B1 blogcsalád



Schmidt Mária még Orbánnál is nagyobb ökörséget tudott mondani

2019. szeptember 07. - nickgrabowszki

A hivatalos álláspont szerint mostantól Orbán "Térdre, imához" Viktor istenhite döntötte meg a kommunizmust.sm_2.jpg

A jobboldali propagandakonferenciák hetében (a kötcsei "polgári piknik" vagy az az ún. népesedési konferencia, ahol Orbán állt elő egészen hátborzongató terveivel), egészen háttérbe szorult az az esemény, amit a Szijjártó-féle külügy szerezett a keresztény újságíróknak ("kommunikátoroknak").

A megérdemelt észrevétlenség egy embert nagyon szíven üthetett. A rezsim főideológusának gondolt Schmidt Mária üzlet- és igazgató- és történészasszony még a jelentéktelen eseményből se tudott kitűnni. Se az ellenséges balliberális-sorosista erők tudósításában (444) nem említették a nevét, de még a hivatalos összefoglalóból se derült ki, hogy ő egyáltalán ott volt, sőt fel is szólalt a konferencián.

Azt nem lehet tudni, hogy ott miről beszélt, de utólag igazán nagyot gurított: a Facebookon közölte azt a történészileg mélyenszántó, szakmailag kétségtelenül újszerű megállapítását, miszerint

30 évvel ezelőtt a keresztény vallás győzte le a kommunizmust.

sm2.jpgSchmidt hitvallása (lásd még: alternatív tény) nyilván nem függetlenül attól, hogy a NER fő vonala pár éve a kereszténységre való hivatkozás lett, meg attól se hogy az intézetigazgató üzletasszony már megint kiesni látszik a pixisből, és vissza akar oda kerülni. 

De ez ahhoz képest mindenképpen újdonság, hogy eddig

  • az Egyesült Államokat,
  • a fegyverkezési versenyt,
  • az afganisztáni mudzsahedeket,
  • a világgazdasági változásokat,
  • a kommunista rendszer életképtelenségét,
  • pénzügyi-gazdasági csődjét,
  • esetleg - megengedőbb módon - a hazai ellenzéki mozgalmakat,

illetve ezek összességét volt szokás sejteni a Szovjetunió és a kommunista rezsimek összeomlása mögött. 

Schmidttől persze már nem sok minden tud váratlan lenni Dózsa László (1942-), a munkaszolgálatosok és a zsidó gyerekek vidám élete, a magyar állami hatóságok bűntelensége és a nyilas-kommunisták esete óta, de azért mégiscsak vadonatúj, eddig nem látott értelmezés a vallásnak, az istenhitnek és a kereszténységnek kiemelt (vagy Lengyelországot leszámítva: bármilyen) szerepet tulajdonítani az 1989-es kelet-európai rendszerváltásokban.

Az a drasztikus vallásosság mindenesetre se a rendszerváltás idején, se azóta nem öntötte el a templomokat. Hogy mennyire korszerű ma a vallás, az talán a rendszeresen templombajárók európaiak 2-7 százalékos arányából is kitűnik.

A fenti interpretáció még Schmidthez képest is meglepő. Például  azért, mert általa igazgatott rendszerváltási emlékév fő motívuma eddig az volt, hogy 30 éve az Orbán-rezsim névadója űzte ki egyetlen szavával a szovjet megszálló csapatokat Magyarországról.

A rendszer felkent apologétája pár éve egyenesen azt vizionálta, hogy 

Orbán egy elemi erejű népmozgalom élén döntötte meg a kommunizmust és zavarta haza az oroszokat:

Ami ’89–’90-ben nálunk és a térségben, a csodák évében történt, az egy olyan antikommunista forradalmi hullámvolt, amiben a nép fellázadt a kommunizmus, és a szovjet megszállás ellen, szabad választásokat és demokráciát követelve. A Szolidaritás, és Orbán igen, de Havel nem állt ennek az elemi erejű népmozgalomnak az élén.

Az az Orbán, aki akkor köztudottan vallástalan és hitetlen volt. (Ehhez lásd: csuhások, térdre, imához, vagy hogy Kövérrel együtt markánsan kiállt a hittan, abortusztilalom és egyéb ilyen, Magyarországon hagyományosan a keresztény valláshoz köthető dolgokkal szemben.)

Mivel azt tudjuk, hogy a múlt meg sem történt, de legalábbis nem úgy, ahogy eddig tudtuk, mostantól alighanem az lesz az apologetikailag hivatalos álláspont, hogy Orbán egy elemi erejű, keresztény népmozgalom élén zavarta haza az oroszokat, mert a kommunisták tehetetlenek voltak a Fidesz elnökének imáival szemben.

Innentől már nem az a kérdés, hogy hol a határ, meg van-e határ egyáltalán és meddig lehet még elmenni, hanem már csak az, hogy meddig lehet valakit történésznek nevezni.

