B1 blogcsalád



Előléptette a Fidesz a NER lényegét leleplező politikusát

2019. október 26. - nickgrabowszki

Oroján Sándor közgyűlési frakcióvezető lett.  os.jpg

Nem mindenki bukott bele az önkormányzati választás kampányában róla kiszivárgó hangfelvételekbe és videókba.

  • Borkai Zsoltot éppen csak újraválasztották Győr polgármesterévé, de a Fideszből kiléptették, és nem kizárt, hogy csak néhány hónapig irányíthatja a nagyvárost.
  • A kispesti Lackner Csabát szintén újraválasztották, de jelentős szavazatveszteséggel, és miután MSZP elnökének felszólítására nem mondott le a mandátumáról, Tóth Bertalan kezdeményezte a pártból való kizárását az etikai bizottságnál.

Az egri fideszes Oroján Sándort viszont semmilyen retorzió nem érte, sőt. Nem kellett lemondania a Fidesz helyi ügyvezető alelnöki posztjáról, bekerült a városi közgyűlésbe is, ahol pénteken őt választották a Fidesz-KDNP frakcióvezetőjévé.

Büntetés helyett inkább előléptették.

Mint emlékezetes, Oroján volt az, aki egy, a kampányban nyilvánosságra hozott hangfelvételen leleplezte a NER lényegét, valódi természetét:

aki nincs velük, azt megsemmisítik,

aki a Fidesz ellen mer politizálni, az Magyarországon nem kaphat munkát.

Arról van szó, hogy van egy Nemzeti Együttműködés Rendszere, amelynek mindannyian tagjai vagyunk, és ha ezt a rendszert valaki nagyon durván sérti és a nyilvánosság előtt próbálja lejáratni, az olyan, mintha a rendszer minden tagját sértené. Mert ha valaki Tiszafüreden a polgármestert bántja és megy a sajtóhoz, ha bármelyik polgármesterünket vagy akár engem személy szerint bántana.

Tehát mi ezt így látjuk, és nyilván nem tartjuk szerencsésnek, ha az egyik fronton valamely személy küzd a rendszer ellen, kard ki kard, a másik fronton pedig próbál lojális lenni, megfelelni és végezni a munkáját. Nem hiszünk abban, hogy egy embernek lehet két személyisége, az egyik pozitív, a másik negatív. Ahol ennyire nyíltan beleáll valaki a konfliktusba, ott nekem az látszik, hogy az nyilván máshol sem tud jó, megfelelő munkát végezni. És hát azt szeretnénk elérni itt, minél hamarabb, záros határidővel, hogy váljunk meg más fronton is ettől az embertől, aki egyébként Tiszafüreden nagy problémákat okoz, biztos láttátok már az újságcikkeket, Index satöbbi. 

Ha valaki politizál és az ellenfelünk a politikában, a politikai térben, akkor azzal nem beszélgetünk, nem próbáljuk meggyőzni, hanem legyőzzük. Pont!

És ha valaki politikai ellenfele a tiszafüredi polgármesternek, akkor úgymond politikai ellenfele nekem is és Nyitrai Zsoltnak, meg a közösségnek, mert ő a rendszernek a politikai ellenfele.

Orojánnak nem ez volt az első NER-kompatibilis megnyilvánulása az elmúlt évekből:

  • 2011-ben mentegette a Fidelitas Moulin Rouge-beli luxusrendezvényét, mondván nekik "joguk van bulizni".
  • 2012-ben pedig a lopáson kapott akkori államfőt védte, aki más munkáját adta be a doktorijához:

Ki az, aki nem puskázott a suliban? (...) ) És tegyük szívünkre a kezünket: olyan nagy bűn, ha egy sporttörténetből húsz éve írt kisdoktori akár nagyban megegyezik egy korábban, más nyelven írt tanulmánnyal? (...) De ez olyan nagy dolog, hogy emiatt le kéne mondania Schmitt Pálnak? 

Alighanem ugyanez a "mindent meg lehet úszni" logika diktálta, hogy a helyben Nyitrai Zsolt fideszes képviselő jobbkezének, legbizalmasabb emberének tartott politikus fejében meg se fordult a hátralépés gondolata; eszébe se jutott lemondani, sőt ő lett a városi frakció vezetője is. Annak ellenére, hogy minden bizonnyal az ő szereplése is közrejátszott a Fidesz eredményében.

Az egri polgárok mindenesetre keményen megbüntették a "nekünk bármit szabad" elvén működő kormánypártokat:

  • a közgyűlési képviselőik számra 11-ről 6-ra csökkent,
  • és elveszítették a polgármesteri posztot is az ellenzéki Mirkóczki Ádámmal szemben.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr115264912

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.10.26. 13:37:37

"A kispesti Lackner Csabát szintén újraválasztották, de jelentős szavazatveszteséggel, és miután MSZP elnökének felszólítására nem mondott le a mandátumáról, Tóth Bertalan kezdeményezte a pártból való kizárását az etikai bizottságnál."

Tegyük azt is hozzá, hogy Lackner újraválasztása előtt a regnáló, újraválasztott polgármester még váltig tagadta azt is, hogy ő látható a kiszivárgott videón (hallható a hangfekvételeken), tehát nyugodtan fel lehetne vetni az ő felelőségét is, ha másban nem is, de a választók megtévesztése ügyében.

Na meg esetleg a korrupciós ügyekben is:
"Lackner saját anyagi helyzetéről azt állította, hogy havi másfél millió forintot keres, párttársa, Kránitz Krisztián vagyonát pedig 200-250 millió forintra becsülte. A politikusok vagyonnyilatkozatai nem tükrözik ezeket a számokat. Lackner szavai szerint egy ügyletből Kránitz 12 millió forintot, míg Gajda Péter polgármester hárommillió forintot kapott."
index.hu/belfold/2019/10/26/lackner_csaba_kispest_mszp_kizaras_botrany_mandatum/

OK, hogy hárommillió forint kevesebb, mint 12 – de ennek a pénznek senki nem akar utánamenni?

Ennyi nyugodtan belefér az "alkotmányos költségekbe"?

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 13:44:30

káderhiány van, miként mindig is volt a fideszben. többségében csak ilyen nullák adják a nevüket a ner-hez, a kevés cinikus szerencselovag mellett...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.26. 13:44:56

Akartam,hogy trollok? de már megelőztek!XD

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 13:46:31

@Szergej Szergejevics Szergejev: teljesen igazad van. s aki ezt tagadja, az tiborczot sem emlegetheti. sz'al ne kezdj el relativizálni;-)...

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.26. 13:50:42

@Sir Bates dö Hól: Nem rád gondoltam az előbb!XD
De ahogy látom folytatódik a kampány.
Kemény 3 évünk lesz.

miért 2019.10.26. 14:43:48

Az orojánhoz hasonló tirpák zsoldosok a fidesz szeme-fényei!

6.Lenin 2019.10.26. 15:25:46

Miért is kéne olyanokkal konszenzust keresni, aki alapból hülye, mondjuk, mint KariGeri?

Ha hülye volt Zuglóban, most mitől is lenne okosabb?

a ballib oldal pedig olyanokat is minden áronle akar győzni, aki a maga helyén letett valamit.

Miről is pofáztok most itt ezen a poszton is? Hogy szarabbak voltatok , vagytok, lesztek mindig is? Igen, ebben 1etértünk.

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 15:30:02

@6.Lenin: megint a kutyát kényezteti az asszony? talán, ha megfürödnél;-)...

6.Lenin 2019.10.26. 15:43:51

@Sir Bates dö Hól:

Szarzsák, ha én megfürdök, attól te még bűzlesz továbbra is. Igaz, neked kár fürödni, mert a bűzöd genetikai örökség. Talán, ha kénsavban, vagy sósavban próbálkoznál nemcsak neked lenne jobb, a környzetednek is, igaz nekik csak néhány hét múlva, szellőztetés után.

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 16:21:06

@6.Lenin: azt azért még a legfanatikusabb rajongód sem állítja, hogy a frappáns revansok mestere lennél;-)...

6.Lenin 2019.10.26. 16:28:18

@Sir Bates dö Hól:

Én csak az "értékeden" kezellek. Ennyit érsz.

Cycmen 2019.10.26. 16:42:25

Mennyire tudják a libsik, hogy melyik fideszest kéne leváltani, meg megbüntetni!
Én itt azt sem tudom ki ez az Oroján Sándor, a Grabovszki meg már minden lépéséről tud és marhára aggódik, hogy árt a fidesznek! :D

eszti..... 2019.10.26. 16:55:42

@Cycmen:

hö-hö

a fidesz média folyamatosan Karácsony jövőbeli hibáit taglalja. 15 nappal a választás után számonkéri a kampányban tett ígéreteit.
nem korai kissé az elszámoltatás?

Cycmen 2019.10.26. 17:06:05

@eszti.....: A poszthoz hozzá se szólsz, csak így nagy hirtelen rábuksz a cerkámra ahogy betoppansz? Megtisztelő! Karácsonynak meg nem lesznek jövőbeni hibái, mert nem ő a főnök!
Mindenesetre néhány ígéretét khm.........már módosítani kényszerült!

eszti..... 2019.10.26. 17:15:25

@Cycmen:

Ne ábrándozz kicsihuszár!
A "cerkával" ti szoktatok foglalkozni.. méregetitek, miegymás. A válaszodhoz szóltam hozzá.

rallus 2019.10.26. 17:27:23

@eszti.....:
Mennyibe mernél fogadni, hogy a most komoly tartalékokkal átvett kerületeket és a fővárost hatalmas adósságokkal adja majd vissza a diadalittas ballib csapat?

Muhammad Balfas 2019.10.26. 17:30:21

"A kispesti Lackner Csabát szintén újraválasztották, de jelentős szavazatveszteséggel, és miután MSZP elnökének felszólítására nem mondott le a mandátumáról, Tóth Bertalan kezdeményezte a pártból való kizárását az etikai bizottságnál."

13-án minden súlyosan kompromittálódott figurát újraválasztottak. Lacknert, Borkait Wittingthoffot, a Gyömröi szipkást, Janiczák "szárazon raklak seggbe"Dávidot.
Vagyis ez egy amorális társadalom,amely feudális urai jogának tekinti a lopást, kurvázást, basáskodást. Ez derült ki két hete vasárnap. Miért lennének jobbak az ebből a társadalomból kikerülő politikusok, pártállástól függetlenül..?

2019.10.26. 17:31:14

@miért: orojánhoz hasonló tirpák zsoldosok a

Oroján nem szlovák nemzetiségű, ezért értelmetlen a hozzászólása.

eszti..... 2019.10.26. 17:43:54

@rallus:

"Először is szögezzük le, hogy sokkal jobb az önkormányzat pénzügyi helyzete, mint 2010-ben volt, de bizonyos források állandóan elapadnak. A kormány olyan rendszert alakított ki, amelyben központi támogatás nélkül nagyberuházásokat nem tudunk kivitelezni. Rajtuk áll tehát a döntés, hogy odafigyelnek-e a fővárosiakra, vagy nem." - nyilatkozta Tarlós 2018-ban a Pesti Srácoknak.

pestisracok.hu/tarlos-istvan-en-nem-kapaszkodom-ebbe-a-szekbe-de-vannak-felteteleim/

Index:
"A fővárosi költségvetés nagysága drasztikusan lecsökkent a 2010-es évek első felében: 2011-ben a működési kiadások még 306 milliárd forintra rúgtak, ebből 2013-ra 170 milliárd lett (a működési bevételek ugyanebben az időszakban 354 milliárdról 180 milliárdra apadtak), és azóta nagyjából ezen a szinten stabilizálódott. Ennek oka alapvetően a két lépcsőben megvalósított hatáskörcsorbítás: 2012-ben elvették a fővárostól a kórházak üzemeltetését, 2013-ban pedig az új önkormányzati törvénnyel más feladatokat is, így például az iskolák fenntartását. Vagyis a kevesebb pénzhez kevesebb felelősség is jár, de ez akkor is azt jelenti, hogy Budapest vezetőinek alig maradt ráhatása arra, mi történik a legfontosabb állami alrendszerekben a saját határain belül."
index.hu/gazdasag/2019/10/22/budapest_fovarosi_onkormanyzat_mozgastere_koltsegvetes_ado/

Személy szerint kétlem, hogy a kormányzat korrekt módon segítené az ellenzéki vezetésű önkormányzatok munkáját. Viszont amennyiben megbünteti Budapestet, a budapestieket is bünteti. Ezt azért nehéz lesz kimagyarázni.

2019.10.26. 17:44:51

Arra kellene rájönni, hogy ellezéki városvezeté nem működőképes!
Az igazi civilszervezet sem politizál (Arról lehet megismerni!), mert csak az adott közösségi célt akarja megvalósítani é ezért nem számít neki, hogy Gyurcsánynak, Vonának vagy Orbánnak hívják a miniszterelnököt.
Ebből kiindulva igaza volt Orojánnak, egy polgármester ne verje a nyálát a nagypolitikában, ráadásul a szavazói sem arra adtak nekifelhatalmazást!
A legjobb az lenne, ha önkormányzat pozíciba csak függetlenek kerülnének!

Cycmen 2019.10.26. 17:45:31

@eszti.....: A válaszomhoz biztosan nem szóltál hozzá, mert egy szót sem ejtettem Karácsonyról, sem más ellenzéki polgármesterről, sem a hibáikról!
Lenyomtál egy libsi sztereotípiát, amivel megpróbáljátok megelőzni Karácsony fikázását az előrelátható balfaszkodásai miatt! Már egyébként el is kezdte mint említettem, persze úgy adta elő, hogy néhány dolognak utánanézett és nem lehet úgy megvalósítani ahogy megígérte! :D Mondjuk Tarlós a kampányban megmondta neki, hogy az egyikre pénz nincs, a másikra hatásköre! Biztosan nem hallotta! :D

rallus 2019.10.26. 17:57:18

@eszti.....: Akkor nézzük azt, ami nem a kormányon múlik! Budapest rövid időn belül újra tele lesz az aluljárókban saját szarukban szunyókáló hajléktalanokkal, kosz, rendetlenség és reménytelenség árad majd mindenből. Ahogy ballib irányítás mellett ez megszokott.. Mellette az örökös nyivákolás és mások hibáztatása melletti pofátlan rablás. Elég a 4-es metrót megemlíteni...

eszti..... 2019.10.26. 18:00:33

@Cycmen:

te milyen sztereotípiát nyomtál le, pl a brindzás eszmefuttatásod során? ha már egyszer annyira minősíteni van kedved....

Karácsony fikázását nem kell megelőzni, mert az folyamatosan tart a kampány kezdete óta. Nincs megállás, ami egyre mulatságosabb.

eszti..... 2019.10.26. 18:04:35

@rallus:

Ezt más elolvastam a Magyar Nemzetben, a Mandineren, a Pesti Srácokban és a mindenszóban.
Esetleg, ha várnátok türelemmel, mondjuk egy évet, vagy legalább felet?

rallus 2019.10.26. 18:08:57

@eszti.....: Ehhez nem kell jóstehetség, csak memória...

eszti..... 2019.10.26. 18:11:51

@rallus:

ja! de akkor csak virnyákolásnak számít. tehetetlen, kétségbeesett virnyákolásnak. :D

Nekoashi2005 2019.10.26. 18:57:53

www.valaszonline.hu/2019/10/18/kurdok-eszak-sziria-trump-noi-fegyveresek/

Ezeket a hősöket árulta el orbán, mikor erdogant támogatja.

Hogy is írta Teleki Pál öngyilkossága előtt?

"Hullarablók leszünk! a legpocsékabb nemzet."

Bárcsak lenne orbánban annyi gerinc, mint amennyi Telekiben volt........

morph on deer 2019.10.26. 19:26:51

@Szergej Szergejevics Szergejev:
“ Ennyi nyugodtan belefér az "alkotmányos költségekbe"?

Polt Péter mit mondott erről, amikor kérdezted?

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.26. 19:27:23

A MAGYAR BUDAPESTIEK TARLÓST AKARTÁK POLGÁRMESTERNEK !!!!

"Több magyar szavazott Tarlósra, mint Karácsony G.-re! Itt vannak a számok!"
Részletek a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/tobb-magyar-szavazott-tarlosra-mint-karacsony-g-re-itt-vannak-a-szamok/

KARÁCSONY CSAK A MIGRÁNSOK SZAVAZATAIVAL NYERT !!!

SZÉGYEN !!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.26. 19:28:58

MÉG ALIG LÉPETT HIVATALBA , DE MÁR A SOKADIK ÍGÉRETÉT SZEGI MEG ( LÁSD MÉG INGYEN BKV ) !!!!

"Kispesten még nincs CT, de stadion az mégis épülhet – Saját ígéretét szegte meg Karácsony G. – Videó"
Részletek és videó a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/kispesten-meg-nincs-ct-de-stadion-az-megis-epulhet-sajat-igeretet-szegte-meg-karacsony-g-video/

SZÉGYEN !!!

morph on deer 2019.10.26. 19:29:39

@rallus:
“ Elég a 4-es metrót megemlíteni...”

Miért, mi van? Karácsony már megszüntette a légkondicionálást”

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.26. 19:30:33

LELEPLEZŐ VIDEÓ A MOMENTUMOS KISKÖCSÖGRŐL !!!!

"Ilyen aljas módon kampányolt a Momentum drogos képviselője a 18. kerületben – Videó"
Részletek és videó a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/ilyen-aljas-modon-kampanyolt-a-momentum-drogos-kepviseloje-a-18-keruletben-video/

SZÉGYEN !!!!

morph on deer 2019.10.26. 19:48:50

@rallus:
“ most komoly tartalékokkal átvett kerületeket és a fővárost ”

Mennyi is volt a főváros tartaléka?
Nem emlékszel véletlenül?

Amúgy figyelmedbe ajánlom ezt a grafikont, a főváros költségvetésének alakulásáról, hogy legyen némi fogalmad arról is, hogy Tarlós miért is került mínuszba.
Ha már így látod a jövőt, talán a múltat meg a jelent sem ártana ismerned, szerintem.

morph on deer 2019.10.26. 19:53:53

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
“ MÉG ALIG LÉPETT HIVATALBA , DE MÁR A SOKADIK ÍGÉRETÉT SZEGI MEG ( LÁSD MÉG INGYEN BKV ) !!!!”

Miért, azt hányadikára ígérte, nem emlékszel véletlenül?
Vagy hányadik munkanapjára, ha így könnyebben megy!

Szóval konkréten mikorra is kellett volna megtörténnie, ami szerinted már elmúlt?

Nekoashi2005 2019.10.26. 20:12:58

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
A mindenszo.hu nem az a szennyoldal amelyik népszavazást akar indítani, hogy hurkás city legyen a főváros? A normális ember meg akarja tudni, kik ezek a náci idióták, és rákattint az oldalukon az impresszumra, és mit talál? Egy gmail-es címet! Sem a "szerkesztőség" címét, sem a "főszerkesztő" nevét nem lehet olvasni, de az idióta "olvasótáboruk" meg autentikus hírforrásnak tekinti ezt a trágyát! Persze így nem lehet beperelni őket! Csak nem az a műfaszú - mert hogy egy egér farka van a lába között - bede zsolt áll mögötte?

2019.10.26. 20:35:03

@eszti.....: Még ezt is beszopták? Mint 13-a óta szinte mindent.

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 20:36:31

@rallus: ember, a mínusz nem azt jelenti, hogy komoly tartalékok lennének! ne akarj hülyébb lenni, mint amilyen vagy! más most is csak a formára tartozol a homo sapiensek közé...

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 20:39:46

@Tényelek: a teflon viszont egy márka, sz'al hülye vagy...

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 20:41:39

@Tényelek: téged is a taigetoszra kellett volna kirakni...

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 20:43:42

@eszti.....: gratulálok, a sok tompa kés közt, megtaláltad a műanyag vajkést;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 20:45:30

@Nekoashi2005: vagy legalábbis annyi stíl, mint noszty feriben...

eszti..... 2019.10.26. 21:05:55

@Thomas Grande:

ennyire ostoba csak egy kdnp-s potentát lehet.

Gábris szomszéd 2019.10.26. 21:15:53

@Hova fogják elásni KariGerit?!: "Ilyen aljas módon kampányolt..."

Hát még a geci gazdid. :)

Orbán Viktor térden állva imádkozott Nick Vujiciccsel (prédikátor és motivációs tréner) a Karmelita kolostor udvarán, dolmányos varjú háttérben...

Hogyan lehet felismerni egy álkeresztényt?
A szentírás tükrében!
Nézzük mit mutat e tükör...

