B1 blogcsalád



Pintér Sándor megcáfolta az Orbán-kormány propagandáját

2019. szeptember 19. - nickgrabowszki

Már a belügyminiszter szerint sincs rendkívüli helyzet. ps_2.jpgMagyarország biztonsága és határvédelme érdekében a kormány meghosszabbítja a Magyarország egész területére elrendelt tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet - ezt az ún. Kormányzati Tájékoztatási Központ közölte alig 2 hete.

Ehhez képest Pintér Sándor belügyminiszter elment az újraválasztásáért küzdő csepeli polgármester fórumára, és szó szerint azt közölte

Itt kifejezetten, külön örülök annak, hogy olyan szituációban vagyok, 

nincs rendkívüli helyzet, nincs semmilyen probléma, 

nyugodtan beszélhetek a Belügyminisztériumról, nyugodtan beszélhetek azokról a kérdésekről, amelyek Önöket érdeklik.

Mint közismert, az Orbán-kormány 2015. szeptember 15-én hirdette meg a "tömeges bevándorlás okozta válsághelyzetet", akkor, amikor már tulajdonképpen vége volt, miután ugyanaz a kormány kb. 400 ezer embert engedett, sőt, leginkább maga szállított át Ausztriába mindenféle ellenőrzés, regisztráció vagy vizsgálat nélkül.

Azóta a félévente hosszabbítgatják a válsághelyzetet, és a nyomasztó túlsúlyban lévő propagandamédiával folyamatosan fenntartják annak a látszatát, hogy Magyarország veszélyben lenne valamiféle idegen inváziótól. 

Az ellenzék abban a csapdahelyzetben van, hogy ugyan jól tudják, a tömeges bevándorlás nemcsak, hogy nem érinti Magyarországot, de egyszerűen nem is létezik már, de ezt nem mondhatják ki, mert a kormánypropaganda sulykolása mélyre elültette a félelmet a választók fejében. És ezek után jön a maga a belügyminiszter, és egyetlen mondattal leleplezi, hogy

teljes hazugságra épült saját kormányának 4 éves propagandája.

A nyilvánosság előtt keveset szereplő, rutinos nyilatkozónak nem nevezhető Pintérből a csepeli fórumon egyébként is előbújt az őszinte, amikor elszólta magát a rendőrség semlegességéről (illetve annak hiányáról):

pártpolitikai rendőrséget építünk '91 óta.

Pintér olyan őszinteséggel nyilvánult meg, ahogy egymás között beszélnek a NER prominensei, de eddig kínosan ügyeltek arra, hogy a választóknak valamiféle illúzióvilágban tartsák. A belügyminisztert aligha engedik majd ismét a hívek közé, ha ilyen tempóban leplezi le a nagynehezen felépített alternatív valóságot, és teszi tönkre a többéves agymosás eredményét.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr2915130698

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.09.19. 20:31:29

@Gábris szomszéd: Milyen igaz! Ha Ondó Viktor nem lenne pszichopata maffiózó, ember is lehetne belőle, akár még politikusnak is alkalmas lehetne.

Gábris szomszéd 2019.09.19. 20:32:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Sokan gondolják, hogy ez a kormány demokratikus módon leváltható. Ami most, egy számukra nem is súlyos egzisztenciális fenyegetést jelentő önkormányzati választás kapcsán történik, teljesen valószínűtlenné teszi ezt a lehetőséget. Hiszen már most is annyira masszív választási csalássorozatot követnek el:
- álpártokat és áljelölteket indítanak, a nyomozást a hamis aláírások kapcsán megtagadják
- "közvéleménykutató" cégnek álcázva kizárólag az ellenzéket lejárató kampányt folytatnak és a nyomozást ennek kapcsán megtagadják
- esélyes ellenzéki jelölt esetében (Pikó András) rendőrségi ügyeket kreálnak minden akap nélkül
- Erdélyből utaztatnak be embereket akik feladata a választók meggyőzése
- megtagadják az esélyes jelölttel a nyilvános vitát
- a "közszolgálati" média csak a kormányt támogató üzeneteket közvetít
- korlátlanul és ellenőrizetlenül költhetnek kampánypénzt

Milyen eszközökhöz fognak nyúlni majd akkor, amikor arra lesz esély, hogy meg is bukhatnak és elszámoltatják őket?"

www.facebook.com/krisztian.ungvary.7/posts/2340906762624880

Gábris szomszéd 2019.09.19. 20:39:18

@6.Lenin: Na jó én is küldök zenét.

youtu.be/acBqko-Vk1E
youtu.be/mif5GRTqVGs

Melyik tetszik jobban? :)

6.Lenin 2019.09.19. 20:42:38

Ezt is szeretni fogjátok. Olyan jó nézni. Hogyan örülnek a szép új világnak.

www.youtube.com/watch?v=aKpgb2WrGo0

Jó8!

6.Lenin 2019.09.19. 20:46:32

@Gábris szomszéd:

Szerintem én nyertem. Énekelhetnék külön is, de egymásnak is.

6.Lenin 2019.09.19. 20:56:09

@Gábris szomszéd:

Nem hallgattam végig, mert ez a tipikus balfaszoknak szóló nóta.
Mindenki ilyen, de majd mi...
A balfaszok megeszik, aztán kezdődik elölről.

Ez biztosan nem az én nótám, inkább neked egy tükör. Majd máskor elmagyarázom, hogy miért is.

taga20 2019.09.19. 20:58:07

@Gábris szomszéd:

szombatonként szoktam a sallerral és flaszterrel együtt;)

Gábris szomszéd 2019.09.19. 21:01:34

@6.Lenin: "Nem hallgattam végig, mert ez a tipikus balfaszoknak szóló nóta."

