B1 blogcsalád



Maradt még egy kis pénz a 200 milliárdból, Orbán csináltatott egy imázsfilmet, amiben ő maga is benne van

2019. november 15. - nickgrabowszki

A miniszterelnök rúgja át a labdát a Puskás-stadionba a Karmelita-kolostor erkélyéről. vj_1.jpg

A bő másfélperces imázsfilmbe belekerültek a magyar futball olyan nagyságai, mint maga Puskás Ferenc és Dzsudzsák Balázs, továbbá Puhl Sándor és Hajdú B. István, valamint Csányi Sándor, Fürjes Balázs és természetesen Orbán Viktor.

Ezenkívül a készítőknek az a szervilis vicces ötlete is támadt, hogy legyen benne az is, amint az Áder János tolmácsából igazságügyminiszterré kinevezett

Varga Judit dekázik a Kossuth téren.

Ez is van annyira hungarikum, mint gömbérzékük és játékosságukról mellett Magyarországgal való kapcsolatukról elhíresült álltok, a fókák, akik szintén benne vannak.

A régi Népstadiont kiváltó új Puskás építése amúgy jelentősen megcsúszott, de legalább ötször annyiba került, mint először tervezték: 40 helyett 200 milliárd forintba.

  • Ez bő másfélszer annyi, mint a Bayer München arénája.
  • Több mint kétszer meghaladja az Atletico Madrid ugyanolyan méretű stadionját.
  • Négyszer annyi, mint a Juventus nem olyan rég elkészült otthonának ára.

Viszont a 200 milliárdba nem fért bele egyetlen parkolóhely sem a 68 ezres stadion mellé, alá, környékére se. De legalább lett imázsfilm, amiben Orbán is benne van.

Most képzeljük el, hogy Berlinben közpénzből épül egy rettenetesen túlárazott stadion, és az avatásra az aktuális német kancellár csináltat egy propagandafilmet, amiben saját maga is szerepel.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7815306982

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycmen 2019.11.15. 07:44:17

"Maradt még egy kis pénz a 200 milliárdból, Orbán csináltatott egy imázsfilmet, amiben ő maga is benne van"

Milyen 200 milliárdból, ami még a Gyurcsány-Bajnai kormány zseniális gazdálkodásának köszönhetően maradt? :DDDDDDDDDDDDDD

Cycmen 2019.11.15. 07:48:42

"A miniszterelnök rúgja át a labdát a Puskás-stadionba a Karmelita-kolostor erkélyéről."

Ahham! Az egyik lepusztult, majd általa szépen felújított épületből, a másik lepusztult, de általa szépen felújított épületbe!

Sancho12 2019.11.15. 07:51:51

@Cycmen: Húzd már ki orbán seggéből a fejed!!!!!

Cycmen 2019.11.15. 08:05:27

"Ezenkívül a készítőknek az a szervilis vicces ötlete is támadt, hogy legyen benne az is, amint az Áder János tolmácsából igazságügyminiszterré kinevezett
Varga Judit dekázik a Kossuth téren."

Az Orbán kormány ezt a szép nőt tudja felmutatni, aki még dekázni is tud és a köztársasági elnök tolmácsa volt!
Ezzel szemben az ellenzék jócsaja a Kunhalmi még helyesen sem tud írni és nekirohan az ajtónak!
Most Nagy Blankára még ki sem térnék, a sportos alkata alapján annyi köze van a testmozgáshoz, mint a kultúrált beszédhez!

Cycmen 2019.11.15. 08:09:34

"Most képzeljük el, hogy Berlinben közpénzből épül egy rettenetesen túlárazott stadion, és az avatásra az aktuális német kancellár csináltat egy propagandafilmet, amiben saját maga is szerepel."

Berlint közpénzből telebaszta a német kancellár migránsokkal, majd még fényképezkedett is velük, hogy ő mekkora jófej! Azt gyanítom, hogy a berliniek jobban örültek volna egy stadionnak!

Cycmen 2019.11.15. 08:17:39

"Ez is van annyira hungarikum, mint gömbérzékük és játékosságukról mellett Magyarországgal való kapcsolatukról elhíresült álltok, a fókák, akik szintén benne vannak."

Szerintem egy szép siker esetében jobbak ezek a fókák, mint a közelgő csőd előtti porhintés közben előrángatott pannon puma duma! És ezeket még nem is magyarosította egy közgazdasági csodatevő, ők nem hungarofókák!
Értitek hungarofóbkák? :D

Cycmen 2019.11.15. 08:23:17

"A régi Népstadiont kiváltó új Puskás építése amúgy jelentősen megcsúszott, de legalább ötször annyiba került, mint először tervezték: 40 helyett 200 milliárd forintba.
Ez bő másfélszer annyi, mint a Bayer München arénája.
Több mint kétszer meghaladja az Atletico Madrid ugyanolyan méretű stadionját.
Négyszer annyi, mint a Juventus nem olyan rég elkészült otthonának ára."

Na kérem, látom nagyon megy a számolás, sutba vágva a túlárazott autópályák és a metró emlékét! Emberek, ez egy nemzet stadionja, nem egy klubcsapat arénája, ezen kívül egyébre is ki van alakítva és nem csak focipálya! Savanyú a szőlő ugye?

Cycmen 2019.11.15. 08:28:19

"Viszont a 200 milliárdba nem fért bele egyetlen parkolóhely sem a 68 ezres stadion mellé, alá, környékére se. De legalább lett imázsfilm, amiben Orbán is benne van."

Majd a zuglói önkormányzat helyeztet ki parkolóórákat a 80000 rendbeli csalást elkövető vállalkozójával, a bevételt lenyúlják azzal a Horváth Csabával aki tudja, hogy mennyit lehet lopni következmények nélkül és abban még Orbán se lesz benne!

Cycmen 2019.11.15. 08:43:15

@Sancho12: ": Húzd már ki orbán seggéből a fejed!!!!!"

Nincs nekem semmiféle seggben sem a fejem komám, csak kibaszottul irritál a mindent lefikázó büdös libsi pofátok! Bazdmeg ez azért egy kicsit mégis több, mint kiállni a hallgatóság elé és azt mondani, hogy nem csináltunk semmit és elkúrtuk!
Szembeállítottam a posztban felhozott baromságokat, a ti nagy büdös libsi valóságotokkal, amit ti tudtok cserében felmutatni!

Sancho12 2019.11.15. 08:50:30

@Cycmen: Jó van,amikor nincs érv,jön a büdös lipsi,anyázás,stb,ennyit tudsz cicus.Nem sűrűn álltál sorba mikor észt osztottak.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.15. 09:00:00

több ilyen stadion kell még a népnek

Cycmen 2019.11.15. 09:05:38

@Sancho12: Nincs érv????????????????????????
Neked mi az érv, nézd már végig amiket írtam!
Nálad nincs egy szem ellenérv sem, a seggben levő fej ugyebár személyeskedés, a nincs érve terelés, a libsizés miatti panaszkodás pedig csak a szokásos képmutató ajvékolás, mint mindig, amikor az ormótlan viselkedésetekre megkapjátok a méltó választ!

Cycmen 2019.11.15. 09:11:03

Azért szar a film, mert a Saul fia nem kapott labdát! Gondolom.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.15. 09:19:27

index.hu/kulfold/2019/11/15/izrael_palesztinok_legicsapas_iszlam_dzsihad/

a legdemokratikusabb országban is labdázgatnak a szemiták egymás közt
hajrá sok gólt

Cycmen 2019.11.15. 09:22:24

Remélem biciklimegőrző lesz, mert Karigeri velocipéddel megy majd a megnyitóra....az utolsó pár méteren! :D
Legalább lát valami új épületet, mert ők nem fognak tudni mit átadni saját erőből és elhatározásból!

2019.11.15. 09:36:49

@Cycmen: Ne magyarázd félre, ha kérhetem. Mert a "Népstadion " helyett felépitett új stadionra valóban szükség volt. De a kérdés az hogy kicsit nem sokat raktak-e a "fijug " zsebbe, az épitésre szánt pénzből ?!

"Emberek, ez egy nemzet stadionja, nem egy klubcsapat arénája, ezen kívül egyébre is ki van alakítva és nem csak focipálya! Savanyú a szőlő ugye? "--kérdezed.
Nos, nem savanyú, hanem álságos és képmutató az amit orsós csinál. Tudod, ez olyan mint ha épitenének egy könyvtárat, ahol funkcionális analfabéták könyvet kölcsönözhetnének--a szekrény alá, lábnak, mert olvasni nem tudnak. Itt is épitenek egy , és mellé még vagy 10 stadiont, de foci az nincs, csak szinvonaltalan kinszenvedés és nagyképű nemzetieskedés.

Mert ha volna ma kis hazánkban legalább olyan szinvonalon a foci , mint mondjuk " Détári, Nyilasi, Töröcsik vagy netán Göröcs, Albert, Tichy, Machos, Bene, Zámbó , Kocsis , Gelei József , Géczi István, Mátrai Sándor , Sipos Ferenc idején, , és még sorolhatnám legalább 1 napig--akkor azt mondom, ---hogy IGEN, kell stadion. De erre a falusi libakergető és kutyaütő szinvonal alatti --úgynevezett --focira, nem hogy pénzt, meg stadiont, de még legelőn lévő területet sem adnák, ha tudnám hogy focira kell. Ez csak felesleges nés egyeseknek jó megélhetést biztosít.

Félreértés ne essék. Szerettem a focit. Igaz akkor még volt foci és akkor nem profinak nevezték őket , de akkor is voltak jó játékosok. Azok a fiuk nem csili-vili stadionban, hanem falusi , községi focipályákon játszottak és nem is akárhogyan. Akkor egy bör stoplis csukának , majd később egy szlovák gimistoplis csukának örültünk és arról álmodtunk, hogy lesz csavaros stoplis csukánk is ! Hogy akkor milyen focisták voltak, akik vidékről kerültek fel ? Hát ilyenek, mint például Várady Béla,/ VASAS / Kovács Béla, /MTK /Borsó János,/MTK / stb, stb. Mert akkor még volt foci, mert akkor még mindenki focista akart lenni a gyerekek közül.

Ma pedig már nincs falusi focipálya, nincs fiatal a falvakban, nincs iskola, nincs művelődési ház, de van stadion ! Hogy minek, azt senki nem tudja, de stadionra szükség van. Hogy a kórház összedől, hogy a Posta bezárt, hogy a bolt már csak 2 naponta nyit ki, hogy fel kell iratkozni a kenyérre, tejre és a pékárura ? Hogy minden második ház üresen áll, hogy vidékről mindenki menekül, hogy a templomban már pap sincs, hogy orvosi rendelő raktár lett, hogy az óvodába lassan nincs gyerek ? Na és a lényeg, hogy van stadionunk és a zsebeket megtömték a " fijug." A többi nem számít .

Ezért kellene hozsannázni és mellet döngetni ? A nagy semmire ?!

nincs1itt 2019.11.15. 09:39:13

@Cycmen: én tényleg nem értek a fodbalhoz, meg rohadtul nem érdekel. de!
ha a bayern münchen stadionját nézem, és még annál is drágább lesz, egy olyan országban aminek a nemzeti válogatottja zérus eredmény produkál lassan 60 éve... elgondolkodtató. ki szerepel a filmben, érdektelen. inkább mókás, hogy egy min.elnök hobbijának szentelnek ekkora figyelmet.
40 helyett 200-ba kerül... azért ez figyelemre méltó "eltérés", biztosan nem a sajátlábonállók és nemstrómanok miatt lehet ez.
szerinted szükséges volt egy újabb stadion?

Cycmen 2019.11.15. 09:54:29

@nincs1itt: szerinted szükséges volt egy újabb stadion?.............................

Ez most nem újabb.

Cycmen 2019.11.15. 10:00:22

@nincs1itt: "ha a bayern münchen stadionját nézem, és még annál is drágább lesz, egy olyan országban aminek a nemzeti válogatottja zérus eredmény produkál "

Ez nem csak focistadion, mint ahogy már írtam is és az érvelésed érdekes, ilyen alapon a budapesti Merci buszok helyett is csak valami szar török, vagy ruszki buszokkal járhatna a magyar proli, mert hát hiszen mennyire van a teljesítménye a német pógárétól!
Amúgy a magyar focitól részemről teljesen kivagyok, amikor meglátom a Dzsudusák vastagon zselézett fejét, esküszöm szétütném kisbaltával!

nincs1itt 2019.11.15. 10:01:05

@Cycmen: ja a régit elbontották, ezt meg a helyére felépítették? értem. ettől most kinek lesz jobb az életminősége? komolyan kérdezem, mert a fodbal mo.-on értékelhetetlen.
nem lett volna ennek a "kis" pénznek jobb helye? ahol valóban hasznosan lehetett volna felhasználni?

nincs1itt 2019.11.15. 10:06:17

@Cycmen: bocs, de a merci buszok a közösséget szolgálják, talán nem is annyira környezetszennyezőek mint a török vagy orosz buszok. rendben, nem csak fodbal(de 99,9%-ban csak az), hanem még atlétika is, mert abban is annyira jó mo.
én általában ettől a tömeghisztériától vagyok kiborulva, ami ezt az igen ostoba valamit, a fodbalt körülveszi.

Cycmen 2019.11.15. 10:13:32

@jános515: "Nos, nem savanyú, hanem álságos és képmutató az amit orsós csinál."

Asztakurrvaistenit! Mert felépítették a stadiont? Szokásos libsi magyarázat szerint, csak azért, hogy csurranjon belőle! És ez álságos!
A libsik persze nem képmutatók, ők őszintén lopnak, nem építenek "alibiből" semmit! Micsoda jellemek! Le Orbánnal!

alöksz róz 2019.11.15. 10:21:10

@Cycmen: mi egyébre van kialakítva?

Cycmen 2019.11.15. 10:27:21

@nincs1itt: "nem lett volna ennek a "kis" pénznek jobb helye? ahol valóban hasznosan lehetett volna felhasználni?"

pl. az egészségügyre? Széfek és vizitdíj automaták ugye? Szokásos lélegeztetőgépes libsi mantra, miért nem ide, miért oda? Amikor lehetett volna, nem volt ilyen nagy a fantázia!
Juteszembe, a szuperkórházat meg már támadja a XI. keületi DK-s polgármester! Ahelyett meg mi kéne, toronyóra lánccal?

István Tamasi 2019.11.15. 10:29:19

Arra is volt pár milla, hogy a film elkészítésekor (nyilván jó pár nappal korábban) a csüngőhasú suttyó kezébe a pénteken megjelenő újság kerüljön.

István Tamasi 2019.11.15. 10:32:26

@Cycmen: Eddig is tudtuk, hogy nagyon kifacsart az ízlésed kiscius (neked a csüngőhasú suttyó hátsója is annyira tetszik, hogy benne tartod a nyelvecskédet), de hogy ez a Varga neked egy szép nő na az is egy ízlésficam.

István Tamasi 2019.11.15. 10:34:33

@Cycmen: Abban igazad van kiscicus, hogy ez nem csak egy focistadion, mert ez egy nagyteljesítményű pénzszivattyú is amin keresztül közpénz áramlott a strómanokhoz.

István Tamasi 2019.11.15. 10:37:03

@Cycmen: Biciklimegőrzőre szerintem is szükség van a stadionnál ha már autóparkolót nem létesítettek mellé (legalább is nem kellő mennyiségben).

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.15. 10:40:44

most körbe kell építeni kisebb 20-40 ezres stadionokkal
1 a jegeseknek 1 a vizeseknek 1 a lovasoknak
hajrá Viktor!

alöksz róz 2019.11.15. 10:43:03

@István Tamasi: "legalább is nem kellő mennyiségben" - jaja, 68 ezer férőhelyes parkolót kellett volna építeni mellé
ostoba dk-s proli

Cycmen 2019.11.15. 10:47:25

@alöksz róz: - jaja, 68 ezer férőhelyes parkolót kellett volna építeni mellé.................

És a bíró, meg a két partjelző hova parkol?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.15. 10:49:52

@Cycmen: azok metroval jönnek
pár perc séta nem árthat +

2019.11.15. 10:50:54

@Cycmen: Olvasd már el és értelmezd, te "jobboldali értelmiségi " ! És ha lehet ne beszélj félre. Ilyen alapon, mindenki lophatna, mindenki csalhatna és mindenki kurvaanyázhatna--mert neked lehet ! ?
Azért felesleges ennyi stadiont épiteni te ostoba, mert nincs foci és libalegelőnek luxus fenntartani egy komplexumot ! Épiteni pedig azért felesleges, hogy a haverok teletömjék a zsebüket az adófizetők és az eu-s pénzekből. Rozumis ?

Hogy a libsik loptak vagy sem, azt már lejátszották az orsós -féle elszámoltatási , földszerző és "dinnyezabáló " rezsi biztossal, több esetben is. Eredmény ? Van ?

alöksz róz 2019.11.15. 10:52:32

@Cycmen: nekik nem kell parkolóhely, őket járó motorral várja a kocsi közvetlenül a vészkijáratnál

ZX 2019.11.15. 11:12:39

@Cycmen: Cicuska! Téged tényleg nem zavar, hogy barna a nyelved?

nincs1itt 2019.11.15. 12:22:20

@Cycmen: egészségügy és még sorolhatnánk... lett volna annak a pénznek helye. lexarom, hogy mit nevezel lippsi mantrának. mo.-on a fodbal zérus, de olyan pénzeket öl bele az o.v. kormány, hogy leírni is sok. az újonnan épült sportlétesítmények 90%-a fodbal pálya, a fennmaradó 10%-on osztozik a többi sport.
ha ezt a pénzt mondjuk az eü és oktatás, kutatás fejlesztés, felzárkóztatás, vasút, tömegközlekedés -be ülték volna bele, akkor joggal verhetnék a mellüket. de amíg ezek nem érik el a kívánatos színvonalat, addig lófaszt o.v. focimániájába. meg sajátlábonállók és nemstrómanok zsebébe is pejparipa alkatrészt! szerinted 200 milliárdból lehetett volna egy-két-há... sok kistelepülés életminőségét javítani?
de semmi gond, lesz megint egy fodbal"aréna", ami 359-362 napon keresztül üresen áll, de legalább viszi a pénzt akkor is vadul...

G.Freeman 2019.11.15. 12:36:01

@Cycmen: Tudjuk: elmúltnyócév!

G.Freeman 2019.11.15. 12:37:09

A lówellness stadiont még nem sikerült felépíteni?

6.Lenin 2019.11.15. 12:48:47

@G.Freeman:

Ennyire hiányzik már a melegbár a polgármesteri hivatalból, ahol végre egymás seggében turkálhatnátok? Minden sarkon legyen nektek.

morph on deer 2019.11.15. 12:55:25

@Cycmen:
“ Juteszembe, a szuperkórházat meg már támadja a XI. keületi DK-s polgármester! Ahelyett meg mi kéne, toronyóra lánccal?”

A láncnak sokkal jobb helye is lenne, ha már...

Egyébként nem egy “szuperkórház” hiányzik, hanem az, hogy MINDEN egészségügyi intézmény képes legyen maradéktalanul ellátni a feladatát, és ne haljanak meg tízezrek a nem megfelelő orvosi ellátás miatt, - ahogy Kásler doktortól megtudtuk.

Ehhez mit szólsz?

