B1 blogcsalád



Már egyik 2 évvel ezelőtti ellenzéki miniszterelnök-jelölt se tagja saját pártjának

2019. október 29. - nickgrabowszki

Vona kilépésével vált teljessé a sor. vg_1.jpg

  • Botka László előbb múlt pénteken saját frakciót alakított, és nem ült be az MSZP-ébe, majd hétfőn azt is nyilvánosságra hozta, 28 év után kilép a szocialista pártból, amelynek 1991 óta volt tagja.
  • Szél Bernadett már tavaly kilépett az LMP-ből, mivel a választások után a párt etikai bizottsága elmarasztalta, és eltiltotta attól, hogy választott pozícióra jelöltesse magát (noha addig a párt társelnöke volt).
  • Vona Gábort a pártvezetés már 2018-ban, közvetlenül az országgyűlési választás után lemondatta a Jobbik elnöki posztjáról, a pártból azonban csak most lépett ki.

A közös bennük, hogy mindhárman saját pártjuk (az MSZP, az LMP és a Jobbik) miniszterelnök-jelöltjei voltak még 2017 őszén. (Botka a választást már nem érte meg, októberben lemondatták.) Meg az is közös bennük, hogy

a 2 évvel ezelőtti kormányfő-jelöltek közül már egyik se tagja saját pártjának.

A 2018-as választás eszerint tényleg inkább ellenzék-, mint kormányváltó volt, bár főként azért, mert az ellenzék 3 jelöltet is megpróbált szembeállítani Orbán Viktorral, ahelyett, hogy az erőket egyesítve egyetlen esélyes mögé állt volna be.

2019 őszére viszont már nem volt más választásuk, mint a közös indulás. Ami talán még számukra is váratlan ellenzéki győzelmet és  - nagyvárosokban - Fidesz-vereséget hozott.

Paradox módon abból következett az ellenzéki siker, hogy

a szavazók megbüntették a 2018-as különindulásért az MSZP-t, a Jobbikot és az LMP-t is.

A lecsökkent támogatás miatt pedig kénytelenek voltak együtt indulni, amiből jött aztán a kis októberi forradalom, a Fidesz hegemóniájának megtörése, a kizárólagosságra törekvésének megakasztása.

Most inkább már csak az a történelmietlen kérdés, hogy mi lett volna akkor, ha ezt már 2018 tavaszára meglépik, elébe mennek az előre látható következményeknek, és nem várják meg, hogy a választók kényszerítsék rá őket a közös indulásra.

  • Még az a legkevesebb, hogy akkor valószínűleg mindhárman tagjai volnának a saját (eddig) pártjuknak.
  • Esetleg érdemeben létezne még az MSZP, a Jobbik és az LMP is.

De még az se kizárt, hogy nem Orbán Viktornak neveznék a jelenlegi magyar miniszterelnököt.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2115270628

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycmen 2019.10.29. 15:44:03

Most itt mit kell nézni? Ez annyira semmitmondó, hogy belekötni sem nagyon van mibe! Esetleg ez a 2018-as esetleges összefogás esetleges kimenetelén elkövetett agymenés, de ugye az azért megvan, hogy most is a Fidesz vitte a szavazatok összességének több mint a felét, ami a más mechanizmuson alapuló országgyűlési választásokon ellenzéki bukta még összefogás esetén is!

6.Lenin 2019.10.29. 16:41:32

Mi lett volna, ha ...
mint fiatal kis csikó, megkefélem az első amerikai színésznőt, akit a moziban megkívántam, de nagyon.

Most lenne egy nyugdíj előtt álló gyermekem Amerikában, aki esetleg anyagilag támogathatna, de elbasztam az egészet, mert a film után a Gizit löktem hanyatt. Szerencsére mellé durrantottam a végén.
A szerencsétlenségben is lehet szerencse.

Ja, és egyik pártnak se vagyok tagja, és soha nem akartam me lenni, de, ha.....hát a faszom se tudja, talán akár...

6.Lenin 2019.10.29. 16:45:24

Ja, igen, lehet, hogy akkor se......bár ezt előre sose tudni.... utólag, meg......izé... egy jó nagy faszság, szerintem, de lehet, tévedek, bár nem szoktam, vagy csak ritkán.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.29. 16:53:26

@Cycmen: belekötni sem nagyon van mibe

népszagával parolázva buzult 1et
összenő ami összetartozik

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.10.29. 19:11:45

Egy jelentős különbség azért van a 3 volt mini szterelnök jelöltek sorsa között. Botka, ex maszoposként polgimester lett (igaz, szegedi civileknek köszönhetően).

Amiből egy valami tisztán látszik. Teljesen mindegy polgimester és önkormi választáson hogy milyen pártszínekben indulnak. Aki szolgálta települését megkapja az újabb (újabban 5 évre szóló) felhatalmazást a közszolgálatra. :-)

Jutnánk már el eddig az ogy választásokon is. :-)

2019.10.29. 19:13:40

2018_ban megbüntették őket a külön indulásért :-), most meg az együtt indulásért, mert valójában minden ellenzéki párt a DK-nak és a Momentumnak dolgozik. A választók már rájöttek, most már a pártvezetéseken a sor.
Mondjuk az nem teljesen világos, Szeged polgármesteri székét most megnyerte az összefogás vagy nem :-)?

2019.10.29. 19:30:35

@Gábris szomszéd: Azért mielőtt elvonúlt, jól szétcseszte a Jobbikot.
Ha nem bohóckodik, akkor 2022-ben ők a bztos befutók.

Gábris szomszéd 2019.10.29. 19:31:06

@rdos: Orbán Viktor szerepelt a Sólyom András rendezte Szegény Dzsoni és Árnika című filmben, egy cigány származású tolvajt alakított, méghozzá igencsak hitelesen.. :))

www.facebook.com/groups/2255224104500794/permalink/2618968138126387/

Gábris szomszéd 2019.10.29. 20:10:54

@Tényelek: Majd ha ráérsz emlékezz meg ondó elvtársról is, aki a jobbikot minden eszközzel el akarta taposni, miközben gyuriferiéket egészen a parlamentig "számoltatta" el. :)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.29. 20:16:32

Az elején még röhögtem ezen a fazonon de aztán király csávó lett a szememben!

6.Lenin 2019.10.29. 20:20:17

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Ezért bukott, mert király csávónak tartottad.

illaim 2019.10.29. 20:41:28

ez a rohadék fidess SA csürhéje minden blogot telerondít!
Vonyítanak ezerrel, hiszen érzik a vesztüket! Ámen!

Sir Bates dö Hól 2019.10.29. 20:43:34

Most ezzel azt akarod mondani, hogy orbán is mondjon le?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.29. 20:55:39

@6.Lenin: A tavalyi khm tiszta választások miatt bukott.
De itt csak egy bukott ember van az a gazdád!

rdos · http://h2o.ingyenweb.hu/tema/6.html 2019.10.29. 21:25:10

@Gábris szomszéd: Szegény Dzsoni és Árnika. :-) A zoknija amúgy lyukas volt? Újabban ez állítólag fontos szempont. :-) Bár lehet hogy keverem a mondaköröket. :-)

2019.10.29. 21:35:00

@Gábris szomszéd: Hagyjuk már ezt gonosz Orbán bántotta a Jobbikot szöveget.
Ha valaki nem érti, hogy apolitika a küzdelemről szól, az ne is kommenteljen!

Gábris szomszéd 2019.10.29. 21:37:29

@Tényelek: Ne keverd a küzdelmet azzal, amikor a kis geci gazdid és bandája 0-24-ben megy le kutyába. :)

2019.10.29. 21:46:20

@Gábris szomszéd: Egerben libsi+komcsi városvezetéssel, a polgármesterről meg nem tudjuk, milyen eszméket vall a Gyurcsány féle osszeborulás után. Ilyen társasággal nem lehet hányás nélkül együtt dolgozni. A többségük meg van, ne várják el, hogy a Fidesz is beálljon Gyurcsány mögé!

2019.10.29. 21:49:32

@Gábris szomszéd: A politika úgy mocskos, ahogy van az egész világon, nem kislányoknak való.

Gábris szomszéd 2019.10.29. 21:50:41

@Tényelek: Ez a ti nagy bajotok. Egy igazi politikusnak nem azzal kell foglalkoznia, hogy valaki balos vagy jobbos. Amúgy miből gondolod, hogy a normális embereknek nincs hányingerük az egész farizeus narancsbolsi bandától? Szerinted mijafasz történt október 13-án, pld az első, második és harmadik kerületben? :)

Gábris szomszéd 2019.10.29. 21:57:15

@Tényelek: Igen már ezt is tudjuk. Az ellenzék meg a libsik mocskosan politizálnak, ellenben ondó elvtárs bandájával, akiknek a poszt témáját adó úriember is tízmilliókat köszönhet, többek között a futószalagon megnyert perei miatt. :)

2019.10.29. 22:04:35

@Gábris szomszéd: Ha egy politikusnak nincsenek elvei akkor az nem politikus, hanem egy gerinctelen patkány. Azért fordultak el a karakteres Jobbiktól a szavazói, mert elpatkányosodtak.
Budapesten a magas lég, fény, zaj és elektroszmog miatt rendszeresen lükén szavaznak., legjobb példa erre Kispest, atya isten, normális az, aki olyat választ aki bevallja, hogy a pénzen kívűl semmi nem érdekli.

2019.10.29. 22:09:04

@Gábris szomszéd: Minden politikus mocskosan politizál, ez olyan, mint a kőművesnél a fröcsögő habarcs.

alöksz róz 2019.10.30. 00:08:31

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: jaj téényleg, ha nem mi nyerünk, akkor elcsalták választást, ez ma még nem volt!XD

alöksz róz 2019.10.30. 00:09:31

@6.Lenin: te most magadat parodizálod vagy mi?

alöksz róz 2019.10.30. 01:05:35

@illaim: jaja,de szerencsére ide is bevilágít a nyugati fény..

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.30. 01:20:23

pedig olyan cukker a zázrivecz
biztos kiutálták a homofóbok

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.30. 01:22:53

@alöksz róz: olvasd el a postot is, ne csak a címet
tudni fogod a választ

BUTApest te csodás 2019.10.30. 01:23:27

@Cycmen: "Fidesz vitte a szavazatok összességének több mint a felét, ami a más mechanizmuson alapuló országgyűlési választásokon ellenzéki bukta még összefogás esetén is! "

Radaasul most volt PLUSZ 150 ezer kulfoldi szavazojuk. Vagyis 22-ben MINUSZ 150 ezerrel indulnak a mostani helyzethez kepest.

Gábris szomszéd 2019.10.30. 04:21:34

@Tényelek: "Ha egy politikusnak nincsenek elvei akkor az nem politikus, hanem egy gerinctelen patkány."

Miket nem mondasz. :)

tinyurl.com/y5ltrt7v

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.10.30. 05:00:47

Vona megvilágosodott: rádöbbent, hogy az igazság nem az iszlámban és a zsidózásban van, hanem Soros seggének nyalásában és a DK-ban. Megesik az ilyesmi.

Gábris szomszéd 2019.10.30. 05:25:07

@közíró MAXVAL bircaman: "Soros seggének nyalásában és a DK-ban."

és éppen ezért kilépett a Jobbikból. Szedd össze magad birkácska. :)

Ekrü 2019.10.30. 07:37:59

@rasztaszív: Ja,hazudja ezt azok után,hogy aláírta ,hogy 7 MRD többlet van az önkormányzat számláján. :))))

Cycmen 2019.10.30. 08:28:54

"De még az se kizárt, hogy nem Orbán Viktornak neveznék a jelenlegi magyar miniszterelnököt."

Már csak arra lennék kíváncsi, hogy ilyenkor kire gondol a költő!
Az ellenzék ismeretében ilyenkor rendkívül fasza szcenáriók merülnek fel!

Cycmen 2019.10.30. 08:31:18

Vonáról érdekes videó lehet valamelyik fiók mélyén, ez az eddigi történések ismeretében világos, mint a nap!

rasztaszív 2019.10.30. 08:31:54

@Ekrü: a balkáni lótolvaj módszereitek ideje lejárt.ha neked ez nem esik le,az innentől csak nekünk jó...nyomjad bicskéig:)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.30. 08:48:34

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: A többi fideSSfasszopó elhúzott a vérbe. Nincs kampány, Kubatov nem fizet. Te ingyen is tolod a fideSS szekerét? Hülyébb vagy, mint a sok évi átlag. :))

Ekrü 2019.10.30. 08:50:23

@rasztaszív: Cukik vagytok,ahogy ezt a szánalmas önkormányzati eredményt megpróbáljátok győzelemként eladni.Azért 14 budapesti kerület meg az a 10-oppardon,már csak 9 ,hisz mint látható Botkának csak az ellenzéki szavazatok kellettek az összeborulásotokból a továbbiakban már nem kér-megyei város bizony karcsú egy országgyűlési választás megnyeréséhez.Azt meg senki sem gondolta komolyan ,hogy a Fidesz mindig ,mindenhol nyerni fog.Jó ez így,legalább ha legközelebb diktatúráztok majd senki nem vesz komolyan benneteket.

rasztaszív 2019.10.30. 08:52:29

@Ekrü: a jelek szerint titeket viszont már akkor sem lehet komolyan venni,ha hivatalos papírt írtok alá...

Ekrü 2019.10.30. 08:55:13

@rasztaszív: Azt a hivatalos papírt Péterffy írta alá,igazolva ,hogy a város számláján 7MRD Ft van. Csak szólok,ha esetleg elkerülte volna a figyelmed.:))))))

rasztaszív 2019.10.30. 08:58:40

@Ekrü: ő az átvevő volt,ha esetleg elkerülte volna a figyelmedet.a valós adatokért az átadó a felelős.

élveteg 2019.10.30. 08:59:16

Az Árpád háztól a Spinóza házig

6.Lenin 2019.10.30. 09:00:03

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

"@6.Lenin: A tavalyi khm tiszta választások miatt bukott.
De itt csak egy bukott ember van az a gazdád! "

Jelenleg 2 drb bukott ember van Mo-on, Megyó. és Fletó. Őket alkalmatlanság miatt félidőben leváltották.

