B1 blogcsalád



Az egész világ pánikban a koronavírus miatt, Szijjártó közvetlen repülőjáratot avat Budapest és egy kínai nagyváros között

2020. január 28. - nickgrabowszki

Bravúros húzás.kor_1.jpg

Azt még nem lehet tudni, hogy mekkora pusztítást tudna végezni a tavaly decemberben Kínában megjelent humán koronavírus miatt, valamint azt sem, hogy egyáltalán lesz-e belőle világjárvány, de mivel új, eddig ismeretlen törzsről van szó, jobb félni, mint megijedni, amikor már késő.

Az Egészségügyi Világszervezet ezért magsara módosította a világjárvány kitörésének kockázatát, és csak azért nem rendelt el szükséghelyzet, mert a vírus tömegesen eddig nem tört ki Kínából. Az országok ezért limitálni igyekeznek az interperszonális kapcsolatot Kínával; friss hír, hogy Oroszország lezárja a szárazföldi határait a távol-keleti szomszédjával.

De vannak unortodox stratégiák is.

Müller Cecília országos tisztifőorvos szerint Magyarországon jelenleg új koronavírusos beteg nincs, de

nem zárható ki a behurcolás. 

Amiért a  magyarországi kormány meg is tesz minden tőle telhetőt.

A külügyminisztérium például felhívta az állampolgárokat, hogy ne utazzanak Vuhan városba és Hupej tartományba, a vírus kitörésének gócpontjába. Majd ugyanazzal a lendülettel és bravúros húzással Szijjártó miniszter múlt pénteken (már bőven a járvány kitörése után) felavattaHainan Airlines új járatát, amely hetente kétszer repül oda-vissza Budapest és a 8 milliós kínai nagyváros, Csunking között.

Szijjártó az új járatot az eddiginél is több kínai turista fogadásával indokolta, és azzal büszkélkedett, hogy

ma már Budapestről öt kínai város heti 13 közvetlen járaton érhető el, a kelet-közép-európai régióban egyik fővárosnak sincs ilyen jó összeköttetése Kínával.

De jó. Mondta ezt egy potenciális világjárvány kitörésekor.

Az új célpontváros, Csunking alig 800 kilométerre van Vuhantól, és természetesen már ott is megjelent a vírus.

A magyar kormány minden további  nélkül választhatta volna azt is, hogy átmenetileg, míg a járványhelyzet nem tisztázódik vagy meg oldódik, felfüggeszti a légiközlekedést Kína és Magyarország között. Ehelyett azt választotta, hogy még szorosabba húzza kapcsolatot, és hozzájárul a vírust azért mégiscsak valamennyire korlátozó 7 és félezer kilométeres távolság eltüntetéséhez.

Igazi bravúr. Hadd gratuláljak ehhez a világ legkompetensebb kormányának.

Biztos úgy gondolják, egy világjárvány is csak balliberális hiszti, mint a klímaválság, és fel sem ér az olyan kitalált vészhelyzetekhez, mint a tömeges bevándorlás vagy a "börtönbiznisz".

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9315433524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.28. 14:41:48

Hú de okos! Ha nem indítják el, akkor is jönnek, csak átszállással! Tudtommal a belső kínai intézkedéseken kívül eddig sehol nem történt beutazási felfüggesztés.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 14:51:18

@Grimbusz Makszimusz:
De az idözítés basszus!! Tipikus fideszes impotencia!! Most éppen megszakítani kellene a kapcsolatokat Kínával, -ahogy a nyugatiak- hogy utána hátrányból lehessen kezdeményezni, de hát ezek mindig fáziskésésben vannak.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2020.01.28. 15:05:46

Eddig 132 megbetegedés történt Csunkingban. :-( Aki még nem ismerné, itt követheti a kb. naponta frissülő adatokat, már ha nem omlik össze a "gis és adat". :-(

gisanddata.maps.arcgis.com/apps/opsdashboard/index.html#/bda7594740fd40299423467b48e9ecf6

Grimbusz Makszimusz 2020.01.28. 15:08:42

@R.V.J.: Mit időzített baszod? A kínaiak indították a járatot, egyenlőre a világon sehol nem állították le a légi közlekedést Kína felé, tehát jogszerűen nem tagadhatta volna meg! Van egy másik járat Pekingbe, azt meg a LOT üzemelteti!

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.01.28. 15:10:36

"Az új célpontváros, Csunking alig 800 kilométerre van Vuhantól, és természetesen már ott is megjelent a vírus."

Rossz hírem van, srácok – a vírus Szíjjártótól teljesen függetlenül már Európában is megjelent, Németországban már olyan fertőzésről is tudnak, ahol a beteg egyáltalán nem is járt Kínában.
hvg.hu/vilag/20200128_koronavirus_nemetorszag_kina_bete

A hiszterolibsik kedvéért azt is hozzátenném, hogy Stockdorf (Bajorország), ahol a fertőzés történt, kevesebb, mint 700 km-re van Budapesttől (avagy több mint 100 km-mel közelebb, mint Csunking Vuhanhoz).

"Majd ugyanazzal a lendülettel Szijjártó miniszter múlt pénteken (már bőven a járvány kitörése után) felavatta a Hainan Airlines új járatát, amely hetente kétszer repül oda-vissza Budapest és a 8 milliós kínai nagyváros, Csunking között.

Szijjártó az új járatot az eddiginél is több kínai turista fogadásával indokolta, és azzal büszkélkedett, hogy

ma már Budapestről öt kínai város heti 13 közvetlen járaton érhető el, a kelet-közép-európai régióban egyik fővárosnak sincs ilyen jó összeköttetése Kínával.

De jó. Mondta ezt egy potenciális világjárvány kitörésekor."

Látom a hisztériakeltés nagyon megy nektek.

Az lehet, hogy az avatás már a járvány kitörése után történt (bár a járványügyi szakemberek pont az azóta eltelt időben lettek azzal tisztában, hogy a gond Vuhanon kívül is nagyobb lehet, mint korábban hitték); de az is biztos, hogy már hónapokkal korábban lett leszervezve, amikor a vírusnak még híre-hamva nem volt.

Persze még múlt héten felmerülhetett volna, hogy vissza kellett volna-e mondani a járatindítást/avatást (kockáztatva a kínai fél bizalmának elvesztését); de az akkor rendelkezésre álló információk ezt még nem támasztották alá.

Ha szükségessé válik valamilyen beutazást korlátozó intézkedés (akár Kína egészével szemben), azt még mindig elrendelhetik az avatás ellenére is.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 15:13:58

@Grimbusz Makszimusz:
Persze-persze. Ha az ellenzék lenne most kormányon, akkor vigyázó szemeinket már régen Párizsra vetettük volna és gondolkodás nélkül lemásoltuk volna, hogy mit cselekszik egy felvilágosult kormány!!!!!

Grimbusz Makszimusz 2020.01.28. 15:17:59

Nem engedjük be a járatot, nem engedünk be kínaiakat, nem engedünk be olyat aki Kínába járt, nem engedünk be olyat aki Kínán kívül találkozott kínaival, nem engedünk be olyat, aki találkozott olyannal, aki találkozott kínaival.........plöm, pöm, plöm libsi vagyok, hülye vagyok!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.28. 17:05:12

mindmeghaltok

ma láttam pesten egy kínait (lehet vietnyammot)
szabadon kóricált a naczi orban diktatúrában!

illaim 2020.01.28. 17:05:32

A fidess SA csürhéje megint nem gondolkodik, csak önfeledten fröcsög, hiszen az eszement döntést a tarajos Pepe jelentette be! LOL
Ha ezt a Gyurcsányék csinálták volna, ma mindenki magyar és nemzetellenes hazaáruló lenne!
Nemeztgyilkolásban a fidess viszi a pálmát, regnálásuk óta több mint 450 beteg halt meg, akiket megfelelő orvosi ellátással meg lehetett volna menteni!

2020.01.28. 17:07:13

Szúszá

Csak ki kell bírnom valahogy hogy befogjam a pofámat.
Pléhpofa meditációs gyakorlat level 100.
Bírd ki...Bírd ki

Uhhh

Nem szólok be senkinek.
Mental fight with myself...Kiss for my muscle...I'm strong

illaim 2020.01.28. 17:07:27

Az a 450 helyesen 450 ezer!

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.01.28. 17:11:47

@illaim: Ne aprózd el – ha már lúd, legyen kövér, én a helyedben 450 milliót hasalnék be, arra jobban hörögnek a prolik!

Egyébként is kedd van, úgyhogy ma bukik a patás – idén már negyedszer!

6.Lenin 2020.01.28. 17:12:50

@illaim:

Helyesen 1 milliárd 35 millió 450 ezer, szorozva kettővel. Ne légy már ilyen kicsinyes.

2020.01.28. 17:14:45

Na talán sikerül visszafogni a szavak száguldó lovait, enyém a siker, mégis sikerült megállni, hogy beszóljak,

és most így érzem magam

youtu.be/VEJ8lpCQbyw

6.Lenin 2020.01.28. 17:17:32

Jellemző a ballibákra, hogy nem tudnak gondolkodni.
Szíjjárto azért nyitotta meg, mert a fideszesekre ez a vírus nem veszélyes, csak a ballibbantakra.

2020.01.28. 17:57:41

A járat "felavatása" egy jelképes gesztus, egyébként maga a járat most éppen nem üzemel, ..., meg kell próbálni jegyet venni rá és kiderül!
Nem mintha gond lenne, ha mennének és jönnének a gépek, mert egyébként Európa több városából folyamatosan van légijárat a közel 35 millió lakosú városba.
Ha valaki Bécsből szeretne repülni, onnan több légitársaság is indít gépeket, .. nem csak egy, mint a csoró magyaroktól :-) .
https://www.google.com/flights?lite=0#flt=/m/0fhp9./m/017236.2020-02-27*/m/017236./m/0fhp9.2020-03-02;c:HUF;e:1;sd:1;t:f

eszti..... 2020.01.28. 18:19:09

a fenébe! milyen remek kommentek születnének, ha a járvány nem Kínában, hanem egy török menekülttáborban tört volna ki....

a nagy hohohorgász 2020.01.28. 18:33:59

@eszti.....: még jó hogy nálatok csak egy járvány van : az utáljuk az Orbánt. És csak ti tehettek róla hogy még mindig ő a miniszter elnök. Gratulálok fogyatékos brigád

Greccsi Zsot 2020.01.28. 18:40:01

"Az egész világ pánikban a koronavírus miatt, Szijjártó közvetlen repülőjáratot avat Budapest és egy kínai nagyváros között"

A naci Orban bosszubol, igy akarja kiirtani magyarokat, mert tudja hogy elvesztette 22-es valasztast.

látjátok feleim szümtükkel 2020.01.28. 18:48:56

Hát ha a vírus egy kicsit is eszes, ilyen sok hülyeséget összehordó emberekből álló országba be sem teszi a lábát. Még meg találna itt kergülni.

öreg_répatorta 2020.01.28. 18:49:01

@Szergej Szergejevics Szergejev: Bezzeg ha a szíjártó név helyén gyurcsány lenne...

morph on deer 2020.01.28. 18:49:46

“ Magyarországon jelenleg új koronavírusos beteg nincs...”

Hát akkor milyen van?
Régi van, de új nincs?

Csak mert akkor mondja valaki, hogy “új nincs”, ha van másmilyen, nem?

Mert ha egyáltalán semmilyen sem lenne, akkor nyilván azt mondta volna, hogy “Magyarországon nincs koronavírusos beteg” - ami ugye pontosan azt jelenti, hogy egy sincs, sem régi, sem új!

Akkor most ez hogy is van?

morph on deer 2020.01.28. 18:58:16

@rdos:
“ Eddig 132 megbetegedés történt Csunkingban. :-(”

Akkor lassan összejön egy járatra való... Szabadjegyet nekik, hadd nőjön a vendégéjszakák száma valamelyik saját lábán álló hotelben, mindnyájunk örömére!

De ha erre nem állnának kötélnek, akkor meg lehetne próbálni árengedményes bevándorlási kötvényekkel, például!
Csak felét kéne fizetni, a másik felét az állam fizetné, nehogy veszteség érje Rogánt és haverjait...

Szóval van itt megoldás, dögivel(!)...

morph on deer 2020.01.28. 19:02:10

@Grimbusz Makszimusz:
“ A kínaiak indították a járatot, egyenlőre a világon sehol nem állították le a légi közlekedést Kína felé”

Te, a kínaiak által indított járat NEM Kína FELÉ, hanem Kína FELŐL indult.
Csak szólok, mert hátha nem vetted észre! Vagy csak háttal állsz?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.01.28. 19:04:55

Jaaj de könnyű dolga lesz a fidesznek 22'-ben ha az ellenzék már csak ilyenekbe tud belekötni!:))

De azért a trollsereg itt van!

morph on deer 2020.01.28. 19:07:53

@6.Lenin:
“ a fideszesekre ez a vírus nem veszélyes, csak a ballibbantakra.”

A denevéreket meg a mérgeskígyókat már meg sem említed? Hát micsoda dolog ez?!

Igen, igazad van, ez a vírus csak emberekre veszélyes...
:P

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.01.28. 19:10:32

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "könnyű dolga lesz a fidesznek 22'-ben ha az ellenzék már csak ilyenekbe tud belekötni!"

Ezt te is megállapítod, utána meg trollozol?

Egyébként szerinted egy ilyen poszt (átlátszó hisztériakeltéssel) milyen posztokat fog vonzani?

Minőségi filozófiai diskurzus Arisztotelész nyomdokain, vagy ilyesmi?

@morph on deer: "Te, a kínaiak által indított járat NEM Kína FELÉ, hanem Kína FELŐL indult.
Csak szólok, mert hátha nem vetted észre! Vagy csak háttal állsz?"

Te, szerinted Kína FELÉ mennek a menetrendszeri repülőjáratok, aztán az idők végezetéig ott is maradnak? A géppel, teljes személyzettel, meg az odautazó turistákkal együtt, akiknek 30 nap alatt lejár a turistavízuma?

6.Lenin 2020.01.28. 19:10:48

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Nem vetted észre, hogy 2010 óta nem sok vizet zavartok?

Muhammad Balfas 2020.01.28. 19:12:05

Vajon a ma hajnalban áttörő ,majd visszaszaladó hetvenegynéhány illegális migráns milyen betegségeket hordoz?

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.01.28. 19:13:29

@öreg_répatorta: Nézd öreg, ha Gyurcsány lenne, akkor is azt mondanám, hogy az időzítés nyilván nem jött szerencsésen össze, de ezt a megszervezéskor még nem lehetett tudni.

Utána meg választhatsz két rossz közül (visszamondod az avatást, megsértve a kínaiakat; ill. alapot adsz az efféle hisztériakeltéshez).

eszti..... 2020.01.28. 19:13:34

@a nagy hohohorgász:

te vagy a múltkori mimóza? aki nem szereti Orbánt, de támogatja?

morph on deer 2020.01.28. 19:14:55

@eszti.....:
“ egy török menekülttáborban tört volna ki....”

