B1 blogcsalád



Orbán tavaly még nem kért a németek pénzéből, most már igazságtalannak tartja, hogy nem kap annyit, amennyit akar

2019. november 05. - nickgrabowszki

Üzenjük Brüsszelnek, ennyi nem elég!orvi_1.jpg

Az adatok ugyan azt mutatják, hogy Magyarország kapja mind a GDP arányában, mid az egy főre jutó legtöbb uniós támogatást, valamint hogy egyetlen ország sem függ annyira az EU-forrásoktól, mint a miénk

De adatok nélkül, szubjektíven is az az ember érzése, hogy az utóbbi 20 évben nem épült volna semmi Magyarországon, ha nincsenek az uniós pénzek. Azt hihetnénk, ez köztudott és mindenkinek feltűnik, de egy embernek biztosan nem, aki még nemrégen is azzal tréfálkozott, hogy.

nyilvánvalóan van élet az Európai Unión kívül is. (Orbán Viktor, 2016. november 12.)

Méghozzá azért, mert Magyarországnak nincs szüksége az uniós pénzekre. (Most azon ne akadjunk fel, hogy a 18 ezer és az 1500 között szerinte két nagyságrendnyi különbség van.)

Színvonaltalan, de elterjedt nézet, hogy a magyar gazdaság csak azért fejlődik, mert európai uniós támogatások állnak rendelkezésre. 

Azért nevezem színvonaltalannak ezeket az érveléseket egyébként, mert a magyar költségvetés az körülbelül lehet 18 ezer milliárd forint, az EU-s támogatások meg lehetnek 1000-1500 milliárd forint nettóban számolva.

A két nagyságrend (sic!) jól mutatja, hogy

nem szabad engednünk, hogy a mostani gazdaságpolitikai sikereket külső tényezőknek tulajdonítsa bárki.

(Orbán Viktor, 2017. szeptember 7.)

Bejött a saját láb is, ami gyakran használt kifejezés lehet a családban:

A magyar gazdaságot lehet működtetni uniós források nélkül, a gazdaság motorja nem az uniós pénz, hanem a magyar dolgozó emberek. (...)

Magyarországnak nem kell megijednie, nincs rászorulva senkinek a pénzére, megáll a saját lábán. (...)

A magyar gazdaságpolitika rugalmas, tehát bármikor tudna alkalmazkodni egy új helyzethez, ha például az uniós források rendszere megváltozna. (Orbán Viktor, 2017. december 22.)

Mi vagyunk a motor, és a motornak nem kell pénz, továbbá saját láb:

Mi vagyunk az EU gazdasági motorja.

Nem kérünk a németek pénzéből.

Szívesen fogadunk beruházásokat, de mi a saját lábunkon akarunk állni. Képesek vagyunk egy erős régiót fölépíteni, melynek önálló gazdasági ereje van. (Orbán Viktor, 2018. január 3.)

Az önálló gazdasági erőt majd kínai pénzből építjük, de nem kell félni, adunk majd az Uniónak is: 

Amennyiben az Európai Unió nem tud pénzügyi támogatást adni, Kínához fordulunk. (...)

2030-ban jórészt Németország és a visegrádi országok finanszírozzák majd az Európai Uniót. (Orbán Viktor, 2018. január 10.)

Azután egyszercsak váratlan dolog történt. Igazságtalanságot akarnak rajtunk elkövetni!

Igazságtalan az a javaslat, amelyet a távozó Európai Bizottság készített az Európai Unió következő költségvetéséről, és

mi igazságot akarunk.

Az is igazságtalan, hogy a kohéziós forrásokat csökkenteni akarják úgy, hogy minél szegényebb valaki, annál több pénzt vesznek el tőle, és minél gazdagabb valaki, annál kevesebbet.

A kutatás-fejlesztés támogatásáról szóló Horizont program az egyik legigazságtalanabb, mert a forrásainak 95 százaléka a régi tagállamokhoz jut, és csak 5 százaléka kerül az újakhoz. Itt valami nemzeti elemet be kell vezetni

Mi egy fair és korrekt költségvetést szeretnénk. (Orbán Viktor, 2019. november 5.)

Igazságot akarunk, értsd: több pénzt. Fair és korrekt költségvetést akarunk = nem vagyunk elégedettek annyi pénzel, amennyit adni akarnak. 2017-18-ban még Magyarország volt az Unió gazdasági motorja. 2019-ben már a szegényebb országok közé tartozik, amelyiknek nem akarnak pénzt adni.

Hát most igazodjon ki ezen valaki.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr7215290798

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nincs1itt 2019.11.06. 00:44:33

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: igyál valami édeset és nyugodj meg! ezek a fidesz-tálibok nem ismerik hogyan működik egy normális ország, normális kormánnyal(most ezt értsd az összes eddigi mo.-i kormányra '90-től).
ha árpádcsávós sújtásos lájbiban hordják el a pénzt akkor az rendben van!
de ha holnaptól lesz egy másik csapat, akik még az eddigieknél jobb gyűlölet forrást szolgáltat, akkor ezek a féleszűek azt fogják isteníteni... közben a gatyájuk is lukas és európa szegényházához tartoznak, az nem számít! csak a 6:3, nobel díjasok, olimpiai aranyak... ja és '56... oppá! vesszen trainon!

Momentum beelőzte a románokat magyargyűlőletben. 2019.11.06. 00:47:51

@nincs1itt: "2008-ban mi is történt a világban? "
Hagyjuk ezt a kamu faszsagot, az allitolagos valsagrol, mert magyarorszagon, elotte is pont olyan katasztrofa volt a liberalisok alatt. A kommunistakbol lett liberalisok, akkor is, es elotte is romboltak, pusztitottak, gyilkoltak az orszagunkat.

nincs1itt 2019.11.06. 00:53:51

@Momentum beelőzte a románokat magyargyűlőletben.: aha, állítólagos válság...
látod jóbarát, olyan hüjje vagy fijjam, hogy a hullámvasúton felfelé sikítasz!
mellesleg ma (10) olyan jól megy, hogy európai bérekért dolgoznak mo.-on, olyan ipari és mezőgazdasági termékeket állít elő mo. a szolgáltatásokról és az informatikai, digitális szektorról nem is beszélve, hogy a fal adja a másikat! igaz? te sötét gyalog...