Ezért küldtem neked. :)

Gábris szomszéd 2019.09.19. 21:07:00

@taga20: Haver rájuk emlékszel még? Kb. ugyanannyi ideje tolják, mint a Depeche, de még mindig aktívak. :)

youtu.be/Bk6JA92_XNY

Gábris szomszéd 2019.09.19. 21:24:17

@taga20: Ez a 2011-es számuk, mintha kicsit hajazna a Girls on Film-re. Mondjuk a szereplő csajok sem kispályások. :)

Naomi Campbell, Helena Christensen, Cindy Crawford, Eva Herzigova,
Yasmin Le Bon.

youtu.be/sSMbOuNBV0s

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.09.19. 22:58:10

ez most komoj?
a bibsik itt cserélgetik a gay videóikat, mint az arab kanok mobilszámait

NE pofázz mienk a kétharmad. 2019.09.20. 02:04:27

Nagyon jo elojel az oktoberi valasztasra, hogy a lipsik tovabbra renduletlenul tagadjak a nepvandorlast. Szerintuk nincs, nem is volt, es mar amugy is, 4 eve vege van, mikozben az olaszok, nemetek, franciak epp most allapodtak meg a felsokorlat nelkuli arab bevandorlasrol.
Ebbol megint nagy bukas lesz.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.09.20. 03:49:13

@Sir Bates dö Hól: látod
tucc te is ha akarsz
a tőmondat a kiráj
mert mivel nem kopikel az új
se a klavi
sokkal prolibban lehet fogalmazni
a taga félék is meg értik
nem lehet belekötni az apró részletekbe
mert nincsenek
nem kell árnyalni
jelzőkön agyalni
nyugatias
és kul

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.09.20. 04:01:24

@NE pofázz mienk a kétharmad.: betettem egy indexes hírt, de nem haraptak rá az itteniek sajnos, pedig a címe parádés : "Százezer ellenőrzésenként bukkant egy terroristagyanús emberre az Interpol"

ha beleolvas valaki ezt leli: "Összesen 1,2 millió személyt vizsgáltak át hét földközi-tengeri kikötőben, ellopott útleveleket, lopott járműveket keresve. 31 nyomozás indult az ellenőrzések nyomán, ebből 12 kapcsolódik terroristagyanús személyhez."
"július 24. és szeptember 8. között"

másfél hónap alatt!, csak néhány kikötőben nem 1.2M migráncs volt, hanem annyit vizsgáltak át

Womb Rаider 2019.09.20. 08:09:30

@Gábris szomszéd: @taga20: :))) Látod, ha szeded rendesen a gyógyszert, teljesen letisztulsz és elkezdesz emberként viselkedni!

A Duran Duran-ért a nevetek mellé beírtam egy piros pontot ! 5 pirospont egy kisötös! Húzzatok bele!

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.09.20. 08:26:03

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: "Százezer ellenőrzésenként bukkant egy terroristagyanús emberre az Interpol"

Pancserek. Több ezerszer jobb eredményt érnének el, ha Ondó Viktor által importált migráncsokat ellenőriznék, rengeteg kémet, maffiózót, terroristát, pénzmosót importált a geci.

6.Lenin 2019.09.20. 08:56:05

@Gábris szomszéd:

Nem rossz leütése a magas labdának, de te választottad a magad igazára, igazolásként.
Mindig ez van, jön egy generáció, lázad, aztán a végén sokkal rosszabb lesz, mint előtte volt.
Ezek a manipulált képek, videók, zenék is ezt igazolják. Valódi érvek nincsenek. Valós magoldási javaslatok meg végképpen nincsenek. A másik kritizálása is csak hamis torzított módon zajlik. Szánalmas vergődés az egész.

Gábris szomszéd 2019.09.20. 09:17:58

@6.Lenin: Én annak örülök igazán, hogy téged semmiképp sem manipulál ondó elvtárs és bandája. Az általa üzemeltetett nagyipari hazugsággyárakról már nem is beszélve.

Gábris szomszéd 2019.09.20. 09:19:29

@Womb Rаider: Ezek szerint te is csíped őket?

Gábris szomszéd 2019.09.20. 09:23:34

@nincs1itt: Mondtam én, hogy elbasztad az életed és hamarosan költöztök is haza.

Kitiltott Vélemény 2019.09.20. 09:38:41

" ... Az ellenzék abban a csapdahelyzetben van, hogy ugyan jól tudják, a tömeges bevándorlás nemcsak, hogy nem érinti Magyarországot, de egyszerűen nem is létezik már, de ezt nem mondhatják ki, mert a kormánypropaganda sulykolása mélyre elültette a félelmet a választók fejében. És ezek után jön a maga a belügyminiszter, és egyetlen mondattal leleplezi, hogy ... "

Az újságírók kedvence a szövegkörnyezetből kiragadott mondatok, mondattöredékek, valahogy így működnek ni, fentebb az idézet a degenerált Grabovszkitól... lentebb az idézetek, kicsit kiragadva a szövegkörnyezetből:

" ... Az ellenzék abban a csapdahelyzetben van, hogy ... egyszerűen nem is létezik már, de ezt nem mondhatják ki, mert ... maga a belügyminiszter ... egyetlen mondattal leleplezi ... "

És most térjünk vissza D. Grabovszki újabb faszságára:

" ... Itt kifejezetten, külön örülök annak, hogy olyan szituációban vagyok,
nincs rendkívüli helyzet, nincs semmilyen probléma, ... "

ITT azaz Csepelen. PONT!

Lehet ebből jajveszékelős, siránkozós faszságot kerekíteni (ahogy a mellékelt ábra mutatja), de lényegi dolgokról szándékosan nem ír a barma, beleáll a szerencsétlen kretén, és nekiáll antimigráncsozni, amikor pontosan tudja, hogy milyen rugóra jár a magyarok agya: ha valamit, valaki nagyon tagad, az biztosan igaz.

Annyi mindenről lehetne írni, tele van az ország önkormányzati visszaélésekkel, amit a fideszesek (is) követnek el, de annak ugye utána kellene járni, és az már büdös! Inkább elővesz egy beszédet, nyilatkozatot, kiragad belőle egy keveset, aztán elkezdi ráépíteni az idióta propagandáját. Ezt tudja, erre képes. Máshoz nem is ért.

6.Lenin 2019.09.20. 09:46:27

@Gábris szomszéd:

Ebben igazad van, mindenben az én döntésem.

De te olyan katona vagy, aki még mindig harcol, pedig már vezérek sehol, cél sehol, és már a kiindulásnál is világosnak kellett volna lenni, hogy győzni sosem fogtok, de te még valamiért lövöldözöl össz-vissza.
Nem mondom időelbaszásnak nem rossz. Mi a faszért is kéne mindenben értelmet keresni, mikor sok minden megy anélkül is.

