B1 blogcsalád



Határozatlan időre eltörli a Fidesz az önkormányzatiságot Magyarországon

2020. április 01. - nickgrabowszki

A tiltakozás hatására egyelőre mégis meghátrál a kormánytöbbség.csafi_1.jpg

Lépésről lépésre haladt a Fidesz-KDNP kormány és parlamenti többsége az önkormányzatiság felfüggesztésében.

Előbb a veszélyhelyzetet hirdették ki, amely esetén a katasztrófavédelmi törvény az önkormányzati képviselőtestület hatáskörét a polgármesterre ruházza.

Veszélyhelyzetben a települési önkormányzat képviselő-testületének, a fővárosi, megyei közgyűlésnek feladat- és hatáskörét a polgármester, illetve a főpolgármester, a megyei közgyűlés elnöke gyakorolja. Ennek keretében nem foglalhat állást önkormányzati intézmény átszervezéséről, megszüntetéséről, ellátási, szolgáltatási körzeteiről, ha a szolgáltatás a települést is érinti. (46. paragrafus 4. bekezdés)

Amivel kiskirályokat és lokális diktátorokat csináltak helyi polgármesterekből, akik - a kormányhoz hasonlóan - rendeletileg bármilyen kontroll nélkül hozhatnak tetszőleges döntéseket, amelyeket eddig a képviselőtestület vagy a közgyűlés leszavazott.

Vissza is élt ezzel a helyzettel Ócsa, Szekszárd és Nagykanizsa fideszes - ám a testületeben vagy közgyűlésben kisebbségben lévő - polgármestere.

Azonban aligha őket akarja megrendszabályozni a kormány, inkább a tavaly ősszel győztes ellenzéki politikusokat célozták meg azzal a március utolsó napján benyújtott törvényjavaslattal (benyújtó: Semjén, előadó: Gulyás), amelynek fő célja, hogy az ügyfelek életét nehezítse, mert az államigazgatásnak ezután nem kell pénzbüntetést fizetnie, ha nem tartja be a közigazgatási határidőket.

Továbbá - és egyáltalán nem mellesleg - a törvényjavaslat

  • megjutalmazza Schmidt Máriát két állami tulajdonban lévő ingatlannal (az alapítványa eddig bérelni volt kénytelen az államtól);
  • eltörli a zuglói fővárosi önkormányzat építési tilalmát a Városliget lebetonozására azzal az indoklással, hogy

a kormány jobban tudja, mi az önkormányzat, a zuglóiak és a fővárosiak érdeke, mint saját maguk.

A törvénytervezet leglényegesebb pontja azonban kétségtelenül az a teljesen oda nem illő, elbujtatott szakasz, amelyik a veszélyhelyzet időtartamára a kormányhivatalok alá rendeli a polgármestereket (és ezáltal a teljes önkormányzatot):

A polgármester, a főpolgármester, illetve a megyei közgyűlés elnöke (4) bekezdés szerinti döntéséhez szükséges a megyei, fővárosi védelmi bizottság előzetes jóváhagyása. A megyei, fővárosi védelmi bizottság az előzetes jóváhagyás tekintetében a döntési javaslat beérkezését követő 5 napon belül köteles dönteni, amely határidő jogvesztőnek minősül.

Figyelemre méltó, hogy a polgármestert nem az helyi védelmi bizottság alá rendeli a javaslat: annak ugyanis ő az elnöke. Hanem a megyei/fővárosi védelmi bizottság alá, amelyeket a kormányhivatalok vezetői, köznyelveben: a főispánok vezetnek.

A Fidesz rájött, hogy a veszélyhelyzet kihirdetésével az ellenzéki polgármestereknek adott hatalmat. Most ezt elveszi tőlük és

átruházza a senki által meg nem választott főispánokra.

Ráadásul nem azt vezeti be a javaslat, hogy a polgármester döntése megvétózható utólag, hanem már előzetesen be kell nyújtani a főispán elé.

Tehát az demokratikusan választott képviselőtestület vagy közgyűlés hatáskörét előbb a polgármesterekre, azután gyakorlatilag a kormányhivatalok vezetőire ruházták: érdemben felfüggesztették az önkormányzatiságot Magyarországon. Senkinél semmilyen hatalom nem maradhat: mindent át kell adni Orbánnak és embereinek.

A törvénymódosítás arra mutat, hogy a Fidesz nem hónapokig, hanem

évekig tervezi fenntartani a veszélyhelyzetet és vele a rendeleti kormányzást.

Erre utalt már az is, hogy hamis indoklással elutasították, hogy a határidőhöz kössék a felhatalmazást.

Ez meg is magyarázza, hogy miért a Fidesz-kormány a miért pusztán a koronavírus terjedésének lassítására törekszik a teljes felszámolás, megfékezés, megállítás helyett.

Minden jel arra mutat, hogy a cél járvány ürügyén a hatalom teljes központosítása, aminek eszköze a veszélyhelyzet elnyújtása: az Orbán-rezsim tartósan a rendkívüli állapotra rendezkedik be.

Frissítés:

Meghátrál a Fidesz, és a felháborodás hatására visszavonja a törvényjavaslatot (vagy csak ennek az inkriminált részét).

"Továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben, a kormány eltekint az erre vonatkozó módosítási szándékától" - közölte Gulyás az MTI-vel. A miniszter arra hivatkozott, hogy "a kormány a veszélyhelyzetben a lehető legszélesebb körű, pártpolitikai határokra tekintet nélküli összefogásra törekszik".

De nyilvánvalóan a széleskörű tiltakozás a valódi ok: Orbánnak nem hiányzik egy újabb támadási felület maga ellen az uniós tagországok részéről.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6015580120

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

FCUK29 2020.04.01. 12:40:59

nem az ellenzéki polgármesterek kaptak hatalmat, hanem a polgármesterek.

de mivel pl színházigazgatói kinevezésre használták ezt, a járványt meg leszarják, lásd karigeri, amit tesz, az csak rontja a helyzetet, mint pl szombati menetrend, szóval mivel ez a helyzet, kordában kell őket tartani.

jut eszembe, nick, kerestek már személyesen? vagy még gyűjtik a bizonyítékokat, hogy tuti inkább 4 év legyen, mint 2?

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.01. 12:59:56

@FCUK29:

A piac már állítja a kordát:

www.portfolio.hu/deviza/20200401/mar-megint-pikkelnek-a-forintra-miert-minket-buntet-a-piac-423490?utm_source=hirkereso_es_kapu&utm_medium=portfolio_linkek&utm_campaign=hiraggregator

Egyébként meg karigeri csinálja a dolgát, és nem fügesztette fel az önkormányzat működését, mint egyes fideszes polgármesterek. Amikor egyedül döntött, akkor megkérdezte a fidszes képviselőket is.

Nem ártana néha a tényeket is figyelembe venni neked sem!

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.01. 13:05:18

@FCUK29:

Ja, kedvenc kormányod is most akart dönteni, vagytalán hétfőn döntött is színházak államosításáról. Azt szabad?

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.01. 13:08:44

@Nekoashi2005:

A néppártból már sorok kívül ki akarják rúgni a fideszt. Nem Orbánt, a fideszt.

FCUK29 2020.04.01. 13:29:29

@látjátok feleim szümtükkel: a megkérdezni (inkább közölni velük) nem politikai kategória. az önkormányzat működését valóban nem ő függesztette fel.

idéznéd a jogszabály megfelelő részét, ahol az államosítás szerinted szerepel?:D

jut eszembe, a dánok akarják épp kirúgni a fideszt, ahol 5,6 millió emberre már 90 halott jut. talán inkább a járvánnyal kellene foglalkozniuk, nem baromságokkal.

Emmett Brown 2020.04.01. 13:35:30

@FCUK29: így végre be tudják fejezni a Városligeti Kórházat, aminek építését az ellenzéki főpolgármester megfúrta.

Nekoashi2005 2020.04.01. 13:51:37

@Emmett Brown:

Milyen kórház? Városligeti?

Emmett Brown 2020.04.01. 13:59:23

@Nekoashi2005: miért, nem azt építenek? különben mi szükség lett volna azonnal feloldani az építkezésstopot?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.01. 14:00:57

lippsik őrjöngek, ezek szerint az ország jó irányba halad
hajrá Viktor, meglesz a 4/5

illaim 2020.04.01. 14:08:15

Csak szólok a fidess SA csürhéjének! A történelmi tapasztalatok azt mutatják, nem lesz ennek jó vége a számotokra! LOL

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.01. 14:18:22

@illaim: most bújj elő a májkrém tigris neveden is

FCUK29 2020.04.01. 14:18:40

@Emmett Brown: építkezésstop nincs, változtatási tilalom van, ami megkezdett építkezésekre nem vonatkozik. nem oldották fel azonnal, sőt, még egyáltalán nem, egyelőre ez csak törvénytervezet. ha elfogadásra kerül, akkor is csak annyit jelent, hogy a város nem tud akadályozni. ami, lássuk be, kivesz egy adut geri kezéből, helyesen.

sZulamith 2020.04.01. 14:19:49

Jó lenne ha a poszt rémhir lenne, gondolom egészében csaknem:) Nem az, és szomorú, hogy soha semmiben, semmi biztonság. Persze, mondják az okosok, a fejlődés következménye. Aha, meg a vírus hozta betegség. Észheztéritéshez ez is kevés.

Emmett Brown 2020.04.01. 14:30:35

@FCUK29: hoztak már bármi járványellenes intézkedést, vagy csak a politikai szkander meg a vagyonátruházás volt ilyen fontos?

AngeI 2020.04.01. 14:36:38

@látjátok feleim szümtükkel: Arról hallottál esetleg, hogy válság idején a befektetők nagy valutákba menekülnek?

FCUK29 2020.04.01. 14:37:12

@Emmett Brown: a fővárosban? a szombati menetrendet, de az is megbukott ma.

Nekoashi2005 2020.04.01. 14:39:50

@Emmett Brown:
"miért, nem azt építenek? különben mi szükség lett volna azonnal feloldani az építkezésstopot?"

Nem azt! Miért kellett azonnal feloldani az építkezés stoppot?

Talán meg kellene nézni, mely cégek köthetők az ügyhöz... Nagyon meglepne, ha nem lenne benne pénztáros "stóman" lölő!

ligetbudapest.hu/a-projektrol

"A Liget Budapest Projekt mára Európa legnagyobb, rangos nemzetközi díjakkal elismert kulturális tartalmú városfejlesztési projektje, mely az ország történetének legnagyobb léptékű park- és tájépítészeti munkáját ötvözi egy, a millenniumi idők óta nem látott intézményfejlesztési programmal."

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.01. 14:41:57

@Emmett Brown:

Még nem, de a tervezet szerint az önkormányzatokat rendőr-postás-vasutas ( helyesebben katona ) összetételű bizottságok irányítanák kurva nagy szakértelmükkel. Ja, mi is a szakértelmük?

Félnek a fijúk a járány végének következményeitől?
Mondjuk van rá okuk, hiszen most nem a családok és az emberek védelme, hanem a cégek feltőkésítése-bukszájának tömése az elsődleges gazdasági intézkedési terv . Gondolom gázszerelő barát már építi a lélegeztetőgép gyárát, meg a maszk gyártó sort.

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.01. 14:45:58

@/\ngel:

Értsem úgy, hogy a magyar forint szar a piacon?;D

Nagy befektetetők már tíz éve svájci bankba frankba rakták a gyerök pézit, hogy majd 18 évesen jó partik legyenek. Nem tudtad? Gondolj csak bele, mennyit is ér a tíz évvel ezelőtti frankba tett betét forintban?

FCUK29 2020.04.01. 14:47:07

@látjátok feleim szümtükkel: nem az önkormányzatokat irányítanák, hanem veszélyhelyzetben a védekezést. hogy geri szerint ebbe beletartozik szánházi diri kinevezése, az csak érdekesebbé teszi a dolgot.

a hozzáértő geri bevezettette a szombati menetrendet, ezzel tömeget okozva a járatokon. ez emberéleteket követelhetett, ugye ma még nem tudjuk, de lemondani ezért mikor fog?

jut eszembe, ez egy törvényjavaslat, most épp azért háborog Európa, hogy nem működik nálunk a parlament. ha ezt elfogadják, akkor ugye majd bocsánatot kérnek, hogy tévedtek, és működik?

előre szóltunk, hogy geri alkalmatlan, nem hittétek, bebizonyította, kénytelen az országgyűlés lépni, és már ellene is védekezni :)

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.01. 14:59:36

@FCUK29:

Hát nem sok eszed van az tény.

Geri főpogármester, és a vészhelyzetben a világ nem áll meg, az összes többi dolgot is csinálni kell, pl. meg kell venni Lőrinc barát csődbe ment erőművét, ki kell nevezni a színház igazgatókat is, meg be kell ültetni a közös fenntartásúakba 3 állami nertársat
is.
Geri már be is jelentette, hogy a rossz döntést ki fogják javítani. Orbán hányszor tett már ilyet? Legfeljebb Gurcsányoztok, Sorosoztok, meg libsibolsikomcsiztok, ahelyett, hogy egyszer is beismernétek, hogy rossz egy döntéseket is hoz az egyistenetek. Pl. korlátlan időre kapott rendeleti felhatalmazást, így könynen előfordulhat, hogy életed végéig veszélyhelyzetben fogsz élni.

FCUK29 2020.04.01. 15:07:45

@látjátok feleim szümtükkel: a diris példát azért hoztam, hogy rávilágítsak: nincs erkölcsi alapja a baloldalnak számon kérni azokat a döntéseket, amelyek nem kapcsolódnak a járványhoz, mert ők sem csak azzal foglalkoznak.
Geri bejelentette, de aki mondjuk ma beteg lett, és majd pár nap múlva meghal, azt ki fogja kárpótolni geri hülyesége miatt?
ami rossz, az meg lett változtatva, volt, hogy többször is. pl az alaptörvény. változtatva lett most pl a btk is, kiharcoltátok.
én bírom a veszélyhelyzetet, sokkal jobban mint benneteket. szóval hajrá :)

Nekoashi2005 2020.04.01. 15:09:15

@FCUK29:

"A Magyar Nemzet megkereste a Főpolgármesteri Hivatalt, ahol elmondták: az adományt a fertőzés elleni védekezéshez szükséges eszközökre, továbbá a kerületi járóbeteg- és alapellátásban dolgozó orvosok és ápolók, valamint a szociális intézményeink munkatársainak vírustesztelésére szeretnék fordítani. Karácsony Gergely korábban bejelentette: a főváros egy magán-egészségügyi szolgáltatóval állapodott meg tesztelésre, a vizsgálatok már a héten megkezdődhetnek."

Vagyis a Soros pénzén megcsinálják azt, amit az államnak kellene....
Ez a Karácsony tényleg ALKALMATLAN, mert akár el is lophatta volna, ahogy fidesses körökben megszokott....

a nagy hohohorgász 2020.04.01. 15:14:07

rohadt kormány miért nem adja meg a betegek/halottak adatait!!!! Rohadt kormány miért adta meg a betegek/halottak adatait!!!!! Rohadt kormány miért nincs maszk!!!!!! WHO: a maszk nem véd semmitől!!!! Libsik egyszerűen senkik vagytok Hej-Hej!

FCUK29 2020.04.01. 15:15:41

@Nekoashi2005: amiket felsoroltál, ott önkormányzati intézményekről van szó, max bepótolják azt, amit eddig nem tettek meg a kerületek. javarészt ellenzéki vezetéssel.

jut eszembe, egyelőre nem fizetett gyuribá.

Nekoashi2005 2020.04.01. 15:17:50

@FCUK29:
A Vígszínház vezetőjének kiválasztása eljárása jóval a járvány előtt elkezdődött, és az új igazgató kinevezésére minden frakció rábólintott. Ez a döntés a telefonokkal együtt meg volt fél óra alatt, különösen, hogy Eszenyi visszalépett.... Azért is kellett dönteni, mert ez a főváros intézménye ahol dolgozik vagy kettőszáz ember és nem volt vezető kinevezve.

És te ezen rugózol.. Szánalmas....

FCUK29 2020.04.01. 15:22:36

@Nekoashi2005: a Vígszínház igazgatói pályázatán csak Eszenyit javasolták a közgyűlés elé döntésre. csak szólok. Rudolf a normális eljárás alapján nem lehetett volna igazgató.

van SZMSZ, ami rendelkezik arról, ki vezeti a színházat, ha nincs igazgató. pl a gazdasági vezető. szóval ha ezen rugózol, akkor simán hülye és tájékozatlan vagy.

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.01. 15:29:58

@FCUK29:

Ne mutogass a Gerire, semmi alapod nincs rá.
A központi rányító kommandó már régen felhívta az emberek figyelmét, hogy ne szálljanak fel sokan egy járműre, tartsák be ott is egymástól a másfél méter távolságot. Ez szombatra is érvényes felhívás.

Egyébként meg elsőként az terjedt a neten, hogy a belügyminiszter csak egy hétig volt karanténban, pedig fertőzöttel fogott kezet. Valahol, ahol állítólag ugyan ez a személy mások kezét fogdosta, két hétre tettek házi karanténba több embert.
Másodszor Trócsányi önkéntes kéthetes karanténba vonult, amikor megtudta, hogy a szegedi egyetem rektora fertőzött, és ő vele volt egy közösségi rendezvényen. A szegedi fideszes ogy képviselő is egy hét karantén után bement a paramentbe, és még dicsekedett is vele, hogy újra bemegy, ha kell.

A kormány felhívása-utasítása szerint aki olyan személlyel volt közelségben, aki gyanús, hogy fertőzött, két hetes házi karanténra köteles. Ezért te ne mutogass az ellenzékre, meg a gerie!

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.01. 15:30:45

@FCUK29:

Rudolfot ideiglenesen bízták meg a színház vezetésével.

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.01. 15:36:19

@Sir Bates dö Hól:

Aki arról írt ifjú korában értekezést, hogy a Mick Jagger a sátán, attól mindenkor, és minden kitelik. Még az is, hogy meggyőzi Orbánt, ez a vészhelyezetben sürősen elintézendő feladat, mert a vírus addig nem megy vissza a pokolba.

FCUK29 2020.04.01. 15:40:01

@látjátok feleim szümtükkel: önkéntes karanténból ment be a szegedi, ami nem kötelező. a többire nem térek ki, mert ha eddig nem értetted meg, ezután sem fogod.

a nagy hohohorgász 2020.04.01. 15:42:07

Ki nem retteg büdös náci hej-hej!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.01. 15:46:41

Megint keresztbe tett a kórmány nektek kicsi libsibippsi honfitársaim? :D Ti kezdtetek el getzizni, mert megint elfelejtettétek,hogy melyik felén vagytok a fasznak!
Sírjatok!

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.01. 15:49:10

24.hu/belfold/2020/04/01/egeszsegugyi-dolgozok-szurese-kerdes-operativ-torzs-remhirterjesztes/

Ehhez nem lehet hozzászólni, meg véleméynt sem lehet róla modnai. Egyébként meg gondolni bármire szabad, azt még nem bünteti a Btk. Mondjuk kérdezni is szabad, főleg olyannak, aki érintett.

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.01. 15:50:04

24.hu/belfold/2020/04/01/egeszsegugyi-dolgozok-szurese-kerdes-operativ-torzs-remhirterjesztes/

Ehhez nem lehet hozzászólni, meg véleményt sem lehet róla mondani. Egyébként meg gondolni bármire szabad, azt még nem bünteti a Btk. Mondjuk kérdezni is szabad, főleg olyannak, aki érintett.

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 15:54:10

@látjátok feleim szümtükkel: semjén még slozira sem megy orbán engedélye nélkül;-)...

a nagy hohohorgász 2020.04.01. 15:54:25

Ez az Orbán akkora Isten hogy a korona vírusnál fontosabb a külföldi sajtóban Amerikától Júdeáig. Ha én lennék Orbán saját magamat szopnám le akkora király vagyok.

rallus 2020.04.01. 15:54:46

@Nekoashi2005: 15.09
Index 2020. 02.18
"A kormány és a Fővárosi Önkormányzat között korábban létrejött megállapodás értelmében Budapest az elkövetkezendő 5 évben az egészségügy fejlesztése érdekében összesen 50 milliárd forint központi költségvetési támogatásban részesül, jelentette be az első tízmilliárdos részlet átutalását közös közleményben Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Karácsony Gergely főpolgármester."

Az lehetetlen, hogy a rátermett, okos, a választóiért élő, de akár biciklizni is képes Karácsony Gergely és zseniális stábja csak Gyuri bátyánk nagylelkű adománya után kezd el intézkedni!
Hol a lé? Ahogy az átlag ballib érdeklődik tudományosan...

Grimbusz Makszimusz 2020.04.01. 15:59:16

@rallus: Képzeld milyen cécó lenne, ha Orbánék elvennék Geritől a Soros egymillióját! :DDDDDD

Grimbusz Makszimusz 2020.04.01. 16:00:38

@látjátok feleim szümtükkel: Ez valami libsi humor volt? Mert akkor magyarázd már el, hagy röhögjek!

Európai téridő 2020.04.01. 16:01:47

Látom, Grabovszki, törzsolvasóid egy része kezd már berágni rád.

Nekoashi2005 2020.04.01. 16:17:13

@rallus:
"Hol a lé?"
Hol, hol, a kormánynál! Átutalták? Tudtommal nem!

rallus 2020.04.01. 16:20:03

@Grimbusz Makszimusz: Tekintve, hogy Geriék a kormánytól 27x annyit kaptak most is, mint Gyuri bátyánktól, ennek nincs jelentősége. Arról nem is beszélve, hogy akkor nekünk kellene finanszírozni az öreg napidíjas hűbéreseit, mert hogy nem mennek a munkaerő piacra, az biztos...

nu pagagyí 2020.04.01. 16:20:12

Szerintem az operatív törzs (de jó név!) néhány valós számból egy nem valós képet fest a járvány terjedéséről. A kevés teszt miatt nincsenek olyan információk birtokában, hogy mennyi ember volt, akiken komolyabb tünet nélkül már átrohant a vírus, nem tudni, hol fog robbanni a betegek száma és mennyien szorulnak majd lélegeztetőgépre.

Az is megfigyelhető, hogy összevissza-nyilatkozik a kormány és az operatív törzs, kell-e maszk, vagy nem kell (tisztifőorvos: nem kell<->vezér elvtárs: kéne, de nincs elég, ezért nem kötelező). Nem mondják ki mi a cél, de az intézkedésekből sem olvasható ki: fertőződjön meg minél előbb mindenki, a "férgese" meg hulljon el, vagy "megvédünk mindenkit", a prioritás az emberek egészsége. Szerintem nem véletlen ez az inkoherens, semerre sem mutató cselekvéshalmaz, a járvány a rezsim számára csak egy másodlagos tényező, amit a felhatalmazási törvény leple alatt végrehajtott, a járvánnyal semmiféle kapcsolatban nem álló intézkedésekből is látszik. Nem véletlen, hogy az önmagát teljhatalommal felruházó rezsim, semmilyen önkorlátozó rendelkezést nem épített be a törvénybe, sem határidő, sem az alkotmány nem kötelezi őket. A vészhelyzet nagysága is tőlük függ, olyat csinálnak, amilyet csak akarnak.

AngeI 2020.04.01. 16:20:50

@látjátok feleim szümtükkel: Ha sokan akarnak dollárt, eurót, meg chf-et venni, akkor ezen valuták árfolyama nőni fog a növekvő kereslet miatt.

Nekoashi2005 2020.04.01. 16:21:04

@rallus:
Bocs, nem olvastam végig....
Akkor átutaltak valamennyit, de én jártam fővárosi egészségügyi intézetekben, és mit mondjak, vidéken jobban néznek ki.... Szóval annak a pénznek van ezer és egy helye.... De járvány idején a kormányzatnak kell biztosítani az eszközöket...

rallus 2020.04.01. 16:22:05

@Nekoashi2005: Nem tudom ki tanított téged olvasni, de nyugodtan visszakérheted a tandíjat.... Már első fokon nyersz....ezzel az adottsággal...

AngeI 2020.04.01. 16:23:14

@nu pagagyí: Nem lehet csalni, mert a súlyos tüdőgyulladásos esetek számának komoly emelkedése mindent elárulna. Iránnak sem sikerült..

AngeI 2020.04.01. 16:27:13

@nu pagagyí: "Az is megfigyelhető, hogy összevissza-nyilatkozik a kormány és az operatív törzs, kell-e maszk, vagy nem kell."

A WHO szerint pl. nem kell:

index.hu/techtud/2020/03/30/who_ha_nem_beteg_ne_viseljen_maszkot_mike_ryan_koronavirus/

168ora.hu/itthon/who-magyarorszag-szures-teljes-lakossag-183189

Viszont legalább jó véleménnyel van a WHO képviselője a magyar járványügyi intézkedésekről:

"Lazeri szerint az új számok azt mutatják – Magyarországon 3007 mintavételnél 85 az igazolt fertőzések száma, világszerte pedig már 244 ezer az utóbbiaké –, hogy a hatóságok teszik a dolgukat, képesek észlelni az új eseteket, és tesztet végeznek, ha szükséges. "

Grimbusz Makszimusz 2020.04.01. 16:28:16

A libbantaknak most a tesztelés lett az ami eddig a stadionozás volt? Remélem az összes lippsit elviszi a járvány és majd vész után a Puskásban elénekeljük az emlékükre a "Nélküled" c. dalt!

2020.04.01. 16:32:24

Szerencsére Karácsony Gergely is beszállt a vészhelyzet alakításába a vírus oldalán, .., heringekként utaztatja a legújabb rendeletével az utasokat a BKV járatain, . lehet, hogy mégiscsak kötelezni kellene a polgármestereket, hogy egyeztessenek a szakemberekkel, ne minden barom hasra ütve sodorjon veszélybe másfélmillió embert, mint most Karácsony!
hvg.hu/itthon/20200401_BKK_menetrend_Vitezy_Furjes

6.Lenin 2020.04.01. 16:35:39

index.hu/kulfold/2020/04/01/gulyas_polgarmesterek_jogkore_visszavon/#

Felkérem a kommentelőket, hogy a továbbiakban csak egymás anyázásának van némi értelme. Ebben a témakörben szabad az út, a ferdülések kiélésére.

nu pagagyí 2020.04.01. 16:36:14

@rallus: A kormány nem ad, hanem elvesz Budapesttől (az iparűzési adó nagyobbik részét), hogy a lóvét aztán saját hűbéreseinek ossza vissza, megkerülve, hogy a pénzt a város lakói által megválasztott főpolgármester és önkormányzati testületek arra költhessék, amit az őket megválasztó lakók szeretnék. A lopást alapvető jogosítványok és intézmények elvételével alapozta meg a rezsim. Elvették az iskolákat, a kulturális intézményeket, egészségügyi intézményeket, minden olyat, ami a lakók életminőségét közvetlenül befolyásolja. De ha ez nem elég, akkor a választott polgármestereket megkerülve, belepofázik a rezsim a városfejlesztésbe, melynek keretében korrupt módon, senkinek sem kellő betonmonstrumokkal szarják tele a várost és parkjait.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.01. 16:37:21

@janos551: De ha netán bontják majd a csúti stadiont, szójjál mert ocón akarok fát venni ! Tűzrevalónak jó lesz,............

Vigyél inkább haza urán, ha majd bontják Paks kettőt!

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 16:41:20

@a nagy hohohorgász: "Ha én lennék Orbán saját magamat szopnám le akkora király vagyok."

így nem saját magad, hanem a sunyi félművelt parasztot szopod le... havi két misiért;-)...

eszti..... 2020.04.01. 16:44:20

@Grimbusz Makszimusz:

egyenlőre építik. vagyis még nem, de a kölcsönt már fizeti az állam. azt nem függesztik fel?

eszti..... 2020.04.01. 16:46:49

a nemváltoztató műtéteket miért kellett betiltani, mikor vészhelyzet idején csak a legszükségesebb műtéteket végzik el? nem volt evidens?

AngeI 2020.04.01. 16:51:23

A szörnyű zorbányi diktatúra visszavonta. Törölheted a posztot.:DD

AngeI 2020.04.01. 16:52:53

@Tényelek: Ő is visszavonulót fújt. Sűrítik a járatokat.

chrisred 2020.04.01. 17:07:02

@rallus: Mert te azt hiszed, hogy ezt a pénzt már meg is kapták?

chrisred 2020.04.01. 17:09:04

@Grimbusz Makszimusz: Szép ábrándozás lehet hullahegyeket ünnepelni...

klimahisztiverseny győztes 2020.04.01. 17:23:34

"Határozatlan időre eltörli a Fidesz az önkormányzatiságot Magyarországon"

Itt a csattanos valasz arra, hogy kamugeri diktaturat vezetett be Budapesten.

2020.04.01. 17:35:34

@/\ngel: Mondjuk szerintem egy ilyen esetben illő lenne az ügyészségnek vizsgálódni, mert ha sikerült elindítani a tömeges fertőzőseket, akkor Budapestnek annyi, mert pont azok esnek ki, akik tartanák a frontot, ápolók, kereskedők, rendőrök, katasztrófavédelem, stb.

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 17:38:02

@Nekoashi2005: azért érdekes, hogy össztársadalmi szinten azok a legsikeresebb -s tagjaik által a legelfogadottabb- államalakulatok, ahol a legmagasabb a transzparencia mértéke...

2020.04.01. 17:42:59

@látjátok feleim szümtükkel: Szerintem így, hogy ma reggel az idióta Karácsonyék heringként utaztatták az összes ápolót és többi fronton dolgozót, valószínűleg érdemes lesz tesztelni őket és nagy rá az esély, hogy lesz is pozitiv jócskán köztük, ... és annyira birkák élnek Budapesten, hogy még nem verték agyon ezt a barmot, aki ilyen veszélynek teszi ki a várost, amit vezet.

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.01. 17:57:17

@klimahisztiverseny győztes:

B..szd meg Orbán helyettese, Semjén akarta randeletbe tetetni, és még mást is, de úgy látszik megijedtek a saját polgármestereiktől. Ki hisztizik szerited? Netán Semjén?

AngeI 2020.04.01. 17:58:27

@/\ngel: Elkalkulálták magukat. Azt hitték, hogy a szombati menetrend szerinti járatsűrűség elég biztonságos lesz. Hát nem. A kettő közé kell belőni az ideális menetrendet.(Sztem nem volt kedvük új menetrendet nyomtatni és minden megállóba kiragasztani, ezért találták ki, hogy akkor a szombati menetrend legyen érvényes.:)

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.01. 18:02:14

@Grimbusz Makszimusz:

Na ne humorizálj a stadijonyokkal, mert még kerülhetsz te is ágy hiján egyik fűtött gyepére, kipihenni a vírust.

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.01. 18:10:53

@/\ngel:

Nem csak az a gond, hogy a maszkról beszélnek összevissza. Az is baj, hogy a gazdasági intézkédéseket könnyen félre lehet érteni. Mert a fizetési kötelezettségek felfüggesztése nem az jelenti, hogy június után nem kell megfizetni az addig meg nem fizetett járulékokat, adókat. Nincs ugyan is mindnekinek a fizetési kötelezettség elengedve.
Namármost egy kis cég nem fizeti a munkásai után a járulékot júniusig, de júniustól meg kell fizetnie az elmaradottat is, meg az esedékeset is. Közben meg vagy volt bevétel, vagy nem. Ha utóbbi a tényállás, akkor már nem is fogja megfizetni sem a lejártat, sem az esedékest. Erről nem beszél a magos vezetés. Ugyan ez a helyzet a kölcsönöknél is, nem elengedték, csak a fizetési kötelzettséget függesztették fel. Sőt a kamatokat sem engedték el, csak erre az időre járó kamatra további kamat már nem számítható fel.

Ezt nem tudják sokan, és elájulnak a kormány intézkedéseitől. Az ébredés meg majd később jön, sok könnyel.

morpho 2020.04.01. 18:34:53

@FCUK29: "de mivel pl színházigazgatói kinevezésre használták ezt, a járványt meg leszarják, lásd karigeri, amit tesz, az csak rontja a helyzetet, mint pl szombati menetrend, szóval mivel ez a helyzet, kordában kell őket tartani"

Na mi van, mégsem kell?

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "lippsik őrjöngek, ezek szerint az ország jó irányba halad hajrá Viktor, meglesz a 4/5"

Mégsem halad jó irányba? Mégsem lesz meg?

@Grimbusz Makszimusz: "Megint keresztbe tett a kórmány nektek kicsi libsibippsi honfitársaim? :D Ti kezdtetek el getzizni, mert megint elfelejtettétek,hogy melyik felén vagytok a fasznak! Sírjatok!"

Na most akkor ki melyik végén van a fasznak pubi?

Drága narancskullancsok, jól beszopatott titeket a saját gazdátok, meg a propagandastábotok. Most tessék megindokolni mindennek az ellenkezőjét is! Kurva jól szórakozom. :)))

morpho 2020.04.01. 18:36:22

@nincs1itt: Soros zsebében van a Zeit!

nincs1itt 2020.04.01. 18:38:13

@morpho: majd jönnek a mudzshed ibn fidesz-ek... én meg már csak egy kávét kérek...

2020.04.01. 18:48:55

Az egészben az a poén, hogy az ellenzék kérte másfél hete, amikor még nem mosták át az agyukat a Soros szervezetek, hogy alkossanak egy ilyen törvényt, .. , most meg már a diktatúra része lenne :-) ?
Erre mondta Orbán, hogy nekik mindegy, akkor törlik, nem a saját ötletük volt eredetileg sem.

morph on deer 2020.04.01. 18:50:12

@Grimbusz Makszimusz:
“ Vigyél inkább haza urán, ha majd bontják Paks kettőt!”

Előbb még fel fogod építeni!
Nem hallottad, mit mondott orbán?
“Mindenkinek lesz munkája!”

Miért, működött ez már Sztálinváros építésénél is, mikor épp a “vas és acél országa” voltunk, miért pont most ne működne!
És azért mégse kell piramis építésébe fogni, hogy legyen mivel bíbelődnie annak a pármillió közmunkásnak, Felcsúton.

6.Lenin 2020.04.01. 18:54:08

@nincs1itt:

Szepi, kérhetsz sört is, tök mind1, senkit nem zavarsz Mo-on. Tölts mophonak is, ő se zavar senkit. A lényeg, hogy ti éljétek ki magatokat, egymásközt.

morph on deer 2020.04.01. 18:54:34

@Nekoashi2005:
“ Miért kell egy közpénzes beruházást titkosítani?”

Hát hogy nehogy a vírus megtudja, hogy merre megy az a vonat, amelynek Lőrincünk építi a pályát Mert képzeld, ha ez az adat kiszivárogna valahogy!
Szűzmáriám..!

rallus 2020.04.01. 18:58:18

@chrisred: Neked is olvasási nehézségeid vannak!
Nem túl magasra értékelem Karácsony agyi képességeit, de ":jelentette be az első tízmilliárdos részlet átutalását!!!!!! közös !!!!!!közleményben Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Karácsony Gergely!!!!! főpolgármester."

FCUK29 2020.04.01. 19:06:58

@morpho: ha nem így, mert túl hangosan visítanak a disznók, akkor máshogy. A vége úgyis az, hogy ti szoptok.

2020.04.01. 19:28:07

@chrisred: "Éppen ezért egy felelős budapesti főpolgármesternek elsősorban azért kellene dolgozni, hogy ezen botrányos anomáliák minél előbb megszűnjenek. Ehhez azonban az kell, hogy olyan szuperkórházak jöjjenek létre, amelyek legalább egy nagyobb megyei kórház színvonalát és ellátási spektrumát le tudják fedni. Ebből kellene négy-öt darab a jelenlegi rendszer helyett, Budapesten."
Szerintem nem kellene egy ilyen mocsok orbánista cikket ide citálnia, amiben azt írják, hogy szuperkórházak kellenek, miközben pontosan tudjuk, hogy a balliberális oldal szerint ilyet nem szabad építeni Budapesten, nem véletlen állították le az építését Újbudán!

rallus 2020.04.01. 19:29:07

@chrisred: Oké... Nincs kedved kideríteni, hogy ebből a pénzből mennyi lélegeztetőgépet, vagy valami más hasznos dolgot szereztek be a rájuk jellemző előrelátó bölcsességgel?
Ugye a kormánytól nem várhatunk semmi jót, de Karácsony mögött maga Gy. Németh Erzsébet áll és szorosan mögötte az őt delegáló DK a zseniális Gyurcsány Ferenccel az élén, aki egykor a határon állította meg a válságot! (legalábbis azt ígérte...)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2020.04.01. 19:31:43

@Nekoashi2005: A "csillagként" egyre csak dagadó kis gömböc? Nem vagyok csillagász, de rémlik valami szupernóva robbanás. :-) Hacsak így nem?

Grimbusz Makszimusz 2020.04.01. 19:32:50

@chrisred: Szép ábrándozás lehet hullahegyeket ünnepelni...++++++

Jaj el ne sírd magad, csak vicc volt! Bár közületek az utolsónak szívesen kifizetném a temetését, bármennyibe is kerülne!

6.Lenin 2020.04.01. 19:40:13

@rdos:

Ti valamilyen szektához tartoztok? Hisztek abban, hogy a csuti tudása belétek száll?
Ezt az egészet valahogy nem értem, ha ő szétpukkad, ti ugyan olyan seggfejek maradtok. Miért kell a másik haláláról álmodozni, nektek abból semmi előnyötök nem lesz. Akkor meg mire jó?
Vagy ez valamilyen betegség nálatok?

nincs1itt 2020.04.01. 19:41:00

@6.Lenin: de jó lenne érteni a cikket... igaz, vologya?

rallus 2020.04.01. 19:45:38

@rdos: Rengeteg embernek kellene elpusztulni, mire közületek lenne végre valaki a legokosabb... Akkor aztán a saját eszetekre támaszkodva megkezdhetnétek a tarhonya palántázását....

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 19:47:35

@nincs1itt: köszi, elég informatív cikk volt, ha a leszámítom, hogy ad1/nem beszélek németül; ad2/ nem vagyok a zeit előfizetője;-)...
mit írnak benne?...

2020.04.01. 19:49:21

@nincs1itt: Szerintem már az első alkalommal is látta mindenki hogy ide tette, de ki nem szarja le, hogy mit visítoznak az idióták Németországban, ..., ha rájuk hallgattunk volna 2015-ben, akkor most tanulhatnánk arabul, mert teljes határnyitást követeltek, .., sőt Orbán diktátor volt, amikor a rendőreinket fizikailag támadták, de védték az EU külső határát. Ki a túrót érdekel, hogy egy önfeladó nemzet képviselőjének mi a véleménye az itteni helyzetről, főként, hogy a cikkből egyértelműen látszik, hogy fogalma sincs róla miről írt.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.01. 19:51:38

@morpho: Drága narancskullancsok, jól beszopatott titeket a saját gazdátok, meg a propagandastábotok. Most tessék megindokolni mindennek az ellenkezőjét is! Kurva jól szórakozom. :)))

Én csupán röhögtem te szerencsétlen jobbágy, hogy benyújtották a javaslatot és már megy is a bokalefosás, meg a diktatúrázás itt a B1 en+ meg szerintem vagy ötven ellenzéki tárcsázta a brüsszeli kapcsolatát! :D
Most meg visszavonták, a javaslatot, amit én sem értek, lehet hogy a fidernyákok áprilisi tréfának szánták és páholyból nézték a fejvesztett rohangálásotokat!

chrisred 2020.04.01. 19:52:33

@rallus: Hát, ha vennéd a fáradságot, magad is megtalálhatnád ezeket a cikkben.

chrisred 2020.04.01. 19:53:46

@Tényelek: Hát, ha neked csak ballib cikkekre van szükséged, keressél magadnak.

rallus 2020.04.01. 19:54:03

@nincs1itt: Nem sorolnám fel az ennél a firkásznál magasabb pozíciót betöltő egykori Orbánt kritizálókat, akik már a fasorban sincsenek...
Természetesen annak semmi akadálya, hogy ti ilyen sz.rokból erőt merítsetek! Rátok fér....

chrisred 2020.04.01. 19:57:21

@Tényelek: Ki követelt teljes határnyitást? Legfeljebb Erdogan, és nem öt éve, hanem idén.

nincs1itt 2020.04.01. 19:58:16

@Sir Bates dö Hól: smerteti a cikk az utóbbi hetek rendelkezéseit, melyeket orbán hozott. leírja, hogy hétfő délután az országgyűlési képviselők azonnali hatállyal feloldották saját magukat (ez hülye szó de nem jut eszembe jobb). még kérdéses, hogy a következő napokban, hetekben hogyan fog a média állást foglalni az ügyben. azt írják, orbán egyszerűen kihasználja a világjárványt, teljes hatalmat akar, időkorlát nélkül. azt is elmeséli, hogy a korona szó mit is jelent magyarul...az új koronavírus törvény kriminalizálja a rémhír terjesztést, és az eltorzított állításokat, valamint ha valaki kritizálja a kormányt. a kormány az új törvény szerint átveheti mindennemű vállalkozás irányítását, akár a kiadók és szerkesztőségek felettit is. elméletben lehet bírósághoz fordulni ez ellen, de az nagyon homályosan van meghatározva, hogy tul. képpen mit mondhat és irhat a média. mo-n nem több, mint kb. 12 független média létezik (még). az új rendelkezések még ezeket is kicsinálhatják. kormányközeli kommentátorok pár hete próbálják elérni, hogy a kritikus újságírókat letartóztassák. azzal érvelnek, hogy ezek az újságírók nem a nemzet, hanem a vírus oldalán vannak. magyari péter a 444 független hírportáltól azt mondja, hogy a hatóságok radikális beavatkozása a szerkesztőségek tevékenységébe az alapvető megélhetést lehetetlenítheti el még akkor is, hogyha egy bírósági procedúra végén az adott szerkesztőség pert nyer. alig lehet kételkedni benne, hogy a vészhelyzet az egészségügyi krízis után is megmarad. az elmúlt évek tapasztalata azt mutatja, hogy a jobboldali populista kormány minden alkalmat megragad hatalmának bebetonozására. 2015-ben, a migránskrízis miatt életre hívott veszélyhelyzeti állapot a mai napig érvényben van, habár már 2015 év végén alig volt olyan migráns, aki mo. - ra próbált volna jönni. ennek ellenére a migráns probléma mint kulturidegenek a mai napig akut veszélyt jelentenek a hivatalos állítások szerint. még valami: a hivatalos állítások szerint szerint az iráni diákok felelősek abban, hogy a keresztényi mo-n a vírus el tudott terjedni. az orbán - hű parlamenti többség 2010-ben egy olyan médiatörvényt hagyott jóvá, amely a nemzetközi közösség által erősen vitatott és kritizált. habár a végső formájában néhány finomítás történt, a rendelkezés lényege mind a mai napig él. amúgy pedig mo-n minden média felett ellenőrzést gyakorol a média-tanács. de, ez nem ugyanaz, mint németo,-ban a sajtótanács, amely egy demokratikus keretek között létrehívott bizottság, amely önmagát kontrollálja. a magyar médiatanács kizárólag fidesz-közeli tagokból áll, akik pénzbüntetéseket szabhatnak ki. mindazonáltal a kormány használja a reklámokat is, mint nyomás gyakorló eszközt, a baráti médiákat megjutalmazza, a nem kedvelteket bünteti. azokat a vállalkozásokat, melyek a kritikus kiadványokban hirdetnek, nem hivatalosan ugyan, de kizárják a nyílt pályázatokból. ily módon sikerült a hatalomban lévőknek gyakorlatilag majdnem a teljes média-birodalmat megkaparintaniuk. akik még tartani tudják magukat, egy pár on-line portál, pár heti lap, és magazin. a népszabadság, mely az utolsó ellenzéki kézben lévő napilap volt, kénytelen volt 2016-ban bezárni.

kicsit hevenyészett, esetleg kimaradt ez-az, de lényeget hozza...

2020.04.01. 20:00:26

@morpho: "Drága narancskullancsok, jól beszopatott titeket a saját gazdátok, meg a propagandastábotok. Most tessék megindokolni mindennek az ellenkezőjét is! Kurva jól szórakozom. :))) "
Gondolom már látta ön is a közleményt a tv-ben, ahol elmondják, hogy a törvényt az ellenzéki pártok kérték másfél hete, amikor még nem tárgyaltak a Soros szervezetekkel, ..., ami után pl, nem szavazták meg, hogy Magyarországon vészhelyzet van, ..., most meg erre a törvényre mondták, hogy diktatúra lesz belőle, .., hát akkor nem lesz, nem a Fidesz akarta.
Mondjuk szerintem ezzel a Fidesz jobban jár, mert így pl, az ilyen "hajrá vírusos" intézkedésekért nem ők fognak felelni, mint amit ma csináltak Karácsonyék Budapesten, hogy heringekként utaztatták az ápolónőket, rendőröket, stb., a reggeli munkakezdésre, .., némi ima, még annak is aki nem vallásos, hogy ez ne okozza a járvány robbanását Budapesten, úgy, hogy pont a legfontosabb frontszakmák képviselői esnek ki, egy idióta barom rossz döntése miatt!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.01. 20:01:51

@chrisred: Most akkor a libsik kértek pénzt hogy majd ők csodát tesznek az egészségügyben és amikor megkapták, szokás szerint nem volt terv, hogy merre tovább? Ezt ugatjuk, könnyű mindent leszarozni kívülről, de ha tenni kell, akkor elfogy a kraft!
Meg írja a cikk, hogy sajnos az összefogás miatt ahány kerület, annyi párt polgármestere és nem tudják egyeztetni a véleményüket? Tényleg kurva jó lesz ha az ellenzék majd kormányt alakít, fél év múlva szállnak ismét a gumilövedékek!

rallus 2020.04.01. 20:04:34

@chrisred: Szóval semmit....ezt nem gondoltam....
Pedig megható, ahogy szeretik a választóikat, akik megérdemlik, hogy ilyen vezetőik legyenek! A többieket sem sajnálom, mentek volna el szavazni.

2020.04.01. 20:05:30

@chrisred: "Ki követelt teljes határnyitást?"
Nézze meg a 2015-ös hírekben, a röszkei eseményekkel kapcsolatban szinte az összes nyugati ország követelte, hogy adjuk fel a határvédelmet!
Ennyire azért nem lehet valaki feledékeny!

chrisred 2020.04.01. 20:05:42

@Grimbusz Makszimusz: Mert nem jut eszükbe az a frappáns megoldás, ha semmi ötletük sincs, mire költsék a pénzt, akkor felhúznak belőle valahol egy stadiont.

morpho 2020.04.01. 20:06:45

@Tényelek: "Az egészben az a poén, hogy az ellenzék kérte másfél hete, amikor még nem mosták át az agyukat a Soros szervezetek..." De kurva unalmas... Persze, az ellenzék direkt kérte, hogy ugyan vegyék már el a választott polgármesterek jogköreit. Hogyneja! :))

@FCUK29: "A vége úgyis az, hogy ti szoptok" A többes számot nem értem. Én egyedül vagyok. Viszont szopni a demokrácia fog(még jobban), nem én. Te ennek miért örülsz ennyire?

@Grimbusz Makszimusz: "Megint keresztbe tett a kórmány nektek kicsi libsibippsi honfitársaim? :D Ti kezdtetek el getzizni, mert megint elfelejtettétek,hogy melyik felén vagytok a fasznak! Sírjatok!"

"Én csupán röhögtem" Ez nem röhögés pubi. Ez kioktatás.
"lehet hogy a fidernyákok áprilisi tréfának szánták és páholyból nézték a fejvesztett rohangálásotokat!" Ez meg gagyi magyarázkodás. Pont olyan, mint Gulyás elvtársad gagyi magyarázkodása. De az legalább kiderült, hogy ki melyik végén van a fasznak. Te mondjuk örülsz neki, folyamatosan a meleg ösztöneidet hirdeted. Pedig ez magánügy kéne, hogy legyen. Kit érdekel, hogy passzív meleg vagy? Senkit.

chrisred 2020.04.01. 20:07:02

@Tényelek: Nekem elég, ha egy ilyen követelést tartalmazó linket betesz ide.

chrisred 2020.04.01. 20:10:28

@morpho: Magyarország lakossága leszámítva a spanokat, az eléggé többes számnak tűnik. Egyelőre, mert a gengszterváltók elég sokat tettek ez ellen.

morpho 2020.04.01. 20:13:42

@chrisred: Gondolod, hogy a magyar népre gondolt, hogy: "ti szoptok"? Mert akkor igaza van. Egyébként kurva unalmas propaganda szövegeket nyomnak.

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2020.04.01. 20:20:42

De nem is türülte el. Majd én kitürlöm.

Nekoashi2005 2020.04.01. 20:26:39

"Kétmilliárd forintos állami támogatást kap kikötőfejlesztésre Mészáros és Tiborcz közös vagyonkezelője"

Ha ettől nem melegszik át a hazafiak keble, akkor semmitől! Ennek most van itt az ideje! A turizmus csúcsokat döntöget!

Ja, nem! A turizmusnak kampó.....

444.hu/2020/04/01/ketmilliard-forintos-allami-tamogatast-kap-kikotofejlesztesre-meszaros-es-tiborcz-kozos-vagyonkezeloje

eszti..... 2020.04.01. 20:34:18

Végre!!!
Tömegével érkeznek haza a romák külföldről , ezért április 3-tól a hadsereg koordinálásával elkezdődik a romatelepeken élők tömeges tesztelését. Az akció április 9-ig tart.
ma7.sk/aktualis/penteken-megkezdik-a-romatelepeken-elok-tomeges-teszteleset

2020.04.01. 20:35:10

@morpho: "Persze, az ellenzék direkt kérte, hogy ugyan vegyék már el a választott polgármesterek jogköreit. Hogyneja! :))"
Bizony, hogy kérték és állítólag jegyzőkönyv is van róla, de nem is cáfolta eddig senki az ellenzéki oldalon, mondjuk ha így van, akkor nehéz is lenne.
Egyébként csak és kizárólag azokban a döntésekben kellett volna egyeztetni, ami a járvánnyal kapcsolatos beavatkozásuk lett volna.
Ha ez pl. most érvényben lett volna, akkor Karácsonyt elhajtották volna picsába, azzal az ötletével, hogy ritkított járatokkal vigyék dolgozni a kereskedelmi, egészségügyi és egyéb fronton dolgozó melósokat, mert a szakemberek tudják, hogy nem érdemes járvány idején fél méterre egymástól, tömött tömegközlekedési eszközökön utazni.
Így, hogy nem lesz ez a törvény, majd a polgármesterek felelnek az ilyen helyzetek előállításáért és majd a bíróság eldönti, hogy ezért jár börtön vagy sem, ..,
Ezt még másfél hete az ellenzékiek is tudták, ..., szerintem egy-két értelmesebb ellenzéki polgármester szétrúgja a tökeit az országgyűlési képviselőjének, hogy visszavonatták ezt a törvényt.
Szerintem ideje lenne már felelősségteljesen gondolkodni, mert pl. ha reggel a Karácsony féle akció sikeres volt és sikerült Budapestre szabadítaniuk a vírust /De remélhetőleg megúszták!/ , akkor a lakosság fog rendet tenni a főpolgármesteri hivatalban, .., ami igencsak nem lenne jó senkinek.

