B1 blogcsalád



Schmidt Mária még Orbánnál is nagyobb ökörséget tudott mondani

2019. szeptember 07. - nickgrabowszki

A hivatalos álláspont szerint mostantól Orbán "Térdre, imához" Viktor istenhite döntötte meg a kommunizmust.sm_2.jpg

A jobboldali propagandakonferenciák hetében (a kötcsei "polgári piknik" vagy az az ún. népesedési konferencia, ahol Orbán állt elő egészen hátborzongató terveivel), egészen háttérbe szorult az az esemény, amit a Szijjártó-féle külügy szerezett a keresztény újságíróknak ("kommunikátoroknak").

A megérdemelt észrevétlenség egy embert nagyon szíven üthetett. A rezsim főideológusának gondolt Schmidt Mária üzlet- és igazgató- és történészasszony még a jelentéktelen eseményből se tudott kitűnni. Se az ellenséges balliberális-sorosista erők tudósításában (444) nem említették a nevét, de még a hivatalos összefoglalóból se derült ki, hogy ő egyáltalán ott volt, sőt fel is szólalt a konferencián.

Azt nem lehet tudni, hogy ott miről beszélt, de utólag igazán nagyot gurított: a Facebookon közölte azt a történészileg mélyenszántó, szakmailag kétségtelenül újszerű megállapítását, miszerint

30 évvel ezelőtt a keresztény vallás győzte le a kommunizmust.

sm2.jpgSchmidt hitvallása (lásd még: alternatív tény) nyilván nem függetlenül attól, hogy a NER fő vonala pár éve a kereszténységre való hivatkozás lett, meg attól se hogy az intézetigazgató üzletasszony már megint kiesni látszik a pixisből, és vissza akar oda kerülni. 

De ez ahhoz képest mindenképpen újdonság, hogy eddig

  • az Egyesült Államokat,
  • a fegyverkezési versenyt,
  • az afganisztáni mudzsahedeket,
  • a világgazdasági változásokat,
  • a kommunista rendszer életképtelenségét,
  • pénzügyi-gazdasági csődjét,
  • esetleg - megengedőbb módon - a hazai ellenzéki mozgalmakat,

illetve ezek összességét volt szokás sejteni a Szovjetunió és a kommunista rezsimek összeomlása mögött. 

Schmidttől persze már nem sok minden tud váratlan lenni Dózsa László (1942-), a munkaszolgálatosok és a zsidó gyerekek vidám élete, a magyar állami hatóságok bűntelensége és a nyilas-kommunisták esete óta, de azért mégiscsak vadonatúj, eddig nem látott értelmezés a vallásnak, az istenhitnek és a kereszténységnek kiemelt (vagy Lengyelországot leszámítva: bármilyen) szerepet tulajdonítani az 1989-es kelet-európai rendszerváltásokban.

Az a drasztikus vallásosság mindenesetre se a rendszerváltás idején, se azóta nem öntötte el a templomokat. Hogy mennyire korszerű ma a vallás, az talán a rendszeresen templombajárók európaiak 2-7 százalékos arányából is kitűnik.

A fenti interpretáció még Schmidthez képest is meglepő. Például  azért, mert általa igazgatott rendszerváltási emlékév fő motívuma eddig az volt, hogy 30 éve az Orbán-rezsim névadója űzte ki egyetlen szavával a szovjet megszálló csapatokat Magyarországról.

A rendszer felkent apologétája pár éve egyenesen azt vizionálta, hogy 

Orbán egy elemi erejű népmozgalom élén döntötte meg a kommunizmust és zavarta haza az oroszokat:

Ami ’89–’90-ben nálunk és a térségben, a csodák évében történt, az egy olyan antikommunista forradalmi hullámvolt, amiben a nép fellázadt a kommunizmus, és a szovjet megszállás ellen, szabad választásokat és demokráciát követelve. A Szolidaritás, és Orbán igen, de Havel nem állt ennek az elemi erejű népmozgalomnak az élén.

Az az Orbán, aki akkor köztudottan vallástalan és hitetlen volt. (Ehhez lásd: csuhások, térdre, imához, vagy hogy Kövérrel együtt markánsan kiállt a hittan, abortusztilalom és egyéb ilyen, Magyarországon hagyományosan a keresztény valláshoz köthető dolgokkal szemben.)

Mivel azt tudjuk, hogy a múlt meg sem történt, de legalábbis nem úgy, ahogy eddig tudtuk, mostantól alighanem az lesz az apologetikailag hivatalos álláspont, hogy Orbán egy elemi erejű, keresztény népmozgalom élén zavarta haza az oroszokat, mert a kommunisták tehetetlenek voltak a Fidesz elnökének imáival szemben.

Innentől már nem az a kérdés, hogy hol a határ, meg van-e határ egyáltalán és meddig lehet még elmenni, hanem már csak az, hogy meddig lehet valakit történésznek nevezni.

Elég-e ehhez, ha magát annak tartja, mert egyszer régen szakirányú diplomát kapott. Vagy esetleg szempont lesz az is, hogy nem beszél és ír velőtrázó hülyeségeket.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9215050622

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

nincs1itt 2019.09.07. 19:48:51

és épüle vala a nagy imádkozónak piramis, ahol majd az ő tetemét bebalzsamoztatván, az általa alapított uralkodó dinasztia, trónon őt követő tagjai is imádkozhatnak. természetesen ő hozzá, mert majd ő továbbítja.

Cycmen 2019.09.07. 19:50:38

Le a libsikkel, heil Krisztus!

rallus 2019.09.07. 20:00:27

A kommunizmust a kommunisták döntötték meg, mert dialektikusan a saját zsebükbe mentették át az anyagi alapokat!

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.09.07. 20:10:29

Magyarorszag kereszteny orszag, ha tetszik nektek, ha nem.

6.Lenin 2019.09.07. 20:13:46

@rallus:

A kommunistákat a kommunizmus döntötte meg, nem értek fel odáig, hogy megértsék.
Liberálisokat is a liberalizmus, nem tudják elviselni, hogy másoknak is lehetnek jogaik.
Az ateista nem hisz istenben, mert rájött, hogy ő soha semmit nem tudott teremteni, másban meg minek, ha önmagában sem.

Oxica 2019.09.07. 20:15:02

Csuhások térdre imához

És csak ennyi kellett, hogy bedőljön a nagy Szovjetunió és vele együtt az egész keleti pereputty.
Na de akkor miért kellett 40 évet várni az imával elvtársak?

Amúgy meg, régen a sötét középkorban a kereszténység mögé bújva indítottak hódító keresztes háborúkat, mert akkor nem volt nehéz sötétségben tartani a népeket.

Most meg, szintén a kereszténység mögé bújva rabolja ki az országot a felcsúti cigány maffia, mert nekik is sikerült sötétségben tartani a lápi hülyemagyarokat.

Hát itt tartunk most a XXI. században, van itt egy kis sötét középkor az unió közepén.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

Gábris szomszéd 2019.09.07. 20:17:57

@Magyarország MAGYAR Ország: Nekem tetszik ha keresztény ország vagyunk. Mindez azonban már nem mondható el a farizeus Orbánról és bandájáról.

Arról már nem is beszélve, hogy Orbán rendszerét igazából nem a baloldaliak vagy liberálisok szívják meg, hanem a konzervatívok és a valóban keresztények... tetszik vagy sem, a Nárcisztikus pszichopaták Együttlopási Rendszere (NER) a lumpenprolik morálján állóknak kedvez. Most sokkal rosszabb annak, aki valóban vallja Jézust és konzervatív, mint bármikor Rákosi vagy Kádár alatt: akkor mintegy erkölcsi magaslaton állhattunk, most meg csak azt látjuk, hogy a kereszténységre és a nemzetre hivatkozva szinte mindenben ellene tesznek ezeknek az elveknek. Volt komcsik, kiszesek és soros ösztöndíjasok nemzeti jelmezbe bújva mocskolják a tisztán nemzeti és keresztény értékeket. Ez talán az egyik legnagyobb bűne Orbánnak és nersevik rendszerének, de lelkes hívőserege elvakultan ezt sem látja. Nekik bőven elég, hogy ondó elvtársnak hála ismét lehet ellenségképük gyuriferi, rohattlibsik, migránsok, hajléktalanok, melegek, ellenzékiek, stb. képében, akiket 0-24-ben utálva minden gondjuk "megoldódik".

Gábris szomszéd 2019.09.07. 20:23:12

"Orbánék a Gyurcsány-korszak összes hibáját és bűnét folytatták, sőt négyzetre emelték, felcímkézve a „nemzeti”, „keresztény” és „konzervatív” jelzőkkel.
Idő kellett az ocsúdáshoz. Sokan, bár látták az egyre vállalhatatlanabb jelenségeket jó ideig makacsul hinni akarták, hogy ezek csupán kilengések, vagy szükséges rossz dolgok, de legalább végre jobboldali kormányzás van Magyarországon. Jó néhányan voltunk olyanok is, akiknek az volt a fő kritikájuk, hogy ez a kormányzás nem eléggé jobboldali. Hosszú évekbe telt, míg felismertük, hogy mindannyian tévedtünk, mert a lényeget nem ismertük fel: a zászlót, amelyre a számunkra legszentebb fogalmak voltak felírva, kilopták a kezünkből, hogy belebugyolálják a legócskább ostobaságot és leggátlástalanabb cinizmust, s e hazug csomagolásban kínálják a politika ócskáspiacán.
Hogy ez a hatalom sem többé, sem kevésbé nem konzervatív, keresztény, vagy nemzeti. Hogy ők és mi már sem többé, sem kevésbé nem lehetünk többes szám egyes személyben. Hogy a politikájukat helyeselni és kevesellni éppen úgy tévút, hogy az egyetlen morálisan vállalható alapállás a szembenállás. "

alfahir.hu/2019/08/30/marcali_disputa_konzervativizmus_jobboldal_ertelmiseg

alöksz róz 2019.09.07. 20:29:25

@Gábris szomszéd: "akkor mintegy erkölcsi magaslaton állhattunk" - te maximum akkor állhattál magaslaton, amikor lehugyoztad a templom oldalát

B.Log · glossza.blog.hu 2019.09.07. 20:40:29

Mondjuk, ez nem annyira innovatív gondolat. Már II. János Pál pápa is úgy gondolta, egyházával ő döntötte meg a kommunizmust.
Szóval Orbán a pápa érdemeit lopja :D

rallus 2019.09.07. 20:41:04

@Oxica: Téged, mint lápi hülyemagyart nem sötétségben tartani nehéz, hanem kirángatni onnan lehetetlen...

6.Lenin 2019.09.07. 20:46:13

@B.Log:

A kommunizmust nem döntötte meg senki, hiszen nem is volt mit.
Soha nem az ideák buknak, hanem akik azt hiszik, hogy ők azok, akik miatt létrejött. Aztán mindig kiderül, ők se voltak soha azok.
Aztán mindig keresnek másikat, hátha most már...

sZulamith 2019.09.07. 20:47:40

Szerintem Schmidt Mária kinézete, beszédének stilusa elkábitja azt aki nézi, illetve hallgatja, ezért mondhat bármit:)

Úgy tudom a titulusa, főigazgató.

Magyaur 2019.09.07. 20:48:51

@Magyarország MAGYAR Ország: Magyarország feltűnően vallástalan ország!:)

azigaziraptor 2019.09.07. 20:49:49

@rallus: Tudod, pubi, a te fejedben nem világosságot kell gyújtani, hanem a sötétséget lekapcsolni!
Meglásd, a végeredmény ugyan az! :-)

taga20 2019.09.07. 20:59:50

@rallus:

igazad van!

lásd orbángyőzőt.

taga20 2019.09.07. 21:05:43

@Gábris szomszéd:

az vot má, hogy szeretlek?

:))) ha eszt anno valaki, aszt elküldtem volna. és bazdmeg, ma meg igen.

zenével, hogy állsz jobbikos kretén?:)

nesze!

www.youtube.com/watch?v=-T-ivj7lqk0&list=RD-T-ivj7lqk0&start_radio=1

F1 L M 2019.09.07. 21:21:20

Az a baj hogy a tieitek semmit nem tudnak mondani. Azon az oldalon csak a hülyeség megy ezerrel.

taga20 2019.09.07. 21:31:27

@F1 L M:

na befutottál, te ami a leggyengébb fityeszszarlánc vagy!:)))

és bazdmeg, belőled szardarab van legalább kétmisi!

nincs1itt 2019.09.07. 21:54:27

@alöksz róz: te most akkor jársz templomba? mert ha o.v., szdsz(=őslippsibolsisorosista párt) fiókszervezeti főliberálisból, virtigli konzervatív keresztény alakult, akkor akár te is megértheted Isten szavát.

nincs1itt 2019.09.07. 21:56:28

@6.Lenin: de te érted! ezt is, azt is! éppen melyik fizet jobban?

F1 L M 2019.09.07. 21:58:12

@taga20: Nem csalódtam benned. Tudtam hogy nem bírod ki.
Legalább én befutottam veled ellentétbe, mert te 0-24-ben baszod itt az anyádat.
Mennyit kapsz te ezért?

nincs1itt 2019.09.07. 22:13:05

@taga20: két olasz potyolinó... na! nem javul ízlésed!

nesze: www.youtube.com/watch?v=lSGBDrJjY3s

de ez a kedvencem:
www.youtube.com/watch?v=xlf56-NzbIo&t=

taga20 2019.09.07. 22:15:30

@F1 L M: fityeszselejt, te keversz magaddal vagy anyáddal, a csutigecivel!

neked volt életedben egy értelmes kommented, vagy világ életedben telibe szopod az aktuális gazdádat, fityeszzombi?!:)))

taga20 2019.09.07. 22:28:26

@nincs1itt:

erre varrjál gombot labanc! ez zene, te kis wágner!:)))

www.youtube.com/watch?v=OWGXO8CJEV0

nincs1itt 2019.09.07. 22:36:02

@taga20: naja, nem rossz... de csak egy olasz szerviz szökevény...

nincs1itt 2019.09.07. 22:37:27

@taga20: te, figyejjé má'! mikor választyák istenné o.v.-t? remélem ott leszel!

nincs1itt 2019.09.07. 22:38:35

@Gábris szomszéd: te jobban ismered a sztorit, ha o.v.-t is megfeszítik, ugye nem muszáj feltámadnia?

taga20 2019.09.07. 22:42:58

@nincs1itt:

aki mer az nyer:))

ha majd egyszer öreg korodban, rájössz, hogy mi a stájsz, akkor dumáljunk.

vezettél má életedben ferrarit? próbáld ki, más világ:)))

taga20 2019.09.07. 22:45:21

@nincs1itt: a temetésén leszek ott.

