B1 blogcsalád



Facebookon könyörög adományokért a János Kórház, hogy biztosítani tudja a mindennapi betegellátást

2019. december 04. - nickgrabowszki

De nincs itt semmi baj, mert lesz magyar űrhajós. jk.jpg

December 1-24. között várunk olyan adományokat, melyek segítenek a mindennapi betegellátásban. Összegyűjtötték osztályaink a hiányzó fogyóeszközök listáját, melyet folyamatosan frissítünk.

Ezt közölte közösségi oldalán az Alapítvány a Szent János Kórházért. A listában a kéztörlőtől a láz- és vérnyomásmérőn és hűtőszekrényen át az evőeszközökig, törölközőkig és öltözőszekrényekig minden előfordul; az a benyomásunk támadhat, hogy

a kórház mindennek örülne, annyira semmije nincs.

Akinek módjában áll, komplett osztályok hiánylistáját 'örökbe fogadhatja'.

Az adománygyűjtésnek ezt a mondatát mondjuk legcélszerűbb lett volna Kásler miniszternek vagy Orbán kormányfőnek címezni, mert nekik kétségtelenül módjukban állna. Talán meg is próbálták, csak nem értek célt, mert a tulajdonos állam nem hajlandó finanszírozni saját kórházát.

Pedig pénze amúgy lenne neki, mert ugyan a János Kórház gyerekosztályán nincs lázmérő, tálalóeszköz, kéz- és popsitörlő, meg mosószer, de

Főleg az. És akkor kinek lenne szüksége kórházi ellátásra.

A János Kórház eddig sem volt a legjobb állapotban. 2 éve például fűtés nem volt. Utána meg az EKG-t és a hűtőt nem lehetett egyszerre használnijk2.jpg

Akkor még volt hűtő.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2915337542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycmen 2019.12.04. 08:47:11

Budai szuperkórház a libsik által elutasítva, polgármesteri iroda viszont dugig feltöltve!
Kálmán Olgának nincs erre a problémára valami tanácsa egymillióért?

cleanwater 2019.12.04. 09:40:42

@Cycmen: Sok barom fideszes van, de Te vagy a Number one!

2019.12.04. 09:50:59

@Cycmen:

"Kálmán Olgának nincs erre a problémára valami tanácsa egymillióért?"

Ebben speciel igazad van.
Engem is felháborít, hogy miközben KariGeri a kampányában arról beszélt, hogy nem lesz kifizetőhely a Főpolgármesteri Iroda.

Viszont az is felháborító - ha már homár -, hogy a jelenlegi hatalmat kiszolgáló Alkotmánybíróság elnöke, illetve néhány magas pozícióban semmittevő fizetése is 2 millióval nő.

Például az én - meg a Te - adóforintjainkból.

látjátok feleim szümtükkel 2019.12.04. 09:51:45

@Cycmen:

Nanebszad már! Az elmúlt kilenc évben ennyire lepusztult a kórház, és kedvenc fidesz kormányod nem tett semmit ellene, csak épített még öt újabb fűtöt füves stadijonyt a haveroknak. Egy hónap alatt mit tehet az üres kamrával rendelkező új fővárosi vezetés? Te okos vagy, mond már meg!
Ja, és ki is hagyta üresen a kamrát kilenc, Magyarország jobban teljesít év után?

Cycmen 2019.12.04. 09:53:19

Túl sok baj nem lehet , hiszen évek óta nem találtok más felháborítót ezen a fentebb kitett képen kívül, meg sem tudom mondani hányadszorra látom! Az meg hogy ez a Jánosban készült, vagy az Index szerkesztőségében, szintén kérdéses! :D

6.Lenin 2019.12.04. 09:59:09

Idióta faszok!

Budapest szabad, és a libsiké! Basszátok meg, dolgozni is kellene már, nem csak közpénzt lopni.

taga20☺ 2019.12.04. 10:01:08

ǝʎʅǝ̗ʅǝq ʇodn̗ʞƃƃǝs

Cycmen 2019.12.04. 10:03:49

@látjátok feleim szümtükkel: Egy hónap alatt mit tehet az üres kamrával rendelkező új fővárosi vezetés?

Performanszként felajánlja egy havi fizetését klotyópapírra a Jánosnak! Ha odaadják a lóvét, öt perc alatt megveszem a szükséges dolgokat! Oda miért nem tör be Kunhalmi, meg Hadházy és a Varjú rendet csinálni?????? Azzal én is maximálisan egyet értenék!
A libsik már most bizonyítják, hogy egy ügy mellett csak addig állnak ki, amíg politikai haszon származhat belőle, de hatalmon kórházakat zárnak be, vizitdíjaznak, szekrényt páncéloznak, meg privatizálnák az egészségügyet! Az a gond, hogy TŐLETEK kurvára nem hiteles a kórházazás! Hol az IMF lóvé,, miért nem költötték azonnal a kórházra? Vagy azt az elbaszott lóvét, ami miatt IMF kölcsönt kellett felvenni?

Cycmen 2019.12.04. 10:09:57

@látjátok feleim szümtükkel: Egy hónap alatt mit tehet az üres kamrával rendelkező új fővárosi vezetés?......................

Amit megígértek! Ja, annak a felét már visszavonták, a másik feléről sunnyognak, mondjuk szarházi szakértőkről és rengeteg helyettesről még a kampány alatt hallgattak, de azt egyből meg tudták csinálni, nem kérdeztek meg senkit, hogy hogyan tegyék! Aztán viszont leesett a hó és akkor szintén nem tudták, hogy mit kellene csinálni, erre meglátogatta Karácsony a FKFV telephelyét!

Muhammad Balfas 2019.12.04. 10:15:38

@Cycmen: Vajon a korábban adócsalásért jogerősen elítélt Czeglédy Csabi tanácsaiért mennyit fizetnek?

rallus 2019.12.04. 10:18:08

Végre megint ballib vezetése van Budapestnek a karizmatikus Karigerivel az élén és Ferenc testvérrel nagyon szorosan a háta mögött. Ez garancia arra, hogy meg fogják oldani a János Kórház problémáját is. Majd ezt is bezárják és a betegeket kib..sszák az utcára, mint ahogy ezt az OPNI esetében már tapasztalhattuk...
Még hogy kéztörlő.... Majd felajánlják nekik helyette azt, amivel Hadházi olyan gyakran foglalkozik...

Muhammad Balfas 2019.12.04. 10:18:13

@Látens Inszinuáció: Hogyhogy mégis lesz stddionnn, mikor a Gery megígérte, hogy nem.. Az új kórház persze nem kell..

Cycmen 2019.12.04. 10:28:18

@Muhammad Balfas: : Vajon a korábban adócsalásért jogerősen elítélt Czeglédy Csabi tanácsaiért mennyit fizetnek?

Sokat! Jobb ha nem is tudjuk! Érdekes, de a kampányban róla sem volt szó!

2019.12.04. 10:29:32

Vicces listája van az alapítványnak, hogy miket kér, nekem az elektromos szúnyogirtó tetszik leginkább, így Karácsony előtt :-) , bár az A 4-es fénymásolópapír sem rossz.
Ha a teljes listát nézem, akkor viszont az alapítvány az 1-es közti adószámával ezt a gyűjtést nem is végezhetné, mert ahhoz 2-es kellene, hogy ekkora tételek beleférjenek.
Ha meg abból indulok ki, hogy a véradás szervezés és hasonlók vannak az alapító okiratukban, akkor még érdekesebb következtetéseket lehet levonni az akció céljával kapcsolatban.

2019.12.04. 10:38:11

Ha valaki adományozni akarna, akkor itt a kívánságlista;
KARDIOLÓGIAI OSZTÁLY
Hajléktalan ellátáshoz szükséges eszközök:
Evőeszköz
Tisztálkodószerek
Pelenka
Hőmérő
Meleg téli ruha
Cipő
Szivesen fogadnánk a karácsonykor bent fekvő betegek számára szaloncukrot, vagy valami kis asztali díszt, esetleg fenyőfát.

II. BELGYÓGYÁSZAT-DIABETOLÓGIAI OSZTÁLY
Nadrágpelenka L méret
Tisztitószerek
Pohár, evőeszköz (müanyag)
Inhalátor
Digitális lázmérő
Vérnyomásmérő
Párna, takaró

GYERMEKSEBÉSZET OSZTÁLY
Gyermek pizsama fiúknak 110-128-ig (gombos) 5 db.
Fürdő papucs (műanyag mosható) 38-39-40-41-42-43 1-1 db
Frottír törülköző fehér 20 db
Zuhanycsaptelep + gégecső +zuhanyrózsa 7 db
Baby pulzoxymeter
Vízforraló 1 db
Microhullámú sütő 1 db
Hűtőszekrény 110 l -es 3 db

GYERMEKOSZTÁLY
Hagyományos vagy digitális lázmérő
Gyerkeknek tálalóeszköz: tányér, pohár, bögre, evőeszköz - papírból is jó
Elektromos szúnyogírtó
A4 papír
Kéz-és popsitörlő
Mosószer, öblítő
Mosogatógépbe mosószer, só, öblítő
Babaápoláshoz bármi
Kéztörlő
Elemek: góliát, AA,AAA
Szalvéta

ÁPOLÁSI OSZTÁLY
Digitális hőmérők
Automata felkaros vérnyomásmérők
Gumiszalag tornához
Kis labda, karika-kézerősítéshez
Kreatív foglalkozásokhoz: színes papír, krepp papír, olló, vízfesték, Színezők
Fali parafa tábla- faliújságnak (nagy méretű)
Egyszerhasználatos pohár, kanál
Láberősítő pedál
Fésűk
Tusfürdő, sampon
Tisztítószerek
Rejtvényújságok
Papucsok

I.BELGYÓGYÁSZAT
Pelenka
A4-es fénymásoló papír

TÜDŐGONDOZÓ
Fém öltözőszekrények (zárható)
Új, vagy használt irodabútorok, mint pl. forgószékek, irodai székek, íróasztalok, kartoték szekrények, irodai polcos tároló szekrények, irodai ajtós szekrények, stb.
Betegvárókba (2 db) falra szerelhető kijelző monitor

Muhammad Balfas 2019.12.04. 10:38:39

@Cycmen: Kíváncsi vagyok mikor viszik megint be? Őt is meg a kispesti brigádot is..

2019.12.04. 10:42:26

@Cycmen: Bizony bizony, ha nem lopott volna el a Balog Sándos--a volt B.M.Andrea miniszterasszony tolvaj férje, milliárdokat, ha nem csalta volna el az adóforintok milliárdjait, ha brókermarcsika nem lopta volna ki segítséggel a milliárdokat, ha farkasflóriminiszter helyett nem az adózók fizették volna vissza a síbolt pénzt és kamatait--másabb lenne. Ha rogánantiloptónyó és macája nem "kuporgatott " volna össze milliárdokat, ha nem kellett volna a nemzeth veje miatt közel 700 milliót kifizetni az eu-nak--kamatokkal együtt--, ha a lyukaszoknis baszosborkai és haverja, nem zsebelt volna be az audi földvásárlás kapcsán majd 7 milliárdot--bizony lenne, hőmérő, sebtapasz, vérnyomásmérő, evőeszköz és még talán kézfertőtlenitő is. Sőt még hűtőszekrény is, meg normális ellátás is. A Questortolvajt már nem is emlitem, mert a sok tolvajnak ha levágták volna a kezét, akkor az ország--Svájc után--közép-európa " Svájca " lenne !

Akkor talán lenne, CT, MRI és lenne sok modern és gyógyitásra alkalmas kórház is. Űrhajóst akar a " szijjas" ,a világűrbe küldeni, amikor pereg a vakolat, az ablakon bejön a hideg, amikor nincs elegendő szakorvos, szakápoló és lassan már a kórház is összedől. Ez a kép hasonlit Afganisztánban vagy Szíriában látható még le nem bombázott , és még működő kórházakra. Igaz ott sem egér sem patkány már nincs, nem úgy mint itt.

rallus 2019.12.04. 11:06:00

@jános515: Az a baj, hogy az Orbán kormány nem volt képes jól felhasználni azt a rengeteg pénzt, amit Bajnaiék a kincstárban hagytak, miközben felvirágoztatták az országot is. Új metrók, sztrádák, bezárt vasútvonalak és kórházak, elbocsátott pedagógusok és ápolónők. Ezt kellett volna tovább folytatni, hogy újra elégedettek és boldogok legyetek... Nem jött össze...

Muhammad Balfas 2019.12.04. 11:14:51

@jános515: Tömény demagógia.. Mit szólsz az indiai űrhajóshoz?

Muhammad Balfas 2019.12.04. 11:15:57

@rallus: Gordi még az iskolatej programot is beszüntette.. Az a sok laktóz..:)

Cycmen 2019.12.04. 11:24:01

@jános515: A János évtizedek óta így néz ki, most helyette újat akarnának építeni, az állapota meg a libsiket nem zavarta amíg ők építhették volna újjá, pedig ők emellett mást sem építettek, nekik semmi sem fért bele, se egy stadion, se egy erőmű, se egy vasútvonal, se egy színház, ők csak eladtak, meg lerohasztottak! Libsik kuss!

rasztaszív 2019.12.04. 11:32:48

@rallus: ó,igen,az új sztrádák azóta is rengeteg gondot okoznak,ugye...?idejött egy csomó gaz multi...

2019.12.04. 11:50:11

@jános515: Szerintem az a 72600 milliárd forint hiányzik az ország költségvetéséből, amit elloptak az országból 1980-2010 között.
www.taxjustice.net/cms/upload/pdf/Price_of_Offshore_Revisited_120722.pdf

rallus 2019.12.04. 11:50:35

@rasztaszív: Szeretjük az akkor PPP konstrukcióban épült sztrádákat és törlesztünk, mint a katonatiszt...

2019.12.04. 11:53:18

Úgy egyébként meg bárhol előfordulhat, hogy valami nem működik, pl. ebben a pillanatban áll a Magyarország-Szenegál kézilabda meccs, mert nem működik óra az több perce, ..., JAPÁNBAN.

rasztaszív 2019.12.04. 12:01:41

@rallus: hasznot hoznak így is.az a ti bajotok az autópálya-építésekkel,hogy hasonlót sem tudtok felmutatni.amit fel tudtok mutatni,az meg ezen alapul.

rallus 2019.12.04. 12:08:46

@rasztaszív: Ezen az alapon a bezárt kórházakat , a megszüntetett vasútvonalakat, az eladott közműveket és a kifosztott államkincstárt is meg kellene nektek köszönni, hiszen így kevesebbet kell rájuk költeni!
Ebben nagyok vagytok! A boldoggá tevésben...

Muhammad Balfas 2019.12.04. 12:11:58

@Tényelek: A fejlett Japán:

www.youtube.com/watch?v=E7kor5nHtZQ

Vajon a fehér kesztyűs bácsik kapnak kalóriapénzt? :)

rasztaszív 2019.12.04. 12:12:59

@rallus: mondjuk,az autópálya-építéseket nem kellene ezek közé keverni...vagy ti ebben vagytok nagyok...?:)a hazug keverésben...?:)

morph on deer 2019.12.04. 12:15:53

@Muhammad Balfas:
“ a korábban adócsalásért jogerősen elítélt Czeglédy Csabi tanácsaiért...”

De ő legalább maga verte, mert volt mivel.
Nem úgy mint ez a boldog-talan fideszes, akinek most már nincs kéznél a jobbkeze. A szívem szakad meg:

“Letartóztatták a Szolnok megyei közgyűlés egyik fideszes tagját, Boldog István jobbkezét“

index.hu/belfold/2019/12/04/letartoztathattak_a_szolnok_megyei_kozgyules_egyik_fideszes_tagjat/

2019.12.04. 12:22:28

@morph on deer: "“Letartóztatták a Szolnok megyei közgyűlés egyik fideszes tagját, Boldog István jobbkezét“
Ez szerintem álhír, mert a libsiktől tudjuk, hogy Magyarországon diktatúra van, ezért kizárt, hogy a Fideszhez köthető ember ellen eljárás induljon!

rasztaszív 2019.12.04. 12:22:41

@Tényelek: olvasd is el.itt a lényeg:
"A projektet és általában a ppp-ket rendszeresen kritizálta a Fidesz ellenzékből, és a szerződések újratárgyalását ígérte. Az autópályák esetében ebből csak annyi valósult meg, hogy egy hazai ügyvédi irodát megbíztak 17 millióért a szerződések átvizsgálására, ám végül semmi nem történt."

2019.12.04. 12:35:13

@rasztaszív: A jogállam arra való, hogy az ilyen nagy rablások haszonélvezőit megvédje, ezekben az esetekben is erről van szó, akkora összeget kellene fizetni a kivásárlásért, hogy az még rosszabb üzlet lenne. Ezeket a szerződéseket úgy kötötték meg, hogy csak és kizárólag a rablók nyerhetnek.
Az érintett cégek már egy évszázada rabolják ki jogszerűen a hazájukat /Németország, Ausztria, Dánia, Franciaország, Spanyolország/, pontosan tudják, hogy kinek mennyit kell fizetni azért, hogy elnyerjenek egy ilyen pofátlan "megbízást", nálunk megtalálták azokat a politikai vezetőket, akik bevállalták, kerül, amibe a kerül úgy sem ők fizetik, hanem mi.

rasztaszív 2019.12.04. 12:44:24

@Tényelek: olyat építettek ami egyértelműen hasznos,és szükség volt rá.és pontosan ezt nem veszi be a gyomrotok.

látjátok feleim szümtükkel 2019.12.04. 12:49:27

@Cycmen: "A libsik már most bizonyítják, hogy egy ügy mellett csak addig állnak ki, amíg politikai haszon származhat belőle, de hatalmon kórházakat zárnak be, vizitdíjaznak, szekrényt páncéloznak, meg privatizálnák az egészségügyet! Az a gond, hogy TŐLETEK kurvára nem hiteles a kórházazás! Hol az IMF lóvé,, miért nem költötték azonnal a kórházra? Vagy azt az elbaszott lóvét, ami miatt IMF kölcsönt kellett felvenni?"

