B1 blogcsalád



Kamusztorival próbálta lejáratni a propagandasajtó Baranyi Krisztinát

2019. november 03. - nickgrabowszki

De kiderült, nem az új polgármester cenzúráz, hanem a fideszes apparátus. bk.jpg

Igen dicséretes módon fellázadt a cenzúra ellen az Fidesz agitációs és propagandaosztálya. A történetnek csak 2 kicsi hibája van:

  • nem a saját cenzúrájukkal van bajuk (azzal semmi);
  • és megint hazudtak.

A Mandiner nevű, a Kesma-propagandaholdinghoz tartozó orgánum írta meg először, majd a Pesti Srácok nevű revolverlap is nagy erőkkel követte a sztorit, hogy Baranyi Krisztina, Ferencváros új, ellenzéki polgármestere cenzúrázni kívánja a kerületi önkormányzati lapot.

A főszerkesztő kapott ugyanis egy üzenetet, hogy a polgármester emailcímére kell elküldeni a betördelt újságot a nyomda előtt: pm1.jpg

A Pesti Srácok még - Tényi István hivatásos feljelentő útján - a Médiahatóságot is értesítette a súlyos esetről, amiről azonban kiderült, hogy nem az új, hanem a leváltott régi rezsim sajátja.

Baranyi szombat esti Facebook-posztjában tagadta, hogy neki lenne szándéka cenzúrázni a kerületi lapot, bár - mivel azt egy korábbi Fidesz-képviselő, az előző polgármester kiszolgálója főszerkeszti - akár rá is férne:

Természetesen nem utasítottam senkit, hogy a Ferencváros újságot megjelenés előtt mutassák meg nekem, bár ilyen főszerkesztő mellett indokolt is lehetett volna.

A levelet - miszerint az újságot nyomdába történő továbbítás előtt a polgarmester@ferencvaros.hu e-mail címre küldjék meg -

a volt polgármester kabinetjének irodavezetője küldte

neki, a tördelőszerkesztőnek és az arculattervezőnek.

Úgy látszik, korábban ez volt a szokás, a régi reflexek még működnek.

Ez is meg fog változni hamarosan

Nem Baranyi szándékozott cenzúrázni tehát, hanem az előző polgármestertől megörökölt apparátusa. Mondhatni rutinból. Amely rutinnal eddig a propagandasajtónak nem volt semmi baja.

A Fidesz-sajtó megpróbálta lejáratni az ellenzéki polgármestert, hogy úgy működik, ahogy az a Fidesznél megszokott. De kiderült, hogy csak az apparátus működik úgy, ahogy az a Fideszben megszokott.

Az is megszokott a Fidesztől, hogy Baranyi cáfolatát a kormánypropaganda-nyúlványok nem értek rá közölni, mert nem illik a koncepcióba.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr6315284880

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycmen 2019.11.03. 10:06:09

Gyönyörű asszony, olyan proliknak való szépség! Bisztos nem hazudik a lappal kapcsolatban, tuti jószándékú, bár más vonalakon, már említett néhány leszámolásra utaló tervet!

Cycmen 2019.11.03. 10:08:56

Jó kis igénytelen nő ez, amíg ide nem érnek a prolik, beszéljünk a hüvelygombáról! :D

banurr 2019.11.03. 10:11:25

@Cycmen: Miért? Neked is viszket a hüvelygombád?

taga20 2019.11.03. 10:28:13

@Cycmen: bazd telibe récsölt nyilasgeci! úgyis annyira oda vagytok a színesekért:)))

taga20 2019.11.03. 10:29:41

@Cycmen: mi van faszkalap, ez má neked is gáz?!

döbbenet, hogy te és a fityesz lakájmédia, mekkora ostoba állatok vagytok!

Cycmen 2019.11.03. 10:45:00

@banurr: banurr
0 bejegyzést írt és 212 hozzászólása volt az általa látogatott blogokban.
2008.06.13. óta tag.

Mit szeretnél tudni alig használt barátom? Hogy mi a véleményem a tartaléknicken beszólogató sunyi kis prolikról?
Ha igen, csak bólints!

Cycmen 2019.11.03. 10:46:14

@taga20: Mi van tanga, tetszik a hölgy? A feleséged rondább mi?

taga20 2019.11.03. 10:51:30

@Cycmen: te tényleg ilyen fasz vagy nyilasházmester?

szedd má össze magad, me kezdesz szétesni, mint a ner!:)))

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.11.03. 11:09:26

Baranyi Krisztina sztorija (miszerint nem ő akart cenzúrázni) nekem nem tűnik hitelesnek.

Ha már a baloldalon olyan nagy értéknek tartják a sajtószabadságot, talán nem ártana, ha tiszteletben is tartanák.

Én a magam részéről csak azt remélem, hogy a Médiahatóság lefolytatja a szükséges vizsgálatokat, és ha valóban történt befolyásolási kísérlet, megteszik a szükséges jogi lépéseket.

megamedve 2019.11.03. 11:33:45

@Szergej Szergejevics Szergejev:
A lokál, pestisracok, meg ilyenek fényében gát volt ez a hozzászólás.

megamedve 2019.11.03. 11:35:36

@Cycmen: és mi a véleményed a beszélő krumpliról?
Vagy a nemzeti főbarom bajszáról?

2019.11.03. 11:35:47

@Szergej Szergejevics Szergejev:

"Én a magam részéről csak azt remélem, hogy a Médiahatóság lefolytatja a szükséges vizsgálatokat, és ha valóban történt befolyásolási kísérlet, megteszik a szükséges jogi lépéseket."

És ha valóban kiderül, hogy mégsem az új polgármester próbált cenzúrázni, hanem a régi kabinet irodavezetője, akkor is megteszi a szükséges lépéseket a Médiahatóság.

Vagy Te másképp gondolod?

Cycmen 2019.11.03. 11:38:22

És egy perc alatt írok 10 hozzászólást, ezért bónusz jár a kukatovtól!

Cycmen 2019.11.03. 11:44:48

Vicces zsidók mindenütt!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.03. 11:45:29

EJNYE , MÉG EGY HÓNAPJA SINCS HIVATALBAN , MÉGIS CSÚNYA BOTRÁNYBA KEVEREDETT BARANYI KRISZTINA ?!!

"A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság vizsgálhatja, hogy összeegyeztethető-e a hatályos jogszabályokkal az a gyakorlat, amely szerint Ferencváros új polgármestere, Baranyi Krisztina személyesen vizsgálja meg a kerületi újságban megjelentetni kíván tartalmakat azok megjelenése előtt"
Részletek a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/breking-a-mediahatosag-vizsgalhatja-baranyi-krisztina-sajtocenzurara-vonatkozo-torekveseit/

SZÉGYEN !!!!

taga20 2019.11.03. 11:46:24

@Látens Inszinuáció: másképp gondolja, én úgy gondolom.

a pestikurvák és mandiner totál beégett, de ezek a moslék fityeszjobbágyok itt picsognak még mindig.

döbbenet, hogy mekkora retardált szardarabok vannak a fityeszmaffia trollhadseregében!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.03. 11:47:33

ELSŐ DÖNTÉSÜKKEL A SAJÁT FIZETÉSÜKET EMELTÉK MEG AZ ÚJ BALLIBERÁLIS KÉPVISELŐK

"Ez volt Szaniszló elvtárs első döntése

Szaniszlóék az első döntésükkel megemelték saját fizetésüket 100%-al a 18. kerületben."
Részletek a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/szaniszlo-elvtars-a-18-keruletben-dupla-fizetest-szavazott-meg-a-sleppjenek/

SZÉGYEN !!!

Cycmen 2019.11.03. 11:48:10

@megamedve: "és mi a véleményed a beszélő krumpliról?"

Krumplijelmezben reklámozod a mekit? Egyszer még tálca összeszedő is lehetsz!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.03. 11:48:35

DURVA TISZTOGATÁSOK AZ ELLENZÉKI VEZETÉSŰ VÁROSOKBAN !!!

"Újpesten is megígérték, hogy nem lesz tisztogatás, de Déri Tibor elvtárs olyan tisztogatásba kezdett, hogy rögtön kivágott 50 embert."
Részletek a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/nagyon-durva-tisztogatas-ujpesten-is/

SZÉGYEN !!!!

taga20 2019.11.03. 11:49:11

@Cycmen: mi van nyilasházmester, téged is elért a klonok háborúja?:)))

u.i.: az én klonjaim elég lusták.
hogy rohadnának meg!:)))

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.03. 11:49:57

HA MÁR SAJTÓSZABADSÁG . . .

"Jön jön jön! Jön a budapesti Kamu Geris propagandatévé! A sajtószabadság jegyében ugyebár

Folytatják az agymosást…"
Részletek a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/jon-jon-jon-jon-a-budapesti-kamu-geris-propagandateve-a-sajtoszabadsag-jegyeben-ugyebar/

SZÉGYEN !!!

taga20 2019.11.03. 11:51:38

@Hova fogják elásni KariGerit?!:

és akkor a nidermüllerékről nem is beszéltél fityeszretek!:)))

anyám, hogy mekkora szemét hazudozó gecik vagytok ti fityeszszardarabok!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.03. 11:56:37

@taga20: ELŐVEHETNÉNK EGYENKÉNT MINDEGYIKET , DE KÁR ERRE PAZAROLNI A KARAKTEREKET !!!

A BUTA PESTI PROLIK EZT AKARTÁK MAGUKNAK , HÁT AKKOR EGYÉK MEG , AMIT FŐZTEK !!!!

"Elkezdődött Budapest lefele ívelő korszaka. Miután a Demszky éra után a koszos, kutyaszaros, büdös, mocskos, bűnözéstől fuldokló Budapestből egy igazi világvárost épített Tarlós, sikerült külföldi támogatással, pénzzel, idegen szavazókkal újra a prolik, és az idegenek kezébe adni Budapestet."
Részletek a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/nektek-kamu-geri-kellett-budapest-mostantol-a-tagadas-a-rombolas-a-prolisag-es-a-primitivseg-fovarosa-lesz/

SZÉGYEN !!!!

Cycmen 2019.11.03. 12:05:19

@taga20: Biztosan le akar szopni!

taga20 2019.11.03. 12:10:52

@Cycmen: gondolod?

persze, szó se róla, szopásban te vagy a szakértő:))

Sancho12 2019.11.03. 12:14:52

@Hova fogják elásni KariGerit?!: B+ valami normális linked nincs buzikám.

Sancho12 2019.11.03. 12:18:25

@Cycmen: Nem tetszik az uj rendszer tetszett volna szavazni.

Gábris szomszéd 2019.11.03. 12:36:24

@Hova fogják elásni KariGerit?!: Miért is lepődnénk meg, amikor az orbánseggszolgálatos fitymaszbirkák valósághajlításban is az élen járnak. :)

24.hu/belfold/2018/05/29/orban-akkor-jarunk-el-helyesen-ha-a-valosagot-is-kepesek-vagyunk-hajlitani/

Sancho12 2019.11.03. 12:36:25

@Hova fogják elásni KariGerit?!: Azt hittem,hogy az origonál nincs lejeb,de van a mindenszó.Egy szemét oldal.

