B1 blogcsalád



Orbán megúszta a Fideszen belüli palotaforradalmat

2020. január 27. - nickgrabowszki

Nem pusztán a polgármesteri poszt, hanem a Fidesz miniszterelnök-jelöltsége volt a győri választás tétje. dcsa.jpg

Sokkal nagyobb volt a jelentősége a győri polgármester-választásnak, mintsem hogy csak egy puszta városvezetőt kerestek volna. Természetesen nem az volt a tét, hogy a Fidesz veszít, az ellenzék nyer, akkor már borítékolható a 2022-es eredmény, és bukik az Orbán-rezsim.

Az Orbán-rezsim ugyanis hamarabb bukhatott volna - ha nem a végrehajtó hatalmat tekintve, de a Fideszen belüli uralmi viszonyok terén mindenképpen.

A Borkai Zsolt lemondása után előállt helyzet, az időközi polgármester-választás volt az a lakmuszpapír, amin a kormánypárt belső ellenzéke lemérhette a dolgok állását. Ha ugyanis egy vereség azt jelzi, hogy a Fidesz nem biztosan tudja megőrizni a hatalmat a következő országgyűlési választáson, akkor minden bizonnyal

offenzíva indult volna a miniszterelnök-jelöltség kérdésének kinyitásáért.

Ha Dézsi Csaba András veszített volna, az minden bizonnyal Orbánon csattan, és egy palotaforradalom tört volna ki a Fideszben. A vereség ugyanis nemcsak az eddig irányvonal csődjét jelezte volna, de Orbán maga személyesen 3 alkalommal is kompromittálta magát Győr ügyében.

1.  Amikor a Fideszben már tudtak róla, hogy létezik egy kompromittáló felvétel Borkairól, a pártelnök ragaszkodott a személyéhez.

2.  Amikor a választás előtt Kövérék beáldozták volna Borkait, hogy ne hasson ki az ügye az ország többi részére, Orbán megakadályozta a visszaléptetést.

3.  Amikor már Borkai győzelme és lemondása után Orbán és köre volt az, aki egy kézenfekvőnek fideszes ismert politikus helyett egy olyan jelöltet állított, aki már másfél évtizede kiszorult a Fidesz helyi vezetéséből is, és aki 18 évvel ezelőtt(!)  egyszer már volt polgármester-jelölt (és veszített).

Orbán ezekkel nagy kockázatot vállalt, de bejött:

Győr nem került sem a pártonkívüli, sem a párton belüli ellenzék kezébe.

A helyzet nagyon hasonló volt, mint tavaly Szegeden. A Fideszt uraló belső kör nyilván érdekelt volt Botka leváltásában, de abban már nem, hogy ezzel a Lázár-vonal erősödjön meg. Ezért kellett alternatív jelöltet találniuk, mégha ezzel növelték is a vereség esélyét. (Ami be is jött: Botka hazaküldte Szegedről Kubatovot.)

A polgármesterség átvételére ugyanis volt kézenfekvő jelölt a győri Fideszben, Simon Róbert Balázs parlamenti képviselő, aki 2006-2014 között 8 éven át volt Borkai alpolgármestere.

Orbánnak azonban az volt vele a baja, hogy Simon Lázár János köreihez tartozik: a 2018-as választásig a Lázár-vezette kancellária államtitkára volt. A választás után, az általános lázártalanításkor persze kirúgták. (De a fenti fotón, Dézsi bal fülénél aligha ezért vág olyan vidám képet.)

Orbánnak és körének, Rogánnak és Kubatovnak a mostani választáson azt a feladványt kellett megoldania, hogy

  • találjanak olyan embert, aki nyerhet, de nem Lázár-közeli;
  • mozgósítsák a saját szavazóikat;
  • de tartsák hidegen a kampányt
  • és megosszák az ellenzéket.

Ez utóbbi nem sikerült fényesen, a 4 teljesen esélytelen kamujelölt összesen szerzett 5 százalékot, de az ellenzék feltűnő módon nem érdeklődött a győzelem iránt. Az egy dolog, hogy most nem volt szexvideó, de meg sem próbáltak országos jelentőséget adni a választásnak.

Ez a legkevésbé Pollreisz Balázs hibája, aki maga mondta el, hogy jobb híján lett jelölt, miután több "köztiszteletben álló, civil" jelölttel is tárgyaltak az indulásról, de végül egyikük sem vállalta. És ez már akkor volt, amikor az eredeti ellenzéki jelölt, a DK-s Glázer Tímea is jelezte az érdektelenségét.

Az ellenzék nem kívánt kockáztatni, nem érdekelte őket vagy nem bíztak a győzelemben, továbbá az utolsó napokat leszámítva belementek a hideg kampányba is, ami egy kívülálló számára egészen azt a benyomást kelthette, hogy nem kívántak állást foglalni a Fideszen belüli vitában, ami voltaképpen a választás valódi tétje volt.

Ti. hogy Rogán, Kubatov és főleg:

Orbán nélkül vágjon-e neki a Fidesz a 2022-es választásnak.

(Ha az ellenzéki magatartás mögött az a tudatos megfontolás húzódik, hogy jobb az ismert ellenfél, mint az ismeretlen; tartsa csak meg a Fidesz a büdös halat, nehogy lecserélje egy frissre, akkor - de csak akkor! - igazuk volt. De az a valószínűbb, hogy egyszerűen csak a kockázatkerülés motiválta őket.)

Orbán pár hete, az ún. Orbáninfón maga mondta el, hogy a miniszterelnök-jelöltségről még nincs döntés, de ő készen áll. Hogy ezt hangsúlyozni kellett, az alighanem azt jelenti, létezik ellenakarat, ellenérdekelt fél és alternatíva.

Hajlamosak vagyunk természetesnek tekinteni hogy a Fidesz=Orbán, miközben ezt a kormánypárt második vonalában korántsem gondolják magától értetődőnek. A hatalom elvesztésétől (és annak esetleges jogi következményeitől) tartó fideszeseket kevésbé érdekli a miniszterelnök Messiás-komplexusa, mint az, hogy kinek van nagyobb esélye nyerni, neki vagy egy másik jelöltnek.

Ez amúgy nem Fidesz-specifikum. Pont ugyanígy váltotta le anno az MSZP Medgyessy Pétert a 2006-os esélyekre tekintettel. De talán még jobb példa a pártjaik vezetésével és a miniszterelnöki-kancellári poszttal szinte összenőtt Margaret  Thatcher és Helmut Kohl lecserélése 1991-ben és 1998-ban.

Orbán is ez a veszély fenyegette. Ti. hogy a párton kívül érkező fenyegetés (az esetleges 2022-es ellenzéki győzelem) hatására, illetve annak megelőzésére 

párton belül rendül meg a hatalma. 

Amikor Hoppál Péter azt posztolta, hogy

Hatalmas Fidesz győzelem Győrben!!! 
Tehát NEM igaz, hogy a Fidesz lejtmenetben van, NEM igaz, hogy a nagyvárosokban mindenhol az ellenzéknek áll a zászló, NEM igaz, hogy a Borkai ügynek hosszú hatása lesz, amely rányomja a bélyegét 2022-re.

az persze nyilván szólt a szélesebb nyilvánosságnak, de főleg a Fidesz belső közvéleményének. Mert Hoppál szerint az eredmény a Lázár-Navracsics-féle belső ellenzék állításait cáfolja.

Alighanem 2020. január 26-án, Győrben dőlt el, hogy a Fidesz nem változtat, megy tovább minden az eddig medrében, és - most úgy néz ki - Orbán megint miniszterelnök-jelölt lesz. 

Hogy győztes, vagy büdös hal, az majd csak 2 év múlva derül ki.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr215430674

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.27. 16:20:10

"Orbán megúszta a Fideszen belüli palotaforradalmat
Nem pusztán a polgármesteri poszt, hanem a Fidesz miniszterelnök-jelöltsége volt a győri választás tétje. "

Kíváncsi voltam, hogy hogy tálaljátok a pofára esést! Mik voltak a palotaforradalom jelei? Az hogy Lázár nekiállt szerepelni? Hát mondjuk neki még a győri győzelem előtt kijelölte Orbán a helyét és sok sikert kívánt neki a vásárhelyi harcához! :D

Grimbusz Makszimusz 2020.01.27. 16:24:20

"Amikor a Fideszben már tudtak róla, hogy létezik egy kompromittáló felvétel Borkairól, a pártelnök ragaszkodott a személyéhez."

Mert akkor már nem lehetett új jelöltet állítani és ha visszalép, akkor a DK- egyedül marad és győz! Bírtátok volna ha visszalép mi? Külön gáz, hogy még így is Borkai győzött, hahaha!

Sir Bates dö Hól 2020.01.27. 16:58:23

Grabowski írt egy wishfull posztot. De minek? Annyi feltevés van a posztban, hogy követhetetlen.....

?

Sir Bates dö Hól 2020.01.27. 17:03:33

@Grimbusz Makszimusz: azért a "palotaforradalomra" lenne igény, csak pont sansztalan a ner-ben (mert a ner orbánra van szabva), a "palotaforradalom" sikere a ner végét is jelentené: az esély a ner stabillá tételére és konszolidációjára ott volt az esély '14-ben, de a türelmi állapotot hagyták eltünni. s az sosem fog visszatérni...

Ménár Atya 2020.01.27. 17:14:56

Bekukkantok ide, hogy elolvassam miért rossz nekem ma is, erre tiszta csalódás, mert orbi marad megint, mert győrben elverték a DáKó párti összefodosás koalíciót, mint Lúdas Mátyás Döbrögi uraságot! :D
Na mindegy, azért csak hogy ne legyen olyan jó napom megtudtam, az index cikkéből, hogy a 15-24 évesek között,magas 13%-os a munkanélküliség........
Én is utána jártam a dolgoknak, és a helyzet tényleg súlyos, főleg a 4-14 éves korosztálynál, ott 100% a munkanélküliség, ki gondolta volna..............
De úgy rémlik, hogy 15-24 éves kora között azért elég nagy tömegek tanulnak, vagy talán az is baj már? :)

Grimbusz Makszimusz 2020.01.27. 17:25:25

@Sir Bates dö Hól: 14-ben mi volt az esély, vezesd le, mert nem rémlik semmi érdekesebb esemény.

rallus 2020.01.27. 17:31:23

Sajnos a szavazók tudatáig még nem jutott el, hogy a győztes ellenzéki polgármesterek MINDEN ígéretüket beváltották!
Vagy be fogják.....vagy örülnek, hogy megint át tudták b.szni a választóikat.....

eszti..... 2020.01.27. 17:39:51

@Ménár Atya:

Az eredeti Népszava cikkben megtalálható a válasz.
"A KSH statisztikájában az a munkanélküli, aki magáról úgy nyilatkozik, hogy az adott héten nem dolgozott, a kikérdezést megelőző négy hét során aktívan keresett munkát, és két héten belül munkába tudott volna állni, ha talált volna megfelelő állást."

