B1 blogcsalád



Orbán Viktor fenyegetése: akinek nincs gyereke, az fogja eltartani azt, akinek van

2019. szeptember 05. - nickgrabowszki

Köteles leszel munkavállalókat előállítani az államnak. Vagy finanszírozni őket.


A Fidesz elnöke kipihente magát. Visszatért horvátországi nyaralásáról, és rögtön erősen nyitott egy - demográfiai konferenciának nevezett - propagandaeseményen, ahol államcélnak, kormányzati feladatnak nevezte az erőteljes demográfiai politika folytatását, egyúttal azt is elismerte, hogy az eddig 9 év kudarcos volt:

a fordulópont még nem történt meg.

Előadta ugyanakkor azt a nézetét is, hogy a gyerekvállalás puszta pénzkérdés:

A jó családpolitikához erős gazdasági alapok is kellenek, azt tapasztalom, ehhez pénz is kell. (...)

Akkor győztünk, hogy ha egy olyan családtámogatási rendszert tudunk felépíteni, hogy a gyermeket vállalók garantáltan jobb életszínvonalon élnek, mintha ugyanezek az emberek nem vállaltak volna gyermeket.

Már azzal, hogy gyermeket vállaltál, anyagilag egy előnyösebb helyzetben vagy, mintha azt a döntést hoztad volna, hogy nem vállalsz gyereket.

Ezt a pontot keressük, ezt akarjuk elérni, itt fog átbillenni majd a magyar családtámogatási rendszer, de egyelőre még nem tartunk itt, ehhez még jó néhány év kitartó munkájára lesz szükségünk.

Amiből egyrészt azt következhet, hogy Orbán nincs tisztában a jelenlegi anyagi viszonyokkal és a gyerekvállalási költségekkel. Például a gyerekvállaláshoz nyújtott kormánytámogatással, az ún. családi adókedvezménnyel, ami átlagfizetés esetén gyerekenként és naponta kb. 300 forint.

Napi 300 forintból próbáljon valaki gyereket etetni, ruházni, felnevelni.

Másfelől viszont az is következhet, hogy Orbán nagyon is tisztában van mindezzel, és a beszéde valóban a következő évek kormányzati politikáját volt hivatva előrejelezni. Mivel a visszatérést a Rákosi-kor repressziójához, az ún. gyermektelenségi adóhoz, valószínűleg még a fideszesített Alkotmánybíróság gyomra se venné be, alighanem az a terv, hogy tovább - és drasztikusan - tervezik növelni az adókedvezményeket.

Mígnem végül el nem jutunk addig, hogy minden közterhet a gyerektelenek (például katolikus papok, melegek, drogos hippik, ateista zöldek, romkocsmák félhomályában merengő értelmiségiek és egyéb nihilisták, illetve azok, akiknek van ugyan gyerekük, de már elmúlt 18) kénytelenek vállalni. Beleértve az iskola- és óvodaépítések, -felújítások, a nyugdíjbefizetések, vagy a stadionépítések és fideszes-orbáni klientúra gazdagodásához nyújtott egyéb állami támogatások költségeit.

Mert a jelenlegi gyereknevelési költségek ismeretében nyilvánvaló, hogy gyakorlatilag nulla környékére kellene csökkenteni a gyereket vállalók befizetéseit, ha a kormány azt akarja, jobban éljenek, mint a gyerektelenek. Ergo az államot a többiek tartanák el.

A terv, amit Orbán bejelentett, valójában egy tőketranszfer, belső gyarmatosítás,

a jövedelmek átcsoportosítása egyik állampolgári csoporttól a másikhoz.

Ami valójában represszió. Ugyanarra az eredményre vezet, ha pozitívan diszkriminálja a gyerekvállalókat, mintha  negatívan a gyerekteleneket. Azok fogják viselni Orbán álmának, a fiktív és absztrakt, ún. nemzeti közösség fenntartásának költségeit, akik nem is hisznek annak létezésében.

De legalábbis nem gondolják, hogy államérdek megelőzné az egyénit, és hogy kötelesek kis munkavállalókat előállítani Orbánnak, ha ő úgy rendelkezik.

Mintha a kormány az ateisták adójából építene templomokat.

Ha ez nem csak propagandabullshit, hanem tényleg bevezetik, az valóban fordulópont lesz, és végleg kettészakítja majd Magyarországot. Az eredménye viszont egyáltalán nem a demográfiai áttörés, hanem az lenne, hogy a gyerektelenek elhagynák az országot, és elköltöznének oda, ahol nem büntetik őket egy személyes döntésük miatt.

Mondjuk persze az is lehet, hogy éppen ez a cél.

A bejegyzés trackback címe:

https://b1.blog.hu/api/trackback/id/tr9415042046

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Cycmen 2019.09.05. 17:53:38

Bazd a pinát ahol éred,
ezzel is a hazát véded!

Cycmen 2019.09.05. 17:55:04

Orbán Viktor azt üzente,
üzekedjetek naponte!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.05. 17:56:31

A Zorbán csak szálljon le a méhemről!!!
Én az egész bolygót mentem meg a gyermektelenségemmel, egyes porfészkek demográfiája nem izgat!!!!

#childlessfortheplanet #climatechange #gretasailsaway

alöksz róz 2019.09.05. 17:59:59

@R.V.J.: ez az elsőzés nálatok pontra megy a központban?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.05. 18:02:50

@alöksz róz:
Nem, de praktikus.
A művezetőnek nem kell sokat görgetni, egyből látja ki van műszakban.

GNDL 2019.09.05. 18:04:22

Nézd, egyrészt generalissimó Orbán elég nyilvánvalóan nem tartja be az orvosainak utasításait, és nem szedi rendesen a rajta egyre látványosabban elhatalmasodó skizofréniájának a legalább látható, észlelhető tüneteit enyhítő antipszichotikumokat, így mentálisan is egyre rosszabb állapotban van. Tehát tök felesleges ma már azzal foglalkozni, hogy mit beszél a Kedves Beteg, mert nem csak minden egyes szavába de gyakorlatilag a szóközökbe és írásjelekbe is bele lehet kötni, alapvetően cáfolni mindent amit mond, mert részben alaptalan hülyeség amit szajkóz, részben meg komolyan, ne szépítsük, agyrém... :) Erre szoktam mondani, hogy józanul elképzelni sem tudsz semmit arról, hogy mi járhat a fideszesek fejében, mert ahhoz neked egy marék antidepresszánst kéne leöblítened egy fél üveg kék Smirnoffal, és még rápöppenteni egy korrekt jointot is, hogy olyan szellemi korlátok közé legyél szorítva ami náluk az alapértelmezett. :)

Másrészt meg pont ez a baj a fideszes elvtársakkal is, hogy annyira beleélték már magukat az alaptalan sikerpropagandáikba, miközben gyakorlatilag degeszre lopták magukat közpénzekkel, hogy fogalmuk sincs a realitásokról, arról, hogy mi a fene történik az országban, mennyit kell dolgozni egy átlagbérért és abból hogyan lehet megélni, nem hogy mindebből még gyermeket vagy akár gyermekeket is eltartani, öltöztetni, iskoláztatni, satöbbi...

Szóval alapvetően egy meddő dolog ez már... kár a gőzért. :)

Cycmen 2019.09.05. 18:33:08

@GNDL: Hát igazad van részben, mert néha tényleg kár ha megszületik egy gyerek, például téged is inkább lenyelt volna az a jó édesanyád!
Gondlom te perpill éled a buzik boldog gyermektelen életét!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.05. 18:33:21

@GNDL:
"mennyit kell dolgozni egy átlagbérért és abból hogyan lehet megélni, nem hogy mindebből még gyermeket vagy akár gyermekeket is eltartani, öltöztetni, iskoláztatni, satöbbi..."

Sokaknak tényleg a pénzről szól, de másoknak meg az időbeosztásról, meg az életstílusról.

Nekem nincs gyerekem, mert karbonlábnyom tudatos és klimaváltozásellenes vagyok.
Ezen felül egy gyerek miatt ne járjak moziba, vagy étterembe??? Esetleg ne utazhassam körbe a világot??? Pfffff
Majd emigrálok Norvégiába, ahol becsülik a gyermektelenek önfeláldozását!!!

Cycmen 2019.09.05. 18:37:07

Kíváncsi vagyok, hogy a libsiproli taga 20 erre mit lép, hiszen van két gyereke tudtommal, így akaratlanul is Orbán kezére játszott a kis potenciális fideszes!

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.09.05. 18:39:16

@Cycmen: úgy tudom pink madzája van
ám ki tudja lehet gyereket vett

taga20 2019.09.05. 19:22:32

@Cycmen:

nem leszel a feleségem, bármennyire is csöpög a nyálad kisköcsög!:)))

6.Lenin 2019.09.05. 19:37:54

Én is támogatom, hogy a ballibák ne szüljenek, és, ha sietnek, még utolérik a dínókat.
Már csak azt nem értem, hogy aki már megszületett közülük, mi a faszra vár?
Miért nem indulnak hatalmas csoportokban a fény felé hamarább, ezzel megmentve a Földet.
Csaknem fontosnak érzik magukat?

Sir Bates dö Hól 2019.09.05. 20:04:48

@6.Lenin: Lajos, oly mértékben diszkreditálod magad, hogy még a legsötétebb ner-cseléd is utálkozva köp erre;
Lajos, az nem gond, hogy végletesen ostoba vagy -tudod, lángeszed majd a szalonnasütéshez-, ám eddig legalább volt benned valami humánum...

6.Lenin 2019.09.05. 20:13:03

@Sir Bates dö Hól:

Te is megmenthetnéd a Földet. Sírna valaki utánad? Néhány arab prosti?

Humánum? Az valamilyen lóbetegség? Nem ismerem, nem értek a lovakhoz.

sZulamith 2019.09.05. 20:13:59

Szerintem a gyermek születése nem vállalás, az nem egy teher. Lehet mondani, hogy a gyermektelenek adójából történik a gyermeknevelés, ha már ilyen vulgáris módon leegyszerűsödik a gyermek születése, nevelése.

CSOKKI MÁLNA 2019.09.05. 20:16:41

@6.Lenin: Én csak azt nem értem, hogy miért nem akarják libsivé tenni a beözönlő muszlimokat. Rendben, hogy velük akarják lenyomni a fehér európai kultúrembert, de mi lesz utána? Az európai muszlim kalifátusokban nem lehet majd pridedot tartani, meg nem lesz genderkurzus az egyetemen, csak muzulmán hittudósok. A nők pedig csak férfikísérővel vagy gardedammal léphetnek majd ki azt utcára lefátyolozva.. Jó lesz ez nekik..?

CSOKKI MÁLNA 2019.09.05. 20:18:33

@R.V.J.: Vajon mekkora egy vezetékégetésből élő kis 21 fős skandináv calád karbonlábnyoma..?:)

6.Lenin 2019.09.05. 20:19:29

@sZulamith:

A születés a faj fenntartása, aki erre nem képes , kipusztul.

Mi a fenéért teremtette az Úr a nőt? Szexuális örömszerzésre való segédeszköz?
Nem lett volna elég az egyik kézen egy finomabb (szőrös) marok? Nem is pofázna vissza.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.09.05. 20:20:00

"minden közterhet a gyerektelenek (például melegek, drogos hippik, ateista zöldek, romkocsmák félhomályában merengő értelmiségiek és egyéb nihilisták) kénytelenek vállalni"

Lippsikem, ez esetben fejen talaltad a szeget.

Mivel az emlitett csoportok tarsadalmi hasznossaga amugy minimum megkerdojelezheto (de inkabb negativ), tenyleg nek baj, ha a kozteherviselesbol fokozottan veszik ki a reszuket.

Ha pedig ennek hatasara kivandorolnak Magyarorszagrol, az egy igazi win-win szituacio lehet.

6.Lenin 2019.09.05. 20:23:01

@CSOKKI MÁLNA:

1 jótanács: ne próbálj ballib logika szerint gondolkodni, beleőrülhetsz te is.

alöksz róz 2019.09.05. 20:23:47

@6.Lenin: "Nem lett volna elég az egyik kézen egy finomabb (szőrös) marok?" - nem jó, kifolyna kezemből a zizi

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.05. 20:37:18

@CSOKKI MÁLNA:
"Vajon mekkora egy vezetékégetésből élő kis 21 fős skandináv calád karbonlábnyoma..?"

Passz. Kérdezd a norvégbárót, nála vannak a dokumentumok.

6.Lenin 2019.09.05. 20:48:13

@Sir Bates dö Hól:

A humánum, lóbetegség, FRO, liberalizmus, adott egy jó reklám tippet

Polgártárs, fáj a nyaka! A lóbalzsam már nem segít?

Itt egy forradalmian új megoldás:

Guillotine !!

Garantáltan nem fog fájni többé!!

nincs1itt 2019.09.05. 20:50:21

@6.Lenin: uljanov, és mi lesz a mutálódott génállománnyal - fideszesnek - született ballibsi gyerekekkel? te takarékláng elme...

taga20 2019.09.05. 20:53:31

@6.Lenin:

mi van fater?

látom sír nagyon betalált.

össze-visszakínlódsz, de nem bírsz szabadulni:)))

6.Lenin 2019.09.05. 20:59:41

@taga20:

Sir? Nálam ő = 1 rakás kaki.

B+, majdnem azt írtam, hogy jó8 nektek, és sokasodjatok.
Javítok...

Jó8! ballibák, és mentsétek meg a Földet !

Megyek nézek inkább értelmes embereket (Háttérkép)

taga20 2019.09.05. 21:04:15

@6.Lenin:

jézusmária!

borosbájerbogár. a pöcegödör tisztább ezeknél a hulladékoknál!

ez való neked munkásőr, valóban!

2019.09.05. 21:12:00

Azt mondjuk nem vágom, hogy bár - szerencsére! - húznak el a picsába a lippsik, az mennyivel lesz jobb az itthon maradt turulos keresztény nemzethy magyaroknak, hogy helyettük jönnek az ukránok. Csak szólok, azok nem keresztények ám, hanem ortodox autokefál, illetve pravoszláv patriarchátus vallásúak. Egyszóval: migráncsok...

HabonyArpi 2019.09.05. 21:13:28

A libsiknek engedélyezni fogjuk az születés utáni abortuszt. Minden lipsi aki elmult 18 éves, szabadon abortálhatja magát. Igy téve eleget, a liberális környezetvédelmi elvárásoknak.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.09.05. 21:18:50

@Látens Inszinuáció: Kicsit muveletlen vagy, az ortodox autokefal.az keleti kereszteny.

közíró MAXVAL bircaman · bircahang.org 2019.09.05. 21:23:50

A kormány az egészségesek adójából támogatja a betegeket, fújj!
S a nem-iskolások adójából az iskolásokat.

Pedig minden pénzt demokratikusan oda kellene adni Soros gazdának, majd becsületesen kihalni.

GNDL 2019.09.05. 21:37:42

@Magyarország MAGYAR Ország: A "mindenszo" egy orosz állami propagandaszemét... gondolom már neked is említettem. Tehát te ebben a formában orosz propagandista vagy... vagyis, magyar szemmel nettó hazaáruló. Csak mondom...

taga20 2019.09.05. 21:41:56

@Magyarország MAGYAR Ország:

laci meséjj milyen az idő leningrádban, te hazaáruló féreg?

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.09.05. 21:42:18

@GNDL: Mitol lenne orosz, товарищ?

Egyetlenegy cikk sincs benne по-русски.

taga20 2019.09.05. 21:46:57

@Magyarország MAGYAR Ország:

tucc te igor, ha szépen kér az ember:)))

2019.09.05. 21:57:04

@Magyarország MAGYAR Ország:

Fityeszdroid!

Te vagy műveletlen, mert az autokefál (jelentése görög eredetű, és jelentése saját fejű) egyházak NEM keresztény egyházak.

5 fő csoportjuk van:

Róma
Konstantinápoly
Antiochia
Jeruzsálem
Alexandria

Az autokefál egyházak NINCSENEK benne az eredeti, az egyházak szerveződésével kapcsolatos tanok között.

Slusszpoén, hogy az ukrán autokefál egyházat a többi ortodox egyház NEM ISMERI el.
Ráadásul az egyházat pátriárka vezeti és nem pap, és bizánci típusú az istentisztelet,
amely szintén nem keresztény.

Szóval helybe jöttél a lófaszért fityszbuzi.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.09.05. 21:57:51

@taga20: Nem tudtam.

Csak otszoros? Keves.

Szoljatok neki, hogy ti lippsik felajanljatok felevi fizeteseteket, hogy meglegyen a hatszoros is.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.09.05. 22:01:10

@Látens Inszinuáció: "az autokefál (jelentése görög eredetű, és jelentése saját fejű) egyházak NEM keresztény egyházak"

De. Az Ortodox egyhazak ugyanugy kereszteny egyhazak, csak nem tartoznak a Katolikus Egyhazhoz, a papa fennhazosaga ala.

Es?

Szerinted minket ez erdekel?

Attol meg a kereszteny az kereszteny.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.05. 22:03:23

@GNDL:
""mindenszo" egy orosz állami propagandaszemét..."

Becslések szerint az oroszok a GDP-jük másfélszeresét költik évente véletlenszerűen jobboldali álhíroldalakra és bérkommentelő trollokra az USA-tól Ukrajnáig bezárólag az egész világon!!!

www.businessinsider.com/russian-troll-farm-spent-millions-on-election-interference-2018-2

piszkafa · http://vurstli.blogspot.com/ 2019.09.05. 22:03:50

Annak idején az emeszpé pedzegette, hogy lesz egy új adónem, az elvárt adó. Aszonták akkor az ellenzéki haverok a megélhetési kocsmában, hogy á dehogy vezetik be. Oszt mégis. Tönkre is vágott egy csomó kisvállalkozást. Na most meg ezek pedzegetik a gyerekadót. Akkor ez is meglesz. Egyik sem jobb a másiknál, mert ez nem is a másik, hanem még mindig ugyanaz, csak még mindig nem veszik észre a nípek és inkább egymás torkának ugranak az ostobák.

morph on deer 2019.09.05. 22:53:51

@6.Lenin:
”Jó8! ballibák, és mentsétek meg a Földet”

Tőletek...

morph on deer 2019.09.05. 22:59:38

@Látens Inszinuáció:
“Szóval helybe jöttél a lófaszért fityszbuzi.”

Mondhatni: rákefált..!

Momentum beelőzte a románokat magyargyűlőletben. 2019.09.05. 23:00:30

@taga20: Arrol bezzeg nem beszeltek, hogy amig lipsi kormany volt, addig Soros Gyorgy vagyona 50-szeresere not a magyar adofizetok penzebol. Az akkor kilopott penzekbol fizeti most az illegalis bevandorlast.