Elég-e ehhez, ha magát annak tartja, mert egyszer régen szakirányú diplomát kapott. Vagy esetleg szempont lesz az is, hogy nem beszél és ír velőtrázó hülyeségeket.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr1215050622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

6.Lenin 2019.09.08. 19:57:41

@taga20:

Ez most komoly? Vágott videókkal operálni?
Azt mindig tudtam, hogy te is egy büdös bunkó vagy, de ennyire?
Ez annyira dedós, B+.

azigaziraptor 2019.09.08. 20:01:04

@taga20:
Ezt olvastam: "orbán gáspride, nemzeti díszbuzi
a hágós kishuszár a fehérvári laktanya "legizmosabb menyasszonya" :-)

taga20 2019.09.08. 20:03:05

@6.Lenin:

jani, a saját módszeretekkel szemben nincs ellenszer?

retek, te nem bunkó vagy, hanem egy hulladék. olyan, mint a gazdád.

taga20 2019.09.08. 20:04:58

@azigaziraptor:

te miket olvasol haver!;)

én aszt olvastam, hogy a csútigeci egy maffiózó.

de nem hittem el!:)))

6.Lenin 2019.09.08. 20:09:21

@taga20:

Én ilyen primitív videókat nem linkeltem, nem is nagyon fogok. Ez annyira primitív, nem arra nézve, aki a videón van, hanem a készítője.
Nem jutott még eszedbe, hogy ilyenekkel saját magadat minősíted?

Remélem azon végképpen nem csodálkozol, hogy vajon miért is vagytok a bányászbéka seggénél. Hát ezért bunkókám, mert amit magatokról bemutattok, a sima bunkóság.
Ti bizonyítjátok ezt naponta. De, ha neked ez jó, legyen, de akkor ne csodálkozz, ha lebunkózlak.

nu pagagyí 2019.09.08. 20:23:27

@6.Lenin: Látom, emlékszel még a hősi időkre, a pulykapénzre és a TV székház ostromára.

nu pagagyí 2019.09.08. 20:27:34

@CSOKKI MÁLNA: Azt hiszem, ezt mind a hazudozásra specializálódott Habony-médiából merítetted, amely általában az orosz trollközpont által generált álhíreket szemlézi.

6.Lenin 2019.09.08. 20:30:32

@nu pagagyí:

A székház ostromára nagyon is, egész éjjel néztem a tv-t. Nagyon balfaszul volt megszervezve.
Akkor is választás előtt voltunk, és kurva nagy bukás nézett ki a kormányon lévőknek. Bedobták a beszédet, mint utolsó mentséget, de nem jött össze. Megásták a saját sírjukat.
A mostani MTVA ostromra is emléxem, ezen lehetett jókat nevetni legalább.

A pulykapénz-t nem ismerem.

taga20 2019.09.08. 20:34:36

@6.Lenin:

te húgyagyú fityeszgeci! te mi a kurvaanyádra emlékszel?

talán a dobtárasodra, talán!:)))

nu pagagyí 2019.09.08. 20:39:08

@6.Lenin: De finnyás lettél, pedig nálad a "nemzeti konzultáció" zagyva szövegei sem csapták ki a biztosítékot, nem beszélve arról, amikor üres dobozokat halmozott fel az illetékes elvtárs, demonstrálva a hatalmas érdeklődést, miután Hadházy megpróbálta megtudni, hány hülye is van az országban, aki visszaküldte.

6.Lenin 2019.09.08. 20:39:26

@taga20:

Nagyon is emléxem a 2006-os őszi választások (önkormányzati) előtti, és alatti időkre.
Azóta nem nyertetek egyetlen választást sem.

A dobtárasomra is, 67-ben még az volt nálunk a seregben.

Sajnos a húgyagyú családodra nem emléxem, szerencsére nem találkoztam velük még az életben, de biztosan kurva büdösek lehetnek.

taga20 2019.09.08. 20:39:37

@6.Lenin: "A pulykapénz-t nem ismerem."

a kurvaanyádat se ismered fityeszork!

ezt olvasd el te szarfészek! a végét fityeszgeci, a végét!

444.hu/2019/09/08/a-mentos-annak-a-nehany-autosnak-halalkodik-akik-a-zuhogo-esoben-is-segitettek-az-ujraelesztesben

6.Lenin 2019.09.08. 20:41:30

@nu pagagyí:

Bocs, de Hadházy félék soha nem érdekeltek, nem is fognak. Pitiáner faszkalap. 12 egy tucat belőlük.

nu pagagyí 2019.09.08. 20:44:47

@6.Lenin: Érdekes, én emlékszem még azokra, akik összehugyozták az Országház előtti teret. A húgy neked innen ugorhatott be, pedig az orvosod biztosan figyelmeztetett, hogy a prosztatáddal nem ajánlatos huzamosabb ideig piknikezni olyan helyen, ahol nincs budi.

taga20 2019.09.08. 20:46:39

@6.Lenin: "Sajnos a húgyagyú családodra nem emléxem, szerencsére nem találkoztam velük még az életben, de biztosan kurva büdösek lehetnek."

jani, te fityeszcigány, miről pofázol?

6.Lenin 2019.09.08. 20:51:23

@nu pagagyí:

Mi köze a Fideszhez azoknak? Ti állandóan - gondolom szándékosan- összekevertek mindenkit az akkori események kapcsán a Fidesszel. Biztos voltak köztük is elégedetlenek azzal az elmebeteg Gyurcsánnyal, de szerencsére ők kicsinálták saját magukat.

