B1 blogcsalád



Szó sincs arról, hogy megmenekültek volna az államosítástól a színházak, csak taktikát váltott a Fidesz

2019. december 09. - nickgrabowszki

Hogy már megint hazudtak, azon senki nem lepődik meg. kocsismate_1.jpgElőször is le kell szögezni, hogy a kormány, a Fidesz és a NER egyéb csatolt részei hazudtak, amikor a zaklatási ügyekkel indokolták a kulturális szcéna tervezett államosítását.

Előbb a kormánylappal íratták le azt, hogy 

A Magyar Nemzet információi szerint konkrétan a Katona József Színházban kialakult állapotok miatt készül megváltoztatni a kormány a kultúra finanszírozásának eddigi gyakorlatát.

Kocsis Máté, a Fidesz nagyképességű parlamenti frakcióvezetője egyenesen "a Gothár-féle zaklatószínházakról" hörgött.

Továbbá a Semjén által benyújtott törvényjavaslat indoklásában is az szerepel, hogy 

A szabályozást az is indokolttá teszi, hogy az elmúlt időszakban köztörvényes, nem pénzügyi jellegű visszaélések gyanúja merült fel állami és önkormányzati forrásokból is működő előadóművészeti szervezetekben, ami önmagában is indokolttá teszi a felelősségi viszonyok tisztázását.

Ezzel szemben a valóság az, hogy a Katona József Színház november 19-én közölte, hogy az egyik - akkor még meg nem nevezett - munkatársának távoznia kellett.

A törvényjavaslatot, amit állítólag erre az esetre hivatkozva készítettek, viszont már 3 héttel korábban, október 29-án  tárgyalta a kormány közigazgatási államtitkári értekezlete. Két nappal később, október 31-én pedig a kormány ún. stratégiai kabinetje is.

Azaz vagy az a helyzet, hogy az okozat megelőzte az okot,

vagy pedig egyszerűen hazudtak, amikor a két dolog közötti összefüggésről beszéltek.

A valódi ok nyilvánvalóan az október 13-án a várásokban elveszített önkormányzati választás. Addig a Fidesznek nem volt szüksége arra, hogy államosítsa a színházakat, hiszen úgyis a saját emberei felügyelték őket. 13-án viszont változott a helyzet, reagálni kellett rá.

Az látható, hogy a Semjén-féle törvényjavaslat látszólag lényegesen enyhült az eredeti tervezethez képest.

  • Nem szerepel már benne a kulturális szféra kvázi-önkormányzata, a Nemzeti Kulturális Alap kiherélése.
  • És az sem, hogy a kormány vétójogot kapna a színházigazgatók kinevezésében.

De ez csak látszólagos enyhítés.  A tiltakozások és tüntetések hatására Orbán és Fidesz nyilván nem lett az önkorlátozás, a fékek és egyensúlyok, meg a hatalom megosztásának híve. (Ezeket valami gyanús nyugati ármánynak gondolják.)

Nem vonultak vissza, nem futamodtak meg, csak taktikát váltottak. Nem elveszik a színházakat az önkormányzatoktól hatalmi szóval, hanem

kiéheztetik, és ezzel rákényszerítik őket, hogy adják át maguk az államnak.

Az eredeti törvényjavaslathoz képest a Semjén-féle már nem jogot (a színházak autonóm működtetésének jogát) von el, hanem lehetőséget keletkeztet: 

Ha az önkormányzat az önkormányzati fenntartású színház részére a működéséhez szükséges forrásokat teljes körűen nem biztosítja, az önkormányzat a Kormányhoz közös működtetésre vonatkozó kérelmet terjeszthet elő a Kormány által rendeletben meghatározott időpontig.

Magyarul: ha az önkormányzatnak nincs (elég) pénze a színházra, akkor kérhet a kormánytól, amely kormány ad neki, ha cserébe átveheti az irányítást, és a saját emberét neveztetheti ki igazgatónak.

A dolog vége ugyanaz, a művészeti autonómia megszüntetése, csak az addig vezető út más.

A világsajtó nem fog újabb antiliberális represszióról cikkezni, nem lesznek tüntetések, tiltakozások és petíciók, ha maguk az alulfinanszírozott színházak fognak lobbizni az önkormányzatoknál a közös működtetésre vonatkozó kérelemért. Azaz hogy 

egy kicsivel több pénzért cserébe adják át a politikai-ideológia irányítást a Fidesznek.

Orbán ugyanígy járt (és jár) el a médiával: a nagy részét kiéheztette, majd felvásároltatta.

Nem árt emlékezni, hogy így alakult ki a jobbágyság is ókor végén. A nagybirtokosok nem leigázták a szabad parasztokat, hanem azok (a colonusok) önként ajánlották fel nekik a földjüket egy kis pénzért és védelemért cserébe.