2020.04.01. 20:37:09

@eszti.....: Akkor legalább Szlovákia megmenekült!
Nálunk szerencsére csak norvégok élnek nagyszámban, de azok még nem kezdtek el haza szálingózni!

Nekoashi2005 2020.04.01. 20:39:37

@Tényelek:
Biztos úgy van, ahogy te mondod... Mint az akadémiai tag akadémiai doktor pályakezdő diplomás ápoló...

444.hu/2020/04/01/cser-palkovics-andras-orulunk-a-delutani-fejlemenyeknek

"Székesfehérvár fideszes polgármesterét még napközben próbáltuk utolérni, hogy mondjon véleményt a kormány javaslatáról, ami minden egyes önkormányzati döntést a védelmi bizottságok jóváhagyásához kötött volna a veszélyhelyzet idejére. A városi kommunikációs irodától végül az után kaptunk választ, hogy visszavonták a javaslatot. Annyit írtak:

„Köszönjük a megkeresést, a témában annyit mondanánk: örülünk a délutáni fejleményeknek.”

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2020.04.01. 20:40:02

@6.Lenin: Ki beszélt itt csutiról? És miért lenne egy picopata csillag? Egy szupernóva robbanáshoz szupernóva kell. Nem pedig egy kerekítési különbözetnél is kisebb senki!

AngeI 2020.04.01. 20:49:17

@látjátok feleim szümtükkel: Ahogy már írtam, a maszk viselése kapcsán világszerte megoszlanak a vélemények.
A munkáltatói járulékokra, illetve a kisvállalkozói katára vonatkozó-egyelőre négy hónapos-rendelkezés egy mentesség, vagyis a későbbiekben sem kell megfizetni.

Nekoashi2005 2020.04.01. 21:09:26

Leszünk mi még az Eurázsiai Szovjet Szövetség tagja... Hogy fog neki örülni 6. Lenin!

"13 nyugat-európai kormány közös nyilatkozatban figyelmeztet, hogy vészhelyzetre hivatkozva sem lehet fellépni a jogállamiság és a szabad sajtó ellen"

444.hu/2020/04/01/13-nyugat-europai-kormany-kozos-nyilatkozatban-figyelmeztet-hogy-veszhelyzetre-hivatkozva-sem-lehet-fellepni-a-jogallamisag-es-a-szabad-sajto-ellen

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2020.04.01. 21:16:40

@rallus: :-) Erre most mit mondjak? Én is szeretlek barátom. :-)

morpho 2020.04.01. 21:25:17

@Nekoashi2005: Belgium, Dánia, Finnország, Franciaország, Németország, Görögország, Írország, Olaszország, Luxemburg, Hollandia, Portugália, Spanyolország és Svédország kormánya. Mind soros zsebében. Ez közismert!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.01. 21:28:22

@morpho: Maradj már hülyegyerek, magyarázkodik neked a tököm! Annyira debil vagy, hogy még a szívatást sem veszed észre! Hajlítsd tovább a valóságot barom, játsszátok az eszeteket nagy erőkkel de mi is a helyzet, ki tud itt törvényjavaslatokat tenni, vagy ha úgy akarja, akkor visszavonni? :D Ja! Balfasz!:P

AngeI 2020.04.01. 21:31:08

@morpho: Az a Németország kéri számon a sajtószabadságot, ahol napokig nem cikkezett az országos sajtó a kölni tömeges zaklatásról és nemi erőszakról? Bagoly mondja verébnek...

2020.04.01. 21:31:56

@chrisred: Nem akarok jobbos oldalt betenni, mert nem szoktam, ..
Nekem , amikor beírtam a keresőbe több, mint ötmillió találatot adott, .., ezért csak a legelsőt teszem be, keressen rá, ha többet szeretne;
"Az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) megdöbbenését fejezte ki szerdán amiatt, hogy Magyarország visszafordítja a menekülteket, és vízágyúval, könnygázzal akadályozza bejutásukat az Európai Unióba. António Guterres főbiztos kérte a magyar hatóságokat, hogy biztosítsanak akadálytalan bejutást.. "
nol.hu/belfold/sokan-visszapattannak-a-keritesrol-de-mar-megvan-az-uj-uticel-1563457

2020.04.01. 21:33:10

@morpho: "Süket duma. "
Mi?

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 21:34:04

@nincs1itt: köszi... sz'al leírták a valót moról;-)...

2020.04.01. 21:38:23

@Nekoashi2005: A szabad sajtó ellen nem is szabad fellépni, az ellen akarnak, akik rémhíreket terjesztenek vagy akadályozzák a védekezést.
Ez utóbbira most adott egy követendő példát a közmédia, amikor nem főhirben hozta le Karácsony orbitális nagy baron döntését, hogy ritkította a BKV járatait és ezzel veszélyeztette az emberek egészségét, életét, Budapest teljes biztonságát.
Egyszer láttam csak a hírekben még reggel, de nem ütötték a vasat , .. és már délután mellékhírként sem jelent meg, mert tudják, hogy ezzel ártanának a védekezésnek, .., pedig földbe döngölhetnék ez az idióta Karácsonyt vele.

eszti..... 2020.04.01. 21:39:08

@Tényelek:

Szerencsétek van, hogy nálatok nincsenek kiterjedt cigánykolóniák. Itt az önkormányzatok jelezték, a telepeken szabadon kóricálnak az Angliából, Olaszországból, Németországból, Csehországból hazajött romák. Nem tartják be a 14 napos karantént. Most a 33 legnagyobb cigánytelepet szűrik. Először a visszatérők között keresnek fertőzöttet, aztán a kontaktok között. Amennyiben tömeges fertőzést állapítanak meg, karanténba zárják az egész kolóniát. De ha csak néhány esetet találnak, őket kiemelik és karanténkórházba viszik.
Ezért irányítja a hadsereg az egész műveletet, katonaorvosok, szanitécek szűrnek.

Sir Bates dö Hól 2020.04.01. 21:41:18

@Tényelek: bulangiu, mé'nem toszod anyádat szájba'?!
a refugee az nem immigrant, du-te dracului...

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2020.04.01. 21:44:05

@rallus: Akinek hónalja van az nem lehet hontalan. :-)

www.youtube.com/watch?v=HpMnsYOyHG4

Ez van, a múltunk csak egy görbe tükör,
de legalább szarvas vezetett, nem pedig pár ökör!

Nekoashi2005 2020.04.01. 21:45:57

@Tényelek:
Biztos igazad van....

Mint abban is, hogy pályakezdő diplomás szakápoló 400 ezer forint felett keres.... és közben megírja az akadémiai székfoglalóját

"Karácsony orbitális nagy baron döntését, hogy ritkította a BKV járatait és ezzel veszélyeztette az emberek egészségét, életét, Budapest teljes biztonságát. "

Mivel veszélyeztette a főpolgármester Budapest biztonságát? Fejtsd már ki! Megyei jogú városban élek, itt is ritkábban járnak a buszok, így is van bennük 1-2 utas...

Vagy azzal veszélyezteti, hogy nem szüntette meg teljesen?

eszti..... 2020.04.01. 21:50:22

@Nekoashi2005:

Szerintem mindenütt ritkábban járnak, mert a tanítási szünet alatt érvényben lévő menetrend szerint működnek.

Nekoashi2005 2020.04.01. 21:51:14

@morpho:
Személy neve - ha valaki! - nagy kezdőbetűvel írandó: "Soros"

Mindenki más kisbetűvel: "pénztáros lölő", "dagi laci", "kósa lali" stb....

morpho 2020.04.01. 21:53:40

@Grimbusz Makszimusz: :)) Csórikám.

@/\ngel: Hát most mondd meg! Az a Németország! (az állításod, egyébként hülyeség, de nem akarom megvitatni, mert nyilvánvaló terelés) Ha Németországot kihúzod a listáról, akkor jobb a helyzet? Akkor húzd ki!

morpho 2020.04.01. 21:56:51

@Nekoashi2005: "Mivel veszélyeztette a főpolgármester Budapest biztonságát?" Semmivel. Ez van nekik kiadva jobb híján terelővakernak a fiaskó után. Máshol is láttam már ugyanezt.

Mindenki más kisbetűvel: "pénztáros lölő", "dagi laci", "kósa lali" stb...

nemecsek ernővel nem említeném egy lapon ezeket az prokariótákat.

morpho 2020.04.01. 21:58:04

Még a Daily Showban is Orbán Viktor lett az elrettentő példa a koronavírus-járvány idején

444.hu/2020/04/01/meg-a-daily-showban-is-orban-viktor-lett-az-elrettento-pelda-a-koronavirus-jarvany-idejen

Az amerikai média is Soros zsebében!

morph on deer 2020.04.01. 22:30:58

@Nekoashi2005:
“ 13 nyugat-európai kormány közös nyilatkozatban figyelmeztet”

Mert még nem találkoztak a mindenható meghosszabbított hímtagjával, - a név Szijjártó, - azért!
Bizony mondom néktek, hogy tüstént és izibe’ meg fogják azok a nyomorultak tudni, hogy bizony az ÚRISTEN Felcsúton lakik, - már ha éppen nem a Karmelita Kolostorban prógálja a tógát* meg ízlelgeti az “ave viktator cézár” csengését..!

* És mennyivel előnyösebben mutat benne, mint a harmonikázó nadrágjában! Még a Vesta-szüzek is beindulnak, ha meglátják, nem csak a jogásznők, figyeld majd meg!

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2020.04.01. 22:31:58

Mindmáig apáim fingját érzem a számban.

a nagy hohohorgász 2020.04.01. 23:06:48

a világ összes orvosát beperelem mert kimondták és ráírják a betegek kartonjaira hogy mi a betegsége! szerintetek a Magyar(hahaha) ügyvéd elvállalja???? Ja és beperelem a világot mert férfiként nem mehetek nőgyógyászhoz! hát milyen náci orvos az ha nem látja hogy az pina ami a lábam között van és nem egy fasz?

2020.04.01. 23:22:59

@Nekoashi2005: "Mivel veszélyeztette a főpolgármester Budapest biztonságát? Fejtsd már ki! "
Elég baj, ha ki kell fejteni, hogy egy ilyen járvány idején miért nem lehet zsúfolt tömegközlekedési járművekbe kényszeríteni a védekezésbe legfontosabb embereket, .., mondjuk mert megfertőzik egymást, ha csak egy is közülük fertőzött.
Szerencsére Karácsony nem akkora barom, mint ön, mert délre már rájött, hogy milyen veszélyt idézett elő és változtatott a menetrenden, .. .., szerintem az elkövetkező két hétben meg bejár a zsinagógába imádkozni, hogy ne legyen belőle nagy baj.

2020.04.01. 23:27:42

@eszti.....: Karácsony úgy akart spórolni, hogy szombati menetrendet vezettetett be /Nem munkanap!/, ami azt jelenti, hogy a munkakezdés idejében alig van járat, ezért egymás hegyén hátán mentek be dolgozni ma reggel az ápolók, kereskedelmi dolgozók, rendőrök, katasztrófavédelmisek, .. szóval mindenki, aki a legfontosabb, hogy a védekezés tökéletesen működjön.

2020.04.01. 23:30:54

@Nekoashi2005: "Biztos igazad van....Mint abban is, hogy pályakezdő diplomás szakápoló 400 ezer forint felett keres...."
Így van, ahogy a hivatalos adatokat tartalmazó linken is rajta volt, ., de ne akassza fel magát bánatában csak azért, mert annyit keresnek, szerintem megérdemlik!

2020.04.01. 23:33:10

@eszti.....: "Ezért irányítja a hadsereg az egész műveletet, katonaorvosok, szanitécek szűrnek. "
Szlovákiában nagyobb diktatúra van, mint nálunk, .., na ezt tudja meg valamelyik Soros szervezet :-) ?!

2020.04.01. 23:36:57

@Sir Bates dö Hól:Miért nem változtatja át a nevét oláh cigányra, ha már kiderült, hogy az?
A hozzászólásából látható, hogy intelligensebb itt mindenkinél, .., és hát ez biztos így van mert ön mondta :-) .
Csak úgy tör elő önből a kultúra :-) .

alöksz róz 2020.04.01. 23:40:17

@nincs1itt: "valamint ha valaki kritizálja a kormányt" - csak eddig olvastam el, de itt meg is kell állni megkérdezni, hogy ez hol van benne a törvényben

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 00:00:30

@Tényelek: "Miért nem változtatja át a nevét oláh cigányra, ha már kiderült, hogy az?"

mert azt már lefoglaltad bulangiu, toszd szájba anyádat... اللعنة أموك, mert arab még nem voltam;-)... itt a banlieue-ben a racailles úgy mondják (keverve a franciát az arabbal) "nique ta umuk", fonetikusan nikk ta muk... na, bulangiu, ebből most mit hozol ki?;-)... madtrka...

eszti..... 2020.04.02. 00:02:06

@Tényelek:

nem vetted észre, hogy szükségállapot van? nem szükséges felesleges, mondvacsinált okokkal félreállítani a parlamentet, ahhoz hogy meghozzák a legszigorúbb intézkedéseket.
sőt! az új szlovák kormányfő heteken belül blackoutot szeretne hirdetni.
eddig sikerült az emberek mobilitását 70%-kal csökkenteni. a teljes leállás 90%- os csökkenést hoz.
vagyis leáll minden üzem, teljes kijárási tilalom, amit a hadsereg ellenőriz 3-4 hétre.
sok ellenzője van a tervnek, akik attól félnek, ebbe beleroppan a gazdaság.
a támogatók azt mondják, egy hónapi leállás után, szigorú eü szabályok mellett beindulhatna az élet, a gazdaság. szerintük ha ez nem valósul meg, még egy év múlva is maszkot fogunk hordani.
ujszo.com/kozelet/blackout-igy-kepzeli-el-matovic-a-teljes-leallast

AngeI 2020.04.02. 00:05:12

@morpho: Napokig nem jelent meg semmi az esetről a nagy német lapokban,televíziós hírekben.A rendőrség asszisztálásával tartották a kollektív omertát.(Nem nagyon van kétségem,hogy a listád többi országában is hasonló csend övezett volna egy ilyen esetet.)
Az, hogy végül mégse sikerült elkenni az ügyet a kis helyi lapokon és a net népén múlt.

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 00:19:46

libsik miért nem tüntettek? üres a tér. Hajrá. Amíg nem mentek ki a térre, addig csak egy kis buzi deviáns kisebbség vagytok ferde hajlamokkal :)... Menjetek tüntetni és fertőzzétek egymást, talán le tudjátok állítani a patást... Hahaha..

eszti..... 2020.04.02. 00:20:36

@Tényelek:

és a legjobbat kihagytam!!
a Soros alapítvány - OSF-által támogatott civil szervezetek is részt vesznek az akcióban. a mariginális roma közösségekben ők is végeznek terepmunkát, a kormány szociális munkásait segítve.
ugye milyen furcsa mindez Magyarországról nézve?! :D

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 00:21:59

olyan jó látni hogy rettegtek .... Hahaha. remélem legalább ez igaz abból amit írtok :) hahaha

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 00:25:24

terpeszti már szlovákabb a szlováknál. Hajrá bécc de hun. Te is leheccc csigább a csigábbnál :) az a jó hogy ti sokkal jobban tudjátok mekkora szarzsákok vagytok mint én azt gondolom rólatok :)

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 00:42:54

@Sir Bates dö Hól: ha a vágyott románjaid annyival jobbak miért nem maradtál ott te szar?

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 00:45:06

@eszti.....: terpeszti linket kérünk és videót arról amiről hazudsz . köszönjük... Ne haragudj de az édes kevés hogy ezt ide beböfögöd szlovákul :)

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 00:47:30

magyarországon is mentik a soros alapítványok a cigányokat. Még a gyilkosoknak is fizetünk 100 milliót mert nem full extrás a börtön...

alöksz róz 2020.04.02. 00:47:33

na lássuk röviden összefoglalva a sztorit:
szóval van ez a törvény, a polgármesterek kapnak egy csomó felhatalmazást. erre beindult az ajvék, nehogy már a fideszes polgik plusz hatalmat kapjanak. jött egy törvényjavaslat, hogy vegyék el a plusz hatalmat. lipsikék rájöttek, hogy ez az ő polgármestereikre is vonatkozik, ezért megint beindult az ajvék, nehogy már tőlük is elvegyék. visszavonták a javaslatot, marad minden a régiben. erre lipsikék nekiállnak ünnepelni magukat, milyen fasza dolgot vittek véghez, milyen hatalmas erőt is képviselnek ők, el bírták érni, hogy továbbra is úgy legyen, ahogy a fidesz azt eredetileg kitalálta. fantasztikus bravúr.

alöksz róz 2020.04.02. 00:51:57

egy hét hiszti után, hogy hol vannak a koronavírusos adatok, arra is rájöttek a közzététel után, hogy mégiscsak sérti a személyiségi jogokat

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 00:58:37

@alöksz róz: ha nem teszik közzé akkor az a baj, ha közzé teszik az a baj. Mindegy az Orbán egy féreg O1G

morpho 2020.04.02. 00:58:58

@/\ngel: Nyugodtan terelj, amerre csak akarsz, de én ehhez nem köllök.

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 01:50:23

@a nagy hohohorgász: pubi, miért nem mész a deszkán telibaszott retkes kurva anyádba?;-)...

(kisgyerek, 2misi tanácsadásért, minimum 4, de inkább több ügyféllel, 2020-ban, több, mint 10 éves üzletmenet tél: elég karcsú;-)... én ennek minimum a két és félszeresét csináltam meg '97-től per hó, nominál értékben, úgy, hogy havi négy napot foglalkoztam ezzel;-)... persze orbán bohócának polírozásáért nem rossz pénz, de cca. 20 évvel ezelőtt már az xxx színésznők is közel ennyit kerestek... olcsó kurva vagy, de ki mit tud;-)... mert eddig még szakmai hozzászólást nem tettél még egyet sem;-)... még Bulangiu is többet mutatott ennél;-)... tudod mikor leszel tanácsadó? majd, ha min.500-at kérsz óránként... per kopf... USD-ben;-)... anyád majma;-)... )

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 01:54:29

@alöksz róz: na ez a baribaszó ner-cselédek tempója;-)... egyrészt múltkor kérdezted, másrészt meg nincs szükséged erre Árpád vére;-)... de nagykorú vagy, te tudod;-)...

alöksz róz 2020.04.02. 02:04:08

@a nagy hohohorgász: egytől egyig mind agyhalott, aki ezekre szavaz

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 02:09:35

@alöksz róz: aki a ner-re, az is;-)... tragicomedy à la hongrois, c'est la vie...

alöksz róz 2020.04.02. 02:18:57

@Sir Bates dö Hól: szó szerint ez történt baszki.
persze nyilván szar ezzel szembesülnöd, én megértem :-)
most mit csináljon az ember kínjában

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 02:40:03

@alöksz róz: figyelj, sz'tem az fontos, hogy "Légy hű magadhoz: így, mint napra éj,/Következik, hogy ál máshoz se léssz."... a második része persze nem igaz, de jól hangzik!-)... de az első, az lényeges... azzal, hogy aki nem tud nevetni önmagán, az sokat veszít... sz'tem;-)... de nekem persze könnyű, román oláh cigány zsidóként;-)... bro', ez van, ám megérjük még, hogy a ner, s ellenzéke is csupán vanitatum vanitas lesz;-)...

ja, és trollkodj! a többség úgysem érdemel mást;-)...
youtu.be/uwIGZLjugKA

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 02:57:49

@alöksz róz: '14 előtt megkérdezte egy korrekt, becsületes ember "szerinted mi a követendő stratégia?", mondom "meg is feszülhetsz, de nem érdemlik meg, sz'al mosolyogj, fogadd el a helyzetet, és kaszálj, ezeknek úgyis szükségük van valakire mindig, maguktól még köpni is hülyék, a saját nyáluktól is megfulladnának, maximum esténként kibontász egy bőrt, azt abba folytod a bánatod... de szerintem jobb egy jointot tekerni"... sz'al ez van fréro;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 03:46:35

ők valóban harcoltak a szabadságért;-)...
youtu.be/P8wgrZ6t5BA

Nekoashi2005 2020.04.02. 06:04:19

index.hu/belfold/2020/04/01/egy_magyar_koronavirusos_lany_es_a_nepegeszsegugy/

Így könnyű alacsonyan tartani a fertőzések számát! Igazolt fertőzöttel egy háztartásban élőket sem tesztelik... Ügyes!

Nekoashi2005 2020.04.02. 06:14:05

444.hu/2020/04/01/orban-ujabb-cegeket-probalhat-megkaparintani-erre-figyelmezetetik-tanacsadok-a-nyugati-vallalatvezetoket

Orbán újabb cégeket próbálhat megkaparintani - erre figyelmeztetik tanácsadók a nyugati vállalatvezet

A Magyar Nemzeti Bank szerda délutáni beavatkozása előtt 369,5 forintba került egy euró. Tavaly áprilisban átlagosan 320 forint volt, decemberben már közel 331, idén márciusban 345, de a kedd óta tartó zuhanás drámai mértékű volt, a régóta tartó trend ellenére is.

Egyes elemzők - például az Indexnek ebben cikkében megszólaló ING-s kereskedő - szerint a forint ennyire gyors gyengülése a felhatalmazási törvény miatt lehet, mert a piaci szereplők politikai kockázatot látnak a demokráciákban szokatlan lépésben. A felhatalmazási törvény alapján a kormány átvette a parlament bizonyos jogköreit, felfüggeszthet törvényeket, és ennek a különleges felhatalmazásnak nincs világos időbeli korlátja. Főleg ez utóbbi körülmény okozott gyanakvást számos nyugati politikusban (Európában és az USA-ban is), és sok jel szerint a gazdasági döntéshozóknak is elvette a kedvét Magyarországtól.

Ezt a vélekedést erősíti két nagy presztízsű nemzetközi tanácsadó cég jelentése is, amelyeket előfizetőiknek küldtek ki a törvényről. Ezeket a hírleveleket befektetők, vállalatvezetők olvassák, akik szívesen tájékozódnak a kifejezetten piaci kockázatokat elemző írásokból.

A leginkább a posztkommunista térséggel foglalkozó Eurasia Group arra figyelmeztette kedden az ügyfeleit, hogy Orbán Viktor miniszterelnök körei komoly pénzektől esnek el a válság miatt, mert például sokat fektettek turizmusba, és innen idén nem lesz bevételük. Ezért a gazdasági mentőcsomagokból Magyarországon várhatóan nagy szelet jut majd a politika-közeli nagyvállalkozóknak, illetve új források után nézhetnek Orbánék.

Emlékeztetnek, hogy számos külföldi tulajdonost űztek el Magyarországról az elmúlt években az adórendszer és a törvényi környezet átalakításával. A tanácsadócég arra figyelmeztet, hogy a kiskereskedelmi áruházak és a bankok lehetnek a legnagyobb veszélyben most, mert Orbán ezeket már korábban kinézte magának, de szemben a közművekkel, az energetikával és a sajtóval, ezeken a területen eddig csak mérsékelt sikereket ért el.

Az Eurasia Group szerint a gyártulajdonosoknak nincs félnivalójuk, különösen a német tulajdonban lévők vannak biztonságban, de egyéb szektorok, például az élelmiszer-feldolgozók, jobban teszik, ha felkészülnek a támadásokra.

A tanácsadók szerint a rendkívüli veszélyhelyzet akár a 2022-es választásig eltarthat Magyarországon.

A világ összes kontinensén jelen lévő, szintén amerikai központú Teneo tanácsadó cég is részletesen elemezte kedden a magyar törvényt, és szerintük is hosszú ideig tarthat majd a rendkívüli veszélyhelyzet Magyarországon.

Szerintük intő példa, hogy a "tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet" már 2015 óta hatályban van, holott tömeges bevándorlás már régesrég nem érinti az országot. A Teneo szakértői szerint a mostani felhatalmazási törvényre egyelőre nincs különösebben rászorulva a Fidesz, mert erős parlamenti többsége van, és az intézmények és a sajtó feletti kontrollja miatt nem volt akadálya eddig sem, hogy úgy irányítsa az országot, ahogy akarja. Ezért arra következtettek, hogy a Fidesznek a törvény egy óvintézkedés, hogy ha válság következne, és a párt népszerűsége drámaian zuhanna, akkor a felhatalmazási törvényt kihasználva tudja a kormány rendkívüli intézkedésekkel stabilizálni a hatalmát.

Az aggódó piaci hangulatot erősíti a magyar törvény rendkívül rossz nemzetközi sajtóvisszhangja is. Hiába a járvánnyal vannak teli a hírek, a felhatalmazási törvényről meglepően sok szó esik a világsajtóban, és szinte kivétel nélkül negatív kommentárok születtek róla.

chrisred 2020.04.02. 06:15:34

@Tényelek: Ebben csak a két hivatkozott szót nem találom

1. teljes
2. határnyitás

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 06:25:07

@a nagy hohohorgász: "ha nem teszik közzé akkor az a baj, ha közzé teszik az a baj."

Az a baj, hogy a geci nem teszi közzé. A megbetegedések kellenének területi bontásban.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 06:30:47

@a nagy hohohorgász: "magyarországon is mentik a soros alapítványok a cigányokat. Még a gyilkosoknak is fizetünk 100 milliót mert nem full extrás a börtön... "

A fideSS hozta a törvényt, hogy a gyilkosoknak fizessünk.

A fideSS csinált olyan állapotokat a börtönökben, hogy per esetén fizetni kelljen a gyilkosoknak.

A fideSS fizeti ki a pénzünket a gyilkosoknak.

A fideSS ügyvédei a bejövő pénz legnagyobb haszonélvezői.

Te mindig aláállsz a saját köpésednek? :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 06:32:09

@a nagy hohohorgász: "miért nem maradtál"

Mert veled ellentétben fideSSfasszopó, ő magyar.

maxvall baribaszó 2020.04.02. 06:59:56

Nem jó ez a karantén. Valaki vagy valami átjöhetne baszni.

rallus 2020.04.02. 07:12:43

@Nekoashi2005:
Amikor Suchman Tamás napok alatt szarért-hugyért eladta a még eladható cégeket a "befektetőknek" hogy egy ideig még ne legyen államcsőd a Veres-Gyurcsány-Bajnai-stb csapat szakértő kormányzása miatt, akkor miért nem sírtatok?

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.02. 07:27:26

@maxvall baribaszó:

Majd megy a vírus, állatokat is megfertőzött már. Jó lesz ha vigyázol!

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.02. 07:42:12

Ez a pénz

hvg.hu/kkv/20200401_appeninn_vagyonkezelo_kikoto_club_aliga_meszaros_lorinc?s=hk

ide kéne, és minden dolgozót tesztelni kéne:

444.hu/2020/04/01/koronavirusos-a-paksi-atomeromu-egy-alkalmazottja?utm_source=hirkereso&utm_medium=cpc&utm_campaign=koronavirusos-a-paksi-atomeromu-egy-alkalmazottja

Ahhoz még különlegees felhatalmazás sem kell a kormánynak, hogy költségvetési pénzeket parlamenti jóváhagyás nélkül átcsoportosítsa. Ezt a jogot már régen megszerezte Orbán.

István Tamasi 2020.04.02. 07:49:23

Gondolkodni képes és gondolkodni hajlandó embernek nem volt kétsége, hogy az elmebeteg, hazudozós suttyónak nem a járvány elleni küzdelemre hanem autokrata hatalmának totális kiterjesztésére kell a korlátlan felhatalmazás.

havrilla 2020.04.02. 07:54:51

Ostoba ellenzéki hőbörgők jól belesétáltak egy csapdába. megint látszik, hogy mennyire gyűlölik a hazájukat és mindenki mást, aki nem ők. És majd csodálkoztok, hogy minden normális ember leköp majd titeket 2022-ben.

havrilla 2020.04.02. 07:55:27

@István Tamasi:
Te sem leszel már hülyébb, te szarrágó.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 08:03:53

@látjátok feleim szümtükkel: "Nem szégyeled magad?"

Kurva jó ez a mimóza köcsög műsor, ha az ember ír valami ütősebbet! Szerintem először írogasd ezt a jó kurva anyádnak, meg az itteni lumpenproli kommentelő haverjaidnak, akik ennél meredekebb akasztgatós, anyázós mindenféle alpári trógerséggel telebaszott szövegeket nyomnak, majd ez után esetleg szóba állok veled ezügyben!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 08:10:36

@rallus: "akkor miért nem sírtatok?"

De sírtunk. Elsősorban az elkúró katasztrofális "kormányzása" miatt. Majdnem annyi kárt okozott, mint a geci.

rallus 2020.04.02. 08:15:19

@István Tamasi: A ti fogalmaitok szerint itt akkor volt utoljára demokrácia, amikor azonosító nélküli rendőrruhások agyba-főbe verték még az öregasszonyokat is és zálogba adtuk az országot az IMF kölcsön fedezetéül!
Nem akarlak elkeseríteni, de a Pannon puma korszak nem jön vissza....

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 08:16:18

@morpho: Gondolod, hogy a magyar népre gondolt, hogy: "ti szoptok"? Mert akkor igaza van. Egyébként kurva unalmas propaganda szövegeket nyomnak.................................

Nyilvánvaló, hogy rátok, idióta lippsiprolikra gondoltam, szokás szerint ti hisztiztek mindenért, egyik nap ezért, másnap már azért, folyamatos a világvége pánikolás nálatok, diktatúráról vonyítotok hetek óta! Bazdmeg, ha végigveszi az ember, hogy a járvány alatt mennyi minden bajotok volt már...vagy inkább azt a párat kéne végigvenni, ami eddig még nem volt, mert az rövidebb lenne, akkor abból összeállna, hogy csak a szokásos frusztrált rohamotokat élitek át! Olyanok vagytok, mint egy öregedő klimaxos vén kurva!
Szóval dehogy gondoltam én a magyar népre, az elvan nyugton, ne vonjátok össze magatokat vele!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 08:22:04

"Csehországban az állam kifizeti az olyan dolgozók bérének nyolcvan százalékát, akiknek a munkahelye ideiglenesen bezár a koronavírus miatt hozott rendeletek következtében, írja az Expats.cz. Romániában a kényszerszabadságoltak fizetésének hetvenöt százalékát fizetik, illetve azok a szülők, akiknek 12 évesnél fiatalabb, vagy 18 évnél fiatalabb fogyatékkal élő gyermekük van, a kihirdetett szükségállapot végéig fizetett szabadságra jogosultak."

merce.hu/2020/03/20/romaniaban-es-csehorszagban-is-fizetest-biztosit-az-allam-azoknak-akiknek-a-munkahelye-bezart-a-koronavirus-miatt/

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 08:23:20

A magyargyűlölő Ondó Viktor még a munkanélküli segélyt is elveszi 3 hónap után.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 08:31:18

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "De sírtunk. Elsősorban az elkúró katasztrofális "kormányzása" miatt. Majdnem annyi kárt okozott, mint a geci."

Vicces ez a majdnem, ha azt nézzük, hogy amikor az elkúró lemondott, akkor senki sem akart miniszterelnök lenni abból a jeles társaságból, emlékszem még hogy röpködtek a nevek, aztán a palimadár Gordonra rásózták, hogy vigye el a balhét!
Most meg nem az a gazdasági állapot van, vezetnének is a libbantak szívesen, gondolom megint lenne száz nap sikerkormányzás, amíg ki nem fogyna az Orbánék által összehozoott pénz, mint Megyó idején, aztán jönne a nem kell félni, nem fog fájni!
Apropó, ha ugyanúgy, vagy rosszabbul csinálja a csuti, akkor miért nem hallasz ilyet, hol van az IMF, ez már Orbán tizedik éve, a buzi libsik meg már a második ciklus elején kénytelenek voltak bevallani, hogy egy nagy szarok!

István Tamasi 2020.04.02. 08:42:01

@havrilla: Nyugi. Gondolkodni képes és gondolkodni hajlandó emberről beszéltem, nem rólad.

István Tamasi 2020.04.02. 08:43:39

@rallus: Nyugi. Gondolkodni képes és gondolkodni hajlandó emberről beszéltem és nem rólad.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 08:48:44

@Grimbusz Makszimusz: "senki sem akart miniszterelnök lenni abból a jeles társaságból"

Ez szerintem mellékszál. A díszes társaság miért nem mondatta le az elkúrót az őszödi beszédkor, és írt ki előrehozott választásokat? Vagy legalább, mikor kiderült? Illetve eleve miért indították, hisz az elkúrást már korábban tudniuk kellett. Beszédes volt, hogy az elkúró nem engedte meg, hogy a nemzeti bank közzé tegye a katasztrofális számokat.

ZX 2020.04.02. 08:49:10

@Grimbusz Makszimusz: Mindig jókat röhögök, azon, hogymi lenne ha... mer' ugye nektek kristálygömbötök van, amiből látjátok, mi történne ha!
Azért majd nézzük meg hova fut ki a történet, tegnap 370-ről pattant vissza az Euro. Na melyik fidesz csicska meri kiírni, hol áll most a GDP arányos adósságunk?

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 08:59:14

@ZX: Ha ekkora szakbuzi vagy, akkor azt is kellene tudnod, hogy a forint árfolyama most nem belgazdasági, hanem külföldi pénzügyi és politikai folyamatok miatt romlik!
Ez jó libsi vesszőparipának, de amúgy lófasz és nem érv! Még jó, hogy nem teszed hozzá, hogy ha Gyurcsány lenne hatalmon, akkor egyből megoldaná és a dollár, meg az euro esne a forinttal szemben! ....bár amilyen hülyék v agytok, még ez sem kizárt! :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 09:00:25

@Grimbusz Makszimusz: "ha ugyanúgy, vagy rosszabbul csinálja a csuti, akkor miért nem hallasz ilyet, hol van az IMF, ez már Orbán tizedik éve"

Tizedik éve világgazdasági konjunktúra van, hála a világot irányító patrióta Soros Györgynek, kezet csókolhatsz, nálatok az nagy divat. Ondó Viktor annyit tett, hogy az EU legszegényebb államai közé vitte le Magyarországot.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 09:02:13

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Ne zavarj be a megfelelően görbített álomvilágába, mert valós adatok és rideg tények hatására idegösszeomlást kaphat!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 09:04:20

"Azzal kezdődött, hogy egy 11 fős társasággal voltak síelni. Mind a tizenegyen önkéntes karanténba vonultak, amikor hazaérkeztek. A társaság tagjai közül sokaknak volt hőemelkedése, de csak Lucának sikerült teszteltetnie magát. Azért volt kivételes lehetősége a tesztelésre, mert a SOTE-s diákoknak erre külön lehetőséget biztosít az egyetem. Luca nővérének szintén hőemelkedése volt, de hiába hívott mentőt, ki se mentek hozzá."

index.hu/belfold/2020/04/01/egy_magyar_koronavirusos_lany_es_a_nepegeszsegugy/

belaim7005 2020.04.02. 09:09:10

@alöksz róz: Szóval lássuk, van ez a törvény. Sikerül az önkormányzati választáson nyerő ellenzéki polgikat lefenyíteni, happy! Oppácska a mi polgijaink is copnak, bakker vonjuk vissza "béláim gondolkozzunk".Most itt tart az ügy:)

ZX 2020.04.02. 09:13:04

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Mondom most mennyi? Erre jössz itt tavalyi adatokkal.
@Grimbusz Makszimusz: 360-ig gazdasági okai voltak, 360-370 között meg politikai okai. A piac beárazta a geci hazugságait. Milyen jó is nekünk, hogy egy notórius hazudozó vezeti az országot.

eszti..... 2020.04.02. 09:15:30

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

máshol a járvány megfékezésén dolgoznak
ugye, kinek mi a fontos....

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.02. 09:16:28

az is bizonítlya az orban rezsime fasisztázóládását hogy a mentők már 1 hőemelkedésben szenvedőhöz sem halylandók kirohanni!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.02. 09:17:47

@ZX: most kevesebb
ez 1 tegnapi vg hír
ha kell frissebb, gyárcsá

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.02. 09:20:11

@eszti.....: természetesen
csak itt a fasista államban remeg a fidess komisszárok úja a villanyosszékek start gombján

degreen 2020.04.02. 09:22:14

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Kicsit sem volt felelőtlen, ment mikor már javában helyzet volt. "Luca március 8–12. között volt síelni Tirolban, majd utána egy-két nappal egy legénybúcsút tartó angol csoportot kísért Budapesten" Tesztelni meg tüneteknél tesztelnek. És múlt hét hétfő óta van kijárós teszt. És egy teszt nem teszt, minimum 3 teszt kell, mert olyan a minősége.
index.hu/techtud/2020/04/02/tesztelni_kell_a_virusteszteket_is/

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 09:22:42

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Tizedik éve világgazdasági konjunktúra van, hála a világot irányító patrióta Soros Györgynek,..................................

Marha hálás vagyok annak vén spekuláns zsidónak, meg a deep state többi metéltjének, hogy már tíz éve nem döntötték csődbe a világ gazdaságot! Tényleg kurva jó ez a nemzetközi pénzügyi struktúra, ahol egy nyilatkozatra is esik a forint, viszont egy pénzügyi krach előtt egy nappal is azt mondják a hitelminősítők, hogy minden rendben!

morph on deer 2020.04.02. 09:22:55

@Grimbusz Makszimusz:
“ Olyanok vagytok, mint egy öregedő klimaxos vén kurva!”

Azokhoz jársz, szivi?
Vagy van a családban?
Mert amúgy honnan tudhatnád, hogy az milyen, nem?
“Ej, cica, eszemazta....”
:)

eszti..... 2020.04.02. 09:32:09

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

komisszárok??? meg vagy te őrülve???
egy komisszár van, a többi csicska.
te sem azt írtad, hogy a pénzügyminisztérium függetleníti az államadósságot, hanem egyenesen Viktor.
egyik kezével kezeli a járványt, másikkal megmenti az államháztartást..... valóban zseniális!!! :D:D

eszti..... 2020.04.02. 09:35:03

még mindig azon szórakozok, hogy Magyarországon a járványkezelés sarkalatos pontja lett a nemváltó műtétek betiltása .....

ez kinek jutott az eszébe????? :D :D

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 09:36:42

@morph on deer: Nejed esetleg nem Vanda? :D

Ha nem ismernéd a viccet.
-Gyere Vanda!
-Miért szólítasz Vandának, nem is úgy hívnak!
-Mert vanda vagy és öveg!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 09:37:58

@degreen: tüneteknél tesztelnek"

Igen, Ondó Viktor így segíti a járvány terjedését.

Egyébként tüneteknél se tesztelnek, csak ha fertőzöttel találkozott ÉS tünetei is vannak. Ellen megy a geci a WHO ajánlásainak, hátha így több nyugger hal meg, és még több pénzt lophat.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 09:40:42

@eszti.....: Tegnap ezt már egyszer kérdezted, senki nem akart rácsapni a témádra?
Vajon koronavírus alatt miért nem az a fő gond, hogy egy hülye buzinak pinát faragjanak?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 09:40:56

@eszti.....: :))

Rémisztő heteró iszákos kurvázó kokózó nőverő fideszesek nem váltanak nemet, akkor másnak meg tilos legyen. :))

ZX 2020.04.02. 09:42:55

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Persze nincs még friss, de nem kell sok ész hozzá, hogy tudja az ember, hogy lényegesen magasabb. Persze a geci nem mondja majd ki, hogy elkúrták, nem kicsit, nagyon. Ja és hogy hazudtak reggel, délben, este.

eszti..... 2020.04.02. 09:49:16

@Grimbusz Makszimusz:

MERT TEGNAP SEM ÉRTETTEM, ÉS MA SEM ÉRTEM.

ZX 2020.04.02. 09:54:07

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: ÁÁÁÁ, szerintem csak szimplán hülye. Hát csak nem nyírja ki a saját szavazóbázisát!?

István Tamasi 2020.04.02. 09:55:18

A felhatalmazási törvényt megszavazók és az ennek tapsikolók bizonyították, hogy a fideszmaffia olyan mint a kondom: összegyűjt minden gecit.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 09:55:59

@eszti.....: Hát ha nem fogod fel azt az egyszerű tényt, hogy van olyan, hogy fontossági sorrend, akkor nem is fogod megérteni! Én meg ezt a nemváltó műtétet nem értem, bazmeg, ha én a fejembe veszem, hogy ló vagyok, akkor átoperálnak?
És ezek a lelki nyomorék aberrált hülye buzik is a nemváltásukkal kurva érdekesek!
Ismerek homokost többet is, de azon kívül, hogy nem a pinát favorizálják, teljesen épelméjűek!

eszti..... 2020.04.02. 09:58:36

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

gondolom, ez külön Semjén Zsolt kérése volt. már várom, hogy Rétvári Bence elkezdjen villogni vele...

eszti..... 2020.04.02. 10:02:37

a bezzegelésről meg elfeledkeztem.....

Az a döntés viszont már most megszületett, hogy a kormány létrehoz egy pénzalapot, amely a legnehezebb helyzetbe került embereken, családokon segít. A kormányfő felajánlotta fizetését, amíg a jelenlegi válság tart, és szerinte így tesz több miniszter is. A miniszterelnök bejelentése után több párt is jelezte, képviselői hozzájárulnak bizonyos összeggel az alaphoz.
24.hu/kulfold/2020/04/01/koronavirus-szlovakia-blackout/

az oktatásügyi miniszterünk tegnapelőtt maszk nélkül tartott sajtótájékozatót. ebbe az alapba fizeti be az érte járó büntetést, plusz önként egy havi fizetését is.

Nekoashi2005 2020.04.02. 10:03:39

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
'@ZX: http://www.vg.hu/gazdasag/gazdasagi-hirek/a-magyar-allamadossag-tovabb-csokkent-2019-ben-2155074/"

Felhívnám a figyelmét, 2020-at írunk.....

Nekoashi2005 2020.04.02. 10:04:55

@Grimbusz Makszimusz:
Bajnait kifejezetten dícsérte a csuti 2010-ben....

István Tamasi 2020.04.02. 10:07:24

@Grimbusz Makszimusz: Nyugodj meg. Igaz, hogy agy nélkül születtél, de nem fognak a koponyádba lóagyat beoperálni.

6.Lenin 2020.04.02. 10:08:21

@eszti.....:

Éppen tegnap végleg eldöntöttem, hogy nyárra szeretnék fürdős kurva lenni (kicsi a nyugdíj) Szlovákiában még megcsinálnának egy áthelyezést? A farkamtól sem szeretnék megválni, megszoktam, de áttetetném valahová máshova, van hely.
A határon átmenni nem gond, nekem. Van egy láthatatlanná tévő kenőcsöm, még csempész koromból. Maradt pár vödörrel.

eszti..... 2020.04.02. 10:12:08

@Grimbusz Makszimusz:

mit nem értesz, mirr-murr? a nemváltó műtétek kiemelése olyan, mintha megjelenne, hogy ÉS MELLNAGYOBBÍTÁST SEM VÉGZÜNK....
felesleges hangsúlyozni. mindenki tisztában van az életmentő műtétek/kezelések kategóriával. aki nem, azt úgyis elzavarják.
nem szoktál ilyen értetlen lenni.....

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 10:13:57

@Nekoashi2005: Mit dicsért Bajnain, hogy szép öltönye van, meg jól tud libát lopni? Bazmeg, kiforgattok egy nyilatkozatot és azt emlegetitek! Persze, üres kasszával, meg IMF hitellel átveszi tőlük az országot, mit tudott volna dicsérni?

rallus 2020.04.02. 10:15:58

@Nekoashi2005: Bajnai ugyanis miniszterelnökként már nem lopott el semmit, ugyanis a ballibek erkölcseinek ismeretében a nyakára ültette az IMF Irina Ivaschenkót, akinek az engedélye nélkül fingania sem lehetett...nem hogy libákra költeni a hitelt!
Így aztán csak annyi dolga volt, hogy "Mindannyiunknak fájni fog...."

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 10:16:49

@eszti.....: A kiemelés! Hát az egy poénos fricska a libsiknek!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 10:21:29

@István Tamasi: Milyen tréfás kedvedben vagy lumpiproli, a sasjózsi humorakadémián végeztél? Már csak egy operettrészlet hiányzik és méltó leszel a mesterhez ezzel a lóagyas szellemi sziporkáddal!

chrisred 2020.04.02. 10:25:25

@Nekoashi2005: Mert helyette indította be a megszorításokat és szorított az adóprésen, amivel lenullázta a ballibeket a választásra, és megkímélte a Fideszt attól, hogy ők vezessék be azokat. Például fél évvel a választás előtt emelte 25%-ra az áfát, így 2011-ben "csak egy kis kígazítás" kellett, hogy világrekorder mértékű adó legyen.

nu pagagyí 2020.04.02. 10:26:16

@rallus: Tudom, értetlenül állsz az előtt, ha valaki eleve nem akar lopni. Neked ez nem fér bele az erkölcseidbe.

eszti..... 2020.04.02. 10:33:18

@6.Lenin:

szerintem nem kell áthelyezés. csináld úgy, mint eddig...

ZX 2020.04.02. 10:34:40

@Grimbusz Makszimusz: @rallus: Na, hát a nagy géniusznak most itt a nagy lehetőség, hogy megmutassa, hogy kell válságot kezelni. Bár ami baromságokat már mondott közgazdaság ügyileg, nem sok jót jósolok.

rallus 2020.04.02. 10:35:51

@nu pagagyí: Na azért az az "eleve" a liba ügyben nem volt egyértelmű...és akkor nagyon visszafogott voltam...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.02. 10:37:12

@Nekoashi2005: végre rájött
erről majd 21ben lesznek adatok

nu pagagyí 2020.04.02. 10:37:17

@Grimbusz Makszimusz: Mindenkinek joga van a boldogságra, a kormánynak viszont nincs joga ahhoz, hogy ezt megakadályozza. Nem tudom, te mitől lennél boldog, de ha törvénnyel lehetetlenítenék el azt, akkor biztosan ugyanígy hőzöngenél. Természetesen nem kell állami finanszírozásban csinálni az általad nehezményezett dolgot, tehát a korrupt módon felvett jövedelmed adói és járulékai továbbra is visszacsoroghatnak a zsebedbe a NER-piacon . A törvény azért aljas, mert adminisztratív módon lehetetleníti el, hogy valaki olyasmit csináljon, amivel másnak nem árt.

rallus 2020.04.02. 10:39:26

@ZX: Ti már 2010 óta telesz.rt gatyával aggódtok a "hazátok" miatt, aztán igazából csak ti gyorsultok a lejtőn lefelé...
Te vagy az Inotai András, vagy a P.M.Zita? Mert ők szoktak ilyen remek jóslatokat adni...

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 10:41:15

@nu pagagyí: Tudom, értetlenül állsz az előtt, ha valaki eleve nem akar lopni. Neked ez nem fér bele az erkölcseidbe......................

Asszta...z...erkölcsös kurva életbe! A libatolvaj nem akart lopni? Ha nincs miből lopni, meg egyébként is figyeli az IMF, akkor ő a becsület mintaképe mi?

nu pagagyí 2020.04.02. 10:41:22

@rallus: Olyan sokszor ismételtétek a hazugságot, hogy el is hitted, pont úgy, mint a többit. Te egy üres köcsög vagy, amibe tetszőleges tartalom tölthető, az aktuális propagandán kívül mást még nem hallottam tőled.

nu pagagyí 2020.04.02. 10:45:53

@a nagy hohohorgász: Ugye tudod, hogy pártod és ormányod hozta törvénybe a luxus hiánya miatti kártérítés jogát. Akkor még arra gondolhattak, hogy a börtönépítés felfuttatásával lopják majd ki a közpénzt Lőrincen keresztül, de aztán találtak jobb módszereket, a törvény meg úgy maradt.

rallus 2020.04.02. 10:47:03

@nu pagagyí: Nyujorkban (ne csodálkozz, Kunhalmi a példaképem!) az orvosok döntik el, hogy melyik vírus fertőzöttet mentik meg, melyiket hagyják meghalni.
Még abban a demokráciában sem a hülyék hóbortjaira koncentrálnak.
Egyébként ha akkut a problémád, óvatosan tedd a sínekre a zacsival együtt...aztán a sürgősségin biztosan fúrnak neked egy kedvedre valót...
Örülök, hogy segíthettem ezekben a nehéz időkben!

eszti..... 2020.04.02. 10:50:59

@rallus:

Jelenleg kizárólag Semjént és tsait foglalkoztatja annyira a nemváltó műtét / ez is érdekes/, hogy járvány idején szöszöljenek vele.

nu pagagyí 2020.04.02. 10:53:26

@rallus: A történelem már ilyen. Most a tolvajok és diktátorok ideje van és te megfordítottad a köpönyeget. Leszel te még liberális, ha az kell ahhoz, hogy tovább lophass és pöffeszkedj, Orbán is milyen jól csinálta annak idején! Az emberek alapvetően nem változik. A szar ember, az szar marad, mindegy minek hazudja magát.

ZX 2020.04.02. 10:54:12

@rallus: mintha ti nem jósolgatnátok. Haz az ellenzék ezt csinálná, ha azt csinálná, ha ők lennének hatalmon stb. Mert te biztosan tudod mi lenne akkor?

rallus 2020.04.02. 10:54:46

@nu pagagyí: Azt maga Bajnai nyilatkozta, hogy "Nem értettünk a libához...."
Ez szerintem azt jelenti, hogy nem tudta: a liba is szublimál!!!
Ez feltehetően a hizlalótól való átvétel és a tervezett kifizetés között szokott megtörténni...Az élet kegyetlen, a libatartók nem is voltak képesek felfogni, inkább öngyilkosok lettek....

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 10:56:55

@nu pagagyí: Mindenkinek joga van a boldogságra, ............................

