B1 blogcsalád



Orbán utasításba adta: minden kitartottja álljon ki az atlétikai vébé mellett

2019. november 11. - nickgrabowszki

De az csak ürügy. A lényeg a stadion felépítése az olimpiára.szgy_1_1.jpg

Orbán Viktor ugyan az októberi önkormányzati vereség után közvetlenül azt mondta, a választott budapesti vezetők döntésétől teszi függővé, megépíti-e a kormány az atlétikai stadiont vagy visszavonja-e a szövetség a pályázatát a 2023-as világbajnokság megrendezésére.

A meghunyászkodás, a népakaratba való beletörődés azonban legfeljebb csak látszólagos, Orbán békülékeny, megengedő megnyilatkozásai ellenére igyekszik nyomást gyakorolni Karácsonyra Gergelyre és a Fővárosi Közgyűlési képviselőkre, és úgy tesz,

mintha ellenállhatatlan társadalmi nyomás követelné a stadion megépítését és a vébé megrendezését.

Kb. kétnaponta ad ki egy sportoló vagy szervezet közleményt arról, hogy mennyire szükségesnek és elengedhetetlennek tartják a vébé magyarországi megrendezését. Kezdte Baji Balázs, a gátfutó, aztán szombaton az ún. Nemzet Sportolói jöttek.

Az utóbbi szervezet megszólalásának súlyát azonban jelentősen gyengíti, hogy a nevükben Schmitt Pál, a szöveglopásba dicstelenül belebukott egykori államfő, Orbán familiárisa nyilatkozott, szóval korántsem lehet biztosra venni, hogy a nemzet sportolói valóban összegyűltek és szavaztak a kérdésben.

Hétfőn aztán Orbán egy másik kitartottja, a miniszterelnök vagyonkezelő cégének alkalmazottja, Szöllősi György, a Nemzeti Sport főszerkesztője állt elő támogatási közleményével. Hivatalosan  a sportújságíró-szövetség elnöksége nevében, aminek ő az elnöke:

A Magyar Sportújságírók Szövetségének elnöksége ezúton fejezi ki, hogy támogatja a már elnyert 2023-as budapesti atlétikai világbajnokság megrendezését, sajnálja, hogy a régóta zajló szakszerű előkészítő munka közben

politikai okokból bizonytalanság lépett föl az ügyben. 

(...) A magyar sport történetében se szeri, se száma az elszalasztott nagy lehetőségeknek. Nem szeretnénk, a budapesti atlétikai vb is ezeknek a meg nem valósult álmoknak a számát gyarapítaná.

A sportmédia képviselőiként a világot járva mindenütt tapasztaljuk Budapest, a budapesti rendezvények, sportviadalok népszerűségét. (...)

A sportújságírók családjának Gyulai István emléke miatt is kötelessége kifejezni szakmai véleményét és a veszélybe került budapesti világbajnokság ügye mellé állni.

Politikai okokból bizonytalanság lépett fel az ügyben = az emberek, a magyar, a budapesti választók döntöttek: nem akarják, hogy presztízscélú, gigantomán magamutogatás ürügyén ellopják a pénzüket. Karácsony ezzel kampányolt, és ennek ismeretében választották főpolgármesterré.

A sportújságírók saját érdekeik ellen lépnek fel- állítólag egyhangúan. Köztudott, hogy abból lesz sportújságíró, aki tud írni vagy legalább beszélni, szereti a sportot, továbbá imád utazni. Tehát ha Észak-Csepelen lenne a 2023-as atlétikai vébé, akkor pont a sportújságírók némelyike lenne az, aki elesne valamilyen fincsi kis külföld kiküldetéstől. Ők akkor járnának jól, ha a vébé Szingapúrban vagy Indianapolisban, de semmiképpen nem Budapesten lenne.

Az atlétikai vébének amúgy sem lenne semmilyen pozitív hozadéka Magyarország számára.

  • Nacionalista büszkeségre okot adó magyar sikerek nem várhatók; jelenleg mindössze két éremesélyesnek mondható magyar atléta van, a már említett Baji mellett a súlylökő Márton Anita. Akik azonban már túl lesznek a legjobb korukon 4 év múlva.
  • A vébé nemhogy növelné, de inkább visszavetné a turizmust. Ahogy ez már 2 éve, a vizes vébé idején is látszott.
  • De legalább a költségek elszállnának. Szintén a 2017-es vizes vébé mutatta meg, miként tud egy 50 milliárd forintos eseményből a Fidesz-klientúra egy 150 milliárdost csinálni.
  • És végül: ottmarad  egy kihasználatlan és fenntarthatatlan stadion, ami belekerült néhány 10 milliárd forintba.

De éppen ez a lényeg.

Az atlétikai vébé nem más, mint Orbán cezaromán álmának, az olimpiai rendezésnek előkészítése. Hogy a 2032-es budapesti olimpiai pályázat ellen ne lehessen azzal érvelni, a kleptokrata klientúra, a miniszterelnök vagyonkezelői és kötélbarátai saját számlájukra csatornázzák át a köz jobb sorsra érdemes pénzét.

Mert addigra már ellopják azokat.

A terv szerint a pályázat benyújtásának 2025-ös időpontjára már minden fölépül (vagy legalább épülőben lesz), az építőipari konjunktúra fent van tartva, a közpénzek már elveszítették közpénz jellegüket. Nem lehetne tehát azzal kampányolni, hogy az olimpia csak ürügy a lopásra. A pénzek akkora már el lesznek lopva.

Nem az atlétikai vébé megrendezése a fontos Orbán számára. Az csak ürügy:

a lényeg a stadion felépítése a 2032-es olimpiára.

Schmitt és Szöllősi ezt annyira nem hangsúlyozza. Két eset lehetséges. Vagy nem tudják, és akkor buták, mint a tök. Vagy - mint az valószínűbb - pontosan tudják, csak mellébeszélnek.

Mentségük csak az lehet, hogy utasításra teszik.

A civilnek álcázott, de valójában NER-kitartott szervezetek, Orbán embereinek folyamatos nyomásgyakorlása azt mutatja, a főnök nem tett le arról, hogy felülmúlja Rákosit, és megrendezze az olimpiát. (Továbbá ennek ürügyén finanszírozza az oligarcháit.) Nem 2030-ig tervez ő miniszterelnökként, hanem  2032-ig. Hogy érdemes legyen, ahhoz kell neki az atlétikai vébé és a stadion.

Orbán álma a dolog tétje, nem Gyulai István emléke.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr5015301576

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

GNDL 2019.11.11. 16:37:18

Állami építőipari beruházás.

Nem kell nagy feneket keríteni ennek, köze nincs az ilyesféle projekteknek olimpiához meg sporthoz meg bármiféle nemzetközi hírnévhez, a sport népszerűsítéséhez, de még nacionalizmushoz sem... állami építőipari beruházás, azzal lehet aztán két marokkal, milliárdosával közpénzeket fosztogatni. Ennyi, erről szól csak, a közpénzek gátlástalan fosztogatásáról.

Biztosan láttatok már ilyen „az Orbán-kormány eredményei” listákat, amiket a fideszes trollok szoktak másolgatni ilyen és ehhez hasonló nyilvános fórumokon, néha még a 2002-es hasonló listák is előkerülnek a Zinternet zugaiból... fussátok csak át, 90%-a a vélt vagy valós úgymond „eredményeknek” kizárólag állami építőipari beruházás.

Nem tudom, de nem tűnt fel nektek, hogy honnan a francból lett az addig csóringer exkiszes fideszes mihaszna pöcsöknek a 2002-es buktájuk után több zsáknyi pénzük, nem csak tévére, rádióra, újságokra, de számolatlanul az úgynevezett „polgári körök” összehozására és finanszírozására is?! :)

Állami építőipari beruházás... semmi ideológia, csak LOPÁS bazmeg, így.

rasztaszív 2019.11.11. 16:53:42

@GNDL: "Nem tudom, de nem tűnt fel nektek, hogy honnan a francból lett az addig csóringer exkiszes fideszes mihaszna pöcsöknek a 2002-es buktájuk után több zsáknyi pénzük, nem csak tévére, rádióra, újságokra, de számolatlanul az úgynevezett „polgári körök” összehozására és finanszírozására is?! :)"

nyilván több forrásból,de sehogy nem stimmel a dolog,az egyértelmű.
szerintem a legnagyobb tétel viszont azoktól származhat,akik érdekeit a leglátványosabban kiszolgálják : ezek pedig az egyházak.

azigaziraptor 2019.11.11. 16:54:08

@GNDL: Majd minnyá jönnek a narancs-agyúak és +magyarázzák, h igenis szükség van rá!
Egyébként csodálom, h nem "cica" volt az első, aki rárepült a témára!
Ő szokott! :-)

6.Lenin 2019.11.11. 17:04:00

@GNDL: @rasztaszív: @azigaziraptor:

Ti betegek vagytok, nagyon betegek, agyilag.

azigaziraptor 2019.11.11. 17:06:28

@6.Lenin: Kifejtenéd bővebben, h miért is Iljics? :-)

rasztaszív 2019.11.11. 17:06:33

@6.Lenin: te meg ennyire vagy képes...

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 17:10:57

Egyébként miért nem lehetett egy multifunkciós Puskást kihozni cca. 200MrdHUF áron? ami azért mégis csak 606M€, 330-on számolva... mert a Wembley az 778M£ volt 2007-ben, igaz, az 90ezres...

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 17:12:49

@6.Lenin: látom, ma megint a kutya nyert reggel, így ő gyakja a nejed, te meg jackpotként minket örvendeztetsz...

6.Lenin 2019.11.11. 17:14:24

@azigaziraptor:

Gondolod, hogy megértenéd? Kétlem.

Csak próbálj mondjuk azon elgondolkodni, hogy egy ilyen eseménynél mennyi más embernek is szép jövedelmet jelentene, a közvetítési díjakon át az idegenforgalom megnövekedésén át, de felsorolni is sokáig tartana, de

Mit gondolsz pl arról, hogy más országok miért pedáloznak ilyen események megrendezésének a jogáért?

Szerinted veszélyeztetné a jövendő kutyaszar mennyiségét Budapesten? Ezt féltitek?

rasztaszív 2019.11.11. 17:19:14

@6.Lenin: szeretsz furulyázni?azért jársz ide...?:)

Cycmen 2019.11.11. 17:19:37

"mintha ellenállhatatlan társadalmi nyomás követelné a stadion megépítését és a vébé megrendezését.
Kb. kétnaponta ad ki egy sportoló vagy szervezet közleményt arról, hogy mennyire szükségesnek és elengedhetetlennek tartják a vébé magyarországi megrendezését. "

Hoppácska, ez tisztára a libsibolsi recept! Nekik szokásuk ez a nyilatkozatos zsarolás, hány alkalommal írt alá ezt aztt több száz kampós orrú, lógó taknyú "csúcsértelmiségi" és kartázott orrba szájba? Nem tetszik ugye? :D

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 17:19:55

@6.Lenin: Lajosom, tudod, hogy mennyibe kerül megrendezni egy ilyen eseményt? Athén tudja... persze a dagály átépítése jó volt, azonnal ingyen edzhetett benne hosszú és egyesülete, a profitorientált sport szellemében... bár a kesma is egy profitorientált cégcsoport... érdekes ez a ner-magyar nyelv...

nincs1itt 2019.11.11. 17:20:52

én mostan összezavarodtam, mint kezdő fideszes a yachtoskokósbulikába csöppenve...
akkor mo. megnyerte az atlétikai vb rendezési jogát?
mert az világos, hogy a sajátlábonállók már előre megnyertek mindent.
meg olimpia? uramisten...

6.Lenin 2019.11.11. 17:23:01

@rasztaszív:

Csak kíváncsi vagyok mikor jössz rá, hogy a furulyát fújni kell, nem szívni, bármit is mondott neked a sekrestyés.

Cycmen 2019.11.11. 17:24:14

@azigaziraptor:" Egyébként csodálom, h nem "cica" volt az első, aki rárepült a témára!
Ő szokott! :-)"

Mi van Kanga, amikor elsőzök akkor ugattok, most meg szinte már hiányolsz?

rasztaszív 2019.11.11. 17:25:15

@6.Lenin: kíváncsi vagyok,mikor jössz rá,hogy más emberekkel más dolgok történhettek,mint veled...?:)

Gábris szomszéd 2019.11.11. 17:25:37

Szerintem ez is akkora sikersztori lesz, mint a jászberényi. :)

Pócs János padlóra került, változtatni akar a Fidesz politikáján

index.hu/belfold/2019/11/11/jaszbereny_budai_lorant_pocs_janos_valasztas_polgarmester/

Jászberényben kiderült, hogy a Fidesz semmit nem tanult az október 13-i vereségből

444.hu/2019/11/11/jaszberenyben-kiderult-hogy-a-fidesz-semmit-nem-tanult-az-oktober-13-i-veresegbol

6.Lenin 2019.11.11. 17:26:26

Lassan lehet névsor olvasni , az összes beteg libbant kezd gyülekezni. Szeretik az ilyen témát, mint gyöngytyúk a taknyot.

Gábris szomszéd 2019.11.11. 17:28:42

@6.Lenin: A fityeszkullancsok még inkább. :)

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 17:28:54

@rasztaszív: hova menne? az ő korában már nem tudja elkapni a kutyát sem, a zsákfalujában, ha meglátják, még a kóbor kutyák is azt vonyítják #meetoo... sz'al marad a furulyázó fiatalkorúakra recskázás, meg az itteni torkozás... nem könnyű a nyugdíjaslét, főleg, ha egy nem túl összetett szén alapú valami... szar lehet azzal szembesülnie, hogy a majomember egy csillagharcos elf hozzá képest...

rasztaszív 2019.11.11. 17:29:01

@6.Lenin: a mai napot vajon kibírod anélkül,hogy magadról beszélnél...?:)

állok minden fogadást:)))

rallus 2019.11.11. 17:30:42

A franciák is hálásak voltak a Momentumnak az Olimpia megfúrásáért, hátha a 32-es megfúrásáért is lehet kapni néhány eurót. A ballib oldal pontosan tudja, hogy a hazaárulásnál nincs nagyobb üzlet!

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 17:31:00

@Cycmen: én nagyon;-)... (egyébként a nyilatkozatos zsarolásban nem állítasz valótlant)...

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 17:33:42

apropó, hadházy mennyi aláírást gyűjtött össze az ügyészséghez kapcsolódásának kapcsolatban? mert az tényleg korrekt, hogy falusi parasztok protestálnak budapestet érintő ügyekben, míg a másik a futottak még kategória...

6.Lenin 2019.11.11. 17:34:12

@rasztaszív:

Már rájöttem. Jól megszívtad, szegény sekrestyés azóta kissé görbült gerinccel kénytelen a romos templomba botorkálni. Visszavár.

rasztaszív 2019.11.11. 17:34:50

@Sir Bates dö Hól: de legalább a maga morbid módján vicces.főleg,amikor az aljasságára büszke...:)de kétlem,hogy megértené...

rasztaszív 2019.11.11. 17:35:46

@6.Lenin: és soha nem is fogod megérteni...:)))

N. Barbie 2019.11.11. 17:36:51

Semmi ertelme 20 fele sport vilagversenyeiert bejelentkezni, mint az fideszek teszik, foleg egy ilyen kis orszagnak. Ha megis megteszik, az valoban csak a lopasrol szol akkor. Minel tobb, a vegen az eredeti ar sokszorosaert megepitheto stadionrol. Mint ahogy mar szamos peldan lattuk.
Es itt a fo gond, ugyanis szerintem sokan, koztuk en, egy szot se szolnank az ilyenekre, ha az eddigi tapasztalatok alapjan az latszodna, hogy legyen mondjuk 3-4-5 sportag vilagesemenyeire jelentkezes (nem lenyegeben minden sportera), probaljak a koltsegeket minimumon tartani, szigoruan figyelve ra, hogy ne szalljanak el az arak es arra, hogy az esemeny utan is azert fenntarthato legyen a letesitmeny. De ezekrol szo sincs, teljesen vilagos, hogy a haverok penztarcajat pofatlanul kitomoto projektekrol van szo.

@6.Lenin: "Mit gondolsz pl arról, hogy más országok miért pedáloznak ilyen események megrendezésének a jogáért?"

Igen, persze, Azert kell mar kis tulzassal ugy konyorogni varosoknak, hogy legalabb ketto legyen mar a vegere mire dontenek az adott ev olimpiajarol. Vilagosan latszik a trend, egyre kevesebb orszag/varos jelentkezik olimpia rendezesre, mert latszik az eddigiekbol, hogy brutalisan sok penzt kell elkolteni es a vege mindig buko, a sok-sok milliardert epult csarnokokat a gyom eszi meg par evvel utana. Nyilvan, mert ha az olimpia elott nem volt ilyen az adott orszagban, az valoszinuleg azert van, mert nem volt ra szukseg.

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 17:38:15

@rallus: látom tajparaszt, te is stefkát nézed a polbeatben: ő igaz ellenálló volt mindig is, integritását féltve őrző igaz magyar, a kilencedik honfoglaló törzs leszármazottja... legalábbis a neve alapján (a nyolcadik a novák előd)... mikor írjátok át Töhötöm nevét bayerra vagy huthra?...

nincs1itt 2019.11.11. 17:42:17

@6.Lenin: te vologya, most komolyan, te minek jársz az erdőbe?

nincs1itt 2019.11.11. 17:43:21

@Sir Bates dö Hól: ááá, hagyjad! bogár imre fun!

N. Barbie 2019.11.11. 17:44:05

@rallus: "A ballib oldal pontosan tudja, hogy a hazaárulásnál nincs nagyobb üzlet! "

Jo lenne mar befejezni atlaghulyefidesznyikeknek hazaarulasnak beallitani mindent, aminek koze nincs hozza. Tajekoztatjuk az EU-t az epp aktualis allampart lopasrol? Hazaarulas!!!! Nem tamogatjuk az otszazadik megaloman sportcsarnokot, mikozbe a korhazak osszedolnek? Hazaarulas!!! Ja, az elborult idiota fidesznyik fejekben, esetleg.
Mitol hazaarulas az te szerencsetlen, hogy az orszag ertelmesebbik resze nem tamogat egy irdatlan sokba kerulo sportrendezvenyt? Gorogorszag peldaja megvan? Akkor tanuljatok belole ostobak.

6.Lenin 2019.11.11. 17:45:16

@N. Barbie:

Ki tudod számolni, hogy egy ilyen eseménynek mennyi is lehet a hozadéka? Esetleg 1-2 évvel később?

De amint látom a sok kurva okos ütődött libsi már itt van, mi a faszért emelkedett ekkorát az idegenforgalom Mo-on 2010 óta?

rallus 2019.11.11. 17:46:15

@Sir Bates dö Hól: Nem néztem, de már elég öreg vagyok és az Eocén programtól az orosz államadósság lebontásán, a négyes metró megépítésén át az IMF kölcsönig sok sikereteknek voltam az elszenvedője.... A borzasztó az, hogyha nincs Sztálin, akkor most ti sem vagytok, de az élet kegyetlen...

nincs1itt 2019.11.11. 17:47:38

@6.Lenin: te tényleg ennyire? mert ha megtekinted pl. szocsi "végeredményét". a többiről nem is beszélve, akkor nem írnál ekkora faszságot(dehogynem)

morph on deer 2019.11.11. 17:47:43

“ ügyben.
(...) A magyar sport történetében se szeri, se száma az elszalasztott nagy lehetőségeknek.”

Így van!
Ahogy annak a lehetőségnek is, hogy akit labdarúgóként alkalmaznak, az például megtanul focizni..!
Csak hát ezt is elmulasztottuk, hogy-hogynem.

“Nem szeretnénk, a budapesti atlétikai vb is ezeknek a meg nem valósult álmoknak a számát gyarapítaná.“

Ideje lenne felébredni, pubi, mert itt már egészen sokaknak sikerült, és ahogy látom, egyre többeknek nyílik a szeme!

Mert amíg százezrek meg nem valósult álma a tisztességes megélhetés, a normális oktatás, és a működő egészségügy, addig egy hiú, megalomániás kis pöcs tőlem nyugodtan forgolódhat a meg nem valósult álmában, amíg csak bírja, ki nem xarja le?

6.Lenin 2019.11.11. 17:48:19

@N. Barbie:

Most lopják ezerrel a közpénzt az új ellenzéki városok vezetői, pedig még semmit se csináltak. Mi lesz itt később?
Van 5leted?

rallus 2019.11.11. 17:50:52

@N. Barbie: Ti először nyilasként a németeket támogattátok, majd kommunistaként a szovjeteket, azután a "nemzetközi tőkét" Az országot soha! Hacsak az állami vagyon külföldieknek történő elkótyavetyélése és az eladósítás nem számít támogatásnak...., mert akkor valóban!

6.Lenin 2019.11.11. 17:53:20

@nincs1itt:

Szepi, te miért is ugacc a magyarok dolgába?

sZulamith 2019.11.11. 17:55:49

Bizony Hosszú Katinka is megmondta, hogy mennyire jó, és helyes elgondolás az atlétikai vb. megrendezése. Ő megteheti, megvan az eredménye. /Duna Aréna használata/Egyébként hiába mondják, ez a vb. olyan mint a kutya vacsorája, vagyis nem biztos az az eredmény mint ami itt egyesektől elhangzik. Példa vizes vb.) Kis csoport dicsősége helyett inkább a gazdaság fejlesztésére, az állampolgárok gazdagodására kellene koncentrálni. Garantáltan többet hozna a rendszer megítélésében, mint ez, vagy más világraszóló sportrendezvény.

nincs1itt 2019.11.11. 17:57:21

@6.Lenin: vologya, te is vettél letelepedési kötvényt? mesélnél egy kicsit, kicsoda, micsoda a "magyar"?
mert ha olyan mint te, akkor inkább szepi(legalább tudnád miért szepi a szepi...)

Ménár Atya 2019.11.11. 17:58:01

Nem tudom, mi a baj a stadionokkal.
Inkább gondoljatok bele, ha megszüntetnék a stadionokat, hogy menne haza az a sok ember, aki a stadionok megállónál lakik?
Szegények egy életre lent maradnának a metróban, vagy a felszínen bolyonganának mint a zombik!
Ezért kellenek a stadionok!

nincs1itt 2019.11.11. 17:58:58

@rallus: lehetnek nálad gondok... szátlin miatt van ellenzék mo.-on? ajjaj...

azigaziraptor 2019.11.11. 18:14:36

@Cycmen
2019.11.11. 17:24:14
Hiányollak baszd +, mert egy ennyire ostoba nigger nincs még 1 a B1-en! :-)

N. Barbie 2019.11.11. 18:18:13

@6.Lenin: "Ki tudod számolni, hogy egy ilyen eseménynek mennyi is lehet a hozadéka? Esetleg 1-2 évvel később?"

Biztos kiszamoltak Athenban is, sokra mentek vele...

"De amint látom a sok kurva okos ütődött libsi már itt van, mi a faszért emelkedett ekkorát az idegenforgalom Mo-on 2010 óta? "

Jaa, ertem, a sok ballibsorosbrusszel ertelmi szinten levo fidesznyik mar mind turisztikai szakember is lett? Ne rohogtesd mar ki magad.
Segitek, a kerdesre a valaszt valahol arrafele keresgeld, hogy az egesz vilagon mindenhol regen latott gazdasagi jolet es novekedes van, az embereknek tobb penze van nyaralni is. Erted? Nem hiszem.
ec.europa.eu/eurostat/statistics-explained/index.php?title=Tourism_statistics/hu#Vend.C3.A9g.C3.A9jszak.C3.A1k_az_EU-28-ban:_Spanyolorsz.C3.A1g_az_.C3.A9len

Gorgess le a vendegejszakak grafikonra, mindenhol meredeken emelkedik kb. pont 2010 ota.
Szivesen.

2019.11.11. 18:21:18

@6.Lenin: Szerinted ki fogja fenntartani a stadiont?Nézd meg az utakat,hogy milyen jól fenntartják őket,hogy olykor a szlalom pálya is különbül fest!Szóval csokold meg a gyorsvonatot a sorompónál és meg lesz a válasz!

azigaziraptor 2019.11.11. 18:21:35

@6.Lenin 17:14:24
Nesze, bazd +
"Ha már beindult a budapesti atlétika VB kampánya, akkor érdemes lehet egy pillantást vetni a két éve nagy turisztikai eseményként marketingelt budapesti úszó VB turista érkezésekre gyakorolt hatására. Részletesebben itt tárgyaltuk a jelenséget, de azóta az egy évvel későbbi turistaszám kiugró növekedése is visszaigazolta: az úszó VB-vel bizony csak a szállodák jártak jól a turizmus iparágon belül, mivel ők tudtak árat emelni, így a csökkenő (!) turistaszám mellett is nőtt a bevételük. Az éttermekre, vagy a taxisofőrökre ez nem igaz. Tehát, ha óriási adófizetői kiadással kevesebb külföldi turistát szeretnénk Budapesten látni, arra vélhetően az atlétikai VB is kiváló eszköz lesz."

N. Barbie 2019.11.11. 18:21:47

@6.Lenin: "Most lopják ezerrel a közpénzt az új ellenzéki városok vezetői, pedig még semmit se csináltak."

O tenyleg, mert az origo meg ripost azt mondja? Hagyjuk mar.
Kulon szanalmas, ahogy az ipari meretu korrupciot eddig alkotmanyos koltsegnek betudo, amugy nagykereszteny es nagymagyar fidesznyikek most minden elkoltott forintert nagyon elkezdtek aggodni.

6.Lenin 2019.11.11. 18:22:07

@nincs1itt:

A Szepi szokta énekelni Pilisvörösváron a tűzoltóversenyen, hogy... húzták, tolták, de nem volt spricni, vagy valami ilyesmit. Mindenki szerette a Szepit. Egy vak, és süket sváb néni mesélte nekem. Hallomásból el is dúdolta, és mutatta is a látottakat.
Nagy szám volt, sose felejtem.

6.Lenin 2019.11.11. 18:26:08

@N. Barbie:

Nono, a talpig tisztességes indexen írták. Osztogatnak, vagy fosztogatnak a KariGeriék, és a Feri bandája. Meg mindenhol, ahol nyertek.

Miért ne aggódnék, tőletek lestem el, hogy mennyire féltettétek az országot a fideszes tolvajoktól. Úgy látszik ezt hamar eltanultátok ti is, sőt.

N. Barbie 2019.11.11. 18:26:24

@azigaziraptor: "az úszó VB-vel bizony csak a szállodák jártak jól a turizmus iparágon belül, mivel ők tudtak árat emelni, így a csökkenő (!) turistaszám mellett is nőtt a bevételük. Az éttermekre, vagy a taxisofőrökre ez nem igaz. Tehát, ha óriási adófizetői kiadással kevesebb külföldi turistát szeretnénk Budapesten látni, arra vélhetően az atlétikai VB is kiváló eszköz lesz." "

Jozan esszel (ertsd nem fideszes elborult aggyal) vegiggondolva semmi meglepetes nincs benne. Egy uszo vagy atletika EB-ert/VB-ert azert annyira sokan nem fognak az adott orszagba utazni. Viszont nagyon sokan pont nem utaznak, tudva, hogy kaosz lesz a kozlekedesben, feltornaszott szallasdijak lesznek, a szokasosnal tobb ember mindenhol, kinek hianyzik ez a nayaralasan?

N. Barbie 2019.11.11. 18:29:05

@6.Lenin: "Nono, a talpig tisztességes indexen írták. Osztogatnak, vagy fosztogatnak a KariGeriék, és a Feri bandája. Meg mindenhol, ahol nyertek.

Miért ne aggódnék, tőletek lestem el, hogy mennyire féltettétek az országot a fideszes tolvajoktól. Úgy látszik ezt hamar eltanultátok ti is, sőt. "

Sok a rizsa papo, varnam a konkretumokat. De nem 1-2-ot, hanem tucatszam leszel szives ha mar szepen lealtalanositasz belole.

6.Lenin 2019.11.11. 18:29:26

@azigaziraptor:

Gondolom ezt valamilyen baromi okos lipsi írta, aki mindenkivel személyesen beszélt a bevételeiről. Ne legyél már ekkora barom. (izé...legyél, ha neked ez jólesik)

nincs1itt 2019.11.11. 18:31:31

@6.Lenin: vologya, vologya... pedig te egy világlátott ember vagy. állítólag. egészen pilisvörösvárig eljutottál... na nem baj, legközelebb lehet eljutsz bp.-ig is. talán ott megtudod...

azigaziraptor 2019.11.11. 18:33:26

@6.Lenin:
Te vagy itt a barom - a B1 barma - Iljics!
És ezt nem CSAK én mondom! :-)

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 18:34:48

@nincs1itt: azért az is egy komplett futóbolond, mint kásler;-)...

6.Lenin 2019.11.11. 18:35:18

@N. Barbie:

Te most tényleg ennyire megjátszod a hülyét? Hol nem emelték a képviselői, város vezetők fizetését?
Sőt a KariGeriék akkora ződek, hogy minden alpolgi kapott külön egy füstölgő gépjárművet.

cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1911/20191109karacsony-gergely-bicikli.jpg?w=644&h=535

Nézd meg ki vezeti a gépjárművet.

nincs1itt 2019.11.11. 18:38:18

@Sir Bates dö Hól: amikor belemelegszik az ürge... húúú azt még vologya is megirigyelhetné! péééénzszivattyú, péééénzszivattyú az eju! mi, magyarok tartjuk el a 26 másik tagországot! pééénzszivattyú...