és a sírját leszarom, szó szerint a csútigecinek!

nincs1itt 2019.09.07. 22:51:47

@taga20: csak bugattihoz volt szerencsém... hanula úr volt a motor fejlesztője, 1001 ló, de azért csak vw w8, w12-ből lett

ÉÉN VAGYOKH AZZ __ A GYÚRCSÁÁNY! 2019.09.07. 23:13:26

@F1 L M: Valamikor ÉN pénzeltem,..... de túl hülye volt DK-snak is....... ezért kénytelen voltam eltávolítani a köreimből. Manapság már ingyen jön ide lejáratni magát.

CSOKKI MÁLNA 2019.09.07. 23:33:43

A libsiposzter kifelejtette Csernobilt. Lesz majd koki eligazításon..:)

CSOKKI MÁLNA 2019.09.08. 00:37:13

@nincs1itt: Mit gondolsz a muzulmán vallásról..?(Bocs, hogy provokállak..:)

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.09.08. 01:51:50

hehe mickgrabodski egyedül maradtál
a többi hülye már nem bírt elviselni és leléptek

KERESZTÉNY SZABADSÁG 2019.09.08. 04:15:58

"Orbán egy elemi erejű népmozgalom élén döntötte meg a kommunizmust és zavarta haza az oroszokat"

Ez a libsik legfobb problemaja, hogy most nincs egy hadsereg, akik oket demokratikusan a hatalomba segitene, es ott tartana, mint 1989 elott. Arabok se jonnek, pedig ok voltak a libbantak utolso remenyei.
Teccetek volna valasztast nyerni, a szemkilovetes ehhez nem eleg.

Gábris szomszéd 2019.09.08. 07:41:11

@nincs1itt: Nagyon jók. Amúgy már ezeket is lehet sétáltatni? :)

youtu.be/Te5ZWmE-GQ0?t=986

Gábris szomszéd 2019.09.08. 07:43:13

@KERESZTÉNY SZABADSÁG: Ne csüggedj. Mint mindenben, úgy természetesen ebben is hazudik ondó elvtárs és bandája. :)

24.hu/belfold/2014/10/22/nem-orban-kuldte-haza-25-eve-az-oroszokat/

nincs1itt 2019.09.08. 07:51:55

@CSOKKI MÁLNA: nem provokálsz. helyesen az iszlám vallás, aminek a követői a muzulmánok. tekinthető egy civilizációnak is. a zsidó és keresztény vallás közvetlen utódjának tekinti magát, ezeknek követőit a "könyv népének" nevezi. az isten utolsó és igaz kinyilatkoztatásának tartja a koránt, elismeri a tórát és bibliát, mint isten által adott tanításokat, az ezekben szereplő próféták, ábrahám, mózes, jézus is isten szavát közvetítették. kb 1300 éve alapította mohamed próféta.

mit gondolok? keveset olvastam a koránból és a hadíszból hogy érdemleges választ tudjak adni. egy isten hitű vallás(civilizáció), amit nem lehet megítélni néhány szélsőséges marha tettei és szavai alapján. ahogy igaz ez a többi vallásra is. a keresztes háborúk és az inkvizíció óta eltelt pár száz évben a katolikus egyház is sokat változott, kb ez a 700 éves "lemaradás" érzékelhető az iszlám esetében.

nincs1itt 2019.09.08. 08:02:30

@KERESZTÉNY SZABADSÁG: a baj ott van, hogy o.v. bizony szereti "kicsit fényezni" önmagát. de azért az sokat elárul egy emberről, hogy képes 2 órán keresztül bámulni 22 fogyatékost aki a libalegelőn futkos. tart egy "világrengető" beszédet, majd lélekszakadva repülőre ül, hogy valahol megnézzen egy fodbalmeccset...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.08. 08:08:09

A Zorbáb jókor volt jó helyen. Történelmi tény, hogy a Machiavelli Ferenc 1988-ban a KISZ-ből a MSZMP vezetésébe akart át konvergálni hogy nyugatosítson egy picit, de méregkeverés rosszul sült el és megbukott az egész rendszer.
Baleset volt, a Zorbán meg pont ott ált a közelben.

OFF

Hasít a német gazdaság, a hazai meg csak szenved, miért????
Mert az itthonról hiányzó 250 ezer menekült már Németországban fizeti az adót!!!

www.napi.hu/nemzetkozi_gazdasag/nemet-bevandorlo-allas-munka.691019.html?utm_source=index.hu&utm_medium=doboz&utm_campaign=link

KÖSZI ORBÁN!!!!

Gábris szomszéd 2019.09.08. 08:15:46

Lezajlott a Kötcsei piknik néven elhíresült, combos hagyománnyá nemesült, polgárinak csúfolt, zártkörű, a külvilágtól, a valódi újságíróktól és a valóságtól is hermetikusan elszigetelt köldöknéző fideszes-orbánista szertartás, amelynek tegnapi, tizenkilencedik kiadása is pont olyan volt, mint az összes eddigi. :)

Hála legyen az összes szentnek és álszentnek

kolozsvaros.com/rovidek/hala-legyen-az-osszes-szentnek-es-alszentnek/

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.09.08. 08:29:17

A kommunizmust Gorbacsov döntötte meg.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.09.08. 08:30:28

@Gábris szomszéd:

Minden nap olvasom én is a Kolozsszarost, jókat lehet röhögni a Soros-ügynököcskék tombolásán. Nehogy komolyan vegyél egy sort is aoznban.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.09.08. 08:34:45

@Gábris szomszéd:

Az elgyurcsányosodott Jobbik fizetett magyarellenes aktvistái egyre szánalmasabak. Jövőre már az egész Jobbik és újságírói kint lesznek ünnepelni Sorost a homokbüszkeségen,

nincs1itt 2019.09.08. 08:49:33

@R.V.J.: ajjaj, 1 baj van ezzel a cikkel. sajnos alacsony az igazság tartalma. illetve éppen fordítva, mert zdf info a minap éppen ebben a kérdésben készített doku.filmet. érdekes, ott a 77% volt a munkanélküli, reménytelen. fokozatosan emelkedő számban térnek vissza az országaikba, mert képtelenek voltak integrálódni, ez a nyelv és a képzettség hiánya miatt volt. csalódottak, elveszettek amit még otthon a tv-ben láttak és az ember csempészek meséltek, bizony nyomokban sem igaz.
de sebaj, amolyan patyomkin cikk ez is. nem akkor jelenik meg, amikor a keleti tartományokban, ahol rengeteg ilyen baromira képzett, rendkívül menekült túrja ki az állás lehetőségekből a helyi erőket? és erre az afd lesz a második erő? görlitzer park-ban, aki akar tájékozódhat...

6.Lenin 2019.09.08. 08:55:49

@nincs1itt:

Sőt azt is értem, hogy te/ti görcsöltök itt egész nap, kintről.

Mert soha nem leszel német, magyar meg soha nem is voltál. Gólyafosok vagytok, lebegtek csak valahol. Még a koszos migrik se fognak befogadni.

alöksz róz 2019.09.08. 09:04:02

@Gábris szomszéd: tudok jobbat is, de azt nem rád tartogatom, a dk-szavazóbázisra elég köpni egyet :-)

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.08. 09:04:42

@nincs1itt:
"1 baj van ezzel a cikkel. sajnos alacsony az igazság tartalma. illetve éppen fordítva"

A habonymédia a hazai propaganda ellenében kozmetikázná a német helyzetet félreértelmezett statisztikákat???
Mi lehet ez? Törés a fideszben? Habony simicskásodik??? Vagy valami új ördögi terv????

nincs1itt 2019.09.08. 09:08:41

@6.Lenin: óóó uljanov efti! isten hozott, vagy már egyszerűbb o.v.-t írni helyette? tényleg nem leszek(már vagyok egy ideje) német, magyar meg csak az születési helyem alapján és állampolgárságom miatt voltam. de rossz is nekem! lebegek valahol, a semmiben... míg te/ti a kősziklára épített honban virágozhattok.
én értem a projekciód lényegét(végre valamit!), de ne aggódj még sokkal jobb is lesz nektek! mi meg majd csak könyörgünk, hogy beléphessünk a csodák földjére.

nincs1itt 2019.09.08. 09:14:59

@R.V.J.: te értesz a kék algához, én csak elmondom, hogy mit is láttam a tévéban... pl volt egy informatikai cég, aki mindent megtett, hogy kihalásszon 1-2 írástudót, jelenleg a cég felszámolását tervezik, mert a képzések és több évi türelem, egyetlen olyan migránst sem produkált, aki legalább a takarítói feladatra alkalmas lett volna. a német IT átlagnál magasabb fizetést, mindenféle támogatást, könnyítést bevetettek...
de volt egy szakács pakisztánból, aki a szakmájában dolgozott és igen tört angolsággal el tudta mondani, hogy szeretne itt maradni... bár már elutasították a kérelmét.

6.Lenin 2019.09.08. 09:15:43

@nincs1itt:

Miket nem keversz itt össze-vissza. Beszélsz valamilyen szinten németül, lehet, hogy megkaptad az állampolgárságot is, de német nem leszel soha. Tudom, hogy ezt szeretnéd, de mindig is éreztetik veled, hogy nem vagy az.
Osztik-vesztik országában nem lesz egy koszos bevándorló német soha. Te is érzed, ezért itt próbálsz megnyugvást keresni, feleslegesen.

taga20 2019.09.08. 09:18:03

@közíró MAXVAL bircaman:

:))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))))

nincs1itt 2019.09.08. 09:28:09

@6.Lenin: szerencsére te ezt is pontosan ismered! megismétlem, nem valamilyen szinten beszélek németül, állampolgárságnak itt elég komoly feltételei vannak, de tény attól még nem leszel német. német a viselkedésedtől, mentalitásodtól, hozzáállásodtól leszel. megértem ha neked a máriasegíccs uccában magyar és trágár nyelvtudással ez az érzésed támadt. nem nagyon akarok a lelkedbe gázolni, de nincs szükségem megnyugvás keresésre, csak érdekel, hogyan válik egynémely jobbra érdemes emberből gólem. mi lehet az oka, hogy mo. képtelen egy működő mintát adaptálni. miért jó az ha családok, közösségek ugranak egymás torkának politikai nézetkülönbségek miatt. eközben az aktuális hatalom nem azon igyekszik, hogy mindenkinek jó/jobb legyen, mélyíti az ellentéteket és bebetonozza a saját hatalmát, hiába dilettáns teljesen.

6.Lenin 2019.09.08. 09:43:32

@nincs1itt:

Mese-mese meskete disznó segge fekete.

Én miért is szeretnék német lenni? Nem szeretnék. Én jól megvagyok itt is. Voltam jó néhányszor németben is, és soha nem éreztem, hogy oda kéne mennem valamiért.
Máshová sem. És ehhez soha nem volt köze a regnáló hatalomnak. Sem mások nyomorult életének. Természetesen 1-2 jó üzletért elmentem, de már az sem érdekes, idehozzák mások .
Soha nem másoktól vártam, hogy nekem jó legyen. Hiszen azt, hogy nekem mi a jó, csak én tudom.
Te pl mi a faszért aggódsz értem? Mit szeretnél tenni, hogy nekem még jobb legyen? Tudod, hogy nekem mi a jó? Honnan?
Te vagy a terézapu?
Próbálkozz azzal, hogy ott fogadjanak be téged, ahol jelenleg vagy.

Merkel mamit nagyon izgathatja, hogy mi lesz azokkal, akiknek a családját megölték, megerőszakolták, vagy rettegésben élnek , hogy ők esetleg mikor kerülnek sorra.
Gondolom már az összes körmét lerágta miattuk.