Cycmen 2019.11.06. 07:33:16

@Tényelek: "Ha netán csatlakoznánk az E U ügyészséghez, akkor még nagyobb lopások lennének, mert a jogállami védelem sokkal nagyobb körre terjedne ki."

Az EU vezetés libsi kézben van, ez tiszta sor! Az ügyészség csak egy trójai faló lenne, keresztet vethetnénk a nemzeti önrendelkezésre végleg!
Emlékeztetnék mindenkit a 2006-os választások előtti EU-s manőverre, amikor segítették Gyurcsányt, nem balhéztak a hamisított jelentése miatt hogy meg tudja nyerni a választásokat! Ha nem lenne ez a kettősmérce, nem mondom hogy nem lehetne elgondolkodni egy ilyen ügyészségen, csak hát ha korrekt lenne , akkor libsiék basznának rá a legjobban! Aki esetleg nem vágja hogy miről beszélek, az nézze meg a libsi kézbe került judapesti városházákról érkező híreket, visszatértek a régi "bútordarabok" és ott folytatják a jelek szerint, ahol abbahagyták! A régi fejőstehén BKV-ba már be is kerültek a kipróbált elvtiik,, meg úgy általában ilyen Draskovicsok, Havas Szófiák bukkannak fel!

sZulamith 2019.11.06. 08:20:42

@Tényelek: Azt már leirtam engem az érdekel, hogy én és a családom hogyan él. Azt is leirtam, hogy Németországba mentem dolgozni. Nem vagyok egy lusta, de hülye sem.

Ami meg a Budapestieket illeti, mindig onnan indulnak el a nagy dolgok.

Európai téridő 2019.11.06. 08:35:11

Tudhatnád, Tökfej, hogy az a pénz nem kizárólag a németek pénze.

ZX 2019.11.06. 08:40:18

@Cycmen: "Az EU vezetés libsi kézben van, ez tiszta sor!"

Tiszta sor, hogy aki szót emel a geci ellen az tök mindegy milyen valójában, hiszen abban a pillanatban sorosbérenc, lippsi, migráncssimogató lesz belőle.

Thomas Grande 2019.11.06. 08:46:01

@Cycmen: Anya, az anális szextől teherbe lehet esni?
Anyja válasza: Hát hogyne! Miért, mit gondolsz, hogy születnek a fideszesek?

Thomas Grande 2019.11.06. 08:50:55

@Cycmen: Anya, az anális szextől teherbe lehet esni?
Anyja válasza: Hát hogyne! Miért, mit gondolsz, hogy születnek az ilyen Cycmen-félék? (lehet inkább erre módosítom, bár kicsit aggódom az egészségi állapotod miatt, mert szerintem akárhányszor olvasni fogod-szinte látni vélem-sötét lila lesz a fejed, hehehe)

Tényelek 2019.11.06. 08:53:57

@Gábris szomszéd: Még mindig nem ért, hogy a jogállamot arra találták ki, hogy jogszerűen lehessen lopni.
Kineveztek biztosokat, akik kiderítették hol loptak, majd átadták az ügyészségnek, hogy vizsgálja a jogszerűséget, de mivel a nyugati trendeknek megfelelően loptak, semmit sem lehetett velük csinálni.
Ez az a helyzet, amikor bicskanyitogatóan sérti az igazságérzetet, de jogszerű, így a lopott suska ott marad, ahol van. A liberális világrend alaja ez és ennél csak rosszabb lehet, ha marad a liberális vonal, netán megerősödve visszajön.

A 14. havi nyugdíjat Orbánék 2006-ban a Gyurcsányék által, a választások előtt meghamisított számok alapján ígérték, azt nem illendő számonkérni.

Az éves adósságszolgálat 2300 milliárdal volt magasabb, mint 2002-ben, ott bizony padlást kellett söpörni, hogy ne kerüljünk a görögök sorsára.

Sir Bates dö Hól 2019.11.06. 08:59:45

@Cycmen: Mirmur, az lenne a jó, ha végre megértenéd, hogy mi a különbség a liberalizmus (mint társadalompolitikai ideológia) és a neoliberalizmus (mint gazdaságpolitikai rendszer) között;-)... orbán a legteljesebb neoliberális (neokonzervatív az usaban) gazdaságpolitikát hajtja végre. egyébként mi a gond a politikai liberalizmussal, melynek alapja a társadalmi szerződés, szemben az isteneredeten alapuló renddel? ennek ellentéte pl. szaud-arábia rendszere... sz'al mi a gondod a "liberális" brüsszellel? az, hogy nem istenkirályságot hírdet? mert a gazdasági rendszerét orbán brüsszelhez mindenben hasonulva működteti...

Tényelek 2019.11.06. 09:03:44

@sZulamith: Az, hogy valaki kimegy dolgozni nem indokol önmagában semmit, tapasztalatból tudom.
Budapestről valóban indultak ki nagy dolgok, de balos irányból mindig csa olyanok, ami negatív volt, ezért rázza a hideg azokat akik ismerik múltat, nemhagyják magukat átverni.

ZX 2019.11.06. 09:19:09

@Tényelek: Már át is vertek. Vagy neked a fidesz nem elég balos a volt komcsi párttagokkal?