Na várj csak egy kicsit, és mindjárt az is k fog derülni, hogy az az ötven személy akik (a nagy falon) a megdönthetetlen kerítésen át majdnem elözönlötték az országot, azok kivétel nélkül fertőzött, öngyilkosjelölt dzsihadista merénylők voltak, koronavírussal töltött mellényekben!
Bizonyám!

De mi hősiesen stb... már megint megvédtük a keresztényi értékeket!
Naugye!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.01.28. 19:14:59

@Szergej Szergejevics Szergejev: Tudom,hülyén jött ki de nem tudtam kihagyni!XD

@6.Lenin: Mi,a demokratikus Magyarok?
Hát sajnos nem.

nincs1itt 2020.01.28. 19:15:00

t. fidesz-tálibok! örömmel látom, hogy ismét felbukkant a színen a séróbajnokfuccállegenda... a képességeiről - ezek hiányában - most ne essék szó, viszont azt megjegyzem, hogy tényleg van már európában is ezzel a vírussal fertőzött ember. minden ország igyekszik csökkenteni a kockázatát, hogy ez az új vírus elterjedhessen,
mo. gondolom hasonlóan cselekszik.
ez a repülőjárat örömködés, most egybe esett egy járvány kitörésével. véletlen, nem múlt sem a segédfodbalistán, sem máson. ez a poszt tényleg kicsit erőltetett.
az már más kérdés, hogy mo. egyéb ügyei miként állnak...

morph on deer 2020.01.28. 19:18:19

@Szergej Szergejevics Szergejev:
Okoska, amire válaszoltam az ez volt:
“...a világon sehol nem állították le a légi közlekedést Kína felé”

nincs1itt 2020.01.28. 19:18:20

@Szergej Szergejevics Szergejev: a kínaiakat már sikerült "megsérteni"... olyan árat kalkuláltak a nemstrómanék az "új selyemút" részét képező belgrád-bp vasótvonalra, hogy a több ezer éves bürokratikus korrupción edződött kínaiak is csak hápogni tudtak...
azóta is tolódik a "biznisz", mint paks dvá... tudod, nemstrómanék éhes makkal, disznókat álmodnak... öööö, vagy fordítva? na mindegy

eszti..... 2020.01.28. 19:20:10

@morph on deer:

amatőrök dolgoznak az agitprop osztályon. elkergették a bizonyítékokat, így ezt még bakondi sem bizonyíthatja.
pedig milyen naprakész ötlet!

Muhammad Balfas 2020.01.28. 19:20:59

@Grimbusz Makszimusz: Csak a csokiboyt engedjük be Nigerből,mert ő tuti nem hordoz semmilyen betegséget..

a nagy hohohorgász 2020.01.28. 19:22:11

@eszti.....: kedves Eszti aki a seggét mereszti..... Tipikus példája vagy annak a nőknek akik miatt a férfiakat sosem fogják levaltani. Igen én legalább bevallalom hogy a középosztálybeli mivoltomat öv jobban segíti mint az áruló horda. Te csak azt tudod frocsogni rohadt Orbán. Ha csak ezt tudod menj vissza szülni kis liberális emberkeket azzal jobban segited sorost

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2020.01.28. 19:22:29

@morph on deer: :-) Humorizálsz itten, aztán ezek a kreténeknek lehet hogy ötletet adtál. :-(

Kicsit off, de a járvány hazai megjelenésének az esélye nem is kicsi. :-(

azonnali.hu/cikk/20200127_nem-kellene-korlatozni-a-kinabol-torteno-beutazasokat-magyarorszagra

a nagy hohohorgász 2020.01.28. 19:24:12

@eszti.....: de csak akkor ha nem vagy lmbtq ha igen akkor a természet elintezi

6.Lenin 2020.01.28. 19:24:18

@morph on deer:

Mostanában igen robogsz lefelé szellemileg, de azért félve megkérdezem, hogy miért is lenne jó nekünk, ha simán beengednénk ellenőrizetlenül bárkit is?

Egy kicsit bonyolultabb kérdés (eddig valahogy senki nem tudott rá válaszolni) miért kell ezeknek a szerencsétlen embereknek végiggyalogolniuk a fél kontinensen?
Nekünk nincs rájuk szükségünk, igaz nem is akarnak itt maradni, de akkor akiknek szükségük van rájuk, be is hülyítik őket, hogy a Kánaán várja őket az új hazájukban, miért nem mennek értük helybe?

Ki a felelős az útközben meghaltakért, a sok szenvedésükért útközben? Miért kell nekik ezeken átesniük? Vagy miért nem mondják nekik, hogy ők se szeretnék, ha oda mennének?
Vagy így a leghumánusabb? Ha nem túl megterhelő, válaszolhatnál te is.

Muhammad Balfas 2020.01.28. 19:25:36

@morph on deer: A hivatalos határátkelőhelynél törtek át, nem a „falon” , aztán néhány figyelmeztetőlövés után visszakotródtak..

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.01.28. 19:25:40

@morph on deer: Butuska, pontosan tudom, hogy mire válaszoltál – olyasmibe kötöttél bele, amibe teljesen felesleges (felé vagy felől), mert a menetrendszerű repülőjárat olyan mint a bumeráng, ha odamegy, akkor vissza is jön. (70 feletti IQ-val ez általában azért le szokott esni mindenkinek; OH WELL).

morph on deer 2020.01.28. 19:26:26

@Muhammad Balfas:
Jézusmária, már szaporodtak is?
Én még csak ötvennél meg három riasztólövésnél tartok!

Amúgy nem tudod véletlenül, hogy mi módon tudtak áttörni a mi qrvára biztonságos, világszínvonalú és “okos” kerítésünkön?
Mert nehogy már az derüljön ki, hogy a muszlim migráns mégiscsak okosabb, mint a magyar kerítés..!

eszti..... 2020.01.28. 19:33:12

@a nagy hohohorgász:

még valami? úgy látom, még mindig nem heverted ki a sértettséged.
már múltkor is mondtam, hogy nekem nem kell magyarázkodnod. azt támogatod,akit akarsz.

a nagy hohohorgász 2020.01.28. 19:37:31

@eszti.....: ja és befogott orral de azért megveszed a Norbi updatet ugye? És csodalkozol h nem kellesz senkinek. Vmit szarul csinálsz csak szólok

a nagy hohohorgász 2020.01.28. 19:41:00

@eszti.....: látom kijartad a kommunikációs iskolát. Majd csehkatka megbotmixel

Muhammad Balfas 2020.01.28. 19:44:01

@morph on deer: Felfogod, hogy a határátkelőnél próbáltak áttörni egy nagyobb létszámmal? Épp azért próbálkoznak ezzel ,mert más mószereik becsődöktek, és nem sikerült bejutni az országba. Deviszont most se..:)

morph on deer 2020.01.28. 19:45:10

@6.Lenin:
“ Ki a felelős az útközben meghaltakért, a sok szenvedésükért útközben? Miért kell nekik ezeken átesniük? ”

Ezt talán tedd fel inkább Rdogannak, ha legközelebb idelátogat, mert momentán épp ő háborúzik a térségben.

Egyébiránt már őt éve is leírtam, hogy szerintem az a módszer lenne a legjobb, amit az első öbölháború után már alkalmazott az UN meg a Vöröskereszt: a gyűjtőtáborokban lehetett beadni a kérelmeket a különböző helyekre -országokba- ahova menni szeretnének, papírokkal, indokokkal, hogy van rokon pl, stb, aztán amikor megkapták a választ, akkor kapták a repülőjegyet meg vízumot, és utazhattak normálisan.
A célállomáson meg várták őket.

Igenám, csak ehhez az kellett volna, hogy mindenki besegítsen, tekintve a mennyiséget, de az tudvalevőleg sokak számára nem volt kívánatos, mert még talán működhetett volna is.

Akkor is lennének nyilván próbálkozók, de azokat a normális határrendészet eszközeivel kontrollálni lehetne, mindenféle végvári felhajtás nélkül is.

Ez az én álláspontom, mindig is ez volt. És soha semmilyen körülmények között nem tartottam helyesnek azt, amit ebben a kérdésben orbán művel, művelt.

Ha adsz egy békés és biztonságos alternatívát a rászorulóknak, akkor kizártnak tartom, hogy nekivágjanak ezeknek a túráknak, szerintem.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.01.28. 19:48:57

@a nagy hohohorgász: ..tipikus példája vagy az elvtelen gerinctelen fidesz fasszopónak...!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.01.28. 19:54:49

@6.Lenin: Mondanám,hogy te ennél lejjebb nem süllyedhetsz,de egy fideszesnél mindig van lejjebb!

6.Lenin 2020.01.28. 19:56:34

@morph on deer:

Mi köze ezekhez Orbánnak, és Mo-nak? A törökök felelősek? Erdogan? Miért is? Hogy 5 millió menekültnek túlélési lehetőséget biztosít?
Nyugatnak semmi felelőssége? MA.

Ez eléggé gyengécskére sikeredett.

6.Lenin 2020.01.28. 19:59:44

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

B+, unalmas vagy már az esténként ideszart hülyeségeiddel.

nincs1itt 2020.01.28. 20:02:50

@a nagy hohohorgász: figyelj gyökér! olyan sötét vagy, hogy a pitbull éjszaka melléd harap! szerencsétlen, bugris fidesz-tálib vagy, aki időnként embernek próbálja mutatni magát, de aztán nagyon gyorsan lehull a lepel!

Efhetven 2020.01.28. 20:03:19

Nem tudom, mire ez a nagy hiszti. A koronavírus már évtizedek óta jelen van nálunk. Ráadásul hazánk hibbant vezetője is nagyon régen szenved tőle. Egész pontosan azóta, hogy a koronát a parlamentbe vitette. Sajnos gyógyíthatatlan.

szárny 2020.01.28. 20:04:44

@illaim: Megfelelő ellátással. Horvát Mengelica gyógyító széfjére gondolsz?

morph on deer 2020.01.28. 20:06:22

@Muhammad Balfas:
“ Felfogod, hogy ”
Fel. Akkor írtad, amikor én a kérdést, ennyi.
Egyébként tényleg nem tudtam a részleteket, reggel még nem olvastam róla, aztán meg nem olvastam egyáltalán híreket, ezért kérdeztem.

a nagy hohohorgász 2020.01.28. 20:10:56

@nincs1itt: ez tőled bók volt. Te is jól játszod a hülyét. Vagy ez nálad komoly?

morph on deer 2020.01.28. 20:11:01

@rdos:
“lehet hogy ötletet adtál”

Nem először. Én azt hittem párszor, hogy hülyéskedek, aztán kisvártatva meg az a rideg valóság. Szóval lehet, hogy igazad van. :€

a nagy hohohorgász 2020.01.28. 20:14:23

@a nagy hohohorgász: ha egy nő nem tud nő lenni akkor azt nem tisztelem. Akkor az férfi. A férfiak meg gyökerek. Mi a baj? Te is gyökér vagy de férfinak nem neveznelek.

a nagy hohohorgász 2020.01.28. 20:17:16

@a nagy hohohorgász: szegény esztit kilottem. Vagy csak nekiszaladt egy ajtónak

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.01.28. 20:17:25

@6.Lenin: Mint te az állandó tereléseddel...

@a nagy hohohorgász: Anyádnak fideszbarom!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2020.01.28. 20:24:44

@morph on deer: Jaja. :-( Sokszor mintha a hírcsárdát nézném, olyan a nertárshy sajtó. :-(

eszti..... 2020.01.28. 20:30:20

@a nagy hohohorgász:

kilőtted. te? ezzel a dumával?
valamit nagyon benéztél. :D

a nagy hohohorgász 2020.01.28. 20:38:55

@eszti.....: hurrá itt vagy. Tehát csak az ajtónak szaladtal ezek szerint. Magna varjú elvtárs már aggódott érted. Látom szeded rendesen a Norbi updatet. Helyes. Még eü miniszter is lehet belőled.

a nagy hohohorgász 2020.01.28. 20:40:14

@eszti.....: bocs nem nem is a szumma cum laude volt hanem a nem1

Grimbusz Makszimusz 2020.01.28. 20:55:11

@morph on deer: TÉNYLEG NEM ÍRTAM ODA, HOGY AZ ILYEN JÁRATOK ODA VISSZA JÁRNAK ÉS NEM MARADNAK OTT AHOVA ELREPÜLTEK! LEGKÖZELEBB, MAJD GONDOLOK RÁTOK HÜLYÉKRE IS!

eszti..... 2020.01.28. 20:58:22

@a nagy hohohorgász:

Bocs, kártyázom közben. Hol is tartottunk?

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.28. 20:59:24

Erről csak annyit, hogy...

Fidesz=50%!
mindenszo.hu/fidesz50/

Kedves Soros-csicskák... pedálozzatok keményebben!!!

Gyurka bácsi nem lesz elégedett!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.28. 21:00:30

Véleménycikk Soros Györgyről:
mindenszo.hu/mar-erzi-a-vesztet-elkezdett-kapkodni-az-oreg/

Kedvcsináló:
"Soros által fizetett kis ellenzéki provokátorok (DK, Momentum és társai) szerveznek előadásokat Brüsszelben, hoznak létre tanácskozásokat a LIBE bizottságban, szervezik a provokációkat az EP-ben, és szólalnak fel olyan ügynökök, mint Dobrev Klára, Donáth Anna, és az abortuszmaradék Cseh Katalin."

2020.01.28. 21:02:43

Lesz fincsi narancsos kacsa, ehhh?
:P

a nagy hohohorgász 2020.01.28. 21:07:36

@eszti.....: mi van nem tudsz 2 felé koncentrálni? Olvass vissza.

2020.01.28. 21:13:57

@a nagy hohohorgász: Ugye mi jóbarátok vagyunk? Csak kérdezem mert akkor megosztom a kacsát veled. Ökör eszik magába'

eszti..... 2020.01.28. 21:24:12

@a nagy hohohorgász:

Kellene? Pl. rád? :D

Visszaolvastam. Ez tetszik a legjobban:

"Tipikus példája vagy annak a nőknek akik miatt a férfiakat sosem fogják levaltani."
A többi felejtős.

a nagy hohohorgász 2020.01.28. 21:46:00

@A nassoló kistigris: nekem a Fidesz akadt a torkomon. Se kikopni se lenyelni nem tudom

a nagy hohohorgász 2020.01.28. 21:47:20

@eszti.....: kifogytal a szuszbol baby? Akkor alszom. Jó éjt

nincs1itt 2020.01.28. 22:28:24

@a nagy hohohorgász: na nem baj! tényleg, mi a véleményed arról, hogy a fidesz (kuszaszemű pénzsámán+co) 9 év alatt 40%-val értékelte le a forintot??? csak azért kérdem, mert te szép. okos és akármi is! vagy egy személyben.
ha kérhetem, most a többieket(a troll farm mesterleveles és egyéb közgáz tudorait mellőzd)csak höchst persönlich te adj erre választ!