Ha akkor elzavarják Gyurcsányt, 2010-ben még nem nyer a Fidesz kétharmaddal, csak esetleg utána valamikor. Erről ennyit.

Szerinte még egy hónap, és végre széthullik ez az ellenzéki bagázs. Sajnos valami másra még csak kilátás sincs, és ez nagyon nem jó, senkinek sem.

Ti többet csináltok a Fidesz érdekében, mint a legvadabb fideszes hívők, csak, hogy tudd.

azigaziraptor 2019.09.08. 20:51:34

@nu pagagyí:

..."hogy a prosztatáddal nem ajánlatos"...

Nőknek nincs prosztatájuk! :-)

nu pagagyí 2019.09.08. 20:54:59

@6.Lenin: Pedig érdekes tényeket tárt már fel Hadházy a közpénzek rendszerszintű eltulajdonításáról, a pártállam hivatali visszaéléseiről, miegymásról. Alapja lehet egy későbbi elszámoltatásnak. A helyedben utánanéznék, szerepelsz-e valamelyik történetben, már csak a jövőd tervezése végett.

Mondjuk itt egy: blog.atlatszo.hu/2019/09/hadhazy-kamuszakertok-megbizasaval-is-kente-a-microsoft-az-orban-kormany-embereit/

taga20 2019.09.08. 20:56:28

@6.Lenin:

be vagy baszva jani? össze-visszarizsázol szutyok fityeszork!

a kurvanyádat baszd telibe szarházi hazaáruló féreg!!!!

taga20 2019.09.08. 20:58:17

@nu pagagyí: ez a rohadék? ez szutykabb mint mészaroslölö!

6.Lenin 2019.09.08. 20:59:57

@nu pagagyí:

Hogy ki, mit mond, ki a fenét érdekel. Nyerjétek meg a választást, és állítsatok mindenkit bíróság elé, és ítéljétek el őket. Bár erre azt hiszem a közeljövőben nem lesz lehetőségetek.

Választás lesz, ilyenkor mindig, mindenhol bedobnak ilyen kamu történeteket. Majd a választás után elhal, mint a többi is eddig.

nu pagagyí 2019.09.08. 21:00:20

@6.Lenin: Kordonbontás? Fradi B-közép és Kubatov? Hörr TV "termelési riportjai? Mi köze is lett volna? Minden puccshoz kell csőcselék.

6.Lenin 2019.09.08. 21:02:35

@taga20:

Az én anyám már meghalt sajnos, te a tiédért menj már el a 4Csöcsűhöz, mert ott fetreng részegen a saját piszkában.

6.Lenin 2019.09.08. 21:07:12

@nu pagagyí:

Megértelek, kurva szar érzés lehet a tehetségtelenség/tehetetlenség. Miért nem léptek már valami normális irányba?
Mi a fene közöm van ezekhez?

bájvágen 2019.09.08. 22:14:43

@6.Lenin: a nevelőanyád agyon baszott volna, ha tudta volna, hogy mekkora egy féreg lesz belőled!

bájvágen 2019.09.08. 22:17:18

@6.Lenin: féreg, szerintem lassan kicsengetnek nektek.

van még egy-két jó hónapod, asztán gémover fityeszparazita!

KERESZTÉNY SZABADSÁG 2019.09.08. 22:48:41

@nu pagagyí: "Pedig érdekes tényeket tárt már fel Hadházy a közpénzek rendszerszintű eltulajdonításáról, a"

Ez korrupciozas, ez ugyan olyan hiteltelen hazug faszsag, mint a 30 even at tarto antiszemitazas, nacizas, holokausztozas, aminek akkor lett vege, amikor egyik naprol masikra osszefogtatok a VALODI fasisztakkal.
Az osszes hazug korrupcios vadnak az a lenyege, hogy a sajat elkepeszto lopasaitokat fedezetek. 270 milliardot loptatok a 4-es metrobol, 3200 milliardot loptatok az autopalya epitesekbol. Gyurcsany es felesege tobb ezer milliardos nemzetkozi penzmosasban van benne. Na ezekrol az ugyekrol probaljatok elterelni a figyelmet.

Sir Bates dö Hól 2019.09.08. 22:49:32

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: dehogynem, nem véletlen, hogy ezen a nicken írja ezeket;-)... nem ostoba, csak itt inkorrekt...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.09.08. 23:24:42

@bájvágen: buzitaga elfelejtettél nicket váltani
pedig egész este jól szórakoztál itt magadban

CSOKKI MÁLNA 2019.09.08. 23:31:09

@nincs1itt: Amíg nem álltak be a ballibsikkel egy táborba addig foglalkoztatta a balos sajtót, hogy ki finanszírozza a Jobbikot. Utána már nem foglalkoztak ezzel. Már nem volt fontos, hogy Simicska csicskák a jobbikosok.Most meg ki tudja honnan jön a lé( persze azért sejthető), hisz Lajos kiszállt a partiból április 8-a után..
De ha már a zsozsónál tartunk.. Az EU parlamenti választások előtt Momentumnak kb. tízszer annyi reklámja volt a közösségi médiában, mint az LMP-nek, ami elég súlyos összegbe kerülhetett. Tessék mondani mibül..?