Alex Alex 2019.09.08. 09:45:57

Schmidt M. sem az eszéről ismert...

alöksz róz 2019.09.08. 09:46:25

@nincs1itt: ha nem tartod magad magyarnak, akkor miért érzed úgy, hogy okvetlenül bele kell szólnod a magyarok dolgába? de még nem is ez a fő baj, hanem hogy irdatlan nagy faszságokat szólsz
mitől érzed olyan okosnak magad amúgy, mert megdicsért a taga? :D

nincs1itt 2019.09.08. 09:55:13

@alöksz róz: áááá, a végső mindent elsöprő érv is megérkezett... taga is megdicsért! persze, hogy faszságokat szólok...

alöksz róz 2019.09.08. 09:59:12

@nincs1itt: nem azért szólsz faszságokat, mert a taga megdicsért..hanem azért érzed úgy, hogy okosat szóltál.

faszságokat azért beszélsz, mert buta vagy.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.08. 10:03:30

@nincs1itt:
"te értesz a kék algához, én csak elmondom, hogy mit is láttam a tévéban"

Hogy jön ide az egészséges táplálkozás???
Amúgy elszigetelt, helyi esetekben lehet gond a menekültek integrációja, de európai szinten bevándorlás óriási siker!!
Nyugaton helyreálltak a mutatók mind demográfiailag, mind az eü és a nyugdíjrendszerben a milliós számban bevándorló fiatalok miatt.
A kultúrák sokszínűsége miatt már külföldre sem kell utazni nyugatról, elég csak a szomszéd kerületbe. Így a túrizmus eurói is a helyi államkasszába gurulnak!!! Zseniális!!
Ebből maradunk mi ki!!

taga20 2019.09.08. 10:05:07

@alöksz róz: rözse. te hülye vagy, vagy csak rájátszol?

egyébként, még ma is elfogadom a bocsánat kérésedet:)))

alöksz róz 2019.09.08. 10:06:54

@nincs1itt: bár mentségedre szóljon, hogy a mai fiatalok nagy részénél még így is jóval okosabb vagy sajnos :-((

nincs1itt 2019.09.08. 10:07:57

@6.Lenin: uljanov, uljanov, Anderzen Uljanov... ami neked jó, az mindenkinek jó kell legyen? már megint a szerénység, ami annyira jellemző rád. egy-két jó üzletért kijöttél németbe... de már azt se kell, mert házhoz megy. amit te nem oldottál meg, az nem is létezik. annyi eurósom lenne, ahány "németbe" 1-2-3 hónapot eltöltő magyartól ezt hallottam.
az ostoba propaganda szöveget meg ne nekem. képzeld befogadtak, többek között azért, mert beszélem a nyelvüket, mert nem akarok feltétlenül amolyan magyarosan mindenkinél, mindent jobban tudni. mert képzelgek arról, hogy mindenki ellenem van, pedig én a magyar(6:3, nóbel díj, meg nagyon intelligens, munkabíró) csak nem értem amit mondanak, nem értem mit és miért csinálnak éppen úgy, ahogy. de az biztos, hogy jobban tudom! lehet, hogy merkel nem a legjobb döntést hozta a migrációval kapcsolatban, de azért csak a világ 4. gazdaságát tudta tovább fejleszteni. de persze ezt is jobban tudod...

alöksz róz 2019.09.08. 10:08:10

@taga20: az teljesen mindegy :-)

alaptalan az igényed

taga20 2019.09.08. 10:10:05

@nincs1itt:

ja és migráncs, nesze egy kis digo teknyika és filling!:)))

üjj le és élvezkedj!

totalcar.hu/belsoseg/2017/04/07/miurank_ki_a_hegyekben_vagy_szenteltessek_meg_a_te_neved/

nincs1itt 2019.09.08. 10:11:04

@alöksz róz: azért nem kis szerencse, hogy itt vagy te nekem és figyelmeztetsz, mennyire buta vagyok. igaz eddig egyetlen ellenérvet sem olvastam tőled, de azért erősen hiszek benne, hogy vannak ilyenek, csak azért nem írod le, mert úgysem érteném, mert buta vagyok...

alöksz róz 2019.09.08. 10:14:37

@nincs1itt: jaja, láttam h nem veszed észre, ezért gondoltam szólok, jóindulatból

ha lenne mire

Soros csicskák húzzatok haza! 2019.09.08. 10:18:20

Szegény lippsik mindjárt beszarnak a végtelen igyekezettől, hogy valamivel befeketítsék a nemzeti oldalt.

De hiába pisilnek vért, akkor is csak a szánalmas ajvékolásig jutnak.

Még szerencse, hogy ezt a sivalkodást már nem sokáig kell hallgatnunk, október 13-a alig egy hónap múlva itt van, és eljön az igazság pillanata.

Aztán 14-én hajnaltól elhallgat az ajvék, és ezek a lippsike propagandisták szépen visszabújnak oda, ahonnét jöttek, Soros seggébe, ahol áttelelhetik a következő három évet.

István Tamasi 2019.09.08. 10:20:35

Aki egy suttyónak akar megfelelni mint szolga, annak még suttyóbbnak kell lenni.

nincs1itt 2019.09.08. 10:26:28

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.: tényleg mi lesz okt.14-én reggel? azonkívül, hogy hétfő? talán átveszi a hatalmat o.v. a világ összes vezetőjétől és végre kikiáltja a ner világuralmát? amitől a klíma változás is megfordul szégyenében? mo.-é lesz az összes minden dzsídípí és akkor lehet feszt fodbalt bámulni?

nincs1itt 2019.09.08. 10:27:09

@alöksz róz: köszönöm mester, mesélj még! kérlek!

taga20 2019.09.08. 10:27:55

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.:

"Még szerencse, hogy ezt a sivalkodást már nem sokáig kell hallgatnunk, október 13-a alig egy hónap múlva itt van, és eljön az igazság pillanata."

az a baj veled jani, hogy magyarul se tucc!

kicsit több, mint egy hónap múlva itt van.

így lenne helyes.

taga20 2019.09.08. 10:30:03

@alöksz róz:

akkor a csútivajdáddal példálozz, ne velem!

Európai téridő 2019.09.08. 10:34:01

Hülye firkászos zagyvalék ez a förmedvény, döntés krdeése, hogy a zavaros okfejtés melyik részénél hagyja abba a nagyérdemű az olvasást.

Soros csicskák húzzatok haza! 2019.09.08. 10:36:36

@nincs1itt: "tényleg mi lesz okt.14-én reggel? "

Te nem itt élsz, ezért nem tudhatod, de október 13-án Magyarországon önkormányzati választások lesznek, ahol a települések polgármestereit, képviselőit választják majd meg.

Most még a lippsikék abban reménykednek, hogy az "ellenzéki összefogás" révén óriási győzelmeket könyvelhetnek majd el, övék lehet Budapest, számtalan kerület, és talán még 4-5 megyeszékhely is.

Aztán 13-án éjjel (korán fekvőknek másnap reggel) eljön az igazság pillanata, amikor kiderül, hogy hiába volt minden erőfeszítés, rágalomhadjárat és sivalkodás, szegénykéim hoppon maradnak, és biztossá válik, hogy a következő három évben még helyi szinten se jutnak a húsos fazék közelébe...

taga20 2019.09.08. 10:38:08

@Európai téridő:

tedd le a kannást, me má kevered a betűket fityeszork!

Soros csicskák húzzatok haza! 2019.09.08. 10:39:02

@taga20: Nagyszerű lippsikém. Akkor talán ezt is magyarázd ki ilyen szépen...

"Nem sikerült az országos ellenzéki összefogást megvalósítani - mondta Palóc André, a Századvég vezető elemzője szombaton. Az elemző szerint erre jó példa a főváros, ahol több olyan főpolgármester-jelölt van, a ki nem részese az ellenzéki összefogásnak. Ide tartozik Puzsér Róbert, Berki Krisztián, vagy Thürmer Gyula is."
www.origo.hu/itthon/20190907-paloc-andre-ellenzek.html

Hiába az ígérgetés, de még erre sem vagytok képesek...

Alex Alex 2019.09.08. 10:40:36

@nincs1itt: "...német a viselkedésedtől, mentalitásodtól, hozzáállásodtól leszel..."
„mi lehet az oka, hogy mo. képtelen egy működő mintát adaptálni”
Amennyiben elfogadjuk, hogy igazad van, akkor nézzük a közeli múlt történelmét!
I. és II. világháborúban betöltött szerepe a "német népnek"... Nem teszek egyenlőségjelet Hitler fasisztái és a német nép között, de belátható, hogy az „Egy birodalom, egy nép, egy vezér” elmélet, NEM VALÓSULHATOTT VOLNA MEG A NÉMET NÉP SZINTE EGYSÉGES TÁMOGATÁSA, HATALOMVÁGYÓ ŐRJÖNGÉSE NÉLKÜL!
Nem is kell ennyire visszamenni! Egyesülésük idején és előtte, még egymást is gyűlölték! (Balatonon, mindenkinek köszöntek, csupán egymásnak nem!) Féltették a „nyugatiak” mindenüket, a „keletiektől”, pedig a „Marshall-terv” nélkül, ők sem lettek volna „nyugatiak”!
Merkel asszony sem tartozik a mindenáron követendő egyéniségek közé, de lám őt sem buktatja meg a népe, pedig erőteljesen rombol, gazdaságot, morált, biztonságot…
„Vérfrissítési” akcióját is véghez tudta vinni, és erőteljesen nyomul még mindig! Megtanulta a leckét, hiszen Erich Honecker, a „stasi” főnökének titkárnői posztjáról, egészen eddig tudott eljutni! A német nép támogatásával… Tehát a német „rombolók” jellemzően közös vonása, hogy egészen lentről, tanultnak nem mondható emberek, [Honecker tetőfedő volt, Hitler tizedes, tehát érettségivel sem rendelkezett, Merkel titkárnő…] csupán szólamokkal fel tudtak jutni a csúcsra! Eddig kétszer romba döntötték az országukat, most a harmadik, viszonylag békésebb és kevésbé embertelenebb [Nincsenek koncentrációs táborok és gázkamrák, sem tengeralattjárók…] romba döntés folyik.
Elfogadom, hogy a miénk sem jobb, de legalább reménykedhetünk, hogy innen csak felfelé van, annyira lent vagyunk! Remélem, egyetértesz?!

taga20 2019.09.08. 10:40:42

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.:

jani, reszelitek már a szoftvert, mint 2018-ban 7-től 10-ig?

meséjj rohadék!

taga20 2019.09.08. 10:45:37

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.:

berki az tuti fityeszes ork, de puzsérnél is rezeg a léc.

az agyhalott szargerincű türmerről, ne is beszéljünk.

ő legalább akkora féreg, mint te jani!

remélem érthető voltam, fityeszpatkány?!

taga20 2019.09.08. 10:48:11

@Alex Alex: numerus clausus és szálasi bajtárs üdvözöl, te büszke magyar faszkalap!

6.Lenin 2019.09.08. 10:50:25

@nincs1itt:

Te seggfej, sehol nem azt írtam, hogy ami nekem jó, az mindenkinek jó. B+, még szöveget se tudsz értelmezni.
Pontosan te hablatyolsz azzal, hogy neked, mint koszos bevándorlónak Németország a mennyország, mindenkinek oda kéne mennie. DE ÉN NEM SZERETNÉK ODA MENNI, ezért én Orbán seggét nyalom. Te teljesen hülye vagy. Engem nem érdekel, hogy te hol érzed magad jól, csak leírtam, hogy ha olyan jó ott neked, mi a faszért itt téped a szád reggeltől estig?
Engem pont az érdekel, hogy 1egyesk miért gondolják, hogy jobban tudják másnak mi a jó, amikor még azzal sincsenek tisztában, nekik mi lenne a jobb.

Az én véleményem az, hogy egy kormánynak csak a feltételeket kell megteremtenie, adózás, munkahelyek (akik nem képesek maguk megoldani), közigazgatás, oktatás, egészségügyi keretek. NEM AZ ,HOGY TE HÜLYÉRE ISZOD ,MEG ZABÁLOD MAGAD MINDEN SZARRAL és a kormány csináljon belőled egészséges embert, ingyen. LÓFASZT NEKTEK. ÉLJETEK EGÉSZSÉGESEN! Meg lenne a lehetősége, vannak munkahelyek, ahol dolgozhatsz, tanulhatsz is annyit, hogy egy magadfajtának elég kellene , hogy legyen. Többet szeretnél? Tégy érte!

Egy barom taga20 szeretné nekem megmondani a tutit? Vagy te?
BÍZD RÁM A VÁLASZTÁS LEEHETŐSÉGÉT. Írd le, te ezeket a kérdéseket miként oldottad meg, a választás az enyém! Leírtad, nekem más kellett, MEGOLDOTTAM. Kész, a téma lezárva. Ennyi lenne a lényeg. Én leírtam, ha valaki úgy gondolja, hogy neki is menne, tegye, ha nem, hát nem, engem tovább már nem érdekel. Miért is érdekelne, ha neki az jó, valszeg igaza van. További közöm?

Mi a fasz ebben olyan bonyolult?

nincs1itt 2019.09.08. 10:57:21

@Alex Alex: nem akarlak elkeseríteni, de azért annyira nem ismered a valós okokat, mint azt itt láttatni szeretnéd. az első világháború, majd a gazdasági válság szerepét elegánsan kifelejtetted. hitler, honecker végzettségei nem igazán játszottak szerepet, míg merkelnek nem csak érettségije van, hanem diplomája is.
de az utolsó mondataiddal teljesen egyetértek: "Elfogadom, hogy a miénk sem jobb, de legalább reménykedhetünk, hogy innen csak felfelé van, annyira lent vagyunk!"
csak annyi kiegészítéssel élnék még, hogy az alapvető kérdésre nem adtál választ.

nincs1itt 2019.09.08. 11:05:53

@6.Lenin: látod uljanov efti... olyan szépen ki lehet hozni belőled a valódi énedet. ismét oktatsz, magas ló, mindentjobbantudás. jössz azzal az elcsépelt ostobasággal, hogy monggyá má' jobbat! nem tucc?! akkó' hüjje vagyol!
hiába mondtam el, hogy adva vannak működő és sikeres rendszerek, amelyeket adaptálni lehetne, de ott mo.-on valahogy ez nem sikerült. mert "MI magyarok" mindent jobban tudunk! nem lehet megcsinálni???? na, fogd meg a sörömet! megmutatom... és baz+, megint nem lett jobb. neked tetszik a jelenlegi rendszer, olvastad egyszer is, hogy ezért lehüjéztelek volna(kivéve, ha már nagyon lementél állatba)?
magadfajtázol. ebből süt az irigység, jössz itt, hogyan élek, mit és mennyit eszem? haver, tényleg nagy lehet a córesz nálad!

