B1 blogcsalád



Így lett Ausztriából egyetlen év alatt a Gonosz Birodalma

2019. december 30. - nickgrabowszki

Orbán aggódik, hogy Európa megfogadja a javaslatát, és átveszi az osztrák modellt. kurzban.jpg

Pedig milyen jól indult minden. Egy éve még Orbán szemében a nyugati szomszéd volt a bezzegország.

A 2018 karácsonyán a kormánylapban megjelent nagyinterjújában, amiben új korszakról álmodozott, Európa gazdasági motorjának nevezte. 2019 májusában, amikor Strache alkancellárral találkozott, egyenesen példaként állította Ausztriát Európa elé.

Nézzük, mi történik Ausztriában. (...)

Én azt javaslom Európának, ami Ausztriában történik. Európának át kellene vennie az osztrák modellt.

A jobbközép a jobboldallal működik együtt. (...) úgy tűnik, hogy Ausztriában jó dolgok történnek. 

De aztán vége lett a jó dolgoknak. Strachéról kiderült, hogy orosz kézbe játszotta volna át az osztrák médiát, hogy olyan propagandát hozzon létre, mint amilyen Orbánnak is van.

A botrány miatt Kurz kancellár kirúgta a kormányból. (Az orbáni átok Strachét is elvitte.) Majd kitette volna Hoffer belügyminisztert is, akit azonban a - biztos ironikusan - a szabadságról elnevezett szélsőjobboldali pártja is követett.

A kormánykoalíció felbomlott, szeptemberben előrehozott választások jöttek, amit a Néppárt megnyert, a szélsőjobb viszont

  • 20 mandátumot,
  • 10 százalékpontot
  • és több mint félmillió szavazót veszített.

December végére az is kiderült, hogy Kurz kihagyja a következő kormányból a szélsőjobboldalt, Orbán és Putyin barátait, helyettük a Zöldekkel állapodik meg. 

Ausztria tehát bűnbe esett, és azonnal ki is derült róla, hogy ott minden rossz.

Orbán például a 2019-es karácsonyi nagyinterjújában közölte, hogy

  • (Németország után) már Ausztriában sincs sajtószabadság(!);
  • továbbá (a skandinávok, németek és franciák mellett) Ausztria Európa legnagyobb környezetszennyezője.

Aligha véletlen, hogy a propagandakonglomerátumból is azonnal eltörtek az antilabanc emóciók. A korábbi csodagyerek Kurzból hirtelen "pattanásos, kajlafülű kamasz" lett. A hecclap  megírta, hogy

Magyarról epét hányni osztrák örökség. Mást sem kaptunk a jó osztrákoktól, csak ezt.

A Bigottszkaja Pravda kormányzati félhivatalos pedig vezércikkben üzente meg, hogy Ausztria a múlt világa:

Ez a Bécs már nem az a Bécs, amit mi ismerünk, vagyis hisszük, hogy ismerünk. Mert az a Bécs réges-rég meghalt.

De miért? Hát, mert 

  • az emberek már nem járnak templomba,
  • valamint nem járnak az utcán konflisok se.

sdf.jpgHát ezért.

Bécs, a régi, idealizált, tiszta és osztrák Bécs örökre elveszett. Budapest pedig ma is áll.

(Talán azért, mert Budapesten az emberek fiákerrel járnak templomba.) 

De már csak Budapest áll, ha még áll, Bécs már nem. Pedig milyen jól indult minden. Alig fél éve, hogy kormányon volt a szélsőjobb, most meg már azon kell aggódni,

nehogy Európa megfogadja Orbán javaslatát, és átvegye az osztrák modellt.

Ami jelenleg az, hogy a mérsékelt pártok nem a szélsőjobbal, hanem Orbán barátaival szemben fognak össze.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5515373566

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morph on deer 2019.12.30. 12:41:16

“ Ausztria Európa legnagyobb környezetszennyezője.”

De mi majd jól utolérjük őket, - a konflissal,- és akkor jól megnézhetik magukat...

A jelek szerint viktorunk új orvosra tett szert, most már Ausztrián kívül.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.30. 12:46:07

azt hittem újévre kapunk valami ütőset ajándékba
hát ez elég gyenge lett
csalódtam

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.12.30. 12:55:55

Innen úgy tűnik, hogy az osztrák jobboldalnak nem szimpatikus az ha vezető politikusuk moszkovita. :-) Nálunk meg lehet moszkoVitya . :-(

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.12.30. 13:06:02

Hol tart Bécs és a nyugati kereszténység ma?

"A transzvesztita Conchita Wurst a bécsi Stephansdomban tartott nemrégiben nagyszabású koncertet az LMBTQ akciója keretében. Ennek egyik mentora egy bécsi homoszexuális férfi, aki alapítványt hozott létre korábban AIDS-es betegek megsegítésére. Többen állítják, hogy a gyűjtést leginkább magának szervezte. A férfi jó viszonyt ápol a bécsi bíborossal is, aki mindezt évről-évre engedélyezi. Ezzel egy időben jelent meg a hír, hogy a svédországi Malmöben a helyi székesegyház lelkész asszonya bejelentette, hogy felavatták az új freskót a templomban, amelyen homoszexuális férfi és női pár is látható"
hirtv.hu/hatterkep/hatterkep-a-kereszteny-kultura-valsaga-2491485

Na, ha valakinek ez tetszik, akkor nyugodtan költözzön oda ki hozzájuk!

Nem fogunk titeket marasztalni...

morph on deer 2019.12.30. 13:12:44

@rdos:
Mert nem mindenhol van kéznél három millió agyatlan zombi, hogy hatalmon tartsa ezeket a dohos agyú geciket, mint nálunk.

Abból is látszik, ahogy alakul az a reménybeli széljobb európai hatalomátvétel, miként az a bizonyos púpos leszármazott a prés alatt.:)
Az olaszok például épp most dobják ki Salvini testvér hatalmas eredményeit a törvényeik közül is, a gazdájuk után. Ők is hamarabb józanodnak, úgy látszik.

morph on deer 2019.12.30. 13:17:20

@Szergej Szergejevics Szergejev:
“A keresztény kultúra válsága”

Akkor most mégsem a nyugati liberalizmus van válságban?

Nem értem!
Akkor mit védett meg orbán?
Nem az európai keresztény értékeket?
(Úgy mint: stadion, kisvasút, fociakadémia...)

morph on deer 2019.12.30. 13:26:12

@Szergej Szergejevics Szergejev:
“... a helyi székesegyház lelkész asszonya bejelentette, hogy felavatták az új freskót a templomban, amelyen homoszexuális férfi és női pár is látható"

Mert állítólag azok is a mindenható Isten teremtményei!
Na most képzeld!

Hát most vagy az van, hogy a teremtő elcseszett valamit, vagy a Soros belezavart a folyamatba valahogy.
Mert az, hogy a homoszexualitás ugyancsak isteni elrendelés, az nyilván a fejetetejére állítaná ezt az egész homofób baromságot...

Nyilván ott Malmőben még úgy tudják, hogy mi mindnyájan Isten gyermekei vagyunk!

Mert azok a hülyék ott nem tudják, hogy itt mi mindnyájan a Turul tojásából keltünk ki, az azért lehet..!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.12.30. 13:39:22

@morph on deer: Azért abból a 3 misi "agyatlan zombiból" sok szimpla választási csalás volt, ezt se feledjük. :-( Annak a valószínűsége hogy kivétel nélkül minden esetben a nertársak számára lett kedvező a "hiba" pont akkora mint ha fél évig játszanál heti 1 szelvénnyel lottó 5-set és fél éven keresztül minden héten 5 találatod van. :-( Magamat ajánlom.

h2o.ingyenweb.hu/keret.cgi?/tema/75.html

Oxica 2019.12.30. 13:54:02

Hát igen elvtársak, ahol nem mi vagyunk, ott az ellenség.

Akkor lázár elvtárs megint mehet rettegni Bécsbe, mert a néppárti zöld koalíció már tényleg a világvége.

Bezzeg Budapest még mindig áll, nyakig a kutyaszarban meg a betonban és a kórházi fertőzésekben de legalább nemzeti tolvaj kurmány van.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G és a 2:0, EB nélküled geci.

sZulamith 2019.12.30. 14:07:25

@Szergej Szergejevics Szergejev: Hát sok mocskot összehoztál, ami manapság nem is olyan nehéz:) Azt viszont tény, hogy tőlünk mennek Ausztriába dolgozni, és nem forditva.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.30. 14:11:55

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: természetesen nemarabok követtel el idén 120 bombatámadást csvédbe

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.30. 15:09:15

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

www.bbc.com/news/uk-politics-39056786

Is Malmo the 'rape capital' of Europe?

Many young male migrants arrived in Sweden over the past few years, when the country accepted unprecedented numbers of refugees, and there has been a huge rise in sexual crime in Sweden especially in the southern port city of Malmo.

orbántrollirtó 2019.12.30. 15:27:05

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: @Szergej Szergejevics Szergejev:

Már megint itt hazudozol te nyomorult troll? És lényegében véve mit csinálsz? Visszabüfögöd a geci orbán gazdád baromságait! Ki a fasz kíváncsi erre? Senki! A gazdád szövetségesei mindenhol mennek a süllyesztőbe, ti is ott lesztek rövidesen, az első gyomrost az önkori választáson már meg is kaptátok. A korrupt, hazug fajtádból sem a világ, sem a magyarok nem kérnek.

Úgyhogy nyugodtan eltakarodhatsz az origóra, vagy vissza a tolvaj fideszes gazdid seggébe, ahonnan ideszalasztottak.