1. A fidesz nem arra törekszik, hogy politikai haszna származon minden intézkedéséből?
2. Muszáj volt kórházakat bezárni, mert az akkori viszonyok közt sok volt az annyi. Miért nem nyitotta meg azóta sem azokat a fidesz? No, vajon miért? Hagyta inkább lerohadni azokat.
3. Vizit díj helyett ma az az orvos, aki a kórházban kezel, bizonyos vizsgálatot ( p. vastagbél tükrözést alatatásban, bármilyen ultrahang vizsgálat ) ) csak sok zsozsóért a magánrendelésén végzi el. Ha nem hozzá mégy, akkor a más vizsgálati erdményét a kórházban el sem fogadják. Szocik idején ilyen nem volt.
4. CT, MRI , ultrahang vizsgálatokra 3-4 hónapra adnak időpontot. MIÉRT nem intézkedett már 9 év alattt ez a csudás kormány ennek megszűtetése iránt?
5. Az IMF lóvéról meg már sokszor mebgeszéltük, hogy nem a rendszerváltás utáni kormányzatok okozták a gazdasági válságot, és nem volt úniós támogatás sem, ezért nem értem mi a bajod a libsikkel.
Mellesleg most nem az IMF-nek tartozik az állam, hanem saját polgárainak. Csak majd nehogy kiderüljön, hogy a tartozását nem fogja tudni fizetni, kamatot sem nagyon ad, és majd néhai béke kölcsön módjára tíz évek alatt kapja visssza a lakosság a pénzét. Tudod olyan unortodx módon, mint ahogy a rákiosi rendsz intézte. Vagy esetleg egy gazadsági világ válság esetén vissza sem kapja. Mert a válság bizony kezd mutatkozni.
.

Cycmen 2019.12.04. 12:54:07

@látjátok feleim szümtükkel: Hülye libsi mantra amit nyomsz, egyfolytában megszorítások voltak, áremelések, csődközeli állapot mindenhol, ahol nem is kellett volna! A libsi polgármesterek is beindították a pénzszivattyút!

Cycmen 2019.12.04. 12:54:08

@látjátok feleim szümtükkel: Hülye libsi mantra amit nyomsz, egyfolytában megszorítások voltak, áremelések, csődközeli állapot mindenhol, ahol nem is kellett volna! A libsi polgármesterek is beindították a pénzszivattyút!

morph on deer 2019.12.04. 12:57:06

@Tényelek:
“ Magyarországon diktatúra van, ezért kizárt, hogy a Fideszhez köthető ember ellen eljárás induljon!”

Arról nincs is szó.
Per pillanat beáldozták a “jobbkezet” - nyilván akkora a szar, - (a Boldog meg ott áll, jobbkéz nélkül,:)) aztán majd pár hónap múlva kiderül, hogy bűncselekmény nem történt, a hölgy pedig gazdagabb lesz az elszenvedett kényelmetlenségek fejében.
Azt azért nehéz elképzelni, hogy ebből a helyes párosból a csaj egymaga lesarcolta a vállalkozókat, miközben a polgármester semmiről nem tudott, hiszen csak a “jobbkezéről” van szó...

Lehet, hogy csak annyi történt, hogy nem volt idejük kitakarítani a papírkosarat, és maradt pár inkrimináló adat, ki tudja?
Vagy jött a vállalkozó, és megkérdezte, hogy akkor mostantól kinek kell leadni a pénzt? Nem csodálkoznék, ha így történt volna. :)

látjátok feleim szümtükkel 2019.12.04. 13:00:50

@Tényelek:

Tényelj már egy kicsit a paksi szerződéről is!;D

rallus 2019.12.04. 13:02:02

@morph on deer: Még az is lehet, hogy a sunyi Fideszes nem vállalja el a főnöke helyett a börtönt! Ezek nem olyan kemény legények ám, mint Cusi és Tátrai!

látjátok feleim szümtükkel 2019.12.04. 13:02:08

@Cycmen:

B+! Egyszer is elég leírni, ellátom olvasni.

rallus 2019.12.04. 13:07:01

@látjátok feleim szümtükkel: A paksi szerződést nem azok kötötték, akik lebontották az orosz államadósságot, eladták a közműveket, a MALÉV-et, elindították a 4. metrót és gyorssegélyt vettek fel az IMF-től, hogy csak szemezgessek...

látjátok feleim szümtükkel 2019.12.04. 13:07:12

@morph on deer:

Azért elgondolkodtató, hogy Simonkát nem tartóztatták le, pedig írások szerint azzal is vádolják, hogy megpróbált tanúkat befolyásolni, ami letartóztatási indok mások esetében, meg valami adóhivatali hajjakendet megkent, ami szintn sokat nyom a latban másoknál.
Szegény jobbkéz meg kénytelen bemenni a hűvösre. Nahát, mi csodás demokrácia ez?

látjátok feleim szümtükkel 2019.12.04. 13:08:26

@rallus:

Ja, akkor a paksi szerződéssel olyan jól járt az ország, hogy még az unokád unokái is fizethetik?

rallus 2019.12.04. 13:09:00

@látjátok feleim szümtükkel: Az olvasásoddal nincs is baj... A felfogásoddal van...

nincs1itt 2019.12.04. 13:11:33

@Tényelek: ezt a részt érted? jááános."A ppp nem egy túl bonyolult konstrukció, tulajdonképpen arról van szó, hogy egy cég megvalósít egy tipikusan állami beruházást, majd viszonylag hosszú ideig, akár több évtizedig üzemelteti azt, és ezt éves részletekben fizeti ki az állam. Ez nem növeli az államadósságot, de tulajdonképpen csak egy könyvelési trükkről van szó: az Eurostat ezt nem számítja bele az eladósodottságba, a valóságban azonban ez is ugyanolyan adósságteher, mintha állampapírok kibocsátásából finanszírozták volna a beruházást."

mert paksdva is nagyon hasonló, lenne, ha azt is el nem baszarintották volna a kuszaszemű pénzsámánok és fodbalokosok. a gazdaságossági számításokból sok-sok mindent kifelejtettek. ezért mára világossá vált, hogy elbaszták és ez az apróság ismét sok-sok milliárdjába fog kerülni a magyar adófizetőnek. ismerve putyin cárevics cimboráját a fodbalokos Gazdának, nem lesz haragos, csak kérni fog egy szívességet...
és akkor lesz csak igazán gondban a Gazda+fuccálkülügyér...

rallus 2019.12.04. 13:11:49

@látjátok feleim szümtükkel: Ott lesz egy működő atomerőmű, abból majd kifizetik.
Gyurcsányék 16 000 milliárd forint mínuszt csináltak. Azt miből fizetjük? Ti lepengetitek? Nem szoktátok....

Muhammad Balfas 2019.12.04. 13:12:09

@morph on deer: Ügyes terelés..(Várjál..hogy lehet,hogy a fidess maffiaállamban fideszeseket vesznek őrizetbe..?)
Visszatérhetünk a büntetett előéletű Czeglédy Csabihoz? Mit tudhat ez az ember,és kiről,hogy még mindig nem koptatták le a baloldalon..?:)

rallus 2019.12.04. 13:22:53

@nincs1itt: Mint fent láthattad, a ppp útépítések ugyancsak nyereségesek voltak, csak éppen nem az országnak.
2010-ben drukkoltatok, hogy Orbánék gazdaságpolitikája bukjon meg. Aztán kuszaszemmel sikerült kijönni a túlzott deficit eljárás alól, csökken az államadósság, nincs munkanélküliség és gyorsan nő a belső fogyasztás. Már ebből is láthatnátok, hogy nem csak hülyék vagytok a lopáson kívül mindenhez, de még vudúzni sem tudtok...
Most Putyinoztok, aztán majd ha a művelt nyugat a jóindulata jeléül megint odaajándékoz bennünket az oroszoknak, akkor előkapjátok a szekrényből apuka pártkönyvét...

rallus 2019.12.04. 13:22:53

@nincs1itt: Mint fent láthattad, a ppp útépítések ugyancsak nyereségesek voltak, csak éppen nem az országnak.
2010-ben drukkoltatok, hogy Orbánék gazdaságpolitikája bukjon meg. Aztán kuszaszemmel sikerült kijönni a túlzott deficit eljárás alól, csökken az államadósság, nincs munkanélküliség és gyorsan nő a belső fogyasztás. Már ebből is láthatnátok, hogy nem csak hülyék vagytok a lopáson kívül mindenhez, de még vudúzni sem tudtok...
Most Putyinoztok, aztán majd ha a művelt nyugat a jóindulata jeléül megint odaajándékoz bennünket az oroszoknak, akkor előkapjátok a szekrényből apuka pártkönyvét...

Muhammad Balfas 2019.12.04. 13:26:43

@látjátok feleim szümtükkel: Mivel egy ekkora ország nem képes önerőből fizetni ilyen mértékű beruházást hitelt kell felvenni.Ha bármilyen más kapacitás építésévei akarnál 2500 MW-nyi energiatermelő egységet felépíteni az se menne hitel nélkül..

nincs1itt 2019.12.04. 13:40:32

@rallus: látod? dehogy látod. én annak drukkolok, hogy mo.-nak legyen jó. nem annak, hogy bármely politikusnak rossz. a pénzsámán sem hozott egy fillért sem konyhára:"trükkök százai, amikről nem kell tudnotok..." ismerős ugye? mo.-ból sikeresen egy segéd-és betanított munkás országot faragott a fodbalokos és pénzsámán. de legalább a bérek már meghaladják a bulgárokét. a belső fogyasztás növekszik? nagyszerű, mert világszínvonalra felcsökkentett áfával ez annyira jó, hogy csak na. nincs munkanélküliség? óriási eredmény, még kádár is megnyalná a Gazda tíz ujját! ugye tudod hány ember dolgozik, él tartósan külföldön? ha csak minden másodiknak a családja is ott van, akkor vittek magukkal még egy embert. ezek nem munkanélküliek, mo.-on semmiképpen.
de a kórházakról van szó, 5 orvosból három, egy kis klinikán, a német vidék kellős közepén, magyar. főorvos is van köztük, de mindegyik túl a szakvizsgán.
magyar mérnököt is szép számmal találni a német iparban. informatikust is bőven. ugyan miért is van ez? ja, persze mindegyik kitántorgó szerencsétlen, hazátlan, libsibolsi elhajló ner-ellenség.
de azt jól látod, hogy a nyugat dönt mo. sorsáról és ha megunja a permanens fülkeforradalmiszabadságharcos brüsszeltőlmegszabadulunk eu pénz lopást, hazudozást és szarkavarást, akkor megtörténhet, hogy ismét sikerrel a fasz rosszabbik végére hinta-politikázza magát a Gazda és retardált környezete.
tudod mi a gond ezzel pártkönyves marhasággal? persze, hogy tudod. de szerényen hallgatsz, mert megint kénytelen lennél szembenézni azzal, hogy a fideszben található 1 főre jutó exkomcsik száma kettő.

2019.12.04. 13:47:59

@nincs1itt: "Ez nem növeli az államadósságot, de tulajdonképpen csak egy könyvelési trükkről van szó: az Eurostat ezt nem számítja bele az eladósodottságba, a valóságban azonban ez is ugyanolyan adósságteher, mintha állampapírok kibocsátásából finanszírozták volna a beruházást."
Érti ezt mindenki, ezért mondta Kósa 2010-ben, hogy az adósságrátánk 110% felett van, erre beesett a forint árfolyam, ..., és mindenki Kósát hibáztatta, mert kimondta az igazságot.
Ugyanezért bíztak abban az itteni liberálbolsevikok, hogy Magyarország csődbe, megy nem lesz képes fizetni ezt a hatalmas adósságállományt, ...., becumizták, mert Matolcsy megoldotta, ...., gyűlölik is ezért Gyurcsányék, mert abban bíztak, hogy 2014-ben simán vissza fognak jönni, mert a megszorítások sora miatt, belebukik a Fidesz az adóssághegy eltakarításába.

morph on deer 2019.12.04. 13:48:37

@rallus:
“ Aztán kuszaszemmel sikerült kijönni a túlzott deficit eljárás alól”

Ja, meg előtte ‘bemenni alá’ szintén sikerült!
Aztán hány évig is dekkolt az ország ugyanott, miközben ez a pirospöttyös “magyar csoda” zajlott ezerrel?

Te tényleg azt hiszed, hogy mindenki ugyanabban a tempóban felejt mint te?

Muhammad Balfas 2019.12.04. 13:50:53

@látjátok feleim szümtükkel: Jóval alacsonyabbak az állampapírkamatok,mint a szociszadesz ámokfutás idején ,amelyek a végjátékban már a 10%-ot közelítgették.A Gdp arányos államadósságot is sikerült csökkenteni ,amely a ballerok nyolc éve alatt 30 százalékponttal nőtt..

rallus 2019.12.04. 13:51:16

@nincs1itt:
"Magyarország a második legnagyobb gazdasági növekedést érheti el idén az Európai Unióban a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szerdán ismertetett októberi felülvizsgált jelentése szerint.

Az IMF szerdán publikált európai regionális növekedési prognózisában megerősítette, hogy Magyarország hazai összterméke (GDP) 4,6 százalékkal nő a tavalyi 4,9 százalék után.

Az adat megegyezik az IMF októberi becslésével, amikor egy százalékponttal javította az idei magyar GDP-növekedési előrejelzését a tavaszi várakozásához viszonyítva. Az IMF adatai szerint 5,1 százalékos gazdasági növekedésével idén csak Málta előzheti meg Magyarországot."

Megértem az elkeseredettségedet! Azt viszont nem, hogy hogyan élted túl, amikor ugyanez az adat az általatok megválasztott Gyurcsánynak köszönhetően -7% is volt?

2019.12.04. 13:51:38

@rasztaszív: "olyat építettek ami egyértelműen hasznos,és szükség volt rá.és pontosan ezt nem veszi be a gyomrotok. "
A legdrágább tétel az M6-os, ötven százalékos kihasználtsággal működik Budapesthez közel, harminc százalék alatt Pécs környékén, .. mi érte meg ebben?

rallus 2019.12.04. 13:56:14

@morph on deer: Magyarország ellen 2004 óta volt életben túlzott deficit eljárás. Nem tudod véletlenül a kristálytiszta memóriáddal megmondani, hogy kik voltak akkor kormányon?

2019.12.04. 13:56:16

@látjátok feleim szümtükkel:
Nem sok értelme lenne, mert a hitelkeret szerződése nyilvános.
A keretből hívtunk le, de azt már visszafizettük, tehát nincs adósságunk ezzel kapcsolatban.
Az erőműben bármilyen forrású fűtőelem használható majd, nagy valószínűséggel ingyen fogjuk kapni a németektől, mert nekik meg pénzbe kerülne tárolni, megsemmisíteni a leállt erőművek még fel nem használt fűtőanyagát.

nincs1itt 2019.12.04. 13:57:27

@rallus: szinte biztos voltam benne, hogy ezzel állsz elő. értelmetlen beszélgetés lenne. de az érdemi kérdésekre nem sikerült reflektálnod.

nincs1itt 2019.12.04. 14:01:23

@Tényelek: jááános, látom nem akarod érteni a párhuzamot. semmi gond, mantrázd csak, hogy "nem süllyedünk, nem süllyedünk..."
ingyen a németektől? te tényleg ennyire?
hívott le mo. a hitelkeretből? és ugyan mi a bánatra fordította azt az összeget? igaz már visszaadtuk, 4%-os kamattal... bomba üzlet! lett már erőmű?

morph on deer 2019.12.04. 14:01:35

@nincs1itt:
“ Ez nem növeli az államadósságot, de tulajdonképpen csak egy könyvelési trükkről van szó: az Eurostat ezt nem számítja bele az eladósodottságba”

Ha jól emlékszem pont ezzel szívták meg Gyurcsányék, hogy dehogynem, és azért ugrott fel jócskán a hiány, mert be kellett nyelni ezt is.
Ráadásul ezért óbégatott - és óbégat most is orbán, - hogy “valótlan költségvetési adatokat” adtak meg Gyurcsányék!
Az igaz, hogy ezt rajta kívül más nem így látta, pl az EU-ban sem, ezért nem is járt sikerrel a próbálkozása, hogy vonják meg Magyarországtól az uniós támogatást, mert “hazug” a kormány..!

Régi szép idők...

Muhammad Balfas 2019.12.04. 14:06:23

@nincs1itt: Magyarország munkaerőelvándorlás szempontjából a középmezőnybe tartozik a volt szocialista keleti blokk országait tekintve.
Tudod ez történik,ha összeeresztesz egy egyszeres munkabér jövedelmű gazdasági térséget egy ötszörös munkabér jövedelművel..

2019.12.04. 14:18:44

@nincs1itt: "ugye tudod hány ember dolgozik, él tartósan külföldön?"
Nagyon sok, pl. Magyarországra csak a fejlett országokból /Kanadától, Japánon át Svájcig/ 8500 migráns települt be 2018-ban.
Csak Németországból 2500 ember települt át Magyarországra tavaly.

Muhammad Balfas 2019.12.04. 14:19:46

@rallus: + Bp. Airport..Nagyszüleik mindent államosítani akartak,ők meg mindent eladni szaré-hugyé..

2019.12.04. 14:20:05

@morph on deer: Nem, nem növeli az államadósságot, mert az úgy jó a háttérhatalmi elitnek, ezért azt az EU sem piszkálhatja, erről szól a jogállamiság :-) .

2019.12.04. 14:21:51

@nincs1itt: Ön szerint hová teszik a németek azt a fűtőanyag mennyiséget, amit ötven évre betáraztak, mert féltek, hogy nem tudják szállítani a buzi zöldek miatt.

nincs1itt 2019.12.04. 14:25:56

@Muhammad Balfas: kedves tőled, hogy a saját szintedre lebutított szinten igyekszel felvilágosítást adni.
ez egy korrekt cikk a témáról: www.portfolio.hu/gazdasag/20190102/ujra-tobb-magyar-dolgozik-kulfoldon-309159
de a fiatalok 45%-a szeretne külföldön dolgozni. ez nagyon magas arány. még akkor is ha sokuknak ez csak egy "rövid kaland" lenne.
továbbá ahogy a cikk is említi, a közfoglalkoztatottakkal a munkanélküliség 6% felett lenne. pedig ezek az emberek, valójában munkanélküliek.

nincs1itt 2019.12.04. 14:31:03

@Tényelek: jááános, elárulok egy nagy titkot! csak halkan, csak neked a német 2500 főből 90% nyugdíjas és valamikor kiment dolgozni, esetleg kitelepítették és visszament mo.-ra. de sok olyan idősebb kollégám van, akinek évtizedek óta van saját háza a "plattensee"-nél. előfordulhat, hogy 6 hónapot ott fog tölteni, 6-ot meg máshol. de ez nem "betelepült". a többi országból érkezők túlnyomó többsége az anyacége által mo.-ra "delegált" munkavállaló... egyébként megint minden stimmelt. ja, pécsett(ha jól emlékszem), él egy idős japán művész, aki kardvívást is oktat, 80 feletti.

rasztaszív 2019.12.04. 14:31:52

@Tényelek: tíz év kormányzás után már van hozzá némi közötök,ha nincs ott forgalom.jó eséllyel nem valósultak meg kapcsolódó gazdaságélénkítő programok.

nincs1itt 2019.12.04. 14:33:44

@Tényelek: jáános, ha cseppet nyitottabb szemmel járnál a világban, beszélnél idegen nyelveket magad is megválaszolhatnád a feltett a kérdést. a sötét-zöldek meg csak addig pattognak, amíg fel nem hívják a figyelmüket, hogy könnyen kieshetnek pikszisből... ez általában elég jól szokott hatni rájuk.

rallus 2019.12.04. 14:45:03

@rasztaszív: Talán azért, mert nem eléggé vonzóak a síkvidéki alagutak! Pedig mennyi földet hordtak rá....hogy olcsóbb legyen a sztráda....