Cycmen 2019.11.03. 12:37:25

@Sancho12: " Nem tetszik az uj rendszer tetszett volna szavazni."

Eltaláltad drága barátom, nagyon nem tetszik, viszont úgy élem meg, hogy néha jó, ha bebizonyosodik, hogy ilyen hozzád hasonló Kiszel Tünde szerű életformák kívánságainak milyen következményei vannak! Persze nagy baj, hogy sokba fog kerülni a normálisoknak is a ti kis ostoba világszemléletetek!

Cycmen 2019.11.03. 12:39:49

@Sancho12: Azt hittem,hogy az origonál nincs lejeb,.....................

De! Te! Dupla betű nélküli klaviatúrát használsz?

Sancho12 2019.11.03. 12:41:49

@Cycmen: Nézz utána a helyesírási szabálynak!!!!!

Sancho12 2019.11.03. 12:43:37

@Cycmen: lejeb v lejebb. Na melyik az ígazi????

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.11.03. 12:47:04

@Sancho12: Az a szó, amit te keresel, a lejjebb.

Esetleg nézzél utána a szabályoknak te, mielőtt nagy pofával nekiállsz másokat kioktatni.

Sancho12 2019.11.03. 13:01:03

@Szergej Szergejevics Szergejev: 1. Nincs nagy pofám,talán neked van.2.Én tévedtem elismerem,ti mikor ismeritek el a hibáitokat? 3.Nem a helyesírásról szol az egész.

Cycmen 2019.11.03. 13:04:31

@Sancho12:" Nézz utána a helyesírási szabálynak!!!!!"

Te látom utánanéztél, amikor az ablakon kivitte a huzat a szabályzatot!
:DDDDDDDDD

2019.11.03. 13:05:40

@Hova fogják elásni KariGerit?!: Te emberfia. Általában a te írásaidon akad meg a szemem először. Többek között. Csak az a baj, hogy nem a a figyelemre méltósága miatt. Olyan kis együgyűek. Mint te magad? Szerintem te nem vagy több kb. 10-12 évesnél.

megamedve 2019.11.03. 13:07:01

@Cycmen:
Ja, voltam, tudod ott, ahol te nyomtad egész nap a felmosó vödröt, meg nyaltad a piszoárt...

Cycmen 2019.11.03. 13:08:56

@Sancho12: "3.Nem a helyesírásról szol az egész."

Nem hát, elég baj az, hogy ekkora tahó vagy, ne keverjük még bele ezt is! Csak gondoltam, szólok!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.03. 13:09:21

@Thomas Grande: LÁM , LÁM , CSAK NEM KIDERÜLT , HOGY MEGINT KÉKCÉDULÁZTATOK ?!

"Csalt az ellenzék – Új választás lesz Budapest XXII. kerületében

Fideszes voks a DK-s borítékban."
Részletek a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/csalt-az-ellenzek-uj-valasztas-lesz-budapest-xxii-keruleteben/

SZÉGYEN !!!!

2019.11.03. 13:11:00

Megszokásból ment a levél a tördelőnek, szerkesztőnek, arculat felelősnek. Jó pár helyen fel kell majd hagyni az ilyen beidegződött szokásokkal, egyszer majd talán mindenhol.

2019.11.03. 13:12:09

@Hova fogják elásni KariGerit?!: Megtért fideszes. Mi ebben a meglepő?

2019.11.03. 13:14:32

Ne értsd félre (engem nem zavar amúgy) de ha nem kiabálsz akkor is ugyan olyan érhető ám a mondani valód.

6.Lenin 2019.11.03. 13:19:09

Úristen!

Honfitársaim, látott már valaki élő, normális ballibát?
Vagy ide csak a Gyurcsány/Demszky szerű elmebetegek járnak?
Hol lehetne látni 1 drb normálisat is? Megköszönném.

taga20 2019.11.03. 13:21:09

@Sancho12: haver, ha nem baj lecserélünk, me égecc itt minket a fityeszorkok előtt.

12. parancsolat.
ha kettes votá nyelvtanból, akkor ne menj el nyelvtannácinak!:)))

u.i.: borkainak még elmehecc:)))

taga20 2019.11.03. 13:23:44

@6.Lenin: baszod, komolyan hiányoztál! ja nem!

aszt hittem, hogy kimentél a temetőbe, asztán a binyiglidet én tolhatom haza!:)))

2019.11.03. 13:25:41

@Cycmen: "Gyönyörű asszony, olyan proliknak való szépség! Bisztos nem hazudik a lappal kapcsolatban, tuti jószándékú, bár más vonalakon, már említett néhány leszámolásra utaló tervet!" " Jó kis igénytelen nő ez, amíg ide nem érnek a prolik, beszéljünk a hüvelygombáról! :D" Tegyük oda smittmária mellé és szavazzunk. Szerinted? Mert a fidesz és potentátjai soha nem fenyegettek senkit még? De igen, burkoltan és nyíltan is. Kettős mérce? Szálka-gerenda? Nem akarnék kötekedni, de ha te felemlegeted ezt akkor én kontrázok annak az ellenkezőjével. 1-1?

Cycmen 2019.11.03. 13:38:23

@Thomas Grande: Nem beszélünk Schmidt Máriáról, mert Baranyi Krisztináról van szó! Vágod proli?

6.Lenin 2019.11.03. 13:44:15

2 drb már jelentkezett, de én normálisat kértem.

@Thomas Grande:

" Hova ide? " na, ez még azt sem tudja hol van.

Na, még várok néhány percet (be is tojnék, ha találnának)

2019.11.03. 13:45:12

@Cycmen: Jaaa, értem. Akkor semmi másról nem beszélünk. Oké. Leszel szíves mindenkinek felhívni a figyelmét, hogy semmi másról nem lehet beszélni? KariGeri, Taga, Szancho...és te magad is. Lásd: hüvelygomba.

2019.11.03. 13:48:36

@6.Lenin: "Vagy ide csak a Gyurcsány/Demszky szerű elmebetegek járnak?" Tudom, hogy hol vagyok. Te is itt vagy.

Cycmen 2019.11.03. 13:53:10

@Thomas Grande: Nem vagy képben. Ha akarok, beszélek a hüvelygombáról és közben nem beszélek Schmidt Máriáról. Te ha akarsz nem beszélsz a hüvelygombáról és beszélhetsz Schmidt Máriáról, viszont nem velem! A taga, szancho dologgal szintén ne nálam kopogtass, nem dolgoztam soha gyógypedagógusként, nem a szakterületem a két figura kordában tartása!

2019.11.03. 14:04:18

Szóval, nem csodálkozom, hogy a fosti srácok egyből ráharaptak a témára. A legkisebb mértékű igazság tartalom ellenőrzése nélkül. Csak egyszer, ne seggizomból írnának valamit.

6.Lenin 2019.11.03. 14:05:22

@Thomas Grande:

De én nem a Gy/D csoporthoz tartozom. Remélem az írásjeleket nem kell külön elmagyaráznom, a szavak jelentését a látottak szerint nem érted, se külön, se mondatba fűzve. Volt akinek sikerült, igaz ő se a ballibák közé tartozott.

2019.11.03. 14:11:51

Köszi már nem kell, meg van. Sejtettem. Viszlát.

taga20 2019.11.03. 14:16:59

@Thomas Grande: a munkásőr 80 és a halál között lebeg:))

Sancho12 2019.11.03. 14:23:13

@Cycmen: Gyerek a faszoddal foglalkozz ne velem kapis.

6.Lenin 2019.11.03. 14:23:35

@taga20:

És te nem? Mindenki a születése után x és a halál közt lebeg, te balfasz.
Csak nem biztos, hogy te is megéled. Meddig bírja a májad a kannásboryt. Vagy a néhány agysejtednek mennyi a kifutási ideje.

6.Lenin 2019.11.03. 14:29:16

A stopper megállt. Nincs normális ballibbant itt. Ez mondjuk világos volt, de hátha.
Nincs hátha. A tény kőkeményem megmutatta, hogy reménytelen reménykedni a reménytelenben, pont.

taga20 2019.11.03. 14:36:37

@Sancho12: nincs semmi. ha nem vágod, akkor nincs.

Cycmen 2019.11.03. 14:44:13

@taga20: Ne bántsd már a sorstársadat, ő is az evolúció vesztese mint te!
Kancsó&taga!

6.Lenin 2019.11.03. 14:50:15

Ja, és még 1 fontos infó, mit is fognak tenni az új ellenzéki polgik.
Keresztbe tenni mindennek, ami eddig épült.
Csak ehhez értenek, a lopáson kívül.
Már most is ezt olvasni a leggyakrabban...keresztbe tehet xy polgi a kormánynak, az eddig felépített vminek.
Sehol nincs, hogy a saját fizetésük duplázásán kívül valamit még tenni is szeretnének, természetesen még a keresztbe tennin kívül + lopás.
Eddig CSAK ennyit tudtak bemutatni.

Sancho12 2019.11.03. 14:56:18

@6.Lenin: Most az elmúlt 9 évről beszélsz??

6.Lenin 2019.11.03. 14:57:10

@Cycmen:

Ebben vitatkoznék veled. Ők nem vesztesei, hanem ez azt jelenti, hogy az evolúciónak van humora, amikor ilyen vicces figurákat is alkot jókedvében.
Miért lenne veszteség az ilyenek léte neked, nekem, hiszen te is jókat szórakozol rajtuk, ahogy én is. Nélkülük tök unalmas lenne, hogy az emberiség fejlődik, halad.
Meg aztán a selejt mutatja meg, hogy mi is a jó valójában.
Kikkel ijesztgetném az unokáim, hogy ha nem tanulnak , ilyenek maradnak, mint a ballibbantak?

6.Lenin 2019.11.03. 15:01:31

@Sancho12:

kac...kac...kac. Ennyit bírsz csak kipréselni magadból?

Mondjál az elmúlt 100 évből legalább 15 percet, amikor a ballibák valami értelmeset is csináltak. Na, jó, legyen 20 perc. Vagy inkább 5 perc, hátha 1x véletlenül nem figyeltek oda.

Sancho12 2019.11.03. 15:02:14

@6.Lenin: Mi van kaptatok 1 kokit és rögtön beszartatok.Légy került a levesbe szar dolog.

taga20 2019.11.03. 15:07:03

@Cycmen: az a baj veled fityeszretek, hogy egy kibaszott turha vagy. ahogy lölö, récsöl, sziszi, toni és még sokan a fityesznaptárban.

nincs egy elegáns fricskád, csak ezek a csútiprolijobbágy szar lelki világod.
a gumicsizmás mészároslölöt szopd le!

de hát egy fityeszrabszolgától mit várok?

taga20 2019.11.03. 15:08:07

@6.Lenin:
Mondjál az elmúlt 100 évből legalább 15 percet, amikor a fajtád munkásőr, valami értelmeset is csináltak. Na, jó, legyen 20 perc. Vagy inkább 5 perc, hátha 1x véletlenül nem figyeltek oda.

