B1 blogcsalád



Orbán nem felpofozta a nyilasokat, hanem beállt közéjük

2019. október 24. - nickgrabowszki

Wass Albertet idézve nehéz is lenne hazazavarni őket. lh.jpeg

Amikor 2008 májusában a Fidesz vezérét arról kérdezték, hogyan viszonyul a radikális szélsőjobbhoz, azt az emlékezetes választ adta, hogy 

ha kormányra kerül, úgy fog tenni, mint Horthy a nyilasokkal, kioszt nekik két pofont és hazazavarja őket.

Ehhez képest: Orbán majd' 10 éve kormányra került,

a nyilasok meg büszkén masíroznak végig Budapest utcáin.

Eltekintve attól, hogy Horthy se zavarta haza a nyilasokat, hanem inkább - a nácikkal együtt - azok zavarták el őt, Orbán se váltotta valóra az ígéretét. Csak idén és csak a tavaly alakult vállaltan szélsőjobboldali Légió Hungária már 3 emlékezetes megmozdulást is produkált :

  • februárban megünnepelték a nácik és nyilasok 1945-ös kitörési kísérletét a Budai Várból;
  • júliusban megpróbálták megzavarni a budapesti Pride-ot;
  • október 23-án pedig egy - zárva lévő - baloldali-alternatív közösségi helyet támadtak meg, elégettek egy szivárványos zászlót, és büszkén, alakzatban, uniformisszerű öltözetben végigmeneteltek a Nagykörúton. (Lásd a fenti képet.)

A hatóság azonban ilyenkor úgy tesz, mintha nem tudna semmiről. És helyesen járnak el, mivel ha a nyílt nácik ellen fellépnének, akkor a látens nácikra is sort kellene keríteniük. Orbán ugyanis ígéretével szemben nem hazazavarta a nyilasokat, hanem 

beállt közéjük.

  • A Fidesz eszményképe éppúgy a Horthy-Magyarország, mint a (nyíltan) szélsőjobboldalé.
  • Ismert antiszemiták kapnak állami kitüntetéseket.
  • Szélsőjobboldali "történészek" irányítják az állami emlékezetpolitikát és állítják össze az irodalmi kánont.
  • Orbán világképével a neonyilasok gond nélkül egyetérthetnek, 2015-ben például a HVIM állt ki nyíltan a kormány mellett és a szíriai menekültek ellen.
  • A Fidesz és a kormány gyűlöletpropagandája el is szívta a Jobbiktól a szélsőjobboldali szavazókat,
  • A miniszterelnök októberi 23-ai beszédét a "magyar és keresztény megmaradásról" a Fidesz által 20+ éve még "komplett nácinak", ma vátesznek tekintett Csurka is nyugodtan elmondhatta volna.

Ezek után nincs mit csodálkozni azon, hogy a szélsőjobboldal büszkén - és következmények nélkül - masírozik a főváros utcáin. Hiszen mi bajuk lehetne?

Ugyanazt mondják, mint a Fidesz, ugyanazt képviselik, mint a kormány.

A szónok a Zeneakadémián Wass Albertet idéz, az olvasók odakint vonulnak. Nincs itt semmi meglepetés. Nehéz is volna Wass Albert-idézetekkel hazazavarni a nyilasokat:

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9415260230

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycmen 2019.10.24. 15:34:55

Az Aczél után végre a Wass országa lettünk!
Szerintem kussoljanak, akiknek Eszterházyk meg hasonszőrűik vannak!

Sir Bates dö Hól 2019.10.24. 15:44:46

@Cycmen:

Jönnek a dúlt-keblü mélymagyarok megint,
füzfapoéták, füzfarajongók, jönnek a szarból,
csönd van. Senki se pisszen. Alantról
kevéske hűlt költő csontujja int.
Ó, ha gyilkolni szabadna újra,
csámcsogva, hersegve szívnák a vért -
miért is? ki tudja. Trianonért? -
mered pár utcanév pici csontujja.
Ez olyan klima: itt folyton beborul,
ez rendben van, de szégyen, szégyen, szégyen,
hogy mindenki kussol, hogy mindenki fél,
és nekünk kell jönnünk, pár csenevésznek,
hogy bebizonyitsuk:
nemcsak a szemetek tudnak magyarul.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.10.24. 15:50:53

A nyilas ma már a demokratikus összefogdosás részei, Gyurcsány vezetése alatt.

Cycmen 2019.10.24. 16:01:28

@Sir Bates dö Hól: Lyukra futottál, engem nem érdekel Wass, a munkásságát nem nagyra értékelem, itt azon van a lényeg, hogy nem ti mondjátok meg, kit olvashatunk és kit nem!

midnightcoder2 2019.10.24. 16:15:21

Soha annyi náci nem masírozott az utcán mint az MSZP-s kormányok alatt.

Sancho12 2019.10.24. 16:33:32

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Nem a szivárvány minden színébe tündököl.

Cycmen 2019.10.24. 16:46:31

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Holokauszt, szembenézés a bűnökkel, kárpótlás! Következő évben:Holokauszt, szembenézés a bűnökkel, kárpótlás! Következő évben:Holokauszt, szembenézés a bűnökkel, kárpótlás! Következő évben:Holokauszt, szembenézés a bűnökkel, kárpótlás! Következő évben:Holokauszt, szembenézés a bűnökkel, kárpótlás! Következő évben:Holokauszt, szembenézés a bűnökkel, kárpótlás! Következő évben:Holokauszt, szembenézés a bűnökkel, kárpótlás! Következő évben:.....................................

Sancho12 2019.10.24. 16:49:38

@Cycmen: Cserélj billentyűt cica.

Sancho12 2019.10.24. 16:57:27

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: A kedvenc o1g a kétszinü.Mást mond,nekedés mást az eu-nak.Azért ez gerinces????

CSOKKI MÁLNA 2019.10.24. 17:09:46

Wass Albert Baumgarten-díjas volt.Egyébként Móricz naplójából megvannak a zsidókat elég durván minősítő részek,ha már az antiszemitizmusnál tartunk..

CSOKKI MÁLNA 2019.10.24. 17:13:01

@Cycmen: Életében a szeku akarta kinyírni,most a lipschik az emlékét..

CSOKKI MÁLNA 2019.10.24. 17:21:24

@midnightcoder2: Na ja,és ugye Bácsfi Diána papája meg a szakszolgálatoknál..
-Lendítsek?
-Lendíts Dia!

Volt gyakori párbeszéd Bácsfi és a lipschi média fotósai közöt..

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.10.24. 17:26:21

Kedves Miniszterelnök Úr! Üdvözöljük a csapatban!

@CSOKKI MÁLNA: A népi írók közül gyakorlatilag senki nem volt filoszemita, legfeljebb abban különböztek, hogy ellenérzéseiknek hol, milyen formában adtak hangot.

Egyébként a zsidósággal foglalkozó írások közül még sok olyat is, ami a maga korában kifejezetten mértékletesnek, visszafogottnak számított, ma a túltolt PC korában antiszemitának bélyegeznének...

Gábris szomszéd 2019.10.24. 17:40:23

@Cycmen: Ki nem szarja le, hogy mit olvasol és mit nem? :)

Cycmen 2019.10.24. 17:42:21

@Gábris szomszéd: Ki a kurva anyád szólt hozzád?

Gábris szomszéd 2019.10.24. 17:45:03

@Cycmen: "Következő évben:Holokauszt, szembenézés a bűnökkel, kárpótlás!"

Most már legalább tudjuk, miért is imádod annyira a geci gazdidat. :)

Az Orbán és Netanjáhu közti szoros kapcsolat jóvoltából zökkenőmentesen fizetjük az újabb kárpótlást – olvasható az egyik izraeli minisztérium belső jelentésében

nemzeti.net/az-orban-es-netanjahu-kozti-szoros-kapcsolat-jovoltabol-zokkenomentesen-fizetjuk-az-ujabb-zsidokarpotlast-olvashato-az-egyik-izraeli-miniszterium-belso-jelenteseben-14757180.html

Gábris szomszéd 2019.10.24. 17:47:28

@Cycmen: Mivel ez nem egy csoportos chat a sok fideszparazita között, hanem egy komment fal Isten barma. :)

Gábris szomszéd 2019.10.24. 17:48:13

@eszti.....: Vasárnapig még jó az idő. :)

taga20 2019.10.24. 17:51:21

@Cycmen: ki a kurvaanyádat érdekli, az aberrált olvasási szokásaid?

a négy fal között, ne itt baszod!

eszti..... 2019.10.24. 17:55:15

@taga20:

ma a megszokottnál is forradalmibb a hangulat. minden szokás nyílt színen történik.

Cycmen 2019.10.24. 18:00:02

@Gábris szomszéd: Jól van, nem kell mindjárt megsértődni, hülye buzi barom!

taga20 2019.10.24. 18:01:07

@eszti.....: szerintem megcsak, a szokásos baráti beszélgetés folyik ma is:))))

Cycmen 2019.10.24. 18:01:08

Na befutott az érdi gyökér!

taga20 2019.10.24. 18:03:36

@Cycmen: mi van veled köcsög? elszökött a kecskéd?:)

ha szépen megkérsz, köcsön adom a guminőmet:)))

eszti..... 2019.10.24. 18:04:34

@taga20:

egymás pöcsével foglalkoztak egész délelőtt.
b+, felmondok! ))))

Képzeld el, a Quimby agitprop zenekar a Pesti Srácok szerint. Akkor is az volt, mikor Tusványoson fellépett?

Cycmen 2019.10.24. 18:06:27

@taga20: "mi van veled köcsög? elszökött a kecskéd?:)"

Ha te hozod vissza, egy hétig nem merek inni a tejéből!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.24. 18:07:58

keleti pu nem megy tovább
befutott a szabadkai szivárvány express
a vágányok között vigyázni

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.24. 18:09:32

@taga20: oszt micsinálsz a guminőddel
azzal riogatod az arab szeretőidet?

eszti..... 2019.10.24. 18:11:07

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

elteszi neked karácsonyra. ne félj a kihívástól, csak egyet.

Gábris szomszéd 2019.10.24. 18:11:31

@Cycmen: Te sértődtél meg baszod és még anyázni is elkezdtél.

taga20 2019.10.24. 18:12:25

@Cycmen: én nem érek rá me melózok, de a csókosszájú cimdorád biztos segít neked.

asztán csinálhattok hármasban egy borkais bulit:)))

Cycmen 2019.10.24. 18:13:09

@Gábris szomszéd: Az nálam még nem jelent semmit!

eszti..... 2019.10.24. 18:14:32

azé" milyen kitolás, hogy karigerit pont Karácsonynak hívják?
még szenteste is a gyászos győzelemre kell gondolni.

taga20 2019.10.24. 18:14:53

@eszti.....: pestikurvák? az mi? valami pipsó?:)))

eszti..... 2019.10.24. 18:19:22

@taga20:

Mértéktartó nemzeti sajtóorgánum.

Bár van kukkolda része is, meg varázsgömböc. Bakker, látják az IMF hitelt!!!!
Ezek szerint Bp városállam, azt írják felveszi.

taga20 2019.10.24. 18:26:33

@eszti.....: ez tényleg mekkora cumi!

elképzelem, mikor mirmurék családja és a kecskéje, éneklik a kiskarácsonyt, és cycmen nem hajlandó:)))

eszti..... 2019.10.24. 18:30:11

@taga20:

meg van lőve szeretet ünnepe.

Gábris szomszéd 2019.10.24. 18:49:22

@Cycmen: Nekem ő az egyik kedvenc magyar származású zsidóm.

youtu.be/8Pa9x9fZBtY

taga20 2019.10.24. 18:57:27

@Cycmen: remélem a hentesed neked is zsidó!

(bájcsurka)

2019.10.24. 19:00:44

A nemzethlye turul köcsögök mindenen jót csámcsógnak,mert a szart csak a nemzethy turul seggből szeretik frissen fogyasztani!

rallus 2019.10.24. 19:07:19

A nyilasok az azonos értékrend és szociális háttér miatt mindig ideális partnerei voltak a komcsiknak. Lám, a Jobbik is milyen kedves lett még Heller Ágnes szívének is, Gyurcsány meg remek tölteléket csinál belőlük saját, disznósajt jellegű népfrontjába. Greta Thunberg is örülhet, mert így hasznosul a hulladék is.

Sir Bates dö Hól 2019.10.24. 19:11:12

@Cycmen: a nagy különbség, hogy én(mi) nem is akarjuk megmondani ezt senkinek: aki negligálja a divina commediát, az magával baszik ki;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.24. 19:20:16

@Gábris szomszéd: azért ne told túl! senki nem hiszi el, hogy filoszemita lettél!

taga20 2019.10.24. 19:21:48

@Sir Bates dö Hól:

én hiszek a damaszkusziútban:)))

Sir Bates dö Hól 2019.10.24. 19:24:13

@taga20: persze, mint a legélesebb kés;-)... de te gyurcsányban is hiszel

Cycmen 2019.10.24. 19:26:17

@taga20: én hiszek a damaszkusziútban:)))

Arra van bőven arab mi?

taga20 2019.10.24. 19:29:37

@Sir Bates dö Hól: sőt még a karácsonyban is. asztán szilveszter után felébredek:))

Gábris szomszéd 2019.10.24. 19:35:39

@taga20: Ondó elvtárs a bankárkaszt csicskája. :)

A Világbank a túlóratörvény miatt dicséri a magyar kormányt

index.hu/gazdasag/2019/10/24/a_vilagbank_a_tuloratorveny_miatt_dicseri_a_magyar_kormanyt/

Sir Bates dö Hól 2019.10.24. 19:39:46

@Cycmen: mi cionisták egy vérből valók vagyunk;-)...

(tudok még ilyent mutatni... mármint zenét: youtu.be/uOtGayTFmF8 )

CSOKKI MÁLNA 2019.10.24. 19:40:30

@Szergej Szergejevics Szergejev:

Ezt mondjuk nem:):

"Két zsidó ül a hajón velem szemben. Valami rákényszerít, a most bennem forrongó tűnődések a zsidóság szerepéről, hogy erősen nézzem őket, s megállapítsam a lényüket. Az egyik lehet 62 éves, a másik 36. Lehetnek apa és fiú is, bár a mi gyakorlatlan, keresztyén szemünknek minden két zsidóban van annyi hasonlóság, amennyit ritkán látni ker. családtagok közt. Orruk, fülük nagy, szájuk furcsa, alsó ajkuk előredagad; olyan száj, amelyet mindig undorral láttam, úgy hogy el kellett fordítani róla a szemem. Hányásinger támadt a torkomban ettől a szájtól s mivel ösztönszerűleg mindig védekeztem attól, hogy a kellemetlen képzetekkel, halál, betegség, undor dolgaival foglalkozzam, nem is tudnám, miért: de most rájöttem, a megfigyelés erőszakja alatt, hogy ez az undor erotikus. Ez a száj erotikus tapadást ígér, s ez homosexuális iszonyt kelt. Szemük apró s olyan szem, amit folyton csipásnak látunk. Vastag szemöldök, középen kettős ránc. Óriási áll a fiatalnál, az öregnél viszont korcs, degenerált kiscsontú áll a lefittyent ajak alatt. A fiatal nagy álla miatt olyan pofoncsapott fej, az öreg pedig egy kis vakarcs héjafej."

CSOKKI MÁLNA 2019.10.24. 19:41:24

Vagy ezt:

"Nem éreztem soha külön szagát a zsidónak, de nem hiszem, hogy ne volna szaguk: faji szag, ami nekik nyilván izgató s kellemes, és más fajra izgatóan félelmes. Bűzös jelenség ez a két test. Kell, hogy valami penetráns szag jöjjön ki belőlük. Másképp nem érteni azt a gyorsan előálló fizikai rosszullétet, ami elfog a zsidók közt. Mikor a Szovjetházban voltam, ugyanolyan émelyítő hányásinger fogott el, mint mikor egyszer-kétszer a zsinagógában néztem őket, vagy egyáltalán nagy tömeg zsidót éreztem meg egy tömegben magam körül."

Sir Bates dö Hól 2019.10.24. 19:41:30

@taga20: de csak a golan határáig!;-)... aztán már nem nagyon...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.24. 19:44:36

@CSOKKI MÁLNA: a családon belüli házasság kényelmes, csak ára van

Sir Bates dö Hól 2019.10.24. 19:45:24

@CSOKKI MÁLNA: sz'al az úri muri szerzője kámingáutolt;-)...

CSOKKI MÁLNA 2019.10.24. 19:51:18

@Sir Bates dö Hól: Ezt mégse emlegetik fel neki, mint Wassnak..Csak a jó öreg kettős mérce. Móriczot már nehéz lenne tiltólistára tenni,így inkább megpróbálnak nem tudomást venni ezekről a dolgairól függetlenobjektívék..:)

taga20 2019.10.24. 19:54:17

@Sir Bates dö Hól: jó, azé mindennek van határa!:)))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.24. 20:08:57

@Cycmen: valaki ki akarta venni a kezedbol a homokozólapátot? vagy mi ez a feszultseg? én is olvastam Wasstol, aztán mégis itt vagyok

Sir Bates dö Hól 2019.10.24. 20:12:31

@CSOKKI MÁLNA: wassnak az egész munkássága az antiszemitizmusra épült, móriczé nem: ennyi a különbség; sz'tem az egyik legjobb színész dörner, s ebből semmit sem von le zsidógyűlölete... wass csupán egy középszerű írócska, tantervben nincs helye...