Én azokat támogatom, akikkel nagy vonalakban 1etérte, és látom az esélyt is, hogy meg is tudják csinálni. Alkalmas cél, alkalmas vezér, és lehetőség a győzelemre, mert előbb-utóbb meglesz a támogató tömeg is mögöttük. Bejött.

Ma Mo-on másik ilyen párt nincs, a közeljövőben nem is lesz. Szinte minden feltétel hiányzik. Szerintem nem bonyolult dolog ezt belátni, átlátni. Tökéletes megoldás meg nem létezik, mert szerencsére nem vagyunk egyformák.

6.Lenin 2019.09.20. 09:51:37

@Kitiltott Vélemény:

Mit lázongsz? Ezek a picsa posztok 5-6 száz hozzászólást is elérnek, és nyilván sokkal több kattintást, olvasót. Ebből a célból ezek kiválóan megírt posztok.
És, ha csak ennyi az egésznek az értelme?
Valószinűleg a posztok íróját nem is érdekli, hogy sok fasz miként éli ki az elfojtottját. Elég, ha tudja, mire gerjednek. Ez általában be is jön nekije.

Kitiltott Vélemény 2019.09.20. 09:59:22

@Gábris szomszéd: " ... Milyen eszközökhöz fognak nyúlni majd akkor, amikor arra lesz esély, hogy meg is bukhatnak és elszámoltatják őket? ... "

Hát nyilván előkerülnek a gestapós vagy ÁVH-s módszerek, lenyomozzák az ilyeneket:
www.facebook.com/krisztian.ungvary.7/posts/2340906762624880
, és egyenként ráveszik őket a lojalitásra, vagy arra hogy békében nyugodjanak ... ÉÉÉÉs mindehhez minden "demokratikus" ország asszisztálni fog, illetve talán még tanácsot is ad, pl az USA tanulmány utat szervez Guantanamo-ra, a pribékeknek, hogyan is zajlik ez náluk a CIA égisze alatt...

Amúgy szerintem ez csak a begőzölt maszopiták és kurcsányiták rinyája, ha ezek végre eltakarodnának a közéletből, akkor végre lenne esély leváltani a Kleptokratákat, mert nem tudnának rájuk mutogatni:
" ... Nézzétek, ők azok akik elkúrták, ne hozzuk vissza őket ... " Egből lenne egy kis levegője kiemelkedni egy új pártnak, és végre meg lehetne szabadulni az MSZMP örökségétől...

MSZMP öröksége = "renszerváltó" pártok!

Kitiltott Vélemény 2019.09.20. 10:01:33

@6.Lenin: " ... Mit lázongsz? ... "

Azér lázongok baszod, mert lehetne színvonalasabb is a dolog.

6.Lenin 2019.09.20. 10:10:23

@Kitiltott Vélemény:

Színvonalasabb? Azért nem a poszt írója a hibás, szerintem. itt sok mindenben, szinte mindenkinek más-más az érdeke.
Mondjuk érdekes kérdés, hogyan lehetne ezt színvonalasan is csinálni, ha sok érdek pont az ellenkezőjét szeretné.

A lázongásodat mellesleg érteni vélem. Vagy túl fiatal vagy, vagy túl idealista, vagy vakon elfogult. De ez mind1 is, a te dolgod.
Csak azért szóltam bele, mert eleve egyoldalúan közelíted meg a problémának látszó dolgokat. El sem tudsz képzelni mást, csak azt, amire te gondolsz. Ez nagyon gyakran eleve nem jön össze.

Cycmen 2019.09.20. 10:44:22

@6.Lenin: "Valószinűleg a posztok íróját nem is érdekli, hogy sok fasz miként éli ki az elfojtottját. Elég, ha tudja, mire gerjednek. Ez általában be is jön nekije."

Nincs nehéz dolga, csak valami kormánnyal kapcsolatos baromságot kell bedobni és meg is van a siker! Lehet ez nyilvánvaló hazugság, ferdítés, de abszurd módon még az országnak egyértelműen hasznos tetteket is be tudják állítani negatívan, mert a sok elvakult állatot az Orbánfóbiája vezérli elsősorban és alapból ellene vannak bárminek amit Viktorék csinálnak!
Ezek annyira debilek, hogyha valaki a földre szarik, majd rámutat hogy ez Orbán, akkor is borítékolva van a hatalmas siker! Igénytelen prolik ezek!

Gábris szomszéd 2019.09.20. 10:52:52

"Nincs nehéz dolga, csak valami kormánnyal kapcsolatos baromságot kell bedobni és meg is van a siker!"

Ugyanez vonatkozik a kormányoldali fosportálok narancshívő kommentelőire is. Ott csak az ellenzékkel kapcsolatban kell bedobni, nyilvánvaló baromságokat és a fideszbirka sereg máris élvez rá csoportosan. :)

Gábris szomszéd 2019.09.20. 10:57:56

@Kitiltott Vélemény: "Amúgy szerintem ez csak a begőzölt maszopiták és kurcsányiták rinyája, ha ezek végre eltakarodnának a közéletből, akkor végre lenne esély leváltani a Kleptokratákat, mert nem tudnának rájuk mutogatni:
" ... Nézzétek, ők azok akik elkúrták, ne hozzuk vissza őket ... " Egből lenne egy kis levegője kiemelkedni egy új pártnak, és végre meg lehetne szabadulni az MSZMP örökségétől..."

Többek között ezért sem fogja ondó elvtárs soha a büdös életben elszámoltatni gyuriferiéket és ez fordítva sem következhet be a gengszterváltók részéről. Aztán, hogy mit csinálnak adott esetben egy új párttal, arra ott van példának a Jobbik. Ez még akkor is így van, ha ők is követtek el hibákat. Javarészt ondó elvtársnak köszönhető a jelenlegi helyzetük, hiszen mindenáron el akarta őket taposni.

6.Lenin 2019.09.20. 11:06:43

@Cycmen:

Nekem ez tetszik az egészben. Az emberi elme csodálatos.
Még az egyértelmű faszságból is képes csodálatos ideát farigcsálni, és ehhez híveket szerezni, harcolni érte. Hát nem csodálni való?

Hányan próbálják ezt itt titkolni, de ez benne az izgalmas, kicsalogatni belőlük. Látom, ezt te is kedveled, jókat nevetek , amikor sikerül beugratni néhányat.
Kár lenne, ha megszűnne a B1. Bár néha kurva unalmas is tud lenni, és nagyon alacsony színvonalú is.

