B1 blogcsalád



A hanaui mészárost mentegette a kormánypropaganda megmondóembere

2020. február 21. - nickgrabowszki

"A gyilkos a normalitás védelmében, önvédelmi reflexből ölt."fl.jpg

Kimondottan nehéz problémával kellett megküzdenie a Fidesz-propagandának, hogy kezelje a németországi Hanauban történt sorozatgyilkosságot.

  • Azt mégse mondhatták, hogy lám, az idegengyűlölő, rasszista, szélsőjobboldali eszmék szükségszerűen torkollnak erőszakba, és vezetnek végül gyilkosságokhoz.
  • Nem is követelhették, hogy deportáljanak minden, a tömeggyilkossal azonos vallású, bőrszínű, politikai nézetű, szexuális identitású embert.

Az esetleg választhatták volna, hogy "bevándorláspárti" titkosszolgálati akciót vizionálnak. De ezt már elsütötték tavaly tavasszal, a - szintén szélsőjobboldali - christchurchi mészárlásnál (akkor Bayer vállalta magára a nemes feladatot).

Most viszont szintet léptek. Még mindig van hová lealjasodni:

egyszerűen melléálltak a sorozatgyilkosnak.

Az állami tévé reggeli műsorában egy Földi László nevű ember, a kormánypropaganda rendszeres megmondója, akinek saját rovata van a kormány félhivatalos lapjában, és egyébként bő két évtizeddel ezelőtt még a hírszerzés egyik főtisztje volt, az fejtegette, hogy

  • a mészárlás önvédelmi reflex volt,
  • a gyilkos a normalitás védelmében ölt meg 10 embert,

Ami annál is inkább érthető, mert

  • rejtett polgárháború van Németországban, mert a dzsihadisták merényletei miatt önvédelmi reakcióra lépnek a németek; 
  • az önvédelmi reflex azért alakult ki, mert a migráció tönkretette a németek normális világát.

Továbbá: a politika nem vállal felelősséget a kialakult helyzetért, sőt:

fasisztának tartja azokat, akik azt szeretnék, hogy az élet a 2015-ös migráció előtti állapotokhoz hasonlítson, holott ők a normalizmus hívei.

A kormánytévében elhangzott veretes gondolatokat azonnal kiadta az állami hírügynökség, és átvette a kormánypropaganda többi szegmense is. Eszébe nem jutott senkinek elhatárolódni, csak azért, mert a saját megmondójuk megértőleg viszonyult egy szélsőjobboldali mészároshoz.

Ide jutottunk. A magyar kormányoldal agitációja rasszista sorozatgyilkossal szimpatizál. Innen már nehéz lesz továbblépni. Már csak maguk a gyilkosságok vannak hátra.

Végül is nincs ebben olyan nagyon sok meglepetés. Földi nemzetes szerzőtársa, Bayer két hónapja arról értekezett, hogy

És mennyire fog megint mindenki csodálkozni, amikor nagyon közelről, olyan ponyvaregényes kéztartással

szét lesz lőve a kibaszott fekete meg muszlim pofájuk ezeknek.

A hanaui tömeggyilkos csak azt tette, amit szerintük kellett. Még szép, hogy megértik.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr815485326

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.02.21. 16:30:21

Majd ha legközelebb Hasszán ötven embert öl meg furgonjával egy sétálóutcában akkor is ilyen részletes , azonnali , fényképpel ellátott élettörténetet kérünk , mint amit produkált az index nagyon gyorsan.
Ha muzulmán a terrorista , akkor mi az eljárás? Az elkövető személye napokig homályban marad ,és csak jó sokára kezdik el csepegtetni az információkat.Persze épp ebből lehet tudni ,hogy muszlim bevándorló volt az elkövető , hisz ha fehér bennszülött lett volna , akkor már rég kinn lenne a fényképe , neve , stb.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.02.21. 16:54:36

A mostani eset,vagy Breivik tette egy valós problémára adott rossz válasz. Vagyis az erőltetett bevándorlás generálóinak is felelőssége van a tragikus eseményekben.

rallus 2020.02.21. 17:08:43

Nem példa nélküli az eset.....

Tűrte Miklós, tűrte, ameddig tűrhette,
Azzal álla bosszút, hogy csak fel sem vette;
Úgy mutatta, mintha nem is venné észre,
Fülét sem mozdítá a nagy döngetésre.
De, midőn egy dárda válla csontját érte,
Iszonyatosképen megharagutt érte,
S melyen ült, a malomkő-darabot fogta,
Toldi György bosszantó népe közé dobta.

Elrepült a nagy kő, és ahol leszálla,
Egy nemes vitéznek lőn szörnyű halála:
Mint olajütőben szétmállott a teste,
És az összetört hús vérolajt ereszte.
Vérit a poros föld nagy-mohón felnyalta,
Két szemét halálos hályog eltakarta,
S aki őt eloltá, az a veszedelem
Mindenik bajtársnak fájt, csak ő neki nem.

alöksz róz 2020.02.21. 17:26:25

jaj, elvtársak, ezek terroristákat mentegetnek!

látjátok feleim szümtükkel 2020.02.21. 17:31:19

Erre már csak g kis tejszínhab:

index.hu/belfold/2020/02/21/a_kdnp_frakciovezetoje-helyettese_ciganyozos_memmel_szallt_be_a_borton_temaba/

Igaz, hogy a habpamacs jogi egyetemre járt, de attól még nem jog ász.
Ezen kívül mellébeszél, lódít, nem tényeket mond, stb - szabad másra is gondolni -, mert a rendszerváltás óta tilos statisztikát gyűjteni arról, hogy a bűnelkövető cigány-é vagy sem. Igaz a dr. úr még a kádárizmusban szocializálódott.

látjátok feleim szümtükkel 2020.02.21. 17:38:59

@alöksz róz:

B+! Az önbíráskodás bűncselekmény. Ez benne van a törvényben. Ha bajod van valakivel, hogy terrorista, jelentsd fel. Ha megölöd, akkor te nem terrorista leszel, hanem gyilkos. Ez is benne van a törvényben. Ez jobban teccene? Vagy esetleg vigyék a nem tetsző embereket kemencébe a németek, mint Hitler tette?

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.02.21. 17:44:24

@látjátok feleim szümtükkel: Érdekes az USA-bam nyilvántartják a bűnelkövetők etnikai hovatartozását..
Nálunk csak abban az esetben fordulhat ez elő , hogyha pozitív diszkriminációval juttatnak előnyhöz cigányokat.
Sztem vagy mindkét esetben,vagy egyikben se számítson a cigány származás.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.02.21. 17:50:27

@látjátok feleim szümtükkel: Minden akció reakciót szül. És a germán reakció egy kurva kemény akció..:)
Senki nem tudta volna elképzelni a századforduló környékén , hogy néhány évtized múlva a kulturált németek fogják elpusztítani az európai zsidóságot.

mojszipupi 2020.02.21. 17:56:45

Én már csak azt a napot várom, hogy egy felhergelt fehér hetero keresztény Orbán hívő mikor fog "libsiket" lelövöldözni, megkéselni, agyonverni a "normalitás" védelmében. Nem az a kérdés bekövetkezik-e, hanem az, hogy mikor

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.02.21. 18:09:10

@mojszipupi:
"Orbán hívő mikor fog "libsiket" lelövöldözni"

Hát verbálisan már nap mint nap megteszik!!! Csak idő kérdése mielőtt egy őrült nemezelt-tegezes le visszacsapónyilazza a szórakozni vágyó fiatalokat a bulinegyedben. Ne legyen igazam!!!

Érdekes ezek -Bayer és tàrsai- amúgy utálják Haynaut, de amikor ártatlan menekülteket ölnek meg a nevében, akkor aztán meg éltetik!!! A gerinctelen lábasfejű fideszpotái!!!

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.02.21. 18:11:35

@mojszipupi: Ilyenekről ti szoktatok fantáziálni Orbánnal, Kövérrel és a többi kormánypárti politikussal kapcsolatosan.

morpho 2020.02.21. 18:14:46

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Te anyagi, vagy ideológiai alapon véded ezt be?

alöksz róz 2020.02.21. 18:18:16

jaj, elvtársak, előbb csak mentegetik itt a fórumon, aztán már libsiket vernek agyon!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.21. 18:22:21

Bocsi cimbora, de ő pont nem megmondóember, hanem szakértő ért hozzá és gondolom az a szokatlan, hogy elmagyarázza az összefüggéseket, rávilágít tényekre és törvényszerűségekre, mellőzve a politikai korrektség elnevezésű agybeteg baromságot!
Nem mentegetett ő senkit, pusztán rámutatott annak a kriminalisztikában önbíráskodásnak nevezett jelenségnek a kiváltó okára, ami a rendvédelem és az igazságszolgáltatás nem megfelelő működésének az eredménye és hogy egyes idegesebb polgárok így fejezik ki a rend utáni vágyukat!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.21. 18:22:49

a zsindex azt hazutta a mémetek szerint nem szélső náci az elkövető
mer1 gradlopszki csakis a tejjes igazságot... tehát valaki a hazudik

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.21. 18:27:16

index.hu/kulfold/2020/02/21/nemetorszag_hanau_terrorizmus_lovoldozes_ugyeszseg_pszichiatria_mentalis_betegseg_osszeeskuves/

"nem volt tagja szélsőjobboldali szervezetnek. Az általa hátrahagyott 24 oldalas "manifesztum" és a videóüzenetei arra utalnak, hogy Tobias R. rasszista volt, nőgyűlölő és beteges összeesküvés-elméletekben hitt. "

morpho 2020.02.21. 18:28:35

@Grimbusz Makszimusz: Te a romagyilkosságokkal is egyetértettél igaz?

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.02.21. 18:32:39

@mojszipupi: Szeretnétek, mi?

Az biztos, hogy a "libsik" megtesznek elég sokmindent, hogy a "normálisakat" provokálják... De remélem, senki nem ül fel nekik. A köznyugalom többet ér ennél.

Sancho12 2020.02.21. 18:52:33

@Grimbusz Makszimusz: Öcsi akkor jó nagy paraszt vagy.

morpho 2020.02.21. 18:54:25

@Grimbusz Makszimusz: Csak gratuláltam, hogy egyetértesz azzal, hogy négyéves gyerekeket lőnek agyon sörétes puskával.

6.Lenin 2020.02.21. 18:58:11

@mojszipupi:

Amennyiben 22-ben a "libsik" nyernének, hamarább folyna Mo-on fehér, heteroszexuális, keresztény emberek vére. Ebben fogadni is mernék.
Inkább a komcsikra, nácikra, libsikre (egy a gyökerük) jellemző a másik tábor legyilkolása.
Más érveik nem igen vannak. Most is azzal fenyegetnek, hogy mindenkit lecsuknak, felkötnek, pedig igen messze vannak még a hatalom megszerzésétől.

Sancho12 2020.02.21. 19:04:50

@6.Lenin: Meséld már el,hogy mi a "libsi"ismertető jele,csak,hogy sok ezren ne haljunk meg hülyén.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.21. 19:12:11

@Sancho12: @morpho: Úgy áll a helyzet, hogy én egyenlőre Szögi Lajost, Marian Cozmát, Bándy Katát, Barsi Hajnát meg a többi idős meggyilkolt és kifosztott embert sajnálom, akikkel nem foglalkoznak a hozzátok hasonló szarháziak soha!

alöksz róz 2020.02.21. 19:12:40

@morpho: sokan egyetértettek
vidéken szinte mindenki
csak még egyet, mondták halkan egymás közt, hátha megindulnak menekülni az országból

2020.02.21. 19:13:52

@Grimbusz Makszimusz: Hát üres a kobakod,mint a szaharában a benzin kút!

morpho 2020.02.21. 19:15:26

@Grimbusz Makszimusz: "akikkel nem foglalkoznak a hozzátok hasonló szarháziak soha"

Erről neked papírod van?

6.Lenin 2020.02.21. 19:15:59

@Sancho12:

Az általam is felsorolt 3 embernek látszók keveréke. Mindenféle erkölcsi érték nélkül. Őket csak az irigység vezérli, és egy téves felsőbbrendűségükbe vetett hitük, minden alap nélkül. Külsőleg szinte semmi sem különbözteti meg őket egy normális embertől.
Szívesen segítettem, én sem szeretném, ha hülyén patkolnál el. bár erre van a legnagyobb esélyed.

Sancho12 2020.02.21. 19:18:16

@Grimbusz Makszimusz: Ez csak mellébeszélés,normálisabb válaszra nem telik.A kérdés még mindig ugyan az ki a "libsi"erre válaszolj,ne mellé beszélj.

morpho 2020.02.21. 19:19:19

@alöksz róz: Aki egyetért gyerekek lemészárlásával, az egy féreg. Aki ezt azzal hozza összefüggésbe, hogy cigányok verték agyon Szögi Lajost, az meg ostoba. Aki agyonveri Szögi Lajost, az is egy féreg, de egy négy éves gyereket ezért nem ölünk meg, nert ő is cigány. Nem gyilkolunk semmilyen alapon.

alöksz róz 2020.02.21. 19:19:41

@morpho: igaza van
a kirabolt agyonvert öregasszonyok helyett a szegény elnyomott kisebbségi elkövetőt sajnáljátok

Sancho12 2020.02.21. 19:22:13

@Sancho12: Ne erőlködj.Mondom,aki nem a fideszre szavazott az mind "libsi".

Grimbusz Makszimusz 2020.02.21. 19:22:25

@Sancho12: Leninnek címezd hülye köcsög lumpenproli, azt sem tudod már, hogy kinek mit írsz nagy cigányimádatodban? Én a nem sajnáló vagyok, Lenin a libsis, fogod libsi?

6.Lenin 2020.02.21. 19:24:10

@morpho:

Te tudod, hogy azokat a gyilkosságokat kik is "rendelték" meg, vagy félrenéztek, amikor megtörténtek? Nagyon jellemző, hogy mikor jelennek meg ilyen esetek, és kiknek is van "nagy szükségük" az ilyen történésekre?

Bár te sötét vagy , mint egy néger segge , de hátha tudod a választ.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.21. 19:26:16

@morpho: Hogy is áll a cigány-magyar gyilkossági meccs jelenleg? Ne nekem mondd, hogy nem ölünk meg ezt meg azt!

Sancho12 2020.02.21. 19:27:57

@6.Lenin: Ezek szerint,csak Ti vagytok az igazak.Tudod ilyen volt már úgy kb.70 éve is,nem lett jó vége.

Sancho12 2020.02.21. 19:30:05

@Sancho12: Csak,hogy pontos legyek. 87 éve volt.

alöksz róz 2020.02.21. 19:32:16

@morpho: az nem ostoba, hanem csak a jéghegy csúcsát említette.
a többi része az a cigányterror, amiről szemérmesen hallgattok.
hogy településeket, városrészeket tartottak a cigányok rettegésben, loptak raboltak garázdálkodtak, bárhova mentek csak a balhét csinálták.
mindezt a lippsik és a kormány hangos támogatásával, sőt jutalmazásával.
gyakorlatilag erre biztattátok őket, bazmeg.

ezért támogatták, hogy megszabaduljanak tőlük végre és normálisan élhessenek

6.Lenin 2020.02.21. 19:34:27

@Sancho12:

Te kérdeztél a libsikről. Arra válaszoltam. Másról nem volt szó.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.21. 19:37:45

@6.Lenin:" Te tudod, hogy azokat a gyilkosságokat kik is "rendelték" meg, "

Áááá. senki, a katonai titkosszolgálat egyik tisztje is csak úgy belekeveredett! Azon egyébként a mai napig is csodálkozom, hogy ilyen balfasz módon lebuktak és nem tudták letitkosítani idejében! :D
De ha mást nem nézünk ezekben a cigánygyilkosságokban, az akkor is bűzlik, hogy olyanokat nyírtak ki, akiket lehet sajnáltatni, mert ugyebár rendes esetben nyilván valamelyik környékréme börtöntölteléket lőné ki első sorban egy olyan, aki belekezd ilyesmibe!

alöksz róz 2020.02.21. 19:39:32

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: az akkori időkhöz képest jelentősen javult a helyzet

Sancho12 2020.02.21. 19:40:54

@Grimbusz Makszimusz: Köcsög,ha már ez a neved.Lehet,hogy proli vagyok(nem tudom,hogy nálad mit jelent)igaz,hogy vannak gyermekeim,nem lopok,soha nem voltam büntetve,vannak,cigány barátaim,és van aki fideszre szavazott de nem tagadom meg őket.De az ilyen taj parasztokat mind te ők is utálják.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.02.21. 19:42:09

@Grimbusz Makszimusz: Látod,tudsz te ha akarsz jól és normálisan is beszélni.
Voltak ott furcsa és érdekes dolgok.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.02.21. 19:43:26

@alöksz róz: Jaja.Hős utcába is elég hamar kiértek.Csak olyan 8 év kellett hozzá.

morpho 2020.02.21. 19:44:14

@alöksz róz: Te voltál már egyáltalán cigánytelepen? Mondjuk a Nyírségben? Én már voltam egy párszor, tudom, hogy mi megy ezekben a falvakban, nekem te ne magyarázz! Pláne ne tegyél többes számba. Még egyszer és utoljára. Nem gyilkolunk! Senkit! Ennyi.

6.Lenin 2020.02.21. 19:46:27

@Grimbusz Makszimusz:

Nagyon sok máig tisztázatlan kérdés van az akkor gyilkosságok körül. Igen, akkor szüntették meg a megfigyeléseket, amikor fegyvert vettek, és elsőként mindig rendőrök jelentek meg térképpel a helyszínen (a helyiek szerint).
Akkoriban figyelemmel kísértem az eseteket, de sok mindent nem értettem, hogy mi is történik, és miért is. Egyetlen logikus dolog volt bennük, hogy nem a gyilkosok tervezték, annyira kiszámíthatónak tűnt minden, és mégis csak tököltek körülötte akikre tartozott volna a tisztázása.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.02.21. 19:51:19

@6.Lenin: Mondjuk lehet azon csodálkozni,hogy ha te valamit nem értesz?XD

Amúgy hiába szavaztam fecóékra akkoriban,azért fura volt nekem is ez az egész.

6.Lenin 2020.02.21. 19:51:21

Nyilvánvaló, hogy a jelenleg zajló gyöngyöspatai eset sem arról szól, hogy a libsik aggódnának a cigány fiatalok értelmi képességeiért.
Rögtön elfelejetődne, ha ők kerülnének hatalomra. Hiszen ez az eset is alattuk történt.
Viszont most van értelme (politikailag) ezzel pöcsölni.

alöksz róz 2020.02.21. 19:53:21

@morpho: jaja, persze hogy voltál, átutazóban egy finnyásan felhúzott orral körülnézés utáni vidékszakértő vagy.
hagyjad már a dumát, arról van szó miért értettek egyet/támogatták.

nincs1itt 2020.02.21. 19:53:51

az elkövető, olyannyira volt "nyilvánvalóan nácifasisztaszélsőséges", hogy lövészklub tagsággal rendelkezett, fegyvertartási engedélye is volt. ilyenkor azért alaposan belenéznek az ember seggébe errefelé. már 2015 előtt is feszült volt a helyzet, ami azóta csak tovább romlott! (danke mutti!)
a "shisha bar", amolyan vízipipa bár, ahol nem ritkán a dohány és aroma anyagok mellé, némi "serkentő" szer is kerül. itt(is) lehet beszerezni a vidámító és stresszoldó anyagokat. egész röviden: a szervezett bűnözés látható elosztó helyei.
ez az "elborult elméjű" nacifasisztarasszistákok elég pontosan felmérte és még pontosabban hajtotta végre a tervét. amit korábban 24 oldalon össze is foglalt.
2015 előtt a "döner bude"-k szolgáltak hasonló célokat, mit ad Isten pont egy ilyet lőttek szét zschäpe és barna barátai... talán többet is.
kár mellé beszélni, 2015 óta bizony nagyságrendeket romlott a közbiztonság itt.
ebben elévülhetetlen szerepet játszottak és játszanak az illegális migránsok.

6.Lenin 2020.02.21. 19:55:10

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Nem fura volt, nagyon bűzlött az egész. Főleg mert olyanoknak "kellett" meghalniuk, akiknek nem kellett volna, de így volt ütős a dolog (ha érted mire gondolok).

alöksz róz 2020.02.21. 19:55:24

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: menj el vidékre és kérdezd meg, hogy látják

morpho 2020.02.21. 19:57:20

@alöksz róz: Ha tudnád mennyire el vagy tévedve, igencsak meglepődnél.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.02.21. 19:59:14

@morpho: Nem kötöm össze a kellemest a hasznossal, mint te, ha erre gondolsz..:D

alöksz róz 2020.02.21. 20:00:38

@morpho: jaja, ezt nyomjátok mindig. de a fotellippsi szöveg mind egyforma.