Sir Bates dö Hól 2019.09.05. 23:34:50

@6.Lenin: "Mi a fenéért teremtette az Úr a nőt?"

korlátolt, hímsoviniszta gyökér vagy, egy igazi tapló suttyó (ez nem oldalfüggő, ennyit tudsz, ez a maximuma az egyedfejlődésednek)

Sir Bates dö Hól 2019.09.05. 23:39:33

888, pestisrácok vagy mindenszo: nem ciki ilyet belinkelni? nyugatifény nem ennyire gáz (bár én biztos, hogy nem égetném magam ilyennel...)

CSOKKI MÁLNA 2019.09.06. 00:27:54

@R.V.J.: Jó interdiszciplináris feladat lehetne valamelyik diákolimpián..:)

CSOKKI MÁLNA 2019.09.06. 00:32:35

@HabonyArpi: Még államilag is lehetne támigatni ingyenesen biztosított aranylövéssel..:)

Bambano 2019.09.06. 04:59:17

ha ezt nem felmenő rendszerben vezetik be, akkor viktor csak újabb bizonyságot tesz arról, hogy a saját szakmájához se ért, jogásznak még ócskább, mint politikusnak.

a gond az, hogyha elkezdenek büntetni valakit olyanért, ami ellen már nem tud tenni az életkora miatt, az enyhén szólva is necces. egy 5x évesnek már hiába mondja törvénnyel, hogy szüljön, nem tud. önhibáján kívüli dolgokért fogja büntetni ez a jogi gigász?

különben is minek szüljön, aki tudna: hogy még több magyar éljen Londonban? mondták már hozzáértők viktornak, hogy elsősorban nem pénzügyi okokból mennek ki az emberek, hanem azért, mert ezt az itthoni stílust nem bírták már gyomorral.

az ellenzék nyugodtan felvehetné kampányszlogennek, hogy kevesebb szülés -- kevesebb út mellé dobott sz.ros pelenka! nem hagyunk senkit az út szélén (kivéve használt pelenka)!

Vadai Agness 2019.09.06. 05:29:15

"Orbán Viktor fenyegetése: akinek nincs gyereke, az fogja eltartani azt, akinek van"

A Dk orommel konstatalja, hogy szerencsere az orszagban egyre tobb a csaladirtas, ez remenyeink szerint megoldja a problemat. Raadaskent elfogynak Orban szavazoi, es akkor vegre mi jovunk.

chrisred 2019.09.06. 06:02:17

Szerintem Orbán teljesen tisztában van a gyerekvállalás/gyereknevelés költségeivel, ezért mondta, hogy még nem valósult meg az elképzelés. Más kérdés, hogy olyan támogatási rendszerekkel, mint a csok meg a mostani családi kedvezmények, nem is fog soha megvalósulni. Nem hallott róla, hogy nagy barátaink, a lengyelek, nem a sokgyermekesek utólagos jutalmazásával akarnak demográfiai fordulatot elérni, hanem a családalapítás előtt álló fiatalok adómentességével?

rasztaszív 2019.09.06. 06:17:14

a kretén valláskárosult szemellenzősség legitimálása orbán valódi felelőssége,ami az adott helyzetben már a teljes humán szféra megmaradását,létezését fenyegeti.

zsaruvér 2019.09.06. 06:20:30

Ez megint belőtte magát vagy bebaszot.

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.09.06. 07:29:32

@zsaruvér: Vagy csak tudja mik a nemzeti sorskerdesek. Ellentetben veletek.

@rasztaszív: Magyarorszag kereszteny orszag, es mindig is az marad.

@chrisred: A babavaro... a csaladalapitas elott allo fiatalokat segiti. De adni csak igeret elleneben szabad, nem pedig differencialatlanul. (Utobbi egyreszt penzpazarlas, masreszt hol maradna az osztonzes?)

Raadasul az oke, hogy a fiataloknak segiteni kell az egzisztencia megteremteset, de a gyerek akkor kerul igazan sok penzbe, ha mar megszuletett. A sokgyerekesek tamogatasa nem "utolagos jutalmazas", hanem az altaluk felvallalt "kozszolgaltatas" (a tarsadalmi utanpotlas biztositasa) koltsegeinek reszbeni megteritese.

rasztaszív 2019.09.06. 07:34:35

@Magyarország MAGYAR Ország: nem fogjátok tudni kisajátítani az országot,csak magatokat leplezitek le,és járatjátok le azzal,ahogy bepróbálkoztok vele.

Európai téridő 2019.09.06. 07:46:17

@Látens Inszinuáció: Az ortodoxok is keresztények, akik az 1054-es "egyházszakadáskor" (schizma) váltak külön. Bizáncról is csak 1559 óta beszél a "világ", a nyugat-mucsai reneszánsz-humanisták történelemhamisításának "hála", miután hagyták, hogy 1453-ban az oszmán-törökök elpusztítsák a Kelet-Római Császárságot, Rómaniát. Ezt leginkább a római pápa akarta, de a Német-Római császár sem ellenezte. És a "középkort" is csak a nyugat-mucsai új népek, államok, neo-nemzetek találták ki, mert az "ókortól" jogfolytonos Kelet-Római Császárság, a Kelet-Római Birodalomnak, annak szétesése után, a puszta létével és "rómaiságával" is irritálta őket.

Európai téridő 2019.09.06. 07:51:25

@Európai téridő: Korrekcó: a Nyugat-Római Birodalom (Imperium Romanum és nem Baszileon Rómanión) szétesése után kerültek fasírtba egymással Európa "nyugatosai" a "Keletjükkel" és ez a "Nagy Háborúig" zajlott. Ekkor a "Közel-Kelet" került képbe, amely az addig évszázadokon át "tűrt-támogatott" Török Császárságtól elszakíttatott az 1915-ös Sykes-Picot egyezmény szellemének megfelelően. Az ottani káosz is nemsokára a centenáriumához érkezik.

havrilla 2019.09.06. 08:01:25

@rasztaszív:
Te meg szellemiszar vagy, agykárosult.

havrilla 2019.09.06. 08:02:34

A hónap legszarabb, leghazugabb cikke eddig.

chrisred 2019.09.06. 08:22:00

@Magyarország MAGYAR Ország: A babaváró nem támogatás, hanem hitel. Ahol az első gyerek semmit nem számít, csupán törlesztési halasztást.

"Raadasul az oke, hogy a fiataloknak segiteni kell az egzisztencia megteremteset, de a gyerek akkor kerul igazan sok penzbe, ha mar megszuletett."

Az oké, hogy akkor kerül sokba, de hogy annak a fedezetét mikor teremted elő, már más kérdés. A gyerekvállalás előtti idöszakban a párnak sokkal több ideje és energiája van pénzt keresni. Csak a magyar rendszerben az akkori keresetét kénytelen mások gyerekeire fordítani, legalábbis azt a részét, amit az állam leszakít belőle.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.06. 08:22:42

@havrilla:
"Minek élsz te barom? "

A küldetésem, hogy megmentsem a földet, amíg te teleszennyezed azt!!!
Nincsmit!!!

Toller Béla 2019.09.06. 08:27:13

Hja, bolondgomba, addig meg a gyerektelen fizeti a gyerekeseknek adott, sokszor abzsolúte felesleges milliókat - és együtt a ti féktelen pénzszórásotokat !

alöksz róz 2019.09.06. 08:28:26

@chrisred: ezt az elvándorlás ellen találták ki, de amíg ekkora a ny-k bérkülönbség, nem sokat fog érni

chrisred 2019.09.06. 08:32:59

@alöksz róz: A fiatalok elvándorlása ellen. Mégis, kiktől lehet várni a gyerekszám növekedését, ha nem tőlük?

alöksz róz 2019.09.06. 08:35:20

@Bambano: "mondták már hozzáértők viktornak, hogy elsősorban nem pénzügyi okokból mennek ki az emberek, hanem azért, mert ezt az itthoni stílust nem bírták már gyomorral." - ilyen különlegesek ezek a magyarok, az egész keleti régióból mindenki pénzügyi okokból megy ny-ra dolgozni, kivétel a magyarok, ők a gyomruk miatt. hozzáértők :D

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.09.06. 08:40:49

@chrisred: "csupán törlesztési halasztást"

Latod, ezek szerint megis szamit valamit? Persze az egy gyereknel tovabb kell lepni, mert matematikailag is vilagos, hogy egykekkel nem lehet legyurni a demografiai valsagot.

"annak a fedezetét mikor teremted elő, már más kérdés. A gyerekvállalás előtti idöszakban a párnak sokkal több ideje és energiája van pénzt keresni"

Ideje meg energiaja az lehet, hogy van, de azt meg senki nem akarhatja, hogy evekig a fedezetet teremtgessek, aztan mire meglesznek vele, addigra kifutnak az idobol (leketyeg a no biologiai oraja). Ahhoz, hogy nagycsalad legyen, harminc eves kor elott mar meg kell kezdeni a "csaladalapitast".

Hova fogják elásni KariGerit?! 2019.09.06. 08:42:58

@Toller Béla: Hat igy jartatok, budos lippsik

Ha lenne (lett volna) gyereketek, akkor most titeket is tamogatnia kene, de szerencsere erre nincs szukseg.

alöksz róz 2019.09.06. 08:48:30

@chrisred: pályakezdő fiatalok.
mennyit számít a szomszédban megkereshető minimum háromszoros pénzhez képest, ha 15-18%-ot hozzáadsz a pályakezdő fiatal béréhez? sokat nem lehet várni tőle, de nekem tetszik amúgy ez is.
beraknám szépen a babaváró támogatás mellé.

6.Lenin 2019.09.06. 08:50:05

@Sir Bates dö Hól:

"Mi a fenéért teremtette az Úr a nőt?"

Ekkora köcsög vagy? Minek neked a nő, ha csak rejszolsz?

alöksz róz 2019.09.06. 08:52:13

@chrisred: "A gyerekvállalás előtti idöszakban a párnak sokkal több ideje és energiája van pénzt keresni" - 26 éves korukig a lengyelek se fognak egzisztenciát teremteni..

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.06. 08:54:43

@alöksz róz:
"keleti régióból mindenki pénzügyi okokból megy ny-ra dolgozni, kivétel a magyarok, ők a gyomruk miatt"

Pedig a szakértöknek és Bámbánónak abban igaza van, hogy a hazai elvándorlásnak más okai vannak.

Elöször is ez egy banánköztársaság, Orbánbasi Macaristanja.

Másodszor, itthon mindenki veterán politológus, ezért az itteni állapotok szakmai alapú gyomorfekélyt okoznak a lakosoknál.

Harmadszor, amikor a ezen csoport tagjai kivándorolnak egy nyugati demokráciába, akkor ott nincs szavazójoguk, ráadásul az alapvetö politikai oldalakat sem tudják helyi szinten abszolválni, tehát a politika teljesen kikerül a beszélgetések témaköréböl.

Negyedszer, külföldröl lódítani a neten (határátkelö) és beleugatni a hazai helyzetbe (B1) kimondottan javítja a vendégmunkások közérzetét.

6.Lenin 2019.09.06. 08:57:56

@morph on deer:

Sajnálattal kell közölnöm Önnel, hogy a mi kipusztulásunkat nem lesz alkalma megélni, mivel Ön hamarább lesz kénytelen elindulni a fény felé-utódok hiányában a lófasz se fog Önnel törődni abban a korban, mikor maga tetszik vizelni.
Adjon ebben Önnek reményt, hogy ezt a kérdést nagy ívben letojom, mert az emberi szabadságjogokkal mindenben 1etértek, azzal is, hogy mindenkinek jogában áll kipusztítani önmagát, alkohollal, drogokkal, meg bármilyen Tescoban, OBI-ban is kapható eszközzel.

István Tamasi 2019.09.06. 09:03:07

Talán még Ratkó Anna fotóját is kitetette a Karmelita kolostor falára.

chrisred 2019.09.06. 09:06:58

@Magyarország MAGYAR Ország: "Ideje meg energiaja az lehet, hogy van, de azt meg senki nem akarhatja, hogy evekig a fedezetet teremtgessek, aztan mire meglesznek vele, addigra kifutnak az idobol (leketyeg a no biologiai oraja)."

Pont ezért kell lerövidíteni ezt az időszakot, ami logikusan úgy a legegyszerűbb, hogy egységnyi időszak alatt több pénzt legyenek félretenni a gyereknevelésre. (Illetve a kelet-európai viszonyokat ismerve egyáltalán legyenek képesek bármit is félretenni.)

zsgyula 2019.09.06. 09:08:14

Undorítóan szemét dolog...

6.Lenin 2019.09.06. 09:09:38

@chrisred:

Akinek csupán pénz kérdése a gyerek(utód) az ne foglalkozzon ezzel a kérdéssel. Ez jobb a saját , és a közösség szemszögéből is.

István Tamasi 2019.09.06. 09:09:58

Tapasztalva a csüngőhasú suttyó legfrissebb megszólalásait a grazi magánklinikán friss ágyneműt húztak fel és feltöltötték a gyógyszerkészletet.

chrisred 2019.09.06. 09:11:28

@R.V.J.: "Harmadszor, amikor a ezen csoport tagjai kivándorolnak egy nyugati demokráciába, akkor ott nincs szavazójoguk, ráadásul az alapvetö politikai oldalakat sem tudják helyi szinten abszolválni, tehát a politika teljesen kikerül a beszélgetések témaköréböl"

Uniós polgárként rögtön van szavazati joguk az EP választáson, meg a helyhatósági választásokon, ami a posztszovjet rendszerektől eltérően nem a központi államszervezet kinyújtott karja, hanem valós politikai tényező és saját forrásokkal rendelkező közhatalmi szint.

chrisred 2019.09.06. 09:13:02

@6.Lenin: Tehát Orbán se foglalkozzon mások gyerekvállalásával? Egyetértek.

6.Lenin 2019.09.06. 09:17:10

Azt hiszem rövidesen valakinek végre ki kéne mondania, hogy aki nem tesz semmit a közösségéért, annak a közösség szolidaritására sincs, nem is lehet semmiféle igénye.

A 22. sz jelszava a még életben lévőknek az lesz: ott döglesz meg, ahol csak neked jólesik, senkinek semmi köze hozzá.
Éljen a teljes szabadság, minek ehhez ember is?

chrisred 2019.09.06. 09:22:09

@6.Lenin: Ezek tényleg Lenin elvtárshoz méltó gondolatok.

6.Lenin 2019.09.06. 09:22:25

@chrisred:

Igen, senkinek , semmihez, semmi köze. Felőlem ott döglesz meg majd, ahol csak akarsz.
Minek kórház, iskola? Gyógyítsd önmagad, tanuljál, ha akarsz.

Mellesleg ez a kérdés 1re inkább álkérdés, hiszen az európai férfiak igen nagy %-a nemzőképtelen, és ez csak növexik.
1re inkább kitolódik a gyerekvállalás ideje, aminek a következménye egy igen életképtelen generáció.

A természet védekezik -Orbántól teljesen függetlenül-az ember ellenében. Csak szólok.

6.Lenin 2019.09.06. 09:26:48

@chrisred:

Ha végre kialakul majd egy tejesen öncélú társadalom, vagyis inkább egy emberi horda, miért is kéne bárkinek is bárkivel törődnie?
Nem leszarok mindenkit?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.06. 09:28:01

@chrisred:
"Uniós polgárként rögtön van szavazati joguk az EP választáson, meg a helyhatósági választásokon, ami a posztszovjet rendszerektől eltérően nem a központi államszervezet kinyújtott karja, hanem valós politikai tényező "

Érdekes kiegészítés, köszi. Te kire szavaztál, és mi alapján döntöttél a jelölt mellett? Gondolom nem a párt logója által gerjesztett zsigeri gyomorgörcs alapjaán, mint itthon.

Egyébként meg az önkormányzati és eus választójoggal való élés azért mindenhol jár nemi papírmunkával. Ez sokaknak szükségtelen fejfájást jelent, föleg akkor amikor lakhatás és/vagy a fix munka sem teljesen megoldott.

CSOKKI MÁLNA 2019.09.06. 09:30:42

@chrisred: A túlburjánzott felsőoktatás visszametszése viszont hosszú távon -is- eredményeket hoz majd..több női emancipáció=kevesebb gyerek..

rasztaszív 2019.09.06. 09:33:12

@havrilla: melyik oldal nevében is fogalmazod meg értékes véleményedet...?:)

chrisred 2019.09.06. 09:39:02

@6.Lenin: Az emberi közösségek sokkal korábban léteztek, még mielőtt a mindenkori pártunk és kormányunk le nem fektette direktívákba, hogy a keményen dolgozó kisember hogyan köteles szolgálni a közjót.

6.Lenin 2019.09.06. 09:44:05

@chrisred:

És hányféle közösség létezett már? És hol vannak már?

Neked a holnap reggel már nagyon távoli jövő?

Mi a faszért jelent egyeseknek szinte megoldhatatlan problémát, hogy létezik egy globális probléma, amire egyvalaki keres megoldást? Miért a megoldás kereső a probléma?

chrisred 2019.09.06. 09:44:09

@CSOKKI MÁLNA: Kevesebb felsőoktatás: több önállótlan felnőtt.

chrisred 2019.09.06. 09:47:54

@6.Lenin: Elárulom, azok a közösségek továbbra is léteznek, csak a politikusok nem szeretnek tudomást venni róluk. Szerintük csak olyan közösségek és társulások létezhetnek, amit ők irányítanak.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.06. 09:50:32

@6.Lenin:
" hogy létezik egy globális probléma,"

A globális probléma a túlnépesedés és a klímaváltozás. Ezekre MI keressük a választ.
Nem szülök, vegán vagyok, testemmel védem a fákat, nem veszek minden évben új iPhone-t és mindezt csak a múlt héten!!!!
Te mit tettél a földért??

6.Lenin 2019.09.06. 09:50:32

Miért jobb megoldás a nyitott társadalomnak nevezett?
Mert ez is válasz próbál lenni erre a globális problémára.

Miben lesz jobb, ha lecserélik Európa nemzeteit egy még szaporodni képes, és fogyasztás szempontjából is előnyös rétegre? A lényeg a profit, az emberiség legmagasabb értékrendje?

Lehetne beszélni erről is.

morph on deer 2019.09.06. 09:51:18

@chrisred:
“Nem hallott róla, ”

A legszomorúbb, hogy a magyar miniszterelnök egyedül a kényszerítést ismeri, mint kormányzati eszközt.
Nézd meg: elrettentés, büntetés, járjon rosszul, aki nem úgy viselkedik, ahogy ő elképzeli, - és akkor a többség már a legkissebb alamizsnát is kegyként éli meg!
Az, hogy normális gazdasági, infrastrukturális és törvényi hátteret biztosítson a gyerekvállaláshoz, fel sem merül! Most is csak arról van szó, hogy “érje meg” gyereket szülni, és szégyen azokra, akik mégse, mert ugye ez hazafias kötelesség, nehogy a nemzet kipusztuljon már valahogy..!
Micsoda primitív dolog ez, úgy őszintén?

