B1 blogcsalád



Úgy törlik fel Orbánnal a padlót Brüsszelben, hogy észre sem veszi

2020. január 04. - nickgrabowszki

Az meg mindennél fontosabb számára, hogy a szavazótábora ne vegye észre. deutsch_tamas_orban_viktor.jpeg

Az Európai Parlament legnagyobb pártcsaládja, a jobboldali-jobbközép Néppárt nehéz dilemma előtt áll.

  • Egyfelől nem teheti a semmissé a Fidesz elleni szankcióit, nem szüntetheti meg a jelenlegi magyarországi kormánypárt felfüggesztését, nem fogadhatja vissza. Nem tehet úgy, mintha semmi nem történt volna, mert a Fidesz rég elment szélsőjobbra, rég szembefordult a korlátlan hatalmat elutasító európai politikai normákkal, már semmilyen közösséget nem vállal az ezeket magáénak valló Néppárttal.
  • Másfelől viszont ki sem zárhatják, mert ezzel újra kinyitnák az egyszer már lezárt és Orbán által elveszített vitát a Néppárt jövőjéről és kívánatos politikai stratégiájáról, hogy társuljanak-e a szélsőjobboldallal vagy maradjanak a jelenlegi centrista-liberális-jobbközép irányvonal mellett. Ha nekilátnának kizárni a Fideszt, az a Néppárt szakadásához is vezethet.

Erről a dilemmáról Donald Tusk, a Néppárt új elnöke is beszélt az év végén. A lengyel politikus elmondta, hogy ő maga szinte semmiben nem ért egyet a Fidesszel, viszont a Néppárt egyetlen tagszervezete sem támogatja a kizárásukat.

Szinte nincs olyan tagpárt, amely ki akarná zárni a Fideszt, mert a legtöbben elfogadják Orbán Viktornak a migráció kapcsán vallott nézetét, hogy meg kell erősíteni a külső határokat

Ilyenformán a dilemma, úgy tűnik, örök időkig feloldatlan marad. Patthelyzet. Még szerencse, hogy

Orbán Viktor határtalan egójára mindig lehet számítani.

Ugyanúgy, ahogy nem tűrte el, hogy tavaly márciusban csak úgy - a Juncker-plakátok miatti büntetésből - felfüggesszék a Fidesz tagsági viszonyát. Inkább bejelentette, hogy a Fidesz maga függesztette fel saját jogainak gyakorlását.

Mert a politika a látszatokról szól, és így hátha az a látszat keletkezik, miszerint nem is szenvedtek vereséget, nem a többiek utálták ki őket, hanem ők a többieket.

A Néppárt dilemmáját ugyanígy oldja meg Orbán: nem várja meg, hogy kizárják - bár nem is tudják kizárni. Viszont neki nem használ annak lebegtetése sem, hogy esetleg kizárhatják, így

inkább kizárja saját magát.

Ezt Deutsch Tamással mondatták ki a kormánylapban:

Nem a Fideszről fognak dönteni, hanem magának a kormánypártnak a döntése lesz, hogy melyik európai pártcsaládban képzeli el a jövőjét. (...) A lényeg, hogy minden esetben mi döntünk, és nem rólunk döntenek.

A Fidesz érdemben már nem veszít a Néppártból való kizáráson/kilépésen, mert már mindent elveszítettek, amit lehet: partvonalra szorultak és pária helyzetbe kerültek.

Ugyanakkor a politika háború, a háború első számú szabálya pedig, hogy ne teljesítsd ellenfeleid akaratát. Márpedig ők, a néppárti vezetés azt akarja, hogy Orbánnak fogyjon el a türelme, ne bírja idegekkel a küzdelmet, adja fel. És Orbán, úgy néz ki, tényleg megadja, amit akarnak.

Ilyen frappánsan még senki sem segítette ki saját politikai ellenfeleit - elvileg még mindig szövetségeseit - a kutyaszorítóból. 

A vereség látszatának és beismerésének mindenáron való elkerülése így vezet valódi vereséghez.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4415393170

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

imi60 2020.01.06. 00:57:39

@Igazamvanvagyigazamvan?: 3000 milliárd elégetése? csak nem a nyugdíjpénztár vagyonára gondolsz?

imi60 2020.01.06. 00:58:54

@Szergej Szergejevics Szergejev: most 330 körül kóricál az euró. 10 éve 275 volt.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.06. 02:57:42

úgy felmosták a padlót bruxelesben hogy orban észre se vette

ebella 2020.01.06. 03:36:21

Orbánt csak a megszerezhető vagyon érdekli a politikából. Mindig arra hajlik, ahol a következő években a legtöbbet lehet tarhálni. Ha újra a kommunisták lennének azok, akkor újra kommunista lenne, ahogy volt is fiatal korában. Ha liberált akkor meg liberált eszméket isteníteni újra. Csak a magyar nemzetre tesz, hogy szegények vagyunk, idegen multik gyengén fizetett rabszolgái, egyre kevesebben vagyunk, nem csak az anyaországban, hanem Erdélyben, a Felvidéken és a Vajdaságban is, ahol régen a magyarság végső hadállásai voltak . Trágya jellem sajnos.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.06. 07:23:42

MOV AX, DX

ALL TROLL UNITS STANDBY

imi60 2020.01.06. 07:57:25

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: vagy mint politikus ezt nem kommunikálja , hogy szarnak se nézték/nézik

konrada 2020.01.06. 08:27:43

@imi60:
...és akkor nézd meg hozzá, mennyi volt akkor a GDP, havi nettó átlagfizetés, mennyi a 10 év inflációs különbsége az euró-övezetnek és a forintnak, aztán utána tedd fel a kérdést, mert ez így elég tudáshiányosnak tűnik...

konrada 2020.01.06. 08:32:25

@Igazamvanvagyigazamvan?:
...azért ez a hirtelen nagyjából 5 évet emésztett fel.
...s ha tisztában vagyunk az idősávval, akkor már csak azt kell nézni, hogy az a 300 ezer forintos fizetés átlagos béremelkedési ütem mellett mennyi most 5 év elteltével.