Vagyis a diákok eleve kiesnek. A diákmunka más csoportba tartozik.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.27. 17:40:50

" A hatalom elvesztésétől (és annak esetleges jogi következményeitől) tartó fideszeseket kevésbé érdekli a miniszterelnök Messiás-komplexusa, mint az, hogy kinek van nagyobb esélye nyerni, neki vagy egy másik jelöltnek."

És felkérik a párbeszédes Karigerit miniszterelnök jelöltnek mi?

Ménár Atya 2020.01.27. 18:02:51

@eszti.....:
Látom nem érted .
15 éves gyerek miért nem tanul?
Tudod első szakma, középsuli, gimi .
Ez ingyenes.
Tehát aki ezzel nem él, azok között tényleg magasabb a munkanélküliségi ráta, mivel hogy lófaxhoz sem ért.
Tehát mivel azért a többség suliban melegszik ebben a korban, így ez eléggé félrevezető, főleg hogy a cikkben csak a katasztrófa részt emelik ki, tehát szándékos a pánik keltés :)
"A KSH legutóbbi adatközlése szerint a 15-24 éves munkanélküliek száma tavaly szeptember-novemberben 8300 fővel nőtt 2018 azonos időszakához képest, ami esetükben 13,2 százalékos munkanélküliségi rátát jelent. Ráadásul ez az arány a tavaszi, nyári időszakok kivételével folyamatosan növekszik – írja a Népszava."
Tehát itt egy szó nem hangzik el arról, hogy ez nem a teljes népesség, hanem csak a nem tudom miért 15 évesen dolgozni akarókról szól.
Így a cikk szándékosan félrevezet.
Na akkor ezt is tisztáztuk.
Azért most már ahogy te kiegészítetted, végre kezdek rettegni.
Holnap meg kedd, orbi kedden szokott megbukni :)

eszti..... 2020.01.27. 18:21:01

@Ménár Atya:

A fenéket! A Népszava cikke / mert ugye, erről beszélünk/ véletlenül korrekt. Nemcsak a KSH statisztikát taglalják, de a meginterjúvolt Csillag Márton arra is rámutat, hogy a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai nem igazolják vissza ezt a trendet.
Érdeklődnek a KSH-nál az okok miatt, s a végén ismertetik az MNB szakértőinek cikkét is, ami szintén véletlenül, hasonló trendről szól.
Mi ebben a hangulatkeltés?

A 15-24 éves korosztályról írnak. Gondolom azért, mert Magyarországon 15 éves korig tart a tankötelezettség.
Az egy nagyon jó kérdés, hogy ezek a fiatalok 15 éves kor után miért nem tanulnak tovább? Érdemes lenne róla beszélni.
Csak nem ebben a stílusban, amit az utolsó mondatoddal belengetsz.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.27. 18:40:38

@eszti.....: "Az egy nagyon jó kérdés, hogy ezek a fiatalok 15 éves kor után miért nem tanulnak tovább? Érdemes lenne róla beszélni."

Mit tippelsz? :D
Szerintem úgy gondolják, hogy amit a hátralevő életükben csinálni akarnak, arra az is elég! És egyébként igazuk is van, az már más kérdés, hogy ezt miért hagyjuk nekik!

eszti..... 2020.01.27. 18:51:10

@Grimbusz Makszimusz:

Én nem tippelek, pontosan tisztában vagyok az okokkal.
Remélem helyesen írtam, valóban 15 éves korig tart a kötelező tankötelezettség Magyarországon.
Ha igen, ez az egyik ok. Van még egynéhány.
Szívesen beszélgetek erről is a továbbiakban. De csak akkor, ha nem kerül elő érvként az "ilyenek a cigányok" szólam. :)

morph on deer 2020.01.27. 18:59:14

@Grimbusz Makszimusz:
“És felkérik a párbeszédes Karigerit miniszterelnök jelöltnek mi?”

Sokkal jobban látszana a csoportképeken, miért baj az?
:)

Grimbusz Makszimusz 2020.01.27. 19:06:14

@eszti.....: A korhatár lenne az ok? Volt több is, mint 16 és akkor sem tanultak! Az, hogy 16-ig kötelező nem azt jelenti, hogy utána tilos, nem kéne így beállítani! Tudomásom szerint egyébként azért engedték le a korhatárt, hogy ne legyenek 18 éves ötödikesek!

havrilla 2020.01.27. 19:07:32

@eszti.....:
Szerintem 16 év a korhatár a tankötelezettségnél.
A 15 (16? ) éves korában iskolát otthagyó ( lehet, hogy még csak negyedikes) fiatal mihez érthet, hogy két kézzel kapnának érte a cégek?

eszti..... 2020.01.27. 19:09:56

A poszthoz. Vesztemre megnéztem az Atv-s interjút is. Ihaz, csak a felét. Nem volt türelmem Molnár Zsolt magyarázkodását tovább hallgatni. Minősíthetetlen "produkció".

nepszava.hu/3065057_molnar-zsolt-vegyes-volt-az-energia-amit-beletettek-ebbe-a-kampanyba

havrilla 2020.01.27. 19:12:58

Az ellenzék szerint Orbánnak le kellene mondania a győri vereség miatt?
kabaré ez a cikk.

eszti..... 2020.01.27. 19:15:34

@Grimbusz Makszimusz:

... ne legyenek 18 éves ötödikesek!

Na, most beletenyereltél. :D
Ez az egyik vesszőparipám.

eszti..... 2020.01.27. 19:21:05

@havrilla:

A kérdés kiváló. Az enyém viszont az, miért nem lehet létrehozni egy olyan oktatási rendszert, amiben még a nagyon buta tanuló is megtanulja az alapdolgokat?
Nem mindenkiből lehet agysebész. De értelmes munkavégzéshez szükséges készségeket majdnem mindenkivel képesek vagyunk megtanítani.

a nagy hohohorgász 2020.01.27. 19:24:49

Hallottatok? Fajvedok mosdatjak a rejtett eroforrasokat akik mentosoket zaklattak. Index vezercikk persze. Győr le van szarva.

öreg_répatorta 2020.01.27. 19:33:28

@Grimbusz Makszimusz: Te farok, nem olvasol mostanában? Már 2018-ban tudtak róla, hogy borkai kefélt, mint az állat. Sőt kubatov geci figyelmeztette is, de jelezte, hogy a "főnök" gecinek nincs problémája vele. Ostoba fideszes faszkalap.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.27. 19:36:05

@eszti.....: "Nem mindenkiből lehet agysebész. De értelmes munkavégzéshez szükséges készségeket majdnem mindenkivel képesek vagyunk megtanítani."

Tényleg, azzal is aki nem akarja? Kényszeríted? Mert azt nem lehet! Hagyjuk már ezt a libsiséget, mindenki tudja, hogy ők nem akarják és semmi mást sem akarnak, amiért egy kicsit is tenni kell! Amikor befejezi úgy az általánost, hogy kiteltek az évek, de nem jutott el a nyolcadikig, sőt gyakorlatilag írni és olvasni sem tud, az akart tanulni valamit is??????

öreg_répatorta 2020.01.27. 19:39:18

Baszki, most látom, hogy ez itt a fideszes trollok gyülekezőhelye??

morpho 2020.01.27. 19:42:50

"Hajlamosak vagyunk természetesnek tekinteni hogy a Fidesz=Orbán, miközben ezt a kormánypárt második vonalában korántsem gondolják magától értetődőnek."

Lehet, hogy valaki a "második vonalban" (jelentsen ez bármit) így gondolja, de téved, mint ahogy grabowszki is téved. Egyrészt Orbán=Fidesz, másrészt ha kivennénk onnan a párt szétesne, harmadrészt, meg nincs "második vonal". Mindenkinek az a fideszen belül az érdeke, hogy Orbán maradjon ott ahol van. Kinek ezért, kinek azért.

"A hatalom elvesztésétől (és annak esetleges jogi következményeitől) tartó fideszeseket kevésbé érdekli a miniszterelnök Messiás-komplexusa, mint az, hogy kinek van nagyobb esélye nyerni, neki vagy egy másik jelöltnek.

Ez amúgy nem Fidesz-specifikum. Pont ugyanígy váltotta le anno az MSZP Medgyessy Pétert a 2006-os esélyekre tekintettel. De talán még jobb példa a pártjaik vezetésével és a miniszterelnöki-kancellári poszttal szinte összenőtt Margaret Thatcher és Helmut Kohl lecserélése 1991-ben és 1998-ban"

Ez is teljes hülyeség. Medgyessy az MSZP felkérésére külsős jelöltként let ME '98-ban. Aki odarakta, az le is cserélhette. Thatcher és Kohl pedig egy-egy komoly múlttal rendelkező pártnak lettek a vezetői és azért maradtak sokáig vezetők, mert mindig nyertek. Amikor már nem nyertek, vagy megingott a hatalmuk, lemondtak, a pártok meg nélkülük mentek tovább, és mennek a mai napig. A Fidesz viszont Orbán egyszemélyes pártja, ő találta ki, soha senki nem vezette rajta kívül és nem is fogja.

morpho 2020.01.27. 19:45:29

@öreg_répatorta: Bezony. Bár nincsenek sokan 2-3 bérkommentelő narancskullancs keveri a szart több néven.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.27. 19:46:00

@öreg_répatorta: Olvasok én sokmindent, kedves félhülye libsi lumpenprolim, tudom hogy Borkait zsarolták, viszont nem hozták nyilvánosságra csak akkor, amikor már nem lehetett visszalépni és mást indítani! Így indult és meg is választották, utána lemondott, azután másik fideszest választottak meg, úgyhogy mind a kétszer megszívtátok, erre fel most te még mindig itt vergődsz, csak nem tudom miért!

morpho 2020.01.27. 19:46:49

@Grimbusz Makszimusz: "Mert akkor már nem lehetett új jelöltet állítani" 2018 tavaszán?
Hagyjuk ezt.

Greccsi Zsot 2020.01.27. 19:49:41

Az 56 % szanalmas eredmeny, meg a ketharmad sincs meg, vagyis Orban megbukott.

élveteg 2020.01.27. 19:50:24

Ezt is megúszta az Orbán A grabowski agyában létező palotaforradalmat Nem is olyan régen meg a néppárt vágta volna ki éppen a fideszt a grabowski szerint

"Úgy kivágják a Fideszt a Néppártból, mint a sicc"

b1.blog.hu/2018/09/11/ugy_kizarjak_a_fideszt_a_neppartbol_mint_a_sicc

Ez se jött be

Utánna meg grabowskinál éppen a finn elnökség nem kegyelmezett

"A finn soros elnökség nem kegyelmez."

b1.blog.hu/2019/06/11/brusszelben_elkezdodik_az_eljaras_az_orban-rezsim_ellen

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2020.01.27. 19:56:45

Tudok fingani keresztben is meg hosszában is. Csak hosszában jobb.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.27. 20:02:52

@morpho: "Mert akkor már nem lehetett új jelöltet állítani" 2018 tavaszán?
Hagyjuk ezt."