6.Lenin 2019.11.03. 15:09:55

@Sancho12:

Milyen kokiról beszélsz?

Na, mikor is csináltatok valami értelmeset? Melyiket választanád? 5-15-20 percet?

alöksz róz 2019.11.03. 15:12:15

@taga20: nincs is olyan szó h fityesz :D

6.Lenin 2019.11.03. 15:13:32

@taga20:

Gyenge vagy taga20, nagyon gyenge.

Persze ismerem a fajtádat, ha a tieitek miatta szívtok, akkor kussoltok, mert akkor mindig válság van, veszitek be a brokit, tövig.

taga20 2019.11.03. 15:18:51

@6.Lenin:

gyenge vagy munkásőr! kérdeztem valamit, erre a pofádból ömlik a szar.

na szedd össze magad, és válaszolj!

taga20 2019.11.03. 15:20:48

@alöksz róz:

rözse, móricka elment az állatkertbe, meglátta a zsiráfot, és aszt mondta, hogy ilyen állat nincs is.

egy zsiráf vagy geci!:)))

alöksz róz 2019.11.03. 15:23:33

@taga20: nincs is olyan szó h rözse :D

6.Lenin 2019.11.03. 15:29:52

@taga20:

Tévedsz, nem az én számból ömlik a szar, hanem amit mondok, az ömlik egy szarra, rád.
Mondjuk azt tényleg nem értem, hogy miért is csinálsz magadból hülyét, naponta.
Még egy értelmes hozzászólást nem olvastam tőled. De ez a te dolgod.

taga20 2019.11.03. 15:32:26

@alöksz róz: nincs is olyan szó, hogy stadion, vagy fidesz, vagy demokrácia;)

taga20 2019.11.03. 15:36:28

@6.Lenin: "Mondjuk azt tényleg nem értem, hogy miért is csinálsz magadból hülyét, naponta.
Még egy értelmes hozzászólást nem olvastam tőled. De ez a te dolgod."

munkásőr, én is eszt kérdezem magamtól minden nap, ha meglátlak.

egy vigasztal, hogy te már alulról szagolod az ibolyát, mikor én uccabulit rendezek a csuti bukása napján!:)))

6.Lenin 2019.11.03. 15:52:16

@taga20:

Igazi csőcselék álom. Azt hiszed, ha meghal egy értelmes ember, annak átszáll a tudása rád?
Te utána is pont olyan seggfej maradsz, mint előtte mindig is voltál.
Tényleg ekkora barom lennél? Ezt már nem mosod le magadról. Átgondoltad, hogy mit is írtál?
Bocs, hogy véletlenül feltételeztem rólad a gondolkodás képességét.

Cycmen 2019.11.03. 15:59:39

@taga20: egy vigasztal, hogy te már alulról szagolod az ibolyát, mikor én uccabulit rendezek a csuti bukása napján!:))) ........................

Meg betöröd a Keravill kirakatát is és elviszed a lapostévét mint a négerek!

alöksz róz 2019.11.03. 16:13:51

@Cycmen: "Meg betöröd a Keravill kirakatát is és elviszed a lapostévét mint a négerek!" - vagy a cigit piát csokit, mint a szlovákiai indoeurópaiak az "éhséglázadás" idején

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.03. 16:25:46

@alöksz róz: tótokról csak lyót mer különben tagácka megráza öklöckéjét

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.03. 17:11:54

ki ez a mennyei tünemény a képen?
csaknem agnesz heiler szintű
nekrofílek előnyben

rallus 2019.11.03. 17:24:36

Baranyi egy girhes változata Tétényi Évának. Nem ért semmihez, lepusztít mindent, aztán ráfogja az egészet Orbánra. Ennyi. Éljen a felelősség nélküli tömegdemokrácia!

látjátok feleim szümtükkel 2019.11.03. 17:27:21

@Thomas Grande:

Fenyegetés ügyben Simicska az illetékes, ő tudna róla regélni.;D

taga20 2019.11.03. 17:31:55

@rallus: mondja eszt egy kibaszott fityeszork, miután lepippantotta a csutigecit!

rallus, te a szarházi, ostoba fityeszparazita mintapéldánya vagy!

te állat, amit a fityesz a kilencedik kerületben művelt, az az utóbbi 30 év szégyene!

taga20 2019.11.03. 17:35:33

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

recskázzál smitmarcsira, handótüncire, vagy orbánrécsölre ostoba fityeszparaszt!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.03. 17:46:46

@taga20: azok legalább emberszabásúak
de ez a lény itt fentebb csak Mengele Úr rosszul sikerült kísérlete

eszti..... 2019.11.03. 17:53:08

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

ha jól tudom, nem szépségkirálynőnek, hanem polgármesternek választották meg.

rallus 2019.11.03. 18:07:23

"..., nyomdába küldés előtt el kellett küldeni a kerületi újságot az új ferencvárosi polgármesternek – ez abból a levelezésből derült ki, amelyben arra kérték a lap egyik munkatársát, hogy „az újságot nyomdába történő továbbítás előtt a polgarmester@ferencvaros.hu e-mail címre küldd meg”.

A fenti mail valós, ahogy az is tény, hogy az ominózus levelet október 29-én, tehát tizenhat nappal az önkormányzati választásokat követően kapta a ferencvárosi lap több szerkesztője egy hivatalban dolgozó önkormányzati irodavezetőtől....."

eszti..... 2019.11.03. 18:13:42

@rallus:

már csak azt kell kideríteni, hogy ez egy eddig bevett szokás volt, vagy az új polgármester vezette be. akkor lehet ekézni Baranyi Krisztinát ha bebizonyosodik az utóbbi feltevést.

nincs1itt 2019.11.03. 18:13:58

drága fidesz-tálibok, most komolyan ennyit tudtok? a külsejével foglalkoztok? beleszaladtatok (megint) egy méretes pofonba és csak azt mondogatjátok, hogy milyen csúnya az a nő. brávóóóó! és még van pofátok bárkit prolizni?
rezsi szilárd hogy néz ki? szíjjártó? o.v.? schmidt mária? egyszerű kis csóró jobbágyok vagytok!
na akkor ehhez mit szóltok: audi győr 1200 ember lapát, merci kecskemét 500, bosch 300 ember lapát.

Cycmen 2019.11.03. 18:18:54

Látens zsidó vagyok, de ezt senkinek.

Cycmen 2019.11.03. 18:20:00

@nincs1itt: az természetes piacgazdasági fluktuáció, mert nem ti vagytok kúrmányon.

nincs1itt 2019.11.03. 18:43:46

@Cycmen : én egyébként sem szoktam kormányon lenni, esetleg a kormány mögött... csak azért jegyeztem meg, mert szó volt arról, hogy a magyar gazdaság olyan önálló, hogy a fal adja a másikat, semmitől és senkitől nem függ... de úgy tűnik, a német autóipar bukdácsolása, ott mo.-on rendes hullámokat vet...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.03. 18:48:46

@nincs1itt: nálatok van náci veszély lippsike
vigyázz jól a török hálótársaidra

taga20 2019.11.03. 19:03:33

@Cycmen : nektek mi a jó ebben?

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.03. 19:13:57

Mindaz, amit a buzik nyújtani tudnak, a nőkben is megvan, csak sokkal jobban.

Gábris szomszéd 2019.11.03. 19:19:02

@eszti.....: Igen valóban, bár a fitymaszbirkák elintézik majd annyival, hogy soros. :)

BiG74 Bodri 2019.11.03. 19:23:41

@Gábris szomszéd:
Azért egy rövid gondolatot megérne, hogy a Eu nélkül mennyi időt élne meg a fityisz, mint legális politikai erő?

nincs1itt 2019.11.03. 19:35:01

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: húúúú, de kemény vagy! elhagytad már zsákfalud határait? jó, jó tudom a csengőhangod is disznóvágás... ostoba jobbágy

PuniValdes 2019.11.03. 19:40:03

O jaj, a nicktolvai, segítség, visszaértek a nyújtójából!

taga20 2019.11.03. 19:42:51

@nincs1itt: és tudod hány ilyen állat él itt magyarországon?

félelmetes milyen sötétség van itt nálunk.

www.youtube.com/watch?v=XeRenA-tVt0

nincs1itt 2019.11.03. 19:44:15

@BiG74 Bodri: ellenne sokáig! még több "ellenség"! na, ja. kevesebb pénz folyna be, csak úgy. de megoldanák okosba'!
a fidesz-tálibnak tovább emúttnyócéveznének, libsibolsi akkor is lenne, meg soros is. a gazdasági teljesítmény sem lenne sokkal gyengébb, okosabban kellene lopni, kevesebbnek jutna. de azért elbillegnének, ameddig van kit gyűlölni...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.03. 19:46:02

nem véletlen ez a lény került a hellóvéni különkiadásba

nincs1itt 2019.11.03. 19:46:56

@taga20: két férfi "ügykezel" a pissoirnál, az egyik átpislog, majd félve megkérdezi:
- az úr is izraelita?
- nem, ez természetes kopás...

nincs1itt 2019.11.03. 19:48:32

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: mert rezsi szilárdot már mutogatni sem merik... schmidt mária pedig nem vállalta, nem érezte kellően felkészültnek magát...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.03. 19:49:34

ez még ildiko lendvay et nőnél is rusnyább gigalol

taga20 2019.11.03. 19:50:11

@nincs1itt: gyenge volt, de legalább vicces:)))

zenét bírod, nigger! nesze!:)))

www.youtube.com/watch?v=oIrcycV_mK0

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.03. 19:52:41

há anya szülte ezt
vagy U.F.O. ejtette ide

taga20 2019.11.03. 19:55:40

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

récsöl, vagy smittmarcsi neked egy istennő!

BiG74 Bodri 2019.11.03. 19:56:05

@nincs1itt:
Kétlem. Jelenleg a miniduce és csapata ül a pénzcsapon. Ezért nyalják a golyóit fényesre. Az unió nélkül nuku plussz pénz. Akkor pedig bármelyik hízottabb nagymenő s bátran elküldi a jó édesanyjába. Ilyen szintű lopás az uniós környezet nélkül csak banánköztársaságban lehetséges. Mondjuk arrafelé haladunk.

eszti..... 2019.11.03. 19:56:19

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

téged melyik kémcsőből pottyantottak ide, mert ennyi genetikai hibát nem generál egyszerre a természet

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.03. 20:00:37

ez még izrelbe is randának számít, pedig ott erős a mezőny

taga20 2019.11.03. 20:08:26

@nincs1itt: kösz ibrahim! cserébe küldök egy szép számot:)))

www.youtube.com/watch?v=HVdh-kysytc

eszti..... 2019.11.03. 20:09:54

@taga20:

külön-külön oltárt emelt mindkettőnek. hátha azért is jár bözsijegy.