Ez vár a magyar színházakra is. A hatalom próbálja elérni, hogy a történelem ismételje önmagát.

A színházak eldönthetik, hogy jól akarnak-e élni vagy szabadon. A szabadság általában nem tapsvihar közepette száll sírba, hanem egy kis pénzért cserébe.

Általában közpénzért, persze, mert úgy olcsóbb.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5715345042

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Muhammad Balfas 2019.12.09. 20:50:43

@morph on deer: "Ezt ma minden 40 fölötti IQ-val rendelkező látja, a többiek meg éltetik a viktort. "

Jártál te már DK-s gyűlésen..? Nem hinném..;)

Muhammad Balfas 2019.12.09. 20:52:59

Idegesek a lipschik, legérzékenyebb pontjaikat birizgálja a kormány..(Katona ,SZFE..:)

Muhammad Balfas 2019.12.09. 20:54:44

@Oxica: Ez lesz a bünti, amiért megszavaztátok Karigeryt..Járhattok megint lakásszínházba, mint a hőskorban..:))

morph on deer 2019.12.09. 21:07:00

@Oxica:
“ Kísértet járja be hazánkat, aczél elvtárs kísértete.”

Nana! Aczél elvtárs civilizált kultúrember volt.
Olyat meg most hol látsz a fideszes oldalon a hatalom közelében?
Naugye.
Ez már Rákosi elvtárs szellemisége, cirka az ‘52-‘53 körüli időkből.

Back to the future, mi?

nincs1itt 2019.12.09. 21:14:12

@Muhammad Balfas: meséljek a hétvégi előadásról münchenben? tényleg érdekel? mert gondolom, ebből posztból értesültél, hogy létezik színház.

nincs1itt 2019.12.09. 21:15:16

@Muhammad Balfas: nem értetted? nem csoda, mert a szobahőmérsékletet sem üti meg a tied...

nincs1itt 2019.12.09. 21:19:13

@Muhammad Balfas: hát, hogy téged nem zavarnak össze ilyen "apróságok", mint kultúra, művelődés. neked jó lesz a stadijonyba' köpködni a szotyit, és óbégatni... elvégre ott közel lesz a gazdád is, pont ugyanezt fogja csinálni. katedrálist nektek, I. szent varacskos maradonának szentelve, külön b-közép páhollyal

morph on deer 2019.12.09. 21:26:44

@Muhammad Balfas:
“ Jártál te már DK-s gyűlésen..? Nem hinném..;)”

Nyert, tényleg nem!
De valahogy erősen kétlem, hogy ott viktoroznának ebben az értelemben.

Amúgy te oda jársz?
Akkor gondolom jegyzetelni, meg jelentést írni, mint a ‘régi szép’ időkben, mert tagként kötve hiszem, hogy beengednének!:)
(Az okát lásd fent!)

Ez abból is látszik, hogy Csurkára hivatkozol!
Csurka ugyanis egy jó drámaíró volt, és egy gyalázatos politikus!
Mindenesetre messze jobb volt drámaírónak, mint pl Adolf festőnek, vagy orbán focistának, - és itt nagyságrendbeli különbségről beszélek.

Szóval ezért nem/sem rúg labdába a fidesz a kultúra területén, mert egyszerűen hülye hozzá! Mondhatni: túl bunkó, akárcsak vezérük.

De lehet tovább erőlködni, akár a beszarásig...
Mondtam már: “viktor, viktoooor!“?

Muhammad Balfas 2019.12.09. 22:09:57

@nincs1itt: Mesélj! Kíváncsivá teszel.Őszintén szólva nem gondoltam volna,hogy valaha voltál színházban.Guglizni nem ér..;)

Muhammad Balfas 2019.12.09. 22:15:58

@morph on deer: Ehhez képest egy ballibsi színház se játszott Csurkát évek óta.
Való igaz Aczél bácsi alaposan megágyazott a módszerváltás utáni kulturális hegemóniátoknak,de semmi nem tart örökké.Szívós munkával megtörhető.Ennek a kezdő lépéseit tapasztalhatod..:)

mgdé 2019.12.10. 00:11:55

@Muhammad Balfas:

S Tormay Cecile lesz a valaha volt legnagyobb Magyar Író?
A múlt-jelen-jövő megértésnek záloga?
Hát, így valóban minden tekintetben le fognak hagyni minket a szlovákok, a románok, de talán még a makedón-nyugatbolgárok is. Hogy ez neked, állítólagos magyarnak, miért jó, fel nem foghatom ...

