B1 blogcsalád



Így nyírta ki Orbán Viktor és a Fidesz a szlovákiai magyarok parlamenti képviseletét

2020. március 02. - nickgrabowszki

Felcsútról (Hatvanpusztáról, a Budai Várból) határozták meg a választási stratégiát, de felvidéki magyarok jelentős része beintett, és etnikai pártok helyett a korrupt Smer-kormány leváltásra szavazott. Így se parlamenti képviselet, se kormánytagság nem jut a szlovákiai magyar pártoknak. pell_1.jpgMivel Magyarországon nem övezte kitüntető figyelem a szombati szlovákiai parlamenti választást, érdemes talán röviden összefoglalni a történetnek azt a részét, ami közvetve bennünket is érint. A 2 legjelentősebb fejleményt mindjárt az elején érdemes leszögezni:

  • a választók leváltották a baloldali populista Smer maffiakormányát;
  • a magyar etnikumnak a rendszerváltás óta először nem lesz képviselete a pozsonyi parlamentben.

Az előbbi onnan nézve nem meglepő, hogy 2 évvel ezelőtti újságírógyilkosság (a tényfeltáró Ján Kuciak és barátnőjének megölése) kormánykörökig elérő szálai után az a csoda, hogy a kormány eddig kihúzta. A miniszterelnök nem: Robert Ficót Peter Pellegrini váltotta a kormányfői poszton.

A második pedig azért nem váratlan, mert az egyik magyar párt, az MKP (Magyar Közösség Pártja) sorozatban negyedszer nem tudta megugrani a parlamenti küszöböt.

A másik (magyar dominanciájú, bár magát interetnikusnak nevező) formáció, Bugár Béla Most-Hídja pedig részt vállalt a népszerűtlen maffiakormány mögötti kormánykoalícióban, és ezzel gyakorlatilag lenullázta magát. (Nem léptek ki Kuciak megölése után sem, bár a miniszterelnökcsere és Kalinák belügyminiszter menesztése nekik is köszönhető.)

Innen nézve semmi meglepő nem történt. Pedig alakulhatott volna ez nagyon másként is.

  • Ha a 2 magyar párt közös listán (választási pártban) indul, akkor szinte biztosan ott vannak a pozsonyi parlamentben.
  • Az MKP-nak pedig arra is megvolt minden esélye, hogy ne pusztán csak bejusson, de kormányra is kerüljön. Sőt, a következő kormánykoalíció második legerősebb pártja legyen kb. 15 képviselővel.

Ha Budapest, a Fidesz, illetve maga Orbán Viktor nem szól bele,

és gyakorlatilag egyszemélyi döntésével (zsarolásával) nem akadályozza meg, hogy a magyar etnikum jelentős érdekérvényesítő-képességgel bírjon a következő parlamenti ciklusban.

A történet még tavaly májusban, az európai parlamenti választáson kezdődött, ahol az MKP 400 szavazattal maradt le a mandátumról. A Híd még rosszabbul szerepelt, alig 2,6 százalékot ért el.

Ebből már mindenki tudhatta, hogy ha semmi nem változik, akkor háromnegyed évvel később a szlovákiai parlamentben sem lesz magyar párt.

A Most-Hídnak nem volt nagy mozgástere, az MKP-nak viszont két opciója is. Amelyek közül sikerült a biztos bukáshoz vezető harmadikat választania.

Az első lehetőség természetesen az volt, hogy összefognak és közösen indulnak a magyar pártok. Augusztusban le is ültek tárgyalni, majd hirtelen felálltak. A hírek akkor arról szóltak, hogy a Fidesz vétózta meg az együttműködést. Erre bizonyíték ugyan nincs, de például Kövér László többször azt nyilatkozta, hogy Bugár Bélát nem tekinti magyarnak (noha Bugár természetesen magyar, és pártjára, a Hídra is szinte kizárólag magyarok szavaznak).

Hónapokkal később egy hekkercsoport, az Igazság Ligája nyilvánosságra hozott több emailt, amiket állítólag Kubatov Gábor írt. Az egyiket az MKP választmányi elnökének. A levél hitelessége kétséges, mert

talán még Kubatov sem lehet annyira hülye,

hogy írásba adja, a Fidesz, illetve a budapesti kormány illegálisan finanszírozza egy másik ország politikai pártját, amiért cserébe a annak politikájába is beleszólást akar. (Bár Kubatov akadályozott már meg népszavazási kezdeményezést börtönviselt, bőrfejű verőemberekkel, szóval ki tudja.)

Itt a meg nem erősített hitelességű email:

date: 22.8. 2019, from: kubatov.gabor@fidesz.hu, to: orypeter72@gmail.com, subject: Bugárék
 
Szervusz, Péter!
 
Az elnök nagyon mérges. És őszintén szólva én sem értelek benneteket. Mi ez az egész az MKP - Híd tárgyalással? Mire föl ez a hirtelen nagy összeborulás? Azt hittem, egyszer és mindenkorra letettetek róla, hogy azokkal az árulókkal szövetkezzetek.
Talán nem volt elég a pénz és az energia amit belétek fektettünk?
Tudod, hogy mostanáig is megkaptatok tőlünk mindennemű anyagi támogatást, ez ezután is így lesz. Most tényleg azt akarjátok tőlünk, hogy támogassuk Bugárékat is csak azért, mert nem bíztok magatokban meg bennünk? Bugárt? Egy árulót?!
Tárgyaljatok Zsoltiékkal vagy bárkivel, de ne Bugárékkal
És lehetőleg igyekezzetek úgy kibújni ebből az egészből, hogy Bugár húzza a rövidebbet. Nekünk olyan pártra van szükségünk a pozsonyi parlamentben, amelyikre számítani lehet, nem pedig olyan balfaszra, mint Bugár.
Legyetek szívesek és gondolkodjatok el, mit nyerhetünk és mit veszíthetünk Bugárék által. Az MKP hithű szavazóit mindenképpen leveszítjük. Szóval gondoljátok meg, kivel szövetkeztek.
 
Üdvözlettel:
 
Kubatov Gábor
 
pártigazgató

De az MKP-nak még a fideszes vétó után sem kellett kétségbe esnie. Még annál is jobb lehetősége akadt, amint a Híddal való fúzió.

A tárgyalások megszakadásának hírére Igor Matovic ugyanis kitartó udvarlásba kezdett, hogy saját listájára csábítsa a Smerrel magát nem kompromittált (annál is inkább, mert parlamenten kívüli) MKP-t. Az az Igor Matovic, akinek pártja, az Olano (Egyszerű Emberek és Független Személyiségek) nagy fölénnyel nyerte a szombati választást, és várhatóan ő lesz Szlovákia következő szlovák miniszterelnöke.

Ezt akkor még természetesen nem lehetett tudni, de azt igen, hogy Matovic 14-15 képviselői helyet garantált, ha az MKP az Olanóval koalícióban (választási szövetségben) indul. Ez jelentős eredmény lehetett volna már önmagában is az addigi és mostani nulla mandátumhoz képest. Ráadásul - mint utóbb kiderült - ez komoly pozíciókat biztosított volna a következő kormányban.

Azonban ismét jött a budapesti (felcsúti) elutasítás. Matovic ugyanis a korrupt kormány leváltásával kampányolt, Orbán Viktor ellenben a Fidesz kongresszusáról, tavaly szeptemberben megüzente Pozsonyba:

Reméljük, Pellegrini miniszterelnök úr is sikerre vezeti csapatait a soron következő választáson.

Tehát hogy ő a maffiakormány győzelmének szurkol.

Szóval szó sem lehet a kormányváltó közös listáról. (Orbán a kampányban is kiállt Pellegrini mellett, elvitte Röszkére is, és együtt fényképezkedett vele (lásd a képet fent; Orbán mellett Pellegrini). El nem lehet képzelni, milyen hatást akart elérni ezzel. Ha saját - szlovákiai - népszerűségével akarta megtámogatni a Smert, akkor a terv nem érte el a célját.)

A szlovákiai magyar politikusok - ismerve az ország hangulatát - elhűlve hallották Obán Pellegrini melletti kiállását, de nem szálltak szembe a vezéri akarattal. Ugyanakkor ebből azt szűrték le, hogy akkor a Főni az etnikai politizálást támogatja, tehát mégiscsak Bugárékkal kell fuzionálni (mert külön-külön nincs esély a bejutásra, ez nyilvánvaló volt).

Októberben ismét leültek, meg is állapodtak, majd 3 nap múlva az MKP elnöksége elutasította a megállapodást. Ezt azzal indokolták, hogy a soktízezres támogatottságú Híd listája helyett inkább annak az Összefogás nevű pártnak a listáján indulnának, ami augusztusig nem is létezett. Mert csak. Mert ez a Fidesz kívánsága.

Így is történt:

  • MKP-Összefogás (MKÖ néven) 3,9 százalékot kapott, nem jutott a parlamentbe.
  • A Híd szintén kiesett, alig 2 százalékos eredménnyel.
  • Választási pártban közösen indulva ellenben bejutottak volna.
  • Az Olano pedig 25 százalékkal nyerte a választást, és a vezető kormánypárt lesz.

Az Egyszerű Emberek még a magyarlakta járásokban is taroltak. 13-ból 10-ben is megelőzték az MKP-t, egyszer pedig döntetlenközeli eredményt hoztak.

Orbánnak 2 célja volt: az etnikai magyar párt parlamentbe juttatása (amiért semmilyen magyarországi közpénzt nem sajnált), valamint a Pellegrini-kormány hatalomban tartása (alkalmasint az etnikai magyar párt segítségével). De egyik sem teljesült.

A felvidéki magyarok kb. 30 százaléka Matovic pártjára szavazott,

szembementek az orbáni akarattal,

többet ért nekik a (pozsonyi) korrupt kormány leváltása, mint az az etnikai párt parlamentbe juttatása vagy a budapesti (szintén korrupt) rezsim megmaradása.

Viszont a szlovmagyar politika semmit nem profitált abból, hogy a magyarok a kormányváltást támogatták. Két szék között a pad alá estek. Se parlamenti képviselet, se kormánytagság, 0 érdekvényesítő képesség a következő 4 évre, mert engedelmeskedtek Orbánnak, és a saját választóik érdekeit alárendelték a budapesti kormányénak.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4315499704

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.02. 13:08:49

A szlovákiai magyarság parlamenti képviselete Bugár Béla egyéni hiúságán, politikai ambícióin ment el.

Az EP-szereplés után le kellett volna vonnia a következtetést, hogy az ő politikai hitele már elpárolgott; élvonalbeli politikusként a jövőben nem jön számításba sehol; és fel kellett volna oszlatnia a pártját.

Végül a konzekvenciákat a választók vonták le helyette, sajnos nem elegen; de ha a Híd legközelebb már nem indul, akkor van remény a szlovákiai magyar parlamenti képviselet visszaszerzésére.

És amúgy a Kubatov-levél hitelességét ti is igen kétségesnek látjátok, akkor minek teszitek közzé? "Prolihergelésre még jó lesz" alapon?

GNDL 2020.03.02. 13:34:19

@Szergej Szergejevics Szergejev: „Bugár Béla egyéni hiúságán, politikai ambícióin ment el”

Muhaha, persze... csakhogy ugyanez megy Romániában és Szerbiában is egyébként amiről fent írtak, lásd választásokon Erdélyben gyakran még a magyarok által többségben lakott településeken is román képviselőt/polgármestert választanak nevető harmadikként a magyar politikai szervezetek fideszes-nem fideszes szembenállása miatt; vagy lásd a Vajdaságban legutóbb a korrupt tróger Pásztor István jelentgette fel az egyébként egységre és összefogásra törekedő Jobbik-közeli magyar politikai szervezeteket, mert azok szórólapozni „merészeltek” választási kampányban.

Vegyétek már észre, a Fidesz és Orbán egy métely, a közpénzek fosztogatása mellett egyetlen „politikájuk” a gyűlölet és a megosztás.

6.Lenin 2020.03.02. 13:36:07

Talán az sokkal lényegesebb volt a választók számára-a jelen pillanatban-, hogy egy migráns ellenes párt nyerjen, és ne a Soros ügynökei, azok be se jutottak.

Különben is, ki figyel Orbánra, ő egy magányos, elszigetelt politikus. Sokkal fontosabb kérdés, hogy az új szlovák kormány miként viszonyul majd a V4-hez. A többi minden, megoldható probléma.