6.Lenin 2019.09.08. 11:16:46

@nincs1itt:

"BÍZD RÁM A VÁLASZTÁS LEEHETŐSÉGÉT. Írd le, te ezeket a kérdéseket miként oldottad meg, a választás az enyém! Leírtad, nekem más kellett, MEGOLDOTTAM. Kész, a téma lezárva. Ennyi lenne a lényeg. Én leírtam, ha valaki úgy gondolja, hogy neki is menne, tegye, ha nem, hát nem, engem tovább már nem érdekel. Miért is érdekelne, ha neki az jó, valszeg igaza van. További közöm?

Mi a fasz ebben olyan bonyolult? "

Nem érted, hát nem, így jártál.

Mire alapozod, hogy valahol máshol már működő sikeres rendszernek is az az érdeke, hogy nálunk is működjön és sikeres legyen? Miért is vannak a háborúk, főleg a kereskedelmi háborúk?

Ha egy kurva sikeres a kocsisoron, mindenkinek oda kéne mennie? És még te írod, hogy nagy a córesz nálam? B+, ő fekve többet keres, jobban él, mint te állva a satupad mellett.

alöksz róz 2019.09.08. 11:29:38

@taga20: elmehetsz a kurvaanyádba ha nem tetszik, dékásnyugger:-))

nincs1itt 2019.09.08. 11:30:52

@6.Lenin: ismét megmutattad, hogy mennyire nem világos előtted, mit is szeretnék mondani! de akkor utoljára belefogok, hátha sikerül az életpályád csúcsait jelentő kocsisoron és satupadon túlmutatni.
kezdjük annál az alapvető, de félművelt emberekre nagyon jellemző kérdéseddel: "Mire alapozod, hogy valahol máshol már működő sikeres rendszernek is az az érdeke, hogy nálunk is működjön és sikeres legyen? Miért is vannak a háborúk, főleg a kereskedelmi háborúk?"
nem a rendszer "érdeke", hogy működjön hanem a rendszert megalkotó és működtető emberé! ezért írtam, hogy adaptálni = a speciális helyzetre alkalmazni, ami jelenthet változtatásokat is. háborúk, kereskedelmi háborúk nem a rendszerek között dúlnak, hanem hatalmi, gazdasági érdekek és törekvések mentén alakulnak ki, függetlenül a rendszertől.
egyetlen szóval se mondtam, hogy azonnal menekülj mo.-ról, mert itt-ott-bárhol mennyivel csodásabb. veled ellentétben én, mint lippsi/libbsi/sorosista elfogadom a választásodat. nem hüjézlek, minden második szavammal és nem is hasonlítom az életpályádat az enyémhez. de engedd meg nekem, hogy némi tapasztalattal a hátam mögött, felismerjek bizonyos magatartás formákat, emberi tulajdonságokat és az azok mögött rejlő mozgató rugókat. természetesen vindikálva a jogot, hogy tévedek!

lezárva ezt a beszélgetést, csak meg szeretném kérdezni, hogy mi az oka mo. jelenlegi állapotának, a felemelkedés és sikeresség elmaradásának? ne gyere azzal, hogy de sikeres. elismerem, lehetne sokkal rosszabb is. ehhez képest tényleg siker a jelenlegi helyzet.

taga20 2019.09.08. 11:32:09

@Európai téridő:

mi van jonatán? mi a kérdésed fityeszork?

taga20 2019.09.08. 11:33:44

@alöksz róz:

akkor szopd le a csútivajdádat, te szerencsétlen közmunkás!

ha teccik, ha nem!;)

taga20 2019.09.08. 11:35:42

@nincs1itt:

te ennyire szereted a vizet gereblyézni? nem is mondtad eddig!:)))

taga20 2019.09.08. 11:38:39

@nincs1itt: "nem lehet megcsinálni???? na, fogd meg a sörömet! megmutatom... és baz+, megint nem lett jobb."

ez mindennél jobban lerajzol minket. ebben benne van az ezer év, és a tegnap is:)))

taga20 2019.09.08. 11:45:58

@alöksz róz: meséjj alex, mit néztem be?

a gusztustalan lelki világodat, te ostoba fasz?!

6.Lenin 2019.09.08. 11:55:44

@nincs1itt:

"lezárva ezt a beszélgetést, csak meg szeretném kérdezni, hogy mi az oka mo. jelenlegi állapotának, a felemelkedés és sikeresség elmaradásának? ne gyere azzal, hogy de sikeres. elismerem, lehetne sokkal rosszabb is. ehhez képest tényleg siker a jelenlegi helyzet. "

Egy visszakérdéssel válaszolnék.

Minden, belső, külső tényezőnek érdeke volt valaha is, hogy Mo sikeres legyen?
Vagy ki , mit is ért sikeres alatt? Te is azt tartod a magad számára sikernek, amit én?
Akkor miért van annyi párt, vallás, meg érdek a Földön? Ha egy a siker.

Miért nem erről próbálunk beszélgetni? Miért álproblémákon kurvaanyáznak itt sokan? Pl az ő érdekük mi lenne? Mit jelentene nekik a siker?

taga20 2019.09.08. 12:27:17

@6.Lenin:

"Minden, belső, külső tényezőnek érdeke volt valaha is, hogy Mo sikeres legyen?"

te hülye vagy jani?

bazdmeg, te hallottál rejtőjenőről, guttmannarnoldról, weismanfrédről, richtergedeonról?

és sorolhatnám te ostoba fasz reggelig!

mégegyszer kérdezem stumpfpityú! hülye vagy?

alöksz róz 2019.09.08. 12:35:38

@taga20: elvtársadnak zenét meg puszit kellett volna küldened, cintula

alöksz róz 2019.09.08. 12:42:58

@taga20: mi nem tiszta? bandázzatok :D

nincs1itt 2019.09.08. 12:43:23

@6.Lenin: alakul! a külső érdekek is befolyásolják, de a belsőnek miért nem volt érdeke, azt tényleg érdemes lenne kicsit jobban megpiszkálni!
a sikeres alatt, általában, azt értem, amti pl. németo.-ban láthatsz. kizárólag a szociális és gazdasági körülményekről beszélek, a többit hagyjuk. mert a náci rendszer megtanította a kommunizmussal karöltve, hogy mit nem szabad csinálni az emberekkel. mert a kialakulásuk és térnyerésük a korábbi hibák következménye. a nyomor, kilátástalanság, elnyomás hívta életre ezeket a rendszereket. annyit talán megtanultak a német "rendszergazdák", hogy jólétet biztonságot kell adni a népnek, meg persze cirkuszt és akkor szépen lehet terelgetni őket.
miért van annyi irányzat? ahogy én látom, ennyifélék vagyunk mi emberek, igyekszik mindenki kiválasztani a számára megfelelőt. ennek vannak jóindulatú, valóban jobbítani vágyó szereplői de bizony vannak vámszedői is. a siker pedig mindenkinek ugyanazt jelenti, csak más-más hangsúllyal. béke, nyugalom, biztonság. ki mit ért ezek alatt, az már egyéni döntés. de amikor a durvaanyázás párt/vallási alapon szerveződő csoportok között zajlik, miközben nagyjából ugyanazt akarják, csak az oda vezető út más, az tényleg érthetetlen. te sikeresnek érzed/tudod magad, ez jó. én is így vagyok ezzel, csak máshol, máshogy lettem sikeres. az viszont kifejezetten zavar, ha egy párt/vallás bármi vezetője és kiszolgálói ugrasztják össze az embereket. ültetnek el olyan gondolatokat, amivel a másik felet lealacsonyítják, démonizálják ezzel kibékíthetetlen ellentéteket szítva a lakosság csoportjai között ez egyszerűen felháborító, nem szolgál egyebet mint a saját hatalmuk megtartását és/vagy visszaszerzését bármi áron! ezt az árat a többiekkel fizettetik meg.

6.Lenin 2019.09.08. 12:55:07

@nincs1itt:

Németországban miért jön fel az AfD ? Franciaországban miért tüntetnek hónapok óta a sárgamellényesek? Mindenkinek sikeres az ottani siker?

Amiről te most írsz, az egyidős az emberiséggel, és lesz is.

Azért elég cikinek tartom, hogy mondjuk egy gyarmattartót hasonlítgatunk egy gyarmathoz, hogy ott miért is nem?

Azért én is ismerek nagyon sok sikeres embert, de valahogy ők nem szidják , ócsárolják a sikertelenebb emberkéket. Csak azok, akik elhiszik, hogy sikeresek, de valahogy ez a gyakorlatban nem igen akar összeállni. Mind1.

6.Lenin 2019.09.08. 12:59:43

@taga20:

Mondjuk 1x az életben leírhatnád, hogy te mit is tartanál sikernek ma Mo-on, ami meg is valósítható, minden jelenlegi belső, és körülmény változatlansága mellett.

De szerintem te ehhez nagyon hülye vagy. Más indokot eddig nem tudtam melletted felhozni.

nincs1itt 2019.09.08. 13:05:21

@6.Lenin: nem fog ez menni, mert - most tényleg meg ne haragudj - de ez a mi, miért nem megy... ez egy borzasztóan romboló hozzáállás.

taga20 2019.09.08. 13:11:23

@6.Lenin:

"Mondjuk 1x az életben leírhatnád, hogy te mit is tartanál sikernek ma Mo-on, ami meg is valósítható, minden jelenlegi belső, és körülmény változatlansága mellett."

jani, 1990 óta németországba dolgozunk.

utálom, mikor orbángeciviktorok, mészarosstromanlölök, tiborcvejek, récsölribancok a nonpluszultrák!

nem értem, mit nem értesz ezen, ha te is iparos vagy 40 éve!?

6.Lenin 2019.09.08. 13:21:12

@taga20:

Te is Németországban dolgozol már 30 éve, és szidod az itthoni rendszert? Te tényleg hülye vagy.
Én itthon dolgoztam az összes faszkalap alatt. Miért is kellett volna őket szidnom? Akik nem tetszettek, ellenük szavaztam, bejött. Nekem ennyi tökre elég . Én nem szeretnék egyik helyében se lenni, most se, előtte se. Elvoltam a sajátoméban.

6.Lenin 2019.09.08. 13:26:41

@nincs1itt:

Már sokkal hamarább értelmetlennek tartottam az olyan vitákat, amik itt is zajlanak.
Megy egymás anyázása, anélkül, hogy valaha is a vita előtt tisztázta is volna valamelyik fél, hogy mit , mihez, miért, miért most.
Vagy uram bocsá, én mit is tennék a szidott fél helyében.

taga20 2019.09.08. 13:28:39

@6.Lenin:

"Én itthon dolgoztam az összes faszkalap alatt. Miért is kellett volna őket szidnom?"

jani bazdmeg! legalább egy mondaton belül, ne szard már szájba magad!

taga20 2019.09.08. 13:32:22

@6.Lenin: "Te is Németországban dolgozol már 30 éve,"

nem bazdmeg, nem németországban dolgozom, hanem németorszába!

te jani, te fogyatékos vagy? vagy mi a kurvanyád van veled?

nincs1itt 2019.09.08. 13:45:11

@6.Lenin: akkor mégis mit keresel itt? mert ahogy mondod, nérótól o.v.-ig neked mindenki és minden jó, mert te ügyesen megoldottad és pont leszartál mindent magad körül. meg különben is, semmi nincs tisztázva...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.09.08. 14:00:37

köszönjük a Magyar Nemzet nevében Viktor hogy kiűzted a muszkákat ejropából
most lippshi utódaik vannak soron

Viktor, Victory!

6.Lenin 2019.09.08. 14:09:55

@taga20:

Ja, értem , vagyis nem. A Szepiék nem jól fizetik meg a 3 lábú sámlit, amit nekik faragsz?

Vagy a sok kerti törpéért fizetnek szarul? Amiket magadról mintázol? Miért nem Orbánról mintázod, Orbánt szeretik Szepiék.

nincs1itt 2019.09.08. 14:14:12

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: azt ugye tudod, hogy európa keleti határai az ural hegység, kaszpi tenger és az ural folyó? mert ott még jelentős számban vannak muszkák és nem annyira vannak kiűzve...

a lippshi-k földje az európában van (az előbb vázolt keleti határokkal)? vagy ezek a lipshi-k már megszüntették a muszkákat, átvették a helyüket és most már csak ők vannak hátra a nagy honvédő háborúban és akkor végre... őőőő, khm, mijafaszisvan?
mosta akkor óceánia ellen háborúzik o.v.?

taga20 2019.09.08. 14:15:25

@6.Lenin:

anyám, ténylek szeretlek:)))

zenével, hogy állsz nigger, ugatod?

nesze köcsög egy!:))))

www.youtube.com/watch?v=ns70Mve0zfI&list=RDns70Mve0zfI&start_radio=1

taga20 2019.09.08. 14:18:58

@Európai téridő: Phasphey

lehet, de ez azért beszédes, nem faszfej?:))))

nu pagagyí 2019.09.08. 14:57:00

Az igazság az, hogy a kommunizmust Soros György döntötte meg, hiszen ő finanszírozta Orbán Viktort és mozgalmát, amely a legújabb tudományág, a kancsalizmus szerint, végett vetett a Pozsgai-féle önkényuralomnak.

nu pagagyí 2019.09.08. 15:12:07

@nincs1itt: Szibériában is jelentős számban vannak muszkák, pedig az biztosan nem Európa. A politikai-kulturális értelemben vett Európa különbözik a földrajzitól. Bár neked ezt hiába magyarázom, úgysem érted, de azért megpróbálom. Az egyszerű oroszok Európán, az egyén szabadságán alapuló demokratikus berendezkedést értik értik, amibe szeretnék, ha hazájuk is betagolódna, az egyszerű magyarok pedig, a tőlük keletre levő világot az önkényuralmak honának látják, ahol az egyén nem számít. A magyar kompország ide-oda imbolyog a két part között (nem én találtam ki), ti most éppen Ázsiába tuszkolnátok Viktor vezér segglyukát követve.

látjátok feleim szümtükkel 2019.09.08. 15:14:06

@Alex Alex: "Megtanulta a leckét, hiszen Erich Honecker, a „stasi” főnökének titkárnői posztjáról, egészen eddig tudott eljutni!"