6.Lenin 2019.11.11. 18:41:39

@nincs1itt:

Szepi, te tényleg ennyire lökött vagy? A Fidesz hibája, hogy létezik Pilisvörösvár? És ott svábok laknak?

B+, nem mindenki olyan szerencsés, hogy 20 fekával lakhat egy lakásban valahol , egy külvárosi bérlakásban. Te örülj, hogy a sors ezt neked megadta.
Ekkora marhát se látni már szerencsére túl nagy számban, a sokat szenvedett kis hazánkban.

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 18:42:13

@rallus: faszparaszt, most akkor a ner lopásait, einstandjait megindokolni hozod elő mások hasonló tetteit? azt hittem, hogy azért küldték el '10-ben azokat, mert sokat loptak... látod, egy alattvaló paraszt jobbágynak nem gond a lopás, ha az ura lop, egy citoyennek meg a lopással van gondja, mert nem alattvaló... madtrka...

nincs1itt 2019.11.11. 18:46:01

@6.Lenin: látom a lelkedbe gázoltam... nyugodj meg! majd kitermeljük a 20 fekával a nyugatról kapott nyugdíjrészedet is! ha továbbra is így felcsökkenti a pénzsámán forintot, akkor lesz abból vagy tízezer jó magyar forint is!
vologya, nem én thetek arról, hogy folyamatosan hazudozol és amikor beleszaladsz, hogy hoppá, lebuktál, akkor rögtön én élek 20 fekával kültelki albérletben...
szerencsétlen, fogyatékos jobbágy vagy. igazi magyar hári jános...

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 18:47:54

@rallus: ": Ti először nyilasként a németeket támogattátok, majd kommunistaként a szovjeteket, azután a "nemzetközi tőkét" Az országot soha!"

ellenben mennyivel jobb jobbágyként a feudális rend XXI. századbeli reinkarnációját hypolni, hisz akkor az elit volt egyedül a nemzet y az ország... na tényleg menj a deszkán telibaszott retkes kurva anyádba...

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 18:51:37

@6.Lenin: mert ő is nettó befizető tagország rezidens adózója;-)... oda nem adunk pénzt szívesen, ahol nem elég, hogy lopnak, de még acsarogva követelik is a segílyt: ha kilóg a valagad a gatyádból, akkor ne jasszoskodj, főleg más pénzén... még azt már tisztáztuk, hogy több jogon magyar, mint te;-)...

6.Lenin 2019.11.11. 18:53:58

@nincs1itt:

Szepi, tényleg sokfelé jártam, de esküszöm, hogy olyan nagy marhával, mint te is vagy ,nagyon kevéssel találkoztam, szerencsére.
És ezt most csupa jóindulatból írom neked. Légy büszke erre, tényleg egy ritka példány lehetsz. Azért írom feltételes módban, mert előfordulhat, hogy néhány francia kisvárosban az egységnyi területre eső balfaszok száma nagyobb az egészséges átlagnál. Nem lehet teljes mértékben kizárni.

Pop40 2019.11.11. 18:55:53

Írjon ki népszavazást a lótolvaj Geci, ha újabb stadiont akar építeni. Aztán majd meglátjuk, milyen arányban küldik el a választók az anyjába.

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 18:56:50

@nincs1itt: régebben néztem, persze csak nagyon betépve, akkor jobb, mint a monty python;-)...

rallus 2019.11.11. 18:59:16

@Sir Bates dö Hól: Elég sunyi antiszemita vagy! Mi bajod neked a Weisz-Chorin családdal és a gazdasági elittel?

nincs1itt 2019.11.11. 18:59:22

@6.Lenin: a megfejtéssel adós maradtál, de azért münchhausen nívóját megint hozod...
tartsd a pofád, mert nem megy több segélyke a zsákfaludba! egyben viszont igazat írtál, a nyugdíjad egy részét tényleg euróban kapod, többek között tőlem is!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.11.11. 18:59:45

@6.Lenin: Baszd meg lenin,te szopni jársz ide,pedig a körszakállad már meg van!XD

Cycmen 2019.11.11. 18:59:51

Na itt egy video a felébredő pestiekről, akik Tarlós helyett Karácsonyt választották!

www.facebook.com/franco.pezzullo/videos/2573628239369393/UzpfSTEwMDAwMjIxOTUyNDQxNjoyNTM4OTM1OTMyODU3MDMz/

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 19:00:41

@Pop40: egyébként ez a mostanában terjedő baromság, hogy a momentum megpuccsolta az olimpiát: nem az volt, hogy csak népszavazást akartak róla?

GNDL 2019.11.11. 19:01:29

@rasztaszív: „a legnagyobb tétel viszont azoktól származhat,akik érdekeit a leglátványosabban kiszolgálják : ezek pedig az egyházak”

Dehogy szolgálják az egyházak-, főleg nem a keresztény egyház érdekeit. :) Legfeljebb kihasználják az egyházakat. A templomfelújítások sem az egyházaknak hozzák a pénzt, hanem amit említettem: állami építőipari beruházás.... a legjobban kitömött fideszes oligarchák építőiparban- és ehhez kapcsolódó iparágakban nyomulnak...

rallus 2019.11.11. 19:02:31

@nincs1itt: Igen. Ha nincs Sztálin apátok, akkor ebben az országban a bolsik sosem értek volna el 2%-nál többet. De volt!

nincs1itt 2019.11.11. 19:02:33

@Sir Bates dö Hól: betépve még nem voltam(leragadtam a sörféléknél), de olyasmi lehet, mint amikor negyed órát hallgatod bogarat...

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 19:05:05

@rallus: az antiszemitizmusom miként vezetted le az alábbi kommentemből

"Sir Bates dö Hól
12 perce
@rallus: ": Ti először nyilasként a németeket támogattátok, majd kommunistaként a szovjeteket, azután a "nemzetközi tőkét" Az országot soha!"

ellenben mennyivel jobb jobbágyként a feudális rend XXI. századbeli reinkarnációját hypolni, hisz akkor az elit volt egyedül a nemzet y az ország... na tényleg menj a deszkán telibaszott retkes kurva anyádba..."

erre a logikai sorra kíváncsi lennék;-)...

6.Lenin 2019.11.11. 19:05:10

Skacoki, ez a téma már kezd kurva unalmas lenni, találta jobbakat...

"Tantárggyá tenné a szexuális nevelést az LMP

Az LMP-s Ungár Péter szorgalmazza, hogy a témát tegyék az alaptanterv részévé."

Ungár Peti. A másik se rosszabb...

"Horn Gyula fia keményen beszól Kövér Lászlónak

Kövér lehazaárulózta Horn Gyulát, erre válaszolt ifj. Horn Gyula."

Gyuszi bá azért nem harcolt fegyverrel a hazája ellen, mert Kövér Laca bá is, és még majd 1 millióan tagjai voltak az MSZMP-nek.

Ezért csak kéne lökni neki egy Nóbel béke díjat minimum.

Allítólag Hitler szerette a kutyákat, ergó nem lehetett rossz ember, aki mást állít, a 1 drb rohadék.

A szmogtól ennyire el lehet hülyülni Bp-en? Na, oda tuti nem megyek egy darabig, hátha tavaszra kitisztul.

rallus 2019.11.11. 19:05:28

@Sir Bates dö Hól: Nem elég a népszavazás? Ebben az országban a szocializmus kinevelt egy embertípust, amelyik dolgozni nem szeretett ugyan, de rendkívül aljas és irigy lett. Rájuk minden választásnál számíthattok...

nincs1itt 2019.11.11. 19:06:49

@rallus: hát ki mitől bódul... neked ez a csodaszer. tudod, ha nincs a sok nemzetthy, hazzafy+tsch+2x"y". akkor nem sztálin befolyási övezetében kötünk ki. de megadatott, hogy legyenek ilyen "formátumú" humanoidok. és ezek szellemi örököseinek tapsolsz? ha sikerül, o.v. és fuccállegenda séróbajnok szijjártó megint egy "sikeres" kiugrást hajtanak végre.
nálad nagyon komoly bajok vannak...

Gábris szomszéd 2019.11.11. 19:07:04

@Sir Bates dö Hól: Jól látod, hiszen az olimpiát a kis geci puccsolta meg, mivel beszart egy népszavazástól. :)

nincs1itt 2019.11.11. 19:07:28

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: már szintet ugrott, nálam már elérte münchhausen-t!

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 19:07:47

@Cycmen: ;-DDDDDDDDDDDDDDDDDD...

(láttad? sunyi antiszemita lettem, a haverod szerint;-))

nincs1itt 2019.11.11. 19:09:47

@rallus: ahogy mondod! ezt hívják ma fideszes prolinak! gondolom belülről ismered ezt a réteget. csak azért vagyok biztos benne, mert sztálinnal jössz a volt mszmp-s fideszt ajnározva, akikből feudális önkényurak lettek...

GNDL 2019.11.11. 19:10:15

@Sir Bates dö Hól: Ebben is inkább maga a népszavazás mint „ellenzéki mozgósító eszköz” az amitől óvakodnak Orbánék, nem az, hogy esetleg leszavazzák őket, olimpiát vagy vasárnapi zárvatartást. Lásd az ellenzéki összefogás októberi budapesti jó eredményei nagyban köszönhetőek a két előválasztásnak is, amelyek közel vagy több mint 70 ezer budapesti választópolgárt mozgattak meg. Hetekig volt „előválasztási kampány” a fővárosban, pavilonok, aktivisták meg szórólapok mindenütt, holott a hivatalos önkormányzati kampányidőszak még el sem kezdődött... sőt, ha jól tudom a bajszos még ki sem hirdette a választások időpontját. :)

Szóval, népszavazással ijesztgetni Orbánékat egyébként jó dolog, Budapesten főleg... bár ebben a konkrét kérdésben Orbánék is szerintem hajlanának erre, de ők országos népszavazást akarnának (ezért is tolják ezt az „egész nemzet ügye” bullshittet), annak meg kétséges lenne a kimenetele... főleg az eredményessége, lásd konkrétan százmilliárdokat vertek el a migránsozós népszavazásukra, és nem jött össze az 50% +1 fő részvételük.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.11.11. 19:12:03

@rallus: Igen.ezek a fideszesek.
De hál Istennek egyre kevesebben vannak!:))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.11.11. 19:14:38

@nincs1itt: Viki viszont ügyesen a kádári és a horthy rendszer valami különleges keverékét hozza vissza!:))

6.Lenin 2019.11.11. 19:14:38

@GNDL:

Ha Bp-en rendezték volna az olimpiát, csak a NOB adott volna 2 milliárd dollárt, plusz közvetítési jogok, külföldi befektetők stb. Párizs ki is tüntette a hazaárulókat ezért.

6.Lenin 2019.11.11. 19:19:49

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Budapesten van 1,3 millió szavazásra jogosult. Ebből 350 ezer szavazott a balfaszra, közel 1 millió, nem.
Országosan a Fidesze önkormányzatokra 1,8 millió, az ellenzékiekre 1,3 millió.

Mumszod volt amikor a matekot tanították az ált. suliban?

6.Lenin 2019.11.11. 19:25:28

Keresek a pulimnak egészséges egyedeteket fedeztetés céljából. Kérem libsik kíméljenek.
Esetleg ha a bözsi, ne adj isten, afrikai sertéspestist kapna, hátha segítség lenne egy HIV fertőzött libsi is. Akkor esetleg hálás lennék.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.11.11. 19:25:36

@6.Lenin: Az nem de a földrajz órán jobban odafigyeltem.
Valahogy most szebb színű lett Magyarország térképe!XD

Pop40 2019.11.11. 19:27:23

@Sir Bates dö Hól:
Dehogynem. A momentum, kb 2 hónapos formációként, ha akarta, se tudta volna megbuktatni az olimpiát, ahogy a Geci meg a maffiája hazudozza évek óta.
Annyit értek el az aláírásgyűjtéssel, hogy kötelező legyen kiírni róla egy népszavazást. A Gecit meg a sleppjét viszont oktatás, egészségügy, stadionok, stb témakörökben valamiért nem annyira érdekli a magyarok véleménye. (Kb egyetlen témakörben mer népszavaztatni, a "gyüjjenek' e' migráncsok"-témában.)

Így aztán elkaszálta az olimpiát -még egyszer, lassan, hogy a hülye fideszes is értse: SZEMÉLYESEN A GECI KASZÁLTA EL AZ OLIMPIÁT, NEM A MOMENTUM - a segghülye híveinek meg beadta, hogy a két hónapja létező Momentum miatt nincs olimpia, nem pedig azért, mert fél, hogy a szavazók 90%-os arányban küldenék el a halál f.szára a tolvaj sleppjével együtt, ha hagyná, hogy az összegyűlt aláírásoknak megfelelően népszavazás döntsön róla.

Most ugyanez a lemez megy, csak most épp atlétikai vébé ürügyén akarnak ellopni pár száz milliárdot.

6.Lenin 2019.11.11. 19:28:51

@GNDL:

Örülsz, hogy a momentumosok ezt megakadályozták, és ezért kitüntetés is kaptak a franciáktól? Ennyi rosszindulat van benned (is)?

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 19:30:14

@GNDL: ezért vetettem fel, hogy egy kérdés feltevését ne a "megpuccsolták" szinonimájaként értelmezzék... a szomszéd, egyébként segghülye, kutyája öt perc után értette a különbséget...

Pop40 2019.11.11. 19:31:16

@6.Lenin: Mivel is akadályozták meg a momentumosok, elvtárs?

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 19:32:40

@6.Lenin: jóval üdítőbb látvány, mintegy ner-cseléd;-)...

6.Lenin 2019.11.11. 19:33:12

@Pop40:

Azért a hülye agyadig nem jut el, hogy ha nincs egységes támogatás a város részéről, akkor nem szabad, lehet egy ilyen eseményt (sikeresen) megrendezni.
Túl nagy falat ilyesmi a söpredéknek.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.11.11. 19:33:32

@GNDL: A kormánymédia meg:"totális érdektelenség...csak 70 ezer embert érdekelt...."
XD

Gábris szomszéd 2019.11.11. 19:35:27

@6.Lenin: "Budapesten van 1,3 millió szavazásra jogosult. Ebből 350 ezer szavazott a balfaszra,"

1.8 millió pedig a még nagyobb faszokra szavazott. :)

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 19:36:10

@Pop40: mintha a falnak beszélnél;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 19:37:32

@6.Lenin: Lajos, ne akard magad hülyébbnek mutatni a valóságnál;-)...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.11.11. 19:37:50

@6.Lenin: Hámostmé'?!:))
A D209-es efftárs is kapott kitüntetést a gazdádéktól,nem?:))
Nnnnnnnnnahátakkómeg!

Pop40 2019.11.11. 19:38:13

@6.Lenin:

Nincs egységes támogatás? Nem fog lebaszni a tartótiszted, ha ilyeneket írsz?
Hát már hogyne lenne egységes támogatás! Az egész ország egyként, vállvetve követelte, hogy a vajdád rendezzen egy túlárazott olimpiát! Csak a rohadék momentum, az feküdt keresztbe ennek az össznépi követelésnek, mert volt pofája fölvetni, hogy mielőtt a vajdád sleppje ellop újabb pár száz milliárdot a zemberektől, esetleg őket is kérdezzék már meg erről?!

Ménár Atya 2019.11.11. 19:38:46

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Marhaság amit állítasz.
Vágyvezérelt ellenzéki butaság.
Kicsit a tényekhez kellene ragaszkodni, nem a 444 hülyeségeihez.
A tények és számok alapján az önkormányzati választásokat most is a fidesz nyerte.
A kormánypárt keserűen ünnepel, mert Lényeges településeket bukott.
Az ellenzék ünnepel, mert lényeges településeken nyert, de ettől még vesztes.
Persze , te elhiszed, hogy nyertél, mert ez a kommunikáció lényege.
Valójában pedig meg kell nézni egy reális eredmény közlőt, ahol látszik a valós eredmény, ami nem tiszta narancs, és nem is vörös mint anno a maszop idején volt.
A valóságban 2006-tól a fidesz nyer.
És ciklusra vetítve is jobb eredményt ér el,mint az ellenzék.
A kérdés most az, hogy ahol nyert az ellenzék, mit kezd a kapott felelősséggel.
Egyelőre pénzosztásba kezdtek ,és pozíció osztogatásba a lakájoknak.
Én bizakodok, hogy nem harácsolni kezdenek, de egyelőre ennek olyan 60%-40% -ban a harácsolás az indulás alapján.
A fidesz szerintem simán fordíthat, de egyelőre kezd beleesni a pojáca fletó féle pökhendi politizálás csapdájába.
Ha ezt ledobja, és a stadionos agymenést abbahagyja, akkor az ellenzéknek nem sok esélye lesz.
Bár egyelőre, kissé zavar támadt az erőben.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.11.11. 19:39:30

@6.Lenin: Azért rendesen megdolgozol azért a kis bözsijegyért öreg!
Most a momentumot tartja a gazdi veszélyesnek,így őket kell ekézni!

6.Lenin 2019.11.11. 19:39:43

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

A nyomorult kis életedben ez a néhány hetes öröm is sokat jelenthet. Megértelek, és hidd el, nem sajnálom.

maxvall baribaszó 2019.11.11. 19:42:37

@6.Lenin: pulival még nem voltam, de hát istenuccse, hadd szóljon!

nincs1itt 2019.11.11. 19:43:11

@6.Lenin: vologya, komolyan kérlek, ne csináld ezt tovább! ne legyél kocsmai pénzsámán. most, amíg itt vagy, vetkőzd le a megszokásaidat.
sorold kérlek az üzletileg sikeres(pozitív szaldójú) olimpiákat.
ne gyere, hogy a nob 2 milliárd dollárt adott volna. csak a stadionok megépítése többe kerülne, különösen a sajátlábonállók és nemstrómanok extra költségei miatt. majd jön az a kérdés, te italbolti takarláng elme, hogy mit kezdjünk ezekkel a létesítményekkel, 10 perccel az olimpia vége után? ki fogja állag megóvni, fenntartani stb. ez mennyibe kerül...
vologya, eddig is tudtuk, hogy kicsit ütődött vagy. de próbáld megcáfolni ezt a közkeletű vélekedést!

6.Lenin 2019.11.11. 19:43:24

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Tévedsz, jól szórakozom, hogy sikerül egy helyen ennyi balfasz libsit látni, mikor erőlködnek .

Pop40 2019.11.11. 19:44:10

@Sir Bates dö Hól:

Szegénykém már kínjában, hat feles után csak benyögte, hogy "nem volt egységes támogatás" (gyk, Vityán, a sleppjén, meg pár sportolón kívül nem támogatta SENKI, még a fideszesek zöme se.)

De azért nyilván olimpiát meg ebét meg vébét meg minden százmilliárdos, költséges lószart kéne itt rendezni, és rohadt momentum, amiért "megakadályozta" azzal, hogy népszavazást kezdeményezett róla. :D

Logikát nyomokban se keress a sztoriban.

maxvall baribaszó 2019.11.11. 19:45:10

@6.Lenin: de a puli, az ugyebár hasonlatos a birkához?

6.Lenin 2019.11.11. 19:47:28

@Pop40:

Szerintem ne foglalkozz vele, ez neked túl nagy falat. De, ha gondolod kérdezz meg néhány sportolót is, hogy mi a véleményük. Akár most is.
Ez a söpredéknek nem jelent semmit, ezzel tisztában vagyok, és sokan mások is.

Gábris szomszéd 2019.11.11. 19:48:02

@6.Lenin: Szerintem gyorsan egyeztess Pócs Jánossal. :)

Gábris szomszéd 2019.11.11. 19:50:38

@6.Lenin: Mókás amikor a söpredék mintapéldánya söpredékezik. :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.11.11. 19:52:15

@Ménár Atya: Haver!Az utolsó soraidért még kirúgnak ha nem vigyázol!XD

@6.Lenin: te meg a szüleidnek szereztél pár perc örömöt ,mielőtt megszülettél.
Azóta viszont....

6.Lenin 2019.11.11. 19:52:32

@nincs1itt:

Akkor miért rendeznek sportversenyeket, írnak könyveket, készítenek filmeket, működtetnek színházakat? Az tuti, hogy miattad az iskolákat kurvára értelmetlen volt felépíteni.

Nagy bunkó vagy Szepikém, de legalább ne dicsekedj vele, te szerencsétlen.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.11.11. 19:54:38

Na további jó mulatást mindenkinek!
fideszbirkáknak meg további jó szopást!
Aztán büfi,és lehet menni lefeküdni!XD

Sancho12 2019.11.11. 19:55:06

@6.Lenin: Igazad van majd ők kifizetik az árát.Semmi nekik az pár milliárd.

Pop40 2019.11.11. 19:55:40

@6.Lenin:

Fussunk neki megint, bolsi, mert látom, a hatodik feles után az amúgy se túl acélos felfogóképességed tovább romlott: mivel is akadályozta meg a momentum az olimpiát?

A sportolókkal amúgy semmi bajom, kifejthették volna részletesebben a véleményüket a népszavazáson. Ha többségük van, semmi gond.
Csak ugye a vajdád nekik is keresztbetett azzal, hogy nem merte kiírni a népszavazást.

Igen, a söpredékkel valóban tökéletesen tisztában vagy, nálatok avatottabb szakértője nincs a témakörnek. :-)

6.Lenin 2019.11.11. 19:57:05

@Gábris szomszéd:

Mi van Tiszavasvárival? Mintaváros lett? Ózd? mindenki ott szeretne lakni, élni?
Majd kiderül.
Vona mikor lesz ME ? Vagy már a picsában sincs?

Gondolod, hogy lesz olyan vt, hogy 22-ben a 6%-os hülyéknek kell majd nyerniük?

6.Lenin 2019.11.11. 20:03:00

@Pop40:

Azzal, hogy elíndított egy olyan kezdeményezést, ami kétségessé tette, hogy szinte mindenki támogatta volna az esemény megrendezését.
Te ilyesmiket föl sem fox, hogy mondjuk egy negyede választotta Karácsonyt, és három negyed nem, mennyire lehet majd olyasmit megvalósítani Budapesten a többség támogatása nélkül. Már most visszavont néhány választási ígéretet, mert nem lett volna meg a támogatás mögötte.

Írtam, hogy te ehhez balfasz vagy, ne foglalkozzál ilyesmivel. Nyertetek, örüljetek, aztán majd ordibálhatok, hogy átbasztak benneteket.

Gábris szomszéd 2019.11.11. 20:05:50

@6.Lenin: Nekem bejön, hogy mekkora fasz vagy. Ez a fos tempó, amit itt nyomsz pontosan ugyanaz, amivel a gezci gazdid bandája Jászberényt is elbukta. Csak így tovább, nálad jobban nem sokan szolgálják az ellenzék győzelmeit. :)

Ménár Atya 2019.11.11. 20:06:06

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Honnan is?
Egy dolgot tisztázzunk, attól hogy nem értek egyet valamiben veled, sőt sok dolgot támogatok ami a fideszhez köthető, attól még nem vagyok semmilyen párt tagja.
Kirúgni legfeljebb magam tudnám, mivel úgy kb 30 éve magamnak dolgozok, és nem függök senkitől, erre nagyon vigyázok.
Tehát nettó marhaságnak tartom azt a gondolkodást, amikor valaki beskatulyáz mert épp nem az ő nézeteit vallom abban a pillanatban.
Az az igazság, hogy támogathatnám fletót,vagy a maszopot, de őket elég kártékonynak tartom.
A kártékonyságot pedig a bankszámlámon mérem.
Nem érdekelnek az "izmusok"
Próbálom reálisan nézni a történéseket, nem szűrős szemüvegen át.
Jó, ez lehet, hogy neked újdonság, nekem nem, mert ebből élek, nem érdekel a propaganda egyik féltől sem.
Remélem segítettem.
Ja, ezt még nézegesd :
adatujsagiras.atlatszo.hu/2019/05/29/a-valasztasi-terkepek-zome-csaloka-mutatunk-egy-realisabb-kepet-a-fidesz-gyozelmerol/
Ez egész jól sikerült, de komolyan.
Ma épp ezen vitatkoztam egy vérfideszessel, és megint igazam lett, már várom a holnapot amikor megmutatom a valóságot neki.

nincs1itt 2019.11.11. 20:08:13

@6.Lenin: vologya, látom neked a fodbalmecs az = színház+könyvek stb.
olyan ostoba vagy, hogy a fal adja a másikat!
én vagyok a bunkó, már két kérdésre adós vagy a válasszal...
mert gyaníthatóan lövésed sincs egyikről sem.
münchhausen orosz rokona, szerintem pihenj le! sok volt kvasz. mára elég volt neked ennyi leégés.

nincs1itt 2019.11.11. 20:09:42

@Ménár Atya: atyám! ismét egy sajátlábonálló, mindentől független fidesz-tálibhoz van szerencsénk?
gyanús ez nekem!

Oxica 2019.11.11. 20:14:41

Oké, legyen még több stadion de a tolvajpárti felcsúti lótolvaj kipcsak cigány "svejci" bankszámlájáról legyen finanszírozva.

Sőt, már azt is bejelentették, hogy Moto GP pálya is lesz 2023 ra. 2032 ben meg olimpia, mi elvtársak.

Tehát nincs mese, legkésőbb 2022 ben meg kell buktatni a tolvajpárti felcsúti lótolvaj kipcsak cigányt, mert különben a stadionokon kívül, kő kövön nem marad lápi hülyemagyarországon.
Az egész országban legalább akkora sallert kell kiosztani, amekkorát Jászberényben kaptak az elvtársak.
Akkor majd eltakarodnak a csatlós kutyáikkal együtt.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G és a 3:0

2019.11.11. 20:15:20

Nehéz elképzelni, hogy valaki nem tudja elképzelni a sportolókk szeretik a sportot és pl. Keleti Ágnes nem Orbán parancsára kelt fel renszeresen már pici korában hajnalban hogy olimpiát nyerhessen.
Pedig nem olyan nehéz dolog ez csak bele kell gondolni, hogy pl. a Momentum számára fontosabbak a homárok, mint az olimpia ezért őket támogatják, hogy büszke szlovákok lehessenek.

Pop40 2019.11.11. 20:17:17

@6.Lenin:

Sok a rizsa, bolsi, kínodban már össze-vissza hadoválsz. Lett volna egy népszavazás, és ha az olimpia többséget kap, mehet. Ha meg 90% leszavazza, ahogy az várható volt, (nem véletlenül kaszálta el a Geci gazdád) akkor mégis mi a pék f@szára akartok ti fidesztálib majmok egy olyan olimpiát, amit az ország döntő többsége (még a fideszesek zöme) se támogat?? És mi a franc köze van ehhez a momentumnak??

"hogy mondjuk egy negyede választotta Karácsonyt, és három negyed nem, mennyire lehet majd olyasmit megvalósítani Budapesten a többség támogatása nélkül."

Feküdj le, bolsi, tényleg szarrá égeted már magad.
A tolvaj geci gazdád ugye kétharmaddal kormányoz. Mikor is szavazott rá ehhez képest az ország kétharmada? Ja, hogy pont soha?
Miért nem mond le a büdös francba, hogy akar megvalósítani bármit a többség támogatása nélkül?

CSOKKI MÁLNA 2019.11.11. 20:18:27

@Pop40: Érdekes a Gyárfás féle futball EB pályázat idején -2010 előtt -senki nem őrjöngött az abban foglalt stadionépítési és stadionrekonstrukciós program ellen.Különös, nem..?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.11.11. 20:19:15

Basszus a fideszes pofátlanság tényleg határtalan!!!!! Az előbb Tarlós próbált szegény Scarlett Johanssonból hülyét csinálni, most meg a Zorbán pózol Antonio Banderasszal!!!

MEGÁLL AZ ESZEM!!!
remélém lesz egy szemfüles sajtós aki riasztja a MŰVÉSZURAT!!!!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.11. 20:19:38

tornából felmentett girhes libbantak félnek a sporttól mint zsidók a víztől

6.Lenin 2019.11.11. 20:21:45

@Gábris szomszéd:

Nekem tök mind1, hogy ki vezeti Jászberényt, ha így döntöttek, az az ő dolguk. Vasvári is jobbikos fellegvár volt. most elbukták. Miért?

Ezeket mindig a helyiek döntik el, és vagy ők élvezik , hogy jól döntöttek, vagy megszívják, és legközelebb másként döntenek. Mi közöm ehhez? Pláne egy hónap se telt a választások óta.
Nekem nem öröm, bánat kérdése a választások. Éltem én már a komcsik alatt is, és jól, mert megteremtettem magamnak, leszartam a vezetőket. Most se azok érdekelnek, de amíg nincs jobb, azokat támogatom, akik valamilyen szinten elfogadhatóbbak.

Te ezeket vagy képtelen felfogni, mert seggnyaló vagy. Közöm? Nyald, ha neked ez kell.

Én támogatom a Fideszt, nem vagyok sem tagja, sem imádója, ha lenne jobb, őket támogatnám. Magas ez neked?

Sancho12 2019.11.11. 20:22:23

@Tényelek: A homároknak tele van a farkuk a qurva sok stadionnal.Nincs kórház,oktatás.Csak a rongyrázás,na ebből van elegük.

schlumbergerna 2019.11.11. 20:22:36

@6.Lenin: ,, mi a faszért emelkedett ekkorát az idegenforgalom Mo-on 2010 óta?"