Belzebubo 2019.12.30. 15:32:35

@Szergej Szergejevics Szergejev: nnna, nem is kell, hogy ide gyere nagyon rontanád a levegő (minőségét)...

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.12.30. 16:34:21

Látom a trolloknak csak terelésre futja. :-) Pedig a tanulság szinte egész Európában egyetemes. Az török, akarom mondani "orosz-faszista-fasiszta" áfium ellen való orvosság receptje rém egyszerű. :-) Teljes ellenzéki összefogás a moszkovitákkal szemben. :-)

2019.12.30. 18:23:48

Az új választások másnapján több német újság megírta, hogy Kurcznak kiadták, hogy a zöldekkel álljon össze, .. most megtörtént, nincs itt semmi látnivaló!
Úgy egyébként a mostani Bécs már valóban nem a régi, sőt, lassan már nem is fog ott élni egyetlen osztrák sem.
24.hu/kulfold/2019/12/28/ausztria-becs-kulfoldiek/

chrisred 2019.12.30. 19:04:57

@Tényelek: "Úgy egyébként a mostani Bécs már valóban nem a régi, sőt, lassan már nem is fog ott élni egyetlen osztrák sem."

Elárulom neked, pont ettől vált olyanná Bécs, mint a XX. század elején. Akkoriban például Bécs számított a második legnagyobb cseh városnak Prága után.

6.Lenin 2019.12.30. 19:05:56

Mikor is volt választás Ausztriában?
Végre van "életképes" kormánya?
Néppárt+ szélsőbalosok

(minden komcsi megzöldül, mint pincében a kutyaszar)

chrisred 2019.12.30. 19:19:46

@6.Lenin: Szeptemberben. Az osztrák zöld párt már akkor létezett, amikor a fideszesek még reformkommunisták voltak a Kádár-rendszerben.

6.Lenin 2019.12.30. 19:23:29

@chrisred:

Már megint nem esett le.
Mit gondolsz, miért kérdeztem?

Most minden bukott baloldali párt hirtelen zöldebb lett a több hónapos kutyaszarnál.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.30. 19:26:16

ennyi jutott a libbantaknak
egy országban bevették a méregződ 12%-os pártocskát a koalába

kvadrílió 2019.12.30. 19:43:02

Lefingtam a vécésnénit.

Észre se vette.

kvadrílió 2019.12.30. 20:43:38

@fáragyon a cassához: sőt én senki se vagyok

De te se vagy az elek.

Európai téridő 2019.12.30. 21:22:58

Menj a csudába a balfax hülyelvtárs firkászi találgatásaiddal, Grabovszki! Ebben az esetben a Kurta Sebő (Sebastian Kurz) volt az ingadozó középparaszt. "rejtély" az ő "pálfordulása". Vagy talán mégsem az?

Muhammad Balfas 2019.12.30. 22:08:37

Schröder egy orosz állami olajcég igazgatótanácsában ül.A mutti ki tudja hanyadik vezetéket építi Oroszország anyácska felé..

Muhammad Balfas 2019.12.30. 22:09:51

@Európai téridő: Lehet,hogy róla is van egy videó..:)

Muhammad Balfas 2019.12.30. 22:12:40

@6.Lenin: A zöld párt olyan ,mint a dinnye: kívül zöld,belül vörös..:)

orbántrollirtó 2019.12.30. 22:17:06

@Európai téridő:

A te sötét fideszes agyadban vagy annak rohadó naranccsal betöltött helyén van esetleg pálfordulás te idióta orbántroll.

2019.12.30. 23:26:07

Ha valaki nem ismerné Ausztriát, ott így működnek a dolgok /Jobb és baloldal, tök mindegy/;
g7.hu/vilag/20190525/osztrak-lenyulasok-3300-milliard-forint-elsibolt-penz-15-ev-borton/

morph on deer 2019.12.31. 00:06:52

@Tényelek:
“ Kurcznak kiadták, hogy a zöldekkel álljon össze”

Kiadták?
A kancellárnak?
Kik adták ki, vagy kik adhatták volna ki egyáltalán?
Csak mert enélkül az információ nélkül eléggé vadregényes állításnak tűnik mindez, dehát én nem ismerem úgy a részleteket, mint te.
Szóval?

morph on deer 2019.12.31. 00:19:34

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
“...and there has been a huge rise in sexual crime in Sweden”

Csak szólok, hogy Svédországban alapvetően más a “nemi erőszak” kritériuma, mint nálunk, vagy az UK-ban.

Ott már az is erőszaknak számít(hat), ha a partner nem fejezte ki explicit, hogy ő dugni akar, és mégis valahogy megtörtént!
Igaz, hogy ő nem tiltakozott, de nem is fejezte ki egyértelműen abbeli óhaját, hogy legyen szexuális kapcsolat!

Ítéltek már úgy nemi erőszakért személyt, hogy sosem találkozott az áldozattal, csak az interneten vette rá arra, hogy “szexuális cselekményeket” tegyen meg a kamera előtt.

Ez pár éve van így, és ez a statisztika mindezt tartalmazza.
Szóval ezt sem árt figyelembe venni, amikor ilyesmivel találkozol.

morph on deer 2019.12.31. 00:22:49

@6.Lenin:
“mint pincében a kutyaszar”

Már ne is haragudj, de eleve mit csinál egy kutya a pincédben?
Jó, tudom, szarik, de miért ott?
Any idea?

chrisred 2019.12.31. 05:48:22

@Európai téridő: Szerintem semmi talány nincs benne. Ki maradna koalícióban egy olyan barommal mint Strache, és áldozná fel a karrierjét miatta?

chrisred 2019.12.31. 05:50:22

@Tényelek: A politikusok mindenütt ugyanolyanok, csak nyugaton időnként felelősségre is vonják őket.

Európai téridő 2019.12.31. 08:03:11

@orbántrollirtó: Brávó, balfax hülyelvtársak csicskája !

alöksz róz 2019.12.31. 08:35:30

@morph on deer: eeez igen, a tipikus vérbe borult szemmel köpködő hazug komcsi propaganda, ahogy azt tőled megszokhattuk :D

azokat a törvényeket nem az olaszok dobják ki, hanem egy valós társadalmi támogatottsággal nem rendelkező, ebben a kérdésben pedig kifejezetten az olaszok akarata ellen tevékenykedő koalíció. salvini maga lépett ki a koalícióból. az olaszok meg tényleg józanodnak az utóbbi években, salvini és pártja magasan a legnépszerűbb.

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.12.31. 09:08:26

Kakálnom kellene. De nem lehet, mert disznót vágunk.

havrilla 2019.12.31. 09:11:29

@morph on deer:
A kurva zombi anyádat, te buzi agyatlan barom!

chrisred 2019.12.31. 09:31:26

@alöksz róz: Az olaszoknál arra nem alapoznék, hogy egy adott pillanatban éppen ki a menő politikus, percről percre változik.

2019.12.31. 09:46:08

@morph on deer: Annyit lehet tudni, amit a választás másnapján a német újságok írtak, de akkor senki sem hitte el, .. de mint a példa mutatja, ők jobban tudták, mint az osztrák választók, hogy milyen koalíció lesz.

DezInf 2019.12.31. 09:46:25

Ezek a fideszes trollok se a régiek már!
Hol van batyuelvtárs,éhespaci,márkó,falafel meg a többiek?
Amostaniak egy CAPtafára készültek.

2019.12.31. 09:47:39

@chrisred: "A politikusok mindenütt ugyanolyanok, csak nyugaton időnként felelősségre is vonják őket. "
Látom nem olvasta el a cikket, .. itt vonják őket felelősségre, .. na persze nem nagyon, de sokkal jobban, mint az osztrákoknál!

6.Lenin 2019.12.31. 10:27:34

@morph on deer:

"Már ne is haragudj, de eleve mit csinál egy kutya a pincédben?
Jó, tudom, szarik, de miért ott?"

Miért, mit keres Gyurcsány a politikában? Lesz belőle sikeres politikus valaha?
Nem.
Miért keresel értelmet, logikát olyasmiben, amiben eleve nincs.

Valahogy a pincébe került a kutya is, pedig semmi keresnivalója ott, pláne ott kakilni.
Gyogyós Ferinek a politikában? Semmi, de ott kakil.

chrisred 2019.12.31. 10:35:12

@Tényelek: Én elolvastam a cikket, de csak lesittelt osztrák politikusokról van szó. Mondjon egy magyar politikust, akit lesitteltek korrupció miatt.

orbántrollirtó 2019.12.31. 11:49:14

@Tényelek: @6.Lenin: @csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Idióta orbántroll! Amikor a fél ország már szilveszterezik, te vajon mit csinálsz, na mit?

A tolvaj, korrupt, orbángazdád seggét nyalod ezerrel a nickjeiden! Ez már beteges, kezeltetni kéne!
Miért nem jársz Grazba a hibbant orbánnal? Csak visszabújsz a seggébe és upsssz! Már ott is vagy biztonságban, kockázatmentesen, lévén orbán golyóálló mellénye immár a seggéig ér!

havrilla 2019.12.31. 11:53:51

@orbántrollirtó:
Mitől lettél ilyen beképzelt szarember?