Magyaur 2020.03.02. 13:45:08

Orbán semmiféle együttműködést nem akar a szomszédállamok többségi nemzete és magyar kisebbségek között. Számára csak a "Székelyföld-Gettó" típusú vallásos-idegengyűlölő konfrontálódó nemzetiségi magatartás a kívánatos. Ha meg nem ilyen a hozzáállás, akkor nem támogat anyagilag és inkább hagyja veszni a magyar politikai képviseletet (úgyis undorodik a parlamentarizmustól).

chrisred 2020.03.02. 14:07:17

@6.Lenin: "Talán az sokkal lényegesebb volt a választók számára-a jelen pillanatban-, hogy egy migráns ellenes párt nyerjen..."

Erre a SMER is jó lett volna.

Muhammad Balfas 2020.03.02. 14:12:03

Caputova pártja nem jutott be..A harmadik helyen végzett Sme Rodina pedig Salvini Ligájával rokonnak tartja magát..

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.02. 14:17:41

Faszé hallgatnak a határon túli magyarok a magyargyűlölő Ondó Viktorra?

morph on deer 2020.03.02. 14:25:56

@Szergej Szergejevics Szergejev:
“...élvonalbeli politikusként a jövőben nem jön számításba sehol; és fel kellett volna oszlatnia a pártját.”

Aha, mert szerinted akkor - jobb híján - mindenki orbán kis kedvenceire szavazott volna?

Erősen kétlem, hogy ott is mindenki annyira gerinctelen lenne, mint itthon, de ki tudja.
Bár a fertőzés megállíthatatlan, úgy látszik, de szerencsére elég lassú.

6.Lenin 2020.03.02. 14:30:23

@chrisred:

A választók váltani akartak, és ez volt a jobb megoldás (majd a gyakorlatban kiderül).

Mint pontosan Bp-en, váltani akartak, rábasztak. Ilyen az, ha a választók zsigerből döntenek. Vagy az új választók még nem eléggé gondolkodnak, vagy csalnak a választáson. Olyan sok variáció nincs.

Úgyis majd a hétköznapok döntenek valójában. Ígérgetni a hülyék is képesek.

chrisred 2020.03.02. 14:43:06

@6.Lenin: Azt majd meglátjuk, hogy a tótok rábasznak-e azzal, hogy elzavarták Ficot.

6.Lenin 2020.03.02. 14:47:59

@chrisred:

Pontosan. Mindenhez idő kell. Bp-en jó húzás volt KariGeri? Majd a választók eldöntik, ha nem most, majd legközelebb. Erről szól a történelem.
Rábasznak? Váltanak. Megint rábasznak? Megint váltanak. Néha akkor is, ha nem kéne.
Ilyenek a választók.

Muhammad Balfas 2020.03.02. 14:48:37

A győztes Olano szerint a menekültpolitikának tagállami hatáskörben kell maradnia..

a nagy hohohorgász 2020.03.02. 15:12:21

Olyan jó látni hogy már a magyarokert is aggodtok nem csak a migrikert meg a buzikert . Hahaha Mondjuk ugyanúgy beakadt az Orbán lemez mint a patasnak Gyuri bácsi.. Hahaha

sas70 2020.03.02. 15:25:52

Azért az rendszeres politika bravúr, hogy aki mellett Orbán kiáll, az bukik!

Grimbusz Makszimusz 2020.03.02. 15:33:55

A B1 magyarokért aggódik?

Eszti.... 2020.03.02. 15:37:33

Tessék lehet tótkurvázni...

a nagy hohohorgász 2020.03.02. 15:44:28

@sas70: akkor ebből az jön Orbán nincs magával mert az istennek sem akar bukni. Hahaha

a nagy hohohorgász 2020.03.02. 15:57:33

@Eszti....: azt hittem te nem kapsz érte pénzt nem úgy mint a fideszdroidok... Amúgy ha a kinti magyarok így szavaztak akkor az mindent elmond a magyar szlovák partokrol. Ennél jobb visszajelzes nincs. A kérdés hogy tanulnak e belőle vagy nem mint a hazai ellenzék. Orbinak meg azt üzenem hogy nem mindig a magyar lobogó a legjobb bármennyire fáj is. Ami szar az szar legyen az piros fehér zöld szalaggal bekotve.

kunzoo 2020.03.02. 15:57:46

Fene tudja. Akár fejlődésnek is mondhatjuk ha a felvidéken szlovák pártra szavaznak. A szlovák politikai életben kevesebb pártnak lesz érdeke kijátszani a magyar kártyát.

Az igazi hír: a görögök gumibottal, könnygázzal verik lefele a kerítésükről a népet, erre Macron ...érted Macron!!!...azt mondja nekik hogy mindenben segítik a görögöket. Macron álláspontja igazából ugyanaz mint Orbáné, szerintem PR fogás volt hogy ellene pozicionálta magát. Az EP választások óta látványosan egy húron pendülnek. Lásd Macron álláspontját az orosz szankciók ügyében.

morph on deer 2020.03.02. 16:07:32

@a nagy hohohorgász:
“ akkor ebből az jön Orbán nincs magával mert az istennek sem akar bukni. Hahaha”

És most azt hiszed, viccelsz!
:)
Már rég nincs! Az O1G akivel most orbán nyomul.

Muhammad Balfas 2020.03.02. 16:07:40

@Eszti....: A tótkurva elnök pártja nem jutott be..:)

chrisred 2020.03.02. 16:14:57

@kunzoo: Macron legalább akkora populista, mondjuk pont ezért tudta elkalapálni Le Pent a nulláról indulva.

6.Lenin 2020.03.02. 16:15:00

@Muhammad Balfas:

Majd az igazi @eszti elmagyarázza ennek az okát. Lehet, hogy azért nincs még itt, mert beégtek.

morph on deer 2020.03.02. 16:21:25

@kunzoo:
“ Macron álláspontja igazából ugyanaz mint Orbáné, szerintem PR fogás volt hogy ellene pozicionálta magát.”

Attól még, hogy bizonyos dolgokról ugyanaz a véleménye, még távolról sem jelenti azt, hogy Macron bármiben is hajlandó lenne közösködi egy olyan tapló, cezaromániás náci-szimpatizáns kis pöccsel, mint orbán, azért ne tévedj.

6.Lenin 2020.03.02. 16:22:27

"Von der Leyen: megengedhetetlen, hogy Ankara hagyja a menekülteknek és migránsoknak határai szabad átlépését"

Mo-ot meg azért basztatják, mert nem hagyja. Ez a csajszi se fog már megjavulni, pont olyan, mint a többi.

chrisred 2020.03.02. 16:25:22

@6.Lenin: Ja, csak itt nem a határon át való belépésről van szó, hanem az ország elhagyásáról.

a nagy hohohorgász 2020.03.02. 16:28:47

@morph on deer: és azt is tudjátok hogy aki ellen Orbán felallt az is mind megbukott... Hahaha

6.Lenin 2020.03.02. 16:32:25

@chrisred:

Igen, lassan kiderül, hogy mi is az igazi célja a nyugatnak. Valszeg tudják, hogy több százezer, vagy millió migránst már senki nem tudna megállítani, ők sem, és ez már katasztrófa lenne nekik is. A csellengő néhány száz, vagy ezer miatt meg a kisebb államok csődölnek be szép lassan.
Igazi komcsi tempó, más faszával verni a csalánt. Mo-on is nálunk is a DáKó emelné mindenkinek a fizetését, amikor ők voltak, inkább elvettek.

a nagy hohohorgász 2020.03.02. 16:35:23

@Magyaur: bezzeg 2004.12.05 na az volt az együttműködés.

Muhammad Balfas 2020.03.02. 16:39:48

@morph on deer: Webert pl. közösen buktatták meg. Von der Leyen pedig a Fidesz szavazatai nélkül nem lehetett volna bizottsági elnök..

a nagy hohohorgász 2020.03.02. 16:49:00

@chrisred: és szerinted mi lenne ha mo ugyanúgy befogadna....? A magyarok fogadjanak be menekülteket mert úgy is atveszik őket. Hát persze pinokkio hát persze...

a nagy hohohorgász 2020.03.02. 16:52:18

@chrisred: amúgy csak annyit kérdeznék hogy hány éves vagy? Ha kevesebb mint 30 megertelek ha több vagy akkor vagy hazudsz vagy hülye vagy.

ebella2 2020.03.02. 16:53:10

@Magyaur: Ahogy a nem csicskuló csángókat is elfelejtette.

chrisred 2020.03.02. 17:01:24

@6.Lenin: Nekem ebből nem derült ki, mi az igazi célja a nyugatnak. Csak azt tudom, hogy minden ország feladata a határellenőrzés. Az országból távozók esetén is.

chrisred 2020.03.02. 17:02:45

@a nagy hohohorgász: Szerintem egy szót sem értettél a leírtakból.

kunzoo 2020.03.02. 17:04:42

@morph on deer:
Azért nagyon nem az a fickó amiben akár az itte3ni bloggerek is reménykedtek. Érdekes az is hogy a görögök komoly erőszakhoz folyamodtak, mégsincs az a nagy sipákolás azon politikusoktól akik minket ekéztek sokkal kisebb erőszak miatt. A németek sem vartyognak arról hogy bármennyit integrálnának felső korlát nélkül. Hallgatnak mint szar a gazban.

6.Lenin 2020.03.02. 17:06:39

@chrisred:

Miért is értenéd, hiszen te mindig a felszínt nézed, nem a mögöttes igazi érdekeket. Ezen én már régen nem csodálkozom veled kapcsolatban.

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.02. 17:07:10

@GNDL: "Muhaha, persze..."

Nevethetsz nyugodtan, a tény attól még tény marad: Bugárék a 2%-ukkal csak annyit tudtak elérni, hogy megosztották a magyar szavazatokat, de reális esélyük nem volt a bejutásra. Mindez ráadásul régóta (min. az EP-választások óta, de az összes közvélemény-kutató szerint is tudható volt).

Ráadásul, ahogy a cikk is írta, a szavazóbázisuk elolvadását a Híd politikusai csak maguknak köszönhetik (nem az elvek és értékek, hanem az érdekek mozgatták a politikájukat), és ha az MKP összeáll velük (szerencsére nem tették), akkor nem egy tisztán magyar, hanem egy "interetnikus" (de szavazóbázisát tekintve mégis nagyrészt csak magyar voksokra számító) pártot kellett volna támogatniuk, az ebből következő kényszerű kompromisszumokkal.

A parlamentből való kimaradás most persze fájdalmas, de hosszú távon a megtisztulást segítheti elő, hiszen a Híd (melynek egyetlen valódi célja a hamarosan nyugdíjas korú Bugár politikai túlélése volt) a következő választásig remélhetőleg már tényleg felszámolja önmagát, oda kerül, ahová való: a történelem szemétdombjára.

"ugyanez megy Romániában és Szerbiában is"

Nem kétlem, hogy Romániában és Szerbiában is van olyan, hogy a politikai verseny szabadságát kihasználva (azzal visszaélve) egy-egy túlzott egyéni ambíciókkal rendelkező, az anyaország támogatása helyett a helyi többségi nemzet támogatására utazó, hozzájuk törleszkedő, "kilóra megvehető" politikus megosztja a magyar szavazatokat.

"Erdélyben gyakran még a magyarok által többségben lakott településeken is román ...polgármestert választanak nevető harmadikként"

Konkrétan melyik település(ek)ről van szó, ahol jelenlegi magyar többség mellett is román polgármester van? (Én nem igazán tudok olyan magyar többségű városról [vagy municípiumról], ahol ez igaz, de nem zárom ki, hogy valami elkerülte a figyelmemet.)

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.02. 17:12:00

@morph on deer: "Aha, mert szerinted akkor - jobb híján - mindenki orbán kis kedvenceire szavazott volna?"

Nem, nyilván lettek volna olyanok, akik a bájosan vigyorgó, sármos Bugár indulása hiányában SEM szavaznak az MKP-re, elég lett volna, ha a szavazói valamivel több mint fele (+1,1%) tesz így. Ez azért korántsem lett volna lehetetlen.

"Bár a fertőzés megállíthatatlan, úgy látszik, de szerencsére elég lassú."

A koronavírusra célzol?

Hátha a ti kis kedvenceitek ellenőrzés nélkül jöhetnek be, akkor sanszos.

a nagy hohohorgász 2020.03.02. 17:12:39

@chrisred: akkor miért sírsz ha a patas nem engedi be a migriket. Azt vágod hogy akkora hazug vagy hogy 1poszton belül is tudsz ellenkezot állítani. Igazán korrekt ember lehetsz.