Urban legend persze. Dugd csak homokba a fejed az a legegyszerűbb.. A nyugati mainstream média egyszínű és irányított, a német közszolgálati tv egyik vezetője illetve a die Welt magyarországi tudósítója is arról számolt be, utasításba kapták, hogy a migránsok fotózásánál gyerekeket és nőket mutassanak, az agresszióról és a bűnesetekről ne számoljanak be. Ha az omertát valaki megszegi, mint az osztrák Kronen Zeitung főszerkesztője, aki megírta, hogy Ausztriában egyes migránsok rabolnak, törnek-zúznak, követelőznek, azt elbocsájtják, és bíróság elé citálják.De említhetném Tilo Sharazzin korábbi SPD politikust, aki miután kifejtette aggodalmait a fokozódó muzulmán betelepítés kapcsán,az őt érő támadások és fenyegetések miatt állandó személyi védelem alatt áll.

CSOKKI MÁLNA 2019.09.08. 23:32:16

@nu pagagyí: Értem ennyit tudsz.. elfogadom a fehér zászlót..:)

CSOKKI MÁLNA 2019.09.08. 23:40:31

@nincs1itt: A tényeket kell alapul venni. Orbán 15 évesen volt iskolai Kisz titkár, Gyurcsány 25 évesen jelentős hatalommal bíró függetlenített Kisz titkár, majd Kisz Kb tag.
Orbán az egyetemen egy a Kisszel rivalizáló demokratikus ifjúsági szervezet létrehozásában vett részt, amelynek elszigetelésére, felszámolására szólított fel Gyurcsány magas rangú Kiszesként.
Gyurcsány bűnlajstromát gyarapítja még a 80-as évek második felében a Dialógus-kör megfenyegetése, zaklatása, amely szerveződésben a fiatalok azért emeltek szót, hogy Közép-Európában ne legyenek atomfegyverek. Nem lehet egy lapon említeni a két ember '90 előtti múltját..

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.09.09. 02:37:28

"gyurcsány 1984-ben a Pécsi Tudományegyetemen és 1990-ben a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán leadott dolgozatai azonban nem lelhetők fel az érintett felsőoktatási intézményeknél. Az előbbi annak ellenére tűnt el, hogy az azonos szakon leadott többi szakdolgozat megvan, míg az utóbbit szabályos eljárásban leselejtezték. gyurcsány az ügy felmerülésekor ígéretet tett rá, hogy saját példányait megkeresi és nyilvánossá teszi, de állítása szerint nem találta meg őket"

nu pagagyí 2019.09.09. 06:46:02

@KERESZTÉNY SZABADSÁG: A 4-es metróból senki nem lopott ki semmit, ezért is futkároznak ott önvezető, légkondis metrókocsik. Valamilyen adminisztratív hiba volt a tenderben azt sikerült felfújnia a Fidesznek. Az általad említett összeg pedig a tender teljes összege, amit ha elloptak volna, most üres lenne az alagút.

A közpénzek eltulajdonításának mindig van jele. Keresd a pénzt! Talán neked is feltűnt, a NER politkusainak és kegyeltjeinek hirtelen jött maggazdagodása? Lázár kastélya, Kósa anyjának szárnyaló cégbirodalma, a feltaláló Rogán oldalbordájának üzleti "tehetsége", a "puritán" miniszterelnök családjának gazdasági szárnyalása, az MNB-ből kilopott "nyereségből" létrehozott családi alapítványa. És ott van ugye Stróman Lőrincről, mint egy költségvetési alfejezet. Hosszú a sor (szinte az összes fideszes polgármester például), közös jellemzőjük, hogy minden ilyen "siker" alapja a bőven mért közpénz.

Ha jól emlékszem Demszkyt azért zaklatták, mert szolgálati autót vett igénybe, hogy Horvátországba menjen (kifizette), valamelyik MSZP-s polgármestert meg azért, mert önkormányzati telefont használt magáncélra. Nagyot változott a világ! Szimpla hazugság a korábbi kormányok baromi nagy korrupciója, nincs semmi kézzelfogható alapja, míg a NER üzemszerű lopásai kibökik a szemed. De ha nem látod a most felhalmozódó lopott vagyont, vedd észre legalább a hiányt, a lepusztított közszolgáltatásokat, az olcsó, gagyira cserélt oktatást, kultúrát, a kifosztott nyugdíjalapot, az alig működő egészségügyi rendszert.

nu pagagyí 2019.09.09. 06:55:42

@6.Lenin: Én csak az országot sajnálom, hogy ismét leszakadó pályára került, pedig volt esély, hogy a csehekhez, lengyelekhez hasonlóan, fejlődjünk is valamicskét.
Nincs kétségem, hogy ez a diktatúra is megbukik, de tetemes károkat hagy maga után. Abban is biztos vagyok, hogy te fogsz óbégatni az első sorban, hogy akasszák fel! A csőcselék az csőcselék, pont olyan mint te.

nu pagagyí 2019.09.09. 06:59:13

@CSOKKI MÁLNA: Látom, sikerült beleélni magad a hazugságaidba. Keresd a kijáratot!

nu pagagyí 2019.09.09. 07:09:40

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Igen, Orbán a III-as ügyosztály megbízásából szervezte az ifjúsági mozgalmat az MSZMP PB-ből instruált Kövérrel együttműködve. A projekt jól sikerült, megszerezték a hatalmat, így most már előjöhettek a fedésből.