Szerintem az irigy, rosszindulatú embereket nem szokta érdekelni, hogy az, ami ellen "harcol" esetleg neki is jó lehet. Lehet, nem is érti. Ösztönös, amit tesz. Nem is akar mindenre magyarázatot keresni.
Szerintem.

Gábris szomszéd 2019.09.20. 11:36:22

@6.Lenin: "Még az egyértelmű faszságból is képes csodálatos ideát farigcsálni, és ehhez híveket szerezni, harcolni érte. Hát nem csodálni való?"

Valóban csodálatos, hogy ondó elvtárs ebben is élen jár. :)

6.Lenin 2019.09.20. 11:43:54

@Gábris szomszéd:

De képes is megcsinálni, amiért te "harcolsz" abból soha nem lesz semmi.
Vigyázz, lövöldözés közben nehogy sérülj te is (szellemileg), vagy már késő?

Te ondó elvtárssal kelsz, vegetálsz, fexel?

Womb Rаider 2019.09.20. 11:57:00

@6.Lenin: " Az emberi elme csodálatos.
Még az egyértelmű faszságból is képes csodálatos ideát farigcsálni, és ehhez híveket szerezni, harcolni érte. Hát nem csodálni való?
"
Nem, ez meglehetősen vérforraló.. mert vagy az az eset áll fenn, hogy Grabovszky (és nyilván a megbízói-munkaadói) teljesen idótának gondolják azokat, akiket ezen írásokkal meg kívánnak célozni..(Ez lehet a saját 'szavazóbázisuk..ezt nehezebb a mérete folytán eltalálni.. vagy az ellenoldal..sőt..mindekettő )
Jó..Grabowszkyról még feltételezhetjük, hogy maga is hiszi, amit leír (ez sem örömhír, nyilván..) de kötve hiszem, hogy az, aki ezt a szart jóváhagyólag finanszírozza, hogy az ne látná át ezt az egész ócska parasztvakítást. Ha ezek után mégis azt mondja, hogy falura, kabát alá , a kisbótig jó lesz ez így is, na akkor van gond. Nem is kicsi.

Gábris szomszéd 2019.09.20. 12:11:28

@6.Lenin: Lüke vagy megint, hiszen én nem "harcolok". További kényszerképzeteidről konzultálj gyógyszerészeddel és orvosoddal. :)

Gábris szomszéd 2019.09.20. 12:38:14

Ez pedig már nyíltszíni fenyegetés – ha nem ránk szavazol, nem kapsz pénzt, nem lesznek fejlesztések, még munka sem. Legközelebb már tésztát sem hozunk négyévente, a gyereknek sem küld a polgármester csokimikulást.

Womb Rаider 2019.09.20. 13:06:29

@Gábris szomszéd: :)
nagypolitika.hu/2016/08/08/budapest-nem-bukarest/

Van abban valami bájos, ahogyan a 'progresszív liberális értelmiség' Kolozsvárott alakít ki hídfőállást.. miközben a másik szájukkal tele torokból üvöltenek a határon túli magyarság bárminemű közbeszédbe emelése ellen, kézzel-lábbal küzdenek a határon átívelő kapcsolatok erősítése ellen...

Cycmen 2019.09.20. 13:40:31

@Womb Rаider: "Nem, ez meglehetősen vérforraló.. mert vagy az az eset áll fenn, hogy Grabovszky (és nyilván a megbízói-munkaadói) teljesen idótának gondolják azokat, akiket ezen írásokkal meg kívánnak célozni..(Ez lehet a saját 'szavazóbázisuk..ezt nehezebb a mérete folytán eltalálni.. vagy az ellenoldal..sőt..mindekettő )"

Hülyének néznek ezek mindenkit. A szavazóik azok is, mert ezt a teljesítményt normális ember nem fogadná el és a Nagy Blanka félék képviselő jelöltsége is szemenköpése a saját szavazóiknak, ezek meg szó nélkül tűrik!

Gábris szomszéd 2019.09.20. 13:53:05

@Womb Rаider: Van abban valami bájos, hogy nem a leírtakra reagáltál érdemben, hanem azzal foglalkozol hol jelent meg az írás. Ennél már csak az cukibb, hogy ondó elvtárs hazugsággyáraival és féknyúz "portáljaival" már semmi gondod. :)

Gábris szomszéd 2019.09.20. 13:55:17

@Cycmen: "a Nagy Blanka félék"

Haver 1000-szer egy Blanka, mint mondjuk farkasflóri vagy - a beszélő disznósajt - álá rezsiszilárd elvtárs. :)

nemzeti.net/farkas-flori-szabadlabon-van-es-virul-annyira-hogy-eppen-a-lungo-dromnak-kampanyol-14766611.html

6.Lenin 2019.09.20. 14:29:01

@Gábris szomszéd:

Már észre sem veszed?
Lőszereid vannak -képek, videók zenék-velük lövöldözöl össze -vissza. Igyexel másokat alázni. Hosszú percekig töröd a zagyad, vagy utasításra vársz, hogy visszavágj.

Gábris szomszéd 2019.09.20. 14:40:34

@6.Lenin: Mondom, hogy az agymenéseiddel, projekcióiddal és kényszerképzeteiddel fordulj bizalommal orvosodhoz vagy pszichiáteredhez. :)

Gábris szomszéd 2019.09.20. 14:41:56

A főpolgármester kivételesen őszinte volt! Gulyás Gergely zsarolását inkorrektnek nevezte, aztán úgy próbált menteni, hogy Orbán Viktor szavahihetőségét kérdőjelezte meg. :)

Még a tapló főpolgármesternek is sok a Fidesz zsarolása

ezalenyeg.hu/kozugy/meg-a-taplo-fopolgarmesternek-is-sok-a-fidesz-zsarolasa-147?

Womb Rаider 2019.09.20. 15:02:05

@Gábris szomszéd: Csak arra utaltam, hogy az ócska propagandáért a libbant bagázs sem megy a szomszédba.. Vagyis de..

.és, ha már ti sztenderd reflexként folyamatosan forráskritikával éltek, úgy az egyenlőség nevében tán a másik oldalt is megilleti az adott írásnak helyet /támogatást adó oldal VALÓS motivációjának és céljainak firtatása :)

6.Lenin 2019.09.20. 15:07:29

@Gábris szomszéd:

Na, ez már rögeszmés tünet. Nem vagyok szakorvos, nem rám tartozik az ügyed.