NINCS KÉT ELLENZÉK CSAK FASZVERŐK VANNAK 2020.03.02. 17:13:28

@kunzoo: Ha nalunk egy kutya megugatja valamelyik terroristat, akkor fel evig pofaznak az embertelen diktaturarol. Ha meg a Torokok, Gorogok lonek akkor egy szot se szolnak.

a nagy hohohorgász 2020.03.02. 17:25:11

Az az igazság hogy a kormányzati szavazoknak és a 3 vagy 4 millió nem szavazonak kéne kimenni az utcára új ellenzéket követelni akik Orbánt is elkuldik nyugdíjba. Minden alkalommal hányok a Fidesztől de muszáj mert a túloldalon van azt soha.

György Csaba Nagy 2020.03.02. 18:43:14

@Szergej Szergejevics Szergejev: Látható, a tények értelmezése neked megoldhatatlan probléma. A kész megállapodást a Híddal az MKP mondta fel, nem Bugár. Az Egyszerűek ajánlatát ugyancsak az MKP nem fogadta el, vajh miért? Nem kell sok logika hozzá, hogy "aki fizet, az muzsikáltat" alapon kapta az ukázt, és önmaga ellensége lett volna, ha másként dönt. A Kubatov-levél hitelességének kérdőjelezése álprobléma, a lényeg, hogy Orbán döntött, ingyen nem fizet. Mindkét esetben lenne parlamenti képviselet, így nincs, az akció csődöt mondott, de tanulni senki nem fog belőle, az borítékolható.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.03.02. 18:43:36

@a nagy hohohorgász:
A Zorbán ígyis-úgyis bukuik 22ben, de lehet korábban is, mert jönnek a március 15-ei megmozdulások, meg a pedagógus- és rendőrsztrájk.
Amúgy a szlovákiai fejlemények legalább segítenek az ottani szakadároknak végre beilleszkedni hazájukba.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.02. 18:53:32

Hát emberek, ha azok a pártok nem jutottak be és még a magyarok sem szavaztak rájuk, akkor azok a pártok egy nagy rakás szarok! Szerintem etnikai pártnak eleve nincs értelme, a nemzetiség nem program és alapbóll ellenféllé teszi a másik nemzetiséget, lásd a zsidó SZDSZ nem is titkolt hungarofóbiáját!

a nagy hohohorgász 2020.03.02. 19:02:14

@R.V.J.: ámen. De hogy nem ti buktatjatok meg az is biztos. Jó osszefosast. Hahaha

Grimbusz Makszimusz 2020.03.02. 19:04:35

@eszti.....: Ugyan már, felismertük egyből, én sem válaszoltam neki, mert tudtam, hogy ő nem a mi tótkurvánk!

chrisred 2020.03.02. 19:06:37

@6.Lenin: Elnézést, nem olvasom a Komszomolszkaja Pravdát, amióta nem kötelező, lemaradok a nagy igazságokról.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.02. 19:14:48

@chrisred: Elnézést, nem olvasom a Komszomolszkaja Pravdát, amióta nem kötelező, lemaradok a nagy igazságokról.................................

Mit olvasol, Szombatot?

eszti..... 2020.03.02. 19:16:38

@Grimbusz Makszimusz:

Ez így van. Viszont Orbán Viktor 2018-ban a következőket nyilatkozta:

"Bugár Bélának vannak történelmi érdemei, és van, aki kedveli, van, aki nem, meg egyáltalán lehet erről mindenfajta véleményeket kialakítani. A mi problémánk egy strukturális természetű probléma, mert a felvidéki vegyes pártnak a létezése azt a kérdést veti föl, hogy kell-e, az-e a jó, nemzetstratégiailag az-e a kívánatos, hogy etnikai alapon szerveződő pártok legyenek a Kárpát-medencei régióban, vagy a célravezetőbb magatartás, hogy vegyes pártokat hozunk létre.
Ez idáig a mostani kormánynak az volt az álláspontja, én javaslom, hogy ezt tartsuk fönt, hogy életveszélyes dolog áttérni az etnikai alapon szerveződő politikai képviseletről egy vegyes alapon szerveződő politikai képviseletre. Ez szerintem egy nagyon nagy veszély, ez szerintem egy csapda nekünk, ebbe ne lépjünk bele, még akkor sem, hogyha egyébként néha megszakad az ember szíve, mert derék magyar embereket lát a Hídban elindulni, akikkel szemben az etnikai alapon szerveződő magyar pártot érdemes támogatnunk.
Nem szimpátia okán, bár ez sem lényegtelen, hanem elsősorban azért, mert szerkezeti értelemben nem szabad engednünk, hogy az etnikai alapon megvalósuló képviselet fölé kerekedjen egy vegyes alapon létrejövő képviselet."

6.Lenin 2020.03.02. 19:20:35

@chrisred:

Miért kéne a történelem könyveken kívül bármit is olvasni? Utána pedig csak gondolkodni kéne, de ....

Grimbusz Makszimusz 2020.03.02. 19:29:30

@eszti.....: Egy változó helyzethez rugalmasan kell hozzáállni, az 18-ban volt.

eszti..... 2020.03.02. 19:33:12

@Grimbusz Makszimusz:

Üdvös lenne. Viszont a nemzetstratégia azóta sem változott. Mondjuk azt sem értem, miért Budapesten kell eldönteni, mi a jó a határon túli magyaroknak?

6.Lenin 2020.03.02. 19:36:17

@eszti.....:

Ezek szerint nem értetted azt, amit te idéztél fentebb.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.02. 19:36:23

@eszti.....: Ja és bármit is nyilatkozott Viktor, azon sokat nem érdemes hintázni, mert azoknak a pártoknak kellett volna megállni a helyüket!

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.02. 19:36:57

@György Csaba Nagy: "A kész megállapodást a Híddal az MKP mondta fel, nem Bugár."

És mi lett volna a fő funkciója ennek a megállapodásnak?

Hogy az MKP árulója, a politikai értelemben megbukott, hitelességét és támogatói bázisának nagy részét elvesztő Bugár ne maradjon politikai pozíció nélkül?

És ez egyben az MKP politikai hitelét is rombolta volna, nem is beszélve arról, hogy egy interetnikus formációban való részvétel lényegében az MKP elveinek feladását hozta volna. Rövid távon ez a megállapodás talán sikerre vezethetett volna (közel sem biztos – ha összeállnak Bugárral, biztosan lett volna olyan csalódott MKP-szavazó, aki inkább otthon marad, minthog, őt támogassa).

"Az Egyszerűek ajánlatát ugyancsak az MKP nem fogadta el, vajh miért?"

Vállalhatatlan kompromisszumokkal járt volna?

"A Kubatov-levél hitelességének kérdőjelezése álprobléma"

Már miért lenne az? Ha nem hiteles, hanem feltehetően hamis (a fentiek tanúsága szerint még a posztoló szerint is), akkor erkölcsileg megengedhető neki hírverést csapni?

A Fidesszel szemben tényleg bármilyen mocskos eszköz megengedett az "erkölcs bajnokai" színben fellépő ballibbantak részéről? És te ennek tapsolsz is?

Grimbusz Makszimusz 2020.03.02. 19:44:00

@eszti.....: " Mondjuk azt sem értem, miért Budapesten kell eldönteni, mi a jó a határon túli magyaroknak?"

Jaj nyanya, a faszom a demagógiádba bele! Mit dönt el cseszdmeg, nincs hatalma egy idegen országban semmit sem tenni! Ugyanakkor valahogy éreztetnie kell, hogy a határon túli magyarok számíthatnak az anyaországra, viszont ez ilyen párttámogatásoknál gázos terep, valamilyen szinten kényszer, mert vagy nem támogat senkit sem, vagy a támogatottak közé hülyék is bekerülhetnek!

chrisred 2020.03.02. 19:48:31

@Grimbusz Makszimusz: Szektásként csak szektákban tudsz gondolkodni.

chrisred 2020.03.02. 19:51:13

@6.Lenin: Sok minden mást is kell olvasni a történelemkönyveken kívül, hogy fogalmad legyen az emberek gondolatairól.

alöksz róz 2020.03.02. 19:56:17

@Szergej Szergejevics Szergejev: "Vállalhatatlan kompromisszumokkal járt volna?" - és melyek lettek volna azok?
orbánéknak fico pellegrini a szövetségese, nyilván nem akartak az mkp-val keresztbe tenni nekik.
hülyeség mindent bugárra kenni

eszti..... 2020.03.02. 19:59:58

@Szergej Szergejevics Szergejev:

"És mi lett volna a fő funkciója ennek a megállapodásnak?"

Az, hogy a szlovákiai magyarság egyetlen listára szavazzon. Ha nem rúgják fel a megállapodást, most akár 10%-kal bent lehetnénk a parlamentben, minden bizonnyal a kormányban is.

6.Lenin 2020.03.02. 20:08:09

@chrisred:

Ezért nem írtam egybe a történelemkönyvet, mert olyan könyvekre gondoltam, amiből következtethetsz az emberek történelemmel kapcsolatos véleményére.
De gondoltam olyasmire is, hogy elolvasod mit ír az egyik oldal pl. a vörös terrorról, a másik a fehér terrorról, aztán olyan könyveket, amik arról írnak amit az egyik oldalon résztvevő fontosnak tart, aztán a másikban résztvevő esetleg ugyanazt az eseményt miként is élte meg. Nyilván mindketten mást tartanak fontosnak.
Aztán jössz te, és végiggondolod, hogy mi is lehet vajon az igazság, valahol középen.
Vagy miért is történhetett meg az egyik, és miért is a másik. Milyen körülmények tették ezt lehetővé.
Így áll(hat) össze egy valós(?) kép, benned.
Vagy leragadsz valamelyik, számodra szimpatikus oldal mellett, egy torz szemlélettel.
Nem bonyolult.

000000

eszti..... 2020.03.02. 20:10:13

@Grimbusz Makszimusz:

Az Orbán kormány 2010 óta pénzeli az MKP-t. Ez nem elég hatalom? A párttámogatás kétes hátterű alapítványokon át csordogál.
10 év alatt egyszer sem kerültek be a parlamentbe, szavazóbázisuk nem nő.

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.02. 20:10:21

@eszti.....: Nem igazán jön ki a matek – ha a két pártnak együtt lett volna 10%-nyi szavazója (még mindig), akkor az egyik bent lenne a parlamentben.

Még ha feltételezzük is, hogy a magyar szavazók kisebb hányada a közvélemény-kutatások alapján a szavazata elvesztésétől tartva szavazott az MKP és a Híd helyett egy szlovák pártra (vagy nem szavazott egyáltalán), a 10% akkor is nagyon messze van a 3,9+2-től; és akkor arról még nem is beszéltünk, hogy azoknak a szavazóknak, akiknek egy interetnikus párt és a Bugárékkal való kokettálás elfogadhatatlan lett volna, simán lehetőségük lett volna tiltakozásul nem szavazni.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.03.02. 20:11:21

@eszti.....:
"Az, hogy a szlovákiai magyarság egyetlen listára szavazzon"

Miről beszélsz már megbocsáss??? Szlovák állampolgárok szlovák pártokra szavaznak a szebb szlovák jövő érdekében. Itt magyarkodásnak helye nincs!!! Aki mégis pödörné kackiásbajúszt a molyrágta kacagányába izzadva, az az EU törvényei jóindulatából fakadóan nyugodtan átköltözhet a pilisszívcsakrába lovasíjászni!!!

eszti..... 2020.03.02. 20:12:17

@6.Lenin:

Valóban nem értem. Miért Budapestről kell megszabni, hogyan politizáljon a felvidéki magyarság?

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.02. 20:12:24

@alöksz róz: "és melyek lettek volna azok?"

A jó értelemben vett "tiszta etnikai" párt elvének, és az ehhez kapcsolódó "erős" követelések feladása (etnikai, nyelvi jogok, autonómiakövetelések tekintetében).

Grimbusz Makszimusz 2020.03.02. 20:15:23

@chrisred: Szektásként csak szektákban tudsz gondolkodni......................

Mondja ezt egy proli a libsik szektájából, aki Komszomolszkaja Pravdázik?
Tényleg, ebben a hülyeségi coming outon kívül mi volt az üzenet, tudtommal a termék néhány éve nem jelenik meg, Lenin meg nem komcsi, azok inkább ti vagytok!

eszti..... 2020.03.02. 20:19:15

@Szergej Szergejevics Szergejev:

Hülyeség!
A győztes párt egyetlen magyar képviselője, Grendel Gábor 117 ezer szavazatot kapott. Többet, mint a két magyar párt képviselői, összesen.
A szlovákiai magyarság nagy része szlovák pártra szavazott. Megunta az MKP/MKÖ/- Híd cicaharcot, kormányváltást akart.

