B1 blogcsalád



Orbán nem tudott brüsszeli támogatást szerezni Mészárosnak, de közpénzből megmenti a gyerekkori barátját

2019. december 21. - nickgrabowszki

A haszon a pénztárcáé lett volna, a veszteség az adófizetőké.orkar.jpeg

Az nem annyira meglepő, hogy a magyar állam kimentette Orbán Viktor pénztárcáját Mészáros Lőrincet egy kudarcos üzleti vállalkozásból: és megveszi (visszaveszi) tőle a visontai Mátrai Hőerőművet. Karácsony előtt napokkal, ráadásul pénteken jelentették be, hátha nem jut el szélesebb közönséghez, hogy már megint a magyar adófizetők állják a klientúra pénzügyi veszteségeit.

Az egyértelmű, hogy miért veszi meg az állam az erőművet, az viszont már kevésbé, hogy milyen megfontolások vezették oda az Orbán-Mészáros műveket, hogy megvásárolja Visontát a német tulajdonosoktól. Bár nem üzleti érzékükről ismertek (a Mészáros cégek üzemi veszteséget termelnek, és állami dotációra szorulnak), annyira hülyék ők se lehettek, hogy nem tudták volna

  • a Mátrai Hőerőmű 50 éve épült;
  • legutóbb 20 éve újították fel,
  • azóta csak amortizálódott,
  • súlyosan környezetszennyező,
  • az üzemi engedélye még 5 évre szól,
  • utána vagy bezárják, és akkor 100 milliárdos nagyságrendű rekultivációs költséggel kell számolni,
  • vagy felújítják és korszerűsítik, de akkor meg csak a széndioxid elnyelő berendezés került vagy 200 milliárd forintba.

A dolog tiszta bukónak tűnik, amit így utólag nyilván az állam fizet, de valamilyen profitra nyilván számítottak, mert egyébként nem vette volna meg az Opus a német RWE-EnBW konzorciumtól.

A megfejtés alighanem az, hogy

Orbán magyar és brüsszeli pénzből egy másik erőművet akart oda építeni,

viszont erre az Unió nemet mondott, így már Visontára sem volt szükség. Vissza lehetett adni az államnak, hogy fedezze a veszteségeket. (Erre mondta Orbán a legutóbbi brüsszeli csúcs után, hogy félsikert ért el.)

A történet megértéséhez vissza kell lépni 4-5  évet. A németek azzal a problémával szembesültek, hogy a visontai, lignittüzelésű hőerőmű súlyosan környezetszennyező, az egyre szigordodó szabályozásnak már nem képes megfelelni, az amortizációja előrehaladott, csak egy nagyszabású, és igen drága felújítással lehetne helyrehozni, viszont az engedélyek 2025-ben lejárnak, ezért ez már nem hozná vissza az árát.

A bezárás viszont szintén vinné a pénzt. Kb. 150 milliárdnyi magyar forintba kerülne az erőmű és a külszíni bányák rekultivációja, azaz az eredeti állapot visszaállítása.

A német konzorcium ezért előre akart menekülni. Lehetőséget láttak abban, hogy - bár nem kimondva - Orbán is húzódozik - illetve húzza az időt - Paks2 ügyében, ahol a szerződés 5 évvel ezelőtti aláírásához képest még egy kapavágás sem történt, noha az új atomerőműnek az eredeti tervek szerint 3 éve múlva el kellene (kellett volna) kezdenie az áramszolgáltatást.

A jelenlegi áramárak mellett Paks2 súlyosan veszteséges lenne, viszont Magyarországnak a következő évtizedekben is szüksége lesz villamos áramra. Ezt ugyan meg is lehetne vásárolni a piacon, mint ahogy cipőt, autót és kenyeret se otthon készít magának senki.

A Fidesz-kormány viszont ún. energiaszuverenitásra törekszik, amit alighanem az magyaráz, hogy valamilyen nagyszabású globális gazdaság-politikai válságra készülnek, ami egyfelől már 10 éve várat magára, másfelől meg a jelenlegi katonai-haditechnikai viszonyok között egy saját - az ország területén lévő - hőerőmű se oldaná meg a majdani krízist.

Viszont mivel Orbán ragaszkodik ehhez a víziójához,

a németek kb. 5 évvel ezelőtt prezentáltak neki egy tervet.

Ti. hogy a magyar állammal közösen az RWE építene egy új, tisztaszén-technológián és megújuló forrásokon alapuló hőerőművet. Ez horrorisztikus összegbe, 541 milliárdba forintba kerülne (került volna), de még mindig jelentősen olcsóbb lenne, mint a paksi bővítés: az ottani becsült költségek alig hatoda, a valódi ár kevesebb mint 10 százaléka.

A konstrukció az lett volna, hogy az MVM megveszi az EnBW üzletrészét, amivel felhozza a részesedését 50 százalék körülre, majd az RWE-vel együtt tőkét emelnek, amiből építenek egy teljesen új energiatermelő-komplexumot, ami csak nevében és cégjogilag azonos a jelenlegi erőművel. A német cég és a magyar állam osztozott volna a tőkefektetésen, és risztelték volna  hasznot is. (Ráadásul a rekultivációs költségeket is el lehetett volna odázni pár évtizeddel.)

Ezzel meg is lett volna a oldva Magyarország energiaszükségletének jelentős része a következő néhány évtizedre. Még 2-3 ilyen konstrukció, és az egészet le lehetett volna fedni - Pakshoz képest nyolcad-tized áron.

Orbánnak tetszett a terv, de az nem, hogy a németek is benne vannak, és hazaviszik a profit felét. Ezért úgy gondolta, kivásárolja őket, és majd Mészároson keresztül a teljes profit az övé lesz. Mivel ekkora - többszáz milliárd forintos - likvid tőkéje az állami szubvencióra alapozott, üzemi veszteséget termelő Mészáros konzorciumnak nincs, ezért

Orbán abban bízott, hogy Brüsszellel meg lehet finanszíroztatni a projektet.

A nyári uniós csúcson azonban kiderült, az év végén pedig biztossá vált, hogy az EU nem hajlandó pénzt adni egy üzleti vállalkozásnak, még akkor sem, ha abban állami cég is résztulajdonos, mert a szabadkereskedelmi egyesülésként induló (Közös Piac) társulás nem akarja torzítani a versenypiacot.

Ilyen módon biztossá vált, hogy nem lesz új erőműkomplexum Visontán, ezért már nem fűződött érdek Mészáros nevén tartani a céget; nem arról közismertek, hogy az állami költségvetésbe lapátolják a pénzt, hanem inkább teljesen fordítva.

Az Unió legfeljebb arra hajlandó, hogy a szénerőmű felszámolásához, a rekultivációs költségekhez hozzájáruljon, de a magyar államnak így is komoly érvágást okoz majd Visonta felszámolása. Nagyságrendileg kb. annyit, mintha belementek volna németekkel közös projektbe. Csak akkor lenne egy új erőmű, így viszont nincs semmi.

Ne legyen igazam, de a Mészárosnak hasznot termelő, a magyar és az európai adófizetők által finanszírozott hőerőmű-projekt bedőlése alighanem azt jelenti, hogy Orbán ismét Paks felé fordul, és feleleveníti az érdemeben 5 éve jegelt atomerőmű-bővítési tervet.

Mert Magyarországnak 10 év múlva valóban szüksége lesz valamilyen új villamosenergia-forrásra.

  • Ez lehetne akár a piac is.
  • Meg lehetett volna egy német-magyar erőmű.
  • Ha mégiscsak nekilátnak Paksnak, akkor viszont egy orosz-magyar lesz, ami nem mellesleg minimum ötször-tízszer annyiba kerül majd, mint került volna egy környezetbarát mátrai.

És akkor még nem vettük tekintetbe a nukleáris hulladékot és a biztonsági problémákat.

De Mészároséknak ez már mindegy, őket a magyar adófizetők pénzből a gyerekkori jó barát már kimentette egy kudarcos üzleti vállalkozásból. A nyereség az övék lett volna, a veszteség meg majd a miénk lesz.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6215361490

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

morpho 2019.12.21. 21:45:26

Borkai fidesz dákó. Zsóti-Zsóti.

Muhammad Balfas 2019.12.21. 22:35:32

Finnországban is orosz erőmű épül.Paks-2 kivitelezéséből egyébként egy szép szeletet kapott a Siemens..

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.12.21. 22:58:17

VIGASZTALÓ BÚCSÚLEVÉL RECSKA MATYINAK !!!!

"Nem baj, Gréczy!
Rá se ránts! Ez most balul sült el! Túl sokat kukacoskodtak Veled! A jobboldali sajtó nagyon kiverte miattad a balhét. A DK pedig már nem kezeskedik érted többé.
Nagyon úgy néz ki, hogy most nem Neked áll a zászló! Egy apróságon ment el minden.
Azért valljuk be, nem csak úgy előcibálta valaki ezt az ügyet! Ha nem mondasz le, a botrány ráfröccsen a teljes pártra.
Amúgy is nehéz már követni, hogy mi folyik az ellenzék háza táján.

Boldog karácsonyt!

A mindenszo.hu szerkesztő Csapata"
mindenszo.hu/nyilt-level-greczy-zsoltnak/

S
Z
É
G
Y
E
N
!
!
!
!
!

Muhammad Balfas 2019.12.21. 23:33:46

A kedves hülyeposzter elfelejtette leírni, hogy mekkora teljesítményű lett volna ez az erőmű..Lehet, hogy jóval kisebb, mint Paks-2-é?