Há' mer Rühelke kézbevette a dolgot, ő ért hozzá jól!

Pop40 2019.11.11. 20:23:18

@Tényelek:

Elmondom neked is, mert láthatóan téged se az eszedért tartanak:

1, az olimpiát nem a momentum kaszálta el, hanem Vitya.
2, semmi gond nincs azzal, ha a sportolók szeretik a sportot. Ha viszont százmilliárdokat akarnak elbaszni az adófizetők pénzéből újabb stadionokra, miközben az oktatás meg az egészségügy rohad szét, az a minimum, hogy ehhez népszavazáson többséget szereznek.
Vagy fizessék saját zsebből a projektet, akkor senki nem fogja ellenezni.

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 20:23:47

@Ménár Atya: "A tények és számok alapján az önkormányzati választásokat most is a fidesz nyerte.
A kormánypárt keserűen ünnepel, mert Lényeges településeket bukott."

azért nekem ez egy kicsit szintén olyan, mint a "mi értékesebb: egy dinnye, tíz alma és húsz körte vagy húsz dísztök, tíz körte, húsz szilva meg ötven földimogyoró?"
a fidesz azért húzza a száját, mert a nagy nyúlásokat nem lehet a falvakban, kisvárosokban megcsinálni, mert okés a tízmilliós (ha volt egyáltalán annyi) kilátó á la 50cm, de ezzel nem jönnek össze milliárdok, még hufban sem... ugyan megegyezhetnek még egy metróról karácsonnyal vagy draskoviccsal, de abból nekik is jár alanyi jogon, s nem ez a cél: ezért vannak szarban a jelen stadionnal is. miért nem tudták a puskást multifunkcióssá tenni a 606M€-ból?

2019.11.11. 20:23:59

@Oxica: Nyugodtan szidja Orbánt, nem zavar, a politikusok arra vannak kitalálva, de
Azt nem értem, hogy miként kapcsolható össze Orbán és a kipcsap nép, amit mostanában sokszor tapasztalok a liberálbolsevik oldalról?
Mint bizonyára ön is tudja Magyarországra három alkalommal települtek be kipcsak népcsoportok, de területileg sohasem tartoztunk a Kipcsak szövetséghez.

CSOKKI MÁLNA 2019.11.11. 20:25:21

@nincs1itt: Futball, vagy football.. De semmiképpen sem "fodball", te barom..(Tudod mit, írj inkább focit, azt talán nem baszod el..:))

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 20:26:09

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: komolyan, őt szemlélve kezdem megérteni a végtelen fogalmát;-)...

6.Lenin 2019.11.11. 20:27:18

@Pop40:

Te tényleg hülye vagy.

A KariGerit egynegyed támogatta, háromnegyed nem. Ö se tud majd megvalósítani olyasmit, amihez mindenki, vagy legalább a lehető legnagyobb támogatás nincs meg.

Bárki lenne hatalmon, vannak olyasmik, amikhez KELL a lehető legnagyobb támogatottság. Bárki, érted?

Nincs itt egy normálisabb libsi, aki elmagyarázná ennek a balfasznak? Nekem nincs kedvem ilyen hülyékkel foglalkozni.

Pop40 2019.11.11. 20:28:46

@CSOKKI MÁLNA:

Gyanítom, ez azzal lehet összefüggésben, hogy 2010 előtt nem állt minden felcsút-nagyságrendű koszfészekben százmilliárdokból épült, sok ezres férőhelyes, ürességtől kongó, de a fenntartási költségeket folyamatosan nyelő stadion.

CSOKKI MÁLNA 2019.11.11. 20:29:28

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: De a futball -Eb- pályázat idején mégse őrjöngtek..Ezt magyarázd meg nekem..:)

Sancho12 2019.11.11. 20:30:44

@6.Lenin: Te hülye.BP-en az ellenzék van többségbe,csak tud.

Gábris szomszéd 2019.11.11. 20:31:14

@6.Lenin: Minek beszélsz annyit a csődbe ment életedről? :)

CSOKKI MÁLNA 2019.11.11. 20:31:32

@Pop40: Tehát a stadionok többségével semmi gondod, csak a kisebbekkel, ha jól értem. Köszönöm..;)

6.Lenin 2019.11.11. 20:32:26

@mgdé:

Bocs, ennyivel már akár egy földrészt is lehetne kormányozni, igazad van.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.11. 20:33:50

2010 előtt beléptető kapuk NEM épültek sok m-ból, utána cstadionok épülnek sok m-ból
a romkocsma töltelékek flusztrációja érthető

Pop40 2019.11.11. 20:34:42

@6.Lenin:

Egynegyed? Te vak is vagy, nem csak hülye?
Karigeri 50% fölött nyert a választáson. Az egy ötös, meg egy nulla, egymás után.
Az egynegyed meg, amiről te makogsz, az a 25%. Tudod, a kettes, meg az ötös egymás után. Ja, dehogy tudod.
Számolgasd a feleseidet a kocsmában, te majom, ez van, ha a hülye fideszes választási szakértővé issza magát, mikor már a szorzótáblánál kibukott a suliból.

mgdé 2019.11.11. 20:34:49

@6.Lenin:

Hát még ha tudnád mi ez? :D

morph on deer 2019.11.11. 20:36:16

@Sir Bates dö Hól:
“ miért nem tudták a puskást multifunkcióssá tenni a 606M€-ból?”

Nana! Na!
Nem arról van szó, hogy nem tudták volna, hiszen mind olyan okosak, mint a Mészáros, és olyan szép, mintha orbán és Németh Szilárd szerelemgyereke lenne, szóval egyenesen tökéletesek!
Dehogy nem tudták volna!
Ha akarják, de nem akarták!

És tudod, miért nem?

Mert akkor az a hatvanezer néző nem láthatta volna elég közelről, hogy milyen qrvára béna az a falábú bagázs, amelyik ott a gyepen szaladgál!
Hát ezééér!

Így meg most láthatják!
Sőt, még le is köpdöshetik őket! A szotyihéjjal, természetesen...
Ugye most te is örülsz?

2019.11.11. 20:36:17

@Sir Bates dö Hól: Az 50 centis kilátó még Gyurcsányék műve volt csak az elszámoltatásnál Orbánék voltak hatalmon, mint a 4 metró vagy az M4 mutyinál.
Amiket eddig ismerünk annak zöme MSZP-s mutyi csak elvétve van fideszes.
Ők az eu bürokrácia fürgesége miatt még ezután jönnek, az Elios ügyet csak soron kívül dobták be, hátha segítik vele az itteni libsiket a választáson.
Mondjuk a kispesti választási eredményt nézve a lopás ma már nem számít bűnnek.

CSOKKI MÁLNA 2019.11.11. 20:36:21

@6.Lenin: Janiczák 440/400 m Dávidka viszont zavartalanul folytathatja polgármesteri tevékenységét a jövőben is, a baloldal támogatásának köszönhetően. A becsület és az önzetlen lokálpatriotizmus élő megtestesülése ez a fiú..:)

6.Lenin 2019.11.11. 20:37:04

@Sancho12:

Nézd már meg az eredményeket. Miért vont vissza néhány ígéretét karigeri?
Mert nyilván nem lett volna meg a többségi támogatás a budapestiek részéről.
Nem a rá szavazók részéről! Azoktól nyilván.

Tényleg ennyire hülyék a libsik? És ezek nyertek Budapesten? Úristen, ez egy ilyen sötét város? ( most úgy tettem, mintha már régen nem tudtam volna, hogy, de igen)

Gábris szomszéd 2019.11.11. 20:38:14

@Oxica: "A vasárnapi időközi választáson letarolta a Fideszt az ellenzék, Pócs János padlót fogott a jászberényi eredmény láttán. A Fidesz is tudta növelni szavazói számát, tehát szó sincs arról, hogy gyengült volna a kormánypárt. Az ellenzéki siker okai között ott a választói dac, a jobban koncentrált aktivistasereg és a Fidesz legyőzhetetlenségének megdőlt mítosza."

hvg.hu/itthon/20191111_idokozi_jaszbereny_komlo_szekszard_fidesz

Ennyike

youtu.be/J21l8l5cm2k

6.Lenin 2019.11.11. 20:39:00

@CSOKKI MÁLNA:

1x az ózdiak csak agyonverik. Ők szívnak miatta/miattuk.

mgdé 2019.11.11. 20:40:08

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

"beléptető kapuk"

Valószínűsítem, 2002-ben még kisgyerek voltál.
Akkor viszont inkább NE mesélj akkori dolgokról ...
(Deutsch, Sík, Papcsák, folytassam?)

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 20:40:24

@Pop40: van pedig abban, csak unortodox, azaz nem_arisztotelészi, nem egymást követő lépésekben, hanem bakugrásokkal operál... mint a magyar és a ner-magyar nyelv különbsége: ami magyarul úgy hangzik "liberális", az ner-magyarra fordítva "gyökér zsidóforma hazaáruló kígyóvállú pattanásos kis arabfaszszopó", sz'al nem csodálom a kommunikációs problémákat... kíváncsi vagyok a mateknak mikor mennek neki: a²+b²=π vagy valami hasonlón biztos dolgoznak... mint kásler a türktudaton... b+, azt nem értem, hogy miként szavazhat nem mongolidióta szinten lévő olyanokra fenntartás nélkül, ahol németh szilárd kormányzati pozicíót kap? mert okés, hogy a másikon ott van kunhalmi azonos intellektussal, de azt legalább sunázná a férfiak többsége, de a nőkről ezt nem gondolnám németh vonatkozásában...

morph on deer 2019.11.11. 20:41:04

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
“girhes libbantak félnek a sporttól mint zsidók a víztől“

Nem “szenteltvíz” az amire gondoltál, és mintha az ördög legutóbb nem lett volna zsidó, bár én nem kukkolok a piszoár mellett, szóval lehet, hogy tévedek.

Amúgy milyen sportról beszélsz te egyáltalán?
Itt a fociról volt szó, nem?

Pop40 2019.11.11. 20:41:31

@CSOKKI MÁLNA:

Olvasd el még egyszer a kommentet talán, mert látom, nem ment át.
Nincs semmi gond önmagában a stadionnal, van minden normális országban belőle. Ugyanakkor csak az egészen egzotikus diktatúrákra jellemző, hogy a vezér porfészek falujában is áll egy akkora, hogy százszor beleférne a komplett falu, miközben amúgy az oktatás, az eü rohad szét, a vezér meg csodálkozik, hogy a nép nem kér egy 10000001-ik túlárazott, kihasználatlan stadiont az addigi 10000000 mellé. Nem, nem a méretével van gond. Azzal van gond, hogy a méretének 1%-át se hasznosítják, miközben nyeli azt a pénzt, amire az eünek lenne szüksége.

Remélem, így már sikerül megértened, mert jobban nem tudom szájbarágni.

csüngőhasú norvégbáró 2019.11.11. 20:42:30

@6.Lenin:

"Tényleg ennyire hülyék a libsik? És ezek nyertek Budapesten? Úristen, ez egy ilyen sötét város?"

nem sötét város, elegük lett a csutti gecidből, csak neked ízlik annak csodás valaga, erdogant is cucliznád vén majom?

Jászberényt is bukta a fidess maffia, de rondán. :D

prosti srácok fidessnyik szennylap 5 millát csengetett. :D

CSOKKI MÁLNA 2019.11.11. 20:42:55

Lampert Mónika, Gál J., Draskovics, Kolber..Karigery "új" emberei..:)

Tini bá'! Ezek ugyanazok..? :)

Sancho12 2019.11.11. 20:43:10

@6.Lenin: Mit is vont vissza?Semmit,tárgylás alatt van,vagy szavazás lesz róla.És csak a budapestiek fognak szavazni.

2019.11.11. 20:43:43

@Pop40: Ilyen alapon operaház meg még egy sor dolog soha az életben nem épülne, mert többségben vanak azok, akiknek nem tetszik.
Kíváncsi lennék, hogy hányan szavaznának a modern művészek támogatása mellett főként, ha megmutatnák a Józsi bácsiknak, Mari néniknek, hogy nagyjából mit is jelent az.

CSOKKI MÁLNA 2019.11.11. 20:44:14

@Pop40: Épp azt kérdeztem, hogy akkor tehát a nem porfészekben lévő felújított stadionokkal semmi gondod..ugye..:)

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 20:45:37

@6.Lenin: Lajosom, pontosan leszarom azt, hogy a sportolók mi a faszt akarnak, amíg a prioritás nem a tömegsport-diáksport-versenysport-élsport vonalon, hanem élsport-versenysport-a_többi_le_van_szarva vonalon mozog, s mindezt túlárazva, közpénzből... addig egyéni szociális problémának (továbbiakban eszp) tekintem még egy olimpiai vagy világbajnok gondját, búját is...

mgdé 2019.11.11. 20:46:15

@CSOKKI MÁLNA:

Azért még kérdezz rá nála az árukra is. Hogy azokat is elfogadhatónak találja-e? :D

csüngőhasú norvégbáró 2019.11.11. 20:48:10

ez nagyon kemény fidessnyik alázás folt... :D

www.youtube.com/watch?v=J21l8l5cm2k&feature=youtu.be

orbánia, büdös a segged. :D

morph on deer 2019.11.11. 20:48:18

Ezen is lehetne cseppet merengeni azért:

2017-ben mi költöttünk legtöbbet sportra az EU-ban, közben mi vagyunk itt az egyik legbetegebb nemzet, de mindenképpen a legkövérebb!
Akkor most mi van?

A stadion mégsem használ az egészségnek???
Tényleg?
Nahát...

“ In 2017, Hungary invested the highest ratio of total government expenditure into recreation and sports among the European Union’s 28 Member States, Eurostat reported.

As the EU average amounted to 0.7% in that year, Hungary emerged winner without major contestation, having invested 2.5% of the total government expenditure in recreation and sports.”

hungarytoday.hu/2017-hungary-spent-most-sports-recreation-eu/

Sancho12 2019.11.11. 20:48:36

@Tényelek: Ne terelj. Arról senki nem szolt egy rossz szót se.Nem színházakkal van a baj!!!

6.Lenin 2019.11.11. 20:51:22

@Pop40:

Budapesten 1,3 millió (nem emléxem pontosan) választásra jogosult állampolgár van (nem számítva az ott élő külföldieket, akik valszeg eldöntötték a választást, de ez most már mind1)

Ha jól emléxem 700 ezer körül szavaztak, ebből 350 ezren karigerire, 300 ezer körül Tarlósra. Vagyis 1,3- 0,35 vagyis 1 millió körül nem karigerire. Nem így szoktatok számolni?
De B+, nem ez a probléma lényege. Vannak ügyek amihez ezeknél nagyobb többség kell, ha nem szeretnének idő előtt bukni. Persze, ha nem hülye tényleg.

Ha kiírnak az olimpia ügyében népszavazást, valszeg nincs többség. ILYEN TÁMOGATÁSSAL NEM SZABAD AKKOR MERENDEZNI, nem is rendezték meg.

A Csuti csüngőhasú, de nem hülye. A hülye te vagy,B+.

Pop40 2019.11.11. 20:51:43

@Sir Bates dö Hól:

Hát, a szociknál normális emberanyag már nem nagyon maradt, rég ki kellett volna esniük. De ja, Kunhalminak én is tudnék elfoglaltságot adni. :-)) Pacalszilárdnak meg maximum a másnapi menü elkészítését.

A kígyóvállút még valahol megértem, nem lehet mindenki olyan szép szál legény, mint bencsik, stefka, bayer, vagy géfodor. :D

2019.11.11. 20:56:18

@morph on deer: A horvátoknak négy a Puskásnál nagyobb stadonjuk van de több, mint húsz év kellett, hogy jöjjenek az eredmények.
Magyarországon már 2008-ban csak egy stadion volt, ahol nemzetközi mérkőzéseket lehetett játszani.
Lehet falábúzni, de a mi focistáinknak a szó szerinti talpon maradás gondot okozott a műfüves pályákon, meg kell nézni pár nemzetközi vagy válogatott meccset!

morph on deer 2019.11.11. 20:57:23

@csüngőhasú norvégbáró:
“ez nagyon kemény”

És jó! Koherens, átgondolt, és pontosan fogalmazva azt mondja, amit akar! Gratula!

Igaz, Magyarország lakcímét nem hozta szóba, meg békés boldog karácsonyt sem kívánt, de valahogy nem is röhögték ki!
Ki érti?

Gábris szomszéd 2019.11.11. 20:58:02

@csüngőhasú norvégbáró: Vajon hány ilyen csicskalángos kell még a Fidesznek, hogy megértsék: ha tökrészegen szép szóval kitessékelnek egy kocsmából, nem megyünk vissza a panaszkönyvet követelve, mert akkor jó eséllyel már az ablakon át távozunk. Nagy gratula Budai Lórántnak és a jászberényi választóknak, jó mulatság, férfimunka volt! :)

Pop40 2019.11.11. 20:58:14

@6.Lenin:

Érdekes eszmefuttatás. Ezek szerint a Geci azért van kétharmaddal hatalmon, mert cirka 6 milliónyian rá szavaztak? (És akkor nagyvonalúan ehhez hozzá se számolom az Mo-n vígan szavazgató, de itt soha nem élt határon túliakat.)

"ILYEN TÁMOGATÁSSAL NEM SZABAD AKKOR MERENDEZNI, "

No, csak nem? Eddig nem azt hablatyoltad, hogy rohadt momentum megfúrta az olimpiát? Ezek szerint a momentum ügyes volt, hogy ellenzett valamit, amit szerinted se lett volna szabad megrendezni?

Azt se tudod már, mit beszélsz, bazmeg, egyik kommented üti a másikat.

mgdé 2019.11.11. 21:00:30

@Tényelek:

"de a mi focistáinknak a szó szerinti talpon maradás gondot okozott a műfüves pályákon"

Vecsésen (az ugye nagyváros?) pl. már legalább 15 éve van műfüves pálya ...

Úgyhogy ez, lásd be nyugodtan, sovány indok.

Gábris szomszéd 2019.11.11. 21:00:49

@morph on deer: Egyre pengébb ez a Peti gyerek. :)

2019.11.11. 21:01:16

@Sancho12: Ki mondta, hogy a színházakkal nincs gond csak a stadionokkal?
Ki kell írni népszavazást és csak az színház, operaház, maradhat, ami többséget kap!

CSOKKI MÁLNA 2019.11.11. 21:01:29

@mgdé: Miért futball- Eb- pályázat költségvetését firtattátok? Fogalmatok nem volt róla..Senki nem őrjöngött, nem kezdett aláírásokat gyűjteni..Nem volt kiadva ugyanis a támadási parancs..Csak a jó öreg kettős mérce..:)

6.Lenin 2019.11.11. 21:03:51

Ahogy látom, ma igen szar libsikből a felhozatal, csak a leghülyébbeket sodorta ide a kora téli szellő.
Hát ehhez pont most kurvára nincs kedvem nekik elmagyarázni, hogy igaz a világot teremteni elég volt 7 nap, állítólag, de nekik sikereket felmutatni több száz év is kevés lenne. Örüljenek még pár napot, oszt lassan elindulhatnak a picsába, úgy is oda kerülnek rövidesen.

Örömködjetek balfaszkáim az Úr szereti a hülyéket is. Az ő türelme végtelen, én meg ma más szarok rátok.

Jó8!
Mindenkinek.
(kezdődik a sajtószemle)

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 21:04:29

@6.Lenin: "Bárki lenne hatalmon, vannak olyasmik, amikhez KELL a lehető legnagyobb támogatottság. Bárki, érted?"

ja, mint a rezsicsökkentés, na látod, az ellen senki sem szavazott volna, de ilyen lehet az örök élet vagy az ingyensör is: ellenben budapest valószínűleg nem akar egy atlétikai stadiont, főleg, hogy csepelre csak egy híd vezet még mindig...

2019.11.11. 21:05:23

@mgdé: Hiába van, ha nem UEFA szabvány és nem tudnak rajta megtanulni még futni sem, a többiről nem is beszélve

mgdé 2019.11.11. 21:06:49

@CSOKKI MÁLNA:

"firtattátok?" :DDD

Miről beszélsz? Én ugyan semennyit nem foglalkoztam ezzel.

(Azt ugye tudod, hogy - ha jól emlékszem az erről viszont lefolytatott beszélgetés idejére - 2014-ben még 45 milliárd körül volt a Puskásra tervezett költségvetési kiadás? Végül mennyi is lett?)

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 21:09:31

@morph on deer: én csak ebből indultam ki hu.m.wikipedia.org/wiki/Wembley_Stadion, s ha képeket keresel akkor bizony ott is lehet köpködni rendesen;-)...

mgdé 2019.11.11. 21:09:51

@Tényelek:

Műfüvön FUTNI megtanulhatnának rajta, teljesen jó pálya volt.
A pontos méreteit nem tudom, de első lépésként elegek lesznek a srácoknak az alapok.

2019.11.11. 21:11:02

@Sir Bates dö Hól: Az ilyen beruházások előnye, hogy infrastruktúrális fejlődést visz az ottaniaknak, mert pl. kell új híd, meg egyebek.
Iyenkor kezd el őrjöngeni az ellenzék, hogy milyen sokba kerül a stadion, mert ezeknek az árát is odaszámolják.

csüngőhasú norvégbáró 2019.11.11. 21:14:28

@Gábris szomszéd:

tökéletes alázás volt a pökhendi felcsúti gecinek a jászberényi sztori. :D

www.youtube.com/watch?v=J21l8l5cm2k&feature=youtu.be

MrzNur 2019.11.11. 21:15:17

@6.Lenin: "Te tényleg hülye vagy.

A KariGerit egynegyed támogatta, háromnegyed nem. Ö se tud majd megvalósítani olyasmit, amihez mindenki, vagy legalább a lehető legnagyobb támogatás nincs meg.

Bárki lenne hatalmon, vannak olyasmik, amikhez KELL a lehető legnagyobb támogatottság. Bárki, érted?"

A 2018-as OGy választáson a Fidesz-Kdnp 47%-ot kapott, a többi párt 53%-ot. Fenti eszmefuttatásod alapján miért nem takarodnak el a bús picsába? Mondjuk a hozzád hasonló tanulatlan buta fanatikusokkal együtt???
Értsd meg végre, hogy ilyen ez a műfaj, aki a több szavazatot kapja, azé a "hatalom". Köszönjétek Orbánnak, ő alakíttatta át a választási törvényt.
Tudod az a bajod, hogy pökhendi és lenéző vagy, ezt tette veled az elmúlt 9 év. Ne sértődj meg azon, hogy egyre több embernek elege van már a nyílvánvaló megosztásból. Milyen jogon tituláltok bárkit hazaárulónak, aki nem a Méltóságus Úr alá fekszik lábtörlőnek? Tiszta Horthy rendszer ez drága nyilas barátaim...

Gábris szomszéd 2019.11.11. 21:18:03

@6.Lenin: "az Úr szereti a hülyéket is."

Ez a te nagy szerencséd balfaszkám. :)

2019.11.11. 21:18:40

@mgdé: Fű és fű között is van különbség, hát még, ha az műanyag.
Higyje el a megállás is god sok esetben olyan különbségek vannak, és hogy a nemzetközi szövetségek vezérkarainak is legyen zsebpénze, sportáganként más a szabvány.
Eleve úgy van minden kialálva, hogy csak azok legyenek versenképesek, akik ugyaazon a műfüvön gyakorollnak és játszanak.

Ménár Atya 2019.11.11. 21:19:39

@nincs1itt: Nem fiam.
A fidesztálibozó marhákkal nem nagyon foglalkozok.
Épp ezt próbáltam megértetni, de látom nem megy, mert a te világképedben csak gonosz fideszes mindenki aki nem ért veled egyet.
Tehát, vitatkozni lehet bármiről bárkivel.
Attól hogy valaki azt mondja, hogy neki tetszik bizonyos ellenzéki álláspont, attól még nem büdös Dk-s maszopos kommunistáznám le.
Neked ellenség kép kell.
Ez elég badarság persze.
Mint már írtam, valóban a saját lábamon állok, és nem szorulok semmiféle párttámogatásra, sem arra hogy külföldre kelljen mennem dolgozni mert keresek annyit amiből remekül eltartom a családom.
Persze ehhez azért kell egy kis merészség, hogy önálló merj lenni, meg valami kis tudás, hogy kamatoztasd amit tanultál.
Teljesen mindegy, hogy mérnök, vagy takarító vagy, ha van gógyid akkor megélhetsz belőle.
Amúgy már jeleztem, nekem a fidesz politikája jobban tetszik bizonyos szempontból, mint az ellenzéki, ez nem titok, ettől még nem vagyok párttag.
De ha pl azt mondom, hogy olimpia ellenes, és stadion ellenes vagyok, akkor a te felfogásod szerint máris ellenzéki vagyok, esetleg maszopos elvtárs?.
Na látod milyen könnyű gondolkodás ez így.
Szóval, ha fideSSezel meg hasonlók, akkor besorollak a többi faszkalap közé, és kb nem érdekel mit nyekeregsz.
Ha esetleg megakarsz vitatni egy témát több álláspontból nézve az más, de hidd el, nálam nem mész sokra ha esetleg átmész felsőbbrendű alpári viselkedésbe, egy vélt többség tudatában.
Ezt már sokszor lejátszottam, amikor fordítva ül valaki a lovon, de azért jelenleg még mindig fidesz többség, és kormányzás van, ez a valóság, tehát felesleges ennek az ellenkezőjét állítani, mint amikor a bukott választás után a nem szavazókat a vesztes magához sorolja.
Remélem megértettél és nem folytatod a faszkalap fideszezést, nem akartalak megbántani, csak gondoltam tisztázok néhány részletet.
Az úr legyen tevéled amikor téveszméid támadnak!
Ámen

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 21:19:51

@Pop40: itt strasbourgban a ligue2-ben 15-20k volt a nézőszám, a ligue1-ben 15-25k, s a harminckét települést magába foglaló eurometropol 800k lakosú. az egyik legprosperálóbb régió az euban. de kurvára nem kezdenek bele egy új stadionba, a felújításban gondolkodnak, ha az alaptevékenység mellett marad rá pénz... s mindezt a világbajnok győztesének országában, az no.5 európai bajnokságban. moon mennyi az NB1 teljes nézőszáma egy fordulóban?

alöksz róz 2019.11.11. 21:21:57

@Sir Bates dö Hól: "a prioritás nem a tömegsport-diáksport-versenysport-élsport vonalon, hanem élsport-versenysport-a_többi_le_van_szarva vonalon mozog" - egyes esetekben kimondottan ellehetetlenítik az élsporttal a tömegsportot, pl újbudán csináltak fasza vízilabdacsapatot, nekik adták az uszodát, azóta gyakorlatilag elfelejtheti az egyszerű ember, hogy oda úszni járjon...

mgdé 2019.11.11. 21:26:47

@Tényelek:

:) Szerintem ezt én tapasztalatból elég jól tudom ...

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 21:26:56

@Tényelek: baszom anyád száját, szerinted nigériában vagy kamerunban mennyi nemzetközi mérkőzésre alkalmas stadion van? s puskásék mit és miben rúgtak a grundon? ellenben most hoban is építünk stadiont lölönek, szigorúan közpénz jellegét elvesztettből! Ja, várj egy kicsit...

Ménár Atya 2019.11.11. 21:29:16

@Sir Bates dö Hól:
Tulajdonképp leírtad ugyan azt amit én.
Bár szerintem a megnyert településekből is le lehet nyúlni épp eleget, csak kicsit lassabban.
De már most fogadni merek veled, hogy egy éven belül az ellenzéki településeken még nagyobb lenyúlások lesznek ,persze arányosan.
Ne legyen igazam, de pesten lesz e legnagyobb szerintem.
Mondjuk itt is volt demszky idejében, most visszanyomják az akkoriakat, meg az új hűbéreseket, ilyen kálmán olga,meg vágó istván, magyar györgy félékre gondolok, mert ugye ők elsősorban a szakmaiságot nézik :D:D
Ja, magyar gyuri a csat művek szakértője, olgi meg tanácsadó dk tag, aki ugye amúgy független újságíró.
Na majd meglátjuk.
Én bizakodok, ha csökkentik a dugókat,máris kapnak tőlem egy piros pontot.

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 21:30:17

@Tényelek: inkább szakadt volna a fejed anyádba... de orbán seggébe lehetséges lenne...

morph on deer 2019.11.11. 21:31:46

@Tényelek:
“ négy a Puskásnál nagyobb stadonjuk van de több, mint húsz év kellett, hogy jöjjenek az eredmények.”

Lehet, hogy én rosszul számoltam kissrác koromban itthon a stadionokat, de valahogy a darabszámukkal akkoriban mintha nm lett volna gond, viszont volt magyar foci!

Ha meg a húsz évből indulok ki, akkor nálunk már vagy húsz éve kéne, hogy menjen, nem?

De tudod mit, tőlem nyugodtan legeltethetik ott inkább a hortobágyi gulyát, mert annak még mindig több értelme lenne, mint azt játszani, hogy nekünk még mindig van közünk a labdarúgáshoz!
Mert ez így közröhej.
Lassan kezdünk olyanok lenni, mint az afrikai sífutók, meg bob versenyzők... Igaz, hogy qrvára semmi közük az egészhez, de azért ott vannak, mert ott szoktak lenni.