2020.03.02. 20:19:21

@Szergej Szergejevics Szergejev: ""Erdélyben gyakran még a magyarok által többségben lakott településeken is román ...polgármestert választanak nevető harmadikként"
Szerintem Szatmárnémetire gondol a kolléga :-)

Grimbusz Makszimusz 2020.03.02. 20:19:58

@eszti.....: Amúgy neked mi ezzel a gondod? Nem a te pénzed, még ha támogatják is őket!

6.Lenin 2020.03.02. 20:27:41

@eszti.....:

Mert Bp jelenti az anyanemzetet. De ez az egész egy eléggé bonyolult kérdés. Látszólag erre eddig még nem találták meg a jó választ, sem itt, sem ott.
Az alap probléma, hogy ott (bárhol, nem csak Szlovákiában) mért lennének másak a szavazók? Ott is valahová besorolják magukat, és nyilván a számarányuk miatt nem is lehetnek meghatározó erő.
Itt se működőképes a moslék koalíció, nem is lehet, hosszútávon biztosan nem.

Gyurcsány is arra már rájött, hogy 1etlen esély az összefogás, de van egy lényegi probléma, más az értékrend minden résztvevőnek, és másak az érdekeik is. Egységes fellépés eleve kizárt, hosszútávon.

Az anyaország csak próbálkozhat, de nem tud semmit lényegében meghatározni, főleg, ha az a közösség csak néhány százezer, sokféle értékkel, érdekkel.
Talán az autonómia megoldás lehetne, de ma már (unió tagjai vagyunk) talán annak sincs nagy jövője.

eszti..... 2020.03.02. 20:28:34

@Grimbusz Makszimusz:

Teljesen eltorzítja az erővonalakat. Amennyiben egy politikai párt 2 cikluson keresztül nem jut be a parlamentbe, akkor vagy meg kell újulniuk, vagy törvényszerűen szétesnek.
Az MKP privilegizált helyzetéből adódóan nincs rákényszerítve, hogy bármin is változtasson. Ennek most látjuk az eredményét.
Nincs magyar parlamenti képviselet, ami a rendszerváltás óta sohasem fordult elő. A parlamentben majd rólunk döntenek, nélkülünk.

6.Lenin 2020.03.02. 20:42:55

@eszti.....:

Szerintem az ilyen kérdésekben amúgy sem lenne annak a néhány képviselőnek komoly beleszólási lehetősége. Ezeket a kérdéseket, anyanyelvi oktatás, kulturális kérdések, stb nemzetközi (uniós) törvényekkel kéne biztosítani.
Képviselői szinten (1-2) még akkor se lehetne, ha szimbolikusan a kormányban lenne közülük valaki is. Ezeket országok közötti, vagy uniós szintű megegyezéssel kellene
rendezni.
Hosszútávon a sok vegyes házasság, ide-oda vándorlás miatt a beolvadás amúgy is elkerülhetetlen, hacsak nem sok milliós az a "kisebbség" .
Szerintem.

6.Lenin 2020.03.02. 20:45:20

@eszti.....:

Váltottál. Kibukott a soros banda. Vesztettél? Nem jött be egy "álom"?

eszti..... 2020.03.02. 20:48:34

@Szergej Szergejevics Szergejev:

Egyre kevesebben vagyunk. A felvidéki szavazóknak elegük lett abból, hogy a két magyar párt egymásra hányja a mocskot. Mindenki a közös listára várt. Bugár nyugodtan rajta lehetett volna, max. nem szavaznak rá. Ez ennyire egyszerű.
Történelmi esélyt szalasztottak el a pártjaink, a szavazók pedig jól megbüntették őket.
Az a legviccesebb, hogy a nagy bukta után sorra jelennek meg az mkö/p és híd képviselőinek nyilatkozatai, amik magyar egységet sürgetnek.

eszti..... 2020.03.02. 20:51:24

@6.Lenin:

Mit is váltottam? Kettőnk közül én még mindig az vagyok, aminek anyakönyveztek. :D

Milyen Soros banda??????????? :D :D :D

6.Lenin 2020.03.02. 20:53:42

@eszti.....:

"Egyre kevesebben vagyunk. "
"Történelmi esélyt szalasztottak el a pártjaink"

Csak simán gyorsabb a beolvadás. az EEÁ a cél.

6.Lenin 2020.03.02. 20:56:43

@eszti.....:

"Milyen Soros banda??????????? :D :D :D "
Akikben reménykedtél, és akikre eddig hivatkoztál, hogy bezzeg Szlovákiában.....nem jött be.

eszti..... 2020.03.02. 20:58:12

@6.Lenin:

Öreg! Te életed egy pontján beolvadtál. Ne feltételezd ezt másról is.

Muhammad Balfas 2020.03.02. 20:58:16

@R.V.J.: Sztem Eszti Caputova pártjára szavazott , így elveszett a szavazata..:(

eszti..... 2020.03.02. 21:02:17

@6.Lenin:

Mi nem jött be? 12 év regnálás után elküldtük Fico pártját a p-ba. Akkor lennék csalódott, ha ez nem történik meg.
Én egy erős magyar képviseletben bíztam addig, míg nem dőlt dugába az egyezség. Aztán már csak abban, hogy kormányt váltunk.
Ez hálistennek sikerült.

eszti..... 2020.03.02. 21:03:15

@Muhammad Balfas:

Szerintem ne lottózz a közeljövőben. :D :D

6.Lenin 2020.03.02. 21:04:44

@eszti.....:

Hú, de nagy magyar lettél hirtelen. Írtam, hogy nem jött be a "bezzeg", most meg nem tetszik a gólyafosch állapot. Majd csak odacsapódsz valahová.
ezért veszélyes ide-oda ugrálni.

6.Lenin 2020.03.02. 21:07:14

@eszti.....:

" Aztán már csak abban, hogy kormányt váltunk."
Ezt elhiszem, de nem ezt vártad helyette.

Pá!

eszti..... 2020.03.02. 21:09:53

@6.Lenin:

A csapódás a te reszortod. Nagy magyar? Mindig is az voltam. De sohasem magyarkodó.
Lesz még több lyukrafutásod ma, vagy megelégszel ennyivel? :D

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.03.02. 21:13:19

HATALMAS GUINESS REKORDOT DÖNTÖTT MEG A JOBBIK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ŐK A LEGGYORSABBAN FOGYÓ PÁRT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"El kell ismerni, hogy a Jobbik tényleg jó valamiben. Miután a fröcsögéstől, és gyűlölettől hangos Jakab Péter vette kézbe a Jobbik kormányzásának rúdját, olyan elánnal vetette magát bele pártjának igazgatásába, hogy serény munkálkodásának köszönhetően átlagban napi 1-3 Jobbikos középvezető, vagy képviselő ott is hagyja a vérbe az egész brancsot. Ráadásul rendre teszik ezt nagyon kemény, durva nyilatkozatok kíséretében. Szar érzés lehet ma Jakab Péternek lenni. Meg úgy általában Jobbikosnak is vér ciki lenni.

A sors különös fintora, hogy a szinte soha meg nem szólaló korábbi elnök, Sneider Tonyó (tudják, neki van az a saját esküvőjén náci karlendítést végző, Szabó Edit névre hallgató felesége) elnöklése alatt nem igazán volt Jobbikos kilépő, vagy legalábbis nem ennyi. A nagypofájú Jakab alatt viszont a párt totálisan kicsinálja magát. Már az erdélyi szervezetük is feloszlott! Bizony, mert ilyenjük is volt. Aztán megszűntek Debrecenben, meg szinte már az összes megyében. Ezek úgy hullanak mint a legyek…

Jakab Péter lesz az utolsó, aki majd a pártban lekapcsolja a villanyt.
Dicstelen vég.

Függöny."
mindenszo.hu/hatalmas-guiness-rekordot-dontott-meg-a-jobbik-ok-a-leggyorsabban-fogyo-part2/

GRATULÁLUNK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.03.02. 21:14:51

CSEH KATALINT EGY ABSZURD ÖN- ÉS HELYZETÉRTÉKELÉSEN ALAPULÓ PSZICHOLÓGIAI NYERESÉG MOTIVÁLJA

"A liberális politikai klíma egyik szörnyű következménye, hogy nem lehet kimondani valakiről, hogy a viselkedése teljesen kívül esik a mi kultúránkon. Az a brutális gátlástalanság, amely jellemző a liberális politikai erőkre és a velük újabban szövetségre lépő szélsőjobbos, nyilas szubkultúrára, számtalan veszélyt jelent a társadalom normális működésére. A liberalizmus töménytelen, önmagában is halálos következménye között el szoktunk feledkezni arról, hogy a szélsőségesek ideológiai és politikai tombolása mindig azt teszi lehetetlenné, hogy a valódi és megoldható problémákról normális diskurzus alakuljon ki. Mindig az a vége, hogy szélsőségesekkel, gátlások és morál nélküli emberekkel beszélgetünk, esetleg róluk és az általuk okozott problémákról folyik a diskurzus, de sosem arról, ami valóban fontos."
mindenszo.hu/tokeletes-elemzes-cseh-katalinrol-egy-gatlasok-nelkuli-ember/

TÖKÉLETES ELEMZÉS CSEH KATALINRÓL !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

EGY GÁTLÁSOK NÉLKÜLI EMBER !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

eszti..... 2020.03.02. 21:15:16

@6.Lenin:

Jelenleg még nem tudni, Matovič milyen miniszterelnök lesz. Azt sem, mely pártokból fog állni a koalíciós kormány.
De Szlovákia történetében / ne feledd! belefér egy sms-be :D/ másodszor sikerül leváltani egy velejéig korrupt kormányt.
Igazad van, talán mégis BEZZEG ez a Szlovákia. :D

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.03.02. 21:15:19

@Muhammad Balfas:
"Sztem Eszti Caputova pártjára szavazott , így elveszett a szavazata..:("

Hát ilyen a popszakma. De az a lényeg, hogy az összes Szabova, Nagyov, Kovácsov meg Kissova rendes becsületes szlovàk pártokra szavaz a jövöben.

alöksz róz 2020.03.02. 21:15:44

@eszti.....: mi az hogy magyarkodó
nincs is olyan szó

Muhammad Balfas 2020.03.02. 21:18:30

@eszti.....: Csak azt ne mondd , hogy Kotlebára szavaztál..:)

Muhammad Balfas 2020.03.02. 21:20:44

@alöksz róz: Vajon a szlovákoknál van olyan kifejezés , hogy „szlovákkodik” ?

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.02. 21:29:45

@eszti.....: "A szlovákiai magyarság nagy része szlovák pártra szavazott"

Ahogy arra Momentum is biztatta őket?!

Ők tudják, hogy mit akarnak...

De azt nem gondolom, hogy ha az erkölcsileg lejáratódott, hitelét vesztett Bugárral feldúsított MKP-lista az alternatíva, akkor ezek a szavazók hanyatt-homlok rohantak volna a közös listára szavazni.

Amiben bízni lehet, hogy a Hídnak immár vége lesz, a következő választásokig aligha húzzák ki (legfeljebb néhány vállalható embert átvesz tőlük az MKP, önfeladással felérő fúzió helyett).

"Mindenki a közös listára várt. Bugár nyugodtan rajta lehetett volna, max. nem szavaznak rá. Ez ennyire egyszerű."

Még egyszerűbb lesz, ha szépen feloszlatják magukat, és akkor ezeket a szegény, kissé könnyen zavarba hozható szavazókat sem csábítja majd a magyar széthúzás miatt a szlovák pártok listája... (A nagy fenkeét! Gyaníthatóan a szlovák pártokra szavazók motivációja teljesen más; a beolvadás igénye az érvényesülés érdekében – a többséghez tartozás gazdasági, társadalmi előnyeiért.)

eszti..... 2020.03.02. 21:30:49

@alöksz róz:

emlékszem, mikor figyeltél fel erre a kifejezésre... :D

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.02. 21:32:34

@Tényelek: "Szerintem Szatmárnémetire gondol a kolléga"

Már hogy érted?

Ott nem (papíron) román többségű városban van magyar polgármester?

