:12:25

Ellenben egy jó lángost megennék! Egyet natúr és egyet sajtos-tejfölösen...
Vagy egy jó töpörtyűs pogit, de olyat, mint régen, jó féltenyérni, s levelenként tudod szétszedni a tésztát, nem azt a fornettis mirelit szart... Igazit...

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 13:15:07

@Szabó Miklós János: miva'kisgyerek, véget ért a bréinsztorming, megvan a taktika‽;-)...

taga20 2020.04.25. 13:20:17

@Szabó Miklós János:

jani a kurvaanyádat! téged miért nem visz má el a kínaivírus?!!!

Szabó Miklós János 2020.04.25. 13:21:41

@Sir Bates dö Hól: Taktikára nem nekem van szükségem, hanem szegény bérkommentelőknek kell tisztába jönni azzal, hogy most akkor mit is lehet mondani a Karácsony-botrány ügyéről.

A HVG finoman, óvatosan, de az olvasói elé tárta a valós helyzetet: valóban nem volt orvos, a fenntartó nem tett eleget a kötelezettségeinek, és ennek katasztrofális következményei lettek. Ezzel kell most majd kezdeni valamit. De persze te nyilván csak terelni meg mismásolni fogsz, hiszen tudjuk, hogy nem te vagy a legélesebb kés Gyuri bácsi fiókjában...

morpho 2020.04.25. 13:21:46

@eszti.....: Asszem értem. Ott az egyes a legjobb?

mgdé 2020.04.25. 13:23:09

@taga20:

Az oroszoknak?
Nem lett volna, mert akkor a németek lehet, hogy győztek volna. Az meg úgy dupla szívás.
Berija puszta félelemből már korábban simán kivégeztette volna Zsukovot, Rokosszovszkijt és a többit is. (Zsukov nagyjából miatta állt inkább Hruscsov mellé.)

Amúgy pl. Kirov (ő pl. megnyittatta a katonai raktárakatis Leningrádban éhezés idején, Sztálinnak ilyen eszébe nem jutott) lehet, hogy valamivel normálisabb lett volna Sztálinnál, korábban a cárok sem voltak egyformák.

Szabó Miklós János 2020.04.25. 13:23:09

@taga20: Miért vinne el a kínai vírus? Én nem budapesti idősotthonban élek.

HVG cikkéhez mit szólsz, lippsikém?!

Ezek után Geryke meddig fogja még húzni szerintetek?

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 13:23:22

@taga20: nekem jobban tetszik a szabó féle, talán, mert azzal ismertem meg;-)...

morpho 2020.04.25. 13:24:44

@Szabó Miklós János: "szegény bérkommentelőknek kell tisztába jönni azzal, hogy most akkor mit is lehet mondani a Karácsony-botrány ügyéről"
Szóval ma te vagy az eligazítójuk. Ezt miért kellett mindenkivel tudatni? Nem intéznétek ezt házon belül? Köszi.

Szabó Miklós János 2020.04.25. 13:29:13

@morpho: Lippsikém, ne terelj, itt rólatok van szó.

Gyuri bácsi elküldte Gerykének a selyemzsinórt, most azt kell eldöntenetek, hogy mosdatjátok-e vagy ti is megtagadjátok:
hvg.hu/itthon/20200424_karacsony_muller_pesti_ut_idosek_otthona_koronavirus
""A szerződött orvosok egy ideje nem látták el a betegeket, még csak az intézménybe se mentek be, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy későn észlelték a fertőzéseket, és tömeges lett a fertőzés

– mondta Müller Cecília április 10-én, majd tíz nappal később már azt állította, volt olyan időszak, mikor egy hétig nem ment be orvos az intézménybe. Karácsony szerint ez nem igaz, és állítása alátámasztására nyilvánosságra hozták Skultéti József igazgató levelét, melyben tételesen felsorolja a történteket.

Csakhogy a levél ellentmondásos, az alapján Müller Cecíliának még igaza is lehet. (Azt, hogy pontosan milyen dokumentumok állnak a tiszti főorvos rendelkezésére, illetve pontosan milyen időintervallumra gondolt, nem tudjuk, ugyanis kérdésünk megválaszolásáig türelmet kért a héten.)

A levél szerint ugyanis

március 30-án rendelt az orvos személyesen az intézményben (egy szolgáltatóval szerződtek – korábban öt orvos dolgozott, csakhogy négyen közülük 65 év felettiek, így ők, mivel veszélyeztetettek a koronavírusra, kivonultak),
utána ügyeletes orvos intézkedett – nem tudjuk, hogy személyesen vagy telefonon – a tüneteket produkáló betegek kórházba szállításáról,
a saját orvos legközelebb 3-án ment be elvégezni a teszteket, (a főváros szerint itt dőlt meg Müller érve arról, hogy egy hétig nem ment be, hiszen tesztet levenni bement. Rákérdeztünk, vizsgálatokat is végzett-e az orvos, mire a sajtóosztály azt írta, az orvos a mintavételi eljárás protokollját követte)
utána hétvégén telefonos ügyeletet tartott.
A Skultéti József által írt levélben nem szerepel, de egy, Karácsony Gergely által korábban nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvből kiderült, az igazgató április 6-án egyszerre írt a fővárosnak, az operatív törzsnek és a kormányhivatalnak, hogy az intézményben nincs orvos (és védőruházat).

A cikkünk elején szereplő posztban Karácsony azt írta, attól, hogy nem volt bent az orvos, az intézmény lakóinak ellátása, ápolása biztosított volt.

A Karácsony Gergellyel múlt héten felvett interjúban is rákérdeztünk, valóban előfordult-e, hogy napokig nem jelent meg orvos az intézményben, ami hozzájárulhatott a járvány eszkalálódásához, mire azt mondta,

"az intézményben van szakszemélyzet, ápolók, ápolási igazgatóhelyettes, nem volt egyetlen másodperc sem, amikor ne lett volna szerződése az intézménynek orvosi ellátóval, vagy ne lett volna főállású orvosa."

Csakhogy Müller nem a szerződést, hanem a jelenlétet kérte számon.

Az otthonban történtek miatt Müller Cecília vizsgálatot rendelt el, amelyet a Kormányhivatal folytat, de rendőrségi ügy is lehet belőle, elképzelhető, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt eljárást indít, egyelőre vizsgálják ennek a lehetőségét."

Persze tudom, hogy semmit nem fogsz erről mondani, hiszen még nem jött meg az ukáz a washingtoni központból, hogy mi is erre a válasz...

morpho 2020.04.25. 13:32:34

@Szabó Miklós János: Most írtad le, hogy eligazítást tartottál a bérkommentelőknek pubi!
Engem nem érdekel, hogy mit kell hazudozniuk a főpolgármesterről. Arra kértelek, hogy priviben küld el, mert itt csak a helyet foglalja és úgysem olvasom végig.

taga20 2020.04.25. 13:33:01

@Sir Bates dö Hól: de az a rettentő szimetriád, elég gáz:)

persze én csak egy esztergályos vagyok:)))

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 13:37:20

@taga20: nem ezt írtam, de szájer valóban egy tudományos pályát áldozott fel a politikáért, s neki a hajlamával való zsarolhatósága miatt nem volt mozgástere, lázár meg egy cavouri alkat (na, most ezt találtam hirtelen a wikin;-)), s azért ne felejtsd el, hogy ő rapcsák táskahordozója volt! lehet utálni rapcsákot, de ő még polgári nevelést kapott;-)...
S nem erkölcsi jellemrajzot adtam, csupán tisztánlátást jeleztem velük kapcsolatban;-)...

Szabó Miklós János 2020.04.25. 13:38:06

@morpho: "Pubikám", nektek, lippsi bérkommentelőknek nem én, hanem GYURI BÁCSI emberei tartják az eligazítást.

De ezek szerint most még zavar van a gépezetben, hiszen hozzád nem ért el az infó, hogy most akkor mit is kell mondani.

Emlékeztetőül: eddig azt kellett állítanotok, hogy VOLT ORVOS a Pesti Úti Idősek Otthonában, most pedig már Gyuri bácsiék lapja, a HVG is finoman, selyempapírba csomagolva tálalta, hogy... hát nem igazán. Valamint rámutatott arra az ellentmondásra is, hogy a jogszabály nem arra kötelezi a fenntartót, hogy SZERZŐDJÖN az orvosi ellátásra, hanem arra, hogy a JELENLÉTET biztosítsa, ami mint kiderült nem történt meg.

Szóval akkor: mosdatjátok vagy megtagadjátok?! Vagy még tanácskoztok?!

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 13:40:10

@Szabó Miklós János: kisgyerek, most akkor a HVG már nem függetlenobjektív?;-)... ne erőlködj kisköcsög... vagy még nem találtatok használható nicket?;-)...

alöksz róz 2020.04.25. 13:43:12

@Sir Bates dö Hól: "tudjuk, hogy hol vagy" - hát ezzel te fenyegetőztél, meg a megkereséssel is, meg az az elkapással is... most meg beszartál? bevillant, mi, fostos? hogy lehet, hogy nem mindenki 80 éves öregember vagy rozzant tordaibence? :D

szánalmas vagy, csicska, ennél már csak az a szánalmasabb, hogy észre se veszed. noname fórumon akartál valaki lenni, beszarás... kaparj, erőltesd még egy kicsit a hübriszt meg az establishmentet, de már te is tudod, hogy csak röhög rajtad mindenki... hisztizés helyett keress inkább munkát, bármit el lehet vállalni ha megszorul az ember, nem szégyen az. egyáltalán nem.

a további duma értelmetlen, részemről itt zártam le az alázásodat, egyrészt nekem is van szívem, másrészt pedig mások is akarnak itt szórakozni... ha akarod személyesen is elkenem a szádat, ha meg fosol, akkor ne pattogj.
ennyikeh.

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 13:44:26

@taga20: Robbie egyrészt így írta, s szerintem az eredeti dinamizmust is jobban tükrözi... de ez tényleg egyéni ízlés... tudod, nálunk lipsiknél ez belefér;-)...

nincs1itt 2020.04.25. 13:46:18

@Sir Bates dö Hól: na, ja rapcsák és a polgári neveltetés... de lázárt mi sem jellemzi jobban: schwejcban elterülő polgári rapcsák számlák, valahogy eltűntek a halálakor, még a család sem leli azóta.
sanyiról és néhány személyiségéről vagy jót, vagy semmit... de majd góglizok egy kicsit, hétha lesz jobb is ennél.

6.Lenin 2020.04.25. 13:46:24

@Sir Bates dö Hól:

Vicces is lenne egy jellemrajz tőled. Azért ennyire ne legyél már pofátlan. A jellem, és te, az két külön világ.

Mellesleg ha már unalmas, és szar a jelenlegi felhozatal ballibsi oldalról ma a B1-en, azon azért lehet picit szórakozni, hogy összekapaszkodva próbáljátok egymást kihúzni a szarból. Enélkül tök unalmas lenne, ami itt ma zajlik.
Mind1 (a kedvedért)

Szabó Miklós János 2020.04.25. 13:48:33

@Sir Bates dö Hól: Persze, a HVG "függetlenobjektív" lippsi lap, ami közismerten Gyuri bácsi érdekkörébe tartozik... De látom azt azért kerülöd, hogy a KARÁCSONY-BOTRÁNYHOZ hozzászóljál, talán még te sem kaptad meg az ukázt, hogy akkor most mit is lehet mondani róla. Holott Gyuri bácsi láthatólag levette róla a kezét...

______________________

Hát lipsikék, ez az a kellemetlen csizma az asztalon, ami most nagyon szorít titeket, de eddig csak pironkodva hallgattok róla, vajon meddig lehet ezt tartani?!
"A szerződött orvosok egy ideje nem látták el a betegeket, még csak az intézménybe se mentek be, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy későn észlelték a fertőzéseket, és tömeges lett a fertőzés

– mondta Müller Cecília április 10-én, majd tíz nappal később már azt állította, volt olyan időszak, mikor egy hétig nem ment be orvos az intézménybe. Karácsony szerint ez nem igaz, és állítása alátámasztására nyilvánosságra hozták Skultéti József igazgató levelét, melyben tételesen felsorolja a történteket.