...s egyből könnyebb megválaszolni, melyik fizetés mellett könnyebb kifizetni azt az összeget, amelyik az egyik nominálisnál a felét, a másiknál cca. 40%-ot visz...

imi60 2020.01.06. 08:57:11

@konrada: akkor nézd meg hogy a Te netto fizetésed vagy nyugdíjad emelkedett-e annyit amennyit az euro.De mielőtt bármit is kiszámolnál, nem csak idén volt/van az euro ilyen magas sávban !! Illetve számold ki hogy ez mekkora %-t jelent euro árfolyamnál. Majd szorizd ki a 2010-es nyugdíjakat vagy egyéb keresetek netto értékét. azt rájössz hogy hülyeséget beszélsz.Persze ne a Lölő átlagfizetését számolgassad hanem a kisnyugdíjasokét stb.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.06. 08:57:25

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "úgy felmosták a padlót bruxelesben hogy orban észre se vette"

Nekem is szemet szúrt ez a cím! Az elvakult gyűlölet által motivált nagyotmondási kísérlet szánalmas esete ez a mondat, ha valakivel felmossák a padlót, az bizony észreveszi, ha észre sem veszi, akkor bizony szó sincs padlófelmosásról!
Ez a néppárti történet tipikus esete a libsi beszivárgásnak, a vezetést megragadó kollaboránsok olyan helyzetbe kormányozták a gyenge akaratú pártcsaládot, amiből nehéz lesz kikecmeregniük. Mikor veszik észre, hogy nem Orbántól kell megszabadulniuk akkor, ha egyetértenek vele alapvető ügyekben, hanem a liberális megfelelési kényszeres hangadóiktól, kvázi Sorostól?

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.01.06. 09:17:34

@konrada: ne keverd. A forint egy fél év alatt zuhant be. De nem a fizetéseken van a hangsúly, hanem az állampapíron.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.06. 09:17:40

@imi60: "vagy mint politikus ezt nem kommunikálja , hogy szarnak se nézték/nézik"

Kommunikáljátok azt ti eleget, illetve így állítjátok be, de Orbánt egyáltalán nem nézik szarba sem kispofám! Ha elolvasnád a posztot, akkor a címen kívül, ami valótlanságot állít, alább inkább arról van szó, hogy a nagy terv, a kirúgás és a megalázás nem akar sikerülni, mert összeomolhat miatta a szövetség, többen kilépnének válaszul Orbán kirúgására! Szerinted bárki kilépne Orbán miatt, ha egy nulla lenne? Szarnának rá!
Orbán a politikájával bőven túlhaladta azt a jelentőséget, ami a kisméretű országunk súlyából következne, az ellene folyó támadások bizonyítják a súlyát, mert akit szarba sem vesznek, azzal nem is foglalkoznának! :D

Grimbusz Makszimusz 2020.01.06. 09:23:00

@Igazamvanvagyigazamvan?: " A forint egy fél év alatt zuhant be. De nem a fizetéseken van a hangsúly, hanem az állampapíron."

Bezuhant a forint? Jó tudni! Egyébként mi ez a nagy árfolyamérzékenység, a magas átváltási kurzuson kívül sok minden nem történik, nem úgy, mint anno a hülye hiteleseket tönkretevő frankdrágulás esetében, na ott aztán volt ám baj, de érdekes módon nem szidtátok a kormányt, meg a pénzpolitikát!

konrada 2020.01.06. 09:24:53

@imi60:
Nézd, 300 Ft az € 2013 nyara előtt volt.
2013-ban a nettó átlagbér 150 038 Ft volt, 2019-ben 238 700 Ft.
Azaz a változás cca. 60%, ami testvérek között is több, mint 300-ról a 330-ra történő 10% emelkedés.

...tán nem véletlen írtam, hogy tanulmányozzad a háttérinformációkat, mert a hasra ütés nem célravezető a számok világában...

konrada 2020.01.06. 09:59:20

@Grimbusz Makszimusz:
Pedig valóban!
A tavaly ilyen körüli 320-ról 330 Ft-ra, ami kemény 3%-os! bezuhanás!

...igaz, közben volt hivatalosan 3,3% (maginflációban 3,8%) inflálódás, ami cca. pont ezzel a 3%-kal magasabb mint az eurózóna 0,8%-os inflációja, azaz reálértéken maradt a forint... ... de ezen nem kéne kukacoskodni, ha egyszer megmondták, hogy bezuhanás!;))

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.01.06. 10:15:33

@Grimbusz Makszimusz: de, szidtam. Amit elismertem, az csupán annyi, hogy globális válság volt. Igen, ha nem manyup, akkor nincs ekkora baj. Igen , ha nem ürítik ki a tartalékot, akkor nem kell az imf.
Dehát megmondták, a gazdaságok kinövik a hiányt. Vagy mégse?