6.Lenin 2020.02.21. 20:02:59

@nincs1itt:

Szepi, ezek a dolgok ritkán történnek "véletlenül". Szerintem nagyon is ki van számítva minden előre, főleg, hogy mekkorát üthet (azon, aki a tulajdonképpeni célja ezeknek)

A migránsoknak ehhez azon kívül, hogy rosszkor voltak rossz helyen, semmi közük.
Most se a söpredék közül választották ki őket ( a helyszínt).

alöksz róz 2020.02.21. 20:05:41

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: nagyobb a közvetlen jelenlét. de ez csak egy kis része a dolognak, én nem erre hegyezném ki a dolgot.
te azért tekerd fel nyugodtan ezt a hínárdarabot, ha már beleakadt, és örülj a nagy fogásnak

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.02.21. 20:05:58

Na további jó mulatást,sajnos mennem kell.
De legalább azért fideszesek is tudnak értelmesen is beszélni.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.21. 20:11:40

@6.Lenin: Mondok még fura dolgot, volt egy profi mesterlövész puskájuk is, egy modern katonai, amit be is mutattak a rendőrségen, majd az később nyomtalanul eltűnt!
A tatárszentgyörgyi cigánygyereket, meg az apját, pedig megnézte orvos, több rendőr, tűzoltó, de lövésnyomokat egyik sem látott rajtuk, majd órák múlva mások észrevették!
Ebbe már nagyon bele sem mennék, de utólag történt ott valami szerintem.
Amúgy is most ez a német ügy a téma.

nincs1itt 2020.02.21. 20:11:53

@6.Lenin: vologya, azért köszönöm, hogy elmagyaráztad nekem, hogy mit írtam... emlékszel biztosan kuncze legnagyobb faszságára: "megélhetési bűnözés".
sajnos kimaradt az a rész, ahol megöngyilkolta magát és anyját is...

nincs1itt 2020.02.21. 20:18:33

@6.Lenin: ja! és napi több fenyegetés érkezik a politikusok, polgármesterek részére, gyakran halálos fenyegetések is. telefonon, e-mail-ben. mindegy melyik párthoz tartoznak.

6.Lenin 2020.02.21. 20:22:30

@Grimbusz Makszimusz:

Ezek úgy szoktak "véletlenül" történni, hogy akik tervezik, és akik ezeket az ügyeket vizsgálják, a lehető "legtávolabb" vannak egymástól. Akkor néz ki "hitelesnek" a vizsgálat.
Aki esetleg kételkedik, az hirterlen más beosztást kap.

Csak az elmúlt 30 évben történt néhány gyilkosság körüli maszatolást kell csak végiggondolni, és elolvasni az akkori, ma már nyudíjas nyomozók visszaemlékezéseit.

6.Lenin 2020.02.21. 20:24:53

@nincs1itt:

Abban a gyilkosságban biztos, hogy ő a tettes? Szepi, Szepi.

nincs1itt 2020.02.21. 20:28:59

@6.Lenin: vologya, vologya... biztosan el kell magyarázzam neked, hogy miért tartom fontosnak az öngyilkosság és anya gyilkosság részt? remélem te is érzed a különbséget a tárgyalóteremben is zikkájlozó breivik és e között az eset között...
ha azt is hozzátesszük, hogy tucatjával "derítik fel" a fegyveres erőknél(egyéb szolgálatoknál) a náczikokat...

6.Lenin 2020.02.21. 20:36:08

@nincs1itt:

Ezek a mesék neked, és a hozzád hasonlóknak készülnek.

20 éve lelkileg labilis faszik szoktak fegyverviselési engedélyt kapni, akiket 30 éve figyelnek a titkosszolgálatok, csak pont most félrenézetek, vagy elszunyókáltak 1 mp-re.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.21. 20:42:04

@6.Lenin: megölte az anyját
a köcsög őrült volt. pont

6.Lenin 2020.02.21. 20:47:11

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

De először magát, az anyját csak fél órával később.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.21. 20:52:44

@6.Lenin: inkább maradjunk a tényeknél
innen a monitor mögül az a tény, amit a mémetek hírként közölnek

morpho 2020.02.21. 20:55:26

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: A Mortimer üggyel, meg a mémetekkel mit is kéne kezdeni?

6.Lenin 2020.02.21. 21:01:18

@morpho:

Azon kívül, hogy nem ott, nem úgy, és nem is ő, és nem is akkor, sőt egész másért, nem azért, de a többi az mind stimmel.
Nem csodálom, ha ilyen 1xű dolgokat nem értesz.

2020.02.21. 21:16:50

Korrekt elemzés Földitől, bár most még nagyon nyersnek tűnik, de 10-15 éven belül ez a mindennapok része lesz Németországban, a terrorizmus és az önvédelem is.
Ez utóbbit valószínűleg az állampolgároknak maguknak kell megoldaniuk, mert az AFD Kívűl egyik pártban sincs meg a hajlandóság.

morpho 2020.02.21. 21:25:39

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Hol rasszistáztam én? Ja, sehol. Köszi, a figyelmet.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.21. 22:19:23

@morpho: "egy négy éves gyereket ezért nem ölünk meg, nert ő is cigány"

pl. itt is
figyeljen rád a koronavírus

Nekoashi2005 2020.02.21. 22:33:57

Azért csak kibújt a náci szar fidesses a zsákból!

"mészárlás önvédelmi reflex volt,
a gyilkos a normalitás védelmében ölt meg 10 embert"

Végül is a hatmillió zsidó elpusztítása is csak "önvédelmi reflex" volt a nácik részéről........

De ugyan ezt érezhették a törökök is, amikor legyilkoltak kb hárommillió keresztény örményt......

Az a norvég jobboldali fasz is pusztán "önvédelmi reflexből" gyilkolt abban a baloldali ifjúsági táborban....

Persze én is tudom, a gyűlölet főleg baloldalon van!

nincs1itt 2020.02.21. 23:16:41

@6.Lenin: vologya, pöcköld már meg a híres bal herédet! ébresztő! szerinted én miről pofázok???

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.21. 23:19:09

A VÉG KEZDETE : A KEZDET VÉGE ?!!!!!!!!!!!!!!!!!!

AZ EL QRÓ ISMÉT ÁTVESZI A HATALMAT A BALOLDALON !!!!!!!!

"A XVIII. kerületi polgármester (Pestszentlőrinc szégyene) kilépett az MSZP-ből és már a DK-t boldogítja – Videó"
Részletek és videó a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/a-xviii-keruleti-polgarmester-pestszentlorinc-szegyene-kilepett-az-mszp-bol-es-mar-a-dk-t-boldogitja-video/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.21. 23:20:26

ÚJABB MEXORÍTÁS EGY BALOLDALI VÁROSVEZETÉSTŐL ?!!!!!!!!!!

MIÉRT NEM LEPŐDÜNK MEG ?!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Köszi, Botka! Több száz ingyenes belvárosi parkolóhely szűnik meg Szegeden

Négyszáz ingyenes, fenntartott belvárosi parkolóhely megszüntetéséről döntött pénteken a szegedi közgyűlés"
mindenszo.hu/koszi-botka-tobb-szaz-ingyenes-belvarosi-parkolohely-szunik-meg-szegeden/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

morpho 2020.02.21. 23:27:47

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Mégis jobb, ha figyelsz, mert sajnos nem vagy tisztában a "rasszizmus" szó definíciójával. De sebaj, segítek:
A rasszizmus olyan gondolkodásmódot jelent, amely az emberek külső vagy belső tulajdonságait kiemeli, ezekhez morális, társadalmi vagy politikai különbségeket rendel hozzá, és az így létrehozott csoportok között – feltételezett tulajdonságaik vagy értékeik alapján – hierarchiát állít fel.

Akkor nézzük az említett mondatot: "egy négy éves gyereket ezért nem ölünk meg, mert ő is cigány" Felhívnám figyelmed a: "nem ölünk meg, mert cigány" szókapcsolatra, amely az említett definíció tagadása! Őrülök, hogy segíthettem!

Akkor nézzük még egyszer! Hol rasszistáztam én? Ja, sehol. De ha gondolod alázd még magad egy kicsit, ez neked mindig is remekül ment! Benned leginkább azt kedvelem, hogy azt hiszed magadról, hogy okos vagy.

Nekoashi2005 2020.02.21. 23:28:46

@Hova fogják elásni KariGerit?!:

Miről ismerszik meg a fake news oldal? Nincs főszerkesztő és gmail az email cím....

Mint ennél a mindenszó nevezetű trágyahalomnál.....

morpho 2020.02.21. 23:30:09

@alöksz róz: Te meg elfelejtettél tiltakozni, hogy az idézett mondat nem támasztja alá az állítását. Biztos véletlenül.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.21. 23:32:56

AZ ELLENZÉKI POLGÁRMESTER EGERBEN IS MEGBUKOTT ERKÖLCSILEG !!!!!!!!!!!

"A Fidesz-KDNP frakció a mai napon kereseti kérelemmel fordult a bírósághoz, hogy bocsánatkérésre és kártérítésre kötelezze Mirkóczki Ádámot a legutóbbi közgyűlésen tett minősíthetetlen tartalmú és stílusú vádaskodásai miatt – áll a Fidesz-KDNP frakció szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményében – írja az Egerhírek.

Mirkóczki Ádám alaptalanul vádolta meg a Fidesz-KDNP frakció tagjait, ráadásul arra szólította fel Eger legitim módon megválasztott képviselőit, hogy „takarodjanak a közéletből”.

A Fidesz-KDNP képviselői arra kérik Eger polgármesterét, hogy ne mérgezze tovább az egri közéletet hazugságaival és alaptalan vádaskodásaival. Egernek nyugodt, együttműködésen alapuló fejlődésre lenne szüksége."
mindenszo.hu/balhe-egerben-a-fidesz-kdnp-feljelentest-tett-mirkoczki-adam-ellen/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.21. 23:35:10

HAMAROSAN MÁRTIKA KEZÉN IS KATTANHAT A BILINCS , IRÁNY A DUTYI !!!!!!!!!!!!!!

"Irány a dutyi? Demeter Márta akár 3 évet is kaphat!

Bíróság elé áll Demeter Márta

Jövő hét pénteken 13 órakor kell Demeter Mártának megjelennie a Pesti Központi Kerületi Bíróságon, ahol az előkészítő üléssel megkezdődik a hivatali visszaélés miatt ellene indított per – értesült a Magyar Nemzet."

HONVÉDÜNK ÉS CSALÁDJA BIZTONSÁGÁT VESZÉLYEZTETTE !!!!!!!!!!!

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.21. 23:48:06

@Nekoashi2005: "Nincs főszerkesztő és gmail az email cím....

Mint ennél a mindenszó nevezetű trágyahalomnál....."

ÉS A B1 BLOGNAK KI A FŐSZERKESZTŐJE ?!!!!!!!!!!!!!!!!

ÉS AZ EMAIL CÍM MILYEN ?!!!!!!!!!!!!

MERT AZT JOBB , HA TUDOD , HOGY A MINDENSZO.HU IS CSAK PONT UGYANOLYAN BLOG , MINT EZ...

nincs1itt 2020.02.22. 00:01:06

már csak az a kérdés maradt nyitva, a hanaui eset helyeslőitől/éltetőitől várom a választ, kapsz egy pl. glock45-öt, gyakorolhatsz lőtéren is. majd egy helyen több emberbe kell golyót eresztened! minden további nélkül meg tudnád tenni? ez nem fps, ez a valóság lenne! valódi vérrel, valódi halottakkal.
tényleg, egy csirkének el tudnátok vágni a nyakát? vagy inkább a zacskós leves?

nincs1itt 2020.02.22. 00:02:50

@Hova fogják elásni KariGerit?!: rossz helyen promotálod az oldalt! és NE KIABÁLJ, BAZ+! attól még nem lesz jobb.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.22. 00:11:30

@nincs1itt: SZERINTEM PONT JÓ HELYEN " PROMOTÁLOM " !!!!!

LEGALÁBB A MAGADFAJTA LYPPSCHYKÉK IS MEGTANULJÁK , HOGY HOL A HELYÜK !!!!!
__________________________________________
ÉS EGY KIS EXTRA A NAP VÉGÉRE !!!!!!!!!!!!!!!

"És akkor Orbán Viktor megérkezett Brüsszelbe"
Részletek és videó a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/es-akkor-orban-viktor-megerkezett-brusszelbe-video/

IDEJE , HOGY VALAKI BRÜSSZELBEN IS RENDET CSINÁLJON !!!!!!!!!!!!!!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.22. 00:13:49

@alöksz róz: neked meg szivacsos agyvelő gyulladásod van

na hol írtam le, hogy kergemarha vagy?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.22. 00:17:25

@morpho: azért ölték meg a 4 éves gyereket, mert cigány volt?

nincs1itt 2020.02.22. 00:19:13

@Hova fogják elásni KariGerit?!: kicsit elmeroggyant barátom! értékelem az igyekezetedet, értsd meg ez az oldal még lyppschikéknek is kínos... o.v. megérkezett brüsszelbe és úgy szétcsap a 481 millió európai között, hogy a fal adja a másikat.
ahogy olvashatjuk is, teljes súlyával nem mondott semmit. de azt jó hosszan.

Orrban Viktor 2020.02.22. 01:59:39

EURÓPÁNAK TÖBB ILYEN HŐSRE LENNE SZÜKSÉGE MINT :

Tobias Rathjen
Breton Tarrant
Anders Behring Breivik

Eljőn az idő, mikor ezekről az emberekről méltóképpen emlékeznek majd meg. Utcákat tereket iskolákat neveznek el rolluk, és szobrokat avatnak majd minden városban.

Orrban Viktor 2020.02.22. 02:12:45

EURÓPÁNAK TÖBB ILYEN HŐSRE LENNE SZÜKSÉGE MINT :

Tobias Rathjen
Breton Tarrant
Anders Behring Breivik

Eljőn az idő, mikor ezekről az emberekről méltóképpen emlékeznek majd meg. Utcákat tereket iskolákat neveznek el rolluk, és szobrokat avatnak majd minden városban.

Nekoashi2005 2020.02.22. 06:55:33

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
Mi van fidessnyiik/bolsevik? Beragadt a billentyűzet?

cleanwater 2020.02.22. 07:29:42

@Nekoashi2005: Ne foglalkozz vele!Ez az ember súlyos elmebeteg!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.22. 07:53:40

@nincs1itt:" már csak az a kérdés maradt nyitva, a hanaui eset helyeslőitől/éltetőitől várom a választ, kapsz egy pl. glock45-öt, gyakorolhatsz lőtéren is. majd egy helyen több emberbe kell golyót eresztened! "

Egy némettől ez eleve linkség, ,mert a Glock osztrák gyártmány! SIG Sauer, vagy Walther az igazi!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.22. 08:09:29

Egyébként ha Földi szerintetek mentegette a "mészárost", akkor mi van?
Ahányszor valamelyik migránsnak öldökölni támad kedve, mást sem hallani a libsi sajtótól, mint hogy elszigetelt eset, frusztrált volt szegény, mert szerelmi bánata lett a fehér nő miatt és azért vágta le a fejét, pillanatnyi idegállapotból ölt, blablablabla!
Véletlenül sem terror, meg faji cselekmény, viszont ilyenkor marha fontos a rasszista vádat fenntartani és ugyanazzal a lendülettel kiterjeszteni az az összes fehérre! A fehéreket le kell nyomni! Ezzel csak egy baj van libsik, hogy ha eléritek a célotokat és a fehérek elbuknak, akkor nehogy azt higgyétek, hogy ti megússzátok, ugyanis ti is fehérek vagytok, persze kicsit mások, kicsit tuggyukkik, de a migriknek fehérek lesztek! A másik rossz hírem, hogy a migriknek majd hiába rasszistáztok, mert le fogják szarni és hogy még tovább menjek, a holokauszt sem fogja meghatni őket! :DDDDDDD

Nekoashi2005 2020.02.22. 08:38:37

g7.hu/kozelet/20200220/egy-puskas-stadionnyi-penzt-kolthet-propagandara-az-allam/

Valahogy fel kell tartani az fidessnyik/bolsevikok agymosott állapotát, de miért közpénzből?

2020.02.22. 08:44:47

@Orrban Viktor: Jelenleg nagy esély van rá, hogy ezeket az embereket a maradék közösség pár évtized múlva hősként fogja ünnepelni.
Nem azért, mert maga az öldöklés jó dolog, hanem azért, mert akkorra rájönnek, hogy nem volt okos ötlet egy olyan közösséget tömegesen beengedni az országaikba, akiknek az a küldetésük, hogy felszámolják a másként gondolkodó közösségeket.
Ezeket az esteket mind el lehetett volna kerülni , ha működnének az önvédelmi reflexek nyugaton és eleve megválogatják kit engednek be.
A vallási és kulturális antropológia szabálya szerint legkésóbb negyedszázadnyi idő múlva napi pár ezer halott oldalanként, a nyugati életvitel természetes velejárója lesz és ez független attól, hogy ezt erkölcsileg ki helyesli és ki nem.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.22. 08:53:29

@Nekoashi2005:" Valahogy fel kell tartani az fidessnyik/bolsevikok agymosott állapotát, de miért közpénzből?"

Szerintem meg az a propaganda, amikor a libsik bedobják a mágikus közpénz-stadion kombót és már ugranak is a lumpenprolik, oszt nyomatják a linkjét!
Kiskomám, az eredményekről beszámolni nem propaganda, elhiszem hogy bírnátok, ha más "hír" nem érkezne, csak a csutizás, stadionozás, Mészárosozás! A közpénz ügy meg úgy áll, hogy ha te nem is, de mások megválasztották a kormányt, mégpedig nagy többséggel, azoknak semmi gondja a közpénz elköltéssel, ti meg kisebbségben vagytok, kussoltok! Mi sem szólunk bele, mert nem tudunk, hogy a pöcsfej Karigeri közpénzből fizeti a Gyurcsány csicskásait különböző hangzatos pozíciókban!

megamedve 2020.02.22. 09:01:33

Itt van, megjött Barbapapa...
Illetve karigeri.

megamedve 2020.02.22. 09:03:29

@Orrban Viktor: még majd rólad is barátom.
Csak dolgozz még a helyesírásodon, mert az sokat elárul rólad.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.22. 09:04:33

@morpho: tehát rászistá indítékból
"köszönjük"

Grimbusz Makszimusz 2020.02.22. 09:07:42

@Tényelek: Igen, a háború kimenetelétől függ, hogy valakire terroristaként emlékeznek, vagy hősként!
Az, meg hogy Európában nagyon is azok a kilátások, hogy pár éven belül bejrúti állapotok jöhetnek, egyedül az úgynevezett liberálisoknak köszönhető, tehát nagyon sürgősen meg kell szabadulni tőlük, ha nem akarunk erre a sorsra jutni!

2020.02.22. 09:09:11

@Nekoashi2005: Az agymosás nem Fidesz találmány, libsi háttérék ebből gadagodnak és a sok barom még örül is neki.
Pl. Januártól kötelező minden Eu országban 10 százalékra emelni a benzin metanol tartalmát.
Ezzel a termőterületek 2 százalékát kivonták az élelmiszertermelésből, 7 százalék extraprofitot adtak az olajcégeknek, 3 százalékos plusz fogyasztást az autótulajdonosoknak. Az ugrásszerű élelmiszer áremelkedés, magasabb szervízköltség már csak bónusz.
Mindezt a zöldítés jelszavával ezért idiótájék még örülnek is neki.

látjátok feleim szümtükkel 2020.02.22. 10:22:47

@Grimbusz Makszimusz: "...egyes idegesebb polgárok így fejezik ki a rend utáni vágyukat!"

Ja, az ilyeneket diliházba szokják csukni. Főleg azért, mert ő maga még távolról sem látott migránst, mint a szegedi rokonom. Pedig ott jöttek be azok, akiket a kormány busszal hordott az osztrák határra, hogy menjenek a német polgárokat idegesíteni.

látjátok feleim szümtükkel 2020.02.22. 10:26:34

@6.Lenin:

Aztán ki is ajánlott először kötelet? Mintha valami bajuszos házmester lett volna. Pedig ő nem libsi, nem bolsi, nem komcsi, vérfideszes.

látjátok feleim szümtükkel 2020.02.22. 10:29:25

@Grimbusz Makszimusz:

Foglalkozik velük a hatóság, mert annak a dolga. Bár az, hogy kiengedig feltételesre az ilyeneket, az meg a kormány baja, már 10 éve a fideszé. Náluk tessék reklamálni!

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.02.22. 10:29:32

@látjátok feleim szümtükkel: De persze Ahmedka számára mindig van mentség.A gonosz fehér emberek miatti frusztrációja miatt gázol szándékosan a sétálóutcában.
És Lejonka számára is van felmentés , amikor csak pénz ellenében engedi be a hülye magyar parasztját a klotyóba az iskolában.A szemét fehér nácikok az okai ennek is.

István Tamasi 2020.02.22. 10:35:20

A tettes bekapkodta a lejárt szavatosságú maradék Pervitin tablettáit és ott folytatta ahol einsatzgruppen tagként abbahagyta.

látjátok feleim szümtükkel 2020.02.22. 10:37:37

@6.Lenin:

Gyöngyöspata 2010 után történt. Talán 2014-2015-ös évekről szól az ítélet. Szóval elmúlttízév.;D

István Tamasi 2020.02.22. 10:39:14

@Tényelek: Az viszont fideszmaffia találmány, hogy muszlim migránsokkal és terroristákkal riogatva mossák az agyát az egyszerű népeknek, de közben a csüngőhasú suttyó muszlimokat tüntet ki, nevez ki nagykövetnek, sőt zabál egy vályúból nemzetközi körözés alatt álló muszlimmal aki terroristáik pénzügyeit intézi.

látjátok feleim szümtükkel 2020.02.22. 10:43:34

@6.Lenin:

Neked van fegyverviselési engedélyed? Nincs? Na, akkor honnan tudod, hogy kinek és milyen körülmények közt adnak, vagy nem adnak?

látjátok feleim szümtükkel 2020.02.22. 10:48:22

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

No, és a fehér, magyar fiú miaf*ért robbantott fejhér, magyar rendőröket?

SZÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉGYEN?

2020.02.22. 11:00:14

@látjátok feleim szümtükkel:
Az ítélet 2006-tól szól és akkor még az iskolák önkormányzati fenntartásuak voltak.
Akkor szünt meg amikor fideszes lett a polgármester és átvette az iskolákat a Klik.
Egyébként most is szegregált oktatás folyik az iskolában, mert a magyarok kimenekitették a gyerekeiket onnan a folyamatos norvég terror miatt, ezért most a nagyon tanulni vágyó cigánygyerekek egymást kénytelenek gyepálni.