megamedve 2019.12.10. 06:02:54

Van még olyan értelmiségi réteg ebben az országban, akibe ez a kormány nem rúgott bele?
Vajon miért gondolják azt, hogy örökké pozícióban maradnak?
Mi várható így 2022-ben? A városok fognak összefeszülni a falvak, tanyák lakóival (+ az importált ukrán, szerb, román és egyéb "szavazókkal")?
Egyszerűen döbbenetes, hogy hova vitték ezt az országot..

nu pagagyí 2019.12.10. 06:18:47

Volt már rá példa, hogy a politika belepofázott a művészetbe, eredményét a csepeli szoborparkban lehet megszemlélni össze-vissza mutogató és szaró Leninek formájában.

nu pagagyí 2019.12.10. 06:31:19

@Muhammad Balfas: Én úgy látom, hogy a hatalom ideges. Ahol választás van, szériában rugdalják ki a diktátor embereit Farkas Flóriántól Éger Istvánig. A hatalomhoz görcsösen ragaszkodó, nemzetáruló rezsimnek már csak a terror fokozása maradt eszközként, pedig az ilyesminek csúnya vége szokott lenni. Nem tanultak semmit a történelemből.

HabonyArpi 2019.12.10. 06:34:58

@nu pagagyí: Nem kell betojni, tovabbra is szamit majd a liberalisok velemenye, hiszen demokracia van. Peldaul szabadon eldonhetik majd, hogy atletikai vagy futbal stadion epuljon a lebontott szinhazak helyere.

rallus 2019.12.10. 06:57:58

@nu pagagyí: Ez a módszer egyszer már bevált. Amikor 2002-ben győztek a demokrácia bajnokai, azonnal kemény kirúgásokkal kezdték a sebek begyógyítását és minden pénzzel összefüggésbe hozható posztra saját embereiket ültették.
Szárnyalt is a Pannon puma, és ahogy legokosabb emberetek megjósolta Őszödön, egyszer csak az IMF gyorssegélye is megérkezett, hogy ne haljunk éhen...
Ennyit a történelemről és a tanulásról.... Mernék nagy összegben fogadni....

nu pagagyí 2019.12.10. 07:23:00

@rallus: Most is ki lesz mindenki rúgva mindeni, akit a Fidesz nevezett ki, mert egytől-egyig alkalmatlan, önállótlan, pénzsóvár, félhülye idióta.

A Fidesznek sikerült szinte minden területet úgy átszervezni, hogy éppen csak a lényeg veszett el belőle, amiért az egész van. Cserébe viszont bármilyen hülye holdudvari szerzsák elmekeghet a szarrá tett rendszer élén. Az oktatásból kiküszöbölték a gyerekek és szülők érdekeit, az egészségügyből a betegekét, az igazságügyből az igazságot, a médiából a valóságot, az önkormányzati rendszerből a polgárok érdekeit, most a kultúrát szerveznék olyanra, nehogy figyelembe vegye a közönség igényeit. Halszagú Magyarország!

Benikuty 2019.12.10. 08:34:34

@MAXVALL bircaman közíró: szerintem fingani akartál, oszt beszartál...

FCUK6 2019.12.10. 08:35:08

Az a normális, hogy az irányít, aki adja a suskát. Inkább az eddigi gyakorlat volt hibás.

konrada 2019.12.10. 08:51:13

@nu pagagyí:
...mert kellenek a helyek a régi jól bevált "szakértő" elvtársaknak, lásd Budapest...

yourmomtits 2019.12.10. 08:54:51

megnéztem az index riportját a tüntetésrők, vicces volt, h a tüntetőknek fogalmuk nem volt, h mi ellen tüntetnek. az egyik meg kijelenti, h a színháznak ideológiamentesnek kell lenni, de liberálisnak. szánalmas. szántsák be az egészet.

6.Lenin 2019.12.10. 09:21:38

@nu pagagyí:

" pedig az ilyesminek csúnya vége szokott lenni. Nem tanultak semmit a történelemből. "

Most az 1x igazad van, csúnya végetek lesz, megint.

Csak nézd vissza, 1919-től, hogy mi lett a nácikkal, komcsikkal, libsikkel (egy család).