6.Lenin 2019.12.31. 11:55:25

@orbántrollirtó:

És te mit csinálsz? Én válaszoltam egy köcsögnek, mint most neked is.
Neked kéne orvoshoz menned, igaz felesleges is lenne, mert születési hibákat utólag korrigálni nem sok sikerrel kecsegtetne.
De ez legyen a te problémád.

alöksz róz 2019.12.31. 12:01:33

@chrisred: jaja, korán kezdted az alapozást, tényleg percről percre változik, reggel 6:20-kor még tök más volt a legnépszerűbb, mint 7:15-kor vagy most délben.

orbántrollirtó 2019.12.31. 12:07:05

@6.Lenin: @havrilla:

Te fidióta barom! Nem azt mondtam, hogy orvost kell játszanod, hanem orvoshoz kell járnod, mint a hibbant gazdádnak!
Jól meg vagy zavarodva év végére, és ez a sok bukás meg gyomros után nem is csoda!

Eggyel több ok, hogy a gazdid seggébe bújva utazgass Grazba! Nem kell félned az utazástól: a gazdád golyóálló mellénye a seggét is takarja! Biztonságban vagy.

Muhammad Balfas 2019.12.31. 12:13:04

@DezInf: Én pamutot hiányolom,és nagyhohohooooo-t..

Muhammad Balfas 2019.12.31. 12:16:13

@chrisred: Különösen,ha róla is van egy kis anyag..:)

orbántrollirtó 2019.12.31. 12:21:50

@Muhammad Balfas: @csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Na ez már döfi! A hülye orbántrollunk saját magával beszélget a nickjein! Akkora egyetértésben van önmagával, hogy kinyalja a saját seggét!

2019.12.31. 12:28:06

@orbántrollirtó: "Idióta orbántroll! Amikor a fél ország már szilveszterezik, te vajon mit csinálsz, na mit?

A tolvaj, korrupt, orbángazdád seggét nyalod ezerrel a nickjeiden! Ez már beteges, kezeltetni kéne!"
Nálunk nincs Szilveszter a családban ezért csak este szoktuk ünnepelni az év végét, illtve éjféltől az újat, .. van időm bőven.
Érdekes megközelítés viszont az ön részéről a seggnyalás, .. én csak a véleményem szoktam leírni itt, nem igazán érdekelnek az altestek, mint önt.
Ha jól értettem a hozzánk szólását, akkor azt feltételezi, hogy ezek a nickek egy emberhez tartoznak, .., na önnek valóban orvosra van szüksége!

Muhammad Balfas 2019.12.31. 12:38:06

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Őt még szoktam látni..Állandóan a szexuális aberrációival traktálja a nagyérdeműt..

orbántrollirtó 2019.12.31. 12:40:43

@Tényelek:

Szarházi orbántroll! Hazudtál te már nagyobbat is, például így: "A liberális demokráciák olyan szintű diktatúra felé haladnak öles léptekkel, amilyet még nem látott a történelem. "

Fogd az összes nicked s takarodj az illiberális hazugságaiddal az origóra te ócska troll, de előtt dugd fel az összes rátok rohadt választási krumplit a seggedbe!

6.Lenin 2019.12.31. 13:00:10

@orbántrollirtó:

Miért nekem kéne orvoshoz járnom, amikor te vagy a beteg?

Én jól vagyok, jól élek, éltem eddig is, és remélem fogok is. Remélem, hogy a hozzád hasonló balfaszok soha többé nem kerülnek az ország élére. Budapestet meg eddig is leszartam, de remélem ezek a tehetségtelen senkik nem húzzák ki az 5 évet.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.31. 13:07:43

@orbántrollirtó: csüggedthasú birkabáró
lyó lett az ujj nikked

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.31. 13:11:24

@Muhammad Balfas: esztit is viszi magával?
nehéz lehet neki(k) személyiségzavarral arabot kergetni

havrilla 2019.12.31. 13:12:16

@orbántrollirtó:
Anyádat hányszor baszod szájba naponta?
Men a picsába, te seggfej.
BUÉK!

havrilla 2019.12.31. 13:18:46

@6.Lenin:
2022-re kiderül, hogy nem értek el semmit és tehetségtelenek. Ezért lesz újra kétharmada a Fidesznek.
A legnagyobb tévedésük a győzelmük. Meg kell nézni, hogy hány szavazattal nyertek egy-két helyen. Ez a szám gyakorlatilag elenyészik egy országgyűlési választáson, hiszen csupán a saját szavazóikat érinti és nem vesznek el szavazatot a Fidesztől.
2022-re a nagy MSzp-DK-Jobbik összefogás is elenyészik, hiszen egy torz képződmény, mely életképtelen lesz addigra.

6.Lenin 2019.12.31. 13:47:20

@havrilla:

Nem minden -részleges győzelem a sikeres út eleje. Vannak győzelmek, amik a bukáshoz vezető út kezdetei. 94-es, 2002-es pl.

A mostani is a bukásuk kezdete. A sok rájuk szavazó köcsögnek nehéz lesz megérteni (de kénytelenek lesznek), hogy ezek nem értenek semmihez sem, ahogy eddig is csak ezt bizonyították. Csak a pofájuk jár, de bunkók valójában, csak a lopáshoz, és romboláshoz értenek (?).
Csak az a legnagyobb baj, hogy az országnak is csak kárt tudnak okozni.

orbántrollirtó 2019.12.31. 13:50:30

@havrilla: l@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: @6.Lenin:

Még mindig itt látlak te nyomorult orbántroll? Még szilveszter napján is az egyetlen örömöd a tolvaj gazdád ülepének nyalása, akit az egész fejlett világ kerül már mint a pestist!

Ez már beteges bazdmeg! Búj vissza a gazdád seggébe, így együtt utazhatsz kezelésre Grázba!

chrisred 2019.12.31. 14:09:38

@Tényelek: Ne vicceljünk már, ezek itt mind senkik. Zuschlág óta azoktól a sameszoktól válnak meg az igazi irányítók, akik megbízhatatlanná váltak.

havrilla 2019.12.31. 14:11:11

@orbántrollirtó:
Ott vagyok. Most látogattalak meg téged. Már el is felejtetted? Látod, te menthetetlen vagy.

chrisred 2019.12.31. 14:11:45

@alöksz róz: Ja, biztosan. Inkább azt kellene megnézned, hogyan alakultak a Liga szavazatai a különböző választások során.

6.Lenin 2019.12.31. 14:15:41

@orbántrollirtó:

Én ezert vagyok itt, hogy lássam amikor őrjöngsz, te seggfej. Ha igazad lenne valamiben is, akkor te örömködnél, de ez pont fordítva van, és ráadásul te magad igazolod.
Látod, ezért (is) vagytok balfaszok.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.31. 14:31:14

@orbántrollirtó: ráncsá rá a déká dákóra ne itt szernecsétlenkedj

6.Lenin 2019.12.31. 14:34:50

Én nem vagyok beteg bazdmeg! Tik vagytok villamos.

alöksz róz 2019.12.31. 15:07:11

@chrisred: inkább neked kéne megnézned :D

alöksz róz 2019.12.31. 15:08:35

@6.Lenin: "Látod, ezért (is) vagytok balfaszok." - neked mindenre mindig ez a megoldás jön ki

6.Lenin 2019.12.31. 15:14:00

@alöksz róz:

Gondoltam, hogy ezt még te is megérted. Tévedtem?
Mind1
(aki képes lenne gondolkodni, kijöhetne más is, de nem látom ezek után értelmét, hogy azt is megpróbáljam, mint lehetőséget megemlíteni. Szerinted?)

2019.12.31. 15:25:50

@orbántrollirtó: "Hazudtál te már nagyobbat is, például így: "A liberális demokráciák olyan szintű diktatúra felé haladnak öles léptekkel, amilyet még nem látott a történelem. "
Az óriási öröm lenne a számomra, ha ez az állításom nem lenne igaz, de erre egy százmilliárdhoz az esély.
Ha ön nem így látja, azt vagy a vallása vagy a tudatlansága okozhatja.
Egy dologban biztos lehet, hogy ha kiteljesedik a liberalizmus a világban, akkor mi mind a ketten a lófarok rossz oldalán leszünk.
Ennek azonban semmi köze Orbánhoz, bár ő is kemény liberális gazdaságpolitikát folytat, de legalább a többi rész nem az.

alöksz róz 2019.12.31. 15:38:46

@6.Lenin: szerintem elég, ha mindenre azt az egy mondatot válaszolod

6.Lenin 2019.12.31. 15:42:47

@alöksz róz:

Örülök, hogy beláttad, ezt talán még képesek néhányan megérteni. Mást kár lenne erőltetni, úgysem lennének képesek feldolgozni.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2019.12.31. 15:50:21

@alöksz róz: Álmodj csak, majd felébredsz, hogy bilibe lóg a kezed. Az csak Orbanisztánban van, hogy alig ötven százalék kétharmadot ér, másutt a valós erőviszonyok döntenek. Az olasz kormánynak többsége van, ennyi. Salvini meg jól besült a taktikázásával (ahogy az osztrák szélsőjobb is).

6.Lenin 2019.12.31. 15:58:55

@Kuviklacz:

Neked ez jön le? Akkor pontosan rólad szólt, amit írtam.

"Látod, ezért (is) vagytok balfaszok." -100%-ban rád passzol.

"alig ötven százalék kétharmadot ér, másutt a valós erőviszonyok döntenek. "

Van olyan hely a világon, ahol a támogatás nélküli pártok kapnak kétharmadot? Miként számolják a nem szavazókat? Kiknek a javára? Értékesebb valahol a nem leadott szavazat?

Tényelek 2019.12.31. 16:21:07

@6.Lenin: de mink ügyesebbek vagyunk, mert a leadott szavazatok kevesebb, mint felével is midig behúzzuk a kétharmadot.

taga20☺ 2019.12.31. 16:22:27

csengettyűs gréccy tagot mindenkibe!