Máté 6. rész, 5-7 vers,(Jézus szavai):
5 "Ezenkívül amikor imádkoztok, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, mert ők szívesen imádkoznak a zsinagógákban és a főutcák sarkain, hogy lássák őket az emberek. Higgyétek el, hogy megkapták már a teljes jutalmukat.
6 Te azonban, amikor imádkozol, menj be a szobádba, és zárt ajtók mögött imádkozz Atyádhoz, akit senki sem lát. Akkor Atyád, aki titokban néz, megjutalmaz téged.
7 Mikor pedig imádkoztok, ne mondjátok újra meg újra ugyanazt, mint ahogy a nemzetek teszik, mert ők azt hiszik, hogy Isten azért hallgatja meg őket, mert hosszasan imádkoznak. "

index.hu/mindekozben/poszt/2019/10/25/orban_viktor_es_nick_vujcic_kozosen_imadkozott/

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 21:19:30

@eszti.....: ezek szerint, ha férfi lennél, sajtreszelővel rejszolnál;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 21:22:30

@Gábris szomszéd: pedig már épp elfelejtettem, erre berakod megint

eszti..... 2019.10.26. 21:35:23

@Sir Bates dö Hól:

ha férfi lennék elkapnék egy nagycsöcsűt és boldoggá tenném. főleg szombat este.

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 21:38:08

@eszti.....: még nincs este, s te is máshol vagy;-)...

eszti..... 2019.10.26. 21:42:47

@Sir Bates dö Hól:

21:39 ????

hozz virágot és bonbont! aztán bizalmaskodhatunk. ))))

figyelj! mi ez a nagy barátkozás Macron és Putyin között?- mai telefonbeszélgetés.

eszti..... 2019.10.26. 21:49:11

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

mióta vagyunk olyan viszonyban, hogy privát fotókat küldj magadról??????

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.26. 21:51:44

@Sir Bates dö Hól: MIT CSINÁLTATOK A VÁLASZTÓK ADATAIVAL , LIPSIK ?!

"Vajon mennyi pénzt kapott a 700 ezres adatbázisért Hadházy Ákos?

Egy apró kérdés…"
Részletek a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/vajon-mennyi-penzt-kapott-a-700-ezres-adatbazisert-hadhazy-akos/

SZÉGYEN !!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.26. 21:53:00

@Sir Bates dö Hól: SZERETITEK A CENZÚRÁT , LIPSI ?!

"Balliberális cenzúra az Ncore-on is! Az ész megáll…

Teljes cenzúra mindennel szemben az interneten, ami nemzeti, ami konzervatív"
Részletek a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/balliberalis-cenzura-az-ncore-on-is-az-esz-megall/

SZÉGYEN !!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.26. 21:54:32

@Sir Bates dö Hól: HÁT AZ '56-OS HŐSEINKET MIÉRT GYALÁZZÁTOK , LIPSIK ?!

"A Jobbik oda jutott, hogy az ’56-os hősöket gyalázza

Kegyeletsértő Jobbik"
Részletek a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/apati-bence-a-jobbik-oda-jutott-hogy-az-56-os-hosoket-gyalazza/

SZÉGYEN !!!!

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 21:55:08

@eszti.....: nem barátkozás, s nem tudom, hogy miről beszéltek. az eunak szüksége van egy demokratikus és békés oora, s arra is, hogy ne az usa érdekeinek megfelelően cselekedjen, ebben a relációban, egy futóbolond trumppal, semmi helye az altruizmusnak. ez egy jó cikk, ha érdekel az EU fő gondja www.magyardiplo.hu/2744-europa-vedelmi-politikaja-papirhadserege

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.26. 21:56:35

@Sir Bates dö Hól: HALLOM SZERETED WASS ALBERTET , LIPSI !!!

HÁT AKKOR EZ NEKED SZÓL !!!!

"Üzenet Karácsony Gergelynek: Wass Albert: Patkányok honfoglalása – Videó"
Videó a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/uzenet-karacsony-gergelynek-wass-albert-patkanyok-honfoglalasa-video/

NA , ÉRTED MÁR , LIPSI ?!

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 21:56:59

Ahogy látom, az anyabaszó rámkattant. Mikor végeznek az esti műszakban a kurvák Pesten?

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.26. 22:01:12

@Sir Bates dö Hól: SZARRÁ SZÍVATJÁK KARÁCSONYT A HÍR TV MŰSORÁBAN !!!!

Videó a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/troll-karacsony-g-toketlen-video/

BUTAPEST FŐPOLGÁRMESTERE EZ A SZERENCSÉTLEN . . .

SZÉGYEN !!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.26. 22:02:49

@Sir Bates dö Hól: NA , A BARÁTAID MÁR ELKEZDTÉK AZ " ÚJ KORSZAKOT " BUTAPESTEN !!!!

"Már tombolnak a prolik Budapesten: megrongálták a csillaghegyi országzászlót"
Részletek a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/mar-tombolnak-a-prolik-budapesten-megrongaltak-a-csillaghegyi-orszagzaszlot/

SZÉGYEN !!!

Gábris szomszéd 2019.10.26. 22:04:19

@Hova fogják elásni KariGerit?!: Nincs itt semmi cenzúra csak kibasztak egy hozzád hasonló fitymaszbirkát az ncore-ról. Amúgy meg nem kötelező ott lenni. Csinálhattok nyugodtan bedezsótikával meg a mindenhazugszóval egy saját torrent oldalt. Senki nem tiltja meg nektek. :)

eszti..... 2019.10.26. 22:12:25

@Sir Bates dö Hól:

kösz. főleg, hogy magyarul küldted. :D
az egyik szlovák lapban jelent meg a hír ma este. ezek mindenről beszámolnak.

eszti..... 2019.10.26. 22:18:19

@Gábris szomszéd:

hagyd! ha csak napi néhány embert gondolkodtat el a mindenszó- ezekkel???-, az is hasznos.
HAJRÁ MINDENSZÓ!

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 22:26:04

@Gábris szomszéd: sosem gondoltam volna, hogy a pestisrácok a pulitzer örökös nyertese, ha azzal a szarral hasonlítom össze;-)... az elbukott sajtóperek tucatjaival;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 22:32:18

Fel fogják darabolni, s jól is teszik: a csávó egyrészt síkhülye, egyetlen nagy trúvája volt, ellenben az anticionizmust fellendíti 444.hu/2019/10/26/a-facebook-szerint-a-breitbart-minosegi-hirujsag

nincs1itt 2019.10.26. 22:49:39

@6.Lenin: te vologya, ez a szénalapú, humanoid életforma(fideszes politikus oroján) nem (csak) az ellenzékről beszélt! hanem a fideszesekről is! aki kibéget az akolból, azt a többi birka fogja halálra taposni... ennyi történt. elmondta ez aaaa... öööö... embernek látszó valami, hogy ez volt/van/lesz. a nácik, a kommunisták és a többiek bátran elbújhatnak a fidesz mellett!!

morph on deer 2019.10.26. 23:04:31

@Hova fogják elásni KariGerit?!:

Jó, értem én, hogy magadtól nem megy.
De mi lenne, ha mégis inkább csendesen, magadban maszturbálnál, és nem maszatolnád össze ezt az oldalt is az eredménnyel?

Ezt most komolyan kérdem!
Ennél még a te saját hülyeségeid is sokkal jobbak, miért égeted magad ezzel a szeméttel?

Gábris szomszéd 2019.10.26. 23:09:21

@nincs1itt: Ha jól emlékszem, erről már te is beszéltél korábban. :)

Hiába hajtogatják az ellenkezőjét, még mindig összeszerelő üzem a magyar gazdaság

- a magyar exporton belül a hazai hozzáadott érték alapján a lista alján kullogunk az EU tagállamai között,
- az egész régióban erős a járműipari szakosodás, de még ezen belül is le vagyunk maradva hozzáadott érték szempontjából,
- a német autóipari függőségünk pedig hosszú és rövid távon is sebezhetővé teszi a magyar gazdaságot, amivel érdemes lenne kezdeni valamit.

g7.hu/vallalat/20191025/hiaba-hajtogatjak-az-ellenkezojet-meg-mindig-osszeszerelo-uzem-a-magyar-gazdasag/

morph on deer 2019.10.26. 23:10:20

@Gábris szomszéd:
“ Orbán Viktor térden állva imádkozott Nick Vujiciccsel ”

Olyan ismerős ez a guru...
Nem ő volt a fekete lovag véletlenül a Gyalog Galopp című örökbecsű műben?

youtu.be/DiKFV9Ka-GU

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 23:13:05

@Gábris szomszéd: ezt szoktad nézni? youtu.be/KgodT9WQgIY beszarsz;-) és még a lomnicinál is van ostobább, a ferenc orsolya (aki, ugye a nyóckerben volt alpolgi, ami tényleg a halálcsillaga volt a ner-nek). lehet, hogy zseniális űrkutató, de minden máshoz segghülye;-)... a lenin-fiús része a legjobb, keveri a szezont a fazonnal;-)... (mind a négy purdéját kimentenék, ha lenne gyermekvédelem moon)

viszont a sokkból már kijöttek, a lendvay kiadta a jelszót: uszítani, támadni, fenyegetőzni, hergelni a lakosságot... mint ez a hülyegyerek a mindenszóval;-)...
és pont engem talált be! itt froban!

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 23:20:13

@Gábris szomszéd: ja és a jó, hogy a kis lomnici meg a ferenc családja is a kádár-elithez tartozott;-)...

nincs1itt 2019.10.26. 23:45:49

@Gábris szomszéd: sajnos ez van... mert o.v. megígért 1 millió munkahelyet (is), lett is vagy 100 ezer, a maradék 900 ezer meg külföldön teremtett munkahelyet, tehát megvan az az 1 millió... érdektelen, hogy rabszolga munka, más országok fejlesztéseit kapirgálják tovább, harmad, negyed bérért a mérnökök. 700 eur nettóért 4 műszakban a szalag mellett. a "szakszervezeteket" meg a munkaadó fizeti! látja el céges autóval és mobillal... nem vicces?

nincs1itt 2019.10.26. 23:48:24

@Sir Bates dö Hól: nem is igaz! már akkor is rencertot bomlasztották, belülről!
mer okosak voltak mér akkor is. de az a fura, hogy blog zsebnáciai még nem ugrottak neki a volt komenista tuggyukkiknak. ja! a mi "komenista tuggyukkik" azok jó "komenista tuggyukkik"!

nincs1itt 2019.10.26. 23:54:31

@Hova fogják elásni KariGerit?!: tehát a "staff" válaszát olvasva, alsó tagozat ablak zsiráf. de a fideszes iq nindzsának nem sikerült megfejteni. többszörös hozzászólás+politizálás, gondolom hozzád hasonló stílusban. ezért kivágták mint a macskát. reakció: balliberális diktatúra!!!
figyelj, a világ nem bonyolult. ez egy torrent oldal, se több, se kevesebb. töltsd le ami érdekel, a többivel meg ne foglalkozz. ennyi.

eszti..... 2019.10.26. 23:58:38

Ha még egyszer valaki idehozza a térdeplős-imádkozós hírt, én fogok mindenszót linkelni. /talán írni is/

nincs1itt 2019.10.27. 00:04:07

@eszti.....: mi a baj ezzel? o.v. egy olyannyira keresztén/keresztyén ember, hogy a fal adja a másikat!
amit Gábris szomszéd is remekül idézett, akkor tőlem is:
"Mát. 6.5
És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat."

"Mát. 6.6
Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és * ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, a ki titkon van; és a te Atyád, a ki titkon néz, megfizet néked nyilván.
* 2 Kor. 4,33."
én a Károli-t jobban kedvelem.

eszti..... 2019.10.27. 00:11:47

@nincs1itt:

Ezzel a jóemberrel imádkozott, Chuck Norrisszal edzésen pózolt . Még szerencse, hogy Cicciolina nem készül Budapestre...

nincs1itt 2019.10.27. 00:14:47

@eszti.....: vigyázz, mert a Kármel hegyen történt, hogy Illés próféta legyőzte a baál papjait, Isteni csoda segítségével!

tehát...

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 00:17:28

@eszti.....: na és kivel kurvázott együtt?

ténylegy ahogy látom, a sunyi félművelt paraszt kiment a fehér házba, trump meg impeachment alá kerülhet hamarosan

eszti..... 2019.10.27. 00:24:31

@nincs1itt:

nem vagyok benne biztos, melyikükre illik jobban a baál papjai szerepkör

eszti..... 2019.10.27. 00:26:41

@Sir Bates dö Hól:

szerintem azt sem.

vajon önszorgalomból agitált az ukránok ellen, vagy...

nincs1itt 2019.10.27. 00:27:21

@eszti.....: ez nem lehet kérdés! a sok libsi/bolsi/ejus azok a baál papok, illés próféta meg...

taga20 2019.10.27. 00:28:19

@nincs1itt: mi van nigger, nem tucc aludni?:)))

taga20 2019.10.27. 00:29:59

@eszti.....: cica bakker!

te egyre jobb vagy vidékicsirke:)))

nincs1itt 2019.10.27. 00:35:27

@taga20: viselkeggyé! dolgoztam, most meg becsavarok 1-2-3 Kloster Schleyern Kloster-Weiße Hell-t. és közben okosnak hiszem magam!

eszti..... 2019.10.27. 00:40:35

@taga20:

biztos az avatarom teszi. lecseréltem, mert fikáztad.
na, meg iszom is eleget

nincs1itt 2019.10.27. 00:42:23

@taga20: akarom mondani Kloster Scheyeren "L" nélkül, láccik, hogy a x-dikk!

taga20 2019.10.27. 00:42:59

@nincs1itt: iszom a szavaidat, de néha csak röhögök rajtad, mint ma bírod gamon:)

egyébként most jöttem meg budafokról, ahol a 36 éve nem látott osztálytársaimmal találkoztam.

és bakker benedvesedett a bugyim.

zenét bírod náci?:))

www.youtube.com/watch?v=v-YzdvmD2aQ&list=RDv-YzdvmD2aQ&start_radio=1

nincs1itt 2019.10.27. 00:43:41

@taga20: Scheyern "e" nélkül, asszem megyek aludni!

eszti..... 2019.10.27. 00:45:44

@nincs1itt:

nem kellene annyit olvasni...

nincs1itt 2019.10.27. 00:46:24

@taga20: te figyejjé má'! ez mit jelent? "mint ma bírod gamon:)"
a seeman meg így az igazi: www.youtube.com/watch?v=srN1GsnBui8

taga20 2019.10.27. 00:48:57

@eszti.....: te egy olyan figyelmes lény vagy, hogy szerintem te nem is lehecc!:))

zenével hogy állsz? ugatod?:))

nesze!:))

www.youtube.com/watch?v=AHhnRaIUbeY&list=RDAHhnRaIUbeY&start_radio=1

eszti..... 2019.10.27. 00:50:19

@nincs1itt:

igaz magyar embet csíki sört iszik. abban nincs sem E sem L

nincs1itt 2019.10.27. 00:53:41

@eszti.....: és azt a csíki sört, 1119 óta főzik? mert bizony, a Weltenburger Anno 1050, az eredeti 1050-et megelőző recept szerint főzik, állítólag... mindegy is.
nekem a professzionalizmus a lényeg, a többi meg csak duma.

taga20 2019.10.27. 00:53:47

@nincs1itt: azt én se értem. viszont szép mék lehetek:)))

egyébként anyádat kóstolgasd migráncs!:)))

zenével, hogy?

tessék!

www.youtube.com/watch?v=Ul8vqaGGnY0&list=RDUl8vqaGGnY0&start_radio=1

imi60 2019.10.27. 01:26:33

@morph on deer: agyhalottak ezek , ne foglalkozz velük. a fidesz küldte ide őket nyavajogni.a hülyék elvárják hogy pár nap alatt teljesítse azt amit ígért

imi60 2019.10.27. 01:32:47

@Hova fogják elásni KariGerit?!: ingyen utazást sem ígért.ezt a hülye fideszes barmok találták ki. tanuló korúaknak ígért ingyenes utazást és ezt forgatta ki a barom fideszes sajtó.egyébként meg miért gondolod hogy ezt pár nap alatt meg lehet csinálni? j, nem gondolod mert nincs mivel csak írnod kell a hülyeséget

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.10.27. 07:11:04

Dugás után mindig rám jön a szarás.

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.10.27. 07:11:04

Dugás után mindig rám jön a szarás.

Cycmen 2019.10.27. 07:28:34

@morph on deer: "Miért, azt hányadikára ígérte, nem emlékszel véletlenül?
Vagy hányadik munkanapjára, ha így könnyebben megy!"

Mi van öreg, máris szar van a palacsintában? Már magyarázkodni kell, hogy nem azonnalra mondta? Érdekes módon, amikor ígérte, elfelejtette hozzátenni,, hogy nem mostanában lesz! Ingyen BKV 14 éven alul, azóta belekerültek a "munkakeresők", meg a jó kurva isten is libsi szokás szerint, csak megint azoknak fogják majd megemelni, akik dolgoznak! Proli várost építünk!

Cycmen 2019.10.27. 07:34:43

@eszti.....: "Ezzel a jóemberrel imádkozott, Chuck Norrisszal edzésen pózolt . Még szerencse, hogy Cicciolina nem készül Budapestre..."

Ha már gúnyolódunk, akkor szerintem még a Cicciolina is jobb, mint az affektáló buzi Alföldi, akivel Karácsony kampányolt!

Cycmen 2019.10.27. 07:38:42

@taga20: "egyébként most jöttem meg budafokról, ahol a 36 éve nem látott osztálytársaimmal találkoztam.
és bakker benedvesedett a bugyim."

Köszi, hogy nem mesélted tovább!

Eszti.... 2019.10.27. 07:39:37

@Cycmen: igazad van, tegyük inkább ingyenessé a BKV-t a legalább havi 1 milla nettót megkeresőknek. Ők megdolgoznak érte.

Tanga20 2019.10.27. 07:41:04

Na szóval nedves lettem, és akkor utána jött a vonalkód...

Európai téridő 2019.10.27. 07:41:29

Az Audi-sztori és Győr polgár- és iparvárosi erényeinek jó kezelése azért Borkaiék érdeme is. Majd kiderül, hogy ez az érdem mennyire lesz tartós. Csak ne utólag nyávogjatok balfékek, ha netán megvalósuló vágyálmaitokból hatalmas szívás lesz.

Cycmen 2019.10.27. 07:50:48

@Thomas Grande:" Fidesz szimpatizánsok, nóta indul! Ez kell nektek. http://www.youtube.com/watch?v=An1nP2IJhzs"

Na a prolinak sikerült valami szenilis anyókát találni céltáblának!
Tudod kit nézz meg,, ha szereted a tragikomédiát?? Hadházy, Bangóné,Kunhalmi,Vadai,Nagy Blanka, vagy a vezért, aki most az ellenzék főnöke!
www.youtube.com/watch?v=nJtkSL9S6bk

Cycmen 2019.10.27. 07:56:17

@Eszti....: " igazad van, tegyük inkább ingyenessé a BKV-t a legalább havi 1 milla nettót megkeresőknek. Ők megdolgoznak érte."

Van ott tótiában valami jó agyászat? Keresd már fel bazmeg, mert nincs igazam, ugyanis a milliomosok ingyenes közlekedése, a te agytorzszüleményed.
Kúrasd már meg magad, mert nagyon hülye vagy!

eszti..... 2019.10.27. 08:05:01

@Cycmen:

neveled az árnyékom :D

Maxval eredeti bircaman 2019.10.27. 08:07:04

Uramisten, teljes téboly
Nicken loptam magamat.

Cycmen 2019.10.27. 08:08:52

@maxvall baribaszó: Kunhalmi nagyon cuki, csak mondjuk én sem mint politikust alkalmaznám egy estleges találkozás alkalmával.

Cycmen 2019.10.27. 08:11:16

@eszti.....:" neveled az árnyékom :D"

Még az sem olyan reménytelen mint te.

eszti..... 2019.10.27. 08:12:07

@Cycmen:

.. ha a farkaddal gondolkodsz, akkor mindenképp

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.27. 08:37:27

@imi60: @morph on deer: @Gábris szomszéd: @Sir Bates dö Hól:
LELEPLEZŐ VIDEÓ , HOGYAN MOSTÁK ÁT A PROLIK AGYÁT ?!

"Döbbenet! 2018-ban még azt sem tudták az emberek kicsoda Karácsony Gergely – Videó"
Részletek és videó a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/dobbenet-2018-ban-meg-azt-sem-tudtak-az-emberek-kicsoda-karacsony-gergely-video/

SZÉGYEN !!!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.27. 08:39:53

LÁZAD A NEMZETI OLDAL BUTAPESTEN !!!!

"Miután FeGyőr András, a Momentum vezére megüzente, hogy létrehozzák saját, függetlennek hazudott pártlapjaikat főváros szerte, a XVIII. kerületi lakosok máris sajátos, frappáns módon reagáltak a Momentumos kijelentésekre."
Részletek a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/maris-lazad-a-nemzeti-oldal-a-xviii-keruletben/

NEM KÉRÜNK A KOMMUNISTA PROPAGANDÁBÓL !!!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.27. 08:42:25

AZ EGYKOR "NEMZETI RADIKÁLIS" JOBBIK MOST MÁR A KOMMUNISTÁKKAL SZÖVETSÉGBEN '56-OS HŐSEINKET GYALÁZZA

"– Forogjanak csak a sírjukban azok, akik nem értik a mi korunkat, akik nem értik a mi korunk kihívásait! – ordította a mikrofonba október 23-i ünnepi beszédében Stummer János. Rossz volt nézni a habzó szájú Jobbik-alelnököt, aki néhai Pongrátz Gergelynek, a Corvin köz egykori parancsnokának címezte üzenetét – méghozzá ott, a legendás Corvin közben. Jóérzésű emberre rájött a hányinger."
Részletek a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/pilhal-lenullazta-a-halottgyalazo-jobbikos-stummer-janost/

SZÉGYEN !!!