Nekoashi2005 2020.03.02. 21:34:22

Nem értem ezeket a szlovákiai magyar pártokat! Miért hallgatnak olyanra, aki egy 89 éves zsidó bácsitól és egy 17 éves svéd kislánytól retteg? Felfoghatatlan!

eszti..... 2020.03.02. 21:35:17

@Szergej Szergejevics Szergejev:

Ha ennyire nem érted a politikát, akkor minek magyarázod? :D

Olvasd el a fenti véleményeket! Mindenkire szükség van. Emkápésokra, hidasokra egyaránt. Össze kell kovácsolni ezt a szétaprózódott közösséget.
Kisebbségben nem lehetnek szekértáborok.

alöksz róz 2020.03.02. 21:35:53

@eszti.....: a nem létező kifejezésre?
nincs is olyan szó, hogy magyarkodik.
fasiszták vagytok

Muhammad Balfas 2020.03.02. 21:36:59

@R.V.J.: A szavazók egy nem elhanyagolható hányada a magyar választásokon sem magyar pártra szavazott..( A Momentumra akarok utalni finoman..:))

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.03.02. 21:45:25

@Muhammad Balfas:
"a magyar választásokon sem magyar pártra szavazott..( A Momentumra akarok utalni finoman..:))"

Ha nem is magyar (lásd. soviniszta, irredenta, fasiszta) pártra, de korszerű hazai lokàlpatrióta pártra szavazott mint a #momentum!!!
2022-től már nem lesz a "magyar" semmilyen minőség jelzője a hazai politikàban.

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.02. 21:47:41

@eszti.....: "Olvasd el a fenti véleményeket! Mindenkire szükség van. Emkápésokra, hidasokra egyaránt. Össze kell kovácsolni ezt a szétaprózódott közösséget."

Ez a "naiv, érzelmi alapú" megközelítés – egy "szépen hangzó, de hamis narratíva.

eszti..... 2020.03.02. 22:29:10

@Szergej Szergejevics Szergejev:

1, nem MKP lista volt, hanem a Magyar Kereszténydemokratáké- Régiók Pártja néven
2. fúzióról szó sem esett, csupán közös választási listáról
3. a "szegény, kissé könnyen zavarba hozható szavazók" felmérték, hogy a választások valódi tétje a kormányváltás. a magyar pártok töketlenkedése miatt nem akartak még 4 évet várni erre a lehetőségre.
4. aki be akar olvadni, az nem vár a parlamenti választásokig. kérdezd csak meg @6.Lenin: -t. ő gyakorlott ebben a témában.

eszti..... 2020.03.02. 22:30:18

@alöksz róz:

trappista. az még büdös is. ))))))

Muhammad Balfas 2020.03.02. 23:08:23

@eszti.....: Olyannyira felmérték , hogy Caputova pártját nem juttaták be a parlamentbe..:)

eszti..... 2020.03.02. 23:19:31

@Muhammad Balfas:

A PS-Spolu 0,04 %-kal, kb 900 szavazattal maradt a 7%-os parlamenti küszöb alatt. Nekik annyit kellett volna teljesíteniük. Ha már nevesíted, Truban-Beblavý.
Neked ők a kedvenceid, hogy ennyit emlegeted őket?

De nem ők a fontosak. 12 évig nem lehetett legyőzni Fico pártját. Most csúnyán kikaptak. És ez a lényeg.

Muhammad Balfas 2020.03.02. 23:28:18

@eszti.....: A 3. helyezett Sme Rodina Salvinivel , Le Pennel , és a holland Szabadságpárttal van egy pártcsaládban..:)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.02. 23:35:34

@alöksz róz: "nincs is olyan szó, hogy magyarkodik."

Látod, lövésed nincs a magyar nyelvről. Erre van pénze Kubatovnak, román dezinformátorokat tud csak felfogadni. Rendes magyar ember nem áll be hozzátok hazaárulónak.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.03.02. 23:39:32

@Nekoashi2005: "aki egy 89 éves zsidó bácsitól és egy 17 éves svéd kislánytól retteg"

Dehogy retteg, bátran harcol ellenük immár egy évtizede. Már teljesen kicsorbult a kardja. :))

morph on deer 2020.03.02. 23:46:04

@eszti.....:
“ Össze kell kovácsolni ezt a szétaprózódott közösséget.
Kisebbségben nem lehetnek szekértáborok.”

Meg úgy egyébként sem lehetnének, ahogy nincsenek is normális helyeken.

Csak tudod az a gond, hogy urunk és parancsolónk, a vasalót nem ismerő nemzetvezető, a felcsúti gyepen szocializálódott, és csak ezt ismeri!
Nála csak a “mieink” létezik, meg a többiek, beleértve ellenfelet, és a másik oldal támogatóit egyaránt, de még a közömbösöket is, és ők az “ellenség”, akiket “le kell győzni”, sőt, “meg kell semmisíteni”!

Innentől kezdve garantált, hogy ha orbán valaki mellé áll, annak kötelező életre-halálra a “másik” ellenségévé válni, mert ennek alapján érkezik majd a nem kevés támogatás.

Ugyanezt előadta már Erdélyben, a Vajdaságban, már Kárpátalját is kóstolgatja, csodálom, hogy Burgenland még megúszta.
A cezarománia már csak ilyen...

2020.03.03. 00:24:52

@Szergej Szergejevics Szergejev:
Reméltem, hogy nem ön fogja megkérdezni, de mint látható hiába :-) !
Azon azért csodálkozom, hogy a liberálbolsevik narratíva szerint, ami kimondja, hogy csak Magyarországon élnek magyarok, ... ma már nem állítják, hogy Romániában csak románok élnek /23 millió román./
Fejlődnek, még ha elvárásaik szerint a felvidéki magyar legyen büszke szlovák szemléletig jutottak is, mert az sokkal "magasabb" szinten van, mint a létezés tagadása.
Ez olyan mint a nem létező migránsok, akik lehet, hogy mégis vannak.

chrisred 2020.03.03. 05:24:16

@Grimbusz Makszimusz: Ebben a legkisebb tévedés az volt, hogy a Pravda már nem jelenik meg.

chrisred 2020.03.03. 05:27:41

@6.Lenin: Szerintem érdemben nem változtat az értelmén, ha külön vagy egybe írják.

Aki szerint a történelemben oldalak vannak, azok már eleve torz szemlélettel közelítik meg.

chrisred 2020.03.03. 05:30:14

@alöksz róz: Beszéld meg Szabó Dezsővel.

szárny 2020.03.03. 05:53:19

Tehát amit itt leírtak, az mind bizonyíthatóan spekuláció. De biztos, hogy a Fidesz tette.
És nem az a tízéves folyamat, amit itt nem írtak le: Bugár Béla magyarságmegosztó árulása.
Remélem, egyszer megbűnhődtök mindazért, amiket itt leírtak. És kívánom nektek, hogy ez bíróság előtt történjen, és ne a nép által.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.03. 06:51:56

@eszti.....: "Az Orbán kormány 2010 óta pénzeli az MKP-t. Ez nem elég hatalom? A párttámogatás kétes hátterű alapítványokon át csordogál."

Úristen, akkor ez a szlovák belügyekbe való beavatkozás sötét módon ugye?
Tájékoztatásként elmondom neked, hogy nálunk rengetegszer fedezték fel a szlovák titkosszolgálat keze nyomát és hivatalos szervek utalást is tettek rá, csak utána érthető okokból nyíltan nem forszírozták tovább! Az első nagyobb, a parlament kapujánál történt robbantás, utána az olajügyeknél felbukkanó szlovák szál, a legutóbbi, pedig a cigánygyilkosságoknál körvonalazódott!

Grimbusz Makszimusz 2020.03.03. 07:02:38

@chrisred: "Ebben a legkisebb tévedés az volt, hogy a Pravda már nem jelenik meg."

Hivatalosan 91-ben megszűnt. Eleve a komszomolszkaja becenevűt említetted, az meg már nincs, a szektásság is rád illik, ne másokat vádolj vele, aki ilyen szarba kapaszkodik úgy, hogy a baromságát védje, az a szektás!

Grimbusz Makszimusz 2020.03.03. 07:12:09

@eszti.....: "Teljesen eltorzítja az erővonalakat. Amennyiben egy politikai párt 2 cikluson keresztül nem jut be a parlamentbe, akkor vagy meg kell újulniuk, vagy törvényszerűen szétesnek."

Már leírtam hogy mit gondolok erről, vagy őket támogatja, vagy senkit, nyilván látja hogy szarok, de nincs más és a kapcsolatokat jobb fenntartani, mint később a nulláról indulni!
És hát ugye, a szar pártok támogatása.....khm, pont ugyanaz a cipő a magyar ellenzék is, szerintem Sorosnak, meg a libsi háttérbiznisz hatalomnak tele lehet a fasza Gyurcsányékkal, meg a momentumos ribancokkal, de egyenlőre csak ők vannak!

István Tamasi 2020.03.03. 07:18:48

Suttyó Ondó nagyon fel tud háborodni hogy ne szóljanak bele Magyarország belügyeibe, de ő folyamatosan beavatkozik más országok belügyeibe.

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.03. 07:42:47

@Tényelek: "ma már nem állítják, hogy Romániában csak románok élnek"

Ezt ugyan nem állítják, de ettől függetlenül a Momentum pl. a helyi magyar pártok helyett a jó öreg Dacian Cioloș-sal barátkozgat az európai parlamentben (mondjuk a rajongás kissé egyoldalúnak tűnik, Dacian kevésbé tűnt vidámnak tőle), lelkük rajta.
888.hu/kinyilott-a-pitypang/roman-magyargyulolovel-fotozkodott-a-momentumos-cseh-katalin-4188518/

A 23 millió román meg a hülye ballibbant kampányszöveg volt.

Ami viszont a konkrétumokat illeti, az utóbbi néhány népszámlálás (pl. 2011-ben is) Szatmárnémetiben román többséget mért, és bár ennek a pontosságáról nincs mindenki meggyőződve, a különbség némileg nagyobb annál, hogy a kérdezőbiztosok manipulációjával, torzítással lehessen magyarázni. Ennek ellenére 2016-ban RMDSZ-es polgármester nyerte el a városvezetői megbízást a helyi választáson.

És persze ettől még Erdélyben + a Partiumban nyilván vannak magyar többségű városok a román-magyar határ közelében (pl. Nagykároly, Nagyszalonta) és Székelyföldön is (pl. Sepsiszentgyörgy, Csíkszereda, Székelyudvarhely); de nem tudok arról, hogy ezekben (jelenleg) román lenne a polgármester. (De ahogy írtam, nem zárom ki, hogy van ilyen, csak nem hallottam róla.)

chrisred 2020.03.03. 07:59:32

@Grimbusz Makszimusz: Te viszont csak Pravdát írtál, és én arra reagáltam. A szekták tekintetében meg először a saját szemedből piszkáld ki a gerendát, a többi pártfanatikussal együtt.

Toportyán Zsóti 2020.03.03. 08:14:35

@Tényelek: Liberálbolsevikozás mutassa szellemi kapacitáspd,csak kinevetteted fajtád,következő bukta még nagyobb lesz fajtád miatt.index.hu/tudomany/til/2015/10/13/miert_hiszik_azt_a_hulyek_hogy_ok_okosak/

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.03.03. 09:11:43

@Toportyán Zsóti:
"Liberálbolsevikozás mutassa szellemi kapacitáspd,csak kinevetteted fajtád,következő bukta még nagyobb lesz fajtád miatt."

Így tovább!! Végre a roma kisebbség is hallatja a hangját eme blog hasábjain!!! Mi veletek vagyunk, s legyőzzük a rasszista rezsimet ami elvett tőletek mindent ami JÁR!!!!
22-ben jön a #momentum vele együtt a "pénzespostás"!!!

6.Lenin 2020.03.03. 09:15:57

@chrisred:

"Aki szerint a történelemben oldalak vannak, azok már eleve torz szemlélettel közelítik meg. "

Na igen, ezt a hülyék be is veszik, ugye? Egyféleképpen leírt történelmet tanítanak.

Ennyire hülyének még én sem gondoltalak. Magadról meg olyan véleményed lehet, amit csak akarsz.

Apropó Szlovákia. Olvastál már szlovák történelemkönyvet, vagy a történelmükkel foglalkozó könyvet? Ha igen, nem írnál ekkora marhaságokat.

6.Lenin 2020.03.03. 09:24:40

@eszti.....:

200-ben leváltották a velejéig korrupt fideszes kormányt a szoclibek. aztán 2010-ben buktak egy óriásit, csődtömeget hagyva maguk után.
Esztikém, ilyenek a választók, hisznek a mesékben.