6.Lenin 2019.11.15. 12:59:50

@morph on deer:

Szerintem is be kéne zárni egy csomó kórházat, ahogy a Feriék csinálták. És sok-sok széfet, B+.
Volt hová tennem a 1 q aranyamat, amikor a kórházban feküdtem, most meg? Semmi. Tűrhetetlen.

morph on deer 2019.11.15. 13:06:23

Azért most már értem, hogy miért van olyan masszív korlát azon az odagányolt teraszon!
Képzeld el, hogy orbán reggelente kimegy a teraszra egy ekkora papírral az orra előtt, és halad szépen előre, mint a filmen. Aztán ha nem jön éppen labda felülről, ballag is tovább, majd puff, neki a falnak!

Na most ha az nem lenne ilyen erősen megépítve, akkor a koleszterin már rég elvesztette volna a versenyt, mert viktorunk meglépett volna egy Dugovics Tituszt, még akár Erdogan nélkül is a karjaiban, csak úgy maga, meg az újság...

De szép is lenne! :)
De már a kőművesekre sem lehet számítani manapság, hát hová jutottunk?

ZX 2019.11.15. 13:08:20

@6.Lenin: De legalább nem szakadt rád a mennyezet. Na de majd most. Legalább ennyi haszna lesz a kórházak lehorasztásának.

6.Lenin 2019.11.15. 13:14:30

@ZX:

Na, de majd most, megint nem épül semmi. Nem lesz ami rád szakadjon.
Mikor építettek valamit is a ballibsik? Legfeljebb elkezdtek, de valahogy mindig túl hamar belebuktak a nagy tenni akarásba. Most se lesz másként.
Még el sem kezdetek dolgozni, de már 2 kézzel lopják a közpénzt.

Sir Bates dö Hól 2019.11.15. 13:19:02

Ez hatalmas!;-)DDDDDDDDDDDDDDDDDDD...

Bryan élete 2019.11.15. 13:40:05

most tényleg igaz, hogy a nemzeti kisgömbőcünk pocsíkolja Vargajudit maccságosasszonyt mostanában? Nagyon meredeken ível fel a pályafutása nekije valami megmagyarázhatatlan okból.

Cycmen 2019.11.15. 13:53:14

@Bryan élete: most tényleg igaz, hogy a nemzeti kisgömbőcünk pocsíkolja Vargajudit maccságosasszonyt mostanában?....................

Kit dugjon, a Vadait? Azt a kígyó kúrja!

konrada 2019.11.15. 13:53:42

@morph on deer:
Ez azért hülyeség. Nem lehet minden eü-s intézetet felszerelni úgy, hogy minden eshetőségre kész legyen. Szakember sincs rá, de felesleges pénzkidobás is.
A szuperkórházakat pont erre találták ki, hogy ne kelljen minden kis kórházba kiépíteni a teljes infrastruktúrát, de ne is kelljen reggelente konvojokban átszállítani a betegeket azon kórházakba, amelyben pont van hozzá műszer és szakembergárda.

...s Budapest esetén még az sem lehet kifogás, mint vidéken, ahol valahol tényleg gáz, ha 50-60 km-re van a központi kórház, mert amennyire hiány van jó nővérekből, szükséges a családi segítség, ami ilyen távolságnál szinte megoldhatatlan.

De hogy Budapesten mi a problémájuk azzal, hogy ilyen mai kornak megfelelő központokkal váltsák ki a régi - nem is igazán felújítható - különálló épületekből álló kórházakat, azt nem nagyon értem.

ZX 2019.11.15. 14:03:49

@6.Lenin: Stadiont, na azt nem építettek. De ugye nem akarod bemesélni nekem, hogy 4+8 évig egy SEMMI nem épült!?

6.Lenin 2019.11.15. 14:11:34

@ZX:

!-es metró, zenélő szökőkutak, méregdrága autópályák, amit még vagy 30 évig fizetünk, alagút a síkságra, keskeny völgyhíd, jó drágán, stb

Csupa nagyon fontos és nélkülözhetetlen dolog, csak nagy kár, hogy a min. a felét ellopták.

Most is valszeg fognak sok helyen valami kurva drága feleslegeset, mert abból lehet csak sokat kilopni. Főleg Budapesten, vagy már előre fognak válságot csinálni, mert akkor nem kell építeni semmit, csak sokat lopni. ez sokkal 1xűbb módszer.

sZulamith 2019.11.15. 14:13:32

@alöksz róz: "nekik nem kell parkolóhely, őket járó motorral várja a kocsi közvetlenül a vészkijáratnál" Nagyon jó:))))))

Azért az érdekelne, "Cycmen" mennyit kap, hogy húzza a posztot? Semmit? Kizárt:)

rasztaszív 2019.11.15. 14:29:25

@6.Lenin: az a méregdrága autópálya hálózat ma csak az üzemeltetésből hasznot hoz,a járulékos gazdaságélénkítő hatás figyelembe vétele nélkül is.

ZX 2019.11.15. 14:33:09

metro, autópálya: igen, sokat loptak belőle, de mint minden infrastruktúra ezek is hozzájárulnak valamilyen szinten a gazdasághoz. De egy stadion?

"30 évig fizetünk, alagút a síkságra, keskeny völgyhíd, jó drágán, stb" No igen, a nerben legalább fontos dolgok épültek. 11 kilátó egyetlen alföldi településen, meg 30 cm.es kilátó és társaik.

"sok helyen valami kurva drága feleslegeset, mert abból lehet csak sokat kilopni."
Mer' ugye kurva sok stadion az se nem nagy, se nem felesleges, se nem lehet sokat lopni belőle. Na takarodjál te faszomba fideszpatkány!

konrada 2019.11.15. 14:33:54

@rasztaszív:
Mármint a PPP-sek???
Ennek te utána néztél biztosan???

konrada 2019.11.15. 14:37:00

@ZX:
...te meg abból a jelentésből idézel, ami 2010-ben készült: A 30 cm-es, meg a kutyawelness akkor volt.

...persze vita azon nincs, hogy utána is voltak hasonló hülyeségek. Ha egy pénzt pántlikáznak, akkor arra használják, amire adják...;))

rasztaszív 2019.11.15. 14:39:00

@konrada: az a méregdrága autópálya hálózat ma csak az üzemeltetésből hasznot hoz,a járulékos gazdaságélénkítő hatás figyelembe vétele nélkül is.

6.Lenin 2019.11.15. 14:42:54

@rasztaszív:

Csak az a kár, hogy az üzemeltetésből nekünk talán soha nem lesz hasznunk.
Ez a hülyeség IS (meg az egyház ellenesség) nagyon beégett nálad.

Ideje lenne már szakemberhez fordulnod.

ZX
Neked is, mielőtt teljesen elhülyülsz a rasztaszívvel együtt.

rasztaszív 2019.11.15. 14:45:07

@6.Lenin: bezzeg a stadionokból...abból meggazdagszunk:)))

ZX 2019.11.15. 14:56:43

@6.Lenin: Nyilván mi vagyunk a hülyék akik mind a 2 oldal lopását szóvá tesszük, és nem te aki tapsikolsz hozzá ha a tieid lopnak.

6.Lenin 2019.11.15. 15:09:22

@rasztaszív:

Az opera házból, vagy a színházakból igen?
Mondtam már, hogy fordulj szakemberhez, míg nem lesz túl késő, te barom.

@ZX:

A világon mindenhol az állami támogatásokra-ha van hozzá elég akarat- mind lopásnak lehetne nevezni, és mindenhol azok nyerik, akik az éppen hatalmon lévőket támogatják.
ezek a pénzek erről szólnak.

Van, ahol a koalíciók egyformán osztozkodnak rajta, vagy a nagyságuknak megfelelően, ezért nem ugrálnak, hogy lopás az az egész. Nem az, csak vastagabban fognak a ceruzák, és a támogatók nyernek , MINDENHOL A VILÁGON.

Csak van, ahol ugatnak, van, ahol ez csendben zajlik, és a Porbafingók nem is tudhatnak róla.

ZX 2019.11.15. 15:14:59

@6.Lenin: Van ahol a túlszámlázás nem éri el 10%-ot sem, van ahol (pl. nálunk) a 3-5x-ös, vagyis a mocskosul pofátlan kategória. De hát ez van, ha Új-Örményország jobban teljesít.

rasztaszív 2019.11.15. 15:15:43

@6.Lenin: az összehasonlítási alap az autópályák,mivel ezt találtad felhozni,te nagyon okos...:)

nincs1itt 2019.11.15. 15:17:25

@6.Lenin: 75 ezer lakásra elegendő vasbeton, két erzsébet hídra elegendő acélszerkezet. az új puskás "aréna"... 2 év alatt épült fel, 40 milliárd helyett 200 milliárd lett a költsége. érted ez mit jelent??? te nagyon mélyen hallgass, fidesz-tálib!

nincs1itt 2019.11.15. 15:20:07

@6.Lenin: ne hazudozz! ha jártál külföldön és nem csak a zsákfaludba vezető bekötőutat nézted annak, akkor tudhatnád, hogy valóban jó üzlet az építőipar, de a hamburgi zeneközpont ügyében már nyomoznak, pedig nem ötszörös eltérésről beszélünk.
hallgass jó zenét, az rendben van. de ne hazudozz folyton!

6.Lenin 2019.11.15. 15:27:07

@ZX: @nincs1itt:

Mindenhol azok ordibálnak, akiket kihagytak a buliból. Mindenhol.
Vagy ah valakik túlzásba viszik. Nyilván vannak mindenhol elfogadott arányok.

Mi a faszról szól a politika, ha nem arról, hogy a kassza kulcs kinek a kezében van. Seggfejek.

A most nyertes pártok is arról örömködtek, hogy végre forrásokhoz jutnak ismét. 700 milliárd Ft-hoz. Lehet építkezni. Nem erről pofáznak?
És hogy is megy majd az építkezés? Ellopják hozzá a dohányt.

morph on deer 2019.11.15. 15:27:10

@Cycmen:
“ sokat”
:)
De felfüggesztve!
Egyelőre...:)))

nincs1itt 2019.11.15. 15:34:14

@6.Lenin: ennek tapsolsz:
privatbankar.hu/makro/orban-es-a-kgb-trianon-meg-nem-ertett-tanulsagai-329669?fbclid=IwAR0OQLx0O4BeE6f3opnXxliQUvfk2Ua3rjb547B_TYAxEXX-87OecGLFoK0#
idézni fogok belőle, mert ha el is olvasnád, hazudoznál:

"Arra természetesen mérget vehetünk, hogy a szovjet időszakban ugyanilyen vehemenciával folyt a külföldi hallgatók beszervezési kísérlete. Ezért is érthetetlen, hogy 2019-ben az euroatlanti szövetség tagjaként miként lehet a magyar miniszterelnök mindkét külpolitikai tanácsadója – Balla János és Dóra Ottó – az MGIMO végzettje. Az eredetileg is a Szovjetunióban született Balla János kapcsán külön érdekesség, hogy neve nem is szerepel Orbán főtanácsadóinak hivatalos listáján. Értesülésünk szerint az orosz fedőszerv, a Nemzetközi Beruházási Bank (IIB) Budapestre hívásának ötlete eredetileg Ballától származik.
Az egyszeri polgár most teljes joggal teheti föl a kérdést: de hiszen ott van a magyar elhárítás, így tehát semmi ok az aggodalomra, nem?! Nos, Csehországban, Lengyelországban, vagy a Baltikumban az elhárítás valóban teszi ezen a területen a dolgát, de hazánkban az ügy ennél kicsit bonyolultabb.

Ahogyan a Wall Street Journal arról tavaly nyáron beszámolt: „a magyar kémelhárítás nemrégiben rá akart állni egy ismert orosz hírszerzőre, aki éppen belépett az országba, ám a budapesti központ nem engedélyezte a műveletet. De ebben beavatottak szerint nincs semmi meglepő, mert az orosz titkosszolgálat már egy ideje ugródeszkaként használja Budapestet a Nyugat elleni tevékenységhez. Az amerikai és európai illetékesek hiába tiltakoznak a kormánynál, amely szerintük közelebb áll az orosz elnökhöz, mint hozzájuk.”

Újra a Balkánon

Ezen jelzések mellett nem mehetünk el szó nélkül, már csak azért sem, mert az utóbbi időszakban a magyar miniszterelnök az orosz érdekek mentén titkos geopolitikai játszmákban vesz részt a forrongó Balkánon. Holott nem kellenek hozzá akadémiai szintű történelmi ismeretek, hogy felismerjük: a nemzetiségi törekvések és az Antant mellett a túlzásokba esett magyar nacionalizmus is nélkülözhetetlen volt egy évszázada Trianon szörnyűségének bekövetkeztéhez. Ahhoz a békerendszerhez, amelynek revíziója a hazai nacionalizmus fő küldetése lett a két világháború között és amely küldetés a nemzetet Hitler szekeréhez kötötte – ez pedig aztán a doni katasztrófához és a Holocausthoz vezetett. A második világháború elvesztése után ezek nem mellesleg érveket adtak a bolsevik megszálláshoz, amelyekkel kapcsolatban a magyar nacionalizmus természetesen mossa kezeit.

Napjainkban a jelenlegi kormányzat minden erejével a Monarchia mai analógiáját, az EU-t bomlasztja. Holott csakúgy, mint annak idején a Monarchia, minden hibájával együtt éppen ez a szupranacionális szervezet képes modernizációs erőt kifejteni és hazánkat termékeny pályára állítani. Mert ne legyen ez ügyben kétség: ahogyan a Monarchia bukása, úgy az EU esetleges szétesése is súlyos következményekkel járna Magyarország számára."

ZX 2019.11.15. 15:38:37

@6.Lenin: Nem erről kellene szólnia, elég nagy szégyen, hogy nálunk erről szól.
"Ellopják hozzá a dohányt." Tudsz valamit, vagy csak álmodozol? Vigyázz, a delirium tremens nem tréfadolog.

2019.11.15. 15:46:26

Azt már megszoktam, hogy itt mesterien ferdítenek, de hogy ilyen orbitális hazugságok is megjelenjenek, az még itt is kuriózum.
Az Allianz Arénát 2005-ben adták át, így nem igazán hasonlíthatóak össze az árak, ennek ellenére a Puskás stadion az átadási állapotában nominálisan olcsóbb, ......., legalább a wikipédiát át kellen futni ilyenkor!
"A stadion 340 millió €-ba került, a város és az állam még 210 millió €-t adott tereprendezésre és az infrastruktúrára. Az Allianz AG egy leányvállalatán keresztül jelentős összeggel támogatta az építkezést, ezért cserébe az épület 30 évig viseli a cég logóját. Azokon az futballmérkőzéseken azonban, amelyeket az Allianz AG nem szponzorál (mint például az UEFA-rendezvények, vagy a 2006-os világkupa), a logót leszerelik vagy letakarják.

Az építkezést egy megvesztegetési botrány is beárnyékolta: az építkezés utolsó szakaszában őrizetbe vették az építtető cég elnökét, ifjabb Karl-Heinz Wildmosert, aki 2,8 millió euró csúszópénz ellenében a szükségesnél magasabb áron kötött szerződést egy Alpine nevű osztrák kivitelezővel. Néhány héttel az épület átadása előtt 4 és fél éves börtönbüntetésre ítélték el. "
Nem tudjuk, hogy a jelentős összeg mennyi lehetett, de hogy nem csak egy-két milkó euró az biztos, mert 20 évig ezért viseli a cég nevét.
Az 550 millió euró + plusz jelentős összegben nincs benne stadionbontás, ami szintén sok-sok tízmilliárd lehetett az ötvenes években használt károsanyagok elhelyezési, tisztítási költsége miatt.
Aludni kellett volna erre a cikkre egyet a megírása előtt, mert így még olvasni is kínos!

morph on deer 2019.11.15. 15:49:49

@konrada:
“Nem lehet minden eü-s intézetet felszerelni úgy, hogy minden eshetőségre kész legyen.”

Arra talán nem.
De hogy szinte semmire!
Olyan eszközhiányról hallani/olvasni, hogy a hajam égnek áll(na, ha len-na)!
Hogy még a meglévő cuccok sem működőképesek, a vérnyomásmérőbe nincs elem, hogy nincs elég fertőtlenítőszer, vagy gumikesztyű..!

És attól, hogy megépül a szuperkórház, ez még mind így marad!

Persze, hogy kell az is, de nem az alapvető eü ellátás helyett!
Itt egy nagyon komoly sorrendiségi probléma van, szerintem.
Pedig ha tovább halogatjuk az alapellátás rendbetételét, akkor gyakorlatilag milliók fogják megszenvedni annak következményeit, szemben azzal, hogy pár (tíz)ezer embernek minden bizonnyal javul a helyzete.

2019.11.15. 15:53:32

@nincs1itt: " A második világháború elvesztése után ezek nem mellesleg érveket adtak a bolsevik megszálláshoz, amelyekkel kapcsolatban a magyar nacionalizmus természetesen mossa kezeit."
Teherán, Jalta, Potsdam, .. ismerősek.
Milyen érvet adtak a bolsevik megszálláshoz :-) , amikor már sokkal előbb a demokratikus nyugat ajándékba adott minket a Szovjetuniónak.
A britek úgy hülyítették Horthyt a balkáni partraszállásról, hogy akkor már pontosan tudták, hogy a szerződések szerint ott nem is avatkozhatnak be, mert az az orosz érdekszférába lett sorolva.
Nem kellett volna annyit lógni töri óráról!

2019.11.15. 15:56:39

@morph on deer: Írja be a keresőbe, hogy rendelő felújítási program, és megnyugszik egy kissé!

6.Lenin 2019.11.15. 16:01:50

@ZX:

Persze, hogy nem erről kéne szólnia, de miről akkor?

Jajj, szegény Porbafingó János sokat melózik, és kevés dohány kap? Jajj,jajj szegény adjunk neki sokat,. Oszt csodálkoznak a politikusok, ha sokat adnak, basznak melózni a Porbafingók.

Mondjál olyan helyet a világon, ahol a Porbafingókért melóznak ingyen a politikusok, multik, meg a filantróp pénzéhes gecik.

morph on deer 2019.11.15. 16:22:25

@nincs1itt:
Érdekes hír, bár nem meglepő.

Kiváncsi leszek, hogy milyen képet vágnak majd a Türk Tanács Budapesti székhelyéhez, a nekik járó jogosítványokhoz, és az ellenőriz(het)etlen iszlamista jövés-menéshez, ami majd ezzel jár.
De szép is lesz.

Jut eszembe: valaki tudja, hogy mi van orbán nemzetbiztonsági átvilágításával?
Még mindig nincs neki olyanja?

Igaz, nem kötelező ez egy miniszterelnökének, de tényleg senkinek nem hiányzik az a tudat, hogy a miniszterelnöke nemzetbiztonsági szempontból kikezdhetetlen?

Merthogy ez most nem így van.
Biztosan csak véletlen: egyszerűen elfelejtették!
Miért, van ilyen...