Muhammad Balfas 2019.12.04. 14:56:09

@nincs1itt: Ügyes terelési kísérlet,de nem változtat azon a tényen,hogy Magyarország a volt szocialista országok között a középmezőnyben van munkerőelvándorlás tekintetében..

Cycmen 2019.12.04. 14:58:01

@látjátok feleim szümtükkel:
Ja, akkor a paksi szerződéssel olyan jól járt az ország, hogy még az unokád unokái is fizethetik?........................

Fizetjük bazmeg és ők is fizetik,, viszont áramot termel, meg ott van ahova építették és nem fog elpárologni, mint a szocik által elbaszott temérdek pénz! Abból mi épült? Még egy kurva stadion sem!

rasztaszív 2019.12.04. 14:58:06

@rallus: és még így is több a haszna,mint a felcsúti stadionnak valaha lesz.

nincs1itt 2019.12.04. 15:12:28

@morph on deer: ha fideszeseknek jó lenne a memóriája... de ez a műfaj sem az erősségük.

nincs1itt 2019.12.04. 15:13:18

@Muhammad Balfas: ha nem értesz valamit, akkor a ravasz libsibolsi terelni akar. hát persze...

nincs1itt 2019.12.04. 15:15:25

@Cycmen: haver, vigyázz az indulatod elvakíthat! paks dvá, még nem készült el. de már felhasznált a kormány a hitelkeretből, sőt vissza is fizette azt, remek kamatozással: 4%.
néha szólj át jááánosnak(legújabban tényelek), egyeztessetek!

nincs1itt 2019.12.04. 15:22:33

@rallus: de legalább a sajátlábonállónak és nemstrómannak köszönhetően remekül meg van világítva a minden! lett 200 milliárdból egy újabb pénznyelő, tudod a Gazda hobbijához elengedhetetlenül szükséges apróság. meg felcsútról elvonatozhatunk aaaa, öööö, szóval vonatozhatunk. meg lett annyi hobbi stadion, látvány 15 ezer férőhelyes vizes stadion, mindegyik 365 napban teljesen kihasználtak, csak ömlik a kijáraton a pénz kifelé... kilátó az alföldre, nem egy... soroljam még? tudom, tudom! már annyira jó mo., hogy megengedheti magának, mert a templom egere is kaviármérgezésben múlik ki a sekrestye mögött...

Muhammad Balfas 2019.12.04. 15:25:26

@nincs1itt: Akkor talán döntsd el ,hogy arról akarsz e röfögni,hogy hányan vándoroltak el eddig,vagy arról,hogy hányan tervezik..

taga20☺ 2019.12.04. 15:28:28

╔╗
║║
║║╔╦══╦══╗
║║╠╣╔╗║╔╗║
║╚╣║╚╝║╚╝║
╚═╩╣╔═╣╔═╝
───║║─║║
───╚╝─╚╝
╔══╦╗
║══╬╣
╠══║║
╚══╩╝
╔══╦══╦══╦══╗
║══╣║═╣╔╗║╔╗║
╠══║║═╣╚╝║╚╝║
╚══╩══╩═╗╠═╗║
──────╔═╝╠═╝║
──────╚══╩══╝
╔╗
║║
║╚═╦══╗
║╔╗║║═╣
║╚╝║║═╣
╚══╩══╝
╔╗
║║
║║╔╦══╦══╗
║║╠╣╔╗║╔╗║
║╚╣║╚╝║╚╝║
╚═╩╣╔═╣╔═╝
───║║─║║
───╚╝─╚╝
╔══╦╗
║══╬╣
╠══║║
╚══╩╝
╔╗
║║
║║╔══╗
║║║╔╗║
║╚╣╚╝║
╚═╩══╝
─╔═╗─────────╔╗
─║╔╝────────╔╝╚╗
╔╝╚╦══╦══╦══╩╗╔╝
╚╗╔╣╔╗║══╬══║║║
─║║║╔╗╠══║║══╣╚╗
─╚╝╚╝╚╩══╩═══╩═╝

2019.12.04. 15:31:05

@nincs1itt: Németországban törvényben határozták meg, hogy milyen ütemben zárják be az atomerőműveket.
Olyan mennyiségű fűtőanyag készletük van, amiből mi 3800-ig el tudunk fűtögetni, ha szerencséjük van, akkor nem kérünk tőlük pénzt, hogy átvesszük tőlük.

Az idetelepült külföldiek egy jó része valóban nyugdíjas, azonban a vállalkozók több, mint a felét teszik ki a létszámnak, szerintem meglepődne, ha a begyepesedett agyához kötött szemével látná, hogy csak Budapesten hány betelepült külföldiek által működtetett vállalkozás van, ..., nem, nem alkalmazottak, itt találták meg a számításukat.
Persze vannak alkalmazottak is, azonban ők nem állampolgárok, a szabad munkaerő vándorlás keretében kerültek ide, mint a mieink nyugatra, ők az ilyen jellegű statisztikákban nem szerepelnek a létszámban.

2019.12.04. 15:35:31

@rasztaszív: " tíz év kormányzás után már van hozzá némi közötök,ha nincs ott forgalom.jó eséllyel nem valósultak meg kapcsolódó gazdaságélénkítő programok. "
Köszönöm a bizalmat, de nem én kormányzok :-) .
Egyébként, ha jól rémlik, akkor a szocik pécsi uralkodása idején tele volt vele a sajtó, hogy mikor melyik multi cég települ oda mégsem, mert nem voltak hajlandók jattolni a városvezetőknek.
Ezzel a piárral hosszú időre kiesett az a rész a fejlesztésből.

harakiri 2019.12.04. 15:36:16

@Cycmen:

Igen, fizetni kell érte, többet, mint amit megér és amit ki tud termelni, pont ahogy a kínai vasútvonal...aztán csak a ner-lovagok járnak jól vele, de rajtuk kívül senki más.

Azt észrevetted, hogy a mostani építkezések (kormánypártiak szavajárása szerint épül-szépül az ország, azért nem írok konzervatív keresztényt, mert attól baromi messze áll az összes) egyed egyedül csak az építtetőnek jó, senki másnak.
Az épülés-szépülés arra megy ki, hogy minél több lóvét ki tudjanak lopni a kasszából.
Biztos olvastál/hallottál róla, hogy nem éri meg a stadionokat üzemeltetni, mert a jegybevételből nem jön össze a lóvé...és ez csak egy példa.
Paks2 is úgy kell, mint a hátbaverés...De legalább a lölö megint nyert egy 3 milliárdos pályázatot.

Tele van az ország termálvízzel (télen is, nyáron is...sötétben is, világosban is) , de eszükbe nem jut kiaknázni, inkább a csuti lefekszik a putyunnak megint pár ezer milliárdért...
Igazi kripto-kommunista a gazdád!

2019.12.04. 15:38:53

@nincs1itt: "néha szólj át jááánosnak(legújabban tényelek), egyeztessetek! "
Látom jó anyagot szív vagy lő, mert vad látomásai vannak :-) .
Ön szerint kinek a reinkarnációja vagyok, ..., oké nem vagyok öreg, de nem olyan régi ez a blog, hogy újjá tudjanak születni egy másik testben az elhalt kommentelők.

nincs1itt 2019.12.04. 15:38:55

@Tényelek: látom megcsapott a valóság, mint hiénát a dögszag! azért tovább erőltetném, hogy tanulj nyelveket, tájékozódj szélesebb palettáról, mint fidesz zsebtévéi.
tudod, 3800-ig sem fog elkészülni a paks dvá, tehát ebből sem lesz bomba üzlet.
most tehát 11 ezer főről beszélünk, akiknek a fele nyugdíjas(de inkább 70%), a fennmaradó 30%(ez éppen 3300 fő) a külföldi befektető által mo.-on létesített cég alkalmazottja és olyan egyéni vagy társas vállalkozó akik mo.-on kezdtek vállalkozásba.
tényleg! csak ömlenek a külföldiek mo.-ra!

nincs1itt 2019.12.04. 15:41:24

@Tényelek: most old holbornt szívok, a kedvenc dohányom. de azért ugrottál, mint a gyöngytyúk....

2019.12.04. 15:41:35

@harakiri: "Tele van az ország termálvízzel (télen is, nyáron is...sötétben is, világosban is) , de eszükbe nem jut kiaknázni,"
Remélem tudja, hogy a termálvíz nem megújuló energiaforrás?!
Aki azt használja az a kéreglemezek megállását segíti elő, .., remélem nem is jut eszükbe azt használni energiatermelésre!

2019.12.04. 15:46:29

@nincs1itt: Nem 11.000 főről beszélünk, de mindegy, ezt a látáshibát tudjuk be az a anyag hatásának :-) .

morph on deer 2019.12.04. 15:46:58

@rallus:
“Magyarország ellen 2004 óta volt életben túlzott deficit eljárás.”

Milyen igaz! Ez volt az, amikor az autópálya-építések költségeit hozzá kellett adni a hiányhoz, erre utaltam korábban.

Amivel sikerült összekevernem, az az ország “bóvli” kategóriába kerülése, és hosszas erőlködése onnan kikászálódása, ami bizony eltartott egy ideig.

Amúgy figyelmedbe ajánlom, hogy memória ügyben én csak az időtartamra utaltam! :))

2019.12.04. 15:48:12

@nincs1itt: "de azért ugrottál,+
Már annyiszor leírta, hogy más volt a nevem, hogy ideje lenne velem is tudatni, hogy ön szerint mi volt az.

2019.12.04. 15:51:02

@morph on deer: "Milyen igaz! Ez volt az, amikor az autópálya-építések költségeit hozzá kellett adni a hiányhoz, erre utaltam korábban."
Ami persze nem igaz, a PPP-t sohasem kellett hozzáadni az államadóssághoz.
2010 után az Exim bank keretét adatták hozzá, ezzel próbáltak segíteni a kinti liberálbolsevikok az ittenieknek, hogy visszakerüljenek a hatalomba.

nincs1itt 2019.12.04. 15:59:06

@Tényelek: jááános: " Tényelek
2019.12.04. 14:18:44
@nincs1itt: "ugye tudod hány ember dolgozik, él tartósan külföldön?"
Nagyon sok, pl. Magyarországra csak a fejlett országokból /Kanadától, Japánon át Svájcig/ 8500 migráns települt be 2018-ban.
Csak Németországból 2500 ember települt át Magyarországra tavaly. "

akkor segítek: 8500+2500 = 11000, semmi baj, de legalább kerüld az öntökönrúgást...

morph on deer 2019.12.04. 16:00:58

@Cycmen:
“meg ott van ahova építették“

Na! Te már látod?
Nem mintha irigyelnélek érte, mivel ott még egy kapavágás sem történt...
A fehér egér már volt?
Na mindegy, addig is jobbulást..!

morph on deer 2019.12.04. 16:05:39

@Tényelek:
“... itt találták meg a számításukat”

Az Interpol segítségével.
Az úgy volt, hogy egy csomó számítás eltűnt világszerte, és a nyomok Budapestre vezettek..!
Csak így lehetett! :)))

alöksz róz 2019.12.04. 16:07:10

@Tényelek: "Remélem tudja, hogy a termálvíz nem megújuló energiaforrás?! Aki azt használja az a kéreglemezek megállását segíti elő" - :DDD

nincs1itt 2019.12.04. 16:07:30

@Tényelek: jááános, most megint olyan területre tévedtél(dehogy tévedtél, neked bármelyik terület az), amiről lövésed sincs. egy kis tananyag: budapest.hu/Documents/Izland%20geotermikus%20workshop/Balogh%20P%C3%A9ter%20besz%C3%A1mol%C3%B3.pdf
a lemeztektonika és a termálvíz összefüggését ha lennél kedves egy cseppett részletesebben kifejteni... hálás lennék némi információ morzsáért.

alöksz róz 2019.12.04. 16:15:09

@harakiri: "Tele van az ország termálvízzel (télen is, nyáron is...sötétben is, világosban is) , de eszükbe nem jut kiaknázni" - ne hazudj!
széchenyi-terv keretében egy csomó termálfürdőt építettek felújítottak.

de akkor meg azért sipákoltatok.

alöksz róz 2019.12.04. 16:22:25

@nincs1itt: "a lemeztektonika és a termálvíz összefüggését" - ne bassz..szakértsd meg gyorsan az első gugli találattal :D

rasztaszív 2019.12.04. 16:26:03

@Tényelek: tíz év kormányzás után már meglehetősen szánalmas ez a mutogatás...:)

nincs1itt 2019.12.04. 16:33:05

@alöksz róz: nem segítelek ki, tessék szépen megtanulni! a gógli nem bonyolult, még neked is sikerülhet! csak bátra! vágj bele!

alöksz róz 2019.12.04. 17:03:03

@nincs1itt: most megint olyan területre tévedtél(dehogy tévedtél, neked bármelyik terület az), amiről lövésed sincs - de láttad a gugliba :DD

nincs1itt 2019.12.04. 17:10:34

@alöksz róz: és veled ellentétben, vettem a fáradságot, hogy egy felületesen ismert területről némi információt szerezzek. tudod, tanulni, fejlődni nem szégyenletes dolog. erősen javaslom neked is ezt az utat. hidd el, sok-sok önálló gondolattal fog gazdagítani, nem fogsz arra szorulni, hogy nálad tájékozottabbakat (csak ilyen van, ma még) idézgess. ismeretlen még ez számodra, de jó érzés lesz! megéri azt a pár évet, amit bele kell fektetned.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.12.04. 17:17:59

@alöksz róz: Egy kicsit vízhez termálvízhez értőként. @nincs1itt: jól mondja, azért van viszonylag sok termálvizünk, mert kishazánk alatt vékony a Föld kérge. Emlékezetből a világátlag 35-45 km vastagság helyett van ahol csak 25 km vastag (Kárpátok - Alpok - Dinaridák alatt pont fordítva, vagyis ez a vékonyság csak a medence területekre jellemző).

Termálfürdőt nertársak építettek ezerrel, ez igaz. Eddig ahánnyal találkoztam a munkám során, mind a legpazarlóbban bánt a termálvízzel. :-( Ha ez vigasztal, 1986 óta (azóta nyomom az ipart) ez így van a tapasztalataim szerin. :-( Nem állítom hogy mindenütt, de ami termált láttam az mind pazarló volt. :-(

Már most a vendéglátás is egy szakma (gyógy- és welness turizmus is az). Nem elég a pancsi-pancsit megépíteni. Mellé kellett volna rakni a szállodát és a campingot (sátorhellyel, faházzal, téliesített konténer házzal), hogy minden jövedelmi szintnek legyen ideiglenes lakhatása. Plusz az egyéb vurslit, hogy hozza a pénzt a termálvíz.

Amennyire tudom talán csak Harkány volt egy időben nyereséges, de aztán jöttek a nertársak. :-(

sZulamith 2019.12.04. 17:18:03

Mi magyarok...! igy kezdődik a nemzeti reklám. Valóban mi magyarok vagyunk, és összefogni nem tudunk. Ha igaz, /bizonyára az, mert egy komment sem cáfolta/ akkor összefogás. Összefogni, hogy ilyen szégyenteljes felhivásnak ne legyen alapja. Majd ha megjelenik valamelyik külföldi lapban, akkor is az lesz a válasz, hogy valaki itthonról irta, hazaáruló. Nem ám, hogy arra törekednénk, ne legyen rossz hirünk. Szóval az a pár száz év mögöttünk, hiányzik láthatóan, illetve olvashatóan:)

rallus 2019.12.04. 17:22:43

@nincs1itt: Sajnálhatod, hogy vége lett a Pannon puma ugrálásának a "nagy és biztos itt a jólét", valamint a "bennünket irigyel egész Európa" érának is és már egy nyomorult lovasrendőrös kardlapozásra sem telik Orbánéknak, arról nem is beszélve, hogy a jól bevált néhány tonna könnygázt is sajnálja dolgozó népünktől.
Ezzel szemben teljesen megtévesztette az összes banki elemzőt, akik azt hiszik, hogy itt dinamikus fejlődés van! Téged viszont nem tud átverni, azzal az ésszel, ami neked van, ez nem is lehetséges!

2019.12.04. 17:29:12

És még nincs vége az évnek...

index.hu/kulfold/eurologus/2019/12/04/ketharmados_gyozelem_videk_manipulacio_fidesz_unhack_democracy/

Bezzeg ha ezt a Fletó csinálta volna, már nem csak a TV székháza de az országé sem állna a helyén. De mi tudjuk: a fityisz természetesen soha, sehol nem csalt sőt!

Na ja. Vajon miért is állt le majd 3 órát az NVI központi szervere?
Csak nem.....?
Á, dehogy. Soros, migráns, Brüsszel.

Az megvan, hogy a Századvég felmérése szerint 3 fityiszesből egy hülye, a másik kettő meg nem éri el az első szintjét?

nincs1itt 2019.12.04. 17:37:58

@rallus: és ismét! tudod, júliusban, de lehet, hogy jóniusban volt o.v. merkelnél. mert leesett neki, hogy az eu és világgazdasági trendek lassulást mutatnak, kell valami nagykutya a háta mögé, ha beüt a krach. ez természetes, hiszen mo. önállóan, saját erőforrásaira alapozva talán nem zuhanna recesszióba, de a 0-át épp csak meghaladó növekedésre lenne képes. tudod, én már a horn kormányt sem tudtam az utolsó percig "kiélvezni", mert a szavazás után kis idővel elköltöztem mo.-ról.
és nem volt azóta sem egyetlen olyan aspiráns, akire a szavazatomat leadtam volna a követségen. ja és akkor sem az mszp-re szavaztam. ahogy mondtam én azt szeretném, ha mo.-nak lenne jó. @sZulamith: tökéletesen fogalmazta meg! nem a mindenkori kormányok hibája, hogy az átlag magyar inkább acsarkodik, meg durvaanyázik a másikoldalra, ahelyett, hogy a jól felfogott érdeke szerint cselekedne.
nekem mennyi eszem van? biztosan kevés, mert egy csőlátású fidesz-tálibnak szeretném elmagyarázni, hogy a villamos nem attól megy, hogy lejt a sín!