BiG74 Bodri 2019.11.03. 20:10:51

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Ennél klasszisokkal ocsmányabb férfiseggeket nyaltok nap, mint nap. De hát izlések és pofonok. Speciel normális ember nem a külseje miatt választ polgármestert, képviselőt. Ha te igen, akkor viszont egy szavad sem lehet, mert kurva szar izlésed van a fityiszes-keresztény demokrata felhozatal alapján.

nincs1itt 2019.11.03. 20:13:24

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: te meg olyan szép vagy, születésedkor az orvos sírt fel először, utána egy évig csak bottal forgattak az kőbölcsőben, anyád meg csúzlival etetett, mert közelről ő sem tudott elviselni...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.03. 20:16:23

ejj hát ez epic
mindig köpni kell mikor ilyet lát az ember

nincs1itt 2019.11.03. 20:19:47

@eszti.....: a természetben is vannak zsákutcák. ez a szénalapú, humanoid életforma is igazolja...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.03. 20:26:29

legalább egy zacskót húznának a szerencsétlen fejére

Momentum beelőzte a románokat magyargyűlőletben. 2019.11.03. 20:32:21

"Kamusztorival próbálta lejáratni a propagandasajtó Baranyi Krisztinát"

Ez is csak egy szemet tolvaj korrupt lipsi, mint karigeri.

Sir Bates dö Hól 2019.11.03. 20:34:09

@Hova fogják elásni KariGerit?!: figyelj paraszt, budapest nem rossz hely, de ad1/tarlós semmit sem tett hozzá (igaz, erre esélye sem volt, mint orbán csicskája; ő tudja, hogy miért vállalta ezt a szerepet, nem volt erre kényszerülve); ad2/ világváros maximum az egyuccás zsákfalvadból nézve, de onnan még kisvárda is az, sőt győr is...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.03. 20:34:24

két lefátyolozott nő találkozik ferencvárosba
mongya maga is mohamedán? nem, én ronda vagyok

Sir Bates dö Hól 2019.11.03. 20:37:02

@Cycmen: Ezt akár a ner-ről is írhattad volna, s akkor minden szó ül;-)..
"Eltaláltad drága barátom, nagyon nem tetszik, viszont úgy élem meg, hogy néha jó, ha bebizonyosodik, hogy ilyen hozzád hasonló Kiszel Tünde szerű életformák kívánságainak milyen következményei vannak! Persze nagy baj, hogy sokba fog kerülni a normálisoknak is a ti kis ostoba világszemléletetek!"

eszti..... 2019.11.03. 20:40:20

@nincs1itt:

mind a 12 nickjén. talán abban bízik, hogy az x. klón okosabb lesz?
itt nem érvényes a tétel: a mennyiségi változások minőségi változásokat idéznek elő.

Sir Bates dö Hól 2019.11.03. 20:46:27

Látom, itt ez a sok paraszt jobbágy, s azt óbégatja, hogy "mit is fognak tenni az új ellenzéki polgik.
Keresztbe tenni mindennek, ami eddig épült.
Csak ehhez értenek, a lopáson kívül."

a fentieket szem előtt tartva akkor kérdezném a baribaszó ner-cselédséget, hogy mi is történt a nemzeti színházzal? hogy pontosan miért is a halál faszára építették? (hogy hogy néz ki, az csak hab a tortán)

Sir Bates dö Hól 2019.11.03. 20:51:41

@nincs1itt: 1800 ember, és? már megoldott egyszer egy milliót, 'kor ez biztos nem okoz majd gondot;-)...

Eszti.... 2019.11.03. 20:52:41

@eszti.....: és csak 12 nickje van, mert még ehhez is béna...

eszti..... 2019.11.03. 20:56:07

@Eszti....:

hugi! kapd össze magad, mert az árnyékok egyre jobban teljesítenek. ne kelljen szégyenkeznem miattad!

legeslegujabbkor 2019.11.03. 20:58:02

"A Fidesz-sajtó megpróbálta lejáratni az ellenzéki polgármestert, hogy úgy működik, ahogy az a Fidesznél megszokott. De kiderült, hogy csak az apparátus működik úgy, ahogy az a Fideszben megszokott."

Mikor fognak nálunk az emberek gerincet növeszteni, a szakmai hozzáértésüket és személyes hírnevüket nem eladni egy tál lencséért?

morph on deer 2019.11.03. 21:04:25

@BiG74 Bodri:
“... csak banánköztársaságban lehetséges. Mondjuk arrafelé haladunk.”

A magyar banán jelentős exportcikk lesz, már akár pár évtizeden belül is, ráadásul qrvára keresett és megbecsült lesz a magas energiatartalma és egy másik speciális tulajdonsága miatt is!
Szijjártó már alig győzi felvenni az előrendeléseket a világ minden részéről!

Ezért már tervezik is a Paks körül létesítendő hatalmas banánültetvényeket... Különösen a sarkkörön túl érdeklődnek nagyon iránta, ahol ilyenkor rövidek a nappalok, mert ott külön előnyt jelent, hogy a magyar banán nem csupán tele van energiával, de még világít is a sötétben..!

Tulajdonképpen ez a hatalmas siker áll Matolcsy magabiztos mai cikke mögött, ami a FT mai számában jelent meg, csak ezt még titokban tartja!
Ezért ne is mondjátok el senkinek!
Majd ha megtudják, hogy milyen egy igazi kipcsak banánköztársaság, akkor majd mind irigykedni fognak a magyar csoda eme újabb bizonyítékát látván, és valami kibaxottul felnéznek majd orbán és Matolcsy nevű vezetőinkre, bizonyám!

Már csak addig kell erre várni, és majd akkor...! Hát addig még nem, de a jövő az annyira, de annyira fényesen sugárzó, hogy jobban már nem is nagyon lehetne!
Naugye.

Sir Bates dö Hól 2019.11.03. 21:05:55

@maxvall baribaszó: ezer bocsánat... legközelebb a maxwallt kivéve/kivételével együtt fogom használni...

nincs1itt 2019.11.03. 21:07:09

@Sir Bates dö Hól: na, akkor megnyugodtam. bár az a gyanúm, kicsit lapozgatva a német sajtót, hogy o.v. kiesett a pixisből... talán megpróbálják, egy kicsit "nevelni". ki tudja...

Sir Bates dö Hól 2019.11.03. 21:20:44

@nincs1itt: te, leáll egy német multi moon, az ország becsődöl... vagy minden megy tovább (adót úgysem fizetnek), s kiderül, hogy a gdp az mit is mér;-)...

nincs1itt 2019.11.03. 21:31:02

@Sir Bates dö Hól: csőd nem lesz... miért is lenne? le nem fognak állni, egyik sem. csak "szűkítik" a tevékenységet. o.v. még jól is jár, mert kevesebb ember után kell támogatást fizetni a multinak. viszont megnő az álláskeresők száma... az eléktelenek is többen lesznek... '22 már nincs messze...

Gábris szomszéd 2019.11.03. 21:50:30

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "ez még ildiko lendvay et nőnél is rusnyább gigalol"

Miket nem mondasz? :)

gondola.hu/kepek/71232.jpg

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.03. 22:15:15

hogy lehet valaki enyire ocsmány
Hihetetlen

Sir Bates dö Hól 2019.11.03. 22:41:50

@nincs1itt: te, a pénzt azt szerintem már az elején tisztázták, a támogatás az jár;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.11.03. 22:46:36

@Gábris szomszéd: ebben egyébként az a szörnyű, hogy kancsalgyurka jól összeszedte a részeket, majd abból egy teljesen elmebeteg konklúziót vont le, mely az begombászolt eurázsiai dumájával pont párhuzamba állítható: saját magát cáfolja a ft-ben

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.03. 23:05:22

minek ezt a szerencsétlent lejáratni, nem elég ahogy kinéz?
mi baja van ennek, rosszul sikerült anyjának az abortusz?

eszti..... 2019.11.03. 23:11:59

@Gábris szomszéd:

nemcsak ezt. :)))
érdemes elolvasni Apáti Bence kirohanását a Magyar Nemzetben.
magyarnemzet.hu/velemeny/a-kulturalis-elet-totalis-kisajatitasa-7453616/?utm_source=mandiner&utm_medium=link&utm_campaign=mandiner_201911

annyi pénzt öltek a kultúrkampfba, ezek szerint eredménytelenül. becsületesen olvasok kormánysajtót, most találkoztam először a betyár kedvenc független-objektív jelzőjével. csaknem....????. :)))))

eszti..... 2019.11.03. 23:13:33

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

az egy dolog, hogy családi fotóalbumot nézegetsz. de miért itt kommentálod?

BUTApest te csodás 2019.11.04. 00:16:40

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Tenyleg felhaboritoan ocsmany. Birosagnak kene megtiltani, hogy a fejet eltakaro zacsko nelkul az utcara menjen. Nem szabadna hagyni, tuntetest kene szervezni ellene.
Ilyenkor hol van a Helszinki bizottsag, es egyebb emberjogi szervezet hogy felszolaljon ez ellen, es kepviselje az emberek jogait ? Vagy az ENSZ miert nem vedi meg a nemzetet az ilyen banyaremektol ??
Persze hasznalhatnank is, ezt a not ki kene allitani a Gorog es Olasz tengerpartokra, es garantalt, hogy nem jonne tobb migrans europaba. Es a mar itt levok is hazaig usznanak az biztos.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.04. 01:27:05

ez az izé még cenzurazott is!
a képeit az újságokból, ne lássák az emberek az ocsmány fejét!
de a net nem felejt

Momentum beelőzte a románokat magyargyűlőletben. 2019.11.04. 04:30:52

Uuuristen, ez még madárijesztőnek is csunya. Ha mégis kitennek, az már állatkinzás lenne.

Cycmen 2019.11.04. 06:06:35

@nincs1itt: "drága fidesz-tálibok, most komolyan ennyit tudtok? a külsejével foglalkoztok?"

Kb. ötezer esetet tudnék citálni dagattorbán, dagattsziszi, dagattráhel, ilyen nadrág olyan mackóalsó (ami már a mellékelt képen is egyértelműen egy farmergatya volt, de azért csak megíródott a poszt). Akkor a récsölesküvő kapcsán nyújtott teljesítménye libsiéknek, mert semmi sem szent Lovas halála......... így a teljesség igénye nélkül a hiperaljas geciségeitek!
Tehát tisztelettel kérlek, ne tarts illemtanórát, ne tartsatok illemtanórát! TI NE!
A nő egy ronda állat!

Cycmen 2019.11.04. 06:10:20

@eszti.....: érdemes elolvasni Apáti Bence kirohanását a Magyar Nemzetben...................

Kirohant? Assztabassztafaszomat!

Cycmen 2019.11.04. 06:46:41

@Thomas Grande:
" Szerintem óriási segítség lesz. Aki kéri annak szívesen elmagyarázom. "

Tudom hogy a hétfő a meeting ideje, de ha análról szeretnéd tartani, arra nem lesz nagy kereslet! Te valami bennfentes vagy a témában?