Aki meg itt focizni akar, azt előbb át kell küldeni a horvátokhoz tanulni. Mi az akadálya?

mgdé 2019.11.11. 21:33:48

@Sir Bates dö Hól:

Algériában és Marokkóban pl. sok, és kivétel nélkül mind műfüves, mer' a gyep ott nem marad meg. Ezért jutottak ki a VB-kre már olyan sokszor.

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 21:34:35

@mgdé: 606M...€... azaz 200Mrd bohócpénz... a Wembley 2007-ben multifunkcionálisan, 90k néző 778£...

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 21:36:38

@Tényelek: sz'al a híd a stadionnal csomagban jár szerinted? nem a híd a prioritás, hanem a stadion...

PuniValdes 2019.11.11. 21:39:26

A sóm stadionékéi hedvig bebetonoznak a szádon állkapcsába. Muffját nem röpülne annyi.

mgdé 2019.11.11. 21:39:34

@Sir Bates dö Hól:

A multifunkcionális mindig olcsóbb. Nézd csak meg egy Lada 1500 Kombi vs egy F1-es Ferrari árát.

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 21:42:34

@alöksz róz: miért, a dagály egy sikersztori? sz'tem nem gyakran, hanem mindig...

2019.11.11. 21:43:43

@Sir Bates dö Hól: Még tíz éve is tele volt vele libsi média, hogy a magyarok igénytelenek, mint teve, ezért nem járnak színházba, azóta több lett a pénz és kiderűlt, hogy ma már van olyan vidéki színház, amire már a nepperek is rátelepűltek, mert hiánycikk a jegy.
Így lesz ez a sportrendezvényekkel is, mint az már most látható sok eseményen.

2019.11.11. 21:46:39

@Sir Bates dö Hól: Látom megint nincs érv:-)

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 21:49:33

@Ménár Atya: hát, vannak gondjaim nekem is a humánerőforrás menedzsment alakulásával, viszont még mindig jobb, ha közösen bindzsiznek, mint ha bárki egyedül, már a demokrácia szempontjából (most nem viccelek, sz'tem jobb egy kupleráj, mint egy kaszárnya... főleg, ha azt egy komplexusos akarnok vezeti; vitán felül, én az egymás valagában is kutakodó versengést preferálom, ami a transzparencia alapja)

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 21:54:10

@Tényelek: az, hogy menj a deszkán telibaszott retkes kurva anyádba, az jelzés, hogy nem látom a kommunikáció okát; mint észre vehetted, én nem azzal beszélgetek, aki hasonlóan gondolkodik, mint én, hanem azzal, aki gondolkodik; te meg erre képtelen vagy, hogy győztesként triumfálod magad, az a kutyát nem érdekli...

2019.11.11. 21:56:04

@Sir Bates dö Hól: Az infrastrukra mindig és mindenhól valamilyen nagyberuházás részeként fejlődik.
A BMV soha nem jött volna Debrecenbe az autópálya és a reptér fejlesztése, illetve a vasútfejlesztés ígérete nélkül.
De pl, nekik építették a nemzetközi iskolát is, stb.
Csepelre nem lehet újra gyárakat vinni, így marad valami más. már a Nemzet Színház megépűlt másutt.

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 22:03:51

@Gábris szomszéd: Jakab nagyon jól beszélt ma, szerintem már bánják, hogy basztatták vonát meg sneidert;-)... jakabról mit tudsz? mihez ért?

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 22:06:12

@Tényelek: más, személyes: te magyar anyanyelvű vagy? mert, ha ez meló, akkor nem basztatlak, akkor minden rendben van, tedd a dolgod...

Gábris szomszéd 2019.11.11. 22:10:46

@Sir Bates dö Hól: "Nyíltan felvállalta zsidó származását. Dédapja Auschwitzban halt meg. Nagyanyja 1925-ben kikeresztelkedett és 11 gyermeket nevelt fel Mezőtúron.
Jakab 1998-ban érettségizett a Diósgyőri Gimnázium biológia tagozatán. 2004-ben szerzett történelem szakos középiskolai tanári diplomát a Miskolci Egyetemen. 2004-2007 között történelmet tanított a Budai Középiskolában. 2008-2009-ben nevelőtanár a miskolci Eötvös József Szakközépiskola, Szakképző és Kollégiumban. 2009-2010-ben történelmet tanított a miskolci Kalyi Jag Roma Nemzetiségi Szakközép- és Szakiskolában. Nős, három gyermek édesapja."

https://hu.wikipedia.org/wiki/Jakab_Péter_(politikus)

CSOKKI MÁLNA 2019.11.11. 22:27:22

@mgdé: De miért nem. Ha most fájnak a stadionok, akkor miért nem fájtak?

CSOKKI MÁLNA 2019.11.11. 22:29:03

Néger a fejem, nem ér a nevem.

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 22:46:47

@Gábris szomszéd: baszod, nézd meg a youtube-on a sajtószemlét;-)... mind fehér arccal ülnek, fehérebbel, mint 13-a után;-)... holnaptól változik a ner-cselédek hangneme;-))))))...

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 22:49:32

@Gábris szomszéd: azért milyen már, hogy az euban, 2019-ben azt olvasod, hogy "nyíltan felvállalta zsidó származását"! milyen mordorfölde a szülőhazám?!?... szerintem tiplizzen mindenki...

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.11.11. 23:18:27

"A sportújságírók saját érdekeik ellen lépnek fel- állítólag egyhangúan. Köztudott, hogy abból lesz sportújságíró, aki szereti a sportot, továbbá imád utazni. Tehát ha Észak-Csepelen lenne a 2023-as atlétikai vébé, akkor pont a sportújságírók némelyike lenne az, aki elesne valamilyen fincsi kis külföld kiküldetéstől. Ők akkor járnának jól, ha a vébé Szingapúrban vagy Indianapolisban, de semmiképpen nem Budapesten lenne."

Ez valami rossz vicc?

mgdé 2019.11.11. 23:22:41

@CSOKKI MÁLNA:

Pontosítanád: Mikor és hány és hova és mennyiért?

CSOKKI MÁLNA 2019.11.11. 23:27:03

@CSOKKI MÁLNA : Taguci,Soros apád személyesen fog megrendszabályozni a négerezésért..:)

CSOKKI MÁLNA 2019.11.11. 23:31:10

@mgdé: Mert ugye a Gyárfás pályázat idején tisztában voltatok vele ,hogy „mikor,hova, memmyiért”..
Muhaha..Annyit tudtatok,hogy jó sok pénz fog elmenni stadionokra..Mégse őrjöngtetek,és aláírásokat sem gyűjtöttetek..

CSOKKI MÁLNA 2019.11.11. 23:41:15

@Sir Bates dö Hól: @Gábris szomszéd: Ehhez képest jót vigyorgott Pörzse zsidó viccén a háttérben..Ájjdekellemelen..:)

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 23:41:16

@Tényelek: ? igen? mit akarsz a cionisták szócsővével? csökkent az alijázok száma a cikk szerint is...
ha Izrael cionista kormánya nem épít telepeket, ha nem gyilkolja a palesztinokat, akkor nincs gond itt sem. lófaszt nő az antiszemita bűncselekmények száma az arabok miatt: a francia rendőrség statisztikája világosan kimutatta, hogy a zsinagógák elleni támadások hátterében túlnyomó részt az itteni szélsőjobb áll; azok még nem haverjai a bledieknek, beuretteknek... (egyébként 2014-ben egy, az izraeli palesztin ellenes erőszakot elítélő tüntetés eszkalálódott; a police meg tette a dolgát, van ebben rutinjuk, fro egy rendőrállam, sz'tem)

sz'al, mi a kérdésed? ha itt zsidóznék, mint bayer moon, akkor nem lovagkeresztet, hanem letöltendőt kapnék... itt nagyon nem viccelek a gyűlöletbeszéddel...

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 23:43:37

@Szergej Szergejevics Szergejev: grabowszki írta, van még kérdés?;-) gondoltam van már annyi rutinod, hogy nem olvasod el;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 23:46:26

@CSOKKI MÁLNA: miért, ez csak azt mutatja, hogy van öniróniája, humora... mi volt a vicc? mert pörzse azért nem a legélesebb kés a fiókban, sportújságíró volt;-)... grabowszki is megmondta, pont ma;-)...

alöksz róz 2019.11.11. 23:49:13

@Sir Bates dö Hól: nem mindig, ha olyan létesítmény épül (vagy olyanná bővítik), amit az amatőr sportolók is tényleg használhatnak, azzal mindenki jól jár, ilyenre is tudnék példát.

alöksz róz 2019.11.11. 23:50:15

@Sir Bates dö Hól: "a francia rendőrség statisztikája világosan kimutatta" - muhaha

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 23:54:59

@CSOKKI MÁLNA: figyelj, ismered te a tao működését? mert az a legfőbb gond: a költségvetésbe be sem megy a pénz, s erre még pluszban onnan is stadiont építenek? hagyjuk már;-)... te szeretsz teljesen elmerülni a szarban? normális esetben professzionálisan, üzleti alapon működő élsportot finanszíroznak költségvetési pénzből, hogy értsd... abból, amit oktatásra kellene fordítani elsősorban, vagy egészségügyre, a lakhatási helyzet megoldására, stb.... van ingyenes tanuszoda mindenhol? hogy az általános befejezésekor mindenki már tudjon úszni? ja, értem...

Sir Bates dö Hól 2019.11.11. 23:56:55

@alöksz róz: mima muhaha tárgya? a rendőrség, a statisztika, vagy a közlések, mint fakenews?;-)...
(biztos nem keresem elő, sz'al vagy hiszel nekem, vagy így jártál;-))

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 00:12:48

@alöksz róz: véleményem szerint a sport, az üzleti vállalkozás, ami befektetést igényel, s ez azt terhelje, aki húzza a hasznait; az amatőr sport támogatásával ellenben semmi gondom.

MrzNur 2019.11.12. 00:18:53

Na ugye, már megint az Olimpia....
Nálunk "kissé" erősebb országoknak is anyagi csőd, nemhogy nekünk. Fogjuk már fel végre, hogy a nagy nemzeti öntudat ellenére egy kis csóró K-Eu. országban élünk. Összedőlnek a kórházak, az iskolák, óvodák. A közalkalmazottak bére nevetséges. Mindezek mellett brutális a munkaerő hiány. Kérdéseim:
- Mennyibe kerülne egy olimpia megrendezése?
- Mi történik a továbbiakban a létesítményekkel? (Ki tartja fenn, az állam, vagy az önkormányzat? Ha utóbbi, akkor ha egy adott kerületbe 5-6 létesítmény kerül, lesz többlet költségvetés biztosítva?)
- A rendőrség, a mentők, tűzoltók már most is túlterheltek, létszámhiannyal kűzdenek. Kik biztosítják a rengeteg vendég biztonságát?
- A munkaerőhiány miatt kik fogják elkérni a hatalmas tömeget? (Pincérek, szakácsok, takarítók stb...)
- A siralmas tömegközlekedés megoldódik addigra? A szükségből beszerzett járművek a normál forgalomban is részt tudnak venni?

Lehetne még folytatni, de válasz úgysem jön.
Egy klasszikust idézve:
"Focializmus, focializmus, a közbeszerzés a fontos, a sport üres lózung..." Funktasztikus

mgdé 2019.11.12. 00:24:08

@CSOKKI MÁLNA:

Kiscsillag, majd szólj, ha népszavazni kell. Akár olimpiáról, akár foci EB-ről, akár Gyárfás-pályázatról. De akár a most soros egytizenharmadmagyar foci EB-ről is. Vagy az Erdogan látogatások betiltásáról. Majd elmegyek és szavazok. Aláírást viszont ne is várj tőlem, ilyesmik miatt őrjöngeni ugyanis max. csak te szoktál, ami persze érthető, lévén jó eséllyel irritálja a csokit a málna.

alöksz róz 2019.11.12. 00:25:39

@Sir Bates dö Hól: a hivatalos rendőrségi statisztika :-)

mgdé 2019.11.12. 00:42:20

@alöksz róz:

Te sokkal ügyesebben hamisítanád, vagy a tényeket ismered jobban, pontosabban, mint ők?

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 01:24:49

@alöksz róz: hát pedig arra hivatkozott egy másik magyar cionista szervezet is, ami szintén orbán valagában van, mondom elolvasom: a kurva anyjukat a holokauszt bizniszelőknek! nagyon más szerepelt abban, mint amit leírtak! de ez froval kapcsolatban már normális a ner oldalán: bármely cikknek néztem utána a ner részéről, az mind kamu volt (az egy macron fotón kívül, ahol a félmeztelen fekával spanol): legutóbbi példa, hogy macron dícséri orbánt, a forrás a v4 news agency, magyarázója a kis lánczi: van nem tud franciául, aki lefordította vagy nem az elyseé hivatalos szövegét vette alapul;-)...

morph on deer 2019.11.12. 08:39:38

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
A rossz foci rossz, kicsinyuszi, mégpedig nagyon rossz!
Itt meg csak az van.
Egyéb kérdés?

6.Lenin 2019.11.12. 09:01:22

@Sir Bates dö Hól:

"ellenben budapest valószínűleg nem akar egy atlétikai stadiont, "

Nem akar, akkor nem lesz. Budapest megint egy kelet-európai koszfészek lesz, ami volt is mindig-kivéve 2010-2019-ig. Ekkor elindult egy szerény fejlődés, most meg visszaesik.
Az én szememben Budapest- sok más városhoz képest-mindig is egy koszfészek volt. Az átlagnál hülyébb lakóssággal. Ők akartak ismét azok lenni. Legyen, mondaná az Úr is. Én minek ellenkezzem vele?

Cycmen 2019.11.12. 09:04:43

Ma szénné szopatom az összes libsit!
Prolik análszekciója felkészül!

István Tamasi 2019.11.12. 09:04:58

"Folytatjuk." (mármint a strómanok és fideszmaffiások közpénzzel kitömését sportberuházások révén)

István Tamasi 2019.11.12. 09:06:12

@6.Lenin: Ha nem tetszik Budapest akkor költözz vissza a moszkvai mauzóleumodba.

István Tamasi 2019.11.12. 09:12:12

Nem hinném, hogy a csüngőhasú suttyó megkockáztatna még egy Nolimpia aláírásgyűjtést. Arról már nem is beszélve, hogy olimpiára városnak kell pályázni és Karácsony biztos nem olyan mameluk mint taplós elvtárs volt.

6.Lenin 2019.11.12. 09:14:40

@István Tamasi:

Nagyon sajnállak töki, de még nem tartunk ott, hogy te fogod meghatározni, mi lehet a véleményem. Ehhez ti balfaszok vagytok. Mindig is azok voltatok.

Cycmen 2019.11.12. 09:15:50

@István Tamasi: "Folytatjuk." (mármint a strómanok és fideszmaffiások közpénzzel kitömését sportberuházások révén)"

Ja milyen hülyék hogy építenek, ahelyett, hogy teljesen tisztességesen betennék a klientúrát felügyelőbizottságokba, meg kineveznék őket mindenféle helyettesnek kiemelt fizetéssel, ahogy a libsik csinálják éppen most!
Amelyik meg kajak lop, az tudja, hogy hogy kell, hogy ne zárhassák börtönbe, mint pl. Horváth Csaba!
Így kell ezt és nem dolgozni!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.12. 09:25:10

@morph on deer: kérdéés?
olyan nem volt
nem kérdés, nincs véleményed csak idebüfizted a betanultat

2019.11.12. 09:26:40

@Sir Bates dö Hól: Itt van még egy cionosta szócső cikke :-)
444.hu/2018/07/27/utanam-kopnek-mikor-vegigmegyek-az-utcan-egyre-novekvo-antiszemitizmusrol-beszelnek-a-francia-zsidok
és, mint a cikkben leírják, már jó ideje nem lehet statisztikát vezetni a francia demokráciában arról kik az elkövetők.
Szerintem menjen ki az utcára és kérdezze meg az embereket, hogy tudja, melyik országban él.
Annyi hülyeséget ír Franciországgal kapcsolatban, hogy szerintem kizárt, hogy ott éljen,.........., ön szerint?

CSOKKI MÁLNA 2019.11.12. 09:36:06

Mint a éger fenn a fán
A kisdobos oly vidám.

Cycmen 2019.11.12. 09:40:44

@Tényelek: "Annyi hülyeséget ír Franciországgal kapcsolatban, hogy szerintem kizárt, hogy ott éljen,.........., ön szerint?"

Nekem is roppant gyanús! Egyszer kérdeztem tőle, hogy a Bois de Boulogne-ban milyenek a néger travik, de csak durvaságokat vágott a fejemhez!

2019.11.12. 09:41:20

@Sir Bates dö Hól: Szerintem téved, a sport nem üzleti, hanem közösségi vállalkozás a betegségek megelőzésében.
Ha kizárólag pénzügyi alapon nézzük, akkor vagy sportra, vagy egészségügyre kell többet költeni.
Afrikában az ENSZ és több nemzetközi szervezet évtizedek óta épít stadionokat ezzel próbálják megmozgatni a hirtelen feldúzzadt lakosságú városok lakosait, illetve esélyt adni a kitörésre a nyomorból, dehasonló programok több dél-amerikai országban is vannak.

mgdé 2019.11.12. 09:48:37

@Tényelek:

Komolyan a versenysport "egészségjavító" hatásával házalsz? :D

2019.11.12. 09:51:29

@Cycmen: Szerintem elég kínos, hogy a büszke szlovák a szlovákiai, a mégbüszkébb francia a franciaországi belső viszonyokat nem ismeri, ......, náluk már csak a németenél dolgzó a jobb :-).
Érdemi vitát nem lehet velük folytatni, mert nem is értik, ha egy ottani viszonyokra érvényes tényt betesz az ember érvként.
Valószínűleg nem tellik jobb minőségű külföldön dolgozó magyar imitátorokra.

2019.11.12. 09:56:59

@mgdé: Ha Dél-Amerka és Afrika több országában bevált, akkor miért ne érvelnék vele?
De, hogy ne mejünk messzire itthon is bevált a háború után.
Ettől persze mindenki nem lesz egészséges, de, ha a társadalom 10-20 százalékára hat, akkor már megérte.

6.Lenin 2019.11.12. 09:58:18

@Tényelek:

"Annyi hülyeséget ír Franciországgal kapcsolatban, hogy szerintem kizárt, hogy ott éljen,.........., ön szerint? "

Szerintem Érden bujkál a NAV elől a taga20 pincéjében. Ott várja az amnesztiát, vagy az elévülést. Taga20 talán túl ritkán engedi át neki az asszony, azért mániája a faszinak a gyalulatlan deszkán kefélés. Hiányzik neki.

mgdé 2019.11.12. 10:04:50

@Tényelek:

Ne keverd az iskolai és egyéb közösségi tornatermeket meg a kisegyesületi és lakótelepi pályákat a stadionokkal. Azt állítani, hogy Afrika egészségesebb mint Magyarország, azért egyelőre még némi túlzás lenne ...

Kolumbiában kevesebb lett a bandatag, mert mindenki a stadionokban focizik? Ebben te teljesen biztos vagy?

mgdé 2019.11.12. 10:11:06

@Tényelek:

Háború után:
TÖMEGsport ...
Csinálj egy csiribí-bimmbammbumm-ot, s ha eltűnt az összes tv, mobil, számítógép, zenekütyü, pláza, stb., akkor talán lesz esélyed ugyanerre. (A hidakat azért, ha megkérhetlek, ne robbantsd fel!)

2019.11.12. 10:17:39

@István Tamasi: Rosszul tudja, mert egy ideje nem csak egy városban lehet megrendezni az olimpiát, szóval, ha a budapesti narkós, homár különítménynek nem kell, akkor simán bevállalhatják a vidéki városok.
Éppen azért lehet most már így megcsinálni, hogy a versenyek után nagyobb eséllyel lehessen veszteség nélkül működtetni a létesítményeket.

2019.11.12. 10:25:37

@mgdé: Senki nem állította, hogy Afrikában egészségesebbek az emberek, mint nálunk, minden közösséget önmagához kell viszonyítani!
Itthon a háborúban és az azt követő években kírtották a génállományunk legjobbjainak zömét, rengeteg beteg ember volt, no meg Rákosiék világhaborúra készültek, ezért volt szükség a sportra, bejött nekik, ráadásul ezzel az egyel, kivételesen a társadalom is jól járt.

N. Barbie 2019.11.12. 10:32:14

@rallus: "Ti először nyilasként a németeket támogattátok, majd kommunistaként a szovjeteket, azután a "nemzetközi tőkét" Az országot soha! Hacsak az állami vagyon külföldieknek történő elkótyavetyélése és az eladósítás nem számít támogatásnak...., mert akkor valóban! "

Bocs haver, ertelmi fogyatekos fideszpropagandapapagajokra nem pazarlom az idom.

2019.11.12. 10:36:43

@6.Lenin: Nem lehet kizárni, hogy pár éve felűlt a vonatra, hogy Franciaországba megy, de eltévesztette a vonatot és most Csapról írogat.
Bár az azért már feltűnhetett volna neki, a tú sok magyar van ott,......, a ruszinról hiheti azt, hogy ők a franciák.
Az állandón visszatérő deszkás kép az anyjával viszont Grác is lehet, ha liberálbolsi berögződéseknél maradunk.

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 10:39:38

@6.Lenin: Lajosom, melyik más metropoliszban éltél te? Ismered Budapestet? Ne felületes benyomások alapján beszélj, ha kérhetlek. Mert én éltem egy pár városban. Budapest, a gyönyörű Duna, stb.. Semmi kapcsolata nincs a városnak a folyóval.
Fejlődés? Mi? Hogy telebasznak egy várost újabb épületekkel? Az Podmaniczky idején volt a fejlődés. Ma az lenne, ha élhetőbbé tennék.

N. Barbie 2019.11.12. 10:44:51

@6.Lenin: "Te most tényleg ennyire megjátszod a hülyét? Hol nem emelték a képviselői, város vezetők fizetését?
Sőt a KariGeriék akkora ződek, hogy minden alpolgi kapott külön egy füstölgő gépjárművet.

cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1911/20191109karacsony-gergely-bicikli.jpg?w=644&h=535

Nézd meg ki vezeti a gépjárművet. "

Az a baj, hogy neked jatszani se kell, az alap szinted az osotbasag. Nem baj, betudjuk az elveszett cavintonodnak.
Addig is mig meglesz, parancsolj, elobb tajekozodj papi aztan okoskodjal.
index.hu/belfold/2019/11/09/polgarmester_alpolgarmester_fizetes_illetmeny_jovedelem/

Az meg egy masodperc pazarlast se er meg, hogy a lakajmedia es az azt benyalo szektasok (mint te) nyomjak a mufelhaborodast, mintha barmi meglepo lenne abban, hogy egy fopolgi a munkajabol adodoan nem tud mindenhova metroval vagy biciglivel menni. Nevetseges az egesz ugy, jol mutatja a fidesznyik ertelmi szinvonalat.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.12. 10:52:27

index.hu/belfold/2019/11/12/kilakoltatas_felfuggesztes_moratorium_lakas_onkormanyzat_piko_szabados/

úgy tűnik a kilakoltatások leállítása sem fog összejönni
kispesten épülhet a cstadion, az sem sikerült
azé várjuk az ingyenes bkv-t a tanoncoknak

ha majd jut idejük rá az elvtársaknak
eddig csak a haverok beültetése sikerült
mire kell a 7kerbe 5 öt polgihelyettes? minden uccára jut

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 10:54:15

@Tényelek: milyen kurva érdekes? ha valaki orbánt bántja, akkor az sorosista bérenc, ha olyat ír a NYT, ami beleillik a koncepcióba, az érdekbe, akkor az igaz forrás, mi? talán linkelni kellett volna a statisztika, a belügyi jelentés elérhetőségét. talán azt is, hogy csak az egyik évben, cca. 17k alijázott, szervezetten, két területről, izraeli kormányügynökség komoly agitprop előkészítése után.
én talán mégis csak jobban ismerem a francia társadalmat, annak problémáit, s e problémák okait nálad, vagy annál, aki egy moi szerkesztőségben fordítja le egy másik országban írt cikkeket, ráadásul cionista alapállásból. még nálad is, aki a hütte raktárából szemléli az eseményeket.

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 10:55:31

@Cycmen: egy faszt vágtam a fejedhez, az még egy brománcban nem durvaság;-)...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.12. 10:59:07

@Sir Bates dö Hól: tejjesen igazad van
nálatok brasov ban mindenki vágja az újfraciát
mi magyarok nem tudhatyuk eztet

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 11:03:03

@Tényelek: akkor más a véleményed, ami nem gond, a gond az, hogy faszságokkal példálózol, mert hülye vagy, ezért is küldenek el a kurva anyádba, hogy őt fáraszd az ilyenekkkel...
a Tao bevezetése óta cca. 800-1000Mrd elköltésének pontosan milyen egészségmegóvó szerepe volt, s milyen koncepció alapján? hogy kisvárdán egy nemzetközi klasszis kézis seggreült, mert olyan fizetést ajánlottak neki, mint arányaiban etonak a mahacskala?

2019.11.12. 11:04:19

@Sir Bates dö Hól:
www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/becs-new-york-elhetoseg-parizs-rangsor-economist-intelligence-unit-global-livability.690857.html
Az elmúlt kilenc évben óriási fejlődésen ment keresztül Budapest élhetőség szempontjából a minősítő szakemberek szerint, ellentétben a Demszki érával.
Gondolom innentől kezdve majd megint sűlyedünk.

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 11:06:14

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: bárcsak tudnék románul, mert akkor spanyolul és olaszul is beszélnék minimum középfokon séróból kétszer száz óra ráfordítással... a francia az pont nem az a nyelv, ami a románul tudóknak a legkönnyebb, de mindegy;-)...

2019.11.12. 11:10:39

@Sir Bates dö Hól: A hülye ENSZ is ezzel példálózik, gondolom ezért kell őket is elküldeni a kurva anyjukba az önhöz hasonló felsőbbrendű lényeknek?!
De ki kell ábrándítsam, azokat a szavakat amiket ön itt elég sűrűn használ, intelligens ember ismeri, de sohasem használná. ....,..., mert intelligens.

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 11:10:41

@6.Lenin: @Tényelek: nagy szellemek, ha találkoznak, mi? miva' gyökerek, megy a brainstorming? csak ki ne süljön a villámoktól...

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 11:13:12

@Tényelek: pedig ma kedves akartam lenni a fogyatékosokkal, de lehetetlenné teszitek, sz'al menj a deszkán telibaszott retkes kurva anyádba, legalább addig se itt írkálod a baromságaid...

2019.11.12. 11:13:37

@Sir Bates dö Hól: A hülye románok meg azért tanulnak franciául,mert az nekik nagyon könnyű.
Beszéljen egy románnal, mielőtt hülyeséget ír!

Cycmen 2019.11.12. 11:13:44

@N. Barbie: Nem az autó a baj, hanem hogy hazudik és sunnyog! A fasznak kell rejtegetni az autót ilyen ostoba módon, Demszky is így kezdte, elektromos Pulival, aztán egyszer csak átült a quattroba.
Te ugatsz műfelháborodásról, amikor Karácsony egy képmutató fasz?

2019.11.12. 11:15:27

@Sir Bates dö Hól:
Mi történt a francia zsidókérdéssél, a 444 is túl cionistára sikeredett:-)?

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 11:24:40

azon azért annyira csodálkozom, hogy mindenki kurvára vágja a stájszot bp ügyében, vagy froról, de mikor felteszem a kérdést, hogy ugyan melyik kerületben él vagy élt bpen vagy mennyi időt és melyik külföldi városban, még itt, a nickek névtelenségében sincs erre válasz. szégyellitek vagy mijafasz? aki felvállaltan noból, a felvidékről, froból, a ukből, stb. kommentel, na azok biztos csak hazudnak! könnyebb ezt írni, hisz a tapasztalataink valahogy nem mindig vágnak egybe az agitproppal, mi? meg a be nem vallott irigység, hogy ti is elvágyódtok. skacok, nem kell irigykedni, itt, nálunk is meg vannak a saját problémák. csak mi látunk legalább két életformát, mentalitást. ez olyan, mint a tudás, a megszerzett műveltség: nem fikázni kell irigykedve, mert nektek nincs! le kell venni a könyvet a polcról és el kell olvasni! ennyi;-)...

6.Lenin 2019.11.12. 11:25:57

@Sir Bates dö Hól:

Be vagy tépve, köcsög? Elég zagyvaság, amit összehordtál. Sötét a pince?

"ha élhetőbbé tennék. " Nem lesz az, talán még olyan sem, mint 2010 előtt volt.

Mellesleg, mi az , hogy élhető? Több lesz az emberi hulladék felvonulás? Több Hős utca lesz? Több homo bár? Vagy lesznek bérelhető gyalulatlan deszkák, a kiéhezett köcsögöknek? Szarzsák, kevesebb varázssütit egyél.

A Duna tényleg szép, főleg árvíz idején, csak kurva vizes, szárazabb szebb lenne.

Cycmen 2019.11.12. 11:33:02

@Sir Bates dö Hól: Részemről judapest, 3. kerület. Külföldön salynos nem éltem, mert nem vettem fel svájcihitelt, hogy kelljen! :D

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 11:33:22

@Tényelek: te mennyi románnak beszéltél? nem romániai magyarral, hanem regáti románnal? mert én közvetlenül vagy százzal, s ha mind a száz ugyanazt mondja a saját anyanyelvéről, s mindegyik közel középfokú szinten beszéli mind az olaszt, mind a spanyolt, s azt állítja, hogy minimális erőfeszítéssel jutott el erre a szintre, de ez a kurva francia azért kifog rajta, akkor bizonyost neked van igazad. s mikor látom, hogy az olaszok és spanyolok miként küzdenek azzal, hogy rendeljenek valamit az utcai büfében, s az eladó franciaként semmit nem ért abból, akkor is neked van igazad. ez nem a cseh-szlovák-lengyel háromszög, akik gond nélkül kommunikálnak egymással egy szintig. te pontosan melyik nyelvet is beszéled a fenti négy újlatin közül?

