B1 blogcsalád



Valójában miért dobják ki a betegeket és rúgták ki az igazgatókat a kórházakból?

2020. április 16. - nickgrabowszki

Embertelenség és paranoia. orkas.jpgAz az egészen abszurd az Orbán-kormány járványkezelésében, hogy egyaránt kirúgják a kórházakból a betegeket és az igazgatókat is.

Az előbbiek helyzete egyszerre kétségbeejtő és reménytelen, de a kormány motivációja szimpla és világos. Puszta pénzéhség motiválta embertelenségről van szó, meg akarnak szabadulni az egészségügyi rendszernek komoly kiadást és terhet jeltő krónikus fekvőbeteg osztályoktól, magyarul az elfekvőktől.

A cél az egészségügyi fekvőbeteg-ellátás kiszervezése. Ha nem ez volna, akkor nem lenne szükség 36 ezer(!) kórházi ágy, a férőhelyek 60 százalékának(!) felszabadítására. Ennyit se a mostani, se a várható koronavírus-helyzet sem indokol, még a legrosszabb eshetőséggel számolva sem. 

A koronavírus csak ürügy ehhez.

A fekvőbetegek ellátását át akarják terhelni a hozzátartozókra, ahogy a kormány arca, Ceci néni is megmondta,

most családi összefogásra van szükség.

  • A kórházakból kitett, krónikus és demens páciensek aztán meghalnak.
  • Vagy a családoknak sikerül - saját költségen - ápolót fogadniuk.
  • Esetleg elhelyezni a papát valamilyen bentlakásos egészségügyi intézményben.

Természetesen ismét csak saját költségen. A most kivéreztetett önkormányzatok ehhez méltányossági alapon hozzájárulhatnak, de természetesen a kormánytól ehhez nem kapnak forrást.

Aki élni akar, fizessen maga, hiába fizette a járulékokat évtizedeken át. Vagy fizessen helyette a családja. Ha nincs pénzük, az már az ő bajuk.  Ha az akció sikeres, azaz a választók elfogadják a rájuk rótt terhet, és nem büntetik ezért a kormányt, akkor majd tartósan így is marad. 

A lényeg, hogy az állami egészségügy megszabadul a kiadásainak jó részétől. Több marad a felcsúti kis- és a belgrádi nagyvasútra, stadionokra és fociakadémiákra, űrutazásra és Orbán egyéb hobbijaira.

A kórházigazgatók kirúgása már bonyolultabb ügy. Az egy dolog, hogy a szakma (orvosi kamara és - egyetem, kórházszövetség, stb.), a beosztottak és a önkormányzatok is kiálltak mellettük, attól még elkövethették, amit a terhükre rónak.

Viszont az eddig információk szerint a helyzet az, hogy nem követték el.

  • A fehérvári kórházigazgatót, Csernavölgyi Istvánt például egy olyan "adatszolgáltatási hiba" miatt menesztették, ami nem az is az ő hatásköre. És még utódja szerint "sem kerek a történet".
  • A rehabilitációs intézet igazgatóját, Cserháti Pétert pedig Kásler azért rúgta ki, mert nem teljesített egy feladatot (a betegek hazaküldését), amit viszont a kórházi dolgozók szerint 1. teljesített, 2. a teljesítés határideje sem járt le.

A történet egyik esetben sem kerek, és arra utal, hogy valami egész más van a háttérben, mint amit a kormány kommunikálni igyekszik. (Ami nem nagy újdonság.)

A megfejtésre - a keringő szóbeszéd mellett - Cser-Palkovics fehérvári polgármester Facebook-posztja jelenthet megoldást, amelyben a fideszes politikus azt mondja:

  • váratlanul érte a kórházigazgató leváltása,
  • akivel egyébként korrekt volt az együttműködés.

Ami alighanem azt jelenti, ez volt a valódi oka a leváltásának.

A polgármesterek hetek óta panaszkodnak arról, hogy nem kapnak semmilyen információt a járványhelyzet állásáról saját településükön. Sőt, rendőrségi eljárásokkal vegzálják őket, ha információt mernek kiadni, mint történt ez Mohácson és Jászberényben is.

Cser-Palkovics ellenben nem panaszkodott, hanem a legszigorúbb közterületi korlátozásokat léptette életbe a húsvéti hosszúhétvégén. Amiből könnyen kitalálható, hogy neki valahonnan voltak információi. Kásler (illetve inkább Orbán, meg lehet, hogy Rogán) továbbá azt is kitalálta, honnan voltak.

Mi meg ebből kitalálhatjuk, hogy miért rúgták ki a fehérvári kórházigazgatót.

A rehabilitációs intézet, szakmailag abszolút elismert főigazgatójának menesztése mögött alighanem hasonló okok állnak: nem tartotta magát a titoktartási követelményekhez. Alkalmasint úgy gondolta, az embereknek joguk van megismerni az őket (az életüket) érintő adatokat.

Amit az Orbán-rezsim teljesen másként gondol: az orvosok, kórházak és egyéb egészségügyi intézmények nem adhatnak ki semmilyen információt arról, kiket kezelnek, mennyi embert, és hol tart a járvány. Még a helyi polgármesternek sem. Illetve neki különösen nem. Még akkor sem, ha fideszes politikusról van szó.

Azt igazán nem is lehet tudni, melyik a rosszabb.

  • Az az embertelenség, hogy - puszta pénzügyi okokból - a hozzátartozók nyakába varrják a magatehetetlen betegeket, illetve kezelésük költségeit.
  • Vagy az a paranoia, hogy már fideszes politikusoknak információt adni is az állásvesztéssel járó nemzetárulás kategóriájába esik.

A beteges-háborús miniszterelnöki logikában még saját pártjának politikusai is ellenségnek számítanak. Brüsszel, Berlin, Washington, Soros, a civilek, az ellenzék, Karácsony és az önkormányzatok után még a Fidesz (de legalábbis Cser-Palkovics) is ebbe a kategóriába tartozik már.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1815617118

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.16. 17:52:46

Valójában miért dobják ki a betegeket és rúgják ki az igazgatókat a kórházakból?

NEHOGY ÚGY MEGHALJON MINDENKI, MINT kARÁCSONY IDŐSOTTHONÁBAN! A KORMÁNY KÉNYTELEN INTÉZKEDNI, MERT AZ Ő MUNKÁJUK NEM LEVÉLÍRÁSBAN ÉS SEGÍTSÉGKÉRGETÉSBEN MERÜL KI ÉS NEKIK NINCS KIRE FOGNIUK, MEG POFÁJUK SINCS AZT MNDANI, HOGY NEM ŐK TEHETNEK RÓLA!

graycivil 2020.04.16. 17:56:17

Nem véletlen, hogy a felhatalmazási törvény időkorlát nélküli, mert így a törvény megszüntetéséhez kell kétharmad, és nem a fenntartásához (Így elég az egyharmad + 1 is.)

Vagyis Orbán még a sajátjaiban sem bízik, és ha a fél frakció ellene is fordul, még akkor is fenntarthatja a korlátlan hatalmát...a választásokig.

illaim 2020.04.16. 17:56:56

Orbán tartja magát a korábbi álláspontjához! Minél rosszabb az országnak annál jobb a fidessnek! Mert ugye nem azt kell nézni amit mond, hanem azt amit csinál! Minden tette nemzet és hazaellenes! A hülye zsellérek meg tapsolnak a saját kifosztásukhoz!

nincs1itt 2020.04.16. 18:09:54

@graycivil: nem, ezt teljesen komolyan gondolja. ő ilyen. nem érti. még.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.16. 18:11:25

@graycivil: A poszt címére írtam. Az vicc?

morpho 2020.04.16. 18:12:24

@nincs1itt: Dehogy gondolja komolyan. Azt hazudja, hogy komolyan gondolja.

Greccsi Zsot 2020.04.16. 18:13:46

"Valójában miért dobják ki a betegeket és rúgták ki az igazgatókat a kórházakból?"

Azert mert Meszaros Lorinc es Tiborc Istvan ellopja az igy felszabadulo korhazi agyakat es dupla aron aladja kulfoldon.

Bunkóné Barom Ildikó 2020.04.16. 18:20:44

@illaim: Ha Gyurcsányi lenne kormányon nem 140, hanrm 1400 halottnál tartanánk.Tessék választani!

nincs1itt 2020.04.16. 18:23:16

@morpho: nem hiszem. tényleg azt "érzi", hogy 10 éve ott a kánaán... minden rendben, csak sorosmigráncslibsibolsigyurcsányisták ne lennének! ha ez is összejön, akkor végképp maga lesz a mennyország mo. o.v. egy zseni, nem is egy! mindjárt legalább 3! hidd el, ő tényleg így látja a világot.

Tényelek 2020.04.16. 18:24:32

Gondolom a cikk írójának képei is vannak a kórházak bejáratánál halomba álló kidobált betegekről, .., mert úgy egyébként biztosan nem írna olyat, ami első és második ránézésre is hazugságnak tűnik!

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 18:24:46

@nincs1itt: vasas, te már csak tudod... Hahaha

eszti..... 2020.04.16. 18:24:55

@Bunkóné Barom Ildikó:

na, de nem Gyurcsány van kormányon.... osztán 10 év után elmúttnyócévezni..... kissé kínos :D

nincs1itt 2020.04.16. 18:25:00

@Bunkóné Barom Ildikó: sőt a végtelen felé konvergálna a szám! o.v. és k.á. személyesen lélegezteti a rászorulókat és közben sok-sok miatyánkot és pálinkát használnak!

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 18:26:02

@Tényelek: ki a faszt érdekel az igazság? Ron werber óta senkit. Köszi MSZP

Ellenzéki BOHOC kommandó 2020.04.16. 18:26:33

Valójában azért lehet kitenni a korházból egy rakás embert, mert mindenki tudja, hogy évtizedek óta a korházakat elfekvőként használják, mert nincs hely a szociális otthonokban. Tehát nem gyogyítás folyik, hanem halálig ápolás.
A tényleges kezelés alatt álló embereket nem küldik haza.

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 18:26:53

@nincs1itt: ne izgulj Gyurcsány koma biztos befogadja őket. Hahaha

nincs1itt 2020.04.16. 18:27:23

@a nagy hohohorgász: előkerültél? de jó! szórakoztasd a nagyérdeműt. logisztikai segéd munkatársként(értsd: gyors- és targoncavezető), szerintem bármit meg tudsz magyarázni! láss neki!

Bunkóné Barom Ildikó 2020.04.16. 18:27:48

@graycivil: De fogok rajtatok, butákokon nevetni, ha majd feloldják a törvényt a rendkívüli helyzet elmúltával. Farkast kiáltotok, pedig senki nem bánt..
„Menekül a gonosz,bár nem űzi senki.” Rátok igen illő bibliai idézet.

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 18:28:07

Aki meg nem fogadja be a csaladtagjat rohadjon meg.

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 18:29:29

@nincs1itt: én leszarom. Mondtam hogy a Fidesz is szar. Én a családom védem a többi veszhet.

Tényelek 2020.04.16. 18:29:52

Úgy egyébként meg meg van mentve a haza, mert olyan okos ellenzéki képviselőink vannak, akik kimentek egy bérelt raktárba megkérdezni, hogy pontosan milyen védőfelszerelések érkeztek, miből mennyi van. ...., még libsi 24.hu sem bírta megvédeni őket, .., mert hát senki sem tudott nekik mondani szinte semmit, ..., ez pont olyan, mintha elmenne valaki egy kiadott lakásba az albérlóket megkérdezni, hogy a lakás tulajdonosa mennyit szexel naponta, .. mégiscsak jobb Orbán, mint ezek a kretének :-) !
24.hu/belfold/2020/04/16/az-mszp-politikusai-elmentek-a-nagy-vedofelszereles-raktarba-ahol-szerintuk-azt-se-tudtak-megmondani-mibol-mennyi-van/

nincs1itt 2020.04.16. 18:29:53

@Tényelek: megkerültél te is? te narancs dinnye! na, hogy állunk? millió lakosra, vagy megbetegedés számra kell a mortalitást kalkulálni? gondolom nem okosodtál tegnap óta... de azért ebbe is bele kell pofáznod... na, akkor lássuk! a pecás haveroddal együtt, kifejthetitek! megígérem, nem anyázlak le! ma jó napom van!

eszti..... 2020.04.16. 18:30:44

@Ellenzéki BOHOC kommandó :

aha! és ez miért pont a koronavírus járvány kellős közepén kell felismerni? nem volt rá ideje 10 év alatt a többszörös kétharmadnak???

nincs1itt 2020.04.16. 18:33:02

@a nagy hohohorgász: kicsi fogyatékos, próbálj egy súlyosan demens embert ápolni! az egyéb bajairól nem is ejtek szót. otthon, saját zsebből...
gondolom, minden gerontológiai probléma a kisujjadban és havi 1-2-3 százezer meg se kottyan, csak ápolásra.

eszti..... 2020.04.16. 18:33:32

@Tényelek:

a raktárban van ugye raktárkészlet. azt jobb helyeken számontartják.
az új "árut" meg ugye vásárolják. csak tudniuk kellene, miből mennyit vettek!

hubazze 2020.04.16. 18:34:23

@Bunkóné Barom Ildikó: 10 év után mit Gyurcsányozol, te szerencsétlen?

Tényelek 2020.04.16. 18:34:30

@eszti.....: "elmúttnyócévezni..... kissé kínos "
Hát még nekünk mennyire kínos, .., ez év február végén sikerült kiváltani az utolsó liberálbolsik által devizában kibocsátott hitelcsomagot, ..., és még bőven van a nyakunkon belőle, .., csak már forintban, ..., még ötven év múlva is lehet majd "nyócévezni" olyan hatásosan tették tönkre az országot és addig biztosan hat a nyakló nélkül felvett hitelek hatása is!

eszti..... 2020.04.16. 18:35:23

@nincs1itt:

hát, akinek 2 misije van..... :D :D

10 év fegyházat minden indexes újságírónak !!! 2020.04.16. 18:37:11

@eszti.....: "na, de nem Gyurcsány van kormányon.... osztán 10 év után elmúttnyócévezni..... kissé kínos :D "

Az orszag a mai napig fizeti akkoriban felvett es ELOPOTT hiteleket. Tehat teljesen jogos elmultnyolcevezni, mert a hatasa ma is erezheto.

eszti..... 2020.04.16. 18:37:23

@Tényelek:

megnyugtatlak... ugyanez lesz, ha egyszer ez a bagázs is eltűnik.... plusz még a paksi hitel.. és az a sok közpénzből lett magánvagyon.... a külföldön épített stadionok.... folytassam?

Tényelek 2020.04.16. 18:37:48

@eszti.....: Hát igen, egy raktárban van raktárkészlet, .., de, aki kiadta a raktárat az annak a tartalmáról semmit sem tud, nem is tudhat, .., az az igazán nagy baj, hogy annyira hülye ellenzéki képviselőink vannak, hogy ezt mindenki tudja, csak ők nem :-) .
Mellesleg ezen csak kínjában tud röhögni az ember,, .., mert hát ők Orbán alternatívái, ..., !

illaim 2020.04.16. 18:38:27

@Bunkóné Barom Ildikó: Ezt a baromságot honnan veszed? Ja ha a nénikédnek kerekei volnánk, ő lenne a villamos! LOL

hubazze 2020.04.16. 18:41:08

@a nagy hohohorgász: Ha mindketten dolgoznak, alig vannak otthon, ki látja el a fekvő beteget? Ja, fizessenek!? Amikor az össz jövedelmük jó, ha megvan 500 ezer négyőjükre. Majd felét elviszi az albérlet. Saját lakásuk soha nem lesz, mert egy fillért nem tudnak félretenni. Gyalázatos kormányunk van!

Tényelek 2020.04.16. 18:41:49

@eszti.....: Nálunk a PPP beruházások maradtak, amit bő háromszoros áron áraztak be, .., de a 12.000 milliárd forint kp adósságnövekményből semmi nem épült, .., az négy Paks II. ára, .., de az atomerőmű legalább majd termel és meg is marad. Sportlétesítmények meg kellenek, .., ráadásul azt nem tudja senki kivinni a Kajmán szigetekre.

eszti..... 2020.04.16. 18:41:57

@Tényelek:

ez az állami tartalékalap. az adatoknak, mivel közvagyon, nyilvánosnak kellene lennie. netről elérhetőnek mindenki számára.
nem?

hozzak példát, hogyan csinálják ezt pl. Csehországban?

illaim 2020.04.16. 18:42:33

@Tényelek: Inkább arról beszélj milyen tulajdonosi háttere van a Kínából szállító cégnek!

eszti..... 2020.04.16. 18:43:34

@Tényelek:

Sportlétesítmények meg kellenek...
látom, ma is nagyot futsz...:D :D

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 18:43:52

@nincs1itt: a szeretet mond neked vmit? A demensnek pont szeretet és család kell te fasz.

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 18:44:56

@nincs1itt: anyad mit jósolt a vasakbol? Mikor fog bukni a patas?

Tényelek 2020.04.16. 18:47:24

@nincs1itt: Minden betegségtípusnál, társadalmi veszteséget okozó esetnél millió lakosra számolják, .., csak ön erőlteti a saját hülyeségeit.
Szerintem nézegessen egy-két egészségügyi statisztikával foglalkozó bármilyen elemzést, .., és ha eddig nem jött volna rá, most rájön, hogy mennyire hülye ehhez a témához /Is!/ !

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 18:47:46

@hubazze: szopo. Oldja meg. Vagy szavazzon balra. De az 500 k fizubol fogadjunk jutott almás telora meg hosszú hétvégere. Ennyi. Beszoptak

Tényelek 2020.04.16. 18:48:47

@eszti.....: Netán zsírdisznónak tetszik lenni, hogy nem ért egyet azzal, hogy kellenek sportlétesítmények egy országban?

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 18:49:02

@eszti.....: téged mit érdekel. Totorszagban a bab is hús.

eszti..... 2020.04.16. 18:49:06

@a nagy hohohorgász:

próbálj már meg szeretettel szinten tartani egy Alzheimerest vagy egy Parkinsonost! főleg súlyos állapotban!
oda nem szeretet kell, hanem szakértelem....ápolók, orvosok.

eszti..... 2020.04.16. 18:51:24

@Tényelek:

egy országban! na, de a felvidéken, vajdaságban, erdélyben..... meg a főni budiajtajában.. oda minek?

Tényelek 2020.04.16. 18:51:40

@illaim: Szerintem ez nem kívánságműsor, hogy csak idebüfizi, hogy ki miről írjon, ..., vagy a belügynél dolgozó nagypapi ezt másként tanította önnek?

illaim 2020.04.16. 18:52:28

A magyar varrodákat hagyják tönkremenni, és a fidess érdekeltségébe tartozó hiénák a magyar embereket kifosztva akarnak vagyonokat keresni! Más magyarázata nincs a Kínai behozatalnak! Amit aztán külföldre ajándékoznak!

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 18:54:21

@eszti.....: gyógyszer plusz szeretet. Melyiket nem tudja a család megadni? Inkább berakjatok elfekvobe... Hahaha

illaim 2020.04.16. 18:55:44

@Tényelek: Mi a jó édesanyádról beszélsz te fidesztálib? 2009-ben mi a francokért érdekelt benneteket a gyógyszergyártó cég tulajdonosi háttere? Vagy akkor se Magyarország lakossága volt a szempont?

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 18:55:57

@illaim: libsikem, tudod mikor szűnt meg a magyar konnyuipar 95%a?

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 18:57:10

Matyika meg a birka hol van? Elkaptak a vírust?

illaim 2020.04.16. 18:58:45

@Tényelek: Ki mint él úgy ítél! Ha neked csak ez a családminta lehetséges én nem tehetek róla! ?

eszti..... 2020.04.16. 18:59:43

@a nagy hohohorgász:

veled ellentétben én tudom miről beszélek.
de a kormány, ha már annyira preferálja az otthonápolást nyújt valamilyen speciális segítséget a családoknak anyagi vagy szakmai értelemben?
ha igen, kérlek sorold fel, hogy milyen rendelkezések léptek életbe, mióta tömegével küldik haza a beteg hozzátartozókat!

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 19:00:23

@eszti.....: akinek nem kell naponta orvosi beavatkozás az jobb helyen van otthon. Csak amióta liberalizmus van az emberek nem szeretnék gondozni a csaladtagot mert macerás.... Rátok is ez vár ganeturok! Hahaha

illaim 2020.04.16. 19:00:30

@a nagy hohohorgász: Az első Orbán kormányzás alatt!

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 19:01:54

@eszti.....: nehogy már támogatásért apold a saját csaladtagod! Mekkora féreg vagy te.....

eszti..... 2020.04.16. 19:06:33

@a nagy hohohorgász:

amennyiben az egyik családtag kénytelen az ápolás miatt /amit eddig simán elvégzett az intézmény/ kénytelen feladni munkahelyét /kiesik az egyik kereset/, akkor elkelne a segítség.
vagy egész napra magára akarsz hagyni egy Parkinsonos beteget?
ki ad neki enni-inni? ki viszi wc-re, törli ki a fenekét? v. ki pelenkázza be? ki fogja tornáztatni /ez náluk az alap/?
mondom! sejtelmed sincs, miről beszélsz...

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 19:06:45

@eszti.....: te apádat is támogatásért apolod? Jó ember vagy....

rallus 2020.04.16. 19:07:53

Ettől a cikktől még Ron Werber is csalánkiütést kapna...
Mi viszont tudjuk, hogy az ellenzék megteszi azt, amit az agya kiad!
A médiamunkásaik rémhíreket terjesztenek...
Az országgyűlési képviselők bemutatót tartanak ostobaságból...
Karácsony meg a maga csendes szorgalmával szaporítja a betegeket...

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 19:09:21

@eszti.....: sajnos tudom miről van szó. Te meg várd a támogatást. És mond apádnak rohadt Orbán.

nincs1itt 2020.04.16. 19:10:06

@a nagy hohohorgász: látom még nem volt "szerencséd" súlyosan demens idős emberhez... de okoskodj csak...

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 19:11:13

@eszti.....: szerinted mások hogy oldják meg?

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 19:12:04

@nincs1itt: ezt is anyad jósolta a vasból?

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 19:14:35

@nincs1itt: de ne izgulj ha majd te sem tudsz keresni téged is kibasz a liberális családod... Hahaha kíváncsi vagyok téged mennyire nyugtatna hogy a lányod arra fogja hogy bocsi de az állásom fontosabb....

illaim 2020.04.16. 19:14:36

Csányi által épített magánkórház több hete vár a működési engedélyre, de a kormányzat a kórházban ápoltakat küldi haza! Mi ez ha nem tudatos népirtás?

19540511 2020.04.16. 19:15:38

Orbán kezd teljesen olyan lenni, mint Sztálin. Teljesen elhatalmasodott rajta a paranoia és a rettegés a hatalom elvesztésétől. A kórházi ágyak felszámolása (feltehetően ez a célja) még nagyon sokba fog kerülni neki.

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 19:18:09

@19540511: döntsd már el hogy Sztálin vagy Hitler... De nekünk mindegy csak ne gyurcsanyra hasonlitson.... Hahaha

eszti..... 2020.04.16. 19:18:23

@a nagy hohohorgász:

gőzöm sincs. én csak hüledezek ezen az állapoton.

nincs1itt 2020.04.16. 19:22:38

@Tényelek: semmilyen betegség típusnál... a betegségben szenvedők száma és a betegségeben elhunytak száma. semmi köze adott ország lakosság számához. de kurva unalmas vagy!

nincs1itt 2020.04.16. 19:24:08

@a nagy hohohorgász: látod milyen ostoba vagy? dehogy látod...

Tényelek 2020.04.16. 19:24:09

@eszti.....: Mert azok igénytelenek, mint a teve?