(meg az sem ártana manapság, ha egy anticionistát nem azonosítanának sem az antiszemitával, sem a nácikkal: ha valaki emiatt támadja/idegenkedik a szélsőséges idiótáktól, én nem marasztalom el)

eszti..... 2019.10.24. 20:20:45

@Cycmen:

és a te reggel óta tartó ugatásod, az kit érdekel?
hátrébb, coki!
hagyj teret másoknak is!

Gábris szomszéd 2019.10.24. 20:24:08

@taga20: A kormány szerint a III/III. főtisztje "elismert szakember", így semmi gond nincs a pozícióba helyezésével. :)

alfahir.hu/2019/10/24/nimrod_iiiiii_kommunizmus_fidesz_bekes_sandor_bencsik_janos

Sir Bates dö Hól 2019.10.24. 20:29:26

@Gábris szomszéd: ezt mondta a keretlegényekre az ávh is, hogy rohadna meg mindegyik... a lámpavason...

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.10.24. 20:47:44

@Gábris szomszéd: Ja, persze, mondhatja.

És mit is ért el ez a Blanka, ha szabadna kérdezni, a trágárkodással szerzett 15 perc hírnéven (inkább hirhedettségen) túl?

Nagy nehezen átrugdosták az érettségin, majd jól lebőgött az önkormányzati választásokon. Mi is lesz belőle? Valószínűleg egy egyszerű szalagmunkás.

De mondani mondhat akármit!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.24. 20:48:47

@Gábris szomszéd: 19 éves zsírssertésnek még mindig nem sikerült leérettseggeznie
iskolát váltott a monemtumos lippsi értelmiségi, így van esélye 20 korára
ha nem megy ott se, majd a feri leszól, ahogy neki is megtették

eszti..... 2019.10.24. 20:55:37

@Gábris szomszéd:

Azt hiszem, Kövér minimum bebörtönözné egykori önmagukat.

CSOKKI MÁLNA 2019.10.24. 21:01:37

@Sir Bates dö Hól: Hülység,akkor nem ismered az életművét

n_dy 2019.10.24. 21:09:26

nocsak...... mi a bizonyíték???? hahahaha

Sir Bates dö Hól 2019.10.24. 21:09:44

@CSOKKI MÁLNA: kultúrember egynél több wass kötetet nem olvas...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.24. 21:14:46

@Gábris szomszéd: lónak a fasza, hogy egy liberráltat idézzek
lószart mama, hogy egy másikat

Oxica 2019.10.24. 21:31:29

Még szerencse elvtársak, hogy zéró tolerancia van elvtársak.

Amúgy meg elvtársak, valami uniós közbeszerzést kéne kiírni egyenruhára, mert ez így ultra gáz elvtársak.
Inkább néznek ki rongyos seregnek mint fekete seregnek. Adjunk valami formát a szarnak elvtársak. Legyen már igény a minőségre elvtársak.
Tessék megnézni a hanyatló nyugaton, például a belga nácikat, egyenruhában, alakzatban vonulgatnak.
Fasiszta eszmék alatt vonulnak de adnak a külsőre is.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G és a 3:0

Cycmen 2019.10.24. 21:35:41

@Gábris szomszéd: "Nagy Blanka Kövér Lászlónak: Most már mi mondhatjuk Önöknek, térdre csuhások! :)"

Ti és a különböző retard hőseitek! Egyébként szerintem a hír hallatán Kövér egy kicsit aggódik, mert ti biztosan bejuttatjátok 22-ben a parlamentbe a többi sültbolond mellé!

morph on deer 2019.10.24. 21:37:54

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Lózungokat tolsz szivi, nem zavar? Esetleg lóápoló vagy?

morph on deer 2019.10.24. 21:40:05

@Cycmen:
“ a többi sültbolond mellé!”

Hiszen már most is ott van, a többi sültbolond mellett!
Addigra csak megszokja...

eszti..... 2019.10.24. 21:40:20

@CSOKKI MÁLNA:

Neked biztosan szimpatikusabb az a nevenincs honleány, aki OJD-nél beárulta tanárát liberális propaganda terjesztése miatt és besúgásra biztatta egyetemista társait is.

CSOKKI MÁLNA 2019.10.24. 21:40:23

@Sir Bates dö Hól: Kultúrember nem mond ilyen baromságot...Szemellenzős idióták annál inkább..Áruld el, hogy pl. az A funtineli boszorkányban mi az antiszemita?

2019.10.24. 22:02:06

A liberálbolsevikok azért gyűlölik Vass Albertet, mert ellentmond annak a tézisüknek, hogy Romániában csak románok élnek.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.24. 22:07:18

NA PROLIK , MOST JÖN A FEKETELEVES !!!

"Fővárosszerte brutális parkolás drágulás lesz! Nesztek Budapest! Íme a részletek – Videó"
Videó a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/fovarosszerte-brutalis-parkolas-dragulas-lesz-nesztek-budapest-ime-a-reszletek-video/

EZT AKARTÁTOK , UGYE ?! BUNKÓ PESTI PROLIK , EGYÉTEK MEG , AMIT FŐZTETEK !!!!

Sir Bates dö Hól 2019.10.24. 22:08:00

@CSOKKI MÁLNA: de gustibus non est disputandum; mint mondtam, egyet olvastam, az nem ez volt; vmi patkányok volt, de nem egy nagy szám, könnyű olvasni, de mondandó semmi, ne hasonlítsuk móriczhoz, kosztolányihoz; ez kb. olyan, mint adyt gyónival helyettesíteni; wass minden ízében antiszemita volt, ugyanakkor nem ezért nem nagy író; a "legnagyobb magyar írónak" nevezni parasztok szokták, mert a képes kalendárium mellett csak ő volt a sublódon...

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.24. 22:09:00

ÉS EZUTÁN EGY KISSÉ VIDÁMABB KONTENT !!!!

"Nézegessen pesti prolikat Karácsony G. buliján – Galéria"
Képgaléria a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/nezegessen-pesti-prolikat-karacsony-g-bulijan-galeria/

SZÉGYEN !!!!

Sir Bates dö Hól 2019.10.24. 22:09:30

@Tényelek: anyád mond ilyet, meg a barom fia...

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.24. 22:10:47

AZ ELŐZŐ LIBSI ÉRA ÖRÖKSÉGE

"Gyurcsányék 56′-os Vaskeféje bűzlik a húgyszagtól – A budapestieknek ez való

Legalább 5 évig sok ilyen csodálatos emlékmű várható még….

Olvasónktól kaptuk az információt, hogy az 56-osok terén, amit hamarosan várhatóan Felvonulások terének neveznek vissza, a bizonyos Vaskefe nevezetű emlékmű a hajléktalanok látogató helye, és csupa húgyszag az egész. Ez a “csodálatos” emlékmű a Gyurcsány éra itt maradt förmedvénye, ami a jelek szerint azóta nem lett az emberek kedvence, sőt! Ide csak vizelni járnak."
Részletek és képek a mindenszo.hu-n: mindenszo.hu/gyurcsanyek-56-os-vaskefeje-buzlik-a-hugyszagtol-a-budapestieknek-ez-valo/

SZÉGYEN !!!!!

2019.10.24. 22:23:23

@Sir Bates dö Hól: Ha Romániában 2004-ben 23 millió román élt, ahogy azt a liberálbolsi propaganda sujkolta a nép fejébe a teljes médiájával, akkor bizony ott semmilyen más nemzetiség nem létezett, és ezt nem én találtam ki, hanem az ön elvtársai, én nem is lettem volna, mert ilyen állítást csak a magyar gyűlölő liberálbolsevikok tudnak összehozni!

2019.10.24. 22:36:34

@Hova fogják elásni KariGerit?!: Be kellene fejezni szegény liberálbolsi Karácsony Gergely cseszegetését, bőven elég ondja azzal, hogy a Budapestről rendelkezésére álló tudása szerint átrendezze a várost! Ebbő a Nemzeti Múzeum Népligetbe helyezése még csak-csak megoldható, de Csepel átépítése Újpest fölé már egy nagyon komoly vállalkozás lesz, valószínűleg ezé fognak hitelt felvenn, ahogy azt már megszokhattuk tőlük.

eszti..... 2019.10.24. 22:44:56

@Hova fogják elásni KariGerit?!:

Erről miért nem számol be exkluzív hírekben a mindenszó?

Ahogy több más helyen, a dunaújvárosi önkormányzatban is zajlott „nagytakarítás” azután, hogy kiderült, az ellenzék veheti át a hatalmat: az Alfahír számolt be róla, hogy három merevlemezt vittek ki a városházáról. Pintér Tamás, a város új polgármestere lapunknak elmondta, hogy az eddigi polgármester, az egyik alpolgármester, illetve a polgármesteri kabinetvezető gépeiből hiányoznak a winchesterek. Emiatt már a jegyzőhöz fordultak és rendőrségi feljelentés is született.

Most pedig kiderült, hogy az egyik merevlemez egyelőre nem is kerül vissza a városházára. Pintér Tamás beszámolója szerint ugyanis Szepesi Attila alpolgármester arról tájékoztatta a helyi jegyzőt, hogy bár az adathordozót nem ő vitte el az irodájából, már nála van. Ám azt egyelőre nem adja vissza, hiszen azon – állítása szerint – „nemzetbiztonsági adatok” vannak. A meglepő kijelentését – mint Pintér Tamás elmondta – azzal indokolta, hogy két olyan társaságnál is felügyelőbizottsági, illetve igazgatósági tag, ahol minősített adatokkal dolgozott. A merevlemezt pedig csak akkor viszi vissza, ha az érintett társaságoktól erre írásos engedélyt kap.

magyarhang.org/belfold/2019/10/24/egyelore-nem-adja-vissza-a-korabbi-alpolgarmester-a-dunaujvarosbol-elvitt-winchestert/

:D :D

CSOKKI MÁLNA 2019.10.24. 22:50:31

@Sir Bates dö Hól: Egy könyv alapján még a félistenként számon tartott Esterházyt sem ítélném meg. (Istenítői jó része egyébként sztem egy sort nem olvasott tőle, ahogyan Wasstól sem..:)

2019.10.24. 22:50:45

@Sir Bates dö Hól: kultúrember egynél több wass kötetet nem olvas...
Akkor az legyen a Népirtás Erdélyben,!
Bár ezt egy kulturember magától is kitalálná.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.10.24. 22:52:32

@eszti.....: És miért is kéne visszaadnia?

Sok cégnél gyakorlat, hogy a dolgozó távozásakor megvásárolhatja a cég által személyes használatra átadott eszközöket (pl. telefont).

És ha nemzetbiztonsági érdeket sértene az adathordozó átadása (pl. katonai titkot tartalmaz), akkor az alpolgármester legfeljebb üresen, formatálás után adhatja őket vissza. Máskülönben mehetne a börtönbe.

2019.10.24. 23:00:35

@eszti.....: merevlemezt pedig csak akkor viszi vissza, ha az érintett társaságoktól erre írásos engedélyt kap.
Az Alfahí még a libsi korszaka előtt egy jó kis hírbánya volt, amióta elgyurcsányosodott azóta írnak benne ilyen baromságokat.
Most kolyan, hát ott a válasz a cikkben, ha átadja akkor börtönbe megy, mi ebben a különleges, hogy nincs hozzá kedve?

eszti..... 2019.10.24. 23:02:05

@Szergej Szergejevics Szergejev:

Kíváncsi voltam, ki védi meg elsőként.
Tiéd a hangszóró.

Időnként nem ártana elolvasni, főleg, ha van egy link, mihez is szólsz hozzá. Különben így jársz, mint most. :D
A cikk ugyanis folytatódik.

"A politikus magyarázata azonban több kérdést is felvet. Egyrészt a minősített adatok tárolása igen komoly biztonsági feltételekhez kötött, ha valóban nemzetbiztonságilag releváns információkról van szó, azok biztosan nem lehetnek egy egyszerű hivatali számítógépen. Ráadásul az a magyarázat is sántít, hogyha az érintett társaságok írásos engedélyt adnak a hozzáféréshez, akkor azt elolvashatja más is. Hiszen a minősített adatokhoz nem férhet hozzá csak úgy bárki, nem véletlenül esnek át átvilágításon azok, akik ilyen információkat kezelnek. Legfeljebb úgynevezett „nem nyilvános” minősítésű iratról lehet szó, de az – mint a neve is mutatja – nem minősített adatnak számít, nem is esik az erről szóló jogszabályok hatálya alá."

eszti..... 2019.10.24. 23:04:27

@Tényelek:

Nincs több hangszóró. Vágjátok félbe, vagy használjátok felváltva. Máskor legyél ügyesebb! :D

Sir Bates dö Hól 2019.10.24. 23:12:26

@Tényelek: anyád elvtársai, ne modoroskodj tajparaszt, régebben sem jött be nálam...

2019.10.24. 23:14:36

@eszti.....: Minősített adat lehet akár egy tableten is, az eszköz védelmi szintje számít a tárolhatóság szempontjából. Erről mit ír a propaganda firkász?
Egyébként részemről nem védek senkit, nem véletlen tartottam szünetet a választási bohócpartik idején.

Sir Bates dö Hól 2019.10.24. 23:18:48

@CSOKKI MÁLNA: ebben igazad van, ellenben annyi biztosan jobb könyv van, hogy nem fecsérlem rá az időm (esterházy, mint bibó: mindenki hivatkozik rá, de kevesen olvasták, de ugyanez a helyzet machiavelli-vel is, ha ezerből, ki emlegeti, egy olvasta talán)

2019.10.24. 23:19:37

@Sir Bates dö Hól: Ez nem modorosság, kulturembereknél alap, nem csodálom, hogy önnél és az elvtársainál ez nem jön be, ahol a lónak a fasza az alapszókészlet része.

Sir Bates dö Hól 2019.10.24. 23:34:53

@Tényelek: tudod;-) "menj a deszkán telibaszott retkes kurva anyádba"...

eszti..... 2019.10.24. 23:39:50

@Tényelek:

Amennyiben minősített adat van a gépen, elég, ha közli az új garnitúrával.
Ennyire egyszerű.

2019.10.24. 23:44:05

@Sir Bates dö Hól: Öröm olvasni, hoy a liberális szókészlet nem áll meg a lóalkatrésznél és van még ott speciális kultúra, ahonnan ilyen irodami magasságú szókészlet jön!, főként ha ehhez hasonló kombinációba va szőve!

2019.10.24. 23:46:07

@eszti.....: De, mint cikkből tudjuk, elvtársék nem elégedtek meg ezzel az indoklással.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.25. 00:00:44

@eszti.....: tótoknál minden 1xű
nem véletlen pattintottak le titeket a czechek első adandó alkalommal

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.10.25. 00:03:07

@Tényelek: Hát igen, ez a proli kultúra. A valódi kultúrát hírből sem ismerik.

Abban élik ki magukat, hogy a hordót püfölik...
youtu.be/qPcDymUo8dU

Ezek valahol az általános iskola szintjén ragadtak le, abból is a cigányos fajtában, ahol a mosdatlan száj a "helyi menő csávók" fő ismérve.

Sir Bates dö Hól 2019.10.25. 00:04:56

@Tényelek: baribaszó ner-cseléd! majd ha nem jössz a hadi_társadalmos baromságokkal, ha majd lesz annyi becsületed, hogy leírod, a fideszre szavazol a 16%-os szja miatt, leszarva a mészáros-tiborcz & co. einstandot, a jogállam leépítését, ha nem maszatolod el ezeket, akkor majd emberként kezellek, addig meg maradsz, mi vagy: egy paraszt, akinek megfelel a jobbágy státusza... a jobbágynak meg kuss a neve...

eszti..... 2019.10.25. 00:05:25

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

ismered a szlovák néplelket? sőt a csehet is?

a mindenszó ezzel is foglalkozik exkluzív "cikkeiben" ? :D

eszti..... 2019.10.25. 00:11:49

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

nemzetállam ellen propagálsz?
bakker! ugrik a bözsijegy.

morph on deer 2019.10.25. 01:03:53

@eszti.....:
“ Szepesi Attila alpolgármester arról tájékoztatta a helyi jegyzőt, hogy bár az adathordozót nem ő vitte el az irodájából, már nála van. Ám azt egyelőre nem adja vissza, hiszen azon – állítása szerint – „nemzetbiztonsági adatok” vannak.”

Arról van valami hír, hogy az említett alpolgármester elvtárs átesett-e nemzetbiztonsági átvilágításon, ezen felül jogosult-e ama bizonyos “nemzetbiztonsági adatok” megismerésére, kezelésére, és birtoklására?
Netán arról, hogy a “nemzetbiztonsági adatok” jelenlegi tárolása megfelel-e a vonatkozó törvényi feltételeknek?