Akikről a poszt szól, azok nem buktak, hiszen eleve esélytelenek, bukottak voltak.

3x kétharmaddal valakit bukottnak nevezni talán csak a lángelmék képesek.

Ekrü 2019.10.30. 09:05:41

@rasztaszív: Jesszusom,bocs ,de ezt nem tudom röhögés nélkül megállni.Szerintem konzultálj egy nálad okosabb emberrel az átadó és átvevő szerepéről. :))))

rasztaszív 2019.10.30. 09:07:02

@Ekrü: elég lesz egy nálad okosabb is...:)

Cycmen 2019.10.30. 09:10:14

@rasztaszív: ő az átvevő volt,ha esetleg elkerülte volna a figyelmedet.a valós adatokért az átadó a felelős..................

Csak ne lennél ilyen hülye! Ha aláírtad, akkor átvetted, utána a te felelősséged, visíthatsz persze de az csak azt bizonyítja, hogy hülye barom vagy!
Nem is értem egyébként, átadáskor plusz van, aláírja, majd az átvétel után hirtelen hiány lesz! Annyira tipikus ballib történet, lóvé, hiány, hitel, csőd! Apu kezdődik!!!!!!!!!!!

Cycmen 2019.10.30. 09:12:11

@élveteg: Az Árpád háztól a Spinóza házig

ROTFL!

rasztaszív 2019.10.30. 09:13:04

@Cycmen: igen,pár nap alatt csináltak tízmilliárdos hiányt...:)

bicskéig nyomd,meg ne állj...:)))

alöksz róz 2019.10.30. 09:13:23

@Gábris szomszéd: ennyire fáj, hogy visszavették tőletek a lopott pénzt? :D

Ekrü 2019.10.30. 09:17:35

@rasztaszív: Juj! :)))
Már csak egy kérdésem van.Szerinted,ha valaki megbíz azzal ,hogy vigyázz egy autóra x évig ,és az átvételkor aláírsz egy papírt,hogy Te mint átvevő megnézted az autót és kifogástalan állapotban átvetted,akkor másnap odamehetsz,hogy bocs de szerinted mégis van rajta egy pici horpadás? :))))

Ekrü 2019.10.30. 09:22:58

@Cycmen: Szerintem eszébe jutott ,hogy ez így nem lesz jó,gyorsan hazudni kell egy kis hiányt,mert különben mit mondanak,hogy hova tűnt el a pénz...

rasztaszív 2019.10.30. 09:23:34

@Ekrü: egy átadás-átvételnél az átadó van az adatok birtokában,ha valótlanok,ő felel értük.

ha már mindenáron az autókkal akarod összehasonlítani,ez az óratekerésnek felel meg kb.

Cycmen 2019.10.30. 09:26:07

@rasztaszív: Ha tízmilliárdos hiány van, akkor hogy írhatta alá a papírt, hogy nincs hiány?
Hülye?????????

rasztaszív 2019.10.30. 09:28:43

@Cycmen: miért ne írná alá?nem az ő felelőssége,hogy az átadó valós adatokat ad-e meg.az ő dolga az,hogy utána ellenőrizze.

Ekrü 2019.10.30. 09:29:58

@rasztaszív: Szerintem,hagyd abba,ekkora ostobaság tényleg fáj...Tudod ,ha nem bízol abba,hogy az átadó valós adatokat közöl, akkor NEM írod alá.De ha aláírtad akkor onnantól TE vagy a felelős.Nincs az a bíróság aki másképp döntene.
Tényleg ,nincs itt valaki értelmesebb az ellenzéki oldalról aki felvilágosítaná az átadó-átvevő szerepéről? Pls.....

Cycmen 2019.10.30. 09:30:28

@Ekrü: Nem jutott eszébe annak lófasz sem, ezt fogják csinálni az önkormányzat vezetése helyett! Arénázás, pótcselekvések, elkúrása mindennek és pénz pénz, pénz!
A 2010 előttiek jöttek vissza, a barmok elfelejtettek mindent mára és egy csomó helyen visszaszavazták őket a hülye prolik!

Cycmen 2019.10.30. 09:31:47

@rasztaszív: Öreg, te tényleg ennyire debil vagy?

Ekrü 2019.10.30. 09:33:41

@Cycmen: Nem baj,jó ez így.Legalább 2022-ig a saját bőrükön újra megtanulják,hogy ezekre még véletlen sem szabad szavazni.Elrettentő példának jó lesz ez a pár önkormányzat.

Cycmen 2019.10.30. 09:37:01

@Ekrü: Bazmeg, ezek a raszta félék azok, akiknek egy őszödi beszéd kell, de még akkor sem hiszik el amit más már régen világosan lát!

rasztaszív 2019.10.30. 09:37:29

@Ekrü: maradjunk az autós példádnál.ha utólag kiderül,hogy valótlanok voltak az adatok,azért kárpótlás jár,és bűnvádi eljárás.

és nem szabadulsz meg a felelősségtől a lótolvaj mentalitásoddal.

Cycmen 2019.10.30. 09:38:08

@Ekrü: Meg a mi bőrünkön.

eszti..... 2019.10.30. 10:03:06

@Cycmen:

Remélem, nem az add ide a didit aláfestéssel. Ha már a fiókok mélyén kutakodsz, próbáld elolvasni a cirill betűs dossziékat is. Vagy azokat Putyin magával hozza?

Ekrü 2019.10.30. 10:10:32

@Cycmen:
"ezek a raszta félék azok, akiknek egy őszödi beszéd kell, de még akkor sem hiszik el amit más már régen világosan lát! "-De legalább tudjuk kik is szavaznak a DK-ra.:))))))

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.10.30. 10:12:33

@Gábris szomszéd: "Nem baj, van másik. :)"

Volt...

"Nem lesz a Jobbik elnöke, elfogadja a párt országos választmányának döntését. A Jobbik így elhalasztja, és jövőre tartja meg a tisztújító kongresszusát, írja Jakab Péter a Facebookon."
index.hu/belfold/2019/10/30/jobbik_jakab_peter_nem_lesz_partelnok/

Vona, Sneider, Jakab ment a levesbe; ki maradt még a süllyedő hajón?

eszti..... 2019.10.30. 10:15:48

@Szergej Szergejevics Szergejev:

Már csak páran maradtak. A fidesz szalámizásban, zsarolásban mindig jól teljesített. ))))

Ekrü 2019.10.30. 10:22:29

@rasztaszív: Milyen bűnvádi eljárás Te nagyokos?Itt jelenleg arról van szó ,hogy Péterffy miután törvényesen átvette az önkormányzat dolgait és aláírásával igazolta ,hogy a számlán 7 MRD többlet van,utána pár nappal elkezdte terjeszteni,hogy ja de mégsem.Remélem azt te sem akarod állítani,hogy az új polgármester bemondásra biggyesztette oda az aláírását,anélkül ,hogy a saját szakembereivel átnézette volna?Mert akkor ezek szerint mindent alá fog írni amit elé tesznek?Milyen polgármester az ilyen?

Cycmen 2019.10.30. 10:24:06

@rasztaszív: Baszd már szájba a kurva anyádat ezzel az állandó bicskézéssel te szefós buzi!

rasztaszív 2019.10.30. 10:28:24

@Ekrü: pont ugyanaz a helyzet,mint egy autó adásvételénél.az adatok helyességéért az átadó felel.ha bizonyítható,hogy tudatosan helytelen adatokat adott meg,akkor bármelyik bíróságon elítélik.

rasztaszív 2019.10.30. 10:29:32

@Cycmen: de ha megpukkadsz,az sem zavar...:)

2019.10.30. 10:34:53

Látom szegény Vona hiába lépett ki, a pécsi dezinformácio a sláger.
Azt meg pont ezért dobták be így töredékesen, mert így alkalmas propagandaanyag.
Egy önkormányzatnál cimkézik a pénzeket, ugyanúgy, mint a nagymama régen csak befőttes üveget használt.
Egyikbe kerűlt az OTP hitel részletre valók, másikba kaja, rezsi pénz, amit működési költségnek is hívharunk.
A harmadikbaa tartalék, ide kerülnek átmenetileg a beérkező pénzek, amit nem tettek át a másik kettő valamelyikébe, tehát itt nagy eltérések lehetnek egyik napró l a másikra, sőt napon belül is.
Abban bíznak az információ használói, hogy ezt az emberek zöme nem fogja így végig gondolni, mint példa mutatja alkalmas hangulatkeltésre.
Egyébként egy Pécs méretű városnál 35-40 milliárdig a kezelhető tartományban van az adósság.
Szerintem a liberálbolsi csürhe abban bízott, hogy a kormány lenúllázta azt a bődületes hitelt, amit Páva átvett anno és most egyből lehet nulláról eladósítani a várost, hát mivel az túl sok vollt csak faragni lehetett rajta, várni kellett volna vele még 5 évet, hogy elfogyjon és újra tiszta rablási terület legyen.
Így jártak elvtársék.

Cycmen 2019.10.30. 10:35:33

@eszti.....: Te most önmagad karikatúrája akarsz lenni, hogy hülyébbnek tetteted magad a tőled megszokottnál is?
Igen, Vonáról egészen biztosan van valami súlyosan kompromittáló, mert ember önszántából ennyire nem basz el egy pártot és egy egészen jó kis politikai karriert!
Ezügyben Putyinra tippelni eget verő ostobaság, hiszen a Vonánál bekövetkezett fordulat teljesen az ellenkezője annak, ami az oroszoknak az érdekében állna!

6.Lenin 2019.10.30. 10:37:57

@rasztaszív:

Pénztártól való távozás után a reklamációnak helye nincs.
Bizonyos határok mindenben vannak, aláírás után is, de nem teszi semmissé a szerződést, átvételt. A gépkocsinál sem. Az eladó esetleg kötelezhető a fel nem tüntetett hibák kijavítására.

A furulyázás remélem ennél jobban megy már.

Cycmen 2019.10.30. 10:38:03

@rasztaszív: Nem pukkadok meg, mert nem indulatból kommentelek, egyszerűen a sokadik elmebeteg módjára ismételgetett bicskézésedre ez volt a válasz.

rasztaszív 2019.10.30. 10:40:09

@6.Lenin: hazudtatok,lebuktatok.marad az altesti aljaskodás.

rasztaszív 2019.10.30. 10:41:11

@Cycmen: a kutyát nem érdeklik a te kis motivációid.

6.Lenin 2019.10.30. 10:44:56

@rasztaszív:

Azt elfelejtettem írni neked ,hogy arra mindig figyelj furulyázásnal, hogy az eredetit fújni kell. Amit a sekrestye mögött szoktál szívni, az nem furulya, bárki, bármit is mond neked.
Ezekre FELTÉTLEN figyelj!

Ekrü 2019.10.30. 10:47:14

@rasztaszív: Huh,te tényleg nagyon buta vagy.Azt,hogy valaki valótlan adatot adott meg azt bizony bizonyítani is kell.Jelenleg egy dolog biztos,hogy Péterffy 7 MRD többlettel vette át az önkormányzatot amit az aláírásával igazolt.A többi az csak mese,fikció.

rasztaszív 2019.10.30. 10:47:44

@6.Lenin: és még alá is támasztasz...:)te kis zseni:)))

Cycmen 2019.10.30. 10:51:48

@rasztaszív: Most nagyon megsértődtem!

rasztaszív 2019.10.30. 10:53:24

@Ekrü: egy dolog biztos,hogy az átadó szerint volt többlet,és ezt az aláírásával igazolta.a példádnál maradva,ez az autó kilóméteróra-állásának felel meg.a vevő az aláírásával csak azt igazolja,hogy ő ebben a tudatban vásárolt,semmi többet.

2019.10.30. 11:04:00

@rasztaszív: Nem töblet volt, hanem a tartalék cimke alatti számlán vvolt anny, amit másnap a város pénzügyi vezetője tovább osztott a belső szabályzat szerint.
Azon a számlán minden másodpercben más összeg van, mert az egy folyamatosan mozgásban lévő pénzeknek találták ki, ilyen minden településnek, nagyobb cégnek van.
Ne hagyja, hogy a saját elvtársai hülyét csináljanak önből!

rasztaszív 2019.10.30. 11:07:21

@Tényelek: lehet megkommunikálni...:)

Ekrü 2019.10.30. 11:11:02

@rasztaszív: Értem.Ezek szerint úgy gondolod,hogy Pécs jelenlegi polgármestere,anélkül írta alá az átvételi papírt,ami nagyban befolyásolja az általa irányítandó város életét,hogy azt a szakembereivel nem ellenőriztette le.Azért a pécsi közgyűlésben ott ültek az ellenzéki képviselők is,akik pontosan ismerték Pécs pénzügyi helyzetét.Ha igaz lenne amit itt próbálsz előadni akkor ők is szándékosan félrevezették az új polgármestert,hisz hagyták aláírni az átvételt.Tudod,ha Péterffyt ilyen könnyen meg lehet vezetni akkor egy rozsdás szöget nem bíznék rá,nemhogy egy várost.

2019.10.30. 11:11:06

@rasztaszív: Ez nem kommunikáció kérdése, közgáz kozgazdálkodás címszó alatt talál anyagot róla minden közgazdasági egyetem honlapján.
Nézzen utána és ne égesse magát tovább.!

2019.10.30. 11:15:57

@Ekrü: Valószílűleg az gond, hogy Péterfy sík hülye a pénzügyekhez és azt hitte, hogy a tartalék számlán lévő szá egyben a gazdálkodási egyenleg.
Ha valóban így van, akkor a pécsieknek harangoztak.

6.Lenin 2019.10.30. 11:20:01

@rasztaszív:

Természetesen, majd szakértők megállapítják, hogy melyik fél is állít valótlan, és szépen kiderül, hogy megint hazudtatok.

Nehogy már az legyen a törvényes, hogy aláír, aztán ordibál, hazugság az egész. Be kell bizonyítani, hogy a gépkocsi valóban nem felel meg annak az állapotnak, amit az eladó állított. ezek nem bemondásra mennek.

Sajnos ebben óriási hibát csinált a Fidesz, hogy engedt ezt a hazug, tolvaj bandát kiabálni, minden felelősségre vonás nélkül.