Szüljél gyereket, de már az első lépéshez szükséges háttér sincs biztosítva!
Nincs megfelelő felvilágosítás, tájékoztatás, már kisiskolás szinttől kezdve, ami lehetővé tenné a megalapozott, felelősségteljes döntést.
Nincsenek meg a mindenki számára azonos módon elérhető, azonos szintű egészségügyi ellátás feltételei, mert se elég kórház, se orvos, se nővér, se védőnő, ami ehhez a projekthez elengedhetetlen!
Nincsenek meg az ország minden részén a megfelelő óvodák, iskolák, a hozzáértő, képzett és tisztességesen megfizetett személyzetről nem is beszélve!

Mindeközben nincs meg az a garantált anyagi- és szociális környezet, amely biztosítaná, hogy minden gyerek egészséges felnőtté cseperedhet, mert megfelelő módon étkezhet és normális családi környezetben élhet!

Ez ma mind NINCS, de szüljél a hazának..!

Az meg már unalomig ismert, hogy mihez is fog kezdeni a gyerek, ha valahogy mégiscsak felnő, és saját életet szeretne élni, a saját lábára állva.
Mert ugye a ledes világítást addigra már mindenhova felszerelték, és a szállodaiparban sem biztos, hogy pont lesz pár megüresedett vezetői poszt, eladó luxushotel, meg ilyesmik.

Lehetséges, hogy a mi drága jó “mi magyarok” miniszterelnökünknek a jelek szerint ezek az apróságok mind elkerülték a figyelmét?
Vagy tudja ő ezt jól, és azért próbálkozik a kényzerítő intézkedések bevezetésével, mert azt is tudja, hogy normális ember manapság kétszer is meggondolja, hogy vállaljon-e gyereket ilyen körülmények közé?

morph on deer 2019.09.06. 09:58:09

@6.Lenin:
“Sajnálattal kell közölnöm Önnel”

Megkaptam, iktatva..!
:)
A Tesco meg OBI körből kihagytad a fideszt, és a szellemi leépüléshez vezető óriásplakátjaikat, attól tartok, pedig azoknak bizonyítottan komoly tömegpusztító hatása van!

chrisred 2019.09.06. 10:02:48

@6.Lenin: A nyitott társadalom nem megoldás, hanem a polgári szabadságjogok következetes érvényesülésének következménye.

Nem tudom, ki akarja lecserélni Európa nemzeteit. Ismereteim szerint nem lecserélésre, hanem a nemzeti elkülönülés feloldására vannak elképzelések.

6.Lenin 2019.09.06. 10:02:53

@R.V.J.:

Felőlem fel is akaszthatod magad a megmentet fákra.
Csak tudod kicsit érdekes, hogy néha olvasni olyasmiket is, hogy valamikor a sarkokon dús erdők léteztek, és a sarkok mélyebb rétegeiben is sok ezer éves,ismétlődő (periódikus) folyamatok is felfedezhetők. A klíma, mágneses sarok változásainak nyomai.

Az ember egy érdekes lény, kurva okosnak tartja magát, az Univerzum csúcsának, aztán képes bevenni bármekkora marhaságokat is, pillanatnyi célok érdekében, vagy tudatlanságból.

"Te mit tettél a földért?? "

Gondolkodom én is egy megoldáson. Gyerek = környezeti szennyezés.
Miként lehet a lehető leggazdaságosabban, leggyorsabb módszerekkel a legtöbbet elpusztítani, megakadályozni a születésüket, hogy megmentsük a fákat, és a méhecskéket.
Szerintem nem vagyok ebben egyedül, és nagyon kell igyekeznem, hogy én találjam meg a legjobb megoldást. Igaz mások se lustálkodnak.

morph on deer 2019.09.06. 10:03:42

@6.Lenin:
“jav. mikor maga alá”

Vagy bárki más alá is, ott a nyomortanyán, persze :)

OT. Erről jutott eszembe Robin Williams, amikor az alkoholizmusáról beszélt: “Hé, ki szart bele a nadrágomba?! Aztán kiderül, hogy én...”

6.Lenin 2019.09.06. 10:07:10

@morph on deer:

"szellemi leépüléshez vezető óriásplakátjaikat, attól tartok, pedig azoknak bizonyítottan komoly tömegpusztító hatása van! "

Igazad van. Ez a ballib oldalon már nyíltan is tapintható sikereket hozott.

Megpróbáltam szerény lenni, nem szeretek dicsekedni, ha valami tényleg sikeres, még seggnyalónak néznének itt a leépült honfitársaim.

chrisred 2019.09.06. 10:07:28

@6.Lenin: Én olyat is olvastam, hogy volt, amikor forró magma borította, és olyan is, amikor több kilométeres jégréteg. Ugyanakkor az emberiség számára az lenne előnyös, ha a neki kedvező környezetet tudná a lehető legtovább megtartani.

CSOKKI MÁLNA 2019.09.06. 10:09:07

@morph on deer: Bla-bla-bla.Épp a világ legcsóróbb országaiban születik sok gyerek.A gyerekvállalás nem egzisztenciális,hanem kulturális kérdés..A kártékony libsizmust kell kiirtani a női fejekbenn..

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.06. 10:15:57

@6.Lenin:
"Az ember egy érdekes lény, kurva okosnak tartja magát, az Univerzum csúcsának, aztán képes bevenni bármekkora marhaságokat is"

A fák a széndioxidot oxigénné alakítják. Az oxigént a Föld élölényei belélegzik és széndioxidot lélegeznek ki. Körforgás.
A szénalapú világgazdaság széndioxidot termel, miközben kitermeli a fákat.
Gondold végig. Kell hozzá biokémikusi végzettség, hogy kitaláld mi lesz a vége?

A föld lakossága millió föben. Tényleg kell még több ember?
70,000 BC < 0.015
10,000 BC 4
8000 BC 5
6500 BC 5
5000 BC 5
4000 BC 7
3000 BC 14
2000 BC 27
1000 BC 50
500 BC 100
AD 1 200
1000 400
1500 458
1600 580
1700 682
1750 791
1800 1000
1850 1262
1900 1650
1950 2525
1955 2758
1960 3018
1965 3322
1970 3682
1975 4061
1980 4440
1985 4853
1990 5310
1995 5735
2000 6127
2005 6520
2010 6930
2015 7349

6.Lenin 2019.09.06. 10:16:09

@chrisred:

Szólj a momentumosoknak ,vagy néhány DK-snak, ők képesek bármit megállítani, a saját szellemi fejlődésüket is már sikeresen megállították.
Szerintem a klíma nekik smafu, félkézzel, bármikor megállítják.

6.Lenin 2019.09.06. 10:24:23

@R.V.J.:

Hallottál már a példamutatásról?

Az itteni vita adott egy jó 5letet. Szeretnék segíteni a haladó embertársaimon. Gondolkodom egy vállakolzás keretein belül megvalósítható, csoportos fény felé utazás megszervezéséhez, megvalósításához.

Szíveden viseled a fák, és méhecskék sorsát? Haladó vagy? Haladj szép csendben a fény felé! Vigyél magaddal másokat is! Majd az emlékedre rendezzünk valamikor, valamit.

Segítek, ne légy beszarva, nem fog fájni.

De ezen még csiszolni fogok. Valami ütősebb kellene. Mint a Kóla-rum keverék, vodkával kísérve.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.06. 10:30:18

@6.Lenin:
"csoportos fény felé utazás megszervezéséhez"

Nézd, ezzel nem leptél meg. A szélsöjobbon ahol leleddzel, a tömeggyilkosság egy kimondottan népszerü hobby.

chrisred 2019.09.06. 10:31:23

@CSOKKI MÁLNA: De ki akar olyan közösségben élni, ahol a gyerek csupán következmény, amivel nem törődik az, aki csinálja? A polgári társadalomban a gyerekvállalás egész életre szóló felelősség.

Talasz 2019.09.06. 10:32:07

2010-ben már köztudott volt Felcsúton: az orbán család 39 ingatlannal rendelkezik, melyek többségét maffia módszerekkel szerezték meg....

Minden ballib bérretteg 2019.09.06. 10:36:55

@CSOKKI MÁLNA:

Pontosan erről van szó. A liberálisok célja a nemzeti érzelmek kiirtása. Hogy irányítható öntudat nélküli polgárokat irányítsanak, manipuláljanak a ballib sajtó és média segedelmével, és a nemzeti erőforrásokat bagóért megszerezzék.

Ezt a gyerekvállalás megbélyegzésével, gyerekvállalásról történő lebeszéléssel, és migráció támogatásával viszonylag gyorsan lehet kivitelezni.

Azért kárognak

sZulamith 2019.09.06. 10:38:53

@6.Lenin: "A születés a faj fenntartása, aki erre nem képes , kipusztul."

morph on deer 2019.09.06. 10:40:16

@6.Lenin:
“...létezik egy globális probléma, amire egyvalaki keres megoldást? “

Gondolom már párszor hallottad a forgalommal szemben autózó felháborodott személy történetét, ugye?

“Miért a megoldás kereső a probléma?”

Lásd fent. Azért, mert akár egyetlen elmebeteg is képes komoly katasztrófát előidézni, ha kicsit is igyekszik! Márpedig igyekezetben itt most nincs hiány.
Csak éppen az irány hibás, de az legalább végzetesen.

6.Lenin 2019.09.06. 10:41:16

@R.V.J.:

Ebben nem szeretnék veled vitázni, hogy melyik oldal hány embertársunknak tette lehetővé a fény felé vezető utat.
Csak az utóbbi idők demokrácia exportját vennénk figyelembe, és olimpiai szám lenne, akkor a demokraták magasan nyernének.
Szélső jobbról A Félkezű Józsi is meg tudná számolni a megmaradt 3 ujján.

sZulamith 2019.09.06. 10:46:18

@6.Lenin: "A születés a faj fenntartása, aki erre nem képes , kipusztul."

Ezt senki nem vitatja. Csak a módszer nem mindegy, az állatoknál igen. A keresztény hit ezt nagyon finoman fogalmazza meg, éem pénzről beszél.

Minden ballib bérretteg 2019.09.06. 10:46:25

@morph on deer:

A demográfia problémára a születést ösztönző támogatások sora a megoldás.
Ez az egyetlen helyes irány.

Abban igazad van, hogy a libsik által képviselt irány végzetes a magyarságra és társadalomra egyaránt.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.06. 10:46:31

@6.Lenin:
"hogy melyik oldal hány embertársunknak tette lehetővé a fény felé vezető utat."

Ha itt a szélsöbalra gondolsz akkor valóban kár vitatkozni. A szélsöségekben összenö ami összetartozik. Mindenért a kozépkorú férfiak a felelösek.

Minden ballib bérretteg 2019.09.06. 10:49:30

@morph on deer:

Lófaszt nincs. A mi körülményeink mint gyerek, és a szüleimé, mint egykori gyerekvállaló sokkalta szarabbak voltak. A nagyszüleimé mégrosszabb volt.

Minden körülmény adott, és mindent el lehet érni ami nincs meg még.
A gyerekvállalsáról lebeszélni kívánó, magadfajta szarházi férgekre aki hallgat, az meg is érdemli hogy gyerektelenül élje le életét, és járuljon hozzá a társadalomban született gyerekek nevelési oktatási költségeihez.

Minden ballib bérretteg 2019.09.06. 10:52:31

@R.V.J.:

Eljutottunk oda, hogy a ballibek szerint a gyerekvállalás ösztönzlése szélsőjobboldali gondolat.

Gratulálok. :DDD

CSOKKI MÁLNA 2019.09.06. 10:53:32

@chrisred: Ha nincs gyerek,nincs jövő.Pl. nem lesz aki működtesse a gazdaságot,az államot,a szociális ellátórendszereket..Lesz viszont viruló iszlám közösség,és szép lassan visszasüllyedünk a középkorba..

6.Lenin 2019.09.06. 10:54:47

@morph on deer:

Te most játszod csak a hülyét?

A népesedés most globális probléma, egyik helyen a túlzott, másutt a nem megfelelő. Még a faj fenntartásához is.
Volt már itt-ott néhány elejtett megjegyzés, hogy máshol is foglalkoznak ezzel. Pl vírusok milyen hatékonyan képesek nagyobb tömegben embereket elpusztítani. Hol ajánlatos szabadon engedni őket.

Lesznek itt még drasztikusabb megoldásra is kísérletek, javaslatok, próbálkozások.

Hiszen szerintem sok változással az ember nem fog tudni mit kezdeni, talán még késleltetni sem. Mágneses mező változása, vulkáni tevékenység megállítása, felmelegedés. stb. Egy vulkán kitörős mennyi szennyező gázt, anyagot juttat a levegőbe?
Majd R.V.J. ráül? Vagy valamelyik cingár momentumos csajszi a vékonyka seggével letakarja őket?
Lehet Orbán megoldása se segít.

alöksz róz 2019.09.06. 10:59:50

@sZulamith: zseniális meglátás, igaz? :D

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.09.06. 11:00:08

@Minden ballib bérretteg: "A demográfia problémára a születést ösztönző támogatások sora a megoldás."

Egy faszt. Normális környezetet, normális országot, megbízható jövőképet kell építeni, hogy merjenek az emberek gyereket vállalni.

De semmi értelme az egésznek, ha az iskolarendszerből nem kreatív, értékteremtő emberek kerülnek ki, hanem összeszerelő robotok, akik magukat se tudják eltartani, nemhogy a társadalom hasznos tagjai legyenek.

A legolcsóbb megoldás az lenne, ha az oktatás minden gyereket befogadna.

6.Lenin 2019.09.06. 11:02:06

@CSOKKI MÁLNA:

Mit számít nekik bármi is, csak Orbán bukjon. Velük mi lesz utána, még az se számít.
írtam már, hogy meddő kísérlet az ő logikájuk mentén gondolkodni. Még lecsúszik az ő szintjükre az ember fia.

alöksz róz 2019.09.06. 11:03:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: "Normális környezetet, normális országot, megbízható jövőképet kell építeni, hogy merjenek az emberek gyereket vállalni." - pont ezt láthatjuk a gazdag nyugati országokban, igaz? :D

6.Lenin 2019.09.06. 11:05:10

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Te faszfej, egy amerikai, német, kínai gyárban nem összeszerelnek? Mindenki vezérigazgató?

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.09.06. 11:06:52

@Minden ballib bérretteg: "A liberálisok célja a nemzeti érzelmek kiirtása."

:))

"a gyerekvállalás megbélyegzésével, gyerekvállalásról történő lebeszéléssel, és migráció támogatásával"

Tudnál ezekre példákat mondani? Mert ilyenekről még csak nem is hallottam. Kíváncsivá tettél. Persze a való világból vedd a példákat, ne a fideSSfasszopók "alternatív" valóságából.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.09.06. 11:09:26

@6.Lenin: "egy amerikai, német, kínai gyárban nem összeszerelnek?"

Izrael, Finnország nem összeszereléstől lett fejlett. Ezek jó példák, hasonlóan mélyről indultak, mint mi, és kis országok. Csak minket a geci még mélyebbre ásott. A sebesség megfelelő, csak az iránya ellentétes.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.06. 11:11:07

@Minden ballib bérretteg:
"Eljutottunk oda, hogy a ballibek szerint a gyerekvállalás ösztönzlése szélsőjobboldali gondolat."

Ezt nem tudom megerösíteni, de a globális túlnépesedés megfékezése össznépi felelösség!!!

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.09.06. 11:16:41

@alöksz róz: "pont ezt láthatjuk a gazdag nyugati országokban, igaz?"

Fején találtad a szöget. Talán mégsem vagy olyan reménytelenül buta, az egyszerűbb dolgokat néha megérted.

6.Lenin 2019.09.06. 11:17:09

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

Ilyen összehasonlítások csak a te hülye agyadban léteznek.
Mikor tanultál te, melyik oktatási rendszerben? Tuti, hogy akkor Orbánnak még semmi köze nem volt hozzá.
Meg is látszik, ritka egy barom vagy. Ennyi rosszindulat csak egy kibaszott nyomorult emberben férhet el.
A szar életedért elsősorban te vagy felelős B+. senki más.

Egyoldalúan, kiragadott mutatókkal csak szándékos rosszindulattal lehet(ne) összehasonlítani bármit is. Csak semmi értelme, elve torz eredménye lehet, mi más, ha pont ez a szándék is. Szarzsák.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.06. 11:18:19

@CSOKKI MÁLNA:
"..Lesz viszont viruló iszlám közösség,és szép lassan visszasüllyedünk a középkorba"

Egyetlen esélyetek, hogy MI eu-kompatibilissé liberáljuk a muszlim-europaiakat és az afro-európaiakat.
Nélkülünk a választás úgyis csak a faji vagy vallási alapú tömeggyilkosság között van.

Most menj ki szépen az utcára és öleld meg az elsö fültágítós, rasztás ligetvédöt, mert ö az aki megmenti az életedet!!!

havrilla 2019.09.06. 11:20:47

@rasztaszív:
A normális értelmes emberek nevében.

morph on deer 2019.09.06. 11:20:55

@6.Lenin:
“Miben lesz jobb, ha lecserélik Európa nemzeteit...”

Mi hová költözünk, tudod már?
Talán Dél Afrika megfelene, ott esetleg újra fel lehetne éleszteni az apartheid nemes hagyományát, ami olyan szépen illik a gondolkodásmódunkhoz...
Amúgy szerintem Európa lényegesen jobb hely lenne a fideszes nemzetvédők dohos és penészes agyú baromságai nélkül, nem gondolod?

“... egy még szaporodni képes, és fogyasztás szempontjából is előnyös rétegre?”

Ebből szerinted melyik az a tulajdonság, amelyik nem esik egybe a mi dicső sorosverő viktorunk értékrendjével és világlátásával?

Csak kérdem, mert ahogy látom ma már itt az az egyetlen mérvadó szempont, semmi más nem számít.
Nos?

havrilla 2019.09.06. 11:22:07

@R.V.J.:
Kibaszott szarevő beképzelt seggfej vagy.

6.Lenin 2019.09.06. 11:23:51

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

A jelek szerint ebben pont, hogy igen gyenge teljesítményt nyújtasz. az egyszerűbbeket se értetted meg.

havrilla 2019.09.06. 11:23:59

@R.V.J.:
Baszod anyád, akkor menj Afrikába, Indiába , Kínába és ott prédikálj!

morph on deer 2019.09.06. 11:26:49

@Minden ballib bérretteg:
“Hogy irányítható öntudat nélküli polgárokat irányítsanak, manipuláljanak a ballib sajtó és média segedelmével, és a nemzeti erőforrásokat bagóért megszerezzék.”

Ez majdnem teljesen pontos!
Ebből csak egyetlen szót kell kihúzni, és máris tökéletesen illik a jelen helyzetre!
Ügyes fú vgy te, de tényleg!
Szóval:

“Hogy irányítható öntudat nélküli polgárokat irányítsanak, manipuláljanak a sajtó és média segedelmével, és a nemzeti erőforrásokat bagóért megszerezzék.”