Orbán 1 GÉNIUSZ 2020.01.28. 22:35:08

@6.Lenin: "Szíjjárto azért nyitotta meg, mert a fideszesekre ez a vírus nem veszélyes, csak a ballibbantakra. "

Orban tenyleg egy zseni. Elintezuk a libsiket, es senki nem szolhat egy szot sem.

Muhammad Balfas 2020.01.28. 23:00:51

@A nassoló kistigris: Olvasd el Romhányitól a tigris mama altató dalát, és húzzál el aludni..:)

morph on deer 2020.01.28. 23:14:27

@6.Lenin:
“Mi köze ezekhez Orbánnak, és Mo-nak? A törökök felelősek? Erdogan? Miért is?”

Terelsz, Aljosa, nem erről volt szó.
Ki beszélt a felelősségről?
Mert én az okokról írtam, és ahhoz igenis van köze a törökök szíriai csatározásához, annak meg Erdoganhoz.
Sajna én nem veszem be az orbáni lózungot arról, hogy pont ez állítja meg a migrációt, mert én ez a szkeptikus típus vagyok.

Azon felül persze, hogy te arról kérdezted a véleményem, hogy miért kell ezeknek az embereknek átcsámborogni a fél világon, miért nem mehetnek egyből oda, ahova szeretnének.

Erre írtam egy megoldási lehetőséget, ami működött, ahogy a résztvevőktől tudom.

Csak ez nem esik egybe orbán érdekeivel, mert akkor nem lehetne kitől megvédeni “az európai keresztény kultúrát”, - amiről amúgy fogalma sincs. De legalább ezzel nincs egyedül az “élvonalban”.:(
Hát van ez így,

morph on deer 2020.01.28. 23:30:34

@Grimbusz Makszimusz:
“ LEGKÖZELEBB, MAJD GONDOLOK RÁTOK HÜLYÉKRE IS!”

Látod, tudsz te kedves is lenni, ha igyekszel!
:)))
Csak az s helyzet, hogy aki innen megy oda, az itt nem tud fertőzni, az itteniekre csak az lehet veszélyes, aki onnan jön ide, és nem fideszes!:)

De aggódni nem kell, mert az itteni ázsiai diákokkal kérdőíveket (!!!) töltetnek ki az egyetemen, (azt hiszem a pécsi tudományegyetem) és a válaszától függően (!!!) két hétre megfigyelésre karanténba zárják! Ha meg netán tünetei is lennének, akkor azonnal küldik az egyetem háziorvosához!

Hát nehogy erre már bárki is azt merészelje mondani, hogy nem adekvát járványügyi óvintézkedés!

Szerintem elfelejtették a fogorvosi ellenőrzést beiktatni, és akinek van korona a fogán, azt azonnal karanténba zárni!
Rajtunk nem tud kifogni az a nyamvadt vírus, hát mit képzel..!

Belzebubo 2020.01.29. 00:07:44

Nem tudom mit kell itt aggódni, Vezérünk majd a kérdőívek után nemzeti inzultációt is rendez (akarjuk-e hogy Mo-ra bejöjjön a járvàny?) Drrrr Káslerrr miniszterrr Úrrr meg kihirdeti a 10parancsolatot, így kis hazánk sziklaként fog a világjárvány háborgó tengere fölé magasodni...

Soros csicskák húzzatok haza! 2020.01.29. 00:21:36

@morph on deer: Be lehetne fejezni a pánikkeltéssel vegyített prolihergelést.

"A Budapest Airport jelentős készlettel rendelkezik minden szükséges védőfelszerelésből, és részletesen kidolgozott eljárásrenddel kész támogatni a hatóságok munkáját egy esetleges rendkívüli repülőtéri intézkedés elrendelése esetén. A Budapest Airport folyamatos kapcsolatot tart fenn a Nemzeti Népegészségügyi Központtal (NNK), valamint Budapest Főváros Kormányhivatala Népegészségügyi Főosztályának (BFKH NFO) repülőtéri népegészségügyi kirendeltségével, hogy elrendelés esetén a rendkívüli óvintézkedéseket haladéktalanul be tudja vezetni a repülőtéren"
(A Budapest Airport sajtóközleménye)

Belzebubo 2020.01.29. 00:44:05

@Soros csicskák húzzatok haza!: ez kb olyan mint amit a mindenkori magyar közútkezelő (Bkk, Bkv, Máv stb) minden őszi nyilatkozata az elmúlt 70 évben : az illető cég most már igazán, de tényleg, becsszó, esküszünk, hogy mindenben felkészült a téli időjárásra...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.29. 01:35:58

mostmár geryke megmenthetné a világot ha már az egész pánikban van
kihirdette a klíma vészhelyzetet, azzal megóvta a klímát
hirdesse csak ki a vírus vészhelyzetet is, neki menni fog az is

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2020.01.29. 05:43:03

Atya Isten, Zorbán nem hajlandó bombázni Pekinget??? Botrány!

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 08:06:41

@nincs1itt: a saját véleményem : én közgazdász vagyok diplomailag, amikor kozgazt tanultam az első évben megmutattak a összefüggéseket. Tok érthető volt. Aztán pénzügyi piacok oraink voltak. Ott kiderult hogy az egész egy nagy hullámvasút és minden függ mindentől és ha vki fosik egyet keleten akkor nyugaton változik vmi csak azt nem lehet ki számítani hogy kisut a nap vagy beborul. Összefoglalva az egész gazdaság a nagyok játszótere. Én erre a magam módján próbálok felkeszulni. Ingatlan vagyon stb.
Az arfolyamra raterve én úgy gondolom hogy ez is egy játszótér mint sok más. Nem tudom megmondani h ez jó vagy rossz . Nekem annyira nem fáj de csak azért nem mert a jövedelmem jóval nagyobb mértékben emelkedett mint az infláció és az árfolyam. Külföldről nem vásárolok. Nyaralaskor meg elbirom azt a plusz 50kt. A benzinnel meg MÁV v céges autó. Engem az bosszant igazán h a csokot + áfát át engedték hatosagilag a vállalkozóknak. De így is veszik a kutyaolakat 30 misiert rakosborzaszton. Szóval ez is a kormányt igazolja nem engem.
Továbbra is azt mondom nem jó ez a kormány sem de osszessegeben jól élek mert több jövedelemhez segített (Kata(nem lopok több cégnek dolgozok) +15%os szja) viszont a koltsegoldalrol ugyanúgy nem segít ahogy a korábbi kormányok. De azt hogy mire koltom a pénzt nagyrészt én döntöm el legalább. Ezért mondom hogy jelenleg nekem inkább patas mint bolond Ferkó és barátai. Ferkoeknal nem lehet középosztály. Persze ehhez dolgozni és képezni kell magad ami sok mindenkinek nem pálya. Anyu mindig azt mondja nem spórolni kell hanem pénzt keresni. Ahhoz meg az ilyen parasztnak mint nekem dolgozni kell. Ja és mindezt úgy h az elveim tartom nem úgy mint a fingot. Erre meg büszke vagyok. Ezért merem osztani az észt itt.

rasztaszív 2020.01.29. 08:56:55

@a nagy hohohorgász: próbálj meg vállalkozóként fideszesek közt nem fideszesként megmaradni.

6.Lenin 2020.01.29. 09:12:12

@morph on deer:

Szerintem hagyjuk, nem tudsz túllépni az orbánfóbiádon.
Orbán a felelős azért, hogy ezeknek a szerencsétlen átbaszott embereknek végig KELL gyalogolniuk Európán. Sokuknak az életével keel fizetni ezért. És Orbán a felelős.

Miért nem basznak ki Orbánnal, és a kerítéssel, ? Ha egyenesen a lebombázott (kik is bombáznak ott), kirabolt (kik is rabolják ki) országokból egyenesen vinnék őket Kánaánba.Orbán meg szaggathatná egyedül a kerítését. Jól kibasznának vele.

Legalább próbálnál valamilyen értelmes ellenérvet kipréselni magadból, ahelyett, hogy másokat nézel hülyének, saját magad helyett.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 09:27:32

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
"Soros által fizetett kis ellenzéki provokátorok (DK, Momentum és társai)"

Persze meg a világ vezetö egyetemei, think tank-jei valamint a tudomány jeles képviselöi mind-mind Soros köpönyegéböl bújt elö!!!

Még jó hogy van ez a mindenszo.hu különben teljesen a sötétben tapogatóznánk a világ összefüggéseivel kapcsolatban!!!

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 09:37:17

@rasztaszív: a legtöbb partnerem ellenzéki szóval nem nehéz :) de az a jó hogy egyik sem akar dolgozni és megcsináltatják velem. Mivel én meg értek hozzá könnyen megcsinálom jó pénzért. Ja és mindkét oldalról kajálnak szakmailag és elfogadják hogy nem egy nézetet vallunk.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 09:48:17

@a nagy hohohorgász:
"Nyaralaskor meg elbirom azt a plusz 50kt. A benzinnel meg MÁV v céges autó"

Szóval, ellavírozol a kiváltságosok (ciszhetero, ciszkeresztény ciszfehér férfi) nyugodt lelkiismeretével, a többi meg le van szarva????

Ès akiket szegregálnak?? Vagy akikért nem megy ki a mentö, amikor haldokolnak?? Csak mert a telefonon hallatszik a háttérben, hogy "siessen már a mentö)????
index.hu/belfold/2020/01/28/fel_ora_alatt_sem_ert_ki_a_rendori_erosites_csenyetere/

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 09:55:26

@R.V.J.: én azoknak segítek akik hagyják hogy segítsek nekik és értékelik (jósággal nem pénzzel). Ezért vagyok állatvédő és környezetvédő még mielőtt ez divat lett volna. De embereknek is szívesen segítek csak amikor felrúgnak cserébe akkor odébbállok . Részemről ennyi.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 10:03:41

@a nagy hohohorgász:
"én azoknak segítek akik hagyják hogy segítsek nekik és értékelik (jósággal nem pénzzel)."

Ezt értékelendö!!!! Gyere csatlakozz hozzánk, van teendö böven!!!
www.amnesty.org/en/get-involved/
www.peta.org/action/get-active-online/
migrationaid.org/csatlakozz/

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 10:40:31

@R.V.J.: köszönöm , de már vagyok egy magyar jótékonysági intézmény tagja. Többre nincs időm, mert azért a családom az első. Pénzt meg nem adok csak emberi segítséget.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 10:47:43

@a nagy hohohorgász:
"de már vagyok egy magyar jótékonysági intézmény tagja. Többre nincs időm, "

Keresztény "jótékonyság"? Mondjuk egy fideszestöl már ez is valami! Azért vigyázz, hogy milyen adataidat osztod meg a szervezettel!!

Ahogy azt Kaylo Ibrahim is mondta anno:
"Egy éjszakát aludtam egy egyházi hajléktalanszállón budán, aztán egy hónap múlva jött a rendörség, hogy eladtam a fidesz székházát!"

rasztaszív 2020.01.29. 10:48:24

@a nagy hohohorgász: te valami másról beszélsz.te beállsz alvállalkozónak...azért ez nem egy klasszikus versenyhelyzet...:)

6.Lenin 2020.01.29. 10:50:21

@a nagy hohohorgász:

Nyilván azt ők sem adnának ( pénzt), mert azt elteszik maguk. Meg aztán pénz nélkül miért is vállalna egy normális ember közösséget gyilkosokkal, vagy az őket segítő ügynökökkel. Pénzért csak a gátlástalanok képesek mindenre.

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 11:01:22

@rasztaszív: én vállalatszervezési/vezetői tanácsadást nyújtok maximális diszkréció mellett ; ez tényleges hozzáadott értékkel bír nem úgy a megfuttatott alvállalkozók mint amiről te beszélsz. Tudod a lopósok mindkét oldalon nem szeretik ha őket is meglopják. Ekkor jövök én a hülye matekkal ami kimutatja hol lyukas a szák :) és ez klasszikus versenyhelyzet. viszont ha nem lennék diszkrét már a halakkal aludnék.

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 11:05:26

@R.V.J.: én nem a kereszténységben hiszek hanem egy jó közösség erejében. Igazából nagy és jó dolgokat csak közösen csinálhatunk. Itt mindenki a saját idejét és erejét használja, pénzt csak minimálisan használunk (azt is sajátot nem adományokat). Ja és vannak közöttünk keresztimádók és ateisták is még tán cigány is van, a közös nevező az adni akarás.

rasztaszív 2020.01.29. 11:06:55

@a nagy hohohorgász: az én konkrét tapasztalatom ezzel szemben az,hogy ha valamire nincs fideszes vállalkozó,akkor inkább kihasználatlanul hagynak komoly meglévő kapacitásokat.

morph on deer 2020.01.29. 11:08:54

@Soros csicskák húzzatok haza!:
“ Be lehetne fejezni a pánikkeltéssel vegyített prolihergelést.”

Hát lehetni éppen lehetne, csak ok nincs rá.

Mert ugye nincs itt semmi gond a repüléssel, meg “nincs új” fertőzés, bla, bla, - erre perceken belül itt a válasz, és sajnos messze nem igazolja a kincstári optimizmust.
Mit ne mondjak, a “szakértők” szerint a forint is a járványtól gyengül, de gond az nincs.
Á, dehogy.

Talán végre ideje lenne elkezdeni felnőttként kezelni a lakosságot, nem gondolod?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 11:08:59

@a nagy hohohorgász:
"Tudod a lopósok mindkét oldalon nem szeretik ha őket is meglopják. Ekkor jövök én a hülye matekkal ami kimutatja hol lyukas a szák"

Leo Getz???

Most már értem a jótékonykodás okát, elömerülve az Orbigarchikus kleptokrácia korrupt pocsolyájából, napi szinten szükséged lehet tisztáramosni a foltos lelkiismeretedet.

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 11:15:14

@rasztaszív: ez mindkét oldalra igaz, ez is egy része a munkámnak hogy elmagyarázom hogy ez miért rossz számára. Kevesen értik meg de ők viszont hálásak anyagilag. Akik meg nem értik az nem is alkalmaz, mert szerinte hülye vagyok.

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 11:21:03

@R.V.J.: ez sokáig gondot okozott de aztán rájöttem hogy nem én lopok, én dolgozok és fizetnek érte, függetlenül hogy egyet értek e az elveikkel. Én a saját elveim szerint végzem a melóm. Az hogy amit látok az nem tetszik azt meg alkohollal kezelem sajnos, de még tudom a mértéket. A jótékonykodás az inkább arról szól hogy szeretek adni és imádom azt az érzést amikor hálásak az emberek/állatok és értékelik a segítségemet.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 11:28:51

@a nagy hohohorgász:
Igazi hazai melodráma ez :( Gondoltál már arra, hogy névtelenül elbeszélgess olyan kiváló SOMA-díjas független oknyomozó újságírókkal, mint Panyi Szabi, vagy Dezsö Andris az Indextöl??