Kár össze-vissza hantáznod, mert vannak akik tudnak olvasni, ami neked sem ártana. Szeretnél te olyan okos lenni, mint az Angela. De neked csak valótlanságok állítására képes az agyad.

Mertke soha nem volt titkárnő. Apja evangélikus egyház lelkipásztor volt, anyja meg tanár. Merkel "...1973-ban érettségizett Templinben, majd 1978-ban fizikusi diplomát szerzett a Lipcsei Egyetemen. Ezt követően 1990-ig tudományos munkatársként dolgozott Kelet-Berlinben, a tudományos akadémia fizikai kémiai központi intézetében. / WIKI/

Ja, és Kohl papáhpz több köze volt, mint "Erich Honecker, a „stasi” főnökének titkárnői posztjá..."hoz.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.09.08. 15:18:26

www.bama.hu/kozelet/retro-89-gyurcsany-ferenc-lett-a-kisz-kb-titkara-203780/

Viktor kirúgta a sámlit az "iffjú" elvtárs alól, köszönet
az "iffjú" elvtárs azóta is tombol rombol ahol tud, nincs köszönet

nincs1itt 2019.09.08. 15:22:27

@nu pagagyí: azért kicsit odafigyelhetnél... irónia? szarkazmus? ismerős? olvasd át még egyszer, amire válaszoltál. kezd nagyon unalmas lenni, hogy a fideszeseknek lippshi/bolshi stb vagyok, a sok "ellenzékinek" meg vitkor segglukát követő ner-jobbágy. szedd össze magad, engedd meg magadnak, hogy megértsd amit olvasol!

nincs1itt 2019.09.08. 15:25:57

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: már csak ilyenek egymással ezek az iffjú eftársak! viktor csak sima gimnáziumi alapszervezeti kisz titkár volt, a ferigyerek meg kisz kb titkár lett... a vitkor meg azóta is rombol-tombol...

csüngőhasú norvégbáró 2019.09.08. 15:28:50

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

youtu.be/4Zw4_fxdhoQ?t=10

a soros alapítvány csicskája, aki most lopatja rommá az országot, mellékesen füstös is....

nu pagagyí 2019.09.08. 16:06:23

@nincs1itt: "Csapásokat adunk, csapásokat kapunk". A hülyeség tengerében nehéz az eligazodás.

CSOKKI MÁLNA 2019.09.08. 16:07:15

@nu pagagyí: „Az egyén szabadságán alapuló demokratikus berendezkedést..” Hihihiháháhá.Ebbe az is beletartozik,amikor a rendőr bácsi csenget egy facebook komment miatt? Nyugat-Európában a szólás és sajtószabadság ma súlyosan korlátozot..

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.08. 16:20:15

@CSOKKI MÁLNA:
"Nyugat-Európában a szólás és sajtószabadság ma súlyosan korlátozot."

Ugyanmár!!! Persze nem ajánlott a szélrózsa minden irányába gyűlölködni, de ha egységesen jó helyre megy az utálat, azzal nincs semmi baja a facebooknak se.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.09.08. 16:28:53

legalább a fácse nevét megtanulhatnák jólírni...

nu pagagyí 2019.09.08. 16:32:57

@6.Lenin: "Németországban miért jön fel az AfD ? Franciaországban miért tüntetnek hónapok óta a sárgamellényesek? Mindenkinek sikeres az ottani siker?"

Az AFD-t valószínűleg az oroszok pénzelik, oktatják és látják el eszközökkel (mint Orbánt, Salvinit, Le Pent, vagy Strachét). A sárga mellényesek meg eredetileg a benzináremelés ellen szerveződtek (ismerős?), egy demokráciában ilyesféle tiltakozó mozgalom mindennapos, de természetesen rájuk repült az orosz pénzből éldegélő széljobb is politikai haszonszerzés céljából.

CSOKKI MÁLNA 2019.09.08. 16:41:00

@nincs1itt: Én voltam kisdobos.Én is a Kádár -rendszert építettem..?

alöksz róz 2019.09.08. 16:42:11

@CSOKKI MÁLNA: ja. még meg is esküdtél rá.

nu pagagyí 2019.09.08. 16:42:24

@CSOKKI MÁLNA: A szólás szabadsága sehol sem korlátlan, például az uszítás, terrorcselekményekre való felhívás és szervezés, a rasszista mocskolódás általában beleütközik a BTK-ba. Szólni ettől függetlenül szabad, csak utána vállalni kell a következményeket rinyálás helyett.

Nálunk viszont már egy közszereplőt sem lehet megkérdezni arról, mibűl? (kastély, földbirtok stb...), mert rögtön ott a rendőrség, vagy éppen kritikát tartalmazó faszbuk megosztás/bejegyzés miatt rúgnak ki, vagy hurcolnak meg embereket a fityeszállam személyzeti osztályai és hatóságai.

6.Lenin 2019.09.08. 16:43:38

@nu pagagyí:

A magyar szarkupac civileket meg Sorosék. Így lenne korrekt. Felhergelik a jól élőket, hé ébresztő, szarul éltek.

Vagyis nagy általánosságban az emberek tulajdonképpen elégedettek mindennel, de ha valamilyen geci megfizeti őket, akkor lázadoznak a látszat kedvéért, és össze-vissza beszélnek mindenféle marhaságot, hogy szarul élnek, meg hasonló faszságokat.

Szerencsés ember vagy, már nem fox elhülyülni még 1x.

CSOKKI MÁLNA 2019.09.08. 16:43:45

@nu pagagyí: Egykor a Jobbikról is ezt írtátok,aztán mégis egész jól megbarátkoztatok Vonáékkal..:)

nu pagagyí 2019.09.08. 16:49:14

@CSOKKI MÁLNA: A szüleid építették a rendszert, akik beadtak kisdobosnak. Te már eleve a kockagyár kockájának születtél és a rendszerváltás sem változtatott meg. Most is passzolsz az akkorira hasonlító, mai építménybe.

nu pagagyí 2019.09.08. 16:57:08

@CSOKKI MÁLNA: Vonáékat csak addig pénzelték az oroszok, amíg a Fidesz felügyelte. A szakítás után KGBéla visszatért az anyaszervezethez. A MET-en keresztülfolyatott olcsó orosz olajon/gázon bezsebelhető lóvé pedig kezdettől fogva a Fidesz korrupciós és hadműveleti alapjába folyt, valahogy úgy, ahogy Salvini is szerette volna, ha nem bukott volna le.

Európai téridő 2019.09.08. 17:01:14

@Európai téridő: Jól van, te balfékek még hasznos idiótája!

azigaziraptor 2019.09.08. 17:03:26

@közíró MAXVAL bircaman
2019.09.08. 08:32:38
Persze!
Anyád hálából elintézte, amiért adtam egy darab húst és örökítőanyagot a szájába!

nu pagagyí 2019.09.08. 17:11:22

@6.Lenin: Szerintem nem olyan bonyolult eligazodni, mit szerveznek kívülről és mi az, ami természetes ellenállásnak tekinthető.

Egy hirtelen áremelés mindenkit érint, nem kell külön felpiszkálni senkit, csak kell néhány bátor ember, a tömeg adva van (például benzin, internet, élelmiszer árának emelése luxusadókkal). Ahhoz sem kell kívülről szervezni semmit, ha a tömeg a bőrén érzi a hatóságok túlkapásait, a rezsim terrorját, ekkor viszont még bátrabb emberek kellenek.

Az olyan esetek, amikor az emberek közvetlen életét nem befolyásoló dolgok miatt tör ki hisztéria, azt biztosan tudatosan szervezik. A szervezés történhet kívülről, vagy belülről, valamiféle puccs reményében. Ilyen az, amikor XY hazudott, vagy migráncsok, vagy Soros György. A felsoroltak közös jellemzője, hogy egyik sem érintette a leginkább rikácsoló réteget.

6.Lenin 2019.09.08. 17:19:49

@nu pagagyí:

Azta! Reggel felkelek és mit látok? Kitört a háború. kétmillió ember szaladgál az utcákon puskával, meg tankokkal. Csak úgy brahiból.

Vagy drágább lett a kedvenc kiflim, és uk-mukk-fukk 500 ezer ember tör zúz, aztán ezekre ráülnek simlis gazemberek. Megdöntik a kormányt. Előtte fél nappal meg 300 tv-s, meg újságíró várta a kitörni készülő spontán eseményeket. a szállást meg 2 héttel előtte foglalták le a biztonság kedvéért. Ma nem adtak enni?
B+, már ki se merek holnaptól menni a piacra.

CSOKKI MÁLNA 2019.09.08. 17:22:56

@nu pagagyí: Értem, de Megyó elvtárs és Fletóka Kisz kb. élén már akkor is a demokráciáért küzdöttek..

CSOKKI MÁLNA 2019.09.08. 17:28:32

@nu pagagyí: A szólásszabadság blokkolására a legjobb módszer, hogyha a számodra kellemetlen tartalmakat uszításnak, izgatásnak, szélsőséges véleménynyilvánításnak bélyegzed. Nyugaton mégcsak meg se kell fogalmazni konkrét ellenvéleményt a bevándorlással kapcsolatban, már a kérdésfelvetés azzal járhat, hogy kicsinálják az illetőt. Akik megélték az NDK-t azt mondják, hogy a Stazi a fasorban sem volt a mai gondolatrendőrséghez képest.
Vagy Angliában pl. azért rúgtak ki a munkahelyéről egy anyát, mert a facebook-ján firtatni merte, hogy biztos jó ötlet e, hogy a kicsiknek homoszexuális szervezetek tartanak rendszeresen "érzékenyítő" előadásokat. Ez nem szólásszabadság, ez nem demokrácia..

CSOKKI MÁLNA 2019.09.08. 17:30:23

@nu pagagyí: Ja értem Vonáékhoz ömlött a ruszki pénz, aztán egyszer csak megvilágosodtak és a "jó" útra tértek.. Lehet, hogy más többet ígért..;)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.08. 17:32:23

@közíró MAXVAL bircaman: Általában semmi bajom veled de most azé' a kurva anyádat!

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.09.08. 17:44:20

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

A gazdád nem fizetett neked bónuszt a múlt hónapra, ezért vagy durci?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.08. 17:46:02

@6.Lenin: SZerintem előveheted a többi nevedet is,mert mindegyiken egyformán kretén vagy!

6.Lenin 2019.09.08. 17:49:57

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

További jó szórakozást (mehetsz a p-ba)

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.08. 17:51:44

@6.Lenin:
@nincs1itt:

És ezt a nagyokos magyarok sokkal inkább az orrod alá dörgölik,mint a buta németek!XD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.08. 17:53:35

@közíró MAXVAL bircaman: Figyelj birka!Mé' nem mész rejszolni a haverod viccblogjára?!XD

Itt magyarországon egy embernek volt biztosan gazdája,aki fizetett neki,az pedig nem más ,mint a viki.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.08. 17:55:19

@6.Lenin: Ha már olyan okosan lebuktattad magatokat a másikon!XD
És ez a fidesz szavazóbázisa,te jó Isten.
Nem a libsiknek lesz vége,hanem az országnak,baszd meg!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.08. 17:58:00

@alöksz róz: És te mi a faszért ugatsz a ki tudja hanyadik neveden a nagyok dógába?!

taga20 2019.09.08. 18:05:06

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

haver, jó látom, hogy egy f430-as az avatarod?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.08. 18:10:29

@nincs1itt: Ahogy a reklám mondja:Ne told túl-Maradj kúl!
Ez annyira hasznos tanács lenne nekünk magyaroknak!

Amúgy ott a pont.Mi magyarok okosabbak akarunk lenni a nyugatinál,aki félretesz minden hónapban 200 eurot,pedig nekünk ötezer forintunk nem marad fizetésig!XD
Persze fideszbirkák kivételek,mert mindegyik alsó hangon 500 ezret keres havonta.XD
Főleg a minimum 3 névvel operáló faszkalapok!
Gyerekek,ma bearanyoztátok a napomat!XD

nincs1itt 2019.09.08. 18:11:36

@CSOKKI MÁLNA: egész pontosan megfogalmaztad, amit a fidesz (is!) csinál, az első soraidban. ez nem menti a többi gazfickót, de világosan mutatja, hogy kettős mércével mérsz. a továbbiak inkább az urbánlegend kategóriába tartoznak, de bizonyos hangok, azt is csiripelték, hogy a stazi-t egy volt gestapos szervezte...
figyelj vonáéknál volt egy mittomén talán béla, aki bizony valami kém ügy félébe keveredett, mert a neje... és nem a brit, hanem az orosz(ex-szovjet)... stb, stb.
elnézve a jobbikot, bizony komoly gondok adódnak a szellemi képességekkel

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.08. 18:16:48

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.: Max még párszázezer "lippsi" kimegy az országból.És?
te meg majd hallgathatod orbántól 20 év múlva,hogy 20 év múlva utolérjük Ausztriát!XD
Muhahahahahahahaha!!!!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.08. 18:19:36

@nincs1itt: Pofád lapos puttana!
Van esetleg valami gond?!XD
Teee Németes!
Vegyé német autót!XD

taga20 2019.09.08. 18:22:14

@CSOKKI MÁLNA:

te akkor is egy fasz voltál, és most is az vagy.

neked megállt az idő fityeszparazita!

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.08. 18:23:54

@6.Lenin: Baszod! A te fajtád mondja hogy a tanár,az ápoló nem tanult eleget.Meg hogy az építőmunkás,milyen jól keres!
Mindenki nem lehet burkoló,te magad ellen beszélsz.
Olyan vagy,mint a gazdád!
Válts már nevet,mert magadat égeted!XD

taga20 2019.09.08. 18:25:00

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

az gyenge! én tegnap egy f430-ast vezettem. 4300ccm, cca.500ló, cca 1100kiló.