ZX 2019.11.15. 16:23:58

@6.Lenin: Sajnos a te világodban elképzelhetetlen, hogy szegény Porbafingó János normális oktatást kapjon amivel utána el tud helyezkedni, és persze olyan jól működő gazdaság ami minimális szinten tarja a munkanélküliséget.
"Porbafingókért melóznak ingyen a politikusok, " ingyen? Te melyik alternatív valóságban élsz?

nincs1itt 2019.11.15. 16:26:05

@Tényelek: te jááános. megint nem figyeltél rendesen. tudod az nem úgy van, hogy a nemstróman sajátlábonálló elnyeri a munkát, vadul kivonul a helyszínre és ott csak a döbbenet! baz+! há' itten már van egy baszomnagy beton izé? telefon: szia viki! ja a mészi vagyok! figyejjé má', hát itten bontani is kell! az megint sokba kerül!
semmi gond, mészikém, csak bontsál nyugodtan, pénz nem számít, aréna legyen!
rendben viki! akkor csináljuk...
és csinálták, az eredeti ajánlat ötszöröséért...

na nézzük a müncheni példát, mi is történt? aha: megvesztegetés stb. mi lett a következmény??? bizony, a manus LETÖLTÖTTE a 4 év 6 hónapos BÖRTÖN büntetését.

azért érzed te is a különbséget. igaz? jáááános?

nincs1itt 2019.11.15. 16:28:02

@Tényelek: látom nem érted. nem meglepő. majd egyszer, talán...

2019.11.15. 16:28:40

@nincs1itt: Megpróbálták kitéríteni a hitéből és a János evangéliumig jutott, azóta nem fejlődött semmit, ezért Jánosozik?

morph on deer 2019.11.15. 16:29:11

@Tényelek:
“ és megnyugszik egy kissé!”
:)
Ha viszek nyugtatót is ugye, mert az kizárt, hogy lenne az is!

Én készségesen elhiszem, hogy újra fognak festeni minden rendelőt, de elég ez?
———
Amúgy értékelem a tippet, komolyan!

nincs1itt 2019.11.15. 16:30:25

@Tényelek: ez még mindig több, mint ahova te eljutottál jááános.
csak nyugodtan figyelj tovább, rád fér egy kis okosodás!

2019.11.15. 16:40:27

@nincs1itt: Az tény, hogy írnak itt értelmes gondolatokat páran, amire érdemes, figyelni, ön természetesen nincs köztük, de az már fejlődés, hogy rájött, érdemes figyelnie az okosabbakra, .. ebből a szemléletből még jó is kisülhet.

nincs1itt 2019.11.15. 16:41:46

@Tényelek: hát bizony, horthy meg annyira "okos" volt, mint o.v. és simán elhitte amit az ellenség mondott. mert bizony a britek az ellenséghez tartoztak, abban a konstellációban.
tudod, jános én megjelentem a történelem órákon is. veled ellentétben, aki még azt sem tudja értelmezni, amit leírnak. ja a molotov-ribbentrop paktum megvan? pedig akkor még nem is volt háború!
figyelj, jááános. nem megy ez neked. ne erőltesd.

nincs1itt 2019.11.15. 16:44:49

@Tényelek: jáános, az irónia sem az erős oldalad. de sebaj, majd az italbolt közönsége kárpótol az itt kapott pofonokért! de ha képes lennél megjegyezni is néhány dolgot, akkor újabb csodálatos gondolatokkal kápráztathathatnád el a 304. sz. italbolt kupolatermének közönségét. csak kapsz két kisfröccsöt meg egy hubertust.

2019.11.15. 16:48:00

@nincs1itt: Ahogy látom a helyzetfelismerés sem az erős oldala, ugyanis nem iróniának szántam.

nincs1itt 2019.11.15. 17:06:52

@Tényelek: jááános, ma utoljára próbálok fényt gyújtani koponyád sötét üregében. figyelsz?

szóval jöttél a müncheni allianz arénával, semmi sem stimmel, de azért bedobtad, mert szóltam pár napja, hogy a wikipédiát is elfogadom, mint forrást. de még értelmezni sem tudsz szöveget, ezért benne felejtetted, hogy az ottani korrupcióért letöltendő börtönt kapott a delikvens. ez első pofára esésed.
majd folytatod, hogy a tenderben nem volt benne a bontás. te tényleg ennyire hülye vagy? azt értem, hogy olyan elő nem fordulhat, hogy o.v. lebontatna egy fodbal létesítményt, még a tender szövegében sem lehet ilyen, de azért sejted mekkora baromságot sikerült ide biggyesztened.
majd jössz a foghíjas történelmi ismereteiddel...
tényleg szánalmas vagy!

6.Lenin 2019.11.15. 17:11:05

@ZX: 8i

Te valamit nagyon összekeversz. Nem a politikusok érdeke, hogy a Porbafingók sokat keressenek.

Ez a Porbafingó érdeke, hogy legyen eladható képessége. A politikus is azért vár el többet, mert több eladható képessége van, és feláldozza a szabadnapjait is.

Te egy bunkó komcsi lehetsz, még 19 környékén képzeled magad puskával a kezedben rohangálva a sztyeppén.

nincs1itt 2019.11.15. 17:12:52

mit nem találtam:

"Este 7-kor az új Puskás Ferenc Stadionban nem más fogja elvégezni a kezdőrúgást, mint Nyikita Pavlovics Szimonjan. A most 93 éves örmény labdarúgó 1953-ban, a Népstadion avatóján is pályára lépett a Szpartak Moszkva színeiben, és gólt is rúgott a Honvédnak."
ha lenne még kérdés az orosz befolyásról...

taga20 2019.11.15. 17:14:56

@Tényelek: jani, mi a kurvaanyádat jáccod itt az eszedet mindennap?

jóérzésű embernek kifordul tőled a bele, fityeszjobbágy.

taga20 2019.11.15. 17:15:49

@nincs1itt: ha lenin élne, szerintem ő végezné el:)))

nincs1itt 2019.11.15. 17:16:52

@6.Lenin: vologya, te tényleg? mesélj o.v. eladható képességeiről, mert téged át tud dobni a palánkon, de ehhez nem kell nagy képesség. esetleg gy.f. képességeiről.
tudod porbafingó nem szavazhat a saját fizetéséről. de a politikus, na az igen...

nincs1itt 2019.11.15. 17:19:48

@taga20: az biztos! te haver, tényelek szül.: jános szerint, azért lett ilyen drága az új fodbal aréna, mert a bontást nem számolták bele... na ez egy fidesz-tálib átlagos képessége.

eszti..... 2019.11.15. 17:23:15

@nincs1itt:

csak ki ne derüljön, hogy 56-ban is visszatért ...

eszti..... 2019.11.15. 17:24:24

"És azt, hogy csinálnak egy kisfilmet, amin a Gazda varacskos Maradonaként berúgja a Karmelita erkélyéről a stadionba a labdát, azt már tényleg pszichiátereknek kell majd kielemezniük, nem nekem.” Bödőcs

taga20 2019.11.15. 17:24:44

@nincs1itt: cimbi, a bontás 4 milliárd volt. a zalkotmányos köcség az legalább 40.

és szerintem ez a szar is olyan lesz, mint az úszóaréna. évekig fogja még a pénzt beszívni, me a mészarosékat etetni kell.
BROÁF!

nincs1itt 2019.11.15. 17:27:31

@taga20: nem én mondtam, haver! jááános, alias tényelek merte ezt mondani, meg azt is, hogy ez a hirtelen felmerült költség, amire senki nem számíthatott, több 10 milliárdba is kerülhetett!

ZX 2019.11.15. 17:28:28

@6.Lenin: Ez kb. pont olyan, hogy a cégnek nem érdeke, hogy a dolgozó sokat keressen, csak termeljen. Aztán meg néznek boci szemekkel amikor nincs vásárlóerő és az áru jobb esetben a raktárban rohad.
A politika lényege nem a lopás, hanem a gazdasági és társadalmi egyensúly fenntartása lenne. Ha erre képtelenek akkor el kell zavarni a picsába az összeset. Sajnos látszik, hogy a mérleg elbillen. aztán ilyenkor jönnek a válságok (egyre nagyobbak). Nem képzelem magam '19-be és komcsi sem vagyok, nálad viszont többet értek a közgazdasághoz. Az meg külön vicc, hogy te komcsizol itt Vlagyimir. Inkább menj vissza a mauzóleumba kriptaszökevény!

nincs1itt 2019.11.15. 17:28:56

@eszti.....: ezek fodbalisták ide-oda igazolgatnak, nem lehet azt tudni! na de akkor is ott volt '53-ban és ez mindent megér!

eszti..... 2019.11.15. 17:31:43

@nincs1itt:

én már jó ideje elképedve nézem, mik történnek Nerniában.

nincs1itt 2019.11.15. 17:32:17

@taga20: ezt írta ez a takarékláng elme 15:46-kor: "Az 550 millió euró + plusz jelentős összegben nincs benne stadionbontás, ami szintén sok-sok tízmilliárd lehetett az ötvenes években használt károsanyagok elhelyezési, tisztítási költsége miatt.
Aludni kellett volna erre a cikkre egyet a megírása előtt, mert így még olvasni is kínos! "

6.Lenin 2019.11.15. 17:34:56

@taga20:

2005.02.04. 10:48 ekkor írták a cikket.

Ha nem vetted észre, akkor pont a komcsik voltak hatalmon. Balfasz.

2019.11.15. 17:38:48

Minden szakmailag elemzett információ a Puskás Arénáról azoknak, akik mindig is mindent szerettek volna tudni, de nem merték megkérdezni egy olyantól, aki biztosan tudja;
epiteszforum.hu/dosszie/puskas-ferenc-stadion

taga20 2019.11.15. 17:39:20

@6.Lenin: te ostoba balfasz, pont ezért raktam be, hogy szájba szarhasd magad a mai fityeszmaffiáddal!

egy retardált nagypofájú nulla vagy!

Sancho12 2019.11.15. 17:40:48

@Tényelek: Abba benne van 30-40% alkotmányos költség is.

nincs1itt 2019.11.15. 17:41:48

@eszti.....: nincs ott semmi látnivaló. ner van.

nincs1itt 2019.11.15. 17:44:47

@Tényelek: az már ne is zavarjon, hogy lett olyasvalaki, aki megmagyarázza.

rasztaszív 2019.11.15. 17:44:51

@alöksz róz: hozzád ki szólt?vagy miről beszélsz?!:)
vagy csak jó lenne cáfolni valamit,de csak ennyire futja...?:)

2019.11.15. 17:47:35

@Sancho12: Szerintem mindegyikben benne van, ezért azzal nem érdemes foglalkozni, mert az arányokat nem tórzítja.mert nekem az a gyanúm, hogy Bukarestben, Bakuban, Münchenben sem grál lovagok intézik az építőipar működtetését.
Abban lehet különbség, ahogy Lackner is mondta, hogy valaki simán lop, vagy úgy lop, hogy ne legyen belőle bünti, mint pl. a Horváth. Az Allianzos béna volt, eddig úgy tudjuk a többit profik intézték, de ez még változhat.

taga20 2019.11.15. 17:48:12

@Sancho12: már megsem lepődöm, hogy ebben a kurvaországban egy bajszosszar 3milliát fog keresni havonta.

2019.11.15. 17:50:04

@nincs1itt: Szerintem nem kellene köröznie, ön például láthatóan bármit megmagyaráz, de az is látható hogy nem érti azt sem, amit ír, ezért jobb a szakemberekre hallgatni.

Sancho12 2019.11.15. 17:52:05

@taga20: Csak egy gond van.Úgy köztársasági elnök,hogy nincs is köztársaság!!!!!!

nincs1itt 2019.11.15. 17:52:07

@Tényelek: így van jáános! csak figyelj tovább!

6.Lenin 2019.11.15. 17:57:31

@taga20:

Érrtem , te is akkor jártál suliba, azért vagy ekkora balfasz. Nem csodálkozom.

taga20 2019.11.15. 17:59:20

@Tényelek: jani baszod, mi a kurvaanyádért vered a segget a földhöz, ha szidjuk a csutigecigazdádmaffiádat?!

szánalmas az a vergődés, amit itt nap-nap után előadsz!

taga20 2019.11.15. 18:01:02

@6.Lenin: munkásőr, te nem jártál iskolába.
erre ne legyél má büszke, me én szégyenlem miattad magam!

alöksz róz 2019.11.15. 18:11:29

@taga20: de nagyra vagy azzal, hogy gimnáziumba jártál takarítani

eszti..... 2019.11.15. 18:14:45

@nincs1itt:

a fene tudja! inkább káoszhoz hasonlít

taga20 2019.11.15. 18:16:08

@alöksz róz: te még nem vagy a népstadionban? a csutigazdád a konvojával, má ott veri a farkát:)

Sancho12 2019.11.15. 18:19:24

@taga20: Legalább 100 TEK-es vigyáz rá.Mert nem fél egy kicsit se.

CSOKKI MÁLNA 2019.11.15. 18:24:19

Még mindig jobb, mint Fletóka táncolós imázsfilmje.. Vajon már akkoriban is súlyos alkoholos befolyásoltság alatt állt, csak ügyesen titkolta..?:)

www.youtube.com/watch?v=rLsihMji9t4

:))

taga20 2019.11.15. 18:26:24

@Sancho12: gondolom, azé valami beszéd félét böfög majd a nagyérdeműnek?!

vagy szarik a csutiféreg, hogy kifütyülik?:))))

taga20 2019.11.15. 18:28:40

@CSOKKI MÁLNA: hógolyó, a feri filmje fillérek voltak, a gazdádnak, a csutigecijé 100 milla.

na leszophatod a fityeszmaffiát, már megint!

Sancho12 2019.11.15. 18:30:46

@taga20: Nem ö mondja megnyitó beszédet.Emlékszik az MTK pályára.

alöksz róz 2019.11.15. 18:31:32

@eszti.....: tényleg elképesztő h meghívták a régi stadion nyitómeccsén gólt szerzők közül még életben lévő sportolót, ruszki vót a geci, biztos 56-ban is itt gyilkolászott a tankból :DD
ti se lesztek már hülyébbek bazmeg

alöksz róz 2019.11.15. 18:34:49

@taga20: dehogy megyek, hülye vagy? az első meccset kihagyom, mi van ha leszakad a lelátó
majd ha biztos h kibír 68 ezer embert akkor megyek

Sancho12 2019.11.15. 18:36:47

@alöksz róz: Többet úgysem lesz ennyi ember a stadionba.

alöksz róz 2019.11.15. 18:37:56

@taga20: "a csutigecijé 100 milla" - annyit bőven megért

taga20 2019.11.15. 18:39:03

@alöksz róz: szerintem csinád úgy, mint a csutigeci.
bújj a függöny mögé, és ha biztonságos, akkor gyere elő büszkén, mintha faszagyerek lennél:)))

alöksz róz 2019.11.15. 18:42:40

@rasztaszív: már be lett bizonyítva, hogy hazudsz, de téged nem zavart, folytatod tovább a hazudozást
meg a légbőlkapott faszságaid mantrázását
úgyhogy bőven elég jelezni h hazudsz

taga20 2019.11.15. 18:43:42

@alöksz róz: én még rádobtam volna egy százast, me így kicsit olyan felcsútos lett. olyan, mint a kisvasút:)

te egyébként normális vagy, vagy csak szekálsz?:)))

alöksz róz 2019.11.15. 18:44:19

@taga20: te aztán nagyon bátor vagy otthon elbújva a fekete autótól rettegve :D

eszti..... 2019.11.15. 18:53:02

@alöksz róz:

bakker betyár! tegnap /is/ kiselőadást tartottál lippsi gondolkodásból. inkább legyél hálás nekünk, amiért hozzuk a formánk.
mert ugye vagy igazad van, vagy igazad van.
esetleg lehet igazad is.:D

rasztaszív 2019.11.15. 19:01:23

@alöksz róz: szóval csak ennyire telik...:)))

taga20 2019.11.15. 19:01:27

@alöksz róz: :)))))

hallod baszod, mék most is remegek, mint a kocsonya:)))

taga20 2019.11.15. 19:03:33

@rasztaszív: szerintem rözse, csak egy kicsit gyávább, mint a csutigeci:)))

alöksz róz 2019.11.15. 19:25:46

@taga20: hiába próbálod most elpoénkodni, rendesen rettegtél h mennek érted a fekete autóval :D

alöksz róz 2019.11.15. 19:26:42

@eszti.....: azért lennék hálás, ha egyszer nem hoznátok

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.15. 19:37:41

@alöksz róz: vakmerő gyerek a taga naponta beveszi a dzsuvás arabokat minden nyílásába

eszti..... 2019.11.15. 19:38:40

@alöksz róz:

ez nem kívánságműsor. így van leosztva.
tessék szépen végigjátszani a műsort!

taga20 2019.11.15. 19:44:31

@alöksz róz: tényleg kurvára parázok.
most cseréltem alsót, me összeszartam a csutigecitől magamat:)))

nincs1itt 2019.11.15. 19:50:14

@alöksz róz: jóvanna, akkor ma hagyunk nyerni és nem hozzuk a szokásos formánkat...
tényleg, szotyit rendesen megpirítottad a gazdának? ez most komoly, hogy ez a varacskos maradona(kösz bödőcs), ott bohóckodik és egy csomó félnótás meg megtölti a stadijonytot? na jó, szép idő van, 12 fok. elvannak.

nincs1itt 2019.11.15. 19:54:45

@taga20: azért az kicsit kellemetlen, hogy a zindexen megszavaztatták a pógárt, ki nyeri a mai meccset, a uruguay 2200, mo. 810, döntetlen 410 szavazatot kapott...

taga20 2019.11.15. 19:59:36

@nincs1itt: szerintem a csuti a döntetlent is megvette. ennyike.

eszti..... 2019.11.15. 20:10:45

@taga20:

ne hülyéskedj! ez az ő ház.. akarom mondani stadionavatója. még szép, hogy megvette!

taga20 2019.11.15. 20:14:18

@eszti.....: evvel nem is lenne baj, de ennek a gecinek mi fizetjük az agymenését.

még szép, hogy utálom ezt a gecirendszert, mint a szart!

guma 2019.11.15. 20:23:53

volt már?

Bödőcs: Pszichiátereknek kell majd kielemezniük, hogy a Gazda varacskos Maradonaként berúgja a Karmelita erkélyéről a stadionba a labdát

24.hu/kultura/2019/11/15/bodocs-tibor-interju/

taga20 2019.11.15. 20:28:33

@guma: volt! de inkább többször, mint eccer se:)))

morph on deer 2019.11.15. 21:10:20

@Sancho12:
“ Többet úgysem lesz ennyi ember a stadionban”

Úgy őszintén: mi okuk is lenne rá?

taga20 2019.11.15. 21:13:32

@morph on deer: nem mi nyerjük a legtöbbet.

ismeretlen forrás:)))

morph on deer 2019.11.15. 21:19:33

@alöksz róz:
“ rendesen rettegtél h mennek érted a fekete autóval :D”

Ugyan már, csak allergiás a színre! Miért kell egy autónak feketének lennie, de most tényleg?
A Pákót is azért nem hallgatja, holott a didivel amúgy semmi gondja nem lenne, neki sem.:)

Miért nem lehet például delfinszürke(!!!) az az autó?
Mert az Trabant szín?
Nem lehetsz te ilyen...!

morph on deer 2019.11.15. 21:21:10

@taga20:
“ ismeretlen forrás:)))”

És még csak nem is tiszta!
Na ennyit a Kodály módszerről..!

alöksz róz 2019.11.15. 21:40:21

@nincs1itt: azért nagy élmény lehetett annak a csomó félnótásnak 60 ezren elénekelni a himnuszt, mert a tévé előtt is az volt, látod magyargyűlölő hazátlan senkiházi, ez a közösségteremtő erő :D

alöksz róz 2019.11.15. 21:42:01

@morph on deer: mi az a trabant szín
nekem rendes színeket mondjál

morph on deer 2019.11.15. 21:43:21

Állítólag most 2:1 a szopás.
(Ez már végeredmény? Ki tudja?)