6.Lenin 2019.12.31. 16:34:58

@Tényelek :

Amennyiben a leadott érvényes szavazatok többségét ők kapnák, ők nyernének kétharmaddal. Ehhez meggyőzni kéne a választók többségét , akik szavazni is hajlandóak.
Ezt az istennek se akarják megérteni, ezért balfácánok (vagy így születtek), de ez az ő bajuk. Az ország csak nyer ezen.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2019.12.31. 16:39:31

@6.Lenin: Számtanból nem vagy erős. 2010-ben a leadott szavazatok 53%-át kapta a fidesz. A kétharmad 66,66%. Csaxólok. A többi piszkoskodásodat neg telibe lefütyülöm.

Kuviklacz · szemelyesadatok.blogspot.com 2019.12.31. 16:53:35

@6.Lenin: Megnéztem már, onnan van az 53%. Dugulj el, mint névadód.

Tényelek 2019.12.31. 16:53:55

@Kuviklacz: @6.Lenin: 14- ben és 18- ban pedig kevesebb, mint a szavazatok felét.

Az a libant ellenzek meg olyan balfasz, hogy így se tudott győzni.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.31. 16:54:21

@Kuviklacz: ha lenyelted
nézd meg az 1éniket
fidesz 90%+

6.Lenin 2019.12.31. 17:03:10

@Kuviklacz:

Hol van a választási törvényben, hogy csak a Fidesz nyerhet. Sehol. A lehetőség mindenkinek adott, ahogy most októberben is az volt.
Mi a bajod tulajdonképpen?
Nincsenek válaszaid a kérdéseimre?
Ezért (is) vagytok balfaszok. Lenne lehetőséged cáfolni. Nem tudod cáfolni, de ez miért az én hibám?

alöksz róz 2019.12.31. 17:14:18

@Kuviklacz: na te se lehetsz valami nagy stratéga, csak a pillanatot látod :D
salvini már a következő választásra gyúr
volt annyi esze, hogy a hosszabb távú érdekeit tartsa szem előtt

2019.12.31. 17:16:03

@6.Lenin: Remélem tudja, hogy a klónommal vitázik.
Két cikkel ezelőtti írásnál megint bealáztam a nincsitt nevű kommentelőt, ezért most el kezdett klónozni, ... megint, mert eddig már kétszer ugyanezt megcsinálta.

2019.12.31. 17:18:15

@Tényelek : Kedves Klón!
Látom a saját nickjei alatt nem meri leírni a hülyeségeit, mert már mindegyikkel befürdött.
Szerintem csinálja meg a huszadik nickjét és azon bátran írhatja a liberálbolsi propagandának megfelelő dolgait!

2019.12.31. 17:22:55

@6.Lenin: Ráadásul annyira hülye klónom van, hogy egyszer elhagyta a jelszavát, ezért csinált egy másik klón nicket, később megtalálta, azóta mindkettőről írogat, mint most is.

6.Lenin 2019.12.31. 17:39:58

@Tényelek:

Nem szoktam vitázni, csak leírom a véleményem. Nem mindig figyelem, hogy ki, kicsoda.
Ha egyértelműen beteg nick tolvaj, arra nem nagyon szoktam válaszolni.

2019.12.31. 18:23:48

@6.Lenin: "Nem szoktam vitázni, csak leírom a véleményem."
Ha leírja a véleményét valaki és az nem egyezik a másikéval, .. meg még érvet is rak mellé, azt hívják vitának :-) .

6.Lenin 2019.12.31. 18:34:59

@Tényelek:

Szerintem vita akkor van, ha a másik leírja az ellentétes véleményét, és én foggal-körömmel, mindenféle faszsággal megpróbálom cáfolni, vagy ne adj isten semmisé zúzni azt a véleményt. Legfeljebb megjegyzem, hogy az ő véleménye nem tartalmaz cáfolatot, vagy annak még a kísérletét sem. Hamisított táblázatokkal, fals kimutatásokkal semmiképpen nem szokásom "vitázni". Ha valaki nem érez változást a saját tapasztalatai szerint, azzal meg pláne tök felesleges.
Nálam a vita abban általában kimerül, hogy leírom a saját véleményem, hogy mutassam, van más vélemény is.

(igaz, néha kekeckedem más céllal, de az nem nevezhető vitának, mert én is csak provokálok)

taga20☺ 2019.12.31. 18:49:39

karygerry megakart erőszakollni
azén poppomat nem nézék má át járó háznak

2019.12.31. 20:07:49

@havrilla:

"A kurva anyád jól van?"

Úgy láttam, hogy igen. Ott áll a tiéd mellett a 4-es úton, Fülöpszállás közelében.
Bár mintha a tiéd leharcoltabb lenne.
Lehet, hogy összefutott néhány muszlimmal...

alöksz róz 2019.12.31. 20:10:10

@6.Lenin: "én foggal-körömmel, mindenféle faszsággal" - ez a baj

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2020.01.01. 08:11:24

Én olyat szartam, hogy szülés utáni depresszióm lett tőle. Post partum.

Küldöm leninnek, mert az még a fingot is csak körömcsipesszel fogja meg.

а nаgу hohohorgász 2020.01.01. 11:30:57

Egyik klónom buzi. Seggrepacsival ünnepelt a rudasban.

taga20☺ 2020.01.01. 13:40:05

eszem meg ál
Faszom fel ál
mikor
szemem arabust talál

Tanga20 2020.01.01. 15:26:35

Ha megbaszod az arabust,
Lenyelheted a barna tust.

taga20☺ 2020.01.01. 16:01:02

csacsi mongya i á
arab suglya imád
nem vatyok én zabi gyerök
imádom az arab pöcsöt

Tanga20 2020.01.01. 18:05:31

Térgyeljél le arab gyerek,
Kérek egy kis apatejet.

taga20☺ 2020.01.01. 19:38:44

jöjön megént arab tavasz
dőjön belém arab katyvasz

Soros csicskák húzzatok haza! 2020.01.02. 00:22:51

@Nekoashi2005: Ezt tudtátok előhúzni a kalapból, LyPPschykém??!

Egy több mint két évvel ezelőtti helyreigazítást?!

Hát basszus, bár a sajátjaid is tudják, hogy te nem a legélesebb kés vagy a fiókban, azért ennél még tőled is többet várt Gyuri bácsi...

Helyreigazítási ügye amúgy a te kedvenceidnek is van épp elég; ez például még nincs két hetes sem (a te áporodott, két éves propagandaanyagoddal szemben):
index.hu/belfold/2019/12/21/helyreigazitas/

taga20☺ 2020.01.02. 01:19:50

dáko xd
szuttyok fityisztrolok enyit tuttok xd
broáf!

taga20☺ 2020.01.02. 03:17:46

begyuladt a segem az orbán fobijától
vaty nem atól?
nehéz a liberáloltak életje

R. V. J. 2020.01.02. 10:12:16

@Nekoashi2005: mi itt az #ellenzéknél kezdeményezzük is a faszi boldoggá avatását.

Muhammad Balfas 2020.01.02. 11:43:41

Miket hallok..? A politikai iszlám elleni küzdelem?

Muhammad Balfas 2020.01.02. 11:46:47

@taga20☺: Az Orbánfóbia fő tünete nem ez ,hanem a kóros agyzsugor..:)

eszti..... 2020.01.02. 12:20:39

@Muhammad Balfas:

a kettő nem zárja ki egymást. mindenkinél másként jelentkeznek a tünetek.

Tanga20 2020.01.02. 12:54:22

A segg a jövő pinája.

2020.01.02. 13:18:55

@morph on deer: "Kiadták?
A kancellárnak?
Kik adták ki, vagy kik adhatták volna ki egyáltalán?
Csak mert enélkül az információ nélkül eléggé vadregényes állításnak tűnik mindez, dehát én nem ismerem úgy a részleteket, mint te.
Szóval? "
Az ilyen dolgokat nem bízzák az egyszerű halandókra, főként nem egy alsórendű osztrák választóra, de ha megnézi Kurz meg a libsi párt vezetőjének sajtótájékoztatójáról készült felvételt, akkor ott mindkét görény a szabad kőművesek kézjelével jelenti be az összebutorozást.
Ugyanilyen képeket láthatott, amikor Merkel összeállt a szoclibekkel.
A liberális "demokráciák" már csak ilyenek.
Amikor Macron átvette a hatalmat Hollandertől, érdekes módon ugyanazt a munkamenetet folytatta, amit az elődje elkezdett, pedig "élet-halál" harcot vívtak egymással a kampányban, ..., de mint mindig, ott is pénzügyi lobbi győzött.

2020.01.02. 13:22:19

@Muhammad Balfas: "Miket hallok..? A politikai iszlám elleni küzdelem? "
Eddig ez téma a fasiszta kormányok zászlajára voltak feltűzve, mint a lengyel vagy a magyar, .., de úgy néz ki van az a pénz, amiért másnak is megéri, .. mondjuk a hatalom megtartása :-) .

2020.01.02. 13:25:19

A legfontosabb;
Boldog Új évet mindenkinek, ....,
az anyázás, meg gondolom ettől még marad, akinél eddig is volt, főként, ha egyeseknek ez kell az a boldogsághoz!

Muhammad Balfas 2020.01.02. 14:08:23

@eszti.....: Közös pont a „fidessmaffia”, „fityisztroll ” , „csútigeci” szóösszetételek kényszeres ismételgetése..:)

Tényelek 2020.01.02. 14:28:24

@Tényelek: nekem pl kell a kurva anyád!