Tényelek 2020.04.16. 19:26:42

@nincs1itt: Dobjon már ide egy linket, ahol, pl. a rákos betegségben elhunytak számát a betegek számához viszonyítják, amikor az országok társadalmi veszteségeit vizsgálja egy elemzés, ...!

nincs1itt 2020.04.16. 19:27:27

@a nagy hohohorgász: azt sem érted, hogy van olyan idős ember, aki 0-24-es ápolást igényel, mert egy szál fehérneműben kiballag télvíz idején, hajnal 2-kor, hogy megy bevásárolni... egyébként, sajnos nem szobatiszta már, etetni kell, esetleg mesterségesen táplálni, gyógyszereit megfelelő időben beadni, stb, stb, stb gondolom emellett még dolgoznál is 10-12 órát naponta. mert neked, a nap 24 órából és egy éjszakából áll... kretén.

eszti..... 2020.04.16. 19:27:50

@Tényelek:

vagy mert azok maguk sem értik, minek nekik országonként plusz 2 focistadion, ami ugye nem használható tömegsportra, és/vagy úgy gondolják, a magyar adófizetők pénzét Magyarországon lakó magyar állampolgárok életkörülményeinek javítására kellene felhasználni.... a magyar kormánynak...

nincs1itt 2020.04.16. 19:29:45

@Tényelek: jááánoska, keresgélj... mert rákos a teljes lakosság lehet. de egy ráktípus mortalitását, sem a lakosság számához viszonyítják, hanem a raáktípusban szenvedők számához... de csak küzdj, ostoba, gyökér magyar.

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 19:32:16

@eszti.....: ha gozod sincs akkor mire vagy olyan magabiztos? Azt tudod hogy ha egy demenst vagy egy Alzheimererest kiszakitod otthonról az a halálos ítélete? Kurva nehéz ápolni de neki ez a jobb. És nem a pénzért csinálod hanem érte. Persze jobb ha támogatják de 20ezer huffal kitorolheted a segged többet meg az EU sem ad. Ahol 4en esznek ott az 5.sem hal éhen. Ezt emberiségnek hívják.

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 19:33:53

@nincs1itt: és szerinted ezt csak orvos tudja meggatolni vagy te is? Gondolkozz már! Ha le akarod passzolni apád akkor mond azt.

Sir Bates dö Hól 2020.04.16. 19:35:33

Mirr-Murr: vedd be a gyógyszert bro', vagy kockáztass és szerezz egy nőt, már nagyon hülye vagy;-)...
@a nagy hohohorgász: te anyádat baszd meg inkább, a rokkantnyugdíjas kurvát;-)...
@Bunkóné Barom Ildikó: te valami régi köcsög lehetsz új regen, sz'al ismered: madtrka faszszopó;

Az importált bulangiunak: du-te dracului...
A többi meg csak bassza szíven a kurva anyját, az ki egyben a nagyanyja is, sz'al nem a kommerek miatt vagytok terheltek, hanem azért, mert a kurva anyátokat meghágta az a barom apától...
Kihagytam valakit?

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 19:37:09

@Sir Bates dö Hól: szevasz bozgor. Szarosabb volt a budi hogy később jöttél?

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.16. 19:38:42

@19540511: Szociszadeszék hány kórházi ágyat is számoltak fel?

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.16. 19:41:26

@eszti.....: Szociszadeszék nem foci EB-t akartak rendezni? Akkor miért nem őrjöngtetek?

Tényelek 2020.04.16. 19:43:35

@nincs1itt: Az ön logikája szerint, ha a németek annyira ügyesek lesznek, hogy hagyják a társdalom egészét megfertőzni és maradnak 3%-os mortalitásnál, nálunk meg csak a 20% fertőződik meg, amihez 8%-os mortalitás társul, akkor ki járt kevésbé rosszul ön szerint?
Ha megnéz egy viszonyítást, pl. a közlekedési balesetekkel kapcsolatban, ott is egymillió lakosra vetítik a halálos balesetek számát, mert a társadalom szempontjából csak az számít, .., nem nézik, hogy pl. a németeknél sokkal több autó jut egységnyi emberre, mint pl. a moldávoknál, magyaroknál, .., mert mindig csak és kizárólag az számít, hogy önmagához képest mekkora veszteség érte az adott társadalmat!

nincs1itt 2020.04.16. 19:44:03

@a nagy hohohorgász: te egységsugarú balfasz. értsd már meg, vannak olyan esetek, amit a legnagyobb jóindulattal és a legtöbb szeretettel sem tudsz megoldani otthon. mert vagy megoldod(némi szakképzés sem árt hozzá), vagy dolgozol... ezekre az esetekre találták ki az idősotthonokat, ahol szakképzett ápolók gondoskodnak az idős emberekről. mert te nem tudsz kicserélni otthon, szeretetből pl egy vizelet gyűjtő zacskót a széklet gyűjtőről nem is beszélve.

Nekoashi2005 2020.04.16. 19:45:28

@Tényelek:
"Netán zsírdisznónak tetszik lenni, hogy nem ért egyet azzal, hogy kellenek sportlétesítmények egy országban?"

Hogyne kellenének! Például 1800 lakosú tahófalvára 3400 fős stadion.... Össze is jön úgy nagyjából kétszer-háromszor akár 2000 néző is amikor arra jár a Fradi meg a Diósgyőr.... A többi meccsen meg van 200-300 nem fizető hanem fizetett néző!

nincs1itt 2020.04.16. 19:46:39

@Tényelek: ez nem az én logikám, te balfasz. egy betegség mortalitását az adja meg, hogy mennyi megbetegedésből, mennyien halnak meg. semmi több.
tényleg kattanj már le erről, mert olyan hülye vagy, hogy az már tényleg idegesítő...

illaim 2020.04.16. 19:46:56

A kormány rejtegeti a védőfelszereléseket már tőbb mint két hete, közben az idős otthonokban, az egészségügyben dolgozóknak nincs védőfelszerelése!
nepszava.hu/3074772_ket-hete-allnak-az-allami-maszkok-egy-maganceg-raktaraban

Sir Bates dö Hól 2020.04.16. 19:49:55

@a nagy hohohorgász: emberiség az az, ahová nem tartozol rendszertani okokból...
a szó, amit kerestél, de nem ismered, az az "emberségesség"... anyabaszó tajparaszt, inkább ne oszd az eszed, neked is alig van...

Nekoashi2005 2020.04.16. 19:50:03

444.hu/2020/04/16/portugaliaban-most-kap-minden-iskolas-ingyen-laptopot-mobilnetet-es-programokat-az-allamtol

És a focijuk is fényévekkel jobb! Pedig ott nuncs is tao....

És az megvan kedves fidess savazók, hogy a bankoktól beszedni kívánt járványadó jókora részéről rendelkezhetnek a bankok, hogy látványsportokra adják?

Sir Bates dö Hól 2020.04.16. 19:52:13

@a nagy hohohorgász: nyugi köcsög, jön a címed, én majd megyek, s imádkozz, hogy egyedül légy otthon, mikor odaérek;-)...

Tényelek 2020.04.16. 19:53:18

@illaim: Ezt a hírt már betettem, .., csak 24.hu legalább óvatosan leírta, hogy az idióta képviselők egy bérelt raktárban a tulajdonostól kérdeztek, ..., és hát az meg nem tudott válaszolni, .., hogy tudott volna :-) ?

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.16. 19:55:52

@Nekoashi2005: A 60 ezres Kispesten 8200 fős lesz a Bozsik stadion.

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 19:59:53

@nincs1itt: ha a nagyapám a szaros zacskót kicserélte magának akkor én is tudom.

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 20:01:14

@nincs1itt: a családod megfogta veled az isten lábát. Hahaha

nincs1itt 2020.04.16. 20:03:17

@a nagy hohohorgász: persze, persze kicsi fogyatékos.

nincs1itt 2020.04.16. 20:05:16

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: kell is! mint egy falat kenyér... gondolom lőrincbarát fogja felhúzni, 3-10-szeres áron... ettől lesz a magyar fodbal ismét... 70 év után megint! ja, nem...

eszti..... 2020.04.16. 20:09:46

@a nagy hohohorgász:

mire? 3,5 évig ápoltam Ausztriában pont ezt a kategóriát. hiába volt az otthoni jól ismert környezet, mégis néhány páciensünk kórházba végezte vagy speciális intézményben, mikor a járulékos betegségeket már otthon nem lehetett kezelni.
mindenkinél eljött az a pont, amikor - altz. esetében már senkit sem ismert fel, emiatt néhányan agresszívek lettek, vagy a park. esetében sorra szűnt meg az izomtevékenység, míg el nem érte a tüdőt.
próbáltál már 2 hetet úgy végighúzni, hogy éjjel két óránként fel kell kelned, mert a papa ki akar mászni az ablakon, a mama azt hiszi reggel van és babrál a gázzal?
volt, hogy 5 kilót fogytam egy kéthetes turnus alatt,, bárhol elaludtam volna, akár állva is. és nekem ez volt a munkám... de ezt egy családtag, akinek gyereke, családja van, hiába is akarná megtenni, fizikailag összeroppan... és lelkileg is..

családtagot is ápoltam, minden szaktudás nélkül, a végstádiumú hasnyálmirigy rákos édesanyámat 1 hónapig. aztán annak is kórház lett a vége, pedig nagyon tiltakoztam ellene. már nem tudtuk itthon csillapítani fájdalmát. viszont, ha rákerült a morfintapasz, akkor képtelenek voltunk 2 óránként forgatni, nehogy felfekvései legyenek.
halála előtt 2 nappal jobban lett, azt mondta- vigyetek haza meghalni. és mi azonnal hazahoztuk.
anyukám vicces nő volt. úgyhogy, ha most beszólsz neki, sűrűn nézzél felfelé. nehogy fejedre essen a képkeret. :D

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 20:10:20

@nincs1itt: szóval ti lepattintjatok a beteg csaladtagokat...

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 20:14:27

@eszti.....: én is erről beszéltem. Köszi az igazolast. Amúgy most az is kiderult hogy te is osztrák idősek szaranak a pucolasabol élsz... Mi van a tótok nem fizetnek jól????

eszti..... 2020.04.16. 20:14:59

@a nagy hohohorgász:

le, ha nekik jobb, felkészültebb ellátást tud adni egy intézmény.
vagy te hagyod otthon rohadni őket, megtagadod tőlük a szakszerű ellátást csak azért, hogy itt villogj az erkölcs bajnokaként?

nincs1itt 2020.04.16. 20:15:13

@a nagy hohohorgász: veled nem tették. itt az eredménye... gondolom, te otthon operálsz a konyha asztalon. a lélegeztető gép is a spejzban figyel, ha kellene... ostoba balfasz, okoskodó magyar.

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 20:16:35

@eszti.....: szerinted anyukád miért akart hazamenni? Biztos azért mert a kórházban jobb volt neki...

eszti..... 2020.04.16. 20:16:42

@a nagy hohohorgász:

húúú! micsoda felismerés! te ennyire vonzódsz a fekáliához?

nincs1itt 2020.04.16. 20:17:31

@a nagy hohohorgász: te genetikai hulladék... na ezért mondják, hogy a magyar parasztnál nincs lejjebb! okádni való fajta vagytok!

nincs1itt 2020.04.16. 20:19:13

@a nagy hohohorgász: te írtad! a nagyapáddal kapcsolatban! ostoba, abortusz selejt!

eszti..... 2020.04.16. 20:19:17

@a nagy hohohorgász:

kicsi! ez nagyon gyenge volt! :D

" köszi az igazolast." - ilyeneket lenin szokott írni. :)))))

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 20:20:03

@eszti.....: akkor van értelme a kozhazi ellátásának ha többet tud adni mint otthon. Ezt egy torodo család mellett az Alzheimereresre, demensre és vegstadiumosra pont nem igaz.

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 20:21:18

@nincs1itt: ja hogy nem cseréltek ki? Értem.

eszti..... 2020.04.16. 20:26:54

@a nagy hohohorgász:

aha! mert itthon adott esetben bárki tud eret szúrni, van oxigénpalack-maszk, van infúzió, orvos, aki megállapítja miért szörcsög a tüdő és ha kell lecsapolja a vizet....

ja, nincs.....

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 20:28:36

@eszti.....: inkább arról beszélj hogy a tótok és a sogorok szara sem olyan büdös mint a náci magyaroké....

nincs1itt 2020.04.16. 20:30:58

@a nagy hohohorgász: sanyi, te is besétáltál a csőbe... semmi gond! de figyelj jobban! alöksz róz, hahaha...

nincs1itt 2020.04.16. 20:32:12

@Sir Bates dö Hól: akkor meglesz alöksz róz is! vagy csak egyen vannak??? sanyi, olyan entellektüell, hogy csak na! mint a jáánosaink...

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 20:33:11

@eszti.....: aha, mond már el ezek mikor kellenek egy demensnek vagy Alzheimereresnek? Illetve egy vegstadiumosnak akiről az orvos lemondott mi számít jobban hogy újra otthon legyen vagy egy általad is említett vegzalas?

eszti..... 2020.04.16. 20:36:40

@a nagy hohohorgász:

most már hívd a lelkisegélyt, ha magányos vagy. dolgom van. :D

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 20:38:06

@eszti.....: küldték az osztrákok a gépet?

Nekoashi2005 2020.04.16. 20:41:16

Majdnem 20 éve.

Nyíregyháza-Ftc mérkőzés

25000 néző...

A 12 csapatos nb1 egy fordulójának 6 meccsének összesített nézőszáma akkor közelíti ezt a számot, ha a Fradi és a Diósgyőr otthon játszik!

Pedig akkor még nem volt focializmus!

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 20:41:26

@eszti.....: a nagy eüs hozzaerteseddel nem tudsz cáfolni? Amit nem csodalok mert nem hazudtam. Nem úgy mint te. Jó helyen vagy a totoknal. Itt már van belőled elég.

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 20:42:37

@Nekoashi2005: csak szólok 20 éve is Orbánisztan volt te fasz

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 20:55:03

@a nagy hohohorgász: na mi van. Orbán lopja a netet a b1tol?

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 20:57:05

@Sir Bates dö Hól: mi van francia szarpucolo? Visszarendeltek?

boborján20 2020.04.16. 20:58:59

@eszti.....: én csak aszt nem értem, hogy miért etetitek eszt a tolvaj geci pecást?!

értelmes ember az ilyenbe belerúg, asztán csak nézi, hogy hogy öklendezi fel a fityeszgecit ez a nyomorult, és csak röhög rajta;)

Vitéz Nagyuram 2020.04.16. 21:12:30

"Ha nem ez volna, akkor nem lenne szükség 36 ezer(!) kórházi ágy, a férőhelyek 60 százalékának(!) felszabadítására. Ennyit se a mostani, se a várható koronavírus-helyzet sem indokol, még a legrosszabb eshetőséggel számolva sem."

DE KURVA JÓ, hogy itt Magyarországon az epidemológiához már mindenki ért, főként persze a büfé-ruhatár szakos LIPPSIK lettek ennek a specialistái mostanság.

Hallod-é barátom, hát azt a legrosszabb eshetőséget te milyen járványtani modellből és hogyan számoltad ki?!

Gondolom szépen a hasadra ütöttél, aztán abból mondod meg a tuttit, hogy "nálunk annyi fertőzött biztos nem lesz, mert csak". Pedig esetleg nálad tanultabb, okosabb emberek, akik adatokkal dolgoztak, ezt nem így látták, hiszen ezért tanácsolták az Operatív Törzsnek a betegágyak 60%-ának felszabadítását...

Azt mindenesetre remélem, hogy ha TE kerülsz vagy a TE ROKONAID kerülnek majd oda, hogy a súlyos koronavírus-betegségük ellátásához kórházi ellátásra lenne szükségük, akkor nekik azt mondják majd, hogy NEM JÁR, mert kell az a fekvőhely a krónikus osztályon Piás Pista 80 éves anyósának, aki nagyon a terhére volt már a családnak...

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 21:20:18

@nincs1itt: ha anyad hív hajnalban hogy baja van, mit mondasz neki? Hogy hívjon orvost mert te úgy sem tudsz segíteni neki meg amúgy is hagyjon a picsaba mert holnap korán kelsz és a munka fontosabb? Gratulálok libsike. De anyadnak is. Azt kapta amit főzött.

boborján20 2020.04.16. 21:20:32

@a nagy hohohorgász: takarodjál a dagatt geci gazdád picsájába vissza, te szargerincű fityeszlakáj!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.04.16. 21:21:27

MEGJÖTTEK AZ ADATOK !!!!!

ENNYI MASZKOT, VÉDŐESZKÖZT ADOTT EURÓPÁNAK AZ EU !!!!

ÍME:
mindenszo.hu/megjottek-az-adatok-ennyi-maszkot-vedoeszkozt-adott-europanak-az-eu-ime/

BESZÉDES SZÁMOK . . .

alöksz róz 2020.04.16. 21:22:36

@Tényelek: még az se zavarja a hülyéjét h egyszerre vonyít a magas halálozási arány miatt meg amiatt h valójában nem is tudjuk mennyien fertőzöttek

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.04.16. 21:23:31

A NAGYTOKÁJÚ V. MUSZÁJ MÁRTA ÁLSÁGOSSÁGA !!!!!!

KAMPÁNYBAN FAVÉDŐ TÜNDÉR, POLGÁRMESTERKÉNT KÍMÉLETLEN FAVÁGÓ !!!!!!!!!

"Az önkormányzati választások kampányában a baloldal és köztük a frontvonalban V. Naszályi Márta folyamatosan velőtrázó sikoltozást hallatott, amikor kimondta valaki azt a szót, hogy FA. Hiába ültetett Tarlós István tízezer fát, ha közben ki kellett vágni egy bokrot vagy egy beteg fát, akkor fagyilkosnak nevezték, a tények, okok és következmények pedig nem számítottak. Most ugyanez a V. Naszályi Márta már az I. kerület polgármestere, és miután nagy fájdalmak közepette eltűrte, hogy a Vérmezőn vágjanak ki fákat, most a Tabánt “modernizálja”, hogy megfeleljen a XXI. század követelményeinek, ehhez pedig 45 fa kivágásán át vezet az út. De legalább lesz fitnesztér helyette. Vajon hol vannak a Városligetért harcoló zöldek, akiknek most oda kéne láncolni magukat a Tabán fáihoz?"
mindenszo.hu/a-nagytokaju-v-muszaj-marta-alsagossaga-kampanyban-favedo-tunder-polgarmesterkent-kimeletlen-favago/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 21:27:13

@a nagy hohohorgász: és milyen munka kisfiam? Anya de hát tudod berkommentelek a zellenzeknek! Kisfiam de mondtam hogy mindenkivel szemben légy geci csak velem szemben ne? De anya csak a terhemre vagy. Nekem jogom van az életre. Kisfiam elbasztam, hogy gecinek neveltelek. Bocs anya le kell raknom mert most hozzák a plazmatevet amit hitelre vettem.

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 21:28:51

@boborján20: majdnem úgy tudsz cáfolni mint Jakab Petya.

a nagy hohohorgász 2020.04.16. 21:48:06

A liberalizmus az első olyan izmus ami egyértelműen a családot akarja lerombolni. Ha ez menni fog akkor az emberiségnek vége.

Bunkóné Barom Ildikó 2020.04.16. 21:59:06

A kényszeres Orbánozóknak üzenek egy bibliai idézettel:

"Azt, hogy bűnös- e, nem tudom. Csak azt tudom, hogy vak voltam, és most látok."

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.04.16. 22:05:04

@Bunkóné Barom Ildikó: "A liberalizmus az első olyan izmus ami egyértelműen a családot akarja lerombolni."

:))

Kicsit túltoltad, így senki se hiszi el, hogy fideszes vagy. :))

eszti..... 2020.04.16. 22:13:31

@boborján20:

1. én egy tál krumplival is kedélyesen elbeszélgetek. vedd úgy, hogy kommunikációs készségem csiszolom
2. és az a kedélyes hangnem, amiben az alany társalog velem! tótoz és hazugnak nevez /vagyis kamuzok/. dezsavűm van! már csak az 1xű, a mind1 és az érdektelen hiányzik.

különben nagyon megijedtem ám ma. az öreg megfenyegetett, hogy figyelni fog aztán lebuktat. azon töprengek, hány titkot árultam el a pecásnak......

Nekoashi2005 2020.04.16. 22:18:47

@a nagy hohohorgász:
Talán anyádról jutott eszedbe a férfi nemiszerv....

De tényleg rosszul írtam, mert nem 20 hanem 40 éve volt...

Most mondhatnám, hogy olyan vagyok mint kuszaszem mnb elnök, nem érdekelnek a számok, de most valamiért tévedtem...

morph on deer 2020.04.16. 22:22:17

@a nagy hohohorgász:
“...Anya de hát tudod berkommentelek...”

Tulajdonképpen az egy igazán bensőséges gesztus, hogy önéletrajzod elemeit itt megosztod a közösséggel, de mégis mit gondolsz, ez ki a faßt érdekel?
De úgy komolyan!

PS.: akkor már azt is elárulhatnád, hogy hol árulnak még plazmatévét, csak a kuriózum kedvéért!
Előre is köszönöm!

morpho 2020.04.16. 22:28:14

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Azt nézem, hogy a sok faszkalap narancsbőr a poszt állításai ellen érvel, pedig hivatalosan nem is építik le az ágyakat, csak ideiglenesen felszabadítják őket. De ezt nem hiszi el a narancsbrigád sem, csak még nem vették észre :))

morph on deer 2020.04.16. 22:30:45

@Bunkóné Barom Ildikó:
“ Csak azt tudom, hogy vak voltam, és most látok.”

Nocsak! Talán te is összefutottál Orbán Gáspárral Tusványoson?
Legutóbb azt hiszem ott tett csodát: egy hozzád hasonlóan értelmes faszinak mondta, hogy “nyisd ki a szemed!”
És tudod mi történt?
Az kinyitotta a szemét, és látott!
“Látok! Hát látok!” mondta.
Komolyan, van róla videó is valahol!

Egyébként ez már velem is megesett, ráadásul Orbán Gáspár nélkül is: kinyitottam a szemem, és láttam!
Isten bizony!
Előtte meg, míg csukva volt, akkor nem!
Látod, vannak még csodák..!

eszti..... 2020.04.16. 22:30:46

@Vitéz Nagyuram:

de miért kell egyszerre 60%-ot felszabadítani? ennyire gyors ütemben. talán ha elárulnák az okot, jobban megértenék az emberek... nem mindenkinek elég a Bízzanak bennem!

Nekoashi2005 2020.04.16. 22:31:03

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
Nem is tudtam, hogy az Eu európai államokon kívüli szervezett, én addig azt hittem, hogy európai államok szövetsége....

És nem védőeszközt adott, hanem azt mondta, hogy amit eu támogatásként megítélt különböző projektekre - vagyis megcimkézte a támogatást - lehet most a járvány elleni védekezésre költeni, nem fogja utólag vizsgálni, hogy miért nem az eredetileg megjelölt célra fordították. Persze erre a csuti meg a bandája elkezdett visítani mint a vágóhidon a disznó, hogy ez már el lett költve! Ahogy Hofi mondaná "lófaszt mama"! Csak el van osztva! Ez a lölőnek megy, ez a vejemnek, ez ennek ez annak stb.... Ezek a pénzek már be vannak tervezve a ner családok költségvetésébe! Mit képzel ez a sorosista Brüsszel! Elvenni az orbán unokák szája elöl a morzsákat?

eszti..... 2020.04.16. 22:32:20

@morph on deer:

Orbán Gáspár nem bevethető a koronavírus ellen? ilyen képességekkel....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.16. 22:37:58

@Bunkóné Barom Ildikó: takarodj vissza oda ahonnan jöttél!
Az orbánozásra meg elnyomták két gyurcsányozást oszt jó napot!
A birka fajtának az úgy is bejön!

Bunkóné Barom Ildikó 2020.04.16. 22:40:06

@morph on deer: Ha a Koránból idézek azt jobban értékelted volna?

FCUK29 2020.04.16. 22:45:05

Minek nagyobb a balhé, annál jobb: kiderül végre, hogy nem kevés a pénz a hátsó egészségügyben, hanem sok család elfekvőnek használja a kórházakat. Ideje véget vetni ennek a rendszernek.