Már KariGeri is bizonyítottan össze-vissza hazudozott a kampányban.

pestisracok.hu/felmerulhet-karacsony-erintettsege-ezert-kizartak-a-brfk-t-a-zugloi-sportcentrum-botranya-miatt-inditott-nyomozasbol/

rasztaszív 2019.10.30. 11:23:05

@Ekrü: azt gondolom,hogy az átadó úgy írta alá azt a papírt,hogy tudatosan hazudott,amiről az átvevő nem tudhatott,és az aláírásával ezt a hazugságot semmiféle törvény szerint sem hitelesítette.

2019.10.30. 11:25:10

@Szergej Szergejevics Szergejev: A Jobbik vagy beolvad a DK-ba vagy eltűnik nyomtalanul.
Ezért Gyurcsányt, mint, leendő Jobbik elnököt nem kellene leírni!

rasztaszív 2019.10.30. 11:25:57

@Tényelek: vagy esetleg közokirat-hamisítás alatt a btk-ban...:)

rasztaszív 2019.10.30. 11:26:56

@6.Lenin: egyelőre az derült ki,hogy plusz helyett vaskos mínusz van.

6.Lenin 2019.10.30. 11:32:29

@rasztaszív:

Semmi nem derült ki, csak egy hazug gazember ordibál.

Majd, ha ezt szakértők valóban eldöntik, akkor derül ki az igazság. A Pannon puma is dübörgött, igaz a szakadék felé, de ezt akkor kifelejtettétek.

Te is pontosan ezt a hazug bandát igazolod az itteni hazugságaiddal. tökéletes példánya vagy ennek a hazug, tolvaj bandának.

2019.10.30. 11:35:13

@eszti.....: A Jobbikot a baloldal szúrta ki magának, mert kiderült több kutatásból, hogy a szavazói beálítottsága alkalmas az átcsábításra, mert rendpárti.
A Fidesz annyiban profitál belőle, hogy pár százalék hozzá is vándorol., de az őt érintők többsége a MH- nál fog kikötni, szóval a Fidesz szempontjából nem sok előny lesz, a baloldal szerezhet így 6-8 százalékot pluszban, annak jó része már ott is volt a választásokon.

rasztaszív 2019.10.30. 11:41:29

@6.Lenin: kitartás:)aztán majd vigyél nekik narancsot a böribe...:)

2019.10.30. 11:42:53

@rasztaszív: A tartalékszámlán lévő összeg önmagában semmilyen információtartalommal nem bír az egyenleget illetően.
Hiába van ott 50 milliárd, ha közben 40 milliárd adósság és 20 milliárd müködési hiány van, akkor ők csődben vannak.
Három főszámla és ezek egyenlege a valós pénzügyi helyzet.
Ön most a három közül pont azon rugózik, amelyik a leginstabilabb számokat szokta produkálni,

rasztaszív 2019.10.30. 11:45:07

@Tényelek: ezen csak te rugózol.plusz,vagy mínusz?ennyi a kérdés.

2019.10.30. 11:47:59

@Tényelek: A tartalékszámla bizonylatával akarta bizonyítani Karácsny, hogy minden rendben van Zuglóban.
Akkor mutogatta, amikor a főváros utalt rá 4 milliárd adót, két nap mulva a számla üres volt.

2019.10.30. 11:58:58

@6.Lenin: Az ember azt gondolná, hogy a tények makacs dolgok, de raszta barátunk példa, hogy ez nem így van azon az oldalon.
Egyébként annyiban kiegészíteném az idézetét, hogy a helyes szöveg így teljes:Dübörög a gazdaság és nagy a jólét.
Azóta reálértéken bő 50 százalékkal nőttek a bérek és, mint tudjuk soha ilyen szegénység még nem volt az országban.

rasztaszív 2019.10.30. 12:05:15

@Tényelek: a tények bizony makacs dolgok.plusz,vagy mínusz?továbbra is csak ennyi a kérdés.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.30. 12:31:03

@rasztaszív: Lackner szerint,aki önkörmányzati szinten mem lop el évi 100 milliót,az hülye..Mit viszel neki a böribe,hideg virslit,meleg sört?:)

2019.10.30. 12:31:22

@rasztaszív: Szerintem meg az problémája az új liberálbolsevik vezetésnek Pécsen, hogy megnézték a tartalékszámlát és azt hitték, hogy az az egyenleg.
Kitalálták, hogy gyorsan felveszek pár tízmilliárd hitelt, ahogy szokták.
A klimóban már szét is osztották egymás között, csak hogy ne tűnjenek hülyének, ahogy Lakner elvtársuk fogalmazott,...... Majd arra tántorgott egy pénzügyi szakember, aki közölte velük, nem plusz, hanem minusz van.
Lehet többen ekkorra már lefoglalták a szigeteket, Ferrárikat amit meg akarnak venni belőle, ezért most balhéznak.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.30. 12:36:58

@rdos: Hát Hadházyé lyukas volt az biztos,amikor tavaly decemberben pókemberezett a tv székházban míg ki nem baszták..:)

6.Lenin 2019.10.30. 12:37:59

@Tényelek:

Rasztaszív egy nárcisztikus seggfej. Az utolsó szó mindig az övé kell, hogy legyen, kivéve, ha rajtakapják, hogy hazudik, akkor csendben elsunnyog.
Régi motoros a szakmában.

rasztaszív 2019.10.30. 12:38:18

@Tényelek: plusz,vagy mínusz?a lila köd nem érdekel.

2019.10.30. 12:39:34

@rasztaszív: Ballibli oldalon Lakner az etalon, ő az erkölcsi támpont, nem véletlenül választották újra.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.30. 12:41:51

@Tényelek: Sajnos Janiczák „szárazok kúrlak seggbe” Dávidkát mégis sikerült újraválasztani Ózdon baloldali segítséggel..

rasztaszív 2019.10.30. 12:43:32

@6.Lenin: valóban?mit tudsz rólam?mert éppen tőled,éppen rólad elég sokat hallani...:)

2019.10.30. 12:44:37

@rasztaszív:A tartalékszámla plusz, az összesített egyenleg minusz mert van hitele a városnak.
Tehát plusz és minusz a válasz, nem vagy, ahogyan ön ezt értelmezi.

rasztaszív 2019.10.30. 12:46:45

@Tényelek: mert?ki kezdte védeni?megint a lila köd...:)

rasztaszív 2019.10.30. 12:47:35

@Tényelek: olyan,hogy egyenleg nincs is...?:)))

2019.10.30. 12:50:03

@Veszéjben a lyogállamiság !: Ezért tippelek Gyurcsányra, mint legvalószínűbb Jobbik elnökre.
Ellesznek egy DK belöli szakfelelősként Jakabbék, valami szép nevet kell csak kitalálni nekik, mondjuk Nemzeti, hogy minél több lökött szavazót meg tudjanak tartani.

2019.10.30. 12:53:58

@rasztaszív: Hát akkor engem jól átvert a bankom, mert most kuldtek ki egy számlaegyenleg elszámolást.
Fel is hívom öket, hogy ne szórakozzanak velem, mert tuti helyről tudom, hogy ilyen nincs is :-)
Viccesnek tetszik lenni.

6.Lenin 2019.10.30. 12:54:38

@rasztaszív:

Szerezzek neked igazolást, hogy egy nárcisztikus fasz vagy? Csak be kéne mutatnom a kommentjeidet egy szakorvosnak. Mint laikus is pontosan tudlak értékelni a megnyilvánulásaid alapján. Kicsit foglalkoztam a témában. Nálad minden ül, amit egy nárcisztikus fasz produkál még akkor is, ha próbálná leplezni (ami elég nehéz, hiszen önmagán nem képes felismerni, de külső szemlélőnek nyitott könyv)

rasztaszív 2019.10.30. 12:56:04

@Tényelek: akkor most van olyan,vagy nincs?:)

rasztaszív 2019.10.30. 12:59:00

@6.Lenin: még a nyomorodat is másra kennéd...?:)nem fog menni,igen átlátszó vagy...:)

gondolod,senkinek nem tűnik fel,mikor kezdesz a másikkal foglalkozni...?

2019.10.30. 13:04:57

@rasztaszív: Ön írta, hogy nincs, de már kilec éves kortó lehet szálát nyitni, így attól a kortól az értelmes ember tudja, hogy van.
Kiderül, hogy ön még csa nyolc éves? Na az sokmindent magyaráz a kommentjeivel kacsolatba,.... Még Lenin is bajba kerülhet, mert cseszeget egy gyerekkorút a fejletlen jelleme mitt.

rasztaszív 2019.10.30. 13:08:10

@Tényelek: hol írtam azt?próbálj már kimászni a lila ködödből...:)))

6.Lenin 2019.10.30. 13:10:39

@rasztaszív:

Én csak ellenőrizlek néha, hogy nem romlott-é az állapotod. Jelenleg még stabilan egy nárcisztikus köcsög vagy, elviselhető határok közti ingadozással, de ez még nem olyan veszélyes a környezetedre. Rád mennyire, azt + leszarom.
A környezetedben-ha van ilyened- előbb, vagy utóbb csak elveszti valaki a türelmét, és pontot tesz a végedre.
Értem meg ne aggódj, én ráérek még ilyen faszságokkal is foglalkozni. Belefér.

rasztaszív 2019.10.30. 13:13:43

@6.Lenin: engem nem zavar,ha doktorbácsit játszol,ha közben beszeded a gyógyszered.de valószínűleg ez szokott elmaradni.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.30. 13:16:26

@Tényelek: Már a DK elnevezés is más pártok beintegrálására utal.Most vagyunk abban a fázisban,amikor elkezd realizálódni.Persze kivétel a Momentum.Ők Gyuri bácsi személyes projektje,vagyis érinthetetlenek..

6.Lenin 2019.10.30. 13:17:24

@Tényelek:

Tiszta sor a pacák. Magányos, nárcisztikus seggfej. Itt beleköt a félmondatos, zavaros faszságaival mindenkibe, hogy aztán végeláthatatlan kommntekben csorgathassa a nyálát. Tipikus esete egy nárciszikus seggfejnek. A helyén kell kezelni.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.30. 13:19:15

@Tényelek: Má' mellik Lackner? A kispesti,vagy a belpesti..?:)

rasztaszív 2019.10.30. 13:20:11

@6.Lenin: ha a ráolvasás nem jön be,még próbálkozhatsz voodoo-babával...:)

2019.10.30. 13:25:53

@6.Lenin: A helyén van kezelve :--)

6.Lenin 2019.10.30. 13:28:19

@rasztaszív:

Már kerestem, de nem tudom hová tettem. Az is lehet, hogy közben eladtam, vagy ki tudja.
(mindig nyitva hagyom a lehetőséget, hogy válaszolhass, bár anélkül is szoktál, de hátha rohamod is van közben és elfelejted)

Cycmen 2019.10.30. 13:31:22

Lövöldözés volt egy amerikai halloween bulin, hárman meghaltak.

Kellemes halottak napját mindenkinek!

2019.10.30. 13:33:36

@Veszéjben a lyogállamiság !: A DK is ahhoz a háttérhatami társasághoz, ahová Gyurbá is,
Gyurcsánynak az USA - on belüli hatalmi központban mondták meg, hogy mi legyen, amikor visszajött, akkor jelentette be.
Magyarul, ha pénzügyi úgy kívánja, akkor a Momentum is betagolódik.

2019.10.30. 13:36:30

@Tényelek: Na fele eltűnt a beírásomnak, agyfejlesztő lesz olvasni.

rasztaszív 2019.10.30. 13:52:25

@6.Lenin: igen szokásom válaszolni,bármennyire nem mondasz semmit,és bármennyire fáj ez neked...:)

rasztaszív 2019.10.30. 13:54:26

@Tényelek: az lenne a helyén kezelés,hogy amikor már nem tudsz válaszolni,kibeszélsz mással...?:)

2019.10.30. 14:29:54

@rasztaszív: Nem!
Amikor már más vagy én tizedszer válaszol ugyanarra a kérdésére és mégegyszer-hússzor megkérdezi ugyanazt, vagy leírom mégeszer másként a választ vagy feladom, de mindkét esetben jót röhögök, hogy mennyire idióták is léteznek hatalmas egoval.

6.Lenin 2019.10.30. 14:31:29

@rasztaszív:

Miért fájna te seggfej, szórakoztat a magányosságod, meg a nárcizmusod.
Mindig nyitva hagyom neked a lehetőséget, de te válaszolsz anélkül is.

Mondjuk én nem egerekkel kísérletezem. Baj?

rasztaszív 2019.10.30. 14:38:36

@Tényelek: plusz,vagy mínusz?van egyenleg,vagy nincs egyenleg?hol is válaszoltál...?:)

rasztaszív 2019.10.30. 14:40:23

@6.Lenin: úgy csinálsz magadból hülyét,ahogy csak akarsz.a mutogatásodtól nincs miért tartanom...:)

2019.10.30. 14:42:32

@rasztaszív: Na erről írtam egyel fentebb :-)!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.30. 14:51:23

@Tényelek: Igen, de saját projekt..Míg a Momentumot kívülről tervezték, és szervezték is a szadesz másodgenerációra szabva. Sztem Fletónak azért elég sokba kerül a DK..