Lehet nálad kezdve tudnánk ráfordítani az elsö szívlapát földet a fidesz koporsójára!!!!!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.29. 11:58:04

@a nagy hohohorgász: "rájöttem hogy nem én lopok"

Dehogy te lopsz! Ondó Viktor, a gazdád lop.

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 11:58:47

@R.V.J.: ez volt az ediggi legjobb trollkodásod. Ha annyira kiválóak akkor megoldják maguk is.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.29. 12:02:46

@a nagy hohohorgász: "már vagyok egy magyar jótékonysági intézmény tagja. Többre nincs időm"

Bazmeg, te jótékonyságból trollkodsz a fideSSnek? A 6.Troll, meg a többi fideSSfasszopó havi apanázst kap érte Kubatovtól. Te hülyébb vagy, mint a sok lvi átlag! :))

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 12:06:30

@a nagy hohohorgász:
"Ha annyira kiválóak akkor megoldják maguk is. "

A bolondját járatod velem??? Megcsillantod a reményt aztán csebenhagysz??? Pedig éppen megakartam adni a Buzinkay Gyuri elérhetöségét aki a #momentum árnyékbelügyminisztere :((((((

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 12:09:48

egyedül az Esztivel állok szóba de ő a seggét merEszti... szóval bocs.

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 12:14:08

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: ha vki valamit elvek mentén csinál és nem pénzért az hülye szerinted? újra gratulálni tudok csak. sokat érhet az életed... na Te tipikusan az vagy akinek én soha nem segítenék.

konrada 2020.01.29. 13:09:28

@nincs1itt: "mi a véleményed arról, hogy a fidesz (kuszaszemű pénzsámán+co) 9 év alatt 40%-val értékelte le a forintot???"

Az de durva! 2011 januárjában 241 Ft volt az €!!!
...egyébként úgy rendben van a memóriád?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 13:13:49

@látjátok feleim szümtükkel:
Elképesztö! Stabilabb demokráciákban ebbe egész kormányok buknak bele!!!
Hát nem itt az biztos :(

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.29. 13:43:50

@a nagy hohohorgász: "ha vki valamit elvek mentén csinál és nem pénzért az hülye szerinted?"

Köszönöm kérdésed, hazafiak nem vagyunk hülyék, természetesen.

De te a hazaáruló fideSS szekerét tolod, elvtelenül, és még ingyen is, míg a társaid legalább júdáspénzt kapnak. :))

nincs1itt 2020.01.29. 13:47:45

@konrada: ma 338 ft a 241-hez képest. ez 97 forint különbség... ez akkor szerinted erősödést jelez? mert a 97 forint az a 241-nek kb 40%-a.

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.01.29. 13:56:52

@nincs1itt: Nem vetted észre a szarkazmust (mondjuk nem csodálom, amilyen hülyének nézel mindenkit).

Konrada visszaszámolta, hogy 40% esetében az akkori árfolyamnak 241 Ft/eurónak kellene lennie, de 9 éve sem volt ilyen erős a forint.

A történeti idősor elérhető az ECB (EKB) honlapján (a megjelenítésnél a 10 évet [10Y] javaslom):
www.ecb.europa.eu/stats/policy_and_exchange_rates/euro_reference_exchange_rates/html/eurofxref-graph-huf.en.html
2011. jan. 24: 274 HUF/EUR

nincs1itt 2020.01.29. 14:04:21

@Szergej Szergejevics Szergejev: köszönöm, én az "all" opciót válaszottam, és mit ad Isten, volt az a forint 2008-ban 231 is... de valóban a fidesz alatt szépen felcsökkent!
igaz volt olyan 2010 előtt, hogy 310, ha jól rémlik el chapo prüszkölt emiatt, hogy monnyonle! de azután eljött a fidesz éra és onnan minden csak szárnyalt....

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 14:06:23

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: akkor ott lehet a félreértés, hogy neked nem Mo. a hazád, mert ha az lenne nem tennél ilyet

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 14:06:25

@Szergej Szergejevics Szergejev:
Nem akarom @nincs1itt -et védeni, de ö még magyarul tanulta a matekot és ebböl adódóan nem veszi fel a versenyt azokkal kik azt németül tanulták.

Amúgy meg nem teljesen mindegy hogy 23%-kal vagy 40%-kal értékelte le Matolcsi a forintot????? A lényeg hogy leértékelte, és ezzel jogtalan elönyhöz juttatja az exportöröket (Mészáros?) és hátrányba hozza az importöröket (mindenki a jó termékeket árul, vagy vásárol)!!!!

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 14:12:49

@R.V.J.: csak szólok mert szimpatikus vagy, hogy nem mindegy hogy 23 vagy 40%. akkor mit görcsöltök a 27%os áfán trollmester?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 14:17:27

@a nagy hohohorgász:
" akkor mit görcsöltök a 27%os áfán trollmester? "

Mert ez a szegények jövedelemadója!!!! az a 2% pont annyit jelent egy hónap fogyasztására vetítve, hogy kb. egy egyész doboz cigivel és egy üveg rummal rövidíti meg a legelesettebbeket!!!

Muhammad Balfas 2020.01.29. 14:25:27

@R.V.J.: De a Mészáros mit exportál? Azt hittem, 0-24 órában lopik..

Muhammad Balfas 2020.01.29. 14:27:59

@R.V.J.: Vagy akár néhány szál jointtal..

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 14:29:01

@Muhammad Balfas:
Ne légy okos Domokos!!! Mészáros nevén vannak a legértékesebb einstandolt cégek, amiket annak idején külföldi tökéböl fejlesztettek! Most a Zorbán avatarja feji a tehenet miközben mindeni más (befektetök!) rosszul jár!!!

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 14:38:48

@R.V.J.: Mind a kettő árát az eu emelte. És azért a szegény miért cigiben és piaban számol? Amúgy kevered a jövedelmet a fogyasztással

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 14:44:39

@a nagy hohohorgász: A hülye Orbán meg a rezsit akarja csökkenteni. Lassan eljutsz oda h pénz se legyen.ez ismerős valahonnan...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 14:47:04

@a nagy hohohorgász:
"Amúgy kevered a jövedelmet a fogyasztással "

NEMKEVEREM. A legelesettebb hátrányoshelyzetüket nem éri el a jövedelemadó vasmarka, ezért a Zorbán a többlet fogyasztásiadóval zsebeli ki öket!!!

"szegény miért cigiben és piaban számol"
Ezt NEKED magyarázzam??? Egy neh´ez nap csalódásai (hiábavaló munkakeresés, rasszista visszautasítas) és szenvedései után már csak ez segít :(((((

klimahisztiverseny győztes 2020.01.29. 14:54:47

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "minden ellektrón piszkos lesz amihez orban hozzáér "

Ez azt jelenti, hogy a kinai korona virus, mar elektromos halozaton is terjed ? Mert akkor azonnal lekapcsolom a villanyorat.

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 14:57:56

@R.V.J.: Úgy látom megtaláltad életed célját. Szívesen segitettem.

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 14:59:18

@R.V.J.: Amúgy Thürmer Gyula is keres aktivistát.Hajrá

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.29. 15:01:52

@a nagy hohohorgász: nekem a gyuszi amúgy szimpi
ő elvből hülye, nem aljasságból

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 15:04:28

@a nagy hohohorgász:
"Úgy látom megtaláltad életed célját. Szívesen segitettem"

Igen, meg. Akkor segítenél igazán, ha dobnál egy e-mailt a Szabinak a sztoriddal
panyisz@mail.index.hu és a Gyurinak, hogy a politikai védelmedet megszervezze
buzinkay.gyorgy@momentum.hu

Számítunk rád!!! Ez lehet a TE nagy fehér bálnád ho-ho-horgász!!!

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 15:07:10

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Elolvastam amit írtál és társítottam a képeddel (Ferkó). Egyből kirázott a hideg.amúgy igen szimpatikus hogy tarja az elveit. Nem is áll vele össze senki pedig 2%ot országos szinten hoz.

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 15:09:14

@R.V.J.: Mondtam már h én csak a leszbinkay Eszternek küldeném de szarik rám.

konrada 2020.01.29. 15:10:10

@nincs1itt:
Pontosan.
...és szerinted 2011-ben 241 Ft volt 1 €.
Ezért kérdeztem, hogy minden rendben van-e a memóriáddal?;)

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 15:11:58

@a nagy hohohorgász:
"mondtam már h én csak a leszbinkay Eszternek küldeném de szarik rám. "

A haverod haverja nem mesélte, hogy csetszobákban "csajozni" az egy kétélü vibrátor?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.29. 15:16:38

@konrada: amikor 2010- Viktor átvette az országot megjegyeztem, jó erősen elraktam, aznap 288 volt a huf_eur
tudtam sokszor fog előjönni az árfolyam kérdése, és ezt a 288-as árfolyamot ismerve mindig tudtam ki mikor tódít

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 15:24:03

@a nagy hohohorgász:

Csak mondom, nekünk pl. akik természetesen mozgunk az LMBTQ+++ közegben az magától értetödik, hogy ismerkedés közben szexuális jellegü meglepetések érik az embert.

Oxica 2020.01.29. 15:24:05

Csak emberről emberre terjed. A csirkefejű kakadura nem hat, nyugodtan elvegyülhet a sárgák között.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G és a 2:0, EB nélküled geci.

konrada 2020.01.29. 15:24:31

@nincs1itt:
A kiegészítésedhez: Egy kisebb, önálló valuta árfolyamának pillanatnyi értéke sokban függ attól hogy mennyire spekulálnak rá, és hogy az adott pillanatban pont milyen irányban akarják átváltani.
Ezért igazából az adott valuta túlerősítése annak az érdeke, aki az adott nemzeti valutából legtöbb devizát képes megvenni, azaz nem árut visz ki az országból, hanem exportál, illetve az adott országban a privatizált szolgáltatások hasznát akarja kivinni.
Ezért volt a forint mesterségesen túlerősítve, és ezért volt az ország nettó exportőr.

...de visszatérve az elejére: a lényeg, hogy a pillanatnyi adat inkább csak azt mutatja, mikor próbálkoznak be az adott valutánál, ezért szokás üzleti elszámolásoknál az éves középárfolyamot nézni.

...szóval ha meg van, mikor volt az 241 Ft...

Muhammad Balfas 2020.01.29. 15:43:56

@R.V.J.: Az LMBTQ#&@:-) %§^©+}{§”`'° mozgalom melyik szakágához tartozol , ha szabad tudni? :)

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 15:59:26

@Muhammad Balfas:
Leszbikus -Queer te butus. Te hova sorolod magad? Várj kitalálom! --->ʕ*ʔ ?

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 16:00:20

@R.V.J.: az biztos hogy nem az iqhoz meg az eqhoz :)

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 16:04:26

@R.V.J.: amúgy ne izgulj értem én még megkaptam a maradi nevelést aminek első pontja hogy nézd meg h pocse van-e a menyasszonynak. Ja és én már kiestem a piacról.

nincs1itt 2020.01.29. 17:16:18

@konrada: na csak megérkeztünk a spekulánsokhoz(fideszül = soros), akik ezt a kicsike valutát akarják padlóra küldeni, persze csak akkor, amikor el chapo a mini.elnök. tényleg, egyetlen dologgal vagy képes kötekedni? mikor volt 241 az euró? rövid leszek, amilyen a memóriáD. nem mo.-on élek és nekem egy eur az pont 1 eurót ér. szóval a forint vadul romlik, függetlenül attól, hogy mikor volt 241...

nincs1itt 2020.01.29. 17:18:41

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: számontartottad? és nem számonkérted? azannyát, csak nem sikerült a 4. elemi?

Grimbusz Makszimusz 2020.01.29. 17:23:51

@nincs1itt: Az nem bassza a szemed, hogy amikor régen jobb volt a forint, akkor majdnem csődben volt az ország, most meg nincs? Persze közben az IMF, meg a libsik agyba főbe dicsérték Gordonékat a szakértői szociális megszorítások okán, most meg dicséretet tényleg nem hallani, de a faszba is már, kit érdekel! :DDDDDDDD

Grimbusz Makszimusz 2020.01.29. 17:26:47

@a nagy hohohorgász: "amúgy ne izgulj értem én még megkaptam a maradi nevelést aminek első pontja hogy nézd meg h pocse van-e a menyasszonynak. Ja és én már kiestem a piacról."

Hát igen, az ember fiatal korában minden csajnak meg akarja nézni, hogy nincs e pöcse! :D

nincs1itt 2020.01.29. 17:30:49

@Grimbusz Makszimusz: maxi, maxi... ne menj a piacra, ha nem ismered a különbséget a paradicsom és a zsiráf között, mert nagyon át fognak baszarintani!
szóval a forint gyengül? igen vagy nem? ez nem jó egy import kitett gazdaságnak. a jelenlegi állapotot a nyugat konjunktúrája idézte elő és nem a zseniális gazdaságpolitika... mi lesz, ha egy cseppet megrogyna a nyugati lendület, mert már most is látszanak ennek jelei...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 17:35:08

@Grimbusz Makszimusz:
"Hát igen, az ember fiatal korában minden csajnak meg akarja nézni, hogy nincs e pöcse! :D"

Igen és hála a progresszónak, ma már ezt úgy hívják szexuális zaklatás 0-3 évig terjedő szabadságvesztéssel.

6.Lenin 2020.01.29. 17:45:36

@R.V.J.:

-Gizike, megnézhetem, hogy pöcsöd van-é?
-6. az nem neked van?
-Igen, nekem tuti az van, pár perccel ezelőtt láttam, akkor még az volt.
-Akkor nem kéne inkább betenned? Majd akkor kukkolj, ha nem lesz mit betenned.
-Mekkora igazságod van, Gizike.
-Nem lesz túl sok a szöveg?
-Totál elkábítasz az igazságaiddal, Gizikém.
-De egy totál progresszív azt mondja ezért 3 év is járna.
-Meddig akarsz még szövegelni?
-Bocsi, igazad van.

atomic power 1986DucaDuca 2020.01.29. 17:47:23

@Grimbusz Makszimusz:

"Az nem b......a a szemed, hogy amikor régen jobb volt a forint, akkor majdnem csődben volt az ország, most meg nincs?"

Sőt, a WEF szerin listán 2007-ben volt a legjobb a versenyképességünk, amikor fegyelmezetlen költségvetési politika jellemezte az országot, és az IMF-hez kellett fordulnunk segítségért a válság során.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.29. 17:55:11

@R.V.J.:" Igen és hála a progresszónak, ma már ezt úgy hívják szexuális zaklatás 0-3 évig terjedő szabadságvesztéssel."