Vagy, ha nem látsz olyan távlatokban, akkor elég 1994-98, 2002-2010-es időszakot megnézned.
És ezek az időszakok egyre inkább rövidülnek, hiszen a mostani események is azt igazolják, hogy a családon belül nyírják ki egymást.
Orbán még fiatal, csak hátra kell dőlnie, míg ezek ölik egymást. Megnézzük kik is kerültek most néhány város élére, tuti biztos a bukásuk, csak idő kérdése.

nu pagagyí 2019.12.10. 10:29:41

@6.Lenin: A komcsik és a nácik valóban hasonlóak, ezt a NER is bizonyítja: kommunista eszközök náci ideológiával. A liberálisok viszont más család, tulajdonképpen minden világháborút, hidegháborút az utóbbi eszmét képviselő erők nyertek, ami nem véletlen, mert az emberek szabadsága csak nekik fontos és a szabad embereket nem kell terrorizálni, hogy megvédjék, amit magukénak éreznek. A liberális eszme alapérték, nem kell rá külön párt, mert megfér minden olyan eszmével, amely komolyan veszi az embereket, szolgálni akarja őket és nem uralkodni rajtuk.

nu pagagyí 2019.12.10. 10:36:07

@yourmomtits: Nem sokat értettél meg az egészből. Gondolom, már zsenge korodban is te húztad le a PISA tesztet.

Muhammad Balfas 2019.12.10. 10:44:58

@mgdé: Hát múltból sok mindent megérthetnél ha olvasnád, de persze egy sort sem olvastál tőle nyilván..Arról tudsz, hogy Wass Albert Baumgarten-díjas volt? Ti lipschikék csak a Kádár rendszerben kialakított irodalmi kánonban vagytok képesek gondolkodni.

yourmomtits 2019.12.10. 10:46:05

@nu pagagyí: most aztán jól megcáfoltad :DDD

Muhammad Balfas 2019.12.10. 10:47:25

@nu pagagyí: Te kb. 8 éve úgy gondolod, hogy a hatalom ideges, aztán mindig jön a menetrendszerű vereség a parlamenti választásokon. A hatalom egyszerűen rájött, hogy nem érdemes a fővárosban finomkodni, és ennek a keserű tapasztalataival fogtok szembesülni nagyon hamar. .

morph on deer 2019.12.10. 10:51:52

@Muhammad Balfas:
“Szívós munkával megtörhető.Ennek a kezdő lépéseit tapasztalhatod..:)”

A cseppnyi szépséghiba csupán az, hogy ehhez a szívós munka nem elég, ehhez kultúra is kellene. Az meg fennen tüntet hiányával az orbáni univerzumban, ez meglehetősen nyilvánvaló.

Pedig ha nem tudsz adni az elvett (színház) helyett valami mást, ami (legalább) egyenértékű, akkor csak ellenállást sikerül gerjeszteni, azzal pedig csak veszíteni lehet hosszabb távon.
Ez törvényszerűen így van, ajánlatos lenne belegondolni, hogy valóban ezt akarják-e.
Akiknek van viszonya a kultúrához, azok ugyanis nem fogják tűrni az efféle barbár beleavatkozást még akkor sem, ha amúgy jobboldali gondolkodásúak lennének.
Csak azért mondom, mert ahogy látom te is kívülálló vagy...

6.Lenin 2019.12.10. 11:43:12

@nu pagagyí:

"amely komolyan veszi az embereket, szolgálni akarja őket és nem uralkodni rajtuk. "

Írná rá példákat okt. 13.-a utáni időszakból, pl Budapestről?

Egymást nyírják, lopnak 1000-el, kirúgnak mindenkit a másik oldalról, tüntetnek a művészet szabadságáért, de kirugnak minden nem liberális vezetőt.
Miről beszélsz?
Más ember a gatyáját se cseréli olyan sűrűn, mint ezek a pártjaikat, elveiket (ha van véletlenül )
Mekkorát buktak 98-ban, 2010-ben? Most is az lesz, hiszen ők építeni soha nem tudtak, csak rombolni.

nu pagagyí 2019.12.10. 11:44:23

@Muhammad Balfas: Budapesten elküldték a választók a Fideszt a búsba, talán tudomásul kellene venni, ha már eddig mindig a szent választói akaratra hivatkoztak ámokfutásuk során. Veszíteni is tudni kéne, demokráciában ez nem szégyen.

konrada 2019.12.10. 12:21:37

@nu pagagyí:
... "Veszíteni is tudni kéne, demokráciában ez nem szégyen. "
Ámen.

(Bárcsak ezt mindenki megértené: az is, aki a sorozatos vereségüket diktátorozással kezdi mentegetni...;)

mgdé 2019.12.10. 12:26:41

@Muhammad Balfas:

Ugyan már, állítólagos magyar barátocskám, értelmes ember kánon nélkül olvas. S jóval többet, s többfélét, mint te hiszed. (Kicsit szegényes a képzeleted, de mi mást várhatnánk. :P ) S tud mérlegelni, mi mit ér. Greco Péter és Pál apostol-ja pl. sokat. Menj, és nézd meg!