6.Lenin 2019.10.30. 14:53:10

@rasztaszív:

Jajj, de kedves vagy, de ha rám hallgatsz akkor eltudod talán azt is fogadni, hogy úgy, és akkor csinálok magamból hülyét, amikor csak számomra a legmegfelelőbb.
Ez a vonal nem a te ügyed.
Mindenkinek van valamilyen mániája, nekem ez is, és még sok minden más is. Kutatom a nárcisztikus hajlamú seggfejek beilleszkedését egy diktatórikus hatalom által uralt társadalomba. A heroikus küzdelmüket a képzelt diktátor mindent lesöpörni látszó önkénye ellen, különös tekintettel az október végi, november eleji, kissé már hűvösebb külső hőmérséklet által is kegyetlen környezeti körülmények közt.
Hú, B+, már kezdtem azt hinni , hogy nem is tudom befejezni a mondatot, de csak sikerült.
Tényleg, mi van a klérussal? Miért hanyagolod most ezt a kérdést?

rasztaszív 2019.10.30. 14:56:50

@6.Lenin: mert nem arról van szó.de te magaddal már megint nem tudsz betelni...:)aztán mutogatsz:)))

6.Lenin 2019.10.30. 15:01:09

@rasztaszív:

Írtam, hogy ez is az egyik mániám.
OK! Közben elvesztettem a fonalat, mi is a mostani legfontosabb faszság?

rasztaszív 2019.10.30. 15:02:25

@6.Lenin: csakis te:)te vagy a legfontosabb:)))

2019.10.30. 15:11:58

@Veszéjben a lyogállamiság !:
Tegnap egy olyan helyen vacsoráztam, ahol szomszéd asztalnál momentumos szakemberek tervezték a jövőjüket. Tág pupillákkal hangoskodva, sajna túl nyitott volt a tér, nemtudtam volna lebukás nélkül felvenni!
A lényeg, hogy tisztán tudományos alapon, a kereskedelemben is használatos marketing eszközökkel, a közösségi mediától beszerzett személyes információkra alapozva.
Emberi dolgokról szó sem esett csak a hatékony hatalom megszerzését járták körbe.
Még az is szóba került, hogy ha már a hülye magyarok szeretnek magyarkodni, akkor talán valami olyasmit is fel kellene rakni a menűbe, bár ettől a zömét kirázta a hideg.
Az biztos, hogy ha ennek a fele is nyilvánosságra kerülne, a saját fajtájukon kívül senki sem szavazna rájuk.

6.Lenin 2019.10.30. 15:14:23

Most néztem a híradót (Hírtv) a pécsi új polgi vagy nem ért hozzá, vagy kamuzik, vagy mindkettő (ez utóbbi szerintem is).
Kezd érdekes lenni a moslék koalíció működése.
Horváth tisztességesen lopni képes Csabi is kamuzott egy jóízűt az ATV-n.

És még nem is esett le az első hó. (Bár nem tudom ennek mi köze lehetne ezekhez, de ez most nem is érdekes)

6.Lenin 2019.10.30. 15:23:28

@rasztaszív:

Ja, majdnem elfelejtettem, közben meguntalak, ha nem haragszol. Most kicsit hanyagolni foglak. Lesz egy jó film az egyik csatornán, vagy szunyókálok 1et, még nem döntöttem el.
Az is lehet, hogy szunyókálás közben nézem. Aztán majd összerakom a látottakat, így még a szar film is izgalmas lehet. Te is kipróbálhatod, tényleg sokkal érdekesebb, bár talán ehhez kevés a fantáziád. Igaz is , neked van ilyened? Még nem találkoztam nálad a nyomaival sem, de lehet, jól tudod titkolni.Egy próbát azért megér.
Mind1.

rasztaszív 2019.10.30. 15:30:39

@6.Lenin: nagyon lényeges tudnunk,hogy mit csinálsz,hiszen te vagy a világ legfontosabb embere...:)

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.30. 15:30:49

The tax-to-GDP ratio varies significantly between Member States, with the highest share of taxes and social
contributions in percentage of GDP in 2018 being recorded in France (48.4%), Belgium (47.2%) and Denmark
(45.9%), followed by Sweden (44.4%), Austria (42.8%), Finland (42.4%) and Italy (42.0%).

émmeg már majdnem elhittem a libbant hülyegyerekeknek, hogy nálunk a legmagasabb az adó omg

index.hu/gazdasag/2019/10/30/az_eu-ban_nott_nalunk_csokkent_a_gdp_adokbol_befolyo_hanyada/

nincs1itt 2019.10.30. 15:45:36

@Cycmen: ööö, csak mint a csapos, bele vau-vau... vona önállóan volt annyira ostoba, hogy szembe próbált menni a fidesz-vel, néppártosodás meg hasonlók. csak emlékeztetlek, fkgp, mdf, miép sorsára, akik a bonsai duce útjában álltak.
a jobbik csak egy rövidke epizód szerepre volt alkalmas, a "vezetés" és tagság+támogatók nem determinálták többre. vona személyszerint bizony nem nagyon okos, még annyira sem bátor. inkább mint a czigány lova, vakmerő... kicsit jól keresett, kicsit volt "celeb". ennyi jutott.
oszoljanak, nincs itt semmi látnivaló. kiss123józsef törm. szerint is.

6.Lenin 2019.10.30. 15:46:26

@rasztaszív:

Most pl unatkozom, és vakarom a bal herém.
Már nem vakarom, de még mindig unatkozom, te se tudsz lázba hozni. Szerdán du. meg szoktam unni a nárcisztikus pacákokat, de eddig még nem sikerült rájönnöm, hogy ez miért van. De lehet azért, mert nem is szoktam ezen elgondolkodni.
Mind1, talán majd legközelebb.
Hiányoztam?

nincs1itt 2019.10.30. 15:49:57

@Veszéjben a lyogállamiság !: pécsett is igazolódni látszik lackner örökbecsűje, csak épp a fidesz oldaláról... de amíg poltok, pintérek a törvényesség őrei, addig nincs min aggódni. XI. parancsolat is bevezetve. csak nyugalom!

nincs1itt 2019.10.30. 15:55:23

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: és kiknél termelődik dzsídípí jelentős hányada? azok véletlenül nem egy marék éticsigát szoktak adózni? ebben az "gdp arányos adó terhelésben" benne van az összes adónem?

rasztaszív 2019.10.30. 16:04:50

@6.Lenin: az isteni balhere!hozzájárulásod a valóságunkhoz...:)de úgyis megtudjuk,akár hiányzott,akár nem.

Cycmen 2019.10.30. 16:04:56

@nincs1itt: Általában túlkomplikálod a dolgokat, most meg megpróbálod a végtelenségig leegyszerűsíteni? Mindenben azért nem lehet Orbán keze, tudom, hogy ha a busz késik, azt is rávarrjátok, de akkor is! Kicsit sem zavar, hogy a Jobbik és Vona bukása, ebben a formájában nem a Fidesznek jó?

2019.10.30. 16:10:39

@nincs1itt: Szerintem egy pártokráciban, a egéz Európábn semmi értelme rendszeres, hogy párthoz köthető a legfőbb ügyész, belügyminiszter, meg sok személy, mert ez így van a svédeknél, németenél, mindenütt, ahol liberális demokrácia van, így találták ki a rendszert.
Györgyi Kálmán és Kovács Tamás is pártkatona volt csak ők a liberálbolsevik oldalról.
A nyugati típusú demokráciakban azért csak az átfedési időszakokban vannak politikus elszámoltatások, egyébként meg megvédik egymást.
De ez nem Orbán bűne, hanem a rendszeré.
Egyébként meg jobb megvárni ilyenkor a végeredményt, mert én már olyanról is hallottam, hogy néha hazudnak is a politikusok, oldaltól függetlenűl, bár lehet, hogy ez csak városi legenda.

nincs1itt 2019.10.30. 16:14:33

@Cycmen: nincs ebben semmi egyszerűsítés. a fidesz legfeljebb a virtuális kdnp-t tűri meg. a jobbik azért összekalapált fénykorában 1,5 millió szavazót(ha jól rémlik). ez azért nem kevés, persze a fidesztől is szerzett. miért is jó a fidesznek a jobbik léte? hacsak azért nem, mert hozzájuk képest a fidesz is demokratának tűnik.
ha a busz késik, akkor késik és slussz. nem kevéssé okolom gy.f-et és elődeit, azért mert rátok szabadította o.v.-t.
tudod, épp tegnap olvastam, hogy o.v. szíjjártót és matolcsyt a "keleti nyitás atyamestereinek" nevezte. azért időnként megemlíthetnéd a csúti fáraónak, hogy a fent említett két alak retardált.

nincs1itt 2019.10.30. 16:18:56

@Tényelek: valóban a kormányzó pártok jelölik a főügyésztől a belügyminiszterig, de azért ritkán tapasztalható olyan elfogultság, mint mo.-on polt és pintér idején. itt is seehofer a belügyér, de szembe megy a "ballibekkel". sőt... de ez azért más világ, mert 16 tartomány rengeteg saját jogkörrel és saját "parlamenttel".
politikusokról általában kiderül, hogy nem a teljes igazságot fejtik ki.
én sem mondtam mást, csak azt, hogy lackner megfogalmazta a mo.-i rendszer lényegét. ettől miért is térne el a fidesz?

nincs1itt 2019.10.30. 16:22:37

@Tényelek: bocsánat, de kimaradt. o.v. rendesen hajlította a "rendszert". tudod mint a gravitációs terek a téridőt. a politikusok tényleg megvédik egymást, pártállástól függetlenül, lásd a ballibek "elszámoltatását". persze egy-két sötét gyalog megy a kóterbe, mint zuschlag gyerek is. tán a fideszből is guggol 1-2 jelentéktelen alak és minden megy tovább...

Eltiltott Vélemény 2019.10.30. 16:25:04

@rasztaszív: Azért egyet nem értek, ha valóban hamisak a leírt adatok, akkor az új polgi miért nem tesz feljelentést közokirat hamisítás dolgában... ami ugye pár milliárt Ft elsinkófálása során felveti még a hűtlen kezelés és egyéb fennforgásokat is...

2019.10.30. 16:25:09

@nincs1itt: A Jobbiknak nem aFidesz mondta, hogy álljon össze Simicskával és azonnali győzelmet ígérjen. Semmi esélyük nem volt csak hitelvesztésre.
Ha rajtam múlna akkor börtönben lenne a vezérkaruk, mert elcsezték a normális váltópárt pozíciót, azért vagyunk most itt a sok idióta ellezéki párttal megáldva, köztük ma már a nemváltó műtéten átestt Jobbikkal.

nincs1itt 2019.10.30. 16:29:31

@Tényelek: a jobbik önállóan képes volt ekkora faszságot csinálni, "váltópárt"????
maaargit, narmóóóólis? kipofozom a lakást és veled kezdem!
ha lenne lejjebb mint a fidesz, akkor azt jobbiknak kormánynak neveznék! nem azért mert "náczik", lószart mama! ezek még náczinak is hüjjék! hidd el, egy jobbik kormány idején, rohannál a ballibekre szavazni!

rasztaszív 2019.10.30. 16:30:51

@Kitiltott Vélemény: jó lenne egy olyan világban élni,ahol ez magától értetődő lenne...

2019.10.30. 16:34:24

@nincs1itt: A néppártosodás után simán lehette volna hat évvel később.
Ezzel a nácizással óvatosan, mert minden liberálbolsevik párt szerint már nem azok :-)!

nincs1itt 2019.10.30. 16:46:30

@Tényelek: te úgy gondolod, hogy én"liberálbolsevik" metódus szerint ítélem meg, ki a náczi és ki nem az? engedd meg nekem, hogy saját szempontok szerint mérlegeljek!

Sir Bates dö Hól 2019.10.30. 16:51:01

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: az ÁFA a magas, te paré. Meg az alacsony jövedelmet terhelő szja.

Eltiltott Vélemény 2019.10.30. 16:52:11

@rasztaszív: Nekem az a gyanús, hogy nem az ügyészségre, hanem a sajtóhoz rohant, lehet, hogy valamit benézett, és másba törli a kezeit, így akarván magáról levakarni a szart, amibe figyelmetlenség miatt könyékig belenyúlt.
Van nekem olyan gyanúm, hogy jónehány önkormányzat úgy ki volt véreztetve, hogy csak külön kormányzati mentőövek, címkézett pézek tartották a felszínen. Ezek közül néhány átkerült ellenzéki kézre, aztán már előre mosakszik egy-két polgi, hogy elmaradnak fejlesztések...

rasztaszív 2019.10.30. 16:59:33

@Kitiltott Vélemény: nem hinném,hogy figyelmetlenségből indult,és nyert volna bárki,viszont szerintem is lehetett számítani a csontvázakra...

Eltiltott Vélemény 2019.10.30. 17:00:06

@rasztaszív: Ez a történek inkább a devizahiteles balhéra hasonlít, ahol az apróbetűs részben elrejtett árfolyam kockázat figyelmen kívül hagyása, jónehány háztartást bedöntött, aztán volt balhézás ezerrel..
Itt is valszleg az volt, hogy a mérleg követel oldalának egyik-másik sora szép volt, azt mutogatták, ezért mindenki lelkesedett, de a mérleg másik oldala már kevésbé volt szép... Aztán jött a kijózanodás, amikor megnézte a mérleg másik oldalát, elfehéredett, osztán irány a sajtó jó előre mosakodni, kenegetni a fekáliát...
Ha az eredeti hasonlatba szeretném behelyettesíteni, akkor az átvevő polgi volt a lelkes vásárló, aki felvette a bankhitelt, az átadó polgi pedig a hitelügyintéző, aki leginkább a bevételi oldalt mutogatta, mert az teccetős volt...

Eltiltott Vélemény 2019.10.30. 17:02:32

@rasztaszív: Igen, a csontvázak, néhány napja a nagy örömünnep közepén valamelyik hozzászólásomban említettem, hogy jó sok csontvázra számítok, leginkább Butapest kapcsán, de megindult a folyamat, sorra nyílnak a szekrény ajtók... ki tudja mit rejtenek...

2019.10.30. 17:02:54

@nincs1itt: Ön szerint mit jelenthet a vigyorgó pofa az erre vonatkozó mondat végén?

2019.10.30. 17:16:19

A Péccsel foglalkozók számára némi adalék.
A cikk bő kétharmada a szokásos liberálbolsevik mocskolódás, de aki képes az Állakincstár nyilatkozatáig eljutni, annak világossá válik, hogy Péterfalvy egy pénzügyi analfabéta.
szabadpecs.hu/2019/10/pava-es-az-allamkincstar-is-reagalt-peterffyre-pluszban-van-a-pecsi-koltsegvetes/

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.30. 17:20:48

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: mennyire kell síkhülyének lenni hogy valaki froba migráljon? naggyon
kivéve ha segélyes, nem adóköteles

nincs1itt 2019.10.30. 17:21:19

@Tényelek: a szmájlikat figyelmen kívül hagyom, általában. jános, ne magázódjunk, durvaanyáztunk már tegeződve is!

nincs1itt 2019.10.30. 17:28:02

@Tényelek: a cikk végén van az eb elhantolva. az a hiány, nem is hiány mert nem hitel, hanem visszatérítésre váró állami támogatás... khm... tehát nincs hiány, csak van... de nem hitel, hanem állami támogatás amit vissza kell fizetni... azaz úgy hitel, hogy nem is...