Ne hagyjuk! A sajtóbotrány kitörésekor 19-ben nem lehetett új jelöltet állítani már, addig egy szűkebb kör tudott róla csak! Egyébként mi a rugó tárgya libsikém, Borkai így is nyert, tehát ez azt igazolta, hogy nem kellett visszalépni!

morpho 2020.01.27. 20:14:40

@élveteg: Olyan ez mint az ellenzéki városok polgármesterei migráncsok millióit fogják majd betelepíteni. A pécsi, szegedi, budapesti sorosügynökök már kint vannak szíriában és szervezik a betelepítést? Mikor érkeznek az első transzportok?

@Grimbusz Makszimusz: De hagyjuk.

Ménár Atya 2020.01.27. 21:12:14

@eszti.....:
Talán hogy nem teljes terjedelmében hozták le, csupán azt a részt, ami szerint óriási a munkanélküliség, innen pedig értelmezd a fenti magyarázatot, hogy miért tisztességtelen és félrevezető a cik az indexen. :)

Sir Galahad 2020.01.27. 21:12:15

Szerintem októberben jól lehetett látni, hogy a győrieknek nem a Fidesszel van bajuk, csak Borkaival. Erre utalt az 1400 érvénytelen szavazat. Az ellenzék ebből tudhatta, hogy másodjára nincs esélye, ezért sem fektettek nagyobb energiát a dologba.

eszti..... 2020.01.27. 21:22:25

@Grimbusz Makszimusz:

Két részre bontanám a válaszomat.

"Amikor befejezi úgy az általánost, hogy kiteltek az évek, de nem jutott el a nyolcadikig, sőt gyakorlatilag írni és olvasni sem tud, az akart tanulni valamit is??????"

Ebben nem ludas "véletlenül" az iskolarendszer ? Az oktatásügyet irányító szakemberektől kezdve a talpas tanítókig?
Ne varrjunk már mindent a gyerekek és a szülők nyakába! Évente 3-6 ötödikest kapunk néhány iskolából úgy, hogy a betűket ismerik, de szótagolni már nem tudnak. Gyönyörűen rajzolnak, szépen másolnak. De néha büdösek és elhanyagoltak, így a tisztelt "kollégák" nem foglalkoznak velük.
Alsó tagozaton már kezdődik a buktatásuk. Néhány iskolában szó szerint támogatják az iskolakerülést. Igazolnak minden hiányzott órát. Nem jelentik a hivataloknak, önkormányzatnak, gyámügynek, rendőrségnek. Inkább otthon legyen, mint itt!- jelszóval. Aztán, ha néhanapján megjelenik a diák, aki nincs hozzászokva az iskolai rendhez, nyilván mást sem tud csinálni az iskolában, mint cirkuszt.
Nekem nem kell bemutatni, milyenek a cigányok /mert ugye, róluk beszélünk/.
De el lehet érni náluk, hogy megértsék a mindenkire vonatkozó szabályokat, különben ők isszák meg a levét.

"Hagyjuk már ezt a libsiséget, mindenki tudja, hogy ők nem akarják és semmi mást sem akarnak, amiért egy kicsit is tenni kell!"
És ez kit érdekel? Szlovákiában nem tudom milyen kormány lesz február után. Az már most előre látható, hogy a segélyezést iskolai végzettséghez fogják kötni.
Hozzányúlnak ehhez az esztelen közmunkaprogramhoz. Mindenki számára világos, hogy az utcán lődörgő, seprőt-lapátot támasztóknak semmi köze a munkához. Ez nem munkavégzés.
Igen, lesz akinek fájni fog. Talán még lázongások is lesznek, mint 2006 idején. De majd megszokják.
Viszont alternatívaként nyújtani kell számukra valamit. Leginkább az önkormányzatok mellett működő szociális vállaltokat támogatják mifelénk, ahol élelmiszeripari vagy mezőgazdasági termelés folyik. Ezt nagyban támogatja az állam.
Valódi megoldásként természetesen elsődleges, hogy betöltsék a hiányzó munkahelyeket, mert a szerb és ukrán vendégmunkásokat egyáltalán nem fogadják el/be.

Ménár Atya 2020.01.27. 21:24:14

@eszti.....:
16 év, a korhatár, tehát aki 15 évesek között méri a munkanélküliséget, az is érdekes iskolát végezhetett, hogy nem jött rá, hogy itt valami nem stimmel.
Rohadtul kivagyok amúgy is amikor valaki arra hivatkozik, hogy azért nem tanult mert nem volt lehetősége rá.
Ez nettó baromság.
Magyarországon elég szerencsés a helyzet, legalább egy szakmát elsajátítani.
Persze ehhez fel kell kelni időben, tanulni is kell, és ez sokkal nehezebb ,mint 20 évesen rokkant szerencsétlent játszani az önkormányzatnál segíílyért kuncsorogva.
Nem az oktatási rendszerrel van a gond, hanem azzal, hogy egyszerűbb munka nélkül pénzt követelni, esetleg valami "civil" szervezetnek sirdogálva hogy mennyire elvan nyomva .............
De ettől még az index megpróbál félrevezetni.

6.Lenin 2020.01.27. 21:25:36

A CERN-ben felfedezett legújabb, egyelőre névtelen, queer bozontként viselkedő elemi részecske alig mérhető fluktuációkat idéz elő a faszomban.

eszti..... 2020.01.27. 21:26:01

@Ménár Atya:

Az index cikkén átléptem, miután megláttam a forráshoz vezető linket. Első olvasatra is érezhető volt, hogy sántít.

eszti..... 2020.01.27. 21:48:23

@Ménár Atya:

Én meg attól vagyok ki, hogy minden disznóságnak, pl 20 éves álrokkant, a cigányok az okai.
Ki is ítéli meg a rokkantsági jogosultságot? Az orvos és a szakorvos. Őket ki vonja felelősségre?
Ezek szerint hatalmas lyukak tátognak a rendszeren, de befoltozni senki sem akarja. Felelősöket keresni sem. Marad a szájkarate.
A patai helyzetről inkább nem mondok semmit.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.27. 21:54:28

Boldog Születésnapot @nickgrabowski! Sok-sok kattintásban és fideszbuktató keddben gazdag 53. életévet kívánok neked!!!

@Sir Galahad:
A Zorbán már megint tùlélte (választási csalás?)
Ha nem tudnám, hogy ö maga az ördög, azt hinném, hogy macska mivoltában kilenc életével keseríti a demokratikus ellenzék kiskutya szelídségű vezetőit!!!

Grimbusz Makszimusz 2020.01.27. 21:58:39

@eszti.....: Az a baj, hogy erőlködve magyarázod meg és nagyon próbálod levenni róluk a felelősséget! Tényleg el vannak látva mindennel ki van nyalva a seggük olyan szinten, amit egy nem cigány álmában sem remélhet! Beleverem már tényleg a faszomat, tegyenek már ők is valamit, meséled, hogy nem tanítja a tanár, mert büdös! Hallod, a 21-ik században fürödjön már meg, lökje telibe a kurva anyját, azért bűzlik, mert egy rohadt igénytelen geci, ha nincs fürdője az sem ok, régen senkinek nem volt, viszont meg lehet mosakodni egy lavórban is! Ugyanez mindenben, szarnak rá mindenre, röhögnek rajta ahogy kiszedik a lóvét, meg sajnáltatják magukat! Nézd meg az aktuális balhét az indexen a mentősökkel, odaírja a cikk alcímének, hogy 200-an "pánikoltak" mentőre várás közben! Faszom bele tényleg!

morph on deer 2020.01.27. 22:04:32

@a nagy hohohorgász:
“ Győr le van szarva.”

De nagyon.
Any more questions?

morph on deer 2020.01.27. 22:13:36

@Grimbusz Makszimusz:
“Borkai így is nyert, tehát ez azt igazolta, hogy nem kellett visszalépni!”

Ez igazolja, hogy a fidesz egy ordas nagy képmutató, hazug bagázs!

Keresztényi értékek, meg a család, mi?

És nem sül le orbán pofájáról a bőr. Bár lángszóróval még eddig nem próbálták, de kétlem, hogy egyáltalán megérezné!
Esküszöm, a földkéreg is vékonyabb helyenként...

Grimbusz Makszimusz 2020.01.27. 22:34:19

@morph on deer: "Keresztényi értékek, meg a család, mi?"

Pontosan! 120 miatyánkra lett büntetve! Ez keresztény belügy, ne szóljatok bele!

eszti..... 2020.01.27. 22:42:08

@Grimbusz Makszimusz:

Te hülye vagy! :D

Ez a munkám. Azzal is foglalkozom, aki szagos, azzal is aki nem. Ha majd undorodni kezdek tőlük állást vagy szakmát váltok.
Anya minősítésével egyetértek, az a hibás.
Na, de azokkal majd foglalkozik a gyámügy, az ő dolguk.
Index? Meg vagy te őrülve, hogy az ellenség lapját olvasod? :D

Grimbusz Makszimusz 2020.01.27. 22:50:49

@eszti.....:" Index? Meg vagy te őrülve, hogy az ellenség lapját olvasod? :D"

Azon edzem magam libsi propaganda ellen! Tudod a védőoltás is legyengített kórokozókból készül! :D
Nah megyek aludni! Tsókollak dhágám! :D

morph on deer 2020.01.27. 22:54:59

@Ménár Atya:
“Nem az oktatási rendszerrel van a gond, hanem azzal, hogy egyszerűbb munka nélkül pénzt követelni”

Szerintem igyál gyorsan valamit, mert kezdesz igazán méretes hülyeségeket nyomni.
Hol a bánatban tudsz te ebben az országban eredményesen “pénzt követelni”?

Egyébként de, az oktatási rendszerrel van a gond, mivel a rendszerrel is gond van, úgy egészében.
És ez az első számú probléma.

Egyébként hogyan akarod meggyőzni azokat, akik évtizedek óta nem is láttak közelről olyan embert, aki a tanulás és a munkája révén vitte valamire, arról, hogy tanulni és dolgozni nem csak érdemes, de jó is?

Mert a példa alapján csak addig fog tudni eljutni a szerencsétlen, hogy ha már lop, akkor azt nagyban kell csinálni, mert a piti kis tolvajlásokért börtön jár, a milliárdos csalásokért még kérdőre sem vonnak, ha nem gázoltál bele a vezér lelkivilágába valahogy..!
És ehhez untig elég jó fideszes elvtársnak lenni, és akkor még meg is védenek, mint F.Flórián drága testvérünket és honfitársunkat!

Na ezek után motiváld szépen az akár tizenévest is, aki legfeljebb focista szeretne lenni, mert ahhoz már elég képzett, és akár még miniszterelnök is lehet belőle, ha kevesli azt a pár milliót havonta!

Amikor totálisan kilátástalan a jövő, akkor magyarázd már el a serdülő kislánynak, hogy bizony, tanulni qrvajó, mert akkor talán már nem a büdös gyökér polgármestert kell leszopni tűzifáért, hanem a büdös gyökér üzemvezetőt a jobb fizetés, vagy jobb munka reményében..!