Tényelek 2019.11.06. 09:25:06

@Sir Bates dö Hól: Nem csak a gazdasági, hanem a politikai liberalizmus is egy agyrém.
Pár példa, hogy érthető legyen:
Norvégiában gyerekek ezreit veszik állami gondozásba, mert a szüleik el merték őket vinni a templomba. Ugyanitt szabad gyerekekre vadászni, trófeánként 3 hónapot kell börtönben ülni érte, több, mint hetven gyerek levadászása után a tettes rövidesen szabadul, újra vadászhat bárkire.
Franciaországban nem használható a hivatalban az anya, apa megnevezés a deviánsok miatt.
A svéd óvodákban nem lehet fiú és lány játékokat tartani.
Usa:bíróság engedélyezte egy anyának, hogy a 7 éves fián nemváltó műtétet hajtasson végre, mert szerinte lányos meséket szeret. Ugyanitt a születés pillanatáig végrehajtható az aboortusz, a nő önrendelkezésére hivatkozva.
A nyugati világban lányok tízmillioi lett beteg, mert a női mosdóban együtt kell lenniük a deviáns fiúkkal ezért nem érzik magukat biztonságban
A lista végtelenül foltatható lenne, a lényeg, hogy a liberalizmus már most túllépett Mengele fantáziáján, pedig csak nemrég kezdték és folyamatosan van új ötletük.
Mi ebben a jó a normális emberek számára, a deviánsok nyereségét értem?

nincs1itt 2019.11.06. 09:27:43

@Tényelek: na ezért kell vigyáznod, jááános! nem minden fehér port felszippantani, ami lehullik a nemstrómanok és sajátlábon állók asztaláról! mert olyan kámingáutot olvashattunk tőled, hogy csak na!
parancsolj:"...a jogállamot arra találták ki, hogy jogszerűen lehessen lopni." és folytatod, baz+:"Ez az a helyzet, amikor bicskanyitogatóan sérti az igazságérzetet, de jogszerű, így a lopott suska ott marad, ahol van."
ennél pontosabban körberajzolni csak doszpot péter tudná a fidesz tevékenységét.
és csattanóként közlöd:"A liberális világrend alaja ez és ennél csak rosszabb lehet, ha marad a liberális vonal, netán megerősödve visszajön." barátom, nem akármilyen cuccot toltak a gazdáid, ha a maradék is ennyire ütős...

nincs1itt 2019.11.06. 09:33:57

@Tényelek: baz+, tényleg csúnyán betéptél... szerintem aludj egyet... de ha ez az alapállapot nálad, akkor még nagyobb a baj jááános! pünkösdista lettél, vagy mijafaxom?

sZulamith 2019.11.06. 09:36:31

@Tényelek: Örülj, hogy van indokod a kormány munkájának jó megitélésében, A rendszerváltás hozta változás - ipar, mezőgazdaság tönkre tétele - tette szükségessé a külföldi munkavállalást, és nem a tapasztalatszerzés. Utólag belegondolva arra sem volt rossz, kevésbé vagyok elvakult:)

Tényelek 2019.11.06. 09:38:01

@ZX: A poén az, hogy a balos, libsi multipártit jelent.
Ahogy én látom ezt minden pártnak alapból tudnia kell egyébként felnégyelik a pénzügy diktátorok.
Különbség ott van, hogy melllette csinál-e valami olyat, ami az adott közösség számára hasznos. Ez utóbbit nevezi pénzhatalmi média populizmusnak.
Ezért azt érdemes figyelni, hogy minél több populista ellem legyen, aminek reálisan megvalósítható a bevételek alapján.

Tényelek 2019.11.06. 09:42:54

@nincs1itt: A minősítésen kívűl akadna egy icipici érv, ami azt bizonyítaná, hogy nem így van?

Sir Bates dö Hól 2019.11.06. 09:46:26

@Tényelek: praeanthropus, szerinted az istenhit mennyire nevetséges? ettől még a konzervativizmus teljesen legitim: attól, hogy swifti babérokra törsz, még nem leszel jonathan! ahhoz kellene tehetség is;-)... az extremitásokat leírva mindent ki lehet gúnyolni, de mint már felvetette valaki: gondolod montesquieu szeme előtt a törvények szelleme írása során a safespace mindenekfelettisége lebegett? descartesnél két lmbtq diktálta a szöveget? madtrka...

nincs1itt 2019.11.06. 09:46:30

@Tényelek: esetleg jártál már norvégiában? ne adj Isten éltél is ott?
nem nekem bizonyítanom, hogy a norvég állam gyerekvért iszik a szülők koponyájából...
az ilyen gondolatok már 18.sz.-ban is elavultnak számítottak az új zélandi maorikról...

nincs1itt 2019.11.06. 09:50:20

@Tényelek: ezt azért egy kicsit kifejtenéd? "Ezért azt érdemes figyelni, hogy minél több populista ellem legyen, aminek reálisan megvalósítható a bevételek alapján."

Tényelek 2019.11.06. 09:51:46

@sZulamith: A mi dolgunk nem az, hogy dicsőitsük az adott kormányt vagy szidjuk, a családunk jövőjét kell biztosítani.
A politikai pártok közül meg azt választani ami a legkevésbé akadályoz ebben.
Ha netán még olyan elem is van, ami segít, az már főnyeremény.
A liberális társadalmakat nem azért találták ki, hogy nekünk jó legyen, a németek is nyakig vannak a szarban, csak eddig elhitették velük hogy az szamártej.

Tényelek 2019.11.06. 10:06:56

@nincs1itt: A populista elem az, ami lehető legtöbb ember számára előnyös a társadalomban.
A háttérhatalmi média szerint persze ez egy nagatívum, de nekünk a saját érdekünk fontosabb, mint az, hogy ők gyorsabban és kényelmesebben ki tudjanak fosztai minket.
Amegvalósíthatóság azért fontos, mert a populista elemek száma végtelen, de többsége nem megvalósítható, a közösség vesztét okozná,.
Hiába lenne jó sokak számára az ingyen közlekedés, sör, túrórudi, ha az csak kiadással jár, semmi társadalmi haszna nincs.

ZX 2019.11.06. 10:16:46

@Tényelek: " Ez utóbbit nevezi pénzhatalmi média populizmusnak."

Nem, a populizmus az populizmus. Itt nálunk különösen, megfejelve olcsó demagógiával.