2019.10.30. 17:31:04

@nincs1itt: A jelekre érdemes figyelni!
Rendben, tegeződjünk, mert normális közeli módon vetette fel, de ettől még magázódva fogok írni mindent csak le kell fordítania..
Ez azért van, mert még kurvaanyázni is magázva szoktam..... . Szóval biztosan nem tegeztem le, bárhogy felhűzott, az egyébként, hogy nem értünk egyet nem baj, azért járok ide.

eszti..... 2019.10.30. 17:35:13

@Cycmen:

"Ezügyben Putyinra tippelni eget verő ostobaság, hiszen a Vonánál bekövetkezett fordulat teljesen az ellenkezője annak, ami az oroszoknak az érdekében állna!"

1. cirill betűs aktája nemcsak Vonának lehet
2. az oroszoknak nagyon megfelel a jelenlegi helyzet

vagyis?

nincs1itt 2019.10.30. 17:36:02

@Tényelek: jelekre figyelek, de nem a szájlikra... nem kell semmit lefordítanom, mert a magázódás, ebben a közegben, felesleges modorosság. általában valami elfedésére szolgál. nem kell egyetértenünk, mert ez a demokrácia és liberalizmus lényege... a diktatúrában csak egy választás van = egyetérteni mindennel(bármivel).

2019.10.30. 17:36:34

@nincs1itt: Azt azért nem szokták számolni, mert valamilyen technikával eltüntethető, Szegeden volt hasonló jó pár éve, akkor magyarázta el illetékes elvtárs, de már nem tudnám visszamondani.
Gondolom nagyberuházásoknál írják le önrészként, de ez csak egy logikus tipp.

Eltiltott Vélemény 2019.10.30. 17:38:49

@nincs1itt: Hát erről beszéltem fentebb, átadó polgi azt emelte ki a mérlegből, hogy van még az idén némi mozgástere az önkormányzatnak... Átvevő ezt boldogan aláírta, aztán leesett neki, hogy a visszatérítendő támogatásokat jövőre vagy később neki kell majd kigazdálkodni, és nem lehet a klientúra jó néhány éve halmozódó étvágyát belőle kielégíteni, ezért irány a sajtó, előre kenegeti a fekáliát, hogy nem ő a hibás, és haggyák békén a családját ....

Egyébként ilyenkor mindig az jut eszembe, hogy ha tisztában van azzal, hogy a másik polgi szép nagy halom fekáliát görget maga előtt miért nyúl bele könyékig, miért nem hagyja, hogy a másik legyen kénytelen azzal foglalkozni... Az a gyanúm, hogy oldaltól függetlenül ilyenkor a választási eufóriában csak a lenyúlás lehetőségét kaparják, aztán amikor nyernek és szembesülnek a korlátokkal, jön a kijózanodás...

nincs1itt 2019.10.30. 17:38:49

@eszti.....: mittomén milyen béla, a jobbikból, rendelkezett olyan feleséggel, aki az orosz(szovjet) titkosszolgálattal működött együtt.
vona pedig egy gazprom-os kiruccanást követően lett orosz párti... amit ez a béla szervezett

nincs1itt 2019.10.30. 17:41:48

@Kitiltott Vélemény: tehát az átadó, nem fejtette ki az igazságot, teljes mértékben. az átvevő, meg nem ismerte(?), hogy mi is a helyzet valójában.

na ezért kellene a jelenlegi mo.-i politikai elitet, az egészet!, szépen fellógatni.

eszti..... 2019.10.30. 17:42:17

Szijjártó: Nem azért érvelünk így, mert az oroszok kémei vagyunk - ez eddig eszünkbe sem jutott.

Megvétózta a NATO nagyköveteinek közös, Ukrajnával foglalkozó nyilatkozatát Magyarország - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter az Eurázsia Fórum elnevezésű rendezvényen szerdán, Budapesten. - állítólag a 150 ezres kárpátaljai magyar kisebbség érdekében. Vagy ............................ :D

2019.10.30. 17:47:25

@nincs1itt: A magázódás a mindennapjaink természetes rész, még wc-s nénit sem tegezzük le pdig ő a tápláléklánc legalján van.
Az internet az életünk része ebből következően ugyanazok a szabályok vonatkoznak rá.
A hozzánk hasonló kultúrával rendelkező Ausztriában csa a jött-mentek tegeződnek, amíg nem bírják jól nyelvet.
Náluk az itt csendőrpertus Vodafon, Telekom éhen döglene, ha ugyanúgy viszonyulnának hozzájuk, mint hozzánk.
Ott érdekes módon eszükbe sem ju tegezni az ügyfeleket.

taga20 2019.10.30. 17:49:31

@Tényelek: baszod jani, te hülyébb lettél, mint amilyen voltál a választás előtt!

remélem, te egy számítógépvírus vagy, és nem egy hús-vér ember, aki még osztódott is!

m.magyarnarancs.hu/kismagyarorszag/a-mecsek-legalja-106281?pageId=5

Eltiltott Vélemény 2019.10.30. 17:51:26

@nincs1itt: " ... az átvevő, meg nem ismerte(?), hogy mi is a helyzet valójában. ... "

Helyesen: Az átvevőt nem érdekelte hogy mi a helyzet valójában, csak a hatalom átvételére koncentrált, aztán majd lesz ami lesz.

Nem most kellene őket felmagasztalni (bár még mindig nincs minden veszve), hanem '89-ben kellett volna, akkor talán nem süllyed ilyen mélyre a politikai mocsokban az ország!

eszti..... 2019.10.30. 17:51:50

@nincs1itt:

kgbéla, polgári nevén kovács.
Gulyás József, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának volt tagja a Hetek című lap március 21-i számában elmondta, az ilyen kijelentéseikkel a jobbikosok egyenesen az oroszok kottájából játszanak, ugyanis Moszkva elemi érdeke, hogy élezze az ukránok konfliktusát a határaikon belül élő más nemzetiségekkel, nemcsak az orosszal, hanem a magyarral is.

Mennyit változott a világ 2014 óta! :D

Cycmen 2019.10.30. 17:53:37

Na megjött a tanga, így már ma sem fekszünk le hülyén, mert minden el lesz magyarázva!

2019.10.30. 17:54:32

@eszti.....: Eddig is blokkolta Magyarország azösszes nemzetközi tárgyalást Ukrajnával kapcsolatban az ottani magyarok elnyomása miatt.
Szóval Magyarország szokása nem változott évek óta.
Ahogy látom az öné sem, folyamatosan hazudik.

taga20 2019.10.30. 17:56:11

@Cycmen: kérdezz köcsög!

de a kecskédet előtte lásd el:)))

nincs1itt 2019.10.30. 17:57:23

@Tényelek: adott környezetben a magázódás tényleg elvárható magatartás forma. de én a blogok világáról voltam bátor nyilatkozni.
a "Sie form" a németben egyszerűbb még az osztrák dialektben is, mint a tegeződés. nagyvállalati környezetben teljesen bevett szokás a kötetlenebb tegeződés.
egyébként a legtöbb telefonos ügyfélszolgálat magázza az ügyfelet.
de mit szerettél volna mondani? mert a parvenü modorosság, az visszatetsző. hyppolit a lakáj.
szerintem mindegy: maga marha, vagy te marha.

nincs1itt 2019.10.30. 17:58:47

@Kitiltott Vélemény: olvasás, szövegértés? idézem magam:"na ezért kellene a jelenlegi mo.-i politikai elitet, az egészet!, szépen fellógatni."

taga20 2019.10.30. 17:59:57

@eszti.....: az a baj, hogy a csuti és bandája kágébésputyin csicskája.

ennyike, nincs itt semmi érdekes dolog.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.30. 18:00:23

index.hu/belfold/2019/10/30/ferihegy_repter_rendorseg_orizetbe_vett_ferfit/

idejött ez a kiválló atysebész a taga agyátültetését elvégezni anális feltárással
a gaz (orosz szó!) orbáncpribékek lekapcsolták

nincs1itt 2019.10.30. 18:01:31

@Kitiltott Vélemény: az átadó pedig "elfelejtette" megemlíteni, hogy van némi állami, visszatérítendő = hitelnek minősülő támogatás. tehát mindkettő hunyó

Eltiltott Vélemény 2019.10.30. 18:10:41

@nincs1itt: Így van, erről beszélek jó ideje, nem csinálnak mást, mint korábbi kormányok... egymást hibáztatják, de elszámoltatás nem lesz, csak sajtóüzengetés, hogy a saját káderek is megértsék, hogy a bödön nincs annyira tele mint ahogy remélték...

taga20 2019.10.30. 18:13:59

@eszti.....: és ehhez mit szólsz? itt van ez az akasztófavirág putyin, erre a nav ráront a momentumra.

szómiszó, stílusos a fityeszmaffia, hogy rohadna meg az összes szarházi, plusz akik rájuk szavaztak!

BROÁF!

444.hu/2019/10/30/kutatast-motozast-es-lefoglalast-rendelt-el-a-nav-a-momentum-szekhazaban

2019.10.30. 18:21:27

@taga20: A cikk alapján nekem az jön le, hogy a város került olyan helyzetbe, amire eddig egyik politikai oldal sem talál választ, beleértve ebbe a kormányokat is.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.30. 18:24:07

@taga20: hogyjan jöttél rá
fáj a fogam egy hi-res képre

taga20 2019.10.30. 18:25:25

@Tényelek:

mi van? te fogyatékos vagy?

szedd má össze magadat, me má nekem kellemetlen, hogy ekkora szervilis fityeszretek vagy!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.30. 18:33:41

@nincs1itt: Lackner egyértelműen pályázaton győztes vállalkozó általi visszaosztásról beszél. Szegény cusi szaros 70 millióért 6 évet kapott. Vajon mennyit kap a kispesti brigád..?

nincs1itt 2019.10.30. 18:34:32

@Kitiltott Vélemény: ismét nem akarom idézni magam, de kénytelen leszek:"bocsánat, de kimaradt. o.v. rendesen hajlította a "rendszert". tudod mint a gravitációs terek a téridőt. a politikusok tényleg megvédik egymást, pártállástól függetlenül, lásd a ballibek "elszámoltatását". persze egy-két sötét gyalog megy a kóterbe, mint zuschlag gyerek is. tán a fideszből is guggol 1-2 jelentéktelen alak és minden megy tovább... "

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.30. 18:36:42

@Tényelek: Igen, ezek ők.Netes manipulátorok. Ezért gyűlölik annyira a vidéki nyuggert akit nem tudnak elérni, mert nem a virtuális térben éli az életét..:)

nincs1itt 2019.10.30. 18:36:58

@Veszéjben a lyogállamiság !: már csak az a kérdés, hogy nemstróman mészáros+tiborcz a félóra nyilvános, fejbe lövésen kívül, mit fog még kapni és mikor?
mert a visszaosztás az csak a ballibeknél "divat" a fidesznél elő sem fordulhat ilyen... mint tudjuk

nincs1itt 2019.10.30. 18:40:38

@Veszéjben a lyogállamiság !: a soros migráncs az már smafu? ne csinijjátok má'! netes manipulátorok... @Tényelek: ez persze teljesen hiteles beszámoló, mert olyan helyeken "szoktál vacsorázni", ahol ezek a neten élők, szóban(?!) beszélik meg? te tényleg ennyire?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.30. 18:45:35

@nincs1itt:

www.pecsma.hu/top/hiany-helyett-tobbmilliardos-pluszban-a-pecsi-kassza-hogyan-miert-mi-johet/

"A 4.700 millió forintos többletet mutató 2018-as pécsi költségvetést a Magyar Államkincstár szakemberei is ellenőrizték, független könyvvizsgáló is véleményezte és rendben találta, nincs szó tehát arról, hogy a 4,7 milliárdos plusz egy kamuszám volna. Virtuális tételek már nem szerepelnek a pécsi költségvetésben, nincs szó arról, hogy úgy alakulna a kassza, mint amikor egy család egy örökség vagy házeladás reményében kezd el előre költekezni."

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.30. 18:47:16

@nincs1itt: Szerezz egy kurva hangfelvételt! Baszd meg, lassan tíz éve "lopik" folytatólagosan a Fidesz és egy kurva felvétellel nem vagytok képesek előállni. Ne legyetek már ennyire BALfaszok, könyörgöm..:))

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.30. 18:48:46

@nincs1itt: A Momentum egy virtuális párt. Csak a neten léteznek.Ha nem lenne net, ők sem lennének..

taga20 2019.10.30. 18:51:38

@Veszéjben a lyogállamiság !:

ha nem lenne net, te se lennél faszszopó fityeszork!

nincs1itt 2019.10.30. 18:54:28

@Veszéjben a lyogállamiság !: most megkaptam... a magyar államkincstár mijafaxot mondana mást? te zabálod tényelek ostoba agymenését az étteremben szerveződő virtuálisokról... akkor a fidesz kézivezérelt hivatalának miért ne hinnél feltétel nélkül?
hangfelvételt? miről? minek? nem elég nyilvánvaló?

eszti..... 2019.10.30. 19:04:37

@Tényelek:

"Eddig is blokkolta Magyarország az összes nemzetközi tárgyalást Ukrajnával kapcsolatban az ottani magyarok elnyomása miatt."