Ja, ülhetném a háromszoros életfogytomat, pedig gecis képet nem is küldtem! :D

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 17:55:16

@6.Lenin:
Hiányzol a kabarécsütörtökből Józsikám!
Most egy Katónéniset légyszi!!!

eszti..... 2020.01.29. 17:57:48

@R.V.J.:

Feljelentés helyett mondjál simán nemet.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 17:57:58

@Grimbusz Makszimusz:
"Ja, ülhetném a háromszoros életfogytomat"

Ott legalább megtanulnád milyen érzés nőnek lenni.

Muhammad Balfas 2020.01.29. 17:58:43

@R.V.J.: Én is a csajokat szeretem,különösen a nagymellűeket (:-)3{=
Ez hímneműként LMBTQ szakágnak számít?

6.Lenin 2020.01.29. 18:15:26

@R.V.J.:

-Jajj, Béluskám, úgy aggódom érted.
-Miért, Drága Lajoskám.
-Előbb, mintha halottam volna sziszegés félét, hátulról.
-Jajj, csaknem kezdek leereszteni? Kérlek, segíts!
-Akkor bedughatom? Szívesen megteszem. Amúgy is szeretem a sziszegőd.
-Ó, milyen eredetien évődsz, Lajoskám, ezért is imádlak annyira. Tedd!

Más.

-Puszi, puszi drága Jolánkám.
-Puszi neked is Matildkám, ma olyan édes vagy.
-Honnan tudod? Még meg se nyaltad.
-Hát ennyit csak megelőlegezek neked, édesem.
-Minek ez a sok szöveg?
-Igaz, igaz, lássuk a medvét (az is szereti a mézes bödönt nyalogatni)

A többi 68 sajnos még nem ismert előttem, de haladok. Amit lesznek friss élmények, jövök velük.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.29. 18:18:35

@Muhammad Balfas: Én is a csajokat szeretem,különösen a nagymellűeket (:-)3{=
Ez hímneműként LMBTQ szakágnak számít?...............

HMKF! Hátulról, mellbe, korsóval fejbe! :D

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 18:20:44

@R.V.J.: hála a progresszionak. Ma már egy normális szex is erőszaknak számít ha esztike nem akarja. Bezzeg a buzulas az mehet. Ki vagy te amúgy Steiner Kristóf

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 18:44:47

@R.V.J.: amúgy azt akarod mondani h Eszti nem is a seggét noveszti hanem a pocset noveszti. Nahát Eszti így a macsó horgász a kedvét elveszti...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 18:47:43

@eszti.....:
"Feljelentés helyett mondjál simán nemet."

Neked könnyü lehet, de aki jobban néz ki az ördög öreganyjánál, annak nem olyan könnyű lerázni ezeket az önelégült, töltöttzoknitestű, polóinges férfiállatokat.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 18:50:42

@6.Lenin:
Annyi "élet" van a "vicceidben", hogy beriasztott a chat-bot szürőm.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 18:53:09

@Muhammad Balfas:
"Én is a csajokat szeretem,különösen a nagymellűeket (:-)3{="

téged sem kérdeztelek arról, hogy mire keresel rá a neten lefekvés előtt.

6.Lenin 2020.01.29. 19:07:02

@R.V.J.:

Szerencsére nekem ez csak vicc kategória, a te "életközeli" élményeid meg nem érdekelnek. Nyugodtan megtarthatod magadnak.

Muhammad Balfas 2020.01.29. 19:12:00

@Grimbusz Makszimusz: Én üvegből iszom a sört, mint Hoffmann Géza..

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 19:12:08

@a nagy hohohorgász:
"amúgy azt akarod mondani h Eszti nem is a seggét noveszti hanem a pocset noveszti. Nahát Eszti így a macsó horgász a kedvét elveszti..."

Nemigazán. Inkább azt, hogy:
"Midőn a horgász aludna a sitten,
egy mohó barna kéz keresgél a priccsen.
Összeszorított szemmel jaj, ö hiába ignorál,
A hang súgja: fordulj moré mert a diri most dikk-tál!!!

6.Lenin 2020.01.29. 19:13:17

@R.V.J.:

Ima közben nem szokták megróni a Teremtőt a hanyagul végzett teremtésért?
Nem várná az ember, hogy tőle se idegen a selejtes munka. Akkor mit várjunk a másik embertől?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 19:19:59

@6.Lenin:
Miről szeretne beszélgetni a bácsi? Vagy csak csillogó szemmel bólogatva halgassam a körmondatos monológjaidat?

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 19:21:09

@R.V.J.: akkor mi hittarsak vagyunk. Akkor legközelebb figyelj rám a gyulesen. Kék nadrág lesz rajtam és fehér pulcsi.

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 19:24:21

@R.V.J.: én a kalapnelkulit szeretném hogy a fajtam fennmaradjon. A more dikket hagyjuk meg a magyaroknak ők úgy is odavannak viktorert.

6.Lenin 2020.01.29. 19:27:10

@R.V.J.:

Érdekelt volna a téma, mert úgy tudom, hogy a Teremtő se volt tagja egyik meleg klubnak, sőt igen rossz véleménye volt a tagjairól (mintha neki ehhez semmi köze nem lenne).
A másik, hogy állítólag mindent lát, hall, tud, akkor miként titkolnak el előtte valakik, egy rosszul sikerült gyümölcsöt? Mint mondottam volt, néki igen rossz vélemény volt az együtt háló azonos gyümölcsökről. Érdekelt volna a probléma feloldása.

Majd máskor, másnál érdeklődöm, nem kell csillogó szemmel bólogatnod, ha .....Mind1.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 19:45:21

@a nagy hohohorgász:
"Kék nadrág lesz rajtam és fehér pulcsi."

Homér Simpson?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 19:49:40

@6.Lenin:
"Teremtő se volt tagja egyik meleg klubnak"

Ja, aztán mégis csak fiúkkal vette ott körbe magát a mennyben, igaz?

morph on deer 2020.01.29. 19:58:04

@Muhammad Balfas:
“ Felfogod, hogy a határátkelőnél próbáltak áttörni egy nagyobb létszámmal?”

Fel 2

Azóta megnéztem a felvételt, és hát mit ne mondjak, ez egy röhej!

Hát mi az, hogy egy teremtett lélek sem őrzi a határátkelőt?

Azt látni, hogy érkezik egyszer csak egy csapat fiatal, első látásra mint egy osztálykirándulás résztvevői, semmi különös.
Mindegyik nagyjából hasonló testalkatú, hasonló ruházatú, és lényegében egyforma hátizsákot viselnek, senkinél sincs “kézipoggyász”.

Aztán az egyik előreszalad, jócskán megelőzve a többit, majd elkezdik a kapu melletti kb másfél méteres átlagos drótkerítést lenyomni, ami láthatóan minden különösebb erőfeszítés nélkül megy nekik, egy-két perc múlva már lépik is át, és sétálnak befelé, idegességnek nyoma sincs.

Meg még határőrnek se, holott a kamera már jó ideje követi az eseményeket, és ez mégis csak egy beléptető kapu, és környéke, de akkor sem!
Lejárt a munkaidejük?
Vagy mi van?

Aztán meg hogy a faxba lehet az, hogy a láthatóan megerősített vaskapu TÁRVA-NYITVA ÁLL?!!!
Halló!

Szóval mennek, mendegélnek, már az (üveghegyen) útelzáró(?) sorompón is túl, aztán páran visszafordulnak, mert valaki bekapcsolt egy reflektort, (hogy jutott eszébe? :) és kényelmes, kocogó tempóban elindulnak vissza, ahonnan jöttek.
Aztán végre feltűnt két azaz kettő személy - határőrök? - az egyikük kezében fegyvernek látszó tárgy, akik békésen terelgetik kifelé a (kirándulókat) vad muszlim hordát, akiknek nem sikerült megerőszakolnia egyiküket sem, és ennyi!
Halleluja!

Azért qrva nagy szerencse, hogy Sanyi bácsi “megduplázta a határőrizetet a déli határ mentén”, mert ha nem teszi, akkor egyetlen ember lett volna kénytelen megfékezni ezt az 50-60-74 (nem kívánt törlendő) mindenre elszánt migránsokból álló inváziós hadtestet, ami mégis hogy nézett volna ki egy videón, hát nem?

Tisztára mint Limonadovy Joe, a csehszlovák easternhős, ‘964-ből!

Amúgy tudja valaki, hogy a határőrök miért egyszál pisztollyal vannak felfegyverezve?
Egyáltalán: vannak határőrök a vadóc migránsok által fenyegetett déli határon?

Mert ahogy elnéztem, igazából qrva nagy szerencsénk, hogy az andorrai postások csak fociznak, és nem határoztak még úgy, hogy lerohanják az országot, mondjuk egy keddi napon, meló után, mert akkor már rég végünk lenne!

Hát, ha orbán legközelebb netán arra hivatkozna, hogy ő védi Európát, akkor ne csodálkozzon, ha betegre röhögik magukat akik hallják, de komolyan! :(
Esküszöm, a nagyanyám jobban vigyázott a csirkéire, egyébiránt pont ilyen kerítéssel.

Már csak arra lennék kiváncsi, hogy az az öt személy, akiket elkaptak, az nem a migráns paralimpiai csapat lehetett-e, akik ugye még kocogni sem nagyon tudhatnak..?
Mert ezek után azt nehéz elképzelni, hogy valakik annyira bénák legyenek, hogy ez a kettő “elfogja” őket... Amúgy hogy válogathatták ki az 50-60-74 jelölt közül pont azt az ötöt?
Aki hamisan énekli a Nélküled című nemzetthy dalt, az maradhat? Vagy azokat küldték haza? Csupa talány..!

Na itt a mozi:
(Állítólag egyelőre a statisztafelvétel szünetel a járvány miatt, de ‘22-ig még bőven lesz meló, szóval aggodalomra semmi ok!)

index.hu/belfold/2020/01/29/roszke_kerites_hatarzar_tiltott_atlepese_eljaras/

6.Lenin 2020.01.29. 20:06:20

@R.V.J.:

Szerinted ő is? Éva csak kamunak készült? Azta!
De akkor mit tépte a száját, hogy utálatos, ha valaki olyannal hál, akiknek azonos a pisilője?
Kamuzott az öreg? A szüleid tudnak erről? Mégis mennek imádni? Te?
Jól éreztem annó, hogy a kocsmát, templomot, tanács házát, pártszékházat érdemes elkerülni, ha nem szeretném, hogy ilyen kamuzó pacákok átverjenek.
Na, csak érdemes volt érdeklődnöm. Kösz.

morph on deer 2020.01.29. 20:11:05

@6.Lenin:
“...úgy tudom, hogy a Teremtő se volt tagja egyik meleg klubnak, sőt igen rossz véleménye volt a tagjairól”

Te hallottál már legalább egy arkangyalról, - tudod, a hálóinges, hosszú hajú ifjoncok, akik állandóan ott lebzseltek körülötte, - akinek ha más nem, legalább női neve lett volna?

De ha nekem nem hiszel, akkor nézd meg a megszállási emlékmű Gábriel névre hallgató arkangyalát, - aki egyébként másodállásban a Magyarország patrónusa munkakört is betöltötte, - hát olyan langyos szegénykém, mint egy ausztrál naplemente manapság, a légynek se tudna ártani, de komolyan!
Hát ő védelmezte Magyarországot ‘44-ben.
Nagy siker volt.

Szóval az a klub igenis működött, bár lehet, hogy csak tagoknak, ahogy mondod. :))

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 20:11:17

@6.Lenin:
"Éva csak kamunak készült?"
Adonáj tuttommal nem mozdult rá Évára. Ezzel szemben Jézus, az angyalok, puttók mind himnemüek. khm-khm

amúgy a szüleimet nem zavarta anno, hogy az úr meleg.

a nagy hohohorgász 2020.01.29. 20:13:26

@R.V.J.: ti a zsindexnel mind ilyen kis nyomorékok vagytok?

6.Lenin 2020.01.29. 20:26:20

@R.V.J.:

Engem se zavar, mindig sejtettem, hogy kamu az egész. Igaz, nem is kérdezett senki, vagy nem is kértek tőlem tanácsokat, most se kenje rám senki ezt az elfuserált dolgot.
Az a helyzet, hogy én már annyira megszoktam a saját pisilőmet, hogy nem szívesen válnék meg tőle, és az se kellemetlen, ahová néha elrejtem a nyilvánosság elől, ráadásul pont stimmel is. Mások szokásai meg sose zavartak, ha nem előttem erőltetik a mókáikat.

Már csak azt nem értem, hogy az öreg mi a fasznak mondta: menjetek és sokasodjatok.
Hé, öreg, de így hogy a faszba kéne?
Vagy egyiknek csak a szórakozás, másiknak meg csak a munka? Az öregnek tuti nem voltak komcsi gondolatai anno.Na, mind1 is.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 20:32:14

@6.Lenin:
"Már csak azt nem értem, hogy az öreg mi a fasznak mondta: menjetek és sokasodjatok.
Hé, öreg, de így hogy a faszba kéne?"

Nincs neki baja ciszhetero kapcsolattal, hisz nagy az ő állatkertje. De azt azért ne felejtsd, hogy Évát császárral szülte Ádám, miután az Úr megkezelte.

6.Lenin 2020.01.29. 20:43:19

@R.V.J.:

Na, azt tök elfogadom, hogy nagy az állatkert, itt is.
De még a kérdés is kérdést szül.
Mi a fenének a kard, meg a hozzávaló hüvely. Néha elég kényelmetlen. Meg miért csak azután, hogy rájött, Ádám egyedül unatkozik, miért nem Bélát teremtett már akkor?

Már azt hittem tiszta a dolog, erre most megint egy kis keveredés. Azt is tudom, hogy az ember képes bármekkora faszságra is magyarázatot találni, igaz általában egy még nagyobb faszságot. Meg ez az utálatosságra tett megjegyzése se elég világos.

Na mind1.

www.youtube.com/watch?v=zj2wqvzW7xE&list=RDC9nGrYroegA&index=4

6.Lenin 2020.01.29. 20:55:12

Sehogy nem hagy nyugodni ez az Éva dolog, pláne, ha az öreg is meleg volt.
Megteremti Évát, egy rohadt költséges lényt, ráadásul mindenbe belepofázik, ami amúgy a férfiak dolga. Mondjuk egy szerencse, ha jól főz, más hasznos dolog most hirtelen nem is jut eszembe, persze a szórakozáson kívül, de ahhoz nyugodtan lehetett volna néma is.
Komolyabbnak gondoltam az öreget. Na, jól kibaszta ez a kérdés az álmot a szememből.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.29. 20:55:30

@nincs1itt: mit hápogsz migráncs, nem érdekel az iskolai előmeneteled
amíg nem tudsz kivonni, ali nem tanítja meg neked a szorzást

nincs1itt 2020.01.29. 21:00:49

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: a magyar nyelv alapjait sem ismered, vérmagyari fidesz-tálib!
mi nem tetszik? te mentél el egy zsák krumpliért, meg farhát utalványért a troll-farmra. ezt kapod érte... ha tanultál volna, lehetnél alhelyettessegéd bakter a csúti orient expressen...
mára megvolt a kötelező penzum, mehetsz a mamahotelbe így 40 fölött...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 21:04:09

@6.Lenin:
"Megteremti Évát, egy rohadt költséges lényt, ráadásul mindenbe belepofázik, ami amúgy a férfiak dolga."