Csakhogy a levél ellentmondásos, az alapján Müller Cecíliának még igaza is lehet. (Azt, hogy pontosan milyen dokumentumok állnak a tiszti főorvos rendelkezésére, illetve pontosan milyen időintervallumra gondolt, nem tudjuk, ugyanis kérdésünk megválaszolásáig türelmet kért a héten.)

A levél szerint ugyanis

március 30-án rendelt az orvos személyesen az intézményben (egy szolgáltatóval szerződtek – korábban öt orvos dolgozott, csakhogy négyen közülük 65 év felettiek, így ők, mivel veszélyeztetettek a koronavírusra, kivonultak),
utána ügyeletes orvos intézkedett – nem tudjuk, hogy személyesen vagy telefonon – a tüneteket produkáló betegek kórházba szállításáról,
a saját orvos legközelebb 3-án ment be elvégezni a teszteket, (a főváros szerint itt dőlt meg Müller érve arról, hogy egy hétig nem ment be, hiszen tesztet levenni bement. Rákérdeztünk, vizsgálatokat is végzett-e az orvos, mire a sajtóosztály azt írta, az orvos a mintavételi eljárás protokollját követte)
utána hétvégén telefonos ügyeletet tartott.
A Skultéti József által írt levélben nem szerepel, de egy, Karácsony Gergely által korábban nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvből kiderült, az igazgató április 6-án egyszerre írt a fővárosnak, az operatív törzsnek és a kormányhivatalnak, hogy az intézményben nincs orvos (és védőruházat).

A cikkünk elején szereplő posztban Karácsony azt írta, attól, hogy nem volt bent az orvos, az intézmény lakóinak ellátása, ápolása biztosított volt.

A Karácsony Gergellyel múlt héten felvett interjúban is rákérdeztünk, valóban előfordult-e, hogy napokig nem jelent meg orvos az intézményben, ami hozzájárulhatott a járvány eszkalálódásához, mire azt mondta,

"az intézményben van szakszemélyzet, ápolók, ápolási igazgatóhelyettes, nem volt egyetlen másodperc sem, amikor ne lett volna szerződése az intézménynek orvosi ellátóval, vagy ne lett volna főállású orvosa."

Csakhogy Müller nem a szerződést, hanem a jelenlétet kérte számon.

Az otthonban történtek miatt Müller Cecília vizsgálatot rendelt el, amelyet a Kormányhivatal folytat, de rendőrségi ügy is lehet belőle, elképzelhető, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt eljárást indít, egyelőre vizsgálják ennek a lehetőségét."
hvg.hu/itthon/20200424_karacsony_muller_pesti_ut_idosek_otthona_koronavirus

taga20 2020.04.25. 13:48:33

@mgdé: "Nem lett volna, mert akkor a németek lehet, hogy győztek volna."

esélyük se volt, ahogy a mi dagattgecifélistenünknek sincs.

a lakájszellem, előbb vagy utóbb halálra van ítélve, bárki bármit gondol.

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 13:59:02

@alöksz róz: nyuszifül, hát, írtad, tudod, hogy honnan kommentelek, de nem "fransziából", sz'al kérdem, nem akarod látni, hogy miként fosom magam össze előtted?;-)... sem a hübrisz, sem az establishment nem megy magyarul?;-)...
prüszkölő kiscica, ne aggódj, tuti összefutunk... s én sosem írtam olyat, hogy elkalapálnálak vagy elkenném a szádat, kis balfas (;-))... nem ezt ígértem;-)...

(szarban vagy, mi? a berzenkedő egod nem engedi, hogy szép kussba eltűnj, mi? jobb lett volna az aranyág;-DDD... ha magasabb intellektussal rendelkeznél, akkor küldenék egy elbocsátó, szép üzenetet, de -mivel mattot adattál magadnak- csupán egy orr monológot kapsz kis lovag;-)...)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 14:00:48

@6.Lenin: 1xű.most már tök Mind1 milyen dumát löx már tudjuk rólad hogy ......

taga20 2020.04.25. 14:01:59

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

"se szíved se gerinced se agyad!"

erről mindig ez ugrik be!:))))

www.youtube.com/watch?v=lz71SFBbx7o

6.Lenin 2020.04.25. 14:03:12

@taga20:

Igaz, ezért buktatok eddig mindig. A lakájszellem miatt.

Szabó Miklós János 2020.04.25. 14:03:42

@Sir Bates dö Hól: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @taga20: @nincs1itt: @morpho: Érdekes, hogy a KARÁCSONY-BOTRÁNYHOZ még mindig nem szóltatok hozzá lippsikéim. Még mindig nem jött meg az ukáz, ugye?

Pedig hamarosan kellemetlen lesz a megbízótoknak is, hogy ennyire felsültetek ezzel...

Ideje lenne már kitalálni valami frappánsabb riposztot, nem?!

"A szerződött orvosok egy ideje nem látták el a betegeket, még csak az intézménybe se mentek be, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy későn észlelték a fertőzéseket, és tömeges lett a fertőzés

– mondta Müller Cecília április 10-én, majd tíz nappal később már azt állította, volt olyan időszak, mikor egy hétig nem ment be orvos az intézménybe. Karácsony szerint ez nem igaz, és állítása alátámasztására nyilvánosságra hozták Skultéti József igazgató levelét, melyben tételesen felsorolja a történteket.

Csakhogy a levél ellentmondásos, az alapján Müller Cecíliának még igaza is lehet. (Azt, hogy pontosan milyen dokumentumok állnak a tiszti főorvos rendelkezésére, illetve pontosan milyen időintervallumra gondolt, nem tudjuk, ugyanis kérdésünk megválaszolásáig türelmet kért a héten.)

A levél szerint ugyanis

március 30-án rendelt az orvos személyesen az intézményben (egy szolgáltatóval szerződtek – korábban öt orvos dolgozott, csakhogy négyen közülük 65 év felettiek, így ők, mivel veszélyeztetettek a koronavírusra, kivonultak),
utána ügyeletes orvos intézkedett – nem tudjuk, hogy személyesen vagy telefonon – a tüneteket produkáló betegek kórházba szállításáról,
a saját orvos legközelebb 3-án ment be elvégezni a teszteket, (a főváros szerint itt dőlt meg Müller érve arról, hogy egy hétig nem ment be, hiszen tesztet levenni bement. Rákérdeztünk, vizsgálatokat is végzett-e az orvos, mire a sajtóosztály azt írta, az orvos a mintavételi eljárás protokollját követte)
utána hétvégén telefonos ügyeletet tartott.
A Skultéti József által írt levélben nem szerepel, de egy, Karácsony Gergely által korábban nyilvánosságra hozott jegyzőkönyvből kiderült, az igazgató április 6-án egyszerre írt a fővárosnak, az operatív törzsnek és a kormányhivatalnak, hogy az intézményben nincs orvos (és védőruházat).

A cikkünk elején szereplő posztban Karácsony azt írta, attól, hogy nem volt bent az orvos, az intézmény lakóinak ellátása, ápolása biztosított volt.

A Karácsony Gergellyel múlt héten felvett interjúban is rákérdeztünk, valóban előfordult-e, hogy napokig nem jelent meg orvos az intézményben, ami hozzájárulhatott a járvány eszkalálódásához, mire azt mondta,

"az intézményben van szakszemélyzet, ápolók, ápolási igazgatóhelyettes, nem volt egyetlen másodperc sem, amikor ne lett volna szerződése az intézménynek orvosi ellátóval, vagy ne lett volna főállású orvosa."

Csakhogy Müller nem a szerződést, hanem a jelenlétet kérte számon.

Az otthonban történtek miatt Müller Cecília vizsgálatot rendelt el, amelyet a Kormányhivatal folytat, de rendőrségi ügy is lehet belőle, elképzelhető, hogy a Nemzeti Nyomozó Iroda foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt eljárást indít, egyelőre vizsgálják ennek a lehetőségét."
hvg.hu/itthon/20200424_karacsony_muller_pesti_ut_idosek_otthona_koronavirus

Gyerünk LIPPSIKÉK, védjétek a mundér becsületét... Mosdatni vagy megtagadni, de Gyuri bácsi felé a hűségeteket bizonyítani!

6.Lenin 2020.04.25. 14:05:18

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Ezért írtam 1xű nyelven, hogy tudjátok. És? Tudod már?

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 14:05:22

@nincs1itt: figyelj, olyan, amilyen... én az attitűdről beszélek, nem a jellemről... és lázárt minden joggal megvetheted, de ő nem egy -sztánsági birtokon egy jurtában akarna üldögélni, hanem egy nyeui boardban... erről írtam;-)...

morpho 2020.04.25. 14:06:00

@Szabó Miklós János: A HVG mindkét felet hibáztatja. Te ezt valahogy elfelejtetted. Én a cikket szoktam végigolvasni és nem a te idézeteidet. Ezt viszont nem olvastam végig, mert kurvára unom az egészet. Nyilvánvalóan politikai támadás zajlik a budapesti főpolgármester ellen. Ugye te sem gondolod komolyan, hogy ezt majd veled fogom megvitatni? Te nem létezel pubi. Egy fideszes propagandista vagy, aki jópénzért telefossa a blogteret bármivel, amivel megbízzák. Ráadásul még be is ismeri. Naponta több ezer tisztességes ember veszíti el a munkáját, te meg abból élsz, hogy kiszolgálod a hazug orbánista propagandagépezetet. Szégyelld magad és takarodj innen!

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 14:07:38

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: lófaszt mama! a leveles hajtogatott az igazi!;-)...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 14:08:34

@taga20: ez nekem is tetszett!meg amikor a srác ezt máshol is előadja!

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 14:09:53

@Szabó Miklós János: ne csináld már kisgyerek! elküldöd minden nickemre?!? egyre is elég lenne, nem?;-DDDDDDDD

most akkor a HVG már nem függetlenobjektív?;-)...

taga20 2020.04.25. 14:10:33

@6.Lenin: mi van munkásőr, visszajöttek a régi idők?:)))

lubickolsz?! gajdicsevtárs pusziltat!:))))))))))))))))))

i0.wp.com/pestibulvar.hu/wp-content/uploads/2017/12/gajdics-otto.jpg?fit=800%2C450&ssl=1

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 14:11:53

@Sir Bates dö Hól: anyád picsáját hajtogatják!
Melyik falubú gyötté?!
Az igazi rendes omlós a jó!
ezek a hülyék meg azon élveznek hogy a lippsik marják egymást mert te nem tudod mi a jó!

taga20 2020.04.25. 14:13:14

@Szabó Miklós János: jani, boncsdmáki, me nem értelek!:)))

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 14:16:52

@6.Lenin: 1szerűen mind1 apik, téged akarunk szórakoztatni ezzel a flashmobbal;-)...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 14:18:12

@Szabó Miklós János: már hozzászóltam!
Oké elítélik karácsonyt!
A fidesz nyer 2/3- dal,a faszt 4/5- del!
Aztán 2025- re meg lehet nézni ezt az országot amikor megint kiment külföldre pár százezer ember!
Aztán 2030- ban hallgathatjátok a vezért aki megmondja hogy tíz éven belül utoléritek ausztriát!

cicmen 2020.04.25. 14:18:32

@taga20: jani a kurvaanyádat! téged miért nem visz má el a kínaivírus?!!!

Téged meg a tevetripper!

mgdé 2020.04.25. 14:18:54

@taga20:

Volt, ha nem is túl sok. Ha "időben" összeomlanak az oroszok. Akkor nincs amcsi segély, stb.
(Hogy utána a német - angolszász hogy és mikor dől el, az másik kérdés.)