állat volt:)

www.youtube.com/watch?v=m6mY2MMgcmM

nincs1itt 2019.09.08. 18:28:06

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: uncsi japóm van, mint a tagának... de nem zsinór! a zasszonynak meg okos van! szmárt 4-nek!

taga20 2019.09.08. 18:28:08

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

bakker haver, ma nagyon kemény vagy. de igazságos:)))

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.08. 18:29:23

@taga20: Már te is kamuzol,mint a fideszgecik?!XD
Nekem a 360 Modena az egyik kedvencem,mert az egyik legszebb Ferrari.

nincs1itt 2019.09.08. 18:31:32

@CSOKKI MÁLNA: én válaszoltam, most várom tőled

nincs1itt 2019.09.08. 18:34:31

@taga20: nem is te ülsz a szerviz-szökevényben! tegnap bécsben is voltál?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.08. 18:37:41

@6.Lenin: Jaa tééényleeeg a soroooos!
Hááátpeerszee!XD
Az a soros,aki a gazdádat kivakarta a putriból a szarból?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.08. 18:40:46

@6.Lenin: Nem bazeg!Oda mosogat!Minden lippsi azt csinálja,nem?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.08. 18:46:13

@nincs1itt: De németben nem néznek ferde szemmel egy japánra?
Vagy csak nem tudnak?XD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.08. 18:47:57

Bazz leninkém!
Ma ezen a neveden szarrá égetted magad de én kurvajól szórakozok ezen!XD

Sir Bates dö Hól 2019.09.08. 18:48:15

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.: az a moi felsőoktatás és az individuum kritikája, hogy neked bármely választásról csupán az jut eszedbe, hogy ki kerül a "húsos fazék" közelébe... jános, mint mondottam volt "egy bizonyos szint fölött nem süllyedünk bizonyos szint alá"; miért diszkvalifikálod magad az "európaiak" köréből?;-)...

nincs1itt 2019.09.08. 18:51:54

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: mifelénk, durva sok suzuki, subaru szaladgál. kell a 4 kerék hajtás, meg ha lehet ne robbanjon már le 5 lépésenként... ezt meg ezek a ferdeszeműek tudják, pl jimny-t el nem adják. olasz csak mutatóba... leginkább anyunak bevásárló szatyor helyett...

taga20 2019.09.08. 19:04:04

@nincs1itt:

majd küldök eredetit.

csak nem gondolod, hogy berakom a képemet ide?
még az összes fityesz ribanc szerelmes lesz belém:)))

nincs1itt 2019.09.08. 19:05:57

@taga20: nem is lenne csoda! reméltem, hogy láthatom amikor csepp alakú lesz az búrád a gyorsulástól... antig-ruhát vettél fel?

taga20 2019.09.08. 19:07:36

@Sir Bates dö Hól: azé csinálja jani, me ő urálontúli:)

bár leningrádból már komp jár helszinkibe:)))

csüngőhasú norvégbáró 2019.09.08. 19:18:57

"Amikor a diktátor palántát sérelem ér. Népfelkelésre buzdít.
Amikor diktátorrá válik. Az emberi jogokat disznóólba zárja.
Ez Orbán Viktor."

www.youtube.com/watch?v=lhMEwD-uaLQ

főstróman-stadioncziggány

nincs1itt 2019.09.08. 19:22:01

@CSOKKI MÁLNA: figyelj, nem az a kérdés, hogy viktor kisdobos volt, ferike meg már őrsvezető. hanem az, hogy ferike kisz kb titkár lett, viktorka meg gimis kisz titkár, majd a hadseregben úgy meggondolta magát, hogy a fal adja a másikat, azóta is... tudod ez olyan legenda, mint lenin(nem a "mi" leninünk) a csőszkunyhóban(?) várta, amíg el nem jött az ideje a felkelésnek. osztán lett belőle akkora liberális, hogy a csuhásokat nem győzte térdeltetni, majd kivonult a trianon emlékére tartott 1 perces megemlékezésről 1990-ben, mindezt megfejeli egy soros ösztöndíjjal, amivel a liberális pártok történelmet tanulmányozhatta. ma meg... hogy szalad az idő, forognak a köpönyegek... valami egészen más... de közben vadul tagadja, hogy változott volna és a baj itt van!

nincs1itt 2019.09.08. 19:26:46

@csüngőhasú norvégbáró: érdekes, de 2011 óta nem használja a dr. titulust, továbbá nem találok említést, hogy valaha doktorrá avatták volna(díszdoktor nem ér) de a videó első mondatában doktori esküjére hivatkozik...

taga20 2019.09.08. 19:38:36

@csüngőhasú norvégbáró:

ez bakker erős volt! szerintem, ha eszt látta volna a csútigeci, akkor nem engedte volna!

úgy visszabasznám o1gét 30 évvel, és nézném ahogy szétkúrja saját magát:))))

6.Lenin 2019.09.08. 19:47:58

@csüngőhasú norvégbáró:

Visszasírod 88-at? Büdös , bunkó proli.

6.Lenin 2019.09.08. 19:57:41

@taga20:

Ez most komoly? Vágott videókkal operálni?
Azt mindig tudtam, hogy te is egy büdös bunkó vagy, de ennyire?
Ez annyira dedós, B+.

azigaziraptor 2019.09.08. 20:01:04

@taga20:
Ezt olvastam: "orbán gáspride, nemzeti díszbuzi
a hágós kishuszár a fehérvári laktanya "legizmosabb menyasszonya" :-)

taga20 2019.09.08. 20:03:05

@6.Lenin:

jani, a saját módszeretekkel szemben nincs ellenszer?

retek, te nem bunkó vagy, hanem egy hulladék. olyan, mint a gazdád.

taga20 2019.09.08. 20:04:58

@azigaziraptor:

te miket olvasol haver!;)

én aszt olvastam, hogy a csútigeci egy maffiózó.

de nem hittem el!:)))

6.Lenin 2019.09.08. 20:09:21

@taga20:

Én ilyen primitív videókat nem linkeltem, nem is nagyon fogok. Ez annyira primitív, nem arra nézve, aki a videón van, hanem a készítője.
Nem jutott még eszedbe, hogy ilyenekkel saját magadat minősíted?

Remélem azon végképpen nem csodálkozol, hogy vajon miért is vagytok a bányászbéka seggénél. Hát ezért bunkókám, mert amit magatokról bemutattok, a sima bunkóság.
Ti bizonyítjátok ezt naponta. De, ha neked ez jó, legyen, de akkor ne csodálkozz, ha lebunkózlak.

nu pagagyí 2019.09.08. 20:23:27

@6.Lenin: Látom, emlékszel még a hősi időkre, a pulykapénzre és a TV székház ostromára.

nu pagagyí 2019.09.08. 20:27:34

@CSOKKI MÁLNA: Azt hiszem, ezt mind a hazudozásra specializálódott Habony-médiából merítetted, amely általában az orosz trollközpont által generált álhíreket szemlézi.

6.Lenin 2019.09.08. 20:30:32

@nu pagagyí:

A székház ostromára nagyon is, egész éjjel néztem a tv-t. Nagyon balfaszul volt megszervezve.
Akkor is választás előtt voltunk, és kurva nagy bukás nézett ki a kormányon lévőknek. Bedobták a beszédet, mint utolsó mentséget, de nem jött össze. Megásták a saját sírjukat.
A mostani MTVA ostromra is emléxem, ezen lehetett jókat nevetni legalább.

A pulykapénz-t nem ismerem.

taga20 2019.09.08. 20:34:36

@6.Lenin:

te húgyagyú fityeszgeci! te mi a kurvaanyádra emlékszel?

talán a dobtárasodra, talán!:)))

nu pagagyí 2019.09.08. 20:39:08

@6.Lenin: De finnyás lettél, pedig nálad a "nemzeti konzultáció" zagyva szövegei sem csapták ki a biztosítékot, nem beszélve arról, amikor üres dobozokat halmozott fel az illetékes elvtárs, demonstrálva a hatalmas érdeklődést, miután Hadházy megpróbálta megtudni, hány hülye is van az országban, aki visszaküldte.

6.Lenin 2019.09.08. 20:39:26

@taga20:

Nagyon is emléxem a 2006-os őszi választások (önkormányzati) előtti, és alatti időkre.
Azóta nem nyertetek egyetlen választást sem.

A dobtárasomra is, 67-ben még az volt nálunk a seregben.

Sajnos a húgyagyú családodra nem emléxem, szerencsére nem találkoztam velük még az életben, de biztosan kurva büdösek lehetnek.

taga20 2019.09.08. 20:39:37

@6.Lenin: "A pulykapénz-t nem ismerem."

a kurvaanyádat se ismered fityeszork!

ezt olvasd el te szarfészek! a végét fityeszgeci, a végét!

444.hu/2019/09/08/a-mentos-annak-a-nehany-autosnak-halalkodik-akik-a-zuhogo-esoben-is-segitettek-az-ujraelesztesben

6.Lenin 2019.09.08. 20:41:30

@nu pagagyí:

Bocs, de Hadházy félék soha nem érdekeltek, nem is fognak. Pitiáner faszkalap. 12 egy tucat belőlük.

nu pagagyí 2019.09.08. 20:44:47

@6.Lenin: Érdekes, én emlékszem még azokra, akik összehugyozták az Országház előtti teret. A húgy neked innen ugorhatott be, pedig az orvosod biztosan figyelmeztetett, hogy a prosztatáddal nem ajánlatos huzamosabb ideig piknikezni olyan helyen, ahol nincs budi.

taga20 2019.09.08. 20:46:39

@6.Lenin: "Sajnos a húgyagyú családodra nem emléxem, szerencsére nem találkoztam velük még az életben, de biztosan kurva büdösek lehetnek."

jani, te fityeszcigány, miről pofázol?

6.Lenin 2019.09.08. 20:51:23

@nu pagagyí:

Mi köze a Fideszhez azoknak? Ti állandóan - gondolom szándékosan- összekevertek mindenkit az akkori események kapcsán a Fidesszel. Biztos voltak köztük is elégedetlenek azzal az elmebeteg Gyurcsánnyal, de szerencsére ők kicsinálták saját magukat.

Ha akkor elzavarják Gyurcsányt, 2010-ben még nem nyer a Fidesz kétharmaddal, csak esetleg utána valamikor. Erről ennyit.

Szerinte még egy hónap, és végre széthullik ez az ellenzéki bagázs. Sajnos valami másra még csak kilátás sincs, és ez nagyon nem jó, senkinek sem.

Ti többet csináltok a Fidesz érdekében, mint a legvadabb fideszes hívők, csak, hogy tudd.

azigaziraptor 2019.09.08. 20:51:34

@nu pagagyí:

..."hogy a prosztatáddal nem ajánlatos"...

Nőknek nincs prosztatájuk! :-)

nu pagagyí 2019.09.08. 20:54:59

@6.Lenin: Pedig érdekes tényeket tárt már fel Hadházy a közpénzek rendszerszintű eltulajdonításáról, a pártállam hivatali visszaéléseiről, miegymásról. Alapja lehet egy későbbi elszámoltatásnak. A helyedben utánanéznék, szerepelsz-e valamelyik történetben, már csak a jövőd tervezése végett.

Mondjuk itt egy: blog.atlatszo.hu/2019/09/hadhazy-kamuszakertok-megbizasaval-is-kente-a-microsoft-az-orban-kormany-embereit/

taga20 2019.09.08. 20:56:28

@6.Lenin:

be vagy baszva jani? össze-visszarizsázol szutyok fityeszork!

a kurvanyádat baszd telibe szarházi hazaáruló féreg!!!!

taga20 2019.09.08. 20:58:17

@nu pagagyí: ez a rohadék? ez szutykabb mint mészaroslölö!

6.Lenin 2019.09.08. 20:59:57

@nu pagagyí:

Hogy ki, mit mond, ki a fenét érdekel. Nyerjétek meg a választást, és állítsatok mindenkit bíróság elé, és ítéljétek el őket. Bár erre azt hiszem a közeljövőben nem lesz lehetőségetek.

Választás lesz, ilyenkor mindig, mindenhol bedobnak ilyen kamu történeteket. Majd a választás után elhal, mint a többi is eddig.

nu pagagyí 2019.09.08. 21:00:20

@6.Lenin: Kordonbontás? Fradi B-közép és Kubatov? Hörr TV "termelési riportjai? Mi köze is lett volna? Minden puccshoz kell csőcselék.

6.Lenin 2019.09.08. 21:02:35

@taga20:

Az én anyám már meghalt sajnos, te a tiédért menj már el a 4Csöcsűhöz, mert ott fetreng részegen a saját piszkában.

6.Lenin 2019.09.08. 21:07:12

@nu pagagyí:

Megértelek, kurva szar érzés lehet a tehetségtelenség/tehetetlenség. Miért nem léptek már valami normális irányba?
Mi a fene közöm van ezekhez?

bájvágen 2019.09.08. 22:14:43

@6.Lenin: a nevelőanyád agyon baszott volna, ha tudta volna, hogy mekkora egy féreg lesz belőled!

bájvágen 2019.09.08. 22:17:18

@6.Lenin: féreg, szerintem lassan kicsengetnek nektek.

van még egy-két jó hónapod, asztán gémover fityeszparazita!