Gábris szomszéd 2019.11.04. 06:59:31

@eszti.....: Mi mást is várhatnánk egy megélhetési fidesz propagandistától? :)

rallus 2019.11.04. 07:01:09

A rossz hír az, hogy a GKI legújabb tudományos kutatása szerint súlyos visszaesés várható a magyar gazdaságban.
A tapasztalatok szerint ez a NER hatalmas gazdasági sikereiben fog megnyilvánulni, mert P.M.Zitánál és társainál senki nem vuduzik sikertelenebbül...

Gábris szomszéd 2019.11.04. 07:05:28

@eszti.....: Érdekes jelenség, ahogy a Fidesz rágyúr a mártíromságra :)

"A Lokál címmel terjesztett propagandaharsona sajtószabadságról hisztizik, mert Budapest új főpolgármestere nem akarja engedni az állami milliárdokból nyomtatott vécépapírt a BKV járatain és állomásain terjeszteni. Az arrogáns országurak ott tartanak dagályosan hömpölygő önsajnálatukban, hogy Karácsony Gergely máris diktátor, a Lokál meg a sajtószabadság kicsiny szigete a kegyetlen zsarnokság elleni harcban.

Jelzem, hogy ez esetben a Lokál elődjét, a Metropolt Tarlós István szintén diktátor módjára tiltotta ki, amikor annak tulajdonosa, Simicska Lajos g*cizésbe menően b@szott össze korábbi cimborájával, Ország Viktorral. Nagy kár, hogy erről akkortájt szó sem esett a sajtószabadságra oly kényes H@bony Árpád egyik l@pjában sem. Jelzem továbbá, hogy egy sajtóterméknek a BKV infrastruktúráját használni cseppet sem a sajtószabadság része – és azt most ne is firtassuk, hogy ez a szennylap megállás nélkül h@zudozik, nem a piacról, hanem az adófizetők pénzéből él, tulajdonosa pedig maga a két lábon kokainozó h@zugság és gyűlöletkeltés.

A jelenség egyetlen valóban érdemleges és viszonylag szokatlan vonása, hogy a hatalmi gőgjét nap mint nap példás fölényességgel gyakorló Fidesz miként gyúr rá az áldozatok mártíromságának álságos metoo-pózára. Készül az új szabadságharc ezúttal nem Brüsszel, hanem a veszélyes Főpolgármesteri Hivatal ellen. Lesz-e Ország Viktorban elég erő és elszántság, hogy megvédje a keresztény szabadságot? Minden eszköze megvan hozzá: a tömegközlekedést éppúgy elveheti a fővárostól, ahogy korábban elvette az iskolákat és a kórházakat."

hvg.hu/itthon/20191103_Puzser_Erdekes_jelenseg_ahogy_a_Fidesz_ragyur_a_martiromsagra

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.11.04. 07:33:21

Vigyázni kell, mert ma rettenetest fingok.

Európai téridő 2019.11.04. 09:12:42

Talán el kéne mesélni azt is, hogy a bemutatott, kitakart levélre hogy került az a keltezés, hogy lehet így megbuherálni egy informatikusnak a dokumentumot, hogy bőven az önkormányzati választás utánra eső legyen a dátum.

Gábris szomszéd 2019.11.04. 09:52:44

@eszti.....: Úgyhogy nem leszünk holland gyarmat, de Oroszországgal karöltve védjük a keresztény kultúrát. Ezt Szijjártó Pétertől tudjuk, meg azt is, hogy Szíriában Putyin elvtárssal közösen építünk újjá egy kolostort és szintén felesben finanszírozzuk egy péküzem felépítését is. Zsír. De akkor most az van, hogy amit Erdogan lerombol, azt tetszenek újjáépíteni? Mert ha Erdogan háborús pusztítása magyar nemzeti érdek, akkor ez így nem öntökönszúrás? Mert azt értem, hogy van pénz lóvéra, meg 1300 orosz-magyar vasúti kocsira is Egyiptomnak, de van egy kis probléma, kakadu úr. A Direkt36 a minap arra utaló jeleket talált, hogy a beruházás kifejezetten az oroszoknak kedvez majd, miközben a kocsik gyártásához szükséges hitelt a magyar állam biztosítja. Vagyis holland gyarmat nem leszünk, de orosz gyarmat örömmel, bármikor? :)

www.direkt36.hu/egyre-kedvezobb-az-oroszoknak-a-kormany-altal-tamogatott-egyiptomi-gigauzlet-amibol-egy-magyar-ceget-furtak-ki/

Womb Rаider 2019.11.04. 10:10:25

@Gábris szomszéd: Hopp... csak nem eladósorba kerül a GGMD :))) A fák nem nőnek az égig..

rallus 2019.11.04. 10:27:16

@Gábris szomszéd: Ha Gyurcsány kormányzása idején hitelezhettünk az IMF-nek és a Világbanknak, akkor most az oroszoknak miért ne?

Oxica 2019.11.04. 10:39:30

Akkor talán szólni kéne a felcsúti kipcsak cigányoknak, hogy már vége a választásnak.
A lejárató kurmánypropaganda csúfosan megbukott.

Nem érdemes már lejáratással próbálkozni elvtársak, mert ez már visszafele sül el elvtársak. Most már valami újat kellene kitalálni elvtársak, mondjuk normális párbeszédre törekedni elvtársak és bácskai elvtárssal ellentétben elfogadni a békejobbot.
Na meg végre beletörődni a vereségbe elvtársak, mert 2022 ben még ennél is nagyobb zakó jön ha így folytatják elvtársak.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G és a 3:0

Eltiltott Vélemény 2019.11.04. 11:03:43

@eszti.....: érdekes cikk, tele van féligazsággal. DE ez legalább 100%-ig igaz:Ű

" ... A magyarországi színházi világ egyébként sem önfenntartó, a működési költség nagy részét a fővárostól, az adott várostól vagy az államtól kapja. Ha pedig nem kapná, azonnal be kellene zárnia az összes színháznak. ... "

Ezt azért ki kellene próbálni, hátha tényleg éhen hal a sok "művészúr" és tényleg csak a tehetségesek maradnak...

Eltiltott Vélemény 2019.11.04. 11:12:16

@Momentum beelőzte a románokat magyargyűlőletben.: Mit fanyalogtok? A csaj már majdnem 50, pár éve már a "B" oldalon játszik... Örülnél, ha az elhízott slampos feleséged így néznek ki 50-hez közel....

Ami a politikai munkásságát illeti, majd kiderül, hogy mi lesz a beharangozott elszámoltatásból... Mert szerintem szépen elalszik a történet, és belesimul a hétköznapok NER kompatibilis, korrupt mindennapjaiba. Egy fecske nem csinál nyarat, még akkor sem ha eleinte nagyon hangosan csicsereg...

Eltiltott Vélemény 2019.11.04. 11:21:15

@Oxica: " ... Nem érdemes már lejáratással próbálkozni elvtársak, mert ez már visszafele sül el elvtársak. ... "

Hát ez nem olyan biztos... Sajnos a koherens lejárató kampány működik, még akkor is, ha elsőre nem feltűnően sikeres... A 2022-es választásig még majdnem 2,5 év van hátra. Annyi idő alatt az ellenzéki polgik apróbb botlásaiból is felépítenek egy virtuális valóságot, amiben elvesznek az ellenzéki szavazatok....

Eltiltott Vélemény 2019.11.04. 11:31:15

@Kitiltott Vélemény: Ja igen és egy ilyen BP-i, a Csuti Csüngőhasú Napóleon Veretes Kompániája által bemutatott égés után már nem hangzik majd hitelesen az sem, hogy "elcsalták a választásokat" ....
Tegyenek is bármit, ott a regnáló bizonyíték, hogy bizony "ők maguk a Szent Grál", "Magyarországon szabad és tiszta választások vannak" és "valódi demokrácia" ...

Miközben tudjuk amit tudunk, de ez a magánvéleményünk...

És mint tudjuk, a vélemény olyan mint a segglyuk, mindenkinek van, és (a perverzeken kívül) senki nem kíváncsi a másikéra! :-)

morph on deer 2019.11.04. 11:41:05

@Gábris szomszéd:
“miközben a kocsik gyártásához szükséges hitelt a magyar állam biztosítja”

Miközben nem csak arra veszünk igénybe hitelt, csak éppen pártunk és kormányunk nem köti az állampolgár orrára.

Például: “ A Hirtenberger Defence Systems-ért titkos árat fizettünk, annyit tudni, hogy hitelt vettük fel rá egy nem megnevezett banktól.“

Közben már megint rohadt nagy véletlenek szállnak el a fejünk fölött, úgy látszik. Véletlenül idetelepül egy/az orosz bank, véletlenül beugrik Putyin egy teára, véletlenül Erdogan is szereti a teát...
miközben a magyar kormány által is támogatott geciség miatt fegyvereladási embargó van a törökökkel szemben, mi meg véletlenül aknavetőgyártó céget veszünk, hitelbe...

Hogy mik vannak, mi?

index.hu/gazdasag/2019/11/04/vettunk_egy_osztrak_aknaveto-gyarat/

Sir Bates dö Hól 2019.11.04. 12:27:38

@Kitiltott Vélemény: a színház, a kultúra azért nem tud önfinanszírozó lenni, mert nincs meg moon a FIZETŐKÉPES kereslet rá, a kultúrális tao-rendszer nem megfelelően működik; nyilván a hoffman-parragh-takaró oktatási "reform" sem segít a pezsgő kulturális élet fellendítésében; apáti semmi más, csak egy kiöregedett, karriert csak moon felmutatni képes, a nemzetközi térben nem befutott táncos, aki sajtómunkás-prostinak állt, s az írásában tendenciózusan csúsztat, miközben habzó szájjal hergell a gazdái érdekében, de a lényeget - a strukturális hibákat - meg sem próbálja érinteni; nem több, mint kancsalgyurka cikke az ft-ben, sőt, még annyi sem, hisz ott az mnb-elnök legalább a valós kritikáját adta részben az eurónak, bár egy futóbolond konzekvenciájával és következetlenségével...

morph on deer 2019.11.04. 12:38:34

@Kitiltott Vélemény:
“ és tényleg csak a tehetségesek maradnak...”

Itt?
Hány éves is vagy, királyfi..?
:)
Szerintem ezt az ötletet majd dobd be legközelebb a lovagkeresztek kiosztása előtti időben is, hátha megszívlelik a tippet, ki tudja!

Jó, hát én, de mégis vicces lenne, ha komolyan vennék, hogy csak a tehetségesek kaphassanak támogatást. :)

Ugyanakkor azt is érdemes lenne javasolni, hogy az esetlegesen tehetségesek valóban a tehetségüknek megfelelő területen kaphassanak csak lehetőséget! Mert például nem kétséges, hogy Szőcs Géza kiváló irodalmár, erre ő dönt a világkiállítás magyar pavilonjának kinézéséről, (a ”sámándob” megvan?) vagy hogy például hajdan Kerényi Imre tehetséges rendező volt, de csapnivalóan rossz ízléssel volt megáldva pl a képzőművészetek és/vagy az irodalom terén, - erre mit tesz isten, azon a területen kapott szabad kezet, hogy kiélje agymenéseit.
De itt van, velünk él és alkot Kásler doktor, aki kiváló onkológusból leküzdötte magát botcsinálta magyarságkutatóvá, pártunk és kormányunk milliárdos nagyságrendű támogatásával!

