B1 blogcsalád



Tarlós István végre feketén-fehéren, mindenki számára érthetően bebizonyította, hogy mennyivel alkalmasabb Karácsony Gergelynél

2019. október 10. - nickgrabowszki

A mohácsi csatáról csak az írhasson, aki részt vett benne!
tarpi.jpg

A Fidesz láthatóan 3 dologra építette fel kampányát az ellenzéki többségű fővárosban.

  • 1. A fideszesek nem is fideszesek, Tarlós István meg Orbán Viktor legnagyobb ellenfele, aki képes megvédeni a kormánytól Budapest érdekeit.
  • 2. Az előbbivel némileg ellentmondásban, olyanokat kell választani, akik képesek együttműködni a kormánnyal.
  • És 3., specifikusan Tarlósra, ő a választók többsége szemében ALKALMASABBNAK TŰNIK Karácsony Gergelynél, ezért őt kell választani.

Azonban a bizonyítékok fájdalmasan hiányoztak, hogy miben is áll Tarlós ALKALMASSÁGA. Egészen eddig, mert sokáig kellett ugyan várni, de megérte: Tarlós a saját szavaival bizonyítja be a napnál világosabban egy minap, az Azonnalinak adott interjúban, hogy mennyivel is ALKALMASABB Karácsonynál.

Például akkor, amikor nyilvánvalóvá teszi, hogy fogalma sincs arról, hogy a Karácsony által meglátogatott, Erdogan ellen küzdő isztambuli polgármester éppen hogy az állam és az egyház szétválasztásának híve. (Szemben ellenségével, a török diktátorral, akit éppen a Tarlós főnöke, a magyar kolléga preferál erősen.)

Az is ALKALMASSÁG fényes bizonyítéka, amikor a Megafonos Bácsi közli, eddig 

nem tudta, hogy a Bence egy önálló keresztnév,

és nemcsak a Benedek becézése, és hogy a Tordai Bencét például tényleg így hívják hivatalosan,  nem pedig Tordai Benedeknek.

Vagy amikor azt mondja, hogy ő maga "nagy barátja a bicikliközlekedésnek", amit például az is bizonyít, hogy

40 évvel ezelőtt sokat biciklizett.

Továbbá azt is bevallja, hogy van neki egy titkos Facebook-oldala, amit "többszázezren lájkolnak csak Budapesten", de neki magának sajna fogalma sincs arról, hogy mi a neve vagy a címe:.

Ez valahol a Fidesz mellett van ez a Facebook-oldal, nem tudom pontosan, hol.

Ahogy azt a kormánymédiát is, amelyik "csúnyán interpretálta", amikor Scarlett Johanssonnal találkozott, és a színésznő szájába adták (khm), amit maga Tarlós mondott el. (Hogy egy szűk körű találkozón elhangzottakat egyáltalán hogyan tudta csúnyán félreinterpretálni bárki ott nem jelenlévő, azt a főpolgármester nem magyarázta meg.)

És ki adta a szájába?

Hát honnan tudjam?

Ha ezekből nem tűnik ki a feketén-fehéren Tarlós István ALKALMASSÁGA, hanem pont mintha az ellenkezőjének látszana, akkor itt az ultima ratio, a döntő bizonyíték, amikor a a főpolgármester egy biciklis kérdés kapcsán leteremti az újságírónőt, hogy nem 20 évvel korábban tette fel:

Húsz évvel ezelőtt az általános iskola padjából nem éppen voltam abban a helyzetben, hogy feltegyem ezt a kérdést.

Na látja, ez a baj azzal, hogy a fiatalok olyan időkről írnak meg csinálnak videókat, amikben nem is éltek.

Hát kell annál több bizonyíték az ALKALMASSÁGRA, amikor egy önmagát túlélt politikus bácsi egyetlen mondattal több tudományágat, a történelmet, a geológiát, a csillagászatot vagy a kozmológiát is képes zárójelbe tenni?

(Hát mit képzel magáról ez a Romsics, meg az Ungváry, hogy "olyan időkről írnak, amikor nem is éltek"?! A mohácsi csatáról csak az írhasson, aki részt vett benne! Jim Peebles meg adja vissza a frissen kapott Nobel-díját, mert bár ugyan viszonylag már nem fiatal - ti. 84 éves -, de olyan időkről írt - ti. a kb. 14 milliárd évvel ezelőttiekről -, amikor "nem is élt".)

Szóval ezek alapján már nem is az tűnik meglepőnek, hogy a mérvadó közvéleménykutatások szerint a vasárnapi választás előtt pár nappal Tarlós döntetlenre áll Karácsonnyal, hanem az, hogy nincs lemaradva utcahosszal, mert a budapesti választók majdnem fele még mindig támogatja.

Talán meggondolhatnátok ezt mégegyszer, proletárok.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr4415216002

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycmen 2019.10.10. 16:05:50

Élvezet volt a sok rizsa Karácsony kurva nagy alkalmasságáról, de akkor Fletó miért indította Kálmán Olgát? :D

6.Lenin 2019.10.10. 16:14:00

Ez mi a lófasz lenne? Még szerencse, hogy csak 3 nap van hátra a választásig.

Ha kiforgatásért járna valamilyen díj, támogatom, hogy azt a B1-nem ítéljék. Pénzt nem, mert esetleg elinná, és ilyen szellemi állapotban rendkívül károsnak tartanám.

Cycmen 2019.10.10. 16:41:53

"csúnyán interpretálta", amikor Scarlett Johanssonnal találkozott, és a színésznő szájába adták "

Karácsony meg Alföldi Robertával kampányolt és kaptak ajándékba műfaszt. De ezt nem akarom a szájukba adni! Mielőtt a lippsicek elkezdenek huhogni, Alföldi egy színházi bemutató után faszalakú tortát rendelt a stábnak, úgyhogy kuss!

N. Barbie 2019.10.10. 16:44:01

Latom a szolgalatos fidesznyik kommenthuszarok nem ertik a szarkazmust.
Segitek. A lakajmediatokba hetek ota mas se megy mint a Karacsony alkalmatlan, alkalmatlan, nem alkalmas, alkalmatlan, alkalmatlan, alkalmatlan es meg 100x irhatnam le.
Azt, hogy miert alkalmatlan azt persze nem tudjuk meg, vagy hogy mitol alkalmatlanabb, mint a partcsicska tarlos, azt se.
Na erre valaszul szuletett ez a cikk, ravilagitva, hogy a tudatlan, fogalmatlan tarlos aztan mennyire ALKALMAS.

Cycmen 2019.10.10. 16:58:50

@N. Barbie: Karácsony alkalmatlan, Tarlós alkalmas. Ennyi. Nem állnak egálban sem, hiába próbálkoznak a libsi közvéleménykutatók. Te meg egy kretén vagy. Asszem kb. mindent tisztáztunk, mehetsz az anyádba, vasárnap meg a Geritek is megy!

Sir Bates dö Hól 2019.10.10. 17:15:32

Mindkettő alkalmatlan szerintem. Budapest arról szól, hogy a "sunyi, félművelt parasztok" legyűrik-e, okkupálják-e moot "véglegesen" vagy sem.

Ma moon két választás van: vagy a ner-t akarod, vagy a szabadságot és jogegyenlőséget. (jelenleg a ner-t orbán üzemelteti, akik csak orbánt szapulják, azoknak nincs különösebb gondja a rendszerrel, csak azok üzemeltetőivel.)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.10. 17:23:53

Tarloson latszik hogy letett vmit az asztalra. Egy komoly hatarozott varosvezeto. Karigerirol ez nem mondhato el.

Sir Bates dö Hól 2019.10.10. 17:24:29

@PeniValdes: mit rakott le az asztalra?;-)...

Cycmen 2019.10.10. 17:31:14

@Sir Bates dö Hól: " Budapest arról szól, hogy a "sunyi, félművelt parasztok" legyűrik-e, okkupálják-e moot "véglegesen" vagy sem.
Ma moon két választás van: vagy a ner-t akarod, vagy a szabadságot és jogegyenlőséget. "

Ezt a szar dumát! Ha nem a libsikre szavazok, akkor egy sunyi félművelt paraszt vagyok, aki nem akarja a szabadságot és a jogegyenlőséget ezek szerint?
Mindenki hülye, csak te vagy helikopter! :DDDDD

Cycmen 2019.10.10. 17:31:14

@Sir Bates dö Hól: " Budapest arról szól, hogy a "sunyi, félművelt parasztok" legyűrik-e, okkupálják-e moot "véglegesen" vagy sem.
Ma moon két választás van: vagy a ner-t akarod, vagy a szabadságot és jogegyenlőséget. "

Ezt a szar dumát! Ha nem a libsikre szavazok, akkor egy sunyi félművelt paraszt vagyok, aki nem akarja a szabadságot és a jogegyenlőséget ezek szerint?
Mindenki hülye, csak te vagy helikopter! :DDDDD

Sir Bates dö Hól 2019.10.10. 17:38:25

@Cycmen: nem, a "sunyi, félművelt parasztok" egy márai-idézet; kkeu-ban még nem dőlt el, hogy rendiség vagy polgárság, itt még zajlik ez a harc, eszerint megy az interpretálás?;-)...

(képzeld, én hogy meglepődöm mindig, mikor kiderül, hogy tényleg helikopterként tekintetek rám!;-) inkább azt mondanám, hogy a többiek még nálam is tudatlanabbak;-))

N. Barbie 2019.10.10. 17:46:55

@Cycmen: Latom megint felszakadt a fidesznyik kereszteny, nagymagyar kultura. :)
Az hogy ki mire alkalmas, vagy alkalmatlan, azt az egyen eredmenyei mutatjak, nem az, hogy hany propagandamediaban hanyszor tudjuk leirni az alkalmas vagy alkalmatlan szot. Ahh, hagyjuk ez mar magas az atlaghulyefidesznyiknek.

Kerdes, kizarolag erdemi valasz eseten irj, a vitakeptelen nimandok legfobb fegyvere, a szemelyeskedes nem erdekel (tudod, amit az elobb muveltel).
Ebbol a karigeri idezetbol melyik resz nem igaz es miert, ha pedig ugy igaz, ahogy irja, akkor miert is KG az alkalmatlan es nem tarloskutyulid?

"a Fővárosi Önkormányzatnak 150 milliárd forint adóssága van. Ez egy brutálisan nagy összeg. A Fővárosi Önkormányzat képtelen likvid hitel nélkül kifizetni a fizetéseket év közben, hiszen az önkormányzatok bevételei jellemzően tavasszal és ősszel, két részletben érkeznek be. Ehhez képest Zuglónak nincsen semmilyen adóssága, és kétmilliárd forinttal több megtakarítása van, mint Papcsák Ferenc polgármesteri ciklusának végén. És mégis azzal jönnek, hogy csődbe vittem Zuglót, miközben Tarlós gazdálkodásáról nem szólnak egy szót sem, pedig ő már Óbudát is brutális adóssággal adta át. "

Varom a nem kreten valaszod.

Sir Bates dö Hól 2019.10.10. 17:49:19

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: ;-) de, igen, ott vagyok;-)... egész pontosan európa fővárosában, ahogy önmagát hirdeti (bár az én ízlésemnek egy csöppet pici)... és te? bp? vagy másik város?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.10.10. 18:00:40

@Cycmen:
"Élvezet volt a sok rizsa Karácsony kurva nagy alkalmasságáról, de akkor Fletó miért indította Kálmán Olgát?"

A Gergő igenis alkalmas, igaz Kerpel-Fronius Gabi még alkalmasabb!! Szerencsére alpolgármesterként bizonyíthat majd!!! Olgi pedig az újkori demokratikus Budapest legjobban fizetett szóvivője lesz majd az új rendszerben!!!

Vasárnap éjszaka óriási buli lesz az ellenzék közös táborában, jöhetsz te is, csak hozz piát, mert a DK-sok is ott ünnepelnek majd és ők még a körömlakklemósót is kiisszák retikülödből ha nem figyelsz oda!!

nincs1itt 2019.10.10. 18:36:02

@Sir Bates dö Hól: ne má'! ez most komoly: "sunyi, félművelt parasztok"
bp.-en születtem(ja nem, csak utána lett a fészkesfőváros része). 3 éve keresztül autóztam a városon, ahol felnőttem. elég sok év telt el, amióta utoljára láttam, de semmit nem változott.
tudod, amikor "sunyi, félművelt parasztok"-ról ír bárki, akkor elmélázok egy percre, tényleg így lenne? mert amit itt a blogon a látok, arra bizony telitalálat, mert itt liheg a fidióták színe java.. bár a "paraszt" szót csúnyán lealjasította a köznyelv, szerintem egy csodálatos munka.
a jogegyenlőség, tiszta közélet, a korrupció minimalizálása ettől a garnítúrától sem! várható.

taga20 2019.10.10. 18:42:56

@nincs1itt: "bár a "paraszt" szót csúnyán lealjasította a köznyelv, szerintem egy csodálatos munka."

gondolom nálatok, a bauernek nincs ilyen pejoratív jelentése.

egy német faluban öröm élni, egy magyar faluban nyomorúság, szolgalét.

nincs1itt 2019.10.10. 18:50:23

@taga20: azért itt sincs egy falat wurst se a kerítésben a bauernek! mert amikor én a teraszon sörözgetek szombat délután, akkor ő vadul dolgozik!
de tényleg büszke a munkájára. nem is él rosszul.

Nekoashi2005 2019.10.10. 18:57:37

Írásomat vitaindítónak szánom.

Most jöttem haza a helyi választási irodáról, ahol letettem az esküt, mint szavazatszámláló bizottság delegált tagja . Mondanom sem kell, nem kormánypárti delegáltként kívánok őrködni a választás tisztasága felett........

Anyósomék és a feleségem reakciója? "Szembe mész a rendszerrel! Nem gondolsz a gyerekedre! Elveszíted az állásodat!"

Visszamentünk ötven évet? Hova jutott ez az ország? Vissza juttattak minket a kommunizmusba? A rendszer ellenségei, a másképp gondolkodók pusztuljanak?

6.Lenin 2019.10.10. 19:02:44

@Nekoashi2005:

Ennyire nem járnak kint a szabad levegőn? Miért nem viszed őket néha sétálni? Vagy nagyon szar helyen lax?
Ennyire rettegésben tartod őket? Ezen nem csodálkoznék. Általában a nárcisztikusok, elég szar alakok a hétköznapokban. És simán kinézem belőled, az itteni megnyilvánulásidból ítélve. Őszintén sajnálom őket.

csüngőhasú norvégbáró 2019.10.10. 19:05:38

@6.Lenin:

kicsit nézegessük a győri ner-huszár félrekúrogatásait, közpénzből, jó, te kis fidessgeci?

m.blog.hu/bo/boldoguljgyorben/image/borkai-ordogugyvedje-cimlap.jpg

taga20 2019.10.10. 19:05:49

@Nekoashi2005:
szabad tudnunk merre felé?
nem kell uccaházszám, csak egy település;)

taga20 2019.10.10. 19:07:46

@6.Lenin: mi lenne munkásőr, ha a faszságaid helyett a dobtárosodat poliroznád?

taga20 2019.10.10. 19:10:04

@csüngőhasú norvégbáró:

CSALÁDAPA, BŰNÖZŐ, FITYESZ!

ennyike! magánügy, ahogy halljuk a többi fityeszbűnözőtől!

Oxica 2019.10.10. 19:12:04

Sarlós elvtársnak már csak pár napig kell vergődnie a megafonjával. Kitartás Pista, aztán mehetsz a balettba ugrálni.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G és az 1:2

Gábris szomszéd 2019.10.10. 19:16:41

@taga20: Lekapkodták már az érdi fideszmaffiózó plakátjait? :)

A bíróság szerint ugyanis a Fidesz jelöltjei megsértették és jelenleg is megsértik a választás tisztaságát és az esélyegyenlőség alapelvét.

24.hu/belfold/2019/10/08/fidesz-erd-plakat/

Cycmen 2019.10.10. 19:16:52

@N. Barbie: Ahogy olvastalak, eszembe jutott valami hülye ameikai film, amiben egy versenyen a debil szemüveges lúzer kerül sorra és a többiek biztatják, hogy "meg tudod csinálni" ! Hazudjatok magatoknak vasárnapig! :D Balfaszok!

Gábris szomszéd 2019.10.10. 19:21:26

@Oxica: Mivel a Fidesz-média teljesen elhallgatta a botrányos, a Borkai-ügyet, ezért a köztévének ezt az új kampányfilmet adtuk le, amelyben bemutatunk egy jelenetet a győri polgármesterről kikerült anyagokból. Most az MTI elhallgatta az erről szóló sajtótájékoztatónkat is. Kíváncsian várjuk, vajon a köztévé leadja-e a filmet, ahogy azt a választási törvény szerint kellene. Ti mi tippeltek?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.10. 19:23:22

@PeniValdes: Mondom én hogy öcséd lenyúlta a jelszavadat!

taga20 2019.10.10. 19:27:06

@Gábris szomszéd:

szerintem én egyet lekaptam, de lehet, hogy kamuzok:)))

taga20 2019.10.10. 19:30:33

@Cycmen: ahogy olvasgatlak, eszembe jut egy szargerincű nyilas házmester, aki miután a szálasi nemzetvezetője kicsit lógott a fán, egyből másik segget kerestél:)))

Sir Bates dö Hól 2019.10.10. 19:34:58

@Nekoashi2005: melyik korosztály a nejed? anyósodon nem annyira csodálkozom, ő még bizonyost a kádár-érában szocializálódott.

(olvastam egy poszt alatt, mikor valaki őszintén leírta, hogy nemcsak jobbnak tartja a fideszt, de választását az is befolyásolja, hogy vidéken él és három gyereke van, családfenntartó, sz'al "valódi" választása nincs, mert az egzisztenciáját nem veszélyeztetheti)

Sir Bates dö Hól 2019.10.10. 19:38:12

@Nekoashi2005: egyébként meg talán ez jól kifejezi a mai moi helyzetet youtu.be/rtzCzVYfuCw (sok minden nem változott a gulyáskommunizmus óta)...

Nekoashi2005 2019.10.10. 19:41:58

@6.Lenin:
"Vagy nagyon szar helyen lax?"

Te nagyon hülye! Egy olyan faluban laknak ahol az országgyűlési választáson tavaly a fidess 70 %-ot kapott, az uniós választáson meg 65 %-ot, most meg csak egy polgármester jelölt van - a mostani polgármester - a ki természetesen a gengszterek pártjának a tagja. Tényleg szar hely, pedig nem kicsi falu!

Én egy olyan megyei jogú városban lakom, ahol teljes az ellenzéki összefogás, csak két polgármester-jelölt van, az egyéni választási körzetek több mint a felében két induló - bűnöző kontra ellenzéki - néhányban három - itt "ő hazája" színeiben is indulnak - és egyben van négy jelölt.

Öt éve 37%-os részvételnél nyolc polgármester jelölt volt. és a fidesses kapott 47%-ot! Most csak kettő van! Országgyűlési választás 72%-os részvétel, annyi képviselőjelölt, mint égen a csillag, 40%-ot kapott a fidess! Uniós választás 42%-os részvétel, a fidess 46%-ot kapott, de itt is több pártra lehetett szavazni.

Szóval itt igencsak inog az inga!

Nekoashi2005 2019.10.10. 19:43:35

@Sir Bates dö Hól:
Nem a nejem korosztálya a lényeges, hanem az, hogy pedagógus.... Nem az igazgatótól függ az állása hanem a központtól....