Gábris szomszéd 2019.09.20. 15:23:37

@Womb Rаider: Beszédes, hogy neked csak "ócska propaganda", ha bárki bárhol szóvá teszi ondó elvtárs és bandájának választók felé tett zsarolását az önkormányzati választások kapcsán. Forráskritikaként, ítéld el gyorsan Tarlóspityut is, aki szintén sokallja ezt. :)

Kеrеcsеnsólyom 2019.09.20. 15:24:17

@Gábris szomszéd: "ezalenyeg.hu/kozugy/meg-a-taplo-fopolgarmesternek-is-sok-a-fidesz-zsarolasa-147?"

Ez is egy tipikus csúsztatásokkal teli cikk egy ócska ballibbant zugportálról (bezzeg a másik oldalról még akkor is megy a fanyalgás, ha Magyarország egyik legolvasottabb politikai napilapját, a Magyar Nemzetet linkelik be).

Tarlós István NEM kérdőjelezte meg Orbán Viktor szavahihetőségét (miért is tette volna?), csak arra hívta fel a figyelmet, hogy hazugságokat terjesztenek azok, akik szerint törvénytelenséget követne el a kormány, ha Karácsony megválasztása esetén nem honorálná az Orbán-Tarlós paktumot, hiszen az eleve nem kötelező erejű vállalásokat tartalmaz, csak egy politikai megállapodás, egyfajta kölcsönös szándéknyilatkozat.

És teljesen természetes az is, ha a kormány (és annak tagjai) szívesebben működnének együtt egy olyan főpolgármesterrel, amely nyitott a konstruktív együttműködésre, és nem pedig a kormánnyal szembeni "gerillaharc" egyik hídfőállását látja a városházában.

Természetesen, ha a pesti polgárok netán minden józan érv dacára egy ellenzéki főpolgármester mellett köteleznék el magukat, a főváros a neki törvény szerint járó kötelező, normatív támogatásokat akkor is megkapná, senki sem mondta azt, hogy nem.

Ellenben az olyan projekteknél, ahol a kormányra nézve ilyen törvényi kötelezettség nincs, és diszkrecionális döntés, hogy támogatnak-e egy adott projektet, beruházást, vagy sem; akkor egy, a kormányban ellenséget látó, az együttműködésre nem hajlandó városvezetés igen kevés eséllyel indulhat harcba e plusz forrás megszerzéséért. Ez azért már csak természetes, nem?

morph on deer 2019.09.20. 17:49:23

@Kitiltott Vélemény:
“...Egyből lenne egy kis levegője kiemelkedni egy új pártnak”

Honnan, ha nem haragszol a kérdésért?
Csak mert ahhoz, hogy egy párt “kiemelkedjen” nem csak hely - levegő - szükséges, hanem értelmes, innovatív program is, ami nyilván olyasmi, amivel a már meglevő pártok még nem jöttek elő.
Ilyesmiről egyelőre semmi hír, vagy csak én nem tudok róla.

A kiemelkedésre amúgy most is adott a lehetőség: jobbnak kell lenni, mint a többiek! Nem szélsőjobbnak, jobbnak.
And the rest will follow...

Én de genere Mi 2019.09.20. 17:50:18

@6.Lenin:

Uljacöf bácsi, remélem, csak félállásban vagy. ;)
Mer' 60-ért ez a teljesítmény kevéske ...

6.Lenin 2019.09.20. 17:56:33

@morph on deer:

Már megint tévedsz.
Egy új párt akkor lesz, ha valakik akarják is, aztán ehhez keresnek egy alkalmas Vezért, és csak utána jön a program, amit beadnak egy szükséges nagyságú tömegnek.
Bármelyik hiányzik, szart ér az egész.

Én de genere Mi 2019.09.20. 18:00:55

@Kеrеcsеnsólyom:

"ha a pesti polgárok netán minden józan érv dacára egy ellenzéki főpolgármester mellett köteleznék el magukat"

... "ellenzéki" ...

Azaz, ha a kormány mondjuk M.Ricsit indítja el főpolgármester jelöltként, a pesti polgároknak akkor is mellette lenne célszerű elkötelezniük magukat?

Ügyes ...

:P

Én de genere Mi 2019.09.20. 18:08:47

@6.Lenin:

"Vezér" :D

Ez a bálványimádás, sőt, Bálvány imádás, ez valami a kőkorszakból előmászott atavizmus nálad? Gyapjas orrszarvút nem kérsz hozzá?

6.Lenin 2019.09.20. 18:44:13

@Én de genere Mi:

Mondjál nekem a világ bármely tájáról, bármely oldalról egy sikeres hatalmas (népszerű) pártot, amelynek élén egy tök hülye elmebeteg vezető áll.

Az is igaz, hogy nyugaton sokáig működött a választók átverése, hogy koalíciónak nevezett hatalom/pénz egymás közti elosztása kiválóan működött, de ott is volt mindig egy karizmatikus vezető, ott se hülye vezette a koalíciót.
Az utóbbi időben alkalmas vezető hiányában ez a bevett átbaszása a választóknak már nem működik ott sem.

Én de genere Mi 2019.09.20. 19:08:47

@6.Lenin:

Uljacöf bácsi, miért ragaszkodsz feltétlenül a "tök hülye elmebeteg vezető"-khöz?
Egy simán jó képességű és egyébként normális ember miért nem felel meg neked? :D

6.Lenin 2019.09.20. 19:21:15

@Én de genere Mi:

Te seggfej, nekem tök mind1, hogy ki vezeti.
Azt kértem, hogy írjál olyan SIKERES/NAGY TÁMOGATOTTSÁGÚ pártot, amelyiket egy közepes képességű faszfej vezet.
Vagy amelyik mögött nincsenek támogató tömegek.

Nyugaton miért baszakodnak koalíciókkal? Mert a választók feje felett a háttérben szépen elosztják a pozíciókat, lóvét aztán megmondják a balfaszoknak, hogy kikre illik szavazni, ha nem szeretnék, hogy kirekesszék őket.
De a vezetők ott sem balfaszok, ha igen, meg is buknak még a csodálatos koalíciók is.