" A németek azzal a problémával szembesültek, hogy a visontai, lignittüzelésű hőerőmű súlyosan környezetszennyező, az egyre szigordodó szabályozásnak már nem képes megfelelni,"

ng.hu/Fold/2016/07/12/Fekete-felhok-az-EU-egen/

"A legszennyezőbb címet a lengyel Belchatów lignit erőmű kapta, amely 37,1 millió tonna szén-dioxidot bocsátott ki 2015-ben. A következő öt helyet NÉMET lignit erőművek foglalják el 32,1 millió tonnás kibocsátástól 18,1 millió tonnáig."

Hihihihiháháháháhááááááá..:))))

Ki viszi karigeri után a biciklijét ? 2019.12.22. 00:34:16

"De Mészároséknak ez már mindegy, őket a magyar adófizetők pénzből a gyerekkori jó barát már kimentette egy kudarcos üzleti vállalkozásból. "

Hogy akadt volna a torkodon Greczy Zsolt spermas alsogatyaja te hazug lipsi.

Greccsi Zsot 2019.12.22. 05:38:03

Az Orbánrezsim, be akarja tiltani a faszverést. Ezért a DK egy közös FASZVERÉSRE hívja a demokratikus ellenzéket Karácsony éjelén a parlament elé. Mutassuk meg a fasisztáknak, hogy mi, mindig is faszverők voltunk, vagyunk, és leszünk.
Éljen Gyurcsány Ferenc a legnagyobb FASZVERŐ !

2019.12.22. 08:03:55

@Muhammad Balfas: Ha már megint mellébeszélsz, akkor csak tájékoztatnálak, hogy az általad idézett adatok, akkor kerültek kiadásra, amikor még működött a füstgáz -kéntelenitő rendszer !
Hogy mi az és mi a szerepe, az erőmű teljes üzemszerű működésében, és gazdasági haszna mi volt--javaslom, olvass utána.

De vajon lölőék, miért nem működtetik a füstgáz- kéntelenitő rendszert ? Segitek, az a hosszú és nagy sárga szinű vezeték na az a "kéntelenitő" .

R. V. J. 2019.12.22. 08:41:19

A pina finom, fü-fü-fü!

látjátok feleim szümtükkel 2019.12.22. 09:30:57

Figyuszkáim, ezt nem én mondom.

24.hu/kozelet/2019/12/22/rendszervaltas30-czoma-laszlo-keszthely-interju/

Lázár is valami hasonlót kiabál. Talán nekek sem ártana egy kicsit módosítni a szövegen!

István Tamasi 2019.12.22. 09:36:13

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
borkainak, aki korrupcióból származó pénzen qrvapecérkedett milyen búcsúlevelet rittyentett?

István Tamasi 2019.12.22. 09:37:36

@Greccsi Zsot:
arrogán tonyónak mit fog megmutatni azért mert kólázás miatt kell mennie?

megamedve 2019.12.22. 09:39:05

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
Leállhatsz, már tudjuk.
Másrészről pedig hogy a szarban jött ez ide?

Grimbusz Makszimusz 2019.12.22. 09:56:12

"Orbán abban bízott, hogy Brüsszellel meg lehet finanszíroztatni a projektet."

Már nem finanszíroznak, mert Orbán nem külföldi cégekkel dolgoztat és nem lehet kisíbolni a lóvét!
Egyébként a marha nagy felháborodás kapcsán emlékeztetnék a szocik Kapolyi féle erőműves ámokfutására, tehát lehet kussolni!

nincs1itt 2019.12.22. 10:21:27

@Grimbusz Makszimusz: te, mesélnél a nagy magyar erőműépítő cégekről? tudod, amik olyan szép nagy áramtermelő egységeket rittyentenek országszerte.
ez a "nem külföldi cégekkel dolgoztat" olyan, mint a "magyar autógyártás"...

Grimbusz Makszimusz 2019.12.22. 10:35:53

@nincs1itt: te, mesélnél a nagy magyar erőműépítő cégekről?

A kispesti Dinamo bazmeg! Fasznak nyomod itt a disszidens hazaáruló libsidumádat sorosbérenc?

Belzebubo 2019.12.22. 11:10:43

@Grimbusz Makszimusz: tehát a viktátornak azért lehet, mert kapolyinak is lehetett? Azért lehet nagyságrendekkel többet lopnia, mert nagyságrendekkel nagyobb lótolvaj? Kapolyi belebukot, tehát a viki is bele fog bukni?

Belzebubo 2019.12.22. 11:15:52

@Grimbusz Makszimusz: nnnna, előjött a NER-es ész, értelem, vitakészség Cicero forog a sirjában, hogy ő ezt az éteri magasságú szellemi teljesitményt, ami itt belôled árad, sose tudta elérni...

Grimbusz Makszimusz 2019.12.22. 11:22:37

@Belzebubo: nnnna, előjött a NER-es ész, értelem, vitakészség Cicero forog a sirjában, hogy ő ezt az éteri magasságú szellemi teljesitményt, ami itt belôled árad, sose tudta elérni...

Viktátorozol, lótolvajozol, mit vársz?

Grimbusz Makszimusz 2019.12.22. 11:25:27

@Belzebubo: tehát a viktátornak azért lehet, mert kapolyinak is lehetett? .....................

A Kapolyi ügy létező, ez a mostani viszont egyenlőre ebben a formájában mindössze a szokásos mosléklibsi prekoncepció, saját magatokból kiindulva!

eszti..... 2019.12.22. 11:50:42

@Grimbusz Makszimusz:

disszidens hazaáruló libsidumádat sorosbérenc

ilyen az, mikor a NER-szótár összemosódik a Rákosi-éra kifejezéseivel :D

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.12.22. 11:56:09

@jános515: :-( Ez nagyon "derék". :-( A levegő helyett a felszíni vizekbe és talajvízbe engedi pénztároslölő a kénes lét?

Régen mintha gipsz készítésre használták volna a füstgázok kéntartalmát. Kitalálom így olcsóbb? :-(

Grimbusz Makszimusz 2019.12.22. 12:16:40

@eszti.....: ilyen az, mikor a NER-szótár összemosódik a Rákosi-éra kifejezéseivel :D

Használhatom a hazátlan patkány kifejezést is, ha óhajtod és rád is vonatkozik.
Bírom amikor két bevallottan külföldön élő szarzsák osztja az észt és ellenzékieskedik.

eszti..... 2019.12.22. 12:22:24

@Grimbusz Makszimusz:

kiscsillag! azt használsz, amit akarsz - jobban mondva, amit tudsz.
értem én, hogy te csicskaként el sem tudod képzelni, hogy valakinek a kormánydicséreten kívül lehet véleménye.
hidd el, van ilyen is.

Muhammad Balfas 2019.12.22. 12:49:41

@jános515:

www.mert.hu/hu/levegotisztasag-vedelem

" A Mátrai Erőmű ZRt. a tüzelőanyag minőségéből és a termelés volumenéből eredően jelentős kéndioxid-kibocsátók közé tartozott 2000 októberéig.

Ezt követően megkezdődött a kéményéből kikerülő füstgáz kéndioxid-tartalmának csökkentését eredményező leválasztó berendezések üzembe helyezése, melyek a Heller-Forgó hűtőtornyok belsejében került kiépítésre.. A kiválasztott eljárás a legnagyobb referenciával rendelkező nedves mészköves technológián alapszik, mely nagy hatásfokkal választja le a kén-dioxidot. "

Belzebubo 2019.12.22. 12:53:19

@Grimbusz Makszimusz: Cyranoval szólva: “mondhatta volna szebben is, kis lovag”
De úgy látszik, uraságod KLIK-oktatást kapott...
(Mondhatnám: maximus grimbusz van a fejében...)

Belzebubo 2019.12.22. 12:58:19

@Grimbusz Makszimusz: annál már csak az a szebb, amikor Mo. felkent Vezére osztja az észt valamelyik -isztánból, hogy Ojrópának hogy kellene léteznie...

Eszti.... 2019.12.22. 13:36:32

@Grimbusz Makszimusz: "Bírom amikor két bevallottan külföldön élő szarzsák osztja az észt és ellenzékieskedik."

Akkor talán ne adjatok szavazati jogot nekünk, határon túliaknak, okoska.

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.12.22. 13:56:21

Én meg lábszagút fingok, szaguljátok!

nincs1itt 2019.12.22. 15:07:05

@Grimbusz Makszimusz: kicsi rigó, látom megülte a gyomrodat, hogy nem tudsz egyetlen olyan céget sem mondani mo.-on, amelyik erömüvet építene...
kapolyi is megcsinálta a kicsibiznisztet, o.v és nemstróman+sajátlábonálló meg kicsit izmosabb biznisztet gründoltak maguknak. semmi gond azzal, hogy te engem minek tartasz. de akkor el kell viseld, hogy te csak egy fidesz-tálib vagy a sötétebb fajtából.
akinek nem világos, hogy miröl szól az írás. egy sor véletlen miatt alakult így... érted, biztosan, hogy egy gáz szerelö a legalkalmasabb, hogy az államtól megvegyen egy erömüvet, gondolom 3 fös 3 milliós tökével felszerelt friss cég volt a vevö. majd amikor nem sikerült kistafírozni egy kis eu-s pénzzel (tudod, amit pl. én a disszidens, libsibolsi és sorosbérenc is fizet az adókon keresztül) az "élelmes vállalkozót", akkor kicsit magasabb áron az állam visszavásárolja töle. gondolom van egy-ké vállakozó aki szintén örülne egy ilyen remek üzletnek!

szóval te ostoba ner+fidesz-tálib, a szemedet kilopják, de neked ez rendben van. tudod én pont ezért "disszidáltam", mert már 25 éve sem tetszett ami zajlik mo.-on1

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.22. 15:21:32

@nincs1itt: akkor kuss
hámozd csendben a csicseriborsót a kebabos bódé hátuljában

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.12.22. 16:06:21

@jános515: Jobban megnézve ezt a visontai kén szennyezést, nem az erőmű lesz a forrása. Kénhidrogént (H2S) mértek a folyadékban, Visontán pedig kéndioxid (SO2) van a füstgázban. Ha megy az égetett meszes SO2 leválasztás és a szálló por filter, akkor úgy tűnik, hogy az exGagarin kisebb kibocsátású mint a lignittel tüzelő háztartások.

metazsul.blog.hu/2019/04/09/de_karbonizalunk

atlatszo.hu/2019/11/19/mergezo-gazok-buzlenek-a-matrai-eromuben-meszaros-lorinc-kemenyitogyarat-okoljak/

PuniValdes 2019.12.22. 16:13:25

Uramisten, csupaszt a pucám!