Gábris szomszéd 2019.10.10. 19:45:20

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: "Ha győz is a vasárnapi választáson, legfeljebb néhány hétig maradhat Győr polgármestere Borkai Zsolt – értesült a 24.hu. Noha a párt vezetése egyelőre nem foglalkozott külön Borkai szexvideójának ügyével – a magyarázat szerint az elnökség tagjainak a kampányhajrában nem volt idejük összeülni –, a kormánypárt irányítói közül senki sem tudja elképzelni, hogy Borkai akár csak néhány hónap múlva polgármester legyen, derült ki a Fidesz befolyásos politikusaival folytatott beszélgetéseinkből."

24.hu/kozelet/2019/10/10/borkai-zsolt-szexvideo-portre/

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.10. 19:49:13

@N. Barbie: Ööö figyelj!
Ennyire nem lehetsz övön aluli!
Legalább adj néhány lehetséges válasz lehetőséget neki.
Pl.:
a soros
b deagyurcsány...
c alkalmatlan
tudod a szokásosak.Lécci lécci!Ennyire nem lehetsz kegyetlen.

6.Lenin 2019.10.10. 19:52:55

@Nekoashi2005:

És? Az a ti dolgotok, oldjátok meg. Az én környékemen van mindenféle választék. Az egyikben szoci (függetlenként) és szépen fejlődik, most is egyedül ő indul mert mindenki esélytelen lenne vele szemben. Talán ez lesz a negyedik ciklusa. Ő is lopikál egy ici-picit, de a választók ezt elnézik neki.
Mi ezzel a gond?

Nálunk az iskola igazgató szoci volt, és mindenkit kirúgott simán, aki nem értett vele 1et. Utálták is. Akinek ez nem tetszett , elment magától. Átvette a református egyház, tavaly bezárták az iskolát. A reformátusokon kívül mindenki szidja az egyházat.

EZEK HELYI ÜGYEK, AZ OTT LAKÓKNAK KELL MEGOLDANI.

Nekoashi2005 2019.10.10. 19:58:32

@6.Lenin:
A soraidból egyértelműen kitűnik, hogy nem ebben az országban élsz, valószínüleg jól képzett orosz troll vagy. Mondjuk ez a nick nevedből is látszik.

6.Lenin 2019.10.10. 20:05:27

@Nekoashi2005:

80 karácsonya óta ebben az országban élek. Akkor jöttem vissza.

De nem értetted? Van olyan hely, ahol szoci a polgi, fejlődnek, pályázatokat nyernek, és negyedik ciklusát kezdi a polgi mert nincs ellenfele. Van egy másik, ahol a Fidesz által támogatott a jelenlegi, de valszeg leváltják.

Mit nem értettél ebből? A helyiek döntenek, Bp-en, Szegeden, és Ózdon is. Az ő felelősségük.
Mi a problémád?

Nekoashi2005 2019.10.10. 20:13:26

@6.Lenin:
Te most miről beszélsz? Én azt írtam, hogy sok ember fejében visszatért a kommunizmus!

megamedve 2019.10.10. 20:19:00

Mivel tisztességes ember nem marad a nerben, idővel csak az ilyen köcsög szemétládák lesznek benne.
Ezek pedig a hazaáruláson kívül mindent csinálnak.
Lopnak, csalnak, üzérkednek, kurváznak (hiszen keresztény családapák), kokóznak, meg ami még belefér.
Közben kis magángépeiken zümmögnek a helyi kis királyságukban.
Néha egy-egy politikus is beugrik a buliba, stb, stb.
Egyre gátlástalanabbak, és egyre pökhendiebbek, cinikusabbak, szemetebbek, gecibbek lesznek mindenben és mindenkivel.

Aztán a saját embereik fogják bebuktatni őket szépen sorban, mint ahogy az most is történt

Nekoashi2005 2019.10.10. 20:23:36

A győri polgiról eszembe jutott egy régi mondás:

A konyak a munkásosztály itala, amit választott képviselői útján élvez!

6.Lenin 2019.10.10. 20:23:55

@Nekoashi2005:

Én meg azt, hogy miért nem jöttök ki a friss levegőre? Ne egy dohos pincében agyalj hülyeségeken.
Kommunizmus még soha, sehol nem volt. Most kísérleteznek ezzel nyugaton, hogyan kéne ezt megvalósítani, de nekik se fog összejönni. Az ember nem annyira intelligens lény.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.10. 20:26:30

@Nekoashi2005: vityáék megcsinálják valahogy a horthy és a kádár rendszer keverékét.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.10. 20:29:45

@6.Lenin: Baszod lenyinefftárs!
neked megártott a kannásbor!

Cycmen 2019.10.10. 20:30:46

@taga20: i miután a szálasi nemzetvezetője kicsit lógott a fán, egyből másik segget kerestél:)))""

Neked egyszerűbb, mert egymásba érnek az arabfaszok, csak pár centit kell fordítani a fejeden.

taga20 2019.10.10. 20:35:48

@Nekoashi2005: lenin egy kibaszott munkásőr, aki 1957 május elsején az első sorban verte ki kádárra.

ma a csútigeci neki kádárjanibá.

ennyike:))

eszti..... 2019.10.10. 20:37:52

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Már megvan. Csak tartósítani kell az elkövetkező 10-20 évre.
Spiró megírta a Feleségcserében a Magyar Kommunista Királyságot.
Kicsit bütykölnek rajta és Magyar Nemzeti Kommunista Királyság lesz.
A földi paradicsom.

taga20 2019.10.10. 20:37:54

@Cycmen:

te ne szerénykedj! te, aki miatt betiltották a pénteki meztelenkedést a rudasban, me lepippantottál minden faszt!:))

Sir Bates dö Hól 2019.10.10. 20:40:03

@Nekoashi2005: sz'al tulajdonképpen, az ő egzisztenciáját (is) veszélyezteted...

A szörnyű az az, ami zsigerből jön anyósodtól! Az, amit az a kretén barom "magyar finessz"-nek delirál: a hatalommal szembeni azonnali meghunyászkodás/félelem. Itt, froban, ilyet nem látsz. Itt tényleg citoyenek élnek, még a legutolsó banlieu-ben (nyomornegyed) is... ez a valódi különbség...

6.Lenin 2019.10.10. 20:42:32

@taga20:

1957 tavaszán voltam Bp-en a nagybátyámnál aki kivitt egy temetőbe, ahol megmutatta azt a sok friss sírt, ahol 13-14-15 éves gyerekek voltak eltemetve, az előző év őszén és utána megöltek. Én 12 éves voltam, de értettem, hogy azok a gyerekek miért is adták az életüket.

Most 1ben biztos vagyok, nem érted.

6.Lenin 2019.10.10. 20:44:54

@Sir Bates dö Hól:

És sárga mellényt hordanak hónapok óta. És nézz utána, miért is baszták ki Macron biztos jelöltjét.

Nekoashi2005 2019.10.10. 20:54:56

@6.Lenin:
De egy volt akit tarkón lőttek, felrobbantottak és meghalt, de visszatért, és felnőttként egyszerre megdugott 7 nőt stb... Dózsa László 1942.-

Sir Bates dö Hól 2019.10.10. 20:58:27

@6.Lenin: most komolyan? ember, én itt élek, látom, hogy mi van itt;-)... meg azt is látom, hogy a "lakájmédia" froról szóló cikkeinek a 95%-a hazugság: nem ott és nem azt mondta, amit az újság írt (nem véletlen, hogy egyetlen egy esetben sem adnak linket az eredeti cikkhez→ ezt most megoldották a V4 News Agency közbeiktatásával)... s még valami: pontosan látom, hogy a magyar társadalomnak fogalma nincs froról, nagyságáról, erejéről, a világban betöltött szerepéről (én ezt a kkeu-i német dominanciának tudom be; én sem ismertem előtte)

6.Lenin 2019.10.10. 21:02:53

@Sir Bates dö Hól:

Te köcsög, csak ott van net? 1-2 kattintás, és minden előttem van.
Rajtad kívül mindenki hazudik? Ne légy már ekkora ........

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.10. 21:09:07

@Nekoashi2005: ennek van realitása? annak, hogy kedden már nem kell bemenned? komolyan kérdezem..

taga20 2019.10.10. 21:13:31

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

az ördögbe is, má megint 2 nyulra vezetünk. köszönjük csútigeci!:)))

Sir Bates dö Hól 2019.10.10. 21:20:56

@6.Lenin: ;-) Drága Lajosom! A deszkán telibaszott retkes kurva anyádat, a baribaszó apádat, meg a nevedre vett, de szomszédok által meghúzott nejed szülte purdéidat köcsögözd, jó?!;-)...

(Nincs harag, csak tudod, nem vagyunk családtagok, hogy ilyen meghitté váljanak a megszólítások.)

6.Lenin 2019.10.10. 21:26:10

@Sir Bates dö Hól:

Mi a faszomnak szólítsalak, ha a szememben egy köcsög vagy? Nagyságos úrnak?

(Miért haragudnék egy köcsögre? Nem érsz te annyit.)

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.10. 21:27:28

egyébként Tarlós határozottságot sugall, pl ezt jelzi, hogy egyedül van rajta a plakátokon is, ami jelzi, hogy ö mint szikla áll szemben az árral, és ha kell rá tud csapni az asztalra , ha arról van szó, na most ezt eltudjuk mondani Karácsonyról? nem tudjuk elmondani. meg egyébként is..

Nekoashi2005 2019.10.10. 21:38:27

@PeniValdes:
Orbanisztánban, ahol egy like-ért is kirúgták az embert? Egyébként más városban - ott is fideszes polgármester van - dolgozom, így mertem be vállalni.

Eszti.... 2019.10.10. 21:39:16

Ja és Tarlóst is tartósítani kell. Ő lesz a Tartós István. Vagy egyszerűen csak Tartós Pista.

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.10. 21:40:16

@Nekoashi2005: nekem is fideszes polgármesterem van ahol dolgozom, elmondta, meghallgattuk, hazamentünk

maxvall baribaszó 2019.10.10. 21:41:51

@PeniValdes: de előbb leszoptad azér, ugye? Mélytorokra.

taga20 2019.10.10. 21:46:49

@Eszti....: én meg má aszt hittem, hogy erőspista:)))

eszti..... 2019.10.10. 21:55:06

@taga20:

Legyél kedves az alteregómmal! Egy ideig ő helyettesít. ))))

morph on deer 2019.10.10. 22:00:04

@Eszti....:
“...egyszerűen csak Tartós Pista.”
:)
De ha például capsaicin pácolást is kapna, akkor még erős is lenne!
Akkor pedig Tartósan Erős Pista is lehetne, bizonyám!

No libsi no cry 2019.10.10. 22:04:40

Na gyerekek, megmondom mi lesz.

Okt. 13. este - kihirdetik a nyerteseket.

Minden megye narancsban.

Kari Geri megy a levesbe.

Kispesti drogos faszkalapok mennek a levesbe.

Botka "Rolex" Laci megy a levesbe.

B1 blogon sivalkodnak a lipsik.

2022-ig pedig most nyugalom lesz.

alöksz róz 2019.10.10. 22:05:28

@Sir Bates dö Hól: rég olvastam ilyen gagyi kampányszöveget

morph on deer 2019.10.10. 22:09:03

@No libsi no cry:
Ahogy így elnézem, azért elég éhes lehetsz.
De így meg levesbe fogsz fulladni, ha igazad lesz!
Tanulj úszni elvtárs, vagy bérelj yachtot, sürgősen!:)

maxvall baribaszó 2019.10.10. 22:10:32

@PeniValdes: mink itt a fideszben mind úgy szopjuk. Izé, szokjuk.

taga20 2019.10.10. 22:12:00

@eszti.....: én aszt hittem te voltál, me humorosat dobtál;)
akarom mondani dobott:)))

Sir Bates dö Hól 2019.10.10. 22:12:38

@alöksz róz: objektív vagy szubjektív értelemben? (úgy általában vagy tőlem?;-))

[tudhatod, hogy nem foglalkozom a kampánnyal, már nem moon élek;-)... egyébként mi az, amit nehezményezel?]

taga20 2019.10.10. 22:14:10

@No libsi no cry: és borkai baszom a kurvákat, má le se szarod fityeszribanc?:)))

morph on deer 2019.10.10. 22:17:59

A francba!
A viktor megint spórolt, és pont a focistákon! Hát fideszes az ilyen?!
Nyilván nem költött eleget eme népszerű bohózat támogatására, ezért égünk már megint!

Bezzeg a Lőrinc! Az igen!
Lám, nem hiába támogatja a horvát labdarúgást, meg is látszik az eredménye..!
Legyünk is rá büszkék, drága elvtársak, mert ő itt a labdarúgás megmentője!
Illetve nem itt, de a megmentője..!
Jól van na, hát az is valami, ha legalább a horvátoknak megy, nem?

Gábris szomszéd 2019.10.10. 22:19:37

@taga20: Szerintem megmondták ma a fiúknak, hogy ahány gólt kapunk, annyival több stadion lesz jövőre! Hajtanak is a srácok!

Sir Bates dö Hól 2019.10.10. 22:21:20

@No libsi no cry: János! Valószínűleg a hatból az 1.,3. teljesül, tán a 2. is (nekem nem antipatikus, de biztos van más szegmens is, ahol jobban kiteljesedhet, pl. napközis tanár vagy az eredeti szakmája), és akkor mi van? Ha nem vagy közvetlenül érdekelt a jelenlegi rezsim győzelmében (funkcionárius vagy udvari beszállító), akkor a ner semmiképpen sem szolgálja a te és családod érdekeit! Ezt nem látni vakság!;-)
(Ezzel nem azt mondom, hogy '10 előtt bármi is szolgálta volna a moi népesség érdekét!)

Sir Bates dö Hól 2019.10.10. 22:28:04

@nincs1itt: "és ha eltűnnek a kommunisták jönnek majd a félművelt sunyi parasztok" (márai sándor)

így értettem...

Sir Bates dö Hól 2019.10.10. 22:31:32

Egyébként tudjátok, hogy rögbi vb van Japánban? Erről semmit sem írnak a lapok!

mgdé 2019.10.10. 23:25:53

@PeniValdes:

Peni, te bogumil vagy? Azta! :D

alöksz róz 2019.10.10. 23:44:59

@Sir Bates dö Hól: tudod te :-)
nehéz bevállalni a vállalhatatlant

mgdé 2019.10.11. 00:17:04

@alöksz róz:

Azt állítod, hogy arrogánstóni művelt? :D

mgdé 2019.10.11. 00:28:35

@Sir Bates dö Hól:

Ausztráliában meg a minifutball vb. :)

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.11. 02:37:18

@Sir Bates dö Hól: jó hogy
és elég szépen menetelnek is

www.rugbyworldcup.com/pools

Japan 30
Russia 10

Japan 19
Ireland 12

Japan 38
Samoa 19

SzemkilővetőNÉ Brüsszelbe menekűl................. 2019.10.11. 03:09:55

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
Jo nagy faszsag. Drogos negerek verik egymast a gyepen.
Ennel meg az is erdekesebb, mikor taga mesel az arabszopasrol.

Gábris szomszéd 2019.10.11. 06:30:29

Aranylábú gyerekeink ismét taroltak. :)

Rossi: Idejöttünk és úgy játszottunk, mint a nyulak

index.hu/sport/futball/2019/10/10/horvat_magyar_eb-selejtezo_marco_rossi_ertekeles_sajtotajekoztato/

csüngőhasú norvégbáró 2019.10.11. 06:42:52

fidesst akarunk, tolvajlást akarunk, könyörgünk az újabb aljasságokért, mint:

- a lakástakarékok 2 napos kinyírásáért
- az idióta kafeteria rendszerért (focibérlet on, albi lé off)
- a 27% os ÁFA ért ( világbajnok népnyúzás)
- a Quaestor és Budacash lopásért (megmenekült fidesspatkányok)
- a 330 forint feletti euróért (rohasztott NEMZETI VAGYON)
- a brutál drága -import- zöldségekért, élelmiszerárakért (mivel hazai nincs)
- a fidessnyik kézbe került Balatonért, felvásárolt országért
- a megfizethetetlen lakás és albérletárakért
- a Gruevszki simliért
- a stadionokért, a felcsúti kisvasútért
- a rabszolgatörvényért, az ország szalagmunkássá züllesztéséért
- a strómanokért (pénztáros lölö, elios pittyer, pelus récsöl...)
- az MNB ből kilopkodott árfolyamnyereségért (kuszaszem off, alapítványok on)
- a primitív egykulcsos adórendszerért
- az ellopott 3 ezer milliárd nyugdijmegtakarításért
- az oktatás és eü rendszer szétveréséért
- a szabad sajtó megszállásáért
- a 48 féle fidess adóért (pl. ostoba tranzakciós -> durva kp. használat)
- a csutti cziggány ámokfutásáért
- a kamu inflációt, a megalázó betéti kamatokat, az értéktelenedő forintot
- az átverős rezsicsökkentést

fidessimádó győri polgi akciója, nézegessük mindennap. :D

csajok, porocska, lovetta, ez a fidess!
m.blog.hu/bo/boldoguljgyorben/image/borkai-ordogugyvedje-cimlap.jpg

október 13-án köpj egyet a tolvajokra, köpj a kivénhedt fidess-re, köpj a stadionok cigányára!

Függöny, csapó, vége a játéknak! 2019.10.11. 07:05:00

@csüngőhasú norvégbáró: Hello, én vagyok az aranyhal, aki teljesíti 3 kívánságod.

Nézzük is, mit tehetünk érted!

"fidesst akarunk"

Rendben, felírtuk, megkapjátok. Még 15 év Fidesz, 2034-ig.

"könyörgünk az újabb aljasságokért, mint..."

Fú, ez egy hosszú lista, de két kívánságod még van!

"a 27% os ÁFA ért"

OK. Szerintem el tudjuk intézni.

Meg is értem, miért kéred, hiszen az áfa mértéke, ellentétben mondjuk a bérekre rakódó terhekkel, kevéssé befolyásolja pl. a foglalkoztatást, és mivel a vállalkozások normál esetben visszaigényelhetik, lényegesen a versenyképességet sem rontja.

Ellenben, mivel szinte minden termék után meg kell fizetni, kellően széles adóbázist biztosít, és az online pénztárgépeknek köszönhetően már a beszedés/behajtás is simábban megy (legalábbis a kiskereskedelemben).

"primitív egykulcsos adórendszerért"

Arról az egykulcsos szja-ról van szó, amit a KKE-országok közül igen sokan előttünk vezettek be, amikor a balliberális pancserkormány alatt elhúztak mellettünk; nálunk meg már egy normál középkategóriás bér is a legmagasabb kulccsal adózott?

Persze a dolgozók jelentős részét így a nem adózó minimálbéren jelentették be, a különbségek meg zsebbe fizették.

Hát ja, ezt valóban jó ötlet volt bevezetni, érdemes lesz megtartani a jövőben is. Pipa.
___________

Na, a három kívánság megvolt, gyereknap legközelebb május 31-én!

alöksz róz 2019.10.11. 08:27:32

@Én de genere Mi: ez hogy jött ki? :D
kínálni is kell vmit, ennyi

de amúgy ja, művelt. tanult, olvasott, tájékozott. nem csak ti, zsidók lehettek műveltek

2019.10.11. 08:29:32

@N. Barbie: Ezt a fideSSes csicskától hiába várod!ők a lelküket eladták a nem-nemzethy oldalnak ,mert az ezer éves csicskuzmis erre predesztinálja öket!

Szabó Miklós János 2019.10.11. 08:31:52

@Sir Bates dö Hól: A korrupt politikusnál csak egy kártékonyabb van: az ÉHES morrupt politikus.

@csüngőhasú norvégbáró: „a strómanokért”

Hát barátom, nektek aztán igazán nem kéne ezt a strómanos témát erőltetni, főleg a Lackner Csabikáék után.