Igazamvanvagyigazamvan? 2020.01.06. 10:17:59

@konrada: azt fejtsd már ki, hogy hogyan van, ha a forint inflálódik a devizákhoz képest és inflálódik belföldön is, hogyan nő a vásárlóereje?

Muhammad Balfas 2020.01.06. 10:30:32

@Igazamvanvagyigazamvan?: Becsapni a befektetőt? A befektető a saját kockázatára vásárolja az állampapírt, és számol az árfolyamkockázattal is..

Muhammad Balfas 2020.01.06. 10:31:50

@ebella: "Aki önkormányzati szinten nem keres meg évi száz milliót, az hülye"

/Lakner Csaba MSZP/

konrada 2020.01.06. 11:56:10

@Igazamvanvagyigazamvan?:
És ezen mit szokjak?
Azt, hogy a középárfolyam változása nagyjából megfelel a két valuta inflációjának a különbségével, így reálértéken nem történt változás?
Ezt írtam én is.

...azt viszont nem, hogy nőtt a vásárlóereje, így ezen nincs is mit magyaráznom.

(Viszont - ha ránézel az előzményre: ő feszegette a fizetés-adósság változását az árfolyam-romláson keresztül úgy, hogy az egyik nominális összeget változatlanul hagyta, a másikat meg nem, miközben időbelileg mindkettő változott. Én arra hegyeztem ki azt a választ, amiben a fizetés magasabb mértékben emelkedett nominálisan, azaz az adósságterhelés csökken.)

imi60 2020.01.06. 12:25:32

@konrada: A papír statisztika sok mindent kibír. Sokaknak még a 2013-as netto átlagbér sincs meg. A környezetemben sem.

imi60 2020.01.06. 12:27:47

@Grimbusz Makszimusz: Ha tetszik ha nem orbán csak elméletben meghatározó politikus. Parasztnak tökéletes a nagyok sakkjátszmában. Bár ő azt képzeli magáról, hogy ő a király.

konrada 2020.01.06. 12:42:40

@imi60:
Na ja.
...csakhogy az ilyen statisztikákat nem burokcsoportok - hanem átlag - alapján készítik.
(Teszem hozzá, helyesen, mert aki a reptéren nézi meg, 1 € hány forint, az még mindig 300 körüli összeget lát, de annak is annyi köze van az átlaghoz, mint egy kiscsoportnak az átlagjövedelem változásához.)

Grimbusz Makszimusz 2020.01.06. 13:16:00

@imi60: " Ha tetszik ha nem orbán csak elméletben meghatározó politikus. Parasztnak tökéletes a nagyok sakkjátszmában. Bár ő azt képzeli magáról, hogy ő a király."

Elméletben? :D Azért alakul, már a magadfajta is elismeri legalább az elméletet! De mondanék mást is. Te itt elővetted ezt a sakkhasonlatot, szerintem nem tudatosan, de el is találtad a lényeget. Meséld már el, hogy a most a táblán lévő, meg a már lecserélt siralmasan tehetségtelen és ostoba liberális politikusokat ki mozgatja? Mert nyilván van egy sakkozó is aki a sok bábut mozgatja! Pl. az Orbánt felelősségre vonni érkező, de előtte CEU-t látogató, meg kipába bújó Webert ki mozgatta, majd dobta? :D

ebella2 2020.01.06. 13:46:54

@Muhammad Balfas: Ha nem vetted volna észre nem vagyok kommunista, sőt még csak ballib sem. Nálam nem mentség a lopásra, hogy a komcsik is, meg a liberáltak is lopnak, loptak.

Ha ez az összes érved az ellen amit írtam, akkor tulajdonképpen igazat adsz nekem.

Börtönbe minden magyarokat meglopó szarládával, játssza el a primitívek kedvért akár azt hogy szoci, akár azt hogy nemzeti. Gondolom ezzel egyetértesz.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.06. 14:37:25

@ebella2: " Ha nem vetted volna észre nem vagyok kommunista, sőt még csak ballib sem. Nálam nem mentség a lopásra, hogy a komcsik is, meg a liberáltak is lopnak, loptak."

Bizonyítsd, sorold fel a komcsi és liberális lopásokat!

ebella2 2020.01.06. 14:43:28

Szánalmas álnemzeti szar vagy.

imi60 2020.01.06. 14:49:24

@Grimbusz Makszimusz: elméleten felesleges lovagolnod. na látom sikerült végre oda kilyukadnod ami a fideszesek mannája. Gondolom ezért vagy itt .

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.06. 14:49:24

index.hu/kulfold/2020/01/06/orbant_tuntetok_fogadtak_a_pragai_operanal/

6almas tömegtüntetés pláguában!
ott volt mind a 15 szokásos tüncikéző hazaáruló libbant
debella2nek ki fizette a 2odosztályt?

Grimbusz Makszimusz 2020.01.06. 14:51:13

@ebella2: Sejtettem! Már a dumádból is lejött, hogy egy libernyák lumpenproli hőzöng és mondja fel a balos egyenszöveget, majd amikor rászólnak, gyorsan független igazságbajnoknak állítja be magát! Nem sokáig bírtad jóbarát, így megtörni az első keresztkérdés súlya alatt elég gyenge teljesítmény! :P

imi60 2020.01.06. 14:53:22

@konrada: csak ugye az átlag azért sok mindent eltakar. majd ha statisztikus leszel akkor rájössz.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.06. 14:56:46

@imi60: Mi a mannánk? A témakör Orbán szarba sem nézése volt, rámutattam, hogy igencsak figyelembe veszik, fontos nekik amit mond és csinál és ezt bizonyítja a hatalmas energia, amit bevetnek ellene!