Ettől a libsi szartól okádok, amikor a boldogsággal jöttök egy aberrált periférikus csoport kapcsán, de rengeteg VALÓS problémával küszködő embernek leszarjátok a problémáját!
Azt valahogy soha nem látom, hogy normális csoportok problémái mellé állnátok!
Valakinek a nemébe orvosilag beavatkozni úgy, hogy az teljesen egészséges testileg, nem a ráncfelvarrás, meg a mellnagyobbítás kategóriája, bár az is konzumidiótizmus meg divatkényszer!

eszti..... 2020.04.02. 10:57:40

Nálatok is megjelentek netes hirdetésekben az aranyáron árusított speciális védőmaszkok? Itt 40 eu darabja.
330-3300 euróra bírságolják a kereskedőket.

Nekoashi2005 2020.04.02. 10:58:03

@Tényelek:

""Biztos igazad van....Mint abban is, hogy pályakezdő diplomás szakápoló 400 ezer forint felett keres...."
Így van, ahogy a hivatalos adatokat tartalmazó linken is rajta volt, ., de ne akassza fel magát bánatában csak azért, mert annyit keresnek, szerintem megérdemlik!

Milyen hivatalos irat? Tudod mit, ha mutatsz egy 21 éves diplomás, pályakezdő. állami kórházban dolgozó közalkalmazott ápolót, aki rögtön 440 ezer bruttóval kezd, elhiszem!

nu pagagyí 2020.04.02. 11:01:59

@rallus: Nem az én problémámról van szó, nem óhajtok nemet váltani. Általánosan igaz, hogy mindenkinek egy élete van, amivel saját maga kell hogy rendelkezzen, mert senki nem tud neki másikat adni, ha kényszerrel elvette tőle a rendelkezés jogát. Arról meg én nem tehetek, hogy te túl vagy már a nemváltó műtéten és most sajnálod mástól a lehetőséget.

rallus 2020.04.02. 11:02:03

@eszti.....: Ha jól értelmezem, a baráti Szlovákiában (velünk ellentétben..) minden remekül működik. Ezért azt javaslom, hogy még ma operáltasd át magad és írd meg, hogy ez mennyi kórházi kapacitást kötött le. Amennyiben csak két embert, (kezükben kényszerzubbonnyal, ahogy óvatosan közelítenek hozzád) akkor azonnal felháborodott hangú levelet írok Semjénnek! Ha többet, akkor jól jártunk...

Nekoashi2005 2020.04.02. 11:03:44

@a nagy hohohorgász: @alöksz róz: @Grimbusz Makszimusz: @rallus: @csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: @6.Lenin: @havrilla:

Na mi van fizetett fidess-trollok? Erre a hírre tilos reagálni? A tartótisztek letiltották a témát?

Nem baj, azért ideteszem mégegyszer Kim Dzsong Viktor családjáról szóló hírt!

"Kétmilliárd forintos állami támogatást kap kikötőfejlesztésre Mészáros és Tiborcz közös vagyonkezelője"

Ha ettől nem melegszik át a hazafiak keble, akkor semmitől! Ennek most van itt az ideje! A turizmus csúcsokat döntöget!

Ja, nem! A turizmusnak kampó.....

444.hu/2020/04/01/ketmilliard-forintos-allami-tamogatast-kap-kikotofejlesztesre-meszaros-es-tiborcz-kozos-vagyonkezeloje

eszti..... 2020.04.02. 11:04:47

@Grimbusz Makszimusz:

konzumidiótizmus meg divatkényszer...

Magyarországon nyitva tarthatnak a kozmetikusok, manikűrösök, műkörmösök....

eszti..... 2020.04.02. 11:07:30

@rallus:

ha nincs mondanivaló, jön a terelés, mellébeszélés ... zagyvaság.
vagy a szövegértés kavar be?? :D

rallus 2020.04.02. 11:07:37

@nu pagagyí: Tudom, tudom...
Te is az a kategória vagy, amelyik a becsomagolt bőröndjén ülve fikáz itthon mindent, de annyi esze azért van, hogy nem megy sehova, mert tudja, hogy minden országnak megvan a maga selejtje, rá ott sincs szükség... Mindig lesz néhány Gerendás Péterünk...

degreen 2020.04.02. 11:08:51

@Nekoashi2005: bár konkrétumot nem tudok, mert pl az index ezt le sem hozta. de, ez a link alapján egy fejlesztés, nem most, majd meglesz vmikor. a turizmus is mint minden más magához fog térni. tudod, válság idején kell vásárolni, befektetni...
de ilyen linkeket én is tudok

mindenszo.hu/meszaros-lorinc-bankja-az-mkb-1-milliard-forintot-adomanyoz-a-koronavirus-elleni-harcra-az-ellenzek-hallgat/

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 11:11:24

@eszti.....: Nemváltó műtétből a műkörmösök nyitvatartásáig!

Egy óvatlan jobboldali kalandjai a buggyant lippsi tótcsajjal, akivel felesleges is lett volna szóba állni, hiszen minden eszmecsere a parttalan hülyeségbe és a kreténségtolásba torkollik!

Mi a faszom van a műkörmösökkel?

nu pagagyí 2020.04.02. 11:11:55

@Grimbusz Makszimusz: Gyűlölettől csöpögő kommentjeid alapján, biztosan tele lehetsz sérelmekkel. Na mesélj, mi bánt? Nem vettek be a Tudományos Akadémia tagjai közé, pedig meg van a nyolc általánosod? Nem te lettél színház- vagy iskolaigazgató? A helyi döbrögi nem számít rád? Mésnak befolyásosabb rokonai vannak? Sajnos, attól hogy másnak szarrá tennéd az életét, neked nem lesz jobb.

chrisred 2020.04.02. 11:12:10

@Grimbusz Makszimusz: Nem inkább azoknak a köcsögöknek szól, akik szerint az uniós országok közös döntéseit nem szükséges elfogadni?

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 11:18:25

@nu pagagyí: Na a szokásos libsi mélylélektani elemzésnek álcázott piti kis személyeskedés is elérkezett, mint mindig, amikor képtelenek vagytok felvenni a kesztyűt ! Ezt fehér zászlónak szoktam venni! :D

Nekoashi2005 2020.04.02. 11:19:32

@degreen:

mindenszo.hu/meszaros-lorinc-bankja-az-mkb-1-milliard-forintot-adomanyoz-a-koronavirus-elleni-harcra-az-ellenzek-hallgat/

Ebben a bankban tudtommal csak résztulajdonos p. lölő elkövető....

Véletlenül nem ezt a bankot tőkésítette fel közpénzből a magyar állam?

2020.04.02. 11:25:18

@Nekoashi2005: "ha mutatsz egy 21 éves diplomás, pályakezdő. állami kórházban dolgozó közalkalmazott ápolót, aki rögtön 440 ezer bruttóval kezd, elhiszem! "
Nehéz olyan emberrel vitázni, aki megállt a négy eleminél a közoktatáson belül.
Ön azt állította, hogy a diplomás szakápoló keres 180.000 forintot minden pótlékkal együtt, ez volt kiindulóalap.
Ahhoz, hogy diplomás szakápoló legyen valaki, el kell végeznie az egyetemi alapszakot, majd a mesterszakot a szakvizsgával.
Magyarországon a képzések egymásra épülnek, .. előbb az általános iskolát kell elvégezni ez nyolc év, majd a középiskolát, ami négy év, ezután jön az egyetemi alapszak, ami három év, majd a mesterszak, ami két év.
Ha abból indulunk ki, hogy valaki hat évesen kezdi el az általános iskolát, akkor mire eljut az ön által követelt iskolai végzettséghez és egyszer sem bukik, nem hagy ki évet, akkor leghamarabb 23 évesen kezdhet el dolgozni, de nagyobb a valószínűsége, hogy hét évesen indult, akkor viszont 24 évesen.
Ebből elvileg mindenki ki tudja következtetni némi logikával, hogy nem lehet mutatni olyan 21 éves embert, aki az ön által követelt szakképesítéssel el kezd dolgozni, ..., ekkor még nagy valószínűséggel az alapszak államvizsgáit abszolválja.
Szerintem ha valaki ennyire hülye egy témához, /Bár itt nem csak a témához, a legalapvetőbb ismeretei sincsenek meg, hogy miként működik a közoktatás, ., ami szerintem szégyen!/ az inkább duguljon el és ne csináljon még nagyobb hülyét magából, mint aminek egyébként is kinéz!
Részemről befejeztem ezt a témát, .., mert nekem égő, hogy még azt is el kell magyaráznom, hogy mennyi időbe kerül az általános és egyéb iskola elvégzése, .., ennyire alacsony szintről indulva húsz év lenne mire megérti, .., és ismerve a hozzáállását, akkor meg azt mondaná, hogy nem hiszi el, .., ennek így semmi értelme!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 11:29:35

@chrisred: "Nem inkább azoknak a köcsögöknek szól, akik szerint az uniós országok közös döntéseit nem szükséges elfogadni?"

Jóbarát, az unió nem arról szól, hogy egyes a libsizmusba, emberi jogokba, meg demokráciáskodásba beehülyült országok elkezdenek befogadni mindenféle jöttment szarházit válogatás nélkül, majd amikor túl sokan jönnek, meg kezdenek a terhükre lenni, akkor kitalálják, hogy erőszakkal betelepítik másokhoz is azok akarata ellenére is!
Ez elsősorban Magyarország és csak másodsorban az unió területe, a belépéskor ilyesmiről szó sem volt, ki kell lépni a gecibe!
Amúgy korrekt jellemrajzot adtál magadról, meg a hazaszeretetedről, hogy egyből a bíróság, meg az uniós idióták pártjára állsz! Ezért szavazunk Orbánra, az leszarja az ilyeneket mint ti és megvédi az országot! Hajrá Viktor, ha el is baszol néha valamit, az irány mindenképpen jó!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 11:29:57

@Tényelek: "Szerintem ha valaki ennyire hülye egy témához, /Bár itt nem csak a témához, a legalapvetőbb ismeretei sincsenek meg, hogy miként működik a közoktatás, ., ami szerintem szégyen!/ az inkább duguljon el és ne csináljon még nagyobb hülyét magából, mint aminek egyébként is kinéz!"

Egyetértek. Szóval? Miért nem dugulsz már el??? :))

Faszé kell egyre nagyobb hülyét csinálni magadból? Már az ajtón se férsz ki. Bár így meg nem tudsz megfertőződni. A hülyéket a szerencse is segíti. :))

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 11:31:23

A "Grand Est" régióban (≈5,5M fő, mo területének cca. fele, ám mo gdp-jének 110%-val rendelkező terület) 570 ember halt meg eddig idősek otthonában.

Nekoashi2005 2020.04.02. 11:31:42

@Tényelek:
Jó, akkor mutas egy olyan 24 éves mindenféle papírral, diplomával rendelkező, "f" fizetési osztályba tartozó pályakezdő, állami alkalmazott ápolót, aki 440 ezer bruttóval kezd!

Valóságban a bértábla alapján van nettó 188 ezer fizetése, ami túlórával, pótlékkal felmehet akár nettó 220 ezerre is.....

rallus 2020.04.02. 11:32:25

@eszti.....: "Az új etikai útmutatót az orvosok érdekképviseletét ellátó szakmai szövetség, a British Medical Association (BMA) adta ki.

Ebben az szerepel, ha amennyiben szükségessé válik, akkor az idős, kisebb túlélési eséllyel rendelkező betegek helyett egészségesebb pácienseknek adják a lélegeztetőgépeket. Az útmutató több pontja is arra vonatkozik, hogyan osszák majd be a szűkös mennyiségben rendelkezésre álló életmentő eszközöket.

Elképzelhető, hogy a legrosszabb állapotban levő betegektől megtagadják az intenzív osztályon történő kezelést, vagy a mesterséges lélegeztetést. Ez indirekt módon az idősebbekkel, vagy súlyos betegséggel küzdőkkel szembeni diszkriminációhoz vezet – áll a szerdai iránymutatásban, ami kitér arra is, hogy törvénytelen lenne egy adott életkorhoz kötni azt, hogy adott esetben ki részesülhetne még ellátásban, csak annyit ír, hogy a már korábban is légzőszervi problémával küzdő idősebb betegeknek a legjobb kezelés esetén is csekély esélye lenne a túlélésre, írja a CNN londoni tudósítója."
Na látod, ott sem raknának fel neked egy 40 centis bögyörőt, pedig régi demokrácia...

2020.04.02. 11:33:33

@eszti.....: Tudunk küldeni cserébe kétdecis kézfertőtlenítőt akciósan 5900 forintért :-) .
Egyébként nem kell itt be ..., Ukrajnából másfél hónapja lehet rendelni olyan gyógyszert /Mindig egy másik honlapról, bár most éppen sehol sem elérhetők, de szerintem estig biztosan megoldják megint./, ami meggyógyítja a koronavírus betegséget és mindössze 36.000 forint egy csomag, ingyen szállítanak, .., így nem kell bíbelődni a maszkkal, meg a fertőtlenítővel.

Nekoashi2005 2020.04.02. 11:34:14

@Tényelek:
Ja, és nekem ugyanaz a diplomám, mint a csutinak.... Csak én nem lógtam azokról az órákról, amikor a jogállamiságot oktatták....

ZX 2020.04.02. 11:35:02

@Grimbusz Makszimusz: Ki kell lépni? Azt ugye tudod, hogy az a geci gazdádnak a végét jelentené? Akkor már kénytelen lenne közvetlenül a magyaroktól lopni, azt viszont már nem néznék jó szemmel.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 11:36:50

@Grimbusz Makszimusz: "ha én a fejembe veszem, hogy ló vagyok, akkor átoperálnak?"

Szerintem joggal kérheted, hogy külalakra is lófasszá operáljanak, ha már belül az vagy. :))

Szóval vannak férfiak, akik férfiakat szeretnek, és fideszesek, ezek a buzik. hasonló van nőkben is.

Aztán vannak nők, akik férfi testben születnek, azzal kell élniük, nőként természetesen férfiakat szeretnek. Őket nem szabad keverni a buzikkal. A természet hibáját egy operációval ki lehet javítani, és boldogan élhetnek a nemváltó műtét után.

Hasonlóan születnek férfiak női testben...

2020.04.02. 11:40:45

@Nekoashi2005: Lehet, hogy nem volt világos, hogy elegem van az idiotizmusából. Betettem a felvi utánkövetési kimutatását, ahol pontos összeget írnak, hogy mennyi a kezdőfizetés, ...,447.000 FT, ... és az ráadásul az 2017-es adat, most meg 2020 van.
Ezen nincs mit vitatni csak szart rágni, ahogy ön teszi!
De szellemi fogyatékosoknak mégegyszer beteszem, .., de most már hagyjon békén a debil kérdéseivel a témában!
https://www.felvi.hu/felveteli/szakok_kepzesek/szakleirasok/!Szakleirasok/index.php/szak/3475/vegzes_utani_kilatasok

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 11:41:20

@Nekoashi2005: Nem az a baj, hogy Tény Elek napok óta tátott szájjal rohangál a faszerdőben, hanem hogy még nem vette észre. :))

2020.04.02. 11:43:04

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
Na ja, mint a prájdon nyilatkozó, aki férfiból nővé operáltatta magát és leszbikusként él :-) .
Az ilyenek nem rossz tesztbe születtek egyszerűen hülyék.

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 11:45:05

@rallus: miért gondolod, hogy akkor nem húzta a száját egy csomó olyan, aki most is húzza? miért elképzelhetetlen az, hogy valaki csakis valakit elkerülendő szavaz? én pl. az első, '90-s választáson kívül sosem tudtam senki MELLETT szavazni tiszta szívvel, mindig csakis a kisebb rosszra.
s egyáltalán, miért hozol fel 20-30 éves történeteket, lehet, hogy a másik gyerek volt még‽
(mondjuk ez igaz azokra is, akik mindig a kádár-érát citálják így vagy úgy, alaphangon min. 65-70 évesnek kellene lenniük.)

2020.04.02. 11:47:17

@Nekoashi2005: Ne bakker még egy öndicsekvő diplomás,,........., ki a fenét érdekel, ..., ha "be akarom alázni" , akkor most én meg öt doktorit írok és én nyertem ,,, bruhahával együtt, ..., .. aki még azt sem tudja mikorra lehet elvégezni egy egyetemi mesterszakot? :-) .

rallus 2020.04.02. 11:48:58

@Nekoashi2005: És nem zavar, hogy ezzel a végzettséggel @A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: @ZX: @Sir Bates dö Hól: és hasonlókkal állsz egy oldalon, sőt néha alulmúlod őket?
Jó-jó, egy kicsit kulturáltabb stílusban....

6.Lenin 2020.04.02. 11:49:12

@eszti.....:

Páros napokon a régivel, páratlanon az újjal? Nem rossz 5let, kösz.

Azt, hogy most szépen süt a Nap, nem Orbánnak köszönhetjük? Vagy inkább Szlovákiának?

Basszátok meg, ti lassan beleőrültök, hogy még mit is szeretnétek Orbán nyakába varrni. Vagy minden ballibsi már alapjáraton ilyen?

Őrület, hogy mi megy már itt (is).

eszti..... 2020.04.02. 11:49:30

@Grimbusz Makszimusz:

a konzumidiótákat hoztad szóba............nem evidens?

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 11:50:02

@Grimbusz Makszimusz: ez így hazugság;-)... Mirr-Murr, ne hazudj!;-)...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.02. 11:50:21

minden libbant a faszerdőn mereng
kivétel az esztinek csúfolt, az pinavölgyön
kérjétek + 6házit hátha ad a sajátjából

6.Lenin 2020.04.02. 11:51:55

@Tényelek:

Itt mindenki azt ír, amit akar. Ha ő diplomás, akkor tényleg szégyen az oktatásra nézve. Vagy pénzért vette az ecserin.

eszti..... 2020.04.02. 11:54:41

@rallus:

látom, a szövegértés. ne fárasszuk tovább egymást... :D

6.Lenin 2020.04.02. 11:58:05

@eszti.....:

Szlovákiában tilos az irónia, meg a humor ebben a vészes időkben? Le kellett ezeket adni, vagy sose volt?
Vagy eleve hiányzik az alapfelszerelésből?

Nekoashi2005 2020.04.02. 11:58:54

@Tényelek:
"Lehet, hogy nem volt világos, hogy elegem van az idiotizmusából. Betettem a felvi utánkövetési kimutatását, ahol pontos összeget írnak, hogy mennyi a kezdőfizetés, ...,447.000 FT, ... és az ráadásul az 2017-es adat, most meg 2020 van.'

Ott van az oldalán hogy MESTERKÉPZÉS! És az nincs odaírva hogy az ÁLLAMI EGÉSZSÉGÜGYBEN keresnek ennyit!

Mutas csak egyetlenegy diplomás kezdő ápolót aki bruttó 440 ezret keres állami egészségügyben

ZX 2020.04.02. 12:01:38

@rallus: Ne aggódj, téged alulmúlni szinte lehetetlen. Bár sok fideszes takony megpróbálja.

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 12:03:28

@Grimbusz Makszimusz: megint hazudsz‽ Mirr-Murr, mi az apád faszát csinálsz‽;-)...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 12:07:30

@rallus: "egy oldalon"

A hazaáruló Ondó Viktor gazdáddal jóérzésű ember nem áll egy oldalon.

Milyen szerencse, hogy fideSSfasszopók vagytok, így ez nektek nem okoz problémát. :))

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 12:07:40

@Sir Bates dö Hól: : ez így hazugság;-)..

Meg antiszemitizmus! Tudom! :D

2020.04.02. 12:08:30

@Nekoashi2005: Név, cím, telefonszám, teljes alakos fürdőruhás képpel :-) ?

Nekoashi2005 2020.04.02. 12:25:33

@Tényelek:
Elég egy bérpapír és kinevezés név kitakarással... De úgysem fogsz találni!

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 12:29:02

@Grimbusz Makszimusz: Mirr-Murr, a migrációról moon a ner miatt nem volt értelmes vita, s a neten is legfőképp a hozzád hasonlók (akik pro és kontra csak arra koncentrálnak, hogy ne is lehessen!) miatt nem alakult ki értelmes közbeszéd. Pl. ismered-e erről az én véleményem?;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 12:31:26

@ZX: most is tőlük lopnak, a segélyt azt monak küldik...

Nekoashi2005 2020.04.02. 12:32:04

@degreen:
mindenszo.hu/meszaros-lorinc-bankja-az-mkb-1-milliard-forintot-adomanyoz-a-koronavirus-elleni-harcra-az-ellenzek-hallgat/

www.azenpenzem.hu/cikkek/allami-milliardok-a-bankszektorba/2244/

A pénztáros "stróman" lölő a saját vagyonából jótékonykodik!

Ja nem.....

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 12:33:09

@rallus: baszod anyád szájba, te büdös paraszt...

Nekoashi2005 2020.04.02. 12:33:17

@a nagy hohohorgász: @alöksz róz: @Grimbusz Makszimusz: @rallus: @csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: @6.Lenin: @havrilla:

Na mi van fizetett fidess-trollok? Erre a hírre tilos reagálni? A tartótisztek letiltották a témát?

Nem baj, azért ideteszem mégegyszer Kim Dzsong Viktor családjáról szóló hírt!

"Kétmilliárd forintos állami támogatást kap kikötőfejlesztésre Mészáros és Tiborcz közös vagyonkezelője"

Ha ettől nem melegszik át a hazafiak keble, akkor semmitől! Ennek most van itt az ideje! A turizmus csúcsokat döntöget!

Ja, nem! A turizmusnak kampó.....

444.hu/2020/04/01/ketmilliard-forintos-allami-tamogatast-kap-kikotofejlesztesre-meszaros-es-tiborcz-kozos-vagyonkezeloje

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 12:34:19

@Tényelek: "a kezdőfizetés, ...,447.000 FT, ... és az ráadásul az 2017-es adat"

A többség 2014-ben kezdett dolgozni, 2017-es fizetésük már a 3. évi.

Bruttó 447k? Nem túl sok. Gondolom a Németországban elhelyezkedők fizetése nyomta fel az átlagot. :))

Magyar adatot tudsz mutatni, fideSSfasszopó? Ami nem a magánszférát mutatja, hanem az állami egészségügyet. Ne keverd az államit a nemzetivel, mert akkor a trafikok statisztikáit mutatod. :))

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 12:35:03

@Grimbusz Makszimusz: nem, csak nem igaz az, amit írsz, s mivel ezzel te is tisztában vagy, még tévedésre sem hivatkozhatsz;-)...

eszti..... 2020.04.02. 12:37:11

@6.Lenin:

te nem érted, de hozzászólsz - Hofi vicce, rallus csűri-csavargatja.
nekem meg van más dolgom is, mint homokot szórni a szélbe...:D

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 12:45:39

@Sir Bates dö Hól: Milyen értelmes közbeszédről beszélsz? Nálunk azt eluralják a libsik és az erőszakos "majd én megmondom, te meg hallgass, mert hülye vagy" stílusukt miatt csak elküldeni lehet őket a picsba! És hogy a magamfajta miért nem akarja? Mert vannak itt cigányok, nem kell még egy másik integrálhatatlan csoport, akik csak a pénzt viszik!
De mit győzködsz, mindez már be is bizonyosodott, mert hiába hallgatja el aljas módon az ilyesmit a független sajtó, azért nagyon jó kis hírek szólnak róla, hogy mire képesek ezek a migrik!
De egyébként is ez a szokásos libsi megbeszélési,, rábeszélési erőlködés is leleplezi az egészet, vazze, ha mi azt mondjuk hogy nem, akkor azt ismerje már el mindenki a jogunknak, mert így a török, az osztrák és a ruszki után ezúttal saját jószántunkból beléptünk olyan helyre, ahol megint parancsolgatnak nekünk? Nem jöhetnek és kuss, ha a nyugat annyira vágyik rájuk, verje egyedül a faszát a csalánnal, ha olajat, aranyat, gyémántot nem akarnak egyenlően elosztani, akkor menekültet se akarjanak!

2020.04.02. 12:47:52

@Nekoashi2005: Ja csak ennyi, ..olyan van, már láttam, .., elkérem és idejöhet megnézni :-) . Ápolási igazgatóként dolgozik a kiscsajszi, ..,mellette egy plusz szakosítót végez el, ... de jobb, ha nem lát ilyet, mert felvágja az ereit , ..
Bár jobban meggondolva mégis csak látnia kellene egy ilyet vagy ehhez hasonlót, .. jobb lenne a világ :-) .

6.Lenin 2020.04.02. 12:48:43

@eszti.....:

Értem, te a komcsi humorhoz vagy szokva, csak a primitív dolgokat érted. Tiszta sor.
Tudom, neked a szarkeverés a dolgod, azért fizetnek, valamit. ez is tiszta sor.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.02. 12:53:12

pár bezzegország fertőzöttség/1M

Iceland 3,575
Spain 2,358
Switzerland 2,093
Italy 1,829
Belgium 1,144
Austria 1,208
Germany 931
Norway 903
France 873
Portugal 809
Netherlands 795
Israel 718
Ireland 698
USA 651
Estonia 647
Denmark 579
Sweden 490
UK 434
Slovenia 431
Czechia 337
Hungary 61

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 12:56:43

@Grimbusz Makszimusz: ;-)... mondjuk indíthatnánk azzal, hogy vannak betelepülni szándékozók, vannak vendégmunkások és vannak menekültek;-)... miként vannak olyanok is, akik orbán ellen szavaznak, de nem azért, mert a '10 előtti állapotokat akarják visszaállítani, hanem azért, mert nem tetszik nekik a család és a lovagok által elkövetett szabadrablás;-)...
Te próbálod mindig fekete-fehérre redukálni a helyzetet, s nem azért, mert hülye vagy, hanem azért, hogy fanatizáld a hülyéket;-)...

Ismered az én álláspontom a migráció kérdésében?;-)...

Nekoashi2005 2020.04.02. 12:58:01

@Tényelek:
"Ja csak ennyi, ..olyan van, már láttam, .., elkérem és idejöhet megnézni :-) . Ápolási igazgatóként dolgozik a kiscsajszi, ..,mellette egy plusz szakosítót végez el, ... de jobb, ha nem lát ilyet, mert felvágja az ereit , ..
Bár jobban meggondolva mégis csak látnia kellene egy ilyet vagy ehhez hasonlót, .. jobb lenne a világ :-) ."

Elgurult a gyógyszer?

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 13:03:40

@Sir Bates dö Hól: : nem, csak nem igaz az, amit írsz, s mivel ezzel te is tisztában vagy, még tévedésre sem hivatkozhatsz;-)...

Sem? Azt hittem, hogy gyakorlott libsi vagy, illetve felkészült vagy libsizmusból! Ezek szerint én menőbb vagyok, mert én eltanultam egy trükköt Lendvai anyótól! Mindig van kiút!
Az a vén kurva mostanában is felbukkan néha és egy jobbos újságíró be akarta húzni a csőbe és szembesítette a "lassan mondom, nem lesz gázáremelés" közismert mondatával. Ekkor ő a szemérmetlen és utánozhatatlan bolsizsidó pofátlanságával azt volt képes mondani magyarázat gyanánt, hogy "tudtam hogy hazugság, de hittem benne" !

rallus 2020.04.02. 13:06:09

@Nekoashi2005: Te tényleg csak a stílusodban vagy egy kicsit különb az elvtársaidnál, (akiknek az írására reagálni is elfogadhatatlan....)
Egy magadfajta vezető értelmiséginek lehetne annyi esze, hogy megvárja a beruházás végét és akkor bizonyítékokkal a kezében lecsap a gonosz bűnözőkre!
Ez így csak a 444 irigy lumpenproletárok szellemi képességeire alkalmazott technikája, illetve annak a nagy tudású Ron Werber által tökéletesített változata...

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 13:10:15

@Sir Bates dö Hól: Azt nem vitaalap, hogy mi kiket és mennyit engedünk be! Nem jöhetnek és ezt egyedül mi döntjük el, ha engedünk, akkor bármi másban is engednünk kell!
Itt legfőképpen az EU hatáskör a lényeg, ennek a mostani EU-nak öngyilkosság a kezébe adni a sorsunkat! Olyanoknak, akiikhez Soros jár rendszeresen tárgyalni?

Nekoashi2005 2020.04.02. 13:13:37

@Grimbusz Makszimusz:
Érdekes, hogy a fidess trolloknak milyen rövid az emlékezete... Ha nincs Soros ösztöndíj annak idején....

ZX 2020.04.02. 13:14:25

@Sir Bates dö Hól: Hát persze, hogy tőlünk lopnak, de nem közvetlenül. Bár ezek amilyen hülyék, ha a geci a kezükből csavarná ki a pénzüket, akkor is veszettül tapsikolnának hozzá.
@Grimbusz Makszimusz: Hát persze, hogy tanultál Lendvaitól. Mostanában nagy barátságban van a gecivel. Gondolom nem véletlenül. Vagy továbbra is a tolvajokkal tart, vagy eleve áruló volt, és segített, hogy a geci többet tudjon lopni. Mindegy is, mert a maszoposok mindig patkányok voltak.

István Tamasi 2020.04.02. 13:15:03

@Grimbusz Makszimusz:
Bevallom, szereztek néhány vidám percet a netre firkált hülyeségeid.

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 13:18:26

@Sir Bates dö Hól: utolsó esélyt adok neked értelmes kommunikációra. Mi a te bevándorlás politikád? És oké fékezzük meg a fideszt, de ahogy te mondod úgy hogy a 2010 előtti brigád ne jöjjön vissza. Na ez hogyan lehetséges szerinted?

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 13:19:23

@ZX: Szerinted ki nem tolvaj????????

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 13:30:07

@Grimbusz Makszimusz: ;-)... most rehabilitálod lendvait, de a te hazugságok nem válik igazzá, mert ő is hazudott; csupán egy halmazba kerülsz vele, azok halmazába, akik hazudnak;-)... s ez szemlélet fog "nemzethalált" okozni, s ebben neked is részed lesz;-)...

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 13:33:25

jut eszembe hol van eszti aki a szlovákoknak minden j:)ukát kiterpeszti????

2020.04.02. 13:33:47

@6.Lenin: Lehet ezt még fokozni, .. mondjuk valaki ideírja, hogy hat ország akadémiájának is tagja, ... :-) .
Bár azok a hülyék, akik a létező vagy nem létező diplomájukkal dicsekszenek itt, szerintem ezt hiszik, hogy ez valóban egy adu ász a vitában :-)

2020.04.02. 13:38:37

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Ne terhelje az elvtársakat tényekkel, az csak az értelmes emberek ópiuma!

Nekoashi2005 2020.04.02. 13:39:37

@rallus:

"Te tényleg csak a stílusodban vagy egy kicsit különb az elvtársaidnál,"

Én nem vagyok, voltam és leszek kommunista, - ellentétben a kormánnyal, fidess képviselőivel és jónéhány szavazójával -és utállom őket, mint a bűnt! Ezért nem fogok szavaztam, szavazok és fogok szavazni a fidess-bolsevik pártra, és ezért nem vagyok senkinek az elvtársa! Én még a seregből is "örvezető úrként" szereltem le! Mondjuk annyi fenyítés után csoda, hogy ezt a "rangot" meghagyták....

A "Szent Család gazdagodását" a cég maga jelentette be, és a 444.hu csak elolvasta, és a szélesebb nyílvánosság elé tárta!

A hivatalos bejelentésből idézek:
"A balatonfüredi kikötő teljes körű felújításához összesen 999.963.232 forint pályázati támogatásban RÉSZESÜLT a Solum-Invest Kft., míg a balatonvilágosi Club Aliga üdülő területéhez tartozó kikötő fejlesztéséhez 999.921.306 forintnyi pályázati támogatást ítéltek meg a PRO-MOT HUNGÁRIA Ingatlanfejlesztő Kft. részére. A fejlesztési projektek összköltsége mindkét esetben 1,8 milliárd forint."

Ez nem a jövőben "esetleg" bekövetkező dolog, hanem eldöntött tény!

Nekoashi2005 2020.04.02. 13:42:04

@a nagy hohohorgász: @alöksz róz: @Grimbusz Makszimusz: @rallus: @csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: @6.Lenin: @havrilla:

Na mi van fizetett fidess-trollok? Erre a hírre tilos reagálni? A tartótisztek letiltották a témát?

Nem baj, azért ideteszem harmadszor Kim Dzsong Viktor családjáról szóló hírt!

"Kétmilliárd forintos állami támogatást kap kikötőfejlesztésre Mészáros és Tiborcz közös vagyonkezelője"

Ha ettől nem melegszik át a hazafiak keble, akkor semmitől! Ennek most van itt az ideje! A turizmus csúcsokat döntöget!

Ja, nem! A turizmusnak kampó.....

444.hu/2020/04/01/ketmilliard-forintos-allami-tamogatast-kap-kikotofejlesztesre-meszaros-es-tiborcz-kozos-vagyonkezeloje

A "Szent Család gazdagodását" a cég maga jelentette be, és a 444.hu csak elolvasta, és a szélesebb nyílvánosság elé tárta!

A hivatalos bejelentésből idézek:
"A balatonfüredi kikötő teljes körű felújításához összesen 999.963.232 forint pályázati támogatásban RÉSZESÜLT a Solum-Invest Kft., míg a balatonvilágosi Club Aliga üdülő területéhez tartozó kikötő fejlesztéséhez 999.921.306 forintnyi pályázati támogatást ítéltek meg a PRO-MOT HUNGÁRIA Ingatlanfejlesztő Kft. részére. A fejlesztési projektek összköltsége mindkét esetben 1,8 milliárd forint."

Ez nem a jövőben "esetleg" bekövetkező dolog, hanem eldöntött tény!

6.Lenin 2020.04.02. 13:43:32

@a nagy hohohorgász:

Ezek szemében mindenki tolvaj, aki képes valamire, vagy a saját tehetségéből megélni.
Rájuk bíznának ekkora vagyonokat, azt is elbasznák, mint mindig, Irigy prolik, kölcsönkérni elbaszni, kölcsönkérni elbaszni, másoktól elvenni, ha már kölcsönt se adnak nekik.

Születésük óta csak erre képesek. Csak meg kell nézni a történetüket.

rallus 2020.04.02. 13:48:14

@Nekoashi2005:
1. Akikkel egy véleményen vagy, azok az elv-társaid.... Meg látszik is...
2. Nem vesztett veled a Fidesz, nálunk demokrácia van.
3. Ki akadályozott meg téged, vagy bárki mást, hogy pályázzon?
4. Szégyen, hogy egy állítólagos diplomásnál is sikert értek el azzal a sok milliárddal,
amit a legprimitívebb módon Orbán besározására költöttek azok, akik megint szeretnének egy lerabolható,
eladósított országot!

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 13:51:26

@Nekoashi2005: értem, elfogadom. De kérlek mondj egy olyan pártot aki nem lop és minimum ilyen szinten van a gazdaság! és ezt legalább egy pár érvvel támaszd alá. Köszönöm. MÉG EGYSZER MONDOM TUDJUK HOGY A FIDESZ MESSZE NEM TÖKÉLTES DE AKKOR KI???????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????????? Erre a kérdésre soha nem válaszoltok, kérlek törd meg Te a csendet. Köszi

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 13:55:26

@6.Lenin: Igen sajnos én is ezt látom. De én bízom bennük mert nélkülük nem lehet jobbat csinálni a mai rendszernél. És sajnos ezt Orbán is tudja. Csupa bukott(1es) tanuló mellett a 2/3 :) egy Isten. Viszont legalább a magyarok összességében nem olyan hülyék hogy visszaszavazzák Őket. Ez az öröm az Ürömben.

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 14:02:46

neookashi hol vagy? miért nem válaszolsz? szóval te kire szavazol, mert azt tudjuk hogy O1Gre nem?

eszti..... 2020.04.02. 14:04:47

@6.Lenin:

"komcsi humor"

gondolom 89 előtt sem értetted Hofi poénjait, jobb esetben megsértődtél értük.
aztán rögtön elkezdtél komcsizni... mert ugye: Hadjárat után mindenki beáll katonának... :D

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 14:05:04

@Nekoashi2005: kérlek segíts az akolból kitörni akaró birkának (nekem)!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 14:08:04

@a nagy hohohorgász: értem, elfogadom. .....................

Szerintem meg ne fogadj el semmit! (szerény véleményem szerint)
A tárgyilagos vita kétkapus játék és tőle aztán várhatod, mikor fog elfogadni bármit is, visszaél azzal amit te elismersz és letagad meg elhazudik minden rá nézve kényelmetlen tényt! Ez így tömören a libsik jellemrajza, szóval ha rám hallgatsz..........

FCUK29 2020.04.02. 14:08:16

@Nekoashi2005: ha te fejlesztenél, te is kaphattál volna, lehet, jobban járnál, mint most, az álláskeresési támogatással.

egyébként valóban, most épp nincs turizmus, és ugye ez így lesz a járvány után is, mert soha többé senki nem akar majd utazni.

apám, te egy szinten vagy graboval, és ez nem dicséret.

6.Lenin 2020.04.02. 14:09:00

@a nagy hohohorgász:

Majd jön a szaros macska, hogy minden random hajléktalan jobban kormányozna.
Eddig, az elmúlt 100 évben a ezt még soha nem sikerült nekik bizonyítani, de ahogy írod miattuk nem is jöhet jobb sem a jelenleginél, mert azokat rögtön kicsinálnák.
Már semmi újat nem képesek mutatni, csak mindenkit legázolni, aki többre képes, mint ők.

eszti..... 2020.04.02. 14:09:49

@a nagy hohohorgász:

dolgozom, közben régi rádiójátékokat, színházi közvetítéseket hallgatok. perpill. A bolond lányt, pazar szereposztásban: Márkus László, Domján Edit, Gyenge Árpád....

morph on deer 2020.04.02. 14:10:54

@Nekoashi2005:
“ Ja, nem! A turizmusnak kampó.....”

Akkor a kampó dönget csúcsokat, semmi gond.
Mert valaminek állandóan a csúcson kell lennie, hiszen hej, ez itt orbanisztán, a csúcsokkal!

Egyébként az is teljesen nyilvánvaló, hogy a “zászlóshajóknak” kellett több hely a Balatonon is, hiszen már annyi van belőlük...

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 14:12:57

@a nagy hohohorgász: egyrészt szarok a te "esélyedre", mert nem te tettél kenyeret az asztalomra, anyáddal vagy gyerekeddel szemben használd ezt a hangot, vagy próbáld meg szemtől szemben is, s vállald a következményeit;-)...

tisztázva a fentieket, akkor lássuk:
-annak ellenére, hogy sz'tem mindenki alapvető joga ott boldogulni ahol akar "mert meg volt róla
győződve, hogy lábaiknak kedvök szerint való használata ép oly kiváltsága az emberi, mint az
állati nemnek."(Candide), ennek ellenére az államoknak és lakosságuknak joga van arra, hogy saját érdekeiket is érvényesítsék, védelmezzék, így joguk van arra, hogy elutasítsák a bevándorlást területükre... akár azon az alapon is, hogy más bőrszínű, más vallású személyek belépését elutasítják területükre. de erről legyen egy konszenzus: én elfogadom a moi konszenzust erről, ha azt valódi konzultáció előzi meg, s nem sunyi hisztériakeltés. sz'al nekem ne hivatkozzanak olyanok muszlim veszélyre, akik se muszlimokat nem látták még életükben, se semmit sem tudnak az iszlámról, mert az nevetséges. s vegyük figyelembe az államok teherbíró képességét, esetleges igényeit, elvárásait a bevándorlókkal/ott letelepedni szándékozókkal szemben.
-vendégmunkások esetén jóval egyszerűbb a helyzet, a mai szabályozással nincs gond, ellenben az a közösség érdeke, hogy ne "bérletörő" jelleggel/szándékkal engedélyezzék belépésüket. ehhez azonban szakszervezetek, a köz, a közjó érdekét figyelembe vevő redisztribuciós politika szükséges, nem partikuláris csoportok érdekeinek érvényesülése (ezt moon eddig még soha sem tapasztaltam);
-menekültek: a menekülteket segíteni sz'tem civilizációs kötelezettség, választóvonal emberi társadalom és beszélni képes állatok gyülevész hordája között. természetesen a menekülést kiváltó okokat kell elsősorban megszüntetni, az ehhez vezető első lépés, hogy nem hazudik azt magunknak, hogy semmi felelősségünk nincs azokban, hogy nem azért IS élünk a világ átlaga feletti életszínvonalon, mert a transzatlanti térség még mindig kizsigereli a többi térséget. s magától értetődő, hogy minden menekültnek el kell fogadnia a befogadók önmagukra is vonatkozó alapvető szabályait, s ezek megszegése esetén semmilyen kivételezést nem élvezhetnek a következmények tekintetében.

Azt is el kellene fogadni, hogy nagyon kevés ember akarja elhagyni szülőföldjét vagy akar máshol élni ab ovo.

Ez az én véleményem, s ezzel lehet vitatkozni, lehet érvelni, tényekkel, érzelmekkel (sz'tem mindenki alapvető joga, hogy irracionális okokból szeressen vagy gyűlöljön akár ismeretlenül is másokat/csoportokat csak azért, mert mások, de ezt kezeljük a helyén, kezeljük a "csak mert" kategóriában, érvként... persze ennek is vállalni kell a következményeit, mely leginkább az, hogy "hülye vagy b+").

a ner-rel és a '10 előtti struktúrával szembeni alternatívát később.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 14:14:28

@Nekoashi2005: Érdekes, hogy a fidess trolloknak milyen rövid az emlékezete... Ha nincs Soros ösztöndíj annak idején....

Tudok róla buzizacsi. Meg sem lepődök, hogy ebben a kontextusban hozod fel, nyilván szerinted az akkori fél éves ösztöndíj fejében most ki kellene szolgáltatnia az országot Sorosnak ugye? Lippsierkölcs.

rallus 2020.04.02. 14:16:25

@Nekoashi2005:
Aligát a Gyurcsány kormány idején, gondolom Suchmann segítségével szintén sz.rért-hugyért (5, 5 milliárd Ft/ 47 ha + 55 épület..) eladták az izraelieknek. A jelek szerint ők is olyan komoly cég voltak, mint akik a Velencei tó partjáért világvégi rekettyéssel fizettek, + néhány forinttal az ügyintézőknek. ...
Nem csináltak semmit, rohadt le a Balaton egyik legszebb része, amíg végre megint magyar kézbe került, mint annyi más elkótyavetyélt érték is. Ez nagyon tud fájni nektek, amin nem csodálkozom...

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 14:16:32

@Grimbusz Makszimusz: a helyi hülyék hőse akarsz lenni?;-)... akkor ne nekem címezd a baromságaidat, Mirr-Murr, mi nem a kocsmában hőbörgünk;-)...

6.Lenin 2020.04.02. 14:17:17

@eszti.....:

Nem, nem! Hofit szerettem, amikor énekelt . Abban nagy tehetség volt. A humora az a kimondott proliknak szólt, a kacsingatós, bárgyúság.
Én Alfonzót szerettem és a régieket. Az 50-60-as években még voltak igazi humoristák, vagy filmek.
A mai kretének nem az én világom.

Nekoashi2005 2020.04.02. 14:19:41

@a nagy hohohorgász:
"De kérlek mondj egy olyan pártot aki nem lop és minimum ilyen szinten van a gazdaság!"

Minden pártban vannak enyveskezűek, de a fidessben túltengenek a tolvajok! Hogy is mondta Pokorni? "Aki a közpénzhez nyúl, le kell vágni a kezét!"
Most nem tudna abszolválni a fidess frakció egy kézzel szavazást a csutival az élen!

Kérlek, mondj egy másik miniszterelnököt, aki összelopott a kert végébe egy stadiont, és csapatának évi 10 nilliárdot!

Kérlek, mondj egy másik miniszterelnököt, akinek lánya, veje állami pénzből let milliárdos!

Kérlek, mondj egy másik miniszterelnököt, akinek 700-800 milliárdos vagyona van strómanok kezelésében!

Gazdaság? Vedd ki belőle a magánnyugdíjvagyont, az EU támogatásokat, és rögtön "árnyaltabb" a kép....

Eddig konjunktúra volt ami alatt a szlovákok, csehek és lengyelek már biztosan elhúztak, de lehet hogy már a románok is.... Persze ott nem épül ennyi stadion!

ZX 2020.04.02. 14:20:06

@6.Lenin: Hahhhahhahha. Lölő...meg a tehetség... elég merész kijelentéseid vannak. De vehetjük helikopter tónit, meg a takony árpit, kinek honnan miből? Az a baj, hogy olyan hosszú a lista, hogy napestig itt gépelhetném.

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 14:20:07

@rallus: intellektuális hulladék vagy... már egy "menj a kurva anyádba!" is akadémiai székfoglaló az általad írtakhoz képest...

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 14:21:36

@ZX: közvetlenül motól lopnak...

ZX 2020.04.02. 14:22:30

@a nagy hohohorgász: Az a probléma, hogy komcsi fideszen és a patkány maszopon kívül még semelyik más nem bizonyíthatott. Ők meg ugye mindegyik tetves tolvaj banda. Szóval nem tudhatod, hogy más párttal mi a helyzet.

morph on deer 2020.04.02. 14:22:35

@Grimbusz Makszimusz:
“ -Gyere Vanda!”
:)))
Te nyertél!

Nekoashi2005 2020.04.02. 14:29:12

@Grimbusz Makszimusz:
"Tudok róla buzizacsi."
A feleségeddel, a Janival nem jött össze az este? Ne titkold a nemi identitásodat és nem leszel ilyen feszült..

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 14:29:39

@a nagy hohohorgász: "Szerinted ki nem tolvaj?"

Mondjuk Hadházy. Ángyán. Biztos lehet még hosszan sorolni. Ja, a becsületeseket kibaszták a fideSSmaffiából, ott tagsági követelmény, hogy hazaáruló tolvajnak kell lenni. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 14:32:09

@a nagy hohohorgász: "minimum ilyen szinten van a gazdaság"

Miután Ondó Viktor gazdád Európa legszegényebb államai közé vitte le Magyarországot, ez nem egy erős kritérium. :))

6.Lenin 2020.04.02. 14:34:55

@ZX:

Kíváncsi lennék rád, mit kezdenél akkora vagyonnal. Ahhoz is tehetség kell ám, ha valaki esetleg olcsón hozzájut valamihez, azt üzemeltetni, fialtatni.

diploma nem egyenlő a tehetséggel. ezt keveritek ti, gondolom sokakat ez bánt vért izzadva, vagy az ősei miatt nagy nehezen szerzett valamilyen papírt, amit még arra sem képes használni, hogy kitörölje vele a saját seggét.

Nem kell bemutatni/bemutatkozni, hogy ki is lehet tehetséges ember.

Az, hogy itt néhányan képesek használni google-t, még nem egyenlő a hatalmasnak vélt intelligenciával, pláne amikor néhány perc alatt kiderül, hogy egy primitív bunkó az illető.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 14:35:14

@MOTHERFCUK29: "ha te fejlesztenél, te is kaphattál volna"

Nem hiszem, hogy ő a fideSSmaffia tagja lenne.

eszti..... 2020.04.02. 14:37:21

@6.Lenin:

hö-hö

Alfonzó nonverbális gegjeit időnként hamarabb megértette az egyszerű ember, mint Hofi poénjait.
proli.... úricsaládból származol? vagy mélyről jövő gyorsan felkapaszkodottból, aki azonnal elkezdett urizálni- sznobék?
mert prolinak lenni nem volt szégyen, szerintem most sem az.
szerény körülmények között élő egyszeri munkásemberek.

Nekoashi2005 2020.04.02. 14:39:11

@rallus:
"Ki akadályozott meg téged, vagy bárki mást, hogy pályázzon?"

Vegyünk egy példát. Nyíregyházán megépült egy nagy szálloda közpénzből. Úgy 4.5 milliárdból... Kiírták az üzemeltetésre a pályázatot. Ketten pályáztak, az egyiket kizárták, a pénztáros lölő nyert.... Fizett havi 10 milliót... Fizetett volna, ha nincs járvány... De lehet, hogy majd kap állami segítséget....

6.Lenin 2020.04.02. 14:48:20

@eszti.....:

Nézz meg most egy mai amerikai humorosnak szánt filmet. A totál gyogyósoknak szól.

Egyszerű (nek látszó) ember nem egyenlő az irigy, bunkó prolival. Anno, egy IV osztályú körúti csehóban több volt az osztályidegen mérnök, orvos, és művelt ember, mint az összes keleti, komcsi ország pártbizottságában lévők Senkiházyak.

A szerényen élő, tisztességes munkás, paraszt embereket sem keverem a prolikkal, vagy a most magukat intelligensnek képzelő szarháziakkal.

Nagyon nagy zavarok vannak a buksidban.

eszti..... 2020.04.02. 14:52:01

@6.Lenin:

osztályidegen... hűha! a fene ezeket a régi jelzőket, rögtön lebuktatnak.... :D :D

ZX 2020.04.02. 14:53:58

@6.Lenin: Nem kever senki semmit. Lölő egyedül még a saját pöcsét sem lenne képes megtalálni, nemhogy ekkora vagyont összetarhálni. Hazudozol itt összevissza, azt hiszed mindenki olyan hülye, hogy beveszi a mesét, csak hát itt senki nem óvodás már. Vagy csak magaddal akarod elhitetni?

Csaba Szikora 2020.04.02. 15:04:10

helyetekben törölném,mert már rég visszavonták.Onnantól kezdve fake news.

Nekoashi2005 2020.04.02. 15:06:53

@Csaba Szikora:
Az alján ott van a frissítés....

FCUK29 2020.04.02. 15:08:10

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: én úgy emlékszem, hogy baloldali politikusok is elég nagy számban kaptak pályázati támogatást. ha azok kaphatnak, akkor bárki kaphat. egyébként sem igaz, hogy csak azon körök kapnak, akikre utaltál, ezt még maga az EU sem kifogásolta, pedig azok minden szarságot kifogásolnak, pl azt is, hogy felfüggesztettük a parlamentet, pedig a törvényben semmi ilyen nincs.

6.Lenin 2020.04.02. 15:08:28

@eszti.....:

Tudod, hogy az mit jelentett anno? Kb mint most, ha nem vagy lipsi. Nem volt a szívem csücske Eszenyi E. és néhány más, de nézd meg, mit csináltak vele, vagy másokkal.

Mindig ez a tudat tartotta össze a komcsikat, libsiket, ha árulónak tartanak, véged, és a családodnak is. Reszeltek.
Ezért "hűségesek" egy nemlétező elvhez, erkölcshöz. A reszeltekhez tartozás réme tartja őket össze.
Vagy ma a V4-ek elleni hajsza, vagy csak Mo elleni, kis pöcsök lihegése. Az mi szerinted?

eszti..... 2020.04.02. 15:08:29

@Nekoashi2005:

azt nem mondták neki, hogy az alját is nézze meg...