BUTApest te csodás 2019.12.10. 12:34:00

@nu pagagyí: Kamugeri kulfoldi szavazatokkal nyert. Ahogy a Gyurcsany mondana, a "szarbol hoztuk vissza a valasztast". Vagyis csalassal jutott pozicioba, nincs valodi tamogatottsaga. Es csak ido kerdese, hogy a Gyurcsanyhoz hasonloan zavarjak el az emberek.

mgdé 2019.12.10. 12:43:58

@BUTApest te csodás:

Szóval a Geri a kínaiak embere. Akkor meg így is, úgy is mindegy már, hiába sipákolsz!

BUTApest te csodás 2019.12.10. 12:46:35

"Nézőpont: Fidesz–KDNP 52 százalék, ellenzéki pártok 44 százalék"

Na itt az egyertelmu bizonyitek, hogy kamugeri CSALASSAL jutott hatalomba. Kulfoldiekkel ELCSALTA a valasztast.

morph on deer 2019.12.10. 13:18:41

@FCUK6:
“Az a normális, hogy az irányít, aki adja a suskát. Inkább az eddigi gyakorlat volt hibás.”

Tehát nem az, aki ért hozzá?
Bár ahogy látom ez nem sok orbánhitűt zavar, máshol sem.

Egyébiránt én úgy tudom, hogy a színházak finanszírozása úgy zajlik, hogy 1/3 állami támogatás, 1/3 önkormányzati, és 1/3 jegyeladás.
Ebből kiindulva akkor szerinted kinek is kéne irányítani?
Amelyik csak a suskát adja, vagy aki ért is hozzá?

morph on deer 2019.12.10. 13:26:18

@yourmomtits:
“ a színháznak ideológiamentesnek kell lenni, de liberálisnak. szánalmas.”

Ami szánalmas az a megjegyzésed... Azzal együtt, hogy ez igazából a műveletlen suttyó(k) bűne, aki(k) az országot vezeti(k), és a saját hülyeségei(ke)t terjeszti(k) alaptézisként.
Csak mert a liberalizmus NEM ideológia, hanem életszemlélet!
Na innentől gondold újra.

morph on deer 2019.12.10. 13:29:40

@BUTApest te csodás:
“ Na itt az egyertelmu bizonyitek, hogy kamugeri CSALASSAL jutott hatalomba. Kulfoldiekkel ELCSALTA a valasztast.”

Gondolom már megtetted emiatt a feljelentésedet, ugye?
Lesznek új választások is, vagy csak visszahelyezik Tarlós papát, mintha mi sem történt volna?

Mindenesetre kiváncsi vagyok, hogy halad az ügy..:)

morph on deer 2019.12.10. 13:35:14

@nu pagagyí:
“eredményét a csepeli szoborparkban lehet megszemlélni”

És tudod mi az, ami még ennél is szomorúbb?
Hogy tisztán művészi szempontból még azok többsége is jobb mű, mondhatni jobb szobor, mint az utóbbi 10 évben felállított gagyi giccsparádé!
Már csak a közízlés rombolása, a vizuális környezetszennyezés miatt is megérdemelnék, hogy deresre húzzák őket!

taga20☺ 2019.12.10. 13:51:46

úgymeg hogy azt kell a szín házba az ov. fizesen:
fiju kúr lányot -10
fijú kúr fijút +10
lánny kur lányott +5
egyébb( diszny ósex, kwcske, gida lalyhár stb +10

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.12.10. 13:57:56

@Benikuty: fingani most akarok, de nem merek, mert észreveszik.

taga20☺ 2019.12.10. 13:58:39

@taga20☺: azomban lek szebb ki marat:
lány kur fiukat 888 ww

az Érdi szín házba belüre be nem tete a lábát vararcskos ov. kulturálatlan cziggány vajda rászista parasztt

KERESZTÉNY SZABADSÁG 2019.12.10. 14:00:54

A fidesz még mindig 52%-al vezet. A MOSLÉKKOALICIÓ 22-ben is bukni fog.

taga20☺ 2019.12.10. 14:07:49

@morph on deer: engemet húsztak már deresre
mint a tiz ulyamat meg nyaltam utánna höhö
csak vékonka volt a szíp fasza mre rája húsztak
www.lovasok.hu/wp-content/uploads/2019/01/sz%C3%BCrke9-e1548869554934.jpg

nu pagagyí 2019.12.10. 14:15:13

@KERESZTÉNY SZABADSÁG: Elfelejtetted hozzátenni, hogy a Nézőpont Intézet tette közzé a Fidesz Propaganda Minisztériumában előállított számokat. A Fidesznek pont úgy van 52%-a, mint Tarlósnak volt a választások előtt.

nu pagagyí 2019.12.10. 14:27:01

@BUTApest te csodás: Kinek mesélsz te hülye? Ha nem csalt volna a Fidesz még ennyi sem jött volna össze neki, pedig mindent megpróbáltak. Szokj hozzá a szabadeséséhez!