Grimbusz Makszimusz 2020.01.06. 15:08:40

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Szerinted mennyi része volt a megvilágosodásban Szanyinál annak az apró mellékkörülménynek, hogy már nem részesül az ep képviselői fizetésben?

nincs1itt 2020.01.06. 18:22:24

@eszti.....: bizony a pedagógusokat is vizsgálnám, mert ha egy szakmunkásnak próbamunkát kell végeznie, hogy felvegye egy cég, akkor...
a szakemberek remek kategóriákat alakítottak ki. vagy nem? ne keverjük össze a frankfurti levest a dobostortával, mert úgyis össze fog keveredni odabent...
emlékeim szerint én is voltam tinédzser, meg lázadó... attól még nem kell meghülyülni teljesen.
a szülők a nehezebb dió, de annyi durvaokos megmondó szakember van...
amit látok: mindenre van szakember által adott felmentés a gyereknek/szülőnek. de a dicséret és az alapos valagba rugdalás is elmarad... mert a gyerek az már felnőtt 6 évesen is, majd ő eldönti. anyuka/apuka meg bólogat hozzá és vadul szid bárkit, aki kritizálni meri a 17 évesen analfabéta hülyegyerekét!

nincs1itt 2020.01.06. 18:23:28

@6.Lenin: vologya, te abban vagy a legjobb, mit, miért, hogyan NEM lehet megcsinálni!

6.Lenin 2020.01.06. 18:37:16

@nincs1itt:

Szepi, én ezt szoktam meg. Megnézem, hogy amit elterveztem, megoldható-é, és esetleg miért is nem. Aztán megkeresem-mert ez van ebben-mi lenne a VALÓDI megoldás.

Miért kéne erőltetni rossz megoldásokat? Miért nem azt keressük, ami valóban a megoldáshoz vezet(hetne)?

Az emberek többsége hisz a saját tévedhetetlenségében, és ezért olyasmiket erőltetnek, akár egész életük folyamán, ami eleve tévút.
Én elsőként megkeresem a megoldható megoldásokat, mivel nem tartom magam tévedhetetlennek, bár a külső szemlélőnek-akár neked is-ennek az ellenkezője jön le, mert te meg vagy győződve, hogy te mindent tökéletesnek látsz, ami az üres kobakodban ide-oda cikázik.

Miért írnék a megoldásról-szerintem-amikor ragaszkodtok az eleve rossz megoldáshoz?
Pedig néha egy hülyének is lehetnek jó 5letei.

nincs1itt 2020.01.06. 18:40:23

@6.Lenin: vologya, te vagy az az ember, akit nagyon messzire kell kerülni! te gondolkodás nélkül bármire rávágod, hogy az miért rossz és bármit miért NEM lehet megoldani. de pont ezt írtad magadról... van egy tibeti mondás: 1000 kudarc, 1000 próbálkozást jelent!
eljutottál már az első próbálkozásig?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.06. 19:26:50

úgy feltörölték bruxelest hogy a padló észre se vette orbant

6.Lenin 2020.01.06. 19:41:53

@nincs1itt:

Látom nem értetted meg.
Nincs kudarc, ha elsőként megpróbálod a lehetőségeket átgondolni.
Szepi, te egy melós agyával gondolkodsz, nem érdekes a hasznosság, hiszen számodra azok érdektelenek. 06-14 között nyomogatod a piros/zöld gombokat, ahogy elmagyarázták, ezért kapsz némi motyót. Otthon leülsz a géped elé, és eljátszod a mindenhez értő zsenit, de az írásaidból más jön le. Néha legurítasz egy sört, és elégedett vagy.
Én viszont tudom indokolni is, ha valamit működésképtelennek tartok, de sok mindent nem is kell indokolnom, csak leírni, hogy 10 000 éve keresik valamire a megoldást, de a mai napig nem találják. Miért? Ezt itt már leírtam, de miért is kéne indokolni? Ha nem működik valami, akkor nem találták meg a megoldást, minek ezt még külön magyarázni? De a te kedvedért, nyilván azért, mert rossz helyen keresik a megoldást , mert nincsenek tisztában a megoldandó probléma alapjaival.

6.Lenin 2020.01.06. 19:46:24

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Akik azt állítják, hogy Orbánnal feltörölték a padlót, egy rövid idő után felmosóronggyá válnak valamilyen mágia következtében.

mgdé 2020.01.06. 19:56:51

@6.Lenin:

"Én viszont tudom indokolni is ..."

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

nincs1itt 2020.01.06. 19:59:41

@6.Lenin: látod? ismét csak bebizonyítod, hogy egyszerű melós voltál, aki bármikor elmagyarázta a zasszonynak, hogy mit, miért, hogyan NEM lehet. gondolj rólam ami csak jólesik. attól az még nem valóság.
te eddig semmit! nem magyaráztál el, szepizel meg libsizel, zöld gombozol és ez a magyarázat a szűkre szabott elmédben. most sem mondod el, mi az ami 10 ezer éve nem jó, csak kijelented, ahogy az italbolti arisztotelészekhez méltó. sőt te még a probléma alapjaival is teljesen tisztában vagy(kacsint)! csak minek azt egy hülye piros/zöld gombos melósnak magyarázni?! igaz?! aki érti, az érti... mert ez világos...
ugyan vologya...

nincs1itt 2020.01.06. 20:01:31

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: már a padló sem veszi észre? nagy lehet a baj! számonkér vs számontart. magyar nyelv alapjai, vérmagyarikám!