Az meg már csak bónusz kérdés, hogy ugyan már, honnan tudja, hogy az újonnan megválasztott polgármester nem jogosult azoknak az adatoknak a megismerésére?
Valaha is kapott erre nézve hivatalos tájékoztatást valakitől?
Ha nem, akkor ő milyen jogcímen dönt “nemzetbiztonsági adatokról” egyáltalán?
Egyáltalán kinek a tulajdona az a bizonyos adathordozó?

Ezeket eddig senki nem kérdezte meg tőle?

Pedig amíg ezekre a kérdésekre nincs megfelelő válasz, addig az alpolgármester elvtárs bizony büntetőjogilag felelősségre vonható- és vonandó, mivel hunyó egy egész sereg okból..!

megamedve 2019.10.25. 05:50:53

@eszti.....: Ha ilyen érzékeny adatok vannak a vinyóján, akkor megnézném, hogy eddig vajon biztosította-e annak megfelelő védelmét?
Mert erős a gyanúm, hogy nem.
Akkor pedig lehet feljelentést tenni....

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.10.25. 07:31:54

@megamedve: "lehet feljelentést tenni"

Nahát, házmesterkém, égsz a vágytól, hogy végre feljelentést tegyél?

Úgy érzed, a kommunizmus legsötétebb évei után újra visszatért a "te időd"?

Hát van egy rossz hírem.

Azok az idők már sosem fognak visszatérni.

Te pedig egy jelentéktelen, szarba se vett kisnyugdíjas maradsz életed hátralévő részében is.

Simogasd nyugodtan továbbra is a "Szocialista Munka Hőse" emlékplakettedet, hátha attól jobb kedved lesz...

mgdé 2019.10.25. 08:00:50

@morph on deer:

Eleve ki sem vihették volna a hivatalból ...

Cycmen 2019.10.25. 08:19:01

@Tényelek: "@Sir Bates dö Hól: Öröm olvasni, hoy a liberális szókészlet nem áll meg a lóalkatrésznél és van még ott speciális kultúra, ahonnan ilyen irodami magasságú szókészlet jön!, főként ha ehhez hasonló kombinációba va szőve!"

Jómagam is nagy sírbatesz rajongó vagyok a mazochizmusom okán, meg mert kellemes elfoglaltság dekódolni a modoros ökörségeit, bár néha a mondandója értelmezése után szívesen belerúgnék!

megamedve 2019.10.25. 08:30:50

@Szergej Szergejevics Szergejev:
Szép volt, mehetsz, felveheted a pénzedet.

Cycmen 2019.10.25. 08:31:48

@Én de genere Mi: Eleve ki sem vihették volna a hivatalból ...

Hogy vitték ki? Mint az ügynökaktákat, vagy annyira azért nem? :D
Felvetődött benned, hogy kiknél lehetnek és milyen logika alapján bukkannak fel egy adott pillanatban??
Persze az alapvető hiba ismét a fideszé, mert amikor ők vették át, hatalmas kupleráj volt, de nem hisztikapmpánnyal indítottak, hanem elkezdtek dolgozni!

Cycmen 2019.10.25. 08:46:19

@Sir Bates dö Hól: " baribaszó ner-cseléd! majd ha nem jössz a hadi_társadalmos baromságokkal, ha majd lesz annyi becsületed, hogy leírod, a fideszre szavazol a 16%-os szja miatt, leszarva a mészáros-tiborcz & co. einstandot, a jogállam leépítését, "

Mészárosra egyenlőre semmit nem hoztatok fel azon kívül, hogy gázszerelő! Szerintem, hogy mostanában a százmilliós adócsalásokban utazó Ceglédi a baloldal robinhúdja, jobb lenne kussolni, prolibaszó libsicseléd! Mészáros és Tiborcz tisztességesen szerezte a vagyonát? MIAZHOGY! NAGYONIS! Ugye-ugye, kicsi kancsó?

mgdé 2019.10.25. 09:36:21

@Cycmen:

Cicus, te is pontosan tudod, hogy elvben nem vihették volna ki.

Hogy kinél van, azt én nem tudom, igazából nem is érdekel - bár ha egy második Borkai ügy lesz, alkalmi munkavállaló ukrán lányos dácsás felvételekkel, akkor ki tudja :P , ilyesmi is előfordult már céges vinyón is, több helyen is, ha netán még pedofil fotók is, akkor nem kívánom látni, DE üljön érte -, s ez egyáltalán nem zárja ki, hogy kupi volt előzőleg az önkormányzatnál, ám meg sem erősíti ezt. Független dolgok.

(Valszleg persze szerződések, kifizetési listák, s egyéb folyományok.)

Amúgy Zsóti videóit se DK-sok készítették. (Ha mégis Ferkó készítette őket, akkor még az általad mindig is sejtettnél ;) is sokkal nagyobb, mondhatni ágyékközeli az összefonódás! :P ) Nagyon nagy sansszal házon belüli porösszerúgás következtében kerültek azok elő.

mgdé 2019.10.25. 09:40:44

@Cycmen:

Nézd, nekem most jól megy. Koronakészítő cégem van. Korona másolatokat készítünk méretre. A kdnp-sek körében legkedveltebb a töviskorona színaranyból, diónyi rubinokkal a vércseppek helyén. Viktor a sajátja mellett Napóleonét szereti a legjobban. A legújabb divat a prémes kipcsak korona ... Az MMA-s Fekete Gyurka Néró arany babérkoszorújában alszik. Lölönek pedig a Zrínyieké másolata van meg, mesterien vésett "Sors bona, nihil aliud" felirattal.

Cycmen 2019.10.25. 09:54:28

@Én de genere Mi: Amúgy Zsóti videóit se DK-sok készítették. (Ha mégis Ferkó készítette őket,..........................

Nem Borkaira céloztam, minek hozod ide? De ha már felvetetted, akkor a videót valószínűleg nem, viszont a megszerzése és nyilvánosságra hozása szakértők munkája.
Visszahivatkozok egy régebbi eseményre, hogy megértsd!
Ráhel eldobott egy pelenkát egy távoli parkolóban és véletlenül pont volt ott egy magyar, pont ismerte hogy ki az és pont az volt a hobbija, hogy lefényképezi, ki hova rakja a szemetet!
Állandóan figyelik őket! Ez sok pénzt és sok munkát igényel és szakértelmet tudomásom szerint, véletlennek akarják beállítani, de a véletlenekben csak akkor kezdünk hinni ha nem találunk egy magyarázatot sem!
Tehát! Borkait ott vette fel valaki, az vagy elkötelezett volt, vagy balfasz és kikerült a kezéből a felvétel, azt már profik vették kezelésbe és a többi közismert.
Az önkormányzati íratok a másik szomorú történet, ezeknek nem lehet otthagyni,, nehogy meghamisítsák! Ismerjük őket, kitúrnak valamit, két hónapig megy a majomcirkusz, majd elül, vagy azt mondják, hogy ja, tévedtem!

maxvall baribaszó 2019.10.25. 10:13:50

@Cycmen: a baribaszó én vagyok, ki szólított?

Cycmen 2019.10.25. 10:21:22

@maxvall baribaszó: Türelem,, egyenlőre én szopatom őket, várj egy picit még és utána baszhatsz, amennyi belefér!

Sir Bates dö Hól 2019.10.25. 10:55:30

@Én de genere Mi: nem, eleve nem tarthatta volna ott...

Sir Bates dö Hól 2019.10.25. 10:59:41

@Cycmen: baribaszó? hülye vagy? csak baribaszó ner-cselédet basztam, birkát sosem... túl gyors és intelligens, csak a ner-cseléd olyan ostoba, hogy megálljon;-)...
most komolyan letorkozod a felcsúti gázost is;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.25. 11:03:38

@Cycmen: Mirmur, felcserélted az alanyt az tárggyal;-)...

mgdé 2019.10.25. 11:08:32

@Sir Bates dö Hól:

Hát, a polgi HIVATALI GÉPE vinyója a hivatalban kellene hogy legyen. Legpontosabban meghatározva, benne a hivatali gépben, ott ahol a vinyó helye van, s nemmondjuk tápegységként direktben a 220-ra kötve. :)

mgdé 2019.10.25. 11:14:17

@Sir Bates dö Hól:

Birkákat szopat, valódi mélymagyar birkákat, ha a birkákat nem zavarja akkor az ő dolga, ne nézz oda, Bircát se nézzük amikor ..., igyál addig egy Kronenbourgot a Szajna parti plázson. :D

Cycmen 2019.10.25. 11:18:55

@Én de genere Mi: Kronenburg? Elég zsidós neve van, Ipa helyett kipa?

morph on deer 2019.10.25. 12:05:24

@Cycmen:
“Az önkormányzati íratok a másik szomorú történet, ezeknek nem lehet otthagyni,, nehogy meghamisítsák!”

Minden digitális manipulációnak nyoma marad, amit nem tudsz eltüntetni. Csak hozzáértés kérdése, és bizonyítható, ha valamit átírnak, kitörölnek, stb.
Még az állítólag biztonságosnak mondott adattörlés után is marad nyom, nyugodj meg.

Cycmen 2019.10.25. 12:13:12

@Sir Bates dö Hól: Mirmur, "felcserélted az alanyt az tárggyal;-)..."

Azt kötve hiszem,, nektek már a 69 is előrelépés lenne!

kalapácstollú 2019.10.25. 12:32:33

Beállt közéjük? Nem az állt be közéjük, aki közös listán, közös választási szövetségben indul a jobbikkal? Mint a DK, a Momentum, az Mszp, stb. Ők értékközösséget vállaltak velük, igen.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.10.25. 12:33:15

@megamedve: Jaja, hogyne.

Gyuribá viszont Önnel nagyon elégedett, kérjük, fáradjon a cassához.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.10.25. 12:43:39

@Én de genere Mi: Egy közig. szerv, önkormányzat személyes használatra, leltárfelelősséggel engedélyezheti a köztisztviselőknek, vezetőknek egy adott informatikai eszköz (pl. laptop, kivehető merevlemez) hivatali helységeken kívüli használatát.

Ebben önmagában semmi rendkívüli nincsen.

megamedve 2019.10.25. 12:50:49

@Szergej Szergejevics Szergejev:
Gyuri bácsinál nem jártam
A te gazdáid meg azt mondták oda se menjek, mert az én IQ-m túl magas az ilyen feladatokhoz amit te is végzel.
Hát ez van.

mgdé 2019.10.25. 13:05:56

@Cycmen:

Neked már a sárkányokon repülő tejhajú Targeryenek is zsidók? :D

Korona vár, koronázó vár ...

(Amúgy elzászi ser, Thor is ihatja.)

2019.10.25. 13:09:20

Most olvastam, hogy a fideszt nem hívták meg az Európai Néppárt kongresszusára. A felfüggesztés miatt amúgy sem lenne sok értelme...de még megfigyelőként sem lesz jelen. Fehérvárcsurgón a szavazatok újraszámlálása miatt-balfasz fidesz, még csalni sem tud becsületesen-bukott a fideszes polgi és helyette egy független lett. Vajon mennyi lesz még?

mgdé 2019.10.25. 13:12:13

@Szergej Szergejevics Szergejev:

Csak nem te engedélyezted? :D

Hol nyilatkozott olyat a faszi, hogy VAN engedélye a hivatalból kivitelre?
Meg még a hivatali tulajdon nem_visszaadásra is.
Szerjozska, Szerjozska, ez így kevés lesz szegény néger faszi integrálásához ...

maxvall baribaszó 2019.10.25. 14:55:16

Kemény a faszom
Dagadnak az erek
Ne szóljál be nekem
Pofán baszlak gyerek.

Cycmen 2019.10.25. 15:07:03

@Thomas Grande:" Most olvastam, hogy a fideszt nem hívták meg az Európai Néppárt kongresszusára."

Akkor most proli ünnepet tartasz a jó hírre? :D
El tudom képzelni a fingfűrészelő témáikat azon a kongresszuson, gondolom kislányukká fogadják Gretát, meg Blankát is, a vendégfellépő meg Hadházy lesz, a libsik új hőse! Előre a lónak a faszáig!

Gábris szomszéd 2019.10.25. 15:08:40

@Thomas Grande: Bő két hét múlva a fideszbirkák ismét beszaladhatnak majd tátott szájjal a faszerdőbe. :)

Új polgármester-választás lesz Jászberényben – a helyiek dühösek a választói akaratot semmibe vevő Fideszre

alfahir.hu/2019/10/25/jaszbereny_2019_es_onkormanyzati_valasztas_budai_lorant_szabo_tamas_meltosag

Cycmen 2019.10.25. 15:08:56

@maxvall baribaszó: Az, hogy ez a vers szar, az beszólás? Mert akkor nem!

Sir Bates dö Hól 2019.10.25. 15:15:56

@Cycmen: ez most egy ajánlat? kerestél a tinder gay-en?!

Sir Bates dö Hól 2019.10.25. 15:17:56

@Én de genere Mi: ki iszik kronenbourgot, ha van fischer vagy lincorn?;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.25. 15:19:35

@Cycmen: szüleid mondták már, hogy nem a fitymaszűkület miatt vagy blankolt?

eszti..... 2019.10.25. 15:23:17

@Thomas Grande:

nemsokára Kovács Zoltán/Szijjártó kifejti, hogy úgysem mentek volna el.

eszti..... 2019.10.25. 15:27:06

@morph on deer:

"Még az állítólag biztonságosnak mondott adattörlés után is marad nyom, nyugodj meg."

azért csak volt annyi eszük, hogy külsősöket alkalmaztak a nagytakarításnál.

eszti..... 2019.10.25. 15:54:01

Csapás csapás hátán. :D

"A szegedi Fidelitasnak fejenként egymillió forint sérelemdíjat kell fizetnie Botka László polgármester három munkatársának: Kalmár Gábor kabinetvezetőnek, Mózes Ervin volt címzetes főjegyzőnek és Solymos László volt alpolgármesternek, írja a szeged.hu.

Ezen kívül 70 ezer példányban szórólapot kell eljuttatniuk a szegedi háztartásokba arról, hogy hazudtak."

24.hu/belfold/2019/10/25/szeged-fidelitas-botka-laszlo-birosag-itelet/

2019.10.25. 16:57:28

@Cycmen: Nem tartok ünnepet de hazudnék ha azt állítanám, hogy közömbös a hír számomra. Az alant lévőkre nem reagálnék mert nem igazán tudnék mit.

2019.10.25. 16:59:29

@eszti.....: Ez eszembe sem jutott de...most, hogy mondod biztos, hogy ezzel próbálják majd kivédeni ezt a "kis kellemetlenséget."

2019.10.25. 17:00:52

@Gábris szomszéd: Akkor borítékolható az eredmény? Ne, hogy Győr mintája legyen.

BrianZ 2019.10.25. 17:40:07

@Thomas Grande: Győrben le kell vonni a tanulságot, mondta ma törpe fővezérünk.

2019.10.25. 17:42:52

@Sir Bates dö Hól: Azt hiszem, a képhez nem kell hozzáfűzni semmit, önmagáért beszél.

2019.10.25. 17:45:29

@Gábris szomszéd: Nem akadt meg a szemed a cikkben a "méltóság" kifejezésen? Számukra értelmezhetetlen ez a szó, szerintem.

BrianZ 2019.10.25. 17:46:14

A témában maradva: Orbán nyíltan náci, ez kell ahhoz, hogy elszívja a Jobbik elől a szavazatokat. De ennek meg lesz a böjtje, mert lassan már sehol se fogadják az EU-ban, a saját párt családja kizárta, és ha a magyarok butább fele is elfordul tőle, akkor vége lesz. És az ellenzék úgy kerül hatalomra, hogy azt se tudják majd, miért győztek.

Sir Bates dö Hól 2019.10.25. 17:47:32

gondolom ezzel is szépül, fejlődik budapest 24.hu/fn/gazdasag/2019/10/25/vilagcsucs-penzugyminiszterium-west-hungaria-bau-paar-tiborcz/

s egynémely jobbágyok szerint az egészségügyre nem ezért nincs pénz... a deszkán telibaszott retkes kurva anyátokat...

Sir Bates dö Hól 2019.10.25. 17:51:35

@Gábris szomszéd: csak ilyenek állnak a ner mellé... annyira szeretném, ha már szemben állnánk egymással...

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.25. 18:33:05

@Hova fogják elásni KariGerit?!: nagyon helyes, ideje lenne már, hogy még több norvég lazacot tudjak venni évvégén

eszti..... 2019.10.25. 19:06:40

@PeniValdes:

utolsó mentsvárunk a liberálbolsevik métely ellen.

Cycmen 2019.10.25. 19:16:08

@Thomas Grande: "" Nem tartok ünnepet de hazudnék ha azt állítanám, hogy közömbös a hír számomra."

Az ünnepet gúnyból írtam, egyébként képben vagyok az ilyen piti alakokkal kapcsolatban akik boldogan közzéteszik, hogy a fideszt nem hívták meg a kongresszusra!
Lumpenproli.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.25. 19:27:52

@eszti.....: én mindenhová viszem magammal, nehogy megfertozon a lberalbolsevízmus..

maxvall baribaszó 2019.10.25. 19:31:14

@Cycmen: na kezdjük el egymás faszát szopni!

morph on deer 2019.10.25. 20:31:58

@Sir Bates dö Hól:
Rossz üveggel számoltak?
Csak nem volt üres?
És most mi lesz az üvegbetéttel?

morph on deer 2019.10.25. 20:37:47

@eszti.....:
“azért csak volt annyi eszük”
:)
A hónap vicce!
Darling, te láttál már fideszest valaha is?
De most tényleg..!

morph on deer 2019.10.25. 20:42:34

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
“a diákok már várják”

Pedig tulajdonképpen már két hete(!) készen van, csak a gonosz Karácsony direkt nem akarja odaadni..!