Mert ma körülbelül ezek az opciók, ha történetesen te is egy istenhátamögötti putriban születtél, de az apád nem a párt propagandistája!

És igen: az oktatási rendszer hibája - többek közt- az, hogy nem differenciáltan oktat, és nincs vertikális átjárás a szintek, és/vagy a rád kiosztott szerepek között. Magyarul: ha hátránnyal indulsz, akkor bármit csinálsz, akkor sincs esélyed behozni a lemaradást, és kikászálódni a”kasztból”, ahová soroltak!

Ennél még az elátkozott kádári időkben is emberibb volt a helyzet, mert igaz, hogy akkor is kemény volt feljebb vergődni, de akkor legalább nem zártak ki eleve, nem vették el az esélyt és a reményt, mint most.

Ma Magyarországon körülbelül 6-7 generáció kell ahhoz, hogyha a szándék és az igyekezet megvan, akkor egy családnak sikerüljön kikerülnie a mélyszegénységből, ha oda jutott! Azaz: ha mindent megteszel, akkor sem éred meg, hogy a családodnak normális élete lehessen! Ez ám a motiváció, mi?

Ezek után azt mondani, hogy nem is akar, mert “egyszerűbb pénzt követelni”, az elég ... hmmm .. bátor következtetés, nem gondolod?

Cseh Kattka 2020.01.27. 23:16:40

"borítékolható a 2022-es eredmény, és bukik az Orbán-rezsim.

Az Orbán-rezsim ugyanis hamarabb bukhatott volna"

Mi az hogy HAMARABB?! Már HOLNAP, hiszen holnap KEDD VAN.

2022-re a hatalmat bitorló bűnös Orbán-REZSIM egy rossz emlék lesz csupán!!

Addigra a #Momentum-kormány vezette Magyar Köztársaság utoléri Ausztriát is, ha másban nem is, de a bevándorlók számában mindenképpen!!!

A magyar gazdaságot (és pláne a mi pénztárcánkat) felvirágoztatja a kedvezményes IMF-hitel, amelyből Soros György terve szerint évi egymillió migránst telepítünk az Unióba (jutni fog ide is, nyugi)!

Az ingyenes termékenységi kezelés helyett pedig bevezetjük az INGYENES ABORTUSZT (botmixerrel!), hogy jusson elég hely a bevándorlók gyerekeinek az óvodáinkban!

morph on deer 2020.01.27. 23:16:41

@R.V.J.:
“ azt hinném, hogy macska mivoltában kilenc életével keseríti ”

Nana! Több tiszteletet!
A macskáknak!
A macskáknak ugyanis van jelleme! Komolyan.
Szóval kéretik újragondolni ezt a dolgot, és egy megfelelőbb lényt keresni a hasonlathoz!
(Hint: the slug!)
És igen, a kutyákat az is nagyon zavarja, ráadásul egészen sokáig habzik a szájuk, ha netán megpróbálják elkapni a nyálkás, gerinctelen dögöt...

morph on deer 2020.01.27. 23:28:16

Meanwhile in Hungary:

“Szerződést bont Norbival az egyik Update franchise-üzlet”

- RESPECT! -

index.hu/gazdasag/2020/01/27/szerzodest_bont_norbival_az_egyik_update_franchise_uzlet/

NINCS KÉT ELLENZÉK CSAK FASZVERŐK VANNAK 2020.01.28. 00:14:25

Január 30-án a 7. kerületben TÜNTETÉS LESZ Niedermüller Péter ellen, a rasszista kirekesztő kijelentései miatt.

Niedermüller RÉMISZTŐ KÉPZŐDMÉNYNEK nevezte a fehér keresztény, heteroszexuális férfiakat és nőket.
Niedermüllernek azonnal le kell mondania a polgármesterségről, és végérvényesen ki kell vonulnia közéletből.

NINCS KÉT ELLENZÉK CSAK FASZVERŐK VANNAK 2020.01.28. 00:17:19

Január 30-án a 7. kerületben TÜNTETÉS LESZ Niedermüller Péter ellen, a rasszista kirekesztő kijelentései miatt.

Niedermüller RÉMISZTŐ KÉPZŐDMÉNYNEK nevezte a fehér keresztény, heteroszexuális férfiakat és nőket.
Niedermüllernek azonnal le kell mondania a polgármesterségről, és végérvényesen ki kell vonulnia közéletből.

nincs1itt 2020.01.28. 01:00:05

duplagondol: „azt a képességet jelenti, hogy valaki egyidejűleg két, egymásnak ellentmondó nézet birtokában van, s mindkettőt elfogadja. Megfontolt hazugságokat mondani s közben őszintén hinni bennük, elfelejteni bármilyen tényt, ha időszerűtlenné vált, s aztán, ha ismét szükség van rá, előkotorni a feledésből éppen csak a szükséges időre, tagadni az objektív valóság létezését, s ugyanakkor számításba venni a tagadott valóságot – mindez elengedhetetlenül szükséges. Még a duplagondol szó használatakor is szükség van a duplagondol alkalmazására. A szó használatával ugyanis elismeri az ember, hogy meghamisítja a valóságot; a duplagondol azonnali alkalmazásával kitörli ennek tudatát; s így tovább a végtelenségig: a hazugsággal mindig az igazság elé ugrik.”

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.28. 01:34:09

ISMÉT HAZÁNKAT TÁMADJA AZ ELLENZÉK BRÜSSZELBEN !!!!!!!!!!

"Az ellenzék lejárató akciói ellenére a kormánypárti képviselők kiállnak a magyar érdekek mellett – jelentette ki Hidvéghi Balázs fideszes európai parlamenti (EP-) képviselő a párt Facebook-oldalán hétfőn közzétett videóban. A politikus azt mondta, korábban Donáth Anna és Cseh Katalin, a Momentum Mozgalom EP-képviselői “a Soros-hálózat hazug vádjait” mondták fel az EP-ben.

Kiemelte: ez nem kivételes eset volt, az ellenzéki EP-képviselők “folyamatosan a hazájuk ellen politizálnak Brüsszelben”.

Kedden “Gyurcsányné szervezi a következő ilyen akciót az Európai Parlamentbe” – közölte. Kifejtette: egy olyan jelentést fognak bemutatni, amelyet az az Oktatói Hálózat készített, amelyet “Soros pénzel”, és amely annak idején a kvótanépszavazás ellen is tiltakozott."
mindenszo.hu/rendesen-helyretette-hidveghi-a-brusszelben-sivalkodo-gyurcsanynet-video/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.28. 01:37:26

ÖZÖNLENEK AZ ALÁÍRÁSOK !!!!!!!

MÁR 5 EZER ALÁÍRÁS GYŰLT ÖSSZE NIEDERMÜLLER LEMONDATÁSÁRA !!!!!!

ITT LEHET ALÁÍRNI : www.citizengo.org/hu/rf/176704-szolitsak-lemondasra-niedermuller-petert-azok-partok-akik-osszefogtak-dk-val

EMLÉKEZTETŐÜL:
"Niedermüller Péter rémisztő képződménynek nevezte a fehér, heteroszexuális keresztényeket, megbélyegezve őket, és kapcsolatba hozva őket a fehér nacionalistákkal, akiknek hírhedt tagjuk például a rengeteg kegyetlen terrorakcióért felelős Ku Klux Klan is."
mindenszo.hu/ozonlenek-az-alairasok-mar-5-ezer-alairas-gyult-ossze-niedermuller-lemondatasara-itt-lehet-alairni/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

TAKARODJON INNEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.28. 01:39:29

NA VÉGRE !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

RABOSÍTOTTÁK VARJU LÁSZLÓT – MÁRIS SIVALKODIK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Garázdaság miatt folyik eljárás, mert Varju László – azért, hogy bejusson a stúdióba – nekirontott a biztonsági szolgálat sorfalának és dulakodás közben megszorította az egyik biztonsági őr vádliját. Súlyos testi sértés miatt pedig azért, mert Varju László később a székház első emeletén be akart menni arra a folyosóra, ahonnan a vezérlőhelyiségek és a hírszerkesztőség ajtajai nyílnak, és többszöri felszólításra sem távozott onnan. Erőszakos ellenállása miatt végül testi kényszert alkalmaztak vele szemben. A politikus továbbra is ellenszegült, a földre feküdt, elkapta és kihúzta egy biztonsági őr lábát, aki emiatt a földre esett és nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett.

A fentiek miatt Varju László mentelmi jogát felfüggesztették, és a képviselőt rabosították."
mindenszo.hu/na-vegre-rabositottak-varju-laszlot-maris-sivalkodik/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

ROHADJON ÉLETE VÉGÉIG A BÖRTÖNBEN AZ ILYEN !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.28. 01:41:27

MÁR NINCS MEG A VARÁZS, FIÚK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

"Kedves elvtársak, lehet eltakarodni Győrből, el a kezekkel attól a szép várostól! Hiába ment oda Czeglédy hazug bandája, hiába ment Győrbe a videóhamisítók garmadája, lebuktak. Hiába ment oda az MSZP-s vezetés, hiába sivalkodtak, szart sem ért az egész.

Karácsony Gergelyt is ott ette a fene, meg a Márki-Zay elnevezésű kretént, de nem mentek semmire!

A győri Fidesz-KDNP-s jelölt toronymagasan, 56%-al győzött! Nagyon győzött! Nem kicsit, nagyon!"
mindenszo.hu/kamu-geri-hiaba-ment-gyorbe-durvan-elhasalt-a-moslekkoalicio/

TI PEDIG MOST LIBSIK, EGY PÁR NAPIG VÉGRE KUSSOLNI FOGTOK !!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2020.01.28. 05:50:46

Így igaz. Zorbán majdnem bukott, már a teljes Fidesz-tagság hetek óta követeli lemondását, s helyére Gyurcsány megválasztását új Fidesz-elnöknek. De aztán ravaszul ukránokat buszoztatott Győrbe, plusz átrajzolta a város határait (kevesen tudják: a hónap elején Felcsút Győrhöz lett csatolva!), s így csalással megnyerte az ottani választást.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2020.01.28. 05:53:55

@morph on deer:

Szerintem legyen ez az Egyik Update Franchise Üzlet nevű demokrata az új ellenzéki kormányfőjelölt.

havrilla 2020.01.28. 06:01:56

@morpho:
De csak azért keverik, hogy te megegyed!. Ugyis csak szart szoktál enni a jelek szerint.

klimahisztiverseny győztes 2020.01.28. 06:15:16

Itt van Niedermüller Péter emal cime:

polgarmester@erzsebetvaros.hu

Lehetne neki küldeni pár kedves levelet, hogy például : AZ A JÓÉDES KURVA ANYÁD A RÉMÍSZTŐ KÉPZŐDMÉNY !

vagy hasonlot.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 06:27:18

@Grimbusz Makszimusz:
"hogy 200-an "pánikoltak" mentőre várás közben!"