6.Lenin 2020.01.06. 20:02:23

@mgdé:

Ezt szeretem. Fingod sincs arról amit írtam, de büszke vagy a saját hülyeségedre.

mgdé 2020.01.06. 20:05:33

@6.Lenin:

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Hajrá Cöfi bácsi, húzz bele, már oly közel a cél!

6.Lenin 2020.01.06. 20:09:59

@nincs1itt:

Szepi, most soroljam fel, hogy az emberiség mióta küszködik bizonyos problémákkal, amikre a mai napig nem talált megoldást?
Ennyire nem lehetsz pöcs. Bár igyexel elmagyarázni, hogy az eddig leírtakból lófaszt se értettél. Ezt én már az elején világosan láttam nálad, hogy tulajdonképpen te is egy okoskodó fasz vagy. Szepi, Szepi, ne zsigerből válaszoljál, próbálj néha gondolkodni is, hogy..........,de ezt te soha nem fogod megérteni, szerintem.

6.Lenin 2020.01.06. 20:11:43

@mgdé:

Milyen cél? Már régen tudom mekkora köcsög vagy. Gondolod, hogy érdekel is? A te ügyed.

morph on deer 2020.01.06. 20:15:41

@Grimbusz Makszimusz:
“ igencsak figyelembe veszik, fontos nekik amit mond és csinál és ezt bizonyítja a hatalmas energia, amit bevetnek ellene!”

Te még nem hallottál vírusfertőzésről?

Hatalmas energiákat szoktak bevetni ellene, mert káros és ártalmas, sőt, ha nem kezelik, halálos is lehet, de nem hallgatnak a “véleményére”, képzeld.

nincs1itt 2020.01.06. 20:20:14

@6.Lenin: ismét a válaszok sorozata és magyarázatok garmadája... te "mindent világosan látsz" és mindenki hülye, csak te vagy helikopter!
értem, hogy nem vagy képes megfogalmazni a gondolataidat, nem könnyű feladat, különösen gyakorlat nélkül!

Grimbusz Makszimusz 2020.01.06. 20:20:57

@morph on deer: Figyelembe veszi (bár inkább figyelemmel kísérik) egyáltalán nem azt jelenti, hogy hallgatnak rá, nem azt írtam! Tényleg nem tudsz értelmezni egy kibaszott mondatot sem?

mgdé 2020.01.06. 20:23:36

@6.Lenin:

Ne hagyd magad Cöfi bácsi, most már biztos
- hisz megmondta bölcs Vezérünk -, hogy ez a harc lesz a végső!

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

6.Lenin 2020.01.06. 20:33:30

@nincs1itt:

Te tényleg nem értettél semmit. Hol írtam, hogy én mindent világosan látok?
Én arról írtam eddig, hogy egy problémát csak úgy lehet(ne) valóban megoldani, ha a probléma apjait tisztázzuk.
Ha magát a probléma okozóját se ismered, akkor milyen megoldást keresel rá?

Nekem már nem kell magyaráznod, hogy egy okoskodó, de semmihez sem értő fasz vagy. Felesleges, már régen tudom.
Ez miért jelentené azt, hogy én mindenre tudom a megtoldást? Én elsőnek a problémát igyexem megismerni, és utána keresni rá megoldást, nem úgy, hogy ragaszkodom valamihez, aminek semmi köze a problémához. Ezt érted?

Szepi, ha valaki minden áron bizonyítani igyexik, hogy mekkora fasz, akkor vele minek ellenkezzem? Elfogadom, de eljátszom, hogy komolyan veszem, a marhája meg nem érti. Még most se?

6.Lenin 2020.01.06. 20:36:26

@mgdé:

Be vagy tépve? Varázssüti? Vagy néha kijön egy gyerekkori molesztálás lelki terhe?

nincs1itt 2020.01.06. 20:41:06

@6.Lenin: ismét csak ostoba szövegelés a részedről... fejtsd már ki végre, hogy mik a probléma alapjai. az, hogy én mi vagyok, az tényleg nincs összefüggésben azzal, hogy mire tudod a megoldást! mert ahogy eddig remekül igazolod, semmire nem tudod a megoldást. te a problémát akarod megismerni? brávó!
figyelj, eddig sem jött be ez a taktika, hogy nem nevezed meg a vitapartneredet, első szám harmadik személyben utalsz (jelen esetben) rám.
szóval, ez szerinted mit jelent? "nyilván azért, mert rossz helyen keresik a megoldást , mert nincsenek tisztában a megoldandó probléma alapjaival."
de tudod mit? elfogadom, hogy hülye vagyok! elvégre te mondod...

mgdé 2020.01.06. 20:43:57

@6.Lenin:

"Én elsőnek a problémát igyexem megismerni ..."

S még általam használtnak képzelged a varázssütit ...

Csak így tovább, nehogy feladd, hajrá Cöfi bácsi!