Oxica 2019.12.22. 16:31:56

Kiskarácsony Nagyharácson.

Mindig Karácsonykor lopnak a legtöbbet az elvtársak, mert úgy gondolják, akkor nem vesszük észre.
A tolvajpárti felcsúti lótolvaj kipcsak cigány, varacskos Maradona kilopatta a lóvét a strómanjával az erőműből, oszt jónapot.
Még szerencse hogy ez a lopás is jól dokumentálva van és megint egyel bővült a bűnlajstrom elvtársak.
Boldogszorulahurokpista majd melegíti a cellákat elvtársak, mert hosszú időre kell ott berendezkedni elvtársak.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G és a 2:0, EB nélküled geci.

2019.12.22. 16:32:38

normális országban csak ezért az egy bizniszért rájuk rohadna a műanyag lakat

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.12.22. 17:10:42

@Oxica: :-) Nagyharácson. :-)

Nagykarácsony (település) viszont tényleg van. :-)

soo.gd/Ai6o

látjátok feleim szümtükkel 2019.12.22. 17:20:25

@Grimbusz Makszimusz: "...ez a mostani viszont egyenlőre ebben a formájában mindössze a szokásos mosléklibsi prekoncepció, saját magatokból kiindulva!"

Kijafasz indut itt ki magából. Abból let itt kiindulás, hogy mivel nem jön azúniós zsozsó, ezért a veszteséges erőművet gyorsan vissza veszi Orbán, hogy ne a Lőrinc barát zsebje bánja azt, hogy egyáltalán megvette(?). Mit nem tudsz ezen megérteni?

látjátok feleim szümtükkel 2019.12.22. 17:22:36

@MAXVALL bircaman közíró:

Tán a lábad a seggében van valamelyik ner tagnak?

látjátok feleim szümtükkel 2019.12.22. 17:25:07

@PuniValdes:

Gudasd be! Vagy húzz magadra valami havert!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.12.22. 17:35:59

@látjátok feleim szümtükkel: Vasárnap este, téli napforduló, messze még a fizetés nap. Ilyenkor takarékon van a troll"sereg". :-)

BUTApest te csodás 2019.12.22. 18:11:33

NINCS KET ELLENZEK.
KIVETEL NELKUL MIND OLYANOK MINT GRECZY ZSOLT, VAGY ROSSZABB.

nincs1itt 2019.12.22. 18:32:12

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: tudod, én legalább a magyar nyelv alapjaival tisztában vagyok... számonkér/számontart megy már?

Toportyán Zsóti 2019.12.22. 18:46:00

@BUTApest te csodás: Kokós keresztény kurvapecérek,elég szánalmasra sikeredett az utánlövéstek,borkaitestvér örökre elásta reputációtok,ezzel mög csak arra rálapátoltatok.Következő bukta még nagyobb lesz,már elhitték azemberek hogy retardált hülyék vagytok akik csak sorosmigráncsozni tudnak bármiről kérdeznek titeket.

Muhammad Balfas 2019.12.22. 18:53:42

@BUTApest te csodás: Vagy olyanok ,mint a kispesti Lakner,Gajda,Kránitz trió..

Muhammad Balfas 2019.12.22. 18:55:43

@Toportyán Zsóti: Én a kispesti Lakner videón láttam kokaint,nem a Borkai videón..

puszt 2019.12.22. 18:56:37

@Muhammad Balfas: Te Balfasz! Finnországban sem épül...

Muhammad Balfas 2019.12.22. 19:00:26

@puszt: Hát..a 4-es metró sem épült sokszor,sokáig,te pöcs..

morph on deer 2019.12.22. 19:04:36

@BUTApest te csodás:
“ MIND OLYANOK MINT GRECZY ZSOLT”

De neki legalább a vesszővel nem volt gondja, te kis írástudó, te..!

BUTApest te csodás 2019.12.22. 19:18:50

@Toportyán Zsóti: Oriási a különbség a kettő között. Az ellenzék a diktaturából megörökölt TOTÁLIS médiafölényévél terjesztett el, egy ALJAS HAZUGSÁGOT egy Olipiai bajnokról. Míg a degenerált Grézcy parlamenti képviselőként évek óta zaklatja a perverz képeivel, videoival a nőket. És mindezt a Gyurcsány és az egész DÉKÁ (mostmár DÁKÓ) támogatásával.

BUTApest te csodás 2019.12.22. 19:24:19

@Toportyán Zsóti: És mivel a többi ellenzéki párt büszkén hirdeti, hogy milyen erős és megbonthatatlan köztük a szövetség, ezért Gréczy Zsolt spermája többi ellenzéki pártra is ráfröccsen. Gréczy gecije ott van te szád szélén is.

Fülig José 2019.12.22. 19:35:33

@BUTApest te csodás: milyen aljas hazugságról magyarázol te debil?! beismerte bazmeg! ...édes faszom, a fideSSpatkánynál nincs lejjebb! te mondd: titeket 50 iq alatt vesznek csak fel, igaz?

6.Lenin 2019.12.22. 19:38:06

@BUTApest te csodás:

Gréczy Zs. kinyitotta a kabátját, azzal, hogy elküldte a képeket.

Jobb helyeken az ilyen beteg embereket lecsukják. Ilyenekből lesznek a cukros bácsik, meg a kabátnyitogató nyáladzó bácsik.

De min is csodálkozunk? Az egész Dá-Kó párt hasonlóan betegek gyülekezete.

Maxval Balfácán Bircaman 2019.12.22. 19:53:08

@6.Lenin: ha lefotózom a seggem lukát, engem is lecsukatol?

6.Lenin 2019.12.22. 19:57:28

@Maxval Balfácán Bircaman:

Ha elküldöd valakinek, igen, de nem a kép miatt, azért, mert beteg vagy.
Ha otthon puszilgatod a spájzban, lelked rajta.

De neked már nem kell csinálnod semmit, te már régen beteg vagy.

eszti..... 2019.12.22. 21:46:12

@BUTApest te csodás:

nem tűnt fel, hogy az aljas hazugságról képes beszámoló is született? :D

BUTApest te csodás 2019.12.22. 22:42:11

@eszti.....: Nem tudok rólla. Úgy tudom azota sem tudtak SEMMIFÉLE bizonyítékot bemutatni arra hogy Borkai drogozott volna, pedig a momentumosok még tüntetést is rendeztek, erre az alaptalan hazugságra (kokainkormányt emlegettek). Tehát a momentumosok kimentek tüntetni, miközben tudták, hogy HAZUDNAK. Bizonyíték azota sincs, nem úgy mint a Kispesti polgármester Gajda Péter és csapata drogozására. Akik drogozás közben magabiztosan mesélik, hogy évi 100 millió forint közpénzt lopnak el FEJENKÉNT.
Az ellenzéki média persze tökéletesen agyonhallgatta ezt az ügyet, és simán meg is választották a drogos polgármestert, és csapatát. Azota már a fizetésüket is megduplázták, úgy látszik nem elég nekik az évi 100 millió.

Kis lépés Orbánnak, oriási szopás a lipsiknek. 2019.12.23. 04:48:43

Rohogok a b1 blogon, hogy milyen latvanyosan keruli a faszveros Greczy ugyet, es helyette ilyen gyenge kamuval tereli a temat.

morph on deer 2019.12.23. 07:44:42

@Kis lépés Orbánnak, oriási szopás a lipsiknek.: én is röhögök a fidesztrollokokon, hogy fontosabb nekik egy farokverés, mint egy többszáz milliárd forintos erőmű

2019.12.23. 10:24:56

@Muhammad Balfas: @rdos: Bocs, de én a füstgáz-kéntelenitő csővezeték rendszerről--arról a nagy hosszú sárga csővezeték szerepéről beszéltem és nem a lignit és a kevert föld elégetésénél keletkezett porokról és mesebeszédről.
Ha kérhetem, akkor a füstgáz-kéntelenitő rendszerről és ne a darabos mészkő --régies kénmegkötéséről kellene irni. A 2 dolog, nagyon nagyon messze van egymástól és semmi közük egymáshoz. De bizonyára ti voltatok a kivitelezők és azért tudjátok a frankót.

morph on deer 2019.12.23. 10:40:09

@Ki viszi karigeri után a biciklijét ?:
“ Hogy akadt volna a torkodon Greczy Zsolt spermas alsogatyaja te hazug lipsi.”