Most nem értem, mert állítólag qrva sok pénz van viktorunk kezében, hogyhogy csak ennyit szánt rá?
Hát a nemzetthy büszkeség az smafu?
Igazán rászánhatott volna kicsit többet drága vezérünk, legalább erre a megnyitóra...!

Mert - ahogy kinéz - itt ebben az évszázadban úgysem lesz sem több néző, sem jobb eredmény.

Hacsak nem húz egy Pinochetet, és nem oda gyűjti be az ellenzéket. Na de az sem sport, akárcsak a foci.

Szóval miért pont most takarékoskodott drága vezérünk?
Hát már egy tisztességes bundára sem telik?
Hát már örülni sem lehet?

Bár, ha belegondolok, még mindig nem 6:0...

taga20 2019.11.15. 21:48:58

@alöksz róz: a hülyeség tényleg az.

a fele csürhe a szöveget se tudja, maksz a sohoparti szart ismeri!

morph on deer 2019.11.15. 21:50:13

@taga20:
“The worms crawl” !!!

Név szerint?
(Merthogy “a férgek csúsznak-másznak”)

eszti..... 2019.11.15. 21:51:40

@alöksz róz:

látod magyargyűlölő hazátlan senkiházi, ez a közösségteremtő erő :D

mindenképp a mindenszó színvonalát akartad belőni?
mert sikerült.:D

eszti..... 2019.11.15. 21:55:11

@taga20:

a himnuszt még talán, de a szózattal akadnának gondok.
milyen soho? kárpátia koncert! az kell a népnek.

taga20 2019.11.15. 21:55:53

@eszti.....: ha valaki valami geci jó magyar számot akar hallgatni a zakó után, akkor tessék!:))

www.youtube.com/watch?v=VyRxTTegjXM&list=RDVyRxTTegjXM&start_radio=1

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.15. 23:19:24

@guma: @taga20: AHA , ÖSSZEFÚJJA A SZEMETET A SZÉL !!!!!

"Bödőcs levaracskosdisznózta Orbán Viktort – Mindenki keresse meg Bödőcsöt és küldje el a kurva anyjába!

Ez a patkány nem érdemel mást"
mindenszo.hu/bodocs-levaracskosdisznozta-orban-viktort-mindenki-keresse-meg-bodocsot-es-kuldje-el-a-kurva-anyjaba/

ENNYI !!!!!!!!!

nincs1itt 2019.11.16. 02:13:09

@alöksz róz: biztosan megható volt. Mi lett a végeredmény? A szokásos vereség? A gazda elégedett volt? Vagy nyűgösködött egy cseppet? Közösségteremtő erő, aztán megint lehet ezerrel meglopni mindenkit.

nincs1itt 2019.11.16. 02:15:12

@Hova fogják elásni KariGerit?!: de ha egyszer olyan a fazonja o.v.-nak? Meg hát maradona sem volt mentes a tudatmódosító szerektől...

nincs1itt 2019.11.16. 02:17:19

@Hova fogják elásni KariGerit?!: mikor érkezik a direktiva, hogy mit leher mondani az ellentengerkicsire? oppá, ezt sem... bonsai duce mehet? esetleg a tacskó horthy?

nincs1itt 2019.11.16. 02:21:35

@morph on deer: azért uruguay nem brazilia igaz az a környék. meg van azoknak a latinoknak szíve! tájékozódtak és eldöntötték, a gyuró és a nagymamája fog játszani...

Cycmen 2019.11.16. 08:06:59

@Hova fogják elásni KariGerit?!: ""Bödőcs levaracskosdisznózta Orbán Viktort – Mindenki keresse meg Bödőcsöt és küldje el a kurva anyjába!"

Bödőcsöt én Hofi elvtársának és egyúttal ellentétének tartom, a faszi is ilyen zsidlib bérenc mint Hofi, szintén proliszelep műfajban utazik, csak ő növelni próbálja a feszültséget!
Elődjével ellentétben viszont nincs meg benne az az őstehetség, ami még a jellemhibája ellenére is szerethetővé , vagy legalább szórakoztatóvá teszi!

Cycmen 2019.11.16. 08:14:19

Hát fiúk megnéztem tegnap a megnyitót és szenzációs volt!
Megígérték és megcsinálták, jó lett és szép lett, ilyenje tényleg nincs mindenkinek!
Na ilyen amikor valaki épít!

alöksz róz 2019.11.16. 10:29:24

@nincs1itt: nem, az felemelő érzés. de honnan is tudnád, idegenszívű..a megható amikor a győztes tiszteletére eléneklik/lejátsszák a magyar himnuszt, ezt még a mazsihisz heiszter is tudja bazmeg. itt jön ki hogy nem vagy magyar, látod, nincs meg benned a pozitív viszonyulás, fogadjunk szalai góljának se örültél

2019.11.16. 11:20:02

@taga20: Nem igazán olvassa, amiket írok, egyébként nem írna velem kapcsolatban akkora hülyeséget, hogy zavar Orbán szidása, vagy akár mocskolása.
Már többször leírtam, hogy a politikusokat arra találták ki, hogy az egyszerű embernek legyen kit szidnia, .. úgy egyébként meg a háttérből teljesen már irányít, .. no nem a Putyin, meg a hozzá hasonlók ezen a részen, ennél azért jobban ki van ez találva!
A politikusok olyanok, mint régen a vursliban a vizes hordó fölé ültetett ember aki, ha eltalálták a célt a labdával, beleesett a vízzel teli hordóba.
Ehhez még a törvényi hátteret is megteremtette a liberális demokrácia, a "politikusnak többet kell tűrnie" kifejezés jól bizonyítja ezt.
Nekem azzal van gondom, amikor a propaganda miatt kreálnak mű problémákat, mint ez is, ahol a cseresznyemagot és a dinnyét hasonlítgatják a cikkben egymáshoz és bizonygatják, hogy a színe se azonos, meg a keménysége sem, meg úgy általában az egyik sokkal nagyobb.
Néha előfordul, hogy a propaganda és a valós probléma útjai keresztezik egymás az oldalon, akkor nem is vitázom bár, ahogy látom az még nem tűnt fel.
A lényeg, hogy miattam nem kell leállni a politikusok szidalmazásával, ráadásul ezt mindkettőnknek lehetővé is teszik a liberális demokrácia szabályai.
Ez a mi megnyugtatásunkra kitalált cirkuszi attrakció szerves része, ha akarnám sem tudnám megakadályozni, de eszembe sem jutott, hogy megtegyem.

morph on deer 2019.11.16. 11:39:28

@Cycmen:
“ jó lett és szép lett, ilyenje tényleg nincs mindenkinek!“

Hát ez nagyon jó hír!
Tényleg!
Így azért lehet reménykedni, hogy legalább mutogatni tudjuk, ha másra használni nincs is ok.

“Na ilyen amikor valaki épít!“

- Ha kell, ha nem. Ja, pont ilyen.

morph on deer 2019.11.16. 11:41:33

@alöksz róz:
“ megható amikor a győztes tiszteletére eléneklik/lejátsszák a magyar himnuszt”

Ez tegnap is így volt?
Azért kérdem, mert nem voltam ott.
És örült neki a győztes?

2019.11.16. 11:55:07

@morph on deer: Eléggé hasonló hangulatú mindkét himnusz csak az urugvay-i harciasabb, lehet fel sem tűnt volna az uruknak, hogy az nem az övék, .. csak ez magyarul, meg a késői óra miatt az altatós változat.
Nem véletlen a hasonlóság, mert mindkettőt egy magyar ember írta.

Cycmen 2019.11.16. 11:56:29

@morph on deer: Fel tudtok ilyet mutatni? Esetleg jobbat? Vagy bármit? Akármit, ami vitatható ugyan hogy szükség van rá, mert igazából nem sok mindenre van szükség el lehet élni a prérin is, ha úgy nézzük! Tudod, olyat, amire büszke lehetsz, jellegzetes mint az Eiffel-torony, ami szintén tekinthető egy nagy rakás vasnak! :D
Semmit! Persze ez is csak egy nagy szar a libsiknek, mint a Nemzeti, de persze abba is az első alkalommal betettétek a legaberráltabb libsi buzi picsáját és mindjárt az lett a kultúra fellegvára! :DDDDDDDD
Sajnos már ismerős ez az egész ünneprontó alantas szemétkedésetek!

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.11.16. 11:58:03

@morph on deer: :P

A győztes tiszteletére leginkább különböző világversenyek (pl. eb, vb, olimpia) alkalmával szólaltatják meg a megfelelő himnuszt, fociban a meccs előtt szokták lejátszani mindkét csapatét. A magyar szurkolók meg, ha úgy gondolják, a meccs végén eléneklik a saját himnuszukat, függetlenül attól, hogy milyen eredménnyel zárult a találkozó (ha elégedetlenek a teljesítménnyel, akkor sem fognak énekelni, ha győztek).

Mellesleg a tegnapi nap a stadion átadásáról szólt, a barátságos meccs eredménye a kevésbé lényeges kérdések közé tartozott. Arról, hogy a magyar csapat játszhat-e eb-meccset ebben a stadionban jövőre, nem ez a meccs döntött, hanem jó esetben a jövő keddi, walesi meccs fog (de az eredmények jelenlegi állása esetén, ha nem győznek, a Nemzetek Ligája rájátszásából még akkor is kijuthatnak).

morph on deer 2019.11.16. 12:04:32

@Tényelek:
Kösz az infót!

Akkor ezek szerint nem mindig a magyar himnuszt kapja a győztes, és nem is a dallal lenne a baj. Simán csak győzni kell, és akkor minden stimmel!
Egyszerű.

morph on deer 2019.11.16. 12:06:08

@Szergej Szergejevics Szergejev:
“ a Nemzetek Ligája rájátszásából még akkor is kijuthatnak”

Minek?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.16. 12:20:41

csak óvatosan prolik, a dél amerikások keresztények sőt Katolikusok

azért énekeljék el a Himnuszukat két olcsósör között

www.youtube.com/watch?v=3u_Ujht6U4I

2019.11.16. 12:21:47

@morph on deer: Szerintem a közösségi lét megéléséhez jó ha győznek, de nem feltétlenül szükséges.
A mai foci akkorát fejlődött, hogy a mai válogatott 20-0-ra verné Puskásékat /Érdemes dupla képernyőn végignézni egy akkori és egy mostani meccset, Puskásnak esélye sem lenne, mert a mostani védők olyan gyorsak, hogy hatszor megkerülnék, mire ő egyszer megfordul!/.
Amikor mi kint voltunk az EB-n, akkor az örök döntős hollandok ki sem jutottak.
A sport elsősorban egy játék, ami embereket hoz össze, én nem voltam kint, de a szomszéd srácok nemrég értek haza, mert egy székelyföldi buszos csapattal buliztak együtt, ... na ezért érdemes kijárni, ha meg győznek, akkor nem csak egymásért, hanem a plusz örömért is buliznak.

morph on deer 2019.11.16. 12:31:00

@Cycmen:
“ ez az egész ünneprontó alantas szemétkedésetek!”

Melyik ünnepre is gondoltál, szivi? De most tényleg.

Hol lesznek majd az oroszlánketrecek?
Tudod, mikor majd Gyurcsányt meg Sorost ráeresztik szegény oroszlánokra, szórakoztatásként! :))

Mert mi mással lehet majd becsalni pár száz nézőt, de tényleg? Ahogy tudom, még a felcsúti iskolások sincsenek annyian, hogy szabad szemmel is láthatónak tűnjenek..!

Kiváncsi leszek, mikor lesz majd az első fideszes rendezvény.
Tudod, olyan esti, ahol hatásos lesz a fáklyás menetelés, meg ahogy a füh... akarom mondani orbán felolvas bármit egy papírról, az ő híveinek...

Remélem, addigra a Kásler féle Ahnenerbe már előrukkol valamilyen odaillő rítussal, - pl össznépi (vérfertőzés) vérszerződés, - amit szintén be lehet majd venni a programba...
Gyönyörű lesz, már előre látom!

Na az lesz az igazi ünnep, nem a gyepen rohangálás!
Meg fogod látni, ígérem!
:)

alöksz róz 2019.11.16. 12:31:45

@Cycmen: "Persze ez is csak egy nagy szar a libsiknek, mint a Nemzeti, de persze abba is az első alkalommal betettétek a legaberráltabb libsi buzi picsáját és mindjárt az lett a kultúra fellegvára!" - ott a pont

Cycmen 2019.11.16. 12:39:05

@morph on deer: Melyik ünnepre is gondoltál, szivi? De most tényleg....................

Horthy belovagolására!

morph on deer 2019.11.16. 12:40:03

@Tényelek:
“ A sport elsősorban egy játék, ami embereket hoz össze”

Ez a rész nálam valahogy kimaradt. Dekadens módon én a zenei eseményekkel összekapcsolt bulizásokon nőttem fel, komolyabb meccsen életemben csak egyszer jártam, akkor is csak véletlenül. Azt hiszem Vasas-MTK lehetett)
Igaz, akkor sikerült kivívnom a környék megbotránkozását, mert nem anyáztam a bírót, mikor fújt egy lökésért, és mivel én láttam, hogy tényleg az volt, próbáltam elmagyarázni a körülöttem levőknek, hogy tévednek :))) Na, képzelheted!
Szóval nekem ez nem jött be.

morph on deer 2019.11.16. 12:41:39

@Cycmen:
“ Horthy belovagolására!”
:)
Ha így megy tovább, legközelebb olyan is lesz, meglátod!

2019.11.16. 12:41:51

Egy kis kiegészítés a cikk végének felvetéséhez;
24.hu/kozelet/2019/11/16/vitezy-puskas-parkolok/

2019.11.16. 12:47:50

@morph on deer:
Koncertet is tudnak tartani a Puskában, bár az már nem megnyitó lesz.
Normális esetben a koncert is egy közösségi élmény és a koncert után buli van, ... de ez ugyanígy működik a komolyzene koncertek után is csak a buli általában másként néz ki, mint egy könnyűzenei koncert után, .. de igaziból mindegy, az a lényeg, hogy a közösség jól érezze magát.
Szerintem a fenti írása alapján, meg fog lepődni milyen sokszor meg tudják majd tölteni a Puskást.

Cycmen 2019.11.16. 13:10:45

@morph on deer:" Ha így megy tovább, legközelebb olyan is lesz, meglátod!"

Ha így folytatjátok! Már régen meg kellett volna tenni!

nincs1itt 2019.11.16. 14:10:30

@alöksz róz: ha te mondod.
tényleg nem örültem szalai góljának, mivel nem érdekel, nem is láttam.

alöksz róz 2019.11.16. 14:58:11

@morph on deer: "Ez a rész nálam valahogy kimaradt." - hát persze hogy kimaradt, az összes közösségi élményetek a közös köpködés fújolás lekicsinylés

eszti..... 2019.11.16. 15:12:02

@alöksz róz:

bravissimo! sikerült hoznod az ecceri fideszes mentalitást.
komolyan gondolod, hogy a magyarság mint közösségi élmény megélésének szuperlatívusza épp ez a stadionavató?

alöksz róz 2019.11.16. 15:28:58

@eszti.....: nem, nektek nyilván az orbános kék hordó ütögetése, vagy még esetleg a 23 millió románnal kampányolás sokkal nagyobb élmény lehetett

alöksz róz 2019.11.16. 15:31:06

@eszti.....: "sikerült hoznod az ecceri fideszes mentalitást." - tény amit leírtam, nem pártállás vagy mentalitás kérdése

eszti..... 2019.11.16. 15:43:22

@alöksz róz:

ja! függetlenobjektív. :D
beszorítottad magad a barikád mögé, aztán olcsó panelokkal lövöldözöl.
pl. akinek nem tetszik a "közösségi élmény", az mind gyurcsányista.

meg sem fordul a fejedben, miért viszolyognak egyesek a stadionavatástól.

"tény amit leírtam" lassan olyan leszel, mint Lenin. mert vagy neked van igazad, vagy neked. esetleg neked is lehet....

alöksz róz 2019.11.16. 15:49:20

@eszti.....: ez a klasszikus szalmabábérvelés, amivel itt próbálkozol
de nekem nem jön be

Sancho12 2019.11.16. 16:07:26

@alöksz róz: Ténylegesen csak is a fideszes mantrád nyomod,semmi mást.Veszek egy lokált és ugyan az benne.Kéne valami értelmeset is kitalálnod,hogy rád figyeljenek.

eszti..... 2019.11.16. 16:10:43

@alöksz róz:

próbálkozom?
én csak leírom a megállapításaim. látod, még tényeknek sem nevezem őket.
nem jön be? komolyan azt hiszed, hogy azt hiszem, hogy valaha bármi is bejöhet?:D

alöksz róz 2019.11.16. 16:24:08

@eszti.....: a szalmabábérvelés akkor is szalmabábérvelés, ha máshogy tünteted fel

morph on deer 2019.11.16. 16:26:54

@eszti.....:
“ hogy valaha bármi is bejöhet?:D”

“Jönne” az, csak nincs hová ;)

eszti..... 2019.11.16. 16:38:02

@alöksz róz:

ahogy szeretnéd, parancsolj!
én aztán nem akarlak semmiről meggyőzni.
de azért megkérdezem másodszor is: komolyan gondolod, hogy a magyarság mint közösségi élmény megélésének szuperlatívusza épp ez a stadionavató?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.16. 16:44:14

@eszti.....: ti tótok a lopott országocskátokban ezt úgysem tudjátok megérteni

eszti..... 2019.11.16. 16:49:01

@morph on deer:

nem tudom, miért kell lemenni kutyába, mikor van már csahos eb szekció.
...............................

Prágában a bársonyos forradalom 30. évfordulója alkalmából 300 000 ember tüntet Babis lemondását követelve
Fotók:
www.lidovky.cz/domov/okoli-demonstrace-proti-babisovi-zaplnily-vlajky-chceme-zdravou-demokracii-hlasaji-organizatori-prot.A191116_111807_ln_domov_ele/foto/ELE7f6963_122725_13302816_1.jpg

6.Lenin 2019.11.16. 16:53:59

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Értik ők, csak másként, mint a ballibsik. Abban tökéletesen meg vannak győződvce, hogy CSAK nekik lehet igazuk, mindenben. Azt nem értik, hogy miként is gondolhatja más, hogy kurva véletlenül akár. nekik is lehetne valamiben igazuk.
Ezt semmiképen nem tudják elképzelni.

Tökéletes példa Budapest. Most ismét szabad lesz, az övék, és zöld. De mi a lófasztól is?
Mert egy köcsög lett a főpolgármester? És miért is nem volt szabad eddig?
Na miért?
Mert nem ők voltak a hatalomban. Most ott vannak , és szerintük már minden fasza is.
Most kicsit azt nem értik, hogy ezt mások miért is nem értik.
Ennyi a titok.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.16. 17:17:54

@6.Lenin: múlt héten valaki betett neki egy családnév-keresztnév felcserélésével elkövetett poént
nem értette, ilyen apróságokból látszik hogy nem magyar

eszti..... 2019.11.16. 17:23:41

@alöksz róz:

hányszor fogod még elküldeni és miért?