2020.02.22. 11:07:03

@István Tamasi: Magyarország csak akkor adhat állampolgárságot embereknek, ha az ellen a a tagországok és az USA nem emel kifogást.
De, mint látható, a libsi propaganda is hatékonyan működik.
A muszlim társadalommal kapcsolatban a Fidesz valóban tórz képet mutat, mert a valóságban sokkal veszélyesebbek ránk nézve, mint azt ők állítják.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.02.22. 11:08:41

@István Tamasi: A nácik tetteit a liberálnácik folytatják, a fanatikus iszlám behurcolásával sarokba szorítva a megmaradt európai zsidóságot.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.02.22. 11:18:10

@látjátok feleim szümtükkel: A többségi fehér társadalomhoz jóval kevesebb ilyen típusú bűncselekmény köthető , mint a kisebbségben lévő muszlimokhoz.
2015-2019 között háromszáz európai fehér bennszülött esett áldozatul a fanatikus iszlám terrorizmusnak.
Egyébként meg a körúti robbantó sem arra törekedett,hogy minél több civil essen áldozatul ,viszont Hasszán a furgonnal a karácsonyi vásáron ,vagy Ahmed a buszon konyhakéssel hadonászva igen..

2020.02.22. 11:20:22

@látjátok feleim szümtükkel:
Szegeden szerintem nem él olyan ember, aki ne látott volna migránst, mert oda folyamatosan érkeztek a 80-as években Romániából, a kilencvenes években a volt Jugoszlávia országaiból.
Ők valóban menekültek voltak, majd az elmúlt években el kezdtek özönleni a potyaleső migrik, akik jelentős része szintén Szegedet érintette.
A szerb oldalon több ezer, a magyar oldalon több száz magyar család megélhetését számolták fel a migrik a földek, gyümölcsösök letarolásával.

2020.02.22. 11:38:26

@látjátok feleim szümtükkel: A szegény elnyott gyilkosok kiengedése az uniós joharmonizázió jegyében gyűrűzött be hozzánk, ha nemhajtjuk végre akkor indul a hetes cikkely, ezért lobbizik a Fidesz Brússzelben, hogy a libsi tóbbség engedje meg a tórvény megváltoztatását, ...., ezért csinálják a nemzeti konzultációt is, hogy legyen demokratikus hivatkozási alap, ......, mert libsiéknél az nem az , hogy kijón és újra gyilkol, ... , mert hát alapból ezért vezették be, hogy fogyjon a riasztó hetero, fehér emberek száma.

István Tamasi 2020.02.22. 12:30:53

@Tényelek: Mondd a csúti suttyónak, hogy a muszlimok "sokkal veszélyesebbek", mert ő az aki muszlimokkal haverkodik, ad nekik magyar állami kitüntetést (például ha kisajátítják a budapesti Párisi udvart), nevezi ki őket nagykövetnek (például mint o.Naffa puszipajtását és üzletbarátját, egy vályúból zabál és üzletel nemzetközi körözés alatt álló muszlimmal aki terroristák bankárja.

István Tamasi 2020.02.22. 12:34:56

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:
Pontosabban a nácik tetteit az illiberál nácik folytatják például amikor a csüngőhasú suttyó olyan muszlim iskola működését engedélyezi Budapesten amelyik terroristákat követendő példának állítja.

morpho 2020.02.22. 13:13:28

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Te elmeroggyant vagy, vagy elhatároztad, hogy szándékosan hülyét csinálsz magadból? Jó ez neked?

2020.02.22. 13:14:50

@István Tamasi: A Naffa fívérek negyven éve Magyarországon élnek és magyar gyerekeik vannak, az Arab Emírségekbe ön szerint kit lehetett volna küldeni nagykövetnek, akivel szóba is állnak?
A körözött bünöző ellen az USA - nak semmi kifogása nem volt, elég érdekes :-)

Egyébként meg minden ország üzletel a diktátorokkal is, ha az érdekei úgy kívánjáka.
Nagy bajban lennénk, ha mondjuk a kínaiakkal megszakítanánk a gazdasági kapcsolatokat, másnap leállna a Mercedes, Audi, stb. gyárunk.

István Tamasi 2020.02.22. 13:28:45

@Tényelek:
Zaid Naffa állampolgársági kérelmét azért utasították el, mert nemzetbiztonsági kockázatot tárt fel a vizsgálat vele szemben. Ezek után az ő testvére Oszama - nomen est omen - csak Nemzetthy Szotyialista Mutyisztánban kaphatott nagyköveti kinevezést, mert normális országban nemzetbiztonsági kockázatot jelentő testvérrel ez nem lehetséges.
Körözött bűnözővel, akiről köztudott hogy terroristák bankárja, is csak egy suttyó, aki Nemzetthy Szotyilaista országot irányít, ül le egy vályúból zabálni.

2020.02.22. 14:02:24

@István Tamasi: Értem én problémáját, azt hiányolja, hogy itt nem úgy nevezik ki a nagykóveteket, mint demokrácia csúcsát jelentő Obama amerikájában, ahol adták-vették az ilyen pozíciókat egymás között a celebek.
Ha itt is így müködne, akkor Berki Amerikában, Győzike Indiában, Kelemen meg Dubajban lenne magyar nagykövet.
Szerintem mi még nem értúnk meg a liberális demokrácia ilyen magas szintjére.

látjátok feleim szümtükkel 2020.02.22. 14:11:21

@Tényelek:

Nem igaz, amit írsz. Nem taroltak le semmit, és sok szegedi egy darabot sem látott belőlük. Vonatra, buszra rakta őket a kormányod, és elvitték őket. Most sem igaz, az a nagy migráns nyomás, amiről állandóan rettegtetitek a népet.

látjátok feleim szümtükkel 2020.02.22. 14:14:38

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:

Ja,ja, nem is akarta a rendőrt lelőni az öreg fószer amikor el akarták fogni, meg a pesti sem akarta őket felrobbantani. Nem olvasol elég origos hírt, teli van itthoni erőszakos ügyekkel. Olvass többet!

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.02.22. 14:20:59

@látjátok feleim szümtükkel: Az eljut az agyadig , hogy civilek kimaxolt gyilkolása súlyosabb , mint rendőrre támadni?

2020.02.22. 14:22:10

@látjátok feleim szümtükkel: Persze, mindenki tudja, hogy Orbán fizetett statisztái szédelegnek a Balkánon tízezerr számra, ráadásul, ha netán van is köztik igazi migri azok hoznak otthonró tüzifát magukkal.
Ha netán véletlenül kitörnének egy gyümölcsfát, akkor kettőt ültetnek helyette, mert azt is hoznak magukkal.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.02.22. 14:24:39

@István Tamasi: Hülyeség ,nem állítja követendő példának. Tudod kik állítják be a terroristákat követendő példának? A fanatikus imámok,akik szabadon garázdálkodnak Nyugat-Európa számos mecsetében.

bacskay33 2020.02.22. 14:32:28

Remélem a normális németek keményen fellépnek a szervezkedő náci pártok ellen. A hazánkból tömegesen távozott menekültek nagy része már állást talált Németországban és remélem igyekszik beilleszkedni az ottani társadalomba. Nyilván a jövőben is lesznek migránsok által elkövetett bűncselekmények, és ezekről első helyen számol be a média. Ebből azt a következtetést lehet levonni, hogy bűncselekményeket csak a menekültek követnek el. Nekünk is le kell vonni a következtetést ebből a bűncselekményből. A hazai gyűlöletpropaganda előbb vagy utóbb idehaza is generálhat ilyen cselekedetet. Erre már korábban itthon is példa. Nem szabad egyes emberek alantas ösztöneire ráépülni és rátenni még egy lapáttal.

István Tamasi 2020.02.22. 14:38:30

@Tényelek:
Azért óriási a különbség az olyan nagyköveti kinevezések között mint az aki nagy pénzzel támogatta a kampányt, de nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot és az között aki zsíros üzleteket köt a suttyóval és nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

István Tamasi 2020.02.22. 14:40:34

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:
Bizony, hogy ugyanaz a kuratóriuma a budapesti muszlim iskolát alapító egyesületnek amelyik egy balkáni muszlim iskola kapcsán terroristákat állított követendő példaképnek.

2020.02.22. 14:41:52

@bacskay33:
Itt élek, de még nem találkoztam gyülölet propagandával.
Hol let ilyenre ráakadni, szívesen megnézném!

István Tamasi 2020.02.22. 15:08:43

@Tényelek: Gyűlölet propaganda forrásai: nyolcaska, prosti srácok, lokál, m1, a kesma tagjai.

bacskay33 2020.02.22. 15:19:50

@Tényelek: Nem tudom, hogy Te hol élsz, de a Fidesz kormány egész tevékenysége erre épül. Minden választási kampánya az volt.

2020.02.22. 15:30:22

@bacskay33:
@István Tamasi:
Sehol sem látok, hallok, olvasok arról, hogy bárkit is gyűlőlni kellene, de komolyan érdekelne, hogy egyáltalán mire gondolnak, konkrétan hol zajlik ez a gyűlölet kampány!?
Ha egyáltalán van is ilyen, nagyon rosszul csinálják, mert a környezetemben még senki sem találkozott vele.

morpho 2020.02.22. 15:45:19

@Tényelek: "Sehol sem látok, hallok, olvasok arról, hogy bárkit is gyűlőlni kellene, de komolyan érdekelne, hogy egyáltalán mire gondolnak, konkrétan hol zajlik ez a gyűlölet kampány!?"

:))) Amúgy szórakoztató vagy pubi. Te láttál ezen a blogon "Tényelek" néven kommentelő narancskullancsot? Mert én nem! :))

alöksz róz 2020.02.22. 16:06:10

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: megmondtam előre mi lesz a válasz
agyadra ment a kor

sZulamith 2020.02.22. 16:11:07

@Tényelek: A politikában a gyülőlet nem úgy hangzik el, mint a házaspárok között, amikor a feleség üvőlti a férjének, gyülőllek:) A politikában finomabb módszerekkel történik. Amikor azt veszed észre, hogy gyülőlőd a cigányokat, migránsokat, Gyurcsányt, kommunistákat, stb. miközben neked semmi bajod sem volt velük.

alöksz róz 2020.02.22. 16:13:50

@sZulamith: vagy utálod a fideszeseket, a vidékieket, a magyarokat, orbánt

2020.02.22. 17:37:47

@sZulamith: Az, hogy nem akarunk migriket evidens, de nem azért, mert gyűlöljük őket, hanem azért, mert semmi kedvünk eltartani őket, de ahhoz sem, hogy, ha többségbe kerülnek, megöljenek minket.
Őszintén szólva én önt és a scaládját sem fogadnám be, hogy életük végéig eltartsam, miközben még 12 rokont is behívnának magukhoz, akiket szintén nekem kellene eltartani. De ebben semmi gyűlölet nincs, csak racionális vagyok és azt a pénzt inkább a gyerekeimre költöm.
A cigányok ugyanolyan emberek, mint bárki más, ettől még tény, hogy a börtönjeinkben stabil kétharmad arányban vannak jelen. Okos ember ebből levon némi következtetést, de gyűlöletet csak abban az esetben, ha az áldozatuk volt közvetve vagy közvetlenül.
A komcsi az más, őket csak az nem gyűlöli, aki közvetlenül vagy közvetve haszonélvezője volt a népirtásuknak, rablásuknak.
Gyurcsány egy magyar gyűlölő patkány, de szerintem őt sem gyűlölik az emberek csak tudják róla, hogy az és úgy viszonyúlnak hozzá.
Szerintem ez a gyűlölet szöveg úgy hülyeség, ahogy, bár látom, hogy igény azért lenne rá bőven.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.22. 18:07:16

@morpho: ez a végső érved, "vagy vagy" van még lejjebb?

rasztaszív 2020.02.22. 18:20:15

@Tényelek: a komcsi sem más, őket csak az gyűlöli, aki közvetlenül vagy közvetve kárvallottja volt a földosztásnak,államosításnak.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.22. 18:26:44

Kétségbeejtő, hogy a prolik ebben is valamiféle Orbánnal kibaszási lehetőséget látnak, teli szájjal szopják be és böfögik vissza a libsi propagandát az üldözött migránsokról, akik nem is léteznek.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.22. 18:32:00

@rasztaszív: :" a komcsi sem más, őket csak az gyűlöli, aki közvetlenül vagy közvetve kárvallottja volt a földosztásnak,államosításnak."

Na ezt most köszönöm, mert hozzásegítettél egy felismeréshez! A komcsi és közeli rokona a libsi, mindig csak a máséból oszt, arra vigyáz, hogy ne a sajátjából! Ugyebár azért a migránsokat, meg a cigányokat is tartsuk el mi, ők meg ülnek a zsidótól lefoglalt villában, meg felveszik az osztalékt a privatizált cégükből!

2020.02.22. 18:32:31

@morpho: Érdekes "narancskullancs" vagyok én, aki kolyabb kritikákat fogalmaztam meg itt, már többször Fidesz és Orbán ellen, mint a liberálbolsi csapat együttvéve.
Csak míg ők ezt propaganda és érzelmi alalapon, én ezt is racionális közösségi szempontból tettem, magyarul nem köpködve,...., és, hát, mint példa mutatja csak az nem fideszkullancs, akinek a szájából turhával együtt jön a mocskos orbánozás öt percenként.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.22. 18:32:31

@rasztaszív: :" a komcsi sem más, őket csak az gyűlöli, aki közvetlenül vagy közvetve kárvallottja volt a földosztásnak,államosításnak."

Na ezt most köszönöm, mert hozzásegítettél egy felismeréshez! A komcsi és közeli rokona a libsi, mindig csak a máséból oszt, arra vigyáz, hogy ne a sajátjából! Ugyebár azért a migránsokat, meg a cigányokat is tartsuk el mi, ők meg ülnek a zsidótól lefoglalt villában, meg felveszik az osztalékot a privatizált cégükből!

rasztaszív 2020.02.22. 18:39:48

@Grimbusz Makszimusz: mert a fideszed a sajátjából osztogat,ugye?

de a kérdés valójában az,hogy a komcsizás is gyűlölködésnek számít-e?

2020.02.22. 18:50:30

@rasztaszív:
A komcsi időkben elég volt az akasztáshoz az is, ha valaki többet tudott, mint a négy elemis végzettségű új értelmiségi / :-) / elit.
1948-ban a BHG nevű cégnél kitalálták a crosbar rendszerű telefonközpontot.
A kifejlesztésben 5 mérnök vett részt, mind az ötöt felakasztották.
A rendszer nem engedték szabadalmaztatni sem ezért az a tudás szabad préda lett.
A svéd Ericson tenyerelt rá a tudásra, szabadalmaztatta és 1980-ig az egész világot ellátta velük.
A BHG a hetvenes években bérmunkában kezdte el gyártani a svédeknek, amikor már ők átálltak a digitális központok gyártására, itt a kilencvenes évekig csak kötelező alkatrész ellátáshoz szükséges dolgokat gyártották.
Az Erikson csak ezen az üzleten nagyjából 1100 milliárd dollárt kaszált 50 év alatt, ...., szent gatyamadzag, ha csak a felét megfogtuk volna, az osztrákok a hátunkat néznék.
,......, és ez csak egy a sok komcsi baromság közül.

alöksz róz 2020.02.22. 18:56:16

@rasztaszív: a keresztény egyházakat meg csak azok, akiket a papok megrontottak, igaz-e

morph on deer 2020.02.22. 18:57:01

@Tényelek:
“ Itt élek, de még nem találkoztam gyülölet propagandával.
Hol let ilyenre ráakadni, szívesen megnézném!”

Kérlek:
youtu.be/8iF4a6LVGY8

Grimbusz Makszimusz 2020.02.22. 18:57:34

@rasztaszív: "de a kérdés valójában az,hogy a komcsizás is gyűlölködésnek számít-e?"

Egy szó használata gyűlölködés e? Ó te pihent idióta..........

rasztaszív 2020.02.22. 18:58:59

@Tényelek:aha.és ezért nem gyűlölködés a komcsizás?

rasztaszív 2020.02.22. 19:00:24

@alöksz róz: az nélkül is tudtok elég gusztustalanok lenni.

nincs1itt 2020.02.22. 19:06:33

@Tényelek: te jááános, az mikor volt? anyáddal élsz, babettával jársz, macskád van. kemény vagy jáááános!

morph on deer 2020.02.22. 19:08:17

@Tényelek:
“ A szegény elnyott gyilkosok kiengedése az uniós joharmonizázió jegyében gyűrűzött be hozzánk, ha nemhajtjuk végre akkor indul a hetes cikkely”

Csak nem azt akarod mondani, hogy az azeri baltás gyilkos el(seftelése)engedése is az EU miatt történt? Ugye nem?

alöksz róz 2020.02.22. 19:18:52

@rasztaszív: mert a komcsik nem?

de mesélj, veled mit gusztustalankodtak, szádba kellett venni a pásztorbotot?

rasztaszív 2020.02.22. 19:20:53

@alöksz róz: csak ilyen hozzád hasonlóval futottam már össze párral...:)

morph on deer 2020.02.22. 19:22:36

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK:
“ 2015-2019 között háromszáz európai fehér bennszülött esett áldozatul a fanatikus iszlám terrorizmusnak.”

Ugyanebben az időben viszont mintegy négyszáz magyar fehér bennszülött esett áldozatul a fanatikus magyar fehér bennszülötteknek!

Mi győztünk!
Mert Magyarország jobban teljesít!

(Bár a gyilkosságok száma némileg csökken, átlagban így is cirka száz gyilkosság történik évente.)

morpho 2020.02.22. 19:33:28

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Ez nem érv volt, hanem kérdés. Az érveken már rég túl vagyok. Sajnos egyoldalú volt. Hagyjuk is.

@Tényelek: Már bocs, de ha valaki megkérdezi, hogy merre van ma Magyarországon gyűlöletkampány, az vagy elmeroggyant, vagy narancskullancs. Ezt a kommentsávot nem olvastad? A posztot sem? A Kesma egyetlen orgánuma sem jut el hozzád? (ez mondjuk elképzelhető) , a plakátkampányokat, "nemzeti konzultációkat" nem láttad? Ebből nem vezettél le semmilyen szándékos politikai célt, ami a magyar néplélek alapvetően idegenellenes, antiszemita, cigányellenes, homofób, kirekesztő, gyanakvó jellemére és félelmeire hajaz? Tényleg nem? (tudom, most majd megírják, hogy amagyar néplélek nem is ilyen, de sajnos ilyen. Nem véletlenül forog közszájon a "szomszéd fűje mindig zöldebb", a "dögöljön meg a szomszéd tehene is" továbbá a kinek a fáján énekel a pacsirta? című néplélekelemzés)

alöksz róz 2020.02.22. 19:37:21

@rasztaszív: jaja, akkor a tied jogos. nyilvánvaló h csak a magyart, a keresztényt, a vidékit, a fidesz-szavazót lehet gyűlölni, az teljesen jogos. a többi meg teljesen indokolatlan.

morpho 2020.02.22. 19:38:43

@Tényelek: "A komcsi időkben elég volt az akasztáshoz az is, ha valaki többet tudott, mint a négy elemis végzettségű új értelmiségi"

A nyilasok alatt meg elég volt a Dunába lövéshez, ha valaki zsidónak született. Most versenyezni akarsz?

rasztaszív 2020.02.22. 19:42:25

@alöksz róz: ha gusztustalan vagy,akkor jogos,ha annak neveznek.ne lázadj,nincs mire.

alöksz róz 2020.02.22. 20:01:38

@rasztaszív: nem nem, ha zsidó v komcsi v lippsi vagyok akkor nem jogos

alöksz róz 2020.02.22. 20:04:19

@morpho: te most itt gyűlöletkampányt folytatsz

DezInf 2020.02.22. 20:25:04

@Tényelek: errŏl a bhg crossbar központról tudnál még mesélni?

2020.02.22. 20:28:59

@DezInf: Tudnék, de nem gondolom, hogy azzal kellene töltenem az időmet, hogy olyan lustiknak mondjak esti mesét, akik még a gogli használatát sem ismerik!

2020.02.22. 20:33:09

@nincs1itt:
Kedves Benőke!
A párhuzam a komcsi földosztás volt,..., na ez is akkortájt volt, de innentől kezdve befejeztem a magyar történelemmel kapcsoltos, döbbenetesen hiányos ismereteinek pótlását.

2020.02.22. 20:42:50

@morpho: A zsidóuralom alatt meg elég volt a vitézi, nemesi cím /1957-ben, azoknak a családoknak a neveit, akikről úgy gondolták, hogy a csecsemőket is kiirtották, kiadták egymásnak, szabad felvételre. / , de mint írtam fentebb, a tudást se díjazták"mert az is az ő uralmuk alatt történt.
És itt jön a képbe az, hogy az én értelmezésem szerint a nyilas terrort és a zsidók által elkövetett komcsi terrort nem a magyarok és a zsidók követték el, hanem csak az adott népcsoportokon belüli patkány kisebbség, ezért nem szabad a teljes közösséget megbélyegezni!

2020.02.22. 20:54:00

@morpho:
Kit kellene gyűlölni ön szerint?
Az, hogy ne jöjjön a muszlim, mert 450 évig épp elég időnk volt kiismerni őket, tapasztalaton alapul.
A kutya sem gyűlöli őket, maradjanak ott békében, háboruban, ahol eddig is voltak.
Soros a magyar és minden nemzeti közösség felszámolására törekszik és ehhez bármilyen eszközt hajlandó bevetni, tehát ellenség, nem ellenfél és úgy is kell kezelni, a gyűlölet ott sem szempont, az önvédelem sokmindenre feljogosít minden magyar embert vele szemben.
Továbbra sem látom kit kellene gyűlölnünk, de a dermesztő nyomást ennek igényére tapasztalom önnél is,...., el kell keserítsem valószínüleg ön is a nélkül fog meghalni, hogy bárki gyűlölné, ugyanűgy, mint az egyébként talpig görény Soros.