Tényelek 2019.11.06. 10:21:25

@nincs1itt: Norvégiában él jobban, mint nálunk az átlag, az a tömegmészáros Brevik, aki több, mint hetven gyereket vadászott le, de az emberi jogainak védelmében csak húsz év börtönt kapott, ami gyerekenként három hónap, míg ha egy jávrszarvast lőtt volna le párzási időszakban, akkor öt évet űlne.
Szegényke most saját edzőteremmel rendelkezik, egyetemre jár és rövidesen szabadul.
Nyugodtan ölhet majd újra, mert az ő személyes jogai messze megelőzik mások élethez való jogát.
Ez a liberalizmus, a viking korban ezt gyorsabban lerendezték volna, mert a gyerekgyilkosság akkor nem alapvető emberi jog volt.

Tényelek 2019.11.06. 10:25:38

@ZX: A demagógia a politikában olyan, mint a reklámban a szép nő, gyerek meg a kutya, jó havan, az a lényeg, hogy ne ártson.

Cycmen 2019.11.06. 10:26:21

@Sir Bates dö Hól: :" Mirmur, az lenne a jó, ha végre megértenéd, hogy mi a különbség a liberalizmus (mint társadalompolitikai ideológia) és a neoliberalizmus (mint gazdaságpolitikai rendszer) között;-)."

Ne kezd már lyukat beszélni a hasamba baszod! Nem az ideológiákkal van a bajom igazából, hanem azokkal, akik képviselik! A liberálisok mindenek, csak nem liberálisok, egy anarchista-fasiszta-bolsevista keverékű viselkedést tanúsítanak, a lózungjaikat ők tartják be a legkevésbé! A libsizésem a körnek szól, jelentéssel önmagában nem bír, kár is elkezdeni lamentálni és belebonyolódni elnevezésekbe, elterelni ezzel a lényegről, a valójukról a szót! A neoliberális gazdaságpolitika, mint agyonmisztifikált fogalom, szintén lejáratódott, számtalan válság világosan kimutatott oka és még ennek ellenére is az a hülye, aki elutasítja? A napnál is világosabb, hogy csak harácsolásra találták ki, csak egy bizonyos köröknek jó, a többiek meg szopják miatta a faszt!

Sir Bates dö Hól 2019.11.06. 10:28:35

@Tényelek: praeanthropus, breivik pontosan azért mészárolt, hogy felhívja a figyelmet azokra az elvekre, melyeket te is vallasz itt nap-nap után... egy banda vagytok ti... madtrka...

Cycmen 2019.11.06. 10:33:35

@ZX: Tiszta sor, hogy aki szót emel a geci ellen..........................................

Tiszta sor, hogy aki így kezdi, azzal felesleges elkezdeni bármit, mert csak egy elvakult proli!
Ráadásul, ez után a kezdés után elkezdesz panaszkodni a " sorosbérenc, lippsi, migráncssimogató " jelzők miatt?
Legalább ugyanabban a kommentben légy következetes és ne használj alantas jelzőket, amikor alantas jelzőket kifogásolsz!

Cycmen 2019.11.06. 10:40:03

@Thomas Grande: "Anya, az anális szextől teherbe lehet esni?
Anyja válasza: Hát hogyne! Miért, mit gondolsz, hogy születnek az ilyen Cycmen-félék? (lehet inkább erre módosítom, bár kicsit aggódom az egészségi állapotod miatt, mert szerintem akárhányszor olvasni fogod-szinte látni vélem-sötét lila lesz a fejed, hehehe)"

Hát komám, te egy igazi mongolidióta vagy! :DDDDDDDDDD
Hajrá, add ki magadból azt ami a lényed, a végtelen primitivitást és húzz bele, még sokszor írd le, mert nagyon messze vagyok a lila fejtől! :P
Nyomjad nyomi!!!!!!!!!!!

Cycmen 2019.11.06. 10:47:23

@ZX: "Nem, a populizmus az populizmus. Itt nálunk különösen, megfejelve olcsó demagógiával."

Segítek! A populizmus mindössze annyit jelent, hogy az illető, a hallgatóságnak tetsző témájú, kedvező terveit vázolja fel!
A libsik ezért tették szitokszóvá, ők képtelenek ilyeneket megfogalmazni, pláne véghez vinni! Ezzel elérkeztünk a demagógiához, ami például ez a libsi harc a populizmus ellen!

Tényelek 2019.11.06. 10:48:26

@Sir Bates dö Hól: Brevik azért mészárolt mert, ..... Nincs jeletősége, mert idióták voltak és lesznek
Az, hogy ezt rövidesen újra megteheti a beteg liberális felfogásnak kószönheti, mert a szerint az ő személyes jogai felülírják mások élethez való jogát.
Ezért írtam már többször, hogy a liberalizmus közvetlenül veszélyezteti azt a társadalmat, amelyikre ráerőszakolják, ezért használom rá a liberálbolsevik megnevezést mert a társadalomnak nincs választása, ráerőszakolják a veszélt.
Breviknél maradva, majd, hamegöl megint száz embert, akkor újabb húsz évet kap, de ha kiszabadul hatvan évesen, még mindig el fogja bírni a géppisztolyt.
Halleluja liberalizmus, ennél már a bigott katoikus felfogás is jobb, mert kevesebb emberáldozattal jár.

Sir Bates dö Hól 2019.11.06. 10:52:51

@Cycmen: Mirmur, a neoliberális gazdaságpolitikáról teljesen egyezik a véleményünk! s erről kellene beszélnünk, nem pedig arról, hogy egy megalomániás akarnok miként einstandolja az országot... mert az tény, még a te számodra is...

Tényelek 2019.11.06. 10:54:39

@Cycmen: Az, ön helyében megnézném, hogy mit jelent maga szó, az hogy ezt ki hogy magyarázza félre már egy más műfaj.
Ha azt mondom, hogy meleg van a szobában télen, akkor annak mindenki örül, de pl. egy liberális letolt gatyával megy be, mert teljesen mást ért alatta.

nincs1itt 2019.11.06. 10:58:07

@Tényelek: értem, akkor breivik minden norvég... jááános, nagyon ostoba vagy, megbocsáss.