De nem lett esély, mert 1. a kb. ötödannyi görögök jól elpicsázták a nagyképű olaszokat, s emiatt időben elcsúszott a rajt, 2. nem sikerült még az első tél elején, még mielőtt az orosz hadsereg magához tér, menetből elfoglalni Moszkvát (s ki időt nyer, életet nyer ...), 3. Hitler ott politikai idióta is volt, s már a legelején gyorsan megértetette az elfoglalt területeken élő szláv lakossággal, hogy a németek bizony nem "felszabadítók", hanem ellenség. S ezzel elbukta azt, hogy ő csak a kommunisták ellen harcol. Honvédő háború lett. Az oroszok szemében ma is az, a Nagy Honvédő Háború. A többi már történelem ...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 14:19:52

Mi van cicmen/ grimbusz mára nincs beosztva?

taga20 2020.04.25. 14:21:34

@cicmen: mi van köcsög, felkeltél?

ja és ez a nicked is szar, ahogy a többi húsz is!:))

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 14:24:24

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: te voltál sokat vidéken, azért nem fejlődött ki az agyad! az omlós a kispályásoké! azt osztogatták a gárdában, mi?! te meg nem vagy lippsi, hülye proli jobber!;-)...

alöksz róz 2020.04.25. 14:25:02

@Sir Bates dö Hól: :D
már a nyílt hazudozásba menekülsz? ott, ahol pár kattintással vissza lehet keresni, ki mit írt?

te most tényleg folytatni szeretnéd? rajtam nem múlik, tudhatnád már...
nem volt elég a gyerekes viselkedésed utáni háromnapi megaláztatás? a fórumos éned, önjelölt nagyemberséged teljes lerombolása? ragaszkodsz a folytatáshoz?
komolyan kérdezem.

morpho 2020.04.25. 14:25:03

Orbán ma pont 10 éve jelentette ki, hogy "ma forradalom történt a szavazófülkékben".

"A magyarok ma rendszert buktattak, és egy új rendszert alapítottak meg. A magyar emberek a mai napon megbuktatták a hatalommal visszaélő oligarchák rendszerét, és helyette megalapítottak egy új rendszert: a nemzeti együttműködés rendszerét. (...) Magyarországon a mai napon az emberek ereje legyőzte az oligarchákat."
"a magáncélokat, a magánérdekeket szolgáló, a magánhatalmat építő politika napjai ma leáldoztak, és nem fogjuk hagyni, hogy még egyszer visszatérjenek".

Előre megmondta, hogy mit fog csinálni. Végül is korrekt volt. Pár millióan félreértették, de ez nem olyan nagy baj. Azóta szerencsére véget ért az oligarchák világa és a politikusok nem építenek magánhatalmat közpénzből. Ezt mindenki látja is.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 14:26:29

@Sir Bates dö Hól: volt főnököm követi a meccset a telefonján!
89. perc 0:0 kéne neki egy gól!
Mondom én azt döntetlenre raktam!
-Anyád picsáját raktad te döntetlenre te ilyeneket nem is szoktál játszani!
Ismeretlen csapatokkal nem igazán játszom.

cicmen 2020.04.25. 14:27:54

@morpho: Nyilvánvalóan politikai támadás zajlik a budapesti főpolgármester ellen. ........

És???????? Ha visszaemlékszel a járvány elejére, akkor a kormány azt kérte az ellenzéktől, hogy a mindenkire egyformán veszélyes nehéz időkben hagyják őket dolgozni ne a politikai haszonszerzés lehetőségét lássák meg a helyzetben! Az ellenzék leszarta, jelen pillanatban is leszarja, egyfolytában gúnyolódnak arénáznak, kötözködnek, de ami a legabszurdabb, szokás szerint Brüsszelben jelentgetnek fel minket!
Ezek után fogd be a retkes pofádat a politikai támadásoddal, azt kapjátok, amit megérdemeltek!

mgdé 2020.04.25. 14:28:27

@cicmen:

Ami nem öl meg, az megerősít!
Taga sokkal keményebb fiú ám mint te, te beledöglenél a tevetripperbe. Egy kismacskának, bármekkora is a farka, az sokk. :P

S ne is próbálkozz, engem ebbe nem tudsz belekeverni, én, mint szememre is veted néha, elefántcsonttoronyban ülök, s csak_fényképről még a legdajcstompibb természetű tevék sem tudnak fertőzni. :P

S akkor végre teve-vers, csak neked, hogy tanulj:

Monoton
üget a süppedô homokon
a sivatag lova,
a tétova teve
tova.
Hátán rezegve
mozog a
rozoga
kúp
alakú púp.
A helyzete nem szerencsés.
Apró szemcsés
homokkal telve
a füle, a nyelve.
Sóvár szemekkel kutat
kutat.

stb.

:P

6.Lenin 2020.04.25. 14:28:30

@Sir Bates dö Hól:

Ez téged szórakoztat, amit ma itt műveltek? Tényleg ennyire primitívek lennétek?
Hmm.

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 14:29:27

@alöksz róz: azt írtam agyonverlek;-)... és megbaszlak az anyád hátán, az nagyon mást jelent nyuszifül;-)...

persze, folytasd csak, alázz tovább;-)... de mi lesz az új regekkel, mikorra készülnek el?;-)... (miért nem sakkozni tanultál?;-))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 14:30:30

@cicmen: mondtam valamit baszod!
Vagy nem minden megy ilyen gyorsan?

taga20 2020.04.25. 14:31:11

@mgdé: "a kb. ötödannyi görögök jól elpicsázták a nagyképű olaszokat,"

nem most kezdték!;)

www.youtube.com/watch?v=zUTTmUzGyw0

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 14:33:17

@cicmen: jaja csak gátolják és gáncsolják szegény vikiéket!

nincs1itt 2020.04.25. 14:34:17

@Szabó Miklós János: mijafaszt görcsölsz? a kórház tesztelt? az orvos bejárhat fél óránként is, ha betegen jön vissza az ÁLLAMI FENNTARTÁSÚ KÓRHÁZBÓL. na kötschögh magyar...

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 14:36:12

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: hülye vagy b+? akkor hozd át, itt vagyok a szomszéd fakkban a gyuri bácsi trollfarmon!;-)...

taga20 2020.04.25. 14:40:28

@6.Lenin: te szerencsétlen demens fasz! te évek óta a fityesz szart kevered és habzsolod a pofádba!

remélem a kínaivírus derékba kap szargerincű fityeszlakájok, ahányan vagytok, mind!

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 14:43:15

@mgdé: ezt minden szerző kiemeli, hogy mennyire ideges volt emiatt, de azt is, hogy kifejezetten parancsba adta, hogy bánjanak tisztelettel a görögökkel... S akkor még úgy is tett a wermacht...

taga20 2020.04.25. 14:44:26

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

bakker, te vagy a cukrosbácsi, vagy semjénzsolti?:)))

alöksz róz 2020.04.25. 14:49:02

@Sir Bates dö Hól: ennyi? kurvaanyád meg a nickek? hát ez nagyon komoly, ez már tényleg igazi filozófia, azt meg kell hagyni. mi ez, platón? vagy csak szent hubertusz? :D

ehhez nekem nem is kell semmit hozzátenni, csak hátradőlni, alázod te szépen magadat.

6.Lenin 2020.04.25. 14:50:32

@taga20:

Élvezem, hogy már 10. éve szoptok, de valamiért mégis nagy a pofátok. Szerintem már szopás nélkül ki se bírnátok.

mgdé 2020.04.25. 14:55:26

@6.Lenin:

Nem mondod, Lenyinbácsi, hogy inkább Szentkuthytól olvasnál hosszabb idézeteket? :D

alöksz róz 2020.04.25. 14:56:06

@6.Lenin: legyél egy kicsit megértőbb, papám, teljesen összeomlott az élete szegénynek

morpho 2020.04.25. 14:58:24

@cicmen: A kormány elvonta az önkormányzatok bevételeit, majd a felelősséget átnyomta rájuk, miközben Orbánnak teljhatalma van Magyarországon. Te meg jó pénzért Orbán vírusát terjeszted. Ennyi.

taga20 2020.04.25. 15:01:10

@6.Lenin: munkásőr, te 89-ben is eszt kommentelted, hogy má 40 éve ti vagytok a spiccen, asztán mi lett?

ja hogy te minden szar geci rendszerben lubickolsz!

szánlak szardarab, szánlak!

mgdé 2020.04.25. 15:02:38

@Sir Bates dö Hól:

Amikor az olaszok megindultak, Metaxasz - aki nem akart háborút - parancsba adta, hogy vonuljanak vissza 50 km-t, hátha csak provokálnak az olaszok (a Duce amúgy a példaképe volt ...), s megállnak maguktól. Mire az albán határon levő görög csapatok parancsnoka állítólag azt mondta neki a telefonba: Lófaszt! Harc nélkül ide nem jönnek be!, s letette a telefont, s kiadta a tűzparancsot.

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 15:06:26

@alöksz róz: az új regek még nincsenek készen? platón vagy szókratész? esetleg arisztotelész? én csak egy Google lapot ismerek, mondd meg te!;-)...
ez már az alázás része?;-)...
(mondtam: mély levegő, kulcsszavakat lejegyezni és nem kapkodni;-)... tényleg használna az aranyág, bár letaglózó lehetne szembesülnöd mennyire egyszerűen gondolkozol a XXI. században is, de sikerülhetne meglépned a sapiensi szintet... na nem duplán, de azért egyet elérhetnél;-)... )

6.Lenin 2020.04.25. 15:15:00

@mgdé:

Bárkitől inkább, mint primitív seggdugóktól ilyen szánalmas gügyögéseket. Titeket is csak azért, mert érdekes amikor valaki a pöcegödörből kiabálva szarozza a győzteseket már 10 éve.

taga20 2020.04.25. 15:15:18

egyébként, hogy a poszthoz is hozzá szóljak.

ez a zsírparaszt ki? ez valami dokumentumfilm a 70-es évekből?

6.Lenin 2020.04.25. 15:20:29

@taga20:

Töki, győztes rendszer 2010-től van. Te csak lubickolj a pöcegödrödben. egyhamar nem fox tudni kimászni belőle.
Orbán hülyét csinál belőletek. Már számoltátok a sok lóvét Gödön, aztán 1x csak volt, nincs. Megint pofára estetek, mint mindig, és még sokáig.

Én nem szánlak, egyikőtöket sem, ez a sorsotok, az evolúció kegyetlen is tud lenni. Ti így jártatok. Na, bumm, nem leszarlak.

eszti..... 2020.04.25. 15:22:21

@morpho:

igen. az egyes a legjobb, ötös a legrosszabb.

alöksz róz 2020.04.25. 15:26:18

@Sir Bates dö Hól: igen, az a szép benne, hogy te csinálod magaddal, de ahhoz is buta vagy, hogy észrevedd

az utcánkban lakik egy forma, üzletvezető-helyettes az egyik aldiban, azt mondja, mindig keresnek embert. árufeltöltés, helyben készült péktermékek sütése, ilyesmi. nem nehéz munka, szerintem te is bírnád. munkásszállót fizetik (részben). ha gondolod szólok neki hogy érdekel téged. de csak akkor, ha megígéred, hogy nem nyomkodod egész nap a telefont.
érettségid van?
mert akkor pénztárazhatsz is, ha az szimpatikusabb.

mgdé 2020.04.25. 15:30:05

@6.Lenin:

Te lennél a győztes? :D De hisz eddig mindig azt mondtad, a Morzsi az.

Segítsek pénzt számolni? (euró, dollár mindegy)

Egy.

Több nincs is, bácsika? :D

taga20 2020.04.25. 15:36:06

@6.Lenin: tényleg cigány, imádlak!:))))

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 15:37:53

@alöksz róz: lásd milyen rendes vagyok: ott követted el a legnagyobb hibát, mikor teljesen különböző nickeket soroltál egyazon személyhez, engedve a személyes érzelmeidnek (tudniillik, hogy gyűlölöd őket)... azt akartad hinni, hogy más is feladatot teljesít itt, s az általad kigondolt stratégia bűvkörébe estél;-)... a legrosszabb a tökéletes bűntény elkövetésében az, hogy nem mondhatod el senkinek, de te dicsekedni akartál nyuszifül, hogy mennyire penge vagy;-)... de az úccsó - most még "független" - nickedet legalább ne dörzsöld fel, már annyira megszoktam, komolyan hiányozna;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 15:40:17

@mgdé: nekem keegan munkái tetszettek a legjobban ebben a témában...