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.16. 18:04:18

@eszti.....: "komolyan gondolod, hogy a magyarság mint közösségi élmény megélésének szuperlatívusza épp ez a stadionavató?"

MIÉRT NE GONDOLNÁ KOMOLYAN ?!

PERSZE AZ IGAZ , HOGY A NŐK EGY RÉSZE NEM SZERETI A FOCIT ; NEKIK TERMÉSZETESEN MILLIÓ MÁS LEHETŐSÉGÜK VAN ARRA , HOGY A MAGYARSÁGOT , MINT " KÖZÖSSÉGI ÉLMÉNYT " MEGÉLJÉK !

PÉLDÁUL A MÁRCIUS 15-I NEMZETI ÜNNEPÜNK ALKALMÁVAL KITŰZHETIK A KOKÁRDÁT , ELSZAVALHATJÁK A NEMZETI DALT , FELIDÉZHETIK A MÁRCIUSI IFJAK BÁTORSÁGÁT !

SEMMI SEM TILTJA , HOGY TE EBBEN VEGYÉL RÉSZT !

nincs1itt 2019.11.16. 18:22:50

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: látod, milyen kis ostoba fidesz-tálib vagy! szlovákia nem lopott, hanem olyan mint a tegnapi fodbal meccs, elveszített!!! ahogy a zédes erdély+partium+délvidék+őrvidék+kárpátalja. ezeket NEM ellopták, hanem elveszítette mo.
durva nagy különbség!

taga20 2019.11.16. 18:41:20

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

mi magyarok, 1100 éve egy lopott földön élünk.

persze, te nem , me te egy ruszkitroll vagy!

alöksz róz 2019.11.16. 19:08:01

@eszti.....: hogy olvasd el, mit gondoltál? :D

nincs1itt 2019.11.16. 19:09:14

@Hova fogják elásni KariGerit?!: te gyökér, az aradi vértanúk közül 5! személy volt magyar nemzetiségű. a többiek németek, osztrákok, szerbek, horvátok és örmények voltak. 8 lélek!
petőfi(petrovics) sándor? heckenast és landerer?
elmész te a büdös 3,14csába!

nincs1itt 2019.11.16. 19:10:27

@taga20: elvégre fodbalokos nemzet a magyar...

alöksz róz 2019.11.16. 19:11:30

@taga20: pont mint film után a moziban

kalapácstollú 2019.11.16. 19:12:07

Szerintem korrekt ez a film. Persze, tudom, hogy az ellenzéik szerint Orbán helyett Karácsonyt, Gyurcsányt, Bresznyevet vagy más baloldalit kellett volna betenni a filmbe, de hát most legfeljebb morognak egy kicsit aztán hazamennek.
(A klasszikus után szabadon ;) )

nincs1itt 2019.11.16. 19:15:59

@alöksz róz: néha azért igazat is mondanak a fideszes betyárkörték: "mennyire tökéletesen idézi fel ez az egész a Colosseumot és a császárkori népszórakoztatást."
"az Aréna valahol mégiscsak Orbán Viktor katedrálisa, ő építtette, hogy legyen hol hálát mondanunk a Kedves Vezetőnek a kulturált szórakozásért." a kultúrált egy fodbal meccsel kapcsolatban barokkos túlzás. 4cdn.hu/kraken/image/upload/s--_ayXVPdF--/w_1160/7Ndo69Arc4qwqedUs.jpeg

alöksz róz 2019.11.16. 19:17:38

@nincs1itt: látod, bennük megvolt az a pozitív viszonyulás, ami bennetek nincs
ezért tiszteljük magyar vértanúként őket
petőfi magyar volt, te meg hazátlan idegenszívű magyargyűlölő

taga20 2019.11.16. 19:23:30

@alöksz róz: hát nem tudom, hogy te hol jársz moziba, de itt nálunk nics ilyen disznóól.

a kurva migránsok voltak szerintem a népstadionban:)))

nincs1itt 2019.11.16. 19:36:01

@alöksz róz: hogy a te szinteden válaszoljak, megvolt a pozitív viszonyulás, rá is baxtak!
nem tudok azonosulni a melldöngetéssel, a mindentjobbantudással, a kivagyisággal?
bizony nem! mert a semmire vered a nyálad te is! mesélj, precíziós gépek fejlesztésében, világszínvonalú technológiákban hol a faszban jártok ti, vérmagyarok?
tudom, tudom a zsidók, meg az idegenszívűek. persze! a zsidók 15 millióan vannak a világban, a magyarok is... szerinted ki uralja a világot? biztosan azért, mert annyira, de annyira jók magyarok... itt recskázol egy szaros, értelmetlen beruházás miatt, ami kurva sokba került és még legalább 3x ennyi pénzt el fog vinni belátható időn belül. de legalább egy kurva vasat sem termel. erre vagy büszke? ezért vagy te és még sok hozzád hasonló agyhalott "magyar"? annak kéne örülni, hogy az erőforrásokat ilyen látszat faszságokra kúrja el a vérmagyar? mert kb 70 éve egyszer nyertek egy fodbal meccset?
baz+! az orbán-colosseum megnyitóján sem volt képes a gyökér fodbalista összekapni magát és egy győzelemmel megajándékozni a sok balfaszt, aki fizetett, hogy egy vereséget lásson megint! eszedbe sem jut, hogy o.v.-val és a többi balfasszal halomra kellene lőni ezt a sok idiótát? nem baz+, te itt könnyezel a Hiimnuszon, meg a nélküled című faszságon és közben a teljesítmény nulla, zérus, semmi!

6.Lenin 2019.11.16. 19:42:47

@nincs1itt:

Szepi! Most nagyon mélyre mentél.

"o.v.-val és a többi balfasszal halomra kellene lőni ezt a sok idiótát? "

Igazi liberálfasiszta. A söpredék legalja.

nincs1itt 2019.11.16. 19:50:37

@6.Lenin: hozzád meg kijafaxom szólt, te gyökér? nem érted mit írok, de azért beleugatsz, mert te egyszer voltál a bekötőút végénél... mesélj faszkalap, mit jelent a munka? mert bizony te magad írtad, hogy "az a hülyéknek való"... te is csak sumákoltál, csaltál, loptál egész életedben. és itt "magyarkodsz"? megloptad a saját anyádat is, amikor "vállalkozóként" lószart se fizettél be. most meg azzal büszkélkedsz, hogy milyen "élelmes vállalkozó" voltál?
a söpredék legalját is csak alulról szemléled!

taga20 2019.11.16. 19:51:05

@6.Lenin: te pofázol fityeszsöpredék? mikor az ellenzéki képviselők bementek, te is ilyet toltál, te szargerincű munkásőr!

apád faszának jáccod a mocskos pofádat?!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.16. 19:53:47

@nincs1itt: ti zsidrákok folyton nyüszítetek hogy mindenhol bántanak titeket
amíg ilyen büdösek és bűnözők vagytok ne csodálkozzatok rajta

6.Lenin 2019.11.16. 19:55:29

@taga20:

Soha, hazudsz. Én soha nem írtam, hogy valakiket, csak azért mert más a véleménye , halomra kéne lőni. Ti vagytok ilyenek. A söpredék, annak is az alja.
Elég teher nektek, hogy hülyék vagytok.

6.Lenin 2019.11.16. 19:59:24

@nincs1itt:

1re lejjebb csúszol ,Szepi.

eszti..... 2019.11.16. 19:59:26

@Hova fogják elásni KariGerit?!:

be kellene vezetni a kötelező napi magyarságfélórát. de talán ezt már Orwell megírta.

taga20 2019.11.16. 20:00:18

@6.Lenin: HAZUDSZ SZARHÁZI!

ha sokat pofázol, visszakeresem munkásőr a kibaszott kommentedet!

6.Lenin 2019.11.16. 20:02:53

@taga20:

Érzékeny vagy a melegfrontra, köcsög?

taga20 2019.11.16. 20:11:24

@6.Lenin: itt van te faszszopó fityeszköcsög!

nesze bazdmeg, te hazug disznó! ezt írtad a varjúék akciójáról, riherongy:

"6.Lenin 2019.01.05. 13:48:58
@morpho:

Én felelősségre vonnám az őröket, hogy miért nem lőtték le?"

A KURVAANYÁDNAK HAZUDOZZÁL FITYESZRETEK, ANNAK!

taga20 2019.11.16. 20:14:59

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

csókos, evvel mit akartál közölni velem?

egyébként te hol élsz? érdekelne, már ha nem szégyenled.

6.Lenin 2019.11.16. 20:21:14

@taga20:

Te köcsög az ott egy fegyveres őr volt, akinek kötelessége megvédeni az intézményt, ha támadás éri.
Nem azért, mert más véleményen volt, az a barom, hanem visszaélve a hatalmával provokálta a FEGYVERES őrt.

B+, ez majdnem egy éve volt. De akkor írtam erre az esetre egy példát, amikor a hadosztályunknál egy katona lelőtte azt ügyeletes tisztet mert nem szabályosan akarta ellenőrizni az őrséget. Nem lett semmi baja belőle, mert ez volt a kötelessége.

Párizsban a rendőröket lelövő rendőrt is lelőtték a bajtársai, mert rájuk támadt, fegyverrel.

Te tényleg ekkora barom vagy?

taga20 2019.11.16. 20:32:01

@6.Lenin: "Te köcsög az ott egy fegyveres őr volt, akinek kötelessége megvédeni az intézményt, ha támadás éri."

köcsög fityeszszar, nem érte támadás. és pláne nem lehet lelőni valakit, mert te így tartod humánusnak.

MÉG EGYSZER MONDOM, VEGYÉL VISSZA A KIBASZOTT SZARHÁZI FITYESZES MUNKÁSŐR TEMPODBÓL!!!

taga20 2019.11.16. 20:34:43

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

csókos, mégegyszer kérdezem.

mit akarsz nekem elbábozni? azt, hogy homár vagy?
aszt már rég tudjuk, de nem ezért utálunk köcsög!

eszt nem vágod szutyok?:))

6.Lenin 2019.11.16. 20:36:09

@taga20:

Most van a faszi eljárás alatt, mert megtámadta az őröket.
Te mindent összekeversz?

Mit gondolsz miért vannak ott FEGYVERES őrök? A szabályzat dönt, hogy mikor nevezhető valami támadásnak. Egy hülyével ezen nem fogok vitázni.

taga20 2019.11.16. 20:43:53

@6.Lenin:

"Én felelősségre vonnám az őröket, hogy miért nem lőtték le?"

alöksz róz 2019.11.16. 20:45:18

@taga20: úri foteles moziba
de nem akarom itt rontani a mozibizniszt, ha elijesztjük a népet még kevesebb jó filmet csinálnak oszt nézhetem a szuperhős gagyit

alöksz róz 2019.11.16. 20:48:06

@nincs1itt: királyság, hogy neked a precíziós gép ad közösségi élményt :D

6.Lenin 2019.11.16. 20:51:54

@taga20:

Ez szerinted egyenlő azzal, hogy 60 ezer embert valaki halomra lőne, mert nem szereti a FODbalt?
Még egyszer utoljára, azok ott fegyveres őrök voltak, akiknek a feladatkörük az intézmény védelme volt.
Akkor azt is írtam, hogy meg kéne nézni a szabályzatot, hogy mi a teendője az őrnek támadás esetén. Nem köteles az őr akkor mérlegelni, hogy ki, kicsoda.

Legalább is a katonaságnál erre külön felhívták a figyelmét az őröknek. A saját anyját nem ismerheti fel.

Ne lovagoljál olyasmin, amihez (IS) tök hülye vagy.

nincs1itt 2019.11.16. 20:57:31

@6.Lenin: de így is csak seggemet látod! fidesz-jobbágy, lótolvaj...

alöksz róz 2019.11.16. 20:59:50

@nincs1itt: "eszedbe sem jut, hogy o.v.-val és a többi balfasszal halomra kellene lőni ezt a sok idiótát?" - nem. az a szomorú, hogy neked eszedbe jut, magyargyűlölő szardarab

nincs1itt 2019.11.16. 21:00:23

@6.Lenin: látod te ostoba, tanulatlan bugris. kurvára nem tudsz összerakni egy értelmes gondolatot. de elmagyarázom: a fodbal játékosokra gondoltam, (és persze a varacskos maradonára), amiért arra sem képesek, hogy egy ilyen alkalomra legalább megpróbáljanak teljesítményt nyújtani.
de ezt, te a makkos cipós, frottir teniszzoknis, zöld zakós, lila nadrágos, adó és járulékcsaló "vállalkozó" nem érted meg.

6.Lenin 2019.11.16. 21:00:58

@nincs1itt:

Mi van Szepi, kezdesz teljesen kifordulni magadból. Vagy ilyen is voltál mindig?
Te csak vigyázz arra, hogy mikor nyomod a piros, és mikor a zöld gombot a melódban.

nincs1itt 2019.11.16. 21:01:42

@alöksz róz: te sem jutottál túl az ablak zsiráfon? a fodbalistákra a játkosokra gondoltam, meg persze a varacskos maradonára...

nincs1itt 2019.11.16. 21:03:36

@6.Lenin: vologya, vologya... te csak hazudozz és lopj tovább! ehhez értesz! nyugodj meg, nekem nem okoz gondot a munka. veled ellentétben.

6.Lenin 2019.11.16. 21:04:02

@nincs1itt:

Herr Szepi, ein minut grün, zvei minut rot.

nincs1itt 2019.11.16. 21:04:57

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: és a te fajtád nem nyüszít? fidesz-tálib? soros, az eju, a zusa mindenki titeket bánt.

nincs1itt 2019.11.16. 21:06:06

@6.Lenin: vologya, a gógli ferdítő jó barát! fuss neki még egyszer, mert nem elég, hogy magyarul is csak törve tudsz, de németül végképp sehogy!

6.Lenin 2019.11.16. 21:06:30

Kezdődik a Civil Kör.
Pá, seggfejek.

Jó8!
Mindenkinek

taga20 2019.11.16. 21:06:52

@alöksz róz: rözse baszod te és a hozzád hasonló a magyargyűlölő, mert miattad létezik még a fityeszmaffia és a csutgeci.

és a megalomán faszságai a gumicsizmács proligyerek gecinek.

te láttad, hogy mekkora állat lett a népstadion? bazdmeg, mint a függetlenség napjában a marslakók űrhajója.

bazdmeg, neked teccik ez a szar???

taga20 2019.11.16. 21:08:51

@6.Lenin: ez az a műsor, ahol négy fityeszzombi kiveri egymásnak, de egyik se megy el???

:)))))))))

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.16. 21:08:59

@nincs1itt: vésd bele a siratófalatokba genetikai hulladék

6.Lenin 2019.11.16. 21:09:18

@nincs1itt:

Hallottam, amikor meló kezdéskor neked mondták, nehogy valamit összekeverj, seggfejkém.
Na pá!

Ennyi némettel kiválóan elboldogultam a müncsheni bolha piacon.

nincs1itt 2019.11.16. 21:10:09

@alöksz róz: neked meg az ad élményt, hogy egy közepesen elmebeteg építtet egy felesleges stadiont, amiből még több pénzt lophat el a nemstrómanokon keresztül, majd eljátszatja neked a magyar Himnuszt és te ettől extázisba esel? majd a falábúak is megszívatnak és arra sem veszik a fáradtságot, hogy nyerni próbáljanak? ez ám a közösség teremtő erő!

nincs1itt 2019.11.16. 21:11:51

@6.Lenin: hát a többi "nagyvállalkozó" között jól érezhetted magad, ott aztán hazudozhattál kedvedre magyarul, mert a kutya sem értette, aki meg igen, az is csak köpött feléd egyet...

nincs1itt 2019.11.16. 21:13:43

@6.Lenin: napóleon gyerekkori koponyáját is ott sózták rád igaz? mind a 3-at...

alöksz róz 2019.11.16. 21:20:58

@taga20: ez teljesen független a politikai hovatartozástól meg a stadionépítéstől, te fogyatékos nyomorult...

alöksz róz 2019.11.16. 21:24:09

@eszti.....: neked mi közöd amúgy a magyarok dolgához?

eszti..... 2019.11.16. 21:25:26

@alöksz róz:

ez teljesen független a politikai hovatartozástól....

:D :D
magyarországon?
2019-ben?

taga20 2019.11.16. 21:25:41

@alöksz róz:

rözse, ne rám legyél mérges! én csak a pofádba tolom a görbetükröt.

a nyomorult geci gazdádra és a fogyatékos bandádra legyél mérges!

zenét bírod vinetu? tessék:)))

www.youtube.com/watch?v=RVXXgBecbB8&list=RDRVXXgBecbB8&start_radio=1

taga20 2019.11.16. 21:28:59

@alöksz róz: szerintem, ahogy elnézlek fityeszjobbágy, eszti százszor magyarabb, mint te szarházi.

ennyi köze van a félig hazájához!
csak valószínű, az olyan turhák miatt néha hezitál.
amit kurvára megértek.

www.youtube.com/watch?v=WfNE73vyd-k

eszti..... 2019.11.16. 21:29:11

@alöksz róz:

egy nemzettest vagyunk, bacod!
ezt nyomják 9 éve.
kapcsolódom az anyaországhoz. ez az elvárás. nem olvasol semjént?

alöksz róz 2019.11.16. 21:32:52

@taga20: nem, te fényképet mutogatsz magadról, roki

eszti..... 2019.11.16. 21:34:34

@alöksz róz:

mondd csak! miért is baszogatod azokat, akik másként élik meg a nemzethez való tartozásukat, mint te?
miért hazaárulózod folyton őket?

alöksz róz 2019.11.16. 21:36:24

@eszti.....: nem olvasok semjént.
leszarom semjént, meg azt is hogy mit nyomatnak, mi az elvárás, az a kérdés, neked mi közöd van a magyarok dolgához?

taga20 2019.11.16. 21:36:25

@alöksz róz:

rözse, aki téged olvasgat, az csak röhög rajtad.
gondolom a fiteszkrumplid má elfogyott!:)))

taga20 2019.11.16. 21:39:00

@alöksz róz: neked semmi, me egy szarfaszú fityeszjobbágy vagy.

eszti, a felvidéken tudott gerinces magyar maradni, te meg itt a kurvamagyarországon egy szargerincű fityeszfos lettél!

mi a kurvaanyádért kéred számon esztit a magyarságáért????

nyujjá má a bugyidba szardarab!

eszti..... 2019.11.16. 21:41:26

@alöksz róz:

számomra az a kérdés, hogy miért kérdés, ha magyarként közöm van a magyarsághoz?
vagy esetleg te másképp gondolod?
azt azért nem tételezem fel rólad, hogy megkérdőjelezed hovatartozásomat csak azért, mert nem értek veled egyet.

nincs1itt 2019.11.16. 21:44:44

@taga20: gondolj vologyára! azért nem ő tűzte ki a szovjet zászlót reichstag-ra mert látszott volna, hogy mind a két kezén 4-4 db halottaktól lopott junghans karóra volt... alöksz róz... összezavarodott mint kezdő fideszes a türk nemzeti gyűlésen!

alöksz róz 2019.11.16. 21:44:47

@eszti.....: "miért hazaárulózod folyton őket?" - te most tényleg végig akarod próbálni az összes érvelési hibát? :D

"másként élik meg a nemzethez való tartozásukat" - egyáltalán nem élnek meg ilyet

nincs1itt 2019.11.16. 21:47:09

@alöksz róz: söndör, te hogy éled meg a kipcsák valódat? esetleg a türk énedet? eltakarodsz te a telibevert... oda! baz+! minden magyar arcul köpése volt a puskás aréna és a többi fideszes agyhalott álmagyarkodás!

alöksz róz 2019.11.16. 21:48:33

@eszti.....: nem bírsz egyenesen beszélni, égeti a nyelvedet, mi?

nincs1itt 2019.11.16. 21:49:23

@eszti.....: nem érdemes szólni hozzá, csak az a "magyar" aki fideszes és o.v.(holnap után valaki más) hívő. a többiek idegenszívű, hazátlan stb...

nincs1itt 2019.11.16. 21:51:48

@alöksz róz: szedd össze magad vérmagyari kretén! ki a "magyar"??? az olyan mint te, akinek mindegy csak pirosfehérzöld+árpáccsávós legyen, akkor akármit csinálhat?

eszti..... 2019.11.16. 21:53:50

@alöksz róz:

úgy érzed égeti?
mondjad, mit érzek még?

alöksz róz 2019.11.16. 21:53:56

@nincs1itt: "minden magyar arcul köpése volt" - azt majd mi magyarok lerendezzük magunk közt, neked semmi közöd hozzá.

eszti..... 2019.11.16. 21:56:19

@nincs1itt:

vagdalkozik. ennyi. ritkán kormányozza magát zsákutcába, de most sikerült neki.
javára legyen mondva, azért küzd rendesen. :D

morph on deer 2019.11.16. 21:58:04

@alöksz róz:
A kérdés inkább az, hogy neked mi közöd van a magyarok dolgához?