„A felvételen a kispesti szocialista önkormányzati képviselő ... [Lackner] például arról beszél, hogyan lehet sokat keresni európai parlamenti politikusként:

»A tanácsadói kört azt mindig úgy csinálják, hogy ugye sajnos ez a szocialista pártra igaz, hogy neked van mondjuk EP-képviselőként lehetőséged négy embert alkalmazni. Erre alkalmazod jó drágán, és majd berakod a strómanokat, akiknek a fizetésének a 60-70 százalékát leszeded.«”
index.hu/belfold/2019/10/11/berakod_a_stromanokat_akiknek_a_fizetesenek_a_60-70_szazalekat_leszeded/

Persze más is van az ügyben, drogozástól az ingatlanmutyikig. Aranybánya a csávó.

alöksz róz 2019.10.11. 08:48:41

index.hu/gazdasag/2019/10/10/medgyessy_peter_sebok_miklos/
"a rendszerváltás utáni 20 év döntéseit nagyban befolyásoló vagy konkrétan meghozó elit ezeknek a döntéseknek az értelmezését is dominálta a médiában, a közgondolkodásban" - és elbujdosás helyett még mindig itt kapálóznak :-)

mgdé 2019.10.11. 09:15:51

@alöksz róz:

a "jönnek majd a félművelt sunyi parasztok" élő cáfolatául ... :DDD

Ez a "ti" kicsit fájt. :D
Eddig azt hittem 'ti' első ránézésre pontosan tudjátok, ki kicsoda,
de ezek szerint ez csak urbanlegend, amolyan nyilas hablaty, lottóztok és kész. :P

(Mondjuk eddig én is azt hittem, te gerinces betyár vagy, s nem házmester, de sebaj, túlélem a csalódást, nem nagyobb, mint "családapa" Borkaiban. :P)

6.Lenin 2019.10.11. 09:19:41

@Szabó Miklós János:

A korrupt politikusnál sokkal kártékonyabb az őket támogató irigy csürhe.
Szerintem.

mgdé 2019.10.11. 09:38:36

@6.Lenin:

Alsósoknak:
Uljacöf bácsi gyónását olvashattuk, pártjáról és önmagáról. :P

(A felső tagozatosok pedig olvassanak Lánczit és Századvéget a korrupcija-ról:
"amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája".)

6.Lenin 2019.10.11. 09:50:13

@Én de genere Mi:

Gondolod, hogy a Fidesz táborában lennének olyanok, akik irigyelnék tőled a hülyeségeidet? Alá tudnád ezt támasztani néhány hsz idézésével?

Eddig csak félreértett zseniket, leszerepelt faszok idézeteit tudtátok hozni. Valami értelmes embertől nem lenne?

Értelmes embereknek:

A korrupt politikusokat az irigy emberek tartják, vagy szeretnék a hatalomra juttatni.
Ez az itt írt kommentekből is simán követhető, némi értelmi képességekkel is rendelkezők számára.

Hülyék kíméljenek a válaszaikkal, hacsak nem igazolni szeretnék azt, amiről írtam.

Gábris szomszéd 2019.10.11. 10:07:28

@alöksz róz: "Nincs olyan, hogy keresztény szabadság, vagy fideszadta szabadság. Bármilyen toldása-foldása szűkíti azt, én tehát a jelző nélküli szabadságban hiszek. Különben is, ne „több szabadságot” adjatok már, hanem vissza mindazt, amit elloptatok!"

kolozsvaros.com/2019/10/10/peldaertek/

morph on deer 2019.10.11. 10:19:39

@alöksz róz:
“nem csak ti, zsidók lehettek műveltek”

Te láttad már a Tónit profilból? Javaslom, nézd meg, és merengj el kicsit a látottakon.
Amúgy tudom, hogy a nagybátyja református püspök, - vagy valami ilyesmi, - de pl a postás származásáról semmit sem tudunk. Ez pedig releváns információ lenne, ahogy látom.:)

Cycmen 2019.10.11. 10:23:29

@Én de genere Mi: "Azt állítod, hogy arrogánstóni művelt? :D"

Jaj menj már a faszba ezzel műveltséggel, a libsi oldal pont jól reprezentálja az agyonkultúrált értelmiségijeivel, hogy mennyit ér ez egyéb emberi vonások nélkül!

6.Lenin 2019.10.11. 10:28:20

@morph on deer:

"de pl a postás származásáról semmit sem tudunk. Ez pedig releváns információ lenne, ahogy látom.:) "

Kedves kérdező!

A háláchá (zsidó törvéyngyűjtemény) szerint az a zsidó, aki vagy zsidó anyától születetett, vagy a vallást magára véve betért zsidónak. Egy zsidó pedig zsidó marad akkor is ha sajnos nem tartja a törvényeket.

Üdvözlettel
köves Slomó

Istenem, hol tart már a tudomány. egy női póstás képes felcsinálni egy goj nőt. Óriási lépés ez az emberiségnek.

alöksz róz 2019.10.11. 10:31:39

@Én de genere Mi: így akartam először, ez lett volna a pontosabb: nem csak ti, zsidók v homoszexuálisok lehettek műveltek

Cycmen 2019.10.11. 10:35:06

@csulla: " Ezt a fideSSes csicskától hiába várod!ők a lelküket eladták a nem-nemzethy oldalnak ,mert az ezer éves csicskuzmis erre predesztinálja öket!"

Csicskuzmis! :D Látod milyen könnyű dolgunk van, egy ilyen "idegállapotba" került libsiprolit nem is kell cikizni, hülyét csinál az saját magából!

alöksz róz 2019.10.11. 10:35:59

@morph on deer: és rögtön magatoknak követeled, beszarás :DD

Cycmen 2019.10.11. 10:53:22

@6.Lenin: "A háláchá (zsidó törvéyngyűjtemény) szerint az a zsidó, aki vagy zsidó anyától születetett, vagy a vallást magára véve betért zsidónak"

Úgy tudom, hogy a betérés majdnem egyenlő a lehetetlennel!
Azért csak majdnem egyenlő, mert a lehetetlenre egy kicsit több az esély!

nu pagagyí 2019.10.11. 10:55:33

A Fidesz piramisjátéka attól zseniális, hogy bármilyen bunkót fel tud emelni olyan posztra, amihez egy szerencsésebb országban érteni is kellene.

A módszer az, hogy rendszert háttéremberek mozgatják, ők irányítják az egész korrupciós hálózatot. A céltáblának használt "fontos" ember önállóan semmiről nem dönthet, nem is tudja mi folyik a neve alatt.

Nekem kedvencem Balogh emberminiszter volt, aki a területéhez tartozó semelyik ágazathoz nem értett, hiába kérdezték bármiről, de az ő nevében számolták fel például az oktatás szabadságát, tették alkalmazhatatlanná a sztrájktörvényt, tették tönkre a sajtót és így tovább. Neki a feladata a vigyorgás és a kenetteljes duma volt, ehhez értett. Ugyanilyen a "bajszos szar" is, akit a műlegyeken kívül semmi nem érdekel. Hasonlóan kiváló államférfi Tarlós is, aki ma nem tudja mit kell csinálnia holnap, de majd megmondják.

Hányingerem van ettől a politikai rendszertől, semminek nincs számon kérhető felelőse, pedig nem áll másból, mint rendszerszintű tolvajlásból, minden erkölcsi érték lerombolásából, háborús hisztériából, a nemzet tagjainak egymásra uszításából. Az ellenségeink se találhattak volna jobb bábokat az ország élére.

Gábris szomszéd 2019.10.11. 11:02:17

Ne feledd: vasárnap országos állásinterjú!
És Te nem a jelentkező vagy, hanem a munkaadó!

nu pagagyí 2019.10.11. 11:04:39

@Cycmen: "libsi oldal pont jól reprezentálja az agyonkultúrált értelmiségijeivel, hogy mennyit ér ez egyéb emberi vonások nélkül!"

Milyen emberi vonások hiányára utalsz - arrogancia, korrumpálhatóság, kíméletlenség, hozzá nem értés?

Ezek valóban hiányoznak, de nem hinném, hogy jót tenne az országnak, ha a jelenlegi söpredéket leváltó társaság is olyan lenne, mint a mostani. Bár, fene tudja, pofonokból is lehet tanulni.

Sir Bates dö Hól 2019.10.11. 11:05:04

@alöksz róz: ha tudnám, nem kérdeztem volna ( viszont érdekes, egy oldal ma ugyanazt írta, mint én;-)... sz'al lehet kampányszövegnek is hallani, bár én inkább csak a helyzetet jeleztem)

6.Lenin 2019.10.11. 11:06:51

@nu pagagyí:

Szerintem is sokkal egyenesebb dolog, amikor a hátéremberek is bunkók ahhoz, amit csinálnak. Közösen rohannak a szakadék felé, magukkal rántva az országot.

Legalább 15 percet hozz példának az előző időszakból, amikor olyan kibaszott okos emberek irányítottak, elől, hátul, a mostanihoz képest.
az eredményt mindig abból lehet levonni, ha megnézzük, honnan indultunk, hová jutottunk. Mi, és nem mások. Az az ő dolguk.

Az álomvilág meg általában azokat izgatja, akik soha nem voltak képesek valamit is felmutatni, de kiválóan tudják előadni, ha mi LEHETNÉNK...Soha nem azt, hogy amikor mi VOLTUNK... ezért szeretnék mindig a múltat elfelejteni, mert ciki lenne, ha emlékeznénk rá.

Sir Bates dö Hól 2019.10.11. 11:07:53

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: na, látod, vannak közös pontok;-)... én a wales-nek drukkolok.
otthon közvetítik?

Cycmen 2019.10.11. 11:10:39

@Gábris szomszéd:" Ne feledd: vasárnap országos állásinterjú!
És Te nem a jelentkező vagy, hanem a munkaadó!"

Hát te biztos megkapod az Orbán Viktor Lovagrend nagykeresztjét, amiért akaratlanul ugyan, de rengeteg szavazót üldöztél el az ellenzéktől a fideszhez az ostoba bunkóságaiddal!

N. Barbie 2019.10.11. 11:27:47

@Cycmen: Kulon kertem, hogy csak ha kepesnek tartod magad erdemi, nem kreten valaszt irni, akkor valaszolj.
Nem sikerult, nem meglepo modon.

Tehat megint ott vagyunk, hogy en konkret kerdest tettem fel, amit ha igaz a gazdiid propagandaja akkor siman meg tudtal volna cafolni. Ezzel szemben egy szo erdemi valaszt se sikerult irni csak jo fideszpapagaj szokas szerint tovabb mantrazni a propagandat, mert ennyi eszed van csak.

Kulon vicces ilyenek utan latni, mikor meg te pocskondiazol masokat ennyi esszel meg teszel megjegyzeseket mas, veled nem egyeterto szellemi keppessegeire. Ugy, hogy egyetlen erdemi szot sem tudtal irni egy konkret kerdesre.
Szanalmas atlaghulyefidesznyik.

Sir Bates dö Hól 2019.10.11. 11:40:57

@Gábris szomszéd: tényleg, mi volt a jobbikos trükközés győrben?

Cycmen 2019.10.11. 11:55:06

@N. Barbie: " Kulon kertem, hogy csak ha kepesnek tartod magad erdemi, nem kreten valaszt irni, akkor valaszolj.
Nem sikerult, nem meglepo modon."

Érdemi, nem kretén választ, érdemi nem kreténeknek írok, nem ilyen elvakult prolinak!
Baszki, fogalmatlannak nevezted Tarlóst! Azért a 25 éves polgármestersége után ezt csak egy szellemi toprongy próbálhatja állítani, egy olyannal pedig nekem semmi beszélnivalóm nincs, mert értelmetlen! Így már világos te köcsög?

Cycmen 2019.10.11. 11:56:34

@N. Barbie: " Kulon kertem, hogy csak ha kepesnek tartod magad erdemi, nem kreten valaszt irni, akkor valaszolj.
Nem sikerult, nem meglepo modon."

Érdemi, nem kretén választ, érdemi nem kreténeknek írok, nem ilyen elvakult prolinak!
Baszki, fogalmatlannak nevezted Tarlóst! Azért a 25 éves polgármestersége után ezt csak egy szellemi toprongy próbálhatja állítani, egy olyannal pedig nekem semmi beszélnivalóm nincs, mert értelmetlen! Így már világos te köcsög?

ZX 2019.10.11. 12:17:22

@Cycmen: Te egy igazi 2 lábon járó lózung gyűjtemény vagy. :D:D:D:D

Eszti.... 2019.10.11. 12:22:36

Tudok én vicces is lenni, ha akarok.

Csak nem akarok.

2019.10.11. 12:23:56

Két dolog jutott eszembe így a választások előtt.

Az egyik, hogy ha mégis Karigeri nyeri a főpolgármesteri széket, és az ellenzék a vélelmezett 19 fityisz győzelem a megyei jogú városokban helyett minimum 8-10 városz elvisz, akkor a közvélemény kutató cégek megmondóemberei elmennek-e végre kapálni vagy krumplit hámozni?

A másik:

index.hu/mindekozben/poszt/2019/10/11/nezzuk_mivel_tamadnak_a_napilapok_a_valasztas_elotti_utolso_hetkoznapon/

A Ripost nevű okádék újság szerkesztőinek és az azt olvasóknak üzenem, hogy ti meg a retkes telebaszott kurva anyátokat vezessétek a temetőbe, az utolsó útjukra fityiszgecik!

Ennyi.

alöksz róz 2019.10.11. 12:31:14

@Sir Bates dö Hól: "@Gábris szomszéd: tényleg, mi volt a jobbikos trükközés győrben?" - ilyenekről már én is kérdeztem, de nem tudja, neki nem mondták meg

csak berakták ide másolgatni

Cycmen 2019.10.11. 12:33:39

@ZX: Most nagyon megsértődtem, kérlek hogy ma ne szólj hozzám többet!

alöksz róz 2019.10.11. 12:35:05

@Sir Bates dö Hól: ez a régi kampánynarratíva.
ugye nem akarsz te is vidéki lenni, valami ostoba tudatlan tanulatlan suttyó? mi okosak vagyunk, szavazz ránk, legyél te is okos

Cycmen 2019.10.11. 12:37:40

@Gábris szomszéd: Jajaj! Valami gond van a jobbiknál, én nem linkellek, nyisd ki a Kurucinfot!

N. Barbie 2019.10.11. 12:39:44

@Cycmen: Hadd forditsam le a szanalmas atlaghulyefidesznyik mentegetozesed: nincs eleg eszed erdemi valaszt irni es/vagy nyilvan tudod, hogy a maffiad propagandaja nem fedi a valosagot, ezert izzadsagszagu kifogas kell, hogy egy egyszeru kerdesre miert is nem tudsz valaszolni.

Ennyi vagy. Majd kerj eligazitast a partkozpontbol propagandapapagaj vitakeptelen nimand.

Es igen, tarlosod egy fogalmatlan fideszbab paprikajancsi, olyan mint te. Te azt hiszed, hogy a tragarkodastol lesz igazad, o meg azt, hogy 10 centirol mas arcaba megafonozastol mekkora kemeny legeny es mar nem is fog ugy tunni, hogy menekul egy vita elol. Hat de. Pluszban nezd meg akarmelyik nyilatkozatat, egy ertelmes mondatot nem tud elmondani magatol, magabiztosan, hozzaertonek tunoen, csak hebeg habog mindenre es megalszik a tej a szajaba ket szo kozott. Egy fopolgarmesternek. Vicc.
25 ev polgarmesterseg onmagaban semmit nem jelent es onmagaban nem erdem. Az eredmenyei igazolnak, amik nincsenek.
Ennyi erovel mondhatnad, hogy mondjuk xy focista 25 ev utan visszavonul es csak ezert tisztelni kell, meg csak az evek miatt akkor biztos jo focista, holott mindenki tudja, hogy a palyafutasa alatt semmi erdemlegeset nem ert el.
Mindegy, ezek mar bonyolult dolgok a kis ostobenko buksidnak, neked a szellemi szinted bezarodik a kocsogozessel. :)

Soros csicskák húzzatok haza! 2019.10.11. 12:40:52

@Gábris szomszéd: "Szerintem megvették őket kilóra."

Az benned nem merült fel, hogy esetleg a gyomruk nem bírta a pártvezetés manővereit (pár éven belül a radikális jobbtól a néppártosodason át GyuriFeri puszipajtásaiig)?

Soros csicskák húzzatok haza! 2019.10.11. 12:43:29

@N. Barbie: "Ennyi erovel mondhatnad, hogy mondjuk xy focista 25 ev utan visszavonul es csak ezert tisztelni kell, meg csak az evek miatt akkor biztos jo focista, holott mindenki tudja, hogy a palyafutasa alatt semmi erdemlegeset nem ert el."

Annyit azért biztosan elért, mint elődje, Demszkij elvtárs...

Másrészt az azért a fociban is értékmérő, hogy a Real Madridból vonulsz vissza 35 évesen vagy a Mucsaröcsöge FC-től.

alöksz róz 2019.10.11. 12:50:42

@taga20: "gondolom nálatok, a bauernek nincs ilyen pejoratív jelentése." - ez igaz, a bauer is csak nálunk lett pejoratív

Cycmen 2019.10.11. 12:54:37

@N. Barbie:"" Hadd forditsam le a szanalmas atlaghulyefidesznyik mentegetozesed: "

Túlértékeled magad,annak mentegetőzik az ember, akit valamennyire becsül, de nekem egyébként sem szokásom, vagy megvédem magam, vagy belátom a hibámat férfiasan!
Fogd már fel, hogy egy szavaddal világossá tetted, hogy alkalmatlan vagy egy értelmes párbeszédre! Ha szerinted a 25 éve polgármesterként tevékenykedő Tarlós fogalmatlan, akkor én itt lezártam az egész ügyet, elmehetsz a picsába!

Soros csicskák húzzatok haza! 2019.10.11. 12:58:21

@alöksz róz: :DDD

És erről két generáció is gondoskodott, a körömletépő ávós papával és az MSZMP-SZDSZ-DK vonalon nyomuló, mindvégig öntelt és arrogáns fiúval (Apák és fiúk)...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.11. 13:41:36

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.: "Annyit azért biztosan elért, mint elődje, Demszkij elvtárs..."

Annyit igen. De ez édeskevés. Hagyta, hogy Ondó Viktor kifossza Budapestet, tönkretegyék a rómait, einstandolják a ligetet és a várat...

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.11. 13:44:04

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.: "hogy esetleg a gyomruk nem bírta a pártvezetés manővereit"

A fideSSfaszopók gyomra mindent kibír, követik urukat és parancsolójukat az ultraliberális tábortól a szélsőjobbig, tapsolnak az ország kifosztásához, kokainhoz, kurvákhoz, stb, stb...

mgdé 2019.10.11. 14:02:19

@6.Lenin:

Uljacöf bácsi, kiscsillag, meséld már el, hogyan neveli Borkai fiát a havi a semmiért kapott egymillió arra, hogy teljesítsen? Hogy dolgozzon. Hogy tegyen le valamit az asztalra. Ha nem is bányászként, hisz "elit" család, de vállalkozóként, vagy politikusként, vagy némi tanulás nyomán valami komolyabb szakmában? Vagy ugyanez Lala utódaira, akik majd zseniális üzletasszony-nagymamitól örökölnek. Te még a tatár lovasoknak, a török janicsároknak meg szpáhiknak is boldog vigyorral, lelkesen csaholtál volna ...

mgdé 2019.10.11. 14:16:40

@alöksz róz:

Látom betyár bá', immár duplán nem érted. :D

Akkor még világosabban: Neked legalább egy-két nagyságrenddel nagyobb az elvi esélyed arra, hogy genetikailag valamennyire zsidó légy, mint nekem. (Nyugodtan csináltass tesztet. :P) Lévén egy izlandi apa és egy japán anya gyereke sokkal kevésbé esélyes az ilyesmire, mint Imrédy bácsi leszármazottai. Ha én cseppet is zsidó vagyok, akkor bizony te magad minimum Annás vagy Kajafás lehetsz. :D A homoszexuálissággal is pont így állunk, bár abban lehet, hogy akár nem is egy-két, hanem három-négy-öt nagyságrenddel is vezetsz, te kis Milo Yiannopoulos, te. :P
Betyár bá', máskor inkább kérdezd majd meg Szájer Józsit, hogy mit írjál, nem árt néha egy ravasz jogász ...