Pompás taktika! Ennek csak az ottani magyarok isszák meg a levét.

eszti..... 2019.10.30. 19:10:14

@taga20:

Addig kalapálják a Momentumot, míg megugrik a szimpatizánsai száma .
Hogy ezek milyen amatőrök!!!! :D

taga20 2019.10.30. 19:14:02

@eszti.....: bakker, ezek tényleg meghülyültek, mióta flinki beadta a kulcsot:))

bejött nekik ez a taktika botkánál, pikónál, karácsonynál is.

várjá csak!:)))

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.30. 19:22:23

@eszti.....: te vagy a taga férje?
mindig egyszerre buktok fel a sötét mélyből és süllyedtek vissza

taga20 2019.10.30. 19:25:50

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

mi van ibrahim, irigykecc?
elhagyott a kecskéd,? szar ügy, rá se ráncs!:)))

taga20 2019.10.30. 19:26:47

@eszti.....: ez?

szerintem ez paksimogyoró kutató felcsúton:)))

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.30. 19:28:08

naugye xd
jó dolog ez a kedvezményes betárcsázós net

eszti..... 2019.10.30. 19:30:06

@taga20:

kizárt! stratéga a fideszben, azért ilyen ingerült.

taga20 2019.10.30. 19:34:46

@eszti.....:

tippelhetek?:))

kósalala vagy németsziszi, esetleg tállaievtárs?

2019.10.30. 19:40:05

@eszti.....: Látom képben Ukrajnával kapcsolatban.
Ha maradnak a mostai törvények akkor Ukrajnában csak ukránul fognak beszélni, újság, tv sem működhet más nyelven, ezért lázadt fel 17 millió orosz is ellenük.
Ehhez viszonyítva hová lehet még rosszabb a kárpátaljai magyarok helyzete a teljes felszámolásnál?
Nekem az a gyanúm, hogy ön tényleg idióta, nem csak mondogatják mások is.

Cycmen 2019.10.30. 19:48:35

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: te vagy a taga férje?..................

Taga impotens..... és előtte is buzi volt!

eszti..... 2019.10.30. 19:55:35

@Tényelek:

A magyar fél mikor kezdeményezett tárgyalásokat ez ügyben? Mikor járt a magyar miniszterelnök/ külügyminiszter/ házelnök Ukrajnában ?

2019.10.30. 19:55:52

@nincs1itt: Nem szoktam olyan helyen vacsorázni, ők szédültek be oda előttem.
A pincércsajszi nem találkozott még velük ott pedig évek óta ott dolgozik.
Egyébként annyira hülyék voltak, hogy a fél étterem őket hallgatta, mert folyton egymás szavába vágtak.
Egy vörösszakállú vitte a prímet, de szerencsére 8-10 percenként elvonúlt a budiba. Azt nem tudom, hogy miért kolbászólt annyit, lehet sűrün kellett tampont cserélnie.
Az általános állapotukból ítélve, lehet hogy nem is emlékszenek semmire.
A pincérnek volt az a kérdése, hogy normálisak ezek, hát rólunk beszélnek, mint birkákról, legalább titkolnák.

2019.10.30. 19:59:19

@Tényelek: Azt mondta vörös gyerek, hogy sikerűlt megnyerni egy kanadai stratégát, aki pénzt is tud szerezni, .... Ha bennfentes ezek már elég konkrét infók, hogy tudja nem kamuzok.

Cycmen 2019.10.30. 20:00:03

@taga20: Te is ilyen tempóban dolgozod fel a környezeted történéseit?

2019.10.30. 20:09:54

@eszti.....: Egyből tárgyalást kezdeményeztek, amikor benyújtották a törvénytervezetet, majd az elfogadás és a kihirdetés között is. Szijjártónak szerintem már ideiglenes lakcíme is van Kijevben, annyit volt kint.
Mondjuk, ha ennyire tájékozatlan akkor egy normális ember meg sem szólalna a témában.

taga20 2019.10.30. 20:10:00

@Cycmen: hát ha te is a környezetem része vagy, akkor igen:)))

taga20 2019.10.30. 20:12:34

@Tényelek: "Szijjártónak szerintem már ideiglenes lakcíme is van Kijevben, annyit volt kint."

miről beszélsz? mikor volt utoljára?

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.30. 20:13:19

AZ ELLENZÉK MÁRIS ELKEZDTE SZÉTLOPNI AZ ÖNKORMÁNYZATOKAT !!!!

"Pár nap telt el és máris tombol, rombol az ellenzék – Orvosi rendelőket, ingatlanokat adnak el az ellenzéki polgármesterek

Hőgyész és Zugló meg a többi ellenzéki város"
Részletek a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/par-nap-telt-el-es-maris-tombol-rombol-az-ellenzek-orvosi-rendeloket-ingatlanokat-adnak-el-az-ellenzeki-polgarmesterek/

SZÉGYEN !!!

magándemokrata 2019.10.30. 20:13:41

@Tényelek:
üdv! én hiszek neked! kérlek add meg az étterem nevét, beszélek a személyzettel, és igazolom az állításodat, ha megerősítik az általad leírtakat! ha nem adod meg az étterem nevét akkor féknyúz!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.30. 20:15:13

HÁZKUTATÁS VOLT A HAZAÁRULÓ, BOTMIXERES MOMENTUMNÁL !!!

"A NAV kutatást, motozást és lefoglalást rendelt el a párt irodájában „költségvetési csalás bűntett elkövetésének gyanúja miatt”."
Részletek és videó a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/hazkutatas-volt-a-hazaarulo-botmixeres-momentumnal-video/

FEGYŐR BANDIKÁÉK MENNEK A DUTYIBA ?!

ILYEN HAMAR VÉGET ÉR AZ ÍGÉRETESEN INDULÓ KARRIER ??!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.30. 20:16:55

AZ ELLENZÉKI MAFFIÓZÓK MÁR LESZÁMOLÁSBAN GONDOLKODNAK !!!!

"Sétálok Budapesten, az jutott eszembe, hogy szedjük fel azt a sok követ, azzal verjük agyon a Tarlóst meg a Hassayt és a többi gazembert, a hullájuk jó lesz trágyának. A tereket beültetjük fűvel és bokorral.

Ezt az elképesztő gondolatot a korábbi szocialista miniszterelnök, Medgyessy Péter volt tolmácsa Tumblr-oldalán tette közzé Az illető neve Bereczky Tamás."
mindenszo.hu/verjuk-agyon-a-karacsonyt-meg-a-gyurcsanyt-es-a-tobbi-gazembert-a-hullajuk-jo-lesz-tragyanak/

SZÉGYEN !!!!

2019.10.30. 20:17:41

@taga20: Annyira nem vagyok naprakész, de julus közepén biztosan kint volt

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.30. 20:20:22

MIÉRT TÁVOZOTT VODKA LÁSZLÓ AZ MSZP-BŐL ?!

NEM TETT LE A MINISZTERELNÖK-JELÖLTSÉGRŐL A TOLVAJ SZOCI ?!

"A hét híre, hogy Vodka László, akit az ostoba szegedi nép újra megválasztott (szeretik a tolvajokat), kilépett a szétrohadt MSZP-ből.

Vajon hova vezet az útja Botka elvtársnak? Egyes elemzők szerint a Gyurcsány mentes ellenzéki moslékkoalíció vezére lesz. Érdekes elgondolás. Mármint az a cél, hogy Ferit kivágják az ellenzéki összefogásból, mint macskát szarni. Na ez jó kis meccs lesz."
Részletek: mindenszo.hu/vodka-laszlo-kilepett-a-teljesen-szetrohadt-mszp-bol/

GYURCSÁNYI-BOTKA MECCS ?!

MI CSAK EGY KÁVÉT KÉRÜNK !!

taga20 2019.10.30. 20:21:52

@Tényelek: "Szijjártónak szerintem már ideiglenes lakcíme is van Kijevben, annyit volt kint."

"Annyira nem vagyok naprakész, de julus közepén biztosan kint volt"

AKKOR MI A RETKES KURVAANYÁDÉRT HAZUDOZOL FITYESZORK???

kiszo.net/2019/07/17/kijevben-kiakadtak-szijjarto-peter-latogatasa-miatt/

taga20 2019.10.30. 20:24:04

@magándemokrata: ne fáradjál vele! a droid egy leningrádi troll, semmi több.

eszti..... 2019.10.30. 20:26:32

@Tényelek:

Ha már a tájékozottságot firtatod, tudtad, hogy az ukrán parlament oktatási bizottsága 2023-ig kitolta az oktatási törvény végrehajtási periódusát?

Tessék, tájékozódj!

Tényszerűen számolt be az ukrán média hírügynökségi jelentések és helyszíni tudósítások alapján a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Pavlo Klimkin ukrán külügyminiszter, valamint Lilija Hrinevics ukrán oktatási miniszter pénteki kárpátaljai megbeszéléséről, amelyen az új ukrán oktatási törvény kisebbségekre nézve hátrányos nyelvi cikkével kapcsolatos kérdéseket vitatták meg.
A Dzerkalo Tizsnya című mértékadó kijevi hetilap internetes oldalán közölt beszámolójában azt emelte ki, hogy az Ungvárhoz közeli Alsószlatinán megtartott találkozó után Pavlo Klimkin összességében elégedetten nyilatkozott az oktatási törvény nyelvi cikkének érvényesítésével kapcsolatos magyar-ukrán kormányközi konzultáció eredményeiről. A kiadvány idézte az ukrán miniszter szavait arról, hogy Ukrajna abban érdekelt, a kárpátaljai magyar közösség tagjai maradjanak meg száz százalékig magyarnak, de tanuljanak meg ukránul, hogy tudják, milyen országban élnek.

Az Ukrajinszka Pravda ukrán hírportál a magyar-ukrán kormányközi egyeztetéssel kapcsolatban azt írta, “a magyar kormány már nem követeli Ukrajnától az oktatási törvény nyelvi cikkének hatályon kívül helyezését”. Utalt Szijjártó Péter kijelentésére, amely szerint a megbeszélésen történtek előrelépések, de még hosszú utat kell megtenni a helyzet rendezéséig. A Szegodnya című ukrán napilap internetes oldalán idézte az ukrán diplomácia vezetőjének a kormányközi egyeztetés utáni Twitter-bejegyzését, amelyben meggyőződését fejezte ki, hogy Ukrajna és Magyarország sikeresen tudja rendezni az oktatási törvény nyelvi cikkével kapcsolatos vitát, megjegyezve, “van párbeszéd, pozitív dinamika, és tudjuk, hová kell közösen megérkeznünk. Minden jó lesz!”

pestisracok.hu/pozitiv-a-magyar-ukran-kormanykozi-munkacsoport-talalkozojanak-ukran-visszhangja/

Vagyis 2018 nyarán rendezték a kérdést. Mi történt azóta????

2019.10.30. 20:26:35

@magándemokrata: Szerintem akit illet az már tudja, hogy elcseszték az elvtársai, nincs szükség mű demokraták igazolására, arra ott a DK, ők aztán demokraták a javából.
Azért majd regélek még miket hallottam, de hagyni kell desszertnek valókat is.

eszti..... 2019.10.30. 20:31:41

@Tényelek:

Ja, július közepén kint volt, de nem tárgyalni ment. Az ukrán törvényeket megsértve több napig kampányolt egy ottani magyar képviselő mellett

"Az ukrán külügyminisztérium az illetékes ukrán hatóságokhoz fordul azzal a kéréssel, hogy adjanak jogi értékelést Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszternek a nap folyamán Kárpátalján tett látogatásával kapcsolatban – tudatta a tárca kedden a honlapján közzétett közleményében."

korkep.sk/cikkek/friss-hirek/2019/07/16/a-kijevi-kulugyminiszterium-az-ukran-hatosagokhoz-fordul-szijjarto-karpataljai-latogatasa-miatt/

2019.10.30. 20:37:30

@eszti.....: Érdekes hírt ásott elő, amiben az ukrán fél vágyálmai vannak.
Mi abban a rendezés, hogy 2023-ig nem tekerik ki a nyakukat csa utána?
Gondolom, akkor az is megvan, hogy azóta még szigorítottak rajta, .
Az új elnókük ígéretet tett, hogy felülvizsgálják.
Jelenleg a Velencei Bizottság vizsgálja a törvényt magyar, román és bolgár felkérésre, lengyel támogatással,

eszti..... 2019.10.30. 20:41:06

@Tényelek:

Ne tőlem kérdezd! Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminisztert és Kásler Miklós, az emberi erőforrások miniszterét vond felelősségre. Ők rendezték megnyugtatóan a kérdést.

eszti..... 2019.10.30. 20:46:31

@Hova fogják elásni KariGerit?!:

Medggyesy korábbi tolmácsa.... korábbi takarítónőjét is meg kellene kérdezni, hátha mond valamit.
Gondolom, Karácsony ezért emelné duplájára Tarlós végkielégítését. :D :D

eszti..... 2019.10.30. 20:48:34

@Tényelek:

"a határon túl élő magyar nemzeti közösségnek annál jobb, minél jobb az anyaország és azon ország kapcsolata, ahol a magyarok élnek”. A magyar fél ezért is azon lesz, hogy a két ország kapcsolatrendszere javuljon - szögezte le."

A bojkott nyilván a jószomszédi viszont segíti elő. :D

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.30. 20:49:17

@taga20: Anyád a fasszopó..És ebből élsz te is..:(

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.30. 20:52:37

@nincs1itt: Ja, nyilvánvaló mint az inkvizíciós ítéletek..:) Most komolyan 10 kibaszott év alatt egyetlen kézzel fogható bizonyítékot nem voltatok képesek rögzíteni? Tíz év alatt baszd meg tíz..Szinte hihetetlen. Lehet, hogy mégse lopik a Fidesz?

morph on deer 2019.10.30. 21:01:41

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
:)
Te magadtól vagy ennyire okos, vagy ez már a hosszas fideszes képzés eredménye nálad?

Belinkelsz egy cikket valami olyan címmel, hogy “verjük agyon a Karácsonyt meg a Gyurcsányt...” aztán kapcsolódó cikként “az ellenzék kövekkel verné agyon Tarlós Istvánt és a fideszeseket”!

Ez hogy jött ki, okoska?
Vagy közben már elfelejtetted, hogy sem Karácsony, sem Gyurcsány nem fideszes?