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2019.09.09. 08:38:48

@nu pagagyí: "Én csak az országot sajnálom, hogy ismét leszakadó pályára került,"

Szeretne a többi ország úgy leszakadni mint mi.

index.hu/gazdasag/2019/09/06/magyarorszag_elso_negyedeves_gdp-adata_a_legjobbak_kozott/

"Kijött az Eurostat felülvizsgált negyedéves GDP-adata, amelynek alapján Magyarország még mindig vezeti a növekedési rangsort "

6.Lenin 2019.09.09. 08:47:52

@nu pagagyí:

Ne sajnáld az országot, nagyon jól ellene nélkületek is, sőt már elvan. Nem sok vizet zavartok.
Mihez képest csúszik le az ország? Soha nem volt ilyen jó pályán, mint most.

A te értékedet az adja, hogy önmagadhoz képest alkalmas vagy-é a fejlődésre. Másokhoz mérni eleve szándékos torzítás. Mert ha egy hajléktalanhoz méred magad, vagy egy menő vállalkozóhoz, teljesen más lesz a vége.

Azonos feltételekhez kellene mérni, az meg eleve téves, hiszen sok más ország más helyzetből, más-más körülmények közt indult. ebből csak egy rossz szándékú valami jöhet ki. Teljesen értelmetlen, bárki is csinálja.
szerintem.

Kitiltott Vélemény 2019.09.09. 09:29:09

@nu pagagyí: " ... Az AFD-t valószínűleg az oroszok pénzelik, oktatják és látják el eszközökkel (mint Orbánt, Salvinit, Le Pent, vagy Strachét). ... "

Ne bassz, eddig úgy tudtam, hogy a ZEU pénzén élősködik a Bonsai Duce....

rasztaszív 2019.09.09. 09:29:45

@6.Lenin: a rendszerváltáskor a térségben az élvonalból indultunk,és egyértelmű tendencia vezetett odáig,hogy ma már nem tartozunk oda.azt érdemes megvizsgálni,kik csinálták végig ezt az időszakot a magyar politikában.

Kitiltott Vélemény 2019.09.09. 09:33:18

@nu pagagyí: " ... Az általad említett összeg pedig a tender teljes összege, amit ha elloptak volna, most üres lenne az alagút. ... "
Azt azért ne feledd el, hogy ugyanennyi pénzből máshol kb 3szor hosszabb metrót építettek... mert ott tényleg nem loptak el semmit :-)

Kitiltott Vélemény 2019.09.09. 09:40:36

@rasztaszív: Pont ugyanazok, akik alatt megtörtént a rendszerváltás, a régi MSZMP-s káderek egy kicsit kimosakodva fiókpártokat alapítottak, és folytatták a népi vagyon magánosítását. Piacképes szakértelmük, megfelelő rálátásuk nem volt, szimplán harácsoltak, aminek ez a következménye. Amivel nem tudtak mit kezdeni, azt szaré'-hugyé' eladták a kapitalistáknak, akik ezzel piacot vettek, és szétkúrták vele az amúgy sem fényesen prosperáló gazdaságot.

Nézz körül, minden régebbi és újabb pártban is jelen vannak a múlt (MSZMP) kövületei, ha már nem is mindenhol az egykori pártfunkcionáriusok, de a leszármazottaik egész biztosan ...
Mindez annak a következménye, hogy 89-ben nem lettek felkötve, amit amúgy simán megérdemeltek volna.

6.Lenin 2019.09.09. 09:43:36

@rasztaszív:

90-ben készített valaki egy teljeskörü leltárt?
ezek a felmérések teljesen feleslegesek így, minden részletre kiterjedő felmérés nélkül. arra jók, hogy megtévesszék a választókat, vagy váltásra ösztönözzék. szerintem semmi más jelentősége nincs.

A honnan indultunk, hová jutottunknak se sok, de azért valamivel értelmesebbnek tartom, de ott is tisztázatlan maradhat, hogy de, ha......végtelen felesleges vitát generálhat.

Gábris szomszéd 2019.09.09. 09:43:46

@Épüljön STADION a CEU helyére..: Igen jól mondod, hiszen Ondó elvtárs és bandája, sikert sikerre halmoz.

Gábris szomszéd 2019.09.09. 09:45:59

@6.Lenin: Naná, hogy az ilyen kérdéseket a fideszbirkák csak akkor feszegetnek, ha épp nem a geci gazdijuk van a hatalom közelében.

6.Lenin 2019.09.09. 09:50:15

@Kitiltott Vélemény:

"Nézz körül, minden régebbi és újabb pártban is jelen vannak a múlt (MSZMP) kövületei, ha már nem is mindenhol az egykori pártfunkcionáriusok, de a leszármazottaik egész biztosan ..."

Kellett volna hozni Kínából újakat? Kicsiket, olcsón?

Menet közben úgyis kiderül minden, hiszen él a mondás, lakva ismerni meg a másikat, vagy valami hasonló.

Hány emberről derült ki, hogy mese volt a nagy tudásuk. a gyakorlatban nem sokat érnek. Minden oldalon. Hánynak már a nevére se emléxünk.

