A paksi bővítés végtelenségig halasztása, a németek zsarolása az uniós szankciók elleni vétóval és Ukrajna feldarabolása - ezekről tárgyalt az orosz cár a kipcsak kánnal, nemcsak a hatalmát demonstrálni járt a Karmelita kolostorban.
Az a diplomáciai tárgyalások utáni sajtótájékoztatók művészete, hogy úgy kell olyan statementeket tenni a nyilvánosságnak, amiből nem derül ki semmi, hogy közben nem hazudtolják meg magukat a tárgyalópartner előtt, és nem rúgják fel máris a megállapodást.
Néha ez sikerül, néha nem. Ha nem jön létre megállapodás, akkor könnyű tagadni, sőt, akkor le kell tagadni, hogy egyáltalán volt kísérlet erre.
Az biztosan nem igaz - és soha nem is volt igaz -, hogy Putyin csak azért tartana rendszeres időközönként nagyszabású flottafelvonulást Budapesten, hogy mutassa: megteheti.
Ha így volna, akkor nem rendelné Orbánt magához szintén rendszeresen; továbbá elég lett volna csak egyszer-kétszer Magyarországra jönnie, abból úgyis mindenki értené, hogy jöhet, amikor akar.
Ugyanakkor az sem igaz, hogy az orosz-magyar államközi találkozók a hagyomány miatt ilyen rendszeresek. Különösen, ha elhisszük, amit Orbán néhány éve mondott, amikor éppen meghiúsult a Trumppal való találkozó. Hogy ti. azért nem kap meghívót a Fehér Házba, mert magyar-amerikai viszonyban nincsenek olyan sürgető kérdések, amit mindenképpen meg kellene oldani, és mindenképpen az elsőszámú vezetők ügye lenne.
Ennek analógiájára biztosra vehetjük, hogy ha Putyin meghívatta magát Budapestre, akkor orosz-magyar viszonyban vannak ilyen ügyek.
Tehát az orosz elnök azért jött, mert akart valamit.
Általában mindig ugyanazt akarja. A kipcsak kán és az orosz cár találkozóinak meglehetősen egyforma a napirendje. Legfeljebb azért nem vehetjük teljesen biztosra, hogy mi az, mert hiába állapodnak meg, nem valósul meg belőle - szinte - semmi.
A mostani statementek is arra utalnak, hogy a tárgyalások napirendjét Putyin uralja, és 3 témát vet fel rendszeresen:
- Paksot,
- az uniós szankciókat,
- Ukrajnát.
Az első ügy esetében az empirikus nyomok arra utalnak, hogy Orbánnak messze nem olyan (vagy egyáltalán nem) fontos az ügy, mint az orosz autokratának, ezért megpróbálja húzni az időt. Ti. a szerződést már majdnem 6 éve aláírták, és azóta egyetlen kapavágás se történt, még az engedélyeket se kapta meg az erőmű bővítése. Leghamarabb jövőre kerülhet erre sor. De inkább majd két év múlva. Esetleg három. Az új erőmű már egészen biztosan nem áll üzembe a jövő évtizedben. Talán az azt követőben.
Ha szerencsénk van, esetleg soha.
Az elmúlt években alighanem Putyinnak is feltűnt, hogy Orbán csak az időt próbálja húzni az újabb és újabb ígéretekkel, ezért a paksi bővítést csak ürügyként használja, hogy újabb és újabb pénzekkel fejje meg a Fidesz elnökét, pl. újnak eladott, ám használt metrókocsik ürügyén, vagy kémközpontot telepítsen Budapestre fejlesztési banknak álcázva.
Azaz Putyin idejön, és mindig egy zsák pénzzel távozik.
Mostanra minden bizonnyal Orbán is észrevette a putyini taktikát, ezért mondhatta azt a sajtótájékoztatón, hogy az orosz-magyar gazdasági kapcsolatok egyoldalúvá váltak az oroszok javára. Ezért magyar közpénzek helyett ezúttal mást volt kénytelen adni a paksi időhúzás ellentételezéseként.
Orbán a tárgyalás arról is beszélt, hogy Magyarország érdekelt az orosz-NATO kapcsolatok javulásában, ami alighanem annyit jelent, hogy Putyinnal megállapodtak arról, Brüsszelben ismét felveti majd az ukrán háború és a Krím megszállása miatt uniós kereskedelmi szankciók eltörlését.
Mivel a szankciókat konszenzusos döntéssel hozták, Orbán akár egymaga meg is vétózhatná, de addig soha nem merészkedett. Viszont legalább fenyegetett vele.