Nekoashi2005 2020.04.16. 22:45:49

@Bunkóné Barom Ildikó:
Hamis próféta? Mutatok egyet:

"A parlamenti napló viszont megőrizte Andrásfalvy Bertalan művelődési és közoktatási miniszter “panaszát” 1992 februárjából: “Hadd tegyem hozzá, hogy amikor a kereszténydemokrata oldalról valamilyen vallásos vagy az egyházzal kapcsolatos megnyilvánulás hangzik el, akkor itt mögöttem a frakcióvezető elkiáltja: imához, vagy énekeljük el a Himnuszt. Ezek lehetnek számára humor, de ezek azok az alkotmánysértő dolgok, mikor valakit meggyőződése és értéke szerint gúnyolunk.” A miniszter mögött ülő frakcióvezető Orbán Viktor volt.

Óriási felháborodást váltottak ki kereszténydemokrata körökben 1991-ben a jelenlegi miniszterelnök szavai. Az MDF-es Bogdán Emil felszólalása után: “Taps az MDF padsoraiban. – Dr. Orbán Viktor: Remélem, a Kereszténydemokraták tapsolnak. Jézus Krisztus nevében tapsot kérek!”

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.16. 22:46:13

@Bunkóné Barom Ildikó: ugye te rendszeresen kommentelsz a miniszterelnök úr Facebook oldalára!
És dícséret az urat!

Nekoashi2005 2020.04.16. 22:49:08

@FCUK29:
"Minek nagyobb a balhé, annál jobb: kiderül végre, hogy nem kevés a pénz a hátsó egészségügyben, hanem sok család elfekvőnek használja a kórházakat. Ideje véget vetni ennek a rendszernek."

Majd ha a te hozzátartozód kerül ilyen állapotba, simán meg fogod oldani. Lelkiismeret furdalás nélkül rá fogod szorítani a párnát az arcára!

Bunkóné Barom Ildikó 2020.04.16. 22:50:11

@Nekoashi2005: Saulusból Paulus...

Bunkóné Barom Ildikó 2020.04.16. 22:51:04

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: A facebook az antikrisztus eszköze. Ezt sajnos a kormány sem látja be.

morph on deer 2020.04.16. 22:52:35

@Vitéz Nagyuram:
“ Pedig esetleg nálad tanultabb, okosabb emberek, akik adatokkal dolgoztak, ezt nem így látták, hiszen ezért tanácsolták az Operatív Törzsnek a betegágyak 60%-ának felszabadítását”

Van fogalmad róla, hogy az gyakorlatilag hány fertőzöttet jelent, ha valahol 36.000 ember kerül kórházba?
Csak úgy nagyságrendileg. Na?

Kis segítség: per pillanat az USA aktív betegeinek száma 581,599!
És ebből intenzív ápolás alatt áll 13,369 fő!
Ehhez vedd figyelembe, hogy ott a lakosság száma 328,2 millió!

Na most akkor próbáld elhelyezni ebben az összefüggésben valahogyan azt a több mint 36,000 kórházi ágyat, amit azok a “tanultabb, okosabb emberek” kikalkuláltak, hogy még majd fog kelleni a járvány miatt!

Majd szólj, ha sikerült...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.16. 22:52:43

@FCUK29: a tetves kurva anyádat ezen a neveden is!vitya büszke lenne rád!

Vitéz Nagyuram 2020.04.16. 22:53:49

@eszti.....: "de miért kell egyszerre 60%-ot felszabadítani? ennyire gyors ütemben."

Nem egyszerre "hirtelen" kellett 60%-ot felszabadítani, hanem két ütemben (amiből még az első sem ért véget), és sok ágy eleve nem is volt foglalt...

"talán ha elárulnák az okot, jobban megértenék az emberek..."

De elárulták...

"Ahogy az a napi adatokból is látszik, egyre több a fertőzött és egyre több a beteg Magyarországon is. A járvány elleni egészségügyi védekezés egyik legfontosabb eleme, hogy a kórházak országszerte felkészülnek a tömeges megbetegedésekre. Több ágyat kell felszabadítani arra az esetre, ha tömegével kell majd ellátni betegeket a kórházban.

Ez egy több ütemben zajló, hetek óta tartó munka. Az a célja, hogy Magyarország egész területén minden nagyobb kórházban legyen elég hely, elég ágy, ha a tömeges megbetegedések szakaszába lépnénk, és egy-egy kórháznak akár több száz beteget kellene ellátnia. A külföldi tudósításokból is látni, hogy vannak országok, városok, ahol a tömeges megbetegedés miatt hirtelen szakadt rá a kórházakra több száz, több ezer beteg ellátása, és egyszerűen nincs hová tenni a betegeket, nem jut nekik ágy, nem jut nekik megfelelő kórházi ellátás. Ezt a helyzetet szeretnénk elkerülni, amikor a kórházakat felkészítjük a legrosszabb forgatókönyvre. Az április 19-ig biztosítandó 50%-os ágykapacitás összesen 32.900 ágyat jelent, a következő ütemben tervezett 60%-os ágykapacitás összesen 39.500 ágyat jelent, amelyeket koronavírusos betegek ápolására kell biztosítani szükség esetén.

Bízunk benne, hogy nem lesz ennyi kórházi ágyra szükség és nem lesz ennyi beteg, de sajnos ez nem zárható ki a járvány európai terjedésének dinamikáját nézve, fel kell készülni a legrosszabb forgatókönyvre is."
koronavirus.gov.hu/cikkek/korhazak-orszagszerte-felkeszulnek-tomeges-megbetegedesekre

Ha nem érted, hogy mire céloz az első paragrafus az egyre több beteggel, akkor számíts egy növekedési rátát a napi adatainkból!

Vagy akárcsak a hetenkénti tendenciát nézve:
március 7. - 1 új eset
március 14. - 11 új eset
március 21. - 18 új eset
március 28. - 43 új eset
április 4. - 55 új eset
április 11. - 120 új eset

Látszik, hogy március vége-április eleje körül volt egy kis megtorpanás, de aztán KaryGery "sikerrel" besegített a járvány berobbantásában a heringes utaztatással, és az orvosi segítség nélkül maradt pesti úti idősotthonnal... De az azért elmondható, hogy egy hónap alatt az esetek száma 10*-esére nőtt.

Közben New Yorkban ássák a tömegsírokat, Lombardiában fegyelmezett tömött libasorban vitték a krematóriumba a halottakat a katonai teherautók, az amerikai, brit, olasz, spanyol halálozási statisztikák jóval túl vannak a 10000-es határon... Milyen érv kéne még, hogy az emberek felfogják, hogy mivel állunk szemben?!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.16. 22:56:25

@Vitéz Nagyuram: a tetves kurva propagandista anyádat ezen a neveden is te féreg!

morph on deer 2020.04.16. 23:00:07

@eszti.....:
“ nem bevethető a koronavírus ellen?”

Most, hogy mondod!
Állítólag katonának állt, - hogy “Jézus menyasszonya“ már gondolom borzolta viktor idegeit, - így még az is lehet, hogy már rég bevetették valahol!
Mint magyar csodafegyvert...
Csóri fasz. Őt legalább sajnálom abból a családból.
Na de “boldogok a lelki szegények”... vagy kik.

ORSZÁGOS HISZTI FŐORVOS 2020.04.16. 23:00:26

@eszti.....: "mivel közvagyon, nyilvánosnak kellene lennie. "

Ugyan mar, a libbuskaknak csak az volt a bajuk, hogy nem tudtak oda menni, balhezni, foldon fetrengeni, korlatot maszni, ajtonak rohanni. Az ottani biztonsagi orok ugy latszik erre nem voltak vevok.

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2020.04.16. 23:05:14

Ordenárét fingok,
Átkopog a szomszéd,
Bárcsak látná vécém
Miként szarom szét.

FCUK29 2020.04.16. 23:06:10

@Nekoashi2005: kórház helyett van otthon. Ja, hogy ott meg geriék intézik a halálozást? Na erről nem ír a b1.

Vitéz Nagyuram 2020.04.16. 23:08:15

@morph on deer: "Kis segítség: per pillanat az USA aktív betegeinek száma 581,599!
És ebből intenzív ápolás alatt áll 13,369 fő!
Ehhez vedd figyelembe, hogy ott a lakosság száma 328,2 millió!"

A lakosságszám irreleváns, tekintve, hogy az USA-ban néhány tengerparti államot, várost érint igazán súlyosan a fertőzés, nem az ország egészét (a legtöbb államban sokkal jobb a helyzet, mint pl. az olaszoknál vagy a spanyoloknál). Ha a pesszimista forgatókönyvet akarod figyelembe venni, akkor inkább a New York-i arányokat számítsd ki, ott robbant be csak igazán a fertőzés.

Egyébként az intenzív ápolást igénylő esetek az összes kórházi esetnek csak egy részét teszik ki -- lásd még a lenti statisztikákat

"Van fogalmad róla, hogy az gyakorlatilag hány fertőzöttet jelent, ha valahol 36.000 ember kerül kórházba?"

Brit intenzív osztályon dolgozó orvos becslései szerint az arányok valahogy így néznek ki:
"So let’s look at some statistics: it is likely that more than 30% of the whole UK population will get Covid-19 – it may be as high as 60% in some estimates. Most will have no or mild illness but maybe one in seven will need hospital admission. Of patients in hospital up to one in five may need ICU care – that would be an unprecedented number of people admitted to ICU. As many as one in 50 of patients known to have Covid-19 may die from it."
www.theguardian.com/commentisfree/2020/mar/03/icu-doctor-nhs-coronavirus-pandemic-hospitals

Megjegyzem, lélegeztetőgépből nálunk sem lesz 30 000, ennyi csak kórházi ágyból kell. Akinek csak "sima" tüdőgyulladása lesz, és azért kell kórházban lennie, mert orvosi oxigént igényel, azt még nem feltétlenül rakják egyből lélegeztetőgépre...

morph on deer 2020.04.16. 23:09:53

@Bunkóné Barom Ildikó:
“ Ha a Koránból idézek azt jobban értékelted volna?”

Még ennél is? Az már abszolút lehetetlen lenne! :)

De tőlem bármelyik másik meséskönyvet is előveheted, állítom, hogy van jónéhány, amelyik legalább annyira szórakoztató!
(Igen, olvastam párszor, mielőtt rákérdezel.)

De hogy arra is válaszoljak, amit kérdezel: számomra egyik vallás sem különb, mint a másik, szóval kár próbálkoznod.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.16. 23:10:20

Azért szar lehet ennek az idióta vityának hogy már a saját embereiben sem bízik!

eszti..... 2020.04.16. 23:10:20

@Vitéz Nagyuram:

"Milyen érv kéne még, hogy az emberek felfogják, hogy mivel állunk szemben?!"

Pajtás! Nem most kellene ezt a kétségbeesett kijelentést tenni. Ha nem pl. 1 hónapja kellett volna. De akkor a kormányinfón olyan lőzungok hangzottak el pl. Gulyás szájából, hogy a vírus nem veszélyes a gyerekekre.
Orbán meg azt mondta: "Olyan a vírus természete, hogy nem tudjuk szűrni, tehát nem lehetséges kiszűrni"

Ezek után csodálkozol, hogy nem veszik az emberek komolyan a járvány?

Aztán most a nagy megvilágosodást azzal kezdik, hogy kizsuppolják a feltehetően beteg / különben minek lenne ott?/ embereket a kórházból?

Margit!!!!!

Nekoashi2005 2020.04.16. 23:11:16

@Bunkóné Barom Ildikó:
"Saulusból Paulus"

És orosz ellenes liberálisból oroszbarát, vagy ahogy a lengyel politikusok, mondják, putyin leszopója lett.

444.hu/2014/06/23/orban-viktor-leszopta-putyint

Szép kerek pályafutás....

Egyébként ha jól tudom, Saulus gazdag volt, és adószedést is művelt, majd a damaszkuszi úton megjelent neki Jézus, így megtért a keresztény hithez, a keresztény erkölcsök szerint élt, elosztogatta a vagyonát stb... Vagyis először gazdag volt majd később szegény...

Ha így nézzük, a csuti fordított pálfordulást hajtott végre.

Régen koldusszegény volt, ma meg ő a leggazdagabb....

morph on deer 2020.04.16. 23:16:12

@Bunkóné Barom Ildikó:
A gond az, hogy a jelek szerint eltévedt a körforgalomban a damaszkuszi úton, és már ott cirkulál pár évtizede.
A felületes szemlélő időnként valóban úgy látja, mintha megfordult volna, de ez csak a látszat...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.16. 23:17:48

@eszti.....: Csókolom a miniszterelnök kezit, hová fogják elásni karigerit stb stb
ennek vagy tíz különböző idióta neve van!

Sir Bates dö Hól 2020.04.16. 23:18:48

@a nagy hohohorgász: mert a purdéd előtt baszlak meg;-)... kis geciputtony, semmi sem tart örökké;-)... csak a te félelmed;-)...

Nekoashi2005 2020.04.16. 23:19:05

@FCUK29:
Karácsony még márciusban kérte levélben, hogy csak negatív tesztekkel kerülhessenek vissza az otthonba az idősek, mert berobbanhat a járvány, de pont az a bukott fidesses expolgármester válaszolta neki, hogy ne csinálja a feszültséget...Ha lesz büntetőügy nagy szarban lesz...

Egyébként állami irányítás alatt lévő otthonokban -Borsodban - is beindult a járvány! Arról is Karácsony tehet?

morph on deer 2020.04.16. 23:19:38

@MAXVALL bircaman közíró:
Ha a miként helyett miképpen-t használsz, jobb lesz a prozódia. Próbáld ki!

meggyes alfonz 2020.04.16. 23:21:32

Egyházak is megkaphatják a pénzt némi kórházi ingatlan átruházással.

morph on deer 2020.04.16. 23:22:40

@Vitéz Nagyuram:
“ Közben New Yorkban ássák a tömegsírokat,”

Akkor nem a kórházi, hanem a temetői kapacitást kéne növelni, nem?
Bár arra így is szükség lesz, hála bölcs vezérünk “előrelátásának”...
Ja. Elöl van mindkét szeme, azééér’

Sir Bates dö Hól 2020.04.16. 23:24:48

@a nagy hohohorgász: menj már a telibaszott kurva anyádba, mit tudsz te erről köcsög?;-)... lelencgyerek, még a kurva anyád is eldobott inkább...

eszti..... 2020.04.16. 23:25:27

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

de minek, mikor mindegyiken ugyanazt a hülyeséget nyomja?

Sir Bates dö Hól 2020.04.16. 23:26:49

@nincs1itt: val'szeg egy vagy két cím lesz csak, sz'al nem kell sokat nyakon baszni...

Nekoashi2005 2020.04.16. 23:27:43

Hiába tesztelné a balmazújvárosi önkormányzat az idősotthonait, nem engedték neki
Kálmán AttilaKálmán Attila
újságíró. 2020. 04. 16. 17:30
A város ellenzéki polgármestere furcsállja, hogy a kormánypárti megyeszékhelyen lehetett tesztelni.
Balmazújváros ellenzéki polgármestere, Hegedüs Péter szerette volna elérni, hogy az önkormányzat tesztelhessen koronavírusra három intézményben. A városban két idősotthon működik, illetve a közeli Nagyháton egy szociális intézmény, ezekben összesen 285-en laknak és 138-an dolgoznak. A polgármester meg is rendelte a teszteket azután, hogy megtudta, a megyeszékhelyen, Debrecenben teszteltek két intézményt, miután felmerült, hogy az egyik idős bentlakó koronavírusos lehet (róla azóta kiderült, hogy negatív lett a tesztje). Azonban Hegedüsnek nem sikerült elérni, hogy tesztelhessenek.

A polgármester először egy olyan magánlabornál próbálkozott, amely szerződéses viszonyban van egy önkormányzati céggel.

Nem mondtak indokot, egyszerűen nem vállalták

– nyilatkozta a polgármester, amikor az okokról faggattuk. Annyi derült ki, hogy a „tömeges tesztelést jelenteni kell felfelé”, vagyis engedélyeztetni a kormányhivatalnál, ahonnan jelzik az igényt az operatív törzsnek. A polgármester ezért a Hajdú-Bihar megyei kormányhivatal vezetőjéhez, Rácz Róberthez fordult, aki a megyei védelmi bizottságot is vezeti.

Arra hivatkozott, hogy mivel a debreceni idősotthonok lakóit letesztelték, a tesztelés elmaradása sértené a balmazújvárosi idős- és szociális otthonok lakóinak egészséghez való jogát, illetve az egészségügyi törvényben is garantált esélyegyenlőséghez való jogukat. Hegedüs kifejtette, hogy „a bentlakásos otthonok könnyen a járvány gócpontjaivá válhatnak a leggondosabb óvintezkedések ellenére is”, és kétségtelen, hogy a legsúlyosabb járványgóc a Pesti úti idősek otthonában alakult ki: az ország egyik legnagyobb ilyen intézményében több mint kétszázan fertőződtek meg eddig, közülük 13-an pedig már el is hunytak. Találtak már fertőzötteket a VI. kerületi Rózsa utcai idősek otthonában, Borsodnádasdon, Dabason, Dunakeszin, Mezőszilason és Nagymágocson is.

„Az önkormányzat egészségügyi dolgozói önként vállalták volna a tesztelést, azonban azt a választ kaptam, hogy ez nem lehetséges, mert elkaphatják a fertőzést, ezzel pedig akadályoznánk a járványügyi védekezést, ami büntetőjogi kategória” – nyilatkozta lapunknak a polgármester.

Hegedüs Péter szerint egyébiránt a kormány feladata lenne, hogy rendelje el a tesztelést, és ehhez az anyagi és személyi feltételeket is biztosítsa. A polgármester is aláírta azt a nyílt levelet, amelyben ellenzéki városvezetők kérik a miniszterelnököt, rendelje el az idősotthonok tesztelését. Karácsony Gergely főpolgármesternek állítólag megígérte Orbán Viktor a múlt szerdai kormányülésen, hogy szűrni fognak a fővárosi idősotthonokban, azonban ez még nem kezdődött meg, a polgármesterek levele pedig egyelőre válasz nélkül maradt.

Informálisan azt a tájékoztatást kaptam, hogy a tesztelés pánikot keltene. De akkor Debrecenben miért nem keltett pánikot?

– tette fel a kérdést Hegedüs Péter, aki azt gyanítja, a különböző elbánásban szerepet játszhat, hogy Debrecen vezetője a kormánypárti Papp László. És Rácz Róbert, a megyei kormányhivatal vezetője is fideszes országgyűlési képviselő volt korábban.

Megkérdeztük Papp Lászlót arról, ő hogyan intézte el a tesztelést a debreceni idősotthonokban. A sajtőfőnök válasza szerint a fenntartó debreceni önkormányzat rendelte el az intézményben a teljes körű szűrést. A feladattal az önkormányzattal szerződéses kapcsolatban álló Debreceni Alapellátási és Egészségfejlesztési Intézetet bízták meg. A feladatot az Intézet az önkormányzati költségvetési támogatás alapján végezte el.

A kormányhivatalt is megkérdeztük, hogy Balmazújvárosban miért nincs erre lehetőség, és mit kellene tennie a polgármesternek azért, hogy a tesztelés megtörténhessen. Az operatív törzsnél is érdeklődtünk, miként érheti el egy önkormányzat az idősotthonai tesztelését. Amennyiben kapunk válaszokat, arról beszámolunk.

Kiemelt kép: Ivándi- Szabó Balázs /24.hu

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.16. 23:28:20

@Nekoashi2005: Széchenyi előbb felvirágoztatta az országot aztán őrült meg,Viki ellenben...
A másik hogy a putyinpincsizőből lett putyinpincsi de a hívek még ennek is tapsikolnak!

Vitéz Nagyuram 2020.04.16. 23:29:59

@eszti.....: "De akkor a kormányinfón olyan lőzungok hangzottak el pl. Gulyás szájából, hogy a vírus nem veszélyes a gyerekekre."

Korábban (hiányos, ill. kínai) adatok alapján így tudták. A kínai statisztikákban 0-10 éves kor között 0 elhunytról tudósítottak.

Az azóta napvilágra került adatok alapján ezt sajnos kicsit át kellett értékelni, annyiban, hogy _általában_ nem nagyon veszélyes a gyerekekre. Statisztikailag így is sokkal jobb esélyeik vannak a gyerekeknek, mint bármely más korosztálynak, de ez azt a szülőt persze nem fogja nagyon megnyugtatni, akinek a peches gyereke komolyabban megbetegszik, ne adj Isten, meg is hal.

>>Orbán meg azt mondta: "Olyan a vírus természete, hogy nem tudjuk szűrni, tehát nem lehetséges kiszűrni"<<

Orbán az érthetőség kedvéért kicsit leegyszerűsítette a mondanivalóját; de annyi igazságmag van ebben is, hogy a tesztek eredménye nem 100%-osan megbízható, még a PCR esetében sem, a gyorsteszteknél pláne.

A tesztek nem nagyon alkalmas a frissen fertőzött, még a lappangási fázisban járó fertőzés megbízható kimutatására (ezért mondják, hogy egy teszt nem teszt -- minimum kettő kell ahhoz, hogy valakit "tisztának" minősítsenek), és arról is hallani, hogy a már "gyógyulófélben" lévő pácienseknél is sokszor inkonzisztens eredmények vannak (pozitív, majd negatív, majd pozitív... ilyen elvileg nem lehetne).

Sir Bates dö Hól 2020.04.16. 23:30:27

@Vitéz Nagyuram: neked is szól az első kommentem;-)...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.16. 23:31:06

@eszti.....: Mondom neki mindig hogy ezen a néven is ugyanúgy kamuzik!
De azért általában minden nevén elküldöm a kurva anyjába!

Sir Bates dö Hól 2020.04.16. 23:35:13

@Bunkóné Barom Ildikó: te meg szopjál lovat;-)... akár hím vagy, akár nőstény...

eszti..... 2020.04.16. 23:36:28

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

értem. csak néha annyi itt az indulat.... pedig nem vagyok ijedős fajta :D

Vitéz Nagyuram 2020.04.16. 23:38:14

@morph on deer: "Akkor nem a kórházi, hanem a temetői kapacitást kéne növelni, nem?"

Úgy tudom, a temetéssel kapcsolatos problémák megelőzése végett mostanság inkább hamvasztásos temetést javasolnak. (Nem csak azért, mert az urnáknak nem kell annyi hely, de ez is igaz.)

Ellenben Bergamóban pl. a krematóriumok sem bírták a csúcsterhelést, más városok krematóriumainak be kellett segíteni.

De per pillanat ezeket a problémákat én kevésbé égetőnek érzem, mint azt, hogy a betegekkel mi lesz a járványcsúcson -- rendesen el lesznek-e látva, megmenthetnek-e mindenkit, aki megmenthető...

Vitéz Nagyuram 2020.04.16. 23:40:12

@Sir Bates dö Hól: Jól van, kocsmai vitéz... öbliccsél inkább még egy felessel...

Vitéz Nagyuram 2020.04.16. 23:43:22

@eszti.....: Jó, hagyjuk... De ne várjuk már azt, hogy egy politikus minden megnyilatkozásában olyan precíz legyen, mint egy orvosprofesszor; és ne kérjünk már számon rajtuk olyasmit, ami nem elvárható (pl. előre lássák, hogy a gyerekhalálozási statisztikák csúnyábbak lesznek, mint korábban várni lehetett).

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.16. 23:45:07

@eszti.....: Indulat nem annyira ez inkább a nekik járó megszólítás!

Vitéz Nagyuram 2020.04.16. 23:46:29

@meggyes alfonz: "Egyházak is megkaphatják a pénzt némi kórházi ingatlan átruházással."

Speciel ez nem is tűnik annyira rossz ötletnek.

Idősotthont, "elfekvő" intézményt szerintem egyházak is tudnának üzemeltetni; és még az is lehet, hogy jobban gondját viselnék a beteg időseknek, mint pl. Karácsonyék a fővárosi otthonokban...

Sir Bates dö Hól 2020.04.16. 23:46:41

@Nekoashi2005: csak jelzem, itt a racing még a ligue2 alatt is 18k átlagot hozott, s most 25k az átlag a ligue1 alatt, és ez egy 250k/800k város/eurometropol népesség... haggyad már, moon nincs semmire fizetőképes kereslet belföldön, a legkitettebbb entitássá süllyesztette a ner... nem leszünk gyarmat, mi? a köcsög baribaszó lemmingek a senki földjévé degradálták moot, egy gyarmaton legalább protekrurátus lenne...