Csak nem arra az orbános alsógatyára gondoltál? :))

Grimbusz Makszimusz 2019.12.23. 10:52:33

Német céggel kéne építtetni, nem lenne semmi baj! Paksra is vonatkozik, amikor bevettek nyugati céget is, egyből alábbhagyott a vonyítás
Persze a hazai energetikus libsik tovább verik a tamtamot, hülye szatócs módjára az áráról ugatnak, az energiabiztonság nem érdekli őket. Apropó, kilógott tegnap a lóláb az amcsiknál is,
németéket basztatják és büntetgetik a ruszki gázvezeték miatt, természetesen a drágább palagázukat akarják eladni, azért ez a cécó! Ebből azért látni kéne áramügyben is, hogy nem mindig lesz olcsó az importáram és baráti országok nem léteznek, ez rendszeresen kiderül, mert ha csak öt forint hasznuk származik belőle, azonnal megszopatnak a kedves barátaink!

morph on deer 2019.12.23. 11:25:58

@Grimbusz Makszimusz:
“ mert ha csak öt forint hasznuk származik belőle, azonnal megszopatnak a kedves barátaink!”

Nem öt rubelre gondoltál véletlenül? :))

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.23. 11:35:39

zsindex: "Ha eddig nem gyűlölte a karácsonyt, ez a film majd segít"

köszönlyük

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.12.23. 12:08:24

@jános515: Arra tudsz magyarázatot adni, hogy a lignitben előforduló elemi kén (S) és pirit (FeS2) elégetésekor hogyan keletkezik kénhidrogén (H2S)? Mert szerintem sehogy. Kén dioxid az égéstermék neve (SO2). Általános iskolás kémia. Az átlátszós linkem szerinti múlt havi kénhidrogén szennyezés oka az erőlködő mű ezért nem lehet. Szerintem. Ha tudod a módját a kénhidrogén itteni képződésének örömmel hallgatlak.

Az már egy másik történet hogy a Viserol nagyon is elképzelhető és az is túl kedves vezetőnké. Beszélek félre, a pénztároslőrincé. :-)

kunzoo 2019.12.23. 13:11:15

@morph on deer:
Az biztos hogy havermentés volt, de a poszt tele van baromsággal.
Pl. áramot úgy veszünk mit autót, cipőt...Haverom kocsit vett, több hónapos csúszással kapta meg. Szívás volt addig az élete képzeljük ezt el villanyárammal. A szükséglet egy pillanat alatt jelentkezik, azonnak ki kell elégíteni. Nem tud kivárással, a vásárlás halasztásával jobb alkut kikényszeríteni. Nemrég olvastam hogy új fogyasztási csúcs volt tél elején. Az áramigény növekszik, főleg ha elterjednek az elektromos autók. Sok régi szénerőmű leáll, sok helyen atom is. Tehát a kínálat csökken, a kereslet nő. Micsoda bölcs dolog pont most rábízni magunkat a piacra.

A másik: 10 éve nem volt válság, minek arra készülni?..monda a cikk. Ajánlom a posztolónak, olvasgasson Indexet. Tán épp tegnapi hír hogy rí a világbank az óriási eladósodáson, ami már túlszárnyalta a válság előtti szintet is. Ha válság jön, nincs eszköz a lazításra (kamat szinte nulla).

alöksz róz 2019.12.23. 13:59:19

@kunzoo: "A másik: 10 éve nem volt válság, minek arra készülni?..monda a cikk." - háború se tört ki régóta, a hadsereg is minek van

Grimbusz Makszimusz 2019.12.23. 14:26:34

@morph on deer:" Nem öt rubelre gondoltál véletlenül? :))"

Nem vazze, én a sékeleséktől jobban tartok! Érted libsielvtárs?

morph on deer 2019.12.23. 15:05:42

@Grimbusz Makszimusz:
“ én a sékeleséktől jobban tartok”

Ha már szopatnak, valóban mindjárt más!
Úgy értem: technikailag..:))

morph on deer 2019.12.23. 15:20:25

@kunzoo:
“ Sok régi szénerőmű leáll, sok helyen atom is.”

Nálunk meg “végre” magyar kézben lesz a teljes lignitbányászat! Hurrá!

A témáról annyit: amikor eladták Lőrincnek, akkor mi volt más az áramellátásban?
Hacsak nem az, hogy akkor még úgy nézett ki, hogy lehet majd egy hatalmasat szakítani - már megint - az EU-s pénzekből, mára meg kiderült, hogy dehogy..!

Valaki tudja, hogy mennyiért is adták el, és most mennyiért is veszik vissza? Csak az érdekesség kedvéért.

Véleményem szerint több regionális szintű, részben megújuló energiára épített erőmű lényegesen ésszerűbb lenne, továbbá komolyan kéne támogatni a közösségi mini- és mikro erőművek, valamint a háztartási szintű energiatermelés kiépítését.
Hosszabb távon garantáltan errefelé fog elmozdulni ez a vonal, ez már mist tisztán látszik.

Persze akkor nem lenne akkora állami- és személyes kontroll az energiapiac fölött, és viktorunk az ilyesmit köztudottan rosszul viseli. Szegény...

Grimbusz Makszimusz 2019.12.23. 16:00:48

@morph on deer: Ha már szopatnak, valóban mindjárt más!
Úgy értem: technikailag..:))...................

Eddig csak a hülyét játszottad, most már a buzit is? Getzis (greczys) képet ne küldjél!

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.12.23. 16:03:53

Éhes vagyok, mégis púzok. Hát honnan jön a levegő?

6.Lenin 2019.12.23. 16:10:37

@morph on deer:

"továbbá komolyan kéne támogatni a közösségi mini- és mikro erőművek, valamint a háztartási szintű energiatermelés kiépítését. "

-Felháborító akkor meg az lenne, hogy Orbán miatt nem süt a Nap, és nem fúj a szél. Senki nem tudja nézni a RTL híradót, meg a facebook-ot, hogy rohadna meg Orbán, nemdebár.

kunzoo 2019.12.23. 16:17:27

@morph on deer:
Ez mind ok, de ez az áramcsúcs egy hideg, ködös, szélmentes napon jött össze. A nyári fogyasztásnál jól jön a lakossági napelem, a télinél szívás, hiszen sokan átállnak villanyfűtésre mert nullás a villanyszámlájuk de ezt az energiát már nem a napelemből állítjuk elő.

orbántrollirtó 2019.12.23. 16:27:33

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: @6.Lenin:

Te agyalágyult orbán barom @Grimbusz Makszimusz! Hát már megint új nicket csináltál, te agyatlan fasz? Azt hiszed te tolvaj orbán kollaboráns, hogy ezen nem bűzlesz úgy mint a többin?

Te nyomoruld senkihezi! Kilopjátok a pénzt az erőműből utána a mocskos orbán meg a magyarokkal fizetteti meg! Nálatok, fideszeseknél rohadtabb, korruptabb kormányunk még sose volt.

orbántrollirtó 2019.12.23. 16:28:47

@MAXVALL bircaman közíró:

Éhes vagy? Még zabálni is akarsz? Hát a tolvaj gazdád seggének nyalásával már be sem éred?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.23. 16:30:26

orbántrollirtó

0 bejegyzést írt és 84 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2018.12.25. óta tag.

orbántrollirtó 2019.12.23. 16:31:54

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Te nyomorult troll! Egész évben más sem csináltál csak a tolvaj, korrupt gazdád seggét nyaltad. Undorító egy fajta vagy, igazi szolgaságra termett.

2022 után viszont már csak a börtönlátogatások alkalmával fényezheted a valagát.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.23. 16:33:02

@orbántrollirtó: Kilopjátok a pénzt az erőműből

te meg a vízbű a zoxigént
no mejik a roszab

morph on deer 2019.12.23. 19:06:23

@Grimbusz Makszimusz:
“ Eddig csak a hülyét játszottad, most már a buzit is? Getzis (greczys) képet ne küldjél!”

Szivike, te hoztad fel a témát, nem emlékszel, te kis huncut?

Segítek:
“...mert ha csak öt forint hasznuk származik belőle, azonnal megszopatnak a kedves barátaink!“

Igazából olyan képre gondoltam, amelyiken Gréczy összeorbánozta az alsóját, de most lebeszéltél... Látod, milyeeen vaaagy

morph on deer 2019.12.23. 19:20:06

@kunzoo:
“ de ezt az energiát már nem a napelemből állítjuk elő.”

Ez világos, de számos megoldás létezik a gyakorlatban már ma is, amelyek még néhány éve sem, és nyugodtan merem feltételezni, hogy ez a fejlődés nem fog csak azért megállni, hogy orbán nyugodtan bányász(tat)hassa a lignitet.

Az valahol nagyon nem világos, hogy miért mindig a kifutóban levő technológiákra kell nálunk mindent építeni, és eladni újként.

6.Lenin 2019.12.23. 19:23:35

@morph on deer:

"Az valahol nagyon nem világos, hogy miért mindig a kifutóban levő technológiákra kell nálunk mindent építeni, és eladni újként. "

Azért ebben a németek megint lehagytak minket.

morph on deer 2019.12.23. 19:51:12

@6.Lenin:
“ Azért ebben a németek megint lehagytak minket.”

És az most megváltoztat valamit is?

6.Lenin 2019.12.23. 20:03:38

Egy párt már a 22 választásra készül...