Maxval eredeti bircaman 2019.10.27. 08:43:20

@Cycmen: ebben egyetértünk, még az kéne, hogy megszólaljon...

Eszti a sok pontjával ellenben egy dagadt tót némber.

sZulamith 2019.10.27. 08:45:48

"Dugás után mindig rám jön a szarás." Moderátor hol van?

belevauvau 2019.10.27. 08:54:44

De hát ő nem leleplezett, hanem egyértelműsített.

eszti..... 2019.10.27. 08:58:05

@Maxval eredeti bircaman:

hagyd már békén azt a szerencsétlen kamunickket!

eszti..... 2019.10.27. 09:10:10

@Európai téridő:

Remélem nem probléma a Pesti Srácok oldalán kommentelő Fácán úrnak, ha idehozom véleményét:

Valóban. Kivéve a győrieket. Ugyanis Borkaival nem az a bajunk, hogy megeresztette a Kóté leányt s kolléganőit, hanem az, hogy szellemi értelemben igen szerény képeségekkel megáldott ember, aki kultúrembernek egyáltalán nem nevezhető, az ösztönei irányítják, ami a pénz és a punci hajszolásában nyilvánul meg. Irtózatos műemlék pusztításokat vezényelt le a városban, amiért a nemzetközi műemlékvédelmi intézettől -Icomos- citrom díjat is kapott a város. (ott látható a főépítész irodájának falán)
Borkai fennhatóságával egy szűk klikk -hat ember (család)- uralja a várost és a közlekedéstől kezdve a különféle beruházásokig, telkek és építési területek kitűzésétől a vendéglátásig minden a kezükben van, a közgyűlés azt szavazza meg csont nélkül, amit eléje tesznek. (eddig így volt) A fideszes képviselők között vannak barátaim, egyikük megmondta világosan, hogy amikor nem ért egyet valamivel s szíve szerint nemmel szavazna, tartózkodnia sem célszerű, mert két pillanat alatt kicsinálják.

Budapestről nézve mindez talán hihetetlennek tűnik, de Győr a 125 ezer lakosával nem olyan nagy város ám! Itt a közép- és felső polgárság jól ismeri egymást, nemigen vannak titkok, a helyi politika, közigazgatás és a gazdasági elit szereplői mindent tudnak egymásról, összejárnak, nyílt titok az is, aminek valódi titoknak kellene lennie. Egy-egy beruházás aránytalan gazdasági haszna jól láthatóan csapódik le a hat család valamelyikén. Miután Borkai kiseszű ösztönlény, nyilván kell mellé egy igazi dörzsölt és okos szereplő is, aki valóban irányítja a történéseket, a polgármester a közgyűlés támogatását biztosítja. Az Index korábban megírta, hogy a dörzsölt háttérember régebben Bolla Péter kabinetfőnök volt, aki kegyvesztetté vált s székhelyét Balatonfüredre (ahol a csapat közösen épített nyaralókat) tette át, az új háttérember Rákosfalvy lett. A Dunakapu téri botrány beruházásakor már ő irányított a háttérből, miután az audis telekügy után felemelkedett a ranglétrán.

No hát így működik Győr s igazán érthető, ha a kicsit is informált városlakó nem szavazott ,,ezekre". Mi is úgy tettünk, hogy a fideszes képviselőre szavaztunk, polgármesternek pedig egy olyan civilre, akit jól ismerünk s tudjuk, becsületes ember.

Most azt várjuk, hogy végre valahára takarodjon el Borkai s kerüljön olyan új fideszes polgármesterjelölt, akivel a régi hálózat működésképtelenné válhat. Az ő támogatásához nyilván kell magasabb politikai akarat is, mert ha anélkül bárki új polgármesterként akadályozni kíváná az eddig jól bejáratott rendszereket, könnyen nyakát szeghetné. A helyzetet úgy lehet tisztába tenni, hogy Borkait lemondatják, új polgármesterjelöltet állítanak s közben a nyomozás eredményei alapján világossá teszik a régi establishment számára, hogy a játéknak vége. És persze a büntetőjogi lépéseket is meg kellene tenni.

pestisracok.hu/kozel-ketszazezer-szavazot-mozgositott-a-borkai-ugy/

Így látja egy nemzeti érzelmű győri polgár Borkai munkásságát.

rallus 2019.10.27. 09:11:40

@Sir Bates dö Hól: Akik úgy látták, hogy bár Medgyessy 52% adóssággal vette át a kormányt és Bajnai 84%-al adta vissza, a ballib kormányok mégis sikeresek voltak, azokat semmi nem téríti el az igazságtól...

morph on deer 2019.10.27. 09:12:16

@Cycmen:
“ Mi van öreg, máris szar van a palacsintában? Már magyarázkodni kell, hogy nem azonnalra mondta?”

Szerinted ki magyarázkodik?

Rákérdeztem, hogy miért hörög, mikorra kellett volna megtörténnie a dolognak, és mihez képest nem lett meg időre!

Miért, azonnalira mondta?
Akkor azt kéne válaszolni, nem gondolod?

Tudod, az lenne a legkevesebb, hogy valaki legalább egy ennyire egyszerű kérdésre tudjon válaszolni, - de akkor nyilván nem fideszes lenne az illető...

Így aztán, ahogy látom, az a bizonyos palacsinta már megint a tiétek, ahogy illik.:))

Ekrü 2019.10.27. 09:17:10

@morph on deer:
"Miért, azt hányadikára ígérte, nem emlékszel véletlenül?"-Ha jól emlékszem ,úgy szólt az ígérete,hogy ha megválasztják főpolginak akkor 14 éves korig ingyenes lesz a tömegközlekedés.Nos,14 napja főpolgármester és nem ,hogy nem lett ingyenes,de azóta folyamatosan ködösít.Azért az ilyen ígéreteket bizony illik a választás éjszakáján megerősíteni,mint ahogy annak idején Meggyesi (csak ,hogy a baloldalnál maradjunk) mikor azzal kampányolt,hogy nem kell TV díjat fizetni a választási eredmények kihirdetése után az első beszédében közölte,hogy holnaptól nem kell Tv díjat fizetni.Ahhoz,hogy a gyermekek 14 éves korukig ingyen utazzanak nem kell semmilyen adminisztrációs dolgot elvégezni,hisz mindegyiknek van diákigazolványa,benne a születési évvel,elég lenne azt felmutatni.

6.Lenin 2019.10.27. 09:29:04

1et nem értek. Miért kell itt összehordani ennyiféle marhaságot.
Elég kicsit visszatekinteni. Még a köcsög Puzsér is ebben tisztán látott.

10 év múlva-legkésőbb-bukik ez a balfasz társaság, csak az ország, Budapest, veszít 10 évet. Aztán lehet majd asz utódoknak megint kezdeni mindent elölről.

Ne menjünk tú messzire mert az a ballib balfaszoknak fársztó lenne. Nézzük meg csak az elmúlt 30 évet. A Gárda ugyanaz.

Mi történt 94-98 -ig, és 2002-2010-ig. Ez fog történni most is.

5, de legkésőbb 10 év múlva buknak, óriási károkat okozva, aztán lehet kezdeni elölről.
Ez a magyar sors, az egyik épít, a másik romból, és ez így megy már időtlen idők óta.

Allahu Akbar 2019.10.27. 09:29:26

@Ekrü: Hát igen, Medgyessy Péter legalább még becsületes volt (még ha hülye is), Karácsony Gergely ellenben már csak egy hazudozós BÁB, aki semmiről nem dönt, csak az a szerepe, hogy a kamerák előtt bohóckodjon, miközben a háttérben a balliberális MAFFIA szétlopja a várost.

www.origo.hu/itthon/20191026-ketmillio-forintot-kert-lackner-csaba-egy-ter-felujitasabol.html

morph on deer 2019.10.27. 09:39:24

@Ekrü:
Köszi, ez már tartalmaz némi információt is!

Bár ahogy én tudom, a közgyűlés csak a napokban állt össze, és feltételezem, hogy az is kell, hogy megszavazzák.
Ráadásul a BKV bevonása is kell, hogy a gyakorlatban is működjön a dolog, szerintem.

Fel kell tenni neki a kérdést, hogy mi a helyzet a dologgal, aztán majd megtudjuk, hogy ködösít-e, vagy válaszol.
De ez a primitív óbégatás valahogy a duzzogó négyéves szintjéhez van közelebb, mint a tényszerű számonkéréshez.

Mindenesetre egy miniszterelnöki rendelet valószínűleg hatásosabb lehet, mint egy polgármesteri kijelentés, gondolom én.

eszti..... 2019.10.27. 09:40:14

@maxvall baribaszó:

az Esztit. valaki szórakozásból regisztrált vele.

eszti..... 2019.10.27. 09:43:24

@Allahu Akbar:

ilyen esetben a nyomozóknak kellene dolgozniuk. Lacknernak meg vizsgálati fogságban ülnie.
mi a fenét csinál Pintér és Polt????

6.Lenin 2019.10.27. 09:48:48

@morph on deer:

Te hiszel abban, hogy ez a balfasz társaság fogja irányítani Bp-t, vagy esetleg 22 után az országot?
Ennyire balfasz lennél te is?
Ezt a választást se ők irányították már. Külső segítség, anyagi, propaganda, közvetlen beavatkozás nélkül most se ment volna semmire sem ez a tehetségtelen banda.
A számok ezt világosan mutatják.

Toller Béla 2019.10.27. 09:49:25

A bates de hól egy gazember, egy troll, átlagos fideszes szarházi. Mér régen ki kellett vola n szűrnim inne, hiszen nem tesz mást, csak provokál. Ez mutatja úgy általában az áleszent moderáció hatékonyságát. Ami meg a fideszes rendszer lényegét illeti, nos, a babaváró hitelrőól adott legutóbbi jelentésnél nem kell árulkodóbb. Hja, fejenként több, mint 8 milla (49 milliárd hatezer embernek) ! Nyilvánvaló, hogy a felvett hitel törlesztőképességi vizsgálatai alapján a legszegényebbek, a leginkább rászorulők kapták ezt a pénzt ! Ime, kell ennél fényesebb bizonyíték ? Kitört a szocializmus (vagy ez már a kommunizmus?) !

eszti..... 2019.10.27. 09:53:02

@Toller Béla:

Tyúkszemedre lépett tán, hogy ennyire kiakadtál rá?

6.Lenin 2019.10.27. 09:57:15

@Toller Béla:

És te nem vagy provokátor? Itt a legtöbben azok. Lehet nincsenek is sokan, csak több néven. Az egész itt zajló csak süketelés, egymás félrevezetése.
A valósághoz nem sok köze van.

Cycmen 2019.10.27. 10:01:24

@morph on deer: "Rákérdeztem, hogy miért hörög, mikorra kellett volna megtörténnie a dolognak, és mihez képest nem lett meg időre!"

Nem mi kértük hogy ígérje meg és amikor megígérte miért nem mondta, hogy soká lesz!
Mert hazudott! Nem a megvalósítás ideje az észrevétel tárgya egyébként sem, hanem az elkezdett makogás, hogy ekkor lesz,, akkor lesz, meg a libsi hazudozások másik sajátossága ez a hazugságspirál! Szarban van, mert látszik hogy baj van a valóra váltással, erre gyorsan ráígér, hogy még másoknak is ingyenes lesz! Persze időpont megint nincs! Mondja hogy két hét, egy hónap, egy év, vagy majd a következő ciklusra! :D Egyébként ha ígérsz valamit, akkor ne legyen nagy a pofád ha megkérdezik, hogy mikor a kurva anyádba akarod valóra váltani!
Itt van a nagy kontraszt buzikáim, amikor Tarlós volt a polgármester, akkor ugyebár minden azonnal kellett, semmi nem volt amit ti libsik jobban ne tudtatok volna, most viszont tenni kell, a duma nem elég, el is lett kapva a tökötök és el is lesz még, mert most tennetek kell basszátok meg, a biztonságos és kényelmes szájkarate idejének vége!

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 10:02:42

@rallus: akik szerint horthy normális állapotban adta át az országot, azt semmi sem térítheti el a tévképzeteitől... aki szerint boros péter konszolidált helyzetben adta át a kormányzatot, azt semmi nem térítheti el a tévképzeteitől...
(igazságtól?!?! bírd már a nyelvet, te baribaszó!)

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 10:05:42

@morph on deer: egy négyéves nem primitív, csak négy éves;-)... a kommenttárs, az primitív;-)...

Ekrü 2019.10.27. 10:06:24

@morph on deer:
"Bár ahogy én tudom, a közgyűlés csak a napokban állt össze, és feltételezem, hogy az is kell, hogy megszavazzák. "-Ezzel ugye nem azt akarod mondani,hogy Karácsony saját szövetségesei majd nem fogják megszavazni...?Hisz az ellenzéki többség lesz a közgyűlésben...Mint írtam,anno Meggyesi sem várta meg az új parlament megalakulását,hanem már a választás éjszakáján mondta,hogy másnaptól nem kell TV díjat fizetni,hisz pontosan tudta,a Parlamentben ők vannak többségben ,ezért úgyis megszavazzák.
"Fel kell tenni neki a kérdést, hogy mi a helyzet a dologgal, aztán majd megtudjuk, hogy ködösít-e, vagy válaszol."-Ha jól emlékszem,már másnap feltették.A válasz,nem tudom,meg kell nézni,talán a ciklus végére,most csak 7 éves korig (eddig 6 éves korig volt ingyen tehát ez csak egy év a hétből),tehát megy a ködösítés ezerrel.Mintha eddig nem ott ült volna bent a közgyűlésben,pontosan tudta ,hogy mi az ami belefér a költségvetésbe és mi az ami nem.Tehát vagy a választások előtt hazudott ,vagy most.
"Mindenesetre egy miniszterelnöki rendelet valószínűleg hatásosabb lehet, mint egy polgármesteri kijelentés, gondolom én. "-Nem Orbán Viktor ígérte meg ,hanem Karácsony Gergely.Miért kéne a kormánynak teljesíteni egy olyan ígéretet amit Karácsony Gergely úgy tett ,hogy láthatóan esze ágában sincs teljesíteni?Karácsony Gergely ígérte,ha nem teljesíti rajta kell számonkérni.

6.Lenin 2019.10.27. 10:15:33

@Ekrü:

Te elhiszed, hogy az a csőcselék, akik most beszavazták ezeket, sírva fogja bevallani valaha is, hogy tévedtek? Lapítani fognak, mint eddig is mindig.
De vannak olyan eszközök, amikor mozdíthatók. Ennyin múlt az egész.

A Fidesznek csak annyit kéne tennie, hogy rájöjjenek, mivel mozdították meg a csőcseléket, és mivel lehet őket blokkolni.
Most a zsigeri döntött (nagy általánosságban mindig), csak most egy másik zsigeri, nem az életösztön, hanem mondjuk a gyűlölet, és az irigység.

Nem kell mindig mindent tulspilázni, a dolgok általában sokkal egyszerűbbek, mint sokan gondolják, csak tulbonyolíttják, hogy kevesen értsék a lényeget.

A lényeg a lóvé, és a hatalom, és ez nem mind1, hogy kinek a kezében van. A többi, rizsa.

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 10:17:01

@6.Lenin: "Külső segítség, anyagi, propaganda, közvetlen beavatkozás nélkül most se ment volna semmire sem ez a tehetségtelen banda."

hát persze;-)... a fideszért meg az eredményei beszélnek, mi? nem a propaganda, a nyomásgyakorlás, stb.. anyagi források nélkül kampányoltaky, mert a "the winner takes it all" mindenekelőtt. ha ez a fő princípium, akkor meg mit sírtok, ha karácsony szétosztja a büdzsét?

Lajos, asszonyt ma hány migráns kúrta kajakra? Lányod is megbaszták már Pesten? Esetleg a pomogácsok megindították már a támadást?
Pofád befogod migráns köcsög, nem a te néped, korcs fasz!
(Szar mikor visszanyal a fagyi, ugye?;-))

Cycmen 2019.10.27. 10:17:58

@morph on deer: "Bár ahogy én tudom, a közgyűlés csak a napokban állt össze, és feltételezem, hogy az is kell, hogy megszavazzák.
Ráadásul a BKV bevonása is kell, hogy a gyakorlatban is működjön a dolog, szerintem."

Kicsi barátom az ígéret nem úgy hangzott el, hogy megkérdezi a közgyűlést és a BKV-t és lehet, hogy ingyenes lesz, hanem, kijelentette hogy ő ingyenessé teszi!
Kisfiam, nekem már azért van némi élettapasztalatom és ha valaki megígér valamit és utána elkezd mindenfélét magyarázni, akkor abból biztos, hogy lófasz sem lesz és az ürge egy hazug geci akiben megbízni nem lehet!

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 10:20:39

@Toller Béla: Bélám, lebuktam! S akkor most mi lesz?
Ha továbbra is csak családon belül házasodtok, a későbbiek még nálad is debilebbek lesznek. Egy kecskét azért iktassatok be a vérvonalba, úgy minden tizedik generációnál...

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 10:24:07

@eszti.....: valami régebbi nickje alatt már biztos jeleztem anyja és a deszka viszonyát... majd tép egy sorszámot...

6.Lenin 2019.10.27. 10:24:22

@Sir Bates dö Hól:

Mi van szarzsák, beletrafáltam?

"Most a zsigeri döntött (nagy általánosságban mindig), csak most egy másik zsigeri, nem az életösztön, hanem mondjuk a gyűlölet, és az irigység."

Ezt nem tudtad értelmezni? Balfaszkám. Dühöngj, fröcsögj, ez jó jel számomra, jó helyen kapirgálok.

Ti csak reszeljétek a bolha fingját.

Ekrü 2019.10.27. 10:34:28

@6.Lenin:
"Te elhiszed, hogy az a csőcselék, akik most beszavazták ezeket, sírva fogja bevallani valaha is, hogy tévedtek?"-Azt hiszem,ott a baloldali szavazók közül is vannak olyanok,akik számára fontos a szavahihetőség és bizony vannak olyanok is akiknek számított volna(hidd el nem kevesen),hogy 1-2-3 gyermeküknek nem kellet volna megvenni a bérletet.Pont az ilyen dolgok tesznek hiteltelenné egy politikust míg végül több ilyen eset után az emberek szeme felnyílik és nem hisznek neki.
Ne,csőcselékezz,az semmivel sem különb mint amikor az ellenzék vidéki bunkózik.

morph on deer 2019.10.27. 10:40:34

@6.Lenin:
“ Külső segítség, anyagi, propaganda, közvetlen beavatkozás..”

Most, hogy mondod, tényleg!
Ja, orosz hackerek, putyini propaganda, meg dezinformációs kampány internet szerte, az bizony...
Soros meg nyilván Szeva bácsi segítségével juttatta el a dájcsmárkkal tömött diplomatatáskát Gyurcsánynak, csak így lehetett..!
Ja és az országot elárasztó óriásplakátok, amelyekkel az ellenzék képes volt a legodaadóbb orbánhívet is Gyurcsány bábjává változtatni, bizony azokat is egyértelműen kivülről csempészték be, hiszen rendes nemzetthy reklámcég nem vállalhatta az előállításukat...

Nem is beszélve a médiáról!
Hollywoodi CGI trükköket bevetve próbálták meg lejáratni Borkait, ezt a tetőtől talpig példás keresztény családapát úgy, hogy lyukat manipuláltak a zoknijára, miközben a népesedéspolitika iránti elkötelezettségét demonstrálta!

De ezzel lyukra futottak, mert a győri szavazókat nem lehetett megvezetni a lyukas zoknival: rájöttek, hogy az nem lehet igaz, hogy Borkanak lyukas a zoknija, és csakazért is rá szavaztak, bizonyítva ezzel, hogy a keresztény erkölcs megingathatatlan!

Amúgy minek kellett volna bedőlnöm? Szimplán rákérdeztem, hogy mik a tények, ennyi.
Az azért érdekelne, hogy mi történik majd, ha mégis teljesülnek az igeretek? Össznépi seppuku a fideszes trollseregben?

Mert gondolom, a vészmadár-kórus még nem jutott el a puding próbájáról szóló példázatig orbán viktor összegyűjtött bölcsességei - más néven a tizenegyparancsolat - tanulmányozása közben...

6.Lenin 2019.10.27. 10:49:49

@Ekrü:

Igen azt a részét elfogadom, hogy vannak tisztességes baloldaliak, liberálisok, és talán pártoktól függetlenek is, akik érvek mentén szoktak dönteni, de ők kevesen vannak.

most egyértelműen nem ez döntött, de igen csőcselékezek, mert ez létező valami, a vidéki bunkóságozással ellentétben, az is csak engem erősít, hiszen értelmes ember nem bunkózza le a másikat, főleg a honfitársát, csak azért mert nem egy lepukkant városi nyomornegyedben lakik esetleg.