Muhammad Balfas 2019.12.04. 17:40:14

@harakiri: A geotermikus eneegia kiaknázása a világ legkurvadrágább beruházása..Hacsak nem a gejzírek földjén élsu

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.12.04. 17:49:27

És hogy annyira ne offoljak. Ha már kórház (itt János). Hévízen érdemes egy sétát tenni télen szélcsendes időben. A várost járva az egyesített csatorna nyílások rácsán keresztül a Hévízi-tó szaga - illata gőzölög ki (csapadékvíz és szennyvíz elvezetésére szolgál az egyesített csatorna). Néha látható is a gőz. Az meg már hogy lehet? Megmondom. A hévízi kórházaknak egy rakás illegális termálkútjuk van, annak méretlen vize a szennyvízbe kerül. Az utcá a tó szintje felett vannak, tehát a tóból nem kerülhet víz a csatornába. Elemi logika.

A Hévízi-tó vízhozam csökkenése miatt zárták be a módszerváltás környékén a Bakonyi Bauxitbánya vállalatot. Bauxit még volt a mélyben sok, de fontosabb volt a setétzöldeknek a termálvíz mint a bauxit (nem kell a bauxit, mert az is vörös). :-( A tó hozama a bánya bezárását követően valóban nőtt, de nem annyira, amennyire várták. Mert a pancsi-pancsi miatti illegális termálvíz kitermelés nem lett bezárva. :-(

Nem zavar ez, a bauxitot (távolabb más ásványi nyersanyagot) unokáink majd kitermelik ha kell nekik. Elismerve hogy a bányászat gyarmati iparág, szóval lehet hogy jobb ha a Föld mélyében marad a megkutatott, de ilyen - olyan okok miatt otthagyott ásvány készlet.

On.

alöksz róz 2019.12.04. 17:54:02

@Látens Inszinuáció: "Kampányt fog indítani az Unhack Democracy magyar tagokból is álló nemzetközi civil szervezet annak érdekében, hogy a 2022-es magyar országgyűlési választáson mind 10 286 szavazókörben legyen legalább egy-két, a kormánypárttól független számlálóbiztos, aki megbizonyosodhat arról, hogy tiszta körülmények között folyik a számlálás - jelentette be a szervezet kedden Brüsszelben." - ez nagyon komoly, hogy fingja sincs miért kampányol, alapból minden szavazókörben van legalább egy-két, a kormánypárttól független számlálóbiztos.

és az index ezt így lehozza, beszarás...
kamuújság lett ez is.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.12.04. 17:55:15

@Muhammad Balfas: A geotermikus energia sűrűségének a világátlaga 0,06 W/m2. Nálunk ennek másfélszeres, max. kétszerese. Nap (évi átlag éjjel - nappal és télen nyáron a mi szélességi fokunkon 140 W/m2, szél, az előző tizede, biomassza a szélnek a tizede). Lehet számolni.

alöksz róz 2019.12.04. 17:56:54

@nincs1itt: és szokás szerint elég felületes információkat szereztél...

rallus 2019.12.04. 18:03:07

@rdos: Azért majd nézz utána az Eocén programnak és hogy miért volt fontos a dunántúli karsztvízkészlet nagy részét a Dunába juttatni!
Az biztos, hogy abnormális emberek nélkül elsorvadna a ballib oldal!

eszti..... 2019.12.04. 18:04:55

@jános515:

Helyes, ha karácsony közeledtével adományokat kérnek a kórházak. De könyörgöm, ne fogyóeszközt: sebtapaszt, lázmérőt, kézfertőtlenítőt, elemet!!!!, villanykörtét!!!!
Mert az baromi riasztó, ha az alapfelszerelés hiányzik.

alöksz róz 2019.12.04. 18:08:17

@rdos: nincs1itt-nek fingja sincs mit beszél. bár kétségtelenül tényelek a mai nap nyertese a kéreglemezek megállásával...
de annyira nagy szakértő te se lehetsz, ha szerinted is független a lemeztektonikától

rallus 2019.12.04. 18:16:53

Facebookon könyörög adományokért az Alapítvány a Gyurcsány családért! Elsősorban pálinkát, bort, diplomadolgozatot és legalább egy fiataloskodó feleséget kérnek, de bolti és egyéb lopással kapcsolatos szakirodalomnak is nagyon örülnének!
Cicanadrág, menhelyi kutya, eltévedt és megtalált gyerek és alaptalan önbizalom már van, azt ne küldjenek!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.04. 18:36:54

index.hu/kulfold/2019/12/04/elzasz_antiszemita_sirrongalas_horogkereszt/

nincs1ittész már megint okoskodik 0 tudással, míg fajtársai ezt teszik
persze a kósalala...

eszti..... 2019.12.04. 18:38:11

@látjátok feleim szümtükkel:

UH vizsgálatra 3-4 hónapot kell várni????
Nálunk a szakorvosi rendelőkben helyben megcsinálják. Fizetsz érte 3 eurót és kész.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.12.04. 18:54:31

@eszti.....: "UH vizsgálatra 3-4 hónapot kell várni????
Nálunk a szakorvosi rendelőkben helyben megcsinálják. Fizetsz érte 3 eurót és kész."

Ha fizetsz érte, akkor nálunk is megcsinálják még aznap (magánszakrendelőben).

A tb-finanszírozott viszont ingyenes...

Muhammad Balfas 2019.12.04. 19:04:45

@rdos: A gond csak az, hogy a paksi erőmű kiváltásához több száz geotermikus erőmvet kellene telepíteni az országban,ami igencsak bezavarna termálfürdő biznisznek..Ezenkívül a vízben oldott co2 és kén-hidrogén is a környezetbe jut,és a felhasznált vizet is vissza kellene sajtolni..

eszti..... 2019.12.04. 19:08:06

@Szergej Szergejevics Szergejev:

Nem szeretek várakozni. Ha megtenném, max. 2 hetet kellene. De minden szakrendelőben van UH, szükség esetén azonnal rendelkezésre áll. 3 eu pedig nem a világ.

Muhammad Balfas 2019.12.04. 19:10:45

@rallus: Prím számokat tudok küldeni korlátozott mennyiségben..:)

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.12.04. 19:19:36

JÁTÉKRA INVITÁLJUK OLVASÓINKAT !!!!

"Gondolj erősen Karácsony Gergelyre, és mondd ki azt az első szót, ami eszedbe jut róla. Ne kímélj minket! Írd le kommentben egy szóval, mi jut eszedbe Karácsony Gergelyről!"
mindenszo.hu/jellemezd-egy-szoval-karacsony-gergelyt/

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.12.04. 19:20:29

MI ELŐRE SZÓLTUNK ...

"Megmondtuk, hogy az ellenzék szét fogja lopni a városokat!

Na mi van, Röfik?"
mindenszo.hu/megmondtuk-hogy-az-ellenzek-szet-fogja-lopni-a-varosokat/

SZÉGYEN !!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.12.04. 19:21:18

IDEJE LENNE AZ ÚJ MÉDIATANÁCSNAK EGY KICSIT A LIBSIKÉK KÖRME ALÁ NÉZNI . . .

"Hivatalos: több mint háromszoros (!) túlerőben a balliberális média az interneten!

Ennyit a sajtószabadságról"
mindenszo.hu/hivatalos-tobb-mint-haromszoros-tuleroben-a-balliberalis-media-az-interneten/

SZÉGYEN !!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.12.04. 19:22:39

LEBUKOTT AZ ELKÚRÓ !!!

A FŐVÁROSI BALLIB VEZETÉSBEN CSAK MARIONETT BÁBUK VANNAK!

"A részeg Gyurcsány elszólta magát – Azt mondta, ő a főváros vezetője – Videó

Elismerte Gyurcsány Ferenc, hogy valójában ő irányítja a Fővárost"
mindenszo.hu/a-reszeg-gyurcsany-elszolta-magat-azt-mondta-o-a-fovaros-vezetoje-video/

SZÉGYEN !!!!!!!!!!

Muhammad Balfas 2019.12.04. 19:25:52

@Hova fogják elásni KariGerit?!: Bumburnyák..Akkor most valaki k-val folytassa a Gernyót jellemző szavak halmazát..:)

alöksz róz 2019.12.04. 19:40:25

@eszti.....: a fizetős itt is azonnal megcsinálja :-)
az "sztk"-sra azért nem kapsz időpontot, hogy a fizetősre menjél, ugyanoda.
nálunk magánegészségügy van, csak még nem merték megmondani...

nincs1itt 2019.12.04. 19:41:05

@alöksz róz: te sanyi, szerintem ne égesd magad tovább, mert ténylek jááános szintjére küzdöd le magad, igaz ez nem nagy változás a te esetedben. általában az egymondatosaiddal kellően bizonyítod, hogy te is a 304 sz. italbolt kupolatermének szókratésze vagy.

morph on deer 2019.12.04. 19:43:04

@eszti.....:
Hát nálunk meg Gulyás G.Ergely kijelentette, hogy “hiszen van 27 CT a fővárosban, nem tudja, hogy mit kéne még tenniük..!

És van hozzá alsó hangon jó 2 millió potenciális beteg (lakosság+vonzáskörzet, dolgozók, stb.) tehát cirka 75000 főre jut egy CT!!!

Nekem szerelték pár csigolyámat Svédországban, és a műtőben ott állt egy CT, hogy ha kell, legyen kéznél!
(Nem miattam szerelték fel, csak szólok..!)
A radiológián meg még kettő, külön a járó- meg a fekvőbetegeknek. Az összes egyéb MRI meg ilyen-olyan röntgen mellett.
Persze, volt köztük régebbi is, de volt, és mind működött!

Ja igen: vidéken, NEM a fővárosban.

Ja igen 2: Amúgy lúzer egy bagázs, de komolyan! Képzeld el, hogy igaz ugyan, hogy jóval tovább élnek mint a magyarok, de az egy főre eső stadionok számát tekintve sehol sincsenek, pedig az a jólét igazi értékmérője, mint tudjuk...

alöksz róz 2019.12.04. 19:45:58

@nincs1itt: és még kiabál is a hülyéje, ahelyett h csendben lapítana :D

nincs1itt 2019.12.04. 19:48:46

@alöksz róz: és még kiabál is a hülyéje, ahelyett h csendben lapítana :D

Muhammad Balfas 2019.12.04. 19:48:55

@morph on deer: Hát de a Gery kerületenként egyet akart..

nincs1itt 2019.12.04. 19:52:59

@alöksz róz: és ennyit tud a hülyéje, hülyézni. @rdos: elmondta. én meg csak tényeleket hülyéztem le, mikor az volt. te pedig beleugatsz bármibe. de gondosan kerülöd(mert én/mi hülyék úgyse értenénk), hogy egyetlen konkrétummal, érvvel, bármivel gazdagítsd az egymondatosaidat. ez az jelzi a "színvonaladat".

alöksz róz 2019.12.04. 19:55:49

@nincs1itt: na mi történt, a gugli ezt adta ki legfrappánsabb válasznak?
:D

alöksz róz 2019.12.04. 20:03:39

@nincs1itt: neked minek??
rdos tévedett vagy felületes volt, te meg a guglizáshoz is hülye vagy...

nincs1itt 2019.12.04. 20:10:15

@alöksz róz: ahogy mondtam, egyetlen válasz tőled:"neked minek??" meg egyébként is hülye vagyok. ez valóban rólam állít ki bizonyítványt.

Cycmen 2019.12.04. 20:14:56

Az én herém méretes.

morph on deer 2019.12.04. 20:23:43

@Muhammad Balfas:
“kerületenként egyet akart..”

És elszámolta magát, mert mégsem olyan nagy ez a város. Nyilván összement.Csak az lehet.:)
Ahogy ez a két gentleman is egyetértett abban, hogy “It not as big as it was...”

youtu.be/AsJApGdm97c

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.12.04. 20:24:41

@morph on deer: "Nekem szerelték pár csigolyámat Svédországban, és a műtőben ott állt egy CT, hogy ha kell, legyen kéznél!
(Nem miattam szerelték fel, csak szólok..!)
A radiológián meg még kettő, külön a járó- meg a fekvőbetegeknek. Az összes egyéb MRI meg ilyen-olyan röntgen mellett.
Persze, volt köztük régebbi is, de volt, és mind működött!"

Tök jó, hogy már Svédország az összehasonlítási alap.

Katart vagy Liechtensteint nem akarjátok behozni a képbe, hogy igazán demagógok legyetek? (Ennyi erővel mondjuk mondhatnám, hogy Szomáliában az egész országban nincs 27 CT, oszt' mégis elboldogulnak valahogy.)

2019.12.04. 20:26:30

@nincs1itt: ""ugye tudod hány ember dolgozik, él tartósan külföldön?"
Nagyon sok, pl. Magyarországra csak a fejlett országokból /Kanadától, Japánon át Svájcig/ 8500 migráns települt be 2018-ban.
Csak Németországból 2500 ember települt át Magyarországra tavaly. "

akkor segítek: 8500+2500 = 11000, semmi baj, de legalább kerüld az öntökönrúgást... "
Segítek számolni; Németország a fejlett országok közé tartozik, ezért benne van a 8500 főben.
Egyébként meg közel ötvenezer bevándorló volt Magyarországon 2018-ban, ezért is nem beszélhetünk 11.000 főről.

nincs1itt 2019.12.04. 20:29:43

@Tényelek: látom, igyekszel megmagyarázni. egyszerű, nem pontosan írtál valamit. ennyi történt. nem kell megmagyarázni.

2019.12.04. 20:44:23

@nincs1itt: A termálvíz a Föld belső hőjét használja fel, ami soha az életben nem fog pótlódni, ezért a kéreg vastagsága folyamatosan vastagabb azokon a területeken, ahol az ki tud törni vagy kitermelik, erre a legjobb példa Izland.
Maga a termálvíz még kevésbé megújuló, mert egyszer csak elfogy, mint a korlátlannak vélt termálvíz az elmúlt században.
Egy darabig lehet trükközni, mint pl. Hajdúszoboszlón, ahová több helyre már a kabai kutakból hordják a termálvizet, de nagyon rövid időn belül ki fognak apadni.
Egyébként nem kell ehhez sok ész, általánosban mindenkinek tanulnia kellet volna, ne dicsekedjen már vele, hogy ön azt is el sumákolta.
www.tankonyvtar.hu/hu/tartalom/tamop425/0033_SCORM_MFFTT600231/sco_01_01.htm

2019.12.04. 20:46:56

@Tényelek: "korlátlannak vélt termálvíz"
Ártézi víz akart lenni, bocs!

alöksz róz 2019.12.04. 20:47:18

@nincs1itt: oké papám, én nem fogok itt neked másolgatni, ha már a guglizáshoz is hülye vagy, de azt megpróbálhatom, hogy egy találó analógiával rávezesselek a megoldásra:
mi köze van anyádnak meg apádnak ahhoz, hogy te ilyen hülyének születtél?

morph on deer 2019.12.04. 20:47:55

@Szergej Szergejevics Szergejev:
“ Ennyi erővel mondjuk mondhatnám, hogy Szomáliában az egész országban nincs 27 CT, oszt' mégis elboldogulnak valahogy.”

Gondolom te meg azt ismered közelebbről.
Mondhatod, hát hogyne.
Csak ne felejts el mellé beszámolni a szomáliai űrprogramról, meg a stadionépítési láz(álom)ról se, ha már.

Tudod, a gondolkodásmód az, ami más. A svédeknél az egészség fontos, itt meg a “fenn az ernyő, nincsen kas” kivagyi parvenü felvágás a nagy semmire, à la Felcsút. De meghosszabbítjuk Bicskéig, sőt: Vásárosnaményig b+!

Pedig nálunk akkora qrvanagy a növekedés, hogy zászlóshajó!
Vagy akár éllovas! Attól függ, honnan nézzük... Ja. Azoknak meg ott végük, mert hanyatlanak, meg migráns.
Bezzeg itt!
/

2019.12.04. 20:51:27

@nincs1itt: Annyira pontosan írtam, hogy még a ksh adattábláját is beraktam csemegézési lehetőségként, még a Német féle cikknél, azóta nem változtak a benne szereplő számok.

2019.12.04. 20:58:25

@alöksz róz: "bár kétségtelenül tényelek a mai nap nyertese a kéreglemezek megállásával..."
A
Ha lehűtjük a magmát a mélyben, ön szerint mi fog történni, persze lehet rajta röhögni, mert nem most meg nem is holnap, akkor meg kit érdekel, .. , majd leküldjük Orsósékat pár gázpörzsölővel, hogy olvasszák meg megint a kőzetet?!
Ez olyan mint a vonóhálós halászat, mert a halak úgy sem fognak elfogyni, .. hát elfogytak már elég sok helyről.

Oxica 2019.12.04. 21:13:59

Hát igen.

A tolvajpárti felcsúti lótolvaj kipcsak cigány, varacskos Maradonát ide kéne bezárni, a bolond kaslerral együtt.
Ellátásnak kapnának egy keresztet, oszt jónapot.

Vajon a varacskos Maradona, innét is be tudná passzolni a labdát az új Puskásba? Aligha.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G és a 2:0, EB nélküled geci.

2019.12.04. 21:18:33

@morph on deer: "stadionok számát tekintve sehol sincsenek,"
Nagy megállapítás, főként, hogy az év legnagyobb részében olyan hideg van, hogy nem is tudnák használni.
De mondjuk csarnokból, amit fűteni lehet, sokkal több van nekik, mint nekünk stadion és csarnok együttvéve, mert ez a jólét értékméróje is arrafelé.

alöksz róz 2019.12.04. 21:22:33

@Tényelek: "Ha lehűtjük a magmát a mélyben, ön szerint mi fog történni" - majd öntünk bele meleg vizet

Muhammad Balfas 2019.12.04. 21:24:35

@morph on deer: ? Kerületenként egy, az 23 összesen sztem..Deviszont 27 van..

2019.12.04. 21:38:04

@alöksz róz: Végül is, csak 700-1300 fokra fel kell melegíteni előtte :-) !