DezInf 2020.02.22. 21:11:48

@Tényelek: elég egy link is,eaetleg egy itéler is megteszi
kíváncsivá tettèl
mesélhetnél litérről is
ne hantázz!

2020.02.22. 21:42:54

@DezInf: Úgy kell keresni, hogy Stadard per csak a per alatt lerabolták a céget és BHG lett!
A Pázmány egyetem tárában, ....... de hogy ne keljen hányni a keresztények miatt, az indeszen is van róla anyag.
Nekem kidobott rengeteg anyagot,....., ön meg itt van megfürödve :-)?! Keressen egy írástudót, aki beírja a keresőbe és kapcsolja be szövegolvasótt, ezzel tudja pótolni a hiányosságait!
Jól gondoltam, hogy lusta, mint Föld,.......

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2020.02.22. 22:03:27

Olyan formás kis kolbászt toltam, szabályosan jóképű. Szorongva búcsúztam tőle, midőn leúszott a nagy folyón.

DezInf 2020.02.22. 22:04:47

@Tényelek: simán hazudsz!
az itt standard per nem a crossbar fejlesztésekről szólt
kiket ítéltek halàlra a perben?
ki volt az az öt fejlesztőmérnök a két halálra ítélt közül?
nem kerek amiket hantázol
pázmányos rezsimszolga

2020.02.22. 22:12:46

@DezInf:
Na ezért kell megbíznia egy írástudót, hogy segítsen önnek eligazodni.
A három felvezető perből az egyik volt a mérnökök elleni, a svédekkel akartak kooperálni, hazaárulás indokkal akasztották fel őket.
Azért mert ön tudatlan, nem én vagyok a hazug!

nincs1itt 2020.02.22. 22:14:43

@Tényelek: jááános, "csak" az igazgatót, és nem a crossbar-t, hanem a forgótárcsás automata HELYI kapcsolásra alkalmas rendszert fejlesztették ki, egyébként a beloiannis híradástechnikai gyár(bhg) elsősorban RÁDIÓKAT gyártott.
de egyébként elmehetsz a babettádon, a macskaalomért, ha anyád ad pénzt. földosztás komcsi módra? áááá, mészáros nemstróman lölö-re gondolsz?
te olyan buta vagy, hogy az már szégyenletes...

Tényelek 2020.02.22. 22:15:56

Én csak egy bunkó kekec buzi vagyok. Maga meg kinyalhatja.

2020.02.22. 22:17:26

@DezInf: De látom a Pázmányt ön is úgy ítéli meg, mint az elvtársa,..., rémisztő képződmény,...... örülök,, hogy sikerült megijesztenem :-)

nincs1itt 2020.02.22. 22:18:52

@Tényelek: te ostoba fidesz-jobbágy betyárkörte orbán seggében, koncepciós per volt(kémkedés és kollaboráció), hogy államosítani lehessen a gyárat. geiger-t végezték ki és a műszaki-igazgatót kozmát "csak" börtönre ítélték.
ülj le hüjjegyerek elégtelen! mint mindig.

nincs1itt 2020.02.22. 22:21:34

@Tényelek: lerabolták és ettől lett beloiannis? baz+! állítsd már le magad, te kretén!
a pázmány mint "egyetem"?

2020.02.22. 22:22:48

@Tényelek :
Kedves Klón!
Egetérte önnel, bár meglepett, hogy ezt ilyen nyiltan bevállalja,.., tisztelet érte.

DezInf 2020.02.22. 22:26:59

@Tényelek: legalább a pázmányos majd 300 oldalas értekezést elolvashattad volna
de nem olvastad el azt sem :)
csak hantázol mint egy félművelt rezsimszolga
ugye te is egy erdélyi teológus-jogász végzettséggel rendelkezel?

2020.02.22. 22:28:34

@nincs1itt: 14 halálos ítélet vol a felvezető perekkel együtt, ebből 11 lett végrehajtva.
Ja és a BHG és BRG nem összekeverendő, mert akkor estleg azt sem fogja tudni, hogy melyik mit gyártott.
A BHG-ban a h betű a hiradástecnikát jelöli nem a magnót vagy a rádiót :-)!

morpho 2020.02.22. 22:31:49

@Tényelek: Tőlem lehetsz antiszemita, a te dolgod, de én ezt kihagyom, bocs.
Sorosról meg azt se tudnád, hogy létezik, ha Orbán marketing gépezete nem dobja be a nevét mint ellenséget. A politikus bedobja, mint ellenséget, te meg mint megvezethető két lábon járó hülyeség, elkezded görényezni. A politika így működik. Amikor a nyolcvanas években ingyenes iskolatej akciókat szervezett Magyarországon akkor nem gyűlölte senki. Amikor Orbánnak ösztöndíjat adott, nem gyűlölte senki. A rendszerváltás óta ad pénzt magyarországi alapítványoknak, mégsem gyűlölte senki. Aztán Orbán 2015-ben kitalálta a sorosozós kamukampányt, hiretelen "talpig görény" lett és elkezdték gyűlölni. Például te is! Ezek után viccesen hangzik, hogy te nem gyűlölsz senkit. A politika működik, rengetegen beszopják a semmit, a politikus meg hatalomra kerül és lenyúlja a közpénzt. Te ehhez asszisztálsz pubi! Attól meg, hogy rámkiabálod, amit te művelsz, meg zsidózol, még nem lesz igazad. Pláne, hogy nincs mondanivalód. Véleményezel dolgokat, embereket, de valójában nem mondasz semmit. Maradjunk annyiban, hogy mindenben igazad van. További jó sorosozást és zsidózást napi 25 órában! Végül is mindenki abban érzi jól magát, amiben akarja. Látod milyen fasza ez a gaz liberális szemlélet. Ráadásul még jól is alszom :)

nincs1itt 2020.02.22. 22:34:37

@Tényelek: na figyelj te szerencsétlen: www.radiomuseum.hu/index_bhg.html
ez nem a pázmány "egyetem". olyannyira vagy hüjje, hogy az már tényleg csak fidesz-tálibra jellemző!
olvasd el! faxkalap! utána okoskodj!

nincs1itt 2020.02.22. 22:38:55

@Tényelek: a rádió az mi a f@szom, te sötét gyalog? nem híradástechnika? a magnó is az, te síkhülye. standard volt a bhg elődje, büdös fidesz-tálib, amit épp úgy államosítottak, mint manapság a fidesz szokott!

nincs1itt 2020.02.22. 22:40:52

@Tényelek: és jessssz! olyan hülye vagy, hogy pnt azt linkeled amit én. és neked mond ellent!

nincs1itt 2020.02.22. 22:43:03

@DezInf: szerintem ez félnótás tényelek, maga rezsi szilárd. már majdnem szerzett iskolai végzettséget, erre nem politikus lett. igaz az szdsz-t alapítója volt csepelen. de megtért!

2020.02.22. 22:45:14

@nincs1itt: Valószínűsítem, hogy az ikerhidas Crosbar rendszer miatt örül annyira,, de azt jogdíj fizetés ellenében gyárthatták, az Ericson engedélyével.
Úgy fizettek a saját alaptalálmányukért, hogy csak a cikkben is felsorolt országokban adhattal el, a fejlesztett változatot a svédek megkapták és a világ összes többi országában forgalmazták.

DezInf 2020.02.22. 22:47:29

@nincs1itt: sosem járt a bhg környékén sem :)
halandzsázik össze-vissza
nem véletlenül említettem litért
egy fidexjanicsár

DezInf 2020.02.22. 22:49:52

@Tényelek: szerintem engedd el
bebizonyítottad, hogy fingod sincs arról amiről beszélsz
már kínos veled szóba állni :)

2020.02.22. 22:53:14

@nincs1itt: Nem azt linkeltem :-)
A rádiókat a Videoton, a magnókat a BRG gyártotta a komcsi időkben, a legelejét kivéve.

2020.02.22. 22:57:13

@DezInf: Ön eléggé idiótának tűnik.
Mi köze van a BHG-nak a Fideszhez, ......., szerintem menjen orvoshoz, ha ebben is Orbánt látja!

DezInf 2020.02.22. 22:59:09

@Tényelek: ennyire agyalágyula nem lehetsz fidexmorzsi :)

lökd a rizsát, máshoz nem értesz

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.22. 23:23:02

ELKEZDŐDÖTT A HATALOMÁTVÉTEL !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

AZ EL QRÓ AZ ELLENZÉKI MOSLÉKKOALÍCIÓ ÉLÉN !!!!!!!!!!!

"Fura, és felgyorsult politikai eseményeknek lehetünk szemtanúi az ellenzéki oldalon. A sietség oka nem véletlen, nincs olyan messze az a 2022-es választás, össze kell addigra állnia mindennek az ellenzéki térfélen. A külső erők fejben már elrendeztek mindent, most jön a megvalósítás.

Miután a DK lábtörlőt csinált az MSZP-ből, az MSZP kikéri magának, és elnök úr, egy bizonyos Tóth Bertalan, aki arról híres, hogy…..miről is híres? Szóval miután Gyurcsány és szektája felmosta a padlót az MSZP-vel, és lábtörlőt csinált az MSZP elnökéből, az MSZP elnöke kijelenti, hogy “nem leszünk lábtörlő!”. Jajj Bercike, dehogynem! Már az vagy, nem vetted még észre, Te szánalmas barom?

Tóth Berci sivalkodása pont olyan freudi, mint a kormányzati Klímavédelmi akcióterv bejelentése után Schmuck Erzsi néni sivalkodása. Öröm nézni, tényleg.

A következő hónapokban tehát várhatóan a DK totál felzabálja az MSZP-t. Jó étvágyat!

Mi már csak egy kávét kérünk…."
mindenszo.hu/nem-leszunk-labtorlo-mondta-az-mszp-labtorloje/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.22. 23:24:44

KÜLSŐ ERŐK ÁLLNAK A GYURCSÁNYI HATALOMÁTVÉTEL , AZ ELLENZÉK KORÁBBI VEZETŐ PÁRTJAINAK FELMORZSOLÓDÁSA MÖGÖTT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Ugyanaz a külső erő számolja fel a Jobbikot, és az MSZP-t

A Jobbik még nem tudni hova csatlakozik be

A terv kész. Több éve. Már eldöntöttek mindent. A döntés nem Magyarországon született meg. Több erő, több külső erő akarja a 10 éve tartó Orbán kormány hatalmát megtörni, hol demokratikus (választások), de legtöbb esetben antidemokratikus módszerekkel (NGO-k beavatkozása, utcai erőszak, internetes manipulációk, a jobboldal hangok elnyomása). Külföldön is ugyanez a szitu. A libsik elbuktak, most bebújtak a hazug, zöld színbe, és “koalára” lépnek Ausztriában is, meg Németországban is.

Ugyanez az erő tiltja le a nemzeti hangokat az internetről. Akár többször egymás után. Schiffer András is megmondta, hogy nincsenek összeesküvés elméletek, gyakorlat van.

Meg akarják törni a magyarságot: hazugsággal, manipulációval, erőszakkal, agresszióval. Kellenek a visszavásárolt források: utalványok, szolgáltatások, víz, termőföld, kultúra, meg úgy az egész Kárpát-medence."
mindenszo.hu/ugyanaz-a-kulso-ero-szamolja-fel-a-jobbikot-es-az-mszp-t/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

István Tamasi 2020.02.23. 05:23:39

@Tényelek:
Amint leveszi a narancsos szemüveget azonnal látni fogja a fideszmaffia gyűlöletkampányát.

István Tamasi 2020.02.23. 05:45:51

@Tényelek: "Az, hogy ne jöjjön a muszlim, mert 450 év elég volt kiismerni őket, tapasztalaton alapul."
A fenti mondatát leginkább a csüngőhasú suttyó vezérkéjének kellene hogy elmondja mert ő az aki kitüntet muszlimot, mert megvette az ikonikus Párisi udvart, nevez ki muszlimot Magyarország nagykövetének noha az illető /testvére miatt/ nemzetbiztonsági kockázatot hordoz, zabál egy vályúból muszlimmal aki muszlim terroristák bankárja, ..... és a sort még sokáig lehet folytatni.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.23. 07:51:25

@morpho: "Sorosról meg azt se tudnád, hogy létezik, ha Orbán marketing gépezete nem dobja be a nevét mint ellenséget. "

Kisfiam, ha addig nem is de az OTP elleni ügye után ismert lett itthon, az meg nem Orbán alatt volt! Ezen kívül is dőlnek róla a hírek, én legutóbb Kurzzal láttam az Indexen.
Aki csak Orbán miatt ismeri, azt egyáltalán nem érdekli a politika.
És amúgy állati hülye dolog tőled, hogy Sorost csak egy egyszerű hétköznapi embernek akarod beállítani, akit Orbán tett népszerűvé, hiszen politikai vezetőkkel szokott tárgyalni, világszintű konferenciákon szólal meg, könyvei vannak, műsorokba hívják, Magyarországtól független, távoli helyeken is átkozzák a nevét a húzásai miatt!

látjátok feleim szümtükkel 2020.02.23. 08:08:10

@Hova fogják elásni KariGerit?!:

Felnégyelték az MDF-t. Tudod ki?

SZÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉGYEN!

látjátok feleim szümtükkel 2020.02.23. 08:16:04

@Hova fogják elásni KariGerit?!:

Gerike, a kgbélát elítélék már?;D

SZÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉÉGYEN!

2020.02.23. 09:18:59

@István Tamasi:
Szerintem az ön ismeretei elég hiányosak a vallási antropologia területén, mert ha nem így lenne, akkor tudná, hogy a muszlimok nem tekintik egyenrangúnak a nem muszlimokat.
A keresztény vallásúakat visszamaradottként, az ezen kívüli vallással rendelkezőket és a vallástalanokt az ember és az állat átmeneteként kezelik.
Ezért muszlim országba még az USA is muszlim vallású nagykövetet nevez ki.
A gazdasági tevékenységet viszont sehol nem keverik a vallással.

Azt viszont továbbra sem értem, hogy miként lehet az elutasítást gyűlöletként kezelni,...., ez valami libsii agyrém lehet.

István Tamasi 2020.02.23. 10:04:29

@Tényelek: Félre tetszik csusszantani, magyarul sumákolni az igazán fontos kérdést. A csüngőhasú suttyó olyan valakit nevezett ki Oszama Naffa személyében nagykövetnek aki a testvére révén nemzetbiztonsági kockázatot jelent.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.23. 10:12:46

@István Tamasi: A csüngőhasú suttyó olyan valakit nevezett ki Oszama Naffa személyében nagykövetnek aki a testvére révén nemzetbiztonsági kockázatot jelent....................................

Persze, Soros rombolhat, a migránsok jöhetnek tőletek, most meg érdekel a nemzetbiztonság? :D Kurva jó!

István Tamasi 2020.02.23. 10:57:55

@Grimbusz Makszimusz: Igaz. Óriási rombolást végzett hazánkban Soros azzal, hogy iskoláztatta a csúti suttyót és fizette az indulási költségeit a fideszmaffiának.

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.02.23. 11:09:41

@István Tamasi: Érdekes , hogy ez az iskola-ahová török üzletemberek gyerekei járnak-zavar , míg potenciális terroristák ezreinek beengedése Európába nem zavar , ahogy a számos, gyakorlatilag terroristatoborzóként működő, nyugati mecset és imám sem..

István Tamasi 2020.02.23. 11:19:22

@AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK: Leginkább az zavar, hogy a csüngőhasú suttyó egyfajta pávatáncot - ami a muszlim- és bevándorló/menekültellenesség - jár a hazai egyszerű gondolkodású embereknek és egy másfajta pávatáncot - ami alázatos seggnyalás - jár a muszlim üzletembereknek.

2020.02.23. 11:31:35

@István Tamasi: Nagykövetnek olyan ember kell akivel szemben feltétel nélküli bizalom megáll Magyarországgal kapcsolatban,...., és ez esetben legyen muszlim.
Ha bátyja pl. az iszlám szélsőségesebb műfaját űzi, az nemzetbiztonsági kockázat, míg ő maga nem az, akkor a bátyjának nincs jelentősége vele kapcsolatban.
Nálunk is van olyan család, ahol van, katolikus és komcsi is, de normális esetben ez nincs hatással az egyén megítélésére.
Szóval szó sincs csusztatásról, egyszerűen elég a logikus gondolkodás, hogy valaki ne rugozzon ezen a témán.

2020.02.23. 11:40:28

@István Tamasi: A muszlim ellenesség csak az iskolázatlan embereket zavarja, akik már az általános iskolában is kerülték a történelem órákat, ezért nem tűnt fel nekik, hogy 450 évet harcoltunk ellenük és amikor győztek, 850 városunkat tették a földdel egyenlővé, a lányainkat szexrabszolgává tették, a fiú gyerekekből meg janicsárokat csináltak.
A maradék lakosság meg adót fizetett, azért, hogy nem muszlimként életben maradhasson.
A Koránt nem írták át, a viszonyulásuk a nem muszlimokhoz nem változott.

István Tamasi 2020.02.23. 12:24:10

@Tényelek: Ha önmagában attól jelentett volna nemzetbiztonsági kockázatot oszama testvére, hogy muszlim akkor maga oszama maga is kockázatot jelent hiszen ő is muszlim. Viszont ha a tesó azért nem kaphatott magyar állampolgárságot, mert valami /nem nyilvános ok miatt kockázatos akkor az ő édestestvére is nemzetbiztonsági kockázatot jelent. Lehet, hogy ez a te birkaagyadnak bonyolult, de akkor is igaz.

István Tamasi 2020.02.23. 12:30:20

@Tényelek: A muszlim ellenesség azért zavarja a kevésbé iskolázott embereket, mert ezt sulykolja a fideszmaffia gyűlöletkampánya már vagy egy évtizede. Azt pedig, hogy miket műveltek hazánk területén a muszlimok sulykold a csüngőhasú suttyónak mert ő haverkodik, üzletel, tünteti ki, nevezi ki nagykövetnek, zabál egy vályúból muszlimokkal és ő nyalja a seggüket is.

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.02.23. 12:32:47

@István Tamasi: Lipsikém, látom a LOGIKA nem az erősséged, mint a lipsikéknek általában.

Nyilván nem önmagában azért jelentett kockázatot a testvér, mert muszlim; de jelenthetett azért, mert a nagykövettel ellentétben az iszlám egy szélsőséges, vahhábita irányzatát követi.

Ez azonban a testvérét tekintve nem feltétlenül jelent kockázatot, itt nem azonos háztartásban élő családtagról van szó. Így a sivalkodás, hőbörgés is felesleges a részedrőo; ezeket a kérdéseket a nemzetbiztonsági szakszolgálatok az okoskodó lipsik nélkül is el tudják dönteni, nincs szükségük a kéretlen tanácsaidra.

2020.02.23. 12:43:20

@István Tamasi: Látom nem megy a szövegértés, probálja meg újra olvasni, amit írtam!
Azt írtam, hogy oda csak muszlimot küldhetnek, mert aki nem az, akutyával nézik egy szinte,..., és ezt nem képletesen kell érteni.
Az agyi képességeimre tett utalás, felsőbbrendűségi komplexusra utal,...., de, mint látható, alap nélkül.
Ön most egy szűkebb körben gondolja magát felsőbbrendűnek, a muszlimok az élet minden területén ezt gondolják az összes nem muszlimról,...., de attól még üzletelni kell velük, más nyugati országok is ezt teszik.
Úgy egyébként fogalmam sincs mi volt az oka, a tesó nemzetbiztonsági kockázatának csak egy logikus választ adtam a sokmillióból.

2020.02.23. 12:56:09

@István Tamasi: Ép elmélyű ember ezzel a tapasztalattal, amivel mi rendelkezünk, muszlimellenes.
A történelmi tények, tények, azokkal értelmes ember nem vitatkozik,..., a pritívebbek netán megpróbálkozhatnak azzal, hátha megjavúltak azóta és nem ugyanazt a barbár módszert alkalmazzák a nem muszlimokkal szemben, mint akkor.
Némi támpontot adhat ezzel kapcsolatban a jelenleg is zajló nigériai, burkina fasoi, fülöpszigeteki, pakisztáni, indiai, stb területeken elkövetett napi szintű népirtások, aminek a célja a terület megtisztítása a muszlim élettér bővitése.
Amikor többségbe kerülnek egy adott területen, onnantól bevezetik a sariat.
Magyarul semmi sem változott velük kapcsolatban az elmúlt 1400 évben, ölnek, rabszolgává tesznek minden nem muszlimot, itt is ezt fogják tenni.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.23. 13:25:26

@morpho: már nem csak rászistázol, antiszemitázol is szellemi korcs?
vesd be a végső menedéked, kezdj el magyarozni
ja már az is megvolt

AZ A BAJ...HOGY BE SE JÖNNEK 2020.02.23. 14:09:33

@István Tamasi: Engem viszont a te tudathasadásos gondolkodásod zavar. Egy elitgimnáziumban, ahová török üzletemberek gyerekei járnak biztonsági kockázatot látsz, míg potenciális terroristák ezreinek beengedésében nem, ahogy a legsötétebb szalafita tanokat hirdető ny-európai imámokan és mecsetekben sem. Dehát a skizofrénia a libbancsoknál már-már kötelező..:)

2020.02.23. 14:14:33

@morpho: 25 év múlva, amikor a németek kisebbségbe kerülnek Nmetországban, majd visszasírják, hogy most nem az AFD juttatták hatalomra,..., most meg fikázzák őket.
Amilyen hülyék lettek a németek még azt is beveszik, hogy a rasszizmus miatt lesznek rákosok az arab ingyenélők náluk, na meg az AFD miatt.

nincs1itt 2020.02.23. 14:17:04

@Tényelek: látod jááános, ehhez is(!) segghülye vagy! mert pl. indiában a hindu nacionalista bharatíja dzsanata párt és a hinduista nacionalista narendra modi, kifejezetten a muszlimoktól von el jogokat, pedig kb 170 millió él indiában.
a "megjavÚlt" hejjesen = megjavUlt. jó lenne, ha már okoskodni próbálsz, akkor a fonetikus írásról áttérnél a magyar helyesírásra. a vallás antropológia hosszú "Ó", amiről te porbáltál okoskodni az az összehasonlító valláselmélet. majd ha a bhg-t meg tudod különböztetni a brg-től. az interurban-t a crossbar-tól, na majd akkor... de addig még néhány szemeszter a pázmányon és meg lesz lelkész-jogász okj... oklevéllel!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.02.23. 14:31:57

A Tóbiás héber eredetű bibliai férfinév, jelentése: Jahve jó

kizárt, hogy rendes német család ilyen névvel alázza gyerekét

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.23. 16:22:36

@látjátok feleim szümtükkel: "Felnégyelték az MDF-t. Tudod ki?"