Bunkóné Barom Ildikó 2020.04.16. 23:48:50

@morph on deer: Hiába is csúfondársokodol, a magyarok védőszentje egy protestáns férfit küldött, hogy az Antikrisztus szolgálójától, Gyurcsányitól megszabadítsa az országot.

eszti..... 2020.04.16. 23:55:03

@Vitéz Nagyuram:

figyelj! én Szlovákiában élek. itt élőben megy a sajtótájékoztató, aztán minimum egy óráig kérdezhetnek az újságírók.
amennyiben szakmai kérdés merül fel, a kormányfő vagy a miniszter visszalép a mikrofontól és átadja a szót a tisztifőorvosnak vagy a kormány mellett működő kutatókból, orvosokból álló tanácsadói csapat valamely tagjának.
ennyi.

Gulyás is, Orbán is hülyeséget nyilatkozott nagy magabiztossággal. Olyan dologról, amiről fingjuk sem volt.

Nekoashi2005 2020.04.16. 23:56:07

@Vitéz Nagyuram:
"még az is lehet, hogy jobban gondját viselnék a beteg időseknek, mint pl. Karácsonyék a fővárosi otthonokban..."

Igen, a főváros jobban is végezhette volna a munkáját, ha nem akadályozta volna a bukott expolgármester fidesses fővárosi kormányhivatal vezető... Meg a fővárosi tiszti orvos... De akadályozták... Ahogy akadályozzák pl. a balmazújvárosi önkormányzatot is, mondjuk ott is ellenzéki a polgármester...

Borsodnádasdon állami az otthon, fidesses a polgármester, mégis terjed a vírus. Erről is Karácsony tehet?

Sir Bates dö Hól 2020.04.16. 23:57:07

@Bunkóné Barom Ildikó: meg egy méretes kékeres a szádba...

@Vitéz Nagyuram: anyád basznám inkább... a hátamon... ami csak idő kérdése, valaki leszedi a címetek, s vége az anoimitásnak;-)... majd akkor megbeszéljük;-)...

morph on deer 2020.04.16. 23:57:41

@Vitéz Nagyuram:
“ maybe one in seven will need hospital admission”

Kiindulva ebből, akkor ha a fertőzöttek egy hetede 32,900 ember, - az első körben, - akkor az 230,300 fertőzöttet jelent!
A 39,500-as számnál ez már 276,500 igazoltan fertőzött személy kéne, hogy legyen!
Ezekből pedig 7,900 Kerül majd intenzívre, esetleg lélegeztető-gépre.
(Ezért kell majd 8000 gép?)

Na most ehhez képest “laposodik a görbe” az 1652 igazolt fertőzöttnél!

Szerinted ez a lépés, hogy most beáldozunk jónéhány ezer embert, valóban átgondolt, reális és aktuális?
Mert szerintem egyik sem!

Ahogy én tájékozódtam, a kórházak - a jelenlegi stádiumban - kb 20%-os buffert tartanak megfelelőnek, és azt próbálják meg fenntartani az esetleges hirtelen megugrás kezelésére. A 60% egy paranoid overkill, erre nem nagyon lehet mást mondani.
Ez gyakorlatilag azt feltételezi, hogy egy kb két-három hetes időkeretben lesz az országban 2-300,000 közötti igazolt fertőzött!
Tiszta nonszensz.
És ezt nyugodtan kérd majd rajtam számon, ha mindketten megérjük!
:)

Sir Bates dö Hól 2020.04.16. 23:58:39

@Bunkóné Barom Ildikó: a Türk Tanácsnál az az alap... mi a kurva anyádat akarsz faszszopó?...

Nekoashi2005 2020.04.17. 00:06:45

@Bunkóné Barom Ildikó:

"Hiába is csúfondársokodol, a magyarok védőszentje egy protestáns férfit küldött, hogy az Antikrisztus szolgálójától, Gyurcsányitól megszabadítsa az országot."

m.blog.hu/ma/magyaridiot/image/2014/felajanlja_03_ov2.jpg

Kérem keresse fel elmeorvosát, pszichiáterét, mielőtt súlyosbodna a baj...

Vitéz Nagyuram 2020.04.17. 00:08:10

@eszti.....: "itt élőben megy a sajtótájékoztató, aztán minimum egy óráig kérdezhetnek az újságírók."

Itt is élőben megy... a "minimum egy óra" viszont sok, mert a tisztifőorvosnak azért van más dolga is.

"amennyiben szakmai kérdés merül fel, a kormányfő vagy a miniszter visszalép a mikrofontól és átadja a szót a tisztifőorvosnak"

Ja, nálunk a napi tájékoztatókat eleve az Operatív Törzs tartja, benne az országos tisztifőorvossal, aki a járványügyi, egészségügyi kérdések megválaszolásában illetékes.

A "kormányinfó" egy ettől elkülönülő tájékoztatási műfaj, amit politikusok tartanak a kormányzati intézkedésekről. Persze a sajtó nekik is szegezhet egészségügyi szakkérdéseket, ami elől ők nem nagyon bújhatnak ki, de értelemszerűen ezekre nem tudnak ugyanolyan precíz választ adni, mint a tisztifőorvos.

"Gulyás is, Orbán is hülyeséget nyilatkozott nagy magabiztossággal. Olyan dologról, amiről fingjuk sem volt."

Ahogy fent [ @Vitéz Nagyuram: ] már leírtam, ez nem igaz.

Olyasmiről nyilatkoztak, ami a felkészítőjükben nyilván benne volt (azaz röviden informálták őket a statisztikákról, a járványügyi védekezés módszereiről stb.), és ezt a megfogalmazást tekintve kevéssé precízen adták vissza.

Az tény, hogy a gyerekek, fiatalok az a korosztály, amelyikre nézve ez a betegség még relatíve mérsékelt kockázatot jelent; az sajnos valóban nem igaz, hogy abszolút veszélytelen. És az is tény, hogy a teszt mint a szűrés egyetlen igaz és mindenható eszköze nem alkalmazható, mivel a megbízhatósága pont a fertőzés utáni korai szakaszban (amikor amúgy tünetek sincsenek) nem elég jó, ezért lehet szükség akár [egy] negatív teszt mellett is karanténra, ha valaki külföldről jött haza, vagy kapcsolatba került egy fertőzöttel.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 00:10:13

@eszti.....: Olyanok mint elena ceausescu professzor asszony!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 00:11:50

@Nekoashi2005: azért jól nyomja a kis propagandista csicska.

Vitéz Nagyuram 2020.04.17. 00:13:04

@morph on deer: "A 39,500-as számnál ez már 276,500 igazoltan fertőzött személy kéne, hogy legyen!"

A jóember nem igazolt fertőzöttekről beszélt, hanem simán csak fertőzöttekről.

Mindenki (beleértve Orbánt és Müller Cecíliát is) elismerte, hogy az "igazolt fertőzöttek száma" NEM fedhet le mindenkit, aki fertőzött.

Ha minden fertőzöttet izolálni lehetne, akkor nem kellenének korlátozó intézkedések (hiszen az igazolt fertőzöttek karanténba vagy kórházba kerülnek!), de sajnos sehol a világon nem tudják megoldani azt, hogy MINDEN fertőzöttet felderítsenek.

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 00:19:27

A liberalizmus az első olyan izmus ami egyértelműen a családot akarja lerombolni. Ha ez menni fog akkor az emberiségnek vége.

Vitéz Nagyuram 2020.04.17. 00:19:35

@morph on deer: "Na most ehhez képest “laposodik a görbe” az 1652 igazolt fertőzöttnél!"

Na, ne legyél már naiv (vagy álnaiv), te is tudod, hogy a laposodás csak annyit jelent, hogy a duplázódási idő nyúlik meg, nem azt, hogy megáll a növekedés.

"Szerinted ez a lépés, hogy most beáldozunk jónéhány ezer embert, valóban átgondolt, reális és aktuális?
Mert szerintem egyik sem!"

Szerintem ízléstelen erre a "beáldozni" szót használni, nem gázkamrákba küldték őket, hanem haza, hogy lehetőleg ott ápolják őket. Igen, ez nyűg meg költség a családnak, de nem halálra ítélték őket.

Annál is inkább, mert egy kórházban amúgy jobban kitettek lennének akár a koronavírus-fertőzés veszélyének is, és ez egy idős krónikus beteg esetében elég nagy kockázat...

"Ahogy én tájékozódtam, a kórházak - a jelenlegi stádiumban - kb 20%-os buffert tartanak megfelelőnek, és azt próbálják meg fenntartani az esetleges hirtelen megugrás kezelésére. A 60% egy paranoid overkill, erre nem nagyon lehet mást mondani.
Ez gyakorlatilag azt feltételezi, hogy egy kb két-három hetes időkeretben lesz az országban 2-300,000 közötti igazolt fertőzött!
Tiszta nonszensz.
És ezt nyugodtan kérd majd rajtam számon, ha mindketten megérjük!"

Szerintem ez rossz megközelítés. A tömeges fertőzések időszakában feltehetőleg jobban lefoglalja majd a tesztelési kapacitásokat csak a kórházi esetek tesztelése, ezért ennyi _igazolt fertőzött_ valóban nem lesz, de ez a vírust nem kell, hogy érdekelje...

Vitéz Nagyuram 2020.04.17. 00:23:32

@Sir Bates dö Hól: "anyád basznám inkább... a hátamon..."

Menjél inkább kurvázni, ha áll a farkad...

"ami csak idő kérdése, valaki leszedi a címetek, s vége az anoimitásnak;-)... majd akkor megbeszéljük;-)"

Nem hiszem, hogy a magadfajta lumpen elemekkel én szívesen beszélgetnék... Inkább a kocsmában keress magadnak partnert ehhez a "magasröptű" társalgáshoz, amit itt előadsz.

Sir Bates dö Hól 2020.04.17. 00:27:49

@a nagy hohohorgász: te mit aggódsz az emberiségért? már tisztáztuk, hogy e kérdésben outsider vagy... basszad anyád, a kocsisor egykori sztárját...

Sir Bates dö Hól 2020.04.17. 00:32:24

@Vitéz Nagyuram: nem kívánságműsor ez köcsög;-)... s nem is lesz az faszszopó;-)... minden egyes kommented számon lesz kérve... rajtad, meg aki a kégliben lesz;-)... ezt dobta a kocka, de nyugodtan gúnyolódjál még most;-)... simizd a kis buksikat lefekvés előtt... amíg tudod...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 00:32:43

@Vitéz Nagyuram: Hádemost hádemost nem mi kezeljük legjobban a járványt?

eszti..... 2020.04.17. 00:37:32

@Vitéz Nagyuram:

és ezt a megfogalmazást tekintve kevéssé precízen adták vissza. - vagyis hülyeségeket beszéltek.
nem vagy te véletlenül kormánytag? olyan szépen magyarázod a nagy semmit. :D

Sir Bates dö Hól 2020.04.17. 01:00:53

hvg.hu/vilag/20200416_koronavirus_jarvany_fertozes_franciaroszag_statisztika_halalos_aldozatok

és ez az egyik legjobb közegészségügyi rendelkező állam a világon... s itt az 5000 ágy, az nem olyan, mint a malacok száma moon;-)... gondolkozzatok már köcsögök;-)...

Ellenzéki BOHOC kommandó 2020.04.17. 01:32:09

@eszti.....: "aha! és ez miért pont a koronavírus járvány kellős közepén kell felismerni?"

Nem most ismerték fel, ez minimum 50 éve így megy. Ez olyan hallgatolagos társadalmi megállapodás mint a hálapénz. Egyetlen kormány sem tudott, vagy mert ez ellen semmit sem tenni.
Ugyanakkor ez az évtizedek óta meglévő irdatlan felesleges korházi kapacitás most nagyon jól jön. Ezért is állunk ilyen kiemelkedően jól virusügyben más gazdagabb országokhoz képest, mert nincs még egy ország, ahol ekkora, szabad kihasználatlan korházi kapacitások lennének.
Ezért aztán hiába várja tűkön ülve, az egész liberális világ hogy ebbe most biztos belebukik az Orbán. Ők nem ismerik a magyar viszonyokat.

morpho 2020.04.17. 01:53:25

@Ellenzéki BOHOC kommandó : "Egyetlen kormány sem tudott, vagy mert ez ellen semmit sem tenni"

12 éve Orbán akadályozta meg, hogy tegyenek valamit. A "megállapodás" meg annyira nem hallgatólagos, hogy 2008-ban egy népszavazás mondta ki, hogy maradjon meg a rendszer. Orbán most szembemegy a népakarattal. Ráadásul gyáva és azt hazudja, hogy a járvány ellen védekezik. Átbassza a társadalmat. Ha nagyon sokan elszegényednek, akkor bele fog bukni. Ha nem, akkor nem.

Sir Bates dö Hól 2020.04.17. 01:56:41

Via Euronews: Miért sújtja Portugáliát kevésbé a járvány, mint Spanyolországot?
hu.euronews.com/2020/04/16/miert-sujtja-portugaliat-kevesbe-a-jarvany-mint-spanyolorszagot

szóljatok lovat baribaszó lemmingek...

morpho 2020.04.17. 03:33:22

@Sir Bates dö Hól: Ez a rész különösen tanulságos:

"Az igazolt fertőzöttek 88%-a egyszerűen otthon marad, mert nincs szükségük kórházi kezelésre – mondta Graça Freitas. – A kórházak ennek következtében nem túlzsúfoltak, az személyzet pedig több időt szentelhet, hogy az intenzív osztályokon fekvő, válságos állapotban fekvő betegekre – tette hozzá a portugál egészségügy vezetője.
Azt is elmondta, hogy a járvány során még korántsem kellett kihasználni a rendelkezésre álló kórházi kapacitásokat."

Célkereszt 2020.04.17. 05:04:23

Kórházigazgatók kirúgása: A statuálás a lényeg. A statuálás, apuka.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.17. 06:35:06

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Olyanok mint elena ceausescu professzor asszony!..........................

Ezeket a hasonlatokat nem fogom megérteni a lppsiproliktól, ha száz évig élek is!
Minek kell ilyen messzire menni, amikor van egy csomó fullidióta undorító banyátok, lehet válogatni Dobrev, Vadai, Bangóné, a cukin ostoba kis Kunhalmi, vagy Szél Bernadett között!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.17. 06:41:43

Ennyi fiktív faszságot már rég láttam, mint ami a posztban van, hiába ez a perverz rosszindulatú hazudozás liberális tulajdonság!
Tök jó, hogy a balos kórházbezárások, széfek és díjautomaták feltalálása, kórházprivatizációs tervek dédelgetése után van pofátok a kormány mostani erőfeszítéseit pénzügyi manővernek beállítani!

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.04.17. 07:12:05

"Keletre küldték portyázni a minisztériumi tanácsadót. Végül olyan cégnél talált maszkokat, ahol az apja az egyik vezető"

444.hu/2020/04/17/keletre-kuldtek-portyazni-a-miniszteriumi-tanacsadot-vegul-olyan-cegnel-talalt-maszkokat-ahol-az-apja-az-egyik-vezeto

Ondó Viktor Mihály a tolvajlást előbbre helyezi az emberi életeknél.

alöksz róz 2020.04.17. 07:16:32

olaszba még mindig nem látszik a statisztikában, hogy annyira kiugró lenne a halálozások száma az elmúlt évekkel összevetve...

el kell ezt engedni úgy mind a japók
a betegesebb nyuggereket meg elzárni egy-két hónapig
némelyiket tovább is, pl borkai segge nyugodtan maradhatna élete végéig házi karanténban
net nélkül

Horvath Ancsa 2020.04.17. 07:29:27

Ezzel csak szítják a tüzet. Már rég nem a vírusról van szó. Még utoljára jól megszedi magát az Orbán azt szépen lelép. Mert tisztában van vele hogy a következő választás már nem hoz neki babért.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.04.17. 07:37:28

Újabb 14 beteg hunyt el, 1763 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma

Ondó Viktor Mihály csúcsra járatja a halálozást. 8%. Magyarország a legjobban teljesít.

A HADSEREG TAKARÍTJA EL kamugeri SZARÁT. 2020.04.17. 07:39:38

@Horvath Ancsa: Ja nyilvan, hiszen mindenki annyira varja mar hogy a Soros altal penzelt szemkiloveto ellenzek ujra hatalomra keruljon.

rallus 2020.04.17. 07:51:02

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: A Pesti úti otthon 18 halottal járult hozzá a statisztikához......Ez több, mint 10% és hát Karácsonynak nem szóltak, honnan tudná....

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2020.04.17. 08:04:09

Közkívánatra:

Ordenárét fingok,
Átkopog a szomszéd,
Bárcsak látná vécém
Miképpen szarom szét.

sZulamith 2020.04.17. 08:14:31

Azt gondolom, ha kormány több pénzt hagyott volna a magyar emberek zsebébe, és nem stadionokra, sportakadémiákra, a sok kutató, elemző értéket nem teremtőkre költötte volna, nem lenne gond ha a családra marad az ápolás. Idősek otthonára pláne nem jutott, akkor nincs min csodálkozni, hogy ott halnak meg a legtöbben.

Ami azt illeti korházi ágyakat lehetne üres épületekbe - mert van bőven - helyezni, csak az ellátó személyzet adott.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.04.17. 08:21:25

@rallus: "nem szóltak"

Igen, a magyargyűlölő Ondó Viktor Mihály gazdád minden eszközzel gátolja a járvány elleni védekezést.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.04.17. 08:23:28

@sZulamith: "több pénzt hagyott volna a magyar emberek zsebébe"

Neked semmi sem elég. Arogánnak adott 150 milliárdot propagandára. Azt rád is költötték. :))

boborján20 2020.04.17. 08:31:55

Itt ez a sok jó új nick, de jó lesz mindet elvenni.

Magentax 2020.04.17. 08:33:13

@Bunkóné Barom Ildikó: Urad és paracsolód az antikrisztus - hisz újabban facebookon jelenti be a legújabb rendeleteit.

Sir Galahad 2020.04.17. 08:34:28

Valójában a kórházakból olyanokat küldenek haza, akiknek semmi keresni valója nincs ott, ugyanis nem igényelnek kórházi kezelést, ellátásuk otthon is megoldható. Csak a kedves hozzátartozónak egyszerűbb és olcsóbb volt néha dugni egy borítékot a főorvos úr zsebébe, mint teljesíteni az otthoni gondozás amúgy jogilag és erkölcsileg is érvényes kötelezettségét. A szerencsétlen nővérek meg sorra léptek le, mert nem bírták az ebből adódó plusz terhelést. Ténylegesen nem a felszabaduló ágyakra, hanem a felszabaduló ápolási személyzetre van most szükség.

Magentax 2020.04.17. 08:35:18

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: de ezek még mindig úgy rettegnek Gyurcsánytól. hogy számukra ellenzék=Gyurcsány. :))))
Ostoba majmok.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 08:37:25

@Grimbusz Makszimusz: látom korán keltek ti ott az elmegyógyintézetben!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 08:38:43

@Sir Galahad: meg az a tetves kurva anyád neked is meg annak is aki ideküldött!

Magentax 2020.04.17. 08:38:44

@Sir Galahad: Drága sirdoktorprofesszor úr! Színtiszta hazugság, amit állítasz - de hát tőletek az lenne furcsa, ha néha, csak véletlenül is igazat szólnátok.
Ki vagy te? Mi vagy te, hogy ezt így megállapítod? Nem képzelsz túl sokat magadról?

Magentax 2020.04.17. 08:41:04

@MAXVALL bircaman közíró: Remekül ábrázoltad a kormány tevékenységét.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 08:42:45

@Sir Bates dö Hól: egyébként gábrist te ismered jobban mert a te haverod volt!

Magentax 2020.04.17. 08:43:09

@Grimbusz Makszimusz: Erőfeszítéseit..... :DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDd
Azt hittem, már olvastam a hét viccét, de ez mindent überel..... :DDDDDDDDDDDDDDD

Sir Galahad 2020.04.17. 08:46:01

@Magentax: Cáfolat? Ellenérv? Ja, az nincs...

Sir Galahad 2020.04.17. 08:47:30

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Hogy fordulnál fel te is a többi barommal együtt, aki vita helyett csak trágárkodni tud!

István Tamasi 2020.04.17. 08:55:46

Megértem, hogy nehéz a fideszhívők élete:
- hazudnak neki
- meglopják
- a fejére szarnak
- és mindehhez még mosolyogva tapsikolnia is kell.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 08:55:46

@Sir Galahad: nana ilyet nem mondunk!
Jó te fideszes vagy tehát erkölcsi gátjaid nincsenek!
nektek két érv létezik:Mer az Orbán asztmonta a másik : deagyurcsány!
Tíz éve magyarázunk az idióta fajtádnak!mondjuk én már évek óta nem de aki próbál normálisan beszélni veletek azzal is parasztok vagytok!
Mégis mit vársz ezek után te hazaáruló féreg?!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 08:57:36

@Sir Galahad: amúgy jó hogy mindenhol minden neveteken ezzel a faszsággal jöttök!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 08:59:32

@István Tamasi: áááh hülye vagy bazzeg?! A fidióta egyenesen szereti ha a szájába szarnak!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 09:02:53

@rallus: azért milyen az már hogy a gazdádék nem minden otthonban engedélyezik a tesztelést?

István Tamasi 2020.04.17. 09:03:08

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Főleg ha a kula az elmebeteg suttyóból jön a szájába.

Sir Galahad 2020.04.17. 09:05:07

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Tőled semmit. Te ennyit tudsz: igazad nincs, érveid nincsenek, hát mocskolódsz. Dögölj meg.

chrisred 2020.04.17. 09:06:01

Szerintem a betegek hazaküldése meg az igazgatók kirúgása is Kásler magánakciója volt, aki eddig béna kacsaként ült tétlenül, Orbán meg az ilyeneket nem szereti, főleg válság idején, neki agresszív, energikus idióták kellenek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 09:18:29

@Sir Galahad: aha! A másikon töltettel 5 normális értelmes kérdést ulpius haverodnak!
Egyből jött a terelés meg a baszakodás mert válaszolni azt nem tudott!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 09:19:44

Faszom a hülye szövegszerkesztőbe!
töltettel=föltettek

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 09:21:09

@Sir Galahad: amúgy nem tudom mióta kommentelsz geciláda de megbaszhatod a kurva anyádat a többi haveroddal együtt!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.17. 09:24:49

@Magentax: Ezt tudjátok a kurva anyátokat, az egész járványt valami bibsilibhsi cécónak alakítjátok át és idétlenkedtek, gúnyolódtok, olyanok vagytok mint a faszom, (bocs félszemű) !
Ugyanakkor amiben az oldalatoknak felelőssége van, abban nincs köszönet, az önkormányzataitok egy kibaszott kijárási rendelkezést nem mernek,, nem tudnak meghozni! Persze ewrről kussoltok, a valóban rühejes balfasz geruiteken nem viccelődtök, amikor magyarázza, hogy a főváros kezelésében levő idősotthonhoz miért nincs köze, közben orvosuk sem volt!
Igen basszátok meg, kórházi ágyakat kell felszabadítani és a nehéz helyzetben alkalmatlannak bizonyuló kórház igazgatókat ki kell rúgni! Úgyhogy ne nagyon humorizálj, vagy nézz tükörbe ha bírod a morbid humort mert a saját pofádtól garantáltan beszarsz majd, úgy röhögsz!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.17. 09:28:42

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Mizu buta proli, elemedben vagy amióta nincs közmunka? XD-ről meg leszoktál primitívem?

rallus 2020.04.17. 09:29:35

Az a 18 (tizennyolc) ember még mindig élhetne, ha Karácsony Gergely megválasztása után azonnal kidobják őket a Pesti úti idősotthonból... Jobb túlélési esélyeik lettek volna akár az utcán is, mint Gy. Németh Erzsébet és Karigeri szakértelmére hagyatkozva...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 09:30:16

@Grimbusz Makszimusz: ehh faszom!
Szóval
Igen te hazaáruló féreg!A gazdádéknál mindig a szakmai érvek az elsők ugye!