Soros csicskák húzzatok haza! 2019.10.11. 14:23:01

@Én de genere Mi: "egy japán anya gyereke sokkal kevésbé esélyes az ilyesmire, mint Imrédy bácsi leszármazottai"

Na, csak nem egy Kalergi-unoka?

Cycmen 2019.10.11. 14:23:20

@Én de genere Mi: "Lévén egy izlandi apa és egy japán anya gyereke sokkal kevésbé esélyes az ilyesmire, "

Izlandi vagy?:D

-Anyuka! Hogy lehet, hogy apa izlandi, te japán vagy, én meg néger vagyok??
-Amilyen buli volt akkor, örülj fiam, hogy nem ugatsz!

Sir Bates dö Hól 2019.10.11. 14:25:39

@alöksz róz: ;-) neked nincs gondod az asszociációval vagy az absztrahálással;-)... sz'al lehet, hogy arra hajaz, amit írtál, de nem az; gondoltam ezt fogod;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.11. 14:26:43

@Gábris szomszéd: ez azért annyira kiábrándító lehet neked...

mgdé 2019.10.11. 14:34:25

@Cycmen:

Szakmai víziókban mondjuk Vitézy Dávid valószínűleg előbbre van mint Tarlós.
Tudom, tudom, vele más bajod van. :P

Tarlós már túl öreg, s túl korlátolt ahhoz, hogy használható jövőképe legyen egy fővárosról, egyben - talán - világvárosról. Azaz, nemcsak kedvenc ballibsijeitek, de ti is komoly káderhiányban szenvedtek.

S ezt most minden fricskázási szándék nélkül. Egyszerűen ez van.
Politikai cirkusz lett egy alapvetően csúcsmenedzseri feladatkör betöltéséből.

N. Barbie 2019.10.11. 14:36:02

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.: "Annyit azért biztosan elért, mint elődje, Demszkij elvtárs..."

Es en mondtam, hogy nem jobb nala? De ez mar valami? 10 evvel demszky utan meg mindig hozza kell merni a teljesitmenyt es ha nala jobb akkor fel kell szopkodni?

6.Lenin 2019.10.11. 14:42:45

@Én de genere Mi:

Igazad van, A XIV ker. egy modern világváros képét vetíti elénk, a lepukant egészhez képest.
Ez a Karigeri fiatal faszfej, két éven belül az egészet hasonló színvonalra emelné (?)
Ütős káder (vagy keverem az ütődöttel?).
Szerencsésnek vallhatod magad, te sem fox már elhülyülni.

mgdé 2019.10.11. 14:42:57

@Cycmen:

Miért lennék? Ezt csak akkor veheted szó szerint, ha Söndör betyár Imrédy Béla unoka vagy dédunoka. Majd ha erről hoz pöcsétes papírt, én is hozom a születési anyakönyvemet. (Mondjuk erősen meg fogsz lepődni a szülők nevein. :D) Azt viszont ez esetben nem nagyon érteném, hogy az Imrédyeknek ugyan mi szükségük volt ritkán fürdésre és pusztai lólopkodásokban való aktív részvételre? :)

Sir Bates dö Hól 2019.10.11. 14:44:49

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.: János! A helyi vezető nyilatkozata arról szólt, hogy direkt így akarták, hogy eleve ez volt a terv, hogy ötödik hadoszlopként tevékenykedjenek...

N. Barbie 2019.10.11. 14:45:40

@Cycmen: "Fogd már fel, hogy egy szavaddal világossá tetted, hogy alkalmatlan vagy egy értelmes párbeszédre! Ha szerinted a 25 éve polgármesterként tevékenykedő Tarlós fogalmatlan, akkor én itt lezártam az egész ügyet, elmehetsz a picsába! £

Fogd mar fel ostobenko fidesznyik, hogy attol, hogy egyre agresszivabban matrazod a propagandaszolamokat, meg nem lesz igazad, azokat meg is kene tudni vedeni. Aki erre nem kepes az egy ostoba majom, olyan, mint te.
Es jossz megint a nevetseges mentegetozessel, hogy csak mert 25 eve eppen mikor hova allitjak be tarlosod babnak, attol azonnal jonak minosul a szakmajaban.
Sorolni kell az eredmenyeket kiskomam, mind a keruleti, mind a fopolgi eveibol, ami alatamasztja, hogy valoban jo vezeto. Egyetlen egy ilyet se tudtal irni most mar tobb hozzaszolas alatt, nyilvan nem veletlenul, csak gorcsosen irogatod, hogy akkor is milyen jo a tarlosod, mert te azt mondod.
Nevetseges vagy.

Akkor ugyanilyen "logikaval" ha en azt mondom, hogy teszem azt peldaul gyurcsi majd 20 eve politikus, volt miniszter, KE stb. az mar minden mastol fuggetlenul azt jelenti, hogy jo politikus es ha ezt ketsegbe mered vonni akkor kocsog vagy? Na, igy is jo lesz a "logikad" te ostoba vitakeptelen propagandapapagaj?

mgdé 2019.10.11. 14:46:59

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.:

Kedves Köpködő KávéKobra barátom, ne haragudj, de engem holmi osztráksággal, holmi nyámnyila labanczkodással gyanúsítani vérrel lemosandó sértés. :P

morph on deer 2019.10.11. 14:54:37

@Cycmen:
“... örülj fiam, hogy nem ugatsz!”
:D))
Miiijauuúúú..!

mgdé 2019.10.11. 14:54:49

@6.Lenin:

Uljacöf bácsi, mi lenne ha vénséges vén korodra végre megtanulnál nem csak írni, de olvasni is? :D

Mindkét oldalad, a hajdani is meg a mostani is, káderhiányban szenved.
Nem miattam, miattad. :P

Az én példaképem továbbra is Ariszteidész.
Aminek az értelmét felfogni te bizony kevés vagy.
Lévén neked - a kommentjeid alapján nagyon úgy tűnik - bőven-bőven elég a lélegzem-iszom-eszem-alszom-baszok-kisistent imádok létezés és világ ...

mgdé 2019.10.11. 15:00:57

@morph on deer:

:D

(Ámbátor egy kutya fogai között a Cicus már nem ilyet mond. :D )

eszti..... 2019.10.11. 15:05:32

@Eszti....:

szerinted ki kíváncsi arra, hogy mit tudsz?
ha már pont az én nickkemmel trollkodsz, legalább ne amortizáld le!
az nekem is megy, segítség nélkül.

6.Lenin 2019.10.11. 15:08:48

@Én de genere Mi:

Egy biztos, olyan kisistent, mint aminek magadat képzeled nagy ívben. Felőlem meg azt választasz példaképnek, akit akarsz, követni, vagy olyannak lenni az nem imádat kérdése.
És miért is kell valakit imádni, példaképnek kiválasztani olyant, akihez az égadta világon semmi sem köthet a tulajdonságaid, képességeid alapján? Egy öntelt köcsög vagy, én meg ezt állapítom meg rólad az alapján, amit itt mutatsz magadról. Igaz ehhez semmi közöm, de nem is érdekel túlságosan.

akkor most mindketten jellemeztük egymást a magunk mércéi szerint, akár nem is kéne a továbbiakban ezt feszegetni. A többi hülyeséged meg nem érdekel.

Szép idő van, igaz kicsit hűvös a szellő.

Azért lenne még egy kérdésem: melyik ősöd csapta agyon a kutyátokat a bőréért?

mgdé 2019.10.11. 15:41:08

@6.Lenin:

Cöfi bácsi, ne beszélj már megint hülyeségeket. :P
Se pártot nem alapítottam, se hatalomra, se hívőkre nem vágytam, vágyom. Nem inkább ott az orrod előtt kellene keresgélned, ahelyett, hogy a Saturnuszon lévőkről fantáziálsz blődségeket? :D

Legyen: Törököt és németet eleget. Tőlük még SS-eket is. Meg persze farkasokat is, leginkább telente. Amikor kellett, románokat is. Már a sor vége felé néhány orosz is akadt, meg kevés olasz is. Szerb is előfordulhatott. Ellenben kutya agyoncsapásáról én nem tudok, de erről kérdezd meg a mindig mindenhol ott levő házmestereket is. Hisz oly baráti a viszonyotok ...

Cycmen 2019.10.11. 15:42:41

@morph on deer: @Cycmen:
“... örülj fiam, hogy nem ugatsz!”
:D))
Miiijauuúúú..!

Barom! :DDDDDDD

Cycmen 2019.10.11. 15:45:09

@Én de genere Mi:Az én példaképem továbbra is Ariszteidész.

Fiatalabb korodban még Erektoidosz volt a példaképed, de az már a múlt! :P

mgdé 2019.10.11. 16:06:55

"Fiatalabb korodban még Erektoidosz volt a példaképed, de az már a múlt! :P"

Te még fiatalabban pedig a Pelusiádákat imádtad. No meg Kispárnacsücskoszt.
Mesélj, mára meddig jutottál? :P

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.11. 16:14:22

@Eszti....: "Tudok én vicces is lenni"

Nem tudsz. Egyik fideSSfasszopó se tud.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.11. 16:17:31

"Berakod a strómanokat, akiknek a fizetésének a 60-70 százalékát leszeded"

Sir Bates dö Hól 2019.10.11. 16:19:07

Tényleg, miért kell szíjjártót cca. 500M -ért védeni?

rasztaszív 2019.10.11. 16:22:48

@Sir Bates dö Hól: te nem vágnád pofán,ha az utcán belefutsz...?:)akkor ritka béketűrő vagy...:)

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.11. 16:25:08

Ne öregedjetek meg fideSsfasszopók, mert Ondó Viktor gazdátok 75 év felett nem ad EÜ ellátást. Addigra tán 60 fölött se.

budapest-1873.net/uncategorized/egy-81-eves-neni-leletere-azt-irtak-az-orvosok-hogy-ilyen-korban-nem-jar-az-eu-ellatas/

Sir Bates dö Hól 2019.10.11. 16:28:13

Mennyi moon egy kiló krumpli? 1€? Mennyit adnak most a szavazatért? Tíz kilót? Az 10€. Ahol 10€-ért szavazatot tudsz vásárolni az nem az EU, az a legkétségbeejtőbb helyzetben lévő fekete-afrika. A ner ide lövi be moot;-)... sz'al kb. ennyit tud az orbán vezette ner felmutatni. Meg azt, hogy az új üstökös varga judit még behúzta azt a szaros 900€-t is havonta a lakástámogatásból. 900€! S csodálkoztok, hogy miért kezelnek így minket a transzatlantiak? Hogy miért gondolják, hogy üveggyöngyökért meg lehet venni minket, az elitünket? Az establishment árazta be saját magát...

Krumpli, bazmeg, krumpli! Menjetek a picsába...

Sir Bates dö Hól 2019.10.11. 16:33:46

@rasztaszív: én inkább megkérdezném, hogy milyen erkölcsi útmutatóval indították útjára a szülői házból: azzal, hogy sumákolhat, mint a szülei, akik kartelleztek, majd gyorsan felnyomták saját magukat és a többieket is, s így mentesültek minden következménytől vagy azzal, hogy tíz parancsolat;-)...

rasztaszív 2019.10.11. 16:36:21

@Sir Bates dö Hól: jó,akkor nem miattad van szükség arra a félmilliárdra...de valamiért mégis szükségesnek érzik.és ebben talán nem is tévednek...:)

eszti..... 2019.10.11. 17:06:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

engem nem zavar. ha már mindenképp ezzel a néven akar működni, legalább virítson valamit.))))

Orbán veje 2019.10.11. 17:29:31

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

Haver! Ez a Horvátország nem igazán jön be nektek! Képzeld a magyar focicsapat nagyobb szopott, mint Borkai kurvái!

:))))

Én szerintem szólni kéne a Récsöl, hogy még több szaros pelenkát dobáljon szét náluk. Még, még, még!

:)))))

www.facebook.com/szhelyonkormanyzat/photos/a.2248071111937625/2526070204137713/?type=3&theater

:)))))

csüngőhasú norvégbáró 2019.10.11. 17:35:20

@Sir Bates dö Hól:

"Krumpli, bazmeg, krumpli! Menjetek a picsába... "

orbánia, nektek krumpli, a NER-nek

kokó kurvák lové. :D

ostoba balfax nép

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.10.11. 17:55:39

@csüngőhasú norvégbáró: "orbánia, nektek krumpli, a NER-nek kokó kurvák lové."

Tökéletesen leírtad Ondó Viktor országát. Ezért (is) utáltam a Kádárrencert.

eszti..... 2019.10.11. 18:27:28

"Szijjártó Péter keményen beszólt a finn EU-elnökségnek Kübekházán".

keményen beszólt...
pont Kübekházán.... :D :D

taga20 2019.10.11. 18:33:18

@eszti.....: kemény a csávó. gondolom az 52 tekes ott volt a biztonság kedvéért:))

taga20 2019.10.11. 18:37:08

Pedig mennyivel jobb lett volna, 52 arab akiket mind leszoptam volna.

taga20 2019.10.11. 18:42:18

@eszti.....: meg a sztájlisztja:))

ja és, ha te az igazi kommentelsz, aki kacsincsá má, hogy tudjam, hogy te vagy és nem az árnyékod:)))

taga20 2019.10.11. 18:44:03

@taga20 :

haver, te a cycmen vagy, vagy az aleksz rözse, vagy a jani?

eszti..... 2019.10.11. 18:46:30

@taga20:

az árnyékom nagybetűs és semmitmondó kommenteket ír.
azt sem tudja, mit jelent a csapágyas vagy a személykapu.))))
/ ezt a két azonosítót most lőttük ki/

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.11. 18:47:39

@eszti.....: jaj nekem a Szijjártó a legkedvencebbik miniszterem..

taga20 2019.10.11. 18:47:52

@taga20 :

ja és a vesszőt rossz helyre raktad szergej.
vigyázz, me szólok a főnökeidnek, és a névába fognak lőni!

:)))

eszti..... 2019.10.11. 18:48:32

@taga20:

vagy 3 in 1.
nemrég a betyár uljanovot sejtette az árnyékod mögött.

eszti..... 2019.10.11. 18:50:14

@PeniValdes:

nem csodálom. okos is, bátor is.
pl. Kübekházáról szól be a finneknek.
keményen!

taga20 2019.10.11. 18:50:21

@eszti.....: és akkor még a karnisról nem is beszéltünk:)

pedig arról orica, ha élne még, de sajnos már nem, sokat tudna mesélni.

alöksz róz 2019.10.11. 18:51:37

@Sir Bates dö Hól: ne gondold már, hogy ez csak nekem jön így le
hol olvastad ugyanezt amúgy?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.10.11. 18:52:04

@taga20: ez igaz
a vessző csak seggedben van lyóhelyen

taga20 2019.10.11. 18:53:32

@eszti.....: ááááá! szerintem nem!
egy ilyen becsületes fityesz munkásőr, mint lenyinapánk, nem csinálhat ilyet.

ez olyan lenne, mintha azt mondanám, hogy borkainertárs kurvákat töcsköl közpénzből.

lehetetlen:))))))))))))))))))))))))))))))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.11. 18:55:10

@eszti.....: igen, onnan! Legyen elég abból,l hogy meg akarjátok mondani hogy honnan szól az igazság hangja! szerencsére le járt az időtők

taga20 2019.10.11. 18:57:58

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

szerelmem, fentebb olvastam, hogy má nem szerecc. pedig minden nap lecidázhattál, és ez a hála fityeszribanc? ajókurvaanyádat, te hálátlan mocsadék!

uploads.disquscdn.com/images/cdfca7ce65a8d8efcdfbe2b2bdbe86aca8c5bf4dadd916d1797db8379abb6811.gif?w=800&h=250

taga20 2019.10.11. 19:08:05

@PeniValdes: te má akkor tuttad, te egy vátesz vagy, nem kétséges:)))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.11. 19:09:31

@taga20: én már 2003-ban a 2019-es trend alapján öltöztem:)

eszti..... 2019.10.11. 19:13:13

@taga20:

:D

olvastam valahol: ez úgy hiányzott, mint yachtos gruppenből a kamera.

taga20 2019.10.11. 19:15:25

@eszti.....:

:)))

gruppen morgen frajlájn!:)))

taga20 2019.10.11. 19:16:50

@PeniValdes: te má akkor is szakatt voltál?:)))

nincs neked valami egyházad? szeretnék belépni:)))

Sir Bates dö Hól 2019.10.11. 19:17:30

@alöksz róz: veled szemben magasabbak az elvárások részemről;-)... (keresem, még nem találom a linket)

eszti..... 2019.10.11. 19:17:59

@PeniValdes:

lejárt?
szerintem, csak most kezdődik a mulatság, a fényes önkori győzelem után. halálra fogjuk szívatni az ünneplő tömeget.:D

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.11. 19:19:31

@taga20: jaj én rajongok a szakadt farmeres férfiakért

Sir Bates dö Hól 2019.10.11. 19:22:57

@PeniValdes: és hol legyen szakadt az a farmer? a térdénél vagy az ülepénél?

morph on deer 2019.10.11. 19:25:31

Ejnye bejnye!
Hát mi van itttten, kérem?
A “bajtársiasság” az smafu?
Látszik, hogy a viktor kitette a lábát..!

index.hu/belfold/2019/10/11/borkai_lemondasat_koveteli_a_kormanyparti_magyar_nemzet/

eszti..... 2019.10.11. 19:26:49

@morph on deer:

csak óvatosan Penivel! ő a mi beépített ügynökünk.
kész kaméleon az a nő!

eszti..... 2019.10.11. 19:32:31

@morph on deer:

ez a 22-es csapdája. ha kritizálják Borkait, megsértik a 11. paragrafust. ha nem kritizálják, a keresztény - konzervatív értékrendet.

eszti..... 2019.10.11. 19:33:22

@eszti.....:

paragrafus helyett parancsolat.

morph on deer 2019.10.11. 19:35:39

@PeniValdes:
“vasárnap csak a fidesz”

Csak az érdekesség kedvéért: mi lesz, ha netán mégsem nyer se Tarlós, se Borkai, marad Botka, stb, azaz kap egy maflást drága jó viktorunk, a foci után a politikában is?

Akkor mi lesz?
Egész karavánok indulnak majd Grácba, egy kis kezelésre?
Mondom, csak az érdekesség kedvéért!
:D

morph on deer 2019.10.11. 19:37:36

@eszti.....:
“ kész kaméleon az a nő!”