Szakorvost igénylő problémáddal te is inkább keress hozzáértőt. Én is helyre tudnálak tenni, de annak maradandó nyomai is lehetnénk. Bár lehet, hogy aki ismer személyesen annak már nem kell különösebb megfigyelő képességgel rendelkezni, hogy bizonyos következtetéseket is le tudjon vonni a szellemi képességeiddel kapcsolatban, hogy rövid legyek.

nincs1itt 2019.09.20. 19:25:06

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: hát a szijjártó már nem először... de mijagondod? elég világosan(talán neked is érthetően) elmagyarázzák mi is a hiba a képen...

Én de genere Mi 2019.09.20. 19:29:28

@6.Lenin:

Kurta Kiscsillag Uljacöf bácsika, pl. Maduro megfelel? Duarte?
Már viheted is őket haza a házadba. Mindkét oldalról 1-1, hogy ne unatkozz. :P

Maradandó? Tőled? :DDD

morph on deer 2019.09.21. 09:08:29

@6.Lenin:
“Már megint tévedsz.
Egy új párt akkor lesz, ha...”

Ó, hogyne, így igaz.
Igazán kár, hogy én nem erről beszéltem, mert akkor még releváns is lenne a beszólásod.

Ugyanis nem egy párt létrejöttéről volt szó, hanem “kiemelkedéséről” ami alapból feltételezi, hogy van valami, ami kiemelkedhet!
Egy párt, például, amelyiknek nincs “levegője” kiemelkedni, mert a posztkommunista pártmaradványok léteznek, vagy valami ilyesmi.

Szerintem pedig aki nem képes “kiemelkedni”, annak nem is igazán kéne!
Lehessen már annyit elvárni bármilyen politikai kezdeményezéstől, hogy legalább a saját lábára képes állni, mielőtt helyet követel magának a közéletben, ha már...

morph on deer 2019.09.21. 09:14:50

@6.Lenin:
“Mondjál nekem a világ bármely tájáról, bármely oldalról egy sikeres hatalmas (népszerű) pártot, amelynek élén egy tök hülye elmebeteg vezető áll.”

Van egy “fidesz” nevű vallási szekta, Magyarországon, amely komoly politikai befolyásra is szert tett az utóbbi évtizedben.
Na annak a vezetője pont az a típus, akit keresel!
Jó, nem éppen tök hülye, de hogy elmebeteg az biztos..!
Nalátod!
:)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.21. 12:12:45

@morph on deer: A válasz...Deagyurcsány...!

Ja még a gyurcsány is szarrá verte ezt az elmebeteg barmot egy vitában és ma is meg tudná tenni.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.21. 12:17:20

@6.Lenin:
@morph on deer:

Sikeres hatalmas népszerű!XD
LOL ezen kacagnom kell!
Kb kettőmillió szavazóról beszélünk.
Se nem sikeres se nem hatalmas se nem népszerű.
lenin bazzeee! Bearanyozod a napomat!XD

6.Lenin 2019.09.21. 13:13:20

@morph on deer:

Ez egy seggfej véleménye. Semmivel sem alátámasztva, kivéve a véleményt formáló tehetségtelenségével , irigységével, rosszindulatával.

Visszavonom, ha leírod, hogy Mo-on kihez mérted, és ha tényleg pengébb az illető. Ha nem, továbbra is él, amit írtam a véleményt formálóról.
Olyat írj akiről elképzelhető röhögés nélkül, hogy tényleg többre képes a Patásnál.

6.Lenin 2019.09.21. 13:15:34

@morph on deer:

Nem "levegő" kell a kiemelkedéshez, hanem azok, amiket leírtam. Bármelyik hiánya esetén semmi esély sincs.

Én de genere Mi 2019.09.21. 17:17:06

@6.Lenin:

Mészáros Lölö.
Sikeres polgármester, országépítő, és gazdasági zseni.

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.09.21. 18:00:04

Azt a bizonyos ellenőrzést és regisztrációt miért is nem a görögök végezték el?
És arra emlékszünk még,amikor az osztrákok autóval jöttek a migránsokért? Vagy arra,hogy a nálunk Allah Mohamed néven menekültkérelmet beadott migrik kb. öt perc múlva mentek tovább nyugatra?

morph on deer 2019.09.21. 18:36:14

@6.Lenin:
“Visszavonom, ha leírod, hogy Mo-on kihez mérted, és ha tényleg pengébb az illető.”

A vak komondorhoz, és még az is nagyságrendekkel tisztességesebb!
(Elnézést Gizike!)

Amúgy én nem azt mondtam, hogy “pengébb”, whatever, hanem hogy esetleg nem mániákus elmeroggyant az illető, mint orbán.

Az egész egyébként onnan indult, hogy már megint az a kényszerképzet került felszínre, hogy ha az emeszpé meg a déká eltűnne, akkor “kiemelkedne” egy új párt, - mert lenne hely? - és én rákérdeztem, hogy ugyan honnan..!

Erre jöttél te azokkal a tézisekkel, amelyeket ugye senki nem cáfolt, mivel nem is arról volt szó!

HA lenne egy épkézláb politikai erő, amelyik képes lenne egy civilizált orbánmentes alternatívával előrukkolni, akkor elképzelhető az, hogy most ezt csakazértsem teszik, mert még a szinen van az MSZP/DK?

Ugyan már!
Ez nem egyéb, mint wishful thinking, a csodavárás, teljesen feleslegesen.
Jeldleg ha tetszik, ha nem, aki egyáltalán hajlandó ebbe a politikai pöcegödörbe - ami a hazai politikai élet - egyáltalán belelépni, az már a színen van!

Ez van, ez a választék, ezt érdemeljük.
Pont.

6.Lenin 2019.09.21. 18:45:17

@morph on deer:

Ez kicsit eléggé zavaros.

Kéne egy új erő, mert igény lenne rá, de nincs, mert Mo-on mindenki hülye.
És ezért egyedül Orbán a felelős, mert bunkó.
Ezért is jó lenne, ha ezt a bunkó népet lecserélnék afgán és afrikai csúcsintelligens kecskepásztorokra, és teveszar gyűjtögető atomtudósokra.

A ballib oldal balfaszságát miért szeretnéd szétkenni mindenkire?

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.09.21. 18:51:07

@morph on deer: Amíg Gyurcsány balfaszkodik a baloldalon,addig esélyetek nincs kormányra kerülni..Ezt próbáld meg felfogni..