Nem akartak szóismétlésbe bocsátkozni, mivel már hsználták a "kétségbeestek" szót. Ízlésem szerint sem a "pánikoltak" volt a jó választás, én az "emberfeletti odaadással küzdöttek egy kiváló családapa életéért" írtem volna, ami jobban fedi a valóságot.

@morph on deer:
"Nana! Több tiszteletet!
A macskáknak!"

Tudom, ezért is írtam, hogy a Zorbán az maga a kopogópatájú, villásfarkú, vörhenyes testű Babiloni Belzebúb!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 06:35:35

@NINCS KÉT ELLENZÉK CSAK FASZVERŐK VANNAK:
"Niedermüller RÉMISZTŐ KÉPZŐDMÉNYNEK nevezte a fehér keresztény, heteroszexuális férfiakat és nőket."

Hajrá Niedermüller!!! Ezt papolom már évek óta!!! Minden bün mögött ott a ciszhetero, ciszkeresztény középkorú fehér hímsoviniszta!!!!!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.28. 07:05:07

@NINCS KÉT ELLENZÉK CSAK FASZVERŐK VANNAK: "Niedermüller RÉMISZTŐ KÉPZŐDMÉNYNEK nevezte a fehér keresztény, heteroszexuális férfiakat és nőket."

Nem jól mondta, az az agyhalott dékás. A hazaáruló fasiszta bolsevik fideszesek egyáltalán nem keresztények, akármennyire is próbálnak keresztény köntösben tetszelegni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.28. 07:07:22

@Hova fogják elásni KariGerit?!: "RABOSÍTOTTÁK VARJU LÁSZLÓT"

Fogdmegek az országgyűlési képviselőre támadnak, és nem a támadók, hanem a megtámadott ellen indul vizsgálat. SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 08:24:13

index.hu/belfold/2020/01/28/nagyobb_migranscsoport_probalt_bejutni_a_roszkei_hataron/

Nyíltszíni FASIZMUS!!! Kik állnak a lövöldözés mögött??? Kik húzták meg a ravaszt???
Közèpkorú fehér férfiak!!!
Niedermüllernek igaza van!!!

Grimbusz Makszimusz 2020.01.28. 09:10:21

@R.V.J.: "Nem akartak szóismétlésbe bocsátkozni, mivel már hsználták a "kétségbeestek" szót. Ízlésem szerint sem a "pánikoltak" volt a jó választás, én az "emberfeletti odaadással küzdöttek egy kiváló családapa életéért" írtem volna, ami jobban fedi a valóságot."

Itt egyértelműen aljas indokból elkövetett libsi újságírással állunk szemben, egyetértek a mentősökkel, hogy nem mentek be 200 őrjöngő ösztönlény közé!

Európai téridő 2020.01.28. 09:24:35

Internáci balfax hülyelvtárs Grabovszki Miki, így jár, aki vágyvezérelten gondolkodik, spekulálgat.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 09:26:12

@Grimbusz Makszimusz:
"200 őrjöngő ösztönlény közé"

Persze-persze, csak mert barnább a börük,és mélyszegények, máris "örjöngö ösztönlények". Amikorugye Romániában nem megy ki a mentö a magyar(idegen)nyelvü segélyhívásra akkor mindjárt jogos a felháborodás és rohannátok Bruxellesbe panaszkodni.
Kettösmérce ugye-ugye...

6.Lenin 2020.01.28. 09:32:13

@R.V.J.:

Lassan már téged is fel kéne jelenteni gyűlöletkeltésért. Nem mentség, hogy nem vagy 100-as.
Szerintem.

Ezeket óriási hibának tartom a Fidesz részéről, hogy nem állítottt már régen fel egy csapatot, akik az ilyen söpredéket kisöpörtetné végre a közéletből, természetesen jogi úton, vagy kiplakátolva a pofájukat, hogy kik is ezek valójában.

Végre megmozdulnak ez ellen a söpredék DáKó-s ellen. Időben el kell kezdeni levadászni a kerületek éléről a bunkókat.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 09:37:25

@6.Lenin:
"állítottt már régen fel egy csapatot, akik az ilyen söpredéket kisöpörtetné végre a közéletből"

AHAM. Mi lesz a neve az egységnek? SA? SS? Einsatsgruppe, vagy Akcióégység? Hová gyüjtenétek a másként gondolkodókat és azok holtesteit? Egy táborszerü objektumba kéményekkel?

AvéCézárVavan 2020.01.28. 09:37:52

@klimahisztiverseny győztes: És az édesanyád, aki csak ilyen szerencsétlen barmot állított elő, micsoda?

6.Lenin 2020.01.28. 09:47:14

@R.V.J.:

Nem, egy talpraesett jogászokból álló csapat. Vagy felkészült újságírókból álló gárda.
Erre nem szégyen pénzt áldozni, tanulhatnának Sorostól. Ő már csak ért ahhoz, hogy összegyűjtse a szar embereket, megfizesse őket. Néhol eredményes is, egy darabig.

Soros csak abban téved, hogy szarból soha nem lesz drágakő. A szar csak szar marad, sőt az idő múlásával 1re büdösebb.

PS már elég jól megkezdte a közélet szartalanítását. Isten őrizz, hogy táborokba összehordani a szart, és etetni őket. Feltárni, és bemutatni, kik is ezek valójában. Majd az emberek eldöntik, hogy mennyire cuki a szarokat simogatni, vagy nem.

6.Lenin 2020.01.28. 09:48:11

@AvéCézárVavan:

Miért nem kérdezed a tiédet?

Grimbusz Makszimusz 2020.01.28. 09:59:38

@6.Lenin: A csávó a másik posztban azt állította magáról, hogy tanár! :DDDDDDDD
Szerinted?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 10:01:15

@6.Lenin:
Reménytelenül rasszista vagy.
Sebaj, majd az egészségtelen életmódod (tudományos tény, hogy a maradi, rasszista, szexista fehérember kövér és alkoholista) rövidrevágja azt a gyülölettel teli vonaglást amit te az életednek hívsz.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.28. 10:04:53

SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN!

6.Lenin 2020.01.28. 10:13:40

@Grimbusz Makszimusz:

Akkor vagy Tordai, vagy Jakab. Csak ők lehetnek ekkora bunkók.

6.Lenin 2020.01.28. 10:23:23

@R.V.J.:

Miért lennék rasszista? Mert utálom a szar embereket? De őket sem a rasszuk alapján, hanem a jellemük miatt, de csak annyira, hogy néven is nevezem őket. Nem kívánatosak egy emberi közösségben.

Mellesleg nem vagyok sem kövér, sem alkoholista, sőt a pöcsömet is arra használom amire teremtetett (igaz, már kicsit lustább, de működőképes minden eredeti funkciójában)

De ez neked nem sokat jelent, hiszen a buxára bux. Ja, és irigy se vagyok, bár ebben hasonló az érdeklődésünk, én is kedvelem a buxát (43 éve 1et)

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 10:29:52

@6.Lenin:
"Miért lennék rasszista? Mert utálom a szar embereket? De őket sem a rasszuk alapján, hanem a jellemük miatt,"

Hidd el rasszista vagy. Amúgy hol vetted a távolsági-szarembermérödet?? Praktiker, Obi?
Hogy jössz te ahhoz, hogy BÁRKI felett értékítéletet mondj???? Mégis kinek képzeled te magad???

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.28. 10:46:51

@R.V.J.: Bazmeg, két év után megint bekapcsoltam az M1-et, puszta kíváncsiságból. Fél órája ezen rugóznak. Nem tudom, a családi erőszakról mikor volt utoljára ennyi szó. Évente meggyilkolnak 50 nőt, az fideszéket nem érdekli. Megjelenik a határnál 50 migráncs, abból országos vészhelyzetet csinálnak. Ha nem lenne semmi ismeretem a világból, az adásból azt venném le, hogy a migráncsok valódi problémát okoznak.

6.Lenin 2020.01.28. 10:52:18

@R.V.J.:

És te? Én egy szabad embernek, aki képes valamilyen érték mentén véleményt formálni.
Nem a saját érdekemben, hanem a annak a közösségnek az érdekében, amiben élek.
Ha 3 millió ember vall egy értéket, akkor nem egy külföldről pénzelt néhány tucat seggfej értékeit fogom támogatni. Felőlem azt csinálnak amit akarnak, maguk közt, de nehogy már egy jóval nagyobb többség ugráljon úgy, ahogy ők szeretnék, ráadásul a többség kárára lenne , amit a gazdájuk érdekében tesznek.

Én megengednék magamnak annyi szabadságot, hogy meg tudjam ítélni, ki is a szar ember, a közösség szempontjából.A saját-másodlagos -szempontjaim szerint, meg főleg érzem magam annyira szabadnak, hogy le is szarjam őket addig, míg nem szeretnék erőszakkal megváltoztatni az én életemet.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.28. 10:54:03

@R.V.J.: Nemtom miért szórakoztatod ezt a trollt. Én simán ignorálom.

látjátok feleim szümtükkel 2020.01.28. 10:54:45

Nem is nagyon jó olyan tarisznyával járni, amin érzik a döglött hal szaga.;D
Az vajon két év múlva is rajta lesz, vagy sikerül az elmúlt tíz évet lesíkálni?

"(Ha az ellenzéki magatartás mögött az a tudatos megfontolás húzódik, hogy jobb az ismert ellenfél, mint az ismeretlen; tartsa csak meg a Fidesz a büdös halat, nehogy lecserélje egy frissre, akkor..." akármi is történhet a fideszen belül.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 10:57:57

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
"Fél órája ezen rugóznak"

Csak az ország 6.Leninjeit szórakoztatják az M1-en. A lakosság józan fele vagy az ATV-nézi, vagy a nyugati hírcsatornákat. Ahol politikai áthallás nélkül, független korrektséggel ismertetik a világ történéseit!!

6.Lenin 2020.01.28. 10:58:36

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

Szarzsák! Áruld már el nekem, mi abban a jó, hogy ezeket a szerencsétlen embereket végiggyalogoltatják földrészeken keresztül, egy jobb élet reményét keltve bennük? Miért nem viszik egyenesen oda, ahová őket csábítják.

Miért nem jelenti már fel valaki gyilkosságokért az EP-t, Merkelt, és a többieket?

Mert ezek a szarzsákok felelősek ezeknek az embereknek az életéért, szenvedéseiért.
Közönsége gyilkosok, veled együtt.

látjátok feleim szümtükkel 2020.01.28. 11:04:41

@NINCS KÉT ELLENZÉK CSAK FASZVERŐK VANNAK: "Niedermüllernek azonnal le kell mondania a polgármesterségről, és végérvényesen ki kell vonulnia közéletből."