Ezt a dolgot ismerem, hiszen a városi lakósok többsége is vidéki, de egy hónap múlva már lebunkózza esetleg a volt ismerőseit, mert ő már városi, aki vasárnap már sportruhában megy a Tescoba nézelődni, ezzel ő már egy felsőbb intelligenciához tartozónak érzi magát.

6.Lenin 2019.10.27. 10:51:16

@morph on deer:

Bocs, de nem olvasom végig. A hülyeség nem érdekel. Az első két mondatod után a többi se lehet értelmesebb. Ezzel etessél másokat.

nincs1itt 2019.10.27. 10:51:59

@Cycmen: bocs, de eszembe jutott, hogy o.v. 2010-ben megígérte, hogy 1 millió új! munkahelyet teremt. eltelt 10 év és jó, ha felénél tart. de ebben a közmunkástól a korai nyugdíjtól eltiltott 60-64 éves korosztály is benne van.
az a gáz, hogy k.g. mondott valamit, ami jól hangzik, nagyjából hihető és nem nagy durranás kivitelezni. nem mondta, hogy 2019.10.14. 0:00órától így lesz.
ahogy o.v. sem mondta, hogy 1 év, vagy 10, esetleg 11 év 9 hónap alatt lesz 1 millió új munkahely...
és a többi politikusi ígérgetésről nem is beszélve... a választópolgár soha nem annyira okos, amennyire kampányban dicsérik, de soha nem annyira ostoba, mint amilyennek utána nézik a politikusok.

morph on deer 2019.10.27. 11:02:27

@Cycmen:
“ ha valaki megígér valamit és utána elkezd mindenfélét magyarázni”

Te milyen magyarázatot/magyarázkodást hallottál? Mert én nyilván nem figyeltem eléggé, nekem nem rémlik, hogy történt volna ilyen.

Tudod az a helyzet, hogy Karácsony nem az az illiberális authoriter típus, és nyilván betartja az előírt ügyrendet. Ez azt jelenti, hogy ha ez az ügy a közgyűlés elé kell, hogy kerüljön, akkor oda is fog!
Amúgy meggyőződésem, hogy sem te, sem az a másik görény sincs tisztában kérdés megoldásához szükséges jogi környezettel, de azért teli torokból óbégattok, mert most azt kell, az az előírás.

Pedig példát vehetnétek orbánról!
Látod, neki új gyógyszere van, és mosolyogva viseli még azt is, amikor pofánbasszák!
Így megy tovább, előbb-utóbb még “a másik orcáját is” oda fogja tartani, ahogy egy ilyen keresztény szabadságharcosról méltán elvárható!
Látod, már a kövön térdelve vezekel elkövetett bűneiért a kolostor udvarán, és ez még a dolmányos varjúnak is meglepetés volt, holott ez még csak a kezdet!
Hamarosan még talán adakozni is elkezd, mégpedig a sajátjából!!!!

Így kéne tennie minden igazhitű fideszesnek, és nem itt huhogni előre!
Bizony!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.27. 11:04:46

@nincs1itt: "jó, ha felénél tart"

Egy faszt. A közmunka nem mondható valódi munkának, ami meg valódi új munkahely, azt az EU-segíly teremtette, nem a geci.

morph on deer 2019.10.27. 11:08:24

@6.Lenin:
“ A hülyeség nem érdekel.”
:)))
Értem. Te csak a sajátoddal vagy jó viszonyban, de a konkurenciát nem viseled el. Van ilyen, Iljics, nem vagy egyedi eset, ne aggódj!

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 11:08:41

@6.Lenin: "Bocs, de nem olvasom végig. A hülyeség nem érdekel. Az első két mondatod után a többi se lehet értelmesebb. Ezzel etessél másokat."

Lajosom, ugyan mit vagy képes értelmezni a névelőkön kívül? Egy paraszt jobbágy vagy, semmi más. Akkor is az voltál, mikor vamzerkodtál, mikor munkásőrködtél, mitől lennél most más? Hogy a Lenin összest lecseréled Wassra?;-)...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.27. 11:08:48

@Cycmen: "ha valaki megígér valamit és utána elkezd mindenfélét magyarázni, akkor abból biztos, hogy lófasz sem lesz és az ürge egy hazug geci akiben megbízni nem lehet!"

Ondó Viktorra gondolsz, aki 7% gazdasági fejlődést ígért, de negyedéves átlagban is csak 5%-ra jutott? Miközben az EU legszegényebb államává fejlesztette az országot.

6.Lenin 2019.10.27. 11:15:39

@morph on deer:

Te jöttél orosz hekkerekkel. Tényleg azt hiszed, hogy ez a banda saját kútfőből képest volt levezényelni ezt a választást? Eddig miért nem sikerült? Mert nem értették a lényeget.
Te meg itt jössz hülye orosz hekkerezéssel. Ja, mint Amerikában, megvezették a bunkó ruszkik a kurva okos demokratákat. Ezt szeretnéd megetetni velem is?
Nyilván a Fidesz valamit nagyon félrenézett most a kampányban, de nem az oroszokat.

nincs1itt 2019.10.27. 11:19:22

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: kihangsúlyozta o.v., hogy "új" munkahely, tehát olyan ami eddig nem volt. közmunka program volt? papíron létezett 2010 előtt is. de o.v. kb 200 ezer embert terelt oda. majd a multik(azok a mocskosok, akik kiszivattyúzzák a pénzt a zországból) létrehoztak nem tudni pontosan mennyit, amit viszont o.v. a magyar adófizetővel fizettetett meg, lásd audi 15 millió/munkahely az államtól. a gm ha jól rémlik 800 munkahely, a bosch 2-3 ezer, bmw még nem tudni, de szerintem ezres nagyságrend. és ezeket a munkahelyeket is vadul támogatják az állami kasszából. ezzel is erősítve a kifejezetten egészségtelen gazdasági szerkezetet, a hozzáadott érték továbbra is eu-s szinten a legalacsonyabb marad. növelve a tanult emberek elvándorlását.

megamedve 2019.10.27. 11:23:04

Egyébként ki az, aki ezen kiakad?
A fidesznek demokráciáról, tisztességről papolni olyan, mintha egy született válnak elmagyarázni a színeket.

megamedve 2019.10.27. 11:23:43

Született vaknak.
A francba.

alöksz róz 2019.10.27. 11:25:29

@Cycmen: "Itt van a nagy kontraszt buzikáim, amikor Tarlós volt a polgármester, akkor ugyebár minden azonnal kellett, semmi nem volt amit ti libsik jobban ne tudtatok volna, most viszont tenni kell, a duma nem elég" - ilyenkor rögtön elfelejtik a nirvána-érveiket :-)

eszti..... 2019.10.27. 11:31:28

@megamedve:

semmi gond. aki olvasta megértette, :)

eszti..... 2019.10.27. 11:32:49

@Sir Bates dö Hól:

biztos a szálkák miatt apellálnak...

Cycmen 2019.10.27. 11:39:12

@nincs1itt: :DDDDDDD Orbán elég nagyot alkotott a munkaerőpiacon, ismerjétek már el és ahhoz ráadásul kemény munka kellett, hogy az ígéretét teljesíthesse, Karigerinek meg most ehhez csak utasítania kéne a BKV-t. Az, hogy a BKV ami elég fos cég, ezt megszívja, az egy másik szomorú történet, azt most hagyjuk is, szerintem kb. egy év múlva csődben lesz!
A kis libsi értékrended szintén tipikus, összehasonlítasz egy olyan intézkedést, ami arra irányult, hogy munkája legyen az embereknek, álljanak a saját lábukra, azzal a libsi szarral hogy ingyenessé tesznek valamit, megint a csak kapni szeretőket jutalmazzák!
Jó is hogy felvetetted a munkahely kérdést, munka már lenne, csak egyesek, az ingyent várók nem akarnak dolgozni! Már ukrán vendégmunkások miatt ugattatok nem is olyan régen, azelőtt meg az elszegényedett falvak szegín cigányai miatt, akik persze csak azért nem dolgoznak, mert nincs munka! Persze valamiért, az egyébként vándorolni szerető cigányok nem költöznek a munka környékére és űzik el az ukránokat! :D
Fel kéne már hagyni ezzel a libsi mindent ingyen ígérgetéssel, nem gondolod????

nincs1itt 2019.10.27. 11:41:12

@6.Lenin: volltreffer! "A Fidesznek csak annyit kéne tennie, hogy rájöjjenek, mivel mozdították meg a csőcseléket, és mivel lehet őket blokkolni.
Most a zsigeri döntött (nagy általánosságban mindig), csak most egy másik zsigeri, nem az életösztön, hanem mondjuk a gyűlölet, és az irigység."
de azt nem veszed észre, hogy ezt a fidesz még profibban tudja? hiszen "kormányoz" lassan 10 éve + 4...

morph on deer 2019.10.27. 11:45:32

@6.Lenin:
“ Te meg itt jössz hülye orosz hekkerezéssel.”

Volt ott még más is!:))

Amúgy szerintem ez jóval egyszerűbb.
A fideszes gépezet elkényelmesedett, rutinból nyomták le a kampányt, csak jóval több pénzt löktek bele. Közben bepróbálkoztak jópár övön aluli, erőfitogtató lépéssel, ami ellenkező hatást váltott ki, mint amit vártak, - lásd Pikó, - másrészt pedig lassan azért már beleun a lakosság a rengeteg helyi kiskirály regnálásába is, hidd el.

Ezen túl, pár helyen valóban többet melóztak az összefogósdival, aztán ez lett.
Szóval kellett ehhez egy adag fideszes elcseszés me arrogancia is, a nyilvánvaló dolgokról - Borkai, Voldemort, - nem beszélve.

Hidd el, a jelenlegi kurzus jócskán átlépett a tűréshatáron egy jó pár területen, - én főleg az úrhatnám kivagyiságot látom túlzottnak, - és annak bizony ára van. Nem mindenki számol fejben mielőtt szavazni megy, van akit felbosszantanak dolgok, és nem érdekli, hogy épp mi hány forint.
Állítólag addig jár a korsó...

Szóval szerintem ez történt.

6.Lenin 2019.10.27. 11:46:39

@nincs1itt:

"Most a zsigeri döntött (nagy általánosságban mindig), csak most egy másik zsigeri, nem az életösztön, hanem mondjuk a gyűlölet, és az irigység."

"Nyilván a Fidesz valamit nagyon félrenézett most a kampányban, de nem az oroszokat. "
Te se dicsekedhetsz nagyon azzal, hogy szoktál gondolkodni is, vagy érted is azt, amit olvasol.

Cycmen 2019.10.27. 11:49:47

@morph on deer: "Tudod az a helyzet, hogy Karácsony nem az az illiberális authoriter típus, és nyilván betartja az előírt ügyrendet. "

Háháháháháháháháháháháhá!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Nem bazdmeg tényleg nem egy türannosz a srác, hanem egy kis teddide-teddoda fütyi, akit átbaszott Gyurcsány az Olgával, de a győzelmi sajtótájékoztatón már Gyurcsány fasza a seggébe ért annyira mögötte somolygott! Az a srác egy senki, nem fog semmiben dönteni, már hallani nagy visszatérők neveit, azok döntenek, Gerire itt a balek szerepe vár, az ő neve alatt mennek majd a....khm ügyek, meg majd elviszi a balhét a jól megjósolható újabb elkúrás kiteljesedésekor!

nincs1itt 2019.10.27. 11:51:13

@Cycmen: elismerem, akkorát alkotott, hogy a multik dagadtra keresték magukat. a közmunka program senkit semmiféle saját lábon álláshoz nem segített hozzá. nekem mindegy, hogy ukránokkal végeztetik el a munkát a nyugati multik mo.-on. szerinted nem lehet ennek az oka, hogy a bérek olyan alacsonyak?
esetleg nem nagyon van már mozgósítható munkaerő, mert elég sokan nem dolgoznak nyugaton és visszatértek, ettől felcsökkent a munkaerő létszáma?

hagyd már ezt a libsizést. mert már nekem fáj. én durvára nem adnék senkinek, semmit ingyen. ennek csak az a feltétele hiányzik, hogy nem dolgozik mindenki, megfelelően magas bérért. a cigányokat is hagyd a fenébe, mert kb 700 éves tapasztalat van mo.-on velük kapcsolatban. egyetlen kormány sem volt képes kihozni ebből semmi pozitívumot, még a diktatúra is csak esetlenkedett velük kapcsolatban.

bizony fel kéne hagynia o.v.-nek és a többi politikusnak ezekkel a faszságokkal, mert pontosan tudjuk, hogy nem fognak megvalósulni, nem ott és nem úgy és nem annyira. először rakják rendbe a gazdaságot, kezdjék el a magyar potenciált valóban kihasználni, nem multinak adni 15 millió/munkahely, hanem magyar vállalkozónak, stb. ne a 16%-os szja legyen a tuti megoldás, hanem az eu-s átlaghoz erősen közeli bérek. de az meg összeszerelésből, meg bérmunkából nem lesz.

nincs1itt 2019.10.27. 11:53:39

@6.Lenin: vologya, ne dumálj mellé elbaxtad, ahogy már számtalanszor és akkor másokat hülyézel le. ennyi.

a fidesz nem nézett félre semmit, csak olyan módon szakadt el a valóságtól, hogy már azt sem értik miért nem 200%-al nyernek, mert annyira, de annyira kibebaxottkurvajók!!!

6.Lenin 2019.10.27. 11:53:57

@morph on deer:

"Hidd el, a jelenlegi kurzus jócskán átlépett a tűréshatáron egy jó pár területen, - én főleg az úrhatnám kivagyiságot látom túlzottnak, - és annak bizony ára van. Nem mindenki számol fejben mielőtt szavazni megy, van akit felbosszantanak dolgok, és nem érdekli, hogy épp mi hány forint.
Állítólag addig jár a korsó..."

Akkor mi a faszért hekkereztél? Nyilván 3 komoly győzelem után szinte mindenki hajlamos bambán hátradőlni, pláne, ha az ellenzék eddig balfasz volt.
ehhez kellet "kintről" néhány jól irányzott segítség is.

De a gyakorlat teszi a mestert. Most fog eldőlni, hogy jól látta-é Puzsér a jövőt. Szerintem igen, az eddigiek alapján.
Majd meglátjuk mi lesz a vége, mondta a vak a moziban.

6.Lenin 2019.10.27. 11:56:20

@nincs1itt:

Te tényleg nem érted a két idézett mondat lényegét. Most nem hülyézlek le, mert magad igazolod , nekem már nem kell ezt még 100x leírnom, feleslegesen.

Cycmen 2019.10.27. 12:01:45

@nincs1itt: Idióta libsi vagy, elegem van a hülyeségeidből. Miért nem maradtál itthon és csináltál valami üzemet, te multiellenes kis németországi szolga?

eszti..... 2019.10.27. 12:05:42

@Cycmen:

micsoda érvek! ezzel most lesöpörted a placcról

nincs1itt 2019.10.27. 12:05:44

@6.Lenin: persze, hogy megint más a hülye. leírtad, hogyan mozgósít a fidesz, mindezt most a baloldalra vetítetted. nézz magadra, vologya. te '94-ben letetted a garast a fidesz mellett, következetesen kitartasz a döntésed mellett, még akkor is, amikor a teljesen jogosan szidott ballib oldal kismiska a fideszhez képest arroganciában, lopásban, hazudozásban.
egyetlen érved van, azt tényleg leírtad már 100x,: mondj, mutass jobbat.
ez amolyan italbolti érvelés, hogy a titanic nem süllyedhetett el! sós vízbe'? nem lehet!

Cycmen 2019.10.27. 12:21:47

@eszti.....: Eddig érveltem!.....Eddig.
Téma adott, mennek az érvek, libsi seggarc vált. Az újabb hülyeségére is írok valamit, újabb váltás, Orbánozás.
Te meg leszophatsz.

atomic power 1986DucaDuca 2019.10.27. 12:27:03

@nincs1itt:

"-------teljesen jogosan szidott ballib oldal kismiska a fideszhez képest arroganciában, lopásban, hazudozásban."

Ebből a lopás érdekel valójában. Tudsz valami hitelt érdemlő bizonyítékot felmutatni a lopásokról, úgy tételesen? Vagy legalább valami hiteles közgazdasági tanulmányt, ami módszertanilag korrekt becslésen alapul?

Pl. így:

A/ Lopás 2010- napjainkig: Bizonyított lopás ideje, a lopás tárgya, összege.

B/ Lopás 2002-2010-ig " " "

Ha ilyen nincs, akkor csak a makrogazdasági adatok összevetése adhat eligazítást a kérdésben.

Csak így lehet hiteles véleményt mondani a két időszak lopásairól.
Segíts, hogy tisztán lássunkés felelősségteljesen itélkezhessünk.

eszti..... 2019.10.27. 12:41:14

@Cycmen:

Bosszúból? :D :D

Ne búsulj, pajtás! Lásd, én a kecskét sem emlegetem, a nyakba kötött rántott húst sem, bár vasárnap van.
Talán ott a hiba, hogy valamit írsz. Pontosabban, " is írsz valamit".
@nincs1itt: furmányos, ezt mindig kiszúrja.

/ bonbon, virág - olyan nehéz megjegyezni? /

Cycmen 2019.10.27. 12:48:42

@eszti.....: / bonbon, virág - olyan nehéz megjegyezni? /

Voltam már kurvánál, tudom, hogy előre kell fizetni!

Cycmen 2019.10.27. 12:56:21

@eszti.....: @nincs1itt: furmányos, ezt mindig kiszúrja.........

Hogyne, mindig gyorsan kiszúr valamit, azt hiszi hogy arany, aztán egy marék szarral a kezében vígan ünnepli magát!

eszti..... 2019.10.27. 12:56:39

@Cycmen:

hát akkor fordulj újra szakemberhez! ne egy politikai-közéleti blogon akarj potyázni. azt is verbálisan! ))))
légy igazi férfi! kapj be egy csabait! /Szijjártó szerint még külföldön is tudják, hogy az igazi férfi a legcsípősebb kolbászt is meg tudja enni, az pedig a csabai kolbász. /

eszti..... 2019.10.27. 12:58:51

@Cycmen:

érdekesmód nem ő hisztizik most, hanem te. pont nekem, akit az előbb lekurváztál.
hogy is van ez? ))))

Behaton 2019.10.27. 12:59:58

Teljesen felesleges azon veszekedni, hogy ki mikor mennyit és hányszor....
Most, hogy az önkormányzati választáson elsöprő fölénnyel nyertek a haladó, progresszív demokratikus erők nem kell egy év sem ahhoz, hogy lássuk a különbséget. Egy év múlva a demokratikus ellenzék által irányított összes település annyival áll majd jobban, annyival lép el a népnyúzó, diktatórikus rezsim kiszolgálói és talpnyalói által vezetett települések mellett, hogy a szavazók túlnyomó többsége az Európa-párti erők oldalára áll. 2022-t meg sem kell várni, hisz alig egy év múlva előrehozott választások lesznek, melyet a haladó demokratikus erők nyernek nagy fölénnyel. A győzelem után egy fél év alatt lezavarható a diktatórikus rezsim kiszolgálóinak felelősségre vonása és elítélése. Az ellenzék tehetséges politikusainak és szakértőinek tízezrei állnak készen, hogy átvegyék végre az ország irányítását és végre újra az európai haladás motorja legyen hazánk, ahogy a 2002 és 2010 közötti aranykorszakban volt.
Látható, hogy a múlt év végi és az év eleji több százezres tüntetések, az ellenzék átgondolt, szakértelemről és felelősségvállalásról tanúbizonyságot tevő programjai meghozták a várva várt eredményt.
Még egy év kitartó és következetes munkája kell már csak ahhoz, hogy elsöpörhető legye Európa legkegyetlenebb diktatúrájának maradéka.

nincs1itt 2019.10.27. 13:07:07

@atomic power 1986DucaDuca: mészáros és tiborcz? rogán? és sokan mások... esetleg "finoman" emelkedő költségek, a nemzetgazdaság makromutatóra legkisebb befolyással sem bíró stadion és egyéb pénzbaszó beruházások esetén, majd a fideszes holdudvarban hirtelen megugró, 1 főre jutó yachtok száma?
a posztban szereplő fiatalember, aki az open university of malaysia nevű intézménynél szerzett végzettséget, kuala lumpurban... khm, khm...
szerintem ennyi is elegendő a felelős döntés meghozásához.

eszti..... 2019.10.27. 13:08:29

@Cycmen:

Ha már annyira akarod az ellenzéki polgármestereket támadni, ne Karácsonnyal foglalkozz, hanem Horváth Csabával.
Mondjuk ahhoz nem ártana tájékozódni.

blog.atlatszo.hu/2019/10/horvath-csaba-mar-most-atlathatatlanabba-tenne-zuglot-ahol-csak-ket-hete-polgarmester/?fbclid=IwAR0r6gPPtf4N2F1bcD4OmXut8blZgjvPeCbDJhXQcg9heRWTebUgYfGjZrY

morph on deer 2019.10.27. 13:16:24

@6.Lenin:
“Akkor mi a faszért hekkereztél?”