Tényelek 2019.11.06. 11:06:58

@nincs1itt: A szövegértést még tanulni kell.
Brevik egyelőre csak egy van, de a lberális berendezkedés azt ösztönzi, hogy legyen sokkal több, na ez vonatkozik minden norvégra, meg annak elviselése.

sZulamith 2019.11.06. 11:08:47

@Tényelek: Igen, csak ilyen adóelvonás mellett nagyobb lehetne a "főnyeremény" vagyis nem lehetne kérdéses, hogy mi akadályoz meg a jobb életben. Véleményem szerint nagyfokú a pazarlás. Elemzők, kutatók, kutató-elemzők sokasága például. Amiről nem vagyok meggyőződve - lopás,korrupció - arról nem beszélek - . Viszont a rádiót hallgatva, csak ámulok, hogy mennyi és milyen intézmények vannak. Ott vannak osztályok, osztályvezetők, igazgatók.
De azon kis kiakadok, hogy Schmidt Mária főigazgató, ezek szerint van még igazgatója is a Terror Háza múzeumnak, ha nincs akkor a fizetése jelzi:)

Szóval ezért is jut nekem/nekünk sokkal kevesebb, mint a lehetőség.

Sir Bates dö Hól 2019.11.06. 11:09:30

@Tényelek: tehát breiviknek nincs jelentősége, de az ő egyedi esetéből vezeted le és bizonyítod, hogy a liberalizmus megöli az embereket, a társadalmakat: te komplett futóbolond vagy, egy elmebeteg, tele fruszrációval, félelemmel és zavaros gondolatokkal, neked elmegyógyászra van szükséged...

Cycmen 2019.11.06. 11:14:38

@Tényelek: "Ha azt mondom, hogy meleg van a szobában télen, akkor annak mindenki örül, de pl. egy liberális letolt gatyával megy be, mert teljesen mást ért alatta."

Ez briliáns volt!

Tényelek 2019.11.06. 11:18:57

@Sir Bates dö Hól: Látom érv egy sem, minősítés annál.
A deviánsan liberális nyugati világban ezer számra élnek Brevikek, ők az Iszlám állam katonái voltak.
Egy-két estben kaptak börtönt, pár évet, főként Belgiumban.
Brevik csak példa sok-sok tömeggyilkos közül, akik köztünk élnek, a kisebb része börtöben, a zömétől narkót meg kababot vehetünk és reménykedhetünk, hogy nem mi lszünk a következő áldozatuk, mert a liberális állam biztosan nem fog megvédeni tőlük, sőt ők hozták a nyakunkra.

Látens Inszinuáció 2019.11.06. 11:35:36

@Tényelek:

Ha korrupciót hörög a "közszolgálati" propaganda szócső a baloldalról - lásd M3-as metró, BKV-s botrány, (sosem létező) nokiás doboz, Velencei tó ingatlan mutyi -,

az rendben van.

Viszont ha a jobboldalon történik hasonló korrupció - lásd Borkai fia, Mengyi Roland, Simonka György, Boldog István, Elios ügy, Lézer Jani kastélya, trafik mutyi, Fejér megyei föld mutyi -,

ott mintha nem lenne olyan nagy a hörgés ugyanezen a "közszolgálati" propaganda kanálison.

Két univerzumban élünk mi itt, ez már nem is vitás.

Cycmen 2019.11.06. 11:49:12

@Látens Inszinuáció: "Két univerzumban élünk mi itt, ez már nem is vitás."

Nem élünk, csak épen egy hazugságcsapdában vergődik a normálisabbja a szemete miatt!
Rávilágítok! Ebben a korrupciós ügyben is, meg minden egyéb vitában én a velem vitatkozó libbancsoknak azért nem engedek semmiben, mert a viszonosság kizárt és nem fog elismerni semmi rá nézve kellemetlen tényt, azt ő továbbra is következetesen tagadni fogja, viszont az én őszinteségemmel azonnal visszaél!

ZX 2019.11.06. 11:53:59

@Cycmen: Ti írkáltok ilyen jelzőket. Lásd most is prolizol, pedig pár hónapja még azt nyomattátok, hogy miért szavaznának az emberek a "baloldalra" ha le vannak nézve. Aztán most, hogy pár városban fordult a kocka, elkezdtétek szidni és lenézni a szavazókat.

Tényelek 2019.11.06. 11:56:48

@Látens Inszinuáció: Nem igazán értem miért engem szólított meg ezzele, de ha már....., akkor leírom a véleményem a témában jelzem sokadszor és ugyanazt.

Aliberális tarsadalmak gyakorlatilag pártokráciak, ami röviden annyit jelent, hogy mindenütt a hatalmon lévő párt akarata érvényesül.
A model azzal számolt, legkésőbb nyolc évente más kerül hatalomra, ezért az egyensúlyi rendszerbe ilyen időtávan betett ellensúlyokat, mint pl. főügyész, köztársasági elnök, média vezetők., neemzeti bank, stb.
Ha ennél az időtávnál tovább marad egy párt hatalmon, akkor onnantól kezdve azt csinál, amit akar.
Ez a közszolgálati médiánánál ráadásul csak öt év.
Ez~rt volt az, hogy 2006 után fideszes be sem tehette a lábát a köz tvbe, most meg a Fidesz irányába torzít a rendszer.
De ez így van a németenél is csak sokkal durvábban, a svédeknél meg ember nincs, aki emlékezne a kiegyensúlyozott tájékoztatásra mert generációk óta ugyanaz a brancs van.
Ennek ellenére a listáját nézve azt látom, hogy olyan fideszesek vannak rajta, akik bukta, tehát bizinyos szintű elszámoltatás biztosan van
Azt viszont én önnel ellentétben nem tudom megítélni, hogy az újonnan felhozott ügyek vlósak-e, ki szoktam várni a vizsgálatokat, ahol eldől, hogy jogszerű e, az, hogy valóban loptak vagy sem ezzel nincs osszefüggésben
Egyébként én nem szoktam különbséget tenni a lopás színe között, a választáskor is a nagyságrend szerint rangsorolok.