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

Grimbusz Makszimusz 2020.01.06. 21:05:16

@6.Lenin: Őt nem molesztrálták, ő gyárilag degenerelt! :DDDDDDDDDDDDD Csak most már máshogy hívják!

mgdé 2020.01.06. 21:30:32

@Grimbusz Makszimusz:

"Csak most"

A kezdőbetűk fogalmát sem ismered? Ejnye! :D
Mégis csak nagyon nagy szükség lenne Eszti szakértelmére itthon is. :DDD

A hajdan szépséges Helgácska
- sóhaj -
legalább
tudott olvasni, még ha olykor visszafelé is ... :P

Grimbusz Makszimusz 2020.01.06. 21:35:05

@mgdé: Mégis csak nagyon nagy szükség lenne Eszti szakértelmére itthon is. :DDD.......

Ne idegesiccs, kell a fasznak ide az Eszti!

mgdé 2020.01.06. 21:43:39

@Grimbusz Makszimusz:

Pedig Cöfi bácsinál sokkal-sokkal szebb!,
s a jó cselekedettel az Egyház áldását is megkapnád.
:D

Grimbusz Makszimusz 2020.01.06. 21:57:35

@mgdé: Hagtgyál már, az Eszti egy elvont kékharisnya, tegnap is a cigányokat védte! Nálam hamar átesne a komondoron!

6.Lenin 2020.01.06. 22:05:16

@Grimbusz Makszimusz:

Tudom, hogy milyen néven kommentelt ide a csodálatos Hegyről, ahol ő volt az Isten, meg a bogarak a fűben. Egy öntelt faszfej.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.06. 22:11:21

@6.Lenin: Tudtam hogy tudod, csak a poén miatt írtam. Én megkedveltem, bírom az agyonművelt stílusát.

mgdé 2020.01.06. 22:13:00

@6.Lenin:

Cöfi bácsi, te kis butuska,
kevered az Athosz hegyet az Olimposszal.

Mi lesz így a fennkölt "Én elsőnek a problémát igyexem megismerni" dumáddal?
Szóval mégis a házicujkávál leöblített varázssüti az úr az elméden ...

:DDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDDD

6.Lenin 2020.01.06. 22:15:42

@nincs1itt:

@eszti kezdte a cigánykérdéssel. Voltál már Szlovákiában? Láttad az ott élő cigányokat?
Hány 100 éve megoldatlan probléma?
Miért is? Ezzel foglalkozott itt valaki?
@eszti is csak az ő személyes tapasztalatairól kamuzott itt valamit. Nem vitatom, hogy esetleg ért el bizonyos eredményeket, de egy utcával, településsel arrébb is történtek hasonló eredmények?
És egy szó sem esett még itt arról, hogy vannak olyan politikai erők, akik politikai céllal felhasználják ezeket a szerencsétlen embereket. Beszélt itt valaki az alapproblémákról?
Nem, hanem mindenféle megoldásként kikiáltott marhaságról. Pláne olyanok, akik talán még életükben nem voltak egy putriban, és cigánnyal se beszéltek soha, de kurva jó megoldásokat ajánlanak, másoknak.
Szepi, nem igaz, hogy ennyire hülye lennél, ez már nekem kezd fájni, hogy szinte erőszakkal el szeretnéd velem hitetni a balfaszságodat.

mgdé 2020.01.06. 22:17:01

@Grimbusz Makszimusz:

Na, mivel te bölcsebb vagy, mint szegény Cöfi
- hiába, a kultúra befogadása nemesít :D -,
te jóféle cipurót kapsz Cöfi cujkája helyett.

6.Lenin 2020.01.06. 22:26:12

@Grimbusz Makszimusz:

Szerintem van valamilyen defektje, ha ennyire tolja magát valahová (mások fölé). Ismerem ezt a típust. Én nem kedvelem az ilyeneket, de nem is zavarnak, igaz nem is sajnálom. Neki ez jutott, nem tudja magában feloldani a problémát. Az ő dolga.

A legjobb benne talán az, kurvára erőlködik azon, hogy megalázzon, pedig már megírtam neki is, ezt az igyekezetét nagy ívben leszarom, de igyexik továbbra is.

Lehet, hogy a lexikális tudása több az átlagnál, de emberileg egy szarzsák, pitiáner fasz.
Vannak itt nála sokkal rosszabbak is. Ez egy ilyen felület, nekem egy kincsesbánya.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.06. 22:39:40

@mgdé: morpó vedd elő az összes nikkedet, akkor igazad lesz

mgdé 2020.01.06. 23:36:51

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Húha, amilyen okos vagy, te csakis a Cöfi bácsi gyereke lehetsz. :DDD

mgdé 2020.01.06. 23:51:12

@6.Lenin:

"hogy megalázzon"

:DDDDDDDDDDDD

Ó! Ugyan miért akarnék szemmel láthatóan butuska embereket megalázni?
Nekem bőven elég, ha kiröhögöm őket amikor - hangsúlyozom: amikor - épp észt próbálnak "osztani". De ne add fel jó Cöfi bácsi, nem szívesen venném a lelkemre, a falusi kocsmaközi focihoz végül is még akár érthetsz is. Írj hát arról. :P

rasztaszív 2020.01.07. 01:05:10

@6.Lenin: "Ismerem ezt a típust. "

de persze mindig csak másokban ismersz rá.

Grimbusz Makszimusz 2020.01.07. 08:38:24

@mgdé: te jóféle cipurót kapsz Cöfi cujkája helyett...........................