Szerinted hány napja is van hivatalban?
Szerinted hány napja is van működőképes közgyűlés?
Azóta hány munkanap is telt el?

Fogalmad az egészről?
Na jó, nem zavarlak...

2019.10.25. 20:43:18

@Sir Bates dö Hól: baribaszó ner-cseléd! majd ha nem jössz a hadi_társadalmos baromságokkal, ha majd lesz annyi becsületed, hogy leírod, a fideszre szavazol a 16%-os szja miatt, leszarva a mészáros-tiborcz & co. einstandot, a jogállam leépítését, ha nem maszatolod el ezeket, akkor majd emberként kezellek, addig meg maradsz, mi vagy: egy paraszt, akinek megfelel a jobbágy státusza... a jobbágynak meg kuss a neve...

Ez a hozzászólása annyira szép és jellemző a liberálblsevikokra, hogy még én sem tutam volna jobban összeállítani a listát.
Magyarul és röviden csak az az ember, aki pont ugyaazt a tórz, beteg, deviáns vallási közösségi álláspontot képviseli, amit ö is.
Értem a felsőbbrendűségi komplexszusát, volt ilyen betegségben szenvedő ismerősöm, három évig volt zártosztályon mire nagyjából helyrejött.
Bár neki nem telt drága kezelésre pénze, mint önnek, a Szajna helyett egy gesztenye fát nézegetett.

eszti..... 2019.10.25. 20:51:52

@morph on deer:

időnként államtitkárokat, akik könnybe lábadt szemmel hozzák az anyaország hívó szavát.

ez komoly! nagyon meghatódnak önmaguktól.
olyankor szoktunk a zsepibe röhögni.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.10.25. 21:00:44

@morph on deer: Ne mosakodj, libbant, ez nem a közgyűlésen, meg a hivatalban töltött napok számán ment el. Egyszerű blöff volt.

Idén már biztosan nem valósul meg a kampányígéret, csak annak egy végletekig felvizezett verziója.

"Egyelőre nem lesz ingyenes a tömegközlekedés Budapesten a 14 év alattiak számára. Bár Karácsony Gergely a kampányban ezt többször is megígérte, most már csak egy évvel emelné az ingyenességre jogosultak korhatárát, hatról hét évre. Szerinte azért, mert a költségvetés most ezt teszi lehetővé. Ugyanakkor, ugyanez a költségvetés volt érvényben egy héttel ezelőtt is"
hirado.hu/belfold/belpolitika/cikk/2019/10/16/iden-mar-nem-lesz-ingyenes-a-fovarosi-tomegkozlekedes-a-14-ev-alattiak-szamara

Ennyi...

Vajon a többi ígéret is így valósul meg?

"Szociális bérlakást ígértek, de pénz nem volt rá, így az ötgyermekes család számára a MÁV egy használaton kívüli nyilvános vécéjét jelölték ki szükséglakásként. Bár a komfortfokozata az ígért lakásnál valamivel alacsonyabb, Karácsony Gergely reméli, hogy a család örülni fog majd új otthonának."

eszti..... 2019.10.25. 21:15:52

@morph on deer:

10 munkanap. Különben nem értem, miért elégedetlenkedik ez a habzószájú?
Karácsony nem Orbán Viktor, hogy 10 nap alatt csodát tegyen.

eszti..... 2019.10.25. 21:17:39

@Thomas Grande:

mert úgy sem ismered a számokat :D :D

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.10.25. 21:24:25

@eszti.....: 10 munkanap?

Ugyan!

Kettő sem kellett, hogy kiderüljön, hazudott a 14 év alattiak ingyenes bkv-járól.

Jegyáremelést ugyanakkor már belengetett... (Ehhez sem kellett neki 10 nap, sem közgyűlés.)

"Drágulni fognak bizonyos BKV jegyek- ismerte el Karácsony Gergely az Indexnek adott interjúban. A megválasztott főpolgármester ugyanakkor azt cáfolta, hogy a bérletek is többe fognak kerülni a jövőben. Karácsony a kampányában még arról beszélt, hogy a 14 éven aluliaknak ingyenessé teszi a tömegközlekedést, most egyelőre viszont csak 6-ról 7 évre emelik az ingyenesség korhatárát."
hirtv.hu/ahirtvhirei/dragulni-fognak-bizonyos-bkv-jegyek-2488960

Vajon hogy akarja majd a felnőtt utazóközönséget átterelni a gépkocsikról bkv-kra, ha drágul számukra a jegyár? A kérdés költői...

eszti..... 2019.10.25. 21:50:46

@Szergej Szergejevics Szergejev:

no para! majd felveszi az IMF hitelt. már egy hete erről ír a mindenszó.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.10.25. 22:08:16

@eszti.....: @morph on deer: AHA, PERSZE, SZÉP EZ A MESE . . .

"Ingyenes már a BKV közlekedés? A lónak a f*szát!

Nem az, és nem is lesz…

Mára bizonyossá vált, hogy kb. annyit érnek Karácsony Gergely kampányígéretei, mint az a bizonyos Hadházy féle lófasz. Gyakorlatilag Hadházy Ákos a Parlamentben csak azt jelezte, hogy mi az ő kormányprogramjuk.
A stadionstop is annyit ér, amennyit az ingyen BKV ígérete: Kispesten megépül az új stadion, mondta Gajda, majd a tolvaj, bűnöző polgármester kijelentette, hogy rájuk nem vonatkozik a stadionstop.
Áhá! Értjük!

Így múlik el minden karácsonyi ígéret, így lesz az enyészeté a főváros, a kretén proli szavazó pedig tapsolhat neki 5 éven keresztül."
mindenszo.hu/ingyenes-mar-a-bkv-kozlekedes-a-lonak-a-fszat/

SZÉGYEN !!!

Sir Bates dö Hól 2019.10.25. 22:17:34

@Tényelek: miva', a te nejed is inkább a kutyával kefél? fogj egy botot és zavard el! vagy maradnak a barik...

Sir Bates dö Hól 2019.10.25. 22:19:35

@Szergej Szergejevics Szergejev: a második idézet honnan van? elolvasnám az egészet... ha lehet...

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.10.25. 22:27:21

@Sir Bates dö Hól: :DDD

Nemár, hogy kajakra komolyan vetted, hogy szociális bérlakásnak vécét jelölnek ki... :DD

Természetesen a második idézőjeles rész nem idézet, csak élcelődés (a bkv-s kampányígéret felvizezett "megvalósulásán"), ahogy a felette lévő mondatból is kitűnhetett volna...

Sir Bates dö Hól 2019.10.25. 22:56:55

@Szergej Szergejevics Szergejev: örülök, hogy ezt tisztázzuk... mindenki számára (bár kétségtelen, hogy egyes elmeroggyant ner-cselédek hivatkozni fognak rá;-))...

Greccsi Zsot 2019.10.25. 23:19:16

@Hova fogják elásni KariGerit?!: " Kispesten megépül az új stadion, mondta Gajda, majd a tolvaj, bűnöző polgármester kijelentette, hogy rájuk nem vonatkozik a stadionstop.
Áhá! Értjük!"

Ez teljesen ertheto, kellenek a beruhazasok. Kulonben hogy maskepp tudna az evi MINIMUM 100 millio forintot osszehozni egy ellenzeki onkormanyzati kepviselo, ahogy arrol az MSZP-s Lackner Csaba a vidojaban beszel.

taga20 2019.10.26. 00:19:15

@Sir Bates dö Hól: sír baszod, te evvel a fityeszcigánnyal haverkocc?

elment az eszed? baszod!

nincs1itt 2019.10.26. 01:07:02

az érdekes az, hogy ahol újraszámlálást kértek, ott a fidesz veszített...
ez azért többet mond, mindenszo-nál is.

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 01:25:20

@taga20: az, hogy elismerem valaki humorát, az még nem barátkozás. másrészt ő is magyar, nem? ha cinkosságból, ha tudatlanságból vagy hittel, meggyőződésből támogatja ezt az elfogadhatatlan rezsimet, a ner-t, akkor is magyar, bármi is fog történni együtt kell élni velük majd. a konszolidációt nem lehet megúszni, de nem is kell.
s igazából nekik kell a saját lelkiismeretükkel együtt élni. ha majd egyszer egy élhető ország lesz mo, egy valódi, működő társadalom, s nem csupán egyének sokasága, akkor majd talán mindenki képes lesz elszámolni magával.

Jobb halottnak lenni mint libsinek ! 2019.10.26. 03:30:14

@Sir Bates dö Hól:
Undorító, hogy amióta a google fordító ilyen jól fordít, az ilyen hozzátok hasonló MAGYARGYÜLŐLŐ elmebetegek szabadon fröcsöghetnek a nyelvünkön.
Meg kéne tiltani az ilyeneknek a magyar nyelv használatát.

Cycmen 2019.10.26. 06:56:36

@Thomas Grande: "Tudom, hogy gúnyból írtad. Képben vagy velem kapcsolatban is? Aha, hát persze...talán látszott az írásomban a boldogság? "

Miről makogsz kicsi majmom? Nem is írtál, hanem linkeltél,, abból látszott, hogy egy kárörvendő piti proli próbál púposkodni a maga kis gyerekes módján! :D
Szívhezszóló volt amit írtál, az a szintén pitiáner stílus ahogy próbálsz gúnyolódni, meg nagyképűen nyomod a lekezelő dumádat, csak közben pont azzal bizonyítod, hogy nem nagyon van mire felvágnod! Persze lehet hogy okkal vagy büszke,, nem tudom milyen szintről indultál, lehet hogy onnan már ez a szar is szép teljesítmény,, hiszen mint tudjuk, minden relatív! Na nem baj, észhez nem tértél, magadba nem száltál, bár ebben nem is reménykedtem viszont szemmel láthatóan megsértődtél és ez jó! Majd írok máskor is neked, alkalom bizonyára több is lesz, hiszen notórius idiótaként ismertelek meg, aki rendszeresen tolja a libsiproli faszságait! :P

Cycmen 2019.10.26. 07:11:14

@Thomas Grande: @Cycmen: Ja, nem linkeltél,, visszanéztem, a linkelés ügy a Vuicices volt, a másikban tényleg csak a sivár kis lelkivilágodat bearanyozó fideszre negatív hírek szerepeltek!
Ma biztosan lesz majd meccs, ahol Orbán szotyizik és tudsz valaminek örülni a hétvégén is!

2019.10.26. 07:58:44

@Sir Bates dö Hól: miva', a te nejed is inkább a kutyával kefél? fogj egy botot és zavard el! vagy maradnak a barik...
Hűha az kemény lehetett az ön számára!, részvétem!
De szerencsére minket elkerült a libsi betegség ezért a szexuális szokásaink sem mentek át a deviáns tartományba!
Erről a szintről nem lesz egyszerű, de biztosan megtalálják az orvosai azt a gyógyszert, amivel ki tud egyszer kerülni a normális emberek közé, addig meg meg kell elégednie egy-két blog hozzászólási lehetőségével.

2019.10.26. 08:14:22

@Sir Bates dö Hól: ha majd egyszer egy élhető ország lesz mo, egy valódi, működő társadalom, s nem csupán egyének sokasága, akkor majd talán mindenki képes lesz elszámolni magával.

Rossz lehet tudatlanul élni még ha erről a Biblia mást is mond.
A liberalizmus az egyén mindehatóságára építi a társadalmat ahol semmilyen közösségnek nem lehet helye és hát a baloldal jövőképe sem valami rózsás, elég csak szavanként értelmezni az Internacionálét!
Emelni kell még a gyógyszeradagján, de lehet, hogy teljesen más hatóanyagúra kell átállnia!

taga20 2019.10.26. 08:30:53

@Cycmen:

baszod ember, te tényleg beteg vagy!

taga20 2019.10.26. 08:36:12

@Ménár Atya:

minek örülsz atyám? neked is beígért borkainertárs egy kokósbaszosszeksztúrát?

vagy mi az anyádnak örülsz?

nincs1itt 2019.10.26. 08:41:48

@Tényelek: jáános, ha nem olvastad a Bibliát(sem), akkor ne hivatkozz rá!
ne keverd a liberalizmust, a baloldaliságot és kommunizmust. mert így ostobábbnak látszol, mint amilyen valójában vagy...

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 08:43:24

@Jobb halottnak lenni mint libsinek !: a seggem attól még kinyalhatod, hogy hülye vagy;-)... János/Józsi, vagy ki vagy, ha majd bukik a ner, s jönnek a migrik, neked akkor is jó lesz: majd elmész rituális seggnyalónak egy mecsetben;-)...

2019.10.26. 08:43:45

@Ménár Atya: Az ilyenek nem számítanak :-)!
Az igazi poén persze az, hogy most minden szavazókörben volt ellenzéki delegált, így csak technikai hibák lehettek, csalás véletlenül sem!
De ennek ellenére megy a nyálverés :-)

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 08:47:16

@Tényelek: látod, ilyenkor jön ki, hogy milyen buta vagy;-)... egy kis eszmetörténet nem ártana;-)... te mi is vagy? docens voltál ausztriában?

2019.10.26. 08:53:00

@nincs1itt: Az megvan, amikor Bajnai tátogott, amikor az MSZP kongresszuson az Internacionálét kellett volna énekelni?
Pedig ugyanezt kellene a német szocdem gyűlésen is, és az összes nyugati baloldali pártnál, nem véletlen, hogy olyan jól egyetértenek a közösségek felszámolását zászlajukra tűző libsikkel.
Csak jelzem, ha sikerül a tervük, akkor visszasírjuk a kommonizmust!

antiinternáci 2019.10.26. 08:54:05

@Ménár Atya:

Jászberényben viszont CSALTAK a selejtesek, most már papírjuk is van róla.

Ménár Atya 2019.10.26. 08:54:51

@taga20:
Anyámnak örülnék de ő sajnos elhunyt.
Látom előtört belőled a baloldali vadparaszt.
Amúgy annak örülök, hogy mekkora blődségeket mond némelyik elvtársad.
Amúgy csalással nyert az ellenzék a fidesz által létrehozott választási rendszer miatt........
:)

nincs1itt 2019.10.26. 08:57:15

@Tényelek: és ez hogy kapcsolódik a Bibliához, liberalizmushoz és a kommunizmushoz? pláne bajnai az spd-hez? tényleg a cdu akkor most mi is? csu? freie wähler?
ez a rettegés, olyasmitől amit nem ismerünk, amolyan fideszes perverzió?

taga20 2019.10.26. 08:58:50

@Sir Bates dö Hól: és az ilyen retardáltakkal van tele a fityesz, mint ez a tényelek.

és nagy pofával hirdeti is, hogy egy terhelt fasz. és még büszke is rá!

antiinternáci 2019.10.26. 09:00:32

@nincs1itt:

Mester, taníts minket! Mi a különbség ma hazánk szempontjából a liberralizmus, a balodaliság és a kommunizmus között?
Mert hogy a választásokon nem lehetett különbséget találni köztük.

Ménár Atya 2019.10.26. 09:02:45

@antiinternáci:
Én nem neveznék selejteseknek senkit.
Az önkoris választás nem országgyűlési választás, szerintem a legtöbb ember ezt nem is érti.
Csak bal meg jobboldalozik.
Kb leszarom, hogy a polgármester ellenzéki vagy kormánypárti, az érdekel, mit csinál (t) , ahol élek, ha jó maradhat, he nem akkor mehet.
A budaörsi polgimester szexbotránya sem érdekelt, a borkai sem, magánügy, számoljonak el a családjukkal, engem az érdekel, hogy jó legyen az út, az ügyintézés, az ovi stb.
Ha ez működik azt kefél meg akit akar.
aki meg álomvilágban él, és pártdrukker, és azt hiszi hogy ha hülyeséget ismételget, akkor az úgy is van.....hát azon nem segíthet élő ember.

Cycmen 2019.10.26. 09:05:40

@Thomas Grande: Egyáltalán nem a linkelés volt a lényeg. Nem néztem vissza csak később, hogy pontosan hogy is volt, linkkel másképp kerültél kapcsolatba, tényleg nem emlékeztem, mert nem vagy egy mérföldkő az életemben, igaz ugyan hogy hogy az ilyen lumpenprolik kb. háromféle séma szerint viselkednek mindössze, de nem tartom fejben, hogy melyik mit is csinál éppen!
Te perpill most a hülyét játszod, mert utána kiigazítottam magam, mégis itt vergődsz feleslegesen.

2019.10.26. 09:06:12

@Sir Bates dö Hól: látod, ilyenkor jön ki, hogy milyen buta vagy;-)... egy kis eszmetörténet nem ártana;-)... te mi is vagy? docens voltál ausztriában?

nincs1itt 2019.10.26. 09:07:08

@antiinternáci: kérdezd jáánost, mesterleveles diplomákos @Tényelek: néven is fellelhető.
egyébként remek könyvekben olvashatsz a különbségekről.
de sajnos egyiket sem o.v. írta.