2019.11.12. 11:37:25

@Sir Bates dö Hól:
Egy ilyen fórumon csak az mondogatja rendszeresen, hogy nem itt él, kinek valamit kompenzálnia kell.
A mai világban nem kell elmenni információért, bárki megszerezheti pár másodperc alatt otthon.
Ez az infó önnek valószínűleg új lehet, mert azt állítja, hogy Franciaországban él, még sem rendelkezik róla olyan szintű információkkal, ami vitaképessé tenné, az egyetlen alátámasztás, hogy ott él viszont több, mint kevés.
Azt itt senkiről sem tudjuk hol él, engem speciel nem is érdekel.
Azt sem tudjuk, hogy hol élt eddig, szerintem annak sincs jelentősége, mert itt mindenki azt ír, amit akar.
Ez utóbbi miatt, intelligens ember ezért erről nem ír semmit.
Na jöhet a deszkával!

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 11:38:43

@Cycmen: szerettem ott lakni, már a pók utcáin, meg a békásmegyeri részén, a Duna és a hév között. a gázgyári részt már lerendezte a bojár? befejezte a rehabilitációt?
(az azért jellemző, hogy pont az jelzi, aki nem kérdőjelezi meg hollétünk;-))))

2019.11.12. 11:39:50

@Sir Bates dö Hól: Sokkal.
Romániában a francia a kötelező idegennyelv, szinte mindenki tudja legalább konyhai szinten.

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 11:41:26

@Tényelek: egy még egy olyantól is szar duma, mint te vagy: pedig az "olyan", az most a nagyon buta és nagyon gyáva szinonimája;-)...

6.Lenin 2019.11.12. 11:42:11

@Cycmen:

Húha, 3. kerület oda (is) udvaroltam annó. Állati szerelmes voltam a csajsziba (mint általában mindegyikbe, de őt tényleg nagyon, ha jól emléxem).
Valamikor a 60-as évek végén, 70-es elején lehetett. Akkor a város tökre nem érdekelt. Főleg építészeti szempontból nem. A parkos részek vonzottak inkább.

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 11:43:15

@Tényelek: akkor én valami másfajta románokkal beszéltem. te melyik újlatin nyelvet bírod? ez is titok? s azok románok voltak, akikkel te beszéltél?

Cycmen 2019.11.12. 11:51:02

@Sir Bates dö Hól: Gázgyár rég kész van, bár nem sok dolgom van arra, a madaras teszkóból is a kalásziba megyek, nem a kaszásiba.

mgdé 2019.11.12. 11:54:24

@Tényelek:

No akkor, még egyszer, s lassan. Aminek a hasznosságáról te beszélsz az a:
T Ö M E G S P O R T.

A stadion az viszont a versenysport, a végállomás, a tető.
Alap nélkül, falak nélkül felesleges.
(Illetve, cirkusznak jó, 'sport'-ból ingyen élni jó, pénzt lenyúlni jó.)

De ha már kitekintesz ... Nézd meg Jamaikát:
Rendszeres, folyamatos iskolai futóversenyek vannak (már ált. isk.-tól), aztán járási, megyei, országos.
Falusi "pályákon". Innen nőnek ki.
Nem pedig 3 vagy 5 vagy 10 futóstadionból.

Cycmen 2019.11.12. 12:01:28

@mgdé: De ha már kitekintesz ... Nézd meg Jamaikát:..............................

Ahol ha elfogy az utolsó adag fű, az lesz az első mondat, hogy "MI EZ A SZAR ZENE? "

www.youtube.com/watch?v=2XiYUYcpsT4

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 12:06:40

@Tényelek:"Romániában a francia a kötelező idegennyelv, szinte mindenki tudja legalább konyhai szinten."

aha, du te dracului bulangiu!

2019.11.12. 12:08:58

@Sir Bates dö Hól: Az volt a kérdés beszéltem-e románokkal, mi változott, hogy újra megkérdezi?
A román nyelvújításkor a francia szókészletből építettek be legtöbbet, a közoktatásban régebben kzárólag a francia nyelvet oktatták, de ma is a legelterjedtebb, ezért nem érthető az ön állítása.
Az, hogy melyik újlatin nyelvet beszélem, értelmetlen kérdés, mert nem érv egy ilyen vitában.

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 12:10:27

@Cycmen: pedig az milyen jó kis Cora volt...

2019.11.12. 12:11:41

@mgdé: Élsport nélkül nincs tömegsport, nincs mivel megmozgatni a tömegeket, a csakért nem fognak megmozdulni.

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 12:12:43

@Tényelek: elnézést, elfelejtettem, hogy te, mint bulangiu döntöd el, mi az érv. madtrka...

Cycmen 2019.11.12. 12:18:46

@Sir Bates dö Hól: Bazmeg, mikre figyelmeztetsz! El is felejtettem, hogy Cora volt! :D

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 12:25:00

@Cycmen: amikor meg bezárt, akkor még át kellett mennem a megyerin a másikba, dunakesziig! mert a csemegpultja az csodálatos volt a corának!;-)... micsoda sajtok voltak ott kimérve! (már az akkori moi kínálathoz viszonyítva, de még ma is megállná itt is a helyét a kínálat)...

2019.11.12. 12:30:16

@Sir Bates dö Hól: Ne álmodozzon, nem egy önhöz hasonló deviánst sikerűlt találnia.

mgdé 2019.11.12. 13:09:29

@Cycmen:

Ja. :D

Én nem futok, csak ha kergetnek, vagy ha nálam a labda. Ami végül is ugyanaz. :)

Tényelek 2019.11.12. 13:11:44

Mindenki hülye, az Ensz is hülye, csak én vagyok villamos.

mgdé 2019.11.12. 13:15:58

@Tényelek:

No, ez pont a focira nem igaz. :D

rallus 2019.11.12. 13:25:53

Az is érdekes lehet, hogy kinek a kitartottjai küzdenek oroszlánként a hazai rendezésű atlétikai vb. ellen. Az hogy mennyiért, érdektelen, nekik már az orgazmust okoz, hogy árthatnak....

2019.11.12. 13:32:10

@mgdé:
Ha virágültetési kampányt csinálnak, ahol ingyen estikét osztogatnak, hogy bárki ki tudja próbálni az élményt, az másfajta virágok ültetésére is kihat.
Abban igaza van, hogy önmagában a focit nézve nincs akkora lendítő erő, de mivel ez a legnépszerűbb sport, ezért mindegyik ágra hat.
Pár éve, amikor kijutottunk az eb-re még olyanok is szúrkoltak, akiből még a sakkozást sem lehetett kinézni a sportágak közül.

2019.11.12. 13:34:11

@Tényelek : Miért pont a deszkázás után jön elő kedves klón.?

morph on deer 2019.11.12. 13:36:56

@Tényelek:
“Élsport nélkül nincs tömegsport”

Szerintem állj háttal, és úgy nézd meg, mert pont fordítva van: tömegsport lehetősége nélkül ugyanis nincs honnan kiválogatni azt, aki élsportra alkalmas!
Te tudsz olyanról, hogy valahol számottevő élsport lenne, tömegsport háttér nélkül?
Csak kíváncsiságból kérdem.

2019.11.12. 13:43:27

@morph on deer:
Pl. Vívás, kajak, kenu, sakk, stb.
De a kézilabda iránti érdelődést is felhúzták a műmagyar klubcsapataink.

mgdé 2019.11.12. 13:43:34

@Tényelek:

"még a sakkozást sem"

Erről kérdezd meg Kaszparovot.
Kicsit több fizikai edzése volt, mint bármelyik magyar válogatott focistának. :P

alöksz róz 2019.11.12. 13:43:47

@mgdé: én jobban tisztelem az embereket, mint a nyugati lipsibolsik, szóval ha nekem kéne megrendelésre ilyen faszságokat írnom, én sokkal hihetőbben hazudnék, mint ezek.

mgdé 2019.11.12. 13:46:35

@alöksz róz:

Akkor az első válaszlehetőség a jó. :D

Jó munkát!

morph on deer 2019.11.12. 13:50:21

@rallus:
“nekik már az orgazmust okoz, hogy árthatnak....”

Árthatnak - kinek is?

Mert Felcsút cézárja nem szempont, meg az ábrándjai sem. Ez igazából a vak komondort sem érdekli.
Akkor kiről is van szó?

alöksz róz 2019.11.12. 13:58:41

@Sir Bates dö Hól: na és ha arra hivatkozik valaki, akkor már nem lehet faszság?
annyi pofátlan hazugság után hülye lennék hinni az ilyen beteg lippsiknek. de azt is elfogadom, hogy nincs mindenkinek annyi esze, mint nekem. ha jól emlékszem, te például az ide érkező muszlim tömegről is azt állítottad, hogy nem létezik, mert azt olvastad valami függetlenobjektív blogon :D

N. Barbie 2019.11.12. 14:00:59

@Cycmen: Egyreszt ugatni max. a fidesznyik fajtad szokott, masreszt ugy konkretan miben is hazudott karigeri? Kijelentette valahol, hogy o sose hasznal autot? Ha igen, idezd mar.
Vagy ha ilyet nem mondott akkor mi is a gond? Hogy ha metroval erkezik valahova, akkor nem az az elso mondata, hogy de 2 napja autoval vittek ide vagy oda? Vagy nem kuldi el a heti menetrendjet es, hogy hova mivel megy a lakajmedianak?

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.12. 14:12:12

@N. Barbie: nem mindegy, úgyis mindjárt ellássák a vakondokok.

N. Barbie 2019.11.12. 14:12:14

@Tényelek: "A mai világban nem kell elmenni információért, bárki megszerezheti pár másodperc alatt otthon. "

O tenyleg? Akkor majd idezlek teged, mikor legkozelebb megkapom az epp aktualis fideszidiotatol, hogy en, mint hazatlan, hazaarulo stb. stb. kulfoldon elve ugyse tudok semmit.

Cycmen 2019.11.12. 14:18:52

@N. Barbie: Egyreszt ugatni max. a fidesznyik fajtad szokott, masreszt ugy konkretan miben is hazudott karigeri? Kijelentette valahol, hogy o sose hasznal autot?.............

Drága asszonyom, hogy basszam meg ha nem menstruál, Karigeri csak mondhatott valamit, ha dugdossa a kocsit és biciklizik amikor az újságírók látják! Karigeri egy sunyi szar, ne ugassál bazmeg!

2019.11.12. 14:27:06

@N. Barbie: Nyugodtan idézhet nem jogdíjas kijelentés.
Egyébként szerintem akor van probléma, ha valaki politikai területen csak egy adott irányba elfogult médiából tájékozódik.
Ha valaki meg akarja találni a különböző irányba elferdített információk között a valós képet, akkor bizony végig kell neki olvasni az elleonoldal hírportáljait is, még ha öklendezve is., mert egyébként valójában nem tud semmit.
A lényeg, hogy csak akkor használja fenti hivatkozást, ha túl van a ferdítési átlagoláson, mégis elküldik melegebb éghajlatra, vita nélkül.

N. Barbie 2019.11.12. 14:28:41

@Cycmen: Akkor forditok atlaghulyefidesznyik ujbeszelrol (nem ertem miert kell neked, hogy a vegere mindig lealazzalak, de rajtam ne muljon):
Karigeri soha nem mondta, hogy autoval nem kozlekedik. Bizonyitek, az persze nincs semmire, ahogy szokott, cask jo fideszes marha szokas szerint kitalalunk valamit, majd sokszor elismetelgetjuk, es azt hisszuk, hogy attal az mar igaz is.
Maskepp fogalmazva, mert az elso reszt ugysem erted. Tenyelg ennyi a bizonyitekod te majom? Hogy "csak mondhatott valamit". Ez egy vicc ugye? Idezd, hogy mit te szerencsetlen agyhalott, majd utana ugassal.
A dugdossa a kocsit leforditva meg azt jelenti, hogy nem szamol be reszletesen minden egyes utja minden egyes metererol, ahogy azt elvarna a kanalis media, es a nem szamol be az ugy van eloadva, hogy rejtegeti.
Beteg allatok vagytok bazmeg eskuszom.

Ja, parszor elmondtam mar, hogy nem vagyok no, de latom meg nem jutott at az informacio a lippsibrusszelsoros vedelmi vonalon. :DDD

2019.11.12. 14:32:18

@mgdé: Ha több lett volna, akkor nincs ideje sakkozni, de speciál a foci tömegspotra gyakorólt hatásáról beszéltünk, nekem meg úgy rémlik, hogy Kaszparov túlnőtte a tömegsportló szintet.

N. Barbie 2019.11.12. 14:33:26

@6.Lenin: Ertem, tehat a vadaskodasodat tenyszeruen megdonto cikkre annyi a valaszod, hogy ujra beteszed a mar elsore sem vicces linkedet. Tehat a szokasos recept, mikor felsul a fidesznyik: elhallgatas, tema valtoztatas, tereles.
A szo amit keresel, elnezest a hazudozasomert, de ilyet csak ertelmesek szoktak, igy akcionyugger fidesznyiktol ez nem realitas.

2019.11.12. 14:34:41

@N. Barbie: Borkai sem mondta soha, hogy kurvákkal nem csak azt a látszatot keltette.

Cycmen 2019.11.12. 14:42:09

@N. Barbie: "Akkor forditok atlaghulyefidesznyik ujbeszelrol (nem ertem miert kell neked, hogy a vegere mindig lealazzalak, de rajtam ne muljon):"

Hát tényleg nem rajtad múlik, mert a lealázás nem úgy működik, hogy te csak úgy kijelented a lealázást! Érted Barbara?

N. Barbie 2019.11.12. 14:45:44

@Tényelek: O en szoktam nezni lakajmediat is, igaz nem magamtol. Mikor kilepek freemail-bol, sajnos nem valaszthatoan be is jon a szebb napokat latott origo fooldal, ott at szoktam gorgetni a focimeket (szigoruan nem megnyitva egy cikket sem), jokat kacagok a nyilvanvalo hazudozasokon, maris tudom milyen temakon porog eppen az atlaghulyefideszszektas, aztan atmegyek indexre, alfahirre stb. es megnezem, hogy az origon latott temak a valosagban, hazudozas nelkul hogy is tortentek.

Hetfo reggel is jot rohogtem az origon. Minden (nem kozpenzbol kitartott szenny)media vezeto hirben hozta peldaul a fidesznek oriasi, egetrengeto buktat hozo jaszberenyi valasztast. Kilepek freemailrol, na gondoltam megnezem hogy talalja ezt a temat az ostobenko birkaknak fenntartott lajakmedia e "jeles" kepviseloje, hat, ize, sehogy, ugyanis egy szo se volt rola.
Most akkor mitol is lennek tajekozottabb, ha rendszeresen olvasnam a kozpenzbol kitartott nagyuzemi hazudozogepezetet (ertsd KESMA)? Hat semmivel, felesleges idotoltes lenne. Bearazzak ok a maguk hitelesseget a futoszalagon vesztett sajtoperekkel.

6.Lenin 2019.11.12. 14:49:23

@N. Barbie:

Karácsony Gergely tényszerű megnyilvánulásaira min. 3 cikket lehet idézni, ahol tényszerűen cáfolja , hogy mit is mondott eddig. És ez még csak a kezdet, vagy már a folytatás?

A kép különben tökéletes jellemzés mind a 2 drb sunyi balfaszra, akik a képen vannak.
tulajdonképpen mindketten bábok, de úgy tesznek, mintha, pedig nem.

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 15:11:05

@alöksz róz: hova ékező muszlim tömegek? mora? vannak? mert froban nincsenek, itt már francia muszlimok vannak, meg a ukbe tartó,de ide beszorult feketék, sz'al pontosíts, mert ilyet nemigen írhattam;-)...

N. Barbie 2019.11.12. 15:11:42

@6.Lenin: ha lehet idezni, akkor miert nem idezed? Gyanus, nagyon gyanus.

A kep egy raeros fidesznyik krealmanya, etetni az erre fogekony fideszbirkakat.

N. Barbie 2019.11.12. 15:14:53

@Cycmen: "Hát tényleg nem rajtad múlik, mert a lealázás nem úgy működik, hogy te csak úgy kijelented a lealázást"

Valoban nem, hanem ugy, ahogy most is tortent, hogy te kijelentesz valamit, bizonyitani nem tudsz persze semmit, hiaba kertem konkretan, csak lokod tovabb a suketelest.
Na a 2 egyutt a lealazas, de honnan is tudhatnad, ilyen joleso erzesben, mint egy hozzad hasonlo ostoba fajanko lealazasa, neked meg ugyse volt reszed eletedbe. :)

2019.11.12. 15:16:27

@N. Barbie:
Lehet, hogy nem volt egyértemű, amit írtam, ezért egy kicsit részletesebben megpróbálom levezetni.
Olyan, hogy független média sehol a világon nincs, még mutatóban sem.
Mindegyik a saját megbízói szerint válogat a hírek között, hogy egyáltalán mi kerüljön be.
Mindegyik ferdít, mi úgy mondanánk hazudik, de ez jogilag az esetek többségében nem állná meg a helyét.
Ahhoz, hogy tiszta képet kapjon, át kellene nyálazni az indexet, origót, alfahírt, hvg-t, magyar nemzetet, magyar hírlapoot és mondjuk még a 444-et.
Ha ezt nem teszi meg, akkor bizony önt és bárki mást úgy átverik mint....
De, ha megnézzük a jászberényi vagy bármelyik megismételt választás esetét, akkor azt látjuk, hogy másodszorra is azok nyertek, mint először és teljesen mindegy, hogy fideszes vagy más párt színeiben.
Ebben mi a hír?
Az egy más kérdés, hogy Jászberényben nagy fölénnnyel, de ennek meg csak akkor van jelentősége, ha propagandaanyagként hasznáják, ön ezt olvasta a liberális oldalon., mert ezt meg ők nem hagyhatták ki.
De a vesztes oldal hülye lett volna agyoncsámcsogni, ezt is bukták, az elsőt is bukták, még csak nem is hír.
Ha csak egyoldalúan tájékozódik valaki az egy idő után annyra buta lesz, hogy a végén örul, ha a lalásban eligazodik nem hogy a politikában.

2019.11.12. 15:26:54

@Sir Bates dö Hól:
Hülye Macron ezt is másként látja, nagy a kavar ott fróban, nem értik, hogy ön mit vár el tőlük.
mfor.hu/cikkek/makro/valtoztatna-bevandorlaspolitikajan-a-francia-elnok.html
Hogy nem látja azt az évi 110 ezer migrit, no meg az e miatt folyamatosan növekvő szociális és egészségügyi problémákat.
Csapjon oda Macronnak, hogy ne hazudtólja meg legközelebb!

N. Barbie 2019.11.12. 15:28:37

@Tényelek: "Mindegyik ferdít, mi úgy mondanánk hazudik"

Ez egyszeruen nem igaz, ez a nagyuzemi hazudozogepezet fideszes media mentegetese.
Az, hogy peldaul az index liberalis nezetbol kozeliti meg a dolgokat, eddig is tudhato volt, nem meglepetes, miota leteznek igy van. Ez mar miert lenne ferdites? Plane hazugsag? Ezt a helyen kell kezelni es annyi. Ha a lakajmediaval csak annyi baj lenne, hogy (al)nemzeti es (al)kereszteny nezopontbol irnak, az lenne a legkisebb gond.
Hol hasonlithato ez ossze azzal, hogy a lakajmedia szandekosan es modszeresen hazudozik, legbolkapott, aljas, szarhazi kitalaciokat irnak le, amiert meg is kapjak az erintettol a feljenetest es a menetrendszeru sajtoperbuktat?

N. Barbie 2019.11.12. 15:30:19

@Tényelek: Mi a hir abban, hogy egy eloszor 14 szavazattal nyeres utan 2 hettel mar valami 3700-al vertek meg a helyi fideszes dobrogit? Ez ugye csak vicc, hogy ennek nincs hirerteke?

eszti..... 2019.11.12. 15:30:21

@N. Barbie:

hazatlan, hazaarulo.... ez jó! ))))

CSOKKI MÁLNA 2019.11.12. 15:31:59

@mgdé: Kérdésem továbbra is : 2010 előtt miért nem cirkuszoltatok az Eb pályázatban szereplő stadionépítési és stadionrekonstrukciós program miatt..? Hiába vergődsz, ezt a kérdést nem tudod megkerülni..

6.Lenin 2019.11.12. 15:34:31

@N. Barbie:

Szoktad nézni Gábris szomszéd képeit? Azzal is a ráérős fidesznyikek etetnek valakiket?
Barbikám, te olyan seggfej vagy, hogy az még a szomszéd kutyájának is fáj már.

eszti..... 2019.11.12. 15:35:20

@Tényelek:

az nem zavar, hogy aki eredetiben olvassa, annak talán hitelesebb információi lehetnek a fordításnál?

eszti..... 2019.11.12. 15:36:44

@CSOKKI MÁLNA:

talán azért, mert nem épült minden budi mellet egy fűtött pályás stadion.

2019.11.12. 15:37:38

@N. Barbie: Hány százalékkal nyert a debreceni polgármester?
Nekem fogalmam sincs, szerintem önnek sem, de azt valószínűleg mindketten tudjuk., hogy nem dékás, miért lenne ez másként Jászberény esetében? Ha ugyanaz nyer nem hír, ha fordult volna bárhol az már az lett volna.

eszti..... 2019.11.12. 15:38:47

@Cycmen:

ne ugassál bazmeg! - ha neked szabad, másnak miért ne lenne?

nincs1itt 2019.11.12. 15:38:48

@Ménár Atya: na atyám, azért csak kibújt az a bizonyos szög... valamit tisztázzunk, mielőtt belemerülnél, kicsoda, micsoda is vagyok. engedd meg, hogy szerényen magam dönthessek, kit, miért és hova sorolok. van már jártasságom az emberekkel kapcsolatban. amikor azzal kezdi valaki, hogy bizony 30 éve önálló és soha nem érdekelte ki van hatalmon, mivel annyira eszes és ügyes... de milyen meglepő, egy politikai/közéleti blogon a kormánypártot védi, magyarázza stb. talán olvastál már tőlem származó hozzászólást, ahol szépen kifejtem, hogy '90-től a teljes politikai és gazdasági elitet szoktam felelőssé tenni! ebben különösen nagy súllyal a fidesz szerepel, mivel (ha eltekintünk az első/MDF/ kormánytól, akkor 25 év marad és abból 14 évet a fidesz kormányzott. ezek csak száraz tények, semmi egyéb. de mo. mai helyzetét és kilátásait figyelembe véve a fidesz felelőssége nem megkérdőjelezhető.
az elmúlt 10 év(ennél jóval régebb óta élek külföldön)pofátlanságát nehéz lenne megmagyaráznod a sajátlábonállásoddal. a hozzászólásaid, amiket elolvastam, világosan a fidesz-tálib vonalat követik.
egyszóval nem kell a maszatolás. akár mellőzhetsz is, nem lesz semmi gond belőle.

nincs1itt 2019.11.12. 15:39:50

@CSOKKI MÁLNA: fodball az, csak a szépelgő elmeroggyantak foglalkoznak ilyen mélységig ezzel.

2019.11.12. 15:39:56

@eszti.....: Mert eredetiben nem több, mint 110 ezer új migrit írnak, kedves büszke szlovák?

CSOKKI MÁLNA 2019.11.12. 15:41:01

@Sir Bates dö Hól: Korábban ilyen viccekért nyilvános kivégzést rendeltetek vo(l)na el..:)

Dehát nyugaton is tendencia, hogy a haladó baloldal egyre inkább antiszemitává kezd válni:

szombat.org/politika/corbyn-rasszista-ne-szavazzatok-ra

"“A brit zsidók túlnyomó többsége – 87%-a – Jeremy Corbynt antiszemitának tartja. 47%-uk „komolyan fontolgatja” a kivándorlást, amennyiben a december 12-i általános választásokon a Munkáspárt kerülne kormányra."

Változnak az idők..:)

CSOKKI MÁLNA 2019.11.12. 15:42:57

@nincs1itt: Sztem inkább maradj a foci elnevezésnél. Ne fáraszd magadat számodra bonyolult szavakkal..:)

Cycmen 2019.11.12. 15:44:32

@eszti.....: @eszti.....: mellett kértél karácsonyra? :DDDDDDD

morph on deer 2019.11.12. 15:45:55

Hát azért kellően röhejesek vagytok ezzel a Karácsonyos bicikli-busz-autó polémiával, de tényleg!

NEM ő írta magáról a cikkeket, nem is ő íratta a fidesz-médiával, erre itt sikítoztok, hogy bezzeg, meg így-úgy hazudozik!
Holott semmi köze sem nektek, sem másnak, hogy mivel jár munkába, ha végzi a dolgát!

Majd akkor szóljatok legközelebb, ha helikopterrel megy esküvőre, vagy magánrepülővel meccsre, vagy egy kúrótúrára, addig a fideszgyökereken kívül más számára nincs hírértéke.

Egyébiránt Európa civilizált részén, ahol nincs ez a gyökött rangkórság, ott minden gond nélkül jár a polgármester, vagy a bankigazgató, vagy akárki biciklivel, mert az így természetes.

Itt meg újsághír, baxky!
Ahogy az is, hogy orbán életében először átlagemberek között utazott a repülőgépen!
És túlélte, képzeljétek el!

Egy igazi hős, nem kétség!
Nem úgy, mint a Karácsony, aki megtévesztésül még autóba is ül!
Nahát..!

Cycmen 2019.11.12. 15:46:14

@eszti.....: ne ugassál bazmeg! - ha neked szabad, másnak miért ne lenne?...............

Pofád lapos tótkurva!

6.Lenin 2019.11.12. 15:51:01

@morph on deer:

cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1911/20191109karacsony-gergely-bicikli.jpg?w=644&h=535

Tényleg nem érted a kép lényegét? Néha szeretnél totál hülyének látszani.

Ez nálad valamilyen hobbi?

N. Barbie 2019.11.12. 15:51:16

@6.Lenin: Ja, hogy elo is jott a szokasos fideszes kocsmai taplo stilus, mikor beegtel a hazudozasoddal? Jellemzo a hozzad hasonlo vitakeptelen nimandokra.

nincs1itt 2019.11.12. 15:52:44

@CSOKKI MÁLNA: ahogy mondtam, iq negatív egyedeknek sport a fodball. nem érdekel hogyan irják hejjesen.

Cycmen 2019.11.12. 15:53:44

@morph on deer: Hát azért kellően röhejesek vagytok ezzel a Karácsonyos bicikli-busz-autó polémiával, de tényleg!.............................

Jaj, Karácsony nagy csinnadrattával felbuszozik a várba, az autó meg lent várja? Ki itt a nevetséges?
Maga az ügy mondjuk nem világrengető tényleg, csak az derült ki, hogy álszent pozőr!
Egyébként ha már nagy dolgok! Mik is voltak itt, amin ti kedves libsik elcsámcsogtatok? Pelenka, Sziszi mackónadrágja, ami farmer volt, Orbán harmonika gatyája is jaj de tetszett nektek, Orbán debrecenit eszik a repülőtéren, vári menza árai, aztán kiderült, hogy az ellenzéki képviselők ugyanannyiért zabálnak a parlamentben.... soroljam a pitiségeiteket?

eszti..... 2019.11.12. 15:54:25

@Cycmen:

neked is szép napot! még mindig nem sikerült megoldani a ........ problémád?

nincs1itt 2019.11.12. 15:56:06

@6.Lenin: vologya, ezzel a gyenge montázzsal csak téged lehet átverni... csak kérdezem, magánrepülővel meccsre járni?(azt mondani büszkén, hogy "30 éve így járok meccsre és ezután is így fogok") yachtot fenntartani az adrián? helikopterrel esküvőre utazni(belföldön)? svájci magániskolában taníttatni a gyereket, amikor min.elnöki fizetés sem fedezi a tandíjat?
vologya, vologya... többet várnék tőled...

nincs1itt 2019.11.12. 15:58:00

@Cycmen: akkor neked is:ezzel a gyenge montázzsal csak téged lehet átverni... csak kérdezem, magánrepülővel meccsre járni?(azt mondani büszkén, hogy "30 éve így járok meccsre és ezután is így fogok") yachtot fenntartani az adrián? helikopterrel esküvőre utazni(belföldön)? svájci magániskolában taníttatni a gyereket, amikor min.elnöki fizetés sem fedezi a tandíjat?
hirtelen megnövekedő lakás? letelepedési kötvény biznisz?

eszti..... 2019.11.12. 15:58:10

@Tényelek:

110 ezer új? ezek szerint sikeresen tárgyaltak Endrogannal.