KERESZTÉNY SZABADSÁG 2019.09.08. 22:48:41

@nu pagagyí: "Pedig érdekes tényeket tárt már fel Hadházy a közpénzek rendszerszintű eltulajdonításáról, a"

Ez korrupciozas, ez ugyan olyan hiteltelen hazug faszsag, mint a 30 even at tarto antiszemitazas, nacizas, holokausztozas, aminek akkor lett vege, amikor egyik naprol masikra osszefogtatok a VALODI fasisztakkal.
Az osszes hazug korrupcios vadnak az a lenyege, hogy a sajat elkepeszto lopasaitokat fedezetek. 270 milliardot loptatok a 4-es metrobol, 3200 milliardot loptatok az autopalya epitesekbol. Gyurcsany es felesege tobb ezer milliardos nemzetkozi penzmosasban van benne. Na ezekrol az ugyekrol probaljatok elterelni a figyelmet.

Sir Bates dö Hól 2019.09.08. 22:49:32

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: dehogynem, nem véletlen, hogy ezen a nicken írja ezeket;-)... nem ostoba, csak itt inkorrekt...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.09.08. 23:24:42

@bájvágen: buzitaga elfelejtettél nicket váltani
pedig egész este jól szórakoztál itt magadban

CSOKKI MÁLNA 2019.09.08. 23:31:09

@nincs1itt: Amíg nem álltak be a ballibsikkel egy táborba addig foglalkoztatta a balos sajtót, hogy ki finanszírozza a Jobbikot. Utána már nem foglalkoztak ezzel. Már nem volt fontos, hogy Simicska csicskák a jobbikosok.Most meg ki tudja honnan jön a lé( persze azért sejthető), hisz Lajos kiszállt a partiból április 8-a után..
De ha már a zsozsónál tartunk.. Az EU parlamenti választások előtt Momentumnak kb. tízszer annyi reklámja volt a közösségi médiában, mint az LMP-nek, ami elég súlyos összegbe kerülhetett. Tessék mondani mibül..?

Urban legend persze. Dugd csak homokba a fejed az a legegyszerűbb.. A nyugati mainstream média egyszínű és irányított, a német közszolgálati tv egyik vezetője illetve a die Welt magyarországi tudósítója is arról számolt be, utasításba kapták, hogy a migránsok fotózásánál gyerekeket és nőket mutassanak, az agresszióról és a bűnesetekről ne számoljanak be. Ha az omertát valaki megszegi, mint az osztrák Kronen Zeitung főszerkesztője, aki megírta, hogy Ausztriában egyes migránsok rabolnak, törnek-zúznak, követelőznek, azt elbocsájtják, és bíróság elé citálják.De említhetném Tilo Sharazzin korábbi SPD politikust, aki miután kifejtette aggodalmait a fokozódó muzulmán betelepítés kapcsán,az őt érő támadások és fenyegetések miatt állandó személyi védelem alatt áll.

CSOKKI MÁLNA 2019.09.08. 23:32:16

@nu pagagyí: Értem ennyit tudsz.. elfogadom a fehér zászlót..:)

CSOKKI MÁLNA 2019.09.08. 23:40:31

@nincs1itt: A tényeket kell alapul venni. Orbán 15 évesen volt iskolai Kisz titkár, Gyurcsány 25 évesen jelentős hatalommal bíró függetlenített Kisz titkár, majd Kisz Kb tag.
Orbán az egyetemen egy a Kisszel rivalizáló demokratikus ifjúsági szervezet létrehozásában vett részt, amelynek elszigetelésére, felszámolására szólított fel Gyurcsány magas rangú Kiszesként.
Gyurcsány bűnlajstromát gyarapítja még a 80-as évek második felében a Dialógus-kör megfenyegetése, zaklatása, amely szerveződésben a fiatalok azért emeltek szót, hogy Közép-Európában ne legyenek atomfegyverek. Nem lehet egy lapon említeni a két ember '90 előtti múltját..

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.09.09. 02:37:28

"gyurcsány 1984-ben a Pécsi Tudományegyetemen és 1990-ben a Janus Pannonius Tudományegyetem Közgazdaságtudományi Karán leadott dolgozatai azonban nem lelhetők fel az érintett felsőoktatási intézményeknél. Az előbbi annak ellenére tűnt el, hogy az azonos szakon leadott többi szakdolgozat megvan, míg az utóbbit szabályos eljárásban leselejtezték. gyurcsány az ügy felmerülésekor ígéretet tett rá, hogy saját példányait megkeresi és nyilvánossá teszi, de állítása szerint nem találta meg őket"

nu pagagyí 2019.09.09. 06:46:02

@KERESZTÉNY SZABADSÁG: A 4-es metróból senki nem lopott ki semmit, ezért is futkároznak ott önvezető, légkondis metrókocsik. Valamilyen adminisztratív hiba volt a tenderben azt sikerült felfújnia a Fidesznek. Az általad említett összeg pedig a tender teljes összege, amit ha elloptak volna, most üres lenne az alagút.

A közpénzek eltulajdonításának mindig van jele. Keresd a pénzt! Talán neked is feltűnt, a NER politkusainak és kegyeltjeinek hirtelen jött maggazdagodása? Lázár kastélya, Kósa anyjának szárnyaló cégbirodalma, a feltaláló Rogán oldalbordájának üzleti "tehetsége", a "puritán" miniszterelnök családjának gazdasági szárnyalása, az MNB-ből kilopott "nyereségből" létrehozott családi alapítványa. És ott van ugye Stróman Lőrincről, mint egy költségvetési alfejezet. Hosszú a sor (szinte az összes fideszes polgármester például), közös jellemzőjük, hogy minden ilyen "siker" alapja a bőven mért közpénz.

Ha jól emlékszem Demszkyt azért zaklatták, mert szolgálati autót vett igénybe, hogy Horvátországba menjen (kifizette), valamelyik MSZP-s polgármestert meg azért, mert önkormányzati telefont használt magáncélra. Nagyot változott a világ! Szimpla hazugság a korábbi kormányok baromi nagy korrupciója, nincs semmi kézzelfogható alapja, míg a NER üzemszerű lopásai kibökik a szemed. De ha nem látod a most felhalmozódó lopott vagyont, vedd észre legalább a hiányt, a lepusztított közszolgáltatásokat, az olcsó, gagyira cserélt oktatást, kultúrát, a kifosztott nyugdíjalapot, az alig működő egészségügyi rendszert.

nu pagagyí 2019.09.09. 06:55:42

@6.Lenin: Én csak az országot sajnálom, hogy ismét leszakadó pályára került, pedig volt esély, hogy a csehekhez, lengyelekhez hasonlóan, fejlődjünk is valamicskét.
Nincs kétségem, hogy ez a diktatúra is megbukik, de tetemes károkat hagy maga után. Abban is biztos vagyok, hogy te fogsz óbégatni az első sorban, hogy akasszák fel! A csőcselék az csőcselék, pont olyan mint te.

nu pagagyí 2019.09.09. 06:59:13

@CSOKKI MÁLNA: Látom, sikerült beleélni magad a hazugságaidba. Keresd a kijáratot!

nu pagagyí 2019.09.09. 07:09:40

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Igen, Orbán a III-as ügyosztály megbízásából szervezte az ifjúsági mozgalmat az MSZMP PB-ből instruált Kövérrel együttműködve. A projekt jól sikerült, megszerezték a hatalmat, így most már előjöhettek a fedésből.

Épüljön STADION a CEU helyére.. 2019.09.09. 08:38:48

@nu pagagyí: "Én csak az országot sajnálom, hogy ismét leszakadó pályára került,"

Szeretne a többi ország úgy leszakadni mint mi.

index.hu/gazdasag/2019/09/06/magyarorszag_elso_negyedeves_gdp-adata_a_legjobbak_kozott/

"Kijött az Eurostat felülvizsgált negyedéves GDP-adata, amelynek alapján Magyarország még mindig vezeti a növekedési rangsort "

6.Lenin 2019.09.09. 08:47:52

@nu pagagyí:

Ne sajnáld az országot, nagyon jól ellene nélkületek is, sőt már elvan. Nem sok vizet zavartok.
Mihez képest csúszik le az ország? Soha nem volt ilyen jó pályán, mint most.

A te értékedet az adja, hogy önmagadhoz képest alkalmas vagy-é a fejlődésre. Másokhoz mérni eleve szándékos torzítás. Mert ha egy hajléktalanhoz méred magad, vagy egy menő vállalkozóhoz, teljesen más lesz a vége.

Azonos feltételekhez kellene mérni, az meg eleve téves, hiszen sok más ország más helyzetből, más-más körülmények közt indult. ebből csak egy rossz szándékú valami jöhet ki. Teljesen értelmetlen, bárki is csinálja.
szerintem.

Eltiltott Vélemény 2019.09.09. 09:29:09

@nu pagagyí: " ... Az AFD-t valószínűleg az oroszok pénzelik, oktatják és látják el eszközökkel (mint Orbánt, Salvinit, Le Pent, vagy Strachét). ... "

Ne bassz, eddig úgy tudtam, hogy a ZEU pénzén élősködik a Bonsai Duce....

rasztaszív 2019.09.09. 09:29:45

@6.Lenin: a rendszerváltáskor a térségben az élvonalból indultunk,és egyértelmű tendencia vezetett odáig,hogy ma már nem tartozunk oda.azt érdemes megvizsgálni,kik csinálták végig ezt az időszakot a magyar politikában.

Eltiltott Vélemény 2019.09.09. 09:33:18

@nu pagagyí: " ... Az általad említett összeg pedig a tender teljes összege, amit ha elloptak volna, most üres lenne az alagút. ... "
Azt azért ne feledd el, hogy ugyanennyi pénzből máshol kb 3szor hosszabb metrót építettek... mert ott tényleg nem loptak el semmit :-)

Eltiltott Vélemény 2019.09.09. 09:40:36

@rasztaszív: Pont ugyanazok, akik alatt megtörtént a rendszerváltás, a régi MSZMP-s káderek egy kicsit kimosakodva fiókpártokat alapítottak, és folytatták a népi vagyon magánosítását. Piacképes szakértelmük, megfelelő rálátásuk nem volt, szimplán harácsoltak, aminek ez a következménye. Amivel nem tudtak mit kezdeni, azt szaré'-hugyé' eladták a kapitalistáknak, akik ezzel piacot vettek, és szétkúrták vele az amúgy sem fényesen prosperáló gazdaságot.

Nézz körül, minden régebbi és újabb pártban is jelen vannak a múlt (MSZMP) kövületei, ha már nem is mindenhol az egykori pártfunkcionáriusok, de a leszármazottaik egész biztosan ...
Mindez annak a következménye, hogy 89-ben nem lettek felkötve, amit amúgy simán megérdemeltek volna.

6.Lenin 2019.09.09. 09:43:36

@rasztaszív:

90-ben készített valaki egy teljeskörü leltárt?
ezek a felmérések teljesen feleslegesek így, minden részletre kiterjedő felmérés nélkül. arra jók, hogy megtévesszék a választókat, vagy váltásra ösztönözzék. szerintem semmi más jelentősége nincs.

A honnan indultunk, hová jutottunknak se sok, de azért valamivel értelmesebbnek tartom, de ott is tisztázatlan maradhat, hogy de, ha......végtelen felesleges vitát generálhat.

Gábris szomszéd 2019.09.09. 09:43:46

@Épüljön STADION a CEU helyére..: Igen jól mondod, hiszen Ondó elvtárs és bandája, sikert sikerre halmoz.

Gábris szomszéd 2019.09.09. 09:45:59

@6.Lenin: Naná, hogy az ilyen kérdéseket a fideszbirkák csak akkor feszegetnek, ha épp nem a geci gazdijuk van a hatalom közelében.

6.Lenin 2019.09.09. 09:50:15

@Kitiltott Vélemény:

"Nézz körül, minden régebbi és újabb pártban is jelen vannak a múlt (MSZMP) kövületei, ha már nem is mindenhol az egykori pártfunkcionáriusok, de a leszármazottaik egész biztosan ..."

Kellett volna hozni Kínából újakat? Kicsiket, olcsón?

Menet közben úgyis kiderül minden, hiszen él a mondás, lakva ismerni meg a másikat, vagy valami hasonló.

Hány emberről derült ki, hogy mese volt a nagy tudásuk. a gyakorlatban nem sokat érnek. Minden oldalon. Hánynak már a nevére se emléxünk.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.09. 09:52:21

@Kitiltott Vélemény:
"Ne bassz, eddig úgy tudtam, hogy a ZEU pénzén élősködik a Bonsai Duce.... "

Azon is!! Mit gondolsz mitöl megy a szekér?? Amúgy köztudott, hogy az oroszok pénzelik a bomlasztó elemeket a fejlett világban.

Becslések szerint Putyin az éves GDP-juk másfélszeresét költi online trollokra, álhírekroldalaka, proxy és intervenciós háborúra, valamint Putyin pénzeli az összes olyan pártot ami szúrja az értelmiség szemét az USA-tól Ukrajnáig!!!!

6.Lenin 2019.09.09. 09:56:10

@Gábris szomszéd:

Nem azt írtam?

"arra jók, hogy megtévesszék a választókat, vagy váltásra ösztönözzék. szerintem semmi más jelentősége nincs."

Élő példa vagy rá, hogy nem mindenki képes gondolkodni (minden oldalon vannak ilyenek) azoknak kellenek, elrettentésnek, hogy lépjenek már valamit.

Verjék már agyon azokat, akik nekik nem tetszenek, vagy támogassák őket, akik tetszenek, hogy megszerezzék a hatalmat.

Neked mi ebben az új? Miért nem lepkéket kergetsz, olyan szépek, és lassan itt az ősz, lemaradsz róla, ha nem igyexel.

rasztaszív 2019.09.09. 09:56:51

@6.Lenin: ja.persze.talán még mindig az éllovasok között vagyunk,csak senki nem készített leltárt...:)

rasztaszív 2019.09.09. 09:57:29

@Kitiltott Vélemény: ami késik,nem múlik.valakin egyszer csattanni fog az ostor.még kijöhet úgy is,hogy olyanon,aki pont megérdemli.