Agyrém. Persze ehhez az is kell, hogy a döntéshozó egy olyan faragatlan, félművelt parvenü legyen, mint amilyen, aki biztos benne, hogy ehhez is ért, mivel fogalma sincs a saját tudása határairól.
Nyilván ő sem a tehetségének megfelelő támogatásban részesült, de legalább megkapta a lehetőséget! De jó.

Sir Bates dö Hól 2019.11.04. 12:39:10

index.hu/sport/uszas/2019/11/04/hosszu_katinka_fina_bp2017_duna_arena_szerzodes_vb/

ez mo, ez a ner: így húzunk le mindenkit a sárba, így épült kádár országa is, s így épül a ner is: ebből sosem lesz élhető ország, provinciális, szervilis, sunyi félművelt parasztok országa marad ez mindig, miként Ady is írta "Alkonyatok és délibábok
Megfogták százszor is a lelkét,
De ha virág nőtt a szivében,
A csorda-népek lelegelték." moon semmit sem lehet létrehozni így...

rallus 2019.11.04. 12:44:31

@Sir Bates dö Hól: Adná isten, hogy a saját bölcsességetek mellett a magatok választotta vezetők irányítása alatt kellene élnetek! Bokros,Surányi, Veres, Gyurcsány, Sasjózsi...Farkasházy.... de szép is lenne, ha elég messziről tudnánk nézni. Sajnos mindig volt és van olyan külföldi érdek, ami életben tart benneteket......ezekkel együtt...

látjátok feleim szümtükkel 2019.11.04. 12:51:43

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Hát a komány környékén egykét férfiú(?) is rakhatna magára fátyolt.

Sir Bates dö Hól 2019.11.04. 13:06:06

@rallus: akarsz valamit mondani faszparaszt?! ha igen, akkor mondd, ha nem, akkor meg menj a deszkán telibaszott retkes kurva anyádba sírni, baribaszó ner-cseléd!

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.11.04. 13:09:26

Akár jó nő is lehetne, de hát nem az. Azért sunáznám, biztos ami biztos.

Womb Rаider 2019.11.04. 13:33:24

@Sir Bates dö Hól: Szerintem lapozhatnánk már.. kezdesz egysíkú lenni.. ötszázhetvenkétszer olvastam már az Adys panelodat.

(A baribaszó nercselédest is, a deszkán telibebaszottat is, .. mielőtt kérdeznéd..)

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.04. 14:16:18

hát ez a lény ma is kurva ronda
valaki szedje már le

Sir Bates dö Hól 2019.11.04. 14:19:00

@Womb Rаider: diszkreditáltad magad, te is mehetsz a deszkán telibaszott retkes kurva anyádba, a kádár-elithez tartozóba... itt nem kell disztingváltan mosolyogni egy ner-kurvára, ez nem egy decens polgári szalon; sz'tem ne olvasd a hozzászólásaim, nem kötelező...

morph on deer 2019.11.04. 14:26:30

@rallus:
“ Sajnos mindig volt és van olyan külföldi érdek, ami életben tart benneteket......ezekkel együtt...”

Mire gondolsz, szivi?
Netán az, hogy elköteleződtünk Putyinnak, benyalunk Erdogannak, és hülyeségeket beszélünk Azerbajdzsánban?
Esetleg bevisszük a szabad Tibetért tüntetőket, ha a kínaiak talpát kell nyalni kis lóvéért?
Megvan! Te a macedón bűnöző kicsempészésére gondolhatsz!
Hacsak nem a baltás gyilkos eladására...
Azt a pár tízezer külföldit meg, akiket szemrebbenés nélkül beengedünk, vagy lóvé fejében, mint a kötvényesek, vagy munkaerőként, mint az ukránok, mongolok, mexikóiak, stb., már szóba sem hozom...

Szóval melyik külföldi érdekre is gondolsz, kis kedves?

Eltiltott Vélemény 2019.11.04. 14:59:59

@Sir Bates dö Hól: " ... a színház, a kultúra azért nem tud önfinanszírozó lenni, mert nincs meg moon a FIZETŐKÉPES kereslet rá ... "

Azért ez érdekes, minden szaros "MŰŰŰŰVÉSZ" a fizetőképes kereslet hiányára hivatkozik... DE valahogy elfogynak a koncertekre 30-60 ezres belépők, valahogy megtelik a Sziget is napi kb 25ezer, heti 100ezer forintos belépőkért ... Szóval, nagy parasztvakítás, hogy nincs fizetőképes kereslet. A műsor és az előadó a szar, különben megélnének piaci alapon is! Az, hogy jelenleg néhány ezer szarházi beképzelt takonygerincű "MŰŰŰŰVÉSZ" többet keres, mint egy mérnök egy multinál, ez azért gáz, mert ezt állami támogatással teszi, miközben értéket nem állít elő. HA nem lenne a "MŰŰŰŰVÉSZET" szarrá dotálva államilag, könnyen kiderülne, hogy érdeklődés hiányában eltűnnek a "MENŐ" hölgyek és urak a süllyesztőben, mert amit csinálnak, senkinek sem kell, hulladék.

@morph on deer: " ... Hány éves is vagy, királyfi..? ... "
Félreértesz, sem az állam, sem állami tulajdonú vállalat, sem önkormányzat sem önkormányzati tulajdonú vállalat nem támogathatna semmiféle "MŰŰŰŰVÉSZETET", léhüttő hölgyek és urak éljenek meg piaci alapon.... Egy éven belül kiderülne, ki a tehetséges, ki pedig nem. A szar műsorok megszűnnének, egy csomó senkiházi "MŰŰŰŰŰVÉSZ" elmenne dolgozni, vagy éhen döglene.

ZX 2019.11.04. 15:27:33

@Kitiltott Vélemény: A vallással is ugyanez a helyzet.

Sir Bates dö Hól 2019.11.04. 15:38:20

@Kitiltott Vélemény: azt hiszem, mást értünk kultúra alatt (amennyiben te szinonimaként a "művészet" kifejezés alatt a kultúrát érted); a sziget, a 30-60ezres belépődíjas koncertek és a beach fesztiválok azért nem feltétlenül az általam használt "kultúra" kategóriába tartoznak, s nem is a színházakhoz, melyről szólt a kommentem;-)... nekem feleslegesen háborogsz, s veszed át az apáti-féle moi alt-right stílusát, attól még a probléma adott, a struktúra a nem megfelelő...
(ha terápiás okokból írsz így, az persze más;-))

Sir Bates dö Hól 2019.11.04. 15:39:21

@ZX: ritka az ilyen frappáns reponsz; gratulálok...

eszti..... 2019.11.04. 15:53:45

@Gábris szomszéd:

Konkrétan arra figyeltem fel, mennyire fosnak attól, hogy a színházak reflektálnak az aktuálpolitikára.

morph on deer 2019.11.04. 16:00:46

@Kitiltott Vélemény:
” Félreértesz”

Valóban.
Valamilyen szintű állami támogatás természetesen szükséges, mivel a kultúra - általában - nem nyereséges, igazából sehol.

A gond akkor kezdődik, amikor a teljesen hozzá-nemértő párfunkcionáriusok politikai alapon döntik el, hogy ki a jó művész, vagy melyik az értékes alkotás! Még rosszabb, ha ez valamilyen műkedvelő dilettantizmussal is társul, mert abból szó szerint borzalmak születnek. (Lásd megszállási emlékmű, vagy ha bírod röhögés nélkül, akkor a legutóbbi Hunyadi János szobor.)

Én pályázati rendszerben támogatnék, és kizárólag szakmai kuratórium(ok) dönthetnének a dologban.
És olyan messze üldözném a politikusokat a kultúra környékéről, amennyire csak lehet, mindegyik pártból, kivétel nélkül!!
Ezért nem is lesz ez az én dolgom soha, ahogy kinéz. :)))

eszti..... 2019.11.04. 16:00:48

@Kitiltott Vélemény:

és miért pont a művészeken kellene elkezdeni ezt a kísérletet?

maxvall baribaszó 2019.11.04. 16:13:31

@Sir Bates dö Hól: mit mondtam én neked a baribaszásról?!

eszti..... 2019.11.04. 16:57:19

@morph on deer:

jó a kérdés:
"A beszélgetésből egy határozott fegyverkezési folyamat képe rajzolódik ki. Miért költ az ország ennyi pénzt haditechnikára, hadiipari beruházásokra?" - kár, hogy sablonválaszt kaptunk rá.

maxvall baribaszó 2019.11.04. 17:04:22

@Sir Bates dö Hól: mit mondtam én neked a baribaszásról?!

Womb Rаider 2019.11.04. 17:22:39

@eszti.....: "Jó a kérdés"

A kérdés meglehetős tájékozatlanságról árulkodik, így érthető, neked miért is tűnik jónak :)

www.portfolio.hu/gazdasag/20180518/felelmetesen-keveset-kolt-magyarorszag-a-hadseregere-285896

Ló..szt (elég liberális voiltam?) sem költünk a hadseregre , pedig vannak bizonyos kötelezettségeink is a NATO-tagságunk kapcsán.

A tótok vajh' miért fegyverkeznek ily őrült tempóban?