Ennél pontosabb látleletet nehezebb lenne megfogalmazni a fideszes vezetés, valamint az irbán-mészáros ikrek tevékenységéről, le a kalappal!

chrisred 2019.09.06. 11:28:39

@CSOKKI MÁLNA: Vagyis a társadalom elöregedése a probléma, nem a népességszám.

6.Lenin 2019.09.06. 11:29:44

@morph on deer:

Amikor mi idejöttünk, az itt élők hová költöztek?

Nem gondolom, mert én nem szeretnék se német, se finn, se svéd lenni, Jól érzem magam a saját bőrömben. Nyilván ők is a sajátjukban.

Nyilván ő is a saját fajtáját tartaná elsősorban annak.

Mit is szerettél volna tudatni velem? Hogy kezdesz a DK hatása alá keülni? Már régen tudom, érzékelem inkább.

chrisred 2019.09.06. 11:30:11

@CSOKKI MÁLNA: Mutass viruló iszlám közösségeket ott, ahol nincs olaj.

rasztaszív 2019.09.06. 11:35:58

@havrilla: hát persze...azok szoktak így vitatkozni...:)

morph on deer 2019.09.06. 11:42:21

@Minden ballib bérretteg:
“...a szüleimé, mint egykori gyerekvállaló sokkalta szarabbak voltak. A nagyszüleimé mégrosszabb volt”

Nem is beszélve a barlangról, ahol se villany, se folyóvíz, de még egy óriásplakát se, pedig az pont oda való!
Tényleg voltak szarabb körülmények, de azért, mert akkor nem volt jobbra lehetőség!

De nem azért, mert a törzsfőnök inkább hülye stadionokra baxta el a pénzt, ugye?

Amúgy szerintem a szüleid teljesen hiábavalóan vállaltak áldozatot, kár volt a melóért.

NEM arról van szó, hogy én akarlak lebeszélni, faxfej, hanem arról, hogy rossz a kormányzati megközelítés!
Nem parancsolni kell, hanem meg kell teremteni a megfelelő feltételeket!

A lehetőség meg is lenne rá, de szeretett viktorodnak fontosabb minden egyéb, és inkább baromságokra herdálja a közvagyont, és közben picsog, hogy “fogy a magyar,” miközben mindent megtesz, hogy ez minél gyorsabban menjen végbe!
Nézd csak meg az európai halálozási statisztikákat, meg azt, hogy mennyi ember élhetne még, ha megfelelő orvosi ellátást kap!

Tőlem szüljél nyugodtan, hiszen kell majd az ágyútöltelék, meg a cseléd a jövôben is, ez nyilvánvaló! Szóval csak tessék, csak tessék..!

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.06. 11:51:57

@havrilla:
"Baszod anyád, akkor menj Afrikába, Indiába , Kínába és ott prédikálj!"

Már voltam. Ezenfelül tömött sorban jönnek ök Európába megmenteni a demográfiát!!!
Nyugodj meg, prédikálunk is nekik látástól mikulásig. Sok a tanulnivalójuk!!

Függöny, csapó, vége a játéknak! 2019.09.06. 12:18:45

@morph on deer: "Nézd csak meg az európai halálozási statisztikákat, meg azt, hogy mennyi ember élhetne még, ha megfelelő orvosi ellátást kap!"

Aha.

Szerinted, ha Lakatosné Kanalas Rozália 82 éves, áttétes rákbeteg nagymama a hagyományos kemoterápia helyett megkapja a tízszer drágább új (immunterápiás) gyógyszert, és ezért 6 hónap helyett még egy évig húzza (az eü-i rendszer mellett a nyugdíj-vonalon is lehúzva a tb-t), az mennyiben fogja elősegíteni a magyar nemzet hosszú távú fennmaradását?

Nem lehet, hogy esetleg hosszú távon úgy is a gyerekszám határozza meg a jövőbeni populáció méretét, és ezért erre kellene összpontosítani?

alöksz róz 2019.09.06. 12:20:50

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN: nem zavar egy picit se, hogy amit írsz, annak köze sincs a valósághoz? :D
a leggazdagabb, legrendezettebb, "legnormálisabb" országokban születnek a legkevesebben.
látod milyen tökostoba rosszindulatú hazug komcsi szardarab vagy?
szemed füled befogod, úgy köpködöd ide amit a gyurcsány gazdád a szádba vert.

Oxica 2019.09.06. 12:24:15

Szerintem meg elvtársak.

A fordulat akkor fog bekövetkezni, mikor a felcsúti cigány maffia összelopott vagyona el lesz kobozva, a tolvajok be lesznek börtönözve, a vagyon pedig szét lesz osztva a magyar családok között akiket meglopott a cigány maffia.

Ez lesz az igazi családtámogatás elvtársak.

Ettől lesz jobb kedve az embereknek és még a szaporodáshoz is kedvet fognak kapni elvtársak.

Amíg csupán a tolvajpárti felcsúti lótolvaj cigány pampog a szaporulatról, addig a büdös életbe nem fog több gyerek születni elvtársak. Amíg a felcsúti cigány kurmány le nem lesz takarítva, itt addig fordulat nem lesz semmiben elvtársak.

Hajráhalszagúmagyarország, hajrámagyarok. O1G.

Minden ballib bérretteg 2019.09.06. 12:24:55

@MIÉRT NINCS MINDEN MSZP ÉS FIDESZ TOLVAJ BÖRTÖNBEN:

"Tudnál ezekre példákat mondani? "

Itt van példának mindjárt ez a blog, és a magadfajta ide irogató ballib trollok.

Akik a gyerekvállalás támogatása ellen kelnek ki, és csinálnak komplett idiótát magukból.
A demográfia problémán a gyerekvállalás ösztönzése segít.

Az Indexes ballib Gyurcsnyista gyűlölködők, pedig mást se tesznek csak próbálják kifigurázni a gyerekvállalást, és az ösztönzést egyaránt.

Rohadjatok meg.

alöksz róz 2019.09.06. 12:26:28

@chrisred: németország, svédország, franciaország, ausztria

Minden ballib bérretteg 2019.09.06. 12:27:55

@morph on deer:

Ismételm. A feltételek adottak. Soha nem támogatta egy kormány se ezidáig jobban a gyerekvállalást.

NAgyon helyesen teszik, mert minden megszületett magyar gyerek, egy szög a m,agadfajta hazaáruló ballibek koporsójába, akik a gyerekvállalásról beszélnek le mindenkit agy nélkül.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.06. 12:28:57

@Dаrth Sidious:
"hagyományos kemoterápia helyett megkapja a tízszer drágább új (immunterápiás) gyógyszert,"

A Momentum a holland módszerben hisz, ahol a krónikus betegek maguk nyomhatják meg az OFF gombot. Ez egy win-win helyzet mindenkinek.
Mindenképpen a magán és többszintü eü biztosítás a jövö, amivel a munkaadókat is tehermentesíteni lehet, valamint csúcsosítja a populációs piramist.

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.09.06. 12:37:20

@Minden ballib bérretteg: "Soha nem támogatta egy kormány se ezidáig jobban a gyerekvállalást."

Gábor Révész 2019.09.06. 12:39:20

@Oxica: Na, várjál csak! A fideszbuzi bérkommentelő hadosztály mindjárt ízekre szed, hogy ilyet mersz írni a második Megváltóról (alias csuti geci)

Gábor Révész 2019.09.06. 12:40:43

@Minden ballib bérretteg: Javaslom történelemből átismételni Ratkó Anna tevékenységét. Utana vitatkozhatunk....

Magyarország államformája ... Válsághelyzet 2019.09.06. 12:44:20

@Minden ballib bérretteg: "ez a blog"

Mindent értek már. Az itteni fideSSfasszopók itteni őrjöngése a gyerekvállalást megbélyegzi, a gyerekvállalásról lebeszél, és a migrációt támogatja. Ennek következtében kipusztul az ország és elözönlenek minket a migráncsok.

Szerencsétlen hülye. Túl sokat képzeltek magatokról. Az itteni diszkussziót szétveritek, de a társadalmat nem változtatjátok meg. :))

chrisred 2019.09.06. 12:44:38

@alöksz róz: Hát, ha te olyan körülmények között akarsz élni, mint az ottani muszlimok, szerintem megoldható.

chrisred 2019.09.06. 12:45:52

@Minden ballib bérretteg: Csak hát láthatóan ugyanakkora eredménnyel.

ZX 2019.09.06. 13:05:14

Megint észosztás volt? FAMILY FROST? :D

morph on deer 2019.09.06. 13:05:49

@6.Lenin:
“kezdesz a DK hatása alá keülni”

Nagy szellemek, ha találkoznak...
:)
Kis kedves, én már akkor (is) így gondolkodtam, amikor nem hogy DK nem volt, de még fidesz sem!

Tudod, én ahhoz a liberális emberfajtához tartozom, aki képes és hajlandó a saját fejével gondolkodni, - nota bene, a saját feje után menni, - és nem szorul rá arra, hogy bárk megmondja neki, hogy merre is van az arra! Ezért aztán bármit teszek is, azért kizárólag én vagyok a felelős, senki más.

Rosszabb hírem is van: el sem tűröm!
Az az ember még nem született meg, aki nekem parancsol, ha tetszik, ha nem.
És ez így van már formálisan is vagy ötven éve, amióta nagykorúnak számítok.

Még annyit, hogy momentán fogalmam sincs arról, hogy a DK mint olyan mit is akar, eltekintve attól, hogy ezt a mocskot el kell takarítani az ország éléről, és minél hamarabb!
Na ezzel maradéktalanul egyetértek.

Soros csicskák húzzatok haza! 2019.09.06. 13:14:57

@morph on deer: "fogalmam sincs arról, hogy a DK mint olyan mit is akar, eltekintve attól, hogy ezt a mocskot el kell takarítani az ország éléről, és minél hamarabb!
Na ezzel maradéktalanul egyetértek"

Látod, szép bizonyítványt állítottál ki magatokról.

Nektek liberálisoknak semmilyen pozitív jövőképetek, megvalósítható elképzelésetek nincs az országnak.

A közös nevező nálatok csak az ellenkezés, a dafke és az ajvék; bármit mondhat vagy tehet a nemzeti kormány, ti már csak dacból is pocskondiázzátok.

És ha valamilyen véletlen baleset folytán odakerülnétek a kormányrúd mellé, akkor ezerfelé húznátok, rángatnátok a kormányt, és már két év alatt megbuktatnátok azt, akit formálisan kormányosnak jelöltetek (mint Medgyessyt), aztán is csak marakodnátok és egymásra mutogatnátok...

Ezért nem is szabad hagyni, hogy újra odakerüljetek valaha is...

6.Lenin 2019.09.06. 13:16:56

@morph on deer:

"Tudod, én ahhoz a liberális emberfajtához tartozom, aki képes és hajlandó a saját fejével gondolkodni, - nota bene, a saját feje után menni, - és nem szorul rá arra, hogy bárk megmondja neki, hogy merre is van az arra!"

És aki nem így gondolkodik az mocsok, akit el kell takarítani. Ezt értem, de mi köze a liberalizmushoz? Ez DK-s ideológia. A gyogyós főnök ideológiája.

Mellesleg nekem tök mind1, hogy mit tartasz a magad számára elfogadhatónak.

morph on deer 2019.09.06. 13:17:50

@Dаrth Sidious:
“Nem lehet, hogy esetleg hosszú távon úgy is a gyerekszám határozza meg a jövőbeni populáció méretét, és ezért erre kellene összpontosítani?”

Úgy érted, hogy mégis van értelme lyukas vödörbe tölteni a vizet, mert ha elég gyorsan és sokat töltünk bel, akkor hátha marad..?

Ha a rendszer másik oldala nincs rendben, az egyik oldalon hiába teszel meg mindent, a dolog hatása minimum kétséges, de szerintem egyértelműen tossz ötlet.

Amúgy nézd meg jobban azt a fránya statisztikát, rengeteg 40-50-es ember hal bele feleslegesen, kezelhető és/vagy megelőzhető egészségügyi okok következtében.

Persze, mit csodálkozunk, mikor magyarországon egy falábú focista kábé ötször annyit keres, mint egy orvos..?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.06. 13:21:49

@morph on deer:
"így van már formálisan is vagy ötven éve, amióta nagykorúnak számítok"

AZTA akkor tényleg csak a DK marad neked, mert a Schmuck Tisztelet Társasága nem indít jelöltet októberben.
Ugyan a DK nem maga az ördög, de egy ördögi méregkeverövel még összefoghatsz a Zorbán ellen.

ZX 2019.09.06. 13:34:58

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.: "Nektek liberálisoknak semmilyen pozitív jövőképetek, megvalósítható elképzelésetek nincs az országnak." Jjja, nekünk nincs. Mi csak úgy vagyunk. Néha levegőt veszünk.... B+ ti fideszes marhák még annál is nagyobb balfaszok vagytok mint amit eddig rólatok gondoltam, pedig az sem volt kicsi elhiheted.

morph on deer 2019.09.06. 13:37:38

@6.Lenin:
“És aki nem így gondolkodik az mocsok, akit el kell takarítani.”

Mivel a nem így gondolkodók az igazodni vágyók, akiknek alapvetés, hogy kövessenek valakit/vakamit, elég a kolomp viselőjét kivenni a képből (főkolompos?) ahhoz, hogy az irány megváltozzon.

Fog ez menni. Nézd meg, hogy hány lelkes fideszes volt korábban lelkes MSZMP tag! :)

alöksz róz 2019.09.06. 13:37:41

@chrisred: hogy függ össze az iszlám az olajjal, arról regéljél

Gábor Révész 2019.09.06. 13:38:38

@morph on deer: Egy fideszbuzi megnézzen egy adatot???? Hol élsz? Csak az az igaz, amit a csüngőhasú kancigány kinyilatkoztat!

Minden ballib bérretteg 2019.09.06. 13:40:17

@morph on deer:

Mindenkinek a munabére nőtt és folyamatosan növekszik. Soha nem látott mértékű reálbérnövekedés van.
Az elkúrók allatt volt az, hogy mindenki csak szopott, a kórházakat leamortizálták, rommá adósították, és az oktatást lezüllesztették.

Ezért nem szavaz éppeszű ember a ballib elkúrókra, és Gyurcsanyista pöcsökre.

chrisred 2019.09.06. 13:49:01

@alöksz róz: Számodra új információ, ha valahol viszonylagos jólétben élő muszlim közösségre bukkansz, akkor a közelben nagy valószínűséggel fúrótornyokat is találsz?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.09.06. 14:02:57

Viktor nagyon betalált most
ekkora ájvékolást csapnak miatta
na büdös lippshik itt nem lesz izrel 2.0
Viktor tesz róla

Soros csicskák húzzatok haza! 2019.09.06. 14:28:44

@chrisred: Attól függ, mi a viszonylagos jólét.

A franciaországi, svédországi muszlim természetesen általában nem olyan színvonalon él, mint egy bennszülött helyi lakos, mert ált. segílyként tengődik, de mondjuk az anyaországi (pl. szomáliai) színvonalnál ez is sokkal magasabb lehet, mert bőkezű a jóléti rendszerük.

Persze az olajországok állampolgáraira is nagyobb jólét a jellemző, de ez is tök más kérdés.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.06. 14:46:11

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.:
"svédországi muszlim természetesen általában nem olyan színvonalon él, mint egy bennszülött helyi lakos"

Egy kalap alá veszed az iráni orvos/mérnököt a somáliai PTSD-s menekülttel.
Gondolom akkor azon sem csodálkozol amikor a Hilferen a rendörök egy kalap alá vesznek az albán stricivel -balkán-balkán alapon- igaz?

tételes istentagadó 2019.09.06. 15:08:54

Dehát az ateisták pénzéből építik a templomokat :(

Soros csicskák húzzatok haza! 2019.09.06. 15:10:16

@R.V.J.: Nem, természetesen a jól képzett mérnökök, orvosok, sikeres focisták, katari befektetők helyi összekötői magasabb színvonalon élnek, mint a nagy átlag, ezzel nyilván tisztában vagyok. Ezért szerepel a mondatban az "általában" kifejezés...

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.06. 15:19:54

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.:
"jól képzett mérnökök, orvosok, sikeres focisták, katari befektetők helyi összekötői "

És akkor még a kereskedökröl, fuvarosokról, soförökröl, raktári/gyári munkásokról, szakácsokról, pincérekröl, fodrászokról stb. szót sem ejtettél, akik köszönik szépen jól elvannak, miközben fizetik az adód mint a katonatiszt.

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.09.06. 15:33:00

@R.V.J.: még ez a szerencse hogy a kis feketepákók eltartlyák ejropát

morph on deer 2019.09.06. 16:02:35

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.:
“Látod, szép bizonyítványt állítottál ki magatokról.”

Magamról szivi, magamról!
Tudod, nekem már akkor szakállam és fél méter hajam volt és időnként a rendőrök hajkurásztak, - amikor viktorkát még csak a drága nagypapi a botjával, - tekintve, hogy ez nem volt kifejezetten rendszer-komform megjelenés. (Ki is tiltottak az Ifiparkból, igen, a Rajnák meg a kis krampuszai, kisz-jelvénnyel, sőt: ifjúgárdista egyenruhában! Már Hendrix halálhírét is a fa alól hallgattam, ami pedig mindjárt 50 éve! Na jó, 49!)

Tehát nekem a szabadságot és a szabad gondolkodást nem a DK mutatta meg, ezt akár írd is fel magadnak, mert már unalmas, hogy te meg nem tudsz mást még csak elképzelni sem!

Arról már nem is beszélve, hogy azóta is érzékenyen reagálok mindenféle hatalom kisded játékaira, és tiltakozom is a magam eszközeivel. Engem nem hat meg a bullshit, még ha nemzetiszínű csomagolásban tálalják is, mert már futottam a Bem térről, (az alagútig, de szerencsére lassabban, így kimaradtam a sűrűjéből,) mikor a drága elvtársak nem nézték jó szemmel a kokárdát - sem, - szóval én tudom, hogy ez mit is jelent valóban.

Ezt csak azért mondom el, hogy fogd már fel, én nem habókra ágálok, én tudom, hogy ez a rendszer miről szól. És nem, ez nem a Kádár rendszer reinkarnációja, ez annál sokkal alattomosabb! Akkor, ha kicsit odafigyeltél, hogy azért ne lógj ki nagyon a sorból, akkor legalább békén hagytak. Még engem is, pedig eleinte “osztályidegen” volt a nevem mellé írva, amíg ez a hülyeség létezett, aztán pedig sikerült felhívnom magamra a figyelmet pár módon. Akkor tevékenykedned kellett a rendszer ellen ahhoz, hogy konkrétan ellenség legyen belőled, ma viszont bőven elég, ha nem állsz be a viktor talpnyalói közé, és már véged is van!
Velejéig aljas egy bagázs ez, egy hatalommániás kis pöccsel az élen, ezen nincs mit szépíteni.