IGEN !

AZ MDF ELJELENTÉKTELENEDÉSÉÉRT A PÁRT VEZETÉSE A FELELŐS !

KELLETT NEKIK ÖSSZEÁLLNI BOKROSSAL ?!

AZT HITTÉK , EZT BEVESZI AZ EREDETILEG KONZERVATÍV SZAVAZÓIK GYOMRA ?!

HÁT NEM VETTE BE , EZT CSAK MAGUKNAK KÖSZÖNHETTÉK . . .

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.23. 16:24:29

HÁT LIPSIKÉK , A MAI TÜNCIKE MEGINT NEM SIKERÜLT VALAMI FÉNYESRE . . .

"Agyhalál – Alig vannak cigányok a cigánytüntetésen

Nem sikerült túl sok romát összetrombitálni

Vasárnap, 15 órakor bejelentkezett a Hír tv a Kossuth térről, és a tudósító helyszíni beszámolója szerint mindössze 40 százaléka cigány a párszáz összegyűlt embernek.

Pedig mozgósított a teljes Soros hálózat: Tasz, Helsinki bizottság..stb..stb.

Mindez tehát azt jelenti, hogy a cigány lakosságot nem sikerült megvezetni a gyöngyöspatai ügyben. A magyar cigányság felemelése, beilleszkedése csakis oktatással, és nem az állam perelésével érhető el. Más út nincs"
mindenszo.hu/agyhalal-alig-vannak-ciganyok-ciganytuntetesen/

HA A PATAI ROMÁK PÉNZT AKARNAK , MENJENEK EL DOLGOZNI !!!!!!!!!!!!!

Grimbusz Makszimusz 2020.02.23. 16:30:15

@István Tamasi: "Igaz. Óriási rombolást végzett hazánkban Soros azzal, hogy iskoláztatta a csúti suttyót és fizette az indulási költségeit a fideszmaffiának."

Azokban az időkben befektetés gyanánt rengeteg kelet -európai fiatalnak biztosított ösztöndíjat, mert tudta, hogy azok közül páran nagy karriert futhatnak be és akkor visszakérheti az árát! Mondjuk Orbánnal nagyon megszopta a faszt, mert nem árulta el a hazáját!

a nagy hohohorgász 2020.02.23. 18:10:47

Olvastátok az indexet? Na ki utaztatja a cigányokat? Hát csak nem a demokratikus oldal.... Hahaha. De ezért is a geci Orbán a hibás mert nem indított állami vonatot Pestre. Akik feljottek remélem itt is maradnak kihasznalva a híres pesti vendégszeretet. Megalol b+. Hahaha

nincs1itt 2020.02.23. 20:34:29

@a nagy hohohorgász: figyu pecás, van egy bírósági döntés, ha tetszik ítélet. gondolom ezt is a gy.f. kényszerítette ki a bíróból. na erre a magyar köztársaság törvényeire alapozott döntést szarja le magasról el chapo és klánja! el chapo maga a közjogi méltóságok csúcsa, csak a köztársasági elnök áll felette. a jogszerűség és a egyenlő bánásmód, a demokrácia és az emberi jogok legfőbb őrei, mo.-on is, ez a két személy!
okádék egy ország lett mo.-ból, ahol gy.f-ek, o.v.-k, s.p.-ok, g.á.-dok és az elődeik viselhették ezeket a stallumokat!
aki pedig ennek tapsol, az csak ostoba, irigy jobbágy! mert fel sem fogja, hogy holnap ő lehet a következő! igen, baz+ te! mert meg lehet a cigányokkal, akkor meg lehet tenni a magyarokkal is! ezeknek a gazembereknek a szemében, te pont annyit érsz, hogy rá szavazz, adózz és kussolj!

nincs1itt 2020.02.23. 20:36:01

@a nagy hohohorgász: nesz baz+ és gonolkodj mifasz változott 13 év alatt!
T. Köcsögmagyarválasztópolgár!

Úgy érzem, hogy az elmúlt napokban nyilvánosságra került adatokkal kapcsolatban, egy-két kérdés tisztázásra szorul. Az sejlik, hogy 17 évvel a rendszerváltás után, még mindig nem vagy tisztában a demokrácia játékszabályaival!

Igen, 299 Ft-ért ebédelek, és 18 millió a benzinpénzem.
És?
Egyrészt faszközöd van hozzá, másrészt meg ez nekem (legálisan) jár.
Hallom a rikácsolásod a társadalmi igazságosságról, meg az elosztásról, meg a sok bugyuta, idealista blablád, hogy nekem miért igen, neked meg miért nem.
Azé’ bazmeg, mert Te egy fingszita kis pöcs vagy, én meg az elit.
Azé’ bazmeg, mert én hozom a törvényeket! Magamnak. És ha megszopod, - mert én úgy gondolom, hogy meg kell, hogy szopd - akkor így jártál. Majd négy év múlva szavazol, anyádra.
Mit cincogsz? Visszahívás? Te kis fasz! Hát azt a telibabaszott alkotmányt is én írtam, gondolod, hogy megtettem neked azt a szívességet, hogy beleírtam, hogy visszahívhass?
Négy év, kis köcsög! Négy év. Ez a rendszer a négyéves diktatúrák sorozata. Buktam már meg az elmúlt tizenöt évben, egyszer is? Tessék? Láttál Te már időközi választást, ebben a kurva országban? Nem figyelsz, kis fasz!
Tényleg, kire szavaztál tavasszal? A komcsikra, vagy a Fideszre? Tudod miért kérdezem?
Mert még azt sem vetted észre, hogy ez is kurvára mindegy. Én bazmeg, ha megyek szavazni, beviszem a fülkébe a kutyám, rászaratom a szavazólapra és azt adom be. Mert mindegy, hogy ki mellé húzod az ikszet, érvényes-e a szavazatod vagy sem. Mindenképpen rám szavazol. Mert egyedül belőlem választhatsz. Én egy vagyok. Az elit. A Z E L I T!
Szociáldemokrata, liberális, szocialista, meg konzervatív. Ezt a szart is meg lehet veled etetni? Öcsém, hogy Te mekkora fasz vagy! Szerinted a büfében van jobbos és balos szendvics? Ugyanazt a kenyeret zabáljuk, ugyanazt a tehenet fejjük, csak a székházra teszünk ki más-más logót, hogy tudjad, éppen melyikünk szónokol, napirend előtt.
A világ nem vízszintesen van felosztva, jobb és baloldalra, hanem függőlegesen, fentre és lentre. Ja, a fent én vagyok, a lent meg Te, Te kis paraszt. „A törvény szerződés, gazdagok és szegények között.” – azt hitted vicc, mi?

Még pofáztol, hogy elkúrtuk, elkúrták az országot? És gondolod, hogy nem szarok bele vastagon? Engem addig érdekel a szaros hazád működőképessége, amíg az képes kitermelni a benzinpénzem, meg az illetményem. Az meg egyelőre nincs veszélyben. Zsé van, főnök és kontroll nincs. Ergo, szarunk bele!
Tudom, neked ez most nagyon nem tetszik. Há’ nyazsgem! Vagy tudod mit? Menj le tüntetni! Azt nem szarjuk le, gondolod? Menj le és rázd a nyálad a Kossuth téren, de ha nem tud elaludni tőled a gyerek, ígérem, szétbaszatom a fejed a Gergényivel. - Mellesleg, utálom ezt a seggnyaló csókát, de hát minden házba kell valaki, aki leviszi a szemetet. -

Visszatérve a benzinpénzemre, kurvára utálom ha a zsembe turkálnak. Igen, öt milliárdot basztunk el, majd' négyszázan. A vizitdíj meg 10 millió emberen hoz vagy másfél milliárdot. Igen bazmeg, spórolni kell! Gondoltad, hogy majd én kuporgatok? Ne kezdje el rinyálni, hogy a nyomorult nejeddel, és a két kibaszott kölyköddel éltek 120 nettóból! Unalmas. Közölöm veled, hogy kurvára beleszarok. A két szaros gyereked is csak annyira érdekel, hogy ne dögöljön éhen. Hogy legyen majd, akivel tíz év múlva is magamra tudok szavaztatni. Egyébként meg mit ugatsz? Nem tetszik a proliélet? Neked is áll a zászló, lehetsz Te is politikus! Ha nem, akkor meg kuss! Te választottad, szavad nem lehet.

Négyszázan. Igen, ennyien vagyok. Emlékszel még, hogy ezt a kampányt is (mint mindegyiket) úgy kezdtük, hogy most aztán kisebb parlament lesz? Lett? Na látod! Hogy a saját munkahelyemen csináljak létszámleépítést? Kekeke…
Miért, szerinted mi a faszt kezdenék a Laci fiammal, ha nem tudnám betolni képviselőnek? Legyen prolimunkásköcsög, mint Te? Viccelsz, ugye?

Szóval, Kedves Köcsögmagyarválasztópolgár!
Sajnálom, hogy ilyen módon és ilyen stílusban kellett tudomásodra hoznom, amire magadtól is rájöhettél volna. Mivel nem csak birka, hanem barom is vagy, erre a megoldásra miattad kényszerültem. Nem akartalak megbántani, és az önérzeted sem akartam agyonbaszni, de minekután Te akkora pöcs vagy, hogy képtelen voltál a tények segítségével a valóságos helyzeted meghatározni liberális demokráciánkban, így ez a levél nem más, mint a Te nyelvedre lefordított helyzetelemzés. Most, hogy tudod már, hogy hová sorold magad, szeretnélek megkérni, hogy a fentiek figyelembevételével a pofádat evésre használd, és most húzzál vissza dolgozni, köcsög!

2007 Budapest, Európa

Tisztelettel:

A politikai elit.
itt a mindenkori parlamenti képviselők nevei következnek

a nagy hohohorgász 2020.02.23. 20:54:26

@nincs1itt: és az a baj hogy akárhány hozzaszolasodat olvastam mind ellenzék párti pedig te is leirtad h egy kalap szar. Szopjal lovat. Én azért szavazok a Fideszre mert nekem most jobb de te egy mocsing vagy mert nem azért szavazol az ellenzekre mert neked jobb lesz hanem mert o1g. Tudom hogy nem érzed a különbséget de halistennek ezzel nem velem baszol ki hanem magaddal. Jut eszembe az összes libsi geci igazolja fotóval hogy kinn volt a tunciken ma különben azt a kovetkeztetest vonom le hogy ez is propaganda. Pedig jukas

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.23. 21:27:52

ELLENZÉKI CICAHARC A MASZOP ÉS A DÁKÓSOK KÖZÖTT !!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Csata van! Nagy csata van! De nekünk kellemes ez a kis háború. Harc, ami a DK és az MSZP között zajlik. Jobb nem is lehetne. Öröm nézni. Varju elvtárs a DK-ból mézes-mázas szavakkal csábítgatja át az MSZP-seket a DK-ba. Így tett többek között a 18. kerület polgármestere is, Szaniszló Sándor elvtárs, aki konkrétan szemen köpte saját választóit. Szóval az MSZP küzd mint disznó a jégen, de semmi kétség, hogy ki nevet a végén: Feri."
Részletek és videó a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/a-szocik-kuzdenek-mint-diszno-a-jegen-dk-vs-mszp-harc-van-video/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

nincs1itt 2020.02.23. 21:49:28

@a nagy hohohorgász: látod ezért szavazol a fideszre, mert egy tő mondattal is meggyűlik a bajod. ha összetett, na akkor már végképp összezavarodsz...

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.02.23. 23:04:48

@nincs1itt: "Figyu, nem akarlak zavarni, biztos iszol valami finomat éppen, de egy pillanatra nézz fel a pohár mögül, mutatok Neked valamit!

Nézd csak:"
mindenszo.hu/nyilt-level-gyurcsany-ferencnek-nezd-csak-ezeket-a-kepeket-feri/

nincs1itt 2020.02.23. 23:15:47

@Hova fogják elásni KariGerit?!: na, ja... ha jobban megnézed a képet, akkor láthatod, hogy a "világ sajtó" az bizony hírtv, tv2, rtlklub... a kérdéseket is ide tennéd? mert érdekelne, hogy mit mertek kérdezni... válaszokat ismerjük: a medve nem játék, legyen úgy mint régen volt, ugyanannyi pénzt akarunk mint... esetleg ez vagy valami, vagy megy valahová

morph on deer 2020.02.23. 23:38:46

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
Az a fasz itt az előtérben tényleg orbán nyakát fogja?

Amúgy szerinted hányan akarnának találkozni Charles Mansonnal?
Vagy bármelyik másik ismert pszichopatával, ha már itt tartunk?
Szerinted többen, vagy kevesebben, mint ezzel a pszichopatával itt a képen?

morph on deer 2020.02.24. 00:01:32

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
“ Vasárnap, 15 órakor bejelentkezett a Hír tv a Kossuth térről, és a tudósító helyszíni beszámolója szerint mindössze 40 százaléka cigány a párszáz összegyűlt embernek.”

Te kis értelmi károsult, tudod, hogy ez mit jelent?

Ez azt jelenti, hogy a résztvevők 60%-a SZOLIDÁRIS a romákkal!

Fogod, picim?
Ez azt jelenti, hogy az orbáni geciség már megint nem váltotta be a reményeket!
Magyarul: a magyarok a magyar cigányokkal vannak, és NEM az orbáni nemzetiszocialista fidesszel!
Ahogy a cigányok is mindig a magyarok mellett álltak ki, 1848-tól az erdélyi forradalomig!

És ti, “nemzetiek” akartok konfliktust szítani a nemzet különböző etnikai hátterű tagjai között?
Tényleg?

Hát sok sikert, fideszes náci-csökevények..! A magyar nép mégiscsak intelligensebb málatok, és a felcsuti suttyónál!
:) Ilyen az élet, gecikék!

morph on deer 2020.02.24. 00:06:50

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
“...de semmi kétség, hogy ki nevet a végén: Feri."

Nocsak!
Hát nem a Soros?
Nem is az orbán?
Még ilyet..!

Te látod a jövőt, mi?
:)

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2020.02.24. 01:14:18

@morph on deer: Gyurcsany Ferenc egy igaz tankonyvi pszihopata, aztan meg se akar vele senki sem talalkozni.

István Tamasi 2020.02.24. 09:30:09

@Tényelek: "Ép elméjű ember ezzel a tapasztalattal, amivel mi rendelkezünk, muszlimellenes."
Ezzel tehát megerősítetted, hogy suttyó vezérkéd - alias O1G - nem épelméjű, mert ő aztán a muszlimok barátja, üzletel velük, kitünteti, nagykövetnek kinevezi, körözött és muszlim terroristák bankárjával egy vályúból zabál, terroristákat példaképnek állító muszlim iskola működését engedélyezi Budapesten, magyar közpénzen működtet Budapesten muszlim központot (türk tanács kirendeltsége).

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.24. 09:34:40

@Hova fogják elásni KariGerit?!: "Nézd csak"

Mit nézzek rajtuk? Az, hogy Ondó Viktor gazdád porbafingó, ez nem hír értékű. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.24. 09:37:46

@a nagy hohohorgász: "Én azért szavazok a Fideszre mert nekem most jobb"

Akkor Soros György patriótára kéne szavaznod, hisz a geci szerint ő irányítja a világot, neki köszönheted az évtizedes konjunktúrát. Ondó Viktor gazdádnak annyi a része, hogy a középmezőnyből levitte Magyarországot az EU sereghajtói közé.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.24. 09:40:24

@a nagy hohohorgász: "Én azért szavazok a Fideszre mert nekem most jobb"

Akkor Soros György patriótár@Grimbusz Makszimusz: "visszakérheti az árát"

Tőlem elfelejtette visszakérni az árát. Hol kell jelentkezni, hogy vissza adományozzam?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.24. 09:42:09

@Grimbusz Makszimusz: "nem árulta el a hazáját"

Bazmeg, Ondó Viktor gazdád ruszki? Talán az az egy ország, amit a geci biztos nem árult el. Akkor mégsem hazaáruló. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.24. 09:45:09

@Hova fogják elásni KariGerit?!: "AZ MDF ELJELENTÉKTELENEDÉSÉÉRT A PÁRT VEZETÉSE A FELELŐS !
KELLETT NEKIK ÖSSZEÁLLNI A GECIVEL ?! "

Ja, ja. :))

Grimbusz Makszimusz 2020.02.24. 09:59:21

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Akkor Soros György patriótár@Grimbusz Makszimusz: "visszakérheti az árát"
Tőlem elfelejtette visszakérni az árát. Hol kell jelentkezni, hogy vissza adományozzam?"

Tegnap pl. kimehettél volna a patai tüntetésre cignyfaszt szopni, azt Soros szervezte, biztosan nagy hír lett volna ha egyel többen demonstrálnak a munkakerülők mellett! :D
Legközelebb nem tudom mikor lesz tünci, de biztosan lesz!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.24. 10:25:35

@Grimbusz Makszimusz: "kimehettél volna a patai tüntetésre cignyfaszt szopni"

??? Ilyen rendezvényeken szopjátok a geci gazdátok faszát? Nem, köszi, én nem vagyok nagy hódolója. :))

Womb Rаider 2020.02.24. 11:30:34

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "Akkor Soros György patriótára kéne szavaznod,"

Parazita a szó, amit kerestél...

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.02.24. 11:55:31

@morph on deer: "a résztvevők 60%-a SZOLIDÁRIS a romákkal!"

Na, és akkor mi van azzal az 59%-kal, aki a résztvevők közül fizetett, megélhetési tüntikéző; vagy csak simán Orbán-fóbiás komcsilibcsi, vagy esetleg csak feltűnőségi viszketegségben szenved?

Egyébként e tekintetben párszáz oktondi libsi nem oszt, nem szoroz; abban biztos lehetsz, hogy a magyar közvélemény 90%-a a patai önkormányzat mellett (és a pénzben, a nehéz helyzetű önkormányzat által fizetendő kártérítés ellen) van.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.24. 12:01:26

@Szergej Szergejevics Szergejev: "az 59%-kal, aki a résztvevők közül fizetett, megélhetési tüntikéző"

Nem hiszem, hogy ilyen a baloldalon lenne. Pénzük sincs rá. Eddig annyi van bizonyítva, hogy a fideSSfasszopók fizetett trollok. :))

Grimbusz Makszimusz 2020.02.24. 12:08:42

@morph on deer: “ Vasárnap, 15 órakor bejelentkezett a Hír tv a Kossuth térről, és a tudósító helyszíni beszámolója szerint mindössze 40 százaléka cigány a párszáz összegyűlt embernek.”

Te kis értelmi károsult, tudod, hogy ez mit jelent?

Ez azt jelenti, hogy a résztvevők 60%-a SZOLIDÁRIS a romákkal!.........................................

Nem, ez azt jelenti, hogy nem mindegyik hozott magával egy cigányt is! :D

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.02.24. 12:29:29

@István Tamasi: "ő aztán a muszlimok barátja, üzletel velük"

Hát már bocs, de ez a kettő marhára nem ugyanaz, meg a kettő egymásból nem is következik.

Az egy legitim cél, hogy a sebezhetőségünk csökkentése végett Magyarország diverzifikálja a külkereskedelmi áruforgalmát (exportját), új felvevőpiacokat, befektetőket keresve keleten is.

A német gazdaság nagy, erős partner, akivel fenn akarjuk tartani, építeni akarjuk a hagyományosan szoros üzleti kapcsolatainkat. De ahogy most is, előfordulhat, hogy nekik éppen nem megy jól, illetve a keleti, fejlődő országokban gyorsabb a gazdasági növekedés, ami piacbővülést hoz.

Ebből a felívelő szakaszból értelmes ország nem akar kimaradni (pláne csak politikai, kulturális megfontolások miatt); nem vagyunk mi olyan gazdagok, hogy megengedhessük magunknak, hogy nem hajolunk le a földön fekvő százdollárosokért.

Trump és az amerikaiak is üzletelnek velük, az amerikai elnök is mosolyogva jelentette be a nagy szaúdi fegyver- és hadieszköz-üzletet; ez még igen messze van az őszinte, szívből jövő barátságtól.

Ha jó üzletet kötsz velük, abból hasznod lesz; míg ha tömegesen befogadod őket, abból jelentős költségek, társadalmi károk keletkezhetnek. Ezért ezeket a dolgokat célszerűtlen összemosni.

Womb Rаider 2020.02.24. 12:30:02

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Mivel az én tevékenységemről te vajmi keveset tudsz, így bárminemű minősítgetésednek pont ugyanakkora valóságalapja lenne, mint Soros Györgyöt patriótának nevezni. Azért, mert egyszer kaptál tőle zsoldot, még nem vagy a rabszolgája.. emeld fel végre a fejed és fordítsd a fény felé.