Muhammad Balfas 2020.01.02. 14:36:34

„Az éghajlat és a határ is megvédhető..”

/Kurz/

taga20☺ 2020.01.02. 15:20:25

lefelytem az bikatejt
köci ecti

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2020.01.02. 15:20:47

@6.Lenin: te most a fideszbirkákról beszélsz,ugye.

morph on deer 2020.01.02. 16:05:54

@Tényelek:
“... ha megnézi Kurz meg a libsi párt vezetőjének sajtótájékoztatójáról készült felvételt, akkor ott mindkét görény a szabad kőművesek kézjelével jelenti be az összebutorozást.”

Aha...
Én meg eddig azt hittem, hogy az a felcsúti pálinkalovagrend tagjainak szokásos üdvözlése, amikor a csillagösvényen találkoznak...

De most rohadtul lebuktak, mert most már tudjuk, hogy mind a liberális építőipar beépített ügynökei, ahogy Merkel is..!
Ja.

Megyek is és gyorsan kerítek én is egy fóliasisakot magamnak, mielőtt még távirányítással valami kozmopolita kőművessé tudnának változtatni!
........

morph on deer 2020.01.02. 16:17:20

@Tényelek:
“ A politikai iszlám elleni küzdelem? "
Eddig ez téma a fasiszta kormányok zászlajára voltak feltűzve, mint a lengyel vagy a magyar”

Rosszul tudod.
A magyar kormány például “csak” az iszlám ellen mint vallás ellen küzd úgy általában, a (politikai) kereszténység védelmének ürügyén.
Szóval ez lényegében két különböző cél, bár van némi átfedés, mivel a vallás ugyanaz, csak a “használata” tér el, alapvetően.
Ahogy például a politikai célból kialakított orbáni “keresztény kultúra” lényegesen eltér a valódi keresztény kultúrától.

Muhammad Balfas 2020.01.02. 16:57:59

@morph on deer: Aha..az iszlám ellen..Érdekes,amikor itt járt Erdogan még nem erről szövegeltetek.Más silabusz volt kiosztva..?:)
De segítek..Orbán az iszlám európai térhódítása ellen küzd,mely utóbbinak eszköze az illegális bevándorlás,és a szélsőbalos pc idióta csoportok. Ez a térhódítási kísérlet maga a politikai iszlám,és erre mondanak nemet Kurzék is..
A Strache botrány után sokak által áhított baloldali fordulat elmarad:Kurzék folytatják küzdelmüket az illegális bevándorlás és a politikai iszlám ellen,cserébe a zöldek klímahisztizhetnek,környezetvédősködhetnek,amennyit akarnak..

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2020.01.02. 16:58:09

@morph on deer: te már csak tudod, kioktattak a marxista leninyista átnevelő tánorban
bár te mindent tudsz
mindent jobban
mindenkinél jobban
bármit

Muhammad Balfas 2020.01.02. 17:14:44

@morph on deer: Téged nem kell azzá változtatni,így születtél..:) Viszont ha Orbánfóbiásként ner delejtől rettegsz,nem segít a sima átlátszó fólia..ALU : ez a kulcsszó..:)

morph on deer 2020.01.02. 17:35:39

@Muhammad Balfas:
“ ALU : ez a kulcsszó..:)”

Milyen igaz! Köszönöm!

Nekoashi2005 2020.01.02. 17:49:49

'Az állami tulajdonú Magyar Fejlesztési Bank 8,4 milliárd forint kölcsönt biztosít a miniszterelnök vejének közvetett tulajdonában álló Dorottya Investment Zrt.-nek."

Fix forint kamat már évi 2,4%-tól
Fix euro kamat már évi 1,6%-tól

Mennyi most mondjuk az ingatlan fedezetű hitel kamata az egyszerű választópolgárnak? 10% nagyjából?

Tőlünk nyugatra nem hogy belebukna az ország vezetője egy ilyen hitelbe, hanem bilincsben vinnék el!

index.hu/kulfold/2012/02/17/lemondott_a_nemet_allamfo/

morph on deer 2020.01.02. 17:56:44

@Muhammad Balfas:
“ A Strache botrány után sokak által áhított baloldali fordulat elmarad”

Na meg a szélsőjobb fordulat is, nem úgy gondolod?

Amúgy ha valaki a kereszténység meg a keresztény kultúra védelméről hadovál az iszlám ellenében minden lehető alkalommal, az szerinted mit jelent?

Ráadásul akik itt próbálkoznak a menedékkérelemmel, és akiket olyan keresztényi módon elhajtunk a bánatba, azok többnyire ugyancsak a politikai iszlám és az általuk képviselt fundamentalista baromságok elől menekülnek, csak szólok.

Ez a kijelentés még nyomokban sem emlékeztet az orbán által képviselt vonalra, majd meglátod a gyakorlatban.

morph on deer 2020.01.02. 17:57:56

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
“ bár te mindent tudsz”

Mindent is, szivi, mindent is!

morph on deer 2020.01.02. 17:59:39

@Nekoashi2005:
“ Tőlünk nyugatra nem hogy belebukna az ország vezetője egy ilyen hitelbe, hanem bilincsben vinnék el! ”

És akkor még nem is vett 300 méter “kikötőt“..!

Muhammad Balfas 2020.01.02. 18:22:26

@morph on deer: Kurzék továbbra is küzdenek az illegális bevándorlás és a politikai iszlám ellen , ez lett kinyilvánítva. Cserébe a zöldikék szabadon garázdálkodhatnak a környezetvédelem terén,immár kormánypártként .. Ebben állapodtak meg.

"akik itt próbálkoznak a menedékkérelemmel, és akiket olyan keresztényi módon elhajtunk a bánatba"

Hogyha egy hajléktalan szeretne a lakásodban tölteni néhány éjszakát, megengeded neki?Ugye hogy nem.. Demagóg szövegeket könnyű eregetni a klaviatúra mögül..

"azok többnyire ugyancsak a politikai iszlám és az általuk képviselt fundamentalista baromságok elől menekülnek, csak szólok."

Ehhez képest szépen híznak az iszlám közösségek Európa szerte, és futótűzként terjed az európai iszlám fiatalok körében a szalafizmus, az iszlám legfanatikusabb változata..

2020.01.02. 18:54:25

@morph on deer: A tudatlanok általában azt gondolják, hogy az iszlám egy vallás, ez okozza a deviáns hozzáállásukat hozzá.
Ha vennék a fáradtságot és megnéznék, hogy a békés muszlim társadalmak milyen vérengzést hajtanak végre azokon a területeke, ahol többségbe kerülnek, akkor egyből más lenne a véleményük.
Ha csak a jelenlegi ilyen helyeket vesszük, akkor érdemes megnézni Malit, Nigériát, Pakisztánt, India Kasmír tartományát, Indonéziát, Fülöp-Szigeteket, ... és a lista még hosszan folytatható.
Nincs olyan, hogy békés iszlám csak a muszlimok között, ha valaki nem muszlim, annak nincs esélye még életben maradni sem közöttük.
Ez eddig minden egyes országban így történt, soha egyetlen példa sem volt még ennek az ellenkezőjére, .. ön szerint miért pont a buzi felvonulásokon edződött európaiak úsznák meg ?

2020.01.02. 18:58:30

@morph on deer: Szerintem ön folyamatosan fóliasisakban él, ezért nem jutnak el az információk önhöz a világról és annak működéséről. A jobboldal és a liberálbolsi zöldek együttműködése olyan, mintha a nyúl és a róka együtt menne vadászni a medvére, ... mert éhesek mindketten, .csak jelen esetben a hatalomra, .. de, az biztos, hogy azon kívül nincs semmilyen közös érdekük.

Muhammad Balfas 2020.01.02. 19:06:18

@Tényelek:

valasz.hu/vilag/a-tabudonto-szir-jezsuita-kimutatta-a-terrorizmus-a-koranban-gyokeredzik-116310

"A X. század felé az iszlámnak lehetősége adódott, hogy válasszon a misztikus, mérsékelt és nyitott, mekkai út, valamint az erőszakos, hódító, medinai között. Sajnos az utóbbi mellett döntött, és a mekkai helyett a medinai szövegeket választotta a híres An nâsékh wal mansoukh „visszavonható és visszavont” doktrinában. [A Koránnak kronologikusan két része van. Az első, a mekkai a 610 és 622 közötti, a második, medinai a 622-től 632-ig, Mohamed haláláig kapott kinyilatkoztatásokat tartalmazza. Vannak a Koránnak olyan részei – szurák –, amelyeket visszavontak, és másikat helyeztek hatályba helyettük, felcserélve az előzőt. Ezt nevezik „visszavonható és visszavont” dekrétumnak "

Muhammad Balfas 2020.01.02. 19:07:39

@Tényelek: Valamelyik pride után kellene csinálni egy afterparyt, melyen a felvonulók és néhány afgán migráns venne részt..:)

morph on deer 2020.01.02. 19:40:50

@Muhammad Balfas:
“ Hogyha egy hajléktalan szeretne a lakásodban tölteni néhány éjszakát, megengeded neki?”

Nem tudnám, mert nincs lakásom. Házam van, bőséges hellyel, meg egy - Igaz, elég kicsi - vendégházzal úgy 150 méternyire a háztól. Szóval nem zavarna. Hasonlóra nem egy esetben volt már példa.
Csak az van, hogy a környéken egy darab hajléktalan sincs... Még.