R.V.J. 2019.09.09. 09:52:21

@Kitiltott Vélemény:
"Ne bassz, eddig úgy tudtam, hogy a ZEU pénzén élősködik a Bonsai Duce.... "

Azon is!! Mit gondolsz mitöl megy a szekér?? Amúgy köztudott, hogy az oroszok pénzelik a bomlasztó elemeket a fejlett világban.

Becslések szerint Putyin az éves GDP-juk másfélszeresét költi online trollokra, álhírekroldalaka, proxy és intervenciós háborúra, valamint Putyin pénzeli az összes olyan pártot ami szúrja az értelmiség szemét az USA-tól Ukrajnáig!!!!

6.Lenin 2019.09.09. 09:56:10

@Gábris szomszéd:

Nem azt írtam?

"arra jók, hogy megtévesszék a választókat, vagy váltásra ösztönözzék. szerintem semmi más jelentősége nincs."

Élő példa vagy rá, hogy nem mindenki képes gondolkodni (minden oldalon vannak ilyenek) azoknak kellenek, elrettentésnek, hogy lépjenek már valamit.

Verjék már agyon azokat, akik nekik nem tetszenek, vagy támogassák őket, akik tetszenek, hogy megszerezzék a hatalmat.

Neked mi ebben az új? Miért nem lepkéket kergetsz, olyan szépek, és lassan itt az ősz, lemaradsz róla, ha nem igyexel.

rasztaszív 2019.09.09. 09:56:51

@6.Lenin: ja.persze.talán még mindig az éllovasok között vagyunk,csak senki nem készített leltárt...:)

rasztaszív 2019.09.09. 09:57:29

@Kitiltott Vélemény: ami késik,nem múlik.valakin egyszer csattanni fog az ostor.még kijöhet úgy is,hogy olyanon,aki pont megérdemli.

6.Lenin 2019.09.09. 10:01:21

@rasztaszív:

Az olyan összehasonlítgatások, amikről írsz a hozzád hasonlóan gondolkodni képtelen egyedeknek készülnek, MINDEN OLDALON (ha nem értenéd, seggfejkém)

rasztaszív 2019.09.09. 10:05:34

@6.Lenin: "a rendszerváltáskor a térségben az élvonalból indultunk,és egyértelmű tendencia vezetett odáig,hogy ma már nem tartozunk oda."

hol ebben az összehasonlítgatás?tulajdonképpen mi az,amit megkérdőjelezel belőle?

6.Lenin 2019.09.09. 10:10:00

@rasztaszív:

A célt, amiért ezeket készíti valaki, valamilyen hamis célból.

B+, a szomszédod egy hajléktalan, aki maga alá vizel, sőt darabosakat is elhelyez itt-ott.
Te már eljutottál odáig, hogy csak bevizelsz néha. Óriásit fejlődtél.

rasztaszív 2019.09.09. 10:11:42

@6.Lenin: bocs,te valaki másnak válaszoltál...?érted a kérdést...?:)

6.Lenin 2019.09.09. 10:19:42

@rasztaszív:

"a rendszerváltáskor a térségben az élvonalból indultunk,és egyértelmű tendencia vezetett odáig,hogy ma már nem tartozunk oda."

Ezt írtad, te faszfej, valamilyen térséghez képest voltunk valahol, vagyis valakikhez hasonlítottál bennünket. A saját hülyeséged se érted?

Nem tudom a többi térségben lévő ország mennyire volt eladósodva, mennyit adtak el a nemzeti vagyonból, mekkora gazemberek voltak a hatalomban, ugyanazok vezényelték-é kívülről, mint nálunk és még lenne néhány ezer kérdés.

Ezeket valaki tisztázta anno? Ott és itt? mi a faszról beszélsz te szerencsétlen.?

Nyúlj a gatyádba, és, ha találsz ott valamit, játsszál azzal.

6.Lenin 2019.09.09. 10:25:02

@rasztaszív:

Gondolom, hogy miért nem értetted. javítok...

"B+, a szomszédod egy hajléktalan, aki maga alá vizel, sőt darabosakat is elhelyez itt-ott.
Te már eljutottál odáig, hogy csak bevizelsz néha. Óriásit fejlődtél. " A MÁSIK HAJLÉKTALANHOZ KÉPEST. KEZDETBEN IS KICSIT JOBB VOLTÁL,MERT RITKÁBBAN SZARTÁL BE. TEHÁT TE ÓRIÁSI LÉPTÉL ELŐRE.

rasztaszív 2019.09.09. 10:25:36

@6.Lenin: az élvonalból indultunk,vagy nem?most ott vagyunk,vagy nem?egyértelmű a tendencia,vagy nem?ezekre koncentrálj:)

nem azok a hülyék,akik tényeket hasonlítanak össze.

6.Lenin 2019.09.09. 11:26:09

@rasztaszív:

Honnan tudod, hogy honnan indultunk, ha nem készült sem itt, sem máshol, mindenre kiterjedő felmérés (leltár) ? Neked valaki megsúgta?

Milyen tényekről hablatyolsz?

Persze, hogy mondanak ma mindenféle faszságot, mert az egyik oldal vissza szeretne kerülni, a másik meg azt szeretné, ha azok soha nem jönnének vissza.