Milyen alapon veszed magadnak a bátorságot, hogy BÁRKI MAGYARSÁGÁRÓL véleményt nyilváníts?

Kezdheted a magyarázatot!
Tehát?

alöksz róz 2019.11.16. 22:01:39

@eszti.....: honnan tudjam, azért kérdeztem

eszti..... 2019.11.16. 22:07:57

@alöksz róz:

aha! na ne nézz madárnak, alex! :D :D

taga20 2019.11.16. 22:08:49

@alöksz róz:

egy sunyi geci féreg vagy, ahogy a csutigeci gazdád is az!

ez a megalomán beton szar egy szégyen a magyaroknak!

alöksz róz 2019.11.16. 22:16:30

@morph on deer: na csodálkoztam volna ha nem jelensz meg egy ilyen témára. és nem ez a kérdés, papa, én meg merem mondani, ő meg nem... látod, én magyar vagyok, ezért szeretem őket, te meg ezt az érzést már sose fogod megtapasztalni :-)

te már elég öreg vagy, biztos meg tudod mondani, volt a komcsi időkben olyan, hogy arra próbálták nevelni az embereket, köpködjenek gúnyoljanak vagy szégyelljenek bármit aminek köze van a 'magyar'-hoz?

alöksz róz 2019.11.16. 22:18:59

@taga20: mondtam már neked nem egyszer, de olyan fogyatékos vagy hogy nem bírod felfogni, ez teljesen független a politikai hovatartozástól meg a stadionépítéstől

eszti..... 2019.11.16. 22:27:57

@alöksz róz:

vagdalkozol. kár érted, nem vagy született hülye.
azért írd le még kétszer, magyar vagyok, lehetőleg nagybetűvel.
talán megnyugszol tőle. :D

milyen izé, már, ha magyarországon bizonygatod, hogy magyar vagy. :D :D

eszti..... 2019.11.16. 22:35:05

@morph on deer:

Milyen alapon veszed magadnak a bátorságot..... hát "arcban" nincs hiány. :D :D

taga20 2019.11.16. 22:35:13

@alöksz róz: baszod, te tényleg fogyatékos vagy!:)))

vergöcc te szerencsétlen fityeszjobbágy má napok óta itt.

de csak röhögünk rajtad, te mészaroslölöbe oltott németsziszi:)))

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.16. 22:38:52

@nincs1itt: @taga20: @eszti.....: MA IS SZÉP MUNKÁT VÉGEZTEK , FIÚK , LÁNYOK !!!!

GYURI BÁ ELÉGEDETT , KÉRJÜK , FÁRAGGYANAK A CASSÁHOZ !!!!

ESETLEG MOST MÁR MEGNYÍLHATNAK A PESTI PÉNZCHAPOK IS !!!!

pestisracok.hu/ferencvarosban-mar-tervezik-a-koltsegvetesi-forrasokat-a-haveroknak/

2019.11.16. 22:40:16

Szerintem mindenki szabadon eldöntheti, hogy milyen módon éli meg a saját közösségtudatát. Mókásnak tartom, hogy itt egyesek kifogásolják, hogy miért pont a fociban, miért a Nagy Magyarország kitűzővel, stb.
A legviccesebb, hogy miközben másokat leszólnak mert így vagy élik ki a magyar közösséghez való tudatukat, számonkérik a vitapartnereiken, hogy azok miért nem hagyják, hogy mindenki úgy élje meg, ahogy akarja.
Nekem úgy tűnik, hogy nem alöksz róz van becsavarodva ebben a vitában, hanem az összes ellene fellépő.
Mellesleg az érdekesség az, hogy a balliberális oldal, ahol a poltikai ideológia kizárja a magyarságtudat érzést, még ott is van igény a közösségi érzés megélésére.
Az ötöd és hatod generációs bevándorlóink 1945-óta birtokolták Budapest vezetői pozícióit 2010-ig, akkor sikerült visszaszerezni tőlük a fővárosunkat, most azonban újra elszedték tőlünk és a közösségi hovatartozásuk szempontjából az adott nekik katartikus élményt, hogy legelső intézkedésükkel leállították a Szent István szobor építését, jelezve, hogy Budapesten innentől kezdve nincs helye a magyarok számára fontos jelképeknek.
Szóval minden csoport másként éli meg a közösségtudatát, a foci célja legalább nem a megalázás, mint a Kari Gari vezette patkány csordáé!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.16. 22:41:50

@morph on deer: @eszti.....: @nincs1itt: ÉS HOGY LEGYEN MIN BOSSZANKODNOTOK !!!!

"Könnyű lesz megjegyezni ezt a számot: öt százalékkal nőtt a magyar gazdaság"
pestisracok.hu/konnyu-lesz-megjegyezni-ezt-a-szamot-ot-szazalekkal-nott-a-magyar-gazdasag/

SAJNOS A GAZDASÁG KEMÉNY DOLOG , OTT NEM MŰKÖDIK A BALLIBERÁLIS VALÓSÁGHAJLÍTÁS !!!!

EZT MÉG NEKTEK IS NEHÉZ LESZ KIMAGYARÁZNI , DE VERGŐDJETEK CSAK !!!!!!

alöksz róz 2019.11.16. 22:44:39

@Tényelek: kösz fredi bátyám de lehet meglettem volna nélküle

taga20 2019.11.16. 22:44:52

@Tényelek: szarrá röhöglek fityeszjobbágy:)))))))))))))))

neked semmi közöd nincs a magyarsághoz csicska ruszkitroll!

eszti..... 2019.11.16. 22:45:17

@Tényelek:

én erre csak annyit tudok mondani, hogy elég ingatag lábakon áll az a magyarságtudat, amit elsősorban bizonygatni, majd folytonosan emlegetni kell. főleg többségi nemzetként.

eszti..... 2019.11.16. 22:46:38

@alöksz róz:

jól kitoltak veled, megvédtek.
piszkos fred szindróma. :D :D

taga20 2019.11.16. 22:52:45

@Tényelek: "Hogy állhat egy kommunista titkosügynök az ország élén 30 évvel a rendszerváltás után? - kérdezték."

na nem itt felcsúton, vagy a budai várban a teraszon.

hanem prágában!

alöksz róz 2019.11.16. 22:59:55

@eszti.....: jaja, sőt képzeld el hogy még büszke jó érzés is tölt el tőle ilyen nemzetistadion avatókon meg 2016-os körúti szurkolófesztiválokon, mit szólsz hozzá, el se tudod képzelni, mi? :D

mit gondolsz miről szól a közösségi élmény, nem csak a prájdon érezheti magát jól az ember

usába is tudják ezt, csak ott más a lépték.
amúgy öreg bush még bőven lecsukatott volna némely lipsiket ha azt adják mint itt, de lehet az ifjabb is

alöksz róz 2019.11.16. 23:01:45

@eszti.....: és megmagyarázza a tanár néni :D

taga20 2019.11.16. 23:03:05

@alöksz róz:

szánalmas egy szardarab vagy fogyatékos fityeszork!

neked az a közösségi élmény, hogy egy bűnöző szétlopja a hazádat?

elmészteakurvaanyádba muzsik!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.16. 23:06:48

@eszti.....: @taga20: NA TESSÉK, HA NEKTEK A FOCI NEM ELÉG KÖZÖSSÉGI ÉLMÉNY, AKKOR ITT VAN MÉG HOZZÁ EZ IS !!!!!!!!!!!!!!!!

"A Nélküled című dalt éneklő felvidéki gyerekekkel találkozott Orbán Viktor

A magyarság összetartozásáról szóló dalt éneklő felvidéki magyar gyerekekkel való találkozásról videó is készült."
www.origo.hu/itthon/20191116-orban-viktor-ismeros-arcok-cimmel-toltott-fel-videot-kozossegi-oldalara.html

PERSZE EZ " ÉRTHETŐ MÓDON " NEM MINDENKINEK TETSZETT !!!!!

"Az Index alkalmazottja tudatosan megalázta az éneklő felvidéki magyar gyerekeket

A VIP páholy kellős közepén úgy döntött, hogy neki nem jelent semmit a Nélküled. Így hát tüntetőleg ülve maradt."
www.origo.hu/itthon/20191116-az-index-ujsagiroja-tudatosan-alazta-az-eneklo-felvideki-magyar-gyerekeket.html

SZÉGYEN !!!!!!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.16. 23:09:04

@taga20: @eszti.....: @nincs1itt: PERSZE NEKTEK NEM EZ A SZIMPATIKUS , HANEM A LILA SZÍNBEN POMPÁZÓ KÍGYÓVÁLLÚ , ÁLOMGYILKOS , NEMZETÁRULÓK !!!!

"szégyen és gyalázat, amit a Momentum a magyar nemzet ellen művel, hiszen Erdélyben nem a magyar, hanem a román pártoknak, Felvidéken pedig szintén nem a magyar, hanem a szlovák pártoknak kampányolt."
www.origo.hu/itthon/20191116-a-fidesz-szerint-a-momentum-az-uj-szdsz.html

SZÉGYEN !!!!!

2019.11.16. 23:11:23

@eszti.....: 1945-től a magyar elitet kiirtották és a Rákosi félékből kreáltak nekünk egyet, azokanak a az elit családoknak, akikről úgy gondolták, hogy mindenkit sikerült megsemmisíteniük, még a nevüket is kiadták a sajátjaiknak felvételre, ezért lehetséges az, hogy pl. két Halmai vagy más középnemesi nevű család nem is rokonok.
Azóta persze ennyire egyértelműen nem lehet megállapítani a hovatartozást, mert a határon túlon rekedtek között sok ilyen névvel rendelkező ember maradt életben,
1990-tól egy teljesen új elitet kellet építenünk, amire valójában csak 1998-tól a Pokorni féle felsőoktatási kapunyitástól volt komoly lehetőségünk.
A rendeszerváltásnak nevezett módszerváltáskor még minden olyan közösség, amelyik bármilyen magyar jelképet használt, szélsőségesnek, fasisztának bélyegeztek.
2005 környékén jutottunk el odáig, hogy a Kossuth címer már szabadon, megbélyegzés nélkül volt használható a saját hazánkban.
Azért ennyire alulról indulva szerintem érthető, hogy miért gondolják sokan, hogy vannak elég bátrak, hogy most már nem félnek a Gyurcsány,Fegyőr féléktől és bátran felvállalják a magyarságtudatukat.
Ettől még értem, hogy nehezen érthető, hogy miért fordulhatott elő, hogy a többségi nemzetet ilyen szinten elnyomja egy kisebbség, de a szovjet hadsereg elég komoly támogató erő volt ebben, amivel 1956-ban sem bírtunk, pedig megpróbáltuk.

2019.11.16. 23:17:50

@Hova fogják elásni KariGerit?!: "A VIP páholy kellős közepén úgy döntött, hogy neki nem jelent semmit a Nélküled. Így hát tüntetőleg ülve maradt."
Nem tüntetőleg, el kell olvasni a liberalizmus alapkönyveit, abban csak egyének vannak, minden közösséget fel kell számolni a vallásuk szerint, ezért ők nem is tarthatják magukat magyarnak, vallásosnak sem.

2019.11.16. 23:21:46

@eszti.....: Van aki az árpás sávos zászló alatt érzi jól magát, van aki a barna kendővel a farzsebében.
Szerintem illő lenne annyira szabadságpártinak egy liberálisnak, hogy ebbe nem szól bele.
Egyébként meg, ha a stadionra sajnáljuk a pénzt, mert csak 69 ezer ember érezte ott jól magát, akkor a Nemzeti Színház, Operaház épületei mennyire feleslegesek?

eszti..... 2019.11.16. 23:24:46

@alöksz róz:

a megmagyarázás jogos.
viszont a többi mellé ment.

nem csak a prájdon érezheti magát jól az ember - kár ilyen olcsó manírokat használni.

ha már patétia! az egész életem egy közösségi élmény. ahogy írtam már, szerintem magyarországon nem kunszt magyarnak lenni. én is éltem ott, igaz rövid ideig.
itt, két kultúra mezsgyéjén kihívás.
nemzeti ünnepeken magyar himnuszt énekelni a templomunkban- még ma sem tudom meghatottság nélkül, végig, pedig, ahogy láthatod, az én magyarságom inkább szemérmes, mint hivalkodó.
bár, számomra a szózat igazán felemelő talán azért, mert évekig tilos volt a magyar himnusz, a szózatra pedig nem tudtak tiltást találni.
és a vége.. itt élned és meghalnod kell- ez nekünk szól.
én közösségmegtartó ember vagyok, küldetéstudatom van. de próbálom a helyén kezelni.
ha felhangzik a várva-várt dallam, elönt valami felfokozott érzés és mindig az jut eszembe, hogy x éve /majdnem száz/, hogy nem adtuk fel és én sem fogom. meg a többiek sem, akik mellettem állnak.
dönthettünk és döntöttünk, hová is akarunk tartozni.
ezért is vicces ha magyarságról szóló kijelentéseket vársz tőlem. nekem az egész életem a válasz.

de nem csinálok abból rendszert, hogy folyamatosan deklaráljam. mert becses dolgokról ritkán beszél az ember. :)

2019.11.16. 23:27:20

@alöksz róz: Csak egy mondat szólt önről, egyébként meg nem volt konkrét címzettje, ne hagyja, hogy önre húzzák azt, amit tőlem csúnya, gonosz, fasiszta véleménynek tartanak, .. az kizárólag rám tartozik!

eszti..... 2019.11.16. 23:31:43

@Hova fogják elásni KariGerit?!:

normális vagy? a nélküled nem himnusz, csak egy dal. mi ebben a megalázás??????

és ki volt az a fasz, aki biodíszletnek használta a felvidéki gyerekeket?

morph on deer 2019.11.16. 23:40:51

@alöksz róz:
“én meg merem mondani”

Ezt eddig is tudtam, ezzel nincs is baj.
Arra a kérdésre viszont elfelejtettél válaszolni, hogy MILYEN ALAPON kérdőjelezed meg bárki magyarságát, úgy tűnik...

Tudod, egészen más dolog ám tisztességes és becsületes magyarként élni bárhol a világban, mint mocskos kis tolvajként úgy kezdeni minden mondatot, hogy “mi magyarok” itt, Magyarországon.

Aki visszaél a magyarsággal, bunkósbotként, támadásra használja, az ott állhat tökig kokárdában Erős Pistával töltve, de akkor sem érdemel semmilyen tiszteletet senkitől!
Aki a magyarságát csak arra használja, hogy kategorizáljon, megkülönböztessen másokat, az nem érdemli meg azt, hogy egyáltalán szívja a (magyar) levegőt...

Valaki nem attól lesz különb másnál, hogy minden pillanatban magyarnak vallja magát, hanem ha különb ember!
Az, hogy magyar vagy, az nem érdem, az nem jár kiváltságokkal, az nem jelenti azt, hogy te különlegesebb vagy értékesebb lennél bárkinél az egész világon, az egy olyan helyzet, amiért nem kellett semmit tenned, az van.

Élj úgy, viselkedj úgy, hogy te magad indokot adhass arra, hogy amikor azt kérdezik, hogy ki vagy, büszkén mondhasd, hogy magyar!

És nem azért büszkén, mert gulyás meg Puskás, sem azért mert Hunyady János, hanem mert te magad vagy az a magyar ember, aki megbecsülést érdemel!

Vagy meg nem.
Ez csak rajtad, az emberségeden múlik, és nem azon, hogy mekkora lobogót lengetsz, és milyen hangerővel énekled a himnuszt.

eszti..... 2019.11.16. 23:41:57

@Hova fogják elásni KariGerit?!:

az előző poszt alatt már részletesen válaszoltam egy hasonló linkedre.

taga20 2019.11.16. 23:45:21

@Tényelek: a nélküled egy fos. kábé olyan, mint a sohoparti féle szar.

egy kitalált mesterséges valami.

a hülye barmok meg benyelik, me mi vagyunk a nagymagyarock!

taga20 2019.11.16. 23:46:55

@eszti.....: te eteted eszt a hulladékot?

na elmész te! :))))

Ki viszi karigeri után a biciklijét ? 2019.11.16. 23:47:24

Kamugeri megint jo nagyot hazudott. Azzal kampanyolt, hogy minden stadiont bezarat, lebontat, megszuntet, es soha tobbe semmi sem epulhet Budapesten. Ehhez kepest 70 ezer ember volt ott a nem letezo stadionban.

morph on deer 2019.11.16. 23:50:58

@Tényelek:
“minden olyan közösség, amelyik bármilyen magyar jelképet használt”

Csak a dolog lényege sikkadt el, nevezetesen, hogy MIRE is használták azokat a jelképeket.

Tudod a swastika vagy az ötágú csillag sem az eredeti jelentésénél fogva problémás, hanem attól, hogy mely csoport mire használta azokat a szimbólumokat.

eszti..... 2019.11.16. 23:52:45

@taga20:

oda neked kellene, mindjárt éjfél. később fáradt leszel. )))

alöksz róz 2019.11.16. 23:57:12

@taga20: dik. te tényleg ilyen ostoba vagy bazmeg.
eddig azt hittem csak megjátszod magad.

most képzeld el, hogy nem minden dékásgyűlés, haver, és nem csak a köpködés van a világon :D
ez az élmény ilyen, te fogyatékos, ezt adja, nem tudsz mit csinálni. ha ott vagy és magyar vagy, beadja.
a hajrá! magyarok! rendesen erőt ad :-)

morph on deer 2019.11.16. 23:59:05

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
“neki nem jelent semmit a Nélküled. Így hát tüntetőleg ülve maradt”

Elmondanád, hogy miért kellett (volna) egyáltalán állva hallgatni azt a számot?
Ez most komoly, ugyanis fogalmam sincs.