Nekoashi2005 2020.04.25. 15:41:32

@6.Lenin:
'Már számoltátok a sok lóvét Gödön, aztán 1x csak volt, nincs. Megint pofára estetek, mint mindig, és még sokáig."

Igazi fidesspatkány vagy, ifjú fidelitas tag! A "lóvé" a gödi lakosoké volt, amit elloptak tőlük, így nekik maradt a környezetszennyezés, mindennemű ellentételezés nélkül!

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 15:42:56

@taga20: hülye vagy? érzékeny a torokfalam (tudom, a tíz évi szopástól;-)), csendes és halk szavú vagyok, nem szoktam felemelni a hangom;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 15:44:32

@6.Lenin: ne dörzsöld fel te is magad;-)...

eszti..... 2020.04.25. 15:44:53

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

az omlósat könnyebb elkészíteni, mert csak össze kell gyúrni. szerintem is a leveles az igazi. 4x szoktam hajtogatni, fokozatosan kerül bele a tepertő, aztán pihentetni kell a tésztát.
és az sem mindegy merről-merre hajtod. ha elsieted, akkor passz, nem szépen rétegződik.

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 15:49:28

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: de legalább csalamádéval, mint a legendás Moszkva téri?;-)... puffancsban?;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 15:50:33

@eszti.....: de hülyék vagyunk, most jól lebuktattuk magunkat!...

taga20 2020.04.25. 15:51:45

@Sir Bates dö Hól: hallod te kibaszott migráncs, jól tolod!:)

néha érdemes ezeket újbó meknézni, me hátha!:)))

www.youtube.com/watch?v=XHE0MAOgvRY

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 15:52:41

@eszti.....: Na elmésztea picsába!
Kivelvagyte baszod?!
Mindjárt megyek és jelentkezem a lendvayban!
Átállok a sötét oldalra!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.25. 15:53:15

buzitaga szírbaszó de hol nikkjével felszoplya önmagát
millyen kedéjes
höhö
oszt a szopóálarcot visszavinni a végén a kölcsönzőbe
xd
lol

6.Lenin 2020.04.25. 15:53:25

@Nekoashi2005:

Amit KamuGeri szétosztott a haverok között, az nem a budapestieké lenne? Nem tőlük lopta el?

eszti..... 2020.04.25. 15:55:14

@Sir Bates dö Hól:

kinek, melyik feltevését igazoltuk?
... bocs, nem is olyan 1xű követni az eseményeket. vagy mind1?

morph on deer 2020.04.25. 15:56:56

@cicmen:
“ Brüsszelben jelentgetnek fel minket!”

Titeket?
Te is kormánytag vagy, Cicus?

Akkor írd fel, mielőtt megint elfelejtenéd: semmi szükség titeket feljelenteni, ugyanis ott percre pontosan tudják, hogy miket műveltek!
Azt ne hidd, hogy csak ti tudtok olvasni, sőt!
A különbség még az is, hogy ráadásul ők még értik is, amit olvasnak!

Azért is tudják pontosan, hogy hol, mikor, mit és kinek hazudik drága nemzetvezetőnk.
Ilyen fránya dolog ez a global willage, látod!

eszti..... 2020.04.25. 15:57:42

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

nyugi! mindegyikben profi vagyok... ahogy a kedves vendég óhajtja....

6.Lenin 2020.04.25. 15:59:51

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Én soha nem függtem a rendszertől . 1970-től mindig jól éreztem magam. Egyik se érdekelt. Most se függök a rendszertől, de hülyéket miért is kéne támogatnom?
90 előtt esetleg a haveromat támogattam, ha sokat ivott. Más senkit.
94 óta azokat, akiknek van érzéke ahhoz, hogy megcsinálja, amit elképzelt. Azokat mindig díjaztam. A hülyéket soha, most se.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 16:00:01

@taga20: így 500 komment után végre ideje volt!
Régebben azok a tipikus kopaszodó tanácselnök kinézetű emberek voltak mindkét oldalon!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.25. 16:03:46

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: tagucci már megint elfelelytettél váltani
na told be szípen az oldalkocsist/fellalit/madzát és egy kurvaanyázás közben húzzá

mgdé 2020.04.25. 16:03:50

@Sir Bates dö Hól:

Teljesen érthető! :) Hol jobb dugni Zsuzsikát (vagy bárki előtte vagy utána jövőt ), egy jurtában, az asszony, a gyerekek, s a szolganép szeme láttára, füle hallatára, kunsági veressel öblítve, vagy pedig a hétcsillagos 100. emeletén, kilátással, jakuzziban, kizárólag a pornócsatorna szeme láttára, füle hallatára, Zsuzsika kedvenc franciájával? (nem buldog, hanem pezsgő ..., egy igazi úr nem perverz, csak ha francia vagy angol ... :D )

taga20 2020.04.25. 16:07:13

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

bőr hűljön rád te ártány!

nesze, te proli, nesze a legjobb tél!:)))

www.youtube.com/watch?v=ZwKkM8zCQvs

mgdé 2020.04.25. 16:09:33

@Sir Bates dö Hól:

Az I. vh-s itt van valahol talán két kéznyújtásnyira
Meg Tayloré is.

Igaza volt a nagyapámnak ...

6.Lenin 2020.04.25. 16:11:33

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Természetesen, hiszen 70-től vállalkozó lettem, 74 -től meg külföldön éltem, 80-ig.
Utána meg a rendszer már szart sem ért, mindenki mentette a menthetőt.

Te még óvodás vagy?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 16:13:26

@taga20: nem rossz !
Akkoriban kijött pár jó kocsi!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 16:16:56

@taga20: egyébként ez a fazon pálffyra hasonlít + 30 kilóval.

cicmen 2020.04.25. 16:17:39

@morpho: A kormány elvonta az önkormányzatok bevételeit, majd a felelősséget átnyomta rájuk, .................

Ja, barátom, az elején nyomta ám az ellenzék, hogy ez kell, az kell, a munkájukat elvesztőknek támogatás, az egészségügyiseknek béremelés, ami teljesen jó, csak az már nem tetszik nekik, ha az ő zsebükbe is belenyúlnak? A felelősség? :DDDD
Mekkora a felelősségük, szabályozni kell a közterületek rendjét? Ez a nagy probléma?
Pofázni könnyebb ugye?

cicmen 2020.04.25. 16:17:39

@morpho: A kormány elvonta az önkormányzatok bevételeit, majd a felelősséget átnyomta rájuk, .................

Ja, barátom, az elején nyomta ám az ellenzék, hogy ez kell, az kell, a munkájukat elvesztőknek támogatás, az egészségügyiseknek béremelés, ami teljesen jó, csak az már nem tetszik nekik, ha az ő zsebükbe is belenyúlnak? A felelősség? :DDDD
Mekkora a felelősségük, szabályozni kell a közterületek rendjét? Ez a nagy probléma?
Pofázni könnyebb ugye?

mgdé 2020.04.25. 16:18:21

@6.Lenin:

Jééé, egy már 74-ben kiépített ügynök. Ez aztán a vállalkozó szellem! :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 16:19:25

@cicmen: ja meg a csicska anyádat azt!
De szereted ha a szádba szarnak!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.25. 16:21:16

látom a francok belehúztak
ha már fociban nem m1 itt lenyomják a cspanyolokat

USA 52,243
Italy 25,969
Spain 22,902
France 22,245
UK 19,506
Belgium 6,917
Germany 5,788

6.Lenin 2020.04.25. 16:27:59

@mgdé:

Te csak ilyesmikben vagy képes látni a világot? Jellemző rátok.
90 előtt nem érdekelt a politika, fiatal voltam, és jól éltem. Miért is érdekeltek volna politikai dolgok? Ismertem politikusokat, és már írtam, hogy hülyék soha nem érdekeltek, most se. Csak azok, akik tudják, hogy mit akarnak, és meg is tudják valósítani.
Pont ezért nem érdekelsz te sem, az öntelt faszok mindig a körön kívül voltak nálam.

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 16:29:02

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: nyuszifül, komolyan mondom, hogy tök jól csináltátok eddig, de ha vége, akkor vége;-)... sz'tem jobban jártok, ha most átkéritek magatokat máshova, amíg a gábor meg nem tudja, talán elsikálhatjátok az egészet még... közvetlen főnököd segíthet ebben, lemutyizza, hogy az egész csapat átmenjen a hvg-re, 444-re, fészbúkra vagy ahol van hely, s újakat rendel ide (bár nem hiszem, hogy ennyire fontos lenne a blog.hu, most, hogy a vaszily megvette)... kisgyerek, leépítés lesz a kesmánál, szerinted azokat hová fogják átvezényelni?!... legalább harminc éhes szájat kell majd etetni;-)... ez csak szórakozás, nektek meg "munka"... bár elhiszem, hogy szar érzés, hogy megy a kukába két éves melótok, de majd csak a szépre emlékeztek később, hogy milyen nagyokat röhögtetek az összejöveteleken, miközben azért tepertetek, hogy ki milyen intézetbe kerüljön, milyen székbe ülhettek majd be... nem mindenki lehet farkas örs vagy szentkirályi alexandra (bár neki azért az ura is segített;-))... ennyi volt, engedhétek el...
remélem a többi itt kommentelő nevében is mondhatom, hogy szeretettel várjuk az újabb csapatotok;-)...
na, csókpuszi, s elemezzétek az elkövetett hibákat és tanuljatok azokból;-)...
sok sikert az új állomáshelyetekhez;-)...

Nekoashi2005 2020.04.25. 16:32:58

@6.Lenin:
Mit osztott szét a főpolgármester?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.25. 16:35:32

ez a szírbaszó de hol a szabótímea?
magyarellenes, mocskos szályú, munkakerülő románok, ennyi véletlen egybeesés nincs

alöksz róz 2020.04.25. 16:36:55

@Sir Bates dö Hól: stratégia :DD
ne tippelgess, rossz az irány, mert potyára ráugrottál egy troll által előszeretettel használt kifejezésre, és mert előre igaznak tekintetted, amit bizonyítani szerettél volna. igaz, jó volt, amiből kiindultál, csak nem gondoltad végig, kire passzol. az "adminisztrátor felhasználó" név is beszédes. ezt a segítséget nem azért kapod, mert rendes vagyok, hanem mert mérgedben már vakon kapálózol összevissza, így pedig folyamatosan csak magadat pofozod, az meg hamar unalmas lesz.
(meg azért is rossz az irány, mert pont nem érint sehogy amiket írsz. érdektelen. akár igaz, akár nem, pont ugyanazokat pont ugyanúgy le fogom tudni írni, amiket tegnap vagy a múlt héten. te meg már hiába adod elő magad... azon külön röhögtem, hogy amint a wannabe polihisztorságot meg a fórumos nagyemberséget említettem, rögtön elkezdtél random idegen szavakat használni, hogy a kívánt státuszodat védeni próbáld)

érdekel a munka vagy nem, inkább arra válaszolj. az se baj, hogy nincs érettségid. beíratnak, kifizetik. a kiskereskedelem hosszú távú biztos munkahely. ha leérettségizel, elvégzel egy okj-s kereskedelmis tanfolyamot, és megbecsülöd magad, akár üzletvezető is lehet belőled. nem rossz pálya az, gondold meg.

6.Lenin 2020.04.25. 16:38:26

@Sir Bates dö Hól:

Látom már te is kezdet cikinek venni, hogy mindenki seggdugónak néz. Szeretnél már te is egy kis elismerést az akólotokból, vagy a pöcegödrötökből.
És, ha ők is seggdugónak tartanak majd? Az új csapat. Vagy majd Said megvéd mint a csehóban, ahol mindig laposra vertek a túl nagy pofád miatt?