N. Barbie 2019.11.12. 15:59:13

@Tényelek: "Hány százalékkal nyert a debreceni polgármester?
Nekem fogalmam sincs, szerintem önnek sem, de azt valószínűleg mindketten tudjuk., hogy nem dékás, miért lenne ez másként Jászberény esetében? Ha ugyanaz nyer nem hír, ha fordult volna bárhol az már az lett volna. "

Tudom, hogy nagyon nyert a fidesz Debrecenben, ahogy szokott, azt meg is irta a lakajsajto persze.
A dajkameseket meg hagyjuk, hogy nincs hirerteke annak, hogy oriasi kulonbseggel let elzavarva az eddigi fideszes polgi.
Mindketten tudjuk miert nem jelent meg errol hir a fideszes kanalisban, mert jo bolsevik szokas szerint az allampartot es/vagy a rendszert negativ szinben feltunteto hir nem jelenhet meg. Na azert. Azert, mert kicsit hulyen jonne ki az atlaghulyefidesznyik idiotaknal, hogy honapokig azt sulykoljuk, hogy eselytelen az ellenzek mindenhol, az egesz univerzum a fideszt tamogatja, aztan hoppa, megis elveszik lenyegeben egesz Budapest fopolgistul, tok tudja hany megyei jogu varos stb.
Igy mukodik a propaganda, na ezert nem volt hir rola.

6.Lenin 2019.11.12. 15:59:20

@N. Barbie:

Már ne haragudj, de te teszel arról, hogy nem lehet komolyan venni. Foggal-körömmel védesz egy nyilvánvalóan hazug balfácánt. tele a net a mémjeivel.
Aztán felrovod, hogy ki készítette, amikor a ti oldalatokon hemzsegnek a hasonlóan bárgyú , torzított képek videók.
Szinte ordít a kettős mércéd. Miért is kéne komolyan venni?

nincs1itt 2019.11.12. 16:00:51

@Tényelek: jááános, ezt már egy hónapja is elmeséltük neked! németül sem így hangzik, flanszijául tudó pedig erősen durvaanyázott a fordítás miatt...
de neked így az igazi.

2019.11.12. 16:02:54

@eszti.....: Látom elvette az eszét a Donáth féle szlovák büszkeség.
Minek örül a 110 ezer migrinek, ami folyamatosan emelkedik?
Az elvtársával csak Franciaországról beszéltünk, nem az EU-ról.

2019.11.12. 16:03:45

@nincs1itt: Mit, kedves felsőbbrendű?

alöksz róz 2019.11.12. 16:07:50

@Sir Bates dö Hól: ide, magyarországra...
dehogynem. sajnos ilyen a memóriám, rengeteg kis faszságra emlékszem :D

a nagy átvonulás után még egy jó ideig. most már kevesebben. ezt érthetően egyik "fő" oldal se reklámozta, mert mindkettőnek kínos lebukás lett volna, egyedül a jobbik pedzegetett valamit

2019.11.12. 16:09:48

@N. Barbie: Nem akkor zavarták el a fideszes polgármestert, hanem előtte négy héttel, de az idióta visszament még egy pofonérrt, az utóbbi csak annak hír, aki adta.

alöksz róz 2019.11.12. 16:13:39

@Tényelek: bár zsigerből rühellem ezt a büszke szlovákozást, valahogy mégis olyan gondolat, amiben hosszú távon van valami, csak nézd meg a régóta itt élő nemzetiségek és a velük szembeni elvárások tükrében

morph on deer 2019.11.12. 16:13:45

@Cycmen:
“ mellett kértél karácsonyra? :DDDDDDD”

Én konkrétan ismerek nőt - társasági szinten, - aki szülinapra kapott két darab két literes borzalmat! Nem tudom, hogy pontosan milyen volt előtte, de szerinte akkor volt borzalom...

Mindenesetre most már nem megy fejjel a falnak, merthogy nem tud, nem képes rá, ugyanis. :)
Ennél már csak az zavar jobban, hogy azóta minden találkozáskor oldalba szúr a csöcsökkel! Szerintem ilyesmit csak fegyverviselési engedéllyel lenne szabad forgalmazni!
Azt legalább megúsztam, hogy megcsodáljam a kis szörnyszülötteket, - egyelőre csak a hölgyeket ijesztgette, - de ahogy ismerem...

Szóval, ha nem találkoznánk, akkor áldozatául estem az alkotásnak...
“Mert ez műanyag!”

eszti..... 2019.11.12. 16:17:23

@Tényelek:

elvtársával- nem tudom, bátesz mennyire örül a titulusnak, de majd kifejti... :D
ami folyamatosan emelkedik- hetente? havonta? esetleg naponta?
csak Franciaországról beszéltünk- mondtál valamit, ő megcáfolta, te kioktattad. megmagyaráztad neki, mi a helyzet Franciaországban.

N. Barbie 2019.11.12. 16:18:06

@Tényelek: "Nem akkor zavarták el a fideszes polgármestert, hanem előtte négy héttel, de az idióta visszament még egy pofonérrt, az utóbbi csak annak hír, aki adta. "

Jo, akkor jatszuk a nagy bociszemu alnaivat. nekem mindegy.

eszti..... 2019.11.12. 16:20:39

@morph on deer:

minden találkozáskor oldalba szúr a csöcsökkel- érdekes testhelyzet, mert ugye nem liliputi a hölgy...

eszti..... 2019.11.12. 16:23:10

@alöksz róz:

Annácska ezt nagyon elszúrta. Aztán elkezdett trianon-traumázni. Nem tudom, melyik kínosabb.

N. Barbie 2019.11.12. 16:24:12

@6.Lenin: "Már ne haragudj, de te teszel arról, hogy nem lehet komolyan venni. Foggal-körömmel védesz egy nyilvánvalóan hazug balfácánt. tele a net a mémjeivel"

Ne nevettesd ki magad meg jobban papi, mar igy is reg el kellett volna engedned a dolgot ekkora eges utan.

Engem nem lehet komolyan venni mikor te vadaskodsz mindenfelevel de SEMMIVEL nem tudod bizonyitani? Hat ki a komolytalan ha nem az igazat megvedeni nem tudo kenyszeres vadaskodo, mint te?
Mi a foggal korommel vedes azon, hogy nem hiszek el bemondasra valamit egy fideszes vernyuggernek? Hmm? Ja, semmi.

Az mar meg sem lep, hogy nem erted a belinkelt keppel a problemam. Nem az a baj, hogy van, hanem hogy a kep mondanivalojat semmivel nem tudod bizonyitani, csak azzal hogy megmutatod a kepet.
Egy jol elhelyezett memmel/vicces keppel semmi gond nincs, de ragalmak alatamasztasara, barhogy is erolkodsz, nem alkalmasak.

morph on deer 2019.11.12. 16:32:36

@Cycmen:
“Ki itt a nevetséges? ”

Most éppen te, Macs.

A “nagy csinnadrattát” nem éppen a fideszes sajtó csinálta?
Minek is?

Te már próbálták autóval közlekedni a várban?
Parkolni is?
Majd szóljál, ha túl vagy rajta!

A többit inkább ne hozd szóba, mivel azok a képek többnyire az érintettek saját FB oldalán jelentek meg!
Igen, orbán harmonikázó nadrágja is, ahol pl a V4-ből V3 ugyanakkora ruhát viselt, mint orbán, csak vagy tíz centivel magasabbak...
Amúgy az nem debreceni volt, hanem egy marokra fogott kebab, Brüsszelben. A N. Szilárd nevű adonisznak meg javarészt mindegy, hogy miben főzi a pacalt, nem?

Sóval röhejesek a példák, kár volt emlegetned.

N. Barbie 2019.11.12. 16:34:53

@eszti.....: "hazatlan, hazaarulo.... ez jó! )))) "

Igen, itt tart a fidesznyik ertelmi szinvonal, elszomorito.
De persze mind kulonbnek tartja magat a hasonlo szinten levo bozgorozo romanoktol, csak nem tudom mire fel.

6.Lenin 2019.11.12. 16:35:30

@N. Barbie:

Mivel kéne bizonyítanom Karácsony alkalmatlanságát? Nézd meg mit csinált 5 év alatt Zuglóban? mit nyilatkozott a most alpolgármestereiről, min. alkalmatlannak nevezve őket.
A kampányban általa mondottakat, aztán cáfolta saját magát.

Nem szeretnék egész nap hányni egy ilyen sunyi alakot idézgetve, nincsenek önkínzásra hajlamaim.

Én nem akarom őt bántani, de nem az én hibám, hogy ilyen balfasz. Mellesleg én nagy ívben leszarom az egészet.

A budapestiek megválasztották, basszák meg, az övék. Mi közöm hozzá, azon kívül, hogy nyilván érdekel a körülöttem zajló. De túléltem már nála sokkal nagyobb balfaszt is a magyar politikában. Remélem őt is. Nem lesz hosszú életű a pályafutása.

rallus 2019.11.12. 16:47:24

@morph on deer: Akiknek Ferenc hazugságözöne "igazságbeszéd" volt, azok egy ilyen bicikli-busz trükkön sem akadnak fenn. A Pannon puma kölykei...

2019.11.12. 16:51:23

@eszti.....: Az elvtárs azt álította, hogy Franciaországba nem mennek migrik, főként nem muszlimom, erre tettm be Macron nyilatkozatát, amiben bőven vannak számok és mindegyik cáfolja az állítását.
Szóljon, ha tévedek, de szerintem a franciák ugyanúgy használják a számokat, mint mi, nem kell lefordítani.
Ön csak megszokásból szállt be vitázni az oldalán?
A kérdéseire a válaszok a cikkben megtalálhatóak, hogy vitázik, ha el sem olvasta?

alöksz róz 2019.11.12. 16:56:35

@eszti.....: olyan kínos beszélni a kettős identitásról? akkor majd térjünk vissza rá 50-100 év múlva :-)

eszti..... 2019.11.12. 16:58:01

@N. Barbie:

Mire fel? Hát az ezeréves múlt miatt. Ez alkotja az évrendszer 99%-át

2019.11.12. 16:59:44

@alöksz róz: Magyarországon csak magyar emberek élhettek, egyébként meg olyan nyelven beszélhettek, amilyenen akartak és olyan nemzetiségűnek vallhatták magukat, amilennek akarták.
Aki a Szent Koronára felesküdött az magyarrá vált, így a szlovákok, svábok, kunok, stb is.
Ez abban az időben mást jelentett és ezt ültették át az új környezetbe a nemzetiségek a mai napig.
Ahogy az egyik sváb bácska mondta, hogy elsősorban hűséges magyar vagyok, aki büszke sváb.

alöksz róz 2019.11.12. 17:01:17

@Tényelek: "Ön csak megszokásból szállt be vitázni az oldalán?" - nem megszokás, hanem "stratégia" :D

eszti..... 2019.11.12. 17:03:27

@alöksz róz:

A kettős identitásról, nekem egyáltalán nem kínos beszélni. Szerinted miért tótkurváznak? :D
A kínos az, hogy nem találja a középutat. A szlovákozás és a trianon-trauma a két véglet.

alöksz róz 2019.11.12. 17:04:19

@Tényelek: "Ahogy az egyik sváb bácska mondta, hogy elsősorban hűséges magyar vagyok, aki büszke sváb." - és ezzel mit szerettél volna alátámasztani?

eszti..... 2019.11.12. 17:06:54

@alöksz róz:

Úgy gondolod, Sírbatesz farvizén evezgetek itt?
Érdekes felvetés.
Vagy ez az új stratégiád /:D/ a független-objektív helyett?

alöksz róz 2019.11.12. 17:08:03

@eszti.....: "A kínos az, hogy nem találja a középutat" - fiatal is, momentumos is, mi mást vársz

alöksz róz 2019.11.12. 17:10:18

@eszti.....: "Úgy gondolod, Sírbatesz farvizén evezgetek itt?" - ez hogy jött ki? :DD
a bandában ráröffenés lemarás egy régi libsibolsi stratégia

eszti..... 2019.11.12. 17:13:10

@Tényelek:

" A kérdéseire a válaszok a cikkben megtalálhatóak"
hmmm. néhány órája épp a "cikkek" megbízhatóságáról folyt itt egy vita. annak fényében jó lenne elgondolkodni azoknak a szavain is, akik az eseményeket nem csak a sajtóból ismerik.

eszti..... 2019.11.12. 17:21:09

@alöksz róz:

pl. elvárnám, hogy mielőtt megszólal, tájékozódjon. kikérje egy szlovákiai magyar véleményét, ugyanis a kijelentés többet ártott, mint használt.
nem rajta, hanem a Progresszív Szlovákia Magyar Platformájának tagjain csattan az ostor.
mondom ezt úgy, hogy egyik közösségi oldalon elfogadtam a bocsánatkérést és azóta is hazaárulóznak a trianon-traumás földijeim.
itt tótkurva, ott hazaáruló- mennyiféle identitás! :D

eszti..... 2019.11.12. 17:23:24

@alöksz róz:

a bandában ráröffenés lemarás egy régi libsibolsi stratégia - micsoda független-objektív megállapítás! te, ugye sosem vetemednél ilyen alávaló cselekedetre.

várj!........................... :D

eszti..... 2019.11.12. 17:28:03

@alöksz róz:

ez hogy jött ki? :DD

csak azt ne mondd, hogy sosem jutott még az eszedbe. :D

2019.11.12. 17:30:25

@alöksz róz: Azt, hogy a nemzetiségektől hűséget várhanak el, átszellemülést nem, mint ahogy a primitív románok és szlovákok elvárnák azt.

eszti..... 2019.11.12. 17:33:26

@Tényelek:

milyen hűség? hogy lehet valaki egyszerre magyar és sváb????

2019.11.12. 17:35:35

@eszti.....: Konkrét adatokat nem szokás hamisítani, főként nem azért, hogy egy b1 blogon kommentelőt cáfoljanak.
Látom a szlovák büszkeség visszafogja az agykapacitást, le kell állni az adagolásával!

eszti..... 2019.11.12. 17:41:23

@Tényelek:

na, toljad el a biciklid! - mondom ezt kulturált európaiként.

2019.11.12. 17:44:19

@eszti.....: Na ez az!
Kérdezze meg a szarvasi szlovákokat.
Leírtam a lényegét, tanulja a magyar történelmet és megérti!
Trianonban a szlovákok ezért dobták be, hogy inkább a magyarokkal közösködnének, mint a csehekkel, de bevoonult Cseh Légió lebeszélte őket erről.
A Szent Korona tant ha tanulmányozza, akkor megérti, hogy miként fordulhatott elő, hogy míg a szlovákok száz év alatt eltüntették a magyarok kétharmadát Szlovákiában, addig a Magyar Királyság területén élő szlovákok 1150 év alatt sem tűntek el, szaporodhattak és megőrizhették a nyelvüket is.

2019.11.12. 17:50:23

@eszti.....: Ha valaki kultúrált Európai az bizony hazátlan, csak szólok.

alöksz róz 2019.11.12. 18:45:59

@eszti.....: minek tájékozódjon, ha eleve jobban tudja?
erről beszéltem a múltkor :-)

Ménár Atya 2019.11.12. 18:47:31

@nincs1itt: Talán nem olvasol elég figyelmesen, mert elvakult vagy ,és ellenség kell.
Úgy rémlik, mintha azt írtam volna, hogy nekem a fidesz politikája bizonyos dolgokban, sokkal jobb, mint a maszopé.
Tehát nem kell nagy leleplezés, mivel saját magam írtam ezt.
Tehát ha mondjuk veled beszélek, akkor vitát generálok, mint egy fideszes gondolkodású , ha egy fideszessel, akkor inkább ellenzéki leszek.
lehet, hogy nem érted az egész lényegét.
Ha beállsz egy csoportba, és csak hajtogatod, amit a többiek, akkor egy kontroll nélküli világba csöppensz, mert ugye itt mindenki azt mondja, aki meg nem az kussoljon és takarodjon innen.
Amúgy nem nagyon emlékszem rád, bár jó ideje nem jártam erre.
Az hogy külföldön vagy, nem érdekel, ettől lehet véleményed, bár itt élve kissé más a valóság.
És valóban, önerőből, nulláról,kapcsolatok nélkül építettem fel magam, tudom, ez hihetetlen.
De vannak az alkalmazotti gondolkodásúak, és vannak a vállalkozó gondolkodásúak.
Nincs ebben semmi különös.
Lehet , hogy te vállalkozásra alkalmatlan vagy, viszont ha megmondják hova kell állnod akkor ott állsz,amíg mást nem mondanak.
Ettől még lehetsz kiváló munkaerő.
De nem hiszem, hogy én ettől fidesztálib meg mi a faszmarhaság lennék.
Szóval, ha nem ezzel a köcsög dumával jössz akkor nincs gond, ha meg igen, akkor még egy paraszttal több lesz a margón és ennyi.

alöksz róz 2019.11.12. 18:52:54

@eszti.....: te ezen parázol? :D nem jutott eszembe

alöksz róz 2019.11.12. 18:54:14

@eszti.....: "te, ugye sosem vetemednél ilyen alávaló cselekedetre." - nem bizony

alöksz róz 2019.11.12. 18:57:10

@Tényelek: az h a büszke svábból hűséges magyar és büszke sváb lesz, nem átszellemülés?

nincs1itt 2019.11.12. 19:01:41

@Ménár Atya: amitől óvni próbáltalak, bekövetkezett. ne maszatolj, ne beszélj mellé! különösen ne sunyi módon próbálj fölülkerekedni.
én mindenkinek elhiszem amit állít magáról, nem kell bizonygatni 3-4-szer. ez válik gyanússá. tényként közöltem, hogy nem mo.-on élek. nem kívántam semmit sugallni.

nem gondolom, hogy érteni fogjuk egymást. mert te "vállalkozó gondolkodású" vagy, én pedig nem. egyszerű polgárként gondolkodom. senkitől, semmilyen eszme zászlója alatt nem fogadom el a tisztességtelenséget, a lopást, a hazudozást.

Ménár Atya 2019.11.12. 19:12:54

@Sir Bates dö Hól: Az előző kormánynak is ez volt a baja.
Nem volt kontroll.
Nem tudom mivel foglalkozol, és milyen státuszban, de ha esetleg saját céged van, vagy régen vagy egy cégnél vezető, akkor talán tapasztaltad, hogy a szívás mindig akkor jön, amikor azt hiszed minden fasza, mert te úgy gondolod, az alkalmazott, vagy munkatárs, meg nem mer szólni, hogy főnök, ez marhaság, mert félti a saját státuszát, vagy állását.
Tehát kontroll nélkül megy a kormányzás.
Most is kezd ilyenné válni a helyzet, kis túlzással lehetne párhuzamot vonni a rákosi rendszerrel, amikor ugye minden jó volt, mert akinek nem volt jó annak rossz lesz.
Szóval én nem bánom hogy a fidesz kapott egy kis leckét, annak ellenére, hogy szerintem a gazdasági kérdésekben jobbak az elődjeiknél, és a családpolitikában is.
Talán most visszavesznek kicsit az arcukból, és ezt a stadion agymenést is befejezik.
Amúgy ez számomra teljesen érthetetlen, elmondom mire gondolok.
A nagyberuházásoknál lehetőleg saját politikai hűbéreseik közül választ az épp regnáló kormány.
Senkinek ne legyenek kétségei a maszop-szadesz is így tett.
Ezzel még különösebb baj sem lenne, az egyszerű polgár, tök mindegy kitől kapja ugyan azt a bért, az osztás fent megy úgy is.
Csakhogy stadion helyett, lehetne építeni, valóban szükséges, értelmes dolgokat, ahol a saját embereik ugyan úgy gazdagodhatnának, csak épp nem kellene állandó védekezésben élni a kormányzás alatt, mert nem lenne támadható felület.
Ezzel szemben lassan már név szerint minden polgárra jut egy stadion, és ezen már elgondolkodik azért az átlag.
Szóval, nekem ez nagy faszságnak tűnik.
Ezzel annullálja is a valós eredményeket,amiket én pl jónak tartok.
De hát majd meglátjuk merre tovább.
De ettől függetlenül gyurcsányt, a maszop-szadeszt jobban utálom, mint a fideszt, Fletót a maszop -szadesszel együtt egy szarházi hazaárulónak tartom, mielőtt még valaki félreértene.

Ménár Atya 2019.11.12. 19:16:26

@nincs1itt:
És miért nem értjük meg egymást,mert én vállalkozó vagyok?
Ezt nem értem, kifejthetnéd.
Bár van egy sejtésem mire gondolsz, de kíváncsivá tettél.
És mi a véleményed az mszp-szdsz visszaszivárgó embereiről, vagy gyurcsányról?

eszti..... 2019.11.12. 19:26:45

@Tényelek:

Hülyegyerek! A kecskék szaporodnak, meg max. te, ha egyenrangúnak érzed magad velük /bocs, kecskék!/

Gondolom, mennyire szerettek volna a szlovákok a magyarokkal közösködni főleg azután, hogy 1874-ben bezáratták mind a három szlovák gimnáziumot és az elemi iskolákon kívül /1-4 évfolyam/ kizárólag magyar nyelven lehetett tanulni.
De betiltották a szlovák nyelvű egyesületeket, önképző köröket is. A monarchia utolsó évtizedében zéró anyanyelvhasználati joga volt a kisebbségeknek.

"a szlovákok száz év alatt eltüntették a magyarok kétharmadát Szlovákiában"

Elsősorban köszönd meg Vitéz Nagybányai Horthy Miklósnak, aki rövid időn belül kétszer is sikeresen a háborús vesztesek közé kormányzott minket.
A csehszlovákiai magyar kisebbséget 45 után ezért nyilvánították a kollektív bűnösség elve nyomán háborús bűnösnek.
1946-47 között a lakosságcsere kapcsán 89 660 felvidéki magyart telepítettek Magyarországra. A kitelepítéstől való félelmében 326 ezer személy reszlovakizált, szlováknak vallotta magát. A többi lemorzsolódót elintézte a husáki nacionalista nemzetiségi politika. Annak is az etnikailag homogén állam volt az ideálja.
1921-ben 637 183 felvidéki magyar volt
1938-ban 830 ezer
1950-ben 354 559 ezer vállalta magyar nemzetiségét
1980 559 011
2011 458 467
..........................................................
Bazmeg! európai, európai!!!! - alapfokú helyesírási ismeretek nincsenek a Szent Korona Tanában???

CSOKKI MÁLNA 2019.11.12. 19:35:49

@eszti.....: Ezt a kört már lefutottam a kollégáddal.. Akkor tehát a nagyvárosi stadionokkal létével semmi gondod..Köszönöm..

CSOKKI MÁLNA 2019.11.12. 19:40:21

@nincs1itt: Nyugodjál le, egyél egy Sport szeletet, és legközelebb írd azt, hogy "foci", és akkor nem kerülsz kényelmetlen helyzetbe a helyesírásod miatt. Ennyi..:)

6.Lenin 2019.11.12. 19:40:55

@Ménár Atya:

Atyám, ha nem lenne egy fél stadion sem, akkor lenne más helyette az ellenzéknek.
Szerintem máshol hibázott a Fidesz, ahogy 2002-ben is.
Nem értik a ballibsi oldalt, az őket támogató réteget.
Nekik nem elég, hogy esetleg jót teszel velük is.
Ezen talán még az sem segítene, ha elmagyaráznák nekik, hogy mit, és miért.
Aztán a túlzott magabiztosság is rossz tanácsadó.
De sok más is , ami szinte kivédhetetlen. A jó megszokása se szokta a helyes irányba terelni az embereket.
Mind1, a stadionok csak egy jó érv az irigyeknek. Jól fel is hergelték vele az ellenérdekelteket. Pedig mindenkinek hasznos is lehetne, ha "tessék itt vannak, töltsétek meg tartalommal", de Mo-on vagyunk, ha nem mi csináltuk, rohadjon szét az egész.
Mást kell(ene) tennie a Fidesznek a hátralévő időben, 22-ig.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.11.12. 19:41:16

@N. Barbie: Akár nő vagy akár férfi de kurva jó vagy!XD
Teccik ez a fideszköcsög-alázás!XD

Ménár Atya 2019.11.12. 19:52:52

@6.Lenin: Hát azért már ezer milliárdról beszélünk, stadionokról, azért ez elég nyomós érv az ellenzék kezében.
Vagy szerinted ez még kevés ilyen marhaságra?
A Túlzott magabiztosságban igazad van, bár én mára ugyan azt a pökhendiséget vélem felfedezni,mint a maszop-szadesz végjátszmája idején.
Ha a húsos fazékhoz soha nem engeded az embereket, sőt, szerinted neked jár az egész, hát abból előbb utóbb baj lesz.
A fidesz mára sajnos elvesztette a kontrollt maga felett, erőből politizál, és ez megbosszulja magát.
Még változtathatna, de nem fog szerintem, mert elbizakodottá váltak, nem megfelelően védekeznek , és támadnak, és a pr is gyenge.
Szóval kíváncsi vagyok mit lépnek most.

Tényelek 2019.11.12. 19:57:52

Na nem keverni a szezont a faszommal!

6.Lenin 2019.11.12. 20:04:30

@Ménár Atya:

Tegnap láttam a Sajtóklub-ot, szerintem van remény. néhány értelmes dolgot is érintettek.
Meddig jutnak el ezek, az lesz a lényeges kérdés.
Talán Orbán a külpolitika felé ment el, úgy, hogy nincs itthon hasonló kaliberű helyettese.
De szerintem ez mindig is probléma volt a Fideszben.
Mind1, a lecke fel van adva. Az már egy jó, hogy 1re nyíltabban beszélnek róla.
Kár lenne ezt az ellenzéket visszaengedni a hatalomba, sajnos más meg nincs.

eszti..... 2019.11.12. 20:05:30

@alöksz róz:

Már egyre ritkábban...

Annácskára visszatérve, a kínos bakik ellenére kifejezetten örülök neki, hogy végre valaki más kontextusban beszél rólunk, mint az elszakított, elnyomott kisebbségről.
A trianon-traumát pedig határon belül kellene kezelni, hisz onnan sugárzik át.

nincs1itt 2019.11.12. 20:25:36

@Ménár Atya: sejtettem, hogy nem fogod érteni. sejtésekkel sokra nem mész.
a véleményemet kifejtettem. ha ezt sem érted, akkor biztos vagyok benne, hogy a sejtésem igaz.

nincs1itt 2019.11.12. 20:27:43

@CSOKKI MÁLNA: nem én pattogok az idióták sportja körül... fodball és slussz. kényelmetlen helyzet? ugyan, te szerencsétlen.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.11.12. 20:30:25

@Ménár Atya: Haver!
Hogy miért jönnek vissza?
Mert a fidesz elkúrta!
Meg borkai is!

nincs1itt 2019.11.12. 20:32:24

@Tényelek: jááános, az oklevelességet nem a rosszul használt magázó forma adja. te egyszerűen ostoba fidesz-tálib vagy. de ha így jobban tetszik magának: ön egy ostoba fidesz-tálib.
tudja, az európai (kis "e"-vel) az egy világlátás, ezen belül lehet patrióta is, mi több nacionalista is, de ezt maga nem fogja megérteni. hiszen csak egy jobbágy, aki a mesterkélt modorossággal próbálja leplezni a butaságát.

alöksz róz 2019.11.12. 21:23:07

@eszti.....: innen sugárzik át? felvidéken nem tudom mi a helyzet, de ismersz erdélyieket? :-)
vagy l simon l vitája rémlik?

eszti..... 2019.11.12. 21:40:23

@alöksz róz:

OJD-vel? ismerem.
Ékes példája annak, mennyire nem érzi egy kisebbségben élő az anyaországi viszonyokat. Vajon kinek volt ez a pompás ötlete, az egész garnitúrát áthozni mo-ra?
Mi itt ezt szívjuk meg.
Szász Jenőt és tsait beültették a Nemzetstratégiai Kutatóintézetbe, kikutatták nekünk, milyen az igazi kisebbségi magyar. A harcos fajta.
Aztán sok-sok pénzen elkezdték ránk húzni ezt a szűk, ósdi ruhát.
OJD-nek Erdélyben lenne a helye, Vidnyánszkynak Kárpátalján. Ott hiteles az ő nemzetfelfogásuk. Nálatok káros.

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 22:18:56

@Tényelek: tajparaszt, mi mond ennek ellen? muszlim tömegek albániából és grúziából? 110k egy évben? egy 67M országban? az mennyi is? 0,17%? hülye vagy. franciákat kérdeztek meg? ahol 45% bevándorló gyökerű? szóval a megkérdezettek 64%-a szerint nem úgy élnek "a saját (!) országukban", mint előtte. okés, tudod folytatni a számok mögé nézést? ez ugyanaz, ming mikor bayer "a mi honfoglaló őseink"-ről hadovál. bayernek milyen honfoglaló ősei voltak? vannak túlkompenzáló faszkalapok mindenhol. nekem a múltkor egy öregasszony óbégatot, hogy ez az ő országuk, miért beszélünk az utcán más nyelven. neki még franciául jeleztem, hogy madtrka...
a jordan bardella meg egy szélsőjobbos kis fasz, akinek a családja meg torinóból vándorolt be. ne viccelj már b+, miért röhögteted ki magad? egyébként te elolvasod a linkjeidet, vagy csak továbbítod , amit a lendvay neked küld?...

alöksz róz 2019.11.12. 22:30:15

@eszti.....: na és rájuk is innen sugárzott át, úgy gondolod?
azt mondják azért olyan harcosak, mert nekik jobban kellett küzdeni, ti meg jobban jártatok a tótokkal

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 22:34:05

@CSOKKI MÁLNA: én sosem tagadták, hogy anticionista vagyok, a cionistáknál ez antiszemitizmus, meg a seggfej hülyéknél is... b+, attól, hogy nem vagyok etnicista sovén seggfej, mint a ner-cselédek többsége, még lehetek anticionista... sőt, még antihungarista is vagyok, de attól még magyar vagyok, na erre mit lépsz? a világ nem bonyolult, ha érted, hogy mi egy-egy szó jelentéstartalma, ellenben, ha nem, akkor meg kétségbeesetten szorongsz, mert nem értesz semmit, s aki olyant mond, amit te is megértesz, annak hiszel: soros rossz, a migráns megbassza anyádat, neked, de még téged is; ezt valóban könnyebb felfogni, mint az antiszemitizmus és anticionizmus közti különbséget...