2019.12.04. 21:42:58

@morph on deer: "Nekem szerelték pár csigolyámat Svédországban, és a műtőben ott állt egy CT, hogy ha kell, legyen kéznél!"
Ezt szerintem az altatógáz hatása miatt láthatta, mert a műtőkben olyan szigorú protokoll van, hogy csak az lehet bent, amire feltétlenül szükség van.
El tudja képzelni, hogy miként fognak egy műtét után sterilizálni mindent, közte a CT-t is :-) ?
Szétszedik a mozgórészeknél és alkatrészenként kezelgetik :-) ?
A lényeg, hogy a sörpad, amit látott a műtőben az is csak látomás volt, ideje lenne tisztáznia magában!

taga20☺ 2019.12.04. 21:43:20

ⓚⓛíⓜⓐⓧ ⓥéⓢⓩⓗⓔⓙⓩⓔⓣ ⓖⓔⓡⓨⓚⓔ ⓕⓞⓡⓡó ⓜⓘⓝⓣ ⓐ ⓟúⓩóⓜ

alöksz róz 2019.12.04. 21:47:57

@Tényelek: nagy nyomás kell hozzá.
de ha ez nem tetszik, akkor még jobbat tudok, beöntjük betonnal a vulkánokat, ne pocsékolják itt nekünk a magmát

taga20☺ 2019.12.04. 22:06:02

█▀▀▀ █▀▀ █▀▀█ █░░█ █░█ █▀▀
█░▀█ █▀▀ █▄▄▀ █▄▄█ █▀▄ █▀▀
▀▀▀▀ ▀▀▀ ▀░▀▀ ▄▄▄█ ▀░▀ ▀▀▀

█▀▀█ █▀▀█ █▀▀ █▀▀ ▀▀█ █▀▀ ░▀░ █░░█
█▄▄▀ █░░█ ▀▀█ ▀▀█ ▄▀░ █▀▀ ▀█▀ █░░█
▀░▀▀ ▀▀▀▀ ▀▀▀ ▀▀▀ ▀▀▀ ▀░░ ▀▀▀ ░▀▀▀

█▀▀█ █▀▀▄ █▀▀█ █░░ █▀▀▄ █░░█ █▀▀▄ ▀▀█▀▀ ░▀░ ▀▀█▀▀
█▄▄█ █░░█ █▄▄█ █░░ █▀▀▄ █░░█ █░░█ ░░█░░ ▀█▀ ░░█░░
▀░░▀ ▀░░▀ ▀░░▀ ▀▀▀ ▀▀▀░ ░▀▀▀ ▀░░▀ ░░▀░░ ▀▀▀ ░░▀░░

█░█ █▀▀█ █▀▀█
█▀▄ █▄▄█ █░░█
▀░▀ ▀░░▀ █▀▀▀

eszti..... 2019.12.04. 22:18:30

@alöksz róz:

mi az, hogy nem kapsz időpontot?????

itt választhatsz. az ingyenesre kb 2 hetet kell várni. a fizetős, ott helyben megvan.

taga20☺ 2019.12.04. 22:22:23

DYRAS FET-365 Digitális Lázmérő
Digitális lázmérő
Mérési tartomány: 35,5 – 42,0 C (96 – 107,6 F)
Mérési lehetőségek: szájon, honaljban, végbélen
Mérési tartomány: 35,5 – 42,0 C (96 – 107,6 F)
Mérési pontosság: +/- 0,1 C (+/- 0,2 F)
Mérési felbontás: 0,1 C
Memória tárolás az utolsó hőmérsékleti adattal
2 perces mérési időtartam
Hangjelzés a mérés végén
Automata kikapcsolás

299 Ft

euronics.hu/termekek/dyras-fet-365-digitalis-lazmero/p/145770

egy átlagos hálapénzedből 100 ilyet veszel és nem visítozol büdös lipsikurva

2019.12.04. 22:27:57

@eszti.....: "itt választhatsz. az ingyenesre kb 2 hetet kell várni. a fizetős, ott helyben megvan. "
Ahogy nagy költőnk mondta, hazudni csak pontosan szépen!
Ha indokolt, akkor egyből megcsinálják a CT-t Magyarországon is már vagy hat éve.

taga20☺ 2019.12.04. 22:28:20

Ár: 13 Ft (10 Ft + ÁFA)
Famentes, ofszet papírból készült. A/3-as méret, mely 20 ívenként A/4-es méretre hajtva készül. 20 ív/tömb, 20 tömb/csomag kiszerelésben.

www.a4papirbolt.hu/rovatolt_iv_franciakockas_20088?utm_source=arukereso&utm_medium=cpp&utm_campaign=direct_link

hogy rohagyatok meg fillérbaszó libcsik

2019.12.04. 22:40:12

@alöksz róz: "beöntjük betonnal a vulkánokat, ne pocsékolják itt nekünk a magmát "
Azért mert, ha elvágjuk a kezünket és abból vér folyik, .. , és túléljük, az még nem jelenti azt, hogy negyvenhét vágást kell magunkon ejthetünk, mert a meleg vérrel fűteni is lehet.

2019.12.04. 22:42:08

@taga20☺: Azt kellene kideríteni, hogy mire kell nekik télen az elektromos szúnyogirtó?

eszti..... 2019.12.04. 22:48:15

@morph on deer:

Szlovákiában 56 603 főre jut egy CT készülék.
Stadionról nincs adat. :))))

alöksz róz 2019.12.04. 22:59:17

@eszti.....: bazmeg, nem látnak el, elküldenek mert gyurcsányos vagy

kapsz, csak sokára. de nemcsak az ilyen képalkotó berendezésekre, hanem mindenhova is. menj ugyanahhoz az orvoshoz pénzért, mert ő nem tud esztékásból fogadni csak naponta mittudomén 5 beteget. ezt kb tizen x éve találták ki, de rögtön látszott hogy szar. azóta gondolom nem lett jobb...
úgy emlékszem (de lehet hogy rosszul), régen csak bementél a beutalóval, beálltál a sorba és valamikor a nap folyamán sorra kerültél, de amióta ez a bejelentkezés van, azóta megtehetik, hogy sokkal kevesebb beteget fogadnak, a többit meg várólistára rakják és ajánlják a saját fizetős rendelésüket ugyanoda, ugyanabban az időben. főorvos úr magánrendel és magánműt az állami intézményben a hivatalos rendelési idejében.

ja és még kiszervezték a diagnosztikai berendezéseket is, mert azon profitot lehet szerezni, ezért sok helyen magáncégek üzemeltették az állami intézményen belül, a kórház meg fizetett érte, gondolhatod mennyi pénz elfolyt erre... (kaptam ilyen kórházi ellátás részletezőt, azon a ct többszörös összeggel szerepelt, mint amennyibe ma kerül a fizetősben...) mondjuk nem tudom ez változott-e valamit azóta, nem járok már ilyen helyekre, de gondolom jól megtérült a benne levőknek, minek változtattak volna rajta

alöksz róz 2019.12.04. 23:02:00

@alöksz róz: a hivatalos rendelési idejében IS :-)

Muhammad Balfas 2019.12.04. 23:05:27

@eszti.....: És hány autóösszeszerelő üzem?

alöksz róz 2019.12.04. 23:07:09

@Tényelek: hát azért kell beönteni a vulkánokat, kibaszott sok magmát elbasznak a semmire. vagy akár az atlanti hátságot is össze lehetne kötni jó erős láncokkal, ne folyjon pocsékba a hideg vízbe az a drága magma

alöksz róz 2019.12.04. 23:11:49

@Tényelek: "Ha indokolt, akkor egyből megcsinálják a CT-t Magyarországon is már vagy hat éve." - ha sürgős volt, már a gyurcsányi alatt is azonnal megcsinálták :-)

Muhammad Balfas 2019.12.04. 23:13:17

@Tényelek: Rájöttek,hogy néhány lógós a Jánosban akar kitelelni..:)

Muhammad Balfas 2019.12.04. 23:15:42

@alöksz róz: Inkább a Ferencet kellett volna elvonóra küldeni,amikor még kisebb volt a dózis..:)

eszti..... 2019.12.04. 23:21:20

@alöksz róz:

itt nincs magánrendelés. elmegyek a körzeti orvoshoz és kész. fizetem a tb-t, az meg a dokit.
most voltam szűrővizsgálaton. a szakorvos beutalt, 1 hetet vártam az UH, mammográfiára.
évente 1x jogosult vagyok CT vizsgálatra. amennyiben saját kérésre történik 20 eurót kell fizetnem. ott 3 hónap a várakozási idő, amennyiben nincs diagnózisom.
mert fizetem a tb-t.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.04. 23:21:24

az úgy volt hogy amikor zsibbadt a karom 5 munkanapon belülre kaptam ingyenes mri beutalót az állami kórházba
de az a siemens nem tetszett, mert zárt cső volt azt meg nem szeretem 15 percig belülről nézni
így holnaputánra kértem időpontot egy magánkórházba, ahol percre pontosan, 25 ezresért megcsinálták félig nyitott hitachi masinériában
a drága dolog utána a 4 havi gyógytorna volt

eszti..... 2019.12.04. 23:23:21

@Muhammad Balfas:

majdnem annyi, mint Magyarországon. szárnyal a gazdaság itt is. :D

alöksz róz 2019.12.04. 23:40:45

@eszti.....: "3 hónap a várakozási idő, amennyiben nincs diagnózisom" - hát itt is pont annyi, akkor mire vagánykodsz :-)

eszti..... 2019.12.04. 23:46:50

@alöksz róz:

melyik részét nem érted?
saját kérésre történik, egy egészséges embernél.
amennyiben szakorvos ajánlja egy diagnózis megállapítása vagy kontrollvizsgálat céljából, a várakozási idő lerövidül.

alöksz róz 2019.12.05. 00:05:46

ezért az új helyettes államtitkárért én is törvényt módosítanék, az tuti

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.12.05. 04:36:39

@rallus: Az eocén program kőszénről szólt. Én bauxitról beszéltem. :-)

A karsztvíz készlet (statikus) hányada köszöni szépen azóta nagyrészt visszapótlódott (a dinamikus része változatlan, ha bányászok vízszint süllyesztve ha nem). :-)

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.12.05. 04:38:46

@alöksz róz: Nagyon szívesen válaszolnék neked, ha kifejtenéd hogy micsoda független szerintem a lemeztektonikától.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.12.05. 05:27:54

@Muhammad Balfas: Mondtad. " ... a paksi erőmű kiváltásához több száz geotermikus erőmvet kellene telepíteni ..."

Számoljunk, mert látom nagy a káosz a fejekben, de még a döntést hozók fejében is a megújulók kapcsán. Legyen nálunk kereken 0,1 W/m2 (Watt per négyzetméter) a földi hőáram teljesítménye (kicsit fölé becsültem 0,09 az, nem 0,1). Akkor 1 MW hőteljesítmény 10 km2-en érkezik a Föld mélyéből. 1 paksi blokk 400 MW-jához tehát 4000 km2 terület kellene. A probléma továbbá az, hogy ez a megújuló hő teljesítmény, a felszín közelében alacsony hőfokon érkezik felénk. Ha termoelemmel szeretném delejjé (villamos árammá) alakítani, akkor emlékezetből max 40%-os hatásfokkal tudnám ezt megoldani (a kis hőlépcső miatt szerintem ennél sokkal-sokkal rosszabb hatásfok a reális), ehhez persze 4000 km2-es termoelemet kellene a földi hőáram útjára merőlegesen a Föld mélyébe telepíteni. Nyilvánvaló képtelenség és nem is éri meg. :-(

Akkor mi van? Ha csak a hőt szedem ki (energia karós rendszerben glikolos vizet kerengeteg U alakú csőben és így vesszem ki a Föld hőjét), akkor lényegében lehűtöm a becsőkígyózott térrészben a kőzeteket ls ha szerencsém van áramló víz is besegít (nyilván azt is lehűtve). Az ilyen rendszerek 20-30-50 évre készülnek, mert utána már nem fognak tudni hőt termelni. Ez tehát korlátozottan megújuló, hiszen várnom kell 20-30-50 évet (kicsit inkább többet) arra hogy visszamelegedjen a "becsőkígyózott" térrész. :-(

Ha termál vizet termelem és annak hőjét hasznosítom, akkor tudni kell valamit. Előzőek alapján sejthető, hogy pl. a harkányi termálvíz azért olyan meleg amilyen, mert tizen ezer évet (18000 rémlik) utazott a Föld mélyében amíg felmelegedett.

Már most újabban energetikai célú termálvíz használat esetén visszasajtolási kötelezettség van, de milyen érdekes, ezeket is mondjuk csak 50 évre méretezik. :-(

On.

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.12.05. 05:37:24

@rdos: Boccs, csipás szemmel, kávé előtt. :-(

Mondtam: "ehhez persze 4000 km2-es termoelemet kellene a földi hőáram útjára merőlegesen a Föld mélyébe telepíteni"

Helyesen: "ehhez persze 4000 km2-es termoelemet kellene a földi hőáram útjára merőlegesen a Föld mélyébe telepíteni 1oo %-os hatásfokú termoelem esetén, 4o%-osnál 2,5-ször ekkor terület, azaz 1oooo km2 kellene, 4%-os hatásfoknál 1ooooo km2 kellene és itt meg is állhatunk mert kisebb az ország".

taga20☺ 2019.12.05. 06:05:53

@rdos:

ᘐᙓᖇᎩḰᗴ
ᗰᗴᘐᗢᒪᘐᎩᗩ
☂ᗩᒎᕈᗩᖇᗩᔕᔓ♈

nincs1itt 2019.12.05. 07:34:16

@rdos: egyszerűen megdöbbent, hogy felnőtt emberek ennyire képesek. tényelekről már sokszor kiderült, hogy az eeg-je egyenes vonalként meghatározható. alöksz róz időnként mutatott gondolkodásra utaló jeleket.

Cycmen 2019.12.05. 07:58:14

@nincs1itt: " @sZulamith: tökéletesen fogalmazta meg! nem a mindenkori kormányok hibája, hogy az átlag magyar inkább acsarkodik, meg durvaanyázik a másikoldalra, ahelyett, hogy a jól felfogott érdeke szerint cselekedne.
nekem mennyi eszem van? biztosan kevés, mert egy csőlátású fidesz-tálibnak szeretném elmagyarázni, hogy a villamos nem attól megy, hogy lejt a sín!"

Ebben amit írtál, benne van minden probléma. Látszólag fájlalod az acsarkodás és a durvaanyázást, de emellett csőlátású fidesztálibozol. Mi mást vársz erre, mint hogy eltanácsolnak a mutterodba?
Te egy ostoba sorosbérenc lumpenproli vagy, aki globális háttérhatalom önkénteseként, mint hasznos idióta fejted itt ki az ostoba,, érveket mellőző, kizárólag mantrákra, panelekre, klisékre alapozott tevékenységedet és veled konstruktív párbeszédet folytatni képtelenség!
Van kedved beszélgetni? Ja, meg tök hülye vagy! :D Na, beszélgetünk? Leereszkedem hozzád a kis színvonaladra a szellemi magasságaimból! Jó? Persze ennek a párbeszédnek csak te látod hasznát hiszen mindig az profitál, aki okosabbal beszélget! Mehet az interakció?

2019.12.05. 08:11:23

@Cycmen: Te Cycmen ! Mi az a háttérhatalom ? Ha lennél olyan kedves valamit írni róla, megköszönném.

morph on deer 2019.12.05. 08:50:44

@alöksz róz:
“ ezért az új helyettes államtitkárért ”

Látod ha ezt szegény Borkai megérhette volna, akkor nem kellett volna esküvői-ruha kölcsönzővel, meg rendezvényszervező biznisszel vacakolnia az ő csajainak...
Hiába na, a fejlődés megállíthatatlan!
:))

Cycmen 2019.12.05. 08:50:58

@jános515: "Te Cycmen ! Mi az a háttérhatalom ? "

Olyan mint az atomok világa. Szemmel nem látható, de bizonyos folyamatok analizálása, ezek törvényszerűségeinek felismerése cáfolhatatlanul bizonyítja a létezését, pláne annak ismeretében, hogy a téma felvetése esetén milyen szintén törvényszerű reakciókat figyelhetünk meg!
Azt meg nem is részletezem, hogy ez kikből áll, mert azt te magad is tudod, te kis szarházi!

sZulamith 2019.12.05. 08:51:07

@Cycmen: " Látszólag fájlalod az acsarkodás és a durvaanyázást, de emellett csőlátású fidesztálibozol."
Jó némi igazságod van, de aki olvasni tud, sőt értelmezi is, észre sem veszi . Az lenne a lényeg, hogy az egészségügy rendben legyen. Ne a foci akadémiára, meg a nemzetközi sportrendezvényekre menjen e pénzünk. "Fenne az ernyő, nincsen kas"

morph on deer 2019.12.05. 09:01:39

@Tényelek:
“ El tudja képzelni, hogy miként fognak egy műtét után sterilizálni mindent, közte a CT-t is :-) ?
Szétszedik a mozgórészeknél és alkatrészenként kezelgetik :-) ?”

Minek, te észlény?
Attól tartok, hogy halvány fogalmad sincs arról, amiről beszélsz! De komolyan!

Muhammad Balfas 2019.12.05. 09:29:21

@eszti.....: Azt hittem, az autóösszeszerelő-gazdaság szitokszó nálatok..

Cycmen 2019.12.05. 09:37:51

@sZulamith: Bocsika, de velem meg lehetne beszélni ezeket a kórház-stadion prioritásokat még úgy is, hogy ezek szembeállítása ebben a formában bődületesen ócska hatásvadász demagógia hiszen a kórházakat fejlesztik és rengeteg egyéb hasznos dolgot is fel tud mutatni ez a kormány, amiben az elődje csak kártékonykodni tudott!
Viszont ez a "csak nekem lehet igazam, majd én megmondom,, csak te nem fogod megérteni, mert egy hülye fityesztálib vagy" attitűd nálam nem sok kört szokott futni, ahogy az értetlenkedő, magát atomszőkére festő, mindenre rákérdező módszer sem, ezeket lekurvaanyázom hamar!

rallus 2019.12.05. 09:41:57

@jános515: A háttérhatalom nem létezik, csak véletlenek vannak. Ennek köszönhetően lövik le Kennedyt az utcán, mint egy kutyát, amikor szembeszáll a FED-el. Ezért verik agyon valahol Kadhafit, amikor nem csak dollárért akar olajat eladni és ezért tör ki forradalom Ukrajnában, amikor Putyin nem hajlandó egy marék szamócáért eladni Oroszországot.

2019.12.05. 09:45:19

@eszti.....: "Szlovákiában 56 603 főre jut egy CT készülék."
Budapesten le vannak maradva, mert csak 43 CT van az 1,7 millió lakosra, ezért egy eszköznek kicsivel több, mint 40.000 embert kell kiszolgálnia, ezért megy balhé.

2019.12.05. 09:49:09

@eszti.....: "Az UH-ról volt szó. "
Nekem második olvasatra is CT-nek tűnik :-) !
"Nekem szerelték pár csigolyámat Svédországban, és a műtőben ott állt egy CT, hogy ha kell, legyen kéznél!"

Muhammad Balfas 2019.12.05. 09:50:12

@rallus: És ugye Lincoln is hasonló okokból kapott heveny ólommérgezést..