Cycmen 2019.11.06. 12:03:17

@ZX: "Ti írkáltok ilyen jelzőket. Lásd most is prolizol, pedig pár hónapja még azt nyomattátok, hogy miért szavaznának az emberek a "baloldalra" ha le vannak nézve. "

Én mindig leprolizom a hülye lumpenproli fajtádat, amikor csak alkalmam van és fogom is ne legyen kétséged efelől, nem lepleztél le semmit!
Nem a szóhasználatodat kifogásoltam te majom, csak arra világítottam rá, hogy ha panaszkodsz a különböző kedveskedő jelzők miatt, akkor legalább ugyanabban a kommentben te ne csináld, mert az úgy nagyon hülyén néz ki! Értede? :D

Thomas Grande 2019.11.06. 12:05:54

@Cycmen: "Ez briliáns volt!" Gondolom virtuális puszi is volt. Vértestvérek között úgy szokás, gondolom. Vigyázz mert Tényelek nem biztos, hogy nő. Vagy talán nem is számít. igaz? ".....viszont az én őszinteségemmel azonnal visszaél!" Ne beszélj! A magad fajta, honnan tudná, hogy mit jelent az a szó, hogy "őszinteség". "a velem vitatkozó libbancsoknak azért nem engedek semmiben,....." Aranyapám, ki vitatkozik itt veled? Nem veszed észre, hogy hülyének vagy nézve az okoskodó haveroddal meg azzal az élemedett korú emberrel együtt? Nem tudtad, hogy ha a szar üvegben a lekvárok közé kerül a polcra, az attól még szar marad? Teszek ide neked valamit, csak, hogy tudd hol a helyed és honnan jöttél.
Anya, az anális szextől teherbe lehet esni?
Anyja válasza: Hát hogyne! Miért, mit gondolsz, hogy születnek az ilyen Cycmen félék?

ZX 2019.11.06. 12:09:02

@Cycmen: Nem, a populizmus az, ha olyan ígéreteket teszel vagy olyant fogalmazol meg amire mindenki ráharap, miközben kurvára tudod, hogy megvalósíthatatlan baromság amiről beszélsz. Mint pl. a halálbüntetés eltörlése. Örülök, hogy segíthettem.

ZX 2019.11.06. 12:17:31

@Cycmen: Te ülsz fel egy elmebeteg baromságainak, szóval jó vastag a pofádon a bőr, hogy itt összevissza lumpenprolizgatsz. Persze az is lehet, hogy valójában nem is erről van szó, hanem pénzért vagy más haszonért teszed. Ebben az esetben elnézést, nem vagy hülye, csak egy gerinctelen féreg.

Cycmen 2019.11.06. 12:20:36

@Thomas Grande: Köszi hogy ekkora csodálóm vagy és ilyen lelkesen olvasol, kár, hogy szellemi fogyatékosként mindebből nem ragadhat rád semmi, pedig a mondandóm megértésével feljebb léphetnél az anális viccet százszor leíró kis szintecskédről!

Cycmen 2019.11.06. 12:24:56

@ZX: " Mint pl. a halálbüntetés eltörlése. "

Bocsi, de el van törölve. Esetleg a visszaállítást akartad írni a populizmussal kapcsolatban?
Az meg emlékeim szerint a Jobbik terve volt, még boldog hanukázós korszakuk előtt!
Én találjam ki, hogy mit akarsz mondani?

Cycmen 2019.11.06. 12:28:09

@ZX: ." Ebben az esetben elnézést, nem vagy hülye, csak egy gerinctelen féreg."

Egy tahó, tahó módon kér bocsánatot! :D Elfogadom! :P
Imádom azt a kis ellentmondásos személyiségedet!

Tényelek 2019.11.06. 12:31:58

@Cycmen: Nem én vagyok brilliáns, sajnos ilyen beteg világban élünk, szóval még sok ehhez hasonló poénnak tűnő szóösszetételre lesz lehetőség, ha meg megkapaszkodik a Momentum, akkor kimeríthetetlen.

Sir Bates dö Hól 2019.11.06. 12:55:35

@Látens Inszinuáció: persze, hiszen mi citoyenek vagyunk, mi azért hőbörgünk, ők meg azért, mert alattvalók, s azért nem, mert alattvalók... ez ennyire egyszerű, viszont ebből következik, hogy aki a rendiséget választja az alattvalói attitűddel, annak nem járna választójog...

Sir Bates dö Hól 2019.11.06. 12:57:06

@Cycmen: a hülyeséged azért nem kellene kimaxolni;-DDDD...

Sir Bates dö Hól 2019.11.06. 13:00:40

@Thomas Grande: "Aranyapám, ki vitatkozik itt veled? Nem veszed észre, hogy hülyének vagy nézve az okoskodó haveroddal meg azzal az élemedett korú emberrel együtt? "

ez az év kommmenje! pedig erős volt a mezőny!

Cycmen 2019.11.06. 13:08:50

@Sir Bates dö Hól: "a hülyeséged azért nem kellene kimaxolni;-DDDD..."

Buziknak pináról mesélni felesleges!
Az azért a mentségemül szól, hogy már a leírásakor biztos voltam benne, hogy nem fogjátok fel, miről van szó! :D

ZX 2019.11.06. 13:10:15

@Cycmen: Igen, közben másra is figyeltem, a visszaállítást akartam írni. Amúgy ezt a zorbán is utána felkapta.

ZX 2019.11.06. 13:11:38

@Cycmen: Hátha te bocsánatkérést látsz bele, ám tedd azt. :D:D:D Azért ha versenyeznénk tahóságban, valószínűleg vesztenék ellened.