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.09.21. 18:57:18

@6.Lenin: Egy balközép ,valódi szociáldemokrata jellegű néppártra lenne szükség.Erre lett volna valami esély Botkával,aki Pogátsa Zoltán közreműködésével valami ilyesmire készült..Persze a böszme hamar megszimatolta a veszélyt és a maszopon belüli gyurcsányista ügynökökkel megbuktatta Botkát..

6.Lenin 2019.09.21. 19:19:10

@Veszéjben a lyogállamiság !:

Nemcsak Gyurcsány a veszélyes. Itt mindenki elkövet egy nagy hibát, türelmetlen.
Azt az utat, amit más országok- szerencsésebb- évszázadok alatt tettek meg, mi szeretnénk 15 perc alatt megtenni.
Nem fog menni. Generációknak kell felnőniük, hogy valami kialakuljon.
Mit tudott volna tenni Botka, Pogátsa? Semmit.
Nem elég, hogy legyen 1-2 alkalmas vezető. kellene tömeg, sőt kiszolgálók/támogatók. Nincsenek ilyenek.
Ami nagyon hiányzik, az egy háttérben lévő akarat valami másra. Egyik oldalon lenne, de ők jól elvannak nélküle is. A másikon még nincs, akik mást szeretnének, mert még a konditerembe (erőt gyűjtenek) járnak.
Gyurcsány könnyen garázdálkodik. Abban igazad van, hogy elsőnek talán őt kéne eltakarítani az útból, de kinek? Nyilván mindenkiről tud mindent.
Sajnos ki várni az új generációkat.
Szerintem.

morph on deer 2019.09.21. 19:24:38

@6.Lenin:
“Ez kicsit eléggé zavaros.”

Mijafaßt nem értesz, elvtárs?

Nem nekem hiányzik az “új erő”, hanem a reménykedőknek, az meg egyértelműen nem én vagyok.
Azon túl, hogy szerintem nincs, és nem is lesz majd egy új párt, amelyik elzavarja ezt az aljas bagázst a jól megérdemelt francba.

Az meg sehol nem hangzott el, hogy erről épp orbán tehetne, csak az, hogy szerintem orbán egy mániákus elmeroggyant. És valóban.

Nyugodtan letehetsz arról az ötletedről, hogy én majd előjövök Gyurcsánnyal, és akkor majd mijen jó lesz darabokra szedni, mert eszemben sincs.
Szerintem Gyurcsány nem/sem a jövő, - bár emberileg nagyságrendekkel veri az orbán nevü aljadékot,- jelenleg egyik pártvezetőt sem tartom megfelelő megoldásnak. Már tucatszor elmondtam, hogy én a technokrata és szekuláris kormányzás híve vagyok, a pitiáner pártérdekek helyett egy konszenzuson alapuló vezetést, és a szociál-liberális értékrend követését tartom kívánatosnak.

Innentől nyugodtan kötözködhetsz tovább, mivel ezek egyike sem olyan, amely a jekenlegi kínálatban megtalálható!
De ez egy cseppet sem tántorít el attól, hogy orbán helyett a vak komondor is sokkal jobb választás lenne!

Ha most sem érted, kérd meg Vida Ildikót, hátha szivesen tolmácsol...

6.Lenin 2019.09.21. 19:35:00

@morph on deer:

"Szerintem Gyurcsány nem/sem a jövő, - bár emberileg nagyságrendekkel veri az orbán nevü aljadékot,- jelenleg egyik pártvezetőt sem tartom megfelelő megoldásnak. "

És nyilván tudod, hogy ezzel az alakkal soha nem fog összejönni, ezért bármit is tarthatsz jónak, jobbnak, de azt is tudod, hogy ez kamu. Mese. Sehol nem működik, csak a látszat, mintha.
Ami meg működik, számodra nem elfogadható, mert nem a kedvenced-a mindenkinél emberibb senki- alkalmatlan valójában bármire is.
Én is szégyellnék egyenesen hivatkozni vele kapcsolatban bármire is.

morph on deer 2019.09.21. 19:41:08

@Veszéjben a lyogállamiság !:
“esélyetek nincs kormányra kerülni”

Kiknek beszélsz szivi, megmondanán?

Mert én még mindig egy-en vagyok, direkt megszámoltam magam a kedvedért..!

Szerinted ki beszélt itt kormányra kerülésről, mármint rajtad kívül?

Az, hogy ezt a geci bagázst el kell takarítani az ország éléről az egyértelmű, de nekem innentől semmiféle preferenciám nincs, fogd már fel!

Na jó, talán mégis: a Kétfarkú Ebek...

Tőlem az öreg ödög is kormányozhat, mert ennél ocsmányabb politikai kurzust keresve sem lehetne találni Európában manapság!
Lám, drága jó viktorunk már egy neofasiszta olasz törpepárttal is barátkozik, miután az európai náci hatalomátvétel elmaradt, mert még mindig azt hiszi, hogy vissza tudja fordítani a dolgokat, és majd ő lesz Európa megváltója.

Csak azt felejti el, hogy azok ott elsősorban olaszok, és csak aztán fasiszták, szóval amikor az a kérdés kerül elő, hogy “na ki is hagyja szarban olaszországot,” akkor bizony egyértelmű lesz a válasz, hogy az orbán!

Ettől a ponttól azért kiváncsi leszek, mennyire is szeretik majd a viktort ott is...

morph on deer 2019.09.21. 20:06:34

@6.Lenin:
“Én is szégyellnék egyenesen hivatkozni vele kapcsolatban bármire is.”

Te tényleg el vagy tévedve.
Én Gyurcsányt orbánnál nagyságrendekkel tisztességesebb és gerincesebb embernek tartom, de ez nem jelenti azt, hogy ő lenne a megoldás a jelenlegi helyzetre!
Ehhez képest én soha nem mondtam mást, úgyhogy ábrándozz tovább nyugodtan, de ez akkor is így van.

A jelenlegi politikai irány szerintem beteg, és nem csak azért, mert orbán is az.
Én ki nem állhatom az egyház és az államigazgatás összekuszálását, és ez még akkor is így lenne, ha az aljas, manipulatív szándék nem lenne ennyire nyilvánvaló, mint most!
Szerintem a két dolognak a világon semmi köze egymáshoz, és ne is legyen!
(Mert akkor semmivel sem keszünk külömbek, mint a tálibok, például.)