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 09:07:45

@taga20: már miért ne tenné? egyébként meg holnap ez leszavaz a dékára vagy a szadeszre is. amivel szintén nincs semmi baj. létük egyetlen értelme a lakosságszám után járó támogatások esetében mutatható ki.
indavideo.hu/video/John_Cleese_a_hulyekrol?token=7f166306cab75389e83b3acfa744dad1

Cycmen 2019.10.26. 09:10:02

@taga20: Mi a kurva anyád a problémád már megint buzinyúl?

2019.10.26. 09:10:14

@nincs1itt: hogy kapcsolódik a Bibliához, liberalizmushoz és a kommunizmushoz? pláne bajnai az spd-hez? tén

Javasolnék egy újraolvasást mer látom nagy a kavar a fejében!

antiinternáci 2019.10.26. 09:14:48

@Ménár Atya:

Értem.
Elvben lehetne így is.
De sok helyen nem az általad írt tecnokrata jellegű irányítást, hanem ideológiai alapú kormányzást vezetnek be a (számomra selejtes, defektes) szélsőséges politikai erők.
Láthatjuk Karácsony néhány bemutatkozó gondolatát, az ÁVÓ Rádiós Pikó kezdeti lépéseit, a városházát elárasztó szadeszosok, dk-sok.
Wittinghof engem sem érdekelt alapjában véve, csak az, hogy akkor viszont Borkai se érdekelje azokat, akik teli szájjal borkaiztak.

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 09:17:03

@Tényelek: pubi, docensként, kutatóként ausztriai egyetemen, ezt közölted magadról;-)... ne tagadd le, nem szégyen ez;-)...

antiinternáci 2019.10.26. 09:17:30

@nincs1itt:

Szóval nem tudsz különbséget közöttük. Akkor minek osztod itt az észt?

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 09:20:20

@antiinternáci: TIT-oktatás következik? azt szeretem;-)...

antiinternáci 2019.10.26. 09:25:58

@Sir Bates dö Hól:

Ja, kértem elvbarátodat, hogy segítsen ki információval, de megtagadta. Vagyis nem elvhű: szolidáristalan.

2019.10.26. 09:31:41

@Sir Bates dö Hól: docensként, kutatóként ausztriai egyetemen, ezt közölted magadról;-)...
Sokmindent írhattam volna (Nem szoktam ehhez hasonlókkal érveni!) de a docens ezek között biztosan nem lehet!
Kérem másolja be azt a hozzászólásomat, ahol ezt írtam csak, hogy maradjon némi hitelessége!
Köszönöm!

Ménár Atya 2019.10.26. 09:37:48

@antiinternáci:
Nem azzal van a baj, hogy ideológiai alapú az önkormányzat, hanem az, hogy a választók többsége is e szerint voksol, és ezzel erősítik is az ideológiai alapú helyi vezetést.
Nekem hiába mondja a helyi erő, hogy hú de fasza lesz ha kormánypárti,vagy ellenzéki lesz minden, egyszerűen megnézem mit csináltak az előző ciklusban, és ha nem tetszik nem szavazom meg.
Pl most a körzeti képviselőnek az ellenzékre szavaztam, polginak meg fideszest, mert összességében szerintem fejlődött a település, de közvetlenül szar volt a képviselőnk, meg is bukott.
Karácsony nem nyert a fidesz vesztett, de kellett is ez a aller nekik, mert kezdenek MSZP-s pökhendiségbe átmenni, ez a kontroll nélküli kormányzás következménye, bár nekem személyesen sokkal jobb a fidesz kormányzás, szerintem jobb irány fiatalokat támogatni, és a gazdaságot,mint imf segélyből eladósítani az unokánkat is,mint tette a szadesz-maszop kurmány, de a stadionokkal nekem is tele van a zacskóm pl.
Tehát adjuk meg a lehetőséget a talpig becsületes ellenzéknek had vigyék a nyertes helyeket,ahogy ők látják jónak, ha már nyertek egy most már demokratikus választáson .
Én csak örülnék, ha minden kánaán lenne, de sajnos már látom a szokásos....majd a ciklus végére " valóra nem váló ígéret halmot.

taga20 2019.10.26. 10:04:38

@Cycmen: mivan? mivan? köcsög!

antiinternáci 2019.10.26. 10:56:44

@Ménár Atya:

Szerintem az baj, ha a szélsőségesek ideológiája szerinti önkormányzás van. Ez rengeteg kártékony dolog sejtburjánzását fogja okozni.
És én nem örülnék kifejezetten annak sem, ha a kerületemben Szamuely Tibor, vagy Kádár Apró Dögei lenne a polgármester, és sok jó utat építene, meg felújítaná a játszóteret. Két akasztás között.
De nem vagyunk egyformák.

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 11:18:36

@antiinternáci: pedig ő német értelemben kereszténydemokrata. lehet, hogy csak esterházyt követi;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 11:33:43

@Ménár Atya: moon gyakorlatilag nincs önkormányzatiság, s ezt '94-től kezdve bontják le az egymást követő kormányok (a csúcsra a ner járatja ezt, de előtte sem volt ellenére senkinek sem a centralizáció). az önkormányzatiság alapja, hogy ne vonják el a forrásokat. a gond az, hogy eddig mindenki a pártok kifizetőhelyeinek tekintette azokat. s mivel saját forrás nincs, így valóban a kormány döntései befolyásolják érdemben egy település fejlődését (persze ezt lehetne cizellálni településmétet szerint, de ez csak egy blog. nyilván a városokra jellemző nem a fentiek. a falvakban más gondok vannak, de azt az idő önmagától megoldja majd: megszűnnek majd.)

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 11:44:37

@eszti.....: talán rendesen kellett volna felhasználni a forrásokat, valóban felzárkózásra, s nem járadékvadászatra.
de az is segítené a tisztánlátást, ha a nevén neveznénk a pénzt: ezek segélyek, s aki a segélyt kapja, annak általában kuss a neve.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.10.26. 11:58:56

@Sir Bates dö Hól: Ja, azok a pénzek, amelyeket az állomáshelyed volt gyarmatai kapnak, valóban segélyek, így is nevezik őket.

A kohéziós alapokat viszont sosem nevezték annak; akkor sem, amikor a most már 2. legmagasabb egy főre jutó GDP-vel rendelkező írek, vagy szintén nem gazdagként indult finnek kaptak belőle többet, mint ami a befizetéseik alapján arányos lett volna.

Persze lehet azt várni, hogy a 2004-ben csatlakozott tagállamok legyenek mások, tekintsenek ezekre a pénzekre is segélyként, hálásan nyalva a nyugati gazdák seggét, csak akkor azon ne tessék csodálkozni, ha ugyanők a nyugatról elmaradó források pótlása érdekében inkább az oroszok, kínaiak kegyét keresik majd, nekik nyitnak hátsó kaput az Európai Unióba.

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 12:01:49

Anglia lenyomta új-zélandot! nyílt a verseny a címért!

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 12:18:43

@Szergej Szergejevics Szergejev: a volt gyarmatokra maximum visszaosztás folydogál, s főleg ugyanazon szempontból, amiért a németek is leszarják orbán lopásait. viszont jó lenne azzal is szembenézni, hogy az ún. "harmadik világ" kizsákmányolása, kiszipolyozása nélkül mo is szarabb helyzetben lenne. a transzatlanti jólétet ebből finanszírozzuk.

nem, kkeuba segélyek érkeznek, mindegy, hogy minek nevezed. s kína, oo faszát szopkodva sem lesz más a helyzet. monak jó a segély az establishment szerint. abból telik járadékra. a magországok pedig megadják ezt, de elvárják, hogy a segélyezett ne szarjon oda, ahol eszik. amíg csupán a saját asztalára szarik, azt helyi sajátosságnak tekintik, ha egy vajda judit felvesz 900€-t havonta lakhatásra, azzal beárazzuk magunkat: koldus jobbágyok vagyunk a szemükben. ezen fel lehet háborodni, de azzal semmi sem változik. orbán meg csupán még a tajparasztságot makszolja ki. a szervilis seggnyalás és a tahók üres és kivagyi handabandázása között azért még van egy pár fokozat. talán egyszer eltaláljuk azt.

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.10.26. 12:32:59

@Sir Bates dö Hól: "kkeuba segélyek érkeznek, mindegy, hogy minek nevezed"

Most ezzel azt akarod mondani, hogy anno Írországba, Görögországba, Portugáliába és Spanyolországba is segélyek érkeztek (egyébként ezek az országok a lakossagszámuk és az akkori GDP-jük arányában bőkezűbb támogatásban részesültek, mint most a KKE-régió).

Vagy oda még felzárkózási támogatás ment, míg hozzánk ugyanolyan jogcímeken már csak segély, mert csak?

Talán Nyugat-Európának a keleti piacok bekebelezése, az itteni cégek bagóért való felvásárlása nem hozott semmilyen hasznot, csak a harmadik világ és a mediterrán periféria?

"ha egy vajda judit felvesz 900€-t havonta lakhatásra, azzal beárazzuk magunkat: koldus jobbágyok vagyunk a szemükben"

Előrebocsátom, fogalmam nincs ki az a Vajda Judit, és a konkrét esetet sem ismerem; de azért ne tegyünk már úgy, mintha a nyugati EP-képviselők nem éltek volna ugyanúgy (vissza) pl. a gáláns EP-kompenzációs szabályokkal!

Ez nem egy magyar probléma, ami nagyon jól látszik abból is, ahogy az EP ezt a helyzetet még most is kezeli!
euobserver.com/institutional/142263

"Members of the European parliament are paid €8,611.31 (£7,705) a month in gross salary, plus pension. On leaving the parliament they receive a golden parachute, a transition allowance worth up to €206,664, depending on length of service.

The court case was centred on expenses, including the €4,416 monthly “general expenditure allowance” awarded to MEPs to fund their constituency offices, which costs the public purse €40m a year. MEPs are also refunded first-class travel expenses and get a €313 daily allowance for hotel and living costs when working in Brussels and Strasbourg.

Most MEPs claim the maximum office allowance, with only a handful reimbursing the parliament for unspent funds. There is no requirement to provide invoices, receipts or any details on how the funds are spent."
www.theguardian.com/world/2018/sep/25/mep-expenses-eu-court-ruling

Felhívnám a figyelmedet az utolsó bekezdésre. Ennek fényében van bármiféle létjogosultsága annak, hogy pont Vajda Juditit (bárki legyen is a hölgy) pécézzük ki és savazzuk?

mgdé 2019.10.26. 12:46:20

@fáragyon a cassához:

Te valami csokiszínű nigériai szélhámos lehetsz, a nagylelkű G. R. Pharaon bankár úr már elhunyt ...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.26. 12:52:00

@Én de genere Mi: raszista dög vagy
minden málnaszínű niggeriai szélhámos nevében

mgdé 2019.10.26. 13:10:27

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Az a "ra", amilyen szista lennék, már ha ..., az Rá napisten akart lenni?
Ha igen, akkor vállalom, isteni leszármazottnak lenni, bizony jó!

(Azt nem tudom, az az al-Sziszi elnök mit fog szólni ehhez, de le..., ő úgyis csak egy arábiai gyüttment Alsó- és Felső Egyiptom Szent Földjén, semmivel sem jobb mint holmi hükszoszok!)

Édg Rá

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.10.26. 13:15:31

@Sir Bates dö Hól: OK, de az továbbra sincs meg, hogy miért is durvább a magyar képviselők által igénybe vett (hazai szinten valóban bőkezű) kompenzációs mechanizmus az EP-képviselőkénél.

Ha egy német szerint Varga 900€/hó támogatása "koldus jobbágy", akkor az (itt: @Szergej Szergejevics Szergejev: ) idézett Guardian-cikk szerint az EP-képviselők napi 313€-s megélhetési támogatása (brüsszeli, strasbourgi tartózkodásuk idejére) a dőzsölő földesúr? Vagy a német, francia MEP-nek ezt is szabad, csak a csicska KKE-jobbágynak nem?

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 13:33:38

@Szergej Szergejevics Szergejev: az általad említett országokban képesek voltak felhasználni a támogatásokat, a tőkeinjekciókat, mert volt struktúra, mely erre alkalmas volt. moon nem. amellett, hogy már '90-ben rossz útra léptünk (fizetünk, mint a katonatiszt, antall "úriember" volt, de nem államférfi, alkalmatlan volt a vezetésre, s azóta sem volt, az egy horn kivételével, erre alkalmas személy miniszterelnöknek. talán gyurcsány lehetett volna, ő viszont politikusnak volt gyenge akkor még. most már jó politikus (ha a közvélekedés szerint nézzük, hogy milyen jellemzők kellenek egy sikeres politikusnak), de pszichésen alkalmatlan ő is.), s azóta is azon járunk.

mindenkit savaznak, de pl. fillonon 400k€-t kerestek, nem üveggyöngyök miatt támadták.

lehet berzenkedni, de az sehová sem vezet. szembe kellene nézni a valósággal, s mindenkinek. kezdhetnénk trianon okaival. hogy elmaradt a kiegyezés a románokkal, szlovákokkal, szerbekkel. de egyszerűbb clemenceau menyét hibáztatni. miként az is jobban hangzik, hogy "mi kitartunk egy szövetség mellett", mint elismerni, hogy horthyék még kiugrani sem tudtak, ahhoz is balfaszok voltak. sz'al moon marad a járadékvadászat, az individualizmus önzősége, a szolidaritás hiánya. s a másik elárulása saját helyzetünk elviselhetőbbé tételéhez.
s a fentiek igazságán mit sem változtat, hogy "magyargyűlölő, vedd fel a júdáspénzt!" a zsigeri reakció;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 13:37:41

@Szergej Szergejevics Szergejev: varga moon vette fel ezt a pénzt. az ismert airbnb-zése mellett. évi 10800€-ért éhezve magát. moon irigység tárgya, de itt szánalmas közröhejé (pedig froban simlis mindenki, ezt ne felejtsd el!)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 13:39:14

@fáragyon a cassához: nyugi, minden egyes komment után rezeg a mobilom, dzsordzsi tudja, hogy mi a piacgazdaság;-)...

mgdé 2019.10.26. 13:42:08

@Sir Bates dö Hól:

A Hól-ra válaszul:

Piramisom, lovag úr, Rá isten kegyelméből mindig nyitva áll Ön előtt,
a sötétség oszlatása céljából végzett szent háborújával kiérdemelte. ;)

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 13:50:41

@Édg Rá: ez megnyugtató, és köszönöm, bár számomra odinék testhezállóbbak. indiát még nem igazán ismerem ebből a szempontból, csak a felszínt kapargatom ott. viszont az égigérő fa az enyém!;-)...

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.10.26. 14:00:03

"az általad említett országokban képesek voltak felhasználni a támogatásokat, a tőkeinjekciókat, mert volt struktúra, mely erre alkalmas volt."

Ööö, sorry to burst your bubble, de azért ezek közül maximum Írország az, ami valódi sikertörténetnek tekinthető.

A többiek esetében történt ugyan valami átmeneti felzárkózás-féle (ahogy írtam is, elsősorban a sokkal bőkezűbb támogatási rendszernek köszönhetően); de az eurózónában, különösen a válság után kiütközött a versenyképességi deficitjük, az államháztartási fegyelem hiánya.

Ma már Görögország a GDP/fő mutatót tekintve egyértelműen hátrébb tart, mint a KKE-országok átlaga, és Portugália vagy akár Spanyolország sincs sokkal előrébb.

A KKE-országok (a Brexiten túl) éppen azért fognak kevesebb támogatáshoz jutni, mert a mediterrán perifériát (különösen a görögöket) is ismét fel kell zárkóztatni, amire nyilván nem lenne szükség, ha ezeknek az országoknak az uniós tagsága baromi nagy sikertörténet lenne.

"fillonon 400k€-t kerestek" "moon irigység tárgya, de itt szánalmas közröhejé (pedig froban simlis mindenki, ezt ne felejtsd el!)"

Na igen, Franciaországban a nagypolitika krémjét is a korrupciós vádak érintik (a néhai Chiractól Sarkozyig); de ezek szerint arra van zsigeri késztetésük, hogy a keleti parlamenti képviselőkön röhögjenek? Vajon miért?

Azt lehet mondani, hogy a magyar parlament költségtérítési szabályozása túlzottan nagyvonalú, és ezt sok képviselő kihasználja; de azok után, hogy a 751 európai parlamenti képviselő túlnyomó többsége ennél még sokkal gálánsabb szabályozást használ ki náluk is sokkal gátlástalanabbul, azt kell mondjam, hogy a kedves nyugati közvélemény igen rossz érzékkel választja ki a "közröheje" tárgyát; ennyi erővel nyugodtan röhöghetnek saját magukon is.

eszti..... 2019.10.26. 14:36:00

@Sir Bates dö Hól:

Segély vagy támogatás, tökmindegy. A kelet európai országokban ingyen pénzként kezelik.
Elég csak megnézni, hogy az uniós agrártámogatás kapcsán hogyan asszisztál minden kormány a lenyúláshoz.
Magyarország- Ángyán lista, Szlovákia- Kelet-Szlovákiai grófnője, Kuciak gyilkosság/ az olasz maffia mezőgazdasági szövetkezetei, Csehország- Babis gólyafészke.