Amúgy a hasonlatod nem 100%-ig stimmel. Főleg azért nem, mert a hajléktalanokat - ma még - szabad segíteni, a menekülőket/migrálókat/whoever meg nem, sőt, bűncselekmény ebben a keresztény(???)demokrata(???) országban. Még egy gyereknek sem, mert majd felnő, és akkor majd megerőszakol...

morph on deer 2020.01.02. 19:47:51

@Muhammad Balfas:
“futótűzként terjed az európai iszlám fiatalok körében a szalafizmus, az iszlám legfanatikusabb változata..”

És vajh mi az oka, hogy nem a keresztény tanok terjednek futótűzként?
Talán csak nem az, hogy ellenszenves kóklerek sajátítják ki a kereszténységet, és használják mint álruhát a legmocskosabb dolgok elfedésére is?

Arról már nem is beszélve, hogy negyven (?) szűz még mindig ígéretesebb kilátásokkal kecsegtet, mint a cölibátus, meg az örök tűz, mondjuk...

morph on deer 2020.01.02. 19:54:54

@Tényelek:
“ mert éhesek mindketten, .csak jelen esetben a hatalomra, .. “

Ez nyilván egy teljesen egyedülálló koncepció, csak rájuk jellemző, ugye?

Gondolom már készül Kurz új rezidenciája a Hofburgban... Vagy az a Schönbrunn lesz?

“...de, az biztos, hogy azon kívül nincs semmilyen közös érdekük.“

Én a tiszta levegőre tippelek. Ahogy láttam, mindketten nagy használói, sőt, egyenesen függők!
Lehet, hogy ez magyarázza a kéztartásukat is?

antiinternáci 2020.01.02. 20:24:17

@morph on deer:

Egyébként eddig hány Soros-terroristát ítéltek el, vagy csak vádoltak meg a szervezett és erőltetett illegális migrációban való bűnrészesség miatt?
Na, ennyit az itteni nagy szigorról...

antiinternáci 2020.01.02. 20:39:26

@morph on deer:

És ha a vendégházba beköltöző hajléktalan majd azt mondja, hogy mostantól nem érdeklik a szokásaid, az eddigi életmódod, hanem az ő -tiéddel ellenséges- szokásai szerint kell élned, gondolom akkor is örülni fogsz neki...
Legalábbis eddigi kifordított, természetellenes válaszaid alapján most azt kell mondanod: nagyon helyes, úgy is elavultak az eddigi dolgaim, jó hogy jött valaki, aki teljesen mást fog csináltatni velem.... Ha még abalygatja is az asszonyt néha, az sem baj. Az meg, hogy igényt tart arra, hogy el is tartsam, teljesen OK.

Muhammad Balfas 2020.01.02. 20:53:58

@morph on deer: Kevered a szezont a fazonnal.A szunnita szalafizmus terjedését a kererszténység visszaszorulásával indokolni kissé nevetséges.
Kb. olyan szintű butaság,mintha a jezsuita rend egykori előretörését az iszlám akkori hanyatlásával indokolnád..

Muhammad Balfas 2020.01.02. 21:26:07

@morph on deer: Ennyi helyed van, és nem fogadsz be néhány hajléktalant koszt-kvártélyra legalább télen,miközben azt várod az európai országoktól,hogy fogadják be életterükre a világ összes nyomorultját??
Tudod mi ez? Szemforgató demagógia..

2020.01.02. 22:39:07

@morph on deer: "És vajh mi az oka, hogy nem a keresztény tanok terjednek futótűzként?
Talán csak nem az, hogy ellenszenves kóklerek sajátítják ki a kereszténységet, és használják mint álruhát a legmocskosabb dolgok elfedésére is?"
Egy pincurka utánjárással az ön számára is világos lenne, hogy azért szaporodnak Európában a muszlimok, mert a muszlim világban túlnépesedési válság van, ráadásul a deviáns szokásaik miatt a férfi populáció fele-kétharmada teljesen fölösleges számukra, ha nincs háború, .. na ezek jönnek ide tömegével, .. a "menekültek", - akik esetleg szexuális menekültekként lehetne definiálni, mert nem jut nekik nő -, 90 százaléka egyedülálló férfi.
Semmi köze ahhoz, hogy itt ki hogyan használja fel a kereszténységet, .. a cölibátus meg csak a katolikus papokra vonatkozik :-) , .. ha netán ezért nem vállalja a kereszténységet, nyugodjon le, a hívők házasodhatnak :-) .

Remélem azt is tudja, hogy a liberálbolsi zöldek nem kellenek ahhoz, hogy tiszta legyen a levegő :-) .

Tanga20 2020.01.02. 22:51:05

Jönnek a muszlinok, és keverik a szezont a faszommal.

2020.01.02. 23:17:08

@morph on deer: "Amúgy a hasonlatod nem 100%-ig stimmel. Főleg azért nem, mert a hajléktalanokat - ma még - szabad segíteni, a menekülőket/migrálókat/whoever meg nem, sőt, bűncselekmény "
Magyarország 1000-2000 valódi menekültet fogad be évente, ha valóban szeretne segíteni, akkor a belügyminisztériumban jelentkezhet, hogy be szeretne fogadni, kifejezetten muszlimokat, hogy megismerhesse a "kultúrájukat"!

chrisred 2020.01.03. 05:35:03

@Muhammad Balfas: "Hogyha egy hajléktalan szeretne a lakásodban tölteni néhány éjszakát, megengeded neki?Ugye hogy nem.. Demagóg szövegeket könnyű eregetni a klaviatúra mögül.."

Akkor se, ha korábban te is hajléktalan voltál, és volt, aki befogadott, lásd 56?

chrisred 2020.01.03. 05:36:36

@Tényelek: Nemzetközi egyezmények határozzák meg, hogy ki a valódi menekült, és nem a kormány véleménye.

alöksz róz 2020.01.03. 11:57:13

@morph on deer: "Talán csak nem az, hogy ellenszenves kóklerek sajátítják ki a kereszténységet, és használják mint álruhát a legmocskosabb dolgok elfedésére is?" - ja, mert az iszlámra ez nem igaz, mi? tűhegynyi lyukon át nézel a világba...
látod milyen egy totál elborult agyú komcsi vagy, öreg? :D

alöksz róz 2020.01.03. 12:05:46

@chrisred: és nem is a reménybeli menekült véleménye és nem is az ngo-k véleménye... nem bemondásra megy.

morph on deer 2020.01.03. 16:48:14

@antiinternáci:
“ És ha a vendégházba beköltöző hajléktalan majd azt mondja, hogy mostantól nem érdeklik a szokásaid, az eddigi életmódod, hanem az ő -tiéddel ellenséges- szokásai szerint kell élned”

De miért mondaná azt?
Személyes tapasztalatom szerint a klasszikus “adjonisten-fogadjisten” viszony (szinte*) minden körülmények között működik!
Igen, még akkor is, ha a másik fél muszlim!

Arról nem is beszélve, hogy amennyiben én vagyok a (tartós) vendéglátó, akkor úgy kezdem, hogy tisztázom az alapvető játékszabályokat, feltételeket.
Tisztán és egyértelműen.

Nyilván nem hülye óriásplakátokkal, meg bunkó szónoklatokkal és nem kevésbé bunkó hivatalnokok és rendvédelmi szervek felhasználásával, hanem normális, felnőtt emberekhez méltó módon!

Én eddig még mindig és minden körülmények között szót tudtam érteni a körülöttem levő emberekkel, legyenek azok alkalmazottak, vagy munkatársak, nem ritkán több nyelven, mert nemzetközi stáb volt mondjuk.
Ezért merem mondani, hogy igenis a mi hozzáállásunkon is nagyon sok múlik, legyen szó hajléktalanról, vagy muszlim menekültről. Ha megadod a megfelelő tiszteletet a másik félnek, akkor nagy valószínűséggel ezt valamilyen szinten vissza is kapod.

Csak egy példa: én nem szidom senki anyját, sem itt, sem máshol, nem szokásom. Feltehetően ezért van az úgy, hogy néhány okleveles idiótától eltekintve azok sem anyáznak, akikkel nem értünk egyet.
Ettől még nem szerettük meg egymást, de tudunk beszélni dolgokról anélkül, hogy személyeskedő mocskolódássá fajulna a dolog.
Hidd el, sokkal könnyebb így az élet.

*csak akkor nem igazán működik, ha a másik fél alkalmasint valamilyen tudatmódosító hatása alatt áll, ami lehet alkohol, drog vagy akár orbán, vagy az M1...
:)

morph on deer 2020.01.03. 16:57:42

@Tényelek:
“ a hívők házasodhatnak :-)“

Meg a nemhívők is! :)
Na de a 40 szűz ajándékba messze meghaladja ezt az opciót, nem?

De az olyan bamba dolgok, mint az eredendő bűn, meg az örök tűz kinek vonzó lehetőség?

“Remélem azt is tudja, hogy a liberálbolsi zöldek nem kellenek ahhoz, hogy tiszta legyen a levegő :-) “

Nem hát, de az biztosan egy közös pont, nem?
:)

eszti..... 2020.01.03. 16:59:50

@alöksz róz:

Nyilván ő is tudja, hogy nem bemondásra megy, hisz ezzel kezdte a kommentjét- "nemzetközi egyezmények határozzák meg, hogy ki a valódi menekült".

morph on deer 2020.01.03. 17:08:50

@alöksz róz:
“ - ja, mert az iszlámra ez nem igaz, mi? tűhegynyi lyukon át nézel a világba...”