Ez hatásos is volt abban a tekintetben, hogy az Orbán-rezsim azért kapta 2014-15-től a legnagyobb egy főre jutó kohéziós támogatást, hogy - legalább ebben az ügyben - ne bontsa meg az Unió és a NATO egységét. Azonban ezek a pénzek elfogytak, ezeket elosztották a klientúrában, újabb forrásokra van szükség a rezsim finanszírozásához.
Fizessék meg, hogy nem áll az oroszok mellé.
Még szerencse, hogy éppen zajluk az EU következő költségvetésének előkészítése, azaz a pénzeken való marakodás, ezért Orbán Putyin mellől voltaképpen Brüsszelbe üzent. Nem is abban érdekelt feltétlenül, hogy az Unió vonja vissza a szankciókat, neki pont elég lenne, ha vétójának elmaradását megvásárolnák tőle a németek.
2014-ben Merkel ezt bevállalta, most ismét a német kancellár van döntéskényszerben, enged-e a zsarolásnak.
Mivel Paks ügyében nincs előrelépés és a kereskedelmi szankciókat Orbán inkább saját tárgyalási pozícióinak javítására próbálja használni, ezért Putyinnak is kapnia kellett valamit. Alighanem ez lesz Ukrajna, ahová - mint az oroszokkal való tárgyalás után közölte - Orbán meg akarja hívatni magát.
Gyakorlatilag Putyin követeként menne Kijevbe.
Hogy pillanatnyilag mennyit puhult az orosz álláspont, azt nem lehet tudni. 5 évvel ezelőtt onnan indultunk, hogy Putyin fel akarta darabolni Ukrajnát Orosz-, Fehérorosz-, Magyar- és Lengyelország, valamint Románia között.
Ebben - a beregszászi járásért cserébe - Orbán is partner lett volna. Sőt, mivel a lengyelek közvetlenül nem tárgyalnak az oroszokkal, a Fidesznek viszont jó kapcsolatai vannak a jelenlegi varsói vezetéssel, Orbán Putyin követeként próbálta rávenni arra őket, vállaljanak részt a hullarablásból.
Most meg Ukrajnába megy, hogy megtegye Putyin - egyelőre nem tudható, milyen - ajánlatát. Ugyanakkor bizonyos jelek arra utalnak, hogy Orbán az orosz-ukrán konfliktus eszkalálódására számít.
- Például az, hogy csurig töltötték a magyarországi gáztározókat. Amivel büszkélkednek is, pedig erre nem volna semmi szükség, ha Ukrajna felől akadálytalanul jöhetne a gáz. Továbbá tárolni nyilvánvalóan drágább is, mint az azonnal felhasználás.
- Vagy az, hogy Orbán támogatja egy alternatív orosz gázszállítási útvonal - az ún. Török Áramlat - kiépítését. Amire szintén nem lenne semmi szükség, illetve a bekerülési költségek miatt szintén drágább, mint az ukrán vezeték.
- Vagy az, hogy elküldte Szijjártót Katarba, próbáljon gázt szerezni szükség esetére. Noha szállítási okokból azért is - jóval - többet kell fizetni, mint azért, ami most Ukrajnán át jön.
Mindez együtt egyáltalán nem arra utal, hogy Orbán úgy tudja, puhult volna Putyin álláspontja, és megelégszik az oroszajkú területek Ukrajnán belüli autonómiájával. A Krím visszaadása értelemszerűen szóba se jöhet. Viszont a konfliktust le akarja zárni, de anélkül hogy engedne.
Ami alkalmasint háborút jelent.
Egyáltalán nem kizárható, hogy Orbán éppen ezt az üzenetet viszi Kijevbe, és a németek és franciák kizárásával próbálja meggyőzni Zelenszkijt, menjen bele országa feldarabolásába, hogy elkerülhető legyen a háború.
Azt Orbán már tavaly ősszel megüzente Kijevbe, hogy a maga részéről nem tekinti érvényesnek a magyar-ukrán alapszerződést. Azaz nem tekinti sérthetetlennek a szomszédos ország területi épségét. Azóta bele is állt a konfliktusba a kárpátaljai magyarok nyelvhasználatának ürügyén, noha az simulékonyabb eszközökkel hatékonyabban kezelhető volna.
De alighanem nem is cél volt ez, csak ürügy. Orbán arra számít, Ukrajna nem marad egyben, mert se Trump, se az EU nem áll bele egy Putyinnal való háborúba, ezért ő is lecsíphet egy kisebb darabot a koncból.
Ha téved, és mégis, akkor arra mindannyian nagyon ráfaragunk.