Ajánlatuk a fiataloknak

st.depositphotos.com/1049184/3574/i/950/depositphotos_35745489-stock-photo-woman-laughing-at-the-exhibitionist.jpg

És a szépkorúaknak

www.keszichannel.hu/images/2018/08/25/23018.08.23.%20pedofil.jpg

Az 1ik aktivistájuk már sikereket is tud felmutatni. A pártjában óriási sikereket ért el.
Mindenki támogatja. Az ellenzék is támogatja(egymást a röhögéstől)

Grimbusz Makszimusz 2019.12.23. 20:04:17

@morph on deer: Szivike, te hoztad fel a témát, nem emlékszel, te kis huncut?............

Csak nem abból az aspektusból, úgyhogy ne kezdd el a Gréczy hadműveletet!

nincs1itt 2019.12.23. 21:34:27

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: számonkér/számontart megy már? csak kérdezem, mert: Neurath Kraftwerk.... RWE csak kérdezem, ismered-e? gyanítom lövésed sincs erről sem! azt sem sejtheted, hogy mekkora barna szén tartalék van arrafelé! mennyi időre elég. csak halkan merem megjegyezni, hogy létezik olyan technologia amit "tiszta-szén"-nek neveznek.
szerintem maradj meg o.v. valagában betyárkörtének! mindamellett, hogy én is atomerőmű "párti" vagyok.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.24. 04:37:19

infostart.hu/tudositoink/2018/05/18/nemet-varosokat-is-sulyosan-erint-a-legszennyezettseg

"Jelenleg 66 német városban lépi túl a légszennyezettség a megengedett szintet,"
" az Európai Bizottság pert indít Németország ellen a légszennyezés korlátozására vonatkozó szabályok megsértése miatt."

lignit nani

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.12.24. 05:39:32

Boldog karácsonyt, pöcsök, a kurva életbe.

István Tamasi 2019.12.24. 07:08:02

@6.Lenin:
Ön aztán alaposan rácuppant gréczi farkára. Olyan élvezettel szopogatja csukott szemmel, hogy azt sem látja amint a nemzetthy stróman újabb tízmilliiárdokat lopott el a közösből.

Májkűl Dzsexon 2019.12.24. 07:27:56

Nyilvanvalo, hogy az Orbanek a b1 blogot is felvasaroltak. Kedd van es sehol egy cikk Orban bukasarol, pedig a Greczy ugy utan muszaly lett volna.

Muhammad Balfas 2019.12.24. 09:12:53

@Májkűl Dzsexon: Lehet,hogy újabb fotók kerültek elő Gréczyről amelyeken a háttérben Ferenc látható némi etil-alkohol társaságában,így most kissé össze vannak zavarodva..:)

6.Lenin 2019.12.24. 09:29:23

@István Tamasi:

Mit szopogatok te szerencsétlen?
Gréczy és az egész DK-s banda elmebetegek gyülekezete.
ezt a faszt jobb helyeken lecsuknák, mint magamutogató szerencsétlen beteg embert.
Mind betegek vagytok, ezt igyekeztek bizonyítani naponta.

István Tamasi 2019.12.24. 09:31:29

@Muhammad Balfas: Hazugság. az egészséges, normális - azaz nem lakájmédia - borkai esetében azzal foglalkozott, hogy a győri qrvapecér korrupcióból, azaz közpénzből lopott pénzen pecérkedett.

István Tamasi 2019.12.24. 09:33:24

@6.Lenin:
Igen, gréczi gusztustalan farkát szopogatod ( egyébként egészségedre, ha arra van gusztusod) amikor még azután is azzal foglalkozol, hogy gréczi lemondott.

István Tamasi 2019.12.24. 09:38:15

@Muhammad Balfas:
Egyébként pedig az újabb fotók arról szólnak majd amint arrogán tonyó kólázik.

látjátok feleim szümtükkel 2019.12.24. 10:00:44

@morph on deer: "Valaki tudja, hogy mennyiért is adták el, és most mennyiért is veszik vissza? Csak az érdekesség kedvéért."

Nanemá! Mit kíváncsiskodsz? ez üzleti titok, mondta tegnap valami vezér. Igaz, hogy az állam a vevő, a nép meg a fizető, de neki ( mármint a népnek ) nem kell tudnia, hogy kinek mennyit tömnek a zsebébe.

6.Lenin 2019.12.24. 10:36:51

Beteg, beteg, mindenki itt beteg. Csak én vagyok kataplán.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.24. 10:42:37

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: lignit nani tönkrebassza a földet
mit szólnak a ződek

Lignit kitermelés millió metrikus (ezer) tonnában
Németország 178.1
Kína 140
Oroszország 73.2
Egyesült Államok 64.7
Lengyelország 63.1
Törökország 50.4
Ausztrália 63.0

hu.wikipedia.org/wiki/Sz%C3%A9nb%C3%A1ny%C3%A1szat#Lignit

6.Lenin 2019.12.24. 11:21:55

@István Tamasi:

Borkai is lemondott, pedig sem a drog, sem a korrupció nem lett bizonyítva.

ez a geci i lemondott, de a fia jól fizető állást kapott, valszeg ő is valami ilyen helyen fog landolni. hiszen a DK védi a betegeit.

A te pénzeden is veri majd a farkát kényelmesen, és majd küld a nejednek is, ha van ilyen kreténnek

István Tamasi 2019.12.24. 11:31:39

@6.Lenin: Továbbra is érezze jól magát gréczi farkának szopizásán.

6.Lenin 2019.12.24. 11:33:38

@István Tamasi:

Bár karácsony van, de te egy ritka egy nagy barom vagy. Áldott ünnepeket neked is, te seggfej.

Muhammad Balfas 2019.12.24. 13:00:51

@István Tamasi: Ezt pl. honnan tudod? Magadból indulsz ki? :)

István Tamasi 2019.12.24. 13:05:01

@Muhammad Balfas:
Várd ki, hamarosan megkapja a selyemzsinórt a csüngőhasú suttyótól.
Egyébként pedig már elég régóta visszavonta az első sorból és nem engedi nyilvánosság elé a fideszmaffia.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.12.24. 14:02:52

Azér' fideszgecik rendesen elterelték a témát a gazdi újabb százmilliárdos bizniszéről.
Lehet tapsikolni fidióták!

morph on deer 2019.12.24. 14:06:35

@6.Lenin:
“ezt a faszt jobb helyeken lecsuknák, mint magamutogató szerencsétlen beteg embert.”

Mert kinek mutogatott mit is, drága Aljosa! Ugyan tedd már közkinccsé ezt a részletet is légy oly kedves!
Előre is köszönöm!

Philip F. Queeg 2019.12.24. 14:37:46

" Jóllehet az égvilágon semmit sem tudok felhozni Gréczy Zsolt mellett, ezt a pokoljárást azonban senkinek sem kívánom. Az csak egy dolog, hogy a politikai karrierjének lőttek. Azonban élni holnap is kell. A benzinkútnál, a bevásárlóközpontban, a vendéglőben, mindenütt a perverz lúzert látják majd benne, s neki ezt viselnie kell. A gyermekei szemébe kell néznie, ami talán messze a legnehezebb. És végül: a vére eztán sem nyugszik majd, és ezzel önmagában nincs is semmi baj. De ki lesz az a nő, aki ezt követően szóba áll vele? Bevallom, sohasem szimpatizáltam Gréczyvel, ám most őszintén sajnálom. Akár egy szerencsétlen kamaszt, akit rajtakaptak hokizás közben. Ilyen karácsonyt senkinek sem kívánnék."

Gréczy egy idióta fasz, de én is sajnálom. Már egy kicsit túlzás az ami történik. Megkapta, amit érdemelt, de most már hagyjuk békén.

Philip F. Queeg 2019.12.24. 14:45:09

@morph on deer:

Nézd, biztos, hogy a képeket elküldte valakinek. Nem életszerű, hogy "saját célra", magának készítette. Hogy miként került ki, azt nem tudom.
Sajnálom szegényt, mert bár szánalmas és óriásit hibázott, de ez, ami van, ez annyira megalázó, hogy megsajnáltam.
Van amikor a legyőzött ellenfelet hagyják békésen, méltósággal elvonulni. Most nem ez történik.

Philip F. Queeg 2019.12.24. 14:46:12

Jaj! Majd elfelejtettem!

Boldog Karácsonyt mindenkinek!

6.Lenin 2019.12.24. 14:48:15

@morph on deer:

Kiket hívott kakaózni, te szerencsétlen?

Talán saját képei izgatták fel annyira, hogy rángatódzni kezdett valamelyik keze a bránerén?
Akkor meg betegebb, mint gondoltam.

Aranyom, te ilyen beteg embereket szeretnél látni a kormánynál? A fiának a kinevezése se tűnt fel nagyon neki, tehát a saját korrumpálhatósága se nagyon zavarja (a többit se).

@Philip F. Queeg:

Mo-on demokrácia van, a beteg emberekre simán szavazhatnak a többi beteg emberek is. Ennyien vannak, de ezt szabadon tehetik.

Vannak, akiknek felfordul a gyomra az ilyenektől, de ők nem is szavaznak rá (juk).

Mindenki azt kapja, amit megérdemel. Ez így van jól.

morph on deer 2019.12.24. 16:39:59

@6.Lenin:
“Kiket hívott kakaózni, te szerencsétlen?”

Te Lenin, ez már gáz.
Te magamutogató beteg emberről beszélsz, és a kakaóra való invitálást hozod fel érvként!

Nem gondolod, hogy ez így nagyon gyenge?
Vagy most már neked mindegy, csak óbégathass kicsit?

Aljosa, Aljosa, nem lesz ennek így jó vége! Kezdesz olyan szintű hülyeségekkel vagdalkozni, amelyek az itteni rezidens fidesztáliboknak is becsületére válna, fizetésnap környékén..!