@alöksz róz: mora? sz'al ha elindulok a blaháról a nyugatihoz, s valami barom lezárja az oktogont, s én ott dekkolok, akkor az oktogonra mentem? így értetted? pontosan moon mennyi menekült van?

eszti..... 2019.11.12. 22:34:40

@alöksz róz:

mit nem értesz alex, hisz világosan írtam.
"OJD-nek Erdélyben lenne a helye, Vidnyánszkynak Kárpátalján. Ott hiteles az ő nemzetfelfogásuk. Nálatok káros."

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 22:41:28

@Tényelek: pontosan azt írtam, hogy nem tömegek, sz'al bekaphatod a tartótiszted túrós faszát, te gyökér: 0,17% az neked tömeg; te úgy számolsz, a hütte szaros raktárából, ahol laksz, mint a kínai piacon az eladók: egy darab tíz forint, két darab nyolc forint per darab, sok darab öt forint per darab, hármat kérek, az akkor sok, az tizenöt forint... madtrka...

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 23:15:19

@Ménár Atya: legnagyobb létszám 200 fő volt, több cégben, én csak azt kértem, hogy akkor szóljanak csak, ha faszságot csinálok, ha jót, az nem érdekes, sz'al nálam pont ellenkező volt; de nem szerettem, mert csak a felelősség, nem vagy szabad, mások függnek tőled, ha az utcán konfliktusba keveredsz, nem teheted amit szeretnél, mert mások sorsa függ tőled...

én ismertem minden kormányzat tevékenységét, mindegyik egyes tagjaival sikerült személyes konfliktusba kerülni, mikor jeleztem, hogy lopnak, mindegy minek nevezik...

a családtámogatás nem rossz, de a ner nem a családokat támogatja, hanem egy nem_létező_középosztályt próbál korrumpálni (egyébként eddig sikeresen), hogy az ne szóljon az einstandok, lopások miatt...

én meg a ner-t úgy unbloc jobban rühellem, mint a szarnak és korrupt gyökereknek tartott '10 előttieket... és sohasem szavaznék rájuk, ha normális választási rendszer lenne...

a gazdaságba inkább nem mennék bele, parttalan vita lenne, sz'tem a futóbolond kancsalgyurka egy nagyon jó valutázó lehetne a keletiben, de az MNB elnöke, s gazdasgi miniszter ugyanakkor (ez tény, finomíthatjuk a z informális jelzővel, ha akarod), sz'al ez nem unortodox, hanem a
-sztánságokbann szokásos nepotizmus... amit viszont jól csinálták, az az online számlázás, a gazdaság"kifehérítése", bár abból is csak a nyúlás lett a lényeg valakinek... én azt látom, hogy ezek csak a lopást látják, az eredményük az lesz, mint mikor feltörik a kocsis, mert bent hagytál egy olcsó rádiós magnót, szaros le a tízezres magnót, de tiszta üveg az ülés, cserélni kell hatvanért az üveget, meg szarrá is vágysz, mert nem tudod felhúzni... ja, és elbaszol a cserével négy órát... a kis geci meg eladja max. egy ötösért a magnót, mert kell a cuccra... amihez ezek hozzányúlnak, az szarrá válik a kezükben... s még bicskanyitogatóan tahók, pökhendiek és agresszívek is...

alöksz róz 2019.11.12. 23:15:53

@eszti.....: ez világos, csak az nem, hogy rájuk is innen sugárzott-e át :D

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 23:20:34

@6.Lenin: Lajosom, az, hogy bencsik azonnal egy teljes beismerő vallomást tett, amivel mindenkit elvisznek egy normális országban, s ez az új stratégiája, az hagyján, de mikor úgy definiálja önmagukat, hogy "mi, jobboldali értelmiségiek", akkor már dőlsz a röhögéstől: ezek se nem jobboldaliak, se nem értelmiségiek...

alöksz róz 2019.11.12. 23:29:32

@Sir Bates dö Hól: ja és nem, nem így értettem.

de most már elhiszed h azt írtad, nem is létezik? :DD

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 23:33:10

@alöksz róz: amennyiben hegyi-karabah példáját veszem alapul, akkor fennáll a lehetősége, hogy, mint ott is, itt is csak ártsanak az ilyen vadbarmok: ott a klán karabahból megszállta az örmény fontosabb pozicíókat, majd belelovalták a háborúba az örményeket: speciel a szélsőséges határon túliak nyomulásával tele a faszom, mert másképp szocializálódtak, mint mi moon, csak egy nyelvet beszélünk velük, de nem vagyunk egyként dobbanó szív: én elhiszem, hogy szar dolog volt magyarként felnőni roban, hogy sok a düh bennük, de ne a moiak faszával verjék a csalánt a revansvágyuk miatt... ahelyett, hogy közvetítenének a két nemzet között, csak a feszültségeket szítják...

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 23:36:35

@alöksz róz: mikor mentek muszlim tömegek mora? erről nem is hallottam, komolyan...

2019.11.12. 23:42:37

@Sir Bates dö Hól: Bentről nézve Macron szerint ez a 110 ezer sok, szerintem kintről nézve tömeg.
Ön szerint, aki se bent, se kint nincs meg szinte semmi.
Beszélje meg Macronnal, hogy ne aggódjon, bőven futja a szoclális és egészségügyi kiadásokra még akkor is többször ennyi léhűtő megy be az országda!

Sir Bates dö Hól 2019.11.12. 23:44:16

@alöksz róz: csodálkozom, de miért hazudnál nekem? ha azt mondod, akkor nincs okom ebben kételkedni... én korrektnek gondolom nexusunk;-)...

2019.11.12. 23:56:13

@eszti.....: Ha nem fogytak, akkor szaporodta.
Ha az Európai szó nem helyesírási hiba, akkor ön szerint mit jelenthet, telefonos segítséget igénybe vehet, pl. Dobrev vagy Cseh elvtársnők személyében?!

eszti..... 2019.11.12. 23:57:35

@alöksz róz:

menj a picsába alex, tudod kivel szórakozz!
pontosan tudod, hogy azok, akik áthívták és pozícióba helyezték az áttelepülteket, miért tették.
igen, dühös vagyok rád, mert neked ez egy jó móka.
én látom, hogyan verték át őket. is.
ne feledd! kisebbségi a kisebbséginek nem vájja ki a szemét. nem is hibáztatja. max. sajnálja.

eszti..... 2019.11.13. 00:00:05

@Tényelek:

így éjfél körül..................... na húzz a picsába, te faszkalap!

Sir Bates dö Hól 2019.11.13. 00:01:31

@Tényelek: madtrka, bulangiu, majd, ha megtanulsz olvasni értően, akkor visszatérhetünk erre, de akkor meg nem fogunk erre visszatérni, mert -mivel érted is, amit olvasol- minek? azért, hogy azt mondd: elnézést? nincs rá szükségem... hogy értsd: az, hogy a ner-t preferálod, az nem zavar, ha gyucsányt, az sem, ami zavar, az a sötétség, ami benned dolgozik: felőlem lehetsz buziverő is, mert annyira utálod őket, azt mondom rád, hülye vagy, de ez nem fog változni, de ne baromságokkal indokold, hogy a pride-ot betiltanák, hanem azzal, hogy te utálod a buzikat, azt elfogadom, legfeljebb leszarom, de azt nem, ha baromságokat írsz (a homofóbia egy példa csak); felőlem leírhatod, hogy iszlamofób vagy, s ezért ne jöjjön ide egy sem, de ne gyere a "megbasszák a nőket a dzsihádisták!", mert az baromság! vállald fel, ami vagy: ha orbán -fan vagy, akkor azt, ha gyurcsány-fan, akkor azt, mindkét esetben kiröhöglek, de ne gyere a baromsággal, hogy kell az a kurva stadion, mert az a fejlődés, mert bevételt hoz, mert országimázs! az anyádat nézd hülyének! meg az egybites faszokat! ne nekem kezd el magyarázni! írsz egy baromságot, kiröhöglek, ne válaszolj, és akkor nem basztatlak tovább, akkor tudunk beszélni máskor normálisan, más témában. a fasz kivan az olyanokkal, akik csak beleállnak a faszságba! du tu dracului, bulangiu...

2019.11.13. 00:06:33

@nincs1itt: Nekem már az őseim is európaiak voltak, amikor Európába jöttek.
De már az előttünk itt élő szlávok és avarok is európaiak voltak, szóval ezen a részen mindenki európai, még az oroszok zöme is.
Ez nem világlátás, hanem állapot.
Nem kell minden baromságot kialálni, hogy innentől kezdve ez vagy az a szó mást jelent, mint valójában, elég a normális embereknek elviselni a meleg szó bealázását!

mgdé 2019.11.13. 00:06:59

@Tényelek:

Több volt. Nézz utána.

alöksz róz 2019.11.13. 00:14:31

@Sir Bates dö Hól: 2016-17
lehet nem mind muszlim, de biztosan arabnéger :-)
agyon van hallgatva

2019.11.13. 00:17:56

@Sir Bates dö Hól: Kedves szőröstalpú barátom!
Azért mert Macron sem ért önnel egyet, ne rám haragudjon, deszka ide vagy oda!

mgdé 2019.11.13. 00:21:44

@CSOKKI MÁLNA:

Mivel MOST SEM cirkuszoltam, nem értem az összehasonlítás alapját, következésképp a kérdésfeltevésed sem. :D A felesleges, hülye, kurvadrága stadionépítősdit meg ettől teljesen függetlenül, az elejétől kárhoztatom. FELESLEGES NB I-es focicsapat 3-5-10-20 ezer lakosú városkáknak, nincs vonzáskörzetük sem nézők, sem játékos utánpótlás szempontjából (jé, alapvetően nem is magyarok játszanak náluk, pedig nem a BL szereplésre törnek), következésképp a kurvadrága stadion is FELESLEGES hozzá.

Hogy te túlságosan droid vagy ennek megértéséhez, vagy csak úgy csinálsz, lévén ezért fizetnek, az nekem mindegy, egyik sem mentség ...

2019.11.13. 00:23:06

@eszti.....: Nem a szóhasználata miatt hívják önt többen is hülye, tót picsának?
Mert, ahogy látom a picsa szó az ön védjegye.

mgdé 2019.11.13. 00:23:22

@Tényelek:

Kaszparov napi fizikai edzés adagja.
Ép testben ép lélek! :)

mgdé 2019.11.13. 00:25:26

@Tényelek:

Meg is kell, hogy védje magát tőled. Különben elvennéd tőle ami az övé ...

eszti..... 2019.11.13. 00:25:48

@Tényelek:

a kultúra úgy hull le rólam, mint másról ruha boldog szerelemben.....

Sir Bates dö Hól 2019.11.13. 00:26:03

@alöksz róz: én nem is hallottam erről. mennyi az annyi? és most hol vannak? moon?

2019.11.13. 00:29:40

@mgdé: Ja, az övét nem tudom, de a szomszéd kiscsajszi most kezdte a focit komolyan, hétköznap nap öt óra a suli mellett, hétvégén napi 7-8 óra és még csak 15 éves.
Ebből gondolom, hogy a magasabb szinten ez több.

2019.11.13. 00:30:57

@Sir Bates dö Hól:
Kiderül, hogy fro, hanem Moldva?

2019.11.13. 00:33:21

@Tényelek: nem szó kimradt a fro elöl

eszti..... 2019.11.13. 00:33:34

@mgdé:

Megőrizem rózsásnak, mintha élne,
magam teszek most bűbájos csodát,
s harangvirágos, omló föld ölébe
viszem hűséggel és védem tovább.

Sir Bates dö Hól 2019.11.13. 02:37:19

@Tényelek: bulangiu, karakánabb népek laknak a határ mindkét oldalán, mint moon, ez sajnos tény: ott nem hagyják, hogy a szájukba sztárjának, legalább küzdenek ellene, de moon még ki is nyitják, hogy "még, még, ide szarjatok, nekem is, nekem is!", ez a valóság, te meg a leghangosabban követelés, hogy "ez nem elég, adjatok még, adjatok többet!"... du tu dracului...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.13. 03:27:12

@Sir Bates dö Hól: "én sosem tagadták"
hoppá a román magyar trans lator bugzott pöppett

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.13. 03:30:52

@eszti.....: nehéz nektek izrelita ügynököknek
mindenki lesajnál

Sir Bates dö Hól 2019.11.13. 03:39:40

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: T9 (vagy hogy nevezik az androidon) megvan? álmatlanságban szenvedsz?
(most komolyan ennyi telt tőled? lemész kutyába? bagi-nacsa John cleese helyett? hát, most tényleg csalódtam: téged nem tartottalak egy pitlák palinak/hölgynek. több is veszett mohácsnál. azért aludj is, holnap te dolgozol. én nem.)

PuniValdes 2019.11.13. 05:30:14

Nem vittük aludni, orfűid már bartunk is.

Ménár Atya 2019.11.13. 06:31:09

@nincs1itt: Értem, nem tudod sem elmagyarázni, sem megindokolni, sem a feltett kérdésre a véleményed kifejteni tehát te a szimpla tömeg vagy, akinek megmondják,mit kell tennie. :)
Köszi a beszélgetést.

Ménár Atya 2019.11.13. 06:47:00

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Szemellenzős a látásod.
És ne felejtsd, hogy még mindig a fidesz van hatalmon.
Már megint fordítva ülsz a lovon.
Amúgy van egy kis igazság abban amit írsz, tényleg elkúrta, csak nem azt amit te gondolsz.
Borkai meg nem nyom akkorát a mérlegen,mint te gondolod.
Vegyük a budaörsi polgit, akkor 1-1
A kispesti tolvajokat, akkor már azonnal az ellenzék vezet a szopásban.
De, a baj veled, hogy te azt hiszed ez az önkori választás,valamilyen verseny, ahol az ellenzék az igaz szívű jó csapat, ezért a saját csapatod hibáit nem akarod észrevenni, sőt, azokról csak a másik csapat terjeszt rossz híreket.
Én meg kb leszarom az ilyen látásmódot, a környezetemben olyan legyen helyi fullajtár, aki dolgozik is.
Nem pártalapon döntök, hanem hogy mit csinált a ciklusában.
Én karigerinek is szurkolok,hogy jó legyen, mert ha marha akkor én is szopok miatta.

Ménár Atya 2019.11.13. 07:16:55

@Sir Bates dö Hól:
Ok, amit leírtál az alapján elhiszem, hogy valamilyen "vezető" voltál.
Magam is hasonlóan gondolkodok erről, és sokszor jobban nyomasztott az alkalmazottaim dolga.

A lopásban egyet értünk, max a ki mennyitben nem.
Szerintem pl lopás az értelmetlen építkezésekből szerzett haszon ,pl stadion.
De az értelmesnek tűnő beruházásokból szerzett túlárazott munka is ugyan ez, pl autópálya maszp-szadesz.
A mérték a nem mindegy.

A családtámogatást jól csinálják, ezt a saját bőrömön érzem, van összehasonlítási alapom a mostani,és az előző ciklus között.
Helyesnek tartom, hogy azokat támogatják igazán, akik be is tesznek a közösbe, nem csak kivesznek állandóan.
Persze, ezen lehetne vitatkozni, ,hogy akkor azok sosem érnek el semmit, csak ez szerintem nem igaz, pont a maszop-szadesz féle politika miatt bukik, ahol ezeket a rétegeket segélyezték, és szart sem ért az egész.
Ráadásul az a miniszterelnök, párt, aki azzal dicsekszik, hogy nála a minimálbér adómentes volt, hát menjen a qva anyjába, és éljen ő minimálbérből.
Szerintem arra kell törekedni egy kormánynak, hogy bérnövekedés legyen, és abból éljen a polgi, ne minimálbér + segííly.
Persze ha függ valaki a segélytől akkor jobb szavazó is lesz............

Jogod van bárkit utálni, én az előzőeket utálom inkább, mert azok lenulláztak mindent.

Kuszaszem megosztó, vannak jó és rossz dolgai, de szerintem kihúzta a szarból az országot anno, és következetes volt.
Azóta az imf is beismerte, hogy hiba volt a megszorításos válságkezelés, és sok kárt okoztak vele sok országban.
De pl az euró bevezetéssel kapcsolatbani ellenállását nem osztom.
Amúgy a fehérítés szerintem is jó, és szerintem is az a baj ( pont tegnap vitáztam erről ismerősömmel) hogy ennek látszani kellene már sokkal jobban.
De ha ezt veszem alapul, akkor ezt az előző ciklusban is megtehették volna, persze ha nem akarom, akkor nem teszem..............

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.13. 07:32:07

@Sir Bates dö Hól: jani+ a leghumorosabb humorpista, őt nem engedem
előre judeai népfront

nincs1itt 2019.11.13. 07:37:16

@Ménár Atya: meg ne haragudj, de kérdést nem fogalmaztál meg. ismét megpróbálsz, sunyi jobbágy módon felülkerekedni.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.13. 07:42:18

@Sir Bates dö Hól: aha
mobilon pötyögsz fél- egész oldalakat
ez hihető

István Tamasi 2019.11.13. 07:48:26

@6.Lenin:
hahaha Saját véleményednek nevezed azt amikor a fideszmaffia brossúráit böfögöd fel.

István Tamasi 2019.11.13. 07:57:02

@Tényelek: Na azt azért megnézném hogyan tudná egy vidéki város gazdaságosan üzemeltetni egy olimpia létesítményeit a rendezvény után? Pl 60-100 ezres stadion, 10-20 ezres csarnokok (kosárlabda, kézilabda, birkózás, ökölvívás, hogy a Magyarországon kevésbé népszerű sportágakat már ne is említsem. Hogy oldaná meg az ujságírók elszállásolását és technikai hátterük biztosítását? Mit csinálna a sok tízezres olimpiai faluval?
Úgyhogy aludjon még néhányat erre a magyar vidéki városban olimpiát ötletre.

alöksz róz 2019.11.13. 08:52:44

@Sir Bates dö Hól: tízezres nagyságrendben mindkét évben, azóta jóval kevesebben.
egy részük itt van, egy részük ingázik, egy részük meg úgy eltűnt mint a koptok...

CSOKKI MÁLNA 2019.11.13. 10:41:02

@nincs1itt: "Fodbal"..:)Sokat kvaterkáztál az Ózd körüli kocsmákban, vagy mi? A szappant is "szappany"-nak mondod esetleg..:)

Cycmen 2019.11.13. 10:43:59

@eszti.....:" Megőrizem rózsásnak, mintha élne,
magam teszek most bűbájos csodát,
s harangvirágos, omló föld ölébe
viszem hűséggel és védem tovább."

És ez gumi nélkül mennyi lenne?

CSOKKI MÁLNA 2019.11.13. 10:49:51

@Sir Bates dö Hól: Sikerült jó sok hülyeséget összehablatyolnod.. A nyugat-európai baloldali pártoknál terjedőben lévő antiszemitizmusnak semmi köze a cionizmushoz. Már csak azért sem, egyre inkább Izrael ellenesek..

CSOKKI MÁLNA 2019.11.13. 10:51:55

@mgdé: Tehát a magyar nagyvárosokban lévő stadionok létével nincs problémád. Köszönöm!

Cycmen 2019.11.13. 10:55:09

@CSOKKI MÁLNA: Tudom hogy nem így értik, de egy antiszemita még bőven lehet cionista, ugyanis jobb lenne, ha az összes elhúzna Izraelbe!

2019.11.13. 10:59:00

@István Tamasi: Ennyire azért nem bonyolúlt, pl. Dániban egy rakás sportcsarnok van, ahová simán beférne az a kisváros lakossága, ahová építették, meg még mindenki vihet egy-egy vendéget is.
Az új direktíva szerint akár 20 város is összeállhat olimpiát szervezni
Szerintem a csarnokok, stadionok így már közösségi hasznosság szempontjából is szétszórhatóak.
Abban egyetértünk, hogy az olimpiai falu hasznosítása csak Budapesten lenne megoldható.
Ha engem kérdeznének, akkor annak helyét Csepel romhalmazának helyére tenném, ezzel megszűnne Budapest egyik szégyenfoltja.
Ellátnám jó infrastruktúrával, kiemelten a belváros felé és kollégiumi negyedet csinálnék belőle.
Elég tisztességesen le lehetne tőrni az albérlet árakat, ami sok fital számára közvetlen befolyásoló tényező, hogy egyáltalán milyen jövője lehet.
Az olimpiához kapcsolódó létesítmények mindegyike közösségi szempontból hasznosítható, az egy más kérdés, hogy eddig ezeket sportmenedzserekkel akarták működtetni ezért logikusan nem is ment a fenntartatóság.
Ideje lenne átállni a közösségi menedzselésre és akkor mindenki nyerne az ügyön!, mint pl. az észak-európai országokban, mert érdekes módon ezt Stockholmban nem veszteséggel oldották meg!
A poén az, hogy ahol a hasznosítást megoldották, ott mindenütt az egyeteemi korosztály nyert vele, itt meg pont az ahhoz köthető rétegpárt ellenzi leginkább.

2019.11.13. 11:16:22

@Cycmen: Az antiszemita szót a fehér eberekne találták ki, amikor a zsidó közösség volt az egyetlen szemita eredetű népcsoport Európában.
Jelenleg Európában az antiszemitizmus szintje közel 100 százalék, mert megjelentek az arabok is, akik szintén szemiták és szintén felsőbbrendűnek gondolják magukat csak ők az iszlám hitre alalapozva.
Most ott tartunk, hogy a nem szemitáknak vagy az arabokkal vagy a zsidókkal van tele a hócipője, tehát antiszemita.
Hogy ennél is bonyolultabb legyen a dolog, az arabok és a zsidók egymást is utálják, ami a régi terminológia szerint antiszemitizmus.
A lényeg, hogy az antiszemita szó elvesztette értelmezhető jellegét, ezért illő lenne egy normális szóval helyettesíteni, hogy egyáltalán érthető legyen annak a számára, akinek mondják.

nincs1itt 2019.11.13. 11:21:36

@CSOKKI MÁLNA: megsértettem a falusi, savanyú, áporodott szagú fodbalöltözőhöz szokott, szép hegyeset köpő lelkedet? mikor jössz, majd a népi szavalókör kedvencével:"durva anyád, durva anyád, hüjje bíró!"?

mgdé 2019.11.13. 11:25:21

@CSOKKI MÁLNA:

"nincs problémád"

Dehogy nincs.
Magyarországra nagyobb stadionból nagyjából 4 db pont elég.
(Lévén még ezeket sem tudod RENDSZERESEN megtölteni sem meccsekkel, sem egyéb fizetős rendezvényekkel - pl koncert -.)

Egy "népstadion", azaz az országos nagystadion.
Egy a Fradinak, az hébe-hóba még megtelhet.
Egy a Dunán innen, azaz, legnagyobb eséllyel Debrecen.
Egy a Dunántúlon, elvben Győr lenne alkalmasabb, de a foci már több évtizedes állása alapján Fehérvár is szóba jön.

Értelmes érvekkel nem tudsz többet megindokolni.
Tudom, tudom, egy közeli stadion mindenkinek "jár", lehetőleg a házától/lakásától 50 méteren belül ... Ja.

Füves focipályát, melegvizes öltözővel, tőlem valóban rakhatsz minden faluba. Csak épp engedd játszani rajta a helyieket is, kivétel nélkül, ne csak a Helybeni Botlábú FC-t, amit az éppeni körzeti képviselő patronál.

Ja, most hogy szólsz, valóban, fedett olimpiai bobpálya is kellene még vagy ezer ...

mgdé 2019.11.13. 11:29:46

@mgdé:

"Füves focipályát"

Lölőnek meg szólj, kedves, ártatlan Málnácska, hogy a beton ágazat mellé gyeptégla készítő ágazatot is szerezzen magának, s máris minden kóser. Ha van kellő állami akarat, a gyeptégla is bármikor túlárazható.

alöksz róz 2019.11.13. 11:32:20

@Tényelek: ez tényleg fantasztikus, de miről akarod meggyőzni a közönséget, amikor nyilvanvaló, hogy a városrész fejlesztését olimpia meg kihasználhatatlan atlétikai stadion nélkül is meg lehetne valósítani :-)

2019.11.13. 11:34:41

@mgdé: Van logika a hozzáállásában, de az olyan elven mozog, mint Magyarországon az autópálya építés.
Azt is mindig úgy oldják meg hogy a tervezéskori forgalom+ egy kicsire méretezik, ezért mire elkészűlnek, akkor a zöméről kiderül, hogy nem képes funkcionálisan kiszolgálni az érintett közösséget. Ok az m6 kivétel, de többire szinte mindegyikre igaz

nincs1itt 2019.11.13. 11:35:34

@Tényelek: jáános, már megint? olyan kiábrándító, amikor egy akadémikus nem képes helyesen írni, központozni. szerintem másolj továbbra is a wikipédiáról, ott legalább a helyesírás alapjai rendben vannak...
stockholmban 1912-ben 1956-ban (ausztrálokkal közösen) rendeztek olimpiát.
dánia ismereteim szerint nem rendezett olimpiát.
svédo. és dánia egy cseppet sikeresebb és főleg gazdagabb, mint mo. egyébként az akadémiai székletfoglalónak szánt szösszeneted szinte hibátlan...
ülj le, elégtelen.

2019.11.13. 11:41:19

@alöksz róz: Egy olimpia tiiszta veszteségrátája 40 százalék körül szokott mozogni, ha ezt a sima fejlesztés mellé tesszük, akkor az azt jelenti, hogy az én verziommal 60 százalékkal olcsóbban lehetne megoldani a fejlesztést az olimpiával.
Szerintem ez elég nyomós érv.

nincs1itt 2019.11.13. 11:49:43

@Tényelek: a tudatlanság erős vár számodra! csak nem a kuszaszemű pénzsámán okj-s képzésén tanultad ezt a közgazdasági paradigmát?
te italbolti schrödinger...

2019.11.13. 11:51:44

@nincs1itt: Kedves felsöbbrendű!
Senki sem írta, hogy Dánia olimpiát szervezett volna, csak a hatalmas sportcsarnokok létéről volt szó.
Az északi országok eddig öt olimpiát rendeztek, legutóbb 1994-ben és nem mentek csődbe, sőt.

nincs1itt 2019.11.13. 11:54:48

@Tényelek: az megvan, hogy dánia és svédo. mennyivel erősebb gazdaságilag mint mo.?
nem mentek csődbe a fentiek miatt. de durvára nem voltak nyereségesek sem...
ne menj a piacra, mert nem tudod mi a különbség a paradicsom és a pumpa között.

2019.11.13. 11:54:56

@nincs1itt: Kiváncsi lennék érvei vannak-e, mert eddig csak minősítéseket olvastam öntől, azt meg 60 iq ponttól simán összehozza bárki!?

2019.11.13. 11:58:58

@nincs1itt: Csak szólok, hogy 40 százalék alapveszteséget írtam fentebb, de valószínűleg nem tudta értelmezni, ezért győzköd róla, hogy nem nyereséges.
Az alappal rendelkező felsőbbrendűséghez, ennél azért több kellene!

nincs1itt 2019.11.13. 12:15:36

@Tényelek: érvek? minek, ott vannak az adatok, külföldön nyilvánosak. a 60 iq pontot többekkel együtt sikerült összehoznod, jááános?
mi az az "alapveszteség"? mert ha a beruházás 100 egység, akkor azt be kell fektetni, tehát az állás mínusz 100, ha ehhez a legfrissebb "alapveszteség" fogalmát és értékét azaz mínusz 40-et hozzáadok, akkor az nem lesz plusz de mínusz 60 sem... ahogy az iq-d sem éri el a szobahőmérsékletet...
szerintem fejezd be.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.13. 12:19:45

@Tényelek: "Az északi országok eddig öt olimpiát rendeztek, legutóbb 1994-ben és nem mentek csődbe"

Ja, persze, mert azokat az országokat nem lopta szét Ondó Viktor gazdád. :))

2019.11.13. 12:47:21

@nincs1itt: Látom meghaladja az agykapacitását a fenntarthatóság, újrahasznosítás gyakorlatának felfogása.
Hát akkor hagyjuk inkább, észt nem tudok adni, hiába lenne bőven miből.
Szerintem jobb lenne, ha kevesebbet írogatna itt, nem mintha egyébként is lenne érteme, de egyre sűrűbben használja ugyanazokat a szókombinácókat, mint más nick neveken, ez meg ugye nem használ senki renoméjának!