Maradnék a szilvánál inkább!

6.Lenin 2020.01.07. 10:10:23

@rasztaszív:

Te is egy nyitott könyv vagy előttem, mint a degenerált barátod, aki szintén magában szórakozik a a saját defektjén. 1xű lelkek vagytok (némi született hiba terhével a nyakatokban. El fog múlni, idővel, ez a remény éltessen benneteket)

rasztaszív 2020.01.07. 10:23:04

@6.Lenin: a tükör legyen végre egy nyitott könyv előtted,barátom...:)

6.Lenin 2020.01.07. 10:26:58

@rasztaszív:

Ez már régen megtörtént. Elsőként a saját "könyvemet" tanulmányoztam. Neked is ajánlanám. Elsőként magaddal légy tisztában, a saját defektjeiddel.

rasztaszív 2020.01.07. 10:33:39

@6.Lenin: ne ajánlgasd,inkább alkalmazd magadon,mert semmi nyoma nem látszik.

6.Lenin 2020.01.07. 10:45:45

@rasztaszív:

Na tessék, igazolsz is . Mit szeretnél látni, ha nem is ismersz valójában? Én még magamból nem sok mindent mutattam itt, mert nincs rá lelki igényem. Nem érzem, hogy bármit is igazolnom kellene mások előtt.
Ezt itt sokan megteszik, hogy kompenzálják a defektjeiket. Te is, meg a degenerált is.
Miért másért teszitek? Szeretnél másnak látszani? Miért? Milyen fogyatékosságodat próbálod leplezni vele? Nagyon bánt ez a fogyatékosságod?
Próbálj előbb ezekre a kérdésekre, magadnak válaszolni. Felszabadulhatnál egy teher alól.

rasztaszív 2020.01.07. 10:48:02

@6.Lenin: tudod te,milyen kérdésekre kellene válaszolnod...:)de jellemednek megfelelően inkább másnak címzed.

6.Lenin 2020.01.07. 10:51:29

@rasztaszív:

Ja, még annyit. Ez eddig ingyenesen ment, ha kíváncsi lennél részletesebb jellemzésre, azt már némi ellenszolgáltatás fejében szívesen megteszem, kicsi a nyugdíjam, és nagy a lábam. Nekem ezzel a teherrel (nagy lábon élés) kell megbirkóznom, naponta. Elég költséges teher)

rasztaszív 2020.01.07. 10:53:41

@6.Lenin: ingyen is elmondod,biztos vagyok benne...:)))

6.Lenin 2020.01.07. 10:58:11

@rasztaszív:

Megint magányos vagy? Most még egy darabig én is ráérek, mert kurva hideg van kint.
De keressünk valamilyen érdekesebb témát. Nők?. Gyerekkori zaklatások következményei felnőtt korban? Mondjuk ezt nem nagyon csípem, mert gusztustalannak tartom, de, ha neked ebben segíthetnék a terhet levenni a válladról, megtehetem.
Mondhatsz te is valamilyen érdekesebb témát. Mondjuk a "mi végre is vagyunk itt" engem is érdekelne, kizárva a papi pedofiliát-ami valszeg inkább téged nyomaszt. De válassz te.

6.Lenin 2020.01.07. 11:01:30

@rasztaszív:

Ha találok egy hozzád hasonló faszt, szívesen megteszem, ha unatkozom. Most per pillanat unatkozom a kint uralkodó kurva hidegből kifolyólag, de már reményt keltően kezd a Napocska melegíteni. Használd ki ezt a néhány percet.

rasztaszív 2020.01.07. 11:08:18

@6.Lenin: van témája a posztnak,és most,talán tudtodon kívül,de igazodsz is hozzá...:)

6.Lenin 2020.01.07. 11:14:44

@rasztaszív:

Posztról már az elején leírtam, hogy egy rakás szar. A sok idióta ballibsi hörgéseit meg már kurvára unom. Én Orbán tehetségét a politikához elismerem (nem lihegem túl), ahogy sokan mások is, hiszen az ország nagyságához mérten a sok kurva okos ballibsi fasz csak vele foglakozik a nap 24 órájában. Ez a téma így elég uncsi.
Ingyen meg leszarom a sok defektes ballibsi barmot elemzegetni.

Még van néhány perced egy érdekesebb téma megnyitására.

rasztaszív 2020.01.07. 11:18:12

@6.Lenin: mondom,a téma adott,és jól is hozod...:)

6.Lenin 2020.01.07. 11:51:00

@rasztaszív:

Elárulok neked egy titkot. Számomra majdnem érdekes, hogy időnként belém kötsz, hogy aztán az egymondatos érdektelenül hülye válaszaiddal mintha idegesíteni szeretnél.
Ezen néha hümmögök, hogy mi a faszért is csinálhatod, de eddig nem hozott túlságosan lázba az ok tisztázására irányuló lanyha érdeklődés a részemről.
Most is inkább leszarnám az ebben az irányban tett erőfeszítéseidet, ha megengeded.
Érdekfeszítő téma hiányában a veled való kommunikációt most inkább felfüggeszteném határozatlan időelbaszásra irányuló érdektelenségre hivatkozva.
Pá, aranyom, pá.