Ezen túl utálom a nácikat, így az orbanizmus sem fogott meg. Ugyanis lehet ezt polírozni, meg magyarázni minden irányba, de ez itt egyértelműen nemzetiszocializmus in the making.

Erre már csak rátesz az úrhatnám felcsúti kis tahó személyisége, amihez képest lassan már Fekete Pákó is kultúrember benyomását kelti, ráadásul jóval színesebb egyéniség!
Ezt kéne szeretnem? Vagy akár csak elfogadnom? Miért?

Nem akarlak befolyásolni, de én például négy éves korom óta késsel és villával fogyasztom azt, amit azzal szokás, mert megtanultam. Igen, a kiskanál is ezüstből volt, ha azon merengenél...
Ehhez képest azért elég nehéz “felnézni” az egyhatvanas óriásra, aki kézzel és villával eszi az ebédjét egy étteremben, és nem ismeri a saját maga által is használt idegen szavak jelentését (sem), nem gondolod?

6.Lenin 2019.09.21. 20:24:29

@morph on deer:

Engem nem érdekel, hogy te miért gyűlölsz, vetsz meg valakit. Az sem érdekel, hogy te miért is szeretnéd, ha mindenki olyan lenne mint te.

Én egy ország irányításáról írtam, a soxinűségről, sokféle érdekről.Ki, mikor, hogyan lenne, lehetne képest ezt a katyvaszt úgy irányítani, hogy nem csak te, hanem jóval többen , jól érezzék magukat.
Még azt is el tudnám fogadni, hogy te és néhány tucat ember szarul érzi valamiért magát ebben az országban, 9 millió meg remekül. Nem hiszem, hogy a kedvetekért változtatni kéne.

Engem az sem érdekel, hogy kire nézel fel, és kire le. A megoldásról írtam, ha nem tetszik valami, miként is kellene , és kiknek is rajta változtatni.
Te meg nem tudsz kitörni abból a körből, hogy utálod Orbánt. Ez a része miért is kéne, hogy érdekeljen?
Ha nem tudod elfogadni, változtasd meg, a módszert leírtam.

morph on deer 2019.09.22. 11:07:33

@6.Lenin:
“Még azt is el tudnám fogadni, hogy te és néhány tucat ember szarul érzi valamiért magát ebben az országban, 9 millió meg remekül.”

Ezt én is, mindenféle gond nélkül, de “valamiért” nem így van... Pedig lehetne közel így is, vagy legalább a szándékot látnám erre! Mert az, amit látni az nem erről szól.

A hozzáállásomat azért magyaráztam el, hogy fogd már fel végre, hogy én nem eg másik pártot akarok a fidesz helyén látni, és azért gyepálom orbánt, hanem orbánt nem akarom ott látni, mert szerintem többet árt az ország gondolkodásmódjának mint 40 év az oroszokkal! Ráadásul olyan, mint egy áttételes tumorsejt, beszivárog mindenhová, megront mindent és terjed.

Sajnos már az eltávolítása is csak hasonlóan drasztikus módon lehetséges, és egyáltalán nem garantált, hogy a beteg - az ország - élve megússza!
Nekem ez a bajom, és nem az, hogy nem Gyurcsány a király.

Nem arról van szó, hogy nem tudok “kitörni” az orbán-utálatból, nincs rá okom! Egyetlen olyan lépést nem látok tőle, ami legalább jelezné, hogy van remény arra, hogy feladja a cezaromániás ábrándjait, és végre valóban az ország érdekei lennének számára fontosak, és nem fordíta, ahogy most. Ti. most az országot formálja a saját érdekei mentén, a balgák meg tapsikolnak, hogy végre van valaki, akinek a talpát lehet - és kell - nyalni..!
Az alaptalan úrhatnámság, - vagy ami még inkább kifejezi, a “delusion of grandeur” - már csak ráadás...

Szóval, ahogy látod, az én problémám orbánnal sokkal súlyosabb, mint némi pitiáner pártpolitika.
Dehát ez van.

6.Lenin 2019.09.22. 11:18:53

@morph on deer:

Nem tetszik? Old meg. Leírtam a megoldást.

Miért is nem lehet elismerni, hogy valaki képes megoldani olyasmit-amit ő, és sok millióan jónak tartanak- de mások ezt mindig is képtelenek voltak?
A véleményedhez jogod van, érdektelen.

Én de genere Mi 2019.09.22. 11:20:57

@6.Lenin:

"9 millió meg remekül"

No, Uljacöf bácsi, most írtad ki magad végleg a beszámítható nickek közül. (Természetesen szvsz.) Azért irkálj csak, pontos iránytűként fogod mutatni mi bizonyosan nem igaz, mi teljes sületlenség. De azt azért elárulhatnád, a maszlagos nadragulya házipáleszed legalább finom? :P

6.Lenin 2019.09.22. 11:22:31

@Én de genere Mi:

Csak az arányok végett írtam, te seggfej.

6.Lenin 2019.09.22. 11:29:24

@Én de genere Mi:

Máskülönben azt hiszem már leírtam neked, hogy nem érdekel milyen véleményed van rólam. Semmi jelentősége. Én egy öntelt seggfejnek tartalak, amit folyamatosan igazolsz is. Ezzel meg te azt csinálsz, amit akarsz. Ennek sincs jelentősége.
Remélem megértetted, hogy ez mit jelent?
Ha nem, hát a véleményed nem érdekel, kicsit durvábban, leszarlak, a véleményeddel együtt.
Szerencsére vannak itt (is) normális emberkék is.
De a továbbiakban azt csinálsz, amit jónak látsz.

Én de genere Mi 2019.09.22. 11:54:06

@6.Lenin:

:DDD

"arányok" ...

Ami azt jelenti, hogy Mo.-t tekintve ez darabra is ennyi.
(De szólj, ha szerinted 100 millióan vagyunk.)

Maradj inkább a házipálesz főzésnél és ivásnál, azzal legalább hasznosan ártasz ...

Veszéjben a lyogállamiság ! 2019.09.23. 16:16:17

@morph on deer: Ez nem válasz..Mi szeretnél ki kormányozzon a jelenlegi pártok közül.Gondolom a Momentum..De azt fogd fel,hogy ameddig Gyurcsány a porondon van,semmilyen alternatív erő nem fogja tudni leváltani a Fideszt.