6.Lenin 2020.04.25. 16:42:00

@Nekoashi2005:

Amit elloptak a budapestiektől.

taga20 2020.04.25. 16:48:56

@6.Lenin: a geci dagattgeci gazdád, aszt!

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 16:50:33

@mgdé: tényleg Taylor;-)... bár ugye azóta megnyíltak a levéltárak, S nekem keegan nyelvezete nyilván közelebbi... az első vh-s is jó...
még runcimant szeretem nagyon (annak ellenére, hogy néha agyonnyomnak az adatai, de nála tanultam meg, hogy milyen fontos a statisztika, a feljegyzések tanulmányozása)...

6.Lenin 2020.04.25. 16:50:34

@Nekoashi2005:

Azt a pénzt, amit a sok hülye közt szétosztottak. mekkora lesz most ez az összeg?
Mennyivel több most a hülye az hivatalban? ráadásul sokkal magasabb összegért?

Ja, hogy ez nem is akkora összeg? Mihez képest? Mekkora összegtől kezdve lopás, a lopás?

taga20 2020.04.25. 16:52:13

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

"mocskos szályú, munkakerülő románok, "
baszod, neked szerintem semmi közöd nincs, hozzánk magyarokhoz!

ja és! mi van nigger, ezerrel tolod a kámingáutot?:)))

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 16:53:24

@mgdé: inkább vállalja a vamzerkodást, mint a lebukást!;-)... óriási mindegyik... sz'tem őt tartsuk meg itt!... ki szavaz erre?;-)...@6.Lenin: Morzsi, tőlem kapsz egy lájkot!;-)...

alöksz róz 2020.04.25. 16:53:59

aszongya keegan nyelvezete közelebbi neki :DD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 16:56:21

@Nekoashi2005: figyejj öccse!
Ha valaki kap egy 500 ezres fizetést az lopás!
De ha lölö papa kap egy 120 milliárdos megbízást az nem lopás!
Érted?

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 16:58:35

@alöksz róz: én szóltam, ha úgy döntötök maradtok, akkor maradtok, kutyát nem zavartok ezek után;-)...

(persze, hogy le tudod írni, másfél éve építed a karaktert... s személy szerint ezt a nicket és karaktert még kedveltem is...)

alöksz róz 2020.04.25. 16:58:49

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: persze hogy nem. mészáros nemcsak a pénzt veszi fel, hanem teljesít is érte.

6.Lenin 2020.04.25. 17:03:58

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Az irány jó, tehát a lopás ténye beismerve. Már csak azt kéne még, hogy mondjuk melyik a több, 2x 500 ezer, vagy 40x 1-2 millió? + akikről csak kevesen tudnak, sőt azt is, hogy mennyiért is. Ráadásul tök hülyék mindenhez, igaz ezzel nem nagyon ütnek el egymástól.
Ráadásul a főnöküktől sem.

alöksz róz 2020.04.25. 17:04:35

@Sir Bates dö Hól: nem érint
próbálkozz te ezután valami nagy komoly okfejtéssel úgy, hogy mindenki tudja, hogy munkanélküli vagy és még érettségid sincs (keegan nyelvezete, beszarok :D), és reménykedj, hogy nem szemtől szembe fog kiröhögni mindenki, hanem csak a hátad mögött

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 17:08:26

@alöksz róz: legalább gúglizod, hogy miről van szó cicabogár?;-)... az említett monográfiákat (tudom, ismét egy nagyképű idegen szó;-)) is elolvashatnád, gyorstalpalós politológusból és marketingesből kurva sok van;-)... tényleg, horgászos nicked mikor veszed elő?;-)...

na jó, tényleg békén hagylak;-)...

alöksz róz 2020.04.25. 17:10:57

@Sir Bates dö Hól: ja bocs, nem láttam, hogy közben írtál privit.
meggondoltad magad, helyes.
elküldöm az e-mail címet, ahova be kell küldened a jelentkezést

alöksz róz 2020.04.25. 17:12:47

de a nonstop fórumozást a különböző nickeken el kell felejteni, előre szólok!

taga20 2020.04.25. 17:16:20

@alöksz róz: rozsika drága, a mészaroslölö mit teljesít?????

te tényleg ekkora faszszopó retek vagy?????

morpho 2020.04.25. 17:19:42

@cicmen: Tényleg könnyebb. Mást se csinálsz, mint pofázol és másokra mutogatsz. Szerencsére leépítések lesznek a KESMA brigadérosai közt. Ideje keresned valami tisztességes munkát.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 17:23:06

@6.Lenin: ugye most csak tetteted hogy hülye vagy..!

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 17:24:54

@morpho: ne csináld már, a brigadéros az tiszti rang!;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.25. 17:26:43

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: még tart a sokk... mint budapest eleste után;-DDDDDDDD... akkor is napokig csak kóvályogtak, újra kellett rebútolni a hardvert!-)...

6.Lenin 2020.04.25. 17:29:47

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Nem, tényleg hülye vagyok, hogy egy ilyen seggfejnek, mint te, válaszolok néha. Teljesen értelmetlen.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 17:33:06

@Sir Bates dö Hól: az durva volt hogy két hétig kussoltak mielőtt visszajött a szokásos pofátlanságuk!
De még a fizetett idióták a tv műsorokban sem jutottak levegőhöz,köpni nyelni nem tudtak!

taga20 2020.04.25. 17:33:11

@6.Lenin: bazdmeg te tényleg fogyatékos vagy!:)))

coub.com/view/1yntsy

6.Lenin 2020.04.25. 17:36:37

@taga20:

Jajj, bocs, hogy rólad elfeledkeztem, te is seggfej vagy. Neked is felesleges válaszolni bármit , kérdezni meg pláne.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 17:38:12

@6.Lenin: akkor másképp mondom hogy megértsd!
neked az egymilliárd az lopás de a 120 milliárd az nem!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 17:39:51

@6.Lenin: mivel tovább látok az orromnál és nincs a fejem Viki seggében!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 17:42:49

@6.Lenin: dehát ugye most ismét kiderült amit régóta tudok rólad hogy egy szarzsák vagy!

alöksz róz 2020.04.25. 17:47:26

@Sir Bates dö Hól: oké
csak még azt mondd meg, ki a faszom az a gábor
g fodor?
kubatov? :D

6.Lenin 2020.04.25. 17:47:51

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Erre kénytelen vagyok válaszolni, mert nagyon jó. Honnan a 3,14csá-ból kéne arra rájönni valakinek, aki téged olvas, hogy tovább látsz az orrodnál?
Annak én is adok valamilyen jutalmat, aki erre példát hoz.

morpho 2020.04.25. 17:51:31

@Sir Bates dö Hól: Jogos. A vezéráldozat csak később jön.

6.Lenin 2020.04.25. 18:26:50

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Hát pont ez a probléma, ha ellenzéki vagy, akkor 2x 3,14csába se tudom elképzelni, az orrnál tovább látásodat. Egy mai magyar ellenzéki a saját orráig nem lát, B+, tovább meg szinte felfogatatlan távolság nekik.
Szerintem ezt most zárjuk le, mielőtt kiderül hogy vaknak születtél. Azt sem tudod, hol is az orrod.

cicmen 2020.04.25. 18:37:35

@taga20: Ezt linkelted ide? Tényleg ez jellemző rátok, kockás inges proligyerek valami fesztiválon! Nagy nehezen el tudta mondani a mondatot, biztosan megkérték rá és kapott érte egy sört! Persze a hozzád hasonlók igényeit maradéktalanul kielégíti!

cicmen 2020.04.25. 18:37:35

@taga20: Ezt linkelted ide? Tényleg ez jellemző rátok, kockás inges proligyerek valami fesztiválon! Nagy nehezen el tudta mondani a mondatot, biztosan megkérték rá és kapott érte egy sört! Persze a hozzád hasonlók igényeit maradéktalanul kielégíti!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 18:44:35

@6.Lenin: és képzeld bazeg!az ország minimum fele ugyanilyen hülye!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 18:46:37

@cicmen: még mindig nekem kellemetlen hogy proli létedre prolizol!

nincs1itt 2020.04.25. 18:49:32

@cicmen: te maxi, mirrmurr megakadt a torkodon a kövér família múltja/jelene... prolizzál csak tovább. többre nem futja a hozzád hasonló ostoba magyarnak.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 18:51:18

@nincs1itt: azért a miura elég szép.porschék azóta ugyanúgy néznek ki.e típusú jaguár is akkoriban jött .nekem mondjuk az MK2- es jobban tetszik.

nincs1itt 2020.04.25. 18:56:52

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: melyik mk2-re gondolsz a carbine-re, esetleg az mk2-es golfra? esetleg a gránátra, toyota mark2 vagy continental mark2-re?

Nekoashi2005 2020.04.25. 18:56:56

@6.Lenin:
Milyen lopás? Konkrétumot!

A banki járványadóból látványsportra adni, na az a lopás!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 19:04:34

@nincs1itt: csak azt ismerem.jobban bejön mint az e type.

mgdé 2020.04.25. 19:24:22

@6.Lenin:

B+, öcsi, te nagyon hülye vagy, legalább a váltótársaddal egyeztess néha, hogy mit is hantáztok.
Ha te épp 90 előtt voltál fiatal, akkor nem élhettél a Rákosi rendszerben (korábbi meséd), valamint, s - ez már csak sima önellentmondás, ehhez váltótárs nélkül, egyedül is elég hülye vagy -, nem lehettél 70-től vállalkozó.
Az is kétségtelen persze, hogy 1930 is 1990 előtt volt, tehát lehettél fiatal valóban 1990 előtt, még 1950-ben ...

Amennyiben persze neked a 40-45-50 éves (vagy ne adj isten 46 éves) a "fiatal", akkor gondolom, úgy 160-180 évre tervezed az életed. Ez esetben f@aszt nyugdíjaskodsz, te ingyenélő, lusta naplopó??? :P

S akit kitelepítettek az óvodából, mert ő saját személyében - hisz fokozottan életveszélyes 5-6 éves kiskölök, maga a nagy Geronimo is mindig felnézett rá(d) - nyelvi migráncs is, meg OSZTÁLYmigráncs is, az biztos nem politizál, á, amikor erre visszaemlékszik, hisz az eme jótéteménynek szóló hálatelt öröm feltoluló könnyei, az valóban nem politika.

mgdé 2020.04.25. 19:40:28

@alöksz róz:

"hanem teljesít is érte"

:DDDD

Piróz et., úgyis mint kedves Rózsika, azt a munkát, amit lölö személyesen feccöl bele ezekbe a teljesítésekbe, azt Rasi bármelyik gyereke meg tudná tenni, ha már elbírja a tollat, s tud tenni az elétett papírok aljára két nagy X-et.

Azt az állást - vagy legalább a közvetlen jövedelmét - simán ki lehetne sorsolni a magyar lakosság tagjai között, a cégek pont ugyanúgy működnének tovább. Legalább egy magyar és családja jól járna. Még akár Lenyinke is lehetne az a szerencsés. De akár ama Tímea is, hogy végre szívből örülhess. :P

6.Lenin 2020.04.25. 19:44:47

@mgdé:

1944-ben születtem. 1970 májusától voltam vállalkozó (egyéni)-74-ig. 74-től külföldön éltem (nősülés).
Nyers Rezsőről hallottál?
48-ban államosították az üzletünket. Engem kivágtak az óvodából, mert osztályidegennek lettünk nyilvánítva. Visszavettek, aztán megint kidobtak, megint visszavettek. Ennyi közöm volt a rendszerhez.
Utána már semmi. Miután visszajöttem, tulajdonképpen önállóan dolgoztam, a nyugdíjazásomig. Közben talán 2 évig volt közös vállalkozásunk az egyik barátommal, de kiléptem belőle.
Papirokkal tudok igazolni mindent.