Pedig ha te például fideszes vagy, akkor ők garantáltan valahova máshova tartoznak!
Ezt inkább írd fel valahová, mielőtt megint kimegy abból az okos fejedből..!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.30. 21:03:17

@nincs1itt: Valszeg Péterffy olyan számvitelhez segghülye emberekre számított, mint te , amikor közreadta ezt a méretes kamut.

pecsistop.hu/regio/pecs-anyagi-helyzete-megszolalt-a-magyar-allamkincstar/502194

"A 23 Mrd Ft-os adósság, azaz a 18 Mrd Ft hitelállomány és a majdnem 5 Mrd Ft működési hiányként való rögzítése, nem valós. Nem lejárt, valamint nem esedékes a hitelállomány, így az nem jelent ezévi adósságot. Ezzel szemben áll az összes számla egyenleg, amely 27 Mrd Ft, amely a felhalmozási és működési forrásokat együttesen tartalmazza.

A két összeg különbözete: plusz 4 Mrd Ft."

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.30. 21:10:14

@morph on deer: Látom nehéz a felfogásod, de sebaj, elmagyarázom.

Amit láthatólag nem értettél meg a dologban, az az időrend!

1. Bereczky Tamás, Medgyessy tolmácsa tesz közzé a tumblr-én egy súlyosan gyűlöletkeltő bejegyzést.

Sajnos az eredeti bejegyzést már nem találod meg, mivel gyűlöletkeltő volta miatt levették, de ott van egy mentett képernyőkép a Mandineren: mandiner.hu/cikk/20191028_medgyessy_volt_tolmacsa_kovekkel_verne_agyon_tarlos_istvant_es_a_tobbi_gazembert

2. A bejegyzés megihlette a mindenszo.hu blog egyik szerzőjét, aki az általad idézett módon Tarlós és Hassay nevét Karácsonyra és Gyurcsányra cserélte, és ezzel a címmel tette ki a posztot.

Ha viszont a címnél és a második bekezdésnél tovább jutottál volna, akkor számodra is kiderülhetett volna, hogy a mindenszo.hu szerzője csak görbe tükröt tartott Bereczkyék elé...
mindenszo.hu/verjuk-agyon-a-karacsonyt-meg-a-gyurcsanyt-es-a-tobbi-gazembert-a-hullajuk-jo-lesz-tragyanak/

2019.10.30. 21:11:19

@eszti.....: Mivel nincs megfelelő hadseregünk, mint az oroszoknak a sajátjaik megvédéséhez, marad a bojkot.
Egyébkéntaz ilyen fasisztoid államokat, mint Ukrajna, akik még a ruszinokat is ukránnak bélyegzik akaratuk ellenére, le kellene törölni a térképről?!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.30. 21:13:12

@eszti.....: Majd megtanulják tisztelni a kisebbségeik jogait.

eszti..... 2019.10.30. 21:19:14

@Tényelek:
@Veszéjben a lyogállamiság !:

Tűzzétek ki a nagy-magyarország matricát, aztán álmodozzatok csak otthon, a 4 fal között!

morph on deer 2019.10.30. 21:20:22

Na itt a másik észlény!
Mi van ma?

“Orbán: Egyetlen ország sem tudja megválasztani a házszámát”

A mijét???
Mert amúgy van neki, ugye, de nem szabadon választott..!
Hanem?

Komolyan mondom, hogy gyűjtést indítok, hogy befizessük ezt a szerencsétlent egy magyar nyelvtanfolyamra..!
Vagy csak kényszermunkára küldeni azokat a beszédíró barmokat, akik ilyen szörnyszülötteket összehoznak!
Meg azt is, aki hajlandó ilyesmivel égetni a magyarokat, ország-világ előtt!

Ja: és ne magyarázd meg, hogy “mire gondolt a művész,” meg hogyan értette, mert nem érdekel!
Tessék értelmesen beszélni, ha már oda sikerült állítani, ez a legkevesebb!

index.hu/belfold/2019/10/30/putyin_orban_sajtaj/

morph on deer 2019.10.30. 21:26:26

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
“ A bejegyzés megihlette a mindenszo.hu blog egyik szerzőjét, aki az általad idézett módon Tarlós és Hassay nevét Karácsonyra és Gyurcsányra cserélte, és ezzel a címmel tette ki a posztot.”

Ez az, amit magyarul és mindközönségesen hírhamisításnak neveznek.

Amúgy már megbocsáss, de én nem olvasom azokat a szemeteket amiket iderámolsz, csak a te két kapcsolódó hsz-odat, abból meg ez derült ki...

Ezeket te tényleg komolyan gondolod?

morph on deer 2019.10.30. 21:33:02

@Veszéjben a lyogállamiság !:
“Nem lejárt, valamint nem esedékes a hitelállomány, így az nem jelent ezévi adósságot.”

Nem EZÉVI adósság, de ki kell fizetni, nem?
Akkor viszont az az összeg NEM a tiéd, nem is lesz, azaz mínusz!
Annyival van terhelve a város költségvetése, ugye?
És akkora kamatait nem is említettem!

Ezt így mégis ki veszi be?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.30. 21:38:25

@morph on deer: Kb. olyan műbalhé az egész, minthogy a lakás meg az autóhiteledet lobogtatnám, hogy milyen kurvára el vagy adósodva. A hitel akkor válik gonddá, hogyha nincs megfelelő jövedelmed..

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.30. 21:39:42

@morph on deer: Remélem valamelyik jobber hírcsatorna előássa ugyanezeket az adatokat mondjuk Szeged esetében..

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.30. 21:41:19

@eszti.....: A felelős magyar kormány nem hagyja sorsára a határon túli magyar kisebbségeket, mégha a hozzád hasonló kozmopolita romkocsmatöltelékek bele is zöldülnek..:)

eszti..... 2019.10.30. 21:46:22

@Veszéjben a lyogállamiság !:

hülye! én vagyok a határon túli kisebbség/legalább is egy közülük/. és ha a te törődésed azt jelenti, hogy beleugatsz folyamatosan az életembe, megszabod hogyan legyek magyar, nagyhatalmi álmaiddal veszélyezteted a biztonságom, akkor kösz, nem kérek belőle!

2019.10.30. 21:47:38

@taga20: Öröm látni, hogy ekkora szíve van és megvígasztalta magándemokrata kollégát, aki biztosan magábaroskadt, mert hiába kommentel itt évek óta mindennap, visszautasítottam a kérését.
Bár az is lehet, hogy hasonló a helyzet vele, mint amikor valaki elutazik Leningrádból Szentpétervárra.

2019.10.30. 21:53:59

@eszti.....: Bakker Szlovákiában olyan hülyék élnek, hogy kitűzik amatricát a helyett, hogy felragasztanák azt? Azok biztosan nem magyar nemzetiségűek, de még a tótokról is nehezen tudom elképzelni.
Lehet, hogy csak egy hülye van, aki ezt teszi kedves Eszter!

morph on deer 2019.10.30. 22:00:47

@Veszéjben a lyogállamiság !:
“ A hitel akkor válik gonddá, hogyha nincs megfelelő jövedelmed..”

Stimmel. Viszont annyival mindig mínuszban vagy, ha el kell számolnod a vagyonoddal, ez egyértelmű, nem?
Ezért hamis az az érvelés, hogy pedig nem is az idén kell kifizetni.

A jelen helyzet meg kábé olyan, mintha terhelten örökölnél egy ingatlant, - nem te vetted fel rá a kölcsönt, de legalább te fizetheted vissza.

Amúgy nekem mindegy, csak valahogy nagyon rühellem a mellébeszéléseket. Ez nálam gyártásból fakadó rendellenesség (azaz el vagyok baszva ez ügyben. :))

morph on deer 2019.10.30. 22:06:38

@Veszéjben a lyogállamiság !:
“ előássa ugyanezeket az adatokat ”

Tőlem nyugodtan, ha van mit!
Rosszabb hírem van: elsőként és könyörtelenül zárnám rá a lakatot arra az ellenzékire is, aki ugyancsak tolvaj geci módjára viselkedne, ha abban a helyzetben lennék, hogy ezt megtehessem!
Ilyen hülyén neveltek, most mit csináljak...

eszti..... 2019.10.30. 22:09:02

@Tényelek:

tőlem százas szöggel is mellükre verhetik.
szlovákok, nem tótok. bár te csak tótokként gondolsz rájuk, mert azt hiszed, 100 évvel ezelőtt "elragadtak tőled valamit", ami valójában sosem volt a tiéd.
bakker! ennyi teherrel élni! :D

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.30. 22:19:20

@eszti.....: olyan nincs hogy szlovák
élnek ott tótok, cigányok, eltótosodott magyarok, ukránok, lengyelek, hazátlan libbsik

2019.10.30. 22:21:34

@eszti.....: Ne aggódjon a Nagy_Magyarorság matricák miatt, nagyon sok szlovák, román, szerb é horvát is jobban örülne újra egy csapatban játszanánk.
Ha tetszik önnek, ha nem, úgyis megtörténik.
Nagy valószínüséggel nem úgy fogják hívni, mint régen, de ez a terület természeti, gazdasági és védelmi egységet alkot, aminek a gyümölcseihez most senki sem fér hozzá. Bő 60_80 százalékkal nőne minegyik orsz gdp-je, ami eléggé vonzó mindenki számára.
Nekem, mint monarchia pártinak sokkal nagyobb lehetőségem van még örülni is mert valamelyik csapatom mindig kijut a világversenyekre.
Jégkkorongban tudok szurkolni a szlovákoknak, cseheknek. Fociban a szerbeknek, horvátoknak, románknak, ha mi nem jutunk ki,.. stb.
A lényeg, hogy mindenki önként tegye, amit tesz, ez így volt egészen addig, amíg az idióta liberálisaink nem kerültek htalomra a kiegyezés után.
Addig mindenki azt csinált, amit akart, onnantól kezdve viszont tőke kiszolgálása érdekében ráerőszakolták a nemzetiségeinkre a kötelező magyar nyevet,
Ha ez nincs, akkor még most is együtt lennénk.
Szóval, amikor a liberalizmust élteti ez is jusson eszébe.
Mellesleg a liberalizmus most még nagyobb károkozást készít elő nekünk, mint akkor.

eszti..... 2019.10.30. 22:29:19

@Tényelek:

vagyis a kiegyezés után a liberálisok a monarchiára erőszakolták a liberalizmust, ezért esett szét

pazar eszmefuttatás! :D :D

"Addig mindenki azt csinált, amit akart, onnantól kezdve viszont tőke kiszolgálása érdekében ráerőszakolták a nemzetiségeinkre a kötelező magyar nyevet,"

excellent! :D :D

2019.10.30. 22:35:19

@eszti.....: A tót nép volt a Kárpát-medencében több, mint ezer évig csk az 1800-as években nevezték át magukat szlovákká a nyelvújításukkal.
Ha a szlovákoknak lenne eszük, akkor hivatalosan visszatérnének a tot névhez, mert olyan történelmük van, hogy csak na!
Attól tartok, hogy önnek fogalma sincs arról miért volt tót a nevük, nemcsak nekik, hanem a szlovéneknek éis.
A tot elnevezés nem degradáló, henem elismerése annak, hogy egy őshonos kárpát-medencei népről van szó.

eszti..... 2019.10.30. 22:41:17

@Tényelek:

tapasztaltam magam is az elismerést, a tót picsa, tót kurva jelzők olvastán.

2019.10.30. 22:41:32

@eszti.....: TV A liberalizmus az ipari forradalom korában az ipari termelés biztosítását volt hivatott megteremteni. És igen, gazdasági kényszerrel a hátuk mögött rákényszerítették a monarchiára.
Látom történelem órákró rendszeresen ellógott.
Ekkor még kizárólag ezzel foglalkoztak, még nem akarták kötelezőve tenni a homárkodást.

eszti..... 2019.10.30. 22:45:47

@Tényelek:

maradjunk a témánál.
a karvalytőke kiszolgálása érdekében miért pont a magyar nyelvet erőszakolták rá a kisebbségekre? miért nem pl. az osztrákot?

2019.10.30. 22:49:52

@eszti.....: A magyar nyelv mindig is használta nép vagy a honnan jött elnevezéseket és ezt a tótok is átvették tölünk.
Szlovákiában a legelterjedtebb családnév a Horvát, többségük magyar nemzetiségű volt eredetileg, azért lett Horvát a nevük meronnan menekültek fel a törökök elöl.
Szóval nem kell zokon venni a vita hevében én is voltam hülye magyar, errefelé ez belefér, de az nem népnek, hanem az egyénnek szól.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.30. 22:49:59

@eszti.....: osztrák nyelv nincs
ilyen buta picsát is ritkán találni

eszti..... 2019.10.30. 22:53:44

@Tényelek:

nekem voltál hülye magyar?
ez megtisztelő!

2019.10.30. 22:57:39

@eszti.....: t Azért, mert önállóságunk volt a monarchián belül és magyarból volt legtöbb.
A horvátok perszonálunioban voltak velünk ezért ők horvátul tanulhattak, míg a többiekre rányomták a magyar nyelvet.
Volt ebben gazdasági logika, csak az emberet nem vették figyelembe.
Addig a szlovákokat sem piszkálta senki, egyébként ezer év alatt tízszer elfelejtették volna nyelvüket, de mint a példa mutatja megtarthatták.

2019.10.30. 23:01:05

@eszti.....: Ausztriában voltam hülye magyar, ha már nem volt érvük.
A feltöltésnél egész szavak eltűnnek, ezért hiányosak a szövegeim.

eszti..... 2019.10.30. 23:03:45

@Tényelek:

akkor a liberálisok nacionalisták voltak? vagy a karvalytőke alantas szándékkal direkt a magyar nyelvet pécézte ki erre a célra?

2019.10.30. 23:15:50

@eszti.....: A liberális gadaságban csa számok alapján, mint írtam mii voltunk legtöbben a terülten, ehhez volt leolcsöbb igazodni.
A francia nvelv egy Párizs környéki nyelv volt, de ezt beszélték a legtöbben, mindenkit átállítottak rá.
Még a múlt század elején sem érték el feles arányt a nyelvtudásban
Ez nem magyar sajátosság volt nyevek tömege tűnt el.

2019.10.30. 23:26:22

@eszti.....: Lehet poénkodni karvalytőkével, de ha a liberális világban bármelyikegyetemen közgazdász diplomát szerez, akko, ami a fejébe vernek:
A profit maximalizálásának érdekében bármit meg kell tenni, amit törvény kifejezetten nem tílt. Ha van esély profit nővelésre akkor a törvényeket is meg kell szegni és addig kell folytatni, amig a büntetés kisebb, mint a profit.
Értelmezze ezt a szöveget és elmegy a kedve a viccelődéstől!