Az Úr szereti a multi-kultit. Amúgy visszatérve Évára, megfogantatásáról szól a drága Kelemen Éva örökérvényű dala, hogyaszongya:
"Holdvilàgos éjszakán
miről álmodik Ádám
szemében megcsillan egy ér
az Úr zihàlva rágyújt a végén"

gyönyörű :')

látjátok feleim szümtükkel 2020.01.29. 21:06:07

A legenda szerint a teremtő két egyforma embert formált, de valahogy nem tetszett neki a műve, ezért egyik lába közül kivett egy darab anyagot, és a másik lába közé ragasztotta. Ez a kis darabka azóta is mindenhol keresi a helyét. Néha reverendában.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.29. 21:06:29

@nincs1itt: rólam már mindent tudsz az látszik
akkor már csak 1 kérdés
ha 90 csicseriborsót kell meghámoznod és csak 60-at sikerült, mennyivel vagy lemaradva?

6.Lenin 2020.01.29. 21:20:36

@R.V.J.:

Már megint süketelsz. Miféle fogantatás? És mit keresett Ádám bordájában, és miért repedése lett, kimetszéskor megcsúszott az öreg kése, és levágta a fütyköst, ráadásul még mélyebbre is ment a kése?
Ne próbálj átverni. Nem 1xűbb lett volna az öregnek is Ádámmal, és nem egész nap Éva hülyeségeit hallgatni? Meg a gönceire költeni? Sehogy nem áll össze ez a dolog.
Tudott egyáltalán Éva kártyázni? Vagy fociról dumálni?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 21:21:44

@látjátok feleim szümtükkel:
"Néha reverendában."

A ministráns ruhában! Te felpuffadt sóletkonzerv! Egy nyamvadt katolikusviccet nem tudsz rendesen elmondani?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.29. 21:33:50

@6.Lenin:
"és nem egész nap Éva hülyeségeit hallgatni? Meg a gönceire költeni? Sehogy nem áll össze ez a dolog.
Tudott egyáltalán Éva kártyázni? Vagy fociról dumálni?"

Jujj, valakinek súlyos problémái vannak a nőkkel. Szerintem te a katonaság meghitt éjszakái után a rossz pályán kezdtél el focizni.
Még nem késő váltani. Van klub a medvéknek, ahol a szunnyadó érzelmek összecsiszódhatnak. Közben lehet, ultizni meg a szöszi Kleinheislerről álmodozni.

6.Lenin 2020.01.29. 21:42:40

@R.V.J.:

Ja, azt eddig kifelejtettem. Nem elég, hogy mindenbe belepofázik, de elveszi a másik nőjét is, és nem a rendeltetés szerű használatra. Mi ebben a logika?

Na, jó éjt!
Mindenkinek.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.29. 22:16:08

Folytatódik tovább a Niedermüller-botrány!

"Niedermüller Péter közelmúltbeli kijelentése rasszista, uszító és menthetetlen – mondta Deutsch Tamás, a Fidesz európai parlamenti képviselője szerdán Brüsszelben a Demokratikus Koalíció (DK) alelnökének közelmúltban tett kijelentésére reagálva."
mindenszo.hu/deutsch-tamas-is-megszolalt-deutsch-tamas-niedermuller-peter-kijelentese-uszito/

"Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára tiltakozik az ellenzéki erzsébetvárosi polgármester általa gyűlöletkeltőnek nevezett szavai ellen.

Novák Katalin a Mandiner portálon szerdán megjelent írásában Niedermüller Péternek, a Momentum-DK-MSZP-Párbeszéd-LMP színeiben megválasztott városvezetőnek közelmúltbeli megnyilvánulását kifogásolta.

„Tiltakozom az ellen, hogy a magyarok jelentős részét valaki rémisztő képződménynek nevezze” – fogalmazott az államtitkár"
mindenszo.hu/hatalmas-a-felhaborodas-novak-katalin-tiltakozik-niedermuller-szavai-ellen/

"Niedermüller Péter, a Demokratikus Koalíció alelnökének közéletből való távozására szólított fel Hollik István, a Fidesz kommunikációs igazgatója szerdán Budapesten. A kereszténydemokrata politikus rámutatott: a VII. kerületi polgármester fehér, keresztény és heteroszexuális emberekre vonatkozó kijelentései vállalhatatlanok."
mindenszo.hu/hollik-istvan-niedermuller-peter-tavozzon-a-kozeletbol/

"A Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) tagjait megdöbbentette, hogy 2020-ban Magyarországon keresztény embereket bélyegeznek meg a hitük miatt"
mindenszo.hu/a-katolikus-puspoki-kar-szerint-megdobbento-hogy-magyarorszagon-keresztenyeket-belyegeznek-meg-hituk-miatt/

"Összecsinálta magát a jobbik – Elfogadhatatlan Niedermüller nyilatkozata – Megkésve bár, de kihátrál politikai szövetségese mögül a Jobbik

A Jobbik szerint teljességgel elfogadhatatlan Niedermüller Péter nyilatkozata
(...)

A Jobbik úgy látja:

Niedermüller Péternek nincsen keresnivalója a közéletben, ha szerinte belefér a többségi magyar társadalom lenézése, megalázása. Reméljük nem az az oka a gyűlölködésnek, hogy ő maga is fehér bőrűnek született Magyarországon."
mindenszo.hu/osszecsinalta-magat-a-jobbik-elfogadhatatlan-niedermuller-nyilatkozata-megkesve-bar-de-kihatral-politikai-szovetsegese-mogul-a-jobbik/

A verdikt egyértelmű: ideje takarodnod, Péter! Amíg még önszántodból megteheted...

alöksz róz 2020.01.29. 22:29:03

@morph on deer: angyaloknak nincs is nemük
ősi gender-ideológia

nincs1itt 2020.01.29. 22:38:13

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: rólad nem nehéz mindent tudni, a faék kvantumfizika a te elmédhez képest. na mesélj még! a milyen a 40-esek élete a mamahotelben? büszke rád anyád amikor hazaviszed a zsák csírázó krumplit + dupla farhát utalványt mint manager-bonuszt? esetleg kicsit azért feketén az al-amirban vagy az antalya kebabnál tolod? mert nagyon otthon vagy a csicseri borsóban!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.29. 22:49:39

@nincs1itt: szóval nem tudtad ennyi idő alatt sem kihúzni a választ a kis szelimből...
hiányzik a hazai jaffa és a magyar farhát mi hogy ennyit gondolsz rá

RÉMÍSZTŐ KÉPZŐDMÉNY 2020.01.29. 22:58:23

Holnap ott leszünk vagy fél millióan a Blahán, elintézük Nidermüllert, nem lesz tovább polgámester az biztos. És ha már ott vagyunk eltakarítjuk kamugerit is.

morph on deer 2020.01.29. 23:51:19

@alöksz róz:
“ angyaloknak nincs is nemük”

Ezért is furcsa, hogy csak férfineveket viselnek.
Viszont az ikonográfia szerint minden puttónak pöcse van.
Olyan, amilyen, de van nekik!

Azért nagy lehetetett ott a kavarodás, ha ezek a szerencsétlenek ilyen bénára sikerültek, őszintén szólva, most gondolj bele! :)

morph on deer 2020.01.29. 23:57:32

@RÉMÍSZTŐ KÉPZŐDMÉNY:
:)
Analfabéták gyülekező!

Mindenesetre az jó hír, hogy szerinted mindössze csak félmillió szövegértelmezésre képtelen képződmény van Budapesten, de komolyan!

Mondjuk ez az EP választásokon is nyilvánvalóvá vált, de most te, mint bennfentes és érintett, megnyugtattál: nem minden budapesti analfabéta!
Hurrá!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.30. 00:30:12

@nincs1itt: "a magyar nyelv alapjait sem ismered, vérmagyari fidesz-tálib!"

Ezek román dezinformátorok, csak törik a magyart. Kubatovnak csak ilyen trollokra telik mostanában.

RÉMÍSZTŐ KÉPZŐDMÉNY 2020.01.30. 01:03:19

@morph on deer: "Mindenesetre az jó hír, hogy szerinted mindössze csak félmillió "

Megvesznétek örömötökben ha egyszer valamilyen libbant tüntire fél millió tüntető menne el, nem pedig 100 ember lézengene, akit 20-30 ballibsi hírhamisitó az Index-től az ATV-ig, próbál tömegnek mutatni.

(amugy meg tudom, hogy csak a vadiúj nikk nevemre irigykedsz :)) )

alöksz róz 2020.01.30. 01:07:20

@morph on deer: azt még nyilván el tudták képzelni, hogy nincs nemük..de hogy faszuk se legyen?? olyan állat márpedig nincs

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.30. 01:48:20

@morph on deer: ti zsidrákok mekkora balfaszok vagytok mindenben csak a faszt látjátok

"Az angyalokkal foglalkozó keresztény teológiai diszciplína, az angelológia szerint az angyaloknak nincs nemük, a zsidó hagyomány viszont hímneműeknek tartja őket. "

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.30. 05:35:30

index.hu/kulfold/eurologus/2020/01/30/magid_magid_migracio_menekultek_europai_parlament_brexit/

az unga bunga de szépen felmondta a soros kódexet
kár hogy holnap kilépnek, ilyen atysebészekre van bruxellesnek szüksége

morph on deer 2020.01.30. 07:18:38

@RÉMÍSZTŐ KÉPZŐDMÉNY:
“ amugy meg tudom, hogy csak a vadiúj nikk nevemre irigykedsz :)) ”

Lepleztél, minek tagadjam! XD
De azért gratulálok hozzá!

morph on deer 2020.01.30. 07:26:50

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
“ ti zsidrákok mekkora balfaszok vagytok mindenben csak a faszt látjátok“

A jelzőt nem találtad el, de nem baj, próbálgasd tovább, hátha egyszer.:)

Amúgy mindenben nem, benned is csak néha.
Legtöbbször az eredmény a szembeötlő, lásd: O1G...
Ki meddig jutott...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.30. 07:41:38

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "kár hogy holnap kilépnek"

Nagy kár, főleg a briteknek, és persze a gazdádnak, mert a britek befizetéseit ezután nem tudja ellopni. :))

Figyelj jobban, véletlenül igazat írtál, nem kapsz így Kubatovtól fizetést. :))

Ezernyi fájdalommal jár a brexit, amire a fasz angolok a szavazáskor nem is gondoltak. :))

"Jelen állás szerint a külföldi játékosok 65 százaléka nem játszhatna az angol bajnokságban, egyértelmű tehát, hogy változtatniuk kell, ha versenyben akarnak maradni."

index.hu/sport/2020/01/29/brexit_nagy-britannia_futball_premier_league_forma-1_f1/

konrada 2020.01.30. 08:35:11

@nincs1itt: "szóval a forint gyengül? igen vagy nem? ez nem jó egy import kitett gazdaságnak."

Valóban. Egy importnak kitett gazdaságnak tényleg nem jó ha gyenge a fizető eszköze, mert a külgazdasági deficitet drágában tudja hitelből fedezni...

...igaz, az ilyen gazdaságnak semmi sem jó: hiszen a gyenge fizető eszköze csak arra jó, hogy a külkereskedelmi hiánya miatti valuta-eladósodását olcsóbb külföldi deviza hitellel lassítani tudja, de ezzel rontja is saját versenyképességét is, ami miatt meg nem is tud kitörni az adósságspirálból.

...szóval: én nem sorosoztam, csak felhívtam a figyelmed arra, hogy a piacon egy kis valuta pont olyan árucikk, mint bármi más, így megfelelő nagyságú tőkekoncentrációval gyorsan lehet előidézni pillanatnyi áruhiányt, vagy dömpinget, magyarán játszani az árával (árfolyamával), de ahogyan a többi árunál is, a pénznél is igaz: a gazdasági folyamatokban nem a pillanatnyi ár számit, hanem agy időszak valorizált átlaga. Aki egy picikét is sejt valamit az ekonómiáról, az azzal számol, és nem a pillanatnyi csúcsokat, völgyeket hasonlítja össze.

...s akkor ezt tekintetbe véve: a 2019-es év átlagára 325 Ft volt, a 2009-es 280 Ft.
A forint inflálódása az adott időszak alatt: 33%
Az euró inflálódása 14%
A két inflációs ráta közötti különbség: 19%
Az átváltási arány romlása (árfolyam különbség): 16%
(de legyünk nagyvonalúak, és nem év/év, hanem pillanatnyi: 2009 vs. 2020 január 30: 295-335=13,5% ...nem jó, hiszen az még messzebb van a vizionált 40%-tól!, akkor legyen: 2009 vs. 2020 január 1: 267-331=24%, de ezt csak azért írom, hogy értsed a spekuláció fogalmát, azaz napi árfolyamot kiragadva egy hónap különbséggel lehet 14 vagy 24%...)

...de túlmagyaráztam: a lényeg, hogy a forint csak nominálisan gyengült az euróárfolyamhoz képest, vásárlóerőben minimum paritásban maradt, vagy még nőtt is, ami messze nem téged igazol, és a lényeg: nem szabad megelégedned magaddal szemben sem az egysíkú gondolkodással, mindent érdemes komplexen vizsgálni!;)

konrada 2020.01.30. 08:35:44

@nincs1itt: "szóval a forint gyengül? igen vagy nem? ez nem jó egy import kitett gazdaságnak."

Valóban. Egy importnak kitett gazdaságnak tényleg nem jó ha gyenge a fizető eszköze, mert a külgazdasági deficitet drágában tudja hitelből fedezni...

...igaz, az ilyen gazdaságnak semmi sem jó: hiszen a gyenge fizető eszköze csak arra jó, hogy a külkereskedelmi hiánya miatti valuta-eladósodását olcsóbb külföldi deviza hitellel lassítani tudja, de ezzel rontja is saját versenyképességét is, ami miatt meg nem is tud kitörni az adósságspirálból.

...szóval: én nem sorosoztam, csak felhívtam a figyelmed arra, hogy a piacon egy kis valuta pont olyan árucikk, mint bármi más, így megfelelő nagyságú tőkekoncentrációval gyorsan lehet előidézni pillanatnyi áruhiányt, vagy dömpinget, magyarán játszani az árával (árfolyamával), de ahogyan a többi árunál is, a pénznél is igaz: a gazdasági folyamatokban nem a pillanatnyi ár számit, hanem agy időszak valorizált átlaga. Aki egy picikét is sejt valamit az ekonómiáról, az azzal számol, és nem a pillanatnyi csúcsokat, völgyeket hasonlítja össze.