Á, az a Scmidtmaris.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.11. 19:38:48

@morph on deer: Áááááh!Szerinted hagyják?!
Megoldják okosba!
Az új szoftver csodákra képes!
A fővárosban marad tarlós,Szegeden meg Botka,azt talán nem tudják elcsalni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.11. 19:39:51

@morph on deer: Focit ne is mondd!
Legalább nyertem volna rajtuk!

nincs1itt 2019.10.11. 19:39:54

@Sir Bates dö Hól: én is így értettem, ahogy márai(bár nem tartozik a kedvenceim közé, de megszívlelendő). csak az lep meg, hogy márai által interpretáltak ilyen sokan vannak...

taga20 2019.10.11. 19:42:12

@eszti.....: und weihnacht:)))

eszti..... 2019.10.11. 19:42:53

@morph on deer:

mariska néni

Schmidt Mária elmondása szerint a fórumon élénken érdeklődnek aziránt, hogy Magyarország az egész világ számára akar-e modell lenni eltérő alternatívát kínálva, vagy csupán a maga számára próbál megfogalmazni más utat. A felmerült kérdések közül Schmidt Mária példaként említette Brazíliát, azt, hogy inspirálón hatott-e rá a magyar út, vagy magától lépett arra.
magyarnemzet.hu/belfold/schmidt-maria-nagy-az-erdeklodes-orban-viktor-irant-az-atheni-demokracia-forumon-7388051/

eszti..... 2019.10.11. 19:44:28

@taga20:

weinachten

hagy nyelvtannáciskodjak egy kicsit :D

taga20 2019.10.11. 19:45:58

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: miért nem aszt tetted meg, hogy az első öt percben bekapjuk az első gólt. azon legalább nyertél volna, te kis ostoba:)))

taga20 2019.10.11. 19:48:58

@eszti.....: szerintem ne ragozzuk tovább, me svábból mindketten mekbuknánk!:)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.11. 19:53:32

@taga20: Faszom!3:0 félidő 3:0 végeredmény gyönyörű pénz!
Nekem meg 2:0 félidő 3:0 végeredmény meg 1:0 félidő 3:0 végeredmény volt többek között!Namost kire legyek dühös,a horvátokra vagy a mieinkre?!

nincs1itt 2019.10.11. 19:56:55

@Sir Bates dö Hól: he? a szijjártó az nem teremfodbalista(mellékesen külügyér?), biztos a frizuráját védik, meg az arnay lábait. mert gyaníthatóan nem a képességei miatt érheti támadás! ez most komoly? 500 millióért vigyáznak rá? ennyi pénzért inkább elveszítenék...

taga20 2019.10.11. 19:58:14

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

bekéne téged utalni egy ilyen horvátos kokos baszos hétvégére, me csak feszülsz nekünk itt:)))

ezt a nótát ismered? tessék:)))

www.youtube.com/watch?v=H49RAnhN9K8&list=RDH49RAnhN9K8&start_radio=1

nincs1itt 2019.10.11. 19:59:50

@eszti.....: ööö frohe weinachten? oder nur weihnacht? des is frog! koana ahnung hob i!

nincs1itt 2019.10.11. 20:00:42

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: magadra! 22 féleszű rohangál a liba legelőn, te meg foglalkozol velük?

2019.10.11. 20:01:25

ISTEN= KOKAIN
HAZA= KÖZPÉNZ
CSALÁD= KURVÁK

lényeg, ha hazudsz NE vall be, mert alul maradsz!

nincs1itt 2019.10.11. 20:03:37

@taga20: óóóó, baz+ én marha meg belenézek!
nesze! kötschög, vom Stanzn Grump

www.youtube.com/watch?v=kdLz-Rr3Eho

nincs1itt 2019.10.11. 20:05:17

@vitéz Beverneky: rossz a sorrend!
ISTEN=közpénz

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.11. 20:12:20

@taga20: De ilyen kibaszást akkor is!

@nincs1itt: Persze,mert azt a pénzt sajnálom jobban,amit nem költöttem erre a szarra!
A múlt héten csak az ilyen fogadások jöttek,a többi csak vitte a pénzt!

taga20 2019.10.11. 20:13:00

@nincs1itt: mi van veled nigger, társultál leninnel?

ő szokott ilyeneket berakni. egyébként fajint:)

nesze náci, ez se rossz!:))

www.youtube.com/watch?v=bglBke8JxLQ

nincs1itt 2019.10.11. 20:16:05

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: háááát, te tudod mire tapsolod el a pénzed... de én csak akkor fogadnék fodbalistára, ha már ló legel a sírján. siralmasnak tartom, hogy emberek milliói töltik az idejüket ilyen ostobasággal(fodbal) a szurkolókra gondolok, mert a libalegelő hősei baxott jól megélnek a bénázásból. gondold el! ha te a munkád során 99% hibával dolgoznál? hm?

nincs1itt 2019.10.11. 20:18:48

@taga20: mi van feka? a vologya ilyeneket hallgat?! akkor nem is lehet rossz ember!
nesze kosher:
www.youtube.com/watch?v=5lrSdW8p4u4

Gábris szomszéd 2019.10.11. 20:22:55

@morph on deer: Zavar az "erőben"? :)

"Borkai Zsolt leborított egy szekérderéknyi rajzszöget, és most arra kényszeríti saját családját és politikustársait, hogy bekötött szemmel, mezítláb sétálgassanak. Könnyen elkerülhető lett volna ez a helyzet. Már napokkal ezelőtt le kellett volna mondania"

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.11. 20:28:06

@morph on deer: olyan nincs az ország nem kerülhet ellenzékbe

morph on deer 2019.10.11. 20:28:38

@eszti.....:
“ Schmidt Mária példaként említette Brazíliát”

Tudod mit, mégis inkább az a jópofa hüllő, ha lehet választani...

taga20 2019.10.11. 20:30:24

@nincs1itt: ha nem tolja a fityeszagitproppot, akkor embernek láccó tárgy az öreg munkásőr:)

haver, te országos cimbije leszel nekije, ha erre áll a cerkád!:)))

PeniValdes · http://asikerutjain.blog.hu/ 2019.10.11. 20:31:57

@eszti.....: ja ja mindig átöltötöm mielőtt ágyba megyek

nincs1itt 2019.10.11. 20:32:44

@taga20: a zene nem ismer pártokat!

6.Lenin 2019.10.11. 20:36:05

@nincs1itt:

Ebben 1etértünk. Nemrégen sikerült megvennem a sorozat első 47 Cd-jét. Egy lomistól.

wiki.musicbrainz.org/Series/Orbis/Blues_Collection

nincs1itt 2019.10.11. 20:39:07

@6.Lenin: na kezdjed grabbelni és adom a linket ahova küldheted! t-bone walker?? lightnin hopkins??? ha nem vigyázol szeretni foglak!

morph on deer 2019.10.11. 20:39:28

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
“Az új szoftver csodákra képes!”

Feltehetően. Csak azon merengtem el, hogy mi lenne ezzel a sok szerencsétlennel, ha vezérük egyszer már látványosan eltaknyolna a hazai pályán is.
Össznépi seppuku, tökig narancsban, vagy csak a jól bevált gyógykezelés?

Legfeljebb mi leszünk a kétmillió szájnyaldosó országa, ha az utóbbit választják.:)
Valamit a jövőben is kell, ha már így megszokták.

eszti..... 2019.10.11. 20:40:59

@nincs1itt:

feladom! tagának volt igaza, mint mindig. ))))

Gábris szomszéd 2019.10.11. 20:46:18

@taga20: Neked is szép estét. :)

Megnyomta a pánikgombot a Fidesz

A kampánystábban egyre erősebb az a vélekedés, hogy be kell áldozni Győrt a többi győzelem érdekében. Lapunk információ szerint csütörtök óta válságtanácskozás van a Fidesz-kampánystábban, mert a vasárnapi önkormányzati választás előtti utolsó belső mérések azt jelzik, országos hatása van a Borkai-ügynek.

magyarhang.org/belfold/2019/10/11/megnyomta-a-panikgombot-a-fidesz/

taga20 2019.10.11. 20:47:51

@eszti.....: nyújtom az orcám, lehet rá puszit lehelni:))

(az asszonyom éppen tereget:)

6.Lenin 2019.10.11. 20:51:59

@nincs1itt:

Van vagy 2-3 száz blues, jazz LP-m, Ennél több CD,DVD. Időm nincs. Néhány más hobbiról le kéne mondanom.

Most is megy (aláfestésnek )1 válogatás.

www.youtube.com/watch?v=71Gt46aX9Z4&list=RD71Gt46aX9Z4&start_radio=1

taga20 2019.10.11. 20:52:38

@Eszti....: ezt beszéld meg magaddal, vagy a fasziddal, aki és te a nevemben írogattok.

de nincs harag, me a negatív reklám is reklám:)

én páját tévesztettem, nekem valami kibaszott influenzásnak kéne lennem. itt mindenki engem akar:)))

na zene fityeszpupákok!:))) me aktuális.

www.youtube.com/watch?v=hd_6_I-pPz8

morph on deer 2019.10.11. 20:53:41

@6.Lenin:
Gyönyörű csomag, gratula!

Még a végén előásom a cédéimet, ha így folytatod, pedig jó pár éve nyugdíjaztam őket.:)
Látod, mi mindenre jó a politika, ki gondolta volna!

taga20 2019.10.11. 20:59:45

@morph on deer: bazd meg, ha a végén te is fityeszes leszel, akkor tolok egy szeppukut:)

eszti..... 2019.10.11. 21:03:34

@taga20:

kb így működik a normális társadalom.
vérre menő csörték után a felek kedélyesen elbeszélgetnek egy semleges témáról-:)

taga20 2019.10.11. 21:11:05

@eszti.....: nálatok totbébi:))

mi itt úgy szállunk le a binyigliről, hogy az mindenkinek fájjon.

taga20 2019.10.11. 21:12:33

@eszti.....:
Persze leginkább az arabszopásról szeretek beszélgetni. Hogy milyen jo leszopni a menekülteket, és milyen finom a spermájuk.

eszti..... 2019.10.11. 21:13:45

@nincs1itt:

hatalmas tévedésben vagy velem kapcsolatban.
én az ápoló németet beszéltem, aminek kulcsmondata az alles ist in ordnung. kizárólag jelen időben és T/3. személyben. )))

nincs1itt 2019.10.11. 21:17:40

@eszti.....: des nua oan gfui! mia san mia!

taga20 2019.10.11. 21:18:18

@nincs1itt: a második nagyon patent.

bakker cigány, eddig nem is mondtad, hogy lenin az eltitkold féltestvéred!:)))

nesze, ez zene!:)))

www.youtube.com/watch?v=83KHLFKsbxQ&list=RD83KHLFKsbxQ&start_radio=1

nincs1itt 2019.10.11. 21:22:36

@taga20: csípod azt a komenista tömeggyilkost?
nézd mit tettek cuba-val!

taga20 2019.10.11. 21:33:52

@nincs1itt: és a nácik anno németországgal? szétkúrták! nézd meg!

érdekes az nem zavar?

engem wágner se zavar.

taga20 2019.10.11. 21:39:45

@Gábris szomszéd: bazmeg ez itt volt? és én nem olvastam róla?

te tuttad cigány? mé nem szóltál?

ha szopacc akkor örök harag nigger!:))

u.i.: ha ez igaz, akkor még mindig nem menthetetlen ez a fos országunk:)))

nincs1itt 2019.10.11. 21:40:01

@taga20: tudod, ma már nem danolják, hogy zikkájl! viszont a cubai csegevara csasztuska még mai napig kötelező...
ne gyere ezzel a nácizással folyton, 74 éve vége, viszont a kubai cóccijalizmus véres valóság, tegnap, ma, holnap.
wagner nem tehet róla, hogy németnek született és halhatatlan műveket szerzett! ahogy bach és schubert és beethowen sem...

Vitéz Nagyuram 2019.10.11. 21:47:10

@nincs1itt: "wagner nem tehet róla, hogy németnek született és halhatatlan műveket szerzett!"

Felteszem, itt arra céloz, hogy Wagner antiszemita volt (ahogy pl. Luther is), ez szokott neki beakadni.

Pedig ezt értékmérőnek használni, pláne 19. századi művészek esetén elég nagy baromság.

taga20 2019.10.11. 21:52:00

@nincs1itt: "viszont a cubai csegevara csasztuska még mai napig kötelező..."

hol szamár, hol?:))

kubában voltak halálgyárak? meséjj!

egyébként, az a ritka faj vagyok, aki szereti a németeket, a zsidókat, és néha a magyarokat is. talán azé, me ide pottyantott a gólya:)

zene náci, talán ezen te is könnyezel, me szegről végről te is félázsiai madzsar vagy:)))

www.youtube.com/watch?v=QKoRNeaPfTo&list=RDQKoRNeaPfTo&start_radio=1

taga20 2019.10.11. 22:02:53

@Vitéz Nagyuram: nekem az olyan primitív állatok akadnak be, mint amilyen te is vagy.

egy kérdés. szerinted wágner nem volt az?

a gázkamrák milyen értékmérők, drága magyar honfitársam?

Vitéz Nagyuram 2019.10.11. 22:13:53

@taga20: Primitív állat? Ezt miből vetted le.

Igen, Wagner valóban antiszemita volt, mint a 19. században még sokan mások.

Természetesen a gázkamrákhoz, a holokauszthoz viszont semmi köze nem volt, és nem is gondolom, hogy támogatta volna.

Az viszont szerintem egy kifejezetten primitív hozzáállás, ha egy művészt kizárólag a politikai nézetein keresztül ítélnek meg, pláne akkor, ha ennek csak egy ennyire kicsiny szeletét veszik górcső alá.

taga20 2019.10.11. 22:22:03

@Vitéz Nagyuram:

"Természetesen a gázkamrákhoz, a holokauszthoz viszont semmi köze nem volt, és nem is gondolom, hogy támogatta volna."

akkor miért ágyazott meg neki?

a gázkamrát és a holokamut a zsidók találták ki, mi?!

a kurvaanyádnak sunyiskodjál faszszopó náciribanc! ne nekem!

egyébként, értem, hogy te is egy humánusmanus vagy!

elmész má!

taga20 2019.10.11. 22:28:48

@Sir Bates dö Hól: neked mi a véleményed?

kíváncsian várom. én még nem vagyok képben.

Sir Bates dö Hól 2019.10.11. 22:38:35

@taga20: nanana! azé' a moi vészkorszakban nem a németek einstandolták a zsidóvagyont! s nem wagner ágyazott meg az antiszemitizmusnak, hanem a keresztény egyházfők...

Sir Bates dö Hól 2019.10.11. 22:42:17

@taga20: nekem az a véleményem, hogy dörner györgy egy nagyon jó színész, de ettől még nem biztos, hogy leülnék vele egy asztalhoz (én hajlok arra, hogy van a megalkotott mű és van a karakter)...

taga20 2019.10.11. 22:48:38

@Sir Bates dö Hól: kibaszott hangja van ennek a rohadék nácinak:))

néha ki is vertem rá!

zenét bírod migráncs? nesze te fenyegetés!:)))

www.youtube.com/watch?v=kWlC5Rsk5Co

Sir Bates dö Hól 2019.10.11. 23:02:24

@taga20: azért szépen megnőtt itt a "háremed"! nem lehet, hogy a favágó írogat neked?;-)...

morph on deer 2019.10.11. 23:13:13

@taga20:
“ akkor tolok egy szeppukut:)”

Ha csak rajtam múlik, Akkor te örökké fogsz élni, nyugi! De nem csak te, a blues is!
Amit amúgy én már akkor is hallgattam, amikor orbánnak még a tervrajzai sem voltak készen, szóval mielőtt még őfőgecisége manifesztálódott volna, akár cseppfolyós halmazállapotban is...
És ahogy elnézem, még orbán után is fogom hallgatni egy ideig!:))
Talán ideje lenne megírni a High-Colesterol Blues-t, ha már itt tartunk :D

Vitéz Nagyuram 2019.10.11. 23:21:52

@taga20: "akkor miért ágyazott meg neki?"

"a gázkamrát és a holokamut a zsidók találták ki, mi?!"

Te, azt remélem tudod, hogy Wagner halála és a wannseei konferencia között eltelt több mint fél évszázad; és azt is, hogy nem ő írta a Mein Kampfot, sőt, az alsóbbrendű fajok elmélete sem hozzá kötődik (hanem pl. Alfred Rosenberghez)?

Wagner egyszerűen csak antiszemita volt, ahogy az ő korában még sokan mások is.

A gázkamrát és a holokausztot természetesen a nácik tervelték ki, de ehhez személyesen Wagnernek semmi köze nem volt.

Amit te itt alkalmazol, az egy végtelenül egyoldalú és ostoba megközelítés, Wagner jelentősége az antiszemitizmus elterjedtsége szempontjából is meglehetősen csekély; e nézetei az ő korában nem voltak sem különlegesek, sem egyediek.

mgdé 2019.10.12. 01:11:37

@Sir Bates dö Hól:

Vele szemben magasabbak az elvárások?

Lehet, hogy ez téves meglátáson alapul ...
szvsz persze, s bocs

Sebaj, csapataink már harcban állnak Bulgáriával! :D
(Ráadásul ottani pályán.)

Csák Norisz kettévágott egy fotont. 2019.10.12. 01:50:07

Nezem az atv-t es a ellenezek megorult, megveszett. Mar elorehozott valasztasrol beszelnek, ha Tarlos nem nyeri meg a fopolgarmesterseget. Mert akkor bukik a kormany, es elorehozott valasztas lesz. Ezek elmebetegek, azt sulykoljak, hogy Karacsony gyozelme egyenlo a kormany bukasaval.

Sir Bates dö Hól 2019.10.12. 07:50:41

@Én de genere Mi: nem gondolom, viszont valóban volt valami az utóbbi időben: vagy nevelni akart valakit/valakiket, vagy pl. a változó kor okán (bár azt későbbre tenném nála)... vagy egyszerűen csak magával ragadta a blog szellemisége;-)...

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.12. 07:56:37

Tartós István..A lipschik legnagyobb bánatára..:)

taga20 2019.10.12. 08:24:22

@Veszéjben a lyogállamiság !:

az öreg demens kesztyűbábot magával rántja a borkainertárs:)

mi van fityeszork, megy a matek ezerrel a lendvaiuccában? magyarnemzet, borkai sajtál, stb. össze vagytok zavarodva?

nem csodálom! de nekeseredj, a csútiék bőröndjeit te rakhatod fel a bizniszdzsetre, mikor menekültök putyinlandra:))))

Cycmen 2019.10.12. 09:06:54

@taga20: "az öreg demens kesztyűbábot magával rántja a borkainertárs:)"

Milyen érdekes is ez! Tarlós 71 éves demens faszi, de amikor az ugyanannyi éves TGM ossza az észt, vagy Heller Ágnes osztotta 90 éves vén kurva korában, akkor ez a szempont nem vetődik fel ugye, hogy akasztanál be anyádnak ünnepi kipában!

taga20 2019.10.12. 09:11:46

@Cycmen: áruld má el te fosgerincű nyilasházmester, hogy hellerágnes vagy tgm mikor volt vagy akart pl. főpolgi lenni?

egyébként, gondolom te minden nap beakasztasz neki a kecskéd után, mi?:))))

Cycmen 2019.10.12. 09:19:54

@taga20: " áruld má el te fosgerincű nyilasházmester, hogy hellerágnes vagy tgm mikor volt vagy akart pl. főpolgi lenni?"

Most ezen a szinten próbálsz érvelni? Az előbb a korról ugatsz, most meg hogy ki mi akar lenni? Mi lesz veled, ha elkap a demencia, neked már nem nagyon van hova leépülni!

Cycmen 2019.10.12. 09:23:26

@taga20: A kesztyűbáb is jó volt! Karácsony jól át lett baszva Olgával, de azért szopta a Fletó faszát! Hatalmas egyéniség, gratulálok hozzá nektek, demensezzetek, meg kesztyűbábozzatok csak, van még néhány órátok!

Cycmen 2019.10.12. 09:26:56

@taga20: És mi a helyzet Wagnerrel, te többszörös áttétellel visszamenőleg meg tudsz sértődni bárkire aki nem szerette a zsidrákokat? A gázkamrázásod volt a legfenomenálisabb vele kapcsolatban, nagyon hülye vagy te sameszkám!

morph on deer 2019.10.12. 09:42:33

@taga20:
“ mikor menekültök putyinlandra”

Mikor menekülNEK!
Mert nehogy azt hidd, hogy viszik a cselédséget is, frászt! Valakiknek el kell vinni a balhét, arra meg pont megfelelnek, hogy elverjék rajtuk a port, majd meglátod.