Womb Rаider 2019.11.04. 17:31:37

@Sir Bates dö Hól: "diszkreditáltad magad, te is mehetsz a deszkán telibaszott retkes kurva anyádba, a kádár-elithez tartozóba... itt nem kell disztingváltan mosolyogni egy ner-kurvára, ez nem egy decens polgári szalon; sz'tem ne olvasd a hozzászólásaim, nem kötelező... "

Nem, tényleg nem kötelező.. De egyrészt mindig jó játék apportírozni a kis korcsot.. másrészt meg az ilyentén kirohanásaid rólad festenek hű képet.. a 'kulturádról' ;)
Édi, amikor már nem bírod tovább és a nagy igyekezetben, hogy eltartsd a kisaujjad, rád jön a görcs és felszínre tör önnön valód. Oda a magadra kent kifinomultság mimikrije, és az sem menthet meg, ha enyves kezeddel hadonászva nagy hangon kiáltasz tolvajt.. elbasztad, babám, amikor egy beszívott pillanatodban 'otthon' érezted magad, barátaid között és olyasmivel dicsekedtél, ami csak bandatagok közt számít dicsőségnek. Üvöltözhetsz, mocskolódhatsz de ezt már le nem mosod magadról ;)

eszti..... 2019.11.04. 17:52:47

@Womb Rаider:

Frissebb adatot hozz, ha már annyira tudálékoskodni vágysz! Mondjuk tavalyit.

mgdé 2019.11.04. 17:54:42

@Kitiltott Vélemény:

Az Összefogást (vagy mit?) alkotó szervezeteknek, ha van egy csepp eszük és némi egészséges túlélési ösztönük, ahol nyertek, ott meg kell próbálniuk, ha csak egy ujjnyival is, de egyértelműen és az átlagember számára is jól láthatóan jobbnak lenniük a fideszes elődöknél, kisebb arrogancia, kisebb alkotmányos költség, jobban hasznosított tényleges elköltés (teszem azt, pl. világít is az új közvilágítás), több közmunka, jobb közlekedés, mittudomén hol mire fogékony a helyi nép, különben - 'na, igaz lett, ezek se jobbak', a mindenféle erőfölény meg tényleg a Fidesznél, így az aláduma végig menni fog ... - 22-ben eltűnnek! (Nyilván nem feltétlenül mindegyikük, a Momentum a korosztályos kötődés miatt valószínűleg maradna, de a többi már veszélyben, a hajdan leginkább pénzhez szokott szocik a leginkább, tehát indokolt (lenne) az ő visszafogottabbságuk is, a Momentum meg, csak egyedül maradva nem tud alternatíva lenni, tehát ő sem engedheti el a gyeplőt.) Azaz, komoly érdekük, akár számukra élet-halál kérdése is, hogy mindennemű állami s egyéb ellenszél ellenére megpróbálják csak azért is "jobban". Ebből még sülhetnek ki érdekes dolgok, akár jó, akár rossz is, komoly bukfencek is, sőt, idiótaságok, meg még olyan változatok is, amik ma eszünkbe sem jutnak, fel sem merülnek. S persze igazad van, HA talpon maradnak, sőt, netán erősödnek, az mindenféleképpen egy idegenben elért, házi bíróval nehezített döntetlen/győzelem lesz. Ám még akkor sem biztos, hogy 22-ben ez a patkóban elért győzelemre is konvertálható lenne, s Laca bajsza térdig konyul. De - láttuk - a fidesz is tud hibázni, ráadásul használhatatlan házihülyéjük is egyre csak több van. Szóval, lehet, hogy érdekes pár év lesz.
Csak az a nagy feneség, hogy bármi lesz is, át is kell élnünk, ahelyett hogy hbo-sorozat formájában nézhetnénk végig ...

mgdé 2019.11.04. 17:59:09

@Womb Rаider:

Már ha jól tudom ..., jelenleg éppenséggel kézifegyver gyárat építünk.
Amit az majd gyárt, azzal biztosan tudunk majd védekezni, ha Brüsszel megindul! :)

Vagy már nem Brüsszel a főellenség??? Lemaradtam volna az új plakátokról?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.11.04. 18:35:22

Magukhoz tértek az efftársak.
Megy tovább a kampány ezerrel!

Womb Rаider 2019.11.04. 18:41:45

@mgdé: Tehát vagy F-35-öst gyártunk..vagy semmit.. sima ügy. Akkor már meg se álljunk az atomfegyverig..nem?
Vagy most hová is akartál kilukadni? ( A hazai pályán mindig tuti poén 'brüsszelezésen' túl)
Szlotákia ki ellen fegyverkezik ?

@eszti.....: Sajnos el kell keserítselek, de a szlotákok nagyobb tempóban növelik a katonai kiadásaikat :) és nagyjából mindig többet költöttek GDP arányosan is.. szóval? Tele a gatya?

mgdé 2019.11.04. 18:43:45

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Ha majd a törökök Szíriában véletlenül lelőnek néhány orosz katonát, s hirtelen választani kell, ki oldalán dübörgünk szóban (a fránya türk mégiscsak nato-s ...), még megismétlődhet a zavar ...

mgdé 2019.11.04. 18:52:49

@Womb Rаider:

Hová máshová, mint hogy végre-végre adjuk már Tiborczpifti kezébe a magyar kiberhadászat fejlesztését! :D

- Amúgy meg a türk tavaszhoz! -

(Minthogy te majd mindig a költségvetés teherbírásával jössz, s mivel mindenre nincs pénzünk, valóban időben el kell dönteni, hogy kővárakat építünk a tatárok ellen, vagy vízi flottát a Duna ellenőrzésére Szabácsig (hogy valós példáknál maradjunk).)

eszti..... 2019.11.04. 18:55:58

@Womb Rаider:

nagyobb tempóban? évek óta a gdp 1%-át fordították védelmi kiadásokra. 2026-ig szeretnék elérni a 2%-t.
ami szerintem irreális egy ilyen kis államnak, bár ez NATO követelmény.
azért ne felejtsd el, hogy Szlovákiában öt fegyverüzem van, mindegyikük NATO beszállító, minimum 15 éve működnek.

Womb Rаider 2019.11.04. 18:56:04

@mgdé: Lőttek azok már szuhojt is arrafelé.. oszt azon is sikerült hamar túltenni magukat ..persze azért meghalt néhány török is..meg gazdasági következményei is voltak..de már megint puszipajtások :) ..és a NATO sem indított nyílt támadást az oroszok ellen. Erre is jó az atomfegyver..

mgdé 2019.11.04. 19:04:00

@Womb Rаider:

Szóval szerinted legvégül a nevető Irán fog bevonulni mind az iraki, mind a szír Kurdisztánba!? :)

PuniValdes 2019.11.04. 19:04:25

Na mi van t.i. ródat szemetek? Visszatértem sztrájkba nyomni újé. Engem nem lehet elhallgattatni.

Womb Rаider 2019.11.04. 19:06:23

@eszti.....: Jó, hogy említed :) Szlotákia messze nagyobb mennyiségben ad el fegyvert :) Vagy az most jó dolog? Segíts eligazodni...
Na..figyu:

Szlovákia 2018: 1168mill USD $212/c $23 500 /km2
Magyaro 2018: 1568mill USD $160/c $16 850/km2
:)

mgdé 2019.11.04. 19:07:32

@Womb Rаider:

(Amúgy akkor - repcsi-affér - az igazodni vágyóknál volt is pár nap kommunikációs zavar errefelé. Keresd vissza nyugodtan.)

Womb Rаider 2019.11.04. 19:08:19

@mgdé: Ne rohanjunk annyira előre :)

Womb Rаider 2019.11.04. 19:11:48

@mgdé: Amúgy.. komolyan gondolod, hogy nekünk kell a mérleg nyelvének lenni két jelentős katonai tömb/hatalom közti perpatvarokban? Jó az nekünk?

mgdé 2019.11.04. 19:20:44

@Womb Rаider:

Dehogy gondolom! Csakis a trollszféra dilemmáiról elmélkedtem. :D

(Azt viszont komolyan gondolom, hogy a kézifegyver gyártás komolyabb katonai célokra nem a legjobb megoldás. Önkénteseket meg csak nem küldünk a Donbassba ...
Afrikában üzletelni vele biztos jó - már aki szerint ... -, nagy kár, hogy Szeremley úr, a nigériai piac régi bennfentese egy ideje már szolgálaton kívül.)

eszti..... 2019.11.04. 19:21:14

@Womb Rаider:

Ne erőlködj, szivi! )))
A teóriád, miszerint Szlovákia nagyobb tempóban növeli katonai kiadásait, mint Magyarország, téves.
Fegyveripar pedig mindig is volt és lesz is. Ezen az alapon akár Csehországot is bactathatnád. ))))

Womb Rаider 2019.11.04. 19:54:10

@mgdé: És??? A tótok gyárthatnak kézifegyvert eladásra, mi nem?? Mert? A fegyver is csak egy 'iparcikk'.. Eszti szerint.. ha más boltolhat effélével, úgy számunkra ez miért is tiltott?

@eszti.....: "Fegyveripar pedig mindig is volt és lesz is. Ezen az alapon akár Csehországot is bactathatnád. )))) "
Ja..látod, akkor most mi is beszállunk..baj?

"A teóriád, miszerint Szlovákia nagyobb tempóban növeli katonai kiadásait, mint Magyarország, téves. "
Jó.. akkor lécci.. igazold az állításod! Mert nálam nem ez láccik, az utolsó elérhető adatokat összevetve.
hu.tradingeconomics.com/hungary/military-expenditure
hu.tradingeconomics.com/slovakia/military-expenditure
(ha ügyes vagy, a két görbét, max időtávon, össze tudod hasonlítani, de, ha nem sikerül, akkor barátilag elárulom: Szlovákiáé, az bezony 6-7 éve MEREDEKEBB ;)

mgdé 2019.11.04. 20:16:46

@Womb Rаider:

Ki mondta, hogy "tiltott"???

Ha olvasnál is, nem csak írnál, pont azt írtam, hogy eladható iparcikknek éppenséggel jó lehet, a saját hadseregünk komolyabb megerősítésére viszont kevéssé alkalmas.

Persze, ha ide is beszállító vagy, úgy egészen más! :D

Womb Rаider 2019.11.04. 20:34:14

@mgdé: Nem vagyok beszállító.. de te nem tudom, honnan veszed, hogy a saját 'seregünknek' kívánunk kizárólagosan ezt-azt gyártani?
Mindegy is..

eszti..... 2019.11.04. 20:39:02

@Womb Rаider:

"Ja..látod, akkor most mi is beszállunk..baj?"

Na, végre! Ezt hamarabb is kibökhetted volna. Kíváncsi voltam, merre terelgetsz kommenteken keresztül gráfjaiddal , adathalmazaiddal, hogy minél távolabbra kerüljünk az eredeti témától / figyu! a szlotákiázás több éve tárgytalan, Slota már nincs a politikában/.
Hová is akartok beszállni? A cseh, szlovák, lengyel fegyveripar mellett -V4- szerinted milyen piacot sikerül meghódítani? /majdnem kipcsakoltam, bár...../
Hisz a három ország fegyvergyártását folyamatosan össze kell hangolni, hogy megéljenek a fegyverüzemek. Egyrészt közös projekteket indítanak, vagy szigorúan behatárolt területekre szakosodnak, mert így tudják értékesíteni termékeiket. Ez csak három kelet európai ország, az évtizedes tradíciójával, szakembergárdájával /oktatásával.
Az igazán nagy fegyvergyártó országokat már nem is sorolom.

Sir Bates dö Hól 2019.11.04. 21:54:20

@mgdé: figyú, moon a híradókban foglalkoznak a világ történéseivel? mert én nem látom, igaz, nem is nagyon érem el azokat. mert As netet olvasva, mintha teljesen más univerzumban létezne mo innen nézve (angol, francia, amerikai, meg al jazeera adásait nézem (aj jó riportokat közöl), néha az rt-t, bár az '11 óta szimpla agitprop). bár sosem volt erős a külpolitikai újságírás moon, aczél, chrudinák óta meg pláne (ugye a tudományos műhelyeket meg a ner az elsők között verte szét)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.04. 22:04:31

@Womb Rаider: "kívánunk kizárólagosan ezt-azt gyártani?"