FCUK29 2020.04.02. 15:11:02

@Nekoashi2005: "Kérlek, mondj egy másik miniszterelnököt, akinek lánya, veje állami pénzből let milliárdos!" lehet alacsonyabb rangút mondani? Dr. Apró Piroska, akinek a lánya és veje állami pénzből lett milliárdos. elég egy példa?

6.Lenin 2020.04.02. 15:12:19

@ZX:

Szerintem nagyon unalmas már ez a egymás hülyének nézése. Vagdalkozás olyan emberekkel szemben, akiről nyilván semmit sem tudsz. Értelmetlen, főleg nektek, hiszen csúsztok lefelé már 2006 óta.

Elgondolkodtál már a valós miérteken? Kétlem, löx egy hülye propagandát, aminek ráadásul ti vagytok a vesztesei főleg.

Nekoashi2005 2020.04.02. 15:14:36

foci.444.hu/2020/04/02/a-magyar-foci-csodaja-felcsuton-tavaly-2-milliardos-pluszt-hozott-a-foci

A magyar futball csodája: Felcsúton tavaly 2 milliárdos pluszt hozott a foci

Orbán Viktor focialapítványa, a felcsúti futballakadémiát működtető, illetve az NB I.-es Puskás FC Kft.-t tulajdonló Felcsúti Utánpótlás Neveléséért Alapítvány önmagához képest mérsékelten nyereséges évet zárt 2019-ben.

Mészáros Lőrinc, az alapítvány elnöke így is mintegy 2 milliárd forintos üzleti eredménynek örülhetett, ami – bár a legtöbb klub és egyesület beszámolója még nem ismert – szinte bizonyosan több, mint a többi profi futballcsapat, illetve akadémia 2019-es eredménye együttvéve.
A 2018-as pénzügyi szezont követően, amelynek beszámolója lépten-nyomon extraorbitális számokkal sokkolt a 12,5 milliárd forintos sport- és konferenciaközpont beruházásra felnyalt állami támogatás miatt, az alapítvány visszatért a korábbi évek szorgos építkezéséhez.

A felcsúti alapítvány tavaly 3,8 milliárd forintnyi adományt, illetve 3,3 milliárd forintnyi állami támogatást kapott. Így a FUNA összes éves bevétele 2019-ben 7,13 milliárd forint volt, ami alig több a 2018-ban ezen a soron elkönyvelt 13,3 milliárd felénél, viszont bő egymilliárddal meghaladja a 2017-es évben elnyelt 6 milliárdos összeget.

Ami a főbb kiadásokat illeti, anyagjellegű ráfordításokra 2,5 milliárd, míg személyi jellegű ráfordításokra (bérköltség és járulékai) 1,17 milliárd forintot költött az akadémia, amelynek összes ráfordítása 5,1 milliárd forint volt tavaly.

Bár a jelenlegi járványhelyzetben a magyar sportszervezetek kezdhetnek újra hozzászokni a létbizonytalanság érzéséhez, Felcsúton valószínűleg így sem kell aggódni a jövő miatt. Köszönhetően a FUNA igen robosztus anyagi hátterének, nevezetesen az elmúlt évtizedben hangyaszorgalommal gyűjtögetett saját tőkéjének.

Ami a 2019-es eredménnyel növekedve elérte a 29 milliárd forintot.

Mindeközben a FUNA profi labdarúgó-csapata, a Puskás Ferenc Akadémia FC is közzétette éves beszámolóját. Amiből kiderült, hogy PAFC 2019-ben is átírta a nemzetközi sportgazdaságtan alapvetőnek gondolt törvényszerűségeit.

Nevezetesen, hogy a felcsúti profik értelmezhető nagyságú szurkolótábor, illetve igazán számottevő értékű játékoseladás nélkül is 3,69 milliárd forintos árbevételt produkáltak.

Aki valaha kapcsolt már – akár csak egy pillanatra – is a Felcsút hazai meccsének tévéközvetítésére, az pontosan tudja, hogy nem a jegybevétel áll a jelenség hátterében. És nem is a felcsúti játékosgyárból külföldi topbajnokságokba – vagy bárhova – eladott futballisták ára, mivel az export értékesítés árbevétele mellett egy kerek nulla szomorkodik a beszámolóban.

Hogy akkor honnan és milyen megfontolásból érkezett a bevétel, azt mindenki maga is kitalálhatja, segítségül esetleg érdemes ellátogatni a PAFC honlapjára, és egy kicsit tanumányozni a támogatók tablóját, különös tekintettel a lakossági értékesítéssel nem rendelkező vállalatok számára. Illetve arra a tényre, hogy valószínűleg a világon nincs még egy olyan csapat, amelyet egyazon területen egymással versenyző cégek támogatnának egyszerre.

Míg a vállalkozások a piaci elvek teljes negligálásával segítették a Felcsútot, a klub alkalmazottai már közel sem szívességből vagy szívjóságból dolgoztak a klubnál.

Ennek megfelelően személyi jellegű ráfordításokra 1,929 milliárd forintot kellett kifizetniük 2019-ben, ami 60 millió forinttal kevesebb, mint egy évvel korábban, de így is simán a harmadik legnagyobb összegnek számít magyar futballban a Fradi és a Vidi mögött.
Az igénybe vett szolgáltatások 488 milliós költségével együtt összesen 668 millió forint ment el anyagjellegű ráfordításokra, míg egyéb ráfordításokra 548 millió. További 730 millió forintot pedig értékcsökkenésként írtak le.

Emellett a klubnak a jövőt tekintve számolnia kell 717,8 millió forint rövid lejáratú kötelezettséggel is, ezt azonban részben ellensúlyozza 323 millió forint passzív elhatárolása (spájzolása), utóbbi legnagyobb részben vélhetően a “VIP-székek” és a skyboxok bérleti díjából áll.

Ami a cég adózott eredményét illeti, az a 2018-as 93 millióról mindösszesen 6,7 millió forintra apadt, de a FUNA-t a hátuk mögött tudva aligha kell aggódniuk emiatt a felcsúti profiknak .

Összességében nézve a miniszterelnök álmából sarjadt felcsúti futballkonglomerátum – FUNA + PAFC – 2019-es pénzügyi teljesítményét, a felcsútiak 11,1 milliárd forintos bevételélhez jutottak tavaly, és ezzel szemben nagyjából 9 milliárd forintot költöttek ráfordításokra. Ebből a bérekre, járulékokra és egyéb személyi jellegű kifizetésekre összesen 3,1 milliárd forint ment el.
Disclaimer: a FUNA 2019-es pénzügyi beszámolójának alján szereplő, az elektronikus nyomtatványkitöltő rendszer által írt megjegyzés szerint Mészárosék hibás verziószámú dokumentumot töltöttek ki.

eszti..... 2020.04.02. 15:18:39

@6.Lenin:

:D :D
te is mindig bearanyozod a napom.... mondtam már??
öreg! masszív összeesküvéselméletről szóló fejtegetéseidből már csak az imperialista jelző hiányzik. ilyenekkel voltak tele a lapok 1972-ben.

Tényelek 2020.04.02. 15:30:30

@Nekoashi2005: ön annyira ratyi, hogy nem is foglalkozunk.

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 15:35:04

@Nekoashi2005: sz'tem mikor és ahogy kommunistázol, az parallel mások libsizésével... csak gondoltam megjegyzem;-)...

6.Lenin 2020.04.02. 15:35:37

@eszti.....:

Milyen imperialista? Közel 40 évig voltam kapitalista, a szüleim is annó szívták a munkásosztály vérét , ezért vágtak ki az óvodából, és elvették szinte mindenünket.

Eszenyi E. ügye neked imperialista ármány? Vagy azoké, akik megpróbáltak kiszállni a lipsi vonatból? Ismered te Európa történelmét? Benne a komcsikét, lipsikét, nácikét?
Szlovákia történelmét, igaz egy hosszabb e-mailben le lehetne írni, de akkor volt néhány gazemberség nálatok is.
Mi zajlik jelenleg az eu-ban? Nem esik le? Ja, igaz te bezzegországbann élsz, ahol hatalmas gyakorlattal rendelkeznek az aktuális segg nyalásában.

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 15:38:13

@rallus: "Akikkel egy véleményen vagy, azok az elv-társaid.... Meg látszik is..."
Meg is látszik, te barom... Milyen magyar kultúrát akarsz te megóvni? Az anyanyelved naponta feszíted keresztre, szellemi toprongy...

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 15:42:41

@Grimbusz Makszimusz: "A tárgyilagos vita kétkapus játék és tőle aztán várhatod, mikor fog elfogadni bármit is, visszaél azzal amit te elismersz és letagad meg elhazudik minden rá nézve kényelmetlen tényt!"

azé' neked is megvannak a magad démonaid;-)..

morph on deer 2020.04.02. 15:44:21

@6.Lenin:
“ Anno, egy IV osztályú körúti csehóban több volt az osztályidegen mérnök, orvos, és művelt ember, mint az összes keleti, komcsi ország pártbizottságában lévők Senkiházyak.“

Vagy mint ma a parlamentben..!
Mert nehogy azt feltételezd már, hogy ez a parvenü bagázs hajszálnyival is különb!
Különösen mivel a párthűség és a vezér felé tanusított odaadó lojalitás mindent felülír, csakúgy, mint azokban az időkben, amire hivatkozol.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 15:45:07

Határozatlan időre eltörli a Fidesz az önkormányzatiságot Magyarországon
2020. április 01. - nickgrabowszki
A tiltakozás hatására egyelőre mégis meghátrál a kormánytöbbség...................

Látom ezzel most úgy van az ellenzék, mint a viccben a paraszt bácsi, amelyik utazik a vonaton és meghúzza a vészféket, mert nem tudja, hogy mi az!
A kalauz dühösen megy végig a kocsikon és mindenkitől kérdezi, hogy
-Ki állította meg a vonatot?
Mire az öreg.
-Én! Mégpedig félkézzel!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 15:49:42

@MOTHERFCUK29: "veje állami pénzből lett milliárdos"

Az elkúrónak 6 milliárdja volt a kormányzása kezdetén, és ugyanannyija a végén. (Korábban lopta.) Növekmény a kormányzása alatt: 0. Ondó Viktor gazdád a kormányzása alatt gazdagodott 1000000000000 forinttal.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 15:50:58

@Grimbusz Makszimusz: Na, leparasztoztad Ondó Viktort. Ez se gyakran esik meg. :))

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 15:52:55

@Sir Bates dö Hól: a helyi hülyék hőse akarsz lenni?;-)

Én is helyi hülye vagyok ha úgy nézzük! :P

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 15:54:13

@6.Lenin: Lajos, mindenki tudja, hogy az állambiztonsághoz beütött vamzer voltál, haggyad már a süketelést... neked a "tevékenységed" során keletkezett kapcsolati tőkéd átkonvertálása a gazdasági életbe a "tehetség" megnyilvánulása? Ne röhögtesd ki magad vén majom;-)...

eszti..... 2020.04.02. 15:55:54

@6.Lenin:

Jaj, Barnuskám, csak azt ne!- mondogatta nagyanyám mindig, mikor a szomszédban lakó újsütetű jehovista, Barnuska, meg akarta neki magyarázni a világ dolgait.

szóval: Jaj, Barnuskám, csak azt ne!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.02. 15:57:28

@FCUK29: "baloldali politikusok is elég nagy számban kaptak pályázati támogatást"

Lehet, kirívó esetekről nem hallottam. Idézhetnél néhányat.

Nektek, fideSSfasszopóknak az a fixa ideátok, hogy ha valaki csinált valaha valami patkányságot, akkor nektek kötelező az ezerszeresét megcsinálnotok. Többször. És utána Grál lovagoknak érzitek magatokat. :))

Mások is pisilnek a vízbe, de NEM A TRAMBULINRÓL. Fura, hogy ezt még sose hallottad. :))

6.Lenin 2020.04.02. 16:00:01

@morph on deer:

A nagy része, nyilván, főleg ballib oldalon.

Te csak gondolom magaddal vagy képes 1etérteni, mert ha véletlenül létezne olyan, aki szintén osztaná a véleményedet, az csak seggnyalód lehet(ne), vagy te másokkal, akkor te is nyalod az ő seggüket.
Engednek egyedül az utcára? Vagy mindig van melletted valaki?

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 16:01:41

@Grimbusz Makszimusz: nem, te nem vagy az;-)... bármennyire akarsz is majd ezzel védekezni a népbíróságok előtt, a mókusok elé leszel vetve! (már megírták az ítélkezés, a vádiratot holnap fogják, a kirendelt védője súlyosbításért fog fellebbezni, csak hogy tudd!!);-)...

(gondoltam a biztonság kedvéért nyomok egy ;-), már csak a hülyéid kedvéért is... mert biztos, hogy nem tartanád vissza őket, amilyen geci vagy!;-))))))))

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 16:04:35

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "Az elkúrónak 6 milliárdja volt a kormányzása kezdetén, és ugyanannyija a végén. (Korábban lopta.) Növekmény a kormányzása alatt: 0. Ondó Viktor gazdád a kormányzása alatt gazdagodott 1000000000000 forinttal."

Azért te is tudsz érvelni;-)... tényleg, óriási a különbség, morálisan mindenképpen;-)...

6.Lenin 2020.04.02. 16:18:30

@Sir Bates dö Hól:

Mo nem tudja, hogy mi is az iszlám, te igen, mert said megvédett néhányszor a kocsmában, mert megruháztak volna a nagy pofád miatt. Neked az iszlám jó, said jó ember. Máskor ne írjál ilyesmiket, sámlibaszó. Feléred már az asztalt?

6.Lenin 2020.04.02. 16:21:21

@eszti.....:

Ja tényleg, a nagypapi vitéz volt, Te pedig messzire gurultál az almafától. Láttam ilyet (is).

6.Lenin 2020.04.02. 16:22:51

Vagy nem a nagypapi ültette azt az almafát, ahonnan leestél, és elgurultál jó messzire.

FCUK29 2020.04.02. 16:23:14

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: elmondtuk itt már párszor, de úgy tűnik, nem értesz magyarul. Az a fixa ideája sokunknak, híg korábban a lopott pénz külföldre ment. Most biztos lopnak valamennyit, de az is itthon marad, meg az üzleti haszon is. Viszont amíg jobban élünk, meg nincs csődben az ország, és töredéke a halottak száma millió főre vetítve a nyugatinak, addig marad ez a kormány. Egyszerű.

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 16:33:30

@6.Lenin: szellemi nyomoroddal anélkül is mindenki tisztában van, hogy naponta demonstrálnád a debilekre jellemző elszántsággal...

Nekoashi2005 2020.04.02. 16:34:38

@Sir Bates dö Hól:
Most mit mondjak egy olyanra, aki Lenin nevét használja... Mégsem mondhatom rá, hogy Churchill szellemi örököse..... Meg egyébként is kommunista....

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 16:37:32

@Nekoashi2005: Jajmár kitsi buzizatsi, meddig turnézol még ezzel a nemi identitás dologgal? Már mondtam, hogy nem kell félned, mert akárhogy is áll a dolog, de még neten keresztül senkit sem kúrtak, meg, tehát ne rettegjetek, se te, se a segged! :D

6.Lenin 2020.04.02. 16:40:44

@Nekoashi2005:

Te köcsög, tudod mire válaszoltál? A sámlibaszó finoman beléd rúgott.

eszti..... 2020.04.02. 16:44:04

@6.Lenin:

képzeld! két pár nagyszülőm volt.
a vitéz az az apukám apja. a bölcsmondásos mama az anyukám anyja volt. anyai nagyapám inkább cifra káromkodásairól volt híres pl. azt a keserves, kaporszakállú /és-vagy hédermenkűs /korva, kib... szott, istenit az égnek! valamit a.. hogy az anyád mocskos, cafrangos p.csájába mennél el drága fiam.!... :D :D:D

Nekoashi2005 2020.04.02. 16:49:58

@Tényelek
"ön annyira ratyi, hogy nem is foglalkozunk."

Hogy tetszet mondani? Mivel? De ezzel a mondattal egyébként is több gond van.... Példáúl hogy mire vonatkozik... Ha én írok valamit, akkor megkeresem azokat a - bárki által ellenőrizhető - tényeket, ami alátámasztja a mondanivalómat! Pl egy diplomás pályakezdő szakápoló "j" fizetési osztályban akkor tud 331 ezer forintos alapfizetéssel kezdeni ha a Magyar Tudományos Akadémia tagja, akadémia doktora, stb. Pontosan megneveztem a jogszabályt, paragrafust és bekezdést. Bárki utána nézhet...

"Foglalkozunk" Kicsodák? Hányan? Hatan? Megbomlott személyiség?

Vagy ültök többen egy számítógép teremben, és megvan adva a támadási irány?

Egyébként mindig tudom, hogy mikor értem el telitalálatot, mert akkor jön a mocskosszájú személyeskedés nulla érveléssel....

Bocsánat, van érvelés!

"Az elmúlt nyolc év!"

6.Lenin 2020.04.02. 16:50:23

@eszti.....:

Gondolod, hogy az öreg a jövőbe látott, vagy ismert engem, hogy ilyen cifrázva mutatott irányt? (most rajtad keresztül) Kedveltem volna az öreget, mindig kedveltem az egyenes embereket.

Nekoashi2005 2020.04.02. 16:51:34

@Grimbusz Makszimusz:
"Jajmár kitsi buzizatsi, "

Na ez már nagyon langyos volt...

Nekoashi2005 2020.04.02. 16:52:24

@6.Lenin:
A tartótiszted felébresztett?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.04.02. 16:57:56

ÓRIÁSI #MOMENTUM GYŐZELEM A FIDESZ, EZEN BELÜL IS A ZORBÀN FELETT!!!!

MÁR NINCS SOK HÁTRA ÉS JÖVÜNK!!!
AZ IMF MAJD RENDBE RAKJA AZ EURÓ ÁRFOLYAMOT!!!

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 17:01:09

@FCUK29: csak egy felvetés: sz'ted nem lenne kevésbé támadható a ner, ha a család és a lovagok által ellopott/átirányított pénz nem magánvagyonokba kerülne, hanem egy állami vállalatba? ha nem lölö kft.(mely minden forrását és megbízását a költségvetésből nyerte és nyeri), hanem a magyar állami vállalat birtokolja? kb. mint a norvég olajipar állami alapja? te tényleg elhiszed, hogy akár mészáros, akár tiborcz üzletileg bármit is letett volna az asztalra? hogy gyurcsány vagyona másként keletkezett, mint az orbán-bányák?

én nem vagyok egy erős és uralkodó állam híve, de mo népességének mások a preferenciái. de ezt az erős államot korrupció nélkül is létre lehetne hozni, mint pl. szingapurban, ahol protekcionizmus volt a helyiek védelmében, de nem neporizmus, hanem meritokrácia. moon nincs erős állam, moon egy erős párt van, mely mindent megkaparintott, s melynek van max. 60k tagja. és van 10M-s népessége. anélkül is élhetne a mai szinten a lakosság, hogy az egypárt mindent elzabrálna. igaz, akkor az egypárt nem élne ilyen szinten.

kondor kata, bencsik, gajdics, stefka: ezek acsarognak, mint nemzeti érzelmű értelmiség (kondoron (aki ügynök volt) kívül mind szellemi toprongy)... egy szűröst vagy pozsgayt emelnek piedesztálra? egy hóbagollyal kerülnek egy csapatba? egy schmitt a köztársasági elnök? erdélyből importált nulláknak a kezébe teszik le a kultúra irányítását? egy milliárdokat síboló szdsz-s özvegye a nemzeti emlékezet nagyasszonya? vicc az egész;-)...

morph on deer 2020.04.02. 17:02:54

@6.Lenin:
“ Engednek egyedül az utcára? Vagy mindig van melletted valaki?”

Mindig, de minimum két méter távolságra.

Amúgy nem figyelsz: én egyetértettem azzal, amit mondtál, és kiegészítettem az aktuális, empirikus úton beszerzett információval.
Ráadásul nem én, hanem te próbáltad csoporthoz kapcsolni, vajh mi okból?
:))

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 17:03:28

@Nekoashi2005: sosem volt kommunista, állampárti volt, az nem ugyanaz...

Nekoashi2005 2020.04.02. 17:10:31

@Sir Bates dö Hól:
Tudod mit jelent a Telenor szó?
A Tele az telefon - ezt biztos kitaláltad- a nor pedig Norvégia. Norvég állami cég... És azért működik a szisztéma, mert a cég vezetését az állam nevezi ki szakemberek közül, de magára a cég működésére semmilyen befolyása nincs.

chrisred 2020.04.02. 17:14:04

@Grimbusz Makszimusz: "Ez elsősorban Magyarország és csak másodsorban az unió területe, a belépéskor ilyesmiről szó sem volt, ki kell lépni a gecibe!"

Dehogynem, legfeljebb te nem voltál tisztában vele, hogy a menekültügy a közös uniós szakpolitikák közé tartozik, és olyan intézményes formák között működik, mint például a dublini egyezmények. Csak tudod, ha nem ismered a szabályokat, az nem ment fel a felelősség alól.

6.Lenin 2020.04.02. 17:14:39

@morph on deer:

Mert már annyira unom ezt a seggnyalózást, hogy arra ugrottam.

Azok, akik egy fal előtt bólogatva kis üzeneteket dugdosva bólogatnak, azok kinek a seggét nyalják?
Minden ember csak önmagával érthet 1et? Akkor mi a faszért vannak baloldaliak, jobboldaliak, liberálisok. Mi a faszért van annyi vallás? Ők mind seggnyalók?

Nyilván minden oldalon, minden vallásban vannak hamis próféták, haszonlesők. Mindenben, amit emberek csinálnak.

Az miért van, hogy egyik oldalon lévő gazember nem egyenlő az egésszel, a másik oldalon meg igen?
Aki így gondolkodik, az nem önmagát minősíti? Akkor ki is a jobb ember? Mi, ki dönti el?

Tényleg kezd ez már nekem kibaszott unalmas lenni.

chrisred 2020.04.02. 17:21:01

@Grimbusz Makszimusz: "Amúgy korrekt jellemrajzot adtál magadról, meg a hazaszeretetedről, hogy egyből a bíróság, meg az uniós idióták pártjára állsz!"

A magyar történelemben csak Szálasiék meg a moszkovita bolsik tettek egyenlőségjelet a haza és a magyar állam között. Az én hazám nem egyenlő néhány hatalmi helyzetbe kerülő pártkáderrel. Ha a magyar állami vezetők szabályt sértenek, akkor ránk, magyarokra hoznak szégyent, viseljék a következményeit.

6.Lenin 2020.04.02. 17:26:16

@chrisred:

Mikor volt utoljára hazád? Nagyobb, mint a kertetek (ha van)? Hányan vagytok ott magyarok?

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 17:33:16

@chrisred:" Dehogynem, legfeljebb te nem voltál tisztában vele, hogy a menekültügy a közös uniós szakpolitikák közé tartozik, és olyan intézményes formák között működik, mint például a dublini egyezmények. "

Persze komám, én semmit sem tudok, de te (ti) annál jobban! Csakhogy a menekültügyi szerződéseknek pont az alapvető paramétereit veszik semmibe ezek a tagállamok, ugyanis, biztonságos országokon keresztül, nem háborús övezetekből érkező, beazonosíthatatlan, okmányokkal nem rendelkező embereket akarnak behozni ide egyesek! Ezek egyszerűen nem felelnek meg a menekültügyi paramétereknek és így, pont az általad oly hülyén felhozott dublini törvény értelmében, vissza lehet őket küldeni azon schengenihatár menti országba, ahol beléptek és ezek mi vagyunk! Mi meg majd fizetjük a táborozásukat nálunk, meg őrizzük őket, meg fizetjük a hazautazásukat, közben meg még küzdünk is a soroscivilekkel ugye? A németek, meg a többi meg majd röhög rajtunk, mert annyit segítenének, amennyit a görögöknek, meg az olaszoknak segítettek! Vagyis semmit! Ezt akarod, vagy csak pusztán hülye vagy és azt sem tudod, miről beszélsz?

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 17:45:04

@chrisred: "Amúgy korrekt jellemrajzot adtál magadról, meg a hazaszeretetedről, hogy egyből a bíróság, meg az uniós idióták pártjára állsz!"--------------------------
A magyar történelemben csak Szálasiék meg a moszkovita bolsik tettek egyenlőségjelet a haza és a magyar állam között. Az én hazám nem egyenlő néhány hatalmi helyzetbe kerülő pártkáderrel. --------------------

Ó, te debil lumpenproliság lovas mellszobra, mondsza, miért beszélsz itt összevissza, amikor annyi agyad sincs, mint egy pondrónak!
Be akarnak ide telepíteni nemkívánatos szarháziakat az EU-s barmok, te meg itt örvendezel, hogy jól kibasznak Orbánnal?
A haza tényleg nem egyenlő ezzel a kormánnyal, de azt felfogod, hogy ha ez a kormány már nem lesz hatalmon, a betelepített migránsok akkor is itt lesznek? Te sem itt laksz ostoba gyík? Mert ha itt laksz, akkor elsősorban magaddal baszol ki és nem a kormánnyal! Baszki ti libsiprolik már annyira elvakultan orbánfóbiások vagytok, hogy még ha szarban fuldokolnátok, akkor sem fogadnátok el a lapátnyelet Orbántól, ha az akarna kihúzni! Megértetted amit ugatok, te szerencsétlen ártány?

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 17:48:07

@chrisred: Te vetted át az ügyeletes hülye szerepét itt? Te debilebb vagy mint a buzizacsi!

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 17:50:43

@Nekoashi2005: így van, az állam, mint a közösség megtestesítője, nem mint önálló aktor, tulajdonol egy társaságot, mely egyenrangú a többi szereplővel... működő modellt írtam le, tettem arra javaslatot;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 17:52:26

@chrisred: az külön érdekessége a helyzetnek, hogy kik tárgyalták le a csatlakozást, melyik kormány;-)...

chrisred 2020.04.02. 17:59:56

@Grimbusz Makszimusz: "Csakhogy a menekültügyi szerződéseknek pont az alapvető paramétereit veszik semmibe ezek a tagállamok, ugyanis, biztonságos országokon keresztül, nem háborús övezetekből érkező, beazonosíthatatlan, okmányokkal nem rendelkező embereket akarnak behozni ide egyesek!"

Igen, úgy fest, hogy te az alapvető ismereteknek is híján vagy ezen a téren.

1. Biztonságos ország - ilyen fogalmat a menekültügyi egyezmények nem tartalmaznak.
2. Nem háború övezet- mint például Szíria?
3. Okmányokkal nem rendelkező - a menekültügyi eljárás célja, hogy a menekültként elismert személy okmányokkal rendelkezzen.
4. Beazonosíthatatlan - a XXI. században?

"Ezek egyszerűen nem felelnek meg a menekültügyi paramétereknek és így, pont az általad oly hülyén felhozott dublini törvény értelmében, vissza lehet őket küldeni azon schengenihatár menti országba, ahol beléptek és ezek mi vagyunk!"

A kvóták pont azt a célt szolgálták volna, hogy a schengeni határországok idegenrendészeteit tehermentesítsék.

"A németek, meg a többi meg majd röhög rajtunk, mert annyit segítenének, amennyit a görögöknek, meg az olaszoknak segítettek! Vagyis semmit! "

Bizonyára nem vagy tisztában azzal, hogy a 2015-ben érkezett menedékkérők túlnyomó részével a német idegenrendészetnek kellett foglalkoznia.

chrisred 2020.04.02. 18:04:40

@Grimbusz Makszimusz: "Be akarnak ide telepíteni nemkívánatos szarháziakat az EU-s barmok, te meg itt örvendezel, hogy jól kibasznak Orbánnal?"

A menekült státusz nem jelent betelepítést, mert csak ideiglenes tartózkodást jelent. Ellentétben mondjuk a magyar kormány által árusított letelepedési kötvénnyel, aminek a nevében is benne van, hogy letelepedési jogot jelent.
Amúgy meg egyáltalán nem örülök, mert a kormány jogsértéseit nekünk, adófizetőknek kell majd kifizetni. Kicsit olyan, mint a börtönbiznisz. Ők tudatosan megszegték a szabályokat, politikai tőkét kovácsoltak belőle, a számlát meg a magyar adófizetők állják.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 18:08:13

@Sir Bates dö Hól: külön érdekessége a helyzetnek, hogy kik tárgyalták le a csatlakozást, melyik kormány;-)...

Ja külön érdekes, hogy akkor még éveket adtak embercsempészet címszóval azoknak, akik olyat csinálnak, mint most a civilszervezetek!
Persze mindegy, megint előugrott a megfelelő debil érv, a figyesz tárgyalta le a csatlakozást, arról meg még szó sem volt, hogy így fogják értelmezni a saját szabályaikat és tömeges migráció sem volt!

eszti..... 2020.04.02. 18:10:41

ha a menekültügyet kiveséztétek, akkor ajánlom Trianont, az is egy hálás téma. igaz, nincsenek benne buzik /legalább is én nem tudok róla/ de majd megoldjátok vhogy.. :D

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 18:29:33

Most olvasom a legfrissebb hírt hogy az unió legfontosabb problémája most hogy a Fideszt kizarjak a neppartbol és cseh Katinka örömére újra meginditsak a 7. Cikkely eljárást. Igaz hogy még az első sem ért véget de biztos ami biztos

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 18:33:50

@eszti.....: ha a menekültügyet kiveséztétek, akkor ajánlom Trianont, az is egy hálás téma..

Mi van Trianonnal husom? Kvázi érvényét vesztette, mert Ausztrián és Románián kívül a többi ország felrúgta az egyezményt, mostanra olyan országok rendelkeznek azon területek felett, amik akkor még nem is léteztek és nem szerepelnek az egyezményben! Pl. drótostótia! :PPPPPPPPPP

Grimbusz Makszimusz 2020.04.02. 18:36:43

@eszti.....: igaz, nincsenek benne buzik /legalább is én nem tudok róla/ ...........

Miről tudsz te? :P Buzik minden hol vannak salynosch! :D

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 18:45:58

@eszti.....: azt azért megkerdezem téged mi vesz rá arra hogy ekezed azt az országot folyamatosan amiért a papad az életét adta volna? És nem a Fideszrol beszélek hanem az országról. Ja és még egy kérdés ez nem politikai! Miért van az hogy ha kimegyek Szlovákiába és beulok egy étterembe és szlovákul kérek vmit akkor is basznak kiszolgalni? Hátha te tudod a választ.... Mert te nagyon ismered őket. Köszi a választ

2020.04.02. 18:50:56

@Nekoashi2005: A liberálbolsi klónommal vitázott az imént.
Ha én írok egy véleményt azt mindig megindoklom, .., azzal vagy egyetért, vagy nem , de ilyen bunkó beszólást tőlem még nem olvasott itt sem ön, sem más.
Úgy egyébként meg azt írtam önnek,hogy azt a témát befejeztem, miért folytatnám akkor mégis.
Rá kell kattintani a hozzászóló nevére, ha gyanús vagy értelmetlen és egyből látható, ha légy került a levesbe, mint most is!

Nekoashi2005 2020.04.02. 18:53:29

@Sir Bates dö Hól:
Itt egy cikk arról, hogy milyen egy igazi skandináv liberális állam...

m.origo.hu/itthon/20141020-norvegia-ahol-nincs-allami-korrupcio.html

"A tavalyi választások után új kormány alakult. A kabinet sajtósa viszont a régi maradt. Nem cserélték le, miként a minisztériumi dolgozókat sem. Sőt, Erna Solberg miniszterelnök az elődjét, Jens Stoltenberget javasolta a NATO főtitkárának. Magyarra fordítva olyan ez,
mintha Orbán Viktor Gyurcsány Ferencet vagy Bajnai Gordont ajánlotta volna valamely nagyon fontos nemzetközi tisztség betöltésére
a 2010-es hazai választások után. "

"A hatvanas években az ország egyetlen szénbányájában, fent a Spitzbergákon történt egy szerencsétlenség, amelyben sokan meghaltak. Jött egy vizsgálat, és kiderült, hogy a bányaigazgatóságban csupa inkompetens ember ült. Állami cég volt, ahol a haverok egymásnak osztogatták a pozíciókat. A robbanás után látszott, hogy a cég vezetése nem végezte jól a munkáját. Ebből akkora botrány lett, hogy lemondott a kormány, és a következő teljesen átalakította az igazgatóság összetételét. Nemcsak a bányáét, hanem az összes norvég állami vállalat valamennyi vezető testületét. Akkor hozták meg azt a törvényt, hogy innentől állami cég vezetésében az állam nem képviseltetheti magát. Csak független igazgatók. Ez azóta is így működik. A Telenornál is, amely szintén állami vállalat.

Korányi BalázsFORRÁS: ORIGO
Két éve a Telenort felügyelő miniszter megpróbált beleszólni a működésükbe. Annyit üzentek neki vissza, hogy
semmi köze hozzá.
Ezért tudnak az élet minden területén felelős döntéseket hozni, ezért nincs korrupció. Szakemberek ülnek mindenhol. Állami cégek, de mind hihetetlenül versenyképesek.

Jó, hogy említette a korrupciót. Ebben az országban létezik a Norvég Olajalap, amelyben annyi pénz van, hogy azt a hétköznapi ember el sem tudja képzelni. Ennek a működését sem árnyalta be soha semmilyen korrupciós szándék?

Nem. És azt sem gondolná senki, hogy az Olajalapnak a vezetője fizetéscsökkentést kért. Nem másnak, magának. Ez az ember 850 milliárd dollárt felügyel. Ez a norvég éves GDP duplája. Ilyen volumenű pénzalap nincs a világon. A mostani vezérigazgató a belépésekor azzal akart példát mutatni, hogy a saját jövedelmét csökkentette azért, mert szerinte a világ bankárai túl sokat keresnek."

2020.04.02. 18:54:23

@Grimbusz Makszimusz: Az EU csatlakozási tárgyalásokon Megyó intézte a legfontosabbakat és ő is írta alá Koppenhágában.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.02. 18:59:15

@Tényelek: ezért kell 1 jó kis lógót választani, mint pl. azénkis delíriumos ferkóm (a legjobb lógó az országban)
mert ha lógó van a multi tolvaj kis lippsi kretén bukik, mivel csak egy lógót lehet egy emil címhez lógatni

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 19:00:35

@Nekoashi2005: ezzel mit akartál mondani? Mert ennek annyira van értelme mint megdicserni tiborczot hogy miután kapott ingyen pénzt vissza dobott 0,01 százalékot a népnek. Nagy istenek valóban.

2020.04.02. 19:01:58

Szerintem beszéljünk már egy kicsit a cikk témájához kapcsolódva.
Van itt több hazátlan, akinek a meggyőződése, hogy az okosok hagyják el ennek a térségnek az országai.
Főként tőlük kérdezném, hogy ha az összes okos kiment nyugatra, akkor hogyan lehetséges az, hogy most hogy Európa nyakig ül a szarban, mégis ezekben az országokban születnek olyan találmányok, újítások, amivel meglehet menteni Európát, míg nyugaton eddig semmilyen innovációval nem állt elő rengeteg kúrva okos ember.
A csehek gyártják a nyomtatható maszkokat, a szlovákok szintén maszkban alkottak nagyot, míg a magyarok nagy valószínűséggel az egész világot meg tudják menteni a csoportos lélegeztetőgép találmányukkal.
Ráadásul az összes találmányt szabadprédaként dobták be a világpiacra, az használja fel a jogokat, aki akarja, .., pedig a magyarok simán euró tízmilliárdokat akaszthatnának havonta.
Az egy másik kérdés, hogy ezekről vajon miért nem számol be a liberálbolsevik média, ., nehogy már jobban érezzék magukat az olvasóik :-) , mert hát mi ezeket tudjuk csak a sajátjaikat zárják el az örömtől?

morph on deer 2020.04.02. 19:02:22

@6.Lenin:
“ Mert már annyira unom ezt a seggnyalózást, hogy arra ugrottam.”

Ami elég “nagy ugrás” (©Mao) lehetett, mivel én még hasonlót sem mondtam :)
Persze ez nem azt jelenti, hogy ne lenne igaz, amit mondasz, sőt! :D)))

Ahogy látom, nem vagy képes elképzelni azt, hogy amit én mondok az történetesen pontosan azt is jelenti, amit olvasol!
És ha még nem vetted volna észre, én nem próbálom eufémizmusokba csomagolni a mondókámat, mert sem szégyenlős nem vagyok, sem ijedős, a szépelgő mellébeszélés sem tartozik a tulajdonságaim közé, szóval ahogy hajdan a szakmában mondták, WYSIWYG.

Nekoashi2005 2020.04.02. 19:06:33

@a nagy hohohorgász:
"És nem a Fideszrol beszélek hanem az országról. "

Ez jól hangzik, csak a fidesses agyakban nem ez van!

Itt van ez az utolsó húzása a csutinak, ami kihúzta a gyufát a néppártban. "Támadják Magyarországot!", "Meg akarják mondani a magyaroknak"! stb..

Egy l...szt anyuka, ahogy Hofi mondaná! A csutit támadják! És ő Magyarországgal azonosítja magát! Meg a hívő tagozata is! Hogy is mondta 2002-ben? "A haza nem lehet ellenzékben!" Ez igy igaz, mert a fidess és ő volt ellenzékben, nem a haza!
Most is hogy beszél? "Döntöttem, adtam....." Ez beteges! Tényleg csak azért nem koronáztatja meg magát, mert nincs benne az alaptörvényben. Még! Majd a kétharmad!

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 19:08:39

@Tényelek: tartok tőle hogy ez a kérdés is megválaszolatlan marad. Én azt a kérdést tennem fel hogy mo legjobb egyete (ceu ha nem tudná valaki

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.02. 19:09:00

"A helyzet fonákságát jelzi: miközben egyes norvég visszaélések amerikai érdekeket is sértenek, az ő esetükben a konkrét bizonyítékok ellenére sem válaszolt kitiltással az Egyesült Államok. – Ezek az ügyek már kezdik megkérdőjelezni a norvég vállalatok hírnevét – jelentette ki Guro Slettemark, a Transparency International (TI) norvég főtitkára az oslói parlamenti meghallgatáson."
+
444.hu/2017/09/18/21-evet-kapott-a-norveg-sztarnyomozo-akirol-kiderult-hogy-egy-evtized-alatt-4-tonna-hasist-segitett-az-orszagba-csempeszni
+
A TI azután adta le a figyelmeztető lövéseket, hogy három vezető norvég mamutvállalat – a Telenor, az ország legnagyobb műtrágyagyártója, a Yara International és a hadiipari Kongsberg – súlyos korrupciós ügyekbe keveredett, amelyek egy részében jelenleg is tart a nyomozás. A norvég kormány számára kifejezetten kínos, hogy mindhárom óriáscégben jelentős tulajdonrésze van, így felvetődik annak a felelőssége, hogy tudott-e a visszaélésekről, és ha igen, miért nem tett ellenük időben.
+
A gazdag nyugdíjasokra alapozva hasít a dunai szállodahajós biznisz, tíz év alatt másfélszeresére nőtt a forgalom. Az ágazat legnagyobb szereplője a Hableány balesetében is érintett Viking, amelynek köszönhetően norvég milliárdos tulajdonosa ellen azonban eljárások is indultak szülőhazájában adóelkerülés és korrupció miatt. "

tovább is van mondjam még?

2020.04.02. 19:11:27

@a nagy hohohorgász: Próbálkozni azért lehet :-) .

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 19:16:49

@Nekoashi2005: te miért nézel engem hülyének? Tudod miért nem csinálja ki Orbánt az EU? azért amiért Orbán sem a ferkot. És ezzel csak mo szív. És Orbán ezt nagyon jól tudja. Orbán politikailag zseniális már már emberileg egy fokkal jobb mint az ellenzék. És sajnos ebben a szituációban ez elég. Kire szavazzak bmeg aki még ennyit sem ad?????

2020.04.02. 19:17:38

és akkor Kari Geri gyorsítaná a járványt, .., még ma is heringekként utaztatta az ápolókat, bolti dolgozókat, rendőröket, ... magyarul a legfontosabb embereket a városban.
Lehet, hogy rövidesen kiderül mért kapott Sorostól pénzt, mert ekkora rohadt patkány egy városvezető önmagától nem lehet?!
www.atv.hu/belfold/20200402-furjes-riadot-fujt-centikre-allnak-az-utasok-gyorsulhat-a-jarvany/hirkereso

6.Lenin 2020.04.02. 19:22:50

@morph on deer:

Néz nekem tök mind1, hogy kinek a seggét nyalod _(kivel, kikkel értesz 1et akármiben)
1x kérjél meg egy kívülállót, hogy olvassa el a neved alatt megjelent hozzászólásaidat, úgy, hogy ő nem tuja kit takar a név.
Nagy tételben fogadnék, hogy azt mondaná, ez egy gyurcsányista fasz. (nem minden, de a többsége ezt sugallná neki)

Szerinted miért nem lehet elismerni egy embernek a tehetségét egy ADOTT környezetben, ahol abból főzöl ami abban a környezetben van. Nem álmokról beszélek, meg, mi lenne ha, meg máshol a szar az mogyorókrém, stb.
Nyilván mindenkinek vannak elképzelései, mindenről, de mit ér, ha a valóság más.
Az sem mérvadó, hogy esetleg te, mit is tudnál kihozni az adott lehetőségekből, mert nem a te kezedben van a döntés joga. Elmélkedni lehetne róla, talán nem is ártana, de nincs sok jelentősége, értelme a valóságban.
Bár jóval több értelme lenne, mint annak, ami itt zajlik. Tök mind1 mi a téma, a legtöbb hozzászóló maga alá szeretné gyűrni a másikat, anélkül, hogy képes lenne értelmes megoldásokat kínálni, vagy a megoldás felé vezető lehetőségekről cserélnénk véleményt. Miért is szavazhat valaki Gyurcsányra, és, ha neki joga van, akkor a másik miért ne szavazhatna Orbánra. Ebből miként lehetne kitörni? Ki lehet?
Ehelyett megy a pöcsméregetés minden értelem nélkül.
Szerintem.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.02. 19:26:05

az 1000es klubb
total deaths

Italy 13,915
Spain 10,096
USA 5,775
France 4,032
China 3,318
Iran 3,160
UK 2,921
Netherlands 1,339
Germany 1,048
Belgium 1,011

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 19:30:25

@6.Lenin: és ezt miért nem lehet balról is leirni? De figyeld meg erre sem lesz válasz

Nekoashi2005 2020.04.02. 19:45:44

@a nagy hohohorgász:
"Amúgy még mindig nem kaptam választ arra hogy kire szavazzak ha nem akarok narancs birka lenni! "

Ó, erre nagyon egyszerű a válasz! Arra kell szavazni, aki kevésbé káros, kevesebbett lop - nem épít a kert végébe stadiont közpénzből példáúl - nem épít ki magaköré személyi kultuszt, aki nem tesz a haza és saját maga közé egyenlőségjelet, nem kéri fel strómannak gyerekkori gázszerelő megbízható - de buta félanalfabéta - barátját, stb, stb, stb....

Kielégítő volt a válaszom?

Azzal meg ne gyere, hogy milyen szuper a gazdaság, mert eddig a nemzetközi gazdasági mutatók felfele mutattak, de most zuhanásba mentek! És 10 év kormányzás után már nem lehet nyolcévezni!

Tudom, hogy később majd azzal jön a hívő tagozat, hogy "a Miniszterelnök Úr nem tehet a válságról, hogy áldassék minden lépése!" Gyurcsány sem tehetett, mégis belebukott, mert nem volt felkészítve az ország, ahogy most sincs!

Lehet, hogy ha nincs a 2008-as válság, simán behúzza a baloldal a 2010-es választást, de volt válság.... És most is van, és lesznek munkanélküli tömegek, és vannak családok ezrei, ahol mindkét szülő dolgozik/dolgozott, de szuper gazdasági teljesítmény ellenére legfeljebb egy havi tartalékuk van

Nekoashi2005 2020.04.02. 19:47:35

@a nagy hohohorgász:
"és ezt miért nem lehet balról is leirni? De figyeld meg erre sem lesz válasz"

Mit?

6.Lenin 2020.04.02. 19:51:42

@a nagy hohohorgász:

Tudom, hogy nem lesz, mert ezek a felületek másról szólnak, sajnos. De, ha megnézed az emberiség történetét, talán hiú ábránd a megoldásról álmodozni.
Valszeg így vagyunk (direkt) programozva. Ki erre, ki arra, hogy tudjunk mindig miért harcolni, ki, ki a maga igazáért, mert nyilván mindenki csakis az igazat birtokolja, és a másik a geci.
1x vitáztam egy hívővel, hogy ha nem lesz szegénység, éhség, fájdalom, igazságtalanság, akkor mi a faszt ér az élet? Ha nem tudom mi a rossz, honnan a faszból tudnám, hogy mi a jó?

El kell olvasni Simone De Beauvoir: Minden ember halandó c. könyvét. Az élet értelme, hogy 1x vége, van mit veszítened, ha nem lenne vége, értelme se lenne. Értéktelenné válna minden. És természetesen te adsz neki értelmet, azzal, hogy védesz egy segget, van miért harcolnod. Piros, barna, zöld, szivárvány, csak annak érdekes, aki azért harcol.
Szerintem

2020.04.02. 19:53:01

@Nekoashi2005: "ha nincs a 2008-as válság, simán behúzza a baloldal a 2010-es választást, de volt válság..."
Lehet, de mire alapozza, amikor 2008-ban a Fidesz népszerűsége 70%-os parlamenti eredmény hozott volna a válság előtt és után is?
Azért mert önnek tetszett a rendőrterror, attól még a többség nem igazán értett vele egyet.

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 20:04:04

@Nekoashi2005: tehát konkrét pártot nem mondtál! Nekem továbbra is a Fidesz az aki a legkisebb kárt okozza. Valószínűleg te is ezért nem tudsz egy konkrét pártot megnevezni.
A másik pedig hogy akkor a 2006 os őszi önkormányzati választást miért nyerte agyon a Fidesz???? Nem az a kérdés hogy egy havaria helyzetre ki készült fel hanem az hogy ki hogyan kezeli és hogyan jön ki belőle? Elquro szent Ferenc alatt mi vezetnenk a halálozási és fertőzöttsegi listát ezt te is tudod. És pont ezt nem mondja ki az ellenzék te fasz.

2020.04.02. 20:04:22

@6.Lenin: "Minden ember halandó "
Ha pénze van azért még lehet akkora szerencséje, mint Rockefellernek, hogy 14-szer találtak neki pont olyan donort, ami megfelelt a szervezetének, .., de a végén ő is meghalt.

Nekoashi2005 2020.04.02. 20:05:11

@Tényelek:
Nem tetszett a rendőrterror, bár én arra emlékszem igazán, hogy a fradi meg az újpest ultrák balhéztak, gyújtogattak, pl tv székházat..... És ha nincs 2008-ban válság, nincs megszorítás.... Azt nem mondom, hogy biztosan nyert volna a baloldal, de a fidess nem szerzi meg a parlamenti helyek kétharmadát, nem tudja átírni az alkotmányt, a választási törvényt, az alkotmánybíróságba nem tudja beültetni az embereit stb... 2014-ben a fidess listán 45 %-ot szerzett és nyert. 1998-ban nagyjából ennyit szerzett a baloldal az első fordulóban és vesztett....

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 20:09:59

@6.Lenin: igen, erre olvasmány nélkül is rajon az ember ha gondolkozik. Engem az zavar hogy nincsenek érdemi kommunikációk ezáltal lassabban halad a dolog.

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 20:12:49

@Nekoashi2005: tudod mikor kezdődött a megszorítás te fasz? 2002ben a 101. Napon. Lehet hogy te nem emlékszel de az én pénztárcam igen. Ezert nem lehet téged komolyan venni mert a kérdésed is hazugsag...

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 20:15:08

@Grimbusz Makszimusz: b+, minek reagálsz, ha csak bullshitre tellik?;-)... nem kötelező mindenhová odaböffenteni egyet... főleg nekem? Mirr-Murr;-)...

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 20:15:33

@Nekoashi2005: figyelmedbe ajánlom a YouTube korai videóit meg a boszme coming outjat. 2006ot is az uniónak köszönhetitek aki segített hazudni.

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 20:16:51

@Sir Bates dö Hól: te szőr de bozgor, ha annyit kerestél amit írtál akkor miért csigazabalok szarat takaritod????

6.Lenin 2020.04.02. 20:19:21

@Tényelek:

Nagyon sok emberrel beszélgettem erről a kérédről. Voltak, akik foggal-körömmel ragaszkodtak az élethez, azok, akiknek sivár, értelmetlen volt az életük, sok mindent nem éltek meg. A pénznek nincs ebben nagy jelentősége, Senki nem vitte még magával.

Beszéltem olyan nagyon idős emberekkel is, akik kérték az urat, hogy szólítsam már magához őket. Szerintük, nekik tartalmas, értékes volt az életük, szinte mindent átéltek, aminek van értéke.
Természetesen az életösztönt most ne vegyük itt figyelembe. Az egy program. Tőlünk független.
Szerintem.

6.Lenin 2020.04.02. 20:22:20

@a nagy hohohorgász:

Igen, ha gondolkodik. Hány 100 000 év érdemi vitára gondolsz még, néhány már mögöttünk van.

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 20:24:50

@6.Lenin: igen de ezt hiába mondod annak akinek egy új almás telotol magomlese lesz. Most meg sír hogy nincs pénz kajára... Hahaha

Nekoashi2005 2020.04.02. 20:26:29

@a nagy hohohorgász:

"tudod mikor kezdődött a megszorítás te fasz?"

Aha kezdődik a személyeskedés! Megint telitalálatot értem el!

"Elquro szent Ferenc alatt mi vezetnenk a halálozási és fertőzöttsegi listát ezt te is tudod. "

Ez valami alternatív párhuzamos világ?

Ez pont olyan mint amikor Paula asszony ezt mondta Mézga Gézának: "Ha a Huffnágel Pistához mentem volna feleségül!"

Tudod mi Gyurcsány legnagyobb, megbocsáthatatlan bűne? Hogy azon a bizonyos tv vitán felmosta a csutival a padlót! Javaslom, nézd meg a vitát hang nélkül! Gyurcsány uralta a teret, a csuti széteső és felkészületlen volt. A vita után sok elemző azt rótta fel Gyurcsánynak, hogy túlságosan bedarálta az ellenfelét!

Mondjuk a csuti azóta egyetlen egy vitát sem vállalt be egyenlő feltételek mellett, sőt, már több éve csak "baráti" újságíróval áll szóba....

Milyen amikor egy komoly újságíróval találkozik a fidesses? Hát ilyen....