Sir Bates dö Hól 2019.11.06. 13:16:15

@Cycmen: teljesen egyértelműen fogalmazták, de a helyzetet lehetetlen nem röhögve szemlélni;-))...

Cycmen 2019.11.06. 13:38:05

@Sir Bates dö Hól: teljesen egyértelműen fogalmazták, de a helyzetet lehetetlen nem röhögve szemlélni;-))...

Egyszer az életben őszinte vagyok és röhögsz te gyökér??????????

nincs1itt 2019.11.06. 13:44:02

@Tényelek: na figyelj, jááánosom, mert csak egyszer idézlek! többszöri elolvasását javaslom a fejedből kipattant gondolatnak, amit voltál olyan bátor és megosztottál a nagyérdeművel:"Ugyanitt szabad gyerekekre vadászni, trófeánként 3 hónapot kell börtönben ülni érte, több, mint hetven gyerek levadászása után a tettes rövidesen szabadul, újra vadászhat bárkire."
csak azért, mert ez az jelenti magyarul, nem kipcsákul, nem fideszesül, hogy norvégiában mindenki, bárki vadászhat gyerekekre, amiért 3 hónap börtön jár.
szerintem te tényleg ennyire ostoba vagy!

vitéz Beverneky 2019.11.06. 14:43:52

remélem borkait mostmár szenté avatják és minimum szobrot állítanak neki a győri polgárok.
megérdemli a mártírságáért!

Tényelek 2019.11.06. 15:15:37

@nincs1itt: Örülök, hogy megértette, igen ezt írtam.
Csak szölok, hogy libsi norvégoknál ha többet lő le, akkor olcsöbban megússza, mert, ha pl. 200 gyereket vadászna le, akkor is csak 20 évet kap, ami egy gyerekre vetítve csak négy hét bünti szaunával, konditeremmel, magasszintű egészségüggyel, oktatással együt, plusz internet és választható menű, hogy csak olyat egyen, amit igazán szeret.
, Ja és ez a lehetőség mindenki számára nyitott.
Ezt a lakosságnak kell elszenvedni, mert bárki, bármikor vadászhat rájuk állami engedéllyel, a bünttetés semmilyen arányban nincs a veszteséggel, amit adott estben el kell viselniük csak azért, mert szegény gyilkos lekének pátyolgatása fontosabb, mint a saját polgáraik élete, na ez a liberalizmus vagy pontosabban deviancia.

Sir Bates dö Hól 2019.11.06. 15:42:07

@Cycmen: hát azon, hogy valaki ilyen balfasz, azon csak azt lehet;-)... senki nem akarja vissza gyurcsányt, de ettől még nem szavaz orbánra;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.11.06. 15:43:09

@Cycmen: meg én tudtam ezt, nekem nem meglepetés;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.11.06. 15:46:49

@Tényelek: barom, szerinted miért van az, hogy libbsik nem tömeggyilkolnak, ellentétben az olyan ökör formákkal, mint te és breivik?... tényleg, menj a deszkán telibaszott retkes kurva anyádba...

eszti..... 2019.11.06. 15:53:13

parádés reakció :D :D

@nincs1itt: szerintem te tényleg ennyire ostoba vagy!

@Tényelek: Örülök, hogy megértette, igen ezt írtam.

Tényelek 2019.11.06. 15:57:31

@eszti.....: Netán a hírklikknél tetszik lenni kamuhírszerkesztőként, hogy ennyire megy a manipulált felremagyarázás!

CSOKKI MÁLNA 2019.11.06. 15:58:20

@Gábris szomszéd: Bizonyíték? Ja,az nincs..Ellenben kispesti Lackner elvtársad szépen tagoltan elmagyarázta,hogy hogyam szoktatok lopni..:)

Tényelek 2019.11.06. 16:03:56

@Sir Bates dö Hól: Vajonmiért van az, hogy a libsik ideális környezetet biztosítanak a tömeggyilkosságokhoz és azt gondolják, hogy ez csak egy jó poén, ugysem él majd vele senki?
Egyébként a libsik nem tömeggyilkolnak, miint Brevik kisiparos, ők egész országokat bombáznak szét, meg sem lehet számolni pontosan az áldozatok számát, mert nincs, aki kikaparja őket a romok alol.

morph on deer 2019.11.06. 16:08:30

@Cycmen:
“ Egyszer az életben őszinte vagyok”
:))
Ne kapkodd el Cica!
Ilyesmit egyből csak így, töményen komoly elővigyázatlanságra vall.
Még a végén megárt, mert nem vagy hozzászokva..!

ZX 2019.11.06. 16:31:05

@Sir Bates dö Hól: Ezt én sem írhattam volna szebben. :D:D:D

ZX 2019.11.06. 16:35:53

@Tényelek: "ők egész országokat bombáznak szét," Kire gondolsz az USA-ra? Pont a republikánus párt szokott háborút indítani, és ők a konzervatívabbak. Megint bizonyítottad, hogy csak jár a kezed de minek, ha hülyeségeket írkálsz?!

Sir Bates dö Hól 2019.11.06. 16:58:40

@ZX: hát ez van; állati intellektussal rendelkező ösztönlényeknek villanypásztor; magyarázhatod neki, de nem akar szintet lépni, akkor viszont rohadjál meg, ahol vagy; ezek sosem fogják felfogni, hogy a közoktatás szintjének emelését pontosan azért követelem, hogy a jövőben kevesebb ilyen funkcionális analfabéta legyen! nekem ebből ennyi a hasznom, az én kölkeimen már nem változtatna egy reform, ahhoz nagyok, nem vagyok pedagógus, de a jövő generációját akarom megóvni az akkori hülyéktől...

Tényelek 2019.11.06. 17:00:38

@ZX: Ezt az ön helyében újragondolnám :-)!, mert igencsak hülyének tetszik kinézni ezzel az állításával.
Legalább a wikipédiát fussa át!