Cycmen 2019.10.12. 10:13:48

@morph on deer: Történelmi példa eddig csak az ellenzék jogelődjeinél volt az Oroszország felé menekülésre! Szerintem ejtsétek a témát!

Tanga20 2019.10.12. 10:32:43

@Cycmen: jól vagy, kicsi?

Olyan sokat büfögsz.

taga20 2019.10.12. 10:40:41

@morph on deer: mondjuk ebben igazad lehet, de legalább hagy reménykedjenek ezek a fityeszjobbágyok.

egyébként, majd ha a csútigeci és maffiája eltakarodik, akkor újra keresnek egy új segget.
ld. anno a sok rühes nyilasból hip-hop komcsik lettek, 90 után keresztények, akik kokózva kurvákat kúrnak.

ennyike.

Cycmen 2019.10.12. 10:54:04

@Tanga20: Húhhh öcsém! Ez igen! Mindenféle bemelegítés nélkül a csúcson indítasz? :DDDDDDDDDDDD

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.12. 11:57:02

@morph on deer: Véletlenül nem Gyurcsányod járt úgy hatszor Vladimir vladimirovicsnál? Aztán eladta nekik a Mol-t...

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.12. 11:58:17

@taga20: És ki az alternatíva? Bumburnyák Gery, aki a saját farkát sem találja reggel a klotyó előtt..? :))

taga20 2019.10.12. 12:02:53

@Veszéjben a lyogállamiság !:

szerintem a te szellemi színvonalodhoz a fityesz bé jelöltje lenne a legkafább, a berki!:)))

taga20 2019.10.12. 12:06:05

@Veszéjben a lyogállamiság !:

te szerencsétlen muzsik! a kágébés putyin úgy jár ide, mintha ez a tetvedék ország az egyik dácsája lenne!

a csútigeci gazdád, meg nem tudja hogy hajbókoljon előtte!

és te pofázol te ördögfajzat?:)))

Cycmen 2019.10.12. 12:06:17

@Veszéjben a lyogállamiság !: " És ki az alternatíva? Bumburnyák Gery, aki a saját farkát sem találja reggel a klotyó előtt..? :))"

Figyeld az ellenzék nagytudású jelöltjét, hogy kicsoda és mivel foglalkozik, wiki idézet:"Karácsony Gergely Szilveszter magyar politológus, egyetemi oktató, politikus, egy ízben országgyűlési képviselő. Kutatási területe a választási rendszerek és a választói magatartás."

Politológus és nem tudja mit jelent, ha átbassza Gyurcsány egy másik jelölttel! Választói magatartást kutat és elmond egy később kiszivárgó, a politikai öngyilkosság minden ismérvét magán viselő beszédet! És mindezt oktatja!

morph on deer 2019.10.12. 12:16:50

@Veszéjben a lyogállamiság !:
“ aki a saját farkát sem találja ”

De jól értesült vagy, szivi! Remélem, legalább szoktál segíteni, ha már ilyen közel vagy az élményhez!

mgdé 2019.10.12. 12:22:55

@Cycmen:

Cicus, ehhez nem értesz, ebbe te ne szólj bele!
András és Levente hercegek is Kijevbe menekültek (akkor még az az orosz főváros), s onnan tértek vissza a németbarát csúf brüsszelita zsoldos Orseolo Péter ellenében. :D

(Béla viszont - dwa bratanki - Krakkóból, ergo őt nyugodt szívvel felhozhatod példaképnek. :) )

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.12. 12:41:24

@morph on deer: A tiédet gondolom anyád keresi meg minden reggel, és a kezedbe adja..:)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.12. 12:42:20

@taga20: Gyurcsányod adta el nekik a Mol-t.. Ez a tény, hiába vergődsz..:)

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.12. 12:43:40

@taga20: Miért ő is a kuncsaftjaid közé tartozik..? Féltékenyek lesznek arabs bikáid..:))

morph on deer 2019.10.12. 12:47:31

@Cycmen:
“Történelmi példa eddig”

...arra sem volt, hogy egy félművelt középszar focista einstandolja ezt az országot, aztán most mégis ez van.
There’s always a first time, darling!

morph on deer 2019.10.12. 12:49:09

@Veszéjben a lyogállamiság !:
“ Véletlenül nem Gyurcsányod”

Véletlenül nem. Nekem ugyanis nincs olyanom. Te hol vetted a tiedet?

morph on deer 2019.10.12. 12:52:05

@Veszéjben a lyogállamiság !:
“gondolom anyád keresi meg”

Nem találtad el.
Nem az anyám, nem a kezembe, és nem adja, hanem veszi.
Ja, és nem minden reggel!
A többi stimmel.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.12. 12:54:03

@morph on deer: Mit ittál? Esetleg ilyen hamar kezded a füvezést, kendergender..?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.10.12. 12:55:37

@morph on deer: "Mire a kakas szól háromszor tagadsz meg engem"

Lackner szerint válófélben vannak Klárikával..Ez sem ha meg, áruló?

6.Lenin 2019.10.12. 12:57:18

@morph on deer:

Azért, ha megnézzük csak az elmúlt 30 év termését me-ben, Orbán magasan mindegyik fölött van. Az ország is. M
Mindig a többséget kell nézni, nem néhány elvakult idiótát. Ők érezhetik szarul is magukat inkább, oldják meg, ha annyira okosak.

taga20 2019.10.12. 13:12:54

@6.Lenin: "Azért, ha megnézzük csak az elmúlt 30 év termését me-ben, Orbán magasan mindegyik fölött van."

a csútigeci, aki az egyik legnagyobb maffia vezér?

munkásőr, szerintem pucold tovább a bohócod, me a dobtárosod má elkopott!:)))

taga20 2019.10.12. 13:15:55

@Veszéjben a lyogállamiság !:

mi van fityeszkurva? kreálsz a nevemben kommenteket, és arra hivatkozol?

mi lesz még nálatok a nerben?
a végén még elmentek egy lukszuscsónakra és kurvákat fogtok töcskölni bekokozva egymással szemben?

vagy mi lesz mocsadék?:)))))))))))))))))))))))))))

Sir Bates dö Hól 2019.10.12. 13:26:40

@6.Lenin: Lajos! Bazdmeg, te a szarkupacokból is csinálsz magadnak egy top ten-t!?

6.Lenin 2019.10.12. 13:53:14

@Sir Bates dö Hól:

Ha szarkupac a választék, nem választhatsz aranyat. Hol nincsenek szarkupacok?
Miért kaszálták el Macron biztos jelöltjét?
Ja, és pont egy szarkupac mondja, hogy a másik szarkupac.

Te csak foglalkozz az arab kurváiddal, és a sétálgató sárgamellényes polgárokkal.

morph on deer 2019.10.12. 14:15:42

@Veszéjben a lyogállamiság !:
“Ez sem ha meg, áruló?”

Te ezt érted? Vagy ezt sem? :))
Szerintem kérj meg valakit, aki ért magyarul és hajlandó neked elmagyarázni, hogy mi az értelme annak, amit olvastál, hátha segít.

morph on deer 2019.10.12. 14:35:36

@6.Lenin:
“magasan mindegyik fölött van”

Miben?
Mondjuk a mandátuma alatt eltékozolt közpénztől és megszerzett vagyontól eltekintve. Mert ezekben közel világelső.
Magyarokat sem utáltak még ennyire korábban, az is igaz.
De több jót én nem tudok róla mondani, hiába is igyekszem annyira.:)

Sajnos igaza van Simicskának, és ez a fő bajom orbánnal nekem is vele, a jellemtelensége.
De ki-ki nyugodtan rajonghat tovább, nem is érdemel mást.

És most kösz, de nem kérem a hasonlítgatósdit, sem az “ezzel jár a politika” jellegű hozzászólásokat, mert nálam ezek egyike sem szempont, szóval felesleges.

6.Lenin 2019.10.12. 14:53:37

@morph on deer:

Milyen eltékozolt közpénzről beszélsz?

Soha nem épült annyi minden, és kifizették a kórházak, iskolák, önkormányzatok adósságát, amit kik is csináltak? Mennyi is volt az? Új egészségháza, épültek, és sok-sok minden.

Hogy ilyenkor vastagabban fognak a ceruzák? Hol nem? Azért, mert nyugaton a polgár nem is tudhat ezekről, talán ott nincs? Akkor mi a faszért találták ki?
Jogos, ha néhány túl szemtelent elítélnek, hogy a többiek fogják vissza magukat, de ez mindenhol így működik, másként ki lenne az a hülye, aki helyetted is gondolkodik?

tolvajoztok akkor, amikor már mindent lőtte szétloptak az elvtársak és liberális barátaik, külföldi segítséggel. Akkor is ugráltál? Vagy akkor a tieid loptak?

Ez egy nagy baj, hogy senki nem tudja, és talán nem is akarja, vagy ma már értelmetlen utána nézni, hogy mekkora is volt az ország vagyona, 90 előtt.

Ki tudott volna csinálni 10 év alatt jobbat, egy szétlopott országból, és egy lopásra, sunyiságra nevelt országban?
Hány perc alatt változtatta volna meg más a gondolkodásmódot az embereknél?

Beszéltek össze-vissza minden faszságot, de látszik, hogy fingotok sincs, hogy mi is zajlik körülöttetek.

Ilyen taga20, csüngőhasú, gábris szomszéd, zx stb nevezetű faszokkal lehetne egy normálisabb országot építeni? Ne bassz (már fel ekkora hülyeséggel)

Cycmen 2019.10.12. 15:46:50

@morph on deer: "Sajnos igaza van Simicskának, és ez a fő bajom orbánnal nekem is vele, a jellemtelensége."

Na igen egy O1G-ző, a csicskásai a bukott választások másnapján már otthagyó jellemet, csak egy hozzád hasonló másik jellem tud megérteni és még a bőr sem ég le a pofátokról amikor jellemet emlegettek!

Cycmen 2019.10.12. 15:56:37

@morph on deer: .".arra sem volt, hogy egy félművelt középszar focista einstandolja ezt az országot, aztán most mégis ez van."

Akkor magatokat minek nevezed, ugyanis a fent nevezett, rendszeresen szopatja szét az agyatokat! Ennyi bukás nem a tehetség jele és ilyen sorozatban nem is a véletlen műve!

taga20 2019.10.12. 16:18:53

@6.Lenin: mi van munkásőr, te lennél akivel lehetne egy normális országot építeni?

nézz rá erre a pöcegödörre, amit magyarországnak neveznek!

ezt szartátok fityeszorkok, a csútigecimaffiátokkal együtt!

gratulálok faszkalap!

6.Lenin 2019.10.12. 16:40:00

@taga20:

Láttad ezt az országot 30-40 évvel ezelőtt, vagy csak 15 évvel? És most? Gyere már ki a pincéből.

Mennyi adósságot fizettek ki, mennyit emelkedett a fizetésed? hibátlan soha senki nem lesz, bárki is lesz hatalmon.
Nyilván, mint minden nagy pártban előfordulnak gazemberek is, őket ki kell dobni, eddig ki is dobták., a mostaniak.

Miért kéne visszahozni olyanokat, akik eddig csak kárt okoztak mindenkinek, kivéve azokat, akiknek a seggét nyalták. Vannak jobbak? Mondjál neveket.
Ismerem a szöveget, hogy tőlük mindenki jobb lenne, hát persze baromarcúkám, talán még te is, bár lófaszhoz sem értesz azok alapján, amit itt előadsz magadból.

Remélem szép lassan befogjátok a pofátokat a sorozatos bukások után, aztán javulhat talán még a levegő tisztasága is, ha nem lélegeztek majd itt, ebben a gyönyörű országban.

morph on deer 2019.10.12. 16:40:15

@Cycmen:
“a fent nevezett, rendszeresen szopatja szét az agyatokat”

Pont úgy, mint aki újra meg újra előadja az ‘itt a piros, hol a piros’ trükköt. Nyilván az is egy tehetséges ember, - tehetséges csaló, - de még véletlenül sem feltételezem, hogy akár csak átlagosan is művelt lenne.
De veled ellentétben én nem hajbókolok előtte, és még csak véletlenül sem ismerem el felsőbbrendűnek, mint te, például.
De igen, ettől ő még egy nagyon tehetséges csaló, ami elismerésre méltó, - a maga (szak)területén.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.12. 16:54:10

@nincs1itt: Hülye vagy bazeg?!XD
Az nekem pont jó ha hibáznak!
Nekem az se mindig jó ha túl sok gól van!

taga20 2019.10.12. 17:01:05

@6.Lenin:
"Láttad ezt az országot 30-40 évvel ezelőtt, vagy csak 15 évvel? És most? "magyar

munkásőr, nem csak láttam, emlékszem is rá(d).

ez a 2019-es magyar pöcegödör ugyanaz, ami 90 előtt volt.

és a feleségednek és a kölkeidnek mondjál olyat, hogy fogjátok be a pofátokat!

6.Lenin 2019.10.12. 17:13:59

@taga20:

Esetleg még talán azért lehetne mondani, hogy pöcegödör, mert még itt vagytok ti is, bűzlötök ebben az országban, de remélem 1re kevesebbet pofázhattok bele az ország életébe. Jövő tavasszal kiszellőztetjük az országot az utánatok itt maradt bűztől.
Taga20, mikor veszed már észre, hogy már 10. éve szart se értek?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.12. 17:18:46

@taga20: Héló!Héló!Héló! A pókember bevadult!
Azé egyik oldalon van egy Hofi egy Radnóti.A másik oldal meg a kertész ákos meg a varánuszos nemecsekernő.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.12. 17:21:54

@6.Lenin: Aztán már kintről nézzük,ahogy a gazdád majd 20 év múlva azt mondja,hogy 20 év múlva utolérjük ausztriát!
Mi meg majd bólogatunk,mert már utolértük!XD

taga20 2019.10.12. 17:26:50

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

lehet, hogy nem vagyok elég képzett ideológiailag, me nem értelek.

6.Lenin 2019.10.12. 17:29:23

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Nyugodtan menj ki, főleg Ausztriába, és majd ott meglátod, mit is érsz. Itthon szerintem nem fox hiányozni senkinek sem,ott meg majd nem érsz semmit a sógorok előtt.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.12. 17:34:24

@taga20: Nagyon benne vagy a témában nekem meg mindig ezek jutnak eszembe erről.
Most azt ne mondd hogy Wagnerrel van bajod.
Nekem pl. pont azért tetszik amerika,mert ott a csúnya náczikok is tüntethetnek.
Meg,hogy mi is bűnösök vagyunk de olyan kurvajól valahogy nem jártunk meg hogy nem volt akkoriban annyi eszem,hogy ernőkét elküldjem a halál f.szára!
Meg nekem mindig is sok volt ez a téma,Spock kapitány ide vagy oda!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.12. 17:36:51

@6.Lenin: Te hogy a kurvaanyádba döntöd el faszparaszt,hogy ki az aki hiányzik és ki nem?!

6.Lenin 2019.10.12. 17:54:00

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

Tapasztalatból. A szar senkinek sem szokott hiányozni, még a bunkóknak sem. Az értelmesebbeknek meg pláne.
Remélem ezt nem felejted el, ha útnak indulsz.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.10.12. 17:56:11

@6.Lenin: te sem hiányoztál akkor senkinek...
....óh szegénykém......

taga20 2019.10.12. 18:11:33

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

csicska, miért nyomod három műszakban? te ennél több vagy:)))

zenét bírod birka? tessék!:)))

www.youtube.com/watch?v=CSvFpBOe8eY&list=RDuT1BuLYt2RU&index=3

mgdé 2019.10.12. 18:14:18

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

A demencia sokat segít szegénynek.
Akinek a nevére még emlékszik, az gazember,
akiére nem, az jó magyar.
Így aztán nála ezerszázalékos, hogy - hja, fogynak a nevek - napról-napra fejlődünk, meg az is, hogy előbb-utóbb meglesz a teljes tízharmad is.

6.Lenin 2019.10.12. 18:30:39

@taga20:

Kis öröm is lehet valakinek nagy boldogság.

www.youtube.com/watch?v=EJPth8kayiM (több, mint 2 órás válogatás lökhetitek a hülyeségeiteket)

Sir Bates dö Hól 2019.10.12. 18:59:25

@6.Lenin: ad1/ most leszakupacoztad idolod; ad2/ nem kötelező szarkupacok top ten-t kreálni! a legjobb tíz nő, az érthető, de a te hobbid;-)...

morph on deer 2019.10.12. 19:02:51

@6.Lenin:
“ Milyen eltékozolt közpénzről beszélsz?”

Hát például százmilliárdok a focinak nevezett baromságra, - mert ez különösen a bögyömben van, - de szinte az összes többi kivagyi rendezvény ide sorolható.
Úszó VB megvan? És a kézilabda?

Hogy miért? Mert rossz a sorrend, azért!
Kifizették a kórházak tartozását?
Halleluja!
És most már minden kórház liquid, ugye, és tehermentes, mert 10 éve orbán rulez!

Neeem? Hogyhogy?
De ugye az olimpiai előkészítő bizottság indokoltan működik, és oszt masszív fizetéseket?
Vagy mit lépsz a 300 méternyi kopár adriai tengerpartra, ahonnan “majd” magyar cégek fogják lebonyolítani a tengerentúli exportjukat..!
Miiiit???

A rengeteg, családtagok és haverok által gründolt szálloda, wellnesközpont, lovarda, meg a jóisten tudja mi még, amihez az istenadta népnek semmi köze nincs! Azon felül, persze, hogy az ő adóforintjaik jó része is bánta...

És a további megszámlálhatatlan milliárdok az ilyen-olyan-amolyan egyházaknak, amiről nagyjából ugyanaz a véleményem, mint a fociról: tartsa el őket a rajongótáboruk!

És mindezt az előtt, hogy például közegészségügy akár látótávolságon belül is megközelítené az európai alapszintet!
Évente huszonezer magyar hal meg - idézem:- “a nem megfelelő (elégtelen) orvosi ellátás következtében”!

Eközben O1G a várba költözik, a vazallusok hadával, és 52 TEK-es vigyáz Szijjártóra 24/7-ben, milliárdos költséggel...

Tedd már meg, légy szives, hogy nem teszel fel hülye kérdéseket, jó?

“Azért, mert nyugaton a polgár nem is tudhat ezekről, talán ott nincs?”
Na meg:
“ ...ez mindenhol így működik, másként ki lenne az a hülye, aki helyetted is gondolkodik?“

Ki lenne?
Akit képes rá, és megfizetik érte!
Igen, hivatalosan!
MERT AZ A DOLGA!

Ha pedig belenyúl a közösbe, akkor repül, mint ama győzelmi zászló!
Én nem tudom, hogy te honnan tájékozódsz, de én naponta három különböző nyelven olvasom a híreket, és bizony azt kell mondjam, hogy nincs igazad!
Akiről ilyesmi előkerül, azt nem csak a sajtó szedi szét, de el is hajtják a francba.
Ha nem köztörvényes a dolog, hanem “csak” nem elfogadott, nem erkölcsös, stb, még végkielégítést is kap, de egy magára valamit is adó országban az szimplán NEM elfogadott, hogy a korrupció napi gyakorlat legyen, akármit is mondasz!

Elismerem, a Balkánról elég hiányosak az ismereteim, továbbá a dél-európai politikus bűnözőket - lásd Berlusconi - sem igazán sorolom a követendő példák közé, de az általad említett “nyugat” NEM olyan, mint ez a felcsúti királyság, ez teljesen biztos.