N. Barbie 2019.10.31. 12:12:53

@Tényelek: "Hagyjuk már ezt gonosz Orbán bántotta a Jobbikot szöveget.
Ha valaki nem érti, hogy apolitika a küzdelemről szól, az ne is kommenteljen!"

Nem oreg, az ilyen onfelmento fidesznyik mendemondakat hagyjuk inkabb.
Miota tisztesseges politikai kuzdelem az, ha az allampart allami szerveket uszit ellenzeki part(ok)ra, kozpenzbol kitartott lakajmediajan keresztul buzizza, iszlamistazza, majd a Parlamentben ezen viccelodik, plusz hasrautesre kitalal ugyanez a propagandagepezet beteg dolgokat mar 10. eve ellenzeki politikusokrol, amik miatt futoszalagon vesztik a sajtopereket (de kit erdekel, kifogyhatatlan kozpenzbol fizetik a bunteteseket is), profi paparazzokkal meg dronokkal figyeltetik az ellenzeki politikusok hazat es csaladjat stb. stb. asor holnapig folytathato lenne.
Ez melyik univerzumban szamit tisztesseges politikai kuzdelemnek?
Mert az, hogy esetleg odamondogatunk egymasnak, uzengetunk, ilyesmi belefer, errol szol a politika. De az altalam soroltak diktaturakon kivul nem reszei egy allitolag demokratikus (es persze nagynemzethy nagykereszteny) orszag politikai kuzdelmenek.

2019.10.31. 13:34:13

@N. Barbie: Igy, hogy a Jobbik liberálbolsiként idult a tavaji választáson, bekerűlt a törpepártok közé.
Azon az oldalon mindenki esélytelen ezért Gyurcsányék kitalálták, hogy fogjon össze mindenki,
Ha ilyen ideológiai távolságban lévő pártok fognak össze az csak arra jó, hogy ki alegkevésbeé elutasított.
A DK terve bejött, illetve szüzesség látszatát keltő Momentum profitált még a buliból, többiek buktak.
Ezzel, hogy a Jobbik hagyta magát csapdába csalni, halálra ítélte magát.
Minden valamire való stratéga tudta, hogy ez fog történni, kivéve pl. az idióta Jobbik vezérkart.
De ppolitika ilyen mocskos, aki hülye kiesik a jáékból és nem is húzhat újra lapot.
Már a válas, tások előt is ugyanezt írtam és azt is, hogy nem örülök neki.
Ezek olyan szintű stratégiai és taktikai hibák sora volt, mi szerintem kizárt, hogy a tudatlanság számlára irható.
Itt valaki szándékosan ügyködött ajobbik felsővezetésében, hogy kinyirja pártot és a lehetőlegtöbb szavazót át tudjon adni a liberálbolsevik pártoknak, ez olyan 6-8 százalék átpasszolásával össze is jött.
A politikánál talaln csak hullrablási szakma lehet mocskosabb, bár ebben sem vagyok biztos.
Abban viszont igen, hogy ott mindig a tatikusabb, erősebb nyer, nincs hely úriemberkedésnek és ez nem magyar sajátosság, nézze meg a német tartományi választásokat, na hozzájuk képest nálunk mindenpolitius talpigúriember,...... pedig be fog gyűrűzni nyugatikultúra, szóval olyan kampányok lesznek itt is, hogy beünketkihányjuk már félidőben.

6.Lenin 2019.10.31. 14:02:28

@Tényelek:

Ha szlovákok 200 évig lettek volna együtt a csehekkel, ma már kevesen beszélnék a szlovák nyelvet.

Apropó szlovák nyelv, ahány település szinte annyiféle szlovák nyelv. A hivatalosnak a közép Szlovákiában beszélt nyelvet választották- mert kb az volt mentes a mindenféle tájszólástól. Más a szlovák, az ukránhatár hoz közel, vagy a lengyel határhoz, vagy nyugat Szlovákiában.
Míg együtt voltak, a tv, újságok nagy része, a szakirodalom, minden cseh nyelvű volt.
Szlovákul csak a gagyi ment.

magándemokrata 2019.10.31. 16:04:25

@Tényelek: üdv! várom az étterem nevét Hans Christian!

2019.10.31. 17:45:08

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ezzel figurával még sosem találkoztam a kommentek között, szerintem gyorsan összedobta itt az egyik liberálbolsi ezt nicket.
Ha meg annyira érdekli momentumos kell, hogy legyen, keresse meg a furcsa járású vörös szakállas elvtársát és kérdezze meg tőle, nem túl sűrűn lehet látni olyat, legfeljebb a vikinges filmekben, Norvég s lehetne, de ahhoz túl jól tu magyarul,
Egyébként meg, ha benfentes lenne, akkor adtam neki annyi infót, amit egyébként nem tuhatnék.
Mndjuk én helyüben az ilyen infókara jobban vigyáznék.
Estleg még annyit, hogy innen leolvashassa, a srác kezdésnek akár 1,5-2 millio dollárról beszélt, bár az nem derült ki usa vagy kanadai.
Egyébként meg az étteremnek pont egy narkós, buznyák társaság reklámja kelle még, örültek, hogy elhúztak onnan.

2019.10.31. 17:58:27

@magándemokrata: Kedves kamuprofil tulajdonos!
Oda járok rendszerese, nem kívánok nekim rosszat, megdolgoztak a vendégeikért, és, mint írtam a csapat olyan állapotban volt, hogy nem valószínű, hogy méggyyszer visszatalálnák, fizettek rendesen, de attól a remény az részükről, inkább ne menjenek többet.
Számomra az ott dolgozók nyugalma és a vállalkozásuk jó híre, biztonsága többet ér, mint az hogy ön vagy bárki ezt minek minősíti.
Egyébként én a Momentumból csak azokat ismerem, akiiket a médáiból ismerhetek., a vörös fickó egy momentumost eljátszó jobbikos is lehetett, az infók alapján majd eldöntik azok, akik tudják, hogy van-e ilyen vagy nincs.

magándemokrata 2019.10.31. 18:03:33

@Tényelek: igazad van andersen! elmész te a pics.ba! valamit felvezettél itt, de bizonyítékot nem mutattál fel! de még annak a lehetőségét sem adod meg, hogy én bebizonyítsam itt mindenkinek, hogy te egy szavahihető ember vagy.... tudod én, utána járnék az éttermes sztoridnak!
ebből látszik, hogy kamu hír kitaláló vagy! told az étterem nevet, és rákérdezek, még áll az ajánlatom! ha nem tolod, egy hiteltelen f.sz vagy!

eszti..... 2019.10.31. 18:09:58

@6.Lenin:

Míg együtt voltak, a tv, újságok nagy része, a szakirodalom, minden cseh nyelvű volt.
Szlovákul csak a gagyi ment.

:D :D :D

Öreg! Szlovákiában szlovák újságok voltak a cseh országrészben pedig csehek. Ugyanez vonatkozik a tv, rádió, szépirodalomra is. A szakirodalom pedig attól függően, hogy a szakember milyen anyanyelvű volt. Muszáj ennyire égetned magad? :D :D

Mielőtt magyar lettél, melyik szláv csapathoz tartoztál a fentiek közül???

2019.10.31. 18:34:27

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
Az én szempontomból meg egy kamuprofil, mert soha nem találkoztam a nevével egyetlen cikknél sem.
Attól ön még ismerheti évek óta :-).
Persze lehet, hogy nem politikai szereplő csak vörösfickó a barátnője és most le akarja buktatni.
Egyébként ismerve a momentumosok felmenőinek a múltját, szerintem már másnap bezáratnák az éttermet. A vér nem válik vízzé.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.31. 19:49:08

@eszti.....: Hagyjuk már ezt a rossz dumát kislányom. Ezzel az ócska dumával próbáljátok legalizálni azt, amikor a baloldali -liberális kormányok leszarják a határon túli több millió magyar érdekeinek képveseletét.Szánalmas..

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.31. 19:52:06

@morph on deer: Akkor sincs értelme egymás mellé állítani, hogy van egy 30 milliós lakáshiteled, meg egy öt millió autóhiteled, és csak ezek töredékét keresed meg egy év alatt..Mi következik ebből az állításból önmagában? Semmi..

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.31. 19:54:06

@Tényelek: Kíváncsi lennék, hogy ezek az úrifiú-úrilány magyar zöldek mennyit költenek egy évben mondjuk ruhára meg repjegyre. Szép összeg jönne ki az biztos..

eszti..... 2019.10.31. 20:03:24

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Áruld már el! Mi köze bármilyen kormánynak az identitásomhoz? Pl. ahhoz sincs, hogy nő vagyok.

2019.10.31. 20:40:58

@Veszéjben a lyogállamiság !: Nem vagyok annyira képben, de szerintem amitől elfelejtették, hogy ne ott, ne arról, ne akkora hangerővel, az sokkal többe kerűlt, mint a vacsora, pedig hétköznap vol.
Ha kivesszük a tevékenység tiltó napot, akkor vasárnappal együtt mennyi mehet el csak erre.
Mondjuk laptopk, tabletek is menők voltak, még kopás nyom sem volt rajtuk.

2019.10.31. 20:49:08

@eszti.....: Lehet, Szlovákiában nincs ilyen, de az államnak azért érdemes tunia, hogy ki a nő, mert csak igy tud egy sor szolgáltarást nyujtani.
Mert az elég furcsa lenne, ha pl. mammográfi vagy petefészekrák szűrésre minden polgárnak kiküldenék az időpont értesítőket és természetesen a nők kapnának ilyet prosztatára.
Amikor ilyeneket írnak libsiék, egyértelműen bizonyítják, hogy idióták, de az a lényeg, magabiztos idióták.

eszti..... 2019.10.31. 21:19:58

@Tényelek:

úgy látszik, ez a nap mottója: ha nem érted, hát nem érted. gondolj, amit akarsz.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.31. 22:52:46

@Tényelek: Remélem marha steak is terítékre a került.. Jó nagy az ökológiai lábnyoma..:)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.31. 22:56:13

@eszti.....: Ja értem az identitásod.. És ezért ne foglalkozzon a határon túliak érdekeinek védelmével, mert mi köze az identitásodhoz. Nemzeti identitásod egyébként sincs, hisz elsődlegesen világpolgár vagy nemde?

látjátok feleim szümtükkel 2019.11.01. 08:17:27

@Tényelek:" Mert az elég furcsa lenne, ha pl. mammográfi vagy petefészekrák szűrésre minden polgárnak kiküldenék az időpont értesítőket és természetesen a nők kapnának ilyet prosztatára."

Tényleg elég fucsa. Mármint az, hog a magyar kormány bígérte a vastagbél szűrést, oszt sehol semmi. Nem kel az államnak semmit magától küldözgetni, viszont a befizetett adókból nem négy-hat hónapos időpontokat kéne adni biztosan beteg embereknek pl. pajzsmirígy és MRI vizsgálatokra. Mondjuk stadijony építés helyettt MRI gépket kéne venni, többet.

Nem ártana a kormánynak megfordulni a lovon.

No nem úgy, mint majd az új személyigazolványokkal, amik pont azokat az adatokat fogják tartalmazni, amiket a kádári igazolvány is tartamazott, de az nem volt demokratikus, ez meg az lesz.

Egyébként meg kapaszkoggy Malvin, jön a kanyar! Férfiak is járhatnak mammográfiára, mert sajnos náluk is előfordul mellrák. Pont.

látjátok feleim szümtükkel 2019.11.01. 08:19:30

A pozthoz meg annyit, tisztelet a Vonának, mert magától rájött, hogy ő nem alkalmas politikusnak. Nem megy nki a pénsezrzés, anélkül meg nem megy.

látjátok feleim szümtükkel 2019.11.01. 08:21:15

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Te onnan az etel köziből jöttél az identitásoddal? Van rá hiteles tanúd? Mert anélkül nem ér.

2019.11.01. 09:35:39

@Veszéjben a lyogállamiság !: A rendelésleadásnál még nem voltam ott, de azt láttam, hogy nam a sertéshús volt a kedvencük.
Nyolc ezer körülire jött ki egy személyre a fogyasztás, valószínűsitem, hogy a szűkös zsebpénzből ment, ert az aprót is visszakérték fizetésnél.
Az én számlám borravalóval együtt négy és fél volt, középáras kajával, üditővel.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.01. 10:20:44

@látjátok feleim szümtükkel: _Nincs.. Viszont nem tartom magam világpolgárnak, mint te.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.01. 10:21:47

@Tényelek: Nem emlegesd az "apró"-t .Még félreértik..:)

2019.11.01. 10:32:37

@Veszéjben a lyogállamiság !: Az már visszajött ő osztja az észt az eu parlamentből a magyar demokráciáról.
Gondolom a bolgár komcs titkoszolgálati apuka tapasztalatait is felhasználja.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.01. 11:38:56

@Tényelek: No igen, Klárikának mindig lesz egy "apró" szépséghiba az önéletrajzában..:)

2019.11.01. 13:39:35

@látjátok feleim szümtükkel: Megnyugtatom, Ausztriában is hosszúak listák a beteg ember is.

2019.11.01. 13:39:36

@látjátok feleim szümtükkel: Megnyugtatom, Ausztriában is hosszúak listák a beteg ember is.

látjátok feleim szümtükkel 2019.11.01. 14:33:24

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Mellétenyereltél, én magyar állampolgárnak tartom magam, és az is vagyok.

magándemokrata 2019.11.01. 14:59:51

@Tényelek: kamú profil? mert nem kommentelek ott ahol te? a p.csába! na nyomd az étterem nevét! senkiházi propagandista vagy, semmi más! egy forintot nem ér a szavad!

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.11.01. 17:04:05

@látjátok feleim szümtükkel: Deviszont nem vagy magyar..Állampolgár vagy, és ezt a nyelvet beszéled, egyébként világpolgár vagy, aki Európa kerületben él..

látjátok feleim szümtükkel 2019.11.02. 07:02:14

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Hát te már csak tudod, hiszen te vagy a fidesz mindentudója.;D
süti beállítások módosítása