...s akkor ezt tekintetbe véve: a 2019-es év átlagára 325 Ft volt, a 2009-es 280 Ft.
A forint inflálódása az adott időszak alatt: 33%
Az euró inflálódása 14%
A két inflációs ráta közötti különbség: 19%
Az átváltási arány romlása (árfolyam különbség): 16%
(de legyünk nagyvonalúak, és nem év/év, hanem pillanatnyi: 2009 vs. 2020 január 30: 295-335=13,5% ...nem jó, hiszen az még messzebb van a vizionált 40%-tól!, akkor legyen: 2009 vs. 2020 január 1: 267-331=24%, de ezt csak azért írom, hogy értsed a spekuláció fogalmát, azaz napi árfolyamot kiragadva egy hónap különbséggel lehet 14 vagy 24%...)

...de túlmagyaráztam: a lényeg, hogy a forint csak nominálisan gyengült az euróárfolyamhoz képest, vásárlóerőben minimum paritásban maradt, vagy még nőtt is, ami messze nem téged igazol, és a lényeg: nem szabad megelégedned magaddal szemben sem az egysíkú gondolkodással, mindent érdemes komplexen vizsgálni!;)

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.30. 08:44:45

@konrada:
"A forint inflálódása az adott időszak alatt: 33%"

Atyaúristen!! 33% infláció a fidesz alatt??? Ilyen magas a rendszerváltás után sem volt!!!
Nem is értem miért nem ezzel kampányol az ellenzék! Komolyan mondom, néha azt hiszem, hogy nem is akarnak nyerni!!
:'(((((

konrada 2020.01.30. 09:01:53

@R.V.J.:
...tán azért nem, mert abból a 2009. évi 4,2% meg a 2010-ből cca. 2% az övék volt még, és mert (ha év/évet veszünk) 8 év 52% inflációja kicsivel több, mint a 9 év 28%-a.;))

Csaba Szikora 2020.01.30. 09:02:30

A rosszfogú Nidermüllerről nem írtok?Érdekes hogy sehol nem téma az ürge gyalázkodása,csak a jobboldali médiában.Pedig még tüntetést is szerveznek.Ez nem üti meg az ingerküszöböteket?

Csaba Szikora 2020.01.30. 09:04:28

@Csaba Szikora: ln megmondom.Mert ez nem infláció.A péntromlás nem egyenlő az inflációval.Ostoba vagy édes öcsém.

látjátok feleim szümtükkel 2020.01.30. 09:17:51

@morph on deer: "Viszont az ikonográfia szerint minden puttónak pöcse van.
Olyan, amilyen, de van nekik!"

A puttók lesznek, csak úgy, és mindig is csak kicsi puttók maradnak, nem nőnek fel. Mert ha felnőnének, akkor két vari lehet, növés közben leszárad a puttójuk, és ekkor nincs nemük, vagy megmarad, de akkor meg csak van nemük ( mint a papok puttója a reverenda alatt ) . Feltéve persze, hogy a puttók válnak angyalokká növés közben.

Továbbá a teremtő az embert ivaros szaporodással teremtette, tehát a földre szálló angyalnak is volt valami ivari baja. Már csak úgy a dolgok természetéből adódóan.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.30. 09:24:33

@Csaba Szikora:
"A rosszfogú Nidermüllerről nem írtok?"

Tán mert igaza van?! A fogaival meg nincs semmi baj, éppenséggel ugyanahoz a kiváló, meleg, afrikai fogorvoshoz járunk Budán, akit viszont nap mint nap szidnak, megaláznak az utcán a börszine miatt a magadfajta rémisztö képzödmények!!!

látjátok feleim szümtükkel 2020.01.30. 09:27:56

@R.V.J.: "A ministráns ruhában!"

Láccik, hogy hüje vagy a keresztény szakrális témában. Minisztráns ruhában csak misén vannak a fiatal fiúk. A mise nyivános. A reverenda meg kötelező egész napos viselet ( volt). Ma már nem látni, lehet, hogy szégyelik? Pedig meg kéne védeni a keresztény reverendát. Mondom én, keresztelt tereszény.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.30. 09:36:31

@látjátok feleim szümtükkel:
"Minisztráns ruhában csak misén vannak a fiatal fiúk."

Hát pontosan, te sápkórós sportszelet! Pont az a poén a viccedben!!! Te hol tanultál viccet mondani? A humoráról híres Németországban 1938-ban???

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.30. 09:42:30

@konrada:
"8 év 52% inflációja kicsivel több, mint a 9 év 28%-a."

Milyen 28%? Az elöbb még 33% volt. Defláció sújtja az inflációt?
Amúgy az érveid érvénytelenek, mert csak elmúlt 10 évezés van, elmúlt 10 év elötti 8 évezés nincs.
Különben is almát a körtével.

6.Lenin 2020.01.30. 09:46:23

Szép lassan le kell váltani ezeket a köcsög kerületi polgikat, aztán jöhet a főköcsög, ha addig nem bukik magától is. Van rá esélye, hogy ő megy hamarább.
Kurva korán kezdtek örömködni.

A tavaszi szél kisöpri őket is.

6.Lenin 2020.01.30. 09:55:13

Sose hittem volna, hogy a Ferivel valaha is 1etértek...

"Nem lesz újdonság és a lényeg szempontjából nem fontos, csak egyszerűen tény: fehér, keresztény, heteroszexuális férfi vagyok" - írja Gyurcsány Ferenc a Facebook-oldalán.

Igaz, Feri, egy rettenetes képződmény vagy, abból is a legalja. Úgy látszik a párttársad is jól ismer.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.30. 09:57:29

@R.V.J.: "A humoráról híres Németországban 1938-ban???"

Menjetek már a faszba a náci Németországgal bazmeg, 70 éve volt, leszarom ott ahol van, leszarom hogy zavar benneteket, engem nem, leszarom hogy napi problémátok még mindig, emlegessétek a kurva anyátoknak!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.30. 10:10:10

@Grimbusz Makszimusz:
"napi problémátok még mindig, emlegessétek a kurva anyátoknak"

Az nem fog menni Grimbi, mert az Ad Reducto Hitlerum az minden valamirevaló vita alfája és omegája.
Ha érzékenyen érint (karszalagos rokonok?) akkor ignoráld.

6.Lenin 2020.01.30. 10:20:19

@Grimbusz Makszimusz:

Erre játszanak. Sajnos nem szabad leszarni őket, mert megint itt vannak, csak most zöldre festve. Ha hagyjuk, később már nehéz lesz őket a nevükön nevezni.

A kommunizmus, liberalizmus nem jött be nekik, igaz a náci ideológia sem, de most kezdik elölről, csak megpróbálják átfesteni. Abban nagy mesterek. Nem szabadna hagyni, hogy megint tömegeket basszanak át a hatalomért.
Szerintem.
Nem kell kurva anyázni, csak simán megmondani, hogy ezek az igazán szar emberek, nem szabad elhinni nekik semmit. Gátlástalan szar emberek, csak így simán.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.30. 10:24:22

@R.V.J.: Ignorációban nincs hiány, viszont azért közlöm, hogy feldughatjátok magatoknak Hitlert, de ha nem tetszik, akkor ignoráld! Sajnos egyébként nincsenek ilyen féregirtó felmenőim, akikre emiatt büszke lehetnék, de nem baj, mert amúgy derék becsületes és dolgos emberek voltak!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.30. 10:26:43

@Grimbusz Makszimusz:
Na jólvan Grimbi cica, legalább ezt a kommentedet nem 2008-ból copy-ztad ide!!

Grimbusz Makszimusz 2020.01.30. 10:29:14

@6.Lenin: Vágom amit mondasz, az anyázás meg inkább csak dramaturgiai fogás, ritkán élek vele, bár ebben az elprolisodott szókészletű blogkörnyezetben sajnos van létjogosultsága!

Grimbusz Makszimusz 2020.01.30. 10:33:31

@R.V.J.: Most konkrétan mire célzol? Gondolom te sem tudod, csak próbáltál valami sokat sejtetőt blöffölni!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.30. 10:38:02

@Grimbusz Makszimusz:
" "A humoráról híres Németországban 1938-ban???"

Menjetek már a faszba a náci Németországgal bazmeg, 70 éve volt,"

70 év? 2008 telefonált Grimbi, hogy lenyúltál egy kommentet.

6.Lenin 2020.01.30. 10:40:43

@Grimbusz Makszimusz:

Szerintem ez is a céljuk. Ha olvasod a libsi oldalakat, akkor pontosan erre hivatkoznak a mai tüntetéssel kapcsolatban is, mégpedig, hogy Bayer fog szónokolni, a náci Bayer.
Mert arról soha nem fognak írni, hogy ők provokálják ki az indulatból vitázóknál a kurva anyázást.
Csak simán meg kellene mondani nekik, szivikém, tudom miért teszed ezeket, mert te egy szar ember vagy, azt szeretnéd, hogy mások dolgozzanak helyettetek, mert nektek a munka, az építés az büdös. Látni ma is, hogy mit is tettek a megnyert helyeken, azt, amit mindig is tettek, tisztogatás, lopás, rombolás, zsarolás, ha nem tetszik, kirúgnak.
A nagy tolerancia bajnokok nem szeretik a kényes kérdéseket, és ezért nem nyilatkoznak akárkinek, egy polgármester, egy közszolga, simán hazudik, kirekeszti a neki nem tetszőket. Gátlástalan szar emberek.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.30. 10:51:31

index.hu/kulfold/eurologus/2020/01/30/gyerekekrol_vitaztak_az_ep-ben_kozben_szetteptek_egy_torok_zaszlot/

a görögök helyében fellapátolnám az összes koszos migráncsot a hellasz-berlin lehegesztett ajtajú expresszre, majd felhívnám merkell nanit, ha nem fogadja be őket küldöm a kínaiakat utánuk

6.Lenin 2020.01.30. 10:53:25

Hamar jött az igazolás.

"Csendesen kérdezem: megnézte valaki közülük a felvételt? Vagy csak a propagandát? És vajon most miért volt fontos megszólalniuk, miközben oly sokszor bántóan némák voltak? Miért volt csönd a papi pedofília kapcsán, a hajléktalanok üldözésekor, a háború elől menekülő gyerekek kirekesztésekor vagy éppen a nőket lealacsonyító megjegyzések kapcsán?"

Írja Vadai, a hazudozó szar emberek egyik legalja, belehazudva a világba. Veszélyes emberek ezek, mert a kevésbé gondolkodó embereket próbálják megtéveszteni, még a saját híveiket is, főleg azokat.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.30. 10:54:28

@R.V.J.: Mondjuk 45-öt vettem, mert akkor ért véget és azért írtam csak 70-et mert nem akartam szarozni, viszont mivel kedvellek és nem akarom, hogy sikerélmény nélkül múljon el a napod, jó legyen, 38-tól számitva 82 év, 45-től 75, ezek után boldogan leszophatod magad, vagy az első arra járót!

Womb Raider 2020.01.30. 10:56:15

@6.Lenin: Ne aggódj, Bayer majd kavicsot dob a gyanúsan csendes, állóvízbe. Holnap már a komplett liberális média elhatárolódást követelve fohászkodik azért, hogy az ENSZ rögvest küldjön esernyőket a Magyarországon eleredő barna eső ellen.
Betűnként fogják szétszedni Bayer minden egyes mondatát.

6.Lenin 2020.01.30. 11:00:41

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Már régen ezt kellene tenniük, nem csak a görögöknek, de milyen országnak, akiken keresztül gyalogoltatják a sok szerencsétlent, aki kiüldöztek elsőként a saját hazájukból, mert háborúkba kergették őket, vagy simán gazdaságilag kirabolták őket.

Nem véletlen, hogy minket is gazdaságilag próbálnak kényszeríteni, hogy vessük alá magunkat az ő érdekeiknek, nem beszélve a nálunk még kiszolgáltatottabbaknál is zsarolnak.
Már régen át kellett volna baszni az odacsábított, átbaszott embereket a német, francia határon. Nesztek, itt vannak, basszátok meg őket. Visszaút nuku.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.30. 11:02:27

@6.Lenin: Provokációként látszólag eléri a célját, viszont semmiképpen nem szabad válasz nélkül hagyni, mert még pofátlanabbak lesznek, már ha ez egyáltalán lehetséges!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.30. 11:03:36

@Grimbusz Makszimusz:
"Mondjuk 45-öt vettem, mert akkor ért véget és azért írtam csak 70-et mert nem akartam szarozni, viszont mivel kedvellek és nem akarom, hogy sikerélmény nélkül múljon el a napod, jó legyen, 38-tól számitva 82 év, 45-től 75, ezek után boldogan leszophatod magad, vagy az első arra járót!"

Na ez a komment viszont egy igazi férfimunka volt. Aztaminden! Egy "bocsi ezt benéztem" elég lett volna.

6.Lenin 2020.01.30. 11:08:47

@Womb Raider:

Ez tuti, szarjankók hada figyeli a jobboldaliak minden szavat. Felkészített csapatok dolgoznak a kiforgatásukon. Sajnálom,hogy csak most kezdenek ébredezni a jobboldalon.

Orbán is csak csodálkozott a kormány infón, hogy Trump, és Borisz, ne félt, és magasan nyert óriási ellenszélben. Igen, mert ők néven nevezik a gyereket. Itt is kell(ene) végre, nem jópofizni. Nem kell bemenni az utcájukba, de meg kell mondni, mit is gondolunk róluk valójában, vagy kik is ők valójában. Felesleges megvárni ilyen októberi félresiklásokat, hogy aztán vért izzadva évek alatt hozzák helyre a károkat, amit okoznak.

konrada 2020.01.30. 11:21:08

@R.V.J.:
Jól van no!;)

Mint írtam volt, 33% 2009. Január 1-től számolódik, azaz abból lejön 1és1/3 év!;))
Viszont igazad van, mert 2010. januártól 2020 januárig 10 év van, én meg nagystílűen 9-el számoltam...;))

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.30. 11:23:19

@Womb Raider:
"Bayer majd kavicsot dob a gyanúsan csendes, állóvízbe. "

Mi csak arra várunk, hogy a Zsolti mondjon már valami nagyon-nagyon zaftosan emberiesség ellenit. Akkor aztán úgy beidéztetjük Hágába, hogy nemcsak ö, de még az öt szállító fegyencjárat is barna féknyomokat hagy majd maga után!!!

Grimbusz Makszimusz 2020.01.30. 11:27:05

@R.V.J.: "Na ez a komment viszont egy igazi férfimunka volt. Aztaminden! Egy "bocsi ezt benéztem" elég lett volna."

Persze, meg felkérlek egy menüettre mi? :D Egy tahó választ mindenki jobban élvez és szórakozni vagyunk itt, nem pedig azért, hogy elavult udvariassági formulákkal zsibbasszuk egymást!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.30. 11:36:04

@Grimbusz Makszimusz:
"Egy tahó választ mindenki jobban élvez "

Ennek fényében akkor a Willi Orbán rúgjon meg téged ott, ahol az folyton csöpög.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.30. 11:40:01

@konrada:
"Jól van no!"