Gondoltam kicsit megráncigálom a bajszod, hátha elröhögöd magad. :)
Nem feltételeztem ugyanis, hogy komolyan gondolod a “külső” segítséget.
Ez most azért téma, mert igazából a legtöbben önvizsgálat helyett hajlamosak máshol keresni az okokat. Azt sehogy nem akarják belátni az érdekeltek, hogy egy ilyen zagyva egyvelegnek, mint ami az orbánmentes oldalon összegyűlt, még be is jöhet pár dolog.
Mert nem egy ok van, hanem rengeteg olyan, ami önmagában esetleg nem “igazán nagy” dolog, de összeadódva már átlépheti a kritikus tömeget, ahogy meg is tette.

Ha ez csak arra lesz jó, hogy páran a fidesz mérvadói közül rájönnek arra, hogy helyenként illene kicsit visszavenni, már akkor mindenki jobban járna, szerintem. Ha pedig az újaknak sikerül kis friss levegőt is beengednie a megkövesedni látszó feudális rendszerű városi vezetésekbe, még jobb.
Varietas delectat, mondják ókipcsákul.:)

Behaton 2019.10.27. 13:18:24

@eszti.....:

Horváth Csaba az egyik legfelkészültebb politikus az ellenzéki oldalon. Nem véletlenül nyerte meg ezt a választást, és nem véletlenül jelölte őt az Összefogás a XIV. kerület élére.
Javaslata, hogy szinte bármiben egyedül dönthessen, illetve , hogy ne kelljen a képviselőtestület hozzájárulása többszázmillió forintos ügyekhez, érettségről, kikezdhetetlen korrupcióellenes álláspontról, és több év, a területen szerzett tapasztalatról árulkodik.

Gábris szomszéd 2019.10.27. 13:23:35

@nincs1itt: Ez csak azért van mert irigykedsz Magyarországra és ondó elvtárs sikereire. :)

"2010 után az Orbán rendszer a nemzeti tőke számára előnyös integrációs modellt szorgalmazott, mely egyszerre tudja a külső befektetők profitját, és a belső tőkefelhalmozást biztosítani, a költségeket pedig a társadalom kiszolgáltatottabb szereplőire helyezni."

merce.hu/2019/10/20/2008-2018-az-orban-rendszer-a-globalis-kapitalizmus-valsagaban/

"A rezsim sajátossága, hogy az átalakulás terhei a társadalomban felülről lefelé terhelődnek át. A rendszer finanszírozásában nagyon fontos, hogy a bérmunka versenyelőnye az olcsóság, ezért alacsonyan kell tartani a munkabéreket és lazítani a foglalkoztatás szabályait."

g7.hu/podcast/20191026/hiaba-kapunk-nagyobb-bert-ha-kozben-minden-terhet-rank-tesznek/

Cycmen 2019.10.27. 13:31:00

@Thomas Grande: "Mint ahogy a könyv kirojtosodik és elhasználódik a sok használattól, úgy nálad az egér is tropára ment, annyiszor kattintottál rá, igaz? Lementetted?"

Hogymivahaaan???? Baszki téged leejtettek babakorodban??

nincs1itt 2019.10.27. 13:33:54

@Gábris szomszéd: ez csak libsibolsijobbikos lázálom. a gazdaság szárnyal, az emberek mosolygósak, gazdagok és tovább gazdagodnak.

atomic power 1986DucaDuca 2019.10.27. 13:37:48

@nincs1itt:

"mészáros és tiborcz? rogán? és sokan mások... esetleg "finoman" emelkedő költségek, a nemzetgazdaság makromutatóra legkisebb befolyással sem bíró stadion és egyéb pénzbaszó beruházások esetén, majd a fideszes holdudvarban hirtelen megugró, 1 főre jutó yachtok száma?"

Olyan számszerűsítésre gondoltam, mint pl. az, amikor az állami nyugdíjbiztosítás befizetésének egy részét átirányították 43 magánbank által létrehozott nyugdíjpénztárakhoz és ezzel évente ~400 mrd Ft hiány jött létre az állami nyugdíjrendszerben. Szó szerint egy kifosztó gépezetet működtettek 2010 előtt,13 év alatt ~5.000 mrd-ot nyúltak le. Közben persze gond nélkül fizették tovább a nyugdíjakat hitelből.

Ilyen konkrétumokra vagyok kíváncsi, mert adatok nélkül csak hadoválunk.

Süsd meg! Én nem neveket kértem, hanem összegeket, konkrét lopásokhoz kapcsolva.
Ugyanez vonatkozik az un." pénzb.....szó" beruházásokra. Mennyi volt ebből amit elloptak?
Mennyivel nőtt meg a yachtok száma és ebben mennyi a lopott pénz?

a posztban szereplő fiatalember, aki az open university of malaysia nevű intézménynél szerzett végzettséget, kuala lumpurban... khm, khm...
szerintem ennyi is elegendő a felelős döntés meghozásához.

6.Lenin 2019.10.27. 13:39:33

@morph on deer:

Nyilván a külső segítséget arra értettem, hogy egyrészt anyagilag támogatták, másrészt nyilván "kidolgozott" technológiával, hogy miként lehet "meggyőzni" egy bizonyos réteget. Erre vannak kipróbált módszerek nyugaton.

Ne játsszuk el a hülyét, hogy a választások a Porbafingó Jánosokról szólnak.

A választás ma már egy kidolgozott technológia. Matematika, lélektan, stb.

Az is nyilvánvaló, hogy a Fidesz ezekről a technológiai újításokról lemaradt, vagy lekicsinyelte. Orbánnak van egy óriási tévedése, ami már 2002-ben se jött be. Nem elég az embereknek jót tenni. Gyűlölködő, irigy embereknél ez lófaszt se ér.
Mindig kellenek aktuális "étkek", amit az emberekkel meg KELL etetni. Ez most elmaradt, vagy nem ízlett. Ezt vagy pótolják 22-ig, vagy nem. Van rá 2 év.

Behaton 2019.10.27. 13:46:57

@Gábris szomszéd:

Szerencsére a népnyúzó diktatórikus rezsim napjai meg vannak számlálva. Többszörösen...
Egy év múlva. az előrehozott választások megnyerése után felálló demokratikus kormányzat a magas hozzáadott értékű munkahelyek megteremtését helyezi majd előtérben. Nem leszünk Európa összeszerelő üzeme. Az olcsó munkaerő miatt érkező nyugat-európai cégek keletebre vándorolnak és felváltják őket azok cégek, melyek a magyar munkaerő képzettségét és kreativitását használva, ezt rendesen megfizetve és megbecsülve, a gazdaság motorjává vállnak. A magyar felsőoktatás ezentúl nem Nyugat-Európába kivándorolni kényszerülő fiatal szakembereket ad majd, hanem a hazai gazdaság profitál tudásukból, felkészültségükből.
Arról nem beszélve, hogy a Nyugat-Európában kényszerből munkát vállalt honfitársaink is százezrével térhetnek haza tapasztalataikat, tudásukat a hazai gazdasági fejlődés szolgálatába állítva.

nincs1itt 2019.10.27. 13:48:24

@atomic power 1986DucaDuca: a magánnyugdíj pénztárak vesztesége, nyeresége nem ad okot az általad említett lopásra. szerinted kifosztó gépezet, szerintem esetleg lehetett volna egy lépés a felosztó-kirovó rendszer leváltására. ma tudjuk mennyibe kerül a nyugdíjak kifizetése? esetleg hitelből?
elárulod, hogy kinél landolt az ellopott 5000 milliárd? mert nevek nélkül ez csak melléduma.
mert ami látható, az nevekhez köthető mészáros 353 milliárdos vagyona? tiborcz saját lába? rogán ingatlan ügyletei? lázár dolgai? itt szép számokat rajzoltak le, személyekhez köthetően. te pedig jössz, hogy 13 év alatt ca 5000 milliárdot "nyúltak le" a .... öööö... kik is? ja! a sorosmigráncsliberálisok...
van vaj a fülük mögött vastagon. szépen lehetne osztogatni a letöltendő éveket, csak valamiért ez elmaradt... csak nem? manus manum lavat?
de ha azt nézzük hogy 13 év 5000 milliárd és 1 év 3000 milliárd+apró, akkor még mindig vezet a fidesz...
a pénzbaszó beruházások teljes összege lopásnak tekinthető, remélem nem kell kifejtenem, hogy miért!
a yachtokkal most játszod csak a hülyét, ugye?!

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 13:50:38

@atomic power 1986DucaDuca: borkai spanja, egyszem hülyegyereke anyádnak! a fidesz lopásait a magyar közlönyben találod, amit még ott sem mernek vállalni, azt még polt ügyészsége rendezi. aki ilyen pofátlanságot ír, hogy "Lopás 2002-2010-ig " " "

Ha ilyen nincs, akkor csak a makrogazdasági adatok összevetése adhat eligazítást a kérdésben.

Csak így lehet hiteles véleményt mondani a két időszak lopásairól.
Segíts, hogy tisztán lássunkés felelősségteljesen itélkezhessünk.",
az nyilván a "menj a deszkán telibaszott retkes kurva anyádba, te baribaszó ner-cseléd!" jackpotra hajt. ma neked is csörgött a gép...

atomic power 1986DucaDuca 2019.10.27. 14:26:39

@nincs1itt:

"a magánnyugdíj pénztárak vesztesége, nyeresége nem ad okot az általad említett lopásra. szerinted kifosztó gépezet, szerintem esetleg lehetett volna egy lépés a felosztó-kirovó rendszer leváltására."

Igen, jól írod, miután szétverték az állami nyugdíjrendszert, veszteség volt az állami nyugdíjrendszernek és profit a magánnyugdíj pénztáraknak. Az országot eladósították, ezért felvették at IMF-EU hitelt, majd utána a Simor vezette MNB gyorsan felemelte az alapkamatot 3,5 százalékponttal.

"elárulod, hogy kinél landolt az ellopott 5000 milliárd? mert nevek nélkül ez csak melléduma."

43 magánbank által létrehozott magánnyugdí pénztárhoz. De miért lényeges ez, ha a hiányt a magyar államnak hitelfelvétellel kellett pótolni?

"mert ami látható, az nevekhez köthető mészáros 353 milliárdos vagyona? tiborcz saját lába? rogán ingatlan ügyletei? lázár dolgai? itt szép számokat rajzoltak le, személyekhez köthetően. te pedig jössz, hogy 13 év alatt ca 5000 milliárdot "nyúltak le" a .... öööö... kik is? ja! a sorosmigráncsliberálisok..."

Lopásról volt szó, nem vagyonról. Ebből a vagyonból mennyi van készpénzben, bankszámlán és mennyi materializálódik vagyontárgyakban (szállodák, vállalatok, erőművek stb./ és végül mennyi kerül visszaforgatásra a nemzetgazdaságba munkahelyeket teremtve? Erről vannak adataid? A lopást ugyanis számszerűsíteni kell.
Mondjál konkrét adatokat, mert egyébként csak hadoválás az egész.

"de ha azt nézzük hogy 13 év 5000 milliárd és 1 év 3000 milliárd+apró, akkor még mindig vezet a fidesz..."

Ebben csak a mondat első fele a konkrétum és az igaz, a második fele alátámasztás nélkül értelmetlen.

"a pénzbaszó beruházások teljes összege lopásnak tekinthető, remélem nem kell kifejtenem, hogy miért!"

Ilyet ne is próbálj nekem bemagyarázni mert a lopás meg a pénzszórás két különböző dolog. Lásd BTK-t a lopással kapcsolatban.

"a yachtokkal most játszod csak a hülyét, ugye?!"

Tudsz konkrét statisztikát mondani arról, hogy hány százalékkal növekedett a yachtok száma Magyarországon 2010 óta? Tudod, én csak a számoknak hiszek és nem a hadoválásnak.

eszti..... 2019.10.27. 14:44:48

@atomic power 1986DucaDuca:

jimmy is megénekelte egykor: ha nem tudod, nem fáj!

atomic power 1986DucaDuca 2019.10.27. 14:49:33

@eszti.....:

"jimmy is megénekelte egykor: ha nem tudod, nem fáj!"

Ő művész ember volt, én meg reál szakos vagyok és csak a kellően alátámasztott számoknak hiszek. Elvégre itt lopás vádról van szó, amit csak megalapozottan szabad állítani.

eszti..... 2019.10.27. 14:55:14

@atomic power 1986DucaDuca:

vagyis nincs itt semmiféle einstand? /kicsit átveszlek, a srácokat már lefárasztottad/.
semmi sem gyanús számodra?
vagy néha kilóg a lóláb, de nem mered kimondani.

Ekrü 2019.10.27. 15:15:29

@morph on deer:
"Amúgy meggyőződésem, hogy sem te, sem az a másik görény sincs tisztában kérdés megoldásához szükséges jogi környezettel, de azért teli torokból óbégattok, mert most azt kell, az az előírás. "-Már ne haragudj,de milyen jogi környezet kell ahhoz,hogy valaki azt mondja a választás éjszakáján azoknak az embereknek akik megválasztották,hogy betartom az ígéretem,holnaptól minden 14 év alatti aki a diákigazolványával igazolja a születési évét ingyen utazhat.Vagy esetleg mondhatta volna azt is,hogy a közgyűlés első napján az első napirendi pont ennek a megszavazása lesz.De nem,ő jött a :nem is tudom,meg talán a ciklus végén,az egyelőre csak 7 éves korigról nem is beszélve.Mi ez ha nem maszatolás?
Még valami.Ha kellemetlen egy dologról beszélned,mert tudod ,hogy nincs igazad,akkor jobb inkább csöndben maradni és nem sértegetni meg legörényezni a másikat,mert visszaüthet.Nem az a hibás aki számonkér egy ígéretet,hanem az aki nem akarja betartani amit megígért.

atomic power 1986DucaDuca 2019.10.27. 15:21:59

@eszti.....:

"vagyis nincs itt semmiféle einstand?"

Nem erről van szó. A politikusaink nem Szent Ferencek. Arról van szó. hogy:

1./ Akkor állítok valamit, ha bizonyítható
2./ Ha nem bizonyítható, akkor adok egy módszertanilag hiteles, közgazdaságilag megalapozott becslést
3./ Ha azt állítom, hogy valamelyik bagázs többet lopot, akkor azt is indokolt alátámasztani. Itt is lényeges lenne a számszaki alátámasztás, mert különben hasraütés és szimpátia alapján döntünk?
4./ Ha nem marad más, akkor vessük össze a makrostatisztikai adatokat. Pl.: 2002-2010 között 25 százalékponttal növekvő GDP arányos államadosságot és a jelenlegi kurzusnál 2020-ig várható 15 százalékpontos államadósság csökkenést. És persze sok egyebet.

"semmi sem gyanús számodra?"

De, nagyon gyanús. Az a leginkább gyanús, hogy azok, akik az országot 2002-2010 között a "víz alá nyomták", most vissza akarnak jönni a hatalomba.
Nem lenne olyan nagy a probléma, ha lenne hiteles, szakértelmet mutató ellenzéki párt.
Ami van, az nem az.

"vagy néha kilóg a lóláb, de nem mered kimondani."

Még egyszer mondom: a mostani garnitúra sokkal jobban működteti a gazdaságot, mint a hatalomba visszavágyó legerősebb ellenzéki párt tette ezt annak idején.
Addig nem foglalkozunk lólábbal, amíg a gazdaság emelkedő pályán van, főleg ha a másik oldalon titanosaurus láb lóg ki.

morph on deer 2019.10.27. 15:27:07

@6.Lenin:
“ Az is nyilvánvaló, hogy a Fidesz ezekről a technológiai újításokról lemaradt, vagy lekicsinyelte.”

Inkább az utóbbi. Ne felejtsd el, hogy a legfelsőbb szinten továbbra is a “papppir+ceruza” a mérvadó eszköz.

A szokásos témák mára már eléggé kifáradtak, újabb olyanra meg nem sikerült szert tenni, ami felvehette volna a versenyt a korábbiakkal, bár próbálkoztak. Lásd “a polgármesterek betelepítik a migránsokat” című baromságot.

Na de fel a fejjel! Drága viktorunk már keményen dolgozik azon, hogy nehogy valahogy kifussunk a migránsokból, mert ha nincs mitől félni, akkor annyi az országos választásoknak.
De sebaj, azért vannak azok a drága jó barátok, akik jönnek segíteni, mint Erdogan meg Putyin, szóval össze fog ez jönni..!

nincs1itt 2019.10.27. 15:29:23

@atomic power 1986DucaDuca: te mondtad: akkor állítasz valamit, ha bizonyítható.
akkor bizonyítsd, hogy a magánbankok ellopták a pénzt(mert ha igen, akkor honnan maradt 3000 milliárd?)
bizonyítsd, hogy a vagyonok, amelyek a fidesz holdudvarához köthetők, nem lopott holmi. mert bizony egy durva vas visszaforgatása sem történik ebből a vagyonból. mivel ez már vagyon, gondolom tisztában vagy vele, hogy miként képződik a vagyon. különösen akkor, ha mondjuk a pénzbaszó beruházások(ezek semmiféle hasznot nem hoznak) stadionok, közpénzből történő építése, amiből egy páran vagyonosodtak, közpénzből alaposan túlárazva, a vagyonosodást elősegítendő. ez bizony lopás.
a nyugdíjrendszer tönkretételéről mesélj még kérlek, mert úgy tudom, hogy vadul üzemel tovább a korábbi xar rendszer...

morph on deer 2019.10.27. 15:38:22

@Ekrü:
“... holnaptól minden 14 év alatti aki a diákigazolványával igazolja a születési évét ingyen utazhat”

Szóval szerinted azt mondta, hogy “holnaptól”?

Érdekes, de ezt egyik görénynek/macskának sem jutott ez eszébe megemlíteni, csodák csodája! Ki érti..?

Amúgy de,: aki saját gondolatok helyett az összes létező szemetet ideömleszti, az nálam a “görény“ jelzőt is csak egy nagylelkű pillanatomban érdemelte ki, akiktől ezúton is elnézést kérek!

mgdé 2019.10.27. 15:40:24

@atomic power 1986DucaDuca:

Akkor légy szíves számold ki, hogy az állambácsi által a magánnyugdíj pénztárakba befizetett támogatás mennyivel csökkentette - volna ... - a később az érintettek számára az állambácsi által majd kifizetendő nyugdíjak összegét. Mer' ugye imígyen a teljes összeg mégsem lehet lopás ... S azért tőled várom, hogy kiszámold, mert te vagy a számok korrekt, precíz, fantáziátlan embere, így aztán te biztosan jól fogsz számolni.

Cycmen 2019.10.27. 15:46:32

@eszti.....: jimmy is megénekelte egykor: ha nem tudod, nem fáj!...............

Jimmy dalaiban keresed a válaszokat a ma problémáira? :DDDDDD
Én a jó ringyó mindent megbocsájt kezdetűt szoktam dúdolni.
Mi a lófaszt érdekel, hogy miért nem mentek a néppárt kongresszusára?

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 15:47:53

@atomic power 1986DucaDuca: "1./ Akkor állítok valamit, ha bizonyítható
2./ Ha nem bizonyítható, akkor adok egy módszertanilag hiteles, közgazdaságilag megalapozott becslést"

Baszom anyád száját, te kis faszszopó baribaszó ner-cseléd! Akkor mi jogon vádolsz engem bármivel is? Tudsz valamit bizonyítani? Semmit? Akkor told el a biciklit, s mássz vissza anyádra;-)...
Látod, ilyen egy jobbágy élete, nem tanultál meg gondolkodni, ezért kell a kancsalgyurka és borkai faszát szopkodnod, hogy enni adhass a purdédnak...

Ekrü 2019.10.27. 15:52:22

@morph on deer:
"Szóval szerinted azt mondta, hogy “holnaptól”?"-Ne játszd a hülyét ,nem áll jól,ennél azért értelmesebbnek tartalak.Terelni se próbálj,nem jön be.Pontosan tudod,hogy azt ígérte,hogy ha megnyeri a főpolgármesteri választást akkor vezeti be. Mivel az eredményt pedig késő este tudta meg mindenki ,így logikus,hogy másnap reggeltől utazhattak volna ingyen a gyermekek
.De nem vagyok telhetetlen,mondhatta volna azt is ,hogy a legelső közgyűlés első napirendi pontja ez lesz.Ehelyett jött a hebegés-habogás,a nem most,nem úgy meg most csak 7 éves korig stb.
Felőlem aztán görényezhetsz kedvedre ,végül is téged minősít.Bár szerintem jobb lenne elismerni ,hogy itt most Karácsony a hunyó.

atomic power 1986DucaDuca 2019.10.27. 16:05:52

@nincs1itt:

"te mondtad: akkor állítasz valamit, ha bizonyítható.
akkor bizonyítsd, hogy a magánbankok ellopták a pénzt(mert ha igen, akkor honnan maradt 3000 milliárd?)"

Az 5.000 milliárdból? Azt nem kell bizonyítani, hogy mennyi pénz áramlott át az állami nyugdírendszerből a magánnyugdíj pénztárakba. Ezek benne vannak a statisztikákban.
Tudjuk az akkori pénztártagok számát, tudjuk, hogy százalékosan mennyit kellett befizetniük.