Sir Galahad 2020.04.17. 09:32:07

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: ha ilyen stílusban, mint most te, nem csodálom, hogy nem válaszolt. Eredj anyádba!

eszti..... 2020.04.17. 09:35:57

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

na de minek a koránkelés, ha senki sem veszi be a gyógyszerét?????

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 09:36:25

@Grimbusz Makszimusz: hááát nem én vagyok fideszes bérhazudozó úgyhogy ez a primitívezés rossz helyre ment!

chrisred 2020.04.17. 09:38:29

@rallus: Legalábbis nem a koronavírusba haltak volna bele, és akkor nem rontanák a kormány statisztikáit.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 09:40:25

@Sir Galahad: látod parasztkám megint terelsz!
Haverodnál elfogytak az érvek 5 normális kérdéstől!
Fussunk le még köröket vagy egyből jön a gyurcsányozás ballibezés sorosozás?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 09:46:26

@rallus: és képzeld ,mennyivel többen haltak volna meg ha nem lettek volna szabálytalanságo...ja hogy nem is voltak!
Meg ha karigeriék nem erőltették volna a tesztelé....öö...ja hogy hiába kérték nem hallgattak rájuk?
Ejnye!

Sir Galahad 2020.04.17. 09:48:04

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ha nekem valaki normális stílusban ír - nem olyan büdös bunkó módra, mint te - , annak én is hasonló módon válaszolok. Hogy más mit csinál, ahhoz semmi közöm.

István Tamasi 2020.04.17. 09:52:33

@rallus:
Igen. Az a 18 (tizennyolc) ember még mindig élhetne, ha az elmebeteg suttyó vezette operatív törzs nem ad olyan utasítást, hogy vírusteszt nélkül kell visszaszállítani a kórházból időseket a Pesti úti otthonba.

rallus 2020.04.17. 09:56:31

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Nyilván enyhíti a gyász fájdalmát, ha előkerül Karigeri egy öt évvel ezelőtti facebook bejegyzése, amiben a szarás utáni kézmosás fontosságára hívja fel a figyelmet!
Jól választottak a fővárosiak....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 09:57:43

@Sir Galahad: bocs de ha valaki ezeket a tetveket nekem tíz év ámokfutás után is védi az alapból mínusz két pont!

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.17. 09:58:03

@Vitéz Nagyuram:" Jó, hagyjuk... De ne várjuk már azt, hogy egy politikus minden megnyilatkozásában olyan precíz legyen, mint egy orvosprofesszor; és ne kérjünk már számon rajtuk olyasmit, ami nem elvárható ..."

Na nehagyjuk már! Karácsony Gergely miért is felelős a Pesti úti otthonban bekövetkezett fertőzésekért? Tőle sem elvárható, hogy reggel ott kezdje a munkáját. Vagy esetleg amit szabad Orbánnak , és a fidesznek, azt nem szabad az ellenzéknek?

Azt viszont elvárhatjuk minden politikustól, hogy amihez nem ért, arról ne dumáljon. Adja át a szót a szakembernek. Nem hülye a nép, hogy ezt ne látná.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 09:59:35

@Sir Galahad: nekem ez a mindenáron mindenhogy megmagyarázzuk hogy milyen jól döntött a Viki nemgyerebe!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 10:02:16

@látjátok feleim szümtükkel: ez a rész nekem is feltűnt!
Karácsony egy rossz félondatát szanaszét kapná a kormány média meg a bérkommentelők!

6.Lenin 2020.04.17. 10:02:48

Húúú!

Őrjöng a ballipsi tábor. Látom már érzik, hogy 22 elúszott nekik, pedig milyen szépeket kezdtek álmodni ősz óta.
Már érezték a pénz szagát. Elcsesztétek, mint mindig , mindent.
ez van, szokjátok.

morph on deer 2020.04.17. 10:03:59

@Ellenzéki BOHOC kommandó :
“ Ezért is állunk ilyen kiemelkedően jól virusügyben más gazdagabb országokhoz képest, mert nincs még egy ország, ahol ekkora, szabad kihasználatlan korházi kapacitások lennének. “

Hogy mi van?
“Szabad kihasználatlan korházi kapacitások”???

Picim, a szabad/kihasználatlan ágy nem jelent szabad kórházi kapacitást, az mi dössze szabad ágyat jelent!

A kórházi kapacitásnak ugyanis elengedhetetlen része a megfelelő számú, és megfelelően képzett személyzet, továbbá a működéséhez szükséges pénzügyi és infrastrukturális feltételek!
És igen, a kórházi ágy is!

Szerinted ebből az ágyon kívül mi áll még rendelkezésre, akár csak a szükséges mértékben is?

Vírus ügyben meg olyan qrvajól állunk, hogy akit nagy nehezen tesztelnek és végre kórházba kerül, nálunk sokkal nagyobb eséllyel hal meg, mint bárhol a környéken, sajnos.

Miért nem tájékozódsz, ha eleve nem ismered a témát, de muszáj megszólalnod, megmondanád?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 10:04:15

@rallus: egyrészt kurvaanyád mert nem vagy vicces, másrészt legalább két hétig tudtátok a helyeteket mert kussba voltatok rendesen!

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.17. 10:04:23

@Vitéz Nagyuram: "Idősotthont, "elfekvő" intézményt szerintem egyházak is tudnának üzemeltetni; és még az is lehet, hogy jobban gondját viselnék a beteg időseknek, mint pl. Karácsonyék a fővárosi otthonokban..."

A borsodnádasdit az állam üzemelteti, és ott is a lakók jelentős része fertőző lett.

Valamelyik otthon ( nem jut eszmebe pontosan melyik ) pedig egyházi üzemeltetés mellett jutott fertőzött lakóhoz.

Ez a hüje vírus nem válogat.

6.Lenin 2020.04.17. 10:08:31

@látjátok feleim szümtükkel:

El kéne már döntenetek, hogy akkor most jó, ha az egyház üzemeltet valamit, vagy nem.

De ez egyik sem mentség arra, hogy az ellenzéki önkormányzatok a pénz lopásán kívül nem tudnak mást felmutatni.

eszti..... 2020.04.17. 10:11:03

@rallus:

ezzel a karigeris marketingszöveggel futhatsz még néhány kört. mondjuk én a helyedben nem tenném, mert úgy látszik, egyre több idősotthonba jutott be a vírus.
az állam, az egyház, az önkormányzat által fenntartottakba is.

6.Lenin 2020.04.17. 10:11:07

Ja, és KamuGeri 1 db balfasz, őt ettől a titulustól nem menti semmi.

Nem semmi teljesítmény, hogy néhány hónap alatt ekkorát "bizonyított" az alkalmatlanságából.

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.17. 10:15:02

@Vitéz Nagyuram:" Ja, nálunk a napi tájékoztatókat eleve az Operatív Törzs tartja, benne az országos tisztifőorvossal, aki a járványügyi, egészségügyi kérdések megválaszolásában illetékes."

Persze, miután Orbán engedélyezi, hogy mit mondhatnak? Mondjuk úgy, ahogy a Pesti úti otthon ügyét kezdték kezelni? Orbán és csicskái már tudták, hogy Karácsony a hibás, a tisztifőorvos meg csak ezek után szólalhatott meg, hogy még nem is vizsgálódtak? Csak egy baj volt az ügyben, amikor járvány van, és azt az országos tisztifőorvos kiirdeti, onnan van járvány. Ilyen a koronavrus vonatkozásában nem történt, ha pedig az Orbán által kihirdetett vészhelyzetet járványnak tekintjük, ahgy egy fideszközeli jogász megmagarázta, akkor onnan kezdve az önkrmányzatoknak nincs sem döntési, sem intézkedési jogkörük, az a kormányhivatalokra, és a tisztiorvosi hivatalokra ruházódik át. No , ki is a felelős? Netán a felelős miniszterelnök?

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.17. 10:16:50

@6.Lenin:

Mi köze van az otthonk üzemeltetésének a lopáshoz? Nem erről beszélünk. Vagy esetleg a nem önkormányzatis otthonokban is lopnak?

eszti..... 2020.04.17. 10:16:52

Kórházból teszt nélkül vissza
Szintén a csütörtöki tájékoztatón beszélt arról az országos tisztifőorvos, hogy bár sokan kritizálják ezt,

SZERINTE A KÓRHÁZAKBÓL IDŐSOTTHONOKBA VISSZABOCSÁTOTT IDŐSEK ÜGYÉBEN A JELENLEGI ELJÁRÁSREND KELLŐ BIZTONSÁGOT NYÚJT.

Müller Cecília ezúttal részletesen ismertette is azt az eljárásrendet, amely alapján a kórházakból negatív teszt nélkül is visszaküldhetik az idősotthonokba az embereket. Most kiderült az is, hogy nem csak akkor nem muszáj a kórházban tesztelni egy idős beteget hazaengedés előtt, ha nem koronavírus-gyanús tünetek miatt került be.

AKKOR IS VISSZAKÜLDHETIK AZ IDŐSEKET AZ OTTHONOKBA NEGATÍV TESZTEREDMÉNY NÉLKÜL, HA ŐKET MÁR IGAZOLT KORONAVÍRUS-FERTŐZÖTTKÉNT VITTÉK KÓRHÁZBA.

A kórházból negatív koronavírus-teszt eredmények nélkül visszabocsátott idősek 14 napos elkülönítését ilyen esetekben az idősotthonok dolga biztosítani.
Müller Cecília szerint "megfelelő izolációval" jól kezelhetőek helyben, az idősotthonokban a koronavírusos megbetegedések.

index.hu/belfold/2020/04/17/idosotthonok_idosek_otthona_koronavirus_pesti_uti_borsodnadasd_debrecen_operativ_torzs_muller_cecilia_allitasai/

szóval tesztelni nem szükséges a protokoll szerint. és ez így helyes.

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.17. 10:21:18

@eszti.....:" Müller Cecília szerint "megfelelő izolációval" jól kezelhetőek helyben, az idősotthonokban a koronavírusos megbetegedések."

Müller Ccilia szégyelje magát.

Régi orvos, tudja /tudhatná jól, hogy az otthonok zömében több ágyas szobákban vannak a gondozottak. Após négyágyasban volt, majd elkezdték az otthont kétágyasokra alakítani.
Izolálni meg ugyé úgy kell, hogy egyedül legyen a fertőzött, de ahhoz akkor a többi szobába kéne a nem fertőzötteket összezsúfolni. Erre mondta Pisti, hogy Margit nooooormális?

rallus 2020.04.17. 10:21:19

@eszti.....: De feltehetően ott van legalább!!!! orvos....nem csak rizsa!
Semmi bajom Karigerivel, ha a Budapestiek őt akarták. Mindenki azt a virágot szagolgatja, amelyiket magának szakított.
Még a balfék Demszky is kiment a pesti kátyúkhoz dudálni, ha meg nem is javíttatta őket...Ez meg fészbúkozik beszarva az irodájában és próbálja szétkenni, pedig ott lapít mellette Gy. Német, akinek minimum el kellene vinni a balhét, ha már a párt hivatalt adott neki ész helyett...

6.Lenin 2020.04.17. 10:21:32

@látjátok feleim szümtükkel:

Nem értetted. Úgy váltogatjátok a kit kell támogatni, és mikor, miért-eket. meg kinek mikor mi is a felelőssége, mint mások a gatyájukat.

Nincs kidolgozott ballipsi elmélet ezekre?

Vagy csak a mikor van belőle haszon, mikor nincs dönt nálatok ebben?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 10:24:46

@eszti.....: Amúgmeg jaajmáá te Tóthkurva!már megint okoskodsz!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 10:28:23

@6.Lenin: jaja meg amikor putyinpincsizőből putyinpincsi lett!
Ja azok nem a ballibek voltak!
Ne erőltesd "öreg"!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 10:29:46

@rallus: ti meg az orbànszart szagolgatjátok!
De még repetát is kértek belőle!

6.Lenin 2020.04.17. 10:30:02

Mellesleg a világon a járványban elhunytak többsége az idős otthonokból van, nyilván, hiszen ott őrzik a többféle betegségben (is) szenvedő idős (veszélyeztetett korú) embereket.
Nyilván abban a környezetben vannak, lesznek az elhunytak többsége.

rallus 2020.04.17. 10:32:39

Az nem tűnt még fel a Budapestieknek, hogy a hajléktalanok mortalitása sokkal kisebb, mint a fővárosi fenntartású öregotthonok lakóinak?

6.Lenin 2020.04.17. 10:33:49

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Mit kéne még magyaráznom itt?

Amint látom a leghülyébb a legaktívabb. Lófaszt se tudsz érdemben (mit is lehetne mellesleg) hozzászólni, marad a megszokott libsi szokásotok, más bilijében keresni a szart, hogy magatokra kenhessétek.

Mert, ha nem tudnád, amit itt művelsz, ezzel a mocskolódásoddal, az téged minősít elsősorban. De látszólag még ezt felfognod sem sikerült, nyilván, hiszen ennyi eszed sincs.

eszti..... 2020.04.17. 10:36:37

Adatok- V4 - április 16

Új fertőzöttek
Lengyelország: 189
Csehország: 56
Magyarország: 111
Szlovákia: 114

Halálozás
Lengyelország: 28
Csehország: 0
Magyarország: 14
Szlovákia: 2

Csütörtökön elvégzett tesztek száma
Lengyelország: 8100
Csehország: 8300
Magyarország: ????
Szlovákia: 2967

forrás: wyborcza.pl/0,0.html?_ga=2.112576461.87853335.1587109838-1631574171.1587109838
www.lidovky.cz/
glob.zoznam.sk/

Grimbusz Makszimusz 2020.04.17. 10:39:46

@István Tamasi: Az a 18 (tizennyolc) ember még mindig élhetne, ha az elmebeteg suttyó vezette operatív törzs nem ad olyan utasítást, hogy vírusteszt nélkül kell visszaszállítani a kórházból időseket a Pesti úti otthonba......................

Jól van buziszájú, melyik kórházban voltak? Ott volt e fertőzés? Tudtommal a kórház nem gócpont, ergo nem ott fertőződtek meg, hanem az ápolók vitték be az otthonba a vírust! Az idősotthon orvosa biztos nem vitte be, mert olyan nem volt, arról a semmiről nem tehető Karácsony nem gondoskodott, orvosra nincs szükség, csak részvételi, vagy mi a faszom főpolgármester-helyettesre! Mondjuk ha van orvos, akkor az észrevesz valamit és nem terjed el a betegség! Miért nem volt orvos????

morph on deer 2020.04.17. 10:40:14

@rallus:
“ a hajléktalanok mortalitása sokkal kisebb”

Iványi Gábor jobban csinálja?

Grimbusz Makszimusz 2020.04.17. 10:46:44

@eszti.....: M?ilyen (tóth)kurvára kibaszottul érdekes amit idemásoltál és mennyire ékes példája a bugyuta önsorsrontó érvelésnek! :D
Persze basszájba, megint a kibaszott teszt és mi nem tesztelünk! Viszont csehék tesztelnek és náluk nincs is hulla, hurrá, csak az a baj, hogy az adatok alapján a polákok ugyanannyit tesztelnek és náluk meg sok a hulla! Meg a németek is tesztelnek, aztán ott is sok a hulla!
Soha nem fogsz rájönni, hogy a teszt egy nagy lófasz?

eszti..... 2020.04.17. 10:47:54

@rallus:

amennyiben karigerit teszed felelőssé az összes fővárosi idősotthonban elhalálozottak miatt, az állami fenntartású intézményekbe elhunytak miatt orbán lesz a felelős?

chrisred 2020.04.17. 10:52:32

@Grimbusz Makszimusz: "Viszont csehék tesztelnek és náluk nincs is hulla, hurrá, csak az a baj, hogy az adatok alapján a polákok ugyanannyit tesztelnek és náluk meg sok a hulla!"

Mihez képest? A lakosság négyszer akkora, és kétszer annyi halott van náluk, mint nálunk.

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.17. 10:55:01

Szerintem ezt a blogot valaki támadja, mert nagyon nehezen mennek el a kommentek. Talán sok az igazság egy rakáson? ( ez pl. nem is ment el, hátma most sikerül )

444.hu/2020/04/17/ezeket-szeretnenk-megtudni-az-operativ-torzstol?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=ezeket-szeretnenk-megtudni-az-operativ-torzstol

eszti..... 2020.04.17. 10:58:47

@Grimbusz Makszimusz:

a lengyelek nagyon keveset tesztelnek, 37,97 millió lakosuk van. a cseheknek 10,65 millió.
nekem az adatokból az jön le, hogy ahol széleskörű tesztelés folyik, ott hatékony a védekezés. hamarabb tudják izolálni a gócpontokat, gyors intézkedésekkel próbálják megakadályozni, hogy berobbanjon a vírus.
pl. Csehországban egy nap alatt karanténba vágták az olmützi járás néhány települését két hétre, mikor sok pozitív minta lett. Szlovákiában a cigánytelepek vannak hasonló okok miatt karanténban.

már megint a németekkel jössz!
különben, ha nem tesztelnek, miből állapítják meg a fertőzés jelenlétét? ránézésre?? :D

Szabó Miklós János 2020.04.17. 11:01:19

@eszti.....: Ne maszatold már a szart!

Hiába is tennéd, a jegyzőkönyvek már megvannak.

A felelősségrevonás most még várhat, mert a veszély elhárítása, az emberi életek mentése most még elsőbbséget élvez, de nem marad el.

"Ezután a műsorvezető szóba hozta a polgármesterek felelősségét és a Pesti úti idősotthon ügyét, ahol a friss adatok szerint már 18-ra emelkedett a koronavírus miatt elhunytak száma."

„EZ EGY OLYAN TÉNY, AMIN NEM LEHET EGYSZERŰEN CSAK ÁTLÉPNI, ÉS NYILVÁN NEM MARADHAT KÖVETKEZMÉNYEK NÉLKÜL SEM. DE MINDENT A MAGA IDEJÉBEN.”
Majd úgy folytatta: „Tehát én azt mondom, rögzítsük azt, amit rögzíteni kell, és ma ne a felelősséget keressük, ma az összefogást keressük, ma a baj elhárításának a lehetőségét keressük, ma segítsük egymást.
AZTÁN MAJD HA TÚL VAGYUNK AZ EGÉSZEN, AKKOR MAJD TÉRJÜNK VISSZA ARRA, HOGY MI IS TÖRTÉNIK AZ ÖNKORMÁNYZATI FENNTARTÁSÚ IDŐSEK OTTHONÁBAN, ÉS HOL MILYEN ÁLLAPOTOKAT TALÁLTUNK.
Ezeket jegyzőkönyveztük, ez a jövő számára rögzítésre került, de most nem ennek van az ideje, tehát én a főpolgármester úrral is meg a többi polgármesterrel is a lehető legszorosabb és bajtársiasabb együttműködésre törekszem, mert a veszély nem múlt el. Most még nem a felelősséget kell porciózni, majd később.”"
index.hu/belfold/2020/04/17/orban_viktor_kossuth_radio_interju_koronavirus/

Az, hogy a koronavírus valahová bejutott, egy dolog -- de hogy úgy elterjedhetett, hogy egyszerre 200 embert kellett kórházba vinni onnan, az már szavakkal leírhatatlan.

A pesti úti otthon ügyében a fenntartó SÚLYOS MULASZTÁSOKAT követett el: nem volt orvos, nem volt elég gondozó, szörnyűek voltak a higiénés viszonyok (többségükben rühes gondozottak, lejárt fertőtlenítőszerek, elégtelen takarítás és fertőtlenítés), amiért a felelősöknek MEG KELL LAKOLNIA.

Mivel a mulasztások következtében már 18 ember halt meg (és a fertőzöttek közül még több is meghalhat) Trógeryék aligha ússzák majd meg a HIVATALTÓL MEGFOSZTÁST és a TÖBB ÉVES FEGYHÁZBÜNTETÉST.

eszti..... 2020.04.17. 11:05:03

@Grimbusz Makszimusz:

halálozási adatok összesítve:

Lengyelország: 314
Csehország: 170
Magyarország: 156
Szlovákia: 8

tessék! kérsz ábrát is, amiben követhető, hogyan csökkent pl. a cseheknél a halálozások száma?

chrisred 2020.04.17. 11:06:26

@Szabó Miklós János: Érthető, hogy most nem akar vele foglalkozni, mert rosszul jönne ki belőle.

Szabó Miklós János 2020.04.17. 11:09:19

@látjátok feleim szümtükkel: "Izolálni meg ugyé úgy kell, hogy egyedül legyen a fertőzött, de ahhoz akkor a többi szobába kéne a nem fertőzötteket összezsúfolni."

Sikerült feltalálnod a langyos vizet.

Igen, úgy kell izolálni, hogy az igazoltan fertőzött vagy valamiért gyanús (pl. kórházból visszatért, tüneteket mutató) gondozottat egy olyan szobába rakják, ahol egyedül lehet. És megtiltani számára, hogy érintkezzen más lakókkal, illetve a mások által is használt "közösségi helyiségeket" használja.

Ha ez nem megy másképp, az elkülönítést akár úgy kell megoldani, hogy a vele egy helyiségben elhelyezett gondozottat rakják át ágyastul egy másik szobába. Nem olyan baromi nehéz ez.

De persze ha nincs orvos, és napokon, akár heteken keresztül ellenőrizetlenül terjedhet a fertőzés, mint a pesti úti otthonban, és van több mint 200 beteg, akkor már valóban nem lehet az otthonon belül izolálni. Előbb kellett volna cselekedni.

Szabó Miklós János 2020.04.17. 11:11:19

@chrisred: Nem is Orbán feladata lesz, hogy ezzel foglalkozzon.

A jegyzőkönyvek (a kormányhivatal, tisztifőorvos által talált mulasztásokról) már megvannak, a többi pedig majd a BÜNTETŐBÍRÓSÁGRA tartozik. Ha az ítélkezési kényszerszünetnek vége...

Szabó Miklós János 2020.04.17. 11:14:51

@eszti.....: "ha nem tesztelnek, miből állapítják meg a fertőzés jelenlétét?"

Ha lenne orvos, esetleg meg lehetett volna vizsgálni a "gyanús" gondozottat?

Pl. hogy van-e láza, mutat-e más tüneteket? És ha mutat, akkor azonnal elkülöníteni?

Talán akkor nem EGYSZERRE TÖBB MINT 200 BETEG lesz, és nem lesz másfél tucat (vagy több) halott?!

Nem olyan bonyolult ez, csak ti bonyolítjátok túl!

chrisred 2020.04.17. 11:14:58

@Szabó Miklós János: Az ilyen helyzetekben derül ki, mekkora hiba volt az egészségügy és a szociális ellátás különválasztása. Létrehozták ezeket a kormányhivatal vízfejeket, amik mindennel foglalkoznak, de semmiről sem tudnak.

chrisred 2020.04.17. 11:16:41

@Szabó Miklós János: Egyetértünk, ha tényleg büntetőjogi felelősség merül fel, akkor különleges jogrend ide vagy oda, nem az egyik érintettnek kellene eldöntenie, hogy a hatóságok most foglalkozzanak vele vagy később.

eszti..... 2020.04.17. 11:16:58

@Szabó Miklós János:

Én benne vagyok! Büntessenek meg minden felelőst! A kérdésem hozzád is ugyanaz:

amennyiben karigerit teszed felelőssé az összes fővárosi idősotthonban elhalálozottak miatt, az állami fenntartású intézményekbe elhunytak miatt orbán lesz a felelős?

6.Lenin 2020.04.17. 11:17:53

@eszti.....:

Drágaságom, minden országban naponta százak halnak meg. Ki tudja ellenőrizni, hogy melyik országban mennyien is halnak meg valójában a vírustól vagy annak a következményeitől, vagy teljesen más okból?

Mi ez verseny?

Németországban bevallottak egy kisvárosnyi halottat, nálunk egy kihalófélben lévő falucska.
Nyilván rengeteg más körülmény is szerepet játszik ezekben.

Mi ezz az állandó pöcsméregető verseny? Téged mi nyugtatna meg? Ha mindenki más, aki más véleményen van, az sírva akasztaná fel magát?