Ha te kívülről, teljesen független helyzetből nézed, akkor ez így igaz, egyik kutya, másik eb, már ami ezt illeti.

Amire én utaltam az az, hogy ha egy kétséges erkölcsi alapon álló vallásosnak kikiáltott, kamu kereszténységet kapsz alapból a nyakadba, akkor neked esetleg már lehet úgy tálalni az iszlámot, hogy ennél vonzóbb legyen, nem?
Ezért (is) lehet számtalan európai és amerikai eredetileg keresztény személyt találni az iszlám harcosai között, és alig-alig fordítva. Szerintem.

eszti..... 2020.01.03. 17:26:31

@morph on deer:

A V4 országai közül egyedül Szlovákia hajlandó befogadni a görög menekülttáborokban élő szír árvák egy csoportját.
A görög kormány még tavaly segélykérő levelet küldött az uniós országok államfőinek, amelyre alig érkezett válasz.
Csehországban Babis elutasító válaszát követően elég nagy botrány kerekedett / 50 gyerek befogadásáról volt szó /, mert 50 cseh család jelezte, készek befogadni a kiskorú árvákat. De a kormány ennek ellenére sem adta belegyezését.

Szergej Szergejevics Szergejev 2020.01.03. 17:42:28

@morph on deer: "számtalan európai és amerikai eredetileg keresztény személyt találni az iszlám harcosai között, és alig-alig fordítva. Szerintem."

Hát itt az "eredetileg keresztény" minden bizonnyal többnyire csak "névleg keresztényt" (megkeresztelt, hitét nem gyakorló) takar.

Egyébként a fordítottját eljátszani egy iszlám jogot (saríát) alkalmazó országban felettébb veszélyes, hiszen bár az őshonos keresztény kisebbségeket még csak-csak megtűrik, a muszlimok térítését, a hit elhagyását is halállal bűntetik. (Akár akkor is, ha maga az iszlám hitet sose gyakorolta, de a szülője muszlim.)
www.bbc.com/news/world-africa-27424064

alöksz róz 2020.01.03. 22:22:44

@morph on deer: de nem ám.
gondold végig még egyszer, hogy kinek lehet úgy tálalni, te alapból kereszténygyűlölő vagy, neked tuti könnyen megy a belegondolás

alöksz róz 2020.01.03. 22:32:32

@eszti.....: nem tudja, hiába kezdte úgy

morph on deer 2020.01.03. 23:19:22

@alöksz róz:
“ te alapból kereszténygyűlölő vagy”

Rosszul tudod.
Én elsősorban és mindenekelőtt hazugsággyűlölő vagyok.
Ezért aztán komoly bajaim vannak azokkal, akik a fantáziaviláguk termékeit igazságként próbálják eladni, sőt, ráerőltetni másokra!

Ha valakinek kell az örökös kifogás arra, hogy mit miért tesz, - lásd: így rendelte az Úr - annak részvétem, de eszem ágában sincs gyűlölni.
Amit nagyon nem állok az az, mikor a naív, jóindulatú emberek hiszékenységét valakik valamilyen hit nevében kihasználják, és visszaélnek vele!
Amikor valamilyen hit nevében előjogokat vindikálnak, kiváltságokat, sőt, területeket követelnek maguknak, a hit nevében követnek el aljasságokat, és/vagy vesznek rá másokat gonoszságok elkövetésére, vagy csak szimplán sötét hülyeségeket terjesztenek...

Szóval nyugodj meg, én nem kivételezek: mindegyik vallásról ugyanaz a véleményem, lásd fent.

alöksz róz 2020.01.03. 23:36:48

@morph on deer: láttam fent, hogy nem igaz, amit most írtál

Muhammad Balfas 2020.01.04. 10:38:04

@chrisred: Ügyes terelés, de egyelőre maradjunk annál, hogy te miért nem engedsz be rászorulókat saját személyes életteredbe, hogyha ugyanezt várod az európai államoktól?

Az '56-osok pedig egy 100-200 ezres egyszeri tömeg voltak, nem egy folyamatos áramlás, ami napjaink illegális migrációs helyzetét jellemzi..Valamint egy kulturális szempontból sokkal közelebb eső térségből jövő tömegről van szó, nem a totálisan más kultúrájú muzulmán világból érkező tömegről.

chrisred 2020.01.05. 06:25:47

@Muhammad Balfas: Mert ez az államok dolga, ők írnak alá nemzetközi egyezményeket, amit kötelesek betartani. Ha én írok alá egy szerződést, azt nekem kell betartani. Az állam nem személy, nincs személyes élettere, se magántulajdona, a területét úgy nevezik, hogy közterület. Az állam jogrendje határozza meg, hogy ki jogosult tartózkodni azon a területen. Tehát az analógiád téves, mert nem az állam jóindulatán múlik, hogy a tartózkodásra jogosult személy tartózkodhat-e az állam területén, ezt a szabályok döntik el, amit az állam is köteles betartani (jogállam esetén). Ahogy én is köteles vagyok tűrni, ha a magántulajdonomra olyan akar belépni, akinek a magyar jogrend szerint engedélyeznem kell a belépését.

A második része ügyes terelés, ezek olyan szempontok, amit a szabályok alkalmazása során a hatóságok nem mérlegelhetnek.

Muhammad Balfas 2020.01.05. 13:19:48

@chrisred: Milyen szerződésben szerepel az, hogy az európai államoknak a világ összes nyomorultját be kellene fogadnia?

" Az állam nem személy, nincs személyes élettere,"

Az állam polgárainak viszont van: utcák, terek, parkok, bevásárlóközpontok, tömegközlekedés, amelyeket éppúgy nem tudnak problémamentesen használni a bandázó illegális migráns hordák miatt, ahogy te és a családod se tudnátok a megszokott módon használni a konyhát, a fürdőt, nappalit a betelepült hajléktalanok miatt..

Muhammad Balfas 2020.01.05. 13:22:14

@chrisred: "A második része ügyes terelés, ezek olyan szempontok, amit a szabályok alkalmazása során a hatóságok nem mérlegelhetnek. "

Miért ne mérlegelhetné egy állam , hogy kiket enged be a területére,és különösen: kiket enged letelepedni? Többek között ettől állam egy állam..

chrisred 2020.01.05. 15:57:41

@Muhammad Balfas: Nem az összeset, csak a menekült státuszra jogosultakat, és csak azoknak az országoknak, amelyek csatlakoztak a genfi egyezményhez.

A szabályszerűen menekültként elismert személy nem illegális, hanem ugyanolyan legálisan az adott államban tartózkodó polgár, mint az adott ország állampolgárai. És rájuk a jogszabályok ugyanúgy vonatkoznak.

chrisred 2020.01.05. 16:01:00

@chrisred: A menedékkérők esetében nincs mérlegelési lehetőség, csak az, hogy az illető jogosult-e menekült státuszra. A bevándorlókra minden állam természetesen olyan szabályokat hoz, amilyeneket akar, az általános jogállami alapelvek tiszteletben tartásával.

Muhammad Balfas 2020.01.06. 10:53:03

@chrisred: És aki nem jogosult rá, azzal mit csinálsz? Egyáltalán mit csinálsz azzal ,aki nem akarja megvárni, míg eldöntöd, hogy jogosult e rá és már indul is tovább nyugatra, sőt eldobálja az iratait belépés előtt, hogy minél kevésbé legyen beazonosítható?

Az egész menekültügyi nemzetközi szabályozás nem arra a lett kialakítva, amikor embercsempész hálózatok, illetve mindenféle civilszervezetek pörgetik a bevándorlást, akik messzemenőkig kihasználják ennek a szabályrendszernek a kiskapuit, ellentmondásait.
Azt a szabályrendszert, amely az európia kultúra felszámolását és Európa iszlamizálódását segíti elő, nem kell betartani.Sőt , nem is szabad..

Muhammad Balfas 2020.01.06. 10:54:34

@chrisred: Egyébként mit gondolsz arról, ahogy az ausztrálok kezelik az illegális bevándorlást? Ausztrália sem jogállam?

chrisred 2020.01.07. 05:27:46

@Muhammad Balfas: A szabályozás szerint a menedékkérőnek együtt kell működnie az eljárás során, tehát ezzel csak az menekült státuszának elismerését veszélyezteti. Ugyanezeket a kérdéseket fel lehet tenni például, hogy mit csinálnék azzal, aki érvényes jegy nélkül utazik a tömegközlekedéssel, nem hajlandó odaadni a személyijét az ellenőrnek, nem akarja befizetni a pótdíjat stb. Az államoknak az a feladata, hogy hatékony és működőképes eljárási rendszereket kell kidolgoznia, egy schengeni határországnak például az idegenrendészet terén.
Az európai kultúrához hozzátartozik a polgári jogok tiszteletben tartása, ezzel különbözünk például Ázsiától vagy Afrikától, ahol a hatalom szemében az egyes személyek semmit nem számítanak. Ennek részeleme az ügyféli jogok tiszteletben tartása hatósági eljárás során. Ha ezeket a részelemeket feladjuk, akkor magunk mondunk le az európai kultúra pozitív elemeitől egy képzeletbeli iszlamizálódási fóbia miatt.

chrisred 2020.01.07. 05:28:40

@Muhammad Balfas: Nem tudok arról, hogy az ausztrál bevándorlási szabályok sértenék a jogállami alapelveket.

Muhammad Balfas 2020.01.07. 11:48:09

@chrisred: De nem működik együtt, hanem megy tovább..Sőt iratai eldobálásával szándékosan gátolja beazonosítását. Mi a teendő?