De látom, neked ez maga a tökély, tehát további sikeres talpnyalást, csak így tovább! Meg is lesz a jutalma...

morph on deer 2019.09.06. 16:04:49

@R.V.J.:
“... mert a Schmuck...”
:)
De egy faß vagy, darling!
XOXO!

Helyszíni zsemle 2019.09.06. 16:15:13

Szerintem is hibas a jelenlegi, elobb hazasodj meg, es akkor esetleg lesz lakasod, meg kapsz tamogatast tipusu rendszer. Lenyegeben azt akarja, hogy lakasert hazasodjanak az emberek. Megkene forditani, olyan helyzetbe kene hozni az embereket, hogy az egyedulallok is, viszonylag konnyen lakashoz jussanak, akar fiatalon is, es ha mar van lakasa, akkor joval nagyobb az eselye, hogy csaladot akarjon alapitani.

Ez a forditott helyzet csak a lakas arakat noveli, hiaba kap valaki akar 20 milliot, masnapra pontosan annyival emelkednek a lakas arak. A jelenlegi rendszer senkinek sem segit, csak a lakas tulajdonosok hasznat novelik.

morph on deer 2019.09.06. 16:15:43

@Minden ballib bérretteg:
“Az elkúrók allatt volt az, hogy mindenki csak szopott, a kórházakat leamortizálták, rommá adósították, és az oktatást lezüllesztették.”

Aha! Mert most a kórházak tehermentesek, és szárnyal az oktatás?
Jó, hogy mondod, mert magamtól erre nem jöttem volna rá!

Talán azért mond akkora kreténségeket drága uralkodónk, hogy “mai” szinten nézzen ki “műveltnek,” ugye?
Tudod, hogy nem két világháború volt, hanem két polgárháború, és azért csökken MA a népesség..!

A szopásról momentán nem tudok közelebbit mondani, de az biztos, hogy akkor sem szopott mindenki! :)) (Legalább is elsőre. Az nem jön ám csak úgy magától!)

ZX 2019.09.06. 16:39:46

Mondjuk ez a vadmarha nem jött még rá, hogy a migráncshíradó helyett pornót kéne adni az m1-en? Az jobb hatással lenne a demográfiára. :D

CSOKKI MÁLNA 2019.09.06. 16:43:55

@chrisred: Berlin, Bécs Stuttgart..:)

2019.09.06. 16:45:56

o1geci megmutatja,hogy mit szeretne elérni!Az adó egy kulcsossá tételével elinditotta az ország két részre szakítását,most meg akarja tetézni,hogy a szegények még szeegényebben éljék az életet! Ezekkel a támogatásokkal az éhenhalást hosszabbitják meg a lecsúszottaknak!Hajrá magyarok!Vár a szakadék!Legalább nemzethy lesz a halálotok!

csüngőhasú norvégbáró 2019.09.06. 17:12:23

@csulla:

igazi alja ez a csutti kokszos, szerencsések a magyarok, hogy gazdaggá tehették a csutti cziggányt és pereputtyát, récsööl lánykája meg elios Pityuka veje, kedvenc pénztáros lölö haverja se a nyugijára fog várni, a milliárdjaival.

ennél van lejjebb? tehát a csutti kokszos mocskolódhat, nem látom az ellenzék hol hirdet, így..

cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1909/20190903171.jpg?w=1406&h=937

egyébként az a csutti kokszos geci ugat, aki 3000 milliárdot lopott el a magyaroktól, vitte a kokszos geci a nyugdíjunkat, vérző szemekkel.

MAGYARORSZÁG JÓL HASZNÁLJA FEL AZ UNIÓS PÉNZEKET. 2019.09.06. 17:21:48

@csüngőhasú norvégbáró: "aki 3000 milliárdot lopott el a magyaroktól, "

Furcsa fogalmaid vannak a lopasrol, mert ha rendorseg a bankrablotol visszaveszi az elrabolt penzt az nem lopas. Az mszp 3000 milliardot lopott el a koltsegvetesbol es kamatoztatta a sajat a bankszamaljan. Orbanek az ellopott penzt vettek vissza, es hasznaltak fel az orszag erdekeben.

taga20 2019.09.06. 17:28:15

@ZX: +1!

végre egy konstruktív, előremutató ötlet:)))

taga20 2019.09.06. 17:30:23

@MAGYARORSZÁG JÓL HASZNÁLJA FEL AZ UNIÓS PÉNZEKET.:

te komplett hülye vagy! rád bazdmeg szavak sincsenek!

csüngőhasú norvégbáró 2019.09.06. 17:32:45

@morph on deer:

"Akkor tevékenykedned kellett a rendszer ellen ahhoz, hogy konkrétan ellenség legyen belőled, ma viszont bőven elég, ha nem állsz be a viktor talpnyalói közé, és már véged is van!
Velejéig aljas egy bagázs ez, egy hatalommániás kis pöccsel az élen, ezen nincs mit szépíteni. "

kire nem küldi rá a NAV ot a csutti cziggányfajzat? pl, arra a plakáthely tulajdonosra, aki ki meri rakni a HVG vagy az ellenzék plakátjait?

de ez mehet, mert ez korrekt a csutti kokszos férgétől

cdn.nwmgroups.hu/s/img/i/1909/20190903171.jpg?w=1406&h=937

alöksz róz 2019.09.06. 17:34:55

@taga20: ne örülj, homopornó úgyse menne rajta. neked marad a déli határ:-)))

csüngőhasú norvégbáró 2019.09.06. 17:36:25

@MAGYARORSZÁG JÓL HASZNÁLJA FEL AZ UNIÓS PÉNZEKET.:

""aki 3000 milliárdot lopott el a magyaroktól, "

sokan emlékeznek, mikor a csutti kokszos azt kizsarolta, persze a magyarázd meg, miért tett, lopott a kokszos geci, ezen nem változtat a mellébeszélés.

ugyanúgy lopj az, aki az MBN pénzeket játszotta át alapítványokba, és tüntette el, a kokszos geci tudtával.

azokat az MNB pénzeket, amelyek árfolyamnyereségként képződtek, és már lophatóak is voltak.

mit nem lopat al a csutti kokszos, mit??? lassan mindent visz, őrjöngve.

Salvini, a kokszos csutti haverja amúgy bebukott. :D

taga20 2019.09.06. 17:39:18

@alöksz róz: hallod, azé az elég beszédes, hogy neked egyből a homopornó jut eszedbe.

hát nem szeretném, hogy a zuhanyzóban mögöttem zuhanyozzál:)

te bakker romlottabb vagy, mint cycmen, me ő legalább csak az öklözőzsírját akarja eladni:)))

alöksz róz 2019.09.06. 17:44:52

@taga20: rólad mi más juthatna eszembe?

taga20 2019.09.06. 17:47:49

@alöksz róz: miért ez jut rólam eszedbe?

érdekelne!

chrisred 2019.09.06. 17:52:20

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.: De ez pont ugyanaz a kérdés, mert viruló muszlim közösségről volt szó.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.06. 17:56:25

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.: LOL bazzee!! Mert a fidesz aztán konstruktív ellenzék volt,ahogy ígérték,ugye?!XD

alöksz róz 2019.09.06. 18:03:37

@chrisred: sürgősen beszéljétek meg mi a virulás, mert még egy napig értetlenkedtek itt rajta ártatlan arccal

:D

alöksz róz 2019.09.06. 18:05:11

@taga20: reflexből jön, nem direkt gondolok rá

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.06. 18:08:27

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.: te fityeszfasz!Mindenki lipsi aki nem szereti viktort?
Amúgy mit akartok csinálni 5-6 millió lippsivel?

taga20 2019.09.06. 18:10:47

@alöksz róz:

kackac!

mind a ketten tudjuk, hogy mire játszottál rá.

kicsit egyenesebb nicknek néztelek, de hát én is tévedhetek.

taga20 2019.09.06. 18:25:26

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

csókosszájú, te vért hugyálnál, ha egyszer ki kéne töltened egyet!:)))

csüngőhasú norvégbáró 2019.09.06. 18:44:06

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

„Amennyiben a kormány komolyan gondolná, hogy elismeri a nyugdíjasoknak az ország felemelkedésében játszott szerepét, visszahozná a nyugdíjszámítás svájci indexálásként emlegetett rendszerét, amely szerint az ellátások növelése során figyelembe vennék az inflációt és az átlagbérek emelkedését is. Ebben az esetben az idén nem 2,8, hanem akár 7-8 százalékkal is nőhettek volna a nyugdíjak”

„mindenkinek alanyi jogon jár, miközben a nyugdíjasok kétharmada az átlagosan 130 ezer forintos ellátást sem kapja meg”.

„Vajon van-e épeszű magyarázat arra – az önkormányzati választások közeledtétől eltekintve –, hogy valószínűleg milliárdos költséggel kilencezer forintos rezsiutalványt küldjön a kormány a nyugdíjasoknak? – teszi fel a kérdést Magyar, aki arra jutott a kormányrendelt megvizsgálása után, hogy az utalványok beváltása igen bonyolult. Nemes gondolatnak nevezi a rendeletben megfogalmazott célt („az évtizedeken át tartó és az ország gyarapodását szolgáló munkájuk elismeréseként a nyugdíjasok is részesülhessenek a magyar állampolgárok közös erőfeszítésének köszönhetően erősödő magyar gazdaság eredményeiből”), ám az egész szerinte „csak egy nagy átverésnek tűnik”, s a feltételek alapján kimondható, hogy úgy fest: „ebből a pénzből jelentős tétel az állam zsebében maradhat”.

„Nemigen van épkézláb magyarázat arra, miért kell nagyjából tízmillió utalványt biztonsági papírra nyomtatni, majd azt postázni, és a felhasznált papírokkal bonyolult módon elszámolni. Ez ugyanis akár milliárdos tétel lehet. Amit megtakaríthattak volna azzal, ha a kilencezer forintot egyszerűen a nyugdíjakhoz csapják hozzá, de akkor nem lett volna ok a kormány külön ünneplésére”

éljen orbanisztán, és a staddion-cziggányság, éljen Európa legmocskosabb strómanisztánja.

CSOKKI MÁLNA 2019.09.06. 19:07:54

@chrisred: Viruló muszlim közösség: európai jóléti rendszerek által támogatott,gyarapodó,szaporodó,szekularizációs hatásoktól mentes,szegregálódó vallási közösség..

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.06. 19:10:45

@ZX:
"hogy a migráncshíradó helyett pornót kéne adni az m1-en?"

Egy sima szilveszteri utcabál is megteszi a német példára támaszkodva. Kölnben pl. 2016-ban minden 3. gyerek augusztus szeptemberben született.

CSOKKI MÁLNA 2019.09.06. 19:13:06

@csulla: Ebben reménykedsz? Egyébként milyen nemzetiségű vagy..?

taga20 2019.09.06. 19:15:56

@R.V.J.: a tijed is akkor fog?

miért hazudozol ilyeneket fityeszribanc?

chrisred 2019.09.06. 19:19:05

@CSOKKI MÁLNA: Mitől a virulás jele a szegregálódás? A gettóba zárt zsidokra is elmondható volt?

csüngőhasú norvégbáró 2019.09.06. 19:24:53

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii:

"Amúgy mit akartok csinálni 5-6 millió lippsivel? "

lippsi buzi karaktergyilkos áldozat soros az, aki rühelli orbanisztán lopásait?

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.06. 19:31:05

@taga20:

Na jó, igaz ami igaz, Kölnben a februári abortuszok száma ugrott meg, de gondoltam itthon a Zorbánprogram miatt megtartják az újévi guppikat a fideszkocák.

taga20 2019.09.06. 19:37:21

@R.V.J.:

neked miért jó, hogy ilyen faszságokat okádsz ide?

nincs elég állat a neten, még te is szaporítod őket?

neked ebben mi a jó? nem értelek!

Soros csicskák húzzatok haza! 2019.09.06. 20:06:28

@R.V.J.: A pincér, a futár meg a mosogató messze nem keres annyit Nyugaton se, mint egy átlagos bennszülött; akkor se ha muszlim, akkor se ha magyar. HA megfizeti(k) az összes közterhet, amit kell(ene) neki, akkor se keres annyit, amiből a neki és a pereputtyának fizetett jóléti juttatások, transzferek fedezhetők.

csüngőhasú norvégbáró 2019.09.06. 20:36:20

@taga20:

"neked ebben mi a jó? nem értelek! "

leninnek rvj nek meg a többi narancskullancsnak mi a jó? 1000 huf/nap, annyit fizetnek nekik hogy csüngjenek a csutti füstös valagán

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.06. 20:37:36

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.:
"a futár meg a mosogató"

Ezekre a munkákra már tényleg csak a zöldhatáron tegnap átszökött migránsokat lehet rávenni. Pedig valakinek ezeket is meg csinálnia.

"akkor se keres annyit, amiből a neki és a pereputtyának fizetett jóléti juttatások, transzferek fedezhetők."

A jólléti demokrácia nem így épül fel. Nincs segély biztosítási számla. A rászoruló "etnikailag európai" családok SEM termelik ki a jóléti juttatásaikat. Ez a lényege a rendszernek! Az épkézláb emberek tartják el a nyomorultakat, legyen a bőrük fehér vagy éppenséggel barna színű.

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.06. 20:47:51

@taga20:
@csüngőhasú norvégbáró:

A tesztoszteronhorda a durva hangnemen sápítozik!!
Nem ég a pofátokon a bőr???

Norvégbràner: jó lesz az napi 1000 norvég koronának is egyenesen az olajos alapból!! És akkor még nem is túlóráztam!!!

Hogy a kuszamaca terrorizálná a púzótokat az Andrássy 60 alagsorában!!

taga20 2019.09.06. 20:48:13

@csüngőhasú norvégbáró:

gondoltam, a lelkére beszélek, és visszafordítom őket a damaszkuszi úton:)))

taga20 2019.09.06. 20:56:52

@R.V.J.: "A tesztoszteronhorda a durva hangnemen sápítozik!!"

megint hazucc fityeszribanc.

Ellenzéki szavazó 2019.09.06. 21:06:24

@Gábris szomszéd: @taga20: @Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: @csüngőhasú norvégbáró: Libsikéim, ma mi hasznosat csináltatok?!

Egész nap csak a pofátok járt?!

Más bezzeg még nyugdíjasként is hasznossá teszi magát...
hvg.hu/elet/20190906_On_szult_ma_mar_Ez_a_73_eves_asszony_igen

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.06. 21:07:06

@taga20:
Második gyermekkorodat éled, ezért cumizol itt annyit...gondolom.

Gábris szomszéd 2019.09.06. 21:09:59

@Ellenzéki szavazó: Itt a világvége, hiszen ez nem egy orbánhívő asszonyság, hanem egy indiai migráncs. :)

taga20 2019.09.06. 21:13:09

@Ellenzéki szavazó:

te keversz a gecifityeszmaffiáddal, fityeszparazita!

taga20 2019.09.06. 21:16:40

@R.V.J.:

megint hazucc fityeszribanc.

egésznap itt baszod a rezet, miközben én a csavargyárban húzom az igát, hogy a segélyedet ki tudja fizetni a gazdád, a csútigeci.

na ereszkegy térdre, és legyél hálás nekem szoposribanc!:)))

R.V.J. · https://migrationaid.org/ 2019.09.06. 21:25:54

@taga20:
Csukd be a szád koszmók, megint büdös van pesten!!

nincs1itt 2019.09.06. 22:09:34

@morph on deer: akkor mi ugyanazon fa alatt ültünk?

nincs1itt 2019.09.06. 22:19:52

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.: jááános! óvatosan! mert a mekkdonálcban sem kell már mosogatni! te megint azt szeretnéd, ha mindenki előtt segg hülyének látszanál? szerintem kattanj rá a zdf info-ra, mert kened-vágod a dájcsot, napi 24 órában informálnak a frankóról, direkte a vadnyugatról! az inter netten is látható, ingyé! egy vasba se kerül a főnöködnek!

nincs1itt 2019.09.06. 22:21:23

@6.Lenin: uljanov efti, eugenika! az való neked! de akkor nem értem, hogy te hogyan élhetted túl...

Szabó Miklós János 2019.09.06. 22:29:40

@nincs1itt: Úgy emlékszem, abban állapodtunk meg, hogy leszakadsz rólam?!

A deszkán telibebaszott retkes kurva anyáddal beszéljél így, te csótány...

nincs1itt 2019.09.06. 22:54:02

@Szabó Miklós János: ejnye, no! mégis csak volltreffer? vegyél vissza kicsi retardált! mi? megállapodtunk bármiben? ugyan már! van egy szint amire nem ereszkedem le! fogadd el, hogy a nyócelemi, bizony átüt mindenen! a góglis "műveltségen" és mesterlevélen is! két bogár+csath ylyótyúb videjjó megtekintése, még nem emel semmilyen szintre. pusztán igazolja azt a tényt, hogy rendelkezel internet kapcsolattal! szóval, maradj meg a saját kocsmai nívódon. légy boldog, hogy szóba áll veled bárki, mert a képzelt barátaid is kiközösítettek már!

Szabó Miklós János 2019.09.06. 22:59:39

@nincs1itt: Téged aztán biztosan sosem soroltalak a "képzelt barátaim" közé sem; te is azt írtad, hogy kattanjak le rólad, erre ma te szállsz rám már megint. Nem kéne, nekem már elegem van belőled; ott van neked taga20 és a norvégbáró, velük beszélgethetsz egész nap. Danke schön!

nincs1itt 2019.09.06. 23:05:55

@Szabó Miklós János: kicsit fogyatékos, ne hisztizz! itt vagy 2-3-4-5-6 nick névvel, aztán bist du überrascht? des nix kompliziert! du bist oana dummkopf! vui teufel! einfach schee, aber leck mich doch am arsch!

Szabó Miklós János 2019.09.06. 23:33:03

@nincs1itt: Konkrétan miért is váltottál németre? Be akartad mutatni a legmenőbb káromkodásaidat?

Dummkopf és leck mich am Arsch? Ennyi a teljes arzenál?! :)))

Ezzel még a 4Csöcsűben is kinevettednéd magad...

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.09.07. 00:34:26

@nincs1itt: mi van libbant megin szálybakúrt a török hálótárs?

Soros csicskák húzzatok haza! 2019.09.07. 01:24:38

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit: Ha jönnek a pozitív adatok a magyar gazdaságról, a libbantkák rögtön elkezdenek sivalkodni.

m.portfolio.hu/gazdasag/az-eu-s-gazdasag-tovabbra-is-stagnal-magyarorszag-hasit.336581.html

Ők is pontosan érzik, hogy októberben végleg lefőhet nekik a kávé, és ha az önkormányzatoknál is messze kerülnek a húsos fazéktól, akkor három szűk esztendő vár rájuk 2022-ig...