Womb Rаider 2020.02.24. 12:36:31

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "Nem hiszem, hogy ilyen a baloldalon lenne. Pénzük sincs rá."

Elhazudod a valóságot..
Ezen a demonstráción sok ismerős arcot fedezhetett fel az, aki figyelemmel kíséri a buzgó bércivilek tevékenykedését.. hol a határmenti káosz szításában jeleskednek, hol árkot ásnak .. mindig a frontvonalban, mindig ott, ahová vezénylik őket.
Tudod, komoly társadalmi támogatottságot és beágyazottságot mutat, ha egy 'civil' (ez olyan, mint a hazai 'liberális'..) szervezet fennmaradásának záloga a külföldről, az OSI és egyéb, aknamunkára szakosodott alapítványoktól, nehezen feltárható forrásokból jövő pénz. Amikor a büdzsé 90%-át valami távoli, homályos ideológiák és érdekek mentén szerveződött fedőszerv adja .
Próbálná ugyanezt valaki fordított irányban..kíváncsi vagyok, mennyi idő elteltével kötne ki vele a hajó Guantanamo-n...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.24. 13:17:28

@Womb Rаider: "nem vagy a rabszolgája"

Így van. Ebben különbözök tőled, a fideSSmaffia kritikátlan kiszolgálójától.

Womb Rаider 2020.02.24. 13:26:18

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Butaságokat beszélsz.. de betudjuk élemedett korodnak és szervilizmusodnak.

morph on deer 2020.02.24. 13:45:13

@Szergej Szergejevics Szergejev:
“ abban biztos lehetsz, hogy a magyar közvélemény 90%-a a patai önkormányzat mellett (és a pénzben, a nehéz helyzetű önkormányzat által fizetendő kártérítés ellen) van.”

Az lehet, hogy az agymosott fideszesek (köz)véleményének 90% azt teszi, de a magyarok ennél normálisabbak és tisztességesebbek, nyugodj meg!

Tudod az a helyzet, hogy a bíróság nem attól teszi függővé egy ítélet meghozatalát, hogy a kártérítésre kötelezettnek milyenek az anyagi lehetőségei, az nem a bíróságra tartozik!
Ha nem így lenne, akkor nyilván nem lakoltatnának ki százakat, hiszen rossz anyagi helyzetben vannak, ugye.

Ha tetszik, ha nem, a kormány jogszerűen nem tagadhatja meg a kártérítések kifizetését.
És ettől kezdve tök mindegy, hogy milliárdokért mit válaszol az istenadta nép a következő nemzeti maszturbáció alkalmával, csak szólok!

Ha nem így lenne, akkor nyugodtan lehetne lincselni is, hiszen lehet, hogy “a zemberek igazságérzete” azt úgy tartja helyesnek, nem?
A francba a törvényekkel, meg a jogállamisággal, majd mi elintézzük “okosba” magunk között, az “igazságérzetünkre” hagyatkozva..!
De jó lesz.

morph on deer 2020.02.24. 13:47:55

@Grimbusz Makszimusz:
“ Nem, ez azt jelenti, hogy nem mindegyik hozott magával egy cigányt is! :D”

Páran biztos otthon felejtették! :)

Womb Rаider 2020.02.24. 14:18:14

@morph on deer: "Ha tetszik, ha nem, a kormány jogszerűen nem tagadhatja meg a kártérítések kifizetését. "

Egyelőre ugye még nem jogerős az ítélet, bár furcsaságok azért akadnak.. Pl. a draga jó deákok csakis a pézet tartják elfogadhatónak, egyéb, az oktatás állítólagos hiányosságait kompenzálandó oktatás/tanfolyam/nyelviskola/miegyéb 'természetbeni' kompenzációt elutasítják :) Azzal ugye nem lehet olyan jókat szelfizni a fészen, mint egy köteg húszezressel..

Végül megkapó, ahogyan azok is jogaik és lehetőségeik korlátozását látták a "szegregációban' akik amúgy meglehetősen gyakran maradtak távol az iskolától, igazolás nélkül..
Az ügyet kis (kellő) távolságtartással szemlélőben könnyen alakul ki olyan benyomás, hogy ez az ügy sokkal kevésbé szól a 'szegín romák' jogainak érvényesítéséről, mint inkább a fidesz erőforrásainak, mozgásterének korlátozásáról. Nem több, mint a libbant-balos árokásók újabb aljas akciója.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.24. 18:58:51

@Womb Rаider: "csakis a pézet tartják elfogadhatónak, egyéb, az oktatás állítólagos hiányosságait kompenzálandó oktatás/tanfolyam/nyelviskola/miegyéb 'természetbeni' kompenzációt elutasítják"

Szerintem nem utasítanák el. Kapják csak meg, ami kártérítés jár nekik. Ettől függetlenül nagyon helyes lenne, ha Ondó Viktor gazdád az oktatást megjavítaná legalább abban a faluban.

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.02.24. 19:12:50

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Dehogynem, elutasítják.

Miután az ügyben őket képviselő "civil" szervezet (angol rövidítéssel CFCF) "kiokosította" arról, hogy a pénzt már biztosan megkapják (noha a Kúrián még nem is döntöttek az alperesek felülvizsgálati kérelméről), és néhányan már uzsorakölcsönt is vettek fel rá, hogy előre elköltsék. És gondolom azzal is befenyítették őket, hogy akkor a győzelemért nekik járó százalékos "sikerdíjat" fizethetik a saját családi pótlékjukból...

"Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyerekeknek (CFCF) Alapítvány munkatársai szombatra hívták össze az érintetteket, hogy elmagyarázzák nekik, milyen lehetőségeik vannak most, és megkérdezzék őket, mit szólnak az ajánlathoz.

Az egy-másfél órás gyűlés végére mindenki arra jutott, hogy csakis pénzt fogadna el"
hvg.hu/itthon/20200118_kormany_karterites_gyongyospata_romak

Pedig az állítólagos őket ért kár sem pénzügyi veszteség volt, hanem (szerintük) nem jó minőségű oktatási szolgáltatás. A jobb minőségű oktatás viszont valahogy nem kell nekik...

morph on deer 2020.02.24. 19:13:54

@Womb Rаider:
“ Pl. a draga jó deákok csakis a pézet tartják elfogadhatónak, egyéb, az oktatás állítólagos hiányosságait kompenzálandó oktatás/tanfolyam/nyelviskola/miegyéb 'természetbeni' kompenzációt elutasítják :) ”

Az ítélet miről is szól?

Szerinted arról, hogy a kormány álljon neki alkudozni, hogy hát “igaz ugyan, hogy neked xx forint járna, de egyezzünk ki “természetbeni juttatásban“?!

Ha megítélnek egy bizonyos pénzösszeget, akkor miért kéne mást elfogadni helyette?

Ez egy pitiáner “cigánykodás” - most éppen a kormány részéről!

Ugyanaz a geci mentalitás, amelyik a kórházi beszállítókat próbálja meg visszamenőleg levenni!
Igaz, hogy jár x összeg, már hónapok óta, mivel teljesítetted a szerződést és leszállítottad amit megrendeltek, de csak akkor kapod meg, ha megelégszel a jogos összeg 80%-val!
Hát mi megy itt? Hatalmával visszaélve zsarol a kormány..!
Előtört viktorunk uzsorás mentalitása..?

És ez is így van jól?

Soros csicskák húzzatok haza! 2020.02.24. 20:19:58

@morph on deer: "Ha megítélnek egy bizonyos pénzösszeget, akkor miért kéne mást elfogadni helyette?"

Talán mert a pénzösszeget egyszer elverik luxusfogyasztásra, és utána ugyanott lesznek (vagy még rosszabb helyzetben), mint a kártérítés előtt; az oktatással viszont tartósan javulhatna a helyzetük?!

"Képzés formájában kell a kártérítést nyújtani azoknak a Gyöngyöspatán élő roma diákoknak, akiknek a bíróság összesen százmillió forint kártérítést ítélt meg szegregáció miatt – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára hétfőn az M1-en.

Rétvári Bence ezt azzal indokolta, hogy a megfelelő képzéseknek köszönhetően jobb állásuk, magasabb fizetésük lehetne az érintetteknek a jövőben. A tankerület és az önkormányzat készen áll arra, hogy olyan képzést nyújtson nekik, amely hosszú távú létbiztonságot ad – emelte ki.

Hozzátette: a több mint hatvan felperes közül csak tizenhatan szereztek középfokú végzettséget."
hirado.hu/belfold/kozelet/cikk/2020/02/24/retvari-kepzes-formajaban-kell-nyujtani-a-gyongyospatai-karteritest

Hát ez alapján a statisztika alapján azért rájuk is férne az a plusz oktatás... De cáfoljátok ezt meg (érvekkel), ha tudjátok!

István Tamasi 2020.02.25. 06:38:01

@Szergej Szergejevics Szergejev:
Valóban marhára nem ugyanaz az üzletelés és az ha nemzetbiztonsági kockázatot jelentő muszlimot nevez ki kényes külügyi posztra, terroristát példaképnek állító iskola működését engedélyezi, körözés alatt álló muszlim terroristák bankárjával zabál egy vályúból, közpénzből fizeti muszlim kirendeltség működését. Úgyhogy a csüngőhasú suttyóról nyugodtan kijelenthetjük, hogy a muszlimok barátja és seggnyalója.

Womb Rаider 2020.02.25. 08:46:39

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "Kapják csak meg, ami kártérítés jár nekik."

Óóóó.. te milyen rémesen butácska is vagy. Csak nem szegregáltak anno?
Figyusz.. kezdjünk már matekozni.. valami ~1.5-2 millió kártérítésről van szó, per nebuló.
Tényleg ennyit ér, hogy sok éven át (az elmondottakat elfogadva, annak hitelt adva) nem tanultak semmit és még azok is megrekedtek a képzetlenek legalsó szintjén, akik esetleg azért egy ács-álványozó diplomára esélyesek lettek volna? Tényleg elég nekik, megváltható az elpazarolt idő és a fel nem szívott tudás pár milliócskával, ami alaphangon is megfelel egy 8ált és egy középiskolai végzettség/szakma piaci díjazása közti különbség éves mértékének?
Tényleg nem lenne jobb ezeknek a purgyéknak, hogy némi potya pénz helyett, amit többen herbálra, meg szamurájkardra és futtatott arany nyakláncokra fognak költeni, ahelyett kapnának egy olyan 'pótképzést' ami a későbbi életük során kamatozna és többlet jövedelemhez juttatná őket?

nekem kissé gyanús, hogy zömük nem igazán a 'parasztok iskolájában' rájuk tapadt tudásra tervezi építeni egzisztenciáját, az ő világukban sok haszna nincs az elmaradt (állítólag..) tudás pótlásának. Őket a rapid és fáradtságba nem kerülő megoldások motiválják, ahogyan a mögéjük sorakozó keselyűket is. Most őszintén.. mihez kezdene egy ügyvéd (civil jogvédő) egy kosárfonó tanfolyam 20%-ával?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.25. 10:36:06

@Womb Rаider: "~1.5-2 millió kártérítésről van szó"

99/60=2??? Nem voltál túl erős matekból, mi? :))

"A legmagasabb kártérítési összeg, ami egy gyereket megillet, három és fél millió forint, a legalacsonyabb pedig 350 ezer forint."

444.hu/2019/09/18/99-millios-karteritest-kaptak-a-szegregalt-gyongyospatai-roma-tanulok

Mennyit érdemelnek? Nemtom. A gazdád minimum 25 év szigorítottat, de tőlem rárohadhatna a műanyag lakat. :))

Mennyit ér egy elrontott élet? 3 milliót? 30 milliót? 300 milliót? Te mennyit tartanál elfogadhatónak a nyomorult savanyú elrontott életed miatt? Kétlem, hogy 3 millával meg lennél elégedve. :))

6.Lenin 2020.02.25. 10:42:42

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

Seggarc, gondolod, ha megkapják a lóvét, beiratkoznak a legmenőbb amerikai egyetemekre, és rendbe jön az életük?
Te megtanultál írni, mégis egy oltári nagy barom maradtál, egy elbaszott élettel még terhelve.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.25. 11:17:52

@6.Troll: "ha megkapják a lóvét, beiratkoznak a legmenőbb amerikai egyetemekre, és rendbe jön az életük?"

Egy fiatal felnőttnek már végeznie kellene az egyetemen, analfabétaként nem sok esélye van semmire. Ondó Viktor gazdád ezt már akkor se tudná helyrehozni, ha akarná.

Nem kell a legmenőbb amerikai egyetemekre beiratkozni, elég az ELTE-re vagy a BME-re, és simán keres havi félmilliót. Az 40 év munka és 15 év nyugdíj alatt 300 milla. Ennyivel tartozik a geci nekik.

Womb Rаider 2020.02.25. 11:35:17

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Rémesen uncsi ez a "gazdázás" . Nulla a valóságalapja és egyetlen funkciója van: elterelni a figyelmet arról, hogy nulla érv felmutatásával tolod az üres propagandát.

""~1.5-2 millió kártérítésről van szó"
99/60=2??? Nem voltál túl erős matekból, mi? :))
"
99/60=1,65.. de nincs jelentősége, egy átlagos nagyságrendet vázoltam. Sikerült persze megint a lényegre fókuszálnod:)

Na, most itt csak egy a probléma. Az, hogy eléggé el nem ítélhető módon te és az ellenzéki politikusok aljas módon és előre megfontolt szándékkal egyszerűen az Orbán kormány nyakába próbáljátok varrni azt, aminek kialakulása egészen pontosan az amúgy magát az Európai Értékek képviselete kizárólagos ellátójának pozícionáló liberális/balos gittegyletek országlása idejére tehető.
Most mégis elérkezettnek látták az időt, (végső kétségbeesésükben) hogy ha már hasznára nem nagyon tudnak lenni az országnak, úgy legalább ártsanak és igyekeznek Mo-t valamiféle félnomád-barbár horda parkolóhelyének feltüntetni, ahol felváltva lőnek a Dunába zsidókat (vagy legalábbis igény, az lenne rá..) vagy szegregálnak jóravaló , barnabőrű hazafiakat.

Az a végtelenül gusztustalan, hogy ehhez szembrebbenés nélkül újra a cigányságot használják , őket tűzik a transzparenseikre , miközben az ő kezük éppen annyira piszkos (ha nem jobban) Pedig valójában soha nem érdekelte őket a hazai cigányság, soha nem akartak effektíve tenni azért, hogy a többségi társadalomba beágyazottságuk változzonk. Undorító módon csak fegyverként, eszközként használják őket politikai játszmáikban. Mint annyiszor az elmúlt évtizedek során. Számukra a cigányság csak egy botlókő, amit a politika ellenfelek lába útjába lehet elhelyezni.
(Az most mellékes, hogy ebben a cigányság is gyakran szövetséges..)

Womb Rаider 2020.02.25. 11:46:39

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "Mennyit ér egy elrontott élet? 3 milliót? 30 milliót? 300 milliót? Te mennyit tartanál elfogadhatónak a nyomorult savanyú elrontott életed miatt? Kétlem, hogy 3 millával meg lennél elégedve. :)) "

Ez meg a másik, rád jellemző aljas csúsztatás.
Eleve..hogy jön ide az én életem és a feltételezés, hogy az el lenne rontva?
De adódik a kérdés, hogy valóban Orbánt és kormányát terheli a kizárólagos felelősség alól, hogy a cigányság zöme sajnos , tetszőleges oktatási környezetet figyelembe véve sem képes a többségi társadalom tagjaival szemben is ugyanúgy érvényes követelményeknek megfelelni és ez sajnos legalább ennyire érvényes a társadalmi -együttélési normákkal kapcsolatosn is.

Az, hogy számukra ez potya pénz, sikerült a párásztokat levenni egy kis pézre, az nem lesz megoldás. Ettől továbbra is maradnak ahol vannak, szent tehenei a liberális-bolsevik politikai formációknak..ballasztok, fékek, ellensúlyok..lékek a hajón.
Amit a jelenlegi kormány kínált, az hosszú távon sokszorosát érné annak, amit most a szurtos kezükbe gyömöszölni igyekszik a liberális hályogkovács gyülekezet. Persze azt sem szabad elfeledni, hogy sokuk önhibájából fakadóan képtelen lenne élni ezen lehetőségekkel, nekik az a legjobb, ha a jövőjüket herbálra váltják.

alöksz róz 2020.02.25. 13:07:25

na ezt is megtudtuk, orbán miatt nem járnak a cigányok egyetemre

Womb Rаider 2020.02.25. 13:16:47

@alöksz róz: Ami már csak azért is bizarr.. mert az alja ellenzéki hozzászólók szívesen operálnak azzal, hogy Orbánt cigányozzák tele szájjal :)

nincs1itt 2020.02.25. 20:58:25

@Womb Rаider: csaxolók, kicsi retardált. az ítélet 2019 szeptember, fizetési határidő 15 nap. tehát kibaxottul jog-e-rős! amit nem teljesített a kormány... mulasztásos jogsértés. tehát a büntető kamat ketyeg... nem baj! most is te győztél! csak azért, hogy ne fáradj!

nincs1itt 2020.02.25. 21:01:04

@Womb Rаider: "~" értsd körülbelül. 1,65 az éppen 1,5 és 2 közé esik. közelebb 1,5-höz, szívesen segítek nagyarcú tudatlanokon!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 06:33:39

@Womb Rаider: "az én életem és a feltételezés, hogy az el lenne rontva?"

Ha annyira nyomorogsz, hogy a magyargyűlölő hazaáruló fideSSmaffia zsoldjába kell állnod, akkor nem lehet túl sikeres az életed.

"Orbánt és kormányát terheli a kizárólagos felelősség alól, hogy a cigányság"

Minden kormányt terheli a felelősség. Az utóbbi egy évtizedben Ondó Viktor önként vállalta fel a kormányzást. Szánalmas, hogy még ebben is mosdatni próbálod.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 06:37:57

@Womb Rаider: "ha már hasznára nem nagyon tudnak lenni az országnak, úgy legalább ártsanak"

Te most a fideSSről beszélsz? Mert ez egyedül a fideSSmaffiára érvényes. Kifosztják az országot, és Európa sereghajtójává teszik. Ez még az elkúrónak se sikerült. Bár lehet, hogy csak ideje nem volt rá. Ja, és eladják a ruszkiknak, szóval még hazaárulók is.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 06:40:57

@Womb Rаider: "az alja ellenzéki hozzászólók szívesen operálnak azzal, hogy Orbánt cigányozzák tele szájjal"

És ti, alja román dezinformátorok meg ezerrel vergődtök ezen. Mindig mulatok rajtatok. Mintha az lenne a gazdátokkal a legnagyobb baj, hogy mennyi cigány vér folyik az ereiben. Ki nem szarja le. :))

Womb Rаider 2020.02.26. 07:37:01

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "Bár lehet, hogy csak ideje nem volt rá. Ja, és eladják a ruszkiknak, szóval még hazaárulók is. "

Eladni? Kinek? Amikor az államadósság egyre nagyobb része belső források felől finanszírozott és az állam vagyona folyamatosan növekszik..
Ne fárassz a butaságaiddal.
Én inkább azt gondolom, hogy a balos-liberális brigád az, aki rendre megpróbálta és újra megpróbálná (cserébe a hatalmuk konzerválásáért) külföldi fennhatóság alá helyezni az országot. Legutóbb odáig mentek, hogy az IMF-et akarták a pénzügyeink és gazdaságunk felügyeletével megbízni.. Mi lesz a következő? Amerikából importálnának kormánytagokat, mint az ukránok?

"És ti, alja román dezinformátorok meg ezerrel vergődtök ezen. "
Román? Miért nem piréz? Némi rasszizmust/nacionalizmust hallok kicsengeni szavaidból.. Én európai polgár vagyok a románok is.. más kérdés?

Womb Rаider 2020.02.26. 07:44:40

@nincs1itt: " "~" értsd körülbelül. 1,65 az éppen 1,5 és 2 közé esik. közelebb 1,5-höz, szívesen segítek nagyarcú tudatlanokon! "

Tényleg? És? Van ennek bármi relevanciája, te tapír? Nem fogtad fel: Most kibökik a szemüket ÁTLAGBAN 1.65 (vagy másfél, tök mindegy.. a nagyságren a lényeg) millió forinttal, ami sok esetben már el van költve és vándorol rögtön az uzsorások zsebébe.
Az állam viszont olyan kárpótlást ajánlott, ami azé lenne, elvehetetlenül, akit (állítólag) hátrány ért ÉS ez a kártérítés , tekintve a munkaerőpiaci besorolás javulását, a hosszú, normál esetben munkával töltött évek során sokkal több haszonnal járna.

Ám itt kell megjegyeznem, hogy ehhez neked semmi közöd, hazátlan tróger propagandista. Foglalkozz a azzal az országgal és a nácijaival, ahol a tv-d van.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 08:04:45

@Womb Rаider: "ÁTLAGBAN 1.65"

Na, kezdünk egyre jobban távolodni az általad vizionált 2 millától. Akkor még abba gondolj bele, hogy a nagy többség ennél kevesebbet kap, relevánsabb a mediánt tekinteni.

De hogy egy vagy két milla, mindegy, ennyit ítélt meg Ondó Viktor bírósága, Ondó Viktor szegregálása miatt, Ondó Viktor új törvénye alapján, Ondó Viktor haszonélvező ügyvédei által. És ez messze-messze elmarad a jogos 300 millától. Na, akkor hogy vergődnétek! :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 08:06:41

@Womb Rаider: "már el van költve és vándorol rögtön az uzsorások zsebébe."