2019.12.05. 09:57:02

@morph on deer: "Minek, te észlény?
Attól tartok, hogy halvány fogalmad sincs arról, amiről beszélsz! De komolyan! "
Ha komolyan beszélünk erről, ami valljuk be röhögés nélkül nem nagyon megy, akkor előbb azt kellene tisztázni, hogy hány műtő van egy kórházban, illetve Svédország egészében, mert ugye ott minden műtőben van egy CT :-) .
Valószínűleg nem fejletlenebbek a kórházai, mint a mieink, nálunk egy klinikán minimum 50 műtő van, de van ahol ennek a duplája, ....
Persze nekem nincs konkrét adatom a svédek ct ellátottságáról, de kétlem, hogy kórházanként lenne nekik 50-100 ct-jük.
Adna erre egy forrást, mert ha ez igaz, akkor az világszenzáció!
Persze olyat is hallani, hogy ott a lépcsőkorlátok is kolbászból vannak, nem csak a kórház kerítése.

rallus 2019.12.05. 10:12:05

@Muhammad Balfas: Mint ahogy Lev Davidovics Bronstein is dollármilliókat az orosz "forradalom" megvalósítására...

2019.12.05. 10:13:58

@alöksz róz: ""Ha indokolt, akkor egyből megcsinálják a CT-t Magyarországon is már vagy hat éve." - ha sürgős volt, már a gyurcsányi alatt is azonnal megcsinálták :-) "
Mindketten rosszul tudtuk eddig, én azt hogy hat éve, ön azt, hogy Gyurcsány idején is megcsinálták, a valóság az, hogy a jogszabály, ami sürgősségre kötelez, 2015-ös.
index.hu/belfold/2019/11/29/ct_mri_szama_eloszlasa_budapest_keruletek_karacsony_gergely_diagnozis_szures_orvosok_egeszsegugy/

élveteg 2019.12.05. 10:41:44

Én nem tudom hogy ugyan mi picsa nagy dolog ez a ct de szerintem az sem aki ezt hajtogatja ( szerintem ez balodali mindentlélegeztőgépre átszámítás új valamilye ) Itt Győrben régen ki van szervezve a CT az MR meg a hasonló dolgok Egy izraeli cég működtet a korház mellet egy központot Egyszer volt pár éve dolgom velük Valami orrnyálkahártya gyulladás gyanú volt - A doki átküldött Adtak egy időontot a vizsgálatra 4 napra Megcsinálták a vizsgálatot pár nap mulva mehettem a leletért ami leletezve is volt meg a képet cd lemezen is megkaptam vihettem az orvoshoz Az egész TB finaszírozott nem került semmi pluszba Ezt igazán meg lehetne valósítani de meg lehett volna a Tarlós alatt is de a Demszky alatt is

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.12.05. 10:51:07

A Gergö ezt is megoldja! A terv már kész.

1. Leváltani az egész fideszes bagázst.
2. Kinevezni a legtehettségesebb szakembereket, akik a 2002-2009 között már bizonyítottak.
3. Felvenni az évszázad legkedvezöbb IMF hitelét, mert az ártani ugye nem árthat!!!

Problem solved.

látjátok feleim szümtükkel 2019.12.05. 10:55:26

@Cycmen

Netán már a térgyedig ér?

harakiri 2019.12.05. 11:06:07

@alöksz róz:
Nem fürdeni te kretén! Paks helyett!

harakiri 2019.12.05. 11:09:06

@Muhammad Balfas:
Legdrágább?
Pakshoz képest mennyire sokkal drágább? Sztem semennyire...

Alattunk van egy törésvonal, tele vagyunk vízzel...Mi kell még?

Tudom...PAKS...mert az oroszoknak kell a pénz....meg a lölönek

látjátok feleim szümtükkel 2019.12.05. 11:09:52

@élveteg: "Én nem tudom hogy ugyan mi picsa nagy dolog ez a ct..."

Akkor minek szólsz hozzá:

Nem Győrből áll az ország. Sajnos erre felénk, a másik végen bizony könnyen 3-4 hónap egy CT, MR. Kevés az orvos, ezért az ultrahang is minimum két hónap. Kivétlesen írhatná az orvos, hogy soros kívül, de még a gerincsérves ismerős is csak 4 hónapra kapott időpontot, majd a gerincműtétje után ismért 3 hónapra akartak neki adni, de rábeszélte az időpont osztó személyt, hogy fáj a gernce, fáj a lába, nem bír menni , egyéb bajait nem írom le, mert az már annyia magánügye, és így is csak 2 hónapra adtak neki időpontot.

Én saját tapasztalásból tudom ( az ott dolgozó mondta amikor vizsgáltak ), hogy 2018-ben cserélték le a 14 éves régi ct-t újra.

Szakrendelésre a központi kórházba járhatunk, de ott nem csinálnak nekünk ct vizsgálatot, a mi kórházunkba meg ennyi a várakozási idő. Magán ct a környékünkön nem működik. Szóval én is mennék Győrbe. Befogadsz?

Muhammad Balfas 2019.12.05. 11:27:01

@harakiri: A gond csak az, hogy a paksi erőmű kiváltásához több száz geotermikus erőmvűvet kellene telepíteni az országban,ami igencsak bezavarna termálfürdő biznisznek..Ezenkívül a vízben oldott co2 és kén-hidrogén is a környezetbe jut,és a felhasznált vizet is vissza kellene sajtolni..

Cycmen 2019.12.05. 11:38:28

@látjátok feleim szümtükkel: ""Én nem tudom hogy ugyan mi picsa nagy dolog ez a ct..."
Akkor minek szólsz hozzá:"

Hát biztosan nem azért szólt hozzá, amiért te a "térgyedig ér-t" írtad, mert annak volt értelme is, te viszont csak debil voltál!

harakiri 2019.12.05. 11:38:35

@Muhammad Balfas:

Lehetséges, ehhez kevés az ismeretem.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.12.05. 11:45:11

@Muhammad Balfas:
"A gond csak az, hogy a paksi erőmű kiváltásához több száz geotermikus erőmvűvet kellene telepíteni az országban"

Ez olyasmi, amit más, jobb országokban már megcsináltak probléma nélkül!! A legfontosabb az az, hogy a KGB/Putyin müvek eltünjön az országból.

Az ellenzék legfontosabb zöld célja az, hogy az ország lábnyomát a minimálisra csökkentse mind az ökoszisztémában, mind az európai rebellisek táborában!!!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.05. 11:58:29

@Muhammad Balfas: "A gond csak az, hogy a paksi erőmű kiváltásához több száz geotermikus erőmvűvet kellene telepíteni az országban,"

Nem gond, mert nem kell kiváltani a paksi erőművet. Egyrészt M.o. most is 40% áramot importál, ez sokkal olcsóbb, mint a világ legdrágább atomerőművét megépíteni, másrészt a paksi erőmű működését meg lehet hosszabbítani újabb 20-30 évvel, és addigra a megújulók egyeduralkodók lesznek.

"ami igencsak bezavarna termálfürdő biznisznek."

Mekkora fasságot mondtál! Lövésed sincs, mi az a geotermikus energia, mi? :))

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.05. 12:01:51

Magyarországon a földkéreg felső része fele olyan vékony, mint máshol, a hőmérséklet gradiens kétszer gyorsabban emelkedik, kiváló adottság ez a geotermikus energia felhasználására.

Cycmen 2019.12.05. 12:04:58

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Nem gond, mert nem kell kiváltani a paksi erőművet. Egyrészt M.o. most is 40% áramot importál, ez sokkal olcsóbb, mint a világ legdrágább atomerőművét megépíteni,

Bazmeg, tényleg milyen hülye mindenki! Mi a fasznak építenek bármilyen erőművet is a világban, ha importálni sokkal olcsóbb! Én már semmit nem értek!
ROTFL!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.05. 12:06:26

@Tényelek: "nálunk egy klinikán minimum 50 műtő van, de van ahol ennek a duplája"

:))

50-100 szoba sincs, nemhogy műtő.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.05. 12:10:14

@Cycmen: "Mi a fasznak építenek bármilyen erőművet is a világban, ha importálni sokkal olcsóbb!"

:))

Te, kapitalizmusról hallottál-e? Még az önellátó gazdálkodásnál tartasz? Mindenki azt gyárt, termel, előállít, amihez legjobban ért, a legjobbak hozzá az adottságai. A többit megveszi.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.12.05. 12:13:49

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
"Magyarországon a földkéreg felső része fele olyan vékony, " hogy a pilisben kidudorodik a földg¨ömb csakrája (köldöksérv?).

Cycmen 2019.12.05. 12:19:47

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Te, kapitalizmusról hallottál-e? Még az önellátó gazdálkodásnál tartasz?....................

Persze, ne nősülj meg, hanem járj kurvához, hosszú távon sokkal olcsóbb,, gyereked se legyen, néha állj meg az óvoda előtt és beszélgess a kis porbafingókkal, lakj albérletben, bérelj kocsit, ne főzz, ott az étterem és egy kiszolgáltatott boldogtalan szar leszel, akiinek semmije nincs és ezért másoktól függ, akik ezt a helyzetet előbb, vagy utóbb ki is használják és visszaélnek vele! Igen, hallottam a kapitalizmusról, pont arról híres, hogy az így gondolkodókat megszopatja!

alöksz róz 2019.12.05. 12:26:03

@rdos: nem hiszem h rá lennék szorulva a válaszolra...
(egyébként minek kérdezel olyat, amit két kattintással visszanézhetsz?)

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.12.05. 12:31:45

@Cycmen:
"gyereked se legyen, néha állj meg az óvoda előtt és beszélgess a kis porbafingókkal, lakj albérletben, bérelj kocsit, ne főzz, ott az étterem"

Ez abszolut én vagyok és nem vagyok boldogtalan.

alöksz róz 2019.12.05. 12:33:50

@Tényelek: félrebeszélsz, ha indokolt volt, akkor is megcsinálták egyből meg most is. pont.
nem ha ez vagy ha az így vagy úgy van, akkor két hét

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.05. 12:35:28

@Cycmen: "hallottam a kapitalizmusról, pont arról híres, hogy az így gondolkodókat megszopatja!"

Engem a létező szocializmus szopatott meg. Tudom értékelni a kapitalizmus előnyeit, nem vágyom vissza.

alöksz róz 2019.12.05. 12:38:09

@harakiri: "Alattunk van egy törésvonal, tele vagyunk vízzel...Mi kell még?" - hát gondolom az, hogy kipocsékoljuk gyorsan az egészet

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.12.05. 12:40:42

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
"Engem a létező szocializmus szopatott meg."

A mai haladó szellemü szocializmus már nem szopatna meg, persze a lehetöséget sem venné el töled, ha netán megjönne a kedved hozzá. Zéró tolerancia az elöítéleteknek!!!

6.Lenin 2019.12.05. 12:53:09

@R.V.J.:

"Ez abszolut én vagyok és nem vagyok boldogtalan. "

Elmúlik, kinövöd idővel.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.12.05. 12:57:59

@alöksz róz:
"hát gondolom az, hogy kipocsékoljuk gyorsan az egészet "

Nem a Mészáros cégének kellene kontárkodnia vele, hanem eladni a koncessziót egy nyugati cégnek, akik már bizonyítottak más fejlödö országok infrastruktúrájának rentabilitásában.
Ez az üzlet nemcsak konvergálná a költségvetést, de az állampolgárokat is megtanítaná hogy a rezsin nem lehet spórolni!!!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.12.05. 13:01:17

@6.Lenin:
"Elmúlik, kinövöd idővel. "

Egy felsöbbrendü életstílust hogy lehetne kinöni? Gondolkozz egy kicsit.

6.Lenin 2019.12.05. 13:04:36

@R.V.J.:

Majd az elfekvőben, mikor várod, hogy a momentumos polgármester kiutalja az elaltatásodra szánt segélyt, akkor térj vissza erre, gondolatban.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.12.05. 13:09:41

@6.Lenin:
"Majd az elfekvőben, mikor várod"

Ha tudnád mennyi nagycsaládos van az elfekvöben...ja, r´ajössz te arra magadtól is.
Nekem amúgy még van legalább 60 évem hátra ebböl a felsöbbrendü életböl, neked mennyi van a tiedböl?

6.Lenin 2019.12.05. 13:15:49

@R.V.J.:

"legalább 60 évem hátra ebböl a felsöbbrendü életböl, neked mennyi van a tiedböl? "

Te még geciként himbálództál egy hímnemű lábai közt, amikor én már boldog voltam egy jóízű kefélés után. Most meg pláne, ha összejön.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.12.05. 13:18:59

@6.Lenin:
"Most meg pláne, ha összejön. "

Gondolom nem sürün jön össze, mert nagyon frusztrált és depi vagy.

6.Lenin 2019.12.05. 13:25:49

@R.V.J.:

Heti 3x, nekem tök megfelel. Van más hobbim is, arra is kell időt szakítanom.
Gondolod, ha nem lennék frusztrált, meg depi, menne többx is?
Na, ezt megkérdezem az orvosomtól, meg a gyógyszerészemtől is jövő nyáron, ha megint összefutunk.

2019.12.05. 13:33:03

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "@Tényelek: "nálunk egy klinikán minimum 50 műtő van, de van ahol ennek a duplája"

:))

50-100 szoba sincs, nemhogy műtő. "
Ha megnézi az egyik kisebbet, akkor nem ír majd ekkora baromságot!
www.med.u-szeged.hu/karunkrol/klinikak/klinikak

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.12.05. 13:46:23

@6.Lenin:
"Heti 3x, nekem tök megfelel."

Talán egy élö partnerrel 1 7en 1x is segítene a mentálhigiéniádon.

taga20☺ 2019.12.05. 14:01:28

────────────╔╗─────╔╗
────────────║║────╔╝╚╗
╔══╦══╦═╦╗─╔╣║╔╦══╬╗╔╝
║╔╗║║═╣╔╣║─║║╚╝╣║═╣║║
║╚╝║║═╣║║╚═╝║╔╗╣║═╣║╚╗
╚═╗╠══╩╝╚═╗╔╩╝╚╩══╝╚═╝
╔═╝║────╔═╝║
╚══╝────╚══╝
─────────────────╔╗
────────────────╔╝╚╗
╔══╦═══╦══╦══╦══╬╗╔╬═╗╔╗
║══╬══║║╔╗║╔╗║╔╗║║║║╔╗╬╣
╠══║║══╣╚╝║╚╝║╔╗║║╚╣║║║║
╚══╩═══╩══╣╔═╩╝╚╝╚═╩╝╚╩╝
──────────║║
──────────╚╝

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.12.05. 14:11:54

Ahányszor fingok, belép valaki a szobába.

Nem jó ez így.

sZulamith 2019.12.05. 14:15:06

@Cycmen: ” egyéb hasznos dolgot is fel tud mutatni ez a kormány, amiben az elődje csak kártékonykodni tudott”
Nincs egyéb hasznos, ha az egészségügy, és az oktatás nem magas szinvonalon műkődik ilyen magas adó befizetése mellett. Több mint egynegyedét fizetem be adóként a viz, villany, gáz fogyasztásra, és akkor még ott az élelmiszer. Alapvető dolgok, amiért a migránsok is utrakelnek:)

morph on deer 2019.12.05. 14:20:49

@6.Lenin:
“ Na, ezt megkérdezem az orvosomtól, meg a gyógyszerészemtől is jövő nyáron, ha megint összefutunk.”

Őket is dugod? Buzgó egy nyugdíjas vagy, nem vitás..:))

morph on deer 2019.12.05. 14:48:00

@Tényelek:
“...nálunk egy klinikán minimum 50 műtő van, de van ahol ennek a duplája“

“Az én apukámnak meg CSÉB-je..!”

Azért arra eredetileg nem gondoltam, hogy te is Hoffman Rózsa áldozat lehetsz, - már ami a PISA teszt eredményét illeti, - de most már hajlok a feltételezésre.
Alternatívaként még csak az lehet, hogy a fideszbe csak olyanok léphetnek be, akiknek alapértelmezetten fogalmuk sincs az általuk olvasott szöveg jelentéséről...

Azt írtam: “ Nekem szerelték pár csigolyámat Svédországban, és a műtőben ott állt egy CT”

Ez mit is jelent?
Hogy “a” műtőben, tehát abban a műtőben, ahol az operáció történt!

Ez rajtad kívül még kinek másnak jelenti azt, hogy “minden műtőben áll egy CT” - szerinted?
A többi szövegértelmezésre képtelen fideszestől eltekintve, persze...

6.Lenin 2019.12.05. 14:49:09

@R.V.J.:

Nagyon rossz társaságba keveredhettél mostanság, 1re bunkóbb kezdesz lenni. Valamit elvesztettél.

@morph on deer:

Szintén zenésznek tetszel lenni, mint az R.V.J.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.12.05. 15:04:04

@6.Lenin:
"1re bunkóbb kezdesz lenni."

Aham, persze. Nagyon megható.

6.Lenin 2019.12.05. 15:08:44

@R.V.J.:

A te dolgod, számomra már lényegtelen.

morph on deer 2019.12.05. 15:26:44

@Tényelek:
“Szlovákiában 56 603 főre jut egy CT készülék."
Budapesten le vannak maradva, mert csak 43 CT van az 1,7 millió lakosra, ezért egy eszköznek kicsivel több, mint 40.000 embert kell kiszolgálnia, ezért megy balhé.

Szövegértés? Csak neeem..?

SZLOVÁKIÁBAN - ami egy ország - jut 56 603 főre egy, szemben azzal, hogy BUDAPESTEN - ami egy főváros - jut szerinted cirka 40 000 főre ugyancsak egy CT.

Azaz: egy országos átlagot hasonlítasz össze egy (fő)város átlagával, ami hmmm... legalább is érdekes.

Az a budapesti 43 darab azért tűnik érdekesnek, mert Gulyás Gergely pár hete még úgy tudta, hogy ez a szám 27...
Talán az új városvezetés már kipótolta volna?

Egyébiránt egy nemzetközi statisztikai adat szerint 2017-ben MAGYARORSZÁGON - ami egy ország, mint Szlovákia, - összesen 90 darab CT volt!

Azaz: több mint 100 000 lakosra jutott 1 (egy) darab...

Nem kétlem, hogy azóta qrvanagy fejlődés vette kezdetét, de ha azt nézem, hogy 2010-ben volt 73 készülék az országban, a közben eltelt 7 (hét) év alatt jött ehhez 27, ami évente cca 4 darab beszerzését jelenti, akkor már talán közeledünk a 100 darabhoz..!

Így a Szlovákiai adattal való összehasonlításra már némileg jobb az esély: már talán kevesebb, mint 100 000 emberre jut egy CT!

Szédítő ez a fejlődés, valóban...

www.statista.com/statistics/557427/computed-tomography-scanners-in-hungary/

morph on deer 2019.12.05. 15:30:01

@6.Lenin:
“ Szintén zenésznek tetszel lenni, mint az R.V.J.”

Hát a lányságom nekem sem érintetlen, minek tagadjam..!
:) De én legalább örültem, hogy milyen virgonc vagy, - szerintem ez a fejlődés jele, nem gondolod?

morph on deer 2019.12.05. 15:36:11

@6.Lenin:
Közben most látom, hogy húúú milyen nagy is a fejed, Iljics:

“ Te még geciként himbálództál egy hímnemű lábai közt,”

Amihez képest:

“Nagyon rossz társaságba keveredhettél mostanság, 1re bunkóbb kezdesz lenni.“

Huhúúú..!