Tök mindegy, mit akarunk. Amire Ondó Viktor ráteszi a kezét, azt vagy ellopja, vagy elrontja.

Egyszer azt mondta: "ne mi lopjuk a legtöbbet". Na, ez régen volt, azóta mindig ő lopja a legtöbbet.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.11.05. 00:00:36

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: @eszti.....: @mgdé:
NA MI VAN , GYEREKEK , EGÉSZ NAP ITT LÓGTOK ?!

REMÉLEM GYURI BÁCSI FIZETI AZ ESTI PRÉMIUMOTOKAT IS !!!

mindenszo.hu/wp-content/uploads/2019/11/vampirok-balja.jpg

SZÉGYEN !!!!

mgdé 2019.11.05. 00:34:55

@Sir Bates dö Hól:

Hm. Amennyit és amikor én tv-t nézek, az nem jogosít fel, de alkalmi mintavételes alapon: nem, nem, nem igazán ...

Királyvár felégetéséről, meg a három sárkányról azért már tudunk, s new yorki képsorokat is láthatunk a kései Stark utód valóban frappáns, csilivili hadiipari találmányairól, valamint a bátor Amerika Kapitánynak a beözönlő (űr)migránsok elleni harcairól. A szintén nagyon bátor Trumpot sokkal kevésbé mutogatják, gondolom túl sokat kért, ráadásul - Hulkkal ellentétben - nem is elég fotogén. De hát, Löim helyett is Kaszatibi van már, Nyíl feje vagy Döme lába helyett meg a Dzsudzsi.

Újabban már Sorosról sincs semmi. :(

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.05. 01:59:54

fujj de ocsmány ez a lény
és még cenzurál is
köpedelem

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.11.05. 07:34:56

hú de rusnya, legalább a fejét takarjátok ki

Womb Rаider 2019.11.05. 08:09:58

@eszti.....: Hopp.. aranyanyám.. te terelsz. Ne keverd már a fegyverkezést (katonai kiadásokat) és a fegyvergyártás volumenét.
Tény: Szlovákia nagyobb tempóban növeli hadi kiadásait (vagy védelmi..ha eufemizálni akarod)
Tény: Szlovákia nagyobb volumenben kereskedik fegyverrel, mint kétszer akkora deéli szomszéda..
most jösz te: Mi a bajod azzal, hogy Mo. a NATO elvárásoknak megfelelő szintre emeli a hadi kiadásait??? Mert ugye innen indult a polémia.
Ha nincs válaszod, akkor nincs, leszarom.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.11.05. 08:34:15

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "hú de rusnya"

Igen, politikusoknál sokat számít a szépség. Lásd a vágósúlyt elért csúti csüngőhasút. :))

Sir Bates dö Hól 2019.11.05. 12:29:40

@mgdé: mo már most egy skanzennel kombinált rezervátum...

mgdé 2019.11.05. 14:36:08

@Sir Bates dö Hól:

Akkor mi leszünk az új Monte Carlo és Las Vegas?

Végül is Nagyon Előrelátó Ferkó Sukorónál majdnem lerakta az alapokat, tehát az ötlet már megszületett, a Pifti ért a szállodákhoz, diplomás pincéreink és katalógusból választható hölgyeink már most is vannak, a kockázat meg nulla, hisz Castrónk meg úgysem lesz.

eszti..... 2019.11.05. 14:45:25

@Womb Rаider:

Mi a bajod azzal, hogy Mo. a NATO elvárásoknak megfelelő szintre emeli a hadi kiadásait??? - pont egy osztrák fegyvergyár felvásárlásával? :D :D

... a többit nem kommentálom...

Womb Rаider 2019.11.05. 15:07:59

@eszti.....: Ugye nem kell a te személyes hozzájárulásod, sem összecsórt kis hazád bólintása ahhoz, hogy Mo. tegye amit érdekeivel egyezőnek gondol?

Ti miért fegyverkeztek oly bőszen? Nem kommentálni kellene, hanem válaszolni..érdemben..

(mellesleg, a hadi kiadások közé a gyár megvásárlása nem feltétlenül illeszkedik.. szóval megint igyekszel összemosni szart, szappant, szalámit..

eszti..... 2019.11.05. 15:34:58

@Womb Rаider:

összecsórt kis hazád .... bakker! Horthy apánknál apellálj, aki legutóbb is elveszítette :D

szóval megint igyekszel összemosni szart, szappant, szalámit.....-olvasd el a Magyar Nemzet cikkét és annak a kormánytisztviselőnek címezd felháborodásod, aki az interjúalany volt.
érdemben kb ennyi.

Cycmen 2019.11.06. 08:00:43

@mgdé: (Azt viszont komolyan gondolom, hogy a kézifegyver gyártás komolyabb katonai célokra nem a legjobb megoldás.

A kézifegyvereket minden ország maga gyártja, mi a problémád?
A cseh licensz sem gond, az usákok is bevezették a Berettát és azt otthon gyártották!
Vágod?? Berettát, pedig azért ott tudnak fegyvert gyártani!

mgdé 2019.11.06. 09:44:05

@Cycmen:

Nem olvastál eléggé vissza. :D
Semmi problémám nem volt azzal hogy legyen egy ilyen gyárunk, de a Nato megkívánta fegyverkezésre költésnek megfelelés, valamint a hadseregünk modernizálása, valahogy nem hinném, hogy a XXI. sz.-ban egy kézifegyver gyártó gyár megvásárlásában manifesztálódhat legeslegesleginkább. Mint esetleges import kiváltás valósabban hangzik. (-> S hát, így már államilag a tulajra szabható lesz a cuccok vételi ára, hisz ilyen a ner ...)

Beretta ... Ha egyszer van piaca, annyi ott már a - mondjuk - albán maffiózó.
Vagy olyan, ami semmiképpen nem maradhat ki egy átlagos texasi fegyvergyűjtő vitrinjéből, mer' ha nincs, fel sem mennek hozzá szobára a gyűjteményét nézegetni a helyi tehenészlánykák ....

mgdé 2019.11.06. 09:47:08

@Cycmen:

Ja, Beretta: Neked is az van? :) Ami jó, az jó! :D

Womb Rаider 2019.11.06. 09:48:10

@mgdé: "valahogy nem hinném, hogy a XXI. sz.-ban egy kézifegyver gyártó gyár megvásárlásában manifesztálódhat legeslegesleginkább."

Aszondod, vagy drónokat gyártunk, vagy alább nem adjuk?
Válaszd szét a kettőt.. veszünk helikoptert, löveget a 'szakértőktől', Kruppék unokáitól.. és ez jó.. vagy legalább addig nem baj, amíg az IG Farben M-zárolt készleteiből nem kezdünk el felhalmozni.

mgdé 2019.11.06. 09:54:10

@Womb Rаider:

én mégis azt mondom, szakosodnunk kéne, méretünknél fogva abban több a ráció ...

Womb Rаider 2019.11.06. 10:15:40

@mgdé: Kicsit konkrétabban? A
( ... talán nem hadititok, amit kikotyogok, de ismerek olyan céget, aki harckocsik reaktív páncélzatának elemeit, meg önjáró lövegek tornyainak bizonyos alkatrészeit gyártja..:))

Cycmen 2019.11.06. 11:02:17

@mgdé: Beretta? Láttam már aki evett olyat, de nekem sajnos nem volt.
A gyártást megint rossz felől közelíted meg, nem a NATO költségekhez van köze, sőt így több marad egyébre, ha saját magunk gyártjuk, kézifegyver, lőszer, hadiruházat egyéb kisebb befektetést igénylő de alapvető dolgokat itthon kell elkészíteni, marad bőven más, amit meg jobb, ha veszünk! Elméletileg harckocsit is tudnánk gyártani, de inkább ne!

Cycmen 2019.11.06. 11:06:11

@mgdé: Beretta ... Ha egyszer van piaca,.............................

Az ARMY tenderét nyerte el a Beretta, hadipisztoly kategóriában!

mgdé 2019.11.06. 12:14:01

@Womb Rаider:

Akkor máris megvan a jobb irány ... !!! :D

Amúgy, én nem vagyok hadász, tehát csak érzésre:
vegyiparban, gyógyszeriparban viszonylag jók vagyunk, képzett vegyészmérnökeink is vannak, én inkább erre az irányra alapoznék hadi célokra is, mint a vasra. Én nem tudom, te lehet, hogy jobban, mennyi és milyen jellegű az import igénye a leendő kézifegyver gyártásunknak? (A dunaújvárosi vasmű magyar/állami kézbe való jutása megcélzása is az önellátó fegyverkezési terv része?)

mgdé 2019.11.06. 12:22:24

@Cycmen:

Tehát úgy gondolod, azonos minőségű, de az államnak olcsóbb beszerzésű lesz a hazai gyártású Beretta, ugyanakkor a magyar tulajdonú gyár nyereséges lesz.
Legyen így!

Cycmen 2019.11.06. 12:34:07

@mgdé: US Army maga marha! Azok gyártanak Berettát, mi a CZ gyárral szövetkeztünk!

Womb Rаider 2019.11.06. 13:42:50

@mgdé: Nem hiszem.. de ezzel az erővel már csak igen kevesen engedhetnék meg maguknak a saját fegyvergyártást..Az acélipar leseggelt, úgy en bloc Európa szerte
www.vg.hu/gazdasag/gazdasagi-hirek/valsaghelyzetben-az-europai-aceltermeles-2-1573583/

(bár volt már vicces időszak 2008. előtt is, amikor Kína mindent felvásárolt, kikötőből, hajóstól, matrózostól.. Most fordult a kocka egy kicsit, meg ugye a ződ terroristák is azon vannak, hogy Európából kiszorítsanak minden, a műkörmözésnél és a flabélos-nál környezetszennyezőbb tevékenységet.. gyakorlatilag a teljes nehézipart , meg amit még csak lehetséges. Csak a vegánok maradhatnak, ha aláírnak egy nyilatkozatot a fényevővé átképzésük vállalásáról.
Tehát lehet, igazad lesz, rá kell állni a b/c fegyverek fejlesztésére és gyártására. Mivel a méhészek úgyis panaszkodnak a méhek pusztulása miatt, felvásároljuk tőlük a Kaptárakat, a Kisvakond Kft beássa azokat a Vértes alá, Tarlós meg összebarizik Mila Jovovich-el.. Hajrá!

mgdé 2019.11.06. 13:50:15

@Cycmen:

Maga a - természetesen igazi texasi - vadmarha! :) Tőlem aztán Colt is lehet vagy Smith & Wesson vagy Walther vagy ..., én csak - tuti ami tuti - luparát és drónt tartok. :D

mgdé 2019.11.06. 13:52:52

@Womb Rаider:

Milla Jovovich, mint vegyifegyver ... Ez tetszik! Pl. Feromon bomba? :)

Womb Rаider 2019.11.06. 14:00:34

Milla? Jól felment az ára ;)
Alice egy egyszemélyes hatsereg.. a női Csáknorrisz..
süti beállítások módosítása