Nincs miért hazudoznom. A hülyeségeid meg nem érdekelnek.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.25. 19:48:51

@morph on deer: Persze ezek a hülye netes legendáriumok. Valójában Gyurcsány Kisz KB központjában küzdött a demokráciáért, és a rendőrök által lefogott Orbán volt a kádárista . Zseniálisak vagytok. Ha a széltől is óvta volna, nem kapják el így a rendőrök, de persze a ballibsi logika szerint minden fordítva van.
Az megvan, hogy a Kisz KB titkár Gyurcsány egy üzenetben az egyetemeken működő Fidesz elszigetelésére, és felszámolására tett javaslatot? A Dialógus kör felszámolása? Tagjainak megfélemlítése?

"Csak a civilizált európai gondolkodású liberálisok szerint egy rakás szar az orbanizmus, de ne aggódj, ez téged a legkevésbé sem érint..!"

A Gyurcsányhoz meg Medgyessyhez hasonló moszkoviták gazdát cseréltek, amikor a szovjet megroggyant. Az új gazda pedig nyilván őket támogatja azzal szemben, aki nem az érdekeiket szolgálja. Globalitás vs. lokalitás. Ez a meccs megy száz éve, csak a csomagolás változik időnként.

mgdé 2020.04.25. 19:49:06

@6.Lenin:

Tehát '90 előtt még túl fiatal voltál. (EZT mondtad ugyanis.) Mindent értek! :DDD

6.Lenin 2020.04.25. 19:56:15

@mgdé:

Én most is fiatalnak érzem magam. 90 előtt mi a faszért foglalkoztam volna politikával?
Tökéletesen megéltem nélküle is, nem is rosszul.
A politikához mindenképpen fiatal voltam, hiszen nemcsak anyagilag nem voltak gondjaim. A feleségem közel 10 évvel fiatalabb tőlem. 46 éve vagyunk együtt.

Nem értesz te lófaszt se az életből, egy öntelt köcsög vagy, de ez a te dolgod.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 19:59:21

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: hámostméér?!a gazdád röpke hét év alatt brüsszelitából moszkovitya lett!

Nekoashi2005 2020.04.25. 20:01:14

@mgdé:
6.lenin név egy fidelitas tagot takar!
Azok közt is a fiatalabb korosztályt! Nézd meg a szófordulatait, tisztára gimnazista szleng!

De hogy abban mi a ráció, hogy ötven évvel idősebbnek adja ki magát?

nincs1itt 2020.04.25. 20:05:57

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: a toyota mk2 nekem jobban tetszik, a jaguár valahogy nagyon angol nekem...

6.Lenin 2020.04.25. 20:10:01

@Nekoashi2005:

Már soxor leírtam, hogy régebben pont egy ilyen, mint te , balfasz miatt választottam ezt a nevet. 6. és kis l volt eredetileg, de itt 1x a B1-en átírták, azóta lett nagy L, engem meg ez nem érdekel.
Mi a faszért adnám ki magam idősebbnek?

Mindenki olyan korú, amilyennek érzi magát. Szerencsére én fiatalnak.
Azt , hogy te miken agyalsz, azt meg nagy ívben......

Nyomtasd már ki, mert töbx nem fogom neked ezeket leírni. Ritka nagy marha lehetsz élősúlyban. Remélem nem valahol a közelben lax. A frász jönne rám, ha meglátnálak, utálom a hülyéket.

mgdé 2020.04.25. 20:12:15

@6.Lenin:

"Tökéletesen megéltem nélküle is",
de most már sajnos a politikából kell megélned ...?
(Hiába, a szocializmus jobb volt!)

Még ilyen árfolyam mellet is kevés az az euró/dollár nyugdíj, hogy ily nagy szükség van arra a havi 60-ra is? :D

A hajdani ndk-s vagy az akkori lengyel lányok erotikus kultúrájáról lehet nálad érdeklődni?
A Balaton vagy a Margit-sziget bokrai, te hős "vállalkozó"?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.25. 20:15:08

@nincs1itt: én először a külsejét nézem az autóknak.

6.Lenin 2020.04.25. 20:18:39

@mgdé:

Te is oltári nagy barom lehetsz civilben.
Ma valamilyen frontátvonulás van, hogy előjöttek a seggfejek, ráadásul igen alacsonyan repülnek.

morph on deer 2020.04.25. 20:19:38

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:
” Gyurcsány egy üzenetben az egyetemeken működő Fidesz elszigetelésére, és felszámolására tett javaslatot?”

Nincs meg, de mindenki jobban járt volna, ha megfogadják!

A többi sincs meg, mivel én már akkor pár ezer kilométerre innen építettem a kapitalizmust.
Ennek ellenére tudom, hogy érdekes módon orbánnak sokáig kutya baja sem volt a globalizmussal, mint például a Liberális Internacionálé alelnökének...

De nyugodj meg, orbánt senki nem bántotta a Kádár rendszer idején, csak olyan elvetemült komcsik ütötték-verték szegény fejét, mint a drága édesapja...
Bár a nagyfater is rendesen besegített, szó nem érheti a ház elejét, ja.
A többi színház volt a népnek, mint ahogy a temetésen mondott beszéde is.
Tudod, mikor puszta kézzel kiverte! Ahogy az oroszokat is.

eszti..... 2020.04.25. 20:23:04

@6.Lenin:

nem, nincs front. eltűntek a kamunickkek. ritkábban vagyunk.

alöksz róz 2020.04.25. 20:24:06

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: gondolom a könyvekben is csak a képeket nézegeted

mgdé 2020.04.25. 20:25:36

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

No most, Stumpf - és rajta keresztül Horváth I. - (a Bibó) vagy célzottan megfigyelte,
vagy védte, pátyolgatta őket.

Az első esetben hogyan és miért lehetett akkor ebből a Stumpfból előbb a Miniszterelnöki Hivatal minisztere, aztán alkotmánybíró a fidesz alatt, a második esetben pedig - ha védték -, mi is a kérdésed?

Elméleti kérdés:
A nácik akkor most globálisak vagy lokálisak voltak?
Fajelmélettel hogy lehettek globálisak?
Európa teljes területe egyesítése céljával hogy lehetnének lokálisnak nevezhetőek?
(Mert akkor "a Brüsszel" is csak lokális ám, akkor meg minek kapálózni.)
Harmadik verzió: ők nem is az elmúlt száz évben voltak.

Nekoashi2005 2020.04.25. 20:30:09

@6.Lenin:
"soxor", "töbx", "lax".
Tipikus nyugger szóhasználat!

Te még ahhoz is hülye vagy hogy álcázd magad, kisöcsi!

mgdé 2020.04.25. 20:30:37

@6.Lenin:

Egy hópárductól az alacsonyan repülés teljesen önerőből igen szép teljesítmény!
Akár a Himalája, akár az Olimposz felett teszi.
Mi a baj, fogatlan vén bálna, zavar, hogy nem csak te repülsz? :P

alöksz róz 2020.04.25. 20:30:40

@mgdé: te költőnek tanultál?

"Azt az állást - vagy legalább a közvetlen jövedelmét - simán ki lehetne sorsolni a magyar lakosság tagjai között, a cégek pont ugyanúgy működnének tovább." - ha csak a közvetlen jövedelmét, akkor igen.
de ha az egész lippsi kézbe kerülne véletlenül, akkor tudjuk jól, mi következne: lerohasztás, elkótyavetyélés, csőd, emberek öngyilkosságba hajszolása. láttuk, tapasztaltuk.

mgdé 2020.04.25. 20:32:59

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Ezzel azt akarod mondani, hogy atyai mester Stumpf is Zsorzsi embere volt? :D

mgdé 2020.04.25. 20:47:16

@alöksz róz:

Nem írtam, hogy a cégeket sorsolják ki, tehát első olvasásra is érthető kellett volna hogy legyen. :D

De azt ugye csak-csak tudod, hogy nem csak a fizu, de az kivett osztalék is közvetlen jövedelem, lévén azt kivették a cégből, azaz nincs már ott, ott nem hasznosul tovább. :P

Akkor megkérhetlek, hogy
először számold össze lölö tavalyi összes megkapott fizuját és kivett osztalékát (minden cégétől, s ebbe nyugodtan beszámítható Beatrixé és többi családtagoké is);
másodszor pedig intézd el, hogy ezt a pénzt évente egyszer egyösszegben kisorsolják a magyar állampolgárok között. Ha lölö még él mondjuk 30 évet, 30 magyar család neked fogja köszönhetni valódi európai citoyen létét, nem kell már bepiszkolniuk a kezüket az eredeti tőkefelhalmozás aljamunkájával, s talán még Erzsike néni is meghívja őket a Buckinghambe. :)

Amint ezt elrendezted, a lölö konglomerátum ügyei kapcsán mindenben egyet fogok érteni veled. :D

alöksz róz 2020.04.25. 20:57:31

@mgdé: "Nem írtam, hogy a cégeket sorsolják ki, tehát első olvasásra is érthető kellett volna hogy legyen. :D" - teljesen érthető volt. ő a tulajdonosa a cégeknek. meg is kaptad rá a méltó választ.

ezért próbálsz most rizsázni, de hiába, jól ismerjük már ezt, lippsi. a többi nyekergésedet írd le hexameterben

mgdé 2020.04.25. 21:00:16

@alöksz róz:

Első kérdésedre: Igen, nyertem már költői versenyeket. Bár nem azt tanultam, mégis aranykoszorús alanyi költővé emelt az Úr kiismerhetetlen, ám feltétlenül szent akarata, no meg az ettől lágyan lehulló női ruhák.

Visszakérdezhetek?
A kisbetűvel mondatkezdés és a személyes névmások többes számai használatának igazából indokolatlan imádata a mérhetetlen személyes lustaság vagy inkább a mély kishitűség jele nálad?

mgdé 2020.04.25. 21:02:12

@alöksz róz:

Mije ő ezeknek a cégeknek? :DDD

S Viktor is tudja már ezt?

alöksz róz 2020.04.25. 21:16:00

@mgdé: látszik. nincs egy értelmes, tárgynál maradó, nem köntörfalazó hozzászólásod.

rossz a kérdés. melyiknél nem volt indokolt szerinted?

mgdé 2020.04.25. 21:58:31

@alöksz róz:

Mi nem értelmes? :D Hisz tudjuk jól - figyeled a kecses és könnyed névmás használatot! -, hogy b@szásra ott a farkad, minden másra meg ott a Eurocard/Mastercard.

Amúgy most is rosszul használtad. Így kell:
Nektek, álművelt lipbpsiknek (igen, kedves Rózsika, egyértelműen közéjük tartozol te is), nincs egy értelmes, tárgynál maradó, nem köntörfalazó hozzászólásotok. Csak sorosozni, brüsszelezni, migráncsozni, zsidózni, trianonozni, viktorozni, lölőzni, putyinozni, diktatúrázni tudtok, s egyetlen igazi célotok a magyarság megosztása, hogy aztán primitív szekérváraitokban szabadon lerabolhassátok a médiától teletömött agyú, emiatt már elmenekülni sem merő magyar és nem magyar szolgáitokat, jobbágyaitokat. Díszpéldányotok ama Tompika, aki állatias kéjvágyában nem csak kisemmizni, de szünös-szüntelen még kegyetlenül megb@szni is akarja az ártatlan magyar lányok-asszonyok védtelen tömegeit.

nincs1itt 2020.04.25. 21:59:54

@alöksz róz: te pecás sanyi, ez már nekem (is) kellemetlen... nem akartam belevau-vau de nem menj már le ennyire kutyába, inkább maradj a kutyák királya. a tolvajok fejedelmének szüksége van a munkásságodra, neked meg a szerény, de biztos bevételre.

6.Lenin 2020.04.25. 23:12:17

Én egy olyan fidelitaszos vagyok, hogy nyugdíjas.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.25. 23:18:43

serius

USA 15,110
Brazil 8,318
Spain 7,705
France 4,725
Iran 3,096
Germany 2,908
Russia 2,300
Italy 2,102

barna malymok nagy balyba kerülhetnek
digók kezdenek rendbelyönni

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.25. 23:56:56

@6.Lenin : "Én egy olyan fidelitaszos vagyok, hogy nyugdíjas."