Aki érzi a saját bőrén, vagy képes gondolkodni is, azoknak nem kellenek az ilyen összehasonlítgatások. Csak képes vagyok eldönteni, hogy mikor is volt jobb, és miért.

Akik valamilyen oknál fogva ezt nem képesek eldönteni egyedül, azoknak kellenek ilyen mankók, hogy valamilyen irányba mozduljanak. Kergessenek, akadályozzanak, vagy felemeljenek, támogassanak valakiket.

Itt nincsenek tények, csak arra hajazó hamis adatok., valamelyik fentebb említett célból.

Eleve nem lehetnek tények, hiszen minden országban más a történelmileg, gazdaságilag, politikailag bejárt út. Teljesen más a vezetőik és polgáraik mentalitása, hozzáállása, szándéka.
Mi a faszt szeretnél hasonlítgatni, te szerencsétlen?
Almát a dinnyével?

Nem találtál semmit a gatyádban? Próbálkozz a szomszédban, hátha örülne neki, és végre lenne értelme a te életednek is.

rasztaszív 2019.09.09. 11:32:18

@6.Lenin: az ezzel kapcsolatos tényeket meg lehet vitatni.a többség szerint ilyenek vannak.amennyiben egy ilyen diskurzusba be tudsz kapcsolódni,arra szívesen reagálok is.a kaka-pisi szintet kihagynám...:)

6.Lenin 2019.09.09. 11:36:14

@rasztaszív:

Látom nem érted, vagy nem akarod megérteni. Játssz a pöcsöddel, az van veled egy közösségben, talán.

rasztaszív 2019.09.09. 11:40:36

@6.Lenin: a végső menedéked mások alteste...:)

6.Lenin 2019.09.09. 11:48:28

@rasztaszív:

Magányos vagy? miért nem keresel akkor hozzád hasonló társakat?
Igaz, én vagyok a hülye, mert eddig mindig ez lett a vége a "társalgásunknak", vagy inkább a vég, és értelem nélkülinek.

Mit gondolsz, ha leáll vitázni egy mélyen vallásos ember egy ateistával, annak mi lesz a vége? Megígyőzheti az egyik a másikat? Azon kívül, hogy egy csomó időt elbasztak erre, és mind a ketten úgy szálltak ki, hogy győztesnek érzi magát.

rasztaszív 2019.09.09. 11:50:08

@6.Lenin: akinek a tény nem tény,az nem vallásos,hanem bolond.

6.Lenin 2019.09.09. 11:55:17

@rasztaszív:

Akkor minden hívő, és ateista bolond, mert egyik se tudja a TÉNYT bizonyítani. Látod, hogy nem érted miről is írtam eddig neked.
Ugyebár a TÉNY az lenne, hogy az egyik szerint létezik, a másiknak az, hogy nem. De egyik sem tud bizonyítani semmit, csak hisz a maga igazában.
Mi a TÉNY, seggfejkém?

rasztaszív 2019.09.09. 11:58:59

@6.Lenin: a többség szerint pedig tények léteznek.mind bolond...?:)

CSOKKI MÁLNA 2019.09.09. 12:08:41

@nu pagagyí: A tényeket hazugságnak titulálni a legegyszerűbb.. De előbb utóbb mindig rátok vigyorog a valóság, mint tavaly április 8-án..;)

nincs1itt 2019.09.09. 12:33:33

@Kitiltott Vélemény: szépen összefoglaltad. ez van/volt mo.-on.

nincs1itt 2019.09.09. 12:37:02

@Kitiltott Vélemény: azt még tegyük hozzá, bizony ezen káderek gyermekei, rokonai már eljutottak külföldre, szereztek némi rálátást a piacgazdaságra, esetleg már külföldön tanultak. mert előttük, a volt mszmp káderek előtt, világos volt az összeomlás, az időpont volt csak kérdés. felkészültek, amennyire csak lehetett vagy képességeik engedték.
aztán jött az a mondat, antall-tól"tetszettek volna forradalmat csinálni!". és tessék, mára ez van..

6.Lenin 2019.09.09. 12:59:51

@rasztaszív:

Hisz abban, hogy léteznek.

az egyik abban hisz, hogy a rendszerváltáskor igen jól álltunk ( akkor mi a picsának váltottunk)
A másik abban hisz, hogy éppen ideje volt(lett volna, ha tényleg váltunk)

A rendszerváltáskori bukott polgi szeretne most indulni, mert úgy érzi neki rosszabb most (joggal, mert nem lophat, dolgoznia kell).
Vannak, akik támogatják, mert hasonló cipőben járnak.

Vannak, akik azt mondják most jobb, és nehogy visszajöjjön még egyszer.

Majd okt 13-án eldől, hogy mi a helyzet. Melyik lenne a tényszerűen jobb megoldás?
Az egyiknek ez, a másiknak az. Mi a tény? az igen, hogy valamelyik csoport nyer, de...????

rasztaszív 2019.09.09. 13:51:01

@6.Lenin: vannak,akik a tényekből indulnának ki,és vannak,akik nem.szerinted melyik a jobb megoldás?:)

6.Lenin 2019.09.09. 14:13:19

@rasztaszív:

Nincs jó megoldás. Egyiknek valami tény, ugyanaz másoknak nem.
Ez a vég nélküli küzdelem valószínűleg a lényeg. Mert, ha valamelyeket elfogadnánk végleges megoldásnak, értelmetlenné válna az amúgy is értelmetlennek tűnő.