Nálam a felállás csak a Magyar Himnusz és a Szózat elhangzásakor természetes, vagy ha más ország himnusza is elhangzik valamilyen esemény alkalmával, és körülbelül itt vége is van a listának.
Szóval?

alöksz róz 2019.11.17. 00:05:20

@morph on deer: azért is, papám, nem csak magam miatt. de honnan is tudnád, mi a különbség, igaz? :-))

2019.11.17. 00:12:33

@taga20: Úgy alakult, hogy a Nélküled című dal Felvidéken másodlagos nemzeti dallá nőtte ki magát, főként a DAC meccseivel kapcsolatban.
A felállás nem a dalnak, hanem nekik szól vagy szólt volna.

Az, hogy ki szerint szar vagy jó nem igazán számít, ha azt akarjuk megtisztelni, aki szerint az komoly érték. A magyar és a székely Himnusz sem a legfelemelőbb szövegű és hangulatú alkotás, ettől még nem igazán szoktuk minősíteni, tiszteljük és kész.

alöksz róz 2019.11.17. 00:13:31

lehet ceferin megpróbál valamit intézni hogy az eb-n itt játszhasson csapat, bár a román bírók híresen megvesztegethetetlenek
ezt vajon megyó ki bírta volna mondani?

eszti..... 2019.11.17. 00:16:03

@Tényelek:

"a Nélküled című dal Felvidéken másodlagos nemzeti dallá nőtte ki magát főként a DAC meccseivel kapcsolatban."

hülye vagy, b+! attól, hogy Dunaszerdahelyen kéthetente elbőgik a stadionban, nem lesz Nemzeti dal.

2019.11.17. 00:17:24

@morph on deer: A nemzeti jelkép nem tud bemocskolódni annyira, hogy azt tovább ne lehessen használni, nem véletlen, hogy a jelképes Thor kalapácsot a németek megint használják és a fasiszta Franciaország sem dobta szemétdombra a gall kakast, miért kellene nekünk a Turult vagy az Árpád sávos zászlót kidobnunk, ráadásul ez utóbbi nem is azonos a nyilasok által használttal, arra az USA zászlója hasonlít leginkább, .. most mondjuk neki, hogy cseréljék le?!

2019.11.17. 00:19:38

@eszti.....: Talán azért írtam, hogy másodlagos és azért van kisbetűvel.
A lényeg, hogy ez egy focimeccs volt és ez a dalt, "elbőgik" a meccsek előtt kint, .. szerintem elég egyértelmű a kapcsolat.

eszti..... 2019.11.17. 00:22:36

@Tényelek:

magyarázzad tovább! ha van kinek......

2019.11.17. 00:42:54

@eszti.....: Az az "elbőgésekről" készűlt felvételek összesen eddig több, mint 50 millió megtekintésnél tartanak /Csak az első ilyen alkalomról készült, több, mint 5 millió!/, amit már a világsztárok is elfogadnának egy-egy daluknál.
Szerintem több tisztelet jár azoknak akik, ott "bőgögetnek" kéthetente!
Egyébként meg a felvidéki magyarok szívesen látott vendégek voltak a Puskás stadion avatóján, akit meg szívesen látunk /Normáliséknál egyébként sem!/, azzal kapcsolatban nem gúnyolódunk, hogy lyukas a nadrágja, netán sántít vagy bármi más, egyszerűen elfogadjuk úgy, ahogy van. Az ottani foci kedvelőknek ez a dal fontos, ezért azzal lettek megtisztelve, hogy érezzék az együvé tartozást.
Csak úgy jelzem, hogy ezt a közösségérzést már több szlovák is irígyelte a szerdahelyiektől, .. ha rákeres az ottani médiában, több ilyen nyilatkozatot is talál.

alöksz róz 2019.11.17. 00:48:37

@eszti.....: azé ne meséld el az életed :-)

eszti..... 2019.11.17. 01:01:00

@Tényelek:

elsősorban a szent együvé tartozást nem felvidéki gyerekekkel kellett volna prezentálni. már csak annak okán, hogy nálunk javában zajlik a választási kampány. aztán ha valamelyik elvakult szlovák blogger felfújja az ügyet, komoly bajban lesz az iskola és a tanár, amelyik beszervezte a gyerekeket.
gondolom, nem egyenként érkeztek a tanulók....
a szent együvé tartozást továbbá megkönnyítené, ha a következő szlovák-magyar válogatott meccsen a magyar szurkolók nem fütyülnék ki a szlovák himnuszt, mert elég sok kritika érte a DAC szurkolókat is ezért. erre is érdemes lenne rákeresni.
a nélküled valóban népszerű mifelénk, de azt jó ha figyelembe vesszük, hogy ez a legegyszerűbb PR fogás a DAC részéről. épp addig, amíg a tulajdonost szoros szálak fűzik a magyar kormányfőhöz. bár a MOL és a DAC szoros köteléknek számít jelenleg.
viszont eljöhet egy újabb G-nap.
aztán újra nagy forgalom lehet a damaszkuszi úton.

eszti..... 2019.11.17. 01:04:13

@alöksz róz:

kiscsillag! te kérdeztél, mert nem tudtad. most már ne apellálj, ha mondok is valamit.
mert ugye..... égette a számat.

eszti..... 2019.11.17. 01:10:28

@alöksz róz:

különben is, ez csak egy szösszenet. remélem elvette a kedved a további kérdezősködéstől. :D :D

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.17. 01:25:34

@eszti.....: ezt a gyuribá se mondhatta volna másként
sőt ő is pont így mondta volna

Cycmen 2019.11.17. 07:52:54

@taga20: "mi magyarok, 1100 éve egy lopott földön élünk."

Én mondjuk nem, ne is használj úgy t.számot, hogy mindketten benne vagyunk!
És most pedig, hogy így kifejtetted a hazához fűződő viszonyodat, takarodj innen a kurva anyádba oda, ahonnan az őseid jöttek, ami a keveredés folytán, elnézve a mentalitásodat és az értékrendedet, India és a Jordán partja lesz!

Cycmen 2019.11.17. 08:02:52

@eszti.....: "elsősorban a szent együvé tartozást nem felvidéki gyerekekkel kellett volna prezentálni. már csak annak okán, hogy nálunk javában zajlik a választási kampány. aztán ha valamelyik elvakult szlovák blogger felfújja az ügyet, komoly bajban lesz az iskola és a tanár, amelyik beszervezte a gyerekeket.
gondolom, nem egyenként érkeztek a tanulók...."

Hát ezt a feltételezést tőled, mint helyi lakostól el kell, hogy fogadjuk, pláne, hogy pl. nekem is ez a véleményem! Viszont! Te ezt helyesnek tartod? Rendben van, hogy egy szlovák blogger ilyen veszélyt jelenthet, ekkora ott a nacionalizmus? Mert te itt vered a nyálad nekünk a mi nacionalizmusunk miatt, ami ilyen formában soha nem nyilvánul meg, itt sokkal elterjedtebb a hazát és a nemzetet mocskoló megnyilvánulás!
Igen bazmeg, az a helyzet, hogy Szlovákiában már egy Index szerkesztőség teljes zsidóállományának kitaposták volna a belét, itt meg boldogan élnek és még nekünk kellene elnézést kérnünk! Persze kér a kurva anyjuk!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.17. 08:22:16

Ki tudódott, hogy több ellenzéki szavazó is nem jár biciklivel, egyesek autóval.

www.mindenszo.com/igy_utazik_az_ellenzeki_fidesz/#

SZÉGYEN!

taga20 2019.11.17. 09:42:09

@Cycmen: mi van nyilasházmester, összepróbálod törni a tükröt?

egyébként, a csutigazdáddal együtt mennék izraelig, onnan viszont egyedül menne a pereputtyával indiáig.

enyike nyilas honfitársam:)))

Cycmen 2019.11.17. 09:48:23

@taga20: Arról beszélj köcsög amit mondtál! Ha te szerinted, egy általad lopott országban élsz, akkor takarodj! Orbán ilyet nem mondott, ne kanyarodj rá azzal a gecis libsi száddal!
Egyébként érdekelne te faszfej, hogy akkor szerinted ki az ország jogos tulajdonosa?

taga20 2019.11.17. 10:01:46

@Cycmen: köcsög, azért írtam ilyen sarkosat, mert valamelyik eszmetársat letolvajozta a szlovákokat.

egyébként pl. azok a négerek, akik anno itt is letelepedtek pártízezer évvel ezelőtt.
nem is mi, akik ázsiából jöttünk és csak ejnstandoltuk a kárpátmedencét, és utána vagy ötven évig jártunk lopni nyugat-európába, míg jól el nem picsáztak minket.

enyike szarosszájú fityeszjobbágy:)))

taga20 2019.11.17. 10:09:43

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

csókosszájú, ma ne üldözz a szerelmeddel, ha mekkérhetlek:)))

taga20 2019.11.17. 10:35:49

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

ne légy má állandóan kecske, me belédunok:)))

Cycmen 2019.11.17. 10:36:28

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Tagát is ilyennek képzelem, csak ez okosabbnak tűnik!

Cycmen 2019.11.17. 10:41:25

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Ez nem a taga, az belépteti a kecskét a gumicsizma szárába és akkor egy cipőben járnak és nem tud elrohanni szegény patás, taga meg a szabad kezével tud közben cigizni, meg sörözni!

taga20 2019.11.17. 10:45:48

@Cycmen: amilyen szőke vagy, te még dzsézuszt is kékszemű, göndör szőkehajú csókának képzeled el:)))

taga20 2019.11.17. 10:46:54

@Cycmen: remélem azé nem kezdtek el itt buzulni egymással, me kifordul a gyomrom tőletek:))

Cycmen 2019.11.17. 10:51:08

@taga20: " remélem azé nem kezdtek el itt buzulni egymással, me kifordul a gyomrom tőletek:))"

Nem, te leszel megkúrva!

taga20 2019.11.17. 10:53:46

@Cycmen: ne álmodozz köcsög!:))))

Cycmen 2019.11.17. 10:54:30

@taga20: " amilyen szőke vagy, te még dzsézuszt is kékszemű, göndör szőkehajú csókának képzeled el:)))"

Milyen alkalomból képzelném el? Inkább én a Dzsenifer Enisztont szoktam elképzelni!

Cycmen 2019.11.17. 10:56:31

@taga20: Azt hittem, hogy burkolt panasz amiatt, hogy kihagyunk! :D Persze ha megtudná a kecskéd, akkor nem lenne etyelepetyele!

eszti..... 2019.11.17. 11:26:25

@Cycmen:

Nem véletlenül írtam bloggert. Mainstream médiában nem jelenhet meg uszító vélemény, az büntetendő.
De javában zajlik a kampány és az erőteljesen nacionalista bloggerek bármilyen hírre lecsapnak, ami szavazatot hozhat a Kotleba-féle pártnak, akik épp most próbálják a néppártosodás látszatát kelten. Viszont a kemény mag nézetei változatlanok. Így is 11%-on állnak. Nem szívesen látnék február után egy smer-sns- Kotleba kormányt főleg úgy, hogy nagy valószínűséggel parlamenti képviselet nélkül maradunk.
Nálunk szigorúan tilos oktatási intézményekben politizálni, diákokat politikai rendezvényeken szerepeltetni. Te is pontosan tudod, hogy működnek az álhírgyárak. Elég, ha valaki megszellőzteti, hogy a stadionavatón szlovákiai magyar diákokat szerepeltettek főműsorként irredenta eszméket hirdetve, az ecceri nacionalista azonnal heves nemzetvédésbe kezd. A közösségi oldalakat pedig elárasztják a manipulatív képek, videók.
Szóval észnél kellene lenni.
Legalább februárig.

Azt még megértem, hogy felhangzott a Nélküled. De könyörgöm, miért gyerekekkel énekeltették el??? Vagy a Felvidéki szoptatós magyar anyák egyesülete nem vállalta? - mert hatásvadászat terén már csak így lehetne überelni ez a lépést.

taga20 2019.11.17. 11:40:44

@Cycmen: "Inkább én a Dzsenifer Enisztont szoktam elképzelni!"

mi van öregkecske, nyalogatnád a sót?:)))

dlyakota.ru/65802-krasivaya-i-veselaya-erotika-ot-devida-dubnitskogo.html

Cycmen 2019.11.17. 11:45:40

@eszti.....: Mondtam hogy tudom mi megy ott és elhiszem hogy fennáll ez a veszély, viszont nálunk ilyen azért nincs, mint mondtam errefelé a hazaárulás a divat!
Te meg minket fikázol, hogy nacionalisták vagyunk, közben az a baj, hogy nem eléggé!
Aztán ez a dal ügy! Bassza már meg a jó kurva isten (itt már tényleg kikelek magamból)ezt a kifinomult ízlésedet a hatásvadászattal kapcsolatban, miért nem énekelhetik gyerekek, ez megint csak egy önkényes libsi szabályalkotás, a faszomat az ilyesmibe, pláne, hogy libsi részről viszont milyen aranyos a kis nyomorékagyú Greta Thurnberg, vagy séróból elmondatnak egy mocskos beszédet, a kvázi szintén gyerek Nagy Blankával és ott elvárás az alany sérthetetlensége, gyermeki mivoltának maximális tiszteletben tartása! Tudom, hogy egyiket sem te állítottad ki, de ezt mint jelenséget kritizálom, ráadásul a manipuláció jóval tettenérhetőbb és undorítóbb!

eszti..... 2019.11.17. 11:57:04

@Cycmen:

Odaát nincsenek gyerekek? Velük azt énekeltettek, amit akartok.
Valahogy csak nem akarod megérteni a felháborodásom lényegét.
Itthon, a DAC stadionban felnőtt emberek éneklik a dalt. Az énekes egymagában áll a stadion közepén. Annak is van fílingje.
Én a felvidéki magyarok, mint biodíszlet szerepkör ellen tiltakozom. Főleg gyermekek esetében.

taga20 2019.11.17. 12:16:10

@Cycmen: nem lennél te egy beteg fasz, ha nem lennél az mirmur.

"milyen aranyos a kis nyomorékagyú Greta Thurnberg"

www.youtube.com/watch?v=Dn3h88-mfAU

Cycmen 2019.11.17. 12:18:23

@eszti.....: "Én a felvidéki magyarok, mint biodíszlet szerepkör ellen tiltakozom. Főleg gyermekek esetében."

Elég aljas le biodíszletezni gyerekeket! Ha már moralizálunk! Azon kívül hagyj már fel ezzel a libsi hirtelen felindulásból előadott agyament kéretlen jogvédelemmel! Önként mentek el elénekelni a dalt, mert magyarnak tartják magukat, magyarabbak mint itt sok magyar, úgy néz ki, felvidéken sem mindenki olyan magyar mint te!

Cycmen 2019.11.17. 12:24:35

@taga20: És? Nem az látszik, hogy bolond? Undorító, hogy ezt felhasználják!

eszti..... 2019.11.17. 12:28:44

@Cycmen:

felhasználni aljas őket. szerinted hogy zajlott ez az önkéntes részvétel?
egyik nap úgy ébredt fel x számú felvidéki gyerek, hogy a népstadion átadóján énekelni akar?
vagy a letelefonáltak bp-ről a megfelelő szövetségbe és megrendelték valamelyik iskolai kórust?

taga20 2019.11.17. 12:30:53

@Cycmen: te vagy bolond ember.
esztin számon kéred, hogy szóvá teszi, hogy gyerekeket használnak a nacionalisták a saját tébolyukhoz, a következő mondatodban meg belerúgsz egy fiatalba, aki semmi rosszat nem akar, SŐT!

baszod, iszol te rendesen, vagy csak így születtél?

Cycmen 2019.11.17. 12:35:42

@taga20: Azért az egyszeri éneklők és az eltorzult arccal szónokló, mindenhova elcipelt szerencsétlen kis mongolidióta között van különbség! Meg közöttünk is, mert ti éneklést kifogásoltok, én meg átkozódást! Persze ezt az alapvető emberi különbséget eddig is tudtuk!

Cycmen 2019.11.17. 12:38:55

@eszti.....: Keresd meg őket és kérdezd meg, hogy történt a fellépésük!
Egyet viszont megjegyezhetnétek már ti libsik, nem ti fújjátok a passzátszelet, senkit nem érdekel a véleményetek és az állandó jajveszékelésetek és senki nem akar nektek megfelelni!

taga20 2019.11.17. 12:42:48

@Cycmen: tudod mit? legyen neked igazad.

Cycmen 2019.11.17. 12:43:23

@eszti.....: Ja és nem használták fel őket, azt a féreg mentalitású libsik szokták! Ilyen a lelkivilágod.

Cycmen 2019.11.17. 12:45:46

@taga20: Jaj légy már férfi, ne kend le magad önként öklözőzsírral! Ezért vagy libsi, mert egy irányítható gyenge jellemű trotty vagy!

eszti..... 2019.11.17. 12:53:22

@Cycmen:

ebben a történetben nem ők a hunyók, hanem az a szervező, akinek ez a fantasztikus ötlet az eszébe jutott.
tisztában vagyok azzal, hogyan működik errefelé a rendszer. van elképzelésem arról, melyik szervezet lelkes aktivistái hozták-vitték a gyerekeket.
mert ugye, nem tettek közzé felhívást az iskolák körében. fű alatt intézték ezt is.

2019.11.17. 12:58:52

@eszti.....:
Szerintem azért tartja irredentának, nacionalistának, mert nem is ismeri a Nélküled dal szövegét csak magyarázza;
"Annyi mindent kéne még elmondanom
S ha nem teszem, talán már nem is lesz rá alkalom
Hogy elmeséljem, milyen jó, hogy itt vagyunk
S mint a régi jó barátok egyet mondunk s egyet gondolunk
Mint a villám tépte magányos fenyő
Mint a vízét vesztett patak, mint az odébb rúgott kő
Mint a fáradt vándor, ki némán enni kér
Otthont, házat, Hazát, nyugalmat már többé nem remél
S bár a lényeget még nem értheted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk
Mint a leszakított haldokló virág
Mint az öt millió magyar, akit nem hall a nagyvilág
Mint a porba hullott mag, mi többé nem ered
Ha nem vigyázol ránk olyanok leszünk mi is, nélküled.
S bár a lényeget még nem érthetted
Amíg nem éltél nehéz éveket
Hogy történjen bármi, amíg élünk s meghalunk
Mi egy vérből valók vagyunk!"
Azért ebben irredentizmust találni komoly belemagyarázó képességet igényel, mert még véletlenül sem a területekről, kizárólag a magyar közösségről szól.
Nem irányul senki ellen, az összetartozást hangsúlyozza, ezzel még Kotlebának sem lehet semmi baja.
Ehhez hasonló szövegű dalokat tucat számra tanítanak a magyarországi szlovák gyerekekkel az iskolákban, ... na nem mint biodíszletekkel, ahogy ön mondaná, hanem, mint a szlovák közösség erejét képző jövővel.