Mégegyszer: évente kb. 400 milliárd vesztesége lett az állami nyugdíjrendszerenk, amit csak államadósság növeléssel lehetett pótolni. Az államadósság azonban elszaladt, adósságspirálba kerültünk és a cds felár olyan mértékben megnőtt, hogy a nyugdípénztárak 3.000 milliárd Ft-ja már csak arra volt elegendő, hogy az államadósság ne menjen fel 95-100%-ig.
Az, hogy az államadósság ilyen mértékig felfutott, szemben a régiós országokéval, az nem más mint az ország gazdasági erejének kiszivattyúzása. Ugyanis nem csak az államadósság nőtt, hanem ezzel párhuzamosan a gazdasági teljesítményünk is lehanyatlott a régiós verenytársainkhoz képest. Magyarán, úgy növekedett drasztikusan az államadósság, hogy a GDP brutálisan hanyatlott, a felvett pénz nem hasznosult a társadalom javára.

"bizonyítsd, hogy a vagyonok, amelyek a fidesz holdudvarához köthetők, nem lopott holmi."

Ácsi! Miért én bizonyítsam be? Te vagy a vádló, neked kell bizonyítani!

Vagy nem tudsz bizonyítani semmit? Kértem, hogy hozzál bizonyítékokat. Ha nincs ilyen, akár közvetett is, akkor sok értelme nincs ebben a témában tovább kommunikálni. Legalább egy hitelt érdemlő gazdasági számítással rukkolnál elő.
De így nem sok értelme van a tárgykörben a vitának!

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 16:10:43

Elnézést, de gyurcsányt akár csakmegvádolták valamivel is hivatalosan? Vádat emeltek ellene? Elítélték? Ha nem, akkor pofa súlyba, jobbágyok!

atomic power 1986DucaDuca 2019.10.27. 16:11:05

@mgdé:

"Akkor légy szíves számold ki, hogy az állambácsi által a magánnyugdíj pénztárakba befizetett támogatás mennyivel csökkentette - volna ... - a később az érintettek számára az állambácsi által majd kifizetendő nyugdíjak összegét."

Nem vagyok jós! Nem látok előre 10-20-30 évre!

Behaton 2019.10.27. 16:15:58

@Sir Bates dö Hól:

Szerintem, mivel ő nem akar és nem tud bizonyítani semmit, ezért végső és egy utolsó megsemmisítő csapásként megtehetnéd, hogy számokkal, adatokkal - csak, hogy örüljön - bizonyítod, hogy a 2010 előtti demokratikus kormányok nem loptak el 5000 milliárdot, és hasonló módon bizonyítod, hogy a 2010 utáni diktatórikus rezsim viszont ellopta ennek a többszörösét. Ezzel mattolnád és szégyenében elkullogna.

eszti..... 2019.10.27. 16:19:16

@Cycmen:

kíváncsi voltam, ki lesz az első sznob, aki először beleköt. :D
latolgattuk itt a minap, hogyan fogják megindokolni. ez a válasz lett a befutó, csak lusta voltam kiírni az egész sztorit.

a nem tudom, nem fáj.... a hárítás axiómája. én is előszeretettel használtam egykor.

Behaton 2019.10.27. 16:22:21

@Sir Bates dö Hól:

Ez nagyon igaz! A rendszerváltás utáni időszak legtehetségesebb, legbecsületesebb és legrátermettebb politikusát rengeteg igaztalan, hazug vád érte. Pedig az ő nevéhez kötődik a rendszerváltás utáni időszak aranykorszaka, amikor a fejlődő gazdaság és a növekvő életszínvonal miatt minket csodált és irigyel egész Európa.
Szerencsére a hazug és becstelen vádak nem törték meg politika karrierjét és mára a politika élet egyik legmeghatározóbb pártja lett az általa létrehozott Demokratikus Koalíció.

eszti..... 2019.10.27. 16:25:09

@atomic power 1986DucaDuca:

most
- vagy trollkodsz, provokálod a közt és jókat szórakozol a reakciókon
- vagy szintet ugrottál, elhagyva az előzők is loptak eddigi frázist. a lopás tényét tagadod, hisz senki sem képes számszerűsíteni, így nincs is. nagyon jó taktika, nincs ellenszere.

nincs1itt 2019.10.27. 16:27:24

@Ekrü: te most komolyan ekkora balfácán vagy? o.v. 1 millió munkahelyet ígért, a választási győzelem másnapján meg kellett volna legyen. öööö eltel 10 év és bizony nyomokban sem látható az ígéret beteljesedése...
tényleg ilyen elvakult fidesz-tálib vagy?

eszti..... 2019.10.27. 16:30:13

@Sir Bates dö Hól:

Természetesen nem vádolták meg, nem számoltatták el, hisz akkor kilőtték volna a legnagyobb frázisegyüttest, mint hivatkozási alapot.

nincs1itt 2019.10.27. 16:30:24

@atomic power 1986DucaDuca: ok! rendben. ez már a te esetedben hitbéli kérdés, a fidesz kanonizálta, te pedig hiszed.
számok, tények nélkül szajkózod a bogár lászló nívójú matolcsi hittételeket.

nincs1itt 2019.10.27. 16:32:13

@eszti.....: nem ennyire szofisztikáltak a fideszben, ez olyan mexikói felállás: mindenki, mindenkire fegyvert fog...

Cycmen 2019.10.27. 16:36:56

@eszti.....: kíváncsi voltam, ki lesz az első sznob, aki először beleköt. :D...................

Nem sznoboskodásból kötöttem bele, én minden zenét utálok! :D
Amúgy meg látod hogy ismerem, ő lőtte le a kakast.... ami a vállán állt!

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 16:41:57

@Behaton: minek dolgozzak feleslegesen? loptak, mutyiztak, mint mindegyik '90 óta. másrészt én nem vagyok a magyar valami ügyészség ének ügyésze, sem rendőr, sem hivatalos személy, hát miért én bizonyítsak bármit is? ellenben, ha mészáros-tiborcz-rogán-matolcsy-stb. nevének említésekor az a válasz, hogy tegyél feljelentést, hol az ítélet, akkor kuss legyen a kispesti gyökérnél is, ceglédynél is, a négyes metrónál. mert ez paralel mozog. ha nem, ha az erősebb kutya baszik-elv működik, az is korrekt és egyértelmű helyzet, de akkor meg nem kell csodálkozni, ha majd előveszik a talpuk alatt fütyül a szél című easternt, csupán a címe okán, mikor majd az egyik oldal elunja.

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 16:48:04

@Behaton: a ner-cselédek logikáját követve pontosan ezt a képet kapjuk róla;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 16:50:17

@eszti.....: akkor viszont bűnpártolást követnek el;-)...

atomic power 1986DucaDuca 2019.10.27. 16:54:20

@eszti.....

"a lopás tényét tagadod, hisz senki sem képes számszerűsíteni, így nincs is. nagyon jó taktika, nincs ellenszere."

Ezt miből gondolod. Nem én írtam, hogy a politikusok nem Szent Ferencek?

"- vagy trollkodsz, provokálod a közt és jókat szórakozol a reakciókon"

A trollkodás nem az én műfajom. Nem akarok senkit sem provokálni, csak legalább hozzávetőleges számokat szerettem volna a lopások mértékéről.

Azért az elvárható attól, aki azt állítja, hogy most többet lopnak, mint 2002 és 2010 között, hogy állítását, ha nem is bizonyítja, de legalább hozzávetőlegesen szakszerűen megbecsüli, mint ahogy a fekete gazdaságot is megbecsülik a közgazdászok.

" vagy szintet ugrottál, elhagyva az előzők is loptak eddigi frázist. a lopás tényét tagadod, hisz senki sem képes számszerűsíteni, így nincs is. nagyon jó taktika, nincs ellenszere."

OK. Ha senki sem képes számszerűsíteni, akkor mi az alapja annak az állításnak, hogy most többet lopnak, mint az előzőek?

Ez nem taktikai kérdés!! Az ország sorsáról van szó!

atomic power 1986DucaDuca 2019.10.27. 16:57:57

@nincs1itt:

"számok, tények nélkül szajkózod a bogár lászló nívójú matolcsi hittételeket."

Tőled egyetlen egy számot nem kaptam, még becslést sem a lopásról! Akkor miért írsz nekem ilyeneket?

Behaton 2019.10.27. 16:59:03

@Sir Bates dö Hól:

Nem lehet vita tárgya, hogy a rendszerváltozás utáni időszak legtehetségesebb, legbecsületesebb és legrátermettebb politikusa Gyurcsány Ferenc. A 2002 és 2010 közötti aranykorszak jelentős része is az ő nevéhez köthető. Mára pártja, a DK, a legerősebb politikai erő lett hazánkban. Az EP választás pedig az Európa Parlamentbe juttatta korunk egyik legmeghatározóbb női politikusát, Gyurcsány Ferencnét!
De Gyurcsány Ferencnének nem EU-s képviselőként kell majd harcolni a fasiszta orbáni diktatúra ellen, hanem az előrehozott választások után ő lesz Magyarország új miniszterelnöke...elnöknője.
Amikor Orbán washingtoni látogatásával egy időben, a German Marshall Fund bekérette, berendelte Márki-Zay Pétert és Kész Zoltánt, valószínűleg azt közölték velük, hogy Magyarország új miniszterelnöke Gyurcsány Ferencné lesz.

morph on deer 2019.10.27. 17:19:29

@Ekrü:
“Bár szerintem jobb lenne elismerni ,hogy itt most Karácsony a hunyó.”

Egész idő alatt nem akarod felfogni, hogy nekem eszemben sincs a Karácsonyt védeni, - én arra kérdeztem rá, hogy mi is volt konkrétan az az ígéret, amit nem teljesített időre, amihez képest ő visszakozott, stb.

Olvasd vissza, ha nem emlékszel, így van.
Ezen túlmenően rákérdeztem, hogy ki is van tisztában az eljárási procedúrákkal, mire te jöttél Medgyessyvel, de nem igazán sikerült azt a benyomást keltened, mint aki tisztában van egy ilyen döntés bürokratikus feltételeivel, szóval sajnálom, nem győztél meg.

Felőlem kérd számon naponta Karácsonyon az ígéreteit, nekem ez tökmindegy, én csak ezt a dedós módszert nem állom, amit az általam - tévesen* - görénynek nevezett szerencsétlen művel.

*tévesen, mert a görény lényegesen intelligensebb.
Mea culpa!

eszti..... 2019.10.27. 17:26:03

@nincs1itt:

valahogy így. nekem az elmúlt évek legnagyobb meglepetése Lázár kigolyózása volt.

eszti..... 2019.10.27. 18:11:14

@Sir Bates dö Hól:

Orbán 9 éve nem teljesíti a legnagyobb választási ígéretét. Nem volt elszámoltatás, de máig elmúttnyócéveznek.

Ekrü 2019.10.27. 18:25:16

"Ezen túlmenően rákérdeztem, hogy ki is van tisztában az eljárási procedúrákkal, mire te jöttél Medgyessyvel, de nem igazán sikerült azt a benyomást keltened, mint aki tisztában van egy ilyen döntés bürokratikus feltételeivel, szóval sajnálom, nem győztél meg. "-Értem,tehát az eljárási procedúra a hibás...Nos,ennek némileg ellentmond,hogy egy másik ígérete Kapcsán Karácsony ezt nyilatkozta :
"A színházi taóval kapcsolatban még hozzátette, hogy még idén elkészül az a koncepció, amelynek köszönhetően a kormány által átalakított támogatási rendszer vesztesei tovább működhetnek. "-Tehát,ebben az esetben NEM KELL megvárnia a közgyűlést ,itt már maga személyesen a közgyűlés alakulása előtt megígéri ,hogy ezek a színházak majd kapnak pénzt.Ezek szerint számára fontosabb,hogy az olyan Sárosdi Lilla-Schilling Árpád féle kutyaütő komédiások pénzhez/támogatáshoz jussanak,mint az ,hogy a budapesti polgárok gyermekeinek 14 éves korukig ingyenes legyen a tömegközlekedés.

eszti..... 2019.10.27. 18:29:33

@Ekrü:

ok! megadjuk magunkat. Karácsonynak nincs füstszűrős sapkája.

Ekrü 2019.10.27. 18:32:48

@eszti.....: Az hagyján...de legalább becsülete és szavahihetősége lenne....de az eddigiek alapján csak hazugságai vannak.

eszti..... 2019.10.27. 18:36:32

@Ekrü:

Még valami? /mondjad al-kal-mat-lan, neked mélyebb a hangod/

Ekrü 2019.10.27. 18:42:45

@eszti.....: Nem elég ennyi?Szerinted az rendben van,ha egy főváros polgármestere megígéri a polgároknak,hogy megválasztása esetén a választópolgárok gyermekei 14 éves korukig ingyen utazhatnak,majd megválasztása után ezt az ígéretét az első adandó alkalommal megszegi,miközben mindenféle kutyaütő magánszínházaknak (tehát magántulajdonú és nem fővárosi vagy állami) pedig pénzt ígér...?

eszti..... 2019.10.27. 18:52:11

@Ekrü:

ha már ennyire forszírozod a választási ígéretek betartását, nekem is van kérdésem .
szerinted az rendben van, hogy Orbán Viktor a 2010-es választási kampányban megígéri az szdsz-mszp kormány /főleg Gyurcsány Ferenc/ elszámoltatását és 9 év alatt nem tartja be, kvázi megszegi ígéretét?

sZulamith 2019.10.27. 18:58:17

@Cycmen: Ami azt illeti a rendszerváltás szoktatta le a cigányokat a munkáról. Termelő üzemben dolgoztam ahol sok volt a cigány. Kiváló munkaerők voltak. Nem csak a cigányok szokak le a munkáról hanem sokan mások is. Diploma lett a minden. Mindegy milyen, csak legyen. Sok pénzbe kerül ez az adófizetőknek, mert a hozzáértés igénye másodlagos. Sajnos.

Ekrü 2019.10.27. 19:00:03

@eszti.....: Ha látnál is nem csak néznél akkor tudnád,hogy bizony rajta van az ügyön.De te lennél a legjobban felháborodva,ha nem tartanák be a törvényes utat,hanem csak egyszerűen lekapcsolnák őket.Már nem a kommunista rendszerben élünk,hiába szeretnéd,s sajnos az igazságszolgáltatás malmai lassan őrölnek.
De ugye ezzel nem azt akarod mondani ,hogy azért mert Gyurcsány még szabadlábon van Karácsony simán hazudhat a választóinak...?

morph on deer 2019.10.27. 19:03:24

@Ekrü:
"A színházi taóval kapcsolatban még hozzátette, hogy még idén elkészül az a koncepció, amelynek köszönhetően a kormány által átalakított támogatási rendszer vesztesei tovább működhetnek."

“Tehát,ebben az esetben NEM KELL megvárnia a közgyűlést”

- Amit te hol olvastál? Mert amit idéztél, abban még csak hasonló sincs!
- A “még idén” szerinted mit jelent? De most komolyan..!

“... itt már maga személyesen a közgyűlés alakulása előtt megígéri, hogy ezek a színházak majd kapnak pénzt.“

- Mit ígér meg???
Megígéri, hogy “elkészül egy koncepció”!
Már ne haragudj, de te ismered egyáltalán a szó jelentését?
Jaj!

Az általad idézett mondat arról szól, hogy még az elkövetkező bő két hónap alatt elkészül majd egy javaslat arra nézve, hogy mi módon legyen biztosítható az említett színházak működése!

És másról NEM!
Minden egyebet kizárólag te magad magyaráztál bele, - mivel feltételezem, hogy olvasni tudsz, bár a szövegértés már egy másik kategória, úgy látszik.

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 19:09:53

@eszti.....: mi az apjuk faszát tudnának mást csinálni? különben a többségnek szembe kellene azzal néznie, hogy már megint átbaszták őket. könnyebb azt hazudni maguknak, hogy még sosem volt ilyen jó;-)... s
szerencsétlen jobbágyok, szerinted hogy aludnának, ha elgondolkodnának azon, hogy milyen lenne mo, ha orbán valóban az ország érdekében dolgozott volna a '10-ben kapott páratlan felhatalmazással, s az azt követő felfoghatatlan ingyenpénzzel? ezeknek a szerencsétleneknek a 80%-a életében nem látott többet egyben, mint maximum 10MHUF; a maradék 15% meg 40MHUF; s a fennmaradó 100-t; ezeknek az 1Mrd az tudományos szám, így nem is létezik.
ezek 95%-a még most is proteszt-voksoló gyurcsány ellen. életük alapja, hogy legyen náluk is nyomorultabb valaki. most a menekültek, majd a cigányok. ők is tudják, hogy a ner-elitje lenézi és kiröhögi őket. moon majd' mindenki jobb helyzetűnek hazudja magát, mint a valóság. szembenézni a realitással nem magyar szokás.
de ez igaz a másik oldalra is. mi mindig áldozatok vagyunk;-)...

eszti..... 2019.10.27. 19:11:06

@Ekrü:

kicsicica! naponta minimum 3x elmondom, hogy ezzel a nagy számonkéréssel minimum egy fél évet várni kellene. de szerintem egy év az ideális.

a rajta van az ügyönhöz kérnék egy linket.

nincs1itt 2019.10.27. 19:12:17

@Ekrü: de még sok is! lassan mondom, hátha te is megérted: o.v. megígért 1 millió új! munkahelyet. (az új szó után azért van felkiáltójel, mert ő újat ígért, tehát olyat ami nem volt, nem átalakult) 10 év alatt talán 200 ezer sikerült, de ez sem biztos, ezek sem o.v. akaratán múltak, hanem a gazdasági környezet (értsd német autóipar) fellendülésének következtében. 10 év alatt, sem elszámoltatása a volt gazfickóknak, sem 1 millió új munkahely. ez kicsit ütősebb, mint az ingyen bkv jegy 14 éves korig.
te nem nagyon vagyol okos, igaz?

morph on deer 2019.10.27. 19:12:20

@eszti.....:
“... és 9 év alatt nem tartja be..”

Na csak várjál!
Még nem tudhatod, hogy kinek szorította meg Gyurcsány “több másodpercen keresztül” kézzel a vádliját, és az mikor fog kiderülni róla!
Szóval csak óvatosan..!
XD)))

Ekrü 2019.10.27. 19:18:19

@morph on deer:
"Amit te hol olvastál? Mert amit idéztél, abban még csak hasonló sincs!"-Miért,tán lemaradtam valamiről és már megalakult a közgyűlés?Mert ügye a közgyűlés megalakulására fogtad ,hogy a14 évesek ingyenes utazása esetében ilyeneket nyilatkozott: Nem tudom,meg kell nézni,most csak 7 éves korig.A színházak esetében meg ügye mégis konkrétan megígéri,hogy elkészítenek egy tervet a színházak kárpótlására.
"Már ne haragudj, de te ismered egyáltalán a szó jelentését?"-koncepció=terv,tehát elkészül egy terv a színházak kárpótlására.
"hogy mi módon legyen biztosítható az említett színházak működése!"-Na ,ahhoz nagyon hülyének kell lenni ,hogy ne tudja az ember,hogy egy színház működtetéséhez bizony pénz kell.Ez persze lehetne ingyen épület biztosításával is,de ez esetben is megkárosítja a budapestieket.De ha te úgy gondolod,hogy Karácsony ezt úgy értette,hogy segítésképp majd ő fog a színházakban játszani,hát majd úgy teszek mint aki elhiszi.:))))

nincs1itt 2019.10.27. 19:18:42

@Sir Bates dö Hól: az említett összegeket is csak papíron, leírva látták, amikor felvették a hitelt... a kezükben soha nem tartottak többet, mint pár százezer forint.
nem protest, hanem egyszerű irigységi szavazók! gyurcsánynak villája is van! meg medencéje benne! meg lopott! meg hazudott. na akkor majd a o.v. nézd már gééza, tök olyan mint te! pocakos, rosszul öltözött, pálinkázik és szalonnát zabál kolbásszal és meccset bámul! biztos a szavazat a panel ucca 23/A VI.em.21-ből és faluról is. remek nem?