6.Lenin 2019.12.05. 15:37:14

@morph on deer:

Szellemileg gondoltam, hogy hajazol rá, de közben írtál agy hsz-t a CT-kel kapcsolatban.
B+, csúcs ahogy kevered már a dolgokat, ez már olyan színt, hogy.....Minde1, baszni rá.

6.Lenin 2019.12.05. 15:42:34

@morph on deer:

Kedveltem a hozzászólásit, volt benne itt-ott humor, személyeskedés nélkül. Most valamiért ez megváltozott, próbáltam a szintjén válaszolni. Nem esett le neki, neked sem.
Ezek már engem nem érdekelnek.

2019.12.05. 16:03:34

@morph on deer: 2019-es publikálás, ami 2016-os adatokat tartalmaz, azóta három év eltelt,
A 2018-as adat, visszakövetkeztetve már 130 db, ami ebben az évben tovább nőt, nem kicsit, nagyon.
index.hu/belfold/2019/11/29/ct_mri_szama_eloszlasa_budapest_keruletek_karacsony_gergely_diagnozis_szures_orvosok_egeszsegugy/

2019.12.05. 16:16:50

@Cycmen: Ha a Mikulást helyettesited, akkor Győrbe, vigyél magaddal a " keresztény b@szosborkainak " egy új pár zoknit, mert abból a kopott, büdös, lyukas zokniból kipereg vagy 5-10 év neki is, meg a haverjának is és a végén még nem találja meg ! Esetleg "porcukrot" kért a listájában, vagy csak"marihónaalját" ?!

Én már "kisuvickoltam" a bakancsomat és remélem, ha erre jársz, nem teszel bele sem szenet sem virgácsot. És ne is köpj bele !!! De ha sokat hozol a szénből és a faágakból, és ha netán ráérsz, akkor nyugodtan bepakolhatod. Szólj, majd megmutatom hová kell berakni. Külön a szenet és külön a fát ! :D

2019.12.05. 16:20:34

@morph on deer: "Az a budapesti 43 darab azért tűnik érdekesnek, mert Gulyás Gergely pár hete még úgy tudta, hogy ez a szám 27...
Talán az új városvezetés már kipótolta volna?"
Gulyás csak és kizárólag az állami kórházakról beszélt, mert Karácsony Hanuka is arra vonatkozó követelést fogalmazott meg. OKÉ itt a kukákban nincs hat ct, mint Svédországban, de a kórházakon kívül még jó pár helyen igen.

"Nem kétlem, hogy azóta qrvanagy fejlődés vette kezdetét, de ha azt nézem, hogy 2010-ben volt 73 készülék az országban, a közben eltelt 7 (hét) év alatt jött ehhez 27, ami évente cca 4 darab beszerzését jelenti, akkor már talán közeledünk a 100 darabhoz..! "
2002-2010 között 15 db ct-t vettek Gyurcsényék, ami évente nem éri el a kettőt, pedig dübörgött a gazdaság és nagy volt a jólét, ahogy azt az akkori kormánypropaganda harsogta.
Azt már fentebb írtam, hogy a számai nem jók, de hátha az indexnek elhiszi, ha már nekem nem. Ha az index számait elfogadjuk, akkor majdnem megduplázták a CT-k számát 2010-től 2018-ig, valószínűleg mára az már meg is történt.
Tény, hogy lehetne több, de a cikkben azt írják, hogy 200 mrd forintot fordítottak erre.

taga20☺ 2019.12.05. 17:04:59

ᴄᴇ́ᴛᴇ́ʙᴇ sᴢᴏʀᴜʟᴛ
ᴀ ʟɪᴋᴀᴍ
ɢᴇʀʏᴋᴇ sᴇɢɪ́ᴄs

taga20☺ 2019.12.05. 17:07:28

a̲j̲á̲n̲l̲a̲t̲o̲k̲f̲e̲l̲ ̲n̲e̲k̲e̲m̲ ̲b̲u̲d̲i̲p̲a̲p̲í̲r̲t̲
a̲k̲á̲r̲ ̲f̲a̲s̲z̲b̲ú̲k̲o̲n̲ ̲i̲s̲ ̲k̲ö̲n̲y̲ö̲r̲g̲ö̲k̲

morph on deer 2019.12.05. 17:22:09

@Tényelek:
A link amit mellékeltél, ezt is írja:

“ 2010 óta 20 új CT-t és 18 MR-t vettek“

A statisztika szerint, amit én mellékeltem, a 2010-es adat 73 CT.
Ez akárhogy is számolom 103, és NEM 130...

A 43-at most már értem, de ez tartalmazza a privát tulajdonú készülékeket is. Ami nem baj, csak pontosítok.
Ugyan ebből 6 csak fizetős betegeket lát el, de az is valami.

Azt a te cikked is leszögezi, hogy a helyzet javult ugyan, de Szlovákia ebben messze előttünk van.
Szlovákia is.

dukeekud 2019.12.05. 17:46:39

"Utána meg az EKG-t és a hűtőt nem lehetett egyszerre használni: "

A b1 blog NEGYEDSZERRE suti el ezt a demagog hazugsagot, NEGYEDSZERRE. Mar 3-szor leirtak nekik, hogy az erzekeny EKG gep miatt kell kihuzni aramtalanitani minden elektromos berendezest korulotte, nem azert mert nincs eleg konektort vagy aram az epuletben.
De most NEGYEDSZERRE is leirtak ezt a DEMAGOG HAZUGSAGOT. Es persze nyilvan otodszorre, tizedszerre is le fogjak irni ebben a "fuggetlen mediaban".

Muhammad Balfas 2019.12.05. 18:39:38

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Sokkal rosszabb hatásfokú lenne, mint egy új..Másrészt itt nemcsak Paks üzemideje fog lejárni a következő 1-2 évtizedben, hanem a hazai hőerőművek jó részéé is.Az import mértékét pedig nem biztonságos egy bizonyos szint fölé emelni..Atomerőművet épít Kanada, Anglia, Finnország, Csehország,Szlovákia.. Mindenki hülye..?

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.12.05. 18:50:34

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "kari fél
vajon hol fogják földbe ásni zugloban"

REMÉLEM A KLÍMAERDŐBEN . . .

"Télen mindig elmúlik a klímaváltozás – Bizony!

Fura ez a klímaváltozás…"
mindenszo.hu/telen-mindig-elmulik-a-klimavaltozas-bizony/

SZÉGYEN !!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.12.05. 18:51:49

A HAZUG LIBSIT HAMARABB UTOLÉRIK, MINT A SÁNTA KUTYÁT !!!

"Ennyit a 4 millió éhező magyarról – Minden mutatóban Uniós átlag alatti a hazai szegénység

Tovább enyhült tavaly a szegénység Magyarországon"
mindenszo.hu/ennyit-a-4-millio-ehezo-magyarrol-minden-mutatoban-unios-atlag-alatti-a-hazai-szegenyseg/

BEZZEG A LIBSI HÍREKBEN EZT A HÍRT HIÁBA KERESNÉD !!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.12.05. 18:53:15

EZT IS A LIBSIKNEK ÜZENNÉNK . . .

"Javaslatunk: fizessék csak a balliberális szavazók az adóemeléseket!

Nos?"
mindenszo.hu/javaslatunk-fizessek-csak-a-balliberalis-szavazok-az-adoemeleseket/

HA MÁR TI AKARTÁTOK EZEKET A KERÜLETEINK, VÁROSAINK ÉLÉRE . . .

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.12.05. 20:39:11

Azért látom,hogy az az öt fideszgeci a tizenöt nicknevén megdolgozik a pénzünkért!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.05. 21:05:28

@Hova fogják elásni KariGerit?!: "fizessék csak a balliberális szavazók az adóemeléseket!"

2010 óta a balliberálisok is, meg mi, jobboldaliak is, meg a bolsevik hazaáruló fideszesek is fizetik az adóemeléseket. Miért pont a ballibeknek kéne egyedül fizetniük Ondó Viktor kapitális tévedéséért?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.05. 21:06:30

@Hova fogják elásni KariGerit?!: "Tovább enyhült tavaly a szegénység Magyarországon"

És még így is sereghajtók vagyunk az EU-ban.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.05. 21:10:43

@Hova fogják elásni KariGerit?!: "Télen mindig elmúlik a klímaváltozás"

Nem múlik el. Sőt, jobban látszik, mit más évszakokban. Gyerekkoromban hetekig megmaradt a nagy hó. Manapság csak pár napig. Akkor szinte midig fehér karácsony volt, manapság az már ritkaság.

Csak a fideSSfasszopók lehetnek olyan barmok, hogy tagadják a nyilvánvaló klímaváltozást. Ők miden hazugságot elhisznek.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.05. 21:19:43

@Muhammad Balfas: "Sokkal rosszabb hatásfokú lenne, mint egy új."

És? Ki nem szarja le, mikor szinte ingyen termeli az áramot.

Képzeld, egy tíz évvel ezelőtti technológia alapján húsz év múlva épülő, 80 évre tervezett erőmű a vége felé már közel 110 éves technológiával, réges rég elavult lesz.

"Az import mértékét pedig nem biztonságos egy bizonyos szint fölé emelni."

Mennyi az a "biztonságos" szint? Mi alapján számolod ki? És ha már rég túlléptük?

"Atomerőművet épít Kanada, Anglia, Finnország, Csehország,Szlovákia.."

150 ország pedig nem. 2006 óta visszaszorulóban van a világon az atomenergia. Szerinted mindenki hülye? Balfasz. :))

2019.12.05. 22:05:55

@morph on deer: "“ 2010 óta 20 új CT-t és 18 MR-t vettek“

A statisztika szerint, amit én mellékeltem, a 2010-es adat 73 CT.
Ez akárhogy is számolom 103, és NEM 130..."

Azt is írja a cikk írója, hogy nem tudja ez a szám országos vagy csak Budapestre vonatkozik.

A 130-as szám nekem úgy jött ki, hogy azon a grafikonon, ahol az egymillió emberre jutó ct számokat mutatják, 13 db van Magyarországnál, ez viszont nagyjából annyi.
Ráadásul ez már több éves szám, azóta meg belehúztak a diagnosztikai eszközök vásárlásába.
Van ebben az országban min siránkozni, legalább azon nem kellene, ahol látványos fejlődés van!

eszti..... 2019.12.05. 23:30:25

@Muhammad Balfas:

talán tájékozódj! ujszo.com, bumm.sk - ezek a legolvasottabb szlovákiai magyar portálok, de van még: ma7.sk, felvidek.ma, hirek.sk

Muhammad Balfas 2019.12.06. 00:35:04

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Igen,mondjuk az ébredő Mali tényleg nem épít.Próbáld felfogni,hogy egy atomerőművet bizonyos idő után nem gazdaságos működtetni,ezért van hasznos élettartama.És mi van ha nem kötkezik be az általad vízionált kurva nagy megújuló forradalom? Itt álunk egy elöregedett erőmű parkkal majd..Egyébként is mit csinálsz a szélkerekeiddel,meg a napelemeiddel télen,amikor hetekre szürke felhőzár meg szélcsend jellemzi az országot? Ez nem Kalifornia..De még ott se mernek 100%-ban a megújulókra alapozni..Vagy vegyük Japánt,hosszú óceáni partszakaszuk van a szélenergia hasznosítására, déli fekvésük a napenergiához de mégis az atomenergiával képzelik el a jövőt.Ők is hülyék ugye?

Muhammad Balfas 2019.12.06. 00:38:14

@eszti.....: Tájékozódtam.A PS 20-ot szerzett idén tavasszal az EU parlamenti választásokon..

alöksz róz 2019.12.06. 01:03:34

@Muhammad Balfas: "Vagy vegyük Japánt,hosszú óceáni partszakaszuk van a szélenergia hasznosítására, déli fekvésük a napenergiához de mégis az atomenergiával képzelik el a jövőt.Ők is hülyék ugye?" - hát ja, tele vannak földrengéssel meg vulkánokkal, faszom se építene oda

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.06. 06:50:21

@Muhammad Balfas: "És mi van ha nem kötkezik be az általad vízionált kurva nagy megújuló forradalom?"

Sajnálom, hogy tőlem kell megtudjad, de már sok éve tart. :))

Az atomenergia 2006 óta folyamatosan visszaszorulóban van, a megújulók termelése pedig pár évente megduplázódik.

Muhammad Balfas 2019.12.06. 08:13:48

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Ja,annyra visszaszorulóban van,hogy a fejlett világ számos országában épülnek atomerőművek,és egyre újabb,biztonságosabb típusokat fejlesztenek amerikai,japán,orosz és kínai vállalatok..

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.06. 08:22:34

@Muhammad Balfas: "annyra visszaszorulóban van,hogy a fejlett világ számos országában épülnek atomerőművek"

Igen. Forgasd már az értelmező szótárt, balfasz, ha ennyire fogalmatlan vagy. A visszaszorulóban van nem azt jelenti, hogy 2006-ban kikapcsolták az összeset, és azóta egyet sem építettek. Azt jelenti, hogy többet állítanak le, mit építenek, folyamatosan csökken a kapacitás. Tart a nullához.

Ugyanakkor a megújuló kapacitás exponenciálisan növekszik.

"és egyre újabb,biztonságosabb típusokat fejlesztenek amerikai,japán,orosz és kínai vállalatok.."

Igen, a biztonsággal is baj van, fejleszteni kell, ha párat továbbra is el akarnak adni.

Megújuló erőmű típusokat nem 3 országban, hanem 200 országban fejlesztenek.

konrada 2019.12.06. 08:28:02

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
...na ja.
Hiszen te is ezt a kis szösszeneted - most - nap és szél energiából termelt áramból írtad...;))

Muhammad Balfas 2019.12.06. 10:35:53

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Folyamatos fejlesztések vannak a nukleáris energetikai szektorban,olyan országok építenek atomerőműveket,akik megújulók szempontjából kedvezőbb helyzetben vannak nálunk.
Te ebből azt a következtetést vonod le,hogy leépülőben van az ágazat?
Paks II egy alaperőmű lesz.A jövőben kb. harmadát-negyedét fogja biztosítani a hazai villamosenergia igényeknek.Ezen kívül bőven kell majd még építeni kapcitásokat,a lejáró üzemidejű hőerőművek helyett,akár megújulókat is bevonva..De ilyen éghajlati viszonyok között különösen nem lehet teljes mértékben a megújulókra alapozni.Az egy vicc,hogy ha nem fúj a szél meg nem süt a nap,akkor majd mindent imortálunk..Egy stabil alaperőmű az energiabiztonság alapfeltétele..

2019.12.06. 10:51:35

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "Csak a fideSSfasszopók lehetnek olyan barmok, hogy tagadják a nyilvánvaló klímaváltozást. "
Ön szerint mitől nyilvánvaló, hogy klímaváltozás történik éppen?
Ha egy kicsit tájékozódni akar, nem a "klímaváltozásban" érdekelt cégek szponzorált cikkeit olvasgatja, hanem mondjuk a viszonylag épen maradt soproni levéltár anyagait nézi át ebből a szempontból, ahol közel kétezer év leírásai vannak meg, akkor viszont azt láthatja, hogy most nem történik semmi, még csak meg sem közelítjük a szélsőértékeket.
www.ferto-neusiedlersee.hu/pdf/AFertotomultjajeleneesjovoje.pdf
Több olyan feljegyzés is van, ahol arról írnak, hogy pl. 16. sz. április elején megérett a körte, vagy kétszer arattak, mert annyira meleg volt.
Ezekhez képest most milyen változások történnek, hogy akkor nem volt klímaváltozás, mert a természetes rend része volt, most meg van?

2019.12.06. 10:57:39

@Tényelek: Mekkora riadalom lenne, most, ha a Fertő tó egyik évről a másikra eltűnne, vagy ugyanúgy kétszeresére nőne a területe, pedig az a természetes, nem ez az állandó méret, ami már sok-sok éve van.

konrada 2019.12.06. 11:05:16

@Tényelek: Mondjuk inkább csak az alsó szint csökkenése lenne látványos, a felső csatornával szabályozva van...

2019.12.06. 11:07:39

@konrada: Nem egészen kétszáz éve úgy kiszáradt, hogy gabonát termesztettek a fenéken, falut is építettek, mert volt rá idő. Elég látványos lehetett az a mostanihoz képest.

2019.12.06. 11:12:55

@konrada: Amikor sok csapadék volt és megnőtt a mérete, akkor Sopronig ért, keletre meg majdnem Győrnél volt a szabdalt határa, ekkora vízmennyiséget most sem tudnának kezelni.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.06. 11:51:22

@Tényelek: "szerint mitől nyilvánvaló, hogy klímaváltozás történik éppen?"

Onnan, hogy egyre melegszik a Föld átlaghőmérséklete, évről, évre melegrekordok dőlnek meg, szélsőségessé válik az időjárás, gyakoribbá válnak a viharok, visszahúzódnak a gleccserek, csökken az antarktiszi jégsapka, az északi átjáró egyre hosszabban hajózhatóvá válik, emelkedik az óceánok szintje, stb, stb... Csak egy minden fasságot elhívő fideSSfasszopó hiszi el, hogy mindez nem létezik, mert a főni azt mondta.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.06. 11:57:29

@Muhammad Balfas: "Te ebből azt a következtetést vonod le,hogy leépülőben van az ágazat?"

Nem. Abból vonom le azt a következtetést, hogy az atomenergia termelés visszaszorulóban van, hogy egyre kevesebb áramot termelnek atomenergiával. Olvasgass, ha még guglizni is buta vagy:
megujulok.blog.hu/2017/06/12/az_atomenergia_alkonya

"Paks II egy alaperőmű lesz.A jövőben kb. harmadát-negyedét fogja biztosítani a hazai villamosenergia igényeknek."

És kurva nagy ráfizetés lesz. 110 Eurós áron fogja termelni a már most is 40 eurós szabadpiaci árú villamos energiát. Mindegy, a fontos, hogy a geci gazdád dagadtra lopja magát rajta.

konrada 2019.12.06. 11:58:21

@Tényelek:
De. Ahhoz, hogy így megnőjön, évek csapadékos időjárása szükséges lefolyás nélkül.
Azóta viszont felépítettek egy olyan levezető csatornát, amellyel a felső szintet folyamatosan lehet szabályozni, így ha nagyon csapadékos időszak is van, az nem tud a szabályzási szint fölé sokkal magasabbra menni.

Szóval nem azt a vízmennyiséget kellene kezelni, csak azt a többletet, ami esetlegesen folyamatosan keletkezik.