Sehol nincs még vége a járványnak, bárhol csökkenhet és drasztikusan megnövekedhet. A emberek viselkedésétől is nagyban függ.

Ha megtiltják, hogy csoportosan menjenek ki, akkor pontosan csoportosan fognak kimenni, ha köteleznék, hogy mindenki sétáljon 2-3 órát, basznának kimenni, mindenki otthon ülne a tv előtt.

Szinte minden országban más-más az elosztás, városok, falvak, tanyák. Összemérni is lehetetlen, akkor mire jó ez a versenyzés?

Azt megértem, ahol nem a "megfelelő" kormányok vannak a hatalomba, igyekeztek minden szart a nyakukba varrni, de akkor miért visítoztok, ha a kormányok is a saját szarotokat a ti nyakatokra zúdítja?

chrisred 2020.04.17. 11:17:54

@Szabó Miklós János: Az ítélkezési szünet nem jelenti egyben a nyomozóhatóságok tevékenységének szünetelését.

Szabó Miklós János 2020.04.17. 11:18:50

@látjátok feleim szümtükkel: "az önkrmányzatoknak nincs sem döntési, sem intézkedési jogkörük"

Nem csak, hogy NEM VETTÉK EL az önkormányzatok döntési, intézkedési jogkörét, hanem kormányrendeletben még TÖBBLETJOGOSÍTVÁNYOKAT IS biztosítottak számukra, hogy a hétvégéken szigorúbb korlátozásokat, védelmi intézkedéseket hozzanak, ha ennek szükségét érzik.

Azaz HIÁBA PRÓBÁLOD MOSDATNI a libbant gazdáidat, a járvány után NEM KERÜLHETIK EL A FELELŐSSÉGRE VONÁST!

eszti..... 2020.04.17. 11:19:58

@Szabó Miklós János:

honnan veszed, hogy nincs orvos Csehországban? mert a kommentem arról szólt.

Elek! ezzel a nickkeddel sem lettél erősebb szövegértés terén... :D :D

Szabó Miklós János 2020.04.17. 11:20:19

@chrisred: A tényállás már felderíttetett... Ott vannak a jegyzőkönyvekben a tények, innentől kezdve a bíróságnak csak annyi dolga van, hogy megállapítsa -- 20 ÉV FEGYHÁZ vagy esetleg KÖTÉL?!

chrisred 2020.04.17. 11:23:03

@Szabó Miklós János: Meg hogy kinek. Ha a jogszabályokból indulnak ki, akkor bizony nem áll jól a kormány felelőseinek szénája.

Szabó Miklós János 2020.04.17. 11:23:13

@eszti.....: A pesti úti idősotthonban NEM VOLT ORVOS, holott a fenntartó kötelessége az ÁLLANDÓ ORVOSI JELENLÉT BIZTOSÍTÁSA a 200 fő feletti idősotthonokban.

Ezt az otthon fenntartója, a FŐVÁROSI ÖNKORMÁNYZAT nem tette meg, és ennek a következménye a súlyos gócpont kialakulása, a rengeteg fertőzött és halott!

(Amúgy János vagyok, nem Elek, mint a nevem is mutatja, kedves Svetlana...)

6.Lenin 2020.04.17. 11:23:27

@eszti.....:

Azért azt remélem beismered, hogy amit most írtál, az egy kurva nagy csúsztatás.

Azért vannak olyan részletkérdések, amiben minden oldalon lehetnek felelősök az elmaradt, elhallgatott, figyelmen kívül hagyott intézkedések miatt.

Otthon kamuzz esztikém, gondolom pont ezért itt vered a nyálad, mert otthon a hasonló fórumokról már kiutáltak. Itt is szépen haladsz ebbe az irányba.

eszti..... 2020.04.17. 11:26:58

@6.Lenin:

mindig behonthyhannásodsz, ha idehozok vmi hírt a környező országokból. ezek számok, adatok, leellenőrizhető linkekkel együtt.
az egy dolog, hogy te egy befőttesüvegben élsz, de ne várd el ezt mástól is.

6.Lenin 2020.04.17. 11:28:04

Érdekes, hogy a legnagyobb nyálverők külföldről osztják itt az észt. Mi a fene hiányzik nekik ott kint, ha itt ócsárolnak mindent, mindenkit?

Ha változna a rendszer, váltanának ők is hangnemet? Vagy simán megbízásból teszik?
Érdekes lenne a hátteret feltárni.

eszti..... 2020.04.17. 11:31:42

@6.Lenin:

talán elkerülte a figyelmed, a mondat végén kérdőjel van. feltettem egy kérdést, mert valamire kíváncsi vagyok. pl. a válaszra.

ha pont lenne a végén, akkor lehetne csúsztatásnak nevezni.... mert az kijelentésnek minősül. ez egy kérdés.... folytassam, vagy innen már egyedül is megy?

6.Lenin 2020.04.17. 11:31:55

@eszti.....:

Ne őrjíts már meg az ellenőrizhető linkekkel drágaságom, amikor nagymultú média hazudik percenként mindenhol a világon, és minden oldalon.

Fel sem érdemes sorolni. Ne bazd már, ennyire naiv lennél, vagy másokat nézel hülyének?
Találj már ki ütősebb hülyeségeket.

6.Lenin 2020.04.17. 11:34:03

@eszti.....:

A szándék, az az érdekes, nem a módszer. Rossz irány, ha mindenkit megpróbálsz hülyére venni, esztikém.

eszti..... 2020.04.17. 11:34:46

@6.Lenin:

tedd fel az alusisakot! :D

gondolom, a kifejtést nem ússzuk meg....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 11:37:13

@Grimbusz Makszimusz: minek az a teszt?minek tudni hogy esetleg ki fertőződött?

Tényelek 2020.04.17. 11:37:49

@Sir Bates dö Hól: "faszszopók, ezt kommentáljátok, hogy a fasz üsse Kína szemetek!..."
Kedves oláh cigány buzi barátom!
Látom az arabf. megvonás már teljesen elhomályosította a tisztán látását, .., ami főként azért veszélyes, mert nem is nagyon volt.
Az ön által betett Békesi László féle vélemény Orbánról szerintem fééékknyúúz lehet, mert teljesen kizártnak tartom, hogy egy olyan családból származó ember, akinek a családját Rákosi hozta helyzetbe, Kádár adott neki nevet 1957-ben, .., részt vett az állami vagyon elajándékozásában 90 előtt /Spontán lopás megnevezés alatt./ , illetve aktív részese volt a pufajkás akciójában, az akkor 45.000 milliárd forint értékű állami vagyon 4800 milliárdért történt értékesítésében /A veszteség mai áron úgy 150-200.000 milliárd lehet!/ , ... , 1989-ben a kommintern újságjait lemondta és áttért globinterre, ..., egy ilyen ember biztosan nem bírálna egyetlen jobboldali politikust sem!
Persze, ha netán mégis, akkor viszont ő aztán ért hozzá, mi lenne jó Magyarországnak :-) !

morph on deer 2020.04.17. 11:41:42

@Szabó Miklós János:
“ A pesti úti idősotthonban NEM VOLT ORVOS, holott a fenntartó kötelessége az ÁLLANDÓ ORVOSI JELENLÉT BIZTOSÍTÁSA a 200 fő feletti idősotthonokban.”

Mit nem mondasz!

Akkor ehhez mit szólsz:
“ Koronavírus-gyanúval karanténba került a Pesti úti idősotthon orvosa”

- aki ugyan “nem volt”, de lehet, hogy beteg lett! Ez ám az igazi!
:)

24.hu/belfold/2020/04/13/pesti-uti-idosek-otthona-koronavirus-orvos-karanten/amp/

Grimbusz Makszimusz 2020.04.17. 11:44:38

@chrisred: Olvasd már el amit írtam,, utána arról magyarázz lófaszjóska, annak amit te hablatyolsz semmi köze sincs a témához, azt meg a fasz sem kérdezte tőled, hogy hányan vannak a lengyelek!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 11:46:03

@Tényelek: gazdádékat nem Rákosi hozta helyzetbe.
De azért rendesen behozták azokat akiket igen.
Már többszörösen is!

Tényelek 2020.04.17. 11:46:52

@eszti.....: A halálozási adat egy statisztikai szám, amibe nálunk minden olyan ember bele számít, aki elkapta a vírust /Meg kell nézni a tételes felsorolást, hogy kiket számolnak bele!/, függetlenül attól, hogy lehet két hét múlva egyébként is meghalt volna.
Meg kell nézni az olaszokat, spanyolokat, belgákat ahol pár napja tértek át erre a módszerre, .egyik napról a másikra 40-50%-al ugrottak az elhalálozottak számai.
Azt lenne jó tudni, hogy ezt pl. az ön által felsorolt országok milyen statisztikai elvek mentén csinálják, .., ha ez megvan, akkor már van értelme egymás mellé tenni a számokat, .., most nagy valószínűséggel a cseresznye, dinnye és alma számait akarja velünk összehasonlíttatni.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.17. 11:47:45

@eszti.....: Érdekes, így már nem is rossz, persze a cseheknél csökken és persze a teszt miatt, csak a lengyeleknél nem, pedig ugyanannyit tesztelnek

Tényelek 2020.04.17. 11:48:16

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Nekem nincs gazdám, .., érdekes körülmények között élhet, hogy ön még egyáltalán ismeri ezt a szót!

Tényelek 2020.04.17. 11:51:01

@eszti.....: "Elek! ezzel a nickkeddel"
Most látom, hogy annyira hiányoztam, hogy már látomása is van!
Jaj kicsim, hát jövök én, amikor tudok :-) !

Tényelek 2020.04.17. 11:51:48

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Na ezzel jól meg asszonta, .., hát itt nem lehet látni senkit :-) !

6.Lenin 2020.04.17. 12:01:18

@eszti.....:

Menjél te a jó büdös P-ba az alusisakoddal

Egy szóval se azt kritizáltam, hogy szükségtelen a teszt vagy nem, vagy bizonyos intézkedések. A tesztek számát sem, mert ebben még a SZAKEMBEREK sincsenek közös állásponton.
Mi a faszért kéne az itteni mindenhez nem értő de kurvára magukat okosnak tartók hülye oldalfüggő balfaszságaira komolyan válaszolni egy másik balfaszsággal?

Te tologattál néhány évig vigyorgó öreg sógort, van némi képesítésed, de úgy nyilatkozol mint a viiág legnagyobb vírus szakértője, aki ilyen problémákat még a nehéz időszakodban (ha nem vagy hozzá már öreg) félkézzel és behunyt szemmel is megoldottál már, de a sok hülye az istennek se akar rád hallgatni.

Alusisakozzál a sztrapacskazabálóknál.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.04.17. 12:02:48

@Tényelek: "Nekem nincs gazdám"

Kapsz a fejedre Kubatovtól, fideSSfasszopó, ha megtagadod Ondó Viktor Mihály szépnevű gazdádat. :))

Tényelek 2020.04.17. 12:07:42

@6.Lenin: A teszteléssel kapcsolatban nyilatkozott az egyik szakember az osztrák tv-ben, ahol azt mondta, hogy nagyon fontos tesztelni, de a találomra kiválasztott tesztelés olyan, mintha az ember a felesége, férje hűségét úgy akarná tesztelni, hogy egyszer meglepetésszerűen megnézi mit csinál, .., ha lebukik akkor egyértelmű, de ha éppen akkor nem, attól még előtte és utána még simán kalandozhat másfelé.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 12:10:06

@6.Lenin: Ahogy reggel bekezdtél ne csodálkozz ha ilyeneket mondanak neked!

eszti..... 2020.04.17. 12:11:09

@Grimbusz Makszimusz:

másodszor írom neked/ ismétlés a tudás anyja/: a lengyeleknek 37,97 millió lakosuk van. a cseheknek 10,65 millió.

eszti..... 2020.04.17. 12:13:57

@6.Lenin:

mondtam már: hisztis vagy, mint Honthy Hanna fénykorában...
nem tetszik amit írok? görgess!
ennyire egyszerű )))))

Tényelek 2020.04.17. 12:20:08

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Na még egy figura, akinél az a természetes, hogy gazdának lenni kell :-) .
Nem véletlenül használom én önökre a liberálbolsevik jelzőt, ..., !

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.04.17. 12:25:04

@Tényelek: "az a természetes, hogy gazdának lenni kell"

Magadtól csak nem lehetsz ENNYIRE hülye. Ismeretes, hogy a fidesz hozta létre a dezinformátot trollcsapatotokat. A Kubatovtól kapott sillabuszt olvassátok fel, könnyű kiszúrni titeket.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.04.17. 12:25:56

@Tényelek: Nem véletlenül mondom neked fideSSfasszopó, hogy fideSSfasszopó. :))

István Tamasi 2020.04.17. 12:25:57

@Grimbusz Makszimusz:
Te szarcsimbók a suttyó valagán! Teljesen mindegy, hogy melyik kórházból kerültek vissza, mert az elmebeteg suttyó vezette operett törzs minden kórháznak megtiltotta a távozó páciensek tesztelését, még az idősekét is akik a leginkább veszélyeztetettek. Még ha ellt volna is orvos az idősek otthonában, ránézésre - vírusteszt és védőeszközök nélkül - ő se tudta volna megállítani a járványt az otthonban.

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2020.04.17. 12:27:46

@Tényelek: "nagyon fontos tesztelni, de a találomra kiválasztott tesztelés"

Igen, a gazdádnak tesztelnie kéne, és nem találomra. Ennyire hülye vagy? Neked mondani kell mindig, hogy kilégzés, belégzés, különben megfulladsz? :))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 12:28:16

@Tényelek: ja és gazdád is így kezdte!
Mármint komcsi korszaka után liberálbolsi volt egy darabig!

Tényelek 2020.04.17. 12:32:57

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Tudom, hogy a liberálbolsi oldalon természetes a deviancia, azért tolják mindenhová a buzi életképüket, ami önöknek a napi élet része, ..... számunkra meg undorító, ... de ezt el kell fogadnunk, ha arra vállalkozunk, hogy egy liberálbolsival akarunk kommunikálni.

Sir Bates dö Hól 2020.04.17. 12:33:52

@Sir Galahad: a rehabilitációs intézetre ez mennyire igaz? te egyetlen egy érvet sem írtál, sz'al a "menj a kurva anyádba!" teljesen adekvát reakció...

(köcsög, ne a kesma vagy a V4NA faszságait hozd ide, s akkor igazad lesz, baribaszó lemmingként viszont ne sírjon a szád...)

István Tamasi 2020.04.17. 12:33:59

@Szabó Miklós János:
Ki rendelkezett/rendelkezik kizárólagos és teljhatalommal azon felett amiket a hatályos törvény szerint az idősotthonokba kellett volna szállítania? Válasz: az elmebeteg és hazaáruló suttyó vezette operett törzs.
Ki ajándékozta külföldre a védőeszközöket amiből nem jutott az idősotthonokba? Válasz: az elmebeteg és hazaáruló suttyó?
Ki vágta meg az önkormányzatok pénzét, hogy annyival kevesebbet tudjanak költeni saját hatáskörben védőeszközökre? Válasz: az elmebeteg és hazaáruló suttyó.
A fentiek alapján ki az akinek elsősorban fegyházban a helye a 18 idős haláláért? Válasz: az elmebeteg és hazaáruló suttyó.

Sir Bates dö Hól 2020.04.17. 12:37:03

@Tényelek: bulangiu, du-te dracului... s nem írtad, hogy amit állított, az, mint tény, nem valós... csak a személyt támadod, a tényről tudomást sem veszel... menj a deszkán telibaszott retkes kurva anyádba, te importált köcsög!...

István Tamasi 2020.04.17. 12:40:55

@Szabó Miklós János: A tényállás:
Ki az aki azt az operett törzset vezeti amelyik megtiltotta, hogy teszteljék a kórházból visszakerülő öregeket? Válasz az elmebeteg és hazaáruló suttyó.
Ki az aki azt az operett törzset vezeti amelyik a védőeszközök felett diszponál, de - noha törvényi kötelessége védőeszközzel ellátni az otthonokat - nem adott eszközöket? Válasz: az elmebeteg és hazaáruló suttyó.
Ki az aki külföldre ajándékozott védőeszközöket és nem az idősek otthonaiba adott? Válasz: az elmebeteg és hazaáruló suttyó.
Ki az aki megvágta az önkormányzatok költségvetését, hogy azoknak kevesebb pénzük legyen saját hatáskörben beszerezni? Válasz: az elmebeteg és hazaáruló suttyó.
Tehát ki az aki elsősorban felelős és kiérdemelte a hosszú távú beutalót a fegyházba: Válasz: az elmebeteg és hazaáruló suttyó.

Tényelek 2020.04.17. 12:41:36

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Nem ismerem, de szerintem ő egyszerűen libsi volt, .., ami meg természetes úgy 25-30 éves korig, .., ezt akár a hőzöngő tinikor lezárásának is tekinthetjük, .., utána, ha van esze, akkor konzervatív lesz, mert ugye libsiéknél semmilyen közösség nem létezhet, még család sem, .., ők a hetero nőkkel és férfiakkal csak rémisztgetik egymást,...
A liberálbolsevik az, aki már túl van a tinikoron, mégis hülye maradt, .. csak meg kell nézni a prominenseket, szinte mindegyiknek van látható vagy tudható devianciája, .., az biztos, hogy természetes úton nem fognak szaporodni, .., akkor meg természetellenes a viselkedésük, ..., elvileg ez az ő bajuk lenne, de attól lesznek bolsevikok, hogy a saját devianciájukat, beteg világképüket rá akarják erőltetni az egész társadalomra.
A csapból is az folyik, hogy nem a buzi meg a qver , meg a kitudja milyen nevű ferdülés a deviancia, hanem az a deviáns, aki hetero, ...,

Sir Bates dö Hól 2020.04.17. 12:42:26

@6.Lenin: köcsög, alusisak fent van?;-)...

1/valóban rossz helyesírásom, mert a magyar nem az anyanyelvem, később települtek le itt;
2/mint osztályidegent kizártak az óvodából, majd visszavettek, és mindezt '56 előtt;

miért vagy figyelmetlen Lajosom?;-)...

Tényelek 2020.04.17. 12:44:15

@Sir Bates dö Hól: Látom ápolja az édesanyanyelvét, meg a devianciáját is egyben!
Hitler, Sztálin és Kim Dzsong Un véleménye sem érdekelne semmilyen ügyben, mert maga az "ember" a patkány és a csótány szintje között helyezkedik el, ugyanúgy, mint Békesi.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 12:58:52

@István Tamasi: Erre csak azt válaszolná az egyszeri fideszbirka hogy igen a Gyurcsány de hogy jôn ez most ide?

6.Lenin 2020.04.17. 12:59:13

@Tényelek:

Nyilván szükséges tesztelni, észszerűen, Ebben a szakemberek véleménye is eltér.
ezzel a részével nekem semmi bajom, én bízom a magyar szakemberekben. Eddig igazolták is a bizalmat. Igaz még nincs vége a járványnak.

engem ez az itt zajló állandó pöcsméregetés a másik minden áron való alázása zavar, főleg olyanoktól, akik még az életükben nem sok hasznos tettel tudnának dicsekedni.

Azoknak jobb lenne, ha most ( és mindörökké) befognák a pofájukat. Ez zavar, igaz nem annyira, míg azt látom, hogy maguk alatt fűrészelik a fát, és esélyük se nagyon látszik, hogy átvegyék a hatalmat.
Bár gondolom pont ez a fő oka , hogy képtelenek abbahagyni a visítozást. Igaz, ez ilyenkor megnyugtató is lehetne, amíg visítanak, addig minden rendben megy a másik oldalon.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 13:04:54

@Sir Bates dö Hól: na persze ebből is látható amit persze mindig is tudtuk róla hogy egy szarzsák........

6.Lenin 2020.04.17. 13:19:20

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.17. 13:25:44

@Tényelek: "... az akkor 45.000 milliárd forint értékű állami vagyon 4800 milliárdért történt értékesítésében /A veszteség mai áron úgy 150-200.000 milliárd lehet!/ "

Meg ahogy a Móricka képzeli.

Anno bőven a kádárizmus küzepén, olyan gyárban volt szerncsém a pénzért dolgozni, ahol kínában házi kisüzemekben gyártott, és a magyar állam átal használtan vásárolt gépeken dolgoztak a szövőnők. Másik temelő üzemben is csak haszált gépeket tudtak venni, újat nem is láttunk, és a csoda szép, és jó minőségű terméket külföldre vitték, ahol olcsóbban adták el, mint amennyibe az előállítása került, mert kelett a deviza. Ezeknek a gépeknek biztosan kúrva sok milliárd volt az értéke a rendszerváltáskor.Mind a két gyár még üzemelt a rendszerváltáskor. No ezeket privatizálták. Meg Bábolnát, az OTP-t. Vajon ki is vette meg?

sZulamith 2020.04.17. 13:28:26

@6.Lenin: "Nem semmi teljesítmény, hogy néhány hónap alatt ekkorát "bizonyított" az alkalmatlanságából"
Sajnos ez van, ha nem a kormányzó párt nyer - mint a főpolgármester esetében - akkor elsőként nem az idősek otthonával foglalkozik. Harcra fel! Az kevés volt, hogy a magyar főváros, az ellenzékből választott főpolgármester. Okos ember/vezető tanul belőle, és nem hátráltatja munka végzésében. A gyengébbek kedvéért:)

6.Lenin 2020.04.17. 13:35:56

@sZulamith:

Zuglót Karácsony irányította? Miért is félt az elásástól?

Bp-en mit csinált eddig? Kivilágították a Lánchidat? Óriási fejlődés. Sajtótájékoztatók sokaságán ismertette a hosszútávú város fejlesztési terveit?
Eddig csak zsarolt, tartotta a markát, és szétosztottak rengeteg pénzt.
De nekem végeredményben tök mind1, majd csókolgassák azok, akik megválasztották.

Ha az elmebajos Demszkáj jó volt 20 évig, akkor ez a seggfej is kitarthat 10-et.

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.17. 13:37:31

@Szabó Miklós János:

Olvasd el a járványhelyzetről szóló törvént, ami kiveszi az összes járvány kezelésével kapcsolatos intézkedést az önkormányzatok kezéből. Az, hogy Orbán ad nekik kijárási korlátozásra jogot, nem jogosítja fel sem Karácsonyt, sem más polgármestert, hogy a fertőzéssel érintett helyen bármit is csináljon. A kijárás nem a járvány kezelése. Annak a tesztelés, védőruha milyenségének, mennyiségének, a szükséges fetőtlenítésnek, gyógyszerezésnek az előírása, minősül. Ja, még a karantén elrendlése is.
A kijárás korlátozása nem járványügyi intézkedés, az vészhelyzeti intézkedés. De most járvány van.
Tudod a járványok szakmai kezelése mindig is az egészségügyi hálózat kezelésébe tartozott, az illetékes köjál, vagy tisztifőorvos jogkörébe. Az influenza járványt is az országos tisztifőorvos hirdeti ki, idén a Müller Cecilia meg is tette. Korona vírus járványról nem találni kihirdetést.

Ne verd a melled, hogy te milyen okos vagy, mert eltörik a gerinced, vagy esetleg kiegyenesedik?;D

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.17. 13:42:06

@Szabó Miklós János: " Ott vannak a jegyzőkönyvekben a tények, innentől kezdve a bíróságnak csak annyi dolga van, hogy megállapítsa -- 20 ÉV FEGYHÁZ vagy esetleg KÖTÉL"

Te láttad a jegyzőkönyveket? Mert még a sajtó nem tette közzé.

6.Lenin 2020.04.17. 13:49:37

@látjátok feleim szümtükkel:

Vegyük úgy, hogy ma a főpolgármester Tarlós, vagy Kocsis Máté, a történet többi része változatlan.
Tied a szó.

illaim 2020.04.17. 13:59:00

Egy újabb bizonyíték, hogy a fidessnek nem a járvány megfékezése, hanem az ország kirablása a prioritás!
Rokoni cégig kellett csak portyázni a minisztériumnak maszkokért
Keletre küldték portyázni a minisztériumi tanácsadót, végül olyan cégnél talált maszkokat, ahol az apja az egyik vezető - ezzel a címmel számol be a 444 az egészségügyi védőeszközök kínai vásárlásának hátteréről.