444.hu/2020/04/01/hatszor-kerdeztek-meg-varga-judittol-hogy-miert-nincs-hatarido-a-felhatalmazasi-torvenyben

eszti..... 2020.04.02. 20:26:55

@a nagy hohohorgász:

amiért a papad az életét adta volna?

hagyjuk már ezt a Daniel Steel-es romantikus felhangot!
b+! két dédapám maradt a fronton- szerinted önként akartak bevonulni? itt akarták hagyni családjukat, hogy a hazáért harcoljanak- asszonyaikból önként csináltak hadiözvegyet, gyerekeikből hadiárvát????
a fenét! elmentek, mert elvitték őket. nem volt arra pénzük, hogy menlevelet vásároljanak. különben hadiszökevénynek minősítik és fellógatják őket, mert azoknak még golyó sem járt.
nagyapámat 17 évesen sorozták be. ő megúszta a kolerát, csontig lesoványodva, tüdőbetegen jött haza. hemzsegtek rajta a tetvek, az ólban mosakodott meg, váltott ruhát.....
úgyhogy ne mesélj itt magasztos eszmékről. a bront se akart kimenni- a hazáért!!- elhajtották őket mint a barmokat a vágóhídra.
folytköv.

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 20:28:34

@6.Lenin: sajnos én is érzem hogy reménytelen, de azt is tudom hogy csak együtt lehet megoldást találni.... Sajnos.

eszti..... 2020.04.02. 20:28:49

@a nagy hohohorgász:

.....
ekézed az országot- azt hogyan kell? azt mondom, csúnya az alakja, vagy hülyék laknak ott, esetleg rövid a történelme (!!!!)
ki vezeti az országot?- a kormányok. mindig a kormányokat szidtam, szidtam és fogom is szidni, mert csapnivaló törvényeket hoznak és lopnak, mint a sátoros cigány. ezt is, az előzőt is, meg a következőt is......
nem tudom, mikor jött divatba a kormányok imádása. miért ne kritizálhatnánk az aktuális kormányzatot? kinek volt az az elmebeteg ötlete, hogy a kritika, az az előzőek piedesztálra emelését jelenti??????

nem szolgáltak ki? olyankor nagyon gyorsan át kell menni a szembelévő étterembe...

Nekoashi2005 2020.04.02. 20:31:47

@a nagy hohohorgász:

Itt van egy dicsérő és elismerő vélemény Gyurcsányról!

m.youtube.com/watch?v=1fVIWQNlavI

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 20:33:46

@Nekoashi2005: és mivel nyerte a a vitát te okos???? Hazugsaggal. Amihez a demokratikus unió csapolt. Meg ti is hogy hurrá vki lemosta Orbánt. Orbán arra a vitára tényekkel készült. És igen ott lett elbaszva mert Orbán váltott a hazugsagra és abban nyert. Igen Ferkó baszta el!!!! Orbán meg élt vele.

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 20:37:29

@eszti.....: de hol van itt a demokrácia???? Nekik lehet???? Akkor ha neked ami itt van nem tetszik akkor ne pofazz bele és maradj a totoknal! Te mondtad nem én.

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 20:39:00

@eszti.....: de milyen indokkal teszik hogy nem szolgálnak ki? Erre válaszolj kérlek.

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 20:40:17

@a nagy hohohorgász: csak nem rasszista nácik a kedvenc totjaid?????

eszti..... 2020.04.02. 20:40:19

@a nagy hohohorgász:

mi van, kicsi? érdemi hozzászólás nincs?
kevés vagy te ahhoz, hogy engem utasítgass....:D :D

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 20:41:59

@a nagy hohohorgász: leírtam a véleményem a migrációról, tekintsd kiindulási alapnak; fogsz rá reagálni? vagy csak válaszokat követelsz?

látjátok feleim szümtükkel 2020.04.02. 20:43:31

@Tényelek:

Rákerestem a gugliban a csoportos lélegeztető gépre, de csak csopotos frtőzés megérkezéséről tájékoztatott a törzs. Hol van ez a csuda találmány?

6.Lenin 2020.04.02. 20:43:57

@a nagy hohohorgász:

Nem reménytelen, hiszen ez a cél, harcolni az igazadért, ez adja az értékét az életednek.
Én inkább azt mondanám, ha elfogadjuk a Big Bang-et (mint spontán valamit) akkor a végcélt nem ismerjük, a "miért is"? A miénknek lesz (vagy azt hisszük), hogy az a cél amit mi kitűzünk magunknak. Ahogy a másik is, de pont ezért szeretném fejbe baszni, mert az enyém jobb(nak tűnik), és addig nem nyugszom, míg nem győzök.
Mi a faszért kéne a másikkal kiegyeznem? Feladni a harcot? Hát a nagy lófaszt, nehogy már ennek a sötét seggfej Neokashi-nak legyen igaza, B+. Rúgj bele rendesen, megérdemli.

Na, jó8!
Mindenkinek.

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 20:50:53

@a nagy hohohorgász: mert anyádat futtatom, s itt többet lehet keresni, mint a szemétégetőnél, azért... s ismered anyádat, kontroll nélkül nem lehet hagyni, mindig belenyúl a kasszába...

(a tanácsadásról akarsz beszélgetni? te milyen területen mozogsz?)

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 20:51:21

@Sir Bates dö Hól: az a válaszom a te írásod alapján hogy mo döntött nem kérünk belőle. Ezt az írásod alapján el tudod fogadni mert ha a hülyék többen vannak akkor ez van. Ez a demokrácia amiért kuzdotok. Vagy nem?

6.Lenin 2020.04.02. 20:52:07

@a nagy hohohorgász:

Ha a sok sötét seggfej téged szeretne legyőzni, akkor nyerésre állsz valójában. Azért támadnak, mert nem tudják elviselni, hogy nincsenek komoly érveik veled szemben.
Hajrá Mo, hajrá magyarock!

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 20:53:41

@eszti.....: képes vagy válaszolni? Anyazhatsz is csak a választ írd le. Miért nem szolgálnak ki a tótok?

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 20:56:51

@6.Lenin: ja ja. De ez szomorú hogy a saját erdekuket is bealdozzak a verbális faszsagert????

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 21:00:54

@Sir Bates dö Hól: és a te anyad még mindig csaucseszkuhoz imádkozik?

Nekoashi2005 2020.04.02. 21:01:00

@6.Lenin:

Mi van büdös kommunista letelt a műszak?

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 21:04:42

@a nagy hohohorgász: nem, én érveket vártam volna... az is érv, ha azt írod "mert mi félünk/utáljuk a muszlimoktól/-az, mi félünk/utáljuk a nem_fehérektől/-et"... de akkor ne féljen senki ezt leírni, ez nem szégyen...

sz'tem te azon kívül, hogy itt jasszoskodsz a hatalom mellett (a hatalom mellett érvelni: hát, azért ez jellem kérdése), semmilyen érdemi eszmecserébe nem mersz belemenni: s jól teszed, hisz ismered a saját korlátaid;-)...

morph on deer 2020.04.02. 21:06:11

@6.Lenin:
“ Néz nekem tök mind1, hogy kinek a seggét nyalod _(kivel, kikkel értesz 1et akármiben)”

Az a gond, hogy te a világért nem tudod elképzelni azt a helyzetet, hogy valaki utálja orbánt, meg az általa képviselt műdzsentri, magyarosch stílust, és közben nem akar helyette mást imádni, más seggét SEM nyalni?

Most te arra hivatkozol érvként, hogy az én nézeteim egybevágnak a Gyurcsányéval, és akkor ez már perdöntő bizonyíték arra, hogy én csakis Gyurcsány-seggnyaló lehetek, nyilván azért, mert a te világodban valamilyen seggnek mindenáron kell lenni ahhoz, hogy legyen mihez igazodnod.

Én meg egy autonóm személy vagyok, minden értelemben, és még csak véletlenül sem vagyok rászorulva arra, hogy a bárkihez tartozás határozzon meg engem!

Én úgy gondolkodok, ahogy ÉN azt jónak tartom, - és ezek szerint nem kevesek gondolkodásmódja tart kábé ugyanabba az irányba, egyike ezeknek Gyurcsány.

Ráadásul - újabb bizonyíték,- képzeld el, hogy ma szerintem is, meg a Fletó szerint is szar az idő! Na, ha most ez nem tesz engem gyurcsányista seggnyalóvá, akkor nincs is olyan, mi?

Mondom, értem én, hogy neked úgy könnyebb orbánhitűnek lenni, hogy bemagyarázod magadnak, hogy aki nem úgy gondolkodik, mint te, az csakis Gyurcsány híve lehet, holott lófax, mama!

Én én vagyok, saját integritással, aki tisztán azért utálja ezt az orbanista mocskot, mert nem összeegyeztető az értékrendjével, és nem másért!

Mindenesetre tőlem vigasztalhatod magadat, hogy más sem különb, mert más is segget nyal, de fogod tudni, hogy ez csak egy önáltató hazugság. És nem fogsz neki örülni, de ez már a te dolgod, sajnálom.

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 21:06:18

@a nagy hohohorgász: nem, apádat bassza egy felcsatolható műbránerrel... sz'tem pontosan azzal, amivel aztán apád analizál téged...

Nekoashi2005 2020.04.02. 21:07:12

@a nagy hohohorgász:
Nézd meg ezt a videót hang nélkül!
Figyeld meg, melyik vitázó tartja a szemkontaktust végig, és összeszedett, és melyik az aki kerüli a szemkontaktust és széteső, zavarodott benyomást keltett!

A tv vita ilyen műfaj! Aki nem tudja a mondanivalóját hitelesen előadni az veszített, mert miért hinnék el neki azt, amiben láthatóan ő sem hisz! Persze, aki 14. havi fizetést ígér, az már nagának sem hisz....

m.youtube.com/watch?v=auf55j8PhhI

Nekoashi2005 2020.04.02. 21:10:26

@a nagy hohohorgász:
Ja, és nem szeretem Gyurcsányt, mert ha Öszödön befogja a száját, akkor nincs semmi balhé Pesten, és nem ülne a nyakunkon a csuti, aki lassan az egész országot felfalja...

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 21:11:46

@Nekoashi2005: erről beszéltem én is hogy ma az nyer aki hitelesebben tud hazudni. Ebben most Orbán jobb. De nekem ez nem jó. De Orbán a hazugság mellett jobban teljesít mint Ferkó meg csapata. Te miért akarod őket vissza?

morph on deer 2020.04.02. 21:12:31

@Nekoashi2005:
“ Tudod mi Gyurcsány legnagyobb, megbocsáthatatlan bűne? Hogy azon a bizonyos tv vitán felmosta a csutival a padlót!”

Nálam meg az, hogy ezt korán abbahagyta, és civilizált, európai emberként kezelte ezt a kis gecit még akkor is, amikor módjában állt volna kicsavarni a nyakát.

Ilyen szempontból még talán a Hufnágel Pisti is is racionálisabban lépett volna..:(

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 21:13:26

@Nekoashi2005: igen ha nincsen oszod akkor most hasitana a pannon puma.. Aha hát persze.

Nekoashi2005 2020.04.02. 21:14:37

@látjátok feleim szümtükkel:
Keres rá a kesma lapokra. Mindegyikben benne van ugyanaz a cikk, természetesen szerző nélkül... haon.hu, szon.hu beon.hu stb...

Pont ez teszi kétségessé a hír valódiságát.... Az indexen vagy a 444 mindig ott van a szerző neve, de itt nincs...

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 21:14:54

@a nagy hohohorgász: egyikotok sem válaszolt a kérdésemre. Szopjatok lovat. Akkor hajrá Fidesz.

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 21:18:11

@Sir Bates dö Hól: nézz tükörbe és meglatod az igazságot.

Nekoashi2005 2020.04.02. 21:22:39

@a nagy hohohorgász:
Ez nem teljesen így hangzott:
“Ha Szlovákia azt mondja, hogy ő a tátrai tigris, akkor Magyarország a pannon puma”

Ez kb olyan, mintha egy ismerősöm - mondjuk 170 cm magas és 120 kg - azt mondja magáról, hogy izmos, én meg azt mondom rá, "hogyha te izmos vagy akkor én vagyok a Schwarzenegger", mert én 180 cm és 100 kg vagyok....

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 21:22:42

@morph on deer: nem ismeri az "autonóm" jelentését... és ha valamit nem ért, akkor ideges, zavart és agresszív lesz...

2020.04.02. 21:23:36

@látjátok feleim szümtükkel: Na ezért kellene néha jobbos médiát is olvasgatni, mert így csak a sipítozás, nemzethalál víziója jut, ha valaki csak a liberálbolsevik médiát zabbantja, ..., ezért szoktam én mindkét oldalt követni, .., hátha még a patkány libsik is felfedeznek valami jót, .., nem jellemző, de két évente egyszer arra is van példa.
De most a járvánnyal kapcsolatban csak és kizárólag a rosszat írják, náluk csak másnap hír, ha megjön egy repülő 2000 lélegeztető géppel az is maximum egy mellékhír, .. ez van, nekünk ez jutott.

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 21:25:36

@a nagy hohohorgász: van neked, vagy bárki másnak fogalma, hogy mi volt az öszödi beszéd eredeti célja?

morph on deer 2020.04.02. 21:29:38

@Nekoashi2005:
“ mert ha Öszödön befogja a száját, akkor nincs semmi balhé Pesten, ”

A helyzet ennél még rosszabb.
Ha az őszödi össznépi lebaszás helyett még időben elküldi a drágajó elvtársakat a bánatos francba, - szó szerint, - akkor talán lett volna lehetősége tenni is valamit a pofázás helyett.
Csak benne volt a régi párt-loyalitás, és inkább egyezkedni próbált. Naná, hogy a kedves elvtársak az első adandó alkalommal hátba szúrták, mivel ők nem akartak a világon semmi változást, csak el akarták bliccelni az újabb négy évet, aztán majd csak lesz valami.

Na ebbe köpött bele Gyurcsány, és erre fel támadt az a kiváló ötlete az érintetteknek, hogy a felvétel kiszivárogtatásával lemondásra kényszerítik a Fletót, és minden mehet tovább, mint régen.
Csak éppen messze túllőttek a célon, mert alábecsülték orbán elszántságát és rafináltságát, azaz hogy milyen messzire hajlandó elmenni a hatalomért, és ez lett az eredménye, ami.

2020.04.02. 21:34:10

@Sir Bates dö Hól: Az öszödi beszéd célja az volt, hogy kegyetlenül elbaszott államháztartás rendbehozatalához megnyerje Gyurcsány a képviselők támogatását, mert olyan patkány módon loptak, csaltak, hazudtak, hogy még a saját pártjának prominensei sem tudtak róla, .., itt tudták meg először, hogy pannon puma nem is létezik, sőt már az állatorvosra sincs pénz, ezért olyan megszorítások kellenek, ami közelít a Bokros csomaghoz, ...,
Olyan szarul álltuk, hogy abban az évben közel 10% volt az államháztartási hiány, még a hatalmas őszi megszorítások után is, ami kis híján világcsúcs lett csak az egész évben polgárháború dúlta Libanon tudott ránk verni, de ők is csak 0,2 %-al.

Nekoashi2005 2020.04.02. 21:37:33

@Tényelek:
" Na ezért kellene néha jobbos médiát is olvasgatni, mert így csak a sipítozás, nemzethalál víziója jut, ha valaki csak a liberálbolsevik médiát zabbantja, ..., ezért szoktam én mindkét oldalt követni, .., hátha még a patkány libsik is felfedeznek valami jót, .., nem jellemző, de két évente egyszer arra is van példa.
De most a járvánnyal kapcsolatban csak és kizárólag a rosszat írják, náluk csak másnap hír, ha megjön egy repülő 2000 lélegeztető géppel az is maximum egy mellékhír, .. ez van, nekünk ez jutott. "

És hol jelent meg a hír? A Kesma lapokban! A megyei lapokban szó szerint ugyanaz a szöveg van, de nincs ott a szerző neve... Vagyis a központból küldték a szöveget, de senki - legalább is újságíró - a nevét nem adta hozzá! Egy ilyen fontos felfedezésről szóló hírhez? Több mint gyanús!

haon.hu/eletstilus/tomeg-lelegeztetogepet-fejlesztenek-az-obudai-egyetem-kutatoi-3945435/

szon.hu/eletstilus/tomeg-lelegeztetogepet-fejlesztenek-az-obudai-egyetem-kutatoi-3806211/

boon.hu/eletstilus/tomeg-lelegeztetogepet-fejlesztenek-az-obudai-egyetem-kutatoi-4162239/

www.heol.hu/eletstilus/tomeg-lelegeztetogepet-fejlesztenek-az-obudai-egyetem-kutatoi-2327295/

Hogy is mondta az origo főszerkesztője? Nem tudja, ki írta a cikket, ki szerkesztette és ki engedélyezte a megjelenését...

2000 lélegeztető gép? Mintha olvastam volna az oroszok küldeményéről az olaszoknak, és mintha lett volna egy kis minőségi hiba...

nepszava.hu/3072396_oroszorszagbol-szeretettel-hasznalhatatlan-az-olaszorszagba-kuldott-segelyszallitmany-80-szazaleka

Szóval azért jól nézzék át a küldeményt....

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 21:38:21

@Nekoashi2005: csak a tigris tényleg tigris volt a puma meg egy fing a szélben 2002 és 2010 között. Ember saját magadat hulyitsd.

a nagy hohohorgász 2020.04.02. 21:39:06

@Nekoashi2005: arra a kérdésre hogy akkor kire szavazzak te szar?

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 21:41:28

@Tényelek: meleg, de nem forró; az mszp platformjait visszaszorítva egyértelművé szerette volna tenni dominanciáját a párton belül... esetleg tudod, hogy ki volt/lett volna ebben legfőbb szövetségese/támasza a párton belül?

Nekoashi2005 2020.04.02. 22:00:36

@a nagy hohohorgász:

"@Nekoashi2005: arra a kérdésre hogy akkor kire szavazzak te szar? "

Hozzászólásod finom stílusából - a minimális önkontrollt is elvesztetted - minden értelmes ember számára egyértelmű teljes fölényem mind erkölcsi mind ténybeli szempontból!

Már válaszoltam 2 óra 17 perce!

Nekoashi2005
2020.04.02. 19:45:44
@a nagy hohohorgász:
"Amúgy még mindig nem kaptam választ arra hogy kire szavazzak ha nem akarok narancs birka lenni! "

Ó, erre nagyon egyszerű a válasz! Arra kell szavazni, aki kevésbé káros, kevesebbett lop - nem épít a kert végébe stadiont közpénzből példáúl - nem épít ki magaköré személyi kultuszt, aki nem tesz a haza és saját maga közé egyenlőségjelet, nem kéri fel strómannak gyerekkori gázszerelő megbízható - de buta félanalfabéta - barátját, stb, stb, stb....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.02. 22:06:24

@Sir Bates dö Hól: Akartam már olyat írni leninnek amit te is írtál

Nekoashi2005 2020.04.02. 22:07:38

@Tényelek:
"mert olyan patkány módon loptak, csaltak, hazudtak, "

Itt időbeli tévedésben vagy, mert a nagyüzemi lopás 2010 májusa után indult be, pl a 3000 milliárd magánnyugdíjvagyon ellopásával....

Az akkori kormány fő bűne az volt, hogy nem csinálta meg a fontos strukturális változásokat, pl egészségügy, bár ezt a mostani kormány sem csinálta és csinálja....

"Bénaságuk" meg abban állt, hogy nem találtak ki maguknak egy jó kis ellenfelet, akit hétről hétre legyőzhetnek, és akitől a nép retteghet, például migráncsok, Soros, civilek stb....

2020.04.02. 22:13:46

@Nekoashi2005: A nagyon gyenge szellemi képességűek kedvéért odatettem a fejlesztés hivatalos honlapjának linkjét, ..., ha elolvasta volna az origo cikkét, akkor látta volna, hogy ott is feltüntették.., 50 IQ fölött meg biztosan eszébe jutna mindenkinek, hogy megnézi az Óbudai egyetem honlapját.

Az orosz segélyszállítmány idecitálása meg már betegség, .., főként, mert mint később kiderült nem az volt a probléma, hogy nem működőképesek, hanem az, hogy egyből nem lehetett őket használni, mert más csatlakozói voltak, mint ami az olaszoknak volt, .., azóta mindegyik működik, de ezt valamiért nem hozták le ugyanazok a lapok, akik csak egy jót putyinoztak a cikkeikkel.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.02. 22:15:58

@Nekoashi2005: Az egyik oldalon nem emlékeznek rá ki építtette a völgyhidat a másik oldalon azt nem tudják ki szerezte a Donáth annát lejárató cikket.

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 22:18:51

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Lajosom rottyon van, megment a feje, megsütötte a napocska...
nem itt született -gyakorlatilag egy "köcsög migráncs" az ő terminológiájuk szerint-; akkor volt külföldi kiküldetésben, mikor vörös útlevelet sem adtak mindenkinek, de nem volt beütve istenuccse; stb.... még a saját hozzászólásain belül is elveszti a fonalat... fel nem fogja, hogy mit írnak neki... régen lehet, hogy értelmesebb volt, de már nem is leszálló ágban van, hanem már mariana-árok mélységben áll bele naponta a földbe... s mivel nem ért semmit, agresszívvá válik és mocskolódni kezd;-)...

2020.04.02. 22:24:26

@Nekoashi2005: "mert a nagyüzemi lopás 2010 májusa után indult be,"
Azért bennem csak felvetődne, hogy hová let az adóbevétel, amivel párhuzamosan 12.000 milliárddal nőtt az államadósság és nagyjából + 20.000 milliárd államadósságon kívűli államadósságot halmoztak fel a PPP "beruházásokkal". Ez utóbbi beruházásokat nagyjából a harmadából meg lehetett volna csinálni, .., és annyira ügyesen loptak Gyurcsányék /Mellesleg a PPP Bajnai által kitalált konstrukció volt./ , hogy még most is évente közel 2.000 milliárd forintot kell fizetnie a magyar kormánynak az ilyen elbaszott beruházások után.
Ha nem loptak, akkor hol van az 32.000 milliárd forint és a nyolc év adóbevétele?
Nagy jóindulattal meg lehet találni maximum 8-10.000 milliárdnyi értékű beruházást, de többi elszállt , ..., ami persze lehetetlen, mert a pénz olyan,mint az anyag, nem vész el csak átalakul, ..., ezzel párhuzamosan magyar szekció jött létre a szingapúri, thaiföldi tőzsdén külön magyar csoportok jöttek létre, .., bár gondolom ez csak véletlen, .., az itteni kőművesek lopták ki adózás előtt a pénzüket.

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 22:30:01

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: völgyhíd;-)... ugye engem sokszor idegenszívűznek... de ezek a mindenoldali barmok nem veszik észre, hogy az apáik, nagyapáink csatáit vívják, s azokat örökítik át gyerekeikre: '80-ban, '90 után születettek beszélnek úgy a kádár-rendszerről, kommancsozók, bolsiznak, mintha személyes tapasztalatuk lenne bármiről is... ez nonszensz;-)... gyalázom a nemzetet: mivel? azzal, hogy megkérdem, pontosan miért is kellene büszkének lennem évszázadokkal ezelőtti történtekre, amihez semmi közünk? ma mire lehetünk büszkék, mint magyarok? a mi időnk, a ami generációk mit tudnak felmutatni, amihez valóban tevőlegesen hozzájárultak? ettől persze mindig idegesek és agresszívek lesznek;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 22:36:53

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: azt senki sem tudja, de vagy valami baltafejű szláv, vagy valami pajeszos indiai keverék... valójában mindegy, amennyi, magát színmagyarnak valló hülye van, nem oszt, nem szoroz, főleg, hogy vele tényleg csak sűrűbben vannak, bárhová is csámpázik a vén marhája...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.02. 22:39:46

@Sir Bates dö Hól: Mondjuk azokra akik ezért a csöves országért az életüket adták talán büszkék lehetünk ha nem is melldöngetve.
Mint ahogy mindenkire aki valami nagy dolgot tesz.
De amúgy én is szidom rendesen a fajtákat!

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 22:49:52

@Tényelek: bulangiu, attól, hogy számtalanszor leírjátok ezeket a baromságokat, bele-beleszúrva egy valahonnan kikukázott adattal, még nem válik igazzá, du-te dracului...

az ilyen köcsögök (ráadásul te importált köcsög vagy, hogy szakadt volna anyádba a fejed!) csupán a történelmet akarják átírni, a ner-i bréinsztorming utasítása szerint, miközben a jelent tagadjátok: mészáros, a család, a lovagok mind-mind piaci alapon, tehetségüknek köszönhetően jutnak előre, ők nem tolvaj seggnyalók, nem ők nem, de a '10 előttük, azok igen; gyurcsány rablóprivatizált, de az orbán-bányák azok vérrel-verejtékkel-kitartó_munkával jött létre, piaci körülmények között... b+, a ner-ben egyetlen piaci szegmens van, ahol tényleg komoly verseny zajlik: miként lehet minél potensebb segget kinyalni, na ott aztán tényleg kőkemény a verseny... madtrka...

engedélyes pinaellenőr 2020.04.02. 22:52:43

@Sir Bates dö Hól: Tehát akkor a franciák se legyenek büszkék Napóleonra vagy a II. vh-s ellenállóikra.Az usákok se Washingtonra, Lincolnra, Sherman tábornokra. Magyarázd el nekik, hogy ez fasság.

engedélyes pinaellenőr 2020.04.02. 22:56:46

@Sir Bates dö Hól: "gyurcsány rablóprivatizált, de az orbán-bányák azok vérrel-verejtékkel-kitartó_munkával jött létre"

Hihi, elefántszar vs. légyfing. Akkor már miért nem Simicskával jössz inkább? Ja, hogy ő már jó srác lett a G-nap óta? :>

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 22:58:18

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: figyelj, én sohasem szégyellem, hogy magyar vagyok, de azt sem szégyelljék, ha angol, orosz, román, német, cigány, stb. lennék... moon a büszkeség forrása a körülöttünk elhelyezkedők lenézése, de ez nem patriotizmus, hanem sovén etnicizmus;-)...

eszti..... 2020.04.02. 23:04:08

@engedélyes pinaellenőr:

csak ki ne derüljön néhány évtized múlva, hogy a G-nap egy nagy átverés volt...

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 23:04:56

@engedélyes pinaellenőr: te tisztában vagy az orbán-bányák jövedelmezőségével, annak alakulásával pl. '98-02 között?;-)...
simicska hogy jön ide? attól, hogy nem vett részt egy szimpla hazaárulás van, még nem lett jó gyerek, legalábbis sz'tem... attól még el kellene számolnia az ügyeivel...
mily érdekes azonban, hogy pont az orbán-bányák ügyét kezded relativizálni;-)... ellenben elismerted, legalábbis ráutaló magatartással, hogy orbán és családja lopott;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.02. 23:14:21

@engedélyes pinaellenőr: aha, én ezt gondolom... te például büszke vagy vajkra? és koppányra? engem az tölt el csodálattal, hogy Európa legnagyobb útkereszteződésében megmaradt és gyarapodni tudott egy kis, teljesen idegen csoport, s a mai napig él a nyelve, s nagyon örülök, hogy ez az anyanyelvem...

DR. Smit Pal 2020.04.02. 23:21:27

@Sir Bates dö Hól: "én sohasem szégyellem, hogy magyar vagyok"

Lofaszt vagy te magyar. Semmi kozod az orszagunkhoz.

2020.04.02. 23:31:40

@Sir Bates dö Hól: "du-te dracului... ""s nagyon örülök, hogy ez az anyanyelvem... "
Azt értem, hogy örül annak, hogy román az anyanyelve, mert rendszeresen románul ír, de mi köze van ehhez bárkinek is itt, tudjuk enélkül a vallomás nélkül is?!

engedélyes pinaellenőr 2020.04.02. 23:37:10

@Sir Bates dö Hól: Privatizálgatott mindenki, a nagy falatok persze a fő elvtársaknak jutottak, vagy azoknak a nyugati tőkéscsoportoknak , akiknek ők közvetítettek. Az se volt mondjuk egy hátrány, ha valakinek Apró Piroska volt az anyósa...

engedélyes pinaellenőr 2020.04.02. 23:44:02

@Sir Bates dö Hól: Vagyis akkor már ott tartunk, hogy valakire büszkének lehet lenni és valakire nem. Ez már egy módosult álláspont az előzőekhez képest.
A konkrét történelmi helyzet , amit írtál sem olyan egyértelmű, politikai oldalak szeretik látni pro és kontra..Vagyis a sámánhívők az árulót, a mindenkori progresszió hívei pedig az akkori nyugat nagy barátját látják Istvánban. Ehhez képest még István életében hadjáratot indított a magyarok ellen az új császár II. Konrád.

2020.04.02. 23:54:48

@eszti.....: Ez egy elem a védekezési variációban, ami nem bizonyít semmit, bár nem is tagad.
Azt tudta, hogy 12 szer több a barna szemű bűnöző, mint a kék szemű és, hogy a bűnözők között a szőke hajúak csak négy százalékot tesznek ki?
Ezek tények, .., de ebből semmilyen következtetést, főként nem előítéletet nem szabad levezetni, mert az okokat nem a haj és a szem színe okozza!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 00:07:32

@Sir Bates dö Hól: azért ég Hunyadi vagy egy Zrínyi is tudott valamit.ráadásul többen is voltak!

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 00:08:12

@engedélyes pinaellenőr: nem, s gyakran kaptam már itt -a blogszférában- meg a fidesz-bérenc jelzőt, mikor jeleztem, hogy gyurcsány vagyonának eredete morális szempontból minimum vitatható (azt a történetet éppenséggel pontosan ismerem), ellenben az is tény, hogy apró piroska hihetetlen önmérsékletet tanúsított, mert nem a százszorosát szerezte meg a klánja részére (miként az is tény, hogy ott valahogy mindig a nőknek jut az ész: piroska, a lánya, az unokahúga; kíváncsi vagyok, ő mikor lép a rivaldafénybe...
de azok, akiket te "fő elvtársaknak" nevezel, azok most a ner támaszai, lelkes és üdvözölt hívei...
már azt is sokan elfelejtették, hogy az antall-kormány alatt pl. dj jeszy 100M feletti hitelt kapott, amit az első bankkonszolidáció rendezett... s most ő beszél a piaci működésről... vagy parragh csődjei... de közelről láttam az orosz államadósság lebontását, miként '98 előtti áfacsalás kísérleteit a fidesz prominenseinek családtagjai nevén futó cégek által (ezt a hosszú bájtok éjszakáján rendezték: forró elbaszta, simicska elsikálta, ha már az mszp nem sittelt le mindenkit ezért '97-ben)... és láttam a horn-kormány alatti hihetetlen lopásokat, melyeknek csak egy része ment a pártkasszába... s igen, mindegyiktől felfordult a gyomrom, mert a hatalom védettségében követték el mindet, mint utána a vegyépszer is tette, s láttam azt is, ahogy fejvesztve rohangálnak az elvesztett választás után a fidesz akkori főmuftijai, hogy megoldást találjanak a balfasz lopásaik elsikálására (ami felesleges pánik volt egy idióta, dzsentri- és járadékvadász allűrökkel rendelkező, sz'al az ilyeneket nagyvonalúan kezelő medgyesy megértő kormányzása alatt)...

de mindezek nem mentik fel a '10 óta elkövetett cselekményeket a ner, a család és a lovagok részéről...

eszti..... 2020.04.03. 00:12:58

@Tényelek:

nem, nem tudtam. köszönöm, hogy ezt az információt megosztottad velem. és ígérem ebből sem vonok le bármiféle következtetést

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 00:14:46

@DR. Smit Pal: a tetves kurva anyádat fideszgeci ezen a neveden is!
Ki a kurva anyátok vagytok hogy eldöntsétek ki a magyar meg hogy ki hiányozna ebből az országból tetvek!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 00:22:39

@Sir Bates dö Hól: Az egész elmúlt 30 êvért lehetne akasztgatni lesittelni vagyont elkobozni

eszti..... 2020.04.03. 00:30:55

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

ő az, aki mindenhez is ért. egy polihisztor a maga nemében....

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 00:34:29

@engedélyes pinaellenőr: nem, ők a múlt részei, úgy, együtt: a gond az, hogy a nem iskolázott többséget mindig behülyítik azzal, hogy visszavetítenek fogalmakat a múltba, olyan fogalmakat, amik nem is léteztek akkor: magyar nemzet? mikor? verbőczy alatt? csakis a nemesek voltak a nemzet részei pl....

persze ez nem lenne lehetséges, ha megfelelő közoktatás lenne, ami mindenki számára elérhető, egységesen magas színvonalú, s melynek célja önállóan és kritikusan gondolkodó emberek kibocsátása az oktatásból, na erre nagyon büszke lennék... de ez nem volt sosem cél moon...

apropó, összegyűlt már a pesthy lászló által is propagált petícióra az európai kisebbségek védelme érdekében a megfelelő számú aláírás? mert annyira féltik a nemzetet a fideszre szavazók, hogy 1-1.5M szignó simán összejöhetne... vagy írjam alá még tízszer?;-)...

látod, itt fentebb is jelzik, hogy nem vagyok magyar, nincs közöm az országhoz, ellenben azoknak, akik a "nemzetet" féltik van, bár naponta keresztre feszítik az anyanyelvüket;-)...

Hunyadi vagy Zrínyi magyar volt? Radnóti vagy Petőfi?

egyébként Vajk, legalábbis a mai fogalmunk alapján, puccsista volt, aki megtagadta a "magyar" törvényeket, s a mai btk alapján a hazaárulás minősített esetét követte el;-)... s mégis, mint államalapítóra tekint rá minden honfitársunk, én is;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 00:41:40

@DR. Smit Pal: annak, amit te "magyar" és "Magyarország" alatt értesz (provinciális, szervilis és félfeudális rendszer, melyben nepotista módon mennek a dolgok), ahhoz tényleg semmi közöm;-)... Janus Pannonius, Ady, Radnóti, Csokonai, a századok alatt elesett jobbágyok, a donnál elpusztultak, a marhavagonba kényszerítettek országához ellenben van közöm... de az egy másik entitás, azt te nem ismered;-)...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 00:51:11

@Sir Bates dö Hól: Lehet megint kidobnak innen de Radnóti egy hazáját szerető magyar volt viszont kertész Ákos csak egy buta rasszista zsidó még ha igaza is van.

eszti..... 2020.04.03. 00:54:43

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @Sir Bates dö Hól:

ezt mindenképp muszáj volt?

na, mindegy...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 00:55:32

@Sir Bates dö Hól: anno Gábriel a varánuszon belinkelt ég cikket egy családról.sok gyerek gazdálkodtak adakoztak.persze néhány kretén néha felnyomta őket az apehnál.ők is magyarok meg akik feljelentették őket azok is.azok is magyarok voltak akik a Dunában lőtték a zsidókat meg azok is akik bújtatták őket.

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 01:11:41

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: inkább kezeljük allegóriaként;-)... a dr.smit, a baribaszók dohos, pudvás, hazudott, idealizált és sosem_volt úri moja taszító, s azzal nem tudok azonosulni, ilyen értelemben nem az enyém... az enyém a valódi, a létező mo, minden hibájával és pitiánerségével együtt, a nagylelkű, önzetlen polgáraival, s viceházmestereivel és a migráncs erősztevőktől félő zsákfalvakban lakó öregasszonyaival egyetemben, a romkocsmák büfészakosait és a masírozó gyakorló elmebeteg wannabe rambóit is beleértve...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 01:12:05

@Sir Bates dö Hól: még veszed a fáradtságot egy ilyen válaszra?
Én ennél lényegesen egyszerűbben szoktam ezeknek válaszolni mert értelmes válasz ezeknek felesleges!

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 01:25:49

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: a te válaszod fejtettem ki;-)... de általában nem értik, mert valamiért azt gondolják, hogy a megjöttek a fehérvári huszárok és a régi mániám végig hajtani románián, valamint a Csaba királyfi + nélküled ismerete elég a világ dolgainak megértéséhez...

apropó gábris: nem becsültem meg eléggé, s ezért ver a sors ilyen baribaszó ner-cselédekkel... ezek a lápi-magyarok nyomába sem léphetnek;-)... régebben a trollok jó fejek voltak, szellemek, de ezek a pitlák propagandisták;-(...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 02:01:55

@Sir Bates dö Hól: ja régen a bőrön az elődeiket általában körberöhögtük de ezek iszonyat keretének!

chrisred 2020.04.03. 04:53:11

@Tényelek: Főleg azért nem, mert nagyjából 300 millió kékszemű ember él a világon, tehát az emberiség nagyjából négy százaléka. Ugyanígy elmondhatò, hogy meglehetősen alacsony a bűnözők között a 150 cm alattiak, vagy a 200 cm felettiek aránya.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 07:27:48

@látjátok feleim szümtükkel: "Rákerestem a gugliban a csoportos lélegeztető gépre, de csak csopotos frtőzés megérkezéséről tájékoztatott a törzs. Hol van ez a csuda találmány?"

A Müller Ceci nem tartott olyan termékbemutatót mint amilyenekre eddig jártál nyugger? Megnézed a gépet, utána lehet vásárolni, majd ebéd, húsleves cérnametélttel és rántotthús petrezselymes burgonyával ugye?
Te vazze szerintem egy nullszériás libsi lehetsz, amit még munkásőrökből alakítottak át Gyurcsányék, egyfajta kísérleti példány!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 07:39:25

@Sir Bates dö Hól: "gyurcsány vagyonának eredete morális szempontból minimum vitatható "

Az már mindegy, fingfűrészelés ezzel foglalkozni, vannak sokkal nagyobb bajok a flepnissel!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 07:46:28

@Nekoashi2005: Buzizacsi, majd meghívlak egy sörre egyszer és utána te meg örökre köteles leszel leszopni minden nap, ha szerinted a fejlesztési támogatások okán most az EU itt azt csinálhat amit akar!

degreen 2020.04.03. 07:54:26

@Nekoashi2005: ez a mondat tetszik, remélem egyesek elgondolkodnak róla:

"Azért az egészségügyre fordították ezeket a pénzeket, mert a mindenkori kormányok – nagyon helyesen – így látták jónak. Az EU-s források felhasználásáról ugyanis – minden tévhittel ellentétben – alapvetően a tagállami kormányok döntenek."

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 08:14:28

@Nekoashi2005: Amúgy érdekes cikk arról, hogy milyen hatalmas fejlődésen és korszerűsítésen ment át a hazai egészségügy és mindez pont az indexen!
Állítólag Orbán alatt az index és más libsi véleményforrások szerint, teljesen lepusztult az egészségügy!
Akkor most hatalmas a fejlődés és ezt az EU-nak köszönhetjük, viszont borzalmasak az állapotok ezzel párhuzamosan, ami Orbán hibája!
Libsi logika!

degreen 2020.04.03. 08:18:29

ameddig az index "újságírói" ilyen "okos" kérdést tesznek fel április 2-án, ne csodálkozzunk semmin: "Kimondható az, hogy koronavírus-járvány van Magyarországon?"

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.03. 08:35:18

@Grimbusz Makszimusz: "vannak sokkal nagyobb bajok a flepnissel!"

Kénytelen vagyok egyetérteni veled. :))

chrisred 2020.04.03. 08:35:50

@degreen: Jogos, főleg azok, akik állandóan azzzal jönnek, hogy azért építünk ötven centis kilátókat meg felcsúti kisvasutat az uniós támogatásból, mert az Unió csak erre ad engedélyt. Sajnos, a magyar kormányok koncepcionálisan úgy álltak hozzá, hogy a lehető legtöbb pénzt le tudják hívni az elérhető keretből, és nem arra összpontosítottak, hogy a lehető legjobban hasznosítsák a támogatásokat.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.03. 08:37:42

@Grimbusz Makszimusz: "hatalmas a fejlődés és ezt az EU-nak köszönhetjük, viszont borzalmasak az állapotok ezzel párhuzamosan, ami Orbán hibája"

Nem pontosan. Ondó Viktornak köszönhető az EÜ siralmas állapota, az EU-nak köszönhetjük, hogy még egyáltalán működik valahogy. Még a vidéki kórházak vannak jobb állapotban, az EU felújította azokat.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.03. 08:39:53

@Grimbusz Makszimusz: Persze fejlődés is van, pl. egyre több a CT. Pár évtizede kuriózumnak számított, a mai orvoslásban alapvető követelmény a megléte.

chrisred 2020.04.03. 08:41:25

@Grimbusz Makszimusz: Az infrastruktúra nagyot fejlődött, de maga az egészségügy rendszere nem változott a Kádár rezsim ideje óta.

degreen 2020.04.03. 08:46:46

@chrisred: hidd el, én sem rajongók ezekért a kilátókért, de az eu ad egy keretet, pl turizmus fejlesztés. az okos ebbe meg sok mindent beleért. ami nincs tiltva, az engedett. esetleg javítani kellene az ellenőrzéseken (jópárban részt vettem, egy vicc). és ne hidd, hogy másutt színtiszta jóságra költik a forrásokat. az eu is egy korrupt pazarló. volt egy fejlesztés, amit 15 év alatt sikerült, cégváltásokkal, iszonyú költségekkel nagy nehezen összehozni (eu-s fejlesztés).
Ebbe a bejegyzésben (cikkben) a lényeg, hogy mégiscsak fordított pénzt az eü-re az Orbán kormány.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 08:47:18

!@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "Ondó Viktornak köszönhető az EÜ siralmas állapota,"

Persze, téged meg gyíkká változtatott.....de már elmúlt......egyedül a közben letört farkad nem nőtt vissza! :D Fogd Orbánra azt is a nődnél, hogy miatta vagy impotens!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.03. 08:50:35

@Grimbusz Makszimusz: "Fogd Orbánra"

Mégis, ki tehet az ország siralmas állapotáért Ondó Viktor 10 évi kormányzása után? Nyilván az időjárás, meg a háttérhatalmak okolhatók, a geci nem tehet semmiről. :))

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 08:50:59

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: A CT-zés a leghülyébb libsi mantra, mert MRI kellene több a szakemberek szerint, de az sem vészes!
Ezek ebben a formában csak hülye vesszőparipák!

degreen 2020.04.03. 08:56:24

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Hol siralmas? Sírni csak ti szoktatok mindenért. Nem mondom, hogy tökéletes, na de hogy siralmas....

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 08:56:43

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: "Mégis, ki tehet az ország siralmas állapotáért Ondó Viktor 10 évi kormányzása után? "

Ő tehetne, csakhogy az ország nincs siralmas állapotban egyáltalán! Ti görbítgetitek itt a valóságot, de már olyan mértékben elmebeteg módon, hogy az ember azt sem tudja hogy dühöngjön röhögjön, vagy szánakozzon rajtatok!
Ha meg szóba áll veletek az ember és megkérdezi, hogy pontosan kit és pontosan mit szeretnétek, ha nektek ez így annyira rossz, akkor NEM TUDTOK RÁ VÁLASZOLNI SOHA!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.03. 09:08:56

@degreen: @Grimbusz Makszimusz: "az ország nincs siralmas állapotban egyáltalán"

Ja, az más. Még jó, hogy nem 370 forint egy Euró. Ja, de igen. :))

" Magyarországon a második legalacsonyabb a háztartások anyagi jólétét meghatározó egyik legfontosabb mutató, a vásárlóerő-paritáson mért személyes kiadások szintje."

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/remenytelenul_szegeny_nep_a_magyar_es_ez_egyre_rosszabb.675081.html

degreen 2020.04.03. 09:11:32

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: jajj, ne már. a munkanélküliségi ráta (remélem jól írtam) meg 3,7%.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.03. 09:15:41

@degreen: "a munkanélküliségi ráta (remélem jól írtam) meg 3,7%."

Igen, köszönd meg soros György patriótának, mert ez a tíz éve tartó világgazdasági konjunktúra eredménye. Meg annak, hogy menekülnek a dolgozók Magyarországról. A hazaárulók ennek is örülnek.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 09:16:41

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Ja, az más. Még jó, hogy nem 370 forint egy Euró. Ja, de igen. :))

Ez mennyiben befolyásolja a mindennapjaidat? Ja, semennyiben, ha nem néznéd direkt, akkor észre sem vennéd!
Ezek részadatok bazmeg, önmagukban semmit sem mutatnak meg ahogy a vásárlóerő paritásos mutatód sem, mert az is egy mesterségesen megkreált, fontos jellemzőket figyelmen kívül hagyó, elhanyagolható részeket meg felnagyító álkimutatás csupán, ahogy az árfolyam! Egy adat, ami a hülyék kezében fegyver, akik semmit sem képesek és nem is akarnak a helyén kezelni!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 09:21:16

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Igen, köszönd meg soros György patriótának, mert ez a tíz éve tartó világgazdasági konjunktúra eredménye............

Hogyne, Soros, meg a többi zsidó, már tizenkét éve nem csinált új világgazdasági válságot! Mondjuk én ezt nem megköszönném, de sajnos ennek nincs realitása jelenleg, bár a globalizmus a vesztébe rohan, tehát még eljöhet ennek is az ideje!

degreen 2020.04.03. 09:21:25

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Már rég feladtam, hogy bárkit is megmentsek saját magától. Ha neked az a jó, hogy minden rossz, akkor legyen.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.03. 09:22:39

@Grimbusz Makszimusz: "Ezek részadatok bazmeg, önmagukban semmit sem mutatnak meg"

Akkor böngéssz más mutatókat. :))

"Ha Szlovákiával és Romániával vetjük össze a mutatóinkat, szinte sehol sem leszünk elsők."

hvg.hu/gazdasag/20170707_Egyetlen_abra_osszefoglalja_hogyan_csuszunk_le_a_regioban

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.03. 09:24:10

@degreen: "neked az a jó, hogy minden rossz"

Olvasási nehézségeid vannak? Hol örömködtem azon, hogy Ondó Viktor szétbaszta az országot?

Nekoashi2005 2020.04.03. 09:26:05

@Grimbusz Makszimusz:
Igen hatalmas eü fejlesztés EU-s pénzből 2007 óta....
Bár a tao bevezetésétől - 2011 - nagyobb összeg ment tao formájában a sportra.... És ebben a stadionépítések még benne sincsenek....

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.03. 09:27:59

@Grimbusz Makszimusz: "Soros, meg a többi zsidó, már tizenkét éve nem csinált új világgazdasági válságot"

Kemtrél hívő vagy? Soros György patrióta már több száz éve igazgatja a kapitalizmus válságait? nagyon elgurult a gyógyszered. Ágy alatt nézted? :))

"A kapitalista világgazdaság több évszázada a ciklikusság két nagyobb formáját ismeri. Az egyik a Kondratyev-ciklusok váltakozása, amely történetileg ötven–hatvan esztendőt ölel fel. A másik az ezeknél sokkal hosszabb hegemóniaciklusok jelensége."

merce.hu/2019/09/07/immanuel-wallerstein-a-gazdasagi-valsag-hosszutavu-megkozelitesben/

Nekoashi2005 2020.04.03. 09:30:20

@Grimbusz Makszimusz:
Mit szeretnénk? Megtudni, hogy a csutinak milyen bankszámlái vannak Svájcban, a Kajmán szigeteken stb... Aztán ezt a pénzt visszaadni a költségvetésnek... Aztán elküldeni hosszú pihenésre... Mondjuk a szegedi Csillag szállodába....

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 09:34:14

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: menekülnek a dolgozók Magyarországról. ..................

Persze, mert a nagyszerű EU a bérkülönbségekkel nem törődött, csak az adóztatás mértékébe ugat bele, persze abba is csak akkor ha alacsony, meg a megélhetést befolyásoló energiahordozók árképzésébe, mert akkor előugrik a piaci verseny mindenhatósága, nehogy a kisebb béren tengődő keleti jobbágy jobban élhessen! Így működik nekik az agyelszívás, meg az értékesebb munkaerőhöz jutás lehetősége befektetés nélkül is!
Egyébként a vírus leleplezte ezeknek a nagy nyugati rendszereknek a gyengeségét, csak általunk képesek a saját lábukon állni, mert most, hogy lezárták a határokat, még a zöldségeiket sem képesek leszedni, kellene a keleti idénymunkás! Csak azt nem értem, hogy ők agy nélkül telepítették be magukhoz a migriket, pont azzal a címszóval, hogy az lesz a munkaerő, de most semmire nem mennek velük! :DDDD Tehát a dolgozók "menekülése" is egy aljas gerjesztett trükk, semmi egyéb!

Nekoashi2005 2020.04.03. 09:36:19

66.media.tumblr.com/b21757d109342240267fa463b2b55188/0d27d51952dbb271-2d/s1280x1920/5cc5bb5a0bb3d00744b8fc1a583b78d9543ca9a8.jpg

Ahogy az egyszeri fidess savazó gondolkodik....

Az már eszébe sem jut, hogy a termeléshez szükséges, külföldről beszerzett dolgokért - traktor, alkatrész, gépsor, vegyi anyagok, majd az olajár emeljedése után üzemanyagok, stb - sokkal többet kell majd fizetni.... És ez majd a hazai árakban is érezhető.

Csak egy pl: az eurojackpot három hete 700 forint volt. A múlt héten 720. Ezen a héten 740...

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 09:41:08

@Nekoashi2005: Szerintem ha nyilvánosságra hoznák az általad említett helyek összes bankszámláját, akkor az a csutinak lenne rossz elsősorban?
Kisfiam, itt akkor akkora libsiakasztgatás kezdődne, hogy tényleg nem lenne kit megneveznetek vezéreteknek!
Elgondolkodtál már azon, hogy az egyébként nagyhatalmú zsidó kárpótlási lobbi miért nem tudta megkeresni a svájci bankokban az állítólagosan a zsidóktól elkobzott náci vagyont? :DDDD Mert kicsit több piszkos lóvét tartanak ott a még nagyobb hatalmú, gyakorlatilag teljhatalmú tesók!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 09:47:19

@Nekoashi2005: Csak egy pl: az eurojackpot három hete 700 forint volt. A múlt héten 720. Ezen a héten 740...

Leírnád nagy vonalakban, hogy ezen idő alatt milyen folyamatok mentek végben a magyar gazdaságban, aminek ez köszönhető? Semmi, ez nemzetközi és politikai hatásoknak köszönhető, egyfajta spekulációnak, Orbánnak köze sincs hozzá! Na mindegy, ha megnyered a jackpotot, ültettess be magadnak valami használhatóbb agyat!

eszti..... 2020.04.03. 09:52:57

@Nekoashi2005:

Először túl kellene élni a járványt, közben jó lenne nem tönkremenni a családoknak. Tegnap hagyta jóvá a szlovák parlament, hogy az eddig 6 hónapos munkanélküli segélyt egy hónappal megtoldják azok számára, akik a járvány miatt nem találnak munkát.