Ja.
Csak azt nem értem, hogy Orbánnak, aki évekig elnézte a gyöngyöspatai szegregációt, miért nem kell emiatt kivonulnia a közéletből? Hiszen ő a felelős kormányfő, és eltürte. Pedig ő is aláírta, hogy Magyarországon egyenlő elbánás illet minden magyar állampolgár. Ez lenne az egyenlő elbánás? Ezek után ne csudálkozz, ha akad másik hasonló is, aki más oldalról szegregál. Ilyen a világ. Ha egyiknek lehet, akkor a másiknak miért kéne lemondania? Hozzáteszem nem tudom mit mondott, mert nem is érdekel. A lemondásától nem lesz olcsóbb a kenyér.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 11:06:55

@6.Lenin:
"Én megengednék magamnak annyi szabadságot, hogy meg tudjam ítélni, ki is a szar ember, a közösség szempontjából."

És valamilyen véletlen folytán mindig a szerencsétlenebb sorsú, barnább börü szegények, vagy a velük együttérzö haladó értelmiségiek a szaremberek igaz?
Mi lehet ennek az oka? Tényleg csak egy fatális véletlen, vagy esetleg genetikai okokat sejtesz a háttérben?

Mellesleg BÀRMIT amit én itt a kommentjeimben állítok, azt tanítják a jobb egyetemeken a világ minden pontján! Tehát tudományos konszenzus övezi, nem pedig a KKK hazai változatának pamflettjeiböl származik, mint a te érveid.

6.Lenin 2020.01.28. 11:11:57

@látjátok feleim szümtükkel:

Szarzsák! Hallottál már olyasmiről, hogy kötelesség után jöhet csak az egyenlő jog?

Diktatúrát szeretnél? Ahol csak kiválasztottaknak vannak jogaik, másoknak csak kötelességeik?

Egyenlő elbánás alapja, ha én is figyelembe veszem mások jogait. Az nem egyenlő elbánás, ha én azt csinálok amit akarok, oda szarok, ahová nekem jólesik. A másiknak meg tűrnie kell. Nekem dolgoznom kell, te meg csak a markod trtod.

AvéCézárVavan 2020.01.28. 11:12:37

@6.Lenin: Mert baromi igazságtalanul korán meghalt! És ahogyan meghalt (egy ki-ha-én-nem halálra gázolta a háza előtt a járdán), azért!

6.Lenin 2020.01.28. 11:17:35

@R.V.J.:

Látod mekkora szar vagy te is? Mikor általánosítottam, te rohadék! Hol írtam azt, hogy mindenki szar ember, akinek más a bőrszíne, mint nekem?

Te is megérdemelné már egy feljelentést, de szerencséd, hogy magasan leszarlak, de nem másért, csak azért mert csúsztatsz, hazudsz.
Felőlem lehetsz zöld, buzi, vagy füvezhetsz is, ezt mind leszarom, a te dolgod, de azért, mert hazudozol, szar embernek tartalak.

6.Lenin 2020.01.28. 11:21:25

@AvéCézárVavan:

Egyedi esetből általánosítasz? Most nem jönnék a tehenes mondással, de talán érted a miértjét, pedig pont az ilyen esetekre is hajazna.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.28. 11:29:59

@látjátok feleim szümtükkel: "Csak azt nem értem, hogy Orbánnak, aki évekig elnézte a gyöngyöspatai szegregációt, miért nem kell emiatt kivonulnia a közéletből?"

Hát az büntetés neki, hogy 99 milliót ki kell fizetnie. Igaz, nem nagy probléma, a mi adónkból simán kifizeti.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 11:33:32

@6.Lenin:
"Látod mekkora szar vagy te is, te rohadék! Szar embernek tartalak."

Idézet töled. Indulataid vannak és ezt a környezeteden töltöd ki. Professzionális segítségre szorulsz.
Talán nem a menekülteket és az ö segitöit kellene szarozni, hanem rendbetenni a saját mentálhigiéniás egészségiállapotodat.

6.Lenin 2020.01.28. 11:34:42

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:

Te szerencsétlen balfasz, a cigányok attól okosabbak lesznek? Tényleg ennyire gazemberek vagytok?
A cigányok helyében elzavarnálak benneteket a jó büdös picsába. Ti vagytok a felelősek, hogy még mindig itt tartanak. Szarházi.

6.Lenin 2020.01.28. 11:42:58

@R.V.J.:

Már megint csúsztatsz. Csupán a hozzád hasonlókat tartom szar embernek, miért kevered bele a menekülteket? Őket rászedték a hozzád hasonló szarrakások.
Miért nekem lennének ezért problémáim?

Neked nincsenek, mert téged nem is érdekel az ő életük, jövőjük, annyi erkölcsi érzék sincs benned. Téged csak a nyomorult félresiklott életed érdekel, talán, vagy még az sem.
Miért ne lenne bennem indulat, ha egy szarrakás szeretné nekem megmondani, hogy milyen értékek mellett kéne nekem élnem, másokat kiszolgálva. Te nagyon el vagy tévedve, szerintem.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.28. 11:56:00

@látjátok feleim szümtükkel: Csak azt nem értem, hogy Orbánnak, aki évekig elnézte a gyöngyöspatai szegregációt, miért nem kell emiatt kivonulnia a közéletből? Hiszen ő a felelős kormányfő, és eltürte.....................................

Na most nagyon jót mondtál komám, ugyanis nem kellett volna tűrnie a szegregációt, hanem összezárni benneteket aljas libsi férgeket velük, aztán dögöljetek meg halomra a kezeik között!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 12:03:28

@6.Lenin:
" téged nem is érdekel az ő életük, jövőjük"

De érdekel, ezért is gondolom, hogy jó ha jönnek. Itt emberhiány van, ott meg többlet.
Itt szebb jövö vár rájuk, szóval minél több annál jobb nekünk.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.28. 12:04:52

zsindex
1.
"Más se hiányzik a világgazdaságnak, mint egy globális járvány
Egy veszélyes vírus, de akár annak puszta fenyegetése is durva károkat képes okozni üzleti szinten. Kínát 17 éve mérhetően megütötte a SARS-fertőzés, de a mostani járvány jobban elfajulhat, és az alaphelyzet is rosszabb. "

aggódnak a jewjorki tőzsde index miatt, a zemberekről akik meghalnak egy szó sem esik
libbsi tempó

2.
"
Akár 40 ezer is lehet a lappangó fertőzöttek száma
A szám hatnaponta megduplázódhat, a vírus valószínűleg tavasszal ér majd a csúcspontjára."

matekzseni libbantak, ha naponta megduplázódik, tavaszra már nem lesz élő ember a földon

libbsi tempó

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.28. 12:07:12

@R.V.J.: lippsifasiszta ne hergeld az elvtársat, a hülye lippsik még elhiszik hogy komolyan gondolod

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 12:10:35

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
"lippsifasiszta ne hergeld az elvtársat, a hülye lippsik még elhiszik hogy komolyan gondolod "

Össze vagy zavarodva igaz? Kérdezzük a közönséget? Elvegyünk kettöt? Esetleg kéred a telefonos segítséget? Tárcsázzuk Kubatovot?

morph on deer 2020.01.28. 12:14:11

@NINCS KÉT ELLENZÉK CSAK FASZVERŐK VANNAK:

“ Niedermüller RÉMISZTŐ KÉPZŐDMÉNYNEK nevezte a fehér keresztény, heteroszexuális férfiakat és nőket.”

Azt eddig is tudtam, hogy te nem értesz rendesen magyarul, képtelen vagy szöveget értelmezni, de most azt akarod mondani, hogy egy tüntetésre is elegendő számú ekkora barom van a fideszben?

Hát ez nem semmi!
Ti tényleg nem értitek amit hallatok vagy olvastok, vagy mindenki mást néztek ennyire hülyének?

Mindenesetre érdekes lesz egy helyen látni egy halom analfabéta fideszes agyhalottat, akik vállalják, hogy kiröhögtetik magukat!

Előre is gratulálok! Nagy élmény lesz!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.28. 12:14:57

@R.V.J.: rajtatok dákós szarkeverő gépeken már senki, semmi nem segíthet
hiába teszed a 6alomszűz nomentumost, kilóg a dákó

Grimbusz Makszimusz 2020.01.28. 12:15:16

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Bazmeg, annyira szívesen adnék rád valami jó ruhát, csuklódra aranyórát, a kezedbe valami drága telefont, aztán úgy ahogy vagy, kibasználak az autóból a csenyétei cigánysoron!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 12:18:45

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Amúgy egy Klárika vezette DK ellen nem lenne kifogásom, de sajnos a mai formában még túl sok a magányos erekció-operatör abban a pártban.
A #momentum ellenben egy KIFOGÀSTALAN politikai alternativa a 21. századi Magyarország számára!!!!

Grimbusz Makszimusz 2020.01.28. 12:21:36

@morph on deer: “ Niedermüller RÉMISZTŐ KÉPZŐDMÉNYNEK nevezte a fehér keresztény, heteroszexuális férfiakat és nőket.”
Azt eddig is tudtam, hogy te nem értesz rendesen magyarul, képtelen vagy szöveget értelmezni, "

Mi a rinya tárgya, nem azt mondta? :D Behelyettesítjük úgy, hogy a nem fehér buzi zsidók rémísztő képződmények és akkor azt sem értitek úgy? Persze én úgy értem ahogy le van írva! :D

Grimbusz Makszimusz 2020.01.28. 12:25:14

@R.V.J.: Magányos erekció operatőr!........................................ végül is! :D

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.28. 12:26:26

@ Ratyi Világ Jöjjel:
gyurcsányné dobrevet csak azért fogadjátok be az akolba, mert túlteng benne a teszetoszaszeron, a nőies nyafi férje helyett ő viseli a mackónadrágot
arra felelj ha tudsz, miért nem vette a csótányt a nevére az apró-dobrev klán he?

6.Lenin 2020.01.28. 12:42:06

@R.V.J.:

Nézd hülyének az egy akolban lévő társaidat. Ezt még akkor is hülyeségnek veszem, ha így próbálnád lejáratni azokat, akiknek a nevében itt lököd a hülyeségeidet. De ezt már leírtam néhányx.
Ha a Fideszből fizet neked ezért valaki, akkor az is egy barom. Ha önként teszed, akkor csak te vagy az. Valahogy nagyon távol állsz attól, hogy normálisnak vegyelek.

6.Lenin 2020.01.28. 12:45:42

@Grimbusz Makszimusz:

Ha sikerülne összehoznod, írj nekem is, fizetnék is érte, hogy szemtanúként egy jót röhöghessek amikor a macska nyivákolva menekül a szerettei elől, feleslegesen.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 13:08:41

@6.Lenin:
Megint csak érvek nélkül vitatkozol az egyetemeken tanított társadalomtudományos tényekkel.
Csak néhány példa: melyik ország a legerösebb a világon? az USA, a bevándolók országa.
Feltörkevö nagyhatalmak? Brazília multi-etnikus, Kína multi-etnikus, India multi-etnikus.