KERESZTÉNY SZABADSÁG 2019.09.07. 02:47:54

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.:
Durva.
Az indexen ilyenket irnak: "Kijött az Eurostat felülvizsgált negyedéves GDP-adata, amelynek alapján Magyarország még mindig vezeti a növekedési rangsort "
:)))

Latom magam elott az indexes ujsagirot, amint folyik rolla az izzadsag, zihalva veszi a levegot mikozben gepeli ezeket a sorokat.
Es azon gondolkodik, mit fog szolni Soros ur, ha megtudja hogy miket irogatnak.
Ahelyett hogy a megszokott stilusban olyanokat irnanak, hogy Orbanek ujabb halaltabort epitenek, milliok eheznek, es menekulnek, mikozben Orban 17 milliardos repulovel jar nyaralni. De a nepharagnak, mostmar tuti biztosan el kell sopornie a rezsimet.

KERESZTÉNY SZABADSÁG 2019.09.07. 02:54:50

Azert remelem, a b1 blog csattanos valaszt ad a nyilvanvaloan fasiszta Eurostat hazugsagaira. Es keddig bebizonyitja, hogy a GDP nem szamit, es a gazdasag allapotanak amugy sincs semmi koze a kormanyhoz, mert az csak ugy magatol van.
Es persze Orban biztosan bukik, mert a Magyar gazdasag fenntarthatatlan.

Függöny, csapó, vége a játéknak! 2019.09.07. 08:00:10

@nincs1itt: Nagyon érdekfeszítő, hogy álmodban leszoptad magad, de kinek mi köze hozzá?

taga20 2019.09.07. 08:00:50

@Szabó Miklós János:

jani bazdmeg! te vagy a 6.lenin nick is?:)))

nebasz!

taga20 2019.09.07. 08:14:55

@nincs1itt: Álmomban két arab voltam, és keményen leszoptam magam. Csak úgy fröcsögött a geci.

nincs1itt 2019.09.07. 08:21:55

@ninсs1itt: @taga20 : na nem baj, fiúk! éppen a gazdáitok színvonalát hozzátok. nincs semmi látnivaló, egy fideszes ennyit tud... de azért örüljetek, mert lesz eu minimálbér, akkor lesztek csak igazán boldogok!

rasztaszív 2019.09.07. 08:22:13

@KERESZTÉNY SZABADSÁG: a kormányod is prezentálhatna egy korrekt hatástanulmányt a szoci autópálya-építésekről.vagy bebizonyíthatná,hogy semmi köze a gazdaság állapotához,hiszen csak úgy magától van.

taga20 2019.09.07. 08:28:27

@nincs1itt:

most látom, hogy már neked is lett egy faszszopó fityeszcsicska klónod!

üdvözlet a klubban!;)

u.i.: én azé menőbb vagyok, me nekem van legalább három:)))

Vitéz Nagyuram 2019.09.07. 08:30:09

@rasztaszív: Neked a kedvenc témád ez a szoci autópályaépítés, légy nyugodt, már többen több szemszögből vizsgálták, mennyire előnytelenek nekünk a kedvenceid PPP-s autópályái. Fizetni kell rájuk egy csomó pénzt, miközben az M6-os Baranyában a kutya se használja.

g7.hu/kozelet/20190723/negy-szerzodessel-annyit-dobott-ki-az-allam-mint-a-nyugdijpenztari-vagyon/

nincs1itt 2019.09.07. 08:32:34

@taga20: áááá, ne vágj fel ugyanaz 1, de olyan jó látni, hogy ezek a szellemi nagyságok vezetik az országot. tudod, amilyen az úr, olyan jobbágy!

Vitéz Nagyuram 2019.09.07. 08:36:40

@nincs1itt: "örüljetek, mert lesz eu minimálbér"

Egyáltalán nem biztos, hogy lesz, és egyáltalán nem biztos, hogy nekünk jó lenne. Ha túl magas, akkor a képzetlen dolgozók gyakorlatilag foglalkoztathatnok lesznek; egy egyszerű adminisztratív eszközzel nem oldható meg az elvándorlás, sem a keleti tagállamok egyéb problémái.
m.portfolio.hu/gazdasag/ebbe-belerokkannank-pusztitast-okozhatna-az-egyseges-minimalber.336337.html

taga20 2019.09.07. 08:38:13

@nincs1itt: nincs igazad!

a tiéd bénább, mert se az avatarodat, se a nicknevedet nem tudta majdnem tökéletesen ellopni:)))

nincs1itt 2019.09.07. 08:46:06

@Magyarország a Magyarok Országa: a probléma adott, egyes tagországok közötti különbséget kell alapul venni, mo. az utolsó 4-ben szerepel a minimálbért tekintve, pedig a gazdaság szárnyal. szerintem nem az elvándorlást szeretné kezelni, mert a képzett munkaerőre szükség van mindenhol(mo. és néhány más ország kivételével), viszont a szociális hálón élősködőket bizony eltántoríthatja. ezek jellemzően nem a magyar elvándorlók, tapasztalataim szerint.

nincs1itt 2019.09.07. 08:50:02

@taga20: hát, lehet! látod? ebben is jobb mo.!

nincs1itt 2019.09.07. 08:58:26

@Magyarország a Magyarok Országa: a cikkben "egységes"-ről beszél a szerző, aztán kiderül, hogy "igazságos"-at akar, ami talán azt jelentheti, hogy ne legyen 3-4x-es különbség a magyar 500 eur-nál kevesebb, míg a német 1500 euro-nál több között, luxemburgot hagyjuk.
gondolj bele, adva van egy autóipari összeszerelő szalagon dolgozó munkás, németo.-ban 9,19.-, ugyanez mo.-on 3.- eur. ugyanazért a munkáért. persze brutto minimál órabérről beszélünk, kb 165 órás havi munkaidővel, semmi pótlék.

rasztaszív 2019.09.07. 09:02:14

@Magyarország a Magyarok Országa: és nem véletlen,hogy ezzel jövök,ahányszor ti a gdp-vel.elvárnátok,hogy az orbánotok mások munkáján is alapuló teljesítményét elismerjék,de ti azok teljesítményét még véletlenül sem ismernétek el.
miközben az autópálya-hálózat az áttételes hasznok nélkül,csak a beszedett díjakból bő hasznot termel,nektek egyedül az a pályaszakasz számít,ahol a legkisebb a forgalom.

szerinted miért nem készül korrekt hatástanulmány?kinek a dolga lenne?

morph on deer 2019.09.07. 09:37:28

@nincs1itt:
“akkor mi ugyanazon fa alatt ültünk?”

Muszáj volt, nem volt másik hasonló. :)

alöksz róz 2019.09.07. 10:21:00

@Magyarország a Magyarok Országa: ez lippsi szöveg, mindig ezzel kampányolnak, ha a minimálbéremelésről van szó

nincs1itt 2019.09.07. 10:28:38

@alöksz róz: de szerinted az teljesen rendben van, hogy 3-4x-es különbség legyen, amikor az árak nem mutatnak ekkora eltérést? mert bizony uljanov szerint az értelmetlen, hogy 30 cent különbség 2 ár között, míg 3-4x-es a bevételeknél.

Sir Bates dö Hól 2019.09.07. 11:27:24

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.: egy mesterképzőt végzett közgazdásztól azért többet várnék, mint a ner-cselédek bullshit-jét, János... azt tudom, hány nyelven beszélsz minimum, ellenben mennyire ismered azokat a társadalmakat, melyekről beszélsz? éltél valamelyikben? mert turistaként sok helyen megfordulhattál, azt nem kétlem...

Soros csicskák húzzatok haza! 2019.09.07. 11:40:07

@Sir Bates dö Hól: Élni nem éltem egyikben sem (jól megélek itthon, minek költöznék ki?), de turistaként többször megfordultam többen is.

Nem igazán tetszettek a tendenciák. Olaszországban voltam vagy hatszor különböző években. Egyre több kávébarna fiú akart ócska órákat, bizsu szart rámsózni a nagyvárosok utcáin vagy a tengerpartokon; ezeknek láthatólag rendes munkája nem volt.

Húsz évvel ezelőtthöz képest a spanyol tengerpartok, városok is csúnyán tele lettek jó esetben is csak szakadt koldusnak látszó román cigányokkal. Nekem azt ne akarjátok bemagyarázni, hogy ezek a társadalomba tökéletesen integrálódott, társadalmi szinten óriási hasznot hajtó rétegek...

alöksz róz 2019.09.07. 11:41:30

@nincs1itt: szerintem nincs teljesen rendben.

Vitéz Nagyuram 2019.09.07. 12:25:14

@nincs1itt: "a cikkben "egységes"-ről beszél a szerző, aztán kiderül, hogy "igazságos"-at akar"

Ez nem arról szól, hogy a cikk szerzője mit akar; hanem a különböző értelmezési lehetőségeken megy végig, azon is, ahogy Dobrev értelmezi ezt, és ahogy még értelmezni lehetne. A cikk végén nézi a ténylegesen EU-szinten egységes minimálbér hatása is, amit már a címben előre is vetít, ilyet baromság lenne bevezetni.
Ami a szalagmunkások bérét illeti, igazságtalannak ez a különbség lehet igazságtalan, de annak ránk nézve katasztrófa lenne a következménye, ha a német miatt itt kötelezően háromszorosára nőne a minimálbér. A végtermék, a gépkocsi piaca a nálunk gyártott felső-közép kategória esetén Nyugaton van, ahogy nyugatiak maguk a gyártók anyacégei is. Ha nem lenne bérkülönbség, a plusz szállítási és "politikai" költségek miatt, mivel rendes német cég német munkást alkalmaz, eszükbe nem jutna Magyarországra hozni az összeszerelési tevékenységet. A hazai kkv-k pedig annyival kevésbé termelékenyek, hogy a képzetlenebb munkások esetében esélyük se lenne kitermelni a háromszoros minimálbért.

@alöksz róz: Szó sincs arról, hogy a minimálbért ne lehetne vagy ne kellene a gazdasági teljesítmény növekedésével arányosan növelni; hanem az EU-szinten egységes minimálbér agyrém ötletéről szól a cikk, amivel Dobrevék kampányolnak, ami színtiszta demagógia. Persze jellemző, hogy kormányon a férjének eszébe se jutott volna hasonló.

alöksz róz 2019.09.07. 12:45:18

@Magyarország a Magyarok Országa: "A hazai kkv-k pedig annyival kevésbé termelékenyek" - ez honnan ered, azt vágod valamennyire?

nincs1itt 2019.09.07. 12:55:01

@Magyarország a Magyarok Országa: von der leyen változtatott, nem a cikk szerzője. tehát valaki szólt a naccsasszonynak, hogy ne legyen ennyire populista. az igazságos pedig nem értelmezhető.
de ha lesz ilyesfajta törekvés, az bizony 28-ból vagy 20-at csapna földhöz.
a magyar kkv-nak nem termelékenységi problémái vannak, mert szerintem simán teljesítik a megrendeléseket. ahogy látom mára, leginkább munkaerő problémájuk van, illetve a külföldön dolgozók miatt is emelkedő munkabérek és azokra rakódó terhek. a képzetlen munkaerővel termelni kényszerülő kkv nem képes lépést tartani a piaci elvárásokkal.

Maxvall Bircaman 2019.09.07. 13:11:30

Mi a hejzet buzukáim, rég leheltem nektek ajakimmal fingot?

CSOKKI MÁLNA 2019.09.07. 13:16:44

@chrisred: Attól, hogy nem asszimilálódnak, nem válnak a többségi társadalom részeivé, nem oldódnak fel..

Vitéz Nagyuram 2019.09.07. 13:20:21

@alöksz róz: Függetlenül attól, hogy honnan ered, a kötelező háromszoros minimálbér megoldást nem hozna rá. Ha csak azt nem tekinted megoldásnak, hogy a versenyképtelen többség csődbe megy. Tekintve, hogy ez a munkanélküliség terén mivel járna, ez még akkor is rossz ötlet, ha "darwinista" vagy.

@nincs1itt: "ahogy látom mára, leginkább munkaerő problémájuk van, illetve a külföldön dolgozók miatt is emelkedő munkabérek és azokra rakódó terhek" "a képzetlen munkaerővel termelni kényszerülő kkv nem képes lépést tartani a piaci elvárásokkal"

A magyar kkv-knek sokfajta problémája van, menedzsment-, munkaerő-, szemléletbeli technológiai lemaradás stb. A problémáikon viszont aligha segítene, ha pl. ugyanannak a képzetlen munkaerőnek egyik napról a másikra háromszoros (vagy akár másfélszeres) bért kellene fizetni.

Sir Bates dö Hól 2019.09.07. 13:23:39

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.: nem, nyilván, hogy nem tökéletes az integráció, de az is nyilvánvaló, hogy semmilyen személyes információval nem rendelkezel, sz'al jelzem, hogy mindazt, amit pl. froról olvashatsz a kormányoldali propagandában, az köszönő viszonyban sincs a valósággal (s moon sincs minden úgy, miként azt egyesek állítják: katasztrófális a helyzet, ellenben nem katasztrófaként élik meg sokan saját helyzetüket)

bizonyára ismered az esterházy mondást a bizonyos szint fölött/alatt, sz'tem gondolkozz el azon: attó

alöksz róz 2019.09.07. 13:37:41

@nincs1itt: "a magyar kkv-nak nem termelékenységi problémái vannak, mert szerintem simán teljesítik a megrendeléseket." - jövedelem-elosztási problémáik vannak :-)

alöksz róz 2019.09.07. 13:40:32

@Magyarország a Magyarok Országa: tekintsd 'nemfüggetlenül' attól, honnan ered

Vitéz Nagyuram 2019.09.07. 13:45:00

@alöksz róz: Frappánsnak lehet frappáns, de mit akarsz ezzel mondani? Kifejtenéd?

alöksz róz 2019.09.07. 13:45:50

@Sir Bates dö Hól: "moon sincs minden úgy, miként azt egyesek állítják: katasztrófális a helyzet" - :D
tényleg nincs minden úgy

nincs1itt 2019.09.07. 13:48:09

@Magyarország a Magyarok Országa: írtam volt, hogy leginkább. technológiaiban nem annyira látok problémát, mert közös-tengelyes gőzgép meghajtású esztergával nem lehet cnc minőséget produkálni, meg sem kapnák a megbízást, ha nem megfelelő a technológiai(gépesítés) háttér. a szemlélet változását nem ismerem, de emlékszem még lila zakó, zöld nadrág makkos cipő+frottír tenisz zoknis menedzser időkre, gyanítom ez már kicsit jobb. félek, hogy a hosszútávra tervezés, növekedés és az általam dinasztia alapításnak nevezett hozzáállás még nem teljesen a sajátjuk.

@alöksz róz: a jövedelem elosztási problémák... na, ja! ;oP az eredeti tőkefelhalmozás ideje még tart?

alöksz róz 2019.09.07. 13:54:19

@nincs1itt: na látom németbe is klórt raknak az ivóvízbe, nem okosságot

Vitéz Nagyuram 2019.09.07. 14:09:59

@alöksz róz: A honnan ered? Szerintem a 40 év szocializmus, és a módszerváltás utáni korszak (azon belül is különösen a "gazdasági átalakulás" időszakának) gazdaságpolitikai hibái biztosan hozzájárultak ehhez. De függetlenül attól, hogyan alakult ki, a jelenben ez már adottság...

Azt viszont igazán kifejthetnéd, hogy te mire gondolsz, mert pár homályos utalásból ez még nem érthető.

nincs1itt 2019.09.07. 14:18:58

@alöksz róz: mire mersz célozni? klór és az okosság, nem függenek szorosan össze...

nincs1itt 2019.09.07. 14:20:50

@Magyarország a Magyarok Országa: szerintem korábbról ered, bár az tény, hogy a coclizmus nem javított, sőt az "átmeneti időszak" sem. de ezt nem szabad adottságként kezelni, jobb lenne ha megoldandó feladatként foglalkoznának ezzel.

alöksz róz 2019.09.07. 14:29:32

@Magyarország a Magyarok Országa: az nem feltétlenül jó módszer, ha ilyen véleményes kérdésekben csak simán kifejtem, mert akkor elmarad az élmény a fogadó oldalról :-)
jobban szeretek kérdezni meg szempontokat hozzádni
mi az a hatékonyság meg termelékenység, honnan ered, miért kampányolnak (fizetett) véleménycikkekkel amikor elkezdi valaki komolyabban piszkálni a témát, ilyenekre gondolok

alöksz róz 2019.09.07. 14:32:02

@nincs1itt: azok nem, de a butaság meg az okosság hiánya igen :-)

Vitéz Nagyuram 2019.09.07. 14:40:11

@alöksz róz: "miért kampányolnak (fizetett) véleménycikkekkel amikor elkezdi valaki komolyabban piszkálni a témát"

Nézd, az eddig ismert, idepöttyintett homályos gondolatmorzsáidból (jövedelemelosztási problémák, fizetett véleménycikk stb.) nekem elsőre valami fura pszeudo-marxista beütésű összeesküvés-elmélet körvonalai sejlenek ki, sok kizsákmányolással és kevés ténybeli alappal; de e tekintetben nem szeretnék a felületes benyomásaimra hagyatkozni, mert lehet, hogy nem erről van szó.

nincs1itt 2019.09.07. 14:42:30

@alöksz róz: most olyan világos, hogy a fal adja a másikat. ha mondani szeretnél valami érdemlegeset, akkor mondjad, ha nem akkor ne mondjad.

Abrakadabra777 2019.09.07. 15:30:24

ORBÁN HABLATY & A VÉRES CIGÁNYÚT!!!
ORBÁN KILAKOLTATOTT ORSZÁGA⚠️⚠️⚠️

alöksz róz 2019.09.07. 15:30:57

@Magyarország a Magyarok Országa: ez is egy szempont :-)

de a jövedelemkoncentráció sajnos egy valós létező folyamat, azzal nem lehet leseperni hogy összeesküvés-elmélet.

meg a véleményformálás is létező dolog, vagy úgy gondolod ok nélkül sipákoltok amikor a facebook-cenzúráról van szó? :-)
(vagy pl. a környezetvédelem témája is ide illik, egész jó index-cikkeket lehet találni pl. a műanyagokról)

taga20 2019.09.07. 15:43:07

@alöksz róz:

jut eszembe rözse!

te nem tartozol nekem egy elnézést kéréssel a tegnapi miatt?;)

Cycmen 2019.09.07. 16:30:11

@taga20: "hát nem szeretném, hogy a zuhanyzóban mögöttem zuhanyozzál:)"

Én előtted leszek! Szemben. Te meg térdelsz! :P

taga20 2019.09.07. 17:05:18

@Cycmen: öklözőzsírt hozzál, me utána nagyon elraklak!:)))

taga20 2019.09.07. 18:07:04

@taga vagyok| 20 dioptriás| buzi vagyok| és orbán f:

tesó, erre csinálsz egy taga vagyok| 20 dioptriás| buzi vagyok| és orbán f: nicket.

tesó, téged se a gerincedért fognak elrabolni a zufok!:)))

u.i.: neked ez tetszik, hogy ekkora tolvaj geci vagy, amilyen a csútigeci gazdád?

komolyan érdekel a beteg lelkivilágod!

morph on deer 2019.09.07. 18:27:42

@atomic power 1986DucaDuca:
Csak éppen Traverso nem erről beszélt!
Ő elsősorban a sajátos perspektíva alapján a (második) világháború kapcsán a náci kolaboránsok és az ellenállók közti konfliktusra utalt:

“War and civil war merged”
- Ami ebben a viszonylatban érthető és értelmezhető is. Ahogy minden olyan országban is, ahol számottevő ellenállási mozgalom létezett a nácibarát mozgalmakkal (is) szemben, lásd pl csetnikek vs usztasák az akkori Jugoszláviában, hogy csak egyet említsek.