Sir Bates dö Hól 2019.11.06. 17:01:56

@ZX: látod, ez a válasz: a libsik ezt professzionális szervezettség fel, nagyüzemben űzik; igaz, hogy egyénenként figyelme ezek mind kretén elmeroggyant jobbosok, de felülről nézve ezek mind liberálisok;-)...

Tényelek 2019.11.06. 17:03:35

@Sir Bates dö Hól: Na befutott a másik tudatla :-).
Várni kellett volna egy kicsit, így csak az elvtársa égne!
Az tetszik, hogy tudás semmi és erre alapozva a nagy önbizalom :-)

Sir Bates dö Hól 2019.11.06. 17:09:38

annyira szép ez!;-))) www.magyarhirlap.hu/kulfold/20191105-orban-igazsagot-akarunk-a-kovetkezo-unios-koltsegvetesben és a múltkor még felháborodva magyarázták itt, hogy ez nem segíly a csóróknak;-)...

ja, mielőtt: nettó befizető tagország rezidens adózója vagyok, úgyhogy ha valakinek, akkor nekem aztán van jogom ebbe beleszólni; gyakorlatilag az én erőfeszítésekben élősködtök;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.11.06. 17:13:02

@Tényelek: előember, csak jelzem, sz'tem vegyél vissza a másik poszt alatt, mert nagyon sokat fog csuklani anyád... de te döntesz, én csak szóltam, mert te hülye vagy, egyedül nem fogsz semmit...

eszti..... 2019.11.06. 17:29:38

@Tényelek:

mit is magyaráztam félre? nincsitt zárómondata után te ezzel kezdted a neki címzett válaszod.

Tényelek 2019.11.06. 17:49:36

@Sir Bates dö Hól: Törölgetnek ott rendesen, szerintem rövidesen letiltják a kommentelést annál cikknél, ahogy szokták. Ha megint ki kell hagynom pár hete kibírom, önként is hagytam már ki annyit.

Tényelek 2019.11.06. 17:51:58

@eszti.....: Hááát felénk nem visszafelé szokták megválaszolni a leveleket, ez valami átvett tót szokás lehet önnél.

eszti..... 2019.11.06. 18:00:04

@Tényelek:

mégiscsak lehet valami abban a diszlexiagyanúban, ha már a téri tájékozódás is problémás.

Thomas Grande 2019.11.06. 19:18:58

@Cycmen: "feljebb léphetnél az anális viccet százszor leíró kis szintecskédről!" Ez az "anális" szó nagyon be jön neked, igaz? A világért ki nem hagytad volna a mondatodból. Lásd még, öklözőzsír és társai, igaz? Te, szellemi Hulk. Egyébként te azt hiszed, hogy én viccelek és egy csak egy amolyan szurkálódó vicc? Te hülyébb vagy mint egyszer! Magadat áltatod, hogy viccnek próbálod le degradálni a valóságot? Nézz szembe vele és fogadd el. Nem mondom, hogy könnyen fog menni...de...senki nem választhatja meg a születési körülményeit. Ez pedig a te esetedben sajnálatos. Na, csak úgy emlékeztetőül: Anya, az anális szextől teherbe lehet esni?
Anyja válasza: Hát hogyne! Miért, mit gondolsz, hogy születnek az ilyen Cycmen félék?

Cycmen 2019.11.06. 19:36:31

@Thomas Grande: "Egyébként te azt hiszed, hogy én viccelek és egy csak egy amolyan szurkálódó vicc? Te hülyébb vagy mint egyszer! Magadat áltatod, hogy viccnek próbálod le degradálni a valóságot?"

Persze hogy nem vicc ha sokszor leírod ezt a szart! :D Színtiszta mentális kórkép önmagadról! Degradálni pedig nem próbálom, mert ugyan súlyos a baj, de engem nem érint, ez a te problémád és a szerencsétlen családodé!
És most írd le ismét a viccet!
Engedelmeskedj! :DDDDDDDDD

Cycmen 2019.11.06. 19:50:11

Thomas Grande gömörbe
beleszart a vödörbe!

Tényelek 2019.11.06. 20:21:23

@eszti.....: Bakker, kiderül, hogy itt többen gyermekbántalmazást követtünk el?
A 4-5 éves gyerekeknél szokás, ha hallanak egy új szót, akkor azt egy sordologra használják és várják a hatást, hogy az odaillik-e, pont, mint ön a diszlexia szóval.
Kissé ideges lettem, hány évesnek tetszik lenni?

eszti..... 2019.11.06. 20:47:07

@Tényelek:

felismerem a diszlexia jeleit: betűtévesztés, betűkihagyás, téri tájékozódás és az időrend zavara.
az összes megtalálható nálad. betűtévesztéseid vagy kihagyásaid nem javítod, vagyis fel sem ismered.
heves szájkaratéval akarod kompenzálni, pedig kiváló terápiák léteznek javítására.

Tényelek 2019.11.06. 22:05:47

@eszti.....: Az még hagyjám, amikor csak betűk hiányoznak, többször fél mondat is elillan a feltöltésnél, mint már írtam.
De legalább kihívás értelmezni is.
Lehet, hogy a vírusírtóm kavar be, pedig jó drága volt.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.07. 05:21:27

@eszti.....: téri tájékozódás

errő meséj valamit
a ceúba tanálták föl?

Cycmen 2019.11.07. 08:53:06

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
" téri tájékozódás
errő meséj valamit
a ceúba tanálták föl?"

Nem, a Rákóczi téren! Egy pillantással felméri, ki a kuncsaft, ki a zsaru!

eszti..... 2019.11.07. 15:06:11

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

téri tájékozódás vagy téri orientáció.
keress rá, a gugli a barátod.

eszti..... 2019.11.07. 15:16:37

@Cycmen:

kommentjeid alapján te csak ezt a kasztot ismered. ugorj neki, segítek még pár bözsijegyet begyűjteni, hogy befizethess az ehavi fordulóra.
lásd, milyen nagyvonalú vagyok! :D

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.07. 17:24:51

@eszti.....: szóval egy tót okoskodás amit goglével kéne magyarra fordítani