nu pagagyí 2019.12.10. 14:35:30

@konrada: A Fidesz nem panaszkodhatott az egyenlő feltételek hiányára, mindenhonnan ők folytak, igaz, a feltételeket is a Fidesz diktálta. Talán az volt a baj, hogy az emberek megismerték milyen ostobák és arrogánsak, így az emberek pánikszerűen leszavaztak bárkire, aki nem Fidesz. A jövő sem tartogat sok jót a keresztény-fasiszta korrupciós szövetségnek, mert egyre nehezebb olyan választási rendszert kitalálni, amelyben 20%-kal is kétharmadot lehet nyerni.

nu pagagyí 2019.12.10. 14:41:40

@taga20☺: Igen, ezentúl te is értesülhetsz majd a politikai vitákról, a koalíciós ellentétekről. Az eddigiektől eltérően, nem egy bűzös lyukban, a nyilvánosságot kizárva fogják eldönteni, mi legyen veled. Remélem, a képviselők is képviselni fognak, nem pedig propagandapaneleket böfögni. Majd meglátjuk! Rövidebben: üdvözöllek a demokráciában!

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.12.10. 14:48:50

Ámde mostmár kakillanék.

Rátok fogok gondolni.

sas70 2019.12.10. 14:49:20

Nem is tudtam, hogy tömjén zsóti helikopteres főszarvasvadász a kultúrában is ennyire otthon van, hogy gyorsan a laptopján ír egy törvény javaslatot, két vadászat között és már be is nyújtja a parlamentnek.

konrada 2019.12.10. 14:55:19

@morph on deer:
...s még szomorúbb ennél, hogy magát nagy kultúremberként meghatározóknak még arról sincs fingjuk, hol is van az a bizonyos szoborpark...;-P
;))

konrada 2019.12.10. 14:57:11

@nu pagagyí:
"Veszíteni is tudni kéne, demokráciában ez nem szégyen. "
;-P
;))

azigaziraptor 2019.12.10. 15:19:59

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit
2019.12.10. 03:22:04
Mit is szerettél volna?

nincs1itt 2019.12.10. 15:55:19

@Muhammad Balfas: látod, ismét nomen est omen! a színházat nem tudod gógliból megismerni. megint becsaptak, de mit tehetünk, fidesz rajongó vagy...

nu pagagyí 2019.12.10. 16:00:54

@sas70:
Tömjén elvtárs:
Az életrajzából csupán az derül ki, hogy egy percet sem dolgozott valódi munkahelyen. Két egyetemen is lebukott plágium miatt. Szerencsére ezek után felhagyott a tanulmányokkal és agancsgyűjteménye szaporításának szentelte az életét. Emlékezetes teljesítménye egy svédországi jávorszarvas, amit előbb kikötöztek, hogy biztosan eltrafálja, majd a dögöt helikopteren szállították a kerti parti helyszínére, ahol nyársra húzták. A kultúrával érintőlegesen akkor találkozott, amikor lovon bevonult Kézdivásárhelyre, de mivel a kultúra menekülőre fogta, így csak hátulról látta. A törvényjavaslatot az asztalán találta, nem tudja, ki tette oda.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.10. 17:02:07

index: "Alföldi Roberta: Eljött a beszarás ideje"

akkor nagyon kuluráltan lesz szaros a férjed fasza

Muhammad Balfas 2019.12.10. 17:14:11

@nincs1itt: Arra céloztam, hogyha mégse jártál volna színházban Münchenben, akkor ne próbáld meg gugliból megoldani a szitut, mert úgyis lebuksz..:) Szóval, milyen volt az előadás..?

nincs1itt 2019.12.10. 17:17:57

@Muhammad Balfas: ne célozgass, mert nagyon gyengén megy ez (is) neked. te vagy az utolsó, akinek bármit bizonyítani akarok, mivel te már bizonyítottad ki is vagy valójában.