Ez is Ondó Viktor bűne, ahelyett, hogy gyorsan megegyezett volna, és kifizette volna, ami jár, az ügyvédei zsebébe folyatta a pénz nagyobbik részét, az már hab a tortán, hgy uzsorásokat is gazdagított.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 08:09:03

@Womb Rаider: "Román? Miért nem piréz?"

Kicsit tudtok magyarul, de sokat hibáztok, nyilvánvaló, hogy ellenséges, de magyar lakta terület környékén toborzott titeket Kubatov.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 08:12:52

@Womb Rаider: "a hosszú, normál esetben munkával töltött évek során sokkal több haszonnal járna."

A rendes oktatás járna minden magyar állampolgárnak. Ha már ország-világ számára is nyilvánvaló lett, hgy elbaszta Ondó Viktor, akár meg is próbálhatná valamelyest csökkenteni a kárt az immár felnőtt analfabéták pótlólagos képzésével. Plusz, a társadalomnak és a költségvetésnek is segítene ezzel. Persze a rasszista plebsnek ez nem tetszene annyira.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 08:14:57

@Womb Rаider: "Eladni?"

Putyin eladta Ondó Viktornak a világ legrágább atomerőművét. Ezt éppen ti állítottátok, atomsimogatók. Hatalmas kár ez a magyar gazdaságnak.

Womb Rаider 2020.02.26. 08:15:29

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Mennyi hülyeséget össze tudsz hordani.. na, de erre vagy trenírozva.

300 millió??? Miért nem 3 milliárd? Baszki.. a cigányok zöme akkor képes esetleg ennyi pénzt összeszedni, ha legyilkolnak egy fél falura való nyugdíjas öregasszonyt..
Sokuk még életében nem keresett valódi munkával, bejelentetten 300 ezer forintot sem, nemhogy milliókat.

Ám továbbra sem ez a lényeg, ne terelj. Hanem az, hogy egy Soros szervezet próbál jó diverzánsként precedenst teremteni a joggal visszaélve (!) és próbálnak megalapozni egy másutt bevált üzleti modellt.

"Ondó Viktor szegregálása miatt,"
Már többen felhívtuk a figyelmed, hogy a leginkább jogsértőnek tartott időszak bőven a szoci-liberális tábor országlására tehető és ez akkoriban meg is szűnt, amikor a kormány átrendezte az oktatást..
Végül: a bíróság nagyon nem Orbán bírósága, mert látványosan nem foglalkoztak azzal, hogy a cigányok nem cigányságuk (bőrszínük) okén , sőt, nem is antiszociális attitűdjeikből fakadóan voltak elválasztva a többségtől, hanem KÉPESSÉGEIK alapján.
És azt sem vették figyelembe, hogy sokan 100 órát is meghaladó igazolatlan hiányzással bírtak, vagyis demonstráltan nem kértek az iskolából, mégis megkapják az időarányos zsoldjukat.

Folyamatosan hazudsz, csúsztatsz. Ostoba fasz vagy.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 08:19:01

@Womb Rаider: "Én európai polgár vagyok a románok is.. más kérdés?"

Van. Náci fajvédőként ezt kimondva hogy nem szakad rád a plafon??? :))

Womb Rаider 2020.02.26. 08:19:18

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "Putyin eladta Ondó Viktornak a világ legrágább atomerőművét."

1. Nem adott el semmilyen erőművet
2. Az MSZP-SZDSZ kormány ellenben eladta a teljes magyar energetikai szektort (kivéve Paksot, ami megmaradt magyar tulajdonban)
3. Orbán volt az, aki kezdeményezte a hazai energetiaki és infrastrukturális szolgáltatók visszavásárlását, hazai tulajdonba visszavételét.

Újfent hazudtál. Ha valóban diktatúra lenne, úgy te már börtönben csücsülnél.. a tesók gondoznának és várnád, hogy kapj egy kis kártérítést a megrongálódott kipufogód miatt.

Womb Rаider 2020.02.26. 08:21:08

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "Náci fajvédőként"

Nagy bajban lennél, ha ezen állításodat jogi keretek között, büntetőjogi felelősség mellet meg kellene indokolnod és védened.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 08:22:04

@Womb Rаider: "300 millió??? Miért nem 3 milliárd?"

Tanult állampolgárként ennyit keresek egy életen át. Tudom, panelproliként ez kicsit szíven üt téged. Egyetlen vagyonod a rendszerváltás után gombokért megvett panel, amit még a tanács utalt ki neked vagy a családodnak. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 08:23:59

@Womb Rаider: "jogi keretek között"

Amíg a fideSS pártkatona Poltpot Péter blokkol minden jogállamiságot, a magyar jog érvényesülésének semmi esélye.

Womb Rаider 2020.02.26. 08:29:51

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "Tanult állampolgárként ennyit keresek egy életen át. "

Na.. ne fárassz.. 3 milliárdot te max lottón nyerhetnél, annak alapján, amit itt bemutatsz, de a 'tanult' állampolgárok túlnyomó hányada sem keres ennyit. Nem hogy a nyolc általánost is csak kerekítéssel és pozitív diszkriminációval elvégző három keresztes Kalányos Dzsémszbondok.. Szóval , ahogy az előbb feszegetted: maradjunk a medián jövedelmeknél, alapfokú végzettséget tekintve.

Ám most itt a lehetőség, hogy leírd, mivel keresel te 3 milliárdot! (Az nem ér, hogy vállalkozással)

"Tudom, panelproliként ez kicsit szíven üt téged. Egyetlen vagyonod a rendszerváltás után gombokért megvett panel, amit még a tanács utalt ki neked vagy a családodnak. :)) "

Te túl sok mindent vélsz tudni.. és amit ténylegesen tudsz, az is jobbára értéktelen, valótlanság. Mardjunk abban, hogy most próbálod a kognitív disszonanciád enyhíteni és fantáziáiddal relaxálsz.

Womb Rаider 2020.02.26. 08:33:16

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "Amíg a fideSS pártkatona Poltpot Péter blokkol minden jogállamiságot, a magyar jog érvényesülésének semmi esélye. "

Már magaddal is ellentmondásba keveredsz. Nem vagy te olyan okos, tanult, aki három millárdot munkával halmoz fel :)

Ha a jogállamiság blokkolva lenne, akkor nem akarnák (és tudnák) Sorosék fejni azt, a joggal visszaélve. Valójában a hazai bírók zöme vakond és a lehetőségei mentén aknamunkájával próbája az országot megkárosítani, arendet szétzilálni.. De csak kipusztul már a bolsevik generáció és a belterjes hitbizományba kapott hatalmával visszaélő szarháziak serege.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 08:33:28

@Womb Rаider: "1. Nem adott el semmilyen erőművet"

Szemforgató módon úgy csinálsz, mintha nem hallottál volna még Paks2-ről.

"2. Az MSZP-SZDSZ kormány ellenben eladta a teljes magyar energetikai szektort (kivéve Paksot, ami megmaradt magyar tulajdonban)"

Terelsz, nem az elkúróról beszélünk, hanem a geciről. Tisza Istvánt és Árpád vezért se próbáld belekeverni. :))

"3. Orbán volt az, aki kezdeményezte a hazai energetikai és infrastrukturális szolgáltatók visszavásárlását, hazai tulajdonba visszavételét."

Aha. Ondó Viktor kabátja megvette Magyarország második legnagyobb erőművét 6 milliárd lopott pénzből, kitalicskázott belőle 8 milliárdot, és most Ondó Viktor megveteti velünk tőle még több pénzért. Tuti üzlet lenne ez a gecinek, ha nem tuti csalás lenne. Kurva büszke vagy a gazdádra ezért. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 08:36:01

@Womb Rаider: "3 milliárdot te max lottón nyerhetnél"

Nem nyerhetnék, mert nem játszom. A lottó butasági adó, amit ti, panelprolik fizettek, önként.

Womb Rаider 2020.02.26. 08:39:17

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Az állításod valószínűségét próbáltam szemléltetni...
:( Ehhh...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 08:39:50

@Womb Rаider: "a 'tanult' állampolgárok túlnyomó hányada sem keres ennyit."

Tudom, hogy egy panelprolinak ez hihetetlen, de pont ennyit lehet keresni egy sima egyetemi végzettséggel, rendes munkával. Havi fél milla 40 év munka és 15 év nyugdíj során pont 300 millió. Alsótagozatos matek. Még eddig se jutottál? Mikor estél ki az iskolából? 16 évesen 2 elemivel? :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 08:42:33

@Womb Rаider: "meg is szűnt, amikor a kormány átrendezte az oktatást."

A rendes oktatás tényleg megszűnt Ondó Viktor kormányzásával. De én a szegregációról beszélek, amit a gazdád új magasságokba emelt.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 08:50:43

@Womb Rаider: "De csak kipusztul már a bolsevik generáció és a belterjes hitbizományba kapott hatalmával visszaélő szarháziak serege."

Az ember nem szar oda, ahonnan enni kap. Nem fog ennek örülni a bolsevik fideSS láncos kutyája, Kubatov. Sok ilyet mondasz, nem kapsz többet fizetést. :))

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.02.26. 09:02:41

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "A rendes oktatás tényleg megszűnt Ondó Viktor kormányzásával. De én a szegregációról beszélek, amit a gazdád új magasságokba emelt."

Ez ellentmond nemcsak a tényeknek, de még a bíróság által megállapított tényálladéknak is.

Ti. az az időszak, amikor a bíróság által szegregáltnak talált oktatás folyt, 2004-2017 volt, DE, a bíróság úgy találta, hogy 2012-től (a KLIK megalakulása) után már csak a fizikai elkülönítés volt bizonyítható, míg az azt megelőző időszakban a fizikai elkülönítés mellett a cigány tanulók gyengébb minőségű (az alaptantervnek sem megfelelő) oktatás miatt is elmarasztalta a bíróság az alpereseket (magasabb kártérítési összeget megítélve a felpereseknek).

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 09:08:10

@Szergej Szergejevics Szergejev: "a bíróság által megállapított"

Egyszer támadod a bíróságot, azzal, hogy túl magas összeget állapított meg, másszor pont a bíróságra hivatkozol, el kellene már döntened, milyen állásponton vagy. :))

Tudom, semmilyenen, a Kubatov sillabuszt olvasod csak fel. Szánalom. :))

A PISA jelentések nagy színvonal esést mutatnak a magyar oktatásban a gazdád kormányzása alatt.

Womb Rаider 2020.02.26. 09:13:36

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Te majom.. te 3 milliárdról beszéltél..

Most ne seggel ki a nagyarcú dumád mögül. És, tegyük hozzá, hogy a 300 millás menekülő utad sem vonatkoztatható a cigányságra, minthogy eleve nem jellemző rájuk a 40 szolgálati viszony, másrészt nem jellemző rájuk az általad kalkulált fizetési sáv sem, még bruttóban sem.. A kártérítés viszont netto ;)

Ne fárassz Cicus..

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 09:28:45

@Womb Rаider: "te 3 milliárdról beszéltél"

Én 300 milliót mondtam, többször igazoltam is, lvass má vissza. 3 milliárdról te beszéltél, teljesen értelmetlenül. Nagyon gáz, hogy pár kommenten belül magadat hazudtolod meg, :))

"sem vonatkoztatható a cigányságra"

Mi van, te rasszista fasz? Bocsi, picsa. Egy cigány miért ne tanulhatna és kereshetne úgy, mint egy fehér ember? Genetikusan kizárt, vagy mi?

"nem jellemző rájuk"

Ha valakit meggátolsz a tanulásban - cigányt, fehéret, gazdagot, szegényt, mindegy -, elveszed tőle a lehetőséget, a jobb élethez. Nem lehet biztosan megmondani, mi lett volna belőle, HA engeded tanulni. Nem zárhatod, ki, hogy normális ember lehetett volna belőle. Ezért jobb nem szegregálni, hanem mindenkinek egyenlő lehetőséget adni a tanulásra. Az Ondó Viktori oktatás persze erre nem alkalmas, a lengyel vagy finn példát kéne venni. Vagy bármi mást Európából, az mind jobb oktatási rendszer, mint a legszarabb, a magyar.

Womb Rаider 2020.02.26. 09:45:09

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "Mi van, te rasszista fasz? Bocsi, picsa. Egy cigány miért ne tanulhatna és kereshetne úgy, mint egy fehér ember? Genetikusan kizárt, vagy mi?"

Tanulhatna és kereshetne.. ez a jövő.. ami a múlt és a jelen, a tények, az az, hogy nem ez jellemző rájuk. Többszáz éves tapasztalat, nem rasszizmus. Az okai szerteágazóak és bezony itt-ott felmerül (Ceizel...) hogy bizonyos 'kulturális hagyományaik' késztetése folytán a belterjesség káros következményei nem kerülik ki őket.

"Ha valakit meggátolsz a tanulásban"

HA! Ám ebben az esetben ez nem merül fel. Ha ezt állítod, hazudsz. Itt egyről van szó: az otthonról hozott szocializációjuk és terheltségük miatt a képességeik nem ütik meg a nemzetközi sztenderdeken alapuló követelményszintet és ebből fakadóan nem képesek azon tempóban és színvonalon elsajátítani a többséggel azonosan az ismereteket.

Ezt akár nevezheted önkéntes szegregációnak is, ha úgy tetszik..

Másrészt, az is köztudott, hogy a cigányság bár buzgón gondoskodik az utódok világrahozataláról, de a felnevelésük terén kissé másként cselekszik, mint az ország népességének túlnyomó része. Ők ugyanis nem eltartják és felnevelik a gyerekeiket, hanem sokan az utódaikból, a többségi társadalom által (a szegregáló magyarok..ugye) által folyósított jövedelemből maguk megélhetését igyekeznek biztosítani.

A cigány gyerekek zöme csak azért kap normális étkeztetést, mert a rasszista náci szegregáló magyarok évente mintegy 80 milliárdot fordítanak erre és csak azért van tankönyvük, mert a rasszista, szegregáló náci magyarok arról is gondoskodnak számukra.. és sokuknak, felnőtt korára csak azért van összkomfortos lakhelye, mert a rasszista magyar nácik még börtönöket is építettek, bölcs előrelátástól vezérelve.

Állításod, miszerint nincsen egyenlő feltétel és lehetőség biztosítva a számukra, nos ez egyértelmű és ocsmány hazugság.
Minden téren pozitívan diszkrimináltak de évetizedek és évszázadok is kevésnek bizonyultak, nem képesek integrálódni, a saját akaratukból fakadóan.
Ha a magyar-cigány relációban van értelme a rasszizmust felemlegetni, úgy abban az értelemben biztosan, hogy a hazai cigányságnál rasszistább populációt nehéz találnunk közel s távol...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 10:05:59

@Womb Rаider: "a tények, az az, hogy nem ez jellemző rájuk."

Az, hogy nem jellemző a cigányokra a tanulás, az egy gyerek esetében nem tény, hanem valószínűség. Semmi nem zárja ki egy cigány, vagy más szegény gyerek felemelkedését, ha a gazdag gyerekekkel egyenlő oktatást kap. Sajnos Ondó Viktor gazdád kizárja.

Womb Rаider 2020.02.26. 10:17:05

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "Sajnos Ondó Viktor gazdád kizárja. "

Szerintem józanodj ki, kroán van még a deliriumhoz..

Nem ismerek Ondó Viktort és nincs gazdám, legyen ez a kiindulási pont.
A cigánygyerekek fejlődésének gátja a cigányság és a liberális magyargyűlölö internáci pajtásaid.
A felemelkedés együttműködésen alapulhat csak, így volna esély a sikerre, mi, a többségi társadalom megtesszük, ami megtehető és egyáltalán elvárható. Jelentős forrásokat költünk egyáltalán arra, hogy életben maradjon jó részük és ehhez ne kelljen magyarokat ölniük..
Ám annak, hogy az oktatásban eredményeket lehessen felmutatni, annak vannak peremfeltételei és itt még csak nem is arr gonodolok, hogy kiemelkedő intelligenciára volna szükség.
A szocializációjuk siralmas és ebben a kérdésben csak magukat okolhatják. Nem képesek egy olyan életviteli modellt, mintát mutatni a gyerekeiknek, nem képesek támogatólag viszonyulni hozzájuk, a saját kölkeikhez. Pénzforrásként tekintenek rájuk.. Innentől oda az esély. A drasztikusabb megoldásokat meg a libbantak eleve elutasítják, mert onnatól kikerülne az irányításuk alól a helyzet, nem lennének képesek úgy kezelni a hazai cigányságot, mint valami fegyvert, koloncot, béklyót, amivel egyrészt el lehet égetni a többségi társadalom jelentős erőforrásait és amivel párhuzamosan meg is lehet azt csapolni, a saját céljaik elérése érdekében.
A liberális idióták a cigányságért kb egy dolgot tettek az elmúlt kormányzati ciklusaik során: legalizálták (szegregltan, csakis a cigányokra értendően) a kisértékre elkövetett bűncselekményeket: Megélhetési bűnözés, ez volt az összes ötletük!

Összegezve: Jó lenne, ha végre felhagynál a haudozással és a trollkodással.
Az állításod újfent nem állta ki a valóság próbáját..

nincs1itt 2020.02.26. 10:36:22

@Womb Rаider: kicsit nehezen megy ez neked. pénz HELYETT oktatási "szolgáltatást" ajánlanának(ez szintén pénzbe kerül, legalább annyira kidobott pénzbe, mintha az uzsoráshoz menne). szerinted mekkora az esélye, hogy akár egy is érettségit/szakmát szerez ennek keretében? ha meg is szerezné, te felvennéd dolgozni, ugyanazokkal a kondíciókkal, mint egy turbóvérmagyari kitöréstúrázó zikkájlozót?
persze a pénznek már nyoma sincs, 2-3 órán belül, de ez évszázados probléma. amit eddig úgy-ahogy, csak a kádár-rendszerben sikerült kezelni. te sem látsz megoldást, én sem, de a kormányok (kurvára semmihez sem értő tagjaikkal) sem találtak ki semmit. pedig úgy gondolom ez a kormány dolga lenne.

ez a legszebb, amikor már végképp kifogysz minden érvből, akkor nekilátsz hazátlanozni és megszabni, hogy ki, mivel foglalkozzon. nem vagy te ennyire szánalmas gyenge.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 10:44:55

@Womb Rаider: "Nem ismerek Ondó Viktort"

Ordas hazugság. De már megszoktuk tőled. :))

Paks2-ről se hallottál, pedig kiszáradt a szájad, annyit ordítoztál a Paks2 fórumon. :))

Ehh...

"A felemelkedés együttműködésen alapulhat csak"

Igen. Ez elől Ondó Viktor gazdád mereven elzárkózik, a szegregált, és a 100 éves, elavult poroszos oktatást erőlteti. Ennyike.

"Jelentős forrásokat költünk egyáltalán arra, hogy életben maradjon jó részük"

Igen. Ahelyett, hogy megengednétek a szegények felemelkedését, ami a gazdaság és társadalom hasznára lehetne, alamizsnán tarjátok életben őket, ami a szegény magyar gazdaságnak nagy teher. A tolvajlásaitok ugyan nagyobb terhet jelentenek.

"Ám annak, hogy az oktatásban eredményeket lehessen felmutatni, annak vannak peremfeltételei és itt még csak nem is arr gonodolok, hogy kiemelkedő intelligenciára volna szükség."

Látom, faszt se értesz az oktatáshoz. Európában egyedülálló módon a magyar gyerekek tanulmányi előmenetelét elsősorban a szüleik státusza határozza meg.

Kiemelkedő intelligencia minden társadalmi osztályban genetikusan ugyanolyan eséllyel van meg.

Womb Rаider 2020.02.26. 10:45:50

@nincs1itt: Tehát összefoglalva, amit te állítasz:

A cigányságra költött minden pénz valójában kidobott pénz.. mert vagy rögtön megy az uzsoráshoz és tegnapi herbálos trip csak emlék.. vagy, úgyis olyan hülyék, hogy képtelenek bármi piacképes ismeret/képesség elsajátítására..

No, úgy látom, te éppen jókor vagy, jó helyen.. téged az Isten is német nácinak teremtett!!

"ha meg is szerezné, te felvennéd dolgozni, ugyanazokkal a kondíciókkal, mint egy turbóvérmagyari kitöréstúrázó zikkájlozót?"
Nem szoktuk különösebben vizsgálni a munkavállalóink politikai identitását, se a szexuális attitűdjüket, de még a bőrszínüket sem sem a nyakukban lógó vallási szimbóleumot.
Ami számít, az a kompetencia. Felétek ez másként megy?

A kormány próbálkozik, csak ugye az internáci (liberális) szervezetek aknamunkájával szemben tehetetlenek. Az idióta 'emberjogi' béklyóik egyre jók: a velük szemben állókat
akadályozni, ellehetetleníteni és konzerválni mindent, ami ebben támogatja őket.

Grimbusz Makszimusz 2020.02.26. 10:51:05

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "Semmi nem zárja ki egy cigány, vagy más szegény gyerek felemelkedését, ha a gazdag gyerekekkel egyenlő oktatást kap. "

Semmi nem zárja ki, csak hogy nem jár be, amikor bent van baszik tanulni és csak a baj van vele! Akármilyen szegregált is az a kibaszott iskola, ne mondd már nekem, hogy nyolc év alatt a buzi cigány nem tanul meg írni, olvasni, az évenként öt betű!!!!!!! A Lauderbe bejárna, onnan meg menne az orvosira????? Mondjuk azt megnézném szívesen, ahogy elveszi a kis kipás uzsonnáját, meg a mobilját és még jól szarrá is veri!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 10:55:15

@Grimbusz Makszimusz: "nyolc év alatt a buzi cigány nem tanul meg írni, olvasni"

Nemtom, hogyan képes Ondó Viktor iskolarendszere erre, de az a tapasztalat, hogy ez lehetséges. Kérdezd a gazdádat.