...de ezzel nem a klímaszkepticizmusoddal vitatkozom, mert szerintem is túl van tolva ez a "klímavészhelyzet", de az tény, hogy az ember természetátalakító munkája képes bizonyos szinten megregulázni a természetet... ...mint például a lefolyástalan tavak szintszabályzásánál...

konrada 2019.12.06. 12:00:24

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
Na persze.
...és ezt is természetesen most is a nap és szél energiából termelt áramból írtad...;)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.06. 12:00:52

@Muhammad Balfas: "nem lehet teljes mértékben a megújulókra alapozni."

Hát atomenergiára tuti biztos nem lehet alapozni. Az atomerőművek termelése hektikusan eltér az igényektől. Nézz meg egyszer egy napi felhasználási görbét, balfasz.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.06. 12:04:28

@konrada: "ezt is természetesen most is a nap és szél energiából termelt áramból írtad."

Persze. Valamelyik osztrák vízierőműtől vásárolt árammal. Tudod, mikor az osztrákok betáplálják a vezetékbe az áramot, megcímkéznek minden elektront, és ahogy a magyar hálózaton hozzám elér, csak az ilyen címkéjüeket használom fel. Akkora balfasz vagy, hogy a fal adja a másikat. :))

konrada 2019.12.06. 12:28:18

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
Aham.
Szóval azt mondod, hogy az osztrákoknak akkora vízerőmű kapacitásuk van így december elején

- amikor már a leesett csapadék jó része hó formájában nem mozdul - hogy a saját - naperőműveikkel (melyek időszakos sajátossága, hogy a nyári kapacitásukból decemberben a tizedét sem képesek megtermelni), illetve szélerőműveikkel (speciel pont most volt ott is viszonylag szélcsendes idő) -

hogy abból még exportálni is tudnak.

...no ezt azért nem gondoltam volna.

(Na nem az osztrákokról, hanem rólad. Hogy ennyire ...;)))

2019.12.06. 12:37:01

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: A Jeges tenger hajózható volt évszázadokon keresztül, az mitől volt, mert a mostaninál hidegebb volt?
www.met.hu/eghajlat/fold_eghajlata/foldtorteneti_korok_eghajlata/

2019.12.06. 12:43:33

@konrada: A levéltárak egyik évről a másikra írják az ingadozást, nem évek alatt, ami több ezer milliméter csapadékot feltételez az adott évben.
A kiszáradásokhoz sem kellettek évek, ami viszont sivatagi mennyiségű csapadékot jelent.
Volt olyan időszak, amikor tízenöt éven belül kiszáradt és elérte a legnagyobb méretét, ez utóbbit kétszer, a száradást háromszor.
Akkor még nem voltak autók, meg áramtermelés, gyárak szennyezése.

morph on deer 2019.12.06. 13:07:33

@Muhammad Balfas:
“olyan országok építenek atomerőműveket,akik megújulók szempontjából kedvezőbb helyzetben vannak nálunk”

A hír igaz, csak nem így, meg nem ilyet.
Ezzel megint ugyanaz a helyzet, mint az “új” metrószerelvényekkel a hármas vonalon: ezeréves technológia vadiújan legyártva!
“Ha ötven évi jó volt úgy”, akkor jó lesz az még vagy ötven évig, hát nem?

Hát nem.
Csak gondolj a fényképezésre, például; volt valami baj az analóg technológiával, vagy a minőséggel, ha csak úgy önmagában nézzük?
Szerintem nem volt.
Pár évtizedig használtam, szóval tapasztalat alapján beszélek.
Viszont mit is használ manapság fényképezésre a világ úgy általában? Úgy van: digitális kamerákat! Minden létezhető szituációban, a telefontól a nagyfelbontású profi kamerákig, és még azon is túl.
Miért is?
Mert praktikusabb, sokoldalúbb, sokkal nagyobb lehetőségek vannak a digitális fényképezésben, mint az analógban volt, - cirka két évtizede használom, szinte a kezdetektől.

Mit is akartam mondani mindezzel?
Azt, hogy attól még, hogy a hármas metró megfelelt ötven évig, az nem azt jelenti, hogy ugyanazt kéne újra meg újra megvennünk, még akkor sem, ha ezzel esetleg sikerül ébren tartani a baráti Szovjetunió iránti nosztalgiát, - szerintem!
De legalább még évtizedekig nézhetjük, mer’ jó az.

Ugyanez vonatkozik Paks2-re is, sajnos. Már megint sikerült egy avítt technológia mellett elköteleznünk magunkat, amit aztán még unokáink is “élvezni” fognak, holott semmi sem kényszerített arra, hogy ennyire előnytelen feltételek mellett ennyire idejétmúlt megoldást válasszunk.
Csak soha el nem múló szeretetünk a dicső Szovjetunió utódállama, a Nagy Oroszország, (“kovácsolta frigy...”) és annak imádott vezetője irányában..!

Vagy egy “visszautasíthatatlan“ ajánlat?

konrada 2019.12.06. 13:56:52

@morph on deer:
No végre egy igazi szakértő!
Mesélj már, milyen az az atomerőmű, amely a VVER-1200-asoknál olyan mértékben fejlettebb, mint az analóg fényképezéshez képest a digitális???

2019.12.06. 16:17:29

@morph on deer: A hír részben igaz csak mert olyanok is építenek atomerőművet, akik élen járnak a megújuló energia termelésében.
atombiztos.blogstar.hu/2018/07/25/lenduletben-az-atomenergia/56088/

2019.12.06. 16:29:31

@konrada: Amit eggyel feljebb betettem cikket, abban ezt is kivesézik, nem igazán morfi szája íze szerint :-) .

Muhammad Balfas 2019.12.06. 21:46:43

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Attól, hogy arányaiban kevesebbet termelnek vele, még nem azt jelenti, hogy csökkenni fog a számuk.Sok ország számít alaperőműként az atomerőműre ,ahogy mi is.De ott van pl. a 4 milliós Finnország, amelyben kettő is lesz, az egyik nemrég lett kész.

Muhammad Balfas 2019.12.06. 21:51:07

@morph on deer: Finnországban is a Roszatom építi a legújabb finn atomerőművet. A VVER-1200 reaktor, ami nálunk is lesz, pedig az egyik legújabb, legbiztonságosabb típus a világon..

"Ezzel megint ugyanaz a helyzet, mint az “új” metrószerelvényekkel a hármas vonalon: ezeréves technológia vadiújan legyártva!"

Prágában felújított orosz szerelvények közlekednek..

Muhammad Balfas 2019.12.06. 21:53:20

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Paks kb. a mélyvölgyi fogyasztással megegyező teljesítményt ad le, azért hívják alaperőműnek, balfék..:)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.07. 08:56:57

@Muhammad Balfas: "Paks kb. a mélyvölgyi fogyasztással megegyező teljesítményt ad le"

A mélyvölgyi fogyasztás egy mesterségesen felpumpált valami, gombokért adják el a feleslegesen megtermelt éjszakai áramot.

Az alaperőmű rendkívül káros, a megújulók ellen termel.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.07. 09:00:21

@Muhammad Balfas: "is a Roszatom építi a legújabb finn atomerőművet."

És a finnek bánják is nagyon, hogy belekezdtek. A ruszkik képtelenek rendes dokumentációt adni, egy nagy kupleráj az egész.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.07. 09:02:05

@Muhammad Balfas: "Attól, hogy arányaiban kevesebbet termelnek vele, még nem azt jelenti, hogy csökkenni fog a számuk."

De, csökken a számuk, többet állítanak le, mint amit építenek.

Igen, persze, csökkentik a teljesítményt, ami nagyon egyszerű művelet egy atomerőmű esetén, mint tudod, te balfasz?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.07. 09:04:43

@Tényelek: "olyanok is építenek atomerőművet, akik élen járnak a megújuló energia termelésében."

De sokkal többen NEM építenek atomerőművet, hiába járnak élen a megújuló energia termelésében. Meg azok sem építenek, akik nem járnak élen a megújuló energia termelésében. Hülye az érvelésed, fideSSfasszopó.

Muhammad Balfas 2019.12.07. 10:48:43

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: A mélyvölgyi fogyasztás az a fogyasztás, ami a lakosság éjjeli, hajnali áramfogyasztását jellemzi. Ekkor is használ áramot ugyanis pl. a hűtőd, van közvilágítás stb. Örülök hogy segíthettem. .:)

Muhammad Balfas 2019.12.07. 10:52:47

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: A finnek előző atomerőművüket a francia Arveával építtették, és tíz évet csúszott az átadás az előzetesen tervezett időponthoz képest. Ezután fordultak a Roszatomhoz a következő atomerőmű építésének ügyében..Egy 5 milliós ország két atomerőművel. Lehet ,hogy elfelejtettek megkérdezni téged..:)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.07. 10:54:14

@Muhammad Balfas: "A mélyvölgyi fogyasztás az a fogyasztás, ami a lakosság éjjeli, hajnali áramfogyasztását jellemzi."

Kár, hogy faszt értesz hozzá. Ez egy mesterségesen felpumpált fogyasztás. Van olyan, hogy éjszakai áram, mert ami áramot nem tudnak rendes áron eladni, azt kiszórják gombokért. Senki nem venne hőtárolós bojlert, hogy az éjszaka felhasznált áramból nappal legyen melegvize, ha nem lenne annyira olcsó az éjszakai áram, mert rendes áron nem kell a kutyának se.

Muhammad Balfas 2019.12.07. 10:56:55

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: A hülye németek állítják le, hogy aztán importálják a francia atomáramot, illetve környezetszennyező hőerőművekkel kompenzáljanak. Európa 5 legkörnyzetszennyezőbb ligniterőművéből 4 Németországban van..

Svájc pl. atomerőművet indít újra:

www.villanylap.hu/hirek/4804-ujra-halozatba-kotik-az-oreg-svajci-atomeromuvet

:)

Muhammad Balfas 2019.12.07. 10:57:51

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Ez minimális a valós éjjeli fogyasztáshoz képest..

radios2 2019.12.08. 08:58:32

@Tényelek: igazad lehet, másrészt pedig a FideSS-es faxopok, fanok, azt hiszik magukról, hogy 100évig élnek, nem érdekli őket a klimaváltozás, de még a nagyvárosokban terjengő, Bp-en szmogos, ködös időszakban, összegyűlt, mélyen belélegezhető rákkeltő, dízel-korom+trutyi sem,
Megvárják amíg kialakulnak a krónikus légúti-keringési betegségek, azután mehetnek a levesbe, oszt jó napot!

radios2 2019.12.08. 08:59:08

@Tényelek: igazad lehet, másrészt pedig a FideSS-es faxopok, fanok, azt hiszik magukról, hogy 100évig élnek, nem érdekli őket a klimaváltozás, de még a nagyvárosokban terjengő, Bp-en szmogos, ködös időszakban, összegyűlt, mélyen belélegezhető rákkeltő, dízel-korom+trutyi sem,
Megvárják amíg kialakulnak a krónikus légúti-keringési betegségek, azután mehetnek a levesbe, oszt jó napot!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.12.08. 12:29:33

radios2

0 bejegyzést írt és 29 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2011.04.28. óta tag.

2019.12.08. 21:47:29

@radios2: Szerintem önnek fogalma sincs arról mit jelent a klíma szó, pláne arról, hogy az milyen, amikor változik.
Elárulom önnek, hogy nem ilyen, mint most.
Most megy sikítozás, hogy 2 fokkal emelkedett a hőmérséklet , .., de mihez képest, kétszáz év nem idő a klíma szempontjából.
A kis-jégkorszak öt fokkal tért el az átlagtól és csak pár száz éve volt, ... akkor nem volt még az ipari forradalom a félhomályban sem, mi okozta azt, ha ezt mi okozzuk.
A levegő, fény, hangszmog, amit nekünk szántak a liberális gazdaság fogyasztói ritmusa miatt, .. na nem nekünk hoz ez hasznot, ezt hívják forgási sebességnek, ami minél gyorsabb, annál nagyobb hasznot hoz e felső egy százaléknak, .., mi meg takarítjuk a szemetüket.
Azt tudta, hogy már száz évvel ezelőtt feltalálták az ólommentes benzint, de azért nem azt dobták be nekünk, mert az ólmozott EGY centtel olcsóbb volt?
De valószínűsítem, hogy míg bennünket hülyítenek azzal, hogy a klímaváltozás miattunk van, mert az autóinkkal, buszainkkal szennyezzük a levegőt, miközben a luxus szállodahajók annyi káros anyaggal szennyezik a környezetet, mint az összes jármű Európa útjain, kamionokkal, dízelmozdonyokkal együtt?
Ne keverje össze a környezetszennyezést a klímaváltozással!
Mi egyet tehetünk, a saját környezetünket megpróbáljuk élhetővé tenni, de nem azért mert jön a mumus a klímaváltozás képében :-) /Mert ugye az ha akar jön, ha nem akar, nem jön, mint eddig is, az elmúlt kétezer évben nyolcszor is!/, hanem saját magunkért, a családunkért.

radios2 2019.12.09. 04:42:24

@Tényelek: van köze a kettőnek egy egymáshoz, de az üvegház hatást nővelő gázok.mint pl CO2,No2, na meg amit az Kínai szèntüzelèsű erőművek kibocsátásnak,az is több millîó tonna kibocsátás,de a magyar emberek nagyrèszènek fogalma sincs az egèszről,..
Itt Bp,én,ahol dolgozok, meg lehet fulladni a szmogtól,csúcsidőben, a kerepesin,a Hungária krt-on,nyári időszakban pedig,sètálni,bringázni sem lehet,mert rosszul lesz az ember,.
Na ez a környezetszennyezès,amikor èvente 12ezer ember hal meg, krónikus lèguti betegsègekben,.
A mindenkori kormány,persze semmit nem tesz,csak üres duma van..

2019.12.09. 11:38:44

@radios2: Lokálisan természetesen nem jó, ha fuldoklik a szmogban egy közösség, bár szerintem Pesten már sokkal jobb a helyzet, mint 40-50 éve, ... egyébként meg élhetetlen most is.
Lehet Kínát piszkálni, de azt nem kellene elfelejteni, hogy ott a "fejlett nyugat" szemetét gyártják bérmunkában, magyarul, ha ők nem füstölnek, akkor füstöl Nigéria vagy Mexikó. Ha feltételezzük, hogy ez hatással van a klímára, akkor abból a szempontból füstölhetnének továbbra is a britek és németek is, teljesen mindegy.
Ezzel visszatértünk a fogyasztásra ráállított társadalom kérdésére, ahol még a konyhakést is úgy kell legyártani, hogy véletlenül se bírjon ki két évnél többet, pedig úgy is legyárthatnák, hogy száz évig használható legyen, ... mivel minden egyes terméket így gyártanak nekünk, ezért bő hússzorosan annyi szemetünk keletkezik, mintha tartós termékeink lennének.
A liberális gazdaságpolitikai modelljeinknek köszönhetjük a kezelhetetlen szeméthegyeinket, levegő, fény és hangszmogot, a prominenseik ellen kell küzdeni, nem a kormányok ellen, mert ez utóbbiak tehetetlenek a háttérhatalom pénzügyi érdekei ellen.
Ezért írtam fentebb, hogy mi csak helyben tudunk némi eredményt elérni, de pl. a levegőszennyezés részben ilyen, a hang és fényszmog viszont helyben kezelhető.
De ettől még a klima eddig is változott, ezután is fog.
Belegyorsíthatunk egy felmelegedésbe, mint állítják sokan, de a klímatörténet szerint az mindig jégkorszakot okoz, szóval nem a melegtől, hanem a hidegtől kell félnünk, mert a meleg szakasz mindig sokkal rövidebb, mint a hideg.

radios2 2019.12.09. 12:29:23

@Tényelek: a kínában legyártott szemetet,nagyrèszt itt adják el,közèpeurópában,ill,Mo-on,másrèszft viszont az iPhone,okostelefonjait is ott rakják össze,na meg a minősèget tudást kèpviselő N-szèriás Nokia telefonokat is,pl,N5, N6,2,N7,N8,ezek ès a règebbi E72-esek akkuja is itteni gyártásból,alapanyagokból van összerakva,nekem spec,4db.ilyen mobilon van,ezek hosszú èvek óta szolgálnak,mindenfèle körülmènyek között, szofverfrissitèsen kívül más gondjuk nem volt,.
A mindenkori felmelegedès előbb utóbb vègzetes lehűlèst fog hozni,az elsivatagosodás, a rossz levegő emberi szervezetre gyakorolt,savasîtó káros hatásán túl,..
Erről már filmet is kèszitettek,megvtudják mèrni az èszaki+dèli sarkkörön a jèg olvasását,a hó fedte területek csökkenèsèt,eltűnèsèt, lásd műholdak kèpei,tudósok mèrèsei,vizsgálatai,.
Nincs az az ország,nincs az a hatalom aki megtudná állítani a folyamatokat,
Amennyiben leáll a Golf áramlat,akkor az Európa nevű kell kontinensnek vège lesz,..

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.09. 12:59:44

@Tényelek: "fuldoklik a szmogban egy közösség, bár szerintem Pesten már sokkal jobb a helyzet, mint 40-50 éve"

Megint olyanba ugatsz bele, amiről fingod nincs. Sokkal kevesebb autó volt Pesten 40-50 éve, a légszennyezettség is messze alacsonyabb volt.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.12.09. 13:02:46

@Tényelek: "A liberális gazdaságpolitikai modelljeinknek köszönhetjük a kezelhetetlen szeméthegyeinket, levegő, fény és hangszmogot, a prominenseik ellen kell küzdeni"

Bazmeg, te a saját gazdád, Ondó Viktor ellen akarsz küzdeni? Nem kapsz több fizetséget Kubatovtól. :))

2019.12.09. 15:46:07

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: "Bazmeg, te a saját gazdád, Ondó Viktor ellen akarsz küzdeni? Nem kapsz több fizetséget Kubatovtól. :)) "
Önnel ellentétben nekem kell gazdaszemlélettel megfogalmazni a véleményem :-) .
Egyébként Orbán nagyon örülne, ha valóban ő lenne az a "prominens", aki érdemben tud lépni ilyen ügyekben.
A globális multi cégeket hívhatjuk szeméggyártóknak, ők viszont egy Orbánnal csak könyörületből állnak szóba, ha netán az USA elnöke vagy bármelyik országvezető ellenük szegül, akkor lelövetik.

Budapesten 40-50 éve még a lakosság fele szénnel fűtött, dizel teherautók és buszok tömegei futkároztak az utakon, még csak éppen, hogy átadták a kettes metrót, szóval olyan cefet szmog volt, hogy az utca túloldalára sem lehetett átlátni, de akkor azt még természetesnek vették.
Ami valóban alacsonyabb volt akkoriban az a fényszmog, de a hang terhelés a mai többszöröse volt, a mai járműveknek nincs is hangja az akkoriakhoz viszonyítva.
süti beállítások módosítása