A szakácsnőm csengetett, jó étvágyat, neked is, nekem van. Elmentem, 2x is.

rasztaszív 2020.01.07. 12:06:09

@6.Lenin: elárulok egy titkot.ha úgyis csak az aljaskodást vagy képes bő lére ereszteni,bőven elég ennyi...:)

mgdé 2020.01.07. 13:18:36

@Grimbusz Makszimusz:

Miért, mi bajod a jó törköllyel? :)

Nekem pl. nincs a jó szilvával se, sőt ...

mgdé 2020.01.07. 13:23:10

@6.Lenin:

"kicsi a nyugdíjam"

Ó! :D

Ezek szerint ukrán vagy román nyugdíj.
Szegény, szegény te!

Mert azt a nagy titkolózásban már elkotyogtad, Cöfike bácsika, hogy téged külföldről fizetnek. Szeded te a Cavintont rendesen?

:P

6.Lenin 2020.01.07. 13:33:59

@mgdé:

Drága Degenerált Barátom!

Külföldről IS fizetnek. Kicsi a nyugdíjam, igen elfér egy bankkártyán is. Meg az én keresztem a nagy lábam (nagy lábon vagyok kénytelen élni)
Mindent összevetve már megint figyelmetlen voltál, vagy csak hoztad a degeneráltak keserűen 1ügyű formáját.
Majdnem hatalmas lelkitusa után kénytelen vagyok bevallani, hogy minden különösebb lelki megrázkódtatás nélkül leszarom, a te keresztedet, amit születésed óta kénytelen vagy cipelni valamelyik ősöd által rád ruházva.

mgdé 2020.01.07. 14:39:09

@6.Lenin:

Ó, szegény Berta, te! Nehéz volt a műtét? :P

Azé', bár jó dolog ugyan, hogy téged két mellről is szop(t)atnak, a kettősügynökség nehéz meló, azt még Birca sem bírja, s egysíkúra váltott, s - legyünk őszinték, Cöfi bácsi -, rajtad is erősen látszik már a kifáradás.

Kipcsak őstől keresztet? Akkor az csak maga Barc fejedelem lehetett. :D

nincs1itt 2020.01.07. 20:04:28

@6.Lenin: nem csak a cigányokkal van baj, kb 700 éve érkeztek mo.-ra. megtartották a saját szokásaikat, nyelvüket, stb... időnként üldözték őket, időnként bármi áron fel akarták őket "emelni".
mi az alap probléma? ezt fejtsd ki végre! mert nem csak a cigányság.
tudjuk, hogy én csak egy zöld/piros gombnyomogató vagyok. de te! egyszer végre kivesézhetnéd goldenberger slomótól, kalányos nintendóig terjedő skálán, nem kifelejtve vérmagyari őrsöt sem, a "problémát"!

6.Lenin 2020.01.07. 20:34:03

@nincs1itt:

Szepi, az alapprobléma, hogy mit is szeretnél velük, ha már idejöttek.
A második, hogy velük közösen, vagy nélkülük, rájuk kényszerítve valamit, amit esetleg nem is szeretnének.
Mi lenne a teendő, ha ők is szeretnék, és mi, ha nem. Nyilván mindkét eset más megoldást igényelne.
Mi van, ha az őslakósság nem szeretné befogadni, és mi van, ha igen. Szintén másak a megoldási lehetőségek.
Mi van, ha az őslakósok csak egyik része szeretné a befogadásukat, egy kisebbség meg nem. Szintén más-más a megoldás, vagy fordított esetben. Kisebbség szeretné, többség, nem.
És még sok-sok más verzió is létezhet. Amíg ezek közül nem tisztázod valamelyiket, milyen megoldást akarsz velük, vagy rájuk kényszerítve?

Érted már a megoldás alap problémáját?

Mellesleg a hülye hozzáállásod alapján talán jobb lett volna, ha elküldelek simán a picsába.
Vedd ezt egy jóindulatú kísérletnek a részemről, hogy válaszoltam.

nincs1itt 2020.01.07. 20:44:24

@6.Lenin: no, kibújt a szög a zsákból! te egy kovács 123 józsef fatörzs lehetsz, a "lakÓsság" 2x megismételve, bizony komoly hiányosságokra világít rá! a mondandódnak ismét nem volt egyéb veleje, csak annyi: mit, miért és hogyan NEM LEHET megoldani.
a megoldásnak sincs alap problémája, legfeljebb az alap problémának megoldása...
szóval vologya, maradj meg a 304 sz. italbolt kupolatermének közönségénél.
az utolsó bekezdéshez még annyit, ha "kintről" is kapsz nyugdíjat, akkor legkevesebb 5 évet kellett eltöltened pl. németo.-ban, folyamatos német munkaviszonyban, hogy ez igaz lehessen. de téged érintetlenül hagyott a "kinti" miliő. gyaníthatóan, legfeljebb csak gondolatban hagytad el mo. határait.

nincs1itt 2020.01.07. 21:07:44

@6.Lenin: rendben! ezek szerint, telitalálat...

6.Lenin 2020.01.08. 09:23:46

@nincs1itt:

Természetesen, nem tudtál cáfolni, belekötsz a helyesírásba, meg kitalálsz mindenféle faszságot.
érdemben semmi.

egy üresfejű, okoskodó fasz vagy, aki valamilyen sérülését igyexik kompenzálni, hogy többnek mutassa magát, mint aki valójában. Nem bonyolult ügy. világosan látni a hozzáállásodból.

Szepikém, nyugodtan menj a picsába, akár azzal a tudattal az üres fejedben, hogy te vagy a győztes.
süti beállítások módosítása