Te se tanultál meg normálisan viselkedni a 8 év alatt, szóval akármi lehetséges. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 10:57:18

@Womb Rаider: "A cigányságra költött minden pénz valójában kidobott pénz."

Ezért kéne segélyek helyett az oktatásra költeni. Nem csak a cigányság, hanem az egész magyarság körében.

Womb Rаider 2020.02.26. 11:18:54

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Megint csak a buta trollkodásra futja..

A cigányság felzárkóztatása csak részben lehet kormányzati hatáskör és a kormányzat jelenleg pont ugyanolyan feltételek mentén nyújt képzést cigányok és nem cigányok részére, a cigányság esetében néha felmerül pozitív diszkrimináció.. ennél többet mit tehetne?
Adjon nekik ösztöndíjat Kembridzsbe?

..és innentől a cigányság akarata, igyekezete, szorgalma IS kellene, mert másként pusztába kiáltott szó, kidobott pénz valóban minden, amit rájuk költünk. Én az akaratnak nyomár nem látom, csak üres szavakat, szemfényvesztő hazugságokat, amik végén mindig az van: aggyá pééézt!

És ebben kiváló partner a hazai ellenzéki/liberális ügynökök sokasága. Amíg a cigányság nem integrálódik, addig a magyarság sakkban van tartva, az erőforrásainak jelentős része elfolyik a semmibe.
Néha olyan érzése támad az embernek, hogy megérne egy kísérletet a teljes és végleges autonómiájuk..

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 11:31:58

@Womb Rаider: "A cigányság felzárkóztatása csak részben lehet kormányzati hatáskör"

Ne sirass már! Kiafasznak lenne a hatásköre? Soros György patriótáé vagy az ENSZ-é???

Az igaz, hogy a civil szervezetek sokat segíthetnének - ha a magyargűlölő gazdád nem áskálódna ellenük nagy erőkkel.

nincs1itt 2020.02.26. 11:39:17

@Womb Rаider: ha a mai állapotot(kissé túlkoros résztvevőkkel, akik még az alapokkal sem rendelkeznek) vesszük figyelembe, akkor az "oktatási szolgáltatás" kidobott pénz, tehát ez nem egyéb, mint a szokásos o.v. kormányra jellemző ellentét szítás. mert ha a bírósági ítéletnek megfelelően, kifizették volna a pénzt, nem kezdenek el "alkudozni"(persze ez is látványos képmutatás, fent írtam miért), akkor nincs muníció a libsi-bolsik bodza puskáiba. de annyira szakértők, hogy a fal adja a másikat, megint sikerült úgy döngetni a paszományos kacagány mellét az árpáccsávós féltéglával, hogy kicsit röhejes és öntökönrúgás helyből. nem értem ezt a kifejezést: herbálos trip. de te biztosan tudod, mit jelent.
ez jó hír, ha az ateista fekabuzizsidót is felveszitek, ha van neki kompetenciája...

és ahogy fentebb is írtam, eddig stadijonyra és nemstrómanokra és sajátlábonállókra ment el a sok energia és persze pénz mo.-on. ha véletlenül szóba került a cigányság, akkor pedig ilyen balfaszkodásra képes csak o.v. és csapata(is). most őszintén, ilyen szépen feladott magas labdát nem kell lecsapni? na jó, az ellenzék még ezt sem vette észre... csak azt vette észre, hogy ez nyílt semmibevétele egy bírósági ítéletnek. elkezdték tépni a szájukat, erre reagált ennyire balfaszul az o.v. kormány.

6.Lenin 2020.02.26. 12:00:06

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

" Az 40 év munka és 15 év nyugdíj alatt 300 milla. Ennyivel tartozik a geci nekik. "

Te tényleg egy rendkívül rosszindulatú, aljas , seggfej vagy.

Te cigányozod Obánt, aki jelenleg Mo miniszter elnöke. Bangóné képviselő a parlamentben, rengeteg zenész világhírű, stb. Valahol máshol van a probléma gyökere, te gyökér.

Mo-on több száz éve vannak cigányok. A részükről van akarat, szándék az együtt élésre?
Te cigány vagy? Vagy fehérként vagy ennyire hülye?

Womb Rаider 2020.02.26. 12:36:16

@nincs1itt: "Pedig ő tudott helyesen írni."

Hogy neked milyen vastag a bőr a képeden..de komolyan.. Ha az árokásásban lenne világbajnokság, hát egészen biztos, hogy a hazai balos zsidóság és a liberálisok dobogósok lennének..
Aki itt provokált, az nem a kormány, hanem az a brigád, akiknek országlása alatt 6 éven át a 10-ből elkülönítették a cigányokat és most pofátlanul próbálják a felelősséget kizárólag Orbánékra kenni (akik amúgy bődületes pénzekkel támogatják a cigányságot) és igyekszenek úgy kommunikálni, hogy Orbánék miatt kell most újfent a zsebünkbe nyúlnunk.
Elmész te a pics@ba.. És újra leírom: abba ugass bele, aminek a következményeit is viseled.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 12:36:30

@6.Troll: "Te cigányozod Obánt"

Nem cigányozom a geci gazdádat, de mulatok a rasszista faszokon, mikor azon vergődtök, ha valaki lecigányozza. :))

Amit Magyarországon rombolt, azért kötelet érdemelne - ő akarja visszahozni a halálbüntetést is -, kurva mindegy mennyi cigány vér folyik az ereiben.

nincs1itt 2020.02.26. 12:48:43

@Womb Rаider: az idézet félrement, szerintem. egyébként tényleg! az "ellenzék" állt oda, hogy a cigányoknak csak úgy "munka nélkül" pénzt adni, amikor a magyarok(persze ezt nem merte kimondani el chapo) keccsölnek. tényleg én ásom az árkot...
persze baz+, eljutottál a végső érvhez, ami teljesen megmagyarázza, hogy miért nem mindenben is világ első mo. íme:"a hazai balos zsidóság és a liberálisok". brávó! ennyi, sőt sokaknak ez a három is sok, amivel mindent magyaráztok. a kemtrél mikor jön? 10 éve o.v. min.e., ti még ott tartotok, hogy a zemúttnyóccév, soros, balosliberliszsidó?
tudod mit? ezzel a szellemi képességgel, még 10 év és egy centit sem fogtok előre haladni! eu-s polgárként viselem a következményeit a mindenkori magyar kormányok balfaszságainak. de kérlek, ne írj olyan felületre, ahol előfordulhat ellenvélemény, maradj meg a langymeleg fideszes blogokon, ott biztosan nem lesz olyan szemét kötschög hazátlan, aki ellent mer mondani neked!

6.Lenin 2020.02.26. 12:57:58

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

Hazudsz. Különben pontosan ti vagytok a cigányság legnagyobb ellenségei. Igenis kellene a felzárkóztatásuk miatt bizonyos lehetőséget adni nekik, ami min. 2-3 generációig tartana. Természetesen bevonva a már kitört cigányokat, hogy példát mutassanak.

Így, amit most csinál az ellenzék, te is, csak a bajt konzerválja.

Womb Rаider 2020.02.26. 13:22:04

@nincs1itt: Tudod, úgy a legegyszerűbb valamiről az észt osztani, ahogy te, meg a sok, messziről jött(ment) ember teszi. Nulla kockázat, semmi felelősség és az internet anonimitása, aminek védelmében vidáman lehet hazudozni. Ahogyan itt is teszi pár olvtársad. Az nem baj, ha van ellenkező vélemény, sőt.. az a baj, hogy az ellenoldal részéről jobbára csak hazugságokra futja, hogy csak arra telik a kreativitásból, hogy mindent negálni kell, kritizálni amit a jelenlegi kormány tesz.
Mert megtehetitek, pedig állítólag itt diktatúra van .. mégis, szép számmal akadnak, akik fizetett állásban nyomathatják a propagandát és uszíthatnak, következmények nélkül. Távolról, a kényelmes fotelből.

"persze baz+, eljutottál a végső érvhez, ami teljesen megmagyarázza, hogy miért nem mindenben is világ első mo. íme:"a hazai balos zsidóság és a liberálisok". brávó! ennyi, sőt sokaknak ez a három is sok, amivel mindent magyaráztok. a kemtrél mikor jön? 10 éve o.v. min.e., ti még ott tartotok, hogy a zemúttnyóccév, soros, balosliberliszsidó? "

Hülye vagy.. de felőlem püfölheted a magad kis szalmabábját, ha ettől faszább gyereknek hiszed magad. De amit teszel, az csak maszatolás. Nem azt állítottam, hogy csak ezen múlik, hanem azt, hogy ők bezony elég komolyan kiveszik a részüket (ahogy a történelem folyamán többször is tették) és ők azok, akik nem először próbálnának úgy hatalomra kerülni, hogy ehhez külföldi befolyást próbálnak felhasználni.. Régen Moszkva volt a hatalmuk garanciája, most leszerződtek az addigi ellenséghez.. most éppen az usa/globális liberális erőcentrumokra próbálnak rátapadni, azok egyértelmű befolyását próbálják felhasználni. Közben persze óbégatnak az orosz befolyás veszélyeiről.. ám az ország életére egyelőre egy semmiféle legitimációval nem bíró elmeháborodott 'küldetéstudatos' anarchista zsidó vénember és a mögötte felsorakozó transzatlanti liberálisok pénze van befolyással.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.02.26. 13:38:34

@Womb Rаider: "az internet anonimitása, aminek védelmében vidáman lehet hazudozni"

Ez az amire a gazdádnak nincs szüksége. Ő a trambulinról hazudozik. :))

A szánalom az, hogy beszopjátok.

"Tíz év múlva lehagyjuk Ausztriát." - mondja ezt Ondó Viktor, miután az EU legszegényebb államai közé manőverezte az országot. :))

Ja, a nagy ugráshoz jó távolról kell nekifutni. :))

nincs1itt 2020.02.26. 13:58:29

@Womb Rаider: gondolom, most elégedetten hátradőltél, mert te vállalod a felelősséget. ugyan miért? adva van egy népcsoport, akik valamiért nem kezelhetők úgy, mint a nem ehhez a csoporthoz tartozók. a politikának is csak addig kellenek, ameddig a szavazatukat leadják. lehet azt mondani, hogy "távolról" okoskodom. mert ez igaz. viszont ne felejtsd el, hogy nem hobbiból tanultam meg, hellyel-közzel a magyar nyelvet. hanem én is éltem, mi több mo.-on nőttem fel. amit akkor is láthattam, az egy centivel sem jobb a mai helyzetnél.
diktatúra van? tényleg? most megint megkérdezem, miért ezen a felületen harcolsz a "szalmabábjaid" ellen? vannak barátságosabb helyek is, ahol nem bántják ezt a kivételesen hibátlan és tökéletesen működő kormányt.

látod?:"Nem azt állítottam, hogy csak ezen múlik, hanem azt, hogy ők bezony elég komolyan kiveszik a részüket (ahogy a történelem folyamán többször is tették) és ők azok, akik nem először próbálnának úgy hatalomra kerülni, hogy ehhez külföldi befolyást próbálnak felhasználni.. Régen Moszkva volt a hatalmuk garanciája, most leszerződtek az addigi ellenséghez.. most éppen az usa/globális liberális erőcentrumokra próbálnak rátapadni, azok egyértelmű befolyását próbálják felhasználni. Közben persze óbégatnak az orosz befolyás veszélyeiről.. ám az ország életére egyelőre egy semmiféle legitimációval nem bíró elmeháborodott 'küldetéstudatos' anarchista zsidó vénember és a mögötte felsorakozó transzatlanti liberálisok pénze van befolyással."
de természetesen én püfölöm...
ez tényleg kemtrél+alufólia csákó. ahogy elnézem a mo.-i ellenzéket, na oda aztán önthetik a zsidók a pénzüket... és akkor hova sorolod o.v. riszálását "kelet" felé? mert azt te sem gondolod komolyan, hogy az orosz ipar fog ott munkahelyeket teremteni, gdp-t röptetni? esetleg a kínai, kipcsák, török, hátasztáni?? esetleg salvini?
miért kell állandóan kardot rántva hőbörögni? kurz? meg van? lehet úgy is érdeket érvényesíteni! de valamiért csak a hőbörgés, sértettség meg az örökös bűnbak keresés zajlik. ha neked megfelel az o.v. kormány, akkor ok! demokratikusan megválasztott kormány, tegye a dolgát. nem is tudom ki mondta:"nem elég becsületesnek lenni, annak is kell látszani!" ne handabandázzon o.v., hogy aki lop annak rá kell csapni a kezére és a korrupciós listán csak egyre csúszik lefelé mo.! ez mi? 10 év alatt 2 milliárd dolláros vagyon, egyetlen ember kezében? aki "véletlenül" o.v. iskola társa volt? lehet ez véletlen is, persze, csak durvára valószínűtlen. könyörgöm, legalább a látszat legyen már meg! mert hiába akar jót és teszi jól a dolgát, ha mindenféle gyanús körülmény miatt előáll a kabátlopási ügy. felület a támadásra a baloskozmopolitalibsierőtereseknek. ne szítson ellentéteket magyarok két csoportja között. és sorolhatjuk tovább.

nincs1itt 2020.02.26. 14:19:16

@Womb Rаider: már csak azt fejtsd meg nekem, mert én nem vagyok rá képes, hogy a németo.-ban élő erdogan és putyin rajongók, mert vannak bizony milliószám. ők miért ebben a liberálissorosmigráncs fertőben akarnak maradni? miért szavaznak a balos, liberális pártokra? kutyául nem akaródzik töröko.-ba, oroszo.-ba visszaköltözni nekik, de hirtelen!

Womb Rаider 2020.02.26. 16:05:56

@nincs1itt: "ez tényleg kemtrél+alufólia csákó."

Mi, mi az, te szerencsétlen? Az usa a háború óta ugyanazt játssza. Elkezdték a közeli játszótéren, Közép- majd Dél-Amerikában, (az megvan, ugye, hogy amikor errefelé rendszerváltósdit játszottunk, akkor ők éppen Panamát tették a zsákjukba? Aztán, amikor ezzel is megvoltak, sorra jöttek az olajországok. Előszor meghurkolták őket olyan hitelekkel, amik törlesztése eredendően lehetetlen volt, majd ezen hiteleket amerikai nagyvállalatok szívták fel.. aztán ugyanezen jól bevált szcenárió lefutott Délkelet-Ázsiában, az arab országok hosszú sorában.. Irakot csúnyán befenyítették, mert belebegtették, hogy nem csak dollárárt fognak olajat szállítani..és már amikor ez is lejátszott játszma volt, lenyelték Ukrajnát.. a módszereik mindig a szükséges erőszak szintjéig terjednek. Európa kultúrnépeit meg lehet győzni, kis rábeszéléssel még arról is, hogy a környezetvédelem érdekében számolják fel önmagukat, itt könnyebb helytartókat kinevezni.. és megakadályozni minden érdemi szövetséget a sok kis ország között, mindent, ami esetlegesen a távoli jövőben az usa dominanciáját és a dollár hatalmát veszélyezteti.
És itt kanyarodnék vissza hozzád. Nos, ha lehet, én arra szavazok, hogy a gazdaság legyen mennél lokálisabb , hogy legyen rálátásunk és hatalmunk felette és amennyire lehet, távol kell tartani mindettől azon hatalmakat, akik az erőforrásaink (ha még oly szűkösek is azok) felett igyekszenek diszponálni... erőből..
Sajnos a világon mindenütt az ex balos/bolsevik politikai formációk azok, ahol szinte követelmény a kritikátlan szervilitás és a hatalom érdekében a saját anyjukat is, a ravatalon.. a náluk kissé kalandorabb, ambíciózusabb, de nem kevésbé gátlástalan, karrierista politikus réteg számára a liberalizmus kisajátítása és annak kibelezése jutott.. a politikai vetület csak egy karikatúra, valójában a korporatokrácia kiszolgálói, egy liberalizált, pénzuralmat nyögő globális gazdaság kiskatonái. Jellemzően a többség idősebb korára döbben csak rá, hogy mit is tesz.. nem véletlen, hogy a legarrogánsabb és agilisebb csoportok átlagéletkorA inkább 30, mint 40.
Náluk alap a társadalom megosztása és a különböző csoportok egymással szembefordítása.. nálunk ebbe még beleoldódik a zsidó-nem zsidó és a cigány-magyar ellentét.. ez örökké izzón tartja a parazsat, amikre néha-néha az ilyen Niedermüllerek ki tudja milyen indíttatásból benzint loccsantanak.. meg a cigány autonómiáról egyeztető Momentumos ügynökök..
Aki a lehetőségek mentén próbálja csillapítani a feszültségeket és effektíve tenni is próbál, az pont a fidesz.. sok eszközük nincs.. lásd: a munkavállaláshoz kapcsolt támogatások kapcsán milyen hőbörgés volt és van az ellenzék táborában :)

Womb Rаider 2020.02.26. 16:08:23

@nincs1itt: Na, nehogy kitaláld, hogy azért, mert imádják a gyaur életvitelt. Egyet szeretnek: a könnyebben megszerezhető, több pénzt. Csak az ember élete nem csupán a jövedelemmel leképezhető történés.. tehát ők támogatnak mindenkit, akiktől könnyebb erőforrásokhoz jutást remélnek.. haszonelvűség, nem politika.

nincs1itt 2020.02.26. 17:18:37

@Womb Rаider: a putyin fanok, oroszok kevésbé muszlimok. kérlek olvass figyelmesen.
értelek, akkor most horthy nyomdokaiba lépve, hadat üzen az usa-nak o.v.?
sok bogár, csath és drábik videót néztél.

Womb Rаider 2020.02.26. 17:33:31

@nincs1itt: "értelek, akkor most horthy nyomdokaiba lépve, hadat üzen az usa-nak o.v.? "

Tehát, mivel mi gyengébb haderővel rendelkező ország vagyunk, így érdekeink egybe kell vágjanak az usa nagyhatalmi törekvéseivel.. és nekünk soha nem lehet más célunk, mint szolgálni másokat?
Vagy.. ha valakinek egyedüllóan erős hadserege van, akkor joga van másokra rákényszeríteni a vélt vagy valós igazát/érdekeit? Miket nem tudok meg..

"sok bogár, csath és drábik videót néztél. "

Egyet sem.. viszont nem az első könyvet olvasom amerikai szerzőktől akik ezt a stratégiát a közeli és a távoli múlt eseményeit vizsgálva egészen látványosan bemutatják. Összefüggéseiben és következményeire tekintettel.
Olyan is akadt köztük, aki kvázi tűzközelből , olyan amerikai tanácsadó cég munkatársaként vettek részt ebben a világ számos országában, amik előkészítették az Egyesült Államok korporatokráciájának benyomulását és lényegében hatalomátvételét az adott ország gazdaságába és afelett.
A vicc, hogy ezen doktrína megalkotója, többek között, egy magyar gyökerekkel rendelkező amerikában tanító zsidó volt.. Milton Friedmannek hívták a bácsit. Az ötvenes években 'ment nagyot'. Na, most az ő iránymutatásain alapul pl. a CEU-ba ágyazott elitképzés is.. de mielőtt nekiállnál bohóckodni.. nincs ebben semmi különös, összeesküvés szerű.. egyszerűen az ebben résztvevők a saját egzisztenciájuk bizonyos szint ffölé emelése , a karrier és a gazdagság érdekében szimplán önszántukból társulnak az amerikai korporatokrácia infrastruktúráját üzemeltetőkhöz..

nincs1itt 2020.02.26. 17:40:56

@Womb Rаider: ne mond, hogy zbigniew brzezinski-t olvasol?!
mielőtt nekiálltál bohóckodni, elgondolkoztál azon mire is jó - a pénzszívattyún kívül - az eu? mi is lenne a feladata, amit kicsit döcögősen, de azért hellyel közzel teljesít?
milton friedman, hja kérem... volt egy második vh... ott bizony túlnyerte magát az usa, azóta játssza a világ csendőr szerepet.

Womb Rаider 2020.02.27. 09:07:49

@nincs1itt: Hogy mi lenne? Lényegtelen, mert egészen mást tesz :)
Itt a németek és a franciák (egymással is birkózva) próbálják azt játszani kicsiben, amit az amerikaiak játszanak nagyban (és sikerrel) az egész glóbuszon..

Csak arról feledkeznek meg, hogy Európa (együtt és külön) ugyanúgy célpontjai az usa-nak, mint a Föld bármely országa. Csak idő kérdése és sorra kerülünk. Most még van jobb dolguk is, de azért az EU-n tartják a szemüket. Az ottani stratégák nem 1-2 év távlatában terveznek. Egyelőre az is elég, hogy okosan, alattomosan igyekeznek az eu gazdaságát szétzilálni, gyengíteni és ehhez elég, hogy a központosított hatalom párszáz képviselőjén keresztül rendre olyan törvényeket, rendeleteket alkottatnak, ami korlátja az EU gazdaság megerősödésének. Belepofáznak abba, hogy kitől és milyen energiahordozót vásárolhatunk, ki és milyen áron hajthat végre fejlesztéseket, beruházásokat.. és persze a NATO-n keresztül jókora erőforráshányadot le is kötnek.. miközben a szervezet jobbára az USA érdekeit képviseli, azoknak szerez érvényt.

Ugye nem gondolod, hogy az az USA, amelyik a fél világban bábkormányokat 'telepített' és az erőforrások aránytalanul nagy hányada felett diszponál, az majd pont az EU parlamentjébe nem építette be a saját céljainak megfelelő embereket?

Azt sem tudom mit értesz azon, hogy pénzszivattyú.. de sejtem, hogy a bekötési irány szerinted fordított :)
süti beállítások módosítása