Na ilyen Magyarországon soha nem volt!
Bár voltak nyilasaink bőven, de néhány kissebb partizáncsoporton kívül (pl Nógrádi) említésre méltó ellenállás semmi. Ezért mondjuk minimum disszonáns egy magyar miniszterelnöktől ilyesmit hallani.

Ráadásul Traverso soha nem állította, hogy NEM VOLT világháború, csak polgárháború az a két helyre kis világégés, ugye...

Szóval viktorunk “személyes véleménye” szerintem továbbra is marhaság, sajnos.,
Arról már nem beszélve, hogy a polgárháború by definition egy országon belüli, a nemzet két csoportja - politikai, vallási, etnikai, stb. - közti fegyveres konfliktust jelenti, és NEM nemzetek közti konfliktust!
Akkor sem, ha “polgárok” vesznek részt benne, most képzeld!

Márpedig mind az első, mind a második világháborúban országok, népek, nemzetek estek egymásnak, a nacionalista és/vagy cezaromániás seggfejek miatt!

Érdekes módon ezt az aspektust viszont sikerült teljesen kifelejtenie a mi dicső uralkodónknak, ki tudja miért...
(Mondjuk pl én. Meg te. Meg még aki képes gondolkodni is valamennyire. Szóval a nem orbánhitűek.)

taga20 2019.09.07. 18:34:45

@morph on deer:

"(Mondjuk pl én. Meg te. Meg még aki képes gondolkodni is valamennyire. Szóval a nem orbánhitűek.)"

atomic, mint nem orbánhitű?

szakadok rajtad haver:))))

Soros csicskák húzzatok haza! 2019.09.07. 18:52:16

@morph on deer: Érdekes, máskor jönnek a liberálisok ezzel az Európai Egyesült Államok ötlettel, van már uniós állampolgárság is; és már akkoriban is volt Thomas Mann, mint "fehérek közt egy európai", de az "európai polgárháborús" metaforán mégis ki kell akadni.

Persze ha valami balliberális megmondóember mondta volna, akkor biztosan nem akadtok ki, így is csak azért mert Orbán. Persze, Orbán Viktor is nyilván tisztában van azzal, hogy a világháborúban országok feszültek egymásnak, vagy azzal, hogy volt Európán kívüli hadiszíntér is; csak így ütősebben hangzik a sztori, de sebaj, most legalább van egy gumicsontotok.

Jól meglesztek vele október 13-ig, aztán majd nagyon fogtok csodálkozni, hogy már megint lefőtt nektek a kávé.

morph on deer 2019.09.07. 18:52:21

@taga20:
“atomic, mint nem orbánhitű?”

Csak éppen nem azt mondtam. “Te” (- aki akármilyen is lehetsz, de vagy annyira intelligens - szerintem) “meg” a nem orbánhitűek.
Ez két külön halmaz, felőlem nézve. :)

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.09.07. 19:05:56

@taga20: tesó!
mijen az új csődöröd
nem harap az atab?

csókolom a Miniszterelnök Úr kezit 2019.09.07. 19:08:01

@morph on deer: nehogy belekavarogy
mert megint jönnek érted a fehér ruhások a szurival

morph on deer 2019.09.07. 19:08:19

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.:
“Persze, Orbán Viktor is nyilván tisztában van azzal”

A faßt van. Ahogy azzal sem volt, hogy mi az illiberális jelentése, vagy éppen a populizmusé, ahogy maga bizonyította jónéhány esetben, amikor megpróbálta megmagyarázni, hogy SZERINTE mit jelentenek ezek a szavak!
Csak éppen a világ maradék része szerint meg nem! Aztán kiderült, hogy ő inkább kitalálja a szavak jelentését, ahelyett, hogy megtanulná, így aztán ez van.
Szerintem még a “demokrácia” szó jelentését sem ismeri pontosan, ahogy a jelek mutatják, pechünkre.

Jobban járna, ha nem próbálkozna ilyesmivel, de tényleg. Én például nem szerelek autót, mert én meg ahhoz nem értek... De én legalább tudom ezt magamról.

morph on deer 2019.09.07. 19:15:09

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:
“megint jönnek érted a fehér ruhások ”

Csak nem a menyasszonyokra gondolsz?
:)
Méghogy fehér! Hát kinek telik ilyesmire manapság! Majd talán ha Ráhelke nekik is “tervez” valami újat, ami fehér..!

taga20 2019.09.07. 19:25:06

@csókolom a Miniszterelnök Úr kezit:

csókosszájú mi a kínod? csak nem az, hogy egy szargerincű fityeszork vagy?

hidd el, ha borogatod, akkor el fok múlni!:))

u.i.: ménem basszátok meg má az anyátokat fityeszjobbágyok? miért nem?

alöksz róz 2019.09.07. 19:27:55

@taga20: "öklözőzsírt hozzál, me utána nagyon elraklak!" - na látod hogy buzi vagy:-)))

taga20 2019.09.07. 19:39:05

@alöksz róz:

miért?

rözse, egyszer az életben, legyél egyenes, és nem kis geci fityeszdroid!

megvádoltál olyannal, amit a fityeszparazita haverjaid a nevemben írogattak.

ezé kéne bocsánatot kérned tőlem, ha van gerinced.

ha nincs, akkor ne haragugy rám, hogy embernek néztelek.

morph on deer 2019.09.07. 19:43:42

@taga20:
“miért nem?”

Mer’ orbán árvái, azééé..!

taga20 2019.09.07. 19:47:35

@morph on deer:

én néha úgy érzem, hogy ezeket a szerencsétleneket mek kell fordítanom a damaszkuszi úton.

persze aztán rájövök, hogy én ateista vagyok:)))

alöksz róz 2019.09.07. 19:54:08

@taga20: mi a kurvaanyádat játszod itt az agyadat dékásnyugger??

:-)))

taga20 2019.09.07. 19:57:44

@alöksz róz: nem vagyok nyugger, te rohadtlelkű fityeszjobbágy!

:)))

taga20 2019.09.07. 20:46:59

@alöksz róz: mi a többi? dékás?

aki manapság fityeszdroid, az egy lelki/testi szardarab.

gondolom, ebben nincs vitánk retek?

zenét bírod, te valami?:)))

nesze! talán volt?! akkor is.

www.youtube.com/watch?v=xOzgft37uGY&list=RDxOzgft37uGY&start_radio=1

atomic power 1986DucaDuca 2019.09.07. 21:03:12

@morph on deer:

"Talán azért mond akkora kreténségeket drága uralkodónk, hogy “mai” szinten nézzen ki “műveltnek,” ugye?
Tudod, hogy nem két világháború volt, hanem két polgárháború........"

Nem a M.E. találta ki. A történészek között létező, bár vitatott elméletről van szó.

"Csak éppen Traverso nem erről beszélt!
Ő elsősorban a sajátos perspektíva alapján a (második) világháború kapcsán a náci kolaboránsok és az ellenállók közti konfliktusra utalt......."

A könyvben "Fire and Blood: The European Civil War, 1914-1945" Traverso egészen az első világháborúig visszamenőleg vizsgálja az európai történelmet és ez alapján használja a kifejezést.

Vannak mások is:

Stanley G. Payne, University of Wisconsin, Madison
Civil War in Europe 1905-1949

„The first half of the twentieth century was the time not only of the most extensive international violence in European history but also of the greatest internal conflict.”

www.cambridge.org/core/books/civil-war-in-europe-19051949/4489444ED4F1F7C68DE15B0BFDCB1C0B

Philip Bobbitt Columbia University

The Shield of Achilles: War, Peace and the Course of History

"Alternate views on understanding conflicts during the same time period include the Second Thirty Years' War, which extends from 1914 to 1945 and includes both the First World Warand the Second World War and so forms a subdivision within Bobbitt's Long War, and the European Civil War, which extends the beginning of the period to the Franco-Prussian Warof 1870 but still concludes with the Second World War in 1945."

en.wikipedia.org/wiki/The_Shield_of_Achilles:_War,_Peace,_and_the_Course_of_History#Long_War_(20th_century)

„Those supporting the idea of a European Civil War contend that the heads of state in many European nations were so closely related as to constitute branches of the same family.[citation needed] European culture is also relatively homogeneous, with most nations tracing the roots of their culture to two principal sources, namely Christianity and classical antiquity. While separate, their respective legal systems were remarkably similar and evolved to become more so over time.
At the end of the conflict, elites in the different countries of Europe began work to create a community of nations that has since grown into the European Union. The emergence of the European Union from World War II is central to the argument as a civil war typically occurs when competing parties within the same country or empire struggle for national control of state power. Civil wars usually result in the emergence of a new or restrengthened central authority.

As mentioned below, some academics regard the First and Second World Wars as part of the same conflict with a 22-year cease-fire. The theory defines the Spanish and Russian civil wars as intermediate conflicts and links the roots of World War I back to the earlier Franco-Prussian conflict, regarding political changes in Italy, Portugal and elsewhere in a single context.

en.wikipedia.org/wiki/European_Civil_War

Maxvall Bircaman 2019.09.07. 21:05:45

Egyedem begyeden, tengertánc,
Mondd meg sógor, mit kívánsz!
Nem kívánok egyebet:
Basszunk meg egy egeret!

taga20 2019.09.07. 21:21:54

@Maxvall Bircaman:

te rosszabb vagy, mint az eredeti.

morph on deer 2019.09.07. 21:41:00

@atomic power 1986DucaDuca:
Igaz, igaz Ányicska...

Viszont szinte mindegyik csak mint “is” referál a polgárháborús konfliktusokra, és nem kizárólagosan, ahogy orbán teszi.
Mivel ő egyértelműen az iskolákban tanított változattal szemben nevezi világháboruk helyett polgárháborunak az említett két világégést.

Ez pedig - az én “személyes véleményem szerint” alapvető tévedés, különös tekintettel a szó jelentésére!

Természetesen számos polgárháborus konfliktus is kapcsolódott a világháborukhoz, - lásd nagy okt. szoc. forr. - de attól még a világháboru világháboru marad, hogy közben a helyi konfliktusokat is “rendezik,” ahogy én látom.

Az meg már csak ráadás, hogy ezt miért is kell a mai demográfiai helyzettel összefüggésbe hozni? Amenbyire én látom ugyanis, Jancsi és Juliska ma nem azért nem dug a szaporodás érdekében, mert volt két - akármilyen - háboru, hanem azért, mert a feltételeket ma nem tartja alkalmasnak erre!

Ez amúgy lehet(ne) bármi, a személyes preferenciától a nagymama hiányáig, de a legáltalánosabb mégis a jövő bizonytalansága, a stabil- és megfelelő szintű jövedelem, és/vagy a labilis társadalmi helyzet.
Itt én még nyomokban sem fedezem fel nagyapám Piace menti tapasztalatainak hiányát, bár ez lehet akár teljesen az én hibám.

Sajnos orbán részéről ez már megint valamiféle visszamenőleges önigazolás előkészítésének hat, ami majd előbb vagy utóbb “bizonyítani” fogja, hogy már az első világháborut is Soros tervelte ki, mígnem a mi hőn szeretett lovas tengerészünk útját nem állta, - csakúgy, ahogy utódja viktor, a “kormányzó” manapság teszi..!

Vagy valami hasonlóan nívós és cizellált okfejtés következik, de az hétszentség, hogy jön még majd átkötés ami belekeveri akár Gyurcsányt is az első vagy második világháboruba, és megtudjuk, hogy valójában miatta nem szülnek eleget manapság..!
Akarsz fogadni?

morph on deer 2019.09.07. 21:45:55

@taga20:
“hogy én ateista vagyok:)))”

Az nálam nem mentség, ugye tudod!
:)
Én meg inkább hagynám őket, mert ahogy elnézem Damaszkuszt, kevés jobb helyre mehetnének! Minél hamarabb, annál jobb!

Csak nem kezdesz puhulni így estefelé??!

morph on deer 2019.09.07. 21:53:58

@morph on deer:
Közben látom, hogy a “nagyapám Piave menti” tapasztalatai kapcsán mellélőttem, ahogy az a repeszgránát is, amelyiktől csak egy marék ócskavassal lett több a lábaiban, de életben maradt.
Az ötvenes években még jöttek elő gránátszilánkok a bőre alá, akkorról.

Szóval nem Piace, hanem Piave, az olasz fronton.

taga20 2019.09.07. 21:56:47

@morph on deer:

"Csak nem kezdesz puhulni így estefelé??!"

nem hinném, me a redvás csútigeciket és a nácikat még most is utálom.

de ma ilyet is vezettem:))

www.youtube.com/watch?v=anwc-PTBFSA

Maxvall Bircaman 2019.09.07. 21:58:24

@taga20: csak ha többet iszok

Ja és Béla én vagyok!

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.09.07. 21:59:54

Egyedem begyeden tengertánc
Halljuk sógor mit kívánsz
Nem kívánok egyebet
Csak egy szőrös feneket

taga20 2019.09.07. 22:34:39

@Maxvall Bircaman:

béla, akkor miért vagy ekkora fasz?

tényleg!

zene mehet retek? tessék, az egyik lekjobb. béla vágod a bizalmat előre?:))

www.youtube.com/watch?v=xOzgft37uGY&list=RDxOzgft37uGY&start_radio=1

atomic power 1986DucaDuca 2019.09.07. 22:51:43

@morph on deer:

„Viszont szinte mindegyik csak mint “is” referál a polgárháborús konfliktusokra, és nem kizárólagosan, ahogy orbán teszi. „

A polgárháború kifejezést nem kizárólagosan alkalmazza. Ezzel párhuzamosan, illetve utána többször elhangzik a világháború kifejezés is. A " polgárháború" szerintem csak egy szűkítettebb értelmezése a két világháborúnak, fókuszálva az európai kontinensre, ahol a lezajlott konfliktusok továbbra is részét képezik a nagyobb halmaznak, a világháborúnak. A M. E-nek ezt differenciáltabban kellett volna megfogalmazni. Nem szerencsés az iskolai oktatással példálózni.

Viszont az sem állja meg a helyét, hogy az Európai Polgárháború egy légből kapott kifejezés és ne lennének ennek az irányzatnak, elméletnek legalábbis elgondolkodtató érvei.

„Természetesen számos polgárháborus konfliktus is kapcsolódott a világháborukhoz, - lásd nagy okt. szoc. forr. - de attól még a világháboru világháboru marad, hogy közben a helyi konfliktusokat is “rendezik,” ahogy én látom. „

A világháború meghatározás természetesen továbbra is helytálló és a M.E. is utalt erre, mivel az európai határokon túlterjedt a konfliktus. A probléma ott van, ha a polgárháborús meghatározást – ami hangsúlyozom, jelenleg nem elfogadott általánosan a történészek körében - kiterjesztjük az egész világban zajló konfliktusra.
Az európai gondolkodásban már a XVIII. század közepén, végén előtérbe került valamiféle föderációs gondolat.( pl.:I. Kant Az örök békéről című esszéje). Ezek a törekvések is jelzik, hogy a kontinens nemzetei politikailag, társadalmilag már nagyon korán egymásra voltak utalva. Innen nézve, minden konfliktus akár egy belső konfliktusként is értelmezhető. Ettől már nem esik túl távolra a polgárháború terminológiája.

El tudom képzelni, hogy a történelem oktatásban megfér egymás mellett mindkét fogalom, egymást kiegészítve és nem egymás ellenére.

CSOKKI MÁLNA 2019.09.07. 23:39:31

@chrisred: Kevesebb fesőoktatás= több gyakorlati szakember, több anya, több gyermek, kevesebb lézengő léhűtő romkocsmatöltelék=működőképesebb ,fenntarthatóbb társadalom..

morph on deer 2019.09.07. 23:39:44

@taga20:
“de ma ilyet is vezettem:))”
:)
Akkor nincs vita: qrvajó a GDP-d és száguld a gazdaságod!
Lesz még ebből helikopter is, meg businessjet, ha a viktor megsegít!
Akarom mondani: az Isten..!
(Illetve mondtam is, nem?)

CSOKKI MÁLNA 2019.09.07. 23:43:19

@chrisred: Igen..Sok idősebb zsidó keserűen élte meg utódai asszimilálódását..Nézd meg pl. a Glamour c. filmet..Az asszimilálódás az eredeti kultúra és nyelv részbeni feladása.Erre nincsenek ma rákényszerítve az Európába migrált muszlimok. Elsősorban a pc idiotizmus miatt..

morph on deer 2019.09.07. 23:58:31

@atomic power 1986DucaDuca:
“...egymást kiegészítve és nem egymás ellenére.”

Ennek így lenne értelme, egy bizonyos szint fölött, ahol már képesek differenciáltan nézni az eseményeket és helyesen értelmezni a fogalmakat.
De az, hogy az akkor nem világháború, hanem polgárháború volt, az egyszerűen nem igaz. Szerintem ez egy teljesen felesleges kijelentés volt, hacsak nemvalaminek a felvezetéseként hangzott el.

chrisred 2019.09.08. 06:19:00

@CSOKKI MÁLNA: Azért vannak még, akik emlékeznek, milyen működőképes, fenntartható társadalom jött ki abból, amikor felsőfokú képzettségű szakemberek helyett martinászok és esztergályosok irányították az országot, a "lézengő léhűtőket" elvitték közveszélyes munkakerülés miatt, a nőket meg az állam szülésre kényszerítette.

chrisred 2019.09.08. 06:22:20

@CSOKKI MÁLNA: Nehogy már azt akart beadni, hogy az orthodox zsidóság ünnepelte, amikor sárga csillaggal jelölték meg őket.

alöksz róz 2019.09.08. 06:47:47

@chrisred: te most mi a faszt beszélsz, tisztában vagy vele??
komolyan.

alöksz róz 2019.09.08. 06:48:24

@chrisred: kétszer egymás után ráadásul :D

nu pagagyí 2019.09.08. 13:57:14

Nagyon úgy néz ki, hogy minél több lóvét adnak a gyerekes családoknak, annál kevesebb gyerek születik. Lásd: csökkenő születésszám.