2020.04.03. 10:01:35

@eszti.....: "és ígérem ebből sem vonok le bármiféle következtetést "
De remélem értette a lényeget is és a maszk viselésének kötelező tételéből sem gondolja azt, hogy az okozza a pozítív eredményeket, mert mellette még nagyon sok olyan elem van, főként a kontaktokat illetően, ami ezt a különbséget okozza a maszkot nem előíró országokkal szemben?!

Nekoashi2005 2020.04.03. 10:04:16

@Grimbusz Makszimusz:

"Persze, mert a nagyszerű EU a bérkülönbségekkel nem törődött,"

Már megint Brüsszel a hibás...

Nézzünk egy példát... pénztáros lölő és kedves neje cégeinek a 2012-es évben volt 225 alkalmazottja... Ezeknek az éves bérköltsége 157 millió forint volt....
És a kedves tulajdonos házaspár kivett 800 millió osztalékot... Ez több mint ötszöröse a bérköltségnek... Biztos fegyvert szorítottak a fejükhöz: "nehogy bért emeljetek!"

És ha elosztjuk a bérköltséget a dolgozók számával, még a korabeli minimálbér sem jön ki...

És még hány ilyen vállalkozó van...

m.hvg.hu/kkv/20130807_800_millios_osztalekot_fizetett_maganak_F

2020.04.03. 10:07:35

@chrisred: Egyetértünk, azért írtam ezeket, mert lehet, hogy semmi jelentősége, ... bár tény, mint az eszti esetében írt maszk viselés.
Mellesleg még 150 éve voltak olyan rendőrségi könyvek amiben ezek benne voltak és attól lett gyanúsabb valaki, hogy barna a szeme, sötét a haja, ...,

2020.04.03. 10:08:59

@eszti.....: Azt korlátozzák pl a csehek és szlovákok jobban, mint azok az országok, amelyekhez viszonyították őket.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 10:11:24

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Kemtrél hívő vagy?

Nem vagyok, mindössze próbálom a jelenségeket és a tendenciákat kiszűrni a hírekből.
Mindenesetre számomra megnyugtató, hogy nálam nagyobb elmék és pénzügyi szakemberek is egyértelműen megerősítették a deep state létét!
Ne gyere ezzel a kemtréles faszsággal, ezt a buta buziknak találták ki, ahogy a pirézeket is, hogy legyen mivel a hülyeség irányába terelni a szót, ha veszélyes összefüggésekre terelődik a téma! Az összeesküvés nem elmélet, hanem gyakorlat, ennyi egyirányba mutató "véletlen" nincs, mocskos tervekről van itt szó egyértelműen!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.03. 10:11:31

@Grimbusz Makszimusz: Kénytelen vagyok legalább részben egyetérteni veled. Ma már másodszor.

Vigyázz, ha így haladsz, belőled is jobboldali válik. :))

eszti..... 2020.04.03. 10:13:38

@Tényelek:

a lakossági mobilitásra gondolsz?

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 10:16:45

@Nekoashi2005: Nézzünk egy példát... pénztáros lölő és kedves neje cégeinek a 2012-es évben volt 225 alkalmazottja...

Ez alapján Mészáros egy kevés embert foglalkoztató középvállalkozó!
Ennyit az öntörvényűen kiragadott, meg azzal visszaélő hülye demagógiátokról! :D Már ha érted az iróniámat!
Elmehetsz a faszba, nekem ne játszd a hülyét!

Nekoashi2005 2020.04.03. 10:20:03

@Grimbusz Makszimusz:

"Leírnád nagy vonalakban, hogy ezen idő alatt milyen folyamatok mentek végben a magyar gazdaságban, aminek ez köszönhető? "

Parancsolj! Nagy vonakban elmondható, hogy csökken a nagy gazdasági szereplők bizalma a magyar kormányban.... Az autógyárak még azért vannak itt, mert olyan állami támogatást kapnak, ahol sehol másutt...

www.zsiday.hu/blog/palpatine-pillanat-avagy-mi%C3%A9rt-gyeng%C3%BCl-forint?fbclid=IwAR2gCf7q9yXT49p2YIDod1LW324a8W2FM8sR8nxzeHbgxIKUfEr7Mo6Aoas

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 10:21:24

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Már megbeszéltük, hogy a politikán kívül mi alapjában véve barátok vagyunk!
Homárra ránézel mostanában? Az a geci kurva jól szétbaszta, talán még mindig ott lennék és nem itt baszkódnék a sok agyatlannal. Egészen mekhatóttam, hüphüp.

Nekoashi2005 2020.04.03. 10:23:16

@Grimbusz Makszimusz:
Hú de buta vagy.... Ez 2012-es adat! Még be is linkelted!

Itt az arányok a lényegesek! Két ember az ötszörösét tette a családi kasszába, mint az a 225, akik ténylegesen dolgoztak!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 10:24:58

@Nekoashi2005: Parancsolj! Nagy vonakban elmondható, hogy csökken a nagy gazdasági szereplők bizalma a magyar kormányban..

Bizalma. Na menj a faszba! Megint egy megfoghatatlan, ködbe gyalogló baromság, konkrétum nélkül!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 10:29:23

@Nekoashi2005: Hú de buta vagy.... Ez 2012-es adat! Még be is linkelted!..............

Ha 2012-es- akkor mi a kurva anyádnak teszed ide, 2020 van!
Mikor mi kell a hazugságodhoz ugye? Miért nem teszed ki inkább az 1980- as adatát Mészárosnak, amikor ipari tanuló volt és havi 150 forint ösztöndíjat kapott, az még ütősebb lett volna !

2020.04.03. 10:31:01

@eszti.....: Igen, ..., nem léphetnek egymással kapcsolatba, .., nem érintkezhetnek, .., ezt szokták kontaktusnak is hívni.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 10:35:21

@Nekoashi2005: Két ember az ötszörösét tette a családi kasszába, mint az a 225, akik ténylegesen dolgoztak!..................

Bajnai cégénél meg semmit sem tettek a családi kasszába akik ténylegesen dolgoztak, mert ki sem fizették őket, de ott a munka jellegénél fogva még azoknak a dolgozóknak saját költségeik is voltak, tehát mínuszban sikerült "fizetnie" a pislogós ratyinak!
Ha már a két rendszer emblematikus figuráit hasonlítgatjuk itt össze!

degreen 2020.04.03. 10:40:00

@Nekoashi2005: bocs, ezt nem hagyhatom ki, már a G nap előtt is ilyen sikeres vállalkozó volt? :D

degreen 2020.04.03. 10:42:39

@Nekoashi2005: mint ahogy 2007/2008-ban a minősítők mondták, hogy minden szép, minden jó. Nézd meg a Big Shortot, ha még nem láttad.

eszti..... 2020.04.03. 10:43:44

@Tényelek:

léphetnénk, csak nem tesszük. pontosabban, kerüljük a fizikai kontaktust. kapcsolattartásnak ott a mobil. a szolgáltatók minden előfizetőnek 10 gigával emelték a mobilnetet, ingyenesen.
húsvétra még szigorúbb szabályokat léptetnek életbe. nehogy valakinek eszébe jusson a nagyszülőket meglátogatni.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 10:43:47

@degreen: :DDDDDDDD Baszódj meg, én is ezt akartam beledöfni egy kicsit később!

Nekoashi2005 2020.04.03. 10:44:00

@Grimbusz Makszimusz:

Még butább vagy! Fokozd csak, égjél....

Azért 2012-es, mert akkor írták a cikket! És azóta a pénztáros nevén még több cég van még nagyobb osztalékkal! És nem hiszem hogy az osztalék-bérköltség arány változott volna....

És Bajnaiék kifizették az alkalmazottakat... Az álattartókkal szerződések voltak kötve a libák szállítására... Csak bejött a madár influenza.. Meg az akkori fidess kormány pont megtámogatta néhány milliárddal a HajdúBét konkurenciáját...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.04.03. 10:48:04

AZ ITT KOMMENTELŐ NYUGDÍJAS POLGÁRTÁRSAKNAK A FIGYELMÉBE AJÁNLANÁM, HOGY SIESSENEK LE A KÖZÉRTBE, MERT MEGJÖTT A FARHÁT BÁBOLNÁRÓL!!!

Nekoashi2005 2020.04.03. 10:54:47

@degreen:
"'bocs, ezt nem hagyhatom ki, már a G nap előtt is ilyen sikeres vállalkozó volt? :D"

Igen!:D

De ezt egy kis googlival meg is kereshetted volna...

www.direkt36.hu/orban-ot-eve-harcol-az-eu-val-legszukebb-kore-addig-gazdagodott-belole/

"Mészáros Lőrinc építőipari cége, a Mészáros és Mészáros 2010-ben még csak 853 millió forint bevételt termelt, 2013-ban viszont már több mint 9,7 milliárdot. "

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 10:56:49

@Nekoashi2005: Persze komám nyomjad csak, a csúnya Mészáros nem osztja szét az alkalmazottak között a nyereséget az utolsó fillérig, pedig mindenhol így van igaz?
A libákról meg csak annyit, hogy átvették a tartóktól, holott tudták, hogy nem fogják kifizetni! A konkurencia támogatása hogy jön ide, valami megérzésre direkt csőbe húzták a jövendő miniszterelnök urat szerinted? :DDDDDDDDD Mekkora hülye vagy! A Vallis direkt a felszámolásban rejlő rablási lehetőség miatt vette meg a céget, erre az "üzleti" megoldásra több nagy cég volt ráállva! Libát loptak, ennyikeh!

Nekoashi2005 2020.04.03. 11:11:35

@Grimbusz Makszimusz:
@Grimbusz Makszimusz:
Ja, a Bábolnát támogatták meg jókora állami tőkeinjekcióval a konkurencia kárára, majd vették meg viszonylag olcsón fidess közeli személyek

www.google.com/webhp?client=ms-opera-mobile

Ja és Bajnai mindenkit beperelt ezért a "libás" hülyeségért és minden pert megnyert!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 11:16:49

@Nekoashi2005: "Ja és Bajnai mindenkit beperelt ezért a "libás" hülyeségért és minden pert megnyert!"

Tipikus bírósági ítélet, nem azt állapította meg, hogy nem lopott libát, csak azt, hogy nem lehet libatolvajnak hívni!
Miután egy univerzális bűnöző, ez tényleg csak egy kiragadott példa! :D Jobb helyeken nem ilyenek lesznek miniszterelnökök!

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 11:17:46

@Grimbusz Makszimusz: nagyot fogsz ma menni, már látom!;-)...

(ez most privát: hajlandó leszel egyszer majd beszélgetni, ne adj isten eszmecserét folytatni, nem trollkodva és féligazságokat artikulálatlanul óbégatva? vagy csak a bebaszott talponállók alkesz hőbörgőinek szintjén hergeled a hülyéket? mert most még jól elszórakozunk ezen, de mi lesz 15-30 év múlva? mi lesz majd a vágyott latinamerikalizálódás elérése után?)

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 11:20:54

@Nekoashi2005: , majd vették meg viszonylag olcsón fidess közeli személyek...............

Közeli! Ez is milyen kényelmes kis vádpont, mindenki az, aki üzletet csinál!
Mindenesetre megvették és nem barackost akartak adni természetvédelmi területért, mint bizonyos zsidóközeli személyek ugye?

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 11:25:12

@Sir Bates dö Hól: Azért van egy két rejtett info mindig a prolihergelésemben, hogy kívülállók számára is fogyasztható legyen amit írok!

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 11:26:58

@degreen: ezt nem is lehetett... ha feldobnak egy labdát;-)...

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 11:28:12

@Sir Bates dö Hól: te jobboldali lennél?;-)...

Borkai segge olyan mint a vándorvese, minden oldalról fáj! Szerintem azt sem tudja hogy hol van!

6.Lenin 2020.04.03. 11:32:51

@morph on deer:

Kezdem azt érezni, hogy semmit nem értettél az egészből.

Ti seggnyalóztok mindig.

Feltettem a kérdést, azok, akik egy fal előtt bólogatva, kis cédulán üzeneteket dugdosnak valakinek címezve, azok kinek a seggét nyalják? Vagy kelet felé bólogatnak egy szőnyegen, azok kiét?

Miért nem lehetne joguk? Azért, mert te utálod Orbánt, mindenkinek kellene?

A picsába is, ezt képtelenek vagytok tolerálni, tolerancia bajnokok?

Mi a faszomért gondolja bárki is közületek, hogy mindig, mindent jobban tudtok, láttok, csináltok, amikor a gyakorlatban ebből lófaszt se látni, soha?

Én elfogadom, hogy xy -t utáltok, leszarom, de akkor nekem is jogom van zw-t utálni, leszarni, pláne, hogy bennem nincs irigység.

Esküszöm, hogy soha, senkitől nem irigyeltem, hogy egy irigy , tehetségtelen seggfej.
Vagy egy űrben keringő egyedi példány. Bassza meg, ha neki az a jó, de miért kellene nekem is kellene mögé besorolnom? Keringjen egyedül, a gólyafos is elvan, magában keringve. Van hely a végtelenben.

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 11:35:15

@Grimbusz Makszimusz: sz'al nem;-)... (komolyan nosztalgiám van azon idők után, mikor még hájas testvér és buzizacsi homárként baszogattuk egymást;-)... mondjuk én nagyon gáznak érezném a te oldaladon beszálló retardáltakat, mint segédcsapatokat;-)...)

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.04.03. 11:36:07

@Sir Bates dö Hól:
"miért? te jobboldali lennél?"

Igen ő az igazi jobboldali, aki a liberalizmus mellett tör lándzsát!
A fideSS nem jobboldali, hanem Orbigarchikus, kedvesvezetőorintált, hibrid diktatúra.

Elég csak ránézni az óriási virágcserépbe állított operatív törzs fásult arckifejezésére!!
Azt sóhajtja hogy: "kérdezz csak, én úgy lengedezek ahogy a méltóságosúr fenekéből fú a szél"

Sehol semmi szolidalitás, empátia, érzelem, nem úgy egy régi, de nem elfeledett demokráciában:
youtu.be/0ay23coqpQg

2020.04.03. 11:36:37

@eszti.....: "léphetnénk, csak nem tesszük. pontosabban, kerüljük a fizikai kontaktust. "
Ez társadlompszichológia, .. és akik az ilyen szabályokat meghozzák, azok pontosan tudják, ha keményen bevezetnek egy részleges korlátozást, azzal elérik,hogy hogy az emberek legnagyobb többsége azt sem fogja megcsinálni, amit elvileg megtehetne, .., de ez annyiból jobb, mint amit nálunk a Jobbikos vezér javasolt, hogy teljes kijárási tilalom, .., hogy így az emberek nem hatalmi kényszerből, hanem önkéntes korlátozásként csinálják meg ugyanazt, így a szabadságérzetük és döntési lehetőségük is megmarad, ..., magyarul sokkal jobban érzik magukat, pedig mindkettőnek ugyan az a végeredménye.

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 11:38:17

@Grimbusz Makszimusz: neki nem is kell, te pavlovi reflexszel fókuszálsz a seggekre, nálad minden segg nyilván van tartva;-)...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.03. 11:39:29

@Sir Bates dö Hól: Persze, mindig is utáltam a kommunistákat. Az MSZMP vállaltan az utódpártjuk. A neoliberális elkúrónál csak a neoliberális geci okozott nagyobb kárt az országnak. Az elkúrót nem mondatták le 2006-ban, hanem támogatták. Ha maradt bármi reputációjuk, ezzel lenullázták magukat. Ja, és az SZDSZ csak szarabbá tette a dolgokat. Az emeszpének és a dékának meg kéne szűnnie.

2020.04.03. 11:41:39

@Grimbusz Makszimusz: "mondjuk én nagyon gáznak érezném a te oldaladon beszálló retardáltakat, mint segédcsapatokat;-)...) "
Csak szólok, hogy ez a klasszikus leválasztás pszichológiája, amit akkor alkalmaznak, ha már közel a győzelem, .., úgy gondolja, önt simán lenyomja, .., de nehogy beszálljon valaki.
Ezt a hatalmi technikát a diákoknak az egyetemen tanítják a zsidók meg az anyatejjel szívják magukba.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 11:44:18

@Sir Bates dö Hól: Miért, büszkébb vagy a te oldaladra? :P Persze jön a "nekem nincs oldalam, én Buddhai szintről szólok mindenkihez" duma ugye?

Grimbusz Makszimusz 2020.04.03. 11:44:18

@Sir Bates dö Hól: Miért, büszkébb vagy a te oldaladra? :P Persze jön a "nekem nincs oldalam, én Buddhai szintről szólok mindenkihez" duma ugye?

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 11:47:36

@Nekoashi2005: amennyiben korrektek akarunk lenni, akkor csak azoknak csökkent a bizalma, akik eddig sem fektettek be ide, akik meg lebótóták a mindenkori gazdával a muzsikokat eddig, azoknál semmi sem változik, maximum olcsóbban kapnak majd beszélő szerszámokat...

chrisred 2020.04.03. 11:48:05

@Grimbusz Makszimusz: "Persze, mert a nagyszerű EU a bérkülönbségekkel nem törődött, csak az adóztatás mértékébe ugat bele, persze abba is csak akkor ha alacsony,.."

Emlékeim szerint az Unió összesen egy adónembe kötött bele, a 98%-os különadóba, ha az neked alacsony volt, érdekelne, mit tekintesz magasnak.

Amúgy a bérezéssel kapcsolatban: létezik az Európai Szociális Charta, aminek sajnos néhány rendelkezését a tagállamok nem kötelesek átvenni, így Magyarország sem vette át a munkavállalók méltányos díjazáshoz való jogáról szólót. Ezzel kapcsolatban Gyurbán úrnál reklamálj.

6.Lenin 2020.04.03. 11:50:05

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:

Ez jó, és akkor körülnéztél, és ezeket mind láttad, magad körül, a pöcegödör alján, a kör közepén állva.
B+, te 1 ritka nagy seggfej vagy.

Kapaszkodni szeretnél a sámlibaszóba, hogy said téged is védjen meg, ha a normális emberek esetleg szét szeretnék baszni a túl nagy pofátok? Seggdugók.

Ezt kurván szeretem, amikor a seggfejek összekapaszkodva, egymást magasztalva, keresik az akol melegét.

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 11:53:12

@R.V.J.: hülye;-)... (megjegyzem a te hsz-eid is hiányoznak nekem)

2020.04.03. 11:54:31

@6.Lenin: "Mi a faszomért gondolja bárki is közületek, hogy mindig, mindent jobban tudtok, láttok, csináltok"
Ez a felsőbbrendűségi komplexusukból ered, .., ön sem tekinti érdemi vitapartnernek a kutyáját, .., na így vannak ők is a magyarokkal.

eszti..... 2020.04.03. 11:55:13

@Tényelek:

csak szólok, a katonaság által ellenőrzött teljes leállás, kijárási tilalom terve /itt blackout-nak nevezik/ még mindig napirenden van. ezt szeretné az új miniszterelnökünk.

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 11:59:51

@6.Lenin: "Ezt kurván szeretem, amikor a seggfejek összekapaszkodva, egymást magasztalva, keresik az akol melegét."

ezt tetted egész életedben, mást nem is ismersz... "Életem és küzdelmei" memoár Lajos tollából... a fentiek a teljes életutad;-)... s nem is zanzásítva, hanem a lehető legterjengősebben kifejtetted azt...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.04.03. 12:06:45

@Sir Bates dö Hól:
Kemény idöket élünk a városházán, a polip nagyobb karjaival kell küzdenünk most, nem volt idöm ide lenézni és az itteni lábasfejü csalánosok támadásait visszaverni.

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 12:15:42

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: Cicus, sz'tem te Gömbössel azért együtt masíroztál volna;-)... Ha orbán nem akarná a nevére venni az országot, ha nem a legsuttyóbbakat emelné a nepotizmusa a kirakatba, akkor nem lenne vele semmi bajod;-)... de ez nem jobboldaliság, csak rend iránti vágy... ahogy itt mondják "la liberté avec l'ordre"... nincs ezzel semmi baj, s felőlem mindenki úgy határozza meg magát, ahogy akarja, én meg jordan peterson álláspontját osztom e kérdésben;-)... de csak ebben;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 12:25:19

@Grimbusz Makszimusz: menj a picsába, mikor hazudtam neked? Te is tudod, hogy veled bármikor várnék együtt bármelyik megállóban... Lehet, hogy anyáznánk, de azért röhögnénk;-)...
(megjegyzem nem azt írtam, hogy neked van oldalad, hanem azt, hogy a "te oldaladon";-)... mint ahogy most, a bulangiu azonnal a segítségedre sietett;-)... nekem azért nincs "oldalam", mert én már azokat is megsértettem;-)... kinek kell a "borzalmas tagság"?;-)...)

eszti..... 2020.04.03. 12:29:11

@Sir Bates dö Hól:

és mit mondott az a jordan peterson? vagy túrjam fel a guglit?

mint a "gyengébbek kedvéért" kategória képviselője kérdezem...

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.04.03. 12:30:36

BALLIBERÁLIS NYOMÁSRA TERÍTÉKEN AZ ÚJABB, HETES CIKKELY SZERINTI ELJÁRÁS MAGYARORSZÁG ELLEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Az Európai Parlament liberális, baloldali és zöldpártjai a rendkívüli intézkedések nyomán arra kérték az uniós bizottságot, hogy indítson újabb jogállamisági eljárást Magyarország ellen. Közben Donald Tusk bírálatai feltüzelték az Európai Néppárt törpepártjait: itt tizenhárom tagpárt kezdeményezte a Fidesz kizárását."
magyarnemzet.hu/belfold/a-virus-helyett-magyarorszag-az-eu-celpontja-7963814/

NINCS FONTOSABB DOLGUK ILYENKOR ?!!!!!!!!!!!!!!!!!

PÉLDÁUL NEM KÉNE INKÁBB A KORONAVÍRUS ELLENI HARCRA ÖSSZPONTOSÍTANI AZ ENERGIÁKAT ?!!!!!!!!!!!!!!!!!

A FIDESSZEL ÉS ORBÁN VIKTORRAL ELLENTÉTBEN AZ EGY VALÓS VESZÉLYT JELENT, AZ EMBERI ÉLETEKRE !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.04.03. 12:32:45

ÚJABB MAGYAR SIKER , A KORONAVÍRUS ELLENI HARCBAN BÖLCS , ELŐRELÁTÓ LÉPÉST TETT A MAGYAR KORMÁNY !!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Az Egyesült Államokban bevetik a hidroxi-klorokin-szulfátot a koronavírusos fertőzéssel kórházban fekvő páciensek kezelésére, miután az ottani élelmiszer- és gyógyszerfelügyelet (FDA) a napokban jóváhagyta az eredetileg egyebek mellett malária kezelésére használt gyógyszer használatát. Harmincmillió adagot már le is szállítottak belőle – olvasható az amerikai egészségügyi és szociális minisztérium honlapján. Ennek a gyógyszerhatóanyagnak Magyarország az egyik legnagyobb exportőre a világon, ám a kormány egy hete megtiltotta kivitelét az országból, hogy szükség esetén rendelkezésre álljon."
magyarnemzet.hu/belfold/mar-tobb-gyogyszert-is-bevetettek-a-virus-ellen-7963478/

PEDIG EGYESEK MOST NYUGATON JÓL MEGSZEDHETTÉK VOLNA MAGUKAT EBBŐL !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

DE MOST EBBŐL AZ ALAPANYAGBÓL MAJD MAGYAR GYÓGYSZERGYÁRAK , MAGYAROKNAK TUDNAK GYÓGYSZEREKET ELŐÁLLÍTANI !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.04.03. 12:35:23

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
INKÁBB EZZEL FOGLALKOZHATNÁNAK A TISZTELT EP-KÉPVISELŐK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Döbbenetes, de a svéd egészségügyi dolgozóknak már nem kötelező védőmaszk viselése a koronavírusos betegek ellátásakor. Az előírások módosítását főként az eszközhiány indokolhatja, ám ezt a svéd tiszti főorvos cáfolja. Szakmai körökben mindenesetre hatalmas a felháborodás, a helyi orvosok szerint a szabályok lazítása minden tudományos alapot nélkülöz."
magyarnemzet.hu/kulfold/vedtelenne-valhatnak-a-sved-egeszsegugyi-dolgozok-a-fertozessel-szemben-7964765/

KÍSÉRLETI NYULAT CSINÁLNAK AZ EGÉSZSÉGÜGYI DOLGOZÓBÓL ?!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

MIT GONDOLNAK, ŐK MEDDIG FOGJÁK EZT ELTŰRNI ?!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 12:35:51

@Tényelek: du-te dracului bulangiu!...
látod milyen ostoba barom vagy, hozzád képest a faék a nanotechnológia precíziós műszere...

"Ezt a hatalmi technikát a diákoknak az egyetemen tanítják a zsidók meg az anyatejjel szívják magukba."

akkor tudnál dönteni vagy tovább toporogsz, mint kezdő buzi a gőzben: börtönviselt román oláh cigány vagyok, felsőfokú végzettség nélkül, vagy zsidó, vagy felsőfokú végzettséggel rendelkező bozgor?... vagy mindegyik egyszerre, s mint ilyen, egyszerre több helyen is megjelenni tudó emberfeletti lény?...

szerencsére nekem nem kell rajtad töprengeni: bulangiu vagy, és kész... nique t'umuk;-)...

2020.04.03. 12:46:00

@Sir Bates dö Hól: Börtönviselt oláh cigány, ugyanis ezt a módszert a börtönökben nem kell tanítani, csak azok élik túl kevés plusz szívással, akik megtanulják a társaik ilyen szintű manipulálását, ehhez elég öt évet eltölteni egy ilyen közegben, ..., és nagyjából minimum ennyi kell a börtönszleng olyan szintű átvételére is, hogy utána ez a civil életben is észrevehető legyen.

Nekoashi2005 2020.04.03. 12:46:18

@Grimbusz Makszimusz:
"Mindenesetre megvették és nem barackost akartak adni"

Nem veszed észre, ha hülyeséget írsz? Nálad az "akartak adni" és "adtak" az ugyanaz?

Ez olyan mint a viccben, hogy "a jó csaj már félig megvolt! Hogy hogy félig? Én már akartam!"

Hát ilyen már "félig megvolt" az "akartak adni"!

Nekoashi2005 2020.04.03. 12:46:18

@Grimbusz Makszimusz:
"Mindenesetre megvették és nem barackost akartak adni"

Nem veszed észre, ha hülyeséget írsz? Nálad az "akartak adni" és "adtak" az ugyanaz?

Ez olyan mint a viccben, hogy "a jó csaj már félig megvolt! Hogy hogy félig? Én már akartam!"

Hát ilyen már "félig megvolt" az "akartak adni"!

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 12:48:10

@eszti.....: ő volt az, aki jelezte, hogy természetesen bárkinek joga van magát bárminek érezni, akár fenyőfának is (©gajdics "kisz-titkár voltam, de nem úgy és nem azért" ottó), ellenben neki meg arra van joga, hogy a saját észlelésének megfelelően viszonyulni a másikhoz: ha nőnek látom, akkor asszonyom, ha férfinak, akkor uram megszólítást alkalmazhasson, de fenyőfának szólítani a másikat nem kötelezhető... s ez emelte az altright bajnokává, bár az altrightot lájkolók nagy többségének egy szimpla összetett mondat dekódolása is komoly kihívás, nem hogy peterson gondolatai...

eszti..... 2020.04.03. 12:52:06

@alöksz róz:

A kormányfő szerint a jelenlegi helyzet akár egy évig is eltarthat, ha nem fejlesztik ki addig a védőoltást. „Ez pedig hosszú távon gazdasági halálhoz vezet. Ezt a véleményemet több közgazdász is osztja” – hangsúlyozta.

www.bumm.sk/percrol-percre/2020/04/01/matovic-belengette-a-blackoutot-minden-leallhat-szlovakiaban

szerinte, ha nem lépjük meg, még jövő évben is maszkban fogunk járni. jelenleg sokan ellenzik.

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 12:57:31

@Tényelek: bulangiu, most akkor beraktál a Survivor Terminátor csoportba... ebben az esetben miért nem gondolsz magadra, a családodra?... mert akkor esélyed velem szemben, mint a falónak epsonban, akármekkora elméleti tai-chi mester is vagy;-)...

ilyet sem láttam még: valaki sértegetni akar, bizonyítani alávalóságom és hitványságom, s ehelyt mitikus magasságokba emel;-)...
bulangiu, madtrka...

eszti..... 2020.04.03. 13:14:17

@Sir Bates dö Hól:

bérelt helyed van a piedesztálon :D

eszti..... 2020.04.03. 13:18:04

@alöksz róz:

az ujszo.com/ cikkei részletesebb leírást adnak. de ott helytelen a fordítás.
legyőzzük a vírust kifejezést használják a térdre kényszerítjük a vírus helyett, ami ugye, nem mindegy

6.Lenin 2020.04.03. 13:20:39

@eszti.....:

Dehogy, csak nagy a pofája, mint minden seggdugónak, de said eddig megvédte a csehóban amikor ki szerették volna már dobni.

Piedesztál, ugyan, az asztalt nem éri fel. Ezért jár ide, ezeket kompenzálni, mintha.....

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.04.03. 13:22:38

@eszti.....: Érthető, hogy mire alapul az elképzelés, csak sajnos elég naiv, mert nincs olyan, hogy akkor három hétig mindenki othon ül (feltételezve, hogy mindenkinek van ehhez elég tartalék élelmiszere, gyógyszere stb.), és akkor felszívódik a vírus, és mehet mindenki a dolgára.

Az adott (kis)közösségeken belül, a családban, a hajléktalanszállón, az árvaházakban, az öregek otthonában és a kórházakban stb. addig is tovább fogják adni a vírust (és a hordozók egy része tünetszegény lesz, mint eddig is), és ha vége a "blackoutnak", folytatódik tovább a terjedés.

Persze ettől még a járványcsúcson lehet szükség az eddigieknél szigorúbb kijárási tilalomra (ami hasonlít majd ehhez), hogy ne terhelődjön túl az egészségügy, csak kár ettől azt várni, hogy a probléma egyszeriben meg is szűnik.

eszti..... 2020.04.03. 13:27:42

@alöksz róz:

akkor is. azzal érvel, hogy jelenleg napi 70 millió euró a gazdasági veszteség és ezt nem bírjuk hosszú távon.
van benne logika, főleg egy 5 milliós liliputi állam esetében. a 3-4 hetes teljes leállás alatt nem terjed tovább a vírus. aztán lassan beindulhat a gazdaság, a higiéniai szigorítások pl. maszkviselés tovább maradna.

6.Lenin 2020.04.03. 13:29:56

@eszti.....:

"legyőzzük a vírust kifejezést használják a térdre kényszerítjük a vírus helyett, "

Ezt nagyon jól látod. A legyőzzük az erőt jelent, gondolom a vitézek is ezt mondják...

A térdre kényszerítés az inkább olyan pozíció, amikor valakit felkészítenek a szopáshoz
Nagyon nem mind1, hogy mikor melyiket használod.

eszti..... 2020.04.03. 13:32:44

@Szergej Szergejevics Szergejev:

a kormánykoalíció minden tagja sem ért vele egyet, az ellenzék meg végképp. gazdasági szakemberek is megkérdőjelezik, bár nem mindegyik.
vitáznak ezerrel.

2020.04.03. 13:34:03

@Sir Bates dö Hól: Egy börtönben ezt valóban így értékelnék, ahogy ön teszi, .., de ez itt egy szabad világ, ...., még ha ön esetleg ahhoz szokott is, hogy rendszeresen visszajár a saját világába, mert abban érzi jól magát.
Az önnél rendszeresen visszatérő belerúgásos technika is a börtöntöltelék pszichopaták sajátja, ami itt a deszkán telebaszott féle kulturális kitörésekben nyilvánul meg, ha bárki megzavarja a személyesnek hitt terét.
Az viszont tény, hogy mindenre van magyarázata, mint a cigánynak, akit elkapnak a nappaliban és az anyja életére is megesküszik, hogy csak eltévedt.

eszti..... 2020.04.03. 13:35:53

@6.Lenin:

má' megint a szopás.....

ami a legbosszantóbb, csak negatív dolgokat mondtok róla. pedig......

6.Lenin 2020.04.03. 13:39:42

@eszti.....:

Látod @esztikém, mondtam én neked, hogy kár itt előre bezzegezni, ennyi teszt, meg annyi teszt. a gazdaság meg szép csendben becsődölhet.

majd, ha elmúlik, akkor lehet pöcsméregetni, hogy ki csinálta esetleg jobban, rosszabbul.
Senki nem tudja ma még, hogy mennyi idő van még, mikor cseng le, de már akkor kamuztál a teszteléssel, aminek a fele sem volt igaz, már akkor sem.

alöksz róz 2020.04.03. 13:50:55

@eszti.....: ha a gazdaságot be akarja indítani, akkor viszont nem lehet az országot teljesen elszigetelni, így igen valószínű, hogy a vírus terjedése is újra beindul a 3-4 hetes teljes leállás után, ezzel nem számol? hosszabb lesz a táv

eszti..... 2020.04.03. 13:51:35

@6.Lenin:

ha feszült leszel a szopás témájától, miért hozod szóba?
rossz emlékeket ébreszt?

2020.04.03. 13:53:16

@eszti.....: Kicsi az esély, hogy ez működni fog, de arra jó lesz, hogy ha kipróbálják, akkor mások is tudni fogják, hogy működik vagy sem.
Első ránézésre azt lehetne rá mondani, hogy tutira hülyeség, ..., de mi van ha működik.
Persze ha nem működik, akkor tripla vesztesége lesz az országnak,szóval az orosz rulett jelző biztosan illik rá.

6.Lenin 2020.04.03. 13:55:34

@eszti.....:

Esztikém, az EU nem legyözött valamit, hanem az euró övezet szépen felkészül a szopásra, gazdaságilag. Próbálj néha esetleg nem csak szakmai kérdésekre is koncentrálni.

eszti..... 2020.04.03. 13:57:17

@alöksz róz:

Matovics mindig is híres volt képtelen ötleteiről. Ezért is jó a koalíciós kormány, nem lehet önjáró.
Így is, úgy is beleroppanunk. Vége a szép időknek....

eszti..... 2020.04.03. 14:00:04

@Tényelek:

ezzel én is így vagyok... mi van, ha működik??
a kijárási tilalomnak meg egyenesen örülnék.... csak térerő legyen meg egészség és nem lesz nagyobb gond.

2020.04.03. 14:01:28

@eszti.....: Szerintem nem kellene Lenint piszkálni a szopás témakörével, .., főként mert egy nő el sem tudja képzelni milyen fárasztó a szoptatás!

eszti..... 2020.04.03. 14:04:19

@6.Lenin:

ez benne volt a pakliban. de vannak ám előnyei és lesznek is.
de gondolom te, a növekedés.hu oldalról Matolcsy hurráoptimizmusát osztod, miszerint a magyar gazdaság egy picit megtorpan, majd újra szárnyalni kezd.

2020.04.03. 14:05:19

@eszti.....: Ami nekem elsőre látszik, hogy Szlovákia egy kicsi, keskeny ország, .. és ha náluk sikerül eltüntetni a vírust, dr hogy mondják meg neki, hogy alul-felül-oldalt utazgathat, kivéve ott?! Mert, ha ez így működne, akkor eleve be sem került volna a vírus az országba.

eszti..... 2020.04.03. 14:06:44

@Tényelek:

kicsi! te a bráner melyik végén helyezkedsz el? csak a további kommunikáció miatt kérdem.

2020.04.03. 14:17:24

@eszti.....: Ha megnézzük mellette Lengyelországot és Ukrajnát, akkor nekem nem tűnik túl nagynak, de minden irányból nagyobbak vannak nála és hát a keleti részen van ahol csak 80 km széles, , .., és ott zajlik a teherforgalom Észak és dél Európa között.
Nagyjából olyan hosszú, mint Magyarország és fele olyan széles, ami ha jól rémlik 1600-1700 km határt jelenthet, .. ez nehezen védhetővé teszi az országot.
Ha beindul a gazdaság, akkor az azt jelenti, hogy alkatrészeket fognak szállítani olyan területekről, ahol dühöng a járvány.
Ha abból indulunk ki, hogy a Tirolból visszatérő vendégmunkásaik által hazahurcolt vírustól sem tudták megvédeni az országot/ Mi sem!/, miként fog ez sikerülni a környező országok minden irányából érkező veszély ellen?

6.Lenin 2020.04.03. 14:22:10

@eszti.....:

Én csak annyit írtam eddig, hogy nem tudja senki, hogy mi lesz ennek a vége, ezért értelmetlen előre bezzegezni.
De a seggdugók mindig korán örömködnek. Mi a fenéért kell mindig mindent kiforgatni? Mániád ez?

Ennyire nehezen viseled, ha netán tévedtél volna valamiben? Ez a gyengeség jele.

alöksz róz 2020.04.03. 14:22:40

@eszti.....: "Ezért is jó a koalíciós kormány, nem lehet önjáró." - koalíciózásnak mindig az a veszélye, hogy ha nagyon eltérő vélemények vannak, akkor egy határozott, valamilyen irányba vezető intézkedés helyett egy köztes se ide se oda semmit nem érő kompromisszum lesz az eredmény

ja, szerintem is szar világ jön. bár most lenne lehetősége az ilyen kis nyitott kiszolgáltatott (gyakorlatilag multik által tulajdonolt) országoknak lépni változtatni vmit. de szerintem senki se fog.

eszti..... 2020.04.03. 14:26:53

@Tényelek:

A csehek két éves utazási stoppot emlegetnek. Nálunk jelenleg már minden külföldről hazaérkező állampolgárnak kötelező 2 hetet az állami karanténközpontba tölteni.
Nem lehet hazajönni addig, amíg nem tesztelik őket.
Ma indult a 33 legnagyobb cigánytelep lakosainak tömeges szűrése.
Vagyis a nagy veszélyforrásokat kezelik, figyelik.
A lakosság pedig fegyelmezett, főleg vidéket /kb Szlovákia 80%-a/.

Az áruforgalom még mindig kevesebb fertőzésveszélyt jelent, mint az országot össze-vissza fertőző felderítetlen betegek.

chrisred 2020.04.03. 14:34:26

@alöksz róz: "koalíciózásnak mindig az a veszélye, hogy ha nagyon eltérő vélemények vannak, akkor egy határozott, valamilyen irányba vezető intézkedés helyett egy köztes se ide se oda semmit nem érő kompromisszum lesz az eredmény"

Hogy veszély vagy előny, mindig azon múlik, hogy merre vezetne az a határozott irány.

eszti..... 2020.04.03. 14:34:54

@alöksz róz:

a nagy országok is megszívják, mert oda az olcsó kke-i munkaerő. ausztria, németország egészségügye nagyon megérzi hiányukat.
de a csehek is meg lesznek lőve a szlovák munkavállalóik nélkül.

arra leszek kíváncsi, mit tesz a szlovák kormány ezzel a lassan / több??/százezres nagyságrendnyi hazaérkezővel a jövőben.

országok! a te és az én életem is teljesen felborult, mondhatni pillanatok alatt. mi pl. fogunk változtatni -egyének- és hogyan?

eszti..... 2020.04.03. 14:38:01

@6.Lenin:

nem mondtam még? én egy egyszerű, gyenge nő vagyok.. :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.03. 14:39:29

@alöksz róz: "egy határozott, valamilyen irányba vezető intézkedés helyett egy köztes se ide se oda semmit nem érő kompromisszum lesz az eredmény"

Ondó Viktor gazdád katonásan megoldotta. Határozottan rossz irányba vezető intézkedéssel tönkretette az oktatást.

A határozott, valamilyen irányba tartó gazdaságról meg csak annyit, hogy 370 forint az Euró, és nem tudjuk, hol az alja.

Ja, és határozottan szétlopta az országot.

alöksz róz 2020.04.03. 14:46:48

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: mert előtte csúcsszupervilágszínvonalú volt, mi, eriggy már az anyádba ezzel a fogyatékos dékás propagandáddal

6.Lenin 2020.04.03. 14:51:31

@eszti.....:

Nem kell mondanod, de kamuzásban erős vagy. Látom, csak lököd a mantrát, igaz, gondolom ezért fizetnek. (nekik feleslegesen)

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 15:04:13

@6.Lenin: "Piedesztál, ugyan, az asztalt nem éri fel. Ezért jár ide, ezeket kompenzálni, mintha....."

Lajosom, te és a freudi elszólásaid;-)... azaz szerinted máshol ugyan kevés vagyok, de itt -ahol te létezel, ami a te természetes közeged!-, itt még én is király lehetek;-)... sz'al te vagy a vak, én meg a félszemű... vigyázz b+, kirúgom a fehér mankód és akkor mit fogsz csinálni?;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 15:18:20

@Tényelek: bulangiu, egyébként, ahogy látom, te nagyon áptudétnek tünteted fel magad a karcerok világában;-)...

tudod a kettőnk vakerja közt az az alapvető különbség, hogy nálam a szabadon szárnyaló szellem, míg nálad a középszerűség izzadságszaga érzékelhető;-)... du-te dracului bulangiu...

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 15:19:24

@eszti.....: ebben van tapasztalata, egész élete erről szólt;-)...

rallus 2020.04.03. 15:23:26

Most, hogy Orbánt sikerült megrémíteni, (mondjuk egy Tordai Bencével, Bangónéval, vagy Vadaival én sem szívesen néznék farkasszemet..) már biztosan dokumentálható, hogy mit tett Karácsony és csapata az egészségügyre a kormánytól kapott 10 milliárdból és Gyuri bátyánk 360 milliójából.
Ahogy Gy. Német Erzsébet a maga visszafogott stílusában bejelentette, orrba-szájba fognak tesztelni mindenkit és imádott szavazóik ki sem fognak látszani a védőeszközök alól!
Drága hazaszerető DEMOKRATIKUS ellenzék! Itt a lehetőség lealázni a tesze-tosza kormányt!

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 15:28:05

@Tényelek: "főként mert egy nő el sem tudja képzelni milyen fárasztó a szoptatás!"

bulangiu, ezek szerint nálatok az apa faszán nevelkedik mindenki? most komolyan? te a purdéid szájába tuszkoltad a farkad‽ beteg állat, tényleg húzzá'má' a kurva anyádba...

kellemetlen, ha valaki anyanyelveként tünteti fel a magyart, importált köcsög létére;-)...

morpho 2020.04.03. 15:30:54

Orbán nem ér rá az Európai Néppárt, kizárását kezdeményező felhívásával foglalkozni. A magyar embereket kell megvédenie. Még szerencse, hogy azért arra marad ideje, hogy szigorúan járványvédelmi szempontból elvonja a polgármesterek jogköreit, bebetonozza a liget projektet, beültesse az embereit a színházakba és ajándékozzon két nagy értékű ingatlant Scmidt Máriának. Ettől gyógyul a magyar!

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 15:31:33

Hát, ez komolyan beszarás!;-DDDDDD...

"Ami nekem elsőre látszik, hogy Szlovákia egy kicsi, keskeny ország, .. és ha náluk sikerül eltüntetni a vírust, dr hogy mondják meg neki, hogy alul-felül-oldalt utazgathat, kivéve ott?! Mert, ha ez így működne, akkor eleve be sem került volna a vírus az országba."

most már csak a "körkörös védelem" hiányzik...
;-DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 15:33:55

;-DDDDDDDD és b+ TOVÁBB MAGYARÁZZA!;-DDDDDDDD...

végem van;-)))))...

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 15:37:25

@Tényelek: bulangiu, összekuszáltad a vírusos és a migráncsos brossurád;-))))...

sz'al, ha hosszú a határ, akkor beszökik a vírus? nincs kerítés?;-))...

eszti..... 2020.04.03. 15:43:09

@6.Lenin:

ez a bevált szövegem arra az esetre, ha valaki a nickkem arra használja, hogy téveszméit terjessze.

általában bejön.:))))

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.04.03. 15:51:05

@morpho: "Orbán nem ér rá az Európai Néppárt, kizárását kezdeményező felhívásával foglalkozni."

Uhm, elvégre van errefelé egy világjárvány, nem?

De az emberi életek, az egészség ilyenkor sem fontosak nektek?

Látod, ezért nem kerültök majd hatalomra 2022-ben sem... Mert mindig a lényegtelennel foglalkoztok a lényeg helyett

"Még szerencse, hogy azért arra marad ideje, hogy szigorúan járványvédelmi szempontból elvonja a polgármesterek jogköreit"

Már megint lemaradtál egy brossúrával?

De azért legalább a blogbejegyzést végigolvashattad volna...

"Továbbra is az eddigiek szerint lesznek gyakorolhatók a polgármesterek jogosítványai veszélyhelyzetben, a kormány eltekint az erre vonatkozó módosítási szándékától" - közölte Gulyás [Gergely (miniszter)] az MTI-vel.

eszti..... 2020.04.03. 15:55:29

@alöksz róz:

azért kíváncsi lennék, te hogyan látod az elkövetkező hónapokat..

chrisred 2020.04.03. 15:59:06

@morpho: "MOST AZ A KÉRDÉS, MIVEL FOGLALKOZIK BRÜSSZEL? AZ VELÜNK FOGLALKOZIK. PEDIG A VÍRUSSAL KELLENE, MEG A BETEGSÉGGEL.”

„Én nem tudom, milyen emberek ülnek ott”, mondta Orbán"

Majd ugyanazzal a lendülettel elkezdett sorosozni...

eszti..... 2020.04.03. 16:04:40

@Sir Bates dö Hól:

milyen jó, hogy neked nincs! egy tiszta férfi!

Nekoashi2005 2020.04.03. 16:05:02

"Orbán: 500 ezer forint pluszjuttatást kapnak az egészségügyi dolgozók"

Sógornőm szakrendelésen asszisztens. Mondom neki: "Meg leszel dobva fél millcsivel!"

Válaszul csak legyintett, és elmondta, hogy most kétnaponta jár dolgozni, és a kórház vezetése alá akarta velük íratni, hogy most csak a alap fizetést kapják, és majd a járvány elmúltával hosszított munkaidőben dolgoznak normál fizetésért.... Szóval nem nagyon bízik a kormány szavában, pedig nem igazán foglakozik a politikával, és nem is jár szavazni... De majd most!

chrisred 2020.04.03. 16:06:21

@rallus: Azt hittem, tegnap már tisztázódott, hogy abból a tízmilliárdból Karácsony és csapata szinte semmit nem lát.

Nekoashi2005 2020.04.03. 16:11:41

www.facebook.com/orbanviktor/posts/253432284695598/
Senkit nem hagyunk az út szélén!

index.hu/belfold/2020/04/03/koronavirus_szegenyseg_borsod_falvak_szendro_tornanadaska_tomor_kozmunka_tavoktatas_ehezes/

"A KISEBB FALVAKBAN ELŐBB JELENT MEG AZ ÉHEZÉS, MINT A KORONAVÍRUS.

A gazdasági válság egy pillanat alatt ért el Borsodba, tömegével vesztették el az állásukat azok, akik a fővárosba vagy más nagyvárosba jártak dolgozni.

Van olyan falu, ahol egy nap alatt hatvan, Budapesten dolgozó férfinak mondtak fel

– mesélte útközben Tóth Ákos, az Age of Hope Alapítvány vezetője. Önkéntes fiatalokkal élelmiszert és fertőtlenítőszert vittek a hét elején két településre, mi pedig elkísértük őket, hogy megnézzük, hogyan érinti a koronavírus a borsodi régiót."

És ők is választók... Ugyanannyit ér a szavazatuk, mint egy alcsuti focistának... Ja nem, azok külföldiek, "migráncsok", akik elveszik a magyar focisták "munkáját"!

Lehet éppen "cigányozni", de nemcsak választásnál kell a nekik élelmiszert vinni....

rallus 2020.04.03. 16:17:06

@chrisred: Még mindig nem tudsz értelemszerűen olvasni..
Február végén kaptak 10 milliárd forintot!
Karácsony nem tűnik okosnak, de a saját zsebének a kárára biztosan nem lehet átverni...
Titeket inkább...
"A kormány és a Fővárosi Önkormányzat között korábban létrejött megállapodás értelmében Budapest az elkövetkezendő 5 évben az egészségügy fejlesztése érdekében összesen 50 milliárd forint központi költségvetési támogatásban részesül, jelentette be az első tízmilliárdos!!!! részlet átutalását !!!!közös közleményben Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Karácsony Gergely !!!!főpolgármester.

rallus 2020.04.03. 16:22:23

@Nekoashi2005: Pedig ezt a problémát egyszer már megoldotta Kuncze a "megélhetési lopás" értékhatárának 20 000 forintra emelésével, ahogy azt a választások előtt megígérte nekik...
Nem halat kell adni a szegényeknek, hanem megtanítani halászni...

eszti..... 2020.04.03. 16:22:36

@Nekoashi2005:

én pl. bele sem merek gondolni, mi lehet a telepi gyerekeinkkel? nincs utazási hozzájárulás, plusz 15 euró azoknak a gyerekeknek, akik rendszeresen jártak iskolába... ezektől a bevételi forrásoktól elesnek a családok.
mivel töltik szabadidejüket? hány kismamánk lesz, ha újra kinyitjuk az iskolát?
hányan tudnak még írni-olvasni???

morph on deer 2020.04.03. 16:24:36

@morpho:
“ Ettől gyógyul a magyar!”

Illetve ha ettől nem, hát dögöljön bele a hálátlan fajtája, ha még ez sem elég..!

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 16:27:01

@eszti.....: jó, hogy szólsz, előre hozom a húsvét másnapján esedékes feredést;-)...

mindenesetre a két zakkant laposföldhívő most hogy eltűnt;-)... biztos valami halaszthatatlan tennivalójuk akadt így karantén idején;-)...

chrisred 2020.04.03. 16:29:48

@rallus: Bagoly mondja verébnek.

rontgen.444.hu/2020/02/19/karacsony-politikai-bloffjenek-indult-megis-a-fopolgarmestert-huzhatja-csobe-a-kormany-az-50-milliardos-egeszsegugyi-tamogatassal

"Csakhogy a főváros kezében nincsen semmiféle egészségügyi rendszer sem, a háziorvosi- és szakrendelők, azaz a járóbeteg-ellátás önkormányzati kézben van, míg a kórházi ellátás állami kézben."

Ugye pontosítani kell, az "önkormányzati kézben" a főváros esetén a kerületi önkormányzatokat jelenti.

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 16:30:22

@rallus: "Nem halat kell adni a szegényeknek, hanem megtanítani halászni..."

ez jól hangzik, kár, hogy nincs víz a közelben;-)...

morph on deer 2020.04.03. 16:34:04

@rallus:
“ Nem halat kell adni a szegényeknek, hanem megtanítani halászni...”