Ekrü 2019.10.27. 19:24:33

@nincs1itt: Értem.tehát mivel szerinted O.V. nem tartotta be az ígéretét ezért Karácsony nyugodtan hazudhat neked,elnézed neki. :)))
" o.v. megígért 1 millió új! munkahelyet."-Elfelejtetted a "fokozatosan" szót hozzátenni,mert ő ugyanis azt mondta.Amúgy meg milyen munkahelyet kéne még teremteni,amikor munkaerőhiány van?Jelenleg épp az a problémátok,hogy az újpesti polgármestereteknek nincs ki dolgozzon,no meg Niedermüller is csak a fejét vakargatja.:))))

Ekrü 2019.10.27. 19:28:53

@eszti.....: "naponta minimum 3x elmondom, hogy ezzel a nagy számonkéréssel minimum egy fél évet várni kellene."-Miért te úgy gondolod ,hogy fél év múlva bevezeti a 14 év alattiak ingyenes utazását?Miután elhebegte-habogta ,hogy nem fogja? :))))

eszti..... 2019.10.27. 19:32:23

@Sir Bates dö Hól:

a vége majdnem néplelkesre sikerült.

nincs1itt 2019.10.27. 19:37:50

@Ekrü: látod, mondom én! nem vagy nagyon okos! ugyanis szó nem volt a választási győzelem előtt a "fokozatosságról".
te rugozól k.g. ígéretén, nem én. csak hozzátettem, hogy bizony o.v. még nagyobb faszságot ígért. egyszerűen döbbenetesen ostoba fidesz-tálib vagy... vagy ugyanaz az 1, csak más név alatt?

eszti..... 2019.10.27. 19:38:36

@Ekrü:

Tudod, az a baj ezzel a Karácsony elleni propagandával, hogy baromi korán kezdtétek. Pont ezért szimpla nyüszítés.
Vegyük csak ezt a blogot. Naponta 4-5 hozzád hasonló nick nyomja, plusz megkapjuk hozzá a mindenszó 5-6 posztját.
Én naponta olvasok kormánypárti sajtót, laponként 5 cikk.
Szóval unalmas és egyben szánalmas is.

eszti..... 2019.10.27. 19:42:21

@morph on deer:

Soha semmi. A gyurcsányozás sima marketingelem.
Azért bátor az ügyészség, mert ez a vád nemzetközi bíróságon elhasal.

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.10.27. 19:48:28

Büdös paraszt vagyok télleg, de megszakad a szívem

morph on deer 2019.10.27. 19:50:36

@eszti.....:
Meg úgy mindenhol, ahol minimum ivarérett a bíró.
De Bivalybasznád külsőn ez egy teljesen nyerő téma, mint már láthattuk ezerszer.

látjátok feleim szümtükkel 2019.10.27. 19:51:02

@nincs1itt:

Elfelejtetted, hogy OV csinálta a közmunkahelyeket? Azok bezony új munkahelyek, régi munkára. A statisztika új munkahelyként jelzi.

Falukban, nagyobb településtől távol bizony ez is csak szezonális, télen nincs közmunka, amit nyáron keres, abból él a közmunkás. Nincs mezőgazdasági idénymunka, nincs ipari munka, lassan csak az öregeket gondozó, egyházi otthonok lesznek a falvak munkaadói. Ja, meg az ugyancsak általuk müködtetett iskolák.
Kőműves ismerős azt mondja, a falutól legközelebb 50 km-re hírdetnek kőművs munkát, a közben lévő kis falvakban nincs sehol. Kocsija nincs, nem is telik a küzmunka bérből, közjárművel meg hajnalban kellene induni, hogy idően a munkahelyére érjen, és késő este érne haza. Lakást az elérhető fizetésből bérelni nem tud, mert azon kívül a falusi lakását is fent kell tartania.
Erről valahogy senki nem akar a kormányzatban beszélni, mint ahogy arról sem, hogy ezekben a kis falvakban nincsenek szakipari vállalkozók sem, hasonló okok miatt. A falu nem tud eltartani egy gázszerelőt, vízvezeték szerelőt, háztartási gépjavítót stb. Ezért aztán nem csoda, hogy kontárok csináljk meg a hibákat. Ha rendes szakembert akar valaki, akkor azt csak más településről tud hívni, de annak meg csak akkor éri meg, ha a kiszállási díjat úgy állapítja meg, hogy a napi bevétele meglegyen.

Ennyit az egy millió munkahelyről.

Ekrü 2019.10.27. 19:53:18

@nincs1itt: Igazad van,azt mondta,hogy 10 év alatt hozzák össze.Ez pedig ugye 2020 április 25-én jár le.Nos 2017 végére lett 736ezer és ugye még van fél év. :))))
De elfelejtettél válaszolni.Tehát mivel szerinted O.V. nem tartotta be az ígéretét ezért Karácsony nyugodtan hazudhat neked,elnézed neki?

Ekrü 2019.10.27. 19:59:54

@eszti.....:" Tudod, az a baj ezzel a Karácsony elleni propagandával, hogy baromi korán kezdtétek. "- Ez nem propaganda ,hanem számonkérés.Az meg engedtessék meg,hogy ha egy politikus,aki mellesleg egy ország fővárosának polgármestere megígér a kampányában valamit,azt számon lehessen kérni rajta.
"Szóval unalmas és egyben szánalmas is. "Ha unalmas lenne nem védekeznétek ilyen elszántan.Az meg végképp nem hiszem,hogy szánalmas,ha a politikusainktól számon kérjük az ígéreteit.Ez kéne a természetes legyen ahhoz,hogy soha többé ne kelljen olyan videót hallgassanak a választók,hogy: "Hazudtunk reggel,délben meg este..."

2019.10.27. 20:08:00

@Thomas Grande: "Oké, de akkor visszafelé is így kellene, hogy működjön. "
Szerintem ez így működik minden kormánynál, a független polgármestereket a kutya sem piszkálta soha, amióta ez az önkormányzati rendszer van.
A nagypolitikán kívüli közösségi autonómiák feladata a helyi, szakmai vagy egyéb közösség általános, szakmai vagy egyéb érdekeinek képviselet ezért az ördöggel is együttműködnek a céljuk megvalósítása érdekében.
Egy önkormányzatnak az a feladata, hogy a helyi közösség életét irányítsa, szervezze és ezt meg kellett tenni a török, német,szovjet, stb. megszállás idején, .. megtették az akkoriak, ... most meg az idióták arról álmodoznak, hogy megdöntik a kormány ebből a pozícióból.
Az eddig napvilágot látott tervek között szerepel, hogy ellenzéki pártlap-hálózatot hoznak létre közösen az ellenzéki vezetésű városok, az ott élő összes ember pénzéből, ...
, az önkormányzatiság nem erről szól!

nincs1itt 2019.10.27. 20:17:46

@Ekrü: öööö, nem említett időkorlátot a választások előtt. utána meg már csak hazudozás.

nincs1itt 2019.10.27. 20:23:00

@Ekrü: 736 ezer mínusz 200 közmunkás, mínusz a korkedvezményes nyugdíjasok, mínusz a külföldön dolgozók, akik már nem a munkanélküli statisztikát növelik, tehát nagyjából 200-300 ezer környékén jár(a német beruházásoknak köszönhetően), de ezt már írtam, csak "elegánsan" elfelejtettél reagálni a valóságra.
tehát önerőből cirka 10-20 munkahely "teremtődött", az is valamelyik állami szervnél.
szerintem lassan megegyezhetünk abban, hogy ez sem sikerült neked...

eszti..... 2019.10.27. 20:24:59

@Ekrü:

ezt olyan szépen begyakoroltad. gratula!

nincs1itt 2019.10.27. 20:25:00

@látjátok feleim szümtükkel: ne nekem, mert én nagyjából látom. a fidesz-tálibnak van szüksége erre.

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 20:27:23

@morph on deer: nyolc napon túl gyógyuló sérülést okozva

Ekrü 2019.10.27. 20:34:17

@nincs1itt: ööö,de igen.
Karácsony ugye azt mondta ha főpolgi lesz,az meg ugye megvolt október 13-án.
Orbán Viktor pedig:
hvg.hu: „10 év alatt 1 millió új munkahelyet teremtünk"- hangzik az Orbán-kormány ígérete.
index.hu :"2010-ben tíz év alatt egymillió új munkahelyet ígért a Fidesz"
demokrata.hu/magyarorszag/orban-1-millio-uj-munkahelyet-teremt-10-even-belul-a-fidesz-53183/
Tudod,a guggli a jó barátod. :)))

Ekrü 2019.10.27. 20:36:15

@nincs1itt: Bocs,de a hivatalos statisztikát még tudtommal a KSH készíti és nem a @nincs1itt statisztikai hivatal...:)))

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 20:36:39

@nincs1itt: igaza volt tigeri mátresznek, mikor írta, hogy "basszátok meg, '10 előtt már éppen éhen haltatok, most meg habzsi-dőzsi, van pénz mindenre"... most is fel fog bukkanni egy rakat, aki leírja, hogy bármikor megmozdít többszáz milliót gond nélkül, én meg a mekiben mosogatok a pakik mellett london-alsón, s kilenc fekával osztozok egy szobán;-)... miközben a magországokat bibione egy hét utószezonból és costa brava előszezonból ismeri;-)... a macron beszéde interpretációja után miről beszélünk, te is olvastad, szembesültél a valósággal;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 20:40:02

@eszti.....: miattad, ezt tolja az előretolt helyőrség is, nem? népszínművek, ez a ti kultúrátok;-)... ott laknék, már fejbebasztam volna valamelyik küldöttet, aki osztja az észt;-)...

Ekrü 2019.10.27. 20:40:23

@eszti.....: Ez már nagyon vérszegény hozzászólás.Semmi érv csak a személyeskedés.Majd ha érved is lesz, írj.

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 20:49:31

@Tényelek: "z eddig napvilágot látott tervek között szerepel, hogy ellenzéki pártlap-hálózatot hoznak létre közösen az ellenzéki vezetésű városok, az ott élő összes ember pénzéből, ...
, az önkormányzatiság nem erről szól!"

ellenben a kormányzati pozíció minderre feljogosít, nem?;-)... aki adja a kormányfőt, azé a köztévé, ugye?... zsákmány minden, mi?... mit is jelent a prime minister? az első szolga? aki uralkodik. jobbágy vagy, semmi más, csupán egy szolgalelkű, megnyúzható jobbágy;-)...

eszti..... 2019.10.27. 20:51:06

@Sir Bates dö Hól:

na, húzzál magadnak egy deszkás számot !

csakszólok a helyőrség visszavonult, miután az írószövetségünk fele kilépett. mert azért itt még nem mindenki őrült meg. az emberek nem eszik egymást a politika miatt és ha kell, kimasíroznak az utcára.
de azért csak verd el rajtam a keserűséged szította port.

vagy húzz dupla jegyet!

eszti..... 2019.10.27. 20:53:35

@Ekrü:

na, húzz a picsába, lassú egyenletes mozgással!
látod? ez személyeskedés.

nincs1itt 2019.10.27. 20:53:57

@Sir Bates dö Hól: Écru kolléga, aki selyemfehér logikával levezeti... a bármit.
macron beszédének magyar ferdítése volt az alja mindennek. de láthatóan a fidesz-táliboknak minden megfelel. több száz milliót, hát hogyne, bolhából legfeljebb.

@Ekrü: a ksh statisztikái, hm, tényleg. lenyűgöző.

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 20:56:39

@eszti.....: inkább vedd le swiftet a polcról, segít a dekódolásban;-)...

Ekrü 2019.10.27. 20:58:05

@eszti.....: Értem.Ezek szerint a :"ezt olyan szépen begyakoroltad. gratula! "- a témához kapcsolódó érvelésed volt.Hát akkor valószínű másképp gondolkodunk az érdemi vitáról... :)))

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 20:58:36

@Ekrü: azért a ksh adataira ne tervezz saját projektet, mert csúnyán rábaszol!;-)... azok a pórnépnek szólnak;-)...

Ekrü 2019.10.27. 20:59:51

@nincs1itt: @Sir Bates dö Hól nevű statisztikai hivatalról sem tudok.De lehet én vagyok maradi...:)))))

csüngőhasú norvégbáró 2019.10.27. 21:00:54

felcsúti cigányról irt new york times cikk.

csodálatos a mi stadion cigányunk, aki többet költ focira, mint az eü-re és oktatásra együtt. :D

www.nytimes.com/2019/10/26/world/europe/viktor-orban-soccer-health-care.html?fbclid=IwAR2SqYM5_mGTY_vm-VHjJZ01uZelQnVltUEeL1u8fV6R2bnBErVJEtjDkos

eszti..... 2019.10.27. 21:00:54

@Sir Bates dö Hól:

benne van a bocs, túltoltam? - mert feleslegesen nem fáradok.

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 21:01:23

@Ekrü: hát minden bizonnyal másként definiáljátok mind a vita, mind az érdemi fogalmát: te ner-magyar , ő magyar nyelvet veszi alapul...

Ekrü 2019.10.27. 21:01:50

@Sir Bates dö Hól: Jah értem.Ezek szerint te messze az emberek fölött álló balliberális értelmiségi vagy.Ez mindent megmagyaráz. :)))

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 21:03:43

@Ekrü: dehogyis, hülye vagy, nem maradi;-)... szerinted miért nem mehet be senki a KSH épületébe?;-)...

eszti..... 2019.10.27. 21:05:49

@Ekrü:

fél hét óta nyaggatsz. mondd meg mit akarsz hallani, aztán fárassz mást.

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 21:06:08

@eszti.....: nem, az enigma használata van benne;-)... (látod, mindenszót, pestisrácokat, meg a többi szart olvasod, s ez az eredmény;-))

Ekrü 2019.10.27. 21:06:27

@Sir Bates dö Hól: Az valószínű.Én ugyanis a velem vitatkozót meggyőzni próbálom.A személyeskedés vita helyett az tudod olyan balliberális szokás...

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 21:08:25

@Ekrü: anyád a balliberális, jelentsen ez bármit is (tényleg, ez mit jelent? kurva anyád, vagy micsoda? a többi stimt, de te sem vagy kitiltva a könyvtárból;-))

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 21:13:07

@Ekrü: miről? hogy ad1/hülye vagy; ad2/propagandista hazudozó vagy? hidd el, már a második válaszodnál választanak;-)...

fárassz mást, vagy kergesd el a kutyát, hogy te is odaférj...

Ekrü 2019.10.27. 21:13:10

@eszti.....: Én?Én mással beszélgettem,te szóltál bele a vitánkba...

Ekrü 2019.10.27. 21:33:03

@Sir Bates dö Hól:
"balliberális, jelentsen ez bármit"-Baloldali liberális,vagyis olyan liberális érzelmű ember aki inkább a baloldali eszmékkel szimpatizál. Ha még lenne kérdésed esetleg ajánlom figyelmedbe a baloldaliliberális blog.hu-t,de ezt inkább neked kéne ismerned.Örülök ,hogy segíthettem.
"hogy ad1/hülye vagy; ad2/propagandista hazudozó vagy? "-Egyszerű háziasszony,aki jól szórakozik azokon akik ahelyett ,hogy érvelnének csak személyeskednek és persze trágárul beszélnek.:)))))
"fárassz mást,"-Neked is csak azt tudom mondani,hogy nem én írtam rád először.Ha nem akarsz beszélgetni minek írsz? :)))

eszti..... 2019.10.27. 21:42:23

@Sir Bates dö Hól:

most mi van? akklimatizálódnom kell, különben a ner aktivistáit alig érteném.
mindenszót nem olvasok, azt elém rakják.

nem a betyár szórakozik velünk?

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 22:03:12

@eszti.....: kicsoda? alex? ő nem égetné magát, nem mantrázik, csípkelődik vagy tükröt mutat, de komplex gondolkodású, az európai normákkal azonosuló. valami olyasmi lehet, mint az akit idéztél a pestisrácokról... ez meg egy hülye csupán, nem nagyobb intellektussal, mint a ferenc orsolya, ellenben nem annyira véresszájú...tizenkettő egy tucat, mint a funkcionális analfabéták...

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.27. 22:05:57

VISSZAJÖNNEK AZ ÖSSZEHUGYOZOTT , ÖSSZESZART , ÖSSZEHÁNYT ALULJÁRÓK

"Minden jel arra utal, hogy visszaköszön a koszos, mocskos, büdös Budapest.

Óriási balhé volt akkor, amikor Budapesten Tarlós előállt az új hajléktalantörvénnyel, azaz a kosz, a mocsok, a húgyszag helyett a tiszta aluljárók mellett tett hitet. Ebből természetesen hatalmas balliberális sivalkodás lett, és jöttek a jogvédők, akik azonnal követelték, hogy a hajléktalanok feküdhessenek ott, és hugyozzanak oda, ahova csak akarnak."
Részletek és kép a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/ujra-jonnek-vissza-a-koszos-mocskos-aluljarok-budapesten/

SZÉGYEN !!!!

eszti..... 2019.10.27. 22:06:43

@Sir Bates dö Hól:

háát, ha te mondod! bár én mindenféle huncutságot kinézek belőle.
viszont akkor az új taktika a lefárasztás.
isten irgalmazzon nekünk!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.27. 22:07:06

NÉPSZERŰEK A KORMÁNY CSALÁDVÉDELMI INTÉZKEDÉSEI

"A családvédelmi akcióterv keretén belül már 40 ezren igényelték a babaváró támogatást, és a nagycsaládosok autóvásárlási támogatásánál is 16 ezer igénylőnél tartanak"
Részletek a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/nem-stadion-mar-40-ezren-igenyeltek-a-babavaro-tamogatast/

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.27. 22:07:59

JÓL MEGKAPTA !!!!

"Jákob Péter tulajdonképpen egy méltó beszédet tartott október 23-án!
Május 26-án, az EP választásokon ugyanis a választók a Jobbikot lehúzták a rötyin.

És ezt a választók október 23-án szemléletes módon megmutatták Petinek."
Részletek és képek a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/meg-tobb-wc-papirt-jakabnak/

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.27. 22:09:07

VISSZATÉRTEK A KOMMUNISTÁK , MEGGYALÁZTÁK '56 EMLÉKÉT !!!!

"Kezdődik! Provokáció: Pécsett nemzeti színek helyett vörösben “pompázott” a tv-torony

Az önkormányzat korábbi közlése szerint nemzeti színekbe borult volna szerda este a tv-torony, a forradalom hősei előtt tisztelegve"
Részletek a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/kezdodik-provokacio-pecsett-nemzeti-szinek-helyett-vorosben-pompazott-a-tv-torony/

SZÉGYEN !!!

morph on deer 2019.10.27. 23:06:45

@Hova fogják elásni KariGerit?!:
“ VISSZAJÖNNEK AZ ÖSSZEHUGYOZOTT , ÖSSZESZART , ÖSSZEHÁNYT ALULJÁRÓK”

Honnan, szivi? Tudsz valami közelebbit?
Csak nem “felújításon“ voltak, mint a hármas metró?
Vagy mi van?

morph on deer 2019.10.27. 23:18:50

@eszti.....:
“ Bukás önkoris”

Gyönyörű!
Épp az imént botlottam bele a 21-i parlamenti napirend előtti igehirdetésbe, hát mit mondjak... Remélem, a bunkerja felépül még mielőtt szükség lesz rá.

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.10.28. 06:29:39

Szia! Kaka vagyok, van még egy popsid?

alöksz róz 2019.10.28. 10:16:48

@eszti.....: eee! nekem nem kell kamureg h szórakozzak veled

"én mindenféle huncutságot kinézek belőle" - hát ezzel szerintem inkább magadat minősíted.
nem ért egyet velem lipsivel, tehát bármire képes lehet, igaz? :D

CSOKKI MÁLNA 2019.10.28. 10:19:08

@morph on deer: Ha csak a klaviatúra mögül szájkaratézol,sose lesz itt forradalom,fotelforradalmárkám..:)

Sir Bates dö Hól 2019.10.28. 10:44:25

@alöksz róz: egy libsi mindenre képes;-)))))...

alöksz róz 2019.10.28. 10:49:37

@Sir Bates dö Hól: "könnyebb azt hazudni maguknak, hogy még sosem volt ilyen jó" - ez a szomorú valóság

"ezek 95%-a még most is proteszt-voksoló gyurcsány ellen" - vagy nagy részük inkább örül neki, h ő az ellenfél :-)

Sir Bates dö Hól 2019.10.28. 10:53:25

@alöksz róz: én most magamra értettem, biztos csúnyán bekarmoltam, hogy "kiálltam" melletted;-)... valami igazságszérum keveredhetett a jointba;-)...

alöksz róz 2019.10.28. 11:20:38

@Sir Bates dö Hól: ezzel vigyázni kell, nem szabad árnyalni az ellenfélről kialakított képet.
még egyedi esetekben sem, mert megzavarja a dedukciót :-)

Sir Bates dö Hól 2019.10.28. 11:23:33

@alöksz róz: mindketten árvák vagyunk, ezt ne tagadjuk;-)... pedig milyen jó lehet az akol melege;-)...

CSOKKI MÁLNA 2019.10.28. 11:26:04

A függetlenobjektív index elfelejtette tájékoztatni olvasóit Salviniék tegnapi nagy győzelméről..

Cycmen 2019.10.28. 11:30:23

@Sir Bates dö Hól: mindketten árvák vagyunk, ezt ne tagadjuk;-)... pedig milyen jó lehet az akol melege;-)...

Na megvolt az első intellektuális buzulás is! BROÁFFFF!

Sir Bates dö Hól 2019.10.28. 11:49:24

@Cycmen: irigykedsz, mi? a szabó ervin nyitva, ha be akarsz kerülni;-)...

CSOKKI MÁLNA 2019.10.28. 12:19:26

@Sir Bates dö Hól: Szégyen,hogy a fővárosi könyvtárhálózat még mindig az ősbolsi Szabó Örvájnról van elnevezve.
Tarlós annyira „fidessnáci” volt,hogy nem engedte átnevezni.A marhája..