Muhammad Balfas 2019.12.10. 17:18:09

@mgdé: Egy könyvet sem olvastál sem Wasstól, sem Tormaytól, csak mész a csorda után.. Olvasd el pl. a Bujdosó könyvet. Remekül bemutatja mocsok fajtádat..:)

Muhammad Balfas 2019.12.10. 17:18:51

@nincs1itt: Ezt a reakcióidőt baszd meg! Miért nem keresel valami hobbit? :)

mgdé 2019.12.10. 18:14:50

@Muhammad Balfas:

Az én "fajtámat" nem nagyon tudja bemutatni, balnagyszakállú te, az én elnököm bizisten Nazurbajev. :D

Tormayt már bő negyven éve is untam. Sorry.

taga20☺ 2019.12.10. 18:40:51

korán kellek koránt énekellek
aúú a segecském

R. V. J. 2019.12.10. 20:22:56

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: ne olvass indexet, baszki, hát olvasni se tudsz!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.10. 20:32:49

@R. V. J.: keversz valakivel algazabáló
én írni nemtudok

nincs1itt 2019.12.10. 21:08:37

@Muhammad Balfas: meglepődtél? foglalkozik veled végre valaki? neked is ajánlom, mint vologya nertársadnak: rántotthús(ha futja a bérkommentelésből) esetleg avas szalonnabőr a nyakba és akkor legalább a kóbor ebeknek felkelted az érdeklődését.

nincs1itt 2019.12.10. 21:12:23

@Muhammad Balfas: ezért nevezik a fidesz-tálibot "zárt gondolkodásúnak", mert valóban neked wass és tormay tetszik. ezzel semmi gond, de gustibus non est disputandum.
de azért lássuk be, nem kerültek be a halhatatlanok csarnokába. tudom, tudom mert nem! tuggyukkik.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.10. 21:49:14

harsog a szorosz orrcseszrá
hiába támadják az országot a soros bérencek, Viktor megvédi népét

FCUK6 2019.12.10. 22:00:25

@morph on deer: a felsorolt háromból egyik sem ért hozzá, szóval hülye a kérdés. Mint aki feltette. A kétharmad fog közösen irányítani: az önkormányzat és az állam. Egyik sem dönt egyedül. Ez lesz. De akkor miért álltatok tegnap az utcán mint a farkak?

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.12.11. 08:13:02

Srekk is megmondta: jobb kint, mint bent.

yourmomtits 2019.12.11. 08:58:00

@morph on deer: hülyeúr :DDDD definiálnád a kettő közötti különbséget?!

konrada 2019.12.11. 11:07:52

Idézet a Szeka értelmezéséből:
""Senki se gondolja, hogy a Fidesz ölbe tett kézzel fogja nézni, ahogy az októberben polgármesteri székekhez jutott ellenzék lecseréli több megyei jogú városban a kormánypárt kádereit, többek között a helyi színházak igazgatóit."

Itt a magyarázat. Budapesten 2002-2010 között olyan kultúr-kampf volt, melyben helye nem volt olyan színháznak, amely nem felelt meg az akkori városvezetés politikai irányvonalának.
2010-2019 között ezen színházak kis részében kinevezésre kerültek olyanok is - miközben a többséget békén hagyták - amelyek kilógtak a kánonból.

Most újra azok vannak, akik nem hisznek a sokszínűségben, és ezért sorban kezdik leváltani azokat, akik más véleményen vannak.

..,s jól értelmezi a szekus: Ha ilyen a játék, akkor azt kell játszani...

taga20☺ 2019.12.11. 12:29:00

bekaptam az arabot
egy nagy barna darabot
gyuribá a kedvencem
képe kinn a kredencen
geryke példaképem
ráverem minden képen
feryke édes álmom
vele mindig csinyálom

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.12.11. 13:03:03

Elfelejtettem kakálni, hogy basznátok telibe!

nu pagagyí 2019.12.11. 15:08:47

@MAXVALL bircaman közíró: Így jár, aki minden tevékenységével kapcsolatban mások engedélyére vár. Légy önmagad! Szarjál!

nu pagagyí 2019.12.11. 15:23:36

@konrada: Copy-Paste? Szólok majd a tartótisztednek, hogy megspóroltad a munkát. Ki is az?

A dumád sajnos tárgyi tévedéseket tartalmaz.

Rejtvény: valamelyik olyan blogon, ahová szemeteltél, megtalálod a megfejtést,
Díj: öt perc szabadpihenő.

harakiri 2019.12.11. 16:50:21

Na, látom h a kripto-kommunista fideszesek megint csak tapsolnak, hogy egy újabb szög került a szabad Magyarország koporsójába.
Remélem boldogok vagytok, hogy az 1000 éves történelmünket köpitek szembe!

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2019.12.11. 19:07:22

@harakiri: Ahhoz kepest, hogy 100 eve atjatszotatok az orszagunk 2/3 -at a romanoknak, fura hogy az 1000 eves tortenelmunkert aggodtok.

mgdé 2019.12.11. 23:24:42

@Épüljön STADION a CEU helyére..:

Öcsi, te nagyon tudatlan vagy ...
Nem Horthyék harcoltak a románok ellen, hanem Stromfeldék.
Horthy kifejezetten megtiltotta az embereinek, hogy bármilyen harcba keveredjenek a román erőkkel.