2019.11.17. 13:10:56

@eszti.....: "mert ugye, nem tettek közzé felhívást az iskolák körében. fű alatt intézték ezt is. "

Na végre, hogy legalább egy dolgot jól lát, igen fű alatt szokták intézni, az ilyen eseményeket, pl. rövidesen jön az Oscar gála, ott sincs a program kiadva, sőt még titoktartási szerződéseket is alá kell írni azoknak, akik bármit is tudnak előzetesen.
...., de ebbe ne menjünk bele, mert kiderül, a Puskás átadási ünnepsége egy világméretű összeesküvés része :-)

taga20 2019.11.17. 13:11:08

@Cycmen: köcsög! nem az a jani, aki adja, hanem aki állja.

egyébként, nem szeretem a vizet gereblyézni. neked az a véleményed, mondjuk grétáról nekem ez. úgy látom nem fogunk találkozni félúton. ennyike!

semmi öklözőzsír vagy kígyóváll. csak józanész.

zenét bírod szutyok? nesze egy:)))

www.youtube.com/watch?v=HVdh-kysytc&list=RDHVdh-kysytc&start_radio=1

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.17. 13:11:10

@taga20: @eszti.....: @morph on deer: RENDBEN VAN , TEHÁT A NEMZETI ÉRZÉST UGYE KI KELL ÖLNI AZ EMBEREKBŐL ?!

A CÉL AZ , HOGY EGY SZÉP NAGY , JELLEGTELEN MASSZÁT GYÚRJUNK A MIGRÁNSOKKAL " FELTURBÓZOTT " EURÓPAI LAKOSSÁGBÓL , UGYE ?!

PERSZE NYUGATON MÁR AZT IS LÁTJUK , HOGY ENNEK MI LESZ A VÉGEREDMÉNYE !!!!

"Svédország is elesett – Napi 3 robbantás Stockholmban

A svéd államot fenyegeti a bűnözés"
mindenszo.hu/svedorszag-elesett-napi-3-robbantas-stockholmban2/

"Németország végnapjai – És akkor megszólalt Berlinben az első arab rádió

Döbbenet…"
mindenszo.hu/nemetorszag-vegnapjai-es-akkor-megszolalt-berlinben-az-elso-arab-radio/

TI EZT AKARNÁTOK MAGYARORSZÁGON IS , UGYE ?!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.17. 13:13:08

@taga20: @Hova fogják elásni KariGerit?! : @morph on deer: @nincs1itt: ÉS A KONTRASZT KEDVÉÉRT AZÉRT ITT VAN EZ IS !!!!

"Szívfacsaróan szép az őszi Magyarországot népszerűsítő kisfilm! – Videó

Búcsúztasd tartalmasan az őszt! Magyarország, a csodák forrása"
mindenszo.hu/szivfacsaroan-szep-az-oszi-magyarorszagot-nepszerusito-kisfilm-video/

ILYENKOR ÉRZI AZ EMBER , HOGY OTTHON VAN !!!

Cycmen 2019.11.17. 13:33:21

@taga20: Öcsém, milyen ízlésed van? Nyugtass meg, hogy csak szopatásból tetted fel ezeket a melegítős trogloditákat és igazából neked sem tetszik!

te www.youtube.com/watch?v=Gatx849aaUI

Cycmen 2019.11.17. 13:33:21

@taga20: Öcsém, milyen ízlésed van? Nyugtass meg, hogy csak szopatásból tetted fel ezeket a melegítős trogloditákat és igazából neked sem tetszik!

te www.youtube.com/watch?v=Gatx849aaUI

taga20 2019.11.17. 13:50:21

@Cycmen: ez most mi volt tőled?
csak nem kámmingáut? vagy ráléptél a szegedicsanádútra?:)))

Cycmen 2019.11.17. 13:56:12

@taga20: Mi? :D Ha a buzizene jó, akkor az a jó! Csak nem kúr meg amíg hallgatom!

morph on deer 2019.11.17. 13:56:19

@Tényelek:
“ Úgy alakult, hogy a Nélküled című dal Felvidéken másodlagos nemzeti dallá nőtte ki magát, főként a DAC meccseivel kapcsolatban.”

Azt azért még mindig nem értem, hogy mi köze Puskásnak és/vagy a stadionnak Dunaszerdahelyhez, meg a nótához?
Miért pont ez, és miért nem Csíkszereda, vagy Bácska-Topolya, ha már egy budapesti stadionavatót mindenáron muszáj összezagyválni politikai üzengetésekkel..?

Vagy most majd mindig valamelyik focicsapat kedvenc nótájára kell vigyázzba vágnia magát a gyanútlan nézőnek?

Min tudjuk, a győriek főleg az “adidejadidit” kezdetű nótára álltak fel, és nemzettek, - akkor ez a győri nemzett(hy) dal..?

Ha már blaszfémia, legyen kövér! Vagy Kövér...

taga20 2019.11.17. 14:06:54

@Cycmen: ne basz, nem hiszem el! ne szívass köcsög!:)))

www.youtube.com/watch?v=l17ucppTcPI

taga20 2019.11.17. 14:31:27

@morph on deer: +1.

a szívemből szóltál honfitársam.

akkor inkább eszt nyomnák inkább!:)))

www.youtube.com/watch?v=XXr4Wq4HX-g

nincs1itt 2019.11.17. 15:18:20

@Hova fogják elásni KariGerit?!: szép amit küldtél.
ezért, kérlek fogadd el, hogy én itt érzem magam otthon:
www.youtube.com/watch?v=ADSdKCUulCk

2019.11.17. 15:38:20

@morph on deer: Nem vagyok beavatott, ezért csak tippelni tudok.
Szerintem azért emelték be a programba a Nélküled című dalt, mert a Puskás stadiont a nemzet stadionjaként van aposztrofálva, a dal meg a felvidéki magyar futball közösséghez közvetlenül csatlakozik, sőt nagyon sokan mennek Dunaszerdahelyre Magyarországról, Erdélyből, Vajdaságból, hogy magát az élményt megtapasztalják, szóval ki is nőtte magát már onnan, de ami biztos a felvidéki fociról minden drukkernek ez a dal jut eszébe a kárpát medencei magyarok közül, ...., önnek nem, mert mint írta nem foglakozik ezzel a témával, ezért nem is tudhatja.
Erdélyt egy székely ács képviselte a megnyitón, valószínűsítem, hogy Vajdaságból és Kárpát-aljáról is volt meghívott vendég.
Ez a része még nem teljesen tiszta számomra, de ha jól vettem ki, akkor pl. azok, akik építették a stadiont, alapból kaptak jegyet, köztük több ezer határon túli magyar is.

morph on deer 2019.11.17. 16:26:58

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
“ RENDBEN VAN , TEHÁT A NEMZETI ÉRZÉST UGYE KI KELL ÖLNI AZ EMBEREKBŐL ?!”

Neked valami értelmi problémád van, vagy képtelen vagy értelmezni amit olvasol?

Miféle “nemzeti érzésről” beszélsz?
Arra kérdeztem rá, hogy:
- Mi köze a Puskás -satadionavatónak Dunaszerdahelyhez?

- Miért kell vigyázzállásban hallgatni egy közepes minőségű nótát egyáltalán, de főleg ott és akkor?

Talán próbáld ezeket megválaszolni, és majd aztán gyere elő “nemzeti érzéssel” ha már tudod is, hogy miért!

morph on deer 2019.11.17. 16:38:31

@Tényelek:
“ Ez a része még nem teljesen tiszta számomra”

Mindenesetre így is köszönöm, mivel így is többszörösen meghaladja az én ismereteimet!

Nekem itt a vigyázzállás körüli purparlé tűnt föl, és valahogy nehezemre esett felfogni, hogy mi a bánatért kell most már focidrukkerek kedvenc számát a/egy himnusz rangjára emelni.
Ezt mondjuk még most sem értem, de ha ott és akkor egy “össznemzeti” ünnepély volt, akkor tőlem akár bele is férhet egy műsorba.

Csak valahol agyrém, hogy egy ilyen banális dolog képes vérre menő vitákat generálni, sőt, komoly fenyegetőzéseket kiváltani egyes személyekből...
Na mindegy.
Kösz az infót!

eszti..... 2019.11.17. 16:40:53

@Tényelek:

ecceri nacionalistákról beszéltem és álhírekről, ha nem vetted volna észre. továbbá arra is utaltam, hogy nálunk épp dübörög a parlamenti választások kampánya.
most komolyan! minden kommentet kétszer kell magyarázni?

taga20 2019.11.17. 16:43:49

@eszti.....: inkább a dunát vagy az ipolyt gereblyézzed, annak több haszna lenne:)))

2019.11.17. 17:04:06

@morph on deer: "mi a bánatért kell most már focidrukkerek kedvenc számát a/egy himnusz rangjára emelni."
Azért mert ott focidrukkerek voltak.
Az indexes balfasz meg ezt nem vette tudomásul, hogy ez olyan, ha én megakarok nézni egy zsinagógát belülről, akkor fejfedőt rakok a fejemre, még akkor is ha ezt alapból hülyeségnek tartom, ..
ez ott nem róla szólt, csak vendég volt a drukkerek között, illene betartani az elvárásaikat. Ha nem teszi, akkor ne lepődjön meg, ha azt rossz néven veszik!

2019.11.17. 17:05:33

@eszti.....: Ha az ennyire félre van magyarázva, mint az ön műproblémája, akkor még ötszázadszorra sem fogja megérteni senki.

alöksz róz 2019.11.17. 17:10:48

@morph on deer: "Csak valahol agyrém, hogy egy ilyen banális dolog képes vérre menő vitákat generálni" - hát papám, esetleg nem kéne zsigerből köpködnötök minden magyarokhoz köthető dologra, pláne ha ilyen banális, tényleg agyrém már amit műveltek bazmeg, először telibe köpitek az egészet, aztán nagyítóval végignézitek hol nincs még köpés és azt is leköpköditek
erre valahogy sose vagytok érzékenyek
és még mi szégyelljük magunkat, nekünk kéne lesunyni a fejünket, hát bazmeg nektek kéne :D

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.17. 17:25:54

@alöksz róz: azé tanáltak hibát be kell ismerni
20 perces sör sor volt a szünet megcsak 15 perc
naugye
ki az a kretén aki nem bír ki 105 percet sör nélkül

eszti..... 2019.11.17. 17:42:20

@taga20:

igazad van. olyan, mint egy rozoga zenegép, folyton ugyanazt ismétli.:)))

Olvastad Pilhált?

Még abban az évben tízezernél több polgári kör alakult. Minden ellenzéki politikus kiment a terepre, a nép közé. Pezsgőbb nemzeti buzgalmat már régen látott az ország. Csodát csináltak a polgári körök. Magam is jártam a vidéket, vitákra, lakossági fórumokra hívtak, szinte alig maradt üres hétvégém. Még a jelszóra is emlékszem: „Készenlét és mozdulás, ha eljön az idő!”.

És 2010-ben, a választás előtt ez állt a Fidesz-plakátokon: „Itt az idő!”

Aztán, mindjárt az első kétharmad után, máról holnapra elfelejtették a polgári köröket. Már nem volt kíváncsi rájuk a politika. Kinőtte őket. Levetette, mint egy megunt ruhát. A polgár – a lelkes, csupa szív aktivista – megtette a kötelességét. A polgár mehet… Vele együtt, ahogyan Bencsik is írja, szép lassan „eltűnt az emberi hang”… Most látni csak, milyen kár.

Happy end nincs? De lehetne. Újraszervezni a polgári köröket. Igen. Újra kimenni a nép közé, megfújni a kürtöt (Lehelé ott van, épp az elveszett Jászberényben), és megtalálni hozzá azt az eltűnt hangot.

magyarnemzet.hu/velemeny/polgari-korok-7497380/

morph on deer 2019.11.17. 17:53:47

@alöksz róz:
“ és még mi szégyelljük magunkat, nekünk kéne lesunyni a fejünket, hát bazmeg nektek kéne :D”

Mi van?
Te is DC, B-közép, vagy Felcsút szurkoló vagy?

Szerintem elvesztetted az arányérzékedet, ahogy a viktor is.

Ugyanis az a nagy büdös helyzet, hogy itt, ebben az országban is él - önhibáján kívül - röpke kilenc milliónyi magyar, és én mást nem hallok most már éjjel, nappal, hogy mert a határontúl így vagy úgy, most ezt építünk, azt adunk, amazt kampányolunk, szervezkedünk, megajóisten tudja mit nem támogatunk, - és már qrvára unalmas, őszintén szólva!

A rászorulók támogatásával semmi bajom, de az ilyen-olyan-amolyan apátságok ingatlanai, meg a “Németh Szilárd Birkózó Akadémia” jellegű szarságok kiverik nálam a biztosítékot.

Nem is csak azért, mert pl az “Akadémia” szónak az égegyadta világon semmi köze nincs és nem is lehet a “ Németh Szilárd“ és a “Birkózó” szavakhoz, hanem egyáltalán, álljon már meg a menet! Az ország szegényebb részein gyakorlatilag a napi betevő, meg az első rendelőig való eljutás is szinte lehetetlen feladat, közben pártunk és kormányunk a “nemzeti érzésre” hivatkozva, azzal visszaélve szórja a pénzt a szélrózsa minden irányába, - kivéve a rászorulókat Magyarországon!

Valaki számon tartja, hogy például 2010 óta, mióta a “nemzeti” kormány egyfolytában a határon túlra koncentrálja a “jótéteményeit”, mennyivel is csökkent az elcsatolt területeken élő magyarok száma?
És miért is?

És a határon belül szorultaké?
Bár azt mondjuk tudjuk, hogy miért...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.17. 18:45:41

@morph on deer: menyyémá wínbe nyissá cugrázdát oszt ott szuszogj

alöksz róz 2019.11.17. 19:08:43

@morph on deer: "én mást nem hallok most már éjjel, nappal, hogy mert a határontúl így vagy úgy, most ezt építünk, azt adunk, amazt kampányolunk, szervezkedünk, megajóisten tudja mit nem támogatunk" - hát papám akkor neked igen szelektív a hallásod :D

számon tartják, ne aggódjál papám, ez direkt neked szól :D index.hu/sport/futball/2019/08/08/csikszereda_akadamia_futball_sikerek/
Szondytól azt is kérdeztük, mit mondana egy átlagos magyar adófizetőnek, miért van jó helyen náluk a pénze.
„A sajtó egy jól körülírható részét és az ellenzéki politikát megnyugtatni lehetetlen feladat, mert a határon túli magyarok támogatásával problémájuk van. Az átlagembert nem kell nyugtatni. Akik a határon túli programokat ellenzik, a magyarországi sporttámogatásokról, az építkezésekről, a fejlesztésekről sincs jó véleményük. Ezzel az ideológiával szemben nincs esélyünk. Van egy réteg, amelyiket nem érdekli, ha innen futballistákat kapnak. De mondanék én még valamit. Csak a marosvásárhelyi orvosi egyetemről 1990 óta 5 ezren mentek el Magyarországra. Ötéves az adat, de nem hiszem, hogy a trend megfordult volna. Nem Angliába, nem Németországba mentek, hanem Magyarországon boldogulnak. Az egészségügyi asszisztenseknél kimondhatatlanul magas ez a szám.
Vannak székelyföldi szakközépiskolák, amelyek gyakorlatilag csak Magyarországnak dolgoznak. A magyar adófizető nem fizetett ezért semmit, hanem ingyen megkapta. Ezeket az értékes embereket viszont tőlünk vették el. Nem a román államtól, hanem tőlünk, a Székelyföldtől. Alig működik itt az egészségügy, viszont életben tartja a magyart.
Magyarországi illetékes mondta nekem, de a székely segítség nélkül a magyar egészségügy már összeomlott volna. Demográfiai forrás vagyunk, csak nem tartozunk az országhoz. Az anyaország elvonzza a pedagógust, az autószerelőt is. A magyar autóipar dicséretre méltó fejlődése megint csak innen is elvonzott jó autószerelőket. Itt Székelyföldön már alig van szakember. Nincs kifogásom ez ellen, de ha lenne is, akkor sem tudnám megakadályozni. Nagyságrendileg évi 1-2 milliárd forintos támogatásért egy csomó mindent kap Magyarország. A számításban semmi ideológia nincs, egyszerű matematika. A Fidesznek is voltak romantikusabb elképzelései a határon túli magyarságról, de most pragmatikusan közelít a kérdéshez. Ha ide támogatás jön, az befektetés. Ha futballt vagy más támogatást kapnak az itteniek, jobban érzik itt magukat, jobban tudnak boldogulni, és amíg Erdélyben, Székelyföldön nagy számban marad meg a magyarság, akkor továbbra is érkezik utánpótlás innen az anyaországba az élet minden területére.”

alöksz róz 2019.11.17. 19:11:30

@morph on deer: "Mi van?
Te is DC, B-közép, vagy Felcsút szurkoló vagy?" - ezt a mellédumát már ismerjük, kár erőltetni

eszti..... 2019.11.17. 19:39:31

@alöksz róz:

Geci kis tolvajok vagytok, bakker. Aki elmegy, az meg áruló.

morph on deer 2019.11.17. 19:42:01

@alöksz róz:
“Nagyságrendileg évi 1-2 milliárd forintos támogatásért egy csomó mindent kap Magyarország.”

(Kösz a cikket, tanulságos!)

Pontosan erről beszélek!
Az évi 1-2 milliárddal szemben:

“ Közel 37 milliárd forinttal támogatta a kormány tavaly a határon túli egyházi szervezetek ingatlan- és dologi beruházásait, és a jelek szerint ezzel még nincs vége.
A hétfői Magyar Közlönyből derül ki, hogy a következő két évben összesen 1,948 milliárd forintot adnának több tételben a nagyváradi római katolikus püspökségnek, hogy ebből újítsák fel a város szívében álló monumentális palotaépületet – a forrást ezúttal is a Bethlen Gábor Alap és a nemzetgazdasági tárca kereteiből biztosítják.”

Ugye nem gondolod te sem, hogy ennek bármilyen köze is lenne a nemzeti érzelmekhez?

Ahogy azt sem hiszem, hogy az az agyelszívás, amire a fenti cikk is utal, bármilyen módon is az ottani magyarok érdekeit szolgálná!
A fociakadémiának nevezett pénzmosodákról meg egyébként is megvan a véleményem, bárhol legyenek is.
Furcsa módon nem szakképzést támogat dicső vezérünk ott sem...

Szerintem ez egy hatalmas aránytévesztés, ráadásul édeskevés köze van a nemzet együtt tartásához, akárhonnan is nézzük.

Figyelmedbe ajánlom az egész cikket:
magyarnemzet.hu/archivum/belfold-archivum/ketmilliardot-kuld-a-kormany-a-nagyvaradi-puspoki-palota-felujitasara-3876038/

alöksz róz 2019.11.17. 20:04:52

@eszti.....: :D

elüldözik a ciolos barátaidék

eszti..... 2019.11.17. 20:12:12

@maxvall baribaszó:

kettővel kevesebb lábam van, mint amennyihez szoktál...

alöksz róz 2019.11.17. 20:13:51

@morph on deer: az nem pénz érte

na az egyháztámogatás az már lehet pénzmosoda, a vatikánba ott a világ fele pénze
ha nem hiszed kérdezd csak meg a raszta haverodat

maxvall baribaszó 2019.11.17. 20:17:30

@eszti.....: ööö, megtennéd, hogy négykézlábra ereszkedsz?

maxvall baribaszó 2019.11.17. 20:18:37

Alig ittam, basszameg, mégis a fejembe száll. Vááá huhuhú.
süti beállítások módosítása