CSOKKI MÁLNA 2019.10.28. 13:20:52

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: Ja gondolom kint volt két percig,mint a Lackner ügy..
A kurva nénikéd a fasszopó..

Sir Bates dö Hól 2019.10.28. 13:23:52

@CSOKKI MÁLNA: engem speciel nem zavar szabó, de azért bibót sem nagyon szeretik a ner-ben: a srácok nem szeretnek vagy tudnak tükörbe nézni;-)... sz'tem nagy botrány lenne a javaslatod...

CSOKKI MÁLNA 2019.10.28. 13:56:25

@Sir Bates dö Hól: Bibó szakkollégium..Nem ismerős?

Sir Bates dö Hól 2019.10.28. 14:03:55

Éljen a szabad piac!... állami pénzből; biztos azoknak segít, akikre hivatkoznak

Sir Bates dö Hól 2019.10.28. 14:06:52

@CSOKKI MÁLNA: hát nem is véletlen, hogy wassoznak, nyírőznek és tormayznak, s nem bibót idéznek '98 óta;-)...

CSOKKI MÁLNA 2019.10.28. 14:44:54

@Sir Bates dö Hól: Ne zavarjon,hogy Bibó nem szépíró volt mint Wass ,Tormay és Nyírő..Jog és államtudós volt,valamint az Egyetemi Könytár tudományos főmunkatársa..

morph on deer 2019.10.28. 14:52:58

@CSOKKI MÁLNA:
“ fotelforradalmárkám”
:)
Szervizben van az RPG-m, az lehet...

Sir Bates dö Hól 2019.10.28. 14:58:33

@CSOKKI MÁLNA: tényleg? pedig a kelet-európai kisállamok nyomoruságát a micimackóval felváltva olvastam a gyereknek...
(sz'tem te nem igazán ismered a fidesz valódi eredettörténetét;-)... lehet generációs okokból;-))

alöksz róz 2019.10.28. 15:34:18

@Cycmen: látod milyen egy rafinált piszkos fred ez a sir bates :-)

nincs1itt 2019.10.28. 15:35:21

@Ekrü: ne is törődj vele, mi sem ismerünk @Ekrü szakértőt, aki a mindent jobban tudás egyetemén unicum laude...

nincs1itt 2019.10.28. 15:37:33

@Sir Bates dö Hól: édes f@szom! ezek ennyire? ha ezek a keresztyének, akkor Jézus inkább lekászálódik a keresztről...

eszti..... 2019.10.28. 16:13:03

@alöksz róz:

nyilván megvan hozzá minden képességed, hogy két mondattal megtáncoltass, ha úgy tartja kedved.
a huncutság az huncutság, nincs benne semmi pejoratív írhattam volna furmányost is. láttam már olyat, hogy valaki napokig ugratta a blog népét.
- egyetérteni velem- na az lenne igazán gyanús, mert csőbehúzást jelentene, aztán gyors nickhalált.
- velem lipsivel- nem inkább HP akart lenni? :D :D

CSOKKI MÁLNA 2019.10.28. 16:16:20

@Sir Bates dö Hól: Mi köze ennek ahhoz,hogy a súlyosan ősbolseviki Szabó Ervin nevet le lehetett volna cserélni Bibóra,aki sokkal kevésbé megosztó figura mint mondjuk Wass..És a Bibó nevet valszeg Karigery sem csinálná vissza most..

mgdé 2019.10.28. 16:51:56

@CSOKKI MÁLNA:
@Sir Bates dö Hól:

Ennyi erővel akár Kéri László Könyvtár is lehetne.
S Málna Geryje valószínűleg azt sem csinálná vissza.

;)

Cycmen 2019.10.28. 17:13:59

@alöksz róz: látod milyen egy rafinált piszkos fred ez a sir bates :-)

Ja! Öl butít és sírbatesz!

CSOKKI MÁLNA 2019.10.28. 17:34:00

@mgdé: Csak tudod én meg nem szeretném,ha Pettschzhchnighnéről neveznék el..

eszti..... 2019.10.28. 17:39:30

@CSOKKI MÁLNA:

Legyen Orbán Viktor könyvtár! Abból nem lehet baj.

Sir Bates dö Hól 2019.10.28. 17:48:47

@alöksz róz: miva'? csak nem összegyurcsányoztalak?;-)...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.28. 17:48:51

@Cycmen: nem nevezném báteszt szellemi fogyatékosnak
egy simple autista

Sir Bates dö Hól 2019.10.28. 17:51:11

@CSOKKI MÁLNA: mert a fidesz bibóval indult, majd megtagadta, csupán csak ennyi: 88-94 között mindig rá hivatkoztak, majd már nem is ismerték...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.28. 17:52:00

@eszti.....: "Legyen Orbán Viktor könyvtár! Abból nem lehet baj."

Az tuti, hogy ha könyvtárrá változik, több tragédiát nem tud okozni a magyarságnak. :))

Tölem változhatna pöcegödörré is. :))

Inszeminátor ne legyen, mert mindent és mindenkkit megtermékenyítene a geci. :))

Sir Bates dö Hól 2019.10.28. 17:53:00

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: viselkedj, mert téged is megdicsérlek!...
(ami ugye nem is áll messze a valóságtól)

eszti..... 2019.10.28. 18:07:08

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

hagyjuk az orbánozást!

Botka kilépett az mszp-ből. Az un. ellenzéki portálok meg csesztetik érte. Ki érti ezt?

eszti..... 2019.10.28. 18:09:57

@Cycmen:

Na megvolt az első intellektuális buzulás is! BROÁFFFF!

micsoda felismerés!!!

CSOKKI MÁLNA 2019.10.28. 18:17:46

@Sir Bates dö Hól: Ezt honnan veszed? Bayer pl. szokott hivatkozni rá a műsoraiban.

CSOKKI MÁLNA 2019.10.28. 18:21:34

@eszti.....: Vagy inkább Szamuely Tibor,hisz 100 éve halt meg szellemi elődötök..:)

eszti..... 2019.10.28. 18:27:24

@CSOKKI MÁLNA:

Nicsak! Számon tartod?

Sírtál már ma: 101 éve alakult meg a Csehszlovák Köztársaság.

Cycmen 2019.10.28. 18:40:44

@eszti.....: Sírtál már ma: 101 éve alakult meg a Csehszlovák Köztársaság.

Volt nincs! :D Szlovákiát ne írd le, mert szerintem kiröhögik!

6.Lenin 2019.10.28. 18:44:15

@Cycmen:

Volt Szlovákia is, igaz náci, csak nem olyan régi.

eszti..... 2019.10.28. 18:49:31

@Cycmen:

Miért ne? 1992-ben alakult, nem szégyen az!
Ha megismered, rájössz, milyen jó kis ország.
De aki az orra hegyéig sem lát, lásd buzulás, annak nehéz lesz.:D

eszti..... 2019.10.28. 18:59:09

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Tigrincs! Megjött a videó, amit annyira óhajtottál. Tekerj feljebb, ha még nem láttad.

CSOKKI MÁLNA 2019.10.28. 18:59:17

@eszti.....: Gonosz csendőrnácikok meggyilkolták szegény Tibort száz esztendeje..Megemlékezést tartottatok?

eszti..... 2019.10.28. 19:02:03

@CSOKKI MÁLNA:

He? (és még kulturált voltam)

Cycmen 2019.10.28. 19:06:44

@eszti.....: Ha megismered, rájössz, milyen jó kis ország.
De aki az orra hegyéig sem lát, lásd buzulás, annak nehéz lesz.:D

Ha figyelem a buzikat, akkor képbe kerül Szlovákia.

mgdé 2019.10.28. 19:16:23

@Sir Bates dö Hól:

Akkor akár már Horváth István Könyvtár is. :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.28. 19:16:43

@eszti.....: "Botka kilépett az mszp-ből."

Ideje volt. Kormányfő jelöltnek akarták az emeszpések, aztán mikor Ondó Viktor leszólt nekik, hogy ezt mégse kéne, akkor eldobták, mint a forró krumplit. Nem kellett volna annyira gyurcsányellenesnek lennie, akkor talán nem csinálja ki a geci.

eszti..... 2019.10.28. 19:24:59

@Cycmen:

höhö! a jelenlegi miniszterelnökünk épp abban a csapatban játszik. de ez senkit sem érdekel errefelé. volt barátja meg nemrég pártot alapított, aztán már 7%-on van.
ki hinné, hogy a szomszédban élünk!

eszti..... 2019.10.28. 19:27:47

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

hát nem a Borkai videóra. a Bukás, de csak egyszer írom le, mert függetlenobjektív lettem. hajlottam az intő szóra.

Cycmen 2019.10.28. 19:35:59

@eszti.....: Akkor ott mélyebb értelmet nyer a koalíció! Kloákaíció....vagy valami ilyesmi.

eszti..... 2019.10.28. 19:49:10

@Cycmen:

Ügyes vagy! Esetleg fitymakoalíció - bütykölj rajta kicsit, talán zsidózásra is alkalmas.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.28. 19:57:25

@eszti.....: Nem roszz de kéne egy újabb,amiben a krumpliosztás meg karácsony alkalmatlansága is benne van!XD

eszti..... 2019.10.28. 20:04:42

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

indítsd el még egyszer! én a krumplisat linkeltem be. pár óra múlva megnézem és vmi gagyi indult el. aztán újra visszaugrott.

Cycmen 2019.10.28. 20:08:57

@eszti.....: Fitymával semmikép. Te zsidó vagy? Tót zsidó. :DDDDDDDD Az halmozottan hátrányos helyzetűnek számít.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.28. 20:15:30

@eszti.....: Nnnnnna,ez így már mindjárt más!XD
Így kell ezt csinálni!XD

eszti..... 2019.10.28. 20:21:45

@Cycmen: és ha lenne bennem egy vonóval?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.28. 20:34:11

@eszti.....: ti tótok most éppen hogy álltok a fasizmussal?
toljátok, vagy ellenzitek ma?
viharos történelmetekben nehéz eligazodni
since 1992 XD

eszti..... 2019.10.28. 20:49:42

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

kb így
ujszo.com/kozelet/bunosnek-talalta-a-legfelsobb-birosag-mazureket-a-kotleba-parti-kepviselo-tavozik-a

A szélsőjobboldali párt képviselőjét megfosztották parlamenti mandátumától, 10 ezer euró pénzbírságra és a roma holokauszttal foglalkozó tanfolyam elvégzésére kötelezte a Legfelsőbb Bíróság, mert egy rádióműsorban kelet-szlovákiai cigányterorról beszélt.

Ez a standard eljárás.

Ekrü 2019.10.28. 20:50:07

Kurva tóth kurvák!

morph on deer 2019.10.28. 21:01:12

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:
“Ideje volt.”
Valóban. Már vagy tíz éve.

“Kormányfő jelöltnek akarták az emeszpések”

Lófül. (Na nem mintha ez jobb lenne, de legalább tényszerű.)

Botka maga akart kormányfő lenni, saját magát “jelölte” miniszterelnöknek.
Erre ugrott az emeszpé, mivel addigra már lényegében összejött egy ellenzéki megállapodás, amelyben az elvtársaknak mindössze csak a méretüknek megfelelő szerep jutott.
Ekkor jött Botka, amin kapva kapott az emeszpé, szétkúrta a megállapodást, és akkorát bukott, mint amekkorát érdemelt, az ötvenes évek munkásmozgalmi retorikájával és a bősz gyurcsányozásával egyetemben.

Na ez a történet.

eszti..... 2019.10.28. 21:09:57

@morph on deer:

amin kapva kapott az emeszpé, szétkúrta a megállapodást

eddig ok. aztán rondán megpuccsolták Botkát. na ez már nem ok.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.28. 21:19:12

infostart.hu/images/site/articles/lead/2017/07/4233464.jpg

"Rossz hegyre másztak fel a szlovák neonácik"

tótisztán szellemi színvonal

eszti..... 2019.10.28. 21:29:35

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

érdekes, hogy a tótisztáni és magyeri neonácikok mind ugyanazt szeretnék. erős, szuverén nemzetállamot lehetőleg eu nélkül, ahol kizárólag a fehér keresztény faj uralkodik zsidók, cigányok nélkül.
ugye milyen ostobák? :D

eszti..... 2019.10.28. 21:59:10

@Sir Bates dö Hól:

dehogy! gondolom, egy jó kis lakosságcserével orvosolható lenne az ügy.

Sir Bates dö Hól 2019.10.28. 21:59:59

@CSOKKI MÁLNA: onnan, hogy ez a való. erről ne nyissunk már vitát, ez olyan axióma, mint az, hogy a maszopnak mennie kell a halál faszára, ha élhető moot szeretnénk (bibó, ha élne, a ner legnagyobb ellenzője lenne, ő demokrata volt, mentes minden autokratizmustól)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.28. 22:02:33

@eszti.....: abban benne lennék, ha a paraszt jobbágyság menne oda, felvidékiek!ég ide;-)... bár a világi maradhatna...

eszti..... 2019.10.28. 22:08:14

@Sir Bates dö Hól:

sehová sem megyünk! annyira nem vagyunk ám liberálisak, hogy elhagyjuk a szent anyaföldet! ))))

világi állítólag összeveszett orbánnal.

eszti..... 2019.10.28. 22:18:29

@Sir Bates dö Hól:

azért nekünk is megvan a saját paraszt jobbágyságuk.
a felvidéki összefogás érdekében megalakult az összefogás mozgalom. lezajlott a aláírásgyűjtés, a két nagyobb pártunk megegyezett. mielőtt írásban rögzítették volna, az összefogás /a mozgalom/ megpuccsolta az összefogást és feltételeket szab.
a jobbágyság pedig hangosan támogatja ezt az agyrémet.

CSOKKI MÁLNA 2019.10.29. 08:55:54

@eszti.....: A proli mindig is gyűlölte a parasztot..Köszi,hogy ezt rendszeresen bemutatod..:)

CSOKKI MÁLNA 2019.10.29. 09:00:20

@eszti.....: Kár,hogy már nem létezik..:( RIP

CSOKKI MÁLNA 2019.10.29. 09:07:24

@Sir Bates dö Hól: Értem,ha nem tudsz indokolni valami akkor az axioma..
Azt képes vagy felfogni,hogy Bibó egy kompromisszumos megoldás lehetett volna a protobolsevik Szabó leváltására?

Cycmen 2019.10.29. 09:18:02

@CSOKKI MÁLNA: "Értem,ha nem tudsz indokolni valami akkor az axioma.."

Libsiéknél majdnem minden axióma!
Én ugyan már mondtam neki, hogy az axióma nem a demagóg kretének mentsvára, de nem értette meg a finom iróniámat!

Sir Bates dö Hól 2019.10.29. 09:33:48

@CSOKKI MÁLNA: kezdesz axiómatikusan hülye lenni, bár nem vagy az, de te tudod, hogy miért hajtasz a jackpotra... megkérdeztem, hogy mire cseréljék le szerinted, te írtad bibót, én jeleztem, hogy abból is berzenkedés lenne a ner oldalán, egy szóval sem említettem, hogy nekem bármi gondom lenne bibóval, azt jeleztem, hogy engem szabó sem zavar.
bibó megítélésének, hivatkozási origóként változása a fidesz részéről pedig nem képezheti vita tárgyát, mert ez történt: megalakulásakor az ő eszmeisége volt az az alap, amire a fidesz épült, majd orbán hatalomvágya miatt teljesen megtagadta bibó gondolatait, ideáit, ugyanúgy, mint márait is, ami természetes: márai és bibó európai citoyen volt, nem véletlenül estek ki a pikszisből, s jöttek helyettük a nyírők, tormayk, wassok... (amit erőltetsz, azt itt, a blogszérában, szalmabáb-érvelésként emlegetik)

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.10.29. 09:39:03

@eszti.....: "Ha már annyira akarod az ellenzéki polgármestereket támadni, ne Karácsonnyal foglalkozz, hanem Horváth Csabával."

Karácsony speciel a saját kerületét épp erre a jóemberre hagyományozta, akit az ő "támogatásával" reklámoztak a helyi lakosoknak... Ebben az ügyben mindenesetre hátraarcra kényszerült.

"Horváth Csaba visszavonja a nagy botrányt kavaró rendeletét"
hvg.hu/itthon/20191028_Horvath_Csaba_visszavonja_a_nagy_botranyt_kavaro_rendeletet

Persze ezért már a liberális sajtóban is feltörölték vele a padlót, így kénytelen volt rá.

De egyáltalán: hogy is gondolta, hogy így kell kezdenie a polgármesteri működését?

Az új MSZP-s éra egy kerületben azt kell, hogy jelentse, hogy szélesre tárjuk a kapukat a korrupció előtt?

Így akarják elősegíteni az ország "megújulását"?

Sir Bates dö Hól 2019.10.29. 09:39:37

@Cycmen: Mirmur, a finom irónia alkalmazásának alapfeltételei közül néhány hiányzik személyiségedből, többek között a stílus, a finessz, a kultúrális alap; a szalonnácizás az nem finom irónia, te pedig abban a ligában játszol; nem John cleese, hanem adam sandler vagy;-)...

Cycmen 2019.10.29. 09:49:51

@Sir Bates dö Hól: " Mirmur, a finom irónia alkalmazásának alapfeltételei közül néhány hiányzik személyiségedből, "

Természetesen csak provokációból írtam a finom iróniát, hogy jobb kedvre derítselek, és hallani akartam a negédes hangodat is! :P
A finom irónia nálatok hatástalan, én inkább a virtuális chilis öklözőzsírban hiszek! :D :P Balfasz! Háháháháhá!

Sir Bates dö Hól 2019.10.29. 11:34:56

@Cycmen: nem nálunk, náluk, én értékelem;-)... mikor te teszed, akkor is: igen, ez ekvivalens az "ok, bocsi, tudod, hogy értettem"-mel;-)...

eszti..... 2019.10.29. 15:57:23

@CSOKKI MÁLNA:

van néminemű halvány segédfogalmad arról a folyamatról, amit leírtam, vagy csak böffentél egyet?

eszti..... 2019.10.29. 16:02:24

@Szergej Szergejevics Szergejev:

Persze ezért már a liberális sajtóban is feltörölték vele a padlót, így kénytelen volt rá.

Pont ez lenne a sajtó feladata. Főleg a saját szekértábor / ha már ez a rendszer működik/ elmebeteg intézkedéseit kellene kritizálni. Valahogy erről elfeledkeznek a KESMában.

CSOKKI MÁLNA 2019.10.29. 21:10:34

@eszti.....: Rendszeresen parasztozol, ahogy a lakótelepi proliknál szokás..Szokj le róla, nem áll jól..

CSOKKI MÁLNA 2019.10.29. 21:19:00

@Sir Bates dö Hól: De miért lenne berzenkedés?? Bayer talán ismerője zorbány lelke minden rezdülésének? Kb. minden második műsorában elsüt egy Bibó idézetet..
"nyírők, tormayk, wassok" Róluk rohadtul nem lenne értelme elnevezni a fővárosi könyvtárhálózatot, mert a balliberáltak az első adandó alkalommal visszacsinálnák. Ezért lett volna jó alternatíva egy olyan személyiség,amely mindkét oldalon elfogadható valamennyire, vagy legalábbis nem gyűlölik, és van valami köze a könyvtártudományhoz is. Bibó sokkal elfogadhatóbb a jobboldali tábor számára, mint Szabó Ervin protobolsevik felforgató..

eszti..... 2019.10.29. 21:33:26

@CSOKKI MÁLNA:

egyéb életvezetési tanács?

alöksz róz 2019.10.29. 23:59:09

@eszti.....: "Pont ez lenne a sajtó feladata" - csak annyira függetlenobjektívek, hogy a kampányban szemérmesen hallgattak ezekről. most meg kimagyarázni próbálják a hazugságból, kevés sikerrel

alöksz róz 2019.10.30. 00:14:37

@eszti.....: "Főleg a saját szekértábor / ha már ez a rendszer működik/ elmebeteg intézkedéseit kellene kritizálni. Valahogy erről elfeledkeznek a KESMában." - valahogy erről te is mindig elfeledkezel...
bár igaz azt mondtad annyira függetlenobjektív vagy, hogy te mindig csak a kormányt bírálod (ha a fidesz van hatalmon). meg időnként az ellenzéket is, ha megérdemlik (azaz nem a fidesz van hatalmon)

alöksz róz 2019.10.30. 00:15:51

ez a függetlenobjektív dolog most az új kedvencem :-)

eszti..... 2019.10.30. 00:32:58

@alöksz róz:

te jöttél a függetlenobjektivitással, azóta azon lovagolsz.
elég átlátszó játék ez, nem vall egy betyárra.)))

alöksz róz 2019.10.30. 00:37:34

@eszti.....: mi benne a játék, a zárójelessel én egészítettem ki, a többit te magad mondtad

eszti..... 2019.10.30. 00:53:32

@alöksz róz:

csak nyugodtan! teher alatt nő a párna.

CSOKKI MÁLNA 2019.10.30. 14:56:21

@eszti.....: Ne böfögj társaságban.. Ja, és ne közösülj állatokkal.. Ennyi..:)
süti beállítások módosítása