Nekem leginkább ez a passzus tetszik Schanda /!!!!/ miniszterhelyettes úr felháborodott véleményéből:
"Rámutat, hogy a kelet-közép-európai országok rájöttek arra: ebben a külső keretben csak együtt erősek (főként a visegrádi négyekre utal), és csak összefogással tudnak eredményeket elérni. Kijelenti: „A közös érdekérvényesítés meghozta az eredményét: a térség mára erősödik. A régió országai már elutasítják, hogy másodrendű államokként tekintsenek rájuk, és a nyugati érdekek „beszállító államaivá” tegyék őket.”

Csak halkan kérdem, hogy a picsába tekintsenek rájuk
1. mikor mindent zsebre tesznek
2. egymás között versenyeznek a legjobb beszállító állam címért

A visegrádi négyek egységét inkább nem jellemezném még egyszer.

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 14:54:43

@Szergej Szergejevics Szergejev: nem elgondolkozol az általam leírtakon, hanem nem létező buborékokat akarsz kipukkantani;-)... így mi értelme van ennek?

írország? az offshore-sziget? mint sikertörténet?;-)... a megfojtott görögország, mint ellenpélda? a szolidáris ibériai-félsziget? mondj egy ír terméket az alkoholon kívül? spanyolt találsz, spanyol fdi-t találsz.

gdp? mi emeli a magyar gdp-t? a német, stb. üzemek és a fasiszta-náci gazdasági csoda típusú közmunkák mellett? az építőipar felfutása? amit az állam generál, s fizetőképes kereslet anélkül nulla? ha valami, akkor ez a luftballon;-)...

provinciális az előttünk, vidékiként viselkedik, finom, fineszt igénylő csalások helyett csak einstandolni tud. az oroszoknál is a zabraty az alap, de legalább nyelveket beszélnek. mo leggazdagabb embere pedig egy sutyerák paraszt. tényleg nem érzed a különbséget?;-)... novák katalin a france24-ben zsíros hajjal képviseli agresszív paraszt módjára moot?! hajat kellene mosni minden nap, ez az alap. de ő is csak egy jobbágy, még ha janicsár, akkor is;-)...

ha csak azt akarod látni, amit akarsz, nekem mindegy;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 15:01:20

@eszti.....: schanda azt felejti csak el, hogy egymásra licitál a V4 az fdi-k miatt: a másik oldal rendel egy kávét, míg nézi a földön dulakodó csórókat, kik egy marék apróért bohóckodnak;-)... s a leglelkesebbek a magyarok: nincs belső piac, mint a lengyeleknél, nincs önálló termék, mint a cseheknél, s nincs euró, mint a szlovákoknál, mo a gatyáját letolja mindenkinek, s vazelin nélkül is bevállalja. ide jutottunk...

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 15:13:44

@Édg Rá: sz'tem a régi nicked sem értették, sz'al ez végképp talány lesz. elkészült a geneaológus?;-)...

eszti..... 2019.10.26. 15:19:49

@Sir Bates dö Hól:

schanda nem felejt el semmi, ahhoz elsősorban ismeretekre lenne szüksége.
ha már ennyi időd van, magyarázd el mi az fdi, nincs időm a neten kutakodni.
....
.. hogy mik vannak!

"miközben a Fidesz és környéke 2012-ig még csak-csak kritizálgatta a „szoclib” Strabagot, a mélyben már 2009-től barátkozni kezdett a bécsi lobbistákkal."

www.valaszonline.hu/2019/01/29/strabag-fidesz-sztori-meszaros-belfry/
g7.hu/kozelet/20180328/meszaros-lorinccel-egyutt-duborog-az-osztrak-ugyved-nevere-bejegyzett-60-milliarddal-kitomott-csodaceg/

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 15:22:02

m.magyarnarancs.hu/belpol/nagyon-magyar-123192

mondtam, az elitnek jó a paraszt, hisz ő is az, semmi más, csak jobbágy, aki járadékvadásszá szeretne válni, de csupán a vidéki martalóc szerepre alkalmas;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 15:26:30

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: ha ilyeneket olvasol szabadidődben, akkor mi a gond a genderstudies-zal?;-)...

Szergej Szergejevics Szergejev 2019.10.26. 15:29:23

@Sir Bates dö Hól: "írország? az offshore-sziget? mint sikertörténet?;-)"

A maguk szempontjából simán, mert azért még a kedvező adózási feltételek mellett is bőven csurran-cseppen az "ott megtermelt" GDP-ből az íreknek is. Az EU-nak persze kevésbé tetszhet mindez, de az írek csak a meglévő kiskapukat használták ki ügyesen; miért hagyták ezeket nyitva nekik.

"mondj egy ír terméket az alkoholon kívül? spanyolt találsz, spanyol fdi-t találsz"

Ír terméket? Mondjuk pl. ír Kerrygold vaj itt minden Spar polcán van (ahogy persze spanyol Serrano sonka is). Ez mondjuk szerintem pont nem tartozik a lényeghez.

Persze, egy negyvenmilliós országban nagyobb eséllyel lesz saját nagyvállalat, egyedi termék (a 4,5 milliós Írországhoz képest), az egykori gyarmatbirodalmi kapcsolatokkal, a nyelvi azonosságot felhasználva a latin-amerikai fdi sem akkora nagy cucc, de ennek ellenére is: ha csak az életszínvonalat veted össze, abból se a spanyolok jönnek ki jól (bár nyilván nem akkora a különbség, mint a GDP/fő-ben).

"finom, fineszt igénylő csalások helyett csak einstandolni tud. az oroszoknál is a zabraty az alap, de legalább nyelveket beszélnek. ... tényleg nem érzed a különbséget?;-)"

Őszintén? Nem igazán.

Erkölcsileg ugyanarról van szó, a közpénzek/állam szempontjából is nagyon hasonló a végeredmény; ehhez a fajta fineszhez nekem nincs kedvem tapsolni (ha neked van, az a te dolgod).

Arról már nem is szólva, hogy a külföldi parlamenti képviselők, EP-képviselők költségtérítéses botrányai esetében (azaz azokban az ügyekben, amik még az ottani alacsony lécet is leverik) általában semmilyen fineszről, finomságról nincs szó; amibe bele tudnak bukni, az a rokonok, szeretők alkalmazása és állami pénzből való kitömése; millió példa van rá.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.26. 15:40:50

"It is currently estimated that 40% of the French population is descended at least partially from the different waves of immigration the country has received since the early 20th century;[257] between 1921 and 1935 alone, about 1.1 million net immigrants came to France.[258] The next largest wave came in the 1960s, when around 1.6 million pieds noirs returned to France following the independence of its Northwest African possessions, Algeria and Morocco"

milyen kedves és megtisztelő lehet migráncsoban toronyőrnek lenni
sok noir, a fehérek meg maradtak parasztok mer valakinek meg kell termelni a káposztát a 30M migráncs szájába

mgdé 2019.10.26. 15:43:05

@Sir Bates dö Hól:

El. A legújabb kutatások szerint Kötöny és Rá. ;)

mgdé 2019.10.26. 15:47:08

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Öcsike, nem kellene ám Nazarbajev nagyúr véréről ilyeneket ... Csaxólok.

mgdé 2019.10.26. 15:54:00

@Sir Bates dö Hól:

Szerinted a Kolaxaist már értenék? Akkor legyen! :)

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.26. 15:56:13

@Édg Rá: Nazarbaev Úr kiásná és elégetné a szifiliszes kábszeres buzi hazaáruló migráncst, ha lenne idelye ekkora senkikkel foglalkozni

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.26. 15:59:17

@Édg Kolaxais: akinek nem megy a latin, az ne erőltesse
mer pofára esik mint phovard

mgdé 2019.10.26. 16:00:11

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Igazad van, kézrehajló!
Aki nem állt ki és győzte le Batu hadait, azt mind ki kell ásni és elégetni a maradékát!

mgdé 2019.10.26. 16:21:38

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Öcsike, ez gyenge. Figyelmesebben olvasd Homéroszt is és Vergiliust is.
Persze a te képességeiddel ez érthető, hisz még két szó leírására sem vagy képes Blianül. :D

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.26. 16:24:53

@Édg Kolaxais: kis helóta nagy wiki huszár vagy
gogle transzlátorral még érdekesebb nevecskéket kotor6sz elő
oszt dicsekedly el a bátesznek vele minden kép
talyparaszt

mgdé 2019.10.26. 16:31:57

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Már a transzformerekkel jössz? :D
Öcsike, nem nézel te túl sok Marvelt, DC Comicsot és DreamWorksöt?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.26. 16:32:16

nemsoká befut a szabadkai gyors, gyün a trraktorros
azt még kivárom hogy mi a véleménye a nyilas misikrű

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 16:42:22

@Szergej Szergejevics Szergejev: nem tudom, bár sejtem, hogy miért negligálod -de minimum irrelevánsnak minősíted- a komplexitást, holott képes vagy rá, sz'al javaslom, hogy eggyezzünk meg abban, hogy k.o.-val győztél;-)...

(az offshore lehetőség egyébként a hollandok miatt maradt meg anno, mert jelezték, hogy különben csáó; nyilván blöfföltek, meg akkor még más idők jártak; a dél-amerikai, angolai/mozambiki fdi pedig jelentős az ibér peninsuláról; s az ír vaj finom, s mondom ezt úgy, hogy fro nem mo;-))

morph on deer 2019.10.26. 16:45:48

@Szergej Szergejevics Szergejev:
“ Na igen, Franciaországban a nagypolitika krémjét is a korrupciós vádak érintik (a néhai Chiractól Sarkozyig); de ezek szerint arra van zsigeri késztetésük, hogy a keleti parlamenti képviselőkön röhögjenek? Vajon miért?”

Mert azok mindezeken felül még stílustalan, nevetséges bunkók is, azért!
Vegyük például orbán viktor mihályt, a gusztustalan kézcsókjaival, a kis kék papír irattartójával, a felnőttek számara készült, rajta harmonikázó nadrágjával a kinőtt zakójához, - és akkor még meg sem kínálták, hogy enni is látták volna..!

Mindez, bár valójában szánalmas, a franciák számára egyértelműen röhejes, maradjunk annyiban. Ott az elemi viselkedési normákat illetően ilyen szinten fogalmatlan személy még egy falunapon is kirívó lenne, nem hogy az ország kormányfőjeként!

Szóval van okuk röhögni, és meg is teszik.

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 16:51:49

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: pubi, itt a feketelábúak citoyenek voltak, fehérebbek, mint csúti dakota;-)... s ha maradnak, maradhatnak, akkor a maghreb most nem ilyen;-)... viszont a beurettek nélkül nincs a les trente glorieuses sem;-)... átbaszott kancsalgyurka a simplicity-vel: complexity, máshogyan nem érdemes nézni;-)...

Ménár Atya 2019.10.26. 16:53:18

@antiinternáci:
Azt hiszem nem érted amit írtam.
Én sem szeretném a diktatórikus vezetést.
De, azért volt egy rendszerváltás, azóta szerencsére ezek a szélsőségek nem jellemzőek, talán a köcsög fletó -demszky volt aki ismét erőszakhoz fordult a hatalma megtartásáért.
Szerintem ne ítélj előre, anélkül, hogy látnád mit hoztak össze.
Bízni én sem bízom bennük, de ki tudja, lehet hogy jobb lesz.
Amúgy pedig ,nem hiszem, hogy egy mai polgi mesternek olyan hatalma lenne, mint a komcsi diktatúra véreskezű urainak.
Bár az ígéreteikből látszik, hogy azt hiszik most aztán mindent lehet, de hamar jön a hideg zuhany szerintem, nekik is,meg a szavazóiknak is, a csalódással együtt.
De őszintén mondom, ne legyen igazam.
Nem érdekem, hogy a saját városomban azért legyen rossz, mert épp nem kormánypárti a vezetés.
Jövőre megszűnik úgy is a hajléktalanság , nem lesz dugó, és mindenki kedvére bringázhat, senki nem hal meg a hidegben, és megszűnik a korrupció,mint kispesten :)

antiinternáci 2019.10.26. 16:53:23

@Sir Bates dö Hól:

Nem zárom ki, hogy ő német értelemben kereszténydemokrata.
De szerintem a CDU (és sajnos ma már a CSU is) nagyjából az utolsók közé tartoznak, akiket követnünk kellene. Talán egy árnyalatnyival ha jobbak, mint a legelvetemültebb szélsőségesek. De szerintem a neofiták mindig rosszabbak, túl akarják teljesíteni az eleve elvetemülteket. Undorral szemlélem a nap mint nap végrehajtott hűségesküket, csak hogy megfeleljenek a bolsevistáknak.

Franz-Jozef Strauss és Helmuth Kohl kilépne ezekből az elkorcsosult, bolsevisták által megszállt pártokból. Nem véletlen, hogy Kohlt, aki pechükre hosszú életet élt, a CDU-bolsevisták minden eszközzel elszigetelték a külvilágtól. F-J Strauss szerencsésebb volt, nem kellett megérnie ezt a gyalázatos ámokfutást, amit hajdani pártja nevében ma művelnek.

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 16:53:47

@Édg Kolaxais: ha a Mi is gondot okozott, szerinted ez mitől menne?;-)...

Ménár Atya 2019.10.26. 16:55:12

@Sir Bates dö Hól: Azt hiszem, ebben egyetértünk, és ez mindenkinek rossz így.
Nem tudom hogy lehetne ezt megváltoztatni.

Cycmen 2019.10.26. 16:55:15

@morph on deer: "Mert azok mindezeken felül még stílustalan, nevetséges bunkók is, azért!
Vegyük például orbán viktor mihályt, "

Miért nem bírok meglepődni! :D Ti már Orbánra veritek a faszotokat is! És még aszondja hogy Mihály! Háháháháhá! Hát kecske nem te vagy a legélesebb kanál sem a fiókban!

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 16:56:18

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: szar dolog a szőkőkúti rókalét, ha érik a szőlő;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 17:00:57

Skacok, de tényleg! Ahol németh szilárd alelnök lehet, ott mit lehet magyarázni? Ahol kormánytag lehet az, aki annyit ért a piacgazdaságból, hogy megkapta a leadót az iskolai budipapír rendelés után!

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 17:02:23

@morph on deer: fehérek közt európai;-)... a svédek nem múltak el nyomtalanul;-)...

Cycmen 2019.10.26. 17:31:50

@Thomas Grande: " Ismerem a fajtádat, csak azért él még mert még ahhoz is gyáva, hogy véget vessen értelmetlenül nyomorult életének. Na, békén hagylak most már, így eléggé összezavartalak már, azt hiszem."

Hát nekem nem úgy tűnik, hogy én vagyok összezavarodva!

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 20:14:00

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: ez is egy vélemény, ha megtörténne, egymás szarát ennétek;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 20:24:48

@Ménár Atya: első lépés, hogy lebontani a ner-t, majd visszatérni a '90-es modellhez, csak nem hagyni, hogy megint szabadrablás legyen, s kikényszeríteni a felelős gazdálkodást, a jó gazda módjára hozzáállást a vagyonhoz, s persze ezt számonkérni a választók által. vagy maradjon a ner, és tapicskolni tovább a szarban. mert a 9%szja/16%tánya az a nyomorba vezeti az országot, bár személyesen lehet ennek valaki a haszonélvezője. de ha nem emeled fel a 4m nyomorgót és integrálod a cigányokat azonnal, akkor még van 15-20 év maximum, hogy aki tudja, az élvezze a viszonylagos jólétet, mert utána mo már latin-amerika, nem európa. a csóró gyereket szül, mert nem tehet mást.

Sir Bates dö Hól 2019.10.26. 20:29:55

@antiinternáci: sz'tem neked relaxálnod kellene, mondjuk egy spanglival, mert nagyon kitekerten látod a világot: te vagy a fehér, s az attól eltérő a fekete. s ez a gondolkodásmód csak zsákutcába vezet. ha nem neked, akkor a téged követő generációnak. de tudomásul veszem, hogy te így érzed. csak elfogadhatatlan számomra.