Sir Bates dö Hól 2020.04.17. 13:59:32

@látjátok feleim szümtükkel: arra azért kíváncsi lennék, hogy ebbe beleszámolják-e a lakóingatlanokat is vagy sem, mint az állami vagyon legnagyobb hányadát...

morph on deer 2020.04.17. 14:13:37

@látjátok feleim szümtükkel:
“ FEGYHÁZ vagy esetleg KÖTÉL“

“ Te láttad a jegyzőkönyveket? Mert még a sajtó nem tette közzé.”

Micsoda kérdés ez?
Ő már látott fegyházat, kötelet, de még nagybetűket is, neki ez bőven elég!
Neked meg nem?
Nahááát..!

morph on deer 2020.04.17. 14:15:40

@Tényelek:
“ A csapból is az folyik, hogy nem a buzi meg a qver , meg a kitudja milyen nevű ferdülés a deviancia, hanem az a deviáns, aki hetero”

Szerintem hívjál azonnal vízvezeték-szerelőt, mert a csapoddal komoly gondok vannak.
:)

mgdé 2020.04.17. 14:37:01

@6.Lenin:

Mi a baj, gLenyóbácsi, túlságosan szorít az alusisak?

ezt most engedd el, vagy megvududuzlak ... :P

mgdé 2020.04.17. 14:46:16

@Sir Bates dö Hól:

Azér' remélem, Pintér Attila szaktársnak is jut abból az 55 milliárdból. Meg az összes volt Felcsút játékosnak is. (*Ha nem is egyformán ...) Ha nem, az nagyon nagy igazságtalanság lenne! :(((

(Mondjuk, ha a nézők között osztanák szét, például meccsenként fejenként 10e, egyből tele lennének a stadijonyok. Persze csak amíg az osztogatás tart. MirrMurr meg lehetne duplapénzes előénekes. Csak aztán nehogy megszurkálják szegényt ... )

6.Lenin 2020.04.17. 14:55:40

@mgdé:

Most tényleg.
Engem nem érdekel a vallásod, politikai nézeteid, sem a fizikai kinézeted, de te beteg vagy, hogy képtelen vagy normális kommunikációra valakivel, akinek -jogosan-másak a nézetei, stb?
Különbnek érzed magad ilyenkor? Vagy mi a tököm, ez tényleg érdekelne, mert ezt soha nem tudtam megérteni, mi lehet az igazi értelme.

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 15:05:29

@Sir Bates dö Hól: te bozgor, hogy akarsz megbaszni anyám hátán ha már reggel sem áll fel a futyid?

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.17. 15:09:57

@6.Lenin: Az ország idősotthonai közül két, Karigeryék által fenntartottban alakult ki nagy számú fertőzöttség. Különös, nem?

Sir Bates dö Hól 2020.04.17. 15:18:25

@mgdé: sz'tem az volt az egyik prioritás, hogy miként lehetne megmenteni a debil hobbiját... az erről szóló dokumentumokat pedig megint titkosítani fogják, majd átteszik sz'tem az ügyeket a közigazgatási bíróságokra...

ahogy látom a zabraty már elkezdődött a kartonpacknál;-)...

nincs1itt 2020.04.17. 15:20:51

@látjátok feleim szümtükkel: emlékszem én is arra a "hősi" időszakra, amikor "nyugatról" jöttek és vásárolták a magyar alumínium termékeket, mindegy mi volt az, csak alumíniumból legyen. tonnaszám vették, akkor meg mindenki rohadt büszke volt, hogy a "nyugat" veszi a magyar terméket. ja, vette! mert olcsóbb volt tonnája, mint a bauxité... és készen volt! már csak egy kis kánikula az alamánium lábosnak és lehet bármi mást csinálni belőle, töredék áron.

illaim 2020.04.17. 15:21:05

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Ezt az a foghíjasan mosolygó kedves utcalány anyukád mesélte neked? LOL

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.04.17. 15:27:01

@illaim: Nem, a rohadt kurva anyád, akit sose látogatsz meg..:))

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 15:28:28

@Sir Bates dö Hól: mi van te bozgor securitate? És megtalalni hogy fogsz ha szarni sem tudsz elmenni?

N. Barbie 2020.04.17. 15:29:05

@6.Lenin: "Mellesleg a világon a járványban elhunytak többsége az idős otthonokból van, nyilván, hiszen ott őrzik a többféle betegségben (is) szenvedő idős (veszélyeztetett korú) embereket.
Nyilván abban a környezetben vannak, lesznek az elhunytak többsége."

@rallus: "Az nem tűnt még fel a Budapestieknek, hogy a hajléktalanok mortalitása sokkal kisebb, mint a fővárosi fenntartású öregotthonok lakóinak? "

Oszinten erdekel mi a velemenye fidesznyikeknek az alabbival kapcsolatban.
A legfrisebb hirek szerint legalabb 11 idosotthonban vannak fertozesek illetve mar meghaltak is nemelyikben.
De csodak csodajara kizarolag a Karacsonyek altal fenntartott otthonrol van pontos informacio, azt az operativ torzs, vezeto fidesztolvajok es maga vikike se gyozi ismetelgetni es a felelosseget rakenni KariGerire.
Ezzel szemben egyik masik otthon fertozottjeirol se igazan lehet tudni hivatalosan reszleteket, a kormanypropaganda egy szot se szol roluk, holott lehet tudni, hogy fideszes vezetesu telepules allami fentartasu otthonaban is van tomeges fertozes.

Kerdesem, hogy fidesznyikeknel rendben van-e, ha mar nem gyozitek szajkozni, hogy allitolag az ellenzek probal politikai hasznot huzni a jarvanybol, hogy ha ellenzeki politikust lehet vele ragalmazni es a felelosseget hangoztatni, akkor minden adat elerheto, es az OT meg fideszes politikusok nem gyoznek interjukat adni rola, de ha nem ellenzeki, ne adj Isten fideszes vezetesu helyen, akkor meg nagy budos kuss van.
Es ha igy van, marpedig igy van, akkor nem eppen veletlenul a fideszetek az, aki politikai hasznot probal huzni meg ebbol a helyzetbol is?

Ha mas eddigi tortenest nem is nezunk, holott nezhetnenk, mert karigeri dokumentumokkal igazolta, hogy tobbszor kert segitseget a kormanytol a fovarosi intezmenyek vedekezesehez, de nem kapott, a fideszes oldalrol meg csak a nesze semmi fogd meg jol ragalmazas megy, szoval ha mast nem is nezunk, ma ismerte el a kulugyminiszteretek, hogy az allam annyiban segitett a fovarosnak, hogy hazahozatta a vedofelszereleseket kinabol egy gepen. Tehat a fovaros vezetese, miutan a kormany erre nem volt hajlando, utanajart a beszerzesnek, megtalalta, megrendelte, kifizette, a kormany pedig csak es kizarolag a fuvarozasban segitett.
Nem szamit, ti csak mantrazzatok tovabb, hogy egy vilagmeretu jarvanyban egy adott helyen elofordulo fertozesekert akkor is a polgi felel, nem pedig a vedekezesert nyilvanvaloan felelos es az ehhez eszkoztarral, 10 eve ketharmaddal es korlatlan idore szolo jarvanyugyi felhatalmazassal is rendelkezo kormany. Hat persze.

6.Lenin 2020.04.17. 15:30:39

@Sir Bates dö Hól:

KamuGeri polgármesternek alkalmatlan, ezt már Zuglóban is tökéletesen igazolta.
Ahol valamilyen propagandán kívüli munkát kéne végezni, ő arra alkalmatlan.

Gondolta, hogy a fővárosban is megússza, hogy mások irányítanak tulajdonképpen. Ez zuglóban még elment, de nyilván a fővárosban ez kevés.
Miből gondolta ez a szerencsétlen (néha rossz ránézni olyan pofát vág), hogy a kormány nem fog rászállni? Mert a kerületben végzett dolgai senkit nem érdekeltek?
Már csak ezért is alkalmatlan. Még jó, hogy me-nek nem választották.

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 15:31:13

@nincs1itt: te meg szarba voltál mert a lopott vasaid nem vitték! Jut eszembe kabellopassal is foglalkozol? Mert a birka minden nap fektet kábelt a budiba és el is adna neked. Hm?

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 15:32:50

@N. Barbie: a többiek nevében nem beszelhetek, de nálam nincs rendben.

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 15:35:34

@Sir Bates dö Hól: kérd meg vmelyik francia "őslakos" szomszedodat hogy tagitsa ki a segged hogy tudjál szarni és ne a szadon jöjjön ki.

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 15:37:02

@nincs1itt: eurót is elfogad de jobban szereti a ropogós rubelt.

N. Barbie 2020.04.17. 15:38:21

@6.Lenin: Neked meg nem szoltak a partirodabol, hogy az ALKALMATLAN napi 245670-szeri mantrazasa mar lecsengett? A valasztok velemenyt mondtak rola, nem jott be ez a dedos szintu propaganda.
Nem tudom amugy, hogy a csak bajvigyorogni kepes tarlos egyebkent miert akkora asz fideszeknel, vagy mitol is jobb barmivel is, mint Geri. Nekem nem tunt fel ottjartaimkor, hogy a jo par ev tarlos vezetes utan egy europai szintu, elheto fovarost csinalt volna.

6.Lenin 2020.04.17. 15:43:26

@N. Barbie:

Pofon 1xű a kérdésed. A főváros ellenzékben van, jobban van szem előtt.

Hamarább észre vettek olyan hiányosságokat, hogy 500 ember orvosi felügyelet nélkül maradt, halálos járvány idején.
A problémák megoldása az önkormányzat feladata. Jelezték a hivatalnak, intézkedtek?
Ha nem tudták megoldani, jelezték a kormánynak? Vagy miért nem fordulta az EU-hoz. Feljelenteni tudnak, segítséget kérni nem tudtak?

Országosan ki lesznek vizsgálva az otthonok, és a végén nyilván lesz valamilyen elszámoltatás.

KamuGeri valamilyen szinten mindenképpen felelős. Ha Orbán igen, akkor ő is, jobban mondva ő mindenképpen, hiszen ő a fő felelős mindenért a fővárosban az irányítása alá tartozó dolgokért.

Az otthonban történtekért nyilván GY.N.Erzsébet, hiszen az ő hatásköre. Kérdés, hogy jelentette-é a főpolgármesternek, és mit lépett, ha igen, akkor, ha nem, a felelősség a főpolgármesteré lesz.

Elképzelhető, hogy GY N Erzsébet tudott a dolgokról, de nem csinált semmit, Geri meg nem merte kirúgni, hiszen a hölgy Fletó kedvence és Geri felügyelője.

Majd ezekről lesz hangos a média, ha vége a járványnak, vagy nem basszák ki addig Gerit más hülyesége miatt.
Sok kárt okoz a DK "hírnevének", Fletó már egyszer elismerte, hogy alkalmatlan.

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 15:47:14

@N. Barbie: tarlost Demszkyhez lehet mérni. Hozzá képest jobb volt. Gerit lehet mérni mindkettohoz. De eddig nem csinált semmit. A kérdés az hogy miért nem? Azért mert más van kormányon vagy azért mert csak fél éve van ott vagy ne adj isten azért mert nem csinált semmit? Ezt az idő fogja megvalaszolni. Én jelenleg kormanypartikent örülnék ha mutatna vmi hasznosat mert az a Fideszt is osztokelne.

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 15:49:34

@a nagy hohohorgász: ja és azért is hogy végre beigazolodjon amit gondolok hogy ellenzéki polgi is lehet jó csak akarni kell.

6.Lenin 2020.04.17. 15:51:28

@N. Barbie:

Tarlós és KamuGeri közti különbségtétel eleve értelmetlen, teljesen más kategóriák.

1,3 millió szavazásra jogosult közül közel 1 millióan nem a Gerire szavaztak. Ha a budapestieknek tetszik csókolgassák. Szerintem az elmebajos demszkájnál is hülyébb a Geri.
Nem ér ennyi szót ez a pacák.

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 15:54:24

@Sir Bates dö Hól: öreg vagy már te ennyi gond cipelesere nem gondolod? Főleg gerinc nélkül! Vagy ez is legyen a te gondod?

Sir Bates dö Hól 2020.04.17. 15:58:44

@6.Lenin: alusisakos köcsög, mi a kurva anyádat tudsz te arról, hogy ki és hol alkalmatlan? budapesten sem jártál, nem lakták, most is egy zsákfaluban laksz a baltafejű szláv kurva anyáddal... sz'al mi a telibaszott anyádért nekem magyarázod ezt? orbán meg egy ország vezetésére alkalmatlan, mégis naponta szopjátok itt le a faszát virtuálisan, egymást váltva, te felvidéki büdös gyökér határontúli levélszavazó köcsög...

N. Barbie 2020.04.17. 16:02:34

@6.Lenin: Hagyjuk a dajkameset, a fovaros jobban szem elott van, hogyne. Tok veletlenul egy fovarosi intezmeny fertozottjeirol minden reszlet ismert es a kormany nem gyozi az ellenzeki vezetes felelosseget firtatni, de a kozvelemeny szamara pont ugyanolyan fontos, de nem ellenzeki vezetesu otthonok fertozesirol meg lenyegeben hirzarlat van.

Ha mar orvos. Attol eltekintve, hogy en nem tudom, hogy valoban nem volt-e ott orvos es egyebkent kotelezo lenne-e, hogy legyen, milyen egyszeru is ez a fideszes duma.
A kormany megalazo fizetesekkel kvazi eluldozott az orszagbol tobb ezer orvost es novert (de persze stadionra mindig futott, az kell), igy lenyegeben mindenhol az orszagban elkepeszto hiany van beloluk, de a fovaros akkor is oldja meg, hogy a nincsbol szerezzen orvost, es ha nem tudja megoldani, akkor o a felelos. Ez amugy komoly?

Igen, jeleztek a kormanynak, hogy nincs vedofelszereles az intezmenyekben es hogy tomeges tesztelesekre lenne szukseg, hogy idejeben eszre lehessen venni egy kezdodo jarvanyterjedest, de a fideszed beintett.
Ezert nem is ertem ezt a fideszes dumat, hogy karigeri es csapata felelos az idosotthoni tortentekert. Tessek mar megmondani, hogy vedofelszereles es teszteles nelkul, amit a kormany nem volt hajlando biztositani, ezert fovarosi onkormanyzat maga kezdte el a beszerzeseket intezni es maganlaborokban, sajat maga fizetni a tesztekert, szoval ezek nelkul ugyan mi a tokom ertelme lett volna ha egyenesen karigeri es csapata allt volna az otthon ajtaja elott 0-24-ben??? Mi tortent volna mashogy? Az eg vilagon semmi. Ha meg mindig tarloskatok lenne a fopolgi, akkor is pontosan ugyanez tortent volna ott. Ja, hat annyi, hogy akkor mely hallgatas menne a tortentekrol.

Orszagosan ki lesznek vizsgalva? Na ne mond. Ez kb. annyit er mintha a leegett hazad mellett alva futnek oda, hogy figyelj, mostmar tudok szerezni neked par vodor vizet. Magyarul kurva keso.

Konyorgom, honnan a tokombol tudott volna barki, ismetlem barki a fertozodesekrol biztosan, amig nem volt teszteles, mert a kormany nem volt ra hajlando??? Ha tarlos vagy tolvajviki allt volna ott ok ranezesre megmondtak volna, vagy mi? Hagyjuk mar az ilyen beteg hulyesegeket.

Sir Bates dö Hól 2020.04.17. 16:02:46

@a nagy hohohorgász: így van... ne izgulj, ha öreg is vagyok, hülye is vagyok és gyenge is vagyok, akkor miért pazarlod rám az időd? ne tedd, ott vannak az ügyfeleid, heti négy nap/600k, négy hét/hó, van azzal munka, ne rám fecséreld az időd... az én dolgom, majd megoldom én...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 16:05:24

@N. Barbie: És gondold el,sokan csak a párthíradót nézik és ebből vonnak le következtetéseket.
A múltkor belinkelted nekem a vadhajtásokat én állat meg ránéztem néha, de én vagyok a fasz hogy néha ránézek az ilyen szemetekre!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 16:07:32

@6.Lenin: ezt majd egy olyan 4-5 év múlva rendben?
Már ha megéled!

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 16:11:00

@Sir Bates dö Hól: jól van nem basztatlak tovább. Elkepzelem milyen rossz lehet neked mások szarat pucolni úgy hogy te nem tudsz szarni....

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 16:12:03

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: én folyamatosan röhögök de melyikre gondolsz pontosan mert fosom a szót most?

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2020.04.17. 16:12:30

Kakálni indulok,
Ki tart tehát velem?

Szabó Miklós János 2020.04.17. 16:12:54

@N. Barbie: "karigeri dokumentumokkal igazolta, hogy tobbszor kert segitseget a kormanytol a fovarosi intezmenyek vedekezesehez, de nem kapott"

Fordítva ültök a lovon, lippsikém...

A fővárosi intézmények védekezését a FENNTARTÓNAK kell biztosítania, ahogy a vonatkozó jogi határozatban megállapítást is nyert, hogy ezt a Pesti Úti Idősek Otthona esetén ELMULASZTOTTA megtenni.

Nem biztosította a 200 fő feletti idősotthonokban kötelező ÁLLANDÓ ORVOSI FELÜGYELET folyamatos meglétét, a megfelelő higiéniai feltételek folyamatos biztosítását (lejárt fertőtlenítő szerek, nem megfelelő tisztaság és fertőtlenítettség, rühes gondozottak), ami hozzájárult ahhoz, hogy az országban egyedüliként itt alakuljon ki GÓCPONT 200-nál több fertőzöttel.

Ezt Trógeryke már sehogy nem mossa le magáról, akárhogy próbáljátok is mosdatni!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 16:13:14

@a nagy hohohorgász: rajtatok fideszgeciken kívül mindenki csak segédmunkásnak megy külföldre?

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 16:15:35

@MAXVALL bircaman közíró: ne bosszantsd a szőrt mert ő nem tud. Viszont a vasas vevő a szarodra.

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 16:17:13

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: miért nem így van? Eszti is coming outolt tegnap hogy osztrák elfekvoket ápol szarert fosert hugyert. Szó szerint. Pedig totorszagban a bab is hús.

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 16:19:34

@N. Barbie: kedves igazmondó juhász, az én valaszomra vhogy elfelejtett reagálni... Gondolom egyetért ezek szerint.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.17. 16:22:50

USA 34,641
Italy 22,170
Spain 19,315
France 17,920
UK 14,576
Belgium 5,163
Iran 4,958
China 4,632
Germany 4,105
Netherlands 3,459

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 16:25:07

@a nagy hohohorgász: 1; valószínű hogy segédmunkásként is többet kereshetnek mint itt!
2; gondolod faszkalap akinek van szakmája az majd direkt másik szakmába megy el segédmunkásnak?

Szabó Miklós János 2020.04.17. 16:26:37

@N. Barbie: "Attol eltekintve, hogy en nem tudom, hogy valoban nem volt-e ott orvos es egyebkent kotelezo lenne-e, hogy legyen"

NEM VOLT BIZTOSÍTVA AZ ÁLLANDÓ ORVOSI JELENLÉT, amit a FENNTARTÓNAK KÖTELEZŐ BIZTOSÍTANI a 200 fő feletti idősotthonokban.

"A kormany megalazo fizetesekkel kvazi eluldozott az orszagbol tobb ezer orvost es novert (de persze stadionra mindig futott, az kell), igy lenyegeben mindenhol az orszagban elkepeszto hiany van beloluk, de a fovaros akkor is oldja meg, hogy a nincsbol szerezzen orvost, es ha nem tudja megoldani, akkor o a felelos. Ez amugy komoly?"

IGEN, KOMOLY. Jogszabályi kötelezettség, ami teljesítendő!

Erre a feladatra kötelező SZERZŐDNI egy orvossal, ha nem tudja megoldani, akkor NEM AJÁNLOTTAK ELÉG PÉNZT -- biztos kellett az Atkári Jancsiéknak meg a Vágó Pityukának, a GYURCSÁNYI-KORSZAKBELI LEVITÉZLETT HOLDUDVAR embereinek.

"Igen, jeleztek a kormanynak, hogy nincs vedofelszereles az intezmenyekben"

Miért is nem gondoskodott a fenntartó a beszerzéséről? (A védőfelszerelés még hagyján, de a tisztiorvosi helyszíni szemle alapján megfelelő fertőtlenítőszerek sem voltak, csak lejárt, nem megfelelő minőségű olcsó vackok.)

"tomeges tesztelesekre lenne szukseg"

Azt, hogy kinek a tesztelésére, milyen feltételek mellett van szükség, az infektológus szakemberek és a szakorvosok döntik el, figyelembe véve az érvényben lévő szakmai protokollt.

Az észszerű, felelős eszközgazdálkodásba az is beletartozik, hogy a teszteket ott kell felhasználni, ahol ez szakmailag indokolt, nem ott, ahol ezt valaki szeretné, mert nem ő fizet érte... (És nem csak az anyagiak érdekesek itt, hanem a tesztek, reagensek rendelkezésre állása, ami korlátozott, hiszen az egész világon megnőtt irántuk a kereslet.)

"fovarosi onkormanyzat maga kezdte el a beszerzeseket intezni"

Fenntartóként ezt már sokkal korábban meg kellett volna tennie, és a többi szükséges jogszabályi feltétel megteremtéséről is gondoskodniuk kellett volna, jóval azelőtt, hogy 200 veszélyeztetett, idős embert hagynak megfertőződni.

"Konyorgom, honnan a tokombol tudott volna barki, ismetlem barki a fertozodesekrol biztosan, amig nem volt teszteles"

A tüneteket mutató, gyanús gondozottak elkülönítését már a TÜNETEK ALAPJÁN meg kellett volna tenniük, a tesztek nem mannaként hullanak az égből, azok elvégzése idő- és költségigényes, a karantén és az elkülönítés pedig a teszt elvégzéséig is alkalmazandó, a megelőzés céljával.

Persze ha az intézményben nincs ORVOS, akkor persze nem csoda, hogy nem tűnik fel, hogy a gondozottak tünetesek, nincs ki lázat mérjen, beteget vizsgáljon meg, így csak akkor derül ki a baj, amikor már ÓRIÁSI.

Legalább 18 ember élete szárad KARÁCSONY GERGELYÉK LELKÉN, a nemtörődöm spórolós trógerekén... (Persze a tanácsadói szerződésekkel nem spórolnak.)

Szabó Miklós János 2020.04.17. 16:29:03

@chrisred: "Mi az a jogi határozat?"

Erről beszélek:

"A Fővárosi Önkormányzat által fenntartott Pesti úti Idősek otthonában történt tömeges megbetegedések miatt azonnali intézkedések végrehajtására kötelezte az országos tisztifőorvos a Fővárosi Önkormányzatot. Az otthonban a péntek reggeli adatok szerint 151 fertőzöttet igazoltak, és 7 idős gondozott elhunyt. Dr. Müller Cecília csütörtökön személyesen látogatott el Budapest legnagyobb idősek otthonába, majd ezt követően kötelező határozatban rendelt el újabb intézkedéseket.

Az országos tisztifőorvos három azonnali intézkedést rendelt el, amelyek végrehajtására az intézményt fenntartó Fővárosi Önkormányzatot kötelezte. Eszerint a Fővárosi Önkormányzatnak kötelező az idősotthonban biztosítani a folyamatos orvosi ellátást. Erre azért van szükség, mert az intézményből érkezett információk alapján komoly gond van az intézmény orvosi ellátásával, a szerződött orvosok egy ideje nem látták el a betegeket, még csak az intézménybe se mentek be, ez is hozzájárulhatott ahhoz, hogy későn észlelték a fertőzéseket és tömeges lett a fertőzés.

A második azonnali intézkedést, amit végre kell hajtani a Fővárosi Önkormányzatnak, hogy azonnali és folyamatos oktatást kell szerveznie az ellátottakat gondozó és ápoló személyzetnek, hogy a további fertőzéseket megelőzzék.