6.Lenin 2019.09.09. 10:01:21

@rasztaszív:

Az olyan összehasonlítgatások, amikről írsz a hozzád hasonlóan gondolkodni képtelen egyedeknek készülnek, MINDEN OLDALON (ha nem értenéd, seggfejkém)

rasztaszív 2019.09.09. 10:05:34

@6.Lenin: "a rendszerváltáskor a térségben az élvonalból indultunk,és egyértelmű tendencia vezetett odáig,hogy ma már nem tartozunk oda."

hol ebben az összehasonlítgatás?tulajdonképpen mi az,amit megkérdőjelezel belőle?

6.Lenin 2019.09.09. 10:10:00

@rasztaszív:

A célt, amiért ezeket készíti valaki, valamilyen hamis célból.

B+, a szomszédod egy hajléktalan, aki maga alá vizel, sőt darabosakat is elhelyez itt-ott.
Te már eljutottál odáig, hogy csak bevizelsz néha. Óriásit fejlődtél.

rasztaszív 2019.09.09. 10:11:42

@6.Lenin: bocs,te valaki másnak válaszoltál...?érted a kérdést...?:)

6.Lenin 2019.09.09. 10:19:42

@rasztaszív:

"a rendszerváltáskor a térségben az élvonalból indultunk,és egyértelmű tendencia vezetett odáig,hogy ma már nem tartozunk oda."

Ezt írtad, te faszfej, valamilyen térséghez képest voltunk valahol, vagyis valakikhez hasonlítottál bennünket. A saját hülyeséged se érted?

Nem tudom a többi térségben lévő ország mennyire volt eladósodva, mennyit adtak el a nemzeti vagyonból, mekkora gazemberek voltak a hatalomban, ugyanazok vezényelték-é kívülről, mint nálunk és még lenne néhány ezer kérdés.

Ezeket valaki tisztázta anno? Ott és itt? mi a faszról beszélsz te szerencsétlen.?

Nyúlj a gatyádba, és, ha találsz ott valamit, játsszál azzal.

6.Lenin 2019.09.09. 10:25:02

@rasztaszív:

Gondolom, hogy miért nem értetted. javítok...

"B+, a szomszédod egy hajléktalan, aki maga alá vizel, sőt darabosakat is elhelyez itt-ott.
Te már eljutottál odáig, hogy csak bevizelsz néha. Óriásit fejlődtél. " A MÁSIK HAJLÉKTALANHOZ KÉPEST. KEZDETBEN IS KICSIT JOBB VOLTÁL,MERT RITKÁBBAN SZARTÁL BE. TEHÁT TE ÓRIÁSI LÉPTÉL ELŐRE.

rasztaszív 2019.09.09. 10:25:36

@6.Lenin: az élvonalból indultunk,vagy nem?most ott vagyunk,vagy nem?egyértelmű a tendencia,vagy nem?ezekre koncentrálj:)

nem azok a hülyék,akik tényeket hasonlítanak össze.

6.Lenin 2019.09.09. 11:26:09

@rasztaszív:

Honnan tudod, hogy honnan indultunk, ha nem készült sem itt, sem máshol, mindenre kiterjedő felmérés (leltár) ? Neked valaki megsúgta?

Milyen tényekről hablatyolsz?

Persze, hogy mondanak ma mindenféle faszságot, mert az egyik oldal vissza szeretne kerülni, a másik meg azt szeretné, ha azok soha nem jönnének vissza.

Aki érzi a saját bőrén, vagy képes gondolkodni is, azoknak nem kellenek az ilyen összehasonlítgatások. Csak képes vagyok eldönteni, hogy mikor is volt jobb, és miért.

Akik valamilyen oknál fogva ezt nem képesek eldönteni egyedül, azoknak kellenek ilyen mankók, hogy valamilyen irányba mozduljanak. Kergessenek, akadályozzanak, vagy felemeljenek, támogassanak valakiket.

Itt nincsenek tények, csak arra hajazó hamis adatok., valamelyik fentebb említett célból.

Eleve nem lehetnek tények, hiszen minden országban más a történelmileg, gazdaságilag, politikailag bejárt út. Teljesen más a vezetőik és polgáraik mentalitása, hozzáállása, szándéka.
Mi a faszt szeretnél hasonlítgatni, te szerencsétlen?
Almát a dinnyével?

Nem találtál semmit a gatyádban? Próbálkozz a szomszédban, hátha örülne neki, és végre lenne értelme a te életednek is.

rasztaszív 2019.09.09. 11:32:18

@6.Lenin: az ezzel kapcsolatos tényeket meg lehet vitatni.a többség szerint ilyenek vannak.amennyiben egy ilyen diskurzusba be tudsz kapcsolódni,arra szívesen reagálok is.a kaka-pisi szintet kihagynám...:)

6.Lenin 2019.09.09. 11:36:14

@rasztaszív:

Látom nem érted, vagy nem akarod megérteni. Játssz a pöcsöddel, az van veled egy közösségben, talán.

rasztaszív 2019.09.09. 11:40:36

@6.Lenin: a végső menedéked mások alteste...:)

6.Lenin 2019.09.09. 11:48:28

@rasztaszív:

Magányos vagy? miért nem keresel akkor hozzád hasonló társakat?
Igaz, én vagyok a hülye, mert eddig mindig ez lett a vége a "társalgásunknak", vagy inkább a vég, és értelem nélkülinek.

Mit gondolsz, ha leáll vitázni egy mélyen vallásos ember egy ateistával, annak mi lesz a vége? Megígyőzheti az egyik a másikat? Azon kívül, hogy egy csomó időt elbasztak erre, és mind a ketten úgy szálltak ki, hogy győztesnek érzi magát.

rasztaszív 2019.09.09. 11:50:08

@6.Lenin: akinek a tény nem tény,az nem vallásos,hanem bolond.

6.Lenin 2019.09.09. 11:55:17

@rasztaszív:

Akkor minden hívő, és ateista bolond, mert egyik se tudja a TÉNYT bizonyítani. Látod, hogy nem érted miről is írtam eddig neked.
Ugyebár a TÉNY az lenne, hogy az egyik szerint létezik, a másiknak az, hogy nem. De egyik sem tud bizonyítani semmit, csak hisz a maga igazában.
Mi a TÉNY, seggfejkém?

rasztaszív 2019.09.09. 11:58:59

@6.Lenin: a többség szerint pedig tények léteznek.mind bolond...?:)

CSOKKI MÁLNA 2019.09.09. 12:08:41

@nu pagagyí: A tényeket hazugságnak titulálni a legegyszerűbb.. De előbb utóbb mindig rátok vigyorog a valóság, mint tavaly április 8-án..;)

nincs1itt 2019.09.09. 12:33:33

@Kitiltott Vélemény: szépen összefoglaltad. ez van/volt mo.-on.

nincs1itt 2019.09.09. 12:37:02

@Kitiltott Vélemény: azt még tegyük hozzá, bizony ezen káderek gyermekei, rokonai már eljutottak külföldre, szereztek némi rálátást a piacgazdaságra, esetleg már külföldön tanultak. mert előttük, a volt mszmp káderek előtt, világos volt az összeomlás, az időpont volt csak kérdés. felkészültek, amennyire csak lehetett vagy képességeik engedték.
aztán jött az a mondat, antall-tól"tetszettek volna forradalmat csinálni!". és tessék, mára ez van..

6.Lenin 2019.09.09. 12:59:51

@rasztaszív:

Hisz abban, hogy léteznek.

az egyik abban hisz, hogy a rendszerváltáskor igen jól álltunk ( akkor mi a picsának váltottunk)
A másik abban hisz, hogy éppen ideje volt(lett volna, ha tényleg váltunk)

A rendszerváltáskori bukott polgi szeretne most indulni, mert úgy érzi neki rosszabb most (joggal, mert nem lophat, dolgoznia kell).
Vannak, akik támogatják, mert hasonló cipőben járnak.

Vannak, akik azt mondják most jobb, és nehogy visszajöjjön még egyszer.

Majd okt 13-án eldől, hogy mi a helyzet. Melyik lenne a tényszerűen jobb megoldás?
Az egyiknek ez, a másiknak az. Mi a tény? az igen, hogy valamelyik csoport nyer, de...????

rasztaszív 2019.09.09. 13:51:01

@6.Lenin: vannak,akik a tényekből indulnának ki,és vannak,akik nem.szerinted melyik a jobb megoldás?:)

6.Lenin 2019.09.09. 14:13:19

@rasztaszív:

Nincs jó megoldás. Egyiknek valami tény, ugyanaz másoknak nem.
Ez a vég nélküli küzdelem valószínűleg a lényeg. Mert, ha valamelyeket elfogadnánk végleges megoldásnak, értelmetlenné válna az amúgy is értelmetlennek tűnő.

De most kezdjük elölről, hogy kinek van igaza, a mélyen hívőnek, vagy az ateistának? Melyiknek a tényei igazak? Vagy fogadjuk el, hogy mindkettőnek, vagy egyiknek se.
Talán mindkettőnek joga van hinni a magáéban. Vagy ez sem jó, mert benne van az állandó szembenállás, ütközés lehetősége.
Vagy egyiknek sincs igaza, de valamivel el kell baszni az időt a születés, és a halál közt.

Neked melyik szimpatikusabb? Gondolom az, amiben CSAK neked van igazad. Legyen ez, zárásként. Nekem egyik verzió sem létkérdés.

rasztaszív 2019.09.09. 14:24:35

@6.Lenin: barátom,ha te nem vagy hajlandó a tényekből kiindulni,akkor az így cselekvők számára egyszerűen nem vagy beszámítható.de természetesen jogodban áll...:)

6.Lenin 2019.09.09. 14:33:02

@rasztaszív:

Tényként állítottad, hogy 90-ben nagyon jól álltunk. OK!

Kihez képest, miben? Gyerünk a cáfolhatatlan tényekkel. Mert látom ragaszkodsz a hülyeségedhez.

Minden tökéletesen legyen alátámasztva, cáfolhatatlanul.

De nekem elég lenne, ha csak a 90-es, és a mostani helyzetet hasonlítanál, mert akkor jobban kiderülne, hogy hívő vagy, vagy ateista.

Választhatsz.

rasztaszív 2019.09.09. 14:40:22

@6.Lenin: azt állítottam,amit írtam.azzal foglalkozz:)

6.Lenin 2019.09.09. 14:41:57

@rasztaszív:

Menjél te a jó büdös picsába.

rasztaszív 2019.09.09. 14:45:57

@6.Lenin: az már meghaladná a képességeidet...?:)

6.Lenin 2019.09.09. 14:51:51

@rasztaszív:

Igen, nem vagyok elmeorvos, fordulj szakemberhez.

Te tényleg azt hitted, hogy belemegyek értelmetlen, táblázatokkal, hamisított adatokkal való egymás fejéhez dobálásába? Tényleg ennyire hülye lennél?

(Mondjuk már vagy 1000x bizonyítottad, de mindig beugrom neked. Ezt elismerem)

rasztaszív 2019.09.09. 15:09:45

@6.Lenin: tudom,hogy nem lenne esélyed.de az,hogy ezért az elmebetegség látszatát is bevállalod...?ez azért már durva...:)vagy csak túlértékeltelek

rasztaszív 2019.09.09. 15:12:28

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: mert úgyis itt lesz.akkor már mutasson pár mutatványt:)

A segg Ondó Viktor azt hiszi, antitestekre tesztel 2019.09.09. 15:20:48

@rasztaszív: Akkor lehet, hogy újat mondok. Ez semmi értelmesre nem képes. Csak ellentmond neked, hogy új válaszra sarkaljon.

rasztaszív 2019.09.09. 15:23:29

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nem azt mondom,hogy jól idomítható,de legalább mókásan ugrál...:)

6.Lenin 2019.09.09. 15:32:43

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN

"Ez semmi értelmesre nem képes. Csak ellentmond neked, hogy új válaszra sarkaljon. "

Nem erre mondják jobb helyeken, hogy a vita, véleménycsere így zajlik? Az 1. ellentmond a másiknak, válaszra készteti, hogy próbálja alátámasztani a mondandóját?

Ti csak azt tudjátok elképzelni, hogy leírtok egy oltári nagy baromságot, mások meg rábólintanak, hogy milyen okosak vagytok?
Ti tényleg elmebetegek vagytok, mint a főnökötök is , Fletó.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.09. 17:20:15

@6.Lenin: Ennyi év után végre kinyögtél egy értelmes mondatot!
Van még remény!XD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.09. 17:35:47

@6.Lenin: Aztá' Mi a kurva anyádér' lenne nekünk főnökünk a fletó?
Azért,mert neked csak a talpad látszik ki viktor seggéből?

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.09. 18:16:00

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: LOL! Ez mellélőtt öccse!:))
Ne magatokból indulj ki,fideszgeci!XD

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.09. 19:27:41

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: A fideszkomcsik filozófiája:Vádold azzal az ellenfeledet,amit te csinálsz.
Már vagy tíz éve így nyomjátok köcsögök!

SzemkilővetőNÉ Brüsszelbe menekűl................. 2019.09.09. 20:13:59

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: Ezt pont a liberalisok csinaljak. Evtizedeken at fasizmussal vadoljak a fideszt, aztan osszefognak a fasiszta jobbikkal. Mar elorre rohogok, amikor 2 ev mulva megkezdodik a mi hazank mozgalom tisztara mosasa, mert majd ossze kell fogni veluk a gyozelemhez. Es majd latjuk az egyutt vonulo, egyutt tunteto Torockai, Gyurcsany parost.

6 Lenin 2019.09.09. 20:38:17

@rasztaszív: bármikor elmék a jó büdös picsába, nem haladja meg a képességeim...
süti beállítások módosítása