Ménár Atya 2019.10.27. 06:00:33

@Sir Bates dö Hól:
És mégis ki lenne a jó gazda?
Talán fletó, vagy a maszop-szadesz, aki elszegényítette az országot?
Ennél még a fidesz bagázs is jobb szerintem.
A szegénység felszámolását hogy képzeled, mert ez is megérne pár gondolatot,
Ha 4 millió szegény van, akkor a baloldal miért támogatja a migránsok kvóta szerinti betelepítését?
Itt van egy kis ellentmondás.
Cigányokat nem lehet integrálni, csak erőszakkal, erről már van 1-200 év tapasztalat szerintem.
De erőszakot nem alkalmazhatunk, mert akkor a a volt komcsi szocik futnak fasisztázni.........
Amúgy nem az alacsony adók viszik nyomorba az országot, hanem az alacsony bérek, és az ebből befolyó kevés adó rossz felhasználása.
Ha agyonadóztatsz valakit, mert szorgos, akkor az vagy lopni" fog, (adóoptimalizálás)
Vagy elkeseredik, és levált, lásd fletó és sleppje elküldése a picsába.
Nekem nem jött be a szoci rendszer, ahol az a mai napig a vezérvonal, hogy bezzeg náluk a minimálbér adómentes volt.
1,
Éljen meg az a minimálbérből,aki szerint ez erény
2.
Aki ezt hangoztatja az általában szoci milliomos mutyi király, lásd a kispesti videó szocreál valóságát.
Nincs kétségem, hogy minden pártnál így megy ez, de legalább ne játszanák meg a volt kormánypártok a talpig becsületest,ennek ismeretében.
Szóval nehéz ez, jelenleg nincs épkézláb ellenzék, ugyanazok a múmiák jönnének vissza, akik elkúrták, nem kicsit, nagyon.
És ez azonnal látszik a főpolgi választás után sajnos.

nincs1itt 2019.10.27. 09:20:24

@antiinternáci: te gyerek! értem én, hogy nem sokkal vagy többre képes, mint a kedvenc pártod. de azért ne engem hibáztass, hogy kimaradtál az oktatásból úgy 10 éves korod körül és ezt a lemaradást azóta sem vagy képes behozni.

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 09:21:20

@Ménár Atya: a jó gazdát az önkormányzattal kapcsolatban említettem; hogy ki a jó gazda? Ezt te tudod helyben. A demokrácia macerásabb dolog, mint a többség gondolja: nem annyiból áll, hogy négy/öt évente leszavazok. Helyben meg még hozzá is férsz az információkhoz.
Először is nincs baloldal moon. Igaz, jobboldal sincs. Mármint pártként. A szegénység csökkentése/felszámolása valóban megérné pár sort.
Migránsok nem léteznek. Ellenben vannak menekültek, bevándorlók és vendégmunkások. Ez már egyszerűsíti a helyzetet. Ha befogad mo akár 10e főt (nem ennyiről volt szó, 1200-ról), akkor mi van? Most menekültekről beszélünk. Komolyan, az változtatna bármit is?
A cigányoknak még soha nem adott semmit a többségi társadalom a megvetésen kívül. Ezt azért jó lenne belátni. Hivatkozni hivatkoztak rájuk, iszonyatos mennyiségű pénzt vettek fel tanulmányokra (mszp-szdsz), programokra (fidesz), és pont semmi nem jutott el a cigányok hoz. (Bár a Híd a munka világába 1,5Mrd összege is nevetséges, mikor 35M/fő a kormány támogatása egy multinak.) Én nem oda értük, de legitim elvárás, hogy ne állatként kezeljük őket, főleg, ha eddig sem tettünk meg semmit a felemelkedésükért (s most 1948-tól nézzük). Ellenben 5-10 éven belül megszervezik magukat, s milyen jó lesz, ha együtt, egy tömegben szavaznak (már ma is 12% az arányuk, 10 év múlva ez 18% lesz, '50-re cca. 35-40%), s jobb a korfájuk, mint a többségnek.

Tudod mennyit fizetnek a multik tányában? 4%-ot. Ez a gond. A 27% áfa mellett.
Nem én szavaztam azokra, akik ellopták az elmúlt évek támogatásait/segélyeit. Normálisan kellett volna felhasználni.
Én nem értek egyet az adómentességgel, de felőlem akár 70%-os adó is terhelheti a jövedelmet. De ne nevezzünk senkit gazdagnak azért, mert 4000€ bruttója van;-). Az egy normális jövedelem, nincsenek napi gondok, ennyi. Van erre megoldás, csak nem egy neoliberális gazdaságpolitikát kellene folytatni. A leginkább neoliberás a fidesz.

Persze az ingyenpénz és segély hajója elment, ilyen már nem lesz, a ner-nek meg ebből ennyit sikerült felmutatnia: stadionok, mészáros, ner-lovagok, igazi klasszikus járadékvadászok á la Márai aladárjai. Erre bárki képes lett volna.

De mondom, moon nincs önkormányzatiság. Akkor még miként lehetne demokrácia? Az alapokat kellene megteremteni.

Cycmen 2019.10.27. 09:36:58

@Sir Bates dö Hól: "De mondom, moon nincs önkormányzatiság. Akkor még miként lehetne demokrácia?"

Nevetségesek ezek a kinyilatkoztatásaid. Demokrácia is van és önkormányzatiság is!
Ugyanilyen volt, ha nem rosszabb minden amikor a nemzeti oldal ellenes erők voltak hatalmon és mégsem hiányolt semmit senki, bezzeg most, hogy nincsenek hatalmon, megy az ajvék.

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 09:47:25

@Cycmen: más definíciókat értünk egy-egy hangsor alatt. Ezen nem nyitok vitát. Ki milyen igényszinten áll, akként értékeli. Akinek jó a rendiség is, az boldog moon. Az analfabéták közt már király az is, aki a nevét le tudja kaparni;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 09:50:00

@Cycmen: "Ugyanilyen volt, ha nem rosszabb minden amikor a nemzeti oldal ellenes erők voltak hatalmon és mégsem hiányolt semmit senki, bezzeg most, hogy nincsenek hatalmon, megy az ajvék."

persze, csak fekete és fehér van, mi?;-)...

Ménár Atya 2019.10.27. 10:12:20

@Sir Bates dö Hól:
Pedig migráció van.
Amivel nem lenne gond, ha ezt nem erőltetné a liberó társaság.
Gondolom, ha ugy döntenék, hogy holnap a házadba beteszek négy cigányt, akkor te tapsikolnál, mert négy az semmi......
Szerintem nem érted a helyzetet.
Ha valaki ide szeretne jönni, jöhet, hivatalos úton, nem úgy hogy valakik majd idepasszolnak valakiket.
Szerintem ezen ne vitatkozzunk, mert ebből nem hiszem hogy engednék bárkinek is.
Majd azért nézz utána hány mlrd ft-ot fordtottak eddig a cigányok felzárkóztatására, sokat semmi sikerrel.
Már fiatalon beléjük neveli a család az élősködő életformát, és ez megy generációról generációra.
Mi meg fizetjük, és a neolib aki maradjunk annyiban, hogy nem a fidesz, hanem a mai ellenzéki gittegylet, ezt támogatja,mert ez az érdeke.
Csak emlékezzünk arra a sírásra,amikor a csp-t iskolába járáshoz kötötték, volt fasisztázás,meg hiszti, de csak a bukott politikusok között a maszopnál, a választóik azért egyetértettek ezzel.
Önkormányzatiság azért szerintem van, igaz működhetne jobban, de egyiknek sem érdeke egy ellenőrző rendszer beiktatása.
A lenyúlást pedig csak így lehetne megakadályozni.
Lásd a kispesti százmilliók elsikkasztását, pedig az csak egy önkori volt.
Ha nem lenne demokrácia, akkor ma nem lenne karácsony a főpolgi, tehát szerintem itt megdőlt ez a hipotézised.
Vagy akkor csalt az ellenzék, és ránk erőszakolták karigerit?

Cycmen 2019.10.27. 10:46:26

@Sir Bates dö Hól: " más definíciókat értünk egy-egy hangsor alatt. Ezen nem nyitok vitát. Ki milyen igényszinten áll, akként értékeli. Akinek jó a rendiség is, az boldog moon. Az analfabéták közt már király az is, aki a nevét le tudja kaparni;-)..."

Hányszor mondtam már, hogy nálam nem jön be ez a szőrös pofájú esztétika-filozófia szakos bolsevik zsidó duma, hogy "majd mi megmondjuk, hogy nektek mi a jó, ti kussoljatok, mert analfabéták vagytok"?????????
Leírod, hogy rendiség van itt demokrácia helyett úgy, hogy közben az emberek nagy részét kvázi alsóbbrendű hülyének nevezed, akik nem dönthetnek a saját sorsuk fölött felelősséggel? Hú de demokratikus vagy! Ebbe bukott bele az SZDSZ.

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 11:35:27

@Ménár Atya: beállítod a távcsövet, fixálod, s nem is vagy hajlandó azt megmozdítani, miért is látnád a horizont teljességét?
Amit a cigányság rá fordított összegeket illeti, tényleg nézz utána, ne zsigeri gyűlöletből mondd! Nézd, engem annyira nem érint, itt nincs cigány. Itt arabok, feketék vannak, sz'al én azért jobban látom, hogy mennyire gáz a nyugat, mint az, aki turistaként jön csak ide.
Miért kellene befogadnom akár egyetlen egy cigányt is? Fizettem az adót (még ha nem is mindet, ez igaz), ő is fizette, miért nekem kellene megoldanom az állami feladatokat? Megtehetem, de akkor meg mire az állam?
Tudod, hogy mit jelent itt az átlag muszlimnak a hite? Nem eszik disznóhúst, vallja Allahot és Mohamedet, többé-kevésbé tartja a ramadant és elmegy talán péntekenként a mecsetbe. Ebből mi az, ami téged zavar? Hogy vannak szélsőséges idióták is? Mennyien? 0,001%? Tízezerből egy? A te averziód a cigányokkal szemben már rasszista vagy náci elmeroggyanttá tesz? Én sem gondolom.
De jót beszélgettünk, eltérő perspektívából ellenére.

Cycmen 2019.10.27. 11:56:36

@Sir Bates dö Hól: Amit a cigányság rá fordított összegeket illeti, tényleg nézz utána, ne zsigeri gyűlöletből mondd!....................

Szerény számítások szerint is legalább négy diplomája kellene hogy legyen mindegyiknek a rájuk költött összeg nagysága alapján!

mgdé 2019.10.27. 12:42:04

@Cycmen:

"legalább négy diplomája kellene hogy legyen mindegyiknek"

S akkor hogy-hogy neked nincs annyi? :P

mgdé 2019.10.27. 13:07:36

@Ménár Atya:

"erről már van 1-200 év tapasztalat szerintem"

Ez ennyire talán nem egyszerű, ennél árnyaltabb a kép.

Testközelből nem tudom mi van a Tisza menti és a borsodi zsákfalvakban, elhiszem, hogy ott kilátástalanabb a "felemelés" esélye az ottani családi tradíciók miatt, de azt viszont láttam, hogy a '90-es évek elejei gyárbezárások pont a valamit akaró, a leginkább "magyar módra élni" akaró cigányokat, betanított munkás, szakmunkás, tették leginkább tönkre. Az első kirúgások őket érték, használható kapcsolataik nem voltak (jé, a hálózat matematika már akkor ...), s miután összedőlt a kis világuk, ami miatt 10-20-30 évet güriztek, öngyilkos lett, egyházhoz menekült, lezüllött alkoholistává, kábszeressé, vagy épp bűnözővé, stb., s a családjaik - a következő nemzedék(ek) - már nem tudtak kimászni innen. Ha viszont nincs pozitív példa, hogy lehetséges - s nem csak egyedileg, egy-egy kivételes eset - hanem még egyes rétegeknek is, akkor esélye sincs, hogy változzon csak legalább egy részük (ami máris javítana valamit a jövőbeni %-okon, az asszimilálódás mellett ennél a körnél már csak az életmódból következően a gyerekszám csökkenése révén is), mert nem látják értelmét még megpróbálni se.

Nem, nem tudom a konkrét kivitelezési módot, programot.
De nem is az én dolgom, nem én vagyok az állam (én "csak" adózok), sőt, még Fflórit vagy Hegedűs Zsuzsát se én futtatom.

(Helgácska kedves, kérlek szépen, te csak akkor szólj hozzá, ha értetted, amit írtam. Természetesen lehet ellenvéleményed, sőt, tudod, hogy ha olyat írsz, akkor azt helyén kezelem, de a csak zsigerből jött indulati hülyeségekre csak azt válaszolhatom majd, hogy akkor beszélgess a migráns Cöfi bácsival, ő a méltó férjjelölt.)

Cycmen 2019.10.27. 13:39:29

@mgdé: (Helgácska kedves, kérlek szépen, te csak akkor szólj hozzá, ....................

Pofád lapos hülye buzi!

Cycmen 2019.10.27. 13:50:25

@mgdé: " a '90-es évek elejei gyárbezárások pont a valamit akaró, a leginkább "magyar módra élni" akaró cigányokat, betanított munkás, szakmunkás, tették leginkább tönkre. Az első kirúgások őket érték, használható kapcsolataik nem voltak (jé, a hálózat matematika már akkor ...), s miután összedőlt a kis világuk, ami miatt 10-20-30 évet güriztek, öngyilkos lett, egyházhoz menekült, lezüllött alkoholistává, kábszeressé, vagy épp bűnözővé, stb., "

Hoppant éhdekes kedves thanult khollégám, csak azt mondd meg, hogy a cigány miért aljasodik le ezerszer jobban mint az ugyanabban a faluban élő magyar, valamint az állandó fő gondjuk, az iskolázottság hiánya miért csoda, ha az általánost is basznak kijárni, baszni viszont tudnak!

mgdé 2019.10.27. 14:04:14

@Cycmen:

Cöfi bácsival Ménár atya fog összeadni? :P

Cycmen 2019.10.27. 14:14:10

@mgdé: Egyébként megkérdezhetem, hogy mitől lettetek ekkora buzik a betosszal?

mgdé 2019.10.27. 14:19:00

@Cycmen:

Soha nem mondtam, hogy nem alhasosodik le, bocsánat, aljasodik le, ezerszer jobban. :P Pedig még fiatal nép.

Az volt az alapfelvetés amihez becsatlakoztam, hogy lehet-e, s ha igen, mit és mi módon lehet ez ellen tenni, mert valamit kellene, lévén ha így marad nem nagyon lehet jó vége. Tudom, te magad részéről már megoldottad, s le is szavaztál a megoldási módra, hisz te már elhelyezkedtél meósnak az újonnan alapított magyar kézifegyvergyárban. Ettől még a többiek által is végig gondolandó kérdés maradt.

mgdé 2019.10.27. 14:22:12

@Cycmen:

Kézrehajló öcsi megnevelése céljából.

Egy nyugat-kipcsaknak ugyanis legyen önérzete!

Cycmen 2019.10.27. 14:36:21

@mgdé:" Az volt az alapfelvetés amihez becsatlakoztam, hogy lehet-e, s ha igen, mit és mi módon lehet ez ellen tenni, mert valamit kellene, lévén ha így marad nem nagyon lehet jó vége."

Ezt levágtam és egyébként is régóta ismerem a paranoiás libsi lelkivilágot ami mindig valami nagy céllal akar valami vélt rosszat.... jól elbaszni a jónép legnagyobb örömére!
Azt kérdeztem, hogy tudálékos nagyképű baromból miért léptél át parasztba?

mgdé 2019.10.27. 15:19:49

@Cycmen:

"ismerem a paranoiás libsi lelkivilágot"

Akkor elhívlak hozzám, mesélj már nekem erről, mert én viszont nem.

Mer' - veled ellentétben - kézrehajló öcsi barátod semmit nem ért meg a versidézetekből ... Te legalább a fegyver- és rabszolgakereskedő költőket illően megbecsülöd, s a szexről is pont ugyanazt gondolod, mint ama woodyallen ...

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 16:05:29

@Cycmen: azért kerül rosszabb helyzetbe, mert sötétebb a bőrszíne, hullámos a haja, s ez már elég ahhoz, hogy leprásként kezeljék a hozzád hasonlók;-)... Mirmur, budapestet, s még sok nagyvárost sosem építették volna újra '45 után a cigányok nélkül... a fekete vonat az nem a mozdony színére utalt;-)...

Ménár Atya 2019.10.27. 16:42:39

@Sir Bates dö Hól:
Még régebben olvastam, hogy kb 180 milliárdot fordítottak rájuk, eredmény meg kb nulla.
Minek dolgozzak,mikor egy nap többet összehozok okosba"
Ezt több romától hallottam, ismerem őket, erre rendezkedtek be.
Ebből nehéz lesz kimozdítani őket megfelelő intézkedések nélkül.
Nem tudom te merre élsz, nem tartom számon, de itt ez a probléma, ezt kell orvosolni.
Ami a muszlimokat illeti, biztos nagyon békések, csak nekem nem igen tetszik ahogy a nőket kezelik, kb középkori a gondolkodásuk.
Elég csak megnézni az iráni,szaudi államot, és látható, hogy a békés muszlimok hogy gondolkodnak.
Nos, én viszont a hazámban úgy gondolkodok, hogy a nők egyenjogúak a férfiakkal, nem kell takargatni magukat a vallási szabályaik miatt, és nem cserealap tevéért.
Az a helyzet, hogy akit eddig ismertem arabot, nem győzött meg arról, hogy közénk valóak, főleg nem tömegesen.
Aki a vallási törvényeket helyezi a világiak elé, nem való demokráciába.
De, amúgy jöhetnek, csak be kell nyújtani a kérvényt a megfelelő szerveknél, és ennyi, nem a zöld határon, mint a török barátaink 5600 éve.
Szerintem volt velük úgy 150 tapasztalat, elég is volt ennyi .
A gondolkodásuk a probléma, nem a színük.
Csak jelzem, hogy amikor rasszistázol, akkor talán kicsit gondold át, hogy a rasszista magyarokat vajon miért nem zavarja az a kb 20-40000 kínai aki közöttünk él, ráadásulők tényleg nem nagyon hasonlítanak az európai népekre.
Talán azért nem zavarnak, mert még a 0.00001 részük sem akar vallási ideológia mentén robbantgatni, lövöldözni,tömegbe hajtani teherautóval, nem akarnak nálunk rendezkedni, és kínai népköztársaságot kikiáltani :)
Sőt, ezek inkább idomulnak a helyi lakossághoz, hogy üzletelni tudjanak.
De amúgy magam ismerek kínait,amerikait,németet,svájcit,oroszt,aki ide költözött, és semmi baj nincs velük.
Szóval, had legyen már beleszólásunk kit engedünk be a lakásunkba, országunkba, ne legyen már megint egy diktatúra,aki meghatározza mit tegyünk.
Nekem erről ez a véleményem, a jelenlegi kormány ez irányú politikája szerintem helyes.
Gazdasági kérdésekben már van néhány dolog ami nem tetszik, de az más kérdés.