Elég ciki ez az ügy mellébeszélés nélkül is, felesleges hülyeségekkel érvelni, nem gondolod?

morph on deer 2019.12.24. 17:03:05

@6.Lenin:
“ Talán saját képei izgatták fel annyira, hogy rángatódzni kezdett valamelyik keze a bránerén?”

Szerintem rád gondolt.

“Akkor meg betegebb, mint gondoltam. :)“

Azt hogy diagnosztizálod, amikor valaki ilyesmiket mond hangosan és nyilvánosan:

...a "Soros-hálózat" egész Európát akarja vegyes kultúrájú kontinenssé változtatni, lehetőleg a nemzetállamok felszámolásával. "Mi azonban arra kaptunk többször megerősített felhatalmazást a magyar választóktól, hogy szembeszálljunk ezzel a tervvel, és ezt is fogjuk tenni.

Ők az állkapcsuk erejében hisznek, mi pedig abban, hogy belénk törik a foguk...”

AZ ÁLLKAPCSUK EREJÉBEN, bassky, abban!

6.Lenin 2019.12.24. 17:51:51

@morph on deer:

Tényleg nem érted? Kakaózni hív nőket, és gusztustalan üzenetekkel, képekkel bombázza őket.
Nehogy azt mond, hogy Gréczy szerelmes sajkát magába, és a saját faszverős képeire izgul.
Ez tényleg nagy gáz lenne, bár én róla el tudom képzelni, aki a Ferivel ennyi időt eltölt egy légtérben, az bármire képes.
Feltűnöen véded, neked is küld a képekből, vagy van közös verő verseny is köztettek?

Muhammad Balfas 2019.12.24. 18:01:47

@István Tamasi: Tudom, kedden bukik a Zorbány..:) Simicska hogyhogy nem küldött neki selyemzsinórt? Vagy küldött, csak nem kapta meg? Na mindegy, nem akarlak összezavarni..:)

Muhammad Balfas 2019.12.24. 18:03:35

@6.Lenin: Két lehetőség van. Vagy a saját képeire izgul fel, és akkor egy aberrált pöcs, vagy másoknak küldözgeti őket, akkor pedig zaklató. Egyik se túl pozitív..

Muhammad Balfas 2019.12.24. 18:05:13

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: A Borkai üggyel ti nem tereltétek el a témát a kispesti dolgokról. Ahol Lakner szépen tagoltan elmeséli, hogy hogyan szoktak lopni..:)

Muhammad Balfas 2019.12.24. 18:21:30

@jános515: Meséld el, hogy hogyan működik szerinted. Világszerte a legelterjedtebb ,leghatékonyabb módszer a nedves kéndioxid elminiálás..:)

SO2+H2O->H2SO3
CaCO3+H2SO3->CaSO3+CO2+H2O
CaSO3+1/2 O2->CaSO4
CaSO4+2 H2O->CasO4.2H2O

Vagyis láthatod, hogy a végtermék: gipsz..:)

morph on deer 2019.12.24. 19:24:37

@6.Lenin:
“ képekkel bombázza őket.”

Kis szivem, melyik nőnek is küldött farokverős képet?
Hogy hívják a szerencsés hajadont?

Mert eddig csak két - azaz kettő - név merült fel, akikkel szöveges üzeneteket váltott: az egyik valami zenész csaja, a másik meg egy nemzetvédő kollégája, akiknek neve is van, de mindmáig SENKI nem tartotta fel a kezét, hogy “halló fiúk, halló lányok, ÉN kaptam képeket Gréczy összeorbánozott alsógatyájáról, stb!

Szóval KINEK is mutogatta magát, ha még neked sem?

Arra mit lépsz, Aljosa, ha netán a kedves elvált feleség dobta ki a placcra a Gréczy ótvaros fotóit?
Csak kérdem.

Akkor mi lesz a hisztiddel, ha kiderül, hogy mindez egy elcseszett családi történet, és semmi több?

Mert ne tévedj, a kéretlen kakaózós meghívás IS lehet zaklatás, csak éppen a dolog szexuális vonatkozása tűnik erőltetettnek, - szerintem, persze.
Lehet, hogy nálad a “kakaózás” már egyenértékű egy szexuális tevékenységgel, - anális inkább, mert a szín odaillő, - de azért a hagyományos beállítottságú heterók ettől még nem akadnak ki, és nem kiáltanak azonnal beteges magamutogatót, de te tudod...

Mindenesetre nem ártana, ha esetleg a tényeket is figyelembe vennéd, ha már hozzászólsz, akár egy ilyen, a számodra izgalmas téma esetén is.
Komolyan, Aljosa!

Harry Hole 2019.12.24. 21:10:58

@morph on deer:

"Arra mit lépsz, Aljosa, ha netán a kedves elvált feleség dobta ki a placcra a Gréczy ótvaros fotóit?"

Kinek készültek a fotók?
Saját magának? A feleségének? Egy másik nőnek?
Mit gondolsz?

Ha nem egy másik nőnek, akkor az ATV-s interjúban miért nem mondta ki, hogy így van? Csak nem attól tartott, ha tovább hazudozik, akkor még a végén tényleg megtudjuk, hogy kinek és miért készültek?

Védd tovább csak a védhetetlent. Pont azt csinálod, mint amit Lajosék csináltak a Borkai ügyben.
Semmivel sem vagy különb náluk.

Csák Norisz kettévágott egy fotont. 2019.12.24. 21:44:16

@Harry Hole: A kepek egy allashirdetes miatt keszultek. Greczy, Soros egyik civil szervezetehez jelentkezett, es ez kellett, hogy lassak mennyire szuper liberalis. Nem jott ossze, igy kerult a dk-hoz.

morph on deer 2019.12.24. 22:04:07

@Harry Hole:
“ ha tovább hazudozik, akkor még a végén tényleg megtudjuk, hogy kinek és miért készültek?”

Hogy miért? Egyáltalán miért csinál bárki hasonló felvételeket, beleértve akár az élete nagy szerelmével való falrengető dugásról készült kedves emléket?

Szerinted miért is neki kellett volna beszámolni arról, és MIÉRT NEM annak vállalnia a nevét, aki nyilvánosságra hozta?

Csak mert pl Limlom Jolánnak semmiféle hátránya nem lehet(ne) abból, ha azt mondja: “emberek, engem zaklatott ez a spermahajder ezekkel a gusztustalan képekkel!” - nem így van?

Viszont - valamilyen érdekes oknál fogva - fentebb említett Jolánka titkolja kilétét.

Innentől kezdve aztán felmerül pár lehetőség:
- A képeket kilopták Gréczy telefonjából, ezért.
- Nincs is Limlom Jolán, Gréczyt egy kamu profillal verték át, ezért.
- Gréczy korábbi nője/elvált neje állt bosszút, lett megvásárolva, de már nem meri vállalni, hogy ennyire szemét, ezért.

Kihagytam valamit?
Javíts ki, szívesen tanulok valami újat!

Amúgy pedig nem csípem a dögevőket: sem a hiénákat, sem a keselyűket, - mit csináljak, ez van.

Harry Hole 2019.12.24. 22:32:27

@morph on deer:

"Innentől kezdve aztán felmerül pár lehetőség:
- A képeket kilopták Gréczy telefonjából, ezért."

Itt továbbra is áll az, hogy nagyon nem életszerű, hogy ezt magának, vagy a feleségének csinálta, nem pedig más nőnek.

"- Nincs is Limlom Jolán, Gréczyt egy kamu profillal verték át, ezért."

Tehát Gréczy elküldte egy kamuprofilnak ezeket a képeket. Vagyis ha Limlom Jolán nem kamu, hanem valódi, akkor is elküldi. Ha Limlom Jolán mégis kamu, és ő kérte, hogy Gréczy csináljon ilyen képeket, akkor...ezt inkább nem kommentálnám, mert mint férfi én érzem kínosan magam, hogy van olyan balfasz férfitársam, aki pinahiány miatt képes így lemenni kutyába.

"- Gréczy korábbi nője/elvált neje állt bosszút, lett megvásárolva, de már nem meri vállalni, hogy ennyire szemét, ezért."

Volt nejének küldte? Miért? Minek? Mikor? Házasságuk alatt a neje nem látta elégszer? Lehet, hogy neje emiatt vált el és választott inkább egy férfit? Más nőnek küldte, a neje megtalálta Zsóti telefonján és ezért váltak el?

Továbbra is véded a védhetetlent...ráadásul elég izzadságszagúan.

profilo 2019.12.24. 22:45:13

@Harry Hole:

A net tele van olyan írásokkal, ahol a különböző társkereső oldalakra regisztrált nők arról panaszkodnak, hogy férfiak tömegétől kapnak kéretlenül olyan képeket , mint amilyeneket a Gréczy is csinált. Tehát van bőven olyan férfitársad, aki balfasz.

eszti..... 2019.12.24. 23:02:29

@Harry Hole:

Mért védhetetlen és miért izzadságszagú?
Ha valaki elgondolkodik a történtek fölött, épp ezek a kérdések jutnak az eszébe.

Muhammad Balfas 2019.12.24. 23:07:33

@eszti.....: Maga sem tagadta,hogy küldözgette ezeket a képeket.Rónai Egon kérdésére azt válaszolta,hogy nem emlékszik..

morph on deer 2019.12.24. 23:14:34

@Harry Hole:
“ Továbbra is véded a védhetetlent...ráadásul elég izzadságszagúan.”

Baj van az orroddal, darling.

Én lehetőségeket soroltam fel, amelyeknek körülbelül ugyanolyan esélye van igaznak lenni, mi t a te teóriádnak.