De, B+, te másokért bezzegesztél, nem egy bevándorlás ellenes jobboldali pártért. Gyorsan váltasz elvet (van ilyened?)

chrisred 2020.03.03. 09:28:52

@6.Lenin: "Egyféleképpen leírt történelmet tanítanak."

Mármint azok, akik oldalakban gondolkodnak. Vannak a jók meg a rosszak, ugye, mint a hollywoodi filmekben.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.03. 09:39:41

@István Tamasi: "Suttyó Ondó nagyon fel tud háborodni hogy ne szóljanak bele Magyarország belügyeibe, de ő folyamatosan beavatkozik más országok belügyeibe."

Szerintem is többet kellene foglalkozni a saját belügyeinkkel és lerendezni a hozzád hasonlókat, amíg nem csináltok még egy Tanácsköztársaságot!

6.Lenin 2020.03.03. 09:40:06

@chrisred:

Hát persze a jók írták a Dicsőséges Tanácsköztársaság történetét, meg a Madarak és Fák napjáról (márc. 15-én).
Nézd, én már régen tudom, hogy egy seggfej vagy, nem kell reklámoznod nekem.

Szerinted ugyanazt a történelmet írja az index, amit az origó, vagy a 444, és a 888.
Te melyiket olvasod? Vagy az utódait melyikből fognak tájékozódni?

A sok hülye magyar védte az országot, nemhogy eladták volna jó pénzért, állapítja majd meg az unokád, miután elolvasta a facebook aktuális híreit.
Nincsenek oldalak, B+, csak mióta ember él a Földön, nagy marha vagy te fiam.

imi60 2020.03.03. 09:40:21

röviden:Ha valaki orbánnal fotózkodik a választás előtt az megbukott.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.03. 09:45:46

Itt a vírus, jönnek a migránsok, a faszszopó EU meg még mindig nyomja a libsi műsorát, mert VIZSGÁLJÁK a magyar tranzitzóna bezárásának a jogszerűségét!
Engedjük be a sáskákat, mert nehogy vétsünk a jogszerűség ellen!
Ki kéne lépni az EU-ból sürgősen, rohanjanak a vesztükbe nélkülünk, ilyen idiótákat én még nem láttam, mindegyik EU-s gazembert fel kéne kötni!
Mindeközben a görögök 15500 határsértési kísérletet hiúsítottak meg, ezek meg vizsgálgatnak!

István Tamasi 2020.03.03. 09:50:35

@Grimbusz Makszimusz:
Látom, te már többet foglalkozol suttyó ondó ánuszának belügyeivel mint a valósággal

István Tamasi 2020.03.03. 09:56:17

@6.Lenin:
Hát persze, a Dicsőséges Tanácsköztársaság fegyverrel védte hazánkat a feldarabolási szándék ellen (sajnos sikertelenül) miközben a nemzettyek által sztárolt székelyek - székely hadosztály - elárult minket és átállt a románokhoz.

chrisred 2020.03.03. 09:58:18

@6.Lenin: A saját egyszerű világlátásodat reklámozod, és azt akarod eladni örökös igazságként. Olyan ez, mint a színvakság. Én a magyar társadalmat színpompás szőttesnek látom, te meg csak vöröset és fehéret vélsz felfedezni benne. Sajnos, ez a szegényes látásmód hajlamossá tesz arra, hogy bárki megvezessen téged pár szavas jelszavak folyamatos sulykolásával.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.03. 09:59:28

@chrisred: Te viszont csak Pravdát írtál, és én arra reagáltam.......................

Komszomolszkaja Pravdát írtam, ahogy te is! Most mattot adtál különben, mert nem tudom eldönteni, hogy ilyen arcátlanul hazudsz, vagy csak ennyire hülye vagy! Görgess vissza és látni fogod, hogy NEM CSAK Pravdát írtam!

6.Lenin 2020.03.03. 10:11:33

@chrisred:

Nekem 1xű a világlátásom? Miért is? Mert nem veszek be mindent egyik oldalról sem?

B+, azért mert én a Fideszt támogatom most, mert nincs jobb, te ebböl azt szűröd le, hogy én mindent elhiszek nekik, vagy minden fideszesnek?
Te tényleg seggfej lehetsz élősúlyban.

Te látod színes szőttesnek, és közben EGY oldal "igazságát" véded 1000-el. B+!

chrisred 2020.03.03. 10:19:11

@6.Lenin: Fogalmam sincs, mit hiszel, csak ne hazudj arról, hogy én bármelyik "oldalt" különbnek tartom a másiknál. Az te vagy. Én folyamatosan azt írom, hogy ezek a te úgynevezett "oldalaid" nem képviselik a magyar társadalmat, tulajdonképpen saját magukon kívül senkit nem képviselnek.

6.Lenin 2020.03.03. 10:35:02

@chrisred:

Létezik egy olyan hely a világon, ahol valakik, mindenkit képviselnek? Van egy "elfogadott" módszer, ahol a választók valakiket megbíznak, hogy képviseljék őket, NEM MINDENKIT SZEMÉLYESEN AZ EGYÉNI ÉRDEKEIT figyelembe véve,. Ilyen nem létezhet sehol.

Az, hogy ezt az "elfogadott" módszert 1esek csak akkor tartják elfogadhatónak, ha őket választják, az egy másik kérdés. De akkor maradnak olyanok, akiket nem képvisel senki.
Te azt az oldalt véded, akik pontosan így gondolkodnak.
Én meg azt mondom, hogy azokat fogadom el-jobb hiányában-akik közelebb vannak az én elképzeléseimhez, mőg ha nem is mindenben.
Ezért vannak a választások. Azt vagy elfogadjuk, vagy nem, de akkor kellene mutatni helyette jobbat, és nem csak pofázni valamiről, ami nem is létezhet.

chrisred 2020.03.03. 10:53:05

@6.Lenin: Tovább folytatod a hazugságot, hogy én az oldalaid közül bármelyiket is védeném. Ismétlem, azok közé tartozom, akiket nem képvisel senki, pedig az oldalaid mindegyike azt állítja, hogy képviselni akar. Én meg mindegyikről tudom, hogy hazudnak.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.03. 10:57:51

@István Tamasi: Neked az ánusz a kedvenc testrésed, hogy állandóan azt emlegeted?
LMBTQánuszfixációs mániákus depressziós mongolidióta!

chrisred 2020.03.03. 10:59:23

@6.Lenin: "Azt vagy elfogadjuk, vagy nem, de akkor kellene mutatni helyette jobbat, és nem csak pofázni valamiről, ami nem is létezhet."

Előbb-utóbb mindig itt kötünk ki, a rögeszméd, hogy mindenkinek kötelessége választania az oldalaid közül egyet. Mert ha nem, akkor irgumburgum, égszakadás, földindulás, fejünkön egy nagy koppanás. Én meg azt mondom, előbb takarítsuk el a pártállam itt maradt kontraszelektált hordalékát (vagyis az "oldalakat"), és utána lehet normális közéletről beszélni.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.03. 11:00:31

@chrisred: Azt írtad, hogy termék...................

Az előbb még azt állítottad, hogy Pravdát írtam.

Chiccbp 2020.03.03. 11:05:29

azért jó érzés a tudat, hogy van, ami nem változik.

pl a b1 melósai sosem fogják megérteni, hogy kétféle ember szavaz a fideszre: az egyik hívő, a másik meg jobb híján. és amíg nincs jobb, addig marad is a fidesz. márpedig jobb a kanyarban sincs. Fletó szépen leszalámizza az ellenzéket, de ettől nem lesztek többen.

György Csaba Nagy 2020.03.03. 11:09:15

@Szergej Szergejevics Szergejev: Piszokul gondolatszegény vagy, narancsos csúsztatásokból tákolt érvkészletedet páran már kikezdték, ezért könnyű a dolgom. A cél a parlamentbeli magyar képviselet lett volna, mert ott lehet érdekérvényesíteni. Ez nem jött össze, magától értetődő okból: a pesti döntéshozó rosszul mérte fel, milyen erős a gyűlölet a hozzá hasonlóan korrupt maffiapárttal szemben, s így utasította az MKP-t. Eredmény: nincs magyar képviselet, először Szlovákiában. A hiba belátása helyett van körkörös bűnbakkeresés.
Bugánt árulónak tekinteni elmebaj. Interetnikus útkeresés a gyűlölködés jó alternatívája. Pártja sikeresebb volt az MKP-nél eddig, most elkövették azt a hibát, hogy nem léptek ki a bűnös koalícióból. A jövő ismeretlen, meglehet, a kinti magyaroknak vonzóbb marad az interetnikus út, mint a pesti szatellitpárt.

chrisred 2020.03.03. 11:10:46

@Grimbusz Makszimusz: Nem. Azt írtam, tévedés azt állítani, hogy a Pravda megszűnt, erre azt válaszoktad, hogy én viszont a komszomolszkaját emlegettem. Mivel te vetetted fel a különbséget, neked illene meg is magyarázni.

6.Lenin 2020.03.03. 11:18:03

@chrisred:

Te egy álmodozó Fasz vagy. Amiről te álmodozol, az csak a mesében létezik. Többet kéne emberek közé járnod, hogy megismerd őket, milyenek is valójában.

Kikkel szeretnél te eltakarítani, és kiket is is? Az unokákkal, a nagypapákat, nagymamákat? És miért is? Talán, hogy az unokák ugyanott folytassák, ahol megtanulták a nagypapáktól, nagymamáktól, csak esetleg más nevet adva a gyereknek?

Az unokám mutatot egy sorozatot, azzal ma megjegyzéssel, hogy az évezredek alatt semmi sem változik, csak a ruházat, és a lakás, ahol az ember lakik, a többi marad mindig.

www.youtube.com/watch?v=yk7zi5xIqgY&list=PLGWfppIx1sHZS54KxWPzMaqcCuRFOK9sU

26 rész, érdemes végignézni, az elejétől. Aztán jöhetsz a meséiddel.

Muhammad Balfas 2020.03.03. 11:20:26

@István Tamasi: "Suttyó Ondó" Az nem a Gréczy? :)

chrisred 2020.03.03. 11:32:15

@6.Lenin: Te meg egy összevissza beszélő fasz vagy. Mit hordasz itt össze mindenfélét nagyapákról vagy unokákról?

István Tamasi 2020.03.03. 11:48:28

@Grimbusz Makszimusz:
Annyiban emlegetem a csúti suttyó ánuszát, hogy te rendszeresen abban tanyázol és csak ott vagy megtalálható.

István Tamasi 2020.03.03. 11:50:21

@Muhammad Balfas:
Pontosan tudod, -csak természetes okból adod a hülyét hisz az is vagy - hogy a csüngőhasú suttyó közismert beceneve ondó viktor.

6.Lenin 2020.03.03. 12:59:44

@chrisred:

Kikkel is szeretnéd kisöpörni a régieket?

A momentumos faszkalapokkal, akiknek a nagypapája, nagymamája komcsi gyilkosok voltak?
Vagy a mama papa libsi tolvajok?

Te mondod nekem, hogy össze- vissza beszélek? Te meg azt sem érted, amit te írsz.

Muhammad Balfas 2020.03.03. 13:15:46

@6.Lenin: Azt hogy nevezik, amikor a kiseprűzöttek és utódaik akarnak sepregetni?

morph on deer 2020.03.03. 13:34:09

@Grimbusz Makszimusz:
” Ki kéne lépni az EU-ból sürgősen, rohanjanak a vesztükbe nélkülünk, ilyen idiótákat én még nem láttam, mindegyik EU-s gazembert fel kéne kötni!”

Talán ehhez előbb a gatyánkat kéne felkötni, nem gondolod?
Az csak egy dolog, hogy a “szárnyaló” gazdaságunk azonnal előadna egy helyből hátra szaltót, gondolj csak a hirtelen belépő vámokra, de gondolj arra az elképesztő sikerre, amit ez a lépés a határon túli magyarok körében kiváltana!
Úgy dobnák el a magyar útleveleket mint a szél, mivel azonnal egy sereg vízum meg sorban állás jár majd vele, “a nemzet nagyobb dicsőségére”!
A bolondnak is megéri, nem?

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2020.03.03. 13:41:13

Basszátok meg, kicsit leszartam az ülőkét. Hátha nem veszik észre.

Grimbusz Makszimusz 2020.03.03. 13:44:59

@morph on deer: Baszhatod a vámokat, meg a vízum mentességet, ha ezek az eu-s balfaszok tönkretesznek mindent!

morph on deer 2020.03.03. 14:28:20

@Grimbusz Makszimusz: mi mindent tesznek tönkre, aranycsillag?

morpho 2020.03.03. 14:30:05

@Muhammad Balfas: "Azt hogy nevezik, amikor a kiseprűzöttek és utódaik akarnak sepregetni?"