Ménár Atya 2019.10.27. 16:59:01

@mgdé:
Szerintem nem jól látod a cigány kérdést, ami már a kádár rendszerben is megvolt.
Bár igaz, hogy sok ember sokat vesztett, de nem ettől lettek olyanok amilyenek.
Más a viselkedési rendszerük, és ha nem szabunk határokat, akkor e szerint élnek.
Ez viszont nekünk nem jó, sokba kerül, és ha az emberi jogokat nézzük, akkor ne felejtkezzünk meg az állampolgári kötelességekről sem, amit magasról leszarnak.
Az elég meredek, hogy a nagy egészből csak kivesz valaki, és soha nem tesz bele semmit, max 3 hasonszőrű gyereket.
Az áldozatok nem ők, hanem az adófizetők.
Azért vicc, hogy még egy papíron elért szakmát sem képesek elvégezni, legalább ,hogy megnyugodjon a hülye adófizető, úgy, hogy gyakorlatilag ingyen kaja,ingyen tanszer, ingyen minden van az első 12 tanulásra fordított évben.
Bocs, de ezt már elég nehéz megmagyarázni, ehhez már eleget éltem és láttam.
Persze egyszerűbb hivatkozni arra, hogy nem ért semmihez,mert nincs iskolája........
A megoldás valóban az állam dolga lenne, illetve az összes képviselőjé akit fizetünk, de ahogy egyik tenne valamit,a másik azonnal lefasisztázza politikai érdekből.
Dolgozni nehéz,valóban, de amikor van rá lehetőség, azért be lehetne állni, és nem a Tassznál nyekeregni, hogy a rasszisták dolgoztatni akarják a szegény iskolázatlan tudatlan romákat :)
Szóval nehéz ez, de vagy megoldják, vagy problémák lesznek előbb utóbb.

mgdé 2019.10.27. 17:01:50

@Ménár Atya:

"Szóval nehéz ez, de vagy megoldják, vagy problémák lesznek előbb utóbb."

Pont ugyanezt mondtam.

Ménár Atya 2019.10.27. 17:04:49

@mgdé: Látod, ebben legalább egyet is értünk akkor.
A probléma csak az, hogy nem fogják, mert egyik félnek sem érdeke.
Jó kis hivatkozási alap vitás esetekre.

Cycmen 2019.10.27. 17:14:08

@Sir Bates dö Hól: : azért kerül rosszabb helyzetbe, mert sötétebb a bőrszíne, hullámos a haja, s ez már elég ahhoz, hogy leprásként kezeljék a hozzád hasonlók;-)...

Anyádat is úgy kezelném, ha tudnám, hogy ő az anyád, de nem a bőre színe miatt, hanem miattad te tök! Én nem vagyok rasszista, dugtam már meg cigánycsajt!
Nem bőrre megy a játék, persze ha lusta, összeférhetetlen, meg lop, az más!

Cycmen 2019.10.27. 17:16:08

@Sir Bates dö Hól: Nekem nincsenek előítéleteim!
Ismerek nagyon rendes cigányokat, de mégsem hiszem, hogy mindegyik az!

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 19:47:30

@Ménár Atya: 180Mrd? mint az új puskás ára;-)... egy millió főre? ha igaz is lenne (de nem az, hisz max. 20Mrd-t, ha rájuk fordítottak, a többi csak hivatkozási alap, azt lenyúlták, lenyúlta az szdsz, az mszp, a fidesz) tudod milyen nevetséges összeg?
miért migránsozol? bevándorlók, vendégmunkások és menekültek vannak. három külön csoport. ez a kiindulási alap egy normális diskurzusban. viszont ekkor már nem lehet rettegtetni senkit. nem is véletlen, hogy nem kezdenek párbeszédet. kiderülne, hogy hazudnak. konkrétan eddig bármely frohoz kapcsolódó írást, amit láttam pl. az origón, az mind kamu volt, fakenews, még macron beszédét is meghamisították;-)...
az átlag magyar hogyan viszonyul a nőkhöz?;-)... én froban élek, a 2G-s arab lányok 90%-a még sálat sem hordja, nem, hogy fulárt;-)... ellenben a törökök igen, ott 85%-ban nem lépnek/léphetnek ki fedetlen hajjal az utcára, abban is dolgoznak. látom, ismerem őket. nektek fantomokat vetítenek, attól kellene rettegnetek. mint Kisfejű Nagyfejű Zordonbordon pomogácsai.

gyűlölködésre, rettegésre kondicionálják a moi népességet, hogy minél többet lophassanak. igazából pont leszarnám, ha nem maradt volna ott rokonom vagy, ha nem az én adomból finanszíroznák a ner-elitet az eu-segéllyel.

ha valóban megnézed bármely kérdéskört, akkor látod, hogy jóval bonyolultabb közelről. persze mondhatod, hogy leszarod, ez a te országod, nem kell differenciálni. ellenben akkor egy nyugati bruttó befizető is mondhatja, hogy büdös tolvaj paraszt mindenki, nem differenciálunk. s nem a nyugatnak van szüksége mora;-)... ha felbomlana az EU, monak annyi lenne: nincs haderő, nincs gazdaság, nincs tudás, nincs semmi, csupán ellenséges környezet; te komolyan gondolod, hogy a volt kisantant bármit is elfelejtett? ugyanolyan etnicista barmok vannak ott is, mint moon. ez a realpolitik, nem az, amit orbán csinál. az nem a magyar nemzeti érdek;-)...
(már, ha nem azonosítjuk orbánt és szűk körét a magyar nemzettel)

Sir Bates dö Hól 2019.10.27. 20:07:17

@Cycmen: nehéz átlépni saját árnyékunk;-)... én például már többször leírtam, hogy alapvetően rasszista, etnicista, antiszemita, homofób, konzervatív, szexszista és sovén nacionalista vagyok, mint a döntő többség, aki moon nevelkedett, mert ilyen a szociális környezet, mi más lehetnék? s az is maradok valahol lelkem mélyén mindig. de aztán megtanultam olvasni, kinyílt a világ, láttam, tapasztaltam, megtanultam kritikusan és önállóan gondolkodni, s túlléptem ezeken. ez azzal kezdődik, hogy nem tagadod, hogy nagyon nem vagy oda a romákért. én nem tagadom, én nem szeretem őket. de ettől még lehetek korrekt velük. pl. azzal, hogy megértem az okokat, hogy miért koszosak, primitívek és "bűnözők".
tudod, lehet, hogy ezt azért tudom megtenni, mert nem felejtettem el, hogy honnan jöttem. hogy mennyivel nehezebb volt elérni, sőt meghaladni azt a szintet, amit mások azzal kaptak alapból, hogy késő kádár-kori felső középosztályhoz tartoztak a szüleik. azért nehezebb elérni ugyanoda, ha a falnak menve a fedő esik a fejedre a révay összes helyett, ha operát húsz évesen hallgatsz először, mint ha zenélne a család, vagy, ha teljesen magától értetődő, hogy a család minden tagja minimum két, de inkább három idegen nyelvet beszél;-)...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.27. 22:51:17

dejó most parisban toronyőrnek lenni
zsíros kézzel hazai parizert enni
koszos aluljáróban niggert arabot baszni
kokszos pakurában lapostetvet kapni

(21.sz.magor migráncsének)

mgdé 2019.10.27. 23:59:55

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Ilyen gyönyörű, ilyen méltóságteljesen kifejező erejű verset utoljára az egyedi hangvételű, formabontóan zseniális Kóté Csenge írt, s adott elő.

Ménár Atya 2019.10.28. 06:54:56

@Sir Bates dö Hól:
Hát, az hogy lenyúlták a nagy részét, az szinte biztos, ebben egyet is értünk.
Viszont hogy eszük ágában nincs tanulni,dolgozni, az viszont a száraz valóság.
Ezt nap mint nap tapasztaljuk.
A migráns szóban semmi sértő nincs, amit leírtál azt jelenti, tehát ezek után is ezt használom.
Hogy a franciáknál hogy élnek a békés arabok azt láttuk.
Pl amikor újságrókat,papokat,fiatalokat öltek meg.
Tehát nekünk erre az általad említett problémás 0.001- re nincs szükségünk, főleg nem úgy, hogy ezeket valami megfoghatatlan nem tudjuk kik jelölik ki nekünk.
Az önrendelkezési jogunkat had tartsuk már meg még egy kicsit, elég volt a szovjet típusú barátságból.
Tudom, hogy a magyar férfiak hogy viszonyulnak a nőkhöz, sokkal jobban,mint az arabok.
De lehet, hogy ahonnan te származol, ott nem gy volt, viszont akit arabot ismerek nálunk, hát...ha rajtam múlna már valahol tevét fényezne újra a sivatagban.
Szóval ezek és pl az általad rossz törökökről írtak alapján sem értek egyet az eszetlen betelepítéssel.
Ráadásul az sem igen tetszik, hogy valaki a megkérdezésem nélkül szeretne a "házamba" beköltözni.
Amúgy semmiféle rettegésre nem kondícionálnak senkit, választások előtt persze kell valami mindig, a migráns kérdés is ilyen, és itt is a mszlimok nem kellenek, főleg nem merkeli méretekben.
Azért elég vicces, hogy meghívom az arab világot , de jobb ha nem nálunk laknak. :)
Szerintem te froban megtaláltad a számításod, és azt hiszed az a világ jobb,mert liberálisabb.
Hát kicsit pörgesd vissza a történelmet, hogy jutottak el idáig, mennyi országot nyomorítottak meg ,élősködtek rajtuk, főként pont az arab világban, de elég trianonra gondolni, vietnám, stb stb.
Szóval ezek a becsület bajnokai elég szar alakok voltak.
Az eu segély pedig nem létezik.
Volt egy szerződés, hosszú évekig felkészültünk, aztán csökkentett jogokkal,és finanszírozással beléphettünk, cserébe teljes piacot kaptak azonnal.
Jól jött ez nekik is, nekünk is.
Most sem akarnak szabadulni keleteurópától,mert hatalmas belső piac, olcsó munkaerő.
Mai napig aránytalanul magas szolgáltatási díjakat fizettetnek.
Elég csak egy áruhitelre gondolni, mondjuk a németeknél olyan 0-3 %, nálunk ugyan az a bank 20-30 %.
Szóval vizsgálhatjuk közelről, mint a rosszabb minőségű,de ugyanolyan árú élelmiszereket pl, és még sorolhatnánk.
Tehát ez a segély ez felejtős.
Az eu nem fog felbomlani valószínűleg, senkinek nem érdeke.
Differenciálni lehet, ha a szerződések engedik.
Vagy a jogállamiság csak addig fontos,amíg a nettó befizető érdekeit védi?:)
Amit leírtál a nincs tudás nincs haderő,nincs semmi, csak gyűlölködés, az kb nettó francia felsőbbrendű gondolkodást testesíti meg.
Azért ennyire nem súlyos a helyzet, hiszen te is magyar tudatlan létedre megélsz közöttük, tehát ők sem lehetnek akkor annyival okosabbak :)
Szóval a migráns kérdésben nem tudsz meggyőzni, mert én is azt látom, hogy a nyugati liberális sajtóban megjelentek nettó hazugságra épülnek, épp elég bevándorló él itt békében.
A gazdaság az más, ott vannak problémák a mindenkori kormányokkal valóban.

Cycmen 2019.10.28. 08:24:37

@Sir Bates dö Hól: Ez az antiszemitizmus és a rasszizmus érdekes fegyver, ugyanis a botot is hiába vágod vissza, mindig lesz széle és aki erre játszik, az mindig megvádolhat, hogy szélsőséges vagy! Aztán ennek vannak tragikomikus esetei is, pl. amikor a túltolt zsidó okosságokat megelégelő és azok miatt felzúduló zsidót is leantiszemitázzák, vagy amikor az életformát megelégelő, valamire jutni akaró cigány első dolga lesz szegregálni magát a fajtájától és garantáltan cigánymentes környékre költözni!
Jó volt a dumád a hátrányos helyzetből indulásról, de maszatolás, ugyanis noha nyilvánvaló, hogy egy tanyáról nehezebb doktorálni, mint a belpesti "gettóból" de ez extrém tálalása a helyzetnek, itt nemhogy egy kibaszott szakmát nem sajátítanak el merő linkségből, hanem az általánost sem járják ki, márpedig ezek elvégzéséhez már kis túlzással elég lenne bejárni!
Élettapasztalatom alapján, aki elkezdi sorolni, hogy mi a rossz, mit miért nem lehet megcsinálni, az igazából nem is akar semmit!

Sir Bates dö Hól 2019.10.28. 08:48:43

@Ménár Atya: nem akarlak meggyőzni, csupán finomítottam a részleteken, az, hogy ezt negligálod, nem gond. tatárszentgyörgynél láttuk, hogy a rendes magyarok miként viszonyulnak a cigányokhoz (szarkazmus, persze, hogy az, de nem hagyhattam ki, megmutatni milyen ostobaság az általánosítás, te is céloztál a "békés arabokra, akik fiatalokat ölnek", sz'al ne háborogjunk sarghentini antiszemita, rasszista vádjain).
mindenesetre érdekes volt az eszmecsere, köszönöm. s külön azt is, hogy nekem, mint tudatlannak, aki liberális is egyben (bármit is értesz ez alatt), boldogulást kívánsz a nyugati fertőben (nem cinkellek, érted te a humort, láttam ezt korábban, azért is mentem az eszmecserébe bele;-)... tényleg köszönöm;-)... remélem még beszélünk, atyám;-))

Sir Bates dö Hól 2019.10.28. 08:51:12

@Cycmen: biztos genetikusan bűnözők á la kertész ákos;-)...

Cycmen 2019.10.28. 09:51:02

@Sir Bates dö Hól: A genetikus terheltség sokakon megfigyelhető egyébirányú viszonylagos műveltségük mellett is.

Sir Bates dö Hól 2019.10.28. 10:58:38

@Cycmen: igaz, én is küzdök a szíriuszi génjeimmel, miközben csupán az alaptalan hübrisz hajt, hisz minden egyes kommentemre minimum húsz wikipédia oldal átnyálazása jut, bár nem értem azokat;-)...

mgdé 2019.10.28. 12:41:30

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Te most már a Macron kezit csókolgatod, hogy milyen f@sza kemény csávó ő?
Meg kell mondjam, tényleg fejlődőképes vagy! :D

mgdé 2019.10.28. 12:49:57

@Sir Bates dö Hól:

Szólj a daimonodnak, hogy a wikipédia helyett inkább a καλοκαγαθία felé fordítsa a tekinteted! :)

Sir Bates dö Hól 2019.10.28. 13:14:05

@mgdé: keresztény szabadság! nem ismerem a thai ábécét! jó hogy nem azt akarod, hogy arab számokat használjak!

Sir Bates dö Hól 2019.10.28. 13:16:37

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: látod, a rohadék franciák még ebből is profitáltak! minden sátort a decathlonból vettek! csak a pénz...

Ménár Atya 2019.10.28. 18:00:35

@Sir Bates dö Hól:
A mérsékelt anyázással nincs bajom fiam, véleményeket lehet ütköztetni, ettől még nem utálok meg senkit, csak az agyhalottakat nem bírom, akik azt hiszik ,hogy csak az a nézőpont létezik, amit a pártgyüliken mondogatnak nekik.
Az úr legyen tevéled szaracén szomszédaid között! :)

mgdé 2019.10.28. 19:25:33

@Ménár Atya:

Atyám, ha már, imádkozzunk Szaláh ad-Dín Júszuf ibn Ajjúb feltámadásáért is.
Mert hisz, mint a Sir már jelezte volt, a török rosszabb a szaracénnál.
A kurdokra meg ráfér egy kis esély.

Ménár Atya 2019.10.29. 07:11:56

@mgdé:
Szaladin egy úr volt az utódaihoz, és a kortárs keresztényekhez képest, azért ezt ne feledjük!

mgdé 2019.10.29. 13:11:27

@Ménár Atya:

Igen! Ezért is neveztem meg pont őt.
No meg, még kurd származású is volt, ráadásul Egyiptom mellett később már Szíria(!) szultánja is. Úgyhogy, ha élne, én minden lényeges szempont alapján neki szurkolnék a basival szemben.

Azaz, egy imát megér ...

Cicusnak meg nagyon tetszene, hogy övé - mármint Szaladiné - Jeruzsálem. :D
süti beállítások módosítása