Na ez az, amit én pocsékolásnak tartok, te meg nyilván nem, mert “ez jár” a főgecinek.
Szerintem meg vezetőszár és kézibilincs!

De az ízlésünk csak a zenében találkozik, ebben nem. :)

Sir Bates dö Hól 2019.10.12. 19:03:52

@morph on deer: "És most kösz, de nem kérem a hasonlítgatósdit, sem az “ezzel jár a politika” jellegű hozzászólásokat, mert nálam ezek egyike sem szempont, szóval felesleges."

ezt szépen, szabatosan megfogalmaztad, engedély nélkül is használom majd... bár nem fűzök hozzá sok reményt, hogy a címzettek értik majd;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.12. 19:06:27

@6.Lenin: Lajos, direkt kérte @morph on deer: "És most kösz, de nem kérem a hasonlítgatósdit, sem az “ezzel jár a politika” jellegű hozzászólásokat, mert nálam ezek egyike sem szempont, szóval felesleges."... te képtelen vagy bármit is desifrírozni?;-)... bazdmeg, azért nem az enigmát használta...

Tanga20 2019.10.12. 19:08:05

Jaj uram, az kimenetnek, nem pedig bemenetnek lett teremtve!

Sir Bates dö Hól 2019.10.12. 19:17:41

@taga20: "ez a 2019-es magyar pöcegödör ugyanaz, ami 90 előtt volt."

ez nem igaz, akkor még nem rendiség volt, csak nejlonzoknis, kihízott fejű függetlenített párttitkárok, mint pozsgay gondola.hu/kepek/107404.jpg

taga20 2019.10.12. 19:24:23

@Sir Bates dö Hól: bakker. elveszel a részletekben!

tarlós szerintem a párttitkárok alfájaésomegája.

ahogy a csútigeci, kosalala, rezsisziszi, rogántonyi és a többi szar:)))

6.Lenin 2019.10.12. 19:36:54

@morph on deer:

Kapsz te rendes ételt? Néha teljesen kifordulsz magadból.
Már ne haragudj, de annyi marhaságot összehordtál, hogy ciki lenne mindenre válaszolni.
Talán csak néhány dolgot megemlítenék...

Honnan indult az ország, és kikkel?
Szerinted mindenki egy dolgot szeretne? Mindenkinek az lenne az érdeke, hogy az ország sikeres legyen?
A közhivatalokban csak kormánypártiak vannak?

Mondjuk kifizette egy intézmény tartozását a kormány. Mindenkinek érdeke, hogy ne termelődjön újra, ha megint kifizetik?

Te, és mások is úgy beszéltek, mintha ebben az országban létezne EGY közös érdek.

Írtam már, hogy ilyen hatalmas változáshoz több generációnak kell felnőnie.
Egy ilyen széthúzó országban a kívánatosnak biztos a duplája kell(ene)

Vezetőszár és kézibilincs kikkel kezdenéd, és ki fogja ezt elkezdeni? Egy itt maradt korrupt igazságszolgáltatás?
Biztos, hogy a Fideszben lévő gazemberek nem oda befészkelődött kaméleonok is lehetnek? Vagy a pereputtyuk?
Kire kéne lecserélni a mostani elitet? A régire? Van annyi új ember bármelyik oldalon? A külföldről fizetett ügynökökre cserélnéd ? Akik egy éven belül kiárusítanák az országot?

Millió fontosabb kérdés lenne, mint Borkai félrekúrásán csorgatni a nyálát sokaknak.

Egyél, pihenj rendesen, hallgass jó zenéket, rendezd a saját sorsod, és közben figyelhetsz arra is, hogy ki, mit is szeretne ebben az országban.

És a lényeg, hogy ennyi belső, és külső ellenszélben is tudtunk -igaz nem látványosan-előre lépni. Mindig a többséget kell nézni.

taga20 2019.10.12. 20:14:22

@6.Lenin: nigger, én vagyok a belső-külső!!

te miért akarsz faszszopó fityeszesként pusztulni?

neked nem mindegy?

nincs1itt 2019.10.12. 20:18:13

@6.Lenin: "egy nép, amely megválasztja a korrupt politikusokat, csalókat, tolvajokat és árulókat. az nem áldozat... hanem bűntárs!"
orwell

taga20 2019.10.12. 20:24:07

@nincs1itt: én meg hirtelen aszt hittem, hogy göbbelsz:)))

6.Lenin 2019.10.12. 20:27:03

@nincs1itt:

Az ilyesmi kurva jól eladható a hülyéknek.
A nép által választottak közt lehetnek, olyanok is, akiket felsoroltál.

Ha igaz lenne, amit írsz, akkor a nép eleve csak hülye lehet, tehát nem szabad rájuk bízni a választást. Vagyis a megoldás, hogy majd mi (egy magát kiválasztottak csoportja) megmondjuk, hogy népnek mi a jó, és mit kell elfogadniuk.
Szoktál gondolkodni?

nincs1itt 2019.10.12. 20:27:49

@6.Lenin: ezt most fordítva látod!

6.Lenin 2019.10.12. 20:30:47

@nincs1itt:

Szerinted. De te hivatkoztál olyasmire, ami jól hangzik, és sokan be is vették, veszik, és fogják is.

taga20 2019.10.12. 20:32:03

@6.Lenin: mi van munkásőr, a tükör szembe jött?:)))

nincs1itt 2019.10.12. 20:32:59

@6.Lenin: nem te állítod, hogy a fidesz előtt csupa gazember volt? azokat is megválasztották. aztán szépen kiderült, hogy a fidesz sem külön. ezeket is megválasztották. akkor bűntársak vagytok.

6.Lenin 2019.10.12. 20:40:55

@nincs1itt:

Az elit, nem a választók. vagy az elit többsége. A németek ezt a dumát bevették? Mindenki felel a nácik tetteiért?
minden német bűntárs? Minden résztvevője a vezetésnek náci volt?

Minden orosz kommunista volt? Minden orosz felelős a saját nyomorba döntéséért?

Megkérdeznéd azokat akik hivatkoznak mondjuk az 1984-re, szerintem nem is látták a könyvet, nemhogy olvasták volna.

nincs1itt 2019.10.12. 20:50:49

@6.Lenin: ne magyarázd félre! az elit akkor önmagát választja meg? a nép talán ott sem volt? persze az agresszív kisebbség ráerőltetheti az akaratát a többségre, lásd bolsevik(akik igazán kevesen voltak) és a mensevik(akik viszont sokan). minden bolsevik a természetesen kommunista volt(leginkább érdekből). a nácik vezetése (elitje) is természetesen mind náci volt.
de a nép megválasztotta őket, igen még a nácikat is, sőt a kommunistákat is. a saját nyomorba döntőit. akkor most áldozatok, vagy bűntársak? mert részt vettek, tevőlegesen a saját nyomoruk megalkotásában. ahogy a ballib szavazók és a fidesz szavazók is bűntársak volt. a tudatlanság az információ korában, egy választás.

Cycmen 2019.10.12. 20:54:08

@nincs1itt: "egy nép, amely megválasztja a korrupt politikusokat, csalókat, tolvajokat és árulókat. az nem áldozat... hanem bűntárs!"
Orwell...................................

Aztán ha a bukásuk után még vissza is akarja őket hívni, akkor hülye is!
De a magyar libsiprolikra még Orwell sem számított!

Allahu Akbar 2019.10.12. 20:55:02

@nincs1itt: "de a nép megválasztotta őket, ... a kommunistákat is."

Mit szívsz?

Ütős anyag lehet.

morph on deer 2019.10.12. 20:56:43

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:
“... mert már utolértük!XD”

Húsz éve!
Na jó, nem ebben az országban élve, de én például már húsz éve az átlag ausztriai életszínvonal fölött éltem, so what?

Aztán mi most itt tervezzük, hogy “majd” meg “esetleg”, meg “talán”, ha úgy sikerül!

Valaki emlékszik egyáltalán olyan helyzetre, amikor Magyarországon nem arról beszéltek, hogy MAJD hogyan fogunk élni?
Valamikor, a jövőben!

Én már a hetvenes években hallottam ugyanezt az elvtársaktól, és guess what, még mindig ugyanott tartunk!

Csak most már sokkal messzebb vagyunk tőlük, mint akkor!
Tehát dicső vezérünk nem tesz mást, mint ismétli a jól bevált komcsi lózungokat!
Ak, de zsenánt..!

De ettől még lehet ajnározni a viktort, hiszen hülyék mindig akadnak, mindenhol. Hát még a fideszben!
:)

nincs1itt 2019.10.12. 20:56:58

@Cycmen: akkor mit mondasz a magadfajtára? akik napi tapasztalat ellenére, újra meg újra hatalomban tartja a kifosztóit, átverőit! sőt! istennek tekinti őket.

nincs1itt 2019.10.12. 20:59:47

@Allahu Akbar: áááá, te '90 után születhettél... de ez nem baj! de van még mit tanulnod... ezt ne feledd!
رحمك الله – YarhamakAllah

morph on deer 2019.10.12. 21:02:22

@6.Lenin:
“ Mindenkinek az lenne az érdeke, hogy az ország sikeres legyen?”

Fogós, ravasz kérdés!
Te tudsz valamit, Iljics Uljanov! :)
Na majd mindjárt válaszolok!

Allahu Akbar 2019.10.12. 21:05:51

@nincs1itt: Mikor és hol nyertek a kommunisták tisztességes választást?

Mert nálunk és Oroszországban biztosan nem.

nincs1itt 2019.10.12. 21:10:23

@Allahu Akbar: ööö látom megcsapott a valóság, mint hiénát a dögszag! voltak választások a kommunisták és a nácik alatt is? voltak...
akad némi probléma a fidesz által kicsit "testre szabott" választási rendszerrel is. én itt érzek némi párhuzamot az általad említett választások és a napjainkban mo.-on zajló választások között...
kérlek, csak azért, hogy írj valamit, ne tedd. ha teszed, akkor gondolkodj előtte!

Allahu Akbar 2019.10.12. 21:45:07

@nincs1itt: Te gondolkodj, mielőtt azzal jössz, hogy a komcsik is nyertek választást. Csalás nélkül nem nyertek soha, egy csalással megnyert választás pedig semmiféle demokratikus legitimitást nem biztosít. Képmutatás egy elcsalt választás után a választókra mutogatni, amikor a kommunistákat nem ők emelték hatalomba, hanem nálunk a szovjet hadsereg, a Szovjetunióban pedig egy közönséges puccs.

nincs1itt 2019.10.12. 21:51:13

@Allahu Akbar: OK! leülhetsz. elégtelen!

Allahu Akbar 2019.10.12. 21:56:43

@nincs1itt: Mit csicseregsz, kicsi rigó? Eriggyé, töcsköld meg inkább anyádat

6.Lenin 2019.10.12. 22:06:36

@nincs1itt:

Bocs, de közben megnéztem egy kedvenc műsoromat (Civil Kör). azt érzem, hogy te elég mese szemszögből nézed a politikát. Beveszel propagandákat, anélkül, hogy megpróbálnál mögéje nézni, vajon miért is történt, miért is mondhatta az a valaki, amit mondott.
Keversz dolgokat. Nem érted a gépezet működést. a hatalom megszerzése, megtartása, és időnként miért is buknak meg. Lehet játszani az áldozat, bűntárs fogalmakkal, de a dolog ennél sokkal összetettebb, és a mögöttes érdekek ismerete, vagy sejtése nélkül mindenképpen torz következtetéseket lehet csak levonni belőlük.
A hamis hírek korában meg az "információ kora" süketelés lett, pláne ha iiyen felületesen szemléled a dolgokat, és akkor még nem is beszéltünk az emberek örökölt beidegződéseiről, ami nagy vonalakban megmásíthatatlanul eldönti a hovatartozásodat.
szerintem ne foglalkozz ilyesmikkel. jobban fexik neked Mo , és a neked nem tetszők gyalázása.

L
Jó8!

morph on deer 2019.10.12. 23:02:06

Valaki még emlékszik erre?

youtu.be/6NBNO7U60-Y

Na ez az a felvétel, ahol a viktor hangosan kimondta, hogy csak be kell adni egy indítványt egy “megfelelő” törvényre, és akkor ő majd lehetővé teszi, hogy minden úgy legyen, ahogy “kell”...

Na most tényleg?
Csak a viktort kell leblázolni, és minden rendben?
És ez jó így Magyarországnak, fideszes agyhalottak?

Vagy nektek Magyarország egyenlő orbán viktor mihály őfőgeciségével?

Valóban, cselédek?

Nekem meg nem, most mit szóltok?
Na jó, bevallom, ez azért van így, mert én liberálisként szabad ember vagyok, míg ti fidesz-szolgaként vegetáltok, dehát ilyen az élet, ha eladja valaki magát orbánnak,

PuniValdes 2019.10.12. 23:18:01

Szopni fogtok holnap!

morph on deer 2019.10.12. 23:30:35

@6.Lenin:
Na szóval:
“ Mindenkinek az lenne az érdeke, hogy az ország sikeres legyen?”

Hát persze, hogy nem!
Csak tudod az a helyzet, hogy azok, akik nem az ország sorsának jobbra fordulását, hanem akár annak ellenére is csak a saját egyéni érdekeiket nézik, azok most a főgeci alattvalói, és semmiféle kíméletet nem érdemelnek!

Innentől kezdve persze a kérdés is leegyszerűsödik, - még ha nem is igazán komfortos: - mi itt valóban a harácsoló aljanép szolgái akarunk lenni, vagy inkább egy saját, egyéni integritással rendelkező nemzet szabad és független tagjai?

Az előbbi esetben, azaz ha fidesz-cseléd akar valaki lenni, akkor orbánt és (rabló)bandáját támogatja, ha meg független magyar és szabad európai állampolgár akar lenni, akkor pedig mást!
Gyakorlatilag bárki mást, aki egy orbánmentes Magyarországon szeretne élni, szabadon és függetlenül!

Ennyi az egész.

Azaz: a kényelmes szolgaság, és a macerásabb szabadság között kéne választani, ha valaki valóban választani akar!
Sajnos, nekem már rég nincsenek illúzióim, így aztán szerintem buzgón alakul “The Handmaid's Tale“ mint realitás.
Jó szórakozást!

Sir Bates dö Hól 2019.10.13. 01:04:31

@6.Lenin: ", de közben megnéztem egy kedvenc műsoromat (Civil Kör)."

:-DDDDDDDDDDDDDDDDDD... Lajos, ez a káming áut nem kellett volna;-)... fogadjunk, hogy nézed a bayer-boros-bogár hírhátterét is!;-)... abból tájékozódsz a világ dolgaiban!;-DDDD... (egyébként a 3barmot én is nézem: csak én előtte benyomok egy varázssütit, majd szétröhögöm magam;-))

Sir Bates dö Hól 2019.10.13. 01:12:22

@morph on deer: youtu.be/fFmfD3ou628 nézd a gesztusát, mikor a kastélyról beszél, s vesd össze a szavaival!;-)... az mindent kifejez;-)...

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.10.13. 07:25:52

Én már szavaztam!

Rögtön a szarás után.

6.Lenin 2019.10.13. 09:36:58

@morph on deer:

Nem olvastam végig. Már a kezdés sem jó.

Mindenki azt szeretné, hogy az ország sikeres legyen?

Nem, ebben te is látod a lényeget, de
És itt bux el,

Mit is jelentene az, hogy sikeres? Hányan is szeretnék ugyanazt? És innen kéne tovább lépni.
ezért nem is olvastam tovább, mert minek. Lényegtelen, bolha pöcsén lévő pattanásokról szeretnél vitázni.

6.Lenin 2019.10.13. 09:57:42

@Sir Bates dö Hól:

Igazad van nézem a Bogár, Boros párost is, Bayert nem kedvelem.
Egy (?) dologban tévedsz.

NEM CSAK EZEKBŐL TÁJÉKOZÓDOM. Én megnézek ballib "szakembereket" is, és csodálkozom, hogy olyanok szeretnének tanácsokat adni másoknak, akik szart se csináltak azon kívül, hogy mindent tönkre tettek maguk körül. Én ezen nem röhögök, pláne betéve, hanem szörnyülködöm, mennyi öntelt fasz van még ebben az országban.

Én olyan vagyok, hogy olyanoktól fogadok el bármit is, akik tettek is már valamit, és nem azoktól, akik csak ezt elképzelik magukról. Ilyen balfasszal soxor találkoztam már, és jellemzően szart se értek az életben.

A Bogár, Boros-ról még annyit, hogy ők közelről látták a rendszerek működését, itthon, és kint is. Annak is a szemtanúi voltak, hogy 90 előtt, után miként is lopták szét a ballib csodagyerekek az országot. És ellenőrizhető is, amit mondanak, csak neked is több helyről kéne tájékozódnod, és nem betépve álmodozni valamin, amire soha nem voltál képes, vagy voltak képesek, akiket imádsz.

Te min röhögöd magad szét, betépve, az a te dolgod, szarkupac.

alöksz róz 2019.10.13. 10:09:49

@Sir Bates dö Hól: de miért, nem kéne.
ez érzelmi kérdés, és így nagyon egyszerű dolog. mindig rá fogok ugrani, mint bölcsész a mekis álláshirdetésre

taga20 2019.10.13. 10:23:14

@6.Lenin: te hülyébb vagy, mint gondoltam munkásőr!

az ember csak röhögni tud rajtad, annyi marhaságot összehordasz itt:)))))))))))

ja és borosimre:

"Boros Imre 1970 és 1988 között dolgozott az MNB-nél, majd a Magyar Hitelbank vezérigazgató-helyetteseként. A rendszerváltás után a magyar jobboldalon, a kisgazdapártban és az MDF parlamenti képviselőjeként futott be karriert. Utóbbi párt frakciójából az után távozott, hogy a Népszabadság 2002-ben belügyminisztériumi dokumentumokra hivatkozva azt írta, hogy Borost közvetlenül a rendszerváltás előtt, 1989-ben a kommunista állambiztonság III/II-es csoportfőnökség D-8-as fedőnevű főoperatív tisztjévé nevezték ki."

taga20 2019.10.13. 10:25:45

@6.Lenin: és bogárlaci:

"Politikai pályafutása során számos párthoz csatlakozott. 1978-tól 1989-es feloszlásáig tagja volt az Magyar Szocialista Munkáspártnak (MSZMP), sőt Boros Imrével egyetemben besúgója, azaz ügynöke is volt az államszocialista "

6.Lenin 2019.10.13. 10:35:20

@taga20:

Vagyis igazam volt, mindent láttak közelről. Ezt az ügynök dolgot meg hagyjuk, a nagymamád is besúgta a plébános urat, és a nagypapád, meg a nagymamád.

A tartótisztjeik meg ott ülnek az MSZP-ben és a DK-ban. És nyilván vannak volt MSZP-sek a Fideszben is.

Bunkókám, sokkal jobban tennéd, ha hallgatnál. Nem tudom hány éves lehetsz, de fingod sincs a 90 előtti időkből. legjobb esetben is azon csodálkoztál, hogy mi a fenéért van az a bőrdarab a lábad közt, estleg néha játszottál is vele.

Te csak vedd be a sok baromságot, amivel etetnek. Sötét, bunkó csürhe.

Cycmen 2019.10.13. 10:45:30

@taga20: " 1989-ben a kommunista állambiztonság III/II-es csoportfőnökség D-8-as fedőnevű főoperatív tisztjévé nevezték ki."

Látod öreg ez a jellem, nem hagyta magát zsarolni vele ezért nyilvánosságra hozták! Az állambiztonság nem csak politikai aspektust jelent. Amúgy szájbabaszhatjátok a kurva anyátokat ezekkel az ügyekkel, a körmös Bauerék kapcsán nem gond hogy ki milyen tiszt volt??