A harmadik rendelkezés, hogy az előírt fertőtlenítőszereket kell használni, azokat az előírásoknak megfelelően kell tárolni és felhasználni az intézményben Erre azért van szükség, mert az országos tisztifőorvos a helyszíni szemle során tapasztalt szabálytalanságokat, lejárt illetve nem megfelelő takarítószereket is észlelt az intézményben.
...
Fővárosi Önkormányzat által fenntartott Pesti úti idősek otthonából múlt héten érkezett jelzés a kormányhivatalhoz a megbetegedésekről és arról, hogy nincs megfelelő felszerelésük, védőeszközük, a szerződött háziorvosok nem látják el az intézményt. Budapest Főváros Kormányhivatalának Népegészségügyi Osztálya április 2-től karantént rendelt el az egész intézményre, határozatban kötelezte annak orvosát feladatainak ellátására, illetve a mentőszolgálaton keresztül megkezdte a mintavételeket a bentlakó idősektől és gondozóiktól. A Fővárosi Védelmi Bizottság a fenntartó Fővárosi Önkormányzat mulasztása miatti hiányosságok orvoslására azonnal 200 db FFP2-es maszkot, 25-25 liter kéz-, és felületfertőtlenítőt juttatott el az intézménynek."
koronavirus.gov.hu/cikkek/pesti-uti-idosotthon-azonnali-intezkedesek-vegrehajtasara-kotelezte-az-orszagos-tisztifoorvos

Ezt innen már nem fogják egy ejnye-benyével megúszni...

6.Lenin 2020.04.17. 16:31:24

@N. Barbie:

Neked már ajánlottam, hogy ne foglalkozz politikával, mert ahhoz a jelek szerint hülye vagy.

Indoklás:

Minden kutya faszáért már 10 éve Orbánt teszitek felelőssé. Rendben, ez az ellenzék dolga, szerintetek, pedig nem csak ez lenne.

Már 10 éve nem tudtok mit kezdeni a patással, mert hülye a hozzáállásotok. Nemcsak basztatni kéne, hanem HIHETŐEN jobbat kínálni. Ez nyilvánvalóan nem megy nektek.

Orbán 10. éve csinál belőletek hülyét, amit eddig nem is tudtatok cáfolni. Most miért is lenne másként? Pláne, ha minden áron ezt is bizonyítjátok.

Miből gondolod, hogy nem fogják KamuGerit minden picsa ügyben mogyorózni?

De a leglényegesebb érv: miből vezetitek azt le, ha ti hülyék vagytok, akkor mindenki más is az? Ezt magyarázd már meg nekem.

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 16:32:02

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: figyelj csak, mentegetheted őket de az nem ő erdemuk hogy 200 kmrel odébb többet fizetnek a szarpucolasert! Ráadásul terpEszti osztja az észt hogy a totoknal a bab is hús erre kiderult hogy kitantorgo....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 16:32:57

@Szabó Miklós János: baazz öccse!
Még az élelmezést is személyesen Karácsonynak kellett volna vezetnie októbertől ahogy átvette a főpolgármesteri széket,nem te faszkalap!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 16:36:41

@6.Lenin: értem én öreg hogy ha valaki a seggnyaláson kívül másra is figyel a politikában az neked hülye,mert neked az már bonyolult dolog.
Hidd el nyugodtan;ha már felfogni érteni nem tudod!

nincs1itt 2020.04.17. 16:37:07

@a nagy hohohorgász: ne aggódj ezek megmaradnak a hozzád hasonló fidesz-táliboknak, és gazdádnak, elvégre hiteles volt a szegény dzsoni és árnikában, mint tolvaj cigány. csak magát adta...

Szabó Miklós János 2020.04.17. 16:37:26

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: A megfelelő (és biztonságos) élelmezés biztosítása valóban a fenntartó feladata, ez nem is kérdés.

Hogy a Fővárosi Önkormányzat (a vészhelyzet időszakában gyakorlatilag Kamu Gery egyszemélyben) ezt milyen módon biztosítja, az már az ő dolguk. Bár Trógerynek személyesen aligha van meg a HACCP-tanusítványa, így azért mégis jobb lenne, ha nem lennének spúr getzyk, mint az orvosi ellátás esetében voltak, és egy szakmailag megfelelő céget keresnének erre a célra.

Ellenzéki BOHOC kommandó 2020.04.17. 16:37:41

@morpho: "12 éve Orbán akadályozta meg, hogy tegyenek valamit."

Mert Orbán egy látnok. Elörre tudta, hogy szükség lesz a korházi kapacitásokra. Ezért akadályozta meg népszavazással hogy a liberálisok szétverjék az egészségügyi rendszert.
Ezért az előrre látó zseniális felismerésért 22-ben is megérdemli az ujabb 2/3 -ot vagy akár 4/5-öt.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 16:39:05

@6.Lenin: azért hogy te bárkit is lehülyézzél ...na egy kicsit erős!

nincs1itt 2020.04.17. 16:39:19

@Szabó Miklós János: kötscöhgh, a kórházból engedték vissza, tesztelés nélkül az időseket... tehát állami fenntartású intézmény nem látta el a feladatát...
de csak toljad a faszságot...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 16:42:32

@a nagy hohohorgász: meg aztán nem mindenki kereshet 2 millát havonta!

mgdé 2020.04.17. 16:42:55

@6.Lenin:

Majd ha végig gondoltad, miért nem tudsz még @esztivel sem normális hangnemben/stílusban/szóhasználattal beszélni, jelentkezz újból. Addig küldöm a hikkmakk spórákat az aludra. Nyugi, csak akkor kelnek ki, ha tovább eteted őket.

Szabó Miklós János 2020.04.17. 16:44:00

@nincs1itt: Az (akkor) érvényben lévő eljárásrend nem tette kötelezővé a kórházból hazaengedett betegek tesztelését, azaz az "állami intézmény" (kórház) nem követett el semmiféle mulasztást.

Hogy aztán az idősek otthonában nem alkalmazták az ilyenkor elővigyázatosságból alkalmazandó kéthetes elkülönítést, az viszont már az ő felelősségük. És erre akkor is szükség lehetett volna, ha negatív teszteredménnyel eresztik "haza" a pácienst, elvégre a megfertőződést követő lappangási időszakban a teszteredmények SEM megbízhatóak.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 16:44:37

@Ellenzéki BOHOC kommandó : én örülni fogok neki.
Pláne ha én azt már valahonnan kintről nézem!

morph on deer 2020.04.17. 16:50:09

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Személyesen Karácsonynak kellett volna tesztelni, ez világos.

Vagy mégsem, hiszen a kormányhivatal megtiltotta, sőt, ahogy a fenti húgyagyú papagáj is hivatkozott rá: “ Az észszerű, felelős eszközgazdálkodásba az is beletartozik, hogy a teszteket ott kell felhasználni, ahol ez szakmailag indokolt, nem ott, ahol ezt valaki szeretné, mert nem ő fizet érte... ”

De, ő fizet érte, csak ez a szerencsétlen, fideszes fejlődési fokon megrekedt balfasz nem érti, hogy az állam az ő pénzéből gazdálkodhat csak, mert csak az van neki.

De legalább szorgalmasan ír, ha nem is olvas. Miért, tudod mekkora eredmény ez egy fideszestől !

rallus 2020.04.17. 16:54:26

"Úgy tűnik, hogy a fővárosi önkormányzat megpróbálja a saját kezébe venni a fővárosiak koronavírus-szűrését. Valamivel több mint egy hete ugyanis kiírtak egy közbeszerzést, amely alapján 700 millió forintot különítettek el koronavírus-tesztelésre. A tervek szerint ebből – főleg egészségügyi és szociális intézményekben dolgozó és idősotthonokban gondozott emberek számára – 27 400 darab PCR technikával végzett előszűrést, és tízezer ellenanyag gyorstesztet rendeltek volna meg, végül azonban ez nem jött össze ebben a formában."

Ezek után merje valaki azt mondani, hogy Karácsony és stábja nem lépett időben! "Valamivel több mint egy hete ugyanis kiírtak egy közbeszerzést,.." !!!!!!

Szerintem a nagytudású Gy. Németh szólt Karácsonynak, hogy egyre gyorsabban fogy a polgármesteri hatáskörébe tartozó néptömeg, lépnünk kellene! És nem haboztak!

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 16:54:29

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: nem is szarpucolo vagyok, pedig nem hazasodtam be jól mint tiborcz vagy Gyurcsány. Tudod a kulcs az volt hogy én tanultam és nem magyar balintra fogtam....

6.Lenin 2020.04.17. 16:57:55

@mgdé:

Ez így nem fedi a valóságot. Én már többször is próbálkoztam veled is. Nem mintha ez lenne a dédelgetett álmom az életben, de jobban szeretek véleményt cserélni normálisabb körülmények közt. Nekem semmi igényem nincs mások fikázására de, ha ő így reagál, én is tudok úgy válaszolni, hátha észre veszi magát a pacák, vagy a sérült (lába közt elrepedt) 1én.
Erőltetni nyilván nem fogom, se veled, se mással. Megpróbáltam, rosszul reagáltál, el mondtam a miérteket is, most is csak hikkmakkozol, mintha könyörögnék a kegyeidért.
Tévedésben vagyol. Én a továbbiakban tuti nem fogom erőltetni a dolgot.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 16:58:31

@rallus: ahogy a hozzád hasonló fideszkomcsik modják: ne az államra várj!
Oké ne várjunk az államra de az állam ne tegyen keresztbe!
Azért a pár %-ért érdemes ölni is?
Ne is válaszolj!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 17:01:33

@a nagy hohohorgász: miért olyan kommentre válaszoltál amit egy másik nevednek írtam?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 17:03:48

@a nagy hohohorgász: szeretem mikor fideszkomcsi a piaccal meg a kapitalizmussal jön!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 17:05:00

@6.Lenin: Lószart mama!
Jön egy pár normális kérdés és már tereltek!

Sir Bates dö Hól 2020.04.17. 17:05:26

@a nagy hohohorgász: csinálsz, amit akarsz, az semmiképpen sem befolyásolja azt, hogy megyek... ne szard össze magad még nem ma kopogtatok...

6.Lenin 2020.04.17. 17:07:25

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Olvasd el többször, ha elsőre nem érted. Vele ezt már többször megbeszéltük.

De te is válaszolhatsz rá, Most adok rá egy lehetőséget.

Már 10. éve minden szart megpróbáltok az Orbán kormányra kenni, de a fránya választók már 3x kétharmaddal újraválasztják őket.

Tényleg a választók a hülyék? És ha mégis titeket választanának?

Biztos, hogy az a jó, ha mindenkit hülyének tartasz,de semmi olyat nem vagy képes kínálni cserébe, amit a választók el is tudnának fogadni?

Ha Orbán képes már 10 éve megtartani a hatalmát, miközben szerintetek mindent szétlopnak, akkor mi a fészkes fene, hogy nem tudjátok elzavarni?

Vagy nem mondanátok igazat?

Ha őt minden szarért basztatja az ellenzék, akkor ő nem tud, akár jogilag alátámasztva visszavágni? (mellesleg ezt csinálja mióta hatalmon van, kihasznál minden jogilag lehetséges eszközt)

De lehetne folytatni.

Kíváncsian várom a válaszodat.

Sir Bates dö Hól 2020.04.17. 17:08:11

@Szabó Miklós János: bulangiu, mi a kurva anyádat jogászkodsz‽ ezen a nicken okleveles közgazdász vagy, du-te dracului...

eszti..... 2020.04.17. 17:08:23

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

persze, hogy lehülyézi, ha nem érti mit ír.....

6.Lenin 2020.04.17. 17:08:57

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Te még nekem normális kérdést nem tettél fel.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 17:11:01

@6.Lenin: Azt ugye tudod hogy ezt ő már többször leírta!

Sir Bates dö Hól 2020.04.17. 17:11:27

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: nem, az alá, mosogatónak, szarpucolónak, csicskának, a segédmunkás státusza egy ballibnek elérhetetlen...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 17:13:30

@6.Lenin: Én már beleuntam hogy nektek ugyanaz a szar jó mert a fidesztől kapjátok!

6.Lenin 2020.04.17. 17:14:44

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Mit írt le? Az ő elfogult, semmivel sem magyarázható véleményét?
Tudod te, hogy miről szól egy vita?

Az nem vita, hogy leírsz valamit, a másiknak meg feltétel nélkül el kell fogadnia.

De magyarázd el azokat a kérdéseket, ami neked írtam, ne terelj.

Sir Bates dö Hól 2020.04.17. 17:14:52

@Szabó Miklós János: importált köcsög, basszad anyád szájba, mondom okleveles közgazdász, nem orvosdoktor! azt a nicket még nem regisztráltad!
du-te dracului bulangiu...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 17:15:23

@Sir Bates dö Hól: ja persze!ez csak természetes! énkérek elnézést!

Szabó Miklós János 2020.04.17. 17:17:35

@Sir Bates dö Hól: Az orvosdoktor az volt, aki a retkes kurva anyádnak a posztnatális abortuszt javasolta, amikor meglátta a fejedet, de sajnos ő nem hallgatott rá...

6.Lenin 2020.04.17. 17:19:23

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Azt azért csak tudod, hogy ez így semmi. Látod, te akarod, szinte ragaszkodsz hozzá, hogy hülyének nézzen a másik.
Feltettem kérdéseket, arra válaszolj.

De beszélhetünk erről is, amit most írtál.

Miből gondolod, hogy nekem szar az ami most van? Mit tudsz a körülményeimről, lehetőségeimről, vagy mások körülményeiről?

Szerinted tényleg hülye Mo-on 3 millió ember, és csak te vagy helikopter?
Miért is?
Válaszolhatsz ezekre is.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 17:21:59

@6.Lenin: kb. ugyanazt tudnám leírni mint ő.
A tényeket (nem azt a szemetet ami esténként megy).
De te ezt nyilván nem fogadod el mert nem egyezik a te véleményeddel.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 17:23:55

@6.Lenin: Ha minden olyan fasza, miért kell a több tízmilliárdért hazudozó közmédia?!

Sir Bates dö Hól 2020.04.17. 17:24:43

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: a nagy részéről és a 600ezres hetidíjtól megkavarodott;-)...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 17:26:02

@6.Lenin: elvakult olyan 1-1,5 millió van.
A többi meg érdekből vagy be van hülyítve.

6.Lenin 2020.04.17. 17:28:45

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Írjál tényeket. De ne a 444-ről, meg a 24.hu-ról, vagy arról, hogy hallottad, hogy valaki látott olyan embert, aki lehet, hogy találkozott olyannal, akinek azt mondta valaki......

Ne ellenőrizhetetlen , elképzelt dolgokat. hanem tényleg megtörtént ellenőrizhető tényeket.

A vita azok között lehet csak, akiknek eltér a véleményük. De meg kell(ene) tudni magyarázni-hihetően- te miért is gondolod másként.

(ne akard, hogy lehülyézzelek)

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 17:31:51

@Sir Bates dö Hól: problémát megoldani! És kurva jól meg lehet belőle élni. És tudod miért? Mert a való életben is mindenki csak azt tudja mondani hogy ez így szar de megoldást találni csak kevesen tudunk. Ennyi. Ti meg pucoljatok szart tovább.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 17:32:02

@6.Lenin: Na te faszkalap,megpróbálom normálisan!
Ha valaki nektek szidja a Viktort az ugye egyből minimum gyurcsányista (a többiről most nem is beszélve).
Viszont ha valaki nekem fecót szidja nem biztos hogy egyből le fideszbirkázom.
Esetleg ha stílusát nézem vagy tudom hogy fecót együtt szidtuk!

Sir Bates dö Hól 2020.04.17. 17:32:24

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: tesó, ott ül a karanténban a felvidéken, nézi a baltafejű szlovák kurva anyját, és még mindig nem tudja, hogy hol van eszti, vajon melyik városban,mert akkor máris tudna jelezni a levélszavazó többi köcsögök, hogy talált egy lippsit! és még az anyja sem áll vele szóba, mert sem magyarul, sem szlovákul nem tud, a Morzsitól nem fér oda a kis ciganka nejéhez se.... gondolj már bele milyen élet ez!;-)...
És még b+ alusisakban is rohangál a faluban!....

Sir Bates dö Hól 2020.04.17. 17:33:28

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: és mindjárt leírja, hogy már megint őt igazoltam;-)... mind1

6.Lenin 2020.04.17. 17:35:33

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Még mindig csak egy elvakult vélemény írsz. Miért lenne hazug , és melyik media?

Nyilván a kormány a maga lovát dicséri-van mit-de gondolod, hogy 10 éven keresztül mindenki bevenné?
Nyilván vannak elfogult hívők is, melyik oldalon nincsenek? De nem kéne valami hihetővel meggyőzni a másikat?

Mit jelent az, hogy érdekből támogatja a kormányt. Talán azt, hogy most jobban él, jobbak a lehetőségei, mert ezt el tudom fogadni érdeknek, de azt, hogy most nyomorog szarul él, az miért lenne érdeke bárkinek is?

tudod, hogy mit jelent, érdekből támogatni valakit?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 17:38:13

@6.Lenin: haver! Neked eleve hülye aki nincs kôzvetlenül kapcsolatban Viki ánuszával!
Most tényleg fölösleges köröket akarsz lefutni?
A végén úgy is kiderül rólad amit mindig is tudtam,hogy egy szarzsák vagy!
Éééés megint!
TOUCHÉÉ!

Sir Bates dö Hól 2020.04.17. 17:38:45

@Szabó Miklós János: sz'al akkor most orvosdoktor is vagy? mert akkor kifejthetnéd, hogy mit is jelent a "posztanális abortusz"?;-DDDDDDDD...
(székrekedésnél egy kis szilvalé, nem a wc-görényt kell bedugnod a seggedbe, te barom!;-))

importált köcsög, du-te dracului bulangiu...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 17:40:32

Szóval bármit megtehetnek!
Vagy sajnálkoznak hogy dehát ilyen a törvény vagy seperc alatt kétharmaddal átvernek bármilyen egyéni képviselői indítványt!

6.Lenin 2020.04.17. 17:43:30

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Erről szól a választás lehetősége.

Mondjuk te felhozod, hogy Orbán szétlop mindent. Rendben. Megkérdezem, hogy kit is ajánlsz helyette. Azt mondod, a Fletót.
Aztán csodálkozol , hogy amikor felálltam, mert ettől leestem a székről, elküldelek melegebb éghajlatra?
Mondjál jobbat, hihetőbbet, akin érdemes lenne elgondolkodni, mert olyasmit kínál, ami akár elfogadható lenne. De nincs kínálat.

Volt itt kínálat az elmúlt 70 valahány évemben. Jó még nem, de most jobb, mint előtte bármelyik. De tudom, azt is, hogy mik is az ország lehetőségei. De bármikor szavaznék a jelenleginél jobbra, ha lenne.
Van? Nevezd meg, és miért is?

N. Barbie 2020.04.17. 17:43:47

@a nagy hohohorgász: Hat szerintem demszky idejeben is szar hely volt BP, tarloseban is az maradt, geri meg alig kezdett, azt nem tudhatjuk.
A kulonbseg annyi, hogy valami szamomra megmagyarazhatatlan okbol fideszek az egig felmagasztaljak tarlost, gozom nincs milyen alapon mikor 10 eve alatt se valtozott lenyegeben semmi elhetosegi szempontbol, de ugyanezek gerirol fel ev utan mar magabiztosan jelentik ki, hogy alkalmatlan. Na en ezt nem ertem.

Egyebkent elismerendo, hogy legalabb neked nem tetszik a kettos merce a kulonbozo fenntartasu otthonokkal kapcsolatban.

Sir Bates dö Hól 2020.04.17. 17:43:49

@a nagy hohohorgász: duplikált kispofa, mindjárt kiderül, Hogy Winston Wolf Wolfe vagy, mi?... az, problémamegoldás, jó a dumád... csak kár, hogy ismerős;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.17. 17:47:10

@N. Barbie: ellenben a múlt héten még nem ezt mondta... csak ma, és csak neked... sz'al...

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 17:48:07

@eszti.....: esztike utána jártál már annak hogy milyen orvosi beavatkozás kell egy vegstadiumosnak vagy demensnek vagy Alzheimereresnek? Sokra mennek veled az osztrákok? Azt amúgy nem érzed nacizmusnak hogy először téged basztak ki meg a bozgort? A szumma cum laude próbál menteni titeket de annyi esélye van mint Gyurcsányt kimosdatni....

6.Lenin 2020.04.17. 17:49:26

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Nem lett volna 1xűbb leírnod, hogy ne haragudj 6. de én (is) ehhez hülye vagyok, mint a barbi baba is.

Mostt elárulom neked, hogy szemét voltam veled, mert tudtam, hogy ez lesz a vége.

Nem tudsz meggyőzni semmivel sem, hogy jelenleg ne a Fideszt támogassam, mert hülyéket minek is kéne? Semmi olyat nem tudtál felhozni, ami elfogadható, hihető is lenne. Még neveket sem.

Na jó, pihenj egy kicsit, gondolom fárasztó volt néhány percig gondolkodnod, bár ezt én nem vettem észre nálad.
Máskor kérdezd meg a seggdugót, hátha.

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 17:52:21

@N. Barbie: a kurva anyad nem változott 10 év alatt. De tudod mit? Rendben. Majd most... Hahaha te akarsz őszintén beszélni bmeg... Akkor beszélj kennel

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 17:52:23

@6.Lenin: nem baszod!
Hazudsz!
A retkes geciláda fajtád kezdett el mindenkit le gyurcsányistázni aki nem viktoriánus!
És ez sajnos sokszor családokon belül is így van!
Hála a geci gazdáknak meg ennek a seggfej népségnek akik mi vagyunk!

N. Barbie 2020.04.17. 17:52:53

@6.Lenin: Na csak elojott a szokasos vitakulturad mar a masodik valaszra: blablablalbablablbla hulye vagy.

Na ennyit rolad akkor, mindig beleesek a csapdaba es valaszolok propagandapapagajnak, aztan csodalkozok, biztos mazohista vagyok.

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 17:54:25

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: ha nem vagy Gyurcsányista akkor mi vagy? Anti Orbán? Ilyen párt nem indult...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 17:55:46

@a nagy hohohorgász: erre mondtam f.szfejkém hogy nektek ugyanaz a szar jó mert orbántól kapjátok!

N. Barbie 2020.04.17. 17:56:01

@a nagy hohohorgász: na, nalad is elojott a vitakeptelen nimandok legfobb fegyvere, mikor a kis ostobenkok nem tudnak erdemi valaszt irni, a kurvaanyazas.
Ennyi vagy, beszelgess akkor akivel akarsz, tudom ajanlani lenin haverodat, o kb azonos ertelmi szinvonal veled.

6.Lenin 2020.04.17. 17:56:24

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Macesz tigris, én azt írtam, hogy nyilván minden media torzít, hiszen azért fizetik.
De annyira torz már a gondolkodásod, hogy ilyesmiket már észre sem veszel.

Én tovább nem vitatkozom veled, kőkeményen ragaszkodtál ahhoz, amit eddig is tudtam rólad, be is bizonyítottad.
Miért ellenkeznék ebben veled, elfogadom.
(nem leptél meg, pedig szinte remegtem a félelemtől, hogy most odabaszol nekem, és keményen bizonyítasz valami mást. Feleslegesen rettegtem az igazságodtól)

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 17:56:57

@N. Barbie: te nekem mit írtál bagoly? Aki nem látja hogy judapest többet fejlődött a tarlós alatt mint Demszky alatt az.... És ez nem jelenti azt hogy tarlós fasza gyerek, de azért jobb mint a taknyos....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 17:58:35

@6.Lenin: senki nem akar téged arról meggyőzni hogy ne a fideszt támogasd!

a nagy hohohorgász 2020.04.17. 17:58:58

@N. Barbie: cukiborso menj inkább harcolni a jogaidert....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 18:00:20

@6.Lenin: Én is rájöttem......a többit ugye már tudod...?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.17. 18:03:09

@a nagy hohohorgász: normálisan válaszolt neked talán még elfogulatlan is volt!
De neked ez már magas!