De most kezdjük elölről, hogy kinek van igaza, a mélyen hívőnek, vagy az ateistának? Melyiknek a tényei igazak? Vagy fogadjuk el, hogy mindkettőnek, vagy egyiknek se.
Talán mindkettőnek joga van hinni a magáéban. Vagy ez sem jó, mert benne van az állandó szembenállás, ütközés lehetősége.
Vagy egyiknek sincs igaza, de valamivel el kell baszni az időt a születés, és a halál közt.

Neked melyik szimpatikusabb? Gondolom az, amiben CSAK neked van igazad. Legyen ez, zárásként. Nekem egyik verzió sem létkérdés.

rasztaszív 2019.09.09. 14:24:35

@6.Lenin: barátom,ha te nem vagy hajlandó a tényekből kiindulni,akkor az így cselekvők számára egyszerűen nem vagy beszámítható.de természetesen jogodban áll...:)

6.Lenin 2019.09.09. 14:33:02

@rasztaszív:

Tényként állítottad, hogy 90-ben nagyon jól álltunk. OK!

Kihez képest, miben? Gyerünk a cáfolhatatlan tényekkel. Mert látom ragaszkodsz a hülyeségedhez.

Minden tökéletesen legyen alátámasztva, cáfolhatatlanul.

De nekem elég lenne, ha csak a 90-es, és a mostani helyzetet hasonlítanál, mert akkor jobban kiderülne, hogy hívő vagy, vagy ateista.

Választhatsz.

rasztaszív 2019.09.09. 14:40:22

@6.Lenin: azt állítottam,amit írtam.azzal foglalkozz:)

6.Lenin 2019.09.09. 14:41:57

@rasztaszív:

Menjél te a jó büdös picsába.

rasztaszív 2019.09.09. 14:45:57

@6.Lenin: az már meghaladná a képességeidet...?:)

6.Lenin 2019.09.09. 14:51:51

@rasztaszív:

Igen, nem vagyok elmeorvos, fordulj szakemberhez.

Te tényleg azt hitted, hogy belemegyek értelmetlen, táblázatokkal, hamisított adatokkal való egymás fejéhez dobálásába? Tényleg ennyire hülye lennél?

(Mondjuk már vagy 1000x bizonyítottad, de mindig beugrom neked. Ezt elismerem)

rasztaszív 2019.09.09. 15:09:45

@6.Lenin: tudom,hogy nem lenne esélyed.de az,hogy ezért az elmebetegség látszatát is bevállalod...?ez azért már durva...:)vagy csak túlértékeltelek

rasztaszív 2019.09.09. 15:12:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: mert úgyis itt lesz.akkor már mutasson pár mutatványt:)

MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN 2019.09.09. 15:20:48

@rasztaszív: Akkor lehet, hogy újat mondok. Ez semmi értelmesre nem képes. Csak ellentmond neked, hogy új válaszra sarkaljon.

rasztaszív 2019.09.09. 15:23:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nem azt mondom,hogy jól idomítható,de legalább mókásan ugrál...:)

6.Lenin 2019.09.09. 15:32:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN

"Ez semmi értelmesre nem képes. Csak ellentmond neked, hogy új válaszra sarkaljon. "

Nem erre mondják jobb helyeken, hogy a vita, véleménycsere így zajlik? Az 1. ellentmond a másiknak, válaszra készteti, hogy próbálja alátámasztani a mondandóját?

Ti csak azt tudjátok elképzelni, hogy leírtok egy oltári nagy baromságot, mások meg rábólintanak, hogy milyen okosak vagytok?
Ti tényleg elmebetegek vagytok, mint a főnökötök is , Fletó.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.09. 17:20:15

@6.Lenin: Ennyi év után végre kinyögtél egy értelmes mondatot!
Van még remény!XD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.09. 17:35:47

@6.Lenin: Aztá' Mi a kurva anyádér' lenne nekünk főnökünk a fletó?
Azért,mert neked csak a talpad látszik ki viktor seggéből?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.09. 18:16:00

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: LOL! Ez mellélőtt öccse!:))
Ne magatokból indulj ki,fideszgeci!XD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.09. 19:27:41

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: A fideszkomcsik filozófiája:Vádold azzal az ellenfeledet,amit te csinálsz.
Már vagy tíz éve így nyomjátok köcsögök!

SzemkilővetőNÉ Brüsszelbe menekűl................. 2019.09.09. 20:13:59

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ezt pont a liberalisok csinaljak. Evtizedeken at fasizmussal vadoljak a fideszt, aztan osszefognak a fasiszta jobbikkal. Mar elorre rohogok, amikor 2 ev mulva megkezdodik a mi hazank mozgalom tisztara mosasa, mert majd ossze kell fogni veluk a gyozelemhez. Es majd latjuk az egyutt vonulo, egyutt tunteto Torockai, Gyurcsany parost.

6 Lenin 2019.09.09. 20:38:17

@rasztaszív: bármikor elmék a jó büdös picsába, nem haladja meg a képességeim...