Leszakadó országok meg a etnikailag homogének: pl. Japán, Korea + kelet-európai náci-köztársaságok

6.Lenin 2020.01.28. 13:13:23

@R.V.J.:

"Nézd hülyének az egy akolban lévő társaidat." x n-el. Momentán semmi ettől eltérő nem jut eszembe.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.28. 13:15:42

@Grimbusz Makszimusz: "Mi a rinya tárgya"

Az, hogy az agyhalott dékás "rémisztő képződménynek" nevezte az álkeresztyény fideSSmaffiát. Azóta vergődnek. :))

Womb Raider 2020.01.28. 13:16:01

Hmmm.. Orbán megúszott!!! Ez aranyat ér!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 13:16:30

@6.Lenin:
Hátjó, akkor gyöztem!!! Remélem akkor ma is tanultál valamit a nagyvilágról.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.28. 13:17:04

@R.V.J.: "Össze vagy zavarodva igaz? Kérdezzük a közönséget? Elvegyünk kettöt? Esetleg kéred a telefonos segítséget? Tárcsázzuk Kubatovot?"

:))

Biztos hiányzott a reggeli troll eligazításon. :))

Womb Raider 2020.01.28. 13:18:08

@R.V.J.: Kimaradt a Szovjetúnió :)

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 13:23:22

@Womb Raider:
"Kimaradt a Szovjetúnió"

Igen, talán 40 évvel ezelött. Sajnos putyin alatt Oroszország végérvényesen feltekeredett a gonosz-tengelyére Irán mellé. Mihelyst ezek a rezsimek leváltódnak a nyugat-barát spontán tömegek által, akkor azonnal megkezdhetik a felemelkedést a multi-etnikus társadalmukra épitkezve!!

Alex Soros 2020.01.28. 13:35:19

@R.V.J.: Rohadt nacik lovoldoznek, ahelyett hogy voros szonyeget teritettek volna elejuk es tisztelegtek volna amig az agysebeszek es fizikusok nemzetkozi csapata athalad.

Womb Raider 2020.01.28. 13:36:57

@R.V.J.: Izrael? Ott milyen rezsim van? Mert ott én a multikulti/multi-etnikus berendezkedésben inkább a porblémát látom, India esetében szintén nehéz úgy jellemezni a helyzetet, hogy az etnikai sokszínűség pozitív hozadékú..

Szerintem fasza a cucc, amit tolsz, ha megírnád priviben a díler elérhetőségét ;)

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 13:37:07

@Alex Soros:
Zsirúj nick? Mi történt a régivel?

6.Lenin 2020.01.28. 13:37:35

@R.V.J.:

Tévedsz, semmi újdonság. Mindig, mindehol voltak, vannak, és lesznek is szar emberek.
Ők ezt (is) örökölték valamelyik ősüktől a génjeikben. Nem lehet mindenki szerencsés.
Hogy te mit gondolsz, azt én szarom le, hogy én, gondolom azt meg te. Így van egálban a világ. A múló időt mivel töltöm ki, azt én döntöm el (részben).

Nézd, én már többx is leírtam, hogy néha élvezem a stílusodat, ahogy hülyét csinálsz a momentumosokból. Ha ezt úgy teszed, hogy valóban közéjük tartozol, vagy ilyen módszert választottál, más okból (mondjuk fideszesként, vagy bármelyik másik párt mögül) ez a része nem érdekel, mert nem rám tartozik, és nem is tartom normálisnak, értelmes módszernek. Viszont már észrevettem, ha elmúlik a fű hatása, összezavarodsz.
Ilyenkor szoktam abbahagyni veled a társalgást, mert az már unalmas. Ennyi a lényege (?). Mit, miért csinálsz, leszarom, de ezt is már írtam, nem is 1x. Másoknak is, de mindig elfelejtik/elfelejted.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2020.01.28. 13:39:29

@R.V.J.: "putyin alatt Oroszország végérvényesen feltekeredett a gonosz-tengelyére Irán mellé."

Én úgy látom, mindig is ott volt, a gorbacsovi-jelcini enyhülés csak időleges volt.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 13:42:23

@Womb Raider:
"Mert ott én a multikulti/multi-etnikus berendezkedésben inkább a porblémát látom"

Személyes benyomásodat tiszteletben tartva, mi köze ennek ezen országok mulit-etnikus társadalmainak valós gazdasági teljesítményékhez? Semmi. Naugye.

Izrael a közel-kelet egyetlen demokráciája. Több kérdés?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 13:45:41

@6.Lenin:
"Ők ezt (is) örökölték valamelyik ősüktől a génjeikben. Nem lehet mindenki szerencsés."

Ugye-ugye. Tudtam. Otthon vigyázol a genetikai szerencsétekre? Gyerekek párjait leteszteltettet, nehogy szerencsétlen génjeik legyenek?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 13:50:28

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
"a gorbacsovi-jelcini enyhülés csak időleges volt. "

Hodorovkszkij sorbanáll a nyugat-barát spontán tömegek megjelenéséig a hatalomért, hogy Oroszországot ismét a jól megérdemelt helyére emelje az USA óvó hátszelében.

6.Lenin 2020.01.28. 13:54:18

@R.V.J.:

Gyenge. Ennél néha többre is képes vagy, valamilyen külső segítséggel (?). Most múlik pontosan.

www.youtube.com/watch?v=wh8YrVzD5t4

Ménár Atya 2020.01.28. 14:21:43

@eszti.....:
Na, akkor talán már megérted,mi a gondom ezzel a "független politikai befolyástól mentes korrekt tájékoztató újságírásról.
Hát hogy fentiek egyáltalán nem fedik a valóságot , az erre utaló önreklámai ellenére sem................

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 14:22:53

@6.Lenin:
Köszi kedves Zenebutik-zenebutik...

Hogy is énekelte a kedves német dáncdalénekesnö annak idején?

"Ik bin söne slagerinen
nein curik dasz szeveringen
hundertcvancig bin ik vider
groszmuter niktsz kleine níder

Curik curik bitte herren
varum panda szexi mellem
curik curik Goethe Einstein
mein libling iszt Frankeinstein

Herr Drakula übersnájdig
Dasz iszt grósze übervájling
Kámon Kámon Goethe Einstein
Dasz iszt söne szexi mellem"

Greccsi Zsot 2020.01.28. 14:37:17

FELHÁBORÍTÓ !!
A MOCSKOS NÁCI ORBÁN AKADÁLYOZZA AZ AGYSEBÉSZEK SZABAD MOZGÁSÁT.

Ménár Atya 2020.01.28. 14:42:01

@morph on deer: Hol a bánatban tudsz te ebben az országban eredményesen “pénzt követelni”?

-Mindenkori önkormányzat.

Egyébként de, az oktatási rendszerrel van a gond, mivel a rendszerrel is gond van, úgy egészében.
És ez az első számú probléma.
-Ebben egyetértek veled, túlságosan megengedő a rendszer, tehát gond van vele, de nem az oktatási rendszer hibája, hogy nem menő tanulni bizonyos körökben.

Egyébként hogyan akarod meggyőzni azokat, akik évtizedek óta nem is láttak közelről olyan embert, aki a tanulás és a munkája révén vitte valamire, arról, hogy tanulni és dolgozni nem csak érdemes, de jó is?
-Erőszakkal, a fejsimi nem műxik.

Mert a példa alapján csak addig fog tudni eljutni a szerencsétlen, hogy ha már lop, akkor azt nagyban kell csinálni, mert a piti kis tolvajlásokért börtön jár, a milliárdos csalásokért még kérdőre sem vonnak, ha nem gázoltál bele a vezér lelkivilágába valahogy..!
És ehhez untig elég jó fideszes elvtársnak lenni, és akkor még meg is védenek, mint F.Flórián drága testvérünket és honfitársunkat!
Ez marhaság, hiszen nem erről írtam, te olyanra válaszoltál, amit én fel sem vetettem, szimpla fóbiád bukott ki egy teljesen más témában.

Na ezek után motiváld szépen az akár tizenévest is, aki legfeljebb focista szeretne lenni, mert ahhoz már elég képzett, és akár még miniszterelnök is lehet belőle, ha kevesli azt a pár milliót havonta!
-Ez ismét a fideszfóbia, terelsz, nem erről beszélünk.

Amikor totálisan kilátástalan a jövő, akkor magyarázd már el a serdülő kislánynak, hogy bizony, tanulni qrvajó, mert akkor talán már nem a büdös gyökér polgármestert kell leszopni tűzifáért, hanem a büdös gyökér üzemvezetőt a jobb fizetés, vagy jobb munka reményében..!
-Gondolom van tüzifád otthon :) Persze ezt is a népszavában olvastad a hiteles forrás.............

Mert ma körülbelül ezek az opciók, ha történetesen te is egy istenhátamögötti putriban születtél, de az apád nem a párt propagandistája!
-Baromság.

És igen: az oktatási rendszer hibája - többek közt- az, hogy nem differenciáltan oktat, és nincs vertikális átjárás a szintek, és/vagy a rád kiosztott szerepek között. Magyarul: ha hátránnyal indulsz, akkor bármit csinálsz, akkor sincs esélyed behozni a lemaradást, és kikászálódni a”kasztból”, ahová soroltak!
-Hülyeség, csak egyszerűbb erre hivatkozni, mint munkát fektetni a tanulásba.

Ennél még az elátkozott kádári időkben is emberibb volt a helyzet, mert igaz, hogy akkor is kemény volt feljebb vergődni, de akkor legalább nem zártak ki eleve, nem vették el az esélyt és a reményt, mint most.

-Jaja de azért ott tényleg működött a pártgyerekek felvételije, még vicc is született róla

Ma Magyarországon körülbelül 6-7 generáció kell ahhoz, hogyha a szándék és az igyekezet megvan, akkor egy családnak sikerüljön kikerülnie a mélyszegénységből, ha oda jutott! Azaz: ha mindent megteszel, akkor sem éred meg, hogy a családodnak normális élete lehessen! Ez ám a motiváció, mi?

-Költői túlzás volt gondolom, mert amúgy a6-7 generáció több politikai rendszer szerintem, azért az 1800-as éveket kár ide sorolnod.

Ezek után azt mondani, hogy nem is akar, mert “egyszerűbb pénzt követelni”, az elég ... hmmm .. bátor következtetés, nem gondolod?

-Nem gondolom.
Mivel a saját fülemmel hallottam , hogy minek tanuljak szakmát, hogy havi 20 ezret keressek, mikor naponta összeszedek annyit okosban......
Tudod én nem csak atvt-nézek, hanem ki is mozdulok néha, és a valóságot is látom.

morph on deer 2020.01.28. 14:42:39

@Grimbusz Makszimusz:
“ Mi a rinya tárgya, nem azt mondta? :D”

Nem, nem azt mondta.
Ugyanis arról volt szó, ha mindenkit eltávolítasz a magyar társadalomból, akit a fidesz ellenségnek tart, akkor csak a “fehér keresztény, heteroszexuális férfiak és nők“ maradnak, ami egy rémisztő képződmény!

Tudod ez mit jelent?
Azt, hogy a társadalom egy jelentős része nem “normális”, és nem elfogadható a fidesz és a fideszesek számára, akik nem a “fehér keresztény, heteroszexuális férfiak és nők“ közé tartoznak.
És bizony ez pontosan az a réteg, akiknől a KKK és a hasonló White Supremacy mozgalmak állnak, - és ez “egy rémisztő képződmény”.