Ahhoz azért talán víz sem ártana, nem gondolod?

Csak mert a most aktuális “gyakrabban mosson kezet” kapcsán az is eszembe jutott, hogy ott hogyan is? Mivel a legtöbb házban folyó víz sincs...

A mondással egyetértek, de azt még azelőtt kéne elkezdeni, mielőtt az érdekeltek éhen halnának, nem?

Nekoashi2005 2020.04.03. 16:40:22

@rallus:
Volt némi rálátásom a roma kérdésre... Nagyon meglepődtem, amikor szembesültem vele, hogy egész sokan dolgoznak pl az építőiparban, de vagy minimál bérért, vagy többnyire feketén.... És ezt most elvesztették.....

Sokan tudnak közöttük halászni, csak éppen kiszáradt a tó....

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 16:52:53

sz'tem egyébként monak az emberbe kellene fektetnie, az oktatásba, így juthatna előbbre, de ennek szükségességét miként értethetné meg bárki egy laposföldhívővel... főleg, hogy neki ebből semmi közvetlen haszna nem lenne...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 16:54:28

Mondjuk roma kérdésben amíg a 3 gyerekes 250-300 órát dolgozó cigány munkatársam majd ugyanolyan körülmények között él mint a 10 gyerekes sosem dolgozott segélyes cigány akkor az nem jó.
Viszont Jakab Péter az egyik felszólalásában elmondta hogy borsodban ahol nagy a munkanélküliség drágább a kenyér mint a fővárosban és ez is nagyon durva!

morpho 2020.04.03. 16:55:30

@Szergej Szergejevics Szergejev: Akkor végül is téged is seggbekúrhat Orbán, mert járvány van! Most nem igaz, hogy ilyen kicsinyes piti dolgokkal kell foglalkoznod! Az emberi életek nem fontosabbak neked? Hitlert is mindenféle gagyi koncentrációs táborokkal zaklatták, miközben nem látták, hogy háború van? Hát ki ér rá ilyenkor ilyesmivel foglalkozni?

Gondold ezt át Szerjózsa!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 16:57:04

@Szergej Szergejevics Szergejev: a kurva hazaáruló bérkommentelő álszent geci anyádat te féreg!
Azt azért remélem jól megfizethetnek ezért te féreg!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 16:58:57

@Sir Bates dö Hól: egyik kedvenc kínai filmekben kérdi a gyerek hogy minek tanulni?
Mire a tanár: ha ma tanulsz,holnap jóllaksz!

chrisred 2020.04.03. 17:02:29

@rallus: A magyar politikusokkal pont az a legnagyobb probléma, hogy soha az életükben nem halásztak, egész életükben más fogta nekik a halat. Ezért ez a mondás a szájukból teljesen hiteltelen.

Greccsi Zsot 2020.04.03. 17:03:30

"Románia 400 millió eurós hitelt vett fel, miközben háromezernél több igazoltan koronavírusos betegről tudnak"

"https://888.hu/amerika-london-parizs/romania-400-millio-euros-hitelt-vett-fel-mikozben-haromezernel-tobb-igazoltan-koronavirusos-betegrol-tudnak-4240240/"

A fasiszta Orbanrezsimnek, mar hitelt sem adnak, bezzegromaniak persze nem gond akarmennyit felvenni. Bezzeg ha mi volnank kormanyon, ropkodnenek az ezer es tizezer milliardos hitelek. Megmutatnank a vilagnak, hogy nalunk senki sem vesz fel tobb hitelt.

6.Lenin 2020.04.03. 17:06:26

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Mindig rossz helyre törtök be esténként ,vagy rosszul választjátok ki a szajrét.
(mivel esténként eltűnsz innen, csak betörni járhatsz a munkatársaddal, ismerve a te képességeidet, de a kollégád se lehet einstein kalibaerű elme, ráadásul csak 3 gyereket volt képes összekalapálni.
Mindig gondoltam, hogy szar környezetben tengeted a hátralévődet.

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 17:08:38

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: ja, csak moon pont a krumpliért meg bözsiutalványért és még_egy_havi_nyugdíjért szavazókat kellene erről meggyőzni;-)...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.03. 17:08:41

@eszti.....: ez a szír baszó de hol is nemrégiben találta a neten, nem kell aggódnod emiatt
ha nem vetted volna még észre, össze-vissza csapkod a témák között, eltorzított latin szavakkal, helytelen fr idézetekkel, gógliban kiemeltként a szeme elé kerülő anyaggal próbálja eltorzult gondolkodásmódját megmagyarázni
pl. te sokszorta hasznosabb karaktersorokat büfizel fel ide, ne törődj azzal, miket delirál ide az a kóros elme

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 17:11:40

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: miva' bulangiu, most visszajöttél ezen a nicken?;-)... hát, úgy látszik tüske lettem a körmötök alatt;-)...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 17:15:05

@Nekoashi2005: hát ha arra gondolok hogy anno a Semmelweis napi pénzből mennyit látták anyámék kíváncsi leszek mennyi lesz az a fél Milla!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 17:18:48

@Sir Bates dö Hól: figyejj aki nem dógozik ne is egyék meg különben is Viki is megaszonta hogy munka nékű nem jár pénz!
Mondjuk amennyit ő dolgozott ahhoz pofa kell hogy ilyet mondjon dehát ez a fidesz lényege!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 17:22:03

@eszti.....: Hálát kismamából biztos több lesz ha vége lesz ennek a járványos karanténba időszakai:P

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 17:25:15

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: innen már nem sok hiányzik a munka nemesít, majd a munka szabaddá tesz szlogenekhez;-)...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 17:27:41

@Sir Bates dö Hól: jaaj már ez a bérrettegés!
Legfeljebb majd elvisznek minket egy kis munkára!

Nekoashi2005 2020.04.03. 17:28:41

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Minnél messzebb van a falu a várostól annál drágábbak az alapvető cikkek. Falun simán elkérnek egy zsemléért 35-40 forintot, mert csak egy bolt van. Addig a városban sok bolt van és versenyeznek az árban. Már ha marad egyáltalán bolt a faluban....

Régen azt mondták, ha nincs iskola a faluban, akkor meghalt a falu... Ez úgy módosult, ha nincs kocsma a faluban, meghalt a falu... Sok helyen már kocsma sincs!

Nekoashi2005 2020.04.03. 17:30:25

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Sajnos igen... És sokan kiskorúak lesznek... Mind az apák, mind az anyák....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 17:32:43

@6.Lenin: Mondjuk ha egy 1,65 alacsony cigány gyerek többet ér egymagában mint tíz hozzád hasonló patkány akkor az nem nekem kellene hogy kellemetlen legyen!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.03. 17:35:10

@alöksz róz: "csúcsszupervilágszínvonalú volt"

Tűrhető oktatásunk volt, enyhén javuló tendenciával. Ezt küldte Ondó Viktor mély gödörbe. Vergődtetek, hogy a 2015-ös PISA eredmények az elkúró miatt rosszak, majd a 2018-a mutatja a valót. Aztán a 2018-as ugyanolyan gyalázatos lett, azóta kussoltok.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 17:39:39

@Nekoashi2005: ez olyan mint jobb háztartásban hogy Úristen elfogyott a sör!

6.Lenin 2020.04.03. 17:42:28

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Lehet, én még sose jártam betörni. Nyilván egy 1,65 m-es jobban befér az ablakon, ezt nem vitatom. De a nagyobb cuccokat , hogy tudja kihozni? Bent betimsózza?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.03. 17:47:53

@Greccsi Zsot: "Románia 400 millió eurós hitelt vett fel, miközben"...

..."Romániában és Csehországban is fizetést biztosít az állam azoknak, akiknek a munkahelye bezárt a koronavírus miatt"

merce.hu/2020/03/20/romaniaban-es-csehorszagban-is-fizetest-biztosit-az-allam-azoknak-akiknek-a-munkahelye-bezart-a-koronavirus-miatt/

Ondó Viktor gazdád meg hagyja éhenhalni őket. Magyargyűlölő hazaárulók vagytok, fideSSfasszopó.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 17:48:09

@6.Lenin: azért anyád lába között is nagy repedés lehetett ha egy ekkora barom kifért rajta!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 17:50:29

@6.Lenin: de megint hozod az idióta formád és még észre sem veszed magad!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.03. 17:51:35

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "lába között is nagy repedés lehetett"

Csak kitágult a sok használatban. A végén már simán rácsúszott a bárszékre. :))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 17:56:29

@6.Lenin: ...mint a lépcsőház....
...sötét és korlátolt...!

6.Lenin 2020.04.03. 18:00:05

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Csak kijött belőletek a magas ballipsi kultúra, meg az igazi, valóságos énetek.
gondolom, már régen várhattatok erre a lehetőségre.
Sajnos túl primitív, de végeredményben illik hozzátok, ezt vagytok képesek csak kipréselni magatokból. Gyenge.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 18:00:59

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: még ha csak az lenne!
De szegény anyukája!
Nap mint nap kimenni a karámba kitrágyázni alóla megetetni stb..
Nehéz élete lehetett!

6.Lenin 2020.04.03. 18:02:17

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Tényleg szar helyen lax. Csak kijön lassan belőled minden. A házszámot nem kell leírnod.
De még mindig gyenge.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 18:04:53

@6.Lenin: te kezdted egy olyan ember leszólásával akit pláne nem ismersz még annyira sem mint engem!
Tizedannit sem tudsz mint a másik mégis leszólod!
Most mit vártál ha nap mint nap bizonyítod a gericteleségedet?!

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 18:05:46

@6.Lenin: ;-DDDDD Lajos hogy kerül ide a timsó!!!;-DDDDDDDD borotválkozni?;DDDDD...

ma nagyot mentél tényleg;-))))...
a lendvayból még nem szóltak, hogy ne égesd már a nemzeti oldalt? ;-)))...

timsó, ez haláli;-DDDDD...

6.Lenin 2020.04.03. 18:06:07

@morpho:

Jó, hogy jössz, rólad már el is feledkeztem. Ennyire a bögyödben vagyok? De sajna ez is gyenge.
Még valaki óhajt valami hasonló laposat?

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 18:07:56

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: nem igazam, kényszer: erre még ezzel is csak én jártam jól;-DDDD...

nincs1itt 2020.04.03. 18:08:53

@Sir Bates dö Hól: a dákóromán elmélet alapja megvan?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 18:09:31

@Sir Bates dö Hól: mint a régi viccben hogy megint a zsidók jártak jól?

6.Lenin 2020.04.03. 18:10:37

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Nem tudtad, hogy amit itt leírsz, az téged minősít? Ne bassz! Ennyire seggfejnek még én se tartottalak.
Te erőlködtél itt minden este, hogy ilyen véleményem legyen rólad. Én csak elfogadtalak annak, aminek magad mutatod. Mi a faszért ellenkeznék veled? Neked ez a jó, akkor?

eszti..... 2020.04.03. 18:14:40

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

ugye milyen bosszantó, mikor a citroyent az autó-, Johnsont meg a szappanmárkák között keresed és az Istennek sem akar összeállni miről beszél? kérdezni restellsz, nehogy hülyének nézzenek /ne aggódj, lejön elsőre!/

kösz, a dicséretet! talán azért van, mert én, a nép egyszerű lánya, még gyóped is vagyok. megszoktam az 50-es IQ-t. már csak arra kell vigyáznom-egy mondatban egy gondolat legyen / lehetőleg tő-/.

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 18:18:03

@6.Lenin: és ismét megsértődik, kicsit szipogva körbenéz "vajon ki áll mellém?"... és végül a hattyú halála: én adtam egy esélyt, de min1, szarzsákok vagytok, blablabla;-)...

de azt nem veszed észre, te vén barom, hogy megint te szállták bele a másikba, mert szerinted egy cigány az csak lopni tud, dolgozni nem!!!

Tényleg dögölj meg te büdös betelepült vamzer gyökér! S nem viccelek, ha elvisz a járvány, senki nem fog hiányolni... na, baszd szájba anyádat....

eszti..... 2020.04.03. 18:19:03

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

majd meglátjuk. max. nyitunk egy bölcsődét is. )))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 18:19:38

@eszti.....: Hová kellene több?!
Mindenki nem ők az sosroslibsimigránssimogatónemzetellenes stb.!
Van ahol ennyi tudás elég
Ha ennél már egy fokkal is többet tud akkor műszakvezető is lehet!

morpho 2020.04.03. 18:20:36

@6.Lenin: Mondom Leninnek! Ki a fasz szólt hozzád narancskullancs?

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 18:20:43

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: necsiná'd baszod! a román cigány nem elég, még zsidó is legyek!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 18:22:35

@Sir Bates dö Hól: "-meg persze sejtettem hogy ilyenek vagytok de most megbizonyosodtam róla!"
Leninösszesben benne lesz!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.03. 18:26:28

A 70+ éves az egy veszélyeztetett korosztály. Mi lesz, ha az itteni fizetett fideSSfasszopó nyugger trollok megmurdelnek? Kiken fogunk röhögni?

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 18:27:21

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: annyira kiszámítható mindegyik gyökér: a minap írtam le, hogy mit csinál, erre megint elkezdi;-)...

régen a trollokkal együtt nevethettél, de ezek az aktivisták... ezek szánalmasak...

6.Lenin 2020.04.03. 18:28:16

@Sir Bates dö Hól:

Borotválkozás, timsó, nagy cucc, timsó....látom nem látod az összefüggést.
Ha megvágod a pofád, betimsózod, összehúzza.

Macesz tigris bemászik az ablakon, megtetszik neki a nagy, szép , lapos tv, de sehogy nem fér ki az ablakon. Betimsózza, kicsi lesz. és a zsebében kihozza. 1xű, lenne, igaz nem balfaszoknak.
Tetszik a saját hülyeséged, sámlibaszó, neked is csak a sapkád nagy, de alatta semmi.

6.Lenin 2020.04.03. 18:33:49

Na, lassan névsorolvasás, ballibák, akibe még valami lapos bele van szorulva, az most jöjjön és préselje ki magából. De, ha lehetne, valami ütősebbet, ez eddig nagyon gyenge.
(mellesleg valamit jól csinálhatok , ha ennyire utálnak, megnyugodtam, kösz)

2020.04.03. 18:33:58

@nincs1itt: "dákóromán elmélet alapja megvan"
Hogyne lenne meg neki, ő egy dákos román, .., szerintem maga a kérdés sértő az elvtárásra nézve, főként, hogy mindig románul ír, nehogy valaki magyarnak nézze...,
Bár lehet, hogy az ő elméleti levezetésében a dákos románból lett a magyar :-)

morpho 2020.04.03. 18:34:45

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Leninösszesben benne lesz!"

Már benne van! Az összesben...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 18:37:01

@6.Lenin: a lapost azt apád kapta el anyádtól meg a fél falu!
De te még büszke is vagy a gerinctelenségedre!

rallus 2020.04.03. 18:40:27

@chrisred: Akkor mi a túrónak zsarolta ki magának Karácsony az 50 milliárdot?
Ha Gyuri bátyátok 360 milliójából helyrehozza amit az Orbán kormány elrontott, akkor a 10 milliárddal mit csinál? Páncélszekrényt a betegágyak mellé?
Egyáltalán, csinált már valamit azon kívül, hogy a buszon ülve megállapította, hogy hülye a közlekedés szervezéshez? Legalább a mindentudó Vágó Istvánt megkérdezhette volna, ő most ezen a területen teszi hasznossá magát...
Jól választottak a Pestiek...gratulálok...

6.Lenin 2020.04.03. 18:44:03

@morpho: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Most komolyan, tényleg ilyenek vagytok csak? És ehhez nekem mi közöm?
Tényleg ennyire alacsonyra tartjátok magatokat?
Én elfogadom, ha ennyire ragaszkodtok hozzá.

morph on deer 2020.04.03. 18:47:21

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
“ Az is minden volt...”

Ahogy elnézem, azért ez az igeidő nem fog örökké így maradni...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 18:48:06

@6.Lenin: kell neked ennél több törődés?
Egyszer nézz már magadba!

2020.04.03. 18:48:13

@rallus: A Karácsony féle városvezetés ma úgy döntött, hogy a tömegközlekedést hétfőig nem fogják úgy megoldani, hogy ne okozzon kirívóan magas fertőzésveszélyt, .., mert csak.
Jövő hétre a szerdától hétfőig érvényben lévő rendelkezés olyan robbanást fog okozni a járvány terjedésében, hogy örülhetünk, ha nem az olaszokat követjük, ... és még ez a rohadt patkány liberálbolsevik csürhe meri kritizálni a kormány védelmi intézkedéseit, amikor szándékosan idéznek elő olyan helyzetet, hogy megfertőződhessenek a védelemben dolgozó legfontosabb emberek, ..., és nem érnek rá korrigálni, szóval innentől nem szakmaiatlan, hanem szándékos, ...
Ilyen rohadékoktól nem veszik el a döntés jogát, tízezreket fertőzhettek meg már eddig is!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.03. 19:07:10

@eszti.....: igen köztetek szellemi fogyatékosok között te vagy a király
nem igaz amit írtál, nem vagy 1 szerű, te a leg1szerűbb vagy
és ez lyó mert az emil faragáshoz pont ez kell

rallus 2020.04.03. 19:18:52

@Tényelek: Karácsony még a kátyúknál dudáló Demszkynél is kártékonyabb... A dudálás nem volt veszélyes csak mutatta az elmeállapotát, mint Karácsonyét a személyes ellenőrzés....

eszti..... 2020.04.03. 19:23:16

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

nana! királynő
suba a subához, guba a gubához....
látod, milyen jól elbeszélgetünk?! :D

chrisred 2020.04.03. 19:24:53

@rallus: "Akkor mi a túrónak zsarolta ki magának Karácsony az 50 milliárdot?"

Nem zsarolt ki magának, ha eddig nem lett volna érthető. Azt zsarolta ki, hogy az állam adjon a saját budapesti intézményeinek, meg a kerületei vezetésnek, amiből fideszes is van jópár.

Gyuri bátyja annak van, aki angliai ösztöndíjat kapott tőle.

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 19:26:34

@6.Lenin: a timsó csak összehúzza a sebet, de nem kicsinyít;-)... nehogy azt mondd, te még mindig cserélhető pengével borotválkozol;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 19:33:17

@nincs1itt: persze, de a bulangiu a tudatalattija miatt ír mindig dákós románt... sz'tem már eleve vazelinnel bekenve ül a gép elé;-)...

6.Lenin 2020.04.03. 19:34:02

@Sir Bates dö Hól:

Ha bal kézzel csinálod , körkörösen, akkor igen is kicsinyít. Talán még fro-ban is, főleg du. 3, és 4 között. De, ha közben dúdolod a sur le pont d'avignon dalocskát, akkor csinálhatod jobb kézzel is, sőt, akkor kisebb is lesz a kent tárgy.

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 19:36:23

@Tényelek: "és még ez a rohadt patkány liberálbolsevik csürhe meri kritizálni a kormány védelmi intézkedéseit, amikor szándékosan idéznek elő olyan helyzetet, hogy megfertőződhessenek a védelemben dolgozó legfontosabb emberek"

mi van bulangiu, megjött a sorvezető a lendvayból? most ez az új csapásirány? du-te dracului...

rallus 2020.04.03. 19:37:46

@chrisred:" 50 milliárd forintot kér Karácsony a világbajnokságért.."
Hát persze....

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 19:39:21

@6.Lenin: miva' papi? elmúlt a krízis? már nem picsogsz?;-)...

2020.04.03. 19:40:14

A brüsszeli bürokraták egy kissé lassan reagálják le a helyzetet, .. két hónapja kérik a tagországok, hogy védekezéshez használt eszközök áfáját töröljék el, .. most végre megengedték nagyvonalúan, .., bezzeg a magyar kormány akadályozására egy nap alatt kerítettek alkalmat.
www.dehir.hu/vilag/felfuggesztik-az-eu-n-kivuli-orszagokbol-importalt-orvosi-felszerelesek-afajat-es-vamjat/2020/04/03/

eszti..... 2020.04.03. 19:43:22

@Sir Bates dö Hól:

azt olvastam napokkal ezelőtt, hogy bp-i taxik ingyen szállítják a frontvonalban dolgozókat /eü, tűzoltók stb/

nálunk már tilos személyt szállítani a taxivállalatoknak- a cseheknél is.

2020.04.03. 19:45:27

@Sir Bates dö Hól: Az új csapásirány a járvány berobbanása lesz egy-két héten belül Budapesten Karácsonynak köszönhetően.
Ennek persze csak mi nem fogunk örülni, Karácsonynak ez a feladat, ..., és mint látható megoldja.
Minden szakember szerint elképesztően veszélyes, amit csinált, .., egy perc alatt visszalehetne vonni az utasítást, .., de ennek ellenére öt napon keresztül kényszeríti a védekezés legfontosabb embereit, hogy tömött tömegközlekedési eszközökön utazzon.
Ebből biztosan baj lesz, csak abban bízhatunk, hogy legelőször Karácsony és családja fog tepsiben távozni a kezelés után, .., nem mintha ez nagy megnyugvás lenne azoknak, akiknek az életét, egészségét veszélyezteti, de némi elégtétel lenne!

2020.04.03. 19:48:37

@Sir Bates dö Hól: A dákós a DK köznapi neve, amióta Gréczy kitette a farkát a netre és az egész párt mögé állt.

6.Lenin 2020.04.03. 19:51:06

@eszti.....:

A fenébe is! Mindig ráfizetek veled. Már összecsomagoltam a cuccom, hogy irány bezzegország, most meg megint kipakolhatom a bőröndöket. Már kezdtem volna kenni magam a láthatatlanná tévő kenőcsömmel, hogy a határon simán átsurranjak.
Igaz előtte elfelejtettem megnézni azt a bimbam.sk oldalt.

chrisred 2020.04.03. 19:51:47

@Tényelek: Miért, miben akadályozták a magyar kormány munkáját egy nap alatt? 2000 milliárd forintos akadályt görgettek elé?

2020.04.03. 19:54:54

@chrisred: Szerintem hagyjuk már ezt a kétezer milliárdot, .., kijelentették, hogy azt a pénzt, amit már elköltöttek, költhették volna a védekezésre is, .., .ezt még az index is így hozta le.

chrisred 2020.04.03. 19:57:38

@rallus: Anmondatól csak az marad ki, hogy kinek kérte. Szerinted magának, a tények szerint meg nem.

chrisred 2020.04.03. 20:02:13

@Tényelek: Le, csak teljesen másképp. Ahhoz, hogy használni tudja ezt a pénzt, a kormánynak dolgoznia kéne, amit nagyon nem szeret. Meg felmondani azokat a szerződéseket, amikből Mészárosék már nagyon várják a mindennapi betevőt.

2020.04.03. 20:06:38

@chrisred: Egy megkötött szerződés felmondása komoly költségekkel jár és még időigényes is, .., az meg már a politikai propaganda kategória, hogy minden szerződést Mészárossal kötöttek, .., de ahogy tapasztalom , ezt minden hozzászólásához odacsapja, valószínűsítem, hogy egyébként nem kapja meg a fizetését, .., mert logikája nincs.

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 20:13:17

@Tényelek: bulangiu, nem magyarázkodj.... tényleg, most ha szlovákia nem keskeny lenne, hanem kör alakú, akkor nem is lenne vírus, mi? nagyon bekussoltál, eltűntél... berendeltek a lendvayba téged is? szőnyeg szélén álltál? és a szoptatás hogy áll? te is apád faszán nevelkedtél, hogy így tudod?;-)...

du-te dracului... kussolsz, mint szar a fűben, köcsög...

Nekoashi2005 2020.04.03. 20:14:06

@illaim: @látjátok feleim szümtükkel: @nu pagagyí: @eszti.....: @Sir Bates dö Hól: @chrisred: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @morph on deer: @A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: @morpho:

Ugye 6.Lenin azt mondta magáról, hogy látta 56-ot, meg nagypapa, stb. Na most, ha mondjuk 56-ban 10 éves volt, akkor most 74 éves.

Már maga a névhasználat is érdekes. Saját magát és családját úgy jellemezte, hogy ő „kapitalista”, a családja a kommunizmus előtt „a prolik” vérét szívta, és ezért „kitették az óvodából!” stb. Ha ez igaz, akkor nem fogja Lenin nevét még tréfából sem választan, vagy nem igaz, kommunista volt, de akkor meg azért nem választaná ezt a nevet.

De végeztem egy kis kutatást a hozzászólásaiból. Érdemes végigolvasni, és utána egy-két kérdésre választ keresni.

„hogy valszeg”

„hol élnek Mo-on”

„Neked fingod sincs ezekről. Mi a faszért játszod itt az okostojást?
Seggarc vagy te a valóságban is.”

„ő oktatására fordított pénzt 1xűbb lett volna az ablakon kidobni”

„Seggarc, kiválasztottak pár hülyét, köztük téged, és elvittek Finnországba, valszeg rövid időre. Gyuri bá aprópénzén hülyítettek benneteket.”

„Seggarc, tudod te azt, hogy mi is az a tevékenység, hogy gondolkodni?”

„Te már így fox elpatkolni, hülyén.”

„Valszeg tudják,”

„Gyurcsány is arra már rájött, hogy 1etlen esély az összefogás”

„De, B+, te másokért bezzegesztél,”

„Nincsenek oldalak, B+,”

„Nekem 1xű a világlátásom? Miért is? Mert nem veszek be mindent egyik oldalról sem?

B+, azért mert én a Fideszt támogatom most, mert nincs jobb, te ebböl azt szűröd le, hogy én mindent elhiszek nekik, vagy minden fideszesnek?
Te tényleg seggfej lehetsz élősúlyban.”

„Üres süket duma, amit itt löx.”

„Szepi, kérhetsz sört is, tök mind1, senkit nem zavarsz Mo-on.”

„Kétlem, löx egy hülye propagandát,”

„Te csak gondolom magaddal vagy képes 1etérteni,”

„Te köcsög, tudod mire válaszoltál? A sámlibaszó finoman beléd rúgott.”

„1x kérjél meg egy kívülállót,”

„Valszeg így vagyunk (direkt) programozva. Ki erre, ki arra, hogy tudjunk mindig miért harcolni, ki, ki a maga igazáért, mert nyilván mindenki csakis az igazat birtokolja, és a másik a geci.
1x vitáztam egy hívővel, hogy ha nem lesz szegénység, éhség, fájdalom, igazságtalanság, akkor mi a faszt ér az élet? Ha nem tudom mi a rossz, honnan a faszból tudnám, hogy mi a jó?
El kell olvasni Simone De Beauvoir: Minden ember halandó c. könyvét. Az élet értelme, hogy 1x vége, van mit veszítened, ha nem lenne vége, értelme se lenne.”

Így beszél vagy ír egy hetven fölötti ember? Nem hiszem! Mindenki nézzen körbe a saját környezetében, milyen stílusban beszélnek a 70 felettiek! De ha valaki megnéz gimnazisták közötti elektronikus úton történő beszélgetéseket, sokszor ilyen szlenget talál!

Szerintem ez a fidess-troll egy gimnáziumból nemrég kikerült pattanásos fidelitas tag „reménység”, aki szeretne bevágódni a pártvezetésnél, és akiről azt tippelem, hogy történelem szakos bölcsész, mert ilyen kifejezést, hogy „osztályidegen” még az se használ, aki benne élt abban a korszakban…

morph on deer 2020.04.03. 20:15:17

@Tényelek:
“ .., bezzeg a magyar kormány akadályozására egy nap alatt kerítettek alkalmat.”

Na mesélj szivi, miről maradtam le!
Ki-, mikor és miben akadályozta a magyar kormányt?
Mondjuk azt látni, hogy még most is a saját seftelésük, meg mindenki más eltiprása a legfontosabb tevékenységük, de ahogy látom, ez akadálytalanul megy!
Szóval?

chrisred 2020.04.03. 20:16:08

@Tényelek: Bizony, ez járna sok munkával, hogy a lehető legkisebb veszteséggel lépjenek ki a szerződésekből. Persze, ha eleve előnytelen szerződéseket kötöttek, akkor tényleg nehéz lesz.
Ez a fizetéses duma biztosan a saját példájából eredhet, alapvetően minden adófizető polgár természetes érdeke, hogy ne élősködjenek paraziták a közvagyonon.

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 20:19:40

@Tényelek: "Egy megkötött szerződés felmondása komoly költségekkel jár és még időigényes is"
(Tény "főként mert egy nő el sem tudja képzelni milyen fárasztó a szoptatás!" Elek, főállású bulangiu)
cinizmus a hatalom végbeléből kikandikálva...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 20:22:16

@Nekoashi2005: ez már nekem is feltűnt egy jó ideje elvileg 74 éves de a szóhasználata fura ahhoz képest.

6.Lenin 2020.04.03. 20:24:40

@Nekoashi2005:

Beszarok! Ekkora seggfejet még nem láttam az elmúlt 7 évtizedben. Te ilyen szar környezetben élsz? Édes Istenem, mit kell még megélnem?

Még jó, hogy közben ezt a válogatást hallgatom...

www.youtube.com/watch?v=W0rA3Dmu9B4&list=RDW0rA3Dmu9B4&index=1

@morph on deer: inkább neked ajánlom (Dr. Hause)

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 20:24:54

@Nekoashi2005: nagyon ráérsz bro', nem mindegy, hogy kicsoda? jól bemutatja a ner támaszait;-)...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 20:25:55

@Nekoashi2005: hülye ballibek ballib hülyék!
Azért nem így köszön be egy 70 feletti!

morph on deer 2020.04.03. 20:26:13

@Nekoashi2005:
“ mert ilyen kifejezést, hogy „osztályidegen” még az se használ, aki benne élt abban a korszakban…”

Ezzel vitatkozni vagyok kénytelen: ilyen kifejezést az használ, aki benne élt abban a korban, ÉS megkapta ezt a jelzőt a neve mellé, írásban, és még az osztálynaplóban is.

Aki nem volt érdekelt, annak nemigen volt tudomása róla, aki viszont igen, az gazdagodhatott egy tapasztalattal. Mással mondjuk nem...
Igen, én is.

Nekoashi2005 2020.04.03. 20:26:46

@Sir Bates dö Hól:
5 perc kb. Ennyit megér, hogy a pattanásost felhúzzam....

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 20:36:46

@morph on deer: És persze mindenben kell találni valamit amiért az ellenzéket lehet hibáztatni!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 20:39:48

@morph on deer: peeerszee meg a kommunizmus alatt ellenálló is voltál!

morph on deer 2020.04.03. 20:42:04

@6.Lenin:
Ismerem!
Azt már Bertie Wooster kora óta tudtam, hogy jól zongorázik, azt viszont csak pár éve, hogy egy ‘bluesman’, so to say.
Volt egy sorozata, amelyben bemutatta a delta-vidék eredeti helyeit, és időnként beült játszani a matuzsálemkorú - mint én - muzsikusok közé, és hitelesen szólalt meg! Meglepett, szó ami szó. Dehát:
“ Több dolgok vannak földön és egen...stb.”

6.Lenin 2020.04.03. 20:44:32

@Nekoashi2005:

Te? Egy pattanásost? B+, ezt nem hiszem el. Neked van diplomád?

Nekoashi2005 2020.04.03. 20:45:08

@eszti.....:
Nem a buktatással vagy a nem buktatással van a baj, hanem azzal, hogy teljesen visszafejlődnek!

Nekoashi2005 2020.04.03. 20:48:47

@6.Lenin:
"B+, ezt nem hiszem el."

Tipikus 70 év feletti szóhasználat... Ez a fidelitas tag pattanásos hülyegyerek még ahhoz is ostoba, hogy időszakosan visszafogja magát, és úgy próbálna viselkedni, mintha tényleg idős lenne....

eszti..... 2020.04.03. 20:51:08

@Nekoashi2005:

jó reggelt! újat mondj!
ez van, nem tudjuk kezelni a helyzetet. egyszerűen nincs megoldás.
szerintem mindenkivel évet kellene ismételtetni, an blokk.

6.Lenin 2020.04.03. 20:56:13

@morph on deer:

Én is sok mindennel lettem gazdagabb, főleg piros foltokkal a fenekemen...

Kidobtak az óvodából, mert osztályidegenek voltunk, szívtuk a munkásosztály vérét.
Aztán a Nőtanács tiltakozott, hogy nem lehet engem kiszolgáltatni az imperialisták karmainak. Vissza vettek. Aztán megint kidobtak. Utána önként nem mentem...
De sajnos....1 hónap múlva, anyámmal mentünk valahová, és összetalálkoztunk az óvónénivel, sajnos ....

-Kedves anyuka, a kis 6. miért nem jár óvodába?
-Hogyhogy nem jár? Minden reggel időben elmegy, és délután időben hazajön.
-Már egy hónapja nem volt...
-Mi van 6., hova is jársz te?

A többit nem részletezném, nagyon fájó nyomai maradtak néhány napig. Gazdagabb lettem néhány tapasztalattal én is.

Mit szólsz Dr. Hause-hoz? Jól bazsevál.

6.Lenin 2020.04.03. 20:58:54

@morph on deer:

Őszintén bevallom, és nem ismertem ezt az oldalát. Ma mennyi meglepetés ért, hihetetlen.

morpho 2020.04.03. 21:13:29

@Nekoashi2005: Ki az a Lenin? A Vörös téren az üvegdobozban is egy kamuLenin van.

eszti..... 2020.04.03. 21:13:36

ez valóban sakk-matt

Az a paradox helyzet van, hogy minél jobban dolgozunk, annál kellemetlenebb helyzetbe hozzuk magunkat. Kisebb reprodukciós számmal a görbe elnyúlik, viszont a korlátozásokat is tovább kell fenntartani, pedig már most is nagyon sok negatív hatása volt a gazdaságra és emberi viszonyainkra is

hvg.hu/itthon/20200403_orban_kijaras_koronavirus

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 21:22:04

@eszti.....: "És ami a legfontosabb: lélegeztetőgépeket vásárolnak. Jelenleg az országban 2560 gép van – azt nem mondták meg, hogy mennyit használnak betegek –, ehhez további ötszázat rendelt a kormány március 26-án, melyek egy része már meg is érkezett."

ez ugyanonnan van, s csak azért írom ide, mert a baribaszó ner-cselédek olyanokat írnak, hogy több lélegeztető géppel megy mo neki a járványnak, mint a UK vagy no... Semmi kifogásom a moi számokkal, csak arra lennék kíváncsi, hogy ebből mi az igaz (nem gondolom, hogy normális esetben többre lenne szükség)...

eszti..... 2020.04.03. 21:43:38

@Sir Bates dö Hól:

ugyan már! honnan lenne annyi?
tesztelni is azért teszteltek olyan lajtosan, mert nem volt mivel. mióta befutottak a kínai szállítmányok, azóta emelkedett a napi szűrések száma.
itt a kormányváltáskor derült ki, hogy kb 500 van az országban. már állítólag 2-3 százzal több van /???/.
azért is vannak nagy szigorítások, sőt szerintem a blackout fő oka is az, hogy ne legyen több beteg az intenzíven, mint lélegeztetőgép.
mert nincs honnan beszerezni.

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 21:51:15

@Tényelek: bulangiu, az nem plusz információ,.hogy ideraksz egy öt nappal korábbi cikket, mert ez propaganda csupán, orbán faszának szopása... azt kérdeztem, hogy igaz-e az, hogy mo több lélegeztető géppel megy neki a járványnak, mint a UK vagy az nszk...
Mi az apád faszát (amin nevelkedtél) nem értesz ezen a kérdésen? du-te dracului...

2020.04.03. 21:51:55

@Sir Bates dö Hól: Ja és ha dákós románként aggódna, .., akkor aggódjon tovább.
Mellesleg nem kell senkinek sem találgatni, hogy hány gép van Magyarországon, ez egy transzparens demokrácia, minden adat elérhető csak rá kellene keresni, nem a múaggódás keretein belül igyekezni félreinformálni azt, akit lehet!
pl. Ennyivel indultunk; 2000 + 2000 db
Azóta híradásokban 2700+ új gép beérkezését szúrtam ki én, de simán jöhetett olyan szállítmány, ami elkerülte a figyelmemet.
Szóval lehet eretvágni, hogy nem fognak olyan ütemben pusztulni a magyarok, ahogy ön szeretné!
mfor.hu/cikkek/makro/orban-bejelentese.html

2020.04.03. 21:58:17

@Sir Bates dö Hól: Ha lenne legalább hatvanas az IQ-ja, akkor így, hogy tudja, hogy itt nagyjából mennyi van, ..., megnézné, hogy a briteknek mennyi.
Mellesleg nem nekünk van nagyon sok hozzájuk képest, hanem náluk rohasztották le az egészségügyet és a járvány kezdetén 6000 gépük volt 64 millió emberre, .., azóta rohangásznak mindenhová, hogy beszerezzenek bárhonnan.
Az olaszok 3700 géppel kezdtek.
Ezek is transzparens adatok csak venni kellene a fáradtságot, hogy beüsse a keresőbe, ..., és tőlem ne várja el, hogy megtegyem, mert több napja vitáztunk erről és mint látható ami napig nem nézett utána, .., ez arra utal, hogy aljas szándékai vannak ....

eszti..... 2020.04.03. 22:03:42

@Tényelek:

bakker! ha villogni akarsz, ne a kínai lélegeztetőgépekkel tedd, hanem a MassVentil Projectel!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 22:07:37

@Nekoashi2005: jójó de Gyurcsány Ferenc eeeemúúútnyóóócééév soros migráncssatöbbi!
A másik nekem is feltűnt hogy operatív törzs meg akciócsoportok.

2020.04.03. 22:14:00

@eszti.....: Arról volt szó, hogy mennyi van, nem arról, hogy mennyi lehet.
Úgy egyébként elég hülye az, aki szerint ez villogás, számomra annyit jelent, hogy van segítség ha kell, .., miközben abban reménykedem, hogy csak az ablakon kidobott pénz volt, amit ezekre költöttek.
Az egy másik kérdés, hogy örömmel tölt el, hogy a liberálbolsevikokat bosszantja, hogy egyre több gép van és ezt még palástolni sem igazán sikerül nekik :-)

Nekoashi2005 2020.04.03. 22:17:41

@Tényelek:
"ez egy transzparens demokrácia, minden adat elérhető"

Ezen hangosan felnevettem!

Annyira transzparens, hogy a jogerős bírósági ítélet ellenére sem adják ki az adatokat, mert kiderülne, mely állami pályázatokon nyertes cégek mennyi pénzzel támogatják - fizetnek az állami munkák elnyeréséért (korrupció) - a minielnök úr csapatának....

"Személyesen mentek el Felcsútra, hogy megkapják a kiperelt papírokat a TAO-milliárdokról, de hoppon maradtak"

24.hu/belfold/2020/01/13/tao-dk-per-felcsut/

eszti..... 2020.04.03. 22:20:43

@Tényelek:

nem az a mérvadó, hány lélegeztetőgép van egy országban, hanem az, hányan szorulnak rá. New York államban jelenleg 2200 van használaton kívül, de ez csak 6 napra elegendő, a helyi kormányzó szerint.
a szlovák Chirana Medical is lélegeztetőgépet gyárt. a hazai gyártás sokkal fontosabb lenne, mint a kínai behozatal. annak kétséges a minősége. az óbudai egyetem csoportos lélegeztetőgépét, sajnos még nem is tesztelték gyakorlatban. a fejlesztők versenyt futnak az idővel.

Nekoashi2005 2020.04.03. 22:26:46

@Tényelek:
Egyáltalán nem lepne meg, ha a kínai gyártó meg a magyar vásárló között lenne egy közvetítő cég mondjuk m. lölő és t. istván tulajdonában, amely lefölözi a hasznot...
A szisztéma már működött a letelepedési kötvény esetében... Az is teljesen transzparens volt...

2020.04.03. 22:27:09

@eszti.....: "sajnos még nem is tesztelték gyakorlatban. a fejlesztők versenyt futnak az idővel."
"Sajnos" tesztelték, a gyártást készítik elő .., másfél hónapon belül ezer darabot akarnak legyártani belőle, .., ami 50.000+ embert tudna ellátni, .., ettől még a fejlesztőkről biztosan lerohad a gatya ...
A világon jelenleg működő lélegeztetőgépek bő nyolcvan százaléka Kínából származik, .., mert ugye mindent odatelepítettek, mert olcsó a munkaerő.

engedélyes pinaellenőr 2020.04.03. 22:29:34

@Sir Bates dö Hól:

"Hunyadi vagy Zrínyi magyar volt? Radnóti vagy Petőfi?"

Radnóti maga nevezte magyar költőnek önmagát. Ugyanebben az írásában tisztázta a viszonyát a zsidóságához , amelyet másodlagos kérdésnek tartott. Petőfi identitása is egyértelműen magyar volt. ("Foglalod a kurva anyádat, de nem ám a mi hazánkat!")
Zrínyi kötődései, identitásai és lojalitásai jóval többfélék voltak, mint napjaink állampolgárainak. Egyfelől magyar és horvát anyanyelve mellett a Magyar Királyság akkori hivatalos nyelvét (a latint), a Habsburg Monarchia közvetítő nyelvét (a németet) is magas szinten bírta, ezenkívül még olaszul, sőt valamennyire törökül is tudott. Fő műveit viszont magyarul írta.
Hunyadi identitásának megítélése problémásabb kérdés.

2020.04.03. 22:30:48

@Nekoashi2005: Őszintén szólva ez most éppen nem érdekel, főként, ha abból indulok ki, hogy az amcsik arra panaszkodnak, hogy sehonnan nem tudnak szerezni gépet, .. nekünk meg jönnek sorba.
Egy hét alatt 15.000 dollárról, 45.000 dollárra ment fel az ára, mert az államok egymásra licitáltak.

Szabó Miklós János 2020.04.03. 22:31:38

@Sir Bates dö Hól: La dracu calul tău!

Németország egy 83 milliós ország, az Egyesült Királyság 66 milliós.

Utóbbi ehhez mérten, lakosságarányosan állt nagyon szarul lélegeztetőgépekkel, és voltak kénytelenek a közönséges autógyártóktól (Ford) a versenyistállókig (McLaren) bevonni olyan cégeket, amelyek soha korábban nem foglalkoztak ilyesmivel.

De most, amikor ég a ház, le akarnak gyártatni velük 30 000 új lélegeztetőgépet, de a gyártási eljárások finomhangolására, szigorú minőségellenőrzésre és hónapokon át tartó tesztelgetésekre aligha lesz idejük, a szó szoros értelmében versenyt futnak az idővel!

Ezekhez mérten Magyarország, hála a kormány időben meghozott intézkedéseinek (és az ellenzék gáncsoskodását is sikeresen leküzdve) igen jól áll a harcban, szabad ágykapacitással és lélegeztetőgépekkel is, és nyárig ezeket a kapacitásokat még fejleszteni is tudja majd!

Rossz hír ez a magukfajtáknak, hiszen a Fidesz már most is 50%-on áll a közvéleménykutatóknál, l. kozvelemenykutatok.hu/2020-marciusi-kutatasi-eredmenyek-zri-zavecz/ ; és a járvány elleni sikeres küzdelem a kormány ázsióját még tovább növeli majd...

És Gyuri bácsi aligha dicséri meg magukat, ha 2022-ben a kormánykoalíció pártjai 4/5-del ismételnek majd!

2020.04.03. 22:33:16

@eszti.....: Van több olyan termékcsoport, ahol ez eléri a 90%-ot is, .., ennél csak ennyi.
A kapitalistáknak csak az számít, hogy ócsóba kerüljön, sokért lehessen eladni.
A Siemens gépek is ott készülnek.

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 22:36:38

@Tényelek: mi a a faszt nem tudsz dekódolni te köcsög azon, hogy " igaz-e az, hogy mo több lélegeztető géppel megy neki a járványnak, mint a UK vagy az nszk..."???

ez még egy ilyen határon túlról importált bulangiunak sem lehet gond??? hogy folytál le volna az anyád lábán inkább, du-te dracului...

Szabó Miklós János 2020.04.03. 22:39:16

@eszti.....: "nálunk tilos lesz a buktatás"

Akkor majd jövőre szépen lehúzzák magukhoz az osztálytársaikat is, és a most felszedett hátrányaik miatt akkor fognak az év végén megbukni!

Szép, nem szép, de jobb inkább most túljutni a nehéz döntéseken, nem várni jövő évig...

Szabó Miklós János 2020.04.03. 22:43:26

@morph on deer: "Na mesélj szivi, miről maradtam le!
Ki-, mikor és miben akadályozta a magyar kormányt?"

Talán arról, hogy az ellenzék nem szavazta meg a parlamentben a sürgősségi tárgyalást, hogy érvényben maradhassanak a vészhelyzeti intézkedések?!

Sokáig az a veszély fenyegetett, hogy emiatt az iskoláknak, egyetemeknek újra rendes munkarendben kell tanítaniuk! (Szerencsére az országos tisztifőorvos közbelépett, még ha jogilag ez így kissé necces is volt, hogy az országgyűlést kénytelen felülbírálni.)

Mert a Gyurcsány-, Fegyőr-féléknek az emberek élete mit se számít, csak a haszonszerzés a minden!

eszti..... 2020.04.03. 22:44:31

@Tényelek:

a gyártást készítik elő .....

aha! részletek az április 2-i origó cikkből..

"A kutatók, a járvány rohamos terjedése miatt, versenyt futnak az idővel.
Rendkívül fontosnak tartják, hogy minél több fejlesztőmérnököt és szakembert tudjanak bevonni a projektbe, hogy ezáltal gyorsabban haladjanak a megvalósítás felé."

"Egyúttal kérik, aki teheti, segítse a nemzetek feletti összefogást!
Programozókat, villamosmérnököket, makereket, designereket és tesztereket, média szakembereket keresnek, emellett többek közt olyan mérőműszerekre is szükségük van, amelyekkel megfelelően tudják dokumentálni a teszteket. "

szóval mérőműszereket keresnek, amivel dokumentálni tudják a teszteket.
ezek szerint még nincs....

www.origo.hu/tudomany/20200402-tomeglelegeztetogepet-fejlesztenek-az-obudai-egyetem-kutatoi-a-koronavirus-elleni-vedekezeshez.html

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 22:46:24

@Nekoashi2005: termêszetesen egyéni képviselői indítvánnyal visszamenőleges hatállyal offshore számlára mindezt az ország érdekeit szem előtt tartva!

eszti..... 2020.04.03. 22:47:21

@Szabó Miklós János:

azt a mondatomat is olvastad, hogy szerintem.......
na, oda a saját véleményem írtam, az általam javasolt megoldást.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 22:48:00

@Szabó Miklós János: azért a tetves riherongy kurva anyádat a 77. neveden is!

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 22:49:11

@Szabó Miklós János: anyád már itt nyerít, toporzékol, már nyerget is szerzet magának (s közben egy mélt is küldött neked, miszerint soha többé nem baszthatod, ha nekem mást ajánlgatsz helyette, de te nyugodtan kúrjad a Rátót, ha apád nem lesz féltékeny), a komment után majd adok neki...

ellenben köszönöm a választ, sz'al az nem igaz, hogy nominálisan több géppel várja a járványt (mégegyszer, nekem nem tűnik kevésnek alapból az a 2500 gép moon)...

másrészt minden országban nőtt a támogatottsága a kormányzatnak a járvány alatt, olaszoknál is , az usában is;-)...

sok sikert a Ráróhoz;-)....

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 22:52:23

@Tényelek: már miért kellene nekem ezeket az adatokat megkeresnek, ha az olyan csicskák, mint te is, szolgáltatják azokat... bíztam a szolga reflexeidben: nálad különb csettint, s te már ugrasz is bulangiu...

Nekoashi2005 2020.04.03. 22:53:39

@Szabó Miklós János:
"és a járvány elleni sikeres küzdelem a kormány ázsióját még tovább növeli majd..."

Nyugtával dicsérd a napot... Egyrészt még eléggé az elején vagyunk.... Másrészt a nagy munkahely mentés - ultraliberális gazdaság politikát folytatva - után majd százezrek maradnak munkanélkül.... Azért még lesz fogaknak csikorgatása.... Pláne,ha a munkáltatók vérszemet kapnak, és majd a most elküldött dolgozót majd kevesebb fizetésért fogja visszavenni, mert "van helyetted ezer másik"...

És ezeket a tömegeket nem lesz nehéz a fidess ellen hangolni.... Majd bevezetik a "gazdaság élénkítő" csomagot, amely szuper lesz a "nemzeti tőkének", meg a multinak, csak a melósnak lesz rossz....

A kisvárdai Háda is kapott munkahelyteremtésre sok-sok millió forintot, de a válság első jelére kirúgott 400 dolgozót...

444.hu/2020/03/18/400-dolgozonak-mond-fel-kisvardan-a-hada-kft

Júniusig kapnak munkanélküli segélyt. És utána mi lesz velük?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 22:56:38

@Szabó Miklós János: hiába váltasz nevet ha mindegyiken ugyanolyan faszkalap vagy!

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 22:59:18

@Szabó Miklós János: bulangiu, már tisztáztuk, hogy nem vagy jogász, ezen a nicken okleveles közgazdász vagy, a másikon ausztriai egyetemi oktató az etnográfia területén, de nem jogász;-)...

sz'al baromságokat ne írkálj, du-te dracului;-)...

nincs1itt 2020.04.03. 23:00:19

@Tényelek: jááános, mo.-nak 1100 intenzív ágya van, talán 1000 lélegeztető gépe... hazudj még!!!

Nekoashi2005 2020.04.03. 23:02:57

@Szabó Miklós János:
Churchillnek is egész jó volt a renoméja a 2. világháború alatt, és az egyik győztes hatalom vezetője volt, mégis a háború utáni első választáson megbukott. Azért az is elég nagy válság volt és egész jól menedzselte...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 23:05:24

@Nekoashi2005: igazából szerintem a járvány a kormány megítélésében nem számít annyira.más is írta hogy aki eddig szerette őket ugyanúgy rájuk szavaz aki utálta őket az nem szavaz rájuk sosem.
Viszont ha a munkáltatók nagyon visszaélnek majd a helyzettel akkor a munkavállalók berágnak és mennek megint külföldre dolgozni aztán pár év múlva a kedves munkáltatók meg panaszkodnak hogy a sok köcsög ember nem akar dolgozni!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 23:09:33

@nincs1itt: az a négyezer + beígért 2700 túl szépen hangzott amúgy.