2019.11.13. 12:52:54

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca:
Számomra nem szempont, mint önnek, hogy csókolóznék-e az épp regnáló miniszterelnökkel, de a számadatokból tudom, hogy ha a liberálbolsi kormányok csak annyit loptak volna, mint a mostani garnitúra, akkor ma nem lenne államadósság és évente 1700 milliárd szabadon elkölthető pénzünk lenne.

nincs1itt 2019.11.13. 12:54:09

@Tényelek: kedves zseni, fejtsd meg először a következő feldványt: -100 + -40 = ?
majd utána fejtegesd, hogy mennyi eszed van...
az újrahasznosítás, csak a befektetés után következik, illetve az olimpián realizált veszteség után. tehát ahogy te zseniséged mondta volt, ha befektetek 100 egységet és abból veszítek 40 egységet, akkor marad a zsebemben plusz 60 egység...
tényleg én vagyok a hülye...
jáános, ne bonyolódj bele olyasmibe, ami túlmutat a 2 kevert + 1 kisfröccs kombináción!

alöksz róz 2019.11.13. 12:59:26

@Tényelek: akár nyomós érv is lehetne, ha így bemondásra el lehetne fogadni az adataidat és ugyanakkorák lennének az építési és fenntartási költségek a két esetben, csak nagyon nem mindegy mekkora összegnek az x%-a amiről beszélünk

alöksz róz 2019.11.13. 13:00:37

@mgdé: össze ne dőljön a világképed

Cycmen 2019.11.13. 13:16:29

@nincs1itt: megsértettem a falusi, savanyú, áporodott szagú fodbalöltözőhöz szokott, szép hegyeset köpő lelkedet? ....................

Marha! :DDDDDDDDDDDD

Cycmen 2019.11.13. 13:24:03

@Tényelek: Az én antiszemitizmusom is valami hasonló, mert alapból nekem mindenki csak egy ember, de amikor elkezdi verni magát, hogy ő a zsidó, meg holokausztozik, akkor kurvára be tudok gurulni! Ja, meg ugyebár a zsidó kultúra! Ha kivonjuk a kaftánt, nem marad, csak a bőgatya, meg a fütyülős barack! Hát én nem bánnám!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.13. 14:43:09

@Tényelek: "ha a liberálbolsi kormányok csak annyit loptak volna, mint a mostani garnitúra"

Akkor már nem lenne Magyarország.

Elfelejted faszfej, hogy 13. havi nyugdíjat adtak, a manyupot növelték, nem ellopták, az egészségügybe, oktatásba rakták a pénzt, innen az államadósság. És rohadj meg a neved napján, hogy, jobboldaliként egy bolsevik fideSSbérenc ellen kell védenem a liberálbolsikat.

2019.11.13. 15:25:22

@Borkai $egge a Fidesz igazi arca: Szerintem nincs igazán képben a liberálbolsik lopásával kacsolatban, mert egyébként tudná, hogy ők annyira jók ebben, hogy még most is sok-sok milliárdot tudnak lopni a 2010 előtti szerződéseiknek kószönhtően.
Ön szerint a CEU meg a civilek miatt lett annyira fontos a jogállamiság, miközben, amikor ők voltak hatalmon embereket tettek nyomorékká, mert tüntetni mertek, adatokat hamisítottak, félretájékoztatták az embereket, stb.
Csak az M6 autópálya stiklijei miatt közel ezer milliárdot utaltak Orbánék a liberálbolsi klientúrának és ez csak egy a sok közül.

2019.11.13. 15:42:11

@nincs1itt: vegyük dedósra a magyarázatot, az már az ön szintje.
A 40 százalék bukta az eddigi olimpiák átlaga, azért számolunk azzal.
Ha építtetünk egy Ferrárit egy olyan alkalomra, amikor csak két hétig használjuk autóként, mert mondjuk szerződésük kizárja, hogy utána is, ráadásul le is kell venni róla az emblémát, a Ferrari nem adja hozzá a nevét, tehát egy márkanélküli valamink lesz.
A mezőgazdasági gépek az évtizedes Eu korrupció miatt Ferrári árban vannak, a lóerő megvav, ezért még ötven évig lehet vele szántani, trágyát hordani.
Az első két hétben visszajön az ár 60 százaléka, egy minőségi traktor meg a felébe kerülne, így a tiszta nyereségünk 10 százalék. és mind két funkciót kielégítő szerkentyünk van.

2019.11.13. 15:46:48

@alöksz róz:
Persze nem ennyire egyzerűez, mert szemléletváltásra van szükség, min fentebb írtam, sportmnedzserek helyett közösségi menedzserekre kellene bízni, akik Elinor Ostrom tanai szerint gazdálkodnak.
Modjuk ez utóbbi a kormányoktól is elvárható lenne.

alöksz róz 2019.11.13. 16:31:10

@Tényelek: "mert szemléletváltásra van szükség" - :DD ez annyira magas labda, hogy lecsapni se érdemes

mgdé 2019.11.13. 16:35:15

@alöksz róz:

Ettől nem fog, már szóltál, hogy elég jól hamisítasz. :)

Meg amúgy sem.

2019.11.13. 16:37:05

@alöksz róz: Ez van, én azért reménykedem benne, hogy a hatalmi harc nagyon rövid időn belül kikényszeríti ezr is. Szerintem Budapest megszívta Karigerivel, de az össztársadalom profitálhat belőle.

eszti..... 2019.11.13. 16:58:38

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

"nehéz nektek izrelita ügynököknek"

újabb titulus?

eszti..... 2019.11.13. 17:17:16

@Cycmen:

te mennyit szoktál kérni?

2019.11.13. 17:26:56

@eszti.....: Mi ez itt, Borkai csatorna?

eszti..... 2019.11.13. 17:45:24

@Tényelek:

Ne reménykedj! Csak Mirr-Murr romantikázik a maga módján.

2019.11.13. 17:49:26

@eszti.....: Lehet, hogy csak felméri az erőviszonyokat, mert tudja, hogy róvidesen minden ballibsinek az lesz a dolga, hogy megmagyarázza miért jó az mindenkinek, ha dugódíjat fizthet.

eszti..... 2019.11.13. 17:54:01

@Tényelek:

ezért hozta szóba a gumit? briliáns csel!

2019.11.13. 18:06:55

@eszti.....: Igaziból ez már nekem túl magas.

6.Lenin 2019.11.13. 18:09:38

@eszti.....:

"te mennyit szoktál kérni? " Ez jó szöveg, csak nehogy úgy járj, mint én.

A 60-as évek közepén a kelet pu környékén lévő Fehér ló nevezetű becsületsűjesztőbe tértünk be szomjat oltani. Az ott álldogáló (eléggé bizonytalan lábakon) nagyságos hölgy megmutatta az árukészletét...
-Megér neked 500-at? kérdezte (kurva nagy pénz volt az akkor)
Mondom neki...
-Figyu, én 700-ért szoktam, jössz nekem 200-al, és benne vagyok

Éppen, hogy ki tudtam futás közben inni a maradék fröccsömet. Nehogy te is így járj. Rossz a kérdés, veszélyes.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.13. 18:23:20

@Tényelek: "ez már nekem túl magas."

Mondj olyat, amit még nem tudunk, faszfej.

eszti..... 2019.11.13. 18:44:05

@6.Lenin:

"a dříve, než mě přijme svatý Petr u komise,
básníkům české země chtěl bych uklonit se "

www.youtube.com/watch?v=SK7Be_3bAxA

6.Lenin 2019.11.13. 18:47:52

@eszti.....:

Kösz. Őt eddig nem ismertem, de tetszik.

maxvall baribaszó 2019.11.13. 18:50:37

Ez egy ilyen basznivaló barna. Bociszemű. Hónaljban izzad.

6.Lenin 2019.11.13. 19:03:40

@eszti.....:

Jsem příliš starý na to, abych věřil v revoluci

Célozgatsz?

Olvastam a kommenteket...

Kelet-Európa átka, nem csak náluk. Nagy kár sokukért.

Jsem Anglican, bydlim v Ostrave a vidim Nohavice skoro kazyby tyden v Avionu (u Rybicek!) a hraju 'mam jizvu' kazdy den na klavir. Kdyby spival v Anglictinu, on bych byl svetovy hvezdu urcite

eszti..... 2019.11.13. 20:45:53

@6.Lenin: :D :D

Nem hiszem, hogy Nohavica világsztárrá akart válni. Hát nem hallottad? A világ legjobb kávéja a Hypernovában van. A legjobb sör /szerintem/ a Fekete Macskában, a Szent Vitus mellett.
Átok? Szerintem áldás.

6.Lenin 2019.11.13. 21:02:02

@eszti.....:

Ebben van igazság, hogy az ő világuk ott volt, és jól is érezhették magukat benne. hiszen nem lehet mindenki egyszerre mindenhol.

Talán a kommentelő sem úgy értette, én sem. Én arra gondoltam, hogy a világ lett szegényebb, mert nem ismerhette meg őket. Ahogy én is most véletlenül, általad.
Esetleg sajnálom, hogy nem kortyolhattam ott én is a sört, őt hallgatva.

Én régen nagyon élveztem a kis presszókat, ahol élőzene volt. Esetleg 1 szál zongoristával. Teljesen más volt ott a hangulat. Persze, én akkor voltam fiatal. Mind1.

CSOKKI MÁLNA 2019.11.13. 21:12:36

@nincs1itt: A helyesírási szabályokat sértetted meg ,nem engem.De úgy látom, ez téged, a tőről metszett bunkót, továbbra sem zavar túlzottan.De bunkóskodjál tovább. Szórakoztat.. Suksükölni is fogsz te "fodbal szakértő"..? :)

CSOKKI MÁLNA 2019.11.13. 21:15:00

@mgdé: És szerinted Gyárfás pályázatában mindössze 4 stadion szerepelt? Akkor miért nem őrjöngtetek? Miért nem gyűjtöttetek aláírásokat?

eszti..... 2019.11.13. 21:36:28

@6.Lenin:

Eur´ópa részben ismerte. 68 után Husákék emigrációba kényszerítették a cseh folk nagyjait. Elsőnek a cseh Bob Dylant, Karel Kryl 1969-ben, aztán a többieket is Hutka-78, Merta-80, Karásek-80, Soukup-81 .... Németországban és a skandináv országokban koncerteztek, főleg emigránsoknak.
A velem egykorúak csak a Szabad Európából ismerték dalaikat, vagy agyonmásolt magnókazettákról. 89 novemberében az ikonok hazatértek. Néhányan elsírták magukat az első közös prágai koncerten, mert 100 ezer fiatal együtt énekelt velük.

www.youtube.com/watch?v=yvdqoClYHYU

mgdé 2019.11.13. 23:17:56

@CSOKKI MÁLNA:

Fogalmam sincs hány stadion volt Gyárfás pályázatában, s őszintén szólva nem is érdekel. Valamint, mint már megírtam, csak hát úgy tűnik, a felfogókád alsókategóriás, sem akkor, sem most nem őrjöngtem, nekem ugyanis ez nem dolgom. A mindkét oldali őrjöngők meg egyeztessenek egymás közt. Leírtam azt is, hogy szerintem Magyarországnak nagyjából négy stadionra lehet szüksége. Azt még nem írtam, de most a kedvedért: de csak a jelenlegi kitudódott kivitelezési árak inkább feléért, max kétharmadáért. Többet ugyanis nem érnek, a lopást meg nincs kedvem helyeselni.
Most már tényleg mindent tudsz ...

nincs1itt 2019.11.14. 00:03:43

@Tényelek: Istenem... jááános! (legyint) ingoságot az ingatlannal összezagyválni, meg emblémákról karattyolni... a kérdés változatlanul alap algebra -100 + -40 = ?
aha ferrári(helyesen ferrari) traktor? esetleg a lamborghini-vel kevered... de az első 2 hétben egyik sem hoz vissza 60%-ot. de azért azt a ingatlant fenn kell tartani, állag-megóvni, karbantartani stb. ez esetben olyan összegekről beszélünk, ami az álombéli 60% megtérülést háromszorosan felemészti. de neked italbolti richard stone-nak hiába mondanám...

nincs1itt 2019.11.14. 00:05:23

@CSOKKI MÁLNA: suksükölni itt vagy te. elvégre egy fodbal rajongó fidesz-tálib nem a cizelláltságáról híresült el.

CSOKKI MÁLNA 2019.11.14. 06:18:31

Van itt egy adott pont az alagsorban. Na ott mindig fingok egyet. Hangosat.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.14. 07:04:18

Én meg a puncifaló mormota vagyok.

2019.11.14. 10:42:36

@nincs1itt: Ha az eddigi olimpiák visszahoztak 60 százalékot a végső kimutatások szerint, akkor ön honnan veszi a számokat, ami szerint az nem úgy van, a hasraütésen kívül.?
A Ferrárit nem írhattam le az eredeti módon, mert az ön szintjén úgy nem biztos, hogy rájön mire gondolok.
Az embléma levétel azért fontos a példában, mert az olimpia is egy világmárka, ami ha vége van a versenyeknek már nem hoz több pénzt a létesítményeknek, addig meg dollármilliárdokat a jogdíjak révén.
Igen, nincs Ferrári traktor, nem is ez a lényeg, a Lamborgini sportautó sem alkalmas szántani, egyedül trágya hordásra alkalmas a valóságban mindkettő.
Na mindegy, egyszer hátha képes lesz elvontabban is gondolkodni, a dedóban ez még nem mindenkinek sikerül.

2019.11.14. 10:47:04

@nincs1itt: A fenntartási költségeket pl Dániában a sportcsarnokok esetében simán megoldják közösségi menedzseléssel, de erről is írtam fentebb.

nincs1itt 2019.11.14. 11:10:02

@Tényelek: kezdjük az elején, mert a ferrarit nem véletlenül írtad "á"-val, nem is az én kedvemért. lamborghin, a "h" betű itt is kimaradt, gyárt traktorokat és mezőgazdasági gépeket, a luxus sportautó gyártás mellett. ez a helyesírási irány a tanÚlt felé mutat.
a dániai közösségi menedzselésű sport létesítmények nem alkalmasak nemzetközi sport események lebonyolítására. tehát nem összehasonlíthatóak az olimipiai kritériumoknak megfelelő sport létesítményekkel.
szajkózod a "60% megtérült", ez sem igaz. mert -100 + -40 = ? na mennyivel? és a későbbi költségeket nem is számoltam ide.
a jogdíjak, legfeljebb a közvetítés jogáért szedhető be díj. ami viszont nem a beruházó államot gazdagítja.
semmiféle ténnyel nem álltál elő, csak 60% megtérüléssel.
elvontan nem kell gondolkodni, ne tudományoskodj jááános, ez ugyanis nem kvantumfizika, egyszerű alap algebra. majd ha megérted a negatív számok összeadásának és kivonásának szabályait, akkor esetleg felfogod.
kérlek, ne folytasd mert egyre világosabbá válik, hogy nem megy ez neked!

István Tamasi 2019.11.14. 12:06:07

@Tényelek:
- Nagyon gyorsan visszajött vidéki városból Budapestre az olimpia ötletével.
- Az utóbbi néhány olimpia példái - Athén, Rió, London, stb - azt mutatják, hogy pár évvel a rendezvény után embernagyságú gaz veri fel a létesítményeket.
- A budapesti vizes vébé, a szombathelyi stadion példája mutatja, hogy Nemzetthy Szotyialista Mutyisztánban a soprtlétesítmények építésekor az első számú cél és szempont az, hogy vagy egy stróman vagy egy fideszmaffia tag keresse magát degeszre és az utóhasznosítás már csak huszadrangú fontossággal bír.

2019.11.14. 12:07:43

@nincs1itt: A dániai sportcsarnokok nem alkalmasak nemzetközi sportrendezvényre :-)?!
A hozzáértése kimagasló :-), de ettől még pl. a legutóbbi kézilabda EB-t ott tartották, hülye gyerek.
A többi felvetésére ugyanilyen egyértelmű válaszok vannak, de ha képtelen felfogni, azzal nem lehet mit kezdeni.

nincs1itt 2019.11.14. 12:18:25

@Tényelek: és ez igaz az összes dániai sportcsarnokra is... jááános, fejezd már be végre, nekem kellemetlen milyen ostoba vagy!
a többi felvetésre is várom az egyértelmű válaszokat. mert eddig semmit nem indokoltál meg, hülye gyerek...

2019.11.14. 12:18:51

@István Tamasi: Ezért írtam többször, hogy érdemes lenne átállni a közösségi szemléletű menedzselésre.
Ebben azért nem feltétlenül a kormány a hibás, hogy a helyi közösség nem képes felfogni, hogy az az érték, amit kapott egy közösségi szemléletű menedzselést igényelne,...., na monjuk mit is igényelhetne?
A kormány nem tudja megmondani, hogy mi lehet a helyi közösségi gény, amit képes kiszolgálni az adott létesítmény.
Ezt csak az ökormányzatok tudják, vagy nem, de akkor meg hülyék, függetlenül attól, hogy milyen a színük.

2019.11.14. 12:23:56

@nincs1itt: A nemzetközi rendezvényekre épültekről beszéltünk, azokra igaz, az összes többivel kapcsolatban, ha érdekli, nézzen utána, de ne hagyja ki a falusi csarnokokat sem, csak precízen!
Minden kédésére válaszoltam, az elkövetkező pár évben talán fel is tudja fogni.

nincs1itt 2019.11.14. 12:25:15

@Tényelek: a bonyolult az nem bonyolÚlt, rövid az "u"... majd ha ezek mennek, sokszor, hiba nélkül, akkor kezdj el foglalkozni olimpiával, tömegközlekedéssel és egyébbel.

István Tamasi 2019.11.14. 12:29:28

@Tényelek:
Ott kezdődne a "közösségi szemléletű menedzselés", hogy a helyi közösség mondja meg mire van szüksége: stadionra, krikettpályára vagy csapadékvíz elvezetésre, netán por és kátyú mentes utakra? Ez nem működhet olyan körülmények között ha Nemzetthy Szotyialista Mutyisztán elqrmánya legatyásítja az önkormányzatokat.

6.Lenin 2019.11.14. 12:37:56

@eszti.....:

Kösz az infókat. Szlovákiából esetleg?
A cseheket, akiket felsoroltál meghallgatom. Hátha még valaki a kedvencem lesz.

2019.11.14. 12:42:21

@István Tamasi: Ha ez úgy működne, ahogy ön elvárja, akkor az összes múzeumot, színházat, sportlétesítményt be kellene zárni, mert van azoknál fontosabb.
Tudomásom szerint, egyébként egyetlen sportlétesítmény sem épűlt sehol a helyi közösség akarata ellenére.

nincs1itt 2019.11.14. 12:43:40

@Tényelek: ne hazudj. nem akarok már finomabb lenni! dánia hatalmas sportcsarnokairól brekegtél, amiket közösségi menedzselésben tartanak fenn.
hazudozol, azt sem vagy képes megjegyezni, mit írtál korábban és leírod az ellenkezőjét.
egyetlen kérdésre sem válaszoltál. hagyok időt, de addig egyetlen sort se írj, amíg a kérdéseket alaposan meg nem válaszolod, indoklással természetesen.
első -100 + -40 = ?

2019.11.14. 12:45:04

@nincs1itt: Látom egyetlen érv sincs, marad a nyelvtan, az meg ugye még úgy sem megy, mert az biziny alap, hogy a mondatokat nagybetűvel kezdjük :-).

István Tamasi 2019.11.14. 12:48:45

@Tényelek:
Ön szerint a csüngőhasú suttyó megkérdezte a helyi közösségeket, hogy épüljenek üresen kongó stadionok, épüljön új atlétikai stadion Budapesten vagy Szombathelyen????
Egyetlen helyi közösségi akarat megnyilvánulásáról tudok: amikor 266 ezren aláírták, hogy legyen helyi népszavazás a budapesti olimpiáról. Ettől viszont a csüngőhasú suttyó egyből összeszarta magát és vissza is mondatta taplós elvtárssal az olimpiát.

Tényelek 2019.11.14. 12:51:39

@István Tamasi: nem tud megcáfolni ön faszfej!

nincs1itt 2019.11.14. 12:53:37

@Tényelek: édes fiam, neked először a kisegítő általános iskolát illene befejezned, utána kioktatni bárkit.
alapvetés, ne hazudj, ha rajta kaptak az a legkevesebb, hogy csendben maradsz. nem folytatod tovább.
majd, ha sikerül egyetlen választ is összehozni, az sem zavar ha a wikipédia a forrás, mert abból is tanulhatnál valamit. rád fér!

2019.11.14. 13:14:36

@István Tamasi: Megjött a liberálbolsi klónom, ne foglalkozzon vele!
Szerintem ön azt hagyja ki a nézőpontjából, hogy ha van egy száz fős igény valamire, de az érdekérvényesítése jó, akkor azt meg tudja valósítttatni, akár tízmillió ember akaratával szemben is, ilyen pl. a Tömeggyilkosság elméletének a kidolgozója, Lukács György szobra Budapesten.
De a stadionok építése mögött pl. Szombathelyen tízezres tömeg állt, de másutt is hasonló a helyzet.
Ha mindent csak akkor építenének meg, ha azzal a többség egyetért, akkor még mindig a barlangban pödörgetnénk a fadarabokat, hogy meg ne fagyjunk.
Az olimpia megszervezésére elindított szavazás végeredménye s 50 százalék igen alatt lett volna, mert azt úgy tálalta volna a liberálbolsi oldal, hogy vagy olimpia és éhezni fogsz vagy nem és, akkor eljön a Kánaán,... tutira az utóbbit válassza az egybites többség.

2019.11.14. 13:21:07

@nincs1itt: Rosszul emlékszik, nem én jártam önnél egy osztállyal lejjeb a kisegítőben!
Minden választ megkapott, a szájába is rágtam a falatokat, de hát az a fránya értelmi képessége most is keresztbe tett az értelmezésnél.
Részemről befejeztem.

István Tamasi 2019.11.14. 14:12:07

@Tényelek: Ne erőlködjön, mert be fog szarni a gatyájába.
Ha Szombathelyen lett volna 10 ezres tömeg akkor október 13-án nem zavarják el a fideszmaffiás polgármestert.
Nolimpia: Volna helyett tény, hogy a csüngőhasú suttyó csúnyán összefosta magát egy népszavazás lehetőségétől.

2019.11.14. 14:39:14

@István Tamasi: Legyen nyugott, Szombathelyen biztosan jóval több, mint tízezer ember örűlt a stadionnak, abban nagyot téved, hogy aki szeret a focit, az Orbánra szavaz.
A sport teljesen más, mint a politika, a foci EB-n simán összeölelkezett az mszpés a fideszessel, ha gólt rugtunk és ő volt a legközelebb.
Ettől még tőlem Orbán összefoshatta magát, bár ha átgondolta, akkor még örűl is neki, mert szerintem az az időpont túl korai lett volna.

6.Lenin 2019.11.14. 16:42:56

@eszti.....:

A zene jó, a szöveg , elgondolkodtató. (főleg azoknak, akik valamilyen biztos pont hiányzik az életükből, vagy mindig máshol szeretnének lenni, mint ahol vannak. Ismerős emberi tulajdonság. Ismerek is ilyeneket néhányat, soha nem találják a helyüket, mindig másra vágynak, de soha nem képesek megtalálni, mert ahhoz tudni kéne, mit is szeretne)

Elsőre nekem ez jött le, de majd többx is meghallgatom, mert jó a zenéje.

CSOKKI MÁLNA 2019.11.14. 18:40:28

@mgdé: Hát nyugodtan elhiheted, hogy egy EB pályázatnak nem lehet neki futni 4 új ,illetve felújított stadion ígéretével, és különösen nem lehet utolsó körbe kerülni vele. De nem vagy te annyira hülye, hogy ezzel ne lettél volna tisztában..Tehát, akkor miért nem őrjöngtél, miért nem gyűjtöttetek aláírásokat?

CSOKKI MÁLNA 2019.11.14. 18:45:25

@nincs1itt: A teniszt is tenyisznek fogod mondani, ahogy a budin ülő öregapádtól hallottad két fingás között, miközben Steffi Graf címlapfotóját ragasztgatta a deszkafalra..:))

mgdé 2019.11.14. 19:23:29

@CSOKKI MÁLNA:

HA nem egyedül rendezed, lehet, s pontosan pont 4 nemzetközi szintű pálya szükséges hozzá. Tessék ápolni a környező országokkal a (sport)kapcsolatokat ...

mgdé 2019.11.14. 19:42:27

@CSOKKI MÁLNA:

"miért nem gyűjtöttetek aláírásokat?"

Miért is kellett volna nekem aláírásokat gyűjtenem???

(Nem kevered te véletlenül össze a kettőnk foglalkozásait?)

nincs1itt 2019.11.14. 23:58:18

@CSOKKI MÁLNA: nálunk volt rendes illemhely, nem úgy mint nálatok, jobbágyoknál a tanyán...

Maxvall Bircaman 2019.11.15. 00:07:18

Kétszer szartam, de hiába.

István Tamasi 2019.11.15. 08:55:04

@Tényelek:
Én teljesen nyugodt vagyok.
Ha a csüngőhasú suttyó olimpiát szeretne rendezni (ha netán akkoriban a 2024 túl korai lett volna) - nem valószínű, mert Karácsony biztosan nem lesz olyan talpnyalója mint taplós elvtárs volt - akkor újból lesz Nolimpia aláírásgyűjtés és a suttyó ismét összefoshatja magát.

CSOKKI MÁLNA 2019.11.15. 17:58:08

@nincs1itt: A beszéded alapján te jössz a tanyavilágból, te büdös paraszt, csak szégyelled a budis múltadat..Mikor mész "fodbal"meccsre Mucsára te sötét tahó?

CSOKKI MÁLNA 2019.11.15. 18:01:34

@mgdé: Ne zavarjon ,hogy két ország közösen adta be a pályázatot. Tehát, a kínzó kérdés továbbra is: miért nem őrjöngtél a Gyárfás féle stadionépítési és stadionrekonstrukciós terveken? Akkor ez miért nem fájt?

CSOKKI MÁLNA 2019.11.15. 18:04:01

@mgdé: Hát az aláírásgyűjtés mellet bőven van időd itt baszni az időd a b1-en, ahogy látom, de Fekete-Győr kollégádra gondoltam..(A semmittevő, parazita életmódban persze hasonlítotok..:)

CSOKKI MÁLNA 2019.11.15. 18:05:12

@mgdé: "Tessék ápolni a környező országokkal a (sport)kapcsolatokat ... "

És ezt Gyárfásnak,meg az akkori vezetésnek miért nem ugattad akkor? Miért nem őrjöngtél?

nincs1itt 2019.11.15. 18:07:22

@CSOKKI MÁLNA: na mi történt? telitalálat volt a jobbágy? pedig hidd el, hogy ezzel még túl is értékeltelek!

mgdé 2019.11.15. 23:46:43

@CSOKKI MÁLNA:

Nézd, kedves kicsi Málnácska, értem, hogy te egy szép, rózsaszín chatbot vagy, de akkor talán nem intellektus versenybe kellene benevezned, lévén te nagyon nem az a gép vagy amelyik legyőzte Kaszparovot.

CSOKKI MÁLNA 2019.11.16. 11:39:32

@nincs1itt: Tudod, az a helyzet, hogy akármennyire is szégyelled mucsai, szaros budis múltadat, bizonyos szavak, kifejezések, amelyeket használsz elárulnak, és egy pillanat alatt összeomlik a saját magadról összehazudozott kép. Ez a helyzet kedves kis "fodbal"szakértő..:)

CSOKKI MÁLNA 2019.11.16. 11:44:55

@mgdé: Látom, így éjfélhez közeledve kezded tolni a kendert..:)

nincs1itt 2019.11.16. 14:15:48

@CSOKKI MÁLNA: nem gondoltam volna, hogy ennyire rosszul esik, ha a származásod és képességeid szerint nevezlek meg.

CSOKKI MÁLNA 2019.11.16. 19:53:56

@nincs1itt: Ne zavarjon, hogy én hoztam be a származásoddal kapcsolatos témát, mert ugye a szóhasználatodból eléggé érezhető, hogy egy szaros szájú büdös paraszt vagy, aki a kocsmában nevelődött Ózd külsőn az alkesz bácsik "fodbal" vitáin..:)

Karoly Temesi 2019.11.17. 08:48:52

@Tényelek: győri ifjusági olimpiai faluja egy forittal sem tette olcsóbbá a győri albérleteket ... azt meg megsaccolni sem tudom borkai mennyit tett zsebre az építkezésből és hány lakás lehet a környezete tulajdonában...

Karoly Temesi 2019.11.17. 08:51:38

@Tényelek: győri ifjusági olimpiai faluja egy forittal sem tette olcsóbbá a győri albérleteket ... azt meg megsaccolni sem tudom borkai mennyit tett zsebre az építkezésből és hány lakás lehet a környezete tulajdonában...

Karoly Temesi 2019.11.17. 08:55:09

@Tényelek: görögörszág ......brazilia....stb

Cycmen 2019.11.17. 09:02:38

@Karoly Temesi: " győri ifjusági olimpiai faluja egy forittal sem tette olcsóbbá a győri albérleteket .."
És erről ki tehet????? Borkai, meg a kormány, meg a Orrbán mi proli? A libsiknél ez sem lenne, de bárminél egyből megy az ajvékolás, hogy nem jó! Egy ifjúsági falu szociális beruházás, köze nincs a piaci kereslet, kínálat által szabályozott albérlet árakhoz!

" azt meg megsaccolni sem tudom borkai mennyit tett zsebre az építkezésből és hány lakás lehet a környezete tulajdonában..."

Nem tudod megsaccolni? Esetleg nem is tudsz semmiről, csak nyomod a proliságodat ugye????
Karoly Temesi
0 bejegyzést írt és 10 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2016.02.26. óta tag.

Sunyi nickváltogató lumpenprolitroll!
süti beállítások módosítása