Mi nem stimmel? Nem így van?

Mondjuk én inkább rémisztő tendenciát mondtam volna, de ő kifejezőbben fogalmazott.

A “rémisztő képződményt” legegyszerűbb úgy elképzelni, mint egy rákos daganatot, ami aztán eluralja a szervezetet, aminek köszönhetően aztán az egész életképtelenné válik és elpusztul, mert elpusztítja ez a “rémítő képződmény”!

Niedermüllernek sajnos teljesen igaza van. Az orbáni fidesz ugyanis a legkárosabb dolog, ami valaha is Magyarországgal történt, mivel lassan, belülről rohasztja meg a gondolkodásmódot, a társadalmat, és vele az országot is, egy telhetetlenül mohó, hataloméhes réteg szabad garázdálkodásának érdekében!

De nyugodtan menjetek tüntetni a (horog)lovagkereszes genyó vezetésével, csak ne felejtsétek otthon a transzparenst sem, amelyik büszkén hirdeti:
“Analfabéta Keresztény Fehér fideszesek, a vezér érdekeiért MINDHALÁLIG!”

Ámen!

Grimbusz Makszimusz 2020.01.28. 14:54:36

@morph on deer: "Niedermüllernek sajnos teljesen igaza van."

Akkor takarodjon a feketebőrű, nem keresztény homoszexuális kurva anyjába innen és ne akarjon itt élősködni, meg polgármesterkedni, mert nekünk ez kurvára nem megtiszteltetés és ha nem vigyáz a pofájára, akkor ki lesz taposva a bele!

Grimbusz Makszimusz 2020.01.28. 14:57:39

@morph on deer: Az külön röhej, hogy ez a vízfejű gnóm zsidó rémisztő képződményről beszél!

morph on deer 2020.01.28. 14:59:02

@Ménár Atya:
“ Ez marhaság, hiszen nem erről írtam, te olyanra válaszoltál, amit én fel sem vetettem, szimpla fóbiád bukott ki egy teljesen más témában.”

Ez a történet kiegészítése, mert bizony ez így kerek. Ez van mögötte, ugyanis.

(Amúgy nem fóbia, csak utálat, de az is van olyan jó.:))

Elhiszem, hogy hallottad, hiszen én éppen arról beszéltem, hogy hogy a bánatba lehet motiválni azokat, akik ezen a ponton vannak, - mivel nincs igazi alternatíva. Itt nincs ellentmondás közöttünk, csak engem az okok is érdekelnek.

Erőszakkal még soha sehol nem sikerült ezeket a problémákat megoldani, ez teljesen biztos.

Feltéve, hogy az európai civilizációs normák még számítanak valamit is, még csak eltűnni sem fognak a föld színéről, szóval én inkább valami egészen komoly gondolkodást javasolnék, amíg nem teljesen késő.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 15:00:18

@Grimbusz Makszimusz:
Úgytudom, hogy Niedermüllernek egy feketebörü fogorvosa van aki éppenséggel meleg, de ettöl függetlenül (vagy éppen ezért) kiváló munkát végzett a polgármesterúr szájában!!!

Matyika Ápolója 2020.01.28. 15:27:02

@6.Lenin: vedd már észre hogy hülyéskedik veled, te meg harapsz rá :D

6.Lenin 2020.01.28. 15:32:32

@Matyika Ápolója:

Miért, én nem? Nem leszarom, hogy mit csinál? Néha szórakoztató, néha tök hülye.
Belefér ebbe a blogba.
Talán itt oldódnak meg Mo gondjai?

RVJ -vel meg a seggarccal? vagy velem?
Ne bassz!

Matyika Ápolója 2020.01.28. 15:34:24

@morph on deer: "Az orbáni fidesz ugyanis a legkárosabb dolog, ami valaha is Magyarországgal történt"

Jaja, rosszabb mint a szovjetek szabadrablása, a náci megszállás, a Rákosi-rendszer, netán Trianon, a pestis, vagy a tatárjárás. Ennyire rossz ez az orbánviktor, kész csoda hogy miért szavaznak rá.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.28. 15:36:40

SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN?

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.01.28. 15:45:24

@Hova fogják elásni KariGerit?! : Na, megint egy kamunickes szpemmer.

@nickgrabowszki nem kéne ezeket a trollokat kitiltani innen?

Nem tesznek jót a vita színvonalának...

Ménár Atya 2020.01.28. 15:48:26

@morph on deer:
Tehát:
Ha az erőszak nem megoldás, a fejsimi meg annyira működik, hogy csak súlyosabb a helyzet, akkor a megoldás a gondolkodás.
Hát ez erősen emlékeztet a szocialista pártkongresszusokra, ahol rágták a szart, és a végén hazudtak valamit.
A motiválás nem lehetséges jótékony "erőszak" nélkül.
Erőszakon ne a gumibotot vagy a DáKó pártvezér gyurcsány szemkilövetését értsd.
Hatékony adminisztratív eszközök, és ellenőrzés napi szinten.
Persze ma ez azonnal zaklatás a hatóság részéről, aki elnyomja a mélyszegény szerencsétleneket..............
Es akkor kezdődik minden az elejétől ismét...........

Kunhallmi Agnes 2020.01.28. 15:57:48

@R.V.J.: A bevándorlás egy ÁLPROBLÉMA. A rasszista cigány vajda Orbán a rokonait futatja a határban, hogy megtévessze az embereket.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 15:59:41

@Kunhallmi Agnes:
Ha választanál végre egy nicket a sok közül, akkor szívesen beszélgetnék veled.

eszti..... 2020.01.28. 16:02:26

@Ménár Atya:

új lap jelent meg a placcon?

eszti..... 2020.01.28. 16:08:15

nickváltóknak!

fiúk/lányok! jelezzétek már ki-kinek a reinkarnációja!

2020.01.28. 16:40:04

@látjátok feleim szümtükkel: "Csak azt nem értem, hogy Orbánnak, aki évekig elnézte a gyöngyöspatai szegregációt, miért nem kell emiatt kivonulnia a közéletből? Hiszen ő a felelős kormányfő, és eltürte. Pedig ő is aláírta, hogy Magyarországon egyenlő elbánás illet minden magyar állampolgár."
Az igazság az, hogy nem Orbán nézte el a szegregációt, hanem a helyi városvezetés, ami 2014-ig Juhász Oszkár (Jobbik) volt. 2014-ben a fideszes polgármester számolta fel a cigányok által kifogásolt helyzetet.
Úgy egyébként a cigányok mellett a magyarokat is szegregálták, mert nem tudtak együtt élni ..., .. , jelenleg szintén szegregáltan folyik az oktatás, mert a magyar gyerekeket kivették az iskolából, csak elvétve van egy-kettő közülük. Csak azok maradtak, akik bírják a rendszeres "kirekesztést", terrort.

morph on deer 2020.01.28. 18:34:44

@Matyika Ápolója:
” Ennyire rossz ez az orbánviktor, kész csoda hogy miért szavaznak rá.”

Ezt te mondtad, nem én!
(Bár van benne valami.:))

A szövegértésed alapján neked is ott a helyed a tüntetésen, semmi kétség! Én ugyanis ezt mondtam:
“Az orbáni fidesz ugyanis a legkárosabb dolog, ami valaha is Magyarországgal”
Ez meg nem az, amit te hallottál bele, bár a Rákosira való utalás közelít. Drága viktorunk legalább annyira hiú, hatalommániás köcsög, mint “Rákosi Mátyás a mi édesapánk”.
Ami most rosszabb, az az etnikai, vallási és szexuális orientáció alapján történő megosztás és kirekesztés, és ez az, amiről beszéltem.

Ez sokkal nagyobb károkat okoz, mert alattomban, belülről fertőz Kívülről talán egészségesnek látszol, de a gondolkodásmódod rohad, és vele a szabad Magyarország.
Mert az az ország nem lehet szabad, ahol a lakosságot az apartheidhez hasonló módon osztják kategóriákra, ez gondolom azért elég világos.

Nem kell nekünk ma már tatárjárás, megoldjuk azt mi saját nemzetthy erőből, olyan sikeresen, hogy pár évtizeden belül itt már fű sem nő!
Csak így tovább, az orbáni úton..!

látjátok feleim szümtükkel 2020.01.28. 18:54:53

@R.V.J.:

B+! Ne hergeljük már a vén hüjét, mert aztán a mi lelkünkön szárad, ha a mentősök nem mennek be hozzá rendőr nélkül, oszt meghal, mire a zsaruk odaérnek.

látjátok feleim szümtükkel 2020.01.28. 19:00:56

@6.Lenin:

Nem tudom elképzelni, hogy ment az a sok szar a szádba, amit ma itt kiköpködtél. El kéne menned orvoshoz!

6.Lenin 2020.01.28. 19:06:15

@látjátok feleim szümtükkel:

Felőlem nyugodtan hazudozhatsz, engem nem zavar a léted, vagy nem léted.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.01.28. 19:56:38

Majd meglátjuk mit alkot ez a fazon.
Ha túl becsületes lesz,bedarálja a fidesz.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 20:01:17

@látjátok feleim szümtükkel:
Nem tudom miről beszélsz, csak a munkámat végzem. @6.Lenin meg én nagyon jól elvagyunk. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy hála a Máltai Szeretetszolgálatnak, amiért anyagilag támogatja a szépkorú nyilasok mentálhigiéniás online kommunikációját segítő szociális munkásokat $$$$.

6.Lenin 2020.01.28. 20:09:25

@R.V.J.:

"Azt azért meg kell jegyeznem, hogy hála a Máltai Szeretetszolgálatnak, amiért anyagilag támogatja a szépkorú nyilasok mentálhigiéniás online kommunikációját segítő szociális munkásokat"
Látod, az ilyeneket kedvelem tőled. Ez már a vacsora utáni friss adagtól?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2020.01.28. 20:23:52

@6.Lenin:
Ha most itt lennél, átpasszolnám neked cuccot egy-egy slukkra, hogy meglegyen neked is az életérzés!
"Pass the dutchie 'pon the left hand side"
youtu.be/Ak93pjr2mew

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.28. 20:29:55

SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN...

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.28. 20:31:21

@Szergej Szergejevics Szergejev: SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN! SZÉGYEN.

6.Lenin 2020.01.28. 20:34:01

@R.V.J.:

Kösz, de nagyon jól elvagyok külső szerek nélkül is.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2020.01.28. 20:57:23

@Hova fogják elásni KariGerit?! : Az a szégyen, hogy apádnak annak idején kilyukadt az óvszere a kuplerájban, az anyádnak meg nem volt pénze abortuszra...

Így születtél meg te.

alöksz róz 2020.01.29. 01:48:41

@morph on deer: persze persze, sose kell úgy érteni. ezt már ismerjük, mindig így akarjátok kimagyarázni magatokat, ilyen hülyéneknézéssel. azt nem úgy kell érteni.
süti beállítások módosítása