"tehát ezzel csak az menekült státuszának elismerését veszélyezteti."

Tényleg marhára veszélyezteti. 2015-ben tömegesen adtak be itt menedékkérelmet Allakh Mohamed néven, aztán indultak is tovább. Azóta is menekültként élnek az idióta németeknél..

"Ugyanezeket a kérdéseket fel lehet tenni például, hogy mit csinálnék azzal, aki érvényes jegy nélkül utazik a tömegközlekedéssel, nem hajlandó odaadni a személyijét az ellenőrnek"

Az egész ellenőri rendszer egy vicc a BKV-nál.Legalább már odáig eljutottak, hogy közteresekkel karöltve ellenőriznek, akiknek van visszatartási joga míg oda nem ér a rendőr.Persze a dörzsölt bliccelő jó előre kiszúrja őket a láthatósági mellény miatt és lyukaszt ha véletlenül beléjük botlana.
Kevesebb de drasztikusabb ellenőrzés kellene szúrópróbaszerűen, komolyabb büntetési tétellel. Felszállnának a megállóban a civilruhás ellenőrök, aztán a következő megállókban meg a rendőrök.Ennek lenne visszatartó ereje. Vagy akár két megálló között is meg lehetne állítani a járművet ellenőrzés végett..

"Az államoknak az a feladata, hogy hatékony és működőképes eljárási rendszereket kell kidolgoznia, egy schengeni határországnak például az idegenrendészet terén. "

Vagyis fizikailag korlátozni a belépő iratok nélküli illegális migránst, amíg döntés nem születik róla? Ez egy kb. 100-200 ezres zárt táborrendszert jelentett volna 2015.ben..Amelyik nem óhajt bemenni, azt fizikailag kényszeríteni? Erre gondolsz?

Muhammad Balfas 2020.01.07. 11:49:42

@chrisred: Ugyanazt csinálják, mint a magyar kormány, keményen gátolják az illegális migránsok belépését, csak nekik vannak óceáni szigeteik ehhez..

chrisred 2020.01.08. 05:21:14

@Muhammad Balfas: Szerintem meg a fordítottját. Most nehezítik a bevándorlási pontrendszert, miközben nálunk soha nem dolgozott még ennyi gazdasági migráns.

chrisred 2020.01.08. 05:27:48

@Muhammad Balfas: "Tényleg marhára veszélyezteti. 2015-ben tömegesen adtak be itt menedékkérelmet Allakh Mohamed néven, aztán indultak is tovább. Azóta is menekültként élnek az idióta németeknél."

Mert mi nem foglalkoztunk érdemben a kérelmekkel, hanem inkább továbbtereltük őket a németek felé.

"Az egész ellenőri rendszer egy vicc a BKV-nál."

Ugyanúgy, mint a magyar idegenrendészetnél.

"Ez egy kb. 100-200 ezres zárt táborrendszert jelentett volna 2015.ben."

Csakhogy nekünk nem volt ilyen táborrendszerünk 2015-ben, és megakadályoztuk, hogy az Unió hozzon létre ilyen táborokat. És azóta is folyamatosan ellenállunk az uniós közös menekültközpontok létrehozásának.

Muhammad Balfas 2020.01.08. 11:48:35

@chrisred: Más a vendégmunkás és más az illegális migráns. Előbbi szerződéssel jön ide dolgozni, utóbbi-többnyire-iratai elhajítva érkezik a gáláns nyugati segélyek reményében és örökre maradni akar..

Muhammad Balfas 2020.01.08. 12:01:44

@chrisred: "Mert mi nem foglalkoztunk érdemben a kérelmekkel, hanem inkább továbbtereltük őket a németek felé."

Eleve nem akartak itt maradni, ezért is szabadultak meg a személyazonossági irataiktól,hogy ne legyen adminisztratív nyoma ittjártuknak.Tessék-lássék beadtak itt egy menedékkérelmet kamu adatokkal és mentek tovább nyugatra, ahol vastag segélyek, engedékeny rendőrök és iszlám kultúrájú közösségek várták őket..Ezért indultak el..

"Ugyanúgy, mint a magyar idegenrendészetnél"

A magyar határvédelmi rendszer képes volt ellentartani az illegális migráció kártékony jelenségének. A BKV ellenőrzési rendszere sokkal kevésbé hatékony a bliccelők megbüntetésében..

"Csakhogy nekünk nem volt ilyen táborrendszerünk 2015-ben, és megakadályoztuk, hogy az Unió hozzon létre ilyen táborokat."

Vagyis támogattál volna egy olyan táborrendszert , amely adott esetben kényszerrel korlátozza az illegális migránsok mozgását, amíg el nem dől, hogy menekültkérelme elfogadtatik e..?Illetve elutasítás esetén támogattad volna adott esetben erőszakos eltávolításukat az ország és az EU területéről?

"megakadályoztuk, hogy az Unió hozzon létre ilyen táborokat"

Ez hol olvastad, hogy az EU olyan táborokat akart létrehozni Magyarország területén, amelyek korlátozzák az illegális migránsok mozgását menekültkérelmük elbírálásáig? Ha így volt, miért nem Görögország területén hozta létre ezeket a táborokat?

chrisred 2020.01.10. 06:47:26

@Muhammad Balfas: Aki illegálisan tartózkodik egy országban, nem kaphat szociális ellátást, ebből következően segélyt sem. Aki viszont rendelkezik munkavállalási engedéllyel, az igen.

Muhammad Balfas 2020.01.10. 21:34:36

@chrisred: A vendégmunkás dolgozni jön, és már előtte munkaszerződést kötöttek vele, mielőtt megérkezett az országba..

chrisred 2020.01.11. 06:08:21

@Muhammad Balfas: "Eleve nem akartak itt maradni, ezért is szabadultak meg a személyazonossági irataiktól,hogy ne legyen adminisztratív nyoma ittjártuknak.Tessék-lássék beadtak itt egy menedékkérelmet kamu adatokkal és mentek tovább nyugatra, ahol vastag segélyek, engedékeny rendőrök és iszlám kultúrájú közösségek várták őket..Ezért indultak el.."

Eleve nem lett volna szabad továbbengedni őket a valós személyazonosságuk megállapítása nélkül. A nemzetközi menekültügyi szabályozás nem az érvényes iratok ellenőrzésén alapul, hiszen akkor pont a valódi menekültek járnának a legrosszabbul, mert elég valószínű, hogy nem áll módjukban a származási országuk hatóságaitól iratokat szerezni.

"A magyar határvédelmi rendszer képes volt ellentartani az illegális migráció kártékony jelenségének. A BKV ellenőrzési rendszere sokkal kevésbé hatékony a bliccelők megbüntetésében.."

Mit jelent az, hogy ellentartani? A BKV ellenőrzési rendszere nem alkalmas arra, hogy az érvényes jeggyel utazókat és a bliccelőket elkülönítse. Erre a magyar idegenrendészet sem képes, vagy mindenkit kizár, vagy mindenkit beenged.

"Vagyis támogattál volna egy olyan táborrendszert , amely adott esetben kényszerrel korlátozza az illegális migránsok mozgását, amíg el nem dől, hogy menekültkérelme elfogadtatik e..?Illetve elutasítás esetén támogattad volna adott esetben erőszakos eltávolításukat az ország és az EU területéről?"

Nincs értelme a támogatásomról beszélni, ezek hatósági eljárások kötött szabályozással. Ahogy nekem ahhoz sem szükséges érzelmileg viszonyulni, hogy a börtönviszonyok miatt kinek jár kártérítés, ha az állam megszegte az erre vonatkozó szabályokat, akkor fizetnie kell. Ez együtt jár a jogállamisággal. (Bár az előzőekből kiindulva nem a menedékkérelem jogerős elbírálásáig, hanem a személyazonossága megállapításáig szükséges a hatóságoknak a tartózkodási helyét ismerni.)

"Ez hol olvastad, hogy az EU olyan táborokat akart létrehozni Magyarország területén, amelyek korlátozzák az illegális migránsok mozgását menekültkérelmük elbírálásáig? Ha így volt, miért nem Görögország területén hozta létre ezeket a táborokat?

"https://444.hu/2015/09/04/adjanak-mar-penzt-kormanyszovivo-nem-kell-penz-kormanyfo/"

"A bizottság Olaszországban és Görögországban is elkezdett nagy befogadó állomásokat építeni, ahol egyrészt fogadják a menekülteket, másrészt azt tervezik, hogy ott az EU szempontrendszere alapján bírálnák el a menekültjogi kérvényeket. A bizottság azt is akarja, hogy akit befogadnak, azt egy kötelező kvótarendszer alapján ezekből a hot spotokból osszák szét a tagállamok között.
Mindezekhez még nincsenek jogszabályok, nagyok a viták a tagállamok között. Egyelőre csak annyi biztos, hogy EU-pénzből elkezdik ezeket a táborokat megépíteni, és ha készen lesznek, akkor az EU emberei végeznék el az érkezők regisztrációját.
A bizottság építene ilyeneket Magyarországra is, erre könnyen és szívesen költenének. Csakhogy a magyar kormány nem akar ilyen hot spotokat ide. Ezt Orbán csütörtökön megerősítette Brüsszelben is.
A magyar kormány szerint Magyarország nem frontország, mert nem ez az első EU-s állam, ami az Afrika és Közel-Kelet felől érkező menekültek útjába esik. A Magyarországra érkezők túlnyomó többsége Görögországban lép be az EU-ba, tehát legyen csak ott a hot spot."
süti beállítások módosítása