:))

Bazmeg, nem lehetsz 35 évnél idősebb. Egy fideszes se lehet, benne van az alapszabályban. :))

A fidelitasz meg pláne. Azok kiskorúak.
.
.
.
azok IS kiskorúak
.
.
.
agyilag. :))

alöksz róz 2020.04.26. 00:11:16

@mgdé: "lipbpsiknek" - nyomjad scatman

eszti..... 2020.04.26. 00:25:12

@mgdé:

ezek az elméleti kérdések akár elrettentésként is használhatók....

mgdé 2020.04.26. 00:27:37

@alöksz róz:

Műszakváltás volt, s megjött a szűkszavú lusta?
Éjszaka kevesebb karakterért fizetnek ugyanannyit? :D

mgdé 2020.04.26. 00:32:21

@eszti.....:

A Vadmalac szereti is hallani őket. :)

eszti..... 2020.04.26. 00:37:05

@mgdé:

megértem. rám is különös hatással vannak az ismeretlen fogalmak. :)

mgdé 2020.04.26. 00:46:04

Mint a redneck meg a 2. kiegészítés? :)

cicmen 2020.04.26. 06:48:20

700 milliót kapott Brüsszeltől a Putyin-ügyi miniszter fiának ajándékozott cége...............

Pedig azt most milyen jól el tudnák lopni a ballibesek, vagy kijönne belőle 700 kálmánolga fizetése!

maxvall baribaszó 2020.04.26. 07:28:02

Grrr, grrr... nagyot basztam álmomban.

maxvall baribaszó 2020.04.26. 07:29:36

Érről jut eszembe @cicmen: ha tehát ez a Süli vagy hogyhívják bassza meg anyádat, az nem számít, mert legalább nem egy ballib baszta meg.

taga20☺ 2020.04.26. 07:33:57

Engem csak ballibbanntak baszhatnak meg, főleg a kreolok. A fidess tálibok nem kappnak belőle.

cicmen 2020.04.26. 07:51:19

@maxvall baribaszó: Mi van kisfiam, próbálsz intellektuális konfrontációt kezdeményezni a magad szerény módján?

Sir Bates dö Hól 2020.04.26. 09:13:45

@mgdé: én ugyan kifejezetten élveztem esztétikai és stiláris oldalról, de a freundi tudatalatti önkéntelen kivetülése a többes szám használatának indoka... no meg az a tény, hogy többen vannak, több nickükkel megjelennek a "sok kis pitlák kisgyerek önálló és független egzisztenciát győz" alapon... nem mintha nem érdemelnék meg (majd az élet is szájba rúgja őket), de most az egyszer légy kegyes és hagyd őket elsomfordálni behúzott farokkal;-)...
(bár nem hiszem, hogy tanultak ebből bármit is, tényleg bele kell verni az orruk a saját szarukba!;-DDD... talán a következő csapat jobb lesz, reménykedjünk;-)... )

Sir Bates dö Hól 2020.04.26. 09:21:42

@cicmen: és még ezen a szinten is alulmaradsz, lássuk be, ez van;-)...
ugye nem ismerhetted a mondást, de te az inverzét választod ma: " jobb egy persching a tanyádon, mint Iván az anyádon";-)...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.26. 09:44:03

már csak az a kérdés kimijaz a freundi

az ostobenkónak ott van a gogle a wiki
szedi ki belőle a szavacskákat
de amint nem kopy pasztázik, megnyílik primitív tudatlansága

morph on deer 2020.04.26. 10:04:10

@Sir Bates dö Hól:
" jobb egy persching a tanyádon, mint Iván az anyádon";-)...

Hmmm.
A kedves mamát kérdezte erről valaki? :D

eszti..... 2020.04.26. 10:04:59

@mgdé:

például.. de ez nemcsak az idegen kifejezésekről szól, hisz akkor elég lenne a Bakos Idegen szavak szótárát, vagy a wikit elolvasni szócikkenként.
én még mindig abban a hiszemben fórumozok, hogy minden nick mögött egy ember van, annak sajátos szóhasználata, gondolatvilága. valamit tud, amit én nem és ez nem felháborító számomra, hanem egy izgalmas kirándulás. túllépni a korlátaimon, elszöszölni egy véleménnyel....megérteni, vagy csak rácsodálkozni... kérdezni és/vagy kutakodni a neten..

6.Lenin 2020.04.26. 10:36:48

@eszti.....:

Ezt igen jól titkoltad eddig, miért?

(hosszabban írtam, de valamiért nem ment át)

eszti..... 2020.04.26. 10:40:56

@6.Lenin:

mit titkoltam?
/ azt hittem nyitott könyv vagyok, főleg számodra, annyit foglalkozol velem :D/

alöksz róz 2020.04.26. 10:42:56

@mgdé: nem kell mindig túlragozni, koszorús scatman :-)

6.Lenin 2020.04.26. 10:48:45

@eszti.....:

Mert engem tényleg érdekelnek az enyémtől eltérő vélemények, vagyis inkább azok.
Veled kapcsolatban eddig nem az jött le, amit az előbb írtál.
Nyilván magával szemben mindenki-kisebb-nagyobb mértékben elfogult. Másokat tisztábban lát. Azt viszont tényleg észrevettem, hogy te inkább másoknak, másnak szeretnél megfelelni, látszani, mint aki vagy. Ez a miért érdekel. Engem ezek érdekelnek.

De már ezt is írtam többx is, ez itt erre egy kincsesbánya.

mgdé 2020.04.26. 10:56:22

@alöksz róz:

Aranykoszorús alanyi, ha kérhetem ...
Sima koszorúval esetleg nérói babérokra is vágyhatnék.
Mondjuk akkor Felcsút - végre-végre - lehetne a főváros, s akkor lenne örökös tánc és vigasság.

alöksz róz 2020.04.26. 11:06:17

@mgdé: az az
szkííbappabadoppopp

mgdé 2020.04.26. 11:08:49

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Te már tudod ki nem lesz az akadémia új elnöke, hogy ily bátran ... ? :D

Neked aztán jól kikutathatták az agyadat, semmi magánszférád, semmi intimitás, csak azok a mindig éber beszúrt tűcskék, őszinte részvétem ...

eszti..... 2020.04.26. 11:08:54

@6.Lenin:

Tárd ki elméd annak a csodának a befogadására, amit a nickkem mögött van. :D

Öreg! Engem az nem izgat amit már ismerek, az ismeretlen vonz. Éva lányaként minden győzködés nélkül bármikor, gondolkodás nélkül beleharapnék az almába. Kell a fenének a Paradicsom!
Szerinted ilyen mozgatórugókkal mennyi ideig lehet másnak látszani?
Te minden áron be szeretnél szuszakolni engem egy skatulyába a hangulataimat, az indulataimat, a harcos vagy elfogadó énem.... nem csodálom, ha ez zavart okoz nálad. ))

mgdé 2020.04.26. 11:11:35

@alöksz róz:

Zenét is hozzá, anélkül nem ér.

Legalábbis a te féle másolók részéről. :P

Mi lenne, ha végre megpróbálnál eredeti lenni, önmagad lenni? :D

alöksz róz 2020.04.26. 11:12:24

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: még a kivetülés helyett kellett volna projekció
vagy protekció
nem baj ha eggyel elnézi a sort, mindegy neki

mgdé 2020.04.26. 11:15:40

@eszti.....:

Eredetileg dugni akart volna, ezt te is tudod, de az már nem megy, maradt hát szegénynek a szuszakolás ...

alöksz róz 2020.04.26. 11:19:44

@mgdé: ne maradj le

kopizók
originális
meg valami selfet vagy ilyesmit kellett volna, nem baj ha nincs értelme

alöksz róz 2020.04.26. 11:20:34

@mgdé: valid

ez is jó lett volna

mgdé 2020.04.26. 11:22:49

@alöksz róz:

Ej-ej, Rózsika. Egy igazi lokalista nem mond olyat, hogy kivetülés, az súlyosan sérti a nemzetállam fogalmát. Hagyd meg a globalistáknak. (A protekciót viszont használd bátran, az saját.)

6.Lenin 2020.04.26. 11:24:47

@eszti.....:

Csak érzékeny részt érinthettem, ha ennyire indulatosan reagálsz.
Őszintén mondva, már nem nagyon érdekelt, amit írsz, de ez a mai új volt, ezért reagáltam rá.
Miért erőszakkal tuszkolnék valakit, valahová? Azzal magamat csapnám be, meg semmi ráció nem lenne benne.

Eszti, engem nem az érdekel, hogy te mit tartasz magadról, nyilván mindenki elfogult magával szemben bizonyos mértékben.
Van egy sokkal érdekesebb része annak, hogy ki, mit mond, ír, mégpedig az, hogy miért is mondja, írja. Belső kényszer, valamilyen hátsó szándék, érdek? Ez sokkal érdekesebb.

Miért foglalkoznék egyértelműen öntelt hólyagokkal, vagy sötét seggfejekkel? Te még nem találtad meg az igazi helyed. Még van benne némi érdekesség, talán.
Ha már nem lesz, nem fox érdekelni. Ennyi. Rajtad (is) múlik.
A te véleményed rólam meg végképpen nem hoz izgalomba.

alöksz róz 2020.04.26. 11:24:56

még valami esztétikai és stiláris kurva anyád megkereslek
kész is a sirbatesz nick

mgdé 2020.04.26. 11:26:37

@alöksz róz:

Te ezeket olvastad Arisztotelésznél? Nem mondod ... :D

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.26. 11:28:28

@cicmen: "...kijönne belőle 700 kálmánolga fizetése!"

Ezek szerint neked teccik, hogy a közpénzből a Süli fia gazdagszik érdemtelenül, holott még szerinted is legalább 700 embernek elég lenne? Aljas egy alak vagy te, hallod.

eszti..... 2020.04.26. 11:58:12

@6.Lenin:

Indulatosan? :D
Ma reggel korán keltem. Alapból is szentimentálisra aludtam magam, aztán kibeszélgettem magam a tyúkokkal, megcsodáltam kisnyúljaimat, majd a kertemet. Verset kerestem a hangulatomhoz, kávéztam az erkélyen ahonnan rálátni a folyópartra.
Ezek után hogyan is lehetne bennem bármiféle indulat?

"Te még nem találtad meg az igazi helyed." Van olyan? És ha eléred összeáll a mozaik, megoldódik minden problémád? Nem lesz unalmas egy idő után?

cicmen 2020.04.26. 12:33:31

@látjátok feleim szümtükkel: Kálmán Olga egy zsidókurva! Te meg egy buzi proli vagy.

6.Lenin 2020.04.26. 12:43:29

@eszti.....:

Van. Nem, de kevesebb marad, és azokat könnyebb már megoldani. Nem, mert egy idő után már visszanézni is jó, ha van mire.
(az utolsó két sor kérdéseire)

mgdé 2020.04.26. 12:49:06

@cicmen:

Szia Morr-Murr! Utoljára Trockijon láttam ezt a szemüveget. Öröklés vagy hullarablás útján jutottál hozzá?

eszti..... 2020.04.26. 12:56:30

@6.Lenin:

talán 20 év múlva érdekes lesz számomra. jelenleg az oriza triznyáki- nekem minden hely egyforma- opció érdekesebb.

Sir Bates dö Hól 2020.04.26. 13:08:55

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: azaz a barátságos zsigmond, nem az ószövetségi rettentő haragú;-)... Még nem jött meg a váltás? Minek erőltetitek, mostantól kezdve bármi hozzávetésetekre csak annyit kell írnom "na, mikor jön a következő csapat, a gáborék kijelölték már őket?";-)... megszoptattátok magatokat kisgyerekek, ebből nem lesz tanácsadói szerződés, maradtok a fidelitas talpasai;-DDDDD...