Segítek. Fidesz kormány.

morpho 2020.03.03. 14:31:21

@morph on deer: Hát mindent. Nem ismered a szót?

illaim 2020.03.03. 15:02:25

Végig olvastam a beírásokat, az a megállapításom, az ide irkáló fidess SA trolljait valami speciális állatfarmon tenyésztették ki, mert a Homo Sapiens sapiens még korai fejlődési stádiumában sem lehetett ennyire hülye! Ezeknek a trolloknak az őseit nem a fejlődés hozta le a fáról, hanem a gravitáció, és ahhoz is hülyék voltak, hogy vissza tudjanak mászni! LOL

2020.03.03. 15:04:24

@eszti.....:

A libbant elvbarátaid merültek tanerő........mehetsz sírni az egybites szexmániás vén hülye nyugger blogjára.

Muhammad Balfas 2020.03.03. 15:56:29

@morpho: Sokkal inkább: Momentum..Politikai előképük az Szdsz a 2010-es valódi rendszerváltáskor lett kiseprűzve.Láthatóan nem tetszik nekik..

eszti..... 2020.03.03. 17:03:03

@Bandita szomszédja:

3 liberális párt indult a választásokon. Ebből kettő bejutott, valószínűleg a kormánykoalíció tagja is lesz a Salvini frakcióbeli Kollárral együtt. Vajon miért kellene sírnom? :D

eszti..... 2020.03.03. 17:18:51

@6.Lenin:

Ha bezzegeltem is csak azért, mert Szlovákiában másként intézik a dolgokat.
Nézd csak meg! A győztes párt - ami valóban bevándorlásellenes- listavezetője egy civil aktivista. Befutó helyeken 5.,6., 11., 16., 20, 21, 31. stb. különböző NGO-k civil aktivistái szerepelnek. Vagyis a bevándorlásellenes jobboldali pártot "sorosista ügynökök" fogják képviselni a parlamentben.
Na, ezt add össze! ::D
A párt politikusai a 141. helytől lefelé találhatóak a listán, a pártelnök volt az utolsó- 150.

morpho 2020.03.03. 17:23:38

@Muhammad Balfas: Az a helyzet, hogy 30 év előnyük van az Orbán brigáddal szemben. Az szdsz-t meg kár belekeverni. Semmi köze hozzá. Ráadásul egyetlen párttitkár vagy kisztitkár sincs köztük. Sőt, Európához is több közük van, mint Kövér Lászlónak. Sokkal több. Mondjuk ez nem túl nehéz. :)) Ez rossz példa. Az orbángárda a 30 éve elnök vezetőjével sajnos sokkal jobb.

6.Lenin 2020.03.03. 17:32:28

@eszti.....:

A Kotleba simán bejutott. A progresszívek nem. Most ez volt a divat bezzegéknél, majd holnap.....kitudja. Csak jól oda kell figyelni a széljárásra. Ebben tuti jobbak.

morph on deer 2020.03.03. 17:39:26

@morph on deer :
Kösz a segítséget, de megy nekem ez egyedül is!

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.03.03. 17:43:35

@György Csaba Nagy: "A cél a parlamentbeli magyar képviselet lett volna, mert ott lehet érdekérvényesíteni."

Ez egy fontos cél (lett volna), de nem olyan, aminek minden mást alá lehet rendelni.

Egy párt szavazói, szimlatizánsai, amellett, hogy szurkolnak a kedvenceik bejutásának, azért azt sem feltétlenül nézik jó szemmel, ha az ördöggel is alkut kötnek az érvényesülés érdekében.

Egy párt elvei, "arca", hitelessége hosszú távon többet ér annál, hogy (történelmi időtávban) "pillanatnyi" hatalmi érdekek miatt egyszerűen feladható legyen.

"Eredmény: nincs magyar képviselet, először Szlovákiában"

Igazán eddig sem volt, hiszen a Híd nem "magyar", hanem vegyes párt, soraiban szlovák nemzetiségű politikusokkal (pl. Rudolf Chmel), megalkuvó, pardon, "interetnikus" programmal. Ennek ellenére persze szinte kizárólag ugyanarra a szavazóbázisra (a szlovákiai magyarságra; bár köztük inkább az "asszimiláns" karakterekre") építve, mint korábban az MKP. Ahonnét ugye az alapítók jöttek, miután Bugárt leváltották az MKP éléről.

Számomra a Híd sosem volt egyéb (és a közös lista sem lett volna az), mint az örök szarkavaró Bugár (átmenetileg eredményes) kísérlete a saját politikai hatalma átmentésére az MKP-elnöksége utáni időszakban.

Az tény, hogy a parlamentből való kimaradás sikernek nem tekinthető – az MKP-nek nem sikerült meggyőznie a szlovákiai magyarság elegendően nagy hányadát arról, hogy ők lehetnek képesek (ők képesek lehetnek) az ő nemzetiségi érdekeik hatékony képviseletére. Szerintem az is hiba volt (és erodálta a hitelességüket), hogy egyáltalán fontolgatták a Híddal való "összefekvést".

Ebből persze nekik is tanulniuk kell, de a most a Hídra szavazó magyaroknak is fel kell ismerniük, hogy hibáztak, amikor a bukott Bugárra szavaztak. Ha mindenki levonja a szükséges következtetéseket, akkor ez a sajnálatos helyzet legközelebb remélhetőleg nem ismétlődhet meg.

György Csaba Nagy 2020.03.03. 18:08:21

@Szergej Szergejevics Szergejev: A politika, és egyáltalán, a társadalmi élet legerősebb elve az önrendelkezés, azaz hogy az adott közösség döntse el, hogy akar élni, kik legyenek a képviselői, akik akarata érvényesítését elősegítik. Itt a szlovákiai magyarság önrendelkezett. Eddigi fő képviselői, a Híd elkövetett egy nagy szövetségválasztási hibát, ami miatt szavazói nagy része büntetett. De ezek a szavazók nem pártoltak át az MKP-hoz, gyakorlatilag egy sem. Ez tömegjelenség, aminek oka volt. Sztem az, hogy úgy tartják, az MKP nem alkalmas érdekeik képviseletére, mert Orbán által fizetett és mozgatott csicska. Bárhogy próbálod csűrni-csavarni a dolgot, a tények ezt igazolják. Szebb jövőről lehet fantáziálni, de az akkor válhat valósággá, ha Orbán feladja ártalmas ambícióit, hagyja az MKP-t és a Hidat maguk választotta módon politizálni, szövetségben vagy ahogy akarják, mert Orbán nem kell a kinti magyaroknak.

nincs1itt 2020.03.03. 18:43:16

@morph on deer: nagyon meglepődnék, ha végre valamit eredeti nyelven is elolvasna szerjózsef, mert a tájékozódás a világban magyar és trágár nyelvismerettel, kicsit korlátozott...

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.03.03. 18:53:17

JÁTÉK !!! JÁTÉK !!! JÁTÉK !!!

"Ön szerint melyik megyében szűnik meg a Jobbik legközelebb???

Aki megtippeli elsőként kommentben, hogy melyik megyei Jobbik szervezet szűnik meg legközelebb, az kap tőlünk egy nagyon szép Nagy-Magyarországos kulcstartót!"
Részletek és játék a mindenszo.hu-n:
b1.blog.hu/2020/03/02/igy_nyirta_ki_orban_viktor_a_szlovakiai_magyarok_parlamenti_kepviseletet

FIGYELEM !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

CSAK A MINDENSZÓRA KÜLDÖTT KOMMENTTEL LEHET RÉSZT VENNI A JÁTÉKBAN !!!

eszti..... 2020.03.03. 18:54:20

@6.Lenin:

Széljárás? Hat nagy ellenzéki pártnak volt esélye bejutni a parlamentbe, ebből öt megugrotta a küszöböt. A PS sikertelen szereplése mindenki számára meglepetés volt.
De a parlamenti választások már csak ilyenek.
Valaki bejut, valaki nem....

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.03.03. 18:56:18

FOGY A LEVEGŐ A BÖRTÖNBIZNISZES ÜGYVÉD KÖRÜL !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Magyar Györgynek nincs helye a II. Kerületi Közbiztonsági Alapítványban – közölte a Fidesz keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.

Azt írták: a Fidesz-KDNP arra kéri Őrsi Gergely polgármestert, hogy hívja vissza Magyar Györgyöt a II. Kerületi Közbiztonsági Alapítvány kuratóriumi elnöki tisztségéből.

Hozzátették, hogy az ügyvédről nemrég derült ki, hogy a börtönbiznisz egyik legnagyobb nyerészkedője, 419 kártérítési pert indított a bűnözők nevében a magyar állam ellen, és mintegy félmilliárd forint sikerdíjat tett zsebre ebből. A börtönbiznisz joggal való visszaélés, a bűnözőknek nem pénzjutalom, hanem büntetés jár – fogalmaztak.

Magyar György hiteltelen és méltatlan arra, hogy a II. kerületben élők közbiztonsági ügyeit intézze – áll a kommünikében."
mindenszo.hu/fogy-a-levego-a-bortonbizniszes-ugyved-korul-magyar-gyorgynek-nincs-helye-a-ii-keruleti-kozbiztonsagi-alapitvanyban/

ÍGY VAN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

TAKARODJON !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Muhammad Balfas 2020.03.03. 19:10:08

@morpho: Ugyanúgy internacionalisták, mint Kun Béla , Szamuely , Demszky vagy Magyar Bálint..Next generation..:)

2020.03.03. 19:13:59

@eszti.....:

Szóval tanerő. A tótoknál sincs több libbant hülye, téged is beleértve, mint Magyarországon. Ez a lényeg. Jogosan igénylitek az örök ellenzéki címet.

alöksz róz 2020.03.03. 19:18:24

@chrisred: nem beszélem meg szabó dezsővel.
a kategorikus faszság kivételével egyéb bölcs hozzáfűznivalód gondolom nincs.

eszti..... 2020.03.03. 19:18:59

@Bandita szomszédja:

Aludj el szépen, kis Balázs! :D
Teljesen felesleges ezzel a beszűkült matrával magyarázni a Magyarországon kívüli történéseket.

alöksz róz 2020.03.03. 19:20:36

@chrisred: mibe hogy tanár vagy

csak ez itt nem az iskola meg nem a tananyag :-)

2020.03.03. 19:24:04

@eszti.....:

Aztán az hogyan van tótországi tanerő, hogy te telepofával magyarázod a tótországon kívüli, konkrétan magyarországi eseményeket, a degenerált, szenilis, baszatlan vén hülye picsa guma blogján?

alöksz róz 2020.03.03. 19:33:34

@Bandita szomszédja: á, nem olyan sokat ír ide
általában 1-2 nap folyamatos megaláztatás után egy időre eltűnik
erőt gyűjt, aztán jön mint a vaklégy, kopog az üvegen

morpho 2020.03.03. 23:02:25

@Muhammad Balfas: Forma 1-et birod? BL meccset?

morph on deer 2020.03.03. 23:19:22

@illaim:
“ nem a fejlődés hozta le a fáról, hanem a gravitáció”
:)))
Hatalmas! És még igaznak is tűnik! :D

morph on deer 2020.03.03. 23:23:20

@Szergej Szergejevics Szergejev:
“ Egy párt elvei, "arca", hitelessége hosszú távon többet ér annál, hogy (történelmi időtávban) "pillanatnyi" hatalmi érdekek miatt egyszerűen feladható legyen.”

Tiszteletre méltó elv!

Ezt azért majd ne felejtsd el orbán tudomására is hozni a legközelebbi szeánszon, mert a jelek szerint még soha nem hallott róla!
Előre is köszönöm!

chrisred 2020.03.04. 05:12:04

@6.Lenin: Megint te keversz ide mindenféle butaságot, aztán nekem tulajdonítod. Hogy kerülnek ide a momentumosok?

2020.03.04. 08:07:19

@Toportyán Zsóti: Az ön helyében ezen elgondolkodnék:
Dunning-Kruger-effektus:
„Azok, akikek a Dunning-Kruger-effektus jellemzői megmutatkoznak, a mentális egészség területén dolgozók nyelvével érve rossz intuícióik vannak" – dr. Paul Hokemeyer, klinikai és tanácsadó pszichoterapeuta.
„Sokkal valószínűbb, hogy másokban látjuk meg, mint hogy pontosan azonosítsuk magunkban" – Dr. Kruger.