Rosszabb hírem is van: egyiket sem tudod cáfolni, legfeljebb a saját véleményedet próbálod valószínűsíteni, ami körülbelül nulla értékkel bír jelen esetben.

Mondtam már, hogy nem állom a dögevőket?

Ez arra is vonatkozik, amit te csinálsz!
Nevezetesen: semmilyen konkrétumot nem ismersz, de már ítélkezel, és csámcsogsz az elhullott és már játéktéren kívül fekvő áldozaton.

Gondolom ez az orbánhitűeknél egy alapkövetelmény, hiszen az nem lehet véletlen, hogy itt tolong az egész csorda...
Vagy te magadtól lennél ilyen szorgalmas kis fidesztálib?
Na mesélj szivi, hogy is van ez?

Harry Hole 2019.12.24. 23:46:29

@morph on deer:

Miért csinálta a fotókat?

Sorold a lehetőségeket és te is belátod majd, hogy mi a "legvalószínűbb".
Belátod? Dehogy....
...az utolsó töltényig.
:)

Harry Hole 2019.12.24. 23:48:02

@eszti.....:

Gondolkodj el, hogy miért csinálta a fotókat...
:)

Harry Hole 2019.12.24. 23:54:04

@eszti.....: @morph on deer:

Ja, és még valami. Pont az érdekel titeket, mint ami az ellenoldalt is érdekelte a Borkai ügyben.
Nem az a lényeg, hogy mi van a képen, a videón, hanem hogy ki adta közre.
Nem véletlenül. Ezért írtam, hogy pont olyanok vagytok, mint ők.
Nem véletlenül.
:)))

GyurcsányNé 2019.12.25. 00:14:58

Az ellenzek rosszul kezelte az ugyet. Nem kellett volna visszavonulni, Greczyt levaltani, hanem ellenkezoleg. Az Orban modszeret kellett volna hasznalni. "Ha tamadjak kisvasutat, meghosszabbitjuk."
Greczynek azonnal ujabb kepeket kellett volna csinalni, terjeszteni orias plakaton megjelentetni, nem pedig gyavan lemondani.

morph on deer 2019.12.25. 02:03:06

@Harry Hole:
“ mi a "legvalószínűbb".
Belátod? Dehogy....
...az utolsó töltényig.
:)”

El vagy tévedve, de alaposan.

Nekem nincs mit védenem, a józan ítélőképességen és a tapasztalaton kívül.

Szerinted mi a francért csinálnak naponta tíz- és százezrek hasonló képeket magukról világszerte?
Miért pózolnak kamerák előtt, amikor azt hiszik, hogy csak az ő kiválasztottjuk látja őket?

Neked vagy fogalmad sincs a világról, vagy úgy döntöttél, hogy csakazért is a tudatlant fogod alakítani. Hát soxerencsét, akármelyik is az igaz.

Egyébiránt a Gréczy baromságát a Borkai féle magamutogatással azonos szinten kezelni egy kissé erős.
Gréczy esetében egy magányos balfasz hülyeséget csinál, Borkai meg milliós költséget nem kímélve szerepel a saját közönsége előtt, - és ez szerinted ugyanaz a kategória!

Gondolom a fidesznél most az a napiparancs, hogy ezt kell harsogni mindenáron.
Hát gratulálok.

Mindenesetre legközelebb majd akkor szóljál, ha lesz neve annak a nőnek, akit Gréczy az amúgy gusztustalan fotóival zaklatott!
Majd akkor folytathatjuk a csevegést, mert akkor lesz miről.

Addig meg “békés, boldog karácsonyt” ahogy führered kinyilatkoztatta.
Igaz, akkor sem arról volt szó...

Soros csicskák húzzatok haza! 2019.12.25. 02:33:10

@morph on deer: "Nekem nincs mit védenem, a józan ítélőképességen és a tapasztalaton"

...meg a Soros által folyósított apanázsodon kívül. Mondd, te kit akarsz hülyének nézni?

"Szerinted mi a francért csinálnak naponta tíz- és százezrek hasonló képeket magukról világszerte?"

Mert éppen ez a baromság jött divatba, ahogy tíz- és százezrek kattantak az ánusznapoztatásra, a vaginagőzölésre és a homeopátiára is...

De egy 55 éves, házas, családos embernek; egy országgyűlési képviselőnek ennél azért lehetne több esze is.

Bár akkor aligha Gyurcsány seggnyalójának állt volna.

"Gréczy esetében egy magányos balfasz hülyeséget csinál, Borkai meg milliós költséget nem kímélve szerepel a saját közönsége előtt"

A kurvázást Borkai aligha szereplésnek szánta, annak se hiszem, hogy örült volna, hogy valaki a seggét fotózta az aktus közben hátulról.

Gréczy viszont ezeket a képeket önként, saját maga készítette; és minden bizonnyal saját maga küldte el a "kiszemeltjeinek" is.

"Mindenesetre legközelebb majd akkor szóljál, ha lesz neve annak a nőnek, akit Gréczy az amúgy gusztustalan fotóival zaklatott!"

Miért is kellene az illetőnek ezzel a nyilvánosságot vállalni? Hogy Gréczy után még zaklassák a bulvárlapok kíváncsi újságírói is, az idióta Gréczy-rajongó liberálisok meg az utcán is inzultálják?

Gondolom éppen elég teher neki, hogy ezeket a gusztustalan képeket kellett nézegetnie a telefonján...

HabonyArpi 2019.12.25. 02:58:31

@morph on deer: Hazucc lipsi. Borkait titkosszolgalati modszerekkel illegalisan le videoztak. Sok millios koltseggel csapdat allitottak neki. Peldaul a prostitualtakat is a dk szervezte. MOST MEGKAPTAK MAGUKET !!!!!

NINCS KÉT ELLENZÉK CSAK FASZVERŐK VANNAK 2019.12.25. 04:47:00

Bezzeg a Kunhalmirol nincsennek ilyen felvetelek.

István Tamasi 2019.12.25. 05:26:51

@6.Lenin: Ugye, hogy nem tud leszakadni gréczi farkáról! Hát csak szopogassa tovább ha már ilyen az ízlése és jövőre benevezhet a Pride felvonulásra is.

István Tamasi 2019.12.25. 05:28:37

@Muhammad Balfas: Na tessék! Továbbra is felváltva szopogatja iljiccsel a borkai farkát. Egészségükre.

István Tamasi 2019.12.25. 05:31:00

@Harry Hole: Tehát ön is odaáll balfas és iljics mögé a sorba tovább szopogatni gréczi farkát.

István Tamasi 2019.12.25. 05:36:44

@HabonyArpi: Ez a "titkosszolgálati módszerek" duma nem jött be a csüngőhasú suttyónak sem, kiderült, hogy hazudott a gazdád 98-ban rögtön a parlamenti eskütétele után.
Persze a sok milliárdos költség stimmel, mert a győri q.vapecér sokmilliárdos korrupcióból - azaz ellopott közpénzből - pecérkedett és még bele is vigyorgott a kamerába. A korrupciókat is a soros meg a dk szervezték? Ekkora marhasággal nyugodtan mehet Grazba a gazdája melletti gumiszobába.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.25. 09:16:16

@Soros csicskák húzzatok haza!: "A kurvázást Borkai aligha szereplésnek szánta, annak se hiszem, hogy örült volna, hogy valaki a seggét fotózta az aktus közben hátulról."

Én a barátnőmmel privátban szeretkezek, nem a barátaim és üzletfeleim előtt lopott pénzből hajókázva, az adideadidit dallamára.

Egyik tolvaj se úgy tervezi, hogy a bíróság előtt fog szerepelni.

Muhammad Balfas 2019.12.25. 11:17:28

@István Tamasi: Láthatóan farokfixált vagy.. Látens homoszexualitás..? :)

Muhammad Balfas 2019.12.25. 12:16:09

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: És olyan fotókat szoktál magadról készíteni, mint Gréczy..?

István Tamasi 2019.12.25. 12:25:47

@Muhammad Balfas: Én ugyan nem vagyok homoszexuális. Ti cuppantatok rá gréczi ocsmány farkára és szopogatjátok hetek óta, sőt el se tudjátok engedni, úgyhogy saját berkeken belül keresgéld a látens homoszexuálisokat, elsőként önmagadban

Muhammad Balfas 2019.12.25. 13:15:15

@István Tamasi: Állandóan Gréczy meg Borkai farkával ,illetve ezek szopásával vagy elfoglalva. Ez ezért sokat elárul..Orális fixáció?:)

Harry Hole 2019.12.25. 13:44:19

@morph on deer:

"Szerinted mi a francért csinálnak naponta tíz- és százezrek hasonló képeket magukról világszerte?
Miért pózolnak kamerák előtt, amikor azt hiszik, hogy csak az ő kiválasztottjuk látja őket?"

Az nem pózolás, ha valaki a saját önkielégítését veszi fel. És mindezt tuti nem azért, hogy később abba gyönyörködhessen. (De ha mégis, akkor az is elég baj.)

Lehet védeni a DK G- napját, de minek...
:)

morph on deer 2019.12.25. 13:49:15

@Soros csicskák húzzatok haza!:
“ A kurvázást Borkai aligha szereplésnek szánta, annak se hiszem, hogy örült volna, hogy valaki a seggét fotózta az aktus közben hátulról. ”

Ebben az esetben akkor miért közönség előtt csinálta, nem tudod?
Vagy az az elvárás a felsőbb fideszes körökben, hogy más is hozzájusson az élményhez?