Sir Bates dö Hól 2020.04.26. 13:14:14

@alöksz róz: még nem jelentettétek a lebukást, mi? ;-)... rábasztok a sunnyogásra, hidd el kisgyerek;-)))...

na, mikor kopogtat a moi ajtómon, hogy helyre tegyél?;-)))))... te, macskajancsi;-)...
mondom, aranyág, hasznos lesz az;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.26. 13:19:39

@alöksz róz: nomen est omen... nekem mindegy, hogy én vagy a gazdáid;-)...

(kisgyerek, ne toporzékolj, ezen a blogon nektek lefőtt a kávé, hogy inkább kárenyhíts;-)... apropó, hova tűntek magabiztos és gúnyos fennhéjázó mosolyaid?;-DDDDDDDD... )

alöksz róz 2020.04.26. 13:27:27

@Sir Bates dö Hól: ezt a főnöközést is tőlem loptad :DD
"na, mikor kopogtat a moi ajtómon, hogy helyre tegyél?" - ezt a magyar nyelvben nem használjuk így. amúgy ezzel te fenyegőztél, nem értem minek olyat hazudni, amit könnyű visszakeresni. mersz jönni vagy nem mersz?

na, semmi idegen szó és kifejezés, ilyen hamar feladtad a függetlenobjektív, érettségi nélküli nagy tudós státuszt?
mi lesz így, hogy fog így ájuldozni a fólum népe?

alöksz róz 2020.04.26. 13:29:44

na csak talált egyet nagy nehezen :D

guma 2020.04.26. 13:33:50

@cicmen: hahahaha

mondja ezt egy herélt, farkatlan...

(a gyíkokat hiába gyepálod - nekik kinő, ami neked már csak a ...... lesz! :-D)

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.26. 13:35:18

@morph on deer: Hát ez nagyszerű, vagyis magad is az antidemokratikus megoldások híve vagy, mint Fletóka. Köszi, hogy elismered.Egy alomból valók vagytok.Hál'istennek a bandátok tíz éve el lett zavarva az egyharmados bús picsába!:)

"Ennek ellenére tudom, hogy érdekes módon orbánnak sokáig kutya baja sem volt a globalizmussal"

Kinyílt a szeme, mert képes autonóm gondolkodásra, ellentétben sok dogmatikus libsidiótával, akik persze mindig is remekül megéltek dogmatizmusukból.

"De nyugodj meg, orbánt senki nem bántotta a Kádár rendszer idején, csak olyan elvetemült komcsik ütötték-verték szegény fejét"

Persze te kis mindentudó, és a fénykép is nyilván egy beállított jelent volt.Nyilvánvaló, hogy valamiféle hazugsággal, önbecsapással indokolnotok kell magatoknak, hogy Orbánt négy rendőr kapja el, és a torkához gumibotot szorítanak.Vajon mit csinált ezen megmozdulás idején Fletóka? Zabálta a Kisz KB-ban az ingyen téliszalámis szendót: :)

guma 2020.04.26. 13:36:45

@mgdé:

versed nincs róla? :-)

alöksz róz 2020.04.26. 13:41:41

@guma: dehogy nincs! már idéztem is belőle
szkííbappabadoppopp
bappabadoppop

Sir Bates dö Hól 2020.04.26. 13:44:09

@alöksz róz: a névelőket is tőled loptak, sőt, minden tudás kútfeje vagy te;-)... T9? mint elírás? én nem fenyegetőztek, én deklaráltam;-)... te írtad, elkalapálsz, ha akarom, kis balfas muhamed (oopsz, még egy nick ugrott!;-)...)... nos, szeretném, írtad tudjátok, hogy moon vagyok, hát szeretnélek látni titeket, gyertek együtt;-DDDD....

Bár jobban örülnék, ha az új csapat megérkezne, kezd tényleg szánalmassá válni viselkedésetek;-)... s én is unom orrotok újra és újra belenyomni a piszkotokba, prüszkölő kiscica...

Legyetek felnőttek, viselkedjetek férfi módra (még, ha lányok is lehetnek köztetek... persze őket bántódás nem éri, de majd az új tulajdonosok kirakják rodázni), s álljatok a szőnyeg szélére "izé, van egy kis gond, öö, úgy néz ki, hogy lebuktunk, bocsika"... jobb szembenézni, mint sunnyogva rettegni, mikor jönnek rá;-)... de a ti életetek, ti tudjátok;-)... a mosoly után már a magabiztosság sincs a hangodban;-)...

na, húzzatok a kurvaanyátokba kisköcsögök, ez nem a fidelitas, ott szopkodjátok egymás faszát...

mgdé 2020.04.26. 13:50:01

@guma:

Kiről? :D
Trockijról vagy Morr-Murr -ról?
Szemüvegről szóló biztos van ...

(S ha a Sztálin - Trockij all-in -t Trockij nyerte volna, róla is lenne.)

guma 2020.04.26. 13:53:34

@alöksz róz:

mondhatta volna szebben... - értelmesebben?
áááááááááááá

csak alázod magad a nagy erőlködésben... P

mgdé 2020.04.26. 13:54:45

@alöksz róz:

Szerinted ez hexameterben van?
Vagy nem azt javasoltad? :D
(Ha az a váltód volt, akkor bocs.)

Ehh, újabb nagy csalódás, már megint és megint csak egy újabb, guglizó mucsai ...

guma 2020.04.26. 13:55:23

@mgdé:

:-D

megelégszem a szemüveggel :-)))
azt talán megértik :-DDDDD

mgdé 2020.04.26. 13:59:25

Szabó Lőrinc: Új szemüveg

Hogy mondjam el, hogy ne nevessetek?
...Kifizettem az új szemüveget
s alig léptem ki a boltból, alig
néztem körül az utcán egy kicsit,
ég s föld kivirult: házak, emberek,
az egész világ újjászületett.

Nem győztem nézni. Mintha hirtelen
megrészegedett volna a szemem,
olyan szép volt az első pillanat,
erősebb lettem, frissebb, biztosabb
...

guma 2020.04.26. 14:00:05

@mgdé:

ne legyél ennyire igényes :-)
még a szabad vers fogalmát is csak hallotta valahol, valamikor...

Sir Bates dö Hól 2020.04.26. 14:03:37

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: kisgyerek, egy kóbor -s mint kiderült: felesleges- gondolat voltál apád faszán azidőtájt, sz'al ne azoknak bizonygasd a múltat akik átélték azt... már írtam: csukott szájjal rohangálj a faszerdőben!;-)...

guma 2020.04.26. 14:06:45

@Sir Bates dö Hól:

te, te! :-D
"Legyetek felnőttek, viselkedjetek férfi módra "
autonóm gondolataid megkeveri világukat.
szabad ezt?
elveszed a játékukat? :-))))

alöksz róz 2020.04.26. 14:10:08

@Sir Bates dö Hól: te komolyan azt hiszed, hogy érdekel bárkit a való életben, hogy mit rinyál egy noname ostoba tanulatlan proli egy fórumon?
hogy ez a "gábor", akárki is legyen, azt lesi, hogy te miket írsz ide? :D

guma 2020.04.26. 14:10:19

@mgdé:

kösz!
el is megyek csavarogni az üdítő sorok után! :)))

guma 2020.04.26. 14:11:55

@Sir Bates dö Hól:

hahaha
ezt a korhatározást "lopom" :-))))

mgdé 2020.04.26. 14:18:35

@guma:

Á, ennél gugliolvasottabb Rózsika, hisz - úgyis mint @alöksz róz: - korábban még ezt írta: "írd le hexameterben".

Önmagával szemben bezzeg nulla igényesség. :D Csak nem valami komoly neres_szakértő lenne?

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.26. 14:27:25

@cicmen:

Mivan macsnyák, kibújt belőled az úri nő?

Sir Bates dö Hól 2020.04.26. 15:19:28

@alöksz róz: küzdesz, mint malac a jégen;-)... mindenki tudja, látta, hogy idevezényelt fidelitaszos trollok vagytok kisgyerek;-)... felnyomtad és még BE IS BIZONYÍTOTTAD (;-DDDDDD... pedig senki sem kért erre;-)) ezt mind magadról, mind a többi nickről... sz'al igen, leginkább téged érdekel ez, ezért kapartatok legalább másfél-két éve, hogy megmutassátok, milyen hasznosak is vagytok a ner számára... hogy ti is státuszba kerüljetek valamelyik "független tudományos intézet/műhely/think-tank/stb. "-nél;-)... hát, buktátok, maradtok a lesajnált kis pitlák köcsögök a nagyok részére... cumi kétpofára, S VAGY OLYAN HÜLYE, HOGY MÉG MINDIG ITT ÉGETED MAGAD!!;-DDDD...

Sir Bates dö Hól 2020.04.26. 15:32:47

@guma: ahogy most a helyzet áll @alöksz róz: ezt "is tőlem loptad :DD"... gondolom mindjárt jelentkezik a jogdíjért;-)...

maxvall baribaszó 2020.04.26. 15:45:23

@cicmen: Nem, én csak megbasznám anyádat. Meg az Olgát.

alöksz róz 2020.04.26. 15:46:25

@Sir Bates dö Hól: ez igen, komoly akadémiai szintű elemzés. csak kevés benne az idegen szó.
tényleg hülye vagy, azt eddig is tudta mindenki, hogy bérkommentelők is írnak ide... de azt már nem gondolta senki, hogy olyan hülye legyen valaki, hogy azt higgye magáról, akkora ember, olyan fontos személy, hogy az ő szánalmas vergődését lessék egy névtelen fórumon :D

mgdé 2020.04.26. 16:50:11

@alöksz róz:

Azér', ha komoly ember lennél, ezt - csakazértis - hexameterben írtad volna meg. :D

Sir Bates dö Hól 2020.04.26. 17:23:42

@alöksz róz:
"alöksz róz
1 órája
@Sir Bates dö Hól: ez igen, komoly akadémiai szintű elemzés. csak kevés benne az idegen szó.
tényleg hülye vagy, azt eddig is tudta mindenki, hogy bérkommentelők is írnak ide..."

bárki is rákényszerített arra, hogy elismerd, bérkommentelő vagy?

Sir Bates dö Hól 2020.04.26. 17:35:15

@alöksz róz:
"alöksz róz
2 órája
@látjátok feleim szümtükkel: "Rózi késik a váltás?" - :D
erre én is kíváncsi vagyok amúgy
lesz-e vmi eredménye a nagy "hadjáratnak" :D
(a fórum elbaszódásán kívül)"

hirtelen ilyen fontos lett a B1?!? hát eddig csak fikáztad;-)...
sok mindent el lehet mondani a ner-propaganda gépezetéről kis fideszes troll, de azzal nem lehet őket vádolni, hogy ne mérnének mindent... s mindketten tudjuk, hogy a következő jelentésnél szorulni fogtok, mert ad1/lebuktattátok magatokat; ad2/ basztatok ezt jelenteni...
sz'al ezért erőlködsz itt velem...

jöttök, hogy elkalapáljatok? hisz "tudjuk, hogy nem fransziából" nyomom? és még az általad nagylelkűen felajánlott aldis munkáért is könyörögtem priviben, hisz még az érettségit is beígérted, nem?;-)...

unalmasak vagytok, itt és most befejeztem, várom a váltást, az új csapatot fidelitaszos kis pitlák trollok;-)...

alöksz róz 2020.04.26. 17:41:54

@Sir Bates dö Hól: "bárki is rákényszerített arra, hogy elismerd, bérkommentelő vagy?" - újabb magyar nyelvleckét szeretnél?
látható, miért nem futottál neki az érettséginek

alöksz róz 2020.04.26. 17:43:33

@Sir Bates dö Hól: "itt és most befejeztem" - jó döntés, ne alázd tovább magad

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.27. 22:53:23

@Sir Bates dö Hól: Na, ezzel most érdemben hozzászóltál a témához, te kis kipeckelt szájú..:)

mgdé 2020.04.28. 11:16:43

Na, egy újabb gyakorló elmebeteg. A gyerekeit vajon mikor látta utoljára?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.28. 19:10:37

@quercuserdész: Na basszad te szájba a kurva elmebeteg anyádat és takarodj vissza a kubikos blogjára!
süti beállítások módosítása