2020.03.04. 08:35:10

@eszti.....:
Magyarországon átlagosan 55-60.000 között van a civilszervezetek /NGO/ száma, amiből csak nagyjából 3-400 Soros vagy egyéb ultraliberális eszméket valló van köztük.
Ezért több, mint megalázó a normális civilszervezetek számára, ha magát a szót a közösségellenes patkányok gyülekezetével azonosítjuk, még akkor is, ha a Soros szervezetek kapják az összes külső támogatás harmadát, egyes években akár a felét is.
A lényeg, hogy a civil szó nem azt jelenti, hogy Soros vagy Norvég alapon működő műközösségi szervezet, nem szabad összekeverni!

6.Lenin 2020.03.04. 09:05:06

@chrisred:

Akkor írd már le végre nyíltan, hogy kikkel is képzeled el Mo-on a régi rendszer híveinek a kisöprését, és fejezd már az üres, semmitmondó hablatyolást.

Hozatnál Kínából aranyos kicsi, olcsó takarítókat? És utána? Kik irányítanák tovább az országot?
Valszeg neked fingod sincs egy ország működtetéséről. Üres süket duma, amit itt löx.

Muhammad Balfas 2020.03.04. 10:31:36

@morpho: Lényegi kérdéseket feszegetsz..

Muhammad Balfas 2020.03.04. 11:23:15

@chrisred: Fegyőr nagyapja Nógrád megyei első titkár volt..

Eltiltott Vélemény 2020.03.04. 12:45:39

@chrisred: " ... előbb takarítsuk el a pártállam itt maradt kontraszelektált hordalékát (vagyis az "oldalakat") ... "

Csak az a baj, hogy aki az eltakarításra önként jelentkezik, az gyakorlatilag ennek a hordaléknak a tagja, vagy leszármazottja. Elég kínosnak tartom, hogy a Csuti Napóleon kisztitkár volt, és a faterja kitudja hogyan gazdagodott meg vala, de az mégkínosabb, hogy az egyik legnagyobb ellenfele a Szemkilövető Kurcsány - aki szintén kiszvezető volt, és most a dákópártot fémjelzi, pártállami vagyonból lett milliárdokon csücsül az EP képviselő nejével egyetemben.

Ezek ne takarítsanak el semmit, mert abból csak újabb szemkilövetés lesz.

6.Lenin 2020.03.04. 13:27:35

@Kitiltott Vélemény:

Miként is lehetne bárkit is elzavarni/leváltani, ha mindig lesz néhány százezer, millió szavazó, akik visszaszavazzák a kedvenceiket.

Nem kéne őket visszahozni, de akkor kik is irányítanának? Itt csak az idő jöhet számításba, néhány generációnak kell jönnie, akik már semmit nem tudnak a régiekről, és kezdhetnek mindent elölről, ismét oda jutva, ahol az ősök valamikor abbahagyták.

Valami kis változás lesz, mások basznak át, másokat, de azt már ők újnak hiszik.

eszti..... 2020.03.04. 16:50:12

@Tényelek:

Szlovákiában nem tartják számon, kik is a "sorosbérenc" civil szervezetek.
Láthatod! A választások győztese, a jobboldali bevándorlásellenes párt a liberális pártokkal is koalícióra lépne.
" Ha a PS-Spolu választási panaszt nyújtana be, és sikerrel járna, Matovič üdvözölné a pártot a parlamentben. „Ha végül kiderül, hogy 1000 szavazattal többet kaptak, és bekerültek a parlamentbe, az ajtók nyitva lesznek számukra, csatlakozhatnak hozzánk” – válaszolta."
www.bumm.sk/belfold/2020/03/04/matovic-a-valasztasi-eredmenyek-fenyeben-tekint-a-leendo-kabinet-varhato-tagjaira

Itt kissé más a helyzet, mint Magyarországon.

alöksz róz 2020.03.04. 17:35:41

@eszti.....: azt itt magyarországon elvtelenségnek mondják, ha mindegy neki kivel, csak hatalmon legyen

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.03.04. 19:17:42

@6.Lenin: Ööö.először is:Honnan származol?
A másik.hogyan beszélhetsz elvekről,ha egy olyan pártra szavazol amely eleve az elvtelenségre épül.

eszti..... 2020.03.04. 20:12:47

@alöksz róz:

mindegy kivel- na, nem egészen. úgy futottak neki a választásoknak, hogy világossá tették, a szélsőjobbal és a volt kormányzópárttal nem állnak össze.
de mondok jobbat is! a leendő miniszterelnök az oknyomozó újságírókra bízza miniszterei ellenőrzését. az állami kasszából évi 10 millió eurós tőkével létrehoznak egy alapítványt, amely támogatja munkájukat.
lesz korrupcióellenes ügyészség is. és ezt mindenki jóváhagyta.

eszti..... 2020.03.04. 20:14:59

@Bandita szomszédja:

vagy normális módon kezeljük a dolgokat. csak nézőpont kérdése....

Muhammad Balfas 2020.03.04. 20:22:04

@alöksz róz: Igen , ilyen a Gyurcsány- Jakab páros..Utóbbinál eleve nem értem, hogyha tudta, hogy a dédszüleit Auschwitzba hurcolták, akkor miért is lépett be a Jobbikba annak idején..?

alöksz róz 2020.03.04. 20:42:34

@eszti.....: "miniszterelnök az oknyomozó újságírókra bízza miniszterei ellenőrzését" - ez nálunk is így van

eszti..... 2020.03.04. 20:44:34

@alöksz róz:

végre valamibe nem kötsz bele!

6.Lenin 2020.03.04. 20:44:35

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Hol, melyik párt épül elvekre? Mi az az elv? Lóbetegség? Vagy amit te , vagy más annak hisz? Ne bassz!

alöksz róz 2020.03.04. 20:45:15

@Muhammad Balfas: hogy belülről bomlassza
és be is jött neki, látod

régen is így csinálták

6.Lenin 2020.03.04. 20:50:11

@eszti.....:

"oknyomozó újságírókra bízza miniszterei ellenőrzését. az állami kasszából évi 10 millió eurós tőkével létrehoznak egy alapítványt, amely támogatja munkájukat.
lesz korrupcióellenes ügyészség is. és ezt mindenki jóváhagyta. "

És nyilván mindenki úgy fog oknyomozni, hogy ő is kapjon majd ebből a pénzből, és ne ólmot a fejébe, ha rosszul oknyomoz (véletlenül). És nyilván egy korrupt ügyesz lesz a korrupcióellenes ügyészség főnöke (mint az eu-ban). Ti benyaltok még ilyesmiket?
Bezzegéknél akkor megy az agymosás ezerrel.

Muhammad Balfas 2020.03.04. 20:55:05

@alöksz róz: És pont egy zsidó gyereket találtak erre a feladatra? Kb. mintha egy négerrel akarnák bomlasztani a Ku-Klux Klánt..:)

eszti..... 2020.03.04. 21:03:20

@6.Lenin:

Volt nemzeti konzultáció a közösségi oldalakon, azok alkotják a tervezet magját. Az lenne az agymosás?
Korrupt ügyészekből jelenleg hiány van, többségüket felfüggesztették. de volt, aki önként nyugdíjba vonult. Nemsokára kezdődik a volt korrupt főügyész pere.
Míg az újak korrumpálódnak, az minimum 2 év.

"Ti benyaltok még ilyesmiket?" A 2010-es magyarországi kampányban is kiemelt helyen szerepelt az elszámoltatás, azt is sokan "benyalták".

Várj az ítélkezéssel néhány évet! Meglátjuk, mi lesz az ígéretekből.

alöksz róz 2020.03.04. 21:11:13

@Muhammad Balfas: hát nem olyan.
fején nem látszik, a faszát pedig nem mutogatta
még
lehet má nem áll messze ettől
mindenesetre bevált régi módszer ez
régen se látszott az mszmp-be külső jegyekből ki ment oda szocializmust építeni vagy bomlasztani

6.Lenin 2020.03.04. 21:21:04

@eszti.....:

Mindig, mindenhol így indul, aztán....

A népek megdöntik a rendszert, aztán kimennek az utcára. és hangosan ordibálnak, hogy : munkát, kenyeret, vesszen a zsarnok. Már vagy jó néhány ezer éve bevett szokás ez.
A vak is kíváncsi volt a moziban, hogy mi lesz a film vége, majd meglátjuk mondta, amikor jegyet vett.

Miért szoktak bukni a kormányok? Mert elfelejtik, hogy mit is ígértek. kinek mekkora az emlékező tehetsége, addig marad, de.....van egy népi bölcsesség, a kutya is a jó dolgában veszik meg, vagyis van az embereknek egy olyan tulajdonságuk, hogy akkor is buktatnak, mikor nem kéne(nagyon ezzel foglalkozni, de a jó is egyszer már rossznak tűnhet). Lásd Bp.
Én nem ítélkezem, és nekem nem olyan fontos, hogy bármit is kivárjak, pláne bezzegéknél. Az az ő dolguk. Én mindig megpróbáltam az ilyen faszságokból kivonni magam, de érdekel, hogy mások miért is? De hát ilyen az élet, 1x vége, de ki hiszi el, hogy ez rá is érvényes? Persze tudom, hogy másként elviselhetetlen lenne, talán.

eszti..... 2020.03.04. 21:45:02

@6.Lenin:

Mitől lenne elviselhetetlen? Ez csak politika.
Én nagy érdeklődéssel várom, mit tud megvalósítani Matovič a kampányban tett ígéretei közül.
Nagyon hasonlít a 2010 -beli Orbánra. Többször nyilatkozta már, hogy valamiféleképp példaképének tekinti. Pl tőle kopizta a nemzeti konzultáció ötletét, de sok mást is.
Végül is jó, hogy ő nyert, mert eddig ellenzékben valóban tét / minden felelősség nélkül volt legharciasabb kritikusa a kormánynak.
Most átkerült a másik oldalra. Itt az ideje bizonyítania!
Négypárti koalíciós kormány vezetőjeként nem lesz könnyű dolga.

Szórakoztató műsornak ígérkezik. :D

chrisred 2020.03.05. 05:21:10

@Kitiltott Vélemény: Pont ők azok, akiket el kellene takarítani.

2020.03.05. 12:18:30

@Szergej Szergejevics Szergejev: Nincs olyan település Romániában, ahol a magyar többséget a román kisebbség vezeti, de a Szatmárnémeti példa, amit írtam, ahol a negyven százalékos magyarság adja a vezetőket, elég sűrűn előfordul.

2020.03.05. 12:36:06

@eszti.....: Elég nagy baj az a Szlovákiában élőknek, hogy nem tartják nyilván a soros-típusú patkányszervezeteket, mert abból nagyon komoly problémája fog származni az ottani közösségnek.
Eredetileg a civilszervezetek azért alakulnak, hogy kis, közepes és nagyközösségek érdekében végezzen valamilyen számukra hasznos célmegvalósítást.
A soros féle /Lehet norvégalapos is!/ patkányszervezetek viszont minden esetben közösségellenes felfogásban működnek, ami persze logikus, mert mert az a cél, hogy a minden közösség tűnjön el a föld színéról.
Szlovákia nem front ország ezért ott még nem annyira feltűnő ez, de itt pl. nemrég elkaptak egy "menekültet", aki otthon hét embert mészárolt le, köztük nőt és gyereket is, ... Az elfogása után két órával már ott volt a HB ügyvédje, hogy menedékstátuszt adjon be a nevében, ..., mert az itteni közösség megfélemlítésében jól jönne nekik egy tömeggyilkos, aki helyben van. Ennyire kemény és nyílt közösségellenesség azért nem jellemző, de ezeknek a szervezeteknek a megmozdulásaik 90 százaléka arra irányul, hogy az itt élő embereknek a lehető legrosszabb legyen, ebbe beleértve az olyan emberek tömeges betelepítését is, akiknek vallási előírás, az itteniek lemészárlása, rabszolgasorba kényszerítése, szóval még csak nem is az ő választásuk, hogy mit tesznek velünk.
Ha nem tartják nyilván, az olyan, mintha ön olyan tejivóba menne egy pohár tejért, akiről tudja, hogy már több ember poharába raktak patkánymérget, ... szerintem egy idő után mindenki fejből tudná, hová nem érdemes menni, ...., merthogy a liberális jogállamban nyugodtan lehet képletesen patkánymérget rakni bárki tejébe, ezért ezek a figurák szabadon járkálnak közöttünk és végzik a beteg elméjük által diktált tevékenységet.
süti beállítások módosítása