Ugye, van akinek volt gyerekszobája! Amúgy köszi amit írtál. Bátorkodtam elküldeni azt a #momentum ötletládájába!

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2020.01.30. 13:47:09

Beszart, azt akartam írni, hogy beszart.

Nem vagyok leszarva.

morph on deer 2020.01.30. 14:15:30

@látjátok feleim szümtükkel:
“ Már csak úgy a dolgok természetéből adódóan.”

Aztán lehet, hogy csak vízvezeték-szerelői szempontból tartotta meg, lefolyónak, mert azért némileg praktikusabb használni az eszközt állva, szerintem.
Bár, ahogy tudom, az állva pisilés technikáját az amerikai lánycserkészeknek megtanítják, tehát nem lenne lehetetlen.
“A faß tudja, kedves János!”

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.30. 14:35:52

@morph on deer: @látjátok feleim szümtükkel:

Nyugodjon már le (és bele) mindenki a pi*ába, hogy az Úr azért teremtette a faßt mer' szereti.
Nincs ezzel semmi baj, nem ezért nem hiszünk benne.

morph on deer 2020.01.30. 16:07:15

@R.V.J.:
Ezzel nincs egyedül, de ettől még a praktikumot sem érdemes szem elől téveszteni! :)
Jobb, ha elhiszed: van jelentősége!

Womb Rаider 2020.01.30. 16:39:45

Hű.. itt akkora a cenzúra, hogy bizonyos neveket már le sem szabad írni, mert rögtön bannolnak!
:)))

Grimbusz Makszimusz 2020.01.30. 17:05:25

@Womb Rаider: :DDDDDDDDDDDDD Téged tényleg jól kibasztak a másik posztról vazze, kíváncsi leszek, az én két kommancsomat mikor lövik ki!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.30. 17:09:06

@morph on deer:
"mert azért némileg praktikusabb használni az eszközt állva, szerintem."

ha úgy gondolod, hogy konzekvensen a wc mellé hugyozni praktikus, akkor ne csodálkozz ha a női családtagjaid legszívesebben megfojtanának egy kanál vízben.

eszti..... 2020.01.30. 17:41:49

@R.V.J.:

mi van? a töltöttzoknitestűek elhappolják előled a csajokat?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.30. 18:07:51

@eszti.....:
"mi van? a töltöttzoknitestűek elhappolják előled a csajokat?"

Csak azokat, akik hajlamosak Stockholm-szindrómában szenvedni. A többieket viszont baromira irritálja ez a férfitipus.

eszti..... 2020.01.30. 18:36:17

@R.V.J.:

te lettél a nők szószólója? :D

Grimbusz Makszimusz 2020.01.30. 18:37:30

@R.V.J.: "Csak azokat, akik hajlamosak Stockholm-szindrómában szenvedni. A többieket viszont baromira irritálja ez a férfitipus."

Melyik a Stockholm-szindrómás, amelyik kérés nélkül is leszop?

látjátok feleim szümtükkel 2020.01.30. 18:45:14

@R.V.J.:

Most mondják/mutatják a tv-ben, hogy nincs is úr, meg nem is volt. Földönkívüliek voltak. Akik most is visszajárnak. Akkor hogy is van ez teremtés?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.30. 18:45:37

@Grimbusz Makszimusz:
"Melyik a Stockholm-szindrómás, amelyik kérés nélkül is leszop?"

Nem, az a kis idomított Bimbó a pajtátokban, aki a lehajtogatt fehér gumicsizmád látványára keresgél a melósnadrág sliccénél.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.30. 19:01:05

@R.V.J.: A Bimbó mi? :D Ha a tehenek tudnának főzni, akkor a férfiak jobban járnának velük, mint néhány nővel! Általában a ronda nők a nagyon önérzetesek, azok jönnek az egyenlőség dumával, a többi meg élvezi, hogy nő lehet, tetszik a férfiaknak és megkúrják! :P

6.Lenin 2020.01.30. 19:09:30

@Grimbusz Makszimusz:

Az érdekes, hogy mindig olyan nők a legnagyobb harcosok, akiknél a Bimbó is fejvesztve menekülne. Pedig a harc helyett kereshetnének inkább egy olyan férfit, akiknek tetszenének. Igaz ez macerásabb, de nem reménytelen.

(vagy lehet, hogy irigykedik Bimbóra, jó nagy nyelve van egy tehénnek, igaz egy vibrátor gazdaságosabban üzemel, meg kisebb is, jobban elfér az éjjeli szekrényben )

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.30. 19:11:33

@látjátok feleim szümtükkel:
"Földönkívüliek voltak. Akik most is visszajárnak. Akkor hogy is van ez teremtés?"

Ateista vagyok, nem hoz lázba a vallás, de amúgy nem zavar az sem, ha te egy nagyszemű szürke törpéhez imádkozol. Csak könyörgöm ne próbáld meg keresztrefeszíteni!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.30. 19:12:32

@eszti.....:
"te lettél a nők szószólója?"

A mozgalom hírmondója!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.30. 19:15:35

@Grimbusz Makszimusz:
"Ha a tehenek tudnának főzni, akkor a férfiak jobban járnának velük"

Jól van Grimbikém, lehet racionalizálni, de attól hogy te szerelemnek hívod, a törvény színe előtt még állatkínzás.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.30. 19:22:41

@R.V.J.: Szerintem a "relativizál" szót keresed!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.30. 19:30:36

@Grimbusz Makszimusz:
"Szerintem a "relativizál" szót keresed!"

Nem, de te nyugodtan felütheted a szótárt ott, hátha ragad rád valami, a tintán kívül.
Amúgy én kimondottan jól nézek ki, profílból simán összekevernek a Jordán Adéllal. Ha meg kicsit jobban megnyomom a szemceruzát, akkor még az utcán is megfordulnak utánam a rémisztő képződmények.

6.Lenin 2020.01.30. 19:45:00

@R.V.J.:

"akkor még az utcán is megfordulnak utánam a rémisztő képződmények. "

-Úristen, milyen felelőtlenség kísérő nélkül kiengedni egy ilyet az utcára. Nincs valahol a közelben egy rendőr? Rémálmai lesznek a gyerekeknek, ha meglátják. Na az ilyesmitől lehet a sok homokos férfi, megutálják a nőnek kinézőket.

(magas labda volt, bocs)

Grimbusz Makszimusz 2020.01.30. 19:46:22

@R.V.J.: Amúgy én kimondottan jól nézek ki, profílból simán összekevernek a Jordán Adéllal.........................................kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3133/31339/313390/31339071_2406373_3d7b88941590f6514abb4f2097ff1bab_wm.jpg

Hátt....öööööö.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.30. 19:52:33

@6.Lenin:
"Úristen, milyen felelőtlenség kísérő nélkül kiengedni egy ilyet az utcára."

Szívesen beszélgetek a bácsival, de csak ha megígéri, hogy ma nem kerül elő a fütykös a klottgatyából, amikor egy óvatlan pillanatban félrenézek!

6.Lenin 2020.01.30. 19:57:21

@Grimbusz Makszimusz:

Van, akinek a pap........

Egy vak ismerősöm imádja, a hangját.

6.Lenin 2020.01.30. 20:02:17

@R.V.J.:

Tudod mennyire észrevenni, amikor kezd a fű már lecsengeni, néha ennél jobbak is kijönnek belőled.

(te adtál fel egy magas labdát, nem tudtam kihagyni, erre jössz egy ilyen bárgyú szöveggel, ejnye-bejnye)

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.30. 20:11:44

@6.Lenin:
ne aggódj a következő adag màr be van élesítve. Ettől függettlenül minden amit írtam áll..........kivéve a tatafütyit!!! Az ma nem játszik!!!

Grimbusz Makszimusz 2020.01.30. 20:20:02

@R.V.J.: Klasszikus szépség...................

Persze! A farkas este elviszi, aztán reggel visszahozza!

6.Lenin 2020.01.30. 21:08:18

@R.V.J.:

Igazad van, ma már nem játszik....
Ma már játszott, 2x is. 8 óra munka, 8 óra szórakozás, most jön a 8 óra pihenés. Nálam a kizsákmányolás nem játszik.

látjátok feleim szümtükkel 2020.01.30. 21:56:11

@R.V.J.:

Miért gondolod, hogy szoktam imádkozni? Én a magamistenben hiszek, ahhoz meg nem kell imádkozni. Jóba vagyok magammal.

A keresztények zöme nem imádkozik, inkább káromkodik, a teplomot meg csak kívülről szereti látni. Én a káromkodást kihagyom ( nem mindig ), de a templomokat szeretem belülről nézegetni. Misén meg gyerek korom óta, csak temestések után járok.

látjátok feleim szümtükkel 2020.01.30. 21:56:49

@R.V.J.:

Miért gondolod, hogy szoktam imádkozni? Én a magamistenben hiszek, ahhoz meg nem kell imádkozni. Jóba vagyok magammal.

A keresztények zöme nem imádkozik, inkább káromkodik, a teplomot meg csak kívülről szereti látni. Én a káromkodást kihagyom ( nem mindig ), de a templomokat szeretem belülről nézegetni. Misén meg gyerek korom óta, csak temestések után járok.

alöksz róz 2020.01.30. 23:17:35

@Grimbusz Makszimusz: általában a rondákból lesznek a lezbik is
meg a rokkerek

morph on deer 2020.01.30. 23:54:03

@R.V.J.:
“ A többieket viszont baromira irritálja ez a férfitipus”

Amennyiben?
Szerintem te tanulmányozhatnád kissé a nőket, mielőtt ilyen kijelentésekhez adod s neved

morph on deer 2020.01.31. 00:13:20

@R.V.J.:
Mondom: adod a neved..!

Csak mert a küllem körülbelül az első öt percben mérvadó, és az is a válogatás/kiválasztás alkalmával. Onnantól viszont egyéb szempontok kerülnek előtérbe, úgymint...
Nem mondom meg!

Csak még annyit, hogy volt egy barátnőm, akinek volt egy lezzy barátnője, aki konkrétan féltékeny volt rám. Ez egészen addig tartott, míg egy közös fagyizás(!) után meg nem látogattak, hogy úgy hárman eldöntsük, mégis ki kivel van, és miért. Aztán attól kezdve nagyon szépen megvoltunk ebben a felállásban, mivel mindenki tökéletesen elégedett volt.
(És ez csak azért szakadt meg, mert én elhagytam az országot, de pár év múlva mikor otthon jártam még tartottunk egy nosztalgia partit.)

Mindezt csak azért mondom, hogy tudd: én tudom azt nyújtani, amit egy egyirányú csaj, plusz jobban vagyok felszerelve a variációkhoz!

Ezen túl pedig csókoltatlak.
Ott-, úgy- és ahogyan neked ez a legjobb! Őszintén.

RÉMÍSZTŐ KÉPZŐDMÉNY 2020.01.31. 00:29:37

@látjátok feleim szümtükkel: Nem kell imádkozni, mert a lényeg a kereszténységen alapuló kulturánk és életformánk. És ebben az értelemben szinte mindenki keresztény Europában.
A keresztény kulturát és az életformánkat akarják megsemmísiteni, és mostmár egész konkrétan kimondva a fehérbőrü embereket is.

morph on deer 2020.01.31. 01:22:14

@RÉMÍSZTŐ KÉPZŐDMÉNY:
“ a lényeg a kereszténységen alapuló kulturánk és életformánk”

Azt akarod mondani, hogy a kereszténység előtt nem is volt magyar kultúra?
Tehát minden, amit kultúraként ismerünk, csupán a keresztény német (teuton) lovagok és a hittérítők kitalációja?

A francba!
Pedig eddig én azt hittem, hogy a turulnak van némi jelentősége, de most kiderült, hogy semmi az égvilágon!
Naná, hogy nem, hiszen az egy nyomorult sámánista hitvilág részeként dugta meg ősanyánkat, az meg nyilvánvalóan a kulturálatlan barbarizmus része!
Akik egyébként mi magyarok lennénk, ha nem derült volna most ki, hogy itt csak a keresztény kultúra számít, semmi egyéb...
Ajaj..!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.31. 06:20:59

@morph on deer:
"Ez egészen addig tartott, míg egy közös fagyizás(!) után meg nem látogattak, hogy úgy hárman eldöntsük, mégis ki kivel van, és miért. Aztán attól kezdve nagyon szépen megvoltunk ebben a felállásban, mivel mindenki tökéletesen elégedett volt."

Mmmmmmm sexy történet. Harlequin könyvek? Valósággal faltam őket a gimiben!!

Grimbusz Makszimusz 2020.01.31. 07:15:54

@morph on deer: "Azt akarod mondani, hogy a kereszténység előtt nem is volt magyar kultúra?"

Nem, ezt te akarod most neki tulajdonított kijelentésként gúny tárgyává tenni! Ő a keresztény értékrendről beszél, ami elég jól bevált itt Európában és az egyáltalán nem vallásosak is jónak tartják és elfogadják!

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2020.01.31. 07:56:38

Végre! Elkezdtek moderálni.

Pedig csak az üzemi vécét elemeztem szeredőci módra.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.31. 08:15:31

@morph on deer: A csajodnak volt egy leszbi barátnője is és bevettek harmadiknak? :D Mondjuk még mindig jobb, mintha egy biszexes pasija lett volna! :DDDDDDDDD
Persze azt gondolom nem írnád ide! :P

morph on deer 2020.01.31. 16:30:48

@Grimbusz Makszimusz:
“ Hátt....öööööö.”
:))))!

morph on deer 2020.01.31. 16:40:53

@Grimbusz Makszimusz:
“ volt egy leszbi barátnője is és bevettek harmadiknak? :D“

Tényleg jobb volt. :)
Eredetileg csak a barátnője volt, de a lányzó rá akart nyúlni, és abból indult a vetélkedési hajlam, mi az hogy, hogy majd ő megmutatja! És tényleg...XD

morph on deer 2020.01.31. 16:45:27

@R.V.J.:
“Harlequin könyvek?”

Még csak nem is láttam egyet sem. Nem az a korosztály lévén ez nem is esett nehezemre.:)
Amúgy az élet időnként egészen érdekes is tud ám lenni, h hagyod, ha hiszed, ha nem.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.01.31. 18:50:58

@morph on deer: Te figyejjémáá!Ne legyél már superman,mint a fideszeseK!:P

2020.02.04. 12:59:12

@morph on deer:
Bocsi, hogy konzervatívként fogalom értemezésbe bonyolódok egy libsivel, főként, hogy ezt a devianciával kapcsoltban teszem.
Azzal hülyíti itt a népet, hogy egy leszbikussal szexelt, ami legalább annyira hihető, mintha azt állítaná, hogy a Balatan vizén sétálgatott, ugyanis egy leszbi sohasem szexelne férfival,......., egy biszexuális igen, de az nem leszbi!
süti beállítások módosítása