Mi lehet az ok? A rezsim valószínűleg állatnak tekinti az embereket, melyek tudvalevőleg akkor szaporítják tele a környezetüket, amikor kedvezőek a körülmények, van elég kaja. Tegyük fel, igaza van van a rezsimnek, akkor viszont azért nem szaporodik a magyar, mert szaporodás előtt kedvezőtlennek ítéli a jólét állapotát. Nem is lehet ez másként, hiszen a túlnyomó többségben levő átlag magyarnak, amíg nincs gyerekük, finanszírozniuk kell a Mészáros unokákat, így fészekrakásra már nem marad semmijük, így inger sincs az utód előállítására. Ha emelik a még gyerektelenektől elvont jövedelmet, a fenti logika szerint, még kevesebb gyerek várható, a romló körülmények miatt.

Persze totálisan hamis a rezsim megközelítése. Az ember már nem állat. Akkor lesz elég gyerek, ha önerőből meg tudja egy pár teremteni a gyerekvállalás feltételeit, ha az állam hagyja hogy munkával gazdagodhasson, vagyont halmozhasson fel és ezekre a feltételekre, jogokkal körülbástyázva, folyamatosan számíthasson (úgymint jogbiztonság). Valószínűleg így nem lenne nem kívánt gyerekekből hadsereg, de a társadalom sokkal egészségesebb lehetne, pelenkázás helyett alkotásra is jutna idő, egymás vérének szívása helyett a saját boldogulásra koncentrálhatna mindenki, amiben természetesen gyerek is szerepel, mint minden normális családban.

CSOKKI MÁLNA 2019.09.08. 14:15:53

@chrisred: Egyik véglet sem helyes.. Arany középút..

CSOKKI MÁLNA 2019.09.08. 14:18:11

@chrisred: Miért akarnám ezt beadni? A zsidóság 19. századi asszimilációs folyamatairól beszéltem. Ennek a folyamatnak nem igazán örültek az orthodoxok.. Komoly ellentétek feszültek a különböző irányzatok között.

CSOKKI MÁLNA 2019.09.08. 14:19:32

@chrisred: "képzettségű szakemberek helyett martinászok és esztergályosok irányították az országot"

Pl. Dobrev Klára nagyapja..?

nu pagagyí 2019.09.08. 15:17:03

@CSOKKI MÁLNA: Ők legalább értettek valamihez, nem úgy, mint Skicc Pali, vagy a neves közgazdász Kósa Lali.

nu pagagyí 2019.09.08. 16:00:45

Orbán nem igazán akarja a nemzetet szaporítani, ki nem mondott célja, hogy csak a gazdagok szaporodjanak, ösztönzésként a szegények pénzét csapolja meg.

Ez már a totális állam előszobája, mindenki az államtól függ majd. A szegények önerőből nem jutnak semmire, nekik a jövedelemfüggő családtámogatás nem oszt, nem szoroz, a CSOK által felturbózott lakásárakhoz felveendő további hiteleket nem tudják vállalni, az anya kieső jövedelme lehetetlen helyzetbe hozza a családot. A gazdagok természetesen csak Orbán kegyéből lehetnek gazdagok.

A cikkben említett jövedelemtranszfer tehát valójában nem a gyerektelenektől a gyerekeseknek, hanem a szegényektől a gazdagok irányába történő jövedelem átcsoportosítás. Azaz, még jobban lerabolják a munka eredményét.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.08. 17:38:48

@A lipsiknek lefő a kávé – október 13.:
@Szabó Miklós János:

te egy mekkora kretén idióta fideszbirka vagy.
tehát minimum 3 néven tolod/toljátok.

John Brennan 2019.09.08. 21:55:06

@nu pagagyí: baromságokat írsz, ugye tudod.

John Brennan 2019.09.08. 22:10:35

@chrisred: A zsidók nem voltak gettóba zárva, a gettó azt a zsidónegyedet jelenti, ahova saját maguk önszántából különültek el. Legalábbis a történelem 99,9%-ában ezt jelenti a zsidó gettó, önkéntes elkülönülést.

chrisred 2019.09.09. 05:44:30

@John Brennan: Akkor bizonyára zsidótörvények sem léteztek.

chrisred 2019.09.09. 05:45:35

@alöksz róz: Szerintem rajtad kívül mindenki tisztában van vele.

antiinternáci 2019.09.09. 09:05:28

Hirtelen baj lett, hogy Orbán tőkét csoportosítana át egyik csoporttól a másikhoz, mert hogy a születésszámot akarja vele támogatni.
Bezzeg, amikor az alapjövedelem nevű dologtalansági támogatásról volt szó, akkor a gyönyörűségtől elalélt a teljes bolsevista tábor.
Ugyanígy a lustaságot díjazó, a teljesítményt és a munkát büntető progresszív adózás erőltetése is sláger nekik. Reméljük, sosem lesz lehetőségük ezekre a kártételekre.
És egyiknél sem volt baj nekik az átcsoportosítás, csak ha a gyerekszülésről van szó. Na, az borzalom a bolsevistáknak, hiszen születik gyerek Afrikában elég, a Soros-terroristák majd idehozzák őket. Minek magyarkodni, nem?

Eltiltott Vélemény 2019.09.09. 09:17:06

" ... Ugyanarra az eredményre vezet, ha pozitívan diszkriminálja a gyerekvállalókat, mintha negatívan a gyerekteleneket. ... "

Ez a kedvencem a posztból... cseréld ki a gyerekvállalókat cigányokra, a gyerekteleneket fehérre....
Voilá, ez a liberálfasiszta etnikai politika .... DE van még egy másik alkalmazási köre is, ahol érvényes a dolog, ez pedig a női kvóta ....
Ajjajj, ez is libsi dolog.... A végén még kiderül, hogy a Csuti Lótolvaj Napóleon a legnagyobb liberálfasiszta :-)

John Brennan 2019.09.09. 09:20:15

@chrisred: történetileg a zsidó gettók önkéntesek voltak, nem törvények írták elő az elkülönülésüket, hanem önkéntes volt. Abszurd a következtetésed!

antiinternáci 2019.09.09. 09:20:58

@nu pagagyí:

"Nagyon úgy néz ki, hogy minél több lóvét adnak a gyerekes családoknak, annál kevesebb gyerek születik. Lásd: csökkenő születésszám."

Wrong. A születésszám a szülőképes korú nők számának csökkenése miatt csökken, de az egy nőre jutó születések számában sikerült emelkedést elérni, nyilván az intézkedések által. Nekem pl. két fiatal kolléganőm is gyermeket vár.
Egyébként ostobaság amit a libbantak csinálnak ebben a témában: pár év alatt nem lehet lemérni az intézkedések hosszú távú hatását. Főleg úgy nem, hogy a bolsevisták folyamatosan destabilizálják a társadalmat, hazudnak, gyűlölködnek. És attól kell rettegni, hogy esetleg restauráció lesz, megint jön a Gyurcsány-dúlás, és akkor eltörölnek minden előremutató intézkedést, és visszatér a dologtalanság, a tespedés támogatása a családoké helyett.

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.09. 17:12:27

@antiinternáci: Haver! te ezt le bírtad írni röhögés nélkül...

alöksz róz 2019.09.09. 17:33:55

@Magna cum laudeTigeri másztesz digrii: mi baj van papám, kevés a segély?
akko tanulj dolgozz, ne a fórumon rinyálj...
ja hogy az egyszerűbb

Magna cum laudeTigeri másztesz digrii 2019.09.09. 18:14:20

@alöksz róz: Jaja,mentős,orvos,tűzoltó,tanár.
Há mé nem megy el mindegyik burkolónak.
Annyi az eszed,mint egy fideszesnek.
Mondom.Nem a lipsiknek lesz rossz,hanem az országnak.
Mi lippsik elmegyünk,ti maradtok.

chrisred 2019.09.10. 05:22:13

@John Brennan: "Csillagos ház
Zsidók részére kényszerlakóhelyül kijelölt házak Budapesten 1944 júniusa és decembere között. A vidéki települések többségétől eltérően a fővárosban eleinte nem zárt gettóba kényszerítették a zsidókat, hanem mintegy kétezer, sárga csillaggal megjelölt lakóépületet jelöltek ki számukra. 1944 november végén-december elején lakóikat a nyilas kormány az ekkor létesített pesti „nagy” gettóba, illetve az ún. „nemzetközi” gettóba költöztette át."

MAXVALL bircaman közíró · www.bircahang.org 2019.09.10. 16:58:55

Sőt aztat hallottam, hogy akinek niccs gyereke, az csinál annak, akinek szintén nincs.

2019.09.11. 07:51:40

@nincs1itt: "a magyar kkv-nak nem termelékenységi problémái vannak,"
Dejóóó nekik :-) !
Eddig azt hittem, hogy Ausztriában, amikor kimennek a vakológéppel egy épülethez és harminc kőműves munkáját kiváltják vele, az sokkal magasabb termelékenységet jelent, mint itthon a brazil gépsor, .. de nyugaton természetes falmaró gépek is képesek kiváltani 8-10 villanyszerelő munkáját, akik így már a valódi szakmunkára tudnak koncentrálni, ... de az is a hatékonyság, termelékenység előnyére szolgál, amikor a szállító megérkezik és nem kézi erővel pakolgatnak, hanem daruval, minitargoncával, leereszkedő plató-békával, .. de a sort lehetne a végtelenségig folytatni a gyártócégekkel kapcsolatban.
De azért örülök neki, ha a magyar kkv-nak nincs lemaradása a termelékenység területén, .. ahogy ezt Besenyő Pista bácsi mondaná, ez egy nagggyon érdekes "adat".

2019.09.11. 08:07:18

Maga a cikk nagyon érdekesen közelíti meg a gyerekvállalással kapcsolatos kérdést, ... nekem pl. , amikor megszületett a gyerekem eszembe sem jutott, hogy munkavállaló született, .. a nélkül örültem neki.
De, ha már ennyire anyagias módon közelítünk a témához, akkor viszont azt nem értem, hogy ha eddig évtizedeken keresztül az volt az érv a magán-nyugdíjpénztárak mellett, hogy a jelenlegi alkalmazottak nem lesznek képesek fizetni az egyre nagyobb létszámú nyugdíjasok nyugdíjának kifizetésére, akkor az azt jelenti, hogy a gyermektelenek élősködnek a gyermekeseken, mert ők "nem állították elő a saját forrásukat" a saját nyugdíjukra /Hű, de hányinger keltően néz ki így leírva, de ez a liberális megközelítése a problémának./.
Ha kizárólag a pénzügyi oldalát nézzük, akkor az lenne az igazságos, ha a hedonista gyermektelenek aktív életükben előre kifizetnék az összes nyugdíjukat, hogy ne parazita módon éljenek egész nyugdíjas éveikben.
Egyébként meg, akinek nincs gyereke, annak kár volt megszületni, .. és ezt nem pénzügyi alapon írom.
Nyugaton az öregotthonok tele vannak olyan "fejlett gondolkodású" emberekkel, akiknek nincs gyereke, ... akár évtizedekig is nézegetik a plafont egyedül, mert a kutyát sem érdekli, hogy élnek-e vagy meghaltak. A vagyonukat vagy eladományozzák vagy az államra száll, .. sokuk a saját ápolásukra költi az egészet, mert pénz nélkül egy náthába is belehalhatna, senkit sem érdekelne. Érdemes elbeszélgetni azokkal a magyarokkal, akik ilyen ápolási otthonokban dolgoznak, a sok gyermektelen öreg, annak is örül, ha az ápoló ránéz, .. ha meg hozzá is szól akkor sokan sírva fakadnak az örömtől, .. Na ezt is érdemes átgondolni, amikor valaki úgy dönt, hogy a saját gyereke helyett egy macskát vagy kutyát puszilgat egész életében!

nincs1itt 2019.09.11. 10:18:15

@Tényelek: látom elek, hogy segédmunkás pozícióból szemléled a világot. az is egy munka, te el is végzed.

2019.09.11. 11:34:57

@nincs1itt: "látom elek, hogy segédmunkás pozícióból szemléled a világot."
Na még azt is most kell megtudnom, hogy a villanyszerelő és a kőműves munka segédmunka :-) .
Mik vannak a liberális világban, ... :-) , de legalább már ezt is tudom :-) !

nincs1itt 2019.09.11. 11:39:01

@Tényelek: amiket összehordasz, az o.v. csodálatos világában elő nem fordulhat... egy falmaró(helyesen horony maró) 1-2 segédmunkást vált ki, a NASA technológiájú vakológép sem fordult még elő mo.-on, de nem is váltja ki 30 kőműves munkáját.
ja mert mo.-on gondolom ökrös szekerekkel szállítanak és kizárólag kézi erővel rakodnak. a darut csak úgy ismerik, hogy magasan száll és szépen énekel.
édes Istenem, tényleg ennyire gyökér vagy? akkor honnan 5%-os növekedés?

nincs1itt 2019.09.11. 11:44:33

@Tényelek: értem, hogy 6xelső + 2x második = 8 általános nálad. te szerencsétlen barom, te ennyire fejletlen, kőkori xar helynek tartod mo.-ot? értem, hogy a segédmunkás (ez te vagy) bajban van, ha gépesítenek valamit. de azért próbáld megérteni amit írtam, kérj segítséget egy szakmunkástól!
most akkor megsértettelek? vagy mi? szóval mo. egy xar hely, ahol minden elavult, a termelékenység 0. aha... ezt meg ne tudja a fidesz! vége a segédmunkási pályafutásodnak!

2019.09.11. 19:15:59

@nincs1itt: "egy falmaró(helyesen horony maró) 1-2 segédmunkást vált ki"
A hornyot horonymaróval, a doboz helyeket meg mivel marják ki :-) .
Azért megnézném én azt a két segédmunkást, amelyik egy komoly maró teljesítményét meg tudja csinálni, ha szétszakadnak, akkor sem sikerülne nekik!
Egyébként meg, hogy nagyjából érthető legyen a különbség, nemrég hoztam egy cső és villanyszerelő brigádot Ausztriából, akik egy nap alatt megcsináltak mindent, a pesti két szaki egy-egy hetet vállalt.
Szállással és útiköltséggel együtt is olcsóbban dolgoztak az ausztriai magyarok és ez szerintem igenis baj, .. és hát ez a termelékenység, hatékonyság témaköre.
A termelékenység növeléséhez technikai eszközök kellenek, amihez pénz kell, .. és ami nincs elég. Nem azért nem veszik meg, mert kőkori bunkók, hanem nincs rá pénzük.
Ez igaz az egészségügyre és a gyártási technológiákra is, .. én csak pár szolgáltatást hoztam fel példának.

Az iskolázottsággal kapcsolatban meg az, aki nem tudja, hogy a kőműves, villanyszerelő az egy szakmunkás, .. inkább meg se szólaljon, .. bár jó liberálbolsevikhoz illően még önnek áll feljebb :-) !

nincs1itt 2019.09.11. 19:26:52

@Tényelek: jani, csillapodj, mert a doboz helyeket vagy korona fúróval, ha kör alakú(lásd még kapcsoló), ha szögletes akkor meg vésőkalapáccsal.
kisfiam, ha neked az a termelékenység pontos meghatározása: ha 1 ember egy nap alatt 1 méter árkot ás, akkor hány ember, hány nap alatt, hány méter árkot ás?
te, ausztriából hoztál, magyar villanyszerelőket??? akik olcsóbban dolgoztak mint a magyar szakik???
tényleg ennyire szar mo.-on? nem futja egy jó villanyszerelőnek szerszámra?
akkor most nem is jó a fidesz? a termelékenységnek meg nézz utána!
szakmunkás, bizony itt megfogja a horonymarót és dolgozik vele, 1 segédmunkás ki is esett... mert amíg a segédmunkás marja a hornyot, addig nem tud dolgozni a szakmunkás...
na legyen mára ennyi elég, nehogy információ sokkot kapj!

2019.09.11. 20:52:51

@nincs1itt: "ha 1 ember egy nap alatt 1 méter árkot ás, akkor hány ember, hány nap alatt, hány méter árkot ás?"
Lehet, hogy meglepem vele, de ha árokásásról van szó, akkor igen.
Ha cipő vagy bili gyártásról, akkor is az a termelékenyebb, aki ugyanannyi idő és befektetés mellett többet gyárt.
Az orvos esetében meg több beteget gyógyít meg, stb.
Háááát ezt még tanulmányoznia kellene a goglival vagy lapulni a témában, mint a tehénlepény.
"akkor most nem is jó a fidesz?"
Ki mondta, hogy jó a Fidesz?
Az emberek azért szavaznak rájuk tömegesen, mert a többi még náluk is hatvan klasszissal rosszabb, .. mert a választás arról szól, hogy választani kell.
Magyarországon az okozza a demokrácia deficitet, hogy nincs normális ellenzék, .. és ez nem a Fidesz hibája, ő nem csinálhat értelmes programmal előálló ellenzéket, mert az meg már megint nem normális demokrácia lenne, ráadásul még a mostani impotens, tömeggyilkosok unokái által promotált ellenzék.

2019.09.11. 20:55:09

@Tényelek: bohóckodásánál is rosszabb. /Kimaradt, elnézést!/

nincs1itt 2019.09.11. 21:35:07

@Tényelek: csak nem matolcsihoz van szerencsém? jó barát, jáános, azért kicsit bonyolultabb az ügy annál, ahogy azt felvázoltad. de sebaj. mo. nincs választás ezért csak szavazni szokott, aki...

chrisred 2019.09.12. 05:33:18

@Tényelek: "De, ha már ennyire anyagias módon közelítünk a témához, akkor viszont azt nem értem, hogy ha eddig évtizedeken keresztül az volt az érv a magán-nyugdíjpénztárak mellett, hogy a jelenlegi alkalmazottak nem lesznek képesek fizetni az egyre nagyobb létszámú nyugdíjasok nyugdíjának kifizetésére, akkor az azt jelenti, hogy a gyermektelenek élősködnek a gyermekeseken, mert ők "nem állították elő a saját forrásukat" a saját nyugdíjukra"

Egyáltalán nem azt jelenti, mert a gyermektelenek és a gyermekesek ugyanúgy fizették az előző korosztályok nyugdíját, tehát senki nem élősködik. Egyszerűen a felosztó-kirovó rendszer arra épült, hogy az emberek sokkal rövidebb ideig élnek, vagyis sokan vannak akik egész aktív időszakukban befizetnek, aztán nem élik meg, hogy ők is kapjanak nyugdíjat. Magyarországon a felosztó-kirovó rendszer bevezetésekor 60 év körül volt az átlagos élettartam, most 75 év. Tehát a hosszú életűek élősködnek a korán meghalókon.

chrisred 2019.09.12. 05:35:39

@Tényelek: "Az orvos esetében meg több beteget gyógyít meg, stb. "

Vagyis egy háziorvos hatékony, mert napok alatt meggyógyít egy náthát, míg egy onkológus hónapokig, évekig bajlódik egy rákossal, és egyáltalán nem biztos a siker-
süti beállítások módosítása