6.Lenin 2019.10.13. 10:54:20

@Cycmen:

Ő pofázik, és rögtön jönnek kész, tuti valamilyen adatbázisban gyűjtött dolgokkal. Küldik nekik a központból. ahogy gábris szomszédnak is.

Lehet nekik 30 évre visszamenőleg összegyűjtött adatbázisuk, és utána készített videók, képek, cikkek, személyes adatok. Kapásból linkelik. Aztán ügynököznek.

A szerencsétlen marhái meg nem jönnek rá, hogy most is ugyanez zajlik, nyugaton is.

Ott a mobilja, laptopja, nethasználat, faszbuk. A cukrosbácsik meg milliószám adják veszik a személyes adatokat, milliárdokat keresve rajtuk. szép lassan elhülyül már szinte mindenki, de ezek főleg. Sötét bunkók.

taga20 2019.10.13. 10:57:55

@6.Lenin: bazdmeg, csak nem te is besúgó voltál, és 1989-ben léptél be az mszmpébe?

amilyen hülye barom vagy, simán kinézem belőled!:)))))))))))))))))

taga20 2019.10.13. 10:59:23

@Cycmen: a szájbabaszottkurvaanyádat komcsiztok akkor fityeszorkok!

Cycmen 2019.10.13. 11:03:04

@taga20: Én nem komcsiztam arabszopó zsidóbérenc lumpenprolikám! Az valaki más lehetett figyelj jobban hülye kipa.

6.Lenin 2019.10.13. 11:04:49

@taga20:

Rátapintottam? Bunkókám. Hörögsz?

Mellesleg ismertem elég sok tisztességes embert is, akik MSZMP tagok voltak, mert annak kellett lenniük, pl iskola igazgatók.
Vagy nagyon soknak KELLETT jelenteni, sportolók, művészek, stb

Ehhez te kurvára bunkó vagy, a másik lehetőség, hogy te most vagy gazember, és ÖNKÉNT, ami nagyon nem mind1.

taga20 2019.10.13. 11:12:41

@6.Lenin: te ostoba demens fityeszork, wikipédiáról hallottál már?

én értem, hogy te a régi ügynök múltad miatt, mindenkit ügynöknek nézel, de lassan egyedül fogsz maradni ügynök.

kár, kiváló ügynök voltál! csak meggárgyult az agyad!:)))

www.youtube.com/watch?v=fFb_NPQApDo

mgdé 2019.10.13. 11:16:15

@Cycmen:

Cicus, ezt inkább engedd el, ,oros elvtiről konkrétan tudom, hogy nem csak homo sapiens, hanem gaz is. Ha a kognitív disszonanciád miatt mindenképpen muszáj valami feloldás, képzeld a neve első betűjét S-nek.

taga20 2019.10.13. 11:16:36

@Cycmen: jó neharagudj, te csak zsidózni szoktál.

remélem azé maradhatunk még haverok!

:)))))))))

6.Lenin 2019.10.13. 11:21:03

@taga20:

Te egy sötét bunkó vagy , a wikipédiáddal együtt. kik írják? Mit? Te fasz.
Próbálj már több forrásból is tájékozódni, és ne csak azokból, ahol beetetnek.

taga20 2019.10.13. 11:25:06

@6.Lenin: na meséjj, honnan tájékozódjak ügynök nertárs!?

me látom, te akkora fasz vagy, hogy csak na!:))))

6.Lenin 2019.10.13. 11:29:23

@taga20:

Pl korabeli cikkekből, amit még esetleg nem töröltek ki, emberektől, akik éltek akkor, és nyitott szemmel, füllel jártak. Kár, hogy ezekhez bunkó vagy.

Tudod mennyi cikket írtak át 90 óta? Mennyit töröltek a szoci kormányzások alatt?

Cycmen 2019.10.13. 11:34:34

@Én de genere Mi: Mindig arról dobják fel az infót aki nem az elvárásaiknak megfelelően beszél. Borosnak a jelenlegi tevékenysége érdekel, ha megengeded.

taga20 2019.10.13. 11:37:01

@6.Lenin: korabeli cikkekből????

bazdmeg, te tényleg meghülyültél!

egyébként, a szabadnépre vagy a népszabadságra gondoltál?:)))

bakker, ha valaki ilyen baromságot mond 90 előtti szarról, mint te, akkor mindig ez ugrik be.

www.youtube.com/watch?v=7Uu9L72hQ8o

taga20 2019.10.13. 11:39:26

@Cycmen: és mi lesz veled mir-mur, ha kiderül róla is, hogy zsidó?

szegedicsanádrulez:))

6.Lenin 2019.10.13. 11:39:28

@taga20:

Figyu te faszfej, ismerem, hogy kiknek is ez a trükje. Akinek a régi trükkje, hogy a másikra kell mindent kenni, amit mi csinálunk. Ezt a régi komcsi trükköt játszod el itt minden nap.

Nos, betegre röhöghetném magam, ha feljelentenélek, hogy igazold amit itt állítasz rólam.
Ott állnál mint egy rakás szar, behugyozva, beszarva hebegnél-habognál, hogy így + úgy. Szerencsére nekem ennyi elég, hogy ezt tudom, és nem is szeretnék a valóságban egy ilyen szarjankóval foglalkozni.

Cycmen 2019.10.13. 11:44:24

@taga20: Schiffer is zsidó, ráadásul Szakasits unokája és én bírom, mert következetes.
Elsősorban a tevékenységet nézem és csak utána zsidózok.

6.Lenin 2019.10.13. 11:45:07

@Cycmen:

Persze, hogy megpróbálják lejáratni, mert félnek, hogy elmond olyasmit is, ami nekik igen csak fájna. Hányszor mondta, ha mindent kiteregetne, nem biztos, hogy ő és a családja túlélné, de tuti nagy cirkusz lenne a felkent okosok közt.
Soxor nehezményezte is, hogy nem vizsgálják azt az időszakot, mert most még talán lennének rá dokumentumok is.

taga20 2019.10.13. 11:49:03

@6.Lenin:

te ostoba állat, jelentsél fel!

mindenkibe beleszállsz páros lábbal, aztán ha meg valaki visszaüt, akkor itt sírsz, mint egy fürdős kurva.

ugyanazt csinálod, mint a csutigeci gazdád!

na húzzál a ügynökkurvaanyádba, te szerencsétlen fityeszjobbágy!

6.Lenin 2019.10.13. 11:56:48

@taga20:

Én állítok olyasmit, amiről nem tudok semmit?
Miért talán hamis képet állítok rólad, amikor lebunkózlak, hiszen ezt te mutatod magadról, B+. Ez nem kitaláció.

Mit csinál Orbán? Kiket mocskol naponta? Miért foglalkozna az ügynökaktákkal? Hogy ezen csámcsogjatok?
B+ , mire észreveszitek, hogy inkább rendbe tette az országot, és elvette tőletek még a lehetőségét is , hogy visszajöhetnétek, addigra már egy szar kocsmában se lennétek többségben.

Nos ezért tartalak benneteket sötét bunkónak. Cáfold ezt meg, te fasz. 10. éve csak szoptok, hörögtök, eredménye meg semmi. Balfaszok.

6.Lenin 2019.10.13. 11:59:39

Na, megyek leszavazok Bokaira. Ő legalább még tud kefélni, nem mint a sok impotens , hörgő balfasz.

Cycmen 2019.10.13. 12:03:53

@6.Lenin: Soxor nehezményezte is, hogy nem vizsgálják azt az időszakot, mert most még talán lennének rá dokumentumok is.........................

Minek! Akinek van egy kis esze és világosan lát, az képben van amennyire kell,, azok már csak részinformációk lennének!

taga20 2019.10.13. 12:34:35

@6.Lenin:

hát bazdmeg, te tényleg fogyatékos vagy:))))

bokaira, nem fogod éjfélig se megtalálni.

esetleg borokait, hátha!:)))

és belőletek van kétmisi. ennek az országnak reszeltek!

2019.10.13. 12:40:01

@6.Lenin: egyszer már kitárgyaltuk, ha tudnál kefélni, nem itt vernéd a nyálad egész nap.

6.Lenin 2019.10.13. 14:34:12

@vitéz Beverneky:

Én reggel szoktam, meg lefekvés előtt. Egész nap meg nyugtom van. Ráérek itt baszni a rezet.

taga20 2019.10.13. 15:10:47

@6.Lenin: ja, persze anderzen!:))

baszod, a felpüffedt hasadtól már évek óta a tükörből nézed!:))))

6.Lenin 2019.10.13. 15:21:10

@taga20:

Küld el az asszonyod, ha nem túl randa, majd ő elmeséli neked az élményeit. Előtte csomagold össze a holmid, mert valszeg ki leszel baszva.

taga20 2019.10.13. 15:37:31

@6.Lenin: puhavagyjenő!

össze-visszaszarod magad, mint mindig:)))

Sir Bates dö Hól 2019.10.13. 16:18:15

@6.Lenin: Lajos! Mivel ennyire figyelsz, nyilván az sem kerülte el a figyelmedet, hogy boros családja pont minisztersége idején gyarapodott feltűnően;-)...

de nem ez a gond ezekkel a műsorokkal: a gond az, hogy mindenre a következő a válasz: migráns, soros, háttérhatalom, lejárt szavatosságú eszmék, neoliberálisbaloldal, gyarapodik az ország, jobbanélünk, korrupt ellenzék... baszom, krumplit adnak a szavazatért, bazd meg, krumplit!!! szerinted milyen helyzetben van az az ország, ahol tíz kiló krumpli miatt szavaznak rád!?

civil kör: ferenczi orsolya mondja a tutit! hogy "a neoliberális gazdaságpolitikát folytató baloldal miatt nem lehet hatékonyan fellépni a klímaváltozás okán" ?!?! nem űrkutatás (biztos ért hozzá, az a szakmája), de muci: a neoliberális gazdaságpolitika (amit az óceán túloldalán neokonzervatív névvel illetnek) legtisztábban a ner alatt valósult meg;-)... ferenczi kondorral karöltve mondja vissza a központ által kiadott instrukcióknak megfelelően macron

6.Lenin 2019.10.13. 16:33:27

@Sir Bates dö Hól:

Én csak annyit írtam, hogy egyik kedvenc műsorom, akár a Hírháttér. Honnan tudod, hogy én mit szűrök le a látottakból? Írtam róla?
Az, hogy a jelenlegit jobbnak tartom az ellenzéknél nemcsak az ebben a műsorokban elhangzottak miatt van, hanem az ellenzéki műsorokban, az ő megmondó embereiktől halott balfaszságok végeredménye.
A te kedvedért: nem a legjobbnak, de a kisebbik rossznak mindenképpen. az ki a faszt érdekel, hogy máshol mi van? Ott másak az emberek is, a választók is, és a vezetők is, a történelem, kultúra, és még sok minden más. Vannak nálunk rosszabbak is, de mi itt élünk. Jelenleg itt Mo-on, nincs jobb kínálat. Nem is látszik még a csírája sem.

Képes vagy ezt megérteni? Szarzsák.

Sir Bates dö Hól 2019.10.13. 16:35:53

@Sir Bates dö Hól: augusztus 27-én elhangzott beszédét, mely szerint macron orbánt dícséri?! b+, hát ott nem azt mondta, de mintha senki sem venné a fáradtságot, hogy elolvassa a beszédet! s minden felvetésre az a válasz, amit előbb említettem!

s a fentiekből egyáltalán nem következik az, hogy odavagyok a ner ellenzékéért! hogy szeretném a '10 előtti állapotokat! s igen, koalíciós kormányokat preferálok, ahol konszenzuskényszer van... mert akkor felelősség a hatalom, s nem csupán jogok forrása...

6.Lenin 2019.10.13. 16:39:48

@Sir Bates dö Hól:

Mit számít, hogy mit mond Macron? Hol, és mikor. holnap, vagy holnap után már mást fog mondani. Mit is mondtak róla? 3D-s nyomtatóval készült báb. Ennyi.

Sir Bates dö Hól 2019.10.13. 16:49:12

@6.Lenin: nem Lajos, te aktívan támogatod a ner-t: nem a kisebb rosszat választod, te támogatod! bármely ner-t érintő botrányra azonnal jön, hogy "és a libbantak mit tettek?!";-)... nekem felteheted a kérdést, hogy mit gondolok a kispesti videóról, tőlem választ kapsz, én nem kezdek el azonnal borkaizni;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.13. 16:55:02

@6.Lenin: ha a 3D-vel arra célzol, hogy valakik mögé álltak, s hatalomba segítették, az így is van, ha megkérded, hogy mit gondolok róla, akkor nem sok dícséretet látsz majd; ellenben a kesma és a "közmédia" valótlanságokat állít mo polgárainak, olyan valótlanságokat, melyekről tudják, hogy nem igaz;-)... s szerintem ez igenis számít...

6.Lenin 2019.10.13. 16:58:04

@Sir Bates dö Hól:

Soroljad a neveket, pártokat, bárkit, akik jobbak lennének. Ha meggyőzőek , ígérem rájuk szavazok egy következő választáson.
Az országnak működnie kell.

szarzsák, neveket mondj. Az álmodozókat leszarom. Hitelesen, ki, mit, hogyan. Hülyék kíméljenek.

Attól kímélj meg, hogy olyanokat említesz, akik egy évre vállalták (Bajnai) a kiadási oldalon mindent kihúztak, felvettek kölcsönt (papíron minden fasza lett) aztán elhúztak a picsába, mielőtt rájuk omlott volna minden.

Sir Bates dö Hól 2019.10.13. 18:03:49

@6.Lenin: Lajos, bármit is állított anyád, nem én voltam a combjai közt fogantatásod pillanatában, sz'al semmi sem indokolja a familiáris "szarzsák" megszólítást;-)...

Mindenki ezekkel a nevekkel van elfoglalva. Akkor puzsér. Mert ő a rendszert akarja leváltani. Nekem is a rendszerrel van gondom. '90-ben őszinte lelkesedéssel mentem szavazni, azt azóta mindig proteszt-voksoló voltam. És megengedhettem magamnak azt, hogy az legyek, mert nagyon szerencsés vagyok az élettel;-)... vagy ott van a momentum (én ugyan nem gondolom, hogy szavaznék olyanokra, akik macront tekintik példaképnek, de

6.Lenin 2019.10.13. 18:13:48

@Sir Bates dö Hól:

Látod, szarzsák, mindig itt buktok el. Jár a pofátok, szidtok mindenkit, de amikor a megoldásról lenne szó, rögtön elhülyültök.
Nekem ezen túl szart ér, amit írsz, igaz eddig se ért többet, mert ezt feltételeztem, de tőled szerettem volna leírva látni. Megtörtént.

2019.10.13. 18:32:15

@6.Lenin:
mia fasznak nektek neveket sorolni?!
ott van nektek a nemzet megmentője...(maga az isten)
ha rajrtatok múlna az összes közfunkcióba őt raknátok, örökre.
elolvashatnád a neveket a plajátokon, szòró lapokon és most is szavazhatnál rájuk, nem lopnának, hazudnának többet, mint az eddigiek.
csak le kéne venned a szemellenződet.
ha meg nem válnak be, következő ciklusban választhattok megint újat.
csak a nagyobbrészt korrupt, tolvaj magyarnak jelenleg a fidesz a legjobb alternatíva.

Sir Bates dö Hól 2019.10.13. 19:28:01

@6.Lenin: Lajos, neked az kell, hogy őnző, vén fasz létedre stabilitás legyen, ugyan egy autokrata és igazságtalan, tolvaj és korrupt rendszer, de stabil legyen, s nem gondolsz arra, hogy ez marad a következő generációra... ellenben veled szemben, én hajlandó vagyok még most is diófát ültetni, még a bérelt kertbe is;-)... tudod, nekem az nem opció, mint neked, miszerint "á, az is lopni fog, maradjon ez, ez legalább már megszedte magát!"... ezért is voltam mindig '94-től kezdve proteszt-voksoló;-)...

6.Lenin 2019.10.13. 19:33:01

@Sir Bates dö Hól:

"Nekem ezen túl szart ér, amit írsz, igaz eddig se ért többet,"

De, hogy ne patkolj el hülyén...

Én nem támogatni, ellenezeni, hanem választani szeretnék. Mi a lófasz ebben olyan bonyolult, hogy egy magát félistennek tartó szarkupac se képes megérteni?

Sir Bates dö Hól 2019.10.13. 19:45:41

@6.Lenin: Lajosom, gond van az erőben, miért idézgeted magad nekem?
Választani szeretnél? Hát, annak a feltételeit rendesen lekorlátozta a szerinted "jelenlegi legjobb"... talán a végére kezded kapiskálni;-)...

(Te Lajos, az egész család ugyanúgy vonzódik a fekáliához, mint te? Mert neked ez központi téma, ahogy látom...)

mgdé 2019.10.13. 19:52:48

@Cycmen:

Cicenigmácska, ezt ugye direkt dekódoltad félre? :P

Nem most valakik által feldobott sárosító "infó", hanem konkrét tudás.
Innentől mesélhet bármit a tévécskében jó pénzért. Te is csak azért hiszed el a meséit, mert ezt adtad parancsba magadnak, saját magad közvetítésével. Vigyázz, vigyázz, három Cicus együtt már bűnszövetkezetnek számít! :P

6.Lenin 2019.10.13. 19:55:26

@Sir Bates dö Hól:

Ha a szomszédod hülye, akkor te is elhülyülsz? Költözz el, B+. Megtehetnéd még 1x.
Mi a fasznak nevezzelek, ha egy szarkupac vagy a szememben?
Vergődhetsz, ha nem érted, leírom neked 1000x is. Szarkupac.

Sir Bates dö Hól 2019.10.13. 20:55:17

@6.Lenin: lehet ez az eposzi jelzőm is, ellenben inkább lábfetisiszta legyél, mint fekáliás;-)...

Sir Bates dö Hól 2019.10.13. 20:58:18

@Én de genere Mi: valamiért a többség nem képes kezelni a különbséget az urban legend és a "mert tudom" között;-)...

mgdé 2019.10.13. 21:25:26

@Sir Bates dö Hól:

Pedig Urbán Laci okos fiú. :D Ki is tették a szűrét.
(Meg Mádinak is, szegény óvatlan volt, s túl jól ultizott. Csak épp elfelejtette felmérni, ki ellen.)

mgdé 2019.10.13. 21:27:55

@Sir Bates dö Hól:

Szerintem írasd le vele 1000x! Ékírással, kőtáblákba, az maradandó. Jó kemény kőből! :D

Sir Bates dö Hól 2019.10.13. 21:39:49

@Én de genere Mi: hogy? ugaritiul? szerinted menne neki?;-)...
ja, urbán jó volt szakmailag... miként járai is... meg ez a boros is, ami igaz, az igaz;-)... meg az is, hogy bogár kb. egy szinten van káslerrel az elmeroggyanásban...

mgdé 2019.10.13. 21:46:31

@Sir Bates dö Hól:

Miután Cöfi bácsi tagadhatatlanul zseni, szerintem nyugodtan megpróbálkozhatna akár a hettita változattal is. Abban Cicus is besegíthet neki ha akar, az nem sémi. ;)

N. Barbie 2019.10.14. 00:09:54

@Cycmen: "Karácsony alkalmatlan, Tarlós alkalmas. Ennyi. Nem állnak egálban sem, hiába próbálkoznak a libsi közvéleménykutatók."
"Hazudjatok magatoknak vasárnapig! :D Balfaszok! "

Ahhhhaaahhhhaahahaha :DDD
Gyonyoru peldaja annak mikor a diktatura partja es felszopoi mint te tulsagosan magabiztosak lesznek aztan jon a pofon. :)
Nincs ketsegem, ez az irdatlan bukta is ki lesz magyarazva fidesznyikeknel.
süti beállítások módosítása