Akkor szerinted a másik két csajnak miért van neve?
Ők nem félnek?

Ez az egész dolog úgy sántít ahogy van.

6.Lenin 2019.12.25. 14:10:19

@morph on deer:

Főleg azért sántít, mert aki szerezte a hajót, a csajokat, akik a képeket vitték nyitott borítékban, azok mind összefüggésbe hozhatók a DK-val, ahogy annak idején a bajai videó.

morph on deer 2019.12.25. 15:18:47

@6.Lenin:
“azok mind összefüggésbe hozhatók a DK-val”

Hozzad szivi, ne tétovázz!
Már várom a leleplezést, hogy tulajdonképpen mindenki dékás volt a videón, csak álruhában..!
Akarom mondani: álruhátlanul, de legalább álzokniban.

Kicsit még azért dolgozz rajta, szerintem...

6.Lenin 2019.12.25. 15:45:36

@morph on deer:

Ezek már publikált dolgok. Nekem ezzel semmi dolgom (bármit is feltárni)
A videó készítői, a botrány kirobbantói köthetőek a DK-hoz.

morph on deer 2019.12.25. 22:00:32

@6.Lenin:
“ A videó készítői, a botrány kirobbantói köthetőek a DK-hoz.”

Csak nem azt akarod mondani, hogy egyedül nekik van normális erkölcsi érzékük ebben az országban?
:D)))
Szerintem meg akárki tette, nagyon helyesen járt el!
Ismerje már meg a köznép is, hogy milyenek is igazán azok a keresztény értékek, ne csak az elnyomóik!
És lőn...:)

Muhammad Balfas 2019.12.25. 22:52:45

@morph on deer: A zsarolás viszont bűncselekmény,és emiatt bizony megütheti a bokáját a DK..

6.Lenin 2019.12.26. 09:35:21

@morph on deer:

Mondjuk a DK és a normális erkölcsi érzék, az pont nem említhető egy lapon, sőt.
Persze, ha a zsarolást erkölcsi normának vesszük, már talán lehetne valami.
A DK Mo-on a beteg emberek gyülekezete, maradjunk ennyiben.

Borkait a Gréczyvel összehozni is ezt jelenti. az egyik is erkölcstelen , de Borkai -Úristen egy NŐVEL(vagy többel) kefél. Gréczy ezt mint igazi magányos harcos is képes elintézni (a DK-s csajok alapján még meg is érteném, ha....), talán a demokrácián túl nagy csorbulás nem keletkezik, a DK szerint, Gréczy farka se sérül már tovább, ha nem viszi túlzásba a harcot vele.

6.Lenin 2019.12.26. 11:50:19

@Muhammad Balfas:

Anett bősz libsi, valszeg ő is a repedésre bukik inkább, mint én is. Nekem ez a bajom a haladókkal, ők már más utakon járnak, férfi-férfi, nő-nő, a jövő útja, nekik.
Mit keresne az én kardom, egy másik kard mellett. Jobb, ha a megfelelő hüvelyben van, nem tud másokat megsérteni, ha esetleg kapkodnának a környékén.

6.Lenin 2019.12.26. 11:58:50

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Nézd meg a két férfinek látszó 1én tekintetét.

Hú, borzalom ez a valami, inkább 100x kiverem, mint vele valamit is kéne kezdenem.
(Legalább is én ezt érzékelem az okos tekintetükből)

Mondjuk én is inkább levágatnám, mint azzal a nőszerű lénnyel egy légtérben bárminemű szexuális akcióba kezdeni. Bár a látványtól úgy összetöpörödne, hogy akár órákig kereshetnénk a megszokott helyén, feleslegesen. Annyi időm meg ritkán van.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.12.26. 13:53:54

Jóval korábban szerettem volna linkelni, de ha már kéntelenítés szóba került, linkelek egy üzemlátogatást sok képpel megörökítő blogposztot.

kameraaltal.blog.hu/2013/10/14/gagarin_hoeromu_matrai_eromu

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.26. 16:57:02

@Muhammad Balfas: "olyan fotókat szoktál magadról készíteni, mint Gréczy..?"

Nem vagyok buzi fideSSfasszopó.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.26. 17:08:22

330,83 forint 1 euró. Ondó Viktor szerint, ha 280 forintnál több, az a kormány alkalmatlanságát bizonyítja. Legalább egyszer életében igazat mondott.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.26. 17:19:54

"A 281 régió közül a legszegényebb 15-ben négy magyar régiót találunk: Észak-Alföld (43 százalék), Dél-Dunántúl (45 százalék), Észak-Magyarország (46 százalék), Dél-Alföld (48 százalék).

A legszegényebb 15-be még 5 bolgár, 3 görög, 2 román és egy francia régió került."

uzletem.hu/europai-unio/negy-magyar-regio-az-eu-legszegenyebbjei-kozott

De a nemzet hímivarsejtje azt ígéri a birkáknak, hogy pár év alatt lehagyjuk Ausztriát. Persze a nagy ugráshoz először jól le kell maradni. :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.26. 17:30:20

"Hiába büszkélkedik a kormány az elmúlt évek hatalmas minimálbér-emeléseivel, az igazi felzárkózás elmaradni látszik. A régiós országok igyekeznek kitörni az olcsó munkaerő, alacsony bérek világából."

"2017-ben - sőt még korábban, 2014-ben is - minimális volt a különbség a magyar és a másik három visegrádi ország minimálbére között. Egészen pontosan

a lengyel bér 10 százalékkal,
a szlovák 5,8 százalékkal volt magasabb,
a cseh 1 százalékkal,
a román pedig 42 százalékkal alacsonyabb a magyarnál.

A tervek alapján 2020-ra ezek az arányok úgy fognak kinézni, hogy

a lengyel bér már 31 százalékkal,
a szlovák 20 százalékkal,
a cseh 12 százalékkal magasabb,
a román minimálbér pedig mindössze 2 százalékkal alacsonyabb a magyarnál."

"Ez alapján a magyar minimálbér a sereghajtó a régióban. Noha nominálisan alacsonyabb a román nettó minimálbér, az érintettek többet tudnak vásárolni belőle, mint a magyarok idehaza. A grafikonon is jól kirajzolódik, hogy keleti szomszédunkkal együtt a magyar fizetés kilóg a visegrádi országok sorából, a cseh, lengyel és szlovák minimálbérből ugyanis sokkal jobban meg tudnak az adott országban élni a helyiek."

mfor.hu/cikkek/makro/minimalber-regio-2020.html

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.26. 18:34:00

@Muhammad Balfas: "a Gréczy buzi?"

Pffff. Azt én honnan tudnám? Nem ismerek sok buzit, nem forgok a köreitekben.

Muhammad Balfas 2019.12.26. 19:35:01

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Azt írtad, hogy nem készítesz olyan képeket, mint Gréczy, mert nem vagy buzi.. Mi következik ebből? Az, hogy szted Gréczy buzi.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.26. 19:50:07

@Muhammad Balfas: Téged se az eszedért fognak ellopni az ufók. :))

Azt mondtam, hogy nem vagyok buzi fideSSfasszopó, engem nem tud felizgatni a gréci fasza.

Muhammad Balfas 2019.12.26. 20:33:50

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Ha lett volna Logika tantárgy az iskolában, amikor te jártál, egész biztosan pótvizsgára kényszerültél volna belőle..:)

6.Lenin 2019.12.26. 20:42:25

@Muhammad Balfas:

Ahová ő járt-gyepi-minek is tanítanának logikát, jó, ha megtanulja, hogy a kanalat nem a fülébe kell dugni evéskor, és a többiek kukiját se szabad a nyalóka helyett szopogatni.
Logikát várni egy seggarctól? Még karácsonykor is lehetetlen kívánság.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.26. 21:07:33

@Muhammad Balfas: "Ha lett volna Logika tantárgy"

Frappáns riposzt, sírok. :))

Egyébként volt, matematikai logikából ugyanúgy 5-ösre kollokváltam, mint minden más tárgyból.

Az a baj veletek fideSSfasszopókkal, hogy olyan korlátoltak vagytok, amennyire humortalanok, és ugyanolyan humortalanok vagytok, amilyen korlátoltak. :))

taga20☺ 2019.12.27. 02:41:31

fidess troloknak anyám tyuklya
menő liberrált pasiknak apád fasza
haladó fügetlen értelmiségnek lónak a fasza
dékásoknak habos dákó

taga20☺ 2019.12.27. 02:43:34

@taga20☺: neköm haladó fügetlen értelmeségnek csak az arab faszok kölenek

taga20☺ 2019.12.27. 02:47:13

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: mi liberáltak nagyon értjük ezt a kolktiv matekk lóógikát meg csak mi ösmerlyük az arabtely titkát
höhö fidessbuzikok xd

taga20☺ 2019.12.27. 04:00:15

szálka ment a kukimba
dákó mek a torkomba

taga20☺ 2019.12.27. 04:42:58

csiga bige gyereki
ég a dákom ideki

taga20☺ 2019.12.27. 06:06:31

védekez a keletti hüvej gomba ellen nyugat arabFaszal

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.27. 06:39:59

ütött a nótredám órálya
nincs meg macron tórálya

Muhammad Balfas 2019.12.27. 11:55:25

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Nehéz elhinnem, amikor alapvető logikai összefüggéseket nem vagy képes felfogni..Na mindegy, nem bántalak..

Muhammad Balfas 2019.12.27. 11:56:22

@6.Lenin: A kanalaktól fél, ezért jár mindig a mekibe kajálni..:)
süti beállítások módosítása