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 23:21:30

@engedélyes pinaellenőr: köszönöm... inkább arra akartam utalni, hogy mind Hunyadinál, mind Zrínyinél (akiket ma moon mindenképpen magyarnak tekint a közvélekedés, s románnak ill. horvátnak ro ill. hr) visszavetíteni a későbbi korokban keletkezett fogalmakat, mint pl a "nemzet" (mely pl. Petőfi előtt sem nagyon volt, gyakorlatilag 1789 körül született) tévutakra visz... az külön tragédia, hogy Radnóti, sok hozzá hasonló társával egyetemben meg pontosan a saját nemzete, népe nem fogadta el...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 23:29:00

@Sir Bates dö Hól: pedig aki olyan verset írt mint Radnóti aztán szerette ezt a nyomorult rühes csicska kis országot!

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 23:32:54

@Sir Bates dö Hól: ja, és a kiindulás: a büszkeség a múltra: rájuk lehetünk büszkék, Hunyadira, akiről csak annyit tudunk biztosan, hogy önmagát a királyság elitjéhez tartozónak tekintette, Zrínyire, aki önmagát egészen biztosan a horvát királyság főurának tekintette? mi közünk nekünk az ő tetteikhez, vagy Radnóti meggyilkolásához, gyilkosaihoz ma? S az ő teljesítményük mire jogosít fel minket ma? Ezért mondom, hogy soha nem szégyellem azt, hogy magyar vagyok, s nem azt, hogy büszke vagyok arra. Ha szlováknak vagy románnak vagy dakotának születtek, akkor azt szégyelnem kellene, mert nem magyarnak születtem? Sz'tem nekik erről homlokegyenest más álláspontjuk lehet/van;-)...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 23:33:13

@Nekoashi2005: ha jól emlékszem aztán megint elnök lett.
Pont mint a mi viktorunk!
Hasonlóság egy másik nagy államférfval!
Lehet mi vagyunk tévedésben......?!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 23:37:29

@Sir Bates dö Hól: hát azért ernőke a varánuszon elégnsokat hivatkozott radnótira hogy mi öltük meg!
Mondjuk akkor még nem volt annyi eszem hogy megmondják hogy pont az olyanok miatt mint amilyen ő nem szeretik ám" fajtáját".

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 23:39:21

@Nekoashi2005: arról nem is beszélve, hogy amit a közös pénzből mentenek meg a zemberek, a kormány közbeiktatásával, azon cégeknél miért nem kapnak tulajdonrészt a zemberek?;-)... mert én szarok a rózsadombi vállalkozóra, ha az én adómból kell megmenteni a cégét, s így biztosítani folyamatos életszínvonalát... vizsgáljuk már újra a redisztribuciós politikát;-)...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.03. 23:41:00

@Sir Bates dö Hól: mondjuk azért a régiek az őseink seggét is védték!
Hacsak alamelyik ükanyánkat nem érték utol a törökök!

2020.04.03. 23:52:21

@nincs1itt: "mo.-nak 1100 intenzív ágya van, talán 1000 lélegeztető gépe... hazudj még!!! "
Ez csak az ön vágyálmaiban szerepel, de ne reménykedjen!

Sir Bates dö Hól 2020.04.03. 23:59:13

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: ezeket a történeteket már el kellene engedni, s a jelenre koncentrálni, arra büszke lennék, ha moon minden ember beszélne legalább egy másik nyelvet, az teljesítmény, amihez mi is hozzájárultunk, de arra, hogy "az atlanti óceánnál itatták kalandozó őseink lovaikat"? mi közöm hozzá? Európa végvára voltunk, mi védtük Európát meg a török veszedelemtől! ez egyrészt így nem igaz (hadtápvonal hossza), másrészt meg mutternak is mondtam, mikor közölte, hogy "újjáépítettük a fővárost!", hogy "nekem? mert ti romokban is ellettetek volna mi? haggyá'má'"... sz'al nem múltat kellene hazudni magunknak, hanem élhető jelent és jövőt adni a gyerekeinknek, de legalább az esélyét... erre b+ árkot ásnak trianonért! nagyfaternak volt földje Háromszékben, de ugye neki mennie kellett, nekem meg már mi közöm ahhoz? Ha megszerzek magamnak valamit, az az enyém; purdéknak is elmondtam " örökség? hülye vagy? a temetésemre sem spórolok. kégli nektek? jó oktatást kaptatok, ha nem tudjátok magatok megszerezni, akkor azt is elbasznátok, amit én adnék nektek, s akkor inkább szórjuk el közösen, ki tudja lesz-e holnap?!";-)...

2020.04.03. 23:59:41

@Sir Bates dö Hól: "ja, és a kiindulás: a büszkeség a múltra: rájuk lehetünk büszkék, Hunyadira, akiről csak annyit tudunk biztosan, hogy önmagát a királyság elitjéhez tartozónak tekintette, Zrínyire, aki önmagát egészen biztosan a horvát királyság főurának tekintette? mi közünk nekünk az ő tetteikhez,"
Szerintem inkább maradjon a dákós román elméletnél, a magyar történelmet, hagyja a magyarokra!
A börtönkönyvtárban valószínűleg nem jut hozzá olyan anyagokhoz, amiből ilyeneket kihámozhatna ezért ír ilyen eget rengető baromságokat!
A Magyar Királyságban csak és kizárólag magyarok lehettek nemesek, pláne főnemesek.
Az, hogy mellette németek, horvátok vagy bármilyenek voltak már senkit sem érdekelt, de ha nem magyar volt, akkor nem lehetett nemes.

2020.04.04. 00:07:28

@Sir Bates dö Hól: A dákós románok már csak ilyenek. "már miért kellene nekem ezeket az adatokat megkeresnek, ha az olyan csicskák, mint te is, szolgáltatják azokat.."
Jól hangzik és hát ez nem is nekem szól, mert mi mindketten tudjuk, hogy ezeket az adatokat egyszer már beírtam, tehát nem újak, .. csak megpróbálkozott vele, hátha legalább egy ember beszopja, hogy nálunk kovácsfúvóval próbálják majd menteni az embereket, mert szabad gépeink gyakorlatilag nincsenek.
Ahogy látom két elvtársa is rácuppant a témára, ahogy az igazi liberálbolsevikokhoz illik.

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 00:08:44

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: hülye vagy? európa legnagyobb útkereszteződésében?!? tesó, itt fajtiszta maximum az, aki indiából indult, a többi mind sétatéri keverék;-)...

2020.04.04. 00:11:29

@eszti.....: Ma beszállt állambácsi a projektbe.

2020.04.04. 00:16:12

@Sir Bates dö Hól: "nagyfaternak volt földje Háromszékben,"
Ej dákós román barátom, ..., !
Ha nagyfaternak lett volna földje Háromszéken, akkor azt a rendszerváltás után visszaadták volna, ..mint, ahogy még azoknak is visszaadták, akik Amerikába vándoroltak ki, ... , az ön ősi jussa hová lett :-)
Szerintem arról meséljek itt a nagyérdeműnek inkább, amikor Isztambulban volt szultán, .., az tök érdekes sztori!

2020.04.04. 00:19:27

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "ükanyánkat nem érték utol a törökök"
Ez nem volt vicces , sőt kifejezetten sértő is azzal szemben, akinek írta, mert nemrég azt is idepötyögte, hogy ő török is :-)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 00:19:42

Ez a hülye program Csomád= csak!
De legalább a fideszbirkákat riherongyot meg az anyádat legalább megjegyezte.meg a fideszgecit is

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 00:22:08

@Tényelek: "A Magyar Királyságban csak és kizárólag magyarok lehettek nemesek, pláne főnemesek.
Az, hogy mellette németek, horvátok vagy bármilyenek voltak már senkit sem érdekelt, de ha nem magyar volt, akkor nem lehetett nemes."

te mi az apád faszát delirálsz? mégis csak anyád mellén kellett volna felnőnöd bulangiu;-)..

akkor ezek szerint Vajk színmagyar sereg élén puccsolta meg a nagybátyját, mi? B+ tényleg melléd harap éjjel a kutya...

Bulangiu, ha te vagy a magyar intellktus, akkor a sírt, hol nemzet süllyed el/népek veszik majd körül/s az ember millióinak/ az ajkáról felszabadult sóhaj hallatszik "na végre, elmentek a retardáltak"...
B+, milyen hazafiak vagytok, lehettek ti, ha a legalapvetőbb tudásotok sincs a múltunkról, ha naponta gyalázzák az anyanyelvét, ha b+ egyeztetni képtelenek vagytok igeidőt... B+ ennyi erővel orángutánok vagy bonobók is lehettek, kb. ugyanannyi ismeretetek van arról, hogy mit jelent magyarnak lenni, mint azoknak!
Csak a nagy pofa, a melldöngetés

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 00:26:29

@Tényelek: bulangiu, baszom szájba anyádat, pontosan ott írtam: mi közöm ahhoz? nekem nem kellett, én nem az ősökből élek, én magam keresem kenyerem... du-te dracului...

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 00:30:33

@Tényelek: jobb egy török, mint ha egy hegyi kecske éri utól az ember lányát, miként ez anyáddal történt...

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 00:39:22

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: hát tulajdonképpen Görgey is lemészárolták aztán volna magát és seregét, s az milyen dicső halál lett volna, nem? csak az a gond, hogy ez csak innen nézve dicső múlt, ott egy igen szopatós jelen;-)... főleg, ha csak Görgey neve marad fenn, s én meg tömegsírban végzem, mint az ismeretlen katona;-/...

csípem a kölköket, van is egy szakajtóra való... majd'mindegyik másik anyától, sz'al programra nem volt egyszerű összelogisztikázni őket: elment rá a fél napom;-)...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 00:44:39

@Sir Bates dö Hól: aszittem az ismeretlen katona valamelyik ősöd volt!

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 00:53:08

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: á, az öt perc/purdé volt, minek húzni az időt,

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 00:56:04

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: de volt egy haverom, akinek egy időben szült a neje és a sógornője is, egy kórház, két kórterem, s mindkettőnél ő volt az apa

eszti..... 2020.04.04. 01:04:13

@Tényelek:

nem mondod! bakker, eddig hol a p'csába volt állambácsi? mert márc. 20-án egy porszívómotorral indították be a prototípust. ez a csapat versenyt fut az idővel, hogy emberéleteket mentsen, állambácsi meg először kitömi mészáros lölö szállodáit, aztán kegyeskedik beszállni a projektbe.
grat! ez aztán a példás hozzáállás!
büszke lehetsz rá!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 01:07:55

@Sir Bates dö Hól: ja a csajnak is volt annyi ideje hogy elmenjen nem igaz?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 01:10:56

@Sir Bates dö Hól: mikor bukott le?ha egyáltalán.
Hasonlóan jó mikor gyerekkori barátnők egy napon szültek!

eszti..... 2020.04.04. 01:13:15

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

lesznek zaftos részletek is? mert addig nem vetem meg a nyoszolyámat..

eszti..... 2020.04.04. 01:17:18

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

nyilván!
a régiek már nem lopnak, az újak még nem... na, de majd bepótolják...:D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 01:18:34

@eszti.....: -Apa! Nézhetem a pornóújságot?
- Igen de csak ha két kézzel fogod!
-De ha két kézzel fogom, elejtem az újságot!

eszti..... 2020.04.04. 01:22:26

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

lökött! :D
jó'cakát! még a végén zavarba jövök.....

mgdé 2020.04.04. 01:29:27

@Tényelek:

"A Magyar Királyságban csak és kizárólag magyarok lehettek nemesek, pláne főnemesek." :)

Te naon hüle vagy.

Kezdjük mondjuk a sort Orseolo Péterrel.

Kérdezzünk rá mondjuk Brankovics Györgyre.

Említsük meg mondjuk Jan Giskrát.

Felezzük el Cillei Ulrikot, jusson belőle Ausztriának is.

Savoyai Jenő hercegtől vegyük el a birtokait, kastélyát.

Stb.

:D

mgdé 2020.04.04. 01:33:55

@Sir Bates dö Hól:

Vecelin, Hont, mind magyarok voltak, csak az apjuk török, most mit értetlenkedsz. :D
Meg Gertrúd öccse is.

mgdé 2020.04.04. 01:38:05

@Sir Bates dö Hól:

Óhitű mormon lehetett ... :D

Orbán 1 GÉNIUSZ 2020.04.04. 02:13:05

Index cikk:
"Borsodba előbb érkezett meg az éhezés, mint a koronavírus"

Lipsiknel kurva nagy gaz van. A virus jol beszaratta oket, hogy veget vet a globalista almaiknak. Ezert most mindent be kell vetni. Mostmar nem eleg az, hogy Orban fasiszta naci raszista diktator (es persze mocskos cigany), hanem mostmar eheznek a gyerekek.
Az ehezo gyerekek mindig sulyos valsagot, es panikot jeleznek a lipsiknel.
Persze nem csoda a ketsegbeeses, most hogy Europai egyesult allamok eszmeje vegleg elveszni latszik, miutan az Unio csunyan belebukott a virusvalsag kezelesebe, es csak a nemzetallamok tudtak cselekedni.

chrisred 2020.04.04. 06:27:04

@Szabó Miklós János: A kormány nem nyújtotta be a vészhelyzeti rendeleteket a parlament elé, hogy az döntsön a meghosszabbításukról, ahogy az alaptörvény szerint kellett volna. Helyette általános felhatalmazást kért, hogy saját maga hosszabbíthassa meg.

Egyébként az iskolák digitális munkarendre való átállásáról a kormány határozatban döntött, mivel a közoktatási intézmények az államhoz tartoznak. Azokra nem vonatkozik a 15 napos határidő.

chrisred 2020.04.04. 06:35:06

@Tényelek: Félreérted. A "magyar nemes" így egyben közjogi kategória volt, nem származásbeli, egyből magyar státuszt adott, bármilyen népből is származott az illető. Kicsit úgy működött, mint a letelepedési kötvény. Akinek meg nem volt nemesi rangja, az meg nem rendelkezett ilyen státusszal, hiába volt magyar az összes felmenője.

Grimbusz Makszimusz 2020.04.04. 08:18:41

@rallus: Pedig ezt a problémát egyszer már megoldotta Kuncze a "megélhetési lopás" értékhatárának 20 000 forintra emelésével, ahogy azt a választások előtt megígérte nekik...
Nem halat kell adni a szegényeknek, hanem megtanítani halászni...

Remek példa!

rallus 2020.04.04. 08:44:01

Ha esetleg valamelyik budapesti kommentelő kapott már a Karácsonyék által megígért maszkból, vagy pláne tesztelték is, akkor kérem, hogy jelezze!
Aki ellenben megfertőződött a zsúfolt tömegközlekedés miatt, az hallgasson, nehogy mi itt falun azt higgyük, hogy rosszul választottak...

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 09:45:42

@mgdé: reméltem, te leírod ennek a tufláknak... bár, látom mástól is kaptál egy listát;-)... Batistuta;-)... azért ott is elgurult a gyógyszer;-)...

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 09:57:26

@mgdé: valami hasonló volt a "természeti népeknél" is... de hornnak is voltak ezirányú kötelezettségei moszkvában;-)...

(más: remélem a győrinek a hóna alá nyúlnak, s nem hagyják magára: a kockázatot és veszteséget társadalmasítjuk, a nyereséget magánosítjuk, ez a ner elit szerint a piaci logika... és mindenkit leprolizunk, kioktatunk, inszinuálunk... bicskanyitogató egy retkes kurva;-)... )

2020.04.04. 09:59:42

@Sir Bates dö Hól: ""A Magyar Királyságban csak és kizárólag magyarok lehettek nemesek, pláne főnemesek."
Látom a dákóromán primitív elméletén kívül nem megy a történelem :-) .
Hiába, ha valakinek nincs köze a magyarokhoz a nyelven kívül az nem tudhatja ezeket.
Egy normális családban ezt minden gyerek tudja, ..., ebből a kritériumból ered az is, hogy a Svájcból, franciáktól, britektől idejött nagytőkéseink is tovább vitték ezt a szokást, .., ezért szopatta pl. Ganz Ferenc-Józsefet a gyáravatóján a magyar zászlóerdővel, .., több, hónapot csúszott az avatás, mert Jóskánk nem akart így avatni, .., a válasz az volt, hogy akkor nem jöhet a világ akkori legmodernebb gyárába, ..., végül ment és meg kell nézni a képeket.

2020.04.04. 10:09:12

@chrisred: Nem értek félre semmit.
Csak az tartozhatott a magyar korona alá, aki magyar, volt mert az a magyar korona.
"Szent Korona tan"
Minden nemes magyarnak vallotta magát, Zrínyi is, ha nem ezt teszi, akkor elveszti a nemesi címét, ..., az akkor az államrendszeri összetartozást jelentette és maximális biztonságot adott minden itt élő embernek.
De ezt nem csak egyes emberekkel oldották meg így, hanem népekkel is, a kunok úgy maradhattak itt, hogy magyarokká váltak, mellette, mint kunok külön jogokat kaptat, .. meg volt itt minden szervezve rendesen, nem véletlenül maradtunk fenn itt a frontvonalon.
Na mondjuk ezt egy liberális vallású, egyébként is tudatlan ember fel sem tudja fogni, .., ahogy látom ez önre nem vonatkozik.
Ha leül az ember beszélgetni egy baranyai svábbal vagy egy szarvasi szlovákkal ők ezt még pontosan el tudják mondani, .., mert ők mind magyarok és szlovák vagy sváb nemzetiségűek.

2020.04.04. 10:18:42

@mgdé: "Savoyai Jenő hercegtől vegyük el a birtokait, kastélyát."
Ő is magyar volt, egyébként nem kaphatott volna nemesi címet , .., az hogy mellette francia főnemes is, az a rendszert nem zavarta.
Az itteni nyilatkozatait is mindig magyarként adta ki, .., meg kell nézni a levéltárakban!
és ez érvényes az összes többire is, akiket idecitált, ...,
Ha valaki ennyire hülye egy témához, legalább lapítson, .., erre fel oktat :-) !

2020.04.04. 10:31:22

Így működik a védekezés, ha a liberális demokrácia szabályai szerint oldják meg ;
index.hu/kulfold/2020/04/03/vasarnapra_elfogynak_a_szabad_lelegeztetogepek_new_yorkban/

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 10:57:40

Az én személyes véleményem az, hogy Magyarország megköszönheti minden gyermekéért aggódó szülőnek, akik nyomása nélkül nem függesztik fel az iskolák megszokott működését (!), hogy moon nem robbant a járvány. Mert ez az elsődleges oka ennek, semmi más.

mgdé 2020.04.04. 11:08:05

@Tényelek:

Szóval Brankovics egy egyszerű csereüzlettel MAGYAR-rá vált. :D

Szerb fejedelemből magyarrá CSERÉLTE magát. :D

Átadta a szerb határvárakat, kapott értük cserébe magyarországi birtokokat és várakat.
(Amiket később aztán Hunyadi erővel elvett tőle. Megteremtve ezzel a tartós családi jóbarátság alapját.)

Hülye vagy, kisfiam ...

Persze az viszont teljesen igaz, ha egy sólyomért cserébe adok neked egy szamarat, te szamárrá válsz, én pedig tudok repülni. :P

(Amúgy meg, maradjunk abban, külhoniak is kaphattak magyarországi birtokot - időnként morogtak is emiatt a honi főurak -, függetlenül attól, hogy máshol is volt nekik, máshova tartoztak. Vagy pl. a lovagrend a Barcaságban - amíg ott volt - Magyar Lovagrend néven futott, te úgy ismered? Akkor meglehetősen silány könyvecskéket lapozgatsz ... :D )

Nem akarjátok inkább Lenyinbácsival EGYMÁST szórakoztatni? Pont összeilletek.

6.Lenin 2020.04.04. 11:11:51

Amit elhallgat a lakájmédia...

Tegnap hajnalban egy megható, szívszorító üzenetben köszöntöttek a ballib nagyságok a neten keresztűl Lottyadt Mária nénit a 12 gyermekes szingli mamát, mert ő volt az, aki hatalmas csöcseivel addig szorította Orbánt a Karmelita kolostor gender wc-jének a falához, míg nem intézkedett, a haladók akaratának megfelelően. KariGeri Bp főpolgármestere kint szorította a kilincset a klozetajtón, nehogy valaki közbe tudjon lépni.

Istenem, ha ők nem lennének már csak a csontvázak kopogását hallanánk a kies, elmaradott magyar pusztaságon. Írták könnyezve a bal oldalon.

Uram, hallgasd meg imáinkat és................. őket a P-ba, hallatszott reggel, jobbról.

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 11:20:24

@Tényelek: bulangiu, mit akarsz megmagyarázni a baromságaidon‽ nincs megalapozott tudásod/ismereted a témában (miként másban sem, az eddig mutatottak alapján), csak a google és a lózungok: ennyi a "tudásod"... eklatáns példája vagy annak, miként vulgarizálódik a tudás, a műveltség...
du-te dracului bulangiu...

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 11:26:22

@mgdé: "Nem akarjátok inkább Lenyinbácsival EGYMÁST szórakoztatni? Pont összeilletek."

;-) na arra a brainstormingra kíváncsi lennék!;-)...

egyszerűen képtelen az asszociácira, az abszrahálásalra, az absztrakcióra... s még csak az "a"-nál tartok;-)... de ilyen a ner szinte teljes holdudvara... de a magja is;-)...

2020.04.04. 11:26:36

@Sir Bates dö Hól: "Magyarország megköszönheti minden gyermekéért aggódó szülőnek, akik nyomása nélkül nem függesztik fel az iskolák megszokott működését (!),"
Hüha, a dákós román milyen komoly járványügyi ismeretekkel is rendelkezik :-) .
Azt hittem, hogy zsufolt budapesti tömegközlekedés ad esélyt a járvány berobbanására, .. a járvány ebben a szakaszában, ..... erre fel nem :-) .
Orbán hat óra alatt megváltoztatta a véleményét és radikálisan döntött, úgy, hogy a lehető legtöbb embernek jó legyen, .., szerencsére nem azt a lehetőséget választotta, amit az ellenzék követelt, hogy iskolai szünet , .. , .., Karácsony meg csak öt napi zsúfoltság után, hétfőn dönt arról, hogy szerinte problémát okoz-e, ha az összes ápolót, orvost megfertőzheti, az jelent-e veszélye Budapestre és az országra.
Ami azt jelenti, hogy öt napon keresztül fertőzi a legfontosabb embereket Budapesten, .., az idősotthonok ápolóit is, .., ilyet véletlenül nem lehet csinálni!

2020.04.04. 11:38:08

@mgdé: "Szerb fejedelemből magyarrá CSERÉLTE magát. :D"
Ha nem így történik, akkor nem kaphatott volna birtokot Magyarországon,persze cserélni nem kellet, mert az senkit sem érdekelt, hogy Szerbiában minnek vallotta magát, itt viszont csak magyar lehetett.
Ahogy nézem igencsak hülye a témához, .., ami nem gond, de, amint látható a leghülyébbek tartják magukat a legokosabbak :-) .
Persze ez nem annyira meglepő, mert az ős liberálisok sem értették a lényeget, ezért gondolták azt, hogy ha már magyar, akkor beszéljen is magyarul és bevezették a kötelező magyar oktatást mindenkinek, .., ebből lett elege azoknak, akik csak az egyik kategóriában voltak magyarok, ...., azóta eltelt 150 év és az idióta libsik a mai napig nem értik, hogy a magyar megnevezést két kategóriaára használták, .., 1, mindenki, aki itt él vagy jelentős tulajdont birtokol, kiemelten a földterületet, abból egy négyzetméter is elég volt a magyarsághoz tartozáshoz, másként nem kaphatta meg.,
2, azok, akik anyanyelve magyar

2020.04.04. 11:43:31

@Sir Bates dö Hól: " bulangiu, mit akarsz megmagyarázni a baromságaidon‽ nincs megalapozott tudásod/ismereted a témában (miként másban sem, az eddig mutatottak alapján), csak a google és a lózungok: ennyi a "tudásod"... eklatáns példája vagy annak, miként vulgarizálódik a tudás, a műveltség...
du-te dracului bulangiu... "
Mutasson egy ellenérvet ebben a betűhalmazban, kedves dákós román barátom!
Aki a hozzászólásainak ilyen nagy részét románul írja attól természetes, hogy teljesen tájékozatlan a magyarokkal kapcsolatban csak a beleégett magyargyűlölet süt belőle, mint önből is, .., de miért szól bele egy másik néppel kapcsolatban pl, történelmi vitába vagy a járvánnyal kapcsolatban, amikor látható, hogy ez utóbbival kapcsolatban annak szurkol, hogy a lehető legtöbb magyar ne élje túl?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.04. 11:53:11

@Tényelek: "annak szurkol, hogy a lehető legtöbb magyar ne élje túl?"

Ez pontosan te vagy, fideSSfasszopó. Azt akarod, hogy minden magyar megkapja a vírust. Csak azért nem írom rád, hogy hazaáruló, mert rohadt magyargyűlölő román dezinformátor troll vagy.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.04. 11:54:48

@Tényelek: "Orbán hat óra alatt megváltoztatta a véleményét"

Igen. Láttuk már pár hasonló megfutamodását a geci gazdádnak. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.04. 11:55:42

@Sir Bates dö Hól: "képtelen az asszociácira, az abszrahálásalra, az absztrakcióra... s még csak az "a"-nál tartok"

:))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.04. 11:59:25

@Tényelek: "Nem értek félre semmit."

Tanúsítom. A barom kommentjeid alapján látszik, hogy nem félreérted, hanem semmit nem értesz. :))

eszti..... 2020.04.04. 12:01:12

"mert az ős liberálisok.."

ma is jó napunk lesz... :D :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.04. 12:03:08

@Tényelek: "magyarnak vallotta magát"

"A középkori nemzetfogalom

Az etnikai közösségtudat - vagyis az, hogy egy ember melyik néphez tartozónak érzi magát - már a legrégibb társadalmakban megjelent. Egy-egy népcsoport mindig megkülönböztette magát a más nyelven beszélő, más hitet valló, más szokásokat követő népektől. Ennek azonban az újkor előtt semmi köze nem volt a politikai közösség fogalmához.

A középkorban azok alkottak egy politikai közösséget, akik egy rendhez tartoztak, azonos jogokkal, kiváltságokkal rendelkeztek. A politikai közösséghez való tartozás nem feltétlenül esett egybe az etnikai származással: Buda szabad királyi város német anyanyelvű polgára elsősorban polgár volt, ugyanolyan polgár, mint pl. Kassa város magyar származású polgára.

Az etnikai és politikai közösség tudata mellett létezett egy harmadik nagyon fontos azonosságtudat is a középkorban: a személyes hűség. Az embereket a hűség kötötte a király személyéhez, a koronához, a hűbérúrhoz, a földesúrhoz és az egyházhoz. Jól érzékelteti a hűség fontosságát, hogy e kor legsúlyosabb bűncselekményének a hűtlenség számított.

Ha 1300–1500 körül egy kérdőívet osztottak volna ki, melyben megkérdezik, hogy ki hova tartozónak vallja magát, akkor a tipikus feleletek így hangzottak volna:

1. a Római Anyaszentegyház tagja vagyok (vagy ortodox, muszlim, zsidó stb. vagyok),

2. az Aba nembeli Amadé úr familiárisa vagyok (vagy York úr vazallusa vagyok),

3. somogyi (vagy normandiai) vagyok,

4. pap, báró, nemes, polgár vagy paraszt vagyok,

5. a magyar (vagy francia) korona alattvalója vagyok,

6. magyar (vagy francia) vagyok.

A válaszok sorrendjéből kiderül, hogy azok a kötelékek, amelyek egy embert egy nagyobb közösséghez kötöttek, egészen mások voltak mint ma. A középkor embere számára ezek a kapcsok a következők voltak: vallási hovatartozás, hűség az úrhoz, kötődés a szűkebb értelemben vett szülőföldhöz, a politikai közösséghez való tartozás, hűség a koronához és az országhoz, végül az etnikai hovatartozás.

A fent vázoltakhoz hasonlóan a magyar nemzet fogalmán is egészen mást értettek a középkorban, mint korunkban. A “magyar nemzet” (natio Hungarica) korabeli eszméjén csak a nemeseket értették, ők alkották azt a politikai közösséget, melynek tagjai csak szabad, fegyverforgató, földtulajdonnal rendelkező személyek lehettek – e fogalomba természetesen beleértették a papságot is. A középkori nemzetfogalom magába foglalhatta a más néphez tartozókat is. “Hungarus” nemes, vagyis a magyar nemesi nemzet tagja lehetett valaki, miközben “natione Latinus”, azaz vallon, francia vagy itáliai volt. De a “nemzet tagja” volt a német lovag és a román kenéz is. A magyar nyelvű jobbágy ugyanakkor nem tartozott a nemzethez. A középkorban a nemzethez való tartozás tehát nem az etnikai származástól függött, hanem attól, hogy ki melyik rendhez tartozott."

tudasbazis.sulinet.hu/hu/tarsadalomtudomanyok/tortenelem/a-kozepkor-tortenete-476-1492/a-kozepkori-magyar-tarsadalom/a-kozepkori-nemzetfogalom

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.04. 12:08:24

@Grimbusz Makszimusz: Pedig ezt a problémát egyszer már megoldotta Ondó Viktor a "megélhetési lopás" értékhatárának 50 000 forintra emelésével, ahogy megígérte, 2 hét alatt rendet csinált, kevesebb lett a küszöb feletti lopás. :))

2020.04.04. 12:08:59

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
"Igen. Láttuk már pár hasonló megfutamodását a geci gazdádnak. :)) "
Mekkora szerencséje az országnak, hogy Karácsony egyenes jellem és ha törik, ha szakad öt napon keresztül szándékosan segítí a fertőzés elterjedését és bármit megtesz, hogy a védekezésben aktvak essenek legelőször a járvány áldozatául.

2020.04.04. 12:11:20

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
"A középkori nemzetfogalom"
Na bakker :-) , miért nem teszi ide a tudásbázisból a fenyőfa leírását, az legalább annyira ideillik :-) .
Mert, hogy nem erről beszélünk :-) !
Talán nem kellett volna hozzábüfizni :-) !

mgdé 2020.04.04. 12:11:45

@Tényelek:

Amatőr tök.

Brankovics, mint olyan, szerb fejedelem maradt.
Csak a határvárait cserélte magyar birtokokra, a címéről nem mondott le Zsigmond javára.

Azt ugye nem állítod még te sem, még tök létedre sem, hogy innentől Jó Durad barátunk nem derék szerb fejedelemnek, hanem magyar nemesnek tartotta magát? Ha meg Ő nem magyar nemesnek tartotta magát, akkor nem mindegy, hogy te mit gondolsz, mit hadoválsz? :D

A barcasági Magyar Lovagrendről mikor írsz?

Az orosz cárok is "magyarok" voltak? Tokaj hegyvidéken volt ingatlanuk.
Szerintem annak volt legalább 1 nm-es a kertje. :) S a lengyel Lubomirski hercegek? Nekik is volt magyarországi birtokuk is ...

Ugye megengeded, hogy innentől csak az Agitpropos néven emlegesselek?
A bulangiu-nél biztos jobban esik.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.04. 12:12:18

@chrisred: "az iskolák digitális munkarendre való átállásáról a kormány határozatban döntött,"

Ez könnyű döntés volt. Csak a tanulók harmadának nincs otthon gépe vagy internettye. Olyat kellett volna döntenie Ondó Viktor gazdádnak, hogy legyen nekik. Miért nem döntött úgy?

A pedagógusok meg nincsenek erre kiképezve. Amit én látok egy kisiskolás mellett, az annyi, hogy a tanár feladja a házit, és osztályoz rá.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.04. 12:14:07

@Tényelek: "nem erről beszélünk"

Ja, te azt se tudod, miről van szó? Nincs több kérdésem. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.04. 12:15:56

@Tényelek: "Mekkora szerencséje az országnak, hogy Karácsony egyenes jellem"

Szerencsének szerencse. A baj az, hogy a tudatlan - ő maga mondta - Ondó Viktor gazdád dönt minden egye szájmaszk ügyében. :))

2020.04.04. 12:28:45

@mgdé: "Brankovics, mint olyan, szerb fejedelem maradt."
Nem mondja, .., főként, hogy én is ezt írtam :-) ?!
A magyar államiság alapja a föld volt, mint mindenütt abban az időben.
A földek nem a király tulajdonában voltak, ha nem a MAGYAR Szent Koronához voltak kötve, ezért, csak akkor kaphatott bárki földterületet, ha magyar volt vagy magyarrá vált, .. de nem nemzeti alapon, mint azt a tájékozatlanabbak gondolnák, .., a nemzeti felfogás az ezzel párhuzamosan futott, amiben egy volt a magyar a sok közül.
Gondolom azt akkor már ne is írjam, hogy ez nemcsak nálunk volt így, hanem pl. a lengyeleknél is, .. ebből adódóan Nagy Lajos és Báthory István lengyel /IS!/, .., csakhogy beájuljon a tudatlanságán :-)

2020.04.04. 12:34:04

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel:
"A baj az, hogy a tudatlan - ő maga mondta - Ondó Viktor gazdád dönt minden egye szájmaszk ügyében. :)) "
Ha valakinek szólnak többen a szakemberek közül, hogy több, mint százezer embert fog így megfertőzni és azt mondja, hogy nem érdekli, majd öt nap múlva meglátja, hogy változtat-e, az nem tudatlanság, az bűncselekmény.
Orbánnak semmi köze ahhoz, hogy ki hord szájmaszkot, a védekezésben dolgozóknak kell biztosítania, azt megteszi, .., önnek sem kell megkérdeznie, hogy felveheti-e, szóval nyugodtan vegye fel, ha akarja, mert már tejesen begárgyúlt attól, hogy csak a negatívumokat toló liberálbolsevik médiát olvassa, nézi.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.04. 12:40:56

@Tényelek: "Ha valakinek szólnak többen a szakemberek közül, hogy több, mint százezer embert fog így megfertőzni és azt mondja, hogy nem érdekli, majd öt nap múlva meglátja, hogy változtat-e, az nem tudatlanság, az bűncselekmény."

Oké. Akkor bűncselekmény miatt jelentsd fel a geci gazdádat.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.04. 12:44:38

"A Kína-Magyarország légihíd szombati mérlege: mintegy 4 millió maszk, több mint 400 ezer védőruházat, 100 ezer védőszemüveg, 30 ezer pár kesztyű és több mint 6 ezer arcvédő plexi "

chrisred 2020.04.04. 12:56:02

@Tényelek: Dehogynem. Továbbra is keveri a jogi és a leszármazási státuszt.

"Csak az tartozhatott a magyar korona alá, aki magyar, volt mert az a magyar korona."

Ez tévedés, a magyar szent korona joghatósága alá sok ország és sok nép tartozott, ezek közül Magyarország és a magyar nép csak egy volt. A kunoknak, ahogy a jázsoknak sem, egyáltalán nem kellett magyarokká válniuk, mint nép, közöség rendelkeztek kiváltságokkal.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.04. 13:58:23

@Tényelek: Figyelj, barom. Valamit félreértettél, nincs ezzel baj. Engedd el, mert csak egyre nagyobb állatot csinálsz magadból. :))

mgdé 2020.04.04. 14:14:06

@Tényelek:

Agitpropos tök koma ...

Báthoryt MEGVÁLASZTOTTÁK - s ehhez a lengyel törvényeik szerint joguk volt - lengyel királlyá.
Nem földbirtokot kapott ...
Mint ahogy megválasztottak pl. egy Valois-t is. Aki aztán megunta és hazament. (A francia trón hevesebben izgatta az alfelét.) Ő most akkor, francia király korában is lengyel? Vagy csak ex lengyel_király ... ? Nos?

Ha a magyar király elkobozza - mondjuk - Móré László összes birtokát, akkor Móré már nem magyar, hisz nincs 1 nm-e sem? Akkor micsoda? Bantu?

Mit írtál te Brankovicsról??? Max. olyasmit, hogy magyarrá lett, ha egyszer volt itt IS birtoka ...
Pedig maradt, mi volt, SZERB fejedelem.
Olyat, te kedves A.t., ugyanis itt le nem írtál, hogy: ... "Brankovics szerb fejedelem" ...
Legalább arról ne hantáznál, hogy mit írtál, lévén azt mindenki pontosan látja.

Nagy Lajos, igen, lengyel király lett. Ezek szerint Szent László horvát ember, a Habsburgok pedig - kedves A.t.-séged legjobb cimborái -, meg egyenesen színmagyarok. Ebből következően Ganznak egyesen kötelessége volt a magyar zászlókat kirakni egy Habsburg látogatása alkalmával, nem is tehetett mást. :P

A cár alattvalója lett a magyar királynak, mert ingatlana volt a Magyar Szent Korona területén?
Nem mondod ...

A logika szó a "logosz"-ból ered.
No, nálad pont az alapok, a logosz hiányzik. Hát ezért nem kenyered a logika.

Nekoashi2005 2020.04.04. 14:30:43

csuti:
"Orbán Viktor emlékeztette Luca Visentinit arra, hogy az elmúlt tíz évben Magyarországon - talán egyetlenként Európában - sikerült felépíteni egy munkaalapú gazdaságot. „

Ez Elmebeteg! Van olyan idióta aki ezt benyalja! A skandináv államok gazdasága milyen alapú? A benelux államoké? A németeké, osztrákoké, britteké? Nyomtatják a lóvét és senki nem dolgozik?

És most valamelyik fidess-troll nehogy azzal jöjjön, hogy "most meg sírnak, hogy nincsenek vendégmunkások a földeken!"

Először is ott is munkából élők veszik meg a termékeket.
Másodszor elég szégyen, hogy ott ilyen betanított munkával is többet lehet keresni, mint itt....

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.04. 14:39:14

"Mint bizonyára Ön is tudja, ezzel térdre kényszerítettük a munkanélküliséget, amely a mi kormányzásunkat megelőző időszakban jóval meghaladta a tíz százalékot. Ez azt jelenti, hogy a magyar kormány, a mostani válságkezelő intézkedései során bátran támaszkodhat a 2009-es válság idején kialakított politikájának tapasztalataira"

Viktor! viktory!

Neokakshi2005 2020.04.04. 14:50:46

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: apám, nyald már ki a seggét nyilvánosan....

Nekoashi2005 2020.04.04. 14:52:27

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
"Mint bizonyára Ön is tudja, ezzel térdre kényszerítettük a munkanélküliséget, amely a mi kormányzásunkat megelőző időszakban jóval meghaladta a tíz százalékot. Bár mielőttünk pont gazdasági világválság volt, majd a mi kormányzásunk alatt annyian mentek ki külföldre dolgozni, hogy már munkaerő hiány volt.... De hála istennek - ez maradjon köztünk - szavazó táborunk olyan buta, hogy ezeket a tényeket fel sem fogja! Most a teljes stábom azon dolgozik - bár 10 év kormányzás után elég nehéz, de bízom habony árpiban (majd kap egy kis havat, ha érti mire gondolok, attól mindig beindul az agya) - hogy hogyan fogjuk rákenni a megugró munkanélküliséget az ellenzékre"

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.04. 14:52:40

legtöbb haláleset 1M lakosra

Spain 251
Italy 243
Belgium 111
France 100
Netherlands 96
Switzerland 72
UK 53
Iran 41
Sweden 37
Denmark 28
Portugal 26
Ireland 24
USA 22
Austria 21
Germany 15

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.04.04. 14:55:33

felizgultá nekroass
járvány idelyén nem illdomos
na mind1, Viktor téged is megvéd!

2020.04.04. 15:15:40

@mgdé: Látom ha már egynél több kombináció van azt már képtelen felfogni, ..., ebben én nem tudok önnek segíteni.
Próbáltam a triviálist magyarázni, .., mert hát kellett, .., de még így sem érti, ....... ezzel nem lehet mit kezdeni.
Mondjuk jól megkavarodott, mert László királyból horvátot csinált, ..., szóval nagyon érti rendszert :-) , ..
és hát igen a Habsburgok, Ulaszlók is mind magyarok voltak, mert a koronát meg abszolút nem kaphatta volna meg, ha nem az.
A Habsburgoknál előbb a családban volt kötelező, hogy tudjanak magyarul, később már a királynak is bírnia kellet a nyelvet. Ezért tudott magyarul Ottó és most György is, mert tartják a hagyományt.
Az hogy egyébként cseh, meg lengyel és egyéb királyok is voltak nem számított.
Ganz akciója csak azért volt fricska, mert FeriJózsi verte le a szabadságharcot és nem igazán kedvelte a lázadó magyarokat, azok sem őt még abban az időben, ..., A sok egyezkedés, hogy ne legyenek magyar zászlók, miatt a gyár már hónapok óta működött, amikor a császár úgy döntött, hogy így is elmegy, .. Ganz bepipult a szarozáson és az eredeti tervtől eltérően, ahol csak jelezte volna, hogy ez Magyarország, gyakorlatilag minden lehetséges helyre zászlókat rakatott, egy zászlóerdőn kellet végig kocsikáznia a császárnak, a fák lombjait sem lehetett látni tőlük.
Ja és Ganz Svájcból jött magyar volt, aki nem is tudott magyarul, csak hogy mégjobban megkeverjem :-)

Nekoashi2005 2020.04.04. 15:16:24

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
A reakciódból tisztán látható, hofy ez cáfolhatatlan szellemi KO volt!

Próbáld cáfolni, hogy gazdasági világválság idején volt magas a munkanélküliség, és az elmúlt 10 évben többszázezren mentek dolgozni külföldre....

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 15:19:19

@Tényelek: "mert az senkit sem érdekelt, hogy Szerbiában minnek vallotta magát, itt viszont csak magyar lehetett."

sz'al ha jön a migránsok, s magyarnak vallja magát akkor azzal sincs gond...

Bulangiu, du-te dracului, mondtam már: logika≠ló gika...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 15:19:46

@Nekoashi2005: na ott a pont de nagyon!
Na most azt képzeld el mikor a munkatársam apja üvölt mikor a vikit szidják( mer ugye ha bármi rosszat mondasz akkor a vikit bàntod)!

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 15:22:25

@Tényelek: sz'al habonyművek kiadta a direktívát: ha gond van, akkor az karácsony miatt van...

Egyébként miért is nem szoronghatnak az egészséges egészségügyisek, mint a heringek? ja, tesztelni hülyeség... menj anyádba...

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 15:28:05

@Tényelek: "azóta eltelt 150 év és az idióta libsik a mai napig nem értik, hogy a magyar megnevezést két kategóriaára használták, .., 1, mindenki, aki itt él vagy jelentős tulajdont birtokol, kiemelten a földterületet, abból egy négyzetméter is elég volt a magyarsághoz tartozáshoz, másként nem kaphatta meg.,
2, azok, akik anyanyelve magyar"

aha, sz'al az ősliberálisok, vitéz nagybányaival az élen csak a vagyontalan zsidókat vagonirozták '44-ben, s zsidóvagyon nem is volt, így zabrálás sem...

baszom anyád száját (jobban, mint te, ezért preferál engem), fél pillanat alatt dől össze gondosan felépített érvrendszered bulangiu;-)...

2020.04.04. 15:34:41

@Sir Bates dö Hól: Kedves dákós román barátom!
Látom, mint ösztönlény egyre nehezebben viseli a mozgáskorlátozást, ezért szinte minden hozzászólásában az anyanyelvén próbál meg buzitársat találni, ... , ez az ösztönlényeknél természetes, amíg nem bírja rendesen a nyelvet, aminek az elsajátításával kisérletezik, ha a nyúltagya átveszi a hatalmat, egyből visszajön a reflex és az anyanyelvén fogalmazza meg a deviáns ványait.
De, ahogy látom itt nem igazán fog fekáliához jutni, bármennyire is szeretné, .., inkább próbáljon meg átmászni az arabokhoz vagy maradjon a saját fajtájánál, egy önnél is csóróbb oláh cigány biztosan megengedi, hogy seggbe kúrja pár euróért.

2020.04.04. 15:37:06

@Sir Bates dö Hól: "az ősliberálisok, vitéz nagybányaival az élen "
Na szerintem hiába van még csak április, ez az év kommentje, .. Horthy, mint liberális :-)

2020.04.04. 15:41:56

@Sir Bates dö Hól: "Egyébként miért is nem szoronghatnak az egészséges egészségügyisek, mint a heringek? ja, tesztelni hülyeség"
Mert a tesztelés megvédené őket a tíz centire álló fertőzöttől :-)
Látom megy a járványügy is ezerrel nemcsak a buzulási inger :-)

chrisred 2020.04.04. 15:44:10

@Tényelek: Két különböző értelemben használták:
1. magyar nemes (közjogi fogalom, ők alkották a magyar nemzetet a rendi társadalomban)
2. magyar nép (leszármazás és nyelv alapján)

2020.04.04. 15:54:56

@chrisred: Ez így majdnem jó, de az első kategóriába tartoztak a betelepült népek is, akik kollektív jogokat kaptak, mint pl, kunok, székelyek, besenyők, szászok, ..
Na ezt már nehezebb megérteni, hogy egy népcsoport úgy lesz magyar, hogy közben kun :-) .
Mondjuk ennek az a logikája, hogy maga a csoport jogalanyként jelent meg, ezért "egynek" számított, így már ugyanaz vonatkozott rá, mint egy nemes emberre.

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 16:02:32

@Neokakshi2005: azon már túl van, miként azon is, hogy lecidázza... a felhatalmazási törvénnyel pedig nyilvánosan seggbe is kúrták, csak még nem vette észre...

chrisred 2020.04.04. 16:09:43

@Tényelek: Nem, egyáltalán nem tartoztak oda, pont azért, mert csoportkiváltságokat kaptak. Például a kunok között is voltak nemesi rangot viselők, és ők teljesen más kategóriába tartoztak, mint a magyar nemesek, mert ők nem a magyar koronától származtatták a nemesi címüket.

chrisred 2020.04.04. 16:11:53

@Tényelek: De tényleg volt olyan, hogy közösségek, falvak kollektíve kaptak magyar nemesi rangot, elsősorban a Habsburgok éltek ezzel a lehetőséggel, hogy a vármegyéken belüli befolyásukat növeljék.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 16:43:41

Trollok már megtalálták az új posztot!

mgdé 2020.04.04. 17:01:33

@Tényelek:

"mert László királyból horvátot csinált, ..., szóval nagyon érti rendszert :-) , .. "

Agitprop koma,
mennyivel kevésbé "horvát" Szent László horvát király, mint "lengyel" Nagy Lajos lengyel király?

"Az hogy egyébként cseh, meg lengyel és egyéb királyok is voltak nem számított."
Akkor meg miért is volt baj a magyar zászlók?
& ugyanott:"fricska"
Egy-egy bekezdésen belül rendszeresen önellentmondani ..., hát ügyes ... :D

A barcasági "Magyar" Lovagrendről még mindig semmit nem írtál: Miért? :D

Igyekezz jobban, így nem kapsz jutalmat!

mgdé 2020.04.04. 17:09:29

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

S pont szegény Eleket hagyták itt hátvédnek?
Hogy akarnak így "győzni"? :D

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.04. 17:47:53

@mgdé: Áááh ő feláldozható!
Még töltényt se kap!

Grimbusz Makszimusz 2020.04.04. 18:03:51

@Sir Bates dö Hól: Az én személyes véleményem az, hogy Magyarország megköszönheti minden gyermekéért aggódó szülőnek, akik nyomása nélkül nem függesztik fel az iskolák megszokott működését (!), ........................

A bezáráskor a szülők legalább annyira, ha nem jobban azon aggódtak, hogy ki fog vigyázni a gyerekre!

alöksz róz 2020.04.04. 18:18:00

@Nekoashi2005: "ott ilyen betanított munkával is többet lehet keresni, mint itt" - hát ki mondta bárkinek, hogy betanított munkás legyen, lehetne szívsebész meg vezérigazgató is, mé nem ment annak

Sir Bates dö Hól 2020.04.04. 19:53:50

@mgdé: mert, a gúgli arra nem dob ki semmit, hogy barcasági "Magyar" Lovagrend;-)...

eszti..... 2020.04.04. 22:30:44

@Grimbusz Makszimusz:

talán azért aggódtak jobban, mert az akkori kormányinfón elhangzott, hogy gyerekekre nem veszélyes a vírus. ami ugye egy légből kapott kijelentés volt.

mielőtt vagdalkozni kezdenél, olvasd el Bencsik sorait:

"A világban évente egymilliárd ember lesz influenzás, és félmillió hal bele. Mégsem félnek az emberek. Akkor most mi történt? Nem értettem.

Aztán megértettem, és ezzel a példával szeretném érzékeltetni az olvasónak, milyen nagy a baj, illetve a kormányzati kommunikációs stábnak, hogy mit mulasztottak el az első napokban. Azt jelesül, hogy értelmesen és főleg szemléletesen elmagyarázzák, miért olyan veszélyes a járvány fenyegetése akkor, amikor még nincs járvány, hiszen csak pár ember betegedett meg. Talán ha ezzel kezdik, hamarább megértjük mi, mindig kételkedők is, akik állandóan azon spekulálunk – mint Fülig Jimmy Rejtő regényében, ahogy az öreg Piszkos Fredet figyeli, amint kevergeti a málnaszörpöt –, hogy mi van a dolgok hátterében."

demokrata.hu/velemeny/mese-a-2-buzaszemrol-224363/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_202004

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.05. 07:51:30

@alöksz róz: "hát ki mondta bárkinek, hogy betanított munkás legyen"

Ondó Viktor gazdád, aki meggátolja, hogy rendes oktatást kaphassanak a gyerekek. És szegregál, hogy azt a szart se kaphassa meg minden gyerek egyenlően.

alöksz róz 2020.04.05. 12:43:01

@A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel: saját sorsáért mindenki maga felel, papám, mindenki előtt nyitott a lehetőség, nem az államtól kell várni mindent, szabad verseny és piacgazdaság van, ja hogy egyszerűbb másokra mutogatni, senki sincs eltiltva a szorgalmas tanulástól, senkinek nincs előírva mi legyen, legyen vezérigazgató vagy szívsebész ha nem tetszik neki a betanított munka

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.04.05. 19:40:54

@alöksz róz: "senki sincs eltiltva a szorgalmas tanulástól"

Finnországban igen. Ott a tanuló tehetsége, szorgalma határozza meg a tanulmányi előmenetelét. A magyar rendszerben elsősorban a szülő státusza határozza meg.

Amit a gazdád alaptantervnek hazudik, az egy részletes poroszos oktatási terv. Telipakolja adatokkal a tanulnivalót, nem hagy teret a gyerek fejlődésének.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.04.06. 18:56:29

@alöksz róz: te bérkommentelóként kitől kapod meg a csirkefarhátra valót ha nem az államtól te faszkalap?!
süti beállítások módosítása