Valóban sok minden felróható Kunéknak, de az pont nem, hogy ők játszották volna át, Vixet is elhajtották az anyjába ...

Valamint megsúgom: Se a Felvidék, se a Kárpátalja, se a Vajdaság nem a románoké lett.
Ha még nem hallottál volna róla: létezik olyan valami, hogy térkép.

rallus 2019.12.12. 07:36:41

@mgdé: Csak segíteni szeretnék....
Létezik már olyan dokumentum, amit nem Révai, nem Aczél György íratott és egészen más következtetésekre jutottak benne, mint amit te a munkásőr továbbképzésen bemagoltál! Meg fogsz lepődni!

mgdé 2019.12.12. 09:39:03

@rallus:

Akkor kérdezd meg erről dr. Kövér László nagypapáját.

Te kis m.továbbképző. :D

rallus 2019.12.12. 11:18:11

@mgdé: Felesleges. Még én is úgy tanultam gimiben, hogy a Szovjethatalom tehermentesítése volt Kun Béla fő feladata...

mgdé 2019.12.12. 12:35:39

@rallus:

Akkor azt is tanulhattad, már ha eljutottál arra a szintre, hogy a románok már hamarabb - '19. január, még Károlyi időszakában - támadni akartak volna még tovább, de muszájból visszavonták a csapataik egy részét, mert az orosz sereg (a vörösöké) túl közel járt már a románok által elfoglalt Besszarábiához, emiatt a románok védelemre rendezkedtek be. S az időszakos fehér és intervenciós sikerek (Odessza elfoglalása pl.) tették számukra lehetővé, hogy ismét Magyarország felé forduljanak. Nézz nyugodtan utána. :)

Amúgy meg, kedves rallus, ha nagyon akarsz, még akár olyat is olvashatsz ám, hogy a mi őseink egyenesen a Szíriuszról jöttek. Miután ezt nem Révay vagy Aczél írta/íratta, neked ezt kötelező elhinned! Meg Illig jó üzletét, meg a marslakók támadását is.

Eltiltott Vélemény 2019.12.12. 13:31:38

Azt azért valaki egzaktul definiálhatná, hogy a ripacsok, csepűrágók és más hasonló alakok mitől lettek szinte egyedüli letéteményesei a művészetnek! Mitől ér többet az általuk előadott bármiféle "mű" vagy "darab" bármely utcazenész előadásánál? Miért lett belőlük olyan réteg, amiket kötelezően el kell tartania az államnak? Miért KELL támogatni az efféle senkiháziakat?

Szerintem ugyanolyan hugyosjóskák mint a focisták, és pont ugyanúgy túl vannak fizetve, csak épp a focistáknál kevesebb a szereposztó dívány :-)

alöksz róz 2019.12.12. 13:31:40

@mgdé: jaja, szíriusz meg marslakók, ez nagyon komoly, erre tényleg jogos a nagy arc :D

alöksz róz 2019.12.12. 13:36:42

@Kitiltott Vélemény: nem kell támogatni... de helyette fizethetsz tízezreket a jegyért
vagy nézheted ingyen az éjjelnappalbudapestet :-)

mgdé 2019.12.12. 14:48:24

@alöksz róz:

quercus szerintem sem komoly, ettől még marslakó :P

Eltiltott Vélemény 2019.12.12. 15:20:26

@alöksz róz: Legyen a jegy ára tízezrek, majd a nézők eldöntik, hogy mennyit ér a pojácák színpadi játéka. Túl sok az országban a kitartott focista, színész, politikus és miegymás ... "kőbányába velük", hogy dolgozzanak meg a napi betevőért mint minden más bérből és fizetésből élő polgár, aránytalanul túl vannak jelenleg fizetve.

Muhammad Balfas 2019.12.12. 17:11:59

@nincs1itt: Szóval,milyen volt az előadás..;)

Muhammad Balfas 2019.12.12. 17:16:23

@nincs1itt: A fő probléma nem az,hogy Tormaytól vagy Wasstól nem olvastál egy sort se,hanem,hogy a lipsi irodalmi kánonba tartozó szerzőktől sem..(Max a tömörített verziókat doga előtt..:))

nincs1itt 2019.12.13. 00:08:10

@Muhammad Balfas: kedves balfas, tudod amikor én még "dogákra" készültem, gyaníthatóan szerénytelenséged még apjával járt egy nadrágban.
képzeld, kíváncsiságból mindkettőtől olvastam. bizony nem illenek a hallhatatlanok csarnokába. szerintem. tényleg mesélj, kedves balfas, mely művek tartoznak a "lipsi"(hejjezsen = libsi, ha már oktatásról esik szó, rád férne egy esti nyócelemi) kánonba?
süti beállítások módosítása